SOMOGY MEGYEI RENDŐR-FŐKAPITÁNYSÁG SIÓFOKI RENDŐRKAPITÁNYSÁG Siófok, Sió utca 12-20. Fax: 0684/519-150 Pf.:27 BM: 23/5256 E-mail :
[email protected] tel.: 84/519-150 BM: 23/5122
Ügyszám: 14060-5339-1/2012/ ált.
Értékelő jelentés a 2012. évi idegenforgalmi szezonról Siófok város területén
2
I. A Siófoki Rendőrkapitányság céljai, feladatai a 2012. évi nyári idegenforgalmi szezonban A korábbi évekhez hasonlóan 2012. évben is az idegenforgalmi szezon fő feladata a nagy számban jelentkező helyszíni tevékenység, valamint az igen nagy leterheltséggel járó ügyforgalmi-ügyviteli munkavégzés folyamatos, szakszerű, gyors, állampolgárok részéről panaszmentesen történő lereagálása, koordinálása volt. Fokozottabb figyelmet kellett fordítani a megelőző tevékenységre, a környező kapitányságokkal történő kapcsolattartásra, és a helyi szolgálati ágak közötti együttműködésre. A fentiek mellett meg kellett felelni a szakmai és állampolgári igényeknek. A rendőrkapitányság illetékességi területe a korábbi évekhez képest nem változott, azonban a kapitányság bűnügyi szervei egy új szervezeti struktúrával kezdték meg a 2012. évi idegenforgalmi szezont. Az egymástól immár elkülönült, önálló egységekként működő Bűnügyi és Vádelőkészítő Osztály létrehozása ugyan csak kis mértékben járt együtt feladatok átcsoportosításával, azonban a szervezeti átalakítás, a vezetőváltások és az ügymenetben bekövetkezett változások a rendőrkapitányság életében és ügyfeldolgozó munkafolyamataiban is változást jelentettek. II. Felkészülés a szezonra a.) Munkarend-váltás a hatékonyabb munkavégzés és a túlszolgálat elrendelés számának csökkentése érdekében, valamint a rendelkezésre álló személyi erők megoszlása A nyári idegenforgalmi időszakban jellemzően megnövekedő rendőri feladatok magas szakmai színvonalon történő teljesítése érdekében szükséges volt, hogy előzetesen és tudatosan tervezzük a végrehajtandó feladatok megoldását, támaszkodva a korábbi években megszerzett tapasztalatainkra, valamint a megyei szakirányítás megállapításaira, ajánlásaira. Szükséges volt többféle koncepció kidolgozása, hogy a munkarend – ezzel együtt a munkaszervezés – változtatásával, megoldási alternatívákkal rendelkezzünk a nyári időszakra, hogy ezzel is képesek legyünk a lehető legrövidebb időn belül és a legrugalmasabban alkalmazkodni az esetlegesen bekövetkező új kihívásokhoz, feladatokhoz. A rendőrkapitányság szinte teljes állománya kombinált szolgálati időrendszerben teljesít szolgálatot, mely lehetővé teszi azt, hogy az idegenforgalmi szezonban a feladatoknak megfelelően határozzuk meg a munkarendet. Ennek megfelelően a Helyszínelő Alosztály bizottságvezetői és bűnügyi technikusai részben a 24/72 váltásos, részben a vezényléses munkaidőrendszernek megfelelően teljesítettek szolgálatot. Ezzel lehetőség volt napközben - az aktuális napi események figyelembe vételével - 2 szemlebizottság felállítására. A nyomozók és vizsgálók a vezényléses munkarendnek megfelelően teljesítettek szolgálatot, a készenléti szolgálatot mindkét osztály állománya és a Balatonföldvár Rendőrőrs 3 nyomozója adta, napi váltásban. Az idegenforgalmi szezont megelőzően a bűnügyi készenléti szolgálat létszámát 3+1 főről 4+1 főre emeltük. A kapitányság panaszfelvételi munkáját július-augusztus hónapban 2 fő nyugdíjas kolléga erősítette. b.) Rendelkezésre álló eszközök A nyári hónapokban - az intézkedések, feladatok magas számához viszonyítva – a végrehajtáshoz minimálisan elegendő eszköz a rendelkezésünkre állt, akként, hogy a nyári időszakban hatóságunkra segítőként érkező erők eszközeiket is magukkal hozták.
