2008. szeptember - október
XIV. IX-X.
27 oldal a “hídügyről“
Van képünk!
Motoros kutya
Helyreigazítás
Molnár Zsolt - Szigetmonostor polgármestere
Már majdnem felnőtt lesz az a generáció, akik a Szentendre-Szigetmonostor közötti híd megépítését kézzelfogható közelségben érezhették születésük óta. Az eltelt 16 év sok fordulatot, reménységet és kételyt hozott Szigetmonostor számára. Az események némelyike elevenen él bennünk, de vannak olyan momentumok, melyekre halványabban emlékszünk. A tényszerűségre való törekvéssel szeretnénk tájékoztatást adni, a hídügyben eddig történtekről. Éppen időben, mondhatják és bizonyára mondják is sokan. Igen eljött az idő az összefoglalásra és áttekintésre, mert a Megyeri híd forgalma megindult, miközben még mindig a komp a legrövidebb út a szárazföldre. Idősze-
rű azért is, mert a korábbi Önkormányzati álláspont árnyaltabbá vált az elmúlt hónapok során. Újabb lehetőség előtt álltunk a Megyeri híd átadásakor és döntéshelyzetben vagyunk most is. Bízom abban, hogy az eddigi történések, döntések bemutatásával minden érdeklődőnek sikerül bepillantani az eddigi folyamatokba és érthetővé válik a jelenlegi helyzet. A híd összeköt két partot, áthidal mélységeket, a hídfőnél összegyűlnek a hídon átkelni szándékozók. A híd tehát áthidal, összeköt, összehoz. A mi hidunk esetében valóságos és átvitt értelemben sincs maradéktalanul így. Az elmúlt csaknem két évtized alatt sokan próbálkoztak a híd érdekében tenni. Születtek nyilatkozatok, meg-
Ezúton kér elnézést a szerkesztőség az előző, XIV. évfolyam VIVIII. számában közölt “A közös főzés kifakadására” c. cikk szerzőjétől, Arany Sándortól, akinek a nevét tévesen közöltük. fogalmazódtak határozatok, de a szavak helyett legalábbis két éve a tetteknek kellett volna következni. Olvassuk, az építési engedélyben, hogy a „két település által meghatározott helyszínen”. Helyszín 2007. február 22-óta van. Építési szándék is megvan, állítja az építésre kötelezett, miközben nem történt érdemi előrelépés csaknem másfél évig. Mi van akkor, ha nem épül fel a „kishíd” a Megyeri híd átadásáig? Látjuk, hogy a minisztérium nem vállalta azt, amit az Önkormányzat 2004-ben kért ebben az esetben. Most ajánlatuk van, mely meggondolandó, de szükség van a biztosítékokra is. Visszavonhatatlan biztosíték nincs, ezt tudjuk. Visszavonhatatlan az, ami már történik, csak történjen már…
2
2008. szeptember-október
Önkormányzat Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. szeptember 4-én rendes ülést tartott. Az első napirendi pontban az Önkormányzat 2008. első félévi költségvetési beszámolóját tárgyalta meg a Képviselő-testület: elhangzott, hogy a kiadások 42,2 %ra teljesültek, amely 41.709.000.- Ft alulteljesítést jelent, viszont ebből 22.093.000.- Ft a beruházások elmaradásából (iskola bővítés) ered, 18.981.000.- Ft pedig a tartalék számla egyenlege (amely azt mutatja, hogy az év közben felmerülő, nem tervezett kiadásokra kellő fedezet áll rendelkezésre, a 2007.évi pénzmaradvány miatt). A működési kiadások időarányosnak mondhatóak mind önkormányzati, mind intézményi szinten. A bevételek 45,3 %-ra teljesültek, amely 24.969.000.- Ft alulteljesítést jelent, ebből 21.006.000.- Ft a fejlesztési hitelek felvételének elmaradása. Az előző évi pénzmaradvány igénybevétele (testületi határozatok alapján) 5.899.000.- Ft-tal magasabb az időarányosnál. A támogatásoknál Pócsmegyer elmaradása 3.654.000.- Ft, lakótelek-értékesítés nem volt, az ebből eredő alulteljesítés 3.605.000.- Ft. Összességében az első féléves teljesítés jónak mondható. A következő napirendi pontban tájékoztató hangzott el a fogorvosi ellátásról. Dr. Nyári Éva fogorvos – aki 2006 júniusában vette át a község fogászati ellátását – elmondta: a lakosság kb. fele, azaz 1300-1400 ember veszi igénybe a szolgáltatást, az iskolás és az óvodás gyerekek fogait pedig rendszeresen ellenőrzi. Fogászati röntgen nincsen, a gépek elöregedettek, az alkatrészeket sokszor kell cserélni, az épület pedig festésre szorul, a padlózatot is cserélni kellene. A harmadik napirendi pontban a Tűzoltóság működéséről számolt be Jámbor Ferenc, a Szentendrei Tűzoltóság parancsnoka és Révész Sándor, a Szentendreiszigeti Ön-kéntes Tűzoltó Egyesület elnöke, aki elmondta: létszámilag jól áll az egyesület, amelynek tagjai elvégeztek egy alapfokú tanfolyamot, több gyakorlaton is részt vettek, a nyár eleji heves zivatarok idején pedig a szivattyúzást segítették a községben. A negyedik napirendi pontban a Polgárőrség működé-séről tájékoztatott Bottlik Sándor elnök: az 1966-ban 51 fővel alakult egyesületnek jelenleg 21 tagja van és folyamatosan csökken a tagok létszáma. Jelentkezők ugyan vannak, de csak nagykorú, büntetlen előéletű és megbízható személy lehet polgárőr. A következő napirendi pont a „Kishíd” ügye volt, amely során az elmúlt időszak történéseit és az esetleges ún. kompenzációs csomag lehetőségét, illetve annak egyes elemeit tárgyalta meg a Képviselő-testület, döntés nem született.
Önkormányzati hírek
Szigetmonostor Fogászat Hétfő-szerda: 14.00-18.00 óra Péntek: 7.00-12.00 óra Fogorvos: Dr. Nyári Éva
Orvosi Rendelő Hétfő: 8.00-11.00 óra között Kedd: 8.00-11.00 óra között Szerda: 8.00-11.00 óra között Csütörtök: 13.00-16.00 óra között Péntek: 10.00-13.00 óra között Az orvosi rendelő vezetője: Dr. Bazsa Márta Rendelő telefonszáma: 26-393-380 Mobil telefon: 30-922-3145 A továbbiakban Molnár Zsolt polgármester a két ülés között történt fontosabb eseményekről valamint a lejárt idejű határozatok végrehajtásáról tájékoztatott, majd Debreczeni Beáta, a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottság elnöke beszámolója következett. A Bizottság javaslatára a Képviselő-testület az alábbi döntéseket hozta: Szabóné Marek Katalin részére bérbe adja a Szigetmonostor (Horány) Nagyduna sétány 952/1/B hrszú ABC-t az alábbi feltételekkel: a bérleti idő 5 év; a bérleti díj november 1-től március 1-ig 60.000.- Ft/hó, március 1től október 31-ig 120.000.- Ft/hó az évi inflációval növelve, amely összeget a bérlő nyitástól, de legkésőbb 2009. január 1-jétől köteles fizetni; a közüzemi díjakat a bérlő birtokbavételtől számítva köteles fizetni; a kaució 2 hónap, melynek díja 240.000.- Ft; a felmondási idő 1 hónap; a bérlő az ingatlan felújítását saját költségére köteles elvégezni. A Képviselő-testület megbízta a FASSADE Kft-t a sportöltöző tetőszigetelésének, valamint a ravatalozó tetőszigetelésének és ereszcsatorna kiépítésének elvégzésével az ajánlatában szereplő módosított műszaki tartalommal bruttó 1.973.244.- Ft díjért. dr. Vígh Olga Erika gyermekorvos kezdeményezését játszótér létesítésére az Orvosi Rendelő udvarán támogatta a Képviselő-testület, a területet térítésmentesen használatba adja játszótér kialakítására, hozzájárul a területrendezési munkák megkezdéséhez, és a következő évi költségvetésében biztosítja a játék megvételéhez szükséges 250.000.- Ft támogatás összegét. A Képviselő-testület az orvosi ügyelet működéséhez 25.017.- Ft/hó támogatást biztosított a tartalékalap terhére 2008. augusztustól 2008.
2008. szeptember-október
december 31-ig; a tűzoltószertár fűtésének korszerűsítését támogatta, az ajánlatban szereplő munkálatok kivitelezésével pedig megbízta Bóné Tamás vállalkozót az ajánlatban részletezett 106.120.- Ft értékben. A Képviselő-testület úgy döntött, hogy a korábbi éveknek megfelelően csatlakozni kíván a hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók, illetve felsőoktatási tanulmányokat kezdő fiatalok támogatására létrehozott Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2009. évi fordulójához. A továbbiakban a Képviselőtestület az élelmezésvezető kérésének helyt adva a belső előirányzat átcsoportosítását engedélyezte statikus sütőkemence vásárlása céljából; a tartalékalap terhére a 2008-as évben 50.000.- Ft-tal támogatja László Zoltán futóversenyző indulását Szigetmonostor színeiben a Bécs-Pozsony-Budapest maratonon, valamint nem fogadta el a Képviselő-testület a TÁJ-FA Kft. ajánlatát a 669/2. helyrajziszámú (volt gázcseretelep) ingatlan 5.000.-Ft/m2 áron történő megvásárlására, tekintettel arra, hogy annak az értékbecslő által megállapított értéke 10.000.- Ft/m2. A Képviselő-testület nem döntött arról a kérelemről, amely egy nyugdíjas, apartman rendszerű lakópark és egy utókezelő megépítésére irányul, hanem felkérte a Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottságot valamint a Gazdasági és Pénzügyi Ellenőrző Bizottságot, hogy tárgyalja meg a befektető ajánlatát.
Polgármesteri Hivatal
Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselőtestülete 2008. szeptember 22-én rendkívüli ülést tartott. Az első napirendi pontban a „Kishíd” ügyét tárgyalta a Képviselő-testület. dr.Csepi Lajos, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium szakállamtitkára ismertette a Kormány határozati javaslatát, amelynek megvitatása után a Képviselő-testület az alábbi határozatot hozta:
Önkormányzati hírek
3
Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Közlekedési Főfelügyelet által kiadott FO/KI/NS/A/2052/7/2004. számú jogerős építési és a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség által kiadott H-534/24/1999. számú jogerős környezetvédelmi engedélyben a Megyeri híd megépítésének alapjául szolgáló „Szigetmonostor községnek a 11. sz. főúthoz kapcsolódó Duna-ági átjárását biztosító közúti híd” alábbi, ún. kompenzációs csomag általi ellentételezése megtörténjen: 1. Szentendre Határcsárdánál kizárólag központi állami beruházás keretében Szentendrét Szigetmonostorral összekötő, mentő és katasztrófavédelmi célú, valamint gyalogos- kerékpáros forgalmat biztosító közúti híd létesüljön. 2. A Szentendrei-szigeten, Szigetmonostor község által megjelölt helyen elsősorban közlekedésfejlesztési, környezetvédelmi, turisztikai, oktatási, katasztrófavédelmi beruházások történjenek, az önkormányzat saját hatásköre keretében jelenértéken számított 2 Mrd Ft (azaz kettő milliárd forint) értékben, mely az Önkormányzati Minisztérium költségvetésében külön soron szerepel, mindaddig, amíg a keret kizárólagosan a nevesített beruházásokra felhasználásra kerül. Amennyiben az Önkormányzat a törvényes kereteket betartja, a lehívást a Magyar Állam nem akadályozhatja meg. Az Önkormányzat saját hatáskörében végzi a beruházások előkészítését és közbeszerzésének lebonyolítását, amennyiben azt jogszabály nem zárja ki. 3. A fentiekkel kapcsolatban fontosnak tartja azt is, hogy az elkészült katasztrófavédelmi beruházások folyamatos fenntartása és üzemeltetése kizárólag központi forrásból hosszútávon biztosított legyen. 4. A 2. pontban meghatározott célok pontosítását, a felhasználását, technikai lehívásának menetét 2008. november 30-ig Szigetmonostor Község Önkormányzata elvégzi, és ezt a Magyar Állammal közösen rögzíti. 5. Amennyiben a fenti műszaki tartalmú gyalogos-kerékpáros híd megvalósítása 5 (azaz öt) éven belül nem történik meg, akkor annak tervezett költsége, jelen értéken 2 Mrd Ft (azaz kettő milliárd forint), a kompenzáció költségvetéséhez kerül, és felhasználása a jelen határozat 2. pontja szerint történhet meg. 6. Szigetmonostor Község Önkormányzata az M0-híd végleges használatbavételéhez szükséges engedélyét a fenti pontok megvalósulása esetén adja meg. A második napirendi pont a helyi ügydöntő népszavazás képviselői kezdeményezésre történő elrendelése volt. A Képviselő-testület a Szűr Tímea, Debreceni Lajos és Nádas Zsolt képviselők által 2008. szeptember 17-én benyújtott, az alábbi kérdésre vonatkozó helyi ügydöntő népszavazási kezdeményezést elutasította:
4
2008. szeptember-október
Eseménytörténet
„Egyetért-e Ön azzal, hogy Szigetmonostor település A Képviselő-testület ülései nyilvánosak, az ülések megÖnkormányzata ragaszkodjon a Szigetmonostort Szen- hívói – az időponttal és a napirendi pontokkal – a Poltendrével összekötő, közúti közlekedést biztosító autós gármesteri Hivatal hirdetőtábláján, a községi hirdetőkön híd megépítéséhez, és hogy egy kerékpáros – gyalogos és a község honlapján megtalálhatóak. híd nem helyettesítheti az építendő autós hidat?” dr. Vaczó – Tánczos Szilvia, jegyző
M0 Észak szektor és a budakalászi Duna-híd eseménytörténete 2004-ig
KISHÍD MELLÉKLET
Gubán Sándor főépítész összefoglaló írása 1992. - Első lakossági egyeztetési terv megérkezése Budakalászra. - Budakalász Önkormányzata egyeztető tárgyalásra hívja a szomszédos településeket (Békásmegyer, Üröm, Csobánka, Pomáz, Szentendre). - Lakossági fórum Budakalászon: tudomásul veszi a terveket, de a káros hatások (zaj, levegőszennyezés, forgalomnövekedés a település belső útjain) kivédésére megbízható megoldást kér. - Budakalász Nagyközség képviselő-testületi határozatot hoz a híd és M0 szakasz létesítésének feltételeiről. 1994. - Az UNITEF a KVHM ApIg megbízásából tanulmánytervet készít, a 10-es útig vezető szakasz helyett építendő budakalászi elkerülő útról illetve a Szigetmonostorra vezető autópálya-leágazásról. - Szigetmonostor képviselő-testületi határozatot hoz arról, hogy az M0 híd építéséhez akkor járul hozzá, ha a településhez közúti csatlakozás készül. 1995. - Budakalász, Pomáz, Szentendre megállapodik az elkerülő út kialakításáról és nyomvonaláról, amely a térség súlyos közlekedési gondjainak egy részét is megoldja. - Budakalász és a KVHM ApIg ismételten, a korábbiakkal megegyezően egyezteti álláspontját. - A tanulmányterv „A” jelű változata, amely közvetlen lejáratot biztosít az M0 hídról Szigetmonostorra, nem valósítható meg a természetvédelmi előírások miatt. - Szigetmonostor és Szentendre Önkormányzata megállapodik a Kis-Duna ágon átvezető, a tanulmánytervben „C1” jelű változat jóváhagyásában. A két település együttműködési megállapodást köt az ügyben való közös fellépésről. 1996. - A Környezetvédelmi Főfelügyelőség másodfokú határozatában kimondja, hogy az önkormányzatok a terület-
felhasználási engedélyét megelőzi a környezeti hatásvizsgálat. 1997. - A Fővárosi Vízművek nyilatkozik arról, hogy milyen feltételekkel járul hozzá a „C1” változat vízmű területen való átvezetéséről. - Budakalász és az ÁAK kht ismételten, a korábbiakkal megegyezően egyezteti álláspontját. 1999. - A híd másodfokú szakhatósági hozzájárulása és a környezetvédelmi engedélye előírja a Szigetmonostori híd és a budakalászi elkerülő út létesítését a beruházáshoz. - Az Állami Közúti Műszaki és Információs kht M0-t népszerűsítő kiadványában az elkerülő utat szerepelteti. 2002. -Az „Átmeneti zóna” települései (Szentendre, Budakalász, Pomáz) fejlesztési koncepcióinak ismertetése, véleményezése kistérségi értekezleten. - A három település a szerkezeti terveikben a megállapodás szerinti úthálózatot tervezi és fogadja el. - A kistérség értekezletet tart, amelyre meghívja a minisztérium és a közútkezelő képviselőit is, megtárgyalja a térség közlekedési helyzetét. Állást foglalnak a térségi közlekedési helyzet komplex kezeléséről, a Budakalász elkerülő út, utak és Szigetmonostori híd szükségességéről. 2003. - A kistérség ülésén megtárgyalja a Szentendrei-szigeti települések településfejlesztési koncepcióit. Ennek kapcsán észrevételek hangzanak el a szigeti hidak terveiről. Az ülésen a minisztérium és az autópálya beruházó részvételével vita zajlik az M0 híd, a kapcsolódó beruházások és a térségi közlekedési helyzet kapcsolatáról. Figyelmeztetik a beruházót a korábbi szakhatósági állásfoglalásokra és megállapodásokra. - Szentedre és Szigetmonostor megállapodik, hogy szerkezeti tervében egyaránt a vízügyi egyeztetéseken java-
2008. szeptember-október
solt új hídhelyet szerepelteti és egyezteti a hatóságokkal. Összefoglalva: - Az önkormányzatok az M0 északi szektor előkészítésekor, tervezéskor egymással és a beruházókkal szemben együttműködően viselkedtek . - Az önkormányzatok szakhatóságként körültekintően jártak el, így a beruházó gondatlansága miatt kialakuló közlekedési és környezeti veszélyeztetés elhárítására intézkedtek előzetes véleményeikben és határozataikban. - Az önkormányzatok a beruházás előkészítése óta (1992, ill. 1995) nem változtatták meg véleményüket.
Híd helyszín
5
- A mulasztást a beruházó, pontosabban a szervezeti változtatások miatt a mindenkori kormányzat követte el azzal, hogy a szakhatóságok által előírt követelményeket nem teljesítő tervet készítettet és nyújtott be engedélyezésre. - A beruházásért felelős intézmények, szervezetek és személyek a mulasztást elkendőzve a sajtó egyoldalú, hiányos és félrevezető tájékoztatásával kívánják befolyásolni az építési és terület-felhasználási engedély megadásáért felelős döntéshozókat, és a közvéleményt összeállította: Gubán Sándor főépítész
Az M0 híd kezdeti tanulmányterveiben, melyet a VÁTI készített az1990-es évek elején, 6 közlekedési kapcsolat változatot vizsgált a tanulmányterv készítője. Az A, A1, B, B1, C és D jelű változatok (lásd 15. oldal) képezték a tanulmány vizsgálatának alapját. A vizsgálatok során az érintetteket és a hatóságokat is megkérdezték az egyes változatokról. A vizsgálatok a következő eredményt hozták: Az A és az A1 az M0 szigeti lehajtójának változatait, az ANTSZ a vízművek és a természetvédelmi hatóságok egyaránt aggályosnak tartották. Szentendrét nem kérdezi a tanulmány erről, hiszen nem érinti a várost. Az esetleges megvalósítása esetén komoly és nagy költséggel bíró előírásoknak kellett volna eleget tenni. Az előírások lényege az, hogy a vízbázis területe fölött (mintegy 6-kmen) hídként pillérekre építve valósítható csak meg, valamint az úton összegyűlő esővíz csak külön tisztítóműbe gyűjtve (amely nem lehet a szigeten), megtisztítva juttatható a Dunába. A B, B1 a Dera patak térségében kialakítandó hídhelyváltozatok, (a szigeti oldalon ez a Szeremföld alsó részére esik) szintén érintik a vízbázis területét, mely szakaszra vonatkozóan a korábban már említett előírások vonatkoznak. Kisebb szakasz lévén kevesebb, de még így is jelentős költséggel terhelve az építkezést. A hatóságok ezt a hídhelyet sem támogatják a vízbázis védelme miatt, Szentendre számára elfogadható hídhely ez. A C variáció a postás strand térsége (a szigeti oldalon az elektromos sorompó előtti gépház környéke) a tanulmánytervben továbbra sem élvezi a hatóságok teljes bizalmát, de Szentendre városa is feltételekkel támogatja. A D változat pedig a Határcsárda térségére tenné a hidat. A tanulmányterv előzetes szakvélemények alapján
Szentendre a szigetről nézve
megállapította, hogy a hatóságok véleménye alapján ez a leginkább kockázatmentes, ezáltal támogatott variáció, viszont Szentendre városa egyértelműen elutasítja ezt a változatot, mivel nem kínál számára forgalomcsökkenést. A tanulmányterv, amely a fenti eredményeket hozta, készítését követően kitartó és szorgos egyeztetés folyt a változatokról, melynek eredményeként kialakult egy C variáció környéki helyszín melyhez sikerült megnyerni a hatóságok és Szentendre támogatását is. A Vízművek a megépítéshez komoly műszaki feltételeket írt elő, mely a későbbi megállapodásban is visszaköszön, de az elutasítás erre a hídhelyre vonatkozóan megszűnni látszott. Látható volt Szigetmonostor számára is, hogy olyan helyszínt kell találni, amely előre leegyeztetett, a hatóságok és az érintett települések egyetértését is bírja, hiszen ez a tervezési folyamatot gyorsítja meg. A híd helyszínére vonatkozóan a nehézségek láttán Szigetmonostor álláspontja a kezdetektől az volt, hogy a település elfogadja a hatóságok és szentendre által megfelelőnek tartott helyszínt. Ezzel együtt tudni kell, hogy minél délebbre kerül
KISHÍD MELLÉKLET
Híd helyszín
KISHÍD MELLÉKLET
6
2008. szeptember-október
a helyszín annál hosszabb út építendő az eléréséhez. Az építendő utat az árvízszint fölé kell emelni, és a törvényi előírások miatt a vízbázis-védelmi területek kikerülése miatt teljesen új nyomvonalon kell vezetni. Emellett a közvilágítás kiépítése is szükséges a lehetséges gyalogos és kerékpáros forgalom miatt. Mindezt tudomásul véve a folytak a tárgyalások, míg Szentendre a Postás strand védelmében a C variáns támogatását visszavonta. Ezt követően, 2006 novemberétől, hónapok egyeztetését követően a Fővárosi Vízművek egyetértésével a C változattól 300 m-re délre sikerült egy újabb, az érintettek egyetértését bíró helyszínt találni. 2007 február 22-t írtunk ekkor. Ez a helyszín hosszú ideig biztosnak tűnt, szóbeli biztatások alapján nem volt kétség afelől, hogy az építés az érintettek részéről megkezdődhet. Az Állam képviselői ugyan úgy nyilatkoztak, hogy a híd megépítésére készek, de az odavezető utakat nem tudják megépíteni, azonban a tervezés előkészítésére kiadott állami megbízás tartalmazta az odavezető utakra vonatkozó tervezést is. 2008 februárjában a tervező, az UNITEF, írásos nyilatkozatot kapott a szentendrei oldal területhasználójától a Magyar Honvédségtől. Eszerint a hídhely befogadásához nem tudnak hozzájárulni, ezt követően folytak az egyeztetések, míg júniusban, egy újabb nyilatkozatban szintén ezt erősítette meg a honvédség, majd Augusztusban a Közlekedési Minisztérium számára ismételten így nyilatkoztak. Majd a
Testületi döntések
szerkezeti terv kapcsán küldött levelükben, augusztusban a település felé is megerősítették ezt. Ekkor derült az ki, hogy a helyszín vonatkozásában újabb egyeztetésre van szükség. Így született meg Szentendre újabb határozata, mely szerint a Korábban megállapodott postás strandtól 300 m-re délre, valamint ettől délre bárhol befogadnának egy autós hidat. Valamint egy másik határozat is született arról, hogy egy kerékpáros-gyalogos híd építését is támogatják a Határcsárdánál. Az összeállítás kezdetén olvashatták, hogy minél délebbre kerül a hídhely, annál inkább lehetetlenül el természetvédelmi és vízbázis-védelmi szempontból. Az északabbi helyszínen az autós forgalomtól tartva Szentendre hozzájárulása kétséges. A híd helyszínére vonatkozó egyeztetés, a vonatkozó határozatok és hozzájárulások a lap további hasábjain megtekinthetők. Jelen helyzetben a híd helyére vonatkozóan tehát van egy 2011-ig érvényes a Fővárosi Vízművek által komoly feltételeket tartalmazó postás strandtól délre 300m-re levő autós hídhelyszínünk, amely a Honvédség ellenállásába ütközik, ettől délebbre a Természet és vízbázis-védelem gátja érvényesül. Emellett van egy kerékpáros-gyalogos hídhelyszín a Határcsárdánál, melynek a műszaki tartalma pontosításra szorul. Szigetmonostor és a Magyar Állam szándéka szerint 3,5 t teherbírású 5-6 m széles a mentőforgalom lebonyolítására alkalmas gyalogos-kerékpáros híd épülne.
