Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
Általános Szerződéses Feltételek Lakossági Fogyasztó Teljes Ellátás Alapú Szerződéséhez Jelen Általános Szerződési Feltételek („ÁSZF”) az Energetikai Központ Zrt. („Kereskedő”) Lakossági Teljes Ellátás Alapú Villamos Energia Adásvételi Egyedi Szerződésének („Egyedi Szerződés”) elválaszthatatlan részét képezi a Kereskedő Üzletszabályzatával együtt. 1.
A szerződés fogalma Jelen ÁSZF szerint a szerződést kötő felek szerződés alatt a köztük létrejött Egyedi Szerződést és mellékleteit (továbbiakban „Egyedi Szerződés”) valamint az Általános Szerződési Feltételeket és mellékleteit együttesen értik.
2.
A szerződés alanyai A szerződés alanya a Lakossági Fogyasztó („Fogyasztó”) és a Kereskedő.
3.
A szerződés tárgya A Kereskedő kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződésben foglalt feltételek mellett és minőségben a Fogyasztó villamosenergia-igényének megfelelően folyamatosan villamos energiát szolgáltat, a Fogyasztó pedig kötelezettséget vállal arra, hogy a villamos energiát a szerződésben foglalt feltételek mellett vételezi és annak ellenértékét rendszeresen megfizeti.
4.
A szerződés létrejöttének és hatályba lépésének előfeltételei A Fogyasztóval kötött szerződés feltétele az Üzletszabályzatban rögzítetteken túl, hogy a villamos energia adásvételi szerződés aláírásával a Fogyasztó kijelentse, hogy a felhasználási helyen villamos energia díj-tartozása nincs, amiatt ellene behajtási eljárás jelenleg nincs, és az elmúlt 6 hónapban nem is volt folyamatban. Amennyiben a Fogyasztó nyilatkozata a szerződés megkötésének időpontjában valótlan, úgy a szerződés nem jön létre, illetve, amennyiben a nyilatkozat valótlanságára utóbb derül fény, úgy a szerződés a Kereskedő erről való tudomásszerzésének időpontjában bármely további intézkedés nélkül a következő Fordulónapon megszűnik, amelyről a Kereskedő a Fogyasztót írásban értesíti. A Kereskedő azonban jogosult ettől a szabálytól a Fogyasztó javára eltérni, és a szerződést a jövőre nézve felmondani. Ebben az esetben a szerződés a felmondásban megjelölt nappal szűnik meg. A szerződés ilyen okból történő megszűnése esetén a Fogyasztó a szerződés szerinti díjak alapul vételével számított 10 napi átlagfogyasztásnak megfelelő összegű kötbért köteles a Kereskedő részére megfizetni.
5.
A szerződés időbeli hatálya A Kereskedő és a Fogyasztó a szerződéseket, az Egyedi Szerződésben meghatározott szállítási időtartamra, vagy határozatlan időre köthetik. A határozott idejű szerződést a Kereskedő és a Fogyasztó 12 hónap időtartamra kötik, mely további 12 hónappal automatikusan meghosszabbodik, kivéve abban az esetben, ha az első 12 hónap letelte előtt legalább harminc nappal valamelyik fél kifejezetten úgy nyilatkozik, hogy nem kívánja a szerződés további 12 hónappal történő meghosszabbodását.
6.
Kereskedő kötelezettségei A Kereskedő feladata a felhasználási hely villamos energia igényének teljes biztosítása, az ehhez szükséges villamos energia beszerzése. A Kereskedő az illetékes Elosztói Engedélyessel kötött együttműködési megállapodás alapján teljes körűen gondoskodik a profilos fogyasztók ellátásáról. A Kereskedő saját mérlegkört nem működtet, a Fogyasztó a Kereskedő által képviselt mérlegkörbe lép be. A Fogyasztó számára Kereskedő a mérlegkör tagságot díjmentesen biztosítja. A villamos energia kereskedelmi szerződés alapján Kereskedő kötelezettségeinek teljesítési helye az átviteli hálózat. A villamos energia kereskedelmi szerződést a Kereskedő részéről teljesítettnek kell tekinteni, amennyiben szerződése alapján a Fogyasztó igényének megfelelő mennyiségű villamos energia az átviteli hálózatba betáplálásra került. A szerződés szerinti villamos energia eljuttatása a Fogyasztó csatlakozási pontjáig az érintett elosztói engedélyes feladata, ezért a fogyasztási helyen átadott villamos energia minőségi vagy mennyiségi hibájáért Kereskedő nem vállal felelősséget.
1
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
A Kereskedő további kötelezettségeit és felelősségét részletesen az Üzletszabályzat és a jogszabályok határozzák meg. Kereskedő által vállalt és a Magyar Energia Hivatal által határozatban megállapított garantált szolgáltatásokat, valamint ezek be nem tartásának jogkövetkezményeit az Üzletszabályzat tartalmazza. 7.