3
c.) Kapcsolatfelvételek és felmérések A szezonra történő felkészülés során 2012. május hónapban ismét találkozóra hívtuk össze a rendőrkapitányság épületébe a Siófokon működő jelentősebb szállodák és vendéglátó egységek vezetőit. A kötetlen beszélgetés elsődleges célja volt, hogy megosszuk egymással az előző években szerzett tapasztalatainkat a turisták összetételéről, számáról, jellemző szálláshelyeiről, és az általuk tanúsított magatartásformákról. A vendégek által elkövetett szabályellenes magatartások megelőzése, valamint a már elkövetett jogellenes cselekmények elkövetőinek mind hatékonyabb felderítése, az eljárás gyors befejezése érdekében megoldási alternatívákat sikerült kidolgozni, melynek keretében hatóságunk 1 fő nyomozóját vendéglátó kapcsolattartóként jelöltük ki. A közrendvédelmi osztály a szezon kezdete előtt felmérte a nyári hónapokban lebonyolításra kerülő, nagy tömegeket vonzó rendezvényeket, ily módon ezek biztosítására időben fel tudtunk készülni. III. A feladatok végrehajtására a Siófoki Rendőrkapitányság vezényelt erőkkel egészült ki A Közrendvédelmi Osztályra érkezett segítő erők az alábbiak szerint alakultak: SMRFK MEKSZ „Kapos” Akció Alosztály: 9 fő VII.01-VIII.31-ig, SMRFK MEKSZ: 52 fő VII.01-VIII.31-ig, (napi vezényléssel átlagosan 12fő) Készenléti Rendőrség VIII. és XI. Bevetési Osztály (Győr-Pécs): 25 fő VII.01-VIII.31-ig, (10 napos váltásokkal) SMRFK Rend. Ig. Ügyeleti Osztály: 1 fő VII.01-VIII.31-ig. A Bűnügyi Osztályra 2012. évben megerősítő erőként havonta 7 fő érkezett. A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságról 4 fő, a Kaposvári Rendőrkapitányságról 3 fő. A Somogy megyei Rendőr-főkapitányságról vezényelt kollégák közül 2 fő a Vádelőkészítő Osztályon és 2 fő a Bűnügyi Osztályon dolgozott. A Vádelőkészítő Osztályra vezényelt kollégák feladata a bíróság elé állítások lefolytatása, a kényszerintézkedés mellett folytatott eljárások gyors feldolgozása volt. A Bűnügyi Osztályra vezényelt 2 fő mind a helyszíni tevékenységben, az elsődleges nyomozási cselekményekben, mind az ügyfeldolgozó munkában részt vett. A Kaposvári Rendőrkapitányságról érkezett kollégák közül 1 fő a Vádelőkészítő Osztályon, 1 fő a Bűnügyi Osztályon és 1 fő a Balatonföldvári Rendőrősön teljesített szolgálatot. IV. A 2012. év nyári idegenforgalmi szezon feladatainak végrehajtása 1./ B ű n ü g y i s z a k t e r ü l e t a.) Bűnmegelőzés: Ahhoz, hogy a bűnügyi mutatóink közül az elkövetett bűncselekmények száma a lehető legalacsonyabb értéket mutassa, elengedhetetlenül szükséges volt a prevenciós tevékenység ellátása. 2012. évben a Szezonális Bűnmegelőzési Központ Siófokon a tavalyi évhez hasonlóan július 1-jén kezdte és augusztus 20-án fejezte be működését. A program keretében tevékenykedő tanulók a Bűnügyi Osztály erre kijelölt bűnmegelőzési
4
előadójának vezetésével az aktuális bűnügyi-közbiztonsági helyzetnek megfelelően végezték feladataikat. Klasszikus bűnmegelőzési tevékenységet végeztek prevenciós, magyar és idegen nyelvű szórólapok terjesztésével, ezen túl részt vettek strandlopásokra szervezett figyelésekben, valamint „Bűnmegelőzés” feliratú pólóban gyalogosan és kerékpárral demonstrációs jellegű jelenlétet is biztosítottak a strandokon, bűnügyileg kiemelt területeken. A fentieken túl sok esetben nyújtottak segítséget állampolgárok jelzése alapján eltűnt személyek, főként gyermekek felkutatásban, amelynek alapján külön rendőri erők bevonását megelőzően sikerült a személyeket felkutatniuk, megtalálniuk. Az előző év gyakorlatával megegyezően a bűnmegelőzési előadó szolgálatának kezdetekor eligazításon vett részt a bűnügyi osztályvezetőnél és a napi események függvényében került sor feladat meghatározásra és kerültek kijelölésre azok a területek, ahol fokozott jelenlétre volt szükség. b.) A tárgyidőszak bűnügyi helyzete: A havi ügyforgalmi statisztika adatai szerint a nyomozás elrendelések száma a vizsgált időszakban (2012.06.01. – 2012.08.31.) 