A TÖRTÉNELEMOKTATÓK SZAKMAI EGYESÜLETÉNEK (TSZE) SZAKMAI VÉLEMÉNYE AZ ÁLLAMI TANKÖNYVEK ÉS ATLASZ KÉRDÉSÉRŐL
Általában Egyesületünk megalakulása óta figyelemmel követi az állami szervezésű tankönyvellátás és az állami kiadású történelemtankönyvek kérdését, csakúgy, mint a történelmi atlaszok kérdéséről szóló vitát. Mindenekelőtt szükségét érezzük leszögezni, hogy mint minden szakmai kérdés eldöntése esetében, nem a sajtót, illetve a nyilvánosság előtt zajló vitákat és felhívásokat tartjuk ideális fórumnak, ahol az álláspontokat lehetne ütköztetni. Ilyen szakmai kérdésekben felelős, gyakorló szakemberek higgadt, objektív érveken alapuló egyeztetései útján lehet megfelelő döntést hozni. A nyilvánosság bevonásával – mai magyar közéletünkben – szükségszerűen átpolitizálódik a kérdés, aminek köszönhetően a szakmaiság rögtön illúzióvá válik és az adott politikai pártállás lesz irányadó. Tulajdonképpen nehezen tartjuk elképzelhetőnek, hogy ilyen úton konszenzusos eredmény bármilyen szinten is elérhető volna. Éppen ezért a felelős döntéshozók és szakemberek bevonásával érdemi megbeszéléseket és fórumokat tartanánk alkalmasnak az említett kérdések megvitatására.
A tankönyvekről általában Elöljáróban fontos leszögezni, hogy a tankönyvek kérdése jóval nagyobb médiafelületet kap, mint az valójában indokolt lenne. A tankönyvek fontos köznevelési dokumentumok, de messze nem a legfontosabbak. A különböző szintű jogszabályok (Köznevelési törvény, Nemzeti Alaptanterv, Kerettantervek, Érettségi vizsgakövetelmények) jóval fontosabb, magasabb szintű szabályzást jelentenek, melyekhez a tankönyveknek igen komolyan igazodniuk kell. Valójában tehát az aprólékosan előírt kerettantervi követelmények és csekély óraszámok mellett a tankönyvek tartalma meglehetősen predesztinált. Természetesen a tankönyvszerzőknek van némi mozgástere és éppen ezért szemléletbeli, módszertani különbségek előfordulnak, de mindenféle nyilvánosan közölt véleménnyel szemben egyszerűen a tantervi előírások miatt lehetetlen, hogy egyes tankönyvek között igazán jelentős tartalombeli különbségek legyenek. Összességében tehát a tankönyvengedélyt kapó tankönyvek mind alkalmasak a tantervi követelmények teljesítésére (akár tartalmi/lexikai, akár kompetenciafejlesztés terén) és az érettségire való sikeres felkészülésre. Másfelől a tankönyvek soha ekkora publicitást nem kaptak, mint most. A média korábban nem volt hangos a még oly újszerű és sikeres „Forrásközpontú Történelem” sorozat, vagy éppen más kiadók köteteinek megjelenésétől sem, így tehát látszik, hogy a tankönyvek problematikája a köznevelési rendszer átalakításáról 2010 óta zajló politikai viták egyik
1
„hadszíntere” lett. Alapvetően tehát nagyon erőteljesen átpolitizálódott a téma, nem igen találni politikai szempontoktól mentes, korrekt szakmai megnyilvánulásokat. Sőt, inkább az látható, hogy a szakmainak álcázott vélemények mögött is alapvetően politikai motivációk állnak, vagy éppen konkrét személyes és kiadói érdekek (pl. az állami listára föl nem került tankönyvek szerzőinek sérült érdekei, elmaradt nyereségek). Természetesen ez az élénk politikai érdeklődés bizonyos szempontból érthető, hiszen az állam felvállalta, hogy két (állami kiadású) tankönyves piacot hoz létre, aminek köszönhetően a kiadványokért felelősséget is vállalja. Hozzátartozik még a kérdés általános megítéléséhez, hogy a tankönyvekre azért is irányul ilyen komoly érdeklődés, mert könnyen megismerhető, kézbe vehető és egyértelműen kutatható a köznevelést és a történelemoktatást vizsgáló külső érdeklődők számára, szemben a valódi pedagógiai praxissal, mely csak számos óralátogatás, a diákok órai jegyzeteinek áttanulmányozása során követhető némiképp. Ilyen módon tehát a tankönyvek elemzésével / bírálatával viszonylag könnyen lehet következtetéseket levonni az oktatást illetően, az azonban már komolyan kérdéses, hogy ezek a megállapítások valójában mennyire megalapozottak és legitimek. Éppen ezért itt is kell hangsúlyoznunk – látva a sok végzős érettségiző diáknál lévő, friss, ropogós, soha ki nem nyitott tankönyveket –, hogy a könyveknél sokkal fontosabb, determináló tényező az adott történelemtanár kolléga sok