Fogyasztó kötelezettségei A Fogyasztó a közcélú villamos energia hálózatra történő csatlakozás érdekében köteles az Elosztói Engedélyessel hálózati csatlakozási szerződést kötni. A hálózati csatlakozási szerződés kötelező tartalmi elemeit a VET Vhr. 2. sz. mellékletét képező a Villamos Hálózati Csatlakozási és Hálózathasználati Szabályzat 13. §-a tartalmazza. A Fogyasztó a közcélú villamos energia hálózathoz való folyamatos hozzáférés és a hálózat használata érdekében köteles az Elosztói Engedélyessel hálózathasználati szerződést kötni. A hálózathasználati szerződés kötelező tartalmi elemei a VET Vhr. 2. sz. mellékletét képező Szabályzat 16. §-a sorolja fel. A szokásos tartalmi elemeken túl, a lakossági profilos Fogyasztók esetében tartalmaznia kell a (i) profilbesorolást, (ii) a Mértékadó Éves Fogyasztás (MÉF) szerződéskötéskor megállapított induló értékét. Kereskedő és a Fogyasztó a közöttük létrejött szerződésben megállapodhatnak abban, hogy a rendszerhasználati díjat és a mennyiségi eltérés díját a Fogyasztó Kereskedőn keresztül fizeti meg. Ilyen megállapodás esetén az Elosztói Engedélyes a számlát a Kereskedő részére állítja ki és küldi meg. A Fogyasztó köteles a Szerződés időtartama alatt a hálózati csatlakozási és a hálózathasználati szerződését hatályban tartani. Teljes ellátásra vonatkozó szerződés a Fogyasztó hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződésében rögzített teljesítmények mértékéig köthető. Amennyiben az Elosztói Engedélyes arról értesíti a Kereskedőt, hogy a Fogyasztók a hálózati csatlakozási vagy a hálózathasználati szerződését megszegték, a Kereskedő a Fogyasztóktól azok legfeljebb egyhavi átlagfogyasztásának díjával egyenértékű biztosítékot kérhet. Amennyiben kiderül, hogy az Elosztói Engedélyestől kapott tájékoztatás téves vagy hibás volt, a biztosíték annak jegybanki alapkamattal növelt összege időarányos kamataival együtt visszajár. Amennyiben a Fogyasztó a Kereskedő által igényelt biztosíték átadását megtagadja, a Kereskedő jogosult a szerződést azonnali hatállyal felmondani. Amennyiben az Elosztói Engedélyes arról tájékoztatja a Kereskedőt, hogy a Fogyasztó hálózati csatlakozási vagy hálózathasználati szerződése megszűnt, akkor a szerződés is megszűnik. A Fogyasztó köteles a szerződésben meghatározott díjakat – számla ellenében – az ÁSZF és a szerződés rendelkezései szerint megfizetni. A Fogyasztó vállalja, hogy a szerződés időtartama alatt a Felhasználási hely teljes villamos energia szükségletét a Kereskedőtől szerzi be. A Fogyasztó tudomásul veszi, hogy ezen kikötés megszegése esetén Kereskedő a szerződést azonnali hatállyal felmondhatja. A Fogyasztó a villamos energia továbbadására nem jogosult. Amennyiben a Fogyasztó a Kereskedő szolgáltatásaival elégedetlen, panaszával a Kereskedő ügyfélszolgálatához vagy a fogyasztóvédelmi feladatokat ellátó közigazgatási szervhez fordulhat. A védendő fogyasztókra vonatkozó különös szabályok: A védendő fogyasztók a VET-ben illetve VET Vhr-ben meghatározott, szociálisan rászoruló, illetve a fogyatékkal élő Fogyasztók.
8.
A hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződések megbízotti kezelése Felek megállapodhatnak az Egyedi Szerződésben abban, hogy a Kereskedő a Fogyasztó hálózati csatlakozási és hálózathasználati szerződését megbízás keretében, képviselőként összevontan kezeli, és a Fogyasztó nevében jár el az alábbi feltételek szerint: 8.1. A Fogyasztó – figyelemmel a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. tv. 63. § (1) bekezdésében foglaltakra – megbízza a Kereskedőt, hogy a villamosenergia-vásárlási szerződéshez kapcsolódóan a Fogyasztó nevében minden felhasználási helye tekintetében területileg illetékes elosztói engedélyesnél a Fogyasztó igénye szerint a hálózathasználati és hálózati csatlakozási szerződést megkösse, illetőleg azt felmondja. 8.2. A megbízás a fentieken túl az kiterjed:
2
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
a. bekapcsolás megrendelésére; b. hálózatcsatlakozási és hálózathasználati szerződések megkötésében történő közreműködésre és a Fogyasztó nevében és javára a szerződések, és azok Felhasználó által igényelt módosításainak megkötésére; c. a Fogyasztónak a hálózati szerződéseket érintő adatváltozásainak közlésére az elosztói engedélyes felé; d. hálózathasználati szerződés alapján fizetendő jogszabályban meghatározott rendszerhasználati díjak a Fogyasztó nevében az elosztói engedélyes javára történő megfizetésére azzal, hogy az így megfizetett összeget jogosult a Kereskedő, a Fogyasztónak közvetített szolgáltatásként kiszámlázni. Nem tartozik e körbe a Fogyasztó szerződésszegéséből eredő díjak, költségek, kötbér, kártérítés, a Fogyasztó által megrendelt egyes elosztói tevékenységek külön díjai, csatlakozási díjak; e. hálózatcsatlakozási és hálózathasználati szerződések módosításakor a Kereskedőt képviselni az elosztói engedélyessel szemben; f.
hálózatcsatlakozási és hálózathasználati szerződésekkel összefüggő panaszeljárásban a Felhasználó képviselete az elosztói engedélyessel szemben.
felhasználói
8.3. A Fogyasztó köteles a megbízás teljesítéséhez szükséges – Felek által meghatározott adatot (pl.: mérésipont-azonosító, mérőberendezéshez kapcsolódó gyári számok, fogyasztói azonosító), okiratot (így különösen a korábbi közüzemi vagy hálózathasználati szerződését, igazolást a csatlakozási pontról, előző kereskedő neve) a Kereskedő rendelkezésére bocsátani. A Fogyasztó felelősséget vállal azért, hogy a Kereskedő részére a fenti szerződések megkötése érdekében átadott adatok a valóságnak megfelelnek. 8.4. A Kereskedő kijelenti, hogy semmilyen módon nem felel az átadott adatok pontatlanságából vagy elégtelenségéből származó következményekért, azonban mindent megtesz a felismerhetően pontatlan vagy hiányos adatok pontosítása vagy beszerzése érdekében. 8.5. A Fogyasztó a megbízás időtartama alatt jogosult önállóan, a Kereskedő nélkül intézni az ügyeit az elosztó engedélyessel. 8.6. A Fogyasztó a jelen szerződés aláírásával tudomásul veszi, hogy a jelen megbízás alapján kötött szerződésekből származó jogok a Felhasználót illetik, illetve a kötelezettségek a Felhasználót terhelik, ezért a Felhasználó felróható magatartásából vagy mulasztásából eredő következményekért a Kereskedőt semminemű felelősség nem terheli. 8.7. A Kereskedőt a hálózathasználati szerződés és a hálózati csatlakozási szerződés megkötésével vagy felmondásával kapcsolatos tevékenységéért megbízási díj illeti meg, amelynek mértékét a Felek között megkötött villamosenergia-vásárlási szerződésben rögzített ár tartalmazza. 8.8. A jelen megbízás annak mindkét fél általi aláírása napján lép hatályba. Jelen megbízás a felek közti villamosenergia-adásvételi szerződés időtartamára jön létre. 8.9. A jelen megbízás a Felhasználó és a Kereskedő között fennálló villamos energia adásvételére irányuló jogviszony – bármely okból történő – megszűnésével egyidejűleg, a Felek külön intézkedése vagy nyilatkozata nélkül megszűnik. A megbízás alapján kötött hálózati csatlakozási valamint hálózathasználati szerződésből származó jogok rendeltetésszerű gyakorlása, kötelezettségek teljesítése kizárólag a Fogyasztó kötelessége, azért a Kereskedőt felelősség nem terheli. Kivételt képez ez alól, ha a rendszerhasználati díjak megfizetése, a szerződésben rögzített árba beépítésre és kiszámlázásra kerülnek a Fogyasztó felé, majd ezt követően a Kereskedő elszámol az elosztóval a rendszerhasználati díjak vonatkozásában. A Fogyasztó szavatol azért, hogy a Kereskedő részére a hálózati csatlakozási és a hálózathasználati szerződés megkötése érdekében átadott adatok a valóságnak megfelelnek, ezért a Kereskedőt felelősség nem terheli.