1678 volt a tavalyi 1633 esettel szemben, vagyis mintegy 2,7 %-os emelkedés volt tapasztalható. Az ismeretlen tettes ellen elrendelt nyomozások aránya 1414-ről 1494-re módosult, mely 5,4 %-os növekedést jelent. Az elrendelt nyomozásokon belül az elmúlt éveknek megfelelően most is a vagyon elleni bűncselekmények dominálnak, a tavalyi év hasonló időszakához képest e kategóriában is enyhe emelkedés mutatható ki, 2011. évben 1219, 2012. évben 1238 elrendelés történt. A vagyon elleni bűncselekményeken belül lopás miatt az értékelt időszakban 879 esetben került sor nyomozás elrendelésre szemben a tavalyi év hasonló időszakának 833 esetével, míg betöréses lopás miatt 244 esetben rendeltünk el nyomozást a tavalyi 233 elrendeléshez képest. A gépkocsiból történt lopások száma szintén emelkedést mutat 81-ről 103-ra, azonban a gépkocsi lopások számában csökkenés tapasztalható, mely e szezonban 18 elrendelést jelentett a tavalyi 31hez képest. A rablások és kifosztások száma szintén csökkent, a korábbi év szezonjában elrendelt 17-hez képest 13 esetben történt elrendelés. A közrend és közbiztonság elleni bűncselekmények körébe tartozó garázdaságok száma 19 %-al nőtt, e szezonban 54 esetben kezdeményeztünk eljárást e bűncselekmény miatt szemben a tavalyi 44 esettel. Kiemelkedő, a köznyugalmat súlyosan megzavaró bűncselekmény a 2012. év idegenforgalmi szezonban nem történt. A szezon során a kapitányság 53 nyomozást fejezett be bíróság elé állítási javaslattal, ebből 26-ot a Vádelőkészítő Osztály. A feldolgozott és befejezett ügyek száma emelkedett, így a folyamatos ügyszám a nyár végére a tavalyihoz képest csökkent. 2011. év nyár végén 1396 volt, míg ezév augusztus 31-én 1305. 26 esetben került sor bűnügyi őrizetbe vételre, ebből 17 személy előzetes letartóztatását rendelte el a bíróság. Az elfogatóparanccsal körözött személyek felkutatása során a társosztályok együttműködésével a vizsgált időszakban a tavalyi 26-hoz képest 39-re nőtt az elfogások száma. 2./ K ö z b i z t o n s á g i
szakterület
5
a.) Szolgálatszervezés, közterületi szolgálatok vezénylése, irányítása: Kapitányságunkon az elmúlt évekhez hasonlóan kombinált 24 órás, átfedő közbiztonsági szolgálattervezet készült. Ez magába foglalta a tiszti szolgálatparancsnoki, az őr- és a közterületi járőr szolgálatokat. A helyi tisztekből álló szolgálatirányítói parancsnoki szolgálatokat az éjszakai időpontra szerveztük. A tárgyidőszakban végrehajtott közterületi járőrszolgálat vezénylésénél figyelembe vett szempontok, a szolgálatuk irányultsága, elemzése tekintetében elmondható, hogy a bűnügyiközbiztonsági helyzetértékelésnek megfelelően a nappali időszakban elsősorban a strandokra és a környező utcákra vezényeltük az állományt, emellett a nyaralóövezetekben (Sóstó-Aranypart, Központ- Széplak) folyamatosan fenntartottuk a járőrszolgálatot. Nappali időszakban a legtöbb bűncselekményt a kimutatásaink szerint Siófok, Beszédes sétány szabadstrand, Siófok Deák Ferenc Sétány szabadstrand, valamint a környező utcákban követték el. Az éjszakai időszakban a legtöbb bűncselekményt Siófokon a nyaralóövezetekben, az ún. vigalmi negyedben, a Petőfi sétányon és környékén követik el. Ezek jellemzően besurranásos, betöréses, zseb-, valamint