A vidám elme jó orvosság Az opál csillogása, azaz a megtört szív titka A gyász felett is győzedelmeskedő hit és remény
Dr. Széles Erzsébet összeállítása
1
A vidám elme jó orvosság Barbara Johnson egy rendkívüli asszony. Személyesen is találkoztam vele egy női konferencián, ahol az egyik fő előadó volt. Majd olvastam a könyvét is, és hallgattam a kazettáját. Megismertem az életét, amely bizony bővölködött nehézségekben. Pedig mint fiatalasszony, szinte irigylésreméltó, boldog, szinte „tökéletes” élete volt. Jól kereső mérnök férje mellett ő otthon maradt és nevelte négy szép, egészséges fiát. De pár éven belül ennek a kiegyensúlyozottságnak és megelégedettségnek drasztikus vége lett. Egy gyülekezeti nyári kirándulásról hazafele jövet a férjét súlyos autóbaleset érte. Annyira súlyos agyi károsodást szenvedett, hogy az orvosok véleménye az volt, soha többé már nem lesz cselekvőképes. Vakon és mozgássérültként élete végéig tolószékben fog élni, teljes memória zavarral, mondták. Majd Barbara tizennyolcéves egészséges fia a háborúban meghal. Másik fia kocsijába megtérése után pár nappal egy ittas vezető beleszalad és a fiú a helyszínen szörnyet hal. A harmadik fiú gyülekezeti ifjúsági vezető és kiváló diák, a homoszexuális életformát választja. Családja véleményével semmivel törődve, hanyatt homlok elmenekül otthonról. Majd levelet hoz a postás: Larry annyira megharagszik a szüleire, hogy bírósági úton „kitagadja” őket, azaz nem ismeri el, mint szülőket. Tizenegy évig eltűnik a fiú a színről és a családnak fogalma sincs, hogy is él. Ennyi sok tragédiát már képtelen Barbara elviselni. Súlyos depresszióba esik és egy évig szinte ki sem mozdul otthonról. Az élete értelmetlennek tűnik és már komolyan az öngyilkosságot fontolgatja. De ekkor az élete egy csodálatos fordulatot vesz: életét és gondjait képes lesz 100%-ban átadni az Úrnak, mintegy jelképesen odaszegezve azokat a kereszthez. Az asszony hozzáállása és mentalitása szinte gyökeresen megváltozik: egy új nő lesz belőle. Az átélt élményeket feldolgozva és pozitívan átértékelve, élete nagyon jó irányba fordul. Isten segítségét megtapasztalja minden területen. Az orvosok rendkívüli csodálkozására férje teljesen meggyógyul, és zavartalanul tudja mérnöki munkáját is folytatni. Tizenegy év után harmadik fia visszatér a családhoz, és könnyek között rendezi az életét. Barbara létrehoz egy egész országot behálózó szervezetet, amely segít a bajba jutottakon, tanácsot ad a szenvedő családoknak és szinte éjjel-nappal a segélyt kérők rendelkezésére áll. Milliók részesülnek áldásban Barbarán keresztül. Irgalmas szive, optimizmusa és humorérzéke sokaknak segít nehéz helyzetében. Nekem nagyon tetszett, ahogyan a vidámságról ír, bibliai alapokon, orvosi vélemények és tapasztalatok alapján. De adjuk át Barbarának a szót, ahogy színesen erről a témáról ír: „A vidám elme jó orvosság. De a megtört lélek az utolsó cseppig lecsapolja az erőt”. (Példabeszédek 17: 22, NCV új fordítás). Ezt tapasztalják az orvosok is, a vidámság, a nevetés mind a testnek, mind a léleknek nagyon felemelő lehet. Dr. David Bresler a UCLA Fájdalom Konrolláló Egység vezetője azt mondja, hogy „a fájdalom az ország leggyakoribb, legdrágább és legjobban megnyomorító nyavalyája, de ennek nagy részét lehet csökkenteni az értelmünk, a hozzáállásunk megváltoztatásával. Akinek krónikus fájdalma van, az általában elcsüggedt, depressziós is. Nemcsak a háta fáj az ilyen páciensnek, de az egész élete sajog.” A vidámság és a nevetés pozitív életszemléletből jön, és abból a szándékból, hogy akarunk élni. A nevetést egy olyan nyugtatónak is nevezik, aminek nincs káros mellékhatása. Amikor nevetünk, az agyfüggelék mirigy olyan endorfin, rendkívül erőteljes, jó anyagot bocsát ki, amely vegyileg kapcsolatban van a heroinnal és morfinnal. Minél többet nevetünk, annál jobban emelkedik az endorfin szintje az agyban és a fájdalom érzékelésének szintje pedig csökken. „
