A tüzérfelderítés elveinek vizsgálata

KARD ÉS TOLL 2006/3

A tüzérfelderítés elveinek vizsgálata Gulyás Géza õrnagy Az érvényben lévõ szabályzataink szinte mind a háborús katonai mûveletekre vonatkoznak. A világ azonban megváltozott és vele együtt változik a Magyar Honvédség feladatrendszere is. Elõtérbe kerülnek, és mind nagyobb figyelmet kapnak a béketámogató mûveletek. A békekikényszerítés mellett, a konfliktus megelõzésében, a béketeremtésben, a békefenntartásban és a békeépítésben a tüzérség is komoly szerepet kaphat. A szerzõ alakulatánál készített szimulációs rendszer segítségével végzett kísérletre alapozva azt vizsgálja, hogy a megváltozott helyzetben, az igen kis számú alegységek alkalmazása esetén, helytállóak-e az évtizedeken keresztül elfogadott tûzvezetési, és a hozzájuk kötõdõ tüzérfelderítési elvek, eljárások. A cikk tehát egy jelenleg is folyó kísérletsorozat elsõ eredményeinek a bemutatása. A célom – írja a szerzõ –, hogy elgondolkodtassak másokat is, esetleg vitára ösztönözzem azokat, akik érdeklõdnek a téma iránt. Nearly every our regulations write about the war operations. However the world are changing and of course changing the Hungarian Army as well. Peace keeping operations become more and more important. I am convinced the artillery has very important rule of this kind of operations. Because of this, in an experiment, I examined the numerous decades principles techniques and procedures of target acquisition and firing with few and small units with the Hungarian Army has. I would like some people, some artilley officer thinking about this theme, and start a discussion.

Évtizedeken keresztül a keleti hadikultúra elvei voltak irányadóak a hazai katonai gondolkodók, az elveket és a szabályzatokat megalkotók számára. Úgy vélem, hogy a negatívumok mellett annak a gondolkodásmódnak is volt értelme, voltak pozitívumai. A szovjet hadikultúra – filozófiájából adódóan – a nyugatinál nagyobb hangsúlyt fektetett a különbözõ számításokra, illetve a számításokból levont következtetésekre. Ezekbõl a következtetésekbõl, – ha a gyakorlati próbát is kiállták, kisebb-nagyobb mértékû általánosítások után – szabályok, alapelvek lettek. Helyesek voltak-e ezek, avagy sem? Nem tudom. Egy dolgot azonban tudok. A második világháború után a keleti gondolkodású haderõk – a nyugati államok haderejeihez hasonlóan – folyamatosan „harcoltak”. Tették ezt néha valós, vagy rejtett katonai részvétellel, néha kiképzõkkel, tanácsadókkal, fegyverek szállításával, és így tovább. A harcok tapasztalatai alapján elveiket, számvetéseiket módosították, átdolgozták, néha megváltoztatták. Egyszerûbben fogalmazva azt kell mondani: érdemes azokat komolyan venni!

102

GULYÁS GÉZA: A tüzérfelderítés elveinek vizsgálata

A NATO csatlakozást követõen azonban – több-kevesebb sikerrel – megkezdõdött a nyugati hadikultúra elveinek átvétele is. Nem tisztem és nincs is szándékomban egyik, vagy másik gondolkodást minõsíteni, esetleg összehasonlítani azokat. A cikkben – mint ahogyan arra a címe is utal – a tüzérfelderítés elveirõl kívánok közzétenni néhány gondolatot. A célok pusztításának folyamata tulajdonképpen azok felderítésével kezdõdik. Ebbõl viszont az következik, hogy a pusztításra vonatkozó elveket is nagyban befolyásolják a felderítés kérdései. A régi, de ma is használatos elvek szerint a felderítés akkor pontos, ha a koordináta megállapításánál elkövetett hiba nem nagyobb, mint 75 méter. Melyik szakmája iránt érdeklõdõ, azt szeretõ tüzértiszt nem vett még részt olyan vitán (különösen idõsebb és magasabb rendfokozatú kollegákkal), ahol elhangzottak a következõ megfogalmazások: „… mert a szabályzat azt írja, hogy…”, „… a Tü/1 szerint…”, és így tovább. Szinte „Bibliaként” olvastuk – jómagam is – és ritkán kérdõjeleztük meg. – Helyes ez így? Meggyõzõdésem, hogy nem! Ennek a határozott „nem”-nek pedig nem az az oka, hogy a különbözõ okmányokban foglalt elvek, számítások, normák stb. rosszak, vagy hibásak. A jelenleg érvényben lévõ szabályzataink mind a harcról szólnak, mind a háborús katonai mûveletekre vonatkoznak. A világ azonban megváltozott és vele együtt változik a Magyar Honvédség feladatrendszere is. Elõtérbe kerülnek ugyanis a béketámogató mûveletek. Mint ahogyan azt A tüzérség alkalmazása katonai mûveletekben címû tanulmányomban (kéziratként a ZMNE egyetemi könyvtárában) is kifejtettem és részleteztem – a tüzérségnek ez utóbbi mûveletek során is komoly szerep juthat. Jelen cikkben azt a célt tûztem ki magam elé, hogy egy kísérlet során – melyet tanulmány megírásával fogok zárni – megvizsgálom, vajon a jelenlegi megváltozott helyzetben, igen kis számú alegységek alkalmazása esetén is helytállóak-e az évtizedeken keresztül elfogadott és meg nem kérdõjelezett tûzvezetési, és a hozzájuk kötõdõ tüzérfelderítési elvek, eljárások. Amennyiben nem, akkor választ keresek arra, hogy mivel kellene helyettesíteni azokat, hogyan lehetne jobbítani a rendszert. Nagyon fontos azonban, hogy ezt nem durván vagdalkozva, a múltat esztelenül rombolva

