Amihai Mazar: Archaeology of the Land of the Bible 10 000-586 B.C.E. Doubleday, New York-London-Toronto etc., cop. 1990
A kánaánita periódus (kb. ie.2000-1200) 174. A középső bronzkor II. szakasza (kb. ie. 2000-1550) Általános bevezetés A középső bronzkor II. szakasza a városi kultúra megéledésével kezdődött. A folyamat először csak lassan indult meg, később azonban egyre intenzívebb lett. A periódus alatt kialakult, majd megerősödött az ún. kánaáni kultúra, amely az ie. 2. évezred folyamán szinte mindvégig a virágkorát élte, egysége viszont az évezred utolsó három évszázadában fokozatosan megszűnt. A kánaáni kultúra fejlődése a kor általános közel-keleti történéseivel függ össze. A legmeghatározóbb ezek közül a nyugati-sémi, úgynevezett „amorita” dinasztiák megalakulása volt Mezopotámiában az ie. 20-19. században. (Isin és Larsa periódus). Az amorita népek keletről nyugatra történő vándorlása és megtelepedése megváltoztatta a ideológiai, ismereti hátteret és a térség politikai kapcsolatrendszerét. Kánaán sokkal intenzívebb kapcsolatba került Szíriával és Mezopotámiával mint a korábbi évszázadokban, különösen az ie. 18. században. Az egyiptomi történelem alakulása szintén hatással volt Dél-Levante kulturális fejlődésére. Egyiptom két nagyon különböző korszaka esett erre az időszakra: a Középbirodalom kora (kb. ie. 1991 -1786 = 12. dinasztia) és a Második Átmeneti Kor (kb. ie. 1786 – 1576 = 13. – 17. dinasztiák.) Míg az előbbi korszakban Egyiptom történelmének egyik legnagyobb kiterjedését élte meg, addig az utóbbi periódusban fokozatos hanyatlás és belső instabilitás volt a jellemző, ami végül egy idegen uralomban tetőzött. Ez volt a FelsőEgyiptomban uralkodó hükszoszok kora, a 15. din. ideje, az ie. 17. század közepétől a 16. század közepéig. Néhány egyiptomi és mezopotámiai szövegforrás, valamint egy kevés középső bronzkori kánaánita agyagtábla első ízben ad tájékoztatást a vidékről és lakosságáról.1 A középső bronzkor IIA időszaka (kb. ie. 2000 – 1800/ 1750) Bevezetés W. F. Albright Tell Beit Mirsim-i ásatásai után a középső bronzkor II. szakaszának első felét IIA-nak nevezte el. Itt ugyanis két megtelepedési szintet különített el a korszakon belül (E és 1 A régészeti és írott dokumentumok összehasonlító elemzését lásd Mazar IEJ 18 (1968) pp. 65-97; idem in WHIJP = The World History of the Jewish people, ed. B. Mazar; Vol. 2., Jerusalem, 1970, pp. 169-187; K.M. Kenyon: Amorites and Canaanites, London, 1966, pp. 53-77; idem CAH, Vol.2, Part 1, pp. 77-116; J.Van-Seters: The Hyksos: A New Investigation, New Haven 1966; de Vaux : Early History of Israel, Philadelphia 1978, pp. 55-81; Aharoni : The Land of the Bible, Philadelphia 1979, pp. 137-150; W.G. Dever: BA 50 (1987) pp. 148-177
D rétegek), ahol az utóbbi a hükszosz uralom korával egyezett meg. A középső bronzkor IIA gazdag leletanyaga ellenére, amelyet Megiddóból (XIII-XII réteg), Ras el-Ain-ból (Áfek) és Tell el-Ajjul-ból ismerünk, a korszak relatíve ismeretlen és talányos. Ez a homályos kép az utóbbi 20 évben kezd változni az ásatások és terepbejárások eredményeként, amelyek főként a tengerparton hoztak felszínre a korszakhoz kapcsolható régészeti leleteket.2 A középső bronzkor II. szakaszának első fele (a továbbiakban MBIIA = Middle Bronze Age IIA) jól elkülöníthető a korábbi periódustól az anyagi kultúra csaknem teljes területén: településforma, városok, építészet, kerámia, fémművesség és temetkezési szokások. Az alapkérdés a korszakkal kapcsolatban a következő: Kik voltak azok az emberek, akik létrehozták ezt a kultúrát ? Hogyan, honnan származott ez a kultúra és mikorra tehető eredete? Mikor zárult le ez a periódus? 176. Településforma
2 W.G.Dever: in: Wright Festschrift = Magnalia Dei: The Mighty Acts of God: Essays on the Bible and Archaeology in Memory of G.E. Wright, F.M. Cross et al eds., New York 1976, pp. 4-29; P. Gerstenblith: The Levant at the Beginning of the MBA, Philadelphia, 1983; idem BASOR 237 (1980), 65-84
Középső bronzkor II és késő bronzkori települések Az MB IIA folyamán az eddigi feltárások és vizsgálatok szerint a tengerparton a Yarkon folyótól északra nagyméretű, erődített települések léteztek. Több a legnagyobb városok közül a tengerpart legészakibb részén helyezkedett el a libanoni határ és a Kármel-hegy között. Ezek között volt például Kabri (fontos források közelében, Nahariyah-tól keletre feküdt) és Akkó (Acre), amelyet monumentalis földsánc (rampart) vett körül ebben a korszakban.3 Városok és erődök láncolata jött létre a Sáron síkságon is. Tel Burgah (a Kármeltől délre) egy 50 acre (azaz kb. 35 hold) területű település volt, amelyet az MB IIA-ben nagy földsánc (rampart) vett körül. A tengerpart és a Kármel közötti út védelmében alapították Tell Mevorakh kis települését.4 Tovább haladva dél felé: Tel Zerort mesterségesen létrehozott földtöltés (rampart), masszív téglafal és derékszögű tornyok védték; Tell Ifshar (Tel Hefer) ásatása során több MBII A-ra keltezhető réteg volt datálható, azonban nem találtak 3 M.Dothan: BASOR 224 (1976), pp. 1-48; A. Kempinski et al., Excavations at Kabri, Preliminary Reports of 1986-1987 Seasons, Tel Aviv, 1987-88 (Héber) 4 E. Stern: Tel Mevorakh, Part 2, Qedem 18, Jerusalem 1984, 46-69
védműveket; Tel Polegben az MB IIA-ban téglafal, védősánc (glacis) és hatalmas, derékszögű tornyok alkották a védelmet, Knirbet Zureikiyeh közelében egy másik megerődített település lett feltárva. A korszak egyik legfontosabb és legvirágzóbb települése a nagy méretű és jól megerősített Áfek (Aphek) volt – a Ras el-Ain források közelében, amely a Yarkon folyó forrása. Több megtelepedési szint is kapcsolható az MBIIA korszakhoz, rétegtanilag a legjobban vizsgálható város.5 A fent említett városok mind az ún. szűzföldben lettek megalapítva, vagy olyan helyen, ahol már évszázadok óta nem volt lakott település (pld. Áfek, amely a korai bronzkor II. szakaszától kezdve lakatlan volt.) A városokat rendszerint vízforrásokban bővelkedő térségekben alapították, amelyek mocsárban és fában gazdagok voltak. A tengerparton, főként R. Gophna által vezetett terepbejárások kimutatták, hogy a nagyméretű erődvárosok között sok kisebb település és időszakos telep (campsite) létezett.6 A Yarkon folyótól délre fekvő tengerparti települések kisebbeknek tűnnek, mint az északiak. 178. Yavneh-Yam tengerpaton fekvő város, Jaffótól délre, egy viszonylag nagyobb, négyzetes terület, amelyet J. Kaplan szerint az MB IIA-ban szintén földsánc (rampart) vett körül, de ennek datálása még vitatott. Elképzelhető, hogy ez a védmű csak az ie. 18. szd.-ban épült meg.7 A Jezréel és a Bét-Sheán völgyben, amelyek természetes folytatásai az északi tengerpartnak, MB IIA települések sora alakult a fő kelet-nyugati út mentén, amely a tengerpartot kapcsolta össze a Jordán folyóval. (Pld. Tel Amar, Yoqneam, Megiddó, Bét-Sheán a legjelentősebbek.) Megiddót és Yoqneamot egyszerű városfalak védték. Megiddóban a korszakhoz tartozó rétegek (XIII-XII) a városi fejlődés fokozatos növekedését mutatják. Bét-Sheánban eddig csak egy gazdag sír utal arra, hogy a település lakott volt, azonban a tell teljes mértékű feltárása még nem történt meg.9 Bét-Sheántól délkeletre egy kis dombon állt Tell el-Hayyat települése (a Jordántól keletre). A megtelepedett MB IIA faluban kis templomok sora is működött.10 A belsőbb területekről nem, vagy alig ismerünk a korra datálható megtelepedett településeket. Tel Dán-ból csak egy gazdag sírt ismerünk. Háczór az MB IIA végén a városi fejlődés kezdetén állt, a várost körülvevő hatalmas földsánc (rampart) is csak az MB IIA-B átmenetében létesült. Shikemben (Tel Balatah) a várost az MB IIA-ban alapították, a településen egy nagyméretű épület – talán palota – romjait tárták fel, azonban nem voltak 5 M. Kochavi, P. Beck és R. Gophna ZDPV = Zeitschrift des Deutschen Palästina-Vereins 95 (1979), pp. 121-165 6 R. Gophna- E. Ayalon, TA 7 (1980) pp. 147-150; R. Gophna and P. Beck, TA 8 (1981), pp. 45-80; R. Gophna IEJ 34 (1984), pp. 24-31 7 J. Kaplan ZDPV 91 (1975), pp. 1-17 9 E.D. Oren: ZDPV 87 (1971), pp. 585-86 10 B. Magness-Gardiner – S.E. Falconer, BASOR 254 (1984), pp. 49-74
erődítései.11 A Seféla belső részén Tell Beit Mirsim az egyetlen település, amely a délvidéken az MB IIA-ban megtelepedett életmódú településre utal. A városiasodás kezdetén állt, falait talán a korszak második felében létesítették (Stratum F).12 Összefoglalva tehát elmondhatjuk, hogy az MB IIA-ban erődített városok, kisebb erődök és falvak jöttek létre a partvidéken és az északi völgyekben. 179. A megtelepedett életforma teljes hiánya a Negev északi és középső területein, úgyszintén Transzjordániában pontosan jelzik a kulturális törést a korai és középső bronzkor között. 180. Erődítések Az MB IIA-ban feltárt kis számú település alapján csak korlátozott ismeretünk van a korszak városi építészetéről. Úgy tűnik, hogy az északi területeken alapított városok nagy területűek, átlagban 20-25 acre (14-17,5 hold) méretűek voltak és erődítették őket. A korszak új találmánya a hatalmas méretű földsáncok (rampart) alkalmazása, amelyek körülvették a telleket. (Akkó, Tel Burgah, Tel Zeror és talán Yavneh-Yam). Ezek a hatalmas méretű mesterséges védművek ismeretlenek voltak a korai bronzkor idején és teljesen megváltoztatták a települések morfológiáját. 181. Egy ilyen volumenű védmű létrehozása erős központi hatalmat feltételez, amelynek volt ereje és képessége megszervezni elegendő emberi erőt a földsáncok létrehozására. Hasonló védműveket ismerünk az egyidős észak-szíriai városokból, főként Ebla-ból. (Tel Mardikh).13 Az MB IIA -ban még viszonylag keveset találunk ezekből a földsáncokból Kánaánban, azonban az MB IIB-ben ezek általánosan elterjedtek. A legtöbb MB IIA kánaáni várost csak egyszerű, 3-4 méter vastag agyagtéglafal védte, amelyeket kőre alapoztak. (Yoqneam, Megiddó, Tel Poleg, Áfek, Tell Beit Mirsim). Tel Polegben a falakat védősánc (glacis) támogatta meg, amelyek eredete még a korai bronzkorba nyúlik vissza. Derékszögű tornyok egészítették ki a védelmet Megiddóban, Tel Polegben és Tel Zerorban. MB IIA városkapu Megiddó-ból és Akkó-ból került elő. Mindkettőnek volt egy hosszú, folyosó- szerű előtagja. Megiddóban ez lépcsős volt és egy kapukamrában (gate chamber) végződőtt, amely indirekt bejutást biztosított a városba. Bár ez az építészeti megoldás a védelem szempontjából haladóbb formát képviselt, a járművek és szekerek számára kényelmetlen lehetett. Akkó-ban a bejáratot egy egyenes, folyosó szerű előtagon és a hozzá
