Agota Sandorfy Szombat esti láz

Agota Sandorfy – Szombat esti láz Pru és Clive vaksötétben találkoztak, ami nem akadályozta őket, hogy azonnal egymásba szeressenek a háború kellős közepén. (Eric Knight: Légy hű magadhoz) A magánbuli javában zajlott, mire valamivel éjfél előtt a házhoz ért. Belesz Beleszimatolt a száraz téli levegőbe, bár hang alig szivárgott ki, mégis érzékelni leh lehetett a bent dühöngő ritmust. Szinte vibrált a környék. Érezte a zsigereiben, hogy valami különleges fog történni ma este. Alig talált parkolót: – Ez jó jel – gondolta – bizonyára telt ház van. A kopogásra kiszólt egy türelmetlen női hang: – Mit akar? – Ide kaptam meghívást… – Itt magánjellegű rendezvény folyik, téves címet kapott… – Nem Melodie bandája játszik? – tette be a lábát az ajtórésbe. – Ja, az más! – szélesre tárult az ajtó és a nő máris nyúlt a kabátért: – Erre tessék! – közben végigmustrálta a fiatalos, középkorú, fehér nő elegáns öltözékét és alig hallhatón csettintett a nyelvével. A ház alagsorában csak egy nagy termet alakítottak ki. Itt, a félhomályos h hőségben hullámzott a tömeg a buja, vad zenére. Egy gombostűt sem lehetett volna leejteni a táncolók közé, olyan szorosan mozogtak egymás mellett. Ana villámgyorsan körülnézett egy kis is helyet keresett, ahova beállhat… Tudta, hogy amint az ajtó becsukódik mögötte, teljes lesz a sötétség…

http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 1

Minerva Capitoliuma 2016.01.

Sikerült a fal mellett tapogatózva megállapodnia. Abban a pillanatban me megfordult a már ott táncoló alak és egymás karjaiban találták magukat. Mivel a beszélgetés is lehetetlennek bizonyult, megadóan együtt mozogtak az árral. Kezüket olyan tökéletes összhangban futtatták végig egymáson, mintha egész életükben ismernék a másikat. – Szóval nem csalt a megérzésem – suhant keresztül Ana fején a gondolat, aztán a riadalom: – Mi lesz, ha mégis egy ocsmány alakkal futottam össze? Hogyan szabadulok tőle? Késő bánat, mert ekkor megállt az idő és mire hajnal felé megszűnt a zene, alaposan összegabalyodtak. Észre sem vették, hogy megritkult a tömeg. – Éhes vagy? – kérdezte a férfi, és Ana hirtelen farkaséhes lett! – Gyere, együnk! – és máris vonszolta felfelé a sötét lépcsőn. A konyha hom homályában végre szemügyre vették egymást. A szikár, izmos, csillogó bőrű férfin legalább annyira vakított a hófehér póló, mint hibátlan lan fogsora. Hatalmas mosolya teljesen rabul ejtette Anát, úgy látszott megtalálták egymást… Innentől kezdve elválaszthatatlanok voltak. Elkezdődött számukra a “szombat esti láz” amikor a zene és tánc kimosta belőlük az előző hetet és feltöltődtek a következő ező heti munkára. Barátaik és családjaik számítottak rá, hogy ham hamarosan esküvő lesz, vagy legalábbis összeköltöznek… mégsem történt úgy. Hiába egyeztek az élet dolgaiban, hiába bolondultak egymásért, hiába főztek közösen, szórakoztak együtt, valami nem stimmelt. mmelt. Egy országban, de két külön világban nőttek fel. Ana ösztönösen, csupán törődésből, féltésből kérdezgette: – Hol voltál? Mikor találkozunk? Alex mindezt félreértette és számonkérésnek vette. Nem értette, Ana miért nem hisz neki, hogy csakis őt szereti, akkor is, ha esetleg elkalandozgat. A legfontosabb tényező hiányzott a kapcsolatból, a kölcsönös hűség. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 2


Ana elképzelni sem tudta, hogy párját akár futólag is, mással megossza. Alex elképzelni sem tudta, hogy innentől fogva lemondjon minden más n nőről. Néhány év múlva futólag találkoztak és hamarosan kiderült, hogy egyikük sem boldog a helyzetével. Alex feleségül vette a gyermeke anyját, Ana soha nem ment férjhez, bár bőven lett volna kérője. Visszavárta álmai hercegét, pedig a szíve legmélyén tudta, hogy nem tudná, nem is akarná, a kapcsolatot feléleszteni. Ami velük történt, az úgy volt szép és megismételhetetlen. Csend borult az öregotthon hatalmas kertjére, a sétálók már mind bementek, csak egy páros maradt a padon üldögélve. Az ápoló mosolyogva szemlélte, ahogy a vékonyka öregasszony és a mindig vidám lovagja védőn átölelték egymást: – Nem is rokonok, ki tudja mi köti őket egymáshoz… – tűnődött. Alex hófehér haja szinte világított a holdfényben. Réges–régen n rájött, hol lett volna a helye és most, hogy végre megtalálta, hűséges marad hozzá a végsőkig. Megbéké Megbékélten vigyázza újra megtalált boldogságát. Az sem zavarja, hogy Ana ártatlan mosollyal, naponta rákérdez: – Bemutatkozna végre, kedves fiatalember?

Agota Sandorfy



Bábikné Gyovai Anita – Hova születni tudni kell Sharon és Jack sokat ugratták egymást. Sok mindenben különböztek, mégis tökéletes párt alkottak. Jól kiegészítették egymást. Sharon színházba szer szeretett járni, Jack a jazzre szavazott. Sharon n a régiségeket kedvelte, míg Jack a modernt. Akármi is történt, az élet nehéz pillanataiban mindig ott voltak egymásnak, és csak ez számított. Jack mindig azt emlegette, hogy következő életében is a nő mellett fog lenni. Sharon mindig kinevette, nem hitt az e fajta dolgokban. Az utóbbi időben azonban valami megváltozott. Jack egyik napról a másikra elvesztette állását, míg Sharont előléptették, így sokkal többet dolgozott, mint annak előtte. Nem jutott idő egymásra, elmaradtak a romantikus vacs vacsorák és a meghitt beszélgetések. Sharon korán kelt. Időben be kellett érnie a munkahelyére, mert fontos sze szerződést írnak alá egy fontos céggel. Elő kell rá készülnie. Sokkal körülteki körültekintőbbnek kell lennie, mint máskor. Nem hibázhat. Most nem. Lefőzte sebtében a kávéját, át, gyorsan bekanalazta müzlijét, majd belebújt ke kedvenc zöld ruhájába. Egy szolid sminket és a ruhájához illő ékszert választott. Csinos volt. Elégedett volt a látvánnyal. Egyáltalán nem látszottak rajta az évek. Jó néhányat letagadhatott volna belőle. Hajaa már kezdett őszülni, de hajfestéke ezt jól leplezte. Arcát halványan barázdált ráncai keretezték. Nem túl feltűnően, de jelezték az idő múlását. Ezt az utóbbi öt évben szerezte. Amióta Jack elment.

Sharon keményen dolgozott, hiába nem tartozott már a fiatalok atalok közé, nagyon megbízható volt. Szívesen segített kollégáinak, akik szerették és elismerték. Remek kondíciónak örvendett, nem hiába járt jógázni barátnőivel. Idősebb lánya Suzan, messze élt tőle férjével és az iker fiúkkal. Ritkán látta őket, így nagyon on segíteni sem tudott nekik. Kisebbik lánya Betsy viszont itt él http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 4


a városban, négy sarokra tőle. Sokat találkoznak, főleg mióta kiderült, hogy a lány babát vár. Betsy férje elfoglalt üzletember. A születés várható időpontj időpontjában éppen üzleti úton lesz, így Betsy etsy Sharont kérte meg, hogy legyen ott vele a számára olyan fontos pillanatban. Sharon boldogan vállalta a feladatot.

***

–Vissza kell mennem, kérlek! –Nem lehet. Nincs még itt az idő. –De nekem muszáj visszamennem. –Nem segíthetek, értsd meg. Miért erőlteted ennyire? –Nem mondhattam el neki, hogy mennyire szeretem…

*** Hajnal kettő óra. Betsy telefonja ébreszti Sharont. Itt az idő. Sharon gyorsan összekapja magát és már indul is a lányért. Szerencsére az utakon nincs nagy forgalom, így időben érnek a kórházba. Sharon kissé ideges, de próbálja Betsyt nyugtatni. Már nem emlékezett mi történik ilyenkor pontosan. Emlékszik a fájdalomra, de nem tudja pontosan megfogalmazni azt. Nincs mihez hasonlítani, hiába kérdezgeti Betsy. Ezt már réges régen elfelejtette. tette. Egyedül az öröm érzése maradt meg, milyen volt lányait a kezében tartani. Na ezt, nem lehet kitörölni az emlékezetéből. Gyorsan történnek az események a következő órákban. Betsy ügyesen végr végrehajtja orvosa utasításait, míg Sharon támogatja mindenben a lányt. Letörli homlokáról az izzadságcseppeket és biztatja, hogy már nincs sok hátra.



Egyszer csak megérkezik Charlie. Sharon látta meg először, ő vághatta el a köldökzsinórt. Leírhatatlan érzés járta át. Amikor a kezébe vette a kis tör törékeny apróságot, örömkönnyek römkönnyek tolultak a szemébe. Csodálatos érzés volt az unokáját a karjaiban tartani. Úgy érezte, mintha a lelke szárnyalna. Szere Szerencsésnek érezte magát. Csak nézett a kis jövevény szemébe, s valami láthata láthatatlan kötelék szövődött közöttük, valami leírhatatlan, n, kimondhatatlan. Örökre. Sharon sok időt töltött Charlieval. Mivel Betsy férje üzleti ügyben továbbra is sokat volt távol, Sharon minden szabadidejét az unokájával töltötte. Így le legalább Betsynek is több ideje maradt magára. Hálás is volt ezért neki. Sharon ron ott volt Charlie első lépéseinél, első szavainál s láthatta fejlődését. Ahogy először ivott pohárból, az első kis rajzait… A kapocs közöttük még tovább erősödött. Sharon hálás volt a sorsnak, hogy közel engedte unokájához. Sharon egykorú barátnőire gon gondolt, akiknek mindez nem adatott meg. Öt évvel később… Charlie egyre cseperedett… Már egész komoly dolgokról is lehetett vele b beszélgetni. Ha Sharonnak gondja volt, vagy rossz kedve, Charlie azt azonnal megérezte. -

Mi a baj? – kérdezte egyszer. Honnan veszed, hogy valami baj van? Látom a szemeden. Szomorú vagy. Igen…, van némi gondom az egyik új kollégámmal – kezdett bele Sharon a történetbe.

Visszagondolva maga sem tudta, miért mesélte el ilyen részletesen a kisfi kisfiúnak. Sharon úgy érezte, Charlie sokkal idősebb a koránál. Mintha évezredek óta ismerné. Fiatal kora ellenére a kisfiú sokkal jobban megérti őt, mint a saját lányai. 10 évvel később…



Aznap délután Sharon születésnapi vacsorára várta családját. Suzan egyedül érkezett, Betsyt férje és Charlie kísérte érte el. Töltött csirkét sütött, ez volt évek óta az ilyenkor szokásos menü. Charlie már a húszas éveiben járt. Igazi fiatalemberré nőtte ki magát. Egy jó nevű ügyvédi irodában dolgozott. Az este nagyon kellemesen telt, sokat emlegették a régmúlt időket, rrég nem hallott történetek kerültek napvilágra, még abból az időből amikor Suzan és Betsy gyerekek voltak. Elérkezett az este fénypontja. Utoljára Charlie adta át az ajándékát. Egy kkülönleges ékszerdobozt tartott a kezében. Sharon izgatottan bontotta ki a csomagot. somagot. Csodálkozással vegyes elragadtatás ült ki az arcára. Egy gyönyörű ékköves gyűrű lapult a dobozka mélyén. Csodálatos volt. Mindig is vágyott egy ilyenre. Jacktől ezt kért az 50. születésnapjára, de már nem kaphatta meg. Ránézett Charliera, majd könnyek nyek között átölelte. Nem is értette, hogyan juthatott ez a fiatalember eszébe. -

De hát miért kapom ezt tőled? – kérdezte Sharon meghatottan.

-

Mert szeretlek! – hangzott a válasz. – Mindig is szerettelek. Eddig még nem volt alkalmam ezt így elmondani – folytatta atta Charlie.

-

Egészen megrémítesz – felelte Sharon. – Mintha nem is te lennél. Olyan, mintha ezer éve ismernénk egymást, és… – de mielőtt folyta folytathatta volna, Charlie közbevágott.

-

Nagyon régóta ismerjük egymást… nem most találkoztunk először…

Sharon ajkára fagyott a szó. Szinte lebénult. Agyában fénysebességgel ciká cikáztak a gondolatok, az emlékek… amik próbáltak egy hihető képpé összeállni. De hogy?... mi?...hogy ez a fiatalember…. talán mégis… nem, az nem lehet…. butaság. -

Tudom, hogy nem hiszed el, és most össze sze vagy zavarodva – folytatta Charlie higgadtan. – Azért jöttem vissza, hogy ezt elmondhassam.



Sharon átölelte Charliet, majd heves zokogásban tört ki. Öt évvel később… Sharon halála után nem sokkal Charlie megnősült. Nem sokkal rá megszül megszületett kislánya, Sarah… Bábikné Gyovai Anita



Dobos Márta – Harc a végsőkig – Add meg magad, gyáva féreg! – üvöltötte Tamás vitéz teli torokkal, úgy, hogy szinte beleremegett még a föld is. Az adrenalin szinte sütött belőle, megremegett az orrcimpája, kitágultak az orrlyukai. Pont mint a lovának. A másik állta a sarat, bátran szembenézett benézett a fenyegető ellenséggel. – Add meg Te, János nádor! Én kitartok a népemért, ha addig élek is! – szólt nagy hangon a másik, még toppantott is hozzá a lábával. Az oldalán fityegő kard ide–oda oda himbálózott a lendülettől. Észrevétlenül megköszörülte a torkát, mert ez a nagy hűségeskü kicsit vékonykára sikeredett. Talán a félele félelemtől, ki tudja. Csönd lett, mélységes csönd. Látszott, hogy a másik erősen töri a fejét, h hogyan is vágjon vissza erre a bátor kiállásra. Valami ilyesfélén gondolkodott ő is korábban, ban, de az ellenség már kijátszotta az ő ütőkártyáját. Most komoly érv kellett ide. Megfélemlítő. Lopva szétnézett. A nép némán nézte vezérét, pisszenés sem hallatszott. A lovak szoborrá dermedve álltak, hátukon a többi bátor vitézzel. Mindannyian őt nézték, k, szinte szuggerálták. Érezték, hogy a válasz döntő lesz a csata kim kimenetelében. – Gyere ide, és vívjunk meg! – harsogta végül Tamás vitéz. Megkönnyebbült, hogy ilyen jól kitalálta, mi lesz a megoldás. A páncélját észrevétlenül megig megigazította, a pajzsot pedig tüntetőn maga elé vette. – Jól van. Megkeserülöd még ezt, én mondom. – szúrta oda neki János n nádor. Patadobogás hallatszott, majd dühös prüszkölés. A lova is láthatóan nagyon izgatott volt. Aztán rövid lábdobogás, majd kardcsörgés következett. Végü Végül csend lett. Végtelen mély, vészjósló csend. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 9


A páncél alatt megfeszültek az izmok. A két gyűlölködő fél hatalmas csatakiá csatakiáltással egymásnak rontott. – Éljen a haza! – üvöltötte az egyik, mire a másik elfúlva válaszolt rá – Éljen a népem! Szabadság! Pár percig csak a küzdő testek zaja hallatszott. Aztán egy éles női hang törte meg a zajt! – Kész az ebéd, gyertek gyerekek enni! Hagyjátok abba a játékot! Tamás vitéz és János nádor meglepve, egyszerre eresztette le a karját. A m műanyag kardok tompán puffantakk a földön. Kapkodva tépték le magukról az ezüstszínű játékpáncélt, és dobálták le a földre. Egymás sarkát taposva figyelmetlenül gázoltak át a bambán bámuló műanyag lovakon, hátukról lesodorva a játékkatonákat. A harctér igencsak feldúlt volt. Egyszerre értek az ajtóba, próbálták magukat átpréselni rajta. Aztán látták, hogy így nem megy, ezért egyikőjük udvariasan félreállt. – Parancsolj, kedves János nádor, fáradj át békességgel – lehelte hihetetlen udvariasan a fekete, szögegyenes hajú kisfiú, kicsit színpadiasan ínpadiasan meghajolva barátja előtt. Észrevétlenül visszatalált egy pillanatra t a szerepébe. – Köszönöm, Tamás vitéz – vette a lapot János nádor, aki, miközben áthaladt az ajtón, méltóságteljesen biccentett oda neki. Tamás vitéz gyorsan utána surrant Jánoss nádornak, majd mindketten hata hatalmas nyerítések közepette, lábdobogva zúgtak le a lépcsőn az ebédhez. A csata érthető okokból átmenetileg szünetelt. Hiszen enni csak kell a harcosoknak is. Dobos Márta



