A vajdasági magyar erotikus népmesék Dr. Burány Béla gyűjtéséből Az erotikus népmesék nyelvezete, polgárilag fogalmazva: obszcén. Természetszerűen az. Népünk gyermeke akkor hőköl pirulva, ha beszédje közben kipontozni kényszerül. Az álszent, polgári, pesti szófetisizmus természetellenes nyűge és faramuci stílusa ("Ki tetszett törni a kezét?") számára még idegen. Az erotikus népmesék sok hozama közül az egyik: a felszabadult, jóízű nevetés, nevettetés. Egészség hát. A jómód önpusztító kényelmének sokfajta nyavalygása helyett. (Dr. Burány Béla)
Nyihehehe, menyecske! Hát, vót egy kupec ember. Hát, nagyon szép felesége vót neki. Minden reggel a plébános előtt ment el a kútra. A plébános úr ki vót hajúva az ablakon, oszt mindig rányerített a menyecskére, hogy: - Nyihehehe, menyecske!
Hát ugye, a menyecske nem tudta etanáni, hogy azé-e, hogy az ura kupec csúfójja-é, vagy mit tudom én, mié nem! Mikó hazament, megmondta a férjinek, hogy mán hanyadik napja mén a kútra, a plébános úr meg mindég rányerít. Aszongya neki az ura: - Mondjad neki, aranyoskám, hogy szombaton este nyóc órára gyűjjön e! No jó van. Meg is várja a szombatot a pap, oszt mén a plébános, elindút mán hat órakkó. Sétál az utcába ott le-fő, oszt szidja a harangozót, hogy nem húzza a nyócat, hát mié nem húzza? No, végtire rákondított a nyócra, odamén az ablakhó, megveri, kiszól az asszony, hogy: - Ki az? - Én vagyok, aranyoskám! - aszongya. Mingyá beengedte az asszony a papot. Hát ugye, beszégettek kicsikét. Hát mingyá a plébános akarja csináni a mesterséget. Aszongya az asszony: - Nem, plébános úr! Mink előbb vacsorázni szoktunk! Hát meg is vacsoráztak, no mos mán tán csinájják... - Nem - aszongya -, még vacsora után egy liter vörös bort is meg szoktunk mink inni! No jó van. Megitták azt is. - No, akkó mos mán csinájjuk! Aszongya: - Á, nem, plébános úr! Mink tiszta szűzanya meztelen szoktuk aztat csináni! Jó van akkó, levetkőztek szűzanya meztelenre. Ahogy a plébános úr levetkődzött, megverik az ablakot kint. Kiszól az asszony, hogy: - Ki az? - Én vagyok, aranyoskám, itthattam a pénztárcám, nem birok a vásáron vásáróni semmit se! Eressz mán be! Aszongya a plébános, hogy hova bújjon ő mos mán? Az asszonynak eszibe jutott, hogy van egy hasas kanca az istállóba. - Szaladjon oda ki! Hát ű kiszaladt, oszt négykézláb áll a kanca mellett.
Az ember bemegy az udvarba. - Hallod, asszony! - aszongya. - Megnézem mán azt a kancát, hogy van-e neki kiscsikója. Ne te vergődj vele, ha én emék a vásárba! Oszt evvel benyissa az istállóajtót. - Hallod, asszony! - aszongya. - Van ám! De micsoda nagy csődör csikója! Maj mingyá meg is próbájjuk! Szépen ráatta a hámot, kivezette az udvarra, oszt vót az a régi darálló, két zsák kukoricát beleöntött, oszt át a közepin, a plébános úrnak néha a hasa alá csapott az ustorra. Beleönti a másik zsákot is, azt is ledaráták. Aszongya: - Hallod, elég lesz ez neked, még én visszagyüvök a vásárbú. Maj darálunk többet aztán! Bevezette a plébánost az istállóba, ők meg bementek a szobába. Haza kőne menni mostan. De nincsen ruha! Meztelen van! - Hát, egye csuda! - aszongya, - úgyis este van! Eszaladt haza. Másnap regge mén a menyecske a kútra. Szépen a plébános úr ki van hajúva az ablakon, nem szól semmit. Aszongya a menyecske: - Nyihehehe, plébános úr! - Zapád fasza! Tán má efogyott a darátok, osz meginn daráni kéne?!
