„A TUDÁS FELELŐSSÉGE” Pályázat az iskolai holokauszt emléknap megszervezésének módszertani bemutatására Vázlat: 1. Magamról a MIÉRT kérdésre válaszolva 2. A holokauszt emléknap előkészítése 3. A holokauszt emléknapi műsor 4. Az emléknap után: a cselekvő hazaszeretet jegyében 1. Barteczka Mária vagyok. Egy tolna megyei faluban születtem, nőttem fel, és itt dolgozom orosztörténelem-német és könyvtáros tanárként 36 éve. Pályám elején, amikor nem volt hangsúlyos téma a holokauszt, sőt…akkor is fontosnak tartottam, hogy diákjaimmal értően és érzelmi azonosulással időzzünk e témánál, és ellátogassunk a zsidó temetőbe. MIÉRT? Édesanyám történetei meghatározták gyermekkori képzeletvilágomat és felnőtt világnézetemet: Édesanyám (1915–1999) módos sváb családba született, de hamar árvaságra jutott. 9 éves korában a nagybátyja szolgálni küldte egy paraszt gazdához. Móricz féle „Árvácska” kínjait élte meg. Annyi ereje még maradt, hogy üzenjen a nagybátyjának, „hogyha másnap nem jön érte, a kútba ugrik.” Nagybátyja másnap hajnalban érte ment, és egy gyermektelen zsidó családhoz vitte Györkönybe, ahol gyermekükként szerették. Itt élt 6 évig, amikor az Amerikában élő apja azt írta neki, hogy térjen vissza Szedresbe, mert hazajön. Persze ez csak mese volt. Így édesanyám újra szolgálni kényszerült. Ezúttal a falunkba maradva egy sok gyermekes zsidó családhoz szegődött, akik testvérükként szerették. Velük élt 20 éves koráig, gyermeke születéséig. De utána is számíthatott zsidó „családjára”, akik sokban segítették. Édesanyám a zsidó családoknál töltött éveit tartotta életének legszebb szakaszának, és nagy szeretettel mesélt ezekről az időkről. Mi gyerekek pedig szívesen hallgattuk, és örökre megjegyeztük. Tehát a „miért” kérdésre a válaszom: Édesanyám emléke kötelez arra, hogy ápoljam a zsidó emlékeket, és ne hagyjam feledésbe merülni sem az értékeket és sem az igazságtalanságokat. 2. A Holokauszt emléknapra kezdetben egy faliújsággal készültem, amelyen helytörténeti vonatkozások is voltak. Szedresben ugyanis a deportálásig 50-60 zsidó lakos élt. Az összeállítás feketefehér volt, a közepén sárga csillaggal. A kivitelezésben segítséget kaptam rajz szakos kolléganőmtől. A megemlékezés napján tettem ki az aulába, és kinn „felejtettem” hetekig. A tanulóink sajnos a kitett dolgokat szívesen „dekorálják”, illetve tépkedik meg minden indok nélkül. Gondolom ez máshol is így van. És akkor elcsodálkoztam, mert a faliújságomat hetek után is épségben vettem le minden sérülés nélkül. A következő évben csak elő kellett vennem, és kihelyezni. A diákok pedig gyakran megálltak előtte, olvasgatták és megbecsülték. Ez a tény és az egyre gyakoribb részvételem holokauszt témájú továbbképzéseken, arra ösztönzött, hogy egyre többet tegyek. A Yad Vashemben eltöltött 1 hetet életem csodájaként éltem meg. Az ott és egyéb továbbképzéseken, szemináriumokon, pályázatokon szerzett tudást, élményt, életérzést igyekeztem mind szélesebb körben átadni. Ebben partnereim voltak a gyerekek, kollégáim és a családom is. De hagyományosan továbbra is az ismerős faliújsággal kezdődik a holokausztra emlékezés a mi iskolánkban. Osztályonként más-más programokkal készülünk elő. Az 5. osztályban az „Eszter Izraelben” c. kiadványt dolgozzuk fel. Ebben földrajz szakos kollégám segít. A könyvecskéket és a DVD-t az Izrael Állam Nagykövetségétől kértem és kaptam. Olyan sokat kaptam, hogy ebből jutalmaztam az embermentő Wallenberg életéről szóló tanulmányi 1