alkalmi lopások, továbbá erőszakos, garázda jellegű cselekmények, illetve kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények. Az ilyen jellegű bűncselekmények megelőzése érdekében erőket összpontosítottunk a Petőfi sétányra, valamint a nagy szórakozóhelyek környékére. A szolgálatszervezésnél figyelembe vettük, hogy a fokozott ellenőrzések, rendezvénybiztosítások nagyobb erő-eszköz összpontosítást igényelnek. Egyébiránt jelenleg a szolgálattervezések alapján a szolgálati váltások között az időbeli átfedés Siófokon megvalósult. A vezényelt erők vonatkozásában az őr-járőr szolgálati szabályzatban is nevesített ideiglenes szolgálati lapot alkalmaztunk. Ez lehetőséget biztosított arra, hogy a napi aktuális bűnügyi-közbiztonsági helyzetnek megfelelően kerüljön meghatározásra, változtatásra az ellenőrzés alá vonandó terület. A fokozott ellenőrzések mellett, több alkalommal hajtottunk végre ún. guruló ellenőrzést, melyek során Siófok város egyes frekventált településrészeit ellenőrző pontokkal lezártuk, és a lezárt területen mozgó ellenőrzést hajtottunk végre. A rendőri erők megjelenése visszatartó hatást eredményezetett, az érintett területeken – az ellenőrzések időszakában- a bűncselekmények száma csökkent. A rendelkezésre álló erőkből gépkocsizó, gyalogos, esetenként kerékpáros szolgálatot szerveztünk. b.) Megelőző tevékenység alakulása, valamint a közrendvédelmi szakág munkavégzése a statisztikai mutatószámok tükrében: (A Siófoki Rendőrkapitányság valamennyi közbiztonsági tevékenységet kifejtő szerve és a vezényelt erők által elért eredmények együttesen kerülnek értékelésre.) A Siófoki Rk. közrendvédelmi állománya 2011-ben 1830 esetben 17.600 óra időtartamban, míg a tárgyévben 1709 esetben 14.423 óra időtartamban volt a közterületre vezényelve. Az állomány összes intézkedéseit tekintve megállapítható, hogy az intézkedési aktivitás nagy mértékben nőtt. A szabálysértési feljelentések számát tekintve ugyan visszaesés volt tapasztalható (2011: 1422; 2012: 422), de a törvényi módosításoknak köszönhetően nagyobb volt a lehetőség a helyszíni bírság alkalmazására, és ehhez a jogszabályi környezethet az állomány a legmesszebbmenőkig alkalmazkodott, ennek megfelelően jelentős számban növekedtek a bírságok (2011: 886 fő/6.314.000 Ft ; 2012: 1590 fő/24.091.000 Ft). Az állomány által kezdeményezett 2591 közigazgatási hatósági eljárás közül objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegés miatt 2440 fővel szemben indult eljárás. A közrendvédelmi szabálysértések közül a csendháborítást, a köztisztasági szabálysértéseket,
6
valamint a közbiztonságra különösen veszélyes eszközöket birtokló személyekkel szemben intézkedett legtöbbet az állomány. Ez azt mutatja, hogy a személyi állomány a közterület rendjére koncentrált. A prostituáltakkal kapcsolatos intézkedések évről-évre csökkentek, 2009-ben 133, 2010-ben 29 esetben, 2011-ben 15 esetben, míg 2012-ben 1 esetben kezdeményeztünk velük szemben eljárást. Megállapítható, hogy a jelentős problémát okozó, 7-es számú főúton prostitúciós tevékenységet folytató személyekkel szemben 2009. év óta kifejtett hatékony fellépésünk jelenleg is érezteti hatását, mivel ezen a területen a tevékenységük szinte teljesen felszámolásra került, oda nem tértek vissza. A Petőfi sétányon a prostitúciós és a hozzá kapcsolódó tevékenységek visszaszorításánál az aktív közterületi jelenlétnek köszönhető az eredmény. Az idegenforgalmi szezonban több esetben vettük szabálysértési őrizetbe a tulajdon elleni szabálysértés, garázdaság és rendzavarás elkövetőit. Személyes szabadságot korlátozó