A pap három tiltása Vót egy legín, Jánosnak híták. Hazagyütt a katonaságtú. Szegíny ember vót, munkát nem kapott. Csak őgyelgett a parokia előtt. Kimén a plébános úr, asz mondja neki: - Hát János, maga de dologtalan! - Hát plébános úr, mos gyüttem haza a katonaságtú, munkát nem kapok, osz szomorkodok... - Jó van, János, fölveszem én magát kocsisnak! Meg is egyeztek. De a plébános úr három föltételt adott, hogy azt be kő tartani:
- Nem szabad cigerettázni, nem szabad bort inni, vagy pálinkát inni, meg nem szabad a lányokhó járni! A János fogadta, hogy be is tartsa. Fogadta szegíny, mer hát nem vót neki hova lenni. Maj csak kibírja. Eccé oszt a plébános úrná nagy ünnepség lett. Búcsú. Összehíta a papokat, apácákat, mindent. Hát vót egy kis fiatal apáca. Kimén, nézi a papnak a gazdaságát. Az istállóban a János ott szomorkodik. - János, maga mé olyan szomorú? - Hogyne vónák szomorú, mikó olyan nehéz föladatot adott a plébános úr, hogy hát má nem lehet kibírni! - Mit? - Hagyja - aszongya -, nem lehet azt emeséni se! Meg nem is érdemes! - Meséjje mégis e, hátha tudok rajta segíteni! Hát osz mondja: - Nem szabad bort meg pálinkát inni, nem szabad cigerettázni, meg nem szabad a lányokhó menni. - Ó János! - aszongya a kis apáca. - Ne szíjjon maga cigerettát, szíjjon szivart! Ne igyon maga bort meg pálinkát, igyon pezsgőt! Ne foglalkozzon maga egyszerű lányokka, foglalkozzon maga apácákkal! aszongya. Hát akkor osztan a János vérszemet kapott. Megcsípta egy kicsit az apácát. Összenéztek, aztán oszt elővette ott az istállóba. Ehúzta a nótáját az apácának vagy kétszé. Az oszt hordta ki neki aztán a sütemént meg a pezsgőt meg mindent. Megvót a Jánosnak a nagy öröm. Eccer osztán gyün a húsvét. Aszongya a plébános úr: - János, meg kő gyónni! Hát a János szomorkodott. Hogy is gyónja meg? Lesz, ami lesz, hát maj meggyónja! Kérdezi oszt a pap a gyóntatószékbe: - Nohát ittá-e bort, pálinkát? Cigerettáztá-e? - Hát, plébános úr, néha szíttam - szivart. - Jánosom, ezé megbocsát a jó Isten. Hanem ittá-e bort, pálinkát? - Azt nem ittam, henem ittam egy kis pezsgőt. - Ó, János, ez se nagy bűn, ezé is megbocsájt a jó Isten. Hát foglalkoztá-e nőkke? - Egyszerű nőkke nem foglalkoztam, csak apácákkal. - Hát hogy? Mint?
Ez meg oszt meséli, hogy ekkó meg ekkó megbántotta az apácát. Mérges lett a plébános úr nagyon. Kihajút a gyóntatószékbű, osz pofon vágta a Jánost: - Hát hogy merted te az Isten lányát megbántani? De megharagudott a János is. Az is kihajút a gyóntatószékbű, oszt ű is ottan lehúzott egyet a plébános úrnak: - Hát te hogy merted az Istennek a vejit pofon vágni?! - aszongya.
A fösvény pap A fösvény pap új községbe kerűt. A tanácstagok összejöttek foganni. Beszélgettek erről is, arról is. Mikó má el akartak menni, akkó a pap előhozakodott a szándékáva, hogy egy nagyon jó, spórolós szakácsnőre van szüksége. Majd a tanácstagok keresnek neki: Az egyik ember emén haza, oszt átmén a szomszédasszonyhó, ismerte a természetit neki: - Kati néni! Emenne-e a paphó szakácsnénak? - Hát emöhetök! - De aszondta ám, hogy 60 fillérbű kő háromfogásos ebédöt csináni!... - Azt is mögpróbálom! El is mönt a Kati néni, mögegyeztek a pappal. Másnap a 60 fillért odaadta a szakácsnénak, és várja, hogy délbe maj kapja a 60 fillérbű az ebédet.A Kati néni emönt a bótba, vött húsz filléré ecetöt, húsz filléré mákot, húsz filléré lekvárt. Odakészítötte az asztalra. A pap mikó odaűt, nem nagyon látszott a portéka, mer nagyon kevés vót mindön. Eccő mán nem győzi várni a szakácsnét, kiszól: - Kati néni, hozza mán az ebédöt! - Ott van, plébános úr, az asztalon! - Hát hun van? Én nem látom? Bemén a Kati néni, mögmutatja: - Nézze, plébános úr! Itt van húsz filléré ecet. Öntse a tojássára, és ögyön tojásos levest. Itt van húsz filléré mák. Szórja a núdlijára, és
ögyön mákosnúdlit! Itt van húsz fillér értékű lekvár. Ezt mög vágja oda bele, ahunnan kigyütt, oszt öszik lekváros palacsintát!... Itt a vége! Bebizonyította.
Maj megmondja a bíró! A János elát szógáni egy nagyon faszarági gazdaszszonhó. Vót neki egy lánya is. Meg nagyon rúgós lova vót, oszt a Jánosnak csak az vót a dóga, hogy a lovakat pucójja. Hát egy regge ekezdte vakarni a lovat, nagyon rúgott a ló, oszt a János szidta, hogy: - Baszom a gazdaszszonyodat vagy hétszé! A gazdasszony meghallotta. Aszongya: - Mit mondtá, János?! - Szidtam a lovat. - Ha tizennégyszé meg nem teszed, evesztetted az összes havi keresetedet! A János nekiveselkedett, megtette tizenháromszó, a tizennegyedik má nem nagyon sikerűt. - No, evesztetted, János, a keresetet! - Maj megmondja a bíró!... Ementek a bíróságra, hát osztan mingyá a bíró kérdezi a nagyságos asszont, hogy: - No, nagyságos asszony, mi a hejzet? - Hát - aszongya - , maj megmondja a János! - Na, János, mondjad! - Tudja, bíró uram, az úgy vót, aszonta a gazdaszszonyom, hogy ha tizennégy diót nem ütök le egy csapásra a fárú, evesztettem a havi keresetemet! - No oszt, János? - Hát - aszongya - sikerűt. Leütöttem tizennégyet, de a tizennegyediknek nem vót béle. No jó van, megnyerte a János.
