A vers- és prózaíró pályázat díjazott művei
Ring Máté (1.a) verse
Megy a vonat valahol
Megy a vonat valahol. Azt senki sem tudja hol. Zakatol, zakatol, mégse senki tudja hol. Nem látják a vonatot, alagútban zakatol. Zakatol, zakatol, mégse senki tudja hol. Hogyha tudni akarod, a vonat hol zakatol. Gyere el a vonathoz, felszállsz, és majd utazol. Utazol, utazol, és már tudod, hol zakatol!
1
Mihályi Sára (1.a) meséje ŐSZI SÜNMESE Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kerek erdő. Kerek erdő közepében volt egy nagy rét. A rét szélén gyümölcsfák álltak: alma, dió, mogyoró, körte, szilva. Az erdőben élt sok süni. Ősz első napján összegyűltek a sünök, megbeszélni mit csináljanak, hogyan készüljenek a hosszú téli álomra. –
Gyűjtsünk sok-sok finom gyümölcsöt! –mondta Sün Sámuel.
–
Nagyon jó ötlet! Ha valaki felébred és éhes lesz, lesz mit ennie – mondta Sün Vezér.
–
Gyűjtsünk sok-sok falevelet, puha mohát, hogy a csemetéknek kényelmes, finom, meleg ágyat készíthessünk! – szólalt meg Sün Irénke.
–
Keressünk egy jó nagy, kényelmes, biztonságos téli alvóhelyet, ahol mindannyian elférünk! – mondta Sün Balázs.
–
Meséket, verseket gyűjtsünk, amit elmondhatunk a kicsinyeinknek, hogy mihamarabb belemerüljenek hosszú álmukba – mondta Sün Néne, Sün Vezér felesége.
2
– Munkára fel! - kiáltott Sün Vezér és kiadta a feladatokat: – Sün Sámuel, csapatoddal menjetek élelmet, gyümölcsöt, termést gyűjteni! – Sün Irénke! Hozzatok sok falevelet, puha mohát! – Sün Balázs, induljatok biztonságos, jó alvóhelyet keresni! – Sün Néne! Keressetek meséket, verseket a gyerekeknek! – Induljatok! Járjatok szerencsével! – bocsátotta útjukra a sünöket Sün Vezér.
– Gyertek, menjünk körbe a tisztás szélén és a lehullott gyümölcsöket estig gyűjtsük össze! – mondta Sün Sámuel a csapatának. Szorgalmas munkába kezdtek, hátukra vették az almákat, körtéket, elgörgették a diókat, mogyorókat. – Estére jó nagy élelmiszerkészletünk lesz!
3
– Gyerünk be az erdőbe, ott találunk jó sok lehullott falevelet, a fákon, köveken pedig mohát! - mondta Sün Irénke. Elindultak a fák közé és mindannyian szorgalmasan gyűjtögettek.
4
– Nézzünk szét az erdőben, keressünk megfelelő alvóhelyet! Nézzétek meg a gödröket, fák gyökerei közti helyeket, üregeket! – mondta társainak Sün Balázs. Csapata elindult az erdő felfedezésére.
– Keressük fel az erdő állatait, beszélgessünk velük, gyűjtsünk tőlük őszi verseket, meséket! Látogassuk meg Szarvas Anyót a fák között, és Bagoly Apót az öreg tölgynél. Ők biztosan sok-sok verset ismernek! – mondta Sün Néne.
5
– Sün Vezér! Sün Vezér! Az öreg tölgy gyökerei között találtunk egy jó tágas, biztonságos alvóhelyet! – kiáltotta Sün Balázs. – Az remek! Mindenki végzett a munkájával! Induljunk, költözzünk be az öreg tölgy alá! Sün Balázs mutasd az utat! – rendelkezett Sün Vezér. Sün Irénkéék megágyaztak finom, puha mohával, falevelekkel, Sün Sámuelék feltöltötték a kamrát élelemmel. Az egész csapat bevackolta magát az üregbe. Meghallgatták az erdőben gyűjtött verseket, meséket, dalokat, majd összebújva, szép csendesen mindannyian álomba merültek.
