A TELEVÍZIÓ HATÁSA A GYERMEKEKRE

Budapesti Gazdasági Főiskola KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR NEMZETKÖZI KOMMUNIKÁCIÓ SZAK Nappali tagozat Médiamenedzsment szakirány

A TELEVÍZIÓ HATÁSA A GYERMEKEKRE

Készítette: Faludi Barbara Budapest, 2007

TARTALOMJEGYZÉK

TARTALOMJEGYZÉK ............................................................................................................. 3 1. BEVEZETŐ ......................................................................................................................... 4 2. A TELEVÍZIÓ SZEREPE ÉLETÜNKBEN ................................................................................ 6 2.1. A TELEVÍZIÓ ELTERJEDÉSE ......................................................................................... 6 2.2. MIÉRT NÉZÜNK TELEVÍZIÓT? ...................................................................................... 7 2.3. ÁLOMVILÁG ÉS A TELEVÍZIÓ VILÁGA ........................................................................... 9 2.4. MENEKÜLÉS A VALÓSÁGBÓL ..................................................................................... 10 2.5. A MÉDIA FUNKCIÓI .................................................................................................... 12 3. A TELEVÍZIÓ HATÁSA ............................................................................................. 13 3.1. MÉDIAHATÁS-KUTATÁSOK ...................................................................................... 15 3.2. AZ INFORMÁCIÓ MINDENKIÉ ................................................................................... 21 3.3. FIKCIÓ ÉS REAKCIÓ .................................................................................................. 22 3.4. A REKLÁM, AVAGY A PIACGAZDASÁG MOTORJA..................................................... 23 3.5. A TELEVÍZIÓ HATÁSA A CSALÁDI ÉLETRE ............................................................... 25 3.6. SZEX ÉS ERŐSZAK A KÉPERNYŐN............................................................................. 25 4. A SZOCIALIZÁCIÓ..................................................................................................... 27 4.1. A SZOCIALIZÁCIÓ VÁLTOZÁSA ................................................................................ 27 4.2. A CSALÁD .................................................................................................................. 28 5. A TÉVÉNÉZŐ GYERMEK ......................................................................................... 33 5.1. VÁLTOZÓ VILÁG ....................................................................................................... 35 5.2. GYERMEKKOR .......................................................................................................... 36 5.3. A MESE VILÁGA ........................................................................................................ 38 5.4. A „TÉVÉNYELV” ÉRTELMEZÉSE .............................................................................. 39 5.5. REALITÁS VAGY FIKCIÓ? ......................................................................................... 41 5.6. ERŐSZAK A KÉPERNYŐN .......................................................................................... 43 5.7. 18 ÉVEN FELÜLIEKNEK ............................................................................................. 50 5.8. A REKLÁM HATÁSAI A GYERMEKEKRE .................................................................... 51 5.9. A TELEVÍZIÓ HATÁSÁNAK KORLÁTOZÁSA .............................................................. 56 6. A BUDAPESTI GYERMEKEK ÉS A TELEVÍZIÓ ................................................. 61 7. ÖSSZEGZÉS.................................................................................................................. 65 IRODALOM ...................................................................................................................... 69 MELLÉKLETEK.............................................................................................................. 71

3

1. Bevezető A televízió megtalálható minden lakásban, befurakodott a nappaliba, a hálószobába, és van, hogy a konyhába is. Az otthon töltött idő nagy részét a képernyő előtt töltjük, hiszen hozzáférhető, olcsó, kényelmes és szórakoztató. Televíziót mindenki néz, nem is keveset, nem kétséges hogy befolyással lehet gondolkodásunkra, értékrendünkre és a világról alkotott képünkre, hiszen rengeteg információt kapunk a televíziótól, mely közérthető és szemléletes. Képes a szemünk elé varázsolni távoli tájakat, eseményeket, akár megtörténésük pillanatában, és képes kitalált történeteket illusztrálni, és élethűen bemutatni. Képes elhitetni velünk nem létező dolgokat, és képes kiragadni minket a valóságból, és néhány percre vagy órára elfeledtetni velünk a problémákat, nehézségeket. De képes arra is, hogy a világot úgy tárja elénk, hogy az tele van szörnyűségekkel, veszedelemmel, csalással és hazugsággal. A televízió elterjedése – először az Egyesült Államokban, majd később az egész világon – számtalan vitát váltott ki a nézőre, és leginkább a fiatalokra gyakorolt hatását illetően. Sok kérdés felmerült, főleg arra vonatkozóan, hogy zavarja-e a családi életet, az iskolai teljesítést, vagy hogy módosítja- e a szabadidő eltöltését. Sokan sokfélét mondanak a televízióról, leginkább negatív vádak érik, nehéz eldönteni, hogy ezek közül mi az igaz. A televízió tanít, vagy butít? Kikapcsolódást nyújt vagy szorongást kelt? Információt nyújt, vagy összezavar? Segít a döntéseink meghozatalában az általa nyújtott információ, vagy manipulál? Rengeteg az egymásnak ellentmondó vélemény, és rengeteg a szélsőséges vélemény, miszerint a televízió "az emberiség megrontója", kifejezetten butítja nézőit, manipulálja őket, az amerikai mozi filmek pedig tömeggyilkosokat nevelnek. Leginkább a gyermekekre nézve tartják károsnak, hiszen kevés még az élettapasztalatuk, és személyiségük ekkor formálódik az őket érő információk hatására. Ezen információk segítenek nekik eligazodni a világban, ezek alapján formálódik értékrendjük. Ezen információk egyik forrása a televízió lett, hiszen nem kell írni-olvasni tudni ahhoz, hogy megértsék. Ha jól meggondoljuk - a gyermekek több mint 3 órát tévéznek naponta -, akkor joggal jelenthetjük ki, hogy valóban szerepet játszik szocializációjukban, de vajon milyen mértékben? Valóban okolható a televízió az olyan társadalmi problémákért, mint a fiatalkorú bűnözés, a leányanyaság vagy a fiatalok drog-és

4

alkoholproblémái? Valóban ennyire meghatározó a televízió szerepe a szocializációban? Rengeteg rémtörténet terjeng a televízióból és legfőképp az amerikai filmekből eltanult viselkedésről, középiskolai bűncselekményekről. Mindannyian voltunk gyermekek, kivétel nélkül mindannyian láttunk erőszakos akciófilmeket, mégsem lesz mindenkiből bűnöző. Vajon mi az oka annak, hogy ilyen esetekben mégis a televíziót hibáztatják? Mi a különbség néző, és néző között? Mitől függ, hogy a televízió milyen hatást gyakorol a személyiségfejlődésre? Valóban a televízióból kapott információ felül tud kerekedni a szülők, a barátok az óvoda vagy az iskola által sugallt értékeken? Dolgozatomban ezekre a kérdésekre keresem a választ. Emellett arra is keresem a megoldást, hogy ha valóban léteznek ezek a negatív hatások, akkor hogyan lehet ezeket korlátozni, és hogyan lehetne felerősíteni a televízió pozitív tulajdonságait.

5

2. A televízió szerepe életünkben 2.1. A televízió elterjedése A 18. és 19. században az elektromosság terén végzett kutatások, a távíró, a telefon, a rádió és a fényképezés feltalálása és fejlődése mind kellettek ahhoz, hogy végül 1885-ben a Lumiére fivérek megalkossák az első mozgóképet, majd 1927-ben már hangosfilmeket tudjanak játszani a mozikban. A televízió ötlete az Egyesült Államokban született, már 1926-ban nyilvános televíziós adásokat sugároztak kísérleti jelleggel. 1936-ban az Egyesült Királyságban rendszeres tévéadás indult a BBC stúdiójából, azonban a második világháború megszakította az adásokat, így csak a háború után tudott újra beindulni, de végül befészkelte magát az amerikai és európai családok nappalijaiba. Magyarországon az első adást 1957. Május elsején sugározták. 1953-tól az Egyesült Államokban színes adásokat is láthattak a nézők, bővült a kínálat is a kábelhálózat kiépítésével. A technológia rendkívüli gyorsasággal fejlődött, a hatvanas években már az Atlanti-óceánon keresztül közvetítettek élőben, a hatvanas évek végén, pedig a Holdra-szállást láthatták a nézők, teljes valójában, előben. Ekkor született meg a videomagnó is. A hetvenes években, pedig a megszületett a műholdas tévéadás. A hang- és képminőség, valamint a filmes technikák fejlődésével egyre valósághűbb képet képes adni a nagyvilágról. Magyarországon 1989-90-ben megszűnt az állam információs monopóliuma. Azelőtt csak az M1 és M2 létezett, ma már közel 40 magyar nyelvű csatornát lehet fogni, élen a két vezető kereskedelmi csatornával, az 1997-ben alakult RTL klubbal és TV2-vel. A DVD megjelenésével még jobb kép- és hangminőséget tud nyújtani a technológia, a digitális televízió elterjedésével - ami egyenlőre még csak a jövő -, pedig a televízió nyújtotta szolgáltatások kínálata végtelenné válik, nem beszélve, a jobb minőségről. Ma már Magyarországon minden háztartásban találunk televíziót, nagyon sok esetben nem is egyet. A televízió megjelenésekor családi program volt a televíziózás, körbeülték a televíziót, és áhítattal nézték, ahogyan bemelegszik, megjelenik a kép, és megkezdődik az adás. Ma már a tévénézés egyre inkább individualizálódik. A számtalan tematikus csatorna, pedig csak egy-egy rétegnek szól.

6

2.2. Miért nézünk televíziót? Ahhoz, hogy megtudjuk, milyen szerepet tölt be a televízió mindennapjainkban, meg kell vizsgálni a televíziózás okát, hogy miért ezt az időtöltést választják az emberek, és miért áldoznak a televíziózásnak naponta több órát. Néhány megfigyelés a televíziós szokásokról megmutatja, hogy vajon miért is néznek TV-t az emberek: 1. A televíziózás egyszemélyes és már nem társas tevékenység. Ez nem mindig volt így. amikor megjelent a televízió még családi, társas tevékenység volt. A családszerkezet megváltozásával és a televíziózás költségeinek csökkenésével az egy készülékre eső nézőszám radikálisan csökkent. 2. A televíziózás szórakoztató, kellemes időtöltés. Az összes eddigi kutatás bebizonyította, hogy a nézők a televíziós műsorokat azért nézik, hogy szórakozzanak és kikapcsolódjanak. 3. A televíziózás szükséglet. Lorenzo Vilches véleménye alapján a szükségleteink szerint nézzük a televíziót: van, aki informálódni szeretne, van, aki szórakozni, van aki pedig kikapcsolódni. Azonban maga a televíziózás is szükséglet. Kutatók több ízben is készítettek olyan felméréseket, hogy egy időre bizonyos háztartásokat megfosztottak a televíziótól. Megdöbbentő eredmények születtek. Ha semmiféle motivációjuk nem volt, akkor csak napokig bírták televízió nélkül. Amikor minden televíziózás nélkül eltöltött napért pénzt kaptak, akkor is csak átlagosan 3 hónapig bírták nélkülözni a televíziót. A kísérlet időtartama alatt megnőtt a családokon belüli konfliktusok száma. Olyan családokban, ahol elromlott, vagy ellopták a televíziót, átlagosan 6 hét alatt szereznek be egy újat. 4. A televíziózás véletlenszerű, rendszertelen. Ez ellentmondásos, hiszen az embereknek szükségük van a televízióra, mégsem tervezik meg előre, hogy mit néznek, nem a műsorújság szerint nézik a televíziót, hanem spontán. Ráadásul hiába megy a televízió, nem nézik mindig. C. L. Allen a hatvanas évek elején 95 család nappaliját kamerázta be, és a tévénézési szokásokat vizsgálta. Megfigyelte, hogy az idő 20%-ban, amikor a TV be volt kapcsolva, senki nem volt a szobában, valamint ez idő további 20%-ában hiába voltak bent a szobában, nem nézték a képernyőt. Tehát, hiába van bekapcsolva a televízió, az idő 40%-ában nem is nézik. A reklámok ideje alatt ez az arány az 50%-ot is meghaladja. De, még ha nézik is a műsort a további 60%-ban, figyelmük gyakran elkalandozik, és a műsorok

7

egyharmadát nem is nézik végig. Általában nem is tudják felidézni másnap, amit előző nap láttak. 5. A televíziózás többnyire esti időtöltés. A legtöbb ember munka után nézi a televíziót az esti lefekvésig. Sok esetben időelütő szerepe van. Másra úgyse lenne energiája, nem kell érte kimozdulni a lakásból, hiszen ott van a nappaliban. 6. A televíziózás kiszorítja a többi szórakozási formát, a társas tevékenységeket és az alvást. Ez a három tevékenység az, aminek a legtöbb kárt okozza a televízió. A televízió a mindennapunk egyik legfontosabb részévé vált. Ha a klasszikus felosztást nézzük, miszerint a napból 8 óra munka, 8 óra pihenés és 8 óra a szórakozás, akkor láthatjuk, hogy a televízió mekkora részt foglal el ebből, hiszen átlagosan egy magyar több mint 4 órát néz tévét,(4. sz. melléklet) mindez a szórakozástól és az alvástól veszi el az időt. Mivel a televíziót sok esetben egyedül nézik, vagy ha társaságban is, tévénézés közben a családtagok nem, vagy alig beszélgetnek egymással, csökkenti az interakciókat, a kommunikációt a családtagok között. A tv nézés otthoni tevékenység, ezért kevesebb idejük marad a barátokra, rokonokra és a társas tevékenységekre. A televízió megjelenésével már nincs sem idő, sem szükséglet arra, hogy másokkal töltsük el az időt, hogy csevegjünk a szomszéddal, vagy valamelyik családtaggal. Ennél sokkal súlyosabb az, hogy a fontos dolgok, vagy problémák megvitatására sem jut idő, mert a családtagok elhidegülhetnek egymástól. A televízió hatására csökkent a rádióhallgatásra, az újságolvasásra, sportolásra, hobbira fordított idő is. Helyettesíti azokat a tevékenységeket, amelyek szórakoztatnak, és kikapcsolódást nyújtanak. A televízió ezt a szükségletet könnyedén kielégíti, minimális erőfeszítést követel meg az embertől. (Fowles, 1992) Gerbner szerint is a szabadidő alapján kapcsolják be a televíziót, nem, pedig a műsor miatt, és nem annak minősége a mérvadó, hanem időpontja. Ezen kívül a televízió nem szelektív, tehát illik minden életstílushoz, mindenki nézi foglalkozástól, jövedelmi és műveltségi szinttől függetlenül. Gerbner azt is megfigyelte, hogy megdöbbentően hasonlóak minden csoportban a műsorok kiválasztásának motivációi. Ez a hasonlóság pedig, egyenes arányban van a televízió előtt eltöltött idővel. Minél többen minél többet

8

néznek tévét, annál inkább megegyeznek a valóságról kialakított elképzeléseik, társadalmi csoportjuktól függetlenül. (Gerbner, 2000) Jay Blumer és Elihu Katz szerint négyféle szükségletet elégít ki a televízió (Blumer, 1974): 1. Tanulás és információszerzés – a televízión keresztül tájékozódhatnak a világ eseményeiről 2. Társas kapcsolatok – megbeszélhetik a látottakat ismerőseikkel, valamint a televízióból megismert szereplőkhöz különféle módon viszonyulnak, azonosulnak vele, vagy elítélik 3. Elszakadás a valóságtól – tévénézés közben elmenekülhetnek a valóságból, a problémák elől 4. Szórakozás és időtöltés

2.3. Álomvilág és a televízió világa Jib Fowles szerint az alvó álma és a néző műsora nagyon sok hasonlóságot mutat. Mindkettőnek „vágybeteljesítő” funkciója van. Olyan dolgok történnek az álmainkban és a képernyőn, ami a való életben nem történne meg. Vagy ha meg is történhetne, ilyen mértékben akkor is lehetetlen, hiszen a készítők mindent eltúloznak, felnagyítanak. Ezen kívül a televízió elvihet minket olyan helyekre, ahová egyébként nem lenne lehetőségünk eljutni – főleg nem egy kattintással. A másik hasonlóság az, hogy sem az álmot, sem a látott műsort nem tudjuk mindig vagy csak nehezen tudjuk visszaidézni emlékezetünkből. Ezek pedig mind elraktározódnak tudatalattinkban. Mindkettő

logikátlan,

vizuális,

szimbolikus,

és

vágybeteljesítő.

Kutatások

bizonyítják, hogy az emberek hasonló agyi hullámokat produkálnak tévénézés közben, mint álmukban. Neurológiailag a televíziónak ugyanazok a hatásai, mint az álmoknak. A különbség a kettő között az, hogy míg az álmok saját agyunk tudatalatti szüleményei, addig a televízió az egy külső tényező, saját belső világunktól független, és a televíziós műsorokat nem tudat alatt készítik. Azonban az amerikaiak 80%-a pozitívnak ítéli meg a műsorokat, azonban álmaiknak csak a felét tartják kellemesnek. Ennek egyik oka az, hogy álmaink nem mindig koherensek, nem mindig ad egy teljes egész történetet, a televízió pedig készen, egészben adja nekünk ezeket. Másik oka pedig az, hogy álmaink

9

szereplőit a mindennapokból vesszük, a televízióban pedig mindez eltúlzott, nem mindennapi, néha csodás elemekkel felruházott. Azért is tűnhet kellemesebbnek az adás, mint saját álmunk, mert álmaink gyakran saját szorongásainkról, az éppen akkor minket foglalkoztató problémákról szólnak, előhívja azokat a nehézségeket, melyekkel nem szeretnénk találkozni. A televízió nem ezt fogja tenni. A televízió egy ennél sokkal kellemesebb álomba visz minket, így addig, amíg a műsort nézzük, nem kell azzal foglalkozni, hogy másnap milyen problémákat kell megoldani. Az embernek szüksége van arra, hogy néha elmeneküljön a valóságból, kilépjen a mindennapok szürkeségéből. A televízió segít ebben, megteremtve, készen átadva nekünk azt az álomvilágot, aminek hosszabb-rövidebb ideig részesei lehetünk. A televízióban bemutatott helyek, történetek kizökkentenek minket az unalmas hétköznapokból, és egy új álomvilágot teremtenek. (Fowles, 1992)

2.4. Menekülés a valóságból A való világ az egy olyan hely, ahol a gyermekeknek iskolába kell járni, és teljesíteni kell, a szülőknek dolgozni, a társas kapcsolatokat nem csak kialakítani, de fenntartani is kell. Egy olyan hely, ahol erőfeszítéseket kell tennünk, hogy a dolgok működjenek. A mai valóság egyre félelmetesebbnek tűnik, ezért egyre nagyobb a szükség a fantázia világának búfelejtő hatására. Kutatási eredmények kimutatták, hogy a kedvezőtlen társadalmi helyzetű egyének többet néznek tévét. Ebből is látszik, hogy akinek több például az anyagi problémája, vagy olyan munkát végez, ami testileg-lelkileg kimeríti, azért nézi a tévét, hogy ebből elmeneküljön, és a fantáziavilágban várja meg a következő nehéz napot. (Ennek természetesen az is az oka, hogy a többi szórakozási lehetőség jelentősen megdrágult, illetve az, hogy a televízió az otthonában van, és tévénézés közben pihenhet, kikapcsolódhat.) Aaron Spelling, több sikeres amerikai sorozat producere mondta, hogy tudja nagyon jól, hogy ha egy kétkezi munkás hazamegy, akkor esténként használja a televíziót, hogy átfesse a nap szörnyűségeit, hogy elfelejtse a való világot. A nézettségi adatok kimutatják, hogy nem csak a fizikai munkát végzőknek van szükségük egy kis fantáziára egy kemény nap után, hanem még a vezetőknek is. Tudományos kutatások sorozata hozta azt az eredményt, hogy a televízió segít megtalálni a lelki nyugalmat. Robert Kubey és Csikszentmihályi Mihály 1990-es kutatásai kimutatták, hogy azok az amerikaiak, akik negatívabban élik meg a dolgokat, és depresszióban szenvednek hajlamosabbak a televízióhoz fordulni. Az álmodozás

10

hozzátartozik életünkhöz, azonban munkahelyünkön vagy az iskolában ez nem valósulhat meg. A valóság és a fantázia világának egyensúlya az emberi agy szükséglete, és mindkettőre szükség van ahhoz, hogy mentálisan kiegyensúlyozottak legyünk. Ehhez nyújt segítséget a televízió. (Csikszentmihályi, 1990) A televízióban szereplő karakterek is segítenek minket ebben a menekülésben. A legkedveltebbek az akcióhősök, melyek egyben jók és erőszakosak és a néző helyett küzdenek a rossz és az igazságtalanság ellen. A nők megjelenítése sem reprezentatív a képernyőn, hiszen a valóságban nagyon sokfélék, különböző külsejűek, testalkatúak, életkorúak és beállítottságúak. Azonban a képernyőn hajlamosak csak egyfélét szerepeltetni: fiatal, vonzó, eleven és magabiztos nőt. A norma ezeket a sztereotípiákat követeli meg, és nyilvánvaló, hogy ez megfelel mind a nők, mind a férfiak fantáziavilágának. A képernyőn szereplőkkel sokkal izgalmasabb események történnek, azonban sok esetben előreláthatóak ezek az események. Az élet nem ilyen. Az életben gyakran érhetnek minket kellemes, vagy kellemetlen meglepetések. Az emberek nem szeretik a bizonytalanságot és a kiszámíthatatlanságot. A televízióban megtaláljuk a biztonságot. Bár izgulunk, hogy vajon megmenekül-e a főhős, és meghódítja-e élete szerelmét, de biztosan tudjuk, hogy ez a végén így is lesz. Az emberek az előreláthatót preferálják az előre nem láthatóval szemben. Ez a titka a legnépszerűbb gyorséttermeknek és üdítőgyártóknak ugyanúgy, mint a hollywoodi filmkészítőknek vagy a szappanopera-gyártóknak. (Fowles, 1990)

11

2.5. A média funkciói Kétségtelen, hogy a média funkciója nem merül ki a valóság semleges és objektív megjelenítésében. A médiának szelektálnia kell a valóság bemutatásakor, kérdés az, hogy ezt milyen módon teszi. A szakirodalom négy csoportba sorolja a funkciókat: •

Információközvetítő

•

Kultúraközvetítő

•

Szórakoztató

•

Rábeszélő, vagyis a reklám

Ezek a funkciók függnek a televízió típusától (kereskedelmi vagy közszolgálati) és a vételkörzet

méretétől

(lokális,

regionális,

országos

vagy

nemzetközi),

eszerint

különbözőképpen kombinálódhatnak ezek a funkciók. Tágabb értelemben sokkal differenciáltabban beszélhetünk a funkciókról: •

tájékoztató, hírszolgáltató

•

társadalmi ellenőrző és véleményalakító

•

nemzeti-közösségi identitásteremtő

•

kultúrateremtő és kultúraközvetítő

•

nyelvi, vallási, viselkedési stb. normaadó és nevelő

•

szórakoztató−rekreációs

•

egyéni önismeretet erősítő, személyiségfejlesztő

•

rábeszélő, PR és reklámozó

•

nemzeti kisebbségek, sajátos társadalmi rétegek, foglalkozási és hobbicsoportok igényeit kielégítő, identitásukat erősítő

•

távoktató

•

nemzeti jelentőségű archívumokat fenntartó és működtető

•

nemzeti jelentőségű művészeti együtteseket fenntartó és működtető

Ezekből a funkciókból is jól látható, hogy a média nem csak negatív hatással lehet nézőire. Ha ezek a funkciók jól és jó kombinációban működnek, akkor képes értéket közvetíteni.

