Börcsök György pártfogó felügyelő (Baranya Megye) Egy utógondozott hányódása az élet tengerén A tanulmány a 2008. évi szakmai pályázati kiíráson esettanulmánya” kategóriában második helyezést ért el.
„Az
év
Motiváció: Megyénkben ritkán nyílik lehetőség a klasszikus utógondozás lebonyolítására, nincs letöltő büntetés-végrehajtási intézet, a szabadulás más börtönből történik. Az alábbi eset nagy kihívás volt számomra, pártfogói munkám megkezdésekor kerültem kapcsolatba az elítélttel, aki reális és megvalósítható elképzelésekkel kereste meg szolgálatunkat. Tetszett a határozottsága és az a bizalom, amit a hivatallal és a pártfogó felügyelővel szemben táplált. Kezdetek: Az utógondozott 2004 szeptemberében vette fel a kapcsolatot a lakóhelye szerint területileg illetékes Igazságügyi Minisztérium Pártfogó Felügyelői és Jogi Segítségnyújtó Szolgálat J. N. Sz. M. Hivatalával, az élettársával való kapcsolatfelvétel segítése céljából. A hivatal nem tudott kapcsolatba kerülni a megadott településen az élettárssal. Kapcsolatainak rendezése miatt az elítélt városunkban lakóhellyel rendelkező nővérének felkeresését kérte, illetékességből került az ügy hivatalunkba. Az elítéltet élettársa nem tudta befogadni, tartózkodási helye bizonytalanná vált. A probléma megoldásában a Pártfogó Felügyelői Szolgálat segítségét kérte, lakhatását ideiglenesen két nővére egyikénél tudta elképzelni, helyzetének rendeződése után végleges lakhely keresését tűzte ki célul, melynek eléréséhez szintén a szolgálatra szeretett volna támaszkodni. A közös munka során folyamatosan adódtak újabb és újabb problémák, megoldásukban segítséget kért. Az eset szereplői: Az eset szereplői személyiségi jogaik védelmében az eredeti nevüktől eltérően a következők: •
Géza, az utógondozott
• • • • • • • •
Matild, a fiatalabb nővére János, a bátyja Erzsébet, az idősebb nővére Béla, a sógora Kati, az unokahúga (Erzsi lánya) István, a családgondozó Laci, a hajléktalanellátó alapítvány vezetője utógondozó pártfogó felügyelő
A gondozott története: A terhelt egy ötgyermekes család legkisebb gyermeke. A szülők kilétét homály fedi, az anyáról vannak emlékképek, az apára nem emlékszik. Az öt testvérből hárman maradtak, a két nővére és a terhelt. Két bátyja öngyilkos lett. János fiatalkorúként javítóintézetben volt, ahonnan egy látogatást követően kiugrott az ablakon, és súlyos maradandó sérüléseket szenvedett, amelyet nem tudott feldolgozni. A javítóintézetből való kikerülése után alkoholista lett, 26 éves korában befejezett öngyilkosságot követett el. A másik bátyja szintén öngyilkos lett, autójával egy szakadékba hajtott. Géza 6 évesen állami gondozásba került, szakmája megszerzéséig ott nevelkedett. A külső kontroll az intézeti nevelés megszűnésével véget ért, a kortárs csoport hatása kezdett felerősödni, és deviáns magatartásformák felé orientálódott, elkezdett alkoholt fogyasztani, és különböző garázda bűncselekmények társtettesévé vált. 1978-ban megkapta első ítéletét a fiatalkorúak bíróságától, 1978-tól 1989-ig szinte folyamatosan büntetés-végrehajtási intézetben volt, körülbelül 9 évet tölt börtönben, általában garázdaság és lopás miatt. Fiatalon erőszakos és meglehetősen agresszív volt. 1999-től tíz évig nyugalom és harmónia jellemezte életét. Élettársi kapcsolatba került egy cigányasszonnyal, akinek két gyermekét sajátjaként nevelte és szerette, csökkentette az alkohol fogyasztását, dolgozott, és próbált beilleszkedni a társadalomba. A probléma akkor kezdődött újra, amikor egyik haverját a házába fogadta, és ismét az alkohol felé fordult. Egy átitalozott éjszaka arra ébredt, hogy nevelt gyermekei szólították, mert a vendég éppen az anyjukat próbálta megerőszakolni. Géza nem gondolkodott, az éppen kezébe kerülő késsel megszúrta a férfit, amiért három év fegyházra ítélték. 