ahol érték a hulladék
komposztálási
napló
A KONYHÁBAN MARADÉK, A KERTBEN ÉRTÉK Komposztálási útmutató A háztartásban keletkező szemét nagyjából 30%-a komposztálható szerves anyag, amely elsősorban konyhai és kerti hulladékból áll. Ha nem gondoskodunk ennek megfelelő hasznosításáról, akkor jelentős mértékben nő az elszállítandó és lerakandó szemét mennyisége. A hulladéklerakóba kerülő szerves hulladék – oxigén hiányában – nehezen bomlik le, s mivel itt összekeveredik sok más hulladékkal, már sosem lesz belőle tiszta termőtalaj. Van azonban jobb megoldás! Szeretnénk Olvasóinkkal megismertetni a komposztálás fortélyait, és a komposztáló ládát átvevőket pedig megkérni arra, hogy vezessék rendszeresen a füzet közepén található komposztálási naplót. Mit és miért komposztáljunk? A komposztálással jelentősen csökkenthető a háztartásunkból elszállított és lerakóban elhelyezett szemét mennyisége. A komposztban található humusz hasznos a kertünk és a növényeink számára, mert javítja a talaj szerkezetét, valamint víz-, tápanyag- és hőháztartását is. Továbbá növeli a talajlakó élőlények aktivitását, erősíti a növények immunrendszerét és kiváltja a műtrágyák használatát. Annak azonban, hogy mi kerülhet a komposztládába, szigorú szabályai vannak.
Komposztálóba való anyagok: • elszáradt virágok • összeaprított ágak, gallyak • lehullott gyümölcsök • faforgács, fűrészpor • lenyírt fű, kerti gyomok, szalma • falevelek • zöldséghulladék • tojáshéj • kávézacc, tea és teafilter • elszáradt virág, virágföld • növényevő kisállatok használt, ürülékes alma • kis mennyiségben selyempapír, tojásdoboz feldarabolva
Nem komposztálandó anyagok: • fertőzött, beteg növények • déligyümölcsök héja • húsevő állatok alma • ételmaradék, hús, csont • szintetikus és nem lebomló anyagok (műanyag, üveg, cserép, fém) • festék, lakk, olaj- és zsírszármazék • veszélyes, magas nehézfémtartalmú anyagok (nagy forgalmú utak mellől származó növényi hulladék, fű, falevél, elem, akkumulátor)
Komposztálni egyszerű A komposztáláshoz nincs szükség sok eszközre. A legfontosabb természetesen a komposztláda, amelyet a Dél-Balatoni Regionális Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás bocsátott az igénylők rendelkezésére. Ez könnyen összeállítható, közel 1 köbméter űrtartalmú, 100%-ban újrahasznosított polipropilénből készült fedeles láda, amelynek lyukacsos fala biztosítja a megfelelő oxigénellátást, az alsó nyílás pedig a kész komposzt egyszerű eltávolítását. Kell továbbá egy ágvágó és egy metszőolló az ágak és a nagyobb méretű anyagok aprításához, illetve egy kerti villa vagy ásó a komposzt forgatásához. Ha ezek rendelkezésünkre állnak, a siker már csak rajtunk múlik. A komposztláda számára az ideális hely egy félárnyékos sarok vagy szeglet a kertben. Amennyiben ez nem lehetséges, helyezhetjük betonfelületre, aszfaltra vagy járólapra is. Ebben az esetben béleljük ki papírral, gal�lyakkal, hogy a lebontáshoz szükséges élőlények megtelepedhessenek. Tanácsos olyan helyet választani, amelyik például a konyhából könnyen megközelíthető.
Komposztálási napló minta
Minta Endre
Név: .......................................................................................................................................................
Ádánd, Posta utca 16.
Lakcím: ................................................................................................................................................ Dátum
Ládába tett anyag
2015. 08. 01. lenyírt fu, falevelek konyhai zöldséghulladék, tojáshéj, teafilter kerti gyomok, 2015. 08. 7. hulló alma konyhai zöldséghulladék, 2015. 08. 10. kávézacc
2015. 08. 5.