Hazamennek, az öregaszszony megin fundálódik, hogy hogy kőne a Jánossa kibaszni, hogy fizetés ne legyen. - No János - aszongya -, ha ezt nem teszed meg, akkó evesztetted a havi keresetedet! - Há micsodát? - Kiszámolunk tizennégy lépést, oszt én kidülleszkedek, oszt ha hátúrú nem hajítasz be nekiszaladásbú, evesztetted a havi keresetedet! A János ekészítette a furit, főnyergete, nekiiramodott, mikó odaért, a gazdasszon öszszecsapta a lábát, oszt a furi a seggibe szaladt. - No, evesztetted, János, a keresetedet! - Maj megmondja a bíró! Mikó emennek a bíróhó: - No János, mi a helyzet? - Tudja, bíró uram, az úgy vót, hogy a gazdaasszonyom aszonta, hogy nem tudok beugratni a konyhaajtón tizennégy méterrű! Én meg megsarkantyúztam a furit, mikó odaértem, becsapta az ajtót, oszt a kímínyen ugrattam be! Megin megnyerte a János. Az asszont megin nem hatta nyugton. Kipróbájja a Jánost, de maj most máshogy. (Nagyon szép lánya vót!) Lefekteti a Jánost egy éccakára közéjük, oszt ha kibírja, hogy nem bassza meg az egyiket se, akkó jó van, ha nem, oda kő anni a keresetet. A János, mikó ezt megtudta, kipányvázta a furit, lefeküdt hanyatt közéjük. Eccé a lány addig fészkelődött, hogy főszabadította a csinost. Nekiugrasztotta! Mind a kettőt megbaszta. - No János, oda a havi kereset! - Maj megmondja a bíró! Mennek a bíróhó. - No János, mi a helyzet? - Há, bíró uram, aszonta a gazdaasszony, hogy ha megőrzöm a lovamat, ha bevezetem egy tábla zab meg egy tábla here közé, hogy ne harapjon az egyikbe se, akkó megnyertem a havi keresetet, nem is kő tovább dógoznom! - No János, oszt mi lett? - Hát én ki is pányváztam, hanem a gazdaaszszony lánya eleresztette, oszt beleharapott a herébe is meg a zabba is. - Tied a kereset!
Kutya módra Eccé, a magyarok ideje alatt, főmentek a kubikusok Pestre dógozni. Eccé egy öreg kubikos meg egy fiatal, no, bemennek Pesten szétnézni. Tanákoznak egy nagyon gyönyörű szép nőve. Aszongya a fiatal: - Ejnye, de meghágnám én eztet, úgy kutya módra! A kisasszon meghallotta. - Mit mondott maga? - aszongya. - Semmit. - Ne beszéjjen, hallottam! Gyűjjön vissza rögtön! - aszongya. - Mondja meg, hogy mit mondott, mer ha nem, rögtön szólok a rendőrnek! A koma megijedt. - Hát én azt mondtam, nézze-e, hogy én magát meghágnám kutya módra. - Idehallgasson! Megadom a címemet, de énnálam mámma este hét órakkó jelentkezzen! A kubikos oszt pekulát, hogy emenjen-e. Hát, próba szerencse! Emén. Mikó oszt emén, várja a nő. Fogadja. Feketekávé...Isznak... - No - aszongya -, hajja, mos má maj megkezdjük kutya módra. Vetkőzzön le tiszta szűzanya meztelenre! - aszongya. A nő. A kubikos levetkődzött. Levetkődzött a kisasszony is. Tiszta szűzanya meztelenre. A kisasszon négykézláb át, a koma maga is négykézláb, akar rámenni. - Hó! - aszongya - Nem lehet! A kankutya nem így szokta. Szagújja meg! Akkó a kubikossa megszagútatta. - Mos kerűjjön körű háromszó! Mikó háromszó megkerűte, akkó megen akar rámenni. A nagysága visszafordút. Aszongya: - Nem lehet! Mos nyajja meg! A kubikos megnyalta. - Most kerűjjön megen körű!
Akkó körűkerűte. - No - aszongya -, mos mán lehet! Mikó ráment, mikó el akarta tanáni, akkó kiugrott alula a kisasszony. Nem engedett! - Kérem, a nőstény kutya így szokta. Hát, emen haza a kubikos, emeséli az öreg kubikosnak. Az aszongya: - Maj én emék! Ement az öreg kubikos is. - No tatám? - aszongya. - Én is szeretném kutya módra, kisasszon kérem! - Lehet, tata! Levetkőztek meztelenre. Az öreg is ugyanazon az alapon megszagúta, megnyalta. - Jó van, tatám, mos má lehet! Akkó az öreg fölemete egyik lábát, ódalba hugyozta. Aszongya: - Kisasszon kérem, a kankutya így szokta!