2 Dr.William Fry, Stranfordban működő professzor azt fedezte fel, hogy a nevetésnek fizikális jó hatása van, úgy, mintha tornagyakorlatot végeznénk. A vidámság, a nevetés hatására növekszik a szívdobogás gyorsasága, a tüdő is „tornázik”, javul a test vérellátása, valamint az arc, a has izmai is dolgoznak. Egyes kórházakban, mint pl. a Johns Hopkins kórházban „nevetés terápiá”-t vezettek be. Ezt támasztja alá könyvében Norman Cousins is. Testében egy nagyon fájdalmas és orvosilag gyógyíthatatlan betegséget állapítottak meg. A kollagén, amely a sejteket összetartja, nála bomlásnak indult. Egész testén csomók jöttek létre és már nehezen mozgott a nyaka, keze, karja, ujja és lába. Az orvosok a felépüléséhez egy az ötszázhoz arányt állapítottak meg. De a férfi nem nyugodott bele a lesújtó véleménybe. Haditervet állított össze, amivel harcolt az egészsége visszanyeréséért. Egészséges ételeket kezdett fogyasztani, vitaminokat, különösen C-vitamint nagyobb mennyiségben. Aztán „nevetés terápiá”-t indított be, melynek során rengeteg humoros filmet nézett meg és könyvet olvasott el. Érdekes felfedezésre jutott: ha tíz percig tudott nevetni, akkor két órán keresztül fájdalommentessé vált. Aztán tünetei csökkentek és végül a férfi teljesen meggyógyult! A szakértők szerint a vidámság és a nevetés négy módon tudja a fájdalmat befolyásolni: 1. eltereli a figyelmet 2. csökkenti a feszültséget 3. az elvárásokat megváltoztatja 4. növeli az endorfin, azaz a test természetes fájdalomölő anyagának termelődését. Amikor vidámak, optimisták és nevetősek vagyunk, akkor a gondolataink nem a nyavalyáinkon vannak és mintegy csökken a fájdalom küszöbünk, szinte altatóhatás lép fel. Nem érezzük a fájdalmat, mert az eszünk másutt jár. Ismerjük sokan azt, amikor az aggódás, félelem, szorongás és stressz hatására erős fejfájás lép fel, amit már gyakran gyógyszerezni is kell. Viszont ha nevetünk, akkor csökken az izomzat feszülése és ennek jótékony hatására, mintha gyógyszert vettünk volna be, csökken a fejfájás. A vidámság, nevetés hatására a lelki hozzáállásunk megváltozhat. Olyan mintha „sokkcsökkentő”-t használnánk, amely az élettől kapott ütést felfogja. Barbara tapasztalata szerint a problémákat két csoportra oszthatjuk: vannak amiket gyorsan meg lehet oldani, és vannak, amiket nem. Egyes dolgokat mi nem tudunk megváltoztatni. Viszont segit, ha nem pesszimistán, komoran állunk a dolgokhoz. Ez által Isten mintegy fegyvert ad az aggodalmaskodás, félelem és szorongás legyőzésében. Jób mondta, hogy „Amitől féltem, az jött rám, és amitől tartottam, az következett be.”….. Negatíve gondolatok által létre- jöhetnek negatíve események, és pozitív gondolatok által pozitív események. Optimista emberek túlélhetnek tragikus dolgokat és „talpra esnek” a legnagyobb esés következtében is. Akik viszont mint akik citromba haraptak, savanyúak, állandóan panaszkodnak, és mindig csak a rosszat látják meg mindenben, azok magukat és másokat is lehúznak, és benne maradnak a kétségbeesés mocsarában. Valaki találón így mondta: az élet olyan, mint a tükör. Ha fanyar képet, grimaszt vágunk, akkor a tükör is grimaszt vág. Ha rámosolygunk, akkor visszamosolyog. Optimizmus, vidámság, nevetés segít a mások elfogadásában és szeretésében. Leo Buscaglia előadó és szerző azt mondja: „ A szeretet összekötő kapcsát könnyű megtalálni a vidámság és öröm környezetében. Amikor együtt tudunk örülni, akkor szinte egy egyetemes, univerzális nyelvet beszélünk. Közelebb érezzük magunkat a másikhoz.” A vidámság, az örömök megosztása KOINONIA-t hoz létre, azaz a görög „szerető közösség, kapcsolat”-ot. Ezzel szemben a szomorú, panaszos beszélgetésnek az eredménye lehúzó. Talán mindannyian megtapasztaltuk már, hogy a szemünk láttára a szeretet és vidámság légkörében a feszültség nyomtalanul eltűnik, megoldódnak a problémák! Egy angol mondás így szól: AZ OPTIMISTA AZÉRT NEVET, HOGY FELEJTSEN. A PESSZIMISTA VISZONT ELFELEJT NEVETNI.
