Amin változtathatsz és amin nem

Amin változtathatsz… és amin nem

Amin valtoztathatsz_jo.indd 1

2011.11.08. 11:45:25

Az elme kerekei

MEGJELENT KÖTETEK Csíkszentmihályi Mihály: Kreativitás M. Scott Peck: Hazug emberek. A gonoszság lélektana Csíkszentmihályi Mihály: Flow – Az áramlat Oliver Sacks: Zenebolondok. Mesék a zenéről és az agyról Jerome Groopman: Hogyan gondolkodnak az orvosok? Oliver Sacks: Az elme szeme Richard Wiseman: 59 másodperc. Egy kis ésszel sokra mész ELŐKÉSZÜLETBEN Martin Seligman: Flourish – Élj boldogan! A boldogság és a jól-lét radikálisan új értelmezése Paul Bloom: Élvezetek titka. Miért szeretjük azt, amit szeretünk


2011.11.08. 11:45:26

Martin Seligman

AMIN VÁLTOZTATHATSZ… ÉS AMIN NEM Átfogó kalauz a sikeres önfejlesztéshez

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST


2011.11.08. 11:45:26

A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Martin E. P. Seligman: What You Can Change… and What You Can’t. The Complete Guide to Successful Self-Improvement. London–Boston, 2007. Fordította: Bíró Gábor

ISBN 978 963 05 9068 6

Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu

Első magyar nyelvű kiadás: 2011 © Martin E. P. Seligman, Ph. D 1993, 2007 Hungarian translation © Bíró Gábor, 2011 © Akadémiai Kiadó, 2011 Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádióés televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary


2011.11.08. 11:45:26

NICOLE DANA SELIGMANNAK, aki 1991. augusztus 26-án született, néhány nappal az után, hogy az emberiség életében bekövetkezett a változás, amely századunk túlnyomó részében elérhetetlennek tűnt – egy új világ gyermekeként.


2011.11.08. 11:45:26


2011.11.08. 11:45:26

Tartalom

Előszó az új kiadáshoz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 Első rész Biológiai pszichiátria vs. Pszichoterápia és önfejlesztés . . . . . . . . . . . . . . . . 1. Mi változik? Mi nem változik? . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 2. C ipőkanál és csizmahúzó: az önfejlesztés és a pszichoterápia korszaka . . . . . . . . . . . . . . . . . . 3. K órokozók, gének és gyógyszerek: a biológiai pszichiátria korszaka . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

15 17 35 53

Második rész Érzelmi életünk megváltoztatása: szorongás, depresszió és düh . . . . . . . . . 75 4. Mindennapos szorongás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 77 5. Amikor a legrosszabbra számítunk: pánik . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 91 6. Fóbiák . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 103 7. Megszállottság . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 123 8. Depresszió . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 137 9. A dühös ember . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 163 10. Poszttraumás stressz . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 187 Harmadik rész Étkezési, ivási és örömszerzési szokásaink megváltoztatása . . . . . . . . . . . . 11. Szex . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12. Fogyókúra: a rémítő derékbőség . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 13. Alkohol . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .

201 203 239 273

7


2011.11.08. 11:45:26


Negyedik rész Felnőni – végre . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 305 14. Kinőni a gyerekkort . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 307 15. Mélység és változás: az elmélet . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 331 Köszönetnyilvánítás . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 345 Jegyzetek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 349 Mutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 395

8


2011.11.08. 11:45:26

Előszó az új kiadáshoz

El

Az Amin változtathatunk… és amin nem első kiadásában megkíséreltem – minden elfogultság nélkül – áttekinteni, milyen hatékonysággal működnek a jelentősebb pszichológiai rendellenességek esetében alkalmazott különféle kezelések. Amikor tizenhárom évvel később újból megvizsgáltam e kezelések hatékonyságát, meglepődtem, hogy túlnyomó részben azonos eredményeket találtam, és ahol nem, ott is csak jelentéktelen eltérések adódtak. Tiszta és sajátos kép rajzolódott ki, amelyről fontos, hogy a „fogyasztók” is tudomást szerezzenek. A költségvetési és az egészségbiztosítási rendszerből fakadó kényszerek hatására a pszichológiai és a biológiai kezelésekre egyre kevesebb pénz jut. Így a klinikai pszichológia, a pszichiátria és a hozzájuk kötődő kutatás tűzoltásra rendezkedett be – tűzmegelőzés helyett. Szinte teljes mértékben a krízisintervencióra és a tünetek kozmetikai kezelésére összpontosítanak, feladva a gyógyítás eszményét. Kétféle gyógykezelés létezik, és hasonlóképpen kétféle pszichológiai beavatkozás: gyógyító (oksági) vagy kozmetikai (tüneti). A gyógyszeres kezelésekkel, például ha antibiotikumokat szedünk, és nem hagyjuk abba idő előtt, elpusztulnak a betegségünket okozó baktériumok, és meggyógyulunk – az antibiotikum-kúra befejezésekor nem újul ki a betegségünk. Evvel szemben, ha malária ellen kinint szedünk, csak a tüneteinket enyhítjük – ha abbahagyjuk a szedését, a malária azon nyomban visszatér. A gyógyszerek vagy oksági, vagy tüneti kezelésre szolgálnak: a kinin kizárólag kozmetikai kezelésre alkalmas. A tüneti kezelés jó és hasznos dolog (most is a fülemben van a hallókészülékem), de nem 11


2011.11.08. 11:45:27


a legmagasabb rendű gyógyászati beavatkozás. Ideális esetben a gyógykezelések célja a gyógyítás. A lélekgyógyászat területén használatos gyógyszerek mind csak kozmetikai kezelésre alkalmasak, úgy tűnik tehát, hogy már a biológiai pszichiátria is feladta a gyógyítás eszményét. Nem tartozom Freud követői közé, de azt el kell ismernem, hogy a gyógyítás lehetőségét kereste. Freud munkásságának középpontjában az antibiotikumokhoz hasonlóan működő pszichoterápia megvalósítása állt, nem kozmetikai jellegű kezelések kidolgozása. A freudizmus befolyásának gyöngülésével és az egészségbiztosítási rendszerben foganatosított megszorítások nyomán azonban a klinikai pszichológia és a pszichiátria figyelme egyre inkább a tüneti kezelések felé fordult. Ebben a könyvben azt vizsgálom, milyen hatékonysággal enyhítik a különféle pszichológiai rendellenességek tüneteit a különféle gyógyszeres és pszichoterápiás kezelési eljárások. E kezelések hozzávetőleg 65 százalékos hatékonysággal dolgoznak. A depresszió, amint azt később látni fogjuk, tipikus ebből a szempontból. Ha összehasonlítunk egymással két „működő” kezelési módszert, a kognitív terápiát és az SSRI-gyógyszeres (Prozac) kezelést, azt kapjuk, hogy mindkettő nagyjából 65 százalékos hatékonysággal csökkenti a depresszió tüneteit, míg a placebohatás 45 és 55 százalék között alakul. Ez azt jelenti, hogy a kezelések nettó hatékonysága 10 és 20 százalék között mozog: minél nagyobb a placebohatás, annál kisebb a kezelések tényleges hatékonysága. Mindenhol ugyanezeket a kijózanító eredményeket találjuk, akkor is, ha a tüneteik enyhüléséről beszámoló páciensek arányát vizsgáljuk, és akkor is, ha az egyes tünetek enyhülésének a mértékét.* Miért ilyen mérsékelt a legtöbb gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés hatékonysága? Miért nem képesek a terapeuták átlépni a 65 százalékos korlátot? Öt éven át mindennap, amikor síelni mentem, csak küzdöttem a hegyekkel, míg fel nem hagytam az egésszel. Sosem tanultam meg igazán jól síelni. Minden pszichoterápiás kezelés a „hegyekkel folytatott küzdelmemre” hasonlít: nem megy magától. Általában véve a pszichoterápiás kezelé*

