A VIZUÁLIS KIFEJEZŐKÉSZSÉG ELTÉRÉSEI AUTISTA GYEREKEKNÉL

5

A VIZUÁLIS KIFEJEZŐKÉSZSÉG ELTÉRÉSEI AUTISTA GYEREKEKNÉL KOVÁCS KATALIN

dig nem általánosíthatók. Az azonban bizik férfiaknál, jellemző a némaság, a zonyos, hogy elsősorban biológiai oka megkésett beszédfejlődés, az echolália, Az autizmus fogalma van, organikus eredetű sérülés. Fontos a furcsa hangszín, a valódi beszélgetés Az autizmus nem olyan jelenség, ameszem előtt tartanunk, hogy az autizmus folytatására való képtelenség, valamint a lyet egyértelműen lehetne definiálni, hifejlődési zavar, melynek alapját egy fejlőszemkontaktus kerülése, de nem áll fenn szen nem írható le statikus állapotként. A dési abnormitás képezi. Többen feltétea szociális-érzelmi kapcsolatok komoly tünetek a különböző életkorokban nalezték és feltételezik ma is, hogy a genezavara. Az előbb említett tünetek nem gyon eltérően jelentkeznek. tikai program hibájáról van szó, s ezt az elégségesek az autizmus diagnosztizáláMegítélésem szerint a gyermekkori iker- és családvizsgálatok bizonyíthatják. sához. Becslések szerint az autista fiúk autizmus hiteles és helytálló meghatároOlyan családok öröklődés-elemzésével tíz-húsz százalékának van valamilyen zását Balázs Anna dr. adta közre egyik keresik az „autizmus gént", amelyekben kromoszomális abnormitása, s ezek köcikkében, miszerint az ,,...a tágabb egy vagy több autista családtag van. Egy zött leggyakoribb a „törékeny-X szindrópervazív fejlődési zavarok (PDD) kategócsaládban ritkán fordul elő több autista ma". Ha ez a megállapítás igazolódik, ria legmarkánsabb alcsoportja, genetikai gyermek, mégis az autista gyermekek akkor legalább magyarázatot kapunk az és idegrendszert érő organikus ártalmak testvéreinek két százalékát vélték érintett esetek néhány százalékára. következtében, típusos esetben prenatáliautistának. Az ikervizsgálatok közül kiesan keletkezett és egész életen át tartó fomelkedő Susan Folstein és Michael Történeti visszatekintés gyatékos állapot." (1.) Az autizmus tehát Rutter 1977-ben végzett munkája, minek Az „autista" szót mint fogalmat először pervazív fejlődési rendellenesség, vagyis során huszonegy olyan ikerpárt gyűjtötErnst Bleuler svájci pszichiáter vezette a személyiség minden területét érintő. tek össze, akik közül legalább az egyik be a szakirodalomba 1911-ben. Ezt a kiA jelenség gyakran párosul értelmi fotestvér autista. „A cél az volt, hogy felbefejezést tulajdonképpen a skizofrénia gyatékossággal (az estek kb. 75%-ánál), csüljék a konkordancia (megegyezés) egyik alapvető tünetére vonatkoztatta, az autista emberek túlnyomó többsége mértékét: a szigorú kritériumok szerint mégpedig az emberekkel és a külvilágélete folyamán alkalmatlan önálló életvediagnosztizált autizmus gyakoribb-e gal való kapcsolatok szélsőséges beszűzetésre, önellátásra. Az autisztikus gyeremindkét ikerben, ha azok egypetéjűek, külésére. Ez a beszűkülés az önmagába kek intelligenciája a normálistól a súlyomintha kétpetéjűek?" (2.) E vizsgálat sovaló visszahúzódás jelenségét mutatja. san fogyatékosig terjed. Az autizmust rán konkordációt tizenegy egypetéjű Ebből adódik a szó eredeti jelentése is, két-három éves kor között felismerhető párból négynél találtak, viszont a kétpevagyis „önmaga" = autos (görög), ebből viselkedési szindróma jellemzi. Lényege: téjűeknél egyetlen egyet sem. Továbbá keletkeztek az „autista", „autisztikus", a szociális kapcsolatteremtést, a kommuaz egypetéjű ikertestvérek nyolcvankét „autizmus" szavak is. nikációt, a fantáziát, és a szimbolikus százaléka, a kétpetéjűeknek pedig tíz Két kutató egymástól függetlenül írt gondolkodást lehetővé tevő cognitív (érszázaléka mutatott értelmi károsodást és először az autizmusról mint önálló telmi) készségek megkésett és/vagy debeszédfejlődési zavart. Ez egyben utal arszindrómáról. Az egyikük Leo Kanner viáns fejlődése, fogyatékossága. ra, hogy genetikai ok húzódik a kognitív amerikai pszichiáter (1943), a másikuk A súlyosan autista gyerekek nem kefejlődési zavar hátterében. Uta Frith toHans Asperger bécsi pszichiáter (1944), rülhetnek normál csoportba, de sokszor vább lép a szóban forgó megállapításakik egyöntetűen veleszületett állapota gyógypedagógiai csoportokba is nehenál, hiszen feltételezi, hogy az örökletes ként határozták meg a rendellenességet, zen integrálhatók. A pszichológia és genetikai hajlam esetlegesen az általánotovábbá mindketten az „autista" szót gyógypedagógia határterületén, egyéni sabb kognitív fejlődési zavarra vonatkohasználták a rendellenesség megneveprogrammal fejleszthetők, ám intézmézik, és „a klasszikus autizmus ennek csuzésekor. nyes ellátásuk Magyarországon még nem pán egyik megjelenési formája". (3.) Esetleírásaik alapján két szindrómát teljesen megoldott. Az okok feltérképezésénél meg kell különböztetünk meg: Az említett területen kutatók, és a jeemlíteni a kromoszomális abnormitások1. „Kanner-szindróma": súlyosabb, tiszta, lenséggel bármilyen formában kapcsokal foglalkozó kutatásokat is. Ezen kuta„nukleáris" (központi, szorosan értellatba került emberek számára mindig feltások esetében a „törékeny-Xszindrómámezett) jellemzőkkel rendelkező gyemerül a kérdés: „Mik a kiváltó okok?': ról" kell említést tenni, mely gyakran rekek csoportja. Nos, a mai napig tisztázatlan a vizsgálaeredményez értelmi fogyatékosságot. Ez 2. „Asperger-szindróma": jobb értelmű, jó tok eredménye, a részeredmények pe a fajta abnormitás gyakrabban jelentkeverbalitású gyerekek csoportja. AUTIZMUS

6 Mindketten feltételezték az érzelem és/vagy az ösztönök mélyebb szintjén való „kontaktuszavart". Továbbá hangsúlyozták a kommunikációzavart, és a szociális beilleszkedés nehézségét. Mindemellett tünetleírásukban szerepelt a sztereotip mozgások túlsúlya, a rejtélyes és nagyon egyenetlen intellektuális színvonal. Kanner figyelemmel kísérte a vizsgált személyek szüleinek viselkedését, és megfigyelései azt tükrözték, hogy az anyák kapcsolata gyermekükkel sivár, zavart volt, sőt személyiségüket kórosnak állapította meg. Később ezek alapján feltételezték (pl. Bruno Bettelheim), hogy a „frigider-anyák" (akik rideg, elutasító személyiséggel bírnak) gyermekükkel szembeni bánásmódjukkal kiválthatják a rendellenességet. Következésképp egy olyan terápiát kívántak alkalmazni, melynek során az anyáról leválasztják a problémás gyereket, vagy a szülő (család) és az autista gyermek pszichoterápiás kezelésen vesz részt. A fent említett megfigyelésen alapuló feltételezés és terápiás kezelés kudarcba fulladt. Kanner a rendellenesség két fő jellemzőjét tárgyalta, így az „autisztikus magány" jellegzetességét, melynek nincs köze a fizikai egyedülléthez, sokkal inkább a szellemi egyedülléthez; és az „állandósághoz való rögeszmés ragaszkodás" jellegzetességét, mely repetitivitás (repetitív: ismétlődő), merevség, egyetlen célt szem előtt tartó magatartás, aprólékosság, a kisebb eltérések jelentőségének elhanyagolása (Frith, 1991.). Az autizmus mai ismereteink tükrében

A klasszikus típusok (,Kanner-szindróma", „Asperger-szindróma") helyett, Lorna Wing gyakorlati szempontok szerinti csoportosítást írt le (ezek a csoportok nem mereven különállók, hiszen a gyerekek fejlődésük során típust válthatnak): 1. izolált típus: Ebbe a csoportba halmozottan sérült, értelmi fogyatékos gyerekek tartoznak, akiknek prognózisa a legrosszabb. Ezek a gyerekek szociális környezetükről nem vesznek tudomást, szemkontaktust nem vesznek föl, nem beszélnek, vagy csak sztereotip módon, tartásukat, mozgásukat is bizarrériák, szimpla, főleg mechanikus sztereotípiák jellemzik.

2. passzív típus: Az ebbe a csoportba tartozók fejlesztési esélyei a legjobbak, hiszen viszonylag jó értelműek, inkább a feltűnő passzivitás, mint a bizarr viselkedés jellemzi őket, szociálisan nem kezdeményezők, de a közeledést eltűrik. 3. bizarr típus: Ezt a csoportot a viszonylag jó verbalitás és értelem, esetleg a normálisai is meghaladó mennyiségű szociális kezdeményezés jellemzi. Kapcsolataik nélkülözik a kölcsönösséget, a partner személyiségének figyelembevételét. Az autizmust nem betegségnek, nem pszichózisnak tartjuk, hanem állapotnak, mégpedig fogyatékos állapotnak. Éppen ezért nem gyógyítható, az esetleg jelentős mértékű fejlődés mellett az alapvető károsodás az egész életet végigkíséri. (Balázs, 1966.) Jellegzetesen érintett területek 1. szociális kapcsolatok 2. az alkalmazkodást szolgáló (adaptív) viselkedés 3. nyelv és kommunikáció 4. kognitív (értelmi) képességek 5. szenzomotoros (érzékelési-mozgásos) készségek. (Autisztikus gyermekek speciális tantervi szükségletei, 1985.) Szociális kapcsolatok Az autista gyermek én-képének fogyatékosságából adódik, hogy nincs tisztában az emberi kapcsolatok felépítésével, emellett hiányzik a személyes identitás (én-azonosság) tudata is. Ennek ellenére az autista gyermek tudja, hogy kicsoda, mert környezete ezt állandóan közli vele. Gyakran nem képes más emberekkel való együttérzésre (empátia hiánya), a másik szempontjainak figyelembevételére, nem igényli mások egyetértését sem. Másokkal kapcsolatos inadekvát szociális reakciója és kommunikációja a következőkben nyilvánul meg: szemkontaktus kerülése (nem szándékosan), vagy nem megfelelő használata; fogyatékos képesség a kortársakkal való barátkozásra; gesztusok hiánya vagy inadekvát alkalmazása; kétoldali kommunikáció hiánya. Szükségleteinek közlése helyett gyakran a felnőtt kezeit vezetik a kívánt tárgyhoz, vagy egyáltalán nem jelzik a szükségleteiket.