verseny résztvevőit. Ezt a vetélkedőt Wallenberg 100. születésnapja alkalmából rendeztük meg nagy sikerrel az iskolánkban. Ezt is tudom ajánlani. Róla való megemlékezés is méltó program. A verseny előkészítéséhez felhasználtam a Centropa továbbképzésen ajánlott filmeket. A 6. osztályosokkal sétát teszünk a faluban és felkeressük a szedresi zsidók még meglévő házait. Két kivétellel még állnak ezek a volt otthonok és üzlet-helyiségek. Többen ma is bolt vagy vendéglő van. Visszatérve rajzokat készítünk a látottakból, és abból kiállítást rendezünk a könyvtárban. A rajzok délután a napközis nevelő közreműködésével készülnek. Az idén egy Budapesten élő nyugdíjas kolléga egy holokauszt témájú festményt ajándékozott a könyvtárnak. Ezt is kihelyezzük a gyermekrajzok mellé. A hetedikesekkel egy túlélő néni Beck Jenőné naplójából olvasunk a deportálás idejéből. Az általuk elképzelt eseményekből szintén rajzok és kiállítás készül. A 8. osztály tanulói az egyik tanuló nagyapjával készítenek videós riportot a szedresi zsidó gyerekek mindennapjaiból. Ez a bácsi osztálytársként emlékezik vissza és megnézik a Soá napja c. filmet a Tolna megyei zsidók életéről és tragikus sorsáról. 3. Az emléknapi műsorban fő szerepet szintén a nyolcadikosok játszanak, hiszen az ő történelmi ismereteik a legtöbb ebben a témában, így előadni ők tudják leghitelesebben. A többi osztálynak a műsorhoz annyi volt a feladata, hogy az osztályfőnökkel kiválassza – közösen megbeszélve – az osztályból azt a 2-2 tanulót, akik elhelyezik a megemlékezés kövét az emléktáblánál. Erre szívesen vállalkoznak a tanulók, megtiszteltetésnek veszik. A műsorhoz az egész iskola és a meghívott vendégek (szülők, önkormányzati vezetők stb.) kivonulnak a falu központjában lévő emléktáblához. A műsor forgatókönyve: Himnusz közös éneklése. (Ezt nagyon fontosnak tartom. Ezzel jelezni akarom, hogy magyar ügyről magyar bánatról van szó.) Narrátor: Az emlékmű ezen tábláján az olvasható, hogy „Kegyelettel emlékezünk azokra a zsidó honfitársainkra, akiket megölt a gyűlölet, és akik mártírokká váltak a második világháború poklában.” Ma április 16-án, a magyar Holokauszt Emléknapján a világviszonylatban elpusztított 6 millió zsidó és kétszázezer roma áldozatra emlékezünk. Közöttük hatszázezer magyar állampolgár volt. 1. szavaló: Mezei András Tényvers Hogy a zsidókat mind elvitték, átfésülték a csendőrök utólag egész Derecskét, hol a kilencvenhárom éves Krammer nagymamát megtalálták, s Német Éva unokaöccsét, aki akkor múlt hároméves. Nagyváradra föl, lóhalálba vitték őket a többiekhez, a deportálást le ne késsék, s hogy kerek hatmillióból az a kettő se hiányozzon. Narrátor: A kirekesztő és megalázó zsidó törvények után a zsidókat elkülönített lakhelyekre, gettókba zsúfolták, megkülönböztető sárga csillag viselésére kötelezték, majd embertelen körülmények között zsúfolt vagonokban megsemmisítő táborokba hurcolták, és ott módszeresen meggyilkolták őket. Holttestüket elégették. Erre utal a holokauszt szó, ami „égő áldozatot” jelent. 2. szavaló: Goldstein Imre: Nem akartam (részlet) Nem akartam zsidó lenni nem akartam magyar lenni lettem mindkettő vagy talán egyik sem ti tudjátok kik kétségem okai vagytok voltatok tűzberepülésemhez színes papírszárnyakat adtatok 2
Narrátor: Szedresben 1944-ig 50-60 zsidó polgár élt, akik főleg kereskedelemmel foglalkoztak. A szemben levő üzletház pl. Pollacsek Vilmos tulajdona volt. A mögöttünk lévő Halász csárda épületében a Zinger család lakott. A zsidó lakosok nagy része áldozatul esett a gyűlöletnek. A túlélők elköltöztek. Most hallgassuk meg egy túlélő néni, Beck Jenőné versét, aki szüleit, férjét és két kiskorú gyermekét veszítette el a vészkorszak idején. Az átélt borzalmak után hazatérve írta ezeket a sorokat. Iskolánk tanulói az ő életével naplója alapján ismerkedett meg. Beck Jenőné rokonai, Beck Béla és családja a Szedresben a régi gyógyszertár helyén laktak. 