A tûzfeladatok teljesítésének valószínûsége

103


(jelenleg erre igen sok példát láthatunk Honvédségünkben) végezzünk el, hanem körültekintõen, minden lehetõséget, változatot figyelembe véve! Jelenlegi munkámban – úgy, mint eddig mindegyikben – erre törekszem! A cikk tehát egy jelenleg is folyó kísérletsorozat elsõ állomásának publikálása. A rendelkezésre álló hely szûkõssége miatt nincs lehetõség arra, hogy az állításaimhoz tartozó számokat, táblázatokat, és/vagy grafikonokat, amelyeket a kísérlet során alkalmaztam, mind közzétegyem. A tüzérfelderítés 75 méteres pontosságának eredete „A. Sz. Zajcev ezredes (akadémiai tanácsos, a hadtudományok kandidátusa), V. G. Ramücin ezredes (a hadtudományok kandidátusa), és A. N. Sautin õrnagy azt kutatták, hogy különbözõ célok pusztításának valószínûsége hogyan függ ezen célok koordinátái meghatározásának közepes hibájának nagyságától. A „Voennaja Müszl” 1996. júliusi számában tették közzé a számításaik eredményét.”1 A kutatók két fajta célt vettek alapul. Adataik, pirossal (páncélozott önjáró üteg) és zölddel (hadosztály fõ-harcálláspont) megjelölve az 1. grafikonban szerepelnek. Õk, akkor azt fogalmazták meg, hogy a célok koordinátáinak meghatározása során a 75 méter az a hibahatár, ahol még elfogadható valószínûséggel teljesül a pusztításra vonatkozó igény. A nagy kínai gondolkodó Szun-ce szerint: „Több számítás: gyõzelem; kevesebb számítás: nem-gyõzelem; hát még ha teljesen hiányzik minden számítás! Ha ezek segítségével vizsgálom a dolgokat, a gyõzelem és vereség (okai) feltárulnak elõttem.”2 A Magyar Honvédség jelenleg ugyanazokkal a tábori tüzér eszközökkel, és általában ugyanazokkal a gránátokkal (nincs pl. intelligens lõszerünk, stb.) rendelkezik, mint több évtizeddel ezelõtt, így az eredményes tûzvezetéshez szükséges pontossági követelmények sem változtak. Így tehát, egyértelmû a válasz: a 70–75 méteres pontossági követelmény ma sem változhat. Jómagam éles háborúban még nem vettem részt. Nem derítettem fel, nem vezettem tüzet valódi célokra és azok a valódi célok sem próbáltak meg visszalõni. Így teljesen természetes, hogy azokról a dolgokról, amelyekrõl ebben a cikkben írok, nem rendelkezem a való életbõl vett tapasztalatokkal. Azt hiszem Honvédségünkben ezzel még jó néhányan vannak így, tehát ha mégis harccal kapcsolatos dolgokon gondolkodok, akkor a 25. Klapka György Könnyû Lövészdandárnál rendelkezésre álló – az Artifex Kft. által készített – Baglyas2 szimulációs rendszert hívom segítségül. A szimulációs rendszeren végrehajtott kísérletek eredményei és az általam levont következtetések, valamint javaslatok kerülnek bemutatásra a következõ fejezetekben.

1 Furján Attila alezredes: A tüzérfelderítés és a felderítési adatok integrált felderítési rendszerben történõ feldolgozásának elvi és gyakorlati kérdései a Magyar Honvédségben. Doktori (PhD) értekezés, Budapest, 1999. 99. o. 2 Szun-ce: A hadviselés törvényei. Balassi Kiadó, Budapest, 1998.