2002-ben szabadult, abban az évben újabb bűncselekményt követett el, egy rablást, amely miatt három év, három hónap fegyházbüntetést kapott. Géza életének meghatározó pontja volt az utolsó büntetés, a labilis idegzetű férfi egy agyinfarktust kapott, amelynek következtében a bal oldala lebénult. Közeledett a feltételes szabadulás, de a lakhely bizonytalan volt. Géza élete a kezdetektől fogva szeretethiányos volt. A meleg, elfogadó légkör helyett, amit a családnak kellett volna biztosítani, egy durva közegben kezdte 2
életét. Szuhay szerint a cigányok „szegénység-kultúrájában nincs kettős világ”, a gyermek születését követően bekerül abba a közegbe, amiben a felnőttek élnek. „Nincs gyermekvilág, gyakorlatilag nincsenek gyerekjátékok és nincsenek mesekönyvek. A felnőttek tárgyai és eszközei válnak játékká.” „Attól, hogy nincs külön gyerektér, a gyerekek egyfolytában a felnőttvilág részesei, és minden, ami velük történik, elsősorban szocializáció. Előttük zajlik az élet, amelyre nem nevelődnek, hanem belenőnek.” Ebben a közegben az anya szerepe meghatározó, hiánya, elhanyagoló magatartása problémákhoz vezet. Raffai szerint a korai anya-gyermek kapcsolat hiánya súlyos deviáns elhajlást eredményezhet, ahogy jelen esetben is történt, az anya elhagyta, az apáról nem tud semmit, magára maradt. A kortárscsoport hatása meghatározó, alátámasztja ezt Sutherland differenciális érintkezés elmélete, mely szerint „Az emberek úgy válnak bűnözőkké, hogy kapcsolatba kerülnek bűnözői normák követőivel”. Kiemeli a közvetlen környezet hatását „…a bűnözői viselkedést leginkább az elsődleges csoportokban, különösen a kortársközösségekben tanulják meg…”. Ha tovább elemezzük a témát, Merton anómia-elmélete is magyarázatul szolgálhat a bűnözés kialakulására, melynek kapcsán Durkheim eljut oda, hogy anómia akkor keletkezik, amikor a társadalomban fellazulnak a normák és a szabályok, de új normarendszer nem alakul helyette. Ebben a helyzetben „az emberek megzavarodnak, nem találják helyüket” és „nő a bűnözés és az öngyilkossági hajlam”, ezt láttuk Géza esetében is. A modellt a két idősebb fiútestvér adta, akik közül az egyik fiatalkorában bűncselekményt követett el, amit az utógondozott megismételt, és a szuicid minta, melyet lekövethettünk Géza életében. A kortárscsoport vizsgálatával foglalkozva Cloward és Ohlin megállapította, hogy a kortárscsoport, mint bűnözői banda a különböző szubkultúrákban jelenik meg ez „minimális esély a törvényes úton való boldogulásra”. Itt elsősorban az etnikai rétegekhez tartozó fiatalokat kell érteni. Géza mindig az anyai szeretetre, közelségre vágyott, melyet az 1980-as évek végén talált meg élettársában. Freud szerint az ösztön-én belső fantáziaképeket kelt, mely másra is projektálódhat. Ez történt, amikor a nála fiatalabb élettársra vetítette ki az anya iránt táplált érzéseket, és tőle várta az anyai szeretetet. Az asszony megadta neki a gyengéd törődést, mely megmagyarázza életének tíz évét, amikor boldog volt, és a nő iránt táplált szeretet vezetett a bűncselekményig. Ekkor már mentes volt a problémáktól, a közösség befogadta, bizonyított, a sor rajta volt, ő segített. A családban jelen van a mentális labilitás, az öt testvérből három pszichiátriai kezelésre szorult, a legidősebb nővér skizofrén, az idősebb bátyja idegi- és alkohol problémákkal küszködött, és Géza élete is kiegyensúlyozatlan, többször kezelték az ideg- és elmeosztályon.