Kirsch, I. – Moore, T. – Scorboria, A. – Nicholls, S.: The Emperor’s New Drugs: An Analysis of Antidepressant Medication Data Submitted to the U.S. Food and Drug Administration. Prevention and Treatment. 2002. július 15-02.htm.http://journals.apa.org/prevention/ volume5/toc-jul15-02.htm (a szerző eredeti jegyzete).

12


2011.11.08. 11:45:27

Előszó

seket nem könnyű sem végrehajtani, sem beilleszteni valakinek az életébe. A terápiák hatékonyságát annak alapján határozzák meg, hogy milyen hosszan éreztetik jótékony hatásukat a kezelések befejezését követően. A 65 százalékos korlátot nem csak a szükséges tudományos ismeretek hiánya, a finanszírozási nehézségek és a freudiánus pszichoterápia fokozatos térvesztése idézi elő: nehéz meghatározni, hogy mi számít jó kezelésnek. Nagyjából az elmúlt száz évben, amelyet akár a terápia évszázadának is nevezhetünk, az volt a terapeuták dolga, hogy minimalizálják a negatív érzelmeket: olyan gyógyszereket és specifikus pszichoterápiás kezeléseket alkalmazzanak, amelyek csökkentik a szorongást, a dühöt vagy a depressziót. Létezik azonban egy másik, a terápiánál régebbi megközelítés is, amely azt szorgalmazza, hogy tanuljunk meg együtt élni a tünetekkel – megküzdeni a nehézségekkel. A tüneteinkkel való megküzdés egyre fontosabbnak látszik, különösen a 20. század végi személyiségkutatás legfontosabb eredményének fényében: a legtöbb személyiségvonásunk nagymértékben örökletes.* A tüneteink nem mindig, de gyakran magukból a személyiségvonásainkból erednek. Módosíthatunk rajtuk, de csak bizonyos határok között. Hogyan birkózhatunk meg azzal a ténnyel, hogy a legtöbb pszichológiai rendellenesség tünetei olyan örökletes személyiségvonásokban gyökereznek, amelyek hatása befolyásolható ugyan, de teljes mértékben nem kiküszöbölhető? Tudják, hogyan képzik ki a mesterlövészeket és a vadászpilótákat? (Megjegyzem: a mesterlövészetet nem támogatom; kizárólag a kiképzésről ejtek néhány szót.) A mesterlövésznek általában huszonnégy órába telik, míg elfoglalja a megfelelő pozíciót, és még harminchat órába, míg leadja a lövést. Nos, ez azt jelenti, hogy tipikus esetben a mesterlövész a lövés leadása előtt legalább két napig nem alszik, és a lövés leadásának pillanatában szerfelett fáradt. Tegyük föl, hogy a katonaság pszichoterapeutákhoz vagy biológiailag orientált pszichiáterekhez fordul tanácsért, hogyan lehetne minderre felkészíteni a mesterlövészt. Valószínű, hogy a szakemberek gyógyszerekkel vagy pszichoterápiás beavatkozással igyekeznek kiküszöbölni a mesterlövészt sújtó fáradtságot. A mesterlövészeket azonban nem így képzik ki. Hullafáradtan kell gyakorolniuk a lövészetet. Meg kell tanulniuk megküzdeni azokkal a tü*

Pinker, S.: The Blank Slate. New York, Viking, 2002. (A szerző eredeti jegyzete.)

13


2011.11.08. 11:45:27


netekkel, amelyeket a fáradtság idéz elő bennük, hogy ne rontsák le a teljesítményüket. Hasonlóképpen, a vadászpilótákat az életerős emberek közül toborozzák, akiknek helyén van a szívük és az eszük, nem ijednek meg a saját árnyékuktól. Rengeteg olyan dolog adódhat a vadászpilóták életében, amelyek még a legbátrabb embereket is megrémíthetik. A kiképzésük során azonban nem veszik igénybe a terapeuták segítségét, hogy a pilótajelöltek elsajátíthassák a szorongáscsökkentés alapvető pszichológiai fortélyait. Ehelyett a kiképzőpilóta a föld felé kormányozza a kiképzőgépet, és addig folytatja a zuhanórepülést, amíg a pilótajelölteken a pánik jelei nem mutatkoznak: akkor aztán megtanítja nekik, hogyan kell az utolsó pillanatban felhúzni gépet, minden félelmük ellenére. A negatív érzelmeknek és a negatív személyiségvonásoknak nagyon erős biológiai korlátaik vannak, ezért talán a legjobb tudományos és gyakorlati tanács, amit az e könyvben áttekintendő problémákkal kapcsolatban adhatok, ha mindenkit arra bátorítok, hogy a lehetőségekhez képest próbáljon meg együtt élni a tüneteivel. Vegyünk példát Abraham Lincolnról és Winston Churchillről: valószínűleg mindkettejüknek unipoláris depressziójuk volt, mégis roppantul termékeny életet éltek: megküzdöttek „sötét démonaikkal”, nem engedve, hogy ellehetetlenítsék az életüket. Végül néhány jó tanács ahhoz is, hogyan érdemes ezt a könyvet használni: ha az olvasónak vagy közeli hozzátartozójának mentális rendellenességre utaló tünetei volnának, a könyv hátralévő részében elfogulatlan és határozott ajánlásokat találhat arra nézve, hogy adott tünetek mellett melyik pszichoterápiás vagy gyógyszeres kezelés segíthet a leginkább, és milyen mértékben. Ám ezek egyike sem oksági, a gyógyulást célzó kezelés. A tünetek nagy része visszatér majd, még ha előzőleg nagymértékben csökkentek is. A legjobb, ha a beavatkozásokhoz egy olyan erényt is társítunk, amely már kiment a divatból: a bátorságot. Bátorságot a pszichológiai problémák megértéséhez, és bátorságot, hogy megküzdhessünk velük. Megküzdhessünk annak érdekében, hogy a jelenlétükben is a lehető legteljesebb életet élhessük. Ha bátorsággal párosítjuk a könyvben bemutatott beavatkozásokat, talán áttörhetjük a 65 százalékos korlátot. Martin Seligman Wynnewood, Pennsylvania, 2006. szeptember 14


2011.11.08. 11:45:27

Második rész

ÉRZELMI ÉLETÜNK MEGVÁLTOZTATÁSA: SZORONGÁS, DEPRESSZIÓ ÉS DÜH Város a lélek, olyan, mint London. Füstös és zsúfolt: főváros, Mint Róma, romos és örök, Műemlékekről híres, melyekre már senki Nem emlékszik. Mert akár Rómában, a lélekben is vannak Katakombák, vízvezetékek, amfiteátrumok, paloták, Templomok és lovas szobrok, töröttek, mocskosak. Megszállója és megszállottja a lélek minden Kísértett és sértett nemzedék ünnep-romjainak. Delmore Schwartz: a lélek ősi, híres város (1959)*

*

Tábor Eszter fordítása. In: Amerikai költők antológiája. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1990.

