A TUDOMÁNYOS TEHETSÉGGÉ VÁLÁS TERÜLETI KÜLÖNBSÉGEI MAGYARORSZÁGON Győri Ferenc1 1. A tehetséggé válásról A geográfia, s mellette számos más tudomány növekvő érzékenységgel figyeli a hazai rendszerváltozást, majd az uniós csatlakozást követő időszak gazdasági és kulturális vonatkozású változásait. A szakirodalom társadalmunk reménybeli jövőképeként leggyakrabban a tudásalapú társadalmat határozza meg, és ugyancsak elfogadott tétel, hogy a gazdasági modernizáció mai fokán a humán tőke kiapadhatatlan erőforrásként segítheti a társadalom boldogulását. Ha ez így van – és miért ne hinnénk a magas szintű gazdasági fejlettséget elért országok szemünk előtt lebegő példájának -, akkor semmi okunk az aggodalomra, hiszen, „közhelyként mondjuk, halljuk, itthon és külföldön egyaránt, hogy szellemi teljesítményünk világviszonylatban is kiemelkedő, és szürkeállomány-nagyhatalom vagyunk (Trócsányi A.-Tóth J. 2002)”. Pozitív önképünket az sem csorbítja, hogy a nemzetközileg elismert magyar és a magyar származású tudósok sikereinek titkáról a tudománytörténészek véleménye is megoszlik. Bizonyos azonban, hogy a szerencsés genetikai adottságok és személyiség-összetevők képességgé, teljesítménnyé válását nagyban meghatározza a szociokulturális öröklődés (Czeizel E. 1984), mely tanult viselkedés és magatartásformákon alapul. Az emberi kultúrák komplex jellegűek: a természeti adottságok, a gazdálkodási és települési viszonyok, a hagyományok, a nyelv, a hit, az iskolák, a művészetek, a jogrend, a szokások együtt alakítják. Tudósaink a Kárpát-medencében született ember és a „magyar környezet” közötti interakció eredményeként válhattak szellemi nagysággá. A tehetség kibontakozásához – főként a juvenilis időszakban - kedvező családi és közösségi háttérre, inspiráló környezetre van szükség. Köztudott, hogy a társadalmi hierarchia magasabb szintjein lévők nagyobb arányban kamatoztathatják veleszületett adottságaikat. A fentebb felsorolt tényezők azonban - külön-külön és együtt is - időben változó, dinamikus rendszert alkotnak, így a tehetséggé válást a kedvező, vagy kedvezőtlen történelmi folyamatok, fordulatok is befolyásolják. A XX. század első felére, az európai kontinensre átterjedő innovációs hullámok meggyorsították a termelőerők fejlődését, s a nyugat-európai egyetemek közvetítésével a hazai tudományos-technikai fejlődésnek nagy lökést, számos tudóst, zseniális feltalálót adtak. A trianoni döntés következtében azonban Magyarország nemcsak területének és népességének nagyobb részét veszítette el, de szellemi infrastruktúráját is óriási kár érte: tudományos életének fontos központjai, nagy múltú egyetemei, akadémiái rekedtek a határon kívül. A menekülő intézmények hazatelepülése a szellemi élet erővonalainak átrendeződését is eredményezte, s új távlatokat jelentett azon települések (Szeged, Pécs, Sopron), térségek lakói számára, amelyek befogadták őket. A második világháborút követően a szocialista világrendszer térszerkezeti konfigurációjában egy technikailag egyre inkább lemaradó, korlátozott hatásfokú centrum függvénye lettünk. A kelet szellemi erőteréhez kerülés, a nyugati kultúrával, így a nyugati szellemi centrumokkal való szakítás hátráltatta a magyar tudomány fejlődését. Az 1949. évi kormányintézkedések alapján sok európai hírű tudóst távolítottak el katedrájáról politikai-ideológiai okokból. Az extenzív és aránytalan (nehézipar túlsúlyos) gazdasági növekedéshez szükséges értelmiséget a munkás- és paraszt-származásúak tömeges egyetemi és főiskolai felvételével, a képzés időtartamának és követelményeinek csökkentésével kívánták kitermelni. A felfokozott mobilitás a színvonal csökkenésével járt, de lehetővé tette az alacsonyabb státuszú társadalmi rétegekből érkező tehetséges fiatalok nagyobb arányú felszínre kerülését is. A meglévő in1
PhD-hallgató, Pécsi Tudományegyetem TTK Földtudományok Doktori Iskola. Középiskolai tanár, Dugonics András Piarista Gimnázium, Szeged. Tel.: 62/549-090, 30/387-2985; email:
[email protected]
1