12

3. A televízió hatása Egyre többet hallunk a média, és leginkább a televízió értékrendünkre, mindennapjainkra gyakorolt hatásáról, manipuláló szerepéről. Egyesek szerint teljes mértékben hatást gyakorol ránk, megváltoztatja mindennapi életünket, sőt, kimossa az agyunkat, hipnotizál minket, vannak akik nem tulajdonítanak neki különösebb jelentőséget, mert hiszik, hogy ellen tudunk állni a média befolyásának, és azt tartják igaznak, amit a médián kívüli környezetünk, a szülők, az iskola, a barátok és a könyvek tanítanak. George Gerbner A média rejtett üzenete című munkájában a televízióról a következőt írta: „Az emberiség történetében először állt elő olyan helyzet, hogy az emberekről, az életről és az értékekről szóló történeteket nem a szülők, nem az iskola, nem az egyház és nem is a közösség egy olyan tagja mondja el, akinek van valami mondanivalója, hanem egy sor olyan távoli érdekcsoport, amely el akar adni valamit.” Tény, hogy a televíziót egy olyan új környezetnek kell tekintenünk, amely nagy szerepet játszik a szocializációban, éppúgy, mint a család vagy az iskola, hiszen a televízió révén értesülünk a világ eseményeiről. És mivel időnk jelentős részét töltjük televíziónézéssel – Magyarországon naponta átlagosan több mint 4 órát – semmiképp nem tekinthetjük hatását elhanyagolhatónak. Beférkőzött otthonainkba, mindennapjainkba, életünk részévé vált. Olyannyira, hogy egyesek el sem tudják már képzelni nélküle az életüket. A televízió azért különleges, mert amíg a rádió hanggal, az újság állóképpel dolgozik, addig a televízió hanggal és mozgóképpel, így ebben az esetben minden hihetőbbnek és meggyőzőbbnek tűnik, hiszen szemük előtt zajlik a „valóság” a képernyőn. A média, a tájékozódásunk forrása, átvette a többi közvetítő (iskola, egyház) szerepét. A média megjelenése előtt is csak tudásunk egy részét sajátítottuk el személyes tapasztalatok útján. Mindenképp van hatása az emberekre, a gondolkodásra, a kérdés csak az, hogy ez a hatás mennyiben változtatja meg az értékrendet, a viselkedést és a hozzáállást. Különbséget kell tennünk tájékoztatás és befolyásolás között. Tájékoztatás esetében a nézőre van bízva, hogy saját megfontolása alapján döntsön arról, hogy megváltoztatja-e a véleményét vagy sem. Befolyásolás esetében a néző véleménye és viselkedése a kommunikátor akaratának megfelelően alakul. (Bajomi-Lázár, 2006)

13

A televízió megjelenését mindig ambivalencia jellemezte. Az 50-es, 60-as években a jövő oktatását vélték a televízióban felfedezni, kezdetben oktatási médiumként népszerűsítették a szülők körében, felmérhetetlen pozitív lehetőséget láttak benne. Azonban megjelentek a pesszimista vélemények is a gyermekekre gyakorolt hatásáról, miszerint nem az oktatási lehetőségekre koncentrálnak a műsorok, hanem a szórakoztatásra. A családokra vonatkozóan is jósoltak pozitív hatásokat, miszerint jót tesz a családi kapcsolatoknak, hiszen ez egy összekovácsoló új eszköz lehet, amely együtt tartja a családot a közös szórakozás révén. Azonban azt is feltételezték, hogy lazítja a családi kapcsolatokat, hiszen átalakítja az otthoni kommunikációt, elveszi az időt a közös tevékenységektől, több tévékészülék esetén teljesen elszigeteli a családtagokat egymástól. Rengeteg vita szólt arról is, hogy milyen hatással van a gyermekekre. Úgy tartották, hogy értelmi és érzelmi fejlődésüket elősegítő médium a televízió, azonban megjelentek olyan vádak is, miszerint ártalmas és elvonja az időt a tanulástól, a sporttól és az alvástól. Azonban meglehetősen súlyos vádak is érték a televíziót. Egyesek a televíziózást ahhoz az állapothoz hasonlítják, amikor hipnózis alatt van valaki: kényelmesen elhelyezkedve egy besötétített szobában, minden külső zavaró körülménytől mentes környezetben, egyetlen célpontra összpontosítva a tévékészülék vibráló fényére. Emellett a sűrű nézőpontváltások hozzájárulnak ehhez a hipnózis jellegű hatáshoz. Ezért a televízió gyakori célpontja különböző vádaknak, miszerint tudtunkon kívül befolyásol minket. Ezt úgy teszi, hogy az információ eljut a nézőhöz, azonban nincs módja reagálni. Így közvetlenül elraktározódik a memóriában a hallott és látott információ, és később reagál rá, de akkor már nem tudja, hogy mire reagált. Eszerint gyakran a televíziót vádolják azzal, ha valaki látszólag ok nélküli agressziót tanúsít Olyan vádak is érték a televíziót, hogy már önmagában is ártalmas, mert a sűrű képváltások miatt ez káros a homloklebenyre. Akaratunk ellenére változik a perspektíva és a helyszín - egy átlagos tévéprogram 3-5 másodperces vágóképekből áll. Ez éles ellentétben áll azzal, ahogy normális módon a körülöttünk lévő világot szemléljük. Ez a vád túlságosan szélsőséges, hiszen a televízió nyelvét nagyon hamar meg lehet tanulni, és az ember agya annál jobban hozzászokik ehhez, minél többet néz tévét, teljesen természetessé válik már gyermekkorban. A társadalom és a média kölcsönhatásáról már rengeteg kutatás született, és ez egy olyan témakör, amivel sokat foglalkoznak az emberek mindennapjaikban, azonban nem tudják, hogy mik a hatásai, és azt sem, hogy gyermekeiknek mit engedjenek megnézni és 14

mit nem. A televízió magazinműsoraiban rengeteg szó esik életmóddal összefüggő ismeretekről, azonban ne várjuk el a televíziótól, hogy ezekről a vizsgálatokról szót fog ejteni, hiszen semmiképp sem fog maga ellen beszélni, hiába akadnak pozitív hatásai is. Az emberek szeretnek tévét nézni, ezt a bizalmat nem akarják elveszíteni.

3.1. Médiahatás-kutatások A média hatása nagyon régóta foglalkoztatja a kutatókat, már a könyvnyomtatás megjelenése óta vizsgálják hatásait. Az újság megjelenésével, majd később a rádió és televízió elterjedésével ez még fontosabbá vált. A médiahatások kísérletei során kétféle elmélet merült fel. Az egyik szerint a média könnyedén befolyásolja, sőt manipulálja az embereket, ez a direkthatás-elmélet. Ez az elmélet közönséget passzívnak, kritikátlannak és homogénnek tekinti. A másik a korlátozotthatás-elmélet, eszerint csak bizonyos esetekben változtatja meg az emberek véleményét a média, hiszen más tényezők is befolyásolják a média hatását, ilyenek a személyes tapasztalataik, társadalmi és gazdasági helyzetük, pszichés felépítésük, közvetlen környezetük és bizonyos „véleményvezérek”. E szerint az elmélet szerint a heterogén közönség aktívan és kritikusan dekódolja az üzeneteket saját értelmezésük szerint. (Bajomi-Lázár, 2006) Direkthatás-elméletek Lövedékelmélet (Lasswell, 1927) Kultivációs elmélet (Gerbner, 1969) Hallgatási spirál elmélet (Noëlle-Neumann, 1974) Framingelmélet (Herman és Chomsky, 1988) Korlátozotthatás-elméletek Kétlépcsős hatásmodell (Lazarsfeld, 1944) Szelektív észlelés elmélet (Klapper, 1960) Napirendelmélet (McCombs és Shaw, 1972) Használat és kielégülés-modell (Blumer és Katz, 1974) Kódolás-dekódolás modell (Hall, 1980) Performatívhatás-modell (Dayan és Katz, 1992)

15

3.1.1. Direkthatás-elméletek 3.1.1.1. Lövedékelmélet A

huszadik

század

elején

Harold

Lasswell

elmélete

szerint

–

melyet

lövedékelméletnek neveztek el – a média nagy és közvetlen hatást gyakorol a közvéleményre. Az első világháború médiaüzeneteit és annak manipuláló szerepét vizsgálta. Szerinte ebben az időszakban a közönség különösen kiszolgáltatottá vált a médiának. A közönséget homogénnek feltételezte, mely passzív és nincs módja a média befolyásolására. Akkoriban a közönség még nem vált rutinos média-fogyasztóvá, még kevés tapasztalattal rendelkeztek az elektronikus média működéséről. Sokkal inkább nehezükre esett elválasztani a fikciót a valóságtól. 1938-ban, amikor a Világok harca című rádiójátékot sugározták a rádióban, melyben földönkívüliek támadták meg az Egyesült Államokat, pánik tört ki azon hallgatók között, akik nem hallották a bevezetőt, és emiatt nem is feltételezték, hogy ez csak egy kitalált történetet. 3.1.1.2. Kultivációs elmélet George Gerbner 1969-ben végzett kutatásokat, akkor, amikor az Egyesült Államokban nagymértékben elterjedt a televízió. Ekkoriban ennek hatása sokkal nagyobbnak látszott, mint a nyomtatott sajtóé vagy a rádióé. Kutatásai alapján azt állapította meg, hogy hatása csak hosszú távon nyilvánul meg, és ez a hatás attól függ, hogy ki mennyit néz televíziót. Azt tapasztalta, hogy azoknak, akik napi négy óránál többet néznek televíziót, jobban hasonlít a valóságképük a tévében közvetített valósághoz, mint azoké, akik négy óránál kevesebbet néznek televíziót. Ez azért érdekes, mert Magyarországon átlagosan naponta több mint négy órát néznek tévét. Gerbner elméletét azonban sokan bírálták, mert nem beszélhetünk egységes televíziós világképről, hiszen a médiapiac sokszínűvé vált, ma már rengeteg csatorna áll a rendelkezésünkre. Gerbner kritikusai azért is bírálták még ezt az általánosítást, mert mindez függhet a televíziós szokásoktól. Attól is függ, hogy mivel szembesül a néző, hogy mikor néz tévét, és melyik csatornán. Gerbner ezen kívül nem vette figyelembe azt sem, hogy a közönség nem homogén. Szerinte a médiatartalom kiválasztása és értelmezése minden csoportban hasonlóak, nemtől, társadalmi helyzettől, kortól és végzettségtől függetlenül. Ezen kívül úgy gondolta, hogy a sok tévénézés ahhoz vezet, hogy a nézők valóságról kialakított elképzelései egyre inkább meg fognak egyezni.

16

3.1.1.3. Hallgatási spirál elmélet Elisabeth Noëlle-Neumann 1974-es hallgatási spirál elmélete (melyet először Paul Lazersfeld fogalmazott meg 1948-ban) alapján a média úgy gyakorol hatást, hogy elhiteti az emberekkel, hogy véleményükkel a kisebbséghez tartoznak. Ha az emberek a televízión keresztül azt látják, hogy valamelyik politikai erő nyeri meg a választásokat, akkor az attól való félelem, hogy elszigetelődnek a többségtől, vagy nem a győztesekhez tartoznak, oda is vezethet, hogy a nyertesnek feltüntetett politikai erő szavazójának tüntetik fel magukat, akár még rá is szavaznak. Lazarsfeld szerint ez csak azoknál a bizonytalan szavazóknál működik, akik kevésbé érdeklődnek a politika iránt, és még nincs elhatározásuk. Noëlle-Naumann szerint azok, akik ellenzik a média által képviselt véleményt, azok inkább csendben maradnak, és esetleg csak szűk körben hangoztatják ellentétes véleményüket. De így, hogy a nyilvános szférában mégis a többségi véleményhez idomulnak, így alakul ki a „hallgatási spirál” és a domináns vélemény megerősödik. Az elmélet szerint az emberek számára fontosabb, hogy mások elfogadják, fontosabbak társas kapcsolataik, mint az hogy kitartsanak saját véleményük mellett. Így az elmélet kimondja, a média igenis hatást gyakorol az emberekre és befolyásolja magatartásukat, hiába marad a véleményük változatlan. 3.1.1.4. Framingelmélet Herman és Chomsky 1988-as framingelmélete szerint a média szubjektíven ábrázolja az eseményeket, és egy értelmezési keretben közvetíti, kiemel bizonyos részleteket, melyek a gazdasági és politikai elitek érdekeinek kedvez. Az ő ellenőrzésük alatt áll a média, és akinek nem áll rendelkezésére ez a hatalom és szaktudás, azok csak befogadóként vehetnek részt a kommunikációban. A média torzítva mutatja be a valóságot, és emögött a kormány és a vállalati érdekek állnak, hogy eljuttassák üzeneteiket a közönségnek. Azonban ezt az elméletet is érik vádak, hiszen a piacon megjelentek az amatőrök is – bár sokkal kisebb nézettséggel – és az internet, mely sokkal több forrásból, olcsón és mindenki számára kínál információt. Az Internet lehetőséget nyújt a vélemények kifejezésére is, így már nemcsak befogadóként vehetnek részt azok, akik nem ehhez a bizonyos elithez tartoznak.

17

3.1.2. Korlátozotthatás-elméletek 3.1.2.1. Kétlépcsős hatásmodell Lazersfeld egy korábbi, 1944-es elmélete szerint a média csak közvetetten, két lépcsőben befolyásolja a nézőket. Az 1940-es elnökválasztási kampány hatásait vizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy az emberek ellenállnak a kampány befolyásának, politikai preferenciáikat alig változtatta meg. Lazersfeldék a közönséget már heterogénnek tekintették, azonban egy csoporton belüli viselkedésüket homogénnek. Úgy vélték, hogy a társas kapcsolatok, a személyközi kommunikáció sokkal nagyobb hatással vannak a véleményre, mint a média, tehát a tömegkommunikáció. Nem a médiára, hanem bizonyos „véleményvezérekre” hallgatnak, mely családjuk, munkahelyük, környezetük egyik nagy tekintélyű tagja. Azonban ezek a véleményvezérek elsősorban a médiából származó információ alapján formálják meg saját véleményüket. Így a média csak közvetetten, két lépésben és csak korlátozottan hat az emberekre. 3.1.2.2. Szelektív észlelés elmélet Joseph Klapper 1960-as szelektív észlelés elmélete az ellenkező irányból közelítette meg a kérdést. Nem azt vizsgálta, hogy mekkora és milyen hatást gyakorol a média a közvéleményre, hanem azt, hogy vajon miért alacsony hatásfokúak a politikai kampányok. Elmélete szerint a közönség szelektál a rázúduló információtömegből. Azokat az üzeneteket keresi, amely leginkább megfelel a már meglévő véleményének, és megerősíti azt, és emellett kerülik azokat az üzeneteket, amelyek ellentmondanak nekik. Vagy nem követik figyelemmel azokat a műsorokat, melyek szembeállnak a véleményükkel, vagy ha mégis beleszaladnak ilyen üzenetekbe, egyszerűen elengedik a fülük mellet. Ezt azzal magyarázza, hogy az emberek kerülik a disszonanciát, tehát kerülik azokat a helyzeteket, információkat és véleményeket, melyek miatt át kellene formálniuk világképüket, hiszen abba nem illik bele. Így az elmélet szerint a média csak megerősíteni tud egy bizonyos véleményt, megváltoztatni teljes mértékben nem tudja. Azonban ezt a hatást sem tekinthetjük elhanyagolhatónak, hiszen ha megerősít egy nem teljesen kiforrott véleményt, akkor mégiscsak figyelmen kívül nem hagyható hatást gyakorol. 3.1.2.3. Napirendelmélet McCombs és Shaw 1972-es napirendelmélete szerint a média nem azt mondja meg, hogy mit gondoljunk, hanem azt hogy miről gondolkodjunk. A média megszabja, mik 18

legyenek a közvélemény napirenden szereplő témái, azonban a téma értelmezésébe már nem tud beleszólni. A műsorszolgáltatók választják ki, hogy mit tesznek műsorra, és azt milyen súllyal, bizonyos témákat túlhangsúlyoznak. Ezzel meghatározza, mik a fontos kérdések, témák, így a közvélemény is úgy gondolja, hogy erről kell gondolkodniuk és beszélgetniük. Ha több médiumban ugyanazzal az információval találkozunk többször is, azt hisszük, hogy valóban fontos az a bizonyos téma. Az emberek azokat a dolgokat tartják fontosnak, amit a hírműsorokban látnak, és azokat, amelyekkel a média többet foglalkozik, gondolván, hogy tényleg ezek a dolgok fontosak, ha már ennyit beszélnek róla. Így meglehetősen befolyásolhatja a valóságképet, fontossági sorrendet állít saját érdekeinek megfelelően. Politikai kampányoknál gyakran alkalmazzák ezt a módszert. Vagy a nekik kedvező témákat emelik ki, vagy a politikai ellenfeleik számára kedvezőtlent. A kutatások szerint a média napirendje befolyásol a legnagyobb mértékben, ezután jön csak a politika és a közvélemény napirendje. Lehet a különböző médiumok között eltérés, verseny abban, hogy mit emelnek ki, de ha a médiumok között átfedés van, akkor ez a funkció nagyon hatásos lehet. 3.1.2.4. Használat és kielégülés- modell Jay Blumler és Elihu Katz a használat és kielégülés-modellt dolgozta ki 1974-ben, mely szerint az embereknek különböző szükségleteik és elvárásaik vannak, melyet a média elégít ki. Szerintük nem a média befolyásolja a közvéleményt, hanem a közönség formálja a saját szükségleteinek megfelelően a médiát. Hiszen válogatni tudnak a csatornák között, és

azt

választják,

amelyik

legjobban

megfelel

szükségleteiknek.

Ezáltal

a

műsorszolgáltatóknak azt kell keresni, ami a nézőnek kell. A média csak korlátozott mértékben tud befolyásolni, mert igazodnia kell a közönség ízléséhez és szükségleteihez.

19

3.1.2.5. Kódolás-dekódolás modell A kódolás-dekódolás modellt Stuart Hall fogalmazta meg 1980-ban. Abból indul ki, hogy az üzenet nem biztos, hogy ugyanazt jelenti a kommunikátornak, mint a befogadó számára. Hogy mi jut el a befogadóhoz, az a dekódolástól függ, a jelentés a használat során jön létre, és hogy mit jelent számunkra, az a kontextustól függ. Mindezt befolyásolja a hírforrások száma, a hírgyártás körülményei, a befogadó személyes tapasztalatai, véleménye, társadalmi és gazdasági helyzete valamint a konkrét információ befogadásának körülményei, illetve az, hogy a témában találkoztak-e már máshol, ezzel ellentétes üzenettel. Mindenki saját értékrendjének megfelelően értelmezi az üzenetet. Ezért alakulnak ki gyakran tévénézés közben viták, hiszen mindenki mást lát a képernyőn abból, amit a kommunikátor üzent. 3.1.2.5. Performatívhatás-modell A legfrissebb médiahatás modell, az 1992-es performatívhatás modellje, melyet Danial Dayan és Elihu Katz fogalmazott meg. Ez abból indul ki, hogy megváltozott a televíziózás, a mai sokcsatornás médiapiacot a kereskedelmi televíziók uralják, melyet a műfajok keveredése jellemez, ahol összefolyik a valóság és a fikció. Elméletük alapján a néző nem passzív befogadó szerepet játszik, hanem aktív és kreatív szerepet. A médiatartalom csak akkor tud hatást gyakorolni a nézőre, ha az azonosulni tud az üzenettel, ha képes mozgósítani, és ha a nézők érzelmileg tudnak viszonyulni az üzenethez, ha az ő értékeit fejezi ki. Ez a modell megerősíti a szelektív észlelés-elméletet, miszerint a média csak megerősíteni képes a létező véleményeket, megváltoztatni nem. Azonban itt nem a kognitív disszonancia elkerülése miatt szelektál a néző, hanem motivációjának függvényében. A fenti elméletek bár ellentmondanak egymásnak, azonban megállapíthatjuk, hogy a médiának az emberek értékrendjére, gondolkodására és viselkedésére gyakorolt hatásának mértéke megjósolhatatlan, és ez a hatás nem nagy mértékű és nem közvetlen. Ennek az az oka, hogy a média csak egy az embereket befolyásoló tényezők közül, a szocializáció során környezetünk, családunk, társas kapcsolataink, az iskola és a munkahely az, ami kialakítja értékrendünket, a média nem képes mindezt legyőzni. Azonban ezek a tényezők együtt hatnak az emberre, ezért nehéz elkülöníteni a média hatásait. Azt is figyelembe kell venni, hogy a média társadalomra gyakorolt hatása folyamatosan változik a társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális és technikai

20

változásaival párhuzamosan. A háború során például az emberek hajlamosabbak véleményeik megváltoztatására, sokkal nyitottabbak az új információra. Háborús helyzetben növekedik az egymásra utaltság érzése, így közönség sokkal homogénebb, mint más esetekben. Valamint az is megfigyelhető, hogy a mai demokráciától eltérő körülmények között, például a náci vagy kommunista propaganda esetében ugyanazt az információt kapták a médiából, mint a szocializáció más tényezőitől, az iskolából, és különböző szervezetekből, s eközben az ettől eltérő véleményeket elzárták a nyilvánosságtól. A direkt hatás és a korlátozott hatás modelljein kívül létezik egy harmadik, egy új, és sokkal összetettebb modell: 3.1.3. A meghatározott feltételek mellett érvényesülő médiahatás modellje E modell arra teszi a hangsúlyt, hogy a média csak meghatározott feltételek esetén rendelkezik erőteljes befolyásoló erővel. E feltételek lehetnek egy adott csoport sajátosságai, aktuális események vagy ezektől független különleges feltételek. E modell szerint a befogadók egy bizonyos csoportjára meghatározott feltételek mellett a hatás akár 100%-os is lehet. Így lehetnek olyanok, akikre a média aktuális üzenete nagyon nagy hatást gyakorol, míg más befogadókra ugyanaz az üzenet semmilyen hatással sincsen. A médiakutatás feladata, hogy megtalálja, hogy mik azok a feltételek, amelyek teljesülése esetén a média befolyása erős bizonyos személyekre nézve, bizonyosokra gyenge, egyesekre pedig, nincs semmilyen hatással. Ettől kezdve a hatásvizsgálatok központi kérdésévé az vált, hogy milyenek ezek a változók, mint például a befogadók motivációja, pszichés állapota, életkora, társadalmi helyzete, társas környezete és képzettségi szintje. 3.2. Az információ mindenkié A televízió megszüntette azt a szituációt, hogy az információ csak egyes csoportokhoz juthatott el. Különösképp ennyire gyorsan, akár az események időpontjában élő közvetítéssel. Még csak néhány évtizede terjedt el, és vált minden háztartás szerves részévé, de a lakosság minden rétegéhez és minden korosztályhoz eljutott. Mindenkinek lehetővé tette az információhoz való hozzáférést (még azoknak a gyermekeknek is, akik még nem tudnak olvasni, azelőtt csak az juthatott el hozzájuk, amit a szülők felolvastak, meséltek nekik, vagy ha megfigyelték környezetüket). Emiatt növekedett az általános informáltság, ami egyben csökkentette a társadalmi távolságokat is. Mindenki számára olcsó és könnyen hozzáférhető lett az információ.