75


2011.11.08. 11:45:35

4.

Mindennapos szorongás

Mindennap átélünk, legalább néhány pillanatra, három olyan érzelmet, amelyet nem szeretünk: a szorongást, a depressziót és a dühöt. Ezekből áll össze a diszfória – a rossz érzés – hármas fonata. Ez a három érzelem, amennyiben kontrollálhatatlanul törnek ránk, okozza a legtöbb „elmebetegséget”. Ha átéljük valamelyiket, rögtön szabadulni igyekszünk tőle. Tulajdonképpen ez az értelmük. Ebben a fejezetben azt igyekszem bemutatni, hogy mit változtathatunk meg a szorongással kapcsolatban, és mit nem. A fejezet későbbi részeiben pedig a depresszióról és a dühről lesz szó. Még mielőtt azonban ezen érzelmeink semlegesítéséről kezdenénk beszélni, először arra a kérdésre kell válaszolnunk, mi is az elsődleges szerepük az életünkben. Jelen témánk tárgyalásához kétféleképpen is hozzáláthatunk. Megnézhetjük például, mit változtathatunk meg a diszfóriával kapcsolatban – ez volna könyvünk egyik központi témája. Ám most mégiscsak a másikkal folytatjuk. Mikor nem kell megpróbálnunk megváltozni? Mikor kell odafigyelnünk a negatív érzéseink közvetítette üzenetekre, még ha ez kényelmetlenségekkel jár is, és a belső érzelmi életünk helyett inkább a külvilági életünk megváltoztatására törekednünk? Belső viharok. Egészében véve az emberek meglepő módon vonzódnak a katasztrofális értelmezésekhez. Nemcsak a „neurotikusok”, nemcsak a depressziósok, nemcsak a fóbiások, nemcsak a lobbanékony természetűek, hanem közülünk a legtöbben, a legtöbb esetben. 77


2011.11.08. 11:45:35


Goethe azt állította, hogy egész életében jó, ha néhány napot volt maradéktalanul boldog. Magam is meglepődöm, ha éppen minden simán megy az életemben – ilyenkor általában lázasan kutatni kezdek valami rossz után. Hoppá, elromlott a mikrohullámú sütő? Majd e katasztrófát többszöri ideges telefonálgatás követi a szervizbe, meg aggódás hajnali négykor, meg foglalt jelzés, meg szitkozódás, meg szemrehányás. Képes vagyok e semmiség miatt ugyanazt a mély diszfóriát átélni, mint amikor az életem fontos dolgai fordulnak rosszra. Ezt a közkeletű irracionális viselkedési formát a diszfória konzerválásának nevezem. Miért olyan gyakori a diszfória? S miért konzerváljuk? Miért hatja át életünk oly nagy részét a szorongás, a düh és a szomorúság – annak ellenére, hogy privilegizált amerikai életünk sikerrel és jóléttel teli, míg a biológiai szükségletek kielégítetlenségéről szinte alig tud valamit. Bljuma Vulfovna Zejgarnyik,* orosz pszichológusnő a múlt század első felében fedezte föl, hogy mi, emberek megoldatlan problémáinkra, frusztrációinkra, hibáinkra és elutasításainkra sokkal jobban emlékszünk, mint a sikereinkre és az érdemeinkre. Miért fájdalmas olyan sokszor a belső életünk? Van erre egy evolúciós magyarázat: a bizonyítékok az előző földtörténeti korszakból, a miocén korból – trópusi szavannák, gyümölcstől roskadozó fák, jó idő, maga az édenkert – származnak. A lelki béke, elégedettség és derűlátás – mind a remek külső időjárást tükröző – adaptív vonásokként kiválasztódtak, és elterjedtek e húszmillió évig tartó paradicsomban. Az utóbbi százezer évben, a pleisztocén földtörténeti korban azonban rosszra fordult az időjárás: jég, áradás, aszály, éhínség, hőség, még több jég, hurrikán és még annál is több jég mindenütt; egyik katasztrófa a másik után. Ki élte túl e megpróbáltatásokat? Milyen érzelmi élet kiválasztódásának irányába hatottak a folyamatos klimatikus csapások? Talán leginkább a rágódó, aggodalmaskodó és „jövőorientált” beállítódásnak kedveztek (a jövőorientáltság kifejezés eufemizmusa valamiféle köldöknéző elmélkedésre utal, nem egy szorongásteli állapotra). Az ezzel a mentalitással megáldott személyek mindig a legrosszabbra számítanak, mint akik nem hiszik el, hogy a felhők fölött mindig süt a nap; képesek reggel négykor felébredni, *

Bljuma Vulfovna Zejgarnyik (1900–1988) orosz pszichológus, az emlékezés-felejtés törvényszerűségével foglalkozott.

78


2011.11.08. 11:45:36


hogy megbizonyosodjanak arról, véletlenül nem mulasztottak-e el észrevenni valami apró baljós előjelet. Nem haltak ki, mert a pleisztocénban nagyjából mindig igazuk lett – mindig ott ólálkodott körülöttük a következő környezeti katasztrófa. A megfontolt neurotikusok továbbadták génjeiket. A felhőtlen természettel megáldott miocénbeli testvéreiket pedig vagy az árvíz vitte el, vagy megfagytak az almafa alatt, vagy a masztodonok taposták el őket. Íme, egy radikális felvetés: fajunk, a Homo dysphorus a pleisztocén során a Homo sapiensből fejlődött ki. Csodálatos, hogy a „nagy” agy (a maga 1200 és 1500 köbcenti űrtartalmával) nagyjából hatszázezer évvel ezelőtt jelent meg. A Homo sapiens azonban csak üldögélt a szavannán, nem írt könyveket, nem termelt gabonát, nem sokat beszélt, és katedrálisokat sem épített. Egészen a legutóbbi időkig, nagyjából tízezer évvel ezelőttig, nyoma sem volt a fejlődésnek – a mezőgazdaságban, a civilizációban és a tudás felhalmozásában. Minek köszönhető ez a késedelem? Talán a nagyméretű agy, az okosság önmagában nem elegendő. Az intelligencia lendületbe hozásához diszfória, belső érzelmi viharok szükségeltetnek. Elégedetlenség, aggodalom, depresszió, a jövőre vonatkozó pesszimizmus (de, amint látni fogjuk, kiegészítve a boldog végkifejletre számító miocén beállítódással) elengedhetetlen a mezőgazdaság és a kultúra műveléséhez, az egész civilizációhoz. A diszfóriatriád mindhárom tagja – rendíthetetlen, kényelmetlen és fájdalmas – üzenetet hordoz –, mely életünk megváltoztatására ösztönöz bennünket. Napi diszfóriáink révén közvetlen kapcsolatba kerülünk azzal az állapottal, amely lehetővé tette a civilizációt, a bogyógyűjtögetésből mezőgazdaságot csinált, a barlangfestményekből Guernicát és a holdfogyatkozások csodálatából csillagászatot, valamint, sajnos, a kőbaltákból lopakodó bombázókat. Mindhárom érzelemnek megvan a maga sajátos tartalma, és sajátos cselekedetekre sarkallnak bennünket. • A szorongás a körülöttünk ólálkodó veszélyekre figyelmeztet. Tervezésre és áttervezésre késztet minket, alternatív lehetőségek keresésére, és a cselekedeteink előzetes mérlegelésére. • A depresszió valami igen kedves dolog elvesztét jelzi, és lemondásra, „visszavonulóra”, szerelmi kiábrándultságra, gyászra ösztönöz, legvégül pedig önfeladásra. 79