Képviselő-testületi határozatok híd ügyben Az írás az 1994. évtől hozott testületi döntéseket tartalmazza 1. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1994. október 27-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: 94/1994. (10.27.) Kt. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselőtestülete az 1994. március 7-i Falugyűlés szellemében fenntartja azt az igényét, hogy az M0 Körgyűrűről lehajtó készüljön a szigetre. 2. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1995. szeptember 6-án megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: 113/1995. (09.06.) Kt. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzata az M0 autópálya közúti lecsatlakozásának tanulmánytervével kapcsolatosan a C1 variációt tartja legoptimálisabbnak a két település érdekeinek és a Dunakanyar közúti forgalmának rendezése céljából. A szavazás eredményeképp a megvalósíthatósági sorrendet az alábbiak szerint állapítja meg: C1, D, B1. A C1 változatot a tervtől eltérően javasolja a szentendrei kaszinó és piactér közötti közúti csatlakozás-
nál tervezni. Megbízza a Polgármestert és a Műszaki előadót, hogy a közúti csatlakozás kérdésében Szentendre Város elöljáróival tárgyalásokat folytasson le és megállapodást kössön a határozat szellemében. 3. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 1995. december 11-én megtartott ülésének jegyzőkönyvéből: 155/1995. (12.11.) Kt. határozat: Szigetmonostor Község Képviselő-testülete megbízza a Polgármester, hogy a Szentendre és Szigetmonostor között létesítendő híd ügyében megállapodást kössön Szentendre Város Önkormányzatával és a továbbiakban ez ügyben eljárjon. 4. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. július 15-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 54/2003. (07.15.) Kt. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselőtestülete - meghívóban szereplő módon - zárt ülésen tár-
2008. szeptember-október
gyalja „A Nemzeti Autópálya Rt. tájékoztatója a tervezett M0 Északi Duna Híd és a Szentendre - Szigetmonostor közötti Kis-Duna híd koncepciójáról” napirendi pontot.
6. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. november 20-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 113/2003. (11.20.) Kt. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselőtestülete az M0-ás autópálya északi szektora I. ütem építésével kapcsolatosan írásban kiadott megállapodás tervezetét az alábbi szerződésbeni pontokban módosítja és azt így elfogadja: Megállapodás 2. pontja: NA Rt. vállalja a GKM megbízása alapján, hogy a megvalósíthatósági tanulmánytervet
7
a Kis-Duna közúti hídra illetve a kapcsolódó közutakra elkészíti, és azt az Önkormányzatok részére átadja. Megállapodás 6. pontja: Szigetmonostor Önkormányzata vállalja, hogy az M0 autópálya északi szektor hídépítésével érintett területre vonatkozó terület-felhasználási engedélyt a jelen megállapodás 1. és 2. pontjában rögzített feltételek teljesülése után 10 napon belül kiadja. Megállapodás 10. pontja: A Magyar Köztársaság Kormánya és a GKM az M0 építési engedélyeztetéséből kimaradó Kis-Duna híd késedelmes kivitelezése miatt az M0 átadását követő időszakra, míg a megállapodásban rögzített munkálatok (pótberuházás) el nem készülnek az alábbi ellentételezést ajánlja fel: - Határcsárdai komp helyi (szigetmonostori) lakosoknak ingyenes legyen. - Egy beállásos mentőállomás megépítése és az üzemeltetési személyi és anyagi eszközök biztosítása. - Menetrendszerinti 10 pár buszjárat finanszírozása, biztosítása helyi járati díj kategóriával illetve díjszámlázással. 7. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. január 8-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 1/2004. (01.08.) Kt. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselőtestülete az M0-s autópálya építésével kapcsolatos megállapodás-tervezethez kiegészítésekkel és a szakhatósági engedélyek birtokában járul hozzá.
8. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. május 6-án tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 72/2004. (05.06.) Kt. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselőtestülete az alábbi szakhatósági véleményt adja Szentendre Város Településrendezési Tervéhez: a Dera pataktól délre ábrázolt „Duna híd Szigetmonostor felé” hídváltozatot továbbra is aggályosnak tartjuk, mivel a vízügyi hatóság kifogásait az egyeztetések során fenntartotta. A távlati helybiztosítással Duna-híd számára a 49.5 és az 53.3 alatti módosításokban, a korábbi egyeztetéseknek megfelelően egyetértünk. Egyéb észrevétellel nem kívánunk élni. 9. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. július 15-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 109/2004. (07.15.) Kt. Határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza a polgármestert az alábbi megál-
KISHÍD MELLÉKLET
5. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2003. augusztus 5-én megtartott ülé-sének jegyzőkönyvéből: 75/2003. (08.05.) Kt. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzata a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság megkeresésére átvilágította – Szigetmonostor község közigazgatási terültén az M0 autópálya 2-es és 11-es számú főutak közötti szakaszának Szigetmonostor Község közigazgatási területét érintő – megépítésével kapcsolatos feladatokat. Az Önkormányzat megállapította, hogy a tárgyi útszakasz építését engedélyező szakhatóságok környezetvédelmi engedélyében az alábbi kikötés szerepelt: „Az M0-ás autópálya megépítésével egyidejűleg:” „Szigetmonostor Községnek a 11-es számú főúthoz kapcsolódó (Kis-) Duna ági átjárását közúti híd építésével biztosítani kell.” (Tanulmányterv C változat.) Amennyiben az engedélyező szakhatóságok Szigetmonostor Község Önkormányzata terület felhasználási engedélyének kiadását megelőzően – előzetes, elvi szakhatósági engedély kiadásával – megengedik a későbbi KisDuna hídépítését, úgy Szigetmonostor Község Önkormányzata nem zárkózik el a további tárgyalásoktól. Kikötéseink: 1.) Az M0 2-es és 11-es számú főutak közötti szakaszának megépítéséig-, de a használatbavételt megelőzően, Szigetmonostor Községnek – és a vonzáskörzetbe tartozó mikro régiónak – a 11-es főúthoz kapcsolódó Kis-Duna ági közúti híd csatlakozása visszafordíthatatlanul kezdődjön meg. 2.) Az önkormányzati szakhatósági-, terület felhasználási engedélyek kiadásának feltétele az M0 2-es és 11-es főutak közötti szakaszának építésével kapcsolatos organizációs terv, jóváhagyásra történő bemutatása. 3.) A Kis-Duna híd későbbi átadása miatti igényeinket tárgyalásos úton tartjuk szükségesnek egyeztetni.
Testületi döntések
KISHÍD MELLÉKLET
8
2008. szeptember-október
lapodás megkötésére: Megállapodás, amely létrejött a Nemzeti Autópálya Részvénytársaság (székhelye: 1051 Budapest, Nádor u.31., telephely: 1036 Budapest, Lajos u.80., cégjegyzékszám: 01-10-044180, képviseli: Dr. Bodnár Zoltán elnök-vezérigazgató) (a továbbiakban: NA Rt.), Szigetmonostor Község Önkormányzata (székhelye: 2015 Szigetmonostor, Fő u. 26., képviseli: Szilágyi Lajos polgármester) (a továbbiakban Szigetmonostor Önkormány-zata), valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (székhely: 1055 Budapest, Honvéd u.13-15., képviseli: Dr. Kovács Ferenc közlekedési helyettes államtitkár) (a továbbiakban GKM) (a továbbiakban együtt: Szerződő Felek) között a mai napon az M0 autópálya északi szektor építésével kapcsolatos Szigetmonostort érintő közlekedési fejlesztések megvalósítása tárgyában, az alábbi feltételekkel: Az M0 autópálya északi szektora I. ütem (az új 2. számú főút és a 11. számú főút közötti szakasz) építésével kapcsolatosan a Szerződő felek 2003 évben több alkalommal egyeztető megbeszélést tartottak. Megvitatták a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség H534/24/1999.számú határozatában foglalt kikötések teljesíthetőségét, valamint a Szigetmonostor Önkormányzat igényét, amely szerint az M0 autópálya északi szektorának építése következtében szükségessé válik a Szigetmonostor és Szentendre közötti Kis-Duna ág feletti közúti híd (a továbbiakban: híd) megépítése a 11. számú főúttal és a 11308., úttal való kapcsolat kiépítésével együtt. A GKM a jelen megállapodás aláírásával elismeri Szigetmonostor Önkormányzatának a híd megépítésére vonatkozó igényét, melynek megvalósítása érdekében Szerződő Felek a következőkben állapodnak meg. 1.) Szigetmonostor Önkormányzat elfogadja a híd bármelyik variánsát. Abban az esetben, ha a megvalósulás helyszíne nem a „C” változat (mely az M0 környezetvédelmi engedélyével rendelkezik), akkor a GKM és az NA Rt. vállalja, az adott helyszínre vonatkozó környezeti hatástanulmány elkészíttetését. Szigetmonostor Önkormányzat a szakhatóságok által jóváhagyott hatástanulmány alapján a Település Szerkezeti Tervét módosítja. 2.) Amennyiben az M0 átadásáig, de legkésőbb 2006 december 31-ig , nem lesz jogerős a Szigetmonostor és Szentendre közötti Kis-Duna ág feletti közúti híd építési engedélye, akkor a település közlekedésének fejlesztése érdekében, a GKM és az NA Rt. az alábbiak teljes körű finanszírozását vállalja: - A Szigetmonostor ingatlantulajdonosai számára a község területén működő valamennyi kompjárat ingyenes használatát 2007. január 1-től, a Szigetmonostor és Szentendre közötti Kis-Duna ág feletti közúti híd meg-
Testületi döntések
építéséig. A Szigetmonostor és Szentendre közötti Kis-Duna ág feletti közúti híd meg nem építése esetén pedig örökös ingyenes kompjárat biztosítását Szigetmonostor ingatlantulajdonosai számára, a község területén működő valamennyi kompjáratra. - A kompok, és kikötők műszaki fejlesztését, hogy az időjárástól függetlenül folyamatosan 0-24 óráig közlekedjenek 2008. január 1-től. - A kompokhoz vezető települési úthálózat kiépítését, a forgalmi igényeknek megfelelően 2010-ig. 3.) Szigetmonostor Önkormányzat vállalja, hogy az M0 autópálya északi szektor hídépítésével érintett területre vonatkozó terület-felhasználási engedélyt és az esetlegesen szükséges további (pl. tulajdonosi) hozzájárulásokat a jelen Megállapodás aláírását követő 10 napon belül kiadja. 4.) Az NA Rt. vállalja, hogy megindítja a híd és az útcsatlakozások, illetve úthálózat tervének elkészítését, és az elkészült tervet, az illetékes szakhatóságokhoz, az építési engedély megszerzése érdekében benyújtja. Továbbá az NA Rt vállalja, hogy az építési engedély birtokában megkezdi a híd építését, úgy, hogy a beruházás a hozzávezető utakkal együtt 2010-ig megvalósuljon, továbbá a híd megépítését követően átadja azt az illetékes közútkezelőnek. 5.) A GKM jelen Megállapodás aláírásával vállalja a híd építéséhez és a 2. pontban meghatározott fejlesztésekhez szükséges pénzügyi fedezet biztosítását. A fedezet forrása az NA Rt. által kezelt GKM fejezeti kezelésű, gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési program megvalósítására nyújtott, az adott években a költségvetési törvényben rendelkezésre álló mindenkori költségkeretet. 6.) A GKM kötelezettséget vállal az NA Rt-t a jelen Megállapodás alapján terhelő kötelezettségek teljeskörű finanszírozásáért, valamint egyetemleges kötelezettséget vállalaz NA Rt-t a jelen Megállapodás alapján terhelő kötelezettségek teljesítéséért. A GKM kötelezettséget vállal továbbá arra, hogy jelen Megállapodásban az NA Rt-t terhelő kötelezettségek pénzügyi teljesítéséhez szükséges források biztosításához – a költségvetési jogszabályokban foglaltaknak megfelelően – gondoskodik a szükséges költségvetési fedezet biztosításáról. Mindez a jelen Megállapodás érvényességének feltétele. 7.) Jelen Megállapodás érvényességi feltétele továbbá, hogy a GKM - mint a Magyar Állam nevében az NA Rt. feletti részvényesi jogok gyakorlója - a fedezet biztosításának módjáról az NA Rt. által kezelt, GKM fejezet kezelésű, gyorsforgalmi úthálózat fejlesztési program megvalósítására nyújtott, adott évi költségvetési törvény-
2008. szeptember-október
ben rendelkezésre álló összegből történő pénzösszeg átadásról - Alapítói Határozatban rendelkezzék az NA Rt. felé. (I. számú melléklet: Alapítói Határozat) 8.) A Szerződő Felek kijelentik, hogy a jelen Megállapodás aláírásához és az abból fakadó kötelezettségek teljesítéséhez szükséges felhatalmazásokkal rendelkeznek. A jelen megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései az irányadóak. A jelen Megállapodást a Felek elolvasták, megértették, és mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírják.
11. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete, valamint Szentendre Önkormányzatának Képviselő testülete 2007. február 22-én tartott közös testületi ülésének jegyzőkönyvéből: 32/2007. sz. (02.22.) KT határozat: Szigetmonostor Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Szentendrei Önkormányzat 41/2007. (02.13.) KT sz. határozatát, és az abban elfogadott, a Strand utcától délre 300 m-re lévő hídhelyet. A hidat és a hozzá kapcsolódó utakat, valamint az ezekhez szükséges előzetes vizsgálatokat egy beruházásnak tekinti, melyek költségeit a híd beruházásáért felelős szerv viseli. Szigetmonostor Szerkezeti Tervét a vizsgálatok ismeretében fogadja el. Az előzetes vizsgálatba a szakhatóságokon kívül javasolja a Fővárosi Vízműveket is bevonni. 12. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. augusztus 14-én tartott rendkívüli ülésének jegyzőkönyvéből: 152/2008. (08.14.) KT határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselőtestülete a 32/2007. (02.22.) számú határozatát kiegészíti azzal, hogy felhatalmazza a Polgármestert, hogy a „Kishídhoz” kapcsolódóan egy alternatív csomagról egyeztető tárgyalásokat folytasson az érintettekkel, valamint az egyeztetett anyagot terjessze a Képviselő-testület elé. 13. határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzata Képviselő-testülete 2008. szeptember 22-én tartott rendkí-
9
vüli ülésének jegyzőkönyvéből: 186/2008. (09.22.) KT határozat: Szigetmonostor Község Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért, azzal hogy a Közlekedési Főfelügyelet által kiadott FO/KI/NS/A/2052/7/2004. számú jogerős építési és a Környezet- és Természetvédelmi Főfelügyelőség által kiadott H-534/24/1999. számú jogerős környezetvédelmi engedélyben a Megyeri híd megépítésének alapjául szolgáló „Szigetmonostor községnek a 11. sz. főúthoz kapcsolódó Duna-ági átjárását biztosító közúti híd” alábbi, ún. kompenzációs csomag általi ellentételezése megtörténjen: 1. Szentendre Határcsárdánál kizárólag központi állami beruházás keretében Szentendrét Szigetmonostorral összekötő, mentő és katasztrófavédelmi célú, valamint gyalogos- kerékpáros forgalmat biztosító közúti híd létesüljön. 2. A Szentendrei-szigeten, Szigetmonostor község által megjelölt helyen elsősorban közlekedésfejlesztési, környezetvédelmi, turisztikai, oktatási, katasztrófavédelmi beruházások történjenek, az önkormányzat saját hatásköre keretében jelenértéken számított 2 Mrd Ft (azaz kettő milliárd forint) értékben, mely az Önkormányzati Minisztérium költségvetésében külön soron szerepel, mindaddig, amíg a keret kizárólagosan a nevesített beruházásokra felhasználásra kerül. Amennyiben az Önkormányzat a törvényes kereteket betartja, a lehívást a Magyar Állam nem akadályozhatja meg. Az Önkormányzat saját hatáskörében végzi a beruházások előkészítését és közbeszerzésének lebonyolítását, amennyiben azt jogszabály nem zárja ki. 3. A fentiekkel kapcsolatban fontosnak tartja azt is, hogy az elkészült katasztrófavédelmi beruházások folyamatos fenntartása és üzemeltetése kizárólag központi forrásból hosszútávon biztosított legyen. 4. A 2. pontban meghatározott célok pontosítását, a felhasználását, technikai lehívásának menetét 2008. november 30-ig Szigetmonostor Község Önkormányzata elvégzi, és ezt a Magyar Állammal közösen rögzíti. 5. Amennyiben a fenti műszaki tartalmú gyalogoskerékpáros híd megvalósítása 5 (azaz öt) éven belül nem történik meg, akkor annak tervezett költsége, jelen értéken 2 Mrd Ft (azaz kettő milliárd forint), a kompenzáció költségvetéséhez kerül, és felhasználása a jelen határozat 2. pontja szerint történhet meg. 6. Szigetmonostor Község Önkormányzata az M0-híd végleges használatbavételéhez szükséges engedélyét a fenti pontok megvalósulása esetén adja meg. A határozatokat összeállította: Molnár Zsolt
KISHÍD MELLÉKLET
10. határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselő-testülete 2004. július 15-én tartott ülésének jegyzőkönyvéből: 110/2004. (07.15.) Kt. Határozat: Szigetmonostor község Önkormányzatának Képviselőtestülete felhatalmazza a polgármestert, hogy a 109/2004. (07.15.) Kt. határozatban foglalt megállapodást aláírva küldje el a GKM-nek.
Testületi döntések
10
2008. szeptember-október
Képviselői indoklások
A testületi tagok döntésének indoklása Az önkorányzati képviselők írásai Az alábbiakban a képviselő-testület választott tagságának 2008. szeptemberi 22-én, egy rendkívüli testületi ülés keretében meghozott döntése mögött lévő motívumairól, indokairól olvashat a tisztelt olvasó. a testületi tagok tollából. (Csáki Ferenc és Végmann Tibor nem nyilatkozott.)
hogy őket nem érdekli, mikor lesz itt híd, meddig húzódik el a pereskedés, s ha az lezárul, ad e majd engedélyt Szentendre az autós hídhoz, idő van, majd kivárjuk.
KISHÍD MELLÉKLET
Bencsik Erzsébet Most nincs jelentősége annak, ki hídpárti, ki hídellenes. Nem az a kérdés, szeretne-e Szigetmonostor autós közúti hidat. Úgy is mondhatjuk, mindegy, mit szeretne Szigetmonostor, mert sem pénze, sem helye nincs arra, hogy ilyen hidat építsen, építtessen. Nincs rá pénze, mert autós hídra nem ad az állam. Nem ad, mert neki sincs. Van, aki vitatja, hogy a magyar gazdaság helyzete nem túl fényes? Bizonyára akad, aki azt mondja, fütyül ő az ország helyzetére, nekünk a hidat megígérték. De a döntéshozók ajtaján nyilván naponta kopogtatnak elkeseredett települések elkeseredett polgármesterei, mind azzal érvelve, hogy igényük jogos, papírjuk is van róla. Mindegy, mit gondolok erről. Elhangzott a döntés: a Kormány nem épít autós hidat Szentendre és Szigetmonostor között. Épít egy olyat, amit át tud menni a mentőautó, ad 2 milliárd forint fejlesztési támogatást, mert ennyire futja. Nincs rá helye, mert Szentendre képviselő-testülete úgy gondolja, csak ott enged hídról lejövő forgalmat a saját területére, ahol az az ott élőket a legkevésbé zavarja, vagyis a város előtt. Mondhatjuk, hogy nem érdekel minket Szentendre, sajátítsa ki az állam a hídhelyhez szükséges területet, és épüljön meg a híd. (Aminek minden engedélyéhez Szentendre város pecsétje is szükséges. Ki az, aki úgy gondolja, hogy Szentendre nem viselkedne egy ilyen helyzetben Szigetmonostorhoz hasonlóan, és nem tagadna meg minden engedélyt attól a hídtól, amelyről úgy gondolja, hogy az az ő településének kárt okoz?) Miből és ki építtetné meg a hídhoz vezető utat? Hol menne a hídról érkező forgalom a szigetünkön? Lehet utálni a szentendrei döntéshozókat, de az ő településük ügyeiről attól még ők döntenek. Szigetmonostor döntése is Szigetmonostor ügye. Dönthet úgy, hogy nem fogadja el a Kormány érveit, és bepereli a magyar államot, a bíróság ítéletére bízva az igazságszolgáltatással együtt a falu jövőjét is. Dönthet úgy, hogy bepereli Szentendrét, a bíróság ítéletére bízva az igazságszolgáltatással együtt a falu jövőjét. Ahogy hallom, a népszavazást és a pert támogatók legfőbb érve,
Az épülő hídpillér
Nem lehet abban hinni, hogy 30-50 év múlva, ha az autós hídra az igény még mindig megvan a szigeten, a híd per nélkül is megépülhet? Ki az, aki cáfolni tudja, hogy ennyi idő múlva még az is előfordulhat, hogy akár maga az akkori Kormányzat akar majd Szigetmonostor és Szentendre közé hidat építeni? Nem azt véssük most kőbe, hogy a Szentendrei-szigetnek soha nem lehet másik hídja. Most nem lehet. Mi a közvetlen következménye annak, ha a település úgy dönt, hogy perre megy? 2009-ben nincs fejlesztési támogatás, de van ügyvédi költség, perrel járó egyéb kiadása a falunak, amit saját bevételéből kell fedeznie, lesz egy-két bizonytalan kimenetelű pere a falunak, mert a bíróság döntése azért előre nem borítékolható, érveink soványkák, még akkor is, ha nagyon hangosan kiabáljuk azokat. Hogy a helyi népszavazásról mit gondolok, az nem tárgya ennek az írásnak. De azt azért hadd jegyezzem meg – mert tény –, ebben a faluban 2002-ben nem akadt 350 ember, aki akkor aláírta volna azt az aláírásgyűjtő ívet, mely akkor a híd kérdésében helyi népszavazást kezdeményezett. Miért is nem? Mert akkor más volt a helyi politikai érdek? Van, aki azt mondja: eladja Szigetmonostort az, aki a kompenzációt elfogadni kész. Nemcsak eladja, elkótyavetyéli, odaveti koncnak, vagy nemes egyszerűséggel: elárulja. Én azt mondom, most ez a legjobb döntés. A 2 milliárd forint kezdete lehet a település azonnali fejlődésének, segíthet abban, hogy gyorsabban ideérjen a mentő, a tűzoltó, megszervezzük a helyi tömegközlekedést,
2008. szeptember-október
utakat építsünk, vonzóbbá és élhetőbbé tegyük településünket. A gyalogos-kerékpáros híd segít azoknak, akik eddig sem autóval jártak a révbe, mert a híd ott lesz jégzajláskor és éjszaka is. A tárgyalás pártján állok, mert most ez a realitás, ebből kell kihozni a legtöbbet. Hogy ki tudjuk-e hozni? A település nélkül, a település ellenére nem biztos, hiszen még a testület 10 tagja között sincs egység. Én abban bízom, hogy tudunk együtt gondolkodni azon, hogyan érjünk el a legtöbbet 2009 végére. Nincs addig túl sok idő, mindenkire szükség van, és minden perc számít. Most.