6
— Vége —
7
Duma Bálint (3.b) írása Az időtojás z egyik éjjel furcsa zajra ébredtem. Az ablak felől jött. Odamentem és egy kis tojásszerű dolgot találtam. Az volt ráírva: „+5 é.”. Nem tudtam mit jelent. Egyszer csak eszembe jutott valami: a legtöbb filmben az ilyen Amegmagyarázhatatlan jelenségeket az UFO-k szokták okozni. Nagyon tetszett a gondolat és már készültem is elrakni egy biztos helyre, amikor hatalmas robajjal egy sífelvonóhoz hasonló kabin bukkant ki belőle. Nagyon meglepődtem, mivel még nem láttam ilyet. Még mindig rajta volt a kabin oldalán: „+5 é.”. Mivel még mindig nem tudtam, hogy mit jelenthet, bementem körülnézni a kabinba. Semmi különös nem volt bent, csak egy ülés és egy biztonsági öv. Már készültem volna kijönni, amikor becsapódott az ajtó. Földbe gyökerezett a lábam. Talán egy fél óráig is dörömböltem az ajtón, de az bizony nem nyílt ki. Nagyon elfáradtam, ezért leültem az ülésre és rákönyököltem a karfára. Talán egy gombra könyökölhettem rá, aminek a hatására egy mentőautó szirénájához hasonló hangot hallatott a gép. Két percig így szirénázott. Már nagyon eluntam ezt az állandó ricsajt, amikor a gép elkezdett pörögni, forogni, aztán még az előzőnél is nagyobb robajjal és fénnyel fölszállt a levegőbe. Azt hittem, hogy itt a vég, amikor végre leszállt a gépezet. Bevertem a térdemet, de azért lábra tudtam állni. Nagy csodálkozásomra, az ajtó ezúttal magától kinyílt. Kimentem a gépezetből és megláttam egy táblát. Ez volt ráírva: „Nagybecskerek tér”. Megörültem, hiszen pont ott lakunk. Nagybecskerek tér 12. , megtaláltam a házunkat. Apukám és anyukám az erkélyen beszélgettek egymással. Már majdnem odarohantam hozzájuk, amikor egy furcsa gondolat jutott az eszembe: hátha mondanak valami olyat, amit nekem nem szabadna tudnom. Igen, ez jó ok volt arra, hogy ne rohanjak oda. Hallottam tisztán, hogy ezt mondja anyukám: - Ati szerinted valaha megtaláljuk Bálintot? - Hát öt év után elég kicsi az esély, hogy megtaláljuk de azért ne hagyjunk fel minden reménnyel. - válaszolta apukám. Nagyon meglepett a dolog és az újabb gondolat. Az volt a gondolat, hogy ez a fura gép egy időgép, akarom mondani időtojás és a fura „+5 é.” azt jelenti, hogy öt évet mentem a jövőbe. Most már semmi sem állíthatott meg, hogy odarohanjak. Fölkiáltottam nekik: „Anya, apa! Itt vagyok! Anya, apa!” Visszakiabált nekem anya: „Nem én vagyok az anyukád és nem ő (mutatott apára) az apukád! Különben is, te miért nem vagy iskolában?” Tetszett az ötlet. Na, akkor megpróbálkozom az iskolával is. Ezért szó nélkül otthagytam őket. Még hallottam a beszélgetés halk foszlányait: „Ez a gyerek kiköpött úgy nézett ki, mint Bálint kilenc évesen.” Odaértem az iskolába. Addig öt biciklis csoporttal, és kilenc áthúzott autó táblával találkoztam. Bementem az iskolába. Éppen ballagás volt. Egy ideig tudtam nézni az ajtóból, majd odajött hozzám egy tanár és megkérdezte, hogy hányadikos 8