104


Önjáró páncélozott üteg pusztítása Az önjáró tüzérüteget az FM 6–40-ben (Field Artillery Manual) és FM 6–50-ben (The Field Artillery Cannon Battery) szereplõ technikai eszközökbõl, személyi állományból, a szabályzatokban leírt és bemutatott módon építettem fel a célt úgy, hogy minden eleme – az 1996-os vizsgálatoknak megfelelõen – egy 250x150 méteres területen belül helyezkedik el. A cél 5 tisztbõl és 103 legénységi állományú katonából, 6 önjáró lövegbõl, 8 egyéb harcjármûbõl (6 lõszerszállító, 1 tûzvezetõ pont és 1 vontató), valamint 19 kerekes jármûbõl állt. A cél egy D–20-as ágyútarackos tüzérosztály pusztítása. A lövegek közötti térköz 30 méter, lövegek között nincs lépcsõzöttség. A tûzfeladatok végrehajtásának rendjét, a cél tûz alatt tartásának módját, valamint a felhasználandó lõszermennyiséget a jelenleg érvényben Tü/1-es szabályzatban foglaltak szerint, a nem megfigyelhetõ célokra vonatkozó szabályok alapján határoztam meg. A lövészethez – a szabályzat lefogási lõszernormái alapján – maximális lõtávolságon 1150 db, 2/3 lõtávolságon 720 db, 1/2 lõtávolságon 504 db gránátot használtam fel. A Tü/1-ben lefektetett elvek alapján – az önjáró páncélozott üteg ellen tûz alatt tartva a teljes célt – végrehajtott lövészetek minden körülmények között, minden lõtávolságon igazolták mind a Lõszabályzatban lefektetett elvek helyességét, mind a 75 méteres pontosság szükségességét. A fenti bekezdés akár a cikk vége is lehetne, hiszen a 35 tûzfeladat (amelyeknek részletes eredményeit nem teszem közzé) azt bizonyította, hogy az eddig használt elveink helyesek. Látszólag tehát minden rendben van, a cikk írását és a kísérleteket akár be is fejezhetném azzal a megállapítással, hogy régi elveink helyesek és idõtállóak, alkalmazzuk azokat a továbbiakban is. Csakhogy van egy komoly probléma… A Magyar Honvédségnek jelenleg minden korábbi idõszakot „alámúlóan” kicsi a tüzérsége és kevés a tüzérfelderítõ ereje. Mindössze egyetlen – elméletileg 18 db D–20 ágyútarackkal rendelkezõ – három-üteges tüzérosztálya van hazánknak. Kimondva-kimondatlanul, tehát egy fegyveres konfliktus esetén – háborús, vagy béketámogató mûvelet során – ennek az egy tüzéralegységnek, vagy részeinek kell a tüzérségi támogatás jelentõs részét magára vállalnia. Önjáró páncélozott üteg pusztítása részenként A rendelkezésre álló igen szûkös erõforrások miatt célszerûnek tûnik az egész cél helyett, annak csak részeit pusztítani – természetesen jóval kevesebb löveg bevonásával, kevesebb lõszer kilövésével. Ezek a tûzfeladatok 2/3 lõtávolság (11600 m) közelében kerülnek végrehajtásra. A kísérletek egyszerûbb elvégzése érdekében a koordináták méter-pontosak. A vizsgálat során lõtábla szerû viszonyok kerültek kialakításra. Az önjáró páncélozott tüzérüteg ugyanaz, mint az elõzõ vizsgálatok során, tehát sem szervezetén, elhelyezkedésén sem méretein nem változtattam. A cél azonban csak egy D–20-as ágyútarackos tüzérüteggel került pusztításra. A lövegek közötti térköz 30 méter, lövegek között nincs lépcsõzöttség. A tûzfeladatok

105


végrehajtásának rendjét, a cél tûz alatt tartásának módját, valamint a felhasználandó lõszermennyiséget több változatban – határoztam meg. Az elõzõ tûzfeladatok hatásának a figyelemmel kísérése alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a továbbiakban nem használom sem a két oldalállást, sem a három irányzékállást. Nem biztos ugyanis, hogy a célunkat csak úgy érhetjük el, ha az egész üteget tûz alatt tartjuk. Úgy vélem elég, ha a tûzalegységeket és/vagy a tûzvezetõ központot pusztítjuk. Így tehát az sem biztos, hogy egy teljes osztály bevonása szükséges a tûzfeladat teljesítéséhez. A végrehajtások eredményeit az 1. melléklet táblázatai mutatják be. A tûzvezetõ központ pusztítása A kísérlet során lövegenként 1, illetve 2 gránát került kilövésre. Ez üteggel 6, illetve 12 darab gránát kilövését jelenti és mindössze fél percig tart a tûzfeladat. Amennyiben a tûzfeladatok átlagait vizsgáljuk, akkor kijelenthetõ, hogy már egy gránát kilövésekor is megsemmisítettük a célt. Az alegység parancsnokai és a tûzvezetésért felelõs személyek túlnyomórészt a harcjármûben helyezkedek el, így amikor a harcjármû épségben maradt (öt esetbõl háromszor), akkor ezek a személyek valószínûleg túlélték a tûzcsapást. Mindenképpen sérültek a harcjármûvek és a gépjármûvek külsõ berendezései, a híradóeszközök antennái, és a különbözõ híradó- és elektromos vezetékek. Érdemes azonban megvizsgálni a személyi állomány százalékos veszteségét. A veszteség minden esetben nagyobb, mint 50%. Két gránát kilövése esetén háromszor is elõfordult, hogy a tûzvezetõ pont teljes állománya életét vesztette! Több alkalommal is elõfordult, hogy a tûzvezetõ ponthoz ugyan nem tartozó, de közelében elhelyezett, az üteg részét képezõ ellátó raj is veszteségeket szenvedett. A fentiek alapján egyértelmûen kijelenthetõ, hogy amennyiben egy tûzvezetõ pontra 6, vagy 12 gránát esik, akkor biztos, hogy ez a harcrendi elem nem képes folytatni tevékenységét. Kiesése esetén pedig erõteljesen megkérdõjelezhetõ, hogy az üteg tudja-e vajon folytatni tevékenységét? Az 1. tûzszakasz pusztítása A tûzfeladatok során lövegenként 3, illetve 4 gránát került kilövésre. Ez üteggel 18, illetve 24 darab gránát kilövését jelenti és nagyjából egy percig tart a tûzfeladat. A tûzfeladatok átlagainak vizsgálata során azt tapasztaljuk, hogy a lefogás feltételei már 3 db gránát kilövésekor is teljesülnek. Részleteiben vizsgálva a táblázat adatait megállapíthatjuk, hogy zömmel legalább egy löveget sikerült megsemmisíteni és szinte minden esetben elpusztult a szakasz egyetlen kerekes, könnyen páncélozott személygépkocsija – a szakaszparancsnokkal együtt. A szakasz egy harmada elpusztult a tûzcsapások következtében. Sok idõnek kell eltelni, amíg ellátják és/vagy elszállítják a sebesülteket, a halottakat. Harc közben a kiesett személyek, illetve technikai eszközök pótlása sem egyszerû feladat. Megítélésem szerint az a tûzszakasz, amelyik ilyen veszteségeket szenved nem képes folytatni feladatát, tehát elértük célunkat.