év(tized)es kialakult praxisa, módszertani gyakorlata és szokásrendje. A tankönyvek ehhez képest messze nem olyan központi meghatározói az oktatási rendszernek – máskülönben, ha valóban olyan mértékig használnák és támaszkodnának rájuk a tanárok, bizonyára nem volnának ilyen komoly problémák a kompetenciafejlesztés terén, hiszen kivétel nélkül minden jelenleg rendelhető történelemtankönyv ilyen szemlélettel készült. Jól jellemzi a helyzetet, hogy a ’90-es évek óta forrásokkal és egyéb illusztrációkkal ellátott – tehát egyre inkább kompetenciaalapú, forráselemzést végző történelemoktatásra alkalmas – tankönyvek nem tudtak gyökeres módszertani változást előidézni a pedagógiai praxisban, hanem azt végül – valamelyest – a kétszintű érettségi, mint kimeneti szabályzó tudta csak bizonyos fokig kikényszeríteni. Szintén az általános problémákhoz kötődik a tankönyvárak kérdése. Az alsó- és középfokú oktatás biztosítása alapvető jog a diákok számára. Ennek értelmezése szerint tehát minél inkább lehetővé kell tenni, hogy ebből a diákok egyenlően és ingyenesen részesülhessenek. Ahogy a törvény nem engedi meg az anyagi terhet jelentő iskolai programok szervezését – csak szülői egyetértés esetén –, úgy ez az álláspont alapvetően vonatkoztatható a tankönyvek kérdésére is. Egy tanévet kezdő család számára gyerekenként átlag 20–25 000 Ft-os megterhelést jelent(ett) a tankönyvek beszerzése, ami a hazai jövedelmi viszonyok között számos családra komoly anyagi terhet rótt. Ezt a hátteret figyelembe véve Egyesületünk úgy gondolja, hogy üdvözlendő az az állami törekvés, mely a tankönyvek ingyenességét, vagy legalábbis önköltségi, a piacihoz képest jóval alacsonyabb áron való kiadását célozza. Ez a cél viszont nem valósítható meg a sokszereplős, teljesen piaci alapokon működő tankönyvpiac esetén (ahol a tankönyvkiadók számára érthető cél a profit), tehát reális kompromisszumnak tűnik két állami tankönyv kiadása – mint ahogy az számos más országban is történik.
2
A két állami kiadású történelem tankönyv Mint fentebb említettük, jelenleg két, állami kiadású történelem tankönyvsorozat közül választhatnak a kollégák 5-12. évfolyamig. Az egyik a korábbi Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó (még előbb Nemzeti Tankönyvkiadó) már létező, a 2012-es NAT-hoz igazított sorozata, melyet hosszú évekig, közmegelégedéssel használt a teljesen szabad tankönyvpiacon a kollégák döntő része. A másik pedig az OFI által fejlesztett újgenerációs (ún. „kísérleti”) tankönyvsorozat, mely több szempontból hozott újszerű elemeket és vont maga után számos kritikát is. Emellett fontos megjegyezni, hogy törlesztve egy régi adósságot, jelenleg készül egy hatosztályos – most a 9. évfolyamnál tartó – sorozat is, a hatés nyolcévfolyamos gimnáziumok számára. Jelenleg ezek a kötetek szerepelnek az állami tankönyvlistán, tehát az támogatott családok ingyen juthatnak hozzá. A közhiedelemmel ellentétben a többi kiadó kötetei továbbra is rendelhetők – mint ahogy sok iskolában rendelik is őket –, de ezek nem szerepelnek az állami listán, így a szülők külön hozzájárulásával és önköltségen (tehát a támogatott családoknak is fizetni kell érte) lehet megrendelni ezeket, de mivel kiadóik piaci alapokon működnek, ezért általában áruk jóval magasabb. Előre bocsájtjuk, hogy egyesületünk 2017 tavaszán fölállít egy tankönyvelemző munkacsoportot, mely a tervek szerint félévente fog jelentkezni egy-egy aprólékos szakmai bírálattal, így jelen állásfoglalásunkban csak röviden és átfogóbban szólunk a kérdésről. A Száray Miklós nevével fémjelezhető, „új forrásközpontú történelem” című sorozat jelentős részben a már korábban az országban szinte egyeduralkodóan használt „forrásközpontú történelem” c. sorozat átdolgozott, a 2012-es NAT-hoz igazított verziója, melyet a szakma kevéssé kritizált. Így tehát az egyik rendelhető kötet a lényeges kérdésekben nem sokat változott a szabad tankönyvpiaci időszakhoz képest, és bárki számára rendelkezésre áll. Hasonló a helyzet Horváth Péter sok éve nagy megelégedéssel használt (valaha a Nemzeti Tankönyvkiadó, ill. a Nemzedékek Tudása Tankönyvkiadó által jegyzett) általános iskolás tankönyvsorozatával is. Bár az utóbbi