Állandó lakosok száma

Veszprém megye

Megyénknek két nevezetessége van: a Bakony és a Balaton. Természeti kincsekben gazdag, idegenforgalma jelentős, iparát a második világháború után nagyon felfejlesztették. Megyénkben 223 település található, ezek közül 12 város. Kistelepüléseink csendesen meghúzódnak a Bakony vonulatai között, jellegzetesek a bakonyi „egyutcás falvak”. A Balaton parti településeken igen sok az üdülő vendég, az állandó lakosok száma Balatonfüred kivételével nem éri el a tízezret. Városaink lakosságszáma 1995 január 1-i állapot szerint a következő:

Város

Állandó lakosok száma

Veszprém

63908 fő

Ajka

34520 fő

Pápa

33943 fő

Várpalota

27679 fő

Tapolca

18882 fő

Balatonfüred

13227 fő

Balatonalmádi

8078 fő

Zirc

7649 fő

Sümeg

7071 fő

Devecser

5527 fő

Balatonfűzfő

4392 fő

Herend

3309 fő

A többi 211 település lélekszáma igen nagy szórást mutat, nagy százalékban szerepel a 100 és 500 fő közötti kicsi falvak jelenléte. A 223 település lakosságszám szerinti megoszlását a következő diagram mutatja:

2 7

3

1

6

5

8 50000< 30000-40000 10000-30000

42

91

5000-10000 3000-5000

58

2000-3000 1000-2000 500-1000 100-500 100>

A főváros felől érkező látogató a 110 km hosszú, 30 – 50 km széles Bakony déli részénél lépi át a megye határát. A Bakony nemcsak természeti szépségeiben gazdag, ide települt a megye iparának nagy része is. Várpalota, Pét, Fűzfő, Peremarton, Papkeszi ipartelepei, Inota, Ajka erőművei – a szén, mangán, bauxit bányák a XX. század második felében az ország második legnagyobb ipari tájegységévé avatták ezt a vidéket. Megyénk a XIX. századot követően még kevés iparral rendelkező, főleg mezőgazdasági tevékenységet végző területekhez tartozott. A lakosság döntő többsége falvakban - mezőgazdasági termelésből - élt. Ipar a jelenleg is meglévő ipari körzetekben - az ásványkincsek feltárási helyei körül - létesült. A Bakonyt szokás a fehér fém – a „magyar ezüst” – azaz az alumínium hazájának is hívni, s ez a megállapítás legalább annyira jellemző rá, mint a „vadregényes”. Nyugat felé haladva szintén át kell kelnünk a Bakony nagy emelkedőin, majd elérjük Pápát, ami már a Kisalfölddel szomszédos. A déli megyehatár a Balaton közepén húzódik, és a sokszor megyét váltó Keszthelyi hegység előtt záródik. Ezen a területen az idegenforgalom a meghatározó. A bölcsődék kialakulása szoros összefüggésben zajlott le az iparosodással, technikai fejlődéssel. Európa után Magyarországon is – ha ki-

csit lassabban, de – megindult az ipari fejlődés. Legelőször PestBudán fokozódott a nők szerepvállalása, ebben az iparosodásban egyre több női munkaerőt foglalkoztattak. Itt már nemzetközi példa hatására 1852-ben megnyitották az első magyar bölcsődét. A vidéki településeken jóval később indult el a bölcsődék kialakítása, a hagyományos nagycsaládok egymást segítése hosszabb ideig volt működőképes. Így Veszprém megyére sem volt jellemző, hogy a XIX. században bölcsődék alakultak volna ki. Veszprém város régi történelmi központja a megyének, történelmi múltjában az egyház igen meghatározó szerepet játszott. Pápa pedig hagyományos mezőgazdasági központ volt a Kisalföld szélén. Itt az ipari növények termesztése kifejlesztette a textilipart. Így nem csoda, hogy megyénk első bölcsődéje Pápán létesült. A második világháború után, az újjáépítés megindította a gazdasági folyamatokat, elindult az ipari és mezőgazdasági termelés. Megyénkben is a tanácsrendszer kialakulásával és az egészségügy egységes irányításának létrejöttével indult meg a bölcsődei hálózat fejlesztése. A második világháború után időrendi sorrendben a következő bölcsődék kezdték meg működésüket.

Bölcsőde

Nyitás éve Férőhely

Megszűnés éve

1) Pápa Textigyár

1949

60

1989

2) Veszprém Szent István út

1949

30

1956

3) Veszprém Építőipari Vállalat üzemi bölcsőde

1950

16

Nem ismert

4) Ajka 1. Számú bölcsőde

1950

35

1995

5) Várpalota Kossuth úti bölcsőde

1950

40

1991

6) Veszprém VT. 1. számú bölcsőde

1952

40

1986

7) Pápa Bóbita bölcsőde

1953

40/30

8) Pápa 3. Számú bölcsőde

1953

44

9) Fűzfőgyártelep bölcsődéje

1953

60/20

10) Veszprém Bakony Művek bölcsődéje

1954

30

1989

11) Litér bölcsődéje

1954

20

1989

1990

12) Devecser bölcsődéje

1954

60

13) Veszprém Napsugár bölcsőde

1955

44/30

14) Várpalota Bányász hetes bölcsőde

1956

20

1984

15) Veszprém VT. 4. számú bölcsőde

1957

72

1991

16) Pápa Jókai utcai bölcsőde

1957

60

1988

17) Ajka 2. Számú bölcsőde

1957

44

1985

18) Tapolca Jókai úti bölcsőde

1960

60

1988

19) Várpalota Inotai bölcsőde

1961

30

1988

20) Veszprém VT. 3. számú bölcsőde

1964

40

1991

35

1988

21) Veszprém Egyetemi bölcsőde

1990

22) Várpalota Pétfürdő bölcsőde

1965

20

1999*

23) Ajka 3. Számú bölcsőde

1965

40

1991

30

1990

24) Peremarton (Berhida) 25) Veszprém Hóvirág bölcsőde

1966

80/72

26) Várpalota Tési dombi bölcsőde

1967

70

1990

27) Ajka 4. Számú bölcsőde

1967

60

1991

28) Herend Porcelángyár

1969

60/12

29) Veszprém Bóbita bölcsőde

1973

120/100

30) NIKE bölcsőde (Veszprém)

1974

60

31) Tapolca Nagyköz bölcsőde

1976

66/30

32) Veszprém 7. Számú bölcsőde

1977

140

33) Ajka 5. Számú bölcsőde

1978

60/40

34) Zánka bölcsődéje

1979

20

35) Pápa Fenyveserdő bölcsőde

1979

60

36) Veszprém Módszertani bölcsőde

1979

100

37) Várpalota Mátyás király úti bölcsőde

1980

60

38) Pápa Napsugár bölcsőde

1981

60

39) Veszprém Aprófalvi bölcsőde

1982

120/60

40) Várpalota 1. Számú bölcsőde

1982

50

41) Balatonfüred bölcsődéje

1989

40

42) Pétfűrdő bölcsődéje*

1999

20

1995 1991 1990

1995

A 42 bölcsődéből - 2216 férőhely - napjainkra 15 - 734 férőhely - maradt a feladat ellátására megyénkben. A bölcsőde megszüntetések a 80-as évek végére, 90-es évek elejére tevődnek - a háttérben a rendszerváltás gazdasági változásai és a fokozatos születésszám csökkenés húzódott meg.