21

3.3. Fikció és realitás Sok vád érte a televíziót, miszerint nemcsak eltorzítja és befolyásolja, hanem alakítja is a valóságot. Természetesen egy felnőtt számára nem nehéz feladat megállapítani, hogy amit a képernyőn lát, az valóság-e vagy fikció. Könnyedén megkülönböztetik a szórakoztató műsorokat a hírektől. Nem is erről van szó, hanem arról, hogy a fikció mégis tud realitásképet nyújtani a nézőnek. A televízió segítségével betekinthetést nyerhetnek abba, hogy hogyan dolgozik a chicagói sürgősségi osztály, illetve, hogy hogyan rendeznek kerti ünnepséget az olajvállalkozók. Mindez általánosításhoz vezet. Hiszen a televízióban azt látjuk, hogy az észak-amerikaiak nagy része kertvárosban és óriási házban él. De miért ne gondolnánk ezt, ha nap, mint nap ezt látjuk. Miért ne hinnénk, hogy a kaliforniai tengerparton csak vékony és tökéletes szépségű lányok szaladgálnak, és épségükre izmos, jóképű vízimentők vigyáznak. Az egyre tökéletesebb technikák, és a javuló képminőség egyre pontosabb és hitelesebb képet mutatnak a valóságról. Felmérések szerint minél realisztikusabb az ábrázolás, annál kevésbé tartják fikciónak a látottakat. Erőszakos képsorok esetében minél realisztikusabb, annál nagyobb félelmet és szorongást tudnak kelteni a nézőben. Akár szórakoztató, akár hírműsorról legyen is szó, amit látunk, az mégsem a valóság, hanem annak egy adott nézőpontból történő interpretálása. Ha jelen vagyunk az események történésénél, mindenki máshogy értelmezi, másra fókuszál, mást emel ki, mást tart fontosnak és másban mélyül el. Azonban a televízió ezt megteszi helyettünk, kiválasztja azokat a képeket, amelyeket meg akar mutatni, értelmezi, és magyarázza, ezzel megkönnyíti a dolgok megítélését. Így a kamera szemén keresztül látjuk a dolgokat, abban az értelmezésben, amit elkészítettek nekünk. Ezért fogadjuk el ezt az értelmezést. (Kósa, 1988) Ha a nézőnek nincs a témában személyes tapasztalata – leginkább gyermekeknél fordul elő – vagy nincs más forrásból származó információja, akkor még inkább hajlamos elfogadni a média által felkínált megoldást, még hitelesebbnek tűnik a televízió által közvetített valóság. Ha a nézőnek azonban van tapasztalata, és a média valóságképe néhány részletében hasonlít a tapasztaltakhoz, akkor már azokat az elemeket is elhiszi, amiről nem volt tapasztalata.

22

Gerbner szerint minél többen minél többet néznek tévét, akkor annál inkább megegyeznek a valóságról kialakított elképzeléseik, attól teljesen függetlenül, hogy melyik társadalmi csoportba tartoznak. Ezáltal a média uniformizált embertömegeket gyárt, amelyet később még egyszerűbb megszólítani. (Gerbner, 2000) Ha a média által képviselt vélemény általános, akkor így olyan sokak által képviselt véleménynek tűnhet a néző szemében, hogy ha a televízióban hallottak ellentmondanak is a személyes tapasztalatainak, a média képpel, hanggal, magyarázattal megerősített befolyása végül az esetek többségében felülkerekedik a néző kétségein. Ezen kívül gyakran az ember nem hangoztatja ellentétes véleményét, az egyéni elképzelést nehéz fenntartani a csoportnyomással szemben, ha már mindenkitől az ellentétét hallja a dolgoknak, akkor elfogadja azt az álláspontot. A túlzott mértékű, folyamatos televíziózással meglazul a realitáshoz való kötődés. Aki túlságosan sokat néz tévét, azoknál kialakulhat a függőség. A túlzott mértékű tartalmilag nem válogatott tévézés nagymértékben hat a néző érzelmére, és ez a rengeteg új információ megnehezíti a valóságtartalom értelmezését, mely közömbössé tehet az új információval szemben. A túlzott tévézés általában hiányérzet kompenzálására szolgál, melyet kiválthat az unalom, a magány vagy jó megoldásnak tűnhet a problémák feldolgozásának elhárítása, akár lehet hiányállapotok kielégítése a fantázia révén. Kétségtelenül hatást gyakorolt ezen kívül még az életmódra és az intim kapcsolatokra. A televízió megmutatja, hogyan éljünk, hogyan alakítsuk kapcsolatainkat. Megváltoztatta a férfi és női szerepeket, illetve a szülő-gyermek kapcsolatot azzal, hogy sztereotip viselkedésmintákat közvetít.

3.4. A reklám, avagy a piacgazdaság motorja A televízió a reklámiparban az egyik legfontosabb szerepet játssza, lehetővé teszi az audiovizuális spotok eljuttatását a potenciális fogyasztókhoz. Amíg köztéren csak állóképekkel találkozunk, a rádióban pedig, csak hanggal, addig a televízió otthonunkban mondja meg az embereknek, hogy mit fogyasszanak, és nem is akárhogy, mozgóképpel és hanggal. Így a televízió nagymértékben hozzájárul a piacgazdaság működéséhez, informálja a vásárlókat, és szükségletet generál. A televíziónézőknek hiába lett elegük abból, hogy kedvenc műsorukat minduntalan megszakítják reklámblokkokkal, - és abba még bele sem gondolnak, hogy mindezt ők finanszírozzák – a termék árába bele van kalkulálva annak a műsornak az előállítási költsége, amely eladja a terméket az

23

életstílussal és az értékkel együtt. Reklám nélkül nem lenne műsor, a műsorkészítők nem jótékonykodásból készítik az adást. Ekkora árat kell fizetni a műsorokért. Hiszen nem a műsorok közti szünetet töltik ki reklámokkal, hanem a reklámok közötti részeket kell kitölteni műsoridővel, hogy a reklámokat nézzék. Ez természetesen elsősorban a kereskedelmi csatornákra igaz, de a közszolgálati adókon – igaz a mennyisége sokkal kisebb – de mégis a reklám tartja életben ezeket a csatornákat is. Ártatlan hirdetéseknek tűnnek, amik csak el akarnak adni valamit, a néző eltűri őket, mint szükséges rosszat. Nem is sejti, hogy a termékről közvetített információn kívül mit kap még. A néző megkapja a kulcsot a boldogsághoz. Elhiszi, hogy ha azt a bizonyos terméket fogyasztja, akkor éppolyan boldog lesz, mint a reklám szereplője. A termék megvásárlásával nemcsak a termékhez jut hozzá, hanem ahhoz az életérzéshez is, amit a reklám közvetít. Vegyünk például egy sörreklámot, ahol az alkoholfogyasztást merész, boldog és egészséges emberek reklámozzák. Elhitetik velünk, hogy ha azt a márkát fogyasztjuk, akkor épp olyan boldogok és egészségesek leszünk, mint ők. Bár egyre több alkoholos ital marketingesei kidolgozták az „igyál mértékkel” kampányt, és felhívják a fogyasztók figyelmét az alkohol káros hatásaira is, illetve megpróbálják lebeszélni a fogyasztókat, hogy ittasan vezessenek, de mégis azt közvetítik, hogy inni jó, és ez a márka elviszi neked a boldogságot. A sör egy igen sarkított példa, mert nem elég, hogy abba az illúzióba kerget minket, hogy fogyasztása boldoggá tesz, hanem még – bár nem nagymértékben, de – káros is. Azonban egy mosópor, egy dezodor vagy egy cipő, azon kívül, hogy ellátja funkcióját, miért tenné boldoggá az embert? A reklámok elvonják a figyelmet az élet valódi értékeiről, és megmondják nekünk, hogy mi legyen a fontos. A reklám fogyasztókat nevel belőlünk, és nem is akármilyet. Makrogazdasági szempontból ez természetesen nem hátrányos. Minél többet fogyasztunk, annál többet kell termelni, minél többet kell termelni, annál több embert lehet foglalkoztatni. Ez nagyon leegyszerűsített példa, de mégis a fogyasztás forgatja a világ kerekét, a fogyasztást, pedig generálja a reklám. A reklám képes olyan szükségleteket teremteni, melynek gondolata előtte fel sem merült a fogyasztóban, a reklám mégis vágyat ébresztett benne. De mire vágyik a fogyasztó? A termékre, vagy az azzal összekapcsolt életérzésre. A reklám már nem csak eladni akar, hanem megváltoztatni az értékrendet, és hamis illúziókat kelteni a vásárlókban.

24

3.5. A televízió hatása a családi életre A televízió otthon tartja a családot, és megváltoztatja a szabadidő felhasználását. Emellett közös élményt nyújt a családnak, a képernyő előtt együtt ülő családtagok átélik a kettős valóságot, a televíziós valóságot, és közös mindennapi életük valóságát egyaránt. A kereskedelmi televíziók megjelenése előtt a tévéműsor alakította a napirendet a gyermekes családokban. Az esti mese időpontjáig minden otthoni teendőt el kellett intézni, behatárolta a háztartási, gyermekellátási feladatok idejét, és eltolta a gyermek elalvási időpontját. Ma már azonban az a jellemző, hogy nem a tévéműsor alapján választanak időpontot a tévénézéshez, hanem inkább a szabadidő alapján. A családtagok nagy része hazaérésük után azonnal bekapcsolja a televíziót, a családi hétköznapok szokásos tevékenységeinek nagy része tévézéssel egybekötve folyik. A tévénézés azonban csökkenti és módosítja a kommunikációt. A bekapcsolt tévékészülék mellett folyó beszélgetés másmilyen minőségű. A tévéműsor állandóan külső témát ajánl a családtagoknak, új kommunikációs helyzetet teremt. Más minőségű a televíziózás alatt a kommunikáció, háttérbe szorulnak a non-verbális kommunikációs eszközök, illetve kialakul egy bizonyos kommentáló beszélgetés. Ilyenkor a műsorra koncentrálnak, és az ott látottakról fejezik ki gondolataikat. A családtagok között tévénézés közben a műsortól független folyamatos beszélgetés nem, vagy csak ritkán alakul ki. A televízió állandóan gerjeszti a beszélgetést a nézők között, de ugyanakkor szabályozza is. A férfiak általában többet kommentálják a műsort, mint a nők, a nők viszont a műsortól függetlenül beszélgetnek többet. A gyermekek részvételi aránya a kommunikációban nagymértékben függ a műsortól, de úgy, mint a kommentálás, a szülők kommunikációjának hallgatása is fontos a szociális tanulás szempontjából. A gyermekek sokkal inkább kérdeznek, mint kommentálnak, a szülők azonban ebben a helyzetben nem mindig válaszolják meg gyermekeik kérdéseit.

3.6. Szex és erőszak a képernyőn A televízió ledöntötte a tabukat, olyan témákról szól, amelyekről azelőtt nem beszéltek nyilvánosan, a szexualitás éppannyira mindennapi témává vált, mint a környezetszennyezés vagy a politika. A legtöbb vád az erőszak megjelenítése miatt érte a televíziót. Nem véletlen, hiszen egyre növekszik az erőszakos jelenetekkel teli médiatartalmak száma, nem beszélve arról, hogy a híradóban is drasztikusan emelkedett az

25

erőszakkal teli, háború, szenvedés, bűnözés képeinek száma a kereskedelmi csatornák megjelenésével. Azonban ezek a televíziós hatások nagyon összetettek, nem foghatunk mindent a médiára, hiszen rengeteg olyan tényező is befolyásolja viselkedésünket, mint a személyes tapasztalatok,

társadalmi

helyzetünk

és

személyiségünk.

Ennek

a

hatásnak

a

meghatározása azért nehéz, mert döntéseink úgy születnek, hogy nem tudjuk, hogy a döntésben melyik elem milyen szerepet játszott.

26

4. A szocializáció

„A szocializáció a társadalomba való beilleszkedés folyamata, amelynek során az

egyén megtanulja megismerni önmagát és környezetét, elsajátítja az együttélés szabályait, a lehetséges és elvárt viselkedésmódokat. (…) Mások viselkedésének látott, átélt, tapasztalt élményei, a szülők által nyújtott viselkedési minták, a saját magatartásunkról nyert visszajelentések módosító hatásai és a tudatos nevelés útján közvetített törekvések egyaránt belejátszanak ebbe a fejlődésbe.” (Bagdy, 1977) Az egyén a tanulás különböző formáin keresztül

sajátítja

el

az

adott

kultúra

szabályait,

értékeit,

gondolatrendszerét,

viselkedésmintáit és egyéb személyes tulajdonságokat, melyek lehetővé teszik a társadalomban való hatékony részvételt.

4.1. A szocializáció változása A történelem során azonban a szocializáció körülményei folyamatosan változtak. A középkorban a világ megismerése a személyes tapasztalatokból származott. A gyermekeknek a szó mai értelmében nem volt gyermekkoruk, hiszen a felnőttek tevékenységeinek részesei voltak. A 19. század végétől az iskoláztatás általánossá vált, ennek következtében elkülönült a gyermekkor. Ismereteik a világról továbbra is a személyes tapasztalatokon alapult, de kiegészült a nyomtatásban rögzült és felhalmozott ismeretekkel. Az idősebb generáció azonban mindig megszűrte a gyermekeket érő információkat, ismereteiket a felnőttek által mondott történetek, mesék is gazdagították. A gyermekek olvasmányaikon keresztül fokozatosan betekinthettek a felnőttek világába, azonban ez életkorhoz kötötte ezt a folyamatot, hiszen függ az olvasási készségek kialakulásától és fejlődési szintjétől. A 20. század második felében azonban a televízió megváltoztatta ezt a jól működő rendszert, és lehetetlenné tette a fokozatos átmenetet a gyermekkorból a felnőttkorba. A televízió által ábrázolt világ nagymértékben eltér a mesék világától, a valóság felnőttek által megszűrt világától és a gyermekeknek szánt egyéb történetek az adott kultúrában elfogadott értékeknek megfelelő ábrázolásától. A televízió megértése nem korhoz kötött, mint az olvasás, kisgyermekek is hozzáférnek ugyanahhoz az információhoz, amihez azelőtt csak az olvasni tudó iskolások tudtak. A világ megismerése a televízión keresztül olyan, mintha személyes tapasztalatok útján történne, és azonnali belépést jelent a felnőttek 27

világába, csakúgy, mint a középkorban. Sok szakértő szerint a televízió véget vetett a gyermekkornak.

4.2. A család Tágabb értelemben a szocializáció egész életen át tart, tehát a felnőttkort is átszövi ez a folyamat, azonban szűkebb értelemben a gyermekkori szocializációt értjük alatta. E folyamatban a gyermekkor a legfontosabb szakasz, mely tele van változásokkal és érzelmekkel, ekkor alakítjuk ki társas viselkedésünk alapjait. A személyiségfejlődés során igen sokféle hatásra van szükségünk. Mindaz, ami a fejlődés korai szakaszában kimarad, később már nem, vagy alig pótolható. A társas hatások fő közvetítője eleinte a család, a szocializáció fő színtere. A legkorábbi életszakasztól kezdve hat a fejlődésre, meghatározott magatartási és szerepmintákat közvetít és előkészíti a felnövő gyermeket arra, hogy teljes értékűen vegyen részt a társadalom működésében. A gyermeket kétféle hatás éri: Az egyik a család indirekt módon, spontán megnyilvánuló, természetes hatásai. Ezek az együttélés során a gyermeket érő mindennapos benyomások és tapasztalatok, és természetesen ezeket tükrözi a gyermek magatartása, és másokhoz fűződő viszonya. A másik pedig a tudatos nevelés. Ez alakítja ki a gyermek értékrendjét és magatartását. Később a családon kívüli közvetítő rendszerek (óvoda, iskola) is bekapcsolódnak a szocializációs hatások rendszerébe, és jelentősen fokozódik a kortársak, barátok jelentősége. Az elmúlt évtizedekben a családszerkezet jelentősen megváltozott, felbomlóban van a hagyományos modell. Egyre kevesebb nagycsalád létezik, nő a csonkacsaládok száma, növekszik az egyszülős háztartások száma is. De nemcsak a családszerkezetek változtak meg, hanem az életstílus is. Az esetek túlnyomó többségében mindkét szülő dolgozik, egyre kevesebb idő jut a gyermekre. A családtagok egyre kevesebb időt töltenek egymással, így a televízió lényeges szerephez jutott. Régen az étkezések mutatták egy adott család belső kommunikációját, most a tévénézési szokások dominálnak. A televízió hatására az európai országok „otthoncentrikus” kultúrává váltak. Azonban a gyermekek nemcsak azért ülnek le a TV elé, mert utánozzák szüleiket, hanem számukra ez az együttlét lehetősége. Azonban ez az együttlét csökkenti, vagy eltereli a beszélgetéseket, főleg a műsorra vonatkoznak és csökken a személyes közlések aránya.

28

4.3. A személyiség fejlődése 4.3.1. Születés előtti kor Fejlődéstani szempontból a gyermekvárás időszakának nagy jelentősége van a gyermeki személyiség kialakulásában. Az anya a külvilág közvetítője a gyermek számára. Egyre nagyobb jelentőséget tulajdonítanak ennek a kornak a tudósok, például a magzati korban érzékelt hangok befolyásolják a későbbi hangérzékelést és hangképzést. 4.3.2. Újszülöttkor (születéstől a hatodik hétig) Először még csak a feltétlen reflexek működnek, de az ötödik hét körül megjelennek a feltételes reflexek is. Érzelmi állapotát már ekkor is képes a környezete tudomására hozni. Kialakul a színlátás, a tapintásérzet pedig, már születéskor eléri a teljes fejlettséget. 4.3.3. Csecsemőkor (a hatodik héttől egyéves korig) A hatodik hét után a gyermek feltételes reflexei továbbfejlődnek. Három hónapos kortól a látás és a hallás a megismerési folyamatok részévé válik. Ekkor alakul ki a látás és a mozgás koordinációja is. A mozgás fejlődése hatalmas lendületet vesz. Féléves kor után pedig az utánzás képessége is kialakul, valamint aktivizálódnak a gyermek érzelmei. Hathónapos korától figyelmet szentel a televíziónak, egyéves korára pedig már megérti a felnőttek beszédét. Tehát ha a televízió otthon be van kapcsolva a csecsemő jelenlétében, akármilyen hihetetlen, de már megértheti az ott elhangzottakat. Az összefüggéseket nem látja át, de ha hallhat és láthat olyan dolgokat, melyet elraktároz, akkor azokat beleilleszheti a még kezdetlegesen kialakult valóságképébe. 4.3.4. Kisgyermekkor (1-3 éves korig) Ebben az időszakban a testi fejlődés lelassul. Idegrendszere és érzékszervei teljesen kifejlődnek. Sok gyakorlati készséget sajátít el, önállóságra törekszik. Ebben a korban megjelenik az éntudat. Érzelmi szinten már képes elkülöníteni bizonyos értékelési formákat, megkülönböztetni, mi a „jó” és a „rossz”. A gyermek ebben a korban kezd el járni és beszélni. A dialógusok hatására egyre fejlődik a szókincs, a mondatszerkesztés és a ragozás. Hároméves kor végére a legtöbb gyermek már tisztán beszél. 12-18 hónapos kor között a televíziónak szentelt figyelem nő, 30 hónapos korától már képes a folyamatos figyelésre, két és fél évesen pedig, már úgy ül a képernyő előtt, hogy egyértelműen látszik, az adás nézése a cél. A tévénézés ideje párhuzamosan halad a gyermekek információfeldolgozási képességének javulásával. A gyermekek meglévő 29

ismereteik, gondolkodási és értelmi sémáik segítségével igyekeznek megérteni a látottakat. Ebben a korban már sokkal nagyobb befolyásoló tényező a televízió. Egyrészt, mert már a gyermek értékrendjét befolyásolni tudja, eltorzíthatja a „jóról” és „rosszról” kialakított képét.