3 Ajánlatos még egy másik tanácsot is megfogadni: Két nap van minden héten, amikor is nem szabad aggódni és félni. Az egyik ilyen nap a TEGNAP. Tegnap követtünk el hibákat, tévedtünk és voltak emberi gyarlóságaink. De a tegnapnak már vége van, e felett már nem rendelkezünk. A világ minden kincse sem tudja visszahozni a tegnapot. Nem tudjuk megállítani az idő kerekét, e felett nincs hatalmunk. Nem lehet eltörölni az elhangzott szavakat sem. A tegnap már a múlté. A másik ilyen nap a HOLNAP. Lehet, hogy nehézségeket hoz, nem várt bajokat, mi pedig nem fogjuk megállni a helyünket. Már előre aggódunk, hogy mi is fog történni. De a holnap is a mi hatáskörünk és irányításunk fölött áll. Tehát emiatt se szorongjunk előre! Most már csak egy nap maradt számunkra – a MA. Mert nem a „ma” dolgai húznak le minket, hanem az elmúlt idő neheztelése, keserűsége és a jövő miatti félelem. Fogadjuk meg, és gyakoroljuk is, hogy ELÉG EGY NAPNAK A MAGA BAJA! Hozzátehetjük még, hogy mi keresztyének mosollyal az arcunkon éljük le az életünket, nekünk is jobb lesz és másoknak is. E földi élet sokszor tele van rengeteg stresszel, nyomorúsággal és feszültséggel. Egy kis szünetet, felengedés és megkönnyebbülést a vidámság és nevetést adhat. Ez kitisztíthatja a vért, a mellkast teletölti levegővel, az idegeket felvillanyozza, az agy „pókhálói”-t eltávolítja és az egész szervezetnek mintegy generáljavítást, tisztítást hoz. Valaki azt mondta, hogy a nevetés a legédesebb zene az emberi fülnek és bizonyára Isten is szereti hallani a tiszta, szívből jövő nevetést. Még valaki azt is megjegyezte, hogy az ötödik érzékelőszerv mellé felvehetnénk a hatodikat, a humort is. Hiszen ki szeret állandóan besavanyodott, kedvetlen, pesszimista emberek társaságában lenni? Nem sokan. Humorérzék nem azt jelenti, hogy mint egy fakutya, mindenen csak bárgyúan vigyorgunk, és állandóan csak ok nélkül nevetünk Hanem azt, hogy meglátjuk a már meglevő szituációban a mosolyognivalót, a derűre való okot. Felfogjuk ekkor azt, hogy minden komoly oldalnak is megvan a maga vidám része! Pál apostol is bizonyára rengeteg szomorú, fájdalmas, frusztrációt hozó, sőt reménytelen helyzettel találta magát szemben. Mégis ezt írta: „ÖRVENDEZÜNK ISTEN DICSŐSÉGÉNEK REMÉNYÉBEN”. (Róma 5: 2 NIV fordítás). Ez az örvendezés, mosoly, nevetés Barbara szerint olyan lehet, mint a tű és a cérna. Ha ügyesen és bölcsen használjuk, akkor ki tudja javítani, megfoltozni a hibákat és szakadásokat. Ez az asszonytestvérünk, aki közel lehet már a nyolcadik évtizedéhez, igaz, hogy sok pofont kapott az élettől, de még mindig derűtől sugárzik, és energiával van teli. Nem engedi, hogy lehúzzák a gondok, a keserűség, pl.a nemrégiben nála felfedezett cukorbetegség sem. Szerény kis otthonában egy részt rendezett be, amit „örömszobá”-nak nevezett el. Telerakta minden elképzelhető dologgal, a múltbeli kedves emlékekkel, vidámságot, mosolyt hozó tárgyakkal, amik a szomorúság, elcsüggedés időszakában felemelhetik a lelket és reményt, bátorítást adhatnak. Mi is könnyen megvalósíthatnánk ezt! Nem kell hozzá más, csak egy kis kreativitás. Befejezésül érdemes elolvasni és megvalósítani a következő nem túl gyakran idézett, de nagyon gyakorlati verset: „…..a vidám szívnek állandóan ünnepe van.” (Példab.15:15 NIV fordítás). Ámen!
