JOG ÉS E TIK A
Akkor választhat a beteg, ha van rá lehetőség Április 18-a a betegek jogairól szól Európa-szerte. A European Patients’ Day lehetőséget ad arra, hogy a tagállamok szembenézzenek az Európai Betegjogi Chartában megfogalmazott tizennégy jog nemzeti keretek között történő érvényesülésével.
Nálunk Gara Imre professzor, az egykori Nemzeti Egészségügyi Tanács alelnöke is éberen „őrködik” a jogok felett, dolgoz ki ajánlásokat, tart kapcsolatot az uniós államok szakértőivel. A tavalyi betegjogi nap kapcsán, egy évvel ezelőtt általános elemzést adott a jogokról, most ezek közül emelt ki kettőt. – Megállapítása szerint az egészségügy magyarországi átszervezése két deklarált európai betegjog hazai adaptálásának vizsgálatát teszi időszerűvé és elengedhetetlenné. Egyrészt a szabad választáshoz, másfelől a várakozási idő rövidségéhez való jogról van szó. Konkrétan mire vonatkoznak ezek? – Az első a diagnosztikai eljárásokat, valamint az alkalmazott gyógykezeléseket illeti. A betegnek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy egészségügyi panaszainak kórismézésében és a kezelésben szabad belátása alapján választhasson a rendelkezésre álló adekvát eljárások közül. Ehhez természetesen előfeltétel a beteg megfelelő tájékoztatása mind az előnyökre, mind a kockázatokra kiterjedően. Ez az egészségügyi intézmények kötelessége. A szabad
34
Orvosok Lapja 2013 | 4
választás emellett a gyógyító személyére és a kezelés helyszínére is vonatkozik. – Milyen kép rajzolódik ki e tekintetben az új beutalási rend tükrében? – Ha a beutalási rend keretében vizsgáljuk a jog érvényesülését, akkor az egészségügyi intézmények sajnálatos lemaradását kell megállapítanunk. Számos kiegészítő intézkedést kell még hozniuk az egyes szolgáltatóknak, hogy a megfelelő joggyakorlat ezen a téren is meggyökeresedjen Magyarországon.
A Charta követelményként írja elő, hogy az egészségügyi ellátáshoz beláthatóan rövid időn belül jusson hozzá a beteg ember. Elfogadja ugyan a várólista intézményét, ugyanakkor elvárja annak hosszbeli limitálását és nyilvános hozzáférhetőségét, természetesen a személyes adatok védelme mellett. A hazai felmérések ezen a téren jelzik leginkább a következmények nélküli jogsérelmet.
– A várakozási idő figyelembevételét is jog garantálja. Ez talán még érzékenyebb kérdés; egyes beavatkozásoknál szinte elviselhetetlenül hosszú a várólista. Itt milyen megállapításokat lehet tenni? – A Charta követelményként írja elő, hogy az egészségügyi ellátáshoz beláthatóan rövid időn belül jusson hozzá a beteg ember. Elfogadja ugyan a várólista intézményét, ugyanakkor elvárja annak hosszbeli limitálását és nyilvános hozzáférhetőségét, természetesen a személyes adatok védelme mellett. A hazai felmérések ezen a téren jelzik leginkább a következmények nélküli jogsérelmet. Szükséges lenne egyszerű és átlátható módon biztosítani ezt a jogot, ami nemcsak az esetleges állapotromlásnak, hanem a visszaélések társadalmilag jelzett gyanújának is elejét vehetné. – Van-e különbség a kuratív ellátás és a rehabilitációs gyakorlat között az említett jog érvényesülésében, vagy annak akadályoztatásában? – A rehabilitációra szoruló betegek rosszabb helyzetben voltak, de ez szerencsésen változott. A szolgáltatások fejlesztését célzó 13 milliárdos uniós pályázat szakmai kidolgozásában magam is részt vettem, és mindvégig szem előtt
JOG ÉS E TIK A
tartottam, hogy ne csak a minőségük javuljon, hanem az elérhetőségük is összhangban legyen az európai betegjogokkal. Sikerként könyvelem el annak a szakmai és egyben betegjogi elvnek az érvényesítését, hogy a rehabilitációs
A betegnek meg kell kapnia a lehetőséget arra, hogy a kórismézésében és a kezelésben szabad belátása alapján választhasson a rendelkezésre álló adekvát eljárások közül
Sokat fáradoztunk a végállapotú betegek jogainak védelmében. Itt a méltó körülmények közötti elmúlási jogról van szó, ami az emberi méltósághoz való alapjogot érinti.
szolgáltatások az érintettek lakóhelyéhez legközelebb legyenek. – Hogyan lehetett ezt elérni? – Úgy, hogy például a szívbetegek rehabilitációjának fejlesztésére fordítható pályázati források esetében kikötöttük, hogy a pénzt csak az ambuláns rehabilitációra lehessen fordítani. Nevesített pályázati előnyként szerepelt a civil betegszervezetek bevonása is az egészségügyi programok megvalósításába. Ez ugyanis szintén uniós elvárás. A civileket országos körút során mozgósítottuk, népszerűsítve a fejlesztéseket. – Ezek szerint hátradőlhet? – Természetesen nem, hiszen egyelőre nem tudni, milyen ered-
ményt hoz egy szintén jelentős energiával végzett munka. Sokat fáradoztunk a végállapotú betegek jogainak védelmében. Itt a méltó körülmények közötti elmúlási jogról van szó, ami az emberi méltósághoz való alapjogot érinti. Ennél fogva úgy gondoltuk, hogy az alkotmányos jogok közé kellene emelni azért is, hogy elvitathatatlan jogalapot biztosítson a hospice-ellátás fejlesztéséhez. Az alkotmánybírói segédlettel kodifikált javaslatunk eljutott az illetékesekhez, de visszajelzést még nem kaptunk. Niczky Emőke
Orvosok Lapja 35 2013 | 4
JOG ÉS E TIK A
Kérdés: tovább dolgozni vagy inkább nyugdíjasnak lenni? Ezreket érint egy március 22-én megjelent kormányhatározat. Eszerint még ebben a félévben előterjesztést kell készítenie az Emberi Erőforrások Minisztériumának (EMMI) „az egészségügyben fennálló foglalkoztatási jogviszonyok rendezéséről, a megbízási és vállalkozási jogviszonyok más foglalkoztatási formával való kiváltásának lehetőségeiről a pénzügyi lehetőségek függvényében”.
Szakmai körökben nagy felzúdulást keltett a határozat. Igaz, annak tartalmát sokan, sokféleképpen értelmezték. Mindenesetre az biztos, hogy több ezer orvost érhet komoly anyagi hátrány a kórházak, szakrendelők pedig akár működésképtelenné is válhatnak, ha a doktorok a jövőben nem dolgozhatnak vállalkozóként vagy megbízással. A közalkalmazotti státuszba kényszerítés vélhetően az elvándorlást is felgyorsítaná. A „húsbavágó” kérdésről a Bács-Kiskun Megyei Kórház jogi osztályvezetőjével, dr. Kőszegfalvi Edit egészségügyi-munkaügyi szakjogásszal beszélgettünk. – Mikor kerül sor a közalkalmazotti jogviszony megléte miatt a nyugdíjfolyósítás szüneteltetésére? – 2013 januárjától a közalkalmazotti jogviszony fennállása maga után vonja a nyugdíj folyósításának a szüneteltetését. Másként fogalmazva, függetlenül attól, hogy az adott személy az öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy sem, illetve, hogy a közalkalmazotti jogviszonyból milyen
36
Orvosok Lapja 2013 | 4
mértékű jövedelmet szerzett, a közalkalmazotti jogviszony létesítését követő hónaptól a nyugdíját már nem kaphatja meg. Ugyanakkor fontos tudni, hogy a 2013. január 1-jén már közalkalmazotti jogviszonyban állók azonban egy kis haladékot kaptak. Nekik csak 2013. július 1-jétől kerül sor a nyugdíjuk szüneteltetésére. Az érintetteknek 2013. április 30-ig kell arról nyilatkozniuk, hogy ezen szabály ismeretében fenntartják-e a közalkalmazotti jogviszonyukat – vállalva a nyugdíj folyósításának a szüneteltetését –, vagy inkább a jogviszonyukat meg-
…Ez a szabály az egészségügyi ágazat egyes területein komoly ellátási gondokat okozhat, hiszen úgy az orvosi, mint a szakdolgozói területeken a kórházakban és a rendelőintézetekben sokan dolgoznak a nyugdíjuk mellett.