1990-1999

949

20

1980-1989

330

1970-1979

0

1960-1969

0

487 626 525

46

1950-1959 0

1949 0

625

90 200

új férőhelyek

400

600

800

1000

megszüntetett férőhelyek

734 1482

működő férőhelyek 2001

megszűnt férőhelyek

Az első bölcsődei alapszabályba a XIX - XX. századforduló előtti egészségügyi felfogást meghaladó egészségnevelési és pedagógiai elvek kerültek. A gyermekeket csak előzetes tisztiorvosi vizsgálat után vehették fel 14 napos kortól 2 éves korig. Az előírás kiterjedt a fürösztés rendszerességére, ágynemű és tiszta ruha cseréjére, a gyermekek korának megfelelő táplálásra. A beteg gyermeket elkülönítették. Az alapszabály a gyermekekkel való foglalkozás alapjait már lefektette "Gyermekkel szeretettel, gyengédséggel szabad bánni!"

A második világháború után a múltból maradt ismeretek az első időszakban még a kórház jellegű megőrzésre szorítkoztak. A gyermekek ágyhoz kötöttségével elsősorban a testi igények kielégítésére törekedtek - ahol az "egy fehér ágy egy fehér gyermek elv" érvényesült. Legelsőnek az életkorhoz alkalmazkodó élelmezési, higiéniai előírások jelentek meg. a fertőző betegségek, járványok elleni védekezésre ugyan nagy gondot fordítottak, de az 50-es években még a bölcsődében gyógyították a beteg gyermekeket. Ezzel a továbbfertőződést segítették - a gyermekek megbetegedése fokozódott. Az 50-es évek közepétől a bölcsődei gondozásunk alapjaiban több olyan felismerés segítette a gondozás és nevelés összhangját, mint az épületek kialakítása, a felszerelés, az anya-gyermek kapcsolat, a gondozónő-gyermek kapcsolat, a gondozónők képzése, a higiéniai szabályok betartásának összefüggései. A három korcsoportot szigorúan elszeparálták, de a gyermekek kikerültek az első időszak ágyaiból. Egyedi és típustervek alapján létesítettek bölcsődéket, ahol az alapterület már nagyobb lett a gyermekek mozgásához, javultak a körülmények a táplálásban, játékeszközökben és a ruházat területén. A korosztály életkörülményeivel foglalkozó szakemberek hazai és külföldi tapasztalatok és módszerek alapján a kórházjellegű gondozásból való kilépés szükségét sürgették. Előtérbe kerültek a nevelési kérdések. Az ágyakat már csak fektetésre használták, hempergőket és szabad területet biztosítottak a gyermekek mozgásához. Tevékenységre serkentés címén - bár szeretettel - a gyermekeket tematika szerinti foglalkozásokkal kötötték le, és követelményszinteket állítottak fel. A gyermekek nem azt csinálhatták, amit szerettek volna, mivel állandóan befolyásolták tevékenységüket. Ezzel elvették tőlük a felfedezés örömét, korlátozták önmegvalósításukat. Egyes helyeken ezeket a foglalkozásokat óvónő vezette. A gyermekeket sok mindenre megtanították - tudtak verselni, köszönni, énekelni, - de nem tudtak elmélyülten, szabad fantáziájuk szerint játszani. Az ilyen jellegű nevelésben nem voltak tekintettel a gyermekek életkori sajátosságaira, s ez min-

den irányban hátráltatta fejlődésüket. Ekkor nevelési módszereink igen óvoda centrikusak voltak. A 70-es években a bölcsődei gondozás - nevelés egységessé vált, amikor megalapították a Bölcsődék Országos Módszertani Intézetét. A bölcsődei korosztály igényeihez alkalmazkodó módszertani levelek kidolgozásával sokat segítettek a területi bölcsődék munkájának megszervezésében. Megszűntek a tematika szerinti foglalkozások, bevezetésre került a szülővel történő beszoktatás, a folyamatos napirend, a gondozónők állandósága. A 80-as években kialakították a módszertani bölcsődéket minden megyeszékhelyen, ezzel is segítve a bölcsődék szakmai munkájának minőségi javulását. A bölcsődei ellátás megindulásakor a gyermekeket még szakképzetlen személyek látták el, akik kiválasztásában az első időben nem volt semmi kötöttség. Elsősorban gyermekszerető lányok, de nem egy bölcsődében apácák voltak a gondozónők. Az első képzett gondozónők csak az ápolást tanuló kórházrendszeren belül képzett gondozónőkként jelentek meg a bölcsődékben. A második világháború után szükségszerűen jelentkezett az iskolarendszerű gondozónőképzés igénye, ezen belül is a nappali képzés igénye. 1949-ben az addigi munka melletti képzés idejét másfél évre emelték fel, és beindítottak egy egyéves nappali képzést is. Tananyaga a gyermek gondozására fektette a fő hangsúlyt. A nappali képzés idejét 1953/54-es tanévtől kezdődően - a tananyag bővülése miatt - két éves időtartamra emelték, melyet a fővárosban és néhány megyeszékhelyen indítottak. Ez az iskolatípus csecsemőgondozói és gyermekápolói oklevelet adott, amivel a végzett hallgatók kórházban vagy bölcsődében helyezkedtek el. Ekkor még az iskola közvetítette ki a munkaerőt - általában nem voltak figyelemmel az állandó lakóhelyre. A szakemberhiányt csökkentette ugyan ez az iskolatípus, azonban a tananyagból hiányzott a pedagógia, pszichológia - és rengeteg egészségügyi ismeretet adott. A legideálisabb tematikával az 1961-ben elindított érettségire épülő két éves csecsemő- és gyermekgondozónő képzés rendelkezett. Magasfokú ismereteket nyújtott mind pedagógiai, mind egészségügyi területen. Ezt a képzést kel-

lett volna az 1975-ös megszüntetés helyett átdolgozni főiskolai képzésre - mint az óvónők és védőnők képzésében. A szakiskolák és szakközépiskolák térhódítása következtében képzésünk is az egészségügyi szakképzésbe került át. Megyénkben is az Egészségügyi Szakiskola és Szakközépiskola vette át a Megyei Tanácstól a gondozónőképzést 1975-től. Képeztek érettségizett - és a három éves szakmunkás képzés keretében is - gondozónőket. Emellett folyamatos volt a munka melletti képzés - ugyanis a pályán foglalkoztatott szakképzett gondozónők száma messze elmaradt a férőhelyek fejlesztésétől. 1978-tól indították a másodfokú szakgondozónő képzést, ami korszerű elméleti és gyakorlati ismereteket nyújtott. Intenzív képzésforma, amely magasabbszintű, elmélyültebb, minőségibb munkavégzést eredményez. A férőhelyek megszüntetése következtében igen sok szakképzett gondozónő vált munkanélkülivé - mivel ez a szakképesítés más területen nem hasznosítható - kivéve az idősek gondozását. A szakemberek képzésének megoldása a jövő feladata, mai formájában nem maradhat. A gondozónői hivatás a legszebb a munkalehetőségek között, viszont amíg a képzési elismertsége nem lesz meg, a fiatalok sem fogják életcélul választani. Megyénk tizenkét városa közül nyolcban - és egy községünkben működik még ma is bölcsőde, a következő férőhely számmal:

