A TARTALOMBÓL. Főszerkesztő: Olvasószerkesztő: Tervezőszerkesztő: Szerkesztőségi munka, grafikai tervezés, nyomdai előkészítés:

Szóljatok, ha szólni kell...

most a hitelkárosultakért!!!

309. szám

A TARTALOMBÓL

„Lesz-e még a nemzet olyan, hogy halált nem érdemel?”.......................................................... 4

Kormányt buktathat a devizahitel........................ 7

az öntudatos magyar polgár lapja

Szóljatok, ha szólni kell...

most a hitelkárosultakért!!!

309. szám

„90 ezerről 233 ezerre nőtt a részletem!”............ 9

A bajba jutott adósoknak szóló felhívás.............10

Főszerkesztő: Mentőcsomag helyett uzsora?.............................12

Olvasószerkesztő: Mennyit bukunk a devizahiteleseken?...............13

Tervezőszerkesztő:

Eladósodtak a parlamenti képviselők.................13

Szerkesztőségi munka, grafikai tervezés, nyomdai előkészítés:

Meddig mehetnek el a bankok?...........................14

Az újság elkészítésében közreműködik: Nyomda:

Pertársaság a Hitelkárosultakért..........................15

Felelős vezető: Minden magyar kétmilliós eladósításának históriája és rendezése...........................................15

Tőlem ezért nem kapsz munkát..........................18

Devizahiteled van? Kezedben a megoldás!.......20

ISSN: Terjesztéssel kapcsolatos információk: A kiadó megtiltja e lap forgalmazását minden bizonytalan hátterű, vagy idegen érdekeket szolgáló árusítóhelyen! Információs ügyeletünk http://internetfigyelo.wordpress.com/ tájékoztatja Önt, megyéjében hol juthat legnagyobb kedvezménnyel e lap egyes számaihoz. Felelős kiadó:

Bűnpártolás rögzítve?............................................25

Hirdetésfelvétel: Hivatkozások...........................................................26

Telefon:

Érvrendszer devizahiteleseknek..........................27

2

JÓ HA FIGYELÜNK!

4 13 JÓ HA FIGYELÜNK!

7 27 18

3

„LESZ-E MÉG A NEMZET OLYAN, HOGY HALÁLT NEM ÉRDEMEL?” Négy nappal ezel������������������������������������������������������������������ őtt külföldön élő magyarokhoz intéztem a mellékletben látható fel� hívásomat, majd egy három nappal ezelőtt a mellékletben szintén látható irattal vala� mennyi magyar EU képviselő eddigi tevékenységét összegeztem a hazánkban dúló devizalapu kölcsönökkel kapcsolatos tragédiánkkal kapcsolatosan. Az utóbbi – magyar EP képviselőkre vonatkozó – témához kapcsolódóan egy kedves házaspár az alábbi kérelmet szerkesztette meg, ezt lefordíttatva németre és csatolva korábbi összegző írásomat – „Brüsszel – Budapest focipálya” címűt – juttatta el az iratokat osztrák EP képviselőkhöz, majd erre a kérelemre a szintén ide másolt válasz érkezett:… „Tisztelt ……. EU Parlamenti képviselő Hölgy, Úr! Azzal a tiszteletteljes kéréssel fordulunk Önhöz, hogy az alábbiakban ismertetett problémánkat, sérelmünket az Európai Parlament nyilvánossága előtt képviselje, segítsen nekünk. Azért vagyunk kénytelenek Önhöz fordulni, mert a magyarországi politikusok, valamint a magyar EU Parlamenti képviselők érdekeinket nem képviselik megfelelőképpen.

A több ponton kapcsolódó közös történelmünk során számtalan esetben sikerült eredményt elérni az összefogásból. Reméljük ez esetben is sikerülni fog. Tisztelt ……. Hölgy, Úr! Az alábbiakban ismertetjük röviden a problémát. Az Európai Unióban, így Ausztriában is – tudomásunk szerint – a bankok hitelezési gyakorlatában általában kb. 40 %-os a kamat mértéke. Ezzel szemben nálunk a bankok kamat és egyéb járulékos költségek címén több mint 100%-ot számítanak fel a hitelekre (Ez csak azért egy körülbelüli összeg, mert bármikor, önkényesen, egyoldalúan módosíthatják a szerződéseket!!!) és ezzel adós rabszolgaságba taszítják a hitelt felvevőket. Ennek következtében tragédiák sora következik be, ami várhatóan a jövőben csak növekedni fog. Az úgy nagyon súlyos, mert

Othmar Karas, az Európai Parlament tagja (továbbiakban MEP) nevében köszönöm emailjét. Mivel Hubert Pirker, mint MEP, akinek Ön a mailt eredetileg küldte, nem az erre illetékes bizottságban dolgozik, Othmar Karas úr az, aki az Önök ügyével törődik. Fájdalmas számunkra azt hallani, hogy Önöket a magyar EU képviselők a problémájuk vonatkozásában nem jól képviselik. Ezért Othmar Karas MEP szívén viseli, hogy az Önök problémáját az ECON bizottságban (Gazdasági és valutabizottság) szóba hozza és lehetőség szerint egy megoldást találjanak. Baráti üdvözlettel Lukas Baumhauer Othmar Karas MEP irodája MEP Mag. Othmar Karas, M.B.L.-HSG Mitglied des Europäischen Parlaments Vizepräsident der EVP-Fraktion Europäisches Parlament Rue Wiertz 60 ASP 8E 152 B-1047 Brüssel Tel.: +32 2 283 7627 Fax: +32 2 284 9627 [email protected]´ www.othmar-karas.at Látható az iratokból, hogy talán kettő, de lehet, hogy három napon belül válaszolt az osztrák EP képviselő a magyar kérelemre. Konkrétan, megismerve a levél szövegét válaszolt. Ne mondják meg nekik, de valamennyi magyar EP képviselő helyében én csak elsüllyednék ezeknek az iratoknak ismeretében szégyenemben. 4

mintegy 800.000 családot érint. Ezeknek az embereknek az önszerveződése nagyon nehezen oldható meg, mert némelyiknek már ennivalóra sincs pénze. A kormány által alkotott devizahitel mentőcsomag sajnos nem megoldás, ez csak lélegzetvételnyi időhöz juttatja a szerencsétlent a pusztulása előtt. Ha egy embernek elveszik mindenét, az már onnan nem tud felállni. Magyarországon a prominens személyiségek a problémával érdemben nem foglalkoznak és a bankoktól nem várhatunk kegyelmet. Magyarországon számtalan ügyvéd, jogtanácsos, jogász próbál segíteni. Közülük az egyik – aki kiemelkedően elkötelezett ez ügy iránt – Dr. Léhmann György ügyvéd. Ő összefoglalta a probléma lényegét. Ezt az anyagot levelünk mellékleteként csatoljuk (Sajnos ez magyar nyelvű, de jelenleg nincs pénzünk ennek az anyagnak a lefordíttatására.) Tisztelettel: Egy devizahitel károsult család”

Ne mondják el a magyar EP képviselőknek, mert úgy sem fogják érteni azt, hogy jól megérdemelt nyári nyaralásuk kellős közepén a szégyentől nekik miért kellene elsüllyedni. A másik iratomra, a külföld élő magyarokhoz tett felhívásomra is jött válasz. Ime az első: Gyurikám, Úgyis mint szakadt hazánkfia hidd el hogy segítenék ha egyetlen módom lenne rá, de sajnos nincs. Ma amikor USrael fizetésképtelenné válik, amikor százezrével árverezik el a fizetésképtelenek ingatlanait cowboy földön és SENKI nem tesz ez ellen bármit, nem tudom elképzelni hogy lenne ügyvédi iroda mely kártérítési pert vállalna el a világ másik Othmar Karas végén. Pláne nem amerikai ügyvédi iroda. Szerény véleményem hogy épp úgy mint külföldön, odahaza sem járhat sikerrel az állam beperelése – kivéve a hollókosz iparnak de az sajnos külön tészta. Továbbá miután világjelenség a tökéletes érzéktelenség saját fizetésképtelen lakósságuk iránt, nem egészen értem hogy lehet elképzelni hogy egy általuk nem is ismert ország nyomora bárkit is érdekelne. Gondolom tudjátok hogy a „nagy” és csődben fentrengő USraelben caravanban és kocsikban laknak százezrek akiket kilakolJÓ HA FIGYELÜNK!

tattak ingatlanaikból. Időnként megjelenik egy-egy beszámoló ezekről ami után nem történik semmi. Ez a folyamat már évek óta tart és egyre növekvő számokról lehet csak értesülni. Az otthon benyújtandó kártéritési keresethez kivánok csodát, hiszen csak csoda menthetné meg a kisemmizetteket. Boritékolható hogy az állam kisújját sem fogja megmozditani. Ölellek Éva

mondani, hogy a kilátástalanság, a munkanélküliség és a „deviza alapú” hitelekkel kialakult és a mai napig meg nem oldott helyzet miatt hazánkban hetente többen lesznek öngyilkosok, egyre többen próbálják felgyújtani otthonaikat. Egy ilyen sajnálatos eset kapcsán egyik kedves ismerősöm megkereste a Magyar Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságát. Nevét saját kérésére nem közlöm. A Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottság Elnökének válaszlevelét komment nélkül csatolom az Ön részére. Egyúttal tisztelettel csatolom az Elnök úr részére írott válaszlevelemet. Kérném szíveskedjen a Petíció anyagához hozzá csatolni. Budapest, 2011.07.24. Tisztelettel: ………………… magyar állampolgár Illetve a válasz is eljutott hozzám: Kedves ..., Köszönjük e-mailjét. Mint tudja a Petíciós Bizottság felkérte az Európai Bizottságot, hogy folytasson le egy előzetes vizsgálatot az ön beadványának tárgyában. Le fogjuk fordítani az információkat az Európai Bizottság számára.. Üdvözlettel, Az Európai Parlament Petíciós Bizottsága Titkársága Amennyiben pedig most az érdekli Önöket, hogy vajon mi lehetett annak az oka, hogy az utóbbi megkeresés sem a magyar hatalmi elit valamelyik képviselőjéhez jutott el, olvassák el az alábbi iratot:

dr. Lehmann György

Aztán jött a második: Tisztelt dr.Lehmann György, tekintettel arra, hogy egyetlen valaszt sem kaptam az Ön felhivását követően sem a külföldi szerkesztőktől, sem privat szemelyektől, akiknek az Ön felhívását elküldtem, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a külföldön élő magyarokat minden érdekli azon kívül, hogy Magyarországon l,5 millió devizahiteles milyen sorsra jut – elárverezik a házat, az utcára teszik, vagy egyenesen földönfutóvá (Idézve Gyurcsányt: akinek nem tetszik itt – el lehet menni). Nos, ez a végtelen közömbösség, nemtörődömség egyet bizonyitott nekem: egyáltalán senki nem törődik a devizahitelesek ügyével, a világ tele van szerencselovagokkal, akiket a mértéktelen önzés jellemez. Úgy döntöttem, én a továbbiakban nem foglalkozom ezekkel a dolgokkal – eddig megtettem mindent amit tudtam – de én nem harcolok szélmalmok ellen már csak azért sem, mert nekem nincs devizahitelem, csak egy tehermentes lakástulajdonom, amit az árveréstől igyekeztem eddig is megmenteni. De visszatérve az osztrák EP képviselőkre, természetesen nem csak nekem jutott eszembe a magyar elit szégyenére külföldön kérni segítséget és egy 2010. évi petícióra hivatkozással az alábbi irat eljutott hozzám: Sent: 24 July 2011 17:53 To: MAZZONI Erminia Cc: PETI Secretariat Subject: 1612/2010. számú Petíció Tisztelt Erminia Mazzoni Elnök Asszony ! 1612/2010.számon beadott petícióra hivatkozva tisztelettel tájékoztatom, hogy Magyarországon a probléma egyre súlyosabb. Ki lehet JÓ HA FIGYELÜNK!

Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága Ikt.sz.: FMB/130-1/2011. részére Tisztelt …! Sajnálatos eseményről – egy bedőlt lakáshiteles öngyilkos lett – írt e-mailjével kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatom. A törvényhozás az elmúlt időszakban több alkalommal (kb. 20) foglalkozott kérdések és interpellációk keretén belül a devizahitelesek védelméről. A kormány hosszú előkészítő munkája alapján már megjelent a Magyar Közlöny június 28-ai számában „A devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről” – szóló 2011. évi LXXV. törvény. Az abban foglalt megoldások ugyan nem teljes körük, de lehetőséget biztosítanak arra, hogy az Ön által is jelzett események ne következzenek be. Budapest, 2011. július 22. Tisztelettel: Gúr Nándor, elnök Ha ezek után pedig arra kíváncsiak, hogy erre a levélre a kérelmezőtől milyen válasz érkezett Gúr Nándor elnökhöz, az alábbiakban ezt is olvashatják. Szerintem érdemes elolvasni, mert nagyszerű az írás, a téma összefoglalása, szerintem ebből sokat tanulok. Azt, aminek minden megállapítása lepereg szerintem Gúr Nándorról éppúgy, mint a többi parlamenti, EU parlamenti és még ki tudja hol nem dolgozó hatalmi elitnek tagjairól. >> 5

Az Országgyűlés Foglalkoztatási és munkaügyi bizottsága IKTSZ: FMB/130/1/2011 Tisztelt Elnök Úr! Fenti számon iktatott mély szociális és emberi érzéseket tükröző levelére engedjen meg néhány válasz mondatot. Talán nincs tudomása arról, hogy Az Európai Unió szervezetei, s az európai bankok szakmai körei a válság szót 2007 augusztusa óta kifejezetten kerülték, 2008. októberig tudatosan és következetesen pénzügyi turbulenciákról beszéltek. Fentiek alapján azzal, hogy ezt a tényt a magyar hitelfelvevő lakossággal nem közölték, a „deviza alapú” hitelezést állami eszközökkel nem voltak képesek korlátozni, ez a mára kialakult súlyos társadalmi katasztrófához vezetett. Talán nincs tudomása a arról,ahogy a hitelfelvevő lakosságnak sem volt, hogy a svájci frank menekülő valuta, valamint arról, hogy a japán yen a japán valuta a spekulatív devizapiaci kereskedés fontos eszköze. A nagybefektetők nagy mennyiségű, alacsony kamatozású jenhitelt vesznek fel, azt átváltják egy magas kamatozású valutára, például forintra, és magas kamatú betétekben, állampapírokban helyezik el a pénzt – szép nyereséget elkönyvelve a kamatkülönbségen.” „Ez viszont azt jelenti, hogy a japán monetáris politika esetleges szigorodása (a jenkamatok emelkedése) ezt a carry trade-nek nevezett spekulációs folyamatot megszakíthatja, elindíthatja a jen erősödését, ami a jenben eladósodott magyarok veszteségeit két tényezőn (az árfolyamon és a kamaton) keresztül is növelheti.” Talán nincs tudomása arról, hogy amikor egy magánszemély vagy kisvállalkozás belföldi célú devizahitelt vett fel, akkor a hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak forintosított ellenértékét, és forintban is fizet egészen a futamidő végéig. Tehát nincs mögötte export-import kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig a devizavételi és -eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok több százalékpontos, extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte sem valós költség, sem valós kockázat. A magyar kormány feladata felelőssége lett volna és lenne ma is az Alkotmány 35. § (1) § szerint mindenkor megvédeni a saját állampolgárait minden olyan veszélytől,körülménytől, mely kárt okozhat neki. A mindenkori Kormány feladata, kötelessége lett volna , hogy ezeket a veszélyeket felismerje, és a lakosságot figyelmeztesse .A bankrendszer tehát kihasználta a jövedelmek átcsoportosításának, a lakossági, vállalkozói, majd az önkormányzati szektorból való kiszivattyúzásának a lehetőségét: vagy magas hozamú állampapírt vett, vagy a jegybankban helyzete el felesleges eszközeit, vagy devizát vásárolt azokért olcsón, és ebből a forrásból hitelezett. Tehette, mert a szabályozás, a piacot felügyelő szervek ezt elnézték neki, lehetővé tették a számára. Javaslom , tájékozódjon Dr. Szász Károly úrnál arra vonatkozóan, hogy külföldön az egyoldalú szerződés módosításra vonatkozó kérdést sem értik. Megjegyzem a külföldi bankfiókok külföldi ügyintézői nem értik a „deviza alapú hitelekkel” Magyarországon folyó csalást. Az úgynevezett „devizaalapú” hitelek esetében a magyarországi hitelintézetek szinte kizárólag forintban folyósítottak ki hiteleket az adósok részére, a mesterségesen – az államháztartás finanszírozási igénye miatti állami, és a tőkerepatriálás érdekeit kiszolgáló jegybanki segédlettel- magasan tartott jegybanki alapkamathoz képest kedvezőbb kamatozással. Felhívnám tisztelt figyelmét az alábbiakra: PSZÁF, személyes válasz a részemre: „Mivel jogszabály nem tiltja egyes díjtételek devizában való megfizetésének rögzítését az Üzletszabályzat mellékletét képező érvényes díjtáblázatokban, így a díjtételek devizában való megfizetésével kapcsolatban nem tudunk 6

eljárni. Általánosságban tájékoztatom arról is, hogy a pénzügyi intézmény megalapítását engedélyező felügyeleti eljáráshoz be kell nyújtani az intézmény Üzletszabályzatát, azonban ennek tartalmát a Felügyelet nem véleményezi, és a további módosításokkal, valamint az egyes banki termékekre vonatkozó Általános Szerződési Feltételekkel kapcsolatban nincs engedélyezési feladata .Közvetlenül jogszabályban nem lehet megtiltani, hogy a bankok egy-egy rájuk rótt többletkiadást, például a különadót, vagy a KHR rendszer passzív állományában való öt éves nyilvántartás idejét egyre szállító szabályozás hatását, vagy a kilakoltatási moratórium hatását közvetetten ne hárítsák át az ügyfelekre. Amennyiben nem ismerné azokat a vonatkozó törvényeket és kormányrendeleteket, melyek lehetővé teszik a mai napig is a magyar családok kifosztását -hiszen válaszából egyértelműen erre tudok következtetni-tisztelettel tájékoztatom néhányról a teljesség igénye nélkül : 2000. évi C. törvény a számvitelről 60 .§ (1)-(6) és 65. § (1) bekezdése, a többször módosított 250/2000. (XII.24.) kormányrendelet, különösen figyelmébe ajánlom a Mérleg tételek értékelése fejezet alatt szereplő 9.§ (19) bekezdését, melyet Beiktatta: 397/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet 3. §. Hatályos: 2008. I. 1-től. Rendelkezéseit először a 2008. évben induló üzleti évről készített beszámolóra kell alkalmazni. A 2007. évi üzleti évről készített beszámolóra is alkalmazhatók. Lásd: 397/2007. (XII. 27.) Korm. rendelet 9. § (1)–(2). Fenti törvény és kormányrendelet lehetőséget ad a pénzintézeteknek arra, hogy az „árfolyam” különbözetet nyereségként , az esetleges „vesztséget” ráfordításként könyveljék el. Amennyiben szüksége lenne a pénzintézetek könyvelési módszerére vonatkozó részletesebb információra, kérésére szívesen tájékoztatom erről is. Ha egyes prudens hungarikumnak számító hiteltermékre kíváncsi, ajánlom figyelmébe az Erste Bank Svájc nem létező valutájára vonatkozó akciós termékét, valamint az Otp által 2007 szeptemberében kiadott „Világhitel” szuper konstrukciót-különösen figyelemre méltó, hogy akkor a pénzügyi szektor már tudta, hogy válság van. Érdekességek a banki belső utasítások is, hogyan nem kell a kedves ügyfelet tájékoztatni, illetve mit kell szigorúan elhallgatni , hogy minél több terméket tudjanak rásózni. A válság tudatos elhallgatásáról javaslom érdeklődjön a Magyar Bankszövetség munkatársainál, én is ott hallottam erről először most februárban. Továbbá figyelmébe ajánlom, hogy A lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességről szóló 2009. évi IV. törvény „ a 2009. évi XLVIII. Törvény a nehéz helyzetbe került, lakáshitellel rendelkező polgárok védelme érdekében szükséges egyes törvénymódosításokról, valamint a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezesség igénybevételének és beváltásának részletes szabályait tartalmazó 154/2009 (VII.23.) Kormányrendelet alapján 2009.07.28. napjától kezdődően a nehéz helyzetbe került lakáshiteles ügyfelek áthidaló kölcsönt igényelhetnek a hitelező pénzintézetüktől. Az áthidaló kölcsön időtartama alatt az állam garanciát vállal a bank felé – ezt tartalmazza a lakáscélú kölcsönökre vonatkozó állami készfizető kezességre szóló elfogadott törvény. Eme „segítő megoldással” kapcsolatban ajánlom tisztelt figyelmébe az alábbi cikket: http://www.blikk.hu/blikk_aktualis/90-ezerrol-233-ezerrenott-a-reszletem-2059253 A körültekintő lakossági hitelezésről szóló 361/2009. (XII. 30.) Korm. Rendelet diszkriminatív módon nem vonatkozik azon kedves több millió ügyfélre, akik már így is nagy bajban voltak. A bankok „segítő megoldásaikkal” szabadon növelhetik az ügyfelek soha véget nem érő tartozását a meg nem fizetett tőkekamat-és egyéb költségek, valamint az „árfolyam emelkedés” összegével. Amennyiben szüksége lenne ezzel kapcsolatos konkrét információra, kérésére szívesen tájékoztatom. Így lehetséges például, hogy a felelősen hitelező pénzintézet a munkanélküli adósnak JÓ HA FIGYELÜNK!

„fizetési könnyítés” címszó alatt a „deviza alapú” hitelének törlesztő részlete csökkentése mellett-aminek összege természetesen a meg nem fizetett kamattal tovább emelkedik-felgyülemlett hátralékára személyi kölcsönt ad forint alapon több mint 26% kamatra. Ha túl nagy a tartozás, még egy jelzálogot tesz az ingatlanra. A hitelintézeti törvény és a „ Magatartás” kódex nevű iromány alapján szintén hungarikumként egyedülálló azon ok-lista, amely alapján a prudens pénzintézet egyoldalúan emelhet kamatot, díjat és egyéb költséget. Ehhez természetesen hozzájönnek olyan banktitoknak és üzleti titoknak minősülő okok, amiről a kedves ügyfél nem tud. A kezelési költség burkolt ,bújtatott kamat-tételnek értelmezhető. Április 15.-e utáni diszkrimináció A kilakoltatások és árverések köréből diszkriminatív módon kikerültek azok, akik vállalkozások létrehozására, bővítésére, munkahely teremtésre vettek fel szabad felhasználású, vagy gépjármű hitelt. Azok, akik adót, járulékot, közterheket fizettek a magyar államnak addig, amíg a válság tönkre nem tette őket! Milyen jogon diszkriminálják ezt a réteget? Ötpontos megállapodás született a kormány és a bankszövetség között a devizahitelesek megsegítéséről A 180 Ft-os árfolyamrögzítés: Nem megoldja a problémát, hanem csak elhúzza. Kizárólag a 3,5 év alatt tervezetten nagy pénzhez jutóknak érheti meg. Az átmeneti időszak elmaradt befizetéseire újabb kamatok rakódnak, amit szintén részletekben majd újabb kamatokkal terhelten kell törleszteni. A 3,5 év alatt közel 1 évi törlesztőrészlet elmaradás képződik. Jelenleg a CHF bankközi kamatszint minimális, annak emelkedése várható hosszabb távon. Erre semmilyen megoldást nem jelent az intézkedés. / forrás: PSZLF/ Ugyanaz lesz az eredménye, mint az állami áthidaló kölcsönnek. Tisztelt Elnök úr ! Amennyiben van még kérdése, forduljon hozzám bizalommal ! A hitel és a visszafizetendő összegre vonatkozó feltűnő nagy értékaránytalanságra vonatkozó példa: „Ami a konkrét számokat illeti: a reklámban szereplő „nyuszómuszóék” elhatározták, hogy ingatlant vásárolnak, mert jön a gyerek. A 8 milliós ingatlanhoz 6 millió forint hitelt vettek fel, 15 évre,

150 körüli árfolyamon, melynek törlesztő részlete mintegy 70 ezer forint lehetett. A kamat alacsony, az árfolyam ideális. A futamidő végéig mintegy 12 millió forintot fizetnek vissza. Ezzel nagyjából mindenki jól jár, a 8 milliós ingatlanhoz képest, illetve a 6 millió forintos hitelhez képest ez még elfogadhatónak tűnik. A hitel és a visszafizetett összeg aránya 1:2. Mostanra azonban teljesen megváltozott a helyzet. Ugyanennek a 6 millió forintos hitelnek a törlesztőrészlete már 120 és 130 ezer forint közé esik. A futamidő alatt visszafizetendő összeg 22 és 24 millió forint közötti összegre tehető. Ez érték-arányban a kihelyezett tőkéhez képest 1:3,5-4-hez közelít. A 8 milliós ingatlanért 22-24 millió Ft-ot fognak visszafizetni az ügyfelek.” http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=452665 Az Ön fenti számon íródott levelében feltüntetett jogszabályra vonatkozóan csak egyetlen módon lehet reagálni az Alkotmány 54.§. értelmében sérti az élethez és az emberi méltósághoz való jogokat. Külön tekintettel arra vonatkozóan, hogy a „deviza alapú” hitelezéssel kapcsolatos mára kialakult helyzetet előre vetítette az Állampolgári jogok országgyűlési biztosának 2004 májusában írt jelentése, ajánlom figyelmébe az alábbi linken: http://www.obh. hu/allam/jelentes/200304999.rtf. Miután még szorult belém némi emberség eltekintek attól, hogy levelét a gyászoló özvegynek és az árván maradt gyermekeknek bemutassam. Viszont jelen levéllel együtt mellékelem Erminia Mazzoni Elnök asszony részére beküldött Petíciónkhoz, valamint elküldöm az Európai Unió Emberi Jogok Bizottságához . Budapest, 2011-07-24 Tisztelettel: ………………………….. magyar állampolgár Ma reggelre ennyi. És most még egyszer kérdezem azt, hogy „Lesz-e még a nemzet olyan, hogy halált nem érdemel?” Siófokon 2011. július 28. napján. Léhmann György

KORMÁNYT BUKTATHAT A DEVIZAHITEL

Jogi segítséget is nyújt majd a bajba jutott devizahiteleseknek a Széchenyi Hitelszövetség, ha bírósághoz kívánnak fordulni a számukra hátrányos hitelszerződés miatt - nyilatkozta a Népszavának Barabás Gyula, a szövetség elnöke. Egy uniós irányelv szerint ugyanis a devizahitesek és a pénzügyi szolgál között kötött szerződések alkalmatlan pénzügyi terméknek minősülhetnek. Újra kell tárgyalni a szerződéseket, s ha ez nem vezet eredményre, a bíróság elé kerülhetnek az ügyek. A nyári melegben gyorsan két milliárdra olvadt, az állítólag hamarosan megalakuló eszközkezelő társaság idei költségvetése, amely nem is oly rég, még öt milliárd forint lett volna. Legalábbis a kormány ígéretében. A szakemberek szerint azonban a nagyobb összeg is csak szemfényvesztés, nem jelent gyógyírt a bajba jutott devizahitelesek számára. Lehet, hogy ennél jobb hír, hogy jogi segítséget is nyújt majd a bajba jutott devizahiteleseknek a Széchenyi Hitelszövetség, JÓ HA FIGYELÜNK!

ha bírósághoz kívánnak fordulni a számukra hátrányos hitelszerződés miatt - nyilatkozta a Népszavának Barabás Gyula, a szövetség elnöke. Egy uniós irányelv szerint ugyanis a devizahitesek és a pénzügyi szolgál között kötött szerződések alkalmatlan pénzügyi terméknek minősülhetnek. Újra kell tárgyalni a szerződéseket, s ha ez nem vezet eredményre, a bíróság elé kerülhetnek az ügyek. Összegyűjtötték azokat a pontokat, ahol a pénzintézetek tisztességtelen eljárást alkalmaztak az adósokkal szemben, és ezek alapján kereseteket fognak benyújtani közösen a pénzintézetek ellen a bíróságokon az érintettek - mondta Barabás. Augusztus 1-jétől lehet a szövetséghez fordulni. Becslések szerint ma már 140-150 ezer devizahiteles tartozik 90 napnál régebben a hitelező pénzintézetének. A szakemberek szerint az eszközkezelő számára 2011-re elkülönített 2 milliárd forint és a 2014-ig az eszközkezelőhöz kerülő 5 ezer ingatlan semmit sem old meg.

Egyelőre még azt sem tudni, kiknek az ingatlanait vásárolhatja majd meg az eszközkezelő, milyen paraméterek alapján kerülhet a társasághoz az ingatlan 35-40-50 százalékos értéken - említette Barabás Gyula. A pénzintézetek nem lesznek kötelesek felajánlani a fizetésképtelenné vált ügyfél ingatlanát az eszközkezelőnek, előbb nyilván árverésen igyekeznek megszabadulni tőlük. Azokat az ingatlanokat kínálják majd fel a hitelező az adóssal közösen az állami társaságnak, amelyeket a piacon lehetetlen értékesíteni. Az eszközkezelő sem köteles azonban megvásárolni automatikusan a felajánlott ingatlant, hanem mérlegelési joga lesz. Azt ma még nem tudni, milyen szociális feltételekkel juthat be egyáltalán valaki az eszközkezelő hatósugarába. A szakember úgy vélte, ha a statisztikai adatok fontos szempontként szerepelnek, akkor az eszközkezelő a kistelepüléseken meríthet majd a már ma is jósze>> 7

rivel eladhatatlan, az akár már 1,5-2 millió forintért is megvásárolható “készletből”. Barabás szerint a kormány vállalása az 5 ezer ingatlan felvásárlására, engedmény a bankoknak a különadó miatt. Amíg azonban az extra teher nyomja a pénzintézeteket, nehéz elképzelni, hogy további engedményekre lehessen rábírni őket. Róna Péter közgazdász, egyetemi tanár arra figyelmeztetett, hogy a devizahitesek gondját a kormány azért sem oldhatja meg, mert semmi befolyása a svájci frank-forint árfolyam alakulására. A válság óta egyetlen kormány, a mostanit is beleértve, nem tekintette át a deviza hitelszerződések működésének tényleges mechanizmusát - mondta. Így a magyar társadalom azzal az elképesztő ténnyel találta szembe magát, hogy a szerződésben foglaltakból nem tudja levezetni, hogy havonta mennyivel tartozik valójában. Senki nem tudja, miért éppen annyi az éppen esedékes törlesztő részlete. A világ legtöbb országában legalább 3-6 hónapra előre kiszámíthatja az adós, mekkora összegről kapja a csekket és azt is, mennyivel tartozik a hitelezőjének - állította Róna Péter. Ha a magyar jog- és politikai rendszer ezen a helyzeten nem változtat, mégpedig azonnal, akkor bukásra van ítélve - fejtette ki a közgazdász, egyetemi tanár. Létre kell hozni egy a kormánytól, a pénzügyi szektortól és a nemzeti banktól független szakértői bizottságot, amely feltárja a valós tényeket és azok ismeretében javasol megoldást - ajánlotta Róna Péter. 8

A bankoknak lépniük kell Egyetlen bank sem hívta fel a figyelmet arra, hogy a svájci frank egy menekülő valuta, és egy esetleges gazdasági válság bekövetkezésekor mindenki jól megnézheti magát, aki ebben a valutanemben adósodik el - olvasható abban a közleményben, amelyet a Banki és Végrehajtási Károsultak Információs Irodája nevében Kovács László ügyvezető juttatott el lapunkhoz. Ami a konkrét számokat illeti: a reklámban szereplő “nyuszó-muszóék” elhatározták, hogy ingatlant vásárolnak, mert jön a gyerek. A 8 milliós ingatlanhoz 6 millió forint hitelt vettek fel, 15 évre, 150 körüli árfolyamon, melynek törlesztő részlete mintegy 70 ezer forint lehetett. A kamat alacsony, az árfolyam ideális. A futamidő végéig mintegy 12 millió forintot fizetnek vissza. Ezzel nagyjából mindenki jól jár, a 8 milliós ingatlanhoz képest, illetve a 6 millió forintos hitelhez képest ez még elfogadhatónak tűnik. A hitel és a visszafizetett összeg aránya 1:2. Mostanra azonban teljesen megváltozott a helyzet. Ugyanennek a 6 millió forintos hitelnek a törlesztőrészlete már 120 és 130 ezer forint közé esik. A futamidő alatt vis�szafizetendő összeg 22 és 24 millió forint közötti összegre tehető. Ez érték-arányban a kihelyezett tőkéhez képest 1:3,5-4-hez közelít. A 8 milliós ingatlanért 22-24 millió Ft-ot fognak visszafizetni az ügyfelek.

Valóban átverés-e a devizahitelesmentő eszközkezelő? Róna Péter, közgazdász, egyetemi tanár: A Nemzeti Eszközkezelő Társaság egy rossz vicc. A 2008-as válság után világossá vált, a devizahitel a magyar társadalom és nemzetgazdaság számára egy óriási veszélyforrás. Az azóta hivatalban lévő kormányok, a mostani sem tett a kockázatok enyhítése érdekében az ég világon semmit. Az eszközkezelő mellébeszélés, még látszat kezelésnek sem nevezhető. A deviza kockázat kívül esik a hatókörén. Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke: Az eszközkezelő társaság létrehozása nem kezeli a bajok gyökerét. Szerintem nem költségvetési forrásokat kellene ebbe a rendszerbe irányítani, hanem például meg kellene oldani, hogy banki tulajdonba kerüljenek a bedőlt devizahitelesek ingatlanai és bérlakásként kiadhassák az adósoknak. Megfizethető bérleti díj mellett, visszavásárlási lehetőséget kellene kapniuk az ügyfeleknek. Szanyi Tibor szocialista gazdaságpolitikus: Az, hogy a Nemzeti Eszközkezelő Társaságnak olyan forrásokat biztosít a kormány, hogy abból legfeljebb ötezer ingatlant képes 2014 végéig megvásárolni, és hogy a szervezet létrehozása és működése érdekében idén 2 milliárd forintot csoportosítanák át, ez nagyon soványka dolog. Ráadásul a bajba jutottak helyett inkább a bankokon segít, hiszen az érintett hitelesek el fogják veszíteni lakásukat. Forrás: Népszava JÓ HA FIGYELÜNK!

„90 EZERRŐL 233 EZERRE NŐTT A RÉSZLETEM!” Az áthidaló kölcsön miatt felgyülemlett a fizetnivalója. Vihetik a házát olvasónknak, Sebestyén Zsuzsának Budapest - Csak időlegesen lélegezhettek fel azok a devizahitelesek, akik a Bajnai-kormány idején, két évvel ezelőtt kaptak mentőövet állami kezességvállalással biztosított áthidaló kölcsön formájában. A segítség futamideje most jár le, és a tapasztalat szerint ők most nagyobb bajba kerültek, mint voltak. Olvasónk, Sebestyén Zsuzsa is megjárta. – 2007-ben 17 millió forintért vettünk fel svájci­frank-alapú lakáscélú hitelt – kesergett. – Kezdetben 90 ezer forint volt a törlesztőrészlet, majd a válság kitörése után 160 ezer forint lett. Elvesztettem a munkámat, kapóra jött a nehéz helyzetbe került devizahitelesek megsegítése. Ennek lényege az volt, hogy azok, akik elvesztették a munkahelyüket, vagy időlegesen fizetési nehézségekkel küszködtek, két évre átmenetileg csak egy minimális összeget – legalább 10 ezer forintot – kellett fizetniük. Addig egy külön számlán gyűlik a tartozás a ki nem fizetett részletekből, amelynek 80 százalékára az állam kezességet vállalt.

– Szeptemberben jár le az áthidaló segítség – folytatta Zsuzsa. – A törlesztőrészletem 233 ezer forint lesz. Mivel továbbra sincs munkám, érdeklődtem a bankomnál, kiderült, hogy csak az állam azután tud segíteni, miután felmondták a szerződést, vagyis vihetik a házamat – panaszkodott a remény-

telen helyzetben levő nő, akinek az eredeti hitele négy év alatt 17-ről 26 millióra emelkedett az árfolyamváltozás miatt, emellett 5 millió forint tartozást halmozott fel az áthidaló kölcsönnel. Így már 31 milliós az adóssága. Kérdés az, hogy ugyanígy járnak-e azok a devizahitelesek, akik élnek azzal az újabb mentőövvel, ami 180 forintos svájci frankon fixálja a törlesztőrészletet. Ez akár havi több tízezer forintos különbség is lehet. Ám ez csak három évig jelenthet megoldást, utána kamatostul vissza kell fizetni a pénzt. Ezek az adósok választhatják a futamidő meghosszabbítását is. – Aki időt nyer, életet nyer – mondta Müller János, a bankszövetség vezető tanácsadója. – Bizonyos élethelyzetekben jól jöhet, elsősorban ott, ahol három éven belül pozitív változás várható. Például aki elvesztette az állását, de valószínűsíthetően lesz majd munkája, vagy ahol a gyerekek kirepülnek a családi fészekből, és ezáltal csökkennek a kiadások. Forrás: Blikk

Fizethet. Sebestyén Zsuzsa élt az áthidaló kölcsönnel, ám azt most kamatostul kell visszafizetnie

JÓ HA FIGYELÜNK!

9

A BAJBA JUTOTT ADÓSOKNAK SZÓLÓ FELHÍVÁS A Budapesti Közjegyzői Kamara Elnökének elismerése nyomán

Nincs olyan nap, amikor újabb és újabb olyan végrehajtási eljárásokról ne tájékoztatnának, melyeket a tisztességtelen szerződési feltételeket már bírósági ítélet szerint is tartalmazó közjegyzői okiratok záradékolása folytán rendeltek el. Ezeket a törvénytelen végrehajtási eljárásokat a közjegyzők nem csak a semmiségen alapuló érvénytelen kölcsönszerződések közokirati formában történő elkészítése folytán, hanem a végrehajtási eljárásokhoz elengedhetetlen úgynevezett „ténytanúsítvány” elnevezésű közokiratoknak adósok távollétében történő törvénytelen, és a mai napig is folyamatosan végzett elkészítésével idézik elő… Az iratom mellékleteként olvasható július 10-i keresetlevél-mintám terjesztése után bíztam abban, hogy a kölcsönszerződésekkel érintett közjegyzők abbahagyják törvénysértő és rendkívüli károkat okozó magatartásukat, de az újabb végrehajtási eljárások megkezdése alapján úgy látom, hogy az érintett közjegyzők nagyon elszántak és kockáztatnak. Kockáztatják vagyonukat, egzisztenciájukat, mindenüket ezek a közjegyzők, szerintem abban bízva, hogy megúszhatják a bankokkal együtt károkozó magatartásuk miatti kártérítési felelősségüket, a Dr. Parti Tamáshoz, a Budapesti Közjegyzői Kamara Elnökéhez hasonló felfogású közjegyzői tisztségviselők útmutatása alapján. Bíznak abban, hogy bíróság előtt majd meg tudják magyarázni kártérítési perükben a megmagyarázhatatlant. Mivel legsürgősebb célom most az, hogy a soron következő törvénytelen végrehajtási eljárásokat mindenképpen törvényes eszközökkel akadályozzam, a közjegyzők elszántsága folytán a kártérítési felelősségük miatti konkrét jogi lépések megtételére kénytelen vagyok felhívni az adósokat az alábbiak szerint. *** Július 15-én este a Duna Televízió Közbeszéd műsorában volt szerencsém a közjegyzői kártérítési felelősség témakörben találkozni Dr. Parti Tamás közjegyző úrral, és annak ellenére, hogy egybefüggően talán két mondatot sem mondhattam el a műsorban, Dr. Parti Tamás Elnök úrnak az alábbi link megnyitása esetén hallható szavai igen hasznosak voltak a közjegyzői felelősség egyértelművé tételéhez: htt p : / / w w w.d u nat v. hu / / mu s o r / videotar?vid=706979 10

És akkor nézzük azt, hogy szó szerint mi mondott ebben a műsorban Dr. Parti Tamás közjegyző: 17:07 perces állástól kezdődően: „Még egyszer mondom a közjegyzői forma nem érvényességi feltétele a szerződésnek …a közjegyzőre azért van szükség, hogy per nélkül közvetlen bírósági végrehajtás keretében végrehajtható legyen a követelés, ha az adós nem fizet.” Ha még nem tudta volna eddig a közjegyzői nyilatkozatig valaki, a közjegyzői kamarai elnök ismeri el azt, hogy az adós tehát azért fizeti ki az egyébként jogszabály szerint egyáltalán nem kötelező közjegyzői részvételt és közokirati formába öntését a szerződésnek, hogy vele, tehát az adóssal szemben per nélkül lehessen közvetlen bírósági végrehajtást a hitelezőnek elrendeltetni. Mintha nekem kellene megvenni a kötelet ahhoz, hogy azzal a kötéllel engem felakaszthassanak. Majd 17:50 perces állástól Dr. Parti Tamás az alábbiak szerint folytatja: „A ténytanusítvány alapján nincsen helye végrehajtásnak, a ténytanúsítványt azért veszik fel a bankok a szerződéseikbe és azért készülnek ténytanúsítványok, mert a bíróság az elmúlt tíz évben minden egyes végrehajtási ügyben kérte igazoltatni azt a bankokkal, hogy mennyi a tényleges, a szerintük fennálló tartozása az adósnak De még egyszer hangsúlyozom, hogy nem a ténytanúsítvány alapján záradékolják a közjegyzői okiratot, hanem az adós fizetési kötelezettsége alapján.” Ennél pontosabban én sem tudtam volna megfogalmazni. Tehát Dr. Parti Tamás, a Budapesti Közjegyzői Kamara Elnöke ezáltal elismerte azt, hogy

–– közjegyzők által készített kölcsönszerződések ténylegesen a bankok szerződései –– közjegyzők által készített ténytanúsítványok azt tanúsítják, hogy a bankok szerint mennyi a tartozásuk az adósoknak, –– közjegyzők által készített ténytanúsítványok nélkül az elmúlt 10 évben egyetlen esetben sem volt lehetséges bíróság előtt per nélkül a végrehajtás elrendeltetése. Valamint Dr. Parti Tamás Elnök úr ezeknek az elismeréseknek összegzése alapján azt is elismerte, hogy az adósok tartozásának összegét meghatározó ténytanúsítványt adósok távollétében a hitelező bankok szerinti összegnek megfelelően foglalja közokiratba a közjegyző. Amekkora összeget a bank tetszése szerint közöl, annyi lesz a közjegyző által közokiratba foglalt tartozásának összege tényként megállapítva az adósnak. És ezen közokiratba foglalt tény alapján teszi lehetővé a közjegyző azt, hogy per nélkül, közvetlen végrehajtással követelőzzenek az adóssal szemben. Azokkal az adósokkal szemben, akik a közjegyző részére nem csekély mértékű díjat fizették. *** Nem látom értelmét hosszas jogszabályi magyarázatnak ezek után ahhoz, hogy ennek az egész devizaalapú kölcsönszerződéssel kapcsolatos romlottságnak, erkölcstelenségnek bizonyítottságára lehessen következtetni az ilyen közjegyzői magatartás mellett.