tézmények mellé számos új, a termelési bázisra települő szakegyetem létesült (Miskolc, Veszprém, Gödöllő), de a főváros történelmileg kialakult „agyelszívó” szerepe - a szellemi életet hordozó intézmények (felsőfokú tanintézetek, tudományos kutatóintézetek, tervezőirodák, közgyűjtemények) nagyfokú koncentrációja miatt - évtizedeken keresztül alig enyhült. A rendszerváltozást követően, megváltozott a politikai és gazdasági orientációnk, ami újra kedvezőbb feltételeket kínál a nyugathoz való felzárkózáshoz. A 2004-es uniós csatlakozással azonban feltehetően megindul a legtehetségesebb fiatalok kiáramlása a külföldi egyetemekre. Ez rövidtávon szürkeállomány deficitet jelenthet majd, de idővel a hazatérők személyén keresztül óriási tudásimport realizálódhat. A hazai tudományos tehetségnevelés számára az unión kívülmaradt országokból a hazai egyetemekre érkező fiatalság jelenthet utánpótlást. Ezzel, ha úgy tetszik, helyreállhat magyarság több évszázados innováció és kultúra közvetítő szerepe a Balkán és Európa keleti térségei felé. Az országon belül kialakult területi egyenlőtlenségeket a természetes területi súlypontok megtartásával, arányos és átgondolt oktatási és kutatási infrastruktúra-fejlesztéssel lehetne csökkenteni. A hazai egyetemek autonómiájának helyreállítása ezt a decentralizációs folyamatot erősíti. 2. A talentumföldrajzról Népek, nemzetek rátermettségével, műveltségi viszonyaival az emberföldrajz első hazai képviselői is foglalkoztak. Czirbusz G. (1902) A „Magyarország a XX. évszáz elején” c munkájában már érinti az intelligencia és tehetség eloszlásának problémakörét. Elemzi a történelmi Magyarország iskolázottsági viszonyait, felhívja a figyelmet az oktatási szerkezet területi és strukturális aránytalanságaira és az oktatáshoz való hozzáférés társadalmi esélyegyenlőtlenségeire. A földrajz tanításában alapvetőnek tartja a nemzeti talentum kiemelését (Czirbusz G. 1911). A tehetségről így vall: „…nincs sem kezdő, sem primitív ember, csak ember van az egész földkerekségen….Esze, vagyis a lélek különféle működését egyensúlyban tartó tehetsége, valamennyinek megvan; kultúrája szintén, geografiai, ethnografiai és történeti helyzetéhez mért módon és mértékben. Csupán teljesítményük más (Czirbusz G. 1917)”. Korán felmerült az a kérdés is, hogy létezik-e „tájlélek” s a földrajzi-települési környezet milyen hatással lehet a talentum kibontakozására. Hantos Gy. 1936-ban megjelent tehetségeloszlási térképe és hozzá tartozó értekezése több mint ötezer magyar híresség lexikonból vett adatainak felhasználásával készült. A talentumok térbeli megjelenését - a születési hely és a kulturális teljesítmény figyelembevételével - eredeti módszerrel ábrázolta. A térkép rendkívül ötletes, de figyelmen kívül hagyja a népsűrűségi értékeket és a településhálózat textúráját. Térképén a több talentumot kibocsátó, magasabb kultúrlehetőségeket nyújtó városok foltjai kiemelkednek. Emellett egyes tájakon (pl. a Felvidéken, a Dunántúlon, Erdélyben), ahol népcsoportok, vallások keverednek, de a magyar kultúra folytonosságát nem zavarták pusztító történelmi események, nagyobb tehetségsűrűség mutatkozik. A peremvidékeken és az Alföldön viszont – nagyobb kultúrcentrumok szigeteitől eltekintve – kiterjedt üres foltok tátongnak (1. ábra). Hat évvel később, készült el Somogyi J. térképe, melynek kapcsolódó tanulmánya több ponton is helytálló magyarázattal szolgál a talentumeloszlás különbségeire (öröklődés szerepe, az elődök kultúrhagyományai, iskolaellátottság, migráció). Szerinte általában ott adódik nagyobb tehetségkoncentráció, ahol az iskolák is sűrűbben tömörülnek, vagyis pl. az alföldi magyarság „tehetséghiánya” a tanügyi lemaradásnak tudható be. A térkép már minőségi ismérveket is megjelenít (tudományos, művészi, politikai, katonai, gazdasági tehetség). Somogyi a történelmi Magyarország 135 városát a „relatív tehetségbőség” sorrendbe állította. Feltűnő, hogy ezen a listán az első tízben helyet foglaló települések közül hat a Felvidéken található. Első Késmárk, második Lőcse, a harmadik helyet a legjobb erdélyi, Nagyenyed foglalja el. Őket követi Veszprém, Rimaszombat, Eperjes Esztergom, Balassagyarmat, Komárom és