Veszprém

400

Pápa

Várpalota

Ajka

Balatonfüred

Tapolca

Fűzfőgyártelep

Pétfürdő

362

300 200 100 0

150 60

40

40

30

20

20

12

Herend

Veszprém A város területén napvilágot láttak már az újkőkorszak emberének emlékei is. A bronzkor második szakaszát pedig nagy mennyiségű dokumentális lelet alapján a szakirodalom „veszprémi kultúra” néven emlegeti. A kora vaskorban illírek, míg a későiben kelták uralták a vidéket. A római korból rendkívül értékes freskó- és mozaikmaradványok kerültek a felszínre a Veszprémtől 7 km-re fekvő Baláca pusztai római kori romok feltárása során. A népvándorlás időszakában itt élő népek közül jelentőségük miatt elsősorban említendők meg a hunok és az avarok. A honfoglalás után, a X. század elején ez a terület az Árpád-nemzetség birtokába került. Géza fejedelem idején alakult meg Veszprémben az első magyar püspökség, István hadai pedig a város mellett verték le az új rend ellen lázadó Koppány vezér seregeit. A veszprémi püspökség alapítását 1001-ben a ravennai zsinaton hagyták jóvá, és 1009-ben királyi oklevélben rögzítették birtokainak határait. Joghatósága öt királyi vármegyére terjedt ki. Székesegyházát, melyet Gizella alapított és szerelt fel, mint „Magyarország első és legrégibb püspöki székesegyházát” emlegetik az oklevelek. A magyar királynék mindenkor Veszprém székesegyházának kegyurai lettek. Trónszékük állt a szentélyben, koronájukat ott őrizték a kincstárban. Mindez a veszprémi püspökök számára számos kiváltság forrása lett. Őket illette a királynék koronázásának előjoga, s viselték a királynék kancellárjának hivatalát, s 1313-tól a püspök lett Veszprém vármegye örökös főispánja. Itt volt Magyarország egyik legelső főiskolája, ahol már a XII. században egyéb tudományok mellett jogot is tanítottak. A veszprémi várat 1242-ben kelt oklevél említi először. A város az 1400as években élte középkori fénykorát, Mátyás uralkodása idején a neves humanista – Vetési Albert – volt a város püspöke. A nagy tudású, külföldi egyetemeket végzett püspök nemcsak diplomáciai tevékenységével, de építő munkásságával is jelentőset alkotott. A mohácsi vész után a veszprémi püspök Ferdinánd híve volt, de a város népe szívesen fogadta a várat ostromló és elfoglaló Zápolya Jánost. A háborúskodás 1537-ben kiújult a két király között, az ostromok pedig egyre

csak pusztították a várat. Felújításáról senki nem gondoskodott, ennek ellenére a török első ostromát mégis kiállta 1549-ben. 1552-ben azonban árulás folytán török kézre került. 1557-ben hatalmas tűzvész pusztította a várost, mely egy időre újra a magyaroké lett, majd a török újból elfoglalta – s csak a törökök bécsi veresége után szabadult fel véglegesen. A Rákóczi szabadságharc idején Veszprém népe nagy lelkesedéssel fogadta Forgách Simon 5000 fős kuruc seregét, a kurucok elvonulása után azonban Heister császári tábornok megsarcolta és felégette a várost. Pusztítása állítólag a török rombolást is felülmúlta. A város ezután is gyakran cserélt gazdát, lakosságát 1709 – 1710-ben a pestis is megtizedelte. Veszprém ismert arculata nagyjából a barokk korban alakult ki. Mária Terézia három vásárt engedélyezett számára évente, 1790-ben már nyomdák működtek, felvirágzott a kereskedelem, a kézműipar, közben egyre-másra épültek a várban a barokk stílusú templomok, középületek, lakóházak. A XIX. század közepén azonban megrekedt a fejlődés, ugyanis a nagy vasútépítések során Veszprémet elkerülte a vasúti főútvonal, csak a század végén alakult itt néhány üzem. A második világháború után fejlődött kulturális és gazdasági központtá. Középiskolái mellett 1949ben megalapították a Veszprémi Vegyipari Egyetemet. Az egyetem körül felépítették a lakóházakból álló teljesen új városrészt, majd ide telepítették a Nehézvegyipari Kutatóintézetet és a Magyar Ásványolajés Földgázkísérleti Intézetet is. További nagyszabású lakásépítések, a közüzemek fejlesztése, új gyárak és iparvállalatok létesítése történt a városban és közvetlen környékén. A veszprémi bölcsődék története a második világháború után kezdődött. A közállapotok stabilizálásával párhuzamosan elsősorban a megyeszékhely újjáépítése, a közintézmények helyreállítása indult meg. A háborús romokból újjáépült ipartelepek ismételten üzemeltek és egyre több munkaerőt igényeltek. A lakosság a megyéből, de az ország

más területeiről is az ipartelepek körüli településekre áramlott, és az 50-es évek lakásépítési programja az ipartelepek körül lakótelepeket, városrészeket alakított ki. A Magyar Lőszerművek veszprémi gyárában sok munkásnő dolgozott. Közlekedési eszköz hiányában hajnali ötkor indultak gyalog a várostól 3 km-re lévő gyárba. A családos anyák gyermekeiket a szomszédokra, vagy a nagyobb gyermekük felügyeletére hagyták. E nehéz helyzet áttekintése után a Vöröskereszt Városi Szervezete indította el a kezdeményezést, hogy a gyárban dolgozó szülők gyermekei számára létesítsenek a városban bölcsődét. A Szent István utca 77. szám alatt a Nemzeti Bank szállója működött egy emeletes épületben. A háború alatt hadikórháznak használták, pincerészében óvóhelyet alakítottak ki. A háború után a Nemzeti Bank elnöke - aki egyben a helyi Vöröskereszt elnöke is volt - felajánlotta ezt a szállót gyermekintézmény kialakítására. Földszintjén óvodát, az emeleti részen pedig bölcsődét indítottak 1949. szeptember 1-gyel. A város első bölcsődéje 20 férőhelyes volt, a bölcsődevezető az épületben lakott, hajnali ötkor nyitottak - hogy az anyák a hat órai munkakezdésre beérjenek. Már induláskor több gyermeket vettek fel, mint ahány férőhely volt - a két gondozó, két dajka, egy szakács és egy mindenes dolgozó 30 gyermeket látott el. A bölcsődei részben a csoportszoba betonozott aljzatú, cserépkályhával fűtött nagy terem volt, egy W, egy konyha és egy kamra kapcsolódott hozzá. Az adakozásból származó ágyakban szalmazsákok voltak, amikor kevés hiányzó gyermek volt egy ágyban akár három gyermeket is fektettek. Az élelmezés igen szegényes volt, a Vöröskereszt sok esetben UNRA segélycsomagokat biztosított. Az élelmezéshez nagyon sok tejport használtak. Ebből a bölcsődéből 1956ban új épületbe költöztették a gyermekeket, a továbbiakban óvodaként működött. A város első kimondottan üzemi bölcsődéje 1950-ben nyitotta meg kapuját. Az Építőipari Vállalat Bajcsy-Zsilinszky utcai klubházában

létesítették - 16 gyermeket tudtak felvenni a helyszűke miatt. Ez a bölcsőde igen rövid ideig működött, a megszűnéséről semmi adatot nem találtunk. A város fejlődésével párhuzamosan egyre nagyobb igény volt a bölcsődei ellátásra is - így 1952-ben kialakították a Dózsa György úton egy régi villaépület első emeletén az 1. számú tanácsi bölcsődét. 40 férőhellyel működött, igen nehéz körülmények között 34 éven keresztül. Az épület igen sok átalakítást megélt, mégis a tetőszerkezet olyan károsodást szenvedett, hogy 1986-ban balesetveszélyessé nyilvánították és a bölcsődét megszüntették. 1954-ben alakított ki a Bakony Művek egy 30 férőhelyes üzemi bölcsődét az itt dolgozók gyermekei számára. Egy munkásszállóként működő épületet alakítottak át erre a célra. Az üzemi bölcsőde 1989ig működött, a Bakony Művek Gyár megélt több profilváltást, az évek során egyre kevesebb munkáskézre volt szüksége - így ezt a szociális ellátást az óvodai ellátással együtt a rendszerváltás évében megszüntette. A Városi Tanács 2. számú bölcsődéje 1955-től működik - az épület már bölcsődének épült, 40 férőhellyel indult. A hozzá csatlakozó szolgálati lakást később csoportszobává alakították át, és a férőhelyek számát 54-re emelték. Ez a bölcsődénk még ma is működik - viszont a csoportszobák alapterülete annyira kicsi, hogy a fenti nagy férőhelyszámot semmiképpen nem viselte el. Először 44 férőhelyre csökkentették 1986-ban, majd 1997-ben 30-ra. Még így is csak kerekítve éri el az előírt négyzetméter nagyságot a csoportszobák területe. Városunkban ez az egy épület az, amelyik még nem pavilonos épület. Ez a bölcsődénk - ma Napsugár bölcsőde - a városnak egy igen rászoruló rétegét látja el - a felvett gyermekek közel fele gyermekorvosi, védőnői, gyermekjóléti javaslat alapján kerül bölcsődei gondozásba.

