anga Ki vagy valójában? Kérdések és válaszok a megfogalmazhatatlanról ARUNÁCSALA KÖNYVEK

anga

Ki vagy valójában? Kérdések és

válaszok a

megfogalmazhatatlanról

ARUNÁCSALA KÖNYVEK

Ganga Ki VAGY VALÓJÁBAN? Kérdések és válaszok a megfogalmazhatattanról

FILOSZ

Budapest, 2010

Copyright©Ganga,2010 Hungarian edition © Filosz Kiadó, 2010

Szerkesztette MALIK TÓTH ISTVÁN

Kiadta a Filosz-Humán Bt.

1067 Budapest, Oktogon tér 3., tel.; 321-6459 Felelős kiadó: Sitkéry Zoltán ügyvezető

Tipográfia és nyomdai előkészítés: Dessin Nyomta és kötötte: G-print Bt.

Tartalom

Szatszang

7

Megszabadulás

15

Elme

34

Illúzió

45

Karma

56

Mester

61

Keresés

72

Légy radikális!

83

Ki vagyok én?

102

Csend

120

Félelem

130

Érzelmek

141

Erőfeszítés

151

A másodperc törtrésze

165

Az én természete

173

Maradj ott, ahol vagy!

185

Gangáról

188

„Mi a megszabadulás? Pusztán egy kifejezés. Az emberek azt várják, hogy csoda történjen, hogy valami egy szempillantás alatt alászálljon az égből. Ilyesmiről azonban szó sincs. Csupán az a képzet tűnik el, hogy te a test vagy, vagy hogy ez meg az vagy, -és megmaradsz annak, ami valójában Vagy." Sri Ramana Maharsi

Köszönetnyilvánítás

KÖSZÖNETTEL TARTOZUNK mindazoknak, akik a hanganyagok átírását, illetve nyersfordítását elkészítették: Rózsavölgyi Andreának (Jayának), Nagy Henriettnek, Zeitler Gabriellának, Pápa Gyöngyvérnek, Titz Boglárkának (Shaktinak), Veszprémi Krisztinának, Bőr Róbertnek (Swamijinak) és Diószegi Ádámnak. Köszönjük Bojtár Tamásnak és Németh Gergőnek (Pragnának) a tolmácsolást, Tóth Gábornak a boritóképet. Malik Tóth Istvánnak pedig a szöveg végső formába öntését és szerkesztését. És mindenekelőtt köszönjük Gangának a tanításokat.

Szatszang

AZOK KEDVÉÉRT, AKIK nem jártak még szatszangon, elmagyarázom, mi a szatszang. Szatszang akkor történik meg, amikor kifejezett igény merül fel valami másra, mint amit az ember tud. Mély elégedetlenség jelenik meg mindazzal kapcsolatban, amit az ember megpróbál vagy megpróbált elérni, és szükségszerűen megtörténik a szatszang akkor, ha az embereknek szükségük van válaszra - ami ebben az esetben egy útmutatás valami más felé Az ember azonnal vagy lépésről lépésre felismeri, hogy ez a valami más: a megszabadulás. A megszabadulás egy szó annak a kifejezésére, amit nem lehet kifejezni. Ez pedig az, aki valójában

A szatszangok olyan bárki számára nyitott találkozások, amelyeken Ganga válaszol a neki feltett kérdésekre, beszámolókra vagy megjegyzéseke. E könyv olyan szatszangok válogatott kivonatait tartalmazza, melyek 2009-ben hangzottak el Magyarországon és Portugáliában. A forditás során igyekeztünk megtartani az élő beszélgetések különleges hangulatát és Ganga sajátos nyelvhasználatát. (A szerk.)

vagy, örökké, itt és most, függetlenül az „én" állapotától. S hogy mit nevezek állapotnak? Megszülettem, tehát meg is fogok halai. Ember vagyok, boldog vagyok, nem vagyok boldog, rabságban vagyok, kereső vagyok, megvilágosodott vagyok - ezek mind állapotok, Tehát a szabadság keresője az, aki megnyitja a Szatszangot Máskülönben a szabadság nyelve a csend, de ki érti a csendet akkor, ha az „én"-be vetett hit megmarad? Szanszkritul van egy rövidebb magyarázat is: a szatszang az igazság, a valóság társaságát jelenti. Ez tehát egy lehetőség, hogy annak a társaságában legyünk, amire a szatszang mutat, mert a szatszang a valóság Felé mutat. Ha van kérdésetek, kérdezzetek, észben tartva az elhangzottakat. A ti jogotok, a ti helyetek, a ti felajánlásotok ez az életnek, hogy felismerjétek, kik vagytok. Ehhez nem szükséges idő. Annyi kell hozzá, hogy a pillanat törtrészéig teljesen elszakadjatok. Szakadjatok el teljesen a hiedelmektől, a tevékenységektől, élményektől, tapasztalatoktól, dédelgetett nevektől és formáktól! Csak a pillanat törtrészére *** NEM FOGOD ÉREZNI a különbséget a között, hogy a szemed csukva van, vagy nyitva van és el vagy foglalva valamivel. Ha nem értesz valamit, ha kérdezni

szeretnél, itt az alkalom, hogy ezt most megtedd. Ez az alkalom érted van, sokkal inkább, mint értem. Ez egy különleges lehetőség, amikor a különbségek eltávolíthatók. Régebbi szatszangokon olyan keresőkkel találkoztam, akik nem tudták, hogy az elme sok információt kaphat a megszabadulásról, vagy arról, hogy mi nem a megszabadulás. Akkoriban ez volt a nehéz: találni valakit, aki képes tisztába tenni az elmét. Az idők változnak, most másfajta nehézségekkel nézünk szembe. Manapság nagyon könnyen elérhetők az ismeretek a valóságról, az Önvalóról. Viszont azzal a nehézséggel találjuk szembe magunkat, hogy maguk az ismeretek nem azonosak a megszabadulással. Mert az ismeretek akadályozzák a megszabadulás iránti igényt, hiszen túl korán elnyomják a kérdéseket. Szeretnék néhány szól szólni erről. A szatszang során elhangzott útmutatások (hívhatjátok tanításnak, nem tanításnak, bárminek) nyilt titkok bárki számára. Azért nyílt, mert nyíltan kapjátok. Titok pedig azért, mert csak akkor halljátok meg, ha megengeditek magatoknak. Ekkor már nem titok többé, hanem tény. Ezért ne dőljetek be azoknak a tanításoknak, amelyek arra buzdítanak, hogy csak akkor fogtok megérteni valamit, ha már megértetek rá, ha elég fejletté váltatok hozzá. Meghalljátok mindennek a titkát. A közvetlen és nyílt titok nem más. mint közvetlen útmutatás arról, hogy kik vagytok. Tehát csak az elme fecsegése az,

amikor azt mondja, hogy a megszabadulás után lesz majd egy mélyebb megszabadulás, és hogy a megvilágosodásnak vannak szintjei. Mindez csak az elme fecsegése, és csupán az elme beszél megvilágosodásról. Ha tehát vannak a megvilágosodásnak szintjei, azok nem egyebek, mint az elme fecsegései. Inkább azt mondhatom, hogy a bepillantásnak vannak szintjei, ha úgy tetszik, de az nem a megszabadulás. Ne dőljetek be az elme vonzódásának, mely azt szeretné hallani: „hűha, még van valami elérnivaló". Hacsak nem szeretitek, ha becsapnak benneteket. De ez már mindenkinek a szabad választása. *** Miért jobb a közeledben lenni, mint nem ott lenni? Addig jobb, amíg azt gondolod, hogy nem jobb. Látod a vezetőt, az ujjat. Az önmagától eltűnik, amikor felismered, hogy mindig az vagy, aki vagy, bárhol légy is. Figyeltem ezt az energiát, amely megjelent bennem, mielőtt feltettem a kezem. Mit szeretnél tudni vagy tapasztalni ezen kívül? Az a kérdésem, hogy tudnom kell-e, mi váltotta ki ezt a tapasztalatot, vagy csak hagyjam?

Hagyd, hadd jöjjön és menjen! De a válasz attól függ, hogy mit akarsz igazából, mit akarsz megtapasztalni. Ha holnap meghalnál, mit hiányolnál, mi volna a legfontosabb? Szabadnak lenni. Akkor csak hagyd, hogy az energiának ez a megtapasztalása jöjjön és menjen. Ha szabad akarsz lenni, akkor ott kell maradnod, ahol mindennek a forrásánál vagy. Tehát ha valóban meghallod, hogy hagyd ezt az élményt jönni és menni, akkor az azt jelenti, hogy nem fog elbűvölni. Abban a pillanatban, amikor nem nyűgöz le semmi, maradhatsz ott, ahol már vagy. Ez sokkal jobb út a megszabaduláshoz, mint hogy fontosságot tulajdoníts bármiféle élménynek. *** A KÉRDÉSEM NAGYON rövid. Segít-e, ha egészségesen táplálkozunk, vagy kevesebbet eszünk a szokásosnál? Van-e értelme bármiféle diétának? Két válaszom van. Testben és lélekben épnek kell lenned, hogy a szatszangra eljöjj, és meghalld, hogy egyáltalán képes legyél meghallani azt, amiről szó van, és ne torzítsd el. Persze vannak kivételek. Az is lehet, hogy valaki nem egészséges. Az segíthet, ha nem törődünk túl sokat ilyesmikkel.

A második válasz, amely inkább az első válasz lenne: ennek semmi köze a megszabaduláshoz. Egyáltalán semmi. A testnek és az elmének jó, mert ez a kettő kapcsolódik egymáshoz. Fel kell ismerned, hogy már most az vagy, amit keresel. Talán túlságosan is koncentrálsz az „én"-re, arra, hogy mi az „én". Ezért akadsz el valahol. Mert, ahogy leírtad, valamilyen irányt, ezt vagy azt az irányt követed. De ez még mindig egy irány. És az irányok táplálják az elmét, táplálják az „én'-t. Ha nem törődsz ezzel az „én"-nel, végül csendben maradhatsz. Miért választod mégis ezt az irányt? Tudod, ez csak egy jelzés, hogy felrázzam az „én"-t. Nem azért mondom, hogy fogalmat gyárts belőle. De ha még az „én" is fogalom, miért választod azt, hogy ezen dolgozol? Hol leszel e nélkül? Én úgy gondolom... Én? Miért mész az „én"-hez? Soha nem engeded meg magadnak a másodperc törtrészét. Engedd meg' (Csend.) Amikor azt mondom, hogy az „én" még mindig csak egy hiedelem, nem valami új információval akarlak ellátni. Ez talán egy alkalom arra, hogy meglepődjél, vagy hirtelen rájöjj, hogy mit is jelent ez, aztán

az egész dolgot elengedd. Ha ezek után meg is jelenik ez az „én" - ami biztosan megtörténik -, nem fog becsapni, mert átlátsz rajta.

Vannak még céljaid? Nem tudom. De normális vagyok. Nézz ide; iszom. Ugyanolyan vagyok, mint te. Az egyetlen különbség az, hogy te különbséget akarsz tenni. Azt gondolod például, hogy te nő vagy, vagy valaki más. Ez minden. Te teszel különbséget, nem én. Ha egyetlen különbözőséget is megtartasz, az már zavarodottság. Légy hát szabad, légy, ami vagy! Légy szabad mindezektől a megfontolásoktól! Természetesen nem kényszeríthetlek arra, hogy megszabadulj a képzeteidtől. Értem, hogy kérdezel. Akkor tűnik el ez, ha lerántod a leplet a valótlanról. Tehát csak kérdezz, kérdezz és kérdezz még többet, ha bármi van még. ** * HA A KÉRDÉSEK az „én"-emből jönnek, akkor van-e jelentősége annak, hogy megértsem, mi a megszabadulás? De mit teszel, ha a megszabadulás kérdése felmerül? Természetes, hogy vannak kérdéseid. A kérdések jönnek maguktól, nem igaz?

Meg kell-e értenem, mi az a megszabadulás? Segít-e, ha az elmém megérti? Nem kell megértened, mi az a megszabadulás, mert sohasem fogod megérteni. Inkább azt kell megértened, mi nem az. Minden kérdés, amelyet fölteszünk, nem az, tehát az arra adott válasz sem az. Igen, de nem tudod megakadályozni a kérdések felmerülését. A kérdések felbukkannak, amíg mindez le nem tisztul benned. Még akkor is, ha tudod, hogy ez a tudás az elmétől származik. Nem az a megoldás, hogy a tudásod révén elnyomod a kérdéseket. Ez itt a paradoxon: világosan tudod már, ugyanakkor azt is hallod, hogy ne nyomj el semmit. Ha egy kérdés felmerül, akkor tedd fel! Ha jól értem, a kettőnek nincs egymáshoz túl sok köze, a megszabadulásnak és a kérdéseimnek. Igen, és akkor ki vagy te? Semmilyen válasznak sincs köze a megszabaduláshoz. De felismerheted. Ismerd fel, ez a rövidítő út.

Megszabadulás

NEM KÉREM, hogy bármivé válj. Egyáltalán nem.

Ismerem ennek a csapdáját. Tudom, hogy ha az egyik dolgot a másikká alakítod, az meg mindig az illúziók körforgásában marad. Miért vesztegetném az idődet erre? Miért? Csak azt szeretném - ha te is ezt szeretnéd, de csak ha szeretnéd, mert ebben nincs semmilyen hittérítés -, hogy rántsd le a leplet arról, amit valósnak hiszel. Utána nézzük meg, fogsz-e még beszélni szeretetről, ez-az utáni vágyódásról és magasabb szintekről. Talán ennek az egész épületnek egy olyan képzet az alapja, amelyet megtartasz, valami számodra értékes tapasztalás, eszme vagy eszmény. *** A Megszabadulás még csak nem is boldogság. Nem akarok egy újabb fogalmat adni nektek. A spirituális keresők jól ismerik ezt, ez a szat-csit-ánanda, a „létezés, tudás és boldogság" csodálatos aranycsalija.

Néha ezt az elme ismeri fel, és ez a megszabadulás egyik lehetséges következménye. A cél azonban nem az, hogy megismerd ezt, hanem a megszabadulás Ezek belső tapasztalatok. De még mindig élmények, tapasztalatok. Talán különböznek az érzékszervi tapasztalatoktól, de még mindig tapasztalatok Ha tapasztalatokról beszélsz, azok szükségszerűen véget érnek, és olyan tapasztalatokat hagynak hátra, amelyek kellemetlenek, vagy amelyek éppen az ellenkezői azoknak, amelyeket nagy becsben tartottál. A tapasztalatok természete az, hogy jönnek és mennek. Semmifajta módszer nincs arra. hogy állandóvá tegyük őket. Talán szeretnéd, hogy tovább tartsanak, mert elértél valamit. És van olyan tapasztalat, amely hosszabbnak érződik. De egyszer csak minden ok nélkül eltűnik. Hiszen csak egy tapasztalat volt. Tehát mit szeretnél? Valós akarsz lenni, vagy követni akarod a legmélyebb, legkedvesebb képzeteidet? Ez a kérdés. *** VALÓJÁBAN EZEN a hétvégén hallottam először a megszabadulásról. Persze ez megint az elmém, de szeretném megérteni. Azt hiszem, hogy sok ember, még mesterek is - akik

mesternek hívják magukat -, összekeverik a megvilágosodást a bepillantásokkal Természetesen, én is éppen ezt mondom. A megvilágosodás megszabadulás, ugye? El tudom fogadni szót. De mi a valódi kérdésed? Csak tisztázni akartam. Igen, ez egy szó. Vannak, akik a megszabadulás szót használják, mások pedig a megvilágosodást. Mindegy. Csak tudd, hogy mit jelent. Vagy, hogy mit nem jelent. *** AMIKOR VAIAKI felismeri, hagy ki ö, akkor mi a különbség aközött, hogy ez csak egy pillanatnyi bepillantás vagy egy hosszú időszak, mint Ramana Maharsi esetében? A bepillantás az, amikor felismered. De a megszabadulás nem ilyen. Nem kell hozzá semmilyen felismerés, mert a megszabadulás annyit jelent, hogy ráébredsz: soha nem létezett más, mint ami van. De ez nem egy felismerés. Ezt nem lehet elmagyarázni. Ez megszabadulás a felismerés minden képzetétől, elvárásától, mindentől. Nem lehet leírni. A „leírhatatlan”

szót szintén rengetegen félreértik, mert megtapasztalhatsz egy leírhatatlan állapotút, amelyet nem tudsz szavakba Önteni. Teljesen eltér a megszokottól, leírhatatlan. Ugyanezt érezheted néhány bepillantás esetében is. A megszabadulás is leírhatatlan, mert nincs semmi, amit le kellene írni Egyáltalán semmi. Nem valami misztikus dolog, amely leírhatatlan, hanem nincs semmi leírnivaló. De ezt az elmével nem tudod befogadni, mert csak egy új képzetet gyárt belük. Ha ennyire leírhatatlan, akkor az ember hogyan ismerheti fel önmagát? Ott nincs felismerés sem. Akkor mi van? Hogyan mondjam el? Hogyan törekedjen az ember olyasmire, amit nem ismerhet fel? Vagy nem lehet, hogy egy illúzió rabjává válik? Túl késő, amikor már eldöntötted, hogy meg akarsz szabadulni - ami egyébként őrült ötlet. Úgy értem, elképesztő, példátlan. Az elme őrülete. De nem tudod leállítani. Az elme egyre kíváncsibbá, érdeklődőbbé és szenvedélyesebbé válik, aztán meg

már késő, mert nem tudod leállítani. Talán évekig töröd a fejed, hogy megtudd, mi az, míg végül eleged lesz az egészből, és úgy döntesz: „Abbahagyom, torkig vagyok vele." Talán néhány évre félre tudod tenni, de aztán újra előáll az elméd azzal, hogy „De mi lehet ez?" Mit lehet tenni? Ha ez egyszer megcsípett, akkor meg kell oldanod, különben sohasem leszel elégedett. *** HA MINDENT elveszek, még maradhatnak testi tünetek. Persze. Az ember óhatatlanul érzi ezeket. Hogyan tudom őket megszüntetni? Miért akarod őket megszüntetni? Mert kellemetlenek vagy veszélyesek, mint egy szívinfarktus. Ennek a testnek és elmének egy nap el kell múlnia. Ezért sürgős, hogy felismerd, ki vagy. Minden ugyanolyannak fog tűnni, mint azelőtt, talán némi változással, vagy anélkül. De ez egyáltalán nem számottevő változás. Tekints Ramana Maharsira, aki tizenhat évesen megszabadult. A teste és elméje hetvenéves koráig élt.

Gondolod, hogy nem voltak testi tünetei, és semmi baja nem volt a testének? Ha annyira törődött volna a testével, mert az olyan valóságos lett volna, és nem leplezte volna le a valótlanságát, akkor nem lett volna megszabadult. Ezek a dolgok mégis ugyanúgy ott voltak. Látszólag meg is halt látszólag minden megy tovább. Ez elkerülhetetlen. A test maga egy betegség. Azt tudom, hogy ő nem törődött ezekkel, csak azt nem, hogy ezt hogy csinálta. Először is, mert szent is volt. Talán törődött is vele, de nem úgy, hogy az látható lett volna. A mesterem gyógyszert szedett a magas vérnyomása miatt. És akkor mi van? Ő teljesen leleplezte az „én"-t. Valaki ezt teszi, valaki meg azt. Az sem nem ez, sem nem az. Ez az oka annak, hogy az élete látszólag egyedi mindenkinek. A megszabadulásban mindez tovább folytatódik. Nincs ott senki, aki próbálná megváltoztatni a dolgokat. Nincs két valóság *** Mivel hallottalak beszélni a tesről és a megszabadulásról, kíváncsi vagyok, mit gondolsz a test tiszteletéről.

Ne tiszteld a testet! Évezredek óta tiszteled, elég. Tekints rá úgy, mint valami normális dologra, de ez minden. Talán félreértettem azt, hogy ne foglalkozzak a fájdalommal vagy azzal, hogy vagyok. Foglalkozhatsz vele. Mindenki azt teszi, amit csak akar, Itt nincsenek szabályok, törvények vagy a többinél jobb cselekedetek. Tedd azt, amit úgy érzel, hogy tenned kell. Én valami más miatt vagyok itt. Persze vannak fájdalmak, és aggódsz is miattuk. Az is természetes, hogy megpróbálsz tenni valamit ellenük. Ezzel nincs baj. De a megszabadulás másfajta útmutatás. Látod a testet és az elmét, sőt azt gondolod, hogy az vagy. De bármi, amit képes vagy leírni, az nem te vagy. Ennyi az egész, amire szeretnék rámutatni. A többi a test és az elme életéhez tartozik. Ezzel kapcsolatban szakembertől is kérhetsz tanácsot. Ezeken a területeken én magam is éppúgy hibázhatok, mint bárki más. Magam sem ismerem jobban a test és az elme területét másoknál, amit nem is bánok. Csak egyetlen dolgot tudok, és te emiatt jöttél. Máskülönben talán rossz tanácsot adnék neked. Tehát ha ide jöttél talán véletlenül, talán azért, mert tudod, mit akarsz -, legalább fogadd meg ezt a tanácsot: bármi, amit le tudsz írni, az nem az, ami valójában vagy.

Emellett pedig éld az életed, és végezd a dolgodat. Praktikusan megközelítve a kérdést, van valami, amit tehetek azért, hogy megtörténjen az életemben a megszabadulás? Azt hittem, nagyon praktikus voltam. Nem tudok mast mondani, mint amit már eddig is elmondtam. Tehát praktikusan megközelítve, ki akar megszabadulni? Ki gondolja, Hogy kötöttségben él, és meg akar szabadulni? Ez nagyon praktikus dolog. Hol vagy te, amikor ez( a kérdést felteszed? Hmmm? Hol vagy? Ne állj meg az elakadásnál! Ki az, aki ellenáll? Mondd meg! Ki? Ne állj meg az ellenállásnál, máskülönben az „én"-t táplálod *** MINT NŐ, hogy látod ezt a világot?

Nem ismerek ilyen nőt. Talán én sem. Lehet, hogy én sem vagyok nő? Mint a valóság, nem vagy nő. Ha a hétköznapi életről kezdenék beszélni, akkor miért kellene itt lennem? Az embereknek elegük van a hétköznapi életből. Hadd legyen egy kis szünet! Ez a szünet annyi,

hogy ne ragadd meg az elképzelést „Nő vagyok." Sőt még emberi lény sem vagyok. *** PRÓBÁLOM elképzelni, hogyan tudnék segíteni a valóságnak, hogy

megjelenjen bennem A kérdésem az, hogy ha félreállok az illúzióban, és egyszerűen hagyom, hogy az illuzórikus dolgok megtörténjenek, akkor könnyebben megnyilvánul a szabadságom? Egyáltalán semmit nem kell kigondolnod. Abban a pillanatban, hogy nem akarsz kitalálni semmit, már szabad vagy. Mert éppen az az illúzió, hogy azt gonduljuk, tennünk kell valamit azért hogy elősegítsük a tudatosság, a felismerés megtörténtét. Ez maga az illúzió. Illúzió, ha azt gondolom, hogy rabságban vagyok, vagy hogy fejlődöm, mert ezt vagy azt tapasztaltam. Mindezek hirtelen meg nem történtté válnak, hallucinációk. Ez a felismerés egy pillanata? Nem felismerés, hisz ki ismeri fel? Ha felismered, akkor az a megvilágosodás egy állapota. „Ó, én most megvilágosodtam." Nem, nincs ott semmi, semmi. Sem elképzelt sem valós. Akkor honnan tudod, hogy megszabadultál?

Mit mondhatnék? Ez egy tény. Egy pillanat alatt ténnyé válik. Ne izgasd magad miatta! *** KI AZ aki cselekszik a megszabadultságban? A megszabadulás azt jelenti, hogy nem veszed tekintetbe a cselekvőséget, lerántod róla a leplet. Tehát akár „nagyon boldog vagyok", akár „nagyon félek", lerántjuk a leplet az „én" valóságosságáról. Kit érdekel, ki gondol vele? Így, legyen bár reménytelen, kellemetlen, mégis lesz benne valami gondtalanság. Ki gondol vele? A hétköznapi életben nem avatkozol bele a teremtésbe, ha a közvetlen szeretteidről van szó? Miért ne? Csak akkor spontán reagálással teszed ezt? Erről nem tudok túl sokat. Nem kérdezgetem, nem kutatom azt hogy mi történik. Vége. A keresésemnek vége. Nincs szükségem arra, hogy tudjam, mi történik. A kutatásnak vége, és azt szeretném, hogy te is felismerd ugyanezt. Ki gondol vele? Spontán vagy nem spontán, reagálással vagy nem reagálással. Ki gondol vele, kit érdekel?

Engem. Nagyon érdekes, amit mondasz, mert megmutatja, mennyi képletet megtartunk. Ha megvilágosodtam, én világosodtam meg, és akkor az élet paradicsom lesz. De ez sokkal jobb, mint a paradicsom, erről biztosíthatlak. A mennyország közelében mindig ott a pokol. Ez sokkal jobb. Megszabadulni a mennyországtól - ó, az nem kis dolog. *** Azt mondtad nekem, hogy engedjem el a képzeteimet, de nem megy. Mit tegyek? A MÚLTKOR

Adj nekem egyet! Sokféle emlékhez, hiedelemhez, elképzeléshez, érzelemhez kötődöm. Rendben, akkor mondd csak, ezek nem az „én”hez tartoznak? De, nyilván. És mi a megszabadulás? Megszabadulni tőlük.

Nem igazán. Az, hogy megszabadulj a tulajdonosuktól. Ezért a kérdés a következő: ki birtokolja ezeket a dolgokat? Ne állj meg itt, haladj ebbe az irányba! Nem tudok. Miért állsz meg itt? Miért állsz meg, amikor az elme azt mondja, „nem tudok"? Ne állj meg itt! Nem számit. Ki mondja, hogy „nem tudok" ? Reflexszerű volt, csak úgy jött. Ez nem számit, de látod, annyira lenyűgöz az, ami ilyenkor felbukkan, hogy megállsz ott. A dolgok természetesen mindig felmerülnek, nincs is gond ezzel. De ne nyűgözzenek le, ez csak az elme fecsegése, különböző rétegekből. Csupán fel kell ismerned, hogy nem a fecsegő elme vagy. És hogyan tudod felismerni, hogy nem a fecsegő elme vagy? Úgy, hogy nem kapaszkodsz semmilyen válaszba, legyen az akár ösztönös akár reflexszerű, akár mély gondolkodás eredménye. Most érzékelem, hogyan merülnek fel a kérdések: csak úgy jönnek maguktól. Ezzel nincs semmi baj, nem tudod irányítani ezt az egész megnyilvánulást. Nem tudod egysíkúvá tenni,

de miért is tennéd? A félreértés az, hogy az embernek meg kell változtatnia azt, ami felmerül, ami megjelenik számára. Ez teljes félreértés. Ennek a megnyilvánulásnak éppen az a szépsége, hogy van, ami fekete, és van, ami fehér. Ezt nem lehet megváltoztatni. Ismerd fel, hogy ez csak a teremtés, és te valójában nem ez vagy. Ez tetszik neked? Igen. Rendben. Összezavart a megvilágosodás New Agees megközelítése, és úgy latod azt, mint valami nagy robbanást, vagy ami még ennél is jobb, több. Ezek mind élmények, amelyei: magadra hagynak téged, miután elmúlnak Akkor pedig megint nyomorultul érzed magad Ne fuss ezek után! Amikor véletlenszerűen felbukkannak, ha egyáltalán felbukkannak, hidd, hogy ez megint csak egy élmény Ha meg akarsz szabadulni, akkor ne hagyd, hogy ezek a vonzó élmények bolonddá tegyenek Ez a valódi bölcsesség, fó, ha tudod, hogy ha folyamatos eksztázisban akarsz lenni - ami egyébként utópia -, akkor nem fogod értékelni azt, amit mondok *** ÚGY LÁTTAM sok helyen, ahol jártam, hogy a magasabb

energiaszintet és tudatállapotot jó jelnek kell vennem. Azt éreztem, ez a tanítás; hogy a magasabb energia- és tudatossági

szintre kell törekedni, azt kell elérni. De most már látom, hogy még ha elérném is, az sem lenne igazán jó. Most meg félek, hogy mi van, ha megint rám tör valami magasabb tudatállapot? Ez nem az elméd trükkje? De, biztosan. Félsz attól az elmétől, amely ilyen játékot űz veled? Nem igazán. Akkor tedd ugyanazt, mint amit most is tettél, csináld ugyanazt: „Te hitvány elme, csinos ma a ruhád, nagyon csinos, de viszlát?" *** A KÉRDÉSEM AZ,

hogy a megfelelő irányra és a tűzre van szükség, hogy a megszabadulást elérjük? Korábban azt mondtad, hogy az embernek öt lehetősége van. Szükségünk van erre a magas szintű tapasztalásra és a tűzre, vagy elég csak a tűz ahhoz, hogy elérjük a megszabadulást?'' Ezek szerint nem értetted meg, hogy egy tapasztalat méreg, ha valóságosnak tekinted. Ne hidd, hogy egy tapasztalatra van szükséged ahhoz, hogy megszabadulj.