Az alkalmazkodást szolgáló (adaptív) vi-

selkedés A következő viselkedésfajták tartoznak ide: • Rituális, kényszeres, rögeszmés viselkedés, amely tulajdonképpen sztereotipikus cselekvéseket jelent. Ezen céltalan, ismétlődő cselekvések pl. föld, homok morzsolása, szétszórása, hintázás, röpködés, tv-reklámok ismételgetése, állandó faggatózás..., vagyis kényszeres, rituális nyelvhasználat. • Szélsőséges, megmagyarázhatatlan félelmek vagy fóbiák, melyek forrásai lehetnek: hangok, tárgyak, szagok. • Gondolkodás és cselekvés merevsége, amely az azonossághoz való ragaszkodásban nyilvánul meg. Nehezen viselik a változásokat, ezért nehéz beilleszkedniük egy csoportba. Nem tanulnak a hibáikból, és tapasztalataikból. • A valóság fogyatékos érzékelése, amikor pl. élettelen tárgyakhoz beszélnek. Az autista gyerekek rosszul érzékelik a valóságot. • Szélsőséges szorongások vagy erős izgalmi állapotok, amelyek fizikai feszültséget is eredményezhetnek, emiatt képtelenek kontaktust teremteni, és gyakran mutatnak inadekvát érzelmi reakciókat, mint pl. indokolatlan nevetés vagy sírás. A szorongás erősödésével gyakoribbá válnak a rituális, kényszeres magatartásformák. Nyelv és kommunikáció Ebben a témakörben a nyelvi fejlődés fogyatékosságáról kell néhány fontos momentumot megemlíteni. A beszéd- és kommunikációs készség károsodása széles skálán mozoghat, így van olyan autista gyermek, aki egyáltalán nem beszél, de van olyan eset is, amikor késve sajátítja el a gesztusokat és a jelbeszédet is magába foglaló nyelvet. A nyelvhasználat során gyakoriak a kiterjedt jelentéstani és gyakorlati alkalmazási problémák, így képtelenek a spontán, fantáziadús, rugalmas gondolatok alkotására. Kimaradhat a normál nyelvi fejlődés egy-egy szakasza, ezért okoz gondot a nyelv alkotó használata. Feltűnően megkésik az egyes szám első személy használata, az „én" fogalma, ami a gyakori névmáscserét okozza. Gyakran a közlés célját sem értik. Előfordul, hogy

7 nem alkalmazkodnak a beszélő és hallgató távolságához, nem modulálják hangjukat, vagyis túl hangosan vagy halkan beszélnek. Még egy fontos jellemzője van a nyelvi fejlődés fogyatékosságának, mégpedig az azonnali vagy késleltetett echoláliás (echolália: az utolsóként hallott szó vagy kifejezés ismételgetése) megnyilvánulások. Kognitív (értelmi) képességek A kognitív képességek rendhagyóságából a következőket emelném ki: • A nyelv megértésének nehézségei, amelyekről az előző témakömél már szó esett, de itt is fontos megemlíteni, hiszen ezek a nehézségek akár lehetetlenné is tehetik a kognitív készségek nyelvi eszközökkel való tanítását. • Jellemző a készségek egyenetlen fejlődése, vagyis nem beszélhetünk normális kognitív fejlődésmenetről. Ez esetben valamely meglévő készség nem jelenti az azt megelőző készség birtoklását. • Speciális nehézségek a problémamegoldás terén. Ide tartozhat pl. a kudarc mint negatív befolyásoló erő, aminek következményeként frusztrált állapot jön létre. • A játék már a fejlődés korai szakaszában megrekedhet, és csak szertartásaik eszközeiként használják. A játék tartalma formális, a tárgyakat nem a rendeltetésüknek megfelelően alkalmazzák. Jellemző a fantáziát igénylő tevékenységek abnormális hiánya, aminek egyik lehetséges következménye, hogy nem játszanak szerepjátékot. A szimbolikus játék is csak nagyon későn, vagy egyáltalán nem jelenik meg. • Utánzási képességük rendszerint gyenge, általában a viselkedést, és nem a másik szerepét utánozzák. Az utánzás képességét külön kell megmutatni nekik. • Figyelmük nehezen irányítható, gyakran felületesen és nem a lényeges tulajdonságokra összpontosítanak. • Jellemző a tanultak általánosításának hiánya. • Az autista gyermekek számára nehezen kezelhető az idő és okság fogalma. Jelentős viszonylatok felfogásában jelentkező fogyatékosságok a következők:

• nem képes különbséget tenni életkor és nemek szerint, vagyis fogyatékosan észleli a különbségeket és hasonlóságokat; • sorbarendezési képességük gyenge; • valamilyen egész (pl. egész kép) felfogásának hiányossága, ehelyett egy részlet kiemelése, ugyanakkor nehézséget jelenthet egy részlet elkülönítése egy csoporttól; • asszociációk fogyatékossága (pl. hó-tél összekapcsolása); • általánosítás fogyatékossága (valamilyen elsajátított készséget képtelen alkalmazni új szituációban); • nem látható dolgok létezését képtelen felfogni, valamint a valóság és képzelet szétválasztásának hiánya/nehézsége; • információ feldolgozásában a szelekciós képesség hiánya; Külső ingerekhez való viszonyulása; • motiváció gyengesége (saját sztereotip cselekvésein kívül nem érdekli más, nem ösztönzi semmi az új dolgok megismerésére); • tapintóérzék gyengesége (ebből adódik a fájdalom észlelésének gyengesége is, valamint ezért nem ismeri fel a tárgyakat tapintás útján); • szaglóérzék eltérése (vagy túlzott mértékben használja, vagy képtelen a szagok azonosítására); • gyenge az ízérzékelése, és az ízekre való reakció (előfordul, hogy nem érzékeli az éhséget, szomjúságot, illetve a jóllakottságot); • látás fogyatékos használata (megadott pontokra képtelen vagy nem hajlandó fókuszálni); • inadekvát reakció hangokra; • veszélyérzet hiánya és kóros félelem ártalmatlan tárgyaktól (fóbiás); • inadekvát reakció a változásra. Szenzomotoros készségek • Az autista gyermek gyakran nincs tudatában saját testének, éppen ezért másokhoz való viszonyában is fogyatékosság tapasztalható. A korai kötődés hiánya és a szülővel való exploráció elmaradása hiányokat hagy hátra. Az exploráció, valamint a vizsgálódó játék hiánya miatt nem jutnak kellő ismeretekhez, így nehezen alakul ki a testséma mind térben, mind a másokkal való érintkezésben.

• Jellemző az értelmetlen mozgási rítusok használata, melyek gyengítik a más mozgásokra való összpontosítást, és az érzékeléssel kapcsolatos készségek fejlesztését. • Megfigyelhető a habituációra való képtelenség. • Némely autista gyereknél megfigyelhető az érzékelési bizonytalanság, és az érzékelés világosságának hiánya (pl. a látott és hallott információ összekeveredik). Tünetek és diagnózis Balázs Anna cikkéből az is kiderül, hogy milyen tünetek utalhatnak különböző életkorokban az autizmusra. Az autizmus egyértelmű diagnosztizálása az első év betöltése előtt csaknem lehetetlen, bár már csecsemő- és kisdedkorban is megfigyelhetők feltűnő eltérések az ép gyerekek viselkedésétől és fejlődésétől, úgymint: • szopási, evési, illetve alvászavarok; • passzivitás; • afázia (beszédkészség hiánya, illetve elvesztése); • a hangadás, beszédfejlődés hiánya; • elmarad a mosolyreakció; • gyakran felmerül a süketség gyanúja, mert a gyerek nem figyel a hangokra és a beszédre. A jellegzetes magatartásformák már ekkor megfigyelhetők: hintázó mozgás, a fej tárgyakhoz való ütögetése, sajátos ujjmozgások. (Bár olykor a korai fejlődés zavartalan.) Kisgyermekkorban: • Beszédfejlődés zavara. • Magány szeretete, bezárkózás, a megközelíthetetlenség és közömbösség a 3-4. életév között a legkifejezettebb, később (5-6. életév) bizalmas környezetben fel tudnak oldódni, de idegen helyen megmarad a kontaktuszavar. • Szűkkörű érdeklődésük a mechanikus eszközök, tárgyak, játékok fizikai jellegzetességeire irányul. • Szimbolikus játék hiánya. • Önállótlan mozgás, különösen ügyetlen finommotorika. • Sztereotip mozgásos tünetek (pl. kezek röpködő mozgása, járás lábujjon, ugrálás, bizarr tartások, grimaszok). • Szenzoros viselkedés furcsaságai (pl. szaglás, tárgyak nyalogatása, fájdalomérzés gyengesége, vizuális ingerek keresése, perifériás látás használata).

8 • Újtól, változástól való félelem. Először óvodáskorban tűnik fel, a félelmi-izgalmi állapot azonnal megjelenik, ha a gyerek környezetében valami megváltozik. Ilyen állapot: a dacreakció, dühés haragkitörés, szorongás. • Környezetüket egyáltalán nem, vagy helytelenül ismerik meg. A tárgyakhoz való viszonyuk az élettelen dolgok gyűjtögetésére korlátozódik, pl. kövek, fonalak, cérnák stb. gyűjtögetése, s ezekhez rendkívül ragaszkodnak. Nehezen nyugszanak bele, ha gyűjteményükből elveszik valami. A legapróbb változást is észlelik. • Affektív kontaktuszavar, pl. a mimika többnyire kifejezéstelen, a tekintet gyakran zavaros, periodikusan változnak az agresszió reakciók az indokolatlan vihogással, nevetéssel. Gyermekkor: Az ebben a korban bekövetkező fejlődés mértékét a beszédfejlődés és az intellektus befolyásolják elsősorban. „Jobb értelmű gyerekeknél a szűkkörű sztereotip érdeklődés már nem szenzoros ingerekre irányul, hanem szociális tartalommal nem bíró, vagy funkcionálisan értelmétől elvonatkoztatott témákra, érdeklődési körökre: pl. térképek, közlekedés, járművek, országok és fővárosok, lakcímek." (4.) Mint az előbbiekből kiderült, a tünetek változatosak, mennyiségileg és minőségileg egyaránt különböző mértékben jelentkeznek, illetve a fejlődés során is változnak, alakulnak.

RAJZFEJLŐDÉS Ép gyerekek rajzfejlődése

Ép gyerekek rajzfejlődését, vizuális kifejezőkészségük fejlődését több pszichológus, pedagógus kísérte és kíséri ma is figyelemmel. Így több teória is született a fent említett területeken (pl. Mérei Ferenc - V. Binét Ágnes, Kerschensteiner, Rouma, Luquet, Löwenfeld, Kellog). Ezen kutatások közül kettőt szeretnék kiemelni: Mérei Ferenc és V. Binét Ágnes (kiegészítve Feuer Mária gondolataival, melyek az emberábrázolás fejlődésére vonatkoznak), valamint Rhoda Kellog munkáját, melyek teóriái a mai napig is megállják helyüket. Mérei és V. Binét teóriája szerint a rajz-

fejlődés első fontos állomása a két-két és fél éves kor, amikor a gyermek már ceruzát tud fogni, felfedezi, hogy nyomot hagy a papíron, de tulajdonképpen nem ennek örül, hanem a mozdulat öröme az, ami miatt végzi a tevékenységet. Mivel ezek a mozdulatok még nagyrészt koordinálatlanok, a vonalak sokszor kifutnak a rajzlapból. Amikor a mozdulatok alkalmazkodnak a papír keretéhez, akkor már a funkcióöröm a mozgatóerő. Ebben az időszakban a firkálás még nem az ábrázolás eszköze. A fejlődés következő állomásán a firkákhoz már jelentés is kapcsolódik. Ez esetben nem utólag, hanem közben mondogatja, hogy mit rajzol, de ekkor még nem jelentkezik a valóság ábrázolásának igénye. A firkavonalak és a jelentés között még nincs tartalmi összefüggés sem. A jelentés önkényes, asszociatív, bármikor megváltoztatható. Egyre gyakrabban fordul elő, hogy rajzaiknak címet adnak. A fordulópont hároméves kor körül következik be a gyermekek életében, hiszen kialakul az én-tudat. Hároméves kor körül megjelenik az ábrázolás szándéka is, és egyben megfigyelhető a szinkretikus szemléletmód. Ez azt jelenti, hogy a gyermek szemlélet- és gondolkodásmódjában a képzetek még tagolatlanok, jellemző a rész-egész egyenértékűsége, valamint a véletlen, mellékes társítás (a logikus vagy kauzális kapcsolatok helyett). Így tagolatlan egészet lát, amit csak részletről részletre haladva tudna lerajzolni, viszont amit mi részletnek ítélünk meg, az számára egész. Ebből adódik, hogy az emberábrázolás alkalmával fejet, lábat, kezet rajzol, de mindegyiket külön egészként, és nem egy ember testrészeiként. Nincs még viszonyítás, az egybetartozás grafikai megvalósításának igénye. Hároméves korban az első emberrajzok a fej-láb emberkék (fej, szem, száj, lábak). A rajzfejlődésben vannak ős-sémák, melyek alapul szolgálnak a további rajzoknak. Ilyen ős-sémák pl. a ház, az emberfigurák, a nap, a virágok stb. Ezek az ős-sémák differenciálódnak, újabb részletek feltüntetésével. Alapjuk egy belső modell, hiszen a gyermek egy-egy sémába sok mindent belelát, pl. a látszólag egyforma emberfigurák egyike az anya, a másik az apa stb. A rajzokhoz bonyolult és gazdag fantáziakör tartozik. Ennél az időszaknál meg kell említeni egy