vagyok. „Harmadikos.”- feleltem zavartan. - „A vagy B?” – kérdezte. Egy ideig haboztam, hogy eláruljam-e, de végül kiböktem: „B.” „ A harmadik B-sek arra vannak.” – mutatott a tornaterem előtti füves részre. Odamentem Klári nénihez és az osztályához. Két, három centivel mindenki magasabb volt nálam, mert nekik mindjárt év vége van, én meg novemberből csöppentem ide. Sehogy sem tudtam eligazodni az osztálytársaim között, mivel úgy látszott, hogy nem ismerem őket. Egyszer csak odakiáltott valaki a mellettem állónak: „ Szia, András!” András visszakiáltott: „ Szia, Samu!” Mivel az én osztályomban se Samut, se Andrást nem ismertem, vadul elkezdtem számolni: 3-5= -2. De mivel mínusz kettedik osztály nincsen, más variáció kell. Megvan! Harmadik mínusz három egyenlő első osztály, suli mínusz kettő egyenlő ovi középső csoport. Tehát ezek a gyerekek még bőven a középsőt járták, amikor mi már harmadikosok voltunk. Így azt is ki tudtam számolni, hogy hányadikos az én osztályom. Harmadik plusz öt, egyenlő nyolcadik. Micsoda?!? Az én osztályom ballag? Majdnem elájultam. Megismertem Mercit, és Petrát onnan, hogy még mindig jót nevetgéltek egymás mellett. Gergőt, hogy még mindig ő volt a legmagasabb az osztályban. Roxit, hogy még mindig ő volt a legmagasabb a lányok között. Gerit és Jancsit nehéz volt megkülönböztetni, mert még mind a ketten szemüveget hordtak, de végül is kisakkoztam, hogy Geri a hosszabb hajú. Zsófit is felismertem hosszú szőke hajáról, és végül Szabit és Bendit arról, hogy még mindig a fociról beszélgetnek. „Sorakozó!” – kiáltotta el magát Klári néni. „Én elmegyek WC-re” trükkel kisurrantam a suliból. Haza indultam, mert nagyon megéheztem. „Anya, apa! éhes vagyok!” Apa, és anya kirohantak az erkélyre. „Mi van a sulival?” – kérdezték. Egy ideig gondolkoztam, hogy mit válaszoljak, de végül kitaláltam. „Nincsen tanítás és ezért nem tudtam megebédelni a menzán.” „Nesze, itt egy százas!” – dobott le egy száz forintos érmét anya. A mi terünk úgy néz ki, hogy mi lakunk középen, ha jobbra indulsz a suliba jutsz, ha balra indulsz, akkor a piacra. Elindultam tehát a piacra, hogy vegyek magamnak valami eledelt. Egyszer csak megpillantottam az időtojást. Ez volt ráírva: „ -5 é.”. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mit jelent. Visszamehetek az időben öt évet, vagyis oda, ahonnan jöttem. Nagyon örültem, mert már azt hittem, hogy sohasem kerülök vissza. Megfogtam a tojást, az megint kabinná nőtt, én beszálltam, becsuktam az ajtót és most már elővigyázatosabban bekapcsoltam a biztonsági övet. Képzelhetitek mi történt, a gép ismét elkezdett szirénázni, pörögni, forogni, aztán a már ismert robajjal és fénnyel felszállt a levegőbe. Amikor kiszálltam, látszólag minden olyan volt mint beszálláskor, kivéve azt, hogy a szobámban találtam magam és az időgép tojás formájában az ablakban volt. Bebújtam az ágyba, hogy végig-
9
gondoljam az eseményeket. Arra gondoltam, hogy ezt az időgépet a földönkívüliek küldték, hogy meglássák, vajon mi emberek, kibírjuk-e az időutazást. Aztán ránéztem az órára, hajnali kettő volt. „A mindenit! De nagy szerencse! Még öt órám van alvásra.” – gondoltam. El is aludtam. Reggel arra ébredtem, hogy anyukám kelteget. A tojásnak hűlt helye volt; elvitték a földönkívüliek. A naptárra néztem, 2010 november 25.-e volt. „Anyu! Nagyon hiányoztam neked?”- kérdeztem. „Igen.”- válaszolta nevetve. - „Egész éjjel nagyon hiányoztál!” Ekkor gondoltam először arra, hogy talán az egészet csak álmodtam.
-
vége -
Azért ha ilyet látsz, jól vigyázz!!!