Engi Zsuzsanna: A barátnő – Ha megteszed, nem jöhetsz etsz ide többet, nem ismerlek, nem vagy a lányom! Bella elképedve hallgatta a mellette haladó, koros úriember kifakadását. Nem jutott szóhoz a meglepetéstől. Azok a hülye újságok azt tanácsolták, hogy beszéljen a gondjairól a szüleivel, mert megváltozott a világ, ma már nincs nincsenek tabu témák. Egy frászt! Aki ezt írta, biztosan nem találkozott az ő édesa édesapjával! Elmesélni neki, hogy belezúgott egy srácba és el akar menni vele ny nyaralni?! Hiszen most is csak arról szövegel, hogy egy mai lánynak okvetlenül diplomát mát kell szereznie, mert nem tudni, mit hoz a sors. A tudást senki sem veheti el tőle, blablabla… Ismerős szöveg, hetente háromszor leadva, Bella már kívülről fújta. És most is mi történt? Addig jutott, hogy óvatos bevezetés után elkezdte m mesélni, hogyan ismerkedett smerkedett meg a fiúval. Közben kísérte édesapját a bank felé, és azt remélte, hogy ez igazi apa–lánya lánya beszélgetés lesz. Helyette kioktatást kapott immár századszorra. Meg tiltást és fenyegetést. – De apa, olyan jó lenne, csak két hétre mennénk, fiúk–lányo lányok vegyesen! A barátnőimet elengedték, én miért nem mehetek? – már nem tudott érvelni, a szeme sarkába könnyek gyűltek legördülésre készen. – A vitát befejeztük, indulhatsz haza és gondolkozz azon, amit mondtam! Nem mehetsz el, nem engedem! És még valami: ha netalán gyereket szülnél, mielőtt lediplomázol, kitagadlak! – azzal az ősz hajú úr magához szorította fekete aktatáskáját és sietős léptekkel indult a bank épülete felé. Bella pár percig még ácsorgott a poros járdán, majd lassan megfordult és a parkoló autók mellett hazafelé vette az irányt. Meleg volt, a levelek sem re rezdültek, kitört a nyár. Aki tehette, elmenekült a városból a hegyek közé, vagy a tóvidékre. Az ősszel gyerekzsivajtól hangos óvodakert kihalt volt, a hinták üresen libegtek, a láncuk néha–néha néha megnyikordult. Bella egy követ rugd rugdosott maga előtt sportcipős lábával, kezeit farmerje zsebébe tette és igyek igyekezett visszatartani a könnyeket. Lúzer. Már megint vesztesként hagyta el a http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 11


csatateret. Bele sem kellett volna kezdeni. Ez nem megy, ő a társa társaság kakukktojása, a fekete bárány fehérben, a jókislány címkével megbélyegzett, akit sehova nem engednek, akire mindig vigyáznak, aki totál gáz, aki csak titokban találkozat a fiújával, aki… Úgy belemerült az önsajnálatba, hogy észre sem vette a sarkon be beforduló öregasszonyt, nekiment és kiverte a kezéből a kosarat. Egy pillanat alatt m magához tért és rettenetesen elszégyellte magát. Lehajolt és két kézzel kapkodta össze a szétgurult paradicsomokat és a zöldpaprikát. – Ne haragudjon, nem vettem észre! – hebegte egte zavartan és végre ránézett az asszonyra. Nem is volt olyan öreg, csak a ruhái miatt tűnt idősebbnek a koránál. Bellán valami furcsa, meleg érzés futott keresztül. Mintha ismerné valahonnan. Ez nem lehet, sosem látta, biztosan téved. De a szemei, a csodálatos dálatos szürkészöld szemek, amelyek most simogatják, olyan ismerősek. Pedig megesküszik rá, hogy sosem találkoztak. – Valami baj van, kislányom? Bella szégyenkezve vette tudomásul, hogy az árulkodó könnycseppek bizony maszatos nyomot hagytak az arcán. – Csak összevesztem az apukámmal az előbb. – akaratlanul csúsztak ki a sz szavak a száján, maga is megdöbbent, hogy egy ismeretlen előtt ilyen bizalmas dolgokról beszél. – Ide igyekszem a szomszéd házba takarítani. Gyere, kísérj be, a konyhában megmoshatod az arcod! – azzal a néni felkapta a poros zöldségekkel újra megtelt kosarat, elővette zsebéből a kapukulcsot és a nyikorgó vaskaput kkitárva beengedte magukat. A ház csöndesen állt a hűvös félhomályban, a magas fenyők védőn terjeszte terjesztették ki fölé gyantaillatú karjaikat. aikat. A mohával benőtt, repedésekkel tarkított betonjárda megkerülte a házat és a hátsó konyhához vezetett.



– Gyere, pihenünk egyet a padon és közben beszélgethetünk, ha van időd. Egyébként Maria vagyok. – Egyedül lakik itt a néni? – Bella szája még nem állt llt rá a bizalmasabb me megszólításra. – Nem kedvesem, már mondtam, bejárónő vagyok. A család nyaral, én pedig addig is vigyázok a házra. Gyere, ülj ide a hűvösre a kút mellé, és mondd, miért vesztél össze az apukáddal? Tudod, nekem két fiam van, nem könnyű velük! Bella csak nézte a dolgozó kezeket, amelyek beszéd közben sem pihentek, egy tálban megmosták a zöldséget, a kissé megnyomódott paradicsomokat, majd kitették száradni az asztal szélére. – Hát, csak annyi a baj, hogy megismerkedtem egy fiúval és azt te terveztük, elmegyünk együtt nyaralni. De engem nem engednek és félek, ha ezt me megmondom neki, keres valaki mást… És Bellából dőlni kezdett a panasz. Nem értette az indokát, miért ez a hirtelen támadt bizalom egy ismeretlen felé. Nem tudott ellenállni a gyöny gyönyörű szempár varázserejének, amely kérdezett, érdeklődött és törődést ígért. – Milyen fiú lehet az, aki ezt nem érti meg? És miért gondolod, hogy ott hagyna, ha ezt elmondod neki? – Maria kezében megállt a törlőruha és elk elképedve nézett a kislányra. – Még csak sak fél éve vagyunk barátok és a társasága folyton vizsgáztat bennü bennünket. Mintha meg kellene, hogy feleljünk az elvárásaiknak. Ha azt mondják, hogy inni kell, akkor kinevetik azt, aki nem teszi. Ha hajnalig tart a buli, mindig gáz, hogy nekem korábban el kellll menni. Azt is hallottam, hogy utána a bar barátom fülét rágják, hogy micsoda kényes kisasszony a barátnője. – Tehát nem bízol benne. – halk kijelentés volt, minden él nélkül. – Még nem mutatott be az anyukájának sem. Azt tudom, hogy az apukája korábban meghalt alt és ezért az anyukája sokat dolgozik, házakhoz jár takarít takarítani, hogy ők tanulhassanak. Néha úgy érzem, mintha szégyellné, hogy én ga gazhttp://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 13


dagabb családból származom! – Bella rákönyökölt a faasztalra és töprengve támasztotta állát a tenyerébe. – És a te szüleid mit szóltak a barátodhoz? Hogy fogadták? – Hát pont ez a baj! Nem akarnak meghallgatni! Amikor el akarom mesélni, hogy van egy barátom, azonnal belekezdenek az intőszózatba arról, hogy ne felejtsem, mi a dolgom, mármint tanulni, tanulni és tanulni! De kö könyörgöm, már nem a kézenfogós korszakot éljük, a mai fiatalok többet akarnak a vilá világból! – És ahogy látom, azonnal! – Maria ismét tett egy észrevételt, de Bella füle zárva maradt rá. – És te kinek akarsz megfelelni, kislányom? A szüleidnek, a barátodnak, vagy a társaságnak? Éles kérdés volt és Bellát azonnal elhallgattatta, mert megérezte benne a lényeget. Dönteni kell, önmaga akar lenni, vagy egy báb, akit irányítanak. – Azt hiszem, először is önmagamhoz kell hűségesnek lennem és a saját elv elvárásaimnak megfelelnem. – és már tudta, hogy megtalálja majd a módját aannak, hogyan legyen még sok nyaralás és közös jövő a fiúval, akiért megéri küzdeni. Maria csöndesen folytatta: – Ha jól érzem, a szüleid sejtik, hogy a kislányuk már nem csak az övék. És ezért próbálnak megvédeni. De azt tudják–e, e, hogy a fiú más társadalmi rrétegből származik? Bella körül megfagyott a levegő. Jól értette a kérdést? Mi az, hogy más…? – Ez ma már nem fontos! Mindketten tanulunk, lesz szakmánk és el tud tudjuk tartani magunkat! Az én szüleim ilyen kérdést nem tennének fel! Maga sem értette hogyan történt, de az előbbi haragot hirtelen valami szer szeretetféle váltotta fel. Hogy merészeli egy idegen azt képzelni, hogy az ő apukája nem fogadná szívesen azt, aki arra ra érdemes, csak azért, mert szegény!



– Nem, az én szüleim nem ettől tartanak. Nem bíznak meg bennem, mert nem volt lehetőségem bizonyítani. És ha most itthon maradok, ismét nem lesz alkalmam megmutatni, hogy igenis tudom, mi a feladatom. De a tanulást és a szerelmet együtt is el lehet képzelni! Vagy nem? – Bella észre sem vette, hogy hirtelen előlépett védőügyvéddé. – És a néni fia? Van barátnője? – Igen, van, de nem mutatta még be, pedig együtt vannak már fél éve. Tudod, régebben nagyon tetszett neki egy szőke, kékszemű lány, akivel együtt járt középiskolába. De a lánynak magasabb színvonalú élet kellett, én pedig csak egy négy osztályt végzett takarítónő vagyok. A fiaim dolgoznak, ha pénzre van szükségük. – Maria csodaszép szemei szomorúan nézték saját re repedezett körmű, dolgos kezeit. – És mi lett a vége? – Bella hirtelen szimpátiát érzett az ismeretlen fiú iránt. – A fiam mesélte, hogy miután kialakult a stabil kapcsolata a barátnőjével és mindketten egy célért kezdtek tanulni és küzdeni, megjelent a szín színen a bájos szőke bombázó. Büszke vagyok rá, hogy a fiam nagy ívben röptette. – Hű, micsoda barátnője lehet Maria néni fiának! Biztos nagyon szerethetik egymást! – Hát igen, de már nagyon szeretném őt megismerni! Nyikordult a kapu és kemény, határozott léptek ek kopogtak a betonjárdán. Bella felkapta a fejét, ismerősök voltak a zajok. Átsuhant rajta egy megérzés, de még mielőtt szóba önthette volna, egy barna szemű, szemüveges, zömök testalkatú fiatalember fordult be a ház sarkánál. – John, gyere, bemutatom egy új ismerősömet. Véletlenül összefutottunk az utcán. Bella, ő a fiam, akiről meséltem. – Maria mosolyogva fogta meg a fia kezét és odahúzta a lány elé. Bella csak nézte a gyönyörűen sugárzó szürkészöld szempár melegbarna színű párját, amely immár fél év óta, a, oly sokszor tekintett rá örömmel, szeretettel,



hízelegve, simogatva, néha mérgelődve és bosszankodva, de mindig örök szerelmet ígérve, és nem tudott megszólalni. – Anyukám, ha már ismered Bellát, akkor ugye nem kell bemutatnom a b barátnőmet? – azzal John egy röpke csókkal lezárta párja ajkait. ….. – Anyu, síelni akarok menni a barátommal! Ugye elmehetek? – a szürkészöld szempár tulajdonosa, Ellie, hízelegve bújt Bellához. – De, drágám, még túl fiatal vagy ahhoz, hogy nélkülünk utazz… – kezdte sorolni Bella az érveket, majd tétovázva megállt. A falon függő képről Maria gyönyörű, szerető szempárja tekintett le menyére és unokájára. – …, de minthogy önmagadnak kell először is megfelelned, természetesen elmehetsz. – és a kép mosolya mintha beragyogta volna a félhomályba borult szobát. Engi Zsuzsanna



Földi Marcsi – A hívás Halló, itt én vagyok. Üdvözöllek drága testem. Mondd óhajod. Miben segíthetek neked? Istennel szeretnék beszélni. Igen? Rendben, kapcsolom. Halló Istenem, Te vagy? Igen. Jaj de jó, már annyit próbálkoztam, de nem vetted fel. Segítened kell! Igen? Hát, van pár nehéz ügyem, mellyel nem bírok el. Ezért kértem a lelkem, hogy kapcsoljon téged. Igen? És miért nem a lelkeddel oldod meg? Á, vele nem jutok dűlőre. Nem azt akarja, amit én. Igen? Biztos vagy te abban, hogy ő akar mást és nem te? Igen. Nem bízom benne. Igen? Szerintem nem törődik velem. Elhagyott engem. Igen? De hát a telefont elsőre felvette, ugye? Igen. Talán a többit is vele kellene intézned. Igen? Minden terved, minden döntésed, és minden emléked ott van a le lelkedben. Ha vele beszélsz, az olyan mintha velem beszélnéd meg. Ő az, aki hűségesen követi életed. Igen? Igen. Nyugodtan szólítsd Istennek, ha úgy neked könnyebb. Istennek? Igen. Hiszen ő az én gyermekem. Igen???? Akkor én talán az unokád vagyok, hiszen engem a lelkem tteremtett. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 17


Igen. Talán. És aki teremtett téged az ismeri életed. Igen? Igen. – és ezzel a vonal megszakadt. Újratárcsázok. Haló, itt én vagyok. Üdvözöllek drága testem. Mondd óhajod. Miben segíthetek neked? Hát, van pár nehéz ügyem, mellyel nem bírok el. Igen? Igen. Isten azt mondta, csak te segíthetsz nekem. Igaz ez Lelkem? Igaznak hiszed? Igen. Akkor igen. Segítek neked. Igeeeen! Ez az én hűséges lelkem, és tényleg nem hagyott el engem. Földi Marcsi



Gacov Katalin – Hűség Hűség

Akkor fogott először gyanút, amikor férje szóváá tette a lyukas alsónadrágot. Házasságuk ázasságuk hét éve alatt ez egyszer sem fordult elő, pedig Magdinak a varrás sosem volt az erőssége. Apró lyukakkal nem foglalkozott, ha pedig valami nagyon elszakadt, úgy volt vele, elég keményen dolgoznak,, keres keresnek annyit, hogy megengedhessék maguknak, hogy újat vegyenek. Azon a rohanós reggelen, amikor Péter kiakadt a hibás alsónemű alsóneműn, egy pillanatra megütközött rajta, de elkönyvelte annak, nak, hogy férje biztos fáradt, azért ilyen morgós. Az utóbbi időben ugyanis nagyon felszaporodott a munkája, minden megrendelést elvállalt. Szó nélkül fogta a gatyát, és a kukába dobta, ezzel eltüntetve a bántó gond gondolatot is. A következő pár napban minden a megszokott mederben ment tovább. Vag Vagyis majdnem. Magdi azt vette észre magán, hogy egyre többet foglalkozik P Péterrel. Feltűnt neki, hogy sűrűbben borotválkozik, mint korábban, pedig eddig a rohanós munkanapokon nem törődött különösebben a külsejével. Csa Csak felkapta a melósruháját és az ebédjét, éss már rohant is. Néha magával vitte a fiúkat is az oviba, de az utóbbi időben ezek az alkalmak egyre ritkábbak vo voltak. – Korán kezdek – mondta. – Ma nem érek rá elvinni a gyerekeket. – Oké, akkor majd elhozod – hagyta annyiban az asszony. – Nem, sajnos nem megy, sötétedésig dolgozom, hogy mielőbb befejezzem ezt a házat. Magdi mérges lett, odavágta az ételes dobozt az asztalra. – De jó! Akkor megint nekem kell éjfélig túlórázni itthon, miután lefeküdtek a srácok. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 19


– Bocs – mondta a férfi, és kifordult az ajtón, anélkül, hogy ránézett volna. Magdi csak bámulta a csukott ajtót, majd sóhajtva elindult ébreszteni a gy gyerekeket. A fürdőszoba előtt elhaladva megérezte az illatot. Bement, belesz beleszimatolt a levegőbe, és a kád szélére rogyott. Egyszerre világossá vált minden. Péter soha oha nem használta ezt a dezodort, ha munkába ment. Ezt csak akkor, ha valahová mentek szórakozni, vagy kimozdultak itthonról. – Péternek nője van! – zokogta kolléganőjének az irodában. Mi a fenét cs csináljak? – Biztos, hogy így van? – kérdezte Kinga. – Igen – vágta rá gyorsan, és elsorolta az eseményeket az alsónadrágtól a dezodorig. Kinga egyre jobban ráncolta a homlokát: – Fogadj magánnyomozót! Ki kell deríteni, mi folyik itt! Magdit meggyőzte a Kingából gából áradó határozottság. Ha valaki tudja, mit kell tenni, akkor az az idős barátnője, akinek a maga hatvan évével és négy férjével elég tapasztalata van. – Oké – bólintott, mire Kinga már hívta is a Fox iroda elmentett telefonsz telefonszámát. A nyomozó egy hetet kért, és ígérte, hogy ennyi idő alatt szállítja a bizonyít bizonyítékokat. A gyötrelmes napokban az asszony próbált természetesen viselkedni, de minden pillanatában rettegett. Nézte a férjét, ahogy zuhanyozik, keresve testén is az áruló jeleket. Ahogy lopva vizsgálta, ta, elámult rajta, milyen kispo kisportolt még mindig Péter. Eszébe jutott, hogy már hetek óta nem voltak együtt. Nem csoda, gondolta, ahogy végignézett saját, a szülések után kissé me megereszkedett testén. A nyomozó délben érkezett az irodába, kezében egy táblagéppel táblagéppel. Magdi kínjában hangosan felnevetett. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 20