JÓ HA FIGYELÜNK!

*** Az adósok részéről lehetséges, közjegyzők felé címzett felszólításhoz elegendőnek látom mindösszesen az alábbi jogszabályhelyre hivatkozni: „195. § (1) Az olyan papír alapú vagy elektronikus okirat, amelyet bíróság, közjegyző vagy más hatóság, illetve közigazgatási szerv ügykörén belül, a megszabott alakban állított ki, mint közokirat teljesen bizonyítja a benne foglalt intézkedést vagy határozatot, továbbá az okirattal tanúsított adatok és tények valóságát, úgyszintén az okiratban foglalt nyilatkozat megtételét, valamint annak idejét és módját. Ugyan-

ilyen bizonyító ereje van az olyan okiratnak is, amelyet más jogszabály közokiratnak nyilvánít”. Ennek az 1952. évi III. tv-ben olvasható rendelkezésnek alkalmazásával tehát a közjegyző a hitelező által közölt számadat szerint közokiratba foglalt ténytanúsítvány alapján valótlanul bizonyítja azt, hogy kétséget kizáróan pontosan annyival tartozik az adós, amennyit a hitelező a közjegyzővel az adós megkérdezése nélkül közölt. És úgy közli a közjegyző ezt az adatot, tényt valódinak, hogy közben tudja azt, hogy PSZÁF által indított peres eljárásokban hozott bírói ítéletek szerint hemzseg a

semmiséget eredményező tisztességtelen szerződési feltételtől a kölcsönszerződés, azaz jól tudja azt, hogy az általa ténytanúsítványnak nevezett közokiratba foglalt adat a szerződés részbeni érvénytelensége folytán nem valódi. Csak azért, hogy a törvénytelen végrehajtási eljárás érdekében tenni kész közjegyzőnek fel ne merülhessen gondolatában sem az, hogy a hitelező által adósi tartozásként közölt számadat valós adat, célszerűnek látom azt, ha minden adós a kölcsönszerződését készítő közjegyző felé a következő iratot juttatja el ajánlott küldeményként a jövőben:

Dr. ………………..közjegyző részére Cím: Tisztelt Közjegyző Úr/Asszony! Alulírott ……………………………nevű …………………szám alatti lakóhelyű adósok az Ön közreműködésével kölcsönszerződést írtunk alá …………………..időpontban …………………………Bank hitelezővel. Tekintettel arra, hogy a PSZÁF által eddig indított, tisztességtelen szerződési feltételek megállapítására irányuló peres eljárásokban a bíróságok megállapították azt, hogy hasonló kölcsönszerződésekben tucatnál több tisztességtelen szerződési feltétel került rögzítésre, bejelentjük azt, hogy a fentiekben részletezett, Ön által készített kölcsönszerződésünket részben semmisnek, tekintjük. Erre tekintettel a hitelező nincs abban a helyzetben, hogy valós, érvényes szerződés esetén esedékes tartozásunk összegét Önnel közölje, ennek megállapítására csak közöttünk létrejövő egyezség, vagy bírósági eljárás esetén kerülhet sor. Fentiekre tekintettel kérjük Önt arra, hogy jövőben sem ténytanúsítványt, sem másféle, velünk szemben lehetséges végrehajtási eljáráshoz szükséges iratot ne adjon ki azért, mert azoknak valóságtartalma nincs, a szerződésünk tisztességtelen szerződési feltételeire ezúton is, kifejezetten hivatkozunk. Amennyiben figyelmeztetésünk ellenére a hitelező részére bármiféle iratot kiad, úgy a kártérítési peres eljárást haladéktalanul Ön ellen bíróság előtt megindítjuk. …………….2011. július 31. napján. Tisztelettel: Előttünk, mint tanuk előtt: név: ——————————————lakás: ————————————————— adósok név: ——————————————lakás: Természetesen szóba jöhetne fenti magatartások további elemzése után az is, hogy esetleges büntetőjogi felelősségre vonás miatt hivatali visszaélés bűncselekményére hivatkozva a közjegyző, mint hivatalos személy ellen feljelentéssel lehet élni. Eddigi tapasztalatom alapján azonban tudom azt, hogy a gazdasági, hatalmi és politikai elit szolgálólányaként tevékenykedik az ügyészség, ezért nem javaslom ez ilyen eljárást. Siófokon 2011. július 31. napján. Léhmann György JÓ HA FIGYELÜNK!

11

MENTŐCSOMAG HELYETT UZSORA? Hosszú ideig vártak a devizahitelesek a kormány mentőcsomag� jára, melyet végül az Országgyűlés 2011. június 20-án fogadott el. A 7 pontból álló csomag része a devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló jogszabály, melynek értelmé� ben a svájci frank hiteleket 180 forintos, az euró alapúakat 250-, míg a japán jen alapúakat 200/100 forintos árfolyamgáttal tör� leszthetik azok, akik élnek a lehetőséggel.

Szijjártó Péter azt is elmondta, hogy „a szabályozás értelmében az árfolyamgát időszakának 2014 végi lejárta után a törlesztő részlet legfeljebb 15 százalékkal lehet magasabb, mint az árfolyamgát időszakában.” A helyzet az, hogy egyelőre nincs ilyen szabályozás, ez csak egy újabb javaslat, terv a kormány részéről. Újabb hanta tehát ez is az indoklásban. „A szóvivő szerint a “felfokozott nemzetközi gazdasági hangulat” is azt bizonyítja, mekkora hiba volt az előző kormányok részéről arra ösztönözni a családokat, hogy devizában adósodjanak el.” Ha már a felelős kormányoknál tartunk, csupán egy kérdésünk van a jelenlegihez. Mennyire felelősségteljes arra buzdítani ezeket a nehéz helyzetben lévő embereket, hogy válasszanak egy 110 ezer forintos törlesztőrészletet egy 96 ezer forinos helyett és mindezt a fenti hazugságokkal alátámasztani? Mit van mit tenni?

Első pillantásra jól hangzó döntést hozott a Parlament, de ugye nem minden arany, ami fénylik. A kormány ugyanis ezzel a lépéssel hos�szú távon rosszabb helyzetbe kényszeríti bele ezeket az embereket (pedig már most sem túl fényesek a kilátásaik), mint amilyenben most vannak. Mindeközben nem ismerteti velük kockázatokat és mellékhatásokat - ez pedig komoly felelőtlenség. A miniszterelnök szóvivője 2011. augusztus 2-án tartott sajtótájékoztatóján azt javasolta a devizahiteleseknek, hogy éljenek az árfolyamgát lehetőségével: „az árfolyamgát révén a családok terhei kiszámíthatóak és alacsonyabbak is lesznek.” Szijjártó Péternek és a kormánynak igaza van, egészen pontosan kiszámítható és valóban alacsonyabb lesz a családok terhe - legalábbis a választásokig. 2014-ben ugyanis lejár az árfolyamgát és utána - ahogy az gátaknál lenni szokott - átszakad és ránk zúdul mindaz, amitől távol tartani hivatott. Ha a miniszterelnöki biztos nem a 3 éves időtávra gondolt, akkor nem mondott igazat, amennyiben viszont arra, akkor csak annyira gondolkoztak előre a kormány tagjai, mint bármely politikus: a ciklus végéig. A sajtótájékoztatón elhangzott az is, hogy “Nem igaz az a kritika, hogy a gyűjtőszámlán felhalmozódó összeget kiszámíthatatlan módon fizetik majd ki”. Nos, a helyzet az kedves olvasók, hogy de igaz! A gyűjtőszámlán ugyanis az aktuális frankárfolyam 180 forint feletti része gyűlik minden hónapban, márpedig ezt senki sem tudja megjósolni, így kiszámolni sem. Mi már bevallottuk, hogy nem nagyon értünk a jóslás mesterségéhez, és amennyiben a kormány nem lát a jövőbe, akkor ez ebben a formában megint csak nem igaz. 12

Érdemes elolvasni a, portfolio.hu-n megjelent cikket, melyben az - amúgy helyes - számítás szerint, egy ma pl. 96000 forint törlesztővel rendelkező hiteles az árfolyamgát választása esetén 3 évig 70000 forintot fog fizetni, hogy azután a maradék 14 évben havi 110 ezret fizessen (a jelenlegi, 245 Ft-os frank esetén). Ha az előbb említett 15 százalékos plafon tényleg bevezetésre kerül, akkor pedig a 20 évből 31 lesz. Nem egészen világos, hogy a 110 ezer forint mitől lesz alacsonyabb teher, mint a 96 ezer, vagy a 30 év mitől jobb, mint a 20. A konstrukció ugyanis nem jó, sokkal nagyobb problémát fog okozni mindazoknak, akiknek szüksége van megoldásra, akiknek valóban súlyos problémát okoz a hitelük jelenlegi törlesztése. Lényegesen nagyobb gondokkal (és törlesztővel) fogják szembetalálni magukat, miközben a következő 3 évben (tőke)tartozásuk semmivel sem csökken. A könnyítés önmagában jó, az ár amit fizetni kell érte, aránytalan. Márpedig a Polgári törvénykönyv kimondja: “Ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis” (uzsorás szerződés). Felelős kormányunk - hazugságokkal és csúsztatásokkal - pontosan azokat kényszeríti bele egy rosszabb konstrukcióba, akiknek már helyzetéből adódóan nincs választása. Teszi ezt úgy, hogy közben azt kommunikálja: rajtuk segít. Viszont nem törődik azzal, hogy mi lesz velük 3 év múlva. Rossz hírünk van: jóval nagyobb pácban lesznek, mint ma. Forrás: tenytar.blog.hu

http://invitel.hu/ lehmann/

JÓ HA FIGYELÜNK!

MENNYIT BUKUNK A DEVIZAHITELESEKEN? Helyzet van, 250 Ft körül mozog a svájci frank, áll a bál. Mondhatják sokan, hogy „engem nem érint a dolog, nekem nincs frankhitelem”, de ez egyszerűen nem igaz, kivétel nélkül mindenki megszenvedi ezt a szituációt. Többen hivatkoznak arra, hogy a kiskereskedelmi forgalom (és a belső fogyasztás) azért nem tud magához térni, mert az egyre drágább devizahiteltörlesztés miatt egyre kevesebb marad az emberek zsebében – hogy ez konkrétan hogyan néz ki, ezt szeretném egy példával megvilágítani. Ma kb. 1,25 millió devizahiteles van az országban, és ezek 90%-a svájci frank alapon vett fel hitelt. A példában az egyszerűség kedvéért számoljunk 1 millió svájci frankhitelessel – a kedves olvasó majd látja, hogy óvatosságból igyekszem alulbecsülni a hatásokat. Szóval egymillió frankhiteles szív most ezerrel a 250 Ft-os svájci frank miatt. Hogy konkrétan mennyivel szív? A hiteleket többségében 150-160 Ft-os árfolyamon vették fel, abban a hiszemben, hogy ha minden rosszul alakul, akkor 180 Ft-ra is drágulhat a frank, de a többség 200 Ft-ig még tudta fizetni, afelett kezdődtek a bajok igazán, itt léptük át a lélektani határt. Legyen ez a 200 Ft a bázisérték (azaz ennyinél a háztartások többsége még bír fizetni, és marad pénze költeni is), és vegyük úgy, hogy efelett kezdődnek a problémák, amikor már felvetődik a kérdés, hogy „törleszteni vagy enni?”. A jelenlegi 250-es árfolyam azt jelenti, hogy a törlesztőrészlet minden egyes frankja 50 Ft-ot von el a család fogyasztásából. Na de mennyit törleszt egy átlagos frankhiteles havonta? Nehéz megmondani, mivel egyrészt egy frankhitelesnek nem feltétlenül csak egy hitele van, hanem több is, másrészt meg a hitelállományban benne van a nagyobb törlesztőjű lakáshitel ugyanúgy, mint a karácsonyra vett nem túl nagy értékű tévé hitele. Éppen ezért most hasamra ütök, és az óvatosság kedvéért igyekszem valami kis számot mondani: vegyük úgy, hogy egy átlagos frankhiteles havi 200 frankot törleszt vissza, ami kezdetekkor kb. 32.000 Ft-ot jelentett (160-as árfolyamon), viszont jelenleg már 50.000 Ft ez az összeg – havonta. (Már hallom, hogy sokan mondják, hogy „bárcsak ennyi

lenne”, meg „a kamatok, kezelési költség, és a többi apróság is sokat dob a dolgon”, de ne felejtsük el, most pusztán az árfolyamváltozás hatásait vizsgáljuk). Ha idevesszük a már fent megállapított frankonkénti 50 Ft-os fogyasztáscsökkenést, akkor megállapíthatjuk, hogy egy devizahitelesnél havi 10.000 Ft-ot jelent ez – vagyis ennyit bukik a kereskedelem azon, hogy a frankhiteles nem költ annyit a nagybót’ban, mert drága a hiteltörleszrés. 1 millió frankhitelesnél ez havi 10.000.000.000 Ft-ot jelent, betűkkel is kiírom: tízmilliárd forintról beszélünk. Mit is jelent tízmilliárd forint? Saját tapasztalat: egy meglehetősen nagyméretű böhöm hiperbolt egy havi forgalma kb. 2 milliárd forint. Ez, hangsúlyozom, egy böhöm nagy bolt, mint például a budaörsi Tesco vagy Auchan, ne a ceglédi Tescora tessék gondolni. A havi tízmilliárd forintból tehát még öt áruházat tudnánk eltartani (akár magyar tulajdonút is, nem feltétlenül külföldi multiról beszélünk). Egy ekkora áruházban kb. 500 ember dolgozik, többségük teljes munkaidőben, tehát 5 áruház esetén 2500 embert tudnánk foglalkoztatni – pluszban. Azt szokták mondani, hogy egy ilyen munkahely még egy munkahelyet generál – beszállítói kör, beszerzés, stb. - tehát úgy 5000 extra munkahelyről van szó. Aki ezt kevesli, szeretném figyelmébe ajánlani, hogy a győri Audi most kapott egy nagyobb adag kormányzati pénzt és „szeretetet”, mert teremtett kb. 1800-2100 munkahelyet. És akkor még egyszer hangsúlyoznám: pusztán a frank árfolyamváltozását számoltam végig, és meglehetősen alulbecsült adatokkal, és csak azt a hatást vizsgáltam, hogy hány munkahely hiányzik emiatt a kereskedelemből. Igen, óvatos becslés szerint is 5000 munkahelyet bukunk azzal, hogy ennyire drága a frank. És azt a részt, hogy mennyit bukik ezen a kormány – kiesett áfa, adóbevételek, az ötezer embernek nem kell segély, stb. - ki sem merem számolni. Durva, nem? Forrás: nivo.blog.hu

ELADÓSODTAK A PARLAMENTI KÉPVISELŐK

Rogán Antal és Kósa Lajos a legeladósodottabb parlamenti képviselő, de az ellenzéki pártok képviselői között is többnek van húszmillió forintnál több hitele - ismerteti a szombati Népszabadság. A Fidesz 225 fős frakciójából 152 képviselőnek van kölcsöne. Az 58 fős MSZP-frakcióból 37 politikusnak van banki tartozása. A 46 fős Jobbik-frakcióból 23-an vettek fel bankhitelt, az LMP frakció 46,6 százaléka tartozik, a KDNP-nél pedig a képviselők felének van banki kölcsöne - írja a napilap. A közzétett vagyonbevallások szerint a Fidesz képviselőcsoportja összesen több mint 1,5 milliárd forintnyi banki tartozást halmozott fel. Kósa Lajos debreceni polgármester devizahitele mai árfolyamon számolva körülbelül 59 millió forintra tehető,

de kérdés, hogy ebből mennyit törlesztett már, ez ugyanis nem derül ki a bevallásából. Szintén a banki hitelrekorderek között van a Fideszes B. Nagy László (39 millió), Halász János (40 millió), Ivanics Ferenc (28,6 millió), Kocsis Máté (40 millió), valamint Rogán Antal, aki 57,8 millió forintos banki tartozást tüntetett fel. Az, hogy Orbán Viktor miniszterelnök mennyivel tartozik még a bankjának, nem tudni. Bevallásában ugyanis mindössze annyi szerepel, hogy a 2002-ben feleségével együtt felvett 20 milliós jelzáloghitel fennálló részével tartozik még. A szocialisták közül Bárándy Gergely közel 35 milliós svájcifrank-hitelt vallott be, de Hiller István (15 millió) is rendelkezik valamilyen típusú devizaalapú hitellel. A rekorder az

MSZP-seknél Tóth József angyalföldi polgármester, aki 66,8 millió forintos devizahitelt írt be a rovatba. Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök 62 millió forintos bankhitelt vallott be, amit feleségével közösen vett fel, de azt nem tudni, hogy forint- vagy devizaalapú hitelről van-e szó. Az LMP-seknél a rekorder Karácsony Gergely, aki 32 milliós banki hiteltartozást tüntetett fel a bevallásában. A jobbikosok közül Hegedűs Tamás emelkedik ki, aki az egymilliós forinthiteléhez közel negyvenmilliós svájcifrank-kölcsönt is feltűntetett. Balczó Zoltán alelnöknek 22 milliós banki hitele van - olvasható a Népszabadságban. Forrás: Index

Szász Károly (PSZÁF): „amikor egy magánszemély vagy kisvállalkozás belföldi célú devizahitelt vett fel, akkor a hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak forintosított ellenértékét, és forintban is fizet egészen a futamidő végéig. Tehát nincs mögötte export-import kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig, a devizavételi és -eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok több százalékpontos, extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte sem valós költség, sem valós kockázat..”

JÓ HA FIGYELÜNK!

13

MEDDIG MEHETNEK EL A BANKOK? Részleteket közlünk a magukat „Deviza hitelesekként” aposztrofálók leveléb��������� ől. Kijelentik, nemzetközi lépéseket tesznek a hazai bankok hitelezési gyakorlata miatt. Tisztelt Müller János úr, Tisztelt Patai Mihály úr, Tisztelt Kovács Levente úr! Örömmel értesültünk arról a nagyszerű hírről, hogy idén már nőhet a bankok nyeresége! Igaz tavaly sem voltak igazán veszteségesek. Külön köszönjük azon emberbaráti nyilatkozatokat, mely szerint nyugdíjunkból is vonhatják a soha fel nem vett összegeket. Örülünk, hogy még hosszú évekig növelhetjük az Önök nyereségét! Talán értekezzenek Szász Károly úrral a deviza alapú hitelezés ügyében, ugyanis a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének (PSZÁF) elnöke szerint: „amikor egy magánszemély vagy kisvállalkozás belföldi célú devizahitelt vett fel, akkor a hitelfelvétel pillanatában a deviza csak egy elszámolási eszköz volt. A hitelfelvevő nem a devizát kapta meg, hanem annak forintosított ellenértékét, és forintban is fizet egészen a futamidő végéig. Tehát nincs mögötte exportimport kereskedelmi vagy fizetési forgalom. Ezekben az esetekben pedig, a devizavételi és -eladási árfolyamok alkalmazásával a bankok több százalékpontos, extra nyereségre tesznek szert úgy, hogy nincs mögötte sem valós költség, sem valós kockázat..” Forrás: http://hetivalasz.hu/uzlet/ igy-segitenenek-a-devizahiteleseknek -30523 Ehhez hozzájön még a pénzintézetek sajátos könyvelési módszere, mely lehetővé teszi hivatalosan a brutális nyereséget számukra. Felcsuti Péter, aki nem olyan régen, a Bankszövetség Elnöke és a Raiffeisen Bank vezérigazgatója volt, mostanában meglehetősen őszintén vall a bankok gyakorlatáról. A kezelési költség devizaalapú és százalékos arányú megfizetését egyszerűen csak „profit elemnek” tekinti. Gyermeki mosollyal elevenítette fel osztrák kenyéradó gazdáinak elképedt arcát, amikor az egyoldalú szerződésmódosítások lehetőségének széles tárházát mutatta be. Felcsuti korábban már lenyilatkozta: „amit Magyarországon a bankoknak megengedtek, azt meglépték...” Felhívnánk szíves figyelmüket, hogy a hazánkban is prudensen működő kereskedelmi bankok német és osztrák területeken hazánktól meglehetősen eltérő hitelezési gyakorlatot folytatnak. Az osztrák és német egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatban érdekes tanulmány olvasható a Magyar Bankszövetség honlapján.... Ennek további bizonyítékaként az üzletszabályzatok, hitelszerződés minták, ügy14

felek előzetes hitelképességére vonatkozó előírások beszerzése folyamatban van. Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Magyarországon folyó, a világon egyedülálló hitelezési gyakorlatuk ellen minden lehetséges fórumon megtettük és folyamatosan megtesszük a szükséges lépéseket! A hazai bíróságokon, az Alkotmánybíróságon, az Európai Bank Felügyeletnél, Brüs�szelben, Strassbourgban és Luxemburgban! A külföldi anyabankok repesni fognak az örömtől Európai Bankfelügyeleti vizsgálatra, melyben kérni fogjuk ugyanazon pénzintézetek magyar-német-osztrák hitelezési eljárásának a vizsgálatát. Bizonyára érdeklődéssel tekintenek majd a szerződésekben szereplő Svájc meg sem született új devizájára, valamint a Világhitel szuper konstrukcióra! Továbbá érdekes olvasnivaló lehet néhány „kockázatfeltáró” nyilatkozat is! Banki „mentőcsomagok” melyek többek között lehetőséget adnak a prudens pénzintézet részére, hogy a munkanélküli adós meglévő „deviza alapú” hitele mellé, hogyan kaphat forint alapú személyi kölcsönt egyedül, kezes nélkül a fennálló hátralékára 26% kamatra. Esetleg még egy jelzálog kerül az ingatlanra? Úgysem fizeti ki soha, de addig növekszik a bankszektor nyeresége. A felmondott hiteleket a bankok, mint tudjuk életük végéig behajtják. Árverezik esetleg, az ingatlan értékének töredékéért? Na és unokánk is fizetni fogja? Vagy letiltják majd a nem létező nyugdíjakból? Netán a munkanélküli segélyből, vagy az új „munkaprogram” hatalmas jövedelméből? Mit szeretnének még? Elvenni az ingó,ingatlan vagyont, mindenféle jövedelmet, juttatást letiltani? Van még valami ezen kívül? „A bankszektor érdeke az adósok benn tartása a rendszerben, – erősítette meg Kovács Levente a bankszövetség főtitkára – hiszen, amikor egy lakáshitel bedől, az eset legnagyobb kárvallottja a lakás tulajdonosa, de második számú kárvallott éppen a bank, hiszen a mai ingatlanpiaci árak nem teszik lehetővé a hitelek megtérülését. A válság kitörése óta, a bankszektor több lépést tett, átütemezéseket, türelmi időket és más megoldásokat vezetett be, hogy akinek átmeneti fizetési nehézségei vannak, az ezt az időszakot túl tudja élni.” Kovács Levente nincs tisztában a valós számokkal. A munkahely elvesztése miatt vannak fizetési nehézségek, és nem a magas árfolyam jelenti a fizetési nehézséget? Ezek szerint előbb volt a tojás és utána jött a tyúk. Talán nem gondolja a főtitkár, hogy az árfolyamok megemelkedése miatt is mentek

tönkre munkahelyek, vállalkozások, akik több embernek adtak megélhetési forrást? Tisztában van azzal, hogy eltűnt a középréteg? Az alsó rétegnél, akik még munkahellyel rendelkeznek, nem a több százezer forintos fizetések dominálnak. El tudja képzelni, hogy ezek az emberek nyögve fizetik a hiteleiket, még annak árán is, hogy például mindennap zsíros kenyeret esznek, gyermekeiket éhesen küldik el óvodába, iskolába? A szükséges gyógyszereket pedig nem tudják megvenni? A bankok, pénzügyi vállalkozások is kárvallottak? A gazdasági válság kitörése óta éves szinten még mindig kimagaslóan magas a pénzintézetek adózott nyereségük. „A bankszektor több lépést tett a fizetési gondokkal küzdők megsegítésére...” Valóban, egy-két évig elodázzák, hogy a fizetési gondokkal küzdő adósok ingatlanjait ne most, a már bedőlt hitelesek ingatlanjai mellett árverezzék el, hanem a mostani helyzetet még átvészeljék. Majd egy-két év múlva már erre sem lesz lehetőségük. Garantálni tudja-e Ön, hogy egy-két év múlva ezeknek az embereknek a fizetésük körülbelül a háromszorosára fog emelkedni? Ha igen, akkor valóban tudják majd fizetni, a mesterségesen felturbózott, deviza alapú tartozásaikat. Az eddigi „megsegítő akciókról” pedig saját tapasztalatinkból merítve is mesélni tudnánk. Idézzük Kovács Levente szavait: „Bizonyára keserű pirula lesz” Nem gondolja, hogy morbid kifejezés? Olyan becsületesen dolgozó vagy már nyugdíjazott emberekre, családokra használja ezen kifejezést, akiket hivatalosan tönkre tettek, kisemmiztek. Javasoljuk, hogy mihamarabb vegyék fel a kapcsolatot a külföldi bankok, magyarországi vezetői osztrák kenyéradó gazdáikkal és magyarázzák el nekik, hogy a tehetségtelenségük és a kapzsiságuk is közrejátszott ennek a helyzetnek a kialakulásához. Tudassák velük, hogy profitjuk egy részéről kénytelenek lesznek lemondani, mert az adósok elérték tűrőképességük határát. Mindezt a bankvezetők tegyék meg addig, amíg a bankjuk élén állnak. Élén viszont addig állnak, amíg ügyfeleik vannak. Cinikus és arrogáns magatartásuk ügyfelek elvesztéséhez vezethet. Kétségük se legyen afelől, hogy a külföldi tulajdonosok, amikor mérlegelni fogják az ügyfelek fontosságát, vagy vezetői posztjukat, nem az utóbbi mellett fognak dönteni. Sajnálatos módon nincsenek tudatában annak, hogy arrogáns, cinikus magatartásuk szélsőséges reakciókat gerjeszt, amire ennek az országnak nincs és nem is lehet szüksége. Nem hagyjuk magunkat kisemmizni, hajléktalanná, nincstelenné tenni! Deviza Hitelesek – barikad.hu JÓ HA FIGYELÜNK!

PERTÁRSASÁG A HITELKÁROSULTAKÉRT A hitelfelvevő egyszerű bejelentése alapján is semmissé nyilvánítható a szerződés

A devizahitelesek a banknál tett egyszerű bejelentéssel is kezdeményezhetik hitelszerződéseik semmissé nyilvánítását, a törvény szerint ugyanis a semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség – jelentette be a Magyar Szociális Fórum Kerekasztala Makkos Albert hétfőn nyilvánosságra hozott jogi megoldására hivatkozva. A devizaalapú hitelszerződések számos eleme megalapozza a semmisség megállapítását. A Ptk. 234.§(1) bekezdése szerint pedig nem kell eljárást kezdeményezni a bank ellen, hanem elegendő, ha a hitelfelvevő bejelenti a banknak a semmisséget. Ezzel a nyilatkozattal új helyzet áll elő: a hitelfelvevő a szerződés deviza jellegét a maga részéről semmissé nyilvánítja, és forint alapon létrejött szerződésnek tekinti. Ettől fogva a banknak kell eldöntenie, hogy bírósági keresetet indít-e, vagy sem. Tehát az eljárási rend megfordul. Az eljárás hatására a szerződés úgy tekinthető, mintha a felek eredetileg forintszerződést kötöttek volna, a hitelfelvevőt pedig a per idején nem terheli az egyre magasabb törlesztő részlet, azaz a per alatt nem mehet tönkre a bankok által rá hárított folyamatosan és gyorsan növekvő többletterhek miatt. A Szociális Kerekasztal ez utóbbi különösen fontosnak tartja az

emberek érdekében, tekintettel a mind többek számára teljesíthetetlen és elviselhetetlen törlesztő részletek miatt. Makkos Albert hozzáfűzi: Ha a bank, vagy a bíróság nem fogadná el a semmisség megállapításának az említett törvény szó szerinti értelmezésévre épülő módját és tényét, akkor megkérdőjeleződik az Alkotmány 2. §-ban foglalt jogállamiság elve. A Szociális Kerekasztal az új jogi megoldásnál arra törekedett, hogy a devizahiteleseknek a peres eljárás alatt ne kelljen fizetniük az egyre emelkedő törlesztő részleteket, mert mire a pert megnyerhetik, a bank felmondhatja a szerződést fizetési elmaradás címen. Továbbá, a hitelesek ne kerülhessenek olyan helyzetbe, hogy nem tudják fedezni a jogi eljárás költségét. Végül azt is figyelembe vették, hogy a jogi megoldás ne csak a hitelfelvevők érdekét szolgálja, hanem a bankoknak is reális és elfogadható megoldást jelentsen. (Ez a megoldás ugyanis reális nyereséget biztosít a banknak, ugyanakkor nem teszi lehetővé jogtalan extraprofit realizálását.) Makkos nyomatékosan hangsúlyozza, hogy a hitelfelvevő csak ügyvédi közreműködéssel indítson eljárást, és célszerű olyan ügyvédet választani, aki a per képviselete

érdekében kész elsajátítani a pénzügyi ismereteket. A semmisséget konkrét és részletekbe menő érvekkel alátámasztó megoldási anyag utal a Ptk.4.§-ra, amely előírja, hogy a felek „a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően” kötelesek eljárni. Megállapítja, hogy a bank részéről nyomokban sem volt meg sem az egyik, sem a másik. A Ptk. 205.§ (3) bekezdése szerint „figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről.” A bank nem volt tekintettel az ügyfél érdekére, és a devizahitel lényeges körülményeiről sorozatosan nem tájékoztatta az ügyfelet. A többrendbeli szándékos károkozás miatt a szerződés semmis – állítja az új jogi megközelítés szerzője. A devizahitel szerződés egyszerű bejelentés alapján történő semmissé nyilvánításáról készült alapos jogi megoldást a Szociális Kerekasztal szabad felhasználásra a Hitelkárosultak rendelkezésére bocsájtotta az mszfszk.hu és a hitelkarosultakert.hu portálon.+++ Kiadta: MSZF SZK

www.mszfszk.hu • www.hitelrakosultakert.hu MINDEN MAGYAR KÉTMILLIÓS ELADÓSÍTÁSÁNAK HISTÓRIÁJA ÉS RENDEZÉSE Az ország kiárusítói akár nyolc évet is kaphatnának

Felelősen gondolkodó értelmes ember nem adósodik el. Ritkán vesz fel hitelt. Ha igen, akkor mindig csak annyit, amennyit biztonsággal vissza is tud fizetni. Felelőtlen, naiv, hiszékeny, együgyű embert, vagy szándékos nem törlesztőt lehet csaló, jöttment idegen vigéceknek becsapni, eladósítani, adósságcsapdába csalni. A globalizáló gazdaságpolitikának, az újkori gyarmatosításnak két alapozó feladata van: az eladósítás és a privatizálás. A kettő szorosan tartozik egybe. Eladósítani a munkanélküli kamatszedés lehetősége miatt kifizetődő. Privatizálni pedig azért, hogy az eladósítottnak ne legyen termelői vagyona, amivel kitermelheti a felvett hitel visszafizetését. Így köthető adósságcsapdába akár az idők végtelenségéig. Magyarország eladósítása és termelői vagyonának ellopása, tönkretétele teljes sikerrel valósult meg a rendszerváltás ürügyén külső- és belső befektetők, valamint kollaboránsok közbejöttével. A magyar államot, a lakosság egy részét adósságcsapdába juttatták a globalizáló gazdaságpolitika irányítói és ügynökei. Külső bruttó adósságunk 140 milliárd dollár, a lakosság devizahiteleit is JÓ HA FIGYELÜNK!

beleértve. Hatalmas összeg még akkor is, ha vannak nálunk még nagyobb mértékben is eladósodott nemzetek. 2009-ben az adósságszolgálat 3000 milliárd forint, amiben 1000 milliárd a kamat. Összehasonlításul tudni érdemes, hogy 5,8 millió embernek minimálbér, nyugdíj, nettó kereset címén 6500 milliárd forint jut, ami csak gyatra, nyomorgó élethez elég. Még kirívóbb a kívülről diktált gazdaságpolitika szándékolt pusztítása, ha tudjuk, hogy az elmúlt nyolc év során 30 ezer milliárd forint került beruházásra és nem növekedett a gazdaság, nem lett több munkahely, és az életszínvonal tovább romlott. Vagyis a felvett hitelek nem a gazdaság fejlesztését szolgálták, hanem pazarló költekezésre, korrupcióra folytak el. Külső eladósodásunk az elmúlt nyolc év során 20.000 milliárd forinttal növekedett a kommunista-liberális kormányok országot, gazdaságot pusztító, vagyonunkat hűtlenül, hanyagul kezelők regnálása következtében. Büntető Törvénykönyvünk idevonatkozó paragrafusai szerint akár nyolc évig terjedő szabadságvesztés is kiróható a felelősökre. 15

A 2009. év folyamán fizetett adósságszolgálatból tisztességes, értelmes mérnökök 300 ezer új munkahelyet hozhatnának létre. Az egymillió új munkahely programnak ez közel harmada. Egy év alatt ennyi pénzt fecsérelünk el csak azért, mert nyolc év alatt a regnáló kommunisták és liberálisok rombolták országunkat, hűtlenül kezelték a rájuk bízott gazdaságunkat, vagyonunkat. Miközben a bérek maradtak, az árak az uniós egekbe szöktek, a fogyasztóvédelmi törvények semmit érőek az életszínvonalunk romlott. Megértjük az események ilyen alakulását, ha ismerjük a globalizáló gazdaságpolitika legfontosabb alapozó célkitűzését, a kiszemelt ország eladósításának szándékát. John Perkins “Egy gazdasági bérgyilkos vallomásai” című könyvéből derül erre fény. Bevezetőjében írja: “A gazdasági bérgyilkosok jól fizetett szakemberek, akik dollármilliárdokat csalnak ki a világ országaitól. A Világbank, az USAID (U.S. Agency for International Development, Az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynöksége) és más külföldi “segélyszervezetek” pénzét a világ természeti erőforrásait ellenőrző nemzetközi nagyvállalatok és néhány gazdag család zsebeibe tömik. Eszközeik között meghamisított pénzügyi jelentések, manipulált választások, megvesztegetés, erőszak, szex és gyilkosság is szerepel. A birodalmak létével egyidős játékot űznek, de ez a játék most, a globalizáció korában új és ijesztő méreteket öltött. Én tudom, én is gazdasági bérgyilkos voltam.” Az író az egyik, ilyen feladatú amerikai tanácsadó iroda kiválóan képzett főnöke volt. Amint bevallja, a kiválasztott ország illetékes politikusait, irányítóit kellett rávenniük nemzetük elárulására. A mi országunk sem volt kivétel, nálunk is győzedelmeskedhetett a globalizáló gazdasági diktátum, a szégyenletes közgazdasági dogma. Bevezetése már a kommunisták idején elindult. A reformer közgazdászok voltak az élcsapat. A rendszerváltást követően pedig a Szabad Demokraták Szövetsége ügynökei a nemzetellenes gazdaság átalakítási irányzatnak, módszernek, praktikának, a kozmopolita liberális gazdaságpolitikának. Nagy valószínűséggel ezen közgazdasági dogma híveinek egy része nemcsak meggyőződésből, hanem sokkal inkább az anyagi érdekek miatt vállalta a nemzetellenes feladatot. Erre szolgálhat dokumentumként az 1995. év folyamán megjelent Méreg című folyóirat 1. számának egyik írása. Ezek szerint 1992-ben a Methodisták Világkongresszusán átadtak Iványi Gábor SZDSZképviselőnek egy listát azokról, akiket azért fizet a Világbank, hogy bármi áron fenntartsák a magyar adósságtörlesztést. A listát Tölgyessy Péter, az SZDSZ elnöke állítólag átadta Antall Józsefnek. Az írás felsorol néhány nevet kérdésként a listáról (Surányi György, Tardos Márton, Kupa Mihály, Raskó György, Medgyessy Péter is?). A teljes névsort a következő számban ígérték közölni, ami viszont már sohasem jelent meg. A Soros Alapítvány részére érkezett tekintélyes összegű támogatás sem valószínű, hogy a globalizáló gazdaságpolitika kifosztottjainak a segélyezésére került kiosztásra. Országunk eladósítása már a kommunista korszakban veszi kezdetét a hetvenes évek elején. A Magyar Nemzeti Bank: “Külső eladósodás és adósságkezelés Magyarországon, MNB Műhelytanulmányok” szerint 1989 előtt 24 milliárd dollárt törlesztettünk és 11 milliárdot kamatként (25%-os) adósságszolgálat címén. Maradt 21 milliárd dollár adósság 1989 végére. A visszafizetésekről évek szerinti számsorok találhatók a tanulmányban. A forrás bevonásáról hasonló nincs. Néhány soros szöveges tájékoztatás olvasható, miszerint egy milliárd dollár forrásbevonás és 11 milliárd dollár kamatfizetés után maradt 20,4 milliárd dollár adósságunk. Megismerve a liberális globalizáció praktikáit, még a jámbor olvasóban is felmerülhet az a gyanú, hogy valahol a számlánkra könyvelt hitelpénznek zöme talán be sem jött az országba. A kommunistáktól örökölt adósság vállalását illetően vita alakult ki. Egyesek szerint a Szovjetunió a tőkés világ pénzügyi támogatá16

Mándoki Andor

sával jött létre, és egy befektetői vállalkozásnak tekinthető. A keleteurópai népeket ugyancsak a nyugati világ adta el rabszolgáknak a szovjet kizsákmányolásnak. Ugyanez a tőkés világ hitelt ad a rabszolgatartóknak uralmuk fenntartására. Mikor ez az üzleti vállalkozás állítólag csődbe kerül, és felszámolják a Szovjetuniót, ugyan milyen jogi és főleg erkölcsi alapja van a rabszolgától követelni az elnyomó adósságát? Különben is felszámolás esetén a befektető írja le a rabszolgatartónak hitelezett pénzét. Elveszett! Rossz befektetés volt. Már ebből is fel kellett volna ismernünk, hogy “felszabadításunk” egy orbitális hazugság, és az elveszett tengerentúli gyarmatok pótlására kellünk az Európai Uniónak, amit az Egyesült Államokkal együtt a pénzuralmi rend világhatalmi érdekkörébe vontak már korábban. Voltak mások is, kommunista reformer közgazdászok, akik tudós hevülettel és szakszerűtlen érvekkel bizonygatták, hogy nekünk kötelességünk fizetni. Nagy Pongrác külhonból hazatért piacgazdasági és banki tudással, tapasztalattal, fölényesen verte vissza Hárshegyi Frigyes, Fekete János, Kádár Béla, Kupa Mihály, Bod Péter Ákos és más pénzügyi, tervgazdasági szakértőink érveléseit a “Magyarország külső adósságproblémája” című írásában. Megjelent a “Gazdaság és Társadalom” c. folyóirat 1999. 1-2. számában. A sok közül kiemelkedően hírhedt volt Botos Katalin közgazdász érvelése. Az adósságot akkor is fizetni fogjuk, ha tönkremegy bele az ország. Igaza lett, fizetünk azóta is, és tönkre is ment bele az ország. Biztosan akadnak országok, ahol az ilyen otromba kijelentésért, állásfoglalásért az illetőt a főnöke azonnal kirúgja hivatalából. Az utcán pedig bármelyik járókelő büntetlenül leköpheti. Nálunk ezzel a szellemi, erkölcsi színvonallal lehetett valaki “konzervatív, nemzeti” államtitkár. Sőt, egyetemeink egyikén még oktathatja is a fiataljainkat tudásra és hazaszeretetre. JÓ HA FIGYELÜNK!