Mert akkor elhiszed, hogy léteznek olyan módszerek és utak, melyek segítenek. Sose feledd, hogy amiről beszélgetünk, amire próbálunk rámutatni, az az, hogy most ki vagy. Ehhez a tűz és a megfelelő útmutatás bőven elég Ne támaszkodj semmilyen tapasztalatra, még ha fel is merülnek. Amíg ez a tested és elméd él, addig mindenféle tapasztalat merül fel és tűnik el. De nem erről van szó, ez nem fog megváltozni.

*** HA VALAKI elengedi azokat az élményeket, amelyekről az előbb beszéltünk, akkor megszűnik az, hogy valamire törekedjen. Ez egy nagyon rossz érzés, és nem szeretem, ha nincs az életemnek célja. Mit tehetek? Először is, amikor azt mondod, hogy „ha", az azt jelenti. hogy jobban érdekel a „ha” és hogy „mi jön ezután?", mint hogy szabad légy. Értem, hogy miért van ez: mert összekevered a megszabadulást az élettel. Nem kérem, hogy legyen valamilyen élet-stílusod, hogy céltalan, értelmetlen, közönyös vagy bármilyen más életed legyen. Nem foglalkozom az élettel, hiszen mindenkinek szabadságában áll úgy élni, ahogy akar. A szavaim olyanok, mint az irányt mutató ujj, és a céljuk az, hogy felismerd, ki vagy valójában Amit mondok, azt ne alkalmazd az életre! Mert kié az élet?

Az én életem. Akkor hagyd. Hogy ez az élet haladjon tovább az „én"-nel, ahogy most zajlik. Megismétlem, hogy mindez a szabadságra vonatkozik. Az „én" folytatni fogja a mostani életét. Hogy megváltoztatja-e, vagy sem, nem számít. De ismerd fel, hogy te még csak az „én" sem vagy. Ez a mester ujja, mely attól a pillanattól fogva, hogy követed, az „én"-nél előbbre mutat. Ezért nem tudom elfogadni, amikor az „én"-nek megvilágosodásélménye van. Az az élet része, az élet egyik élménye. De nem a megszabadulás. *** TALÁN MÉG várok kicsit a végső megszabadulásra. Miért? Ez a probléma. Valamifajta elkülönülést érzek. De éppen azt próbálom elmondani, hogy ez az elkülönülés csak egy képzet az elmédben. Bármikor elengedheted, ha meglátod, hogy nem igaz. Akkor mi marad, ami zavarhat? Egy kis darab „én”. De most statikus.

De az „én" nem probléma. A gond az, ha azt hiszed, hogy az „én" a probléma. Ez olyan, mint meghalni. Mi hal meg? Egy pillanattal a megszabadulás elött van valami meg-ragadás, ami fullasztó, majd jön egy nagy megkönnyebbülés. Az elképzelések, a képzetek meghalnak, az biztos. És mi marad akkor? Semmi nem marad. Nagyon jó, de még mindig túl sok. Könyörtelen vagy. Nem engedsz semmit megtartani. Mielőtt tudomást szerzel erről, együtt érző vagyok. De most már nem együtt érző, hanem radikális vagyok. Hová fogsz menni, miután elmegyek? Kérdezősködni fogsz itt-ott. És csak még nagyobb bajban leszel. Emlékezni fogok arra. hogy mi nincs, de attól tartok, még nem lesz meg a megszabadulás.

Csak egy dolgot tarts meg! Hiszen azt mondod: „Tudom, hogy ez nem a megszabadulás, ez egy tapasztalat." Majd attól félsz, hogy nem részesülsz a megszabadulásban. Két dologról beszélsz. De rántsd le róla a leplet: ez a megszabadulás. Ne tarts meg két gondolatot, egy elég. Aztán távolítsd el azt is! *** SOKAT beszéltél a megszabadulásról, és nekem is van egy személyes élményem. Sokszor éreztem azt, hogy üres vagyok. Olyan ez, mintha kitágulnék sok ezer kilométerre. S mindent, ami körülvesz, magamból valónak érzem. Ez nagyon jó érzés. Ekkor magam felelt vagyok. A problémám az, hogy ha ebből egy másik állapotba szeretnék kerülni, akkor jön egy örvény. Ez az örvény elkap, és akkor visszatérek Elmagyarázom, mi történik veled. Mindkettő tapasztalat. Amikor az az élményed, hogy kitágulsz, és magad fölé kerülsz, akkor túllépsz az egyéni éneden. Egy magasabb tudatszintre kerülsz, amely szétrobbantja az individualitást. Ez a szint egyetemesebb és tágasabb, de szeretném, ha látnád, hogy ez még mindig egy állapot, egy élmény, hiszen ki az, aki ezt átéli? Én

Nagyon jó, hogy ezt tudod már. Tehát ti még mindig egy állapot, és még mindig az „én" az, aki megtapasztalja, ezért szükségszerűen megtapasztalod az ellenkezőjét is. Ekkor lehúz az individualitás örvénye Mivel azt hiszed, hogy a másik állapot értékesebb, valóságosabb, visszatérsz oda, ahol jobban érzed magad. De ez nem a szabadság. Meg kell szabadulnod az élményektől, legyen az akár a legcsodálatosabb, legtágasabb megvilágosodás. Nos tehát, mit akarsz most? Szabad akarsz lenni, vagy meg akarod tartani ezt a magad fölötti élményt? Ne törődj az én ítéletemmel, azt mondd, amit érzel! Melyiket szeretnéd inkább? Szabad szeretnék lenni, de... És megtartani az én fölötti állapotot. [Nevetés.] Ettől megint föl-le fogsz utazgatni. Ha bármit meg akarsz tartani, nem tudok segíteni. De jó, hogy legalább tudod, mi történik veled.

Elme

Miért van az, hogy a megszabadultak azt mondják: „Olyan könnyű volt!"? De aki el akarja érni, az csak kínlódik, vajúdik, és elakad az utolsó pillanatban vagy valahol korábban. Ez egyáltalán nem könnyű. Nekem egyre fogy az önbizalmam. Én is azt mondom, hogy egyszerű, az egyszerűnél is egyszerűbb. De mégis nagyon nehéz. Mert az elme nem képes hinni az egyszerűben. Pedig ez az egyszerűbbnél is egyszerű. Az elme szörnyen érzi magát, mert úgy érzi, csapdába esett, kifáradt, tehetetlen és reménytelen. Ez nagyon nehéz az elmének. De ez a cél. Hiszen ha az elme valóban tehetetlennek érzi magát, mit csinálhat? Olyan, mint szegény majmok a ketrecben. Amikor már mindent kipróbáltak, akkor csak leülnek az egyik sarokba. Tehát amikor már nem próbálkozol tovább, amikor az elme nem próbálkozik tovább, mert nem tudja, mit tehetne még, akkor megjelenik a mester. Ha szabad akarsz lenni.

És azt mondja: „Soha nem volt majom, és soha nem volt ketrec. Légy szabad ettől az elképzeléstől! Ne ugrálj, mint egy majom! A majom elfáradt, ne próbálkozz tovább!" [Csend.] Vagy próbálkozz tovább! [Nevetve.] Ha nem vagy kimerülve, csak próbálkozz tovább! Még van egy hetem veled. India messze van. Hogyan kerül ide India? Gondolod, hogy ott jobb, hogy ott jobb mesterek vannak? Indiában élsz, nem? Nem. Nem tudtam. Ne aggódj! Miért nem fordítod ezt a hetet a megszabadulásra? Ezt mondom, a majom még nem fáradt, még egy kicsit élvezkedni akar. De én nem bíznék egy majom elméjében, hiszen mindig azt mondja: még egy hét, még egy hét, még egy hét. Próbálkozunk már egy ideje. Azért mondom, hogy ez nehéz.

Amikor nagyon-nagyon éhes vagy - bár talán még nem tapasztaltad ezt -, és nincs más, akkor nehéz megenni akár néhány levelet is? Nem, nagyon ízletes lesz. Nem éhezed igazán a megszabadulást. Vársz és vársz. Aki éhes, nem vár valami csodálatos, többfogásos ételre. Megeszi, ami előtte van. Nem vagy igazán éhes, vagy mégis? Igen. Akkor végezd el egy hétnél hamarabb! *** Nekem is VOLTAK bepillantásaim, de az elme ezt egy élménnyé tette. Ez a múltban történt, ma már nincs itt. Azóta is ebben az illúzióban élek. Próbálom elérni azt az állapotot. Tudom, hogy egy állapot. Az elmém próbálja azt mondani, hogy nehéz elérni, és ebben az illúzióban vagyok. Egyetlen dolgot tehetsz: hadd beszéljen az elméd, nem számít, ne hidd el. Ne higgy az elmédben! Hadd mondja csak azt, amit akar! *** AZT JAVASOLTAD, ne hallgassak az elmémre. Ezt folyamatosan kellene végeznem a megszabadulásig vagy valami nagyon intenzív időszakig, pillanatig?

Úgy gondolom, hogy egy intenzív pillanat bőven elég. Nagyon fárasztó mindig üresen tartanom az elmémet, egész nap. Ez nem is lehetséges. Csak hősiesen fenntartanál egy állapotot. Nem ez a cél. Rád néztem, amikor lehunytad a szemed, és úgy tűnt, hogy erőfeszítést teszel, hogy fenntarts valamit. Ez a valami az, ami vagy. Ne próbáld hát fenntartani, hiszen itt van akkor is, ha nem akarod. *** MÁR AZT HITTEM,valamit értek belőle, de tegnap óta nem értek semmit. Nagyon örülök ennek a rossz hírnek. Túl boldognak, úgy értem, túlzottan biztonságban érezted magad amiatt, hogy megértettél valamit. Az elméd megnyugodott, hogy most már megbízhat ebben a világos tudásban. Most, hogy eljutottál eddig a pontig - nem mondom, hogy összezavarodtál -, azt érzed, semmit sem értesz többé. Ez azt jelenti, hogy nem bízhatsz. semmiben, amit láttál vagy amit most látsz. Nem támaszkodhatsz az elmére, akár legyen összezavarodva akár lásson tisztán. Most engedd meg az elmédnek, hogy legyen bármilyen, és tedd fel a kérdést, ki

vagy te. Ne az elme válaszára figyelj! Ne hagyatkozz az elmédre, azt már ismered. Te Az vagy Üres vagyok, mentes az „én "-től. Igen, ez egy szép kifejezés, de erre se támaszkodj! *** A figyelemről szeretnék kérdezni. Az, hogy ne álljak meg sehol, azt jelenti, hogy ne összpontosítsak semmire? Vagy összpontosíthatok, csak ne ragadjak meg sehol? Ez a képzet is egy megragadás. Mi a gond? Azt mondom, ne állj meg sehol, és ezt meg is érted, de az elme ezután azonnal közbelép a logikájával. Eszerint az, hogy ne állj meg sehol, szükségszerűen mindenholt jelent, ha nem összpontosíthatsz semmire. Még mindig az elmével dolgozol. Meghallhatod, hogy ne állj meg sehol, és aztán tényleg nem is állsz meg sehol. De ez nem az elmén keresztül történik. Most már, hogy tudod, könnyebb? (Csend.) Az advaita azt jelenti, nem kettő. Sem ez, sem az. Ez az elmének a leírása. Az elme rögtön megérti: „Ó, tehát az egységet jelenti. A megszabadulás az, amikor ismered az egységet." Nem! Ez az elme válasza. Ez egy állapot, amelyet megtapasztalsz az elmével, de ez nem a megszabadulás. Hát így megértheted egy kicsit az elme működését.

Tehát akkor olyan, mint egy elme nélküli állapot. Ó, miért adnék neked egy képzetet? Csak így tudom kifejezni magam. Kifejezed azt a kíváncsiságod, mi a szabadság. De én inkább azt mondom, hogy menj oda, és ismerd fel magad. Utána tedd fel a kérdéseidet, hogy miért érzed vagy tapasztalod azt, hogy valahol megállsz. Ha csak kérdezgetsz a megszabadulásról, az nem segít rajtad. Személyesen megmondani, mi van az elmédben, vagy hogy a tapasztalatod nem az - ez segít abban, hogy szabad légy. Te látod, hol álltam meg? A kérdéseidnél. A kérdéseidre figyelsz. De ne nyomd el őket! Fel kell tenned őket, ha benned vannak. Számodra a kérdések jelentik valójában a gondot. Ugyanakkor kérdezned kell, amíg akár csak egyetlen kérdésed is van *** Bepillantásról beszéltél. Elmagyaráznád, hogyan lehet az „én"nek bepillantása valamibe, ha nem létezik? Ez még mindig az „én” játéka?

Igen, az intuíciód remek. Az elmének rengeteg szintje létezik. A spirituális élet az elme egyre szubtilisabb tartományaival egyenlő. Az érzés, élmény, hogy nincs ott senki, valójában azt jelenti, hogy „én senki vagyok". Ez még mindig az „én", az birtokolja. Ez még mindig az elme játéka. Elképesztő, ebben egyetértek, de így van. Ezért van az, hogy ha ezt megtapasztalod, elveszítheted. El kell veszítened! Mert az „én", aki birtokol, nem birtokolhatta az örökkévalóságot, még ha ez is a tapasztalata. Vége kell hogy legyen. Az „én" csak akkor létezik - legalábbis úgy tűnik, mintha létezne -, ha örökké ugrál, ha élmények tápláljak Ha az elme a tudatosság egy magasabb szintjére ér, úgy érzi: „Ó, ha ezt megtapasztalom, akkor elveszítem a másikat." Ekkor nagy bajban van, mert valami valóságosabbra törekszik. Ezek az élmények - a semmi, az üresség, az abszolútum vagy bármi, ami felmerül - a „valósabb" élményét adják. De az „én"-t nem kérdőjeleztük meg. *** VAN EGY PROBLÉMÁM. Bármit hallok, mondjuk, egy szellemi

vezetőtől vagy tanítótól, mindig szó szerint veszem. Ahelyett, hogy egyszerűen elengedném, az elmém hajlamos rágódni rajta. És egyre csak rágja, rágja, rágja, mint egy egér a sajtot. De szerelném ezt elengedni. Emellett sokszor azt érzem, hogy be vagyok zárva magamba, és ki szeretnek törni, elengedni mindent, és csak lenni.

Rendben, de ki mondta neked, hogy egér vagy? Ez csak az elmém, tudod. Csak bizonyos... Tudom. (Nevetés) Miért hiszel bármilyen olyan elképzelésben, hogy rágódnod kellene valamin? Miért?

Nem tudom. Nincs erre szükség. A tanítók azt mondják, hogy engedd el, nem pedig azt, hogy rágódj rajta! Tudom Rendben. De miért teszed ezt? Miért jössz el hozzájuk, ha utána a saját fejed után mész? Mert egér vagy. [Nevetés.] Természetesen nem vagy egér, és nem kell rágódnod semmin. Látod? A szabadság azt próbálja mondani neked, hogy egyáltalán nem kell semmit megemésztened; hogy az vagy, aki vagy. Még azon az elképzelésen sem kell rágódnod, hogy valaki vagy. Nem kell ezen rágódni, mert különben tanítássá válik, és akkor nem fog működni Már tele vagyok tanításokkal.

Dobd ki! Rossz sajt! [Nevetés.] Miért mentél vissza a múltadba, amikor azt kértem, hogy még az éneden se rágódj? Nem figyelsz. Nemcsak egér vagy, hanem ráadásul rossz egér! [Nevetés.] Miért mész vissza a múltba? Nem tudom. Visszamentem a múltba? Igen, hiszen azt mondtad, hogy tele vagy tanításokkal. Pedig én azt kértem, hogy még azon se rágódj, hogy „én" vagy. Nem adsz magadnak egy esélyt, hogy meghalld. Ide figyelj! Már most le vagy maga a megszabadulás, amikor nem rágódsz. [Csend ] Hová mész? Most vagy...? Most. Mindig most. Az elmémben...? Hol máshol? Nyugodtan ülsz. Hol máshol? Hová mész most? Nem tudom Megyek valahová? Nagyon jó. Sokkal jobb. És igaz. Ez a mondat minden „mostra” igaz.

Rendben. Ha azt mondod nekem: „ide vagy oda megyek", csak az elméd beszél egy tapasztalatról. Hogyan mehetnél bárhová? Ez a szabadság. Milyen sokáig kell ezen rágódnod? Nem kell rágódnom rajta. Ó, sokkal jobban beszél, mint én. [Nevetés.) Végre. *** NEMRÉGIBEN RÁJÖTTEM ,

hogy el kell mindent felejtenem, még azt is. hogy mindent el kell felejtenem. Azt megértettem, hogy ezt nem tehetem meg „én "-ként. Mégis próbálkoztam, aztán egyszer csak elhagyott a próbálkozás, és minden megállt. Sétálás közben történt, egyszerre min-den megállt. A kocsik, az emberek, minden. Elhittem, hogy minden megállt, aztán minden megindult. A testben és az elmében lehetnek az átlagostól eltérő élményeid, amikor elhagy téged az, amiről azt mondták neked, hogy te vagy. De ne fogadd el ezeket a jelenségeket úgy, hogy az a megszabadulás. A meg-szabadulás nem jelenti azt, hogy minden megáll. Semmi gond, legközelebb ne hagyd, hogy félrevezessen. Ha legközelebb valami történik, megjelenik egy tapasztalás, tudd, hogy az csak egy jelenség. Hagyd elmenni, ne próbálj elérni sehová, se ide. se oda. és akkor szabad vagy.

Például azt éled át: „Ó, szabad voltam, amikor az ágyban feküdtem, és láttam, hogy eltűnik az énem. Az egész ekkor és ekkor történt. Tudom, hogy éjszaka volt." Ha félrevezeted magad: „ez az!”, akkor megállapodsz annál, vagyis megállapodsz valahol. Valamilyen formát öltesz. Ezek a jelenségek megjelenhetnek, de csak valamifajta hullámok, következmények, amelyek előbbutóbb úgyis eltűnnek. A megszabadulás soha nem valamilyen jelenség, körülmény, történés. Ha érzed és tudod, hogy ez egy történés, legyen akár ez az eltűnőben levő „én", akkor még ebben az „én"-ben se higgy! Máskülönben megállapodsz, megrekedsz. Gyakran azért ragadsz bele ezekbe az állapotokba, mert boldog vagy, hogy elérted. Végre! „Én”-ként. Ne ess hát ebbe a hibába! Ha a bepillantások az elme szintjén vannak, akkor nem segítenek hozzá a végső megszabaduláshoz? Nem. Akkor ez még mindig egy játszma? Igen. És a jógához hasonló dolgok? Azok is. De hagyj valami tevékenységet ennek a szegény testnek és elmének Nyugodtan jógázhatsz. Rengeteg mindent csinálhatsz, nem vagy köteles megmaradni egy spárga szintjén.

Illúzió MINDENFÉLE élethelyzetekben vagyunk. Az, aki megvilágosodott, kapcsolatot tud-e teremteni valamilyen magasabb állapotokkal, és ezzel könnyebben meg tudja-e oldani a hétköznapok problémáit ? Miért akarod megoldani a problémákat a hétköznapi életben, amikor minden illúzió? Először is, miért fogadod cl az egész leírásodat? Miért gondolod azt, hogy hétköznapi ember vagy? Ez nem igaz. Amiatt, hogy elfogadod ezt az alapvető azonosulást kénytelen vagy úgy vélekedni, hogy vannak emberek. például a megvilágosodottak, akik fölötted állnak. és nálad magasabban vannak, és hogy valami mást, valami magasabb rendűt kell segítségül hívniuk, hogy megmentsék a lent lévő dolgokat. Ez az egész nagyon bonyolulttá válik, mégpedig egyetlen képzet miatt, amelyet nem kérdőjeleztél meg: „én hétköznapi ember vagyok". Úgyhogy ezt az egyet

fogom támadni, mert az egész épület összeomlik, ha ezt az alapot eltávolítod. De akarod-e? Igen. Ha megrengeted az alapját az összes elképzelésednek és logikai megértésednek, akkor nem kell egyenként eltávolítanod a képzeteket, és nem kell megválaszolnod egyenként minden kérdést. Ez a közvetlen út, amely nyitott mindenki számára, de akarnod kell. *** AZ ÉN LEMOND saját létezéséről?

Nehéznek tűnik az, hogy az „én" harakirit követ el. Ezért nagyon messzire képes elmenni az eltűnésben. Azután megáll, és azt mondja: most harakirit követek el, most éppen eltűnök. Ezért nincs híd az illúzió és a valóság között. Ettől függetlenül valamilyen útmutatásra szükség van. Ez történhet csendben is. De a csendből nagyon kevesen fogják felfogni, megérteni. Ezért szavakkal is mutathatjuk az irányt, mint most. A cél az, hogy túljussunk a szavakon. A megszabadulásban tehát lehet olyan tapasztalatod, hogy az „én" eltűnik, és nem ragadsz meg semmit. Tehát az „én" eltűnik. De ez még mindig egy tapasztalat, amely az „én"hez kötődik. A megszabadulás éppen

az, hogy látod: minden, aminek történnie kellett, történnie kell vagy éppen történni látszik, az tapasztalás, illúzió. De azért tehetsz fel kérdéseket. *** EMLÍTETTED, hogy tűzre és erős elszántságra van szükség, ugyanakkor nincs semmi, amit tehetnénk, hogy elérjük Azt.

Nem, nem, nem... A tűz a megszabadulás iránti vágy. Ehhez szükséged van minden erődre. Azt érzem, hogy ehhez szükség van kegyelemre. Ez illúzió? Ha úgy érzed, szükséged van a kegyelemre, sohasem kapod meg. Ha úgy érzed, hogy kegyelemre van szükséged, és megkapod, akkor ott meg is fogsz állni. „Leszállt rám a kegyelem." Kire szállt le? Újra az „én"-re. Ezért ezeket a szavakat azok használhatják, akik már megszabadultak. A keresők nem, mert ők fogalmat gyártanak belőle, és visszaélnek vele. Emiatt halogatják a felismerést: „Várok a kegyelem-re." De mondhatod azt is: „Kegyelem, kérlek, se-gíts nekem!" Ez ugyanaz, mint amikor azt mondod: „Vezetőm, kérlek, segíts a valóság felismerésében!" Ilyen módon alkalmazhatod. Úgy azonban nem,

ahogyan a vallásokban alkalmazzák, mivel az azt feltételezi, hogy kevesebb vagy a kegyelemnél. És „én"ként valóban kevesebb is vagy a kegyelemnél. De ki vagy valójában? Maga a kegyelem. Ez a megszabadulás. *** Illúzió, és az én is csak illúzió, akkor a megszabadulás szintén csak illúzió? HA MINDEN

A megszabadulás képzete, igen. Most távolítsd el ezt az elképzelést! Van az a képzet, hogy fel fogom ismerni a megszabadulást, és tudom, hogy ez lehetetlen. Azt mondtad, el kell engednem ezt a képzetet. El is akarom, de úgy tűnik, nem tudom, hogyan. El akarom felejteni, de még mindig itt van az elmémben. Mert még mindig létezni akarsz. Amikor nagyonnagyon-nagyon éhes vagy, akkor eszel, és nem azt kérdezgeted, hogyan egyek. Ki az, aki mégis tapasztalja a megszabadulást? Az nem egy tapasztalás. Ki mondta ezt? Nem egy történés. ***

alapján tisztában vagyok azzal, hogy ez illúzió. A hajamnál fogva nem tudom kihúzni magamat a vízből. A módszerek csak akkor működnek, ha minden rendben megy. LEXIKÁLIS TUDÁSOM

A mostani ismereteid birtokában felismered, hogy meg kell szabadulnod a dolgaidtól, hogy az legyél, aki már most vagy. Mivel mindent személyes eredményként könyvelsz el, ezért az „én", aki bajban volt, aki keresett, nagyon boldogan gyakorol bármit, ami a megvilágosodás vagy a szabadság eléréséhez vezet. Ha elég komolyan veszed, akkor végül el is érheted. Mivel a gyakorlás előtt még nincs ott, így a megvilágosodás valami jövőbeli, a gyakorlás eredménye. De ki végzi ezt a gyakorlást? És kié lesz a gyakorlás eredménye? Mondd meg nekem! Magáé a megvilágosodásé. És ezt ki tudja? Az Ki ismeri Azt? Ki tud erre válaszolni? Ki? Mondd meg nekem! Merjed kimondani! Merj szembenézni az akadályoddal, hogy megszabadulhass tőle! Megéri kimondani. Ki tudja kiejteni, hogy Az? Ki tudja kijelenteni, hogy Az, nem pedig ez vagy amaz?

Ki tudja, hogy Az, és nem ez vagy amaz, hanem Az? Kicsoda? Mondd meg! Nincs neve. Ki beszél így? Ki tudja ezt? Én. Ó, boldog vagyok, hogy kimondtad. A megvilágosodott „én". Még mindig „én". Magára öltötte a megvilágosodás ruháját, amely csak ruha, amely leírhatatlan és így tovább. De mégiscsak ruha. Ezért marad fenn az „én". A megszabadulást nem érheti el senki, mert az Itt és most van, még mielőtt az összes megfontolás felmerülne. *** ÉSZREVETTEM, hogy különös álmaim vannak. Eltelik fél év, és ugyanaz, megtörténik. Tudom, hogy az elme és az én álmodik. Ez nem mindennap történik. de újra meg újra megesik. Hogyan kezeljem ezt? Éjszaka nem tudom irányítani az elmémet.

Ébredj fel! Ha bármit jelnek fogsz fel az életedben, akkor becsapod magad. Nagyon sok véletlen egybeesés van. ráadásul ha nagyon hiszel valamiben, például egy álomban akkor az be is következhet. Csak

ébredj fel, ébredj fel, ezek a jelentős álmok sehová sem vezetnek! *** hogy nem érzek semmit, mire te azt felelted, hogy talán elnyomom az érzéseimet, érzelmeimet. AZT MONDTAM NEKED,

Nem talán, valóban elnyomod őket, de nagyszerű, hogy ezt látod. Számomra a jó és rossz érzések nem különböznek, mert mindegyik szenvedéshez vezet. És én nem akarok szenvedni. Akkor hagyd őket magad mögött! Miért hagyod, hogy elkápráztassanak? Úgy érzem, csak két választásom van. Vagy hagyom, hogy teljesen magukkal sodorjanak, vagy kívülről tekintek rájuk, megfigyelőként. Egyik módszer sem működik sokáig, mert mindkettő az „én"-en alapszik. Nagyon is igazad van, jól leírtad, mi az illúzió. Ha hiszel az illúzióban, és nem találsz kiutat belőle, szenvedsz. Szeretném, hogy meghalld: van egy útmutatás, amelyet megszabadulásnak neveznek, ahol a szenvedés nem létező fogalom.

Ez vagy valóbban, éppen most, amikor hallasz, mielőtt hallottál és miután hallottál, amikor nem ragadod meg a történetedet az ismert dolgaidat. Hiszek benne, tudom, hogy létezik, és azt is tudom, hogy én Az vagyok. Ne tedd csupán hitté, mert akkor mindent lefokozol! Légy Az! Ne ragadd meg az „én"-t amely hinni fog ebben! Csak légy Az, mielőtt megragadnád a hiedelmet! Ebben a pillanatban nem szenvedek. Akkor inkább ezt választod. Igen, örülök neki. Én is örülök. Nem ez a módja, de túlságosan szereted a szenvedést Légy egy kicsit boldog; utána, ha akarod, kérd tőlem a megszabadulást. *** HA NINCS IDŐ, akkor már most az vagyok, akinek lennem kell De miért kezdtem bele ebbe az illúzióba? Miért van ez az illúzió? Azon keresztül kell megnyilvánulnom?