Bebizonyította Hát az úgy vót, tudja, hogy vót egy fiatal pár. Mindég az asszonra ácsánkodtak a szomszédok meg a népek, hogy: - A felesíged kurva!... A felesíged kurva!... A szomszédda jóba van!... - Hát hogy? - Hát kijár a kert végibe, oszt ott... Hát az ember aszongya: - Te asszony! Letöröm a derekadat! Ha kibizonyosodik, hogy te kurva vagy! A szomszédda jóba vagy, én akkó letöröm a derekadat! - Édes hékám! Ebbű egy szó se igaz! Megbeszéte a szomszéd emberre: - Hallod, gyanút vettek, megtudták, de kijátszunk velük! Nem tudják meg, hogy jóba vagyunk! Aszongya az ember: - Baj lesz ebbű, Örzsi! - aszongya.- Hogy lesz ez?... - Bízd rám! - aszongya. - Bízd rám! Bízd rám, majd én erendezem!
Aszongya a szomszédembernek: - Gyere ide! Itt van a kerítés. Fúrjá rajta egy ekkora lukat ki e! aszongya. - Mind ahogy az ujjad így öszszeteszed. Kifúrta az ember. - No most mi lesz itten? - aszongya. - Majd este!...Meg úgyis este kő bebizonyítani, mer mindég aszondták, hogy este járok itt a kerítésen hozzád. Te gyere oda, oszt kíszídd el!...A fegyvert!...Én meg odamék - aszongya -, oszt az uram ott néz a gangbú, lássa majd. Osz maj meglátod, hogy jóra gyün ki! Úgy is lett. Az ember kiűt a gangra este, aszongya felesíge: - No idenézz, hékám, mit mutatok én a szomszédnak! Kiment a kertbe, odament a kerítéshő, zura meg nézte. Akkó csak főcsapta hátú a szoknyáját, odahejezkedett, oszt ekezdett táncóni a faráva, hogy: Göncölszekér, rudastú! A csirkéstyúk fiastú! Felém van a rúdja!... Aszonta az ember nevetve: - Nem vagy kurva, hékám! - Lássa ken, hékám, hogy nem vagyok kurva?...
Úgy meg..., hogy szikrázna... A legínyek, mikó berukkótak, a legelső szabadságot kapták kimenni a városba. Sétának, egy nagyon szép menyecske mén előttük. Aszongya az egyik katona: - Ezt én úgy megbasznám, hogy szikrázna a pinája! Közbe nem vették észre, hogy a tiszt úr mén utánnuk. Meghallotta. Aszongya: - Ugye, barátom! Mit mondtá te az előbb? Mondja: - Ezt a menyecskét úgy megbasznám, hogy szikrázna a pinája! - Tudod te, hogy kicsoda ez? Aszongya:
- Nem. - Ez az én feleségem. De most, ha nem baszod meg úgy, kivégeztetlek! No, a katonát bántotta, hát úgyse birja...Gyün, mén a városba, tanákozik egy cigányasszonnya. Lássa, hogy nagyon levert a katona. - Ugye, fiam, neked valami bajod van? Mondd meg, hogy mi bajod! - Hát a tisztnek a felesíginek mondtam, hogy úgy megbasznám, hogy szikrázna a pinája. Oszt most muszájítanak, oszt úgyse birom úgy! - Á! - aszongya. - Ne búsújj te azé! Estére szépen menjé ki a temetőbe, mennek azok a szentjánosbogarak, oszt csak szedjé egy marékka! Ez oszt összeszedett egy marékka, osz no, mén a tiszt úrhó. Az meg egy cigányt állított oda őrnek, hogy figyelje, hogy tényleg szikrádzik-e vagy nem? Amikor ekezdte keféni a menyecskét, elengedett egy szentjánosbogarat. Aszongya a cigány: - Százados úr, alázatosan jelentem, egy szikra! Elengedi a másikat: - Százados úr, alázatosan jelentem, két szikra! Harmadikat: - Százados úr, alázatossan jelentem, három szikra! Mikó odaértek a sűrejihő, elengedte az egísszet. - Százados úr, alázatosan jelentem, kigyúlladt az egész picsa!
Sivalkodtatás Hát vót ëgy kocsma. Bëjártak több ijen bácsik is, ëgy asztaltársa-ság. Nagyon szép kiszolgálónő vót ott. Az ëgyik öreg, ojan huncu-tabb vót, aszongya: – Ha űvele kimënne szobára, ű ezt úgy mëgsivalkodtatná!... No, a többinek szöget ütött a fejibe. – Á, fenét! Csak a szád jár!
– De bizony! – kötte a karóhó a kutyát. – Én mëgsivalkodtatnám! Annyira mënt a dolog, hogy fogadtak 10 litër borba. Mëg annyi a nőnek is, amié az öreggé kimëgy, kifizetik a takszát. Ki is mëntek szobára. Többi mëg közé ment az ajtóhó, hogy hajják, tényleg sivalkodik-ë a nő. Bëmëntek, lë is fekszenek, ëccé csak hajják kint, hogy égbekiáltó-an sivalkodik a nő! Hát ezëk mëg vannak ütközve kint az ajtóná, hogy tényleg mijen kani lëhet ez az öreg! Így mëgy az ëgy darabig, aztán mëg mondja az öreg a nőnek: – Të most mingyá nëhogy kigyere! Të maradj bënt! Të mëgkap-tad a pízëd, të hallgass! Kimënt az öreg. Mëgitták a bort. – No tudjátok, nëkém mos má dógom van... Evvé émënt. Egy kis idő után kigyün a nő. Mondják is nëki: – Gyere má ide, mesédd má é, hát tényleg ilyen nagy pók ez a mi barátunk? Hogy hát annyira sivalkodtá... – Hun?! Hát maj mëgtunná maga is, ha úgy csavarnák a fülit mëg húznák a haját, hogy sivalkonna-ë?!...