– Van valami probléma? – kérdezte zavartan a férfi. – Semmi, csak azt hittem, valami vastag paksamétát hoz tele fényképekkel, ahogy a filmeken. – Az már a múlt – mosolyodott el a nyomozó is, feloldva a fesz feszültséget. – Minden elfér ezen a masinán – mondta, és azz ujjaival gyorsan előhívta a mappát. Magdi látta a férjét, ahogy munka után bemegy egy virágboltba. Utána egy szállodában, ahol a recepciónál áll.. A következő fényképen egy étteremben van, szorosan egy szőke mellett ülve lapozgatnak valamit. A férje az étlapra bök, a csinos nő nevet, kivilágítanak hófehér fogai a képről. – Elég! – kiáltott Magdi. – Nem akarok több képet látni. Ki ez a nő? – Még nem tudom. – Akkor mit tud? – förmedt a férfira. – Azt, hogy ma estére foglalta le a 123–as as szobát a szállodában. – Köszönöm, majd jelentkezem. Mivel tartozom? Szemrebbenés nélkül kifizette a magas összeget. Egy darabig magába roskadva ült, agyában lázasan kergették ergették egymást a go gondolatok: Ma este, ma este… Tudom, hogy van valami ma este. Csütörtök van, ilyenkor szoktunk összeülni a csajokkal, Petinek ek meg focija van a haverokkal, az anyja vigyáz a gyerekekre. Ez egy évek óta biztos program. Zokogni kezdett. Az a nő biztos sokat jelent neki, ha kihagyja a focit. Amióta ismeri, csak azokban a hetekben mulasztotta el,, amikor Áron és András me megszületett. – Nem! – csapott sapott az asztalra, nem hagyom, hogy elvegye! Ennek véget kell vetni. A telefonért nyúlt: http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 21


– Niki, bocs, ma este nem érek rá, közbejött valami… Igen, életbevágó. Majd elmesélem. Köszi! Szia! – Kinga, tartsd a frontot légy szíves,, megyek fodrászhoz, kozmetikushoz, vás vásárolni. Ha már kiállok szemtől szembe az ellenséggel,, akkor induljunk egyenlő esélyekkel. Estee hétkor hevesen dobogó szívvel sétált be a szállodába, fel egyenesen a 123–as szobáig. Az ajtó előtt megállt, hallgatózott, de csak halk zene szűr szűrődött ki. Amikor fülét az ajtóra tapasztotta, és próbálta kitalá kitalálni mi folyik odabent, észrevette, hogy az résnyire snyire nyitva van. Óvatosan beljebb lépett, az előtérben félhomály uralkodott, csak a hálószobában égő gő gyertyák világíto világították meg a padlót. Szíve elszorult, amikor meglátta a szőnyege szőnyegen szétszórt szirmokat. Péter csak egyetlen egyszer tette ezt meg, amikor neki eki vallott szerelmet, az első együtt töltött éjszakájukon. Vesztettem, gondolta. Itt nincsen keresniv keresnivalóm. A férjem másba szerelmes. Nem em érdekelte, ki a vetélytársa, nem akart megküzdeni vele. Látni sem akarta Pétert többé. Már az ajtót nyitotta, amikor meghallotta férje hangját: – Magdaléna, kérlek, ne menj el! A nő megtorpant. Mikor szólította így őt a férfi? A szálloda, a gyertyák, a rózsák…. Úristen, hogy felejthettem el? Követte a szirmokat a hálószobába. Az ágyy közepén egy aranylánc feküdt, tízes számot formázó kristálymedállal. Gacov Katalin



Gyarmati Magdolna – A kisfiú Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy falu, és abban a faluban élt egy kisfiú. Sokszor volt szomorú, mert a falu ahol élt, csúnya volt, koszos, piszkos és elhanyagolt. Az emberek nem vigyáztak rá, nem gondozták, nem ápolták. Még a szemetet sem tették a helyére. A falu mocskos volt, és mindenkinek egyre rosszabb lett a kedve. Még az állatokk is szomorúan néztek maguk elé, a kisfiú nem tudott velük játszani. A cicák felmásztak a fára, ott kuporogtak, a kutyák elbújtak a házukban. A malacok nem visítoztak, nem turkáltak, még a csirkék sem kapirgáltak. A kisfiú annyira nem szeretett itt lenni, hogy amikor reggelente felébredt, megitta a kakaóját, megette a kiflijét, felpattant éss kirohant a faluból. Szaladt, szaladt messzire. Ahol elfáradt, épp ott volt egy szivárványszínű rét, teli vir virágokkal. Itt szokott a kisfiú játszani, és itt szokott a barátaival találkozni. Három barátja volt. Egy kék, egy rózsaszínű és egy sárga felhőcske felhőcske. Amikor a kisfiú megérkezett, és a mező közepére szaladt, ők is megjelentek. A feje fölé szálltak, aztán egy kicsit lejjebb. Épphogy majdnem meglehetett őket érinteni. Így szaladgáltak együtt körbe–körbe, körbe, vagy bukfenceztek, pörögtek pörögtek–forogtak vidáman. Amikor or esteledett, elköszöntek egymástól, és a kisfiú gyorsan haza szaladt. A kisfelhők is felszálltak, és csatlakoztak a fellegekhez. Az egyik ilyen alkalommal, amikor a kisfiú hazafelé futott, eszébe jutott val valami. Ahogy haza ért, leült az ágya szélére és tovább ovább gondolkodott a dolgon. Közben beesteledett. A kisfiú is lefeküdt, de nem aludt el, csak úgy tett. Aztán amikor már mindenki elszenderedett, óvatosan felkelt, és kisurrant az ajtón. Megkereste azt a cicát és kutyát, akit az elmúlt napokban a legszomor legszomorúbbnak látott. A fülükbe sugdosott valamit, és az állatok boldogan elrohantak. Azután a malacokkal is beszélt, ők is elszaladtak. Végül a csirkék, tyúkok, kakasok és a többi szárnyas következett. Ők is rögtön neki láttak. Mindenki felkapott a csőrével egy–egy egy szemetet, és elkezdték hordani, kifelé a falu szélére, a szemétlerakóhoz. Volt nagy surrogás, cipekedés, igyekezet. A cicák ledobálták a széltől felkapott és a fákon fennakadt szemetet, a kutyák elkapták, és rohantak vele a szárnyasok után. A malacok is segítettek, egy http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 23


helyre túrták mindet. Hajnal felé hatalmas kupac gyűlt össze, és a kisfiú az összehordott szemetet belapátolta a rég nem használt kukákba. Volt belőlü belőlük bőven szerencsére, csak össze–vissza, üresen, felborogatva tátongtak. Kir Kirakodta mindett az út szélére, szépen egymás mellé állította, hogy a kukásautó el tudja vinni. A végére már nagyon elfáradtak, de tudták, hogy holnaptól minden megváltozik, és örömmel tértek nyugovóra. A kisfiú is visszafeküdt az ágyába. Félálomban még hallotta, hogy lassan ssan elered az eső. De jó – mosolyodott el – így még szebb lesz. Másnap reggel boldog madárcsicsergésre, kukorékolásra, röfögésre, miák miákolásra és ugatásra ébredt, amilyenben már nagyon régen nem volt része. Kisz Kiszaladt az utcára, örömében fel–le futkosott a falu utcáin. A házak kék, rózsaszín, és sárga színekben pompáztak. Rögtön tudta, hogy a barátai munkálkodtak rajta, ők segítettek, hogy még szebb, még csodálatosabb legyen a falu. Am Amikor a felnőttek is felébredtek, meglátták, hogy mi történt. N Nagyon elszégyellték magukat, és elhatározták, hogy megváltoznak, másképp fognak élni. Nem szemetelnek, nem lesznek lusták, és nem teszik tönkre a helyet ahol élnek. A kis fiú soha többé nem volt szomorú, és az állatok is boldogok voltak. Már a faluban is öröm volt szaladgálni, ladgálni, játszani. A felhőcskék is bukfencezhettek a háztetők felett. Messzire pedig már csak akkor mentek, amikor kedvük volt hozzá, meg amikor sugdolózni, beszélgetni akartak. Azt mégse szerették vo volna, hogy mindenki lássa. Gyarmati Magdolna



Hunka Zenta – Hol kezdődik, meddig tart? A lány csendesen becsukta az ajtót. Hát vége. Most már tényleg vége. A fiúval öt évig jártak együtt. Az ő részéről nem szerelemmel indult. Mindö Mindöszsze a hormonjai mondták azt, hogy most már ideje komolyabban is pasi után nézni. Addig sosem volt barátja, csak plátói szerelmei, vagy epekedő hódolói. Valahogy sosem talált egymásra a fiúkkal. De akkor befejezte végre az iskol iskoláit, dolgozó nő volt saját otthonnal. A teste azt mondta, hogy nincs több kib kibúvó. Ő csak engedett dett ennek az erős parancsnak. A fiú nagyon jól simogatott. És nagyon jól csókolt. Hát igen. A fiú fiatal volt, romantikus és nagyon szerelmes. Első szerelmi csalódásából menekült a lányhoz vigaszért, tanácsért és gyorsan belehabarodott. A lány háta mögött is volt éppen egy szertefoszlott plátói szerelem, talán ő is menekült. Nem volt igazán közös témájuk, de ugyanazon keresztény ifjúsági csoportba jártak. A lány szeretett olvasni, kirándulni, színházba járni. A fiú inkább otthon ült és tévézett. A lány akkoriban oriban éppen a vegetarianizmus felé hajlott, míg a fiú a húsos ételeket szerette. A lány főiskolát végzett, a fiúnak komoly sza szakmája volt. A lány miatt megpróbálta estin megszerezni az érettségit is, de a rengeteg munka miatt nem tudta befejezni. A sok különbség önbség ellenére, vagy tán épp ezért valami mágnesként vonzotta egymáshoz őket. A feltörő, ifjonti vágy. A vérük. A fiú már túl volt első szexuális kapcsolatán, a lány még nem. Neveltetésénél fogva ezt az esküvő utánra tartogatta. A fiú nagyon szerelmes volt, t, így várt. A baráti kör jelentős része még a gyülekezetben sem értette, hogy mire várnak. Amikor már két éve jártak együtt, finoman kérdezgetni kezdték a lányt. De ő hajthatatlan maradt. Ezért, nem ezért, de három év után válságba kerültek. A fiú talált egy fiatalabbat, simulékonyabbat. Tulajdonképpen egyik napról a másikra. A lány sz szívét mintha késsel hasogatták volna. De még fiatal volt és harcra kész. Három év előnyt tudott magáénak. Felvette a kesztyűt, küzdött keményen és három hét múlva a fiú újra nála volt. Talán szerelmesebben, mint valaha. Epekedő Epekedőbhttp://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 25


ben, mint valaha. És a lány megsajnálta. Azon az estén nem a vágya vitte, pusztán a sajnálat. Nem volt élete legjobb élménye, de annyira rossz sem, mint ahogyan előzetesen tartott tőle. Viszont lett egy nem várt és igen kell kellemetlen mellékhatása: megszületett benne a rettegés. A rettegés attól, hogy házasságon kívüli gyereke lesz. És ez ellen nem volt orvosság. A reggeli b bogyók sem. A fiú szerelmes ölelése és az esetleg érkező babára mondott igenje sem. A fiú már párszor felhozta a házasság témáját, de a lány húzta, halasztotta a választ. Nem volt biztos magában. Most, az újrakezdés és első együttlét után átértékelve érezte a dolgokat. A fiú hamarosan ismét megkérte a kezét és ő igent mondott. Elkezdtek gyűjteni yűjteni az esküvőre. De ott legbelül valami nem volt rendben. Nem akart ennek a fiúnak gyereket szülni. De ezt még maga előtt is tagadta. Egy adventi lelkigyakorlaton végre meg merte gyónni egy ismeretlen atyának, hogy együtt él a fiúval szexuálisan is. Az atya kedvesen magyarázta neki, hogy ezt talán szüneteltetni kellene az esküvőig. Egy kis önmegtartóztatás nem fog ártani a kapcsolatnak. Megkönnyebbült. Hiszen ha a fiú igazán szereti, akkor egy fél évet még kibír. Nyárra tervezték az esküvőt. Kicsit félt előhozakodni a javaslattal, de arra a hatásra nem számított, amit szavai keltettek a fiúban. Megtört. A kérést személye teljes elutasításaként élte meg. Férfiassága elleni merényletnek. Megindultak a veszekedések, viták és az elhidegülés. A lány a fiút, a fiú a lányt vádolta. Az újév meghozta a szakítást. A fiú visszaadta a gy gyűrűt. Két hét múlva már új barátnő virított az oldalán. A lány reménykedett még, bár érezte, hogy most vesztésre áll. A fiú tényleg szerelmes volt. Másba. De az öt év mégsem telt el nyomtalanul. A fiú szerette a lányt, barátjának tekintette, s ezért heti rendszerességgel felhívta, hogyléte felől érdeklődött. Ez persze csak táplálta a reményt a lányban. Fél évvel kkésőbb pedig már igazán jó oka volt remélni. A fiú számára ő volt az igaz igazi szexuális kapcsolat. Az új barátnőt is hozzá mérte. S a mérce magas volt. Az új ke kedves nem ütötte meg. Előbb csak panaszkodni jött. Aztán már kért is. A lány éppen mélyponton volt, a hormonjai pedig tomboltak. Eleget tett a kérésnek. No, nem háltak együtt. t. A lány ismert más módokat is. Ezekben ő nagyon jó volt. Ezt a fiú is tudta. Ezért jött.



Amikor a fiú elment, kijózanodott. Nő lett, balkézről. Idáig jutott. De volt mentsége. Hiszen a fiú korábban hozzá tartozott. S ki tudja, hátha fordul a kocka. Az elsőt sőt követte még néhány hasonló gőzleengedő találkozás, de a kocka csak nem fordult. A fiú hamarosan eljegyezte kedvesét. Ezt mesélte el az imént, mielőtt elment. Ettől a naptól a lány nem fogadta őt többé. Számára innentől a fiú tabu volt. Végérvényesen a másikhoz tartozott. Már nem őhozzá. Hunka Zenta



Kolonics Zoltán – Hűség Hithez és Hazához Az utolsó ágyúgolyó is becsapódott a várfalba és lassan elnémult a második napja tartó véres csata hangja. A felkelő nyári nap hajnali sugarai oldották a halál kíméletlen szorítását. A visszavonuló sereg harci kürtjei is elhalkultak, csak a megfáradt és sérült katonák fájdalomtól sajgó jajveszék jajveszékelése hallatszott mindenfelől. A leomlott várfalak körül katonák százai haltak és adták vissza lelküket a teremtőnek. Akik talpon maradtak, a fáradtságtól összerogyva, harci állásaikban morzsolták imájukat, hálát adva a magasságos és mindenható Istennek, hogy megvédhették a várat. Azt a várat, aminek elvesztése egyenlő lenne ősi jussuk, országuk elvesztésével. lvesztésével. Mélyen ivódott beléjük a parancs; Tartani a várat, az életük árán is. Farkasszemet néztek hát a halállal, de a szívükben izzó hazaszeretet legyőzte halandó félelmeiket. B Becsülettel küzdeni és harcban elesni, az ősök előtti méltó tisztelgést jjelentette, miáltal megdicsőülve találkozhatnak majdan a hadak útján Bendegúz vérének harcosai. Az ilyen harcos elszántsága a legnagyobb hódító birodalom legbá legbátrabb katonáját is felülmúlja. Velük volt a magyarok Istene, és a küzdelem minden pillanatában erőtt merítettek jelenlétéből. Az ősi föld védelme most ős–keresztény keresztény hitük megtartásának záloga lett a hitetlenek* többszörös túlerejével szemben. Az ősök hitéhez való hűség mindenekelőtt, – ez az erő járta át mindannyiuk lelkét, és emelte magasba kardjaikat.. A szent cél előbbre való volt az emberéletnél. Az önfeláldozó küzdelem a legkiválóbb katonák soraiból is jussot kért. Könnyeiket elfojtó parancsnokok járták körbe az állásokat, és vittek ellátmányt a megfáradt várvédőknek. A bandérium katonái pedig segí segítséget szerveztek a sebesült vitézeknek. A máskor éltető szó, most fájdalmas nyöszörgésbe burkolta magát. A sebesültek és holtak látványa nem kívánt szavakat hallatni. * A várkapitány páncéljára vetülő nap, élesen verte vissza fényét az épen m maradt nyugati bástya tetejéről. A fény megtöltötte az udvart, a katonák tekint tekintete kapitányukra szegődött. Az ellenség harci vonalait fürkészte, tartva attól, http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 28


hogy azok újabb támadást indítanak. A kétség férkőzött lelkébe, mert érezte, hogy egy újabb rohamot már nem bírnának nának ki. Napok óta várta az erősítést, és tudta, hogy a késlekedő felmentő sereg érkezése könnyen végzetes hel helyzetbe hozhatja katonáit, – azaz a biztos halál vár rájuk, ha nem kapnak segí segítséget időben. A kapitány lehunyta szemét, és nehéz páncélzatában a nap felé fordulva a magyarok nagyasszonyához imádkozott; ’Oh áldott Szűz. Oh M Magyarországnak kegyes Asszonya, Istent és hazát hűséggel szolgáltam, a Te szándékodból erőt merítettem. Igazságnak és hitnek bástyája, légy most is mellettem, és miképpen körbe vett ett a veszedelem, ne hagyj megszégyenednem! Irgalmasságnak anyja, adj erőt védelmedre, s rút sz szégyentől fejemet megóvd. Ne gyalázzon engem ellenségem, hogy a jótevő Istent halálomban is dicsérhessem.’ A fehér fénybe be öltözött napkorong a horizont felett jártt már. A félhold zászlaja alatt táborozó seregben nem látszott az újabb csatára való készülődés. Ezzel időt nyertek a várvédők, akik jól tu tudták, hogy csak Istenhez való hűségük erejével győzhetik le és űzhetik el kkeresztény földről a betolakodó hitetleneket. * A széles folyású Duna vizén, selyemből készült Árpád–házi, házi, nyolcszor vágott vörös–ezüst csíkos –,, és a királyi udvar címerével hímzett zászlók sora bu bukkant fel. A török hajózár felé közeledő magyar hadihajók vitorlái sebesen vitték előre az ellenség flotilláinál lényegesen kisebb méretű hajókat. A lá láncokkal összekötött török óriás–vitorlások vitorlások alkotta zár áttörhetetlennek tűnt, de a magyar hadihajók elszánt lendülettel közeledtek és próbálták meg a lehetetlent. A támadó hajók harci vezényszavai messze kihallatszottak a Duna partja mentén, ahová szárazföldi erőket is vezényelt a főnemes magyar kap kapitány. Az evezős katonák a pergő dobok ütemére húzták a lapátot, hogy lend lendületüket tovább növelhessék. A teljes flotta ékként fúródott a török hadihajók közé. Elhangzott lhangzott az ütközet közelharcát jelentő vezényszó is; miközben nagy erővel csapódtak be a magyar hajók. A kardok és buzogányok éles csattanása már az élet és halál küzdelmét jelentették. ’Hűséggel Istenért és hazáért’ felkiáltásokkal buzdították magukat éss egymást, a hajóflottára válogatott legvitézebb magyar katonák. Tudták, hogy rajtuk, és ezen a csatán múlik a várvédők, az ország és az ősi hit sorsa. Elszántságuk és harci kedvük messze felülmúlta a török flotta legénységét és néhány óra alatt felőrölték a teljes http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 29


török hajóhadat, ezzel szabad utat biztosítva a várvédő katonák megerősít megerősítéséhez. * A domb tetején egy rendi öltözetben haladó alak bukkant fel, aki fegyver nélkül egyenesen a török szárazföldi haderő bal szárnya felé tartott. Kezében az apostoli keresztet emelte magasan az ég felé, és elszánt léptekkel közel közeledett az ellenséges vonalak irányába. Félelem nem kísérte az útját, léptei alatt egyre dőltek le a mező vad kalászosai. Egy pillanattal később a domb mögül fa– és vasvillák, kiegyenesített kaszák zák sűrű erdeje borította be a tájat, majd kisvártatva felbukkantak a paraszti fegyverek hordozói is. Istenért és hazáért, az ősi hitük védelméért érkező önkéntes jobbágyi had többezres tömege h hamar beborította a dombtetőt. ’Si Deus mecum, quis contra me me? Ha az Isten velem, kicsoda ellenem?’ – hangzott el az idős pápai küldött harsány kiáltása, és ezzel megindult az általa toborzott felmentő keresztes sereg, hogy elsöpö elsöpörje a hódító oszmán birodalom janicsárjait. * A szent ember érkezése nem várt fordulatott hozott a csata eseményeiben. A hitükben megerősödött katonák és parasztok együttes küzdelme elhozt elhozta a remélt és vágyott győzelmet. A nyugati keresztény világ már örömtáncot járt, de a várfalak mögötti ünnep azonban sokáig nem volt még teljes. Elesett bajtársak ezrei indultak el a hadak útján, hogy földi hőstetteikért, hitükhöz és nemzetükhöz való hűségükért járó égi dicsőségükben őseikkel osztozhass osztozhassanak.