3
Energetikai Központ Zrt.
9.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
A szolgáltatás minősége A Kereskedő a hálózati engedélyessel együttműködve, a jogszabályokban, hatósági előírásokban, szabványokban és az üzletszabályzatában megállapított színvonalon, a tőle elvárható módon, a rendelkezésre álló és biztosítható műszaki technikai feltételek mellett nyújtja a szolgáltatást. A szolgáltatott villamos energia feszültségjellemzői az MSZ EN 50 160. szabvány előírásai szerint: kisfeszültség névleges értékei és tűrése: 400/230V (±10%), hálózati frekvencia: 50 Hz (+2% –2%).
10. A villamos energia mérése A Felek közötti Villamos Energia forgalom mérése a vonatkozó szabványoknak, biztonsági és mérésügyi előírásoknak megfelelő, hatóságilag hitelesített fogyasztásmérő berendezéssel történik, amely az Elosztói Engedélyes tulajdonában van. Az energiaforgalom mérési feltételeinek hiányában az Elosztói Engedélyes számított vagy átalány jellegű fogyasztást állapíthat meg. Minden mérést, leolvasást és ellenőrzést az Elosztói Engedélyes végez el, és az adatokat közvetlenül juttatja el a Kereskedő részére. Amennyiben az Elosztói engedélyes az elszámoláshoz szükséges mérési adatokat nem juttatja el a Kereskedő részére, és a Kereskedő emiatt nem tudna eleget tenni a Fogyasztó felé számlakiállításra vállalt szerződési kötelezettségének, úgy a Kereskedő jogosult becsült mennyiségről szóló számlát kiállítani a Fogyasztó részére. A becsült mennyiségről szóló számla legfeljebb a Fogyasztó által leszerződött mennyiség vagy a MÉF alapján becsült havi fogyasztás egy havi átlagának felel meg. A Kereskedő azt követően, hogy az Elosztói Engedélyes a szükséges mérési adatokat rendelkezésére bocsátotta a tényleges fogyasztás alapján, elszámoló számlát állít ki. A hibás méréssel összefüggésben kiállított számlát a rendszerhasználó/Fogyasztó a téves vagy elmaradt számlázás időtartamával azonos időn belül, egyenlő részletekben jogosult kiegyenlíteni. Profilcsoportba sorolás, MÉF meghatározása A lakossági Fogyasztókat illetően terhelési profil alapú elszámolás került bevezetésre. Profil elszámolású Fogyasztó ugyanis minden olyan Fogyasztó, akinek az ellátása a kisfeszültségű hálózatról történik, és nem rendelkezik terhelési görbe regisztrálására alkalmas táv-lehívható fogyasztásmérő készülékkel. A fogyasztási helyet – több csatlakozási pont esetében csatlakozási pontonként – hozzá kell rendelni valamelyik, a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott, országosan, egységesen megállapított profilcsoporthoz. Az adott Fogyasztó profil csoportját a hálózathasználati szerződés megkötésekor az Elosztói Engedélyesnek kell megállapítania, és azt a hálózathasználati szerződésben rögzíteni kell. A profil alapú elszámoláshoz meg kell állapítani a Fogyasztó várható éves fogyasztását (Mértékadó Éves Fogyasztás, „MÉF”). A terhelési profilok alkalmazása segíti a lakossági Fogyasztók fogyasztásának megtervezését és menetrendjének az elkészítését a Felhasználási Hely két leolvasása közötti időszakban. Mindennek a részletes szabályait az Elosztói Szabályzat, valamint az elosztók üzletszabályzatai tartalmazzák. Hibás mérés esetén követendő eljárás Amennyiben a Felek bármelyike tudomást szerez az elszámolási mérés meghibásodásáról, akkor azt haladéktalanul telefonon és írásban (levélben, vagy faxon, vagy e-mailen) kell jelezze a másik Félnek és az Elosztói Engedélyesnek. Amennyiben a mérők meghibásodtak, a fogyasztási adatokat a Fogyasztó hálózathasználati szerződésének rendelkezései szerint és az Elosztói Engedélyes üzletszabályzatában leírtaknak megfelelően állapítják meg. Emellett, ha a fogyasztásmérő berendezés vagy annak valamely része hibás működésének időtartama visszamenőlegesen megállapítható, a már leolvasott adatokat helyesbíteni kell. 11. A villamos energia ellenértéke Fogyasztó köteles a Kereskedő általa elfogyasztott villamos energia Egyedi Szerződésben megállapított ellenértékét (szerződéses ár) megfizetni. A Kereskedő által alkalmazott szabad piaci villamos energia díjak, tarifák a Magyar Energia Hivatal jóváhagyásától függetlenek, azok mértékét a Kereskedő szabadon állapítja meg. Az Egyedi Szerződésben meghatározott szerződéses ár a fogyasztási hely szerinti egyetemes szolgáltatói árból biztosított kedvezmény alapján kerül kiszámításra. A szerződés alapján fizetendő díj nem tartalmazza az általános forgalmi adót (ÁFA), esetleges más adóterheket, díjakat, tarifákat, járulékokat, pénzeszközöket, amelyek a szerződés hatálya alatt érvényesek, és amelyeket a Fogyasztó köteles a díj mellett megfizetni. Ha a szerződés időtartama alatt ilyen adóterhek vagy más adó módjára megfizetendő pénzügyi terhek hatóságilag vagy jogszabály által
4
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
