A TERMESZTETT CSIPERKE ZÖLDPENÉSZES FERTŐZÉSE. KREDICS László, CZIFRA Dorina, URBÁN Péter, MANCZINGER László, VÁGVÖLGYI Csaba és HATVANI Lóránt

Mikológiai Közlemények, Clusiana 50(2): 199–218. (2011) TUDOMÁNYTERÜLETI ÁTTEKINTÉS

REVIEW

A TERMESZTETT CSIPERKE ZÖLDPENÉSZES FERTŐZÉSE KREDICS László, CZIFRA Dorina, URBÁN Péter, MANCZINGER László, VÁGVÖLGYI Csaba és HATVANI Lóránt Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi és Informatikai Kar, Mikrobiológiai Tanszék, 6726 Szeged, Közép fasor 52; [email protected], [email protected], [email protected], [email protected], [email protected], [email protected]

A termesztett csiperke zöldpenészes fertőzése. – A tanulmány célja irodalmi áttekintést nyújtani a termesztett kétspórás csiperke (Agaricus bisporus) Trichoderma fajok által okozott zöldpenészes megbetegedéséről. Az első jelentős zöldpenészjárvány Észak-Írországban ütötte fel a fejét 1985-ben, ezt követően pedig a probléma számos más országban is jelentkezett. A zöldpenész tünetei a komposztban nagy, zöldes foltok formájában jelentkeznek. A járványszerű kitöréseket a Trichoderma aggressivum két alfaja okozza. Ez a faj eredményesen verseng a tápanyagokért és a területért; emellett extracelluláris enzimeket, toxikus szekunder metabolitokat és illékony szerves vegyületeket termel, mely drasztikus terméskieséshez vezethet. A T. aggressivum természetes előfordulási helye egyelőre ismeretlen. A levegő, a járművek, szennyezett ruhák és állati vektorok lehetnek a fertőzés forrásai. A T. aggressivum hatékony nyomon követésére ma már fajspecifikus indítószekvenciák (primerek) is rendelkezésre állnak. A fertőzés megelőzését segítheti a fertőtlenítőszerek alkalmazása, a pasztőrözés, a takaróanyag megfelelő pH-jának beállítása, vegyszeres kezelések, antagonista baktériumok alkalmazásán alapuló biológiai védekezés, továbbá rezisztens csiperkefajták termesztése. Green mould disease of cultivated white button mushroom. – The aim of this review is to give an overview of the literature about the green mould disease of cultivated white button mushroom (Agaricus bisporus) caused by Trichoderma species. The first significant green mould epidemic appeared in Northern Ireland in 1985, which was quickly followed by subsequent outbreaks in several countries. The symptoms of green mould appear as large patches of compost turning green rapidly. Epidemic outbreaks are due to two varieties of the species Trichoderma aggressivum. This species competes efficiently for space and nutrients, produces extracellular enzymes, toxic secondary metabolites and volatile organic compounds, which may result in drastic crop losses. The natural habitat of T. aggressivum is still unknown. Possible routes of infection include the air, vehicles, contaminated clothes and animal vectors. A primer pair for the specific identification of T. aggressivum is available for the efficient monitoring of the causal agent. Possible management strategies include the application of disinfectants, pasteurisation, adjustment of casing pH, chemical treatments, biological control by antagonistic bacteria, as well as the cultivation of resistant Agaricus varieties. Kulcsszavak: Agaricus bisporus, csiperke, Trichoderma, zöldpenész Key words: Agaricus bisporus, green mould, Trichoderma, white button mushroom

BEVEZETÉS A Trichoderma fajok imperfekt, talajlakó fonalasgombák, ivaros alakjaik a Hypocrea nemzetségbe (Ascomycota, Pezizomycotina, Sordariomycetes, Hypocreales, Hypocreaceae) tartoznak. Egyes Trichoderma fajok ipari szempontból jelentősek Mikológiai Közlemények, Clusiana 50(2), 2011 Magyar Mikológiai Társaság, Budapest

200

KREDICS L. és munkatársai

(KUBICEK és PENTTILÄ 1998), míg mások növénypatogén gombákat képesek antagonizálni (PAPAVIZAS 1985). Az antagonizmus háttérmechanizmusai közül a legfontosabbak a sejtfalbontó enzimek működésén alapuló mikoparazitizmus, az antibiotikumok termelése révén megvalósuló antibiózis, a tápanyagokért és az élettérért folytatott hatékony versengés a rizoszférában, a növény csírázásának és növekedésének serkentése fontos ásványi anyagok és nyomelemek felszabadítása útján, valamint a növény védekezési reakcióinak indukciója (BENÍTEZ és mtsai 2004, HERRERA-ESTRELLA és CHET 2003, HOWELL 2003). Az elmúlt évtizedekben kiderült, hogy a nemzetség egyes képviselői opportunista humán kórokozók is lehetnek (DRUZHININA és mtsai 2008, KREDICS és mtsai 2003). Egyes fajok pedig a zöldpenészbetegség kórokozóiként lépnek fel, jelentős terméskieséseket okozva a kétspórás csiperke (Agaricus bisporus), a shiitake (Lentinula edodes) és a laskagomba (Pleurotus ostreatus) termesztésében. A CSIPERKE ZÖLDPENÉSZES MEGBETEGEDÉSE: TÖRTÉNETI ÁTTEKINTÉS A világon a csiperke (Agaricus bisporus), a shiitake (Lentinula edodes) és a laskagomba (Pleurotus ostreatus) a három legjelentősebb termesztett gomba (CHANG 1999). A gombatermesztésben jelentkező, ún. zöldpenészfertőzéseket a Trichoderma fonalasgomba-nemzetség képviselői okozzák. A csiperke esetében régóta ismert, hogy a Trichoderma-val fertőzött komposzt csökkenti a terméshozamot (SINDEN és HAUSER 1953). Eleinte a T. viride és T. koningii fajokat tették felelőssé a termesztésben időszakosan jelentkező terméskiesésekért (SINDEN és HAUSER 1953). SINDEN (1971) a Trichoderma nemzetség képviselőit a termesztett gombákkal versengő fajokként jellemezte, melyek a gyenge minőségű komposzt indikátorai, megjelenésük összefüggésbe hozható a savas körülményekkel és az oldott cukormolekulák jelenlétével. Az 1980-as évekig a csiperke-zöldpenészt jelentéktelen problémaként tartották számon, mely gyenge minőségű komposztban, illetve nem megfelelő higiénés viszonyok fennállása esetén jelentkezik, és kezelhető a komposzt minőségének javításával, valamint a megfelelő higiéné biztosításával (GEELS és mtsai 1988). E nézetet az 1985–86-ban Észak-Írországban és Írországban, majd később 1990–91-ben a Britszigeteken kitört, mintegy 3–4 millió angol font veszteséget okozó zöldpenészjárványok alapjaiban változtatták meg (DOYLE 1991, FLETCHER 1990, MORRIS és mtsai 1995a, b, SEABY 1987, 1989, 1996a, b, 1998). A fertőzés 1994-ben, Hollandiában szintén komoly veszteségeket okozott (GEELS 1997). Az 1990-es évek elején hasonló betegség bukkant fel, és okozott több mint 30 millió amerikai dollárra tehető veszteséget az észak-amerikai (Alberta, Brit Kolumbia, Ontario, és Pennsylvania) gombatermesztésben (CASTLE és mtsai 1998, OSPINA-GIRALDO és mtsai 1998, 1999, RINKER 1993, 1994, ROMAINE és mtsai 1996, SPILLMANN 2002). Franciaországban 1997-ben okozott először ismert problémát a zöldpenész (MAMOUN és mtsai 2000a, b). Spanyolországban 1996–97 telén a La Rioja növénynemesítői figyeltek fel elsőként az addig ismerteknél sokkal agresszívabb Trichoderma törzsekre (GARCÍAMORRÁS és OLIVÁN 1999, HERMOSA és mtsai 1999), a fertőzés pedig később megjelent a szomszédos területeken is. Az elmúlt évtizedekben a csiperke Trichoderma Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