szüntetik. Azok azonban, akikkel az egészségügyi szolgáltató 2013. január 1-jét követően létesített közalkalmazotti jogviszonyt, ezen jogviszony létesítését követő hónaptól kezdve a nyugdíjuk folyósítására már nem számíthatnak. Ez a szabály az egészségügyi ágazat egyes területein komoly ellátási gondokat okozhat, hiszen úgy az orvosi, mint a szakdolgozói területeken a kórházakban és a rendelőintézetekben sokan dolgoznak a nyugdíjuk mellett. – Ez a szabály csak a közalkalmazottakra vagy az egészségügyi szolgáltatókkal egyéb jogviszonyban állókra is vonatkozik? – A fentebb ismertetett szabály kizárólag a közalkalmazotti jogviszonyhoz kapcsolódik. Azaz az egészségügyi közszolgáltatást végző gazdasági társaságoknál munkaviszonyban álló dolgozókat nem érinti. Úgyszintén, aki szabadfoglalkozású jogviszonyban vagy egyéb megbízási, vállalkozási jogviszonyban nyugdíjasként dolgozik, rá az általános minimálbér tizennyolcszorosához kapcsolódó szabályok érvényesek, azzal, hogy amennyiben az irányadó öregségi korhatárt eléri, akkor már ezek a szabályok sem alkalmazandók. – Amennyiben közalkalmazotti jogviszonyt létesítenek, akkor a korhatár előtti ellátásban részesülök számíthatnak-e az ellátásuk szüneteltetésére? – Igen, mert az ilyen ellátást kapók – ide tartoznak például a korengedményes nyugdíjasok – esetében ezeket a szabályokat kell alkalmazni. Másként, aki korhatár
JOG ÉS E TIK A
előtti ellátásban részesül, miközben közalkalmazotti jogviszonyt létesít, az ellátásának szüneteltetése attól függ, hogy a jogviszony létesítésére mikor került sor, de erről már fentebb beszéltünk. – Ha a közalkalmazott inkább a nyugdíjat, a korhatár előtti ellátást választja, akkor a meglévő jogviszonya hogyan szüntethető meg? – Természetesen a közalkalmazotti jogviszony egyoldalúan lemondással megszüntethető, a munkáltató és a dolgozó közös megegyezéssel is megszüntetheti azt, mint ahogy a munkáltató a Kjt. 30. § (1) bekezdés d) pontja szerinti felmentéssel is élhet. Fontos tudnivaló azonban, hogy csak a nyugdíjasoknál lehet ezzel a megszüntetési móddal élni. A korhatár előtti ellátásban részesülők viszont egyoldalúan vagy közös megegyezéssel szüntethetik meg a jogviszonyukat, annak érdekében, hogy ne kerüljön sor a korhatár előtti ellátás folyósításának szüneteltetésére. Már most fontos itt is megjegyezni, hogy amen�nyiben a munkáltató az érintett közalkalmazottat felmenti, és ez a felmentési idő 2012. június 30-án túlnyúlik, akkor a közalkalmazott
Több ezer orvost érhet komoly anyagi hátrány, ha a jövőben nem dolgozhatnak vállalkozóként vagy megbízással
Már most fontos itt is megjegyezni, hogy amennyiben a munkáltató az érintett közalkalmazottat felmenti, és ez a felmentési idő 2012. június 30án túlnyúlik, akkor a közalkalmazott már 2013. július 1-jétől nem kapja meg a nyugdíját, hiszen a törvényi rendelkezés szerint, akinek közalkalmazotti jogviszonya fennáll, annak július 1-étől nyugdíja folyósítását szüneteltetni kell!
már 2013. július 1-jétől nem kapja meg a nyugdíját, hiszen a törvényi rendelkezés szerint, akinek közalkalmazotti jogviszonya fennáll, annak július 1-étől nyugdíja folyósítását szüneteltetni kell! Az előző mondatot nem győzöm elégszer ismételni… A felmentési idő teljes tartama közalkalmazotti jogviszonynak minősül, amit sem a felek, sem kollektív szerződés nem rövidíthet le! Ha a közalkalmazott a nyugdíja folyósításának szüneteltetését el kívánja kerülni, akkor úgy kell a jogviszonyát megszüntetni, hogy az időpont 2013. június 30ára vagy az előttre datálódjék. – Mit takar a nyugdíjas foglalkoztatási tilalom fogalma? – Az 1700/2012. (XII.29.) Korm. határozat alapján a rájuk irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltött, és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idővel rendelkezők közalkalmazotti, megbízási, vállalkozási jogviszony keretében nem foglalkoztathatók! Mégpedig attól függetlenül, hogy öregségi nyugdíjban részesülnek-e
vagy sem. De itt is tudni kell, hogy a citált kormányhatározat hatálya kizárólag a központi költségvetési szerveknél közalkalmazotti jogviszonyban állókra vonatkozik, azaz az állami irányítás alá kerülő költségvetési szervekre. Az önkormányzati irányítás alatt lévő költségvetési szervekre, illetve az egészségügyi közszolgáltatást ellátó gazdasági társaság munkáltatóira már nem. – Vajon ez a szigorú szabály a 40 éves kereső tevékenységhez kapcsoltan nyugdíjba vonulókra is vonatkozik? – Szerencsére rájuk nem, hiszen ők úgy kaphattak nyugdíjat, hogy ahhoz az öregségi korhatárt nem kellett betölteniük. Ugyanakkor természetesen, ha egy ilyen nyugdíjban részesülő egészségügyi dolgozó a rá irányadó öregségi korhatárt betölti, akkor a foglalkoztatási tilalomra vonatkozó szabályt már alkalmazni szükséges nála is! Az egészségügyi szakdolgozók körében igen jelentős számban dolgoznak olyanok, akik a 40 éves keresőtevékenységük alapján igényelték meg a nyugdíjukat, majd azt követően ismételten közalkalmazotti jogviszonyt létesítettek. Ezen szabály alapján jogviszonyuk fenntartható addig, ameddig nem töltik be az öregségi korhatárt. Az más kérdés, hogy a 2013. január 1-jén bevezetett nyugdíj-szüneteltetési szabályok ismeretében vállalják-e a munkát, vagy a közalkalmazotti munkakörüket inkább megszüntetik. – Hogyan kell a foglalkoztatási tilalom miatt a közalkalmazott jogviszonyt megszüntetni? – A munkáltató az érintett dolgozó jogviszonyát a nyugdíjas státusz alapján felmentéssel szünteti meg. Eben az esetben a közalkalmazottat a felmentési idő és végkielégítés megilleti, ha a 35 éves közalkalmazotti jogviszonnyal, továbbá a 40 éves jubileumi jutalommal is rendelkezik. Természetesen akár közös megegyezéssel
Orvosok Lapja 37 2013 | 4
JOG ÉS E TIK A
is megszüntethető a jogviszony, amire főleg akkor kerülhet sor, ha a közalkalmazott nem szeretné, hogy a nyugdíja folyósítását 2013. július 1-je után szüneteltessék. – Többször találkozhatunk az újrafoglalkoztatási tilalom kifejezéssel. Mit jelent ez? – A kormányhatározat az öregségi korhatárt elért, és a teljes öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt megszerzők vonatkozásában tiltja az új közalkalmazotti, polgári vagy vállalkozási jogviszony létesítését is. Ugyanakkor kérdésként vetődik fel, hogy az egészségügyben közreműködői szerződés köthető-e olyan vállalkozásokkal, amelyek a kormányhatározat hatálya alá tartozó személyeket a feladat ellátásába bevonnak? Véleményem szerint a közreműködői szerződésnél nem természetes személlyel, hanem egy egészségügyi szolgáltatóval történik a szerződéskötés, a kormányhatározat pedig kifejezetten a természetes személlyel való jogviszony létesítését tiltja. Fontos e körben megjegyezni, hogy az egészségügyi szolgáltatóval szabadfoglalkozású jogviszonyban álló egészségügyi dolgozó, illetve egyéb megbízott, vállalkozó hatályos szerződését nem kell megszüntetni, hiszen a kormányhatározat e körben kizárólag új jogviszony létesítésének a tilalmát fogalmazza meg. Így az egészségügyi dolgozókkal megkötött és 2013. január