2011.11.08. 11:45:36


• A düh, a maga fontoskodó módján, arra hívja fel a figyelmet, hogy valami rossz keresztezi utunkat. Arra kíván rávenni minket, hogy mihamarabb szabaduljunk meg az előttünk tornyosuló akadálytól. E spekulációk fényében hogyan tekintsünk mindennapi diszfóriáinkra? A mentális nyelv. Tisztelt olvasó, figyelje meg a nyelvét – most azonnal. Mit csinál? Az enyém éppen végigsiklik a jobb alsó őrlőfogaimon. Talált egy darabka tegnap estéről ott maradt pattogatott kukoricát (a Terminátor 2 maradékát). Mint kutya a csonttal, úgy bajlódik a fogaim közé ragadt kukoricával. Most, hogy figyelmemet leköti a pattogatott kukorica, nehéz újra nekikezdenem az írásnak. Most figyelje meg a kezét, azt, amelyikkel éppen nem ezt a könyvet tartja – most azonnal. Miben mesterkedik? Az én bal kezem éppen a bal fülem mögött vakarászik. A nyelvünk és a kezünk az idő legnagyobb részében a maguk különálló életét élik. Kiragadhatjuk az „alaptevékenységükből”, és akaratlagos ellenőrzésünk alá vonhatjuk őket, ha például megparancsoljuk: „vedd föl a telefonkagylót”, vagy „ne piszkáld azt a pattanást” – de többnyire akkor is a maguk életével vannak elfoglalva. Szüntelen apró tökéletlenségek után kutatnak. Átfésülik, hibák után kutatva, az egész szájüreget és a teljes bőrfelszínt. Bámulatra méltó, soha le nem álló rendfenntartó berendezések. Nem a divatos immunrendszer, hanem ezek jelentik a legelső védelmi vonalat a betolakodók ellen. Gondolhatjuk, az elektromos fogkefénk igencsak jól végzi a dolgát, noha csak egy kőkorszaki eszköz a nyelvünkhöz képest, ha mindazt a karbantartó, tisztító, veszteségfelmérő és hulladékeltakarító munkát vesszük figyelembe, amelyet nyelvünk a fogainkon és az ínyünkön minden egyes nap elvégez. A szorongás voltaképpen nem más, mint az elme nyelve. Alapműködése szerint azt keresi, mi az, ami rosszra fordulhat. Életünket megállás nélkül fürkészi, s ehhez koránt sincs szüksége a beleegyezésünkre – igen, még amikor alszunk, a legszebb álmaink és rémálmaink közepette is. Szemlézi munkánkat, szerelmi életünket és kedvteléseinket – mindaddig, míg hibát nem talál. Ha talál egyet, aggódni kezd rajta. Megpróbálja előcsalogatni rejtekhelyéről, ahová úgy temetődött el, hogy már szinte alig lehet észrevenni. Majd nem ereszti. Ha a hiba elég nagy, a szorongás 80


2011.11.08. 11:45:36


avval hívja fel rá a figyelmünket, hogy egyszer csak kényelmetlenül kezdjük érezni magunkat a bőrünkben. Ha nem teszünk semmit, egyre sürgetőbben jelez – zaklatott álmokat küld ránk, és elveszi az étvágyunkat. A tisztelt olvasó úgy találja, hogy nyelve szörcsögő ügyintézése irritálóvá vált, miután felhívtam rá a figyelmét? Bosszantja, hogy pödri a haját olvasás közben? Léteznek viselkedéses technikák e tevékenységek megfékezésére, és még gyógyszer is van, amely tompítani képes efféle „tikjeinket”.1 Hasonlóképp, többféle dolgot is tehetünk a mindennapi, enyhe mértékű szorongás enyhítésére. Alkohollal, Váliummal és marihuánával is csökkenthetjük. Meditációval és progresszív relaxációval is elvehetjük az élét. A veszélyt jelző automatikus gondolatok tudatosításával is felülkerekedhetünk rajta, így e gondolatok már kevésbé lesznek képesek szorongást kiváltani, és hatékonyabban szállhatunk vitába velük. Nem szabad azonban szem elől téveszteni a szorongás valódi funkcióját. Az okozott fájdalomért cserébe segít megelőzi a nagyobb bajt azzal, hogy felhívja rá a figyelmet, valamint előrelátásra és megelőzésre szorít bennünket. Segítségünkre lehet a problémák elkerülésében. Gondolhatunk úgy is a szorongásra, mint az alacsony olajnyomásra figyelmeztető lámpára az autónk műszerfalán. Ha valamiképp kikapcsoljuk, nem vonja el többet a figyelmünket, és mindjárt nyugodtabbak leszünk, legalábbis egy kis időre. Ám ezzel a motor leégését kockáztatjuk.2 Néhanapján tolerálnunk kell a diszfóriáinkat, nem árt odafigyelni rájuk, sőt dédelgetni őket. Útmutató ahhoz, hogy mikor szálljunk szembe a szorongással. Elég már a mindennapos szorongás magasztalásából – a szorongásnak sokszor semmi haszna sincs, és gyakran csökkenteni kell. Kevés tudós foglalkozott a kérdés kutatásával, hogy mikor kell már megpróbálni befolyásolni a szorongást, és nem az üzenetére figyelni inkább. De megoszthatom tisztelt olvasóimmal a saját útmutatásomat. A leginkább az különbözteti meg az e könyv hátralévő részében elhangzó tanácsokat az önsegítő könyvekben szereplőktől, hogy azok nagyszámú komoly kutatási eredmények és masszív klinikai tapasztalat egyesítésén alapulnak. Az én tanácsom jóval esendőbb lesz ennél, mivel inkább klinikai anekdotákon és a józan észen nyugszik. 81