A termesztett csiperke zöldpenészes fertőzése

201

okozta zöldpenészes betegsége a felsoroltakon kívül megjelent többek között Magyarországon (HATVANI és mtsai 2007, KREDICS 2008, KREDICS és mtsai 2010), Lengyelországban (SZCZECH és mtsai 2008, SOBIERALSKI és mtsai 2009a, b), Horvátországban (HATVANI és mtsai 2010), Mexikóban (ROMERO-ARENAS és mtsai 2009), Iránban (VAHABI 2005) és Ausztráliában (CLIFT és SHAMSHAD 2009) is. A probléma terjedése miatt a kórokozó azonosítását és tanulmányozását célzó, intenzív kutatási programok indultak. A CSIPERKE-ZÖLDPENÉSZ KÓROKOZÓI Bár számos Trichoderma faj (T. citrinoviride, T. crassum, T. hamatum, T. koningii, T. longibrachiatum, T. spirale) izolálható gombakomposztból (CASTLE és mtsai 1998), a járványok kitörését eredményező, agresszív kolonizációt eleinte kizárólag a T. harzianum faj képviselőinek tulajdonították (DOYLE 1991, SEABY 1987, 1989). A brit-szigeteki komposztból izolált, és T. harzianum-ként azonosított törzseket 3 biotípusba sorolták (DOYLE 1991, SEABY 1987). A Th1, Th2 és Th3 biotípusok (SEABY 1987) növekedési rátájukban, konídiumképzési mintázatukban és kolonizációs képességükben térnek el egymástól. A tapasztalatok alapján a zöldpenészjárványok kialakulásáért az agresszív Th2 biotípust tették felelőssé (FLETCHER 1990, SEABY 1987, 1989, STAUNTON 1987). A biotípusok telepmorfológiájukban és mikromorfológiai jellegeikben (fialidok és konídiospórák) is különböznek egymástól (SEABY 1996a). A Th1 biotípus általában a nyers komposztösszetevőkben fordul elő, a pasztőrözött komposztban csak ritkán jelentkezik (SEABY 1987). Növekedési sebessége 27 °C-on gyors (1 mm/h), megvilágítás mellett két napon belül konídiumokat termel, és sok légmicéliumot képez. A sporuláló tenyészet spenóthoz hasonló zöld színű, a telep malátaszagot áraszt (GARCÍA-MORRÁS és OLIVÁN 1999). A Th2 biotípus elsősorban a fertőzött komposztban fordul elő, nyers komposztösszetevőkben csak ritkán található meg (MORRIS és mtsai 1995a, b). 27 °C-on szintén gyorsan növekszik (1 mm/h) és gyapotszerű légmicélium-réteget hoz létre. A konídiumképzés 4 nap elteltével indul meg: zöld koncentrikus sávok alakulnak ki. A Th3 biotípus a Th1-hez hasonlóan a nyers komposztösszetevőket kolonizálja, de konídiumai esetenként a levegőből a pasztőrözött komposztba is belekerülhetnek (SEABY 1996a). Növekedési üteme 0,5–1 mm/h, telepe kókuszillatot áraszt. A kezdeti csoportosítás később 81, komposztból izolált Trichoderma törzs molekuláris biológiai módszerekkel (RFLP: restrikciós fragmenthossz-polimorfizmus, RAPD: random amplifikált polimorf DNS, ITS: internal transcribed spacer régió szekvenciaelemzése) történő vizsgálata során is megerősítést nyert. A Th2 biotípus képviselői genetikailag homogénnek bizonyultak (MUTHUMEENAKSHI és mtsai 1994), mely alátámasztja azt a feltételezést, hogy a Brit-szigeteken elterjedő zöldpenészjárványnak egyetlen kiindulási pontja lehetett, valószínűleg Észak-Írországban (MORRIS és mtsai 1995a, b), ahol egy mutáció következtében alakulhatott ki az agresszív komposztkolonizáló képesség (SEABY 1987). A mitokondriális DNS-ben talált kisebb eltérések alapján viszont elkülöníthetőek egymástól az ír és a brit törzsek (MUTHUMEENAKSHI és mtsai 1994). Ez a genetikai változatosság a feltételezett első mutációs eseményt követő, számos további mutáció eredménye lehet. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

202


A fent említett molekuláris biológiai technikákat később az észak-amerikai gombatermesztő farmokról izolált Trichoderma törzsek molekuláris tulajdonságainak vizsgálatára is bevetették (CASTLE és mtsai 1998, MUTHUMEENAKSHI és MILLS 1995, MUTHUMEENAKSHI és mtsai 1998, QI és mtsai 1996). A brit-szigeteki agresszív Th2 biotípus az észak-amerikai kórokozótól egyértelműen elkülöníthetőnek bizonyult, utóbbi biotípus a Th4 nevet kapta. A Th4 törzsek genetikailag egységesnek tűntek, arra utalva, hogy a Th4 biotípus is egyetlen forrásból eredeztethető. Az ITS1 régió szekvenciaelemzése alapján 5 bázispárnyi különbség mutatkozott a Th2 és Th4 biotípusok között, és mindkettő közeli filogenetikai rokonságot mutatott a T. harzianum Th1 biotípusával (MUTHUMEENAKSHI és mtsai 1998). A Th4 biotípus növekedési üteme 0,8 mm/h, a telepek hullámos szélűek, légmicéliumokat képeznek és a konídiumképzés sávokban történik (SEABY 1996a). Fenti eredmények alapján a csiperke zöldpenészes fertőzését nem egyetlen törzs okozza, az agresszív formák legalább 2 független forrásból (Brit-szigetek és Észak-Amerika), a már meglévő formák adaptációjával alakulhattak ki. E hipotézis magyarázatot ad az észak-amerikai és a britszigeteki izolátumok közt mutatkozó különbségekre is. Mivel a T. harzianum faj képviselőit gyakran alkalmazzák a növénypatogén gombák elleni biológiai védekezés céljaira, aggályok merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a biokontroll törzsek esetleg képesek lehetnek zöldpenészfertőzéseket okozni. RAPD-analízisen, valamint az ITS1-5,8S rDNS-ITS2 régió szekvenciaelemzésén alapuló molekuláris filogenetikai vizsgálatok azonban bebizonyították, hogy bár a biológiai védekezésben alkalmazott, és a zöldpenészt okozó Trichoderma törzsek közeli rokonok, de egyértelműen elkülöníthetőek egymástól (HERMOSA és mtsai 2000, OSPINA-GIRALDO és mtsai 1999, ROYSE és mtsai 2001). A Th2 és Th4 biotípusok és a biokontroll törzsek tehát feltehetően egy közös őstől származnak. Mindezt alátámasztja a β-tubulin gén filogenetikai analízise (ROMAINE és mtsai 1999), ezentúl mesterséges fertőzési kísérletek eredményeiből kiderült, hogy a biológiai védekezésben alkalmazott T. harzianum törzsek és a Th1 biotípus képviselői a Th4 izolátumokkal ellentétben nem képesek megtámadni az Agaricus bisporus-t (RINKER és mtsai 1997a, ROMAINE és mtsai 2001). A Th1–Th3 biotípusok molekuláris különbségeire alapozva MUTHUMEENAKSHI és mtsai (1994) feltételezték elsőként, hogy azok képviselői három külön fajba sorolhatók. Későbbi molekuláris filogenetikai vizsgálatok igazolták, hogy a Th3 valójában T. atroviride (CASTLE és mtsai 1998, OSPINA-GIRALDO és mtsai 1998), míg a Th1 biotípust T. harzianum sensu strictoként ismerték el (GAMS és MEYER 1998). Ez a két Trichoderma faj fordul elő leggyakrabban az ausztráliai gombatermesztésben (CLIFT és SHAMSHAD 2009), Horvátországban pedig a legújabb kutatási eredmények szerint a T. harzianum egy változata okoz zöldpenészproblémákat (HATVANI és mtsai 2010). A két agresszív biotípust, a Th2-t és a Th4-et morfológiai jellegeik, valamint az ITS1 régió és a transzlációs elongációs faktor 1-alfa (tef1) gén filogenetikai analízisének eredményeként T. aggressivum f. europaeum és T. aggressivum f. aggressivum néven írták le (SAMUELS és mtsai 2002). Míg az előbbi az európai zöldpenészproblémák többségéért felelős, addig az utóbbi Kanadában, az USA-ban és Mexikóban okoz problémákat a csiperketermesztésben. Egy angliai felmérés 2007 decemberétől kezdődően 6 hónapig, 15 farmon vizsgálta a gombatermesztésben előforduló Trichoderma fajokat, de T. aggMikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


203

ressivum f. aggressivum-ot nem azonosítottak (LANE 2008). Így nem tudható, hogy az észak-amerikai biotípus vajon veszélyt jelent-e az Egyesült Királyság gombatermesztésére (WOODHALL és mtsai 2009). A T. aggressivum f. aggressivum bekerülése növelné a T. aggressivum faj genetikai diverzitását Európában, és valószínűleg új, váratlan problémákat okozna az európai gombatermesztőknek. Ennek fennáll a reális veszélye, hiszen például Ausztráliában már megtalálták az észak-amerikai biotípust egy farmon, ahol súlyos terméskiesést okozott (KHAN és mtsai 2008). A korábban Th2-ként és Th4-ként ismert biotípusok a továbbiakban Ta2 és Ta4 néven kerülnek említésre. Bár a T. aggressivum f. europaeum (Ta2) és a T. aggressivum f. aggressivum (Ta4) mutatnak némi különbséget 25 °C-on, szintetikus, alacsony tápanyagtartalmú agaron (SNA) való növekedési ütemükben, és statisztikailag szignifikáns mikromorfológiai különbségek is vannak közöttük, pusztán morfológiai alapon történő, biztos elkülönítésük gyakorlatilag nem lehetséges. A CSIPERKE ZÖLDPENÉSZES FERTŐZÉSÉNEK TÜNETEI A patogén zöldpenészek kolonizálhatják a csiperke termesztésére alkalmazott alapanyagot, de nőhetnek akár a fejlődő termőtestek felszínén is. A látszólag normális átszövetési fázist követő 10–35 napig nem észlelhetők tünetek. A Trichoderma fajok fehéres micéliumait az átszövetési fázis alatt nem lehet megkülönböztetni a csiperke micéliumától, így ebben a stádiumban a fertőzést nehéz felismerni (LARGETEAU-MAMOUN és mtsai 2002). Később, ahogy a Trichoderma micéliuma spórázni kezd, nagy, zöld foltok jelentkeznek a komposzton (RINKER 1996, SEABY 1996a) (1. ábra). MORRIS és mtsai (1995a, b) alapján a zöldpenész fő tünetei a zöld konídiospórák keletkezése a gombakomposztban vagy takarórétegben a termesztési ciklus 2–5. hetében. A terméskiesés arányos a fertőzött terület nagyságával: a csiperke komoly fertőzések esetében nem is terem. Ha meg is jelennek a csiperke termőtestei, a termés nem piacképes, mivel gyakran foltok, torzulások jelentkeznek a termőtesteken (SEABY 1989), a Trichoderma illatanyagai emellett a piros paprikaatkákat (Pygmephorus mesembrinae) is odavonzzák, melyek a Trichoderma konídiumait fogyasztják (MORRIS és mtsai 1995a, b, SZILI 2008).