3
Mi is történt? Hogyan tovább? Kihez mehetek? – fogalmazódtak meg a negyvenes évei közepén járó férfi fejében a gondolatok. Saját gyermeke, szülei nincsenek, testvérei nem akarták segíteni, az élete során anyagi érték nem halmozódott fel, dolgozni már nem tudott ekkor. Helyzetét kilátástalannak látta, segítséget kért, alternatívákat adott ennek megoldásához. Kapcsolatfelvétel I.: Elsőként idősebb nővérét kerestem fel a megadott címen. Háromszobás, amerikai konyhás bérlakásban lakik, amelynek állaga közepes szintű, látszott a felújítás. Amikor megérkeztem, az asszony éppen felmosott, az élettársa, pedig főzött. A férfi meg sem fordult, csak a fejét fordította egy fél fordulattal felém. A nő készséges volt, amikor elmondtam, hogy miért keresem. Az arca elkomorodott, és nonverbálisan jelezte, hogy érti, és tenni fog valamit, de ekkor már a férfi cigányul beleszólt a beszélgetésbe, de nem fordult meg. A mozdulataiból és a hanghordozásából egyértelmű volt a szándéka, hogy nem fogadja be sógorát. Rövid, lényegre törő kérdéseket tettem fel, amire a nő válaszolt, majd távozni készültem. Az asszony udvariasan kikísért, az utcán elsírta magát, és elmondta, hogy öccsével a kapcsolattartás is szünetel egy ideje, mert elvesztette a címet, és kérte a segítségem. Itt ismét rákérdeztem, hogy hajlandók-e befogadni? Egy bizonytalan, akár igennek is minősülő jelzést kaptam. Úgy ítéltem meg, hogy ez nem az a légkör, ahová kijöhet Géza, amit megírtam neki, és kérdeztem, van-e más lehetősége? A helyzetben egyértelmű volt a családban uralkodó hierarchia. A roma hagyományok szerint, a döntés a férj privilégiuma, a nőnek nincs beleszólása, legalábbis nem egy idegen előtt. Köztudott, hogy a roma családokban a férfi a meghatározó. A nőn látszott, hogy beteg, a tekintete zavart volt, amit először alkohol hatásának gondoltam, később derültek ki idegi problémái, és a gyógyszer mellékhatását láttam. Kapcsolatfelvétel II.: Levélváltás következett az elítélttel, és jött az új lehetőség, a fiatalabb nővér, akit szintén megkerestem. Egy másfélszobás lakásban él, mely bútorraktárra emlékeztetett, zsúfolt, rendetlen és koszos volt. Látogatásom nagyon felzaklatta, rossz emlékei voltak Gézáról, állítása szerint bántalmazta őt, egy „agresszív állat”, „dögöljön meg ott, ahol van”. Gyermekeire hivatkozva azt mondta, a kis lakásban Géza számára már nincs hely.
4
A két fél közötti konfliktus nem oldódott fel. Látszott, a nővér fél a testvérétől, az sem hatotta meg, hogy közben Géza lebénult és ártalmatlan. A másik probléma az akkor börtönbüntetését töltő férj/élettárs közelgő szabadulása volt. Az anyagiak biztosan gondot jelentettek volna, a nő nem dolgozott, abból élt, amit a gyerekek után kapott, és valami mellékkeresetből, amelyről nem esett szó, véleményem szerint prostitúcióval egészítette ki jövedelmét. Úgy gondoltam, más megoldás felé kell elindulni. A nővérek látogatását követően szembesültem a problémamegoldás sikertelenségével, új lehetőségeken gondolkodtam. Egyre inkább elkezdett érdekelni a probléma. Úgy döntöttem, utána járok, meglátogathatom-e a büntetés-végrehajtási intézetben az elítéltet. Azt tudtam, hogy a területemen lévő intézetbe bejutok, de Géza másik megyében volt. Az nem vezet eredményre, ha egy helyi kolléga beszél vele, mert én nem fogom tudni milyen személyiségű az elítélt. Engedélyt kértem a hivatal igazgatójától, és az intézet parancsnokától, és saját költségemen kerestem meg az elítéltet. Kapcsolat felvétel III.: Géza egy középmagas, közepes testalkatú, beesett arcú, hiányos fogazatú, megtört férfi. A valós koránál közel tíz évvel nézett ki idősebbnek, amely lassú mozgásának, bal oldali bénultságának is köszönhető volt. Amikor meglátott, az arcán egy reménysugár tűnt fel, amelyet verbálisan ki is fejezett. Beszélgettünk, elmondta életének legfontosabb eseményeit, 16 évnyi börtönbüntetését. Elmesélte, hogy az élettársa elhagyta őt, és egy másik férfival alapított családot, gyerekük született, pedig ő nagyon szerette a nőt, és a gyerekeit is sajátjának tekintette. Az élettárssal való kapcsolat megszakadása miatt tartotta szükségesnek a mi városunkba költözését valamelyik nővéréhez. Ekkor elmondtam a fiatalabbik nővére álláspontját, és az idősebb nővér kapcsolatteremtési szándékát, kértem, írjon neki levelet, amelyben megadja a címét testvére számára. Ez novemberben történt, és decemberben volt esedékes a feltételes szabadság pártfogó felügyelet nélkül. Ismertettem a lehetőségeit, a szabadulás utáni, önkéntesen igénybe vehető utógondozást. Géza rögtön mondta, neki erre szüksége van. Úgy váltunk el, hogy írni fog a nővérének, akit ismét meg fogok látogatni decemberben, Géza pedig szabadulás után fel fog keresni jegyzőkönyv-felvétel és a közös feladatok megbeszélése céljából.