2
Rozsnyó. A legjobb alföldi Nagykároly a 11., Nagyvárad a 22., Budapest a 30., Debrecen a 40., Pécs a 41., Szeged az 57. helyen szerepel. 1. ábra: Hantos Gyula tehetségtérképe. Forrás: Hantos Gy. (1936)
A XX. század második felében a tehetség mibenlétével diszciplínák sora foglalkozott, a tehetségkutatásnak pedig számos módszertani irányzata bontakozott ki: genealógia, népességgenetika, pszichometria, agyanatómia, neurokémiai és molekuláris biológiai vizsgálatok. A nyolcvanas években ismét nagyító alá kerültek a híres emberek (Szivek É. J.-Czeizel E. 1986), a szellemi teljesítményekkel összefüggésbe hozható mutatókat (pl.: iskolázottság, művelődési viszonyok, továbbtanulási esélyek, szellemi potenciál) pedig a geográfia is vizsgálta. A szellemi élet térszerkezetében alapvető probléma a hazai felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek aránytalan térbeli elrendeződése és szakmai struktúrája (Kőszegfalvi Gy. 1975). A rossz eloszlás és torz gazdasági szerkezet nagyfokú területi mobilitást gerjeszt. A magasan képzett munkaerő a gazdaságilag fejlettebb, magasabb infrastrukturális feltételekkel rendelkező településeket részesíti előnyben (B. Horváth E.-Boros F. 1984, Forray R. K. 1993). A városok és a falvak értelmiségének megoszlásában regionális különbségek alakultak ki, s az Alföldön nagyobbak a szélsőségek (Becsei J. 1983). A vezető értelmiségi pályához jutás esélyeinek területi eltérései - melyek a nagyvárosok társadalmi rétegződésének jellegzetességeiből fakadnak - számottevő mértékben újratermelődnek, (Enyedi GY. 1986). Az ország társadalmi-gazdasági térszerkezete, a regionális és települések közötti differenciák tükröződnek az oktatási térstruktúrában (M. Császár Zs. 2003), ami a tehetségek megjelenését is nagyban meghatározza. Tóth J. részletes tanulmánya (1990) - mely a tudományos minősítéssel rendelkezők születési, lakó- és munkahelyeinek területi sajátosságait tárja fel - az újjászülető talentum(tehetség)földrajz első fontos állomásának tekinthető. Következtetései szerint a tehetségek kibocsátásban regionális különbségek tapasztalhatók: az Alföld például a XX. században számottevő szellemi többletet, tudományos exportot produkált, ami az innen származó tudósok személyén keresztül érhető tetten. Ez nem magyarázható csupán a népesebb elemekből álló településrendszerrel. A tudomány képviselőinek későbbi lakó- és munkahelyei azonban igen nagy területi koncentrációt mutatnak. 3
Az ezredforduló környékén, a Pécsi Tudományegyetemen került sor a talentumföldrajz céljainak, feladatainak tisztázására, a földrajztudomány rendszerébe történő besorolására (Tóth J. 1998, 2000, 2003). A kulturális földrajz részeként definiálható talentumföldrajz a tehetség megjelenésének törvényszerűségeit vizsgálja: Adott kultúrkörnyezet értékrendje szerint; A kiemelkedő emberi teljesítményeken keresztül; Sokféle aspektusból (pl. tudomány, technika, gazdaság, politika, hadtudomány, művészetek, sport, vallás); A térbeli eloszlás, folyamatok, kötöttségek és hatások figyelembevételével. A talentum földrajz célja, a térbeli törvényszerűségek feltárásával elősegíteni, hogy a tehetség minél nagyobb arányban válhasson társadalmilag hasznos képességgé, tudássá. 3. A fiatal tudományos tehetségek eloszlásáról E tanulmány azon a hipotézisen alapul, hogy népességarányos genetikai tehetségeloszlást feltételezve a manifesztálódott tehetségek megjelenése területileg differenciált. Léteznek magas tehetség-kibocsátó és depressziós területek. A tudományos életben feltárulkozó talentumok eloszlása függ a települési környezet, de leginkább a szellemi infrastruktúra fejlettségétől. Egyes régiók szürkeállománya továbbra is kihasználatlan. Abból a tapasztalati tényből kiindulva, hogy a tehetség már viszonylag korán megnyilatkozik (Zsolnai J. 2004), a vizsgálat körébe olyan fiatalok kerültek, akik az országos szintű tantárgyi, illetve szakmai megmérettetéseken sikeresen szerepeltek, vagy megszerezték első (PhD/DLA) tudományos fokozatukat. Ehhez persze el kell fogadnunk azt a tételt is, hogy a versenyeken kiemelkedően szereplők, illetve a tudományos fokozatot szerzők a tudás világában az átlagosnál tehetségesebbnek számítanak. Az elemzések során a tudósjelöltek születési helyét, oktatási intézményeinek településeit és a 2000. évi kormegoszlást vettük figyelembe. 