1. ábra. A Trichoderma aggressivum f. europaeum okozta zöldpenész csiperkekomposzton. Fotó: Nagy L. G. Fig. 1. Symptoms of green mould caused by Trichoderma aggressivum f. europaeum on compost used for Agaricus cultivation. Photo: L. G. Nagy. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

204


TRICHODERMA-AGARICUS KÖLCSÖNHATÁSOK A KOMPOSZTBAN A gombatermesztés körülményei (szén- és nitrogénforrások jelenléte, magas relatív nedvességtartalom, magas hőmérséklet, a fény hiánya az átszövetési ciklus alatt) a csiperke mellett ideális feltételeket biztosítanak a Trichoderma fajok számára is, melyek így könnyen megtelepedhetnek a komposzton. A komposzt Trichoderma általi kolonizációjának gyorsaságát és mértékét befolyásolja annak nedvességtartalma és fermentáltsági szintje (SHARMA és mtsai 1999). Az Agaricus fejlődésére pozitívan ható paraméterek tehát a Trichoderma kolonizációjának is kedveznek. Kedvező feltételek mellett a Trichoderma penészgombák gyorsan növekednek, és a csiperkénél hatékonyabban versengenek az élettérért és a tápanyagokért, ezentúl extracelluláris enzimeket, toxikus szekunder metabolitokat és illékony szerves vegyületeket termelnek (MUMPUNI és mtsai 1998, WILLIAMS és mtsai 2003b), ami jelentős terméscsökkenéshez vagy akár teljes terméskieséshez vezethet. A komposzt nagy mennyiségben tartalmaz lignint, így ez a közeg erősen szelektív bazídiumos gombákra, melyek extracelluláris enzimeik működése révén képesek a lignint szénforrásként felhasználni (MATCHAM és WOOD 1992). A komposztkolonizáló Trichoderma biotípusoknak növekedésükhöz szükségük van a csiperke micéliumának jelenlétére (SEABY 1987, 1996a). A T. aggressivum f. europaeum (Ta2) komposztban történő fejlődésével kapcsolatosan különböző elképzelések láttak napvilágot a szakirodalomban. SEABY (1996a) szerint csiperke hiányában a Ta2 micéliuma nem fejlődik ki észlelhető mértékben. ROMAINE és mtsai (1998) is arra a következtetésre jutottak, hogy a csiperke jelenléte nélkül a zöldpenész csak nehézkesen képes növekedni a komposztban. RINKER (1996) kutatásai szerint viszont az agreszszív Trichoderma csiperke jelenléte nélkül is képes a komposzt kolonizációjára, konídiumokat viszont csak becsírázott komposzton képez. További tanulmányok eredményei alapján a Ta2 mind a csiperkével beoltott, mind a csiperke nélküli komposztot képes kolonizálni (MAMOUN és mtsai 2000a, MORRIS és mtsai 1995a, b). MAMOUN és mtsai (2000a) eredményei magyarázattal szolgáltak a fent említett, eltérő megfigyelésekre: a Ta2 intenzív konídiumképzésének indukciójához szükség van a csiperke micéliumára. A Ta2 képes csiperke jelenléte nélkül is kolonizálni a komposztot, de vékony hifái mikroszkóp nélkül nem észlelhetők. A nagy micéliumtömeg képzésére való képesség és a késletett konídiumképzés lehetnek a Ta2 becsírázott komposzt kolonizációjára való képességének kulcstényezői. SHARMA és mtsai (1999) eredményei alapján becsírázáskor komposztba oltva a Ta2 gyorsan megtelepszik, és minden irányba szétterjed. Ezzel ellentétben a T. harzianum (Th1) és a T. atroviride (Th3) csak nehezen telepszenek meg, és a beoltási ponttól csak kis távolságokra képesek eljutni. Ezek a biotípusok is csökkentik ugyan a termésminőséget, de a terméshozamot általában nem befolyásolják jelentős mértékben. MUMPUNI és mtsai (1998) arról számoltak be, hogy a Th1, Ta2, és Th3 biotípusok in vitro illékony metabolitokat termelnek, melyek hasonló mértékben gátolják a csiperke növekedését. A Th1 és Th3 magasabb szintű toxicitást mutatott (ellentétben a Ta2-vel, melytől a legerősebb toxicitást várták). Ezentúl a Th1-et és Th3-at a Ta2-nél sokkal erőteljesebben gátoltá(k) a csiperke által termelt vegyület(ek), így ezen biotípusok megjelenése általában a csiperkétől mentes, kis komposztterületekre Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


205

korlátozódott (SEABY 1987). Fentiek alapján a csiperke, valamint a Th1 és Th3 biotípusok között kölcsönös gátlás feltételezhető. Ta2 esetében a csiperke által termelt vegyület(ek) stimuláló hatását mutatták ki (MUMPUNI és mtsai 1998). A feltételezések alapján ez a stimuláció és a csiperke Ta2 toxinjaival szembeni relatív toleranciája teszi lehetővé a két gomba komposztban történő, párhuzamos növekedését. Az A. bisporus és a Ta2 szimultán növekedése azelőtt is megfigyelhető, mielőtt a csiperke micéliuma serkenti a Ta2 konídiumképzését. Amint a konídiumképzés beindul, a csiperke micéliumának növekedése jelentősen lelassul, és gyorsan kialakulnak a zöldpenész tipikus tünetei (MAMOUN és mtsai 2000a). KRUPKE és mtsai (2003) azonosítottak egy metabolitot, a 3,4-dihidro-8-hidroxi3-metilizokumarint, melynek termelésére in vitro körülmények között a T. aggressivum f. aggressivum izolátumai képesek, a nem agresszív izolátumok viszont nem. Ez a vegyület a zöldpenész kifejlődése alatt gátolja az A. bisporus növekedését és termőtestképzését; ezáltal lehetővé téve a Ta4 számára az elterjedést és a csiperke extracelluláris enzimei által a komposzt összetevőiből felszabadított tápanyagok hasznosítását. A Ta4-nek a komposzt komplex összetevőinek egyszerű, felvehető és hasznosítható szénforrásokká történő lebontásához szüksége van az A. bisporus által termelt extracelluláris enzimekre (KRUPKE és mtsai 2003). A Trichoderma fajok számos olyan extracelluláris, hidrolitikus enzim termelésére képesek, melyek elbontják a különböző polimereket, melyek ily módon tápanyagforrásként szolgálnak. A komposztlakó Trichoderma törzsek extracelluláris β-1,3glükanázai mind az A. bisporus sejtfalát, mind pedig a szalmát (a gombakomposzt legfőbb komponensét) képesek bontani, kitinázaik és proteázaik pedig feltehetően a komposzt gombákban és baktériumokban gazdag mikroközösségén történő szaprotróf növekedést segítik. A Ta2 és a nem agresszív törzsek esetében 17 extracelluláris enzim aktivitását vizsgálták, de nem tapasztaltak jelentős különbségeket (LARGETEAU-MAMOUN és mtsai 2002, SAVOIE és mtsai 2001). Huszonhét baktériumtörzzsel végrehajtott konfrontációs tesztek eredményei alapján azt is megállapították a fenti tanulmányokban, hogy a Ta2-re a nem agresszív törzsekhez képest sokkal kevesebb baktérium van hatással. Ezek alapján feltételezhető, hogy a Ta2 jobb adaptációs képessége a gombakomposztban jelen lévő baktériumok gátló hatásaival szembeni toleranciának, nem pedig a komposzt összetevőinek lebontására való képességnek köszönhető. Ez teszi lehetővé, hogy a Ta2 még a csiperkével történő direkt kölcsönhatás létrejötte előtt képes a komposzt bizonyos területeit kolonizálni. Amikor a komposztban lévő tápanyagok mennyisége már limitált, bekövetkezik az A. bisporus hifáinak Ta2 általi lízise (MUMPUNI és mtsai 1998). WILLIAMS és mtsai (2003b) a Th1 (T. harzianum), Th3 (T. atroviride), valamint a Ta2 és Ta4 biotípusokba tartozó, komposztlakó Trichoderma izolátumok mikoparazita és szaprotróf viselkedését tanulmányozták a csiperkével szembeni agresszivitás mechanizmusának tisztázása céljából. Mikoparazita struktúrák ritkán voltak megfigyelhetők, így feltételezhető, hogy a T. aggressivum csiperkével szembeni antagonizmusa nem elsősorban a mikoparazitizmuson alapul. Az összes vizsgált Trichoderma csoport esetében kimutatták olyan polimerbontó extracelluláris enzimek termelését, melyek képesek a csiperke és a búzaszalma sejtfalát is bontani. Néhány Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

206


extracelluláris enzimet, pl. kimoelasztázt és tripszin-típusú proteázt csak a Ta2 és Ta4 biotípusok termeltek, így ezek összefüggésbe voltak hozhatóak az agresszivitással. Az eredmények arra engedtek következtetni, hogy a polimerbontó extracelluláris enzimek mind a szaprotróf, mind a parazita növekedéshez nélkülözhetetlenek. Néhány Th3 biotípusba (T. atroviride) tartozó izolátum viszont a T. aggressivumhoz hasonló mértékben volt képes kolonizálni a steril komposztot, és vele azonos mennyiségű és minőségű polimerbontó extracelluláris enzimet termelt, az agresszivitás tehát nem magyarázható kizárólag ezekkel a tényezőkkel. A kutatók szerint az agresszivitás az extenzív szaprotróf kolonizációs képesség mellett az ezzel szoros kapcsolatban álló kompetíciótól is függ. A kompetíció és a kolonizáció előfeltételei lehetnek az Agaricus bisporus-szal szembeni antagonizmusnak, melynek a mikoparazitizmus csak egy tényezője a sok közül (WILLIAMS és mtsai 2003b). GUTHRIE és CASTLE (2006) kéthetes inkubációs idő alatt vizsgálták az intra- és extracelluláris kitinázok aktivitását A. bisporus és Ta4 kettős tenyészeteiben. Eredményeik alapján a csiperke esetében detektált három N-acetil-glükózaminidáz egyike (mólsúly 96 kDa) szerepet játszhat a barna kalapú termesztett törzsek zöldpenésszel szembeni rezisztenciájában (lásd A csiperke-zöldpenész megelőzésének és kezelésének lehetőségei részt), míg a Ta4 esetében kimutatott három N-acetil-glükózaminidáz egyike (mólsúly 122 kDa) az antagonista képesség fontos indikátora lehet. A CSIPERKE ZÖLDPENÉSZES MEGBETEGEDÉSÉNEK EPIDEMIOLÓGIÁJA T. aggressivum-ot eddig még nem sikerült természetes környezetből izolálni. A Pleurotus ostreatus zöldpenészes megbetegedését okozó egyik patogén Trichoderma fajt, a Trichoderma pleuroticola-t a közelmúltban sikerült kimutatni a vadon termő laskagomba természetes szubsztrátumában és termőtesteinek felszínén is (KREDICS és mtsai 2009a, b). Ezek alapján felmerült, hogy a vadon termő Agaricus fajok szubsztrátuma és a termőtestek felszíne esetleg a Trichoderma aggressivum faj természetes rezervoárjai lehetnek. Ennek vizsgálatára vadon termő csiperke környezetéből származó három mintából (Kecskemét, Nagykőrös, Szeged) Trichoderma törzseket izoláltunk (CZIFRA és mtsai 2010). Az Agaricus fajok környezetéből izolált, összesen 65 Trichoderma törzset a Trichoderma aggressivum-ra specifikus PCRtechnikával (lásd A csiperke-zöldpenész diagnosztizálási lehetőségei fejezetet), és az ITS-régió, valamint a tef1 gén negyedik és ötödik intronját tartalmazó fragment szekvenciáinak elemzésével vizsgáltuk. Az ISTH (International Subcommission on Trichoderma and Hypocrea Taxonomy) honlapján elérhető TrichOKEY 2.0 (DRUZHININA és mtsai 2005) és TrichoBLAST (KOPCHINSKIY és mtsai 2005) programok segítségével a szekvenciák alapján 7 különböző fajt (T. atroviride, T. hamatum, T. harzianum, T. koningii, T. koningiopsis, T. tomentosum és T. virens) azonosítottunk. A vadon termő csiperke környezetéből származó mintákban a T. aggressivum jelenlétét mindezidáig nem sikerült kimutatnunk, ennek a fajnak a természetben történő előfordulásáról tehát továbbra sincs adat (CZIFRA és mtsai 2010). A T. aggressivum f. europaeum által okozott járvány a brit-szigeteki komposztelőállító üzemek között kezdetben feltehetőleg közös vásárlók útján terjedhetett. A Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