Ládába tett anyag mennyisége
Megjegyzés
1,5 kg 2 kg
túl nedves volt, tettem rá faforgácsot
2,5 kg 1 kg
megforgattam a tetejét
Komposztálási napló Dátum
Név: ....................................................................................................................................................... Lakcím: ................................................................................................................................................ Dátum
Ládába tett anyag
Ládába tett anyag mennyisége
Megjegyzés
Ládába tett anyag
Ládába tett anyag mennyisége
Megjegyzés
A komposztálás ábécéje A komposztálandó anyagokat rétegesen, keverve rendezzük el a ládában. Az aprított, nagyobb gallyakat rakjuk legalulra, majd erre jöhetnek a különféle zöld javak. A nedves és száraz, illetve a szén- és nitrogéntartalmú anyagok ideális arányára ügyelnünk kell. A túl sok nedves hozzávaló (fűnyesedék, zöldség, gyümölcs) „eredménye” sáros, bűzös massza. Ezt kell ügyesen ellensúlyoznunk száraz ágak aprítékával, száraz szalmával, kávézaccal, tiszta fahamuval, száraz falevelekkel. A rovarokat és a rágcsálókat csalogató anyagokat a komposztáló ládába helyezés után érdemes befedni földdel, vagy a már bent lévő anyaghoz keverni. A komposztálódás beindítására és elősegítésére időnként adhatunk a komposzthoz egy lapát kerti földet, kőport vagy már korábban érett komposztot. Ez gyorsítja az érési folyamatot. A komposztnak és a benne élő parányi lényeknek nedvességre van szükségük, ezért félárnyékos helyet válasszunk a komposztálónak. Ha nyáron mégis kiszáradna, egy vödör vízzel újra megnedvesíthetjük. A túlzottan nedves komposzt sem ideális, mert a hézagokat kitöltő víz gátolja a szellőzést, így rothadási folyamat indulhat be a komposzt belsejében. Az állandóan nedves környezetet a giliszták sem kedvelik, pedig rájuk nagy szükségünk van. Ősszel, a lombhullatás idején sokan esnek abba a hibába, hogy túl sok száraz adalékot tesznek a komposztba, az avar azonban nem termel elég nitrogént ahhoz, hogy a lebomláshoz szükséges hőfolyamatot aktiválja. Ilyenkor is nekünk kell gondoskodnunk a nedvesebb anyagok hozzáadásáról.
FONTOS!!! Az őszi avart semmi esetre se égessük el! A legtöbb településen már tiltott az égetés, sokkal energiatakarékosabb, ha komposztáljuk vagy a bokrok alá seperjük a leveleket. Esetleg ki is száríthatunk egy adag levelet, hogy azzal takarjuk érzékeny növényeinket a téli fagyok elől. Ősszel a komposztláda fedelét zárjuk le, mert ez elősegíti a komposzt bemelegedését, megakadályozza a kiszáradását és csökkenti a nagy esők alkalmával tapasztalható tápanyag-kimosódást. A komposzt „beéréséhez” akár egy-két évre is szükség lehet, de az érési folyamat alatt is rakjunk újabb zöldhulladékot a komposztra, hiszen az alsó kiszedő nyíláson folyamatosan tudunk komposztot vételezni, és kell az utánpótlás is. Amikor úgy látjuk, hogy az érési folyamat befejeződött, nyissuk ki a láda alján található ajtót, és kerti villával vagy ásóval kotorjuk ki a kész komposztot. Durva rostával válasszuk szét a morzsás szerkezetű humuszos komposztot az épen maradt növényrészektől, nagyobb daraboktól, és már vihetjük is a hasznos tápanyagot a kerti ágyásokba vagy virágcserepekbe. Ügyeljünk arra, hogy a túl friss komposzt kiégetheti a növényt, ezért először győződjünk meg arról, hogy komposztunk elég érett-e. A kész komposzt egyik ismertetőjele, hogy finom, morzsalékos anyag, amelyben már nem hemzsegnek az élőlények. Ha szorgalmasan és rendszeresen végezzük a komposztálást, nagy hibát nem követhetünk el, és nincs is annál csodálatosabb érzés, mint amikor a saját magunk által készített termőtalajt terítjük kedvenc növényeink alá!
Tévhitek
fenyő tűlevél
diófa levele
felmagzott növények
toboz
Sokan azt gondolják, hogy bizonyos anyagok – pl. a diófa levele, a fenyő tűlevele, toboza, a felmagzott gyomnövények vagy a fertőzött növényi részek – nem komposztálhatók, pedig igen, csak hosszabb idő és gondosabb keverés szükséges hozzá. A gyommagok a komposztálás hőszakaszában (kb. 60 fokon) ártalmatlanná válnak, lebomlanak. Egyedül a fertőzött növényi részeket hagyjuk ki a komposztálóból! A falomb lassabban bomlik le, de ha magas nitrogéntartalmú anyaggal - pl. fűnyesedék, konyhai hulladék – keverjük, és kivárjuk a megfelelő érési időt, akkor a lomb sem okozhat problémát. Sokan úgy vélik, hogy a komposztálás káros, mert a komposzt tele van kártevőkkel, pl. cserebogárpajorral. A megfelelően kezelt komposztban a hasznos szervezetek találják meg létfeltételeiket, nem pedig az élő gyökerekkel táplálkozó talajlakó kártevők. A komposztban megtelepedő rózsabogárpajorok, pinceászkák, hangyák és más ízeltlábúak jelentősen meggyorsítják az érést, és a mikroorganizmusok számára feltárják a nehezen hozzáférhető darabokat is.
sikeres komposztálásT és örömteli kertészkedést kívánunk!
További információk: www.somihulladek.hu Dél-Balaton és Sióvölgy Nagytérségi Szilárdhulladék Kezelési Konzorcium működési területén a Somi Regionális Hulladékkezelőtelep fejlesztése KEOP-1.1.1/2F/09-11-2012-0006 Ez a kiadvány újrahasznosított papírra készült. Ha elolvasta, és nincs már rá szüksége, kérjük, tegye a többi külön gyűjtött papírhulladék közé!