Kolonics Zoltán

*akinek bizonyos hitvallása, különösen keresztény hite nincsen. Hitetlen istentag istentagadók.



Lesták Zsuzsa – Gondolatok a hűségről Anya emlékére Anya tavaly szeptemberben ment el. 84 éves volt. Hirtelen távozott, bár már évek óta foglalkoztatta az elmenés gondolata. Amióta úgy érezte, hogy fele felesleges, hogy mindenki éli nélküle az életét és még olyan gondolata is volt, hogy rá már nincs szükség. Nem volt könnyű sorsa. Még negyven éves sem volt, amikor a férje éjszaka, váratlanul, mellőle táv távozott. Egyedül hagyva őt a két lányával, idős anyósával és a kérdésekkel teli jövő gondolatával. A szeretett zeretett férj eltávozása tengernyi megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Nemrég költöztek fel Budapestre. A lányok miatt tették, hogy PESTEN tanu tanulhassanak. A lányok éppen hogy csak megszokták az iskolát, a nagyobbik egy egyetemre készült, tervezgették a közös jövőt, hogy mit hogyan csináljanak, hogy a lányoknak a legjobb legyen… és most kivel tervezzen? Kitől kérdezzen, ha bizonytalanná válik, ha a felmerülő gondolatára meghallgatást, megerősítést szeretne? És mit kezdjen az egész felborult életével? Egyedül yedül maradt a két lányával és az ezzel járó hatalmas felelősséggel. A mindent megváltoztató éjszakát követően sokkolták a napok, a hetek, a hónapok. Többször felmerült benne, hogy „nem bírja tovább… egyszerűen nem megy…” aztán mégis összeszedte magát, a gondolatait ondolatait és először me megszervezte a temetést, végig élte az elveszítés fájdalmából táplálkozó gyászt és az elején szinte észre sem vette a hétköznapok múlását. Csak tette a dolgát, néha összeszorított foggal, néha szinte kómában élve. Legjobb tudása szeri szerint. Az elé kerülő feladatokat egymás után pipálta ki. Egyiket a másik után. Észre http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 31


sem vette, hogy mindeközben hol maradt ő maga… Magára nem hagyott időt. Az egyedüllét első éveiben azért, hogy talpon tudjon maradni, a lelke, talán önvédelemből összehúzta magát, agát, hogy képes legyen csak a külvilágra, a megélhetésre, a gyerekek útba indítására koncentrálni. Aztán ahogy múltak az évek, a lányok nagyok lettek, kirepültek, jöttek az unokák, mindig volt mit segíteni, mindig volt kiről gondoskodni. Voltak idők, amikor kor szemrevaló érett asszonyként megtalálták a férfiszemek, szerettek volna hozzá közelebb kerülni, de neki nem kellettek. Ő megmaradt egyedül. Persze nem volt egyedül, hiszen ott voltak a lányai, unokái, a családja… De mint nő egyedül maradt. Örült a megszülető, zülető, majd felcseperedő unokáknak, a lányai sikereinek, a cs család szeretetének. Erről szólt az élete. A lányoknak örökül hagyta a társ szer szeretetét, tiszteletét, hűségét, mint belső értékeket. Ma már sajnálom, hogy nem kérdeztem őt az érzéseiről, gondolatai gondolatairól. Csak egyszerűen elfogadtam mindazt, amit kifelé adott, mutatott. Én mit nyújto nyújtottam neki? Szeretetet, gondoskodást, közvetetten az unokákat, akik szerették. De a lelke távol maradt tőlem. Amikor végső útján elkísértük, a búcsúztató beszédben elhangzot elhangzott, hogy egész életében hű maradt a férjéhez. Alig egy év távlatából elgondolkodtam, hogy ilyen a hűség? Tényleg hű m maradt a férfihoz, akit szeretett? És magához? „Maradj hű önmagadhoz…”– ismerjük a mondást. És ő vajon hű maradt ö önmagához? Ez a hűség? Eszembe embe jut egy másik szeretett, a Margit nagymama mondása, miszerint „az elmenő mindaddig velünk marad, amíg az érzéseinkben jelen van amíg a kközös élményekre emlékezünk, és amíg a hiánya ébren marad.” Anya örökre velünk maradsz. Vajon ez is egyfajta hűség? Lesták Zsuzsa http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 32


Lucza Mónika – Hűség Zsuzsi szőke fürtjeibe lágyan belekapott a szellő, ahogy a mosott ruhákat vitte hátra teregetni. Hirtelen bevillant édesanyja hangja: „Lassan eladósorba kerül a lányunk”. Eladó sorba! Milyen furcsa kifejezés! Szinte látta maga előtt, ahogy édesanyja beülteti egy kosárba, kimegy a piacra, és elkezd kiabálni: „Zsuzsit tessék!” Ezen halkan felnevetett, és ment tovább teregetni. Pár éve az orvos akarta megvenni a szüleitől; nem volt gyereke, és felfigyelt a kis Zsuzsira, az okos, ügyes, szép kislányra, aki mindig élen járt a tanulásban. Majd kicsattant az egészségtől a szorgos–dolgos dolgos kislány, vidámsága magával ragadott mindenkit a környezetében. Ő lehetett volna az orvos fogadott llánya, a helyi kórház örököse. Cselédje lehetett etett volna, nem kellett volna soha többet cipelnie a mosott ruhát. De nem adták. Hát, akkor most meg majd ő nem megy, gondolta dacosan. Nem árucikk ő, hogy csak úgy adják adják–vegyék! Olyan átéléssel rázogatta a ruhákat, hogy észre sem vette, hogy látogatók érkeztek. keztek. A szomszéd utcából, a Tóthék. Az öreg Tóth mesterember volt, ők meg gazdálkodók; össze nem jártak, csak akkor jöttek, ha valami javítani való volt a háznál. Mindig a legnagyobb fia kísérte; az apja mellett kitanulta ő is a kemenceépítés csínját–bínját, ját, de inaskodni egy takácshoz küldték mindhárom fiukat. Teregetés közben váratlanul előbukkant egy régi emléke,, amikor először jött az öreg Tóth a kemencét javítani; lehetett már vagy tíz éve. Akkor is hozta magával a fiát – olyan tízéves–forma legényke lehetett, ő meg még kislány, ötéves. Pali, a fiú, sötét bőrű, sötét hajú, csillogó barna szemű, eleven fiú volt; fürgén járt a keze, de az esze is. Az apjával összeszokott páros voltak, szavak nélkül is értették egymást. Folyton viccelődtek, még munka közb közben is. Szerették is őket az emberek; ahol megjelentek, vidámság áradt körülöttük.



Amikor végzett a teregetéssel és megfordult, meglátta az öreg Tóthot és a fiát. Alig hitt a szemének. Hirtelen bevillant a kép, ahogy a munka végeztével haza indultak a Tóthék, ék, az ő édesapja egy barackot nyomott Pali fejére, és vidáman azt mondta: „Pont egy ilyen vő kellene nekem!” Zsuzsi arcára fagyott a mosoly. Na, azt már ugyan nem! Abból ugyan nem esznek! Ez már sok volt neki. Mit keresnek itt egyáltalán?! Nincs semmi jav javítani való! Leeresztette a kosarat, kezét csípőjére támasztotta, és dacos kívá kíváncsisággal közelebb húzódott, hogy hallja, miről beszélgetnek. Nagy megkönnyebbülésére nem róla, hanem a nővére kemencéjéről volt szó. Anna nemrég ment férjhez, náluk volt valami javítani való, arról beszélgettek. Megkönnyebbülve elmosolyodott; aggodalomra semmi ok, hisz még épp csak most lesz majd 15, ráér még a férjhezmenetellel… Már éppen indult volna be a házba, de Pali odanézett; tekintete egyenesen Zsuzsi szemébe fúródott. Zsuzsi suzsi úgy érezte, teljesen elveszik a csillogó barna szempárban – Pali meg az ő hatalmas kék szemeiben… Egy pillantás elég volt. Zsuzsival megfordult a világ; kezéből kicsúszott a kosár. A puffanásra min mindketten összerezzentek; Zsuzsi felkapta a kosarat, és el is tűnt a házban. *** Pali a metsző hidegben összehúzta magán a kabátot, ahogy a tiszti szálló felé ballagott. Milyen jó meleg volt a tanteremben! Ezért is jelentkezett a képzé képzésre. Hasznos is volt, amit tanultak, meg érdekes is, persze; egy katonának mindig jól jönnek az egészségügyi ismeretek, háborúban meg kiváltképp. De le legfőképpen MELEG volt! Sőt, mintha még ebédre is egy kicsit többet kaptak volna, mint a többiek. A tiszti szállón is meleg volt, nem úgy, mint náluk. Ezért is örült az üzenetnek, hogy ogy az oktatás után jelentkezzen a tisztjénél; megint melegben lehet. Az, hogy miért hívatta, nem foglalkoztatta. Már öt éve szolgált huszárként a h háborúban, megszokta, hogy nem kérdez, nem reklamál. Ő még haza akar me menni az ő Zsuzsijához. Amikor beért, a tisztje félrehívta.



–Pali, Pali, fontos feladatot kap. A családomat kell elkísérnie Ausztriába. Amint tudok, én is megyek, de egyelőre még maradnom kell. Amíg nem tudok ho hozzájuk csatlakozni, maga vigyáz a feleségemre és a gyerekeimre. Holnap reggel 5–kor indulnak. –Értettem. Pali tisztiszolgaként hozzá volt szokva az ilyen jellegű feladatokhoz; jóban volt a családdal is, a gyerekek már szinte rajongtak érte. Igaz, ő is szerette a gy gyerekeket. Gyakran gondolt arra, hogy amint hazamegy, feleségül veszi az ő Zsuzsiját, át, és olyan sok gyerekük lesz, amennyit csak a Jóisten ád. De előbb a kötelesség! Őt erre nevelték. Az apja is harcolt az előző háborúban – hát most ő is kiveszi a részét ebből. Talán lassan már vége is lesz; a tisztek mindig azzal bíztatják őket, hogy márr majdnem kész a „csodafegyver”, és akkor azzal egy csapásra megnyerik a háborút… *** Ahogy Zsuzsi a gyümölcsökkel megrakott kosarával ment a piacra, a legények sorra megfordultak utána. Tiszta kék szeme, hullámos szőke fürtjei, hamvas bőre és vidám mosolya lya mindenkit megbabonázott. Pista megszólította: –Zsuzsi! Nem gondoltad meg magad? –Nem. – válaszolta határozottan. –Nem Nem értelek! Már húsz éves vagy, jócskán benne vagy a korban. A végén még vénlány maradsz, meglásd! –Már mért maradnék? –Hát mer’ mindenkit it kikosarazol! Még mindig a Palira vársz, pedig azt se ttudod, éle–e, hal–e. Vagy tán van róla valami híred? –Nincs. Már majd’ öt éve, hogy elment. Azóta már biztos szerzett magának egy jó kis menyecskét! Te meg itt fogsz elhervadni...



Zsuzsi nem szólt erree semmit; összeszorított szájjal, egyenes derékkel ment tovább a piacra. A szíve mélyén tudta, hogy él, és vissza fog jönni hozzá. Me Megígérte. És Pali mindig megtartja, amit ígér. *** Már több hónapja véget ért a háború, azóta fogolyként dekkolt Pali a tá táborban. Hogy haza mikor mehetnek, vagy mehetnek–ee egyáltalán, arról semmi hír. Ez a bizonytalanság talán még rosszabb, mint a háború volt! Minden nap ugyanaz. Reggel kiküldik őket a környező gazdaságokba dolgozni. Sok gazda odaveszett a háborúban, így most a foglyokkal pótolják a férfimu férfimunkát. Este jelentkezni kell, névsorolvasás. Minden nap egyre többen hiányo hiányoznak, de lényegében senkit nem érdekel. Van, aki a gazdaságban marad, mert egyszerűbb, mint naponta kijárni. Van, aki szökik. Ezt nem igazán értik az őrök, hisz élelem van bőven; minden nap jön egy hatalmas amerikai tehera teherautó, és leborít egy nagy halom konzervet a tábor közepén. Nincs fejadag, nem osztják, mindenkinek jut, amennyit csak akar. A határt meg védik. Aki me megpróbál átjutni a hídon, azt egyszerűen lelövik. Pali szeretett kijárni a gazdaságba. Olyan szorgalmasan dolgozott, mintha a sajátját művelné. Az özvegy gazdasszony fel is figyelt rá; az különösen tetszett neki, ahogy a gyerekeket tanítgatta. Marasztalta is Palit, hogy ne menjen vissza éjszakára a táborba, hisz’ másnap úgyis ugyanide jönne; kínálta meleg ebéddel, vacsorával is... De Palinak más elképzelése volt. Ahogy hónapok óta naponta megtette az utat oda–vissza, vissza, megfigyelte, hogy a hídon mindig ugyanazok az őrök váltják egymást, mindig ig ugyanabban a sorrendben. Ki is szemelt egy szimpatikus orosz katonát, már beszédbe is elegyedett vele egyszer–kétszer. kétszer. Úgy gondo gondolta, ha eljön a megfelelő alkalom, akkor bizony ő szerencsét próbál, és csak nekiindul egyedül. Már egy kisebb tartalékot is sikerült felhalmoznia titokban a konzervekből. *** Már több hónapja véget ért a háború, de még mindig semmi hír nem jött a katonákról. Hetente jött egy–egy egy vonat, foglyokkal, de csak vízért állt meg az http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 36


állomáson, mint most is. A foglyok lezárt vagonokban;; a falusiak kiabálták a neveket, hogy „Kiss Jóska! Él még? Tudnak valamit róla?” A nagy hangzavarba fájdalmas és megkönnyebbült zokogás is vegyült; jajveszékelés és hálálkodás. Zsuzsi is reménykedve kérdezgette, hátha tudnak valamit Paliról, de nem kapott választ. A vonat egy nagy rándulással elindult, Zsuzsi meg reménykedve állt, hátha még jön a válasz. A vagonok lassan vonultak el mellette, és ahogy az utolsó is elhaladt, egy papírba bugyolált széndarab esett pont a lába elé. Gyorsan fe felkapta, és ahogy kibontotta, földbe gyökerezett a lába. A papíron ez állt: „A Tóth Pali ÉL!” *** Kellemes szombat délelőtt volt; Zsuzsi éppen az ebédfőzéshez készülődött. Fáradtnak, kimerültnek érezte magát, ezért úgy döntött, hogy valami egysz egyszerűt készít. A leves nem maradhat radhat el, hiszen az Pali kedvence. Majd hoz be néhány zsenge zöldséget a kertből, az hamar megfő. És talán elég is lesz az a leves… Ahogy indult volna ki a kertbe, valami furcsa motoszkálást hallott az udvar felől. Szólt Palinak is, hogy jöjjön hamar, nézzék zék meg, mi lehet az. Hát, ahogy kilépnek, a teraszon ott állt az egész család! A három gyermekük a párjával, és a hat unoka, mindegyiknél valami csomag. –Gratulálunk! –Sok boldogságot! – hangzott mindenfelől. –A házassági évfordulótokra! – és egy tortát nyújtott yújtott át a legidősebb unoka, rajta ott díszelgett: 50. Zsuzsinak és Palinak könny szökött a szemébe. Nem szerették magukat ünn ünnepelni, és bizony meg is feledkeztek róla, hogy éppen 50 éve házasodtak össze. Hiszen az csak egy „igen” volt. Az igazán jelentősek sek azok voltak, amiket előtte 5 éven keresztül, és 50 éve is minden nap, szavak nélkül kimondtak.