3.1. Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyek A középiskola értékközvetítő, képesség- és személyiségfejlesztő szerepe miatt rendre meghatározó a legtöbb ember értelmi, érzelmi fejlődésében. Legnagyobb tudósaink példái és nyilatkozatai azt bizonyítják, hogy elkötelezettségüket a tanulás és a tudomány művelése iránt zömmel a középiskolában szerezték meg. A fiatal korban elsajátított alapvető kutatásmódszertani ismeretek, az önálló forráskereső, elemző, gyűjtő- és alkotómunka nemcsak élményt nyújtanak művelőik számára, de a jövőt is megalapozzák. 1945 előtt a magyar közoktatásban nyílt szelekció működött: pontosan lehetett tudni, mely társadalmi csoportok gyerekei milyen iskolába járnak. A szocializmus évtizedeiben üzemszerűvé tett magyar közoktatási rendszer hivatalosan homogén volt ugyan, de benne az előrehaladás lehetőségei, a korábbiakhoz hasonlóan differenciáltak maradtak. A tanulók öszszetétele nagymértékben különbözött egymástól (a tanulók hozott iskolai eredményei, a szülők iskolai végzettsége, gazdasági aktivitása és jövedelmi viszonyai). A kedvezőbb családi háttérrel rendelkező gyermekek nagyobb eséllyel kerültek „erős” középiskolába, majd a felsőoktatásba, mint máshonnan (Andor-Liskó 2000). A kilencvenes években a középfokú tanintézetek száma és tanulói létszáma másfélszeresére bővült, de a társadalmi elit reprodukciója továbbra is meghatározó maradt. Neuwirth G. (2003) kiváló elemzése szerint az egyetemi és főiskolai hallgatók fele a középiskolák 16-17 százalékából kerül ki. Ugyancsak ilyen arányban szerepelnek azok a középiskolák, amelyek az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyeken diákjaikat az 1-3. hely valamelyikére képesek eljuttatni. A nagyvárosok általános iskoláiból merítő középiskolák sikeresebben szerepelnek a tantárgyi megmérettetéseken, mint a kistelepülések általános iskolai tanulóit felvevő középiskolák. Neuwirth a tanulók szociokulturális és eredményességi mutatóinak segítségével kísérletet tett az iskolák által „hozzáadott érték” kiszámítására. Ez alap-
4
ján a legeredményesebb iskolák Nyugat-Magyarországon (Győr-Moson-Sopron, Zala, és Vas megyében) működnek, de néhány alföldi megye (Bács-Kiskun, Csongrád és Hajdú-Bihar) középiskolái is az átlagnál magasabb többletet termelnek. A versenyre való felkészítés a tehetséggondozásnak – véleményünk szerint – leghatékonyabb módja (jóllehet e nélkül is lehet magas szintű oktató-nevelő munkát végezni). A sikeres szereplés hátterét persze adhatja az eleve „jobb gyermekanyag”, egy-egy elkötelezett pedagógus személyes törődése, szakmai felkészültsége, az iskola presztízse, atmoszférája, elvárásai. Ma a különböző szintű és különböző képességeket mérő tanulmányi versenyek száma több száz, az indulók száma pedig több százezer, így az elemzést a legtöbb tanulót mozgósító verseny, az OKTV adatainak felhasználásával készítettük el. A tehetséggé válás területi esélyeit vizsgálva a megyék középiskolás korú létszámához viszonyítottuk a középiskolákból kikerülő sikeres versenyzőket. A 23 tantárgyi verseny 1987-2001 közötti időszakra vonatkozó összesített eredményeit (5129 adatot) a 15-19 éves korcsoport létszámára vetítettük. Problémaként jelentkezett, hogy a többször, vagy több tantárgyból sikeresen szereplő diákok minden sikeres szereplés alkalmával beszámításra kerültek. A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy ez nem tömeges megjelenésű, nem iskola-, vagy település-specifikus, ezért az arányokat nem torzítja számottevő mértékben. A 10 ezer 15-19 évesre jutó 1-10. helyezettek száma határozott esélykülönbségekről árulkodik. Egy fővárosi középiskolás korú fiatalnak 13-szor nagyobb esélye van az OKTV első tíz helyezettje közé kerülni és 27-szer nagyobb, az első három hely valamelyikét megszerezni, mint egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyeinek. A