Debreczeni Bea
Az új híd madártávlatból
Hiszem azt, hogy mindenkit a település fejlődése vezérel, csak azt sajnálom, hogy e közös célt nem azonos módon gondoljuk elérni, ami önmagában nem elitélendő dolog, hiszen nem vagyunk egyformák, nem kell mindenben egyetértenünk, de véleményem szerint ez az útkeresés ma a település érdekei ellenében történik. Nem szeretném a kedves olvasót terhelni a kishíd történetével, csak a lényegi pontokra szeretnék rávilágítani. A kishíd-kérdésnek alapvetően három, egymástól független, autonóm szereplője van, úgymint a Magyar állam, Szigetmonostor, és Szentendre. Szigetmonostor szándékát mindenki jól ismeri: autóshíd épüljön bárhol a területünkön. A hibát ott követtük el, hogy elhittük, hogy ennyivel el is van intézve a dolog. Tehát már adva van a híd egyik lába, de mi van a másikkal? Szentendre hozzáállása e tekintetben, melyet szintén jól ismerünk: épüljön is, meg nem is. Sikerült egy olyan helyet kiválasztaniuk, amely természetesen nem az
11
ő területük, sőt mi több honvédségi terület, így most már nyugodt szívvel elmondhatják magukról azt, hogy „igen, mi támogatjuk Szigetmonostor szándékát, de a továbbiak már nem a mi kompetenciákba tartoznak”. Megteheti ezt Szentendre? Meg. Minden joga megvan rá, hiszen neki a saját érdekét kell képviselni, ami jelen esetben nem egyezik meg Szigetmonostoréval. A túlparti testületnek, mint önálló döntéshozó szervnek, joga van eldönteni, hogy saját közigazgatási területén mit enged meg és hol. Az én olvasatomban viszont ez annyit jelent „nesze semmi, fogd meg jól”. És még nem beszéltük a kulcsfiguráról, az államról. Köztudott dolog, hogy létezik egy környezetvédelmi határozat, mely kötelezi az államot a Megyeri híd megépítésével egyidejűleg egy autós kishíd megépítésére Szigetmonostor és Szentendre között. E cikk készítésekor már több mint egy hete átadásra került a nagyközönségnek a Megyeri híd. Hogy lehetséges ez? Úgy, mint a magyarországi autópályák többségével, a híd ideiglenes használatbavételi engedélyt kapott, melynek nincs határideje! Ezen túlmenően, a Szentendre által, hídhelyül megjelölt honvédségi bázis átköltöztetése az államnak súlyos millióiba kerülne, nem beszélve arról, amit a szóban forgó testületi ülésünkön Csepi Lajos szakállamtitkár a Kormány nevében tolmácsolt felénk, miszerint „nincs pénz a kishíd megépítésére!” E tény tükrében naivság arra várni, hogy a honvédelmi tárca meggondolja magát, és áldását adja a hídhelyhez, ezzel szembemenve a kormány akaratának. De hogyan tudnánk hatást gyakorolni a kormányra? Két, egymást nem kizáró fegyver van a kezünkben. Az egyik, hogy a lehetséges összes fórumon megtámadjuk a Megyeri híd ideiglenes használatbavételi engedélyét, ahogy azt reményeim szerint tenni is fogjuk; a másik út egy sokkal rögösebb, hosszantartó bírósági per, mely önmagában még nem fog hídhelyet jelenteni a túlparton. Én, Debreczeni Beáta, mint Szigetmonostor község önök által választott önkormányzati képviselője 2008. szeptember 22.-i rendkívüli ülésen a „kishíd” ügyéről szóló napirendi pont tárgyalása során az előbb leírtakat mérlegelve és a település fejlődését szolgálva megszavaztam az általunk átdolgozott kompenzációs csomagot, melybe a lehető legtöbb garanciát próbáltuk beépíteni. Ilyen garancia: a 2 milliárd forint névértéken történő, infláció követő felhasználása, a gyalogos-kerékpáros híd mentő által is igénybe vehető legyen, a gyalogoshíd meg nem épülése esetén az erre szánt összeget fejlesztésben megkapjuk, stb. Mire elég 2 milliárd forint? Szigetmonostor 2008. évi költségvetése 534 millió Ft, melyből fejlesztésre, beruházásra 71 millió Ft-ot terveztünk. Ezt az összeget főként pályázati önrészre, tervekre, útfelújításra különítettük el. A tavalyi évben e célokra 30 millió forintot költött el
KISHÍD MELLÉKLET
Azt hiszem, abban nincs vita a képviselőtársaim között, hogy a híd-kérdés eddigi pályafutásunk alatt a legnehezebb ügy, melyben mindannyiunk, a saját belátása szerint a lehető legjobb utat akarja járni, ki így, ki úgy…
Képviselői indoklások
KISHÍD MELLÉKLET
12
2008. szeptember-október
településünk. Költségvetésünk nem tesz ennél többet lehetővé, bármennyire is szeretnénk. Így nagyos sok problémát önerőből képtelenek vagyunk megoldani. Ezzel szemben a 2 milliárd forintos, azaz két ezer millió forintos (közel négy éves költségvetésnek felel meg) keret kb. 2530 évvel hozhatná előbbre, gyorsíthatná fel a fejlesztéseket, beruházásokat községünkben. Fejlesztési irányok (helyi közlekedés, infrastruktúra, katasztrófavédelem, környezetvédelem, oktatás, turisztika, stb) konkretizálását véleményem szerint szakemberek bevonásával kell meghatározni, hiszen nem kevés pénzről van szó. Szeretném leszögezni, hogy amennyiben a kormány az általunk jóváhagyott határozatban foglalt főbb garanciákat nem ismeri el, úgy részemről bármilyen kompenzációs csomag elfogadhatatlan. Tekintve, hogy személy szerint „autóshíd” párti vagyok, hiszem azt, hogy a kompenzáció keretében megépítendő gyalogos híd, ha nem is azonnal, de idővel autóshíddá válhat, mely Szentendre és Szigetmonostor egybehangzó döntésén múlik. És nézzünk őszintén magunkba, azért ez a 2 milliárd forintnyi fejlesztési csomag és egy mentő által is járható gyalogos-biciklis híd nem is olyan rossz ajánlat a mai napon, egy hosszú évekig elhúzódó bírósági perhez képest, melynek számunkra kedvező végkimenetelét (autóshíd, vagy kompenzáció) ma senki nem tudja biztonsággal garantálni. Elítélhető a döntésem? Ezt Önöknek, tisztelt választóknak kell eldönteniük, de kérem, hogy egyet ne feledjenek, hogy azért szavaztam a kompenzáció lehetősége mellett, mert nem szeretném, hogy Szigetmonostor a két szék között a pad alá essen, azaz semmit ne kapjunk, ugyanis még ez is megtörténhet!
Szűr Tímea A 2006-os választási kampányanyagom egyik sora így hangzott: „A képviselői munkát az emberek meghallgatásával és az érdekeik képviseletével tervezem végezni. Ennek figyelembe vételével szeretném az előttünk álló közös feladatokat megoldani, a pénzügyi lehetőségek függvényében.” A mostani, híd ügyben végzett munka igen nagy felelősséget ró a képviselő testületre. Az emberekkel találkozva azt tapasztalom, hogy a legtöbben (természetesen csak a velem beszélgetők közül) autós hidat szeretnének. Ezt több fórumon ki is fejtették. A kormány által kínált lehetőség azonban egy gyalogos- kerékpáros kishíd, melyen mentő is közlekedhet, valamint 2 milliárd Ft. fejlesztésre. Ez az ajánlat igen kecsegtető lenne, ha a mentő által is használható kishíd helyében nem nekünk kellene Szentendrével megállapodnunk. Szentendre mereven elzár-
Képviselői indoklások
kózik attól, hogy a mentőt átengedje (ezt a szentendrei testületi ülésen saját fülemmel hallottam), így ugyan abban a helyzetben vagyunk, mint az autós híd esetében. Felmerül a kérdés, hogy a 2 milliárd Ft mennyire komoly ígéret a kormány részéről akkor, amikor szeptember 22-én a fél éjszakát azzal töltöttük, hogy Csepi államtitkár úrral a kompenzációs kérdésekben megállapodjunk. Ez megtörtént, azonban a másnap reggel megjelenő Magyar Közlöny sem az összeget, sem az általunk elvárt garanciákat nem tartalmazta.
100 méter közelében
Úgy gondolom, hogy képviselőként az a feladatom, hogy az emberek többségét képviseljem. Én Szigetmonostoron és Horányban is csak az autós híd mellett hallottam az embereket érvelni, így nyugodt lelkiismerettel a másik megoldást nem tudtam megszavazni, főképpen a fent említettek miatt. A Horányban élőknek, elmondásuk szerint a határcsárdai gyalogos híd nem jelent megoldást, így amennyiben autós híd nem épülhet, szerencsésebb lenne annak értékét is egyéb közlekedésfejlesztésre költeni (+ 2 milliárd Ft). Tudom, hogy az autós hídnak is és a kompenzációs csomagnak is van jó és rossz oldala. Mindkét megoldásból igyekeznünk kell a legjobbat és a legtöbbet kihozni és ennek szellemében meghozni a döntéseinket. Szívem szerint, én egy olyan autós hídnak örülnék, amin csak az itt élők, és természetesen a mentő juthatna be a településre. Ez megvalósítható lenne egy egysávos, lámpás kishíddal, ami talán még Szentendre számára sem jelentene forgalomnövekedést, valamint mi is megőrizhetnénk azokat az adottságokat, amik miatt szeretünk itt élni.
2008. szeptember-október
Debreczeni Lajos
Makrai József Tisztelt szigetmonostori Polgárok! Néhány gondolatot és a jelenlegi helyzetet szeretném Önök felé eljuttatni. Mi, szigetlakók, nem értjük, hogy az Állam miért lépett vissza jogos igényünktől, a nagy híd felépítésétől, hiszen a bíróság megítélte nekünk a nagyhidat. A szerződésben szerepelt az, hogy a híd helyét Szigetmonostor és Szentendre közös megegyezésével kell kijelölni. A helyszín a Postásstrand területe lett volna. A hatástanulmányokat elvégezték és megfelelőnek találták a helyszínt. A Fővárosi Vízművek is hozzájárult, mert ezen a területen sérült volna legkevésbé a vízbázis. Azonban Szentendre később kihátrált a megegyezésből. Olyan területeket ajánlott, ami
13
felett nem minden esetben ő rendelkezik. Egyébként a Fővárosi Vízművek sem változtatna az eredeti helyszínen. Vajon mitől tart Szentendre? Ha nincs nagyhíd, az autók kénytelenek a kompon és a tahitótfalusi hídon átmenni és igénybe venni Szentendre útjait. Miután nincs megegyezés a két település között (nem Szigetmonostoron múlik), az Állam felsóhajtva széttárja kezét és nem épül a híd. Az Állam megegyezést, kompenzációs csomagot ajánlott kártérítésként, amely tartalmazza gyalogos-kerékpáros kishíd megépítését plusz megkülönböztetett járművek áthaladását biztosítja. Reményeink szerint előbbutóbb megnyílhat a településen lakók számára is az autós átkelés. Ez a híd egy biztos összekötő kapocs lehet a külvilággal plusz 2 milliárd forint, amit a település használhat fel és így a fejlődés útjára léphet.
Az utolsó elem beemelése
Két lehetőségünk van: az első lehetőség keretében az alábbi fejlesztéseket szeretnénk megvalósítani: 1. Katasztrófavédelem, mentőállomás, tűzoltóállomás (kistérségen belül) 2. Úthálózat fejlesztése (Ófalut elkerülő, Horánnyal összekötő út; Horánygyöngye és a Dunakeszi komphoz vezető út) 3. Révállomások fejlesztése (járatjavítás; kisbusz-járat település részeken) 4. Oktatás 5.) Intézmények bővítése és még más jó elgondolásokat megvalósítani A másik lehetőség az Állam beperlése. Nem tudni mi lesz az eredménye, de az idő múlik, talán 8-10 évig is elhúzódhat a pereskedés. Az ügyvédi költség milliókra rúghat. És valószínű, hogy ismét a mai állapot kerülne vissza, tehát a megegyezés, de lehet, hogy nem ezekkel a feltételekkel. Ma mit nyerhetünk és mit veszthetünk? Tudjuk, hogy a falu életét 25-30 évre befolyásolja ez a kérdés. Azt is látjuk, hogy a pályázati lehetőségeink kibővülnek vagy
KISHÍD MELLÉKLET
Azon kevesek egyike vagyok, aki nemmel szavazott a határozat ellen! Nemmel szavaztam, mert: 1. A lakosság döntő többsége közúti hidat várt és vár teljes joggal. A riogatások és csúsztatások ellenére is van lehetőség az eredeti cél elérésére, de egy ajándékcsomag elfogadásával az teljesen ellehetetlenülhet. 2. Megalapozottá vált a gyanúm, miszerint a megegyezés már megtörtént, a testületi határozat csak annak szentesítéséhez kellett, utólagos jóváhagyáshoz nem vagyok hajlandó hozzájárulni. 3. A felsorolt 6 pont hangozhat még jól is, csakhogy ezek a település számára óhajok! Ezt bizonyítja a szeptember 23-án megjelent Magyar Közlöny, mely köszönőviszonyban sincs a település határozattervezetével, mely ebben a formában Szentendre számára sem lesz elfogadható! Költői kérdés: Meddig hátrálunk még, meddig vagyunk képesek saját magunk alá ígérni? 4. A testület többsége nem volt korrektül tájékoztatva, fél információk alapján kényszeríttettek ki döntési helyzetet, ami súrolja a befolyással való üzérkedés fogalmát és bűntettét. 5. A rólunk szóló Kormánymegállapodást Szentendre cenzúrázza, csak utána kerül hozzánk! Mégis kinek az életéről van szó? Azt hiszem jogosan szeretném látni KHEM és Szentendre megállapodását, hisz ha a szomszédomnak joga van kozmetikázni az enyémet, talán nekem is van jogom egy betekintésre! 6. Hallgattassék meg a népfelség álljunk bátran a népszavazás elé minden felesleges időhúzás nélkül! Amenynyiben a település többsége gyalogos híd mellett dönt az lesz, ha viszont közúti autós híd mellett dönt, az lesz! A döntést viszont mindenkinek kutya kötelessége tudomásul venni , én is azt fogom tenni!
Képviselői indoklások
14
2008. szeptember-október
beszűkülnek. Nem mindegy, hogy hova jutunk, mit tudunk megvalósítani. Ez a település lakóin is múlik. Én szeretnék a lehetőségek útjára lépni.
KISHÍD MELLÉKLET
Molnár Csaba Az építési engedélyben szerepel, hogy Szentendre és Szigetmonostor között kell megépíteni a hidat. Ennek értelmében más irányban való híd építése szóba sem kerülhetett. Önkormányzatunk hivatalos álláspontja az, hogy a közös partszakasz bármely pontja megfelelő helyszín. (Véleményem szerint Szentendrei oldalon a belváros és a Határcsárda közötti lenne az ideális hídhely, hiszen a bejáróknak nem kell visszafele utazni és turistákat könnyebb egy szentendrei városnézés után elcsábítani, ha a híd útba esik.) 1. Szentendrével hosszú egyeztetés után megállapodott, a környezetvédelmi hatóságok által még elfogadásra esélyes legészakibb autós hídhely 2007. februárjában vált ismerté. Erről a hídhelyről kiderült, hogy a másik állami szerv a Honvédelmi Minisztérium teljesíthetetlen feltételeket szabott a hídlejáró építéséhez, gyakorlatilag megakadályozta a híd megépítését. 2. 2008, augusztusában még mindig az autós híd volt a cél. Ekkor már érezni lehetett; ha nem gondolkozunk kompromisszumon, két szék között a padlóra eshetünk. Hiába akarunk hidat, ha nincs hely a másik oldalon a pillérnek. 3. Az állam képviselője kijelentette, hogy nem fognak hidat építeni, mert nincs pénzük. A bekötő utak megépítésére még kevesebb a szándék. (Ha bekötő utakat Szigetmonostornak kellene megépítenie, az azt jelentené, hogy a híd esetleges megépítése után még legalább 10 évig az úton kívül semmi másra nem jutna pénz, további pangásra ítélve a települést.) 4. Noha a híd megépítésének jogosságát mindenki elismeri, két lehetőség adódott: a.) pereskedés az Állammal és Szentendrével a hídhely kijelölése érdekében • A pereskedés hosszú évekig tart, és a makacs szentendrei hozzáállás miatt, miszerint hídpillért nem ad egy autós hídnak, a legkedvezőbb bírósági ítélet is csupán kompenzációt jelenthet. Ugyan oda jutnánk tehát, ahol most vagyunk; a kompenzációs csomag összeállításához. • Ugyanakkor elvesztegetünk legalább 15 évet a falu fejlesztése nélkül. b.) kompromisszum, mely egy kompenzációs csomag • A híd megépítésének elsődleges célja a tömegközlekedés javítása és a falu fejlesztése. Az ésszerű kompromisszummal ebbe az irányba tettünk lépéseket. • A kompenzációs csomag olyan utat kell, hogy mutas-
Képviselői indoklások
son, mely a település fejlődését, helyi munkát, a település számára tartós jövedelmet jelenthessen. A már meglevő akármilyen híd jobb, mint a ködös távolba vesző. Az elfogadott határozati javaslat ezt tartalmazza, így támogatandó. 5. Tehát a határozat jobban szolgálja Szigetmonostor fejlődését, mint a másik alternatíva a végeláthatatlan pereskedés, mely végén vagy semmi nem jut a településnek, vagy maximum ugyanúgy a kompenzációs csomaghoz juthatunk el, de ekkorra már 2025-öt írunk. Kérem, mindenki gondoljon bele a hazai bírósági döntéshozatali gyakorlatba, majd olvassa el figyelmesen a kompenzációs csomagról szóló határozatot és véleményem szerint ebből az látható, hogy ésszerűtlen út a pereskedés.
Magyarország leghosszabb hídja
Nádas Zsolt Tisztelt Olvasó! Nem szavazatom rövid indoklása. Sokszor sok helyütt leírtam: nem értek egyet a gyalogos híddal a Határcsárdánál! Miért tartom értelmetlennek a gyalogos hidat? Értelmetlen mert nem old meg semmit, és elveszi a megoldást egy későbbi lehetőségtől. Simán fölösleges pénzkidobás. Szerintem ezt az állam is tudja, csak a problémát kezelni akarja -mármint az M0 Uniós elszámolásából adódóan – és meg akar egyezni. A helyieknek a közlekedését nem oldja meg, arról nem is beszélve, hogy a kompenzációból még kompot is fejlesztünk. Praktikusan a szigetmonostori polgár egy korszerű komp közlekedés mellett (ne adj Isten egy szélvédett átkelő hajó helyett) inkább átsétál a szeles hideg hídon. Mintegy 2Mrd Ft-n épült híd ez lakosokra vetítve közel 1 millió Ft / fő. Ezért az elvi 1millió forintért még arról is lemond, hogy esetleg néhány év múlva létesüljön egy autós híd is.
2008. szeptember-október
15
milyen kompenzáció illetné meg. E mellett minden fórumon hangoztatni az igazunkat, és a törvény erejét is felhasználva érvelni az érdekeinkért. Csak egy megjegyzés: Csepi Úr itt volt sürgette a Testületet, hogy döntsünk, mert a híd, mármint a Megyeri híd átadása után már nincsen esélyünk, még az ügyvédünk is azt mondta. Nos a híd átadódott ideiglenesen, és változatlanul keresnek konzultációra, hívnak minket. Megjegyezendő, hogy a kiadott Kormányhatározat köszönő viszonyban sincs az általunk javasolthoz képest, míg a mellékelt szerződés tervezet (az általam nem elfogadotthoz képest), még Szentendre szigorításával megspékelve egyszerűen számomra támogahatatlan. Mint a népszavazási kérelem egyik beadója meg vagyok győződve, hogy azon az úton járunk, amelyre a választóink felhatalmaztak. Amennyiben a népszavazás (eredményességétől függetlenül) a szavazatok aránya nem ezt támassza alá, akkor a helyzetet megértve lemondok képviselői mandátumomról.