1957-ben nyílt meg a Városi Tanács 4. számú bölcsődéje 72 férőhellyel az Egyetemi lakótelepen. Földszintjén a két-három éves gyerekek, az emeleti részen pedig a csecsemők voltak elhelyezve. Hiányossága volt az épületnek, hogy nem volt terasza, viszont nagyon szép udvar kapcsolódott hozzá. Ekkor még nem ügyeltek arra, hogy a gyermekeket ellátó területről lehessen kimenni az udvarra - így a gyerekek az épületet megkerülve jutottak ki. többször átalakították, de ezeket az építési hátrányokat nem tudták kiküszöbölni. A gyermekszám csökkenés és az Egyetemi lakótelepen felépült új bölcsőde hatása megmutatkozott a beíratott létszámon - kihasználtsági mutatója miatt 1991-ben megszüntette az Önkormányzat és helyén Idősek Napköziotthonát alakított ki. Az Egyetem is kialakított egy emeletes lakóépületből bölcsődét és óvodát az egyetemi dolgozók gyermekei számára - a 60-as években. A megnyitásról pontos adatunk nincs. A 35 férőhellyel működő bölcsődéjét 1988-ban szüntette meg. A bölcsődét igénylők száma egyre növekedett a városban, így a 60-as években is újabb bölcsődéket kellett építeni, kialakítani. 1964-ben nyitották meg a Városi Tanács 3. számú bölcsődéjét 40 férőhellyel. az épület egy iker családi ház volt, amelyet teljes belső átalakítással változtattak bölcsődévé. Kellemes, családias környezetbe járhattak a gyermekek, tágas, szépen berendezett udvara volt. 1991-ben a beíratott gyermekeket és a dolgozókat átköltöztették a Cholnoky lakótelep bölcsődéjébe, az épületben pedig az Egészségügyi Gazdasági és Műszaki Szolgálatot helyezték el. Az Egyetemi lakótelepen 1966-ra készült el - típusterv alapján - egy korszerű, pavilonos bölcsőde. Hóvirág bölcsődénk ma is működik 72 férőhellyel. eredetileg 80 férőhelyes, de 1989-től egy pavilonban kialakítottuk a sérült gyermekek ellátásának feltételeit - így ebbe a pavilonba csak 12 gyermek felvételét tudjuk biztosítani. Ez a bölcső-

dénk a mai napig működik, bár a lakótelep - amelyen elhelyezkedik eléggé elöregedett. A 70-es évekre készült el Veszprém legnagyobb lakótelepe a Jutasi úton. A sok tíz emeletes épület és az OTP lakásvásárlási kedvezmények ugrásszerűen megnövelték a város lakosságát. A gyermekintézmények kialakítása is szükségessé vált ezen a lakótelepen, így 1973ban megnyitotta kapuit a Bóbita bölcsőde. Típusterv alapján, pavilon rendszerben épült, 120 férőhelyen fogadta a gyermekeket. Bóbita bölcsődénk szintén részt vesz ma is a város gyermekeinek bölcsődei ellátásában - de 20 férőhelyet le kellett adnunk, az évek óta csökkenő igénylők száma miatt. 1977-ben indították a Városi Tanács 7. számú bölcsődéjét - 140 férőhellyel. Ez a bölcsőde a Jutasi úti lakótelep közvetlen szomszédságában épült új lakások és a régi "Új telep" családi házai közé épült. Hét pavilonban, korszerű feltételek között fogadhatták a gyermekeket. 1985-ben Veszprém környékén erőteljes földrengés volt. Berhidán majdnem minden épület megrongálódott - így az ott elhelyezett csecsemőotthon épülete is. Sürgősen meg kellett oldani a csecsemőotthoni gyermekek elhelyezését - a megyei és városi tanácsi vezetés megegyezése alapján ezt a bölcsődét ürítették ki számukra. Ideiglenesen a Bóbita bölcsődébe költöztették át az ide járó gyermekeket és gondozónőiket. A visszaköltözés után azonban már soha nem volt 100%-ra feltöltve - előbb csak férőhelyeket szüntettek meg (40 - 60), majd 1991-ben az egész bölcsődét. Ma a Bárczi Gusztáv Speciális Általános Iskola működik benne. A városban már minden lakótelepen működött bölcsőde - egyedül a centrumban nem. Ezen változtatott az 1979-ben megnyitott 100 férőhelyes Módszertani bölcsőde. Az épület lengyel tervek alapján épült, öt pavilonban gondozzák - nevelik a gyermekeket és oldalról kapcsolódik a pavilonokhoz az előadóterem, irodák és szociális helyi-

ségek emeletes épülete. A bölcsődét 1984-ben jelölték ki a megyei módszertani feladatok ellátására, ezt azóta is megújították a kijelölését. Itt bonyolítjuk le valamennyi képzésünket és továbbképzésünket - ami az utóbbi években már nemcsak megyei gondozónőket érint, hanem a Nyugat-Dunántúl gondozónőit is. 1997-től a szakgondozónő képzést is mi végezzük, amelyre minden évben volt eddig még elegendő jelentkező. A legújabb és legmodernebb bölcsődénk 1982-re készült el, 120 férőhellyel - párhuzamosan az akkor kiépülő Cholnoky úti lakótelep építésével. Az Aprófalvi bölcsődénk már a kidolgozott és kiadott bölcsődei építésügyi szabvány szerint épült. A sors iróniája, hogy mire elkészült a városban igen látványosan lecsökkent a bölcsődét igénylők száma. A 120 férőhelyet fokozatosan csökkentették le a jelenlegi 60ra. 1986-ban a Városi Tanács „örökölt” egy 60 férőhelyes bölcsődét – a fűzfői Nitrokémiától. Ez a bölcsőde Veszprémben épült fel a Jutasi úti lakótelepen, közvetlen szomszédságában óvodával. Mindkét intézményt a Nitrokémia gyár építtette és 1974-ben kezdte meg működését. Tizenkét évig volt a működtetője a gyár, majd felszereléssel, dolgozókkal és gyerekekkel együtt átadta városi működtetésre. Igen nagy előnye volt, hogy az óvoda az épület másik szárnyában volt – közös folyosóval – így a testvéreket egy helyre tudták vinni a szülők. Sajnos az intézmény pont ennek a specialitásának esett áldozatul – ugyanis amikor a város egyik óvodájának kerestek épületet, a mi bölcsődénket nézték ki számára. Így 1995-ben – nem a legharmonikusabb körülmények között – átadtuk a Csibi bölcsinket az