2011.11.08. 11:45:36


Előfordul, hogy a mindennapos szorongás, depresszió és düh mértéke meghaladja azt a szintet, amikor még hasznosnak bizonyul. Az adaptív tulajdonságok többsége normális eloszlást követ, mindenki számára adott tehát a képesség a belső érzelmi viharok átélésére, ami azt jelenti, hogy néhányunkban egy percre sem csillapulnak az érzelmi viharok. Általában akkor érkezik el az idő, hogy közbelépjünk, és csökkentsük a szenvedést, amikor értelmetlen és visszatérő a kín – például, amikor a szorongás tervek készítésére sarkall, de egyik terv sem lesz működőképes. Három jele van annak, hogy a szorongás már elérte azt a mértéket, amikor csökkenteni kell: Az első jel az irracionalitás. A belső időjárási viszonyainkat hozzá kell igazítanunk a külvilág légköri körülményeihez. Olvasóm szorongása nem áll arányban a valós veszéllyel? Egyesek szorongása, akiknek életére halálos betegség, erőszak, munkanélküliség vagy szegénység vet árnyékot, a valóságban gyökerezik. A legtöbbünk számára azonban a mindennapi szorongás voltaképpen nem több mint egy rég letűnt földtörténeti korszak csökevénye. Szorongásának mértéke meghaladja a félelmének okot adó valós veszély mértékét? Íme, néhány példa, hogyan válaszolhatja meg a kérdést. Az alábbiak közül egyik sem minősül irracionálisnak: • Egy tűzoltót, aki lángoló kuvaiti olajkutak eloltásában segédkezik, hajnali négykor rendszerint lángba borult rémálmok ugrasztanak ki az ágyából. • Egy háromgyermekes anya női parfüm illatát érzi férje ingein, és féltékenységében szüntelenül férje hűtlenségén rágódik: újra meg újra számba veszi a nőket, akik szóba jöhetnek. • Egy gyermekeit egyedül nevelő asszony pánikrohamot kap, amikor kollégái sorban kapják kézhez a felmondólevelüket. • Egy diák, aki két évközi vizsgáján is megbukott, az év végi vizsgaidőszak közeledtével esténként képtelen elaludni a félelemtől, emellett hasmenés gyötri. Itt legalább az elmondható, hogy e félelmeknek van valóságalapjuk.

82


2011.11.08. 11:45:36


Az alábbiak viszont mind irracionális, a valós veszély mértékét meghaladó félelmek: • Egy idősödő férfi egy kisebb koccanás után irtózni kezd mindenféle utazástól, és nem hajlandó autóba ülni, vonatra vagy repülőre szállni. • Szülei csúnya válását követően egy nyolcéves kisgyerek esténként bepisil, és attól fél, hogy rászakad a hálószoba mennyezete. • Egy egyetemi hallgató elhalasztja egyik vizsgáját, mert attól tart, hogy ha dolgozatírás közben rátéved a tanár tekintete, csillapíthatatlan remegés tör rá. • Egy háziasszony, aki ikrei megszületése előtt MBA-fokozatot és tíz év pénzügyi igazgatói gyakorlatot szerzet, egy hónapig halasztgatja önéletrajzának megírását, mivel biztosra veszi, hogy úgysem sikerül újra állást szereznie. A második jel, amely arra utal, hogy a szorongás túllépte az elfogadható mértéket, a paralízis, vagyis a tehetetlenség. A szorongás cselekvésre sarkallja az embert: tervezésre, kipróbálásra, a sötétben lappangó veszélyek feltárására és élete megváltoztatására. Ha felerősödik, akkor már terméketlen; ilyenkor nem segíti a problémák megoldását. Szélsőséges formájában pedig már bénítóan hat. Vegyünk erre is néhány példát: • Egy asszony kis sem mozdul a lakásából: attól fél, ha kimegy az utcára, megharapja egy macska. • Félve a megcsalatástól, egy romantikusan szerelmes fiatalember nem hívja fel többet a barátnőjét. • Egy telefonos ügynök, attól tartva, hogy a következő ügyfél leteszi a telefonkagylót, felhagy a telefonálással. • Egy negyedik osztályos tanuló, akit a játékokban rendszerint utoljára választanak be a csapatba, nem akar többé iskolába menni, mondván: „Ott mindenki utál engem.” • Egy író, félve az újabb elutasítástól, abbahagyja az írást.

83


2011.11.08. 11:45:36


Utolsó jel: az intenzitás. A szorongás dominál az életében? Dr. Charles Spielberger, az Amerikai Pszichológiai Társaság volt elnöke és egyike azoknak, akik elsőként próbálkoztak az érzelmek kérdőíves mérésével, kifejlesztett egy megbízható skálát a szorongás és a düh mértékének meghatározására. Különbséget tett ezen érzelmek pillanatnyi állapota és a személyiség felépítésében betöltött szerepük között: az előbbieket érzelmi állapotnak (Most hogyan érzi magát?), az utóbbiakat érzelmi vonásoknak (Általában hogyan érzi magát?) nevezte. Az alábbiakban, dr. Spielberger szíves engedélyével, a kérdőívet eredeti témánk, a személyiség változásának vizsgálatára használjuk. ÖNELEMZÉSI KÉRDŐÍV3 Olvassa el figyelmesen az állításokat, majd a megfelelő szám bekarikázásával jelölje meg, általában hogyan érzi magát. Nincsenek jó vagy rossz válaszok. Ne időzzön túl sokat az egyes állításoknál, válassza azt a lehetőséget, amelyik a legközelebb áll ahhoz, ahogyan általában érzi magát. 1. Kiegyensúlyozott ember vagyok. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 4 3 2 1 2. Elégedett vagyok magammal. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 4 3 2 1 3. Ideges és nyugtalan vagyok. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 1 2 3 4 4. Bárcsak olyan boldog lehetnék, mint mások. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 1 2 3 4

84


2011.11.08. 11:45:36


5. Sikertelennek érzem magam. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 1 2 3 4 6. Ha a mindennapi dolgaimra gondolok, feszült és nyugtalan leszek. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 1 2 3 4 7. Biztonságban érzem magam. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 4 3 2 1 8. Helyén van az önbizalmam. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 4 3 2 1 9. Alkalmatlannak érzem magam. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 1 2 3 4 10. Túl sokat foglalkozom lényegtelen dolgokkal. Szinte soha Néha Gyakran Szinte mindig 1 2 3 4 Eredmény. Adja össze a válaszainak megfelelő számokat, mind a tíz kérdéssel kapcsolatban. Ne hagyja figyelmen kívül, hogy némely esetben a számok emelkedő, máskor csökkenő sorrendben szerepelnek! Minél magasabb pontszámot ért el, a szorongás annál inkább rányomja bélyegét az életére. A felnőtt férfiak és nők átlagos eredménye kissé eltér egymástól: a nők általában valamivel jobban szoronganak. Ha 10 és 11 pontot ért el, a válaszadók legalsó 10 százalékába tartozik. Ha 13 és 14 pontot, a legalsó negyedbe tartozik. Ha 16 és 17 pontot, átlagos mértékben szorong. Ha 19 és 20 pontot, szorongásának mértéke a 75 százalékos szintnek felel meg. 85