Lucza Mónika http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 37


Menyhártné Zana Éva – Emlék Anyáról Olyan nevetése volt... Messze földről hoztak neki kincsként viccet, tréfát, mesét... Hódolón lábai elé helyezték... s várták jutalmukat... Vele nevetett minden, az ég, a föld, a csillagok... Kacagj még, kérte a világ!!!! Apám szeretőn csiklandozta meg estefelé ha már elfogyott a szó... Csak még egy kuncogást! Mikor Apámból elszállt az élet, elvitte a kacagást magával… Anya mantraként sulykolta magába a gyászt: Apám minden hónap 5–én meghalt, 8– án névnapja volt, 10– én temettük, 18– án házassági évforduló, 23– án születésnap... Anya 23– án halt meg 2003 novemberében. Menyhártné Zana Éva



Nagy–Rakita Melinda – Túl az érzékelés határain Történetem valahol az álom és ébrenlét határán játszódik. Szereplői a múlt, a jelen és a jövő sűrű szövedékéből születtek és az örökkévalóság teljesíti be sorsukat. A ház egy elhagyatott sziklaszirten, a tenger fölé magasodva áll, Skócia vad hegyei között. Olyan tájon, ahová már a világítótornyok fénye is csak néha néha– néha téved be. Kicsit megtépázták ugyan a tél közepi viharok, de ma is épp. Korhadtnak tűnő gerendázata szilárdan ellenáll a könyörtelen szeleknek, aablakdeszkái szkái nem engedik át a legsűrűbben ostorozó esőt sem. A ház erős bá bástyaként kapaszkodik a sziklaszirtbe, mint egy biztos valóság a képzelgések birodalmában. Mindazok, akik valaha is felfedezték létét, joggal gondolhatták, hogy a ház lakatlan és a kéményből szálló füstöt csak a ködök és a felhők játéka idézi elő, de nem volt igazuk. A ház lakott. Története évszázadokkal ezelőtt kezdődött, abban az időben, amikor a Római Birodalom legmesszebbre nyújtotta csápjait és légiói eljutottak a távoli Skót Felföldre is. s. Menedéknek épült és menedék maradt az idők végezetéig. Finley MacDonald ide menekítette családját a rómaiak elől, mikor csatába indult klánja élén, hogy megvédje a gaelek földjét a rátörő veszedelemtől. Mindaddig ő és felesége, Amelia békében és harmóniában ában éltek felvidéki udvarházukban. Ők ketten kisgyermekkoruktól együtt nevelkedtek és már akkor egymásba szerettek, amikor először megpillantották egymást. Mintha valami titkos erő még születésük előtt egymáshoz kötötte volna őket, első lépéseiktől kezdve elválaszthatatlanok voltak. Így aztán mindenki számára természetes volt, hogy amint elérték a házasulandó kort, férj és feleség le lettek. Példás családi életük legendává vált a környéken. Akkoriban, amikor híre jött a rómaiak közeledtének már négy nagyobbacska bacska gyermekük volt. Két lány Freya és Hollie meg két fiú Nathan és Archie. Miután családját biztonságba helyezte Finley elbúcsúzott tőlük és elindult a csatába. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 39


Nem kérte a feleségétől, hogy várjon rá, nem kérte, hogy hűséges legyen, e nélkül is biztosan san tudta, kettőjük esküjét maga a halál sem oldhatja fel. Hosszú volt a harc. Eleinte győztes csatákról jöttek a hírek, később már csak a legyőzöttek maradékai, a megnyomorodott harcosok beszámolói szóltak a barbár, vérgőzös ütközetekről. Finley és harcosai osai a végsőkig kitartottak, de van, hogy nem elég az elszántság, a bátorság, a végzetet nem lehet megállítani. Hiába nagy a lélek, ha a test törékeny és esendő. A rómaiak győztek. Amelia a gyermekeivel meghúzódott a szirti házban és őszinte hittel várta haza férjét. Búcsúzáskor szilárdan eltökélte, hogy a házat csak a férjével együtt hagyja el, nélküle soha. Addig fogja várni, amíg visszatér hozzá. Amstrong, a régi hűséges szolga a szamarával egy titkos ösvényen hetente felment hozzájuk, hordta az élelmett és a híreket. Tőle tudták, hogy egyre rosszabbak a skótok kilátásai és a vesztes csata hírét is ő vitte meg. Azt is ő mondta el könnyeivel küszködve, hogy Finley eltűnt a csatában, senki nem tudja él–e, hal–e. Amelia azonban nem keseredett el, mert ő biztosan ztosan tudta, hogy a férje él. De aztán egy sötét és hideg éjszakán, amikor jeges szél tépázta az ablaktábl ablaktáblákat és a tetőn súlyos esőcseppek kopogtak, az asszony álmot látott. Álmában a férje egy halottakkal teli csatamezőn feküdt súlyos sebtől vérezve. A diadalmas halál kétélű kaszájával aratott körülötte és egyre közelebb ért hozzá, miközben ő sietve búcsúzott a feleségétől. –Drága Ameliám, hűséges párom – mondta – én most már hamarosan me meghalok. Mindent megtettem, hogy élve térjek vissza hozzád, de a gy gyönge test legyőzött, a halál láthatod, mindjárt elragad. De tudd, hogy még holtamban is visszatérek hozzád, mert nélküled nemcsak élni, de halni sem tudok. –Várni foglak – suttogta az asszony és egy éles villám csattanására felébredt. Az elhúzódó égzengés magával vitte minden reményét, hogy valaha is élve meglátja a férjét. Felkelt az éjszaka közepén, gyertyát gyújtott, de nem sírt. Tervet készített. Leveleket írt. Úti málhákat csomagolt össze. Reggel magához szólította gyerekeit. A fiúk már legénykorba ért értek, a lányok is felcseperedtek addigra. Így szólt hozzájuk:



–A A csatáknak vége, a rómaiak győztek. Skócia évekig nem lesz biztonságos számotokra, ezért el kell mennetek. Itt nincs jövőtök. Levelet írtam angliai rokonainknak. Reggel jön Amstrong, ő ismeri a titkos utakat. Elvezet benn benneteket a kikötőbe, ahol hajóra szállhattok. Menjetek, éljetek, legyetek bold boldogok. A gyerekei először tiltakoztak, nem akarták otthagyni az anyjukat. Meg aka akarták várni, amíg újra együtt lesz a család, amíg az apjuk visszatér. De aaz aszszony hajthatatlan volt, addig–addig addig míg okos érveivel meggyőzte őket, me menniük kell. Végül aztán egyedül maradt a házban. Várta a férjét. Innen kezdve a történet ködbe vész. Annyit tudunk, hogy a környékbeliek körében sokáig tartotta magát a szób szóbeszéd d az asszonyról, aki ott él a hegyen és nincs egyedül. Egyesek emlegettek egy fegyveres férfit, aki a klán színeit viseli és a sziklák között vadászik. Mások tiszta éjszakákon látni vélték a ház kéményének füstjét is. Némelyek úgy gondolták, mese az egész és az asszony a gyerekeivel együtt elutazott Angliába miután a férje meghalt. Biztosat senki sem tudott. Sok–sok sok évvel később egy csapat fiatal egy átmulatott éjszaka után úgy dö döntött utána jár a szóbeszédnek. A házhoz közeledve fényt láttak az ablakokban,, és emberi hangokat hallottak kiszűrődni bentről. Kopogtattak, de választ nem kaptak. Ekkor hirtelen mindnyájukat megmagyarázhatatlan félelem kerítette hata hatalmába, végül egyikük sem mert belépni a házba. Miközben az ajtó előtt tanakodtak, a hajnal pírját hirtelen sötétség váltotta fel és a tenger felett egy hatalmas fekete felhőt láttak, amely fenyegetően közeledett a szírt felé. Rohanvást indultak hazafelé. Már nem érdekelte őket sem a ház, sem a lakói, de a vihar utolérte őket. Megtépázva, reszketve értek ek haza és nem győztek hálát adni az égnek, hogy egy–két két bokaficammal, némi megfázással megús megúszták a kalandot. Borzongva és rettegve mesélték mindenkinek a faluban, hogy a hegyen kísé kísértetek járnak, hogy Amelia asszony halott férjével ott él fent a hegyen.



És mivel a skótok mindenki másnál jobban tisztelik a kísérteteket meg a sze szellemeket, máig elkerülik azt a helyet. A ház pedig évszázadok óta áll a szirten háborítatlanul és holdvilágos éjszak éjszakákon, amikor a keleti szél pajkosan suhan a sziklák között, a ho hold ezüstje koszorút fon két összeölelkező árnyék köré. –rame–



Parlagi Erika – Repülés Hónapok óta egyedül ébredt fel a hűvös lakásban, szívét mégis melegség töltötte el, amikor arra a csodálatos éjszakára gondolt. Gyakran elmélázott, hagyta gondolatait eluralkodni, mert olyankor az emlékek mintegy mozaik mozaik– kockák sorba rendeződtek a fejében, és olyan mélységekig hatoltak a szívébe, hogy úgy érezte, mintha elektromosságot generálnának és repülésre kénysz kényszerítenék. Nem állt ellen n ennek a kísértésnek, mert imádott repülni. Álmában egyfolytában repült, sőt száguldott, olyan magasan, hogy néha saját magát is meglepte. Ez volt a kedvenc álma, de repülni nemcsak álmában szokott. Gyerekkora óta foglalkoztatták ezek a kérdések, és tudta,, szíve legmélyén biztosan tudta akkor is, hogy repülni lehetséges. Elméleti filozófiáját a repülésről számtalanszor megkísérelte megosztani barátaival, de legjobb esetben is csak ostobának nézték. Ez őt nem igen keserítette el, mivel álmában már akkor is rengetegszer repült, eleinte nehézségekbe ütközött a felszállást ill illetően, de a későbbiekben már irányítani tudta álombeli technikáit, s mire fe felnőtté vált, már minden korábbi akadály elszállt. Ez elegendő erőt adott aahhoz, hogy kitartson régi elképzelése mellett, hogy repülni nemcsak álomban lehetséges. Egy csodás tavaszi délután egy barátjával találkozott, aki megígérte neki, hogy segít egy különleges energetikai módszer segítségével megemelni vibrációját, azaz feltölti auráját a legmagasabb isteni szeretettel. ettel. Még sohasem volt h hasonló tapasztalata azelőtt, s mivel jól ismerte barátját, akire rendkívüli módon felnézett, tudta, hogy bármi is fog történni az csodálatos lesz. Sam, a barátja fél órán keresztül magyarázta a kezelés menetét, már kezdett zavarba jönni July, mivel nem is sejtette, hogy ilyen komplex útmutatót kap ehhez az egészhez. Eleinte azt hitte tudta miről lesz szó, egy kis halk zene, aztán valami magas frekvenciára "lebeg", ahol mindenféle gyógyítói energi energiákat magába szív, aztán feltöltődve folytatja olytatja életét. De mire Sam felsorolta a lehetséges "mellékhatásokat" teljes zavarba volt és nem is sejtette, hogy milyen rendkívüli élményekben lesz része. Sam kissé ráijesztett, mert előre http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 43


figyelmeztette, hogy a tapasztalás minősége az aktuális lelkiáll lelkiállapottól illetve tudati fejlettségétől függ. De megnyugtatta, hogy bármiféle negatív észlelé észlelésnél azonnal lesz lehetősége leállítani a kezelést. Mire a tájékoztatás végére érkeztek, July annyira lefáradt a rengeteg info információtól,hogy csak szédelgett a teremben. en. Végül elkezdődött a terápia és már első tíz másodperc után mély nyugalmi állapotba került. A kezelés alatt végig állnia kellett, és végig a tudatában volt környezetének, illetve minden másnak, ami a teremben történt, bár szemeit csukva kellett tartania tartania. A relaxációs zene sejtszinten megnyugtatta és élvezte, ezt a teljesen ellazult állapotot. Érezte, ahogy teste ide–oda oda imbolyog, úgy ringatózott a szobában, mint ahogy lágy tavaszi szellő ringatja a szelíd folyón a csónakot. Ez az érzés m mosolyra késztette,, és úgy mosolygott, hogy az arcizmai is megfeszültek. Par Paradox érzés volt egyszerre téren és időn kívül éreznie magát, ugyanakkor min mindkettőnek a tudatában is lenni. Nem tudni mennyi ideig ringatózott ebben a mély ellazult állapotban, mert a következő pillanatban natban már egy csodálatos fehér Pegazuson száguldott a csillag milliárdok végtelen óceánjában. Nyakát mély szeretettel átfonta és repültek, suhantak a csillagóceánban. Szívéből fényes sugarak törtek elő s a gyönyörű hófehér Pegazus szívszikrájával össz összeolvadtak. adtak. Rég nem látott társra ismertek egymásban. Leírhatatlan pillanat volt, melyet csak érezni lehet. A Pegazus egy olyan helyre vitte, ahol a ködt ködtakaró fátyla mindent elrejtett a szem elől. Egy lovag jelent meg egy csodás fekete paripán, régimódi páncél viseletben. A lovag leszállt csodálatos tel telivér–paripájáról paripájáról és amint közeledett July felé levette a páncélsisakját és tiszt tisztelettel meghajolt előtte. Felismerte a lovagot, az a Szent Király hajtott fejet előtte, akinek nevét nemzetében befeketítették és Julyy arra áldozta minden idejét, hogy ennek a szent lovagnak nevét tisztára mossa. Felültette a lovag a fekete paripára, majd szélsebesen elszáguldottak. July úgy érezte hazaérk hazaérkezett. Szíve megtelt örömmel és hálával, mert teljesnek érezte magát. Megállt az idő dő és a teljes beteljesülés állapotába került. Egy fényes spirálfolyosón repültek át, majd a lovag ismét meghajolt előtte és elbúcsúztak. July teste még mindig csónakként ringatózott a szobában, miközben szelleme dimenziókat átszelve csodálatos utazáson vett részt. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 44


Sam megszólalt a szobában halkan, és szólt, hogy minden rendben, de ha készen áll rá kinyithatja a szemét. Barátja kedvesen mosolyogva és izgatottan várta az élménybeszámolót. July átölelte barátját és kimondhatatlan hálával rebegte: Köszönöm! Sam am érezhette azt a magas vibrációt, amit July áthozott, mert mélyen megh meghatotta a lány gyengédsége és hálája. Szikrázott a levegő attól a mély és magas szeretet–energiától, energiától, amit együtt áthoztak. Később Sam elmesélte, hogy 2 órán keresztül volt abban az állapotban, potban, amit July néhány percként élt át. Háláját nem tudta Samnek kifejezni, mert amit kapott az felülmúlta minden emberi elképzelését, sőt küldetését illetően is válaszokat talált odaátról. Önnön gyermeki énje olyan boldog volt, mint azelőtt soha. Hiszen hűséges maradt önmagához, az álmaihoz. Amit gyermekként tudunk és tisztán látunk, azt felnőttkorra általában kinev kinevelik belőlünk, de July hitt az álmaiban. Hitt abban, hogy tud repülni, de nem is sejtette, hogy ez az utazás nem a végállomás, csupán a kezdet. et. Parlagi Erika



Rónai Katalin – A boldogság Akkor már mindegy volt. Vagy mégsem. Ült a buszon, nézett kifelé a fejéből, szeretett volna egy kis napfényt magába szívni, de a busz ablakai a fel felvert, összepiszkolt hótól feketén átláthatatlanok voltak. Csak nézett, kezei egymásba kulcsolva, mintha imádkozna, lábai csámpásan egymás felé fordulva, védekezőn. Hideg átjárta, vacogott belül és kívül, fázott a lelke, és érezte, hogy egyre hidegebb a lába ba is a szuper drága áron évekkel ezelőtt megvásárolt bokacsizmában. A busz, pedig lassan óvatosan haladt az útján. Fülébe besurrantak a vezető szavai, letiltott, már így is tíz perc késésben vagyok, elszállt, még utasokkal, az Éles saroknál. Aztán egy zökkenés, kkenés, egy megálló, a sofőr bemondta, hogy bocsánat, de eelromlott a busz, kérjük, szálljanak le, előttünk a másik, az elviszi Önöket a vé végállomásig. Senki sem morog, szépen sorban szállnak lefelé az utasok, és szállnak át az előttük nyugodtan várakozó buszra, megtöltve azt. Talál helyet. Itt sincs fűtés, itt is sötét az ablak, nem tudni, hol jár, hivatalosan két megálló még az Örs Vezér tér, mindjárt ott vannak. Aztán felriad. A busz üres, az ablakok tiszták, a nap ezerrel süt. Ahogy az abl ablakon kinéz, egy ismeretlen helyet lát. Ez nem az Örs, de hol vagyok? Végignéz magán, egy új test, egy új ruha, egy ismeretlen nő, nem ő, valaki, aki légiesen mozog, aki tele fénnyel. Előreindul, mit indul, libben, száll, érzi hátán a két szárnyat, a könnyedséget, a lebegés gés boldogságát, a belsejében bugyborékoló kacagás, csak úgy kitör, és elszárnyal ki a buszból, az utcára, amely tiszta, fényes, és virágokkal teli. K Kacagásából pillangók lesznek, ott repkednek körülötte.