10
Hollós Kata (6.a) írása Mamanapló
Az első hónap Hát bizony, kérem szépen, megszülettem. Makkegészségesen, 3,5 kilóval, szép kék szemekkel. Fotó is van rólam, frissen kereteztetve, ott pihen a könyvespolc tetején. Már hazaengedtek és a feladatom, hogy folyamatos ellenőrzés alatt tartsam D. Andrea célszemélyt, aki történetesen az édesanyám. Naplót vezetek róla, följegyzem a fontos eseményeket. Próbálok belőle egy többé-kevésbé rendes anyukát nevelni. Majd meglátjuk, hogy sikerrel járok-e. A fönt megnevezett a személy (a továbbiakban csak „Anyu”) egy tágas és fényes szobát jelölt ki nekem az elkövetkezendő időkre lakhelyemül. Meg kell hagyni, azért szépen berendezték. Minden van, amire egy magamfajta csecsemőnek szüksége van. Pelenkázó, babaágy, plüssjátékok, az étkező helyiségben külön etetőszéket kaptam. Értékelem Anyu fáradozásait, de, az, hogy lány vagyok, még nem jelenti azt, hogy rózsaszínben szeretném látni a világot. Ha nagy leszek, majd azért nem árt átfestetni azt a szobát… A napokban megismerkedtem a kettes számú megfigyelendő személlyel; B. Gábor („Apu”), az apa szerepkörét tölti be háromtagú családunkban. Egész szépen alakít, bár a pelenkázási készségén még van mit fejlesztenie. A második hónap Az elmúlt hetekben volt szerencsém megismerni a házunkban élő negyedik személyt; a család kutyáját („Tappancs”). Az NÚKSZ-ben (Nemzetközi Újszülött Képző Szakiskola), babatársaimmal együtt már felkészítettek minket a kisbetűs életre az otthon lágy ölén, de a háziállatokról egy szót sem hallottam tanulmányaim során. Ez talán egy próbatétel a számunkra, ellenőrzik, hogy megfelelünk-e a földi élet kritériumainak. Egész jól bírtam az első találkozást e négylábú teremtménnyel, és a kutya is barátságos volt velem. Csak Anyu anyai ösztönei nem bírtak magukkal. Azóta Tappancs a kertben tölti az éjszakákat. A harmadik hónap Remekül haladok Anyu megnevelésével. Az éjszakai tréningek során fejlesztem a tűrőképességét; már képes éjfélkor is hamar odajönni hozzám, minden rossz szó nélkül. Ilyenkor szívszorítóan meg dobhártyaszaggatóan kell bömbölni, hogy a karjaiba vegyen és megnyugtasson. Az esti fürdetési-procedúrát rendszeresen Apu végzi és egész hamar meg is vagyunk vele…. Ha persze hagyom magam. Mert hát mindkét szülőnek edzésben kell lennie. A kutyát nem féltem, ő tud vigyázni magára. A negyedik hónap Ismerkedés a bilivel. Hát igen, ezt is el kell kezdeni. Persze nekem rögtön menne, de adnom kell a kis ügyetlent, hogy kitartásra neveljem a szüleimet. Már kezdem megkedvelni őket. Lassan igazi, gondoskodó szülővé válnak. De azért van még mit alakítanom rajtuk. Például valahogy a tudtukra kell adnom, hogy ha folyamatosan csak gügyögnek hozzám, csak azt érik el vele, hogy én is így fogok
11
majd beszélni. És a logopédust meg kell fizetni! Azt sem értem, hogy annyit csodálkozniuk a hirtelen hangulatváltozásaimon. Nekem is épp olyan érzékenyek az idegeim, mint nekik. Ráadásul teljesen új környezetben vagyok. Meg hát az alapvető szükségleteim…
Az ötödik hónap Apu egyre kevesebbet van itthon, mert munkába kell mennie. Nem baj, legalább több időt fordíthatok Anyura. Remek stratégiámnak köszönhetően kiharcoltam, hogy többet foglalkozzon velem. Leülünk, ő beszél hozzám, és idétlenül báboz a játékaimmal. Ilyenkor nem tudom megmondani neki, hogy olyan, mint egy ötéves, mert nem tudok beszélni. Ami talán nem is akkora baj… Hát persze, erről még nem is írtam! A dolog dióhéjban annyi, hogy amint egy baba megtanul beszélni, minden csecsemőkori emléke törlődik. Ez a