2011.11.08. 11:45:37


Ha férfiként 22 és 24 pont közötti eredményt ért el, szorongásának mértéke a 90 százalékos szintnek felel meg. Ha nőként 24 és 26 pont között teljesített, szorongásának mértéke a 90 százalékos szintnek felel meg. Ha férfiként 25 pontot ért el, szorongásának mértéke a 95 százalékos szintnek felel meg. Ha nőként 27 pontot ért el, szorongásának mértéke a 95 százalékos szintnek felel meg. E bekezdés célja, hogy segítsen eldöntenie, tegyen-e már valamit általános szorongási szintjének csökkentése érdekében, vagy sem. Erre vonatkozóan nincsenek egyértelmű szabályok, de a döntés meghozatalában mindhárom jelet – az irracionalitást, a paralízist és az intenzitást – egyaránt figyelembe kell venni. Íme, az ide vonatkozó hétköznapi ajánlásaim: • Ha a végeredmény alapján a 90 százalékos szintre vagy afölé került, valószínű, hogy az általános szorongásszintjének csökkentése hozzájárulna életminősége javulásához, függetlenül a paralízistől és az irracionalitástól. • Ha a 75 százalékos szintre vagy afölé került, és úgy érzi, hogy szorongása bénító, de nem megalapozatlan, vagy fordítva, akkor érdemes az általános szorongásszintjének csökkentésére törekednie. • Ha 18 pontot vagy annál többet ért el, és úgy érzi, hogy szorongása egyaránt bénító és megalapozatlan, mindenképpen ajánlatos az általános szorongásszintjének csökkentésére törekednie.

A mindennapos szorongás csökkentése A mindennapi szorongásnak a pszichológusok ez idáig nem sok időt szenteltek. Az érzelmek területén végzett kutatások inkább a „zavarokra” összpontosítottak – arra, hogyan lehetne hozzásegíteni az „abnormális” embereket ahhoz, hogy az érzelmi életük „normális” legyen. Személyes véleményem szerint a normális érzelmi életű emberekkel kapcsolatban messze nem végeztek kellő számú komoly tudományos kutatást. Így a normális érzelmi élet jellegzetességeinek feltárása a nyerészkedőkre, 86


2011.11.08. 11:45:37


a levelezési rovatok vezetőire és a tévés beszélgetős műsorok karizmatikus showmanjeire maradt. Ez vaskos tévedés volt. Vallom, a pszichológustársadalom kötelességei közé tartozik, hogy segítse az állampolgárokat helyes döntésekre jutni az érzelmi életük javítása érdekében. Ahhoz azonban már most is elég a tudásunk, hogy ajánlhassak két technikát, amelyek elég megbízhatóan képesek csökkenteni a mindennapos szorongásunkat. Mindkét eljárás kumulatív jellegű, nem jelentenek azonnali, végleges megoldást – de naponta húsz, vagy legfeljebb negyven percnél nem igényelnek több időt. Az első módszer a progresszív relaxáció, amit naponta egyszer vagy inkább kétszer tíz percig ajánlatos végezni. Ez a technika a főbb izomcsoportok megfeszítésével és elernyesztésével jár, egészen addig, amíg a test teljesen el nem lazul. Nem könnyű izgatottnak lenni, amikor az egész testünk könnyű, mint az eperhab. Szakszerűbben fogalmazva, a relaxáció egy olyan választ vált ki a szervezetből, amely legyőzi az idegrendszeri eredetű izgalmat. Ha a módszer elnyerte tetszését, további olvasmányként dr. Herbert Benson The Relaxation Response4 (A relaxációs válasz) című könyvét ajánlom szíves figyelmébe. A második módszer a rendszeres meditáció. A transzcendentális meditáció (TM) ennek egy hasznos, könnyen hozzáférhető változata. Nem kell feltétlenül egyetérteni azzal a kozmológiai tanítással, amelybe rendszerint becsomagolják, anélkül is remekül működik. Naponta kétszer húsz percig, nyugodt környezetben, csukott szemmel, magunkban, magunknak ismételgetünk egy mantrát (valamilyen „ismerős hangokból” álló szótagot). A meditáció az által fejti ki a hatását, hogy kizárja a tudatból a szorongást okozó gondolatokat. Remekül kiegészíti a relaxációt, amely a szorongás motoros összetevőjét blokkolja, de a szorongáskeltő gondolatokat érintetlenül hagyja. A rendszeres meditáció lecsöndesíti háborgó lelkünket. Hatására mérséklődik a nap többi részében átélt szorongás, és a kedvezőtlen események kiváltotta szélsőséges izgalmi belövellések is sokat veszítenek erejükből. Vallásos elhivatottsággal végezve a TM valószínűleg hatásosabb a puszta relaxációnál.5 Van gyors megoldás is. Az enyhe nyugtatószerek – a Válium, Dalmane, Librium és hasonlók – képesek oldani a mindennapos szorongást. Miként az alkohol is. Az az előnyük, hogy perceken belül hatnak, és használatuk nem igényel különösebb szakértelmet. Hátrányuk azonban na87


2011.11.08. 11:45:37


gyobb a hasznuknál. Az enyhe nyugtatószerek hatására kissé tompulttá és koordinálatlanná válunk (nem ritka mellékhatásuk az autóbaleset). Ha rendszeresen szedik őket, a nyugtatók idővel veszítenek erejükből, és szokásformáló hatásuk is van – valószínűleg függőséget okoznak. Ugyanez igaz az alkoholra is, amelynek addiktivitását jóval kevesebben vonják kétségbe. Ráadásul az alkohol szorongáscsökkentő hatása jelentős kognitív és motoros károsodásokkal jár együtt. Hosszú ideig tartó, rendszeres fogyasztása nyomán borítékolható a súlyos májbetegség és az agykárosodás. Mellékesen szólva, nem vallok puritán nézeteket a gyógyszerekkel vagy általában a gyors megoldásokkal kapcsolatban, így amikor óva intek mindenkit a használatuktól – mint éppen most is –, nem puszta fontoskodásból teszem. Ha úgy érezzük, hogy szorongásos tüneteink gyors és átmeneti enyhítésére van szükségünk, alkohol vagy enyhe nyugtatószerek segítségével, ne feledjük, célunk eléréséhez ezekből alkalmanként kevés is elég. De hatékonyságuk messze elmarad a progresszív relaxációétól és a meditációétól, amelyeket érdemes már az előtt kipróbálni, hogy pszichoterápiába mennénk, vagy akár azzal párhuzamosan is. Szemben a nyugtatószerekkel és az alkohollal, valószínűleg ezek egyike sem okoz senkinek semmi kárt.6 Mindenkit arra biztatok, hogy figyelje meg mindennapos szorongását. Ha nem intenzív vagy közepes mértékű, de nem irracionális és bénító, akkor nem sok tennivaló akad: azt javaslom, próbáljunk meg együtt élni vele. Figyeljünk oda a követeléseire, igyekezzünk annak megfelelően változtatni valamelyest az életünkön, és ne rögtön a belső érzelmi életünk megváltoztatásának lássunk neki. Ha a mindennap átélt szorongásunk intenzív vagy közepes mértékű, de irracionális és bénító is egyben, ne késlekedjünk tovább, próbáljunk azonnal tenni valamit a csökkentése érdekében. Mély evolúciós gyökerei ellenére még az erős mindennapos szorongás is gyakran kedvezően befolyásolható: a rendszeresen végzett meditáció és progresszív relaxáció képes hosszú távon karbantartani. A szüntelen heves szorongás azonban olyan zavar jele lehet, amely jó tanácsok helyett már hathatós gyógykezelést igényel. A következő három fejezet arról a három szorongásféléről – pánik, fóbia és megszállottság – szól, amelyekről már meglehetősen széles körű ismeretekkel rendelkezünk. Megvizsgáljuk, mi az, ami megváltoztatható velük kapcsolatban, és mi az, ami nem. 88


