MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ Szerkeszti: Dr. Pongrácz László
szemle
ROMÁN ZOLTÁN
A versenyképesség kulcsa: a termelékenység
A
cím az Európai Unió 2002 májusában közreadott állásfoglalását (Productivity, 2002) idézi, mely pontosan így hangzik: ,,A termelékenység: az európai gazdaságok és vállalatok versenyképességének kulcsa”. A gazdaságok és a vállalatok versenyképességét más-más mutatókkal szoktuk vizsgálni, de a munkatermelékenység, az egy foglalkoztatottra vagy munkaórára jutó hozzáadott érték mindkét esetben az elsõ helyek egyikén szerepel. Az egyes oszágok, a régiók, a ,,triász” (EU, USA és Japán) esetében a legtöbbször összemért másik mutató az egy lakosra jutó bruttó hazai termék (GDP) színvonala és növekedési üteme. Michael Porter gyakran idézett munkája szerint ,,a nemzetek versenyképességének egyetlen értelmes mérõszáma” a munkatermelékenység (Porter, 1990, 6. oldal). Az idézett EU állásfoglalás annak a stratégiai célnak a megvalósítását elemezve született, melyet az EU 2000-ben Lisszabonban a következõ 10 évre így fogalmazott meg: ,,az Unió legyen a világ legversenyképesebb és legdinamikusabb tudásbázisú, több és jobb munkahellyel és nagyobb szociális kohézióval, fenntartható növekedésre képes gazdasága”. Figyeljünk fel arra, hogy az EU a versenyképesség és a növekedés mellett a foglalkoztatottság, a társadalmi összetartás, a tudásbázisra való utalással az oktatás-képzés és a ,,fenntartható” jelzõvel a környezetvédelem követelményeit is aláhúzta. A másik oldalról nézve pedig e stratégiai cél nemcsak a humán erõforrások fejlesztését, hanem hatékony alkalmazásuk feladatát is hangsúlyozza. Bár a lisszaboni célok idõarányos teljesítésében nagy a lemaradás, ezeket az EU ismételten, legutóbb 2003. márciusi Tanácsülésén Brüsszelben is megerõsítette. Az új tagországoktól, így tõlünk is elvárják, hogy hozzájáruljanak e célkitûzés megvalósításához; ezt sok oldalról segíteni fogják, de nehéz feladat lesz így is. Az egy lakosra
jutó bruttó hazai termék (GDP) ugyanis a legfrissebb vásárlóerõ paritásos számítások szerint a csatlakozó országok átlagában (Málta nélkül) az Európai Unió egészére számított adat 46 százaléka. Hazánkban ez 53%; magasabb e mutató értéke a tagországok között utolsó Görögországban (64%) is és a jelölt országok közül négyben: Ciprusban (74), Szlovéniában (70), Csehországban (59) és Máltában (egy korábbi adata: 66%). Az egy lakosra jutó GDP színvonalában terhünkre jelzett különbség 1/5 részben a kisebb (Európában az egyik legalacsonyabb) foglalkoztatottságnak, 4/5 részben a gyengébb munkatermelékenységnek
tulajdonítható. Lemaradásunk csökkentéséhez, társadalmi és szociális céljaink megvalósításához tehát a foglalkoztatottságot és a termelékenységet egyidejûleg kell jelentõsen emelnünk. Az EU 2100re 70 százalékos foglalkoztatottságot irányzott elõ, a jelenlegi magyar szintet 56%-nak jelzi. A Központi Statisztikai Hivatal friss elemzése (A munka termelékenysége a magyar gazdaságban) pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy gyors termelékenységnövekedésünk java részben olyan körülmények és tényezõk eredménye, melyek hasonló arányú pozitív hatására a jövõben kevéssé számíthatunk, új erõket is mozgásba kell hoznunk.