Sokan választ adnak neked erre a kérdésre, de én nem tudok. Nincs értelme. A válasz nem fog megszabadítani. Bármilyen válasz legyen is, az nem számit. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Miért jelenik meg ez a megnyilvánulás egyáltalán? Mert ilyen a természete. De az összes efféle kérdésnek vége szakad, amikor megszabadulsz. Az a gondom, hogy mindenki mást mond, sokfélét olvas az ember. Csak az elme döntheti el, kiben bízhatok. Azt fogadd el, amelyikre szükséged van. Mit mondhatnék? Nekem a szabadságra van szükségem, de a szabadságról mindenki mást mond. Honnan tudjam, melyik igaz? Nem így, így nem fogod megtudni. De ha igazán eltökélted, hogy akarod a megszabadulást, akkor az elhozza neked azt az ujjat, amely rámutat arra. amit akarsz. Azt az egyet ez minden. Tudni fogod, hogy ez az! Máskülönben mindenki meg van győződve mindenféléről, és meggyőz téged arról, hogy mi a legjobb, mi lesz a segítségedre. Mit lehet tenni? Ezért olyan fontos nagyon is tisztában lenni a kereséssel. Például volt egy barátom, aki sok éven keresztül akarta a megszabadulást. Végül aztán megbízott egy vezetőben. A vezető azt mondta neki, hogy nem lesz

jobb ember, nem válik szükségszerűen szentté, nem lesz szenvtelen az élettel szemben, és így tovább. Erre a barátom azt mondta, hogy az ilyen szabadság őt nem érdekli. Elhagyta a vezetőjét, hogy egy halott tanítót kövessen, aki szent életűbbnek tűnt. Szóval egy bizonyos ponton tudni fogod, hogy megfelel-e a kívánalmaidnak, vagy sem. A VALÓSÁGBAN honnan

*** ered minden?

Minden onnan ered. ahonnan megnyilvánul, tehát az „én”-ből. Igen, de honnan jön az „én”? Ez ravasz kérdés. Igen, ez ravasz kérdés, mert talán nem ébredtél még rá, bár az ismereteid miatt tudod. Az „én” a szabadságból jön, nem elkülönült tőle. Semmi sincs kizárva a szabadságból. Ezért maga az „én” is, ha felmerül, a természete szerint szabad. Ez az egész csak azért jelenik meg, mert a gondolkodásunk elkülönít mindent és az „én”-nek hisszük magunkat. Mindent fel kell fedeznünk, hogy elérjünk odáig. De te még most is minden alkalommal választ adsz erre a kérdésre. Ki mondta, hogy mindig adj rá választ? Ki mondta? Egyszerűen menj vissza! Ez ugyanaz, ahonnan ered, vagy amerre a kérdés irányit téged. És ahonnan ered, az vagy valójában.

Vagy azt érzem, hogy elakadtam, vagy azt, hogy belezavarodtam. De egy másik, talán jobb irány a nemtudás. Rendben, nem tudod. De mivel még mindig fontos az elmének, hogy tudjon valamit, ezért ez valamifajta önfeladás: „Valójában semmit sem tudok." Ám ez még mindig az elmében történik. A valódi „nemtudás", a valódi ismeretlen az, amikor senki sincs ott, hogy elfogadja vagy elvesse ezt a kifejezést. Most már jól értem. Rendben, megérted. Ám ez az önismeret igazi csapdája. Eddig még talán érthető is lett volna, hogy ez az. Most már kezded felfogni, hogy még ez sem az. Akkor miért állsz meg a megértésnél? Egyszerűen még csak ne is birtokold ezt! Ossz meg valamit a saját felismerésedről, kérlek! Hát így, egyszerűen ne birtokold... Légy tudatában minden mozdulatodnak! Azt kérem, hogy a pillanat törtrészéig ne menj a mozdulattal. Akkor nem lesz senki, aki nem megy a mozdulattal. Hallottad már valaha azt, hogy hallucinálsz? Nincs semmi ilyesmi! Hallottad már ezt? Hallottam már. Akkor ne állj meg itt!

Karma

EGYETÉRTESZ AZZAL A nézettel, hogy a karmikus szennyeződések miatt

nem vagyunk képesek felismerni a lelkünket vagy nem tudunk megvilágosodni? Ha hiszel a karmában, hogyan tudod megszabadítani magadat? Ez egy fantasztikus, egészen zseniális magyarázat azoknak, akik a szanszárában, az illúzió körforgásában élnek De egyszer csak meg kell hallanod, hogy aki valójában vagy, az már pontosan itt és most van. Ez azonnal nyilvánvalóvá válik, amint elengedsz minden képzetet. Most pedig mondd meg nekem, hogy a karmák, a karma magyarázata egy nézet -e, vagy sem? Szerintem a karma valóság, meri a cselekedeteink és a gondolataink visszahatnak ránk. Az illúzió körforgásában nyilvánvalóan. Éppen ezt mondom. Egészen fantasztikus magyarázat erről

az egész körforgásról. Ám a mester azt mondja: Halld meg, hogy sohasem voltál a körforgásban! Igaz természeted sohasem volt a körforgásban. A megszabadulás ennek felismerése. Nos, hol tud fennmaradni a karma nézete? Ez lehetetlen. Mindannyian tudjuk ezt, de biztos vagyok benne, hogy nem fogjuk felismerni... Miért? Miért ne tudnád felismerni? Mi akadályoz meg abban, hogy felismerd? Az, hogy hiszel a karmában? Az egy ragyogó magyarázat annak a keresőnek, aki halogatja a megszabadulását. De ha eljön a pillanat - „Mi a gond? Elegem van! Szabad akarok lenni!" -, akkor meghallod. Ide figyelj, akadályokba ütközöl, mert hiszel a karmában. Ennek ellenére is megtartod a karma nézetét? Mondd meg nekem, ki az, akinek karmája van? Mindenkinek. Beszélj a magad nevében! Nekem. Rendben van. És mi a megszabadulás? Megszabadulni e karmától.

[Nevetés.] Tudtam ezt, de valahogy mégsem érzem, hogy megszabadultam volna. Mert hiszel a karmában. Hát, lehet. Légy biztos, az sokkal jobb. Mi mondatta veled, hogy meg kell tisztítanod a karmát? Nagyon is hiszel benne. Légy őszinte! „Igenis hiszek a karmában.” Én erre azt mondom, hogy ez a hiedelem maga az akadály. Úgyhogy számold fel ezt az akadályt! Rendben, köszönöm. *** ELŐSZÖR el kell engednünk azt a gondolatot, hogy van karmánk? Aztán azt, hogy nincs? Nem válunk így hitetlenekké?

Nagyon logikus kérdés. Ha megtetted, amit mondasz, majd várjuk a következő kérdésedet. Az elme imád filozofálni. Csak tedd meg, amit mondasz, aztán majd meglátjuk. ***

A GYEREKEK, akiknek nincsenek képzeteik, de már tudatosak. miért nem megszabadultak? Mégis vannak hiedelmeik?

A gyerekek egy csomaggal, saját, személyre szóló csomaggal születnek. A kisgyerekekre az a jellemző, hogy nagyon ártatlanok, és ártatlanul hordozzák a csomagjukat. De ha nem lenne csomagjuk, miért születnének meg? De ki adja nekik azt a csomagot? Hiszen ők nem léteztek a születésük előtti! Ha lények születéséről beszélsz, akkor megint az illúzió kerekénél vagyunk. Van erre egy jó magyarázat: azért születsz újra, mert egy vágy születik újra minden alkalommal. De nem akarom ezt az illúziót túlságosan ecsetelni. A megszabadulásért vagyunk itt. Ha meghallunk valamit, attól leomolhat az a hit, hogy egyáltalán létezik körforgás. Ha már itt vagy, ajánld fel magad egyszer az életedben ennek. Miért ne tennéd meg most? A másodperc törtrészére van szükség, amelyet arra használsz, hogy teljességgel eloldódsz a kötöttségektől, a hiedelmeidtől, a tapasztalataidtól, ami magában foglalja a tapasztalót és azt, aki hisz ezekben. Már most, itt az vagy. Egy pillanatra ne ragadj meg semmit! De ezt meg kell tenned.

Amikor azt mondom, hogy tedd meg, az természetesen nem a helyes szó, mert nincs mit megtenni. Csak maradj csendes, de meg kell tenned. Senki sem teheti meg helyetted. Valaki más mutathatja az irányt, de senki más nem tudja helyetted megtenni. Ha bármi történik veled az útmutató jelenlétében, az csak egy tapasztalat. Mert oka van. Te ok nélküli vagy. Ez a felismerés. Nincsenek módszerek, trükkök vagy receptek, amelyeket a nagy mesterek elfogadtak volna. Az idők egyre okosabb tanítókat, egyre kifinomultabb módszereket hoznak, de ne hagyd, hogy félrevezessenek, hogy elkápráztassanak! *** BESZÉLTÜNK A KARMÁRÓL,

az illúzióról, de mi történik velünk

a megszabadulás után ? Miért lépnénk bele ebbe az illúzióba? A megszabadulás is illúzió? Ha fogalommá teszed, akkor mindenképpen. Rabsághoz vezet, újabb fogalmakhoz. Amire a megszabadulás mutat, az megelőzi a megszabadulás és nem megszabadulás tudását. És halld meg, hogy az te vagy

Mester

NÉZEM AZT A RENGETEG egyforma Buddhát mögöttetek a falon Miért van annyi Buddha? Lehet, hogy sok mindent jelent ez, de talán csak azt sugallja, hogy Buddha egy van, és mindig ugyanabba az irányba mutat Mindig, Ezért szép ezernyi Buddhát egymás mellé festeni. Ha bármelyik ujj valami másra, egy másik irányba mutat, egy másik szemlétetmódot mutat, akkor az egy új irány, de nem Buddha útja. Amikor Buddháról beszélek, akkor a megszabadulás útmutatására gondolok, amely nem függ az időtől, új szemléletmódoktól, módszerektől. Valami egészen másról van szó. Úgyhogy csak fessünk ezerféle ugyanolyan Buddhát! Mert minden útmutatás mindig ugyanaz az útmutatás volt, van és marad, mert nem útmutatás. Nem függ az időtől. Ebből a kiindulópontból kezdhetünk valami szépet, ami belőletek fog eredni most Egyáltalán nincs késő „a másodperc törtrészéhez”. ***

SZÓKRATÉSZT IGEN bölcs embernek tartották. Folya-

matosan próbálta felkavarni, felrázni azokat a képzeteket, amelyek az emberekben mindenféléről éltek, beleértve az önmagukkal mint „én"-nel kapcsolatosakat is. Mondani kell valamit. Még akkor is, ha ez semmit sem jelent nekik. TE HOGY ÉRTED EL

*** a megvilágosodást ?

Azáltal, hogy nem értem el semmit. Végre! Fel és le, jobbra és balra, előre és hátra mentem, mindig elérve valamit. De végül, teljességgel elégedetlenül és nyugtalanul, elcsendesedtem. És ami a legfontosabb: volt egy élő útmutatóm a megszabadulás felé Máskülönben ki ébresztett volna rá, hogy amikor leni voltam és fent voltam, jobbra és balra voltam, az nem Az volt? Ki? A tanítók nagyon örültek volna annak, hogy ide-oda megyek mert ők ezt ismerik. A mester nem ismer kompromisszumot ebben a kérdésben. Annyira csendesnek kell lenned, hogy az még a csendes „én”-t is megelőzi. Tehát ami szükséges: szerencse és vágy a megszabadulásra. A szerencse ahhoz kell. hogy az ember megtalálja a mestert a vágyának pedig elég erősnek kell lennie a megszabadulásra. Mindenkinek megvan ehhez a szerencséje, ha kéri. ***

hogy Pápádzsi azt mondta, csak egy tanító jelenlétében lehet megszabadulni.

Az A GONDOM,

Igen, éppen ezt mondom én is. Egy élő mester jelenlétében. A mester jelenlétében. Ezt mondom mindennap. Miért mész a múltba? Miért választod inkább azt, hogy egy könyvben bízol? Mindennap azt mondom: szükséged van az élő útmutatásra. Természetesen elfogadom Pápádzsit, de légy bölcs! Élő útmutatás kell, mely megmutatja az irányt - amely ugyanaz. Hiszen mi a mester? Egy élő útmutató, amely azt mondja: ne kövess többé semmit! Mi más lenne a mester? Nincs neve, nincs formája. Az útmutatás mindig ugyanaz. Ezt nem értem. Nem értetted, mert a testeddel és az elméddel azonosítod magad, az élő mestert pedig egy formával és egy névvel. Ő azt mondja neked: „Kérlek, próbáld meghallani az útmutatást!” Ezután a név és a forma magától eltűnik, és az útmutatás elvezet téged oda, ahol vagy. Akkor is, ha elmész?

Azt hiszed, elmegyek, mert nem fogadtál be magadba. Miért kellene elmennem tőled? Van nálad hely? Ha van benned hely, akkor ott leszek. *** hogy a szabadság eléréséhez két dolog kell: belső tűz és egy élő megvilágosodott. Azzal tehát segítek magamon, ha keresem azokat az embereket, akik meg tudják mutatni nekem az utat? AZT MONDTAD,

Ha igazán keresed az utat. De túl sokan nem lesznek a segítségedre ebben. Hacsak persze nem valami mást akarsz. Sok mindent szerethetsz az életben. Nem gondoltam most semmi másra Rendben. Akár engem is belevehetsz ebbe a körbe, ám légy tudatában, hogy azok. akik a megszabadulásról beszélnek, nem feltétlenül vannak ott Ne légy naiv, ne csapd be magad! Ez minden, amit mondhatok. Ha erős az elhatározásod, hogy megszabadulsz, akkor nem lesz gond. Megtalálod azt akire szükséged van. *** AMIKOK MEGTALÁLTAD

megszabadult...

a mesteredet, akkor még te sem voltál

Ha már szabad lettem volna, akkor minek kellett volna mestert találnom? Honnan ismerted fel a mesteredet ? Ez hatalmas szerencse. Ő feltett nekem pár kérdést, és én megtapasztaltam, amit akartam. Nem merült fel kétség. De úgy fest, a dinoszaurusz nagyságú mesterek mind kihaltak. Mit lehet tenni? De a mester sohasem hal meg. Az elme és a test meghal, de a mester soha. Erről beszéltem az elején; nincs sok ezer Buddha. Az útmutatás mindig ugyanaz. Az vagy, ami vagy, már most. Ha nem ragadsz meg egyetlen hiedelmet sem, beleértve az „én”-t is. *** Mester NÉLKÜL is megtörténhet ez? És ha nincs mester, akkor mitől fogok elindulni a megszabadulás felé? Mindig azt mondom, hogy nagyon ritka. De nézz Ramanára, és látod, hogy megtörténhet Am hozzá hasonló ember egy évszázadban egyszer, ha feltűnik. A gőgnek a szikrája sem volt abban, amikor azt mondta: „Nekem is van gurum, méghozzá egy hegy." Egyébként élő mesterre van szükségünk. Azok, akik inkább egy halott mester szavaiban bíznak, azért teszik ezt mert ezáltal nem konfrontálódnak a hiedelmeikkel. Mert így megtarthatod a kedvenc nézeteidet

És honnan tudod, hogy érted-e az útmutatást? Honnan tudod, hogy nem értelmezed-e tévesen? Egyre szaporodnak a „megvilágosodott” emberek, mert az arrogancia is egyre nagyobb, ők váratlanul megvilágosodtak, néha a téma sem érdekelte őket. Ez nem megszabadulás. Legjobb esetben a megvilágosodás egy állapota, hosszan tartó bepillantás. És ahogy az évek múlnak, tanításaik egyre kopnak vagy egyre bonyolódnak. Remélem, ezt meghallod. Én találkoztam a mesteremmel, és nem adhatom alább ezen az út nélküli úton. Milyen szép ez! Milyen szép! Valójában a mester sohasem hal meg. DE AKKOR

*** mit tehetünk a megszabadulásért?

Senki sem tudja. Hogyan lehet valakit felébreszteni? Senki sem tudja. Valaki hirtelen ébred fel. Van, aki abba az illúzióba ringatja magát, hogy ismeri a módszert. Mit lehet ezzel tenni? A gyakorlatoknak és a módszereknek egyetlen szerepük van; hogy eleged legyen belőlük. És akkor eljössz ide, és leülsz. Buddha, a Maharsi és az összes bölcs ember, mint például a mesterem, Pápádzsi, mást sem tett azon kívül, hogy rámutatott Arra. A hatása annak, amire próbáltak mutatni, olyan hatalmas, hogy a történelem is megőrizte emlékezetüket. Nem kis dolog az, amiről beszélnek. Ha csak egy hajszálnyi kíváncsiság

van benned a bölcsesség iránt, akkor vonzó lesz számodra. De biztos, hogy senki nem lesz ott, aki tudja, hogy mi ez, és aki le tudná írni. Ez véget vet mindannak a szenvedésnek, félrevezetésnek és illúziónak, amely önmagad kereséséből fakad ezeknek mind vége szakad. Milyen nagyszerű! *** hogy nem vagyok kétségbeesett, de egyértelműen az vagyok. AZT HITTEM,

Ne felejtsd el Niszargadatta Mahárádzs gyönyörű példáját! Ő igencsak közvetlenül hallott erről. De még mindig volt néhány élősdi benne. Három évébe tellett neki, hogy eltűnjenek. Ezzel azt akarom mondani, hogy ne nyűgözzenek le a régi szokások. Adj nekik időt, de nem kell azonosítanod velük magad. Eltűnnek, ha nem érinted meg őket. Ha nem teszed őket újra a magadévá. Ismerem az „én” illúziójának erejét, de mégis újra meg újra felmerül. Még ha tudom is, hogy nem más, mint gondolatok, fogalmak, elképzelések és eszmék kötege... Jó, de ne felejtsd: ha megmarad ez az elképzelés, ez a tudás, hogy olyan erős, akkor nincs kiút. Olyan erős volt! Adj egy esélyt a szabadságnak! Esélyt kell adnod neki.

Zúzd őket szét! Hogyan tudnám szétzúzni azt, ami nem létezik? Csak te teszed élővé. És ha szétzúzom, akkor elhiszem, hogy valóságos. Rendben. *** amit mondasz. Belül, mélyen vannak bizonyos sarkok, és azt kérded, hogy ki akarja ezeket megvédeni. Ez egy bensőséges pillanat, mely folyamatosan jelen van, amikor az embernek teljes a bizalma magával szemben. Néha nem érzem magam biztonságban, attól félek, hogy kiforgatják ezeket a biztos sarkokat, de aztán az egész őszintébbé válik. Mindig bebújhatok ezekbe a sarkokba. Nem olyan, mintha mindent le kellene rombolni, csak mert ez egy újfajta elmélet, és ezért így kell cselekedni. Ez egy nagyon kényes egyensúly, amelyet a cselekvés és a bensőségesség között érzek, aközött, ahol az ember éli a külső életét, és aközött, ahol meghitt, mint egy gópi. NAGYON MEGÉRINT,

Amikor találkoztam a mesteremmel, ami vonzott engem - bár nyilvánvalóan még az alakját és a korát sem vettem észre -, az a benne levő üresség volt, vagy nevezzük, ahogy tetszik. Ez volt az, az Önvaló iránti szeretete. A felébredése. Látszólag persze tette a dolgát, de ott volt a szabadság. Olyan szép ilyennek

lenni, és ha a párodban a legcsekélyebb szeretet él is a szabadság iránt, annak ez vonzó lesz anélkül, hogy megbántódna vagy becsapottnak érezné magát, amit a pszichológia sugallhat. Tehát szabadulj meg! [Nevetés.] Mindig emlékezni fogok egy párra - és biztos vagyok benne, hogy minden pár néha vagy legalább egyszer keresztülmegy ezen. Szerettek volna megszabadulni, és volt egy kritikus pillanat, amikor a másik tudta nélkül bizalmas beszélgetést folytattak velem. Mindketten pontosan ugyanazt mondták: „Mi lesz, ha megszabadulok, úgy félek, hogy elveszítem a férjem!” A másik pedig: „Úgy félek, hogy elveszítem a feleségem. Ugyanis akkor nem lesz vonzódás, vagy nem fogja érdekelni, hogy velem legyen.” De ez csak a psziché, az elme félelme, ez nem így történik. Krisna sok gópit megkapott... igen, akkor tényleg van mitől félni... (Nevetés.) De komolyra fordítva a szót ez tényleg nem így zajlik. Én nem akarom többe ezt a vonzódást, nem érdekel... Rendben, és akkor hol van az „én”? Mondd meg, hol van! Hol van az „én”? Elbújt a sarokba? Nem! Csak az „én” mondja ezt. Talán már ki is szórtam.

Akkor maradj csendes. (Csend.) Teljes illúzió, hogy a sarokban lapul valami. Ez maga az illúzió. Nem lehetsz annyira őszintétlen, hogy hirtelen azt mondd: „Tudom, hogy ez egy illúzió, tehát ez illúzió.” Nem és nem! Magadnak kell ezt meglátnod. De ez tényleg teljes illúzió. Te vagy az, aki így gondolja, és aki a problémát gyártja. Olyan ez, mint a nem felismerés. Annyira meg vagy győződve róla, hogy még nem vagy megszabadult! De te csinálsz ebből problémát. Hiszen rengeteg elképzelésed van a megszabadulásról: „Ó, ez még nem olyan; ó, még nem vagyok ott", és effélék. Elképesztő, de tényleg az „én”, az elme az, amely kitalálja a történeteket. Különösen ebben az esetben. Ezért beszélek arról, hogy légy radikális, ugyanis az elme hatalmas. Olyan erős, hogy bármi, amit kimondasz, megvalósul. *** ARRÓL BESZÉLTÉL,

hogy valamit elrejtünk a sarokba. Az történt, hogy elhangzott valami, ami felkellette az érdeklődésem, És abban a pillanatban elkezdett foglalkoztatni a férjem. Jól megkülönböztethetően megjelent egy érzés. Abban a pillanatban hirtelen világosan láttam az „én”-t. Ez valamiféle tulajdonság: hogy törődöm azokkal, akiket szeretek. De ezt csak így tanították nekem, vagyis aszerint neveltek, hogy úgy szeresd a felebarátod, ahogy magad. Eszerint nőttem fel. Látom, hogy amikor ezt teszem, akkor

az rossz helyről jön. Valójában ez förtelmes, mert nem az igaz szeretetből származik. És ebből elég! Nagyon jó, hogy ezt látod. Ahogy még magadnak is mondtad: ez a múlt. A múlt egy felhője ereszkedett rád, és te valóságnak hitted. Hányd ki a múltat! A mesterem mindig ezt mondta: hányd ki a múltat! És ezt nem ok nélkül mondta. Tehát hadd jelenjen meg vagy tűnjön el a múlt, de soha ne gondold, hogy valami valóságosat fog mondani. Az ember olyan mélyre merül a kutatásban hogy elérkezik a társadalom, a kultúra értékeihez. Szerencse, ha meglátja, hogy milyen illuzórikus is ebben elmerülni. Van egy fajta természetes erkölcs, amely mindenkinél más. *** EGY TANÁCS : ne kövess túl sok mestert, tarts ki egynél, aki megfelel.

Keresés

VAN út?

Az a csodálatos, hogy nincs út. Hiszen ki indulhatna cl rajta? Ki járhatna például azon az úton, amelyet én adnék neked? Van egy olyan érzésem, hogy egyszerűen csak elfelejtem, hogy álom. Újra meg újra álmodni kezdek. Valószínűleg összekevered ezt az érdeklődést más érdeklődéssel. Bizonyos körülmények között - mint például ez a szatszang - ez a vonzódás, ez az érdeklődés jelenik meg. Az életedről. Ez az időben van, hiszen ahogy ennek vége, más érdeklődés vár rád kint a cipőddel együtt, és te boldogan átöleled. Ez okozza, hogy elfelejted. Gyere gyakrabban szatszangra, vagy ismerd fel magad! Ez az út. Szeretném felismerni magam.

Persze, ismerd fel magad! Miért jöttél volna el különben? Eljöttem, így hát megtörténhet. Miért jössz el? Azt jelenti, hogy érdekel, hogy szereted. Tehát nem is függ annyira a körülményektől. Látogasd többet ezt a megszabadulás iránti vágyat! Arról gondolkodtam, hogy talán annyi út van, ahány ember. Nem tudom, ugyanarról beszélünk-e. Aszerint válaszolok, ahogy megértettelek. Hová kell menned, hogy szükséged lenne útra? * ** ARRÓL A HITRŐL szeretnék kérdezni, hogy keresnem kell.

Nem kell hinned benne. Vagy keresel, vagy nem. Senki sem kényszeríthet rá. A keresés egy fertőző betegség. [Nevetés] A hit, hogy keresnem kell valamit... s ha ennek vagy annak gondolom magam, vagy ha azt hiszem, hogy én nem Az vagyok... Bármiféle azonosulás nem csupán egy gondolat? Igen, ez elég sok gondolat.

Azzal rántjuk le a leplet, ha felismerjük, hogy ez csak egy gondolát? Mutasd meg, ez lehet egy megértés. De meg kell tanulnod e nélkül a „ha" nélkül élni. Csak csináld, és nézd meg, mi történik, majd utána beszélj! A „ha"-val nem lesz meg. Ezzel a „ha"-val és a rá adott válaszokkal továbbra is az elmédben maradsz, és soha nem fogsz megállni. A cél az, hogy legyen egy kis szünet, hogy meglásd: „Ó, most szünet van, nincs mindig itt. De akkor talán nem is valós." Elfelejted, mit keresel, elfelejted a célt, mivel olyan sok tanítást követsz. És végül mi történik? Jó, ha alaposan megvizsgálod mindet, de miután megvizsgáltad őket, eljön az ideje, hogy megmaradj ott, ahol azt érzed, gondolod vagy tapasztalod, hogy neked szól. És ott légy komoly! Máskülönben csak zavarodottság, zavarodottság és még több zavarodottság lesz az eredménye. Légy hát óvatos! Tiszteld a keresésed! Ha ez a szabadság utáni keresés, tiszteld! És aztán engedd el! De először keresned kell. * **

AZZAL FOGLAKOZOM, amivel mindenki, aki itt van. Nekem úgy

tűnik, hogy már igen régóta. Ugyanakkor azt érzem, nem haladok. Tudom, hogy ezt ki mondja, hogy ki beszél róla. Azt is tudom, hogy mindez fikció. Egyetlenegy dolog érdekel. Rendben, hogy látom az elmém, a fikcióim,

De ettől nem változott meg az anyagi világom, a bankszámlámon nincs több pénz, és ugyanolyan rossz, mert nem Indiában élek, ahol adnak egy tányér ételt, pusztán azért, hogy ülhessek naphosszat a fa alatt. Akkor menj Indiába, mi mást tehetnél? Nem szeretnék Indiába menni. Tudom, hogy éltem valaha Indiában, de itt szeretnék felébredni. Magyarországon, és nem véletlenül vagyok itt. Akkor a következményeket is viselned kell, mi mást tehetnél? De nekem úgy tűnik, hogy jól vagy most is. * ** Úgy érzem, elegem van a keresésből. Meg akarok szabadulni mindentől. Úgy érzem, megőrülök. Akkor hagyd abba a keresést! Most abbahagytam. Ó, tehát abbahagytad. És mi történt? Kerestem és kerestem, és nem tudtam, hogyan szabaduljak meg ettől a sok elképzeléstől és előítélettől. Nem akartam azonosítani magam ezzel a sok mindennel. Egy ponton

már úgy éreztem, megörülök. Úgy döntöttem hát, abbahagyom ezt az egészet, követem a szívemet, és élem az életem, ahogy jön. Van-e innen valami kérdésed? Igen. Még mindig fáradt vagyok. Még mindig nem akarom ezt az egészet. Nem hagytál el mindent. Valószínűleg. Akkor légy radikális! Abszolút radikális. Ne tarts meg semmit! Úgy érzem, nem tudok ennél radikálisabb lenni. Talán fáradt vagy. Ez még mindig egy múltbeli benyomás. Ne tulajdoníts neki jelentőséget! Vagy még mindig kutatsz, de valahogy szinte magad előtt is titokban, és nem azonosított módon. De akkor nem vagy elég radikális. DE azt hittem, megörülök, amikor túl radikális voltam.