207

szállító járművek nagy mennyiségű port, spórát, micéliumtörmeléket, szúnyogokat és atkákat hordozhatnak, így a létesítmények közötti terjedés rizikófaktorának számítanak. Ezentúl a termesztők az eredeti járvány alatt Trichoderma-val fertőzött zsákok ezreit dobták ki, vagy szórták szét a földeken, ami szintén hozzájárulhatott a fertőzés kezdeti terjedéséhez (SEABY 1996b). Az érintett farmok gyakran szembesülnek elhúzódó zöldpenészes fertőzésekkel, és csak szigorú higiénés beavatkozások segítségével kerülhető el a frissen leoltott alapanyag zöldpenésszel történő fertőződése (RINKER és mtsai 1997b, SEABY 1987). További fontos kérdés, hogy mi a fertőzés útja. Egy termesztő feljegyzései szerint 60%-kal magasabb a zöldpenészes fertőzöttség, ha a komposzt zsákolásakor száraz, szeles az idő, továbbá a szélhatásnak leginkább kitett hőkezelő alagutakból származó komposzt fertőződik a legnagyobb mértékben, ami arra utal, hogy a levegőben lévő porszemcsék nagymértékben hozzájárulhatnak a szennyeződéshez (SEABY 1996b). SEABY (1996b) részletes epidemiológiai vizsgálatokat végzett az Észak-Írországban és az Írországban jelentkező, Ta2 biotípus által okozott zöldpenésszel kapcsolatban. Ezeken a területeken az ún. szatellitrendszert alkalmazzák csiperketermesztésre, melynek lényege, hogy különvált a komposztgyártás és a termesztés: a komposztüzemek sok kicsi, szatellitüzemet látnak el zsákokba csomagolt komposzttal (GYŐRFI 2001). SEABY (1996b) közleménye komposztból és gombatermesztő üzemek területéről vett mintákkal végzett kísérletek, valamint mesterséges fertőzési kísérletek eredményeit egyaránt magába foglalja. A termesztőüzemek szennyvizéből nem sikerült Ta2 törzseket izolálni, viszont az érintett üzemekben és csomagolóhelyiségekben vizsgált szinte valamennyi felület (csomagológépek, termesztőegységek padlózata, korlátok, létrafokok, gombacsíra-adagolók, útburkolatok, vontatógépek, raklapok, a betakarító munkások által használt ebédlőasztalok, székek, kilincsek) pozitívnak bizonyult a Ta2 biotípusra nézve. A munkások ruházatáról (pamutfelsők, kabátok, szedőkesztyűk) elektrosztatikus és vákuum-módszerrel vett mintákból is sikerült Trichoderma törzseket izolálni, leggyakrabban a Ta2 biotípust. Nem sikerült viszont Ta2 törzseket visszaizolálni a hőkezelt, szennyezett komposztból, ami arra utal, hogy a Ta2 nem éli túl a hőkezelést. A zsákokról izolált törzsek száma tumblerszárítógéppel 60 ºC-on történő, 30 perces kezelés hatására nullára csökkent. A tanulmány azonosította a zöldpenészes fertőzés lehetséges biológiai vektorait is: mikroszkópos vizsgálattal paprikaatkák testfelszínén Trichoderma spórák csoportjai voltak megfigyelhetők, és Ta2 törzseket is sikerült izolálni. A paprikaatkák a megfigyelések szerint valamennyi, a komposztban előforduló Trichoderma fajon képesek szaporodni, jelenlétük tehát nem csak bizonyos zöldpenészfajok indikátora (CLIFT és SHAMSHAD 2009). Ta2 törzseket sikerült izolálni sciarid gombalegyekről is, továbbá amikor egy atkákkal borított egértetem érintkezésbe került a csírával, akkor is megjelent a zöldpenész (SEABY 1996b). Mesterséges fertőzési kísérletek alapján a 7. napon történő, korai leoltás a Ta2 biotípus intenzív fejlődését eredményezte, míg a kései, 14 nap után történő leoltás esetében nem volt tapasztalható számottevő kolonizáció (SEABY 1996b). A kísérletesen fertőzött CACing-adalék alkalmazása (CACing: kis mennyiségű, csiperkemicélium által kolonizált komposzt hozzáadása a takaróanyaghoz az átszövetés gyorsítása érdekében) nem vezetett Ta2 megjelenéséhez, bár bizonyos zöldpenészfertőzéses Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

208


esetek tapasztalata alapján a Ta2 biotípus termesztőzsákok felszínén történő konídiumképzése összefüggésben lehet a fertőzött komposzt CACing-adalékként történő felhasználásával. Ha becsírázott komposztzsákokat Ta2 biotípussal mesterségesen szennyezett kézzel érintettek, valamennyi zsák erősen fertőződött. A csiperke számára esszenciális fémek (Cu, Fe, Mn és Zn) alkalmazása nem csökkentette a Ta2 biotípus kolonizációját, egyes, komposztból izolált baktériumok alkalmazása viszont képes volt azt gátolni (SEABY 1996b). ROYSE és mtsai (1999) többszintes, polcos termesztési technológiát alkalmazó észak-amerikai gombatermesztő üzemekben vizsgálták a Ta4 biotípus megjelenésének térbeli mintázatát. Az eredmények alapján a Ta4 megjelenési mintázata nem véletlenszerű: a zöldpenészgócok aggregált mintázatban jelentek meg a polcok széleinél, ami nem levegő útján történő fertőződést sejtet. RINKER (1996) Kanadában végzett kísérletei alapján a levegő csak kevés Ta4 konídiumot hordoz. Az északamerikai termesztési rendszerben tehát a fertőzések feltehetően a munkásoktól és a szennyezett eszközökről származnak, tehát a legvalószínűbb, a zöldpenész megjelenését befolyásoló tényezők a polcok mentén történő mozgással járó tevékenységek (polcok feltöltése, csírázás, takaróanyag terítése, tápanyag-kiegészítés stb.) (ROYSE és mtsai 1999). A CSIPERKE-ZÖLDPENÉSZ DIAGNOSZTIZÁLÁSI LEHETŐSÉGEI WILLIAMS és mtsai (2003a) kidolgoztak egy kloramfenikolt, sztreptomicint, kvintozént és propamokarbot tartalmazó, szelektív táptalajt Trichoderma törzsek csiperkekomposztból történő izolálására. A táptalaj lehetőséget teremt az agresszív és nem agresszív biotípusok összehasonlítására is. Mivel a Trichoderma agresszív és nem agresszív formái egyaránt képesek a termesztési alapanyagban növekedni (MORRIS és mtsai 1995a), és a Trichoderma izolátumokat morfológiai alapon nehéz megkülönböztetni egymástól, ezért gyors, hatékony, érzékeny és olcsó módszerek kifejlesztése vált szükségessé az agresszív Trichoderma törzsek azonosítására. Az ilyen módszerek egyben segíthetnek feltárni a Trichoderma termesztőüzemekbe történő bekerülési útját, a már kialakult zöldpenészfertőzések továbbterjedésének mechanizmusait, a betegség kialakulását megengedő, esetleg segítő tevékenységek azonosítását és a higiénés intézkedések hatékonyságát (CASTLE és mtsai 1998). A Ta4 biotípus DNS-ének egy RAPD-módszerrel amplifikált terméke alapján az agresszív Ta2 és Ta4 biotípusok azonosítására alkalmas PCR-indítószekvenciákat (Th-F és Th-R) fejlesztettek ki abból a célból, hogy felmérjék a növénypatogén gombák elleni biológiai védekezésben alkalmazni tervezett Trichoderma törzsek gombatermesztésre jelentett esetleges kockázatát (CHEN és mtsai 1999a). A két indítószekvencia egy, a Ta4 biotípus (T. aggressivum f. aggressivum) genomjában jelen lévő, 444 bp hosszú DNS-szakaszt céloz, de a Ta2 biotípus (T. aggressivum f. europaeum) genomjából is ugyanazt a terméket szaporítja fel. Ez a T. aggressivum-ra specifikus indítószekvenciákon alapuló PCR-teszt a betegségkezelési programokban is hasznosnak bizonyult. A módszert ezentúl a RAPD-PCR technikával együtt bevetették az Egyesült Államokban a zöldpenészjárvány kitörése előtt, és a járvány során Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