106


A 2. tûzszakasz pusztítása Ennek a tûzszakasznak a pusztítása során 3 db gránát kilövése esetén – nem számottevõen, de – kisebbek az okozott veszteségek, 4 db gránát esetén azonban hasonlóak. Megállapítható tehát, hogy a 24 db gránát kilövése elégséges ahhoz, hogy a tûzszakasz ne legyen képes folytatni tevékenységét és teljesítsük a lefogás feltételeit. A két tûzszakasz lövegeinek együttes pusztítása A tûzfeladatok során lövegenként 4 gránát került kilövésre. Ez üteggel 24 darab gránát kilövését jelenti és nagyjából egy percig tart a tûzfeladat. Ellentétben az eddigi tûzfeladatokkal itt nem területtûz került lövésre, hanem a hat löveg vonalas célként került pusztításra. A tûzszakaszok külön történõ pusztításának adataival összehasonlítva a táblázat értékeit egyértelmûen látszik, hogy – mivel az üteg gránátjai kétszer olyan széles területen csapódnak be, mint az elõzõ vizsgálat során – kisebb a veszteségokozás mértéke. A CÉL RÉSZENKÉNTI PUSZTÍTÁSÁNAK TAPASZTALATAI ÉS A KÍSÉRLET ÖSSZEGEZETT ERDEMÉNYEI

A végrehajtott tizenöt tûzfeladat tapasztalatai alapján elmondható, hogy kettõ-négy darab gránát kilövése esetén az önjáró tüzérüteg tûz alatt tartott részei oly mértékben pusztultak, hogy teljesültek a lefogás, néha a megsemmisítés feltételei! A lövegszámok vizsgálata esetén, az eddig végrehajtott 20 tûzfeladat tapasztalata, hogy már ilyen kevés esetben is 10 alkalommal megsemmisült a három lövegbõl egy. A vezetés képességének vizsgálata során megállapíthatjuk, hogy az üteg közepe környékén elhelyezkedõ tûzvezetõ pont szinte minden esetben megsemmisült. 1. melléklet Az önjáró tüzérüteg részenként történõ pusztításának vizsgálata A tûzvezetõ központ pusztítása

végrehajtás száma

felhasznált lõszer (db) 1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök személyi tûzvez. hjmû. terepjáró szgk. állomány (1 db) (4 db) db db % 1

2

1

2

1

2

0 1 1 0 1

0 1 1 0 0

3 2 0 1 1

0 0 0 0 0

32 46 28 4 40

0 40 31 0 0

1

0

1

0

30

7

107


Az 1. tûzszakasz pusztítása


öj.lg. (3 db) db


A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök lõszszáll. hjmû gjmû. (1 db) (3 db) db db

személyi állomány %

3

4

3

4

3

4

3

4

2 1 3 3 2 2

2 1 2 1 3 2

3 2 3 2 3 3

3 3 2 3 3 3

0 0 0 0 0 0

0 0 0 0 1 0

74 39 96 88 72 74

61 48 64 48 94 63

A 2. tûzszakasz pusztítása


öj.lg. (3 db) db

felhasznált lõszer 1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök lõszszáll. hjmû gjmû. (1 db) (3 db) db db

személyi állomány %

3

4

3

4

3

4

3

4

3 3 3 1 3 3

3 3 1 2 1 2

3 3 3 3 3 3

2 1 3 2 3 2

0 0 0 0 0 0

0 0 0 0 0 0

96 93 86 50 100 85

85 80 48 64 49 65

Az 1–2. tûzszakasz pusztítása


felhasznált lõszer 1 2 3 4 5 átlag

108

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök szem. állõszszáll. öj.lg. gjmû. lomány hjmû (2 db) (6 db) (6 db) db db db % 4