Végül is győztek tervgazdasági tudósaink. Új, bölcs vezetőnk döntése alapján hiszékeny emberként kamatostól fizetjük a hiteleket vissza, amelyek talán be sem jöttek, amelyeket az emberi jogokat oly fennkölten védelmező nyugati tőkések a szovjet rémuralom meghosszabbítására folyósítottak, amelyekből jó esetben felépített korszerű nyugati üzemeket az új gazdasági rend nevében a globalizáció érdekében felszámolták, lerombolták, ellopták új uraink, új gazdagjaink. Fizetünk, törlesztünk, felveszünk új hiteleket, és csak fizetünk tovább vég nélkül naiv, hiszékeny, ostoba emberként. Az Antall-kormány vállalta a törlesztést, pedig ebben az időben 101 ország kapott 1200 milliárd dollár értékű átütemezést és elengedést, könnyítést. Kiknek az érdekeit képviselte az első rendszerváltó kormány? Ha csak ezt az egy “tévedését” követte volna el, már akkor is akaratlanul és joggal juthatnának eszünkbe Károlyi Mihályék. A Horn-kormány idején mérsékelten növekedett, a Fidesz-időszak végén még csak 38 milliárd dollár a külső adósságunk. 2002 után 140 milliárd dollárra duzzadt a kommunista-liberális kurzus, vészkorszak idejének végére. Méltó, mélységes undort vált ki az a primitív csalás is, ahogyan a pénzvilág vigéce becsalja Kádár rendszerét a Világbank adósságcsapdájába. Majd ugyanaz a hírhedt figura miként veszi rá a tévén keresztül naiv százezrek tömegét a devizahitelekre, hogy kicsalhassák tőlük a bankok segítségével az otthonaikat. Érthető, hogy a köztársaság elnöke megvetését jelezve nem fog vele kezet, amikor a kommunista-liberális kormány “érdemei elisme réséül” magas állami kitüntetésben részesíti. Adósságunk rendezése A külső eladósítás félelmetes, szinte kivédhetetlen fegyver a globalizálók arzenáljában. Elszívja a kiszemelt nemzetgazdaság tőkeerejének jelentős részét, az esetek többségében felesleges, pazarló beruházásokra, költekezésre, fogyasztásra és nem utolsó sorban féktelen korrupcióra. Ez a hatalmas pénztömeg elvész, nincs semmi eredménye a gazdaság növekedésében. A hitelező számára viszont búsás eredmény a munkanélküli kamatjövedelem, és ami talán még ennél is fontosabb, a politikai hatalomra gyakorolható befolyás. Ez az újkori gyarmatosítás megvalósítási technikája. Az eladósítás gátolja a fejlődést, a növekedést és az életszínvonal javításának lehetőségét a társadalom jólétének megteremtésében. Ha naiv, hiszékeny, ostoba emberként semmit sem teszünk, csak fizetünk, és vesszük fel továbbra is pazarló költekezésre a hiteleket, akkor örökre rabszolgák leszünk ismeretlen befektetők szolgálatában. Végre valamit tenni kell! A kormány az államháztartásban csak annyit költsön, amennyi a bevétele. A továbbiakban ne vehessen fel hitelt csak előzetes hatásvizsgálat bemutatásával az Országgyűlésben. Kezdjen hozzá az adósság csökkentéséhez, rendezéséhez. A KDNP “Szegénység felszámolása” című gazdasági programjában található külső eladósodásunk felszámolására példaértékű megoldások javaslata szolgáljon útmutatásul. Argentina adósság kezelése 2001-ben az argentin kormány felmondta a külföldi adósságának törlesztését és a kamatok fizetését. Négy év után a tárgyalások eredménye az lett, hogy az ország külső adósságának háromnegyedét elengedték, a többit átütemezték. Argentínát nem szállta meg egyik nagyhatalom sem, még az izraeliek sem. Nem közösítették ki sehonnan sem. Argentínában nem romlottak, hanem javultak azóta az életviszonyok. (Drábik János: Az emberközpontú világrend, Gold Book Kiadó 2007) A külső adósságunk rendezésére Síklaky István a következőket javasolja: a kormány a külső és belső adósságszolgálat teljesítését három évre felfüggeszti, és egyidejűleg kidolgoz egy tervet a hitelezők elé. Számos gazdaságélénkítő intézkedéssel a fizetési mérleget javítja a termelést ösztönző adóreformmal. A megtakarításokat a JÓ HA FIGYELÜNK!

gazdaság fejlesztésére fordítja. Összegezésként többlet jön létre a kereskedelmi és a fizetési mérlegben. Ezt követően a pozitív pénzügyi egyenleg felét a tőketartozás törlesztésére fordítja a kormány. Az erre következő esetleges gazdasági zárlatot is ki lehet védeni a létfenntartáshoz szükséges termékek hazai biztosításával, és a nem csatlakozó országok gazdasági együttműködésével. A pénzügyi támadásokra is van védelmi lehetőség. (Siklaky István: Létbiztonság és harmónia, Éghajlat Kiadó 2003) Cseréljük le adósságunkat export kötelezettségre! Keressünk olyan befektetőket, akiknek dollárfeleslegeik vannak! Biztos áruszállítással vállaljuk a visszafizetést! Érdemes még Milton Friedman Nobel-díjas közgazdásznak az USA államkötvényekben lévő adóssága kifizetésére tett javaslatát tanulmányozni adaptálás céljából. A monetáris hatáskör kormányzati ellenőrzés alá vételével a Magyar Államkincstár (vagy egyéb erre létesült szerv) két-három év időtartam alatt bocsásson ki állami közpénzt. Ezzel vásárolja vissza a bankrendszernél lévő mintegy azonos értékű állami hitelleveleket. Egyidejűleg a Nemzeti Bank törvény módosításával tegye lehetővé a jelenlegi 5% banki tartalék ráta felemelését 100%-ra. A 100%-os banki tartalék ráta esetén az állami kibocsátású pénz a bankrendszerhez kerülve a termelő gazdaságban nem okoz inflációt. Ezáltal az állam megszabadulhat adósságától, és a költségvetés terhei csökkennek. (Drábik János: A pénz diktatúrája, Gold Book Kiadó 2005) A kormányok kötelessége a lakosság külső eladósodottságát fékezni, megállítani, mivel a törlesztés a társadalom egészére ró hátrányos kötelezettségeket. Meg kell tiltani a lakosság félrevezetését szolgáló THM kifejezéssel a tényleges kamatfizetési kötelezettség elfedését, továbbá a pénzügyekben járatlan lakosság számára a valutaalapú hitelek szolgáltatásának lehetőségét a bankoknál (Dr. Plenter János: A bankok és a pénzügyi gépezet önkényuralma a magyar gazdaságban, Kapu 2008 10. sz.) Az adósságunk kivásárlására tett javaslat ismétlés. A Kapu 2006 8. számában a “Nemzeti Összefogás Program” című írásunkban már javasoltuk: “Adósságcsapdába kergettek. Egyik fő célja a globalizáló gazdaságpolitikának, hogy pénzügyi rabságot idézzen elő. Ettől meg kell szabadulni. Különben soha nem lábalunk ki a válságból. Addig űznek a hitelek felvételére, amíg olyan mértékű lesz a tartozásunk, hogy a földünket követelhetik tőlünk. Egy szocialista-liberális kormány pedig készséggel szolgálja ki a globalisták igényeit. Földönfutók leszünk, hazátlanok. Kicsalják alólunk az országot. Váltsuk át ezért adósságunkat külpiaci áruszállításra. Ajánljuk fel az oroszoknak, kínaiaknak, hogy fizessék ki adósságunkat, és ezért ipari, főleg mezőgazdasági termékeket exportálunk számukra. Fölös dollármilliárdjaik vannak, amire befektetési lehetőséget kínálunk. Biztos befektetés számukra adósságunk kifizetésével az egyre inflálódó dollárjaikat értékkövető importra cserélni. Mi pedig adósságunkat exportkötelezettségre válthatjuk. Piacot szerzünk. Adósságszolgálat helyett beruházunk, fejlesztünk, munkahelyek ezreit hozzuk létre, exportálunk, külkereskedelmi deficitünket csökkentjük. A további eladósodásunkat fékezzük, megállítjuk. Többet termelünk, bért, járulékokat, adót növelünk, vagyis érdemben a GDP-t növeljük, gyarapodunk. Visszaszerezhetjük az orosz piacaink jelentős részét és javulhat az orosz-magyar kapcsolat. Ez utóbbi a várható uniós bővítés esetén még politikai hozadék is.” Reméljük, hogy az Orbán-kormány rendezi a külső eladósításunkat. A javasolt lehetőségek közül választ, vagy egy új módon számolja fel pénzügyi rabságunkat. Bizakodásra ad okot az a szándéka az új vezetőinknek, miszerint az IMF-fel esetleg csak adós-hitelező viszonyt kíván fenntartani, és nem tart igényt a gazdasági tanácsaikra, mivel azok mindenütt megbuktak. Pusztítást okoztak, szegénységet, nyomort teremtettek. 17

Kié legyen az új termelői vagyon? Ha sikerül az állam külső adósságát lecserélni, eladni exportszállítási kötelezettségre, akkor az évi több ezermilliárd forint értékű adósságszolgálat felszabadul fejlesztésre, beruházásokra, új termelői vagyon létesítésére, illetve a termelés bővítésére. Felmerül a kérdés: kik legyenek az új termelői vagyon tulajdonosai? Az eddigi tapasztalatainkból az következik, hogy kik nem lehetnek az új tulajdonosok. A mostani kapitalizmusunk új urai. A külföldi befektetőkből már elegünk van. Újgazdagjaink nem termelőmunkával szerezték vagyonukat, tehát nem értenek a termelő vagyon működtetéséhez, a piacgazdasághoz sincsenek tapasztalataik. Akkor hát miért bíznánk rájuk az egymillió

új munkahely üzemeltetését, adnánk számukra ajándékba egy újabb hatalmas vagyonrészt? Bebizonyosodott, hogy nem elkötelezettek a lakóhelyük felvirágoztatására. Ezért az új termelői vagyon, az egymillió új munkahely tulajdonosai az állam, az önkormányzatok, a szövetkezetek, a munkások, a menedzserek, felt alálók, a lakosság dolgozó rétege legyenek. Nagy hibát követne el a kormány, ha a tervezett hatalmas vagyonrészt megint a külső erők, a szolgálatukba szegődöttek kezére játszaná át. A külföldiekből és a kommunistából vedlett kapitalistákból már éppen elég van Magyarországon. Végre hozzá kell kezdeni a nemzeti tőkés réteg felépítéséhez. (A teljes cikk a Leleplező új számában olvasható)

TŐLEM EZÉRT NEM KAPSZ MUNKÁT 12 embernek adhatnék munkát havi 248 720 Ft nettó fizetéssel, de nem adok. Elmon� dom miért. Szép irodában dolgozhatnál a szolgáltató cégemnek. Nem ügynökösködés, nem kamu. Komoly szakértelmet igénylő munkát kellene végezned, napi 8 órában, csak hétköznapokon. Rendesen be lennél jelentve, fizetném utánad a járulékokat. Adhatnék ilyen munkát egy tucat embernek, de nem teszem, és elmondom miért nem. Nőt nem alkalmaznék. Ennek végtelenül egyszerű oka van: a nők gyereket szülhetnek. Mielőtt felveszem, nincs jogom megkérdezni, akar-e még gyereket szülni. Ha lenne jogom megkérdezni és válaszolna, becsaphatna szándékosan, vagy időközben meggondolhatná magát. Természetesen semmi bajom azzal, hogy a nők gyereket szülnek. Én is így születtem, és így jött a világra az én gyerekem is. Azért nem alkalmaznék nőt, mert ha szülni megy, 3 év szabadságra menne és ezalatt nem lehet kirúgni. Ha két gyereket is szül, 6 évig. Persze a munkát valakinek meg kellene csinálni, ezért kénytelen lennék felvenni valakit, aki dolgozik helyette, amíg az évekig tartó szülési szabadságát tölti. De nem csak a szülési szabadsága alatt, utána sem rúghatnám ki. Amikor visszajön, kénytelen lennék azt kirúgni, aki addig helyette dolgozott. A szülésről visszaérkezett nőnek köteles lennék felemelni a fizetését az akkori szintre és rögtön kiadni az addig összegyűlt fizetett szabadságát. A munkát 2-4 hónap fizetett szabadsággal kezdené. 50 év felettit sem alkalmaznék. Pedig a legtapasztaltabb szakemberekkel semmi bajom sincsen. Azért nem alkalmaznám őket, mert hamarosan védett korba lépnek. Akkor pedig hasonló csapdába esnék velük, mint a nőkkel. Védett korban lévőt nem lehet kirúgni, ezért akkor is kénytelen lennék 5 éven át fizetni a védett korú fizetését és járulékait, ha egyáltalán nem dolgozik normálisan, legalább elfogadható szinten. Nem rúghatnám ki, de mivel valakinek dolgoznia is kellene, kénytelen lennék felvenni helyette még egy embert, aki dolgozik is. Felőlem lehetnek védettek a nyugdíjazás előtt, csak akkor fel sem veszem őket. Csak 25-50 éves férfiakat alkalmaznék. Őket is nagy kockázattal jár felvenni, hiszen őket sincs jogom csak úgy kirúgni, ha 18

bármilyen okból (nincs elég bevételem, nem vagyok elégedett a munkájával) ki akarom. Jó eséllyel beperelnek, és jó eséllyel megnyerik. De ezt a kockázatot még kezelném. 514 000 forintomba kerülnél havonta: Ezek 2011-es adatok, a www.nettober. com kalkulátorból származnak. Amint látod, a 248 720 Ft fizetésed a cégemnek 514 000 Ft költséggel járna. Ezt a kétszeres szorzót csak azzal úszhatnánk meg, ha kevesebb fizetést adnék. De kevesebb fizetésért nem

alkalmaználak, mert szerintem aki kétszázezer forint alatt keres, nem tud normálisan megélni. Depressziós lesz, nem végzi a munkáját rendesen, csak tönkretenné a cégemet és engem is. Ezért aztán kevesebb pénzért nem vagyok hajlandó senkinek munkát adni. Ekkora szopatás egyébként csak Magyarországon van. Az ábra egy Deloitte tanulmányból származik. Látod, az állam sehol máshol nem veszi el a fizetésed több, mint felét. Bos�szantó, hogy több, mint ötszázezret fizetek neked havonta, de kevesebbet kapsz meg belőle a felénél. Pláne, mert semmivel jobb egészségügyi ellátást nem kapsz majd, mint aki minimálbérre van bejelentve.

JÓ HA FIGYELÜNK!

Számolnom kellene azzal is, hogy egy 35 éves embernek 25 nap szabadság jár. Ez évente több, mint 1 hónapnyi munkanap. 12 ember munkájára lenne szükségem a cégben, ehhez 13 alkalmazottat kellene foglalkoztatnom. Hiszen 1 mindig szabadságon lenne. Ezek miatt még adnék is munkát. Nagyon vállalkozó szellemű ember vagyok. Eladnám a lakásomat és bérelt lakásba költöznék. Bíznék benne, hogy az így keletkező 30 milliós tőke elég lesz. Belevágnék bátran, és ha elbuknám a pénzt (ami elég valószínű), nem siránkoznék. Jó szolgáltatást nyújtana a cégem, jó munka pedig nincs normális munkakörülmények nélkül. 13 embert alkalmaznék. 12 munkájára lenne szükségem, +1 lenne aki az éppen szabadságon lévő helyett dolgozik. Velem együtt az összesen tehát 14 ember 158 m2 normálisan berendezett, kényelmes irodában dolgozna. Ennek ára 10 €/m2/hó bérleti díj, és 3,5 €/m2/hó üzemeltetési díj mellett 2133 €/hó lenne. Így alakulnának a cég költségei: Iroda: 580 000 Ft / hó Munkabérek: 13 x 514 000 Ft = 6 682 000 Ft / hó Egyéb költségek (könyvelés, marketing, fogyóeszközök stb): 1 000 000 Ft / hó Összesen: 8 262 000 Ft / hó. Elég rémisztő kis rezsi ugye? Ennyit kellene minden hónapban kifizetnem, tök függetlenül attól, hogy mekkora a bevételem. A jó hónapokban és a rossz hónapokban is. A nyári uborkaszezonban is, és karácsony előtt is, amikor alig dolgozunk. Ennyi ember átlagosan havi 1000 óra szolgáltatásnál többet nyújtani nem képes. A költségek kitermeléséhez, tehát a nullszaldóhoz 8 262 000 Ft / 1000 = 8262 Ft / óra díjszabással kellene eladni a cég szolgáltatását. De szükség van valamekkora profitra is. Nem vagyok kapzsi, szorít a piac is, 20% nyereség mellett döntenék. Így 9914 Ft / óra lenne a cég szolgáltatásának ára, ami kimondva 9914 Ft + ÁFA, azaz bruttó 12392 Ft. Kerekítenék (lefelé) és ennyiért hirdetném: 12 000 Ft / óra Ebből 2400 Ft az államé, 9600 Ft a cégé. Optimista ember vagyok. Ütne a marketing, tökéletesen bejönne a számításom, sikerülne átlagosan havi 1000 óra szolgáltatást értékesíteni. Dübörögne az üzlet, minden

JÓ HA FIGYELÜNK!

alkalmazottammal szerencsém lenne, mindenkinek égne a keze alatt a munka. Így 1000 x 9600 Ft = 9 600 000 Ft / hó lenne a cégem bevétele. 1 338 000 Ft / hó a profit. Ebből saját magamnak 800 000 Ft bruttó fizetést tudna adni a cégem, aminek az összköltsége 1 028 000 Ft. Ebből megkapnék 497 440 Ft fizetést, majdnem az alkalmazottaim fizetésének dupláját, a cégnek pedig keletkezne 310 000 Ft adózás előtti nyeresége. Ebből kifizetnék 31 000 Ft társasági adót, illetve a helyi iparűzési adót, amely a cég bevételének 2 százaléka: azaz 192 000 Ft. A cégnek tehát megmaradna havi 87 000 Ft, ennyivel nőne a számláján a pénz. Tehát 497 440 forintot keresnék, de vegyük figyelembe, hogy eladtam a 30 millió forintos lakásomat, és a cégre költöttem az árát. Ezért most 100 000 forintért lakást kellene bérelnem, egyébként nem lenne hol laknom. Meghúznám magam, nagyon keveset költenék, a feleségem is keresne, egyébként is állandóan dolgoznék, időm sem lenne költekezni, az alkalmazottaimmal szemben én hétvégén is napi 10-12 órát dolgoznék. Így havi 300 000 forintot tudnék megspórolni, a 30 milliós befektetésem 100 hónap alatt megtérülne. 9 év alatt összegyűjteném a 30 milliót, amit a cégbe fektettem, így ebből újra vennék egy saját lakást. Onnantól már nem kellene szűkölködnöm. Nem kellene lakást bérelnem, és lakásra sem spórolni. Úgy élnék, mint egy európai. Sok kedvem ilyen körülmények között – remélem érthető – nincsen eladni a lakásomat és vállalkozásba fektetni a pénzt. De 4 okból biztosan nem teszem meg: 1. A konkurencia ugyanilyen szolgáltatást végez, csak fusiban, feketén, balkáni körülmények között, 3000 forintos óradíjért. Zsebbe kéri a pénzt, így ÁFA sincs rajta. Garanciát sem kell vállalnia, hivatalosan nem is vállal semmit, semminek nincs hivatalosan semmi nyoma. Nem kell irodát bérelnie, nem kell könyvelőt alkalmaznia. Napi 5 óra munkával így kényelmesen marad a zsebében 300 000 Ft. Esze ágában sincs hozzám jönni dolgozni, mert a cégemnél nem végezhetne kontármunkát, időre be kellene járni, szigorú szakmai követelményeknek kellene megfelelni, az ügyfeleket nem csaphatná be, és ha mégis gané munkát végezne, akkor kirúgnám.

2. A konkurencia szabályos lejárató hadjáratot indítana a cégem ellen. Pénzéhes geciládának állítanának be, hiszen nálam 12 000 Ft, ami náluk 3000 Ft. Hiába védekeznék akárhogyan, a közvélemény szemében a cégem pénzrehajtós magyaremberellenes kizsákmányoló lenne, miközben az igazi tisztességes szakemberek a töredékéért becsületesen dolgoznak ... 3. Az alkalmazottaim közül többen csak azért jönnének hozzám dolgozni, hogy eltanulják a szakma fortélyait, és ellopják a cég ügyfeleit. Azt hazudnák az ügyfeleknek, hogy tőlük ugyanazt megkapják majd, csak fusiban, féláron. Ekkor direkt mindenféle kárt okoznának a cégemnek, hogy kirúgjam őket. Ekkor beperelnének, hogy jogtalanul rúgtam ki őket, és nyernének. Közben a cégem drágán megszerzett, de már ellopott ügyfeleinek vígan dolgoznának feketén és még nekik állna feljebb. Mindenféle fórumon híresztelnék, hogy ők dolgoztak a cégemnél, tudják mit beszélnek: nem csak kurva drága, de nagyon szar is. 4. Mindezt hiába mondanám akárkinek, mindenki magasról tojna rá. Ezért nem kapsz munkát tőlem (és szerintem sok más mindezt megtapasztalt vállalkozótól sem) és ezért egyre több a munkanélküli, akik egyre kevesebbet vásárolnak és ezért egyre kevesebb ÁFA-t fizetnek. És ezért egyre kevesebb a normális cég, akik egyre kevesebb embert alkalmaznak és egyre kevesebb adót fizetnek és ezért van egyre kevesebb pénz a szociális juttatásokra, és ezért jönnek a munkatáborok. Én csak akkor adok majd munkát, ha: 1. Kirúghatlak, ha akarlak. 2. Ha az ÁFA legalább 20 százalékra (de inkább 15-re) csökken. 3. Ha az állam a legális fizetéseknek „csak” 30 százalékát veszi majd el. 4. Ha nem büntetik a több fizetést magasabb arányú elvonással. 5. Ha nem a cégeket, hanem az illegális munkavállalókat üldözik. Amíg ezek nem változnak, tőlem nem kapsz munkát, az hétszentség. Amíg az állam mindenben a korrupciónak kedvez, nem vállalkozok semmire és nem adok munkát senkinek. (Jakab Andor Blogja)

19

DEVIZAHITELED VAN? KEZEDBEN A MEGOLDÁS! Eléggé el nem ítélhet������������������������������������������������������������ ő módon több mint tíz nappal ezelőtt úgy ismertettem a devi� zaalapú kölcsönszerződéseknél tanúsított hitelezői magatartásokkal kapcsolatos csa� lás bűncselekményének alapos gyanújára vonatkozó feljelentési iratomat, hogy azzal büntető eljárás lefolytatását kérelmezve a Legfőbb Ügyészséghez fordulok. Csakhogy nem voltam megelégedve iratomnak azzal a részével, melyben a bűncselekmény elkö� vetéséhez szükséges elkövetési magatartástrészleteztem, és az irat elküldése ezért elmaradt. Tekintettel arra, hogy a feljelentési iratomban teljes egészében Makkos Albert író-közgazdásznak könyvben is megjelent megállapításaira hagyatkoztam, fel� tehetőleg ő észlelte problémámat és egy összefoglaló megküldésével újólag kisegített. Ezt az összefoglalót az irat 8-10. oldalába beépítve immár alkalmasnak látomiratomat arra, hogy célomat elérve a büntető eljárás meginduljon. Az alábbiakban látható postai feladóvevén�nyel igazolom azt, hogy azalábbi feljelentés most már végre általam a Legfőbb Ügyészséghez továbbításra került. Léhmann György Dr. Léhmann György 8600 Siófok Szűcs u. l. Tel: 84-313-176 és 20-4939851/ irata Legfőbb Ügyészségnek Budapest V. ker. Markó u. 16. Tisztelt Legfőbb Ügyészség! Közgazdász végzettségű Makkos Albert által szakértői véleményként szerkesztett „Devizahiteled van? Kezedben a megoldás!” című könyvben írt, devizaalapú kölcsönszerződésekkel kapcsolatosan tett alábbi megállapítások bizonyítják annak gyanúját, hogy törvénytelen hitelezői magatartások büntetőjogi következményekkel járó elkövetési magatartásoknak is minősülnek: 1./ „ A pénzügyi kérdésekben a hitelfelvevők többsége nincs tisztában az alapfogalmakkal sem. Nem valószínű, hogy egyetlen hitelfelvevőnek is elmondták volna a szerződés megkötése előtt, mi a carry trade üzlet, milyen kockázatai vannak? Hol tudja megtekinteni a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatát? Mi a CDS és mi az FX swap ügylet, és mi köze a banki finanszírozáshoz? Sőt a hitelfelvevők többsége még azt sem tudta, hogy ha az árfolyam módosul, nem csak a törlesztő részlet, hanem a tőketartozás összege is módosul, amely alapján a szerződés akár fel ismondható! Ennek ellenére aláíratták vele a nyilatkozatot, hogy a devizahitelről a tájékoztatást megértette. Minden józanul gondolkodó ember tudja, hogy nem értette meg, nem érthette meg,hiszen egy tizenoldalas szerződés egy óra alatti aláírása idején nem lehetett olyan közgazdasági 20

fogalmakat elmagyarázni és megértetni, amelyre legfeljebb csak a közgazdasági egyetem pénzügy szakán keríthettek sort. A lakossági hitelfelvevők megtévesztésének elkerülése érdekében a nyugati országokban nem engednek deviza hitelszerződést kötni. Más kelet-európai országban sem fordult elő, hogy olyan devizahitel szerződést kötöttek volna,amelyben a forrásdeviza jegybanki alapkamata ne lett volna bázisadatként megjelölve.” (11-12old.) 2./ „A pénzügyi világban ismert a Carry trade üzlet. A befektető alacsony kamatszintű devizában (forrásdeviza) vesz fel hitelt, amelyet a magas kamatszintű országban (célország devizája) fektet be. A hozam a két deviza kamatának különbsége. Forrásdeviza lehet pl. japán jen 0,1%, svájci frank 0,8%, USA dollár 0,25%. Célország lehet pl. Brazília 10,75%, Oroszország 7,75%, időként Magyarország is. A kamatkülönbség mint látható akár 10% is lehet. A svájci frank és a magyar forint között azonban mai is meg van az 5%. A carry trade üzlet hozamát három tényező változtatja meg. Az átváltási árfolyam, a forrásdeviza és a célország devizájának kamatváltozása … A magyarországi devizahitelek a Carry trade üzlet naiv formájának minősülnek. Egyrészt naivitás azt feltételezni, hogy a két deviza kamata közötti különbség tartósan (10-20 éven keresztül) azon a szinten marad, mint amikor szerződés megkötésre került. A jegybanki kamat szoros összefüggésben van az inflációval.” (12-13. old.) 3./ A devizahitelt nyújtó pénzügyi szolgáltatók pénzügyi szakemberei tudták, tudniuk kellett a carry trade fent leírt kockázatát. A pénzügyi szolgáltatók tudják, hogy a svájci frank a dollárhoz képest erősödni fog, azaz magyar forintban többet kell érte fizetnünk, mégis megkötöttek mintegy félmillió ingatlan hitelszerződést, és közel kétmillió fogyasztási szerződést. A pénzügyi szolgál-

tatót a nyereségvágy hajtotta, ami egészséges törekvés, a hitelfelvevőt pedig a cél eléréséhez szükséges forrás megteremtése hajtotta, ami szintén egészséges törekvés. A két egészséges törekvés során elbeszéltek egymás mellett? Nem!Nem volt egyforma az ismeretük, a tudásuk. Az állam, ill. annak felügyelete, pedig nem töltötte be feladatát, nem zárta ki a visszaélés lehetőségét. (15. old.) 4./ A carry trade üzlet alapfeltétele, hogy a hitelt devizában tartsák nyilván és mindkét devizaalapkamata és az árfolyam ismert legyen, hiszen a két kamat különbségére épül az üzlet. Akockázati elemek, amiket a hitelfelvevőnek ismerni kell: –– a forrásdeviza jegybanki alapkamatát, svájci frankhitel esetén a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatát –– a célország jegybanki alapkamatát, amely a Magyar Nemzeti Bank honlapjánmegtekinthető–– a két deviza közötti árfolyamot, amely az MNB honlapján megtekinthető (15. old.) 5./ „A Svájci Nemzeti Bank referencia kamatnak nevezi az alapkamatát. A PSZÁF kiadványaegyértelműen megfogalmazza, hogy a „törlesztő részletnek a külföldi valuta kamatváltozása miattiváltozásával” lehet számolni, és ezt számszaki példával be is mutatja. Hasonló a helyzet az átváltási árfolyammal is, amit a pénzügyi szolgáltatók szabályosanalkalmaztak. Ha nőtt az árfolyam, akkor az árfolyam változás mértékével emelték a forint törlesztő részletet. Ha csökkent az árfolyam, szintén a változás mértékével csökkentették a forint törlesztő részletet. Mindkét kiadvány egyértelműen megfogalmazza, hogy a –– THM mutató értéke nem tartalmazza a hitel árfolyamkockázatát, és nemtartalmazza a hitel kamatkockázatát, –– THM mutató számításba veszi a szerződés megkötésekor érvényes Svájci Nemzeti Bank referenciakamatát, mint kamatszintet, a kezelés költségeket, a deviza-vételi ésdevizaeladási árfolyam közötti különbséget (árfolyamrés), és a konverziós díjat. A PSZÁF, mint a pénzügyi szolgáltató felügyeleti szerve kiadványaiban a megfogalmazás teljesenegyértelmű: A hitel felvevőket csak a Svájci Nemzeti Bank alapkamatának változása és svájci frank árfolyamának változása érinti.” (18. old.) JÓ HA FIGYELÜNK!

6./ „Nem vitatható, hogy a Svájci Nemzeti Bank referencia kamata több millió embert érint, emiatt közérdekű adatnak minősül, amit közzé kell tenni. A Svájci Nemzeti Bank referencia kamatát seegyetlen pénzügyi szolgáltató, se a PSZÁF nem tette közzé, sőt írásbeli megkeresésre semhajlandó megadni. A hitelfelvevő csak abban az esetben tudja ellenőrizni a pénzügyi szolgáltató részére fizetendő törlesztő részlet összegét, ha a forrásdeviza, jelen esetben a Svájci Nemzeti Bank referenciakamatának szintjét ismeri. A forrásdeviza alapkamatának elhallgatása jogellenes. Ez teremtette meg a pénzügyi szolgáltatóknak azt a lehetőséget, hogy a szerződések elszámolásánál a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatváltozásától eltérően az új kamatszintet szubjektív alapon állapítsák meg, ami lényegesen nagyobb, mint a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatszint változása. A Svájci Nemzeti Bank referencia kamata, mint közérdekű adat elhallgatása, a pénzügyi szolgáltatók részére az elszámolás ellenőrizhetetlensége révén megteremtette a lehetőséget atörlesztő részletek kotlátlan emelésére, amellyel a pénzügyi szolgáltatók – ugyan eltérő mértékben – de egységesen éltek is!” (19. old.) 7./ „A hitel – devizahitel – forrása forintban állt rendelkezésre. A hitel folyósítása forintban történt, és atörlesztő részleteket is forintban fizetik. Ezt a forrást nem kellett svájci frankra átváltani, hiszen forintban lévő forrást forintban fizették ki, ill. forintban fizették vissza. A devizahitel kifejezéscsak egy elszámolási mód, amelynél maga az elszámolás sem a devizahitel szabályai szerint történik, hanem a forint hitel körülményeit veszik figyelembe. Az alábbiakban felsorolt tények bizonyítják a svájci frank alapú hitelek forinthitelként történő kezelését.” 8./ „A hitelfelvevő svájci frank alapú hitelt vett fel. A szerződés alapján a tartozását svájci frankbantartják nyilván. A hitelt svájci frankról átváltással folyósították forintban. A forintban fizetett törlesztő részletet svájci frankra váltják át. Az átváltásért minden alkalommal – pénzintézettől függően 1-2 % - átváltási jutalékot számítanak fel. Az ügyfél az alacsonyabb kamat miatt vállaltaezeket a mellékköltségeket, a kamat, valamint az árfolyam kockázatát. Teljesen természetes,hogy a kamat is a Svájci Nemzeti Bank referencia kamat változásának mértékével módosulhat. A PSZÁF mind 2006. novemberi, mind 2006. szeptemberi kiadványa ezt erősíti meg. A PSZÁF és a pénzügyi szolgáltatók ezzel szemben nem hozták nyilvánosságra a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatát, ezzel lehetetlenné téve, hogy a hitelfelvevő a referenciakamat módosulását ellenőrizhesse. A pénzügyi szolgáltatók lényegesen JÓ HA FIGYELÜNK!

magasabb, szubjektívalapon árazott kamatszinteket közöltek a hitelfelvevőkkel.” (2526 old.) 9./ „A Svájci Nemzeti Bank referencia kamata, a LIBOR (nemzetközi viszonylatban a bankközi kamat jele) 2008. októberében bezuhant. Az MNB alapkamata és a BUBOR (magyar bankok bankközi hitelének kamatlába) 2008. októberi egy hónapos csúcs után folyamatosan esik. Minden kamatszint esik,csak a pénzügyi szolgáltatók által alkalmazott svájci frank hitelek kamatai emelkednek, és csak 2009. novemberében kezd el szolid mértékben csökkenni. A csökkenés mértéke messze elmarad még a magyar kamatok csökkenésétől is. Ez bizonyítja, hogy a pénzügyi szolgáltatók – kihasználva a hitelfelvevők szorult helyzetét – szubjektíven állapítják meg a törlesztő részletek kamatát. A lengyel hitelfelvevők adatait mutatódiagram bizonyítja, hogy Lengyelországban a hitelfelvevők időnként mintegy negyedét fizetik amagyar kamatszintnek. Ez is bizonyítja, hogy a magyar pénzügyi szolgáltatók kamat meghatározása az ügyfél megzsarolásának elvére épül, és semminemű számítási alapja nincsen. (Figyelemre méltó, hogy az újonnan kötött lengyel devizahitelek kamatlába szigorúan követi aSvájci Nemzeti Bank referencia kamatszintjét. A magyar újonnan kötött hiteleknél ez sem igaz) A diagramokból az is megállapítható, hogy a magyar deviza hitelállomány kamatának semmi közenincs a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatához és nem hasonlít a magyar BUBORkamatszintjének alakulásához sem. A magyar devizahitel állomány kamata a minél nagyobbhaszon elve alapján alakult.” (29. old.) 10./ „Egyes pénzügyi szolgáltatók esetében már 10,5 %-os deviza kamatszinttel is lehet találkozni, amit természetesen az árfolyam további mintegy 30 %-kal is emelhet. Így a reálértéken kifizetett kamatszint 13,5 %-os nagyságrend körül is mozoghat, amelynél a kamatemelés mértéke 85 %. A pénzügyi szolgáltatók a magas kamatszintet a deviza fo rrás megemelkedett költségével magyarázzák. Ez teljesen egyértelműen nem igaz! A pénzügyi szolgáltató ugyanis magahatározza meg, milyen forrásból biztosítja az általa nyújtott hitel fedezetét. Nem hiszem, hogy egycseppet is józanul gondolkodó pénzügyi szolgáltató 7-9 %-ot fizetne a deviza forrásáért, miközbena magyar bankközi piacon 5,8-6,1 %-os szinten tudja biztosítani a fedezetet”. (31. old.) 11./ „A szerződéseknél a kezelési költség szintén CHF-ben került meghatározásra.

A kezelési költség árfolya m miatti mintegy 30 %-os emelkedése a pénzügyi szolgáltatók nyereségét tovább növeli. Bár a pénzügyi szolgáltatók magyarországi költségszintje a forintfinanszírozás miatt minimálisanemelkedett, ugyanakkor a kezelési költség az árfolyam emelkedése révén 25-35 %-kal nőtt, ami a pénzügyi szolgáltatóknak 25-35 %-kal magasabb extraprofitot jelent. A Svájci Nemzeti Bank 0,8%-os referencia kamatszintje mellett a fenti példánál hozott 13,5%-oskamatszint közel tizenhétszeres díjszint. Előző példánál maradva, a 13,5 %-os kamatszint a BUBOR kamatszintnek több mint duplája. Megismétlem, a lengyel hitelek kamata gyakran mintegy negyede a magyar hitelekének. Ilyen túlárazottság mellett a pénzügyi szektornak szintelehetetlen veszteségesnek lenni! Ha emellett a nyereségszint mellett veszteségről beszélnek a bankok, akkor valamilyen veszteséget eredményező tranzakció gondolata vetődhet fel. (pl. nem a magyar betétforrást használják fel, hanem a forrást a külföldi anyabanktól kapják és a nyereséget a kamatkülönbség formájában viszik ki az országból.)” (31. old.) 12./ „A bankrendszer nyeresége év végére ( 2010. év) mint egy harmadára csökkent, de ez éppen a duplájára emelt törlesztő részlet miatt alakult ki… A bankrendszer tudatosan teremtette ezt a helyzetet! Ez is csak átmeneti,mert az ingatlankilakoltatási moratórium feloldása után a Követelések értékvesztése tétel legalább a felére csökkenhet, azaz megduplázódhat a nyereség. A külföldi bankok nem kívánnak Magyarországon fejleszteni. Aki hitelképes, az elrettent a bankrendszer vis�szaélésétől, és nem vesz fel hitelt, aki pedig nem hitelképes, annak nem ad abank. A húzóágazat, a hitelezés tehát leállt, ezért is vonják ki a tőkét. A bankrendszer tehát kiemelkedő profitot termelő szerződésállományt hozott létre, Most nincs más, mint a devizahitelesektől beszedni a pénzt. A hitelezés megszüntetésével a bankrendszer nagyon nehéz helyzetbe hozta a gazdaságot.” (33. old.) 13./ „A devizahitel bevezetése a pénzügyi szolgáltatók részéről egy tudatos megtévesztés volt. A carrytrade üzlet nem alkalmas a lakossági ingatlanvásárlások finanszírozására. A pénzügyi szolgáltatók tudták, hogy a svájci frank árfolyam gyengülni fog, ami hamar elviszi a kamatkülönbség eredményét. A felvett hitel visszafizetésére pedig éppen az ingatlanba való befektetés és a részletfizetés miatt nincs lehetőség… Erősen súlyosbítja a helyzetet, hogy a pénzügyi szolgáltatók és a lakosság közötti jogi kereteinek szabályozásáért felelős állami 21

vezetés – bár tudta – mégsem foglalkozott a probléma megelőzésével. Sőt a 2008. évi jelentős kamatemelés során is csak gyenge, a probléma lényegét nem érintő kikerülhető szabályozás (Magatartási Kódex) született, ami később némi módosítással kormányrendeleti formát is kapott. A jogszabálynak egyetlen előnye volt, hogy megszüntette a svájci frank alapú devizahitelezést. A pénzügyi szektor az ügyfelek becsapása révén kialakított szerződésállománnyal hatalmasnyereségre tett szert, ugyanakkor a hitelállomány tö rlesztő részleteinek megduplázása révén ahitelfelvevők jelentős részét tönkretette. A szerződések jelentős része felmondásra került. Akormány kilakoltatási moratóriumot rendelt el, ami legalizálja a pénzügyi szolgáltatók törvénytelen módon elért nyereségét. A kormány ígéretet tett a devizahitelesek problémájának rendezésére, amit érezhetően nem tud, vagy nem akar teljesíteni… A hitelfelvevő nem számíthat másra, mint saját magára.” (35. old.) 14./ „Kelet-Európában vannak országok, ahol előfordulnak devizahitelek. Ezeknél azonban a forrásvaluta kamatszintjét megjelölték és eszerint történik meg az elszámolás. Lengyelországban a devizahitelek kamata mindig alacsonyabb volt. Meglepő azonban, hogy Lengyelországban időnként a kamatszint harmada, negyede a hazai kamatszintnek! Magyarországon csak a szerződések neve devizahitel, valójában a felszámított kamatnak semmi köze sincs a forrásdeviza (svájci frank) kamatához, de még a BUBOR árfolyam alakulását semköveti. Így inkább beszélhetünk egy árfolyammal súlyozott, bank által tetszés szerinti kamattal megállapított hitelről, de nem devizahitelről. Ehhez az országellenes, jogellenes állapot kialakulásához a törvények képviseletét ellátóállami szervek is hozzájárultak azzal, hogy feladatukat nem látták el.” (36. old.) 15./ „A pénzügyi szolgáltatók a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatát, mint közérdekű adatot a hitelfelvevők elől elhallgatták, amely miatt nem tudták a kamatszintet ellenőrizni. A közérdekű adat elhallgatása révén nyílt meg a lehetőség arra,hogy a pénzügyi szolgáltatók valótlan kamat közlése helyzetükkel visszaéljenek, és a hitelfelvevőket olyan mértékű törlesztő részlet fizetésére kötelezzék, amely révén a szerződés forint alapon is finanszírozhatóvá vált. Ezzel a pénzügyi szolgáltató a saját kockázatát és a devizahitel refinanszírozás magas kamatából fakadó többletköltségét átterhelte a hitelfelvevőre. Az ily módon átalakított hitelszerződés révén a hitelfelvevő forint alapú hitelszerződésnek megfelelő költségeket visel, miközben az árfolyamkockázata is megmaradt a részére. A hitelfelvevő szerződési alapja 22