A növekedés és forrásai A bruttó hazai termék, a GDP a magyar gazdaságban a rendszerváltás utáni elsõ években jelentõsen visszaesett, de megindult és felgyorsult növekedésének eredményeként 2001-ben 8%-kal már meghaladta 1989. évi szintjét. Ugyanakkor e 12 év alatt az Európai Unióban a GDP 29, az Egyesült Államokban 41%-kal növekedett, szûkebb régiónkban a 1. táblázat
A magyar gazdaság növekedésének fõbb mutatói a rendszerváltást követõ idõszakban, 1989-2001 Mutató GDP Népesség Foglalkoztatottak száma Bruttó állóeszköz-felhalmozás Egy lakosra jutó GDP Egy foglalkoztatottra jutó GDP A bruttó állóeszköz-felhalmozásra jutó GDP
1990-1993
1994-1996
-4,9 -0,1 -5,7 -4,6 -4,8 0,9 -0,3
1,9 -0,1 -2,7 4,7 2,0 4,7 -2,7
1997-2001 4,5 -0,2 0,8 7,7 4,8 3,7 -3,0
1990-2001 0,7 -0,2 -2,5 2,7 0,9 3,3 -1,9
Forrás: A munkatermelékenység, 2003, 17. és 34. oldal.
Román Zoltán okleveles gépészmérnök, a közgazdaságtudomány doktora.
28
2003. JÚNIUS
MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ szemle
magyarországihoz hasonlóan alakult, a volt KGST-országokban együttesen 25%-kal visszaesett (UNECE, 2002, 230. oldal). A GDP csökkenése, majd beindult és 1997-tõl felgyorsult növekedése után üteme 2001-tõl lassulni kezdett, és további alakulása erõsen függ a világgazdasági konjunktúra hatásaitól is. A foglalkoztatottak száma elõbb jelentõsen, a második részidõszakban már kevéssé csökkent, a harmadikban növekedni kezdett. A munkatermelékenység az 1989. és 1990. évi csökkenés ellenére mindhárom részidõszakban növekedett. Mértékét a bruttó hazai termék és a foglalkoztatottság változásának egymáshoz viszonyított, változó jellegû viszonya határozta meg: • 1992-1993-ban a GDP még csökkent, de a foglalkoztatottak száma ennél is nagyobb mértékben esett vissza, • 1994-1996-ban a GDP a foglalkoztatott létszám csökkenése mellett növekedett, • 1997-tõl a foglalkoztatott létszám már emelkedett, de a GDP ennél nagyobb mértékben növekedett. A bruttó állóeszköz-felhalmozás az elsõ részidõszakban erõsen visszaesett, utána gyorsan, a GDP-nél jóval nagyobb ütemben nõtt. Ha már tudnánk számítani olyan többtényezõs termelékenységi indexeket is (elõkészítése folyik), amelyek a GDP változását a munka- és tõkeráfordítások együttes alakulásához viszonyítják, ezek nyilvánvalóan kevésbé kedvezõ képet adnának. Az 1990-2000-es idõszakban a munkatermelékenység az EU-ban évi 1,7, az Egyesült Államokban 1,8%-kal növekedett, a magyar gazdaságban a vizsgált 12 évben (1989-2001) átlagosan évi 3,3%kal. A termelékenység magyarországinál (kevéssel) nagyobb növekedését a teljes idõszakban az EU-ban csak Írország mutatta fel. E kedvezõ jelenség nagymértékben a foglalkoztatottság 24,7%os, évente átlagosan 2,5%-os 2003. JÚNIUS