Pápa Területén és környékén az újkőkor és bronzkor emlékeit tárták fel. A Kis-hegy gazdag leletanyaga pedig kétségtelenné teszi, hogy i.e. II. században kelta törzsek laktak ezen a területen. A rómaiaknak Sava-

ria-t (Szombathely) Arrabona-val (Győr) összekötő hadi útja a város területén haladt át. A népvándorlás népei is itt hagyták „névjegyüket”, különösen gazdag leletanyag bizonyítja az avarok jelenlétét. Pápáról az első ismert írásos anyag 1183-ból való. A település fejlődését a tatár-járás megszakította, lakói a Bakonyban mentették át életüket. 1383-ban – egy ekkor kelt oklevél tanúsága szerint – már város volt. Mátyás király a várost a Zápolya családnak adományozta. A mohácsi csatát követő évben a várost Ferdinánd szerezte meg, majd Enyingi Török Bálinté volt. Ekkor korszerűsítették a várat, illetve várkastélyt, és ez a végvári rendszer egyik fontos erődítményévé tette. 1543-ban – Székesfehérvár és Esztergom eleste után – a török nagy erőkkel zárta körül a várost, a hősies ellenálláson azonban megtört az ereje. Csak 1683-ban a Bécs ellen induló Kara Musztafa óriási haderejével tudta elfoglalni, így pár hónapra török kézre került. Rákóczi szabadságharcát a pápaikat nagy lelkesedéssel fogadták, Eszterházy Antal – a város akkori földesura, császári ezredes – négyezer lovasával csatlakozott a szabadságharchoz. Jelentékenyebb épületei a XVIII. század végén a nagy tűzvészek után épültek – és ezek még napjainkban is láthatók. Veszprémhez hasonlóan Pápa is régi iskolaváros. Már a XVI. században nyomdája volt, amelyet Huszár Dávid – Huszár Gálnak, a haladó gondolkodású, harcos reformátor írónak és prédikátornak a fia – alapított. A város igazi nevezetességét azonban az 1531-ben alapított református kollégium adta meg. E kollégium falai között tanult Petőfi, Jókai, Orlay Petrich Soma, és sokan mások. A nagyhírű tanítványok mellett nagyhírű tanárok tartottak előadásokat, akik az emelkedett humanitásnak és haladó gondolkodásnak számos szép példáját adták. A XIX. század első felében igen jelentős volt a város malomipara, hozzávetőlegesen 20 vízimalom működött a városban, illetve annak környékén, de a kézműipar is fejlődött. A XIX. század második felében a város gyökeres átalakuláson ment keresztül. A külön magyar vámterület megszűnésével a fejlettebb osztrák ipar olcsóbb termékei özönlötték el a magyar piacokat. A kisebb üzemek közül többen kény-

telenek voltak becsukni kapuikat. Így szűnt meg Pápán a papírgyár, a porcelángyár és a serfőző. 1783-ban alakult a híres Kluge kékfestőgyár, a dohánygyárat 1893-ban alapították. A Perutz-féle textilgyár pedig 1901-ben létesült. A két világháború között bontakozott ki és fejlődött húsüzeme. A helyi textilgyárban nemcsak a környék lakossága, hanem a városi lakosság is nagy számban dolgozott. 1928 előtt a textilgyár mellett már működött olyan gyermek megőrző, ahol a gyári dolgozók iskoláskor előtti gyermekeire egységes csoportban vigyáztak. A gyár akkor a Perutz testvérek tulajdona volt. Mezei Kálmán városi körzeti orvos szorgalmazására a Czimmermann utca 13. szám alatt 1943-ban létesült bölcsőde. A régi polgárházban 15 tipegő és 15 csecsemő korú gyermek nyert elhelyezést, majd az udvari melléképületek átalakítását követően 25 idősebb gyermeket is gondoztak. Ebben az épületben a bölcsődei ellátást megszüntették, de azóta is óvodaként működik. Az első gondozónők a kórházban dolgozó "HEIM" nővérek közül kerültek ki, és ápolónői képesítéssel rendelkeztek. A második világháború után a textilgyár bölcsődéje indított elsőként 1949-ben. A 60 férőhelyes bölcsődében a gyári dolgozók gyermekeit látták el, üzemi bölcsődeként működött végig - míg 1989-ben a többszörösen átalakult gyár gazdasági okokra hivatkozva megszüntette. A város fejlődésére jellemző, hogy 1953-ra szükségessé vált bölcsődék létesítése - a munka lehetőségek számának gyarapodása következtében. Az Elekthermax gyár épített bölcsődét, amely 1953-ban indult a Vörösmarthy utcában 40 férőhellyel. Szintén üzemi bölcsődeként működött 1964-ig, amikor is ezt a szociális ellátást a gyár megszüntette - a feladatot átadta Pápa Város Tanácsának. A tanácsi bölcsődé-

ben a férőhely számot 44 főre emelték. A bölcsőde csökkenő beíratott létszáma és idős kora miatt 1990-ben zárta be kapuját. A Tókert utcában a városi tanács épített 1953-ban egy 40 férőhelyes bölcsődét - amely még ma is működik Bóbita Bölcsőde néven, 30 férőhellyel. Ebben az épületben nagyon sok átalakítás történt, az udvar, a fűtés és a csoportszobák is megújultak az eltelt évek során. Mivel ez a bölcsőde a város centrumában helyezkedik el - közel az autóbusz pályaudvarhoz, piachoz, város központban elhelyezkedő munkahelyekhez - így a gyermeklétszámmal soha nem volt gondjuk. Inkább a túl sok gyermek volt jellemző mindig - itt a jelentkező más bölcsődébe tanácsolása okozott gondot. A Jókai utcában 1957-ben nyitottak a második tanácsi bölcsődét. Az épületet átalakították, előtte báró kisasszonyok lakása volt. Az átalakítást követően 44 férőhellyel kezdte meg működését, majd 1974től 60 férőhelyre emelték a létszámát. Ezekben az években igen sok igénylő volt a bölcsődei ellátásra, a csoportokban a zsúfoltság volt jellemző. Az ezt követő évek már végig igény-csökkenést mutattak, így ezt a bölcsődét 1988-ban megszüntette a Városi Tanács. A 70-es évek zsúfolt bölcsődei csoportjain próbáltak egyre újabb és újabb bölcsődék nyitásával segíteni. 1979-ben típusterv alapján, pavilon rendszerű bölcsőde épült a város új lakótelepén. Ez a bölcsőde szintén működik még ma is, 60 férőhellyel. A Fenyveserdő bölcsődében 1989-től sérült gyermekeket is gondoznak egy csoportban - a többi öt csoportban pedig az egészséges gyermekek gondozása - nevelése történik. A Napsugár Bölcsőde a Kilián lakótelepen épült fel - korszerű, 60 férőhelyes, pavilonrendszerű - 1981-ben nyitotta meg kapuit. A 80-as évekre már egészen kidolgozott lett a bölcsődék épületének tervezése, a csoportszobák nagysága, a fürdőszobák kapcsolódási pontjai. Pá-

pán ez a bölcsőde közelíti meg a legjobban a még érvényben lévő építésügyi szabvány előírásait. A megmaradt három bölcsőde elegendő férőhelyet biztosít a város napközbeni kisgyermek ellátás megvalósításához, a bölcsődékben összeszokott, jól képzett szakemberek látják el a három év alatti gyermekeket.

Várpalota Az Aquincumból vezető római hadiútnak Inotán volt az első állomása – a Príma Nota. Inotát – Pétfürdővel együtt – 1952-ben csatolták Várpalotához. A város közepén áll a híres kéttornyú vár, Thury György kapitány dicsőséges harcainak színhelye. A hatalmas vastagságú falakat még a XV. században építették, a hajdani négy saroktorony közül ma már csak kettő áll. Az épület sok vihart, viszontagságot vészelt át, harminc év alatt huszonhatszor ostromolták meg a törökök. 1566ban a félelmet nem ismerő Thury György védte a várat. Thury György haditettei nemcsak Várpalotához, hanem Pápához, és az egész Bakonyvidékhez fűződnek. Korának leghíresebb kapitánya, első bajvívója volt. Egyszerű közlegényből küzdötte fel magát várkapitánnyá, s hadi tettei egész Európát bámulatba ejtették. Várpalota bányászváros, az ország egyik legfontosabb bányavidékének központja volt. 1876-ban indította meg a rendszeres bányaművelést Sztáray Antal. Az első kezdetleges aknák 12, illetve 14 méter mélységben érték el a szénmezőket. Az 1890-es években a széntermelés mindössze évi 120 - 150 vagon volt. A fejlődés 1903-ban indult meg, amikor egy poroszországi nagybirtokos - Altdöbern Witzleben Henrik - vette meg a bányát és nagy összegű beruházásokkal brikettgyártásra is berendezkedett. 1907-ben "Várpalotai Ipartelepek Rt" név alatt részvénytársasággá alakították át a vállalkozást. A második világháború után a termelés a háború előttinek kétszeresére növekedett.