11 G.E. Wright: Shechem: The Biography of a Biblical City, New York 1961, pp. 103-122 12 A. Eitan, BASOR 208 (1972), pp 19-24; Y. Yadin a városfalakat az E réteghez kötötte, az MB IIB periódushoz, see BASOR 212 (1978), pp. 22-25 13 P. Matthiae: Ebla: An Empire Rediscovered, London 1980, pp. 112-149
kapcsolódó kapufülkén keresztül lehetett elérni.14 Városi építészet Áfekben az MB IIA periódushoz három fő fázis tartozik. Az első (Pre-Palace Phase) jelzi a városi élet kezdetét a településen. Ehhez az fázishoz kapcsolhatóan csak nagyon kevés lakónyomot és sírt találtak. A második fázisban már egy középület, talán palota épült a település dombjának északnyugati részén. A középület egy központi udvarból, ahhoz csatlakozó termekből állt, amelyet masszív falak vettek körül. Az egészet vastag, jól megmunkált padlótapasztás fedte. Az ezt követő harmadik (Post-Palace) fázisban a palotát már nem használták, több sír került innen elő. A település centruma keletebbre tolódott, ahonnan egy későbbi palota maradványai jöttek elő. 182. Megiddóban hasonló, fokozatos városfejlődés mutatható ki. A tell keleti részén (Area BB) egy jól megtervezett lakónegyedet tártak föl, később pedig egy nagyobb palota létesült ugyanennek a területnek a nyugati részén. A korai bronzkorban működő kultikus terület helyén egy nyitott szentély létesült, ahol egy kőhalom formájú „magas hely” (masebot) állt.15 Hasonló, egyidős, nyitott kultuszhelyet ismerünk a tengerparti Nahariyah-ból. Shikemben az MB IIB templom alatt kerültek elő az MB IIA város nyomai. Az MBIIA építményt masszív, vastag falak vették körül és egy udvart, valamint nagy szobákat tartalmazott. Az ásató ezt „Udvaros Templomnak” (Courtyard Temple) nevezte el, azonban ez sokkal inkább egy civil központnak tűnik, talán a helyi kormányzó székhelye lehetett. Ehhez kapcsolható egy egyiptomi Közép Birodalom korából származó felirat, amely Shikemet mint egy katonai expedíció célját említi. Összefoglalva: a városok erődítései, a paloták, kultikus negyedek és lakóövezetek azt jelzik, hogy az MB IIA alatt a városi élet jelentős fejlődésen ment keresztül. A periódus nagy kort ölel fel, ezért néhány település esetében több megtelepedési fázist is el lehet különíteni. Fazekasság
14 M. Dothan, A. Raban, BA 43 (1980), pp. 35 – 39 15 I. Dunaevsky és A. Kempinski ZDPV 89 (1973), pp. 161 – 187
Az MB IIA-t új kerámiaegyüttes feltűnése is jelzi.16 Megjelent a gyorskorong, amelynek alkalmazása számos új, elegáns forma megjelenését eredményezte. Gömbölyű korsók és kancsók, profilált peremű, vékonyfalú, lapos és mély tálak, körte formájú kis kancsók és nagy merítőkancsók jellemzik a periódus edénykészletét. A legtöbb edényforma nem kapcsolható a középső bronzkort közvetlenül megelőző korai bronzkorhoz (korai bronzkor IV), azonban több meglepő összecsengés mutatható ki a korai bronzkor III. szakaszának edénytípusaival. Ez az érdekes jelenség (amelyet A. Kempinski mutatott ki), fontos nyomot ad az MB IIA kultúra eredetének vizsgálatában. Az MB IIA edények egyik jellegzetessége a jól felfényezett vörös bevonat (slip), amely a legtöbb kisebb méretű edényen megtalálható. Festett díszítést is alkalmaztak: rendszerint vízszintes fekete, vagy vörös szalagkötegek figyelhetőek meg. Néhány esetben egészen jól kidolgozott motívumkincs is feltűnik: háromszögek, amelyek körvonala fekete és ki vannak töltve átlós, vagy hálós vörös vonalmintával. Hasonló festési gyakorlat volt divatban Bübloszban, Szíria belső vidékén az Orontész völgye mentén és a Habur folyó környékén északMezopotámiában. Ilyen festett edények kerültek elő Chagar Bazar-ban egy olyan rétegben, amely megelőzi azt a fázist, amelyhez írott dokumentum is kapcsolható I. Shamshi-Adad, asszír király korából, azaz az ie. 19. század végéről. Ez egy nagyon fontos kronológiai kulcs a festett kerámiák datálásában, bár észak-Mezopotámia, Szíria és Kánaán kapcsolata nem teljesen világos. J. Tubb szerint ez a hasonlóság csak felületes, a szíriai-palesztinai régióban a festett kerámia feltűnése független annak észak-mezopotámiai megjelenéstől.17 184. Fémművesség Az MB IIA-tól kezdődően a bronz felváltotta a rezet, ami a rézkor óta a fegyverek és 16 P. Beck: TA 2 (1975), pp. 45-85, ibid: 12 (1985), pp.181– 203, Gerstenblith: The Levant ( lásd 2. lábjegyzet ), pp. 59-87. 17 Amiran (1969) pp. 112-114; Gerstenblith, The Levant ( see note 2 ) pp. 59-64; J.Tubb Levant 15 (1983), pp. 49-62. Amiran, Dever és Gersenblith szerint van kapcsolat a fenti régiókban megjelenő festett kerámiák között.
szerszámok alapanyaga volt. A bronz a réz és ón ( 5-10 % ) ötvözete. A bronz erősebb volt mint a réz. Használata a 2. évezred végéig nyomon követhető. Az ón Izraelhez legközelebbi forrása Afganisztánban volt. Feltehető, hogy a bronzművesség elterjedésének egyik feltétele a távolsági kereskedelem megléte volt. Az ie. 18. századi Mari dokumentumok hivatkoznak arra, hogy ónnal megrakott hajók mentek a Közel-Kelet városaiba, pld. Háczór-ba. Az újabb kutatások felfedeztek egy másik ón-lelőhelyet is a Taurus-ban, Anatólia déli részén, közel a szíriai határhoz, de azt nem tudjuk, hogy vajon ez a lelőhely ismert volt-e a középső bronzkor idején.
Kacsacsőr formájú fejsze Az MB IIA-ban új típusú fém fegyverek és szerszámok jelentek meg.18 A fejszék alakja megnyúlt, formájuk „kacsacsőr”-höz hasonló (duckbill axe): a fejszén két ellipszis alakú lyuk található. Ez a fejsze-típus megtalálható észak-Kánaánban, Libanonban, Szíriában, és a messzi Mari vidékén. Egy másik fegyvertípust képviselnek a harci bárdok (battle axe), amelyeknek szűk, véső formájú feje volt. Ez a típus csak Kánaánából és dél-Szíriából ismert. Köpüs lándzsahegyek váltották fel a korábbi tüskés típusokat és az új tőröknek is tüskéje volt, pengéjüket gerinc tagolta. 185.
Kapcsolat Egyiptommal Egyiptom és nyugat-Ázsia kapcsolatát a Középbirodalom idején nem ismerjük pontosan.19 Kevés egyiptomi dokumentum hivatkozik a területre. Leginkább az ún. átokszövegek, ezen kívül Szinuhe története és néhány más, rövid szövegemlék.20 A legkorábbi szöveg (ie. 20. század első fele) Szinuhe egyiptomi hivatalnok története, aki elmenekült Egyiptomból és valahol Szíriában talált menedéket egy ottani helyi törzsi vezető udvarában.
18 Oren, see note 9, Gerstenblith: The Levant, (lásd 2. lábjegyzet), pp. 89-100. 19 G. Posener CAH, vol.1, part 2, pp. 532-583; W.A. Ward: Orientalia 36 (1967) pp. 39-54; A.F. Rainey : Israel Oriental Studies 2 (1972) pp. 369-408. 20 ANET pp.328-29; Aharoni (1979) pp. 144-147; B. Mazar: The Early Biblical Period: Historical Essays, Jerusalem (1986) pp. 9-10.
186. Történetében élénk képet rajzol a vidékről, amelyet termékenynek ír le: árpa, oliva, szőlő, méz és sokféle nyáj jellemezte. Ugyanakkor a lakosság sátortáborban élt, nem folyamatosan megtelepedett falvakban vagy városokban. Szinuhe házigazdái félnomádok lehettek és ez az életforma talán általános lehetett az MB IIA elején Szíria-Palesztina belső területein. Az egyiptomi ún. átokszövegek tálakra és kis szobrokra írt rövid sorok, amelyek átkot mondanak Egyiptom ellenséges népcsoportjaira és városaira. A leletcsoport jelentősége abban áll, hogy ezek alkotják a legkorábbi városok, régiók és kormányzók névgyűjteményét Palesztina és Szíria vonatkozásában. A korábbi (ie. 1900 körül) és későbbi forráscsoport (ie. 1800 körül) városnevei között megfigyelhető különbség alapján következtethetünk a régió urbanizációs fejlődésére. A korábbi csoport csak néhány várost említ: pld. Jeruzsálem, Askelon, Rehov) a legtöbb név inkább törzsekre utal, ezen kívül több esetben 2-3 vezetőt vagy uralkodót is megemlít a városokkal vagy törzsekkel kapcsolatban. A második szövegcsoport már hosszabb városlistát foglal magában: Akkó, Mishal, Achshaf ( az Akkó völgyben ), Rehov, 'Iyon, Laish, Háczór és Qedesh Galileaban, Sikhem, Jeruzsálem a központi hegyvidéken, valamint Ashtaroth, Qanah és talán Maachah Transzjordániában. A listából viszont hiányzik például két nagy város: Gáza és Megiddó, vagy mert ezek a helyek nem tartoztak Egyiptom ellenségi közé, vagy mert a lista nem volt teljes. Az átokszövegek nem szükségszerűen utalnak arra, hogy Palesztina ezidőben Egyiptom közvetlen fennhatósága alatt állt. Egy kapcsolódó történeti dokumentum a korból egy egyiptomi hivatalnok, Hu-Sebech sírfelirata III. Senusert (azaz ie. 19. szd. eleje) idejéből. Ez egy katonai invázióra utal Retenuban (az egyiptomi forrásokban Kánaán neve) és főként egy Sikhem (skmm) elleni támadásra. 187. A Beni Hasan-i sírfestmény II. Senusert korából (ie. 1890) nyugat-ázsiai jövevényeket ('amu) ábrázol, talán fémműveseket, akik Egyiptomba érkeznek. Vezetőjüknek tipikus nyugati-sémi neve van: Ab-sha. A kép megmutatja, hogyan néztek ki külsőleg a kor ázsiai emberei: szakállas arc, jellegzetes hajviselet, sokszínű ruha, és sajátságos fegyverzet. Hegyvidéki szamár viszi holmijukat és gyermekeiket. Ez a gyakorlat ismeretlen Egyiptomból, ugyanakkor megjelenik egy díszített királyi tőrön, Bübloszban. A festmény bizonyítékot ad arról, hogy ezidőben nyugati-sémi népek is megjelentek Egyiptomban, mint vándor kézművesek, vagy kereskedők.