csökkenésének, a jelentõs ,,kapun belüli munkanélküliség” fenntartása révén biztosított .korábbi ,,teljes foglalkoztatás” leépülésének, az ehhez párosuló lényeges (ágazati és tulajdoni) strukturális átalakulásnak és sok nemhatékony állami nagyvállalat szétesésének, megszûnésének következménye volt. A munkatermelékenység színvonalában ez közeledést eredményezett a fejlett országokhoz, de a foglalkoztatottság erõs csökkenése erõforrások kihasználatlansága mellett komoly társadalmi feszültségeket is okozott. 1997-tõl a termelékenység már a foglalkoztatott létszám gyarapodása mellett növekedett. E pálya folytatása kívánatos, és a nemzetközi gyakorlatnak megfelelõen mind az egy foglalkoztatottra, mind az egy munkaórára jutó hozzáadott érték megfigyelésére kell rátérni. A magasabb termelékenységnek az elõbbiek mellett nem kevésbé fontos és a jövõ szempontjából különösen nagy hatású további forrása volt a piacgazdasági versenykörnyezet kialakulása és a külföldi mûködõ tõke beáramlása. A kis- és középvállalatok a rendszerváltás küszöbén a munkahelyek mintegy egyharmadát, a 90-es évek közepére közel kétharmadát biztosították (A kisés középvállalkozások, 2002). A kis-és középvállalatok e térnyerésének ugyancsak a piacgazdasági versenykörnyezet létrejötte volt a feltétele. Ezzel ugyan a mintegy 2 millió nagyvállalati munkahely megszûnésének csak kisebb részét pótolhatták, de így is jelentõsen mérsékelték az átalakulás feszültségeit. Ez az Európai Unió átlagához hasonló arány, és máig kiemelkedõ fontosságú a foglalkoztatás szempontjából. Ugyanakkor azonban nem feledkezhetünk meg arról, hogy a kis- és nálunk a középvállalatok jelentõs részében is a termelékenység színvonala jóval alacsonyabb, mint a nagyvállalatoknál. Ezért a kis- és középvállalati po-
litika fontos feladata, hogy e vállalati körben sajátos eszközökkel külön is segítse a termelékenység, a versenyképesség növelését, az EU-csatlakozásra való felkészülést. A tapasztalatok szerint az élénkebb vállalkozási kedv, új vállalatok nagyobb számú indulása a verseny fokozásával, a korszerûtlen vállalatok kiszorításával is hozzájárul a termelékenység növekedéséhez. Ezért a vállalkozásélénkítés ma mindenütt elfogadott, fontos gazdaságpolitikai cél, fõ eszközének azonban nem az EU-ban korlátozott, nálunk túlzottan elõtérbe helyezett pénzügyi támogatások nyújtását, hanem kedvezõ, ösztönzõ gazdasági környezet teremtését és az oktatást, képzést tekintik. A rendszerváltás hatásai között a termelékenység szempontjából kiemelkedõ jelentõségû volt a magyar gazdaság számára is a külföldi mûködõ tõke nagy arányú beáramlása. Gazdaságunkban a bruttó hozzáadott értéknek a külföldi érdekeltségû vállalatok 1992ben 20, 1995-ben 39, 2000-ben 49%-át hozták létre. A külföldi mûködõ tõke beáramlásának három fõ hatását általában abban látják, hogy a/ hozzájárul a gazdaság élénkítéséhez, növekedéséhez, b/ a külföldi tulajdonnal mûködõ vállalatok magasabb termelékenységgel dolgoznak, és c/ e magasabb termelékenység tényezõibõl a többi vállalat felé is kedvezõ hatás áramlik. Az elsõ két hatás erõteljesen érvényesült a magyar gazdaságban. A 90-es években a gazdaság és a termelékenység növekedését jelentõsen segítette a külföldi érdekeltségû vállalatok térnyerése. Ezt ekkor nagymértékben a privatizációs lehetõségek és az alacsony, alig növekvõ reálbérek vonzereje táplálta. A jövõben erre kevéssé számíthatunk. Az említett harmadik hatás viszont kevéssé érvényesült. Az összegezett adatok szerint a külföldi érdekeltségû vállalatoknál a munkatermelékenység a hazai 29
MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ szemle
tulajdonú vállalatokénak két és félszerese, a külföldi többségû tulajdonú vállalatokban háromszorosa. Ez jóval nagyobb különbség, mint amelyet eddig más országok esetében érzékeltek; az így kialakult duális struktúra mielõbbi mérséklése szükséges. A termelékenység növekedésének egyik alapvetõ forrása a kutatásfejlesztés és az innováció. A statisztika adatai mindkét területen a magyar gazdaság elmaradását jelzik. A K+F ráfordítások a bruttó hazai termékhez viszonyítva 1988ban 2% felett voltak, a mélypont 1996-ban 0,67%, ez 2000-re 0,82%-ra, 2001-re 0,94%-ra emelkedett. Különösen alacsony nálunk a vállalatok által finanszírozott K+F aránya. Úgy tûnik, a magyar kreativitás e forráshiányt részben pótolni tudja, tudományos teljesítményünk e számoknál jóval kedvezõbb megítélést kap. Emellett technikai színvonalunkban a külföldi tõke erõs jelenléte és az importon keresztül érvényesülõ technológia transzfer is lényeges szerepet játszik. Az elsõ magyar (kísérleti) innovációs felmérés adatai azt jelzik, hogy az EU átlagához viszonyítva az innovációt bevezetõ vállalatok aránya nálunk minden nagyságkategóriában határozottan alacsonyabb, leginkább a kisvállalati körben. A 2002 végén közzétett legfrissebb EU Innovációs Eredménytábla már a jelölt országokról is tartalmaz adatokat, a jelölt országokkal foglalkozó háttéranyaga 13 mutatót vizsgál részletesebben. Jelenlegi erõsségünket a háttértanulmány a feldolgozóiparban közepes és magas technológiával foglalkoztatottak és az EPO szabadalmak arányában, jelenlegi fõ gyengeségünket az oktatás vonalán látja. Ez egybecseng az OECD sokszor idézett olvasásmegértési PISA-vizsgálatával, melyben 31 ország közül a 24. helyre kerültünk. Kedvezõ trendünknek jelzik az internethozzáférés bõvülését, kedvezõtlennek a középfokú mûszaki képzés és a külföldi mûködõ tõke beáramlás gyengülését. 30
Ágazati és vállalati termelékenység A rendszerváltás utáni idõszakot nézve a magyar gazdaságról létszám idõsorok ágazatok szerint csupán 1992-tõl állnak rendelkezésre, ezért a fõ ágazatok termelékenységének alakulását csak az 1993-2001-es idõszakra vizsgálhatjuk (lásd a 2. táblázat). A termelékenység jelentõs növekedését látjuk az iparban (évi 7,1%), a szállítás-hírközlésben (5,9%), és a mezõgazdaságban (5,8%); kisebb növekedését a közigazgatás, oktatás, egészségügyben (2,3%) és az egyéb szolgáltatások ágazatban (évi 2,1%); és csökkenését a kereskedelem, vendéglátásban (-0,9) és az építõiparban (-0,3%). E különbségek magyarázata további elemzéseket igényel majd, alágazatok szerint és kiterjesztve a termelékenység színvonalának nemzetközi összehasonlítására is. Az ipar és a szállítás-hírközlés termelékenységnövekedésében nyilvánvaló a külföldi tõke nagy szerepe. A mezõgazdaságra a háztartások ,,háztáji” munkaráfordításainak beszámításával bizonyára gyengébb eredményt kapnánk. Az építõiparban nemcsak a ,,házilagos” kivitelezés, hanem a ,,fekete munka” is igen gyakori, meglepõ, hogy itt ezeket számításon kívül hagyva is csökkent a