209

izolált Trichoderma törzsek összehasonlítására is (CHEN és mtsai 1999b). A kutatások eredményei arra utalnak, hogy az erősen virulens genotípus nemrég jelenhetett meg; a járvány kitörése előtt izolált Trichoderma törzsek között ugyanis nem sikerült a Ta4 biotípust azonosítani. A módszer segítségével sikerült a T. aggressivum jelenlétét kimutatni magyar és lengyel gombatermesztő üzemekben is (HATVANI és mtsai 2007, SZCZECH és mtsai 2008). HATVANI és mtsai (2007) munkájában a specifikus PCR eredményeit mitokondriális DNS-RFLP technikával és ITS-szekvenciaelemzéssel is sikerült megerősíteni, ezáltal egyértelműen bizonyítást nyert, hogy a T. aggressivum f. europaeum Közép-Európában is megjelent. A zöldpenésszel fertőzött hazai laskagomba-termesztő üzemekből származó Trichoderma izolátumok azonban negatív eredményt adtak a T. aggressivum-ra specifikus PCR-teszttel (HATVANI és mtsai 2007, KREDICS és mtsai 2009a). A laskagomba termesztési alapanyagából izolált Trichoderma törzsek ITS-régióinak, valamint tef1 és chi18-5 (endokitináz) génszekvenciáinak elemzése (KOMOŃ-ZELAZOWSKA és mtsai 2007, KREDICS és mtsai 2009a) során kiderült, hogy a laskagomba-termesztésben Magyarországon – Dél-Koreához hasonlóan – a T. pleurotum és T. pleuroticola fajok (PARK és mtsai 2006) okozzák a zöldpenészes megbetegedést. Bár ez a két Trichoderma faj közeli rokonságban van a csiperkepatogén T. aggressivum-mal, attól filogenetikailag egyértelműen elkülöníthető. A T. pleurotum és T. pleuroticola tef1 génjeinek egyedi szekvenciájú intronszakaszai levetővé tették egy specifikus PCR kifejlesztését, melynek segítségével a két laskagomba-patogén faj gyorsan azonosítható és biztosan elkülöníthető a T. aggressivum, T. harzianum fajoktól, valamint a Trichoderma nemzetség többi tagjától is (KREDICS és mtsai 2009a, b). A CSIPERKE-ZÖLDPENÉSZ MEGELŐZÉSÉNEK ÉS KEZELÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI A zöldpenészek konídiumok milliárdjait képzik, melyek a gombatermesztő munkások ruhájára, eszközeire és rovarokra egyaránt könnyedén rákerülhetnek. Ezért a fertőzés gyorsan terjed, a betegség kezelése pedig rendkívül nehéz (ANDERSON és mtsai 2001, RINKER és ALM 2000). A betegség korai szakaszban történő kezelésének sikertelensége komoly anyagi következményekkel járhat, mivel a nem megfelelően megtisztított területeken konídiumok képződnek, melyek a betegséget a termesztőüzem többi területére is továbbterjesztik (GROGAN 2008). A termesztőeszközök nem megfelelően kivitelezett fertőtlenítése, valamint a szennyezett levegő csírázóhelyiségekbe történő beáramlása elősegíthetik a patogén bejutását. A patogén a termesztőüzem környezetében történő megtelepedésének megakadályozására a higiéné szigorú betartása és megfelelő fungicid szerek alkalmazása szükséges (CHEN 1998, GROGAN 2008). Sokáig bevett gyakorlat volt, hogy sót szórtak, vagy benomiltartalmú oldatot öntöttek a zöldpenészes foltokra. Bizonyos esetekben a fertőzött takaróanyag egészét eltávolították, és új takaróanyagot alkalmaztak (GYŐRFI 2002). Az ipari méretű csiperketermesztésben az általános higiénés eljárás kiegészítésére gyakran alkalmaznak fertőtlenítőszereket, melyek számos, nemkívánatos mikroorganizmus szaporodását gátolják (LELLEY 1987). Ilyen szerekkel tisztítják a polcokat, termesztési felületeket, gépeket, munkafelületeket, folyosókat, falakat, valamint belépőMikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

210


tálcák alkalmazásával a lábbeliket is (FLETCHER és mtsai 1989, LELLEY és STRAETMAN 1986). A komposzt (PEIL és mtsai 1996), illetve a termesztőhelyiségek építésére alkalmazott faanyagok pasztőrözése (CATLIN és mtsai 2004) minimális zöldpenészes fertőzöttséget, magas terméshozamot és nagyobb számú hullám megjelenését eredményezte. CATLIN és mtsai (2004) a betakarítás utáni pasztőrözés céljára hatórás, 60 °C-on történő kezelést javasoltak. Ez a módszer azonban nem minden esetben hatékony: izoláltak már frissen pasztőrözött komposztból is zöldpenészt (MORRIS és mtsai 2000), a patogének ugyanis képesek bizonyos ideig túlélni a 60 °C-os hőmérsékletet. A takaróanyag pH-jának szabályozása is a zöldpenész kezelésének lehetséges módszere (RINKER és ALM 2008). Figyelmet kell fordítani a gombatermesztésben alkalmazott felületek minőségére is. A zöldpenészszennyezés nagyobb mértékben képes fennmaradni az érdesebb, durvább felületeken (fa, beton), mint a sima, üvegezett felszíneken. A zöldpenésszel szembeni védekezés legjobb módszere a megelőzés, azonban ha mégis bekövetkezik a fertőzés, akkor a kezelés leghatékonyabb eszközei a kémiai eljárások. Hatvani és mtsai (nem publikált eredmények) számos fungicid minimális gátló koncentrációját meghatározták Trichoderma aggressivum-mal szemben, és az értékeket összehasonlították a gombatermesztésben előforduló, más Trichoderma fajok és az Agaricus bisporus érzékenységeivel: az eredmények az 1. táblázatban láthatók. Az egyre jelentősebb méreteket öltő kereskedelmi gombatermesztésben csak kisszámú fungicid alkalmazását javasolták a komposzt, a takaróanyag és a csíra kezelésére (ABOSRIWIL és CLANCY 2003). A csíra benzimidazol fungicidekkel történő kezelése eleinte hatékonynak bizonyult, egy idő után azonban a gombapatogén Trichoderma fajok körében megjelent a szerekkel szembeni rezisztencia (GROGAN 2008, ROMAINE és mtsai 2005, 2008). Kiderült továbbá, hogy bizonyos fungicideket (pl. benomil, karbendazim) a talajban élő mikrobák lebontanak (FLETCHER és mtsai 1980, YARDEN és mtsai 1990), így a patogénekkel szembeni hatékonyságuk csökken. A Trichoderma törzsek általi komposztkolonizáció visszaszorítására számos fungicid alkalmazhatóságát vizsgálták, közülük az Environ nevű fertőtlenítőszer (ABOSRIWIL és CLANCY 2002), a prokloráz, a prokloráz-karbendazim kombináció (ABOSRIWIL és CLANCY 2003) és a tiabendazol (RINKER és ALM 2008) bizonyultak a leghatékonyabbnak. ROMAINE és mtsai (2008) a benzimidazol-rezisztens törzsek ellen egy imidazol-vegyület, az imazalil-szulfát alkalmazását javasolták. ABOSRIWIL és CLANCY (2003) megállapították, hogy a csíra fungicidekkel történő kezelésének a komposztba keverésnél jobb a hatásfoka a Trichoderma kolonizáció visszaszorításában. Ezek a szerek azonban a csiperke micéliumnövekedését is gátolhatják, alkalmazásuk során ezért meg kell találni az egyensúlyt a Trichoderma törzsek gátlásából eredő előnyök és a csiperke terméshozamának csökkenéséből adódó hátrányok között. Mivel azonban számos kémiai szer alkalmazása már nem engedélyezett, és egyre nagyobb az igény a peszticidhasználat csökkentésére, a termesztőknek a vegyszeres védekezéssel szemben egyre inkább a megelőzésre és az alternatív, környezetkímélő védekezési módszerek alkalmazására kell fektetniük a hangsúlyt (GROGAN 2008).

Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

1. táblázat. Különböző fungicidek minimális gátló koncentrációi T. aggressivum izolátumokkal, más, gombatermesztésben előforduló Trichoderma fajokkal és csiperkével szemben. Table 1. Minimal inhibitory concentrations of different fungicides towards T. aggressivum isolates in comparison with other Trichoderma species occurring in mushroom cultivation, as well as Agaricus bisporus.


211


212


A mikroorganizmusok alkalmazásán alapuló biológiai védekezés a Trichoderma által okozott zöldpenész-megbetegedés vegyszeres kezelésének egyik alternatívája lehet. Bizonyos, a takaróanyagban természetesen előforduló baktériumok (pl. Bacillus fajok) az agresszív Trichoderma törzsek hatékony antagonistái, ezért potenciálisan felhasználhatók a zöldpenész-megbetegedés kezelésére (2. ábra). BHATT és SINGH (2002) in vitro és gombaágyakon is vizsgálták a takaróanyagban természetesen előforduló, antagonista baktériumok felhasználhatóságát csiperkepatogén szervezetek, köztük a Trichoderma zöldpenész ellen. A baktériumok közül a BI III jelű izolátum jelentős mértékben gátolta a zöldpenészt, és növelte a terméshozamot. GYŐRFI és GEÖSEL (2008a, b, 2009) in vivo kísérletekben, termesztési körülmények között vizsgálták egyes antagonista baktériumok (Bacillus fajok) védőhatását a T. aggressivum f. aggressivum és T. aggressivum f. europaeum által okozott zöldpenészes fertőzésekkel szemben. Két törzs hatékonynak bizonyult termesztési körülmények között a Trichoderma törzsekkel szembeni védekezésre, a baktériumok emellett a terméshozamot is növelték.

2. ábra. Trichoderma aggressivum f. europaeum (a csészék bal oldalán) növekedésének in vitro gátlása antagonista Bacillus törzsek által. Fotó: Hatvani L. Fig. 2. In vitro inhibition of Trichoderma aggressivum f. europaeum (left side of the plates) by antagonistic Bacillus strains. Photo: L. Hatvani.