megyék közül a legjobb mutatója – mind az 1-10., mind az 1-3. helyezés tekintetében - Csongrádnak, Győr-Moson-Sopronnak és Baranyának, a leggyengébb Fejér, Somogy, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyének van. A differenciák okait kutatva erős korrelációt találtunk az érmes helyezést elért tanulók megyei aránya, valamint az egy főre jutó bruttó átlagkereset között. Ugyanakkor fordított kapcsolat mutatkozott munkanélküliség arányszámait illetően. A népesebb települések kedvezőbb infrastruktúrával ellátott, és állandó versenyhelyzetben lévő iskolái több tehetséget képesek útnak indítani. A legerősebb a megyeszékhelyek tehetségkoncentráló hatása: az első tíz közé kerültek 78 %-a a közigazgatási székhelyén járt iskolába. 15 megyében a helyezést elértek legalább fele a megyeszékhely iskoláiból került ki. A regionális központok - Győr kivételével – szinte egyeduralkodók, mellettük Székesfehérvár, Eger és Nyíregyháza emelkedik ki (1. táblázat). A leginkább decentralizált megyék Komárom-Esztergom, Tolna, Békés és Veszprém. A látványos eredmények mögött legtöbb esetben csak az „elit” iskolák sorakoznak. Neuwirth szerint a legkiemelkedőbb teljesítményt nyújtó tanulók többségét a magyar középiskolák öt százalékában képzik. 3. 2. Pro Scientia aranyérmesek Az önképzőköri hagyományokra építő tudományos diákköri tevékenység a tehetséggondozás legjelentősebb területe a magyar felsőoktatásban. Magasan ívelő tudományos életutak indultak e szellemi műhelyekből. A Pro Scientia Aranyérmet az Országos Tudományos Diákköri Tanács alapította 1988-ban a tudományok területén kiemelkedő teljesítményt nyújtó hallgatók munkájának elismerése céljából. A kétévenként megrendezésre kerülő Országos Tudományos Diákköri Konferenciát követően alkalmanként 45 kitüntetés adható. Az elemzés az 1989-2001 között díjazott hallgatók 77%-ának (254 fő) adataival készült. A területi mutatók képzésekor nem csak a felsőfokú intézmény székhelyét, hanem minden olyan települést figyelembe vettünk, ahol egyetemi kar, vagy főiskola működött. 100 hallgató közül 50 Budapestre járt, 15-en Debrecenbe, 13-an Szegedre, 7-7 hallgató jött Miskolcról és Pécsről, 3-an Gödöllőről a többiek pedig Veszprémből, Kaposvárról, Egerből, Esztergomból, Nyíregyházáról, Sopronból, Szentendréről, vagy Szombathelyről. A legtöbb díjazott a természet-, orvos- és a humántudományok területéről került ki, ami magyarázza a klasz-
5
szikus nagy vidéki egyetemi központjaink felülreprezentáltságát, s a Közép- és NyugatDunántúli régiók lemaradását. Mind az Észak-, mind a Dél-Alföld átlagos indexe kimagasló, s valamennyi egyetemi város közül a hallgatószámhoz viszonyítva Debrecen adta a legtöbb aranyérmest. 1. táblázat: Az OKTV első tíz helyezettjeinek megoszlása megyék és megyeszékhelyek szerint (1987-2001) Megye
Megyeszékhely Megyei 1-10. helyezettek országos részesedése (%) 184 3,6 Kecskemét 241 4,7 Pécs 134 2,6 Békéscsaba 206 4,0 Miskolc 305 5,9 Szeged 113 2,2 Székesfehérvár 293 5,7 Győr 262 5,1 Debrecen 94 1,8 Eger 120 2,3 Szolnok 124 2,4 Tatabánya 28 0,5 Salgótarján 2459 47,9 Budapest 70 1,4 Kaposvár 66 1,3 Nyíregyháza 89 1,7 Szekszárd 91 1,8 Szombathely 139 2,7 Veszprém 111 2,2 Zalaegerszeg 5129 100,0 Összesen:
Az 1-10. helyezést elértek száma
Bács-Kiskun Baranya Békés Borsod-Abaúj-Zemplén Csongrád Fejér Győr-Moson-Sopron Hajdú-Bihar Heves Jász-Nagykun-Szolnok Komárom-Esztergom Nógrád Pest megye Somogy Szabolcs-Szatmár-Bereg Tolna Vas Veszprém Zala Összesen:
A megyeszékhely 1-10. helye- részesedése zettjeinek a megye 110. helyeszáma zettjeiből (%) 102 55,4 222 92,1 54 40,3 166 80,6 255 83,6 95 84,1 157 53,6 245 93,5 77 81,9 62 51,7 4 3,2 20 71,4 2214 90,0 43 61,4 52 78,8 25 28,1 60 65,9 60 43,2 67 60,4 3980 Átlag: 77,6
Adatok forrása: http://elnok79.elte.hu/verseny/oktv9v.hts