KISHÍD MELLÉKLET
Persze a kompenzáció másik fele, amely az óta már változott és nem nekünk lett jobb, ide jönne a településre fejlesztésnek. Szükség van a fejlesztésre, de mit is akarunk, tudjuk, mit akarunk? Van fejlesztési elképzelésünk? Van területfejlesztési terv? Tudjuk milyen irányba, kellene fejleszteni a falut? Közben a kistérség már költené a pénzünket. Szigeti mentőállomás már nem lenne. Összesen egy iskola pályázatunk van ami nagyon fontos , hogy megvalósuljon. Tudom kritizálok sőt néha gúnyos is vagyok, mert az értetlenségemet már nem tudom másként szavakba önteni. Ismert az a mondás kritizálni könnyű. Igen igaz ezért leírom mi az amit járható útnak tartok. Az autós híd melletti kitartás, amely azt jelenti, hogy ameddig nem épül meg addig a falut kártérítés, illetné meg, melyet megfelelő tartalommal fejlesztésre és közlekedéstámogatásra lehetne fordítani. Amennyiben nem kétsávos a híd, hanem egy egyszerű egysávos egyirányú autósforgalomra épülő valósulna meg akkor a falut vala-
Képviselői indoklások
16
2008. szeptember-október
KISHÍD MELLÉKLET
Tárgyalóasztal
A tárgyalások
mérnökcsoport egy írásos állásfoglalást a Honvédelmi Minisztériumtól, hogy nem tudnak helyet biztosítani a hídnak a honvédség területén. Ekkor az Alpolgármester Ebben a fejezetben lehetősége van a tisztelt olvasónak úr, valamint a fejlesztési bizottság elnöke vállalták, hogy betekinteni 2006. október 1-óta hídügyben folytatott tár- plusz energiákat fektetnek a hídügy előbbre mozdításába. gyalások folyamatába, mintegy részt venni a tárgyalások Márciusban, áprilisban és júniusban minden érdekelt szerfolyamatában. vezet és Önkormányzat jelenlétében rendszeres egyeztetés zajlott, melyeken egyre inkább világossá vált, hogy a MaA 2006-os önkormányzati eskütételt követően az elsők gyar Honvédség nem akarja a terület híd céljára átadni. között kezdődött meg a „kishíd” kérdésének az áttekin- Az említett képviselők személyes kapcsolataikat latba vettése. Évtizedes elfogadott célok, álláspontok voltak már ve próbáltak háttéregyeztetéseket folytatni az ügyben, de akkor, melytől ez az Önkormányzat sem tért el. Ilyen fix ennek ellenére júliusban szintén elutasító nyilatkozatot pont volt az, hogy Szigetmonostor számára minden a töb- adott a Honvédelmi Minisztérium, melyet a későbbiekbi érdekelt által elfogadott hídhely elfogadható, csak ben, augusztusban, a Közlekedési Minisztérium megvégre legyen helyszín. Mindannyian tudtuk azt és minden keresésére újból megerősített. fórumon képviseltük, hogy a híd megépítése alapvető Az események júliustól gyorsultak fel, amikor Csepi hétköznapi kérdésekre kell, hogy választ adjon. Elő kell szakállamtitkár úr komoly megoldási szándékkal társegítenie a mentő, a tűzoltó gyorsabb gyalást kezdeményezett, melyen rajtam kiérkezését, segítenie kell az ingázók, a “Az események kívül az ügyvédünk, szentendre polgárdiákok bejárását, javítania kell a belső mestere, aljegyzője és a szakállamtitkár tömegközlekedés helyzetén, lehetőség júliustól gyorsultak úr volt jelen. Ezen a tárgyaláson a testületi szerint csökkentenie kell az utazás költfel, amikor Csepi határozat szerint a híd és az odavezető út ségeit. Ehhez sokan hozzátették a falu megépítését kértük, egyben azt, hogy a könnyebb idegenforgalmi elérhetőségét. szakállamtitkár úr minisztérium mint az építésre kötelezett Ezek az elvek,célok képezték a hídért komoly megolMagyar Állam megbízottja szerezze meg folytatott harc egyik, míg az építési endási szándékkal a Honvédelmi Minisztérium jóváhagyágedély előírásai a másik ágát. tárgyalást kezde- sát. Ezt követően járt a szakállamtitkár úr Ebben a szellemben már 2006 novema Regattában, majd tájékoztatott arról berben, majd decemberben több alkaményezett,...“ hogy a Honvédelmi Miniszétrumi egyezlommal része volt a Szentendrei - a „kistetések nem hoztak változást az állásponthíd” helyszínének kérdése. Januárban a Szentendre akkori jukban. Augusztusban egy alkalommal volt még tárgyaálláspontjának ismeretében a Fővárosi Vízművekkel foly- lás, ahol az ügyvédünk és én képviseltük a települést az tatott tárgyalásom napirendjén is téma volt a híd, majd autós híd érdekében. Ezt követően a Szakállamtitkár Úr 2007. január közepén Szentendre polgármesterével, és a és Dietz polgármester úr jelenlétében tartottunk testületi Vízművek vezérigazgatójával egy háromoldalú megbe- ülést a tornateremben, majd a kompenzáció előzetes szélésen véglegesítettük a 2007 februárjában a két Önko- keretét tartalmazó tervezetet vettük át a szakállamtitkár rmányzat által is elfogadott, a Fővárosi Vízművek szigorú úrtól egy rövid tárgyaláson, ahol szintén az ügyvéd úrral feltételeivel 2011-ig támogatott hídhelyszínt. A postás voltam jelen. Ezt követően minden tárgyalás az állam strandtól 300 m-re délre. képviselőjével a képviselő-testület előtt zajlott, ezen a tesA határozatokkal és a Vízművek nyilatkozatával a főé- tület és a hallgatóság is kérdéseket tehetett fel, mindenki pítész úr társaságában 2007 március 30-án jártam a Gaz- előtt ezáltal ismertté válhatott az ügy háttere. Így a tárdasági és Közlekedési Minisztérium akkori szakállam- gyalás minden részlete ismert, és tudott a testület és a jetitkáránál, aki akkor a híd megépítését nem vitatta, de az lenlétével az ülést megtisztelő hallgatóság előtt. odavezető utak elkészítését megkérdőjelezte. Ezzel együtt Világossá vált számunkra, hogy; a tervezés előkészítésével megbízta a Nemzeti Autópálya - az Államnak nem áll szándékában az autós hidat megézrt.-t, akikkel májusban tárgyaltuk meg a nyomvonallal píteni. kapcsolatos lehetőségeket. Folyt a tervezés, elemzés, lát- - Nem sikerül olyan helyet találni, ahol megegyezés alapszólag az Állam végezte az építési engedélyben rárótt ján az autós híd felépíthető lenne. kötelezettségét. havonta kéthavonta telefonon megerősí- - A költségvetésben nem biztosított az autós híd megétették, hogy folyik a munka, míg 2007 év vége felé már pítéséhez szükséges összeg. lehetséges nehézségekről beszéltek. A tárgyalások menetét közösen alakítottuk ki és formál2008 év elején februárban kapott a tervező UNITEF tuk. Minden képviselő, a ma már tiltakozó képviselőket is
2008. szeptember-október
beleértve, véleménye belefoglaltatott a tervezetbe, melyet a szakállamtitkár úr magával vitt. Sajnos csak részben és általánosan láthatunk viszont ennek konkrétumait az ezt követően elfogadott Kormányhatározatban. De jelenleg még több ponton hiányosan tartalmazza a határozatok alapján megszülető szerződéstervezet is az általunk kért elemeket. A kérés lényege egy 5-6 m széles 3,5 tonna teherbírású, a mentő forgalmát biztosító gyalogos- kerékpáros híd plusz 2 milliárd forint értékű fejlesztési beruházás; a mentő és tűzoltó ellátás fejlesztése, közlekedésfejlesztés (beleértve a kompok, és a busz közlekedést, úthálózat fejlesztést), turisztikai fejlesztés, oktatás, és kör-
A tárgyalások
17
nyezetvédelem területén. Ez az egyezség a tárgyalás alapja a mai nap, melynek feltételeit tartalmazza a szeptember 22-i határozat, megegyezés esetén 2009-es kezdődátummal. A szeptember 22-i testületi ülésen az előzetes tárgyalási fordulókban meglévő egység megtört. Annak ellenére tört meg, hogy a szept. 22-i ülést megelőzően egységesen képviselt javaslat alapján megfogalmazott főbb elemeket tartalmazó egyezségi ajánlattal érkezett Csepi Lajos. Jelenleg az akkor elfogadott határozat elemeinek szerződésbe foglalása és elfogadtatása a település célja.
2006 novemberétől Kishíd ügyben folytatott megbeszélések, tárgyalások, egyeztetések a polgármester naptárából:
KISHÍD MELLÉKLET
KISHÍD MELLÉKLET
18
2008. szeptember-október
A tárgyalások
2008. szeptember-október
Szigetmonostori jövőkép
19
Jogi jövőkép A dr. Horváth P. András ügyvédi iroda 2008. nyarán kapott megbízást, hogy a település számára kiemelten fontos „kis híd” ügyében a település képviseletét ellássa. Az iroda vezető ügyvédjeként szeretném tájékoztatni önöket a jelenlegi helyzetről. Az alapszituáció: A Megyeri-híd szakhatósági engedélyei közül a környezetvédelmi szakhatósági engedély írta elő a Szigetmonostor és Szentendre között épülő „kis híd” szükségességét. A híd helyét a két településnek kellett eszerint véglegesíteni. A későbbiek során egy más ügy kapcsán született ítélet indoklásában a Bíróság is kiemelte, hogy a hidat a Magyar államnak meg kell építenie. Az Állam a híd megépítésétől nem zárkózik el, azonban annak kivitelezését a híd helyének megjelöléséig nem kezdi el. A jelenlegi helyzet: Az augusztus folyamán Szentendrével lefolytatott egyeztetések alkalmával kiderült, hogy Szentendre a híd megvalósulását csak olyan helyszínen
tudja elképzelni, amelyet a vízügyi hatóság, illetve a honvédség kezel és amelynek átadásától mindkét hatóság elzárkózik, nem ad helyet a híd kialakításához. Ettől eltérő helyszínen Szentendre csak kifejezetten gyalogos és bicikliközlekedésre alkalmas hidat támogat, esetlegesen kizárólag mentő és katasztrófavédelmi jármű áthaladási lehetőséggel. Szigetmonostor végig azon az állásponton volt, hogy bármilyen fizikai területen el tudja képzelni a híd megvalósulását. Ezt követően több oldalú egyeztetések történtek a Magyar Állam képviselőivel, amelynek képviselője, dr. Csepi Lajos szakállamtitkár az egyeztetéseken, majd a nyilvános lakossági fórumokon is kifejtette a Magyar Állam hivatalos álláspontját, mely szerint amennyiben van hídhely, megépítik a hidat, amennyiben nincs, úgy kompenzációs csomagot ajánlanak fel. Dr. Dietz Ferenc, szentendrei polgármester a kis híd felépítése kapcsán csak a korábbi nyilatkozatainak tartalma szerint látott megoldást. Molnár Zsolt, Szigetmonostor polgármestere ezt követően kapott felhatalmazást a testülettől az egyeztetések lefolytatására. Ennek eredményeként kialakult kompenzációs csomag tartalma szerint:
KISHÍD MELLÉKLET
Szigetmonostor jövőképe
20
2008. szeptember-október
KISHÍD MELLÉKLET
1. Felépülne a gyalogos-kerékpáros kishíd. 2. A település térségi és helyi feladatokra 2 milliárd forint értékű kompenzációt kap, melynek felhasználásáról egyeztetett tárgykörökben (közlekedésfejlesztés, oktatás, katasztrófavédelem, környezetvédelem, turisztikai fejlesztések) szabadon dönt azzal a kitétellel, hogy a térség és elsősorban a település számára fontos mentő- és tűzoltóállomás szentendrei térségi központtal a mentő tekintetében és minden szempont figyelmével kiválasztott mikrotérségű tűzoltóközponttal mindenképpen meg kell valósuljon ezen összegen belül. A megvalósulása a fejlesztéseknek ezen keret terhére 2009-2012 között történne meg. Jogi helyzet: Alapvetően az Állam kötelezettsége Szigetmonostornak megépíteni a hídat, azonban a hídhely nem léte miatt jelenleg úgynevezett fizikai lehetetlenülés esete áll fenn, tehát nincsen helye a hídnak. Mindezek miatt képtelenség a Magyar Államot arra kényszeríteni, hogy nem létező helyre építsen hidat. A Magyar Állam elismerte, hogy a településnek meg kell oldani a környezetvédelmi és közlekedési érdekeit, illetve orvosolnia kell a település jelenlegi, hátrányos helyzetét, ezért kompenzációt ajánlott fel a már ismertetett tartalommal, melynek teljesítésére szerződés keretén belül vállalkozna. Ezen szándékát kormányhatározattal is megerősítette, melynek tartalmi megfogalmazását konkrétumok és garanciák hiányában csak szándékként értékeltük. Amennyiben a település elfogadja a megállapodást, és azt a jövőre nézve a kormány nem teljesíti, a szerződésszegésből eredő károk tekintetében kártérítési perben érvényesítheti Szigetmonostor az őt megillető kártalanítást. Amennyiben a megállapodástól elzárkózik a település, úgy marad a jelenleg alkalmazott stratégia: 1. Mivel a Megyeri-híd mind környezetvédelmi, mind forgalombiztonsági szempontból nem teljesíti az előírt követelményeket, használatra alkalmatlan, a híd lezárása indokolt. 2. A Magyar állam kötelezése a Híd bármilyen módon való kivitelezésére, azonban ehhez a lehetetlenülést okozó problémát valamilyen módon meg kell oldani. Személyes meglátásom az, hogy a jelenlegi joggyakorlat tükrében, az ideiglenes forgalomba helyezést nagyon csekély eséllyel lehet meggátolni. A peres gyakorlat a lehetetlenülés esetén automatikusan a kompenzáció, azonban itt már vizsgálják a felróhatóságot, vagyis, hogy kinek a hibájából nincs híd. Az állam a kompenzáció felajánlásával indirekten elismerte a felelősségét, azonban a település magatartását is vizsgálják majd ezen esetben és a kompenzáció jogossága attól függ, hogy a település híd-
Szigetmonostori jövőkép
hely adási képességének hiánya felróható magatartás e. A pereskedés várható időtartama általában 1-6 év, úgyhogy a kompenzáció elvetése, vagy kormányáltali nem teljesítése miatti per esetében is az egész megvalósulás esélye is évekre eltolódik. A jövő: A település önkormányzati képviselő-testületének ezen két út közül kell választania. Amennyiben a kompenzációt fogadja el, haladéktalanul ki kell alakítania azon koncepcióját, amely keretében valós megoldásokat ad a híd elmaradásából fakadó hátrányokra. Amennyiben a tovább ragaszkodik a kis híd meglétéhez és megvalósításához, úgy a fent vázoltak szerint pert kell kezdeményeznie az Állam kötelezésére és a Megyeri-híd mielőbbi lezárását kell követelnie. Dr. Horváth P. András ügyvéd
Fejlesztési jövőkép Településünk előtt komoly fejlődési lehetőség előtt áll. Ennek kihasználása kötelességünk. Hogy tudjunk viszonyítani tekintsük át, hogyan is áll jelenleg a Szigetmonostor? Ahogy az a legutóbbi falugyűlésen elhangzott, jelenleg bevételeink 3 forrásból adódnak lakossági adóbevétel: 25% állami normatíva 60 % vállalkozási tevékenységekből adódó bevételek 10 % Ezek nagy része a település- és intézményeinek működtetésére fordítódik. évente fejlesztésre nagyon kevés összeg, az éves költségvetés 7 %a jut. A falu jelenlegi állapota a lakosságszámot, a szaporodó építkezéseket és a fiatal generáció számát tekintve növekvő tendenciát mutat. Ezért vált sürgőssé már ma az iskola épületének bővítése és korszerűsítése, az óvoda bővítése. Ezért égető a nagyobb igénybevétel miatt gyorsabban romló utak helyreállítása, megújítása, és ezért vált szükségessé a települési szolgáltatások bővítése (gyermekorvos, gyógyszertár, önkéntes tűzoltóság stb.) A folyamat a folytatódni fog, a település nő. Ha a környező településekkel hasonlítjuk össze, lakóhelyünk még őrzi a közösségi értékeit. A közösség az, ami lelkületet, hangulatot és főleg biztonságérzetet ad a településen élőknek. Ez ragadja meg és marasztalja az újonnan érkezőt és a rendszeres vendéget egyaránt. Nem az a kérdés, hogy Szigetmonostornak igaza vane hídkérdésben, mert igazunk van! Hanem az, hogy vane szándék, akarat tárgyalópartnereinkben, és reális lehetőség az építési engedélyben foglaltak végrehajtására, mind hídhely mind a csatlakozó műtárgyak megépítse te-
2008. szeptember-október
21
lídebb, igényes ága, mely a vízbázisvédelem feltételeinek is eleget tud tenni. Erre épül további kiszolgáló tevékenység, amely munkahelyteremtő, bevételnövelő hatású. A könnyebb megközelíthetőség segíti a település elérését, de fontos feladatot is ró az idegenforgalmi szervezetekre, hogy a könnyű megközelítés ne jelentsen gyors eltávozást, hanem a vendég minél több időt eltöltve, minél több pénzt hagyjon a falu vállalkozóinál. A vállalkozások ide csábítása más települések tapasztalatai szerint nagyon nehéz olyan területre, ahol nem biztosított a közműellátottság. Ennek kiépítése komoly befektetés Szigetmonostor számára, melyet ez esetben hitelből tudnánk megtenni. A hitelhez azonban pénzügyi háttér-biztonság szükséges. A híd vonzása gyorsan teremthet a jelenlegi 2200 fős településből 6-7 ezer fős nagytelepülést, ezért a jelenlegi Önkormányzat eltökélt abban, hogy a jelenlegi belterületi határokat lakóövezeti céllal nem kívánja bővíteni, bízom abban, hogy sikerül ezt hoszszútávon biztosítani. Az autós híd felépültével a Budapest felé eső külső munkahelyek elérhetősége nagyban javul, az egyes háztartások költsége kedvezőbben alakulhat. Az autós híd biztosította egyéni közlekedési előnyök nem érhetőek el más módon. Ennek nincs azonos értékű alternatívája. Olyan helyzetet teremt, mintha átköltöztünk volna Leányfalura. Minden más ezen a területen hozott lemondás értékrend váltást is kíván mely nehéz döntés mindannyiunk számára. (2) A Kompenzációs csomagra épülő jövőkép egyes elemeit az alábbiakban vázolom, melynek kialakítását, vázának lerakását a képviselőtestület a szeptember 22.-i döntésével november végére vállalta. Addig kell kidolgozni a főbb irányokat. Ez a jövő nem mond ellent az autós híd lehetőségének, de beruházásaival felkészül annak távlati elérésére, mivel feladata az Állam által biztosítani ígért 2 milliárd forint (lakosonként 1 millió) befogadása és felhasználása, már lehetőség szerint 2009-től. Szigetmonostor, mint közigazgatási egység fejlesztése érdekében négy irányt jelölhetünk ki: 1. A jelenlegi település egészét érintő fejlesztési irányok 2. Horányi részt érintő fejlesztési irányok 3. A „falut” érintő fejlesztési irányok 4. A fejlesztési területet érintő fejlesztési irányok A következőkben tekintsük át a fenti négy pont alapján a település fejlesztési jövőképét 1. A jelenlegi település egészét érintő fejlesztési irányok: A jelenlegi életvitel alapján alapvető megoldandó feladat, a közlekedés időjárás, évszak és napszaktól független fejlesztése, amely a diákok, és a munkába járók jelenlegi helyzetének könnyebbé tételét segíti. Ennek kézenfekvő módja a híd megépítése. A kompenzációs cso-
KISHÍD MELLÉKLET
kintetében. Jelenleg nincs az érintettek részéről semmilyen elmozdulás a kérdésben, jelenleg az autós híd megépítésére nincs szándék. Ezért a falu vezetése többségi döntéssel úgy látta, hogy 16-év tárgyalása után a kompenzációs csomag elfogadásával tudja biztosítani a település fejlesztését. Most – áttekintésként – állítsuk egymás mellé a két irányt, majd ezek előnyeit, és a valós lehetőségeket figyelembe véve reálisabb képet kaphatunk azokról a nehézségekről melyekre választ kell találnia a településnek (1) Autós híd esetében olyan jövőről beszélünk amelynek jelenleg nincs sem anyagi sem szakmai biztosítéka. Az esetleges indulása is pereskedés tárgya, tehát a távolabbi jövőben kezdődhet. Elérése ideális fejlemények esetén 10-15 év. Amennyiben a déli helyszínen valósul meg, szükséges a kiasjátítási folyamat végig vitele a nyomvonal 3 km-es szakaszán, a szakhatósági engedélyek beszerzése, a Fővárosi Vízművek hozzájárulásának megfelelő műszaki paraméterekkel az út megépítése. Az út építése 1 milliárd forint fölötti összeg, és ehhez adódik az építés, a kisajátítás és engedélyezés költsége, amit nehéz megbecsülni. A jelenlegi állami hozzáállás szerint valamilyen módon települési költségvetésből kellene ezt biztosítani (50 évi fejlesztési keretünk). Természetesen ezt az állami hozzáállást az előbbiek miatt nem fogadhatjuk el, tehát további egyeztetést igényel Amennyiben megvalósul a híd, várhatóan felgyorsul a lakosság növekedése az eddigi évi mintegy 50 fő helyett ugrásszerű növekedés várható. A nagyobb igénybevétel miatt szükségessé válik az óvoda, az iskola bővítése, az úthálózat gyorsabb ütemű korszerűsítése. A kompforgalom várható megszűnése miatt a tömegközlekedés kiépítése válik szükségessé, közvetlen kapcsolatot teremtve Szentendrével. A hídhoz vezető út nyomvonalát úgy kell meghatározni, hogy a jelentős beruházás, (mely a teljes évi költségvetés 2-4 szerese) egyben szolgálja a várhatóan benépesülő horányi közlekedési igényeket is. Nem elegendő ott a jelenlegi egy pormentesített út. A növekvő lakosság növekvő adóbevételt is jelent. Érdemes azonban figyelembe venni, Budakalász tapasztalatát, hogy a lakosságnövekedésből adódó adónövekedés többlete nem elegendő a képződő plusz feladatok ellátására. Mindenképpen szükséges az egyéb bevételi források megtalálása. Nem is célszerű csak az adóban gondolkodni, hiszen egy adóra alapuló költségvetés a növekvő feladatok ellátását is csak adónövekedéssel tudja ellensúlyozni, ez nem lehet egy település célja, mint ahogy ma sem az. Az egyéb bevétel növelésének a területi korlátozásokhoz igazodó leginkább kézenfekvő módja a turizmus sze-
Szigetmonostori jövőkép
KISHÍD MELLÉKLET
22
2008. szeptember-október
mag szerint olyan hídról lenne szó, (amennyiben Szentendre befogadja ezt) amely a mentőforgalom bonyolítását is lehetővé teszi, közel hozva a mentőt Szigetmonostorhoz. Gyalogos híd esetén a belső buszközlekedés pluszszolgáltatást jelenthet a jelenlegi helyzethez képest, anélkül, hogy többletköltséggel terhelné az itt lakókat, mivel a busz jegyára a révjegy megszűnésével biztosított. (aki a buszt nem veszi igénybe megtakarításra tehet szert). A teljes körű buszközlekedés érdekében elengedhetetlen a minél hosszabb gyűjtőúthálózat kiépítése, olyan helyen, amely könnyen elérhető, és nem hosszabbítja irreálisan a menetidőt. Erre a legcélszerűbb megoldásnak a Horánygyöngye út kiépítése kínálkozik, hiszen Horányt hosszában teljes egészében átszeli és mindkét oldaláról elérhetőséget biztosít a lakosságnak. Ennek az útnak a megépítése leveszi a forgalom döntő részét a Nagyduna sétányról, amely a Duna part turisztikai fejlesztését erősíti (ld. Horány fejezet) A gyalogos híd lehetőséget ad arra, hogy az autómentesség erényeivel operálva a vízbázis kínálta potenciális bevételi forrásokat (vízkészlet-használati díj, vízbázis szorzószám) elérje a település, valamint arra, hogy a természeti értékekre érzékeny, egyébként igényes és fizetőképes réteget megszólítsa a települési marketing. Amennyiben sikerül egy ilyen imázst kialakítani, erre helyi termékek (kézműves, emléktárgy, mezőgazdasági…) szálláshelyek épülhetnek, munkalehetőséget teremtve az itt élőknek. Egy környezeti imázs terhet is ró a településre, mivel úgy a lakosság, mint a település egésze oldaláról környezet tudatosságnak példaértékűnek kell lennie. Gondoljunk itt a telkek, közterületek állapotára, közszolgáltatások minőségére. A nagyszámú ingázó miatt a Dunai átkelők helyi lakosok számára kedvezőbb tarifájának biztosítása fontos cél, ennek gazdasági megalapozása feltétlen szükséges, hogy a település költségvetésének a kiadási oldalát aránytalanul ne terhelje, mert az állam ennek finanszírozását nem vállalja. A kedvező tarifa elérésének eszköze lehet a járműpark korszerűsítése, és a kikötés feltételeinek a javítása is, azonban ezt gazdaságossági számításnak kell megalapoznia. Ebben alapvetően az átlagos leállásra kényszerítő napok számára, a korszerűbb járműpark üzemeltetési költségeinek összevetésére kell kitérni, és azt az irányt kell választani, amelyik a pozitív mérleg felé mutat. A hajóforgalom növekedése lehetőséget teremthet a turisztikai megközelíthetőség mellett a tömegközlekedés, a munkába járás elősegítéséhez is. (egy fejlesztési terv szerint; szárnyas hajóval 25-30 perc Budapest, 1 óra Százhalombatta) A Duna-part, mint vízi bázis jelenleg nem tölti be a szerepét, pedig a budapesti beépítési láz minden hely-
Szigetmonostori jövőkép
ről kiszorítja a Vizi sportok keresőit, ezek helyének megtalálása a lehetőségek szélesedését hozhatja. A település két szerkezetileg, hagyományát-, és életmódját tekintve is elkülönülő része két egymást kiegészítő, egymást erősítő funkciót kaphat. 2. Horányi rész: Hagyományosan üdülő jellegű terület magas zöldfelületi aránnyal, kanyargós utcákkal, kertvárosias, pihenő életmóddal. Történelmileg élő Duna parttal, közvetlen vízi kapcsolattal, rekreációs funkcióval. Fejlesztési lehetőségek: Horány üdülő, rekreációs jellegének erősítése: Nagyduna sétány sétány-jellegének erősítése lehetővé teszi annak fokozottabb dunai kapcsolatát, melyben nagy szerepet játszik, hogy a Horánygyöngye út megépítésével az döntő részben átveszi az autós forgalmat. A Horánygyöngye út mentén a megfelelő védő zöldsáv kiépítése is lehetséges annak telekkönyv szerinti 24 m szélessége miatt. A sétány menti telkeken szálláshelyek, szállodák, vendéglők, csónakházak, kölcsönzők letelepülését kell ösztönözni. A szerkezeti tervünket abba az irányba kell módosítanunk, hogy ezek a funkciók megtelepülhessenek. Emellett a vendégvárás adórendszerben való ösztönzése is települési befektetésnek értelmezendő. Módja lehet ennek például az idegenforgalmi adó időszaki elengedése, vagy a beruházások adóban történő jóváírása. Horány pihenő, rekreációs „forgataga” a Dunai kapcsolat révén igényelné a hajóállomás Északabbra költöztetését is. A Duna-parttól távolabbi területen a lakó és üdülő funkciók jelenlegi módon való megőrzési lehetősége kínálkozna, mindazzal együtt, hogy az övezeti besorolás az Önkormányzat szándéka szerint lakóvá válik, amit a csatornázás szükségessége indokol. Horány jellege megőrzésével turisztikai, lakó és üdülő szerepkörével, az évtizedes sápadtság után élettel telivé válna. 3. A „falu” rész: Hagyományosan falusias környezet, barátságos falusias életmód jellemzi, településszerkezete utcáinak tagolása és vonulata döntően ma is őrzi a korábbi települési jelleget, rendelkezik néhány tipikusan hagyományos településrésszel (Fő utca, Rákóczi u., Petőfi utca, Mátyás király tér, Dózsa hegy, Ady u. stb.). Funkcionálisan a falusias nyugalom, béke helye, néhol állatokkal, bizonyos mértékű gazdálkodással. Ez a településrész a falusias jellegét megőrző, ezen hagyományokat kereső, ebbe bekapcsolódni kívánó vendégek fogadására, illetve az ilyen életmódot, környezetet megtekinteni kívánók számára kínál látnivalót illetve tevékenységi lehetőséget. Ennek megerősítését segíti a Tüzép melletti út megépí-
2008. szeptember-október
Szigetmonostori jövőkép
23
tése, mely a Horányi forgalmat elvezetve megőrzi a falusias környezet nyugalmát, erősítve a hagyományos tipikus falusi kiülős utcán sétálós hangulatot. (Az út megépítése a fejlesztési terület elemzésekor szintén előnyös helyzetet teremt) A „béke, nyugalom, csend szigete” imázs a családi pihenőparkok kiépítését kívánja, ahol a gyermekek számára külön ellenőrzött foglalkozást kínálhat a település nyári időszakban, akár az iskola épületét igénybe véve.