Az oltóanyagban jelen lévő gabonaszemek táplálékforrásként szolgálhatnak a Trichoderma számára. SPEAR (2010) mesterséges fertőzési kísérleteket hajtott végre T. aggressivum f. aggressivum-mal, különböző típusú oltóanyagokkal becsírázott komposzton. Míg a redukált gabonaszem-tartalmú csíra alkalmazása nem csökkentette a Trichoderma-fertőzés mértékét, a gabonaszemmentes csírával leoltott, mesterségesen Trichoderma-val fertőzött komposzton nem jelentek meg a zöldpenész tünetei, a gabonaszemmentes csíra alkalmazása tehát megoldás lehet a Trichoderma zöldpenész visszaszorítására. A csiperketermesztésben a Trichoderma zöldpenész által okozott gazdasági károk megelőzésének egy másik lehetősége az agresszív Trichoderma törzsekkel szemben rezisztens csiperkefajták termesztése lehet. Trichoderma aggressivum fertőzése esetén számos csiperkefajta részéről nem tapasztalhatók védekezési reakciók (MAMOUN és mtsai 2000a, MUMPUNI és mtsai 1998). ANDERSON és mtsai (2001) összehasonlították három, termesztésben használatos csiperkefajta törzseinek Ta4 Trichoderma Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


213

biotípussal szembeni ellenálló képességét. A fehér (’white’) hibrid törzsek extrém érzékenynek, a piszkosfehér (’off-white’) hibrid törzsek közepesen érzékenyek, a barna kalapú (’brown’) törzsek pedig rezisztensnek bizonyultak a fertőzéssel szemben. A barna kalapú törzsek rezisztenciájáról CHEN és mtsai (2003) is beszámoltak. SAVOIE és MATA (2003) T. harzianum-ból származó extracelluláris metabolitokkal próbálták növelni az Agaricus bisporus T. aggressivum-mal szembeni ellenálló képességét (indukált rezisztencia), a csiperke azonban képtelen volt adaptálódni ezekhez az anyagcseretermékekhez, és nagyfokú érzékenységet mutatott a fertőzésre. KÖVETKEZTETÉSEK A csiperketermesztők szerte a világon várhatóan egyre gyakrabban fognak szembesülni a Trichoderma nemzetségbe tartozó penészgombafajok által okozott zöldpenészes fertőzésekkel. A zöldpenészt okozó Trichoderma fajok tápanyagként hasznosítják a gombatermesztésre alkalmazott alapanyagokat, így versenyhelyzetbe kerülnek a termesztett gombával, képesek azt károsítani, kiszorítani. A csiperke Trichoderma által okozott zöldpenészes megbetegedése hazánkban is jelentkezett, súlyos gazdasági károkat okozva. A csiperke zöldpenészes megbetegedésének kialakulásáért a T. aggressivum faj formái felelősek: egyik típusa Európában, míg egy másik típusa Észak-Amerikában okoz problémákat. Molekuláris biológiai vizsgálatok bizonyították, hogy a magyarországi csiperkekomposztból származó, zöldpenésszel fertőzött mintákban az európai változat mutatható ki, a 80-as évek közepén, Írországban megjelent járvány tehát hazánkat is elérte. A T. aggressivum penészgombát mostanáig kizárólag a csiperke termesztésében sikerült megtalálni, természetes előfordulásáról egyelőre nincsen információ. Terjedésében az esetlegesen fertőzött komposzt- és csíraszállítmányok mellett bizonyítottan szerepet játszanak a Trichoderma illatanyagai által odavonzott paprikaatkák, melyek aztán a termesztett gomba termőtesteit is ellepik, csökkentve annak piaci minőségét. A probléma megelőzési és kezelési lehetőségeinek kidolgozására intenzív hazai és nemzetközi kutatások irányulnak. A Trichoderma által okozott zöldpenészfertőzés, valamint a telepen belüli terjedés visszaszorításának alapfeltétele a jól hőkezelt termesztési alapanyagok használata, valamint a higiénés és termesztéstechnológiai előírások betartása. A gombaellenes szerek – fungicidek – alkalmazása a káros szermaradványok felhalmozódása miatt kerülendő. Megoldást jelenthet a zöldpenésszel szemben ellenálló termesztett gombák nemesítése, illetve a komposzt és egyéb gombatermesztési alapanyagok ellenállóvá tétele a zöldpenész kórokozóival szemben. Utóbbi célra ígéretes lehet a Trichoderma fajokat gátló, hasznos baktériumok alkalmazása, amelyek a komposzthoz keverve képesek abban elnyomni az agresszív penészgombákat. A megelőzési stratégia során figyelmet kell fordítani a zöldpenészfertőzést terjesztő rovarok elleni védekezésre is. *** Köszönetnyilvánítás – A tanulmány az OTKA F68381 pályázatának támogatásával készült. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

214


IRODALOMJEGYZÉK ABOSRIWIL, S. O. és CLANCY, K. J. (2002): A protocol for evaluation of the role of disinfectants in limiting pathogens and weed moulds in commercial mushroom production. – Pest Manag. Sci. 58: 282–289. ABOSRIWIL, S. O. és CLANCY, K. J. (2003): A mini-bag technique for evaluation of fungicide effects on Trichoderma spp. in mushroom compost. – Pest Manag. Sci. 60: 350–358. ANDERSON, M. G., BEYER, D. M. és WUEST, P. J. (2001): Yield comparison of hybrid Agaricus mushroom strains as a measure of resistance to Trichoderma green mold. – Plant Dis. 85: 731–734. BENÍTEZ, T., RINCÓN, A. M., LIMÓN, M. C. és CODÓN, A. C. (2004): Biocontrol mechanisms of Trichoderma strains. – Int. Microbiol. 7: 249–260. BHATT, N. és SINGH, R. P. (2002): Casing soil bacteria as biocontrol agents against the mycoparasitic fungi of Agaricus bisporus. – In: SANCHEZ, J. E., HUERTA, G. és MONTIEL, E. (szerk.): Mushroom biology and mushroom products. UAEM, Cuernavaca, pp. 171–177. CASTLE, A., SPERANZINI, D., RGHEI, N., ALM, G., RINKER, D. és BISSETT, J. (1998): Morphological and molecular identification of Trichoderma isolates on North American mushroom farms. – Appl. Environ. Microbiol. 64: 133–137. CATLIN, N. J., WUEST, P. J. és BEYER, D. M. (2004): Green mold harbored by wood: post-crop steaming and preservatives. – Mushroom Sci. 16: 449–458. CHANG, S. T. (1999): World production of cultivated and medicinal mushrooms in 1997 with emphasis on Lentinus edodes (Berk.) Sing. in China. – Int. J. Med. Mushrooms 1: 291–300. CHEN, X. (1998): Trichoderma green mold disease on Agaricus bisporus: evidence for the introduction of a new genotype of the pathogen. – PhD-értekezés, The Pennsylvania State University, University Park, Pennsylvania, USA. CHEN, X., ROMAINE, C. P., OSPINA-GIRALDO, M. D. és ROYSE, D. J. (1999a): A polymerase chain reaction-based test for the identification of Trichoderma harzianum biotypes 2 and 4, responsible for the worldwide green mold epidemic in cultivated Agaricus bisporus. – Appl. Microbiol. Biotechnol. 52: 246–250. CHEN, X., OSPINA-GIRALDO, M. D., WILKINSON, V., ROYSE, D. J. és ROMAINE, C. P. (2003): Resistance of pre- and post-epidemic strains of Agaricus bisporus to Trichoderma aggressivum f. aggressivum. – Plant Dis. 87: 1457–1461. CHEN, X., ROMAINE, C. P., TAN, Q., SCHLAGNHAUFER, B., OSPINA-GIRALDO, M. D., ROYSE, D. J. és HUFF, D. R. (1999b): PCR-based genotyping of epidemic and preepidemic Trichoderma isolates associated with green mold of Agaricus bisporus. – Appl. Environ. Microbiol. 65: 2674–2678. CLIFT, A. D. és SHAMSHAD, A. (2009): Modelling mites, moulds and mushroom yields in the Australian mushroom industry. – Proc. 18th World IMACS/MODSIM Congr., Cairns, Australia, pp. 491–497. CZIFRA D., HATVANI L., NAGY L., MANCZINGER L., VÁGVÖLGYI CS. és KREDICS L. (2010): Trichoderma communities associated with wild-growing Agaricus species. – In: GÁCSER A. és mtsai (szerk.): Book of Abstracts, 2nd Central European Summer Course on Mycology: Biology of pathogenic fungi. Szeged, p. 68. DOYLE, O. (1991): Trichoderma green mould update. – Irish Mushroom Rev. 3: 13–17. DRUZHININA, I. S., KOPCHINSKIY, A. G., KOMOŃ, M., BISSETT, J., SZAKACS, G. és KUBICEK, C. P. (2005): An oligonucleotide barcode for species identification in Trichoderma and Hypocrea. – Fungal Genet. Biol. 42: 813–828. DRUZHININA, I. S, KOMOŃ-ZELAZOWSKA, M., KREDICS L., HATVANI L., ANTAL Z., BELAYNEH, T. és KUBICEK, C. P. (2008): Alternative reproductive strategies of Hypocrea orientalis and genetically close but clonal Trichoderma longibrachiatum, both capable to cause invasive mycoses of humans. – Microbiology-SGM 154: 3447–3459. FLETCHER, J. T. (1990): Trichoderma and Penicillium diseases of Agaricus bisporus. – A literature review for the Horticultural Development Council. ADAS, London, UK. FLETCHER, J. T., WHITE, P. F. és GAZE, R. H. (1989): Mushrooms: pest and disease control. 2nd edition. – Intercept, Andover, Hants, UK. FLETCHER, J. T., CONNOLLY, G., MOUNTFIELD, E. X. és JACOBS, L. (1980): The disappearance of benomyl from mushroom casing. – Annals Appl. Biol. 95: 73–82. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