Ameddig az egyedi kérelem alapján nem születik meg a döntés, a közalkalmazotti jogviszonyt nem kell megszüntetni
…kérdésként vetődik fel, hogy az egészségügyben közreműködői szerződés köthető-e olyan vállalkozásokkal, amelyek a kormányhatározat hatálya alá tatozó személyeket a feladat ellátásába bevonnak? 38
Orvosok Lapja 2013 | 4
1-jén hatályos szabadfoglalkozású szerződések is fenntarthatóak, azokat nem kell megszüntetni. – Az egészségügyi ágazatnak van arra lehetősége, hogy a tilalom ellenére fenntartsa a jogviszonyt, illetve új jogviszonyt létesítsen? – Szerencsére a jogalkotó egy mentesítési szabályt is megfogalmazott. Az érintett személy kezdeményezheti, hogy fennmaradjon a közalkalmazotti jogviszonya, illetve, hogy a létesítési tilalom ellenére vele közalkalmazotti, vagy szabadfoglalkozású, megbízási, netán vállalkozói jogviszonyt létesítsenek. Az egyedi dolgozói kérelmet a munkáltatónak véleményével kell továbbítani, és az ágazati miniszter javaslata alapján a kormány dönt az illető továbbfoglalkoztatása, vagy új jogviszony létesítése kérdésében. Mindaddig, ameddig az egyedi kérelem alapján nem születik meg a döntés, a közalkalmazotti jogviszonyt nem
kell megszüntetni. Ha a benyújtott kérelem kedvező elbírálást nyer – azaz a továbbfoglalkoztatását a kormány támogatja –, akkor a közalkalmazotti jogviszonya megmaradhat. Ha nem támogatja, akkor a munkáltatónak a közalkalmazotti jogviszonyát meg kell szüntetni. – Elkerülhető-e, hogy a jogviszonyukat a nyugdíjfolyósítás szüneteltetése miatt az egészségügyi dolgozók megszüntessék? – Az ágazati miniszter feladatként kapta, hogy olyan támogatási rendszert dolgozzon ki, amely alapján a közalkalmazotti jogviszonyt választó közalkalmazottak kompenzációt kapnak a nyugdíjuk elvesztése miatt. Ezen támogatást az egészségügyi intézmény kapná meg, amit a vele közalkalmazotti jogviszonyban álló nyugdíjas az illetményével együtt vehetne át. Azaz a nyugdíj-szünetelés ellentételezéséül a közalkalmazotti jogviszonyának időtartama alatt
JOG ÉS E TIK A
a nyugdíjas a vázolt kompenzációt kapná. Várhatóan hamarosan megjelennek ennek a részletes szabályai, hiszen ez év július 1-jével belép a nyugdíj folyósításának a szüneteltetési szabálya. – Milyen veszélyei lehetnek annak, ha kötelező jelleggel az egészségügyi szolgáltatókkal megkötött megbízási-vállalkozási szerződéseket meg kellene szüntetni vagy alkalmazotti jogviszonnyá kellene átalakítani? – Az egészségügyi ágazatban – különösen a hiányszakmák területén –, a járóbeteg-ellátás szakrendeléseinél, illetve az ügyeleti feladatnál került sor szabadfoglalkozású és közreműködői szerződések megkötésére. Ennek részben a közalkalmazotti bérek alacsony volta az oka, hiszen az egészségügyi szolgáltató csak úgy tud megfelelő szakemberhez jutni, ha az alkalmazotti bérhez viszonyítva lényegesen magasabb megbízási díjat fizet. De részben az is ok, hogy a rendelkezésre álló szűkös humán erőforrás mellett közreműködői szerződések megkötésével lehet az ügyeleti feladatellátást biztosítani.
Összességében elmondható: a szerződések átalakításához, a munkajogi szabályok betartásához megfelelő forrásokat kellene az egészségügyi szolgáltatók számára biztosítani.
Az ügyeleti feladatellátás során is pótlólagos p.nzügyi forrás bevonása szüks.ges
Az alapellátás területén is jellemző az ügyeleti feladatellátás közreműködői szerződések megkötésével való biztosítása. Ha ezek a szerződések megszűnnek, illetve csak alkalmazotti szerződés keretében látatható el a feladat, akkor ez az egészségügyi dolgozói illetmények jelentős mértékű emelését teszi szükségessé. Várhatóan a hiányszakmák területén a szakembereket az egészségügyi szolgáltatók így meg tudják majd tartani. Az ügyeleti feladatellátás során is pótlólagos pénzügyi forrás bevonása szükséges azért, hogy a folyamatos ellátást az önkéntes többletmunka vásárlásával az egészségügyi szolgáltatók a jelenlegi létszámmal biztosítani tudják. Természetesen nem vitatható, hogy sok területen az úgynevezett közreműködői szerződések a színlelt szerződések határát súrolják és valójában
elsősorban a díj fizetése vonatkozásában minősíthető a szerződés úgymond polgári jogi szerződésnek, tartama szerint viszont inkább az alkalmazotti szerződéshez hasonlít. Összességében elmondható: a szerződések átalakításához, a munkajogi szabályok betartásához megfelelő forrásokat kellene az egészségügyi szolgáltatók számára biztosítani. Ezen felül a jelenlegi szabályokat is szükséges volna áttekinteni, mert nagyon sok módosítás született. A jogalkotónak azt is szem előtt szükséges tartania, hogy a megfelelő pénzügyi források biztosítása nélkül, ha kötelező jelleggel kerülne előírásra a jelenlegi vállalkozási-megbízási szerződések felszámolása vagy alkalmazotti szerződéssé való átalakítása, akkor az magában hordozza azt a veszélyt, hogy ellátási gondok jelentkeznek egyes területeken. Továbbá esetleg megnő az egészségügyből való elvándorlás, ami már jelenleg is komoly problémát jelent. – Ön miként vélekedik a kérdéskörről? – A magam részéről úgy gondolom, hogy a szabadfoglalkozású szerződéseket indokolatlan volna alkalmazotti szerződésekkel felváltani, hiszen ez a szerződéses forma lehetőséget ad arra, hogy a felek szabadon alakítsák ki igényeiknek megfelelően a szerződés tartamát és a merev alkalmazotti szerződéses formától eltérően a felek igényeihez igazodó megbízási szerződések mind az egészségügyi szolgáltató, mind az egészségügyi dolgozók érdekeit jobban kifejeznék. Az ügyeleti ellátás területén a közreműködői szerződések felszámolása az ágazatra jellemző jelenlegi létszámhiány mellett sok egészségügyi szolgáltatónál a folyamatos ellátás biztosítását veszélyeztetné. Ezért megfontoltan, kellően előkészítve célszerű ezen kérdéskört szabályozni. Krasznai Éva
Orvosok Lapja 39 2013 | 3
au tóz á s
„Csak nem egy ilyen rozzanttal fog járni?” Folytatjuk a háziorvosi gépkocsihasználattal kapcsolatos informálódást, hiszen továbbra is arról szeretnénk egyfajta képet nyújtani, hogy az életükben, a mindennapi munkájukban mit jelent egy gépkocsi tartása. Ezúttal dr. Ferenczi Attilával beszélgettünk.