éppen a deviza alacsony kamatszintje volt. Ennek megszűnése oka fogyottá teszi a deviza hitelszerződést, hiszen az árfolyam miatt csak többletköltsége van. A hitelfelvevő nem erre szerződött!” (49. old.) 16./ „A PSZÁF 2006. szeptemberében – a pénzügyi szolgáltatóknál mindenki számára elérhető – tájékoztatót adott ki, amelynek 9. oldalán a következő megfogalmazás található: 2. Kamatkockázata minden hitelnek van, devizahitelnél ez azt jelenti, hogy ha az adott deviza irányadó kamata emelkedik, akkor emiatt nőhet a devizahitel kamata is. Ennek magyarázata az, hogy a banknak is fizetnie kell azért a devizáért, amelyet aztán hitelként tovább ad. Hogy mennyit kell fizetnie, az elsősorban az adott deviza irányadó kamatától, például a Svájci Nemzeti Bank vagy az Európai Központi Bank alapkamatától függ. Lehet, hogy Ön is hallott már arról, hogy például a Svájci Nemzeti Bank többször megemelte az alapkamatát. Bár e kamatemelések mértéke a forintkamatokhoz képest nem volt számottevő, de belegondolt-eabba, hogy az Önt közvetlenül is érintheti, ha svájci frank alapul hitel vesz fel?” Nem kétséges, hogy a PSZÁF a Svájci Nemzeti Bank alapkamatát, azaz referencia kamatot tekintette a szerződési kamat vonatkozásában mérvadónak. Ezt a tájékoztatót a PSZÁF készítette, és minden pénzügyi szolgáltatónál elérhető volt. Ezt bizonyítja, hogy a pénzügyi szolgáltatók is, mint normát elismerték, különben a tájékoztatót nem tették volna ki… A hitelfelvevő abban a hiszemben volt, hogy deviza hitelszerződést kötöttek. Erre utal, hogy a pénzügyi szolgáltató a tartozást devizában tartja nyilván, a törlesztő részletek összegét szintén devizában közli, és mind a hitelösszeg, mind a törlesztő részletek svájci frank árfolyama alapjánvaló átváltását elszámolta. A pénzügyi szolgáltató által alkalmazott kamatláb nem sokkal a szerződéskötés után átlépte a magyar hiteleknél fedezetet nyújtó BUBOR kamatszintjét. Ez azt jelenti, hogy a pénzügyi szolgáltató magyar kamatszinten finanszírozza a szerződést. A magyar BUBOR kamat szintjének átlépésével a felek között kötött szerződés színlelt szerződéssé vált. (60. ill. 52-53. old.) Ekkor derült ki, hogy a pénzügyi szolgáltató a szerződés kötésekor megtévesztette a hitelfelvevőt, hiszen egy kezdetben kedvezőbb kamatláb után forint finanszírozásra tért át” =========================== Az ide mellékelt OTP Jelzálogbank Zrt. Hitelezőnek 2008. január 17-i „Devizában nyilvántartott jelzálogtípusú kölcsönszerződés”-ben pedig az alábbiak olvashatók:

a./ „A Hitelező kötelezettséget vállal arra,hogy a jelen közjegyzői okiratban meghatározott összegben és feltételekkel az Adósok, mint egyetemleges jogosultak részére svájci frankban nyilvántartott (továbbiakban: Deviza) jelzáloghitelt nyújt a jelen közjegyzői okiratban megjelölt ingatlanon alapított jelzálogjog fedezet mellett. Az Adósok tudomásul veszik, hogy a jelen szerződés alapján nyújtott kölcsön, annak ügyleti kamata és kezelési költsége, valamint a késedelmi kamat és az egyéb költségek a folyósítást követően Devizában kerül megállapításra. A Hitelező Bank által alkalmazott Deviza vételi és eladási árfolyamot a bankfiókokban teszi közzé.” (2. old.) b./ „A hiteldíj (ügyleti kamat és kezelési költség) az első ügyleti év végéig állandó mértékű. A hiteldíj (kamat és kezelési költség) a második ügylet évtől kezdve változó mértékű, amelyet a Hitelező a kölcsönszerződés fennállása alatt jogosult egyoldalúan megváltoztatni. A Hitelező a változást – annak hatályossá válását megelőző legalább 15 nappal – a Banknak az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben kifüggesztett, az Ingatlanfedezet mellett nyújtott jelzálog típusú hitelek kamatáról, díj- és költségfeltételeiről szóló Hirdetményben teszik közzé. A hiteldíj mértékének e pontban írott megváltoztatása esetén az Adósok kötelesek a Hitelezőnek az ekként megváltoztatott mértékű hiteldíjat megfizetni. Azon feltételek, illetőleg körülmények részletes meghatározása, amelyek esetében a hiteldíj az Adósokra hátrányos módon megváltoztatható, a következő: A Hitelező jogosult a hitel ügyleti kamatát, egyéb költségét, és az erre vonatkozó szerződési feltételt egyoldalúan módosítani, ha a bankközi hitelkamatok, vagy a fogyasztási árindex, vagy a jegybanki alapkamat, vagy az állampapírok hozama, vagy a Hitelező forrás-, valamint hitelszámla-vezetési költsége növekszik, vagy a lakossági hitelek kockázati tényezői a Hitelezőre nézve romlanak.” (4. old.) c ./ „Amennyiben a Deviza árfolyam nagymértékű változása miatt a fennálló kölcsöntartozás Deviza eladási árfolyamon történő, forintra átszámított értéke meghaladja a jelzálogul lekötött ingatlan forintban meghatározott aktuális/várható hitelbiztosítéki értékének a Hitelező belső utasításaiban meghatározott, a finanszírozhatóság szempontjából maximális százalékos mértékét, és az Adósok a Hitelező felhívására, az abban megszabott,megfelelő határidő alatt nem teljesítenek olyan mértékű előtörlesztést, melynek eredményeképpen a kölcsön/ fedezet arány a hitelbiztosítéki értéknek a Hitelező belső utasításaiban meghatározott, a finanszírozhatóság szempontjából JÓ HA FIGYELÜNK!

maximális százalékos mértéke alá csökken, vagy a fedezetet nem egészítik ki, a Hitelező a kölcsönszerződést azonnali hatállyal felmondhatja, és teljeskövetelést lejárttá tehet, valamint a Zálogjogosult gyakorolhatja az e zálogszerződés alapján őt megillető jogot.” (9. old.) d ./ „ Az Adósok és a Zálogkötelezettek a jelen szerződés aláírásával tudomásul veszik, hogy a forint/Deviza árfolyam piaci mozgásából adódóan felmerül a veszteség kockázata. Az Adósok és a Zálogkötelezettek kijelentik, hogy tudomásuk van arról, hogy a jelen szerződés futamideje alatt a folyósítás napján érvényes, a Bank által alkalmazott forint/Deviza árfolyamhoz képest a forint árfolyamának gyengülése esetén a Devizában megállapított törlesztő részletek forintban megfizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet.” (13. old.) Fentieket összefoglalva a csalás alapos gyanúját bizonyító elkövetési magatartás lényege a következő: KAMATEMELÉS A bank és a hitelfelvevő változó kamatozású szerződést kötöttek. A svájci jegybanki alapkamat átváltásának kockázatát a hitelfelvevőnek kell vállalni. Minden szerződés tartalmazza az ügyleti kamat mértékét. Ez egy szerződött adat! Aszerződés kötéskori svájci referenciakamat (3 hónapos CHF LIBOR) a Svájci Tőzsdehonlapjáról megállapítható érték. Vizuálisan:

a Bank által alkalmazott forint/Deviza árfolyamhoz képest a forint árfolyamának gyengülése esetén a Devizában megállapított törlesztő részletek forintbanmegfizetendő ellenértéke akár jelentős mértékben is emelkedhet.” (13. old.) ======================== Fentieket összefoglalva a csalás alapos gyanúját bizonyító elkövetési magatartás lényege a következő: KAMATEMELÉS A bank és a hitelfelvevő változó kamatozású szerződést kötöttek. A svájci jegybankialapkamat átváltásának kockázatát a hitelfelvevőnek kell vállalni.Minden szerződés tartalmazza az ügyleti kamat mértékét. Ez egy szerződött adat! Aszerződés kötéskori svájci referenciakamat (3 hónapos CHF LIBOR) a Svájci Tőzsdehonlapjáról megállapítható érték. Vizuálisan:Ha egy három tagból álló egyenletben két tag ismert, akkor a harmadik tag számítható. Aszámítás révén a kockázati felár egy szintén szerződött érték. Kockázati felár = Ügyleti kamat – 3 hónapos CHF LIBOR Egy példa: Ügyleti kamat: 6%CHF LIBOR:1,5% Kockázati felár = 6% - 1,5% = 4,5% Mind mai napig azért nem közölték a bankok és a Pénzügyi Szervezetek ÁllamiFelügyelete a svájci referenciakamat mértékét, hogy a hitelfelvevők ne tudják

kiszámolni a részükre kiküldött kamatszint realitását. A közérdekű adat elhallgatása az Alkotmány és több törvényi előírás ellenére történt. A változó kamatozás azt jelenti, ha a 3 hónapos CHF LIBOR emelkedik, akkor az ügyleti kamat is emelkedik, ha pedig csökken, a kamat is csökken. (A szerződött kamatfelár azonos nagyságú.) A bankok a hitelek kamatlábát nem a svájci kamatláb szerint, hanem attól teljesen függetlenül változtatták! Nem láttam olyan szerződést, amely felhatalmazta volna a bankot arra, hogy indoklás nélkül nem szerződött tétellel módosítsa az ügyleti kamatot. Ez ellentmond a szerződés fogalmának. A szerződés ugyanis két fél közötti megállapodás. Ha csak az egyik fél akarata érvényesül, akkor az nem szerződés, hanem diktátum.2008. év végén a svájci frank árfolyama 165 HUF/CHF értékről 220 HUF/CHF értékig is felment, ami a törlesztő részletet jelentősen megemelte. Ugyanebben az időszakbana svájci kamatláb több mint 2%-ot csökkent. Ez olyan jelentős esés, ami nagyrészt kompenzálta az árfolyam emelkedését. A bankok azonban szerződésellenesen nem csökkentették, hanem emelték a kamatlábat. Emiatt emelkedtek meg a törlesztő részletek! A Kormány feladata lett volna, hogy az elárazást helyrehozza. Ezzel szemben – a tervezetszerint – legfeljebb csak magas

d ./ „Az Adósok és a Zálogkötelezettek a jelen szerződés aláírásával tudomásul veszik, hogy a forint/Deviza árfolyam piaci mozgásából adódóan felmerül a veszteség kockázata. Az Adósok és a Zálogkötelezettek kijelentik, hogy tudomásuk van arról, hogy a jelen szerződés futamideje alatt a folyósítás napján érvényes, JÓ HA FIGYELÜNK!

23

kamatú fizetési halasztást kaphatnak a hitelkárosultak. Azadósnak a halasztás nagyon veszélyes, hiszen 4 év múlva a jelenleginél is nagyobbrészleteket kell fizetni. --------------------------------------Elkövetők az adósokat megtévesztő, majd tévedésben tartó magatartásukkaltöbbszázezer adós kárára a Makkos Albert féle szakértői vélemény alábbi megállapításaiból – (A tanulmány 114. oldalán olvashatóan) „A Bank a szerződésben egyértelműen meghatározta a tőketartozás összegét (79.581,63 CHF) és az ügyleti kamat szintjét (6,8 %). A törlesztő részlet nagyságát a következőképpen fogalmazta meg: A törlesztő részlet várható kezdő összege 607,48 HCF” „A matematikailag számolt valós összeg 607,48 CHF helyett 597,89 CHF. „A törlesztő részlet várható kezdő összege” kifejezés megtévesztő, amit a Bank a törlesztő részlet további szerződésellenes emelésére használt ki. A Bank ugyanis a folyószámlán már 612,13 CHF értéket érvényesített. …” ( majd a117. oldalán olvashatóan) „A Bank 2009. október 30-án leértesítette az adóst, hogy az ügyleti kamatot 2009. 12,30-án 9,8%-raemeli, és így a törlesztő részlet 760,55 CHF értékre nő. A Bank ismét megtévesztette az adóst, hiszen a 9,8% ügyleti kamatszinttel szemben 10,476% ügyleti kamatot érvényesített, amely 6,9%kal magasabb a közölt értéknél. A Bank minden alkalommal a kamathoz képest valótlan törlesztő részletet közölt, amellyel szerződésellenes nyereségre kíván szert tenni.” (a tanulmány 120. oldalán olvashatóan) A LIBOR értéke a szerződéskori és a 12 havi kamatperiódus napját figyelembe véve 1,15 %-kal csökkent, amivel az ügyleti kamatszintet is csökkenteni kell. Az új periódus kamatszintje 5,65%. A Bank 2009. december 30-án a szerződés szerint számított 597,89 CHF összegű törlesztő részletet 760CHF-re emelte. A számítás szerint a Bank a kamatszintet 6,8%-ról 10,476%-ra emelte, amely (10,476% 6,8%=) 54 %-os kamatszint emelést jelent, ugyanakkor a Bank költsége a Svájci Nemzeti Bank referencia kamatának esése révén csökkent. A Bank tényleges kamatemelés mértéke (10,576 %/5,65 % =) 85%.” – következően azzal, hogy a Bank 2009. december 30-tól az 597,89 CHF havi törlesztő részletet jogtalanul 760 CHF-re emelte ahelyett hogy a svájci frank kamatszintjének csökkenése miatt csökkentette volna a törlesztő részletet, és „csak” 200 Ft-os árfolyamon veszem

figyelembe a svájci frankot ettől kezdődően,2009. decemberétől az elkövetők a károsultaknak egyenként havi 32.422.Ft- kárt okoztak. A mai napig 16 hónappal számolva a már bekövetkezett károkozás károsultakként 518752.-Ft., míg a szokásos háromszáz havi futamidőnek a jogtalan intézkedés után még fennálló 270 hónapot feltételezve a szándékolt , teljes károkozás mértéke pedig egyetlen kölcsönszerződésnél, csupán ezen egyetlen jogtalan banki intézkedés folytán 8 millió 753.940.-Ft-ra adódik. Fentiekre tekintettel az 1978. évi IV. tv. – Btk. – alábbi törvényi tényállása „Csalás 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.(2) A büntetés vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztés, ha a csalás kisebb kárt okoz, vagy a szabálysértésiértékhatárt meg nem haladó kárt okozó csalást a) bűnszövetségben,b) közveszély színhelyén,c) üzletszerűenkövetik el.(5) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, haa) a csalás jelentős kárt okoz,b) a nagyobb kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott

módon követik el.(6) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, haa) a csalás különösen nagy kárt okoz,b) a jelentős kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módonc)követik el.” alapján feljelentéssel élek, és kérem T. Legfőbb Ügyészséget arra, hogy az ügy iratait a nyomozás elrendelése végett a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségrészére megküldeni sziveskedjék. --------------------------Ugyancsak kérem a Legfőbb Ügyészséget a károsultak nagy száma esetére biztosított ügyészségiperindítási lehetőséget figyelembe véve arra, hogy a jogtalanul megállapított törlesztő részletek átszámításának eredményétől függően kezdeményezzen az ügyészség végrehajtás megszüntetésivagy korlátozási peres eljárásokat azzal, hogy az eljáró bíróságtól a folyamatban lévő végrehajtásieljárások felfüggesztését kérelmezzék. Siófokon 2011. május 27. napján.Tisztelettel: Dr. Léhmann György Siófok Szűcs u. 1. sz. a. lakos feljelentő

www.mszfszk.hu • www.hitelrakosultakert.hu 24

JÓ HA FIGYELÜNK!

BŰNPÁRTOLÁS RÖGZÍTVE? Dr. Léhmann György 8600 Siófok Szűcs u. l. Tel: 84-313-176 és 20-4939851/ irata Legfőbb Ügyészségnek B u d a p e s t V. ker. Markó u. 16. Tisztelt Legfőbb Ügyészség! 2011. május 27-i, T. Legfőbb Ügyészségnek címzett, csalás alapos gyanúja miatti feljelentésemet ismeretlentettesek ellen az alábbiak szerint megfogalmazott elkövetési magatartás miatt terjesztettem elő: Elkövetők az adósokat megtévesztő, majd tévedésb en tartó magatartásukkal többszázezer adóskárára azzal, hogy a Bank 2009. december 30-tól az 597,89 CHF havi törlesztő részletet jogtalanul 760CHF-re emelte ahelyett hogy a svájci frank kamatszintjének csökkenése miatt csökkentette volna atörlesztő részletet, 2009. decemberétől az elkövetők a károsultaknak egyenként havi 32.422.-Ftkárt okoztak. A mai napig 16 hónappal számolva a már bekövetkezett károkozás károsultakként 518752.-Ft., míg a szokásos háromszáz havi futamidőnek a jogtalan intézkedés után még fennálló 270 hónapot feltételezve a szándékolt, teljes károkozás mértéke pedig egyetlen kölcsönszerződésnél, csupán ezenegyetlen jogtalan banki intézkedés folytán 8 millió 753.940.-Ft-ra adódik. -------------------------------A feljelentésemben foglalkoztam a „DEVIZÁBAN NYILVÁNTARTOTT JELZÁLOG-TIPUSU KÖLCSÖNSZERZŐDÉS”-nek elnevezett, hitelező bankok, valamint adósok között létrejött szerződéseknek egyes tisztességtelen szerződési feltételeivel is, és az ismertetésem alapján is megállapítható véleményemszerint köztudottan az, hogy ezekre a kölcsönszerződésekre a Ptk. alábbi rendelkezései vonatkoznak: 209. § (1) Tisztességtelen az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nemtárgyalt szerződési feltétel, ha a feleknek a szerződésből eredő jogait és kötelezettségeit a jóhiszeműség és tisztességkövetelményének megsértésével egyoldalúan és indokolatlanul a szerződési feltétel támasztójával szerződést kötő félhátrányára állapítja meg.(4) Az általános szerződési feltétel és a fogyasztói szerződésben egyedileg meg nemtárgyalt feltétel tisztességtelenségét önmagában az is megalapozza, ha a feltétel nemvilágos vagy nem érthető. 209/A. § (1) Az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló tisztességtelen kikötést a sérelmetszenvedett fél megtámadhatja. (2) Fogyasztói szerződésben az általános szerződési feltételként a szerződés részévé váló, továbbá a fogyasztóvalszerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott és egyedileg meg nem tárgyalt tisztességtelenkikötés semmis. A semmisségre csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. Az idézetben kivastagított, és 2009. május 22-től hatályosan „nem világos”, vagy „nem érthető” szerződési feltételnek tisztességtelenségét is megállapító törvényi rendelkezés lehetővé teszi azt, hogy a bankok által egyoldalúan diktált, egyedileg meg nem tárgyalt valamennyi kölcsönszerződésről legalább ezért megállapítható lehessen akár bíróság előtt is az, hogy semmis, érvénytelen joghatás kiváltására alkalmatlan szerződési feltételeket tartalmaznak, és az érvénytelenséghez füzött következmények megállapítását adósok bíróság előtt kérelmezhessék. (A többit pedig majd a bíróság ugyis értékeli.) Ilyen előzmények után terjesztettek elő T/3498. szám alatt törvényjavaslatot a Magyar Országgyűlés felé többek között a következő tartalommal: JÓ HA FIGYELÜNK!

T/3498. számú törvényjavaslata devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről és a lakóingatlanok kényszerértékesítésének rendjéről Előadó: dr. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Budapest, 2011. június 3. ====================== A „gyűjtőszámlahitel”-nek nevezett és adósok részére biztosított „kedvezmény”-nek mondott törvényjavaslat alapján megállapítható az, hogy annak a deviza hiteladósnak, aki 2012. január 1-től 36 hónapig rögzített árfolyamon kívánja fizetni a devizakölcsönét, ez év végéig kell kezdeményeznie hitelkeret-szerződés megkötését úgy, hogy a hitelkeret-szerződés megkötésével együtt a devizakölcsönre vonatkozó kölcsönszerződését is írásban módosítania kell az adósnak a bankkal együtt. Azokat a kölcsönszerződéseket kell tehát a törvényjavaslat előterjesztőjének szándékai szerint ily módon módosítani, melyről iratom első oldalán megalapozottan a következő megállapításokat tettem: „A 2009. május 22-től hatályosan „nem világos”, vagy „nem érthető” szerződési feltételnek tisztességtelenségét is megállapító törvényi rendelkezés lehetővé teszi azt, hogy a bankok által egyoldalúan diktált, egyedileg meg nem tárgyalt valamennyi kölcsönszerződésről legalább ezért megállapítható lehessen akár bíróság előtt is az, hogy semmis, érvénytelen joghatás kiváltására így alkalmatlan szerződési feltételeket tartalmaznak, és az érvénytelenséghez fűzött következmények megállapítását adósok bíróság előtt kérelmezhessék. Lehetséges az, hogy a törvényjavaslat szerkesztője egyszerűen megfeledkezett arról, hogy semmis, joghatás kiváltására alkalmatlan szerződéseket – szerződési feltételeket – módosítani a polgári jog általános szabályaiszerint nem lehet, azaz a törvényjavaslat az Alkotmány 2. §-a alapján a jogbiztonságot veszélyezteti, determészetesen az is lehetséges, és szerintem valószínűbb az, hogy a kellő számú és minőségű jogi apparátussal rendelkező szerkesztő nagyon is jól látta azt, hogy köztudottan tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmaznak a devizaalapú kölcsönszerződések, de éppen a joghatás kiváltására alkalmatlan semmis szerződéseknek törvényben előírt módosítása folytán a hiteladósok jogérvényesítési lehetőségét kívánta ily módon akadályozni. Iratom további részében az utóbbi elgondolásból indulok ki. Tekintettel arra, hogy a tisztességtelen szerződési feltétellel kapcsolatos „semmis” szerződést „relatív semmiség”-nek tekintjük, attól függetlenül, hogy a bíróságnak hivatalból kell a kölcsönszerződésnek tisztességtelen szerződési feltételeit vizsgálni külön kérelem nélkül is, ahhoz már kérelem mindenképpen kell, hogy a szerződés a bíróság elé a polgári perrendtartás szabályai szerint kerüljön. Ebből következően valószínű az, hogy a törvényjavaslat szerkesztője azért veszélyeztette tudatosan a jogbiztonságot, hogy az érvénytelen szerződés „módosítása” folytán „megerősítse” a szerződésnek módosítással nem érintett semmis és érvénytelen szerződési feltételeit is azért, hogy a bíróságok számára lehetőség legyen az alábbi jogszabályhely alapján eljárni: 236. § (4) A megtámadás joga megszűnik, ha a megtámadásra jogosult a megtámadási határidő megnyílta után a szerződést írásban megerősíti, vagy a megtámadásról egyébként írásban lemond. BH2007. 294. A szerződést megerősítő, ezért a megtámadás jogát megszüntető írásbeli nyilatkozatnak minősül a jogutód kötelezett azon közlése, hogy az eredeti szerződést ismeri, az abban vállalt kötelezettségeket felvállalja (1959. évi IV. törvény 207. §, 236. §). Mondhassa a bíróság a kölcsönszerződéssel kapcsolatos hiteleadósi igény elbírálása esetén a hivatkozott BH2007. 294. számú döntvényre hivatkozással azt, hogy az egyébként valóban tisztességtelen szerződési feltételeket tartalmazó semmis kölcsön25

szerződés vizsgálata a bíróság részéről azért nem lehetséges, mert „A szerződést megerősítő, ezért a megtámadás jogát megszüntető írásbeli nyilatkozatnak minősül a kötelezett azon közlése, hogy az eredeti szerződést ismeri, az abban vállalt kötelezettségeket ismét felvállalja.” Megalapozott a gyanúm fentiek alapján arra, hogy a törvénytervezet szerkesztője sajátos üzenetet fogalmazott meg a bankok számára akkor, amikor a bajba jutott hitelesadósok kérelme teljesítésének feltételeként egyidejű írásbeli szerződésmódosítási kötelezettséget írt elő a felek számára. Azt az üzenetet,hogy ebbe a módosító okiratba kerüljön be mondjuk az a szöveg, hogy A kötelezett az eredeti szerződést ismeri, az abban vállalt kötelezettségeket felvállalja, vagy ennek megfelelő joghatást kiváltó mondat azért, hogy hiteladósok végképp elveszíthessék még a reményét is annak, hogy az általuk korábban megkötött kölcsönszerződéseknek tisztességtelen szerződési feltételei bíróság által megállapíthatóvá válhassanak, és ezáltal a hiteladósok károsodása végérvényesen bekövetkezzen. A megalapozott gyanú folytán kétfajta bűncselekménynek kísérlete látszik megállapíthatóvá a Btk. alapján: 244. § (1) Aki anélkül, hogy a bűncselekmény elkövetőjével az elkövetés előtt megegyezett volna a) segítséget nyújt ahhoz, hogy az elkövető a hatóság üldözése elől meneküljön, b) a büntetőeljárás sikerét meghiúsítani törekszik, c) közreműködik a bűncselekményből származó előny biztosításában, vétséget követ el és egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. 318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalástkövet el.

1. A csalás törvényi tényállása védelmet kíván nyújtani az ellen, hogy másnak tévedését haszonszerzési célból kihasználhassák. A sértett - tévedése folytán -, az elkövetői magatartás következményeként úgy rendelkezik, hogyazzal valakinek kárt okoz. A tévedés és a károkozás közötti okozati kapcsolat elengedhetetlen. A bűncselekmény jogi tárgya vagyoni jog, amely azonban nemcsak tulajdonjogból, hanem kötelmi jogviszonyból is keletkezhet. A csalás törvényi tényállási elemei a jogtalan haszonszerzés végett másnak tévedésbe ejtésével, vagy tévedésbentartásával kár okozása.2. A csalás elkövetési tevékenysége a megtévesztés, ezen belül a tévedésbe ejtés, vagy tévedésben tartás. A tévedés valakinek helytelen elképzelése a valóságról, annak tényleges folyamatairól. A tévedésbe ejtés ennek megfelelően az elkövető azon magatartása, amikor a valótlanságot valódiként tünteti fel, valódi tényt elferdít, megmásít. A törvény nem követeli meg, hogy a tévedésbeejtés kifejezetten fondorlatos, elháríthatatlan legyen, egyszerű hazugsággal is megvalósítható. . A csalás másik elkövetési magatartása a tévedésben tartás. Ebben az esetben a tévedés az elkövetőtől függetlenül keletkezett, az elkövető azonban felismerve a másik fél tévedését nemoszlatja el, esetleg erősíti azt. Fentiekre tekintettel feljelentéssel élek, és kérem T. Legfőbb Ügyészséget arra, hogy az ügy iratait a nyomozás elrendelése végett a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészségrészére megküldeni szíveskedjék. Siófokon 2011. június 19. napján. Dr. Léhmann György 8600 Siófok Szűcs u. 1. sz. a. lakos

HIVATKOZÁSOK „A leend������������������������������������ ő ügyfél a banknak a bank feltételeinek eleget téve adatokat szolgált gazdasági helyzetéről annak érdekében, hogy a bank saját szakmai tudására és ismereteire támaszkodva megállapíthassa, hogy a bank által összeállított és a nagy nyilvánosság előtt meghirdetett hitelkonstrukció alkalmas-e az ügyfél számára. Ezért amegállapításért a bank az ügyfélnek hitelbírálati díjat számított fel, amelyet az ügyfél kifizetett. Azzal, hogy a bank ahitelbírálatért külön díjat számított fel, szavatolta is bírálatának eredményét, azaz azt, hogy az általa javallott hitelkonstrukció nem haladja meg az ügyfél általa (tehát a bank által) megállapított hitelbíró képességét. Egyszerűenarról van szó, hogy a bank rendelkezik azokkal a szakmai ismeretekkel amelyek alapján a szintén számára ismert hitelkonstrukció alkalmassága megállapítható, és Az árfolyamkockázatra való utalás nem értelmezhető úgy, hogy az ahitelbíró képesség határának meghaladását is jelentheti, hiszen ebben az esetben a hitelbírálat értelmét vesztené.Minek a hitelbírálat, ha nem azért, hogy a bank (i)szakmai tudása és (ii) az általa javallott hitelkonstrukció jellegzetességeinek ismerete alapján megállapítható legyen,hogy az ügyfél rendelkezik-e a törlesztéshez szüksé26

ges képességgel.. A kérdés tehát az, hogy mi volt a bank által megállapított hitelbíró képesség, és hogyan viszonyul ehhez a képességheza ténylegesen megtapasztalt, a bank által kiszámlázott törlesztőrész. Ha az utóbbi rendre meghaladja az előbbit, vagy(i) bank rosszul állapította meg az ügyfél hitelbíró képességét, vagy (ii) a hitelkonstrukció nem felel meg maga a bank által megállapított paramétereknek” (Róna Péter) „a jelzáloghitelek kötésekor a magánszemélyek hitelképessége vizsgálatának elhanyagolása. Ez a subprime loan.Másrészt ott is volt “beetető” kamatozás: a kölcsön folyósítása után két évig alacsony a kamatláb, azt követően pedig túlzottan magas. Így könnyebb volt rábeszélni az ügyfeleket, majd e két éven belül - a várható jó hozam ígérettel - jól el lehetett adnicsomagban a követeléseket ide Európába - mert abban nem látszott az ügyfél fizetőképessége és még nem volt idejekiderülni a turpisságnak. Nálunk ezt a beetetést a jó magasan tartott forint alapkamat melletti relatív alacsony devizakamat nyújtotta, melytermészetesen svájci frankban nem volt alacsony, csak így összevetésében. Kéthárom “boldog” év után az árfolyam elmozdu-

lással fel lehetett emelni a tőkét és a kamatokat, díjakat, amit épp azamerikai módszer következtében kialakult pánikhangulat alapozott meg - és így devizakamat emelése is logikusnak tűnt. Önmagában a szerkezet zseniális - tényleg. Csak a bankon kívüli világ tönkremegy bele.A kérdés ezek után nemcsak a jog, hanem az előidézett állapot kezelésén túl, a megváltoztatása is. A banki számviteli képet tönkre tette a túlzott gyakorlat, mert az ügyfelek tömeges fizetésképtelenségét már abankoknak kell viselni. Csakhogy ennek következtében nem hiteleznek, ezzel az ügyfelek jövedelme vész el, még jobban mennek tönkre. Egy lefelé húzó spirálban vagyunk.” (Varga István) „Mint ahogy azt már korábban is kifejtettem, a devizahitelezés egy alapvetően hibás gyakorlat (ha úgy tetszik “termék”), amelyre szakmai alapon nincs elfogadható magyarázat. Én nem vagyok a magyar ügyvédi kamara tagja, detagja vagyok a New York-i ügyvédi kamarának, így nem tisztem megállapítani e szakmai hiba jogi következményeit amagyar jogrendszerben. De meggyőződésem és szakmai JÓ HA FIGYELÜNK!

véleményem, hogy az amerikai jogrendszerben - mint ahogya brit és számos más európai jogrendszerben a kártérítési kereset megállná a helyét, sőt, az amerikai törvények alapján a dolognak még ennél is súlyosabb következményei lehetnének.” (Róna Péter) Valóban kérdéses a hitelképesség banki megítélése. Mellékelek egy táblázatot a HASZON magazin 2008. szeptemberi számából. Bár a kép nem tökéletes, de látható, hogy legmagasabb finanszírozási arány 60-100% között mozgott. Felelős hitelezésnél nem szabad 60% felett hitelezni! Csak egy bank hitelez 60%-ig! A bankok fele 80% felett is hitelez! Ha a hitelképesség felméréséért fizetni kellett, akkor a bank egy díjért hamis megállapítást közölt az ügyféllel,amiért felel. A cikk egy reklám, hogy az emberek ne pereljenek. Emellett valótlan formában tüntet fel tényeket. A félretájékoztatás súlyos hiba! Megmondaná a cikk szerzője, hogy a PSZÁF melyik oldalán lehet elérni a 3 hónapos LIBOR értéket? Ezt ugyanis a PSZÁF-nak saját nyilvánossági politikája szerint is kötelező közzétenni. A többi banknak szintén közzé kellett volna tenni. Kár, hogy a cikk szerzője nem néz utána tényeknek, mielőtt cikket ír. A hitelfelvevő és a bank CHF alapú hitelszerződést kötött egymással. Ezt úgy kell tekinteni, mintha az ügyfél Svájcban kötött volna szerződést. Svájcban nincs jelentősége a CDs felárnak. Egyébként még egyetlen szerződést sem láttam, amelyikben szerepelt volna a kamat tényezőjeként a CDS felár. Végül ez is

egy eltitkolt információ, amit senki sem hajlandó közzétenni! A korrekt üzleti elszámolás lenne, akkor a CDS felárat már a szerződésben ki kellett volna kötniés folyamatosan nyilvánosságra hozni.” (Makkos Albert) És végül arról a pénzügyi szakvéleményt is idézem, mely a Magyar Országgyűlésben elhangzott LegfőbbÜgyész helyettesének beszámolója után íródott, és leginkább alkalmazandó e peres eljárásban: „Én azt mondom, hogy a bank szakmai felelősséggel tartozik az ügyfélnek, hogy az ügyfél által előadott tények és adatok alapján a tényeknek és adatoknak megfelelő hitelkonstrukciót építsen fel. Ha elmegyek az orvoshoz és elmondom neki, hogy fáj a hasam, mit ettem, ittam, mit nem, stb. éső az elhangzottak alapján leoperálja a lábam, felelősséggel tartozik, nem azért, mert az operációtisztességtelen volt, vagy azért, mert az operáció rossz volt, hanem azért, mert az ALKALMATLAN volt. A bank, azzal, hogy az ügyfélben tudatosan és szándékosan azt a benyomást keltette, hogy, mint hivatásos hitelbíráló, meg tudja ítélni milyen hitelkonstrukció alkalmas az ügyfél számára, és ezért a felmérésért díjat szedett be, SZAVATOLTA, hogy a munkát a szakma követelményeinek megfelelően fogja elvégezni. Ha idáig eljutunk, azaz, ha az ügyvédek az ilyen természetű felelősség megállapítását lehetségesnek látják, a következő kérdés, az, hogy a hitelbírálati folyamat mennyire felelt meg a szakmai követelmé-

nyeknek. Én ennek a második kérdésnek a megválaszolására vállalkoztam amennyiben az elsőre elképzelhető a pozitív válasz. A főügyész elemzése nem foglalkozik a szakmai felelősség kérdésével, mint ahogy az eddig beérkezett jogi elemzések sem.” Kéretik nem elfelejteni Róna Péter professzor úr utóbbi szavait. Miután megállapította azt, hogy „A bank, azzal, hogy az ügyfélben tudatosan és szándékosan azt a benyomást keltette, hogy,mint hivatásos hitelbíráló, meg tudja ítélni milyen hitelkonstrukció alkalmas az ügyfélszámára, és ezért a felmérésért díjat szedett be, SZAVATOLTA, hogy a munkát a szakmakövetelményeinek megfelelően fogja elvégezni,” ezt követően ténylegesen áthelyezte az ügyvédekre a felelősséget azért, hogy a nemzet megmentése érdekében találják meg a közgazdász hivatás számára nyilvánvalóan felelőtlen és tisztességtelen hitelezői banki tevékenység miatt lehetséges jogi utat. Ténylegesen e peres eljárással ennek a felelősségnek kívánok úgy eleget tenni, hogyaz ügyvédektől egyébként erre nézve felhatalmazásom nincs és így nincs jogom nevükben eljárni. Bizonyítási indítványunk az, hogy T. Bíróság tanúként hallgassa meg Róna Péter, Varga István és Makkos Albert tanukat.

Siófokon 2011. június 26. napján. Tisztelettel:

K…….. János és neje Bpest. ….u…….sz. a. felperesek

ÉRVRENDSZER DEVIZAHITELESEKNEK JAVASLAT A DEVIZAELSZÁMOLÁSÚ HITELT FELVEVŐK JOGÉRVÉNYESÍTÉSÉNEK ÉRVRENDSZERÉRE (MUNKAANYAG) 2011. július Készítette: dr. Damm Andrea jogtanácsos okleveles adótanácsadó abszolvált bankszakjogász (Az elkészített anyagot kizárólag a perekben történő felhasználásra készítettem, nem engedélyezem sem könyv, sem szakdolgozat vagy valamely más tudományos értekezés során történő felhasználását.) I. A MUNKAANYAG ALKALMAZHATÓSÁGA A devizaelszámolású hitelfelvételek ügyében általánosan megfogalmazható, hogy az adósok olyan szerződéseket írtak alá a bankokkal valamint pénzügyi szolgáltatókkal, amelyek kizárólag a hitelnyújtó részére indokolatlan egyoldalú előnyöket kötöttek ki, üzletszabályzatukban valamint általános szerződési feltételeikben olyan rendelkezéseket alkalmaztak, amelyek teljes mértékben kiszámíthatatlanná teszik a felvett hitelek visszafizetésének összegét, a hitel árát. A hitelt nyújtók visszaéltek a jogszabályokban foglaltakkal. Az érvrendszer azokra a szerződésekre alkalmazható biztonsággal, amelyek 2004. május 1. napja után és 2008. június 30. napja előtt köttettek. (Ennek okát a későbbiekben a intervenciós sáv megszüntetésének témájánál fejtem ki.) Ebben az időszakban a hitelt felvevők JÓ HA FIGYELÜNK!

27

rendelkeztek azokkal az információkkal, amelyek kialakíthatták bennük azt az ésszerű kockázatot, amelyet vállaltak devizaalapú hiteleik felvételekor. A hitelfelvételek jogi környezete az ügyekben más és más, az anyag arra szolgálhat, hogy olyan általánosan, minden ügyletre érvényes alapokat mutasson be, amelyek az egyes jogügyletek elemzése után alkalmasak lehetnek a megfelelő jogérvényesítő eszközrendszer kialakítására. Ez az anyag ahhoz nyújt segítséget, hogy a hitelfelvevők jogérvényesítésük során minél szélesebb indokrendszert mutathassanak be a bíróságoknak. II. A SZERZŐDÉSI AKARAT A hitelt felvevők – általánosságban - nem devizaelszámolású hitelt kívántak felvenni, hanem hitelt. Magyarországon a 8700/1946. (VII.29.) M.E. rendelettel meghatározottan a hivatalos fizetőeszköz a forint. A hitelt felvevők akár szabad felhasználású, akár ingatlan vagy fogyasztási cikk vásárlására irányuló hitelt kívántak felvenni, a vásárolt termékek ára, vagy a szabad felhasználású hiteleknél annak az árunak, beruházásnak ára, amelyet hitel felvételével kívántak kiegyenlíteni, forintban volt meghatározva. A hitelt felvevők hitelkérelmük előterjesztésekor forintban jelölték meg az igényelt hitel összegét és a szerződéskötést követően forintban kapták meg a bankoktól a hitel összegét. A hitelfelvevők kizárólag forintban törleszthetik a hiteleket. Ennek alapján megállapítható, hogy az idegen deviza, amelyben a bankok megállapították a nyújtott hitel összegét és a visszafizetés mértékét, kizárólag a hitel visszafizetésének az általánostól eltérő formája, egy viszonyítási eszköz a visszafizetés meghatározásához, nem pedig annak elismerése, hogy a szerződésekben megjelölt devizamérték a tényleges hitel. A hitelt felvevőknek jellemzően nem is ajánlottak forint elszámolással visszafizetendő hitelt, ahol pedig egyáltalán szóba hozták, azt azzal a felhanggal tették, hogy nem is érdemes abban gondolkodni, mert annak a hitelnek magas a kamata és a költsége. Abban az esetben tehát, ha a perekben a bankok azzal érvelnek, hogy a hitelt felvevők önálló döntése volt az, hogy devizaelszámolású hitelt vettek fel, ez volt a szerződési akaratuk, mert a forint elszámolású hiteleket drágának találták, ezzel a bank azt is elismeri, hogy a hitelt felvevők döntésében a hitel áraként maximális vállalás a szerződéskötéskor az volt, hogy a forint hitel kamatának és költségének mértékéhez képest jóval alacsonyabb mértéket vállaltak. Tehát a felvett devizaelszámolású hitel árának alacsonyabbnak kell lenni a forintban nyújtott és elszámolt hitelek áránál a hitelt felvevők szerződési akarata szerint. Bizonyítani lehet, hogy a bankok meg sem ajánlották a forintban elszámolandó és visszafizetendő hitelt. A banknak ugyanis bizonyítania kell – ha ezzel érvel - a perekben, hogy ő megajánlotta a hitelt felvevőknek a forintban elszámolandó hitelt, de annak magas ára miatt nem éltek vele, hanem inkább a devizaelszámolású hitelt választották. Ezt nem fogják tudni bizonyítani, mert annak nincs írásos nyoma. Annak viszont kell írásos nyomának lenni, hogy a hitelt felvevők hitelkérelmükben konkrét forint összeget jelöltek meg. A hitel folyósítása pedig nem igényel különösebb bizonyítást, hiszen a hitel összegeket forintban vezetett számlákról forintban vezetett számlákra utalták át forintban. Van azonban ennek a témának egy másik aspektusa is. 2009. február 6-án Bihari Péter, az MNB monetáris tanácsának tagja a Népszabadságban írt egy MNB-t mosdató cikket „Mit mérlegelnek a jegybankárok” címmel. Abban persze a csőlátó szemlélet és az MNB védelme az uralkodó, azonban tett néhány olyan kijelentést, amely a perekben felhasználható és erősíti a hitelt felvevők perbeli lehetőségeit. Az egyiket idézem: „ A bírálók elmarasztaló értelemben állítják, hogy a hazai monetáris politika okozta a devizahitelek felfutását. A valóságban a magyar gazdaság mindaddig ráutalt a devizaforrásra, amíg a hazai megtakarítások nem finanszírozzák a költségvetés túlköltekezését. Ha a bankszektor többet hitelez, mint amennyi belföldi forrást gyűjt, a különbözetet csak devizaforrás-bevonás jelentheti. Márpedig Magyarországon a hitel/ betét arány mutató 150 százalékra kúszott fel az elmúlt évek során. Ha a bankok olcsóbban jutnak devizaforrásokhoz, mint forint forrásokhoz, akkor a devizahitelek olcsóbbak lehetnek a forintkölcsönöknél. „ Ez az okfejtés azt jelentheti, hogy a bankoknak saját jól felfogott érdeke volt a profit növelés érdekében, hogy devizaelszámolású hiteleket adjanak és nem a hitelt felvevők érdeke, hiszen ez a kijelentés azt állítja, hogy nem volt a bankoknak elegendő forrása a forint hitelekre, tehát azért szereztek be devizát, hogy a forint forrásaiknál több forrást szerezzenek be a hitelnyújtáshoz, azzal kívántak még magasabb profitot realizálni, hogy ezekhez vásároltak devizát. Csakhogy egyrészről ha a bankok ezzel üzletet kívántak realizálni, akkor az ő kockázatuk az, hogy annak forrásáért mennyit fizetnek és nem a hitelfelvevőké. Másrészről a valóságban nem igaz a cikkíró állítása több szempont miatt sem, mindössze arra való, hogy maga a jegybank tisztviselője is azt állítja, hogy a devizaelszámolású hitelnyújtás nem a hitelezők, hanem a bankok érdeke volt. Egyetlen bank nem tudja bebizonyítani, hogy minden egyes devizaelszámolású hitel mögött devizakölcsön felvétele áll. Különösen azt nem, hogy például svájci frank vagy japán yen. Az eurónál már más a helyzet, hiszen euróban folyamatos a bankok közötti hitelnyújtás, s a magyar bankok anyabankjai jellemzően az eurózónában vannak, azok pedig a magyar lányaiknak euróban adják át forrásaikat hitelkihelyezésre vagy más, jobban jövedelmező tranzakcióra. Még egy okból érdekes ez a cikk. Ha valóban 100 egység volt a forint forrás hitelkihelyezésre és 150 egységet helyeztek ki a bankok hitelt, akkor ez azt is jelenti, hogy 2008. végéig a kihelyezett hiteleknek 2/3-a forint, 1/3-a devizaelszámolású kellett volna legyen. Csakhogy ez nem igaz, az összes hitelnyújtásnak 2004 és 2009 között a töredéke (10 %) volt forint elszámolású, 90 % pedig a devizaelszámolású. Ráadásul ez a bemutatás azért sem helytálló, mert azt érzékelteti, mintha a hitelkihelyezés, törlesztés egy statikus, monolitikus egység lenne és a befolyó törlesztéseket nem helyeznék ki újabb hitelként vagy nem használnák fel más, pl. tőzsdei ügyletekre, hanem azonnal abból törlesztik másoktól devizában felvett hitelt. Egyébként már csak ezért is kizárt, hogy a bankok a perekben tudnák bizonyítani a hitelek devizaforrását, hiszen a befolyó törlesztéseket, amelyek forintban történtek, kihelyezhette újra olyan hitelekként forintban, amelyekre devizaelszámolású hitelszerződéseket kötött, hiszen nem tudjuk, hogy a devizahiteleiket – ha vettek fel – mennyi időre, milyen kondíciókkal tették. Az elfogadhatatlan, hogy a bankok állítgatnak különböző dolgokat, csak hogy azokat ellenőrizni nem lehet és nem is tesznek azért semmit, hogy igazolják is állításaikat. III. A HITELT FELVEVŐK KOCKÁZATVÁLLALÁSÁNAK HATÁRA A RENDELKEZÉSÜKRE ÁLLÓ ISMERETEK ALAPJÁN Két mellérendelt jogviszonyban lévő szerződő fél között érdektelen az egyik fél számára, hogy a másik fél az áruját, jelen esetben a hitelt, milyen forrásból és mennyiért szerzi be. A bankok sem kivételek ez alól, hiszen nem magasabb rendű gazdálkodó szervezetek, mint bármely cég. Még akkor sem érdekes a forrásuk ára, ha az egyik fél a szerződést egyoldalúan módosíthatja. Az egyoldalú módosítás természetesen csak a költségekre, kamatokra, megalapozott feltételek mellett lehetséges, a devizaárfolyamok emelkedése miatti többlet törlesztési igény nem ennek a kérdésnek a része, de tény, hogy az árfolyam emelkedésből eredő többlet kötelezettség is a hitel árának része. Tény tehát, hogy a hitelszerződések megkötésekor a hitelt felvevők nem vállalták azt a kockázatot és nem is volt semmiféle arra utaló adat, hogy olyan mértékű kockázatot kellene vállalniuk, mint amely 2008 novembere óta emelkedő tendenciát, 2010. júniusa óta máig is 28