4

4

4

5 5 4 4 3 4

6 6 6 6 6 6

2 1 2 0 0 1

90 96 76 82 73 83


Meggyõzõdésem, hogy a cél részeire bontásával sokkal kevesebb lõszerrel is el lehet érni az elvárt pusztítási fokot. Annak ellenére, hogy a Tü/1-es szabályainak betartásával elérjük a kitûzött célt, egy üteg pusztítása során nem kell a teljes üteget tûz alatt tartani, nem kell a teljes területére kilõni gránátokat ahhoz, hogy végül elérjük a megkívánt pusztítási fokot. A tüzérüteget nem feltétlenül kell osztály bevonásával lõni. Érdemesebb szétbontani a célt és a két tûzszakaszát külön-külön, vagy a tûzvezetõ pontját és egy-vagy két tûzszakaszát egy-egy tûzalegység (szakasz, vagy üteg) bevonásával egy idõben tûz alatt tartani. Ebben az esetben jóval kevesebb gránát felhasználásával, rövidebb idõ alatt ugyanolyan mértékû, vagy nagyobb veszteségokozás érhetõ el. Nem kell – a tûzvezetés szempontjából plusz munkát jelentõ – kettõ oldalállást használni. Egy oldalállás alkalmazásával is elérhetõek a kitûzött célok. Célszerû a pusztításhoz olyan módon szétbontani a célokat, hogy egy-egy rész zárt tûzlegyezõvel, pontcélként legyen pusztítható, tehát az alobjektumok egy közel 100x100 méteres területen belül helyezkedjenek el. A cél több részre bontásánál és részenkénti pusztításánál nem minden részénél kell a lefogást célként kitûzni, ahhoz, hogy az üteg egészére nézve ez a pusztítási fok teljesüljön. Amennyiben a cél jellege lehetõvé teszi, elsõsorban a felderített célok azon részét kell pusztítani, amelyek könnyebben páncélozottak, vagy ahol a parancsnokok, a vezetésben résztvevõ személyek és eszközök elhelyezkednek. A célok pusztítására vonatkozó elvek további vizsgálata Az elõzõ pontban az orosz tüzérkollegák vizsgálat alá vont önjáró tüzérütegére, illetve annak részeire hajtottam végre 55 tûzfeladatot. Ezen tûzfeladatok alapján a fejezet végén következtetéseket vontam le, amelyeket ebben a pontban alkalmazni fogok. A cikk elején már szóltam a béketámogató mûveletekrõl. A legkevesebb probléma a béke kikényszerítéssel van, hiszen ez tulajdonképpen – még ha a béketámogató mûveleteken belül is beszélünk róla – harc. Ám a konfliktus megelõzése, a béketeremtés, a békefenntartás, és a békeépítés már nem elsõsorban a harcról, a fegyveres harcról szól. Mint erre korábban már utaltam ezen mûveletek során is szükség van a tüzérség jelenlétére és tevékeny közremûködésére. Ekkor természetesen igen kicsi a valószínûsége, hogy önjáró tüzérütegek álljanak szemben tûzalegységeinkkel, sokkal valószínûbb, hogy – az erõdemonstráció mellett – egy felelõsségi területen belül váratlanul kell általában gyengébben páncélozott, vagy páncélvédettség nélküli célokat, kis területen, rendszerint nyíltan elhelyezkedõ élõerõt stb. pusztítani. Így tehát, meg kívánom vizsgálni, hogy vajon más céltípusok – a nyílt vontatott tüzérüteg, a védelemben lévõ gépesített lövészszakasz és egy zászlóalj fõ harcálláspontja – pusztítása esetén is helyesek-e, alkalmazhatóak-e az elõzõ pont végén tett megállapításaim. Az üteg szabályzatban meghatározott maximális tûzkörleteit figyelembe véve minden cél 300x200 méteres területen belül fog elhelyezkedni. Amennyiben van értelme a célok elõször egy egységként, majd részeiben kerülnek pusztításra.

109


Nyílt vontatott tüzérüteg, egy célként pusztítva A cél 12.000 méterre helyezkedett el a tüzelõállástól. A tûzkörlet nagysága pontosan akkora volt, amekkora a tüzérüteg. A Lõszabályzatban meghatározott normák alapján 96 db gránát került kilövésre, ami lövegenként 16 db-ot jelent. Megvizsgálván az öt tûzfeladat eredményeit tartalmazó táblázatot, egyértelmûen látszik, hogy a nyíltan elhelyezkedõ és nem páncélozott eszközök ekkora lõszerfelhasználás esetén szinte teljesen megsemmisülnek. Az üteg 6 lövegébõl mindössze 1–2 éli túl a támadást, a 13 gépjármûbõl 1–5 db. A személyi állomány fele-kétharmada elpusztul, két esetben szinte alig marad élõ ember a tüzelõállásban. Ez nem lefogás, ez megsemmisítés. Nyílt vontatott tüzérüteg, részenként pusztítva A táblázatban tört számában a számláló a lõtt alegységre, míg a nevezõben a teljes üteg állományára vonatkozó értékek szerepelnek. A tûzvezetõ pontra lövegenként 2 gránátot lõttünk ki. Ez mindössze 12 gránát felhasználását jelenti, hozzávetõlegesen fél perc alatt. Úgy vélem igen érdekesek az eredmények. Annak ellenére, hogy zárt tûzlegyezõvel a tûzvezetõ pontot lõtte a tüzérüteg – a szórásnak köszönhetõen – mégis pusztult gépjármû, sõt löveg is. Minden esetben meghalt a tûzvezetõ pont teljes állománya a vélhetõen ott tartózkodó parancsnokkal együtt. Ez a veszteség – több esetben a lövegek mellet elpusztult kezelõkkel és gépjármûvezetõkkel együtt is – az üteg átlagosan 81%-os személyi veszteségét jelenti. Az önjáró üteg lövése során tapasztalható volt, hogy a két tûzszakasznál általában hasonlóak voltak az értékek, így most csak az egyik – az elsõ – került pusztításra. A célra lövegenként 4 gránátot lõttünk ki, tehát egy perc alatt összesen 24 gránátot. A szakasz három lövege szinte minden esetben megsemmisült (míg a másik szakasz lövegei nem sérültek), általában csak a vontatósofõrök maradtak életben. Az ötödik tûzfeladat értékei félrevezetõk lehetnek, hiszen rengeteg volt a sebesült, akik nagy valószínûséggel szintén elvesztették volna harcképességüket. Annak ellenére, hogy a gépjármûvek szinte alig szenvedtek sérülést, a tûzszakasz minden esetben megsemmisült, az üteg esetében pedig megvalósult a lefogás. Gépesített lövészszakasz védelemben, egy célként pusztítva A cél 270 x 120 m-es területen lett elhelyezve, ez 3,24 ha. A szakasz 11.400 m távolságra helyezkedett el a tüzelõállástól. A szabályzat lõszerfelhasználási normái alapján 499 gránátot kellett volna kilõni. Lövegekre lebontva ez 83 gránátot jelent. A 83 gránát (amely egy löveg nagyjából 1,4 javadalmazás lõszere!) kilövéséhez – szintén a Lõszabályzat adataival számolva – 53 percre van szükség. Harcban nem fordulhatna elõ, hogy tüzérségünk egyharmada ennyi ideig egy gépesített lövészszakaszt lõjön, vagy kétharmada 26–27 percig tegye ezt. Így tehát ezeket a tûzfeladatokat – bár terveztem – nem hajtottam végre. Gépesített lövészszakasz védelemben, részenként pusztítva A szakaszt – csakúgy, mint az önjáró üteg esetében is – részekre bontottam. A két középsõ rajból az egyik a parancsnoki raj a szakaszparancsnokkal együtt. Ezt a két alegy-