5
Géza beszédéből rögtön kiderült a mentális deficit. Folyamatosan beszélt, de fogazata hiányossága miatt nagyon nehéz volt megérteni, rendszeresen vissza kellett kérdezni, jól értem-e. Egyértelműen látszott rajta, ő már nem veszélyes a társadalomra, ezért került többszörös visszaesőként pártfogó felügyelet nélkül feltételes szabadságra. Nővéreivel való találkozásaim után arra gondoltam, csak egy átmeneti megoldásként kellene a nővéréhez mennie, és onnan egy otthonba. Nagyon örültem, hogy felkerestem, rengeteg plusz információhoz jutottam. A szabad élet: 2005 januárjában Géza még mindig nem jelentkezett, felkerestem Erzsébetet, mi lett öccsével. A nappaliba belépve láttam, hogy gondozottam ott ült, és jól érezte magát. Béla, aki a korábbi alkalommal csak éppen köszönt, most nagyon kedvesen elém jött, kezet nyújtott, és elkezdett beszélni, szóhoz sem engedte jutni Gézát. Mielőtt megkérdezhettem volna, hogy mi miatt változott meg a véleménye, elkezdte mondani, hogy mégsem engedhette szegény sógorát az utcára. Ekkor még nem tudtam, hogy Géza nagy összeggel szabadult, mert a betegsége előtt dolgozott, mint minden egészséges ember a büntetésvégrehajtási intézetben. A sógor azzal folytatta, hogy szeretnék állandó lakcímre bejelenteni Gézát, de az okmányirodában azt a felvilágosítást kapták, hogy nem lehet, mert nem közvetlen családtag. A lakás főbérlője más volt, jelen esetben Béla, a lánya, Kati valamint az ő férje. Erzsi elmondta, a probléma az, hogy ők csak élettársak (harminc éve) és nem házastársak. Megígértem, ennek a lehetőségnek utánanézek és kértem, valaki jöjjön be a hivatalba, és megbeszéljük. Közben megérkezett Erzsi lánya is, Kati, aki azt mondta, szívesen ápolná nagybátyját, ha ezért kapna pénzt, mert most még van állása, de hamarosan lejár a szerződés és valószínűleg nem hosszabbítják meg. Béla rögtön megerősítette Kati szándékát, mert szerinte, ha valaki foglakozna sógorával, biztosan javulna az állapota, és még munkát is vállalhatna, és jó volna, ha a közgyógy ellátást is rendeznénk. Elmondtam, hogy a közgyógy ellátáshoz állandó bejelentett lakcímre van szükség az adott településen, és ennek intézéséhez nincs kompetenciám, de szívesen segítek abban, hogy megkezdődjön munkámmal párhuzamosan egy családsegítő bevonása az ügybe. Géza eközben csak nézett, és kapkodta a fejét, mert ő szinte szóhoz sem jutott, a család intézkedett a feje felett. A család akkor kezdett motivált lenni, amikor kiderült, az elítélt rendelkezik letéti pénzzel. A nagy sürgés-forgás Géza körül ennek volt köszönhető. A legfontosabbnak a közgyógy ellátást tartották, mert ők nem akartak ráfizetni az együttlakásra, csak a pénz dominált. Az unokahúg is csak a pénzért akarta a 6
nagybácsit gondozni. Béla első gondolata volt, ha meggyógyul a sógora, akkor dolgozni is tudna, ezzel ismét egy újabb bevételi forráshoz jutnának. Azt gondoltam, erre oda kell figyelni, valószínűleg minden a pénz körül forog. Míg a hivatalba mentem, azon gondolkodtam, mit tehetek ebben az ügyben? Az eset egyedisége miatt úgy döntöttem, beszélek a jogi segítségnyújtós kollégával, aki megerősített abban, hogy valóban lehet ebben az esetben egyedi elbírálással engedélyt kapni az állandó lakcím megszerzéséhez, azonban azt sajnos nem lehet elintézni, hogy Kati legyen az ápoló, és ezért pénzt kapjon, mert nem egyenes ági