Valamint

ahhoz,

hogy

beszélni

megtanuljon,

párbeszédre,

kölcsönös

kommunikációra van szüksége. Ha a szülőnek nincs ideje gyermekére, és az „elektronikus bébiszitterre” bízza gyermekét, megfosztja a beszéd gyakorlásának lehetőségétől. Hiába hallgatja a televíziót, ha nem beszél, nem fejlődik a beszédkészség, a mondatszerkesztés és a ragozás. A beszéd pedig, döntő jelentőségű kapcsolati eszköz. A beszéd tesz képessé a magas szintű emberi kommunikációra, ez tesz alkalmassá a tartalmas, árnyalt, sokszínű és gazdag emberi kapcsolatokra, az önkifejezésre és a másik ember megértésére. Azonban pozitív hatása is van a televíziónak, hiszen szavakat tanulnak belőle, bővítik szókincsüket. Olyan kifejezéseket is megtanulnak, melyeket szüleik, közvetlen környezetük nem használ. 4.3.5. Óvodáskor (3-6 éves korig) Az óvodáskor legfőbb jellemzője a játéktevékenység. A gyermekek fantáziavilága lehetővé teszi az alkotó- és szerepjátékok alkalmazását. Szerepeikkel a felnőtteket utánozzák, beleélik magukat a szituációkba, és ezek alapján idomul érzelmileg a gyermek is a környezetéhez. A szerepjáték társas, így nagyban hozzájárul a szociális magatartás fejlődéséhez. Fejlődik a kreativitás, az önkifejezés a játékon és rajzoláson keresztül. A dolgokat még egészében (globálisan) ragadja meg, és észleleteiben sok a véletlenszerű elem. Ebben a korban a legnagyobb ütemben talán a képzelet fejlődik, amelyhez a mesék világa nagymértékben hozzájárul. A gyermek keveri a valóságot a szubjektív élményeivel. Ez a fejlődés természetes velejárója. A gyermekek sokszor emiatt hazudnak, igaz nem szándékosan, de gyakran képtelenségeket hordanak össze, mert még nem tudják elválasztani a fikciót a valóságtól. A gyermeket egyre inkább érdeklik a dolgok okai, ezért ezt „miért?” korszaknak is nevezik. Ebben a korban védtelenek és sebezhetőek a televízió hatásaival szemben, hiszen nem tudnak különbséget tenni a valóság és a média valósága között. A személyiségfejlődés fontos eleme tehát a mese. A mesék a gyermekek életében az első „külön világ” megteremtését szolgálják, különféle helyzeteket, fantáziavilágot teremtve. Azonban a mai gyermekek számára már a mese nem az olvasott vagy élőszóban előadott mese, hanem a televízióban látott rajzfilm, vagy mesefilm. Míg az olvasott mese fejleszti a gyermekek képzeletvilágát, hiszen el kell képzelniük a hallottakat, gyakran 30

varázslatos eseményeket, átváltozásokat, melyeket sose láthattak előtte, addig a rajzfilm készen adja nekik a történetet, vizuálisan is ábrázolják a történteket, így a gyermek „ellustul”, hiszen nem kell megerőltetnie képzeletét. Ezen kívül nem fejlődik a hallás utáni szövegértésük, ami problémákhoz vezethet az iskolában. Olvasni még nem tudnak, ezért a meséket vagy az óvónő vagy a szülő olvassa fel nekik. Azonban ha a szülőnek nincs ideje olvasni, akkor marad a rajzfilm, hiszen mesére szüksége van a gyermeknek. A mai világunkban elengedhetetlen, hogy a gyermekek meséket nézzenek a TV-ben, és ha a szülő odafigyel arra, hogy mit néz, akkor semmiképp nem hat károsan a fejlődésére. 4.3.6. Kisiskoláskor (6-11 éves korig) A fizikai fejlettség mellett nagy szerepe van a figyelem tartósságának, a feladatra való koncentrálásnak és a felelősségtudatnak. Már nemcsak önmagához viszonyítja a dolgokat, hanem képes megváltoztatni nézőpontját. Sokat fejlődik az esztétikai érzékenység és a mozgásos és vizuális kultúra, a gyermek már képes összekapcsolni az önkifejezés és befogadás esztétikai élményét. Javul a szóbeli és írásbeli kifejezőképesség. Társaival való kapcsolata megváltozik, a társ már nem játszótárs, hanem barát, akivel fontos, hogy közös legyen az érdeklődési köre, akivel beszélgetni tud. Megjelenik a becsület, mint érték a baráti kapcsolataikban. Több időt töltenek kortársaikkal, ennek megfelelően csökken a családdal töltött idő. Újabb befolyásoló tényező lép be a barátságok kapcsán a személyiségfejlődésbe. A barátságok meghatározzák az adott kortárs csoporton belül elfoglalt helyet, a népszerűséget és az elismertséget. A másodikat „miért” korszaknak nevezik, mert fontosabbá válik számukra az okokozati összefüggések elemzése. Ebben a korban már képessé válnak a gyermekek a különböző elméleti összefüggések felismerésére. Ez megkönnyíti a televízióból áradó információ elemzését, de elengedhetetlen a szülői magyarázat a helyes értelmezéshez. Bíznak a felnőttekben, de ekkor már a logikus gondolkodás a mérvadó. Kételkednek a televízióban látottak igazságtartalmában, pedig fontos a felnőttek igazmondásába vetett hit.

31

4.3.7. Serdülőkor Érzékelési folyamatai elérik a felnőttek szintjét, de igen nagy eltérések lehetnek az egyéni fejlődés ütemében. Észleleteire nagy befolyást gyakorol az érdeklődése és a kialakult kritikai gondolkodása. Önismeretének fejlesztése mások viselkedésének megfigyelésén és azoknak sajátjával való összehasonlításán alapszik. A serdülő gondolkodása képessé válik a felbontásra, struktúrába szervezésre, hipotézisek felállítására. A serdülő fejlett kritikai készsége visszahat a gondolkodás fejlődésére, mivel igen sokat vitatkozik, érvel, és gyakran szembeszáll mások nézeteivel. Előtérbe kerül a szimbolikus jelentések megértése is, és ezzel összefüggésben megjelenik a humor. A serdülőkor vége felé nő a közösségi léthez, a munkához és az igazságossághoz kapcsolódó erkölcsi fogalmak mennyisége. Ez már az állandósult érdeklődések kora, amelynek a kialakulását saját képességei mellett, a környezete is befolyásolja. Már a serdülőkor elején könnyedén meg tudják különböztetni a fikciós tartalmakat a valóságtól. Azonban a televízió eltorzított valóságát nem minden esetben ismerik fel. Önértékelési problémákhoz vezethet, hogy a TV-ben csak tökéletes, hibátlan külsejű színészeket látnak, és nincsenek tisztában azzal, hogy csak a képernyőn léteznek tökéletes emberek és hihetetlen sikertörténetek.

32

5. A tévénéző gyermek A tévénézés korai gyermekkorban kezdődik, és egész életen át tart. A többi médium írni-olvasni tudást igényel, más szabadidős tevékenységek pedig, a gyermek felnövését, otthonról való elmenetelt vagy olyan választást, melyhez előzőleg megszerzett ízlés vagy értékrend szükséges. A televízió kevés figyelmet és elmélyülést igényel. A kisgyermekkorban nem igazán akad más olyan szórakozási lehetőség, melyhez már eléggé érettek lennének. Leginkább a gyermekekre tartják károsnak a televíziót, hiszen még nincsenek élettapasztalataik, kialakult értékrendjük, és nem tudják tökéletesen elhatárolni a fikciót a valóságtól. A gyermekek sokkal fogékonyabbak a külvilág ingereire, mint a felnőttek, emiatt sokkal sérülékenyebbek az olyan információkra, melyek megsérthetik kis világukat. A gyermekkorban szerzett tapasztalatok határozzák meg a társas kapcsolatok további alakulását, értékrendszerük kialakulását. A fiktív tartalmak, melyeket esetenként el is túloznak, valóságnak tűnhet a megfelelő tapasztalatokkal nem rendelkező gyermekek számára. A televízió az, amit már a kisgyermekek is megértenek, hiszen nem szükséges hozzá az olvasni tudás. Mivel a televízió audiovizuális médium, képei mindenki számára könnyen érthetőek. Mégis szükséges a gyermekek érzelmi, értelmi fejlettsége ahhoz, hogy az észlelésen kívül értékelni, értelmezni is tudják a látottakat. Az AGB Nielsen 2007. márciusi adatai szerint 4-17 éves korig 3 óra 8 percet néznek televíziót átlagosan a gyermekek. (4.sz.melléklet) Kevesebbet tévéznek, mint a felnőttek, de mégis sokkal többet, mint bármely másmilyen szabadidős tevékenységre fordított idő. A legnagyobb gond viszont nem az, hogy a kifejezetten nekik készülő műsorok hatnak rájuk – bár ez is csökkenti a másfajta tevékenységekre fordított időt, hanem az, hogy sok gyermek álogatás nélkül néz tévét, és olyan műsorokra is ráakadhat, amely nem feltétlenül neki szól. A nem életkoruknak megfelelő tartalmak negatív hatását még az is fokozza, hogy a gyermekek másképp értelmezhetik a televízióban látottakat, mint a felnőttek. A televíziót gyakran nevezik „elektronikus bébiszitternek”, mivel a szülők gyakran azért hagyják, hogy gyermekeik nézzék a tévét, felügyelet és mindenféle korlátozás nélkül, hogy nyugodtan intézhessék egyéb tennivalójukat. Kutatási adatok szerint 3-5 évesek 36%-a, 6-9 évesek 60%-a és 10-13 évesek 75%-a maga kapcsolja be a készüléket.

33

Az első elemzések a témakörben szinte egyidősek a televíziózás elterjedésével, melyek elsődleges célja, hogy feltérképezzék a televízió személyiségre gyakorolt hatását. A kutatások során rengeteg elmélet született, azonban ezek az eredmények sok esetben ellentmondanak egymásnak. Egyes kutatások szerint a televízió káros a gyermek fejlődésére, hiszen a képernyőn látott erőszak hatására a gyermekek viselkedése agresszívvé válik, hosszú távon pedig érzéketlenné teszi őket a szörnyűségekkel szemben. Voltak azonban olyan kutatások is, amelyek azt mutatták ki, hogy az erőszak a televízióban jótékony hatású, hiszen segít levezetni a feszültséget és megszabadít az ellenséges indulatoktól. Mások viszont azt támasztották alá vizsgálataikkal, hogy a televízió hatása elhanyagolható, hiszen a gyermekek személyiségét, értékrendszerét szüleik és barátaik alakítják ki, nem pedig a tévében látott történetek. Sokféle és egymásnak sokszor ellentmondó álláspont kialakult arról, hogy a televízió miként és milyen mértékben befolyásolja a gyermekek személyiségét és viselkedését. Mindezen álláspontokban egy közös: A médiát egy új szocializációs környezetnek kell tekinteni, és ma már nem csak a család, a barátok, és az iskola alakítja értékrendüket, hanem a média, azon belül pedig, a televízió az, amely életüknek, élmény- és ismeretszerzésüknek egyik legmeghatározóbb eszköze. A televízió pedig sokkal nagyobb mértékben befolyásolja a gyermekek gondolkodását, véleményalkotását, mint a többi tömegkommunikációs eszköz. Arról azonban nem szabad megfeledkezni, hogy a televíziónak nem csak negatív hatásai lehetnek. Melissa Müller szerint a mai gyermekek, – akik nem feltétlenül rosszabbak, csak mások - mivel sokkal többet néznek tévét, mint annak idején szüleik, sokkal több információ feldolgozására képesek, mint szüleik generációja. A gyermekek jól fel tudják dolgozni a vizuális technikákat, mindezek ösztönzők is lehetnek a kognitív fejlődés útján. Azonban az iskolában a hagyományos jellegű oktatás során a gyermekek hamar elvesztik a fonalat, képtelenek figyelni, nem köti le őket, mert a televízió gyors képváltásaihoz szoktak, ezen kívül elveszítették az elvont gondolkodás képességét. A szülők gyakran attól félnek, hogy a televízió elveszi tőlük azt a lehetőséget, hogy megszűrjék gyermeküket érő információt, és megfelelően alakítsák annak mennyiségét és minőségét az életkoruknak és személyiségüknek megfelelően. Emiatt a televízió romboló hatása sokkal nagyobb hangsúlyt kap a szülők körében, mint a lehetséges kedvező hatásai.

34

Azokban a családokban tartják különösen károsnak a televíziózást, ahol a gyermekek tévénézését nem ellenőrzik a szülők, valamint azok, akik túlságosan sokat néznek tévét, mert így a televízió által képviselt értékeket tekintik követendő mintának. Sokkal több lehet a televízió romboló hatása olyankor, amikor a gyermek szabadidejében nem a család együttléte a lényeg és hiányoznak az olyan társas tevékenységek, mint a beszélgetések, sport, mesélés, közös játék, kirándulások és más programok. Ha ez hiányzik, akkor a gyermek kénytelen a televízióból vett példaképek mintáját követni. A gyermekeknek alapvetően szükségük van a mozgásra, sportra, de ha megnézzük azt, hogy mennyi időt töltenek az óvodában vagy az iskolában és azután a televízió előtt, akkor kétséges, hogy valóban marad-e idejük testmozgásra. Azonban nemcsak a család az, amelyik befolyásolja a tévénézési szokásokat, hanem a kortársak is. A műsorok kiválasztásánál fontos szerepet játszik az, hogy a társai között nagy népszerűségnek örvendő kortársnak mi a véleménye, és melyik az a műsor, amit mindenképp meg kell nézni ahhoz, hogy ne lógjon ki a sorból, és ne maradjon ki azokból a beszélgetésekből, amelyek az adott műsorról szólnak. 5.1. Változó világ Az utóbbi évtizedekben megváltoztak a családszerkezetek, a szabadidő eltöltése és maga a média is. Ezek a változások vezettek a mai gyermekek tévénézési szokásinak kialakulásához, és ahhoz, hogy életükben ekkora szerepet játszik a televízió. A családszerkezet teljes mértékben megváltozott. Régen akár több generáció is együtt élt, ma ez már elképzelhetetlen. Legfeljebb a nagyszülő él együtt a családdal, de erre is kevés példa akad. Leginkább csak a szűken értelmezett család lakik együtt. Ezzel együtt a gyermekek száma is csökkent, míg régen sokkal több gyermeket vállaltak a szülők, ma már az „egyke gyermek” nem számít kivételesnek. Megjelentek a hagyományosnak nem mondható szerkezetek is, az egyre gyakoribb válással megnövekedett a csonka családok száma és az egyszülős szerkezet. A dolgozó nők arányának növekedésével a gyermekekre kevesebb idő maradt. A gyermekek nagy része számára ma a család már közel sem az a stabil környezet, ami régen volt, hiszen egyre kevesebb időt töltenek szüleikkel. Ezzel együtt azonban megnőtt a háztartások jövedelméből a gyermekre fordított hányad. A gyermekek szabadidejének színtere áthelyeződött az utcáról a lakásba. Ennek az az oka, hogy a szülők egyre inkább féltik gyermekeiket. Legtöbben nagyvárosban laknak, és a forgalom valamint a veszélyes idegenek miatt nem szívesen engedik ki felügyelet nélkül

35

gyermekeiket. A szülők érzékenyebbek a gyermekekre leselkedő veszélyforrásokra, mint azelőtt. A szülők sokkal nagyobb mértékben tartanak a gyermekekkel szemben elkövetett erőszaktól, mint amennyire ténylegesen nőtt az ilyen jellegű bűncselekmények gyakorisága, ráadásul a bűncselekmények elkövetője az esetek többségében családtag. A tömeges szórakozás átadta helyét az otthoninak és az egyéninek, azonban a hagyományos kulturális tevékenységek nem haltak ki. A média is sok változáson ment keresztül az elmúlt néhány évtizedben. A médiatechnikák változása egyre jobb minőséget produkál. A csatornák száma nagymértékben megnövekedett a műhold és a kábeltévé megjelenésével. Megjelentek a kereskedelmi csatornák, amivel együtt a reklámok száma és a reklámidő jelentősen növekedett.

5.2. Gyermekkor Más-más történelmi időszakokban és eltérő kultúrákban nagyon eltérő módon ítélték meg a gyermekeket a különböző társadalmi csoportok, és ők is saját magukat. A gyermekkor mást jelent, attól függően, hogy biológiai, pedagógiai, pszichológiai vagy jogi szempontból vizsgáljuk. Azonban bármelyik szempontból is vesszük figyelembe, abban mind megegyeznek, hogy a gyermekkornak védettséget kell élveznie. A televízió elterjedésével ez a védettség megszűnt, hiszen már nem kell tudni olvasni ahhoz, hogy külső információhoz lehessen jutni. Nem teszi lehetővé a szülők számára, hogy kiválogassák a gyermekeik érettségének, fejlettségének megfelelő információt, a televízió ezt megteszi helyettük. „A gyermekek lelki egészsége minden jel szerint igenis azt igényli, hogy otthon, az iskolában és a tágabb értelemben vett közösségi kultúra területén is váljék el egymástól a felnőttek és a gyermekek világa. Ez a folyamat nem csupán a felnőtt és a gyermek elkülönítésének kérdése, hanem maga után vonja a gyermek kizárását is a felnőttekének felfogott világból.” (Buckingham, 2002, 37.) A televízió folyamatosan csökkenti a különbséget a gyermeki és a felnőtt világ között és egyre jobban megrendíti a felnőttek tekintélyét és befolyását. Ezt a határvonalat a gyermekkor és felnőttkor között még jobban gyengíti a gyermekek jártassága az új médiatechnikák terén. Ez olyan új kommunikációs lehetőségeket jelent számukra, mely kívül esik a szülői ellenőrzés hatókörén, ezzel is még inkább elmélyül a generációs különbség.

36

Több szerző is a gyermekkor végét látja a televízió megjelenésével: Marie Winn Gyermekek gyermekkor nélkül című könyvében azt írja, hogy a televízió átalakította a nevelési szokásokat. A televízió elterjedésével manapság általános a kontroll elvesztése és a gyermekek felügyeletének lazulása. A szülők rábízzák gyermeküket az „elektronikus bébiszitterre”, nem is lényeges, mit néz a gyermek a televízióban, legalább egy időre leveszi a terhet a szülők válláról. Egyébként sem lenne sok esélyük az ellenőrzésre. (Winn, 1983) És mivel a gyermek ott tölti szabadidejét, „mindenképpen megfosztja a játéktól és az egészséges kölcsönhatások más formáitól” (Buckingham 2002, 48.). Neil Postman Elveszett gyermekkor című könyvében Winnhez hasonlóan leírja, hogy a televízió értelmezéséhez nem szükséges különös képesség, ezért elveszi a szülőktől az információ megszűrésének lehetőségét. A nyomtatott szövegnek az az előnye, hogy elrejti a gyermekek elől a felnőttek titkait. (Postman, 1994) David Elkind A siettetett gyermek című könyvében ugyanezt az észrevételt tette. A szülőket, az iskolát és a médiát egyaránt hibáztatja azért, mert a gyermekeket idő előtt „átsiettetik” a gyermekkoron. A szülők hibája az, hogy túl sokat fegyelmezik gyermekeiket, és az, hogy egyre fiatalabban várnak el tőlük kiemelkedő eredményt, ezzel már nagyon korán stressznek teszik ki gyermekeiket, melyen az iskola sem segít, hiszen egyre fiatalabb gyermekektől követel összetett feladatokat. A gyermekkor eltűnését a média is gerjeszti. A televízión keresztül bármilyen tartalom a gyermekek rendelkezésére áll. Akár szex és erőszak is. Ha olyan tartalommal kerül szembe, amihez még éretlen, és nem érti meg teljesen, „áljártasságot” hoz létre, mely félrevezeti a szülőket, hajlamosak sokkal érettebbnek kezelni gyermekeiket, mint amilyenek. Elkind szerint a gyermekek előbb élnek meg mindent, mint hogy emocionálisan készen állnának. Azonban a gyermekek csak azt tudják ténylegesen megtanulni, amire már készen is állnak. (Elkind, 2001) Ezek a szerzők a szülőket szólítják meg. Elrendelik, hogy tegyenek határozottabb lépéseket gyermekeik védelmére vagy ellenőrzésére, illetve legyenek segítségükre, hogy ellen tudjanak állni a média befolyásának.

37

5.3. A mese világa A mese nagyon fontos a gyermekek életében. Ezek a történetek az első „külön világ” megteremtését szolgálják, fantáziavilágot teremtve fejlesztik a gyermek képzelőerejét. A történetek azért nagyon fontosak, mert világunk az általunk hallott és mesélt történetekből épül fel. A történetek beilleszkedési mintákat kínálnak, a történetek révén sajátítjuk el a nemi, életkori, társadalmi, foglalkozásbeli és életstílusbeli szerepeinket. Gerbner szerint a történeteknek három különböző funkciójuk van, de ezek nagymértékben összefüggnek egymással. 1. Megmutatják, miként működnek a dolgok (mesék, regények, színdarabok, fiktív történetek, melyeknek példaértékük van) 2. Leírják, mi micsoda a világban (nem fikciós műfajok, a hír, tudósítás, dokumentumfilm). 3. Megtanít, hogyan bánjunk ezekkel (értékekről és választásokról szólnak, lehet javaslat, törvény, szabály, de ma a legnagyobb számban reklám formájában találkozunk vele. Ideális esetben ez a három funkció kiegészíti egymást, azonban a 21. század elejére a harmadik típus került túlsúlyba. A nyomtatás feltalálásával megkezdődött a történetmesélés iparosítása, és megszületett egy új fogalom: a modern nagyközönség. Az élőszóban előadott mesét és történeteket felváltotta az olvasás. Az elektronika forradalma után a telekommunikáció fejlődésével tömegmértékben előállított történetekkel találkozunk. A gyermekek ébren töltött idejük nagy részét pedig, a képernyő előtt töltik. A gyermekek teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy a mesékben szereplő dolgok egy része nem létezik. Ennek ellenére szeretik beleélni magukat az eseményekbe, és izgulnak a végkifejlet sikeressége érdekében. A mesék segítségével átélik a veszély és megmenekülés érzését, amire a való életben nincs lehetőségük, de azonosulva a mesehősökkel átélhetik ezeket az izgalmakat. A mese abban is segít a gyermekeknek, hogy megoldásokat találjanak saját problémáikra, és hogy levezessék a feszültséget. Azonban nagy különbség van élőszóban előadott vagy olvasott mese és a mesefilm között. Az olvasás vagy mesehallgatás fejleszti az elvonatkoztatási képességet és a logikus gondolkodást. A mesefilm mellett viszont a gyermek „ellustul”, hiszen készen kapja a 38

történetet, nincs szüksége a képzelőerejére ahhoz, hogy tanúja legyen csodás átváltozásoknak vagy varázslatoknak. Nem kell elképzelnie a fantáziája segítségével, hiszen a rajzfilmek és mesefilmek ezt megteszik helyettük. De nem csak a képzelőerőtől fosztja meg a gyermeket, hanem az önkifejezés kialakulásától is. Az életkorral megváltozik a mesék preferenciája is. Iskolás korban egyre inkább a valósághű meséket kedvelik, olyanokat, melyek szereplői élethűek, azonban életük izgalmakkal teli, de mégis hétköznapi gondokkal küzdenek. Tízéves kortól kezdve pedig az ideálkeresés kerül előtérbe, olyan karaktereket keresnek, amelynek képében a legszívesebben látnák magukat felnőttként. A klasszikus mesék megfilmesített verziói ellen semmi kifogásuk nincs a felnőtteknek. A gyermekek azonban az akciórajzfilmeket részesítik előnyben, melyek olykor hemzsegnek az erőszakos jelenetektől és az idegen hangzású nevektől.