Várpalotán látható az 1752-ben épült Zichy-kastély, amely 90 év múlva leégett - de Ybl Miklós restaurálta. A kastély nyugati oldalszárnyán két ablak közé befalazva - római sírkő látható. Valamikor egy kelta származású, Aurelius Dialo nevű római katona sírját fedte. A síremlék a III. századból való.

Ajka Nagy fontosságú ipari településünk volt, 1959-ben nyilvánították várossá. Ipara szénbányászatra épült, a bányászkodást 1865-ben a Csinger-völgyben kezdték meg. A széntelep kísérő kőzeteiben és a telepeken külön is borostyánkő található, amit a szakirodalomban ajkaitnak neveznek – ugyanis borostyánkő hazánkban egyedül az ajkai medencében található. Érdekes módon mégsem ez tette világhírűvé a várost, hanem a „magyar ezüst” – az alumínium. Gazdag bauxit lelőhelyek közelében itt épült meg az Ajkai Timföld- és Alumíniumgyár. A bauxitot, ezt a jellegzetes vörös színű ércet az 1800-as évek elején fedezték fel a dél-franciaországi Les Beaux-ban. A hazai bauxit felfedezése Stőmer nevű nyaralóvendég nevéhez fűződik – aki az 1920-as években Tapolca környékén egy túrája során bukkant az ércre. A fő bauxit vonulat Nyirádtól egészen Sümegig húzódik. A timföldet az erősen szennyezett bauxitból állítják elő, a timföld elektrolízis során alakul át tiszta alumíniummá. Az alumíniumnak az 1855-ös világkiállításon alig volt kisebb az ára, mint az aranynak. A város másik híressége az Ajkai Kristály, a mai napig kézi csiszolással, csodálatos mintázatokkal készítenek.

Balatonfüred A Balaton északi partján, lankás dombok által körülölelt kisváros, 1971 óta hazánk első gyógyüdülő városa. Ismertségét elsősorban szénsavas forrásainak és mediterrán jellegű klímájának köszönheti.

Ősi, már a római korban lakott település. Nevét először 1211-ben a tihanyi apátság birtok összeírásában említik. A Balaton-part közelében fakadó savanyúvizes forrásokról már a XVII. században tudtak. Szerepük csak akkor vált jelentőssé, amikor a felmelegített vizüket gyógyfürdőzésre kezdték használni. Az 1700-as években Füredet már hivatalosan is gyógyfürdővé nyilvánították. Ma az itt működő Szívkórházban hasznosítják gyógyászati céllal, emellett a Kossuth forrásnál, a Berzsenyi kútnál, a Szekér Ernő forrásnál és a Schneider kútnál kóstolhatjuk meg a híres füredi savanyú vizet. A Szívkórházban sok szívbeteg nyerte vissza egészségét, köztük a híres, Nobel-díjas indiai költő - Rabindranath Tagore. A Tagore sétány feletti parkban emlékfák, szobrok őrzik a neves vendégek látogatását. A város az 1800-as években - a reformkorban - indult fejlődésnek. Kedvelt találkozóhelye lett a haladó szellemű politikusoknak, művészeknek. Történelmi kulturális szerepe ekkor volt a legkiemelkedőbb. 1825-ben itt, a Horváth házban rendezték meg az első Anna-bált. Kisfaludy Sándor 1831-ben Balatonfüreden nyitotta meg a Dunántúl első kőszínházát. A történelmi alsó városrész reformkori hangulatát gazdagítja az 1816-ban klasszicista stílusban épült Blaha Lujza villa, az 1846-ban elkészült Kerektemplom és a Jókai villa, amely 1870-ben koraeklektikus stílusban épült. A balatoni idegenforgalom első megmozdulása attól az időtől számítható, amikor Füred kikötőjéből a Kisfaludy gőzös elindult első útjára 1846-ban. Balatonfüred bölcsődéje 1989-re épült meg, a hosszú évek során kidolgozott építésügyi szabvány alapján. Korszerű, modern környezetben - a gyermekek minőségi ellátásához minden szempontból kedvező körülmények között kezdte működését 40 férőhellyel. A rendszerváltás után a bölcsődei normatíva eltörlése legelőször itt mutatta meg negatív hatását - "gondozási díj"-at vezettek be. Ennek hatására nagyon sokan - különösen a rászoruló családok - nem tudták igénybe venni a bölcsődei ellátást, a beíratott létszám pedig igen lecsökkent.

Így a férőhelyek számát 20-ra csökkentette a képviselő testület. A "gondozási díj" körüli országos vizsgálat, majd az Alkotmány Bíróság határozata - és nem utolsó sorban a bölcsődei normatíva visszaállítása megoldotta a füredi bölcsőde kihasználtságát is. A gondozási díj megszüntetésével fokozatosan egyre több igénylő jelentkezett, majd a megszüntetett 20 férőhelyet vissza kellett állítani. Így napjainkra ismét 40 férőhely biztosított a balatonfüredi családok gyermekei számára.

Tapolca Bazalthegyektől körülvéve a tapolcai medence közepén, a Balaton észak-nyugati végén helyezkedik el – a hétfelé ágazó utak csomópontjában. Már a kelták idejében nagyobb település volt a Felsőhatos malom Avardombján. A város területén téglasírokat találtak. A Malom-tó mellett a IX. században letelepedett szlávok adták a településnek a Tapulcha nevet, 1272-ben vásárvámját már említik. Az Árpádkorban a Tapolcai család, majd a XIV. század közepétől a városlődi karthauzi szerzetesek birtokolták. A belső villongásoktól igen sokat szenvedett a város, de a legnagyobb pusztítást a török hódoltság idejében szenvedte, amikor már a veszprémi püspökség volt a kegyura. A XVII. század közepén a korábbi várat Széchenyi György püspök kibővíttette, megerősítette. Hajdúkat telepített a városba és megindult az újjáépítés. A gazdasági élet is fellendült. Az ősi szőlőművelés mellett a kézműiparban – tímárok, vargák, fazekasok, takácsok, kádárok munkájának volt nagy jelentősége. A Badacsony-vidéki borkereskedelem központjává vált, melyhez óriási tároló pincéket építettek a kereskedőházak alá. A városban született a felvilágosodás nagy alakja – Batsányi János költő – 1763-ban. A vasút kiépülése után tovább erősödött központi szerepe – bár elveszítette városi rangját. A Tapolca mellett vonuló barlangrendszerhez tartozik a Malom-tó forrása, a barlangok egyik érdekessége, hogy a szokásos karsztvíznél melegebb a vizük (18-19 fok). A Tó-barlangot egy kútásó fedezte fel