intézkedések: A tavalyi 632 fővel szemben a tárgyidőszakban 610 főt korlátoztunk személyes szabadságában. (elfogás: 141; előállítás: 379; biztonsági intézkedés: 90) A parancsnoki kivizsgálások során minden intézkedés jogszerűnek, és szakszerűnek lett minősítve. Hivatalos személy elleni erőszak egy esetben történt, a kapitányság illetékességi területére vezényelt Készenléti Rendőrök sérelmére, melynek során az intézkedés jogszerűnek, és szakszerűnek lett minősítve. Az esemény kapcsán büntető feljelentéssel éltünk a Kaposvári Nyomozó Ügyészséghez az eljárás lefolytatására. Egyéb rendkívüli esemény egy esetben történt. Egy esetben előállított személy önkárosítására került sor. A kivizsgálás során személyi felelősség megállapítása nem történt. c.) A szezon kiemelt jelentőségű rendezvényeinek rendőri biztosítására az alábbiakban került sor: Gytv hatálya alá tartozó rendezvények : 3 esetben Sportrendezvények : 3 esetben (melyek NBI. osztályú labdarúgó mérkőzések biztosítási feladatai voltak) Egyéb rendezvények : Augusztus 20-i rendezvények, továbbá szinte napi jelleggel hajtottuk végre különböző, kisebb-nagyobb tömeget vonzó, ám nem kiemelt jelentőségű rendezvények felügyeleti jelleggel való biztosítását. d.) Vezényelt erők tevékenysége: Az SMRFK MEKSZ állománya az idei esztendőben napi vezényléssel érkezett a Siófoki Rendőrkapitányságra átlagosan 1+12 fővel. A velük kapcsolatos szolgálatszervezés általában gördülékeny volt. Esetenként nehézségekbe ütközött, hogy azt napi szinten – olykor elhúzódó kísérési feladataik függvényében – kellett egyeztetni, tervezni, illetve a II. számú váltásos munkaidőrendszer szerinti foglalkoztatásuk miatt a 4 óra pihenőt is ki kellett adni. Ebből kifolyólag esetenként előfordult, hogy rövid időt töltöttek közterületi szolgálatban a rendőrkapitányság illetékességi területén. Tevékenységük értékelése az illetékes parancsnok feladata, tevékenységi mutatóikat a MEKSZ-nél vezették. Esetenként láthatóak voltak a 24 órás szolgálatból fakadó fáradtság jelei az állomány egyes tagjainál a biztosított pihenőidő ellenére. A végrehajtott intézkedések szakszerűsége és minősége megfelelő volt, tevékenységüket alapvetően megfelelőnek minősítjük. A bevetési állományt kísérő szolgálatirányító parancsnokok kellő odafigyelést tanúsítottak beosztottjaik szolgálatellátására, felszerelésére. Folyamatosan egyeztetve lettek a bűnügyi
7
szempontból frekventált helyek, időszakok, melyeket a parancsnokok a szolgálatszervezés során figyelembe vettek. Az SMRFK MEKSZ „Kapos” Akció Alosztályának állománya 9 fővel erősítette meg a közterületi szolgálatot. Az alosztály munkatársai szakszerűen tudták megoldani a frekventált időszakokra jellemző jogsértő cselekmények megelőzését, megszakítását. A szolgálatukat koordináltan szerveztük, hasonlóan az elmúlt évekhez. Elsődleges szempont volt, hogy az esti és éjszakai időszakban rendelkezésre álljon olyan bevethető rendőri erő, amely akár tömeges jogsértést (garázdaság, verekedés stb.) is szakszerűen tud kezelni. A bevetési alosztályt a bűnügyi szolgálat is több esetben igényelte. A tevékenységüket jónak értékeljük. Készenléti Rendőrség VIII. illetve XI. Bevetési Osztályától 10 napos váltásokban átlagosan 25 fő került vezénylésre megerősítésként a Siófoki Rk-ra. Szolgálatukat a bevetési alosztály szolgálatával egyeztetve terveztük. Az állományukat több részre osztva, párokba, esetenként csoportba szervezve foglalkoztattuk, minden fokozott ellenőrzésbe, rendezvénybiztosításba bevonásra kerültek. Intézkedési aktivitásuk megfelelő szintű volt annak ellenére, hogy az állomány tagjai viszonylag kevés rendőri tapasztalattal rendelkeztek. A Készenléti Rendőrség állományával ki tudtuk egészíteni azt az időszakot, amit a MEKSZ munkatársai átkíséréssel, utazással, pihenőidővel töltöttek. Összegezve elmondható, hogy a helyi állomány jól dolgozott együtt a különböző szervektől érkezett megerősítő erőkkel. Fokozott ellenőrzések alkalmával, de eseti jelleggel is együttműködtünk a polgárőrökkel, közterület felügyelettel, NAV, NFVH, ÁNTSZ, valamint a polgármesteri hivatal munkatársaival. 