termelékenység. A ,,nem-megfigyelt tevékenységek” eltérõ aránya egyébként a színvonal-összehasonlítások eredményét is befolyásolja, ezt célszerû ellenõrízni. A termelékenység alakulásának rendszeres ágazatok szerinti vizsgálatát az egység munkaerõköltség megfigyelése is szükségessé teszi. E mutatók jelentõségét az adja, hogy a globálissá vált versenyben a termelõ/szolgáltató tevékenységek országok közötti mozgatását, az ezzel lekötött és ehhez szükséges további tõke áramoltatását érintõ döntéseknél ugyanis nemcsak az meghatározó, hogy az adott országban milyen jelenleg – és a behozott technikával milyen színvonalra emelhetõ – a munka termelékenysége, hanem az is, hogy a gazdasági környezet egyéb elemei mellett az adott teljesítménynek milyen munkaerõköltsége van. Ezt az egy munkaórára számított termelékenység mellett az egy órára járó munkabér és kötelezõ terhei határozzák meg. Ha ezek a munka termelékenységénél lassabban nõnek, javul, ha gyorsabban, romlik ez a mutató. A Központi Statisztikai Hivatal fogyasztói árindexszel korrigált adatai (lásd a 3. táblázat) jelenleg 1992-2000-re a legalább 20, 19962000-re a legalább 10 fõt foglalkoztató vállalatok körét ölelik fel. Az üzleti szféra egészét nézve az egység munkaerõköltség a 2. táblázat
A fõbb ágazatok teljesítményének alakulása, 1993-2001. Évi átlagos növekedési ütem, % Ágazat Mezõgazdaság Ipar Építõipar Kereskededelem, vendéglátás Szállítás, távközlés Egyéb szolgáltatások Közigazgatás, Oktatás, Egészségügy Összesen
Létszám
Munkatermelékenység
0,9 6,6 3,1 1,3
-4,6 -0,4 3,5 2,2
5,8 7,1 -0,3 -0,9
4,9 2,3 1,6
-1,0 0,3 -0,7
5,9 2,1 2,3
3,6
0,1
3,5
GDP
Forrás: A munkatermelékenység, 2003, 22. oldal.
2003. JÚNIUS
MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ szemle
vállalatok profiljának különbözõsége (az autógyártásban például: szerelés-beszállítás) és az is, hogy a külföldi befektetõ általában a nagyobb tõkeigényû és ennek révén is magasabb munkatermelékenységet eredményezõ technológiákat és tevékenységeket részesíti elõnyben. A tagországok teljesítményének elemzéséhez és újabban számszerûsített feladatok kitûzéséhez az Európai Bizottság rendszeresen készít összehasonlító Eredménytáblákat és ezekben már a jelölt országokat is szerepeltetik. Ismeretesek emellett olyan versenyképességi rangsorolások is (pl. The World Competitiveness Yearbook, The Global Competitiveness Report), melyek a gazdasági környezet jellemzõi között a jogbiztonságot, az állami beavatkozást, a korrupciót is értékelik, vállalati, vezetõi vélemények felmérésével is. Magyarország ezekben általában a 25-30. közötti ,,jó közepes”, a régió országait nézve az elsõk közötti, az EU-hoz képest viszont
3. táblázat Az egység munkaerõköltség változásának átlagos évi üteme, % Ágazat
1992 és 2000 között
Bányászat Feldolgozóipar Villamosenergia-, gáz-, gõzés vízellátás Építõipar Kereskedelem, javítás Szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás Szállítás, raktározás, posta és távközlés Pénzügyi tevékenység Ingatlanügyek, gazdasági szolgáltatás
1996 és 2000 között
1,7 -8,8 -2,1
-1,8 -5,9 0,4
-0,5 -0,1 1,8
-0,1 -0,5 0,7
-3,9
-2,7
2,1 0,9
6,0 12,6
Forrás: A munkaerõköltségek, 2000, 10. és 12. oldal.