Amorita jövevények (Hnumhotep Beni-Hasan-i sírkamrája) A palesztinai és szíriai MB IIA települések feltárása során talált leletek is bizonyítékát adják a területek és Egyiptom közötti kapcsolatnak. A leggazdagabb ilyen gyűjteményt Bübloszból ismerjük, amely a legfőbb kikötő, egyben az egyiptomi befolyás kapuja volt Levante-ban. Egyiptomi kereskedők, hivatalnokok és követek haladtak keresztül a városon és tovább mentek Szíria vagy Palesztina felé. Útjuk során mintegy folyamként terjesztették az egyiptomi tárgyakat és eszméket, amelynek hatása az ekkor formálódó kánaáni kultúrán is érezhető. A legközvetlenebb egyiptomi hatást a bübloszi művészetben fedezhetjük föl. Ezen túl számos egyiptomi tárgy tűnik fel véletlenszerűen szerte Levante területén: kis szobrok és fogadalmi szfinxek (Tell el-Ajjul, Gézer, Megiddó, Ugarit, Qatna). A legérdekesebb darab ezek közül a megiddói Thuthotep-szobor. Ennek a hivatalnoknak az egyiptomi sírjában egy falfestmény van, amelyen marhákat hoz Ázsiából (Retenu ). Összekapcsolva a kettőt, úgy tűnik, hogy Thuthotep egy Megiddóban tartózkodó egyiptomi ügynök volt, aki marhákat és egyéb dolgokat szállíttatott hajókkal Egyiptomba. Ezen kívül a 12. dinasztia korára datálható egyiptomi szkarabeusz pecsétek -több esetben fáraónévvel ellátva- szintén mindenhol előfordulnak Palesztinában és Szíriában. A Tell el-Dab'a-i ásatások (Egyiptom) ugyancsak bizonyítékot adnak Levante és Egyiptom MB IIA korabeli kapcsolatára. MBIIA-ra keltezhető, tipikus kánaáni edények és fegyverek kerültek elő, amelyek eredete a neutron-aktivációs vizsgálatok szerint dél-Palesztinában keresendő. 188. Több tárolóedény is volt a leletek között, amelyet eredetileg bor, olaj, vagy más mezőgazdasági termény szállítására használtak. Az MB IIA leletek a G és F rétegekből kerültek elő, amelyeket a késő 12. dinasztia (ie. 19. szd.), illetve a 13. dinasztia korára (ie. 18. szd. első fele) datálhatunk. M. Bietak szerint a leletek kánaáni katonákhoz, fémművesekhez és egyéb kézművesekhez köthetők. Amennyiben a feltevés helyes, akkor egy új típusú kapcsolatra is fény derült Palesztina és Levante között. Nemcsak szoros kereskedelmi kapcsolat volt a két régió között az MB IIA-ban, hanem kánánita emigránsok is letelepedtek a Delta-régióban a Középbirodalom végén. Tulajdonképpen ez a jelenség vezetett később a
hükszosz uralom kialakulásához Egyiptom történetének következő szakaszában. Egyiptom ebben az időben talán nem gyakorolt közvetlen kontrollt Palesztina fölött, csak kereskedelmi és diplomáciai kapcsolatai voltak vele.21 A középső bronzkor IIA kultúra eredete Az MB IIA anyagi kultúra tiszta formája a kánaáni tengerparton tűnt fel először. Nem tudunk kimutatni semmilyen fokozatos átmenetet az ezt megelőző régészeti kultúra és az MB IIA között. A két periódus közti eltérés jelentős. A kultúra legelőször Kánaán északi tengerpartján jelent meg, amelyet messze északról érkező bevándorló csoportok letelepedéséhez köthetünk. Az innovációk később elterjedtek kelet és dél felé. Az MB IIA kultúra eredetét nyomon lehet követni Libanon és Szíria tengerparti területéig, ahol szinte nem volt kulturális törés a korai és középső bronzkor között. Ez a szoros kontinuitás a 3. és 2. ée. között különösen Büblosz esetében bizonyítható. 189. A bübloszi Obeliszk Templom, amelyben sok MB IIA lelet van egy kora bronzkori templom fölé épült, hasonló külső körvonallal, amely a két periódus urbanizációja közti folytonosságot demonstrálja. A templomból előkerült gazdag leletanyag, valamint a fogadalmi ajándékok nagy mennyisége világosan bizonyítja az ie. 2000 körüli Büblosz fejlett anyagi kultúráját. A bübloszi és kánaáni MB IIA leletanyag hasonlósága, amelyet korábban kimutattunk igazolja, hogy az új MB IIA palesztinai kultúra legvalószínűbb gyökere itt kereshető. Elképzelhető, hogy a keskeny tengerparti sáv túlnépesedett ebben a korban és természetes módon a feleslegessé vált populáció dél felé vándorolt az üres észak-kánaáni tengerpartra. Az új kultúra másik elképzelhető eredete észak-Szíria belső területe (az Orontész-völgye), ahol az ie. 2. évezred elején a városi kultúra gazdagon virágzott (Hama, Ebla). Az itt található földsáncok, városkapuk és templomok alaprajzai nagyon hasonlók a kánaáni MB IIB periódus objektumaihoz. Az MB IIA festett kerámia úgyszintén általánosan elterjedt volt a libanoni tengerparton, Szíria belső területein és Kánaánban. Összegezve tehát: a népesség és kultúrhatás szempontjából az MB IIA kánaáni kultúra kialakulásában mindkét területnek (belső-Szíria és Büblosz) nagy jelentősége volt, de a közvetlenebb, korábbi hatás Bübloszhoz kapcsolható.22 A korábban említett szövegforrások alapján meghatározhatjuk, hogy Kánaán lakossága ebben a korban nyugati-sémi, „amorita” volt. A „kánaánita” meghatározás a Mari dokumentumokban tűnt föl először, amelyben ez talán a levantei népesség egy bizonyos csoportját jelenthette. Az MB IIA anyagi kultúrát a kánaánita civilizáció kezdetének tekinthetjük az ie. 2. évezredben.
21 J. M. Weinstein BASOR 217 (1975) pp. 1-16 22 K. Kenyon volt az első, aki az MB kultúra eredetét (nála az MB IIA = MB I) Bübloszban kereste. (1979). pp.148-149.; Ugyancsak ő Ammorites and Canaanitas p. 76; W. G. Dever ismerte fel belső Szíria fontosságát, lásd note 2; J. Tubb helyi fejlődésnek tulajdonítja, de nézete nem elfogadható (Lásd 17. lábjegyzet)
Kronológia W. F. Albright határozta meg először a középső bronzkor II. szakaszának fázisait, amit azóta sokan vitattak. 190. Albright kronológiáját a bübloszi leletekre, különösen a királysírokra alapozta. A sírok legkorábbi leleteit a 12. dinasztia második felére, azaz kb. ie. 19. szd.-ra lehet datálni. Az 1900 és 1750 közti időszakot Albright MB IIA-nak nevezte el és átvette ezt tőle G.E. Wright is. Később Albright sokkal rövidebb terminust adott meg: ie. 1800-1750. K. Kenyon ezt a kultúrát tekintette a középső bronzkor I. szakaszának, amelynek korát ie.1950/1900 -1850 közé tette.23 1968-ban B. Mazar azt állapította meg, hogy az MB IIA ideje lefedi a teljes egyiptomi Középbirodalom korát (ie. 2000 – 1800). Indoka az volt, hogy az egyre több településen feltárt MB IIA-nak több megtelepedési fázisa is volt, ami hosszabb időszakaszt igényel, másrészt az egyiptomi Középbirodalom tárgyait egy urbanizált kultúrának kellett használnia és vennie, ez nem kapcsolható a korábbi korszakra jellemző félnomád népességhez. 24 Később az M. Bietak által vezetett Tell el-Dab'a-i ásatások ismét az alacsony kronológiához vezettek vissza. A kánaánita eredetű MB IIA leletek a településen egyidősek voltak a 12. dinasztia végével (ie. 19. szd.) és a 13. dinasztiával kb. (ie. 1786-1633), ugyanakkor az MB IIA és B közti átmenetnek tartott edények a 13. dinasztia második felével voltak egykorúak. Ezért Bietak az MB IIA-t ie. 1900 és 1710 közé tette.25 Ez az alacsony kronológia sok nehézséget okozott a palesztinai régészettel foglalkozóknak. Ha elfogadják ezt a kronológiát, akkor el kell vetniük a legtöbb tudós által elfogadott mezopotámiai „Middle Chronology”-t. 191. A szerző, A. Mazar szerint feltehető, hogy Bietak nézete túl extrém. Talán túl kevés még az egyiptomi adat ahhoz, hogy az MB IIA elejét meghatározzák. Másrészt a korszak végét is csak akkor lehet majd pontosan megtalálni, ha az MB IIA és B átmenetét jelző edénytípusokat még precízebben körülhatárolják. Mivel az MB IIA és B közti átmenet sima, lassú és törés nélküli kulturális fejlődés volt, így nehéz meghatározni a pontos korát. A. Mazar szerint a legvalószínűbb az 1800 – 1750 közötti időszak. (lásd még 195.old.) A középső bronzkor IIB-C (MB IIB-C) időszaka (kb. ie. 1800/1750 – 1550) Bevezetés Az MB IIA és B közti átmenet zökkenőmentes, békés kulturális fejlődés volt. A korszakban alapított városok és vidéki települések tekintélyes száma jelzi, hogy a népesség jelentősen nőtt 23 W. F. Albright: The Archaeology of Palestine 1960, p. 84, a későbbi datálását lásd BASOR 176 (1964); pp. 38-46; 184 (1966) pp. 26-35 és 209 (1973) pp. 12-18, COWA 2 = Chronologies in Old World Archaeology, ed. R. W. Ehrich, Chicago, 1965 pp. 54-57; Kenyon (1979) pp. 155. 24 Mazar IEJ (Lásd 1. lábjegyzet). Ezt a datálást követte W. G. Dever és P. Gersetnblith pld. lásd utóbbit The Levant (Lásd 2. lábjegyzet) pp. 101-108. 25 Bietak AJA 88 (1984) pp. 471-87