3./ K ö z l e k e d é s r e n d é s z e t i s z a k t e r ü l e t A baleseti helyzetet elemezve megállapítható, hogy az értékelés időszakában a személyi sérüléssel járó közlekedési balesetek száma csökkent 55-ről 47-re, ezen belül a halálos balesetek száma 1-ről 0-ra, a súlyos sérüléssel járók száma 21-ről 12-re, a könnyű sérülésessel végződők száma 37-ről 35-re. Összességében az értékelés időszakában a bekövetkezett sérüléses balesetek számában és súlyossági fokában is csökkenést lehet regisztrálni. A baleseti okokat vizsgálva megállapítható, hogy az elsőbbségi jog, a kanyarodási szabályok megsértése, a követési távolság be nem tartása, a gyorshajtás miatt következett be a balesetek nagy hányada. A baleseti okokat vezeti a gyorshajtás, majd az elsőbbségi jog meg nem adása. A balesetet okozó járművezetők közül 6 fő volt ittas állapotban. Továbbra is magas az egy nyomon haladó járművek vezetőinek részaránya a balesetet okozók között. 4./ I g a z g a t á s r e n d é s z e t i s z a k t e r ü l e t: a.) Szabálysértési szakterület tevékenysége: A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 2012. április 15. napján lépett hatályba, mely nagy mértékben megváltoztatta a szabálysértési eljárás szabályait, az egyes szabálysértések elkövetése miatt alkalmazható szankciókat, illetve azok mértékét. A törvényhez kapcsolódó rendeletek szintén módosításra kerültek. Az értékelt időszakban az iktatott szabálysértési ügyek száma 275 darab, 2011. év hasonló időszakában 627 darab ügy volt. A szabálysértések összetételét vizsgálva megállapítható, hogy továbbra is a közlekedési szabálysértések a meghatározóak.
8
Az iktatott ügyek számának jelenetős mértékű csökkenése a fenti jogszabályi változás következménye, a szabálysértés elkövetését észlelő közterületi állomány elsősorban a helyszíni bírság kiszabását alkalmazza a feljelentés helyett az elkövetőkkel szemben. A szabálysértési ügyek száma ugyan csökkent, azonban a rendőrség által kiszabott helyszíni bírságok végrehajtása a lakhely szerinti rendőrkapitányságok hatáskörébe került. Ennek következtében június hónap közepétől augusztus hónapig bezárólag 175 ügyben kezdeményeztük a végrehajtás megindítását. A külföldi állampolgárok ellen folytatott szabálysértési eljárások során tolmács jelenlétét biztosítottuk. b.) Fegyver-és engedélyügyi szakterület tevékenysége: Az Igazgatásrendészeti Osztály idegenforgalmi feladata elsősorban a szabálysértési szakterületre korlátozódik, a fegyver- és engedélyügyi területet nem érinti. A napi ügyintézés, ügyfeldolgozás mellett megemlítendő, hogy 24 darab bejelentés érkezett a hatáskörünkbe tartozó pirotechnikai termék felhasználásával kapcsolatban. V. Összegzés A Siófoki Rendőrkapitányság 2012. évi idegenforgalmi tevékenységét összefoglalva elmondhatjuk, hogy - a megfelelő számú vezényelt erőkkel együtt - szélsőségektől mentes, kiegyensúlyozott közbiztonságot biztosított a kapitányság állománya az illetékességi terület lakói, és az idegenforgalmi szezonban érkező vendégek számára. Siófok, 2012. szeptember 28. Kiss Ferenc r. alezredes mb.kapitányságvezető