szabály. Talán kegyetlen dolognak hangzik, de nem az. Hiszen mi lenne a világgal, ha rájönnének, hogy az emberek tiszta géniuszok öt hónaposan? A kisbabák célja, hogy átneveljék szüleiket, hogy azok majd átadhassák nekik a tudásukat. Vagy valami ilyesmi. A hatodik hónap Már egy ideje tápszert kapok, meg kell, hogy mondjam, elég csapnivaló az íze. Bár nem hinném, hogy a gyárakban annyit kóstolgatják. Vajon meddig kell még tűrnöm ezt? Apu egészen belejött a pelenkázásba. Épp ideje volt. Már kezdett kényelmetlenné válni a helyzet. Anya nem nagyon bírja a bezártságot. Egész nap egyedül van (velem) otthon, és ki sem mozdul. Hát bocs! Én nekem meg tettetnem kell a lassú felfogású kisbabát! Most melyik a jobb? De meg kell őriznem a nyugalmamat, hiszen én felelek érte. Eddig jól haladok, ne most rontsam el. A hetedik hónap Apuék nagyon igyekeznek engem tanítgatni. Nem szabadna a hátuk mögött kigúnyolnom őket, de olyan viccesek, ahogy ott ügyetlenkednek. Mondd szépen mama! meg Papa! Ráérek még mondani, nyugodjatok meg... Szeretnék már „hivatalosan is tudatosan” élni, de még nem fejeztem be a nevelést. A gyerekek azért különböző idő után tanulnak meg beszélni, mert más-más ideig tart a nevelés, más-más felfogásúak a szülők. De nem mindig járnak sikerrel; így keletkeznek a rosszindulatú emberek. Így van (többé-kevésbé) egyensúlyban az élet. A nyolcadik hónap Megkaptam újdonsült legjobb barátomat és alvótársamat egy plüssbárány személyében. Talán szégyellenem kellene ilyen kisbaba létemre, de büszkén mondom: imádom őt! Olyan puha… Mellette el tudok lazulni, teljes relaxáció; nem kell a nagy teherre gondolnom, Anyu és Apu személyében. Még hogy a kisbabák naphosszat alszanak! Alszanak egy fenét! Új stratégiát dolgoznak ki a szüleik neveléséhez. Hajnali három óra: bőgés. Reggel hat óra: egyenletes, ámde ellenben idegesítő gügyögés. Szabálytalan időközönként megtűzdeljük egy-egy pityergéssel… és a többi.
12
A kilencedik hónap Anyu rájött, hogy nekem sem árt a friss levegő. A friss levegő nem is, de az utcán járkáló öregasszonyok és unokáik igen! Napjában legalább tízszer meg kell hallgatnom a „Jaj, de aranyos! Hogy egyem a kis pofikáját!” és „Ó a kis aranyoskám! Mi a neve?” mondatokat. És persze elszörnyülködve tapasztaltam, hogy vannak nők, akik gyerek helyett táskakutyát tartanak. Szörnyű! Ilyen felelősséget ráhárítani szegény állatokra?! A tizedik hónap Úgy gondolom a nevelés lassan befejeződik. Anyuból és Apuból igazi Anyu és Apu válik, és én is egyre jobban vágyódom a „hivatalosan tudatos” élet felé. De még nem jött el az idő. Én érdeklődve figyelem a körülöttem lévő világot, tanulmányozom, hogy milyen az élet babaszemmel. Furcsa belegondolnom, hogy eljön az idő, amikor majd fölérem az asztalt… Azt sem tudom, fogok- e bölcsödébe járni. Ez külön tananyag volt a NÚKSZ-en. Az óvoda jöhet, de bölcsödét még nem tudom. Attól függ, meddig bírja itthon Anyu. A tizenegyedik hónap Az elmúlt napokban inkább Apuval foglalkoztam, mivel eléggé elhanyagoltam mostanában. Megtanulta, hogy csak akkor tud nyugodtan zajlani a fürdetés, ha megkapom Háp-Hápot. Ő az én piros gumikacsám. Elég kopott, de a hangja még a régi. Hiszen nem a külső számít! Tappancsot nagyon érdekelhetem, mert folyamatosan körülöttem szaglászik. Sokszor meg is járja szegény… Pedig már két napja a házban aludhatott. Mondjuk, ha már kutya, őrizheti a kertből a házat. A tizenkettedik hónap Az első lépések! Kézen fogva. Segítséggel. Sok eséssel és sírással. De járok! Apu nagy rémületére. Olyan megható, annyira félt… Anyu