fontos jelenséget, mely a rajzokon jól figyelemmel kísérhető. Ez a juxtapozíció, vagyis „a tárgyaknak és a dolgoknak nincs meg az a szemléletes rendje, ahogyan a felnőtt látja a világot. Csaknem bármilyen elrendezésben érvényesek viszonyítás nélkül". (5.) A juxtapozíció jelensége a következőkben nyilvánul meg: • aránytalanság, pl. az emberek nagyobbak, mint a lakóház, a labda sokkal nagyobb, mint a vele játszó gyerek feje stb.; • az érintkezés és a bennfoglalás adekvát ábrázolására a gyerek nem képes, pl. a kalap a fej fölött lebeg, az autó kerekei nem kapcsolódnak a vázhoz stb.; • az irányok gyakran véletlenszerűek, pl. a kerítés teljesen független a háztól. A négyéves gyerekek emberrajza tartalmazza a fejet, szemet, lábat, törzset, kart, orrot. Ötéves korukra már nagyrészt túljutnak a juxtapozíciós szemléleti módon, új korszak következik a rajzfejlődésben. Öt- és nyolcéves kor között jelenik meg az ideovizualitás (Wallon terminológiája szerint). Ennek lényege, hogy a gyermek azt rajzolja, amit tud, nem pedig azt, amit lát (intellektuális realizmus), így az érzékelt kép háttérbe szorul. Növekszik a valósághű ábrázolás hiánya, ami függ attól, hogy mit tud a világról, vagyis a szemlélet alá van rendelve az ismeretnek. Jellemző a képzeletvezérlésű ábrázolásmód, minek eredményeként gyakran átlátszóan ábrázolja a tárgyakat. A gyerek azt is feltünteti rajzán, ami egyébként láthatatlan, pl. a virágok szára a vázában, az autóban ülő ember lábai, a ház falán átlátni, minden bent folyó tevékenység és helyiség látható. Ezt az ábrázolásmódot a transzparencia jelenségének is nevezik. Jellemző továbbá a több szempontú ábrázolás is, amikor olyan a kép, mintha a dolgokat egyszerre több nézőpontból látnánk, pl. a hegyet oldalról, a tavat felülről. A figurák még mozdulatlanok és merevek. Rajzolásuk egocentrikus, pl. saját házukat, szobájukat rajzolják le, ha képeiken ember van, akkor az ők maguk, ha több ember van, akkor ők a főszereplők. A rajzokon gyakran emocionálisan felnagyított részleteket láthatunk. Az ötévesek emberrajzain a következők tűnnek fel: nyak, ujjak, ruha, arányos fej, a lányoknál már a haj is megtalálható.

9 Hatéves korban csökken a képek fantasztikuma, egyre inkább a realitás kerül előtérbe. A gyermek tisztában van azzal, hogy rajzai nem a valóságot tükrözik. Általában egy-egy helyzetet ábrázol, de a cselekvés megjelenítése nélkül, így áthidalja a szakadékot a realitás és a gyenge grafikus kivitelezés között: a helyzettel helyettesíti a cselekvést. Megjelennek a díszítés első jelei, vagyis ritmusosan ismétlődő pontokat, köröket, cikcakk vonalakat, tojásdad alakokat találhatunk a képeken. Emberrajzaikon a vonalakat jól csatlakoztatják, a haj, a homlok és az áll ábrázolása is megjelenik, a karok és a lábak kétdimenziósak. A fiúknál egyre gyakoribb a kézfej ábrázolása, a lányoknál pedig az arcrészletek jó elhelyezése. Az emberi arc érzelmeit még nem képesek kifejezni. Hétéves korban fokozódik a realitás igénye, egyre több profil-rajzot készítenek, amelyek általában vegyes profilok. „Itt nem két nézőpontból - oldalról és elölről - szemléli egyidejűleg a dolgokat, hanem két tendencia - a kinesztéziás kerek forma és a látott profil - egyidejű jelenlétéboZ, vegyülékéről van szó." (6.) Jellemző, hogy a cselekményegységből egy-egy mozzanatot választ ki, s ezt töredékekben rajzolja meg (több képben). Ebben az időszakban már logikusak és összetettek az alkotások, kompozíciókat rajzolnak, valamint elkezdődik a távlatok érzékeltetése is. Emberrajzaikon feltűnik a szemöldök, a kézfej ábrázolása öt ujjal, a fül és a láb helyes arányának használata. A nyolcéves gyerekek sok kompozíciót készítenek, de szívesen rajzolnak konkrét dolgokat is, pl. virágot, egy-egy tárgyat. A jó nívójú, szerkesztett jelenetrajzokon visszatérnek a firka egyes elemei, pl. az eget kék lengővonallal, a napot sárga körfirkával, a fák koronáját zöld gomolyagfirkával jelzik. Az emberrajzokon némi visszaesés tapasztalható, ami az ujjak helyes számát és a fül ábrázolását illeti, viszont előrelépés mutatkozik a nyakvonal, váll, könyök, térd és a karok arányának ábrázolásában. Kilencéves korban feltűnik a szemléleti realizmus, vagyis a gyermek azt rajzolja, amit lát, és úgy, ahogy látja. Eddig kétdimenziós gyerekrajzokkal találkozhattunk, amikor is fent egy vonallal jelölt rész az ég, lent egy vonallal jelölt rész a

föld, a házakat, embereket, növényeket, és egyéb tárgyakat pedig a kettő között rendezi el. Most jellemző a több szintű ábrázolásmód; előtér kiképzésű rajzok (előrébb-hátrább jelzésére); elkanyarodó út (a messzeség, valamint a mélység ábrázolására), dombábrázolás (a domboldal jelenti az alapvonalat, így ferdék a házak stb.); részleges takarás (a közelség-messzeség, és mélység kifejezésére, pl. egy felhő és fél nap rajza, ami azt jelenti, hogy a nap a felhő mögött jár). Fejlődik a tárgyak téri ábrázolása. Rhoda Kellog a firka korszakot boncolgatja, hiszen elődei ennek a korszaknak csak kis jelentőséget tulajdonítottak. Tökéletlen rajznak vélték a firkákat, amin sürgősen változtatni kell, azaz vizuális panelek alkalmazásával próbálták tökéletesíteni a gyermekrajzokat. Ez persze csak megnehezítette a rajzkészség továbbfejlődését. Rhoda Kellog „ a firkát minta vizuális nyelv elsajátításának első s egyik leglényegesebb szakaszát írja le" (7.), s hogy a firkálás alakuló képi beszéd. Az általa megállapított rajzfejlődési szakaszok a következők: • „Motívumszakasz" (pattern stage), ami a kétéveseket jellemzi. Ekkor történik az alapfirkák kialakítása és begyakorlása. • „Formaszakasz" (shape stage), ami két- és hároméves kor között jellemző. Már elkezdi kombinálni az alapfirkákat, először csak kettőt kapcsol össze, ezek a „diagramok", majd hármat vagy többet, ezek a „kombinátumok". • „Kompozíciós szakasz" (design stage), ami négyéves kor körül jellemző. Ebben a korszakban már nem az alapfirkákból indul ki a rajz, hanem az azokból összeállított „diagramokból" és „kombinátumokból". Ezeket a bonyolultabb formákat nevezi ő „aggregátumoknak', amelyek tulajdonképpen már leképező szándékú ábrák. („Most rajzolni fogok egy...") • „Képalkotó szakasz", ami a négy- és ötéves gyerekek rajzainak jellemzője. Ebben a szakaszban már kész alapjelkészlettel rendelkeznek, ami mellé újabb alapfirkák társulnak, s ebből alakul ki az „arc-aggregátum" (először a szem, majd a száj, a haj, és végül az orr és a fülek kerülnek a papírra). Kellog szerint a mandalaforma (man-

dala: szanszkritül kört jelent) megjelenése döntő fontosságú a gyermek rajzfejlődésében. Ebből a formából fejlődik ki a napábra, később ez lesz az emberábrázolás kiindulópontja is, valamint ebből alakul ki a jelentéssel bíró ábrák egész sora. Autista gyerekek rajzfejlődése Autista gyerekek esetében nem beszélhetünk rajzfejlődésről, illetőleg nem olyan formában és minőségben, mint az ép gyerekeknél, amit a rajzvizsgálat eredményei is bizonyítani fognak. Az autisták jellemző tünetei, jellegzetességei közül kimaradt egy fontos momentum, mely a vizualitás témaköréhez éppúgy tartozhat, mint bármely más témakörhöz, de témánknál fogva itt szeretném megemlíteni. Ez a fontos momentum az „idiot savant" jelensége. Az említett szókapcsolat egy paradoxon, mely kettősséget sejtet: egyfelől „minden tekintetben félkegyelműn (idiot)"; másfelől tudós, „azáltal, hogy egyetlen területen kiváló tudással vagy készséggel rendelkezik". (8.) Az ezzel a jellegzetességgel bíró emberek ötven százalékban autisták is. Az „idiot savant"-ok által érintett területek közé tartozhat a rajztehetség is. Kanner ezeket a kiemelkedő készségeket találó kifejezéssel „szigetszerű képesség"-eknek nevezte el. Az autisták intelligenciaszintjét a legtöbb esetben a Wechsler-féle intelligenciaskálával (WISC) mérik, mely különböző kipróbált részletekből áll. A vizsgálatok összesítése azt mutatta, hogy a tesztek elvégzése során a legrosszabb teljesítményt azokban a részletekben nyújtották, ahol a kommunikatív képességet vizsgálják, viszont a legjobb teljesítményt azokban a részletekben nyújtották, melyek közül a „Mozaik" a legtipikusabb. „E teszt lényege az, hogy egy absztrakt mintát adott időn belül kis kockákból ki kell rakni". (9.) Ebben a tesztben általában minden autista gyerek hasonló vagy jobb eredményt ért el, mint egy vele azonos korú ép, átlagos képességű gyerek. A térbeli képességeket a „Rejtett Formák" tesztje vizsgálja. Ebben az autista gyerekek szellemi érettségükhöz képest általában kiemelkedőt nyújtottak, vagyis az elrejtett formák megtalálása egy újabb szigetszerű képesség lehet. Ez esetben a teszt lényege az, hogy egy kisebb cél-