3. szavaló: Akik nem térhettek haza: Édesapám. Váradi Jenő tisztviselő 78 évesen, édesanyám: Váradi Jenőné született Deutsch Berta tanítónő 68 évesen, gyermekeim: Junker Éva Mária 5-és fél évesen, Junker Győző Viktor 3 évesen – Auschwitzban a megérkezés napján 1944. júl. 7-én gázkamrában elpusztultak. Férjem: Junker Ferenc munkaszolgálatosként 1945.febr. 2-án Dachauban tífuszban elhunyt. Nyughelye ismeretlen. Beck Jenőné, Váradi Erzsébet: És mégis (1945. július vége) Egy tikkadt, forró júliusi napon viszontláttam régi otthonom. Nem várt senki ! Az udvar csupa gaz és dudva, mintha temetőbe léptem volna. A ház, mint egy nagy koporsó, feküdt némán, hidegen, és én álltam, mint egy idegen. Akkor éreztem, hogy bele van zárva, egy emberi élet minden boldogsága, és nem vár többé senki sem. Elmentek ők, mind kiket szerettem, elsodorta őket a vad vihar szele! Utánuk csak a fájó emlék maradt, vigasznak, reménynek nincsen már helye. Drága hamvaikat óh öleld magadhoz, simogasd lágyan édes anyaföld. Örök fájdalomról meséljen a szellő, ha elsuhan Dachau és Auschwizt fölött. És mégis a lankás domboldal alatt, a vén körtefánál jól kisírtam magam… És megsimogattam az udvar porát, két angyali gyermek lába nyomát. Megcsókoltam az íróasztalán kihűlt helyét áldott kezének, a jóság, a béke, a munka emberének. Akkor éreztem, hogy itthon vagyok! És hiába volt a sok borzalom! Hiába volt gettó! Leplombált vagon! Auschwitz! Gázkamra! Krematórium! Felsikoltott bennem a szívem szava: „mégis ez a haza, az igazi haza!” (Erre a versre nagyon büszke vagyok, mert a mi felfedezésünk. Tiszta szívvel ajánlom minden iskolában a műsorok a megemlékezések részeként.) Narrátor: Most pedig a zsidó hagyománynak megfelelően helyezzük el az emléktáblánál a megemlékezés köveit. Kérem, hogy az osztályok képviselői jöjjenek ki, és helyezzék el a tábla mellé az emlékezés köveit. (kövek elhelyezése közben halk, szomorú zsidó zene) 3
Narrátor: Végezetül útravalóul hallgassuk meg iskolánk egyik pedagógusának versét. 4. szavaló: Megemlékezés a holokauszt áldozataira: Mottó: Keresem a semmiben a mindent a sötétben a fényt, a gondolatban az értelmet, a tettekben a célt. Üres termekben gyöngyöző falak, könnyei áztatnak régmúlt arcokat. Hosszan sorjázó néma családnevek, Ma már csak emlékeket rejtenek. Szögesdrót mögött kivégzett, Meggyötört lelkű emberek… Méltóságukban sértett, millió lélek, Jövőtől megfosztott, meddő remények. Bűnvád, rettegés birkózik bennem, Torkomban szorít a fájdalmas félelem. Agyamban felvillan a gázkamrák zaja… Merev lábakkal menekülnék tova. Mi vagyunk az utókor, s szégyenkezve állunk, Ha nincs is közöttük testvérünk, barátunk. Emberek voltak mind: férfi, nő és gyermek. Hajtsunk most fejet az emlékezetnek! Szózat közös éneklése Narrátor: Köszönjük a tiszteletteljes és aktív részvételt! Vonuljunk vissza az iskolába! 4. Az emléknap után – cselekvő hazaszeret Az emléknap utáni napok egyikén a nyolcadikosokkal elmegyünk a falu határában levő már nem használt temetőbe, és ott megtisztítjuk a zsidó temetőt. Amikor a többi gyerek megtudja, hogy megyünk a zsidó temetőbe, irigykedve kérdezi, hogy ők mikor mennek a zsidó temetőbe. A tanulók lelkesen és szívesen gondozzák a sírokat. Viszünk ki köveket is, de minden évben van olyan tanuló, aki ragaszkodik ahhoz, hogy virágot vigyünk ki. Természetesen megengedem neki. A megemlékezésről fényképes tudósítást küldök a Tolnai Népújságba, ami eddig minden évben meg is jelent. Az ott megjelent cikkekből a tanév során bővülő faliújság és album készül. Ennek szerkesztésében rajz szakos kolléganőm segít. A zsidó temetőnk be van kerítve. A bekerítést szorgalmazták, és ahhoz adakoztak a holokauszt szedresi túlélői. Az Izraelben élő Singer Magda szintén köztük volt. Vele én is próbáltam felvenni a kapcsolatot, de sajnos addigra elhunyt. Levelemre, amiben írtam magamról és az indíttatásomról, a barátnője Weisz Malvin válaszolt. Tőle kaptam életem legszebb dicséretét. Ezt írta: „Tisztelettel gondolok az édesanyjára, aki Önt ilyen szépen nevelte.”
4
Szeretnék édesanyám méltó utóda lenni. Szeretném, ha gyermekeim és diákjaim is úgy emlékeznének rám, hogy szépen neveltem őket. Hiszem, hogy a fent leírt cselekedeteimmel hozzájárulok ehhez. Ez az én tudásom felelőssége. Szedres, 2014. 03. 03. Tisztelettel: Barteczka Mária Szekszárdi I. Béla Gimnázium Bezerédj István Általános Iskolája 7056 Szedres Arany János. u. 1. Tel: 74/434-337 Fax: 74/434-811 E-mail:
[email protected]
5
Képmelléklet:
KÉPMELLÉKLET
6
7
8
9