Szíria-Palesztinában. A nemzetközi politika is kedvezett a kánaánita városok fejlődésének. Egyiptomban a 12. dinasztia után hanyatlás következett. A 13. dinasztia fáraói még rendelkeztek valamennyi kapcsolattal Kánaánban – ezt bizonyítják a különböző helyen talált szkarabeuszok: pld. Büblosz, Ebla. Hamarosan azonban Egyiptom elveszítette erejét, az ún. Második Átmeneti Korban. A hükszosz megnevezést a hellenisztikus egyiptomi történetíró, Manethon vezette be, aki így határozta meg az Alsó Egyiptomban ez idő tájt uralkodó, idegen eredetű fáraókat. A név eredetileg két egyiptomi szóból ered: „hekau khasut”, azaz „idegen uralkodók”. Ezek az idegenek kánaániták voltak, akik korábban a Delta keleti részén telepedtek meg, majd saját dinasztiát alapítottak (15. dinasztia), fővárosuk Avarisz (a bibliai Zoan) lett, amelyet Tell el-Dab'a-val azonosíthatunk. A hatalmas város leletanyaga szinte teljesen azonos az MB IIB palesztinai és szíriai városok anyagi kutltúrájával. 192. Észak-Szíria történeti fejlődését részben a Mari levéltárból, részben az Alalakh-i (Tell Atchana az Amuq – völgyben) VII. rétegben talált (ie. 17. szd.) levéltárból ismerjük. A szövegekből kiderül, hogy a nyugati-sémi, „amorita” expanzió, ami a 2. évezred elejétől kezdődött, továbbra is folytatódott, amelynek következtében nyugati-sémi, „amorita” királyságok alapultak szerte Szíriában és Mezopotámiában. A törzsek átvették a mezopotámiai kulturális örökség nagy részét mind Mezopotámiában, mind Szíriában. A Mari levéltár korában egy politikai status quo alakult ki az „amorita” királyságok között ( Dél-Mezopotámiában Babilon, Eshnunna és Larsa, észak- Mezopotámiában Asszíria és Mari, észak-Szíriában Yamhad, közép-Szíriában Qatna és Felső-Galileában Háczór.) A termékeny félhold északi része szinte teljesen nyugati-sémi uralom alatt állt. A hatalmak hamarosan egymás ellen fordultak, végül Hammurapi erősödött meg Babilonban. Uralmának a hettita támadás vetett véget ie. 1595 körül (a „Middle Chronology” szerinti dátum).26 A középső bronzkor e későbbi periódusában új etnikai csoport tűnt fel: a hurriták. ÉszakMezopotámiában ismerjük őket az ie. 3. évezredtől. Számuk megnövekedett és fontos tényezővé váltak mind ott, mind észak-Szíriában. Többen közülük Palesztinába is eljutottak és belevegyültek a kánaáni népességbe, amit pld. egy Gézerben talált ékírásos tábla hurrita személynevei is igazolnak. A hettiták indo-európai népcsoportja Anatólia keleti részén alapított birodalmat. Elég erőssé váltak ahhoz, hogy elfoglalják Yamhadot (bele tartozott Alalakh is) ie. 1630 körül, majd Babilont ie. 1595 körül. Ugyanebben az időben Kánaán nem ment keresztül válságon az MB IIB folyamán. Még a hükszoszok egyiptomi kiűzése és a 18. dinasztia felemelkedése sem eredményezett kulturális törést, csak a térség déli részén, ahol jelentős volt a város-pusztulás. Alfázisok és kronológia Az ie. 2. évezred anyagi kultúrájának fejlődését nehéz fázisokra, alfázisokra különíteni. Az MB II esetében az első probléma rögtön jelentkezik amikor a korszak kezdetét és végét akarjuk meghatározni. További gond, hogy az MB II-n belül az MB IIA és B átmenetét a kultúra folyamatossága miatt szintén nehéz meghatározni. Nagy számú edénytípus és 26 J.-R. Kupper in CAH, vol.2, part 1, pp. 1-39
mintakincs van, amit mind az MB IIA végéhez, mind az MB IIB elejéhez tudunk kapcsolni.27 Így egy speciális kifejezést kezdtek használni több ie. 18. századra tehető sírcsoport leletanyaga esetében: „Átmenet a középső bronzkor II. szakaszának A és B fázisa között” (Transitional MB IIA-MBIIB).28 W. F. Albright és G.E. Wright 2 főbb alfázisra osztotta a periódust: MB IIB és MB IIC, az utóbbi a legutolsó 100 évet ölelte fel. Ez az alosztás főként a kerámiatipológián alapul, elsősorban a Sikhem-i és Gézer-i ásatások alapján.29 A. Mazar szerint azonban ez bár értékes és precíz régészeti vizsgálat, nem lehet kiterjeszteni a teljes régióra. Szerinte inkább regionális és nem időbeli alfázisokat jelentenek. K. Kenyon a Jerikó-i ásatás alapján a gazdag leletanyagú MB IIB-C temetőt vizsgálva 5 egymást követő csoportot különített el (I-V), amely a fokozatos változást mutatta ki a kerámia leletegyüttesben. Az általa meghatározott alfázisokat azóta újra megvizsgálaták és ez alapján alapvetően két, egy korábbi és egy későbbi kerámiaegyüttest különítettek el. A. Mazar ezt a két alfázist (MB IIB-C) egy fejezetben tárgyalja. Az MB IIB-C kor abszolút datálása az egyidős egyiptomi és mezopotámiai leletanyagoktól függ. Valamennyi fogodzót jelent még ezen kívül a Mari levéltár hivatkozása Háczór-ra. Ezekből az utalásokból úgy tűnik, hogy Háczór abban az időben egyike volt a Közel-Kelet legnagyobb városainak. 194. Háczór területe ebben az időben két részből állt, a tellen felépített Felső-Városból és a hozzá csatlakozó sík Alsó-Városból. Y. Yadin az Alsó-Városban az MBIIB-t a XVII. réteggel azonosította. Ma ezt a réteget tekintik Háczór legkorábbi MB IIB, vagy még inkább MB IIA és B közti átmenethez tartozó településének. Ez az a réteg, amit tehát egyidősnek tekinthetünk a Mari levéltár korával. Ugyanakkor Mari levéltára egyidős Hammurapi babiloni uralmával, aki uralkodásának 36. évében elpusztította Mari-t. Sajnos Hammurapi uralkodásának ideje vitatott. 4 időpont is lehet uralkodásának kezdete: ie. 1900, ie. 1848, ie. 1792, ie. 1728. (Különbözőképpen értelmeznek egy csillagászati megfigyelést a Vénusz csillagról Ammisaduqa, Hammurapi egyik elődjének korából.)30 A dátumok közül a harmadik a legelfogadottabb, ez a „Middle Chronology” szerinti datálás. Ez alapján tehát Mari pusztulása 27 Például van egy Hazor-i sír, amelyet Yadin MB IIB-nek határozott meg és ezzel kapcsolta össze az MBA város megalapításának korát is. Azonban a sírban talált formák közül több határozottan az MB IIA-hoz köthető, csak kevés mondható MB IIB-nek. A sír használatának ideje nagyon rövid volt és az MB IIA és B átmenetének idejére esett. (ca. 1800 – 1750 B.C.E.). See Yadin: Hazor: The Head of All These Kingdoms, Jerusalme, 1974 , pp. 265-272. 28 C. Epstein: 'Atiqot 7 (1974) pp. 13-39 (Héber) 29 D. Cole, Shechem I: The Middle Bronze IIB Pottery (ASOR Excavations Reports) Winnona Lake, 1984. 30 H. Tadmor in WHJP, vol.2, pp. 63-84, but see P.J. Huber et al. Astronomical Dating of Babylon I and Ur III Occasional Papers on Near East 1:4, Malibu 1982; Huber in P. Aström (ed.) High, Middle or Low ? Acts of an International Colloquium on Absoluta Chronology Held at the University of Gothenborg 20th-22nd August, 1987, Gothenborg, 1987, part.1, pp. 5-17. Ez az új nézet azt mondja, hogy Hammurappi uralkodásával kapcsolatban csak a magas, vagy hosszú kronológia elfogadható, azaz uralkodásának ideje ie. 1848-1806. Azonban ez a datálás bonyolulttá teszi az Egyiptommal való egyeztetést, főleg Bietak ásatásai után, aki a levantei MBA -t ez alapján alacsonyra datálta. (Lásd 25. lábjegyzet)
ie. 1756, és magát a Mari levéltárat az ie. 18. szd. első felére lehet datálni. Ebből aztán vissza lehet következtetni arra, hogy a nagyméretű Háczór városát kb. ie. 1800 körül alapították, amely dátum egyben az MB IIA és B átmenetének korát is jelzi. 31 A korszak kronológiájának másik sarokköve a hükszoszok egyiptomi története és a palesztinai leletek között van. A 15. dinasztia hükszosz fáraóinak és tisztviselőinek neve több szkarabeuszról is ismert szerte Palesztinában. Nagy számban kerültek elő Tell el-Ajjul-ból, amely szoros kapcsolatban állt a hükszosz uralkodókkal, az is lehet, hogy része volt a hükszosz birodalomnak. 195. Egyéb korabeli szkarabeusz lelőhely: Tell el-Far'ah (S), Jerikó, Gézer, Lákis stb. Ezek a szkarabeuszok kronológiai kapcsolatot adnak Palesztina MB IIC leletanyaga és az egyiptomi 15. dinasztia között.32 Avarisz, a hükszoszok fővárosa valószínűleg ie. 1720 és 1700 között alapult. Erre következtethetünk a „Four hundred years” sztéléből, amely egy emlékező sztéle. Ebben I. Szeti, mielőtt fáraó lett volna, megemlékezett Széth isten 400 éves évfordulójáról, akit Avarisz fő istenének tartottak. Avarisz (Tell el-Dab'a) feltárója , Bietak egy extrém alacsony kronológiát határozott meg az MB IIB-C Palesztinával kapcsolatban.33 A datálása alapja, hogy a tellen az MB IIA leletei egyidősek a 13. dinaszita korával , míg az MB IIC anyag a 15. dinasztia leletanyagával egykorú. Bietak több német egyiptológust követve a hükszosz uralmat ie. 1650-1541 közé datálta, ez alapján Kánaánban az MB IIA és B közti átmenet ie. 1720 körülre, míg az MB IIB és C közötti átmenet ie. 1570 körülre helyezte. Ezt az alacsony kronológiát többször is bírálta W.G.Dever. Valóban ez a datálás ellentmond a mezopotámiai „Middle Chronology”-nak, a Háczór-i ásatások eredményeinek és ezzel együtt a Mari levéltár kormeghatározásának is. Ugyanakkor ha Mezopotámia vonatkozásában az alacsony kronológiát fogadjuk el, akkor Bietak adataival egybevágnak, azonban még ekkor is az átmenetekkel kapcsolatban megadott évszámait 20-30 évvel feljebb kell emelni. A. Mazar szerint a teljes MB II 3 fázisra való felosztása (A, B, C) jól megalapozottnak tekinthető a rétegtan és a régészeti leletek alapján. Az MB IIA egyidős a 12. dinasztia korával és talán a 13. dinasztia. uralkodásának első 50 évével (ie. 1800 /1750-ig), az MB IIB egykorú a 13. dinasztia hátralévő éveivel (ie. 1650 -ig), míg az MB IIC párhuzamos a hükszosz uralommal, azaz a 15. dinasztiával (ie. 1540-ig). 197. Településformák Az MB IIB-C idején a megtelepedett életforma általánossá vált, a térségben sok új város és falu alakult. A városok centralizált központi hatalma, a társadalom szervezettsége lehetővé tett, hogy a városok nagyméretű erődítményeket emeljenek. A városállamok rivalizáltak 31 W.F.Albright BASOR 144 (1956) pp. 27-30; ibid. 176 (1964), pp. 38-46; ibid. 179 (1965), pp. 38-43. 32 Weinstein BASOR 241 (1981) pp. 8-11 33 Bietak, lásd 25. lábjegyzet, és a választ W. G.Dever in Tufnell Festschrift ed. J. Tubb, 1985, pp. 69-78
egymással. Háczór Alsó-Városa az ie. 1800-as években jött létre. A város alaprajza jó példája a korabeli grandiózus építkezéseknek.34 A város (Alsó és Felső együtt) mérete kb. 200 acre (közel 141 hold), egyedülálló volt Palesztinában. Speciális státuszát a Biblia is megörökítette (Józs. 11:10). Ezen kívül több erődített város hálózta be Kánaánt, amelyeket a későbbi késő bronzkori