időszakban egyetlen konkrét feladat miatt ezt is érték – jellemzően politikai – támadások, de csak azután, hogy állami kézbe került a kiadása, míg korábban nem találtak problémát az amúgy csak kevéssé átdolgozott munkában. Az említett megmaradó tankönyvsorozatok mellett az OFI új, ún. újgenerációs vagy kísérleti tankönyvek kifejlesztésébe fogott. E kötetek újszerűsége abban rejlett, hogy első verziójuk megjelenése után felkért tanár kollégák kezdték használni, akik a tanév során, hétről hétre írták meg tapasztalataikat, visszajelzéseiket, melyek figyelembe vételével javították ki a kísérleti kötetekben jelen lévő hibákat és fejlesztették tovább a tankönyveket. Ez a munkamódszer a rendszerváltás óta egyáltalán nem jellemezte egyetlen kiadó köteteit sem, tehát az újgenerációs, OFI-s kötetek nagyon széles tanári csoport véleményét figyelembe véve, a kollégákkal közösen dolgozva nyerte el végső formáját. Jellemző módon a legerőteljesebb kritikák a sokszor valóban támadási felületet nyújtó első verziókat érték, míg a később módosított, javított példányokban már kiküszöbölték a hibákat. A tananyagfejlesztők csapatában a szakmában ismert történészeket (pl. Dr. Németh György professzor (ELTE), Dr. Cieger András (ELTE), Dr. Zeidler Miklós (ELTE), Dr. Ötvös István (PPKE) vagy Dr. Paksa Rudolf (MTA BTK TTI)), illetve már korábban is több tankönyv készítésében résztvevő, tapasztalt tankönyvszerzőket (Borhegyi Péter, Dr. Katona András, Kojanitz László) találunk. A korábbiaktól azonban eltérő módon a szerzők itt csak
3
tananyagfejlesztőként jelentek meg, akiknek a leadott anyagait a kiadó kreatív szerkesztői formálták át kész tankönyvvé a pedagógiai szempontokat figyelembe véve (hozzáadva a megfelelő ábrákat, térképeket, stb.). Az újgenerációs tankönyvsorozatok is a korábbiakban megszokott koncepció szerint készültek, elsődleges célként megjelölve a diákok kompetenciaalapú oktatását, ezáltal lehetőséget nyújtva a középiskolában a történelem forrásalapú, tanulói tevékenységen keresztül történő megértésére és feldolgozására. Emellett a tankönyvsorozatok mellé komoly „e-tananyag” is készült, kiegészítve a nyomtatott köteteket számos elektronikus tartalommal. Ezek után összességében tehát kijelenthető, hogy a programban részt vevő tanárok véleményeit feldolgozva alapvetően színvonalas és jól használható munkák születtek, melyek alkalmasak a tantervi követelmények megvalósítására, mind tartalmi, mind képességfejlesztési szempontból is. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy megítélés- és szemléletbeli kérdésekben ne lehetne ellenvéleményeket megfogalmazni, esetleg a különböző témák kifejtése közötti arányokat máshogy, netán jobban kialakítani. Továbbá fontos azt is figyelembe venni, hogy a szakmai mellett didaktikai szempontokat is érvényesítő, az óriási ismeretanyagot igen korlátozott tantervi és óraszám keretek között összefoglaló tankönyvekben ezen okokból szaktörténészi szemmel mindig marad kritizálni való, de ez a tankönyv említett műfaji korlátaiból fakad, hiszen nem lehet minden részkérdésnek egy precíz monográfiát szánni és azt magyarázó lábjegyzetekkel ellátni. Az eddigieken felül – bár nem a szakmai tartalmat érinti, de – megkerülhetetlen kérdés a tankönyv ára. Az újgenerációs („kísérleti”) tankönyvek egyes kötetei 600-800 Ft-os iskolai áron megrendelhetők, tehát harmad-negyed olyan drágán, mint a piaci alapon működő kiadók kiadványai, ami egy abszolút nem elhanyagolható szempont. A TSZE 2016 őszén készített egy kérdőívet, melyet több mint száz történelemtanár kolléga töltött ki. Sok egyéb kérdés mellett ebben érintettük a tankönyvek problémáját is. Az eredmények meggyőzően igazolták, hogy a kérdésben nem alkotható egyszerű és sommás vélemény, a történelemtanár társadalom messze nem egységes e témában (mint ahogy több másban sem). Az viszont jól látszik, hogy a tanároknak csupán az egynegyede nyilatkozott úgy, hogy teljes mértékben ellenzi az állami tankönyvkiadást, míg az OFI új fejlesztésű könyvei kapcsán a válaszadók legnagyobb csoportja úgy vélekedett, hogy részben vagy teljes mértékig támogatja az új kiadványokat (a részletek a www.tortenelemoktatok.hu honlapon megtalálhatók).