0
KISHÍD MELLÉKLET
szükség, melyre kevés példát találunk világszerte. Amennyiben az megvalósul, megnyílhat a kapu az ésszerű fejlesztés irányába. Ezen a területen sokan gondolkodnak termálfúrásban, mások egészségügyi központban, megint mások oktatási centrumban. Ezeknek az ide hozatala munkahelyteremtő, bevételnövelő hatású lehet. Amennyiben a terület közművel való feltárása megtörténik, a szándékokból megállapodások lehetnek. A fentiekben elmondott fejlesztések döntő része csak 4. A fejlesztendő területet (kenderes, gyümölcsös): A egy szálon kötődik a kompenzációs ajánlathoz, de ez a Református temető alatti út megépítése az első fixen biz- szál igen erős és a „fonál sodrása is elkezdődött”. Nem tosítható feltáró útja lehet ennek a területnek, megépíté- más ez mint a pénzügyi fedezet. Az úthálózat és a kompok sével fontos lépés tehető a terület hasznosítása irányába. (azok pénzügyi oldalát is beleértve) fejlesztése, a tuA falu szándéka az, hogy ezen a területen olyan beruházá- risztikai beruházások alapjának letétele, a mentő és tűzsok valósuljanak meg, melyek munkahelyet teremtenek a oltó ellátás javítása, az oktatás feltételeinek megtehelyi lakosság számára. Az útépítést követő elenged- remtése, a csatornázás alapjainak letétele, mind lendületet hetetlen lépés a terület tulajdonosainak fejlesztési össze- kaphat kompenzáció esetén 2009-től, vagy más utat váfogása, mely során elérhető a legkedvezőbb területhasz- lasztva lendületet kell kapjon valamikor a források előnálat. Azért fontos ez, mert megnő mind a terület tulaj- teremtését követően.A lenti mérlegelés hozta a szepdonosainak, mind a befektetőnek, és szabályozási szem- tember 22-i döntést, amely mentén a tárgyalások, egyezpontból a településnek is a mozgástere. Ehhez olyan böl- tetések folynak. Molnár Zsolt polgármester csességre és a szűk egyéni szempontok félre tételére van
24
2008. szeptember-október
Vélemény, reakció
Tisztlet Hölgyeim és Uraim! Kedves szigetlakók! Egy szigetmonostori lakos gondolatai a kishídról
KISHÍD MELLÉKLET
Örömmel vettem, hogy egy teljes újságolót szentelt önkormányzatunk az úgynevezett híd kérdés szélesebb körű vélemény nyilvánítására. Ez jó dolog, hiszen most többen is elmondhatják, leírhatják véleményüket erről az igen fontos dologról. Teszem én is. Lassan körvonalazódik az a terv, amit a szigeten lakók többsége szeretne. A Magyar Állammal egyezkedni, sőt, megegyezni főleg egy ilyen katasztrofális gazdasági helyzetben igen nehéz. Ember legyen a talpán, aki végig bírja, a sok jogi, gazdasági, buktatókat, a sok „jó ötlet„ adta anarchisztikus állapotok mérlegelését, és persze a személyeskedések, hatalmi harcok, alávaló megjelenését. Ma a polgármesterünknek és a testületnek bizony nincs könnyű dolga. De hát ők vállalták, hogy a nehéz döntési helyzetben is állják a próbát, a település javára. És csak is a település javára. Hiszen ők minket képviselnek és itt annak kell történnie amit a falu lakosságának többsége jónak tart. Ez ilyen egyszerű. Ezért kell, hogy Önök, nagy felelősség tudattal, teljes körű tájékoztatás mellett hozzanak döntéseket. Ehhez segítenek az újságok, az internet, a könnyen hozzájutható testületi ülések jegyzőkönyvei, hogy aki akar, az a valóságról tájékozódhasson, és ne egyes „aktivisták” öncélú győzködésének legyen áldozata. Mert, Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Dönteni, felelősséggel csak az eldöntendő dolog teljes ismeretében lehet. Érveket, ellenérveket kell ütköztetni, a józanság s nem az egyéni érdek kell, hogy vezessen minket, akkor, mikor kijelentjük véleményünket. És ha közben meggyőződtünk mások igazáról, vállaljuk azt büszkén. Ne sértődősen, rohanjunk fűhöz-fához, ne akarjuk a jót is elrontani, mert ez egyszer nem nekünk lett igazunk. Emelkedjünk fel ezen, és fogadjuk el alázattal, s minden erőnkkel támogassuk, az elfogadott döntést. Ez a tisztességes viselkedés. És amiért ezeket, a gondolatokat leírtam, nem véletlen. A kishidunk ügyében egy elfogadott testületi határozat látott napvilágot, ami véleményem szerint jó, korrekt, a település érdekeit figyelembe vevő, jövőképpel bíró döntés. Elindulhatna valami. Végre dolgozhatnánk közösen, új alternatívákon. Épülhetne a kis hidunk, ott hol annak helye van. Fejlődhetne a falu, infrastrukturálisan, természetbarátian, útjaink járhatóbbak lennének, iskolánk, óvodánk szebben, értékesebben nevelhetné gyermekünket.
Az autósok egy igényesebb, fejlettebb, ellenőrizettebb átkelő hajón közlekedhetnének. Katasztrófa esetén jöhet a segítség. Ezeket kínálja az a megegyezés, amire a testület igent mondott, s a Magyar Állam teljesen elfogadható tárgyalási alapnak tekint. Akkor kérdezem, hogy miért kell még ezt is megvétózni egyeseknek? Olyan indokokat hallani, hogy a határcsárdánál sincs jó helyen ez a híd. Mondjuk, hova gondolják? Kösse össze a fő terünket, Szentendre fő terével? És legyen rajta éjjel nappal kivilágított mozgójárda? A „gyalogos híd nem autós híd„. Igen, ez igaz, de 3,5 tonnával átlehet majd hajtani rajta, ha veszélyhelyzet van. Remélve, hogy csak is akkor. Legyen népszavazás. Miért nem két évvel ezelőtt kíváncsiskodtak e dolog kiötlői? Akkor eldöntötték és kész. Most, hogy a józanság került fölénybe, most már fontos a falu véleménye? Ha ezt akkor megteszik, már rég tudnánk a végeredményt. Miért most kell elbizonytalanítani a döntéshozókat, és még egy pár évre elodáznia a kishíd építésének elkezdését? Kinek jó ez, kérdezem tisztelettel. Miért kell egy kiharcolt jót, állandó veszekedésekkel elrontani? Nem azt kellene, hogy vált vállhoz feszítve együtt küzdünk a mielőbbi megvalósulásért? Meddig akarják még húzni az időt? Előbb, utóbb a két szék közé a földre fogunk esni. Akkor persze felelős nem lesz. Csak jó ízes személyeskedésig fajuló veszekedések. Aztán majd nevet rajtunk ország-világ, mint abban a mesében, amikor a paraszt, a fiú, elindul és vesz egy szamarat, amit 5 falun keresztül visznek haza. A végén már ők vitték a szamarat. Mindenki nagy derültségére. Tisztelt Olvasó! Van miért küzdenünk, van mit megépítenünk. Tegyük ezt örömmel, büszkeséggel. Segítsük azok munkáját, akik hisznek abban, hogy a kis csaták győzelme, a háború megnyeréséhez vezet. Hajrá Szigetmonostor! Patakfalvi Gábor
Az aktuális hírek szolgáltatója
a www.szigetmonostor.hu Szigetmonostor hivatalos portálja
2008. szeptember-október
Vélemény, reakció
25
Testületi züllés Ahogyan én láttam “kívülről” a dolgokat mányt….(no comment) Miért pont ezt a kötelességét teljesítené a kormány? Ez a kormány? Ki ad erre garanciát? Államtitkárunk szerint ott lesz Gyurcsány Ferenc aláírása. Hangos nevetés tört ki a teremben… Szünetben beszélgettem az államtitkár Úrral, és az a Fontos témáról, a kis hídról volt szó, és jelen volt ál- kép rajzolódott ki, hogy az autós hidat meg lehetne építeni lamtitkárunk is. Rögtön bele is vágok a közepébe. Az ál- Szigetmonostor és Szentendre között. Pénz, és hozzáállás lamtitkár úr azzal a kormányunk által készített ténnyel kérdése. A kormánynak pénze nincs, hozzáállása van. A érkezett, miszerint vagy kap Monostor 2 milliárdot bicik- Monostori képviselő-testületünknek se pénze, se hozzáállis hidat, vagy semmit. (Ez vajon mi? Zsarolás?) lása nincs a dologhoz. (Tisztelet a kivételnek!) Monostori testületi tagok közül többen nagyon megiKövetkező érthetetlen dolog számomra, hogy ilyen jedtek, most akkor mi is legyen? Mi lesz velünk? És, ha fontos kérdésben, ami a következő évtizedekre meghatásemmit nem kapunk? Hajaj… Szóval bekapták a csalit, rozó lehet erre a térségre, hogy dönthet néhány ember? és a gyalogos-kerékpáros hídról kezdtek Nem kellene szavazást kiírni? Ha a többel tárgyalni. A testületi tagok többsége, ség autós hidat akar, akkor nem az a köteteljes komolysággal belement az alkudo- “Az államtitkárunk lességük, hogy foggal-körömmel harcolzásba! De mit is várnak egy olyan korjanak az autós hídért? Vagy mit fognak szerint ez a mánytól, amelyik ígéreteit nem tartja mondani az embereknek, ha szembe találmeg, és szavahihetősége megkérdőjelezkormány biztos, koznak velük az utcán? Hát, én csak egy hető. Amelyik megtett mindent, amit nem hidat tudtam elérni, erre vagyok hogy nem fog autós gyalogos kellett volna, és nagyon kevés dolgot tett képes, ezt megszavaztam nektek, neszhidat építeni.“ meg, amit már régen meg kellett volna, tek gyalogoljatok rajta. Az ilyen képviés nagyon sok olyat tett, ami teljesen selőre nincs szükség. Természetesen nem fölösleges volt és nagyon sok pénzbe tudhatjuk, mit hozhat egy helyi népszakerült… vazás, mit szeretne az emberek többsége gyalogos hidat, Az államtitkárunk szerint ez a kormány biztos, hogy vagy autós hidat. Ha kiderül, hogy autós hidat, akkor a nem fog autós hidat építeni. Kérdésünkre, hogy esetleg a minimum becsületbeli ügy lesz az, hogy a Monostori képkövetkező? Azt Ő nem tudja, de ez, biztos, hogy nem. viselő-testület feloszlatja magát, mennek azok, akiknek (Lehet, érdemes lenne kivárni azt a két évet…) menni kell. Ugyanis képviselőink többsége, heten a gyaloKérdésünkre: mi lesz, ha monostor nem írja alá a nullás gos híd megépítéséről szavaztak, még mielőtt a néphíd használatba vételi engedélyét, a válasz az volt, hogy szavazási kérdésre került volna a sor. Valamiért felcseteljesen mindegy, mert a nullás híd így is, úgy is át lesz rélték a napirendi pontokat…(?) Kérem nyilvánosságra adva. Egy kérdésünk maradt: Akkor minek jött ide? hozni, hogy név szerint ki mire szavazott. Ennyivel tarAzért jött ide, mert ez a kormány békét akar. Nem akar toznak a választóiknak. tüntetést. (Nem szokták még meg?) Már látom szemeim előtt ha egyáltalán megvalósul a Egy bizonyos: Ha Monostor aláírja a nullás híd haszná- gyalogoshíd, a jövőbeni reklámokat: Új Magyarország. latba vételi engedélyét, akkor oda senki semmilyen joggal Benned van. Merjünk nagyot álmodni. Szigetmonostorra nem mehet se tüntetni, se demonstrálni. Viszont, ha a kor- gyalogos hidat. Büszkék lehetünk magunkra... mány nem teljesíti a Monostorral kötött szerződését egy gyalogos híddal kapcsolatban, akkor mehetünk a „fügCsöves getlen” magyar bírósághoz, és perelhetjük a korEz volt az első testületi ülés, amin részt vettem, mint vendég helyi lakos. Szeretném leírni, amit tapasztaltam, hallottam, értelmeztem, remélem a valót adja vissza, de miért is ne tenné, hiszen egy nyelvet beszélünk…
2015Szigetmonostorm Klapka u. Tel: 06/30 9483-709 e-mail:
[email protected]
KISHÍD MELLÉKLET
Számítógépszervíz Szigetmonostoron
26
2008. szeptember-október
Gondolatok
Híd? Elszabotált lehetőség Debreczeni Lajos önkormányzati képviselő gondolatai pecsételt meg. Vártuk a folytatást. A magam részéről többször érdeklődtem polgármesterünktől az elmúlt évben az ügy állásáról (ma már tudom a valóságban minden állt) válaszképp mindannyiszor azt kaptam, minden rendben, a tervezők már rajta vannak az ügyön. 2008 szeptember 22-ei testületi döntéssel kiöntöttük a Ehelyett az igazság? 2007 március 30-án GKM épüfürdővízzel a gyereket, kidobtuk a lehetőséget az ablakon. letében tartott egyeztetésen Felsmann Balázs szakálJogos kérdés, hogyan is jutottunk idáig? Lehet hibázni lamtitkár ajánlata: többféleképp, így például hiba, ha nem ütjük naprakészen „Felsmann Balázs az igényekről szólva elmondta, hogy a vasat, bízunk abban, hogy ha egyszer leírtak valamit az a kishíd megépítésének esetleges ellehetetlenülése esetére szent és sérthetetlen, de sajnos lépten – nyomon tapasz- javasolja megvizsgálni a fenti célrendszernek megfelelő taljuk a mai csalárd világban már semmi nem igaz, egy más műszaki megoldás megvalósítását is. Kérte, hogy pillanat alatt elszabotálnak mindent. Szigetmonostor állítson össze egy, a település számára Így történt ez 2000-ben, amikor „véletlenül” elfelejtet- elfogadható – a fenti feltételeket teljesíteni tudó – inték az M0 híddal együtt terveztetni és költségelni a mi tézkedéscsomagot, amely alkalmas lehet a közúti kishíd kishidunkat is. Az akkori polgármesternek kötelessége lett pótlására. A GKM kompetenciájába tartozik a kerékpárút volna ezt nyomon követni, de úgy tűnik építés, illetve annak támogatása (beleértnem tette, és amikor ez a tény 2003 év ve egy esetleges kerékpáros Duna-ág hi“ 2007 február 22elején tudomásunkra jutott, hiába jeleztük dat is); a komp lejárók felújítása, fejleszfelé az óriási hibát, leszerelt bennünket, én joggal hihettük, tése; a komp üzemidő meghosszabbíhogy minden rendben, hisz a környezettásából eredő költségekhez való hozzáúj idők jönnek, védelmi engedély számunkra pozitívan járulás; állami kezelésben lévő országos hiszen új rendelkezik. Ma már láthatjuk mi lett az közutak felújítása. polgármesterünk eredmény. 4-5 évvel ezelőtt is jöttek az Molnár Zsolt jelezte, hogy a közgyűakkori miniszter emberei az M0 építési lési határozat őt csak a közúti kishíddal jó kapcsolatot engedély jóváhagyásának kialkudására, kapcsolatos egyeztetés lefolytatására joteremtett...“ mondván a település kap ezt-azt, a migosította fel, de ígéretet tett arra vonatkoniszter majd garantál mindent! Szilágyi zóan, hogy a közgyűlést tájékoztatva, veLajos és az akkori testület összeállította a saját „kompen- lük egyetértésben – a kishíddal kapcsolatos egyeztetésekzációs” listáját, mondván aláírjuk az építési engedélyt, ha kel párhuzamosan – megkezdik a javasolt intézkedéscsoa felsorolt igényeinket teljesítik mindaddig, míg a kis- mag összeállítását.” hidunkat meg nem építik! Időnként Szilágyi Lajos is hajErről a tárgyalásról készült összefoglaló sajnos csak lott már - már valamilyen ajánlat elfogadására, de isme- 2008. június 24-én érkezett meg Szigetmonostorra, de enreteim szerint soha nem egyezkedett a testület háta mö- nek ismeretében már érthető a Népszabadság 2007 július gött, amennyiben megpróbálták valahol sarokba szorítani 11-ei számában megjelenő nyilatkozata: nem nyilatkozott, hiszen tudta nem kapott felhatalmazást „Molnár Zsolt polgármester nem rejti véka alá, mina testülettől háttéralku megkötésére, erre joggal hivat- denképp szeretnék fejleszteni az évtizedekig elhanyagolt kozhatott, és hivatkozott is. Annyiban hibázott, hogy néha közlekedési infrastruktúrájukat, amihez a kis híd lenne a nem volt elég harcos, és elhitte, az adott szónak, de főként legjobb alap. Szeretnének munkahelyteremtő idegenforegy aláírt megállapodásnak örök érvénye van, (megjegy- galmi, oktatási és kutatási vállalkozásokat a településre zem: úriemberek között az adott szó visszavonhatatlan vonzani, de lakópark vagy bevásárlóközpont kizárva. volt valamikor, de hol vagyunk már ettől!) de rosszindu- Elfogadva azonban a környezetvédelmi érveket, a követlattal soha nem viseltetett a település iránt, hallgatott a kező hetekben újabb tárgyalást kezdeményez a lehetséges lakosság és a képviselők véleményére. alternatíváról a kis híd 4-6 milliárdosra becsült költségét 2007 február 22-én joggal hihettük, új idők jönnek, hi- már elkülönített közlekedési tárcával. Ez lehet a már megszen új polgármesterünk jó kapcsolatot teremtett Szent- lévő kompközlekedés fejlesztése, a szigeti buszjáratok endre polgármesterével, létrejött az egyezség a két te- sűrítése, egysávos vagy csupán gyalogoshíd megépítése. lepülés között hídhelyben, melyet kézfogás és díszoklevél Ha a minisztérium nyitott lesz a javaslatokra, a monostori
KISHÍD MELLÉKLET
Írásom kissé hosszú lesz, de kérem olvassák el figyelmesen, érthető lesz a mai helyzet. Településünknek adódott egy lehetőség az életben, hogy levetkőzze a szigeti – zsákfalvi bezártságot.