JÓ HA FIGYELÜNK!

tartóan pedig már elviselhetetlenül emelkedő mértéket mutat. A hitelfelvevők kockázatvállalásának felmérésekor a szerződéskötések idején számtalan adat állt rendelkezésre. Ezeket a következőkben mutatom be: A hitelt felvevők ismerték a korábbi, 2000-es évek elejéig működött forinthitelek kamatainak mértékét. Azok olyan magasak voltak, amelyeket biztos, hogy nem kívántak vállalni. Olyan feltételekkel nem vettek volna fel hitelt, amelyet a bankok pontosan tudtak. Az első Orbán-kormány által bevezetett kamattámogatásos hitelnyújtás 2003-ban megszűnt, tehát arra nem számíthattak. Ennek a hitelfajtának a bevezetése azt a célt szolgálta, hogy közel olyan alacsony kamatú hitelt tudjon ajánlani mint amely a kamattámogatásos hitelé volt. (Nem a hitelek felvételekor ismert forintelszámolású hitelekről beszélek, mert azok kondícióit vélhetően nem is ismertették a hitelt felvevőkkel a bankok, s nem is ajánlottak fel forint hitelt a devizaelszámolású hitelek felvevőinek.) Ez az ismeret tehát feltétlenül befolyásolta a hitelfelvevőket hitelfelvételi hajlandóságukban. Rendelkezhettek a hitelt felvevők az idegen devizák árfolyamváltozásának tendenciájával a hitelfelvétel előtt korlátlan ideig. Ha például megtekintjük a CHF változását 1988 és 2004 között (két szélső érték: 35.78 – 170.69), akkor azt láthatjuk, hogy az árfolyam a forinthoz képest 477%-ka növekedett, azaz a forint romlása 16 év alatt ehhez a valutához képest kevesebb, mint 400 %-os volt. A japán yen esetében az árfolyam 1988. januárban 0,3748 Ft volt, 2004. januárban pedig 1,9339 Ft. Tehát ebben az esetben pedig a forint romlása a japán jenhez képest 16 év alatt 410 %-os volt. Emellett rendelkeztek a hitelfelvevők a magyarországi nettó átlagbér emelkedésének, a reálkeresetek alakulásának valamint az infláció alakulásának ismeretével. 1988. és 2004. között a nettó átlagbér 6.984,- Ft-ról 93.783,- Ft-ra emelkedett, azaz több mint 1200 %-val nőtt a 16 év alatt, háromszor annyival, mint a két valuta erősödése a forinthoz képest. A reálkereset 1998 és 2004 között 30 %-val emelkedett, a forint inflációja pedig ugyancsak 1988 és 2004 között 1212 % volt, azaz szintén háromszorosa, mint a két valuta erősödése a forinthoz képest. Mindezekből megállapítható volt a hitelfelvevők számára az, hogy a deviza/forint árfolyam alakulása 16 év tapasztalata alapján harmada volt az inflációnak és a béremelkedésnek, egyúttal az előző 6 évben a reálkeresetek 30 %-val nőttek, tehát ha emelkedik is hasonló ütemben, mint korábban, a devizák árfolyama a forinthoz képest a szerződéskötést követően úgy, mint az előző 16 évben, a nominális és reálkeresetek emelkedésével fedezhetik a törlesztő részleteket azok emelkedése esetén is. A 2004 és 2008 közötti években a bankok folyamatos hitelfelvételt szorgalmazó hirdetései mellett az állampolgárok még további vonzó tapasztalatokat is szerezhettek, amelyek a kockázatvállalási hajlandóságukat erősíthették. 2004. január és 2008. június között a japán jen 1.9 Ft-ról 1.34 Ft-ra gyengült a forinthoz képest, a svájci frank pedig 2004. januári 170.69 Ft-ról 2008. szeptemberig 148.33 Ft-ra gyengült. A hitelek 98 %-a ezen két időpont között köttetett meg. Rendelkeztek az emberek a PSZÁF kiadványával, fogyasztóvédelmi tájékoztatójával, amelyet 2006-tól adott ki, bemutatva a devizaelszámolású hitelek néhány aspektusát. Az kimondható általánosságban a tájékoztatókra, hogy ugyan kimondanak némi kockázatot az ilyen jellegű hitelek tekintetében, összességében azonban az általuk szolgáltatott adatok erősítik az ilyen jellegű hitelfelvevői hajlandóságot. Vizsgáljuk meg ennek a kiadványnak kijelentéseit. Mindjárt az első mondata félrevezető, mert azt mondja, hogy a devizahitel olyan hitel, amelynek összegét nem forintban, hanem valamely más pénznemben határozzák meg. Ez nem a valóságot tartalmazza, ugyanis azt kellett volna írni, hogy olyan forint hitel, amelynek összegét más devizában tartják nyilván és visszafizetésének mértékét más devizában határozzák meg, de forintban kell törleszteni. Majd beleírja azt a vonzó kijelentést, hogy a devizahitelek kamata alacsonyabb a forinthiteleknél, mivel azok piaci kamatszintje kisebb a forint kamatszintjénél. Megjegyzi persze, hogy a piaci kamatokon túl más tényezők is befolyásolhatják az ügyleti kamat mértékét, de ezt a kérdést az egész kiadványban nem fejti ki sehol. Közli, hogy mivel a bank a devizában nyilvántartott hitelt forintban folyósítja, azt át kell váltani forintra. Ehhez a bank devizavételi árfolyamot alkalmaz, mintha megvásárolná az ügyféltől azt a devizaösszeget, amelynek ellenértékét forintban fizeti ki. A hitel törlesztésekor ugyanez fordítva játszódik le. Amikor az adós a törlesztőrészletet fizeti forintban, a bank azt devizaeladási árfolyamon számítja át devizára, mintha eladta volna a törlesztéshez szükséges devizaösszeget. Ez azt jelenti, hogy maga a PSZÁF kiadványában bemutatja azt a színlelt ügyletet, amely teljes mértékben jogellenes, ugyanis a forint hitel folyósítása előtt nem kap az ügyfél devizát a banktól, amelyet a bank megvásárol és a törlesztés után sem vesz a bank a törlesztett összegből devizát. Tehát megállapítható, hogy állami segítséggel színlelt ügyletek tömegéhez adott a felügyelet támogatást, ugyanis a hitelt felvevő nem kívánt devizaügyletet kötni, hitelt kívánt felvenni és kizárólag ezt a hitelkonstrukciót ajánlotta fel a bank a részére, sőt, e bankok ezt hirdették az összes médiafelületen, holott volt bőven forint forrása a bankoknak hitelnyújtásra, mint ahogy fent a monetáris tanács tagja maga is elismerte. A kiadvány közli, hogy ha a hitelfelvevő a devizahitelt forintban törleszti (mintha lehetett volna másként), számolnia kell az árfolyamkockázattal. Ha változik az adott deviza forintban kifejezett árfolyama, akkor változik a törlesztőrészlet is. Ehhez rendelt egy táblázatot, bemutatva azt, hogy a svájci frank 150, 160 és 170 forint árfolyammal, milyen törlesztőrészlet növekedést jelenthet. Majd a 7. oldalon bemutat egy grafikont, amellyel azt kívánja bemutatni, hogy az euró, a svájci frank és a japán jen 1996 és 2008 között milyen árfolyamváltozáson ment át. Ezek szerint 12 év távlatában az euró legalacsonyabb értéke 175 Ft, a legmagasabb értéke 285 Ft, a svájci frank legalacsonyabb értéke 125 Ft, a legmagasabb értéke 183 Ft volt, a japán jen legalacsonyabb értéke 1,4 Ft, a legmagasabb értéke 3 Ft volt (az is mindössze pár hónapig 2000 és 2001 fordulóján). Tehát a PSZÁF maga a kockázatot az előző 12 év irányadó adataira alapozta és azt mutatta be, hogy ennyi idő távlatában az euró átlagára 70 Ft-val, azaz 40 %-val, a svájci frank átlagára 39 Ft-val, 31 %-val, a japán jen átlagára 0,59 Ft-val, 42 %-val emelkedett. Tehát 12 év távlatában mutatott be olyan mértékű forint árfolyam romlást a devizákhoz képest, mint ami az elmúlt egy(!) évben zajlott le. Egyébként a hitelt felvevők ennek a felügyelet által bemutatott kockázatnak az elfogadható voltát tapasztalták meg 2004. január és 2008. októbere között, mert a devizák árfolyama ezen idő alatt átlagosan 9.5 %-val csökkent. (Megjegyzem, a törlesztések ezen idő alatt nem csökkentek 9.5 %-val.) Az összes ilyen típusú hitel legalább másfél millió embert érint a felvételkor, hiszen jellemzően családok életkörülményeinek javítása céljával vették fel, törlesztési nehézségek esetén pedig ez a populáció kibővül, hiszen a szélesebb család segít a törlesztésben, azaz ez esetben 2.5 milliónyi személy lehet érintett ezekben a hitelekben. Bizonyos életkor felett eleve nem adtak hitelt, amely legalább 3 millió embert érint, azok tehát úgy sem kerültek volna bele ebbe a körbe. Az első Orbán-kormány alatt bevezetett kamattámogatásos hitelt 234.916 db hitelszerződéssel vették igénybe, amely a lakosságból kb. egymillió embert érint. Mindez összesen 6.5 millió ember. A hitelfelvételi hajlandóság egy társadalomban nem magasabb 70 %-nál, sőt, inkább közelít a társadalom feléhez, azaz pontosan tisztában voltak a pénzpiac szereplői, hogy egyrészről jelentősen csökkenni fog a hitelfelvételi hajlandóság, még ha nem változik is a devizák árfolyama, a megkötött devizaelszámolású hitelek terhe pedig azok törvényesnek látszó jelentős növelésével olyan extra profithoz juttathatják a bankokat és tulajdonosaikat, hogy nem is kell hosszú időn át hitelnyújtással foglalkozniuk, hiszen a betétek után fizetett kamatok sokszorosát kapják meg hitelkihelyezéseik során. JÓ HA FIGYELÜNK!

29

Ma már az elmúlt 2 és fél év tapasztalatai alapján el is mondható, hogy a bankok annak ellenére emelni tudják eredményüket, hogy hiteleket helyeznének ki, azaz a 2008-ig megkötött hitelek törlesztései tartják el őket, sőt, növelik profitjukat. Bemutatja a kiadvány a 8. oldalán azt, hogy a devizahitelek forinthitelekkel szembeni kamatelőnye még t2008-ban is jelentős volt, azonban az az előny az infláció csökkenésével párhuzamosan kisebb lesz. Bemutatja, hogy ha emelkedik a külföldi deviza kamatszintje, akkor emelkedik a fizetendő havi törlesztőrészlet is. Ennek az a magyarázata, hogy a banknak is fizetnie kell azért a devizáért, amit hitelként továbbad, emiatt a hitelfelvevőt közvetlenül érintheti a külföldi deviza kamatszintjének változása. Csakhogy míg a devizahitelek átlagos 6 %-os kamata 8 % fölé ment fel a bankok követelése alapján, addig a svájci jegybank kamatigénye kevesebb, mint 0,1% alá csökkent, s még az országkockázati felárral sem emelkedhetett egyáltalán az elmúlt három évben a devizaforrás kamata, ha egyáltalán kellett a hitelkihelyezésekhez devizaforrás, amit nyugodtan kétségbe vonhatunk. Lengyelországban 2008. októbere óta 200 bázisponttal csökkent a devizahitelt felvevők kamatterhe, míg ezen időszak alatt Magyarországon 100 bázisponttal nőtt. Erre nincs más magyarázat, mint az, hogy indokolatlan, megalapozatlan kamatigényt tartanak fenn a bankok kartellbe állva a hitelfelvevőkkel szemben. Nagy a valószínűsége annak, hogy a perekben a bankok nem csak a forrás igényt nem tudják majd bizonyítani, de a kamatterhük, költségeik növekedését sem. Itt lehetnek majd olyan trükkök, hogy bemutatják az anyabanktól való hitelfelvételt emelkedő kamattal, de ezt nem fogadhatja el a bíróság, mert gyakorlatilag saját magának nyújt hitelt, s míg a leánybank költsége nő, addig az anyacég profitja is emelkedik, tehát ez nem tovább hárítható teher. Emellett nehezen képzelhető el, hogy az euróövezeti anyabank svájci frankot adna hitelbe a leánynak magasabb kamatszint mellett, mint a svájci jegybank, ha azt a máshonnan olcsóbban megveheti közvetlenül a leánybank olcsóbban is. Itt megjegyzem, hogy ha a PSZÁF azt állítja, hogy a devizaelszámolású hitel kihelyezhetőségének törvényes rendje az, hogy a hitelnyújtás előtt vesz a bank devizát és a törlesztés után újra devizát vesz a forrása törlesztésére, akkor ezzel azt is állítja, hogy ha a bank ezt nem tudja bizonyítani, akkor a megkötött ügylete a hitelnyújtásra semmis a Ptk. 4. § (1),(4) bek., Ptk. 5. § (1) bek., Ptk. 200. § (2) bek., Ptk. 202. § alapján vagy megtámadható a Ptk. 210. § (1),(4) bek. alapján. A tájékoztató 9. oldala bemutat egy táblázatot, hogy a forint gyengülése és a kamatteher emelkedés milyen mértékben befolyásolhatja a törlesztés emelkedését. Ahhoz, hogy 47 %-os törlesztésnövekedés legyen, 3 %-os kamatemelkedésnek és 15 %-os pénzromlásnak kell lennie. Nem volt egyáltalán kamatemelkedésre ok, ez a perekben egyértelműen bizonyítható. Árfolyamemelkedés viszont volt, de valószínűsíthető, hogy a bankok által követelt többlet nem arányos az árfolyamemelkedés tényleges mértékével. Ezért minden egyes hitelnél ki kell munkálni az összes bank általi előírást az árfolyamváltozások és kamatelőírások, változások figyelembe vételével. Számításokat kell a bíróságnak bemutatni azzal, hogy még a változásokat sem azok arányának megfelelően építették be a bankok a követelésekbe. Ez a táblázat mit mutatott be? Azt, hogy nem számol 15 %-val nagyobb pénzromlással és 3 %-os kamatemelkedésnél többel egy húsz éves futamidejű hitel alatt. A következő táblázatban forintosítja is a változásokat, de megjegyzi szövege végén, hogy ez az emelkedést mutatja, s ha csökkenés van, akkor értelemszerűen ugyanígy csökken is a törlesztés összege. Jellemző az általam ismert hitelügyleteknél, amelyeket 2006 előtt vettek fel, hogy az árfolyam 2006. januártól 2008. októberéig (azaz 34 hónapon át) folyamatosan csökkent, ilyen hosszú időn át mégsem csökkentek a hiteltörlesztések és amikor csökkentek, akkor sem olyan mértékben, amelyben a hivatalos árfolyamváltozás volt. A 11. oldalon bemutatott egy olyan táblázatot, amelyben a változó teherhez képest a 10 éves futamidejű teher tényleges mértéke szerepel, ezzel igazolva, hogy a devizahitel lényegesen drágább lehet, mint amire a hitelfelvevő számít. Ebben a táblázatban a legnagyobb eltérést 7 % jelentette 10 év távlatában. Ma pedig már az esetek jelentős részében 200 %-os eltérés van az eredeti törlesztőrészlethez képest. A 13. oldalon kiemeli a PSZÁF, hogy a japán jen sokkal hajlamosabb az árfolyamingadozásra, mint a svájci frank, azaz előnyben részesítette a svájci frankot. A 14. és 15. oldalon védekező lehetőségeket mutat be a kockázatok csökkentése érdekében. Bemutatja az árfolyamgaranciát, amelyet egyetlen bank nem volt hajlandó az egyszerű halandó hitelfelvevőnek megadni. Feltételezi a futamidő alatti egyszeri forint hitekre válthatóságot, amelyet szintén nem engedett általában a bank. Devizanemek közötti váltást is bemutatta, de nem hogy a szerződésekbe nem került bele, de most, amikor a svájci frank árfolyama elszabadult, csak periférikusan, nagyon komoly anyagi teher mellett hajlandó egy-egy bank ezt megcsinálni. (Pl. Raiffeisen) Fix törlesztőrészletű hitelfelvételt is feltételez azzal, hogy nem nő a törlesztőrészlet, hanem a futamidő. Nem is hallottunk ilyen típusú hitelnyújtási gyakorlatról, a hitelt felvevőknek nem ajánlottak ilyet. Beszámol a tájékoztató a THM-ről. Ebben az szerepel, hogy a teljes hiteldíj mutató tartalmazza egy évre kivetítve a hitellel kapcsolatos összes költséget, amelyben a vételi és eladási árfolyam különbségéből eredő költséget és az egyes bankok által alkalmazott külön átváltási díjat is fel kell tüntetni. Szinte bizonyos, hogy a szerződésben megjelölt THM-ekben ezeket a bankok nem tüntették fel, vagy nem abban a mértékben, amely a tényleges. A perekben kell THM számítást készíttetni a tényleges törlesztések, bank általi előírások alapján és összevetni a szerződésben szereplővel. Itt megjegyzem, hogy ha nincs THM feltüntetve a szerződésben vagy nem a jogszabályban megfogalmazott módon van feltüntetve, az semmis, tehát azokban az ügyekben nagyon egyszerű az eredeti állapotot helyre állíttatni, mert maga a szerződés semmis. Majd ennek módjáról később, a bírósági keresetek résznél teszem meg javaslatomat. A 17. oldal második pontjában azt mondja a PSZÁF, hogy a THM a kamatváltozást és az árfolyam különbözetet nem tartalmazza. Itt ellentmondás van. Ha az árfolyam különbözet jelentkezik és ez alapozza meg a vételi és eladási árfolyam különbözetet valamint az átváltási díjat, akkor hogy lehetne THM-et meghatározni, hiszen az a mérték az árfolyamváltozás miatt folyamatosan változik? Ennél a pontnál derül ki, hogy a PSZÁF képviselőinek fogalma nincs ezeknek a hitelnyújtásoknak adottságairól. A forintelszámolású hitelekre alkalmazott intézményt - úgy gondolta – változatlan formában lehet alkalmazni. Ezekre az ügyletekre mind a Ptk-ban, mint a Hpt-ben, mind a magatartási szabályokban teljesen új szabályokat kellett volna kimunkálni, mert akkor ma nem lenne ekkora a baj és a bankok nem tehetnének bármit a hitelfelvevőkkel. Ezekben a hitelekben annyi kockázati tényező van, hogy egyetlen szerződés THM-je sem felelhet meg a valóságnak. 2008. február 26. napjáig Magyarországon a Magyar Nemzeti Bank intervenciós árfolyamsávot tartott fenn 1992. július 1. napja óta. 2001. május 4-től ez az árfolyamsáv + 15 % volt, azaz ebben a sávban ingadozhatott a forint. Ez azt a biztonságot jelentette, hogy ha ilyen mértékben gyengül a forint, akkor devizát ad el az MNB forintért, így erősítve a forint árfolyamot. Ennek a biztonságnak a tudata fontos volt a hitelfelvevők számára. Különösen azért is, mert évekig folyt a politika és a nemzeti banki szakértők között a csörte arról, hogy megszüntessék-e ezt az intervenciós sávot és a politikusok mindig azt közölték 2007. végéig a közvéleménnyel, hogy erre nem kerülhet sor, mert nem látták garanciáját annak, hogy a teljesen nyitott, kiszolgáltatott gazdaságunkban a nemzeti valutánkat nem tépázza-e meg az addigra már alapvetően spekulációra épülő pénzpiac. Ez az intézmény biztonságot nyújtott a hitelfelvevőknek abban, hogy a legrosszabb esetben a 15 %-os negatív eltérés lehet a kikötött deviza/forint árfolyam vonatkozásában. A legnagyobb indokot arra, hogy nem tartható fenn az intervenciós sáv, a kormányzati túlköltekezés adta. 2003-ra ezen túlköltekezés miatt az infláció túlhaladta azt a célt, amelyet az MNB meghatáro30

JÓ HA FIGYELÜNK!

zott. Akkor a politika ennek ellenére nem engedte az intervenciós sáv megszüntetését, ezért az feledésbe is merült. 2007-ben, amikor Simor András lett az MNB elnöke, ezt a célt kilátásba helyezte. A piacok erre már nem is számítottak, amikor ezt az MNB megtette, mert az előző 6 év alatt kialakult viszonylagos ritmusos rendszer mindenki megelégedésére, harmonikusan működött. Éppen ez volt az oka annak, hogy hónapokig, egészen 2008. októberig nem is romlott a forint árfolyama jelentősen, mert az ezen új helyzethez igazodó spekulációs technikák még nem alakultak ki. Amikor a hitelválság 2008. októberében kirobbant, a sérülékeny gazdaság miatt kezdett jelentősen gyengülni a forint árfolyama, mert egy ilyen helyzetben a rémült piac mindig a leggyengébb láncszemtől fordul el és konvergál az erős felé. Tény tehát, hogy a hitelfelvevők része számára az intervenciós sáv biztonsága jelentette jelentős részben azt, hogy nem kerülhet sor arra a jogviszony ideje alatt, ami mára kialakult a deviza erősödésével, a forint romlásával, az elviselhetetlen visszafizetési teher növekedéssel. Mindezek az ismeretek, amelyekkel a hitelt felvevők rendelkeztek a hitelek felvételekor, azt mutatják, hogy a hitelfelvevők kockázatvállalásának határa jelentősen alacsonyabban volt, mint amit a bankok velük szemben mára már követelnek és ez a helyzet mutatja be azt, hogy a forintban folyósított hiteleket ilyen szerződési módozattal megkötni tilos lett volna. (A Magyar Állam kárfelelőssége elkerülhetetlen.) Akkor tehát, amikor meg kell határozni a hitelfelvevők által vállalt kockázatot és azt, hogy legfeljebb mennyit voltak hajlandók a hitelükért fizetni, ezekből az ismeretekből kell kiindulni és ezek segítségével határozható meg az a mérték és módozat, amelyekkel a szerződéseket ki kell egészíteni. IV. MI TÖRTÉNT 2008. OKTÓBERE ÓTA? A változások mértéke, oka és az adósok jogi helyzete Ebben az anyagban a következőkben a svájci frank árfolyam emelkedését, annak magyarázatait, következményeit írom le. (Kissé átdolgozva alkalmazható a japán jen romlására is.) 2008. november 3-ára a svájci frank árfolyama 173.08 forintra emelkedett az előző hónapi 154.41 Ft-val szemben. Azaz egy hónap alatt közel 20 Ft-val emelkedett meg az árfolyam. 2008-ban 168 és 181 között ingadozott, de 2009. januárban 176-ról 199-re emelkedett, majd 2009. január végétől március elejéig újra nagy mértékben emelkedett az árfolyama 30 Ft-val 206. 84 Ft-ra. Magyarázatként az elemzők a világválság hatását jelölték meg 2008-ban azonban nem található a magyarázatok között egyetlen olyan sem, amely közvetlen kapcsolatot tudott volna bemutatni a svájci frank forinthoz képest történt erősödése és a világválság tényleges oka között. Mi okozta a válságot? Az USA jegybankja, a FED, alacsonyan tartja az alapkamatot. Ez több hitelkihelyezéshez, jelzáloghitelhez vezetett. Az USA-ban komolyabb hitelbírálat nélkül - az ingatlanárak növekedésére támaszkodva - nyakló nélkül kezdtek jelzálogkölcsönöket nyújtani magánszemélyeknek. Ennek oka részben a megnövekedett verseny volt a hitelpiacon, részben pedig a több 10 éve növekvő gazdasági pályán lévő USA-ba vetett hit. A felvett hitelek felhasználása kétirányú volt. Egyrészt nagy mennyiségű új lakásépítést generált, másrészt a hitelek egy része tartós fogyasztási cikkek fogyasztását segítette elő. Ez egyébként ott jelentősen hozzájárult az amerikai gazdaság GDP-jének növekedéséhez, nálunk pedig sajnos a hitelfelvételek által generált vásárlás ilyen mértékben nem javította a GDP-t. A bankok közötti hitelezési verseny során egyre kockázatosabb, egyre megbízhatatlanabb adósoknak adtak hiteleket (subprime hitelek), illetve finanszíroztak kockázatos beruházásokat. Az ingatlanok értéknövekedése elősegítette azt is, hogy olyan adósoknak is hiteleztek az ingatlan értékének növekedése folytán, akik egyébként normál fogyasztási hitel felvételére is alkalmatlanok voltak. A kockázatos lakás jelzálog illetve a subprime hitelek kockázatát egzotikus pénzügyi konstrukciókba csomagolták be és eladták befektetőknek, újabb pénzt kreálva a rendszerbe és így olyan időzített bombákat csempésztek az amerikai befektetési bankok portfóliójába, amelyek később nem várt problémákat okoztak. Ezekkel úgy kereskedtek, hogy CDS-ekkel adták el. A CDS egy plusz költség, amit a vevő alkalmazhat annak érdekében, hogy kivédje a kockázatot, és így áthárítja pl. egy bankra az értékpapír kockázatát. Ezzel tulajdonképpen pénz visszafizetési garanciát vállalt a bank. A rendszer addig működött, amíg újabb pénzeket képes volt a hitel piacról felszívni, de 2006-ban tetőzött az ingatlanok értéke, ezért megállt a vételi hajlandóság. Ezek után, mivel nem volt újabb vásárló az egyre újabb és újabb épülő ingatlanokra, rohamosan kipukkadt a lufi és a lakások értéke nagy zuhanásnak indult, hiszen kínálati többlet volt, de hitel és vásárlási hajlandóság hiányában nem volt kereslet. Ez pedig magával rántotta az erre felépült értékpapírokat is, hiszen az értékpapírok (jelzáloglevelek) értéke csökkent az ingatlanok értékcsökkenése által. Mindez pedig az értékpapírokat jegyző befektetési bankokat is sodorta magával. Előállt tehát az a helyzet hogy a bankok gyakorlatilag elvesztették tőkéjüket és a normál befektetésüket sem tudták hitelek nélkül finanszírozni, illetve a piacról eltűnt a vásárló erő, mivel a vásárlók végletesen eladósodtak és a további fogyasztásukat már nem fedezte az ingatlanuk árnövekedése, sőt, a meglévő hitelükre sem volt már fedezet az ingatlanuk. A Lehman Brothers csődje 2008 októberében tette a piac számára nyilvánvalóvá ezt a folyamatot, amely előre vetítette egy teljes összeomlás rémképét a teljes amerikai banki szektorra nézve, s minthogy Közép-kelet Európán és Afrikán kívül mindenütt vásároltak ezekből a kétes értékű és fedezetű másodlagos értékpapírokból, a jelzáloglevelekre épített másodlagos értékpapírokból, azok elértéktelenedése miatt az egész bankszféra veszteségeket szenvedett el. Ez hozta magával azt, hogy a gazdasági növekedés negatívba fordult, ezért csökkent a tőzsde, a nyugdíjpénztárak, értékpapírok stb. értéke. A bankcsődök és a negatív hírek miatt a hitelezés nehézkessé vált vagy teljesen megszűnt az egész világon, a fogyasztás csökkent, a termelés csökkent, a munkanélküliség pedig növekedett. Ezek után nem lehetett más választása a jegybankoknak, a további csődhullám elkerülése végett, mint hogy a bankokat feltőkésítette annak érdekében, hogy a teljes összeomlást elkerülje és az emberek megtakarításai ne ússzanak el teljesen. Ezzel az állam megelőzte az 1930-as nagy világválsághoz hasonló összeomlás kialakulását. További intézkedésekként a kormányok azóta is alacsonyan tartják a nemzeti bankok útján az alapkamatot, abban bízva hogy az alacsony hitelkamatokon keresztül beindul a gazdasági fellendülés, amely kilábalást jelent a jelenlegi válság helyzetből. Ez a folyamat oda vezetett, hogy a fejlett országok államai végletesen eladósodtak. Ez hosszútávon (2-3-5 év) oda vezethet, hogy a nemzeti bankok inflációt próbálnak generálni a piacokon, amely segítségével csökkenthetik a rájuk nehezedő adósságuk mértékét. Szóval ez a válság története, amelyből az a következtetés vonható le, hogy az amerikai bankszektor felelőtlenül hitelezett, majd a bajt tetézve másodlagos, harmadlagos értékpapírokat hozott létre a jelzáloglevelekből, amelyeknek az ingatlanokkal nem volt meg a tényleges fedezete, így ezek a becsomagolt értékpapírok valójában fedezetlen áruk voltak. Ezekből a fedezetlen árukból pedig felelőtlenül vásároltak a magyarországi bankok anyabankjai is. Mi az összefüggése a mi devizaelszámolású hiteleinknek és a 2008-as válságnak? Valójában semmi. Mindössze annyi lehet, hogy a befektetők a válság kitörése után inkább a stabil gazdaságú devizákba fektettek, mint a bizonytalan tőzsdei JÓ HA FIGYELÜNK!

31

árukba vagy vállalati papírokba. Mint látható, az országok jegybankjai levitték az alapkamataikat a befektetési kedv elősegítése érdekében és a hitelek olcsósága érdekében. Akkor ez miért nem jelent meg a mi devizaelszámolású hiteleink kamataiban? Válasz egyszerű. Azért nem, mert a bankjaink anyabankjai vélhetően maguk is veszítettek a meggondolatlan amerikai másodlagos értékpapírok vásárlásával és a veszteségeiket ott hozzák be, ahol tudják. Megállapítható tehát, hogy olyan felelőtlen, kifejezetten a bankok tevékenységéhez köthető pénzteremtés zajlott le, amely minden szakmai és erkölcsi szabállyal ellentétes volt. Ennek a következménye nem hárítható egy magyar hitelfelvevőre, ezek a viszonyok a magyar hitelt felvevő polgároktól oly távol vannak és oly mértékben kizárt, hogy ezeket a folyamatokat befolyásolhatták volna bárhogyan is, hogy ezek következményét nem lehet a hitelt felvevőkre hárítani. A hitelfelvevők a világ pénzpiacán garázdálkodó kalandorok tevékenységének következményeit nem viselhetik. Semmi egyéb olyan körülmény nem állt fenn sem belföldön, sem az EU piacain, amelyet bármely hitelt felvevő kiszámíthatott volna. Ez a kockázat, amely emiatt a válság miatt a devizaárfolyam emelkedésében megmutatkozott, nem volt kiszámítható, nem volt előre látható, így annak következményeit a belföldi devizaelszámolású hitel adósai nem viselhetik. 2009. márciustól 2010. május 3-ig lefelé tendált az árfolyam, 174 és 187 Ft között mozgott. 2010. júniustól fokozatosan, szinte egyenes vonalban emelkedik az árfolyam a mai napig. 2010. júniusra 196 Ft-ra, azaz 10 Ft-val emelkedett fel az árfolyam egy hónap alatt, majd júliusra szintén egy hónap alatt 213 Ft főlé emelkedett, azaz közel 20 Ft-nyit. Akik 2004-ben vették fel ezen devizaelszámolású hitelüket 170 Ft-on, azoknak mára több, mint 37 %-val emelkedett fel az árfolyamkülönbség miatt a tartozása, a 2005-ben, 2006-ban, 2007-ben hitelt felvevők, akik 160 Ft körüli árfolyam idején vették fel a hitelt, azoknak mára kizárólag az árfolyamemelkedés miatt több, mint 46 %-val emelkedett fel a tartozásuk. Akik 2008 első 10 hónapjában vették fel hitelüket 150 Ft körüli árfolyamon, azoknak mára 56 %-val emelkedett fel a tartozásuk. Szándékosan nem törlesztés emelkedést írtam, hanem tartozás emelkedést. A törlesztések a kamatnövelések és költségnövelések miatt még ezen mértékeknél is nagyobb mértékben emelkedtek. A hitelfelvevők, mint már fent is taglaltuk, forint hitelt kértek és forint hitelt kaptak. Tény tehát, hogy nemzeti devizánkban kaptak a hitelfelvevők nominálisan meghatározott hitel összeget és ma, amikor több éves törlesztés után megkérdezik a bankoktól, hogy mennyi tőkével tartoznak, az jelentősen magasabb, mint amennyi hitel összeget kaptak. Ez így nem maradhat, ugyanis a bankok kimutatása szerint a hitelfelvevők folyamatosan törlesztenek tőkét, tehát nem lehet már az első hónap után sem magasabb a tőketartozásuk, mint amennyi hitelt nominálisan felvettek. Mindemellett ez a tényező még azért is hátrányosabb a hitelfelvevők számára, mert a törlesztések első idejében a törlesztésen belül magasabb a kamat és költség aránya, mint a hitel tényleges kamata, míg a futamidő második felében már csökkenő a kamat és költség, emelkedő a tőke törlesztése. A bankok azzal magyarázzák ennek okát, hogy a hitel nyújtása előtt svájci frankot vettek, amelyet forintra váltottak, s nyújtották a hitelt, ezért amikor a törlesztés megtörténik, akkor a törlesztésből már magasabb összegért vásárolják meg a svájci frankot, hogy visszaadják a svájci frank eladójának a kölcsön kapott svájci frank összeget. Csakhogy a banküzemben egy-egy ügylet nem áll önmagában, egyáltalán nem követhető a befolyó összegek önálló útja, mert a befolyt összegeket a tartalékokon felül folyamatosan számtalan ügyletben forgatja a bank tőzsdei ügyletekkel, vagy pl. mások részére forintban, más devizában vagy devizaelszámolással kihelyezett hitelkihelyezésekkel. Akkor lehetne bizonyítani ennek a devizaelszámolásnak valóságos voltát, ha 2008. év óta a bankok és anyabankjaik együtt igazolnák, hogy a forrásszerzési költségeik legalább annyival emelkedtek, mint az árfolyam emelkedések és a profitjuk nem emelkedhetett volna a 2008. év előtti szint főlé. Csakhogy minden banknak jelentősen nőtt az eredménye 2008 óta és a forrásköltségeik nem emelkedtek. Minden perben a bankok beszámolóit valamint az anyabankjaikkal közös konszolidált beszámolóit be kell szerezni és a perekben könyvszakértő bevonása elengedhetetlen ezen körülmények vizsgálatára, amennyiben a bank az egyes hitelügyletekhez valamilyen hiteles okiratot mutat be arról, hogy akkor vásárolt annyi összegű devizát, amelyet a hitelfelvevőnek forintra átváltott és a hitelnyújtás óta a törlesztőrészletek beszedése után megvett annyi összegű svájci frankot, amit a hitelnyújtójának kifizetett. Szakértők a 2010. júniusa óta töretlenül emelkedő svájci frank erősödést a világgazdasági problémákon valamint az eurózóna tagállamainak gazdasági nehézségein kívül azzal is magyarázzák, hogy a forint mostani mélyrepülésében szerepet játszik a jelenlegi kormány kommunikációja is. Nem a szándék, hanem a nyilatkozatok okozzák részben a forint mélyrepülését. A 2008 év végi forintzuhanást az IMF hitele lassította le, és a 2009. márciusi londoni megállapodás az államkötvény vásárlásról meg is fordította a folyamatot, mint ahogy fent bemutattam. Az IMF alku könnyített annak idején a frankhiteleseken. Ma a magyar állam – ellentétben a 2008 végi 2009 eleji időszaktól – képes finanszírozni a kiadásait a világbank nélkül is. Az országnak valóban nem lenne szüksége az IMF hitelre. A nemzetközi pénzpiac viszont úgy értékeli, hogy Magyarországi befektetései biztonságosabbak lennének az IMF szerződés mellett, nem találnak ennek a gyenge lábakon álló gazdaságnak elég támaszt ahhoz, hogy szívesen fektessenek be. Az utóbbi hetekben – az IMF vita okán is - a kockázatvállalási készség jelentősen lecsökkent, a magyar országkockázati felárak pedig 1,69 százalékról felmentek 3,56 százalékra, ami rendkívül magas, és a magas frank ár mellett a hitel kamatokat is megemelheti. A frank hitelesek tehát így kétszeresen is rosszul járnak. Ebben a témában is le lehet tehát vonni azt a következtetést, hogy olyan viszonyok befolyásolják a hitelfelvevők terheit, amelyeket az egyedi ember nem tud befolyásolni, a hitelfelvevőktől függetlenül mozgó folyamatokról van szó. Van azonban a tényezőnek felelőse, akinek viselnie kell annak következményét, ha magatartása bárkinek kárt okoz. Ez pedig ma a Magyar Állam. A kormány többnyire olyan kedvezményeket javasol, amire a bankok maguk is hajlandóak, ha az adós hozzájuk fordul. A CHF hitelesek közel hatoda már eddig is élt valamilyen refinanszírozási, vagy módosító megoldással. A futamidő hosszabbítás vagy a törlesztő részlet időszakos csökkentése elviselhetőbbé teszi a pillanatnyi törlesztést, de ugyanakkor meg is növeli a kamat és a későbbi törlesztés mennyiségét. A kormány által eddig javasolt megoldások hosszú távon nem megoldják a hitelfelvevők által a szerződés aláírással már nem vállalt visszafizetési terheket. Ezért a szerződéseket egyenként kell kiegyensúlyozottá tenni, feloldani a bank és a fél közötti rendkívüli aránytalanságot, meg kell szüntetni azt, hogy a hitelfelvevő fizesse meg a bank gazdálkodásában jelentkező olyan esetleges többletterheket, amelyek nem a hitelfelvevők dolga, s érdektelen az, hogy a másik fél, mint gazdálkodó szervezet, miként gazdálkodik, forrásait honnan és mennyiért szerzi be. A hitelesek most a fentieken túl azért is vannak bajban, mert két fontos dologgal nem rendelkeznek, ami a bankoknak meg van. Nincs eszközrendszerük, ami nem más, mint egy hosszútávra kidolgozott pénzügyi stratégia és hiányzik a korrekt információ a bankoktól. A bankok attól profik, hogy rendelkeznek szükséges tudással és megszerzik az információkat, ezek alapján olyan stratégiát, olyan eszközrendszert építenek fel, ami a krízishelyzeteken átviszi őket. (Mellette még az államoktól pénzügyi támogatást is kapnak, őket időszakról időszakra konszolidálják, míg a polgárokat nem.) Néha a bankoknak saját eszközeikkel annyira jól sikerül a krízishelyzet megoldása, hogy a hatalmas válság közepette nagyobb nyereséget termelnek, mint annak előtte. 2008 óta is ez a helyzet. Míg a bankok virágoznak, s már nem tudják, hova költsék el a pénzüket, addig a hitelfelvevők és családjaik évtizedekre olyan mértékben eladósodnak, amiből soha nem tudnak kikerülni, ha a jelenlegi rendszer fennmarad, a magyar gazdaság belső fogyasztásában részt venni csak minimális mértékben tudnak, 32

JÓ HA FIGYELÜNK!