110


2. számú melléklet Egyéb célok pusztítása 1. végrehajtás – nyílt vontatott tüzérüteg, egy célként pusztítva


1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök személyi gjmû. állomány lg. (6 db) (13 db) db db % 2 5 52 1 5 17 1 2 17 2 1 35 1 1 24 1

3

29

2. végrehajtás – nyílt vontatott tüzérüteg, részenként pusztítva tûzvezetõ központ végrehajtás száma 1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök személyi állomány lg. gjmû. db db % 5 12 0/76 6 11 0/80 5 12 0/84 6 13 0/94 5 10 0/71 5

12

0/81

1. tûzszakasz végrehajtás száma 1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök személyi állomány lg. gjmû. db db % 1/3 13 26/69 0/3 13 9/63 0/3 13 9/64 0/3 13 9/62 0/3 12 59/71 0/3

13

22/66

111


3. végrehajtás – gépesített lövészszakasz védelemben, részenként pusztítva a középsõ 2 raj

végrehajtás száma 1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai személyi eszközök állomány hjmû. db % 2 50 3 58 2 50 3 58 3 58 3 55

1 tûzszakasszal 1 raj pusztítása

végrehajtás száma 1 2 3 4 5 átlag

A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai személyi eszközök állomány hjmû. db % 0 0 0 0 0 0 1 30 0 0 0 6

4. végrehajtás – zászlóalj fõharcálláspont, egy célként pusztítva A tûzfeladat végrehajtása után maradt technikai eszközök személyi terepjáró állomány hjmû. személygépkocsi és tehergépjármû db db %



112

2

4

2

4

2

4

1 1 1 1 1

1 2 1 1 1

1 0 0 1 0

0 0 0 0 0

47 43 43 44 40

40 80 41 40 41

1

1

0

0

43

48


séget pontcélként pusztítottuk. A Tü/1-bõl a fedezékben lévõ páncélozott egyes cél 85 db gránátját lõttük ki. Ez 2,5–3 perc alatt 12 db gránát kilövését jelenti lövegenként. A tapasztalatok azt mutatták, hogy a harcjármûveken kívül tartózkodók minden esetben meghaltak, míg a harcjármûvek közül két esetben mind a kettõ elpusztult. A szakasz személyi vesztesége minden esetben 50% körül mozgott. Úgy vélem ki lehet jelenteni, hogy a szakasz megsemmisült, azaz nem képes szakaszként tovább harcolni. Ezt követõen mindössze egy tûzszakasz bevonásával hajtottunk végre öt tûzfeladatot. A cél egy lövészraj volt, melyet zárt tûzlegyezõvel tartottuk tûz alatt. Az eredmény megdöbbentõ. A harcjármûvön kívül tartózkodó személyek minden esetben életüket vesztették, míg a gyalogsági harcjármû is csak egy esetben élte túl a támadást. Ez azt jelenti, hogy mindössze 12 db gránát (3x4) felhasználásával minden alkalommal megsemmisítettük a lövészrajt! Zászlóalj fõharcálláspont, egy célként pusztítva A cél 90.x.50 méteres területen, tehát nagyjából fél hektáron 13.300 méterre helyezkedik el a tüzelõállástól. A Lõszabályzat szerint 176 db gránátot kellene kilõni a célra, ami üteggel történõ pusztítás esetén 29 db gránátot jelentene. Így a tûzfeladat nagyjából 10 percig tartana. Ennyi idõ azonban – valószínûleg – nem állna rendelkezésre. A célra két, illetve négy gránátot kilõve vizsgáltam a tûz hatékonyságát és arra a következtetésre jutottam, hogy a lõszerfelhasználástól függetlenül nagyjából ugyanaz a veszteségokozás mértéke. Már két gránát lövegenkénti felhasználásával is sikerül megsemmisíteni a célt, azaz elpusztítani a zászlóalj vezetését a parancsnoki beosztású személyekkel, és a vezetéshez szükséges technikai berendezésekkel együtt. A TÛZFELADATOK TAPASZTALATAI

Nyílt célok pusztítására meghatározott lõszernorma némileg nagyobb a szükségesnél. A páncélozott eszközökön kívül tartózkodó személyek szinte minden esetben komoly veszteségeket szenvedtek már kettõ, illetve négy gránát kilövése esetén is. Az elõzõ fejezet végén tett megállapítás, miszerint érdemes a célokat 100 méternél kisebb alobjektumokra szétbontani és azokat egyesével, üteggel, vagy szakasszal – zárt tûzlegyezõvel – pusztítani, ismét bizonyítást nyert. Gondolatok a tûzvezetés és a tüzérfelderítés elveirõl A tûzvezetés Továbbgondolva a lövészetek tapasztalatait – úgy vélem – érdemes megfontolni azon megfogalmazás helyességét, miszerint a még létezõ egyetlen tüzérosztály nem három ütegbõl, hanem hat tûzszakaszból áll. Ezek a tûzszakaszok önálló tûzvezetés esetén egyszerre hat célt tudnak pusztítani. Ehhez – elméletileg – rendelkezik az osztály a szükséges technikai feltételekkel. Elõtérbe kell helyezni a 100 méternél kisebb célok pusztítását (amennyiben egy pusztítandó objektum ennél nagyobb, úgy alobjektumokra kell bontani). Az objektumok szétbontása után elsõsorban a könnyen páncélozott, vagy páncélvédettséggel nem rendelkezõ alobjektumokat kell pusztítani. Ki-