szerint pár esés nem a világ. Bosszantó tud lenni, amikor hiába bőgök, zokogok, hisztérikusan ütögetem a földet, nem kezd el sajnálni, csak fölvesz, megsimogat és kész. Semmi Jaj, kislányom, jól vagy? Ugye nem esett semmi bajod? Fájna neki, ha egyszer fölöslegesen sajnálna? A tizenharmadik hónap Már egyéves vagyok! Bizony! Igazán remek családot alkotunk Anyuval és Apuval, akiket, így egy év után igazán szüleimnek tudhatok. Fürdetnek, pelenkáznak, beszélnek hozzám, játszanak velem és ilyenek. Igazi szülők. Ezt nevezik sikerélménynek; két tökéletesen megnevelt szülő, összetartó család, és egy peches kutya. Maradt még három hónapom és megtanulok beszélni. Hivatalosan tudatos leszek. Fantasztikus! A tizennegyedik hónap Ki kell élveznem a kis „vakációm” mindenegyes percét. Anyuék már vagy öt fotóalbumot teleraktak a rólam készült fotókkal. Első képünk a mi kislányunkról, Lányunk és Barika, Az első lépések, Szülinap meg ilyenek. Apropó Barika; ma majdnem szívrohamot kaptam, mert nem találtam az én kis báránykámat a helyén. Kiderült, hogy az én drága szüleim úgy döntöttek, hogy most minden
13
előzetes figyelmeztetés nélkül kimossák őt. Szegény! De azért vicces látvány volt a mosógépben ugrándozó plüssbárány… A tizenötödik hónap Hogy telik az idő! Nincs is már igazán miről írnom, hiszen lassan úgy élek, mintha többé-kevésbé tudatos életmódot folytatnék. Hát igen, ez is bekövetkezik egyszer. Addig is; Tappancsot végre beengedték a házba, pedig már kezdte megszokni a kintlétet. Meglestem, amint Apu dedós autóversenyes játékokkal játszik, amíg Anyu vásárol. Sosem láttam még olyan elszántságot rajta. Már egyedül is tudok fel-alá sétálni a lakásban, igaz, még döcögve, de ez is eredmény. Anyut mintha kicserélték volna, nyoma sincs a tanácstalan kismamának, aki nem tudja, hogy mit kell kezdeni a gyerekkel. Sürög-forog, királylányt varr nekem, reszelt almát készít, építőkockázik velem, szóval igazi anyuka. Már csak egy hónap...! A tizenhatodik hónap Eljött az Én időm! Meghitt búcsút veszek a kisbaba korszaktól, jön a „valóban tudatlan, de legalább >>hivatalosan is tudatos<< korszak”. Be kell, hogy valljam, ifjú zseni létemre nem nagyon értem ezt az egész rendszert. Talán nem is baj. Most búcsúzom, nagy levegőt veszek, s szóra nyitom számat; -Anyuuuuuuuuuu!
14
Török Anna (7.b) verse
A sors Ezer úton jártam, Merre sodort a szél. Száz helyen megálltam, Hol volt egy emlék. Nem maradt semmim A haza útra, Csak egy csöpp Galamb a tarisznyámban. Azt is megfogtam, S el is engedtem, Repült az égbe, A messzi fellegen. Sírtam is eleget, Nem is hiába, Visszajött a galamb, Egy rózsa formában.
15
Perlaki Cintia (8.b) verse
Lángoló szerelem Lehet, hogy a szerelem már nem elég, De bennem egy kioldhatatlan tűz ég. Olyan, mint egy elolthatatlan lángoló vár, Melyben a tűz velem egy nagy csatában áll. A tűz nem más, mint a fájdalom, De lángol bennem egy csodás álom, S tudom, egyszer majd valóra is váltom. S talán már nem a szerelem mozgatja a világot, De csak ez adhat neki világosságot. Ettől olyan elolthatatlan és lángoló a világ, Melyben a szerelem a világosság. Lehet, hogy a szerelem már nem elég, De bennem mindörökké e tűz ég, Olyan, mint egy fájdalomtól erősödő vad láng, Melyben a tűz velem egy nagy csatába háng. Az ellensége nem más, mint minden, ami jó, De ez mind el nem pusztítható, És tudom, hogy egyszer majd győz a jó. S talán, amit érzek, nem elmondható, De szerencsére másoknak is átadható. Aki iránr érzem, mindig itt van velem, És szívből remélem, hogy szerelemből van velem.