2008. szeptember-október
Gondolatok
27
KISHÍD MELLÉKLET
képviselő-testület is felülvizsgálhatja korábbi döntését.” Az egyeztetés előtt alpolgármesterrel áttekintettük a Tehát polgármesterünk már a múlt év elején valahol hídtörténet addigi iratanyagát, és megdöbbenve tapasztalelfogadta az alternatívát, a hídnélküliséget, hiszen alapve- tuk, hogy 2005 óta a hivatalban semmi írott anyag nem tően közúti híd ellenes volt mindig is, csak eme álláspont- volt fellelhető, kivéve a 2007 február 22-én kelt megálját véka alá rejtette mikor személyes érdekei ezt diktálták. lapodást, mely a két település ( Szentendre- SzigetmonosAz említett cikkbeli nyilatkozat és az egyéb körülmények tor) összevont testületi gyűlésén lett szentesítve a hídmár akkor majdnem kiverték a biztosítékot, hiszen Zsolt helyről. következetesen megtagadta Népszabadságos nyilatkozaA március 10-ei egyeztető tárgyaláson tudtuk meg, tát, mondván ő semmi ilyet nem mondott, ezek a képzel- hogy 2008 január 30-án Szentendrén a tervezők kezdegések mindössze a cikk írójának gondolatai. A szépség- ményezésében egyeztető tárgyalást tartottak a túlparti inhiba mindössze annyi, hogy az ígért helyreigazítás, misze- gatlantulajdonosokkal az elképzelt hídfő és elvezető útrint polgármesterünk ilyet nem nyilatkozott, soha nem je- nyomvonal tárgyában. lent meg és a cikk szerzője telefonos megkeresésemkor A nyilatkozatokból kiderült: Honvédség akkor elzárkóközölte, erről szó sem lehet, hiszen ez a nyilatkozat el- zott; Szebeton befogadhatónak tartotta a kihajtót területéhangzott. Volt természetesen más írásokban védekezés, nek északi oldalán; Papírgyár befogadhatónak tartotta a tagadás, csúsztatás, de helyreigazítás soha. kihajtót területének északi oldalán; A tőlük délebbre fekvő Ennyi a múlt év, de durvább a 2008-as esztendő mai ingatlanok tulajdonosai elzárkóztak. napig szóló története. Szentendre képviseletében Kun Csaba Az év elején hídügyben nem történt alpolgármester nyilatkozott: elfogadható“Az év elején semmi itt helyben, hiszen fontos volt a nak tartja a kihajtót valahol a papír – hídügyben nem vagy betongyár magasságában, de ez tesköltségvetés tárgyalása, elfogadása, mindig nehéz az évkezdés. történ semmi itt tületi döntést igényel. Ráadásul sok régi súlyos ügy is előkeSzilasi László szerint gyors előrelépés helyben, hiszen rült időközben, melyek rendezése emész szükséges, hiszen sürget az idő. fontos volt a tették a polgármester és a jegyző idejét, „Közös vélemény alakult ki a jelenenergiáját, ezt látva felajánlottam magam lévők között miszerint, új egyeztetést kell költségvetés és Nádas Zsolt segítségét (természetesen kezdeményezni az érintett ingatlanokkal, tárgyalása...“ és ezen belül is elsősorban HM-el, hivele egyeztetve) tárgyalások előkészítészen, a hídhely léte-nemléte meghatásére és lefolytatására. 2008 február 11-ei dátummal kaptunk egy megbízóle- rozó. A maga területén mindenki megteszi a szükséges velet: „Megbízom Nádas Zsolt alpolgármester urat, va- lépéseket, folyamatosan tájékoztatják egymást a megbelamint a Fejlesztési Bizottságot és annak vezetőjét szélés résztvevői, ugyanakkor - azonnali iratcserét hajtaDebreczeni Lajos elnök urat, az alábbi feladatok elő- nak végre egymás közt, hogy mindenki képben legyen a készítése érdekében szükséges tárgyalások folytatására az jelen állásról. A következő megbeszélés, egyeztetés időpontját 2008 érintett partnerekkel: 1. Szerkezeti terv és a Helyi Építési Szabályzat előkészí- április 14-ére tűztük ki.” A két egyeztetés között sikerült a tervezőktől, Szenttése 2. Szigetmonostor és Szentendre közötti híddal kapcso- endrétől és egyéb külső forrásból fellelhető iratanyagot pótolni. latos egyeztetések. Ezután idézném a 2008. április 16-án megtartott egyez3. Horány csatornázásának előkészítése, pályázat elindítása, a szükséges tárgyalások előkészítése, levezetése érin- tetés emlékeztetőjének tartalmi részét: „Debreczeni Lajos előadja, hogy dacára a H.M. korábbi tett partnerekkel. 4. Fenntartható Fejlődés Iskolája projekt tárgyalásos elutasításának, jól előkészítve a megkeresést újra kell indítani. Ehhez szükséges a tervezés részéről egy anyag előkészítése. Megbízottak aláírási joggal nem rendelkeznek, ahhoz joga összeállítása, mely tartalmazza: változatlanul Polgármesternek és Jegyzőnek van. Ezen 1. H.M. területére vonatkozó helyszínrajzra a hídhely és megbízás visszavonásig érvényes. (Szigetmonostor, 2008. az elvezető út feltüntetése. 2. Terület kimutatás az igényelt területről. február 11.) Molnár Zsolt Polgármester” Ennek birtokában 2008 március 10-ére összehoztuk az 3. Korábbi nyilatkozat (nyilatkozatok) területátengedésáltalunk szervezett első egyeztető tárgyalást melyen részt ről, melyek H.M. és Szentendre között születtek. vett: Szentendre, Szigetmonostor, Beruházó, Tervező, Fő- 4. Szentendre és Szigetmonostor közös határozata a hídhelyről és az elvezető útról. építészünk.
KISHÍD MELLÉKLET
28
2008. szeptember-október
Gondolatok
Kun Csaba szerint a csatlakozó út papírgyár magassági zetvédelmi okokból nem tehetjük meg. Megalakult az M0 kivezetése a 11-es útra elképzelhető, amennyiben H.M. Érdekvédelmi Egyesület, mely az M0 körgyűrű, az új 10hozzájárul. Természetesen egyezség kell Szebeton-nal és es út, valamint a „Kishíd” építése mellett áll. Molnár Zsolt: A „Kishíd” az M0 beruházás része? Papírgyárral is. Szilasi László, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. Debreczeni Lajos kérdése: mit tehetnek a települések Koordinációs főmérnöke: A költségvetésben tervezve tulajdonosi egyezségek hiányában? Gubán Sándor szerint mindenre van lehetőség, akár még van. A folyamatot fel kellene gyorsítani. Thoroczkay Zsolt, a Közlekedési, Hírközlési és Enerkisajátításra is, természetesen ez a rögösebb út. Leggiaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese: A „Kisgördülékenyebb a tárgyalásokon elért eredmény. A települések az első konkrét lépést a szabályozási ter- hídhoz” vezető utak nem szerepelnek a tervekben, utalás vük elfogadásával tehetik meg, melyet lehetne a két érin- nincs arra, hogy ki fogja fenntartani a létesítményt. Több tett településnek a vonatkozó területre meghozniuk, más lehetőség van, én nem zártam ki egyiket sem. A lényeg, hasonló terveiktől függetlenül, hogy minél gyorsabb elő- hogy legyen meg a híd helye, melyet a két település meghatároz. A költségtervezet 10-15 milliárd forint, mely relépést érjünk el. Természetesen a két település önállóan is meghozhatja az utak kiépítését is tartalmazza. Ez jelentős összeg, medöntését a saját területére vonatkozó szabályozási ter- lyet csökkenteni lehet, ha megfelelő helyen van. Molnár Zsolt: Felkeressük a Honvédséget és írásban vének elfogadásával, de fontos, hogy a két szabályozás térben és időben találkozzon a Duna-ág két partján. Sza- kérünk minden érintettől álláspontot. Köszönjük, hogy bályozási tervek minél előbb a két település elé kerülje- megjelentek, véleményem szerint ez egy előremutató tanácskozás volt.” nek, és azt ha elfogadták, kezdődhet az A tervezők és beruházó képviselői érdemi munka. A szabályozási tervek “Az egyeztetés csodálkozásukat fejezték ki, hogy HM elfogadása után beruházó a híd és elvezeutáni néhány héten felé a 2008 április 16-án ígért, és előkétő utak terveztetését megkezdheti. Időközben a két település polbelül a tervezők szített megkeresés a korábbi határozat elgármesterei megfelelő előkészítés után elkészítették a várt lenére sem ment el. Ettől kezdve azonban híd irányába közös megkeresésben H.M.-el új egyezhelyszínrajzot semmi érdemi lépés nem történt, viszont tetéseket kezdeményezhetnek a tárgyalásos megegyezés céljából.” a HM területére megkezdődtek a tárgyalások a település mögött a kompenzációról. Pedig Az egyeztetés utáni néhány héten belül vonatkozóan...“ háta csak részben igaz , hogy HM elzárkózott a tervezők elkészítették a várt helyszínmindentől, hiszen: 2004 május 17-én kelt rajzot a HM területére vonatkozóan a terület kimutatással együtt. Jómagam megfogalmaztam az HM levél a Főépítész Asszonyhoz így szól első bekezdéselvárt megkeresést csatolva a szükséges mellékletekkel a ben: „A belterületen elhelyezkedő 24 hrsz-ú, az MH Kinizsi polgármestereknek elég lett volna aláírni és elküldeni HM-be (ahol már tudtak róla) de sajnos ez az anyag soha Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola használatában lévő ingatlan Területfelhasználás I. ütem tervlapján, a Duna nem indult el! A következő egyeztetés 2008 július 4-én jött létre, part É-i része (4-6 ha) lakóövezeti besorolását – figyeSzentendre polgármestere és alpolgármestere csak itt kap- lembe véve, hogy ahhoz korábban elvi hozzájárulást adta meg HM felé összeállított anyagot, melyet állításuk sze- tunk – elfogadom. „ rint idáig nem ismertek. HM levele Szentendre Polgármesteréhez 2008 július Idézetek az egyeztetés emlékeztetőjéből: 03.: „Mint Ön előtt ismert, a Honvédelmi Tárca – jó szán„Nádas Zsolt, Szigetmonostor alpolgármestere: Immá- déka jeléül – az elmúlt években már hozzájárult ahhoz, ron harmadjára ülünk össze egyeztetni. A két település, hogy a kezelésükben lévő fenti területen – amelyre a híd Szentendre és Szigetmonostor polgármesterei, a Honvéd- becsatlakozását is terveznék – árvízvédelmi töltés és keséggel adódó problémát szeretnénk orvosolni, ennek ér- rékpárút kerüljön kiépítésre, aminek kapcsán, a folyamatdekében egy közösen megírt levelet kellene eljuttatni az ban lévő ingatlanjogi rendezést követően, mintegy 2,0 érdekelteknek. Jelenlegi helyzet szerint az M0 ideiglenes hektár átadását tervezzük az Önkormányzat részére. használatbavételi engedélyt fog kapni. Ismereteink szerint a bemutatott átnézeti helyszínrajzon Dr Dietz Ferenc, Szentendre polgármestere: Szentendre kívül, az eltelt időben egyéb tervanyag, amely a további Önkormányzata elfogadta a híd helyét, a megjelölt helytől megbeszélés tárgyát képezhetné nem készült és ilyet véleészakabbra nem áll módunkban eltolni. Lehetséges meg- ményezésre, azóta sem terjesztettek be. oldás még délebbre tenni, a Dera-patakhoz, de ezt környeTisztelt Polgármester Úr! A 2008. január 30.-i egyez-
2008. szeptember-október
Gondolatok
29
KISHÍD MELLÉKLET
tető megbeszéléshez kapcsolódva tájékoztatom Önt, hogy Önkormányzata a területén (Szentendre, Határcsárda) a a HM Tárca, ezen belül Ügynökségünk kész az Önkor- gyalogos-kerékpáros híd létesítéséhez kizárólag csak a mányzattal olyan változat, vagy megoldás megbeszé- gyalogosok és a kerékpárosok közlekedése mellett járult lésére, amely a kölcsönös érdekek figyelembevételével a hozzá - a 11. pontban is meghatározott forgalmi rend bizHonvédelmi Minisztérium szempontjából is megvitatásra tosítása érdekében, saját költségén sorompót és térfigyelő alkalmas és támogatható lenne.” kamerákat és/vagy egyéb a gyalogos/kerékpáros forgalmi HM levele Borsi Jánosnak: rendet biztosító berendezést szerel fel.” „ A Honvédelmi Tárca, jó szándéka jeléül az elmúlt Ettől a pillanattól a mai napig sem bejegyzett M0 társaévekben hozzájárult, hogy a kezelésünkben lévő fenti te- ság tárgyal KHEM szakembereivel és államtitkáraival rületen – amelyre a híd becsatlakozását is terveznék – polgármesterünk aktív részvételével. A tárgyalások sehol árvízvédelmi töltés és kerékpárút kerüljön kiépítésre, nem tükrözik a lakosság többségének elvárásait, egy dikaminek kapcsán, a folyamatban lévő ingatlanjogi rende- tátum születik, melyet úgy tálalnak, nincs más út csak a zést követően, mintegy 2,0 hektár átadásra kerül Szent- megegyezés, és a kompenzáció elfogadása. endre Város Önkormányzata részére. Szükség lett volna augusztus végén egy informális tesAz egyeztető megbeszélésen elhangzottakon kívül az tületi gyűlésre, hogy a képviselők mindegyike a-z-ig Önkormányzat a HM tárca felé nem vetett fel olyan vál- végre megismerje az addig eltelt időszak tárgyalásainak tozatot, vagy a megoldásra vonatkozó javaslatot, ami a konkrét eredményeit, a buktatókat, a még lehetséges lépékölcsönös érdekek figyelembevételével a Honvédelmi sek előkészítését, és végre megtenni az első konkrét lépést Minisztérium szempontjából is megvia tervezés megkezdésének érdekében. tatható és támogatható lenne.” Ehelyett sebtében körtelefonon összeA Honvédelmi Miniszter ma úgy tudja, “Szükség lett volna hívnak egy rendkívüli testületi ülést auaz elképzelt hídláb és az elvezető út 1/3gusztus 28-ára (zárt gyűlés lehetőségét is augusztus végén vázolva) tudva azt, hogy minimum há2/3 arányban kettévágná a laktanyát, amiről szó sincs. rom képviselő nem lesz itthon, tehát vélegy informális Érdemben nem kerestük meg HM-et hetően egy ilyen nagy horderejű kérdéstestületi ezzel szemben érkezett Szentendréről egy ről csökkentett létszámmal zárt ajtók gyűlésre...“ szerződéstervezet melyben már kizárólag mögött megpróbáltak dönteni! gyalogos-kerékpároshíd szerepel. Ebből a gyűlésből falugyűlés lett, ahol Érdemes ebből a szerződéstervezetből a meghívott vendégeink, és a jelenlévő kiemelni három bekezdést. testület újra szembesült a település jogos igényével. Itt II. fejezet 5. bekezdés: „ A Minisztérium vállalja, hogy döntés nem született. Szentendre nyugati elkerülését biztosító út (tehermenSzeptember 17-én egy időben két magánszemély, és tesítő út) tanulmánytervének aktualizálását saját költségén három képviselő ugyanabban a kérdésben, azonos szövegelkészítteti legkésőbb 2008. december 31. napjáig és en- gel, helyi népszavazás kiírását kérték, mert úgy érezték nek alapján az elkerülő utat Szentendre Önkormányzatá- sem a testület egésze, sem a polgármester nem hallgatja val történt írásos egyeztetést követően saját költségén en- meg a lakosság véleményét. gedélyezteti, az esetleges kisajátítással kapcsolatos költEnnek tudatában szeptember 22-ére mégis egy olyan ségeket viseli, az utat megépíti és legkésőbb 2012. decem- testületi ülés összehívása történt, melyen a képviselőket ber 31. napjáig jogerős engedély alapján forgalomba he- döntési helyzet elé állították, mégpedig úgy, hogy az lyezi. A beruházás várható költsége: tanulmányterv 30 M utolsó pillanatig az egyoldalú tájékoztatásokból követFt, elkerülő út megépítése 4 Mrd Ft. A Minisztérium kije- kezően szándékkal abban a hitben tartották hogy nincs lenti, hogy a tervezett beruházás várható költsége ren- más út csak a kompenzáció elfogadása. A döntés közisdelkezésre áll.” mert, de természetesen a történetnek nem ez a vége, hisz III.fejezet 11.;12. bekezdés: „ 11. az elkészült és forga- a 22.-ei határozat nem egyezik a kormányhatározattal és lomba helyezett gyalogos-kerékpáros hídon bármely más Szentendre korábbi döntésével sem. Az érdekek, lehet sojármű ( így például gépi, vagy állati erővel meghajtott, ha nem találkoznak, tehát ebben az értelemben maradhat vagy vontatott jármű) közlekedését a jövőben is csak és a patthelyzet. kizárólagosan Szentendre és Szigetmonostor KépviselőElindulhatunk azonban a másik úton is, hiszen Csepi testületének együttes, engedélyező testületi határozta a- Lajos szakállamtitkár egyértelműen fogalmazott szeptemlapján engedélyezi; ber 22-én- miszerint – KHEM ha sajnálja is , de tény, 12. az elkészült és forgalomba helyezett gyalogos-ke- hogy a híd nekünk jár, ugyanakkor értsük meg, a Korrékpáros hídon - tekintettel arra, hogy Szentendre Város mánynak erre nincs pénze, fogadjuk el a kompenzációt
KISHÍD MELLÉKLET
30
2008. szeptember-október
Gondolatok
ami biztos, (szerintem az elszámoláskor még az is kiderül- Szigetmonostor legyen az első, hiszen itt választották hetne, nemhogy kapunk valamit, hanem mi tartozunk?!) meg, innen kapja fizetését. Természetesen átlehet állni érdekeink jogos védelme perrel járhat… mindig a másik oldalra is, van erre példa a nagypoliVan előttünk jó példa, Budakalász kiállt érdekei mel- tikában bőven, de akkor az átállás legyen teljes, és hagyja lett, eredmény lett és lesz a vége. Szigetmonostort a saját útján haladnia. Az eddigi út az önfeladást jelenti, hiszen önként és Viszont, ha marad a kétkulacsos politika az egyenlő az dalolva mondunk le jogainkról, amit ismereteim szerint a árulással, melyet Nemzet szintjén hazaárulásnak neveztelepülés lakosságának jelentős többsége nem akar saját nek, de szerintem súlyosabb a helyzet egy olyan kis telejól felfogott érdekei miatt. pülésen, ahol mindenki, mindenkit ismer! Végezetül néhány gondolat polgármesterünk hídügyben Tisztában vagyok vele, hogy most sokan azzal fognak tett lépéseiről: vádolni, elkövettem ezt az írást bosszúból, mert 2006-ban Nyilatkozatai a különböző médiákban általában jók vol- nem én nyertem, nem így van, és ebbe a várható vitába tak, amíg kötötte kijelentéseit a korábbi testületi döntés, nem is fogok beszállni! Nem követtem volna el az írást, ha vagy döntések, kiállt a híd mellett, bár szerintem csak nyi- azt érezném és tudnám, valóban mindent megtettünk az latkozatban. elmúlt két évben. Mivel azonban nem így Az első olyan testületi határozatra, történt, amit összefoglalóm talán mindenmiszerint megkellene vizsgálni végső eki számára bizonyít hisz azok: setben mit fogadhatunk el közúti híd “Az eddigi út az „ Tények, és a tények makacs dolgok, helyett annak teljes ellehetetlenülése eseönfeladást jelenti, vitába szállni ellenük nehéz és értelmettén, (2008. aug.14.) másnap a TV híradóen.” Természetesen lehet magyarázkodhiszen önként és ni, de félő, ezáltal az egyik hazugságból ban már azt mutatta a Duna parton, hol is lehetne a kerékpáros híd! Pedig kerékpá- dalolva mondunk le a másikba csúszunk! ros hídról a jegyzőkönyv nem szól, csuMegjegyezném, a testület egy előre jogainkról...“ pán alternatívákról, aminek lehetne része kialkudott megállapodást szentesített a gyalogos híd, de nem biztos hogy első 2008 szept. 22-én, hisz az ülésnek 23 órahelyen! Úgy látszik egy kicsit megnyílt kor lett vége, viszont az ezt elfogadó az ajtó, máris betette lábát, hiszen eljött a pillanat kimond- Kormány Határozat 23.-án reggel a közlönyben nyomtahatjuk, nem lesz, hisz nem lehet autóshíd , jöhet a mini tásban megjelent. Éjszaka ülésezett a Kormány? Ezzel a változat voltaképpen mindig is ezért küzdött. testület immár másodszor szentesített utólag döntést, az A kompenzációs megállapodásnak jelenlegi tervezetei első eset a korábbi ügyvédünk menesztése, a második a sokkal inkább szolgálják a kistérséget, (na nem minden mostani döntés. települését) holott ebben az esetben elsősorban a szigeti térség érdeke kéne hogy domináljon kiemelve vezető szeEz az írás talán akkor sem jött volna létre, ha szept. 27repünket, hisz elsősorban rólunk van szó. KHEM egyik én nem hangzik el a kijelentés: „…én nem tehetek semállamtitkára feltette egy megbeszélésen a kérdést: „Nem mit, a testület így döntött csak végrehajtom a testületi dönis tudom Szigetmonostor miért vállalta fel Szentendrét?” téseket…” tehát, ha felelősség van, az csupán a testületé? Szentendrének természetesen bizonyos értelemben igaza Szerintem ez a felelősségáthárítás! van, hiszen jól képviselte saját érdekét. Ugyanakkor nem sok teret engedett nekünk. Debreczeni Lajos Polgármesterünknek el kéne végre döntenie kit is képvisel tulajdonképpen. Itt van az utolsó pillanat, hogy végre
Budai ingatlaniroda keres partnereket Bel-budai (Bp.Fő u.) ingatlanközvetítő iroda KERES eladó ingatlanokat
a Szentendrei-szigeten. Közvetítői díj eladó részéről 1.9 % ! Ügyvédi háttér, hitelügyintézés. Telefon: 06-70-9437-209 vagy 06-70-4262-398. Címfelvétel: Szigetmonostor Szabadság tér Fodrászatban is!