113


emelt figyelmet kell fordítani egy alegység lövése során a nyíltan elhelyezkedõ tûzeszközök, és a vezetés személyi és technikai feltételeinek pusztítására. A pusztításhoz általában zárt tûzlegyezõt érdemes használni, csak a legszükségesebb esetekben szabad 100 méternél mélyebb, vagy szélesebb objektumokat egy célként lõni. Törekedni kell arra, hogy egy tûzfeladat egy, esetleg kettõ percnél ne tartson tovább. A felderítés A tüzérfelderítés elveire és szervezeti felépítésére vonatkozó változtatások javaslata elõtt – úgy vélem – nem felesleges egy rövid áttekintés a témát érintõ jelenlegi elveinkrõl. A tüzérfelderítõ erõkre vonatkozó legfrissebb – 2004-ben megjelent – kézikönyvében foglaltak szerint a tüzérfelderítés célja: „Idõbeni és pontos információ szolgáltatása a tereprõl, az ellenségrõl, az ellenség nagyfontosságú- és egyéb céljairól, a saját csapatokat ért tûzrõl, valamint a tûzvezetés kiszolgálása.”3 A felderítés adatait két tevékenység érdekében használják fel: az egyik a parancsnokok és törzseik elõrelátásához szükséges adatok biztosítása, a másik a tûzvezetés kiszolgálása. Mivel ezek eltérõ feladatok, teljesen természetes, hogy más információra van szüksége egy zászlóalj (osztály), vagy dandár törzsének, illetve a különbözõ szintû tûvezetõ központoknak. Az ellenség felderítésének feladata során a tüzérfelderítésben résztvevõ alegységeknek alapvetõen „… az elöljáró döntéséhez pontos és idõbeni információt…” kell biztosítaniuk. A célok felderítése során viszont azok eredményes, „megkívánt mértékû” pusztításához kell a megfelelõ adatokat szolgáltatni. Ezzel el is jutottunk a tanulmány legfontosabb kérdéséig. Hogyan kell felderíteni a célokat, milyen adatokat kell a figyelõpontoknak jelenteni? Egyáltalán mi egy cél? Az elõbb említett kézikönyvben foglaltak szerint egy figyelõpontnak a célra vonatkozó jelentése során ki kell térnie a cél számára (ha tudja), a felderítés idõpontjára, a cél leírására, koordinátájára és magasságára (vagy irányszögére, távolságára és terepszögére), a cél méreteire. Mit is jelent a cél leírása? „(1. megnevezése, 2. darabszáma, 3. tevékenysége, 4. fedettségének foka, 5. mozgásának iránya, 6. sebessége; a lövészet kiszolgálására vonatkozó információk, egyéb információk)”4 A felderítési naplónak ebben a rovatában van lehetõség arra, hogy a felderítõ szerv részletesen kifejtse az információt. Ezek az adatok elsõsorban a célok eredményes pusztítását teszik lehetõvé, ahhoz szükségesek. Túl részletesek ahhoz, hogy egy tervezést, vagy harcvezetést folytató törzs felhasználja azokat, így ezeket számukra is felhasználható értékelt felderítési információvá kell tenni! A tüzérfelderítés erõi által szolgáltatott adatok – elõbbiekben tárgyalt – kétfajta felhasználási módja közül a parancsnok elõrelátásához szükséges adatok kidolgozására rendelkezésre állnak a törzsekben a megfelelõ személyek és szervek.

3 A gépesített lövészdandár tüzérfelderítõ erõinek kézikönyve, MH SZFP kiadványa, Székesfehérvár. 2004. 1–2. o. 4 A gépesített lövészdandár tüzérfelderítõ erõinek kézikönyve, MH SZFP kiadványa, Székesfehérvár, 2004. F–2 o.