Az ifjú kutatók több mint háromnegyede férfi volt, közel egyharmaduk (30,8%) Budapesten született. Az elismerést átlagosan 24 és fél évesen kapták meg. A megyék közül Pest, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád és Baranya adta a legtöbb, Fejér, KomáromEsztergom, Nógrád, Zala és Tolna a legkevesebb érmest. A megyénkénti születési adatokat a 20-29 éves korcsoport számához viszonyítottuk. Ez alapján Hajdú-Biharé az első hely, a második Csongrád megye, a 3-4. helyen Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén osztozik. Az élbolyt Békés, Pest, Vas és Heves megye követi, míg a mezőny végén Komárom-Esztergom, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Fejér, és Tolna megye helyezkedik el. Az élcsoportban elhelyezkedő megyék székhelyei regionális központok is, melyek kiterjedt vonzáskörzetű egészségügyi intézményekkel (klinika, kórház, szülőotthon) rendelkeznek, így nem meglepő, hogy születési arányaik felülreprezentáltak. Talentumföldrajzi felfogásban az „ott születés”, ezeknek az intézményeknek az elérhetősége a máshol lakók számára fontos szempont, hiszen ez gyakorlatilag megegyezik a rangosabb, vagy egyedi képzést nyújtó középiskolák és a felsőoktatási intézmények elérhetőségével. Az előző fejezetben foglalt megállapítások itt is beigazolódtak: a tehetséggé válásban a megyeszékhelyek közoktatási intézményeinek domináns szerepe van. A vizsgálatba vont ifjú
6
tudósok 72%-a megyeszékhelyén érettségizett. A legerősebb koncentráció a főváros és a nagy egyetemi városok esetében mutatható ki. Budapest a megyei érmesek 93%-át, Debrecen 90%át, Szeged 80%-át, Pécs pedig 73%-át adta. A Vas megyei díjazottak kivétel nélkül Szombathelyről kerültek ki. A 10 ezer 20-29 évesre jutó Pro Scientia érmesek középiskolájának települése alapján a megyék rangsorának első négy helyezettje nem változott. Győr-Moson-Sopron a 9. helyről felzárkózott az 5. helyre, Jász-Nagykun-Szolnok, és Nógrád megye bekerült az első tízbe, Veszprém megye pedig csatlakozott a leszakadókhoz (3. táblázat). 3.3. Az első tudományos fokozatukat megszerzők A minősített kutatók képzése a doktori iskolákban történik, ezért azok színvonala és hatékonysága nagyban meghatározza a nemzetgazdaság fejlődési esélyeit is. A magyar egyetemi doktorképzés 1992-ben indult újra, kezdetben ideiglenesen akkreditált doktori programokkal. Doktori iskolák 2001-től alakulhattak, melyek az egyetemi autonómiára épülve nagyban hozzájárultak a tudományos utánpótlás-nevelés decentralizálásához. A hazai doktoriskolák – a szűkös anyagi lehetőségeik és romló infrastrukturális viszonyaik ellenére is – figyelemreméltó kutatási eredményeket érnek el. A korlátozott számban fölvehető, nappali tagozatos – többnyire tudományos diákköri tevékenységét tovább folytató - hallgatók mellett megnőtt az egyénileg felkészülő, általában jelentősebb oktatási, vagy kutatási tapasztalattal rendelkező doktoranduszok száma is. Az elemzés adatbázisaként az Országos Doktori Jegyzék Internetről elérhető honlapját használtuk, melyen a vizsgálat időpontjában 581 név szerepelt. A jegyzék nem publikál középiskolai tanulmányokra vonatkozó adatok, ezért az analízis csak a születési hely figyelembevételével készülhetett el. A címet szerzettek 92,3%-a Magyarországon, 7,4%-a külföldön született (2 fő származási helye hiányzott). 100 hazai születésű közül 29-en Budapesten, 9-en Borsod-Abaúj-Zemplén megyében, 8-8-an Csongrád és Hajdú Bihar megyében, 6-an pedig Baranyában látták meg a napvilágot, tehát 60 százalékuk négy megyéből és a fővárosból kerül ki. A határon túliak közül legtöbben Erdélyből, a Partiumból, Vajdaságból és a Felvidékről jöttek. 2. táblázat: A kiemelkedő szellemi teljesítményt fiatal tudósok régiónkénti megoszlása Régió
Közép-Magyarország Közép-Dunántúl Nyugat-Dunántúl Dél-Dunántúl Észak-Magyarország Észak-Alföld Dél-Alföld Összesen:
OKTV 1-10. helyezettek a középiskolájuk települése szerint (1987-2001) 47,9 7,3 9,7 7,8 6,4 8,7 12,2 100,0
Szellemi foglalAz ODJ-ben kozásúak eloszszereplő, lása (1999) PhD/DLA fokozatot szerzettek születési helyük szerint (200428,8 ig) 31,4 43,7 7,6 6,4 8,9 8,8 10,5 8,9 8,8 9,9 7,8 13,2 12,0 9,4 18,8 15,3 11,1 14,0 14,6 10,2 100,0 100,0 100,0
Pro Scientia érmesek az érettségit adó intézmény települése szerint (1989-2001)