egyiptomi dokumentumokból jól ismerünk. Felső-Galileai nagy városai Háczór és Dán voltak, az északi völgyekben Kabri, Akkó (Acre), Yoqneam, Megiddó, Taanach, Bét-Shean, Tel Shimron, Rehov, a tengerpart mentén és filiszteus földön: Áfek, Tel Gerisa, Jaffó, Tel Poran, Tel Nagila és Tell el-Ajjul. Ashdód és Tel Mor városait a korszak végén alapították. Több MB IIA város viszont ebben a régióban elhagyatottá vált: Tel Burgah, Tel Zeror, Tel Hefer. A Seféla főbb városai: Gézer, Tel Batash (a bibliai Timna), Beth-Shemes, Lákis és Tell Beit Mirsim voltak. A központi hegyvidéken: Sikhem, Tell el-Far'ah ( N ), Silo, Tell Sheikh, AbuZarad (bibliai Tappuah), Béthel, Gibeon, Jeruzsálem, Beth-Zur és Hebrón (Tell er-Rumeideh) voltak. A Jordán-völgy legfontosabb városa Jerikó volt. Az MB IIB-C városok déli határvonala a Negev északi részn húzódott, Beer-Sheba és Gáza patakjai mentén: Tel Malhata, Tel Masos, Tell el-Far'ah (S). Transzjordániával kapcsolatos MBA ismereteink még korlátozottak, erődített településeket ismerünk Amman-ból, Sahab-ból (délkeletre Ammantól) és Tell Safut-ból (északnyugatra Ammantól). 34 Yadin (1972) pp. 27-125
Az erődített városok mellett, sok vidéki kis falu is létezett. 198. A központi hegyvidéken folytaott terepbejárások nyomán ilyen típusú MBA telepüések százait fedezték fel, amelyeket aztán a késő bronzkor folyamán feladtak. Egy nagyobb vidéki falut tártak föl Jeruzsálemtől nyugatra a Rephaim völgy mentén, ahol a korábbi korai bronzkor végén alapított település tovább élt az középső bronzkor idején is. A telep magában foglalt több tucat acre beépített területet a völgy teraszain, védelmi rendszer nélkül.35 További vidéki falu került elő Givat Sharet-ből, Beth-Shemestől délkeletre egy domb tetején. A települések alapján némi elképzelésünk lehet a korabeli vidéki életről. Temetők és egyedülálló sírüregek a térség különböző területein kerülnek elő, a településektől távol, amely arra utal, hogy félnomád vagy pásztor népekhez tartozhattak. Pld. az Efrat temető Betlehemtől délre, ahol több MB IIB temetkezés került elő egy távoli gerincen. A közelben nem ismerünk egykorú települést, bár épp Rephaim esete mutataja, hogy az ilyen jellegű telepüések sokszor rejtetten maradnak a későbbi mezőgazdasági teraszok alatt. Erődítés Földsáncok (rampart, glacis) Az ie. 18.-17. században új típusú, bonyolult védelmi rendszerek épültek a városok körül. Két típus alakult ki, de mindkettőnek ugyanaz volt a lényege: mesterséges falat emeltek földrétegekből a városok köré, amelyek megnehezítették az ostromot és lehetetlenné tették az aláásásokat.36 Föld rampartok már az MB IIA-ban is létesültek egy kevés északi, tengerparti városban (lásd 180. old.). Az MB IIB-ben ez a védelmi forma általánossá vált az új városi központokban: Háczór (Alsó Város), Dán, Kabri, Tel Mevorakh, Dor, Sikhem, Tel Batash (Timnah), Askelon, Tel Masos (a Negev északi részén.) 200. A föld rampartokat hatalmas mennyiségű földből építették, lejtősre képezték ki sokszor egy központi, függőleges alapozás mindkét oldalán. Háczór-ban és Dán-ban a központi, alapozó fal 8-10 méter széles és kb. 10 méter magas volt. Több helyen kőből épített fal támogatta meg a rampartot a lábánál. (Yavneh-Yam). A rampart alapanyagát az előterükből nyerték, ami így egy fajta sáncárokká vált. Pld. Háczór, Tel Batash.
35 E. Eisenberg és G. Edelstein feltárása (1984-87) 36 Yadin BASOR 137 (1955) pp. 23-32, P. Parr, ZDPV 84 (1986) pp. 18-45, Kaplan, lásd 7. lábjegyzet
A rampartokat általában geometrikus formájúra igyekeztek építeni. Háczórban alapvetően derékszögű formája volt, Yavnah-Yamban, ahol a rampart keleti része maradt meg, szintén derékszögű rampart-forma létezett, Tel Batash-ban a rampart szinte teljesen négyzetes volt (200 x 200 m) 201. A rampart egy másik változata került elő Sikhem-ből, ahol a a rampart egy kőből épült támfalból és mögötte mesterséges feltöltésből állt. Ezt az MB IIC-ben készítették, a korábbi szokott típusú rampart helyén. A támfalak 8 méter magasan még ma is állnak.37 Hasonló földrampart-okat Szíriából ismerünk: Karkemis, Ebla, Qatna, Tell Sefinet Nuh (Damaszkusztól északra) településein. Több ezek közül hatalmas volt: Eblában a rampart által körülölelt terület majdnam 150 acre volt (105 hold), Qatna-ban ugyanez 250 acre (kb. 176 hold). Palesztinában csak Hazor 200 acre területe közelítette meg a Szíriai városok területét. A rampartok építésének szokása eredetileg észak-Szíriából ered, az ie. 2. ée. elejéről. 202. A Háczór-i, Dán-i legkorábbi palesztinai rampartok kora az MB IIB eleje, az ie. 1800-as évek. Összegezve azt mondhatjuk, hogy a rampartok építésének ideje az ie. 19.-18. század volt, vagyis az MB IIA és az MB IIB eleje, szerte Levante területén. Rampartokat ismerünk a Nílus -Delta keleti részéből is. (Tell el-Yehudiyeh és Heliopolis). Tipikusan a hükszoszokhoz köthető védelmi építmény lehetett, akiknek a kultúrája szintén Szíria-Palesztinában eredt.38 37 Wright (lásd 11. lábjegyzet) pp. 57-79; J.D. Seger, EI 12 (1975), pp. 34-45; W.G.Dever, BASOR 216 (1974), pp. 30-52. 38 G.R.H. Wright: ZDPV 84 (1986), pp. 1-17; ibid: 85 (1969), pp. 24-34
Az MB IIB erődítések másik típusa a glacis = egy mesterségesen kialakított, összetömörített földből épült óriási lejtő egy már létező hegyen, vagy dombon. A glacis tulajdonképpen olyan, mint a rampart, csak nincs meg a belső lejtője és a „magja”. A glacisok álatlában 30%os dőlésszögűek voltak. Ilyan glacisok kerültek elő a Jezréel-völgytől dél felé: Taanach ?, Megiddó ?, Siló, Tel Gerisa, Jaffó, Gézer, Jerikó, Lákis, Tal Nagila, Tel Malhata ?, Tell elFar'ah ( S ), Tell el- Ajjul. Nagyon masszívak voltak és többféle módszerrel igyekeztek megállítani eróziójukat. Gézerben például a glacisba beépítették a korábbi település törmelékeit, valamint mészkő-darabokat, ezzel erősítve a földrétegeket. Jerikóban Kenyon a glacis 3 rétegét különítette el, amit 3 különböző fázisának vélt, azonban úgy tűnik, hogy ezek az egymásra rakott rétegek inkább a glacis építési módszerét illusztrálják. Tel Gerisha-ban téglasorokkal erősítették meg a glacis földjét. Siló-ban támfal erősítette a földből és mészkőből épített glacist. A glacisok külső felületét rendszerint mészkövekkel burkolták, ami így símává tette felületét. A glacis lábánál néhány esetben támfalat is építettek. A rampartokkal ellentétben a glacis ritkán jelenik meg Szíriában. Talán egyik lehetséges felűnése Alalakh VII. rétege ie. 17. szd. Földből épült glacisokat a korai bronzkorból is ismerünk. Eddig csak egy MB IIA korú glacis került elő (Tel Poleg), amely a kora bronzkori glacisokkal mutat rokonságot, mind méretében, mind szerkezetében. Az MB IIB-C glacisok általában sokkal hatalmasabbak ennél, csak nehezen vezethetőek vissza a kora bronzkori előzményekre. 204. A korai és középső bronzkori glacisok lehetséges kapcsolata még nyitott kérdés.39 A. Mazar szerint az MBII-ben alkalmazott, jól kidolgozott védelmi rendszer két tradíció kombinációjából ered. A szabadon álló földrampartok az ie. 2. ée. elejéről, észak-Szíriából erednek, majd az MB IIA-ban elterjedtek észak-Palesztinában, később, az ie. 18.szd.-ban Palesztina belső területein. Ezt a módszert vették át az MB IIB-C korban a már létező hegyeken épült városok is, ahol a glacis építési technikáját már a korai bronzkorból ismerték. Siló: földből épült glacis és középső bronzkori fal
Városkapuk Az MB IIB-C-ben új típusú városkapukat építettek. A kapukat védő derékszögű, szimmetrikus építmény magában foglalt 2 masszív tornyot a bejárat két oldalán. A kapun 39 Parr (Lásd 36. lábjegyzet) - szerinte van kapcsolat
keresztülvezető utat meghosszabbították, a kapuszerkezeten belül az utat 3 pár falkiugrással és 2 őrkamrával tagolták. Az emeletes őrtornyokban őrszobák voltak, amelyek tetőzete az utat is lefedte. Ez a kapuszerkezet általánosan elterjedt volt a korszakban mind Szíriában, mind Palesztinában. Első feltűnési helye Ebla volt, még az MB IIA-ban, későbbi szíriai megjelenései: Alalakh (VII. réteg), Qatna és Karkemis. Palesztinában ez a kapu-típus került elő Háczór-ban, Megiddó-ban, Sikhem-ben, Gézer-ben, Bét-Shemesh-ben, Yavneh-Yam-ban és Tell el-Far'ah-ban( S)40. Szíriában nagy méretű, szépen megmunkált kőlapokkal (orthosztrát) erősítették és díszítették a falak alsó részét a kapun keresztülvezető utak belső oldalán. Az orthosztrátok alkalmazása általános a kor építészetében, azonban Palesztinában csak korlátozott mértékben terjedtek el. ( pld. Sikhem, Gézer ) 207. Egyfajta variációja az előbbi kapu-típusnak, amikor a szerkezetben csak egy falkiugrást építettek, egy őrszobával. Ilyen pld. az MB IIA kapu Akkó-ban, a Sikhem-i keleti kapu (talán az MB II végéről), és a Dán-i kapuépítmény.41 Az utóbbi nagyon jó állapotban maradt fent, még fedett teteje is megmaradt, feltehetően amiatt, mert nagyon hamar kiment a használatból nem sokkal felépítése után, majd rögtön ezután földsánccal borították be. Tégla ívek támasztották alá a kapun keresztülvezető út tetőzetét. A kapun keresztülvezető széles és egyenes út könnyű járást biztosított a szekerek és egyéb kerekes járművek számára.