Még mindig élményként éled meg. Nem vágtad el magad radikálisan ettől az „én"-töl, aki még mindig

érez vagy keres. Ha meg akarod tartani ezt az „én”-t, akkor természetesen őrültnek érezheted magad. Nem akarom, de nem tudom, hogyan ne tartsam meg az „én”-t, nem tudom, hogyan ne tartsam meg ezeket a képzeteket... Még itt vannak. Igen. Mindaz, amit kidobtál magadból, még mindig veled van. Ne tartsd meg még a belső és a külső képzetét se! Az megelőzi a belsőt. A sok gyakorlás miatt belsőre és külsőre választod szét magad. Olyannyira meghatároztad a helyedet, hogy ez a kél dolog pontosan elkülönültté és valóságossá vált. Elötte nagyon kint éltél, mint mindenki más, és most belülre kerültél, ahol az őrület egy sarka is ott van. Ez a nagy probléma a gyakorlással. Ahhoz, hogy gyakorolj, valahová el kell helyezned magad, és a gyakorlás befelé fordít, ami a korábbi ellenkezője. De maga az alap rossz. Ahhoz, hogy elhelyezd magad, kell egy kint és egy bent. Ez a hiba. Hol van a tökéletes nyugalom, ahol nincs keresés? Az megelőzi a kintet és a bentet. Aki vagy, az megelőz minden mást. Minden egyéb a kutatáshoz tartozik. Ne is érintsd meg többet! Te megelőzöd ezt.

[Csend.] Ha bármikor megjelenik valami a múltadból, ne érintsd! Te az előtt vagy. Ennyi! Nem fontos, ne is törődj vele! Vége. Ne érintsenek meg a körülmények, legyenek akár „belül", akár „kívül”. Te azok előtt vagy. Itt a megszabadulás. Ne inogj meg, most már itt vagy! [Csend.] Most mit csinál az „én”? Gondolkodík. Miért? Mondtam, hogy ne inogj meg! Még egy pillanat törtrészét sem adod magadnak a szabadságért. Ne inogj meg! Ez a legértékesebb. * ** HA ILYEN SOKÁIG kint voltunk mindannyian, megoldás az, hogy

nem is indulunk el befelé? Ez az illuzórikus utazás. Azt hiszed, kint vagy, és befelé kell menned. Majd meglátod, hogy ettől semmi sem változik, és végűl azt kéred: „Segíts, kérlek. nem tudom, hová menjek most. Mindent megpróbáltam már." És akkor meghallhatsz. Ez az utazás. De szükséges volt az, hogy befelé mentem, nem? Ki tudja? Olyannyira eltérnek egymástól a különböző esetek. Egyáltalán nem mondanám, hogy „ez

így és így van”. Sohasem tudjuk, hogyan működik. Ha valaki „kívülről” meg „belülről" beszél, akkor használom ezeket a kifejezéseket. Másnál máshogy működik. Ne állíts fel szabályokat! *** világos. De nem tudok tovább haladni. Azt értem, amiről beszélsz. EDDIG A PONTIG

Igen, és mit mondtam? Azt, hogy a megszabadulás az, amikor nem ragadod meg, amit az „én” mond, mert az „én” csupán egy hiedelem. Tulajdonképpen ezt értem, ezt tudom. De várjak a pillanatra. vagy most ebben a pillanatban van? Mikor máskor? Azért lesz ilyen hosszú az utazásod, mert mindig azt mondod, hogy majd legközelebb. De egyszer csak el kell hagynod ezt a „legközelebbet”. Ennek a témának nem szabad többé felmerülnie. A kereső eltűnt a kereséssel. S ha ez a téma újra felmerül, annak az az oka, hogy hiszel abban, amit ez a komisz „én” mond, pedig hallod, hogy az „én” csak egy hiedelem. Ne helyezd magad a jövőbe, talán ez soha többé nem fog megismétlődni. Máskülönben soha nem adsz esélyt magadnak arra, hogy most itt légy. Hacsak nem szereted olyan nagyon ezt az utazást, mert

a lét érzésével tölt el. Nem olyan könnyű egyszerűen eldobni a képzetet: „Ó, én nagyon komoly kereső vagyok.” *** Ez A KERESÉSI tűz egyre jobban tűnik el, és nem tudom, hogy ez baj-e, vagy nem? Ha azonosulsz a keresővel, akkor nagy a baj. De ha ez a tűz azért huny ki, mert kihuny a kereső is mint valós érzés, akkor ne próbálj megőrizni semmit, még a tűzet se, és ne állj meg semmilyen kétségnél! Hunyj ki a tűzzel, a kialvó tűzzel! Ne állj meg itt semmilyen kétségnél, kérdésnél, mert akkor újra tűzre kell lobbantanod magad. De semmiképpen ne maradj olyan kereső, akiben nincs tűz. Mit választasz? Jobb, ha a kereső is kihuny. *** AKKOR TE

már nem szenvedsz?

A testem és az elmém szenved. Már mondtam, hogy ez nem fog megváltozni. Miért változtatnád meg az élet hullámhegyeit és hullámvölgyeit? A lényeg nem az, hogy megváltoztasd ezt az egészet, hanem hogy lerántsd a leplet a valótlanságáról. Rengeteg eredeti történet szól a mesterekről. A tanítványnak

magasztosabb elképzelései vannak, mint a menteinek. Egy tanítvány mindig követi a mestert, és egyszer csak hírt kapnak, hogy a mester fia meghalt. A mester erre sírni kezd, ám a tanítvány - aki nagyon közel áll hozzá, de mégis közömbös marad, hiszen egy magasztosabb tanítást tartott meg - megkérdezi tőle: - Ó, mester, hogyan lehet, hogy sírsz? - Csak a körülményekre válaszolok - feleli a mester. - Nyoma sem marad, mint a madár röptének. Nem kell valamilyen előre meghatározott valaminek lenned. Ügy tűnik, mintha az „én" megszületne, mintha sirna, nevetne, rengeteg mindent csinálna, azután pedig meghalna. Le kell rántanod a leplet arról, aki megszületik. Aki állítólag megszületik. Ki az? Valós? Ez a lényeg. Folyton az én után rohanunk, és kérdéseket akarunk feltenni, próbálunk megváltoztatni ezt meg azt, mert az „én" jobban akarja érezni magát, és békésebb akar lenni. De ti szabadságkeresők vagytok. Ez azt jelenti, hogy megjelenik a keresés, mert van valamilyen félreértés, de a keresésnek el kell vezetnie a keresés elé. A kereső elé. A keresésnek nem az a célja, hogy azt érezd: „elértem a szabadságot, a megvilágosodást". Az egy állapot, és csak meg fog zavarni, mert a természeténél fogva valótlan. ***

némi sejtésem erről a létezésről, csendességről, hogy a dolgok nélkülem történnek. De azután a történet megint személyessé válik, és az én oldaláról próbálom meg elérni. NÉHA VAN

Ez a gond. Szerencsés voltál, és részesültél valamilyen élményben, tapasztalásban, belátásban. Ez a keresésed oka. A keresésed hozzád tartozik. Tehát az „én"-nek vannak bepillantásai, belátásai. Ha valamiért nem ismered lel ezt azonnal - pedig megtehetnéd - akkor halogatni kezdesz, és az egész valamiféle utazássá válik. Ez az utazás hozhat különböző bepillantásokat. De ezek csak bepillantások. Ne téveszd őket össze Azzal! Hiszen most még nem számoltad fel azt az elképzelést, hogy te az „én” vagy. Tehát amikor ilyen bepillantás történik veled, ne hidd, hogy az valósabb, mint bármi más. Akkor nem fogod táplálni az énedet, és látni fogsz. Ne próbálj visszatérni ezekhez a bepillantásokhoz, ne próbáld állandósítani, megtartani őket! Ne hidd azt, hogy azonosak Azzal! És akkor nézzük meg, sokáig maradhat-e az „én”. *** ÚGY TŰNIK,

ezekben a napokban mindenfélével gazdagodtam, és könnyen megy a lapozás. Egyre csak lapozok. Szeretném kérni a tanácsodat abban, hogyan folytassam ezt. Ne tartsd meg a könyvet!

Légy radikális!

EMLÍTETTED A KÖTELEZETTSÉGEK nélküli szabadságot. Elméletben

nagyjából értem, de a gyakorlati életben, amikor jönnek a számlák, és ott a család meg a ház... Hogyan csinálod? Csak csináld! Nem látom a kapcsolatot a kettő között. Éld az életed! Engedd el ezt az aggodalmat egy pillanatra, és légy szabad! De az csak pár órás szabadság lesz. Radikálisan felajánlod magadnak a másodperc törtrészét. Nem azt mondtam, hogy egy bepillantás eredéig, ami csak néhány óráig tart. Ám ha az a fontosabb, hogy megoldd a hétköznapok gondjait, meg tudom érteni. Hol a helye számodra a megszabadulás iránti vágynak? Mellette, párhuzamosan vagy alatta?

Nem biztos, hogy fontosabb, de a problémáimat nem fogják mások megoldani. Mi a fontosabb? Mit választass? Eljössz, és egy órát kiszakítasz a hétköznapi elfoglaltságaidból azért, hogy esetleg megszabadulj, vagy kényelmes, nyugodt és boldog életre vágysz? Mit kívánsz? Nem világos, hogy mit akarsz Ha szembetalálkoznál Buddhával, arról beszélnél neki, hogy milyen szörnyű problémáid vannak a hétköznapokban, amikor tudod, hogy ez az ember örökre megsegíthetne? Ha nem ismerted fel, mit jelent mindez, akkor tovább kell vizsgálódnod, hogy némi megkülönböztetésre tegyél szert. Úgy gondolod, hogy a hétköznapi életünk problémái megoldódnak, ha...? Nem! Nem. Ez egyáltalán nem szükségszerű Nem. Nem valamiért cserébe akarsz szabaddá válni Nem. Ez nem ilyen. A Buddhák nem gazdagok. Bár végül is az ember azzá válhat, ha az a sorsa. Valakinek azonban éheznie kell. És akkor mi van? Nem az anyagiakról beszélek, de ott vannak a gyerekek, a család ... Ugyanaz, Tudom. És? Ez a testhez és az elméhez tartozik, de légy tüzes és elszánt a megszabadulással

kapcsolatosan! Ez nem gátolhat meg. Nehéz ilyet mondani, de ez az igazság. És ne aggódj túl sokat! Az elme nagyobb drámát csinál belőle, mint maga a jelenség. Tehát egyszerűen csak hagyni kell a dolgokat, lesz, ami lesz, és... Nem, nem. Dolgozz csak keményen, ha kell! Menj és dolgozz! Csak reagálj a felmerülő körülményekre. Ez nem számít. Valakinek nagyon elfoglalt élete van, valakinek nem. Nem számit. Nem változtat Azon. Bármilyen körülmények között maga lehetsz a boldogság, ha szabad vagy. Még ha az elméd fáradt és nyugtalan is a sok munka miatt, ne aggódj, és tedd, amit tenned kell! Senki más nem fogja elvégezni helyetted. *** TUDOM, hogy ha „én Az vagyok", akkor nincs többé kétségem afelől, hogy szabad vagyok. Nap mint nap hallgatlak téged, és az elmém egy újabb játszmába kezdett. Napközben vizsgálom magamat; „Az vagyok? Ó, nem, még nem. Talán most? Ó, nem, nem, nem, nem," Ez a játszma kerített hatalmába. Tehát nagyon is tudatában vagy annak, mi történik. Csupán önazonosságot váltottál. Csak távolítsd

el a mondatból azt, hogy „ha”. Mért van ott az a „ha”? E miatt a szócska miatt kezdődik el ez az egész. Vedd ki a mondatból azt, hogy „ha”! A kétséged e miatt van. Nagyon értékes, kedves ez számodra? Nem. Nem? Valóban? Örülnék, ha tényleg azt mondanád, hogy nem. Miért is ne? Az elmém azt mondja, hogy nem, de mégis másképp cselekszem. Akkor ez nem egy radikális „nem". Légy radikális, ne köss kompromisszumot! *** MI A „VALÓSÁG”, amikor a szabadságot keresem? Arra jutottam,

hogy az sem valóság. Igen, mivel csak azt ismerheted meg, ami nem a valóság. Akkor legvégül mi marad? Az, ami van, de ezt nem ismerheted meg, hiszen amit meg tudsz ismerni, az nem Az. Ám ez a módszer nem is lehet módszer, ha elég radikális. A Védák sok mindenről beszélnek: hogyan érd el a megszabadulást, és így tovább, de tudod, mi az utolsó mondat? Sem ez, sem az!

„Néti, néti." Sem ez, sem az!* Ha ezek a nagyszerű útmutatások - például a „sem ez, sem az” - nem működnek elsőre, akkor valamifajta úttá teszed, és ismételgeted: „sem ez, sem az". De ez egyszer csak radikális megálláshoz vezet, mivel a cél nem az, hogy egyre komolyabb keresővé válj, és gyakorolj egy útmutatást. Nem ez a céljuk. Ezek útmutatások. Az útmutatások célja az, hogy megtedd itt és most végérvényesen. De mivel az ember ezt nem tudja megtenni valami miatt, halogatni kezdi, és módszerré teszi. De ne feledd, hogy kiejtheted egy utolsó alkalommal is, és akkor vége. *** ÚGY LÁTSZIK, hogy elég sok problémánk van az elmével. Mi a dolgunk vele? Kell-e bármit csinálnunk ezzel kapcsolatban? Leplezd le a valóságosságát! Hogyan? Csak figyelj, hogy egyetértesz-e. A testhez tartozik? Kihez tartozik az elme? Nem hozzám. Talán hozzám? *

Utalás az advaita védanta egyik módszerére (néti, néti. sem sem az). mely olyan eljárással fedezi fel a végső Valóságot, hogy fokozatosan tagad mindent, ami nem Az. (A szerk.)

Nem. Akkor mihez? Ezt tisztáznod kell. Senkihez. Létezik az, aki tudja, hogy senkihez sem tartozik? Én vagyok, aki látja ezt. Igen, persze. Szóval nem senkihez, hanem az „én”hez tartozik. Akkor egyetértesz azzal, hogy az egyéni test és elme az „én"-hez tartozik? Akár elhiszed, akár nem, a megszabadulás annyit jelent hogy leleplezed azt a hiedelmet, miszerint te csupán „én" vagy, és hogy az „én" valóságos. Az „én" továbbra is felmerül és eltűnik, amikor alszol, és így tovább. De valamit lelepleztél - az azonosulást. Tehát másképpen éled meg ezeket a dolgokat. Nem arról van szó, hogy minden áldottá, könnyűvé és fantasztikussá válik. Nem. Talán mit sem változnak a személyes körülmények. Azt sem mondanám, hogy másképp tapasztaljuk ezeket. Ugyanúgy tapasztaljuk őket, de megtörtént az a radikális leleplezés, ami miatt mégsem olyanok. Ez a megszabadulás. Nem akarok képzeteket adni, ezért vagyok olyan óvatos. Hogy ne adjam nektek az üdvösség és az ehhez hasonlók képzetét. Természetesen megtapasztalhattál

már üdvös pillanatokat. Mindent szívesen látunk, és mindent szívesen el is engedünk. A világ nem fog megváltozni. Ezt nem hangsúlyozhatjuk eléggé, mert mindenkinek megvan az archetípusa erről a vágyakozásról, a harmónia, a tartós szeretet, az Üdvösség meg ilyesmik után. De a megszabadulás sokkal egyedülállóbb. A dolgok olyanok, amilyenek, ahogyan feltűnnek. De nincs többé keresés vagy vágy, hogy másképpen legyenek, Ez a legegyszerűbb. Igen. A legkisebb bonyolítás is annak jele, hogy az ember nagyon eltávolodott attól, ami van. *** MIT szeretnél? Békét. Ez az egyetlen út a békéhez. Honnan ered az ellenállásod? Mi az oka? Az elmém egyedül azt a magyarázatot képes adni, hogy nem akarom. De ennek nincs értelme. Lehet, hogy mégiscsak igaz. Te talán így szeretsz: elfogadod, majd ellököd magadtól, kirúgod. Békére

vágysz, de amikor megkapod, eltaszítod magadtól. így is lehet létezni. Jó vagy rossz, te talán így működsz. Ez senkit nem érdekel, én sokkal kevésbé ítélem ezt el, mint te, sőt egyáltalán nem ít é lem el. Az elme mindig valamilyen trükkhöz folyamodik, hogy ne engedjen megszabadulni, máskülönben nem ő lesz a ház ura. Valamilyen múltbéli ok miatt te bedőltél ennek a trükknek, De én már nem akarok így élni. Ne aggódj emiatt, mindenkinek vannak trükkjei, hogy fenntartsa a létezést. A tied nem is olyan rossz, legalább egyedi vagy. Ne törődj hát vele, az elme bármilyen formát felvehet. Ne ítéld el, és ne pazarold rá a gondolataidat! Légy tőle szabad! „Rendben, ez az elmém trükkje." Nos, a kérdés - hiszen te magad hoztad fel - a béke, az, hogy ki vagy valójában. A dolgok igazi természete - de nem személyesen rólad beszélek - a béke. A béke felismeréséhez vonzódj! Abban a pillanatban fel fogod ismerni, amint nem a trükkjeid megítélésével vagy elfoglalva.

HOGYAN TUDOM abbahagyni ezt az ítélkezést?

Ha felismered, hogy van valaki, aki nem törődik ezzel. Hiszen megköt a társadalom, amelyben élsz.

A társadalomtól, neveltetésből, vallástól vagy bármilyen más külső forrásból származó ítéletek megkötnek. Ez a hely mentes a vallástól, itt nincs sem jó, sem rossz ember. Engedd el azt, ami nyugtalanít. Most engedd el, mert ha azt mondod, majd legközelebb, akkor nem jön el sohasem. Merd elengedni most! Mintha valami fogná ezt az egészet, és kapaszkodna. Azt mondtam, engedd el. A múltbéli ítéleteidről és szokásaidról beszélsz, amelyekbe valaha kapaszkodtál, én viszont a mostról beszélek. Döntöttem... És mi történt? A régi szokások újra visszajönnek. Amikor észreveszem ezt, megállítom őket. Nem vagy elég radikális. Amikor visszaülsz a helyedre, a múltadba mész vissza. Visszatérsz a boldog és kényelmes életedhez, ugyanabba a múltba térsz vissza, amely miatt kijöttél ide panaszkodni. Nem vagy elég radikális? Légy radikális! Ne nézz vissza az életedben! Ezt az elengedést kérem tőled Máskülönben olyan, mintha nem is vettél volna részt egyetlen szatszangon sem. Viszont ha már eljöttél,

merd megkockáztatni, hogy másként térj haza, ne vidd haza ugyanazt a csomagot! Most vannak bizonyos érzéseim. Mindössze azt tudom tenni, hogy elengedem ezeket annak hatására, amit mondtál. És akkor? Ne kalandozz el! Egy dolgot kértem tőled, mással ne tőrődj! Nem most van az ideje annak, hogy az érzéseidet vizsgálgasd, először azt engedd el, amire kértelek! Nem értem. Képes vagy-e egyszerre két dologgal foglalkozni? Nem. Ezért kértem, hogy hagyd nálam a csomagodat. Itt van már nálam? Megpróbálhatom, de a próbálkozás nem elég. Már megtetted, én pedig komolyan veszem. Hogy itt hagyom ? Igen, ezért vagyok itt. Nem kényszerítettelek rá, hogy ide jöjj, önszántadból jöttél. Olyan, mintha nem érdemelném meg

Szamárság! Ezt meg honnan veszed? Látod, még mindig nem engedted el. Ezt valakitől hallhattad életed során, és el is hitted, Minden csomagot kérek. Miért nem adod ide? Mert a régi dolgukat legalább ismerem. De szenvedsz. Ki mondta, hogy szenvedned kell? A társadalom vagy a vallás? Hagyd nálam a csomagodat! Ha valami mégis megmenekült, akkor gyere vissza. De kérlek, vedd komolyan, mert nem én akartam, hogy ide gyere. Te jöttél, mert mindettől meg akartál szabadulni. Én megbízom ebben. Nagyon örülök, hogy ez a fiatal lány eljött ide, és esélyt ad magának arra, hogy mindettől megszabaduljon. Nem tudom, hogyan hagyjam itt a csomagom. Ez biztos az elmém, de akkor is felmerül ez a kérdés. Már mondtam, itt hagytad nálam. Ne gondolj rá, és ne is higgy benne! És tudd, hogy természeted szerint maga a szabadság vagy. Inkább ebbe kapaszkodj, mint a csomagjaidba. *** AZT HÍSZEM, értem, amiről beszélsz. Mindig azt kerestem, hogy mi az a több, amit mondasz. mi az a több állapot,

amivé válhatok. Igazából sokkal kevesebb. Az utóbbi két napban úgy érzem, hogy nem vagyok több, mint egy fa, amely kinőtt, aztán később már nem lesz. Ez túl sok. Hamis az az érzés bennem, hogy csak egy magától futó program vagyok? Ez már a dolgok túl magyarázása. Miért törődsz azzal, ami minden percben folyik a maga medrében? Azzal törődj, hogy ne hasonlítgasd magad semmihez! Ember vagy, kereső vagy, most pedig fa. Azt szeretném, hogy légy tudatában: a pillanat, amikor abbahagyod az összehasonlítást, maga a megszabadulás, mely tárt karokkal vár! Azért használtam a hasonlatokat, mert így jobban ki tudom fejezni, ami történik, de persze tudom, hogy nem vagyok fa vagy program... Nem tudom ezt jobban megfogalmazni... Ne adj magadnak felületet, ahova meg tudsz érkezni! Különben soha nem adsz esélyt annak, aki vagy, hogy nyilvánvalóan itt legyen. Ne adj magadnak felületet! Miért kellene bármilyen racionális felépítményben biztonságot keresned? Ez már megint az elme működése miatt van, és így túl sok.

Az összehasonlítás ? Igen, az összehasonlítás. Vegyük például a végső összehasonlítást. Összehasonlíthatod: rabságban voltam, és most megszabadultam, felébredtem. Ezek még mindig összehasonlítások, így az „én"-t táplálják. Még nem vontad kétségbe mindennek a forrását, az „én"-t. Nem kérdőjelezted meg: én az „én" vagyok? Ez az „én" valóságos? Megkérdeztem. Megtartva az összehasonlítgatást. Ne tartsd meg az összehasonlítást, úgy tedd fel a kérdést! Ugyanis ha megtartod, majd egy időre hátrahagyod ókét, hogy megkérdezd, „Ki vagyok én?", akkor biztos lehetsz benne, hogy mire a kérdésed végére érsz, az olyan lesz, mint egy összepréselt szendvics. Végül a válasz, amelyet kapsz, a korábbi összehasonlítgatásokból eredő tudásodra fog épülni, így aztán semmi sem változik. Ez a különbség a bepillantás és a megszabadulás között. Amit bepillantásnak nevezünk - bepillantás abba, aki vagy -, azt bepréseled két általad már ismert képzet vagy tapasztalat közé. Részesülhetsz. bepillantásban, de közben valami mást élsz meg. Lehet bepillantásod arról, hogy ki vagy, és a megszabadulásról is. Ha bármilyen kérdésed van ezzel

kapcsolatban, tedd fel, mert ez egy nagyon fontos pont. Ez igen meghatározó élmény volt számomra, és most nem tudom, hová tegyem, mert valóban nem éreztem azt, hogy az „én" létezik. Itt van most is? Ha itt van most is, akkor hogyan kérdezheted meg azt, amit az előbb kérdeztél az összehasonlításokról? Ami itt van akkor, amikor azt válaszolod. hogy „igen, most is itt van", az az emléked róla. Ez más. Csak vizsgáld meg, és számolj be róla! Úgy érzem, ez csak történik. Mik? A bepillantások? Nem tudom megmondani. Alaposan meg akarlak érteni. Van ez a tapasztalatod. amelyet még nem ismersz, vagy amely olyan, mintha még csak nem is az éned lenne. Azt kérdem tehát tőled, hogy most itt van-e? Anélkül hogy visszatérnél az emlékeidhez? Szerintem itt van, de ha az emlékezetem egy trükkje csak. akkor nagyon ügyes.

Igen. A saját szavaimmal akarom neked megmagyarázni. Amikor ez a rendkívül erős tapasztalat, hogy te nem az „én" vagy, megszűnik, akkor nagyon erős hatást hagy hátra. Ezért egy lenyomat marad róla az emlékezetedben így ez egy tapasztalat melynek van kezdete és vége. De te nem vagy tudatában annak, hogy ennek tényleg vége szakadt, mert az erős hatás nyoma ott van az emlékezetedben, és oda ásol le érte. Ez nem egy mély, élő felismerése annak a ténynek, hogy még csak „én" sem vagyok. Tudást csináltál belőle ahelyett, hogy még ott sem álltál volna meg. Csupán fel kellene ismerned ugyanezt anélkül, hogy birtokolnád, tudássá alakítanád. Ekkor soha nem fog téged elhagyni, mivel ez te magad vagy. Akkor most mi legyen? Tudni akarod? Bármikor rohanjon is meg egy tapasztalat - legyen akár az „én nem az »én« vagyok" -, te ne figyelj rá! Radikálisan, radikálisan, akár az egész életed során. Hiszen amikor a vonzalom elmúlik, akkor lerántod a leplet a tapasztalatok úgynevezett valóságáról. *** NEKEM IS VOLT MÁR hasonló állapotom. Azért furcsa ez, mert az ember csak később tudatosítja, hogy egy ilyen állapotban volt.

Ez a hamisítatlan azonosulás.

Csak ilyenkor olyan, mintha az ember nem lenne ott a tudatával. Lehet, hogy az elmém elkezd gondolkodni arról, hogyan tudom ezt fenntartani, vagy hogyan tudok visszakerülni bele. Logikusan számomra nem megmagyarázható, hogy miképpen tudok megmaradni egy olyan állapotban, amelyet nem is tudatosítok. Tehát visszatértünk azokhoz az állapotokhoz, melyek oly vonzóak. Azt hittem, hogy már lerántottad róluk a leplet, de olyan csábító mindez, hogy még mindig nem számoltál le velük. Mikor látod be végre, hogy ez az elméd csapdája, amely miatt azt érzed, hogy nem vagy szabad? Miért akarsz visszatérni oda? Miért? Csak az lehet az oka, hogy nem hiszed el maradéktalanul, hogy ez sem valós, az összes többi tapasztalathoz hasonlóan. Nem így van? Olyan valóságosnak tűnik a hétköznapi dolgukhoz képest! De ezen a spirituális úton te inkább az elmét fedezted fel, az elme rétegeit, melyek egyre finomabbak, és amelyekhez még el tudsz jutni. Felvetődik a kérdés: még többet fel akarsz fedezni, vagy meg akarsz szabadulni az állapotoktól? Azt úgysem értheted, hogy mi a megszabadulás. Ott ugyanis nincs felismerés. Az valami más, amit nem lehet szavakkal leírni. De ráébredhetsz abban a pillanatban, amikor hajlandó vagy elengedni az összes tapasztalatodat, még ezt a kedveset is. Talán továbbra is megkörnyékeznek majd, de ne próbálj ennek

fontosságot tulajdonítani: csak jönnek, de azután el is mennek. Igen, értem, csak ilyenkor az ember úgy érzi, hogy nem tudatos. Szóval én nem vagyok ott, magyarán megszűnik a létezésem. De én azt mondom, hogy amikor az élmény megjelenik, ne aggódj, úgyis megjelenik. Ellenőrizhetetlenül, valamilyen múltbeli dolgok vagy bármi más miatt. Ez nem számít, semmi gond nincs a felmerülő „én"-nel. De abban a pillanatban, hogy felismered, azt élheted, amit élsz, és elenged az egészet úgy, ahogy jött. Rendben, köszönöm. ** * AMIKOR PORTUGÁLIÁBAN nálad

jártam, azt mondtad, hogy őrizzem a valódi természetemet, mint egy kincset. S hogy ne engedjek a kételynek, se belül, se kívül. A második tanács a kérdésemre adott válasz mit, ez a kérdés pedig így hangzott: „Hogyan tudom ezt a kibe járkálást megszűntetni?" Annyit mondtál, hogy ne érintsem az egót. Néhány hónapig eljátszottam ezzel, azután felismertem, hogy ez egy vicc. Van egy figyelő, aki őrzi ezt a valódi természetet, és próbáltam soha nem érinteni ezt az „én"-t. Rájöttem, hogy ez egy nagy vicc. Valójában mélyebb megértése

volt ez annak, hogy nincs is „én". Arra szintén ráébredtem. hogy ott akadtam el, hogy azt hittem, az „én" elérhet bármit, akár a szabadságot is. De aztán megértettem: „Hogyan érhetni el, ha nincs is?" Mindig az vagyok, aki vagyok, egyetlen dolog történhet, hogy képzeteket alakitok ki. Ugyanakkor kételkedtem egy kicsit: most minden szép is jó, de mi lesz, ha tíz-húsz év múlva elveszítem? Ekkor rájöttem, hogy hogyan is veszíthetném el, ha nem értem el semmit? Megértettem, hogy még ez a felismerés sem az enyém. Örülök, hogy ezt hallom, ez csodálatos. A valóságban nincs felismerés. Mit szólsz ehhez a radikális felismeréshez? Ha képes vagy meghallani ezt bárhol az utad során, akkor az mindig a megfelelő pillanat. Hiszen mit jelent radikálisnak lenni? Például azt mondod, többé radikálisan nem fogsz enni csokoládét. Mit jelent ebben az esetben radikálisnak lenni? Még ha a következő pillanatban kapsz is egy tábla csokoládét, nem fogod megenni. Ha nem vagy radikális, kísértésbe esel és eljön majd az idő, hogy újra csokit eszel. Ilyen radikálisnak kell lenni. Radikálisan nem hallgatni az elme fecsegésére. ** * van bennem. Nehéz megértenem, hogy semmi sem valóságos. Látom a kalapot, az épületeket, az óceánt. NAGY ZŰRZAVAR

Persze. Ezek valódiak az érzékeid és az elméd számára, természetesen valóságosak. Ne légy őrült hogy azt mondd, ez nem valóságos! Nem, nem! Ezek valóságosak, annak tűnnek az érzékek és az elme számára. Csak figyeld meg, vajon az „én", amely keres valamit, itt van-e úgy, ahogy gondolod. Csak figyeld meg, nem egyszerűen egy azonosulás-e ez végső soron. Kutasd, vajon nem csak egy azonosulás-e az „én", aki látja a dolgokat, aki mindent illúziónak akar látni, mivel ezt hallotta. Csak figyeld meg! Talán nem is az vagy, akinek gondolod magad. Megengeded ezt magadnak? Igen. Semmit nem kell tenni, csak engedd a szívedbe ezt a mondatot. Van benned ellenállás? A szabadság utáni vágy nem az, hogy megpróbálod a benned levő zűrzavart átalakítani valami olyanná, ami harmonikusnak tűnik. Nem erről az átalakulásról szól, hanem arról, hogy az után kutatsz, akié a zűrzavar, így lesz egy ösvény, amelyen meghallhatod, hogy ez talán csak egy azonosulás, amelyet az „én" hoz létre. Talán tévedés azt gondolni, hogy kizárólag és valójában csak ez vagyok. Vagy inkább szeretnéd átalakítani a zűrzavart? Nem, nem szeretném

Ki vagyok én?