114


Ezen rövid kis kitérõ után, nézzük azokat a gondolatokat és következtetéseket, amelyeket – megítélésem szerint – a tûzfeladatok végrehajtásának tapasztalataiból és a tüzérfelderítésre vonatkoztatva le lehet, és le kell vonni, illetve azokat a változtatásokat, amelyeket az eredményes feladat végrehajtás érdekében a tüzérfelderítés rendszerében végre kell hajtani. A tüzérfelderítõ rendszer eredményes mûködtetése elengedhetetlen feltétele annak, hogy a kis létszámú, kevés löveggel rendelkezõ, kis lõtávolságú tüzérségünk egy esetleges fegyveres konfliktus esetén eredményesen tudja támogatni a harci erõk tevékenységét! A tüzérfelderítés rendszerének – sokszor egy idõben – ki kell elégíteni a tüzérfelderítés mind az öt alrendszerének, így az ellenség felderítésének, a célok felderítésének és a tûzvezetés kiszolgálásának a követelményeit is. A tüzérfelderítés szerveinek a felderítési adatokat a felhasználásnak megfelelõen kell jelenteni. Tehát, amikor a parancsnok döntéshozatalának elõsegítése a cél, akkor egy gépesített lövészszakaszt egy koordináta, magasság, szélesség, mélység, esetleg tevékenység jellemez. Megfelelõen a jelenleg is használt felderítési napló rovatainak. Amikor azonban ezen célt pusztítani kell, akkor a figyelõpontnak javaslatot kell tennie arra, hogy – a nagyobb hatás elérése érdekében – a cél mely részét pusztítsák, lehetõleg zárt tûzlegyezõvel. Ekkor elképzelhetõ, hogy az elõzõekben már jelentett koordináta (amely a cél közepe) és az a koordináta, vagy azok a koordináták, ahova a tûzvezetõ ponton az elemeket kiszámolják, nem esik egybe. A kísérleteink során vizsgált tüzérütegek – a tûzvezetés érdekében – nem egy célként kell, hogy jelentésre kerüljenek, hanem a tûzvezetõ pontjuknak, és a tûzszakaszaiknak külön koordinátával, magassággal, szélességgel és mélységgel, valamint leírással kell megjelenniük. Tûzkérés esetén – az eredményes tûz alatt tartás és a könnyebb megfigyelhetõség miatt – szintén ezt az elvet kell követni. A felderített objektumok szétbontása ma, egy átlagosan kiképzett, tiszt által vezetett és lézertávmérõvel, GPS-szel ellátott figyelõpont számára nem végrehajthatatlan feladat. A kiképzésünk során erre már felkészítjük az állományunkat! A parancsnok és törzseik számára érthetõ információt – ebbõl az adathalmazból – a tüzérosztály felderítõ tisztjének, vagy a zászlóalj tûztámogató részlegek felderítõ tisztjeinek kell létrehozniuk. A század tûztámogató és tûzmegfigyelõ csoportok rendszerét újra át kell gondolni! Kezdetben minden lövész és harckocsi század számára a tüzérosztály keretein belül volt egy-egy század tûztámogató és tûzmegfigyelõ csoport, valamint három lézeres felderítõ raj. A lézeres felderítõ rajok soha nem lettek a megfelelõ eszközökkel ellátva, már meg is szûntek. Ugyanerre a sorsra jutottak a harckocsi századok csoportjai is. A lövészeknél még elméletileg megvannak ugyan, de sorsuk bizonytalan. Ezek a kis alegységek feláldozhatók az állománytábla-módosítások oltárán, az erõszakos könnyûlövész kiképzés keretében… Több számítógépes szimulátoron végrehajtott törzsvezetési gyakorlás is bizonyítja, hogy a felderítési adatok tûzalegységekhez való eljuttatása, vagy a tûzkérés rendszere nem mûködik megfelelõen. Az elmélet – bármilyen jól kidolgozott is volt – sajnos csak elmélet maradt. Régebbi munkáim során érintõlegesen már foglalkoztam a Magyar Királyi Honvédség tüzérfelderítõ rendszerének a tüzérütegeken belüli elemeivel. Úgy vélem a

115


változtatás akkor is helyes lehet, ha a korábban jól mûködött rendszerekhez nyúl vissza az ember. Az 1924-ben kiadott harcászati szabályzat szerint a „tüzérségi felderítés”: „Eszközei a tüzérség felderítõ járõrei és figyelõi, a tüzér összekötõ tisztek, a tüzér mérõszázadok, a tüzérrepülõk és a léggömbfigyelõk voltak.” „A tüzérfigyelõk megfelelõ mûszerekkel ellátva, egy külön rendszert alkotva, a harcterület minden részét megfigyelés alatt tartották. Megfigyeléseiket a kiküldõ tüzérparancsnoknak jelentették, de szükség esetén, illetve fontos adat birtokában a legközelebbi gyalogegység parancsnokát is tájékoztatták.” „Az ütegfelderítõ járõr – mint a tüzérfelderítés alapja – egyrészt kiegészítette, illetve kibõvítette az ütegparancsnok és az üteg lehetõségeit, másrészt lehetõvé tette – amennyiben az elsõ vonalban, vagy annak közelében települt –, hogy a küzdõk kihez és hova fordulhatnak szükség szerint támogatásért, továbbá, hogy hova juttassák el a megszerzett felderítési adatokat.”5 A tüzér összekötõ tisztekrõl nem szólok, hiszen a zászlóalj és dandár tûztámogató részlegek tulajdonképpen ugyanazt a szerepkört töltik be. A tüzér mérõszázadok utódai pedig a technikai felderítõ alegységek, a mozgó célfelderítõ lokátorok, a tûzeszköz felderítõ lokátorok, a hangfelderítõ komplexumok stb. Ezek beszerzése pénzkérdés, így nem tartozik a cikk anyagához. Tehát „nincs új a nap alatt”. Úgy vélem érdemes megfontolni, hogy a század tûztámogató és tûzmegfigyelõ csoportokat ki kellene vonni a harci erõk kötelékébõl. A tüzérosztály egy külön alegységébe a könnyû lövészszázadok számának megfelelõen kerüljenek rendszeresítésre az optikai figyelõpontok, vagy minden tüzérüteg kapjon kettõ-három figyelõpontot (4–4 fõvel), amelyet az üteg felderítése, és a harci erõk támogatása érdekében egyaránt tud használni. Ezzel a megoldással biztosítani lehetne, hogy a tüzérfelderítõ erõk egy helyen, a tüzérosztályon belül legyenek feltöltve és kiképezve. Harc közben pedig – a parancsnok elhatározásának függvényében – ezeknek egy része átadható a harci erõk számára is.

5 Dr. Horváth Csaba: A magyar katonai felderítés története a kezdetektõl 1945-ig. Puedlo Kiadó, Debrecen. 126. o.

116

A tüzérfelderítés elveinek vizsgálata

Recommend Documents