5.4. A „tévényelv” értelmezése A televízió az, amit már a kisgyermekek is megértenek, hiszen nem szükséges hozzá az olvasni tudás. Mivel a televízió audiovizuális médium, képei mindenki számára könnyen érthetőek. Mégis szükséges a gyermekek érzelmi, értelmi fejlettsége ahhoz, hogy az észlelésen kívül értékelni, értelmezni is tudják a látottakat. A gyermekek nem mindig értelmezik ugyanúgy a televízióban látottakat, mint a felnőttek. Ennek nem csak az a magyarázata, hogy kell egy bizonyos élettapasztalat ahhoz, hogy megértsük, mi is történik a képernyőn, hanem az, hogy a filmes vagy televíziós „nyelv” másképpen ábrázolja az eseményeket, mint a beszéd vagy az írás, sőt, máshogyan, mint ahogy az eseményeket a valóságban érzékeljük. Számunkra már egyértelműnek tűnik, hogy ha a képernyőn egy párbeszéd esetében két arc felváltva jelenik meg, akkor mindketten jelen vannak, ez nem azt jelenti, hogy időnként egyikük-másikuk eltűnik. Vagy ha elhomályosodik a képernyő, akkor nagy valószínűséggel a főhős feleleveníti a múltat. A televíziós nyelvnek ugyanúgy megvan a kódrendszere, mint a beszélt vagy írott nyelvnek, melynek dekódolásához ismernünk kell a kódrendszert ahhoz, hogy megértsük, hogy mit látunk a képernyőn. Ez a képesség azonban oktatás nélkül is elsajátítható. A tévénézés elegendő ahhoz, hogy a gyermek egy bizonyos tévé-olvasási képességet kifejlesszen. Ezek a képességek átvihetők és kedvezően hatnak más - a tévétől független értelmi erőfeszítést igénylő feladatok megoldásra is.

39

A vizuális technikák megértése több tényező, elsősorban az értelmi és érzelmi fejlettség és a tapasztalat függvénye, és természetesen függ attól is, hogy a bizonyos műsor vagy film milyen technikákat vagy szimbólumokat alkalmaz. A gyermekek 7-8 éves korukig – ez függ a fejlettségi szintjüktől is – nem képesek helyesen értelmezni a televíziós technikák – beállítások, vágások, jelenetek, áttűnések – jelentéseit. A filmek esetében a tartalom szerkezetének, az események egymásutániságának egymásra épülésének értelmezése nem úgy történik, mint a gyermekeknél. A cselekmény, a tér, a nézőpont és az idő közötti összefüggéseket nem látják, a műsort egymástól független részekként értelmezik. A filmek tartalmának megértését elősegíti, ha a gyermekek megbeszélik a látottakat egy felnőttel. Ezért sok gyermekműsor-készítő jól teszi, ha nem bonyolítja túlságosan a beállításokat, kevéssé használja a tévés-filmes nyelvet. Jelentősen segíti a történet megértését, ha az ábrázolásban a helyszínek, a cselekményidők és a nézőpontok nem változnak. Az igazán jó kicsiknek szóló műsor az, ahol nincsenek különböző nézőpontok, mindig a gyermekek szemszögéből láthatjuk a történetet, nincs ráközelítés, ráúsztatás, zoom stb. Ennek az egyik oka összefügg azzal, amit Jean Piaget fejlődéspszichológus fogalmazott meg, miszerint a kisgyermekek gondolkodása még „egocentrikus”, ebben az életkorban csak a saját nézőpontjuk szerint tudnak megítélni jelenségeket, viszonyokat, összefüggéseket. A saját nézőpontjuktól eltérő szempontot nem képesek figyelembe venni. Az életkor előrehaladtával ez a gondolkodási sajátosság megváltozik, és onnantól kezdve helyesen értelmezik a filmes ábrázolásokat, melyek mind eltérő nézőpontokat ábrázolnak. A másik ok a „szemlélethez kötöttség”, mely szerint csak a látható támpontokra tudnak támaszkodni. A szereplők motívumait nem veszik figyelembe, csak azokat az eseményeket, melyek láthatóak. A következmények és nem a szándékok alapján minősítik a tetteket. Ezt az elméletet egy kísérlet is alátámasztja, melyben azt vizsgálták, hogy a gyermekek mi alapján hozzák meg döntésüket a cselekménnyel kapcsolatban. A kísérletben egy filmet vetítettek a gyermekeknek, melyet többször megszakítottak. A filmben egy férj megölte feleségét. A 7 éves kor alattiak csak akkor találták bűnösnek a férjet, amikor a rendőrség elkapta, tehát csak a film végén, amikor látták, hogy társadalmilag igazolt a következmény, míg a nagyobbak már akkor, amikor a gyilkosság megtörtént. A fiatalabb gyermekek a következmény, és nem az indíték alapján hozták meg döntésüket. (Kósa 1998) 40

Mindkét gondolkodásmód az iskoláskor kezdetével megváltozik, lehetővé téve azt, hogy a televízióban látottakat több szempont alapján, és már a motivációkat is figyelembe véve értelmezze.

5.5. Realitás vagy fikció? Gyakran az a vád éri a televíziót, hogy félrevezeti a hiszékeny gyermekeket, akik nem tudnak különbséget tenni a valóság és a televíziós valóság között. Az olvasott vagy hallott események kevésbé tűnnek azonosnak a valós eseményekkel, így az írott szöveg esetében könnyen el lehet választani a valóságot a bemutatott tartalomtól. Ha azonban az ábrázolás képi és hangelemeket is tartalmaz, sokkal könnyebben tűnhet valósnak. Minden olyan tartalom közül, mellyel a gyermekek találkoznak, a televízió tűnik a legvalóságosabbnak. A realitás jelentheti azt, hogy a televízióban látott dolog éppen olyan, vagy szó szerint az, mint a valóságban. A szereplők valódi sorsait mutatja be, és úgy történnek velük az események, ahogyan a képernyőn látjuk. Azt is nevezhetjük reálisnak, ami egyébként fikció, de hasonlítanak a képernyőn a műsor szereplői, helyszínei és eseményei a valósághoz. A fikció esetén is el kell különíteni kétféle szintjét a realitásnak. Az egyik az, amikor a látott esemény lehetséges. A másik pedig, amikor az ábrázolt képsor valószínű. Lehetséges az, hogy a Föld végveszélyben van, és hamarosan becsapódik egy meteor, vagy beköszönt egy újabb jégkorszak, de nem valószínű. Aszerint a meghatározás szerint, hogy az a reális, ami lehetséges, meglehetősen sok kitalált történetnek megadja a lehetőséget, hogy az események reálisak lehessenek. Óvodáskorú gyermekeknek a televízió teljesen valóságosnak tűnhet. Hajlamosak azt hinni, hogy a televízióban szereplők ugyanúgy ismerik a nézőt, mint ahogyan a nézők a szereplőket. Még nincsenek tisztában azzal, hogy a filmekben színészek szerepelnek, és a műsorok egy része kitaláció. Kölcsönösnek ítélik meg a kapcsolatot, azt hiszik, hogy interakcióba tudnak lépni a szereplőkkel, és amikor rájönnek, hogy ez nem így van, ez gyakran vezethet csalódottsághoz. Hétéves kor körül már felismerik, hogy nem az a valóság, amit a tévéképernyőn látnak, habár az képes a valóságot reálisan is ábrázolni. Egyre inkább megértik, hogy a műsorok nagy része csak kitalált történet, és nem a valóságból kiragadott jelenet. Rájönnek, hogy a képernyőn szereplők nem hasonlítanak teljes mértékben, és nem úgy

41

viselkednek, mint ismerőseik, bár ez nem minden esetben fordul elő, hiszen a szereplők sokszor hétköznapi, sztereotipizált karakterek. Az, hogy mennyire tudnak különbséget tenni a realitás és a fikció között, az nemcsak kor függvénye, hanem függ attól is, hogy milyen jellegű a műsor. Egy rajzfilm esetében már az óvodások is felismerik az egyértelmű formai jegyek alapján, hogy csak kitalációról van szó. Más formai jellemzők, mint például ahogyan jellegzetes keretek között jelenik meg a híradó, a reklám, a vetélkedők, számos támpontot adnak a műsor azonosításához. Ezek a képi és hanghatások, vagy szignálok megkönnyítik a gyermekek számára, hogy felismerjék a műsor műfaját. Például a hírműsorok formai jegyeit tekintik jelzésnek arra, hogy a látott tartalom valós esemény. Az óvodások nagy része még nem tud a rajzfilmen kívül különbséget tenni a műsorok között aszerint, hogy van-e valóságtartalma, azonban a kor előrehaladtával fokozatosan észreveszi a különbséget, és lesznek olyan műsorok, amelyeket reálisabbnak tart. Ahhoz, hogy a valóságot el tudják választani a fikciótól, előzetes ismeretek és tapasztalatok szükségesek. Ahhoz, hogy megítéljék, hogy a képernyőn karakterek, embercsoportok (férfiak, nők, öregek, gyermekek, rendőrök, tanárok, orvosok, gazdagok stb.) élethűek-e, tehát megfelelnek-e annak, amilyenek a valóságban, meg kell tapasztalniuk a való életben ezeknek a karaktereknek a tulajdonságait. A filmekben több a férfi szereplő, mint a női, ők a dominánsabbak, a nőket általában hagyományos szerepkörben ábrázolják, alárendeltebbek. A gyermekek nemcsak a saját korosztályuknak megfelelő sztereotípiákat tanulják meg, hanem a felnőttekét is, így ezeket használják a környezetükkel való kommunikációban. Vizsgálatok szerint még 12 évesen a gyermekek többségének úgy tűnik, hogy a televíziós ábrázolás megfelel a valóságnak, de a 16 évesek körében már egyre több kétely merül fel hitelességükkel kapcsolatban. (Kósa, 1998) A televíziós tartalmak viselkedésre gyakorolt hatása nagymértékben függ attól, hogy a néző mennyire ítéli igaznak a látottakat. Általánosságban az mondható, hogy minél valószerűbb az esemény, annál jelentősebb lehet a befolyása a gondolkodásra, viselkedésre, és meghatározhatja a kiváltott érzelem erősségét és természetét is. Ha a tartalom reálisnak tűnik, a gyermekek sokkal inkább bele tudják képzelni magukat a szereplők helyébe, mintha egyértelműen kitalált történetről lenne szó. És minél reálisabb az ábrázolás, annál valóságosabbnak tűnhet a fikció. A gyermekek azzal sincsenek teljesen tisztában, hogy a tömegkommunikáció üzlet, melynek célja a profitszerzés, és nem az emberek önzetlen szórakoztatása. Azonban ezt 42

nem könnyű felismerni egy gyermeknek, egyrészt, mert kisgyermekkorban nincsenek tisztában a pénz fogalmával, másrészt a televízió szórakoztató, tájékoztató tevékenysége ennek az ellenkezőjéről győzi meg őket. Sok esetben a reklámok elsődleges célját sem ismerik fel. Arra meg végképp nem gondolnak, hogy a műsorgyártás célja a haszonszerzés. A műsorkészítés profitorientációjának megértése összefügg a gyermekeknek a tévé hitelességére vonatkozó értékeléseire. Annak felismerése, hogy az ábrázolást a nézettség növelése érdekében torzítják el, olykor nagyon hatásvadász módon, akár az ábrázolás hitelességének elutasításához is vezethet. Ez azonban csak serdülőkorban jellemző.

5.6. Erőszak a képernyőn A legtöbb aggály a televízió hatásaival kapcsolatban a képernyőn látható erőszak kapcsán merült fel. A televíziós erőszak Gerbner definíciója szerint: „olyan kifejezett fizikai cselekvés, amely sérülést vagy halált okoz, illetve azzal fenyeget.” A tévéadások kezdetekor viszonylag kevés erőszakos jelenet volt látható, de az ilyen jellegű adások gyakorisága egyre nőtt. Már a 60-as évek elején megduplázódott az erőszak bemutatásának gyakorisága a képernyőn. De nemcsak az erőszakos jelenetek száma nőtt, hanem az erőszak intenzitása is. Az erőszak a hősök leggyakrabban alkalmazott eszköze, hogy céljukat elérjék, és ezt sokkal hatékonyabbnak tüntetik fel, mint a más, társadalmilag elfogadott módszereket. De nemcsak a felnőtt programok hemzsegnek az effajta jelenetektől, hanem a gyermekeknek készített műsorok is magas „erőszakszintet” mutatnak, ami azért veszélyes, mert a gyermekek szabadidejük nagy részét a képernyő előtt töltik. A Pennsylvaniai Egyetem Annenbergi Kommunikációs Intézete a Kulturális Mutatók Program keretében a médiatartalmakat elemezte aszerint, hogy milyen mértékű az erőszak a televízióban. 1994-es adataik szerint a filmek főszereplői közül minden második kerül erőszakos helyzetbe, ezek közül 20% gyilkosság áldozata lesz. Ezen kívül még megfigyelték azt is, hogy a középosztálybeli fehér férfiak dominálnak mind mennyiség, mint hatalom tekintetében. A szereplőknek csak egyharmada nő, és a fiatalok és öregek aránya is jóval kisebb, mint a valóságban. A médiaerőszak téves hiedelmeket támogathat a bűn és a hatalom természetéről, félelmet gerjeszthet, és bizonyos esetekben agressziót válthat ki. Ez abból fakad, hogy a gyermekek nem tudják élesen elválasztani a fikciót a valóságtól, és másolják, amit látnak.

43

Hiányzik belőlük az élettapasztalat. Az ilyen filmekben azt látják, hogy erőszakkal, agresszióval el lehet érni a céljukat, és ebből levonják a következtetéseket. Gyermekek esetében azonban csak akkor beszélhetünk agresszív viselkedésről, amikor a gyermek már tudja, hogy az ilyen viselkedésével árthat másoknak, és eszközként használja az agresszivitást mások befolyásolására és céljai elérésére. De nem csak azzal vádolják a médiaerőszakot, hogy agresszív és erőszakos viselkedéshez vezet, hanem azzal is, hogy érzéketlenné teszi a nézőt a valós erőszakkal szemben. Kiválthat rettegést, szorongást, akár undort is. Az is lehet, hogy a sok erőszakos tartalom hatására a néző azt hiszi, hogy a valóságban is több a bűncselekmény. Emiatt nem feltétlenül nevezhetünk minden hatását károsnak, hiszen így a néző több lépést fog tenni saját biztonsága érdekében. Olyan elméletek is születtek, miszerint a médiaerőszak segít levezetni és felszabadítani az elfojtott érzelmeket. Így az ilyen filmek nemhogy növelik, hanem inkább csökkentik az erőszakot. Sokszor ok-okozati viszonyt látnak az aktuális tévéműsor és az elkövetett bűncselekmények között. Sok sajtóbeszámoló szerint egy-egy labilisabb személyiségű bűnelkövetőnek

valamely

konkrét

adás

szereplője

szolgált

mintaként.

Számos

bűncselekmény a televíziós képsorokkal megegyező másolatnak bizonyult. Ha közvetlenül egy bűncselekmény nyilvánosságra hozatalát követően megsokszorozódik a hasonló típusú tettek száma, akkor okkal feltételezhetjük, hogy egyfajta utánzásról van szó. A televízióban látott erőszakot jelölik meg a fiatalkori bűnözés elsődleges okaként. Rengeteg

rémtörténet

terjeng

az

Egyesült

Államok

középiskoláiban

elkövetett

gyilkosságok kapcsán. A felelősséget ezen esetekben is a médiának tulajdonítják. „A médiában találták meg a megfelelő bűnbakot olyan eseményekre, melyek túlságosan összetettek vagy túlságosan szörnyűek voltak ahhoz, hogy magyarázatot találjanak rájuk. [A politikusok] erkölcsi felsőbbségüket és felelősségérzetüket igyekeznek kinyilvánítani és közben elterelni a figyelmet az erőszak sokkal mélyebben gyökerező társadalmi okairól” (Gerbner, 2000). A középiskolákban történt gyilkosságok azonban az Egyesült Államokban sokkal gyakoribbak, mint a világ bármely más pontján. Ez nem azért van, mert az észak-amerikai fiatalok többet néznek televíziót, vagy erőszakkal zsúfolt filmeket, hanem azért, mert ott a fegyverhez való hozzájutás egyszerűbb, mint bárhol máshol. Tehát a kérdés az, hogy a médiaerőszak agresszívabbakká teszi-e a fiatalokat, mint egyébként volnának vagy olyan erőszakos cselekedetek elkövetésére buzdítja őket, amit

44

egyéként nem tennének meg? A kutatások ezt nem támasztották alá. A televízióban látott erőszak azonban hatással lehet ezeknek a cselekedeteknek a stílusára vagy a formájára, de önmagában nem elegendő ahhoz, hogy egy olyan embert, aki egyébként nem követne el ilyet, erre sarkallja. Nem szabad azt hinni, hogy a televíziós erőszak előbb-utóbb valós erőszakká válhat. A médiaerőszak inkább megfélemlít, mint provokál. Azonban azoknak, akik a tartalom megtekintése nélkül is bűncselekményt követnének el, ötleteket adhatnak az ilyen tartalmak. Természetesen különbség van erőszak és erőszak között. Nem mindegy, hogy az adott filmben, műsorban mi az erőszak funkciója, van-e következménye, vagy hogyan jelenítik meg. Ezen szempontok szerint hatalmas különbségek vannak a filmek között. Fontos kérdés, hogy az erőszakos jelenet milyen kontextusban van. Az erőszak bizonyos esetekben lehet indokolt, az ilyen műsorokat kevésbé tartják negatív hatásúnak. Azonban a futószalagon gyártott produkciók nem ilyenek. A képernyőn bemutatott cselekmény alapján olyan kép alakulhat ki, hogy az erőszak hétköznapi, szokásos reakció, eredményre vezet és néha még jutalmazott is. Ha a látott erőszak elfogadott, akkor nagyobb eséllyel tanítja a gyermekeket hasonló viselkedésre. Azonban a jófiúk legalább annyi agresszív lépést produkálnak, mint a negatív szereplők. Ha a történetben az agressziót nem büntetik, vagy nem látható káros következmény, akkor a gyermekek nagyon könnyen hozzászokhatnak az agresszióhoz. És nem csak feltétlenül a felnőtteknek szóló műsorokban találkozhatunk ilyen esetekkel. A Tom és Jerry című rajzfilmsorozatban a szereplők nem éreznek fájdalmat, és nem lesz semmilyen sérülésük, még akkor sem, ha kivasalja őket az úthenger, rájuk esik egy zongora, vagy akár felrobbantják őket, bár a gyermekek az ilyet inkább viccesnek tartják, mint erőszakosnak. Játékfilmekben is gyakran megesik az, hogy a lövöldözős jelenetekben nem talál célba a golyó. Így a gyermekek joggal hihetik azt, hogy ez nem veszélyes. Azt sem mutatják be gyakran kellő hitelességgel, hogy a golyó ütötte seb fájdalmas, és nem szokták mutatni annak az érzelmi reakcióit sem, aki lőtt. Felmérések alapján a közönség jobban kedveli az erőszakmentes műsorokat. Ha megnézzük azt, hogy melyik a legnézettebb műsor ma Magyarországon, akkor megfigyelhetjük, hogy hosszú ideje a Barátok közt című szappanopera van az első helyen, ami nem egy erőszakos jelenetekkel megfűszerezett alkotás. (Meg kell jegyezni azonban, hogy a Barátok közt szereplői is gyakran keverednek bűncselekménybe, olykor-olykor megjelenik ott is az erőszak, a hatalom, fenyegetés, de sokkal kisebb mennyiségben, mint 45

egyes hollywoodi sikerprodukciókban.) Vajon mi az oka annak, hogy mégis egyre inkább növekszik az erőszak gyakorisága a műsorokban? Gerbner szerint ennek a médiapiac az oka. Az erőszak megértése nem igényel fordítást, minden nyelven jól érthető, és a legtöbb kultúrában magyarázat nélkül felfogható. Egy akciófilmet mindenki megért. (Mert így hívják az erőszakot, hiszen így sokkal jobban hangzik.) Ráadásul a műsorkészítőknek az ilyen tartalom elkészítése több okból is indokolt. Egyrészt olyan műsorokat kell kínálniuk, ami érdekli a nézőt, másrészt az erőszak a legáltalánosabban és leghatékonyabban használt eszköz arra, hogy feldobjanak vele egy középszerű, unalmas forgatókönyvet. Ha a nézők nagy része nem kedveli az ilyen jellegű műsorokat, akkor vajon mégis miért nagy a nézettségük? A televízió elvileg azt adja a nézőnek, amit kíván. Nem a nézők veszik a műsorokat, hanem a műsorkészítők. A hirdetők pedig, a legolcsóbban akarnak hozzájutni a nézőközönséghez. Amit elvesztenek az alacsony nézettség miatt, alacsony áruk miatt be is hozzák a megcélzott fiatal nézőkön. Azonban vannak olyan erőszakkal teli műsorok, melyek nézettsége igen magas. Vajon az erőszak jelenti-e azt az okot, amiért az ilyen műsorok megtekintése mellet dönt a néző? A hirdetők azért fizetik meg a műsorkészítőket, hogy fogékony közönséggel szolgáljanak. A nézettségi adatok azonban megtévesztőek, hiszen csak azt mutatja meg, hogy hányan nézik abban az időpontban az adott műsort. A hirdetőket pedig, főleg ez érdekli, és nem az, hogy a néző valóban kedveli-e azt a műsort. A nézők többsége nem műsor, hanem időpont szerint választ. És ha abban az időpontban, amikor a néző szabadidejében televíziózni tud, erőszakos tartalommal találkozik, kénytelen azt nézni. Sok néző azonban mégis saját akaratából tekinti meg ezeket a filmeket. Ennek több oka is van. Egyik az, hogy a nézők nagy része számára izgalmat jelent az erőszak látványa, és ezek az izgalmak már az ókori görög tragédiákban is megjelentek és kedveltek voltak. Kíváncsiak arra, hogy hogyan viselkednek, mit éreznek az emberek veszélyes, kellemetlen helyzetben. Egy másik ok a gonosz elpusztítása fölött érzett öröm. A végkifejletben a jó győzedelmeskedik, és ez megnyugvással tölti el a nézőt. A horror és az erőszak megengedi, hogy biztonságos környezetben, tudván, hogy csak fikció az, amit látunk, megbirkózzunk való életbeli aggodalmainkkal. Egyes szerzők szerint a nézők igényelnek egyre radikálisabb filmélményeket. Bizonyos jelenetek hatására – veszélyhelyzet, szerencsétlenség, haláleset, szörnyalak vagy erőszakos negatív szereplő megjelenése – ugyanis megnövekszik az izgalmi szint. Ha a gyermek túl sokat néz tévét, akkor állandósulhat ez az izgalmi szint és kiválthat 46