A doktor úr mindjárt azzal kezdte, hogy éppen a közelmúltban beszélgetett egyik kollégájával és barátjával arról, hogy mennyire fontos a háziorvos életében az autó, igen ám, de mi van akkor, ha valakinek se gépkocsija, se jogosítványa nincsen? Lehet, hogy tévednek – mondta –, de vélhetően ellehetetlenül a munkája… – A napi tevékenységekhez an�nyira fontos a gépkocsi, hogy nem is tudom, milyen üzemanyagárnál tudnám az autót leállítani. Mert, ahogy a vérnyomásmérő, úgy az anyagilag elviselhető fenntartású autó is a háziorvoslás legfontosabb tartozékainak egyike… – Ugyanott lakik, ahol dolgozik? – Nem, tehát már csak ezért is elengedhetetlen a mindennapos kocsihasználat. Tény, hogy nem egy, hanem két autót tartok fenn. Az egyiket közvetlenül a betegellátáshoz, a másikat családi használatra. – Ezt anyagilag hogyan bírja? – Nem lenne hátrány, ha a gépkocsit általánosan használhatnák az orvosok. Vagyis cégautó-adó nélkül közlekedhetnének, hiszen üzleti működésünkből nyereségünk vagy érvényesíthető bevételeink nekünk nincsenek. Tudom, ezt so-
40
Orvosok Lapja 2013 | 4
kan és sokszor elmondták, leírták, felpanaszolták, ám ez semmin sem változtatott. – A két autó dízeles vagy benzines? – Az előbbi beszerzése sajnos drágább, mint az utóbbié, és az ára csak nagyon sok kilométer után térül meg. Ugyanakkor a benzi-
Dr. Ferenczi Attila
Mivel városban dolgozom, személyautót használok és imádkozom, hogy rossz időben ne hívjanak tanyán vagy a városszélén lakó beteghez, mert akkor útközben elakadhatok.
nes legalább 2-3 literrel többet fogyaszt, ezért a fenntartása is többe kerül. Ezen úgy próbálok könnyíteni, hogy csökkentve a költségeket a VW Golfomat gázosra alakíttattam. Egyébként havonta 800–1100 kilométert is megteszek, amiből kétségtelen, hogy a sok bejárás „kiveszi a maga részét”. – A jármű szervizelését hol végezteti? – Igyekszem a szakszervizt elkerülni. Hogy miért? Mert nekem igazán drága. Helyette egy nagyon korrekt, hivatalosan elismert szerelőnél javíttatom a kocsit, ha szükséges. Természetesen nem akarom megszólni a szakszervizeket, de ismert, hogy ott blokkokat cserélnek. Például egyszer elromlott a jobb oldali ablakemelő, „beesett” az ablak. A szakszervizben teljesen szabályos módon több 10 ezer forintért komplett szerkezetcserét javasoltak. A szerelőm szétszedte, és egy 4 ezer forintos kis műanyag görgő cseréjével megoldotta a problémát. Hát mit mondjak, az évek során velem több ilyen alkatrészes eset is megtörtént. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ez ügyben nem a szervizt tartom hibásnak, mert tudtommal tőlük a gyárak az egységben történő cseréket várják el… Igen ám, de én nem az a német orvos vagyok, aki a szervizben javításra vagy bármire leadja a kulcsot, majd átül egy másik autóba és csak átvészeli, amíg a kocsit vissza nem kapja. Nyilván a lehető legköltséghatékonyabb megoldást keresem. Mivel városban dolgozom, személyautót használok és imádkozom, hogy
au tóz á s
rossz időben ne hívjanak tanyán vagy a városszélén lakó beteghez, mert akkor útközben elakadhatok. Sokszor nézegettem terepjárókat, de sajnos elég drágán árulják. Új autót a bt.-nek 1993-ban és 1999ben vettem, azóta 5 évente próbálok kocsit cserélni, amihez mindig az egyéves kocsikat nézegetem. Az első évben ugyanis sokat veszítenek az értékükből, így jó vételt jelenthetnek.
Úgy 10 évvel ezelőtt gyorshajtás miatt két hónapra bevonták a jogsimat. … a beígért három hónap helyett csak két hónapra. Még szerencse, hogy olyan barátaim vannak, akik szorult helyzetemben segítettek, naponta vittek, hoztak. Ha beteghez hívtak, akkor az asszisztensnőm vitt oda. Igaz, a bíró azt mondta, mehetek taxival…
– Az Önt ritkán felkereső páciensek, illetve akik nem túl gyakran hívják házhoz, a Doktor úr kocsi-váltásain nem akadnak fenn? – Ha akarják, mindenért megszólhatják az embert. Azt is megjegyzik – persze nem a szemembe –, hogy melyik orvos milyen kocsival jár. Ezért is nagyon oda kell figyelnünk a vásárlásnál. Emlékszem olyan lakossági beszólásra, hogy „Nézd már, Volvóval jár a doktor!” „Hát ennek, hogy megfutotta! Dél-koreai terepjáróval furikáznak az orvosok, aztán mit sír a szájuk, mennyit panaszkodnak, hogy nehéz az életük!” Na, erre vettem egy 15 éves Renault Twingót és azzal jártam munkába. Mi volt a tisztelt betegek reakciója? „Hogy tetszik ezt gondolni, csak nem egy ilyen rozogával fog járni?” Szóval néha nehéz másoknak megfelelni… – A használt autónak hamarabb lehet műszaki problémája… – Nem igazán, mert a munkaeszközömre nagyon vigyázok, rendszeresen szervizeltetem, ha ugyanis pár napra kocsi nélkül maradnék, a munkám során azt eléggé megérezném. – Beszélgetésünk elején említette, hogy miként dolgozhat jogosítvány, autó nélkül egy háziorvos? Hogyan vetődhet fel egy ilyen kérdés? – Úgy 10 évvel ezelőtt gyorshajtás miatt két hónapra bevonták a jogsimat. Autópályáról tértem le, igyekeztem valahova. Tény, még a lábamban volt a sztráda „tempója”, arról nem szólva, hogy „rám jött” egy autó. Először próbáltam ellépni előle, de nem tágított, továbbra is a kocsimra tapadt. Végül, abban a helyzetben el akartam engedni. Na, akkor kitette a
villogót. Civil rendőrautó volt, kaján kollégákkal. Hibáztam, elismertem, kértem, hogy pénzbüntetést alkalmazzanak, hiszen a munkám lehetetlen gépkocsi nélkül. Hiába az érvelés, a jogosítványomat bevonták. Mondtam, első alkalom volt – azóta se fordult elő! A beígért három hónap helyett csak két hónapra maradtam jogsi nélkül. Még szerencse, hogy olyan barátaim vannak, akik szorult helyzetemben segítettek, naponta vittek, hoztak. Ha beteghez hívtak, akkor az asszisztensnőm vitt oda. Igaz, a bíró azt mondta, mehetek taxival… – A kötelező minimumfeltételek között nem szerepel a jogosítvány, de a páciens hívására az orvosnak a házhoz menetel viszont igen. – A gépkocsi hiánya több okból is lehetséges. Mert például ha öreg orvos lennék, tanyára hóban, sárban, hogyan mennék? Amíg lehet autón, azután cuppogva, beragadva gyalogol az ember. Velem is előfordult, hogy az ügyeletes autó vontatott ki, mert a nagy sárban elakadtam, megfeneklett a kocsi. Az ügyeletes sofőr saját autóját állította be, mert szerződéses gépkocsivezetőként kérte, hogy azt használhassa. Egy nagy amerikai terepjáró nekünk szerintem nemcsak hobbi lenne… – Nem hallgatták utána, hogy milyen jól megy az ügyeletnek? – A „miért kell ilyen autóról” persze senki nem beszélt, arról igen, hogy ezek az orvosok milyen luxuskocsival járnak! Tényleg lehetne Lada Nivánk, amik kétségtelenül nagyon jók, csak igen költségesek, mert sokat fogyasztanak, hamar és sokszor elromlanak. Huszadik esztendeje vagyok körorvos, 2100 körüli a praxisszámom, de tény, hogy mivel megyeközpontban dolgozom, „fehér holló” az életemben a külterületi beteglátogatás.
Krasznai Éva
Orvosok Lapja 41 2013 | 4
ORVO STÖRT ÉNE T
Fél évszázad a gyógyítás szolgálatában – Pető Ernő-portré „Életünk értelme határozza meg életünk értékét.” (Compton) Manapság az egészségügyben egyre több
dy Georgina is. A 13 évvel idősebb Gina – aki az Annunciáta nővérek rend megalakulásáért is sokat tett – rögtön beleszeret a zsidó orvosba, aki még a katolikus hitre is áttért választottja miatt, akivel együtt élik át a sikereket és a későbbi megpróbáltatásokat. A rend nővéreinek 1949-es meghurcoltatásakor, amikor is felsőbb utasítása el kellett hagyniuk a kórházat, a halk szavú Pető – életében talán először
modern gép, műszer segíti az orvosok munkáját. A gyógyítás immáron nagyüzemi tevékenységgé vált, ahol mindenki csapatmunkában dolgozik, az orvos egyénisége háttérbe szorul, a betegre egyre kevesebb idő, figyelem jut.