A szűzlány A mesék a Szomjas a vakló című, 66 vajdasági magyar erotikus népmesét tartalmazó kötetből származnak; gyűjtötte és az előszót írta: Dr. Burány Béla. A mesék végén található adatok a gyűjtés helyét és időpontját, az adatközlő nevét és életkorát jelzik. Hát a régi időbe nagyon nagyba mënt az, hogy ha valaki mëgnősűt, hogy szűz lëgyën a lány! No, az ëgyik asszonnak is férhű mënt a lánya. Jó e is mút a lakodalom, de lássa az asszon, hogy nagy gondba van a mënyasszon. Mëgkérdëzi a lányát: – Mi bajod? Aszongya a lány:
– Jaj, édësanyám, ojan bajba vagyok! Nemsoká lë kő fekünni, oszt mi lësz, ha a Jóska megtudja, hogy nem vagyok szűz? Hát ëgy kicsit gondba esëtt az asszony is, de aztán kigondóták, hogy majd az asszon odakészít ëgy üveg piros tintát, oszt mëgma-gyarázta a lánnak, hogy mikó évégezték a dógot, csak vëgye ki a gyugót, oszt löttyentse lë az ágyat, hogy lássa a vőlegény, hogy még szűz vót. No, úgy is vót. Az asszony bë a kamrába, le a pócrú az üvegët, oszt bë, ahun majd alszanak a fiatalok. Úgy is vót, ahogy mëgbeszéték. Mikó évégezték a dógot, a lány odanyút az üvegé oszt jó bëfröcskőte az ágyat. Hát mikó rëggé főkel, nézi a vőlegény, hát tiszta ződ az ágy! Hát szalad mingyá, híjja az örömanyát, hogy mi történt? – Hát édës fiam! – csapott patáliát az asszony. – Ijen-ojan nagy faszú vagy, oszt ráfakajtottad a lányomra az epét. Hát ki tëhet arrú?
Sé mégbaszni, sé kibaszni vele... Két katona gyütt haza szabadságra. Bëmëntek ëgy tanyára. Ott vót a nagylány maga. Zanyjáék ěmëntek disznóvágásra. Hát bëen-gedte űket. Konyha vót a közepin, ěrű is vót ëgy szoba, eměrű is. Vacsoráztak. Bort vitt nëkik, mindën. Aszongya az ëgyik katona: – Ugyë, így is alszunk, ahogy ëszünk? Mer a lány köztük ëvëtt. Aszongya a lány: – Mé në? Így. Bëvacsoráztatta. Ki vótak fáradva, bort adott nëkik, oszt az ëggyik hamarább bërúgott. Bëvezette az ëggyik szobába. Rázárta az ajtót. Emennek önti a bort, önti – ez is bërúgott. Ezt bëvezette emebbe szobába. Erre is rázárta az ajtót. A nő mëg a közepin, a konyhába lëfeküdt alunni, ott aludt. No, rëggě a lány má főkel korán, végez, mindën. Kinyitogassa az ajtókat: – Fő lëhet kěni! – aszongya. – Rëggě van, mëgyëk fejni. Az ëgyik katona kérdëzi a másikat: – Tënálad aludt? – Nem.
– Hű – aszongya –, de kibaszott velünk. Basszunk ki mink is vele! – Hát hogy? – Tudod mit? Én bëszarok a kuckóba! – Én mëg kifizetëm a hállást – aszongya. Mënnek az istálló felé. Az ëggyik fölállította a pëcsit, pëcsire tëtte a krajcárt. Mikó odaérnek a lány feji a tehenet. Aszongya: – Jó rëggět! – Jó rëggět! – Hát köszönjük a hálást! – aszongya. – Hát nem is tudjuk mivé mëgháláni. Hát kifizessük! Oszt úgy ělépëtt elüle a másik. A lány mëglássa, hogy mi a helyzet, főkapja a tehén farkát, aszongya: – Tessék, tëgye a pörsöjbe! Hát szégyënbe maradtak a katonák, de evvě oszt ěmëntek. No, a lány mëgfej, bëmén. Érzi, jaj'de büdös van! Mëgtanájja: – Aj, de kibasztatok velem, no mëgájjatok! Gyorsan ëgy kis papírt, bëcsomagóta, szalad utánnuk. Kajabál, hogy: – Katona bácsik, ájjonak mëg! Ájjonak mëg! Hazaért édësapám, édësanyám, hoztak ëgy kis kóstolót maguknak is a disznótorbú! Azok csak ěvëtték tűlle, oszt beletëtték a táskába. A lán visszamënt, ők mëg mëntek. Mëntek sokáig, kifáradtak. No, most ebbe a kocsmába maj bëmëntek. Kérnek tányért, villát, hogy maj mëgëszik a kóstolót. Hát mikó mëglássák, aszongyák: – Ilyen lánt még nem láttak. Ezt së mëgbaszni, së kibaszni vele nem lëhet!...