215

GAMS, W. és MEYER, W. (1998): What exactly is Trichoderma harzianum? – Mycologia 90: 904–915. GARCÍA-MORRÁS, J. A. és OLIVÁN, R. (1999): Problemática actual de Trichoderma Pers. – In: 2. Jornadas Técnicas del Champiñón y Otros Hongos Comestibles en Castilla-La Mancha, Casasimarro, Cuenca (España). Cuenca, Spain, pp. 131–140. GEELS, F. P. (1997): Rondetafel-bijeenkomst over Trichoderma. – Champignoncultuur 41: 13. GEELS, F. P., VAN DE GEIJIN, J. és RUTJENS, A. (1988): Pests and diseases. – In: VAN GRIENSVEN, L. J. L. D. (szerk.): The cultivation of mushrooms. Interlingua, East Grinstead, Sussex, England, pp. 361–422. GROGAN, H. (2008): Challenges facing mushroom disease control in the 21st century. – In: LELLEY J. és BUSWELL, J. A. (szerk.): Proceedings of the 6th International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products. Bonn, Germany, pp. 120–127. GUTHRIE, J. L. és CASTLE, A. J. (2006): Chitinase production during interaction of Trichoderma aggressivum and Agaricus bisporus. – Can. J. Microbiol. 52: 961–967. GYŐRFI J. (2001): A magyar gombatermesztés helyzete és a fejlesztés lehetőségei. – PhD-értekezés, Szent István Egyetem, Budapest. GYŐRFI J. (2002): Zöldpenészek, Trichoderma fajok. – Magyar Gomba 18: 28–29. GYŐRFI J. és GEÖSEL A. (2008a): Biological control against Trichoderma species in Agaricus cultivation. – In: LELLEY J. és BUSWELL, J. A. (szerk.): Proceedings of the 6th International Conference on Mushroom Biology and Mushroom Products. Bonn, Germany, pp. 158–164. GYŐRFI J. és GEÖSEL A. (2008b): Trichoderma fajok elleni biológiai védekezés a csiperketermesztésben. – Kertgazdaság 1: 7–13. GYŐRFI J. és GEÖSEL A. (2009): Trichoderma fajok a csiperketermesztésben: lehetséges a biológiai védekezés? – Növényvédelem 9: 517–521. HATVANI L., CZIFRA D., MANCZINGER L., VÁGVÖLGYI CS., IVIC, D., MILICEVIC, T., DERMIC, E. és KREDICS L. (2010): Examination of the Trichoderma-caused green mold disease of cultivated Agaricus bisporus in Croatia. – Book of Abstracts, Power of Microbes in Industry and Environment 2010, Malinksa, Croatia. HATVANI L., ANTAL Z., MANCZINGER L., SZEKERES A., DRUZHININA, I. S., KUBICEK, C. P., NAGY A., NAGY E., VÁGVÖLGYI CS. és KREDICS L. (2007): Green mold diseases of Agaricus and Pleurotus are caused by related but phylogenetically different Trichoderma species. – Phytopathology 97: 532–537. HERMOSA, M. R., GRONDONA, I. és MONTE, E. (1999): Isolation of Trichoderma harzianum Th2 from commercial mushroom compost in Spain. – Plant Dis. 83: 591. HERMOSA, M. R., GRONDONA, I., ITURRIAGA, E. A., DIAZ-MINGUEZ, J. M., CASTRO, C., MONTE, E. és GARCIA-ACHA, I. (2000): Molecular characterization and identification of biocontrol isolates of Trichoderma spp. – Appl. Environ. Microbiol. 66: 1890–1898. HERRERA-ESTRELLA, A. és CHET, I. (2003): The biological control agent Trichoderma from fundamentals to applications. – In: ARORA, D. K. (szerk.): Fungal biotechnology in agricultural, food, and environmental applications. Marcel Dekker, New York, USA, pp. 147–156. HOWELL, C. R. (2003): Mechanisms employed by Trichoderma species in the biological control of plant diseases: the history and evolution of current concepts. – Plant Dis. 87: 4–10. KHAN, I., SHAH, F., BULMAN, S. és SCOTT, I. (2008): Molecular diagnostic tools for improved mushroom production. – Abstracts, 17th International Congress on the Science and Cultivation of Edible and Medicinal Fungi, Cape Town, South Africa. KOMOŃ-ZELAZOWSKA, M., BISSETT, J., ZAFARI, D., HATVANI L., MANCZINGER L., WOO, S., LORITO, M., KREDICS L., KUBICEK, C. P. és DRUZHININA, I. S. (2007): Genetically closely related but phenotypically divergent Trichoderma species cause world-wide green mould disease in oyster mushroom farms. – Appl. Environ. Microbiol. 73: 7415–7426. KOPCHINSKIY, A., KOMOŃ, M., KUBICEK, C. P. és DRUZHININA, I. S. (2005): TrichoBLAST: a multilocus database for Trichoderma and Hypocrea identifications. – Mycol. Res. 109: 657–660. KREDICS L. (2008): Penészinvázió: bajban a gombatermesztők. – Élet és Tudomány 63(25): 777–779. KREDICS L., HATVANI L., KÖRMÖCZI P., MANCZINGER L. és VÁGVÖLGYI CS. (2010): A termesztett gombák zöldpenészes fertőzése. – Zöldség-Gyümölcs Piac és Technológia 2010(4): 13. KREDICS L., ANTAL Z., DÓCZI I., MANCZINGER L., KEVEI F. és NAGY E. (2003): Clinical importance of the genus Trichoderma. – Acta Microbiol. Immunol. Hung. 50: 105–117. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

216


KREDICS L., CSEH T., KÖRMÖCZI P., NAGY A., KOCSUBÉ S., MANCZINGER L., VÁGVÖLGYI CS. és HATVANI L. (2009a): A termesztett laskagomba zöldpenészes fertőzése. – Mikol. Közlem., Clusiana 48: 81–92. KREDICS L., KOCSUBÉ S., NAGY L., KOMOŃ-ZELAZOWSKA, M., MANCZINGER L., SAJBEN E., NAGY A., VÁGVÖLGYI CS., KUBICEK, C. P., DRUZHININA, I. S. és HATVANI L. (2009b): Molecular identification of Trichoderma species associated with Pleurotus ostreatus and natural substrates of the oyster mushroom. – FEMS Microbiol. Lett. 300: 58–67. KRUPKE, O., CASTLE, A. és RINKER, D. (2003): The North American mushroom competitor, Trichoderma aggressivum f. aggressivum, produces antifungal compounds in mushroom compost that inhibit mycelial growth of the commercial mushroom Agaricus bisporus. – Mycol. Res. 107: 1467–1475. KUBICEK, C. P. és PENTTILÄ, M. E. (1998): Regulation of production of plant polysaccharide degrading enzymes by Trichoderma. – In: HARMAN, G. E. és KUBICEK, C. P. (szerk.): Trichoderma and Gliocladium. Vol. 2: Enzymes, biological control and commercial applications. Taylor and Francis, London, UK, pp. 49–71. LANE, C. (2008): Trichoderma green mould – determining diversity and highlighting risks. – HDC Project Report M46, 17 pp. LARGETEAU-MAMOUN, M. L., MATA, G. és SAVOIE, J.-M. (2002): Green mold disease: adaptation of Trichoderma harzianum Th2 to mushroom compost. – In: SANCHEZ, J. E., HUERTA, G. és MONTIEL, E. (szerk.): Mushroom biology and mushroom products. UAEM, Cuernavaca, pp. 179–187. LELLEY J. (1987): Disinfection in mushroom farming-possibilities and limits. – Mushroom J. 14: 181– 187. LELLEY J. és STRAETMAN, U. (1986): Hygiene in mushroom growing units-disinfection, disinfectants and their suitability for mushroom farms. – Devel. Crop Sci. 10: 621–636. MAMOUN, M. L., SAVOIE, J.-M. és OLIVIER, J. M. (2000a): Interactions between the pathogen Trichoderma harzianum Th2 and Agaricus bisporus in mushroom compost. – Mycologia 92: 233–240. MAMOUN, M. L., IAPICCO, R., SAVOIE, J.-M. és OLIVIER, J. M. (2000b): Green mould disease in France: Trichoderma harzianum Th2 and other species causing damages on mushroom farms. – Mushroom Sci. 15: 625–632. MATCHAM, S. E. és WOOD, D. A. (1992): Purification of Agaricus bisporus extracellular laccase from mushroom compost. – Biotechnol. Lett. 14: 297–300. MORRIS, E., DOYLE, O. és CLANCY, K. J. (1995a): A profile of Trichoderma species. I. Mushroom compost production. – Mushroom Sci. 14: 611–618. MORRIS, E., DOYLE, O. és CLANCY, K. J. (1995b): A profile of Trichoderma species. II. Mushroom growing units. – Mushroom Sci. 14: 619–625. MORRIS, E., HARRINGTON, O. és DOYLE, O. R. E. (2000): Green mould disease. The study of survival and dispersal characteristics of the weed mould Trichoderma, in the Irish mushroom industry. – Mushroom Sci. 15: 645–652. MUMPUNI, A., SHARMA, H. S. S. és BROWN, A. E. (1998): Effect of metabolites produced by Trichoderma harzianum biotypes and Agaricus bisporus on their respective growth radii in culture. – Appl. Environ. Microbiol. 64: 5053–5056. MUTHUMEENAKSHI, S. és MILLS, P. R. (1995): Detection and differentiation of fungal pathogens of Agaricus bisporus. – Mushroom Sci. 14: 603–610. MUTHUMEENAKSHI, S., BROWN, A. E. és MILLS, P. R. (1998): Genetic comparison of the aggressive weed mould strains of Trichoderma harzianum from mushroom compost in North America and the British Isles. – Mycol. Res. 102: 385–390. MUTHUMEENAKSHI, S., MILLS, P. R., BROWN, A. E. és SEABY, D. A. (1994): Intraspecific molecular variation among Trichoderma harzianum isolates colonising mushroom compost in the British Isles. – Microbiology-SGM 140: 769–777. OSPINA-GIRALDO, M. D., ROYSE, D. J., CHEN, X. és ROMAINE, C. P. (1999): Molecular phylogenetic analyses of biological controls strains of Trichoderma harzianum and other biotypes of Trichoderma ssp. associated with mushrooms green mold. – Phytopatology 89: 308–313. OSPINA-GIRALDO, M. D., ROYSE, D. J., THON, M. R., CHEN, X. és ROMAINE, C. P. (1998): Phylogenetic relationships of Trichoderma harzianum causing mushroom green mold in Europe and North America to other species of Trichoderma from world-wide sources. – Mycologia 90: 76–81. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011