magyar gazdaságban hosszabb idõszakot nézve viszonylag kevéssel, évi 0,5%-kal, a közelebbi rövidebb idõszakban erõsebben növekedett. Ágazatok szerint eléggé nagy különbségeket látunk, elsõsorban az egyes ágazatok termelékenységnövekedésében megfigyelhetõ nagy eltérések miatt. Az egység munkaerõköltség legkedvezõbben a feldolgozóiparban alakult, és ha nem is ilyen mértékben, de jelentõsen csökkent a szállítás, raktározás, posta és távközlés ágazatban is. Erõsen növekedett viszont a többi szolgáltató ágazatban. A 2000. évi Eurostat adatok szerint az egység munkaerõköltség egy órára az EU átlagában 22,70 euro (a legalacsonyabb Portugáliában, 8,13), a jelölt országok átlagában 4,21, Magyarországon 3,83, a régióban kiugróan csak Szlovéniában jóval magasabb (8,98). A reálbérek megindult határozottabb növekedése viszont e pozíciónk megtartását csak akkor engedi meg, ha ez a munka termelékenységének jelentõs – a reálbérekénél nagyobb – növekedésével párosul és ezt a jövõben kiemelt figyelemmel kell kísérni. A vállalati versenyképességet és összetevõit mindig mutatók egész sorával célszerû vizsgálni, a minõség, a technikai újdonság, az árak, a költségek, a jövedelmezõség és egyéb tényezõk ol2003. JÚNIUS
daláról. A benchmarking (teljesítményértékelõ) módszerek egyik súlypontja a vállalatoknál a munkatermelékenység összemérése. Erre az is ösztönzést adhat, hogy a KSH adatai a hazai és külföldi érdekeltségû vállalatok között egyes ágazatokban meglepõen nagy különbségeket jeleznek (lásd a 4. táblázat). Ebben szerepet játszhat (és vizsgálandó) a
4. táblázat Munkatermelékenységi arányok a 13 legnagyobb ágazatban, 2000. (a külföldi érdekeltségû vállalatok egy foglalkoztatottra jutó hozzáadott értéke=100) A külföldi A munkatermelékenység relatív színvonala, % érdekeltA vállalatok, ségû ahol a külföldi tulajdon Hazai Ágazat vállalatok részese- tulajdonú kizárókisebbvállalatok többségi dése lagos ségi (GDP, %) Mezõgazdaság Élelmiszer, ital gyártása Vegyianyag, termék gyártása Egyéb villamos gépek gyártása Közúti jármû gyártása Villamosenergia Építõipar Nagykereskedelem Kiskereskedelem Szárazföldi szállítás Posta, távközlés Ingatlanügyletek Gazdasági szolgáltatások
10,3 62,4 89,2
47,8 42,5 35,1
115,1 126,3 106,8
81,5 98,8 99,6
75,8 70,9 94,4
84,6
63,1
99,0
96,8
124,3
90,3 54,6 17,0 50,0 21,9 7,7 76,6 44,9 27,7
20,5 84,3 49,8 44,2 83,3 52,9 11,6 18,9 51,9
112,5 101,1 900,6 104,2 111,6 97,5 33,9 142,6 97,6
86,4 99,9 50,0 90,3 60,5 161,9 87,4 37,4 111,3
23,5 101,2 86,9 91,6 101,8 67,9 243,6 144,2 87,8
Forrás: A munkatermelékenység, 2003, 29. oldal.
31
MUNKATUDOMÁNYI FIGYELÕ szemle
erõs lemaradást jelzõ kapja (Román, 2003).