A gójafészek Az ëccëri kislánnak kezdött a lába köze szőrösönni. Mondja az édösanyjának, az mög asz mondta, hogy az gójafészök. Ëmönt a szomszédba, dicseködött vele a Jóskának. Aszongya a Jóska: –
Énneköm vannak kisgójáim, nézzük mög, hogy néz ki a fé-szökbe. Hát mögnézték. Evégezték a mókát, hát a lány örömmě hazasza-lad: – Jaj, édösanyám! A Jóskának a kisgójáit mögnéztük, hogy néz ki a gójafészkömbe! Az anyja ěkezdött rimánkonni: – Jaj, ha valami baj lösz!... – Hunnan vóna baj, ha mög vót dögőve, mikó kihúztuk!
Var.: (csattanó) – Jaj, édës lányom, hát mé hattad, hogy kibasszon veled a Jani? – Én basztam ki vele, mer meg is döglött a kisgójája, úgy mëg-nyaggattam!
A pap még az apáca még a kántor A pap mëg az apáca mëg a kántor ěmëntek nyaráni. Úgy vót, hogy a kántornak külön szoba lësz. De hát közbe mikó odaértek, csak ëgy szobát kaptak. Pedig a pap azé is híta az apácát, hogy nagyon szerette vóna mëgbütykőni. De hát most hárman alszanak égy szobába, hát a kántor észrevëszi, hogy űk disznókonnak, nem lësz jó!... Hát micsinájjon! Asz mondja a pap az apácának: – Várjuk mëg, még elalszik a kántor. – De mirű tudjuk mëg, hogy elalszik? – Majd ěmén nővérke, oszt szakít ëgy szálat a töke szőribű. Ha nem ébred fő, akkó biztos alszik. Odamënt az apáca, oszt szakított. Nem ébredt fő a kántor. No oszt csináták. Gyaktak. Közbe a kántor is szerette vóna a nővérkét mëggyakni. Jóképű vót! De nem birt sëhogy hozzáférni, mer a pap mindig ott vót. No, vége a nyaralásnak, hazaköltöztek. Ëggyik rëggě mise van, éneköl a kántor mëg az apáca: – Bár csak ez az éccaka negyven napig tartott vóna-a-a! (Dallam-mal.) A kántor asz mondja:
– Az én tökömön ëgy szál szőr së maradt vóna-a-a! A pap mëg rámondta, hogy: – Ammë-ën!
A kőccsön adott éggyik Hát vót ëgy lány. Az fogadta, hogy ű nem mén férhő, csak olyan legínyhő, akinek két fasza van. Hát szép lány vót. A faluba mëg vót ëgy legíny, az měg aszondta, hogy: – Má pedig én ěvëszëm a Marcsát, ha addig élëk is! Ëhírësztőte, hogy nëki éppen két fasza van. Úgy is csúfóták, hogy "Kétfaszú János". Méghallotta a lány is. Vót nëki ëgy kis testvéröccse, főbiztatta, hogy: – Hallod-ë! Të gyerëk vagy. Eridj mán, oszt mikó a János mén hugyozni a kocsmába, të lesd mëg, hogy csakugyan két fasza van-ë. Ugy is vót. A gyerëk ott somfordát, oszt mikó a János mënt pisáni, mënt ű is utánna. Csakhogy a János is észrevëtte a gyerëkët, kapcsót is, hogy mirű léhet szó, osz mikó hugyozott, a két ujját odatëtte V-betű furmába a végihön, oszt épp úgy nézëtt ki, mintha két csivën gyütt vóna. No, mëg is lëtt a lakadalom. Rákerűt a sor a nászéccakára. Annak rëndje-módja szërint ě is hasznáták az ëggyiket. Hanem oszt a mënyecske kezdi követěni, hogy hát: – Hun a másik? Aszongya a János: – Mán në haragudj, hékám, mos mán mëg kő mondanom, hát kőccsön adtam az ëggyiket! – Hát kinek? – Hát a papnak. Hát a mënyecske rëttent nagy patáliát csapott, hogy hát: – Éppen nászéccakára kőccsönanni! Mán mégiscsak!... Mit lëhetëtt tënni, zsörtölődött, pörőt ëgy darabig, a legíny mëg, készülődés, lakadalom, nászéccaka – fáradt vót, elaludt. Rëggě
fölébred, tapogassa az asszony hejit, üres. Hanem akkó mán nyílik a kapu, vágódik haza a mënyecske, de mán a kapuba pöröl: – Ijen emběr vagy te! Nem elég, hogy nászéccaka előtt kőccsön-adod az ěggyiket, hanem méghozzá a JOBBAT adod kőccsön! Ha nem járok utánna, hát isten tudja, mikó jutottam vóna hozzá!