MÁR BESZÉLGETTEM néhányatokkal, és úgy találtam, hogy nem egészen világos, hogy a megszabadulás - az, amire a megszabadulás utal - nem érinti az „én"-t. Ezért kell feltenni a kérdést. Ki vagyok én? Sőt: Vajon én „én" vagyok? A megszabadulás az, hogy szabadok vagyunk attól a hiedelemtől, hogy én csak „én" vagyok. Hogy szabadok vagyunk attól, hogy valósként ragadjuk meg az „én"-t. Ha ez nem világos, kérem, kérdezzetek. Csak így lehet világossá tenni. Mennyire fontos az, hogy verbálisan ismételjem a „Ki vagyok én?” kérdést? Vagy a szándék is elegendő? Ezt a kérdést nem lehet úgy ismételgetni, mint egy mantrát. Ez egy gyógyszer. Tudod, mit tartalmaz a gyógyszer, és ha megbizonyosodtál arról, hogy ez pontosan az a gyógyszer, amely meggyógyít, akkor beveszed. Megkérdezed. Valójában csak egyszer teszed

fel a kérdést. De bármikor, amikor úgy érzed, hogy kizárólag a megszabadulásra vágysz, működni fog. Ehhez csak egy pillanatra van szükség. A mesterem azt mondta: „a másodpert törtrészére". Semmi hatása nem lesz azonban, ha ezt a kérdést az időbe helyezed. Amikor szabadságkeresésed a tetőfokára hágott, akkor ledd fel. Bárhol, bármikor, de ajándékozd meg magadat ezzel a pillanattal az életed során. Ha ezt a kérdést támogatásként használod, mint egy botot, az is segíthet. Mint ahogy adsz egy botot az elefántnak, hogy fogja meg az ormányával, és ne vegyen fel és egyen meg mindenfélét az út mentén. Mivel van egy botja, erre koncentrál. Rögzítsd a figyelmed a botra! Ennek az lesz a haszna, hogy végül az elme egyhegyűen a fonására figyel. De ez csak egy eredmény lesz, ami nem elégséges a felismeréshez. Mert egyszer rá kell ébredned, hogy az elme sohasem létezett. De ezt nem úgy kell megértened, mint valami éppen most kapott információt, hanem a saját felismerésed lesz. Ezek a dolgok segíthetnek, és igénybe veheted őket támogatásként az utazás során. De csak azoknak mondom, hogy „utazás", akik utazást akarnak csinálni belőle Egyébként akár most is megtörténhet a felismerés. Ezt sose feledd! Tehát helyénvaló lehet, ha egy - két mondatot megtartasz, de többet nem szükséges. Ennyi elég. Persze olyan mondatokra van szükséged, amelyek pontosan

azt mutatják, honnan erednek, és mást semmit. Úgyhogy ha nem vagy biztos benne, akkor oszd meg velem. A „Ki vagyok én?" nagyon jó mondat. Ugyanakkor ha így beszélünk, az azt feltételezi, hogy kereső vagy. Pedig már most itt lehetsz, és megláthatod, hogy hallucináció volt azt gondolni, hogy kereső vagy. Már az vagy, és mindig is az voltál, aki valójában vagy. Csak nem tudod. Ám sohasem fogod megtudni. Nem érzed, de sohasem fogod érezni. Nem érzékeled. Nem érinted. Nem érted meg. Éppen ez a szépsége, hogy senki sem birtokolja. ** * a „Ki nagyot én ?” kérdést használom, megszabadultam a korábbi szokásaimtól. Azt érzem, ezzel közelebb kerültem másokhoz, de egyben távolabb is. Mit tegyek a szüleimhez és a barátnőmhöz fűződő kapcsolatommal? Most másképp reagálok, mint korábban, mert például már nem megyek bele játszmákba, stb. AMIÓTA A KERESÉSEMBEN

Rendben. Mi a szándékod azzal hogy felteszed ezt a kérdést? Az, hogy kényelmesebbé tedd az életed, vagy eszményi módon légy kapcsolatban a világgal? A „Ki vagyok én?" kérdést nem ezzel a szándékkal kell használni. Ha így használod, akkor bizonyos eredményt érsz majd el, sőt talán már el is értél. Mert a szándékod megmutatja azt hogy hová akarsz megérkezni. Amikor a mester azt tanácsolja,

hogy tedd fel a „Ki vagyok én?" kérdést, a szándék az legyen, hogy tejesen és radikálisan megszabadulj. Ekkor a szándék forrása el fog vezetni önmagához. Lásd meg ezt! Olyan ez, mint hogy néhányan azért jutnak el a mesterhez, mert áldottak, és véletlenül a barátjuk elviszi őket. A barátjuk szereti őket, és azt mondja; „Gyere! Talán áldott vagy, és talán tetszeni fog, amit ez a megszabadult mester mond." Ez az ember magától nem ment volna el, mert más szándéka volt az életben. De szerencsés, és odakerül. Megszereti a mestert és a jelenlétét. De még csak meg sem akarja hallgatni, amit az mond, mert egyszerűen csak szereti. Vajon mit érhet így el? Néhány vágya talán teljesül de ott meg is reked. Jobban érzi magát, kissé nyitottabb lesz az élete, de a teljes lehetőségét nem használta ki az alkalomnak, mivel nem azzal a szándékkal ment a mesterhez, hogy megszabaduljon. Ám még így is áldásban van része. ** * EGYSZER VOLT EGY BEPILLANTÁSOM,

amikor felleltem a „Ki vagyok én?" kérdést. Ha most felteszem ezt a kérdést, csak a szavaidat ismétlem magamban, például azt, hogy „Maradj csendes!", vagy „Már az vagyok, ami vagyok." De ez túl sok, mert állandóan ez jár a fejemben, és egyáltalán nem tudok elcsendesedni. Pedig igyekszem. Olyan sokat beszéltünk róla, én pedig olyan sokat gondolkoztam rajta,

hogy állandóan az eszembe jut, is nem tudom, hogyan kell leállítani. Miért akarod leállítani? Mit szeretnél? Megszabadulást. Fantasztikus! Néhány napja még nem is hallottál róla, most meg már akarod. Nagyon jó. Ez tetszik nekem, mert én a pillanat törtrészéről beszélek. Már ez is túl késő! Szóval amikor azt mondom, hogy „Maradj csendes!", akkor megteszed? Nem. Miért? Mert az „én"-re ugrasz. Miért ugrasz rá? Ha az „én"-re ugrasz, akkor a megszabadulás hátramarad. Maradj csendes, ne ugorj! Kíváncsivá tettél: nem is foglalkoztál eddig ezzel a témával? Érdekes. Jógázom, de ez nem számít. Mindegy, maradj csendes, és persze jógázz, éld az életed. Én nem a testedhez beszélek. Nagyon jó a megértésed. ** *

MINT „ÉN" TEHETEK BÁRRMIT IS azért, hogy közelebb kerüljek ehhez az állapothoz? Gyakoroljam például otthon azt, hogy újra meg újra megkérdezem. „Ki vagyok én?" Nincs sok minden, amit tenni kellene. De ismerd fel, hogy ha bármilyen választ vársz az elmében erre a kérdésre, akkor a keresés folytatódni fog, az „én" megmarad, és olyan lesz, mintha fel sem tetted volna ezt a kérdést. A „Ki vagyok én?" nem lehet egy gyakorlási módszer. Ez paradox, mert ezt a kérdést mégis megkapod. De nem működik ismételgetéssel. Az a célja, hogy felajánld magadnak a pillanat törtrészére, mindent magad mögött hagyva. A „Ki vagyok én?" az egyedülálló szubjektív kérdés. Abban a pillanatban, hogy felteszed, az „én" végül egyedül marad. Ha nem állapodsz meg sehol - hiszen az elme nagyon szeret olyan helyeket felkínálni, ahol megállapodhatsz -, akkor megmaradhat-e az „én"? Azt hiszem, nem. Ez vagy te. És ha ezután van bármilyen kérdés, ami innen felmerül, akkor nem láttad meg, hogy ez a legértékesebb ebben az univerzumban. Itt csendben kell maradnod. Csak akkor értékeled, ha már sok mindent kipróbáltál, és láttad, hogy sehová nem vezettek. Tehát amikor felteszed ezt a kérdést, maradj csendes egy darabig. Ne kérdezd, hogy „Kihez beszé-

lek?" Tapasztalatból mondom, hogy az elme azonnal beszélni kezd. És tudod, mi történik? Az elme még haldoklik, még ott van, és ha nem maradsz csendes, visszatérsz a teremtéshez. Ez megtörténhet azért is, mert a megszabadulás csak az egyik érdekes téma számodra a többi közül. Más érdeklődések ezért felráznak, kíváncsivá tesznek, vonzanak, és emiatt nem maradsz csendes. ** * HA A MEGSZABADULÁST az „én" nem tapasztalhatja meg hiszen nem érheti el -, és ha az már most is megvan, akkor nem is kell újra elérni. Tehát mit kell megszabadítani? Hiszen az „én" nem lehel megszabadult, „Az" pedig már szabad.

Semmit. Ez csak egy útmutatás. A megszabadulás nem valami... Semmi. Ez nem érthető az elme számára. Ez az utolsó kérdésed Nem mehetsz tovább az elmével. Mit tehetünk, mi lesz akkor? Ez csak egy állapot, mert néha észreveszek valamit... még ha nem figyelek az is csak az „én"-ből jön. Csak akkor jön az elméből, ha az „én"-ként azonosítod magad. De ha az egész valótlanságáról lerántod a leplet, akkor miért jelentene gondot a figyelés vagy a nem figyelés? Mindig meg akarod változtatni ezt a teremtést.

Csak hagyd, hadd legyen olyan, amilyen! A gond nem a teremtéssel van, hanem azzal, hogy azt hiszed, valós, sőt hogy ez az egyetlen valóság. Természetesen - és ez az alapvető önteltség csodálatos. hogy bármit megtehetsz az univerzumban. Valóságos Isten vagy. „Én így szeretem, nem pedig úgy. Csendes vagyok, felülemelkedett vagyok, békés vagyok." Ez arrogancia. Mi van, amit meg kellene változtatni? Maga a cselekvőség is illúzió. De ez nem érthető az elmével. Ezt sürgősen fel kell ismerned, és ne gyötörd az elméd! De még ez a „fel kell ismerned" is képzetté válhat számodra, és akkor nem ismered fel, hogy már most itt van. Végül is mit kellene felismerni? Semmit már itt van! ** * MAGAMTÓL, hogy „Ki vagyok én?", és figyeltem magam. Gyönyörű állapotokba futottam el, de később felismertem, hogy ez is csak egy élmény. De volt egy olyan pillanat, amelyről nem vagyok biztos, hogy az „én" élménye volt, bár könnyen lehet, hogy az is az volt. Csapdának tűnik, mert az „én" mindenhol ott van. Kétségbe vagyok esve, nem látom a kiutat, is egyre frusztráltabb vagyok. MEGKÉRDEZTEM

Ez a kiút. Egyre frusztráltabbá válni. Az „én" annyira elcsendesedik, hogy az már a megszabadulás Nincs többé „én". Hacsak nem szeretsz azonosulni

azzal, hogy „én vagyok a legfrusztráltabb ember a világon" Arról nem tehetsz, hogy élmények merülnek fel. Jönnek és mennek. De te nem vagy azonos velük. ** *

TULAJDONKÉPPEN ÚGY JÖTTEM IDE,

hogy nem is engem érdekeli ez az egész, hanem a férjemet. Körülbelül másfél nap alatt összedőlt a világképem. Nekem is elég bigott és erős vallási hátterem volt. Élvezem a szabadságnak ezt az érzését, csak annyira sokszor teszed fel azt a kérdést, hogy „Ki vagy te?" Most hiányzik az a mankó, az a kapaszkodó, amit adtam magamnak: hogy van Isten. Minden jól fog alakúim, ne félj! „Fel akarom ismerni, mi valós!" - ez legyen a kapaszkodód, ez minden. És az életed eszerint alakul majd. Tegnap rám néztél, ami olyan érzés volt. mintha az elmém és az életem nyitott könyv lenne számodra. Néha úgy érzem, nem értek mindent, amit mondasz, de van rá remény, hogy néhány hónap vagy több idő elteltével mindent érteni fogok? Miért ilyen későn? Nekem úgy tűnik, nagyon gyorsan haladsz, ne aggódj! Ez elképesztő! Istent leszámítva neked nincsen annyi spirituális csomagod (Nevetés.) Mások viszont rengeteg ilyen csomagot

cipelnek, tele mindenféle kultúra mindenféle isteneivel és még ki tudja, mi mindennel... Neked könnyű dolgod van. Hadd kérdezzem meg: ki hitt Istenben? Nem tudom. Más választ várok. Nézzük meg jobban azt a csomagot! A múltbeli énem hitt Istenben. Hol a férjed? Azt hiszem, ezentúl ő kísér majd el téged. ** * PRÓBÁLTAM HAGYNI,

hogy a gondolataim járjanak, ahol akarnak, és igyekeztem megkeresni, hogy ki az, aki ezt figyeli. Nem találtam rá választ. Mit vártál, hogy nem sikerült? Minek kellett volna sikerülnie? Nem tudom. Valamit tudnod kell, máskülönben nem mondhatod, hogy „nem sikerült". Ugyanúgy érzem még a szenvedést.

Valószínűleg rosszul tetted fel magadnak a kérdést. A „Kivel történik ez?", „Ki gondolja ezt?" kérdések csak arra szólítanak fel. Hogy a gondolkodást, a történést, az érzéseket a megértést hagyd egy pillanatra magad mögött. Ezután folytatod az utadat ezzel az „én"-nel, amely általában azt mondja, hogy „én így érzem", vagy „ez történik velem". Tehát tovább folytatod az utat az „én"-nel, egyedül az „én"nel, az összes többit hátrahagyva. Akkor meddig marad meg az „én"? Szeretném látni! Mit jelent az, hogy elhagyom ? Szeretsz gondolkodni? Amikor megkérded, ki gondolja ezt hová fordul a figyelmed? Magamra. Igen, magadra, és nem a gondolkodásra. így egyedül maradsz az „én"-nel, a gondolkodást pedig magad mögött hagyod. Ezután folytasd az utat addig, amíg még van „én". Ha az „én" is eltűnik, akkor szólj nekem! ** * NEM TUDOK MEDITÁLNI ,

mit tanácsolsz?

Soha nem meditáltál, vagy már nem akarsz többé? Többször próbáltam, de nem tudok nyugton ülni. Próbálj meg valami mást. Kérdezd meg: „Ki vagyok én?" Egy darabig csináld szakadatlanul, majd mondd el utána a tapasztalatodat, azután meglátjuk. Az elme olyan, mint egy majom, nehéz ellenőrzésünk alá vonni. Tedd összeszedetté! Nem kell ülnöd. „Ki vagyok én végül is? Ki vagyok én?" Néha napközben is végezd. ** * NAGYON SOKSZOR FELTETTEM magamnak azt a kérdést, hogy ki

vagyok én. Ezzel párhuzamosan amikor kérdezem, a külső, anyagi világ eltűnik egy idő után. Ugyanakkor ott van mellettem a kisfiam, aki szól hozzám, és én beszélek hozzá, vagy sétálok vele. Tehát látszólag nem történik semmi. Olyan, mintha lennék is, meg nem is. Olyan, mint amikor álmodom, majd fölébredek, és a kettőt hirtelen egymásra rakom. Tehát ahogy álmodtam, történt valami, mert megéltem, ugyanakkor mégis fölébredtem, és tudom, hogy valójában nem történt semmi. Valahogyan aztán újra visszakerülök, itt vagyok a hétköznapokban, aztán megint ott, megint itt. Nem is tudom, hogyan mondjam el.

Ez eléggé fárasztó, nem? De kivel történik, hogy nem vagy itt, ugyanakkor mégis itt kell lenned a világban? Kivel történik mindez? Hát, most azt sem tudom mondani, hogy történés vagy mi a csoda. Akkor föl sem fogom, nem érzékelem, hogy valami... Ennek a pontnak tökéletesen világosnak kell lennie. Ez sokak tapasztalata. Amikor magad mögött hagyod az egyéni „én"-t mert a tudatosság magasabb szintjére lépsz - tudatosságnak nevezem a globális „én"-t -, az még mindig az elme. Tehát ismétlem, amikor meghaladod az egyéni „én"-t, még mindig „én"-ként csak finomabb „én"-ként, akkor ez az „én" olyan finom lehet hogy nem látsz senkit. Akkor így beszélsz: az egész csak egy történés. De ki tudja? Mondd el nekem! Honnan tudsz róla? Vajon én tudom? Én tudok a tapasztalatodról? Választ kell adnod erre a kérdésre, mert abban a pillanatban, hogy megválaszolod, rengeteg minden, sőt szó szerint minden tisztává válik. Ki tudja, hogy ez csak úgy történik? A szomszédod tudja? Utólag én ismerem fel. Ki ismeri fel, hogy ez csak egy történés? Ki? Honnan tudsz róla? Mert olyan ez, mint amikor az ébrenlét

állapotában vagy, majd aludni térsz. Csak amikor felébredsz, akkor mondod: „Ó de jót aludtam!", még ha egy másik állapotba kerültél is. Ugyanígy amikor azt mondod, hogy ez csak egy történés, akkor ez egy más minőségnek, a megszokottól eltérőnek a megtapasztalása. De ki tapasztalja, még ha utána azt mondod is: „Ó, ez csak egy történés"? Ugyanúgy, mint az alvás esetében, ki tapasztalta, hogy csak egy történés? Igen, most már látom, hogy valami énszerü, nagyon finom valami. Nagyon tetszik a válaszod, mert igaz. Amint mondtam, amikor átléped az egyéni „én"-t, vagyis azt az „én"-t, amelyet olyan jól ismersz a hétköznapokból, akkor ez megtörténhet teljesen váratlanul vagy valamilyen gyakorlás vagy erőfeszítés eredményeképpen. Ezek lehetnek finomabb szintek, de ez még mindig az „én", amely egyre finomabb. Ez az „én" olyan finom lehet, hogy a legfinomabb „én" egyszer csak azt mondja, nincs is itt senki. Ekkor ez a nagyon finom „én" igen boldog: „Ó, megvilágosodtam, nincs senki!” Szeretném, hogy nagyon tisztán lásd, amit megélsz, amit megtapasztalsz, mert az segít neked. Segít neked abban, hogy ne ess csapdába: „Jaj, elveszítettem, és vissza akarok térni oda!" Vagy abba

a csapdába, hogy: „Ó, ez valós, ezt meg kell tartanom. Erőfeszítést kell tennem, hogy csak itt legyek!" Semmi, ami az „én"-nel kapcsolatos- legyen szó akár erről a nagyon ismert „én"-rő1, vagyis a testről és az elméről, akár a legeslegfinomabb „én"-ről, amelyet senkinek hívnak - nem lesz valós soha. Ezért van az, hogy a megszabadulás most van, és bármelyik pillanatban elérhető. Abban a pillanatban, hogy egyetlen mozdulatot sem teszel semmilyen hiedelem vagy képzet felé. Hmmm... Ez sokkoló, igaz? [Nevetve] De csak az elmének, ne aggódj! Ez jó hír. Igen, ez nagyon jó hír. Én mondom neked, hogy nem kell olyan nagy erőfeszítést tenned. Tehát pihenj jól! ** * AZT MONDTAD, hogy te kell rántani a leplet az „én” fogalmáról. Tudnál erről valamit mondani? Ez megegyezik a felismeréssel. Mert abban a pillanatban, amikor az „én"-ről lerántod a leplet, hol vagy? Te nem az „én" vagy. Az „én" talán nem is olyan valóságos, mint ahogy gondolják. A valóságban te talán mégsem „én" vagy, ahogy azt gondolod. A valóságból beszélek. Az „én" egy jelenség, amellyel

azonosulsz, mivel megszületett, növekszik, és te hiszel annak az érzésednek, hogy megszülettél, hogy van egy életed, majd meghalsz... Ez tapasztalás. Valójában ez csak felbukkan, valami másnak a hulláma, annak, aki igazából vagy. Ez a felismerés: felismered valódi természetedet. Ami nem az „én", ahogy azt gondolod vagy tapasztalod. Mi mást mondhatnék? Ennek a tisztázása olyan utazásra visz, amelynek során az „én" sok képzetéről lerántod a leplet. Végül valamifajta önismeretre teszel szert, eleget tudsz már róla, de az „én" még mindig jelen van, és az „én"-é az önismeret. Ez egy igen mélyen gyökerező illúzió, amelyet megrendíthetsz, ha valóban felteszed a kérdést: „Ki vagyok én?" Akár egyszer is elég feltenni. Vagy ha olyan elsöprő erővel fújod el az elmédet, hogy vele együtt az „én" is eltűnik. Ez is megtörténhet, mivel már most szabad vagy. Már az vagy. Ám a figyelmed valahol máshol van. Ez minden, itt a baj. S hogy miért van máshol a figyelmed? Legtöbbször a hiedelmek, a ragaszkodás vagy a vágyak miatt. Vagy az arrogancia, természetesen az arrogancia miatt is lehet... Ha valaki meg akarja tartani azt, amit nagyszerű keresésének vagy tettei gyümölcsének tart. A segítség, melyet Ramana Maharsi adott, a „Ki vagyok én?" kérdés volt. Ezt bármilyen szinten meg tudod kérdezni, és elképesztően működik, mintha csak a tudás állapotában lennél. Legalább azt felis-

mered, hogy kereséssel nem fogsz megszabadulni. Felteheted a kérdést, de ki az, aki keres, ki a kereső? A válasz erre általában az - már ha van válasz -, hogy „én", „én vagyok a kereső". Ekkor azonban tudod, hogy ez a felelet - „én vagyok a kereső" - egyértelműen egy azonosulás. És így egészen addig a pillanatig felteheted a kérdést, míg az elme elfárad, vagy már nem érdekli többé, akármilyen minőséget aggatsz is az „én" -re. Vajon meddig képes az „én" minőségek nélkül élni? De ehhez radikálisnak kell lenni. Ezt azért mondom, mert lehet, hogy képes voltál ezt meghallani, talán követed is az útmutatást, végzed a dolgod, de nem vagy radikális. Radikálisnak lenni annyit tesz, hogy nem érinted az „én"-t Ez egy szilárd elhatározás, erős választás, hogy nem érinted meg soha többé, egészen a halálodig. Azt ízleld meg. ami hátramarad! Ez a megvalósítás. [Csend.] Az élet igaz útja a szabadság keresése, mivel amikor nem kételkedsz, akkor a vágy nagyon erős lehet iránta. Ám ha van egy olyan sarok, ahol meg akarsz valamit védeni, akkor tedd fel a kérdést, figyeld meg magad: „Ki akarja ezt megvédeni?" Persze ez nem hagyja érintetlenül azt a sarkot, mert a szabadság utáni vágynak megvan az ára. Ez azt jelenti, hogy mindent fel kell ajánlanod, amid csak van, beleértve azt is, akinek hiszed magad. Ám nem jelenti azt, hogy minden tulajdonodat, az összes dolgodat fel kell ajánlanod, hiszen ez egy bel-

ső tett. Semmit nem tarthatsz meg magadnak. Mert akkor ki birtokolja, kié? Majd meglátod, hogy létezik egy válasz, mely mindig a védett sarokra mutat rá: az „én"-re, amely mindenfélét meg akar őrizni. És mit csinálsz majd a megszabaduláskor? Van ott valaki, aki ezt biztonságosan őrzi? Nincs, Tehát amikor azt hallod, hogy fel kell ajánlani érte az életed, az nem úgy van, ahogy elképzeljük. Ez a valami olyan mélyről fakad, olyannyira intim az „én" számára, hogy ez már „Az". Néhány ember rengeteg pénzt adott Pápádzsínak, meg minden egyebet, no de mit mutat ez? Ha valami olyasminek volt a jelképes kifejeződése, ami mélyre, befelé visz, akkor nagyon jó. De még ha azt gondolták is, hogy ez a valami - mert azért mégiscsak valami -, az még egy fikarcnyit sem változtat a kutatáson. Egyetlen magányos sarok sem maradhat biztonságban, mert az „én"-hez tartozik. Ezért jobb, ha olyan vagy, mint egy gópi (pásztorlány), azaz Krisna kedvese, aki magának az Önvalónak a szerelmese. A külvilágban pedig ugyanúgy viselkedhetsz, miért ne? Ám belül a szabadságot választod, azaz ebben az esetben a Krisna iránti szeretetet. Senki sem kéri, hogy emiatt változtasd meg az életed. Ez nem lehet kifogás. Ez mindenkinek a saját őszinteségétől függ. Néha szükség van külső tettekre is, de ez a saját útja mindenkinek.

Csend

NEM HISZEK ABBAN, hogy a csend azt jelenti, csendben maradunk a szánkkal, és azt sem hiszem, hogy túl sok, ha mondunk valamit arról, amit tisztázni kell: a bepillantásokról. Egy bepillantás olyan tapasztalat, amely nagyon hasonlít azokhoz a leírásokhoz, amelyeket a megszabadulásról adnak. De mivel elkezdődik, véget is kell érnie, így hát az „én", amely részesül a bepillantásban, birtokba veszi azt, és megállapodik egy hétköznapin túli állapotban. Az „én" becsapja magát, mert ez csupán az „én" egy állapota. De olyannyira hasonlít a valóshoz! Mivel véget ér, az ember egész élete során állandóan váltakozik; a „ki" azt jelenti, hogy újra hétköznapi lesz, a „be" pedig azt, hogy újra megvilágosodott. Kinn és benn: „most kint vagyok, most bent vagyok". így érezzük. Ám a megszabadulás egyáltalán nem ilyen Sohasem kezdődött, tehát sohasem ér véget.