A történelmi atlaszokról – Az atlasz legyen atlasz és ne segédkönyv! Az új OFI-s atlaszok kiadásának célja egyesületünk véleménye szerint abszolút méltánylandó. Miszerint az utóbbi években a különböző kiadók által forgalomba hozott középiskolai atlaszok komplett adattárakkal, segédanyagokkal bővültek, teljesen szétfeszítve egy hagyományos értelemben vett történelmi atlasz kereteit, tulajdonképpen ezáltal szinte leagalizált puskává, vagy bújtatott tankönyvvé alakultak. Ilyen módon a családokat folyamatos plusz kiadásra kényszerítették, hisz ha azt akarták, hogy gyermekeik a legtöbb segédanyagot tartalmazó, legvaskosabb atlasszal vághasson neki az érettséginek, akkor – akár igen magas áron is, de – meg kellett vásárolni az újabb kiadásokat. Extrém esetben előfordult, hogy egyes diákok két-három atlasszal érkeztek az érettségire, aminek jelentős részét töltötték el az atlaszokban információ után kutatva, tanácstalanul lapozgatva. Végül pedig teljesen
4
összefüggéstelen, az atlaszból jól-rosszul kimásolt információhalmazt adtak be esszé néven, melyek ilyen módon egyfelől értékelhetetlenek voltak, másfelől pedig nem szolgálták a kompetenciafejlesztés célját, hiszen ahelyett, hogy a térképek elemzésével következtetéseket vontak volna le, inkább a kronológiai listákból másoltak ki mechanikusan információfoszlányokat. Emellett pedig a szociálisan hátrányosabb helyzetű diákoknak maradt az iskola által biztosított több éves, segédanyagokat nélkülöző, régebbi atlasz. Mindezen túl a középiskolai atlaszba bekerült segédanyagok sok esetben lefedték a kerettanterv és érettségi követelmények által méltányosan elvárható elméleti tudásanyagot, ezzel jelentősen egyszerűsítve, az amúgy megfelelő színvonalú vizsgát – szinte szétfeszítve annak valódi vizsga jellegét. Ennek kapcsán vetődik föl a kérdés, hogy a történelemoktatás színvonalát nem csökkenteni, hanem inkább emelni kellene. Ehhez pedig hozzátartozik, hogy bizonyos lexikai ismereteket, a tantárgy karakteréből fakadóan a diákoknak fejből kell tudniuk (ahogy azon sem nyit vitát senki, hogy az idegennyelvek tanulása során a szavakat kell fejből tudni). Ennek a szilárd elméleti tudásnak a felhasználásával természetesen a cél a képességfejlesztés és a kompetenciaalapú oktatás, de ez önmagában, ismeretek nélkül nem működik. Hiszen bizonyára abban mindenki egyetért, hogy az első világháború vagy a trianoni békeszerződés dátumát nem az atlasz kronológiájából kellene kikeresni. Mindezek fényében tehát érthetőnek tartjuk a jogalkotói szándékot, miszerint szabályozni kívánták a középiskolai történelmi atlaszok kérdését és véleményünk szerint felelős tanárok 8 évnyi történelem tanítás után nem akarhatják azt, hogy a diákjaik egy adattár másolására egyszerűsítsék le a nagy patinájú vizsgát. Szintén meg kell említeni, hogy téves félelem az, hogy az atlasz végéből kihagyott kronológiai lista híján ne lehetne az évszámokat és eseményeket az atlasz segítségével megállapítani. Ahogy korábban is, ehhez rendelkezésre állnak az atlasz térképlapjai, melyek értő használata esetén könnyedén fellelhetők a keresett információk, de mégis biztos térképolvasásra (ismeretszerzési kompetenciára) van szükség hozzá, szemben a kronológiai lista mechanikus használatával. Méltánylandónak tartjuk az állami törekvést a taneszközök ingyenességére és elfogadjuk, hogy ez maga után vonja az önköltségi áron történő állami tankönyvkiadást. Ugyanakkor véleményünk