2008. szeptember-október
Reményik Kálmán levele
31
Szigetmonostori híd megvalósítása Reményik Kálmán, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. elnök-vezérigazgatójának levele hídügyben Érdeklődve olvastam az október 3-i cikket a „Horányért Egyesület” helyi népszavazási kezdeményezéséről fenti ügyben. Polgármester úr, a helyi lakosok, illetve a média hiteles és alapos tájékoztatása érdekében kérem, engedje meg, hogy kiemelten hangsúlyozzak néhány gondolatot:
Reményik Kálmán
Községi könyvtár Szeretettel vár mindenkit folyamatosan bővülő könyvtári állományával a monostori Községi Könyvtár, a következő szolgáltatásokkal:
Az általános iskola hivatalos weboldala: www.suli2015.xw.hu
- dokumentumkölcsönzés - ingyenes internethasználat - DVD médiatár - hangoskönyvtár - színes nyomtatási lehetőség - könyvtárközi kölcsönzés - szkennelés - fénymásolás
A könyvtár nyitva tartása: Hétfő: 15.00-18.00 óra Kedd: 15.00-18.00 óra Csütörtök: 15.00-18.00 óra Péntek: 15.00-18.00 őra Szombat: Miden hónapban páratlan heteken: 10.00-12.00 óra Cím: Szigetmonostor, Mártírok u. 25-27. (A “Zöldsziget” Általános Iskolában), Tel.: 393-472 Mert olvasni nagyon jó dolog!
KISHÍD MELLÉKLET
A cikkben foglalt állítással ellentétben Szigetmonostor számára lehajtót a Megyeri-hídról semmilyen törvény nem ír elő, hamis tehát az a beállítás, hogy a beruházó törvényt sértett volna a lehajtó elhagyásával és ennek a törvénysértésnek a reparálásaként „jár” a községnek az Építési engedélyben előírt Duna híd. A valóság az, hogy a két „tétel” jogi és környezetvédelmi szempontból független egymástól. A NIF Zrt. (volt NA Rt.) terveztette volna a le- és felhajtót a Szentendrei-szigetre, azonban a környezetvédelmi hatóság az engedélyezési eljárásban – a Vízművek, mint szakhatóság véleménye alapján – a Főváros ivóvízbázisának védelmében azt nem engedélyezte. Ugyanakkor Szigetmonostor, mint az engedélyezési eljárásban érintett önkormányzat, élve az adódó lehetőséggel feltételként írta elő a Duna híd építését, amit az engedélyező hatóság elő is írt az engedélyben. Fentieknek megfelelően a jogerős építési engedély tartalmazza Szigetmonostor községnek a 11. sz. főúthoz kapcsolódó Duna-ági átjárását közúti híd építésének kötelezését. Ez annyit jelent, hogy az építtető Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kötelezve van a beruházás elvég-
zésére, melynek készségesen eleget kíván tenni. Ezt igazolja a Társaság elfogadott üzleti terve és minden olyan finanszírozási, tervezési dokumentum, mely tartalmazza a tárgyi projekt aktuális forrás szükségletét. A NIF Zrt. ezen – nem vitatott – kötelezésének tehát eleget kíván tenni, de ebben akadályozza, hogy két kapcsolódó kötelezett, Szigetmonostor és Szentendre Önkormányzata nem tesz eleget a jogerős engedélyben foglaltaknak. Nevezetesen, hogy az építtető NIF Zrt.-nek a beruházást, a hídfőkkel érintett települések közös megegyezése alapján meghatározott helyen kell megvalósítani. E kötelezésnek az érintett Önkormányzatoknak oly módon kell eleget tenniük, hogy az összes többi feltétel is teljesíthető legyen, így pl. vízbázis védelme, területek megszerezhetősége, stb. A két önkormányzat között ugyan született egy megállapodás a híd helyére, azonban ehhez a szükséges terület nem szerezhető meg, ami azt jelenti, hogy az érintettek nem megfelelően tettek eleget a kötelezésnek. Mint jeleztem, a NIF Zrt. abban érdekelt és kötelezett, hogy a jogerős építési engedély szerinti kötelezettségének eleget tegyen, így jelenleg jogi szakértőkkel vizsgáljuk, hogy a két Önkormányzatot lehet-e kötelezni, és ha igen hogyan, az építési engedélyben foglaltak teljesítésére.
32
2008. szeptember-október
Környezet
A nagy tervezet A Szigetmonostori Faluszépészeti Egylet írása A Szigetmonostori Faluszépészeti Egylet tagjaiban 2-3 évvel ezelőtt vetődött fel a gondolat: dolgozzuk ki a nagy tervezetet (mai szóhasználattal, projektet), annak érdekében, hogy váljon általánossá a faluban a komposztálás. A tagságban a legkülönfélébb ellenérvek fogalmazódtak meg: 1. Mi köze van ennek a szépítéshez? 2. Hogyan illik ez bele ez az egylet alapvetéseibe? 3. Honnan veszszük ehhez a sok pénzt? 4. Ha lenne sok pénzünk, miért nem egy látványos dolog megvalósítására fordítjuk? Stb. A téma mellett azonban egyre markánsabb gondolatok formálódtak, s idővel általánossá vált a meggyőződés, elszántság és lelkesedés a projekt megvalósítására.
Háboítatlanul - szigeti idill
Ennek keretében volt az idén tavasszal, külső előadóval egy előadás, a nyáron egy bemutató foglalkozás, ahol is komposztáló kereteket sorsoltunk ki a résztvevők között, cikkeket jelentettünk meg az Újságolóban. A próbálkozásaink sikerei, az érdeklődés nagysága megadta az alapot és erőt a pályázat megírására. Summa summárum: nyertünk 2 millió forintot a nagy tervezethez, azaz megismertessük a falu lakóit a komposztálás elméleti, gyakorlati tudnivalóival. Vágjunk bele a közepébe! Milyen haszon származik abból, ha komposztálunk?
1. A mi zöld hulladékunk nem válik szemétté, azt nem kell elszállítani a szeméttelepre, ezzel résztveszünk Földünk kímélésében. 2. Biztosítjuk a természet körforgását, visszajuttatjuk a kertünk földjébe, ami az övé. 3. Javítjuk a kertünk talaját és javítjuk a termésátlagot, szebbek lesznek a dísznövényeink. 4. Mivel a szerves hulladék mennyisége átlagosan a hulladék felét teszi ki, a mért zemétszállítás megvalósulásakor feleannyi lesz a szállítási díjunk. 5. Saját erőből megoldjuk a talajerő utánpótlást, így nem kell vásárolnunk műtrágyát, ezzel kíméljük a pénztárcánkat és a talajt. 6. A kertünkben termett zöldség és gyümölcsféle biotermék lesz és ez talán az egyik legnagyobb haszon. Tisztelt Olvasó! Az egylet vezetősége és tagjai is megilletődtünk a nagy nyeremény tényétől, hiszen ez nagy teher is és nagy felelősség is. Tudjuk, mi kevesek vagyunk a terv megvalósításához, már csak azért is, mivel a komposztálást nem mi az egylet tagjai fogjuk végezni, hanem mi és a falu lakossága. Össze kell tehát fognunk, csak így fog sikerülni. És lehet még egy hozadéka az ügynek: Reményeink szerint, sokan lesznek olyan érdeklődők, akiket megfog ez a lehetőség és a siker érdekében belépnek az egyletbe és a megvalósítás során olyan nagylétszámú civil szerveződéssé válhatunk, amely civil szervezet képes lesz érdemben beleszólni a falu életébe, illetve képessé válik még jelentősebb pályázatok lehívására, megvalósítására. Az egylet gyüléseinek idejét, helyét a továbbiakban közzé fogjuk tenni a hirdető táblákon, várjuk tehát az érdeklődőket azzal a szándékkal, hogy akinek megtetszik a működésünk, az a tagságot is felvállalja. Szűk egy esztendő áll rendelkezésünkre, hogy összefogással a tervet megvalósítsuk. Addig minden alapvető fejleményről rendszeres tájékoztatást fogunk adni Az elszámolásnál sikerről kell majd jelentést tennünk. Tisztelettel és bizakodással: A Szigetmonostori Faluszépészeti Egylet
SZÉPSÉG- SZIGET FODRÁSZ ÉS KOZMETIKA Forgó Betti fodrász - Tel: 06 70-943-7209 Becze Viki kozmetikus - Tel: 06 30-385-1719 Nyitva: H-P 9.00-16.30 óra, Sz 9.00-13.00 óra; Cím: Szigetmonostor, Szabadság tér (CBA közértnél)
2008. szeptember-október
33
Egészség
Pneumococcus elleni vaccina Dr. Víg Olga Erika tanácsai szülőknek Az elmúlt hetekben többszőr lehetett hallani a Pneumococcus elleni vaccináról. Mostanra a körzeti gyermekorvosokat is tájékoztatták a lehetőségekről, és úgy gondoltam megosztom Önökkel az újság hasábjain is az információkat. Az alább közölt tájékoztatót szeretném a szülőkhöz eljuttatni. A pneumococcus baktériumok tüdőgyulladást, középfülgyulladást agyhártyagyulladást és vérmérgezést okozhatnak. Csecsemőknél és kisgyermekeknél súlyos lefolyású, ritkán halálos kimenetelű is lehet a betegség. A gyógyulást követően maradandó károsodások, testi, szellemi fogyatékosság is visszamaradhat. A súlyos megbetegedések leghatékonyabb megelőzési módja a védőoltás. A Kormány programjában vállaltaknak megfelelően 2008. október 1-jétől az egészségügyi miniszter rendelete alapján a 2 éven aluli csecsemők és kisgyermekek pneumococcus elleni oltása bekerült a nem kötelező, térítésmentesen adható, önkéntes védőoltások közé. 2008. október elseje után lehetőség nyílik arra, hogy az Ön gyermeke is, amennyiben a második életévét 2008. november elsejét
megelőzően tölti be, önkéntes, térítésmentes védőoltásban részesüljön. A pneumococcus fertőzés elleni oltóanyag már 2 hónapos kortól adható. Ha az oltásokat féléves kor előtt kezdik, a csecsemők 3 alkalommal minimum egy hónapos időközzel részesülnek védőoltásban, amelyet a 2. életév során egy emlékeztető oltás követ. Ha az oltásokat 7-11 hónapos kor között kezdik meg, akkor 4-8 hetes időközzel két oltóanyag beadása szükséges, amelyet a 2. életévben ugyancsak egy oltás követ. A 12-23 hónapos gyermekek védettségének kialakításához minimum két hónapos időközzel beadott két oltás szükséges. Az oltóanyag csak ritkán okoz mellékhatásokat. A beadás után levertség, étvágytalanság, aluszékonyság vagy esetenként láz, az oltás helyén bőrpír, duzzanat vagy fájdalom jelentkezhet.
Kuka-gond Megkérjük a Tisztelt Lakosságot, hogy a Mártírok utcában található Orvosi Rendelő előtt lévő kukákba ne helyezzenek el semmilyen jellegű hulladékot, lévén, hogy azok az Önkormányzat tulajdonát képezik, az Orvosi Rendelőhöz és az ott lakókhoz tartoznak. Az ott található kukáknak az éjszaka sötét leple alatt történő megtömése, majd tömörítése helyett a zöld hulladék kulturált elhelyezési módszere a következő: világos zsákba összegyűjtve, az ingatlan előtt elhelyezve. Köszönjük az együttműködést! Irány Európa! A szemeteskukák használói
Emberélet Alapítvány Önkéntes segítők jelentkezését várja Szentendréről és a környékbeli településekről.
Az Alapítvány célja: Regionális, szociális háló létrehozása. Daganatos betegeknek történő, segítő Amennyiben igényt tart a védőol- közreműködés a kezelések folyamatátásra, kérem jelezze nekem, hogy az ban, a beteg és a családtagok részére. ÁNTSZ-től megrendelhessem a szeOlyan önkéntesek jelentkezését várjuk, mélyre szóló vaccinákat. akik azonosulni tudnak az Alapítvány Felhívom a figyelmet arra, hogy céljaival és lakóhelyükön szívesen öszaz oltások önkéntesek, ezért a gyer- szefognák az Alapítvány munkáját. mekek esetében a szülő vagy a törvényes képviselő nyilatkozata szük- Érdeklődni: 06-20-995-7167 séges. Postacím: Dr. Vig Olga Erika Emberélet Alapítvány Szentendre PaGyermekorvos prikabíró u. 4.
[email protected]
Állatorvosi Szolgáltatás Házhoz jövünk, hívjon bizalommal: Dr. Kovács Zoltán állatorvos 2016 Leányfalu, Móricz Zs. u. 22. 06/30/9543-192
34
2008. szeptember-október
Egészség
Termálfürdő Leányfalu - tájékoztató Egész évben nyitva! Pénztár: reggel 6-tól este 6-ig. Nagyöltöző és ruhatár: reggel 7-től este 7-ig. Kisöltöző: reggel 6-tól este 7-ig. Fürdőnk egész évben nyitva tart és a hét minden napján várja kedves vendégeit!! Üdülési csekk elfogadóhely!!! Éjszakai fürdőzés: Minden pénteken 20-órától 24-óráig. Ára 1 000 Ft/fő. Tel/Fax: 26/383-370 www.leanyfurdo.hu,
[email protected]
Novemberi adózási hatádidők APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága November 12., szerda: A kifizető, munkáltató eddig fizeti meg • az általa levont személyi jövedelemadót vagy szja előleget, • a járulékokat: az egészségbiztosítási- és nyugdíjjárulékot, a fizetendő társadalombiztosítási járulékot, az egészségügyi szolgáltatási járulékot, • az egészségügyi hozzájárulást, • a munkaadói- és munkavállalói járulékot, • a START-kártyák valamelyikével rendelkező foglalkoztatott után a 15/25 % járulékot. Egyéni vállalkozó maga után, a társaság a társas vállalkozó után eddig fizeti meg a 4% vállalkozói járulékot is. A fenti befizetések bevallásai kifizetőnél a 0808-as, egyéni vállalkozónál saját magáról a 0858-as számú bevallások. November 17., hétfő Az ÁFA törvényben meghatározott új közlekedési eszközt értékesítő adózó adatszolgáltatást ad.
November 20., csütörtök Társasági adóelőleg befizetés, havi bevallók környezetvédelmi termékdíj befizetése, játékadó befizetése és bevallása, havi ÁFA befizetése és bevallása, 0801-es havi bevallás benyújtása, fogyasztói árkiegészítés és költségvetési támogatás igénylése, az Európai Közösségből történő beszerzés esetén meghatározott adóalanyok 0886-os számú bevallásának benyújtása, az Európai Közösség más tagállamából személygépkocsinak nem minősülő új közlekedési eszköz beszerzésekor a közösségi adószámmal nem rendelkezők 0887-es számú bevallása. December 1., hétfő A környezetterhelési díj előlegének befizetése APEH Közép-magyarországi Regionális Igazgatósága
2008. szeptember-október
35
Civil kurázsi
Horányban mindig történik valami Nádas Zsolt alpolgármester állandó rovata Az Újságoló előző számában megjelent Szűcs Zoltán által jegyzett “gondolatsor”, sem stílusában, sem színvonalában nem ütötte meg azt a szintet, melyre érdemes lenne reflektálnom, sem a Horányért Egyesület, sem pedig a magam nevében.
A Híd túl messze van? Szigetmonostor a hazai média mindennapos szereplője. Rajtunk (is) múlik a Megyeri Híd átadása. Ez valóban így van, hiszen már hatodszor járt nálunk Dr. Csepi Lajos államtitkár. Mindenképpen egyezséget akar akart kötni velünk. Már a testületi tagok nagy részét keresztnevén szólította (pl.: Zsóka, Csabi). Testületi üléseket soha ilyen érdeklődés nem követte a lakosság részéről, mint manapság. Megoldásokat keresünk. Híd, kompenzáció, településfejlesztés. Nap mint nap használt szavak. A szavak jelentését ismerjük, de a fogalmával, jelentésével jelentőségével nem biztos, hogy tisztában vagyunk. Unalomig ismételjük ezeket a szavakat már nem létező pénzt költenek egyesek, de a beszéden kívül semmit nem teszünk. Testületi ülésen mondtam, amely felháborodást keltett: ez a település alkalmatlan a beígért 2 milliárd, azaz kétezer-millió forint elköltésére. És akkor még nem is beszéltem arról, hogy ennek mi a realitása. Településünknek nincs sem rövid távú, sem hosszú távú fejlesztési terve. Természetesen címszavak vannak, de ezekkel sokra nem megyünk. Nem értem! És semmilyen normális ész érv nem hangzott el azzal kapcsolatban , hogy mire jó a Határcsárdai gyalogos híd , azon túl, hogy jó esetben a Dunán hajózva esztétikai élményt nyújt. Ha valami kidobott pénz, akkor ez bizony az. Egészen biztos, hogy nincs arányban az ár a használati értékkel. Gondolják el valaki akár az ófaluból akár Horányból kibiciklizik vagy kisétál (6km), és átmegy majd a hídon eljut a Határcsárdához. Átment és akkor mi van? Várja a buszt, hogy bejusson Szentendrére orvoshoz vagy tovább a fővárosba dolgozni. Szentendre már szinte a nevünkben akar tárgyalni, létrehozva a be nem jegyzett M0 egyesületet, melybe tudomásom szerint Budakalász mint kitaláló már be sem lépett. Budakalász járja a saját útját és úgy tűnik sikerrel és megfelelő jogi háttérrel . Miért Szentendréhez ragaszkodunk aki saját érdekében mindenkin ,így Szigetmonosto-
ron is, keresztül gázol. Nekünk természetes szövetségesünk Budakalász lenne. Sem a Polgármester, sem a képviselő-testület nem látja vagy nem akarja látni ezt a lehetőséget ami előtt állunk. Emberek! Nem az a lehetőség, hogy az iskolára szerezzünk néhány tízmillió Ft-ot vagy a romokban lévő Faluházba pumpáljunk bele. Nem ettől lesz boldog a szigetmonostori polgár! A testület nem akarja tudomásul venni a lakósság akaratát. A képviselői indítványt leszavazva, most az állampolgári kezdeményezést vizsgálja. A vizsgálat tárgya nem az önvizsgálat, hanem az, hogy lehet-e fogást találni a benyújtott kérelmen.
Hídfórum a tornateremben
Én is úgy gondolom, hogy fölösleges procedúra lenne a népszavazás, akkor ha mindenki a választási ígéretét be akarná tartani. Jelen pillanatban az a hasonlat jut az eszembe, hogy ez olyan, amikor a kutyát szobatisztaságra akarja szoktatni a gazdája és a piszkába dugja a kutya orrát. Most Szigetmonostor lakóssága a „gazdi” a kutyát a fantáziájukra bízom, a piszok meg adott. Mit tehetünk: Szerintem egyszerű, hiszen a kormány ezt a puhított testületi javaslatot sem fogja elfogadni, jogi út lehetőségét lebegtetni. Egyszerűen harcolni nem csak az igazunkért, hanem hogy az állam a saját maga szabta törvényeket határozatokat tartsa és tartassa be. A történet minket érint, de tessék tudomásul venni, hogy nem csak rólunk szól, hanem arról, hogy 1999 óta az állam a hatóságok és nem utolsó sorban Szentendre nem jogszerűen járt el. Igen, ha tényszerűen fogalmazok, akkor törvényesség helyreállításának során Szigetmonostor nyertes lehet. Az igazi nyereség az , hogy az értékek megtartása mellett fejlődhetünk, és nem az ,hogy néhány akár milliót (akár százmilliós nagyságrendben ) elkacsázzunk. Ha a település és a sziget megközelíthető, akkor mondjuk verseny-
36
2008. szeptember-október
helyzet alakulhat ki az oktatásban, és a tehetséges fiataljaink még jobban megállják a helyüket a továbbtanulásban és később az életben. Andre Kosztolány (aki magyar származású tőzsdeguru volt) azt mondta a legjobb befektetés a gyermekeink képzése. Ha semmi másban nem értünk egyet csak ebben, akkor már legitimitást adunk a fejlődésnek. A cikk írása után történt: Az ügydöntő népszavazási kérelem pozitív elbírálása megtörtént, most a fellebbezési időszakot éljük, és utána kezdődik az aláírásgyűjtés.
Programajánló
get legyen szélsőségektől menetes, legyen a „Béke szigete” . A hitelesített jegyzőkönyv alapján 131 aláírás gyűlt össze, és 6 db e-mail érkezett. Ezuton köszönjük azoknak, akik szombat délelőtt eljöttek és aláírtak illetve a véleményüket is elmondták. Volt aki gitárral érkezett és az aláírás ideje alatt, zenélt mindenki örömére. A Piac tér, az Agóra kávézó előtt terület szenvedélyesen vitatkozó beszélgető emberektől volt hangos. Az együttgondolkodás tényét bizonyítja, hogy józan megfontolt emberek politikai hovatartozástól függetlenül egyet értettek céljainkkal, Szigetmonostortól Tahittótfaluig. Köszönjük!
Köszönet nyilvánítás Nádas Zsolt A Horányért Egyesület aláírásgyűjtést rendezett 2008 június 14-én a horányi Piac éren, hogy a Szentendrei szi-
Klubház programajánló - november november 8. szombat
Mozgóképszínház vetítés 10.00 óra Hahó Öcsi! - gyermekekenek szóló film 19.00 óra Kopaszkutya - zenés kultuszfilm A belépés díjtalan! (Klubház - Ady E. u. 1.)
november 14. péntek 19.00 óra
Színházlátogatás Páratlan páros c. komédia megtekintése a Madách Színházban - Indulás: 17.15 órakor - Szabadság tér november 15. szombat 16.30 óra
Gyermekszínház előadás Hahota Gyermekszínház - Pázmán lovag című, élőszereplős színházi előadása 45 percben A belépés díjtalan! (Klubház, Ady E. u. 1.) November 21. péntek
Márton Napi táncház 17.00 óra Madárdal Színház – interaktív táncház nem csak gyerekeknek 18.30 óra Ökrös Csaba és zenekara –felnőtt táncház, nem csak felnőtteknek
Színházi előadáson
Pázmán lovag Mesejáték Arany János azonos című balladája nyomán, a budapesti Hahota Gyermekszínház előadásában. Amaz kort, amelyről ma szó lészen, nevezték vala reneszánsznak. Tudják. Mikor a nagyságok még peckesen ültek a nyeregben, a pórok caflattak vala a porban a vidéken. Főbb szerepekben: Zsigmond a király és a lovag, kinek neve Pázmán. A derék hadfi, aki játssza ama buta féltékenység Málészájú zöld ördögét.
november 22. szombat
Mozgóképszínház vetítés 10.00 óra Hahó a Tenger! - gyermekekenek szóló film 19.00 óra A skorpió megeszi az ikreket reggelire
Vállalkozásunk tisztelt közönség: Hogy bemutassuk találkozásunk furcsa történetét. Ne lankasszuk nézőink figyelmét. Hosszas taps kísérje a műsorunk végét.