10 formát kell megtalálni egy bonyolultabb vonalakból álló, nagyobb képben. Mindezt azért tudja könnyűszerrel megoldani az autista gyermekek többsége, mert esetükben károsodott a központi koherencia. Az autista gyerekek térfüggetlensége La környezet figyelmen kívül hagyásának képessége" (10)), a központi kohéziós erő hiánya azt mutatja, hogy a részekre bontást elég könnyen meg tudják oldani. Az autista gyerekek szigetszerű képességét jól illusztrálja a következő példa, mely a puzzle kirakásának képességét mutatja be. Ők általában nem a puzzle képrészleteire figyelnek, mint az ép értelmű, egészséges gyerekek, hanem a puzzle elemeket a szélek alakja szerint választják ki és passzítják össze. Egy brit pszichológiai lap érdekes rajzvizsgálatokat közölt, melyekben autista gyerekekből álló csoportot hasonlítottak össze tanulási nehézségekkel küzdő gyerekek kontroll csoportjával. A vizsgálatokban két tizenkét főből álló csoport vett részt, egyeztetve a gyerekek mentális korát. Mentális korukat különböző módszerekkel (tesztekkel) mérték, így eltérőek a megállapított életkorok, de mindenképpen tíz és tizennyolc év közé esnek. Továbbá az autista gyerekeket úgy válogatják ki, hogy egyikük se legyen értelmi fogyatékos. Az első vizsgálat alkalmával a következő szempontokat vették figyelembe: arányosság; a három dimenzió reprezentálása; hogyan változnak, csökkennek a méretek a távolsággal arányosan; valamint hogyan jelentkezik a takarás (rejtett vonalelimináció). Ezeknek a szempontoknak megfelelően három-, illetve négypontos skálákat állítottak fel. Az eredmények szerint az autista gyerekek közel azonos szinten teljesítettek, mint a kontroll csoport. A második rajzvizsgálat alkalmával a térbeli kapcsolatokat figyelték, s ezt a pontot két részre bontották: milyenek a térbeli kapcsolatok a képen belül, illetve a dolgok között; milyen a kapcsolat a dolgok és a papír széle között (a gyerek figyelembe veszi-e a rajzlap határvonalait, és ahhoz mérten arányosan rajzol-e). A térbeli kapcsolatokat vizsgálva három kategóriába sorolták az elkészített rajzokat. A gyerekek többségénél a rajz arányosan ráfért a papírra, tehát a legmaga-

sabb kategóriában teljesítettek. A harmadik rajzvizsgálat azt figyelte, hogy milyen és mennyi részletet reprezentáltak a gyerekek. A kategóriákat két szempontból állították fel: a rajzolt vonalak mennyisége alapján; valamint a komplexitás alapján. Az első szempont szerint az autista gyerekek a legjobb kategóriában végeztek, a második szempont szerint az utolsóban (egyszerűen komponált képek, ahol egyetlen dolog vagy egyetlen mozdulat van reprezentálva). A negyedik és egyben záró vizsgálat a tárgyak reprezentálását vizsgálta. Ez esetben három területet figyeltek részletesen: az emberábrázolást, a különböző dolgok, valamint a különleges, nem szokványos dolgok megjelenítését. Tizenkét autista gyerekből tizenegy rajzolt olyan képet, ahol emberek szerepeltek, ami nem mutatott nagy eltérést a kontroll csoport rajzaihoz képest. Emellett azonban információt kaphatunk egy érdekes adatról is, miszerint hét autista gyerek rajzolta le saját magát legalább egy képen (húsz képet készítettek a vizsgálatok során), míg a kontroll csoportban csak három gyermek. A különleges dolgok kategóriájába olyan momentumok tartoztak, mint térképek, diagramok készítése, betűk írása stb., és leginkább autista gyerekek rajzai tartoztak ide. A cikk konklúziójában a részeredmények ismertetése mellett utalnak arra a tényre, hogy az autista gyerekek gyakran sztereotipikusan ismételgették rajztémájukat, motívumaikat. Erre az utóbbi megállapításra jó néhány példát tudok felsorakoztatni saját rajzvizsgálatom képanyagából.

Az

ÁLTALAM VÉGZETT RAJZVIZSGÁLAT

A rajzvizsgálat célja Az általam végzett vizsgálat célja, hogy választ kapjak a következő bennem felmerülő kérdésekre, melyek az autista gyerekekre irányulnak: • Rajzaikban kifejezésre jutnak-e az őket foglalkoztató gondolatok, valamint az emóciók? • Beszélhetünk-e a rajz esetében is sztereotípiákról? • Ha vannak sztereotípiák, azok időszakosan változnak-e?

• Az alkotások utalhatnak-e, összefüggésben vannak-e az értelmi képességgel? • Hogyan reagálnak azokra a feladatokra, melyek spontaneitást igényelnek, vagy konkrétumot kérnek (irányított feladat során)? • Tudatos-e a színhasználat, illetve színválasztás? • Hány és milyen színt használ a gyermek? • Tudatos-e az eszközválasztás? • Beszélhetünk-e rajzfejlődésről, vagy lineáris teljesítményváltozásról? Az ép gyerekek rajzainak gyűjtése természetesen az eltérések bemutatására, illusztrálására, illetve a leírtak megerősítésére szolgálnak. A rajzvizsgálat módszere A rajzvizsgálat adatai A rajzvizsgálat elvégzésekor a vizsgáló személy minden esetben magam voltam. A vizsgált csoport tagjait nem a teljesítmény alapján választottam ki, hanem véletlenszerűen. Egyetlen választási szempontot vettem figyelembe, mégpedig azt, hogy az autizmus jelensége mellé ne társuljon értelmi fogyatékosság, vagy ha igen, csak kis mértékben. Így a vizsgált csoport a következőképpen alakult: • Albert (5 éves), • Csaba (5 éves), • Beáta (7,5 éves), • Dénes (8 éves), • Ádám (9,5 éves). (Az életkorok a mentális korokat jelölik.) A mentális korokat figyelembe véve a kontroll csoport összetétele a következő: • Bálint (5 éves), • Balázs (5 éves), • Renáta (7 éves), • Róbert (8 éves), • Gábor (9,5 éves). A rajzvizsgálat menete A vizsgálatok helye, helyzete: Mivel a gyerekeket különböző intézményekben (különböző óvodák, általános iskola, gyermek- és ifjúságpszichiátriai ambulancia) kerestem fel, a vizsgálat helyét nem egy állandó terem vagy helyiség adta, hanem az adott intézmény egy-egy kiválasztott terme. A kiválasztott termet minden esetben az egyszerűség jellemezte, nem voltak játékok, feltűnő tárgyak, színes dekoráció, így nem volt olyan mo-

11 mentum, ami elterelhette volna a gyermekek figyelmét. A helyzet azonban minden esetben és minden alkalommal megegyezett, tehát a vizsgálaton egyszerre csak egy gyermek vett részt, kiküszöbölve ezzel a másik gyermek befolyásolását, a másolást, és más figyelemelterelő mozzanatokat. Az ép gyermekek vizsgálatának helyszíne talán lehetett volna színesebb, érdekesebb, intimebb, de mivel a külön erre a célra berendezett szobára nem volt lehetőség, meg kellett elégednem a szükség adta termekkel. A vizsgálatokon készült rajzokat összehasonlítottam a korábbiakkal, és megállapíthattam, hogy a hely nem befolyásolta őket negatívan, nem volt oly mértékben hátrányos a helyzet, mint azt gondoltam. Instrukciók: A különböző eszközök bemutatása és a papír kiadása után a következő utasítást adtam: „Rajzold azt, amit szeretnél!". Miután elkészült a spontán, önálló elgondolású rajz, kiadtam a második rajzlapot is, a következő utasítással: „Rajzolj egy madarat!". A két rajz elkészítésével befejeződött a vizsgálat. A két utasításon kívül nem szóltam bele a gyerekek rajzaiba, nem kötöttem meg, és nem szóltam bele az eszközök kiválasztásába. A gyerekektől jövő kérdésekre rövid, lényegre törő válaszokat adtam. Ha a gyermek alkotás közben nem beszélt a készülő kép tartalmáról, egyáltalán nem kommunikált, akkor a végén megkértem, hogy mesélje el, mit is rajzolt. A vizsgálatok ideje: A vizsgálatot minden gyerekkel három alkalommal végeztem el, az egyes időpontok között min. két, max. négy hét telt el (1997 januárjától áprilisáig). A vizsgálatokat megelőzően, az ismerkedés alkalmával is készíttettem az autista gyerekek némelyikével egy-két rajzot, amiket az eredmények ismertetésénél be is mutatok, hiszen fontosak lehetnek a rajzok elemzésénél. (Azért készíttettem rajzokat csak néhány gyermekkel, mert nem volt alkalmam a többiekkel megismerkedni a vizsgálatot megelőzően. Ebből is következik, hogy egy komolyabb, teljes értékű, hatékonyabb vizsgálat elvégzéséhez hosszabb időre van szükség.) A rajzok elkészítésére szánt időt nem határoztam meg, addig dolgozhattak a gyerekek a munkáikon, amíg kedvük volt hozzá. Eszközök: A képek elkészítéséhez a

gyerekek rendelkezésére állt: tizenkét színű ceruza, negyven színű zsírkréta, tizenkét színű filctoll, valamint papír korlátlan mennyiségben. A rögzítés módja: Az elhangzottakat minden esetben diktafonra vettem, így módomban állt a visszahallgatás után írásban is rögzíteni, és a fontosabb részleteket az eredményeknél ismertetni. Eredmények. - a rajzok elemzése A rajzok elemzését - eredmények tárgyalását - úgy alakítottam, hogy a vizsgált csoport egyik gyermekének rajzait vontam párhuzamba (mentális korának megfelelően), a kontroll csoport egyik gyermekének rajzaival. Így a párosítás, a rajzok bemutatása, és az elemzés sorrendje a következő: 1. Albert - Bálint 2. Csaba - Balázs 3. Beáta - Renáta 4. Dénes - Róbert 5. Ádám - Gábor. (Szerkesztői megjegyzés: a tanulmányt teljes terjedelemben közöljük, de a helyszűke miatt Ádám és Gábor rajzai hiányoznak.) Albert és Bálint rajzainak elemzése Albert keveset beszélt rajzolás közben, csak egy-egy szóval jelezte, hogy éppen mit rajzolt. Időnként megjegyezte saját alkotására: „Olyan szép", „Hú, de szép", amit általában egy felnőtt vagy egy másik gyermek mond a készülő munkára. Tehát Albert integrálja, beolvasztja szókincsébe, nyelvi kifejező eszköztárába a hallottakat, és azokat hasonló szituációkban maga is elmondja. Albert rajzaiban nehéz lenne kimutatni, hogy az alkotás pillanatában milyen emóciói, esetleges vágyai voltak, hiszen sem a színhasználat, sem a képek tartalma nem utalnak rá. Bálint képei emóciókat fejeznek ki, ami megnyilvánul a színek alkalmazásában (az egyes tárgyakhoz rendelt színek furcsaságában, pl. lila vagy vörös kémény és füst, kék és zöld színű házak), az arányokban (a 2. képen testvérét is lerajzolja, nagyobbra, mint magát, pedig a testvére kisebb, fiatalabb nála), valamint az apró momentumokban (pl. mindhárom spontán rajzolt képen az emberek kezében csengők vannak, minek magyarázataként Bálint elmondta, hogy igazából nincs csengője,

csak nagyon szeretne, mert tetszik a hangja). Ez a kisfiú tele van szorongással, bizonytalansággal, amit az előbb említetteken kívül a képi kompozíció is mutat. A kép kompozíciója egyáltalán nem a harmonikusságot és a kiegyensúlyozottságot tükrözik. A szorongást nemcsak a rajzok sejtetik, hanem Bálint minden mozdulata, arckifejezése, nézése, eszközhasználata. Ökölbe szorítja a kezét alkotás közben, mereven, görcsösen fogja a filctollat. (Ez a szorongás nem a rajzvizsgálat miatt van, mivel egyéni tevékenységei során is mindig izgul, a legjobbat szeretné nyújtani, ami mögött a szülők magas elvárásai rejlenek. Óvónője elmondta, hogy az anyuka nagyon elégedetlen ezzel a kisfiúval. Állandóan szidja, nem tetszik neki, amit csinál. Szerinte semmire nem képes, mindent rosszul csinál. Minderre akkor derült fény, amikor a rajzokat nézegetve elmondtam megérzéseimet az óvónőnek.) Albert és Bálint rajzait nézve az első szembetűnő különbség a témaválasztás, vagyis amíg Albert rajzai egyértelműen sztereotipikusak, a formák összefüggéstelenek, állandóan ismétlődnek szétszórt alakzatban (3-9. kép) - ami a térábrázolás fejlődésének első fokozata -, addig Bálint kisebb történéseket jelenít meg (1., 2., 14. kép). Rajzain a térábrázolás fejlődésének egy magasabb fokát láthatjuk, a két vagy több vonalra sorakoztatást. Albert rajzain időszakosság figyelhető meg, amit a mellékelt képek is bizonyítanak (3-9. kép). A 3-5. képek a vizsgálatokat megelőzően készültek különböző időben, mégis mindegyik ugyanazokat a figurákat tartalmazza: ház, vonat, virág, felhő. (A 4. képen csak azért szerepel egy emberalak, mert az óvónő azt mondta Albertnek, hogy „Legalább rajzold oda magad is!", mert a téma, amit kiadott a gyerekeknek, családrajz készítése volt. Albert a spontán rajzolások vagy irányított feladatok alkalmával mindig csak az előbb említetteket rajzolta. A rajzvizsgálat első alkalmával (6. kép), ismét megjelentek a sztereotip formák, viszont már megjelentek újabb elemek is (téglalap, háromszög, négyzet, kör), melyek előzménye a matematika foglalkozáson tanultak, vagyis a síkidomok megismertetése. Ezzel a kép az aznapi aktualitással bővült. Ezt a jelenséget, tehát a sztereo-