szerint, ha egyetlen – az állami tankönyvfejlesztő által kiadott – atlasz lesz használható iskolatípusonként hosszabb távon, akkor annak a kiadványnak minden kritikán felül állónak és minden igényt kielégítően színvonalasnak, időtállónak és a tanártársadalom által elfogadottnak kell lennie – nem tükrözheti a pénzhiányból fakadó takarékosságot és az azzal együtt járó színvonal / tartalombeli kompromisszumokat. A mostani, átdolgozott atlaszokról – különösen az általános iskolairól – ezt még nem mondhatjuk el. Az új kiadványoknak számos erénye van, akár a digitális verziót böngészve, akár az árát említve, de ez nem elég ahhoz, hogy megnyugtatóan jól használhatónak lehessen nevezni. Így tehát általánosságban egyesületünk jelen formájában még mindig nem javasolja az atlaszok kizárólagos használatának bevezetését. Bár kétségtelen, hogy az új verziók részbeni javításával és átdolgozásával – melyre egyesületünk részletes javaslatot tett – már elérhetőnek látszik egy-egy időt álló, minden igényt kielégítő atlasz. Másrészt pedig kétségtelen, hogy a jelenlegi, átdolgozott verziók is alapszinten használhatók, a legfontosabb információk fellelhetők bennük, kritikai észrevételeink is sokkal inkább a jól használhatóságra vonatoztak, semmint a tartalmi kérdésekre. Összességében tehát még, ha távol is állnak az általunk elképzelt optimális megoldástól, de végső soron alkalmasak a jelenlegi változatok az
5
az érettségin használható segédlet céljaira, tehát az atlasz használhatóságának teljes megkérdőjelezését hisztériakeltésnek kell minősítenünk, ugyanis senki sem gondolhatja komolyan, hogy a diákot Mohács vagy Sztálingrád megtalálásában a halvány színek vagy a kis betűméret fogja megakadályozni (sokkal inkább saját térbeli tájékozódásának hiányosságai). Még további kiegészítendő gondolatként vetődik fel, hogy meddig lesz létjogosultsága a papír alapú atlaszoknak. A mai tankönyvek ugyanis nem ritkán leckénként 2-3, célzottan a témához illeszkedő, igényes, jól használható térképet kínálnak. Ilyen módon jónéhány tanár nem sűrűn használja a tanórákon az atlaszt, hanem csak – például középiskolában – az érettségi kedvéért lapozzák néhányszor át az utolsó évben. Ráadásul akkor, amikor már egyesek a papír alapú tankönyvek korának végét is látni vélik, szintén fölvetődik a kérdés, hogy meddig lesz szükség még a hasonló papír alapú atlaszokra. Mindettől függetlenül jelenleg még nem tart ott a digitális eszköz-ellátottság az országban, hogy nélkülözni lehessen a papír alapú könyveket és atlaszokat, így tehát minden bizonnyal jó ideig még szükség lesz rájuk jelen formában.
Véleményünket összegezve még egyszer fontosnak tartjuk hangsúlyozni, hogy a történelemtankönyvek és -atlaszok pedagógiai-szakmai kérdése a kelleténél jóval nagyobb média- és politikai érdeklődést vonz, ami szinte teljesen ellehetetleníti azt a szakmai diskurzust, amely valójában meg tudná oldani a felvetődő problémákat. Sajnos a kérdésben megnyilvánuló szereplők állásfoglalásai mögött a legtöbb esetben valamilyen politikai motiváció található, hiszen a tankönyv téma a napi belpolitikai viták egyikévé vált. Egyesületünk ezzel szemben szeretné szakmai mederben tartani a kérdésről szóló diskurzust, ami véleményünk szerint a fenti szempontok figyelembevételével jó eséllyel elősegítené a történelemtanár szakma által jó szívvel elfogadható konszenzusos megoldás elérését a ma jellemző meddő politikai viták helyett.
6