Lelibeg a buszról, egy másik világ. Egy másik dimenzió. nzió. Tiszta terek, mosol mosolygós, boldog emberek. Egy férfi mellé lép, karját nyújtja, könnyed csókot lehet kézfejére, majd belékarol, és viszi, szárnyalnak együtt a téren át, a lépcsők felé. A lépcsők, amelyek lefelé és fölfelé haladnak, és ahol könnyeden sz szárnyalnak az emberek, férfiak, nők, gyermekek, mindenki boldog arccal, üdv üdvözülve. A lépcső tetején egy fényes alak. Édesanyja áll. Integet, és mosolyog. Hajában ezer pillangó díszeleg, ruháján kedvenc virágai nyílnak, mellette édesapja, boldogan, kicsit hátrébb, átrébb, bot nélkül, daliásan, mindkét lába ép. A férfi odaér vele, meghajol, arcára csókot lehet, hátára simít, és elszáll, vissza a tér felé. Állnak egymással szemben, szülei és ő, szemükből könny csorog, és gyönggyé lesz legott, szájuk boldog mosollyal nyílik, yílik, kezük összeér, ölelkeznek, sim simogatnak, boldogkodnak. Zökkenés, morgás, és koppanás. Ez a feje volt. Szeme nyílik. A csoda elv elveszett. Két perc se telt, az átszállás óta. A busz komor tele, sötét, és koszos. De a lelkében ott él, és zenél a fény, az érintés, a szüleivel való találkozás csod csodája, a boldogság, ahogy őket láthatta, ott, ahol nincs latyak, hideg, és szomor szomorúság, ahonnan ők már csak a szeretetüket küldik, és ahol a békességgé lesz minden, és boldogsággá változik a lét. És elmúlik a latyak, a sötét, és széppé lesz minden, mert rájön, hogy a legn legnagyobb boldogság, az, hogy ő él. Hogy viszi tovább, amit kapott, és őrzi a lá lángot, és a fényt.



Az alagút –Vége, Csapó!– hangzik a rendező kiáltása. Az alagút bejárata lassan kiürülni látszik. Az utolsó felvételek véget értek, a világosítók, az összes technikai személyzet pakol. Pillanatok alatt köddé válik minden. Két éves forgatás, három hónapos utómunkálatai miatt vonultak ki megint ide, erre a helyszínre. yszínre. Már mindenki nagyon unta a látványt. Az alagút bejár bejárata, az értelmetlenül összefirkált fal. Nyomasztó egy hely, ez, az biztos, ez volt a stáb véleménye. Kiss Zénó a főszereplő nem mozdul. Dacolva a forgatócsoport áramlásával, ő csak áll az alagút szájánál, és néz. Miközben a teste ott áll, a lelke az alagút másik végén látható fény felé rohan. Történt már vele ilyen. Tavalyelőtt, még a forgatás kezdetén balesetet szenvedtek, külső helyszínre való autózás közben. Kollégája és legjobb barátja Gereben n Ernő ült a volá volánnál, ő mellette. Előző este ünnepeltek. Az ünneplésnek az ő köreikben mindig volt oka. Az akkori ok már nem érdekes, elvitte a jobbról beléjük csapódó kamion. Műtétek közben megtapasztalta a klinikai halál állapotát, majdnem elérte a fényt, de Ernő elállta a kaput. Hetekkel később, mikor teljesen felépült, tudta meg, hogy Ernő halott. Addig titkolták előtte. Azóta is azt hiszi, hogy Ernő úgy kért bocsánatot a történtekért, hogy eléállt, elállta a fénybe vezető utat, ő pedig, átsétált. Most ost ott volt az alagút végén a fény. A fény közepén, pedig Ernő alakját látta kibontakozni. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 48


Belsőjében megszólalt legjobb barátja hangja: –Látod, Látod, megcsináltad! Nem tudták másnak adni a főszerepet! Örülök, hogy nem adtad fel! A fény egyértelműen hívogató. Ernő rnő alakja a fényközepén, ragyogó, már, már egy angyal képe. Ruhája fehér, kopasz fején csillámló fények cikáznak. Karjait ölelésre tárja. Zénó elindul. Megy, megy a fény felé. Belülről hallja Ernő mély, senkivel sem összetéveszthető hangját. –Látod, milyen en nagy színész vagy. Irány Hollywood! A kritikusok nem értenek hozzá! Zénó karjait tárva egyre beljebb halad az alagútban a fény felé. Az alagút közepétől mintha egy óriás örvény szippantaná be. Hívja, csalogatja. Fény és Ernő, Ernő és a fény. És a hang! Már majdnem eléri, már majdnem ott van, beljebb, beljebb, egyre tovább, már fut, már szalad, száguld. Be, be az epicentrumba. Boldogságot érez, csodát lát. Könnyű testtel, már–már már repül Ernővel, és Ernő után, a csodába, a mindenbe, a teljességbe. Ott van, megérkezett. Ernő tárt karokkal várja, lapogatja a hátát, és elindulnak befelé mélységes fény közepe felé. A másnapi újságok első oldalon hozták, a méltán elismertségében sem öntö öntörvényű és beképzelt Kiss Zénó tragikus halálát a film befejezése után. Minden n bulvár és egyéb újság közölte a hírt, miszerint egy falfirkász talált rá a már kihűlt testre, az alagút szájánál, és ő értesítette a hatóságokat. A lapok az is megemlítették, hogy valószínűleg a megfeszített forgatás volt az oka, hogy a film befejezése után tán pár órával, Kiss Zénó szíve felmondta a szo szolgálatot. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 49


Azt, azonban egyik újság sem említette, hogy Kiss Zénó arcán földöntúli m mosoly volt, és, hogy karjaival saját magát ölelte, holtában, szorosan, végtelen szeretettel. Rónai Katalin



Schmidt Lívia – A vég kezdete 1. tele– Hogy az a... Ezt nem hiszem el. – dünnyögtem magamban, miközben a tel fonomat kotorásztam a táskában. Persze, hogy a legalján van. De az biztos, hogy odébb nem állok a sorból aká akárki hívjon is. Gondoltam miközben a hívás fogadás –ra ra koppintottam. – Mondjad. – szóltam bele hanyagul. – Szia! Ne haragudj, hogy zavarlak, de itt van egy idős bácsi és azt mondja, ígértél neki valami fénymásolást. – hadarta Linda. – Úh, basszus. Krapaneczz bácsi, elfelejtettem. Fénymásold le a halotti any anyakönyvi kivonatot, és tedd be a felső fiókomba. – Köszi. – mondta, és lecsapta a telefont. Marha jó. – fintorodtam el, miközben a rumli közepébe ejtettem a készül készüléket, és előrébb léptem néhányat. tlenül nézelődtem magam körül. Felszínesen végig futtattam teki tekinTürelmetlenül tettem a boltban, és az előttem várakozókon. Közben pedig idegesen dobo doboltam a táskám oldalán. Mi lesz már, haladjunk, haladjunk. Ismételgettem magamban, mintha ez bármin is segített volna. Ha így megy, elkésem. Türelmetlenkedtem tovább. Haladjunk, haladjunk. Mantráztam újra, miközben a pénztárcám után kuta kutattam a rumliban. Haladjunk, hala……… de nem tudtam befejezni a szót, mert egy óriási lökéstől meginogtam, és a táska a földre esett, a benne levő dolgaim pedig kiszóródtak. – Nem látsz a szemedtől, teeee….– háborgtam, miközben a szanaszét heverő cuccaimat kapkodtam össze. Szemceruza, tükör, egy fél csomag tampon, fésű, kézkrém. Nem volt bátorságom felnézni, mert nem akartam szembesü szembesülhttp://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 51


ni az engem,, illetve a holmijaimat vizslató kíváncsi szempárokkal. Jobbnak láttam csendben szedegetni, mintha ott sem lettem volna. – Elnézést, ne haragudjon, én nem….. – szólalt meg egy hang mellőlem, és felém nyújtotta az arckrémemet. Rá sem nézve elkaptam tőle, és a táskába dobtam. – Sajnálom. – erőlködött tovább, miközben a névjegykártyáimat nyomta a kezembe. – Semmi gond. – pillantottam rá, miközben a szemhéjpúder felé nyúltam. De a mozdulatom megállt fél úton, mert tekintetünk találkozott, és beleves belevesztem a félénk mosolyába. Milyen jó pasi. – nyeltem egy nagyot, miközben észrevettem a bugyim, félig a polc alá esve. – Kösz mindent – próbáltam szabadulni tőle. – András vagyok – nyújtotta felém a kezét zavart mosollyal az arcán. De mielőtt bármit mondhattam volna gyorsan felkaptam a bugyit, és bedo bedobtam a többi holmi mellé, balgán azt remélve, hogy nem vette észre. – Gitta – bólintottam válaszképp, és felálltam. – Ha esetleg meghívhatnám egy teára, kávéra, valamire. – bizonytalankodott. – Köszönöm, de nem érek rá. – utasítottam el gorombán, mivel már így is késésben voltam. – Csak amolyan kárpótlásképp. – erősködött tovább. – Nem történt semmi. – mondtam, és visszatettem a táskát a vállamra, m mosolyt erőltetve magamra. – Akkor én... megyek is. Minden jót, és még egyszer elnézést.



Ismét csak egy bólintásra telt tőlem, meg arra, hogy idióta módjára bámuljak utána. Fél öt – néztem az órámra, miközben kiléptem a bolt ajtaján. Ha iparkodok, még odaérek, vettem sietősre lépteimet. Közben pedig gondolatban nem tudtam elszakadni a boltban történtektől. A bugyi, az a hülye tanga. Mekkora őrült vagyok, hogy alsóneművel a táskámban rohangálok. De ahogy az én Adél barátnőm mondja, sosem lehet tudni mikor lesz rá szükség. Bár az igazat megvallva, nem gondoltam arra, hogy egyszer kellemetlen helyzetbe is kerü kerülhetek miatta. –Persze ez az egész szitu elég gáz volt – mosolyodtam el, mert teljesen úgy beszéltem, mint Hanna. Biztos jót nevet majd, ha elmesélem, hogy az anyja egy idegen pasival szedegette a cuccait a földről. – Ciki – vigyorodtam el újra. Közben pedig Péter autóját kezdtem fürkészni a parkolóban. Ez nem az, ez sem. Á, ennek más a rendszáma, ez nem olyan színű. –Megvan. – ujjongtam magamban. Vagy mégsem ez az? – bizonytalanodtam el, mert egy fiatal lány támaszkodott a vezető oldalnál. Közelebb merészkedtem, hogy a rendszám alapján megbizonyosodjak róla, hogy a férjem autója, és nem tévedek. Közben pedig úgy tettem, mintha vvalamit keresnék a táskámban. Majd elhaladva előtte futó pillantást vetettem rá, és a rendszámra. – Mi az, mit nézel? – vetette oda a lány. – Azért van a szemem. Vagy nem? – szakadt ki belőlem, amin én is meglepő meglepődtem. – Nah, ja. Mondjuk ez is igaz – nyugtázta, és rágyújtott. Az autó Péteré, nem tévedtem. De ki ez a lány, és mit keres itt itt? Merültek fel bennem a kérdések, miközben kerestem egy biztonságos helyet, ahol úgy gondoltam, hogy nem vesznek észre, és vártam. Közben pedig próbáltam megfejteni a látottakat. Ez még nem jelent semmit, ez nem az, aminek go gonhttp://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 53


dolom, nyugtatgattam magam, mert rt szörnyen ideges voltam. Majd a lányt néztem, aki hanyagul az ablaknak dőlve dohányzott. Vörös haja kiengedve lógott, amit a szél néha az arcába fújt. Fiatal volt, szép arcú, magas, vékony. Alakját jól kihangsúlyozó kabátban, és szűk nadrágban. Majd észr észrevettem, hogy mosolyog, és teljesen megváltozott az arca, amikor … meglátta Pétert felé közeledni. –De ő az én férjem. – motyogtam magam elé, lefagyva a látottaktól. Mit képzel ez a liba, hogy ezt műveli? Egyáltalán hogy jön ahhoz, hogy hozz hozzáérjen, hogy …..a ..a nyelvét a szájába dugja? Én meg csak álltam ott hülyén, és azt néztem, ahogy Péter az autónak szorítja a vöröskét, és veszettül taperolja. Mozdulni akartam, elindulni feléjük, tenni valamit, amitől nem ezt érzem, amitől minden megváltozik, és nem kell végig néznem az egészet. Majd beü beültek az autóba, és elhajtottak. Én meg továbbra is dermedt mozdulatlansá mozdulatlanságban álltam, és vártam. Nem tudtam mit gondoljak, érezzek, és tegyek. Talán őrjöngenem kellene, vagy sírni, vagy mégis mit? Aztán fogtam magam és elindultam. dultam. Nem tudtam hová megyek, csak me mentem, mert nem tudtam tovább ott maradni. Ennyit a meglepetésről, a háza házasságomról, ennyit a mindenről. Ennyi lenne a hűség? Csak egy dögös vörös, és az egész a semmibe veszik? Mit mondok a gyerekeknek, hogy fogadják majd, hogy válni akarok. Mert ezek után nem tudok már Péter szemébe nézni. Annyi kérdés, és kétség m merült fel bennem. Mindez egy pillanat alatt. A pillanat, ami megváltoztatta az életem, és engem. Hisz ezek után már nem az leszek aki voltam, mert valami elveszett. veszett. Már nem hiszek a szavaknak, a férjemnek. Egykor hűséget foga fogadtunk, ami örökké tart. A hűsége, ami ennyi volt, ami megölt, amibe bele halt

Schmidt Lívia



Eve Cheerful - A titokzatos férfi A Nő céltalanul ődöngött a szupermarketben. Nem szerette ezt az üzletet. Drága is volt, ki is esett a városból. Mégis odatévedt néhanapján. napján. A vásárlási ösztöne hajtotta még akkor is, ha tudva-tudta, tudta, hogy nem fog vás vásárolni. Találomra bóklászott a polcok között, hátha megtetszik szik neki valami. Kicsit elid elidőzött a drogériánál. Fújt egyet a teszter sprayvel, majd egy pillanatra felnézett a ffeje fölötti kamerába. Esze ágába se jutott elemelni valamit. Eszébe jutott, tott, hogy egyszer egy élelmiszerüzletben bekapott két szem mogyorót, ráadásul adásul a héját is illetlen helyre dobta. Észrevette egy eladó. Nem szólt egy szót sem, de ahogy ránézett, egy pillanat alatt megsemmisült. Még mindig az üres kosárral lézengett, gett, mikor egyszer csak rrobogva jött vele szembe a Férfi. De miccccsooda férfi!... Magas, ősz, volt vagy 185 centi. Napbarnított, villogó tigris szemekkel, kel, világoskék farmerben. Higanyezüst hullámos loboncában mint megannyi összepréselt csillogó llogó pamutszál tolon tolongtak a hajtincsek. Sűrű, fekete szemöldöke döke féltő árnyékot vetett villogó teki tekintetére, ami ettől kissé megszelídült, de továbbra is élénk, érdeklődő, és perzselő maradt. Arca természetes pirosságban égett. Duzzadt, uzzadt, vérrel teli aajka anélkül is beszédes maradt, hogy egyetlen szót kiejtett volna ra rajta. Szabályos fülei szépen belesimultak az arcába; nem voltak se nagyok, se kkicsik. Egyikben egy kis arany szigonyt viselt. Ötvenesnek nézett ki, de akár hatvan is lehetett. Lehetetlen volt megállapítani a korát, ahogy ruganyos léptekkel, enyhe, súrlódó zajt hagyva a kövezeten ten komótos tempóban közl közlekedett. A Nőnek olyan érzése támadt, mintha a Bahamákról tévedt volna oda egy nyaralásból. Csak nézte ámulttal, megfeledkezve magáról és a körülötte za zajló világról. Kimondottan tonicurtisos jelenség lenség volt, de magasabb kkiadásban. Valódi amorozó tele önbizalommal, amit nyilván a nők tápláltak láltak beléje élete ssorán. Az ő kosara is üres volt. Csak lóbálta maga mellett, tekintete jobbra jobbrabalra cikázott, mint aki fel akarja magára hívni a figyelmet: gyelmet: „hé „hé, lányok, aszszonyok, megjöttem!” Valami egészen szokatlan nyugtalanság ság áradt belőle. A villogó magatartás hatni kezdett. A közelben lévő nők izgatottan gatottan reagáltak. Volt, aki a szoknyáját rendezgette, más beletúrt túrt a hajába. Egy szőke nő a sz száhttp://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 55


ját harapdálta pirosra. Olyan is akadt, aki előkotorta a táskájából a rúzst és ott azon nyomban korrigálta szája kontúrját. Mások szégyenlősen hátat fordíto fordítottak, mint az illedelmes török rök nők, ha a férfiszem rájuk szegeződik. Így, vagy úgy egyetlen nő sem tudta kivonni magát a hatása alól. Izzott a levegő az áruházban. Ahogy elhaladt a péksüteményes tárló mellett, a kiflik közelebb h húzódtak egymáshoz, némelyik hangosan meg is roppant. A zsemlék közül kettő lapo laposra csodálkozta magát, majd belemerevedtek a pózba. Ahogy ogy elvonult a csillárok alatt, azok eszeveszett fényjátékba kezdtek. Túl akarták villo villogni egymást. A karos modellek nyújtózkodni kezdtek egyenesen a férfi rfi felé. Bár egyik sem érte el, a produkció hatásosnak bizonyult és felettébb látványosra nyosra siker sikeredett. Mindenki enki helyezkedett, mindenki tetszeni akart neki, minde mindenkiből azonnal előbújt a szupernő, de legalábbis a lázas érdeklődő, a vetélytárs. télytárs. A hentes pultnál egy bekötött fejű gömbölyű eladólány kezében ben megállt a húsvágó kés. Leplezetlenül, kimeredt szemekkell bámulta a magabiztos, ide ide-oda tekintgető férfit. A boros palackokhoz érve mintegy egy vezényszóra össz összekoccantak az üvegek, majd visszadermedtek eredeti pózaikba. Hősnőnk sem volt kivétel, sőt! Mindent elsöprő szívcsapást érzett. A nyíl egyenesen a bal pitvarba talált a kéthegyű billentyű fölé. Erőteljesen bizse bizsergett, majd égni kezdett, talán még a vér is kicsordult belőle. –Ki lehet ez a Férfi? – tette fel a kérdést magának –Bankár? –Szórakozott tudós? –Vitorlás bajnok? –Lehet, hogy csak egy úszás oktató. Nem volt igazi tétje a találgatásnak, mert egy lenyűgöző, hódító, önt öntudatos vad férfit látott benne. Bármit el tudott volna képzelni róla, csak egyet nem: szelíd, otthonülő nagyapa, odaadó férj. Az események pillanatok alatt zajlottak, dönteni kellett az elké elképzelt név tekintetében. –Milyen név illene hozzá? Hősnőnk fejében tolongani kezdtek a királyi és fejedelmi nevek. Még a Batu kán is közéjük furakodott. –Vilmos – kattant be elsőnek. –Vilmos?! Nem, azért az mégse! Főleg nem, ha Vilinek becézik ézik.