4
Az opál csillogása, azaz a megtört szív titka Barbara Johnson, a már korábban említett sok nehézségen átment testvérnő egy különleges hasonlattal állt elő. Életünket szokatlan módon az opálhoz hasonlítja. Ez talán mindannyiunk számára ismeretlen kép, mert az opálról legtöbben nem sokat tudnak. Talán csak a nevét hallották, de ezen kívül semmit nem ismernek a tulajdonságaiból. Pedig érdemes lenne kicsit jobban megismerkedni vele, mert mély lelki mondanivalóval tud szolgálni ez a gyönyörű kő! Az opál sivatag porából, homokból és szilikonból jött létre. Érdekes módon szépsége nem tökéletességéből jön, hanem tökéletlenségéből. Úgy is mondhatnánk, hogy az opál egy megtört szívű kő. Több kis apró repedés van rajta, amelyen beáramlik a levegő és ez a levegő megtöri a fényt. Ennek eredményeként az opálnak annyira sok kellemes árnyalata, szín játszása van, hogy a TŰZ LÁMPÁSÁ-nak hívják. Ha hideg, sötét helyen tartják, akkor az opál elveszítheti zománcos, fémes csillogását, de az visszatérhet, ha a követ meleg kezünkben tartjuk, vagy újból fény világít rá. Sok tekintetben mi is hasonlítunk az opálhoz. Ha Isten szeretete megmelegít minket, akkor színünk és ragyogásunk lesz. De csak akkor tudjuk ezt a fényt visszatükrözni mások felé, ha megtörtek vagyunk belülről – esetleges hiányosságaink, nehézségeink, próbáink, tökéletlenségeink miatt. Ekkor világíthat bennünk fényesen a templom lámpása, nem pedig pislákolva és ki-kialudva. Lehetnek az életünkben olyan időszakok, amikor ezt a csodaszép, zománcos, fémes csillogást elveszítjük. De fontos tudnunk, hogyan szerezzük vissza ezt a kincset! A háztartásban, ha egy réz vagy ezüst tárgy elszíneződik, megfeketedik, akkor fogjuk a fémtisztítót és alaposan megdörzsöljük a megcsúnyult fémet. Mit tegyünk a lelki életben, ha vissza akarjuk kapni a ragyogást? Első lépés lehet például ha kora reggel felébredünk és keressük az Úr orcáját és vezetését. A nap végén átgondoljuk a napunkat, és hálásan számba vehetjük az áldásokat, hogy mi is ad okot az örvendezésre az elmúlt 24 óra során. A magasztalás, a hálaadás megélése a mindennapokban megszabadíthat: a csalódottság vékony filmrétegétől a neheztelés rozsdájától és a hiúság politúrjától, ezek ugyanis mind tönkre tehetik a bensőnket. De ha szem előtt tartjuk az életünkben megtapasztalt áldásokat, akkor a HARMÓNIA ÉS A MEGELÉGETTSÉG ÉRZÉSE MEGSOKSZOROZÓDIK bennünk és lámpásunk lángja újra fényesen tud majd lobogni . Nekünk is AKARNI kell megtenni az Istennek tetsző és kedves dolgokat, ez a mi részünk. Tudnunk kell azt is, hogy az Ő érintése nélkül nem lehet szikra, de még egy pici öröm sem. De ha engedjük Őt bennünk munkálkodni, akkor már nemcsak valahol a mélyen elrejtett kincsek lehetünk, hanem fényesen ragyogó, gyönyörű ékszerek az Úr Királyságában!