1902-ben, egy 13 méter mély kút oldalában. A közönség részére 1912-ben nyitották meg. A két világháború megakasztotta fejlődését, a második világháborúban rendkívül sok épülete elpusztult. Az építkezés újból az 50-es évek végén indult meg, amikor a Bakonyi Bauxitbánya ide telepítette központját. A fejlődés eredményeképpen 1966ban visszakapta városi rangját. Új ipari létesítmények egyre több munkaalkalmat teremtettek a várok és a környéki települések lakói számára. Már az 50-es évek közepén épült bölcsőde Tapolcán – a Bartók Béla úton – viszont évekig az épületet nem a tervezett bölcsődei célra használták. Típusterv alapján épült bölcsődének, melyet aztán 1960. június 4-én nyitottak meg, 44 férőhellyel. Az épület helyiségei, berendezése az akkori normatíváknak megfelelő volt. Induláskor 42 jelentkező volt, a rákövetkező évben azonban már 54 gyermeket kellett felvenniük. A dolgozói létszám 17 fő volt. A várossá válás, a Bauxitbánya nagyarányú fejlesztése megnövelte Tapolca lakosainak számát és az elérhető munkahelyeket is. A 70-es évek elejére hatalmasra növekedett a bölcsődei elhelyezés iránti igény, amit az egy 44 férőhelyes bölcsőde képtelen volt kielégíteni. A város vezetése ezért egy új bölcsőde megépítéséről határozott. Ez az intézmény 1976-ban került átadásra, 66 férőhellyel, 40 dolgozóval. A Nagyköz utcai bölcsőde új és korszerű épületében az első évben a 66 férőhelyen 90 gyermeket láttak el, így a régi épület bezárásáról ekkor még szó sem lehetett. A három pavilon felszerelése igen korszerű volt, a csoportszobák és az udvar a gyermekek igényei szerint lettek kialakítva. 12 évig a városban két bölcsőde működött, szakképzett gondozónői gárdával, egyre gyermek-közelibb létszámmal. A gondozónőképzés még a Bartók Béla úti bölcsődében megkezdődött 1963-ban.

Az igények csökkenése a 80-as években már igen jól reprezentálta a csökkenő születésszámot. Így az ideális csoportlétszámot – 10 gyermek – elérve, a két bölcsőde soknak bizonyult a területen. 1988-ban a Bartók Béla úti – első bölcsődét – megszüntették, részben gazdasági, részben kihasználtsági okok miatt. 1989 – a rendszerváltás éve – már csak a Nagyköz utcai bölcsődét találta Tapolcán. Nem volt könnyű sem az önkormányzatnak, sem a bölcsődének az élete – különösen, hogy 1997-ig a bölcsőde működtetése és fenntartása kizárólag az önkormányzat felelőssége volt, az állami normatívát megvonták. Ezekben az években az eredetileg 60 férőhelyből 40-et faragtak le, és a bölcsőde már csak 20 férőhelyen működött. A megüresedett csoportszobákba óvoda költözött, az öszszevont intézménynek az óvoda vezetőjét jelölték ki intézményvezetőjének. A bölcsődék szakmai munkáját ismerve nem volt könnyű önálló szakmaiságukat és a gondozás – nevelés alapelveit megtartani az óvodákban igen bevált nevelési programok mellett. A bölcsőde vezetése és dolgozói azonban ezt minden nagyobb súrlódás nélkül elérték, sőt a közös évek végére bátran mondhatjuk, hogy az óvoda sokat átvett a gyermekközpontú gondozó – nevelő munkánkból. A gyermeklétszám csökkenése – ha kicsit később is, mint a bölcsődét, de – elérte az óvodákat is, így a Nagyköz utcai bölcsőde épületében megszűnt az óvoda. Ekkor a bölcsőde a 20 férőhelyen már évek óta 30 – 35 gyermeket látott el, a két csoportszobából minden mozdítható bútort ki kellett vinniük, hogy a gyermekek elférjenek. Ez a gondozó – nevelő munkát is igen megnehezítette, ellentmondott az új szakmai irányelveknek is. Így amikor az óvoda kiköltözött felcsillant a remény, hogy egy csoportszobával lehet növelni a bölcsődei ellátást. Erre 2001-ben került sor, így a Tapolcán működő bölcsőde 30 férőhellyel biztosítja a város napközbeni kisgyermek ellátását.

Balatonfűzfő A településen feltárt kelta, avar és római kori leletek alapján biztos, hogy a város területén már a régmúlt időkben is létezett település. A középkorban, majd a XVII. században is elpusztult település tárgyi emlékei mind-mind bizonyítékai annak, hogy Fűzfő természeti adottságai letelepedésre késztették a helyét kereső embert. 1215-ben már említik Zeuke Miklós Fyzfew nevű rétjét. Új temploma mellett az egykori Máma község román stílusú templomának romjai láthatók. 1908-ban épült a vasút, ezt követően kezdődött el a községgé válás újkori története. 1920-tól műút, posta, állomás építése, szőlőtelepítés, telekosztás kezdődött. 1923 nyarán megkezdődött a gyártelepi lakótelep építése. 1927-ben megindult a lőporgyártás, s ezt követően az ipari munkásság aránya rohamosan növekedett. 1926-28-ban épült a strand, majd 1930-ban az iskola. 1928-ban alakult meg a ma is működő Fűzfői Atlétikai Klub, ahol először futball, majd később úszó és természetjáró szakosztály jött létre. 1934-ben megalakult a Fűzfőgyártelepi Kultúr Egyesület. 1958-tól önálló község, 1970-től nagyközség és 2000-ben avatták várossá. Híres papírgyáráról, vegyiparáról. A Nitrokémiai Ipartelepek hazánk egyik jelentős vegyipari bázisává tették. A második világháború után a vegyipari fejlesztéssel igen sok munkahelyet teremtettek. A bölcsődei ellátás kialakítására 1953-ban került sor. Egy régi lakóépületet alakítottak át - a XX. század eleji lakóépület-jelleget a mai napig őrzi. 35 férőhellyel indítottak, mely az igények növekedésével párhuzamosan 60 férőhelyre duzzadt. Az emeletes épület mellett külön pavilont építettek ennek érdekében. A bölcsődében két nagy alapterületű csoportszoba van, az emeletre hangulatos fa lépcsőn lehet feljutni. A fürdőszobákat egészen egyedi megoldásokkal tudták csak kialakítani, az emeleti részen külön helyiség van a pelenkázásra és külön helyiség a WC-bilizésre. Itt még a csoportszoba mellett egy külön alvószoba is található - ahol a csecsemő-

ágyak elférnek, így a gyerekek mozgástere nagyobb lehet. A bölcsőde hosszú évekig a Nitrokémia üzemi bölcsődéje volt, majd innen került a nagyközségi tanács fennhatósága alá. A 90-es évek csökkenő gyermeklétszámát férőhely csökkenéssel követték. 1991-től a bölcsődei ellátás 20 férőhelyen történik a régi főépületben. A később épített pavilonban Idősek Napköziotthonát alakítottak ki - így a legfiatalabb korcsoport és a legidősebb korcsoport napközbeni ellátása egy intézmény keretei között valósul meg. Balatonfűzfő közigazgatási területe a Balaton észak-keleti csücskét öleli át. A bölcsődei ellátás területén hosszú ideig közös fenntartásban működött a fűzfői és a litéri bölcsőde.

Litér A településről sokaknak van a munkahelye Balatonfűzfőn. Középkori temploma műemlék, 1472-ben már említik. 1582-re rommá lett, azonban 1784-ben ráépítették a jelenlegi református templomot. Egy hatalmas – akkor már 300 évesre becsült – tölgyfa faragott gerendái tartják a karzatot. A templom legértékesebb része a románkori bélletes kapuzat. A településen igen korán - 1954-ben - típusterv alapján épült egy 20 férőhelyes bölcsőde. Arra vonatkozóan, hogy meddig volt üzemi bölcsőde és mikortól vált községi bölcsődévé - nem találtunk adatot. A két csoportszoba nem kapcsolódott egymáshoz, az épület a mai építésügyi szabványnak egyáltalán nem felelt volna meg. Az akkor igényeket azonban nagyon hasznosan kielégítette, 35 évig biztosította a településen lakók bölcsődei ellátását. Az évek hosszú során viszont igen elhasználódott mind az épület, mind a játékpark, a gyermeklétszám pedig fokozatosan csökkent, - a bölcsőde 1989-ben megszűnt.