–Iván, a rettegett! Volt is benne valami a rettegettből. A csodálat, ami kkörülvette, és amiért nem kellett tennie semmit. Hiszen csak állt ott egy ideje és nézelődött. Élvezte a felfordulást maga körül. Megbabonázta ta nőket egye egyetlen pillanat alatt. –Richárd – zúgott át hősnőnk elméjén az újabb lehetséges név. Ez annyira megtetszett neki, hogy valószínű sírva is fakadt volna, ha egy kézf kézfogás során tudja meg, hogy a lenyűgöző, minden nőt elkápráztató férfit Józs Józsinak vagy Dezsőnek hívják. –Jobban körülnézett, hogy felmérje a terepet, és ha lehet, leszámo leszámoljon a bámész konkurenciával. Nem érezte, hogy ő lett volna a kiv kiválasztott, de egy percig sem tett le arról, hogy megszerezze magának a first lady pozíciót. Te Tennie kellett érte valamit. Ki kellett ragadnia az őt csodáló dáló nők gyűrűjéből bá bármi áron is. –Egy Egy szempillantás alatt kissé maga alá gyűrte bal bokáját az alka alkalmas pillanatban, majd jobb kezével a férfi keze után kapott ott és erősen belek belekapaszkodott. –Bocsánat - nézett rá ártatlanul. A Férfi ellágyult, yult, miközben hősnőnket finoman átkarolta. Mély együttérzéssel vigasztani kezdte. A kezdeteken túl vvagyunk – gondolta. Ettől a perctől természetes volt, hogy ő a főszereplő, őt kell gyámolítani, ő szorul segítségre. Összekapaszkodva, elindultak a kijárat felé. Sántikáló hősnőnket a bejárati korláthoz kísérte és megtámasztotta. –Hívhatok egy taxit?- nézett rá együtt érzően. A Nő értetlenül nézett rá. Sértődöttségében tődöttségében szégyenérzés lett úrrá rajta. Úgy érezte becsapták, elárulták. Lassan, nem kis érdeklődés közepette a biztonsági szolgálat pul pultjához értek. A férfi bal farmerzsebéből elővett egy fényképet és az őr elé tette. –Ő az, őt keresem – megsimogatta a fényképet. Egy szomorkás arcú, kifejezéstelen tekintetű, semmibe révedő gy gyönyörű nőt ábrázolt. Olyan nő arcát, aki már leszámolt mindennel, aki láthatóan elv elveszítette minden érdeklődését a világ iránt. Nem értem, tem, hiszen csak addig hag hagytam magára, míg kimentem a mosdóba. Néhány perc elég volt ahhoz, hogy elvesszen. –A feleségem súlyos beteg. Már engem sem ismer meg, a saját nevére sem emlékszik.



Szemei könnyekkel teltek meg, haját hátravetette és átsimította. Reszk Reszketeg ujjaival gondosan eltette a fotót, arcát pirosra dörzsölte. Sziipogott, majd sírni kezdett. Elesett, szomorú és reménytelen volt, lt, mint a letört letört, már soha be nem hegedő faág. –Öt Öt éve folyik ez a rettenetes bújócska, amiről szegény maga sem tehet. Azóta rémálom az életünk. Sok szép, tartalmas évet töltötttünk együtt, de a betegség mindent megváltoztatott. Visszatette a fotót és lehajtott fejjel, bizonytalanul zonytalanul kitántorgott az üzle üzletből.

Eve Cheerful



Szabó Aranka - Levél Mr Edward Goode számára Kedves Mr Goode, Drága Edward, Szerelmem, Most biztos jót szórakozna rajtam, ha tudná, hogy már egy órája csak ülök a kedvenc karosszékében és merev tekintettel az üres papírlapot nézem. Tudom mit írjak, ám félek belekezdeni. Ön mondta mindig Nekem, hogy minden kezdet nehéz, nem igaz Kedves Uram? Be kell vallanom, ez a legnehezebb megpróbáltatás, amivel szembe kellett néznem eddig – hiszen Ön már nincs mellettem. Ebben a levélben búcsúzom Öntől. beállított az Ön haKépzelje csak el Drága Edward, mióta Mr Rouge beállítot lálhírével (ha jól emlékszem 3-4 nappal ezelőtt - kérem bocsássa meg zavar zavarodottságom, még fel kell dolgoznom a traumát) egy könnycseppet sem ejte ejtettem. Hallottam, ahogy a szavak elhagyják Mr Rouge száját, láttam ajkainak mozgását, ennek ellenére mégsem értettem mondandóját. „Hölgyem – mondta az úr-,, mély fájdalommal és őszinte sajnálattal kell közölnöm: Mr Goode-ot Londonból hazafelé tartó útja során ledobta h hátáról lova, és a balszerencsés körülmények miatt, az úr azonnal szörnyethalt.” Azóta sem m sikerült felocsúdnom az akkor engem ért sokkból. Gépsz Gépszerűen végzem napi tevékenységemet, és bárcsak segítségemre lenne megboldogult Anyám, aki Édesapám temetését is irigylésre ésre méltó precizitással inté intézte. Maga nélkül úgy érzem képtelen vagyok létezni, az Ön halálával elveszte elvesztettem a vezetőmet. Iránytű volt Ön nekem Uram, és most útmutatás nélkül maradtam. Biztos ezen is jót mulatna, bizonyára szórakoztatná, hogy az eemberek magukat sajnálják a szeretett fél elvesztésekor. Óóó, hogy hiányzik a nevetése Uram! Üres lesz a ház a mindenhová bekúszó életvidám kacagás (mit kacagás kérem, inkább brummogás) nélkül. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 59


Emlékszem Edward, amikor még gyerekek voltunk és kedves szüleink parancsa ellenére kiszöktünk a közeli patakhoz pancsolni. Úgy szeretem még mindig magát, mint akkor. Vézna kisgyermek volt, de a legszebb, akit valaha is láttam. Gyermeteg játszadozás volt csupán, amikor a patak partjáról össz összeszedett virágokkal letérdelt elém és félénken megkérte a kezem. Én már előtte tudtam, hogy mi örökre együtt maradunk és elválaszthatatlanok leszünk. Már kisleányként Öné volt szívem, lelkem és ez most, az Ön halálával sem vál változott és nem is fog sohasem. Bár még egyszer láthatnám kedves mosolyát és nézhetnék gyönyörű szemeibe! Őszintén remélem, kívánom, hogy születendő gyermekünk az Ön mása legyen, csakhogy esély kapjak arra, hogy még eg egyszer megcsodálhassam. Szegény gyermek, micsoda tragédia, hogy nem ismerheti meg Éde Édesatyját! De ne csüggedjen Kedves, edves, minden nap mesélni fogok majd neki Önről. Bár sohasem említette és a döntést az én kezembe adta, úgy gondol gondolom az lesz a legjobb (és tudom, hogy titkon Ön is így akarta), hogy ogy amennyiben születendő gyermekünk fiú lesz, az Ön atyja nevét kapja majd meg. De nézze csak, hogy kalandozok! Egy gy óra sem volt hozzá elég, hogy összeszedjem a gondolataimat. Bizton állítom, hogy ehhez egy esztendő is kevés lenne. Annyi mindent szerettem volna még Önnek elmondani! TTisztában vagyok vele, hogy e levél is főként saját ép elmém megtartása érdekében fogan most meg, de mégis oly jó érzés, hogy még utoljára Önnek címezhetem. Rettenetesen hiányzik Uram és komisz dolog volt csak így itthagynia engem – hisz nem azt ígérte, hogy gyorsan megjárja Londont? Azt is megígé megígérte, hogy óvatos lesz! Tudja, hogy féltettem mindig is Magát… Sajnálom Kedvesem. Rettenetesen sajnálom. Úgy hiszem hálásnak kell lennem a sorsnak, hogy megannyi boldog és gondtalan évvel ajándékozott jándékozott meg Minket. Keveseknek adatik ez meg, így most megígérem Önnek, hogy a szívemben a bánat és panasz helyét a hála fogja átvenni. Erősnek kell lennem, ugye Drágám? Ha most itt lenne velem bizonyára azt mondaná, hogy újra meg kell házasodnom gyermekünk és saját jövőmet biztosítandó.. Én pedig hevesen http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 60


tiltakoznék és tiltakozom is! Ön, Drága Uram az egyetlen, akit valaha is sz szerettem és szeretni fogok. Nem tudnék ily módon tekinteni más férfira. És kkülönben is, a világ változóban van és erről Ön is ódákat dákat volt képes zengeni (gyönyörű mély hangján) különféle társasági összejöveteleken összejöveteleken. Özvegyaszszony leszek, az vagyok. Hiánya örökké fájni fog és nem tudom oly bölcs tan tanácsot kitől kaphatnék, mint amelyekkel Ön is gyakorta ellátott. Erősnek kell lennem, ugye Drágám? Bárcsak még egyszer hallhatnám a szájából azt az imádott mondatot: „Mrs Goode, Édes Eleanorom, hát persze, hogy képes rá.” Búcsúzom Öntől Drága Mr Goode. Soha nem fogom feledni és szere szerelmem, szeretetem Ön iránt soha egy jottányit sem em fog enyhülni. Nézze csak Uram, egy apró könnycsepp ádázul megpróbálja kitörölni szavaimat a papíron. Maradok az Ön Eleanorja, amíg világ a világ. Windsor, 1806.szeptember 12. Szabó Aranka



E.V. Seymour – Négy lábon járó szív Anyám fajtiszta középtermetű fekete puli volt és nem volt már fiatal. Nyolc éves volt, mikor a Nagylány a családban kitalálta, legyen utódja, mert nagyon szerették, és mi lesz, ha már nem lesz, legyen hát gyereke, akit majd legalább annyira fognak szeretni, mint Anyámat. Abban az időben kevés puli volt a környékben, akit találtak, annak a gazdáj gazdája pénzért árulta kutyája bájait, így vidéken kezdtek keresgélni. Végül találtak egy fehér, de fajtiszta pulit, akit kiválasztottak asztottak apának, bár nem volt pedigr pedigréje. Emberi léptékkel mérve Anyám moszkvai születésű, ha úgy tetszik, orosz pedigrével rendelkező úrilány volt, Apám meg egy emberi nyelven szólva „senkiházi”, de fajtiszta puli lett. Vak randi volt, sose találkoztak se az esemény előtt, se az esemény után. Anyám hasában sötét volt, meleg, és nagy volt a tolongás. Szám szerint nyo nyolcan voltunk testvérek. Anyám nehezen viselte a vemhességet vemhességet, amihez nyilván a kora és a hasában lévő sokaság nagyban hozzájárult. Bár a Nagy Nagylány volt a szíve közepe, mégis bármi baja volt, Gazdianyuhoz döcögött segítségért. Egy este megállt a konyhaajtóban, ahol Gazdianyu a vacsorát készítette. Gazdianyu ránézett: – Mi van veled Mónikám, szülni fogunk? – Anyám állt tanácstalanul, kissé meglengette a farkát, és Gazdianyu meg megértette, hogy most lesz szükség az állatorvosra. Telefonált az addig felkért állatorvosnak, aki azt mondta: – Még van 4 nap a szülésig, de ha éjjel nem lesznek meg a kiskutyák, akkor reggel hozzák ki a rendelőmbe, és meglátjuk, tjuk, mit tegyünk. Eljött a reggel, és Anyám nem volt túl jó bőrben. Gazdianyu meghozta a döntést. Baráti telefon, autó jött, és a két lánnyal – mert három nőszemély alko alkot-



ta a családot – összecsomagolta Anyámat és beautóztak az Állatorvosi Klin Klinikára. A Barát arát mindenkit ott hagyott a kórházban. A két lány aggódott és sírt, Gazdianyu pedig egy szimpatikus fiatal állatorvossal tárgyalt. Ismertette az előzményeket, mi hogy történt, hogy állunk az idővel és a kutya állapotával. – Mivel még négy nap van a kiírt szülésig, koraszülöttek lesznek a kiskutyák kiskutyák. Tekintettel ekintettel az anya korára, a kiskutyák létszámára biztos, hogy császárme császármetszésre lesz szükség. Próbáljunk meg várni még egy-két két napot, a kiskutyáknak nagyobb az esélye az életben maradásra. Addig is infúzióra ttesszük a kutyamamát és meglátjuk, mi történik éjszaka. Ha szükséges, azonnal megműtjük majd, de tessék megmondani, kit mentsünk, a kicsiket, vagy az anyát. – mondta a doktor. Mind a három nőszemély sírva fakadt. Gazdianyu kérdőn nézett a lányokra. – Mónát! – Mónát! – hangzottak a válaszok. Gazdianyu vett egy nagy levegőt, és azt mondta: – Természetesen az anyát mentjük, doktor úr úr! Másnap reggel, pénteki nap, telefoni érdeklődés. – Még nem történt semmi, de a helyzet vészes, tessék bejönni és megbeszéljük. A kórházban: – Nagyon vészes a helyzet, a kutyamama egyre nehezebben viseli a tortúrát, könnyen rámehet, nem biztos, hogy a hétvégét kibírja. Én nem leszek itt a hétvégén, csak az ügyelet, és nem tudok semmi biztatót mondani. – Doktor úr azt mondja ezzel, hogy mondjak áment a műtétre? – Igen. Altatjuk, megműtjük, és én kiadom az életképes kiskutyákat. Négy nappal korábban sokat számít egy újszülött kiskutya életében, de meglátjuk meglátjuk, hány marad életben. Pontosan 12 órakor Anyámat megműtötték. A két lány végig izgulta a műt műtétet. Az orvos azt mondta, Anyám még marad a hétvégére, hogy javuljon az http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 63


állapota. Gazdianyu és a baráti autó jött értünk, de végül az egész kompánia indult haza, mert Anyám a lelkét is kiugatta a gyerekei és az egész családja után – nyilvánvalóan nem akart tovább ott maradni a kórházban, ezért a doktor őt is hazaengedte. Útravalóul a család kapott egy kis kutyababa gondozási utasítást egy doboz tápszerrel. Az életképes kiskutyák, vagyis én és a testv testvéreim, nyolcan voltunk,, ember ökölnyi nagyságú, nyüszögő kis jószágok – egy dobozban, meleg sállal letakarva, forró vizes palackkal a hasunk alatt utaztunk hazafelé az új otthonunkba, ami immáron Anyánk hasa után egy egészen más világ volt. Az Élet nehezen indult számunkra. zámunkra. Anyánk lábadozott a műtét után, nem tudott bennünket szoptatni, teljes mértékben a Gazdikra voltunk utalva. Pisi Pisiltetés-kakiltatás-etetés-melegítés – a sorrend néha változott, de mindig álla állandó volt, három óránként minden művelet, mint az ember cs csecsemőknél. Az egész alomból én voltam a legkisebb,, a leggyámoltalanabb, a leggyengébb leggyengébb. Gazdianyu a Legkisebb Ugrifüles nevet adta nekem – rendes nevem Aliz lett – és a hasán egy sapkában melengetett, és folyton tömte belém a tápszert, hogy megmaradjak. Gazdianyu illatát azz első pillanattól őrzöm itt itt, az orromban, és érzem a simogatását még az Örökkévalóságban is. A tesókat hathetes korukban eladták. Két gyerek maradtunk otthon, Liza a Nagylány kedvéért, mert Liza volt a legformásabb kutyus az egész alomban. Bizony irigylésre méltóan csinos volt, és egész életünkön keresztül erősebb, mint én. Kettőnk között ő volt mindig a diktátor, bár néha ellenszegültem, de mert folyton én húztam a rövidebbet, hát inkább kicsit meghunyászkodtam. Én, Aliz voltam a legformátlanabb, legcsúnyább valamennyi közül a sarlós farkincámmal és a kicsit hosszúra nyúlt pofácskámmal – legalábbi legalábbis ezt mondták rám a lányok a családban. Minden selejtességem ellenére Gazdianyu kedvence lettem, és kutyacsecsemő korom óta megtanultam, hogy enni kell, minden körülmények között, mert ez azz életben maradáshoz elengedhetetlenül szükséges.