16
A vers- és prózafordító verseny díjazott alkotásai Happy Birthday from your Loving Brother by Bruce Lansky
My sister plays with Barbie dolls, She likes to wear a skirt. Her room is very tidy, I think she’s scared of dirt. I know I cannot change her, But I love to see her squirm. And on her next birthday, I give her a worm.
Jónás Nóra (4.b) fordításában
Boldog születésnapot a te szerető bátyádtól
A lánytesóm Barbie babákkal játszik, Szeret szoknyát hordani, A szobája nagyon rendes, Gondolom fél a kosztól. Tudom, hogy nem tudom lecserélni őt, De szeretem nézni ahogy izeg-mozog és a következő szülinapján, Adok neki egy kukacot.
17
A Snoring Friend -Hello Sandy bear! -Hello Barny bear! -You are wearing a wonderful winter coat. -Thank you! Yes, it is a nice coat, but something is bothering me. Have you seen the nuts dropping, the leaves falling and the summer birds leaving? It’s nearly time for smart bears to sleep, but I haven’t got a cave. -Come and stay with me, Sandy, because I’ve got a very big cave. -Barny, you are very kind! But there is a problem. I snore! -Oh, it’s not a problem, because I sleep very deep. -But you can’t imagine how I snore! -Ha-ha-ha, that’s not a problem! Look, I have earmuffs!
Ligeti Márton (4.b) fordításában Egy horkoló barát
- Helló, Sandy mackó! - Helló, Barny mackó! - Te egy csodálatos téli kabátot viselsz! - Köszönöm. Valóban, ez egy jó kis kabát, de valami zavar. Láttad a mogyorókat potyogni, a leveleket leesni, és a költöző madarakat távozni? Majdnem itt az idő, hogy a kismedvék aludjanak, de nincs barlangom. - Gyere és maradj velem, Sandy, mert nagyon nagy barlangom van. - Barny, nagyon kedves vagy! De van egy probléma. Horkolok! - Oh, ez nem probléma, mert nagyon melyen alszom. - De el sem tudod képzelni mennyire horkolok! - Ha-ha-ha, az nem probléma! Nézd van fülvédőm!
18
My Dog Likes to Disco
by Kenn Nesbitt
My doggy likes to disco dance. He boogies every night. He dances in his doghouse till the early morning light. The other dogs come running when they hear my doggy swing. A few will bring play their instruments. The others dance and sing. They pair off with their partners as their tails begin to wag. They love to do the bunny hop, the fox trot and the shag. You'll see the doghouse rockin' as a hundred dogs or more all trip the light fantastic on the doghouse disco floor. At last, at dawn, they exit in the early morning breeze, and stop to sniff the fire hydrants, bushes, lawns and trees. I just don't understand it for although it looks like fun. I can't see how they fit inside that doghouse built for one.
19
Erdei Blanka (6. a) fordításában: A kutyám megőrül a diszkóért A kutyusom folyton diszkózik, táncol. Minden éjjel bugizik. A kutyaházban járja a táncát Míg ki nem hajnalodik. A többi kutya lohol hozzá Amint hallják: szól a szving. Páran a húrok közé csapnak, A többi pedig járja mind. Összeállnak párjaikkal, Majd csóválják farkukat. Gyakran járják a nyuszihoppot, A shag-et és a foxtrottot. Láthatod a kutyaház bandát, Százan vannak legalább, Mindeközben villogó fények Égnek a ház padlóján. Hajnal van már, itt a vége: az összes kutya fut haza. Útjuk közben szél fújdogál, a kora hajnal illata. Sok helyen megállnak még ők megszagolni azokat. Érdeklik őket a tűzcsapok, a fák, gyepek, bokrok illata. Azóta sem értem okát, Habár kinézete mókás, Sose láttam még, hogy vajon hogy férnek be ennyien, Amikor a mi kutyaházunk csak egy férőhelyes.