újonnan bevezetésre kerülnek, azokat a Kereskedő a Fogyasztó által fizetendő díjba változatlan módon beépíti. A Kereskedő jogosult tehát minden olyan jogszabály vagy hatóság által kivetett pénzügyi terhet automatikusan, de változatlan összegben továbbhárítani a Fogyasztóra, amelyet neki kell megfizetnie a szerződés tárgyát képező villamos energia szolgáltatás után. 12. Elszámolás Az elszámolás alapja Az elszámolási időszakban szolgáltatott villamos energia mennyiségét – a fogyasztásmérő berendezés nélkül történő villamos energia vételezés kivételével – a csatlakozási pontok leolvasásával az Elosztói Engedélyes állapítja meg, amit a csatlakozási pont és a mérési pont közötti méretlen berendezések veszteségével kell korrigálni. Az Elosztói Engedélyes a számlázás alapjául szolgáló adatokat eljuttatja a Kereskedő részére. Az elszámolási időszak és az elszámoló számla A Kereskedő a szolgáltatás díját elszámolási időszakra állapítja meg. Lakossági Fogyasztók fogyasztásmérő berendezését az Elosztói Engedélyes – a hálózathasználati szerződésben foglaltakkal összhangban – általában évente egyszer olvassa le, az elszámolási időszak ennek megfelelően egy év. A Kereskedő vállalja, hogy az általa nyújtott folyamatos szolgáltatás teljesítésének dátumát a kibocsátott számlákon feltünteti. A Kereskedő az elosztói engedélyestől kapott fogyasztási adatok alapján az elszámolási időszakra vonatkozóan elszámoló számlát állít ki a Fogyasztóval kötött szerződésben foglaltak szerint. Amennyiben a Fogyasztó a Kereskedő által kiállított számlát az elszámolási időszak utolsó napjától számított 15 naptári napon belül nem kapja meg, köteles erről Kereskedő telefonos ügyfélszolgálatát értesíteni. Amennyiben a fogyasztásmérő berendezés leolvasása nem valósul meg, abban az esetben az elszámolási időszak automatikusan meghosszabbodik az eredeti elszámolási időszaknak megfelelő időtartammal. A sikertelen leolvasás miatt Kereskedő jogosult részszámlát kibocsátani a leolvasás tervezett időpontjára vonatkozóan. Az éves leolvasási, elszámolási rendtől eltérően rendkívüli elszámolásra kerülhet sor (i) a szerződés megszűnésekor (pl. kereskedőváltáskor, a Fogyasztó elköltözése, illetve felhasználási hely megszűnése esetén), (ii) szerződésmódosításkor abban az esetben, ha a névleges csatlakozási teljesítmény meghaladja a profilozási határt. A részszámla Az elszámolási időszakon belül a Kereskedő részszámlákat állít ki a Szerződés szerint becsült fogyasztásról, felek megállapodás szerint 1, 3 havi, vagy 6 és 11 havi rendszerességgel. Becsült mennyiségről szóló számla Ha a Fogyasztó a Szerződés jogszerűen felmondja, a Kereskedő a fennmaradó elszámolási időszakokra jogosult becsült mennyiségről szóló számlát kiállítani, amely a felek közti végelszámolás előlegeként szolgál. 13. A számlák kiegyenlítésének módja Fogyasztó az Egyedi Szerződésben rögzített fizetési módon, az elszámoló bizonylaton rögzített teljesítési határidőben történő fizetéssel, Kereskedő nevében kiküldött bizonylatok (számlák) alapján egyenlíti ki a villamosenergia-szolgáltatással kapcsolatban felmerülő díjakat. Fogyasztók a szolgáltatás igénybevételével keletkező tartozásairól és arra vonatkozó befizetéseikről Kereskedő ún. ügyfélfolyószámlát vezet. Az elszámolt díjak kiegyenlítéshez rendelkezésre álló fizetési módok (i) készpénz-átutalási megbízás, (ii) csoportos beszedési megbízás alapján a Fogyasztó bankszámlájának megterhelésével, (iii) banki átutalás. A fizetési kötelezettség teljesítésének idő pontja A fizetést akkor kell a Fogyasztó részéről teljesítettnek tekinteni, amikor a pénzösszeget Kereskedő bankszámláján jóváírják. Ez a szabály irányadó abban az esetben is, ha a Fogyasztó a fizetési kötelezettségét készpénz-átutalási megbízással (sárga csekkel) teljesíti. A Kereskedő a Fogyasztónak visszajáró összegeket a Fogyasztó részére a következő számlá(k)ban jóváírja, addig a nevére vezetett folyószámlán tartja. A Kereskedő a Fogyasztó írásbeli kérésére a neki visszajáró összeget késedelem nélkül visszafizeti.
5
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
14. Kifogás a számla ellen Fogyasztó a számla ellen Kereskedőnél kifogást emelhet a számla esedékességét megelőző munkanapig. A kifogás bejelentésének a számla kiegyenlítésére halasztó hatálya nincs. Kereskedő vagy megbízottja köteles a kifogást megvizsgálni, és ennek eredményéről a Fogyasztót legkésőbb a kifogás kézhezvételétől számított 15 munkanapon belül írásban értesíteni. Ha a téves vagy elmaradt elszámolás miatt Kereskedőt, illetve megbízottját díj vagy díjkülönbözet illeti meg, a Fogyasztó fizetési könnyítés iránti kérelemmel élhet a Kereskedő felé. Ha a Fogyasztó fizetési könnyítés iránti kérelmét Kereskedő méltányolja, legfeljebb a téves vagy elmaradt számlázás időtartamával azonos időn belül egyenlő részletekben való megfizetéshez járulhat hozzá. A felek ilyen esetben írásos megállapodást kötnek. Ezen fizetési határidőkön túli teljesítés, valamint ha a Fogyasztó vagy fizető a további számláiban feltüntetett díjat esedékességkor nem egyenlíti ki, késedelmes fizetésnek minősül. Ha Kereskedő, vagy a Fogyasztó a megállapodás szerinti fizetési kötelezettségét határidőben nem teljesíti, köteles a külön jogszabályban meghatározott kamatokat, valamint az igazolt költségeket a másik félnek megtéríteni 15. Késedelmes fizetés Késedelmes fizetésnek minősül, ha a Fogyasztó nem intézkedik arról, hogy a részére küldött számlán feltüntetett díjat - a felek eltérő megállapodása hiányában - a számlán feltüntetett fizetési határidőig a Kereskedő bankszámláján jóváírják. Amennyiben a Fogyasztó a számla összegét az azon feltüntetett határnapig (esedékességig) nem fizeti meg, a Kereskedő a felek eltérő megállapodása hiányában a Ptk-ban meghatározott mértékű késedelmi kamatot számít fel. Amennyiben a Fogyasztó a szerződéses időszak alatt két esetben is 10 napot meghaladó késedelembe esik a számlák kifizetését illetően, úgy a Kereskedő jogosulttá válik a második