szorongást, vagy látszólag szervi panaszokat, fejfájást és alvászavart. Másrészről ez a magas és tartóssá vált izgalmi szint azt is eredményezheti, hogy a gyermek aktivitása csökken, érzelmileg üressé válik. Ezen az állapoton csak az segít, ha egyre intenzívebb tartalmakat néz. Ezért a forgatókönyvíróknak egyre több akciót kell alkotásaikba belevinniük. Ezt a legegyszerűbb eszközzel érik el: az erőszakkal. Gyakran az az oka, hogy megnéznek egy horrorfilmet, hogy a nézők leteszteljék önmagukat. Vajon képesek-e elviselni a látványt? Gyermekeknél gyakori, hogy tagadják, hogy megijednének és gúnyolódnak azokon, akik félnek a horrorfilm nézése közben és utána. Számukra az ijedtség a gyengeség beismerése. Azonban vannak olyan gyermekek, akiket ez egyáltalán nem tartja vissza attól, hogy teljes mértékben elutasítsa egy horrorfilm megnézését. Sok a bizonyíték arra, hogy a horrorfilmek megijesztik a gyermekeket, akár tartósan is. A gyermek fejében megmarad egy jelenet, mely utána újra előjön, például amikor bemegy egy sötét szobába. Az ilyen félelmek általánosak, de a félelmet felerősítheti a filmben látott gyilkostól, szörnytől vagy bármilyen emberevő ragadozótól való félelem, hiszen a gyermekek mindig az áldozat, és nem az elkövető szerepébe képzelik bele magukat. Sokan ennek ellenére, hogy trauma éri őket újra megnéznék a félelmet kiváltó filmet. Ez segít nekik abban, hogy rájöjjenek, hogyan készítették a filmet, és az igazán véres jelenetekben csak paradicsomszószt használtak. A gyermekek többféle módszert alakítanak ki, hogy megbirkózzanak az ilyen élményekkel. Sok kisgyermek teljes mértékben elutasítja az ilyen látványt, és eltakarja a szemét. Igaz, gyakran kikukucskálnak ujjaik között, de újra szemük elé kapják kezüket, ha olyat mutatnak, amit nem szeretnének látni. Ez biztonságérzetet ad nekik, de egyben kielégíti a vágyat, hogy megtudják a cselekmény végkifejletét. Sok gyermek kihívásnak tart megnézni egy ilyen műsort, főleg a fiúk körében gyakori az, hogy letagadják félelmeiket. Azt a módszert is szokták alkalmazni, hogy vidám, és szép dolgokra gondolnak, mialatt szörnyű dolgokat látnak a képernyőn, hogy felkészítsék magukat, és eltereljék gondolataikat. Gyakran megpróbálják kideríteni, hogy hogyan készítik el az olyan jeleneteket, amelyek teljesen valósághűnek hatnak. Kiderítik, hogy jön létre az effektusok által a valóság illúziója, és ebből a tudatból próbálnak meg biztonságérzetet nyerni. Megnyugtatja őket az, hogy amit látnak, az csak kitaláció. Az, hogy hogyan birkóznak meg a látottakkal, az attól is függ, hogy mennyi erőszakos műsort láttak előtte. Különbség van ugyanis tapasztalt és kevésbé jártas néző között. Ez a felnőttekre ugyanúgy igaz, mint a gyermekekre. A tapasztalt nézők 47

pontosabban jelölik meg, hogy mi fog történni a filmben. A horror- és akciófilmek hatékonyan építenek erre. Az ilyen műfajokban az erőszak használatát kísérő irónia vagy humor elvész a kevésbé avatott néző számára. Azonban azt is kimutatták, hogy azok, akik többet néznek akció- vagy horrorfilmet, illetve erőszakról, bűnözésről szóló műsorokat, nagyobb aggodalmat mutatnak, mint akik ritkábban. Akik több ilyen műsort néznek, azok gyakran túlértékelik a való életben is a veszélyt. Gyakoribb az a félelmük, hogy maguk is bűncselekmény áldozatává válnak, vagy hogy a lakókörnyezetük nem biztonságos. Ezek szerint a nézők szerint a bűnözés folyamatosan növekszik. Az erőszak látványa a televízióban azt az érzetet kelti bennük, hogy rosszindulatú és szomorú világban élnek. Az erőszakos tartalmak túlzott mennyisége minden nézőre negatív hatással van. A látottak hatása attól is függ, hogy a képernyőn látott erőszakot hogyan ábrázolják, mennyire reális. Minél hihetőbb, annál inkább tartják a gyermekek felkavarónak. Azonban ha fikciós elemekkel van tele egy tényműsor, például egy bűneset rekonstrukciója, kevésbé tartják félelmetesnek. A gyermekek nehezebben birkóznak meg a nem fiktív erőszakkal. A fiktív erőszakkal szemben megtanulják kontrollálni érzelmeiket azzal nyugtatva magukat, hogy csak kitaláció. De ugyanezt nem tudják megtenni, ha például a híradóban szenvedés és háború képeivel találkoznak. Ahogy jártasságra tesznek szert a kitalált történetekben megjelenő erőszak nézésében, a gyermekek érdektelenné válnak a fiktív erőszakkal szemben, vagy legalábbis stratégiákat alakítanak ki, hogy jobban megküzdhessenek vele. Azonban az nem bizonyított, hogy emiatt a való életben jelentkező erőszakra is elérzéketlenednének. A médiaerőszak hatásának vizsgálata már nagyon régóta folyik. Azonban a laboratóriumi vizsgálatok megcáfolható eredményeket hoztak, főleg azért, mert nem reprodukálják a mindennapi élet körülményeit. Az ilyen kísérletek során általában rövid jeleneteket vetítettek a filmekből, azonban az emberek életükben nem csak egy erőszakos filmet látnak. A hatások összeadódhatnak és növelhetik az agresszivitást, de az sem kizárt, hogy a néző hozzászokik a látványhoz, és nem reagál rá agresszióval. Ráadásul laboratóriumban az esetleges hatásokat csak közvetlenül, a vetítés után tudják vizsgálni. A kutatásokat három kategóriába szokták sorolni: 1.

Az utánzó magatartás kialakulását tesztelik erőszakos film nézésénél. Kivált-e agressziót az erőszakos tartalmú film?

48

2.

Az erőszakos filmek kiváltotta érzelmi reakciók vizsgálata, különös tekintettel a nézőben előidézett szorongásra

3.

Azt vizsgálják, hogy csökkentik-e az erőszakos filmek a nézők agresszivitását

azáltal,

hogy

felszabadítják

elfojtott

érzelmeiket,

megszabadulnak agresszív késztetéseiktől a hőssel való azonosulásnak köszönhetően. A Mons-Hainaut-i Egyetem Szociálpszichológiai Tanszékének 1980-81-ben végzett kutatásai azonban már nem laboratóriumban, hanem terepen történtek. Megvizsgálták mindhárom szempontból az erőszakos filmek hatásait. A kísérletet több helyszínen is elvégezték, óvodában, általános iskolában, középiskolában és nevelőintézetben is. A levetített filmet vetítés előtt ismertette egy foglalkozásvezető a gyermekekkel, utána pedig megbeszélték együtt a látottakat. Bebizonyosodott, hogy az erőszakos filmek látványa hozzájárul az agresszió fokozódásához, azonban ennek milyensége függ a néző személyétől. Az eredetileg is agresszívebb alanyok sokkal intenzívebben reagálnak az erőszakos képsorok látványára. Azonban az, ha előtte ismertették a filmet és a film után is sor került megbeszélésre, ez a hatás

kevésbé

érvényesült.

Ez

lehetőséget

ad

a

gyermekeknek

arra,

hogy

megszabaduljanak a felgyülemlett feszültségtől, illetve, hogy feldolgozzák az erőszakos cselekmény keltette érzelmeiket. A kutatók rájöttek, hogy a bemutatás és a megbeszélés nem elegendő, ezért elvégezték még egyszer a kísérletet úgy, hogy a kísérletbe beillesztettek egy „médiaprogramot” is. Ez azon a feltételezésen alapult, hogy ha a gyermekek tisztában vannak a filmkészítés technikáival, akkor a látottak kevésbé befolyásolhatják őket. Ez a hipotézisük be is igazolódott. Amennyiben a megbeszélés alkalmával a gyermek megtanul kritikai ítéletet mondani a filmről, meg tudják beszélni az értékeket, szembesülni tudnak a realitással, és ki tudják fejezni érzelmeiket, akkor akár fel is szabadíthatják elfojtott érzelmeiket, és csökkenthetik az agresszivitást. A kísérlet szerint a televíziónak és a mozinak tulajdonított hatások megelőzése lehetséges, csökkenteni, vagy akár megszüntetni is lehet az agresszív megnyilvánulásokat, sőt, az ilyen tartalmak hatását pozitív irányba is lehet terelni.

49

5.7. 18 éven felülieknek A gyermekek érzelmi fejlődésének szempontjából nagyon fontos, hogy milyen formában találkoznak először a szexualitásra vonatkozó témákkal. Kiindulva abból, hogy a gyermekek a felnőttektől látott viselkedést utánozzák, – és a szülők ebben az időszakban még elzárkóznak a nemiségre vonatkozó ismeretek átadásától – ezért nem mindegy, hogy mit látnak a televízióban, mert nagy valószínűséggel ott előbb találkoznak a kérdéssel, minthogy a szülő beszélne róla nekik. És mivel ez a téma az esetek többségében a család körében tabu, így csak a kortársak, és a televízió szolgálhat információval. A szexualitás megjelenítésével a képernyőn sokkal kevesebbet foglalkoztak a szakértők, és a kutatók, mint az erőszakéval. Az erőszak alkalmazását az európai kultúra soha nem helyeselte, azonban a szexualitáshoz való viszony az elmúlt évszázadban nagy változásokon ment keresztül. Hatása kevésbé kimutatható, mint az erőszaké. Többféle módon nyilvánulhat meg a szexualitás ábrázolásának hatása a televízióban. Vezethet a gátlások leépüléséhez. Az ilyen tartalmak túlzott nézése csökkenti a szégyenérzetet a beszédben és az öltözködésben. Azonban a szorongások erősödéséhez is vezethet. A médiának normaképző, mintaadó szerepe van, és erőteljesen sztereotipizál. A médiatartalmak szereplői a legtöbb esetben jó külsejűek, szexuális teljesítményük rendkívüli, nincsenek gátlásaik és tökéletesek. Ez növelheti a szorongást, és önértékelési zavarokat eredményezhet. A filmek többségében a szexet következmények nélkülinek mutatják be, csakúgy, mint az erőszakot. Ez nagyon sok esetben félrevezethető lehet a fiatalok számára, mert legtöbbször a szerelem és a testiség ugyanazt jelenti a filmvásznon. Olyan médiatermékek, melyekben a szexet és az erőszakot összekapcsolják, még jobban fokozza az agresszivitást, mint a csak erőszakos tartalmak.. Az ilyen öncélú tartalmakban a szereplők személytelenek és a viselkedésük gépies. Az ilyen pornográf filmek túlzott nézése elfásuláshoz, az érzelmek teljes mértékű kiüresedéséhez vezethet. Ha ezek az ábrázolások olyan kontextusban vannak, amelyre nincs magyarázat, akkor félelmet vagy undort válthat ki, meghatározva ezzel a szexualitáshoz való későbbi viszonyulást. A televízió azonban pozitív választ is adhat a nemiséggel kapcsolatban, ismeretterjesztő műsorok megkönnyítik az informálódást egy olyan témában, amely még ma is sok esetben tabu a családokban. Azonban legtöbb esetben nem ilyen műfajú műsorokban találkoznak a gyermekek a nemiséggel. 50

5.8. A reklám hatásai a gyermekekre Hasonlóképpen sok aggodalmat keltenek a szakemberekben, a szülőkben, és a fogyasztóvédelmi szervezetekben a televízióban látható reklámok. A kereskedelmi csatornák megjelenésével a reklámok bekerülnek a gyermekeknek szánt műsorokba is. Elsősorban játékokat, élelmiszereket, szórakoztató elektronikai termékeket hirdetnek. Mivel a reklám is önálló kultúrtermék, szerepet játszik a gyermek valóságképének kialakításában. Azért tartják a legtöbben károsnak, mert a gyermekek könnyen befolyásolhatók, ugyanakkor ebben a korban rögzülnek a későbbi fogyasztói szokások. Több szakértő élesen vádolja a reklámokat, szerintük egy konzumens (fogyasztó) generációt nevelnek a mai reklámok: „ A gyermekkor manapság többnyire városi életet, határidőhöz kötött közlekedési dugótól késleltetett, zajártalmaktól fenyegetett gyermekkort jelent egy megtervezett élettérben. A gyermekkor vásárló, fogyasztó és szemetelő gyermekkor.” (Müller, 2001, 16.) „Immár szokásszerűen elítélik a médiát, mivel „áruba bocsátja” a gyermekkort – mohó fogyasztókká változtatja a gyermekeket, akik a hirdetők álnok furfangjai következtében csupa olyasmire vágynak, amire a legcsekélyebb szükségük sincs.” (Buckingham, 2002, 20.) „ A piac soha nem tölti el a gyermekeket magasröptű eszmékkel vagy a személyiség pozitív képeivel, soha nem kínál olyan történeteket, amelyek segítenének nekik igazodni az élet csapásain, nem támogat olyan játékaktivitásokat, melyek hozzájárulnának az érésük folyamatához. A profit maximalizálására törekvő üzleti érdekektől nem várható el, hogy a kommerciális médiát jegyző konzumerista kulturális vektoron túlmenően túl sokat rágódjanak a kulturális értékeken vagy a társadalmi célokon.” (Kline, 1993. 350.) Azonban a reklámok gyermekekre gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatásai esetében sem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek is mindig a környezeti hatásokon és a személyes beállítottságon keresztül érvényesülnek. Leginkább azért vádolják a reklámokat, mert a gyermekek még nem ismerik a televízió gazdasági működését, ezáltal védtelenek a reklámokkal szemben. Könnyen hisznek a csábító túlzásoknak, éretlenségük okán sokkal fogékonyabbak a rábeszélésre, és sokszor eredményesen veszik rá szüleiket a termék megvásárlására. A reklám hamis szükségletet teremt, és támogatja azt a hiedelmet, hogy az identitásuk abból fakad, ami a tulajdonukban van, illetve amit fogyasztanak. A termék

51

népszerűsítésén túl életfilozófiát is sugallnak, mely alapja: a fogyasztás maga a boldogság: „ A Happy Meal boldoggá tesz.” A legtöbb szakértő azért vádolja a kereskedelmi televíziókat, mert a túlzott mértékű reklámozással egy olyan embertípust teremt, amelynek elsőszámú szükséglete a pénz és az anyagi javak birtoklása. Arra sarkallja, hogy szorgalmasan dolgozzon, és megbízhatóan költsön. Először a szülők vásárolnak a gyermekeiknek, később a gyermekek maguk válnak fogyasztókká, és egyik hirdetőnek sem mindegy, hogy milyenekké. Emellett a gyermekek egyre

igényesebbé

válnak,

egyre

nagyobbak

az

általuk

támasztott

minőségi

követelmények. Vannak azonban olyan szakértők is, akik azt mondják, hogy a reklámok nem tudják befolyásolni a gyermekeket, mert a kicsik nem is értik a reklámokat, és nem is emlékeznek rájuk, emellett sokkal kevésbé jelentős információforrások, mint a szülők vagy a társak. Emiatt nem lesznek anyagiasabbak vagy konzumeristábbak. A nagyobbak, pedig felismerik a reklám rábeszélő funkcióját, és átlátnak a hazugságokon és a trükkökön. De akkor miért tudják jobban a gyermekek a reklámok szlogenjeit, mint az óvodai mondókákat, a nagyobbaknak meg miért fontos mégis, hogy olyan márkájú holmit viseljen, amit biztosan elfogadnak társai? A gyermekek mindenképpen a legfogékonyabbak, hiszen a gyermekkor a primer szocializációs fázis. A reklám befolyásolja a gyermekek általános világképét, kialakítja szükségleteit és értékrendjüket, és képes mindezek megváltoztatására is. Aki ma reklámokat nézve nő fel, a szülei generációjától teljesen különböző szükségleteket és értékrendet alakít ki. A reklám a hirdetett márkához szorosan kapcsolódó életstílusokat és meghatározott értékeket definiál. A márkás termék segít helyreállítani bizonytalan önbecsülésüket. Aki felveszi egy befolyással bíró csoport fogyasztási szokásait, be tud jutni a zárt körbe. Aki egy bizonyos terméket megvásárol, nemcsak egy teljesen új érzést szerez, hanem személyes státuszt vagy presztízst is, azaz a lehetőséget, hogy társadalmi elismeréshez jusson, és megvalósítsa önmagát. Aki ismeri a legújabb reklámüzeneteket, lehetősége van, hogy összebarátkozzon a pajtásaival. A birtokló alacsonyabb rendűnek tartja azt, aki nem birtokol egy terméket. Ha viszont birtokolja, akkor már ugyanazon "kasztba" tartoznak. A reklámozók ezzel tisztában vannak, és a reklámüzenetekkel megerősítik ezt a beállítódást. Egy pótlólagos ígérettel kecsegtetnek: aki ezt megveszi és hordja, közelebb

52

kerül a státusról alkotott általános képhez. Ezért gyakran híres emberrel vagy bálvánnyal reklámoznak. Ezek a termékek a kézzelfogható és legegyszerűbb módszert jelentik, hogy meghatározzák helyzetünket. Azonban ezek a termékek és a divat állandóan változnak, ezért újra és újra meg kell erősíteniük önbizalmukat, újra és újra meg kell vásárolni a legújabb termékeket. A reklámokat leginkább azért támadják, mert kihasználja az egyén magányosságát. Bemutatják, hogyan tudnák a szeretet iránti vágyukat bizonyos termékek megvásárlásával kielégíteni. Ezáltal egyfajta mesterséges szükségletet teremtenek. Emellett félrevezetik őket azzal, hogy a reklámfilmek 70%-ában tudatosan elhallgatják azt a tényt, hogy a terméket meg kell vásárolni. A „Próbáld ki!” és „Szerezd meg!” szlogenek nem árulják el, hogy ehhez a terméket meg is kell venni. A gyermekekre, mint célcsoport, csak az utóbbi néhány évtizedben találtak rá az új piacok utáni kutatásban. Az Egyesült Államokban, és Nyugat-Európában a háború utáni gazdasági fellendülés során fedezték fel a tinédzsereket, mint önálló fogyasztói csoportot. A családok méretének csökkenésével, az egyszülős családok számának növekedésével és az elkölthető jövedelem növekedésével a gyermekeknek nagyobb lett a beleszólása a vásárlási döntésbe. Bár jövedelemmel nem rendelkező célcsoportról van szó, rábeszélő erejük mégis nagy. Ezzel együtt nőtt a gyermekek számára elérhető televíziózás mennyisége, így a gyermekeket célzó reklámok száma is. A gyermekek száma azonban folyamatosan csökken, így a jövőben még több reklámmal bombázzák őket, hogy a túlkínálattal szemben keresletet teremtsenek. Emellett előbb érnek a gyermekek, egyre fiatalabban egyre érettebb módon kell megérteniük környezetüket. A reklámszakma a gyermekeket a jövő ügyfeleinek tartja. Sokan felfedezték, hogy a gyermekeket is avatott és igényes közönségnek kell felfogni. „A reklámszakma szemüvegén át ok nem kiskorú emberkék, hanem szőrszálhasogató, zabolátlan, végletekig válogatós divatdiktátorok.” (Müller, 2001, 19.) A reklámszakma a gyermekeket nem jövedelem vagy képzettség, hanem csak kor alapján bontja további szegmensekre: Kisgyermekek – Még nem tudnak olvasni, számukra csak a kép és a hang hordoz információt. 3 éves koruk előtt kezdik el tudatosan felfogni az üzenetet, és a reklámszakma ezt szemmel is tartja. Azonban ebben a korban a legvédtelenebbek a reklámokkal szemben, mert ekkor még nem tudnak különbséget tenni a hirdetések és egyéb programok között.

53

Óvodások és alsó tagozatos iskolások – Ámulatba ejtő a márkaismeretük, elsőként alsó tagozatos gyermekek jelentik be szüleiknek komoly fogyasztási márkaigényüket. Minderre azért van szükség, mert nagyon fontos ahhoz, hogy elismerést vívjon ki a baráti körben. Kevesen vannak még tisztában a pénz fogalmával, a gazdasággal, vagy a reklámok céljaival. De minél többet néznek tévét, annál jobban átlátnak a szándékon. Igaz, felismerik a reklámokat, de nem tudják, hogy más céllal készülnek, mint az egyéb tévéműsorok. Sokan azt hiszik, hogy a reklámokat a műsorrészletek közötti szünetek kitöltésére használják. Hiányzik még belőlük az élettapasztalat, és mindent elhisznek, amit a tévében látnak. Azonban amikor felfedezik, hogy nem minden igaz, amit látnak, nagy csalódás éri őket, mert ebben a korban nagyon megbíznak a felnőttekben, de 7-10 éves korban már a logikus gondolkodás a mérvadó. Iskolások – Ebben a korban már tolerálják a hazugságot és a reklámok túlzásait, tudják, hogy a cél a vásárlói kedv felkeltése és emiatt torzul el az információ. Csakhogy ezáltal szocializációjuk részévé válhat, hogy a felnőttek hazudnak, az élet része a hazugság. Emellett még ahhoz is vezethet, ha felfedezik a torzítást, hogy általánosítani fog, és azt fogja hinni, hogy az összes reklámban hazudnak. Ebben a korban állandó kapcsolatban állnak az idősebekkel, így látják mit hordanak a nagyok, és milyen státusszimbólumokat tartanak fontosnak. Amíg a felnőttek átkozzák a televízióból tömegével ömlő reklámokat, addig a gyermekek örömüket lelik a reklámokban, szeretik, mert nevetnek rajta. Mivel jobban figyelnek a gyermekek a reklámokra, ezért jobban emlékezetükbe vésik, mint a felnőttek. Emellett áttekintést nyújt nekik a termékekről, segíti őket eligazodni és tájékoztatja őket társadalmunkról. Kifejezetten szeretik a reklámokat, a rajzfilm mögött a második legkedveltebb televíziós program. Ha nem tetszene nekik, akkor nem is lenne hatása, és nem érné meg a hirdetőknek, hiszen ez egy önálló jövedelemmel nem rendelkező célcsoport. A gyermekek sokat néznek reklámokat, gyakorlott kritikussá válnak már nagyon korán, tudják mi a jó és a rossz reklám. Leginkább azokat kedvelik, amelyek erős vizuális hatást keltenek. Nem magát a terméket figyelik, hanem inkább a köré épített történetet. A gyermekek emiatt sok fejtörést okoznak a reklámszakembereknek, mert mindig egyre jobbat kell nyújtani nekik. De nagyon jól tudják, mi az, ami felkelti a figyelmüket, és amit igazán kedvelnek.