5
A gyász felett is győzedelmeskedő hit és remény Vietnami történet üldözött keresztyénekről Vuong Nguyen kis falvakban szolgáló vietnámi pásztor Az alábbi igaz történetet egy vietnámi pásztor mesélte el. Nemrégen esett meg mindez, 2004 telén. C. testvér elfogadta az Urat és keresztyénné lett ÉszakVietnámban. A helyi állami főemberek kegyetlenül megverték és kiutasították a városból. El kellett adni a házát és délre kellett költözni a családjával. De ott is hűségesen akarták szolgálni az Urat feleségével és gyermekeivel együtt. Szinte minden este összejött az ottani hívők közössége és házi istentiszteletet tartottak. Lelkipásztoruk nem volt, de volt egy nagy kincsük, egy rövidhullámú rádiójuk. Ez sugárzott ugyanis keresztyén programot és így hallhatták Isten Igéjét rendszeresen. Szívükben nagy volt a lelki éhség és ez a kis rádió sokat segített ennek az éhségnek a lecsillapításában. Táplálékul szolgált az Igének a hallgatása, a prédikációk és a tanítások. Egyre több vietnámi ember vett részt ezeken a kis házi istentiszteleteken és a kicsiny közösség egyre erősödött. Sajnos a politikai rendszer is működésbe lépett és erőszakosan is szét akarták oszlatni a kis közösséget. Többféle módon is kezdték őket üldözni. A keresztyénné lett embereket ők bajkeverőknek tekintették, mert „új vallás”-t fogadtak el és ez ellentétesnek tűnt eddigi régi bevett szokásaikkal. De a vietnámi keresztyének az üldözések ellenére sem hátráltak meg. Hogy ne egy helyen legyenek mindig, állandóan másutt kellett összegyűlni, gyakran változtatván az összejövetelek helyét. 2004. február 28-án újból összejött a kis csoport kedvelt keresztyén rádióműsoruk hallgatására. Aztán következő reggel másik családnak adták át nagy kincsüket, a rádiót, hogy az ő házuknál hallgathassák meg este az istentiszteletet. Majd elment mind a három ember dolgozni. Délben viszont megtörtént a tragédia: helybeli lakosok felgyújtották C. testvér házát, pedig tudták, hogy két kisfiúk otthon van. A nagyobbik fiúnak sikerült a tűzből kimenekülni, de sajnos a kicsi, a kétéves gyerek a lángokkal borított ház falai között rekedt, ő már nem tudott kijutni. Ahogy az apa meghallotta a tűzvész hírét, azonnal rohant haza, de már elkésett. A gyermek már halott volt. C. testvérék teljesen összeomlottak a családi gyász hatására. De a bajban sok szerető keresztyén ember sem maradt tétlen, hanem áldozatos módon is segíteni akartak a koldusbotra jutottakon. Kimentek a közeli dzsungelbe és fát szedegettek, hogy legalább egy kis kunyhót fel tudjon húzni az immáron csonkává vált szomorú család. Aztán ahogyan kész lett ez a kis tákolmány, a kis társaság összejött és Istennek akarta szentelni a szerény kis hajlékot. Minden szem C. testvérre szegeződött, ahogy felállt és beszélni kezdett: „Igaz, hogy a házam porig égett és kisfiam már az Úrnál van. De a nagy bajban legalább egy jó van: értékes kincsünk, a rádió megmaradt. Isten így gondoskodott rólunk! Nagyon hálás vagyok az Úrnak szeretetéért és törődéséért!” Hű, micsoda mélységet tükröző szavak ezek! Legtöbben ezt mi nem tudtuk volna elmondani szívünk mélyéből, ha ott a gyászban levő család helyében lettünk volna. Ilyen helyzetben, amikor porig sújtva gyermekünket gyászoljuk, talán igazán nem tudtunk volna hálásak lenni az épségben maradt rádióért. A világ különböző pontján rengeteg keresztyén szenved üldöztetést a hite miatt, mégsem hátrál meg. Igazi lelki éhség van bennük Isten Igéje iránt. Sokszor még Bibliájuk sincs az ilyen üldözött keresztyéneknek, és így nagyon értékelik a rádió hullámain érkező istentiszteleteket, prédikációkat és tanításokat. Számukra ez jelenti az igazi vagyont, az értékes kincset. Mi, akik viszonylagos jólétben és szabadságban élhetünk, talán nem is becsüljük meg annyira Isten Szavát. Jó ezt nekünk mennyei perspektívában látni és imában hordozni, esetleg anyagiakkal is segíteni a nehéz helyzetben levő belföldi és külföldi testvéreinket!