12 tip rajzok aktuális jegyekkel való ellátása, több esetben is tapasztalhattam (pl. Beáta, Ádám, Csaba esetében). A második vizsgálat alkalmával új sztereotípia lépett életbe Albert rajzain, ami még a harmadik vizsgálat képén is megfigyelhető, ez pedig az óvodai jelek rajzolása (7-9. kép). Minden esetben a házat, vagyis a saját jelét rajzolta le először, s csak aztán a többiekét. Ez az egocentrikusság azonban természetes, ép gyermekek esetében is megtalálható 5-8 éves korig. Az óvodai jelek rajzolásával kapcsolatban még egy érdekességet meg kell említenem. Albert, miután lerajzolt néhány jelet, képes még egyszer, ugyanabban a sorrendben, legfeljebb más elrendezésben, ugyanazokat a jeleket megismételni egy másik papíron (7-9. kép). A harmadik vizsgálat alkalmával ez a képesség kiegészült egy új dologgal, mégpedig a különböző színek használatával. Ez esetben először lerajzolta különböző színekkel a jeleket (a lap aljára), majd új lapot kért, mire én azt mondtam: „Rajzolj még erre a lapra, mert sok hely maradt üresen!". Ezután ő ugyanarra a papírra folytatta munkáját, és megdöbbentő módon nemcsak a figurák ismétlődtek ugyanabban a sorrendben, de a színeik is. Amikor konkrétumot kértem (madár lerajzolása), Albert a három alkalomból először szó nélkül lerajzolta a madarat, a szárnyát a kezének titulálta (10. kép), másodszor elkezdte ugyan, de a felénél megállt, és azt mondta: „Nincs madár" (8. kép). Mivel a második vizsgálatsor után több autista gyermek is megtagadta a madár rajzolását, tennem kellett valamit, bár a kezdeteknél számba vettem ezt a lehetőséget is. Mint kiderült, az autista gyerekek esetében alkalmazható a jutalmazás módszere, sőt szükséges is, amit mint leendő óvodapedagógus nem sejtettem, hiszen mindig azt olvastam és hallottam, hogy nem teljes értékű az a munka, alkotás, amit egy gyermek a jutalomért tesz meg. Így harmadszorra csekély jutalom ellenében Albert is megrajzolta a kért madarat (11. kép). Ha összehasonlítjuk a három madarat, az utolsó kettő körvonalai majdhogynem teljesen megegyeznek, viszont az első teljesen különböző. Ennek körvonalai valóban hasonlatosak az igazi madárhoz, hiszen szárnya, farktolla, csőre és ujjakkal ellátott lábai is vannak.

Bálint vibráló lelkiállapotát a madárrajzok is sejtetik (12. kép). A madarakat mindig a rajzlap felső szélére rajzolta, olyan kicsire, hogy alig vehetők észre a rajzlapon (ezért volt szükség a kinagyításukra). A madarak formája is különös, sőt az sem elhanyagolható, hogy az első esetben csak egyet, a másodikban kettőt, szorosan összebújva, a harmadikban pedig három madarat (amiknek emberarcuk van) rajzolt. Albert színhasználata változó, többnyire egyetlen színt választott ki, s ezzel rajzolta tele a papírt. Az utolsó alkalom során használt több színt egyszerre, de ezek kiválasztása sem volt tudatos, csak véletlenszerű. A vizsgálatot megelőző rajzokon mindig négy szín tűnik fel: kék, zöld, barna, néha fekete. Természetesen ez a néhány rajz nem elégséges ahhoz, hogy tényszerű megállapításokat tehessek, de figyelembe véve a többiek rajzait is, látható, hogy az általuk használt kedvelt színek a barna, zöld és kék (pl. Csaba, Dénes, Albert). A vizsgált populáció közül két esetben nem mondható ez el, ők sokféle színt használtak, de meg kell jegyezni, hogy őket az intézménybe kerülésük óta szoktatják a változásokhoz, vagyis a különböző színek használatához. Valószínű, az autizmus jeleiből, jellegzetességeiből ítélve, hogy ha nem is az említett színekhez, de valamilyen más színhez ragaszkodnak, Uta Frith szerint „önként vállalt korlátozásról" beszélhetünk. Az előbb említett jellegzetesség a sztereotípia, mely a rajzolás és vizualitás területén a színek spontán módon történő ismétlését jelentik. Bálint színhasználata is érdekesen alakult, amiről már korábban említést tettem, viszont a harmadik kép színeiről akkor nem szóltam (14. kép). Itt a fekete szín a domináns, nem akarja kiszínezni a figurákat. Kérdésemre, hogy miért nem rajzol ruhát, azt válaszolta: „Mert nem tudok". Mondtam, ha kiszínezné, akkor már lenne rajtuk ruha. Erre azt felelte: „Nem akarok". Albertnél az eszközválasztás tudatos. Ha különböző eszközöket tettem elé, akkor mindig a filctollat választotta, viszont ha egyféle eszköz volt előtte, pl. zsírkréta, akkor azzal rajzolt, nem kért másikat. Ebből persze nem vonható le semmiféle komoly következtetés, mert a filctollat több gyermek is kiválasztotta, valószínű-

leg az volt a legvonzóbb mindenki számára (színei miatt, és talán amiatt, hogy a filctoll mindkét végét lehetett használni vékony, illetve vastag vonalak húzására). Az első vizsgálatból egy érdekességet szeretnék kiemelni és képpel illusztrálni. Albert az első kép elkészítése (6. kép) után elvett egy másik lapot, szeretett volna még rajzolni (folytatni sztereotipikus ábráinak sorát): „Rajzolok egy kis vonatot". Mivel mindig házat rajzolt, kíváncsi voltam, hogy ezt azért teszi-e, mert ház a jele, s ezzel teljesen azonosult (ház = Albert), vagy egyszerűen csak ugyanolyan kedvelt témája, mint a hasonló korú gyerekeknek. Ezért megkértem: „Rajzold le magadat!". A következő párbeszéd alakult ki: - Jó. Húzok ide hullámos vonalat. - És hol vagy te? Hol van Albert? - Itt van. - Ez Albert? (mutatok a hullámos vonalra) - Nem. Ez hullámos vonal. - Rajzold le Albertet! - Albertet? Ja, persze! (lerajzolja magát) Te ki vagy? - kérdezi a papírra nézve. (Halkan beszél a figurához, alig hallhatóan, így nehéz kiszűrni, hogy mit is mondhat.) Elmentem a vonattal, ... Kiss Albert. - válaszol az előbbi kérdésére (13. kép). Ezek után maga mellé rajzolta testvérét is. (Talán érdemes megemlítenem, hogy Albert nagyon ragaszkodik testvéréhez, óvja, védi öt, ami nem volt mindig így. Édesanyja, mikor terhes volt a testvérével, furcsállotta, hogy Albert soha nem kérdezgeti növekedő hasáról, ügyet sem vetett erre a fizikális változásra, míg a vele egykorú szomszéd kisfiú folyton érdeklődött a dolog felől. Mikor megszületett a kistestvér, Albert oda sem ment hozzá, nem simogatta meg, nem volt rá kíváncsi. Hosszú idő telt el, mire közelebb került hozzá, és azóta elválaszthatatlanok.) Emberábrázolása természetesen elmarad a korának megfelelő színvonaltól, gondolok itt a fej aránytalanul nagy méretére, a végtagok pálcikaszerűségére, az ujjak hiányára. Bálint emberábrázolása a korának megfelelő, sőt a szemöldök, a haj, és a fülek használatával is kiegészül. Egy apró furcsaság tűnik fel az emberfigurákon, mégpedig a köldök megjelenítése. Így olyanok, mintha anyaszült mez-

13 telenek lennének. A köldök megjelölése nem szokványos a kisgyermekek rajzain. Csaba és Balázs rajzainak elemzése

Mielőtt rátérnék a rajzok elemzésére, szeretnék egy-két fontos információt közölni Csaba mentális képességeivel kapcsolatosan. Csaba fejlettségi szintje minden területen lényeges elmaradást mutat, valamint a beszédértés és kommunikáció területén találhatunk jelentős lemaradást, eltérést, autisztikus tünetekkel (echolália). Rajzai befejeztével mondja csak el egyegy szóval, hogy mit ábrázolnak a képek, ezt is csak a kérésemre. Legtöbbször olyan kérdéseket tesz fel, melyek témái egyáltalán nem kapcsolódnak a rajzokhoz, a válaszokra pedig nem figyel, vagy egyáltalán nem érti azokat. Jellemző a hangsúly, beszédsebesség, beszédritmus és az intonáció abnormitása. Ezekből és a társuló beszédhibákból adódóan beszéde nehezen érthető. Az édesanya szerint először a beszéd késése keltette fel a figyelmüket Csaba másságára. (A megkésett beszédfejlődés az autizmus egyik lehetséges tünete.) Csaba kronológiai kora nyolc év, mentális kora azonban csak az öt évet éri el. Ez a különbség is mutatja, hogy értelmi színvonala súrolja a fogyatékosság határát, ami a rajzokon is soron követhető. Kíváncsi lennék, vajon Csaba rajzban nyújtott produktuma mit mutatna, ha otthon szülei nem erőltetnék a figurák rajzoltatását, amelyekből már megalkotható egy teljes értékű kép. (A szülők által „tanított" formák: nap, fa, madár, ember, virág stb.) Ennek ellenére sohasem rajzolja ezeket egy képre, nem alkot belőlük vizuális történeteket, mint pl. Balázs, akinek minden képén egy kisebb történés jelenik meg (15. kép: „Kertészkedik a bácsi"; 16. kép: „Éppen most fekszem le az ágyamba, mert már este van"). Továbbá Balázs 16. képe jól illusztrálja a transzparencia jelenségét (a kémény áttetszőségéből adódóan láthatjuk a füst vonulását, a tetőn átlátva a szobáját, amint éppen lefekvéshez készülődik). Balázs képei megkomponáltak, rajzolás közben ügyel az arányokra, a harmóniára. Csaba rajzai viszont nem mutatnak harmonikus képi kompozíciót, nem ügyel az arányokra, a harmóniára, csak a kép egyes részleteire koncentrál.

Csaba emberábrázolása sajátos jegyeket mutat, elmaradva a hasonló korú gyerekekéitől, amit Balázs rajzai is bizonyítanak (15-17. kép). A kétféle emberábrázolást összehasonlítva szembetűnik az arányok alkalmazásának különbsége. Annak ellenére, hogy Balázs emberfigurájának teste háromszög alakú, jobban tükrözi a valós arányokat, megjelöli a ruházatot (gombokkal), míg Csaba emberfiguráinak teste torz, nem tudni vajon ruhában, vagy anélkül vannak. Az autista gyerekekre jellemző, hogy részletekben gondolkodnak, rajzaik készítésénél sem az egészre figyelnek, hanem a számukra fontos részletekre. Csaba esetében ez jól megfigyelhető a 18. képen. Itt egyrészt nem figyelt a különböző figurák egymásra rajzolására, mert csak az éppen rajzolt alak volt a fontos; másrészt a jobb szélen szereplő embernek bal oldali keze fölé rajzolt két vonalat, mintha egy kezet kezdett volna el. Rajza befejeztével megkérdeztem tőle, mit rajzolt oda, mit jelöl az a két vonás. Erre ő gondolkodás nélkül kiegészítette a két vonást egy kézzé, nem törődve azzal, hogy ugyanazon oldalon van már egy. Csaba az első alkalommal több lapon keresztül (19-21. kép) rajzolta le családját, sohasem az egészet, mert valaki mindig hiányzott a képről. A képek szereplőinek összeállítása a következő: anya-apa-Csaba (19. kép); Csaba-Kriszti (testvére)-anya (20. kép); anya-apa-Csaba (21. kép). Az alakok sémái csaknem teljesen megegyeznek (krumpli orr, mosolygós száj, vonásszerű szemek, hosszú nyak, aránytalan, különös formájú testek stb.). Nehezen lehetne megkülönböztetni pl. az apát vagy az anyát. Az első alkalom harmadik rajzán (21. kép) szinte teljesen lecsupaszodnak a figurák, nincs kezük, lábuk, testük már-már pálcikaszerű, nyakukat nem választja el a törzsüktől, és az ujjak jelzése is teljesen eltűnik. Ugyanazon alkalom negyedik képén (22. kép) ismét megjelennek az előbbiekben hiányolt részletek. Ez a rajz egy „rendőr bácsit" ábrázol pisztollyal az oldalán, sapkával a fején. Ez a rövid időn belüli változás is utal a hullámzó teljesítményszintre, valamint a 23. képen (három héttel későbbi rajz) is figyelemmel kísérhetjük ezt, ahol az emberfigurák még inkább elnagyoltak. Érdemes részletesen is megfigyelni a második alkalom képeit