217

PAPAVIZAS, G. C. (1985): Trichoderma and Gliocladium: biology, ecology, and potential for biocontrol. – Annu. Rev. Phytopathol. 23: 23–54. PARK, M. S., BAE, K. S. és YU, S. H. (2006): Two new species of Trichoderma associated with green mold of oyster mushroom cultivation in Korea. – Mycobiology 34: 111–113. PEIL, R. M., ROSSETO, E. A., PIEROBOM, C. R. és ROCHA, M. T. (1996): Desinfestação de composto para cultivo de cogumelo Agaricus bisporus (Lange) Imbach. – Rev. Bras. Agrociência 2: 159–164. QI, T., OSPINA-GIRALDO, M. D., ROMAINE, C. P., SCHLAGNHAUFER, B., XI, C., HUFF, D. R. és ROYSE, D. J. (1996): Genetic analysis of the Trichoderma spp. associated with the green mold epidemic in mushrooms. – Phytopathology 86: S89. RINKER, D. L. (1993): Disease management strategies for Trichoderma mould. – Mushroom World 4: 3–5. RINKER, D. L. (1994): Trichoderma green mold: a seminar by Dr. Donald Betterley, Monterey Labs. – Mushroom News 42: 28–32. RINKER, D. L. (1996): Trichoderma disease: progress toward solutions. – Mushroom World 7: 46–53. RINKER, D. L. és ALM, G. (2000): Management of green mould disease in Canada. – Mushroom Sci. 15: 617–623. RINKER, D. L. és ALM, G. (2008): Management of casing Trichoderma using fungicides. – Mushroom Sci. 17: 496–509. RINKER, D. L., ALM, G., CASTLE, A. J. és RGHEI, N. (1997a): Not all green is Trichoderma green mould. – Mushroom World 8: 47–50. RINKER, D. L., ALM, G., CASTLE, A. J. és RGHEI, N. (1997b): Distribution of green mould on infected mushroom farms. – Mushroom World 8: 71–75. ROMAINE, C. P., ROYSE, D. J. és SCHLAGNHAUFER, C. (2005): Superpathogenic Trichoderma resistant to TopsinM found in Pennsylvania and Delaware. – Mushroom News 53: 6–9. ROMAINE, C. P., ROYSE, D. J. és SCHLAGNHAUFER, C. (2008): Emergence of benzimidazole-resistant green mould, Trichoderma aggressivum, on cultivated Agaricus bisporus in North America. – Mushroom Sci. 17: 510–523. ROMAINE, C. P., CHEN, X., OSPINA-GIRALDO, M. D. és ROYSE, D. J. (1999): Phylogenetic analysis of Trichoderma spp. associated with green mould on Agaricus bisporus using a sequence in β-tubulin gene 1. – In: BRODERICK, A. (szerk.): Proceedings, 3rd International Conference, Mushroom biology and mushroom products. Sydney, Australia, pp. 116–124. ROMAINE, C. P., CHEN, X., OSPINA-GIRALDO, M. D. és ROYSE, D. J. (2001): Molecular genetics and pathogenicity of biocontrol and mushroom Trichoderma. – IOBC WPRS Bull. 24(3): 333–336. ROMAINE, C. P., ROYSE, D. J., WUEST, P. J. és BEYER, D. M. (1996): Mushroom green mold: cause, edaphic factors and control. – Mushroom News 44: 20–23. ROMAINE, C. P., ROYSE, D. J., WUEST, P. J. és BEYER, D. M. (1998): Mushroom green mold: cause, edaphic factors and control. – Mushroom News 46: 12–17. ROMERO-ARENAS, O., LARA, M. H., HUATO, M. A. D., HERNÁNDEZ, F. D. és VICTORIA, D. A. A. (2009): The characteristics of Trichoderma harzianum as a limiting agent in edible mushrooms. – Rev. Colomb. Biotecnol. 11: 143–151. ROYSE, D. J., BOOMER, K., DU, Y. és HANDCOCK, M. (1999): Spatial distribution of green mold foci in 30 commercial mushroom crops. – Plant Dis. 83: 71–76. ROYSE, D. J., OSPINA-GIRALDO, M. D., CHEN, X. és ROMAINE, C. P. (2001): Phylogenetic analyses of Trichoderma harzianum associated with mushroom culture or used for biological control of plant pathogens. – IOBC WPRS Bull. 24(3): 341–344. SAMUELS, G. J., DODD, S. L., GAMS, W., CASTLEBURY, L. A. és PETRINI, O. (2002): Trichoderma species associated with the green mold epidemic of commercially grown Agaricus bisporus. – Mycologia 94: 146–170. SAVOIE, J.-M. és MATA, G. (2003): Trichoderma harzianum metabolites pre-adapt mushrooms to Trichoderma aggressivum antagonism. – Mycologia 95: 191–199. SAVOIE, J.-M., IAPICCO, R. és LARGETEAU-MAMOUN, M. L. (2001): Factors influencing the competitive saprophytic ability of Trichoderma harzianum Th2 in mushroom (Agaricus bisporus) compost. – Mycol. Res. 105: 1348–1356. SEABY, D. A. (1987): Infection of mushroom compost by Trichoderma species. – Mushroom J. 179: 355–361. Mikol. Közlem., Clusiana 50(2), 2011

218


SEABY, D. A. (1989): Further observations on Trichoderma. – Mushroom J. 197: 147–151. SEABY, D. A. (1996a): Differentiation of Trichoderma taxa associated with mushroom production. – Plant Pathol. 45: 905–912. SEABY, D. A. (1996b): Investigation of the epidemiology of green mould of mushroom (Agaricus bisporus) compost caused by Trichoderma harzianum. – Plant Pathol. 45: 913–923. SEABY, D. A. (1998): Trichoderma as weed mould or pathogen in mushroom cultivation. – In: HARMAN, G. E. és KUBICEK, C. P. (szerk.): Trichoderma and Gliocladium. Vol. 2: Enzymes, biological control and commercial applications. Taylor and Francis, London, UK, pp. 267–287. SHARMA, H. S. S., KILPATRICK, M., WARD, F., LYONS, G. és BURNS, L. (1999): Colonisation of phase II compost by biotypes of Trichoderma harzianum and their effect on mushroom yield and quality. – Appl. Microbiol. Biotechnol. 51: 572–578. SINDEN, J. W. (1971): Ecological control of pathogens and weed moulds in mushroom culture. – Annu. Rev. Phytopathol. 9: 411–432. SINDEN, J. W. és HAUSER, E. (1953): Nature and control of three mildew diseases of mushrooms in America. – Mushroom Sci. 2: 177–180. SOBIERALSKI, K., SIWULSKI, M. és FRUZYNSKA-JÓZWIAK, D. (2009a): Growth of aggressive isolates of Trichoderma aggressivum f. europaeum in dependence on temperature and medium. – Phytopathologia 53: 11–18. SOBIERALSKI, K., SIWULSKI, M., FRUZYNSKA-JÓZWIAK, D. és GÓRSKI, R. (2009b): Impact of Trichoderma aggressivum f. europaeum Th2 on the yielding of Agaricus bisporus. – Phytopathologia 53: 5–10. SPEAR, M. (2010): Effect of spawn type on Trichoderma disease. – Mushroom News 58: 4–6. SPILLMANN, A. (2002): What’s killing the mushrooms of Pennsylvania? (A mushroom mistery). – Agric. Res. 2002(December): 14–15. STAUNTON, L. (1987): Trichoderma green mould in mushroom compost. – Mushroom J. 179: 362–363. SZCZECH, M., STANIASZEK, M., HABDAS, H., ULINSKI, Z. és SZYMANSKI, J. (2008): Trichoderma spp., the cause of green mould on Polish mushroom farms. – Vegetable Crops Res. Bull. 69: 105–114. SZILI I. (2008): Gombatermesztők könyve. – Mezőgazda Kiadó, Budapest. VAHABI, K. (2005): Genetic diversity of Trichoderma spp. related to button mushroom (Agaricus bisporus) using molecular and morphological approaches. – MSc thesis, Isfahan University of Technology, Isfahan, Iran. WILLIAMS, J., CLARKSON, J. M., MILLS, P. R. és COOPER, R. M. (2003a): A selective medium for quantitative reisolation of Trichoderma harzianum from Agaricus bisporus compost. – Appl. Environ. Microbiol. 69: 4190–4191. WILLIAMS, J., CLARKSON, J. M., MILLS, P. R. és COOPER, R. M. (2003b): Saprotrophic and mycoparasitic components of aggressiveness of Trichoderma harzianum groups toward the commercial mushroom Agaricus bisporus. – Appl. Environ. Microbiol. 69: 4192–4199. WOODHALL, H., SMITH, J. E., MILLS, P. R. és SANSFORD, C. E. (2009): A UK commodity pest risk analysis for the cultivated mushroom, Agaricus bisporus. – Commodity PRA for Mushrooms, CSL/ Warwick HRI, CSL Registered File No. PPP 12011A. YARDEN, O., SALOMON, R., KATAN, J. és AHARONSON, N. (1990): Involvement of fungi and bacteria in enhanced and nonenhanced biodegradation of carbendazim and other benzimidazole compounds in soil. – Can. J. Microbiol. 36: 15–23.


A TERMESZTETT CSIPERKE ZÖLDPENÉSZES FERTŐZÉSE. KREDICS László, CZIFRA Dorina, URBÁN Péter, MANCZINGER László, VÁGVÖLGYI Csaba és HATVANI Lóránt

Recommend Documents