Csak egy útmutatás azt mondani, hogy ami vagy, az teljesen megelőzi az „én" megragadását. Nem vagyok biztos benne, hogy sikerült ezt világossá tennem, ezért kérem, hogy kérdezzetek, ennek egyértelműnek kell lennie számotokra, máskülönben sokatoknak lesznek bepillantásai, és olyan vonzónak találjátok majd őket, hogy vissza akartok térni hozzájuk. Mert annyira hasonlítanak a valóshoz. S olyan vezetőt kerestek majd. aki elmondja nektek a receptet aki megoldja a problémát s odaadja nektek a pirulát amelyet csak le kell nyelnetek. De ezt a problémát soha nem lehet megoldani, mert egy utópia, sőt maga az illúzió. Ezért aztán szörnyen szenvedtek. Már ha nem szerettek ingadozni, persze... NÉHA OLYAN,

mintha egy belső hang szólalna meg bennem, vagy valamilyen belső vezető. Úgy érzem, mintha a csendből születne, de ebben nem vagyok biztos. Segít abban, hogy ne reagáljak, hogy maradjak csendben, legyek csak abban, ami vagyok. Ez még mindig egy elmeállapot ? Ne engedj semmilyen hangot magadba, semmit Talán mostanáig segített, de most már túl sok. Túl sok megtartani, tudatában lenni, figyelni rá. Mivel feltetted ezt a kérdést, valószínűleg itt az ideje, hogy meghalld ezt. Köszönöm, viszlát ennyi. Meg tudod ezt tenni?

igen. Csodálatos. És milyen érzés? Eddig se nagyon hallgattam rá. Szóval nem volt... [Nevetés.] Légy radikális! Még nem nagyon hallgatni rá is túl sok. Ezért van annyi ember, aki hangokat hall, néha akár Isten szól hozzájuk, vagy ki tudja, milyen hang, messziről leszármazott mesterek, akik sosem léptek a földre, a láthatatlan mesterek közül a legjobbak. Ezzel nagy hatással vannak az emberekre, akik követőikül szegődnek. De mit is mondanak? Legjobb esetben egy jobb élethez kinálnak receptet, ami persze hasznos, de ez valami más, ez egy más kívánság. Ha fel akarod ismerni, hogy ki vagy valójában, ne engedj be magadba semmilyen hangot, nevet vagy formát! [Csend.] A Gítában van egy gyönyörű szakasz: oda „sem nap, sem hold, sem tűz fénye el nem ér".* Ebből születik, de itt nincs. ** * el a csendességet? Csendes szeretnék lenni, nem akarok elérni valamilyen meditatív állapotot. HOGYAN ÉRHETJÜK

*Baktay Ervin fordítása

Azt hiszem, azt mondod: „Meg akarok szabadulni, de hogyan?" Ne tégy ennyi fogalmat az elé, hogy a csendességben akarsz lenni. Ez nem igaz, semmire sincs szükséged. Honnét ered ez a „hogyan"? Az elméből. Igen, az elmédből. Úgy érted tehát, a megszabadulás az után van, hogy meg tudod válaszolni a „hogyan?"-t? Hogy nincs itt most, megelőzve a „hogyan?"-t? Pedig ez maga a megszabadulás. Te az vagy, de mivel még mindig hiszel valamiben kapva kapsz az elme beszédén, amely a „hogyan?"-ban fejeződik ki. De ez más túl késő, túl sok. A megszabadulás ott van. még mielőtt megjelenne benned a „hogyan?". Ez maga a béke, és te az vagy. ** * NEHÉZ KÉRDÉST feltenni neked, mert amikor itt vagyok, minden világos. Nem vagyok transzban vagy valamilyen különleges állapotban, hanem csak független vagyok mindentől. Talán azt mondhatnám, félúton vagyok a megvilágosodás felé. Nem érzem azt, hogy nagyon jó ez, valójában inkább zavaró. Nem olyan, mint a csend, hanem valami nagyon élő... Tudnál adni valamilyen tanácsot? Attól tartok, félreértés van benned a csendet illetően. Értsd meg a félreértést és akkor elengedheted

Amikor a csend szót használom, akkor nem azokra a buborékokra utalok, amelyek felbukkannak, és a csend színét öltik magukra. De abból merülnek fel, aki valójában vagy, és ezt hívhatom csendnek. Te a csend vagy, nem pedig a buborékok. Persze azt is mondhatjuk, hogy a buborékok is maga a csend, csak különböző színűek. Teljesen el kell engedned ezt az elképzelést, a tapasztalatok nem csend. Megteszed? Megteszem. A problémám az, hogy néha úgy érzem, képes vagyok megtenni, de aztán sokszor nincs meg bennem a felismerés. Csak színlelem. Emlékszem rá. hogy még csak nem is létezem, de aztán azt érzem, hogy megragadok valamit. Sokaknál látom, hogy félreértik a csendet, vagy összetévesztik valamilyen állapottal. Én értem, mi az. Azért mondom, hogy félúton vagyok, mert otthon azt érzem, hogy „Szabad vagyok!" De aztán két órával később újra érzem ugyanazt a megragadást. Látod, még nem tudod, mi a megszabadulás. Arra válaszolok, amit az imént mondtál. Amikor azt mondod: „Néha szabad vagyok", akkor átéled ezt az élményt. Ez egy élmény, egy tapasztalás. És mivel ez egy tapasztalás, amely jön és megy, olykor elveszíted. Könnyű lerántani a leplet ennek a két állapotnak a valótlanságáról. Egyszerűen csak összetéveszted azok kifejeződését annak kifejeződésével, aki valójában

vagy. Mivel néha a megvilágosodás vagy a megszabadulás leírása tökéletesen illik arra, amit átélsz, ezért azt érzed: „ez az!" De még az „én láttam!" élménye is valótlan, hiszen maga az „én" valótlan. Ez annak az „én"-nek az élménye, amely éppen elveszíti a valóságosságát. De abbahagyja az eltűnést, mert lenyűgözi, amit érez, vagy elhiszi: „Ó, ami történik, az pontosan olyan, mint amit olvastam, tehát ez az!" Ezért megáll itt. Ekkor időnként kénytelen vagy megérezni a másik oldalt is, amely éppen az ellenkezője lesz. Tehát az én javaslatom így szól: ne bűvöljön el semmilyen élmény, még ha a megvilágosodást tapasztalod is meg néha! Van előrehaladás egy előrehaladás nélküli ösvényen? Egyáltalán nincs! Ezt érzem én is.Előrehaladok egy előrehaladás nélküli ösvényen. Az elmédben haladsz előre a megvilágosodás felé. De egy hüvelyknyivel sem leszel közelebb annál, mintha teljesen tudatlan lennél a megszabadulást illetően. Ám van itt egy paradoxon. Rettenetesen akarnod kell ahhoz, hogy meghalld, hogy nem is kell keresned. Őrültség ez, paradoxon, de így van.

Időnként nagy segítségemre van az, amit mondani szoktál: Ne állapodj meg sehol! Néha megállapodok, de nem olyan gyakran, mint korábban. Nem tudom máshogy mondani, hogy ne állapodj meg sehol, mert ha nem állapodhatsz meg sehol, akkor van-e bármilyen „én"? Ez A mondat, hogy „Ne állapodj meg sehol!", egy darabig a hasznodra vált. De most úgy tűnik, túlzottan ragaszkodni kezdtél hozzá. Hiszen hová mentél, hogy azt kelljen mondani, hogy ne menjél sehová? Elmentél bárhová? Elszálltál bárhová? Ez a mondat segít, ha azt hiszem, hogy repülök. De van-e igazából olyan pillanat, amikor repülsz?

** * HASZNÁLNUNK KELL valamilyen fogalmakat. Emberek vagyunk,

meg kelt értenünk egymást. Valamilyen módon meg kell értenünk, amit mondunk egymásnak. Lehet, hogy az lenne a jó, ha nem mondanék semmit, és mindenki megértené. Félreérted, amit mondok. Ez egy csésze. Nyilvánvalóan egy csésze. Nem is állítom, hogy nem létezik.

Azt próbálom megmutatni, ha te is akarod, hogy a dolgok természete nem az, aminek gondolod. Igen, de fogalmukkal kell a másik oldalt megmutatni, mert fogalmakkal kommunikálunk. Szeretnénk valamit megérteni, bár meg sem kell érteni semmit. Én is használok szavakat és fogalmakat Nincs más módja. Csak a csend. De senki sem érti a csendet. Senki sem érti, mi az igazi csend. Vegyük például a csendes elvonulást, mit jelent ez? Nem beszélsz két napig, és utána mi történik? A harmadik napon többet beszélsz, mint máskülönben öt nap alatt az elvonulás előtt. Mindennek a valóságáról le kell rántani a leplet. Ezek csak jelképek. Azért mégis értenünk kell valamit ebből ez egészből. Mindenki azért van itt, hogy megértsen valamit. Természetesen. Máskülönben miért is beszélnék? Értsd meg, majd az a legjobb, ha többé nem érted. De tisztán kell látnod. Ez a csésze egy csésze. Kétségtelen. De te ki vagy? [Csend.) Ez a válasz. Látod, nem érted a csendet, ezért kell beszélnem. Ezért kell beszélnem. ** *

az egyik hiedelmemet. Azt hittem, hogy amiről beszélsz, az egy különleges pillanat. De ma reggel a hétköznapi házimunkáimat végeztem, és ahogy mosogattam, hirtelen minden elcsendesedett, és rájöttem, hogy ez ugyanaz a csend, mint amikor egyedül ülök, vagy amikor melletted vagyok. Nem volt semmilyen szent pillanat, és mégis szent volt. REGGEL MEGÉRTETTEM

És most? Ez is az. Nagyon jó, légy mindig most! Csak a körülmények változnak. Mindig most van. ** * közötti ingadozásról szeretnék kérdezni. Mindig felmerül bennem a kérdés: hogyan kereshetem a megszabadulást, ha még azt sem tudom, mi az valójában? Sőt azt sem tudom, létezik-e egyáltalán. A BIZALOM ÉS BIZALMATLANSÁG

Annál az egyszerű oknál fogva érdemes bíznod, hogy a szenvedés véget fog érni. Ezt mondják a bölcsek, a mesterek. Hasznos szaladnod a megszabadulás után. de azt nem az elmében fogod megtalálni A hétköznapi életben bölcs dolog a bizalmatlanság. Van benned megkülönböztetőképesség, de itt bíznod kell abban, amit a mesterek mondanak Érdemes bizni

benne, mert véget vet a szenvedésnek. A mester közvetlenül rámutat arra, hogy ki vagy valójában. Ha el tudsz csendesedni e bizalom vagy bizalmatlanság felmerülése előtt, az még közvetlenebb. Amíg meg nem szabadulsz, mindig bízol valamiben az elmédben, mindig. Csak lásd meg ezt! Tehát az útmutatás, miszerint van valami olyasmi, hogy megszabadulás, a legértékesebb, még ha az elme ezt nem is ismeri. Sokkal több értelme van bízni a megszabadulásban, mint bízni egy nőben, egy kutyában, egy szamárban, egy istenben, sőt akár a saját hangulataidban vagy abban, amit elértél. Ezekben nem bízhatsz.

Félelem

FÉLEK A TESTI fájdalmaktól és attól, hogy elveszítek minden eddigi

fáradozást, amelyet magamba fektettem. Felismertem, hogy maga a félelem a probléma, mintha az lenne az utolsó kapuőr. Azt hiszem, most szembe kellene néznem magával a félelemmel. Azt mondtad, hogy szembe akarsz nézni a félelemmel, aztán meg beleásni magad, és megtalálni az okát. Ez egy végtelen folyamat. Nem tagadom, hogy az ember pszichéjén segíthet, és sokkal jobban érezheti magát tőle. Nem tagadom, hogy a maga szintjén működik ez, és segíthet. De a pszichológia területéhez tartozik. Ez valakinek az érdekében történik. Semmi gond nincs ezzel. De ne kapcsold össze a megszabadulással! Ha viszont attól félsz, hogy elveszíted az életedet, akkor az már talán kapcsolatba hozható a megszabadulás felé tartó úttal. Erről van szó? Melyik félelemről beszélsz?

Nem tudom. Azt hiszem, hogy ha elég erős vagy elég érett lélek lennék, akkor... Ez egy képzet. Ez egy számodra kedves képzet vagy hiedelem, amelyben azért hiszel, mert olyasvalaki mondta, akinek hiszel. De ez egy képzet. Ne ragaszd az „én"-edhez! De nem úgy van, hogy ha megszabadulok a félelemtől, akkor az „én”-né, a „valódi én "-né válok? „Valódi én"-né? Az „én" sohasem valódi. „Hamis én", „valódi én", „megvilágosodott én". Egyszerűsítsük le! Az „én"-t amely a személyes létezés elsődleges oka, akármi fenntartja, így a félelem is. Nem értem. Megismételnéd? Rendben. Azt mondod, „én", és hogy „félelmeim vannak". Ezenfelül azt is, hogy „szembe kell néznem a félelmemmel". Ez nagyon sok szó. Tehát ha azt szeretnéd, hogy megoldd a személyes életedet csak csináld, nincs ezzel semmi gond. De ha a megszabadulást akarod, ahhoz másfajta munka kell. Melyiket szeretnéd? Nem világos? Akkor tisztázd! Ez nagyon fontos. Máskülönben sem itt, sem ott nem kapsz segítséged. Tudd, mit akarsz!

Mindkettőt. Nem. Nem. Ez lehetetlen. Néhány tanító keveri ezt a két dolgot, fordulj hozzájuk. Én nem hiszek ebben, Tudnod kell. Tudnod kell, legalábbis itt. Különben nincs értelme hallgatnod engem. Tényleg. Azt hittem, hogy hozzásegít a megszabaduláshoz, ha lerombolom az elmét azáltal, hogy lerombolom a félelmeimet. Azt hittem, az elmém legnagyobb részben a félelemről szól. Mindenkinek van valami az elméjében. A tiédnek félelemre van szüksége. Ez rendben is van, ezzel nincs gond. Az a gond, hogy nem leleplezed le ezt, hogy nem leplezed le az elme természetét. A baj az, hogy ha nem leplezed le, akkor az „én" úgynevezett valósága a tulajdonosává válik ennek a félelemnek. Ez az útmutatás a megszabadulás felé. Ha ezek után a félelmeden akarsz dolgozni, akkor másik tanítóhoz kell menned. Azok a tanítók, akik összekeverik a pszichológiát a szatszanggal, azok tanítók, és nem a megszabadulás mesterei. Ezt akár a szemükbe is mondom. Ha hiszed, ha nem, ez az igazság. Ez van. Mindenki hallhatja ezt, és én fenntartom az utolsó leheletemig. Igen. Nincs „New Age", amely ezt elhozná. Nincs „New Age" a Buddha útmutatásával. Ezernyi Buddha létezik, és egyként mutatnak

egy irányba. Ez így is marad örökké. Aki ezt megváltoztatja, az csaló. Én mondom. Így van ez. Milyen kár! Hát ez aranyos: „Milyen kár!" Tehát nincs értelme küzdeni a félelemmel, mert az amúgy is az elmében van? Megküzdesz egy félelemmel, és megoldod, de mögötte már ott van egy még nagyobb félelem, mely arra vár, hogy megoldd, hogy szembenézz vele, és ez végtelen. Végtelen mély kút ez, feneketlen kút. A halálfélelem az utolsó... Ó, ez érdekes. Neked van? Persze. Igen? Rendben. Megszülettél, hogy halálfélelmed legyen? Megszülettél? Nem, ez egy képzet. Akkor vége is van. Hiszek neked. ** *

HOGYAN LÉPHETÜNK TÚL

döntés?

a félelmeinken? Ehhez elég egy

Bíznod kell abban, hogy „én nem a félelem vagyok". Eleinte nem fogod ezt érteni, de még mindig jobb azt mondani, mint azt, hogy „én a félelem vagyok". A félelem egy gondolat. A megoldás az, hogy akkor sem azonosulsz, ha nincs félelem. Ne azonosulj senkivel! Egyébként pedig vannak módszerek a pszichológiában, amelyek segíthetnek, de ez nem a megszabadulás. ** * A HALÁLRÓL SZERETNÉK kérdezni, a veszteségről. Hogy lehet ezt elengedni érzelmi szinten?

Azt nem tudod elengedni; ha egy szerettedet elveszíted, akkor azt érezni fogod. Miért kellene félni a felmerülő érzésektől? Miért kellene természetellenesen viselkedned? De nem ajánlatos azt hinni, hogy ez a valóság. Ennek persze megvan a következménye is. Amikor meglátod azt, ki vagy valójában, a felmerülő „én" még természetesen reagálni fog a körülményekre. De nem fog bennük gyökeret verni, vagy nem fog velük foglalkozni, mintha meg kellene tartania őket. Minden ugyanolyannak fog látszani. Úgy tűnik majd, hogy az „én" a körülményeknek megfelelően sirni vagy nevetni fog. De az, aki keresőnek

gondolja magát vagy kötöttséget érez, talán az élete drámájaként éli meg ezt. A másik ugyanúgy fog sírni vagy nevetni, de csak addig, míg ez a felhő jelen van, és utána, amikor eltűnik, nem próbál meg többé kapaszkodni belé. ** * ELMÉLETBEN TUDOM,

hogy nincs születés és halál. De...

Tehát ezt hallottad, és meg is vagy győződve róla. Ezért nem kellene félnem semmitől. Ám mégis elég sok félelmem van, és a legerősebb ezek közül a haláltál való félelem. Szerintem ez nem segít hozzá a megszabaduláshoz. Nem, a haláltól való félelem nem segít. Nem értem, miért van ez. Amikor veszélyes helyzetben vagyok, nagyon mélyről tör fel belőlem. És aztán azt hiszem, hogy elmúlt, semmitől nem kell tartanom, mivel az „én" nem létezik. Ennek ellenére mégis bennem van ez a félelem, és nem tudom, hogyan oszlassam el. Csak a megszabadulás tudja eloszlatni. Mert akkor igazán meglátod és felismered, hogy ki vagy. Különben többé-kevésbé még mindig azonosítod magad valakivel aki megszületett akinek saját élete van, és idővel meghal. Csak az azonosulás miatt

félsz attól, hogy elveszted az életed. Nem ismered fel, hogy már elvesztetted a létezésedet. Ugyanis ha ráébredsz arra, hogy mi a létezés, akkor tudod, hogy egyáltalán nincs szubsztanciája. Tehát ezt kell felismerni. Először is tedd fel a kérdést: megszületettem-e egyáltalán? Ekkor minden más eltűnik. Megszülettem? Ez egy kemény kérdés. Természetesen azt fogod erre válaszolni, hogy megszülettem, és ennek ezer oka van. Ám nézd csak meg a választ arra a kérdésre, hogy „megszülettem-e?"! Nézd csak meg! Miért hiszed azt, hogy megszülettél? Az összes válasz erre valamilyen leírása lesz annak, hogy kinek gondolod magad. Vagy akiről még mindig nem veszel tudomást. De továbbra is csak valamilyen leírást fogsz adni magadról. És közben azt hallod, hogy amit leírsz, attól el kell távolodnod, máskülönben nem tudod megfogalmazni, hogy ki vagy. Tehát megszülettem? Nem... Miért mondod ezt? Miattad A tested Portugáliában van, egy különleges helyen. Ez egy körülmény. Mindez átmeneti. Azonban

te a testeddel és a test mozgásával, az utazással azonosítod magad. Tehát idejöttél és most itt vagy. Ez nem egy azonosulás? De igen, az. És mi egy leírás? Az, ami nem én vagyok. Tehát így tudsz vizsgálódni. Ha mindenre rákérdezel ezzel kapcsolatban, nézd meg, hogy milyen válasz merül fel spontán módon. Ez egy nagy horderejű dolog ám, egyáltalán nem lebecsülendő. Tehát változtass a fő gondolatmeneteden! A „haláltól való félelem" helyett vizsgáld meg: „megszülettem-e?". A válasz persze nem fog egyből jönni, ez így túl elvont, hogy csak úgy megoldódjon. De idővel egyre kevésbé lesz elméleti az egész. ELÉG SOK ÉVE,

hogy egyre rosszabbul érzem magam. Talán most már nem annyira. Elfutottam a félelemig, a reménytelenségig az értelmetlenségig. Az a stratégiám azóta, és ezzel már egész jól tudom érezni magam, hogy próbálom figyelni az érzéseimet. Az a kérdésem, hogy mit tegyek, hogy folytassam-e ezt ? Ne válj figyelővé! Hiszen akkor hosszú időbe telik majd megszabadulni a figyelőtől. Ez így túl sok. Az érzelmeid változnak?

Igen. Ami változik, az nem te vagy, te nem az vagy. Tehát ne alakítgasd őket, ne hagyd, hogy lenyűgözzenek! Csak megjelennek, majd eltűnnek. Még csak ne is maradj csendben. Maradj ott, ahol ezek után maradsz. Látom, hogy változnak. Mi a különbség? Látod, hogy változnak, de a figyelővel azonosítod magad. Ismerd fel hogy ezek folyamatosan változnak, tehát nem azonosak veled, s hogy nem ez a felismerés. Eljön az a pillanat, amikor már nem foglalkoztat, hogy mi zajlik. Nem érdekel többé. Ekkor ott a semminek a figyelője vagy. Nem vagy figyelő. Ilyen módon a figyelő megszabadulhat? Ilyen módon nincs figyelő. Elég azt belátni, hogy bármi, ami megjelenik, az nem te vagy. Ezeknek nincs valódi természetük és lényegük. Akkor minek törődni velük? És ennél a pontnál már semmilyen módon ne nevezd meg magad. Az a problémám, hogy amíg ezt nem tudom, addig csak hiszek abban, amit hallottam.

Ez így van, de ha a hited meghaladja a 100%-ot, és a bizalmad olyan nagy, hogy elmész oda, ahová az ujj mutat, akkor felismered önmagad. Akkor ez már senkinek sem a tulajdona. Tehát ne nyugtalankodj tovább. csak azzal foglalkozz, amiről az elején volt szó, és onnan beszélj hozzám. Annyi mindennel próbálkoztál már, kipróbálod ezt is? Igen. ** * MIT TEHETEK a félelmek ellen? Úgy érzem, elragadnak, mielőtt észrevenném őket. Így van, ezért érzed azt, hogy nem vagy megszabadult. Mert valóságosnak fogadod el az élményeket, tapasztalatokat. Bármi történik veled, te magától értetődőnek veszed. Nem kérdőjelezed meg, valós számodra. Ez a probléma. Tehát a gond nem az, hogy a félelem vagy az öröm, ami felmerül. Úgy tudod eltüntetni a problémát, hogy meglátod az állandótlanságát. Ezt csak akkor látod, ha felismered: Ki vagyok valójában? Az vagyok, amit le tudok írni? Az vagyok, amit megtapasztalhatok? Ez a kereső útja: ezt megvizsgálni és kialakítani a megkülönböztetés képességét. A kulcs a következő: bármi, amit te tudsz írni, valamiről vagy magadról, az nem te vagy. Tedd ezt pár napig, légy figyelmes, azután kérdezz meg újra!

** * MIKOR VALAKI megszabadul, és a cselekedeteit nem az elme vezérli, miért éppen jó dolgokat tesz, és miért nem öl meg például egy embert? Ezt egy megszabadult ember kérdezi? Talán amit gondolsz, amit próbálsz kitalálni vagy megérteni, egyszerűen eltűnik, amikor a szabadság eljön. Ezért olyan sürgős, hogy megszabadítsd magad, különben az elme csak zaklat, miközben próbál mindent megérteni, látni. Ezt nem lehet. Filozofálgathatsz, de mi haszna? Először szabadítsd meg magad, és akkor majd meglátsz valamit. Van egy olyan félelmem, hogy ha megvilágosodom, akkor valami olyat követek el, ami miatt börtönbe zárnak. Igen, azt hiszem, ez még a megszabadulás előtt megtörténik. Te ezen a módon halogatsz.

Érzelmek

KÉRLEK, beszélj a szeretetről. Ha mondanék valamit a szeretetről, az tárgyiasult szeretet lenne. Tárggyal kapcsolatos szeretet lenne, márpedig azt mindenkinek saját magának kell kikutatnia, ha érdekes számára. Valójában a szeretet lehetne egy másik szó is a megszabadulásra, ha úgy tetszik, de ez nem érthető mindaddig, amíg az elme létezik. Úgy érzem, hogy a megszabadulás iránti erőfeszítést felcseréltem a szeretettel. Így jobban érthető számomra. Amikor Ramana szemébe nézek, szeretetet látok benne. Így inkább a szeretet a kapcsolat számomra. Rendben, ezen nem változtatok. A szeretet név, a szeretet forma, a szeretet útmutatás, a szeretet az egész.

Ugyanaz lehet, mint a megszabadulás? Teljesen. De fogd az egészet! Teljes mértékben nyeljen el a tekintete, az alakja és az útmutatása! De még mindig van... Ó! Nyeljen el a tekintete és az útmutatása! Lásd meg, hogy ha most felteszel egy kérdést, akkor eltaszítod, kirúgod őt. Komolyan veszlek téged ezzel a szóval. ** * MIT TEGYÜNK, az erős érzelmekkel ? Tudom, hogy nem valósak,

de

itt vannak. Hadd legyenek erősek! Ha a személyiséged olyan, hogy erős érzelmeid vannak, mit tehetsz? Érzelmileg visszafogott akarsz lenni? Nem fog működni. De elfogom veszíteni a belső békémet. El fogod veszíteni a belső békét. Hogy magává a békévé válj, el kell veszítened a belső békédet. Ez a belső béke ugyanis nagyon kicsi: ha valamilyen eresebb érzelem megjelenik, már el is veszítetted. Miért rohansz utána? Soha nem lehet nagy és állandó az időben. Utópia, Azoknak a tanítóknak az utópiája,

akik így beszélnek. Lehetetlen. Mi az idő? Kezdet és vég. A tapasztalatok ilyenek, nem teheted állandóvá őket. Veszítsd el a belső békét, talán vele együtt elveszítesz minden mást is. Összefüggés van közöttük. Az erős érzelmek és a belső béke az érem két oldala. Szabadulj meg ezektől az elképzelésektől, képzetektől! Honnan tudom, hogy valóban felismertem Önmagam? Ne aggódj, nem fogod tudni. De ott lesz. Mint te, nem fogod tudni. Szerencsére nem birtokolható. Itt van. Ha valaki birtokolná, akkor az a valaki megszületett volna, nem igaz? És amikor meghalna az illető, mi történne? A megszabadulás is meghalna? Ne fuss ezek után a dolgok után! Csak szenvedést hoznak. Ki mondta, hogy szenvedned kell? Senki.

VOLNA EGY KÉRDÉSEM a szexuális energiák és a megvilágosodás kapcsolatáról... Nincs! Nincs! Nincs kapcsolat! Rendben, akkor volna egy másik kérdésem. Úgy látom, hogy sok spirituális keresőnek vannak nem egészen tisztességes szexuális kapcsolatai. Úgy vélem, hogy néhányan megtagadják a szexuális energiákat, mások pedig szeretnék

felhasználni a belőlük származó előnyt, de akadályként élik meg őket. Akadály-e a szexualitás, vagy sem? Az akadály nem az, hogy feltárják az elnyomott szexualitást hanem az a hiedelem, hogy aszkétának kell lenned a megszabadulás érdekében. De te valami mást mondasz. Te azt mondod, hogy elnyomják, ezért alaposan szemügyre kellene venniük, hogy tökéletesebbé váljanak a szexualitás terén. Jól értem? Azt akartam mondani, hogy olyasmit tesznek, amivel nem teljesen értenek egyet, megtagadják a szexualitást. Ki tagadta meg? Buddha? A környezetemben lévő emberek vagy spirituális keresők. Mit értesz azon, hogy „spirituális keresők"? Akik mit követnek? Milyen képzeteik vannak? Tisztázzuk ezt! Én azt feltételeztem, hogy a „spirituális kereső” egy általánosan elfogadott kifejezés. De bármit jelenthet. Bármit. Bármit, a spirituális fantáziára vonatkozóan. A spirituális világ ugyanolyan kiterjedt, mint a modern világ. Nézz körül!