késedelmet követő elszámolási időszaktól kezdődően résszámlát előre kibocsátani. A részszámla legfeljebb a Mértékadó Éves Fogyasztás vagy az éves szerződött mennyiség 1/12 részére vonatkozik, az előző időszaki egységáron kalkulálva, esedékessége a tárgyidőszak elseje. A Fogyasztó alaptalan számlakifogása esetén is – a befizetési határidőig ki nem egyenlített összeg erejéig – késedelmi kamatot köteles fizetni. A kamatfizetési kötelezettség kezdő időpontja a számlán feltüntetett határnapot (esedékességet) követő nap. Ettől eltérően, ha a Fogyasztó a számla ellenértékét készpénz-átutalási megbízással egyenlíti ki, a kamatfizetési kötelezettség legkorábban a késedelembe eséstől számított második naptól kezdődik. A kamatfizetési kötelezettség akkor is fennáll, ha a Fogyasztó késedelmét kimenti. Kereskedő jogosult a rendszerhasználó késedelmes fizetéséből adódó egyéb igazolt költségek felszámítására is. A késedelmes teljesítés esetén Kereskedő a Fogyasztó befizetésből először a költségeket, a késedelmi kamatot, majd a díjtartozást számolja el. 16. Kikapcsolás, hátralékok kezelése Amennyiben a Fogyasztó határidőre nem fizeti meg az általa igénybe vett szolgáltatások ellenértékeként felszámított díjakat az Kereskedő, a késedelmi kamat felszámítása mellett, hátralékkezelési eljárás alá vonja a tartozást. Kereskedő jogosult Fogyasztót, vagy a szerződés szerinti fizető felet telefonon megkeresni a hátralék rendezése érdekében. Ehhez a nyilvános telefonkönyvek adatait, illetve a szerződés kötésekor rendelkezésre bocsátott telefonszámokat, Kereskedő és a Fogyasztó/fizető közötti bármilyen kapcsolatfelvétel során a Fogyasztó hozzájárulásával a Kereskedő tudomására jutott telefonszámokat veszi igénybe. Kereskedő írásbeli fizetési felszólításban tájékoztatja a rendszerhasználót vagy a fizető felet, hogy ha nem rendezi a tartozást, a szolgáltatás felfüggesztése iránt intézkedhet. A jelen ÁSZF-ben foglaltak szerint Kereskedő, követeléskezelés céljából, jogosult a Fogyasztó/fogyasztási hely, ill. a fizető adatait harmadik fél részére a Fogyasztó/fizető előzetes tájékoztatása nélkül átadni. Fogyasztó fizetési kötelezettsége szerződésben megállapított időtartamon túl történő elmulasztása esetére Kereskedő az alábbiak szerint szerződésfelmondás és az ellátás felfüggesztés (kikapcsolás) lehetőségével élhet.
6
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
Amennyiben Kereskedő díjtartozás miatt a Fogyasztót a szolgáltatásból kikapcsoltatta, a szerződésszegést megalapozó körülmények megszűnése után, ha a Fogyasztó a szolgáltatásból történő kikapcsolás, újraindítás költségeit (szolgáltatás díja, pótdíj, kamat, kártérítés) megfizette, köteles kezdeményezni az ellátásba 24 órán történő ismételt bekapcsolását. Amennyiben a szolgáltatás felfüggesztése nem hajtható végre műszaki, vagy egyéb okok miatt, vagy a kikapcsoltatás hatására sem történik meg a tartozás rendezése, akkor a tartozással kapcsolatos adatokat az Kereskedő jogosult a tartozás behajtása érdekében ezzel foglalkozó, adatvédelmi lajstromszámmal rendelkező külső szervezetnek jogi vagy jogi úton kívüli eljárásra átadni vagy engedményezett követelésként harmadik félre átruházni. Ezen pontban meghatározott eljárásokkal összefüggésben felmerült költségeit Kereskedő jogosult külön eljárási díjként adósnak felszámolni. A hátralékkezelés során a Fogyasztó fizetési könnyítés iránti kérelmet nyújthat be Kereskedőhöz. A részlet- vagy halasztott fizetési megállapodás kötése Kereskedő részére nem kötelező. A kérelem elbírálásánál a tartozás mértéke, az elszámolás módja, a Fogyasztó fizetési fegyelme és a számlák lejáratának ideje a mérlegelési szempont. Kereskedő a megállapodás megkötésének feltételéül szabhatja a tartozás bizonyos részének egyösszegű, azonnali megfizetését. Kereskedő fizetési könnyítési megállapodás megkötését kamatfizetési kötelezettséghez kötheti. A kamat mértéke magasabb lehet a villamos energia adásvételi szerződésben meghatározott késedelmes fizetésre vonatkozó kamat mértékénél. Amennyiben Kereskedő hozzájárul a fizetési könnyítéshez, úgy a feltételekről a Fogyasztóval írásban megállapodást köt. 17. Szerződésszegés A Felek a Szerződésben vállalt kötelezettségeinek megszegése, így különösen a teljesítés elmulasztása, késedelme kötbér és kártérítés fizetési kötelezettséget keletkeztet, illetve a szerződés másik Fél által történő rendkívüli felmondását alapozza meg. A Felek mentesülnek a szerződésszegés jogkövetkezményei alól, ha bizonyítják, hogy az Vis Maior miatt következett be. A jelen pontban rögzített szerződésszegési esetek és azok itt előírt következményei nem zárják ki a szerződés bármely más pontjában meghatározott szerződésszegési eseteket, illetve az azokhoz fűzött jogkövetkezményeket. Fogyasztó általi szerződésszegés esetei és következményei: (i) A szerződésben vagy Kereskedő Üzletszabályzatában vagy ÁSZF-ében rögzített díjak, illetve a kötbér, vagy egyéb szerződésben meghatározott, Kereskedőnek járó összegek szerződés szerinti kifizetésével kapcsolatos kötelezettségét késedelmesen, illetve, írásbeli felszólítás ellenére nyolc (8) napot meghaladóan sem teljesíti, a szerződésszegés következménye:
késedelmi kamat,
a VET és a VET Vhr. által meghatározott kikapcsolás feltételek fennállása esetén, a kikapcsolás,
a szerződés felmondása,
a visszakapcsolás előre fizetős mérő felszereléséhez kötése.