(23., 24. kép), melyeken egyrészt feltűnik a sztereotipikus emberrajzok mellett az aktualitás; másrészt ismét láthatjuk a két rajz emberfiguráinak különbözőségét. Az aktualitást itt az óra mutatja, amit igyekezett minél pontosabban lerajzolni. Az emberfigurák kidolgozottsága nemcsak képenként eltérő, hanem egy képen (24. kép) belül is. A vizsgálat második rajzán az elsőként készített embernek haja, ruhája van (az előzőektől eltérően), míg a másik két alaknak már végtagjai sincsenek, nagyon elnagyoltak. Egy rajzon ekkora eltérést kevés ép gyermek produkál. A madárrajzok is érdekesen alakultak. Balázs minden alkalommal egyforma sémát rajzolt (26. kép), Csaba viszont mindig különbözőt. Először még történetet is kerekített a madárrajzhoz (25. kép): „Fa... itt a szárnya, itt repül. Itt egy bácsi... az orra... itt az alma, itt a létra. Itt a keze, és felmászik az almáért." A madár és a fák Csaba számára közel álló témák, hiszen édesapja erdész lévén sokat viszi kirándulni, beszél neki a madarakról és az erdőről. Talán ez adta a famadár rögtönzött asszociációjának alapját (mert amúgy nem jelenít meg összetartozó, összefüggő dolgokat). Másodszor elkezdte, de felénél megtagadta a madár rajzolását (24. kép). Itt is először lerajzolta a fát, majd a madarat, de nem mondott róla semmit, inkább folytatta a képet a megszokott emberfigurákkal. Harmadszor egy gólyát rajzolt, mégpedig egy „harcos gólyát", karddal (zöld vonal) az oldalán (27: kép), előtte egy pólyás babával. A pólyás új és szokatlan a rajzon, eredete ismeretlen a számomra. A fa itt is megjelenik, de ábrázolása teljesen eltér az előzőektől, viszont jobban hasonlít az ötévesek fáihoz, amit a 16. kép is bizonyít. A gólya sémáját valószínűleg otthon tanulta, miután a szülők megismerték a rajzvizsgálat pontos részleteit. Csaba általában egyetlen eszközzel és egyetlen színnel rajzolja tele a papírt, de egyáltalán nem volt tudatos ezeknek a kiválasztása, a választott szín nem egyezett a rajzolt dologgal. Előfordult, hogy egy lapon két színt is használt, de ezekre is érvényesek az előbb említettek. A színekkel kapcsolatban elmondható, hogy előszeretettel használta a kéket és a zöldet nemcsak a rajzvizsgálat alkalmával, hanem a korábban készült képeken is.

14 Balázs ezzel szemben, meglátva az eszközök sokaságát, mindegyiket kipróbálta. Egy lapon egyszerre alkalmazta a ceruza, filctoll és zsírkréta különböző színeit, legtöbbször a dolgok rendeltetésének megfelelően. Csaba rajzain a térábrázolás fejlődésének fokozatai közül kettő váltakozik, a szétszórt alakzat, illetve az egy vonalra sorakoztatás. Balázs egy vonalra sorakoztat, a föld jellegzetes jelölésével (a lap aljára zöld csíkot rajzol).

nak díszítése, a blúztól különböző színű szoknya, a zsebek megjelölése, masni a hajban stb.). Ezek a nagymérvű eltérések is bizonyíthatják, hogy autista gyerekek esetében nem mutatnak valós eredményeket az intelligenciatesztként alkalmazott rajztesztek (pl. Goodenough-skála), mivel a teljesítmény nemcsak időszakosan, de egy alkalom során is változhat, főleg, ha az autista gyerekekkel foglalkozó pedagógus vagy szülő nem tartja mindig szem előtt a szinten tartás fontosságát. Ez azt jelenti, hogy a megszerzett kéBeáta és Renáta rajzainak elemzése pességek - pl. az emberábrázolás ponBeáta és Renáta alkotásai, akár a többi tosságára való törekvés - bármelyik pillaesetben, sokban különböznek egymásnatban eltűnhetnek, ha nem tartjuk azotól, mégis van egy, az eddigiektől eltérő, kat állandóan szinten, ha nem folyamatos jellegzetes különbség, ami a dinamikával és fokozatos a kondicionálás. kapcsolatos. Beáta rajzai mozgást, egyútBeáta rajzai jellegzetesek, sztereotípiátal nyugtalanságot, felfokozott indulatisájuk a mosolygó és szomorú, olykor síró got tükröznek, tele bizarr vonásokkal, babák. Első alkalommal (30. kép) törtémotívumokkal. A „babák" (ahogy ő hívja netbe foglalta munkáját, a következőkről őket) szinte repülnek, szállnak, s ezt a beszélt: három nő sétál a gyerekeikkel, mozgalmasságot a kezek, lábak, valamint kettő meglátja a gyönyörű körtét, megöa testhelyzet különös pózai, beállításai rülnek neki és mosolyognak, a harmadik adják, de ebből a szempontból nem hanő vak, nem látja, ezért olyan szomorú nyagolható el a babák hajzuhataga sem, lesz, hogy elsírja magát. Természetesen ami nem a fejhez simul, hanem lobog. ez a kép sem mentes az aktualitástól, Beáta változatos figuráit a fantázia amit ez esetben a körte képvisel. (A vizsszülte, némelyikük mesébe illő királygálatot megelőző foglalkozáson egy kis lány, sőt legtöbbjük távol áll a realitástól, műanyag körtét rejtett ruhája ujjába, sena valóságnak megfelelő emberábrázoláskinek sem akarta megmutatni, csak rajtól, nem úgy, mint Renáta figurái. zolás közben vette elő egy kis időre, Renáta fiatalabb Beátánál, mégis ha majd ismét elrejtette ruhájába.) Második összehasonlítjuk kettejük emberábrázoláalkalommal (29. kép) ennyit mondott rajsát, a rajzok sajátos jegyeiből kiderül, záról: „Csak babák". Harmadszorra (31. hogy Renáta életkorának megfelelően kép) egy kínai babát rajzolt, amit nagyon igyekszik a valóságnak megfelelni, megszeretne megkapni. Ez a legújabb szterejelenik a realitás igénye, hiszen a kézen otip témája, mindig erről beszél és minmár szerepelnek az ujjak, az ujjakon a dig ezt rajzolja. Ez a kép bizonyítja, hogy körmök, a nyak, a végtagok kétdimenzirajzán mégis tetten érhető a vágyálom ósak (28. kép). Beáta babáinak végtagjai megjelenítése. csak egy vonallal jelöltek, a kézfej két Renáta ezzel szemben konkrét dolgovonással, de meglehet, hogy ezek az ujjakat (32., 33. kép) rajzol leginkább (márkat jelölik, ami nem egyértelmű. Továbbá már meghaladva korosztályát, mivel a érdekes az egy lapon nyújtott teljesítkonkrét dolgok rajzolása az iskoláskor ményszint különbözősége is (29. kép), egyik jellegzetes momentuma), de e melhiszen egyszerre van jelen a pálcikafigulett készít helyzetrajzokat is, a cselekvés ra, és a már-már kétdimenziós karok ábmegjelenítése nélkül. Megjelennek a dírázolása, viszont ezen esetekben a lábak szítés első jelei is, a ritmusosan ismétlőteljesen eltűnnek, vagy ismételten vonásdő vonalkák, pontok, cikcakk vonalak szerűek. Egy-két babán már a nyak ábrá(33. kép). zolása is megjelenik, illetve egyik-másik Renáta rajzain (28., 32. kép) kifejezésarcon feltűnik a száj kétdimenziós megjere jut a vágyálom, miszerint egy kutyát lenítése. A figurák ruházata is változó, szeretne, amit az alkotás közben elmonhol elnagyolt, hol a legapróbb részletek dottak is igazolnak. Elmeséli, hogy bais előbukkannak (pl. kalap, a blúz ujjárátnőjének két kutyája is van, akikkel jó

játszani; illetve olyan sztorikat, melyekben a kutya a főszereplő. Még egy jelentéssel bíró momentuma van az első alkalommal készített rajznak (28. kép), mégpedig a rácsok, melyek ugyan nem utalnak minden esetben negatívumra, de itt a kutya ketrece mellett a virágok is rács mögött vannak. Úgy tűnik, mintha minden korlátokba, akadályokba ütközne, mintha túlszabályoznák az őt körülvevő dolgokat. (A magas elvárások miatt szorongó, tanulási nehézségekkel küzdő iskolás gyermekek rajzain láthatunk ehhez hasonló jelenségeket.) Beáta képei nem tükrözik az esetleges vágyakat, emóciókat. Térábrázolásuk is különböző. Beáta nem jelöli a földet és égboltot (kivétel a 29. kép, ahol a lap alján húzott vonallal talán a talajt érzékelteti, vagyis bebizonyosodna, hogy a babák valóban repülnek), Renáta viszont a gyermekrajzok jellegzetességét képező fű és égbolt egyvonalas jelölését alkalmazza, kiegészítve az elmaradhatatlan nappal, valamint a bárányfelhővel. Ezzel a jellegzetes motívumsorral máris megkomponált a kép, keretbe foglalja a rajzi történést. A madárrajzok Renáta esetében mindig különbözőek (34-36. kép), nem ragadnak meg egy sémánál, a térbe helyezésük is változatos. Beáta első madara (37. kép) hasonlít egy korábbi sémához, amit Balázsnál tapasztalhattunk. Itt a madár felett egy érdekességet is láthatunk, a kék vonalkákat, amik a kislány elmondása szerint „kék pálcikák, amikkel játszhat a madár". A második rajzvizsgálat alkalmával nem sikerült megrajzoltatni a madarat, már a spontán rajzolás befejeztekor is érezhető volt felfokozott indulatisága, aminek az lett a vége, hogy amikor kértem a madárrajzot, erőteljesen rányomva a filctollat elkezdett valamit firkálni a lapra, amit elnagyoltan kiszínezett, majd ökölbe fogta a rajzeszközt, és addig vagdosta a papírhoz, míg teljesen be nem nyomódott a hegye. Ekkor összegyűrte a papírt, és a kezembe adta. Nem derült ki, hogy amit rajzolt vajon a madár, vagy valami teljesen más (38. kép). Harmadszorra (39. kép) olyan madarat rajzolt, amely formáját tekintve sokban hasonlít az elsőre, de színeiben eltérő, így a szemeket is jobban láthatjuk. Az eszközválasztás mindkét lány esetében tudatos, kedvenc eszközeiket vá-