Hány különböző spirituális képzettel találkozhatsz? Nézd csak meg! Fel kell emelned a kundalínidet, az energiádat, fel kell fedezned ezt meg azt, társalognod kell a szellemekkel, és így tovább... Ezt nevezem én a spirituális világnak. A megszabadulás azonban az, amikor bármit szabadon kutathatsz, mert felismerted, hogy semmi sem lényeges. Még a kutatástól is szabad vagy. Azt akartam kérdezni, hogy mihez kezdjünk ezekkel az energiákkal, ha megjelennek. Ez a kérdés már jobban tetszik. Ha olyanok a körülményeid, hogy nem okoz gondot, túlzott gondot a kielégítésük, tedd meg. Ha viszont hiszel benne, akkor ne tedd meg. Azt mondom tehát, hogy csak válaszolj a körülményekre, semmi többet. Különben kioltod a tüzet, amely a megszabadulásért lobog benned. Ez a test és elme bizonyos körülmények között van. Ha egy gyönyörű nő fekszik az ágyadban, tudod, mit kell tenned. Miért kellene elfojtani? Jobb, mintha nem teszed meg, viszont egész éjjel erre gondolsz. A vágyakkal kapcsolatban nincsenek szabályok. Úgy élsz, ahogy tetszik. Ez nem érdekel. Semmi köze a megszabadulásra irányuló útmutatáshoz. Nincs különleges életstílus. De sose inogj meg, és szilárdan határozd el: „Ebben az életben meg akarok szabadulni!" Ezért valakinek tényleg egyedül kell lennie,

másoknak viszont mást kell csinálniuk... nem ez a lényeg. Ezt nem kell érintenie a megszabadulásra irányuló útmutatásnak. Miért kellene fontosságot tulajdonítani a körülményeknek? Ezek határozzák meg az élettapasztalatokat Pontosan! Mi a szabadság? Az életben van? Az a másodperc törtrésze valójában nem kapcsolódik a személyes élethez. Ezért nem fontosak a körülmények. Nem fontosak! Éld Őket, vagy ne éld őket, kit érdekel? De legyél szabad! Igen! Az egyik bhógi (élvező), a másik jógi (aszkéta), az egyik rossz fiú, a másik szent. Kit érdekel? Semmi köze a megszabaduláshoz. Semmi. Ez sokkoló, de felszabadító. A mesterem a saját életével mutatta ezt meg. Nincs előírt viselkedés. Különben a figyelmedet megint a test és az elme köti le. Megint. Amikor rossz fiúból szentté válsz - ami egyébként elég ritka-, akkor még mindig fel kell számolnod a szenttel való azonosulásodat. Olyan, mintha semmit sem tettél volna, hogy közelebb kerülj a megszabaduláshoz. Én mindig azt mondom, és mindig is azt mondtam, hogy amíg van „én", addig nincs haladás ezen az úton. Milyen jó hír ez, akár már most így lehet!

Nagy örömhír ez. De meg kell bíznod abban, amit mondok. Az ember tele van archetípusokkal, nagyon mélyen gyökerező képekkel, amelyek általában érint-hetetlenek, mint az Isten és a pokol, a bölcs és a szent, a Bódhiszattvák, a Buddhák stb. Igen mélyen gyökerező képek ezek, melyeket nagy becsben tartunk, legalábbis néhányukat. A megszabaduláshoz szabadnak kell lenni minden ilyen képtől. De nem egyenként kell tőlük megszabadulni, mert az több életig is eltart. Egy képtől elég, mert a többi kép ehhez kapcsolódik. Egy képet kell csak feladnod: az „én”-t. Csakis. Igen, mert olyan sokat belefektetünk, spirituális keresőkként még inkább. Igen. És félek, hogy el fogom veszíteni a munkám gyümölcsét. De az összeset el fogod veszíteni, hogy ne maradj tovább spirituális kereső. Hamis úton jártál, illúzió volt az egész. Állj készen rá, hogy felismerd: illúzió volt - meg ha ez sokkoló is. Döntsd el: „Meg akarok szabadulni!” Ehhez azonban bíznod kell az ujjban, amely mutatja az irányt, különben nem működik.

Talán elmész a következő tanítóhoz ugyanezzel a kérdéssel. Jövő héten jön valaki más, és megkérdezheted. Esetleg olyasmit mond majd, ami tetszeni fog. Az a kérdés, hogy mit akarsz. Tudnod kell! „Mit akarok valójában?" Ettől ne tágíts! Manapság mindenki azt mondja, hogy meg akar szabadulni. Ez remek, hűha! A tudatossági szint emelkedett. Legalábbis úgy látszik. De ez csak azért van, mert az információ rendelkezésünkre áll Ne hidd azt, hogy mindenki a megszabadulásra vágyik, és ne gondold, hogy akik kiejtik ugyanezeket a szavakat, tudják, miről beszélnek. Ez egy dzsungel. A legfontosabb határozottan tudni, hogy mit akarsz valójában. Ekkor kétségtelenül meg fogod találni azt, amire szükséged van. Ilyen az elme dzsungelének törvénye... ** * Az AZ ELKÉPZELÉS él bennem, hogy ha engedsz a vágyaknak, az soha nem ér véget. Igaz. Ugyanezen a véleményen vagyok én is. [Nevetés.] Azt mondtad, hogy ha ilyesmi történik, azt le kell zárni. De hogyan lehetséges az ilyesmit lezárni? Ez nem lehetséges.

Jól hangzik, hogy megyek, és lezárom, de aztán majd megint le kell zárni, aztán megint és megint... Talán egy kicsit másképp is lehet csinálni. Az igaz, hogy ez soha nem ér véget. A vágyak sora végtelen. De ne kövesd az elkülönülés útját se! Az sem fog működni. Tehát mi a legfontosabb? Mondjuk azt, hogy a szabadság. Tehát ez a nap, a vágyak pedig körülötte keringő bolygók. Ha kielégíted az őszinte vágyakat, azokat, melyek nem kötnek meg, vagy nem veszíted el tőlük a napot, akkor persze éld meg, tapasztald meg, teljesítsd be őket. Ha viszont elveszíted miattuk a napot, akkor ne! De ez különbözik attól, ahogy én csináltam. Ezt tényleg így látom. És ha néha azt mondom. hogy teljesítsd be őket, akkor az csak azért van. hogy magad tapasztald meg, bár ez a végtelenségig tart. Majd gyere, és kérdezz erről többet. Ugyanis ha csak elméletben fejtegeted, és nem láttál még ebből eleget, akkor nem fog működni. Személyes tapasztalatnak kell lennie. Őszinte, világi vágyakról beszélsz? Igen, ez ugyanaz. A vágyon vonzódást értek. Tehát ha neked valami többet jelent a vonzódásnál, és már

szeretet, az még jobb. Nem erőltethetsz természetellenes viselkedést a testedre. Ez a test már maga egy vágy. Tehát ahol élet van, ott vágyak is lesznek. Attól függ, mit akarsz, melyik irányba haladjon az életed. Olyan lesz, mint valami természetes kiválasztódás: ez túl sok gonddal jár, ez őszinte. Valahogy így. Ez a természetes kiválasztódás.

Erőfeszítés

ELFOGADTAM A TANÁCSOD, hogy ne tegyek erőfeszítést. és abbahagytam a gyakorlást. Az történt velem, hogy nem tudtam már jelen lenni a mindennapjaimban és elvesztettem a tüzet is a megszabadulás iránt. Most valamiféle üresség vagy közöny van bennem, és még mindig szenvedés. Igen, mert ebbe az irányba indultál el. Én nem azt mondtam, hogy hagyd abba a gyakorlást, vagy hogy térj vissza a hétköznapi életedhez. Soha nem mondtam ezt neked, de te így értetted. Amikor azt mondom, ne gyakorolj, azt értem alatta, hogy ne indulj el egyetlen irányba sem. A gyakorlás előtt a mindennapi életben voltál. Az „én" éli meg a mindennapokat - ez az egyik irány. Viszont amikor gyakorolsz, hogy - amint mondják - elérd a megszabadulást, akkor egy teljesen más irányba indulsz el. De ez is csak egy irány. Az „én" gyakorol, ezért az „én" mindig megmarad, és amíg az „én”-t tartod a valóság alapjának, addig valamilyen irányba kell mennie, e nélkül nem

létezhet. Amikor azt mondom, ne gyakorolj, ne indulj el egyetlen irányba sem, akkor mi történik? Itt maradok Jó, de még ezzel a mondattal se indulj el egy irányba. Jó, hogy ezt kimondtad, de ne ragadj le ennél sem! Ezért váltak olyan értelmetlenné a mindennapjaim. Mert leragadsz annál, hogy „itt vagyok". Igen, olyan mintha nem lennél a mindennapi életed része. De a megszabadulás életteli, ezért ez biztos nem az. Beleragadtál abba, hogy „én itt vagyok". De ki mondta neked, hogy ezt jelenti a megszabadulás? Senki. Ez nem is a megszabadulás. Ez egy állapot, amelyben most vagy, de nem a megszabadulás. Dehiányolom a mindennapi életemet. Persze, ez rendkívül unalmas az „én" számára, aki nem tud semmit csinálni azon kívül, hogy „itt vagyok".

Azt tanácsolod, hogy legyek életteli anélkül, hogy bármilyen irányba elindulnék? Én nem az „én"-hez. Beszélek. Életteliségről beszélek, és nem arról, hogy „én élek". De ez csak egy útmutatás, és nem akarok egy újabb képzetet adni neked. Csak ne ragadj le annál, hogy „én itt vagyok", ne ragadj le a mindennapi életnél, se a gyakorlásnál, és akkor mi történik? Mindig megjelenik a félelem, hogy mi lesz a hétköznapokban. Ragaszkodsz a hétköznapokhoz, mit lehet tenni? Mindegy, ha most nem is tudod megtenni, legalább halld meg: azért szenvedsz még mindig, mert lehorgonyoztál, ragaszkodsz ehhez az irányhoz. Ha eleged lesz belőle, ne indulj el semmilyen más irányba! Te ragadsz le itt, nem én javaslom neked. Ragaszkodsz hozzá, és félsz: „Mi lesz velem, ha ezt elengedem?" Valamilyen képzet miatt félsz. „Ha nem vagyok itt, hogyan tudok élni a mindennapokban?” De ez csak egy képzet. A megszabadulás, ahol a szenvedés véget ér, az, amikor üres vagy, szabad vagy a képzetektől. Szabadulj meg tőlük! Ha nem megy, legalább tudatosítsd: „Az »én« kötődik a képzetekhez, és mekkora ostobaság ez!” Senki sem kényszerit erre, most meghallottad.

Ha megelégelted, engedd el, és légy szabad. Már sokkal jobb, ott a kezedben a térkép. ** * HONNAN JÖN az a meggyőződés, hogy ez még nem Az, ez még nem a felismerés? Mintha egy nagyfal lenne előttem, nem vagyok szabad, ez még nem a felismerés. Ez így marad, ameddig valamilyen állapotra, tárgyra vagy alanyra támaszkodsz. Szabadulj meg ettől a folyamattól! Legyen ez az utolsó, szabadulj meg minden effélétől. Különben elfeded magad ezzel, és nem fogsz megnyugodni. Látom, hogy nem vagy nyugodt. Eddig a pontig segített, de ha nem engeded el, csak zavarni fog. Én is így érzem. Azt hiszem, hogy az erőfeszítéseim építették fel ezt a falat. Logikusan megértettem az advaita tanításait, és volt egy bepillantásom is. Értem, én is erről beszélek. Elég volt ebből, szabadítsd meg magad! Ne kapaszkodj a szavakba, nem én kérlek arra, hogy szabadítsd meg magad! Még ezt se ragadd meg! Ez a legrosszabb része a szatszangnak: amikor vissza kell ülnöm a válasz után.

Miért mész vissza az énhez? Különben semmit sem lehetne mondani. De lehet. Különben mit csinálnék épp most? Ne aggódj az érzések miatt, viszont vedd komolyan azt, amiért eljöttél. Szabadítsd meg magad, de ne tégy semmilyen erőfeszítést! Azért jöttél ide, hogy elérd a megszabadulást, nem igaz? Most tárt karokkal vár, te pedig egy lépést sem teszel felé. Miért? Ez a legnagyobb erőfeszítés. Igen, ez a legnagyobb erőfeszítés, és akkor mi van? Akarod-e a megszabadulást, vagy sem? Egész életedben rohangálhatsz a szatszangokra, mesterekhez, de nincs más megoldás, el kell jutnod eddig a pontig. Nincs más út. Halogasd, ha tetszik, de ki tudja, élni fog-e a tűz benned holnap is? Ne légy ostoba! Nem azt mondom, hogy hülye, az ostoba azt jelenti: nem bölcs. Nincs min rágódnod. Tehát nincs értelme más mestereket keresnem vagy további bepillantásokban részesülnöm. Igen, felesleges, ugyanezt fogod érezni. Épp erről beszélek. Tedd meg most! Talán ha Buddha mondja

mindezt, akkor nagyobb benyomást tesz rád? Arra vársz? Tiszteled Buddhát az ő útmutatásait vagy bármilyen más mester útmutatását? Igen, a Maharsiét. Azt mondom, hogy talán szükséged van olyasvalakire, aki hatással van rád, akinek az útmutatására hallgatsz. De ez csak egy buta gondolat, engedd el! Én bízom benned, mert ugyanezt tapasztalom. Akkor miért nem teszed meg? Mihez ragaszkodsz? Tudod, hogy amihez ragaszkodsz, az nem Az, tudod, hogy szenvedéshez vezet. De akkor miért ragaszkodsz? Az erőfeszítést tartom meg. De ez a szenvedésed forrása, mely - úgy tűnik megköt téged. Mi mást mond a Maharsi? Már most az vagy, ami vagy. Miért kellene tenned bármilyen erőfeszítést érte? Ne gondold azt, hogy ez túl arrogáns. A Maharsi azt mondja: „Ne tégy semmilyen erőfeszítést!" Ki vagy te, hogy eldöntsd, hogy ez jó-e, vagy sem? Tedd meg! Tedd meg!

Úgy érzem, nem tehetek mást. Akkor tedd meg! Akarod a megszabadulást? Igen. Igazán? Gyerekkorom óta. Figyelj, itt vagy. Nincs mit tenni már. Ne rágódj, nincs mit tenni. Az vagy, aki vagy. Minden, ami eddig történt, hallucináció. Az összes eddigi erőfeszítés és eredmény. Most maradj csendes. Mi gátol? Semmi. De, van valami, ami gátol. Talán valami változást várok. Ó, nagy hiba, ragaszkodsz egy képzethez. Igen, mert azt hiszen, hogy ez nem Az, hanem biztosan valami más. Ez egy képzet Már egyetlen képzet is olyan, mint egy csepp méreg. Ha több millió liter tejbe egyetlen

csepp méreg kerül, akkor az egészet megmérgezi. Ha megtartasz egy képzetet, majd úgy érzed, hogy elérted, akkor boldog leszel. Azt mondod magadnak; „Ó, végre elértem, végre megszabadultam!" Nem szeretném, hogy itt megállj. Aki ezt megtapasztalja, az változni fog. Ez nem megszabadulás. Ezért mondom, hogy nem engeded el. Szegény én, már semmi dolga sincs itt. Nem maradt sok időd. Nem is fogod fel, hogy ez mennyire fontos. Nem is tudom, én a helyedben elbújnék inkább valahová. Hogy ülhetsz ilyen nyugodtan ezzel a problémával? Hogy merészelsz? Jobb lenne, ha elmennék sétálni? Nem, az lenne jó, ha olyan kínosan éreznéd magad előttem, hogy elengednéd. Nem viccelek. A többiek nevetnek, mert viccesnek tűnik, de valójában nem az. Talán elvesztegeted az egyetlen esélyt az életedben. Lehet, hogy fiatal vagy még ahhoz, hogy tudd, de szerinted hányszor leszel igazán, igazán szerelmes az életedben? Egy kezeden meg tudod számolni! És az még mindig a világban van! De mi a helyzet azokkal a pillanatokkal, amikor valóban szabad lehetsz? És te elszalasztod a lehetőséget! Nagyon ritka ám ez az életben! Nem vagy ezzel tisztában, kész őrültség, nem vagy tudatában. Ne szalaszd el a lehetőséget!

Néha furcsa állapotaim vannak, néha nincsenek. Azt mondom magamnak, nem számít. De láthatod, hogy mindez az „én"-nel történik, és te nem kérdőjelezed meg az „én"-t. Az igazi és valódi megértés azt mondja, hogy ez nem számít, de az „én" még mindig ott van. Tehát ez nem elég. Ha igazán mindegy, akkor miért ragaszkodsz az „én"-hez? Ez az „én" története, nem igaz? Néha valóságos, néha nem, mindegy. De amikor azt mondod, nem számít, utoljára kellene kiejtened az „én"-t. Hangozzon el utoljára, és ne térj vissza hozzá! Az „én" ezután még sok mindent mond majd, nem számít, ne törődj vele, rá se pillants. Ez így jön-megy, amíg a test és az elme meg nem hal. De ne azonosulj vele! Ehhez azonban a másodperc törtrészére ne ragadd meg az „én"-t! Mi mást tehetnél ezzel az „én"-nel? Semmit, Olyan gyönyörű, hogy megtartanád? Te e képzet előtt vagy. Ne tégy erőfeszítést, hogy fenntartsd ezt a képet! Csak a másodperc törtrészéig! Még van tíz perced, tíz perc az örökkévalóság, csak a másodperc törtrészére van szükség. Szentelj erre egy pillanatod az életed során! Nem érdekel, hogy mikor, de tedd meg! Nem kell többé ezt hallanod, csak tedd meg, bárhol, bármikor! És többé ne hallgass semmire! Mi mást tehetnél vagy hallhatnál? Ha egy mestertől ered, akkor ugyanezt

fogja mondani neked. Talán egy zen mester darabokra vág, és az használ, de nem hiszem. ** * SÉTÁLTAM,és rád gondoltam. Álmodtam is veled.

Nem hagylak békén. [Nevetés.] És az álmomban egyre csak ugyanazt mondtad, ne ragadj meg semmit, légy amint vagy, tégy, ami vagy! Azóta néha érzem az „én”-t, néha nem érzem az „én"-t; néha érzem a teljességet, de mindig azt mondom magamnak, nem számit. De éppen most ismertem fel, hogy még az is egy erőfeszítés, ha azt mondom, hogy nem számit. Tehát megpróbálok nem törődni vele akkor sem, ha törődöm vele. De mélyen bennem van az a félelem, hogy ha nem teszek semmilyen erőfeszítést, akkor egy helyben maradok, és nem érem el a megvilágosodást. Látod, ez megmagyarázza, hogy miért nem tudsz csendes maradni. Ez a félelem... Annyira erre az erőfeszítésre összpontosítottad az életedet, arra, hogy ne kövesd az elme szokványos kerékvágását, hogy megjelent ez a félelem: „ha nem teszek így, kudarcot vallok, hétköznapi leszek". De azt nem ismered fel, hogy elindulsz egy irányba az erőfeszítéssel („sem ez, sem az”), ám a félelem egy másik irányba vezet téged („hétköznapi leszek”).

Az „én"-t nem hagytad el, mindez az „én"-nel történik. Én azonban nem adok neked két irányt. Csak az egyik irányodat tartom meg. Ezt a módszert - sem ez, sem az - megtartom, és ha megtartom, az azt jelenti, hogy oda kell adnod nekem... Tehát ha átadod nekem ezt a módszert - „ez sem nem ez, sem nem az" -, akkor hogyan maradhat meg a félelem? Honnan ered a félelmed, min alapul, ha most ezt a módszert elveszem tőled? Nagyon jól megértetted, tegnap arról beszéltem, hogy bármi történik veled, az nem ez. Ezt megértetted. Még ha úgy mondod is, hogy „nem törődöm vele", az is ugyanaz: egy módszer. De most azt mondod, hogy félelem van benned. Miért tartod meg? Mert félsz attól például, hogy hétköznapivá válsz, hogy elveszel és képtelen leszel elérni a megvilágosodást. Most egy pillanatra add oda nekem ezt az erőfeszítést, amellyel megtartod, és én majd visszaadom neked, ha szükséges. Csak légy türelmes! Tehát ha nekem adod a módszerrel járó erőfeszítést, akkor vajon lesz-e benned olyan félelem, amelynek bármi alapja is van? Van alapja annak a félelmednek, hogy elveszel, vagy újra tudatlan leszel? Nem lehet. Igazad van, nem lehet. Tehát ne tartsd meg ezt a két dolgot csak ezt az egy erőfeszítést tartsd meg:

ne azonosítsd magad semmivel! Rendben? Tehát ne törődj most a félelemmel, az kapcsolatban van az első dologgal. Most egyedül maradtunk ezzel az erőfeszítéssel. Azt kérem, hogy maradjon friss. Már az vagy, ami vagy, most is, hogy megosztjuk a gondolatainkat. A cél az, hogy ezt felismerd, ezért hát maradj csendes. Mi történik abban a pillanatban, hogy nem ragadod meg a hipnotikus módszeredet? Ostobának érzem magam, mert nem tudom megtenni erőfeszítés nélkül. Az, hogy maradj csendes, azt jelenti, ne tégy semmilyen erőfeszítést. Nem „én"-ként kérlek erre. Ide hallgass, az „én csendes maradok" erőfeszítés. Azt, hogy maradj csendes, csak útmutatóként mondom, és azt jelenti, hogy ne is mozdulj semerre, hogy ne tégy semmilyen erőfeszítést a másodperc törtrészére. De csak az „én”-emmel tudom ezt megtenni. Nem, ez egy olyan meggyőződés, amelyet alapjaiban meg kell rengetni. Ki adta neked ezt a meggyőződést? Ha nem teszed meg, kereső maradsz. Meg akarsz maradni keresőnek?

Erős bennem az érzés, hogy erőfeszítés nélkül nem lehet elérni. Semmilyen mester nem tanítja ezt. Nagyon rossz tanítást követsz. Egy valódi vezető sohasem fogja ezt mondani. Senki a múltban, a jelenben vagy a jövőben. Mind azt mondják, hogy végül maradj csendes, és ne tégy semmilyen erőfeszítést Az első erőfeszítés az, hogy követed a valósnak vélt „én" felmerülését. A második lépés: erőfeszítést teszel „én"-ként, a harmadik lépés: csinálsz valamit, hogy elérj valamilyen célt, majd lépések miriádja következik... Ezért félsz attól, hogy hatalmas távolságot kell megtenned ahhoz, hogy hazaérj. Nem. Csak égesd el az egész könyvtáradat! Égesd el az elmédet! Hogyan hallhatnál meg, ha megtartod ezt a poggyászod? Lehetetlen, így nem tudsz meghallani. Félrevezettek. Ez nem gond, de most ismerd fel, hogy félrevezettek. Mondd el nekem! Mondd: „Nem hiszek benne többé!" Máskülönben megtartod a poggyászodat. Meg is tarthatod, ha tetszik, szabadságodban áll, de akkor ne mondd nekem, hogy a megszabadulást akarod. Az a gondom, hogy túl görcsösen akartam a megszabadulást.

Mert elhitted, hogy az az út, hogy hatalmas erőfeszítést teszel. De most nyisd ki a füled, kérlek: rossz irány volt, rossz tanács. Intellektuálisan érted, hogy ha erőfeszítést teszel, akkor ahhoz meg kell ragadnod az „én"-t, és az elmegy valahová. Tehát mit hallottál meg a megszabadulásról? A megszabadulás most itt van. Már itt, már most. Amikor nem ragadod meg az „én"-t valóságként.

A másodperc törtrésze

VALAMILYENFAJTA TŰZ bennem is kezd kihunyni. Viszont én úgy gondolom, hogy minden, amit figyelek, minden, amit tapasztalok, és minden, amit esetleg csinálnék, igazából értelmetlen, mert csak egy „mozdulat". És nem tudok már mozdulni, minden energiámmal azon vagyok, hogy ne mozduljak, de már ez is egy mozdulat, ez is mozgás, ez is erőfeszítés. És a tűz azért hunyt ki bennem, mert már unom ezt az erőfeszítést. Már unom, hogy nem tudok ellene tenni. Persze hogy kialszik benned a tűz, hiszen olyan sok erőfeszítést teszel. Tehát most vagy még több erőfeszítést teszel és annyira elfáradsz, hogy abbahagyod, vagy pedig megérted, felismered, hogy nem kérem tőled azt, hogy bármiféle erőfeszítést tegyél, mert a megszabadulás már ez előtt van, az „én" előtt, amelyet olyan komolyan veszel. Amit teszel, az az „én"-röl és annak az eredményeiről szól. Ezért olyan fárasztó. Nagyon jól mondod: az „én" tesz egy lépést,

egy mozdulatot, és az ide vagy oda visz el téged. De én azt mondom, hogy az első mozdulat: ráugrani az „én"-re. S hogy ezt megvalósítsd, ahhoz ne mozdulj, ne tégy semmilyen erőfeszítést. Az lehetséges, hogy nem vagyok képes nem tenni erő-feszítést? Az „én" nem képes arra, hogy ne tegyen erőfeszítést... legalábbis nem sokáig. Ez egy ördögi kör. Tehát az én az erőfeszítésről szól. Az „én" az erőfeszítésen él. De a kérdés még mindig az, hogyan ne tegyek erőfeszítést „én” nélkül? Úgy, hogy a másodperc törtrészéig ne hallgass az „én" beszédére. Nem adod meg magadnak még a másodperc törtrészét sem, hanem tovább folytatod... Ha ez a válasz soha nem marad abba, akkor nem adsz magadnak még egy századmásodpercnyi időt sem. Elképesztő. Hrrrr! Arra van szükséged, hogy egy tigris megjelenjen előtted. Annyira szereted az elméd folyamatosságát, hogy nem hagyod leállni. De a szatszang nem egy tanfolyam. A tanfolyamon kapni egy információcsomagot,

egy adag tudást. Hallasz valamilyen új információt, vagy régit, és tovább élsz a korábbi elméd irányítása alapján, csak hozzáadod a hallottakat. Tehát úgy tűnik, mintha egy folyamatos áramlás lenne az, ami alapján élsz. A szatszang lényege viszont az, hogy esélyt nyújt rá, hogy ne kövesd az elme kerékvágását, és vállald a kockázatot: kétségbe vonod azt, ami ide hozott, vagy örökre hátrahagyod azt az információt, amelyet a szatszangon kaptál, mert már elmúlt. Mindig, amikor kérdezni akarok... Min alapul a kérdésed? Min alapul ez a kérdés? ??? Ha ez a kérdés a korábbi tudásodon alapul, akkor nem fogom meghallani. Ha viszont most merül fel, miután meghallottad azt, amit épp az előbb hallottál, akkor én is meg fogom hallani. Teljesen. Mit is akartam kérdezni? [Nevetés.] Ez az, ne keresd! Örökre elveszett. Amit most akarok kérdezni, az a mostból ered? Mert az előbb elhangzottakra reagálna.

Természetesen. El tudom azt fogadni, hogy ne foglalkozzak ezekkel a dolgokkal tovább, mert minden foglalkozás csak egy újabb kérdés lenni. Azt is el tudom fogadni, hogy engedjem el ezt az egészet, csak éljem az életet, ahogyan éppen adódik, és ne tegyek többé erőfeszítést. Túl sok, ha ezt mondod. Miért vagy olyan biztos benne, hogy ugyanazt az életet fogod élni, amit hátrahagytál? Miért? Valamit megragadtál. Csak a pillanat törtrészére ne ragadd meg azt, hogy mi fog jönni, hogy mi a mindennapi élet. Meg tudod tenni. Ebben is meg szeretne nyugodni az elmém? A megszabadulásért jöttél? Vagy azt szeretnéd, hogy az elméről beszéljek? Azt szeretném kikapcsolni. Az elmét lenne jó megállítani, ugye? Ne állítsd meg az elmét! Akkor egy hős lennél, aki megállította az elméjét. Csak lásd meg, hogy nem az elme vagy. lCsend.1

[Nevetve.] Ez már jobb, most már nem tud túl sokat beszélni. Így már jobb. Ne csinálj belőle valamit! Ha nem kérdezek többet, soha többet, akkor ez az, amit tennem kellene? Nem lenne nehéz megtennem, hogy nem foglalkozom ezzel tovább. Ez a jó út lenne? Ezt kellene tennem? Teljes mértékben. De ne csak a kérdésről, hanem a kérdés tulajdonosáról se feledkezz meg! A kettő nem ugyanaz? Mindkettő eltűnik ugyanabban a pillanatban? Egyetértek, de most tedd meg. Ez volt az utolsó kérdésed. ** * MEGINT ELLENTMONDÁSBA ütköztem Ha a valódi természetemet kell felismernem, azt, ami már most is vagyok, akkor ennek mindenütt ott kell lennie, a mozdulataimban, az elmémben. Most viszont azt kell felismernem, hogy ezek mégsem valóságosak. Néhány szót összeszedtél innen-onnan, és készítettél egy jó kis levest belőlük. Ahhoz, hogy felismerd, ki vagy valójában, nem kell azt gondolnod, hogy minden az, a mozdulataid stb. Ezt jelenleg nem

tudod, majd csak utólag fogod meglátni. Csak azt látod, hogy mi nem vagy. Nem azt hogy ki vagy. Ez fog téged eljuttatni ahhoz, aki vagy. Amíg azonosítod magad valamivel, addig túl korai tudni, hogy minden a valódi természeted. Ez nem fog neked segíteni. Az az oka ennek, hogy még mindig azonosítod magad a testtel és az elmével. Bármi, amit leírsz, nem az. Akkor mivel kezdjünk? Sok problémát okoznak számomra az azonosulások. A legkevesebb, amire magamban bukkantam, az az „én"-em jelenléte volt. Rendben. Az „én" jelenléte. Akkor maradj egyedül az „én"-nel, és nézzük meg, mi történik! Tudom, hogy az „én" nem létezik gondolatok nélkül. Miért mondod azt hogy tudod? Megtapasztaltad? Magadtól kell látnod ezt! Miért mentél vissza oda. hogy „tudom"? Lásd meg! Valahol a semmi közepén vagyok. Tehát az „én”-t valahol a semmiben elhagytad. A „sehol" nem egy minőség? Ez még mindig csak egy leírás. De azt mondtam, hogy maradj egyedül az „én”nel!