(ii) Villamos energia átvételi kötelezettségét neki felróható okból 8 napot meghaladóan nem teljesíti, akkor is, ha erre azért nem képes, mert az adott fogyasztási helyen az elosztói engedélyes a Fogyasztó szerződésszegése miatt az ellátást szüneteltette vagy a fogyasztási helyet az ellátásból kikapcsolta. A szerződésszegés következménye azonnali hatályú felmondás és kártérítés. (iii) A Kereskedő által a fogyasztási helyek ellátására szolgáltatott villamos energiát Kereskedő előzetes írásbeli jóváhagyása nélkül továbbadja. A szerződésszegés következménye: azonnali hatályú felmondás és kártérítés; (iv) Hatályos hálózathasználati és/vagy hálózati csatlakozási szerződés nélküli vételez. A szerződésszegés következménye: a villamos energia adásvételi szerződés hatályát veszti; (v) Megsérti a Kereskedő teljes ellátási jogát. A szerződésszegés következménye azonnali hatályú felmondás és kártérítés; (vi) A részletfizetési, illetve fizetési haladékra vonatkozó megállapodás esetében a fizetési határidő elmulasztása. A szerződésszegés következménye: a megállapodás azonnali hatályú felmondása; (vii) Az Üzletszabályzatban rögzített biztosítékadási kötelezettség elmulasztása. A szerződésszegés következménye: a megállapodás azonnali hatályú felmondása;
7
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
(viii)A hálózathasználati szerződés Fogyasztó általi megszüntetése. A szerződésszegés következménye kártérítés valamint kötbér. (ix) A fentieken kívül a villamosenergia-adásvételi szerződésben, az ÁSZF-ben illetve Üzletszabályzatban, jogszabályban foglaltakat egyébként megsérti, és ezzel kárt okoz. A szerződésszegés következménye: kártérítés. A Kereskedő általi szerződésszegés esetei és következményei: (i) A villamos energiát nem a villamosenergia-adásvételi szerződésben meghatározott, módon vagy késedelmesen, azaz nem a szerződés szerinti időponttól kezdődően szolgáltatja. A szerződésszegés következménye: kötbér és kártérítés. (ii) Amennyiben a felek úgy állapodtak meg, hogy a rendszerhasználati díjat az elosztói engedélyes felé a Kereskedő fizeti meg, ezen kötelezettség elmulasztása. A szerződésszegés következménye: késedelmi kamat az elosztói engedélyes felé, kártérítés a Fogyasztó felé. (iii) Köteles a szerződés ideje alatt kereskedelmi tevékenységét – a Felek ellenkező megállapodása hiányában – fenntartani. Amennyiben ezt a Kereskedő nem tartja be, a szerződés megszűnik. A szerződés megszűnésétől számított 60 napig a Kereskedő teljes kártérítéssel tartozik a Fogyasztó felé, így köteles megtéríteni számára a Szerződés szerinti díjak és a Fogyasztó transzparens módon igazolható villamos energia beszerzési költségei közötti különbözetből eredő kárát. (iv) Működési engedélyének megfelelő folyamatos villamos energia kereskedelmi tevékenységét felfüggeszti vagy megszűnteti. A szerződésszegés következménye: kártérítés (v) Az általa garantált szolgáltatásokat nem, vagy nem megfelelően nyújtja. A szerződésszegés következménye: kötbér. (vi) A Fogyasztóval szembeni nyilvántartási, számlázási kötelezettségeit elmulasztja, különösen:
a felhasználási hellyel, a Fogyasztó vagy fizető személyével kapcsolatos, a szerződésből eredő jogok gyakorlásához, kötelezettségek teljesítéséhez szükséges adatok megváltozásának bejelentést követően a nyilvántartási rendszerben történő késedelmes (15 napon belüli) átvezetése vagy az átvezetés elmulasztása. A szerződésszegés következménye kötbér/kártérítés.
számlázás normál üzemvitel mellett nem a szerződésben, jogszabályban, ÁSZF-ben foglalt gyakorisággal és időpontban történik (a Fogyasztóra vonatkozó szokásostól + 15 napos eltérést követően). A szerződésszegés következménye: kötbér/kártérítés.
(vii) A fentieken kívül a villamosenergia-adásvételi szerződésben, az általános szerződési feltételekben illetve az Üzletszabályzatban, jogszabályban foglaltakat egyébként megsérti, és ezzel kárt okoz. A szerződésszegés következménye: kártérítés. 6.3. Kötbérfizetési kötelezettség esetei, a kötbér összege A felek kötbérfizetési kötelezettsége felróhatóság esetén áll fenn. A kötbérfizetési kötelezettsége alól a felek mentesülnek, ha bizonyítják, hogy a szükséges intézkedéseket határidőben megtették, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy jártak el, ahogy az, az adott helyzetben elvárható volt. A Felek kötbérfizetése nem mentesít a szerződésszegéssel a másik Félnek okozott számszerűsíthető és a kötbér összegét meghaladó kár fentiek szerinti teljes megtérítésének kötelezettsége alól. Kereskedő által fizetendő kötbérek mértéke az alábbi: (i) Kereskedő a villamos energia ellátás késedelmes megkezdése esetén a kötbér mértéke a kötbér fizetésére okot adó magatartásonként 10.000,-Ft,. A kötbér fizetésének feltétele, hogy a Fogyasztó a szerződésszegés tényéről Kereskedőt tájékoztassa. Amennyiben a Fogyasztó a tájékoztatási kötelezettségének a tudomásszerzéstől számított 30 napon belül nem tesz eleget, úgy Kereskedő mentesül a kötbér megfizetésének kötelezettsége alól. (ii) A garantált szolgáltatások nem teljesítése esetén fizetendő kötbérek mértékét az Üzletszabályzat rögzíti.