15 lasztották. A színhasználat is tudatos, nem véletlenszerű. Renáta olyan színeket rendel a dolgokhoz, melyek megfelelnek a valóságnak, kivételt képez a két mesemadár. Beáta viszont bizarr színhasználatot produkál, de amint korábban már említettem, ez nem a véletlenszerűségből adódik, hanem a pillanatnyi impressziók hatásából. A színek is hozzájárulnak a fantasztikum, a mesebeliség kifejezéséhez. Dénes és Róbert rajza inak elemzése Dénes munkáit módomban állt mélyrehatóbban, pontosabban tanulmányozni, mivel a rajzvizsgálatot megelőzően többször jártam nála, így több rajz állt rendelkezésemre az elemzés elvégzéséhez. Szeretném elmesélni - és úgy vélem érdemes is - első találkozásunk alkalmát, mikor még csak kialakulófélben volt az a koncepció, amely szerint elkezdtem a rajzvizsgálatokat. Akkor láttuk egymást először, tehát nehéz volt Dénest rábírni, hogy leüljön egy idegennek rajzolni. Beléptünk a terembe, ahol csupán egy asztal, két szék, és üres falak vettek körül, a sötétítőfüggönyök résén pedig beszűrődött a reggeli napfény, és sávokban világította be a termet. Beléptünk után Dénes rögtön a falhoz ment, az árnyékot figyelte, amit teste, kezei, és a szék mutatott. Közben kiraktam a rajzeszközöket, gondolván, hogy ez majd az asztalhoz vonzza őt, de nem így történt. Csak állt, és a fénysugarakat, valamint az árnyékokat figyelte. Ekkor széthúztam a függönyöket, hatalmas erővel tódult be a fény, ami lenyűgözte a kisfiút. A napba nézve állt ott hosszú percekig. Mivel valahogy a papírhoz kellett csalogatnom, ezt mondtam neki: „Rajzold le a napot, hogy ugyanúgy ragyogjon a papíron is, mint az égen!". Erre szó nélkül leült és lerajzolta a napot (40. kép), majd ránézett, és visszanevetett a mosolygós, emberarcú napkorongra. Ezt követően mellérajzolta a szomorú felhőt, ami sír is bánatában, majd a holdat (a kép bal szélén), és a csillagokat. (Az osztályban egyébként a nap a jutalom jelképe, a felhő pedig a büntetésé, innen ered a mosolygós nap és a szomorú felhő asszociációja.) Dénest érdeklik a természeti jelenségek, elsősorban a fény-árnyék jelensége. Dénes esetében lehetőségem volt fo-

lyamatosan figyelemmel kísérni az emberrajzokat is, minek eredményeként megerősíthettem korábban tett megállapításomat, miszerint a legtöbb autista gyermek által nyújtott teljesítményszint nem lineáris, nem mutat egyenletesen fejlődő tendenciát, hanem változó, egyenetlen. Ennek bizonyításaként három rajzot szeretnék kiemelni, melyek készítési időpontjai a következők: 41. kép - 1996. 06. 11.; 42. kép - 1996. 09. 04.; 43. kép 1996. 10. 11. Ha a három kép emberfiguráit összehasonlítjuk, tapasztalhatjuk a lényeges különbségeket, elsődlegesen a rész-egész egyenértékűségét, illetve az arányok helytelen használatát. Egészen meglepőek a képek közötti különbségek, leginkább az első és második közötti fejlődés (a színhasználat változatos, az arc szimmetrikus, arányos a „berendezése", az orrlyukakat jelölte, a karokat megfelelő helyen kapcsolta a törzshöz, valamint a nyakat pontosan illesztette, elkülönítve a fejtől és a törzstől), illetve mekkora a harmadik kép figuráinak lemaradása az elsőhöz (nem beszélve a másodikról) képest. Itt a végtagok is silányabbak, már csak egy vonallal jelöltek, a kézfejek és a lábfejek eltűntek, illetve szembetűnő a fej és a törzs aránytalansága. Ha a későbbi emberábrázolásait is megnézzük, érthetetlen lesz számunkra, hogyan „sikeredhetett" olyan jól a 42. kép. Érdemes megfigyelni a Dénes által készített emberfigurák nyakát, mely minden esetben (az előbb említett egyetlen kivételtől eltekintve) a törzsön belülre esik, nem különül el a fejtől és a törzs vonalától. Ez a jellegzetesség valószínűleg a rész-egész problematikájából adódik. Dénesnek nincs kialakult formaállandósága, mely akkor derült ki számomra, amikor egy korábbi alkalommal festett képeit raktam elé azzal a céllal, hogy visszamondja, milyen gyümölcsöket és zöldségeket festett akkor a papírra (44., 45. kép). Természetesen teljesen mások voltak az általa akkor megnevezettek, mint a korábbiak. Dénes sztereotípiái is időszakosan alakulnak, ami a vizsgálatok rajzain is figyelemmel kísérhető (46-49. kép). A vizsgálatot megelőző időszak, valamint az első alkalom kedvelt témája az emberábrázolás, egész pontosan a családtagok grafikai megjelenítése volt. A 46. és 47. kép figuráin számokat láthatunk, me-

lyeket Dénes meg is magyarázott: „És aki hány éves ide van. azér van ez a nyolcas. Itt meg nyolcéves vagyok. Ez a tesóm. Ötéves." (A feltüntetett életkorok helyesek.) Az emberábrázolás minősége persze itt is lényegesen gyengébb, mint amit a 42. képen láthatunk. Helytelenek az arányok, a nyak ismételten a törzs vonalán belülre kerül, a végtagok vonásszerűek, a kézfej teljesen elmarad, viszont megjelöli a lábfejet, és elkülöníti a nemeket. Róbert figurái (50., 51. kép) általában mesehősök, vagy fiktív személyek, amiket láthatott akár a televízióban, vagy mesekönyvekben, így igazándiból nem hasonlíthatom össze a két gyermek emberábrázolását. Nem hasonlíthatom össze, hiszen a gyerekek többsége a vizuális megjelenítés alkalmával pontosabban vissza tudja adni a kedvelt, és ily módon a memóriába beépített figurákat, mintha pl. a családját, vagy bármely más embert kellene lerajzolnia. Az azonban kétség kívüli, hogy Róbert ábrázolása jobban tükrözi az életkorának megfelelő teljesítményszintet, mint Dénesé, akinek emberábrázolása kb. négy-négy és fél éves korú gyerekekének felel meg. Dénes második rajzvizsgálata során (48. kép) egy új sztereotípia került elő amit sorozatgyártás-szerűen négy-öt lapon keresztül ismételgetett - mégpedig a négyzetháló. Ezt a formációt egyik osztálytársától vette át, kiegészítve, mintegy beleszőve saját egyéniségét, a színek rangsorolásával (barnától a liláig, illetve barnától a feketéig). A harmadik alkalommal ez a négyzethálós formáció némiképp átalakult (49. kép). A színek rangsorolása megmaradt, viszont változott a forma, amit ő így mutatott be: „Ez egy fej. Kezd már kisebbedni a fej. ... Fa lett belőle ... Itt már nagyon csúnya. (a belső vonalakra mutat) Itt szép ... szép (a külső körvonalra mutat), itt már fa-fej, és itt már zászló-fej lett...". Ha a térábrázolást megfigyeljük, óriási különbségeket fedezhetünk fel, miszerint Dénes figurái legfeljebb az egyvonalra sorakoztatást mutatják, Róbert viszont már dimenziókban gondolkodik, több szinten rendezi el a képelemeket. Róbert rajzai mindig egy harmonikus képi kompozíciót mutatnak. Dénes nem figyel a képek megkomponálására, a harmóniára, őt a részletek foglalkoztat-

16 ják, felsorakoztatja (az arányosság figyelembe vétele nélkül) a figurákat. mindig arra összpontosít. amit éppen rajzol, és ha azzal kész, akkor jöhet a következő. Ilyenkor az előtte megrajzoltak már nem érdekesek, nem számít az sem, hogy mi hol helyezkedik el a papíron, mi hová kerül. A madárrajzok Dénes esetében (53-55. kép) érdekesen alakultak, mindhárom más és más. Az elsőn (53. kép) érdekes és szembetűnő, hogy a madarat szemből rajzolta le, és gyakorlatilag minden a helyére került, még a nyak is elkülönül a fej és a törzs vonalától, sőt a madár lábujjait is feltüntette. A másodikon (54. kép) már keveredik az elöl- és oldalnézet, vagyis a fej és a szem elölnézetben vannak, de a csőr oldalnézetben, éppúgy a törzs is, a lábak viszont megint elölnézetben szerepelnek. A harmadik (55. kép) szinte teljesen hibátlan, oldalnézetben van a madár egész teste és minden része (szem, csőr), valamint a színhasználat is meglepően jó. Egyrészt azért, mert két színt alkalmazott, másrészt ezt a két színt a megfelelő részleteken alkalmazta (a csőr és a lábak narancssárga színűek, akár az igazi madaraknál). Róbert a madarakat mindig térben helyezte el, így teljes értékű képeket alkotott (56-58. kép). A színhasználattal kapcsolatban elmondható, hogy Dénes minden alkalommal a barna színt vette először elő, s azzal rajzolta le önmagát, néha a testvérét is. A barna színt kedveli a legjobban, így ezzel indítja minden rajzát (46., 48., 49. kép). Pedagógusa elmondása szerint iskolába kerülése óta csak kitartó munkával és energiával lehetett rábírni a kisfiút, hogy a barna színen kívül mást is használjon. Azóta ugyan használja a többi színt is, de rangsorolja őket, természetesen elsőként a barnát, majd a kéket és zöldet alkalmazza munkái elkészítésekor. Ez a rangsorolás megfigyelhető a családtagok, a négyzetháló, valamint az emberfejet ábrázoló színes háló rajzolásánál. A családtagok esetében nem a szeretet fokát jelöli a színekkel, hanem egyszerűen a sorrendbe állított eszközök használatáról van szó. Róbert a rendelkezésére álló összes színt felhasználja a képek elkészítésekor, nincs egyetlen kiemelt, domináns színe, amit esetleg szívesebben használ. A va -

lós dolgokhoz megfelelő színeket rendel, a mesés kompozíciókban pedig hagyja érvényesülni fantáziáját (pl. a sárkány három fejét három különböző színnel jelöli; a tűz, melyet kifújnak, szintén különböző színű). Az eszközválasztás mindkét fiúnál tudatos, Dénes a filctollat használta a legszívesebben, a zsírkrétát elmondása szerint nem szereti. Róbert a színes ceruzát részesítette előnyben, de a nagyobb felületek kiszínezésére a zsírkrétát is felhasználta. Ádám és Gábor rajzainak elemzése Ha Ádám rajzait megnézzük, rögtön feltűnik, hogy a téma minden esetben azonos, csak a szituációk változnak. Ez az általa kedvelt téma a kórház, az orvosok és mentősök munkája. Spontán rajzhelyzetekben az előbb említetteken kívül előszeretettel rajzol térképeket, amit a madárrajzok mellett is megfigyelhetünk. Ez a sztereotipikus orvosos téma nemcsak a rajzokban jelenik meg, hanem Ádám játékában is. Az utolsó rajzvizsgálat alkalmával a következő párbeszéd alakult ki: - Te szereted a kórházat? - kérdezte Ádám. - Nem. - Én igen. - Miért szereted? Voltál már kórházban? - kérdeztem. - Igen. - És miért szeretsz kórházban lenni? - Biztos nem attól, hanem játszok. Tudod? Azért szeretem, mert játszok. - Hol játszol? - Otthon. - Otthon játszol kórházast? - Igen. Biztos nem attól tetszik, de ... leginkább beviszik a műtőbe.(áttér a rajz magyarázatára) Általában azt a szituációt jeleníti meg, amikor a mentőautóból kiveszik a beteget, és a műtőbe viszik. Így egész cselekménysorozatot mond el és rajzol le, a folyamat részleteit pedig a harmadik képen be is számozza. Tulajdonképpen az említett cselekménysor pontos ismerete egy tv-filmből ered, aminek minden epizódját figyelemmel kíséri, és az éppen készülő kép aktualitását a legutóbb látott epizód adja. Még egy apró bizonyíték arra vonatkozóan, hogy spontán rajzolás alkalmával csak a kórház érdekli: „Otthon nem

szoktam madarat rajzolni, csak ezt, és kész." - mondta Ádám, miközben a hordágyat rajzolta. Ádám tehát szokásos sztereotípiáit rajzolta, Gábor viszont azokat a témákat, melyek éppen foglalkoztatták. Ezek általában a környezetszennyezéssel voltak kapcsolatosak, mely adódik abból, hogy iskolájukban nagy hangsúlyt fektetnek a természetismeretre, valamint az élettanra. Ezért láthatunk a képeken szemeteskukákat, eldobott szemetet, illetve tengerbe került hordókat, melyekből szivárog az olaj. Az Ádám képein látható emberfigurák mindig egyformák, csak ruhájuk színe változik szerepüktől függően. Ezek a figurák - szigorú szemmel nézve - nem felelnek meg a kilenc és fél évesek által nyújtott színvonalnak, hiszen nincsenek ujjaik, füleik, nyakuk, de van két óriási pozitívumuk, hogy arányosak, illetve a pozíciójuknak, testtartásuknak megfelelően a lábfejek is megfelelő irányban jelöltek. Ez azonban nem mondható el Gábor emberfiguráiról, amiknél rendszeresen előfordul a nézetek keveredése. A képen elölről látjuk a figurát, viszont a lábfejeket oldalról, ellentétes irányban. A 66. képen a fej oldalnézetben, a törzs, a kezek és a lábak elölnézetben, a lábfejek pedig ismételten oldalnézetben, különböző irányban szerepelnek. Gábor emberfigurái merevek, semmiféle mozgást nem mutatnak, ezzel szemben Ádám emberei mozognak, minden esetben valamiféle mozgást végeznek, a karok mindig irányulnak valamire. Érdemes megfigyelni Ádám vonalvezetését, mely precízséget, pontosságot tükröz, az egyenes vonalak valóban egyenesek, a zárt vonalak valóban lezártak. Erre egyébként mindig kényszeresen odafigyelt, gyakran kérdezgette tőlem: „Szép lesz?"; „Hú, de szép, ugye? És nem látsz görbe vonalat, ugye?". Mindkét fiú munkáin - koruknak megfelelően - feltűnik a szemléleti realizmus, vagyis azt rajzolják, amit látnak, és úgy, ahogy látják. Ádám gyakran kérdezgette tőlem: „Így néz ki egy mentőautó/tűzoltóautó?. „Így, ugye?". A térábrázolás fejlődésének egy fontos momentumát is soron követhetjük a képeken, ez pedig a több szintű ábrázolásmód. Az eddigi rajzokon (Róbert munkáit kivéve) kétdimenziós képkompozíciókat láthattunk, most viszont megfigyelhető az előtér ki-