amelyből számtalan hátrányos makrogazdasági következmény áll majd be, működő, adófizető cégek mennek majd tönkre, nőni fog a munkanélküliség. Amit a bankba indokolatlan többletet a hitelfelvevők befizetnek, azt nem tudják elkölteni saját egyéb fogyasztásukra, az egész nemzetgazdaság megsínyli ezt a pénzszivattyúzást, a bankok külföldi tulajdonosai pedig szívják ki a saját nemzetgazdaságuk virágoztatására a Magyarországról a polgároktól és szervezetektől jogalap nélkül beszedett összegeket. A bankok belföldön nem teremtenek a többlet bevételből működő tőkét. V. MI VOLT A BANKOK ÉS A PIAC CÉLJA? A sajtó különböző fórumain nap mint nap jogász, közgazdász szakemberek érvelnek azzal, hogy generális változtatás kell az ügyben, mert beláthatatlan mikro és makrogazdasági, szociális következményei lehetnek, ha a szerződések változatlan tartalommal maradnak fenn. Tény, hogy míg a szerződésekben az egyik félnek, a banknak, szinte korlátlan egyoldalú szerződésmódosítás áll rendelkezésére, addig a hitelfelvevő felelőssége és kötelezettsége gyakorlatilag teljesen nyitott, a bank egyetlen pillanatban sem tudja megmondani, hogy annak a félnek, aki egyszer egy pontosan meghatározott hitelösszeget felvett, mennyit kell árként ezért a hitelért fizetnie. Nincs korlátja a svájci frank árfolyamának, nincs semmiféle olyan garanciális eszköz a szerződésekben, amelyek behatárolnák a hitelt felvevők kötelezettségét. Nem tudja a bank egyetlen pillanatban sem megmondani, hogy mennyi az általa kihelyezett hitel ára és a visszafizetés összege. A hitelt felvevők egy meghatározott dolog beszerzése érdekében vették fel a hiteleket és céljuk az volt, hogy a bank által is elfogadott teljesítőképességük alapján a hitelt annak árával emelve visszafizessék. A bank kockázatelemzést végzett a hitelnyújtás előtt, megbecsülte a hitelfelvevő hitelképességét, az általa vállalható törlesztés mértékét, amelynek maximumában határozta meg a hitelfelvevőnek nyújtható hitel mértékét. A hitelfelvevők a megszerzett és/vagy fedezetként felajánlott vagyontárgyakat megszerezni és nem a megszerzéshez képest töredék áron elveszíteni kívánták, a vagyontárgyat mindössze fedezetnek tekintik és nem mások számára könnyen és olcsón megszerezhető vagyontárgynak. Ha az egyik fél, jelen esetben a bank vagy a pénzügyi szolgáltató a hitelfelvevő hitelképességének felmérése során azért volt felelőtlen és olyannak is hitelt adott, illetve olyan mértékű hitelt adott, akiről nem lehetett meggyőződve, hogy a hitelt annak kockázataival együtt törleszteni, visszafizetni tudja majd, azt kell feltételezni, hogy célja az volt, hogy a piacon a hitel segítségével megszerzett vagyont az értékénél kevesebbért hozzá kötődő befektetők megszerezhessék. Minthogy sorban alakulnak az ingatlankezelésre és forgalmazásra szakosodott cégek, sőt, a Parlament még külön törvényt is elfogadott ezek működésére, alaposan feltételezhető, hogy a hitelkihelyezések nagy száma és az olcsó hitel sugallatának szándéka egyúttal az is volt, hogy a hitelek útján megszerzett vagyontárgyakat egy üzleti kör olcsón megszerezhesse, majd az árak emelkedése után extra profithoz jusson általa. (Ilyen esetben a Ptk. 210. §-a alkalmazandó a hitelfelvevő megtévesztése miatt.) Ehhez a gondolatsorhoz még a következőket fűzném. A lakásvásárlási hitelezés egyik nagy mozgatórugója volt az, hogy a gomba módra szaporodó lakópark építéseket szinte 100 %-ban a kereskedelmi bankok finanszírozták rendkívül alacsony kamatkikötésekkel. Még a telkek megvásárlását is a bankok hitelezték. Emellett 2003-ban a kormány megszüntette a kamattámogatásos hitelnyújtás lehetőségét, erre a hitelkonstrukció lehetőségére alapítva azonban már lakóparkok tömegét kezdték meg építeni teljes mértékben banki hitelből, amely lakások ha nem kelnek el, a bankok súlyos veszteségeket könyvelhettek volna el. Az volt tehát érdekük a bankoknak, hogy a lakások mielőbb eladásra kerüljenek, mert így nem csak a kihelyezett, rendkívül kockázatos (szinte fedezetlen) építési hitelek térülnek meg, hanem a lakáshitelek kihelyezésével profitot, magasabb kamatot érhetnek el. A lakásokat megvásárlók részére érdemes volt akkor látszólag olcsó hitelt nyújtani, mert egyrészt megtérült az építési hitel, amelyet instabil, csak arra az építkezésre alapított projekt cégek vettek fel, másrészt pedig a hitelek nyújtásával magánszemélyek kerültek adósi pozícióba, akik a cégekkel ellentétben teljes vagyonukkal felelnek a tartozásokért, nem csak a fedezetbe adott ingatlannal. A hitelek a fentieken túl még szinte korlátlan profitszerzési lehetőséget is adnak évtizedekre a bankoknak a devizaelszámolás kikötésével, sőt, a bedőlő hitelekből újabb üzlet jöhet létre, a lakások olcsón történő megszerzésével. Mindezek az érvek azt követelik, hogy ennek a szándéknak gátat kell szabni, a hitelfelvevők indokolatlan kiszolgáltatását, a teljes elszegényedését meg kell akadályozni. VI. EGY KIS KÖZGAZDASÁGTAN A BÍRÓSÁGOK MEGGYŐZÉSE ÉRDEKÉBEN A bíróságok az utóbbi években az Általános Szerződési Feltételek tisztességtelen rendelkezéseinek érvénytelenné nyilvánítása érdekében az ügyészség és a PSZÁF keresetindításai során számtalan ügyben hoztak a fogyasztók, hitelt felvevők javára szóló döntéseket, amelyekben rendkívül fontos jogelveket határoztak meg, de egyedi ügyekben nem született még jogerősen olyan döntés, amely alapot adhatna arra, amely iránymutató lehetne abban, hogy a rendkívül sok, devizaelszámolású hitelfelvevő jogos és igazságos érdeke érvényesüljön a perekben, a szerződések a tényleges szerződési akaratnak és a hitel tisztességes árának megfelelően módosuljanak. A bíróságok bírái ugyanannak a társadalomnak részei, amelybe a hitelfelvevők tartoznak. Ugyanaz a tapasztalat és elvárás, hit birtokosai, mint az egyszerű ember. Azt gondolja a bíró, hogy egy államban a számtalan jogszabállyal és azok garanciális rendszerével létrehozott intézmények nem működhetnek visszaélésszerűen, a gazdasági folyamatokban kiegyensúlyozottság, célhoz rendeltség, ésszerűség tapasztalható, manipulatív eszközök és célok nem vezethetnek ahhoz, hogy állampolgárok tömegei kerüljenek ezen intézményrendszer legális tevékenységének eredményeként földönfutóvá, anyagi értelemben kifosztottá. Nem gondolta senki, így a bírák sem, hogy úgy lehet bevezetni az összes bank és pénzügyi szolgáltató hitelkihelyezési gyakorlatába egy új hitelterméket, hogy azt megelőzően semmiféle hatásvizsgálatnak, a nemzetközi pénzügyi rendszer és jövőbeni kilátások elemzésén alapuló kockázatvizsgálatnak nem vetik alá, nem vizsgálják meg, hogy a hatályos jogszabályok megfelelő védelmet és biztosítékot nyújtanak-e ezekre a hitelfajtákra is, a PSZÁF nem kezdeményez több, mint 7 éven át egyetlen olyan jogszabály módosítást sem, amely gátat szabhat a teljes mértékben a hitelfelvevő hátrányára nyitott szerződések megkötésének. Belelovalták a bankok és a befektetők a társadalmat még hirdetések tömegének megjelentetésével is a magasabb szintű életfeltételek megteremtésének vágya miatt kialakult hitelfelvételi hajlandóságba az olcsó hitel ígéretével. Teljesen egyértelmű volt mindenki számára, aki devizaelszámolású hitelt vett fel, hogy vállalt ezzel kockázatot, de mindenki ésszerű, vállalható kockázatot vállalt a meglévő ismeretei birtokában és nem többet, mint egy forinthitel felvétel jelenthetett volna, amelyet pedig a bankok meg sem ajánlottak, azaz gondolkodtak a hitelt felvevők helyett. Ahhoz, hogy a bíróságok a hitelfelvevők számára kedvező döntést hozhassanak, be kell mutatni számukra a ténybeli és jogi érvek mellett azokat a közgazdasági, pénzpiaci, makrogazdasági folyamatokat, feltételeket, amelyek ismeretével már módjuk lesz a bankok gyakorlatában azokat a pontokat megtalálni, amelyek a kialakult torz rendszer hibáit bemutatják, s amelyek segítségével kizárható az a helyzeti előny, JÓ HA FIGYELÜNK!

33

amelybe a bankokat a laza szabályrendszer és az ellenőrzés szinte teljes hiánya vezette, feloldható velük szemben az ismeretek és pénzügyi képességek asszimetriája a bankok és a többi szereplő között. Biztos lehet benne mindenki, hogy a bankok a perekben különböző, érthetetlen és ellenőrizhetetlen magyarázatokkal, a bíróságokat megzavaró adattartalmakkal fognak védekezni. A bírák a szerződések tisztességtelen, színlelt, indokolatlanul egyoldalú előnyt kikötő voltát és a gyakorlatnak a hitelfelvevőket becsapó kezelését csak akkor fogják látni, ha lesz annyi ismeretük ezekről a folyamatokról, amennyi segít nekik abban, hogy az igazságosság talajára tereljék ezeket az ügyeket. Először beszélek a multiplikátor-hatásról. A kereskedelmi bankok a betétformában létrejövő pénzállomány megteremtői és ha egységnyi pénz a bankrendszerbe kerül, ott megtöbbszöröződik. Ha ez igaz, és igaz, akkor mennyi hitelt nyújthat a bank? Ha a bankra nézve leghátrányosabb t=10%-os tartalékrátát képeznek (a tartalékráta mértéke részben tapasztalaton, részben előíráson múlik), akkor a multiplikátorhatás tízszeres! Ez azt jelenti, hogy tízszer annyi pénztömeget mozgat a bank az elszámolási rendszerében, mint amennyi betétállománya ténylegesen van. Ezen tény bizonyításának képlete szükségtelen, mert minden közgazdász ezt tanulmányaiból pontosan tudja. Ha pedig ez tény, akkor azok a kijelentések, hogy a kihelyezett hitelek forrásához devizavásárlás útján jutott a bank, egyszerűen nem igaz, mert nem lehet soha pontosan tudni, hogy egy kihelyezési művelet forrása a tízszeres mértékben mozgó pénztömegből melyik pénz. A pénzügyi rendszer szerepe a gazdaságban az, hogy piacok, egyének és intézmények között a törvények, szabályok és technikák összességével lehetővé tegyék a pénz-és tőkekapcsolatokat. Elsődleges feladata a gazdaságban keletkező szabad tőkék, megtakarítások eljuttatása a megtakarítások felhasználóihoz, a hitelfelvevőkhöz. A pénzügyi rendszer a pénzkereslet és pénzkínálat találkozási helye, az egyik legfontosabb közvetítő csatorna, amelynek döntő befolyása van a gazdasági folyamatok egészére. A pénzügyi rendszerben ha a hitel drágul → a kereslet csökken az áru és szolgáltatás iránt → a termelés csökken → a munkanélküliség nő → a gazdasági növekedés lassul. Mindezek következtében az adós munkanélkülivé válásának esélye nő, s ezáltal nő a hitel visszafizetésének képtelensége. Ha a hitel bedől és nem tud megtérülni annak tőkéje és a rávetített banki költség, generálja a hitel további drágulását, tehát a spirál egy következő szintre emelkedik, azaz súlyosbodik a válság. Ezen gondolatsort követően megállapítható, hogy a bíróságoktól nem önmagában az igazságot kérjük szolgáltatni, hanem döntéseikkel megteremthetik annak lehetőségét, hogy ez a magyar gazdaságot és társadalmat lehúzó spirál fejlődése ne folytatódjon tovább, döntéseikkel szakítsák meg a makrogazdasági folyamatokat is. A tökéletes piac ismérvei azért fontosak egy országban, mert ennek segítségével egyensúlyi helyzet jöhet létre a gazdaság terén, ami a társadalmi kiegyensúlyozottságot is megteremti. Ezek: –– A piaci szereplők tökéletes informáltsága –– Mindenki árelfogadó (senki sem rendelkezik elég erővel a befolyásoláshoz pl. monopólium) –– Nincsenek adók, vámok és egyéb torzító külső hatások által befolyásolva –– Az ár mindig a piaci helyzet és alku pozíció függvénye, nem spekuláció vagy manipuláció eredménye Ehhez a tökéletes piac meghatározáshoz bemutatnék egy adottságot. Miként lehet az, hogy az európai országok gyakorlatában nem tapasztalunk hasonló helyzeteket, viszonyokat, mint ami nálunk mostanra kialakult? A válasz nagyon egyszerű. A tökéletes piacra törekednek azokban az országokban a piac szereplői és az államok együtt. Tudják, hogy a gazdasági rendszer addig van egyensúlyban, amíg egyik szereplő sem törekszik monopóliumra, mindenki a profit várakozását azon a szinten tartja, amely a többiek teljesítőképességéhez képest nem túlzó, mert ha az egyik javára megbillen a mérleg, az a mások számára veszteséget generál és olyan folyamatok indulhatnak el, amelybe végül mindegyikük belebukik. Magyarországon a politikai és gazdasági elit szereplői az elmúlt 20 évben nem ennek a célnak letéteményesei. Olyan banki és pénzügyi uralom hatalmasodott el az országban a gazdaság többi szereplőjéhez képest, amely teljes asszimetriát okoz a gazdaságban, megteremtődött a tökéletlen piac. Minthogy a pénzügyi hatalom birtokosai nem a magyar érdekek képviselői, addig, amíg a jogrendszer szigorú szabályozókkal nem szab gátat garázdálkodásuknak, addig nem változik semmi jó irányba. Éppen azért tódultak be a bankok Magyarországra számolatlanul és realizálják profitjukat magasan, mert olyan talajt találtak, ahol nincs a gazdaság szereplői és az állam között megegyezés a tökéletes piacra törekvésben, a jogszabályok erre a területre silányak, megengedők és a politikai, gazdasági elit szereplői apró pénzért képesek a saját nemzetüket kiárusítani. Hitelezéskor a legfontosabb feladat: • A hitelfelvevő kockázatának felmérése, amely alapvetően múltbeli pénzügyi kimutatásokra támaszkodik és a jelen adottságait veszi figyelembe. • A hitelfelvevő életképességének vizsgálata a jövőre vonatkozó adatok alapján. A megkövetelt fedezet mértéke és minősége attól függ, mennyire ítélik kockázatosnak az adott tevékenységet a hitelezők, azaz milyen volt a „jóslás”. A lényeg tehát, hogy ha a devizaelszámolású hitelek kihelyezése során azt állapította meg a bank vagy pénzügyi szolgáltató, hogy a hitelt felvevő hitelképes és ezért hitelt nyújtott neki meghatározott kondíciókkal és elfogadta azt a fedezetet, amelyet a hitelfelvevő lekötött a hitelfelvétel során, azt bizonyítja, hogy ha a mai törlesztésre változatlan anyagi kondíciók mellett már a hitelfelvevő nem képes és a fedezet sem elegendő a hitel fennálló mértékére, akkor a bank vagy pénzügyi szolgáltató felelőtlenül nyújtott hitelt, nem tartotta be a hitelnyújtásra vonatkozó szabályokat, felrúgta a hitelfelvevő által vállalt kockázat mértékét, megtévesztette hitelminősítésével a hitelfelvevőt. Beszéljünk most a valutaárfolyam funkciójáról, kialakulásáról, a gazdasági folyamatokban játszott szerepéről. A valutaárfolyam fő funkciója, hogy a világgazdaságban bekövetkező változásokat közvetítse a belgazdaság szereplőinek. Elméleti feltevések szerint az árfolyam a paritás (egyensúlyi érték) körül ingadozik. Ez a viszonylag zárt, kis külkereskedelmi forgalommal rendelkező országok esetén fenntartható elméletnek tűnt, ezzel szemben a tőkepiaci műveletek liberalizálásával, valamint az országok gazdaságának növekvő nyitottságával a spekuláció szerepe egyre nagyobb lett az árfolyam megállapításában. Adott valuta lehet alul-, illetve felülértékelt is attól függően, hogy a kialakult piaci árfolyam mellett hogyan értékeljük az illető ország teljesítményét. A valuta iránti kereslet-kínálat által kialakított árfolyam (főleg kisebb országokban, illetve ahol a devizapiac forgalma korlátozott) nem mindig felel meg a vizsgált ország gazdasági fejlettségének, belső árarányainak. Ebből a szempontból alulértékelt lehet egy ország fizetőeszköze, ha más országokkal összevetve sokkal olcsóbban, felülértékelt, ha más országokkal összevetve drágábban szerezhetők be a javak és szolgáltatások. Így a helyes valutaárfolyamot gyakran a vásárlóerő-paritással hozzák kapcsolatba. Az alulértékeltség a hazai pénz felértékelésével, a felülértékeltség a hazai pénz leértékelésével csökkenthető vagy szüntethető meg. A valutáját felértékelő ország ver34

JÓ HA FIGYELÜNK!

senyképessége romlik, mert a hazai árak változatlansága esetén külföldi valutában kifejezett exportárai emelkednek, az importért belföldön fizetendő árak viszont csökkennek az egyéb devizában kifejezett árak változatlansága esetén. A felértékelést – az előbbi hatás miatt, átmenetileg – a külföld által közvetített (importált) infláció korlátozásának eszközeként alkalmazzák. Eszerint a hazai piacra termelők helyzete romlik az importverseny miatt, miközben az exportálók is veszteségeket szenvednek (a költségek növekedését nem tükrözik az exportbevételek). A leértékelés hatására először megdrágul az import hazai pénzben, a külföldi pénzben kifejezett exportárak csökkenhetnek, de hazai pénzben nőhetnek. Az intervenciós sávnak van úgynevezett teteje, közepe és alja, amennyiben azt alkalmazzák az adott országok jegybankjai. A sáv alja az intervenciós középtől –x%-ra, teteje pedig +x%-ra van. Az adott jegybank akkor avatkozik be a kereskedelembe, ha az árfolyam eléri a sáv alját, illetve tetejét. A forint árfolyamának mozgása a különböző devizákkal szemben két, jól elkülöníthető időszakra osztható: az 1995. március 15. előtti és utáni időszakokra, vagyis a csúszó leértékelés bevezetése a választóvíz. A forint árfolyamát az MNB 1981 óta valutakosárhoz (melyben az ország külkapcsolatai alapján határozták meg a valutákat) kötötte és előre nem kiszámítható módon, rendszertelenül értékelte le, az árfolyam módosítható volt. Ezen időszakban az intervenciós sáv szélessége többször változott. Ez a rendszer alapvetően bizonytalanná tette a várakozásokat és így a gazdasági kalkulációt is. Ezzel szemben a monetáris hatóságok kezébe jól felhasználható eszközt adott: a le- és felértékelést. 1990. 01.01. és 2001.10.01. között a forintleértékelések két szakaszra bonthatók: a.) 1990. 01.01 – 1995. március 15. között: az ad hoc leértékelés szakasza Mindenki próbálta elemezni, hogy a leértékelés milyen ütemben és mekkora mértékben fog jelentkezni. Két-három hónap leértékelés nélküli időszak után már minden piaci résztvevő a leértékelést várta. Ilyen légkörben elkezdték vásárolni a különböző devizákat és ezzel szemben a forintot eladni, aminek következtében a forint árfolyama kezdte megközelíteni az intervenciós sáv tetejét. Ha a különböző politikai, gazdasági és egyéb fundamentális elemzések biztosra vehető leértékelést támasztottak alá, akkor a devizák vásárlása még nagyobb méreteket öltött, ami természetesen öngerjesztően hatott a piacra. A bankközi forintkamatok ennek megfelelően változtak, időnként elérve a többszörösét a normálisnak. Az MNB állandó intervenciót hajtott végre, vagyis szinte minden piaci résztvevő az MNB-től vette a devizát. Ugyanakkor várható volt az is, hogy a forintleértékelés után közvetlenül nem lesz újabb leértékelés. Ennek megfelelően a leértékelés után a forint árfolyama az intervenciós sáv tetejéről a sáv aljára zuhant. A hosszú devizapozíciókkal rendelkező piaci résztvevők lezárták addigi pozícióikat és elkezdték kiépíteni a rövid pozíciókat, vagyis forintot vásároltak a devizakosárral szemben. Mivel a forint árfolyama az intervenciós sáv alján volt ebben az időszakban, a devizaeladások többsége az MNB-nél csapódott le. A piaci résztvevők a kamatnyereség reményében határidős devizát adtak el forint ellenében. Mivel a határidős árfolyam (a forint- és a devizakamat különbözetéből kalkulált árfolyam) magasabban alakult, mint a határidő lejártakori azonnali, spot ár, a határidős eladást olcsóbban lehetett visszavásárolni, árfolyamnyereséget realizálva. b.) 1995. 03. 16. – 2001. 10. 01.: a csúszó leértékelés A romló kül- és belgazdasági helyzet miatt a kormány és az MNB 1995. március 16-ától a korábban eseti jelleggel végrehajtott árfolyamkiigazítást a forint előre bejelentett és naponta végrehajtott csúszó-leértékelésével váltotta fel. Az 1995. márciusban bevezetett árfolyamrendszer célja az volt, hogy egy előre bejelentett és hiteles sávban tartsa a forint valutakosárral szembeni árfolyamát és ezzel vissza-fogja a leértékelési várakozásokat, amelyek akkorra már veszélyes mértékeket öltöttek: egyrészt megnövelték az ország külföldi finanszírozásának költségét, másrészt – beépülve a hazai szereplők inflációs várakozásaiba – veszélyeztették a belföldi árszínvonal stabilitását. A napi forintleértékelés ütemével kalkulálva pontosabb devizabevételt illetve devizakiadást lehet megállapítani. A devizabevétel és kiadás kalkulációjába természetesen van bizonytalansági faktor is, mégpedig a forint helyzete az intervenciós sávon belül, illetve az adott deviza árfolyama a nemzetközi devizapiacokon. A forint árfolyama ebben az időszakban többnyire az MNB által meghatározott intervenciós sáv alján helyezkedett el. A piaci résztvevők főként devizaeladók és forintvásárlók voltak. A devizavételi oldalon többnyire az MNB állt, az állandó intervenció következtében, míg a devizaeladók a kereskedelmi bankok, illetve a kereskedelmi bankokon keresztül a vállalatok, brókercégek és magánszemélyek voltak. A piaci résztvevők az árfolyamnyereség (kamatnyereség) elérése érdekében adták el a devizakosárral (2000. 01. 01-ig) szemben a devizát és vásárolták a forintot. Árfolyamveszteség abban az esetben történt, ha a forint árfolyama az intervenciós sáv aljáról elindult felfelé. Ebben az időszakban így nem volt teljesen kockázatmentes a forint vásárlása, mivel az intervenciós sávon belüli helyzete bármikor megváltozhatott volna. A bevezetésekor némi kétkedéssel fogadott rendszer beváltotta a hozzá fűzött reményeket: kedvező szintre szorította le a külső finanszírozás prémiumát és kordában tartotta az inflációs várakozásokat. Az árfolyam stabilitása a hazai monetáris politika legnagyobb sikere volt: nem pusztán hitelességet és bizalmat kölcsönzött a magyar fizetőeszköznek, hanem javította a magyar gazdaság megítélését is. Az MNB fenntartható egyensúlyt célzó politikájának centrumában nem az infláció leszorítása, hanem az átalakuló félben levő, külső finanszírozásra szoruló, kis, nyitott magyar gazdaság számára épp ennyire fontos külső pozíció és fizetőképesség állt. Ezen célok elérésnek egyik eszköze az árfolyam volt, mely egyben a monetáris politika közbülső céljául is szolgált. A kiszámítható árfolyam volt a kiegyensúlyozottság biztosítéka, többek között az exportra termelő vállalatok versenyképességének automatikus fenntartásán keresztül. c.) Ezt követően a jegybank meghirdette új monetáris politikáját, melynek középpontjában az infláció gyors és aktív leszorítása állt. Ennek Magyarországon is a monetáris kondíciók szigorítása az eszköze, ami kis, nyitott gazdaság lévén, alapvetően a reálárfolyam felértékelődését jelenti. Ebben az összefüggésben a jegybank elismerte azt a tényt, hogy a hazai infláció tulajdonképpen érzéketlen a reálkamatra, a kamatszint inkább a devizaárfolyam manipulálásában, irányításában játszik szerepet, esetleg a belföldi jövedelemtulajdonosok aggregált megtakarítási egyenlegét befolyásolja, igaz, ezt sem valami hatékonyan. A forinterősödés közvetlenül is kedvezően hathat az inflációra, de hogy annak az inflációt érintő pozitív hatásai megmutatkozzanak, érzékelhető mértékben kell erősödnie, valamint lehetőleg minden meghatározó devizával szemben erősödnie kell. Ez utóbbi feltétele viszont az, hogy az euró is erősödjön a főbb devizákkal szemben, mert ha esetleg gyengül, akkor az jelentősen tompítja a forint euróval szembeni erősödésének hatását. A monetáris tanács 2001. augusztus 21-i ülésén bejelentették a forint csúszó leértékelésének 2001. október 1-jei hatállyal történő megszüntetését. Erről fent a II/5. pontban már írtam. JÓ HA FIGYELÜNK!

35

E fenti okfejtés célja az volt, hogy a bíróságok érzékelhessék azt, hogy milyen manipulált eszközrendszer kellett az elmúlt 20 évben a gazdasági teljesítmény, a forint pénzpiaci értéke és az infláció optimalizálása érdekében. Emellett köztudomású tény, hogy bírósági ítélet jogerősen megállapította, hogy a korábbi kormány elhallgatta az ország tényleges gazdasági adatait – így az államadósság adatait is - a polgárok előtt. A Magyar Nemzeti Bank és a PSZÁF ilyen körülmények között engedte meg azt, sőt, támogatta, hogy a magyarországi bankok ilyen iszonyatos kockázattal járó hiteleket nyújtsanak a polgároknak, sőt azokat hirdették és propagálták. Amikor pedig a sajtóban egyértelműen megjelentek azok az adatok, hogy a bankok nem a tényleges forintromlást és a megalapozott kamatokat, költségeket alkalmazták a hitelfelvevőkkel szemben, hanem az eredeti törlesztés többszörösét követelik, egyetlen vizsgálatot nem indítottak a bankok ellen. VII. MI A MEGOLDÁS? Ide kell a megoldás megtalálásához hívni azokat a jogszabályokat, amelyeket alkalmazni kell a bíróságok előtt. A Magyar Köztársaság Alkotmányának 7. § (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. Az Alkotmánybíróság 4/1997. (I. 22.) AB határozata szerint az Alkotmány 7. § (1) bekezdésének érvényesüléséhez mindhárom szintet, a belső jogot, a nemzetközi szerződést és az Alkotmányt együttesen és összefüggésében kell vizsgálni. A három szint együttes érvényesítésének az Alkotmány 7. § (1) bekezdéséből eredő kötelezettségét az Alkotmánybíróság (még ez irányú hatásköreinek tisztázása előtt) ítélkezésének első évében megfogalmazta: Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ha a már megkötött nemzetközi szerződés és a belföldi jog összhangjának hiánya állampolgárok alkotmányban biztosított alapvető jogai sérelmét idézi elő, a magyar állam úgy tesz eleget az Alkotmány 7. § (1) bekezdésében vállalt kötelezettségének, ha olyan belső szabályokat hoz létre, amelyek a kialakult helyzetet az Alkotmánnyal összhangban rendezik. Oly módon, hogy az államnak az állampolgárokkal szembeni közvetlen helytállásával biztosítja az alkotmányos egyensúlyt anélkül, hogy a nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettségeit megszegné. [30/1990. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1990, 128., 134.] Egy másik döntés szerint: Az Alkotmány 7. §-ának (1) bekezdése értelmében a Magyar Köztársaság jogrendszere biztosítja a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. Ebből az alkotmányi rendelkezésből nem csupán az a jogalkotói kötelesség folyik, hogy a belső jog szabályai ne álljanak ellentétben valamely nemzetközi jogi kötelezettséggel, hanem az is, hogy az illetékes jogalkotó szerv bocsássa ki azt a jogszabályt, amely nélkülözhetetlen valamely nemzetközi jogi kötelezettség teljesítéséhez. [16/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 143., 154.] A 7. § (1) bekezdés első fordulata, amely szerint a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, azt mondja ki, hogy ezek az általánosan elismert szabályok külön (további) transzformáció nélkül is a magyar jog részei. A transzformációt ebben az általánosságban - vagyis a szabályok felsorolása, illetve meghatározása nélkül - maga az Alkotmány hajtotta végre. Eszerint a nemzetközi jog általánosan elismert szabályai nem az Alkotmány részei, hanem vállalt kötelezettségek. Az, hogy a vállalást és a transzformációt az Alkotmány tartalmazza, nem érinti az Alkotmány, a nemzetközi jog és a belső jog hierarchiáját. Ez az általános belső joggá tétel egyáltalán nem zárja ki, hogy egyes általánosan elismert szabályokat külön egyezmények (is) meghatározzanak és azok tekintetében külön transzformáció történjék. Az Alkotmány 7. § (1) bekezdése azt is jelenti, hogy a Magyar Köztársaság az Alkotmány rendelkezésénél fogva részt vesz a nemzetek közösségében; ez a részvétel tehát a belső jog részére alkotmányi parancs. Ebből következik, hogy az Alkotmányt és a belső jogot úgy kell értelmezni, hogy a nemzetközi jog általánosan elfogadott szabályai valóban érvényesüljenek. Az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerint a Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani. A törvénymagyarázat szerint az emberi méltósághoz való jog azt jelenti, hogy van az egyén autonómiájának, önrendelkezésének egy olyan, mindenki más rendelkezése alól kivont magja, amelynél fogva - a klasszikus megfogalmazás szerint - az ember alany marad, s nem válhat eszközzé vagy tárggyá. A méltósághoz való jognak ez a felfogása különbözteti meg az embert a jogi személyektől, amelyek teljes szabályozás alá vonhatók, nincs érinthetetlen lényegük. [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991, 64.]. A magyar alkotmánybírósági gyakorlatban - 8/1990. (IV. 23.) AB határozat (ABH 1990, 44.) - az emberi méltósághoz való jog, az ún. általános személyiségi jog egyik megnyilvánulása. Az emberi méltósághoz való jog az általános személyiségvédelmi funkciójából eredően további külön nevesített jogokat - részjogosítványokat - is magában foglal, így például az önazonossághoz, az önrendelkezéshez való jogot, az általános cselekvési szabadságot, a magánszféra védelméhez való jogot. Az Alkotmánybíróság a külön nevesített jogokkal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy az emberi méltósághoz való jog csak az emberi státus meghatározójaként, az élethez való joggal fennálló egységben korlátozhatatlan. Az általános személyiségi jog jellegéből, anyajog mivoltából eredően az emberi méltósághoz való jog olyan szubszidiárius alapjog, amelyre mind az Alkotmánybíróság, mind más bíróságok minden esetben hivatkozhatnak az egyén autonómiájának védelmében, ha az adott tényállásra a konkrét, nevesített alapjogok egyike sem alkalmazható. A méltósághoz való jog egyik funkciója az emberi életek közötti egyenlőség biztosítása. Az Alkotmánybíróság az egyenlőséget az emberi méltóság fogalmának részeként kezeli. Ebből következik, hogy gyakorlatában az emberi méltósághoz való jog elsősorban és eredetileg a klasszikus alapjogokkal kötődik össze, de nemcsak azokkal: érvényesülésének hatóköre a nem alapjogokra is kiterjed. Mind az emberi méltósághoz való jog, mind a szociális jogok szempontjából fordulatot hozott a 32/1998. (VI. 25.) AB határozat (ABH 1998, 251.). Korábban az emberi méltósághoz való jog fogalma a klasszikus alapjogokkal, illetve az egyenlőség keretei között a nem alkotmányos jogokkal kötődött össze. Az idézett határozat túlment ezen, s a méltósághoz való jog hatókörét a szociális jogokra is kiterjesztette. A határozat ugyanis a szociális ellátásnak egy bizonyos minimumát az emberi méltósághoz való jog részeként fogja fel. A Polgári Törvénykönyv 1. § (1) bekezdése szerint ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. A (2) bekezdés rendelkezik arról, hogy a törvény rendelkezéseit a Magyar Köztársaság gazdasági és társadalmi rendjével összhangban kell értelmezni. Az alapelvek hézagpótló jellegéből következik, hogy ha a jogvita konkrét jogi szabályok alapján rendezhető, nem lehet szó arról, hogy kizárólag az alapelveket alkalmazzuk. Ugyanakkor az is tény, hogy egyes alapelvek, mint például a joggal való visszaélés tilalma önállóan is eldöntheti egy jogvita sorsát. 36

JÓ HA FIGYELÜNK!

A polgári jog tárgyának mindig is az egymás mellé rendelt személyek vagyoni és nem vagyoni viszonyait tekintették. A Ptk. 2. § (1) bekezdése meghatározza, hogy a törvény védi a személyek vagyoni és személyhez fűződő jogait, továbbá törvényes érdekeit. A (2) bekezdés szól arról, hogy a törvény biztosítja a személyeknek az őket megillető jogok szabad gyakorlását, e jogok társadalmi rendeltetésének megfelelően. A Ptk. a törvényes érdeket is védi. Törvényes érdeknek tekinti az alanyi jogként meg nem fogalmazható, de a személy lehetőségeivel összefüggő körülményeket. Miközben a törvény általános védelemben részesíti a személyeket (a személyek törvényes érdekeit), ugyanakkor a védelem határait is megjelöli a rendeltetésszerű joggyakorlás megfogalmazásában, amikor is kimondja, hogy e jogokat csak a társadalmi rendeltetésének megfelelően lehet gyakorolni. A Ptk. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és tisztesség követelményének megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. A fogyasztókkal kötött szerződésekben alkalmazott tisztességtelen feltételekről szóló szabályozások mutatják be azokat az alapvető elvárásokat, amelyek különösen alkalmazandók annak érdekében, hogy ez a jogszabályi elvárás valóban megvalósuljon. A fogyasztót nem köthetik a professzionális szerződéses partnere által egyoldalúan kialakított tisztességtelen szerződési feltételek, a szerződés ugyanakkor ezen feltételek nélkül továbbra is fennmarad, ha részbeni érvénytelenség miatt nem dől meg. Az Európai Unió tagállamainak megfelelő és hatékony eszközöket kell biztosítaniuk a tisztességtelen feltételek további alkalmazásának megelőzésére, állnak az EU irányelveiben. E körben olyan szabályokat kell kialakítani, amelyek alapján fogyasztóvédelmi szervezetek, fogyasztói érdekeket képviselő személyek bíróság vagy közigazgatási hatóság előtt megtámadhatják az általános feltételként használt vagy alkalmazásra javasolt szerződési feltételeket annak érdekében, hogy ezen feltételekkel a továbbiakban ne lehessen szerződést kötni. A fogyasztó és professzionális szerződéses partnere egyenlőtlen helyzete csak egy harmadik fél fellépésével egyenlíthető ki, ezért vezették be a tisztességtelen előnyök kiküszöbölésére irányuló megtámadási jog rendszerét. A (4) bekezdés előírja, hogy ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi viszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Aki maga sem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a másik fél felróható magatartására hivatkozhat. A Ptk. 5. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a törvény tiltja a joggal való visszaélést. A (2) bekezdés szerint joggal való visszaélésnek minősül a jog gyakorlása, ha az a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul, különösen ha a nemzetgazdaság megkárosítására, a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A Ptk. 6. § meghatározza, hogy a bíróság a kárnak egészben vagy részben való megtérítésére kötelezheti azt, akinek szándékos magatartása más jóhiszemű személyt alapos okkal olyan magatartásra indított, amelyből őt önhibáján kívül károsodás érte. A Ptk. 7. § (1) bekezdése kimondja, hogy a törvényben biztosított jogok védelme az állam minden szervének kötelessége. Érvényesítésük - ha törvény másképpen nem rendelkezik - bírósági útra tartozik. A Ptk. 198. § (1) bekezdése meghatározza, hogy a szerződésből kötelezettség keletkezik a szolgáltatás teljesítésére és jogosultság a szolgáltatás követelésére. A Ptk. 199. § szerint egyoldalú nyilatkozatból csak a jogszabályban megállapított esetekben keletkezik jogosultság a szolgáltatás követelésére; az egyoldalú nyilatkozatokra - ha a törvény kivételt nem tesz - a szerződésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. A Ptk. 200. § (2) bekezdés rendelkezik arról, hogy semmis az a szerződés, amely jogszabályba ütközik, vagy amelyet jogszabály megkerülésével kötöttek, kivéve ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik. A 201. § (1) bekezdés kimondja, hogy a szerződéssel kikötött szolgáltatásért - ha a szerződésből vagy a körülményekből kifejezetten más nem következik - ellenszolgáltatás jár. A törvény e rendelkezése a szerződésekre az egyenértékűség elvének vélelmét mondja ki. Az egyenértékűség magában foglalja a visszterhességet, de a Ptk. 201. § (1) bekezdése nem kizárólag ellenértéket, hanem megfelelő mértékű ellenértéket kíván meg. A (2) bekezdés szól arról, hogy ha a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között anélkül, hogy az egyik felet az ajándékozás szándéka vezetné, a szerződés megkötésének időpontjában feltűnően nagy az értékkülönbség, a sérelmet szenvedő fél a szerződést megtámadhatja. PK 267. számú állásfoglalása bontja ki e jogintézmény részletes magyarázatát. Aszerint a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnően nagy értékkülönbségére alapított megtámadása esetében annak megállapításához, hogy az értékkülönbség feltűnően nagy-e, a bíróságnak vizsgálnia kell a szerződéskötés körülményeit, a szerződés egész tartalmát, a forgalmi (érték-) viszonyokat, az ügylet jellegéből fakadó sajátosságokat, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározásának módját. A jog szankciót csak a szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékegyensúlyának feltűnő megbomlása esetére szabályoz akként, hogy e címen a szerződés megtámadásának lehetőségét biztosítja. A semmisséget eredményező okoktól [Ptk. 200. § (2) bekezdés] eltérően tehát a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságával kötött szerződés érvénytelenségének jogkövetkezményét a törvény csak a határidőn belül, sikeresen gyakorolt megtámadáshoz fűzi [Ptk. 235. § (1) bekezdés]. A Ptk. 201. § (2) bekezdése azokat a feltételeket fogalmazza meg, amelyek megléte esetén a szerződés a feltűnő aránytalanságra hivatkozással megtámadható, a megtámadás jogának gyakorlására a Ptk. 236. § rendelkezései az irányadóak. A szolgáltatás és ellenszolgáltatás értékbeli eltérése csak akkor ad alapot a megtámadásra, ha az eléri vagy meghaladja a feltűnő értékaránytalanság megállapításához szükséges mértéket. A törvény részletező útmutatásának hiányában a bírói gyakorlatra hárult azoknak a szempontoknak a kidolgozása, amelyek alapján a valós szerződés-kötéskori érték, illetve eltérés esetén annak feltűnő volta megállapítható. A lenti állásfoglalás I. pontjában megfogalmazottaknak megfelelően ilyen perekben a bíróságnak először a szerződéskötéskori forgalmi és értékviszonyok alapján a szolgáltatás értékét (forgalmi értékét) kell meghatároznia. A feltárt forgalmi adatok alapján megállapítható értéktől (ár, díj stb.) való jelentősebb eltérés önmagában azonban a szerződés megtámadását nem teszi alapossá. Csak a szerződés teljes tartalmának és a szerződéses folyamat sajátosságainak tükrében ítélhető meg, hogy az eltérés e körülményekre figyelemmel minősíthető-e olyan feltűnőnek, amely a megtámadás folytán a szerződés érvénytelenségét vonja maga után. A szerződéses folyamat körében jelentősége van a szerződéskötés körülményeinek, az értékmeghatározás módjának, a szolgáltatás részeként számítandó más szolgáltatás értékének, a szerződést kötő felek bármelyike külön igényének, sajátos érdekeltségének. A Ptk. 202. § kimondja, hogy ha a szerződő fél a szerződés megkötésekor a másik fél helyzetének kihasználásával feltűnően aránytalan előnyt kötött ki, a szerződés semmis (uzsorás szerződés). JÓ HA FIGYELÜNK!