A hajdani doktorok személyes ügynek tekintették a gyógyítást, mára feladat lett, amit egy újabb követ a karrierépítés során. A régi orvosi iskola bölcs, jól képzett szaktekintélyei – akik a beteget odaadóan, emberséggel, türelemmel kezelték – stílusosan mindennek (gyógyítás, tanítás) megadták a módját. Mert az orvoslás nem csupán munka, szakma, hanem felelősségteljes, egész embert kívánó hivatás is, ahol a tudás, a rutin mellett nagyon fontos a jó emberismeret és az egyéniség. Pető Ernő – akit a nyilas, majd a kommunista rendszer többször is eltávolított – azon kiváló személyiségek egyike volt, aki fél évszázadot töltve a gyógyítás szolgálatában mindig azt vallotta: a beteg az első. E portré, a történelem viharaitól megtépázott (kevesek által ismert) életútjának néhány mozzanatát villantja fel. „Nekem mindig az volt a felfogásom, hogy bármely hatalmasak legyenek is közkórházunk célszerűen megépített téglavárai, és bármely tökéletesek és mintaszerűek annak technikai berendezései, orvosi lelkünk sohasem lehet elég alázatos és szolgálatkész ahhoz, hogy az intézmény létesülése szellemében mindig méltó maradhasson a szenvedő emberiség bizalmához” – írja 1934-es emlékkönyvében a szombathelyi kórház alapítója, Pető Ernő aki budapesti tanulmányok után, 1909-ben
42
Orvosok Lapja 2013 | 4
keltezett műtősebészi oklevéllel a zsebében érkezik meg a császári és királyi Katonai Tartalékkórházba 1915-ben. A fiatal Pető frontszolgálata révén a fertőzött nyílt törések nagy szakértője is volt. Számos ilyen jellegű sérülést operált – elsőként alkalmazva a városban érés idegvarratot – méghozzá igen mostoha körülmények között, hisz villanyvilágítást és vízvezetéket csak 1919 májusában kap az intézmény. Munkáját önkéntes ápolónővérek segítették, akik között ott volt Gerliczy bárónő leánya, Szege-
István Lajos és Pető Ernő
– felemelve hangját, és így szólt egy, az ÁVÓ-val fenyegető elvtársnőhöz: „Ültem én már a Gestapo börtönében is, akkor sem féltem, most sem félek! Én egyedül a betegeket féltem az ilyen intézkedések következményétől, s nekem az a feladatom, hogy őket védjem.” (A kórház műtőiben és betegágyai mellett dolgozó Annunciáta rend nővérei közül Kornélia nővért később Pető doktor vette magához. Kornélia vezette a háztartást, és az idősödő, gyermektelen házaspárt életük végéig szeretettel ápolta, ezzel hálálva meg Pető segítségét.)
ORVO STÖRT ÉNE T
A sebészet rejtelmei mellett a betegekkel való mindenkori figyelmes, türelmes bánásmódra oktatta tanítványait, mert úgy vélte, e nélkül nincs igazi gyógyítás. De térjünk vissza azokra az évekre, amikor is az intézmény már nem tudta kielégíteni az igényeket, ezért Petőék acsádi kastélyukat, badacsonyi szőlőgazdaságuk bevételeit, és Gina asszony gyémánt diadémját is feláldozva azért dolgozott, hogy Szombathelyen új kórházépület megépülhessen. (Villájuk alagsorát 1949-ben ápolónőképzésre ajánlották fel.) Az 1000 ágyas, 11 épületből álló intézményt – Horthy Miklós jelenlétében – 1929. szeptember 1-jén avatták fel. (Erről Pető a már említett emlékkönyvben részletesen beszámol.) Pető Ernő elismert szaktekintély lett. Főorvosként évtizedeken át irányította az osztályát, vezette a kórházat. A sebészet rejtelmei mellett a betegekkel való mindenkori figyelmes, türelmes bánásmódra oktatta tanítványait, mert úgy vélte, e nélkül nincs igazi gyógyítás. Egykori hadtestparancsoka, uralkodók (III. Lajos bajor király), nemesek és szegények – akiket ingyen kezelt – egyaránt megfordultak a kórházában, ahol röntgendiagnosztikára is mód nyílt, és ahol ér- és idegsebé-
szet, baleseti sebészet, ortopédia, szemészet, fül-orr-gégészet, szájsebészet és fizikoterápiás részleg is működött. Pető már akkor a mai modern műtőblokkhoz hasonló rendszert alakított ki Szombathelyen, ahol az ország első vidéki
Feleségével Hévizen, 1949-ben
Pető szobra Szombathelyen
urológiai szakrendelése is helyett kapott. Pető elképesztő munkabírással dolgozott. Számos teendője mellett írásra nemigen jutott ideje, emlékkönyvén kívül mindössze két alkalommal publikált az Orvosi Hetilapban. Kapcsolatait mindig a jó ügy érdekében, a kórház javára fordította. Társadalmi rangra, korra, nemre, vallásra való tekintet nélkül mindenkit szeretettel fogadott és kezelt, mindenkihez volt egy kedves szava. Munkatársait csendes szóval igazgatta. Igazi vezéregyéniség volt, akit tiszteltek, és szerettek. Emberbaráti tevékenységéért XI. Pius pápa a Nagy Szent Gergely-rend lovagja címet adományozta Pető Ernőnek, aki 1927-ben egészségügyi főtanácsos lett, 1936-ban pedig a szombathelyi orvosi kamara
elnökévé választották. Ő azonban címnél és rangnál többre tartotta a „személyre szabott” gyógyítást. A Pető-Pollák per (1939-44) idején – amelyről egykori kollégája, és élettörténetének legjobb ismerője, prof. dr. Széll Kálmán írt cikket – is meg tudta őrizni méltóságát. Egy nyilas lap cikkírója azt rótta fel Petőnek, hogy az amerikai orvosok szakképesítésükhöz gyakorlatot szerezve, magyar anyákon, az ő kárukra végeznek műtéteket. Pető csupán a mai „oktatókórházat” valósította meg, ahol az így befolyt összegeket a kórház javára fordította. Eredetileg Pető indított pert rágalmazás miatt, de (a koholt perek idején) hamarosan ő ült a vádlottak padján. Az ellene felhozott vádpontok egyikét sem bizonyítva végül elengedték. Petőt az bántotta leginkább, hogy a kórház orvosai a tárgyalóteremben kénytelenek elfecsérelni az idejüket a betegek kezelése helyett. (A per után, a nyilasok elől a legendák szerint a Bakonyban, vagy az Alföldön lelt menedéket. Bujdosásakor használt pásztoröltözékét élete végéig őrizte.) Az, hogy többször is el kellett hagynia szeretett szombathelyi kórházát, amiért és ahol oly sokat tett, nemcsak sikeres pályáját tette tönkre. Bár „száműzetésében” Sárváron is sokan felkeresték, a mellőztetés, és hogy az 56 utáni rehabilitációk során hivatalosan nem követte meg senki, megtörte addigi munkabírását is. Nyugdíjazása után egy évvel, gyógyító munkájának ötvenedik évében, testileg és lelkileg meggyötörten, 1959. november 1-jén hunyt el.
Források http://www.vasiszemle.t-online.hu/1999/05/szell.htm http://www.vasiszemle.t-online.hu/2010/05/szell.htm http://www.vasiszemle.t-online.hu/1999/05/istvan.htm http://www.vasiszemle.t-online.hu/2004/05/tamas.htm Czompó Judit
Orvosok Lapja 43 2013 | 4
K ULT ÚR A
Akik a tollat nemcsak receptírásra használják Egyrészt rendhagyó, másrészt viszont egyáltalán nem meglepő ez a mostani kulturális ajánlat. Rendhagyó, mivel az alkotókat legtöbben nem az alábbi műveik alapján ismerik, fő hivatásuk ugyanis az orvoslás. Mégsem annyira szokatlan ez, hiszen az orvostársadalom számos tagja hagyományosan, „kiegészítő foglalkozásként”, művész is egyben.