54

Az egyik ilyen elem a humor. Azért nézik a reklámokat, hogy szórakozhassanak. Szívesen nevetnek vicceken, kaotikus szituációkon, a színészek komikus beszédén és nevetnek kárörömből is. Azonban az összehasonlító reklám ellenszenvessé válhat, és a hirdető elveszítheti a gyermek rokonszenvét. Fontos emellett még a reklám zenéje, egy barátságos hang egy kedvelt tévésztár vagy mesefigura szájából. Hatásos az a dal is, ami éppen sláger a rádióban. De az is lehet, hogy éppen a reklám tette slágerré az adott dalt. Hatásosak az élénk színek egy bizonyos korig. A gyermekek egyre korábban érnek, felnőttnek szeretnék érezni magukat. A gyermekes holmikat, színeket egy idő után elutasítják. A fantasztikus, irreális dolgokat pedig, csak addig kedvelik, amíg az nem kelt félelmet bennük. Ha ez a rendkívüli jelenség mértéktelenül el van túlozva, akkor még a gyermekek számára is nevetséges. Amit nagyon szeretnek, azaz ajándék, a meglepetés, akár kedvenc csokitojásukban, akár a legközelebbi gyorsétteremben. Mit ír a médiatörvény és a Magyar Reklámetikai Kódex? A szakemberek előjelzései szerint Magyarországon és az egész világon a reklámok számának további dinamikus növekedése várható. A felnőttek életkoruk miatt könnyebben feldolgozzák ezeket, a gyermekek azonban érzékenyebbek a reklámüzentekre. A gyermekeknek szóló, gyermekeket szerepeltető reklámozás állandó vitatéma a hirdetők, és a fogyasztóvédelem között. A gyermekeket nem tartják döntésképes személynek, azonban mégis nap mint nap döntés elé állítja őket a tévéreklám. Az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról 14. §-a a következőt írja: „(1) A reklám nem szólíthat fel közvetlen formában kiskorúakat, hogy szüleiket vagy más felnőtteket játékok, illetve más áru vagy szolgáltatás vásárlására vagy igénybevételére ösztönözzék.” „(2) A reklám a játék tényleges természetét és lehetőségeit illetően nem lehet félrevezető.” „(3) A reklám nem mutathat be kiskorút erőszakos helyzetben, és nem buzdíthat erőszakra.” „(4) A reklám nem építhet a kiskorúaknak a szüleik, tanáraik vagy más személyek iránti bizalmára, továbbá a kiskorúak tapasztalatlanságára és hiszékenységére.” „(5) Televíziós vásárlás nem szólíthatja fel a kiskorúakat áruk beszerzésére (vásárlására, bérletére) vagy szolgáltatások igénybevételére.” Magyarországon a gazdasági reklámtevékenységekről szóló törvény már a bevezetőjében kiemeli az önszabályozás jelentőségét. Magyarországon csupán néhány alapvető korlátozást tartalmaz a törvény, míg Svédországban például teljes tilalom van

55

érvényben az ilyen típusú reklámokra, Olaszországban pedig tilos 14 éven aluliaknak a szerepeltetése a reklámfilmekben. A Magyar Reklámetikai Kódex szigorúbb a törvényi előírásnál. Eszerint a gyermekeknek, fiatalkorúaknak szóló, vagy gyermekek és fiatalkorúak szerepeltetésével készült reklám nem tartalmazhat olyan kijelentést, vizuális megjelenítést vagy hangeffektust, amely szellemileg, erkölcsileg és fizikailag kárukra lehet, kihasználja hiszékenységüket, tapasztalatlanságukat és érzésvilágukat. Ellenben vannak olyan reklámfilmek, melyek olyan tulajdonságokkal ruházzák fel a játékokat, amelyek a valóságban nem, vagy máshogy léteznek. Vagy olyan, a gyermekek körében népszerű rajzfilm- vagy játékfigurát használnak, amellyel a gyermekek érzelmileg azonosulni tudnak. Gyakori megoldás az is, amikor a termék gyártója talál ki olyan figurákat, amelyeket a gyermekek könnyen megszeretnek. A gyermekek csak ismert kedves ismerősüket kívánják megszerezni, mégis vásárlásra bírják szüleiket. A Kódex azt is kimondja, hogy a reklám nem vezethet a gyermekekben olyan tudat kialakulására, hogy ha a reklámozott árut nem vásárolnák meg, akkor szégyenkezniük kellene, vagy hátrányba kerülnének. Mégis sok hirdető kihasználja azt az életkori sajátosságot, mely szerint a gyermekek szeretnek versenyezni abban, hogy kinek van márkásabb holmija, modernebb játéka. Emellett a reklám nem sértheti a gyermek- és fiatalkorúak előtt a szülők és a nevelők tekintélyét, és nem bíztathat velük szemben engedetlenségre. Ennek ellenére sok reklámban a gyermekek füllentenek, hogy édességhez jussanak, „ráfogják a nyuszira”, ha megették a csokit, vagy az anyuka csak egy tejszelet segítségével szerezheti vissza tekintélyét. Gyermekek és fiatalkorúak nem szerepeltethetők olyan termékek, szolgáltatások reklámjában, amelyek reklámozására nem alkalmasak. Mégis sok termék esetében szerepelnek gyermekek a reklámokban, legyen szó mosóporról, mobiltelefonról vagy biztosításról. A nem gyermekeknek szóló műsorok esetében a Reklámetikai Kódex kifejezetten tiltja az erotika, a szexualitás öncélú felhasználását a reklámokban. Az öncélú felhasználás azt jelenti, hogy a szexualitás használatát nem indokolja reklám tárgya vagy témája. Azonban mégis találunk olyan reklámot, ahol erotikus képi és hanghatásokkal körítve kínálják a jégkrémeket vagy éppen a mobiltelefont.

56

5.9. A televízió hatásának korlátozása 5.9.1. A szülői felelősség Mivel a képernyőn látottak helyes értelmezéséhez szükséges egy bizonyos életkor elérése, kiszámíthatatlan következményekkel járhat az, ha nem nekik szóló, erőszakkal, szexualitással, csalódottsággal teli filmeket látnak, melyet nagyon könnyen rosszul értelmezhetnek. De a meg nem értett tartalmaknak, a képernyőn látott viselkedések indítékainak és következményeinek félreértésének nem csak az a káros hatása, hogy agresszióhoz, szorongáshoz és viselkedészavarokhoz vezethet a gyermekeknek, hanem az is, hogy ha nem értik a látottakat, akkor annak lehetséges kedvező hatásai sem tudnak érvényesülni. A legjobb megoldás az lenne, ha a gyermekek nem látnának korhatáros tartalmakat, de sajnos nem ez a helyzet. Az AGB Nielsen adatai szerint (3. sz. melléklet) a 4-17 év közöttiek késő este is néznek tévét igen nagy arányban, ezért egyértelműen belebotlanak nem nekik szóló tartalmakba. A szülők sem mindig korlátozzák teljes mértékben őket, de sok esetben a teljes kontroll lehetetlen. A legnagyobb probléma az, ha a gyermek egyedül néz televíziót, egyedül kell feldolgoznia és megértenie a látottakat, mely nem mindig sikerül a helyes módon. A szülőknek segíteniük kellene a gyermekeiknek, hogy megértsék amit látnak, és arra kellene törekedniük, hogy a gyermek értelmi képességeinek szintjére „lefordítsák” a látottakat, és érthetővé tegyék a kicsik számára is. Azonban nemcsak a látott tartalmat érdemes megbeszélni vele, hanem a televízió működését is meg kell értenie, a műsorkészítéstől a gazdasági összefüggésekig. Mindemellett jó, ha a szülő kedvező irányba tereli a gyermek médiahasználatát ajánlással, lebeszéléssel, akár tiltással is, és ha szabályozza ennek mennyiségét. A tiltás nem a legtökéletesebb megoldás, mert felkeltheti a gyermek kíváncsiságát. Ha a tévénézésen kívül más szabadidős tevékenységeket szerveznek neki, akkor így csökkenthető a televízióra fordított idő. Ezt azonban nem minden szülő szabadideje engedi meg. Hazai adatok szerint azonban a szülők részvétele a gyermekek médiahasználatában igen kevés. Kósa kutatásai alapján a gyermekek válaszaiban csak néha fordult elő ezen módszerek – tiltás, ajánlás, megbeszélés stb. – alkalmazása. A szülő legtöbb esetben nem is tudja, mit néz a gyermek a tévében, ritkán nézi vele együtt a televíziót, és még ritkábban beszéli meg vele a látottakat. A családok nagy része mégsem él ezekkel a módszerekkel, sokkal gyakoribb az, amikor a szülők jutalmazásra vagy büntetésre használják a televíziót.

57

Ha rossz jegyeket szerez a gyermek, vagy megsért valamilyen szabályt, az televízió-nézés megvonásával jár, ellenkező esetben, pedig ha valamilyen kiugró teljesítményt nyújt a gyermek az iskolában vagy más tevékenységben, a tévénézés lehetőségével jutalmazzák. Kutatások szerint a magasabb iskolai végzettségű szülők vagy harmonikus család esetében inkább kontrollálják a gyermekek televíziózását, mint olyan családokban, ahol problémák vannak, vagy alacsonyabb a végzettség szintje. A szülők leginkább nem attól tartanak, hogy gyermekük „tömeggyilkos lesz” az erőszakos filmek láttán, hanem hogy felzaklatja őket. Azonban nem lehet tudni előre, hogy mitől rémülnek meg a gyermekek, mit tartanak felkavarónak. Gyakran megrémülnek látszólag ártalmatlan filmektől. Hiba azonban, ha az ilyen jeleneteknél kikapcsolják a tévét vagy kiküldik a gyermeket a szobából, mert így megfosztja a gyermeket a cselekmény vége által kívánt megnyugvástól. A kutatási eredmények zöme azt tartja megoldásnak, hogy csökkenjen a televízió ártalmas hatása a gyermekekre, ha a szülő aktívan részt vesz a gyermek médiahasználatában, és segít neki megérteni a látottakat. A korhatáros filmek előtt elhangzó és látható felirat – „Következő műsorunk megtekintése 12 éven aluliak számára nagykorú felügyelete mellett ajánlott” – is arra sarkallja a szülőket, hogy ne hagyják gyermekeiket magára a képernyő előtt bizonyos műsorok sugárzásakor. A szülői aktivitásnak több szintje létezik: 1. Az együttnézés Ennek is két típusát különböztetjük meg: az együttnézés lehet aktív, amikor a szülő meg is beszéli a gyermekkel, hogy mi történik a képernyőn, a passzív, pedig az, amikor kommentátorok nélkül nézik a tévét, de ez esetben is tudja a szülő, hogy milyen műsorokkal találkozik a gyermek. Az aktív együttnézés segíti megérteni a történeteket, a filmbeli szereplők indítékait, szándékait, viselkedését. A gyermek így képessé válik megkülönböztetni a valóságot a televíziós ábrázolástól. 2. A korlátozó szülői részvétel A szülő szabályokat állít fel a tévénézés mennyisége és a műsorokra vonatkozóan. Ebbe a kategóriába tartozik az a szülő is, aki annak érdekében, hogy gyermeke kevesebbet nézzen tévét, más tevékenységeket szervez neki. Ez egy közvetett eszköz, de mégis jó hatással van a gyermekre, hiszen ha a televízió valóságán kívüli impulzusok érik a gyermeket, kedvezően befolyásolja azt is, hogy a gyermek mennyire ítéli reálisnak a televízióban látottakat. 58

3. Az aktív szülői részvétel Ennek a szabályozásnak is két típusa van: a stratégiával rendelkező és a stratégiával nem rendelkező aktív részvétel. Akkor beszélhetünk stratégiáról, amikor a szülő televíziózás közben értékeli és megbeszéli gyermekével a látottakat. Elemzi a szereplők viselkedését, azok motivációit és realitástartalmát. Megmagyarázza gyermekének, hogy a látott viselkedés miért jó vagy éppen elítélendő, erkölcsileg minősíti a szereplőket és az eseményeket. A stratégia nélküli részvétel spontán beszélgetést jelent az adott műsorról. A szülő ugyanúgy értékeli és minősíti a látottakat, de nem orientálja gyermekét. Ilyen feltételek mellett a csökkenteni lehet a félreértést, a negatív tartalmak miatt való félelmet vagy szorongást, a gyermekeknek sikerül reálisabban megítélni a látott szereplőket, viselkedéseket. 5.9.2. A központi szabályozás A médiában jelenlevő szex és erőszak láttán elhatalmasodó pánik hatására több ország kormányzata szigorított a központi szabályzáson. Észak-Amerikában aki nem tartotta elég szigorúnak a szabályzást, az beszerezte a bizonyos V-chip-et, mely berendezést a tévékészülékhez csatlakoztatva kiszűrte az erőszakos jeleneteket. A blokkoló szoftverek iránt is megnőtt a kereslet, melyek korlátozzák a gyermekek hozzáférését az internet tiltott oldalaihoz. Magyarországon az utóbbi években egyre fontosabbá vált a gyermekek kiszolgáltatottságának enyhítése, ma több jogszabály is foglalkozik ezzel. Nemcsak a gyermekvédelmi törvény, hanem a médiatörvény is. Azonban hiába vezetnek be bármiféle korhatárjelzést, ha a gyermekek akár még éjszaka is tévéznek vagy akár videóznak, ami teljesen aláássa a központi szabályozás törekvéseit. Ezért nem elegendő csak a központi szabályozás, szükséges ehhez a szülők kooperációja is. 1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról 5. §-a (2. sz. Melléklet) foglalkozik a kiskorúak védelmével. Eszerint egy-két kivétellel minden műsort valamilyen kategóriába be kell sorolni. Ettől a kategóriától nem csak az függ, hogy hány éves kor alatt nem ajánlott a megtekintése, hanem az is, hogy mikor vetíthetik az adott műsort. A gyermekvédelmi törvény 6.6 §-a ennél messzebb megy, nem csak tilt, hanem ajánl is: „A gyermeknek joga van ahhoz, hogy a közszolgálati médiában fejlettségének megfelelő

59

ismeretei bővítését segítő erőszakmentes, a magyar nyelv és kultúra értékeit őrző műsorhoz hozzáférjen.” Azonban mi a helyzet a kereskedelmi televízióval? A kereskedelmi televíziónak semmilyen érdekében nem áll az, hogy a gyermek a kulturális értékekhez hozzáférjen. Neki az az érdeke, hogy nézzék. Az időkorlátot becsületesen be is tartják, 16 éven aluliaknak nem ajánlott műsort nem tesznek közzé 21 óra előtt, 18 éven aluliaknak nem ajánlottat pedig 22 óra előtt. A statisztika viszont azt mutatja, hogy még éjjel is néznek tévét a gyermekek. Ez ellen csak a szülő tud tenni valamit. Azonban a „tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott”, II. kategória esetében az ilyen jelzésű műsorokat bármikor közzétehetik. Ez olyan időpontokban is előfordul, mint például hétköznap kora délután, amikor nagy valószínűséggel a szülő nincs otthon, és a gyermek iskola után egyedül nézi. Vagy például szombat reggel a Tv2-matiné, kifejezetten kisgyermekeknek szóló műsor több ilyen kategóriájú mesefilmet is tartalmaz. Jól tudjuk, hogy a hétvégén is korán kelő gyermekeket jól lekötik ezek a filmek, és ez igen kényelmes a szülőknek, hiszen így ők tudnak nyugodtan pihenni. Az ilyen esetekben biztosan elmarad a nagykorú felügyelete melletti tévézés. Nem lehet minden felelősséget a központi szabályozásra, vagy a tévécsatornákra hárítani. Minden szülőnek saját felelőssége az, hogy gyermekét megóvja az olyan információtól, amelyet koránál fogva nem érthet meg, vagy felzaklathatja.

60

6. A budapesti gyermekek és a televízió

Kutatást végeztem a budapesti gyermekek körében, arra vonatkozóan, hogy mit néznek, mennyit, és ez mennyiben befolyásolja értékorientációjukat. A vizsgálatomban 42 budapesti, különböző életkorú gyermek vett részt 2007 márciusában. A kérdőívet kitöltők kiválasztásánal az a szempont vezérelt, hogy minden korosztály szerepeltesse magát. A felmérésben részt vevő gyermekeket három csoportba oszottam életkoruk szerint.

Összesen

Megoszlás

Fiú

Lány

Életkor szerinti csoportosítás

8

19%

4

4

Óvodások

21

50%

10

11

Alsó tagozatos iskolások

13

31%

8

5

Felső tagozatos iskolások

42

100%

22

20

Összesen

A felmérésben résztvevők megoszlása

A vizsgálat kétféle módszerrel történt: kérdőívve,l és mélyinterjúval. A kérdőív kitöltése után bizonyos kérdésekre visszatértem, hogy lehetőségük legyen bővebben kifejteni gondolataikat. A kérdőívet névtelenül töltötték, illetve töltették ki – csak a nagyobbaknál lehetett az önkitöltős módszert alkalmazni. Az ő esetükben is volt lehetőség arra, hogy kérdezzenek, ha valamelyik kérdést nem értették volna. Budapesti gyermekekről lévén szó, az ő esetükben fokozottan érvényes az, hogy a „mai” gyermekek kevésbé mozdulnak ki a szabadba, kevesebb a lehetőségük a szabadban játszani, távol a televíziótól. A szülők sokkal jobban féltik a fővárosban a gyermekeiket, mint vidéken. A fővárosi élet otthon tartja a gyermekeket a képernyő előtt. A kérdőív 23 kérdésből áll, melyekkel tévénézési szokásaikat és a műsorhoz fűződő viszonyukat, preferenciájukat kívántam kideríteni, illetve azt, hogy a szülők mennyire szabályozzák gyermekeiket. Megpróbáltam összefüggéseket keresni a gyermek neme, a csakádjának szerkezete, a szülei társadalmi helyzete és a gyermek tévénézési szokása között. Választ kerestem arra 61

is, hogy vannak-e félelmeik a gyermekeknek, mely összefüggésbe hozható a nézett televíziós műsorrokkal. A szakirodalom szerint fontos, hogy a gyermek a szüleivel vagy nagykorúval együtt nézze a tévét, hogy ha valamit nem ért, akkor megkérdezhesse tőlük, illetve, hogy a szülők is szemmel követhessék mit néz a gyermekük. Ezért arra is kíváncsi voltam, hogy mennyien nézik egyedül a tévét, és arra is, hogy megbeszélik-e valakivel a látottakat. Arra is rákérdeztem, hogy a szülők mennyire tiltják a nem gyermekeknek szóló műsorok megtekintését. Megpróbáltam kideríteni, melyek a kedvenc filmjeik, mesehőseik, mert véleményem szerint ez sokat elárul az értékrendjükről. Kitöltettem pár próbakérdőívet kisgyermekes szülőkkel is, de azt vettem észre, hogy nem a valóság szerint, hanem a társadalmi normák szerint válaszolnak. A megkérdezettek 92%-a azt mondta, hogy igenis korlátozza gyermekét és nem engedi egyedül nézni a televíziót, emellett tudatos nézésre neveli. A gyermekek ebből a szempontból megbízhatóbbak, és őszintébben válaszolnak ezekre a kérdésekre. A gyermekeknek csak 62%-a válaszolt úgy, hogy szülei megtiltják neki bizonyos műsorok megtekintését. A gyermekeknek szánt kérdőívből utólag eltávolítottam a szülők végzettségével kapcsolatos kérdéseket, mert erre sokan nem tudtak válaszolni. Így a szülők intellektuális és társadalmi szintjére vonatkozóan a szülők foglalkozásából próbáltam következtetni. Nem minden esetben tudták pontosan meghatározni a foglalkozásokat, de mégis le lehetett vonni a következtetéseket az „irodában dolgozik” vagy „főnök” kifejezésekből. A kérdőív összeállításánál törekedtem az egyszerűségre, könnyen érthető, egyértelmű kérdéseket használtam. Nyitott kérdések esetében pedig elegendő volt egy-egy szó beírása válasznak. Megpróbáltam a lényegre törekedni, nem visszaélni a türelmükkel, ami főleg a kisebbeknél fontos, hiszen ők lényegesen kevesebb ideig tudnak egyszerre egy dologra figyelni. A kérdőív első hat kérdése a gyermekek demográfiai adataira vonatkoznak, nemük, életkoruk, testvérek száma, szülők foglalkozása. Ezekre azért volt szükség, hogy megfigyelhessem az összefüggéseket a tévénézési szokások és az életkor, illetve a szülők társadalmi helyzete között. Emellett feltételeztem, hogy van különbség a fiúk és lányok szokásai között. A többi kérdés a tévénézési szokásokra, preferenciákra, a szülői korlátozásra vonatkoznak. Az utolsó kérdéssel pedig azt szerettem volna kideríteni, hogy a