37

A felek szerződéses viszonyában az aránytalan előnyt vállaló félnek értelemszerűen valamilyen hátrányos, szorult helyzetben kell lennie, amely arra készteti, hogy a szerződést ilyen feltételekkel is megkösse. Nem csak a létfenntartás, a legszükségesebb életfeltételek biztosítása, de olyan körülmények is a méltánylandó helyzet megállapításához vezethetnek, amelyek a kötelezett anyagi biztonságát lényegesen érinthetik. Családi körülményekből is eredhet a szerződés-kötéskori szorult helyzet ténye. Érdekességként ide idézem e törvényi rendelkezést megelőző jogszabályban meghatározott uzsorás szerződés fogalmat. Az 1883. évi XXV. törvény az uzsorát az alábbi módon definiálta: „aki másnak szorultságát, könnyelműségét vagy tapasztalatlanságát felhasználva, olyan kikötések mellett hitelez vagy ad fizetési halasztást, melyek a neki vagy egy harmadik engedett túlságos mérvű vagyoni előnyök által az adósnak vagy a kezesnek anyagi romlását előidézni, vagy fokozni alkalmasak, vagy oly mérvűek, hogy az eset körülményeihez képest a szolgáltatás és az ellenszolgáltatás között szembeötlő aránytalanság mutatkozik” Minősített eset volt, vagyis súlyosabb büntetési tétel alá esett, ha: –– az uzsorának a törvényben meghatározott módon elpalástolása –– a fizetési kötelezettség biztosítása céljából az adós becsületszavának lekötése, vagy esküvel, vagy hasonló ígérettel megerősíttetése –– az uzsora üzletszerűsége –– tíz esztendőn belül visszaesés volt. Ugye mennyivel szabatosabb, cizelláltabb, tisztább, pontosabb, egyértelműbb meghatározás, mint az 1959. évi IV. törvényben megfogalmazott rendelkezés? Miként lehetséges az, hogy a XIX. század végén, amikor nem voltak olyan fejlett, bonyolult viszonyrendszerek, mint ma, a joggyakorlók számára egyértelműbben és használhatóbban fogalmazták meg ezen helyzet megállapíthatóságának feltételeit? A válasz egyszerű. Akkor piacgazdaság működött, kialakultak azok az alapvető gazdasági tényezők, amelyek szabályozást kívántak és adtak alapot visszaélésekre. A szocializmus építése alatt, a proletárdiktatúra rendszerében a kapitalista viszonyok eltűntek, plasztikus, egyszerű gazdasági és társadalmi viszonyok álltak fenn, a pénzügyi kultúra megszűnt, a jogalkotó nehezen tudott abban a rendszerben olyan önállósággal fellépő, ilyen magatartást megvalósító tényezőket elképzelni, hogy szükségét érezte volna ugyanolyan szépen körülírt szabályozást fenntartani, mint a korábbi. Elérkezett a rendszerváltás, a piacgazdaság rendszere kiépült, ugyanúgy megjelentek a gazdaságban a visszaélésszerű magatartások is mint a XIX. század végén, de az elmúlt 20 évben senki nem érezte szükségesnek azt, hogy a jogalkotás kövesse azokat a társadalmi, gazdasági viszonyokat, amelyek óriási fejlődésen mentek át. Ma olyan monopóliumok, információhiányt fenntartó gazdasági fölényeskedések befolyásolják és nehezítik az egyedi polgár mindennapi életét, amely olyan szabályozást kíván, mint amit elődeink 128 évvel ezelőtt már megtettek. A Ptk. 205. § (1) bekezdése szerint a szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A (2) bekezdés meghatározza, hogy a szerződés létrejöttéhez a feleknek a lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben való megállapodása szükséges. Nem kell a feleknek megállapodniuk olyan kérdésekben, amelyeket jogszabály rendez. Egy szerződés rendkívül sok elemből áll. Nyilvánvalóan szükségtelen annak megkövetelése, hogy a felek valamennyi elemben megállapodjanak a szerződéses tárgyalások során. A Ptk. 205. § (2) bekezdése határozza meg, hogy a feleknek a létrehozni kívánt szerződés mely elemeiben kell megállapodniuk ahhoz, hogy a szerződés létrejöjjön. A feleknek a szerződés lényeges, vagy a felek által lényegesnek minősített kérdéseiben szükséges megállapodniuk. Az ezekben a kérdésekben való megállapodás hiányában a szerződés nem jön létre. A Ptk. nem határozza meg, hogy mely kikötések minősülnek lényegesnek. A jogirodalom és a joggyakorlat egységesen lényeges kérdésnek tekinti a felek személyét, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás meghatározását. Más szerződéstípusok esetén a lényeges tartalom megállapításához az adott szerződéstípus fogalma adhat támpontot. A (3) bekezdés meghatározza, hogy a felek a szerződés megkötésénél együttműködni kötelesek, és figyelemmel kell lenniük egymás jogos érdekeire. A szerződéskötést megelőzően is tájékoztatniuk kell egymást a megkötendő szerződést érintő minden lényeges körülményről. A Ptk. 205/A. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy általános szerződési feltételnek minősül az a szerződési feltétel, amelyet az egyik fél több szerződés megkötése céljából egyoldalúan, a másik fél közreműködése nélkül előre meghatároz, és amelyet a felek egyedileg nem tárgyaltak meg. A (2) bekezdés szerint az általános szerződési feltételt használó felet terheli annak bizonyítása, hogy a szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták. Ezt a szabályt kell megfelelően alkalmazni abban az esetben is, ha a felek között vitás, hogy a fogyasztói szerződésben a fogyasztóval szerződő fél által egyoldalúan, előre meghatározott szerződési feltételt a felek egyedileg megtárgyalták-e. A Ptk. 205/B. § (1) bekezdése kimondja, hogy az általános szerződési feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha alkalmazója lehetővé tette, hogy a másik fél annak tartalmát megismerje, és ha azt a másik fél kifejezetten vagy ráutaló magatartással elfogadta. A (2) bekezdés szerint külön tájékoztatni kell a másik felet arról az általános szerződési feltételről, amely a szokásos szerződési gyakorlattól, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől lényegesen vagy valamely korábban a felek között alkalmazott kikötéstől eltér. Ilyen feltétel csak akkor válik a szerződés részévé, ha azt a másik fél - a külön, figyelemfelhívó tájékoztatást követően - kifejezetten elfogadta. A Ptk. 205/C. § meghatározza, hogy ha az általános szerződési feltétel és a szerződés más feltétele egymástól eltér, az utóbbi válik a szerződés részévé. A Ptk. 207. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a szerződési nyilatkozatot vita esetén úgy kell értelmezni, ahogyan azt a másik félnek a nyilatkozó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint értenie kellett. Az értelmezés nem követi tehát tisztán az ún. nyilatkozati elvet, amely a megállapodások érvényességének megítélésében - s így az értelmezés során is - a nyilatkozatnak tulajdonít döntő jelentőséget, hanem azt az akarati elvvel ötvözi. A bírói gyakorlat a nyilatkozói akarat feltárása helyett gyakorta a felek - tehát valamennyi fél - valódi ügyletkötési akaratának felderítésével oldja meg az értelmezési kérdéseket. A (2) bekezdés szerint ha az általános szerződési feltétel, illetve a fogyasztói szerződés tartalma az (1) bekezdésben foglalt szabály alkalmazásával nem állapítható meg egyértelműen, a feltétel meghatározójával szerződő fél, illetve a fogyasztó számára kedvezőbb értelmezést kell elfogadni. A (3) bekezdés kimondja, hogy nem alkalmazható a (2) bekezdésben foglalt értelmezési szabály a 209/B. §, valamint a 301/A. § (5) és (6) bekezdése alapján indított eljárásokban vitatott kikötés, illetve általános szerződési feltétel tekintetében. A (4) bekezdés szól arról, hogy ha valaki jogáról lemond, vagy abból enged, nyilatkozatát nem lehet kiterjesztően értelmezni. 38

JÓ HA FIGYELÜNK!

A (6) bekezdés rendelkezik arról, hogy a színlelt szerződés semmis; ha pedig az más szerződést leplez, a szerződést a leplezett szerződés alapján kell megítélni. A Ptk. 210. § (1) bekezdése szerint aki a szerződés megkötésekor valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, a szerződési nyilatkozatát megtámadhatja, ha tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. A (4) bekezdés alapján akit a másik fél megtévesztéssel vagy jogellenes fenyegetéssel vett rá a szerződés megkötésére, a szerződési nyilatkozatot megtámadhatja. Ezt a szabályt kell alkalmazni akkor is, ha a megtévesztés vagy fenyegetés harmadik személy részéről történt, és erről a másik fél tudott vagy tudnia kellett. A Ptk. 232. § (1) bekezdés kimondja, hogy a szerződéses kapcsolatokban - ha jogszabály kivételt nem tesz - kamat jár. A (3) bekezdés meghatározza, hogy a felek által túlzott mértékben megállapított kamatot a bíróság mérsékelheti. VB2001. 1. döntés II. fordulata kimondja, hogy az MNB-alapkamat kétszeresének megfelelő kamatláb 10-10%-kal való emelése a késedelem minden hónapja után túlzott, s a magyar gazdasági életben szokatlan kamatkikötés, amelynek tekintetében bírói mérséklésnek van helye [Ptk. 232. § (3) bekezdés]. A kamat a pénz használatának ellenértéke. A járulékos jelleg ellenére a főtartozás kiegyenlítését követően a lejárt kamat mint tőkekövetelés önállóan is érvényesíthető. Emellett ki kell emelni azt is, hogy erre irányuló kifejezett megállapodás nélkül a szerződéssel engedményezett pénzkövetelés után lejárt késedelmi kamat automatikusan nem tárgya az engedménynek. Az engedményest külön kikötés hiányában csak az engedményezés után esedékessé váló kamatok illetik meg. A kamat mértékére vonatkozó szabad megállapodást a (3) bekezdés rendelkezése csak annyiban korlátozza, hogy a bíróság a túlzott mértékben kikötött kamatot mérsékelheti. E rendelkezés alkalmazása körében nincs olyan általános érvényű iránymutatás, amely meghatározná azokat a feltételeket vagy mértéket, amelyek mellett a bíróság a kikötött kamat-mérték túlzott voltát megállapíthatná. Ennek az is az indoka, hogy a szerződés megkötésének körülményei, a szerződés tartalma, a szerződéskötést megelőző egyeztetés során elhangzottak, a felek körülményei is minden egyes ügyletnél egyedi jellegűek. Ezért a bíróság ilyen igény érvényesítése esetén - hasonlóan a szerződésnek a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő aránytalanságára alapított megtámadásához - mindig a konkrét ügylet minden sajátosságának együttes mérlegelésével dönthet egyrészt arról, hogy a kikötött kamat-mérték minősíthető-e eltúlzottnak, másrészt pedig arról, hogy ha igen, annak mérséklése milyen mértékre indokolt. A Ptk. 234. § (1) bekezdése kimondja, hogy a semmis szerződés érvénytelenségére - ha a törvény kivételt nem tesz - bárki határidő nélkül hivatkozhat. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség. A (2) bekezdés rendelkezik arról, hogy ha valamely semmis szerződés más szerződés érvényességi kellékeinek megfelel, ez utóbbi érvényes, kivéve, ha ez a felek feltehető szándékával ellenkezik. A Ptk. 236. § (1) bekezdése szól arról, hogy a megtámadást egy éven belül írásban kell a másik féllel közölni, majd a közlés eredménytelensége esetében haladéktalanul a bíróság előtt érvényesíteni. A (2) bekezdés szerint a megtámadási határidő megkezdődik a) a tévedés, megtévesztés felismerésekor; b) jogellenes fenyegetés esetében a kényszerhelyzet megszűntekor; c) a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága vagy tisztességtelen szerződési feltétel [209/A. § (1) bekezdés, 301/A. § (4) bekezdés] esetén a sérelmet szenvedő fél teljesítésekor - részletekben történő teljesítésnél az első teljesítéskor -, illetve, ha ő a teljesítéskor kényszerhelyzetben volt, ennek megszűntekor. A (3) bekezdés rendelkezik arról, hogy a megtámadási határidőre az elévülés nyugvásának és megszakadásának szabályai megfelelően irányadók. A megtámadásra jogosult a szerződésből eredő követeléssel szemben kifogás útján megtámadási jogát akkor is érvényesítheti, ha a megtámadási határidő már eltelt. A Ptk. 237. § (1) bekezdése szerint érvénytelen szerződés esetében a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet kell visszaállítani. A bekezdés (2) kimondja, hogy ha a szerződéskötés előtt fennállott helyzetet nem lehet visszaállítani, a bíróság a szerződést a határozathozatalig terjedő időre hatályossá nyilvánítja. Az érvénytelen szerződést érvényessé lehet nyilvánítani, ha az érvénytelenség oka - különösen uzsorás szerződés, a felek szolgáltatásainak feltűnő aránytalansága esetén az aránytalan előny kiküszöbölésével - megszüntethető. Ezekben az esetekben rendelkezni kell az esetleg ellenszolgáltatás nélkül maradó szolgáltatás visszatérítéséről. A (3) bekezdés meghatározza, hogy uzsorás szerződés esetén a bíróság egészben vagy részben elengedheti a visszatérítést, ha az a sérelmet szenvedő felet részletfizetés engedélyezése esetén is súlyos helyzetbe hozná; a sérelmet okozó fél viszont a kapott szolgáltatásból az aránytalan előnynek megfelelő részt a sérelmet szenvedő félnek köteles visszatéríteni. A Ptk. 239. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés csak akkor dől meg, ha a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg. Jogszabály ettől eltérően rendelkezhet. A (2) bekezdés szól arról, hogy fogyasztói szerződés részbeni érvénytelenség esetén csak akkor dől meg, ha a szerződés az érvénytelen rész nélkül nem teljesíthető. A Ptk. 241. § kimondja, hogy a bíróság módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. A Ptk. 312. § (1) bekezdése szerint ha a teljesítés olyan okból vált lehetetlenné, amelyért egyik fél sem felelős, a szerződés megszűnik. A teljesítés lehetetlenné válásáról tudomást szerző fél haladéktalanul köteles erről a másik felet értesíteni. Az értesítés elmulasztásából eredő kárért a mulasztó felelős. A Ptk. 361. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt vis�szatéríteni. A Ptk. 523. § (1) bekezdése szól arról, hogy kölcsönszerződés alapján a pénzintézet vagy más hitelező köteles meghatározott pénzösszeget az adós rendelkezésére bocsátani, az adós pedig köteles a kölcsön összegét a szerződés szerint visszafizetni. A Ptk. 523. § (2) bekezdése szerint ha a hitelező pénzintézet, - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - az adós kamat fizetésére köteles. JÓ HA FIGYELÜNK!

39

Az 1996. évi CXII. törvény szól a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról. Annak 3. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a pénzügyi szolgáltatás a következő tevékenységek üzletszerű végzése forintban, illetőleg devizában, valutában: b) hitel és pénzkölcsön nyújtása; c) pénzügyi lízing; g) valutával, devizával - ide nem értve a pénzváltási tevékenységet -, váltóval, illetve csekkel saját számlára vagy bizományosként történő kereskedelmi tevékenység; A 13/C. § (1) bekezdése szerint a hitelintézetnek a mérete, az általa végzett tevékenysége jellege, nagyságrendje és összetettsége arányában megbízható irányítási rendszerrel kell rendelkeznie, amelynek keretén belül köteles többek között a felmerülő kockázatok azonosítására, mérésére, kezelésére, nyomon követésére és jelentésére szolgáló hatékony eljárásokat alkalmazni és a (2) bekezdés rendelkezik arról, hogy az (1) bekezdésben foglaltak alapján a hitelintézet igazgatóságának kell jóváhagynia és rendszeresen felülvizsgálnia a szervezeten belüli kockázatok vállalására, mérésére, kezelésére, nyomon követésére és mérséklésére vonatkozó stratégiákat és szabályzatokat, amelynek ki kell terjednie a makrokörnyezet és a gazdasági ciklus állapotának változásából eredő kockázatra is. A hitelintézet kockázatvállalásának megbízható és a belső szabályzatában rögzítetszempontrendszeren kell alapulnia. A különböző hitelezési kockázatokat hordozó portfóliókat és kitettségeket a hitelintézetnek nyomon követnie és ellenőriznie kell, ideértve az olyan kitettségek azonosítását és kezelését, amelyre értékvesztés elszámolása vagy céltartalék képzése válik szükségessé, valamint ezen céltartalék képzésének és értékvesztés elszámolásának megfelelő végrehajtását. A (3) bekezdés meghatározza, hogy a hitelintézetnek írásban rögzített eljárásrendekkel, szabályzatokkal kell rendelkeznie: a) azon kockázat kezelésére, hogy az általa alkalmazott, elismert hitelezési kockázat-mérséklési technikák a vártnál kevésbé bizonyulnak hatékonynak, b) az ügyféllel, a kapcsolatban álló ügyfelek csoportjával, az ugyanazon gazdasági ágazatbeli, régióbeli vagy ugyanazon tevékenységet folytató partnerekkel, ügyfelekkel szembeni kitettségekből, a hitelezési kockázat-mérséklés alkalmazásából származó kockázati koncentráció kezelésére, c) a piaci kockázatok valamennyi lényeges forrásának és hatásának mérésére és kezelésére, d) a nem kereskedési tevékenységet érintő, esetleges kamatváltozásokból származó kockázatok értékelésére, mérésére és kezelésére. A 18. § (1) bekezdése kimondja, hogy a hitelintézet működésének - pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatási tevékenységének-megkezdéséhez a Felügyelet engedélye szükséges. A (2) bekezdés e.) pontja szerint a hitelintézetnek a tevékenységi engedély megadása iránti kérelméhez többek között a Felügyelethez be kell nyújtani a folytatni kívánt tevékenységekre vonatkozó, az általános szerződési feltételeket is tartalmazó egy vagy több üzletszabályzatot. A 76. § (1) bekezdése szól arról, hogy a hitelintézetnek - a mindenkori fizetőképesség (szolvencia) fenntartása és a kötelezettségek teljesíthetősége érdekében - az általa végzett tevékenység kockázatának fedezetét mindenkor biztosító megfelelő nagyságú szavatoló tőkével kell rendelkeznie, amelynek többek között a tevékenység egészében meglévő devizaárfolyam kockázat és árukockázat miatt felmerülő piaci kockázat tőkekövetelményének is meg kell felelnie. A 76/A. § (1) bekezdése meghatározza, hogy a sztenderd módszer alkalmazása esetén a kockázattal súlyozott kitettség érték meghatározásakor minden kitettséget be kell sorolni a következő kitettségi osztályok valamelyikébe: g) vállalkozással szembeni kitettség, h) lakossággal szembeni kitettség, i) ingatlannal fedezett kitettség, A (6) bekezdés szerint ha jogszabály másként nem rendelkezik, a kockázattal súlyozott kitettség érték számításakor a kitettséghez száz százalékos kockázati súlyt kell hozzárendelni. A 87. § (1) bekezdése rendelkezik arról, hogy a hitelintézet az eszközökkel összefüggésben felmerülő hitelezési, befektetési és országkockázatokat az eszközök után elszámolt értékvesztéssel és annak visszaírásával veszi figyelembe az eredményben, a felmerült kamat és árfolyamkockázat, valamint a mérlegen kívüli kötelezettségekhez kapcsolódó kockázat és minden egyéb kockázat fedezetére pedig kockázati céltartalékot képez. A (2) bekezdés kimondja, hogy az (1) bekezdésben foglaltakon túlmenően a hitelintézet a kockázatvállalással összefüggő, előre nem látható, illetőleg előre nem meghatározható lehetséges veszteségeinek fedezetére - a kockázattal súlyozott kitettség érték összegének (korrigált mérlegfőösszeg) legfeljebb 1,25 százalékáig - általános kockázati céltartalékot képezhet, amelyet a kockázati céltartalékok között, elkülönítetten kell nyilvántartani. A 209. § meghatározza, hogy a bankhitel- és a bankkölcsönügylet általános szerződési feltételeit magában foglaló üzletszabályzatnak tartalmaznia kell legalább a) a hitelintézet teljes nevét, a tevékenységi engedély számát és dátumát, b) azt, hogy változtatható-e, és ha igen, milyen módon a kamat, c) a kamatszámítás módját, d) az egyéb díjakat és költségeket. A 210. § (2) bekezdése rendelkezik arról, hogy a pénzügyi és kiegészítő pénzügyi szolgáltatásra irányuló szerződésben egyértelműen meg kell határozni a kamatot, díjat és minden egyéb költséget vagy feltételt, ideértve a késedelmes teljesítés jogkövetkezményeit és a szerződést biztosító mellékkötelezettségek érvényesítésének módját, következményeit is. A (3) bekezdés szerint a kamatot, díjat vagy egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha szerződés ezt - külön pontban - a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek, illetve körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi. A 212. § (1) bekezdése kimondja, hogy a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződésnek tartalmaznia kell a külön jogszabály alapján megállapított éves százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót. 40

JÓ HA FIGYELÜNK!

A (2) bekezdés szól arról, hogy a teljes hiteldíj a fogyasztó által a kölcsönért fizetendő terhelés, amely tartalmazza a kamatokat, folyósítási jutalékokat és minden egyéb - a kölcsön felhasználásával kapcsolatosan fizetendő - költséget. A (3) bekezdés meghatározza, hogy a teljes hiteldíjmutató az a belső kamatláb, amely mellett az ügyfél által visszafizetendő tőke és teljes hiteldíj egyenlő az ügyfél által a folyósításkor a pénzügyi intézménynek fizetett költségekkel csökkentett hitelösszeggel. A 213. § (1) bekezdése szerint semmis az a fogyasztási, lakossági kölcsönszerződés, amelyik nem tartalmazza a) a szerződés tárgyát, b) az éves, százalékban kifejezett teljes hiteldíjmutatót, a hiteldíjmutató számítása során figyelembe nem vett egyéb - esetleges - költségek meghatározását és összegét, vagy ha az ilyen költségek pontosan nem határozhatók meg, az ezekre vonatkozó becslést, c) a szerződéssel kapcsolatos összes költséget, ideértve a kamatokat, járulékokat, valamint ezek éves, százalékban kifejezett értékét, d) azon feltételeknek, illetőleg körülményeknek a részletes meghatározását, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, vagy ha ez nem lehetséges, az erről szóló tájékoztatást, e) a törlesztő részletek számát, összegét, a törlesztési időpontokat. A (2) bekezdés szerint a fogyasztási kölcsönszerződésre vonatkozó szabályoktól a fogyasztó hátrányára eltérő szerződési kikötés semmis. A (3) bekezdés kimondja, hogy a szerződés semmisségére csak a fogyasztó érdekében lehet hivatkozni. A (4) bekezdés rendelkezik arról, hogy a hitelező köteles a fogyasztót a fogyasztási kölcsönszerződés megkötésekor minden olyan szerződési feltételről tájékoztatni, amely jogszabály alapján válik a szerződés részévé. A 214. § (1) bekezdése értelmében fogyasztási kölcsön esetében az ügyfél - a szerződés megszüntetése érdekében - minden esetben élhet a határidő (lejárat) előtti teljesítés (törlesztés) jogával. A (2) bekezdés szól arról, hogy ha a fogyasztó él az (1) bekezdésben meghatározott jogával, a hitelező köteles a hiteldíjat arányosan csökkenteni. Az Értelmező rendelkezések III. pontjának 7. pontja, mely szerint a kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék. A 275/2010. (XII. 15.) Korm. rendelet, amely a szerződésekben előírt kamat egyoldalú módosításának feltételeiről szól. Az 1. § (1) bekezdés kimondja, hogy a pénzügyi intézmény a fogyasztóval kötött, lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés kamatát az ügyfél számára kedvezőtlenül kizárólag a kamat mértékére ténylegesen hatást gyakorló, az alábbi feltételek bekövetkezése esetén módosíthatja: a) a hitelező (2) bekezdés szerinti forrásköltségeinek, forrásszerzési lehetőségeinek kedvezőtlen változása, b) a hitelkockázat (4) bekezdésben meghatározott változása, c)a hitelező adott tevékenységének költségeit növelő, a hitel-, kölcsön- és pénzügyi lízingszerződés szerinti jogviszonyokat szorosan és közvetlenül érintő jogszabályváltozás. A (2) bekezdés meghatározza, hogy a forrásköltségek, forrásszerzési lehetőségek kedvezőtlen változása az alábbi események közül legalább egynek a bekövetkezését jelenti: a) jegybanki alapkamat emelkedése, b) bankközi pénzpiaci kamatlábak emelkedése, c) a hitelező lekötött ügyfélbetétei kamatának emelkedése, d) a refinanszírozást biztosító, nyilvánosan kibocsátott értékpapír kamatának emelkedése, e) a pénzügyi intézmény hitelezési vagy lízingtevékenysége refinanszírozásául szolgáló hitel-, kölcsönszerződések költségének bizonyítható növekedése. A (3) bekezdés szerint a kamat mértékének százalékban kifejezett növekedése nem haladhatja meg a (2) bekezdésben meghatározott feltételek változásának együttes hatása alapján meghatározott mértéket, figyelembe véve a hitelező forrásszerkezetét és annak változását. A (4) bekezdés rendelkezik arról, hogy a kamat ügyfél számára kedvezőtlen módosítására a hitelkockázat változásai esetén is sor kerülhet: a) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján az adott ügyfél, illetve a hitelügylet magasabb kockázati kategóriába történő átsorolása esetén, ha az átsorolásra a kölcsön összegében vagy a fedezetül szolgáló ingatlan értékében bekövetkezett legalább 10%-os változás miatt került sor, feltéve, hogy ez a változás a kölcsön visszafizetését jelentős mértékben veszélyezteti, vagy b) a hitelező eszközminősítési vagy belső adósminősítési szabályzata alapján azonos kockázati kategóriába tartozó hitelügyletek, illetve ügyfelek kockázatának növekedése esetén, ha a kockázat növekedése az adott kockázati kategóriában az értékvesztés, és ezáltal az alkalmazott kockázati felár mértékének emelését teszi indokolttá. Az (5) bekezdés szól arról, hogy a (4) bekezdés a) pontja alapján a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a devizában nyújtott és forintban törlesztett hitel kamatának mértékét az ügyfél számára kedvezőtlenül, ha a kölcsön forintban meghatározott összege az árfolyamváltozás miatt emelkedik. A (6) bekezdés előírja, hogy a (4) bekezdés b) pontja alapján a pénzügyi intézmény nem módosíthatja a kamat mértékét az ügyfél számára kedvezőtlenül, ha a fogyasztó nem esett 30 napon túli fizetési késedelembe. A 2. § (2) bekezdése kimondja, hogy e rendelet szabályait annak hatálybalépését megelőzően, fogyasztóval kötött lakáscélú hitel- és kölcsönszerződés vagy pénzügyi lízingszerződés e rendelet hatálybalépését követő módosítása tekintetében is alkalmazni kell. AZ EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2008/48/EK IRÁNYELVE (2008. április 23.) a fogyasztói hitelmegállapodásokról és a 87/102/EGK tanácsi irányelv hatályon kívül helyezéséről. Ezen irányelv azonban nem érvényes azon hitelfelvételekre, amelyekkel ingatlant vásároltak, egyúttal a 200 euró és 75.000 euró közötti értékű ügyletekre szól. VIII. JOGIRODALOM ÉS SZAKIRODALOM Mind közgazdasági, pénzpiaci elemzői szakirodalom, mind a joggyakorlat irodalma széleskörűen iránymutatást ad arra, hogy az ilyen jellegű hitelszerződésekből eredő joghátrányokat milyen jogelvek és indokok alapján lehet kiküszöbölni. JÓ HA FIGYELÜNK!

41

A Szegedi Ítélőtábla a Pf. I.20.452/2007. számú perben az alábbi fontos megállapításokat, jogelvi megfogalmazásokat tette, amelyeket az induló perekben is fel lehet sorakoztatni: „A Ptk. szerződési jogi szabályai azt veszik alapul, hogy a szerződés megkötése „alku” folyamatában történik, ami a kölcsönös érdekek kiegyenlítődését biztosítja. A szerződés tartalmát a felek szabadon állapíthatják meg, a szerződésre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal eltérhetnek. A diszpozitív szabályokat azonban a jogalkotó a tipikus esetekre, az egyensúlyt teremtő „szerződési igazságosság” elvei alapján alkotta meg, ezért a diszpozivitás nem járhat azzal a következménnyel, hogy bármelyik jogalany széles körben módosítsa a jogok, kötelezettségek és kockázatok törvényben szabályozott elosztását. A jóhiszeműség és tisztesség objektív kötelmi jogi kategória, az általánosan elfogadott etikai követelményrendszert juttatja kifejezésre a szerződési feltételek értékelése során. „ „ Kiemelt jelentősége van, hogy a hitelező és az adós között magánjogi kapcsolat jön létre, a szerződésekben a jogok és kötelezettségek meghatározása során a felek mellérendeltsége és egyenjogúsága elvének kell érvényesülnie. A pénzügyi intézmény gazdasági erőpozíciója ellenére jogi értelemben nincs fölérendelve a kölcsönbevevőnek, éppen ezért nem oktrojálhat rájuk számukra indokolatlan hátrányos feltételeket. A hitelező pénzintézet nem hatóság, az adós pedig nem „ügyfél”, ezért nem elfogadható az olyan megszövegezés sem, amely az ilyen szemléletet jeleníti meg és ebből eredően a jogok és kötelezettségek meghatározása során az adós hátrányára indokolatlan egyensúlytalanságot eredményez, illetve erre vezethet.„ „ A kamatot, díjat és egyéb szerződési feltételt csak akkor lehet egyoldalúan, az ügyfél számára kedvezőtlenül módosítani, ha a szerződés ezt – külön pontban – a pénzügyi intézmény számára meghatározott feltételek és körülmények esetére egyértelműen lehetővé teszi. A szerződés egyoldalú módosítása rendkívüli és kivételes esetben történhet meg a másik felet védő garanciális szabályok maradéktalan betartása mellett.” Itt jegyzem meg, hogy amennyiben a szerződésben a feltételek és a körülmények pontosan meg vannak jelölve, a feltételeknek és körülményeknek igazolhatóan kell bekövetkezniük ahhoz, hogy az egyoldalú szerződésmódosítás érvényesülhessen, nem elegendő hozzá a bank közlése, azon változásokat bármikor, bárki kérésére a banknak kétséget kizáróan bizonyítania kell. „ A késedelmi kamat tőkésítése, a késedelmi kamatra kamatos kamat számítása már valóban tisztességtelen. A késedelmi kamatfizetési kötelezettség ugyanis azzal veszi kezdetét, hogy a főkövetelés esedékessé vált, a kamat pedig ezután az időtől függő, növekvő mértékben, folyamatosan válik esedékessé. A késedelmi kamat esedékessége nem azonos a főkövetelés esedékességével: a tőketartozás meghatározott időpontban válhat esedékessé – ez a kamatfizetési kötelezettség kezdete – a késedelmi kamat ettől kezdődően folyamatosan, naponta válik esedékessé mindaddig, amíg a kötelezett tartozását maradéktalanul ki nem egyenlíti. A késedelmi kamatot ennél fogva csak a kifizetés ténye „tőkésíti”, a kifizetést megelőzően a késedelmi kamat „időszakonkénti tőkésítésének” nincs helye. Ha a jogosult a késedelmi kamatot fizetés előtt tőkésíthetné és ezután ugyancsak késedelmi kamatot követelhetne, az azt jelentené, hogy tetszőlegesen lerövidített időtartamra az idő múlásával folyamatosan esedékes és növekvő kamatot folyamatosan tőkésíthetné, így a folyamatosan kumulálódó követelései végtelen nagyságrendűekké válhatnának. A GK 66. számú állásfoglalásban tett megállapítások sem adnak alapot a késedelmi kamat tőkésítésére, kamatos kamat kikötésére, a lejárt késedelmi kamat után további késedelmi kamat számítására.” „ A pénzintézet a kölcsönszerződés részévé tett Üzletszabályzatának módosítására kizárólag akkor jogosult, ha ezt a kölcsönszerződésben a felek a Hpt. 210. § (3) és (4) bekezdésében foglaltakat betartva közösen kikötötték. Magának a kölcsönszerződésnek kell külön pontban részleteznie az egyoldalú módosítás feltételeit a Hpt. által behatárolt tárgykörben. A Hpt. 210. § (3) és (4) bekezdése az Üzletszabályzat általános, bármely kikötésre kiterjedő módosítására nem jogosítja fel a hitelezőt.” Az állampolgári jogok országgyűlési biztosa az OBH 2958/2006. sz. ügyben megfogalmazott állásfoglalásában a következő jogelvi szempontból irányadó megállapításokat tette, amely a devizaelszámolású hitelek ügyében is iránymutató lehet. A vizsgált panaszok alapján felmerült a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelménye, valamint a szerződési szabadság sérelmének gyanúja, ezért a panasz alapján az országgyűlési biztos általános helyettese vizsgálatot rendelt el. Az érintett alkotmányos jogok abban az ügyben a következők voltak. A Magyar Köztársaság Alkotmánya 2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam. 9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül. (a piacgazdaság elvéből következő szerződéskötési szabadság) Az OTP Bank Rt. 2006. január 15. napjával megszüntette a 2001 augusztusa és 2003 júliusa között befogadott és ezt követően folyósított Forrás-hitelek esetében az évi 2%-os kezelési költség 9000 Ft összegű felső határát. Az intézkedés következében a hitelfelvevők által fizetendő törlesztő-részletek havi összege jelentősen megemelkedett. A vonatkozó hitelszerződések rendelkezése szerint „A hiteldíj (kamat és kezelési költség) változó mértékű, amelyet a Hitelezők a kölcsönszerződés fennállása alatt jogosultak egyoldalúan megváltoztatni. A Hitelezők a változást – annak hatályossá válását megelőző 15 (tizenöt) nappal – az ügyfélforgalom számára nyitva álló helységeikben kifüggesztett „Forrás Hitel kamat-, díj-, jutalék- és költségtételeiről” szóló Hirdetményében teszik közzé.” Az Alkotmánybíróság szerint az Alkotmány 9. § (1) bekezdésének tartalmába integrálódik a szerződési szabadság, amely ezáltal része a jogállamiságnak. Az Alkotmánybíróság már 1991-ben, éppen a lakáscélú kölcsönök kamatainak meghatározására vonatkozó költségvetési törvényi rendelkezések és ezzel összefüggésben a Ptk. 226. § (2) bekezdésnek alkotmányossági vizsgálata során tárta fel a jogbiztonság és a szerződéskötési szabadság összefüggéseit a 32/1991. (VI. 6.) AB határozatában. E határozatában az AB rámutatott, hogy „minden olyan szerződés, amelyet a szerződés megkötését követően nem rögtön teljesítenek, bizonyos fokú kockázatot jelent a felek számára. A szerződéskötést követően ugyanis olyan változások állhatnak be, amelyek eredményeként a szerződés gazdasági egyensúlya teljesen felborulhat, de legalábbis jelentős aránytalanságok következhetnek be. Ha ezeket a szerződő felek megállapodásukkal, szerződésmódosításukkal nem tudják rendezni, ezek kiküszöbölése ugyancsak a szerződésekbe történő beavatkozást teheti szükségessé. A beavatkozás történhet bírói úton és történhet törvényi vagy rendeleti úton is. A bíróság feladata egy-egy konkrét szerződés megbomlott egyensúlyát helyreállítani. A szerződési szabadság - amelyet az Alkotmánybíróság önálló alkotmányos jognak tekint - érvényesül abban az általános szabályban, amelyet a Ptk. 200. § (1) bekezdése rögzít. Eszerint a szerződés tartalmát a felek szabadon állapítják meg, a szerződésekre vonatkozó rendelkezésektől egyező akarattal elérhetnek. A felek szerződési akarata a szerződés megkötésekor nyilvánvalóan az, hogy a szerződéskötéskor fennálló külső feltételek mellett kívánják szerződési kötelezettségeiket teljesíteni, illetve a felek a szerződéskötéskor az esetleges későbbi változások ésszerűen előrelátható kockázatának viselésére vállalkoznak.” Erre tekintettel megállapítható, hogy a felek akarata az, hogy a szerződéskötéskor fennálló külső feltételek mellett kívánják szerződési kötelezettségeiket teljesíteni, vállalva az ésszerűen előre látható kockázatokat. Az ombudsman által felhívott AB érvelés rámutatott arra is, hogy „ha viszont ezek a feltételek lényegesen megváltoznak, a szerződésekkel kapcsolatos alapvető feltételezés szűnik meg. Ilyenkor az adott változások mellett az eredeti tartalommal már nem méltányos a szerződés 42

JÓ HA FIGYELÜNK!

teljesítését kikényszeríteni, a szerződéses kötelezettségeket fenntartani, mert egészen mássá vált a szolgáltatás terhe, illetőleg a szolgáltatás és ellenszolgáltatás aránya, mint amit a felek a szerződésben kikötöttek. A körülmények lényeges megváltozása miatt tehát a szerződés lebonyolódása lényegesen eltérhet a szerződéskötéskor megfogalmazott céltól, így a szerződés eredeti feltételeiben már teljesíthetetlen, megvalósíthatatlan. Erre az esetre a clausula rebus sic stantibus tételét alkalmazva lehetősége van a bíróságoknak a szerződés módosítására, a Ptk. 241. §-a alapján. Ilyenkor a bíróságnak az egyik fél szolgáltatásának az elnehezülésével szemben a másik fél szerződésbe vetett bizalmát kell mérlegelnie és ezeket egyeztetve a szerződési terheknek egy új, méltányos elosztását kell megoldania. A Ptk. 241. §-ához hasonló – általánosabb megfogalmazású – generálklauzula a Ptk. 226. § (2) bekezdésének „kivételességi” formulája, amelynek alapján jogszabály a hatályba lépése előtt megkötött szerződések tartalmát kivételesen megváltoztathatja. Mind az egyedi jogviszonyok, tehát egy-egy konkrét szerződés tartalmának megváltoztatása, mind pedig a jogviszonyok társadalmi méretű, tehát jogszabály útján történő megváltoztatása csak alkotmányos keretek között történhet meg. A változtatás alkotmányos garanciája pedig az egyedi jogviszonyok tekintetében a bírói, a jogviszonyok társadalmi méretű megváltoztatása körében pedig az alkotmánybírósági kontroll. Az állam jogszabállyal a szerződések tartalmát általában csak ugyanolyan feltételek fennállása esetén változtathatja meg alkotmányosan, mint amilyen feltételek fennállását a bírósági úton való szerződésmódosítás is megköveteli. Erre pedig a clausula rebus sic stantibus tételét alkalmazva kerülhet sor.” Az alkotmánybírósági gyakorlat áttekintése mellett elengedhetetlen a Ptk. 241. §-ának kiemelése is, amely szerint a bíróság akkor módosíthatja a szerződést, ha a felek tartós jogviszonyában a szerződéskötést követően beállott körülmény folytán a szerződés valamelyik fél lényeges jogos érdekét sérti. E törvényi rendelkezés megköveteli, hogy az a fél, amelyik el kívánja érni a szerződés módosítását, köteles bizonyítani azt, hogy olyan új körülmény állott be a felek jogviszonyába, amely az ő jogos érdekét sérti. A bírósági gyakorlat igen szigorú feltételeket határoz meg a szerződések bírósági úton történő módosításának esetére. Így nem kérheti a szerződés bírósági módosítását az a fél, aki a körülmények megváltozására a szerződéskötéskor számíthatott. A bírói gyakorlat szerint a Ptk. 241. §-a alapján a szerződés módosításának három feltételeként az határozható meg, hogy a felek között tartós jogviszony álljon fenn, a szerződéskötés után valamilyen változás történjék, és a változás következtében a szerződés teljesítése valamelyik fél lényeges jogos érdekét sértse. Összefoglalva tehát az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a fennálló szerződéses kötelezettségeket a körülmények lényeges megváltozása esetén lehet csak módosítani, és a módosításnak a szerződési terhek egy új, méltányos elosztását kell eredményeznie. Ha általános szerződési feltételek alkalmazására kerül sor tartós jogviszonyok, több éves futamidejű szerződések esetén a jogbiztonság elvéből fakadó követelmény, hogy a szerződés feltételei az egész futamidő során előre láthatóak és kiszámíthatóak legyenek. Abban az esetben, ha az általános szerződési feltételek, pénzügyi kondíciók nem kiszámíthatóak, nem előre láthatóak, a szolgáltató részéről egyoldalúan korlátlanul és érdemi indokolási kötelezettség nélkül megváltoztathatóak, sérül a jogbiztonság követelménye. Sérelmet önmagában azonban az nem okoz, ha a hosszú futamidő alatt a kondíciók, így különösen a kamatok – kivételesen a költségek is – módosíthatók, de az igen, ha a módosításra egyoldalúan, a másik fél (a kölcsönfelvevő)hozzájárulása nélkül, ugyanakkor érdemi és okszerű indokolás nélkül, vagy olyan indok alapján kerül sor, amelyet a felek a szerződésben nem rögzítettek. A vizsgálat során megállapította az ombudsman, hogy a hitelnyújtó bank a kezelési költség felső határának eltörlésével kapcsolatban formálisan eleget tett a Hpt. 210. § (3 és (4) bekezdésében foglalt előírásoknak, mivel a megkötött szerződések tartalmaznak olyan rendelkezést, amely lehetővé teszi az egyoldalú szerződés-módosítást, továbbá a bank időben közzé is tette a kondíciók eme módosítását. A bank formálisan betartotta a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet hiteldíj-maximumra vonatkozó rendelkezéseit is. Ugyanakkor megállapította azt is, hogy a szerződéses feltételek között nem lelhető fel sem azon feltételeknek, körülményeknek a részletes meghatározása, amelyek esetében a hiteldíj megváltoztatható, sem az arról szóló tájékoztatás, hogy ezen körülmények meghatározása nem lehetséges. A bank által rendelkezésre bocsátott üzletszabályzat (Az „OTP Lakáshitelek” üzletszabályzat – Konzorciális hitelek) 5.2 pontja a szerződés bank részéről történő egyoldalú módosításával kapcsolatban a következőképpen rendelkezik: „A Hitelezők jogosultak – kamatperiódusonként állandó (fix) kamat esetén kamatperiódusonként – a hitel ügyleti kamatát, egyéb költségét, és erre vonatkozó egyéb szerződési feltételt egyoldalúan módosítani, ha a bankközi hitelkamatok, a fogyasztói árindex, a jegybanki alapkamat, az állampapírok hozama, a lakossági hitelek kockázati tényezőinek alakulása és a Hitelezők forrás-, valamint hitelszámla-vezetési költsége változik. A hitelezők a változást – annak hatályossá válását megelőző legalább 15 nappal – az OTP Bank Rt. ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségeiben kifüggesztett, az OTP Lakáshitelek kamat, díj-, jutalék és költségtételeiről szóló hirdetményében teszik közzé.” A kezelési költség meghatározása egyértelműen általános szerződési feltétel, mivel azt a bank az érintett valamennyi szerződésre előre egyoldalúan, a hitelfelvevők közreműködése nélkül határozza meg és annak sem a kezdeti, sem a változtatást követően alkalmazott mértékét a felek nem tárgyalták meg. Az üzletszabályzat előzőekben idézett rendelkezése lényegét tekintve az ügyfél számára ellenőrizhetetlen és nyomon követhetetlen felhatalmazást ad a hitelező banknak a szerződés módosítására, mivel a bankon kívül senki nem tudja ellenőrizni, hogy a lakossági hitelek kockázati tényezői miként alakulnak, illetve a bank forrás-, valamint hitelszámla-vezetési költségei miként változnak. A szerződésmódosítással kapcsolatban közokiratba foglalt hitelszerződések is pusztán arra vonatkozó rendelkezést tartalmaznak, hogy a bank megváltoztathatja a kamat és a kezelési költség mértékét, és ezt a hatályba lépés előtt 15 nappal köteles hirdetményben közzétenni. A bank az ügyfeleknek küldött, a kezelési költség megváltoztatásáról szóló levelében még utalásszerűen sem jelölte meg az egyébként jelentős összegű költségnövelés okát. Ez a bank részéről egyoldalú, az ügyfelek számára átláthatatlan és egyúttal jelentősen hátrányos szerződésmódosítási eljárás alkalmas annak megállapítására, hogy a bank szerződéses gyakorlata a jogszabályi rendelkezéseket tartalmilag kijátszva tisztességtelenül befolyásolja a bank ügyfeleinek szerződéskötési szándékát és ezáltal a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelménye sérelmét okozza. A tisztességtelenség két fogalmi elemet feltételez: a jóhiszeműség sérelmét és a felek jogaiban, illetve kötelezettségeiben bekövetkező jelentős egyensúlytalanságot. A vizsgált esetekben mindkettő megállapítható. A felek helyzetében a jelentős egyensúlytalanság egyértelműen következik a bank által alkalmazott általános szerződési feltételek keretében „diktált” rendelkezésekből. Sérült a jóhiszeműség és vele a tisztesség, valamint az együttműködési kötelezettség elve azzal, hogy a bank nemhogy valós és okszerű tájékoztatást nem adott az ügyfeleknek a költségnövelés okairól, hanem ezen okokról semmilyen tájékoztatást sem adott. A jóhiszeműség és tisztesség elve általános, valamennyi magánjogi jogviszonyra kiterjedő, objektív tartalmú zsinórmérték. A jóhiszeműség és tisztesség elve a személyek – a szóban forgó ügyekben mind a bank, mind az ügyfelek –magatartására etikai mércét állapít meg, és általános elvként az adott helyzetben általában elvárható magatartás tanúsítását kívánja meg. Az együttműködési kötelezettség körébe tartozik – a kialakult bírói gyakorlat szerint – a jogszabályban direkt módon elő nem írt közlési és tájékoztatási kötelezettség is. Egy hitelezési tevékenységet üzletszerűen folytató pénzügyi intézménytől elvárható, hogy amennyiben az általa kötött szerződésekben kiköti JÓ HA FIGYELÜNK!