Ha a hasnyálmirigy-sebészetről esik szó, orvosi körökben kikerülhetetlen dr. Flautner Lajos profes�szor neve, aki 2003-ig vezette az Országos Sebészeti Intézetet, egyben pedig az SE I. számú Sebészeti Klinikáját. Többen talán citálni is tudnak abból a több mint négyszáz tudományos dolgozatból, amelyet munkássága során a professzor publikált. Azt viszont kevesen tudják, hogy három éve Flautner Lajos ismét tollat ragadott, de valami teljesen mást vetett a papírra, mint amit megszoktak tőle. Az akkor 72 éves sebésztanár ugyanis megírta első szépirodalmi művét, a Yacht Club sziréneit. Ezt a novelláskötetet a közkedvelt Erzsébet királynéról („Sissyről”) szóló regény, az Erzsébet követte, amelynek alcíme elég sokat elárul a műről: titkok és szenvedély.
44
Orvosok Lapja 2013 | 4
A nemcsak a tudományos világban, hanem a szépirodalomban is termékeny professzor tavaly sem maradt adós az évi könyvével, Varázslat Toszkánában címmel újabb novelláskötetet jelentetett meg. A kötetben szereplő történetek tele vannak izgalmas kalandokkal, váratlanul kibontakozó szerelmekkel, vidám utazásokkal. A címadó novella például a toszkán vidék és Firenze titkát feszegeti, és arra is keresi a választ, hogy miért itt alakulhatott ki a művészetek bölcsője. A könyvben nevettető és érzelmes történetek sorakoznak – az egyiptomi múmiáktól az Odüsszeián át egészen az olasz szerencsejátékokig... A novellák között azonban vannak olyanok is, amelyeket a szerző alaphivatása ihletett: titkos klinikai történetek, amelyek
a sebészek mindennapi életébe nyújtanak bepillantást. Az egri Markhot Ferenc Kórház higiéniai osztályának dolgozói és betegei az idén márciusig valószínűleg mit sem tudtak arról, hogy a városuk barokk kori történetét is bemutató, fél éve megjelent Egy tucat esztendő című, neves gyógyítókról szóló regényt osztályvezető főorvosuk írta. Dr. Maszárovics Zoltán ugyanis egy művésznév mögé rejtőzött, Muhary Zalánként jelentette meg a könyvet. Akik nyomon követték az ismert egri infektológus-allergológus munkásságát, persze sejthették, hogy valami ilyesmire készül, hiszen örömmel ír, régóta osztja meg saját blogján gondolatait, és több előadást is tartott már a 18. századi orvoslásról. A főorvos azonban nem akarta összekeverni választott hivatását és hobbiját, ezért választotta az inkognitót, egészen márciusig, amikor végül is leleplezte magát. Az Egy tucat esztendő szereplői egyébként történelmi és fiktív alakok, akik a barokk kori Eger utcáin járnak-kelnek, politikai játszmákba keverednek. Az egyik valódi figura maga az egri kórház
K ULT ÚR A
névadója, Markhot Ferenc, a főszereplő Muhary József viszont fiktív szereplő. Ő Markhot doktor segédje, az ő szemén keresztül elevenedik meg a regényben a 18. századi város és a város alatti pincerendszer, a korabeli kórház, a püspöki palota vagy éppen a Ráctemplom. A történetben is összekuszálódnak a megtörtént és kitalált események: a főhős politikai és vallási játszmákba csöppen, mivel dúl a harc Egerben: az egyházak és szerzetesrendek éppen versenyre kelnek a sikerért, az elismertségért és a hatalomért. A háttérben gyilkosságok, pénz, gyémántok, háború és titokzatos iratok rejtőznek. A fiatal pszichiáternő, Belső Nóra két könyve áll legközelebb
Információ a MOK-tagdíj befizetéséről Tisztelettel tájékoztatjuk a kedves Kollégákat, hogy a MOK éves tagdíja 2013. január 1-jétől 27 600 Ft. A Magyar Orvosi Kamara közös tagdíjszámlája: CIB Bank: 11100104-19008501-37000004 A közleményben kérjük feltüntetni a tagdíjfizető orvos nevét és pecsétszámát!
valódi hivatásához, hiszen az Utak egymáshoz és az Utak egymástól igazi lélekboncolások. Mindkét könyv alapvetően a párkapcsolatokról szól, de míg az első az együttélés buktatóit elemzi, addig a második a szeretői viszonyokat analizálja. A könyv egyik recenzense szerint a pszichiáter bölcs, tapasztalatokban gazdag nőként és
anyaként, figyelmes elemzőként nyúl a témához. Anélkül beszél a „harmadikról”, hogy pálcát törne történeteinek hősei fölött, vagy példájukat említve maga akarná megmondani, mi helyes, és mi nem az. Számtalan oldalról közelítve igyekszik kideríteni, párkapcsolataink mely szakaszában bukkanhat fel a „szerető”, milyen szükségleteket elégíthet ki egy efféle kapcsolat, milyen hiányokra lehet gyógyír, mely feltáratlan, személyiségbeli problémáinkat hozhatja felszínre. Mikor szükségszerű a megjelenése, milyen jelekből következtethetünk a „harmadik” jelenlétére, mikor rombol, és mely esetekben lehet építő. Bernáth Bea
A tagok a tagdíjat a MOK közös tagdíjszámlájára fizethetik be – havonta átutalással vagy bérlevonással, havi egyenlő részletekben az esedékes hónap 10. napjáig – félévente átutalással, két egyenlő részletben a tárgyév március 31. és szeptember 30. napjáig – évente egy összegben átutalással, a tárgyév március 31. napjáig
Orvosok Lapja 45 2013 | 4
a nno
Anno– Áprilisbanörtént 155 éve, 1858. április 19-én Budapesten megszületett ifj. Bókay János gyermekgyógyász, egyetemi tanár. Édesapja, id. Bókay János – aki nem mellesleg a himlőoltás országos irányítója volt – igazgatta a Stefánia Gyermekkórházat, vezetése alatt 1833-ra az intézmény már 144 férőhellyel bírt. Itt kezdte el pályafutását – apja áldozatos munkáját folytatva – az 1880-ban megkapott orvosdiplomával a zsebében az ifjabb Bókay, akinek a nevéhez nemcsak a hazai csecsemővédelem és a gyermekek kórházi ellátásának megszervezése, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának (1923), valamint az Orvosi Hetilap Gyermekgyógyászati mellékletének megalapítása fűződik, hanem a varicella (bárányhimlő) és a herpes zoster (övsömör) közti kóroktani összefüggés kimutatása és a poliomyelitis kórtanának (Heine-Medin-kór, gyermekbénulás) tisztázása is. A rettegett betegség, a diftéria intubációs kezelését, majd a szérumgyógyítását ifj. Bókay János vezette be, majd – nemzetközi felkérésre – a Behring-féle védőoltás hatását is ellenőrizte. (Mint köztudott, Magyarországon a torokgyík egykor igen sok áldozatot követelt, Mikszáth Kálmán fia, János is e betegség miatt halt meg.) A Stefánia Gyermekkórház főorvosi teendői mellett, 1885-től a gyermekgyógyászat magántanára, hét évvel később pedig rendkívüli tanára lesz, majd 1907-től (a tanszék megszervezésétől) egészen nyugdíjazásáig a budapesti Pázmány Péter egyetem oktatója. A pediátria az ő működése idején lett kötelező szigorlati tantárgy. Az oktatás mellett különféle bizottságokban is tevékenykedett, többek között az első világháború utáni amerikai gyermeksegélyezési
46
Orvosok Lapja 2013 | 4
akció magyarországi irányításában elnökösködött, valamint a gyermekgyógyászat külföldön is elismert szaktekintélyeként tagja volt a lipcsei Jahrbuch für Kinderheilkunde című kiadvány négytagú szerkesztőbizottságának. (70. születésnapja tiszteletére a Deutsche Gesellschaft für Kinderheilkunde 38. összejövetelét Budapesten rendezték.) 1923-tól lett ifj. Bókay az MTA levelező tagja, rengeteg elfoglaltsága mellett az írásra is szakított időt. A csecsemők gyomor- és bélbántalmai című könyve 1897-ben, a Gyermekkórházi vénygyűjtemény pedig 1900-ban jelent meg. Flesch Ármin és Bókay Zoltán szerzőtársaival írt kötete (A gyermekorvoslás tankönyve) 1912-ben látott napvilágot először, amit további három (1916, 1921, 1925) kiadás követett. A gyermekorvostan történetének megírása mellett ifj. Bókay (aki maga is muzsikus volt, nemcsak zenekedvelő) több neves komponistáról is írt (Haydn emlékezete, 1906), műveiben foglalkozott Mozart halálának körülményeivel és Beethoven fülbajának eredetével, illetve a világ híres zeneszerzőinek koponyáival. A magyar csecsemő- és gyermekgyógyászat kiemelkedő alakjának Az orvosi és zenei kettős képességről és néhány kettős képességű orvosról című írása halála előtt négy évvel 1933-ban jelent meg. 184 éve, 1829. április 26-án született Christian Theodor Billroth német sebész, a modern gyomorsebészet megalapítója, aki svéd és német tanulmányok után 1852-ben Berlinben vette át az orvosi diplomáját, majd medikusi képzését tökéletesítendő számos neves európai