Még kölyök korunkban falura költöztünk. Gazdianyut csúfolták, hogy a kutyák kedvéért költözött vidékre, mert a kutyáknak kertben lakni mégis csak jobb, mint a flaszteren.. Eleinte tiltakozott a csúfolódóknál, aztán végén vállat vont, és azt mondta, van ebben valami igazság. Jó kis kalandjaink voltak a kertben. Lesni a tyúkokat, nyuszikat, barátságban lenni a házhoz hozott macskával, akinek a gyerekeit még én is pesztráltam, mikor szegény Cilát megölték a szomszédok. Nagy volt a forgalom a portán, mert a Nagylány velünk lakott kott a párjával meg a kislányával. Sokan megfordu megfordultak a háznál, főleg a fiatalok haverjai. Én, bizony, bizony, ha nem befelé, akkor kifelé menet igyekeztem mindenkibe belecsípni! Még a telefonszerelő kezét se mulasztottam el, pedig ő a szobában hasalt a földön. ldön. Addig kerülgettem, míg tudtára adtam, hogy én vagyok a házőrző! Bizony a vendég elé söprűvel mentek, ami elég mulatságos, söprűvel várni a vendéget, és mindig elmagyarázni, hogy a söprűs fenyegetés nekem szól, nem a látogatónak, mert én bizony harapok, pok, és nem is nagyon fogadok szót ezen a téren.. Na, persze! Azért suttyomban meg voltam dicsérve, mert ugye jó házőrzőnek számítottam. Gazdianyu mindig azt mondta: – Alizka, Te vagy a legjobb kutya a világon! Lizát a szépségéért dicsérte: – Liza, Te vagy a le legszebb kutya heted hét határban! – Ebből persze tudtuk, hogy helyénvaló, amit cselekszünk, csak éppen apró bűnténynek számít. Az is nagy kaland volt, megugatni, elűzni mindenkit, akit illetéktelen illetéktelennek ítéltünk.. A fejem kifért a kapu alsó és felső léce között, és bizony bizony, aki közel merészkedett a kapuhoz, kidugtam a fejem és belecsíptem az illető lábába lábába. Na, ez már nagy bűn volt, mert a portán kívül esett a dolog, de Gazdianyu mindig megvédett. – Nem kell rásimulni a kapura,, álljanak messzebb messzebb! Ki van írva, hogy a kutya harap! – Liza másképp oldotta meg, mert az ő szép formás ffejecskéje nem fért ki a kerítésen. Persze, ő sem hagyta annyiban, ha valaki megfogta fenn a kerítést, már ugrott is, és csípte a kezét. Gazdianyu replikázott: – Nem kell belekapaszkodni a kerítésbe, ennyire egyszerű az élet! – Szóhttp://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 65


val, mindig megvédett minket, és a szemében mi voltunk a legjobb házőrzők házőrzők, a legszebb és legjobb kutyák a világon. Nagy volt a szabadságunk!! A láncot hírből se ismertük, a pórázról szépen lleszoktunk, csak akkor kellett, ha állatorvoshoz mentünk, vagy ő jött hozzánk oltani. A kutyaól komfortos, kívül-belül belül bélelve, vastagon alászőnyegezve, szivacsozva, a, pont elfértünk benne hárman. Anyánk hátul keresztben, én és Liza elöl kikönyökölve. Rengeteg szeretetben volt részünk egész életünkben. Játszottunk a Nagylány kicsi gyerekével, ettünk vele egy tányérból, vagyis ő evett a mienkből. Ült köztünk a fűben, éss osztotta a száraz eledelt szeme szemenként. Egy nekem egy neked – a három kutyával. Mulatságos dolgok voltak. Ismerkedtünk kiskacsákkal, kis nyuszikkal,, sose bántottunk senkit, mert az a gazdié, a mi feladatunk vigyázni rájuk. Anyám tizenegy éves korában mentt el, egy értelmetlen baleset következt következtében. Nagyon fájdalmas volt mindenkinek. Gazdianyu messze volt, egy távoli országban, de megálmodta, hogy Anyánkkal baj történt. A Nagylány szeme hosszú évekig könnybe lábadt, mikor Anyámat emlegette, nagyon szerették egymást. Persze, beteg is csak én voltam örökké. Műteni kellett, abban a kórházban, ahol születtünk. Nem volt biztos, hogy megmaradok, súlyos volt a műtét, de én élni akartam, mert annyira szeretett a családom és annyira szerettem őket. Aztán a gyerekek elköltöztek, Gazdianyuval hárman maradtunk a mi öregs öregségünkre. Egyszer, már a tízedik évet is elhagytuk, a beleimmel volt bajom. A Altatni kellett, hogy rendbe szedjék. Persze, a falánkságom volt az oka minde mindennek. Rendbe jöttem, de az orvos azt mondta, még egy altatást nem bírok ki. Attól kezdve nem ehettem akármit, Gazdianyu nagyon odafigyelt rám, és persze Lizára is, de Liza hozzám képest, olyan volt, mint a vas.



Ahogy öregedtünk, Gazdianyu benn tartott minket a házban. Csak akkor me mentünk ki, mikor elment dolgozni. Jaj,, az nagyon nehéz idő volt, várni, míg hazaérkezett! Liza lekuporodott egy gödörbe a kert sarkában, és aludt, mint a bunda, sokszor észre se vette, hogy a Gazdianyu hazaért, ő pedig odalépett, megnézte – Liza, szuszogsz még? – Megsimogatta, úgy ébresztgette. Engem sose kellett ébresztgetnie. Mindig tudtam, melyik busszal jön haza, valahogy a szívem már előre kalimpált,, és minden idegszálam örülni kezdett kezdett. Ott vártam mindig a kapuban, ültem a járdán, szemben a kapuval és vártam. Aztán megérkezett a busz, akkor kezdtem ugacsérozni, mikor belépett a kapun, az maga volt a boldogság! – Úsztunk a levegőben! – Gazdianyu azt mondta mindig: – a puli, az úgy örül, hogy szinte úszik szik a levegőben! Rohan örömében, majd kiugrik a bundájából! – Hát igen, így tudtunk örülni, mikor végre haz hazaért. Egyszer csak kezdtünk megvakulni, én is, Liza is – aztán nekem jött valami csomó… Gazdianyu nem tudta, mi az, de a doktor sem. – Vagy végbé végbél daganata van, vagy hüvelydaganata – hangzott az orvosi vélemény. – Megműthetném – mondta tétován az orvos – akkor kiderülne, de az altatást nem bírná ki. N Nagyon öreg már szegény. Tizennégy éves voltam ekkor. Kaptam gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, és rengeteg szeretetet. Gazdi anyu azt mondta, bele a Nagy Univerzumba: – Nem igaz, hogy a szeretet gyógyít, mert akkor a kutyám sose lenne beteg!! – Nagyon el volt keseredve. Arról álmodozott, hogy majd nyugdíjba megy, ül a fotelban az étkezőben, lábánál a két öreg kutyája, és olvasgat, írogat, és milyen jól elleszünk. De a nyugdíjig még várni kellett. Ha Hajnalban indulás, este érkezés. Mielőtt elindult megmelengette a takarónkat, úgy vitt ki minket a kutyaházba. Aztán tavasztól már az ajtót is nyitva hagyta, jöttünk-mentünk, ahogy akartunk. Szeptemberben eljött az a pillanat, mikor Liza is nagyon rosszul volt. Csak pörgött-pörgött pörgött maga körül, aztán bepisilt. Neki sose volt semmi baja, Gazdi http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 67


anyu nem értette, csak látta, hogy nagy a baj. Aztán Liza örökké al aludt. Gyakran azt hitte, örökre elaludt, odalépett megnézni, szuszog-e. e. Mikor már vérzett a daganatom, étvágyam sem nagyon volt, és az orvos azt mondta, nincs műtét, nincs semmi, amitől jobb lenne, csak a szenvedés lesz egyre rosszabb – akkor felmerült az altatás, az örökre elaltatás kérdése. Mi Lizával még a levegőt is egyszerre vettük, hiszen ikrek voltunk. Értettük és éreztük egymást, egymás nélkül élni, ez fel sem merülhetett egyikünknél sem. Gazdianyu látta a szenvedésemet, és hogy Liza állapota is me mennyire romlik, egyik percről a másikra. Egy nap a munkahelyéről telefonon megb megbeszélte a doktorral az altatást. Aztán hazaért, átölelt, magához szorított, és csak zokogott, zokogott, zokogott. – Hogyan öljelek meg, mikor születésedtől fogva neveltelek és szeretlek? Hogy lehet ezt kibírni? – Aztán felhívta a doktort, hogy elmarad az altatás. Még egy hét szenvedés, már csak toporogtam oporogtam és feküdtem a lábánál lábánál, a számítógépnél. Úgy aludtunk, hogy az ölébe vett, átölelt, aztán mikor nagyon melegem lett, letett az ágy mellé készített puha ágyacskámra és csak fogta a fülemet, a fejemet, csak hozzám érjen, és érezzem a szeretetét. Aztán jött Liza szenvedése, pörgése egy hétig minden áldott nap, és ez vol volt a pont, mikor azt mondta, ezt nem lehet, ezt a szenvedést nem lehet megengedni. Akkor felhívta az orvost, jöjjön altatni. Nem tudtuk, kinek volt nehezebb, nekünk, vagy neki. Felfektetett minket az ágyra, mi csak húzódtunk egymás mellé, de már mozdulni is nehéz volt. Gazdianyu kiment a kertbe, és ásni kezdte a sírunkat. Zokogva ásott. Azt h hiszem, minden könnyét elsírta, mire a doktor megérkezett.. Az injekció csak egy könnyű álom volt. Liza kapta előbb, aztán jöttem én. Gazdianyu csak ölelt, ölelt, és csak annyit tudott mondani: – Drága kicsi kutyám… Még hallottam, mikor az orvos azt mondta: – Kell másik kutya a házhoz. Gazdianyu azt válaszolta: – Soha, soha többé! http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 68


Bebugyolálva a takaróinkba, puha fekhelyet készített a sírunkba, kaptunk vizet, ennivalót és csokit az utunkra, a csontot elfelejtette, de ez azért volt, mert földi életünkben már nem ehettünk csontot az emésztésünk miatt. 14 és fél évesek voltunk,, emberi léptékkel 80 évet éltünk, ez szép kor, és szép életünk volt a családunkkal. A tavasz első hírnökei virágoznak a sírunkon. A következő tavasz elején egy fekete macska várta Gazdianyut a kapu előtt, ahol azelőtt én vártam. A macska odaszegődött a házhoz, ott aludt a kapunál, ahol én szoktam, és Gazdi anyut ettől kilelte a hideg. Gazdianyu hisz az újraszületésben, és azt mondta: – Aliz,, ha Te vagy az, egy kutyának macska kép képében újra születni, az nem túl szép dolog. Mindenesetre a kóbor fekete mac macskának, ha fedelet nem is, de enni adott, aminek az lett az eredménye, hogy a kóbor macska ott szült meg a házban, a fűtéstérben, egy nagy dob dobozban. Öt kismacska jött a világra. Gazdianyu Az anyjuk három hónapos korukig volt ott, aztán valahol a szomszédban meghalt, mondták a szomszédok. Most Gazdianyunak öt darab macskája van. Igyekszik őket ellátni, de minden egyes simogatáshoz hozzá van téve: – Egy hibátokk van, hogy nem a Liza és az Ali Aliz vagytok. Naponta többször emleget minket, elalvás előtt pedig mindig mindig: – Drága Alizkám, Lizuskám, mennyire hiányoztok anyátoknak! Én itt ülök a Szivárványkapuban, unalmamban meséltem nektek a történetet. Várom Gazdi anyut. Tudom, hogy többé nem lesz másik kutyája, mert én vagyok a szíve közepében, Liza pedig mellettem. Tudom, hogy még dolga van, de én hűségesen várok. Itt már nem fáj semmi, jól vagyok, egészséges vvagyok, csak Gazdi anyu hiányzik rettentően. Mikor majd elindul a Szivárván Szivárványkapu felé, a szívem kalapálni kezd, és minden zsigeremben érzem majd az örömöt. Belép majd a kapun, és mi Lizával csak úgy repülünk a levegőben! – annyira fogunk örvendezni, majd kiugrunk a bundánkból – gyönyörű nap lesz! E.V. Seymour



Wekker Anita - Virágok Izgatottan lépett be a virágárushoz. Fontos volt számára, hogy szép vvirágot vegyen, de az izgalom valódi oka nem ez volt. A virág csak egy eszköz, csak egy apró része ennek a napnak és a naphoz tartozó eseménynek ménynek. Ezen a napon újra meglátogatja, ismét találkozhatnak. Bár nem úgy, mint régen, de ezzel is beéri. Ha valamihez makacsul ragaszkodott, az ez a nap volt. Egy olyan esemény, aminél fontosabb tosabb semmi sem lehet, ami elé semmi sem tud befurakodni. Minden évben ezen a napon találkozniuk kozniuk kell. A virágárus gondosan becsomagolta a virágokat. A férfi nem kért sem celofánborítást, sem más felesleges cicomát. Nem szerette a giccset, nem tűrt tűrte el, hogy a valódi mondanivalóról elvonja a figyelmet pár rik rikító, flancos masni vagy agy csillámló apróság. A természetesség híve volt. Két csokorral távozott a boltból. Emlékek törtek rá az út alatt, míg a kocsival átért a város másik végére. Oly régen volt már mindez, s mégis oly elevenen élnek benne,, mintha a napokban történtek volna. Édesanyja nyakas nő volt, sokszor veszeked dtek emiatt, mivel mindketten igen határozott egyéniségek voltak. Emellett ízig ízig-vérig nő volt, mindig tudta, mikor mire van szüksége a fiának, akár érzelmi ttámogatás és törődés, akár némi szabadság volt az. Ha nem ilyen yen asszony lett volna, akkor is tündérként tekintett volna rá, így viszont szont csodálattal gondolt rá, s ez az érzés azóta is benne él, akárhányszor eszébe jut az anyja. Leparkolt az út szélén, és kiszállt a hidegbe. A hó ekkorra olyan sűrűn hullt, hogy félő volt, ha nem igyekszik, az utakon hamarosan nehéz lesz közlekedni. Szapora léptekkel ment be a vaskapun, talpa alatt ropogott a hó és a jegyes kavicsok. A temető fenyőfáit vastag cukormázként fedte be a hó. Megállt az egyik sírhely mellett, finom mozdulatokkal kkal letakarította róla a h havat. Óvatosan kicsomagolta a virágokat, és a kővázába vázába helyezte. A sárga rrózsák úgy ragyogták be a sírt, akár a napfény. Ezek voltak az anyja kedvencei. Olyanok, akár a nő maga. Karácsony előtt három nappal pal ment el, éppen ma. http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 70


Azóta ta minden éven ekkor eljön hozzá, elhozza a sárga rózsákat, és beszél hozzá. Nem hangosan, csak ő hallja, és biztosra ra veszi, hogy az édesanyja is. Ez most csak róluk szól, újra együtt, egymást nem feledve. Már vacogott a hidegtől, de nem érdekelte. Órák teltek ltek el így csen csendben, mire kisétált a temetőből. Kocsija körül megmagasodott a hó. Letiszt Letisztította az autót, s könnyedén elindult az úton, a hó nem okozott problémát mát. Mintha most semmi sem akadályozhatná. Volt vele valami különös erő, valami megújult energia. Tudta, hogy miért van ez. Eredetileg haza indult, azonban egy kósza gondolat arra késztette, hogy irányt váltson. Miért is ne? Talán éppen itt van már az ideje. Hamarosan megállt az egyik kisutcában. A hó gyengéden szállingózott ttovábbra is. Kivett valamit it a kocsiból, és besietett a házba. Bekopogott az ajtón, ahol pár pillanat múlva egy nő jelent meg. - Ma nem számítottam rád. Azt hittem, magányra vágysz ezen az estén - szólt gyöngéden, de meglepetten. A férfi maga elé vette a csomagot és a zsírpapírból piros tulipánokat hámozott ki. Kedvesének ez volt a kedvence. tőben, de most már itt vagyok, és ha megengeded, itt is tö töl- Jártam a temetőben, teném az estét. Anyám is így akarná. A nő elmosolyodott, és örömmel engedte be a váratlan vendéget. Egész éjszaka havazott. Wekker Anita



Tartalom Agota Sandorfy – Szombat esti láz ................................................................ .................................... 1 Bábikné Gyovai Anita – Hova születni tudni kell ................................ ............................................... 4 Dobos Márta – Harc a végsőkig ................................................................ ........................................ 9 Engi Zsuzsanna: A barátnő ................................................................ .............................................. 11 Földi Marcsi – A hívás................................................................ ...................................................... 17 Gyarmati Magdolna – A kisfiú ................................................................ ......................................... 23 Hunka Zenta – Hol kezdődik, meddig tart?................................ ..................................................... 25 Kolonics Zoltán – Hűség Hithez és Hazához ................................ .................................................... 28 Lesták Zsuzsa – Gondolatok a hűségről .......................................................... .......................... 31 Lucza Mónika – Hűség................................................................ ..................................................... 33 Menyhártné Zana Éva – Emlék Anyáról .......................................................... .......................... 38 Nagy–Rakita Melinda – Túl az érzékelés határain ................................ .......................................... 39 Parlagi Erika – Repülés ................................................................ .................................................... 43 Rónai Katalin – A boldogság ................................................................ ........................................... 46 Az alagút ................................................................................................ .......................................... 48 Schmidt Lívia – A vég kezdete ................................................................ ......................................... 51 Eve Cheerful - A titokzatos férfi ................................................................ ...................................... 55 Szabó Aranka - Levél Mr Edward Goode számára ................................ .......................................... 59 E.V. Seymour – Négy lábon járó szív ............................................................... ............................... 62 Wekker Anita - Virágok ................................................................ ................................................... 70 A Minervában publikáló írók ................................................................ ........................................... 73 Impresszum: ................................................................................................ .................................... 73 http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink/ 72


A Minerva egyes számait bátran továbbküldheted ismerőseidnek, de csakis ingyenesen! Kereskedelmi forgalomba hozni szigorúan tilos! Jogsértő tevékenység tapasztalása esetén elővesszük jogászunk elérhetős elérhetőségét és nem félünk használni. A következő szám megjelenése várhatóan következő hónap közepén lesz.

A Minervában publikáló írók http://www.minervacapitoliuma.hu/iroink Itt találod bemutatkozásukat, fotójukat, és a weboldalaik elérhetőségét elérhetőségét.

Ha egy ismerősödtől kaptad meg ezt a számot, akkor itt kérheted el a többit: http://www.minervacapitoliuma.hu/itt–kerd–el/

Impresszum: Kiadó: HősNők Kiadó Bt. Felelős szerkesztő: Vidi Rita A Minerva Capitoliuma az 1999. évi LXXVI. – a szerzői jogokról szóló – törvény, és a Ptk. hatálya alá tartozik. A Minervában olvasható írásokat sem részleteiben, sem egészben nem eng engedélyezzük tovább közölni, idézni. Az írások továbbközlésére kizárólag az írók – mindenki a saját írására értve – jogosultak.





Agota Sandorfy Szombat esti láz

Recommend Documents