Adatok forrása: http://www.doktorijegyzek.hu, „Pro Scientia aranyérmesek és mestertanárok” c. alma-nachok 1987-2001 (OTDT), KSH, http://elnok79.elte.hu/verseny/oktv9v.hts
7
A doktoráltak legnagyobb hányada 25 és 44 éves kora között védett, ezért a születések számát e korosztály számához viszonyítottuk. A 10 ezer főre vonatkozó adatok szerint a Csongrád megyei származásúak szereztek legnagyobb arányban fokozatot, megelőzve a fővárost, Hajdú-Bihar, Baranya és Borsod-Abaúj-Zemplén megyét. A leggyengébb mutatója Nógrád, Pest és Komárom-Esztergom megyének van. A regionális átlagok számottevő belső területi egyenlőtlenségeket fednek el, de elsimítják azokat a torzításokat is, melyeket a már említett nagy hatósugarú szülészeti intézetek okoznak. A régiók közül három, a dél-alföldi, nyugat-dunántúli és a közép-magyarországi indexe haladja meg az országos átlagot. Még érdekesebb a kép, ha a doktoráltak születési helyének regionális eloszlását a szellemi keresők regionális eloszlásához viszonyítjuk. A szellemi foglalkozásúak országon belüli differenciálódása hű tükörképe a regionális fejlettségnek. A teljes munkaidőben foglalkoztatott szellemi dolgozók 44 %-át a központi körzet tömöríti. A közép-magyarországi és középdunántúli régiót kivéve azonban valamennyi országrészben – különösen a Dél- és az ÉszakAlföldön – magasabb az ott született minősítettek aránya, mint ahogyan azt szellemi foglalkozásúak országos eloszlása alapján várnánk. Ez „tehetség exportra” és kihasználatlan szellemi kapacitásra enged bennünket következtetni. 3.4. Összesített sorrend A főbb indexek sorba rendezése és egymás mellé állítása lehetővé teszi egy végső sorrend létrehozását (3. táblázat). Az összesített sorrend szerint a tehetség-kibocsátásban jelentkező területi különbségek a településhálózaton keresztül realizálódnak. A regionális központok kínálta szellemi infrastruktúra elérhetősége predesztinálja a tehetségek megjelenését. Az egyetemek jelenléte általában ösztönzőleg hat a középfokú oktatás teljesítményére is. Ezzel együtt a regionális központok környezetének kedvezőbb gazdasági és infrastrukturális paraméterei jótékonyan hatnak. 3. táblázat: Sorrend összesítő a korcsoportra vonatkoztatott főbb mutatók alapján Megye Csongrád Hajdú-Bihar Baranya Győr-Moson-Sopron Pest megye Borsod-Abaúj-Zemplén Jász-Nagykun-Szolnok Békés Vas Zala Heves Komárom-Esztergom Bács-Kiskun Somogy Tolna Veszprém Nógrád Fejér Szabolcs-Szatmár-Bereg
Helyezés az Helyezés a 2. Helyezés a 3. Végső sor2 2 1 1 5 1 2 2 4 3 3 3 3 5 7 4 1 8 6 5 15 4 4 6 14 6 8 7 9 11 10 8 12 15 5 9 7 16 9 10 13 9 11 11 6 10 18 12 10 14 13 13 17 12 12 14 8 19 14 15 11 17 15 16 18 7 19 17 16 13 17 18 19 18 16 19
1. index: Az OKTV-n között első tízbe kerültek 15-19 éves korcsoportra vetített arányai a középiskola figyelembe vételével; 2. index: A Pro Scientia aranyérmet elnyertek 20-29 éves korcsoportra vetített arányai az érettségit adó középiskola figyelembe vételével; 3. index: Az Országos Doktori Jegyzékbe felvettek 25-44 éves korcsoportra vetített arányai a születési hely figyelembe vételével.
8
A szerkezeti válsággal küzdő északi megyék közül csak – Miskolcnak köszönhetően – Borsod-Abaúj-Zemplén mutatói kedvezőek. Feltűnő az is, hogy az első nyolc megye között négy alföldi szerepel, ami megerősíti a nagytáj tehetség-kibocsátó képességéről fentebb elmondottakat. Ez összefüggésbe hozható az alföldi mezővárosok parasztpolgári múltjával, vallási hagyományaival és a gimnáziumi képzést preferáló oktatási struktúrájával. Feltűnő viszont az a depresszió, ami két közép- és két dél-dunántúli megyét érint (1. ábra). Veszprém megye egyeteme ellenére sincs a legjobbak között. Az országos viszonylatban is a legdinamikusabban fejlődő Fejér megye pedig a sereghajtók között szerepel. Ez utóbbi tényt részben magyarázza, hogy a színvonalasabb ipari, technológiai kultúra hatására a megye középfokú oktatásában inkább az érettségit adó szakképzés dominál, de úgy tűnik, a fővárosi felsőoktatási intézmények közelsége sem javít sokat a pozícióján. 2. ábra: A megyék tehetség-kibocsátása az összesített sorrend alapján.
A helyezések összege:
Forrás: A szerző szerk.