20
George was sixty years old, and he was ill. He was always tired, and his face was always very red. He did not like doctors, but last month his wife said to him, ‘Don’t be stupid, George. Go and see Doctor Brown.‘ George said, ‘No,‘ but last week he was worse, and he went to the doctor. Dr Brown examined him and then said to him, ‘You drink too much. Stop drinking whisky, and drink milk.‘ George liked whisky, and do not like milk. ‘I’m not a baby!‘, he always said to his wife. Now he looked at Dr Brown and said, ‘But drinking milk is dangerous, doctor.‘ The doctor laughed and said, ‘Dangerous? How can drinking milk be dangerous?‘ ‘Well, doctor, ‘George said, ‘it killed one of my best friends last year.‘ The doctor laughed again and said, ‘How did it do that?‘ ‘The cow fell on him, ‘George said.
Hollós Kata (6.a) fordításában: A hatvanéves George beteg volt. Állandón fáradt volt, az arca pedig mindig vörös színben égett. Nem nagyon kedvelte az orvosokat, ám a felesége unszolta: - George , ne légy bolond! Menj el Doktor Brownhoz! George ellenkezett, míg végül később rosszabbodott az állapota. Így hát kénytelen volt elmenni az orvoshoz. Dr Brown a vizsgálat után így szólt: - Ön túl sokat iszik. Hagyjon fel a whisky-vel, igyon inkább tejet!- tanácsolta. George szerette a whisky-t, viszont a tejet annál kevésbé kedvelte. - Nem vagyok már csecsemő!- mondogatta mindig a feleségének. Most végigmérte a doktort, és így szólt: - De a tej veszélyes, doktor úr. Dr Brown elnevette magát. - Veszélyes? Mégis hogy lehetne a tej veszélyes? - Tudja uram- kezdte George-, előző évben megölte az egyik legjobb barátomat. A doktor nevetésben tört ki. - Hogyan történhetett volna már meg ez? - Rádőlt a tehérn, uram- felelte George.
21
The Purse One day as I was walking along the road I saw a purse on the pavement. I picked it up and looked around. There was a man standing nearby at a bus stop and I went up to him. ” Did you lose this purse?” I asked him. He looked in his pocket and finally said, ” No, it’s not mine. Why don’t put it in your pocket and go home?” I looked surprised and turned away. Just then I saw a policeman. ” Excuse me, I’ve just found this purse.” ” Oh,” said the policeman, ” what do you want me to do? You can keep it.” I didn’t know what to do. Then a saw a small boy on a bicycle. I stopped him and asked him if he wanted the purse. The boy told me very politely that he didn’t accept anything from strangers. ” Oh, this is impossible,” I thought to myself. Finally I put the purse in my pocket. Just then an old lady came along. ” Have you seen a purse young man?”, she asked me. ” Oh,” I said putting my hand in my pocket, ” is this it? I found it just here.” ” And you were going to keep it, weren’t you?”, said the old lady angrily. ” It’s impossible to find an honest man today.”
Androsovits Réka (8.b) fordításában A pénztárca Tegnap az út mentén sétálva megláttam egy pénztárcát járdán. Felvettem és körülnéztem. Egy férfi várt a közeli buszmegállóban. Odamentem hozzá. - Nem vesztette el ezt a pénztárcát?- kérdeztem tőle. Megnézte a zsebét és végül így szólt. - Nem, nem az enyém. Miért nem teszi el a zsebébe és megy haza? Meglepetten ránéztem és elfordultam. Majd megláttam egy rendőrt. - Elnézést, találtam egy pénztárcát. - Oh. - mondta a rendőr. - Mit vár tőlem? Tartsa meg. Nem tudom mit csináljak. Majd megpillantottam egy kisfiút, aki biciklizett. Megállítottam és megkérdeztem tőle, hogy nem keres-e egy pénztárcát. A fiú udvariasan válaszolt, de furcsának találta a helyzetet. - Oh, ez lehetetlen. – gondoltam magamban. Végül eltettem a pénztárcát a zsebembe. Amikor egy idős hölgy jött velem szembe. - Nem látott egy pénztárcát, fiatalember? – szólított meg. - Oh. – mondtam, miközben kivettem a kezem a zsebemből. – Ez az öné? Most találtam. - És meg akarta tartani, igaz?- mondta az idős hölgy idegesen. – Lehetetlen találni egy őszinte embert manapság.
22