Má megin a Marisná vótá Valahun a világon ëgy faluba élt ëgy legény mëg annak az apja. No, a legíny szerette a lányokat. Mindën este, mikó gyütt haza, az apja csak úgy kiszót az ágybú: – Pista, gyere csak ide! Odamënt. – Add csak ide a kezedet! Odatëtte. Az öreg csak mëgszagúta, aszongya: – Má mëgin a Marisná vótá? Másnap este mëgin, mikó hazagyün a legíny, aszongya: – Pista, gyere csak ide! Odamén: – Ajide csak a kezed! Mëgszagúta: – Má mëgín a Julisná vótá? Így mënt ez ëgy jó darabig. A legínt idegësítëtte. Az istenit az apjának, hogy az mindég mégtudja, hogy kiné vót! Ëccé aszongya: – Maj kibaszok én az öreggě! Másnap, mikó hazamënt, mielőtt bëmënt vóna a házba, bëlépëtt az istállóba, oszt bëgyugta a kezit a tehén seggibe. Mén bë, aszongya az apja: – Pista, gyere csak ide! Odamén. – Add csak ide a kezed! Odanyomja, az öreg ěkezdi szagúni, szagúgatja, szagúgatja, ëccě csak aszongya: – Asszony, a botom mëg a kalapom! Új kurva van a faluba!
A csúnya nevű katona Ballag a katona gyalog, haza szabadságra. Ëfáradt. Beteg is vót. Aszongya, ha bëér a faluba, bëmén az első házba, ott mëghál. Hát bé is mënt. Mingyá: – Jó estét! – Jó estét! Mondja, hogy mit akar. – Hát lëhet, vitéz úr! Hát vót a gazdának ëgy lánya. A lányt nagyon bosszantotta, hogy a katona nem mondta a nevit, mëg akarta tudni a nevit, hogy hogy híjják. – Ugyë, vitéz úr! Hogy híjják magát? – Jaj, hagyja! – aszongya. – Nagyon csúnya az én nevem! – Hát mi az, hogy csúnya? Hát hogy híjják? – Hát nem is mondom mëg! – Hát de mondja mëg, mit... Aszongya: – Mákostészta. – Az nem is csúnya – aszongya –, hát mink is mákostésztát főztünk mámma! Az öregasszonynak is furkáta az ódalát: – Ugyë, vitéz úr! Hát hogy híjják magát? – Nem mondom mëg, nénike – aszongya –, hát tudja, milyen csúnya nevem van énnëkëm!? – Hát de akkó is mondd mëg! – Hát... pina. – Ó, hát az nem is csúnya, az van nëkünk is! – aszongya. No, az öreg is addig settenkëdik körülötte, hogy mondja mëg, hogy hogy híjják. – Nem mondom én, bácsikám – aszongya –, olyan csúnya nevem van énnëkëm! – Hát de mégis, no mondja mëg! – Hát... Jobbanbaszdmëg. Oszt persze léfeküdtek, hát a katona a lánynak a lábához feküdt. Addig bëzsërézte, addig bëzsërézte, hogy ěkezdte billentyűzni a lánt. Aszongya a lány: – Anyám, bánt a Mákostészta!
– Ërdëg bon a hasadba, minek ëtté annyit?! De mëgint csak asz mondja, hogy: – Anyám, bánt a Mákostészta! – Ërdëg bon a hasadba – aszongya mëgin –, minek ëtté annyit? Aszongya az embër: – Kejj mán föl, oszt nézd mëg azt a lánt, mi lelte. Főkel, oszt nézi. Aszongya: – Szent isten! Hát a Pina a lánnak a lába közt van! – Hát ott annak a heje! – aszongya. – Gyere, embër, nézd mëg, a Pina a lánnak a lába közt van! – Mondom, hogy ott annak a heje! Nem győzte az embër cérnává. Főkel, odamén. Aszongya: – Jobbanbaszdmëg, rnicsinász? Aszongya: – Jobban, uram, nem birom!
A szürke az ényim... Vót ëgy embër. Szeretőtartó vót a felesége. Aszongya ëccé az embër: – Hallod, hé! Kimék a határba, mëgnézëm má, lëhet-ë vágni a gabonát? – Az nagyon jó lësz! – örül az asszony. Kinyissák a kaput... De vót ëgy olyan hëtyke 9-10 éves fiuk, az mindég nagyon szeretëtt mënni az apjává. Nyösztette most is, hogy maj ű is mén, de nem akarja az apja vinni sëhogy së. No, ahogy a gyerëk kinyissa a kaput, kimén a kocsi, bëcsukja, széna vót ëgy kevés a sarogjába, a gyerëk észrevétlen fölugrik hátú a kocsiba, oszt megbújik a szénába. Ëmén az apjává. No, mikó a kukoricásba érnek, mëgállítsa az embër a szürkét, osz nëkiáll, osz mëgbassza. Lássa ezt a gyerëk, mëg van ijedve nagyon, hogy mi lësz, ha az apja mëgtudja, hogy ű ezt látta?! Ëgy pillanatba, mikó az apja nem vëtte észre, lësurrant a kocsirú, bë a kukoricásba, oszt hajts haza!