4. Záró gondolatok A vázolt területi differenciákban alapvető településföldrajzi összefüggések válnak láthatóvá: a magasabb hierarchia elemek nagyobb súlya megjelenik a tehetségeloszlásban is. A jövőben a – az urbanizációs folyamat sajátosságait és a növekvő társadalmi különbségeket figyelembe véve – a koncentráció erősödése várható. Mindemellett megjelennek táji és történelmi bázisú specifikumok is. Úgy tűnik Szeged, Pécs, Debrecen és Miskolc iskolavárosi múltja, egyetemi és kutatóközponti funkciói nem csak kompenzálni képesek a térség rosszabb gazdasági mutatóit, hanem olyan szellemi tőkét termelnek, mely a tudásalapú termelés bázisa lehetne. Talán nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a magyar társadalom potenciális adottságainak képességgé formálását, genetikai lehetőségeink kihasználását, csak a szociokulturális háttér (különösen az oktatási infrastruktúra) tudatos javításával lehet megvalósítani. A következő évtizedekben - egyre szigorodó feltételek mellett – csak a kvalifikált, felkészült munkaerőnek van jövője. A hazai és külföldi tőkebefektetések célterületeit azonban egyelőre nem szellemi erőforrásaink elhelyezkedése, hanem sokkal inkább az infrastruktúra fej-
9
lettségében jelentkező területi különbségek jelölik ki. A legtehetségesebbek foglalkoztatására pedig itthon – az egyetemi, vagy akadémiai kutatóhelyekhez kapcsolódó lehetőségeken kívül - nem sok alkalom adódik. Az elemzés néhány prioritásként figyelembe vett szempont és az összefüggések korántsem teljes feltárásával készült. A vizsgálat fenntartható, adatbázisa terjedelmében és mélységében is bővíthető. A kulcsfolyamatok értelmezéséhez a társadalomföldrajz földrajz más területei és egyéb tudományágak (pl. humángenetika, kreatológia, oktatásszociológia, pedagógia) eredményei is felhasználhatók. IRODALOM Andor M. – Liskó A. (2000) Iskolaválasztás és mobilitás.- Iskolakultúra, Budapest, 264 p. Becsei J. (1983) A társadalmi osztályok és rétegek térbeli elhelyezkedése az Alföldön.– Alföldi Tanulmányok VII. pp. 103-134. B. Horváth E. – Boros F (1984) A szellemi potenciál egyes területi kérdései. – Alföldi Tanulmányok. VIII. pp. 219-247. Czeizel E. (1984) Az érték bennünk van. Gondolat, Budapest. 285 p. Czirbusz G. (1902) Magyarország a XX. évszáz elején.- Polatsek-féle Könyvkereskedés, Temesvár. pp. 367-546. Czirbusz G. (1911) Az ember geografiája és tanítása. Különlenyomat a Magyar középiskola IV. évf. 8. számából. Stephaneum Nyomda, Budapest. pp. 1-16. Czirbusz G. (1917) Az ember geografiája. - Anthropo-geografia. II. Franlkin-Társulat, Budapest. p. 75. Enyedi Gy. (1986) Település és társadalom. - Műhelytanulmány. MSZMP KB Társadalomtudományi Intézete, Budapest. pp. 46-72. Florida, R. (2000) The Economic Geography of Talent. Working Paper. Pittsburgh: Carnegie-Mellon University. Forray R.K. (1993) Az Alföld oktatásügye. – Alföldi Társadalom, Békéscsaba. pp. 26-48. Hantos Gy. (1936) Magyar Tájak – Magyar Kiválóságok. Szerző kiadása, Budapest. 22 p. Kőszegfalvi Gy (1975) A szellemi élet szerepe a városfejlesztésben.-Területi Statisztika 25. 6. pp. 557-570. M. Császár Zs. (2003) A magyar közoktatás területi sajátosságainak oktatásföldrajzi elemzése. PhD értekezés. Pécsi Tudományegyetem, TTK, Földrajzi Intézet. 189 p. Nemes-Nagy J.-Ruttkay É. (1987) A műszaki innováció néhány földrajzi jellemzője Magyarországon. – Tér és Társadalom 1. 2. 26. p. Neuwirth G. (2003) A középiskolai munka néhány mutatója 2002 – OKI, Budapest. 172 p. Somogyi J. (1942) Magyarország tehetségtérképe - Különlenyomat a „Társadalomtudomány” 1942. évi I. számából. 20 p. Szivek É. J.-Czeizel E. (1986) Kétszáz év legnevezetesebb magyar személyiségeinek származása.- Valóság. 1. sz. pp.28-42. Tóth J. (1990) A tudományos minősítéssel rendelkezők születési lakó- és munkahelyeinek területi sajátosságai. – in: Tóth J (szerk.) Tér-Idő-Társadalom. MTA RKK, Pécs. pp. 225-267. Tóth J. (1998) A földrajz néhány alapkérdése és a kulturális földrajz.- in: Földrajzi kaleidoszkóp. Pécs-Szeged. pp. 59-72. Tóth J. (2000) A talentumföldrajz néhány kérdése. – in: Szukk O.-Tóth J. (szerk.) Globalitás, regionalitás, lokalitás. PTE TTK, Földrajzi Intézet. pp. 257-262. Tóth J. (2003) A tehetségföldrajz körvonalai. – in: Hanusz Á. (szerk.) Földrajzi Környezet Történeti folyamatok. Nyíregyháza. pp. 43-50.
10
Trócsányi A.-Tóth J. (2002) A magyarság kulturális földrajza II. - PTE. Pannónia tankönyvek, Pécs. 68. p. Zsolnai J. (2004) A jövő tudósai. – Magyar Tudomány 2. sz. pp. 243-248.
11