Amit találtam, azt még mindig le tudom írni. Maradj egyedül az „én”-nel! [Csend.] Mi van ott? Képek. Tehát még mindig nincs egymagában. Mondd el, amikor egyedül van, és meglátjuk, mennyi ideig marad fenn. Egyedül tud maradni. Jelenlét, ennél többet nem látok. De legyél ott, és lássuk meg, mennyi ideig marad? Miért beszélsz róla úgy, mint egy emlékről? Csak légy ott, ahogyan már megismerted. Vissza tudsz oda menni. [Csend.] Ez az? Rendben, maradj ott és mondd meg, amikor eltűnik. Elhomályosul... Akkor folytasd! Nem igazán hiszem ezt el. Bizonyára megtartasz valami mást is. Amikor az „én" jelenlétéről beszélsz, melyik módszert használod, hogy megérkezz oda? Tapasztalatok nélkül vagyok... Tehát az „én"-nel maradtál.

Igen. De az „én" egyedül van, és nem dupla „én"-t jelent. Te dupla „én"-t teremtettél. Az „én" fenntartja a második „én"-t. Azt kértem tőled, hogy maradj az „én"-nel egymagában, egyedül az „én" jelenlétével. Nem azt kértem, hogy duplázd meg, vagy hogy ragassz valamit az „én'-hez, vagy hogy megkettőzd, megháromszorozd. Talán megkettőztem. Ez biztos. Az „én" még mindig fenntartja ezt a megkettőzött „én"-t. Tárggyá, elvonttá válik. Valamit kotyvasztasz. De aztán észrevettem. Megerősíted mindezt? Igen. Akkor hagyd el ezt a második „én"-t, és maradj egyedül az „én"-nel! Próbáld meg! Csak tedd meg a másodperc törtrészére!

Az én természete

Az „ÉN" mindig itt van. Nincs mindig itt. Miért mondod ezt? Ha nem ragadod meg azt a gondolatot, hogy „érzek valamit", vagy „nem érzek semmit", akkor mi marad? Senki. Rendben. Sose menj vissza ehhez a senkihez, felejtsd el ezt az élményt! Hol maradsz akkor? Mindenhol. Ez túl sok. Hiszen ki van mindenhol? Ki tudja ezt? Még mindig az „én", ez az én csapdám.

Nem, nem. Ez mindenki problémája egészen addig a pillanatig, míg valóban meg nem akar szabadulni. „Meg akarok szabadulni minden élménytől, tapasztalattól! Hadd jelenjenek meg előttem, ez alkalommal nem fogom őket megragadni. Szabad akarok lenni!” Soha nem engedted meg magadnak, hogy elhidd: az „én" nem valós. Soha nem ajánlottál fel egy pillanatot magadnak, hogy ezt felismerd. Azt próbálom megmutatni neked, hogy te megelőzöd az „én" megragadását. Ez nagyon könnyű. Nem kell megragadnod. Ha valamilyen korábbi meggyőződésed automatikusan felmerül, egyszerűen vedd tudomásul: csak egy gondolat. Felbukkan és eltűnik. Ez nem te vagy. Te nem az vagy, ami felbukkan, aztán eltűnik. ** * TEGNAP KISZÓRTAM némi szemetet, és ezáltal megkönynyebbültem. Ez a megkönnyebbülés engedi, hogy egy lépéssel továbbléptek. Tudom, hogy a béke nem valami elérhető vagy megszerezhető, mert a béke én magam vagyok. Minden pillanatban és helyzetben, mindig is ilyen volt, természeténél fogva. Ezt tudom, mégsem élem. Tudom, hogy ez saját döntésünktől függ. Olyan egyszerű ez, hogy megmosolyogtat. Az ostobaság, hogy ezt a döntést mégsem hozom meg, magyarázatra szorul. Meg is adtam magamnak a magyarázatot arról, hogy miért nem döntök. Utálom ezt mondani, de az egyetlen lehetőség az, hogy nem akarom

igazán. Tiszta őrület! De nem találom, hogy miért nem, ugyanis nem félek, nem vagyok kíváncsi, nincs semmi akadály, ebben biztos vagyok, tudom. Mit értesz azon, hogy nem éled? Mit vársz, amikor ezt mondod? Amikor ezt majd megéled, attól mit remélsz? Azt remélem, hogy ha megélném, akkor nem jönnék ide, nem lennének kétségeim, minden rendbenlenne, nem lenne mit kérnem. Amiről beszélsz, inkább a tisztánlátás elérésének tűnik. Minden világos számodra, nincs mit hozzátenni, nem? Most tudod, hogy mit fogok neked mondani: kié ez a tisztánlátás? Az „én"-é, az elméé. Igen, az elméé. Akkor miért nem hagyod hátra az „én"-t és az elmét? Ezt úgy értem, hogy sehol sem hagyod, hogy nem kapaszkodsz bele. Miért szeretnél úgy tekinteni magadra, mint énre és elmére? Ez egy képzet, egy erős képzet Az utolsó, ami megmaradt. Szóval? Nincs válasz.

De ne kapaszkodj ebbe a képzetbe, mert nem ebben áll a választás. Rövidítsük le még jobban! Csak ne kapaszkodj a képzetbe! Felismered, hogy az „én és elme" egy képzet? Igen, ezt elfogadom. Azzal, ahogy elfogadod, egyszerűen engedd is el! Mit nyersz azzal ha megtartod? Szenvedést, kétségeket... És még több kérdést, egy szatszangra járó életet. Akkor miért tartod meg? Nem őrültség ez? Az elmémhez beszélsz. Igen, ahhoz kell, mert megtartod ezt a képzetet. Ahhoz kell beszélnem, aki megtartja ezt az utolsó képzetet. Ez tiszta őrület. Dühössé tesz. Igen, de ahogy látod, ez rajtad áll. Olyan sok mindent el tudtál engedni! Tehát ugyanígy engedd el most ezt az utolsó kis képzetet! Kicsi, tudom.

E mögött van valami félelem? Nem hiszem. Szereted? Úgy tűnik, igen. Akkor nem tehetetek semmit. De talán egy nap eljön az a pillanat, hogy már nem fogod szeretni, és akkor vége. Eléggé ellentmondásos olyasmit szeretni, ami nem szerethető. Tudom, ez a hallucináció. Akkor most már tudod az okát, hogy miért vagy ott, de adj magadnak egy esélyt, egy pillanatot, amikor nem szereted. És ne keresgélj tovább erre-arra! ** * NAGYON JÓ ÉRZÉSEIM vannak. Ott vagyok, nincs jövés, nincs menés. Hallom a szavakat, a te szavaidat... De nincsenek gondolatok... egy darabig nincsenek reakciók. A kérdésem egyszerű: mit gondolsz erről? Ez egy szép tapasztalat. De ne állj meg itt! Ezt amolyan áldásnak nevezném, mert azt jelenti, hogy

valami dolgozik az „én"-ben, az „én"-en. Hagyd, hadd dolgozzon, de ne állj meg itt! ** * HOGYAN LÁTHATOK, ha nincs szemem? Azt szeretném, ha magadat látnád. Itt ülök, és felismertem, hogy semmi sem létezik rajtam kívül, de mégis itt ülök és látlak. Kinek van szeme? Nem nekem. Valóban? Ki teszi fel a kérdést? Ha megpróbálom kitalálni, egyre zavarosabb lesz ez. Ki zavarodott? Az „én”, Tegyük fel, hogy van egy zsák köved, egyszerű kövek és értékes kövek. A szatszangon kinyitod a zsákod. Az élményekről, a tapasztalatokról beszélek. A kövek ismerője azt mondja neked: „Ezt nem éri meg megtartani. Ugyanakkor ez egy áldás, mert

néhány ritka kövedből tudsz venni egy értékeset. Ezt tartsd meg egy darabig!" Mit tesz a zsák bölcs tulajdonosa? Eldob egypár értéktelen követ, és csak az értékes marad. Ezután újra odamegy a kövek tulajdonosához. Az azt mondja: „Ez az", majd csendben marad. Sokfajta tapasztalatod van, és az „én" is közéjük tartozik. Már mondtam, hogy dobj el egypár követ. Úgy gondoltam, hogy ezt meg is tetted. Eljutottál oda, hogy néhány értékes kőért vehetnél egy másikat, de valamiért megtartottál magadnak a zsebedben egy átlagos követ, ragaszkodni kezdtél hozzá, és most idehozod nekem. Ez azt jelenti, mindent eldobtál, hogy ezt megtartsd. Tehát nem értékelted a megfelelő útmutatást az adott pillanatban. Azt hiszed, hogy mindennek ugyanaz a minősége. Most össze vagy zavarodva, nincs megfelelő megkülönböztetőképességed. A szabadság felé vezető úton pedig szükség van az éles, megkülönböztető elmére. Ez alapvető. Máskülönben hibát követsz el. Nem tudod, mi az, ami értékes. A mester azért van itt, hogy megmutassa neked: ez értékes. De természetesen meg kell bíznod benne. Miért dobod el? Miért fogsz egy másik tapasztalatot? Újra felteszel egy alantas kérdést, pedig tudod, hogy nem érdekes Tovább kell ásnod Az elméd legyen sokkal alaposabb a megkülönböztetésben! Nem beszélhetek egy ilyen zavarodott elmével. Nagyon

együtt érző vagyok, amíg valaki nem tudja, de te már tudod. És ha már tudod, akkor nagyon kemény vagyok. Nem tolerálhatom. Eldobtad az értékes követ. Hogy lehet ez? Ne mondd, hogy nem te dobtad el, mert te voltál. Meg kell győznöd, hogy ez nem igaz! *** EL TUDOK CSENDESEDNI, és úgy érzem, nincsenek gondolataim, de tudatában vagyok, hogy nincsenek gondolataim. Nem is tudatában vagyok, ez inkább egy érzés, ami valamiképpen probléma. Rendben. Vegyük például azt, hogy „Én tudatosnak érzem magam." Ez már túl sok ruha. Távolítsuk el őket egyenként. Vegyél el belőle egy szót, és mondd: „Én úgy érzem". Rendben? Most távolíts el egy másik ruhát és mondd! Mondd ugyanazt a mondatot, de távolíts el egy ruhadarabot belőle. Mi marad? Azt mondtad: „Én tudatosnak érzem magam." Tehát az „én" után három ruhadarab van: „tudatosnak", „érzem" és „magam". Igaz? Egyenként eltávolítjuk őket. csak mondanod kell hangosan. Mondd ugyanazt a mondatot, csak úgy, hogy eltávolítottál egy ruhát. Feszültség. Nem, nem, nem. Ennél sokkal egyszerűbb. Csak kövesd, amit mondok. Akarod?

Igen. Azt mondtad, hogy „Én tudatosnak érzem magam" Még igaz ez a mondat, vagy vegyünk egy másikat? Még igaz. Rendben. Az, hogy „tudatosnak", „érzem" és „magam", három ruhadarab, amelyet az „én"-re adtunk. És az „én" azért létezik, mert fel van öltöztetve. Vetkőztessük le! Csak három ruha van rajta. Távolítsd el azt, hogy „magam". Mi marad? „Én tudatosnak érzem", majd az, hogy „én tudatosnak", végül pedig csak az „én". Ó, gyorsan haladsz. Az „én" is egy ruhadarab. Mi marad, ha most azt is eltávolítod? Semmi. Ki mondja ezt? Mondtam, hogy távolítsd el az „én"-t! *** LEHETSÉGES, hogy a nyugalom és a béke az elme nyugtalanságával együtt jelenjen meg?

Együtt nem jelenhetnek meg, de az elmében ez mégis lehetséges, mert te egy állapotról beszélsz. Van egy külső és egy belső világod. Mindig az egyikbe helyezed magad. De kivel történik mindez? Ki az? Én. A megszabadulás közvetlen, amikor megkérdőjelezed az „én"-t. Nem szükséges megkérdőjelezned azokat a dolgokat, amiket az „én" birtokol, hiszen ha az _én"-t kérdőjelezed meg, akkor mindennek az eredendő okához hatolsz. Ez közvetlen Valójában nem igazán számit, hogy mi történik az „én"-nel. „Rabságban vagyok. Megvilágosodott vagyok." A kettő között folyamatok vannak, „össze vagyok zavarodva. Minden világos " Ezek mind állapotok, és ruhák, étkek az „én" számára. Ha foglalkozol velük, a valóság és a létezés érzésével ruháznak fel. Ez maga az illúzió. Ha a közvetlen utat választod, egyedül csak az „én"-t kérdőjelezd meg, és ne a valamihez tapadt „én"t! Ki vagyok én? A választ soha nem az elmétől kapod meg. Az elme csak egy helyet ad neked, ahol megállapodhatsz. De ki az, aki megállapodik? Megint csak az „én". A válasznak tehát a felismerésnek kell lennie. *** AZ „ÉN”-T kutatom.

Csakugyan? Igen, és semmi sem maradt. Rendben, de te megállapodtál ennél. Teljesen el kell távolítanod. Ne nyűgözzön le! Ne gyárts belőle elképzelést! Ez csak egy futó gondolat, amely majd elmúlik. De ki gondolkodik? Ki beszél? Ki hall? Még e „semmi" mellett se állj ki, mintha valami vonatkozási pont lenne. Ez nem te vagy. Te nem lehetsz az, akinek gondolod magad. Annak alapulnia kell valamin, és általában olyasmin alapul, ami folyton változik. Ezeket hívják tapasztalatnak. És most elérkeztünk a semmihez. Olyan ez, mint az érem másik oldala. Ez is csak egy tapasztalat. Most erre se támaszkodj!Akkor mi marad? Ne keress! Épp most szórtam ki azt, ami maradt, ne kutass hát utána! Legyél az! Az érzelmek itt maradnak. Visszatértél valamihez. Mindig marad valami. Nem Az „én"-nek marad mindig valami. Próbáld meg felismerni, hogy te nem az „én" vagy. Az „én" számára mindig van valami. Még akkor is, ha elér a semmihez akkor az valamivé válik. Azt próbálom

neked megmutatni, hogy te nem az „én" vagy. A valódi természeted, amire a megszabadulás utal, az vagy valójában. Ez pedig nem az „én". Meg kell próbálnod nem erre az „én"-re alapozni magad. Nem tudom, hogyan csináljam. Nekem úgy tűnik, hogy éppen ehhez segítelek hozzá. Ha követed, amit mondok, akkor odaérsz. Számomra olyan egyszerűnek és olyan nyilvánvalónak tűnik, csak kövesd, amit mondok, és már ott is vagy. Hol? Az nem számít. Vissza kell térned az „én”-hez, hogy tudd, hol leszel. Arra kérlek, hogy szánj rám fél percet, de te nem teszed meg ezt. Adj fél percet, és azt teljesen kihasználjuk. Ennyi az egész. És ez mindenkinek jó. Fél percet csak! Rendben? Nagyon köszönöm!

Maradj ott, ahol vagy!

MÉG VAN EGY KIS IDŐ. Én ez alatt a kis idő alatt szeretnék megvilágosodni. [Nevetés.] Hol vagy most? Itt. Mit jelent ez? „Ott" voltál, hogy most lásd, hogy „itt" vagy? Mi a valóság? Ezt újra meg újra megkérdezitek. Az, aki vagy. Az, ami vagyok. Mielőtt még azt mondom, hogy vagyok. Nem fogod tudni kitalálni. Az vagy. Ha ki tudnád találni, akkor tárggyá válna, amely távol van tőled. De akkor ki tudja, hogy mi van távol? Megint csak az „én", amelyet valósnak vettél. Nem lehet kitalálni. ***

GYAKORLÓ ANYAKÉNT mit tanácsolnál a szülőknek, hogyan neveljék a gyermekeiket? Mi lenne a legfontosabb tanácsod? Hogyan vezessük vagy ne vezessük, illetve engedjük el őket? Szerintem meg fogod érezni. Nem adhatom neked az én módszeremet, mert egyáltalán nem biztos, hogy jó szolgálatot tenne neked. Senki sem tudja. Ez az egyik legnehezebb dolog az életben. Hogyan neveljük a gyereket? Mindnyájan megpróbáljuk a tőlünk telhető legjobbat tenni. Van, aki tudatosabban, más pedig kevésbé tudatosan. Sokunk szülei nem voltak tudatosak, most mégis itt vagyunk. Mit mondhatnék? Ne aggódj! Bár néha aggódunk. Bízz a gyerekekben, a sorsukban! *** MIK A MAGYARORSZÁGI tapasztalataid? Ó, szerettem volna elköszönni. Mennem kell. Amint tudjátok, visszajöttem ide, ami rengeteget jelent számomra. Sokáig nem utaztam sehová, és most eljöttem. S hogy miért? Biztosan van itt valamilyen mély igény, és az késztet rá. Nagyon boldog vagyok. Mindenkiben életteliséget és élénkséget találtam. Az is tetszik, hogy igen eredeti módon fejezitek ki a problémáitokat. (Nevetés.) A különleges az, hogy néha az útmutatások meghallgatásra találnak. Nincs

teljes süketség, és ez gyönyörű. Talán visszajövök ismét. De lehet, hogy nem is szükséges, és az is csodálatos. *** VAGYUNK PÁRAN, akik a szatszangjaidon valameddig eljutottunk. Lehet, hogy egy milliméterre vagy egy percre, vagy éppen ötven kilométerre vagy egy órára. De most, hagy elmégy, itt maradunk. Van-e valami követendő? Te jó ég! Most kezdhetem elölről! Semmi gond, ebbe nem tudok belefáradni. Ne kövess semmit, kedves gyermekem. Kérlek, ne kövess semmit! Semmilyen tanítást, még azt se, amiről azt gondolod, hogy én tanítottam. Maradj ott ahol vagy!

Gangáról

GANCA GeNivifcvs DECOUX 1947-ben született. Boldog gyermekkora volt Belga-Kongóban, Afrikában, de az ország függetlenségének kikiáltása után szüleivel Belgiumba költözött, hogy ott fejezze be a középiskolát és az egyetemet. Itt mély elégedetlenség kezdett eluralkodni rajta az élettel kapcsolatban, és kétségbeesetten kereste az élet értelmét. „Mi az élet? Mi az élet célja?" Állandóan ezek a kérdések gyötörték, s mivel nem talált rájuk kielégítő választ, boldogtalansága egyre nőtt. Végül amikor filozófia vizsgájára készült, találkozott Szókratész hires kijelentésével. Ez akkora hatással volt rá, hogy tudta: megtalálta a kérdést, amelyet érdemes megválaszolni. A saját elmondása szerint: „Éppen a filozófia vizsgámra tanultam, amikor olvastam Szókratész szavait: »Ismerd meg önmagad!« A szavak szinte tigrisként vetették rám magukat, és közvetlenül a szívemhez szóltak- Ráébredtem, hogy nem ismerem magam, és hogy ezt a tudást kell keres-

nem. Azonnal Görögországba indultam. Elmentem, hogy találjak egy élő Szókratészt, egy mestert, aki meg tudja mutatni nekem, hogy ki vagyok. Még a vizsgáimat sem fejeztem be. Nem tudtam várni. Még aznap abbahagytam az egyetemet, ahogy Szókratész szavait olvastam. Három nappal később már úton voltam autóstoppal Görögország felé. A táskámban egy üveg bor volt, némi kenyér és hagyma, meg hatvan dollár. Ez volt minden, amit az útra vittem. Így mentek a dolgok a hatvanas években. Elindultam, de igen türelmetlen voltam, mert már megkérdeztem a filozófiatanáraimat, és egyikőjük sem tudott kielégítő válasszal szolgálni. Görögországban sem találtam senkit, aki segíteni tudott volna. Mindenütt csak filozófiát találtam, vagy valami vallásos miszticizmust, de valahogy tudtam, hogy nem azt keresem. Azt éreztem »Tehát nincs élő Szókratész. Akkor élö Buddha van, és Indiában találom meg őt.« Továbbutaztam hát Indiába, és azonnal a Gangeszhez mentem." Ez 1968 nyarán történt, amikor Ganga még csak huszonegy éves volt. Tucatnyi különböző guru címét adták meg neki, de Ő egyikőjüket sem kereste fel, mert ösztönösen érezte, hogy a felismerésnek a mester és a tanítvány között kell megtörténnie. Ezért hát a Gangesz Himalájánál Lévő szakaszához ment, mert tudta, hogy arrafelé élnek jógik. Miután három hónapig különböző jógikkal és szentekkel élt és ta-

nulta a technikáikat, tanácstalan lett, vajon melyik módszer az igazi: a bhakti vagy a dnyána ösvénye, vagy valamelyik másik? Ezért úgy határozott, hogy egy időre egy barlangba költözik, és maga vizsgálja meg a kérdést. Vízuma eközben lejárt, és a pénze is szinte teljesen elfogyott. Egyetlen rúpiája maradt, és egy könyve Kabirtól. De semmi sem oldódott még meg, és a keresése nem ért véget. Utolsó rúpiájávál egy teaárushoz ment, ahol egy férfi megkérdezte tőle, segítségére lehet-e valamiben. Ganga udvariasan visszautasította. Erre a férfi így szólt: „Ha szükséged van rám, minden hajnalban öt órakor megtalálsz a Gangesz partján." Két éjszakára rá álmában megjelent előtte a férfi arca, és azt mondta: „Talán én vagyok az, akit keresel." Másnap reggel Ganga elment arra a helyre, amelyet a férfi meghagyott. Az azutáni eseményekről így számol be: „Reggel ötkor elmentem hát a Gangeszhez, hogy felkeressem. Ő ott is volt, és amikor meglátott, nevetve kérdezte: - Mit szeretnél? - Kozmikus tudatosságot! És ha ismersz annál is többet, akkor azt! - Mit teszel mindezért? - érdeklődött, - Meditálok. - Mutasd meg, hogyan! - kérte tőlem.

Erre lehunytam a szemem, nem tudom, milyen hosszú ideig, majd kinyitottam, és a Gangeszre néztem, az égre, a madarakra és őrá... Minden nagyon egyszerű lett. A dolgok csak azok, amik. Minden megállt. Nem valamiféle drámai robbanás történt. Inkább valami elképesztő tény tárult fel. Tudtam, hogy megtaláltam a mesteremet. Határozottan azt éreztem, hogy már nagyon régóta ismerem. Következő szavai ezért szíven ütöttek: - Most elmehetsz. Megkaptad, amiért jöttél, elmehetsz. Tudtam, hogy végre megtaláltam a mestert, akit kerestem, de ő azt mondta: »Nem, most menj! Ha szükséged lesz rám, ott leszek.« Mennem kellett. Nem tudtam a nevét, és ő sem tudta az enyémet - semmit sem tudtunk egymásról. De elmentem, mennem kellett. A tökéletes elragadtatottság állapotában voltam..." Később Ganga kétségbeesetten próbálta újra megtalálni mesterét. Az egyetlen közös pont, amelyet is mertek, az a bizonyos hely volt a Gangesz partján. Ganga nyolc hónapig itt élt egy fa alatt, miközben meditált és várt. Egyik este aztán a mester visszaérkezett, és ezt követően egyre több időt töltöttek együtt. A mestert Pápádzsínak, teljes nevén H. V. L. Púndzsának hivták, és a XX. század második felének egyik legnagyobb dnyánija (bölcse) volt. Pápádzsi és Ganga (vagy Mírá, ahogy akkoriban ismerték) 1977-

ig szinte folyamatosan együtt volt. Ganga elkísérte mesterét első nyugati útjára 1971-ben, és számos más utazására is vele tartott. Időközben indiai szertartás szerint házasságot kötöttek, és 1972-ben megszületett lányuk, Mukti. 1976-ban Muktit be kellett íratni az iskolába, és úgy döntöttek, hogy Nyugaton kezdje meg a tanulmányait. De ez egyben azt is jelentette, hogy fizikailag el kell válniuk egymástól. Ganga visszatért Nyugatra, de végül Venezuelában kötött ki, ahol három évig élt Pápádzsi egyik tanítványával. Ezután Belgiumba ment dolgozni, és Mukti ott járt iskolába. Az évek során, egészen Pápádzsi 1997-ben bekövetkezett haláláig, Ganga és Mukti rendszeresen felkereste őt, és sűrűn leveleztek. Soha nem érezték, hogy valóban elváltak volna egymástól. „Az első hatás akkor ért, amikor először találkoztam vele - mondta Ganga -, de az is nagyon megérintett, amikor elhagyta a testét. A kettő közötti időszakban csak különböző szintű tapasztalatokban volt részem, és elégett minden, amiről azt gondoltam, hogy én vagyok.” Pápádzsi szintén észrevette benne ezt a lángolást: „Felismertem benne a tüzet, a szabadságért lobogó tüzet. Ez a tűz nagyon ritka, nem sok arcon látom, de egy pillantás elég volt, hogy felismerjem: az egész életét annak szentelte, hogy megtalálja a szabadságot."

Pápádzsí halála után Ganga három hónapig meg sem tudott szólalni, de még azután sem tért vissza korábban ismert életéhez, hogy újra beszélni kezdett. „Az élet teljesen megváltozott, és a gondomat viseli. A keresi nyomtalanul eltűnt. Pápádzsi távozása pillanatában rettenetes sürgetést éreztem, hogy hallgassak arra, amire mindig is utalt. Egy mondat jelent meg elöttem; „Szánj negyed másodpercet önmagadra!", amit meg is fogadtam, és a teljes struktúrám megváltozott... Valóban, valóban felismertem, mit jelent az, hogy »Ismerd meg önmagad!«" Pápádzsi halála után Gangát megkérték, hogy tartson szatszangokat, és ő igent mondott a felkérésre Akkoriban Brüsszelben élt, de később a FranciaPireneusokba, majd Dél-Portugáliába költözött, ahol jelenleg is él édesanyjával Durga Mával, Muktival és unokáival, Arunnal és Bátyával, és szatszangokat tart az Atlanti-óceán partján. AZ ÉLETRAJZ FORRÁSAI

• Lynn Marié lumiere, John Lumicre-Wins: The

Awatening West. Conversation with Today’s New Western Spiritual Leaders. Fair Winds Press, Berkeley. 2003. • David Godman: Nothing Ever Happened (Vol. II.) Avadhuta Foundation, Boulder, 1996 • Malik Tóth István (szerk. ) India misztikája. Az egység tanítói. Filosz. Budapest. 2002. • Személyes beszámoló, Franciaország, 2002

A FILOSZ KIADÓ KINÁLATÁBÓL ARUNÁCSALA KÖNYVEK Sri H. V. L. Púndzsa: Az igazság oroszlánja Sri Ramana Maharsi: Abszolút tudatosság Sri Ramana Maharsi: Tudatos halhatatlanság Szúri Nágammá: Levelek Sri Ramana Maharsi asramjából Ramés Sz. Balszekár: A jelenségvilágon túl Sri Niszrgadatta Mahárádzs tanításai Gangaji: A szabadság folyója India misztikája. Az egység tanítói Sri Ramana Maharsi összes művei JÓGA VIDJÁ B. K. S. lyengar: A jóga fája Szvámi Véda Bhárati: A hatha jóga filozófiája Szvámi Véda Bhárati: Mantra és meditáció Szvámi Véda Bhárati: Isten Bhagavad Gitá. A Magasztos szózata A ZEN OSZLOPAI Sódó Harada rósi: Bódhidharma ösvényén Sunrjú Szuzuki: Nincs mindig úgy Sunrjú Szuzuki: Tisztán ragyogó forrás Dainin Katagiri: Visszatérés a csendhez