62

tévénézésen kívül mivel töltik szabadidejüket. Meg szerettem volna tudni, hogy azok a gyermekek, akik több ilyen jellegű elfoglaltságot találtak maguknak, azokra ugyanolyan hatással van-e a televízió, mint azokra, akik többet nézik. A megkérdezettek háztartásában átlagosan 1,9 televíziókészülék van. Nagyobb családok és idősebb gyermekek esetében 3, akár 4 készülék is megtalálható. A felső tagozatosok felének pedig, saját készüléke van. Ők azok, akik emiatt a leggyakrabban nézik egyedül a tévét. A fővárosi kábeltelevíziós szolgáltatások miatt az ismert és preferált tévécsatornák választéka igen nagy. Nagyon jól ismerik a csatornákat, átlagban 9 csatornát fel tudtak sorolni a megkérdezett gyermekek. A legtöbbjük kedvence az RTL klub, második helyen a Minimax áll, a harmadikon pedig, a TV2. Az ORTT elemzése szerint az RTL klubon szereplő filmek erőszaktartalma a legmagasabb. A mélyinterjúkból kiderült, hogy ezen a csatornán találják meg az ízlésüknek megfelelő filmeket, melyeket izgalmasnak és viccesnek találnak. A mesecsatornák előkelő helyet foglalnak el (Cartoon Network, Jetix) a sport csatornákat pedig, a fiúk részesítik előnyben. Szerencsére akadtak olyanok is, akik a dokumentum filmeket vetítő Spektrumot, illetve az Animal Planetet jelölték meg kedvencüknek. A gyermekek szinte minden műfajt néznek, de természetesen a rajzfilmek, mesefilmek és a vígjátékok állnak az élen. 47%-uk néz beszélgetős és szórakoztató műsorokat, 52%-uk pedig vetélkedőket. 36%-uk híradót is szokott nézni, de ez a felső tagozatos iskolásokra jellemző. Körülbelül minden harmadik fiú néz sportműsorokat is, lányok közül csak nagyon kevesen jelölték be ezt a műfajt. Akció-, horror, illetve háborús filmeket is jelöltek be, mégpedig meglepően nagy arányban, 64,5%, még olyanok is, akiknek megtiltják a szüleik. Sőt, még azok is, akikben félelmet kelt az ilyen tartalmak látványa. Kedvenc filmként is sokan nem az életkoruknak megfelelő produkciót jelölték meg. Mivel csak egy film megjelölésére volt lehetőség, azt adták meg, amelyik a legnagyobb benyomást keltette bennük, és az esetek nagy részében ez egy horrorfilm. A fiúk és a lányok között megfigyelhető egy olyan tendencia, hogy megpróbálnak a fiúk fiúsabbnak, a lányok pedig, lányosabbnak tűnni. A lányok nagy része valószínűtlennek tartja az akciófilmek cselekményeit, ezzel el akarnak távolodni a fiúk ízlésétől, a fiúk pedig, visszautasítják az "érzelgős" tartalmakat, hogy csöppet se tűnjenek lányosnak. A legszimpatikusabb mesehős a fiúk többsége esetében a két képregényhős, Superman és Pókember. Sokan hiányolták Batmant a válaszok közül, de nem arra voltam 63

kiváncsi, hogy melyik a legnépszerűbb hős, hanem arra, hogy milyen tulajdonságú karaktereket preferálnak. Akcióhősöket vagy kedves állatfigurákat, vagy esetleg a valóságban semmilyen állatra nem emlékeztető, kedves arcú, ám agresszív harcosokat? Micimackó előkelő helyet foglal el, de őt inkább a lányok választották. Frédi és Béni és a Hupikék Törpikék kevésbe népszerűek Pokémonnal vagy Spongya Bobbal szemben. Kevesen tudták megindokolni választásukat. Izgalmasabbnak, vagy kedvesebbnek találták választottjukat a többinél: "Micimackó, mert ő olyan cuki." vagy "Superman a kedvencem, mert szuperereje van, és bármit meg tud csinálni." A fenti eredményekből azt a következtetést lehet levonni, hogy a gyermekek nagy része preferálja az erőszakos tartalmú műsorokat és szereplőket. Ennek az egyik oka a "tiltott gyümölcs" kísértése, a kíváncsiság, a másik pedig, hogy ezeket sokkal izgalmasabbnak találják. Emellett tesztelni tudják saját tűréshatárukat. Vajon meg bírják-e nézni anélkül, hogy eltakarnák a szemüket? A társak között feljebb lehet kerülni a népszerűségi ranglistán, ha megnéz egy éppen aktuális igen rémisztő horrorfilmet, és bizonyíthatja bátorságát azzal, hogy nem félt, amikor a filmet látta. A gyermekek otthon töltött idejük nagy részét fordítják tévénézésre. Délután és este minden megkérdezett néz tévét, körülbelül minden harmadik gyermek pedig, reggel is, iskolába, óvodába indulás előtt is. Vannak olyanok is, akik még éjszaka is néznek tévét, de ezek leginkább azok, akiknek van készülékük a saját szobájukban. Azonban nem feltétlenül igaz, hogy többet tévéznek, ha több a szabadidejük. A mélyinterjúkból kiderült, hogy hétvégén reggel bár sokkal többen nézik a tévét, mint hétköznap, azonban sok esetben hétvégén gyakran kerül sor házon kívüli tevékenységre, ezért a délutáni tévézés akár el is marad. 48%-uk vallotta azt, hogy hétvégén többet nézi a tévét. Ilyenkor a szülők sokkal engedékenyebbek, mint hétköznap. Szombatonként tovább is fent maradhatnak, tovább tévézhetnek, mint általában. A szülők 62%-a megtiltja gyermekének azokat a műsorokat, amelyek véleményük szerint nem nekik való, azonban a gyermekek 74%-a már nézett meg olyan műsort, amit egyébként megtiltottak volna neki. A válaszokból az derült ki, hogy azok a szülők, akiknek foglalkozásukból következtetve végzettségi szintjük magasabb, jobban korlátozzák gyermekeiket. Megtiltják bizonyos tartalmak megtekintését, és nem engedik őket késő este tévézni. Ennek ellenére a gyermekek 70%-a látott már olyan filmet, ami után félt. Különbség mutatkozik azonban a fiúk és a lányok között. Akik azt vallották, hogy nem

64

láttak még olyan műsort, ami félelmet keltett volna bennük, - bár bejelölték a horrorfilmet, mint nézett műfaj - nagy része fiú. A fiúk körében gyengeség beismerni a félelmet. A gyermekek 29%-a egyedül szokott tévézni. Nekik nincs lehetőségük arra, hogy a látottakat megbeszéljék valakivel, és ha valamit félreért, nincs esélye tisztázni. A nagy részük azonban szerencsére az esetek többségében szülőkkel, vagy az egész családdal tévézik, 24%-uk pedig testvérükkel vagy a barátaikkal. A gyermekek harmada nem beszéli meg a látottakat, még úgy sem, ha együtt nézi a családdal. Akik megbeszélik, azok leginkább a műsor közben szokták. Ez nagyon előnyös abból a szempontból, hogy a gyermek egyből megértse a dolgokat. Azonban nem biztos, hogy a műsor alatt jut elég idő a teljes magyarázatra. Kétely esetén azonban sokan a testvérhez, vagy a barátokhoz fordulnak, de a vele egykorú, szinte teljesen biztos, hogy nem tud többet a témáról, mint ő. A tévézésen kívül minden gyermek talált magának valamiféle elfoglaltságot, és nem a tévé az egyetlen kikapcsolódási forma. Leginkább a barátaikkal szeretnek játszani, vannak, akik sportolnak, zenélnek, rajzolnak, viszont az olvasást kevesen jelölték be. A számítógépet viszont annál többen jelölték, ami a szakértők szerint sokkal kártékonyabb hatású a gyermekekre, mint a televízió. Szerintük a számítógépes játékok azért károsak, mert a gyermekek utánozhatják az ott megtanult erőszakot. Azért károsabb a televíziónál, mert a tévében, csak tanúi az erőszaknak, míg a számítógépes játékokban gyakorolhatják is az erőszakot. Emellett nagyon könnyen kialakulhat függőség, mely rontja társas kapcsolatait, és az iskolai teljesítményt. Antiszociálissá válhat, hiszen csak a monitoron keresztül kommunikál a barátaival, ismerőseivel vagy akár ismeretlenekkel is. Az interneten pedig nagyon egyszerűen hozzáférhetőek pornográf és egyéb, nem az ő korosztályuknak való tartalmak. Nemcsak a televíziózás mennyisége, hanem minősége is befolyásolja a hatásait. És a televíziónak nem csak negatív hatásai vannak. Az olyan családokban, ahol a szülők oldafigyelnek arra, hogy gyermekük életkoruknak megfelelő műsorokat nézzen, és több időt töltenek gyermekeikkel, korlátozódik a televízió befolyása, és jobban érvényesülnek a pozitív hatásai, leginkább az ismeretek gyarapodását szolgálja. Azonban ahol hiányoznak ezek az értékek, ott a gyermekek többet néznek tévét, és leginkább agresszív tartalmú műsorokat, jobban érvényesülnek a telvízió romboló hatásai.

65

7. Összegzés

A televízió elterjedésével a szocializáció folyamata megváltozott. Ma már nem csak a szülők, az óvoda, az iskola, vagy a barátok, hanem a televízió is szerepet játszik a gyermekek személyiségfejlődésében. Ma már nem csak a mesékből tanulják meg, hogy mi a helyes, vagy helytelen, hanem a televízióból is, gyakran olyan médiatartalmakból, melyek nem kifejezetten a korosztályuknak készítettek. Ezekből a műsorokból tanulják meg, hogy mi a jó, mi a rossz, hogy hogyan viselkednek a férfiak, a nők és a gyermekek. A televízió megmutatja nekik mi a szerelem, a szeretet, a bosszú, a szexualitás és a bűnözés. A gyermekkor megváltozott a családszerkezetek és az életstílus változásával. A televízió megjelenésével pedig, megszűnt a védettsége. A televízió előtt csak olyan információ juthatott el az olvasni nem tudó gyermekekhez, melyet előtte megszűrtek nekik a felnőttek. Mivel a televízió nem igényel olvasni tudást, bármely információ eljuthat hozzájuk a szüleik tudta nélkül, olyan is, amit koruknál fogva nem tudnak értelmezni, vagy félreértelmeznek. Emiatt a gyermekek „áljártasságra” tesznek szert. Sokkal előbb élnek meg mindent, mint ahogy emocionálisan készen állnának. Emellett ahhoz, hogy el tudjuk választani a realitást a nem reális elemektől, meg kell tanulnunk dekódolni a televíziós „nyelvet”, illetve tisztában kell lennünk a televízió gazdasági összefüggéseivel. A legtöbb vád az erőszakos médiatartalmakat érte. Azonban semmilyen bizonyíték nincs arra vonatkozóan, hogy a televíziós erőszak növelné a néző agresszivitását, szorongását, vagy éppen érzéketlenné tenné őt a valódi erőszakkal szemben. Ez nagy mértékben függ a látottak minőségétől, mennyiségétől, a néző személyes tulajdonságaitól, beállítottságától. Kutatók megfigyelték, hogy ha a gyermekekkel az erőszakos tartalom levetítése előtt ismertetik a filmet, és a film után is sor kerül megbeszélésre, a negatív hatások kevésbé érvényesülnek. Ez lehetőséget ad a gyermekeknek arra, hogy megszabaduljanak a felgyülemlett feszültségtől, illetve, hogy feldolgozzák az erőszakos cselekmény keltette érzelmeiket. Ha ezt kombinálják médiaismeret oktatásával is, akkor akár a gyermekek fel is szabadíthatják elfojtott érzelmeiket, és csökkenthetik az agresszivitást. A kísérlet szerint a televíziónak és a mozinak tulajdonított hatások megelőzése lehetséges, csökkenteni, vagy akár megszüntetni is lehet az agresszív megnyilvánulásokat, sőt, az ilyen tartalmak hatását pozitív irányba is lehet terelni.

66

Gyakran az a vád éri a televíziót, hogy félrevezeti a hiszékeny gyermekeket, akik nem tudnak különbséget tenni a valóság és a televíziós valóság között. Ahhoz, hogy a valóságot el tudják választani a fikciótól, előzetes ismeretek és tapasztalatok szükségesek Az, hogy mennyire tudnak különbséget tenni a realitás és a fikció között, az nemcsak kor függvénye, hanem függ attól is, hogy milyen jellegű a műsor. Emellett a

televíziós

tartalmak viselkedésre gyakorolt hatása nagymértékben függ attól, hogy a néző mennyire ítéli igaznak a látottakat. Sok aggodalmat keltenek a televízióban látható reklámok is. Több szakértő élesen vádolja a reklámokat, szerintük egy konzumerista (fogyasztó) generációt nevelnek: A reklám egy olyan embertípust teremt, amelynek elsőszámú szükséglete a pénz és az anyagi javak birtoklása. Azonban a reklámok gyermekekre gyakorolt közvetlen vagy közvetett hatásai esetében sem szabad elfeledkezni arról, hogy ezek is mindig a környezeti hatásokon és a személyes beállítottságon keresztül érvényesülnek. A képernyőn látottak helyes értelmezéséhez szükséges egy bizonyos életkor elérése, ezért kiszámíthatatlan következményekkel járhat az, ha a gyermekek nem nekik ( vagy a korosztályuknak) szóló filmeket látnak. Hiba volna a televíziót vagy a

központi

szabályozást felelőssé tenni. A televíziónak, és leginkább a kereskedelmi televíziónak nem az a dolga, hogy a gyermekek személyiségfejlődésének megfelelő műsorokat sugározzanak, a központi szabályozás pedig, nem képes megóvni a gyermekeket minden olyan tartalomtól, mely nem az ő korosztályuknak szól. A szülő az, aki kézben tudja tartani az ellenőrzést. A szülőknek segíteniük kellene a gyermekeiknek, hogy megértsék, amit látnak. Azonban nemcsak a látott tartalmat érdemes megbeszélni vele, hanem a televízió működését is meg kell értenie, a műsorkészítéstől a gazdasági összefüggésekig. Mindemellett jó, ha a szülő kedvező irányba tereli a gyermek médiahasználatát ajánlással, lebeszéléssel, akár tiltással is, és ha szabályozza ennek mennyiségét. A tiltás nem a legtökéletesebb megoldás, mert felkeltheti a gyermek kíváncsiságát. Ha a tévénézésen kívül más szabadidős tevékenységeket szerveznek neki, akkor így csökkenthető a televízióra fordított idő. Ilyen feltételek mellett csökkenteni lehet a félreértést, a negatív tartalmak miatti félelmet vagy szorongást, ezáltal a gyermekeknek sikerül reálisabban megítélni a látottakat. Miután a televízió mindenütt jelen van, hatása minden korlátozás, tiltás ellenére érezhető. A televíziós hatások azonban nagyon összetettek, hiszen rengeteg olyan tényező is befolyásolja viselkedésünket, mint a személyes tapasztalatok, társadalmi helyzetünk és 67

személyiségünk. Ennek a hatásnak a meghatározása azért nehéz, mert döntéseink úgy születnek, hogy nem tudjuk, hogy a döntésben melyik elem milyen szerepet játszott. Kétségtelen, hogy a televíziónak van hatása, de ennek mértéke és iránya megjósolhatatlan, és közvetett. Mindez függ a családtól, az iskolától, a munkahelytől, társas kapcsolatainktól, függ a társadalmi, gazdasági, politikai és kulturális környezettől, a néző társadalmi és anyagi helyzetétől, végzettségétől, személyes tapasztalataitól, beállítottságától, az adott téma iránti érdeklődésétől, aktuális kedélyállapotától, és ami a legfontosabb, a személyiségétől.

68

Irodalom Bagdy Emőke (1977) – Családi szocializáció és személyiségzavarok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. Bajomi Lázár Péter – Manipulál –e a média? Médiakutató, 2006 nyár http://www.mediakutato.hu/cikk/2006_02_nyar/04_manipulal-e_a_media Letöltés ideje: 2007. március 10. Blumer, Jay G. – Elihu Katz (1974) - The Uses of Mass Communications: Current Perspectives on Gratification Research. Beverly Hills: Sage, 1974. Buckingham, David (2002) – A gyermekkor halála után. Felnőni az elektronikus média világában. Helikon Kiadó Csikszentmihályi Mihály – Kubey, Robert (1990) – Television and the Quality of Life: How Viewing Shapes Everyday Experience. Lawrence Erlbaum, Hillsda, NJ Elkind, David (2001) – The Hurried Child: Growing Up Too Fast Too Soon. Perseus Publishing,, Massachusetts Erdélyi Ildikó (1988) – Televízió a családban. Tömegkommunikációs Kutatóközpont Fowles, Jib (1992) – Why Wiewer Watch. Sage Publications Inc., Newbury Park, California Frydman, Marcel (1999) – Televízió és Agresszió. Pont Kiadó, Budapest Galambos Katalin (2002) – A fejlődéslélektan és a szocializáció alapjai. Műszaki tankönyvkiadó, Budapest. Gerbner, George (1979) – Violence in television drama: Trends and symbolic functions. U.S. Government Printing Office Gerbner, George (2000) – A média rejtett üzenete. Osiris Kiadó, Budapest Greenfield, Patricia |(1994) – Mind and Media: The Effects of Television, Video Games and Computers. Harvard University Press, Cambridge, Massachusetts Gunter, Barrie (1985) – Dimensions of Television Violence. St. Martin's Press, New York Kline, Stephen (1993) – Out of the Garden. Verso Books, London Kósa Éva – Vajda Zsuzsanna (1998) – Szemben a képernyővel. Eötvös József Kiadó, Budapest Müller, Melissa (2001) – Az áruvilág kicsi királyai. Geomédia Szakkönyvek, Budapest ORTT – Tartalomelemzések http://www.ortt.hu/oldal.php?menu_id=53 Letöltés ideje: 2007. április. 6.

69

Postman Neil (1994) – The Disappearance of Childhood. Vintage Books, New York Roda Fernández, Rafael (1989) - Medios de comunicación de masas. Su influencia en la sociedad y en la cultura contemporánea. C.I.S., Madrid Vilches, Lorenzo (1993) - La televisión. Los efectos del bien y del mal. Paidós, Barcelona Winn, Marie (1983) – Children without Childhood. Pantheon Books, New York Winn Marie (2002) – The Plug in Drug: Television, Children and the Family. Penguin Group

70

Mellékletek

71

1. számú melléklet

Kérdőív 1. Neme: a)fiú b)lány 2. Hány éves vagy? ______________ 3. Vannak testvéreid? a) igen b) nem 4. Ha igen, hányan vagytok testvérek? ___________ 5. Mi édesapád foglalkozása? ___________ 6. Mi édesanyád foglalkozása? ___________ 7. Hány televíziókészülék van otthon? __________ 8. A Te szobádban is van TV? a) igen b) nem 9. Milyen TV csatornákat ismersz? 10. Ezek közül melyik a kedvenced?_____________________ 11. Milyen műsorokat szoktál nézni? (Több válasz is bejelölhető) a) rajzfilmeket b) mesefilmeket c) kalandfilmeket d) akciófilmeket e) horrorfilmeket f) vígjátékokat g) krimiket f) háborús filmeket g) szórakoztató műsorokat h) beszélgetős műsorokat i) sportműsorokat j) vetélkedőket k) ismeretterjesztő műsorokat l) zenés műsorokat m) reklámokat n) híradót 72

12. Melyik a kedvenc filmed? __________________________ 13. Melyik a kedvenc rajzfilmhősöd?________________________ 14. Melyikük számodra a legszimpatikusabb? a) Micimackó b) Pokémon c) Superman d) Snoopy e) Spongya BoB f) Pókember g) Frédi és Béni h) Hupikék törpikék 15. Mikor szoktál TV-t nézni? (több válasz is bejelölhető) a) reggel, óvodába / iskolába indulás előtt b) délután c) este d) éjszaka e) nem szoktam TV-t nézni 16. Hétvégén többet szoktál TV-t nézni, mint hétköznap? a) igen b) nem 17. A szüleid meg szokták tiltani, hogy megnézz bizonyos műsorokat? a) igen b) nem 18. Volt már olyan eset, hogy megtiltották, és Te mégis megnézted? a) igen b) nem 19. Láttál-e már olyan filmet, ami után féltél? a) igen b) nem

73

20. Leggyakrabban kivel szoktál TV-t nézni? a) egyedül b) szüleimmel c) testvéreimmel d) barátaimmal e) az egész családdal 21. Ha nem értesz valamit a látottakból, azt megbeszéled valakivel? a) igen, tévézés közben beszéljük meg b) igen, de csak a műsor után beszéljük meg c) nem beszéljük meg a látottakat 22. Ha nem értesz valamit abból, amit láttál, akkor kit kérdezel meg? a) szüleimet b) testvéremet c) barátaimat d) a tanáromat e) egyéb:___________ 23. Mit szoktál csinálni a szabadidődben a TV nézésen kívül? (Több válasz is bejelölhető) a) sportolok b) olvasok c) játszom a barátaimmal d) egyedül játszom e) számítógépes játékokkal játszom f) egyéb:______________________

74

2. számú melléklet

1996. évi I. törvény a rádiózásról és televíziózásról (5. §) A kiskorúak védelme 5/A. § (1) A műsorszolgáltató - a műsorelőzetes, a hírműsorszám, az időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám, a sportműsorszám, valamint a reklám kivételével valamennyi, általa közzétenni kívánt műsorszámot a közzétételt megelőzően az 5/B. § szerinti kategóriák valamelyikébe sorolja. (2) A műsorelőzetes nem tehető közzé olyan időszakban, amikor az általa bemutatott, ismertetett műsorszám nem lenne közzétehető. (3) Időszerű eseményekkel foglalkozó műsorszám, sportműsorszám, illetve reklám nem tehető közzé olyan időszakban, amelyben tartalmának megfelelő kategóriába sorolása esetén közzétételének - előre láthatóan - nem lenne helye. 5/B. § (1) Azt a műsorszámot, amely korhatárra tekintet nélkül megtekinthető, az I. kategóriába kell sorolni. (2) Azt a műsorszámot, amely tizenkét éven aluli nézőben félelmet kelthet, illetve amelyet koránál fogva nem érthet meg vagy félreérthet, a II. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenkét éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott. (3) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a tizenhat éven aluliak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy közvetett módon utal erőszakra, illetve szexualitásra, vagy témájának meghatározó eleme az erőszakos módon megoldott konfliktus, a III. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizenhat éven aluliak számára nem ajánlott. (4) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy meghatározó eleme az erőszak, illetve a szexualitás közvetlen, naturális ábrázolása, a IV. kategóriába kell sorolni. Az ilyen műsorszám minősítése: tizennyolc éven aluliak számára nem ajánlott. (5) Azt a műsorszámot, amely alkalmas a kiskorúak fizikai, szellemi vagy erkölcsi fejlődésének súlyosan kedvezőtlen befolyásolására, különösen azáltal, hogy pornográfiát vagy szélsőséges, illetve indokolatlan erőszakot tartalmaz, az V. kategóriába kell sorolni. 5/C. § (1) A II. kategóriába sorolt műsorszám tizenkét éven aluliaknak szánt műsorszámként, illetve ilyen műsorszámok között nem tehető közzé, egyébként megfelelő jelzéssel bármikor közzétehető. (2) A III. kategóriába sorolt műsorszám megfelelő jelzéssel ellátva 21.00 és 05.00 óra között tehető közzé. (3) A IV. kategóriába sorolt műsorszám csak 22.00 és 05.00 óra között tehető közzé, megfelelő jelzés feltüntetése mellett. (4) Az V. kategóriába sorolt műsorszám nem tehető közzé. 5/D. § (1) Műsorszám - e törvényben meghatározott kivételekkel - csak a kategóriájának megfelelő módon tehető közzé. (2) A műsorszám közzétételének kezdetekor közölni kell annak minősítését. (3) Az egyes műsorszámok közzétételekor a kategóriájuknak megfelelő jelzést piktogram formájában a képernyő valamelyik sarkában is meg kell jeleníteni úgy, hogy az

75

a műsorszám teljes időtartama alatt látható legyen. Az I. kategóriába tartozó műsorszámok esetében a jelzést nem kell feltüntetni. Rádiós műsorszolgáltatóknál jelzést nem kell alkalmazni. 5/E. § Televíziós műsorszolgáltató műsorát közlő sajtótermékben valamennyi műsorszám 5/B. § szerinti minősítését jól látható módon fel kell tüntetni. 5/F. § Az 5/B. § szerinti minősítésnél irányadó szempontokat, az egyes műsorszámok közzététele előtt és közben alkalmazandó jelzéseket, illetve a minősítés közlésének módját az Országos Rádió és Televízió Testület - eljárására kötelező jelleggel - legalább kétharmados többséggel hozott állásfoglalásban határozza meg, amelyet a Kulturális Közlönyben közzétesz.

76

3.számú melléklet

77

4. számú melléklet

78