8
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
(iii) A nyilvántartási, számlázási kötelezettségek megsértése miatt fizetendő kötbér összege: lakossági Fogyasztóknál napi 100 Ft, amely a Fogyasztó igénybejelentésére 10 munkanapon belül fizetendő, vagy a következő számlában jóváírható. A Fogyasztó által fizetendő kötbérek mértéke az alábbi: Ha a Fogyasztó a hálózathasználati szerződést megszűnteti a Kereskedővel kötött villamos energia adásvételi szerződés hatálya alatt, anélkül, hogy erről a Kereskedőt megfelelő időben tájékoztatná, akkor a Fogyasztó által fizetendő kötbér mértéke a Kereskedő és a Fogyasztó között létrejött szerződés szerinti díjak alapul vételével számított 5 napi átlagfogyasztásnak megfelelő összeg. A kártérítés A Felek kötelesek kártérítést nyújtani egymásnak a Ptk általános szabályai szerint. A felek kártérítési felelőssége felróhatóság esetén (elsősorban szerződésszegéskor) áll fenn, azaz mentesülnek a felelősség alól, ha bizonyítják, hogy a késedelem elkerülése, illetve a hibátlan teljesítés érdekében úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben elvárható volt. Nem kell megtéríteni a kárnak azt a részét, amely abból származott, hogy a másik fél a kár elhárítása, illetőleg csökkentése érdekében nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. A szerződés szerint elrendelt minden kártérítési összeget csökkenteni kell az ilyen követelések vonatkozásában a másik Fél részére biztosításból vagy más jogviszonyból, és egyéb kötelezettségből harmadik személyektől megtérülő összeggel. A Felek megállapodnak abban, hogy kölcsönösen kizárják a kártérítési kötelezettség köréből az elmaradt haszon jogcímén érvényesíthető követeléseket, amennyiben ezt a jogszabályok lehetővé teszik. Amennyiben a Fogyasztónak olyan kárigénye merül fel, amelyért sem Kereskedő, sem a Fogyasztó nem felelős (harmadik személy által okozott károk), úgy a Fogyasztónak kárigény bejelentést kell tennie, amit az Kereskedő az általános szabályok szerint elbírál, és amellyel kapcsolatban a termékfelelősségről szóló törvény rendelkezéseinek megfelelően jár el. Kereskedő kártérítési ügyben hozott érdemi döntését a fogyasztóvédelmi hatóság és a Magyar Energia Hivatal hatáskör hiányában nem vizsgálja felül. Ilyen esetben Fogyasztó bírósághoz fordulhat. Késedelmi kamat Felek jogviszonyában a késedelmi kamat mértéke a Ptk. szerinti jegybanki alapkamat mértékével egyezik meg. A villamos energia szolgáltatás felfüggesztése (kikapcsolás) A Fogyasztó a szerződés aláírásával kifejezetten tudomásul veszi, hogy a szerződés hatálya alatt díjtartozása esetén, a jelen ÁSZF szerinti esetekben, a Kereskedő kezdeményezheti hálózathasználatának felfüggesztését (vagyis a felhasználási hely kikapcsolását), A Kereskedő a szerződés megszűnését követően is, a tartozás kifizetésének időpontjáig – de legkésőbb a szerződés megszűnésétől számított 6 hónapig – kezdeményezheti az Elosztói Engedélyesnél a Fogyasztó szolgáltatásból történő kikapcsolását, ha az Elosztói Engedélyessel kötött szerződése ezt lehetővé teszi. A Kereskedő akkor kezdeményezi a Fogyasztó visszakapcsolását, ha a Fogyasztó teljes tartozását rendezi, vagy a tartozás rendezéséről fizetési megállapodást kötöttek, A felfüggesztési (kikapcsolási) kérelem teljesítése kapcsán a Fogyasztót érő károk megtérítését kizárólag a Kereskedővel szemben jogosult érvényesíteni. A Kereskedő által kezdeményezett kikapcsolás esetén az Elosztói Engedélyes csak a Kereskedő kezdeményezésére kapcsolja vissza a Fogyasztót. A Fogyasztó a kikapcsolás időtartama alatt más Kereskedővel nem köthet villamos energia ellátásáról szerződést. 18. A szerződés megszűnése A szerződés megszűnik: (i) A Fogyasztó és az Energetikai Központ Zrt. közös megegyezésével az erről szóló megállapodásban meghatározott időpontban; (ii) Határozott időre megkötött szerződés esetén a határozott időtartam lejártának napján, feltéve, hogy a Fogyasztónak nincs lejárt tartozása vagy annak rendezésére biztosítékot adott; (iii) A Kereskedő vagy a Fogyasztó által közölt rendkívüli, vagy rendes felmondással.
9
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
(iv) A jelen ÁSZF-ben rögzített automatikus megszűnéssel. A szerződéstől, az aláírást követően, de a tényleges vételezés kezdetét megelőzően a Fogyasztó elállhat, amennyiben a 3. pontban meghatározott bánatpénzt megfizeti a Kereskedő számára. Azonnali hatályú (rendkívüli) Felmondás a Kereskedő részéről: Eltérő rendelkezés hiányában, a Kereskedő jogosult kezdeményezni a szerződés azonnali hatályú felmondását az alábbi események bármelyikének bekövetkezése esetén, kivéve a Vis Maior esetét: (i) A Fogyasztó jelen szerződés szerinti bármely jogának és/vagy kötelezettségének engedményezése a Kereskedő előzetes írásbeli hozzájárulása nélkül. (ii) A Fogyasztó 17. pontban rögzített szerződésszegése esetén. (iii) Jogszabályváltozás esetén az Üzletszabályzatban foglaltak szerint. Azonnali hatályú (rendkívüli) Felmondás a Fogyasztó részéről. A Fogyasztó a jogosult kezdeményezni a szerződés azonnali hatályú felmondását az alábbi események bármelyikének bekövetkezése esetén, kivéve a Vis Maior esetét: (i) A Kereskedő az illetékes hatóság jogerős határozata alapján a jövőben, de még a szerződés időtartama alatt jogosulatlanná válik a jelen szerződésben foglalt kötelezettségeinek teljesítésére és nincs olyan jogutódja, amely erre jogosult lenne; (ii) A Kereskedő csődeljárás megindítása iránti kérelmet nyújt be az illetékes bírósághoz; vagy fizetésképtelenségét az illetékes bíróság jogerős végzésben megállapítja, és ellene felszámolási eljárás indul; vagy a Kereskedő taggyűlése jogutód nélküli megszűnést kimondó határozatot hoz. (iii) A Kereskedő 17. pont alatt rögzített szerződésszegése esetén. A szerződés rendes felmondása A határozatlan időre kötött villamosenergia-vásárlási szerződést Kereskedő és Fogyasztó jogosult indokolás nélkül, legalább 30 (harminc) napos felmondási határidő kitöltésével, írásos értesítés megküldésével felmondani. A 30 (harminc) napos felmondási idő a felmondási értesítő másik fél általi kézhezvételével kezdődik, és a szerződés a felmondási idő utolsó napján szűnik meg. Az egyetemes szolgáltatásba történő visszatérés feltételei Minden Fogyasztó jogosult egyetemes szolgáltatásra a VET 49.