Otthon micsinájjon, mëg kéne tán mondani az anyjának, de hát hogy? No maj gondókozik, bëbújt az ágy alá. Ëccé csak gyün a koma. Gyün bë az anyja mëg a koma, oszt elég az hozzá, hogy a koma mëg elintézte az anyját ott az ágyon. A gyërek ezt mind lássa, hajja. Mikó vége, aszongya az asszony: – Édës komám, gyűjjik ke hónap is! – Nem birok – aszongya –, hónap aratunk. – Jaj – aszongya az asszony –, mink is aratunk! Hanem maj viszëk én ki magának, édës komám, ëgy jó ebédët! De a gyerëk az ágy alatt hallgatódzik. De hunnan tudja mëg, hogy mejik az ű fődjük? – No – aszongya – majd én csinálok ëgy körösztöt ott a főd véginé mingyá, osz majd të arrú mëgtudod, hogy én ottan kaszágatok. No jó van. Evvě a koma ěmén. A kertën körösztű. Mikó kimén az anyja, a gyerëk is kibújik az ágy alú. Gyün oszt az ura haza: – Hát hogy áll a gabona? – Hónap, asszony – aszongya –, mink mëgkezdjük az aratást! Hát maj ki mén ki? Ki mén ki? Hát az asszony ëgyre hányja a lábát támasznak, hogy ű nem bir kimënni. – No majd én kimék, apám, kenddě! – aszongya a gyerëk. Ki is mënnek. Hanem a gyerëk ëgy körösztöt mingyá kitëtt a fődjük végibe. Úgy tizënëgy óra felé lássák ám, hogy az asszon bëfordul. Ke-mény kötő, tarka kendő, hëgyëssen hozza ám a kaját. Mikó odaér, akkó lepődik mëg, hogy ott az ura mëg a fia kaszának. Hát někiának az ebédnek, hát jó az ebéd, sok az ebéd! – Itt van nem messze körösztapád is – aszongya az embër –, fiam, át köllene azt is híni ebédre! Emén a gyerëk. Aszongya, mikó odaér á fődre: – Körösztapám! Szaladjík ke, itt van – aszongya – édësapám, oszt tudja, hogy tënnap mëgbaszta ked édësanyám. Oszt nagyon haragszik. Szaladjík ke! No, az eszaladt. Mikó visszagyün a gyerëk, az anyja mán ěmënt, aszongya: – Aszondta, maj mingyá gyün. De tudja, édësapám, úgy haragszik a körösztapám! Mondta, hogy nem is tudja, gyűjjön-ë ënni, mer maga ëgy ízetlen embër, mëgbaszta tënnap a szürkét a kukoricásba. Bújjík ked ě, mer ha gyün körösztapám, aszondta, agyonüti kedët!
Hát hova bújjon, hova bújjon? Vót olyan füves-bokros, ebújt. Ëccé ěhun gyünnek a vadászok. Kérdëzik a gyerëkët: – Ugyë, édës fiam! – aszongya. – Nem láttá erre valami rókát vagy farkast? A gyérëk mëg van hökkenve:. – Hát tudják, láttam is, nem is, mondom is, nem is. Aszongya az ëggyik vadász: – Mi az, ami ott mozog a bokorba? – Hát – aszongya a gyerëk –, az nem róka, nem farkas! Az – aszongya – hasonlít a lóhó, de mégsë nem az. – Hát milyen? – Hát tudják, nagyobb feje van, mind a szamárnak! – Hogyhogy? – A szamárnak, ha a feje fölött összefogják a fülit, bëéri, de ezé az állaté, ami itt ë van bújva, ennek nem lëhet a feje fölött összefogni a két fülit. Az valami furcsa állat lëhet! No maj mingyá lëlövik. Erre aztán kiugrik az embër a bokorbú. Aszongya: – Mit bánom én! A szürke az ënyim. Utóvégre akkó baszom meg, amikó akarom, oszt mit tëhetnek?!
A vonatok Vót ëgy katona. Gyütt haza szabadságra. Akkó ugyë gyalog gyüttek. Hát ráestelëdëtt. Bë akart kéredzkënni ëgy szállásra. De az embër is odavót valahun, akkó gyütt haza, ěgy ágy vót, mint szëgíny helën, aszondták nëki: – Szó së lëhet rúlla! Nincs hel! Mënjën máshová! Még ki is kisérték. De messze vót ám a legközelebbi szállás! Tán öt-hat kilóméter-re is! Nyáridő vót. Nyitva vót az ablak. Mikó azok kikisérték, a katona fordút ëgyet a szállás körű, oszt sutty bë, az ablakon körösztű, oszt bë az. ágy alá! Sötét vót má, nem látták. Hát oszt amazok is lëfeküdtek. Aszongya az embër: – Hallod, hé! Gyere vonatozzunk ëgyet!
– Én nem bánom... Mondja az asszony. Hát oszt bele is átak a vonatozásba. Nyikorgott az ágy!... De oszt hama vége lëtt. Aszongya az embër: – Hát ez elég gyorsvonat vót!... Ëgy kis idő múva aszongya az asszony: – Hallod, hé! Birsz–ë? Gyere, vonatozzunk mëg ëgyet! Hát ez má ëgy kicsit hosszabb ideig tartott. Ez vót a személyvo-nat. Aludtak oszt ëgyet. Hajnalba mëgën ěkapta az embër az asszont, bëtëtte nëki. Hát ez má soká tartott. Mind a tehërvonat... Mondták is: – Ez má ojan vót, mint a tehërvonat! Rëggě oszt kěnek fő, gyün ki a katona is az ágy alú. – Hát maga?! Hogy kerűt ide? Mondja oszt, hogy: – Messze vót mindën, kísű este, hát csak bëléptem az ablakon. Hát hun aludt? – Hát az ágy alatt. – Oszt birt aludni? – Hát birtam vóna én! – aszongya a katona. – Csak az a sok vonat në zakatót vóna!... – Hát micsinát? – Hát micsináhattam vóna? Alunni úgysë lëhetëtt tűllük, kézi hajtánnyá mëntem én is utánnuk!