2011.11.08. 11:45:37


A MEGFELELŐ KEZELÉS Szorongás: áttekintő táblázat* Meditáció

Relaxáció

Nyugtatószerek

Költség

olcsó

olcsó

olcsó

Időtartam

hetek/hónapok

hetek

percek

Javulás Visszaesés Mellékhatások

Összesen *

A könyvben több helyen közlök ún. A megfelelő kezelés táblázatokat, amelyekben mindig a lehetséges pszichoterápia és gyógyszer(ek) hatékonyságát értékelem az adott problémával kapcsolatban. Jelölésem szerint számít a legjobb eredménynek, és a legrosszabbnak.

JAVULÁS

0

=

80–100%-os egyértelmű javulás vagy tünetmentesség

=

60–80%-os javulás

=

legalább 50%-os javulás

= =

valószínűleg jobb, mint a placebo valószínűleg hatástalan

VISSZAESÉS (a kezelés megszakítása után) =

10%-os vagy annál kisebb visszaesés

=

10–20%-os visszaesés

=

közepes mértékű visszaesés

=

jelentős mértékű visszaesés

89


2011.11.08. 11:45:50


MELLÉKHATÁSOK =

súlyos

=

közepes

=

enyhe

=

semmilyen

ÖSSZESEN

0

=

kiváló

=

nagyon jó

=

hasznos

=

csekély hatékonyságú

=

valószínűleg hatástalan

90


2011.11.08. 11:45:55

5.

Amikor a legrosszabbra számítunk: pánik

A világ egyik vezető klinikai kutatója és a viselkedésterápia egyik megalapítója, S. J. Rachman hívott fel telefonon. Felajánlotta, hogy legyek az egyik „vitapartner” egy pánikbetegség-konferencián, amelyet a National Institute of Mental Health (NIMH, a lelki egészség ügyét szolgáló országos intézet az USA-ban) szervezett. A találkozón végre egymásnak feszülhetnek a már bevett biológiai pszichiátria és az akkoriban a szakma fenegyerekeinek számító kognitív terapeuták. – Minek menjek, Jack? – kérdeztem. – Mindenki pontosan tudja, hogy a pánik biológiai eredetű betegség, és csak a gyógyszeres kezelés jöhet szóba vele kapcsolatban. – Ne hamarkodd el a dolgot, Marty. Forradalmi áttörést jelentő eredmények születtek, amelyekről még nem tudsz. Az áttörés szót sohasem hallottam még Jack szájából. Vérbeli angol, nemrég költözött Kanadába Londonból, ahol korábban Európa első számú szorongásklinikáját vezette a Londoni Egyetemhez tartozó Maudsley Kórházban. A visszafogottság és a szerénység Jack legfőbb erényei közé tartozott. – Mi volna az az áttörés? – kérdeztem. – Ha eljössz, meglátod – válaszolta. Így hát elmentem. A nyolcvanas években több éven át sok pánikbeteggel találkoztam, és a szakirodalmat is alaposan áttanulmányoztam. Tudtam, hogy a pánik leginkább ismétlődő rohamokkal előtörő és egyre súlyosbodó, rémült 91


2011.11.08. 11:45:55


lelkiállapotként írható le. A betegek minden előjel nélkül egyszer csak úgy érzik, hogy azon nyomban meghalnak. Íme, egy tipikus esetleírás: Első pánikrohamának jelentkezésekor Celia1 egy McDonald’s étteremben dolgozott. Ez két nappal a huszadik születésnapja előtt történt. Miközben átnyújtott egy Big Macet az egyik vendégnek, élete legrosszabb élményét élte át. Úgy érezte, megnyílik alatta a föld, és rögtön elnyeli. Szíve kalapált, mellkasa szorított, kiverte a hideg veríték, biztos volt abban, hogy szívroham kerülgeti, amit nem él túl. Húsz percig tombolt benne a rémület, míg enyhülni nem kezdett a pánik. Remegve autóba ült, és sietősen hazavezetett. A következő három hónapban alig hagyta el az otthonát. Azóta Celiának havonta három rohama volt. Sosem tudja előre, mikor tör rá megint. A rohamok közben retteg, szorító mellkasában égő fájdalmat érez, levegőért kapkod, szédül, és gyengeség önti el. Időnként azt gondolja, hogy ez nem lehet igaz, s hogy meg fog őrülni. Szüntelenül arra gondol, hogy meg fog halni.

Enyhe pánikroham nem létezik, és senki sem felejti el, ha maga vagy valamelyik szerette átélt már ilyet. A felnőtt amerikai lakosság hozzávetőleg öt százaléka biztosan nem felejti el. A pánikzavart viszonylag egyszerű leírni: visszatérő, rémséges pánikrohamok, amelyek egyszer csak előtűnnek a semmiből, nagyjából húsz percig tartanak, majd lecsöndesednek. A rohamok időtartama alatt mellkasi fájdalom, izzadás, hányinger, szédülés, légszomj, szívtáji szorító érzés és reszketés jelentkezik. Mindehhez nyomasztó rettegés társul – félelem a szívinfarktustól, az önkontroll elvesztésétől –, valamint az a gondolat, hogy rögtön eluralkodik rajtunk az őrület.

A pánik biológiája Négy kérdés segítségével eldönthető, hogy adott lelki probléma elsősorban „biológiai” természetű-e, vagy inkább „pszichológiai”.2 • Biológiai úton előidézhető? • Általában véve örökletes? • Specifikus agyi működéseket érint? • Enyhítik-e a gyógyszerek? 92