40 Architecture, pp. 107-119 (Héber), Z. Herzog, Das Stadttor in Israel und in den Nachbarländern, Mainz, 1986; G.R.H. Wright: ZDPV 101 (1985), pp.1-8; B. Gregori, Levant 18 (1986), pp. 83-102 41 J.D.Seger: Levant 6 (1974), pp. 117-130; A. Biran, IEJ 34 (1984), pp. 1-19
208. (Általános vélemény, hogy a harci szekereket a hükszoszok vezették be Egyiptomban, ezért nyugat-Ázsiában a harci szekerek jól ismertek lehettek a második évezred első felétől.) Az MB II erődítésrendszer arra utal, hogy Szíria-Palesztinában ez idő tájt nagy gazdagság és erős központi hatalom volt. A védelmi rendszerek kialakításának fontos oka volt a városállamok egymás elleni harca. Emellett az új típusú fegyverek megjelenése - faltörő kos és harci szekér - is hatással volt az új típusú védművek kialakulására. Városi építészet Városok alaprajza és lakóépületek A középső bronzkori városok alaprajza nem igazán ismert, mivel meglehetősen kevés ásatás tárt fel teljes települést. Azonban ha összerakjuk a különböző ásatási eredményeket, akkor az lesz a benyomásunk, hogy magas fokú urbanizáció létezett a korabeli Kánaánban. A középületek kiváló technikával épültek: kőalapozással és agyagtégla-falakkal. Kövezett utak, széles terek bizonyítják a tervszerű, központilag összefogott építkezéseket. Sikhem-ben és Megiddó-ban a közterületen nagy palota és közelében egy-egy önálló, hatalmas templom állt. Hasonló városszerkezet észak-Szíriából ismert: Alalakh, Ebla. Sikhemben a középületek a városfal és városkapu közelében épültek. A kapu belső oldalán nagy, nyitott tér terült el, a városfalakra pedig kis építmények, talán barakkok sora épült. Az egyik kapu közeli építmény talán a királyi negyedhez kapcsolódó másik templom lehetett. Megiddó-ban egy hatalmas méretű palota épült a szakrális negyed közelében, a tell keleti oldalán, a városkapu felé haladva. Ugyancsak tervezett város-alaprajz volt : Kabri-ban, Áfek-ben, Gézer-ben és Tell elAjjulban is. A régészeti feltárások során lakónegyed került elő: Megiddó-ban, Tel Nagila-ban, Tell elAjjulban és még egy kisebb faluból, Beth-Shemesh közelében. 209. Megiddó-ban a középső bronzkor folyamán a lakónegyed többször is átépült (XI-X rétegek) azonban fő vonalaiban változatlan maradt: párhuzamos utcák, zárt terek és a lakónegyedek derékszögű blokkjai. Tell el-Ajjul (City II)) jó példája az MB II végi városoknak. Hosszú utcák osztották a várost különféle negyedekre, amelyek mindegyike gazdag, többszobás házakat foglalt magába. A legtöbb településen talált korabeli ház egy központi udvarból és az azt körülvevő szobák sorából állt. Ez a jellegzetesen mediterrán háztípus első ízben tűnik fel
ebben a korszakban Palesztinában. Paloták MB IIB-C korú paloták kerültek elő Kabri-ban, Megiddó-ban, Áfek-ben, Lákis-ban, Tell elAjjul-ban és talán Háczór-ban, azonban ezek egyik esetben sem lettek teljesen feltárva. Mindegyik palota hatalmas komplexum volt, több közülük méretében meghaladta az 1 000 m2 is: egy tágas udvar adta a középpontját, amelyet termek és különféle szobák vettek körül. Lákis-ban és Tell el-Ajjul-ban a masszív, vakolt agyagfalak alsó részét orthosztrátok borították, ez valamilyen mértékű szíriai hatást mutat.42 Áfek-ben egy részben feltárt MB IIB palota képviseli ezt az épülettípust. A palota egyik szárnya (kb. 1000 m2) magában foglalt egy tágas, hatalmas bejáratú termet, két oszloppal alátámasztott tetőt. Az oszlopok alapzata 1,8 m átmérőjű volt, padlózatát 0,25 m vastag összetömörített, kemény vakolat borította és falainak alapozása 2 m mély volt.
Áfek: a monumentális MB IIB palota egyik szárnya 210. A Megiddó-i (XI réteg) és Tell el-Ajjul-i (City II) paloták tágas udvarból és az azt körülvevő termekből-szobákból álltak. Kabri-ban a palota padlózata szépen kidolgozott motívumokkal volt festve, technikája felidézi az egyidős mükénéi palota-díszítéseket, amelyeket Krétáról ismerünk.43 Háczór-ban (Area F) egy óriási építmény (23 x 46 m) maradványai kerültek elő, amelyek valószínűleg egy palotához tartoztak. (Y.Yadin, az első ásató dupla-templomnak határozta meg). Két egymáshoz csatlakozó, négyzetes térből állt, mindkettőben egy-egy tágas udvar és azokat minden oldalról körülvevő szobák voltak. Az épület alatt csatorna húzódótt, amely egy földalatti kamrába, talán a királyi sírokba vezetett.
42 D. Ussishkin, TA 10 (1983), pp. 105-108 43 J.R. Stewart: Tel el-Ajjul: The Midle Bronze Age Remains, Gothenborg 1974, Kabri leleteit lásd 3. lábjegyzet.
A fenti kánaáni paloták, hasonlítanak a korabeli szíriai palotákhoz: pld. Alalakh (VII réteg), Ebla és Tilmen Huyuk (a mai Törökországon belül). 211. A szíriai paloták jellemzői: a tágas udvar, termek, porticus-ok, az orthosztrátok gyakori használata a falak mentén. A Mari-i palota – a korszak legnagyobb és legismertebb „amorita” uralkodói rezidenciája – alaprajzában és díszítésében a mezopotámiai hercegi palotaépítészetet idézi fel. Az MB II palesztinai és szíriai paloták így bizonyítják a helyi, független városkirályok fejlődését és gazdagságát.
Hazor, MB IIB-C palota alaprajza (XVII. réteg) Templomok Az MB II-C templomépítészet talán az egyik legjobb példája a Levante szerte megjelenő építészeti és talán vallási egységességnek. A korabeli templomok: Ebla, Alalakh, Ugarit, Háczór, Megiddó, Sikhem, Tell el-Hayyat, Tel Kitan és Tell el-Dab'a (Avarisz) hasonlóságot mutatnak mind alaprajzukban, mind formakincsükben.44 Az épületek mindegyike monumentális, téglalap, vagy négyzetes alaprajzú, vastag, feltehetően magas falakkal. Belső terüket egy nagy terem alkotja, amelyek bejárattal szembeni oldalán áll a „szentek szentje”. 212. A legegyszerűbb templomokban (pld. Ebla és Háczór Area A) a templom egyetlen téglalap alaprajzú, ún. „hosszú terem”-ből állt (long room), hátsó falán egy kis szentéllyel, ami a „szentek szentje” volt. A jobban kidolgozott típus ezen kívül egy bejárati részt is magában foglalt a főcsarnok előtt. (Ebla 2. templom, Alalakh, Háczór Area H, Megiddó, Sikhem, Tell 44 P. Matthiae (Lásd 13. lábjegyzet), pp. 125-132, 200-203; L.Wooley: Alalakh, Oxford 1955, pp. 43-59; C.F.A. Schaeffer Syria 12 (1931) p. 9., ibid. 14 (1933), p. 122, ibid. 16 (1935 ) pp. 154-156; Yadin (1972), pp. 67-105; Wrigth (Lásd 11. lábjegyzet) pp. 103-122; Bietak: Proceedings of the British Academy 65 (1979) pp. 247-252, 284-285; G.R.H.Wright PEQ 103 (1971) 17-31; Wright: Ancient Buildings in South Syria and Palestine, vols. 1-2, Leiden, 1985, 229-247.
el-Dab'a.) A templom-homlokzatok kidolgozása változatos lehetett: Ebla-ban két antae volt a széles bejárati csarnok elején, Sikhem-ben és Háczór-ban két masszív, négyzetes torony állt a bejárat két oldalán, Alalakh-ban és Tell el-Dab'a-ban a bejárati csarnok „széles termével” (broad room) együtt három osztatú lett az épület szerkezete. A fő terem legjellemzőbb paramétere hosszának és szélességének aránya. Alalakh-ban, Ras Shamra-ban (Ugarit), Háczór-ban (Area H) és Tell el-Dab'a-ban (Temple III) a fő terem inkább széles, mint hosszú (broad room). Más templomoknál a fő terem inkább hosszú, mint széles (long room), ami feltehetően az ie. 3. évezredi, észak-mezopotámiai hagyományokra utal. Eblában egy „long room” templom található, amely az ie. 20-19. századra datálható (bár feltehetően használatban maradt az ie. 18-17. században is). Más településeken a „long room” templom nem jelenik meg az MB II előtt. Ezeket a monumentális, szimmetrikus templomokat a nyugati-sémi kultúrákban használt templom-típusok alapjának tekinthetjük, ahol a helyi pantheon főisteneit: Hadad, Istár, Samas, Dagon, Resef tisztelték. Ez a templomtípus használatban maradt a késő-bronzkor folyamán és szerkezetében hasonló a jeruzsálemi (salamoni) templomnak is.
Középső bronzkori templomok alaprajza. (A) Sikhem; (B) Megiddó; (C) Háczór Area H A kis méretű középső bronzkori városokban és falvakban, mint Tel Kitan és Tell el-Hayyat (mindkettő a Jordán-völgyben) kis méretű, szimmetrikus templomok álltak, amelyek a megaron építészettel mutatnak hasonlóságot. Szerkezetileg egy fő teremből és egy bejárati csarnokból állnak. Tel Kitan-ban egy sor szakrális kőoszlop (macebah) állt a templom előtt. Bár ezek a vidéki templomok méretükben nem jelentősek, mégis jól tükrözik a szimmetrikus templom-típusok korabeli dominanciáját. A középső bronzkori kultikus objektumok másik csoportját alkotják a nyitott, szakrális terek. Nahariyah-ban egy MB IIA korban alapított, nyitott, kultikus tér került elő. 45 A nyitott tér 45 A. Biran ed. : Temples and High Places in Biblical Times, Jerusalem, 1981, pp. 47-81 (M. Dothan)
közelében egy nagy épület is állt, valószínűleg segédhelyiségként szolgált. Gézerben 10 függőleges oszlopot magában foglaló, nyitott kultikus központ került elő, amely jól demonstrálja a bibliai „magas helyek” kánaáni kultuszban való használatát. Az álló kövek talán isteneket, vagy embereket: királyokat, illetve ősöket jelképezhettek, akiket ezeken a helyeken tiszteltek.
Mezőgazdasági célú csatornák A középső bronzkori agrotechnikát csak nagyon kis mértékben ismerjük. Az egyetlen példa Háczór Alsóvárosán kívül feltárt öntözőrendszer. A kővel-fedett csatornák több száz méter hosszan futnak és talán az egyik kapu közelében kapcsolódnak a város csatornahálózatához. (Area P). A szennyvizet szállították ki a városon kívülre. Temetkezési szokások A középső bronzkor B-C fázisában a soksíros temetkezés vált általánossá. Ez a temetkezési szokás összefüggött a városi társadalommal, amelynek családjai hosszú generációkon keresztül ugyanoda kívántak temetkezni. A periódus gazdag, sziklába vájt üreges temetkezései tucatjával kerültek elő Jerikóból.46 Az elhunytat egy faágyra fektették a sírüreg közepén. Hasonló temetkezési forma - bár lehetséges, hogy valamennyivel korábbi időbőlismert Baghuz-ból, Mari közeléből. Jerikóban a régebbi temetkezések maradványait az üreg szélébe gyűjtötték össze, míg az új holttest került az ágyra, vagy annak közelébe. Ugyanabban a sírüregben temetkezések tucatjai voltak, gazdag mellékletekkel együtt. (Edények, többféle élelem maradványaival, fatárolók, fegyverek, különféle szerszámok, ékszerek és pecsétek.) Szokatlan jelenség a jerikói sírok esetében, hogy a szerves anyagok részben megmaradtak, különösen a fából készült bútorok és szerszámok.