17 képzés, a dombábrázolás, az elkanyarodó út, a részleges takarás alkalmazása, melyekkel egyben érzékeltetik a messzeséget, valamint az előrébb-hátrább lévő dolgok viszonyát. Ebben a korban már jelentős mértékben fejlődik a tárgyak téri ábrázolása, amit ezek a munkák is bizonyítanak. Ádámnál nem kellett alkalmaznom a jutalmazás módszerét, anélkül is elkészítette a madárrajzokat. A madarak mellett mindig feltüntetett egy térképet, melyeken megjelölte, hogy hol él az a madár, amit rajzolt, vagy éppen mettől meddig repül. Az első rajzvizsgálat madárrajzának készítése közben ezt mondta: ,,Csinálok egy kis országot, ahol él a feketepirosas madár. Szlovákiában. Itt egy Szlovákia. Csehszlovákia". A térképrajzolás - mint azt már korábban említettem - egyik kedvelt tevékenysége, sztereotípiája. A madarak rajzolásánál is ügyelt a pontosságra, ezért először fekete filctollal megrajzolta a figura kontúrvonalát, majd csak ezt követően színezte ki. A körvonalak pontosan zártak, nem futnak túl a másikon. A madarak formái tulajdonképpen hasonlóak, nem teljesen azonosak, viszont érdemes megfigyelni a harmadikat. Ez az előző kettőtől eltérően nem jobbra, hanem balra néz, viszont a szárnyát és a lábait úgy rajzolta meg, mintha a madárnak jobbra kellene fordulnia. Itt a hátsó láb rövidül, holott az előzőekben az elülső rövidült, a szárny pedig egyértelműen megfordult. Gábor minden alkalommal más-más madarat rajzolt, és azoknak környezetét is megjelölte. A harmadik rajzon ismét egy nézeti hibával találkozunk, vagyis a szárnyakat felülnézetben, a fejet pedig oldalnézetben láthatjuk. Mindkét fiú felhasználta a rendelkezésére álló összes színt, nem volt Ádám esetében sem olyan szín, melyet jobban kedvelt volna, vagy amelyet többször használt volna, mint bármely másikat. Látszik, hogy rászoktatták a különböző színek használatára, sőt egy alkalommal kérdésével és rögtön adott válaszával ezt is bizonyította: „Ez piros? - mutatott egy kék filctollra. Nem baj, nem válogatunk". A színeket időnként keveri, de az esetek többségében tisztában van a színekkel, helyesen azonosítja azokat. Ádám minden alkalommal a filctollat használta, a többi eszközt kipróbálni

sem volt hajlandó. (Ez tetszett neki a legjobban, hiszen sem otthon, sem az iskolában nem áll módjában, hogy ilyen sok színű filctollat használhasson. Gábor is a filctollat részesítette előnyben, viszont a színes ceruzát is felhasználta, az első rajzvizsgálat képeit teljes mértékben azzal készítette.

KÖVETKEZTETÉSEK - ÖSSZEGZÉS

A rajzvizsgálat eredményei választ adtak

korábban feltett kérdéseimre, s mindemellett megerősítettek abban, hogy akkor kaphatunk valamelyest is valós, egyértelmű eredményeket, melyekből felhasználható információ értékű megállapításokat tehetünk, ha a vizsgált populáció létszámát jelentős mértékben növeljük. Ha már adott egy elegendő létszámú populáció, akkor viszont elengedhetetlen a vizsgálatra szánt idő meghosszabbítása is. A kitágított időintervallum célszerű kihasználására a következő momentumokra gondoltam: kellene egy előkészítő, a megismerést szolgáló fázis, melynek során nemcsak egymással (vizsgáló és vizsgált személy), hanem különböző eszközökkel, technikákkal ismerkedhetnének meg a gyerekek. Ezt követően az egyéniségüknek leginkább megfelelő eszközzel és technikával folyhatna az önkifejező alkotás folyamata, amelynek nem állnának útjába technikai nehézségek, s már nem óckodnának az új anyagoktól. Az új anyagokat megemlítve szeretném elmondani, hogy mindenképpen érdemes lenne minél több eszközt kipróbálni, így a vízfestéket, temperát, akrilt, sőt módot adni a plasztikai alkotásokra is (agyaggal, gyurmával). Továbbá a papírok méreteit sem kellene korlátozni, hanem lehetőséget adni a papír méreteinek egyéni változtatására (a gyermek nagyságú papírfelülettől egészen a legkisebb felületekig). Érdemes lenne kipróbálni és bevonni a kutatómunkába a zenét, mely a spontán, szabad alkotó munka kísérő, valamint bevezető szerepét töltené be, biztosítva ezzel az érzelmi ráhangolódást, szükség esetén a megnyugvást. Vajon a különböző zenei stílusok, zeneművek befolyásolnák-e a képek hangulatát, minőségét?

A következtetések levonása után a rajzvizsgálat céljait leíró fejezetben feltett különböző kérdésekre szeretnék választ adni, mintegy összegezve a tapasztalatokat. Rajzaikban általában nem jutnak kifejezésre az őket éppen foglalkoztató gondolatok, valamint az emóciók, csupán az aktualitás apró jeleit fedezhetjük fel. Ennek egyik oka, hogy a rajzok esetében is megjelennek a sztereotípiák, s azok uralják a képek egészét. A sztereotípiák időszakosan változnak. Az alkotások utalhatnak az értelmi képességre, de nincsenek azzal szoros összefüggésben, mivel az esetek többségében nem egyenletes a nyújtott teljesítmény. Így a kiragadott minta nem biztos, hogy azt a teljesítményszintet tükrözi, amit a gyermek értelmi képessége valójában mutathatna. Ezt igazolják azok a képek, melyeken megfigyelhető az egy lapon nyújtott teljesítmény különbözősége. A madárrajzokra két okból volt szükségem: egyrészt kíváncsi voltam, hogyan reagálnak irányított feladatokra, mennyire fogadják el egy számukra kevésbé ismert embertől a feladatadást; másrészt érdekelt, hogy a madarak képei változnak-e időnként, vagy mindhárom esetben megegyeznek. Ha összegezzük, összehasonlítjuk a két csoport madárrajzait, láthatjuk, hogy a kontroll csoport gyermekei általában igyekeztek különböző madarakat készíteni, míg az autista gyerekek csoportjában több olyan kép készült, mely egyáltalán nem, vagy csak apró részleteiben különbözött a többitől. Megítélésem szerint ez a fajta teljesítmény is nagy mértékben függ a kreativitástól. A színhasználatról, színválasztásról már tettem említést az előzőekben, minden esetben leírtam, hogy tudatos-e vagy sem, de ahhoz, hogy egyértelműen vonhassam le következtetéseimet, több időre, tehát hosszabb vizsgálódásra és nagyobb vizsgálati populációra lenne szükségem. A rajzfejlődés problematikájáról szintén tettem említést. Ha beszélhetünk egyáltalán autista gyerekeknél rajzfejlődésről, abban az esetben csak akkor lineáris a teljesítményváltozás, ha állandó a szintentartás, viszont állandó szintentartás esetén sem kizárt, hogy (épp úgy, mint az ép gyerekeknél) egy rossz nap,

18 vagy bármiféle befolyásoló tényező visszazökkentheti a gyerekeket egy korábbi stádiumba, teljesítményszintre. Mindent összegezve úgy gondolom, hogy a dolgozatomban feldolgozott témával és az autizmus eme kutatási területével érdemes lenne a továbbiakban is foglalkozni, hiszen a fent említett témakörben kevés olyan kutatómunka készült, amely minden fontos kérdést érint, illetve felhasználható, új információkat közöl (megfelelő mennyiségű és minőségű példával alátámasztva).

IRODALOMJEGYZÉK

Idézett irodalom

1. Balázs Anna dr.: Az autizmus korszerű szemlélete. Orvosi Hetilap 132. évf. 51. szám, 1996. 2827. old. 2. Uta Frith: Autizmus. A rejtély nyomában. Kapocs Könyvkiadó, 1991. 82. old. 3. Uta Frith: Autizmus. A rejtély nyomában. Kapocs Könyvkiadó, 1991. 82. old.

16. r

f/ t?

`

17. kép

A

18. kép

Í „4

~

~

1rLI) ű

I

C

f

4. Balázs Anna dr.: Az autizmus korszerű szemlélete. Orvosi Hetilap 132. évf. 51. szám, 1996. 2827. old. 5. Mérei Ferenc-V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Gondolat, Budapest, 1972. 181. old. 6. Feuer Mária: A gyermekrajzok pszichológiai vonatkozásai. Géniusz Kft. Budapest, 1992. 9. old. 7. Kárpáti Andrea: Rajzfejlődés iskoláskorig II. rész: A firkák fölfedezője: Rhoda Kellog, In.: Kósa Éva és Ritoókné Ádám Magda (szerk.): Fejlődés-lélektani szöveggyűjtemény. ELTE-BTK Jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. 386. old. 8. Uta Frith: Autizmus. A rejtély nyomában. Kapocs Könyvkiadó, 1991. 89. old. 9. Uta Frith: Autizmus. A rejtély nyomában. Kapocs Könyvkiadó, 1991. 93. old. 10. Uta Frith: Autizmus. A rejtély nyomában. Kapocs Könyvkiadó, 1991. 103. old. Felhasznált irodalom

Autisztikus Gyermekek és Felnőttek Vezető Tanárainak Szövetsége: Autiszti-

kus gyermekek speciális tantervi szükségletei. Springhallow School, 1 Aston Road EALING, London W5 Autizmus Kutatócsoport, MTA - Soros Alapítvány támogatásával 1985. Uta Frith: Autizmus. A rejtély nyomában. Kapocs Könyvkiadó, 1991. Balázs Anna dr.: Az autizmus korszerű szemlélete. Orvosi Hetilap 132. évf. 51. szám, 1996. Mérei Ferenc-V. Binét Ágnes: Gyermeklélektan. Gondolat, Budapest, 1972. Feuer Mária: A gyermekrajzok pszichológiai vonatkozásai. Géniusz Kft. Budapest, 1992. Kárpáti Andrea: Rajzfejlődés iskoláskorig II. rész: A firkák fölfedezője: Rhoda Kellog, In.: Kósa Éva és Ritoókné Ádám Magda (szerk.): Fejlődés-lélektani szöveggyűjtemény. ELTE-BTK Jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991. British Journal of Developmental Psychology: Skill, content and generative strategies in autistic children's drawings 1991./9. 393-416. old.

61

20

55. kép 44. kép

45. kép

kép 57. kép

46. kép

rom;