2008. szeptember-október
Programajánló
37
Zenebona zenebölcsődés foglalkozás Immáron 4. éve várja szeretettel a szigetmonostori Zenebölcsi a gyerekeket és a szüleiket a közös foglalkozásra! Mi ez? Mondóka, ének, kiszámoló, népi gyerekjáték, zenélés. Kinek? Kisgyermekükkel otthon lévő szülőknek s csemetéiknek. Mikor? Keddenként 9.30 órakor Hol? Az Orvosi Rendelő alatt, az Egészségmegőrző Klubban (Mártírok u. 3.) Érdeklődni lehet: Szabóné Tegzes Orsolya, tel.: 70-310-2070
Zsírégető torna indul a Klubházban Minden korosztály számára 2008. november 4-én minden kedden és csütörtökön 18.00 órától 19.00 óráig a szigetmonostori Klubházban (régi könyvtár) Ady E. u. 1. Könnyen elsajátítható elemek, kellemes mozgássorozatok, szakképzett tanárral. részvételi díj: 500,- Ft alkalom, 10 alkalmas bérlet 5.000,- Ft Az edzésekhez a polifon használata kötelező, amit mindenki saját maga biztosít. Mindenkit szeretettel várok! Ficzek Katalin: 06-70/389-8061 vagy 06-70/574-0632 A testedért és a lelkedért Az Orvosi Rendelőben
Egészségmegőrző Klub Sok szeretettel vár mindenkit az Orvosi Rendelő alagsorába. Egészségmegőrző torna: Kedd, szerda, péntek: 19-20 óra Kulcsfelelős: Végmann Jánosné Aerobic edzés: kedd, csütörtök: 18-19 óra Kulcsfelelős: Balázs Józsefné Jóga foglalkozások: Hétfő, csütörtök: 19-20 óra
Kulcsfelelős: Bedő Kriszta Zenebölcsi: Kedd: 9.30 óra Kulcsfelelős: Kovács Attila Pilates torna: Szerda, péntek: 18-19 óra Kulcsfelelős: Zahoráné Éva Baba-mama torna: kedd: 10-11 óra csütörtök: 16-17 óra Kulcsfelelős: Horváth Csilla
38
2008. szeptember-október
Programajánló
2008. szeptember-október
Programajánló
39
40
2008. szeptember-október
Nevelés, oktatás
Alsógödi kompmenetrend Ezúton tájékoztatjuk a tisztelt utazóközönséget, hogy az alábbiakban közzé tett menetrend alapján közlekedik az úgynevezett alsógödi kishajó, mely Szigetmonostor és Alsógöd között biztosít átkelési lehetőséget. Horányból 05.00 05.45 06.20 06.45 07.30 08.10 09.00 10.00 11.00 12.00 13.20 14.20 15.20 16.20 17.20 18.20 19.20 20.20 21.15 22.15
csak munkanap csak munkanap állandóan csak munkanap csak munkanap csak munkanap állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan állandóan csak munkanap
Alsógödről 05.05 05.50 06.25 07.00 07.35 08.15 09.15 10.15 11.15 12.15 13.30 14.30 15.30 16.30 17.30 18.30 19.30 20.30 21.20 22.20
- A 22.15 órakor induló járatot 18.00 óráig bejelentett kérésre indítja az üzemeltető. - Munkaszüneti napokon minden óra 20 perckor Gördre, minden óra 30 perckor Szigetmonostorra.
Szüreti Bálra indulván
Bursa Hungarica Szigetmonostor Község Önkormányzata az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok számára is elérhetővé kívánja tenni a felsőoktatásban való részvételt, ezért pályázatot hirdet a jelenlegi felsőoktatási hallgatók („A” típusú pályázat), illetve a felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánók („B” típusú pályázat) számára. „A” típusú pályázat: A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik a képzésre vonatkozó keretidőn belül teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, mesterképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben folytatják tanulmányaikat. „B” típusú pályázat: A pályázatra azok az önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik: a) a 2008/2009. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások; b) felsőfokú diplomával nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek; és a 2009/2010. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézmény keretében, teljes idejű (nappali tagozatos) felsőfokú alapképzésben, egységes, osztatlan képzésben, felsőfokú szakképzésben kívánnak részt venni. A pályázók közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik 2009-ban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2009/2010. tanévben ténylegesen megkezdik. Benyújtási határidő: 2008. október 31. Elbírálás: 2008. november 28-ig. Részletes pályázati kiírás a Polgármesteri Hivatal hirdetőtábláján megtekinthető és a szükséges nyomtatvánnyal együtt a Titkárságon igényelhető. Internet cím: www.bursa.hu
ELADÓ TELKEK Szigetmonostoron
[email protected] www.szigetmonostor.hu
2008. szeptember-október
Sport és testkultúra
41
Kincsvadászat a kis-Duna ágban Visegrád, 2008. szeptember 13. szombat 9 óra. A reggel borongósan indul, csak ne essen! Így indult neki három flotilla, azaz kilenc hajó legénysége, 32 mindenre elszánt ember (köztük 9 gyermek), hogy Szigetmonostort képviselje a Dunakanyar-Pilis Kistérségi Társulás által szervezett Kincskereső Kalandtúrán, azaz a Dunakanyar AquaVITY-n vagy azért, hogy egyszerűen jól érezze magát, és egy csepp nyarat csempésszen a kora-őszbe, és élvezze azt a felemelő érzést, amit csak az tud átérezni, aki valaha evezett.
A szigetmonostori flottila egyik hajója
Visegrádon, amíg várakoztunk a vízre szállásra és a lovagi tornát idéző első feladatra, már kezdtük átérezni, hogy ezen a napon mindenki újra gyerek lehet és élvezheti a felhőtlen játék örömét. Marika elröpített nyilaival a 24es flottilla meg is szerezte az első aranyrúdját. A vízre szállás kicsit nedvesre sikeredett. Az egész csapatnak azért, mert a kora délelőtti órákban csepegett az eső, Tomiéknak pedig azért, mert sikerült a „hajó alól kilapátolni a vizet”, azaz beborultak. A gyorsan összedobott száraz ruhák és a hamarjában kiderült ég feledtette ezt a kis incidenst. Kisorosziban dalra fakadhattunk, majd Dunabogdányban táncra perdültünk. A vízi utunk során pedig kis időre összekapaszkodtunk és csorogtunk. Szükség volt egy kis lazításra, ismerkedésre, mert az összes versenyzőből mindössze tizenhárman voltunk monostoriak, Horányt Csaba képviselte, továbbá baráti és rokoni kötödés révén jöttek lelkesen Pestről, Pomázról, valamint Pilisszántóról. Távol álljon tőlem, hogy bárkire nehezteljek, de a hentesbolt előtt felállított hatalmas kék-fehér táblán és plakátokon hírdetett – telefonszámmal ellátott – felhívásra senki sem jelentkezett. Hát itt, a Duna ölelésében ringatózó gyönyörű kis falunkban csak ennyien szeretnek evezni?! Na de sebaj, majd jövőre! Térjünk vissza a vetélkedőhöz! Tahitótfalun a lovas-próbán
már minden csapattag csillogó szemmel és lelkesen bíztatta egymást. Viktornak sikerült a patkódobás, Gyulának a bothajítás, és Nóri olyan ügyesen lovagolt, hogy egy csepp vizet sem veszítettünk a lapos fatálból, így a 26-os flotilla is megszerezte az első aranyrúdját. Ez egy remek feladat volt, irány Leányfalu: mentsük meg a jegesmedvét! Próbáltak már vízen ringatózó úszó szigeteken rohanva talpon maradni és az ötödik szigeten lévő plüssmacit megérinteni? Nos, amíg sorban álltunk, láttuk sok kemény legény elvérzett kísérletét. De a mi csapatunk és az egész kalandtúra összes versenyzője közül a két legfiatalabb: a mi Rékánk és Zitánk, valamint szerény jómagam, ezt a feladatot „aranyosan” teljesítettük. A következő vízi szakaszon sportszerűen segítettünk egy másik csapat nem önhibából beborult, hanem egy szabálytalanul közlekedő yacht által beborított legénységének, majd András is kipróbálta, hideg-e a víz szeptember közepén. Végrevalahára eljött a várva várt hazai part. Mariann, Hajni, Kriszti, Attila és a többi játékmester pompás szüreti sorversennyel várt minket. Futás a Dunapartra, megmeríteni a szivacsokat, telehordani a vödröt, vödörrel a hordóig, a hordóban taposni, kispoharakkal vizet hordani a mércéig, stopper indul! Itt mindhárom flotillánk összeszedte magát és remekül szerepelt! Értékes kincsek és egy-egy aranyrúd a jutalmunk. Szentendre pedig már itt is van, a parthoz az út egy gyors szlalom-pályán át vezet. Téved, aki azt hiszi, hogy az erős sodrásban ez könnyűnek bizonyult, de csapataink sikeresen vették az akadályt. Naplementére már szárazra is töröltük a hajókat, amelyeket a csónakházunkban vandál módon megrongált hajók állapota miatt erre a napra kölcsönöztünk. Az aranyrudakat nyereményekre, labdákra cseréltük és elfogyasztottuk a verseny szervezői által biztosított vacsorát. Hogy kipihenhessük a nap fáradalmait és beszélgethessünk még a végén, drága Laci bácsink különjáratban hazavitt minket. Az éledező Szigetmonostori Vízisport Egyesület nevében: Németh Tamara és Gotthard Viktor Kedves evezős lelkű barátunk, ki e cikket olvastad és úgy érzed idén kimaradtál egy jó buliból! Ha szívesen segítesz a monostori evezős-élet felélesztésében, a csónakházunk és hajóink reparálásában vagy akár csak egyszerűen részt vennél a jövőben közös evezéseken, írd be a mobiltelefonodba a 06-30/205-37-33-as telefonszámot, hogy jelezhesd érdeklődésedet, hogy a következő kalandtúrához már te is csatlakozhass!
42
2008. szeptember-október
Sport és testkultúra
Szigetgyöngye SE hírek Felnőtt labdarúgó bajnokság eredményei: 1. forduló 08.16. Solymár – Szigetgyöngye Se 6:1 Gólsz.: Laukó 2. forduló 08.24. Szigetgyöngye Se – Leányfalu Se 2:3 Gólsz.: Klement, Bottlik Zs. 3. forduló 08.31. Csobánka Se – Szigetgyöngye Se 3:5 Gólsz.: Boros (3), Balla, Góré 4. forduló 09.07. Szigetgyöngye Se – PILE SC 3:2 Gólsz.: Góré, Boros (2) 5. forduló 09.13. Szentendre – Szigetgyöngye Se 3:2 Gólsz.: Boros, Klement 6. forduló 09.21. Szigetgyöngye Se – Budajenő KSE 3:1 Gólsz.: Góré, Klement, Boros 7. forduló 09.28. Pilisszántó Se – Szigetgyöngye Se 1:4 Gólsz.: Góré (2), Klement (2) 8. forduló 10.05. Szigetgyöngye – Nagykovácsi 1:5 Gólsz.: Balla 9. forduló 10.11. Dunakeszi – Szigetgyöngye Se 3:1 Gólsz.: Szente 1. Nagykovácsi 22 pont, 2. Solymár 21 pont, 3. Leányfalu 21 pont... 7. Szigetgyöngye SE 12 pont Következő fordulók mérkőzései: 10. forduló 10.18. 14.30 Üröm Sc – Szigetgyöngye Se 11. forduló 10.26. 14.00 Szigetgyöngye Se – SZE-FI 12. forduló 11.02. 13.30 Pilisszentlászló – Szigetgyöngye 13. forduló 11.09. 13:30 Szigetgyöngye Se – Tinnye 14. forduló 11.16. Szigetgyöngye Se szabadnapos 15. forduló 11.23. 13:00 Szigetgyöngye Se – Visegrád Öregfiúk labdarúgó bajnokság eredményei: 1. forduló 09.08. Pilisvörösvár – Szigetgyöngye Se 4:3 Gólsz.: Varga (2), Munkácsy 2. forduló 09.15. Szigetgyöngye Se – PILE SC 3:2 Gólsz.: Bottlik L. (2), Mócsai A. 3. forduló 09.22. Pilisszántó – Szigetgyöngye Se 7:2 Gólsz.: Karnevál, Varga 4. forduló 09.29. Szigetgyöngye Se – Pomáz-ICO Se 1:3 Gólsz.: Varga 5. forduló 10.06. Kisoroszi – Szigetgyöngye Se 4:5 Gólsz.: Munkácsy (3), Molnár (2) 6. forduló 10.13. Szigetgyöngye Se – Piliscsaba 2:2 Gólsz.: Varga (2)
7. forduló 10.20. 16:00 Budakalász – Szigetgyöngye Se 8. forduló 10.27. 15:00 Szigetgyöngye Se – Páty 9. forduló 11.03. 14:00 Szentendre – Szigetgyöngye Se 10. forduló 11.10. 14.00 Leányfalu – Szigetgyöngye Se 11. forduló 11.17. 13:30 Szigetgyöngye Se – Csobánka 12. forduló 11.21. Szigetgyöngye Se szabadnapos 13. forduló 12.01. Szigetgyöngye Se – Pilisszentiván (A 13. forduló 2008. október 23-án kerül megrendezésre.) Ifjúsági labdarúgó bajnokság, ahol Szigetmonostor Tahitótfalu színeiben indult: 1. forduló 08.17. Iklad KFC – Tahitótfalui Se 1:1 Gólsz.: Bogárdi 2. forduló 08.24. Tahitótfalui Se – Váci Reménység 3:2 Gólsz.: Bogárdi (2), Maróti 3. forduló 08:31. Dunabogdány Se – Tahitótfalui Se 3:2 Gólsz.: Klubuk, Vitéz 4. forduló 09.07. Tahitótfalui Se – Vácrátót KSK 0:0 5. forduló 09.14. Dány KSK – Tahitótfalui Se 2:5 Gólsz.: Lichi A., Bogárdi (2), Vitéz, Maróti 6. forduló 09.21. Tahitótfalui Se – Kisnémedi 1:4 Gólsz.: Maróti 7. forduló 09.28. Aszód Fc – Tahitótfalui Se 10:1 Gólsz.: Klubuk 8. forduló 10.04. Tahitótfalu – Kerepesi LSE 1:4 Gólsz.: Maróti 9. forduló 10.12. Valkó – Tahitótfalui Se 3:1 Gólsz.: Harmath 1. Kerepesi LSE 25 pont, 2. Aszód 25 pont, 3. Iklad Kfc 20 pont,... 10. Tahitótfalui Se 8 pont Következő fordulók mérkőzései: 10. forduló 10.19. 12:30 Mogyoród – Tahitótfalui Se 11. forduló 10.25. 12:00 Tahitótfalui Se – Isaszegi KSK 12. forduló 11.01. 11:30 Dunakeszi – Tahitótfalui Se 13. forduló 11.09. 11:30 Tahitótfalui Se – Verőce Se
Jogsegélyszolgálat Időpontja: 2008. október 3. péntek, 9.00-12.00 óra
Helye: 1. Pomáz ICO-Se 15 pont, 2. Piliszántó 13 pont, 3. Pilis- Községi Könyvtár, Mártírok útja 25-27. A jogsegélyszolgálatot Szigetmonostoron bejelenszentiván 12 pont... 8. szigetgyöngye Se 7 pont tett lakóhellyel rendelkező lakosok vehetik igényKövetkező fordulók mérkőzései: be, ingyenesen.
2008. szeptember-október
A Polgármesteri Hivatal nyitva tartásáról Ügyfélfogadás: Hétfő: 8.00-16.00 Szerda: 8.00-16.00 Péntek: 8.00-12.00 Pénztári nyitvatartás: Hétfő, szerda, péntek: 8.00-12.00 Jegyzői fogadóóra: Szerda: 8.00-16.00 Polgármesteri fogadóóra: Hétfő: 8.00-16.00 Szeretettel várunk mindenkit!
Szigetmonostori Posta Hétfő: 8.00-12.00, 12.30-17.00 Kedd: 8.00-12.00, 12.30-14.30 Szerda: 8.00-12.00, 12.30-15.30 Csütörtök: 8.00-12.00, 12.30-15.30 Péntek: 8.00-12.00, 12.30-15.30
43
Közérdekű
Gyógyszertár A szigetmonostori Gyógyszertár nyári nyitva tartása az alábbiak szerint történik, mely augusztus 31-ig érvényes. Hétfő, Kedd, Szerda: 8-12 óra Csütörtök: 13-17 óra Péntek: 9-14 óra Szombat: 8-12 óra SzigetmonostorBajcsy-Zsilinszki u. 7. Telefon: 06-26-393-159
A szentendrei Okmányiroda Hétfő: 8.00-17.00 óráig Szerda: 8.00-16.00 óráig Péntek: 8.00-12.00 óráig Kedd: Zárva Csütörtök: Zárva Az Okmányiroda címe: 2000 Szentendre Városház tér 4.
A Polgármesteri Hivatal Polgármester: Molnár Zsolt Jegyző: dr. Vaczó - Tánczos Szilvia Adóügyek, Anyakönyvvezető: Szolgai Bernadett Műszaki ügyek: Palotai Ferenc Népességnyilvántartás, Szociális ügyek: Vidráné Hajós Márta Gazdálkodási előadó: Simon Zsuzsanna Pénzügyi ügyintéző: Pauliny Lászlóné Pénzügyi előadó: Szalai Zoltánné Csatornázási és hulladékszállítási ügyek: Klement Józsefné Élelmezésvezető, Igazgatási előadó: Bergmann Gábor Adminisztrátor: Szilágyi Szabina
Festék – háztartási üzlet
Szombat: ZÁRVA
Szigetmonostor, Rév u. 1/a.(Oázis italkereskedés mellett.) Telefon: 30-548-8827
Hirdetésfelvétel
Nyitva: hétfőtől – péntekig 8-17 óráig, Szombaton 8-12 óráig Homlokzati hőszigetelő rendszer (ragasztó, polisztirol, üvegszövet, alapozó, vékonyvakolat)
[email protected] Telefon: 70-374-0541
Héra, Trián, Xyladecor, Bondex, Rigips, Mapei-knauf csemperagasztók, Body,Emfi faragasztók, festőszerszámok, háztartási eszközök, élvédők
44
2008. szeptember-október
Közérdekű
Közérdekű információk Polgármesteri Hivatal Fő u. 26. Tel.: 394-271, 593-364, 393-512 Orvosi Rendelőintézet Mártírok u. 3/a Tel.: 393-380 Dr.Bazsa Márta körzeti orvos: 06-30-922-3145 Dr. Nyári Éva fogorvos: 394-064 Orvosi ügyelet Tahitótfalu, Visegrádi út 12. Tel.: 387-030 Ügyeleti idő: du. 17-től reggel 7-ig Szakorvosi Rendelőintézet Szentendre, Kanonok u. 1. Tel.: 501-444 Védőnői szolgálat Gyöngyösiné Baranyi Mária Tel: 06-70-947-3000 Szigeti Rendőrőrs Tahitótfalu, Béke u.16. Tel.: 387-140 Körzeti megbízott: Koós Roland: Tel.: 20-489-6756 Szentendrei Rendőrkapitányság Szentendre, Dózsa Gy. út 6/a Tel.: 310-233 Szigetmonostori Posta Mártírok u. 5. Tel.: 393-480 Dunakanyar Takarékszövetkezet Ady E. u. 4/a Tel.: 393-742
Hirdessen Ön is az Újságolóban! 1 havi hirdetési díjak: 1 oldal 30.000 Ft, ½ oldal 15.000 Ft, ¼ oldalal 7.500 Ft
A Pásztor rév menetrendje a Szigetről: Szigetmonostorról: 5.00*, 6.00*, 7.10, 8.30, 9.30, 10.30, 11.30, 12.30,13.30,14.30,15.30,16.30,17.30,18.30,19.30 Szentendréről: 5.05*, 6.05*, 7.15, 8.35, 9.35, 10.35, 11.35, 12.35,13.35,14.35,15.35,16.35,17.35,18.35,19.35 *Hétvégén és ünnepnapokon nem közlekednek!
Szigetmonostori Polgárőrség Bűnmegelőzési és Önvédelmi Egyesület Vezető: Bottlik Sándor, Tel.: 30-6025-590 ,,Béke” Nyugdíjas Klub A taggyűlések helyszíne: Klubház Vezető: Kőszegi Lászlóné, Tel.: 393-774 ,,Zöldsziget” Körzeti Általános Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény Szigetmonostor, Mártírok út 25-27.Tel.: 593-006 Nyitnikék Óvoda Szabadság u. 5. Tel.: 393-463 Községi Könyvtár Mártírok útja 25-27. Tel.: 393-472 Könyvtáros: Vajda Richárdné Körzeti Földhivatal Szentendre, Dunakanyar krt. 1. Tűzoltóság Szentendre, Ipar u. 12. Tel.: 505-215 ELMÜ Észak-Budai Régió Bp. III. Kunigunda útja 47/A Ügyfélszolgálati szám: 40-383-838, 1-238-1000
A dunakeszi komp menetrendje Horányból: 5.25, 5.45, 6.05, 6.25, 6.45, 7.05, 7.25, 7.45, 8.05, 8.25, 8.45, 9.25, 9.45, 10.25, 10.45, 11.25, 12.25, 12.45, 13.25, 13.45, 14.25, 14.45, 15.25, 15.45, 16.05, 16.25, 16.45, 17.05, 17.25, 17.45, 18.05, 18.25, 18.45, 19.25, 19.45, 20.25 óra Dunakesziről: 5.35, 5.55, 6.15, 6.35, 6.55, 7.15, 7.35, 7.55, 8.15, 8.35, 8.55, 9.35, 9.55, 10.35, 10.55, 11.35, 12.35, 12.55, 13.35, 13.55, 14.35, 14.55, 15.35, 15.55, 16.15, 16.35, 16.55, 17.15, 17.35, 17.55, 18.15, 18.35, 18.55, 19.35, 19.55, 20.35
Szigetmonostor ingyenes Önkormányzati havi lapja. Szigetmonostor, Fő u. 26. tel.: 26-593-064 Az Újságoló XIV. évf. 9-10. számát szerkesztette: Kovács Attila és Molnár Zsolt Várjuk észrevételeiket, javaslataikat, gondolataikat, hozzászólásaikat a Polgármesteri Hivatal bejáratánál elhelyezett postaládába és a
[email protected] e-mail címre.