43

az egyoldalú szerződésmódosítás lehetőségét, akkor – amennyiben ilyen szerződésmódosításra sor kerül – a jóhiszeműség és tisztesség, valamint az együttműködési kötelezettség általános elvének megfelelően adjon érdemi és okszerű indokolást a szerződésmódosítás okairól. Mindemellett fontosnak tartja az ombudsman kiemelni azt is, hogy a bank által a panaszosoknak adott tájékoztatásokból sem derült ki a kívánatosnak tartott valós indok és az okszerűség. A bank vezérigazgató-helyettese levelében arról tájékoztatta az országgyűlési biztos helyettesét, hogy „Annak érdekében, hogy az ügyfelek részére minél kedvezőbb kondícióval nyújtott hiteleket kínálhasson, a Bank sok esetben a rendeletben rögzített feltételeknél jóval kedvezőbben kínálta termékeit. … A kezelési költség maximum-összegének bevezetésére annak idején azért került sor, hogy az ügyfelek kedvezőbb feltételekkel juthassanak hitelhez, mivel az OTP még a kormányrendelet által előírt, maximálisan engedélyezett és már eleve kedvezményesen megállapított hiteldíj-mértéken túl is kedvezményt kívánt adni az ügyfelek részére.” A banknak tehát kifejezett üzletpolitikai döntése – mondhatjuk úgy is, hogy akciós ajánlata – volt a kezelési költség maximumösszegének bevezetése. A bank a költség-maximum későbbi eltörlésének okaként új szolgáltatások bevezetését, a lakáshitelek számlavezetésének központosítását, automata szoft behajtás bevezetését, beszedési tevékenységének korszerűsítését jelölte meg, amelyek a bank szerint javították a szolgáltatás színvonalát, de egyben pótlólagos költséget is jelentett. Megállapítható azonban, hogy mindezek nincsenek közvetlen összefüggésben az üzletszabályzat korábban idézett 5.2 pontjában meghatározott okokkal, így a bankközi hitelkamatok, a fogyasztói árindex, a jegybanki alapkamat, az állampapírok hozama, a lakossági hitelek kockázati tényezőinek alakulásával, és/vagy a Hitelezők forrás-, valamint hitelszámla-vezetési költségének változásával. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy a bank által hivatkozott indokok, így a számlavezetés központosítása, a beszedési tevékenység korszerűsítése, stb. egyrészt nem ad hoc döntések, hanem a bank számára előre láthatóak voltak, másrészt nyilvánvalóan saját belső döntéstől függtek. A Ptk. alapelvi szinten rögzíti, hogy saját felróható magatartására előnyök szerzése végett senki sem hivatkozhat. Ha a bank saját magának költségeket okoz, az nem jelentheti automatikusan azt, hogy ezen többletköltségeket szinte automatikusan – az egyoldalú szerződésmódosítás tévesen felfogott jogával élve – az ügyfelekre átterhelheti. A Ptk. tiltja – szintén alapelvi szinten – a joggal való visszaélést. A Ptk. joggal való visszaélésnek tekinti a jog gyakorlását, ha az a személyek zaklatására, jogaik és törvényes érdekeik csorbítására vagy illetéktelen előnyök szerzésére vezetne. A bank illetéktelen előnyöket szerzett a panaszosokkal szemben azzal, hogy akként módosította egyoldalúan a szerződéseket, hogy saját üzletszabályzatának rendelkezéseit sem vette figyelembe, mivel az abban meghatározott szerződésmódosítási okoktól eltérő indokokra hivatkozva törölte el a költségmaximumot, ráadásul ezen indokait az ügyfelekkel nem is közölte. Vizsgálat során nem sikerült olyan érdemi és valós okokat feltárni, amelyek alapján a bank megváltoztathatta volna a kezelési költség maximumra vonatkozó szerződési feltételeket. Azzal, hogy a bank ennek ellenére eltörölte a kezelési költség maximumát a jogállamiság elvéből következő jogbiztonság követelményének, valamint a szerződési szabadság elvének sérelmét okozta. Fontosnak tartotta megemlíteni az ombudsman azt is, hogy a bank által alkalmazott szerződési feltételek elvileg lehetőséget biztosítanak arra is, hogy a bank például a lakossági hitelek kockázati tényezőinek kedvezőtlen alakulására, vagy hitelszámla-vezetési költségeinek megnövekedésére hivatkozva az éves hiteldíjat a kezdeti mértékhez képest – formálisan ugyan jogszerűen – irreális magasra emelje. E banki gyakorlat pedig alkalmas arra, hogy az állami kamattámogatásban részesülő lakáshiteleket felvevő ügyfelek elveszítsék a kamattámogatásból fakadó előnyöket. Kétségtelen, hogy a bank forrásköltségeinek változását a bank által nyújtott változó kamatozású hitelek kamatszintje nyomon követi a konstrukció jellegéből adódóan, függetlenül attól, hogy az adott kölcsön részesül-e kamattámogatásban, vagy nem. Mindez azonban nem alkalmazható a bank által alkalmazott kezelési költségek változtatására, változtathatóságára, hiszen a banknak, mint üzletszerűen hitelezési tevékenységgel foglalkozó pénzügyi intézménynek képesnek kell lennie arra, hogy előre megbecsülje a kezelési költség címén érvényesített általános költségeit, különös tekintettel arra, hogy a bank a kezelési költség mellett számos egyéb költséget számít fel ügyfeleinek. Emellett könnyű belátni, hogy a bank forráskamatainak, vagy akár a jegybanki alapkamatnak a változása a kezelési költségek mértékére semmilyen hatást nem gyakorol. Az ombudsmani állásfoglalást azért ismertettem ilyen részletesen, mert a perekben ezek a gondolatok teljes terjedelmében felvethetők és alkalmas arra, hogy a bírák szemléletét az ügyek megítélése során a hitelfelvevők számára kedvezően befolyásolja. A www.penzcentrum.hu honlapon jelent meg 2011. április 28. napján egy cikk ,,Na ezért szállt el úgy a devizahitelek kamata” címmel. A szerzők ebben többek között a következőket írják: „ A hitelkockázat változása megfoghatatlan tényező. A prudens működés alapfeltétele lenne a hitelezési veszteség teljes gazdasági ciklusra való tervezése. Már a hitel kihelyezésekor a banknak kellett volna számolnia a bedőlő hitelek alakulásával és ezen okból nem növelhetne kamatot az egyén hitele esetében. Hiszen ez pont olyan lenne, mintha a boltban többet fizetnénk a kasszánál, ha éppen aznap elloptak volna egy csokoládét az üzletből. Így a veszteségek megemelkedése miatt nem lenne szabad növelni az egyébként jól teljesítő adósok ügyfél-kamatát, hiszen ez önmagában is növeli a nem-teljesítő adósok számát. „ Ehhez az okfejtéshez én még azt kívánom hozzá fűzni, hogy a fentieken túl önmagában bedőlő hitel azért sem emelheti sem kamat, sem költség mértékét, mert a bank egész gazdasági mutatóját kell ilyen esetben vizsgálni és ha sem a forrásköltségei nem növekednek, sem a bevétele és eredménye nem csökkent, akkor a bedőlő hitelek nem rontották a bank eredményességét, azaz nincs alapja arra, hogy pótló forrásokat szerezzen be. Ebben a cikkben a szerzők bemutattak egy ábrát, amelyen feltüntették a svájci frank hitelek hiteldíj változását, a CHF-libor változását és a magyar CDS felárak változását 2006. január és 2010. július között. Megállapították, hogy nem ad magyarázatot a két tényező változása a 2009. márciusa utáni kamatnövekedésekre, azaz a bankok által alapnak tekintett tényezők nem emelkedtek úgy, mint ahogy azokat a bankok a hitelfelvevők felé érvényesítették. Látszólag a bankok kismértékű veszteséget szenvedtek el a válság alatt (nem számottevőt), de a válság alatti profitszintek a 2008 előtti fölé tudtak nőni. Megállapították, hogy abban az esetben, ha a referenciakamatláb a svájci frank 3 havi bankközi kamata lett volna, akkor mindenképpen jobban jártak volna az ügyfelek. Ezt mutatja a lengyel példa is. Mint ahogy már fent is írtam, Lengyelországban - ahol a régió országainak többségéhez hasonlóan referenciakamathoz kötöttek a hitelek – 2008. októbere óta közel 200 bázisponttal csökkent a svájci frank alapú jelzáloghitelek átlagos kamata, míg Magyarországon ugyanezen idő alatt 100 bázisponttal emelkedett. A GVH 2007-ben kezdett vizsgálatot a hitelezési, illetve a hitelkiváltási eljárásokban. A vizsgálat megállapította, hogy a hitelszerződések esetében gyakran előfordul, hogy a szolgáltatók különböző elnevezések alatt lényegében előre kiszámíthatatlan és ellenőrizhetetlen egyoldalú módosítási jogot kötnek ki a saját javukra. Mivel ennek a gyakorlatnak a – hatályos polgári jogi szabályok szerinti – jogszerűsége is vitatott, ezért az értelmezési viták elkerülése miatt a szabályozás pontosítására lenne szükség a módosíthatóság tartalmát illetően. Ahogy a Versenyhivatal fogalmaz: „a módosítások alkalmazásának jelenlegi rendszere egyrészt tartalmában túlzottan széleskörű, másrészt formájában nem biztosít a fogyasztók számára megfelelő lehetőséget arra nézve, hogy érdemben reagálhassanak az általuk esetlegesen elfogadhatatlannak tekintett változtatásokra.” 44

JÓ HA FIGYELÜNK!

A fogyasztók nem kapnak kielégítő tájékoztatást a módosítások kapcsán, mert az nem személyre szabottan történik, hanem hirdetmény útján, a reagálási idő pedig mindössze 15 nap, ennyi nem elég más, kedvezőbb konstrukciót felhajtani. (A 15 nap egyébként azt jelenti, hogy minden nap figyelni kellene egy húsz éves futamidejű szerződés esetén a bank hirdetményeit.) A GVH olyan szabályozás kialakítását javasolja, „aminek következtében egyoldalú szerződésmódosítás az egyes szerződések esetében csak objektíven igazolható, a banküzem szempontjából külső események esetében legyen végrehajtható.” A Pénzügyminisztérium egyébként 2008 decemberében T/8381 számon törvényjavaslatot nyújtott be e témában az Országgyűlésnek. Itt jegyzem meg, hogy 2010. decemberében született meg az első olyan jogszabály, amely valamelyest enyhít ezen az egyoldalú módosítási gyakorlaton. Az egyes hiteltermékek árainak összehasonlítása sem működik tökéletesen, itt a THM számít bűvös mutatónak. Csakhogy a THM is ezer sebből vérzik, ugyanis a bank egy kiválasztott reprezentatív hitel esetén adja meg az értéket, ami nem biztos, hogy fedi a fogyasztó által kiválasztott termék hasonló értékét. Az ajánlatok jobb összehasonlítása a verseny élénkülését és a kamatmarzsok szűkülését jelentené. A hivatal szerint a magyar lakosság nem igazán számolt eddig a devizahitelek árfolyam-kockázatával sem, ezért szintén javasolja, hogy a THM számítása során a devizakockázatok is kerüljenek nyilvánosságra, vagyis a teljes hitelmutató számaihoz a bank mellékeljen egy bővebb tájékoztatót, ami elmagyarázza a leendő ügyfeleknek a kockázatokat. Ezen megállapítások azt a tényt erősítik, hogy 2004. és 2008. között a bankok nem nyújtottak megfelelő tájékoztatást a devizaelszámolású hitelek kockázatairól, illetőleg a THM-ek, amelyeket meghatároznak a szerződésekben, nem az adott hitelhez illeszkedő THM valójában, nem valós adat. A GVH megállapításai önmagában igazolják, hogy a hitelszerződések indokolatlanul egyoldalú előnyöket biztosítanak a hitelezők számára. A Portfolio.hu 2008. augusztus 26-án megjelentetett egy cikket, amelyből a következőket idézem: „az MNB úgy szerette volna a sáv eltörlést megvalósítani, hogy az ne egy azonnali forint felértékelődéssel valósuljon meg, mert félt ennek az exportra, turizmusra gyakorolt hatásától és áttételesen a hazai piacra termelők versenyhelyzetének romlásától. Ezért a sáv eltörlést megelőzően deviza vásárlásba kezdett 2007 szeptember-november időszakban, annak érdekében, hogy eltávolítsa az árfolyamot az intervenciós sáv alsó szélétől. Ez volt az az időszak, amikor senki nem értette, miért nem mozgott együtt a forint régiós társaival és miért nem tudott a 250-es szint alá süllyedni semmilyen hír vagy esemény hatására. Ekkor még a 250-260 forintos árfolyam volt a hivatalos cél. Ekkor a hitelpiaci válságok miatt a régiós devizák már erősödni kezdtek mind az euroval, mind az USD-vel szemben, amikor a piacok már az euroban, a hozzá kötődő devizákban és az árupiaci termékekben látták átmenetileg az USD-ben elhelyezett eszközök alternatíváját. A sáv eltörlése miatt vizionált hirtelen forint felértékelődéstől való félelem miatt az MNB átmenetileg megfeledkezett az inflációs célokról vagy nem gondolta, hogy akciója hozzájárulhat az infláció fokozódásához. „ A lényege ennek az idézetnek az, hogy a forint árfolyama, a kamatszint teljes mértékben a Magyar Állam által generált manipuláció és spekuláció eredménye volt abban az időszakban is, amelynek árát nem fizethetik meg azok a személyek, akik devizaelszámolású hitelt vettek fel, akik semmilyen módon nem tudják befolyásolni ezeket a folyamatokat és akiknek a saját államuk elfelejtette elmondani, hogy ne vegyenek fel ilyen hitelt, mert annyi manipulációs eszköz van a visszafizetés mértékének befolyásolására, amely kilátástalanná teszi a hitel árát. Ha a bíróságok előtt nem tudnák a hitelfelvevők eredményesen jogaikat képviselni, a végső kárfelelős maga a Magyar Állam lesz. A PSZÁF képviseletében Siklósi Máté ügyvezető igazgató egy panasz kapcsán 2011. április 22-én válaszlevelet küldött a panaszosoknak, amely levélben rendkívül iránymutató tényeket közölt, s amelyeket a perekben fel lehet használni. Felhívta a figyelmet az Alkotmány 54. § (1) bekezdésére, a 8/1990.(IV.23.) AB határozatra, a Ptk. 4. § (1) bekezdésére, a Ptk. 5. § (1) bekezdésére, a Banki Magatartási Kódex V. címére, amely szabályokat a bankoknak tevékenységük során figyelembe kell venniük és eljárásaikat azok figyelembe vételével kell folytatniuk. Bemutatott számtalan intézkedést, amelyek a devizaelszámolású hitelek kihelyezése után követendő eljárásokat tartalmazzák, többek között azt, hogy a hitelintézetek részére előírták a lakáscélú hitelek esetén a deviza-középárfolyam használatát. Bemutatta, hogy a devizaelszámolású hitel konstrukció fedezete a pénzügyi intézmény által a londoni nemzetközi devizapiacon (LIBOR) vagy más helyen, például a nemzetközi bankok anyacégeitől felvett devizahitel. Megállapította, hogy a hitelfelvételi kedv növekedésével egyre nagyobb lett a devizaalapú hitelek mennyisége a forint hitelekhez képest. Ebbe a fedezet devizanemén kívül az is jelentős szerepet játszott, hogy amíg a forint hitelek kamatlába az MNB kamatlábaihoz igazodik, addig a deviza alapú hitelek az időszak kezdetén lényegesen alacsonyabb LIBOR kamatlábhoz viszonyultak. Véleménye szerint a svájci frank ilyen mértékű térhódításának egyéb devizanemekhez képest az lehetett az oka, hogy a LIBOR kamatláb az adott devizanemhez tartozó irányadó kamatlábat és egy országkockázati felárat (CDS) tartalmaz. A svájci frank irányadó kamatlába a svájci jegybanki alapkamat, amely 2008-ig 3 %-ig növekedett, majd azóta folyamatosan 1 % alá csökken. Azaz az adott időszakban hitelfedezeti szempontok alapján ez volt a legolcsóbb valuta. Valószínűnek tartja, hogy az euró az ilyen jellegű hitelkihelyezéseknél vetélytárs lehet, mely nem csak egy ország fizetőeszköze, így annak ára nem egy alapvetően stabil és megbízható pénzügyi bizalommal rendelkező és ezzel együtt folyamatosan felértékelődő gazdaság valutája, hanem jelenleg 17 ország fizetőeszköze, amely azt is jelenti, hogy nehezebb az euró árfolyamának befolyásolására spekulálni. Mindaz, amit az ügyvezető leírt, azt igazolja, hogy maga a PSZÁF is úgy gondolja, hogy a svájci frank könnyen manipulálható deviza, a svájci jegybanki kamat 2008 óta jelentősen csökken, ami nem érvényesül a hitelek kamataiban. Egyúttal ő is azt írja, hogy a devizaelszámolású hitelek forrása devizában lévő hitelfelvétel. Azaz ha a bank nem tudja minden kétséget kizáróan igazolni azt, hogy az egyes szerződést megelőzően felvett olyan devizát hitelben, amely elszámolással kihelyezte a hitelt, akkor a szerződés semmis. IX. KERESETI KÉRELMEK ÉS AZOK INDOKLÁSAI Kereseti kérelmeket illetően a felhívott jogszabályok és joggyakorlat alapján számtalan kombináció, variáció lehet eredményes. Alapvetően meghatározó a tényleges jogviszonyok jellege, tartalma, a konkrét szerződési rendelkezések, az általános szerződési feltételek és üzletszabályzatok rendelkezései. Amíg a konkrét ügyletet nem vizsgáljuk meg alaposan, nem lehet felelősséggel iránymutató kereseti kérelem javaslatot tenni. A bankokkal szembeni kereseti kérelmek tartalma alapvetően függ egyébként attól is, hogy a kölcsönszerződés hatályban van-e még vagy sem. Hiszen a szerződés módosítását, amely álláspontom szerint a legeredményesebb lehet, csak akkor lehet kérni, ha a szerződés még nem járt le vagy még nem mondták fel. Mindezekre tekintettel ez az anyag csak javaslattevő lehet a kereseti kérelmeket illetően, a hitelfelvevőket segítő szakembereknek kell eldönteniük, hogy az adott ügyben mi lehet eredményes. Javaslom, hogy vagylagos kereseti kérelmeket terjesszenek elő, amennyiben a jogi helyzet megengedi, mert ha az elsődleges kérelmet nem sikerül bizonyítani vagy a bíróság nem ért egyet a felsorakoztatott jogelvekkel, jogi érvekkel, még a másodlagos vagy harmadlagos kérelem eredményes lehet. JÓ HA FIGYELÜNK!

45

A jelen anyag abból indul ki, hogy a hitelfelvevők felvették forintban a hitelt, amit igényeltek és szándékuk visszafizetni azt annak ellenértékével együtt úgy, hogy a fizetendő ellenérték mértéke megfeleljen a Ptk. 2.§ (1) és (2) bekezdésének, a Ptk. 4. § (1),(4) bekezdésének, a Ptk. 5. § (1) és (2) bekezdésének, Ptk. 7. § (1) bekezdésének, a Ptk. 198. § (1) bekezdésének, Ptk. 199. §-nak, Ptk. 201. § (1) bekezdésének, Ptk. 202. §-nak, Ptk. 205. § (3) bekezdésének, Ptk. 205/A § (2) bekezdésének, Ptk. 207. § (1), (4) és (6) bekezdésének, Ptk. 234. § (2) bekezdésének, a Ptk. 361. § (1) bekezdésének, a Ptk. 523. § (1) és (2) bekezdésének, a Hpt. 213. § (1),(2),(3),(4) bekezdésének, a Hpt. Értelmező rendelkezések III. rész 7. pontjának. Azaz érvényesüljön a hitelfelvevő szerződési akarata, törvényes érdekei, jogainak szabad gyakorlása azok társadalmi rendeltetésének megfelelően, jóhiszemű és tisztességes körülményeknek megfelelő legyen a szerződése, szűnjön meg a szerződés joggal való visszaélő adottsága, ne legyen benne, az általános szerződési feltételekben valamint az üzletszabályzatban semmis rendelkezés, a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között legyen egyenértékűség, a hitelnek megfelelő mértékű ellenértéke legyen és az ellenérték, mint kamat, valóban tartalmazza azt, amit a Hpt. Értelmező rendelkezés III. részének 7. pontja meghatároz. Itt van ideje annak, hogy értelmezzük, mi is ez az utóbbi értelmező rendelkezés. Mit mond ki? A kamat: az adós által a kölcsönnyújtónak (betételhelyezőnek) az elfogadott betét vagy az igénybe vett kölcsön használatáért, kockázatáért fizetendő, a betét- vagy kölcsönösszeg százalékában meghatározott, időarányosan térítendő (elszámolandó) pénzösszeg vagy egyéb hozadék. S mit mond ki a VB2001. 1. döntés II. fordulata? Azt, hogy a kamat a pénz használatának ellenértéke. Mi akkor a funkciója a kezelési költségnek, egyéb díjaknak és az árfolyam különbözetnek? Ha a kamat az ára a hitelnek és a hitelt forintban kérte és kapta a hitelfelvevő, akkor milyen jogcímen számít fel a bank minden más költséget, milyen alapon emeli más jogcímeken a törlesztések összegét? Ellentét van a Hpt. 209.§, 210. §, 212. § (2) bek., 213. § (1) bek-e és az Értelmező rendelkezések III. rész 7. pontja között. A Ptk. 523. § (2) bek. nem tartalmaz mást, mint hogy a hitelfelvevő kamatot köteles fizetni. A Ptk. 1. § (1) bek-e kimondja, hogy ez a törvény az állampolgárok, valamint az állami, önkormányzati, gazdasági és társadalmi szervezetek, továbbá más személyek vagyoni és egyes személyi viszonyait szabályozza. Az e viszonyokat szabályozó más jogszabályokat - ha eltérően nem rendelkeznek - e törvénnyel összhangban, e törvény rendelkezéseire figyelemmel kell értelmezni. Tehát ha a Hpt-ben a kamatnak mindent tartalmaznia kell, ami a hitel ellenértéke, tehát maga is úgy szabályozza a hitel árát, mint maga a Ptk., akkor a hitel árának a Ptk. 1. § (1) bekezdésében foglaltak szerint kizárólag a kamatot lehet tekinteni. Minden afelett fizetett egyéb összeg indokolatlanul egyoldalú előny, illetve jogalap nélkül juttatott vagyoni előny, amely egyrészről semmis rendelkezés, mert jogszabályba ütközik, másrészről pedig visszajár. Itt megkérdezhető, hogy miként lehetséges ez? Miként lehetséges az, hogy egy országban jogszabályok rendelkezései egymással nincsenek összhangban, amelyekre rendkívül széleskörű joggyakorlat épül és ugyan irdatlan költségvetési pénzek folynak el azon állami szervezetek fenntartására, amelyeknek őrködniük kellene mindezek felett, mégis akkor figyelünk fel ezekre a körülményekre, amikor már a bankok megalapozatlan követeléseivel igyekszik emberek millióit földönfutóvá tenni? A perekben fel kell hívni a bíróságok figyelmét ezekre a körülményekre és a bíróságok feladata lesz, hogy meghatározza, mi a megfelelő mértékű ellenértéke a hitelnek, hogy az egyenértékűség fennálljon. Minthogy a szerződés megkötésekor a felek vállalták a szerződésekben meghatározott díjakat, költségeket és kamatot, annak módosítására nincs lehetőség, arra viszont lehet hivatkozni, hogy ezek összességét tekinti a hitel árának, azaz kamatának, de a szerződéskötést követően emelt mértékeket ezen fenti okfejtéssel valamint annak megkövetelésével, hogy érvényesüljön a Hpt. 210. § (3) bekezdésében foglalt azon rendelkezés, miszerint a szerződésben szerepelnie kell a változtatás lehetőségének úgy, hogy azokat konkrétan meghatározott körülmények és feltételek esetén lehet érvényesíteni, vissza kell utasítani, hogy a hitelért bármely összeggel többet kelljen a hitelfelvevőknek fizetnie. A bankok valószínűsíthetően semmiféle objektív bizonyítékkal nem fogják tudni bizonyítani, hogy bármilyen megváltozott körülmények vagy feltételek számukra az adott hitelre vonatkoztatva többletköltséget eredményezett volna. A többlet kamat és költségigény tehát semmis a Ptk. 199. §-a, a 200. § (2) bekezdése, a 201. § (1) bekezdése, a Ptk. 202. §-a, a Ptk. 205. § (1), (2), (3) bek-e, Ptk. 232. § (1),(2) bek-e, Ptk. 523. § (2) bek-e valamint a Hpt. Értelmező rendelkezések III. rész 7. pontja alapján. Amennyiben kimutatható a hitel eddigi teljes idejére megalapozatlan többlet igény a bankok részéről, az visszajár a Ptk. 237. § (2) bek-e és a 361. § (1) bek-e alapján. A devizamérték árfolyamának növekedése. Amennyiben a hitelszerződés hatályban van, a Ptk. 241. §-a alapján módosítható a szerződés azzal, hogy határt szab a deviza árfolyamának érvényesítésére a szerződéskötéskor figyelembe vett árfolyamhoz képest mind lefelé, mind felfelé, hiszen a szerződés kiegyensúlyozottsága ezzel tartható fenn. Minthogy fent hosszan taglaltam a hitelfelvevők kockázatvállalásának határát, az ésszerű kockázat mértékét, javasolt kiindulni a devizák szerződéskötés előtti változásából. Az egyes ügyekben konkrétan kell ezt meghatározni, itt csak javaslatot lehet tenni a módszerre. A svájci frank ára 12 év alatt összességében 31 %-val emelkedett, az euró ára 12 év alatt összességében 40 %-val emelkedett, a japán yen ára 12 év alatt összességében 42 %-val emelkedett. Ennek alapján javaslatom az, hogy a bíróságoktól a módosításra azt kellene kérni, hogy a szerződéseket egészítse ki azok megkötésére visszaható hatállyal azzal, hogy a svájci frank árfolyamemelkedése vagy csökkenése a szerződéskötéskor megállapított árfolyamhoz képest a szerződés ideje alatt évente legfeljebb 3 %-val, az euró árfolyamemelkedése vagy csökkenése a szerződés ideje alatt évente legfeljebb 3.5 %-val, a japán yen árfolyamemelkedése vagy csökkenése a szerződés ideje alatt évente legfeljebb 3.5 %-val alkalmazható, amennyiben az MNB által meghirdetett deviza középárfolyam a szerződéskötéskor megállapított árfolyamhoz képest ezen mértékeknél nagyobb mértékben tér el. A hitel eddigi teljes idejére ki kell számolni a túlfizetést és azt vagy visszatéríttetni vagy a jövőre nézve beszámítani kell kérni. Természetesen nem tudjuk, hogy mi várható a következő évtizedekben, de a jelenlegi helyzet megoldására még ez a legméltányosabb mindkét fél számára. Bár az lenne a legjobb, ha a bankok forintosítanák a hiteleket új megállapodások megkötésével, mert ez a javaslat most és még esetleg pár évig működik, majd ha alapvető változások lesznek a gazdasági életünkben, a világ pénzpiacán, bekövetkezhetnek újra olyan változások, amelyek újabb módosításra kényszerítik a feleket. A devizaárfolyam maximalizálására alkalmas jogalap: Ptk. 1 § (1),(2) bek., Ptk. 2. § (1),(2) bek., Ptk. 4. § (1),(4) bek., Ptk. 5. § (1),(2) bek., Ptk. 199. §, Ptk. 201. § (1) bek., Ptk. 205. § (1),(2),(3) bek., Ptk. 207. § (1) bek., Ptk. 241. §, Ptk. 361. § (1) bek. Az utóbbi hetekben jogászok felvetették a Ptk. 312. § (1) bekezdésében megfogalmazott lehetetlenülés jogkövetkezményeinek érvényesítését. Tény, hogy a bankok kockázatvizsgálatokat végeztek a hitelnyújtás előtt, felmérték az adós hitelképességét és mára már olyan törlesztési mértékeket követelnek, amelyre maga állapította meg, hogy az adós arra nem képes. Meg lehet tehát próbálni azzal érvelni, hogy a törlesztés bizonyos mértékű emelkedése feletti követelés teljesítése az adós részéről lehetetlen, hiszen arra nem vállalt kötelezettséget, túlmutat az ésszerű kockázatvállalásán az a követelt összeg, ezért azon összegre a szerződés megszűnt. A mérték kiszámításánál irányadó lehet a fenti kamat és költség ügyében kifejtett álláspontom és a devizaárfolyamának érvényesítése ügyében leírtak. Ehhez a jogérvényesítéshez előzetes értesítés kell a bank felé, a jogszabály szerint kell eljárni. Tehát a bírósági érvényesítés előtt a hitelfelvevőnek feladata van. Ráadásul 46

JÓ HA FIGYELÜNK!

ha már teljesített olyan mértékű szolgáltatást a bank felé, amelyre most azt állítja, hogy lehetetlenült, csak a jövőre nézve tagadhatja meg a teljesítést és ugyanúgy pert kell indítania a bank ellen, mintha a szerződés egyensúlytalanságát akarná kiküszöbölni. Ezt az indokot én inkább a többi fajta kereseti kérelem támogató érvelésének használnám azzal, hogy egyébként azért is kell kiegyensúlyozni a szerződéseket, mert általánosságban lehetetlenült a bankok által követelt mérték és az eredeti megállapodáskor megállapodott törlesztési mérték különbözetére az adós teljesítése. Miután az egyedi ügyekben a szakemberek konkrétan megvizsgálják a szerződéseket és a jogviszony minden adottságát, lehet dönteni abban a kérdésben, hogy a fent előadottakon túl a szerződéses jogviszony mely elemére kívánja a semmisséget vagy az érvénytelenséget kimondatni a bírósággal. Számtalan per született már, amelyekben a bíróságok általános szerződési feltételeket és üzletszabályzatokat vizsgáltak és azok pontjait érvénytelenné nyilvánították. Érdemes minden ilyen érvénytelenített rendelkezést áttekinteni és összevetni az adott jogviszony rendelkezéseivel, mert ezen rendelkezések esetén már elegendő a perekben hivatkozni a más perekben történt érvénytelenné nyilvánításokra. Az, hogy miként hatnak ki ezek az adottságok az adott perre, csak a jogviszony teljes vizsgálata után állapítható meg. Szólnék a kockázatvállaló nyilatkozatokról, melyeket a felek minden szerződésben aláírtak. A bankoknak ez lesz az első érvük, mely szerint a hitelfelvevők kockázatot vállaltak, ezáltal minden, a szerződéskötéskor még nem ismert tény abba a kockázatba tartozik. A hitelfelvevőknek számítaniuk kellett mindennemű kockázatra. A válasz: erre a kockázatra azonban, amelyet fent részletesen ismertettem, nem kellett számítaniuk a hitelfelvevőknek, különösen arra nem kellett számítaniuk, hogy az MNB és a bankok egymással összejátszva, számtalan manipulációs eszközt és spekulációt alkalmazva - be kívánják csapni a hitelfelvevőket. Nem számíthattak arra, hogy bankok olyan spekulációs gyakorlatot fognak a világon folytatni, olyan meggondolatlan befektetéseket tesznek, amelyek indokolatlanul megváltoztatják a szerződés teljesítési feltételeit Magyarországon. Minthogy Magyarországon nem volt gyakorlat ilyen jellegű ügyletek kötése, az átlagembernek nincs olyan pénzügyi ismerete, amely védelmet adhatott volna neki, a Magyar Állam szerveinek meg kellett volna tiltania ezeknek a hiteltermékeknek a kihelyezését. Fontos kérdés a már megszűnt szerződések kérdése akár lejárat, akár felmondás miatt. Ezekben az ügyekben nehezebb a jogérvényesítés. Javaslatom, hogy elszámolási pert kellene először indítani, amelynek során a bank köteles minden egyes forintról tételes és részletes elszámolást készíteni, amelyben az előírt tételek jogalapját, mértékét is be kell mutatnia. Amikor már minden tény és adat ismert, lehet a perben a keresetet kiterjeszteni az elszámolás eredményeként arra, hogy a hitelfelvevő által vállalt kockázat mértékén túl felszámított törlesztési követelés semmis és az indokolatlanul megemelt kamat, költség mértékének jogalapja nincs, így a különbözet visszajár. Ha lejárt szerződésről van szó, akkor egyszerűen a különbözetet kamatostól vissza lehet követelni, ha felmondott szerződésről, akkor meg kell nézni, hogy a jogalap nélkül felszámított összegek levonása mellett a felmondás idején volt-e ténylegesen hátralék. Ha nem, akkor a bíróságtól kell kérni a felmondás jogellenességének megállapítását. Ha a lakás, gépjármű, stb. már elveszett és nem állítható helyre az eredeti állapot, akkor kártérítést kell kérni, amely egy újabb fejezet, de már sokkal könnyebben kezelhető a szakemberek által, mint az alapügy. Jogalap: Ptk. 1. § (2) bek., Ptk. 2. § (1),(2) bek., Ptk. 4. § (1),(4) bek., Ptk. 5. § (1) bek., Ptk. 6. §, Ptk. 199. §, Ptk. 200. § (2) bek., 201. § (1) bek., Ptk. 202.§, Ptk. 205. § (2),(3) bek., Ptk. 232. § (3) bek., Ptk. 234.§ (1),(2) bek., Ptk. 237. § (1),(2),(3) bek., Ptk. 361.§ (1) bek. A THM kérdése. A fenti szakmai irodalomból látható, hogy a THM-ek, ha a szerződésben szerepelnek, nagy valószínűséggel nem a konkrét szerződéshez kapcsolható THM mértéket tartalmazzák. A Hpt. 212. §-a szabályozza, hogy annak mit kell tartalmaznia és valósnak kell lennie. A Hpt. 213. §-a szabályozza, hogy a hitelszerződés milyen feltételek hiánya esetén semmis. Vizsgálni kell minden szerződés esetében, hogy ezek a feltételek valóban szerepelnek-e a szerződésben, mert ha egy nem, akkor könnyű a helyzet, a szerződés semmis, helyre kell állítani az eredeti állapotot, amelynek során az eredeti forint összeg a hitel és csak a törvényes kamat terhével kötelezhető az adós annak a bank részére történő visszafizetésére azzal, hogy ugyanolyan idő intervallumban kell megfizetnie az adósságot részletekben a hitelfelvevő a banknak, mint amilyen időre a bankkal megállapodott az eredeti semmis szerződés szerint, hiszen a semmisségre nem ő adott okot és arra számított, hogy a kapott hitel összeget annyi idő alatt kell visszafizetnie. A már teljesített visszafizetést ezen eredeti állapot helyreállítási mód figyelembe vételével el kell számolni. Ha van minden a szerződésben, ami semmisségi ok, akkor meg kell vizsgálni a THM valóságát. Szakértő tudja csak megtenni. Ha kiderül, hogy valótlan adat, akkor álláspontom szerint úgy kell megítélni, mintha nem lenne, hiszen ami valótlan, az nem létezik a felek jogviszonyában, alkalmazni kell a semmisség következményeit. A THM valóságának bizonyítása lehet per előtt szakértővel, de lehet a más jogcímen beadott perben is kérni, s ha kiderül a valótlanság, módosítani a keresetet. Előzetes bizonyítás is kérhető a THM valóságára, amely a per előtt alkalmazható jogintézmény. Fontos kérdés az, hogy ha nem bankkal, hanem pénzügyi szolgáltatóval állunk jogviszonyban, akkor az érvek helyállóak-e. Igen, mert a pénzügyi szolgáltatónak ugyanolyan a helytállási kötelezettsége, mint a banknak. Nem érvelhet azzal, hogy neki a bank drágán adta a hitelt, ezért érvényesíti tovább, mert őket úgy kell tekinteni, mint egy személyt. Önmagában az nem jelenthet hátrányosabb jogérvényesítést, ha nem közvetlenül a bankkal köt szerződést a fél. A pénzügyi szolgáltató a bank ügynöke. Megfontolandó egyébként a pénzügyi szolgáltatót és a bankot, amelynek ügynöke, együtt perelni, mert akkor nem tud a pénzügyi szolgáltató hátrafelé mutogatni. A perek indítása előtt természetesen mindenkivel szívesen konzultálok, ha már teljes mértékben fel van tárva a teljes jogviszony minden adata és az adós célja, hogy megalapozott és gyorsan lefolytatható per induljon. X. FELADATOK ÉS A BIZONYÍTÁS Javaslatom a perek előkészítéséhez és a bizonyításhoz. 1. Fel kell tárni a szerződéses jogviszony minden elemét. 2. Be kell szerezni a bankoktól minden szabályzatot, szerződési feltételt, a jogviszonyra ható közlést. 3. Kell kérni a banktól egy teljes, átfogó kimutatást arról, hogy a törlesztés előírásai milyen tényezők alkalmazásával születtek díj, költség, kamat, árfolyam tekintetében és a befolyt befizetéseket milyen összegben, mire könyvelte. 4. Össze kell hasonlítani a szerződéskötéskori díjak, költségek, kamatok valamint az árfolyam mértékét a mai mértékekkel. 5. A fenti számítási elvek alapján ki kell számítani, hogy az adós milyen mértéket tart méltányosnak a hitel áraként fizetni. 6. Érdemes beszerezni a bank elmúlt 5 évi mérlegét beszerezni, mert annak elemzésével sok érvet lehet a perbe bevezetni. 7. Kereset elkészítése (javasolt ezen anyagból érvrendszert beemelni), amelynek során el kell érni, hogy a perköltséget ne a teljes szerződési érték, mint pertárgyérték alapján határozza meg a bíróság, hanem csak a kifogásolt többletfizetés vagy szerződéskiegészítés értékében, hiszen nem vitatott a felvett hitel összege. JÓ HA FIGYELÜNK!

47

8. Bizonyítékok: –– a jogviszony igazolásának minden irata –– az interneten rengeteg cikk, tanulmány, adat áll rendelkezésre, amelyekkel igazolni lehet érveket, ezeket érdemes minél nagyobb számban a keresethez mellékelni. –– Érdemes mellékelni az MNB által a szerződéskötés évének januárjától a kereset benyújtásáig meghirdetett devizaárfolyamát a szerződési devizának. Emellé mellékelni kell az adott bank által ugyanezen időszakra alkalmazott árfolyamát annak igazolására, hogy mennyit nyer már ezen is a bank az adóstól, amely szintén a hitel árába számítandó. 9. Bizonyítási indítványok: –– kötelezze a bíróság a bankot arra, hogy legalább teljes bizonyító erejű magánokirattal igazolja a szerződéskötés előtti egy évben és az utána lévő egy évben vásárolt szerződéses deviza vásárlását annak minden adatával együtt. –– kötelezze a bíróság a bankot arra, hogy igazolja teljes bizonyító erejű magánokirattal minden törlesztés után azt, hogy a törlesztésből megvásárolta a szerződéses devizát. –– kötelezze a bíróság a bankot arra, hogy közölje, a szerződéskötés előtti évben és a szerződéskötés utáni évben hány db, milyen devizaelszámolásra kötött, összesen milyen forint összegű hitelszerződést kötött meg. –– kötelezze a bíróság a bankot arra, hogy közölje a szerződéskötés napján a forint betétek összességének nagyságát, a szabadon felhasználható mindennemű devizájának fajtáját és mennyiségét. –– kötelezze a bíróság a bankot arra, hogy a kondíciók változását objektív bizonyítékokkal bizonyítsa, amelyeknél a hitelfelvevő hátrányára megváltoztatta a kondíciókat. –– keresse meg a bíróság az MNB-t azért, hogy mutassa be a szerződéses devizára folytatott vásárlásait és eladásait 2004. januártól a mai napig azok minden adatát feltüntetve. Ennek értelme az, hogy be lehet mutatni, hogy már az MNB is – ha egyáltalán kötött ügyletet a szerződéses devizára – a hivatalos devizaárfolyamként jelentősen magasabb árat hirdetett meg, mint amin vásárolt ő maga. Erre tettek még rá a bankok. Vélelmezhető, hogy a svájci frank és a japán jen magyarországi árfolyama teljesen fiktív adatokon alapul. –– tanúként meg kell hallgatni a hitel ügyintézőjét minden részletre kiterjedően, hogy milyen tájékoztatást adott a hitelfelvevőnek –– tanúként meg kell hallgatni a hitelszerződés aláíróit, hogy számoljanak be az alku folyamatáról és arról, hogy a hitelfelvevőnek milyen tájékoztatást adtak –– tanúként meg kell hallgatni a szerződést szerkesztő és ellenjegyző közjegyzőt, hogy milyen felvilágosítást adott a hitelfelvevőknek. A bizonyítás felvétele után lesz arra lehetőség, hogy a rendelkezésre álló adatokból szakértői elemzéssel igazolható legyen a bank jogellenes magatartása, indokolatlan követelései. A perek során is folyamatosan fenntartom konzultációs készségemet és a bizonyítékok értékelésében is állok a jogi képviselők, hitelfelvevők rendelkezésére. Javaslom a szakmai anyag felhasználóinak, hogy a még nagyobb tapasztalat megszerzése és az érvrendszer szélesítése érdekében vegye meg és használja fel Makkos Albert: Devizahiteled van? Kezedben a megoldás! című könyvét és kezdeményezzenek konzultációt olyan kiváló belföldi szakemberekkel, mint Varga István, az MNB Felügyelő Bizottságának tagja és Barabás Gyula, a Széchenyi Hitelszövetség elnöke.

48

JÓ HA FIGYELÜNK!