Berhida – Peremarton A Balaton észak-keleti csücskének másik jelentős ipari települése, 1939-től közös község. A második világháború után gyárteleppé fejlődött, vegyipara jelentőssé vált, festék és robbanóanyag-gyártás folyt itt. A peremartoni gyár szintén kialakított egy 30 férőhelyes üzemi bölcsődét. Erről a bölcsődéről szintén igen kevés adatot találtunk, a működés évei alatt a fenntartó is változott - átkerült tanácsi majd önkormányzati fenntartásba. Az 1985-ös földrengést követően szünetelt a működése, ezután felújították. Sajnos nem sokáig működhetett ebben a felújított formában, mivel az igények csökkenésével az önkormányzat igen gazdaságtalannak tartotta és 1990-ben megszüntette. Pétfürdő A Sárrét nyugati szélén és a veszprémi fennsík keleti tövében fekszik, mészmagnéziás, kristálytiszta fürdője volt hosszú ideig a Barátvölgyben. A fürdő nyaranta működik a település strandjaként. Pétfürdő környékén maradtak meg legtovább a bakonyi szűrposztót készítő híres csapók kalló-malmai. Sajnos mára már egyetlen egy sem látható belőlük. A híres cifra szűrposztókból is csak néhány darab maradt meg múzeumokban. "A bakonyi szűrt egész Veszprém megye területén viselték a nyájőrző emberek, munkára járó zsöllérek, duhajok, útonállók és szegénylegények. A válla, háta, ujja szélei be voltak födve barna-piros posztóval, s ez a posztó ékes varrással, zsinórozással volt erősítve a szűrposztóra. Ezért nevezték a bakonyi szűrt egyben cifra szűrnek is." - írta a ruhadarabról Eötvös Károly. A Bachkorszakban a magyar társadalom a szűrviselet felkarolásával is tiltakozott a Habsburg-elnyomás ellen, a szűr nemzeti viseletnek számított. Bécs gyűlölettel nézte ezt a néma tüntetésnek szánt szűrviseletdivatot, de tehetetlenségében nem tehetett mást, minthogy szüntelenül zaklatta és fenyegette a szűrszabókat. A derék iparosok ezért a szűröket csak éjszaka, titokban merték elkészíteni. Pétfürdőn a sebes

vizű Séd folyó vize forgatta a kalló-malmok kerekeit. Ez a bővizű folyócska nagy áldás volt a múltban, s ma is az - noha vizét egészen másként hasznosítják. A második világháború után itt alapították meg a Péti Nitrogénműveket. A péti gyárba átszállították a csekély víztartalmú, úgynevezett "ahidrált szenet". A barnakőszénből magas fokú lepárlással kivonták a hidrogénben dús gázokat, a melléktermékként visszamaradt kokszot pedig elégették. A gázból szintetikus ammóniát állítottak elő. A különböző eljárásokkal létrehozott ammónia-nitrátból állították elő a szemcsés, nitrogén tartalmú műtrágyát - a pétisót. Herend A porcelán városa, településformája egyedülálló a maga nemében. Az állandó egyirányban fújó, nyugati szél ellen védekezésül a herendiek házaikat az utcákra nem merőlegesen, hanem rézsút - halszálkaszerűen építették. Maguk a házak jellegzetes, bakonyi stílusú, boltíves, oszlopos tornácú építmények. A porcelángyárat 1839 tavaszán alapította egy tatai fazekas család leszármazottja - Fischer Móric, aki nemcsak jó iparos, hanem kitűnő művész is volt. A silány termőföldű községekből - Herendről, Bándról, Márkóról és Szentgálról toborozta munkásait, a porcelángyártás alapanyagát - a kaolint - pedig a közeli agyagbánya biztosította. Az első évek bizonytalan stíluskereséssel teltek el, majd 1844-ben Eszterházy grófnő hiányos meisseni készletének kiegészítésével bízta meg Fischert. A kiegészítés kitűnően sikerült, s a gyár ezentúl nagy tökélylyel reprodukálta a híres európai porcelángyárak - Meissen, Serves, Bécs, Capo di Monte - mintáit. Később sor került a kínai és japán minták másolására is. A gyár életében az első nagy siker 1851-ben, a londoni világkiállítás alkalmával következett be. Itt állították ki az eddig ismert porcelán tárgyak legnagyobbikát - egy kínai motívumokkal díszített Mária Teréziát és a magyar főurak emlékezetes pozsonyi jelenetét ábrázoló tálat. Ezt nagy-nagy csodálattal és elismeréssel szemlélték a kiállítás látogatói. Ezen a kiállításon Viktória angol királynő

egy lepkés, virágos mintás kínai stílusban tervezett készletet rendelt Fischertől, s ez azóta "Viktória service" néven Herend leghíresebb mintái közé tartozik. A herendi gyár szép munkájára először Kossuth Lajos hívta fel a tágabb közvélemény figyelmét, az 1843-ban megrendezett Első Magyar Iparmű Kiállítás alkalmával. "Fischer Móric, herendi porcelán gyáros Veszprém vármegyében, négy év óta fennálló, s ezen iparág természeténél fogva igen tetemes pénzáldozatokba került porcelángyárának műveivel az iparmű kiállításnak igen örvendetes díszt kölcsönzött" - írta terjedelmes beszámolójában. A gyár külföldi hírnevét gazdag, változatos, világszerte sok sikert aratott festésmintái alapozták meg - kizárólag kézi festésű edények, dísztárgyak, szobrok készülnek itt. Devecser A Bakony nyugati pereméhez tartozó település, Gárdonyi Géza tanított itt. Várkastélya gótikus eredetű, reneszánsz részletekben gazdag műemlék. Az épület helyén már a XV. században körülkerített kőháza volt a Csoron családnak, melyet Csoron András átépítetett 1532 és 1537 között. Az egészet kőből és cölöppalánkból készített fal vette körül, a falom kívül széles árok volt, amelybe bevezették a Torna patak vizét. Az így kialakított vár része volt a végvár rendszernek, de jelentős szerepe soha nem volt. A Rákóczi szabadságharc után teljesen elvesztvén hadászati jelentőségét, az épületet gabona magtárként használták. Eszterházy Károly egri püspök építette át 1790-ben. Betemettette az egykori várárkot, s a hozzá kapcsolódó halastavat – és a helyén kialakította a mai park elődjét. A teljes átépítést Eszterházy Károly 1799-ben bekövetkezett halála megszakította, és a főépület újabb 100 esztendőn keresztül megint csak magtár volt. 1890-ben Eszterházy Ferenc folytatta az egri püspök által megkezdett munkát és eklektikus stílusban kialakíttatta a ma is álló várkastélyt, az északi oldal kétemeletes tornyával együtt. Érdekes látnivalója volt még a kémény nélküli téglagyár, amelyet 1967-ben építettek.

Zánka Hegyestű és a Balaton között, magas fennsíkon elhelyezkedő község. Egy korabeli földvárra települt, számos római lelet is előkerült területén. 1963-ban tették le a zánkai úttörőtábor alapkövét, 1976-ban készült el teljesen. A 360 holdnyi területen egy teljes várost építettek fel, 2500 gyermek üdülését biztosítja egyszerre. Az úttörő mozgalom országos szintű igazgatásának megszűnésével a tábort Gyermek és Ifjúsági centrummá alakították át. Saját vasútállomása és autóbusz megállója van, rövid séta után a saját strandra lehet lejutni. A terület keleti szélén az egykori Ság-Dörgicse középkori falujának néhány épületét tárták fel.