helyet
Kitekintés Hazánk mindig is Európa része volt, kulturálisan Európa egyenrangú része. Az EU-csatlakozástól azt várjuk, hogy gazdaságilag, az életminõség és a demokrácia érvényesülése terén is felzárkózunk. Az Európai Unió tagjaként számíthatunk erre, de ez kemény munkát és sok változást igényel, többek között a munkatermelékenység kezelése, növelése terén is. Erre mind a vállalatoknak, ágazatoknak, a munkaadók és munkavállalók szervezeteinek, mind a gazdaságvezetésnek sokkal nagyobb figyelmet kell fordítania. Az EU elvárja és számon kéri ezt tagországaitól. Nálunk a gazdaságvezetés több éve elégedetten regisztrálja a termelékenység gyors növekedését, továbbra is számít erre, de nincs átfogó stratégiája versenyképességünk fokozására, termelékenységünk növelésére. Ez az EU által igényelt Nemzeti Fejlesztési Tervnek a késés miatt rohammunkában összeállított elkészítése során ismételten felszínre került, pedig az EU-támogatásoknak keretet adó Nemzeti Fejlesztési Tervet ilyen stratégiára kellene építeni. E hiányt sürgõsen pótolni kell. Említésre érdemes, hogy a második világháború után Európa talpra állításában fontos szerepet játszott a Marshall-terv, az ennek keretében felállított termelékenységi központok tevékenysége. Munkájukat elõbb az (OECD elõd) OEEC Európai Termelékenységi Ügynöksége (EPA), majd a Nemzeti Termelékenységi
Központok Európai Szövetsége (EANPC) fogta össze. A rendszerváltás után az ,,átmeneti gazdaságok” sokféle támogatást kaptak a piacgazdasággá való átalakuláshoz, de ebben a versenyképesség, a termelékenység növelése nem részesült különös figyelemben. Ebben Japán számított kivételnek. Jónéhány átmeneti gazdaságban több évig pénzügyi és szakértõi segítséget nyújtott termelékenységi központok felállításához, ezek azonban sehol sem jutottak igazán fontos szerephez. A Világbank egy 1992-es tanulmányában felvetette példaként a Marshall-terv mintáját, de ez nem kapott kellõ támogatást. Az Európai Unió viszont most szembesül azzal, hogy az újabb bõvítés hosszabb távon vitathatatlan elõnyökkel jár, de rövid távon számottevõen gyengíti az Egyesült Államokhoz viszonyított mutatóit és ezért is komolyabban kell foglalkoznia a csatlakozó országok felzárkózásának elõmozdításával. 1969-1989 között Magyarország tagja volt az EANPCnek (két ciklusban elnöke voltam e szervezetnek), majd 1996tól a Gazdasági Minisztérium által alapítványi és japán támoga-
tással felállított Magyar Termelékenységi Központ ismét kapcsolódott ehhez. Néhány viszonylag eredményes év után azonban a GM elõzõ új vezetése (más eszközöktõl várva az évi 7%-os növekedés magyar csodáját) már nem adott kellõ teret és támogatást a Központnak, végül néhány fõre zsugorítva be is olvasztotta egy másik, gazdaságelemzõ intézetébe. Valójában persze nem a szervezeti keretek a fontosak. A termelékenység növelésének fõ hajtóereje a piaci verseny, az EU elsõsorban ennek kíván teret biztosítani, a gazdaságpolitikának a versenyben való helytálláshoz kell jó feltételeket teremtenie. EU-tagországként nálunk is ennek kell érvényesülnie. Bízhatunk abban, hogy a lisszaboni stratégiai célok, az ebbõl levezetett gazdaságpolitikai (BEPG), vállalkozáserõsítõ, innovációpolitikai, iparpolitikai ajánlások és számonkérésük a magyar gazdaságvezetést, ennek minden láncszemét rábírják majd arra, hogy összehangoltabban, eredményesebben foglalkozzanak versenyképességi-termelékenységi felzárkózásunk elõmozdításával.
Hivatkozások A munkaerõköltség alakulása, 2000. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2002. A munkatermelékenység a magyar gazdaságban. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2003. Michael Porter: The competitive Advantage of Nations. New York, 1990. Productivity: The Key to Competitiveness of European Economies and Enterprises. Brussels, 2002. COM(2002) 262 final. Román Zoltán: A kis- és középvállalatok a magyar gazdaságban. Statisztikai Szemle, 2002/7-8. sz. Román Zoltán: Felzárkózunk vagy lemaradunk? Hogyan alakul gazdaságunk versenyképessége? Európai Tükör, 2003/2. sz. UNECE, 2002/1: Economic Survey of Europe, 2002. No. 1. Geneva, United Nations.
Ez a rovat a ,,Közösen a jövõ munkahelyeiért” Alapítvány támogatásával jött létre.
32
2003. JÚNIUS