2011.11.08. 11:45:55

Pánik

A pánik kiváltása. Pánikroham kiváltható biológiai ágensekkel. Ha például olyan betegek szervezetébe juttatunk fokozatosan, infúzióval nátrium-laktátot – amely szer normális esetben szapora légzést és szívdobogást idéz elő –, akik anamnézisében szerepel pánikroham, a pánik, hozzávetőleg az esetek 60–90 százalékában, néhány percen belül kiváltódik. A kontrollcsoportban, amelyet olyan kísérleti személyekből verbuválnak, akiknek nem szerepel pánikroham a kórtörténetükben, laktát hatására csak nagyon ritkán jelentkezik pánikroham.3 A pánik genetikája. Némi örökletesség nem zárható ki a pánikkal kapcsolatban. Ha egypetéjű ikerpárok egyik tagjának pánikrohamai vannak, 31 százalékban fordul elő pánik az ikertestvérnél is. Kétpetéjű ikrek esetében azonban az ikertestvér szinte kivétel nélkül mindig mentes a pániktól. A pánikbetegek több mint felének ellenben van olyan közeli vérrokona, aki szintén pánikbetegségben vagy alkoholizmusban szenved.4 Pánik és az agy. Közelebbről szemügyre véve, a pánikbetegek agya kissé szokatlannak tűnik: a félelem be- és kikapcsolásáért felelős rendszerekben bizonyos neurokémiai rendellenességek adódnak. Továbbá, a PET-vizsgálatok (pozitronemissziós tomográfia, az agyszövet vér- és oxigénfelhasználásának kimutatására alkalmas eljárás) azt mutatják, hogy a laktáttal kiváltott pánikot átélő páciensek agyának megfelelő részeiben nagyobb a véráram, és magasabb az oxigénfelhasználás, mint a normális, nem pánikbeteg páciensekében.5 Gyógyszerek. Kétféle gyógyszert ismerünk, amely enyhíteni képes a pánikot: a triciklikus antidepresszánsok és a Xanax nevű szorongásellenes szer. Mindkettő a placebónál nagyobb hatásfokkal működik. Tompítják a pánikrohamokat, sőt néha teljesen felszámolják őket. Az általános szorongást és a depressziót szintén csökkentik.6 Mind a négy kérdésre ismert volt az igenlő válasz, ezért úgy véltem, hogy az ügy már le van zárva, amikor Jack Rachman felhívott. A pánikbetegség nem volt más számomra, mint biológiai eredetű, testi betegség, amelyen kizárólag gyógyszerekkel lehet segíteni. 93


2011.11.08. 11:45:56


Néhány hónappal később Maryland államban, a Bethesdában találtam magam,7 és ismét a biológiai bizonyítékoknak e négyes fogatával foglalatoskodtam. Egy nem túl feltűnő, barna öltönyös férfi az asztal fölé hajolt. Az első szünetben Jack bemutatta: David Clark, fiatal pszichológus Oxfordból. Néhány pillanattal később Clark megkezdte az előadását. – Kérem, ha nincs ellenükre, vegyünk most fontolóra egy alternatív magyarázatot, a kognitív elméletet. – Felhívta a figyelmünket arra a körülményre, hogy a rohamok közben valamennyi pánikbeteg, szinte kivétel nélkül azt hiszi: meg fog halni. Jellemző módon úgy vélik, hogy szívroham végez velük. Clark felvetése szerint ez jóval több egyszerű tünetnél. Talán ez a gyökere az egésznek, és innen ered minden egyéb. A pánik talán felfogható úgy is, mint a testi érzetek katasztrofális félreértelmezése. Ha például valakin kitörni készül a pánik, hevesebben kezd verni a szíve: azt gondolhatja, hogy rövidesen szívinfarktust kap. Nyugtalan lesz, talán kissé meg is ijed, amitől a szíve még erősebben dobog, s úgy érzi, majd kiugrik. Ekkor már abban is biztos, hogy ez nem lehet más, csak szívroham. Megrémül, elönti a veríték, émelyeg és kapkodja a levegőt – ezek ugyan mind a rémület tünetei, de számára a szívroham bizonyítékai. Ezzel teljes vértezetében előállt a pánikroham, amelynek végső oka voltaképpen nem más, mint hogy a szorongásos tüneteinket tévesen egy közelgő végzetes szívroham előjeleiként értelmezzük.8 Ez a pszichológiai magyarázat összhangban áll a biológiai feltételekkel. • A nátrium-laktát avval vált ki pánikot, hogy megemeli a szívritmust, s ezzel biztosítja azokat a testi érzeteket, amelyek később katasztrofális módon félreértelmeződnek. • A pánik azért részben örökletes, mert bizonyos testi érzetek észlelhetősége, például a szívdobogásé, örökletes, maga a pánik tehát nem öröklődik közvetlenül. • Pánikroham esetén azért aktívak az agy azon részei, amelyek a szorongás csökkentése ellen dolgoznak, mert aktivitásuk maga is a pánik tünetei közé tartozik. • A gyógyszerek azért csökkentik a pánik erejét, mert tompítják azokat a testi érzeteket, amelyek a közelgő szívinfarktus előjeleiként értelmeződnek. 94


2011.11.08. 11:45:56

Pánik

Figyelmesen hallgattam Clarkot, amint elmagyarázta, hogy valójában a könnyen félreérthető testi érzet, amely rendszerint egy bizonyos testi rendellenességet jelez, maga a betegség. Efféle érvelés ezelőtt csak kétszer fordult elő a pszichiátria történetében, s mindkétszer forradalmi változásokat hozott. Az 1950-es évek elején egy fiatal dél-afrikai pszichiáter, Joseph Wolpe, ez egész terápiás világot lenyűgözte, és egyben kivívta kollégái ellenszenvét, amikor egy igen egyszerű módszert talált a fóbiák kezelésére. Az addig bevett vélekedések értelmében a fóbia – irracionális és intenzív félelem bizonyos dolgoktól, például macskáktól – egy, a mélyben meghúzódó rendellenesség felszíni megnyilvánulása. A pszichoanalitikusok azt tartották, hogy a fóbia a magunkba temetett kasztrációs félelem következménye, a félelmünké attól, hogy apánk az anyánk iránti vágyakozásunkat a kasztrálásunkkal torolja meg. Ezzel szemben, a biológiai pszichiátria képviselői úgy vélték, egy még közelebbről nem ismert kémiai zavar az agyban. A két csoport felfogásában azonban közös volt az a feltételezés, hogy a tüneteket a háttérben megbúvó valamilyen zavar magyarázza. Ha tehát közvetlenül a páciensek félelmét próbálnánk meggyógyítani a macskáktól, az annyit érne csak, mint bárányhimlőnek a púderozás. Wolpe úgy gondolta, hogy az irracionális félelem nem puszta tünet: maga a fóbia. Ha képesek leszünk megszüntetni a félelmet (márpedig képesek leszünk), akkor magát a fóbiát szüntetjük meg. S a fóbia később nem tér vissza, ahogy a pszichoanalitikusok és a biomedikus elméletalkotók állítják, megváltozott formában. Wolpe és követői rendszerint egy-két hónapon át kezelték fóbiás pácienseiket, s ez idő alatt egyszer sem tapasztalták, hogy a félelem bármiképpen visszatért volna. Ezen arcátlanságáért – a feltételezéséért, hogy a pánikzavar mögött nincs semmiféle mélyben meghúzódó dolog – Wolpe-ot a kollégái kiközösítették. David Clark javaslatának másik előzménye a kognitív terápia kidolgozását is magában foglalta. Aaron Beck 1967-ben a Pennsylvaniai Egyetem pszichiátereként írta első könyvét a depresszióról. Rendkívül fontosnak tartotta azt a megfigyelést, hogy a depresszióban szenvedő betegek rendszerint szörnyűséges dolgokat gondolnak magukról és a jövőjükről. Beck úgy spekulált: mi van akkor, ha éppen ez a depresszió lényege? Mi 95


2011.11.08. 11:45:56

Amin változtathatsz és amin nem

Recommend Documents