46 K.M. Kenyon: Digging up Jericho, London, 1957, 233-255; idem Excavations at Jericho, vol.1., London, 1960, 263-518; idem Excavations at Jericho, vol.2, 1965, pp. 167-478.
Jerikó „H 22” tömegsír
214. A középső bronzkor másik temetkezési formája a városon belüli, házak alatti sírkamrák építése. Ez a temetkezési forma terjedt el pld. Megiddó-ban, ahol ilyen típusú sírok tucatjai kerültek elő.47 Háczórban az Area F területén álló hatalmas épület alatt, hosszú, sziklába vájt alagutak húzódtak, amelyek nagy, föld alatti kamrákban végződtek. Bár leletek nem voltak benne, hasonlóak az Ebla Q területén álló palota alatt feltárt MB II korú üregekre, amelyek gazdag leletanyagú hercegi sírok voltak. Ahogy korábban már említettük Háczórban az F terület épülete szintén feltehetően palota volt, az alatta levő üregek pedig királyi temetkezések nyomai lehettek. Ez a gyakorlat szintén ismert késő bronzkori Ugarit-ból és valószínűleg Megiddó-ból is.48 További jellegzetes MB II temetkezési forma az edénybe rakott gyermek-temetkezések, amelyek a házak padlója alatt, vagy az udvar földjében kerülnek elő. A nagyobb kancsók felső részét szándékosan összetörték, majd a gyermekek holttestét belehelyezték a kísérő leletekkel együtt (kenőcsöt tartalmazó kis kancsó és ékszerek). Ez a gyakorlat sajátosan csak az MB II-ben jelent meg és nem folytatódott a késő bronzkorban. Elterjedése talán a magas gyermekhalandósággal függhet össze. Fazekasság és külső kapcsolatok Az MB IIB-C kerámia minősége különösen jó. A fazekasok mesterien használták a korongot és változatos formájú, vékony falú, magas hőfokon kiégetett edényeket állítottak elő. Több edényforma az MB IIA-ban bevezetett típusokból származott, ez szignifikánsan jelzi a két korszak közötti folytonosságot. Csak precíz tipológiai tanulmányok (rétegekhezhez köthető 47 K.M. Kenyon: Levant 1 (1969) pp. 25-60. 48 P. Matthiae: Archaeology 33 (1980), pp. 68-77; idem: Ugarit Forschungen 11 (1979), pp. 563-569
MB IIB-C kerámia Megiddóból és Jerikóból (A) Ciprusi import kancsó, (B) Tell el-Yahudieh típusú kis kancsó
edények és edénytöredékek, időben egymást követő sírcsoportok kerámia anyaga) alapján lehet meghatározni a periódus belső kerámia-tipológiai fejlődését.49 Itt csak korlátozottan egy kevés jellegzetes vonásra tudunk kitérni. A fényezett vörös szlip (folyékony agyagos massza, amit bőrszáraz felületű agyagedény falára kentek, majd besímítottak), amely gyakran feltűnt az MB IIA edényeken, fokozatosan eltűnt az ie. 18.szd. folyamán és felváltotta a fehér vagy krémszínű szlip használata, főként a kisebb edények esetében. Festett díszítést ritkán használtak, rendszerint egyszínű (sötétbarna, fehér háttéren), egyszerű motívum formájában tűnt fel: vízszintes szalagok, szalagkötegek, koncentrikus körök, néhány esetben madarak vagy antilopok. 216. A kisméretű, illatos kenőcsök tárolására szolgáló kancsócska az egyik legnépszerűbb edénytípus a korszakban. Ez az edénytípus folyamatos fejlődésen ment keresztül az MB IIAtól a korszak végéig: a körte formájú kancsók helyét fokozatosan felváltották a hengeres testűek. Míg az MB IIA kancsócskák rendszerint fényezettek és vörös szlippel bevontak, addig az MB IIB-C-ben készültek síma, vagy néhány esetben festett felületűek. Jól elkülöníthető csoportot alkotnak az ún. Tell el-Yehudieh kerámiák. Az edénycsoport a nevét egy a Nílus-Delta keleti részén fekvő városról kapta, ahol először azonosították. A csoport főként kis kancsókat tartalmaz, de vannak köztük állatalakos (hal, madár), emberfej-
49 Kenyon (Lásd 46. lábjegyzet), Jericho I-II ; Cole (lásd 29. lábjegyzet), Amiran (1969), pp. 93-124
formájú és gyümölcsalakú edények. A csoporthoz tartozó edények könnyen felismerhetőek a bepontozásos díszítésről, amelyet valamilyen éles eszközzel végeztek. A beböködött pontokból geometrikus motívumok: vonalak, körök és háromszögek rajzolódnak ki. Sok esetben az edények felszíne fekete, a bepontozott lyukakat pedig fehér mésszel töltötték ki. Kánaánon kívül ez az edénycsoport megjelenik Egyiptomban, főként a Nílus keleti deltájában, a föníciai tengerpart mentén és Cipruson. Ez az edénycsoport jól példázza Palesztina, Fönícia és az egyiptomi Nílus-Delta keleti részének kulturális homogenitását a hükszosz uralom idején, továbbá a korszak virágzó kereskedelmi kapcsolatait Ciprussal. A jelenlegi kutatások többféle helyi műhely meglétét mutatták ki, amelyek a helyi tradíciót is beleolvasztották ebbe az edénytípusba. Pld. Afula-ban (Jezréel-völgy) a helyi fazekasműhelyben helybéli barnássárga agyagból, sajátos színű, formájú és méretű kancsók készültek. A Nílus keleti – Deltájában is működött egy független kerámiaműhely, amely nagyon hasonló formájú, de tipikusan fekete felületű, fehér mészbetétes edényeket készített.50
Jellegzetes, élesen tagolt testű, finoman ülepített agyagból készített tálak tűntek fel az MB II utolsó fázisában. Különlegesen jó megmunkálásuk miatt az edények teste jellegzetesen vékonyfalú, szinte tojáshéj-szerű. Ez az edénytípus képviseli a kánaániták legfinomabb kivitelű kerámiáját. Tovább az ie. 16. szd. folyamán két jól elkülöníthető edénycsoport jelent még meg: az ún. „Csokoládé fehéren” (Chocolate on White)és a „Kétszínű” (Bichrome) kerámiák. Az előbbi csoportba gyönyörűen megformált tálak, kráterek, kancsók tartoznak, amelyeket vastag fehér szlip fed és sötétbarna festés díszít. A díszítőmotívum: általában geometrikus, bár néha előfordul antilop, vagy hal is. 217. Ez a csoport ritkább és elterjedése is korlátozott. Elsősorban az északi területeken, azon belül 50 M. Kaplan: The Origin and Distribution of Tell el-Yahudiyeh Ware, Gothenborg, 1980
is a Jordán-völgyben jelenik meg (Bét-Shean és Pella környéke), ahol feltehetően a műhelye is volt. A „Kétszínű kerámia” sokkal jelentősebb szerepet játszott és elterjedtebb volt. Az MB IIC vége előtt jelent meg, ezt igazolja Tell el-Ajjul (City II), Megiddó ( X. réteg) és Tell elDab'a. Utóbbi településen a hükszoszok kiűzése előtti utolsó fázisra datálható. Ennek a kerámiatípusnak a használata folytatódott a késő bronzkorban is, egészen III. Thotmeszig. 218. A Ciprussal való kereskedelmi kapcsolatok az MB II folyamán nagyobb részt a rézszükségletből eredtek. Egyiptom, Levante és Ciprus között a kereskedelmi kapcsolatok meglétét az edények árucseréje is bizonyítja. A kerámialeletek vizsgálata lehetőséget ad a régiók közötti kapcsolatok feltárására. A ciprusi edények importja az MB IIA végétől kezdődött, mennyisége növekedett az MB IIB alatt, és korlátozottan, de tovább folytatódott a késő bronzkor idején is. A ciprusi edények könnyen tipologizálhatók, a különféle műhelyek díszítése és a kronológia szerint. Rendszerint kézzel formáltak, a tök forma általános, úgyszintén az egész testet beborító festés. A díszítés legtöbbször fehér szlip háttéren futó barnás-fekete színű függő vonalakból és szalagkötegekből áll. (White Painted Group) vagy vörös festés tűnik fel a fekete háttéren (Red on Black Group). Az ie. 16. szd. elejétől félgömb formájú tálak (tejesedény) jelentek meg.
A Tell el-Yehudiyeh áruk ciprusi megjelenése reprezentálja a kereskedelmi kapcsolatok fordított irányban való meglétét. Csekélyebb a mükénéi kultúrával való kapcsolat nyoma, amelyet egy kevés Kánaánban talált mükénéi edénytöredék jelez. A kánaáni városok és a hükszosz kelet-Delta települések közti szoros kapcsolatot jelzi az egyiptomi áruk nagymértékű beözönlése Palesztinába, illetve ezen tárgyak helyi utánzatainak megjelenése. (Alabástrom és fajansz edények, szkarabeusz pecsétek, és az egyiptomi hatás megjelenése a helyi glyptikus = pecsételő művészetben.)
Fegyverek Az MB IIB-C bronz fegyverek az MB IIA formákból fejlődtek ki. A kacsacsőr fejsze eltűnt, felváltotta egy új típus: a keskeny, kicsi, véső-formájú fejsze. A tőrök pengéje levél-alakú volt, felületüket sokszorosan hornyolták, markolatuk fából készült, amelynek végét kőmarkolatgomb díszítette. A lándzsahegyek lemeze megnyúlt, fémtüskéjük hosszú lett. Két
harcos sírjából (az egyik jerikói, a másik Tell el-Frah (N)-i ) a teljes korabeli fegyverzetet ismerjük: tőr, balta, széles bronzöv. 219.
MBIIB-C (A) Bronz tőr, lándzsahegy, ruhatű és fejsze; (B) faragott csont berakások, amelyek fa kozmetikai dobozokat díszítettek
Shiloh-ban egy egyedülálló, tenyérformájú bronz balta került elő, amelynek párhuzama csak Mezopotámiából ismert.51 Művészet A fejlett MB IIB-C művészetet reprezentálják a kisszobrok, ékszerek, hengeres pecsétek, szkarabeuszok, csont-és elefántcsont berakások.
Kisszobrok fémből A középső bronzkorban a kisméretű fém férfi- és női istenszobrok népszerűek lettek.52 Első feltűnésük az ie.2.évezredre tehető, Bübloszban, észak-Szíriában és Anatóliában, később Szíria és Kánaán belső területei. Bübloszban több mint ezer kisszobrot találtak egy depoleletben a Középbirodalom korára keltezhetően. Hasonló példányokat Palesztinából is ismerünk, főként Nahariyah-ból és Megiddó-ból. Több női alakot arany, ezüst, vagy bronz lemezből vágtak ki és kovácsolással munkáltak meg.
51 I. Finkelstein-B.Brandel, The Israel Museum Journal 4 (1985), pp. 17-26 52 O. Negbi: Canaanite Gods in Metal, Tel Aviv, 1976.