-50.§ alapján. Amennyiben a Fogyasztó vissza kíván térni az egyetemes szolgáltatásba, ehhez a szerződését rendes felmondással kell megszűntetnie. 19. Elszámolás a szerződés megszűnése esetén Amennyiben a felek közötti szerződés bármilyen okból megszűnik, a Kereskedő jogosult a Fogyasztó részére becsült mennyiségről szóló számlát kiállítani. Kereskedő a becsült mennyiségről szóló számlát a Fogyasztóval fennálló jogviszony utolsó hónapjában várható fogyasztás alapulvételével számított díj 100%-nak megfelelő összegről jogosult kiállítani. Fogyasztó a résszámlát a szerződés megszűnésének időpontját megelőző 15. napig köteles a Kereskedő részére megfizetni. Amennyiben Fogyasztó a számla összegét ezen időpontig nem fizeti meg, úgy a szerződés megszüntetésére irányuló, a Kereskedővel közölt egyoldalú nyilatkozata (felmondás) vagy a feleknek a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányuló megállapodása hatályát veszti és a felek közti jogviszony változatlanul marad fenn. Ebben az esetben, amennyiben a Fogyasztó továbbra is kívánja a szerződés megszüntetését, úgy azt a felmondási jog ismételt gyakorlásával érheti el, illetve a felek a szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetéséről újabb megállapodást köthetnek. A szerződés megszűnésének időpontjában Kereskedő, a tényleges fogyasztás alapján végszámlát állít ki, amelynek megfizetésére a Fogyasztó részére legfeljebb nyolc (8) napos fizetési határidőt engedélyez. Kereskedő a végszámla összegében a megfizetett becsült mennyiségről szóló számla összegét figyelembe veszi. Ha az elszámolás eredményeként a Fogyasztó folyószámláján túlfizetés mutatkozik, akkor a Kereskedő a fizetési módnak megfelelően 8 napon belül köteles az összeget visszafizetni a Fogyasztónak illetve a számla fizetőjének. Az elszámolásához szükség van a szerződés megszűnések időpontjában fennálló mérőóra-állásra. Ennek megállapítása történhet (i) a Fogyasztó által leolvasva és bediktálva, a leolvasás napjának
10
Energetikai Központ Zrt.
Üzletszabályzat 4/a.sz. melléklet
megjelölésével, (ii) elosztói becslés alapján, (iii) rendkívüli leolvasással. A rendkívüli leolvasás költségeit a leolvasást igénylő fél viseli. 20. Adatvédelem A Kereskedő a VET felhatalmazása alapján tevékenységének végzése, valamint az ehhez szükséges szerződés megkötése, tartalmának meghatározása, módosítása, a teljesítésének figyelemmel kísérése, a szerződésben meghatározott díjak számlázása, továbbá a szerződésből eredő egyéb követelések érvényesítése, valamint az ellátási szabályzatokban foglalt együttműködési és adatszolgáltatási kötelezettségek teljesítése céljából kezelheti a Fogyasztó, valamint a fizető azonosításához szükséges és elégséges, a szerződés tartalmát képező személyes adatot. A telefonon érkezett ügyfélmegkeresések rögzítésre és 5 évig visszakereshetően megőrzésre kerülnek. A Fogyasztó kifejezetten hozzájárul ahhoz, hogy a Kereskedő a Fogyasztó adatait rögzítse, azt számítástechnikai eszközökkel automatizáltan feldolgozza és elemezze. A Kereskedő az érintett álláspontjának kifejtésére, arra irányuló kérés esetén az ügyfélszolgálaton keresztül minden esetben lehetőséget biztosít. 21. Változás a lakossági fogyasztó adataiban A Fogyasztó az adataiban, nevében, illetve címében és a szerződésben szereplő egyéb adataiban bekövetkezett változást köteles a Kereskedőnek 15 napon belül bejelenteni a kereskedő által szerződésben megadott ügyfélkapcsolati helyen. A bejelentés elmaradásából okozott esetleges károkért a Fogyasztó (fizető) a felelős. Amennyiben a Fogyasztó számlázást és elszámolást érintő adatai változnak, azokat az Kereskedő a módosítást kezdeményező írásbeli bejelentés kézhezvételét követően átvezeti informatikai alkalmazásában. Amennyiben a szerződéses adatokban bekövetkezett változást a Fogyasztó nem vagy késedelmesen jelenti be és ebből a Kereskedőnek kára származik, úgy a Fogyasztó köteles azt megtéríteni. 22. Vegyes rendelkezések A Fogyasztó felelőssége tudatában kijelenti, hogy a Kereskedővel a villamosenergia-vásárlási szerződés saját nevében való megkötésére jogosult, szerződéskötési képessége korlátozva nincs, illetve az általa közölt adatok és a bemutatott okmányok a valóságnak megfelelnek. A szerződő felek megállapodnak abban, hogy a villamosenergia-ellátás érdekében kötött szerződéseikkel kapcsolatos vitás kérdéseiket egymás között kísérlik meg rendezni. Amennyiben ez nem vezet eredményre, úgy bármely jogvita esetén a Polgári perrendtartás szerint illetékes rendes bíróság jár el. A jelen szerződésre Magyarország joga az irányadó. A felek közötti jogviszonyra a jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekre a Kereskedő – a Magyar Energia Hivatal által jóváhagyott – Üzletszabályzata az irányadó. Az Energetikai Központ Zrt. Üzletszabályzatában sem szabályozott esetekre a Ptk., a villamos energiáról szóló 2007. évi LXXXVI. törvény, a törvény végrehajtásáról kiadott 273/2007 (X. 19.) kormányrendelet és az ellátási szabályzatok vonatkozó rendelkezései az irányadóak. Amennyiben az Általános Szerződéses Feltételek és az Üzletszabályzat rendelkezései között ellentmondás állna fenn, úgy az Általános Szerződéses Feltételek rendelkezései az irányadók. Amennyiben az Általános Szerződéses Feltételek és az Egyedi Szerződés rendelkezései között ellentmondás állna fenn, úgy az Egyedi Szerződés rendelkezései az irányadók. Az Általános Szerződéses Feltételek aktuális változata hozzáférhető és www.energetikaikozpont.hu honlapon, vagy az Energetikai Központ Zrt. ügyfélszolgálatán.
11
letölthető
a