egyetemre (Bécs, Prága, Párizs, London) látogatott el. Visszatérve Berlinbe, először Carl von Langenbuch tanítványa volt, később az Allgemeines Krankenhausban (bécsi főkórház) fősebészként dolgozik, és mint a Bécsi Egyetem sebészprofesszora oktatja a sebészet új generációját, akik között ott volt Jan Mikulicz-Radecki és William Halsted is. Az első nyelőcsőműtét (1871), majd az 1873-as gégeműtét mellett egy rákos daganat miatt elvégzett sikeres gasztrektómia (1881) tette világhírűvé a német sebészt, aki 1890-ig 41 ilyen műtétet hajtott végre, amelyből 19 végződött sikerrel. A legenda szerint a sebészt majdnem megkövezték Bécs utcáin, az első sikertelen gyomorcsonkolása után. A katonai sebészet iránt is érdeklődő (egykor Weissenburgban és Mannheimben is dolgozó) remek sebészi képességgel megáldott Billroth számos könyvet és tanulmányt írt a sebészet és a patológia tárgyában. A Die allgemeine chirurgische Pathologie and Therapie című, 1863-ban írt munkája több kiadásban és nyelven is megjelent. A sebészet mellett Theodor Billrothnak a zene volt a másik szenvedélye. Kiválóan zongorázott és valódi hegedűvirtuóz volt. Számos híres (publikálás előtti) Brahms-mű szólalt meg azokon a zenei esteken, melyeket Billroth saját házában rendezett, közeli barátja, Johannes Brahms tiszteletére. A zeneszerző vonósnégyest (C-moll vonósnégyes, op. 51, No. 1) is dedikált a neves gyomorsebésznek, aki 1894. február 6-án hunyt el Abbáziában.
Czompó Judit
A PRÓHIRDE T ÉS
A Stanwood Medical Services Ltd. angolul beszélő családorvosokat keres írországi tevékenységre. Munkavállalás előtti orientációs kurzus, kiváló anyagi juttatások. Rövid és hosszú távú szerződések. Jelentkezését és önéletrajzát Sarah Ellis várja: e-mail:
[email protected], telefon: +353 74 9732924. www. stanwoodmedicalservices.com Dél-Pesten házi gyermekorvosi praxis eladó. +36 20 209 6327 53/178/78 független, sportos orvos keres csinos, 45 körüli, hasonló, nem dohányzó orvosnőt, jogásznőt tartós kapcsolat céljára Szolnok, Cegléd vonzáskörzetében. (
[email protected])
Üzemorvosi rendelő Budán teljes berendezéssel – kiküldetés miatt – sürgősen, 1,9 M-ért eladó. +36 30 9212-418 Endokrinológus közreműködő szakorvost keres a Róbert Károly Magánklinika heti 4-6 órai rendelési időre. Elvárások: inzulinrezisztencia gyógyításában szerzett legalább 3 éves gyakorlat. Előnyt jelent a fertilitási endokrinológiai érdeklődési kör. Jelentkezésüket az arany.hajnalka@robertklinika. hu e-mail címre „endokrinológus” jeligével küldjék meg. Északnémet kisvárosi klinikára keresünk pulmonológus szakorvost. Főorvosi státusz, kiemelt bérezés, hangulatos kisvárosi
Több száz álláslehetőség orvosoknak Németországban, Svájcban, Skandináviában, Szaúd-Arábiában és Franciaországban. Jelentkezzen most!!! Telefon: +36212525293 E-mail:
[email protected], www.MeJobs.eu Franciaországi ÜZEMORVOS és SZEMÉSZ állás www.kulfoldiorvosallas.hu, Szép Ferenc +36 30 970-7474,
[email protected] Szent Gellért Benőtt Köröm Ambulancia. Telefon: +36 30 220 21 13. Gyógyítás Boér módszerrel, garanciával. családbarát környezet. Jelentkezés:
[email protected] Háziorvosi praxisba, német nyelvtudással orvost keres. Dr. A. Stadtmüller. Tel: 00491721423501
Hyundai tavaszi raktári akció a Magyar Orvosi Kamara tagjai részére 2013 I. félév i30/i30 Wagon
Elantra
i40
ix35 (kivéve: Life)
ix35 2.0 CRDi HP 4WD M/T
ix35 2.0 CRDi HP 4WD A/T
ix35 Premium Limited Edition 2.0 CRDi HP A/T
15,5%
20,5%
23%
10%
12%
14%
15,5%
Kitételek: - Egyedi ajánlatunk és kedvezményeink kizárólag a magyarországi készleten lévő itt felsorolt modellekre érvényesek! - Elantra esetén kedvezményeink Life és Comfort felszereltségű manuális váltóval szerelt modellekre érvényesek - a feltételek változtatásának jogát a Hyundai Holding Hungary Kft fenntartja magának - kedvezmények a MOK igazolvány felmutatásával vehetők igénybe - kedvezményeink az aktuális bruttó Listaárból számolva érvényesek - az itt megadott kedvezmények más akciókkal illetve limitált modellekkel (pl.: i20 „Color Limited Edition”) nem vonhatók össze.
JOGI TANÁCSADÁS Értesítjük kamarai tagjainkat, hogy szakmai szabályszegés miatt indított polgári és büntetőjogi ügyekben díjmentes tanácsadást biztosítunk erre a jogterületre szakosodott jogász kolléga közreműködésével. Előzetes bejelentkezés a Magyar Orvosi Kamara titkárságán, a (06-1) 302-4140-es telefonszámon. OPEL MAGYARORSZÁG KFT. A márkakereskedések az Opel modellekre az alábbi kedvezményeket adják: Corsa Essintia, kivétel Corsa Essentia 1.0 légkondicionálóval 15,5%, Corsa Essentia, kivétel Corsa Essentia 1.0 AC és Essentia plusz csomaggal 17,5%, Corsa Color Edition metál fénnyel 15,5%, Corsa Enjoy/Cosmo légkondicionálóval 17,5%; NG Meriva Selection 2 helyi csomaggal 10,5%; NG Meriva Enjoy/Cosmo légkondicionálóval 13,5%; Astra Classic III. légkondicionálóval 20,5%; Astra Classic III. Business Edition légkondicionálóval
25%; NG Astra 15%; Zafira Essentia légkondicionálóval 23,5%; Zafira Enjoy 25,5%; Zafira Cosmo 27,5%; Insignia 20,5%; Corsa Van légkondicionálóval 12,5%; Corsa Van Business Edition 16,5%; Combo légkondicionálóval 17,5%; Combo Business Edition 20,5%; Vivaro 15,5%; Movano 14%. Az ügyfélkedvezmények visszavonásig érvényesek, valamint az Opel Magyarország Kft. fenntartja a jogot, hogy árfolyamváltozás esetén és üzletpolitikájának megfelelően listaárain és kedvezményein változtasson. HONDA ÉLES KFT. Új gépkocsi vásárlása esetén kérje egyedi akciós ajánlatunkat. Szervizmunkáknál az alkatrészekből 10%, a munkadíjból 15% engedmény, kivéve a biztosítási káresemények (1106 Budapest, Jászberényi út 38., telefon: (06-1) 262-1340, (06-1) 260-6853; e-mail:
[email protected]). HONDA ALBA KFT. Honda Alba Kft. a MOK-tagoknak új gépkocsi vásárlásakor egyedi kedvezményt, a gyári kiegészítők árából 10% engedményt biztosít. Várjuk megtisztelő érdeklődésüket: 8000 Székesfehérvár, Kadocsa utca 59. Telefon: (06-22) 500-986, fax: (06-22) 500-987, e-mail:
[email protected]. T-Mobile exkluzív ajánlata a MOK-tagoknak A Magyar Telekom a MOK kamarai tagjainak nyújtott szolgáltatási kedvezményeket 2012. júniusától kiterjesztette a T-Home szolgáltatásokra is. A részletek
megismerhetőek a mok.hu-n, és a Magyar Telekom és partnerei üzleteiben. Vodafone egyéni ajánlata a MOK-tagoknak. Részleteket a www.mok.hu oldalon talál. Az IBUSZ vállalja, hogy a Magyar Orvosi Kamara tagsági igazolvánnyal igazolt munkatársai, valamint velük azonos foglalásban szereplő hozzátartozóik (házas- vagy élettárs, gyermek, szülő) részére 5–10% kedvezményt biztosít. Részletek a www.mok.hu oldalon. Soproni Hotel Fagus**** szálloda a MOK tagjai részére 10% kedvezményt biztosít a mindenkori csomagárból (ünnepi és last minute ajánlatokra is). A részletek megtalálhatóak a www.mok.hu oldalon.