Jól megmunkált példányai ennek a típusnak a Gézer-i és Tell el-Ajjul-i darabok késő MB II kontextusból.53 Más szobrokat öntéssel készítettek nyitott formákban, vagy viaszveszejtéses eljárással zárt öntőformákban. Egy nyitott öntőforma került elő a Nahariyah-i kánaánita szentélyből, amely egy szarvas, meztelen női istennőt ábrázol. Ennek fémöntvénye is előkerült ugyaninnen. Feltehetően Astartét ábrázolja. Alakja gyakran tűnt fel hengeres pecséteken és későbbi kánaáni szobrokon is.
Kőből készült öntőforma és öntött bronz szobor Nahariyah kánaáni
53 J.D. Segger BASOR 221 (1976 ), pp. 133-139; A Tell el-Ajjul-i leleteket O. Negbi a LB IA-ra datálta, az ie. 16. szd. második felére See: O. Negbi: The Hoards of Goldwork from Tell el-Ajjul, Gothenborg 1970; Kempinski, IEJ 24 (1974) pp. 145-152 Mazar szerint a depó a CityII-höz tartozott, amelyet a hükszoszok kiűzése után pusztítottak el, azaz az idetartozó leleteket a MB II második felére kell datálni.
Ékszerek A középső bronzkorban hosszú, ezüst, vagy bronz ruhatűket használtak egy hosszúkás, test köré csavarható ruhadarab megtűzéséhez. 222. Általában magasabb hivatalnokok, vagy királyok használták, mint felsőruhát, vagy nehezebb anyagból készült felöltőt. Pontos kinézetüket a hengeres pecsétekről ismerjük. Nagyszámú arany és ezüst ruhatű reprezentálja az uralkodói réteg gazdagságát. Tell el-Ajjul-ból (City II) három depo-leletet ismerünk, amelyben jól megmunkált arany ékszerek voltak, feltehetően a gazdag városból elragadott zsákmány részei. A város pusztulása a hükszoszok egyiptomi kiűzésével kapcsolható össze.54 Az ékszerek között függők, gyűrűk és fülbevalók voltak. Utóbbiak között egy madárformájú is van, amelyet granulációs technikával gazdagon díszítettek. Emellett előkerültek aranylemezből kivágott függők, amelyeket a termékenység-istennő bevésett jelképeivel díszítettek ( fej, női nemi szervek ). Hasonló típusú arany ékszereket ismerünk a Tell elDab'a-i (Avarisz) hükszosz temetőből és az Ebla-i királyi sírokból. Egy Siló-ból ismert ezüstfüggőn a viharisten szimbóluma volt, ami jól ismert Anatóliából is. Ez a függő utal az anatóliai hettita kultúrával fennálló kapcsolatra.
Három arany függő és szalag (diadém?) Tell el-Ajjuk-ból ie. 16. szd.
Pecsételők díszítése Két típusú pecsétet ismerünk a középső bronzkor második szakaszából: 1. szkarabeuszok , 2. hengeres pecsétek. A két típus jelzi a kánaáni kultúrára gyakorolt kettős befolyást: Egyiptomét és Mezopotámiáét. A Második Átmeneti Korban egy jól elkülöníthető szkarabeusz-típus jelent meg, az ún. „hükszosz szkarabeuszok”.55 Formájuk megtartotta a 54 Negbi Lásd 53. lábjegyzet 55 O. Tufnell: Studies on Scarab Seals, Warminster, 1984
hagyományos egyiptomi formát, míg motívumuk vagy geometrikus díszítés, vagy hibás, jelentés nélküli egyiptomi hieroglifák. Ez a tárgytípus jól példázza a Felső-Egyiptom-i hükszosz kultúra milyenségét: átvették a tőlük idegen egyiptomi kultúrát, de sok esetben jelentés nélkül. Csak néhány szkarabeuszon tűnik fel egy-egy hükszosz uralkodó, vagy magasabb tisztségviselő neve. Az utóbbi szkarabeuszok többsége MB IIB-C kontextusból kerül elő Palesztinában, főként a Tell el-Ajjul-ból (City II). Ezek fontos bizonyságai a hükszoszok és dél-palesztinai rokonaik között fennálló szoros kapcsolatnak. 56
Egy sajátos, szépen kimunkált hengeres pecsételő stílus fejlődött ki az ie. 18. szd.-ban Szíriában. Ezt „szíriai stílus”-nak nevezik. Az egyik legfontosabb gyártási központja Aleppóban volt, Yamhad királyságának fővárosában. Használata elterjedt Alalakh-ig, a királyság másik jelentős városáig.57 223. További fontos manufaktúrák lehettek a távoli Qatna-ban és Háczór-ban is. A szíriai díszítési stílus ötvözte a mezopotámiai, a helyi és egyiptomi elemeket. Minden más leletnél pontosabban mutatja meg számunkra a kánaáni művészet és ikonográfia korabeli fejlettségét. Innen ismerjük a kánaáni viharisten, Bál (Hadad) és a termékenység-istennő, Astarte első ábrázolásait, és a királyi-hivatalnoki ruhaviseletet. A dekorációs motívumok között találunk szfinxet, griffet, állatokat támadó oroszlánt. Ezek a motívumok a következő évszázadokban a kánaáni művészet egyéb területein is népszerűek lettek. A helyi, palesztinai pecsétvágó műhelyek a szíriai és egyiptomi elemeket egy helyi, eklektikus stílusban egyesítették. Egy másfajta miniatűr-kézművesterméket képviseltek a faragott csontberakások. Ezek a lapos, csontból faragott lemezek burkolatként szolgáltak fatárgyak, bútorok számára.58 A dekorációs motívumok között koncentrikus kőröket, az egyiptomi Jed-szimbólumot, madárformát stb. találunk. Kivételes esetben a motívumok között ember – és állatalakok tűnnek fel. Ebben a periódusban ritka az elefántcsont faragvány. Egy egyiptomi példányon egy oroszlán támad meg egy hegyi kecskét – a motívum az MB II szíriai hengeres pecsételőkről ismert és később a késő bronzkori elefántcsont-plaketteken is népszerű díszítő elem.
56 A. Kempinski: Syrien und Palästina ( Kanaan ) in der Letzten Phase der Mittelbronze IIB Zeit. Wiesbaden 1983, J. M. Weinstein, BASOR 241 (1981), pp.8-10; R. Giveon: JNES 51 (1965), pp. 202-4 57 D. Collon: The Seal Impression from Tell Atchana/ Alalakh, Neu-kirchen-Vluyn 1975; idem: Ugarit Forschungen 13 (1981), pp. 33-43 58 H.A. Liebowitz, IEJ 27 (1977) pp.89-97
Egyiptomi Jed-szimbólum Szobrok A korszak egyetlen kőből faragot szoborszerű művészeti terméke Tell Beit Mirsim-ből került elő - egy alsó felén díszített kis sztéle formájában. A sztélére egy hosszú ruhás, vastag öves férfit faragtak. Ezt a viseletet jól ismerjük a korabeli hengeres pecsétekről és fémszobrokról: a kánaáni papok és királyok öltözete volt ez.59 A kőfaragó művészet további példányai: szobrok, reliefek, sztélék szép számban ismertek viszont észak-Szíriából, 224. pl. Ebla, Ras Shamra (Ugarit), Alalakh. Ezek a leletek nagyfokú szaktudásról tanúskodnak. Írásbeliség Csak kevés MBIIB-C írott forrást ismerünk. Ezek ékírásos akkád szövegek, amelyeket agyagtáblákra írtak. Ekkoriban az akkád vált a Közel-Kelet „lingua franca”-jává. Professzionális írnokok működtek a nagyobb szíriai városokban és Háczór-ban, akik jól ismerték az akkád nyelvet és a mezopotámiai irodalmat. Háczor-ból eddig 4 akkád ékírásos táblát ismerünk: egy jogi dokumentumot, egy jósláshoz használt feliratos májmodelt, egy mezopotámiai súly - és mértékrendszert felsoroló listát, valamint egy helyi, nyugati sémi nevet egy koorsó oldaláról. Egy Gézer-i agyagtáblán névlistát olvashatunk, míg Hebron-ból áldozati állatok regisztere került elő.60 Ez a néhány lelet tükrözi, hogy a hivatalnok réteg ebben a periódusban az akkád nyelvet használta Kánaánban, míg a néhány hükszosz szkarabeuszon előforduló hieroglifa azt jelzi, hogy ez az utóbbi írástípus kevésbé volt ismert Kánaánban. Valamikor az ie 2. évezred folyamán a kánaániak egy saját, alfabetikus írásrendszert is 59 R. Merhav: The Israel Museum Journal 4 (1985) pp. 27-42 – Az Albright által adott „Serpent Stele” nevet el kell felejteni. 60 M. Anbar-N. Na'aman TA 13-14 (1986-87), pp. 3-12
kifejlesztettek, a „Proto-Kánaáni” írást. Ennek pontos dátuma vitatott. Egy nézet szerint megjelenése az MB II-re tehető (A. Gardiner, B. Zass ) 226. A középső bronzkor vége Az egységes és magas városi kultúra Kánaánban, Szíriában és a Nílus-Deltában a középső bronzkorban élte zenitjét. Két fontos esemény hozta meg ennek a virágzó korszaknak a végét: 1.) a hettiták támadásai északról Szíria felé az ie. 17. szd. végétől, amely miatt Yamhad királysága – és Aleppo összeomlott. A kultúra virágzása megszakadt. Észak-Mezopotámiából hurriták költöztek Szíriába, néhányan tovább költöztek Palesztinába. A népesség összetételének ezen módosulása később nagy hatással lett a következő korszak kultúrájára 2.) a hükszoszok kiűzése Egyiptomból az ie. 16. szd. közepén. A hükszosz hercegek a NílusDeltából Dél-Palesztinába menekültek. Az egyiptomiak követték őket és ostrom alá vették Sharuhen városát, a hükszoszok dél-kánaáni menedékét. Ezt az akciót még több egyiptomi támadás, ostrom és általános zűrzavar követte, amely tendencia a kánaáni városok többségében kimutatható pusztulásréteg formájában.63 A városi kultúra összeomlott. Bérsheba és a Besor patak mentén és ettől délre a települések teljesen megsemmisültek és a következő periódusban csak nagyon lassan újultak meg. (Tell el-Ajjul = Sharuhen?, Tell el-Far'ah (S), Tel Malhata, Tel Masos.) A Sefélán és a tengerparton lévő városok szintén elpusztultak és lakosságuk összetétele is némiképp megváltozott. 227. (Tell Beit Mirsim, Gézer, Tel Batash, Áfek ). Az északi tengerpart mentén több város, pld. Kabri teljesen elnéptelenedett. A központi hegyvidék területén és a Jordán-völgyben a középső bronzkori városok és falvak sora pusztult el, ezek közül csak néhány éledt meg a következő korszakban. (pld. Jerikó, Hebron, Bét-Zur, Jeruzsálem, Siló). Mindennek ellenére az MB II végén lezajló válság nem törte meg teljesen a kánaáni kultúrát Nem történt kultúra-váltás. Az északi területek nagyvárosai, mint Háczór, Megiddó ugyan elszenvedtek valamiféle pusztulást, azonban hamarosan ugyanúgy felépültek. A legnagyobb templomokat ugyanolyan szerkezettel megújították és a késő bronzkorban is használták. A kulturális kontinuitást úgyszintén megerősítik a kerámia-leletek, a kézműves termékek és a művészeti motívumok. Összefoglalva: az ie. 16.szd. közepének nagy pusztulásrétegei csak a középső bronzkori civilizáció végét jelzik, nem a kánaáni kultúra összeomlását.
63 Weinstein lásd 56. lábjegyzet pp. 1-10