MOK-megállapodások
OPTIMUM LÁTÁSJAVÍTÓ LÉZERKÖZPONT Lézeres látásjavítás MOK-tagoknak 30% kedvezmén�nyel! Nálunk az orvosi garancia nem extra szolgáltatás, hanem a kezelések természetes velejárója! Kérje ingyenes tájékoztatónkat a rövidlátás, távollátás és astigmia megszüntetéséről a (06-1) 275-5590-es telefonszámon vagy látogasson el a www.optimuminfo. hu weboldalra. Optimum Látásjavító Lézerközpont. Az éleslátás helye: 1124 Budapest, Fodor u. 77. Telefon: (06-1) 275-5590; e-mail:
[email protected]; web: www.optimuminfo.hu.
SZAKFORDÍTÁS A LinguaMED Egészségügyi Fordító Iroda 10% kedvezménnyel vállalja a külföldi munkavállaláshoz szükséges dokumentumok szakfordítási feladatainak elvégzését. Felvilágosítás és megrendelés: LinguaMED 2001 Kft. 1042 Budapest, Árpád út 7–11. Telefon, fax: (06-27) 630-967, (06-20) 395-3625, e-mail: info@linguamed. hu, honlap: www.linguamed.hu. FIAT MAGYARORSZÁG KFT. 6–10% kedvezmény (modellenként változó) az ország területén bármelyik Fiat márkakereskedésben. 1123 Budapest, Alkotás utca 53. MOM Park. Telefon: 458-3100; internet: www.fiat.hu
Orvosok Lapja 47 2013 | 4
SP ORT– ORVO S
Az orvosi világjátékok első magyar aranyérme Dr. Kasza Géza sportorvos-háziorvos maga mutat példát betegeinek, mert vallja: a tudomány, a sport, a művészet: értékek.
kongresszuson zombori kollégák jelzik az orvosi világjátékok megrendezését, ami 1978 óta él. 1977ben a „Le Quotidien du Médecin” című francia orvosi lap szerkesztője, Liliane Laplaine-Monthéard
Minden Szegedhez kötődik, állandó lakóhelyem Kehidakustány. 1948-ban édesapám a SZUÉ-ba vitt, és az uszoda szagát azóta is érzem, persze a móravárosi focipályán is jól éreztem magam. Az uszoda világa és a csodálatos versenyek, vízilabda-mérkőzések felejthetetlen emlékeket hagytak. A Szegedi Kinizsi, majd az egyetemi évekig SZEAC versenyzője voltam, országos úttörő bajnok, közte sok-sok verseny és bajnokság győztese, és végül országos szenior bajnok 50 m pillangón. 1966-ban kiváló barátokkal és kollégákkal végeztem a SZOTÉ-n, többszörös szakorvos vagyok, az Országos Sportegészségügyi Intézet sportorvosaként dolgozom, valamint Homorúdon mint háziorvos. Feleségem Magyar Emese nyugdíjas védőnő, aki hivatásának kiválója volt, aki az erő és a szépség. Három sikeres gyermek, hat unoka. 1988-ban dél-alföldi orvosi
A YU Masters 2001 nemzetközi úszóbajnokság 100 méteres pillangó győzelme után, Szabadkán
48
Orvosok Lapja 2013 | 4
Az első magyar aranyérem átvételekor Krétán, 1991ben
asszony fejében merült fel, hogy az Olimpia szellemében olyan sportrendezvényt kellene rendezni, ahol az egészség és a sport kézzelfoghatóan összekapcsolódik, az orvosok példát mutatnak az egészséges életmód gyakorlásából,
Az uszodában 50 m-es pillangóúszásban leadtam a nevezésem, és nagy meglepetésre meg is nyertem az első magyar aranyérmet,
SP ORT– ORVO S
Kamarai díj átvétele
ráadásul sportorvosi kérdésekből szóló szimpóziumokon is részt vehetnek, barátságok, tudományos kapcsolatok születhetnek. Dr. Péter Árpád, felsőszentiváni kollégánk meg is szervezi a körzeti orvosok labdarúgó csapatát, megalakul a labdarúgó orvosok baráti köre. Három év után 1991-ben
részt vettünk a Kréta szigetén rendezett világjátékokon, ahol még én is labdához jutottam kisegítőként. Az uszodában 50 m-es pillangóúszásban leadtam a nevezésem, és nagy meglepetésre meg is nyertem az első magyar aranyérmet, amelyről a Nemzeti Sportot dr. Csiák Gyula barátom tudósította, aki meg is írta a „Világverő magyarok” c. könyvében a sokéves történetet.
Van egy tanács, amellyel életkortól függetlenül, gyakorlatilag minden páciensem ellátom. MOZOGNI KELL!
Előadás Sarasotában: „The benefits of regular mooving in senior age”
Szól a nóta: „Sólyom madár rakja fészkét egy sziklán”
Azóta 17 aranyérem tulajdonosa lettem, számtalan nagyszerű barátot szereztem, valamint nagy örömömre sikerült Korpási András Montrealban élő szegedi barátomat is beszervezni, aki sikert sikerre halmozott magyar színekben az úszóversenyek alkalmával. Nótázó sportorvosnak is hívnak, mert rengeteg magyar nótát és erdélyi balladát ismerek. Riskó Géza, az MTV sportfőszerkesztője sok-sok írást közölt az orvosi példamutatásról, ezzel kapcsolatban tartottam előadásokat a magyar sportorvosi kongresszusokon és az amerikai-magyar orvosi társaság sarasotai kongresszusain, angol nyelven – ebben dr. Koller Ákos, a POTE korélettani intézetének professzora, sportbarátom segített.
Van egy tanács, amellyel életkortól függetlenül, gyakorlatilag minden páciensem ellátom. MOZOGNI KELL! Egy sincs köztük, aki ne venné hasznát az ő esetében legintenzívebb rendszeres testedzésnek. Egy gyógyító számomra csak akkor hiteles, ha önmaga is jó példát mutat, nemcsak beszél az egészségről, de maga is követi az egészséges életmód elveit, amelyekre az embereket igyekszik rábeszélni. Tanácsaim lényege az örömteli stresszűzés: jól elfáradunk, kimozogjuk magunkból a feszültséget, utána leülünk egy jót beszélgetni. Tökéletes program. A hosszú és egészséges élet titkát nem csak a génjeink őrzik. Egyedül rajtunk múlik, hogyan alakítják testünket a múló évek. Saját legelemibb érdekünk, hogy tartalmas és boldog életünket az emberi kor legvégső határaihoz közelítsük, és ne hajlott hátú, sántikáló, minden segítségre rászoruló, gyógyszereken vegetáló aggastyánok módjára csoszogjunk a végzetünk felé. Az élet ugyanis gyönyörű, élvezzük szépségét minél tovább. Ezért dacolj a koroddal, mozogj és tovább élsz! Soha nem késő elkezdeni!
Dr. Kasza Géza
Orvosok Lapja 49 2013 | 4
Itt élünk. Itt kutatunk. Itt fejlesztünk. www.richter.hu
Évszázados felelősséggel az egészségért