leszármazottja Gézának. Ebben az esetben nagy segítség volt a jogi segítségnyújtós kollégával való kommunikáció, és a megfelelő személy megtalálása az illetékes családsegítő szolgálatnál. Jött Béla néhány nap múlva, és elmondtam a jó hírt és kértem, hogy intézkedjenek az ügyben, adtam neki egy igazolást arról, hogy Géza utógondozás alatt áll és elmondtam, hogy egy, a betegségét igazoló zárójelentést mellékeljenek a kérelemhez. Tájékoztattam a területileg illetékes családsegítő szolgálattal és családgondozóval történt kapcsolatfelvételemről. Megindul a családsegítés: Meglátogattuk a családot Istvánnal, a családsegítő szolgálat szociális munkásával, aki kérte a lakcímkártya intézését, amely a szociális járadék és a közgyógyellátás igényléséhez szükséges. Az iratok elkészülte után a család már nem kívánta a rokon jelenlétét, ezt éreztették vele. Géza beszélgetésünkkor sajnálatát fejezte ki Erzsi iránt, akit Béla folyamatosan piszkált Géza miatt. A család hamar felélte a letétből származó pénzt, ezek után a rokon jelenléte már nem volt kívánatos. Béla közvetlenül nem akart Gézával konfrontálódni, nem tudta, mi lesz a reakció - mert Géza a bűnözői karrier elején gyakran követett el garázda cselekményeket, és ezt Béla jól tudta –, ezért Erzsin keresztül próbálkozott hatni, ez rossz érzéseket keltett Gézában. A megoldás az utógondozott otthonba költöztetése lett volna. István tartott a folyamat elhúzódásától, amely évekig a rossz családi légkörbe kényszeríti Gézát. István felvette a kapcsolatot a háziorvossal, a területi szociális irodával, és megkezdtük a feltérképezést, hová tudnánk elhelyezni Gézát. István utánanézett, a megyében hol működik olyan rehabilitációs otthon, amely megfelelő volna az utógondozott számára. Vállaltam az otthonok telefonon történő megkeresését.
7
Az első időben nem volt semmi probléma, sikerült elintézni a rendszeres szociális támogatást, amelyet a család pozitívan értékelt. Géza viszont őrlődött, feltétlenül menekülni szeretett volna a helyzetből, felvette a kapcsolatot egy régi barátnőjével a hozzá költözése céljából. Kért, hogy mielőtt odamegy, hívjam fel a hölgyet, kérdezzem meg tőle, akar-e találkozni vele. A kérését visszautasítottam, nem szerettem volna beavatkozni, képes volt ügyében saját maga intézkedni. A legközelebbi látogatás alkalmával kiderült, Géza elment a barátnőjéhez a másik megyébe. Gézára csak a pénze miatt volt szüksége a családnak, amikor anyagi helyzete romlott, környezete intoleránssá vált. Géza, aki egész életében szeretetre és elfogadásra vágyott, nehezen viselte a kiszolgáltatott helyzetet, folyamatosan éreztették vele, megtűrt személy. Az öngyilkosságra való hajlam megfigyelhető volt a családban. Géza a betegség kialakulását követően többször próbált öngyilkosságot elkövetni. Gézát hazatértekor meglátogattam, nagyon szomorú volt. A család nem tartózkodott otthon, nyugodtan tudtunk beszélgetni, Géza panaszkodhatott. Elmondta, hogy a nő, amikor meglátta, szinte azonnal vissza akarta küldeni, neki nem kell egy „béna ember” neki „férfi kell, aki helyt áll az ágyban és a munkában, bénának itt vagyok én is”- mondta. Gézának már csak nyugalom és szeretet kellett, és egy olyan asszony, aki anyja helyett anyja lehet, aki megadja neki azt, amit kisgyermekként nem kapott meg. Ez a fordulat szinte biztos volt. Próbáltam neki elmondani, hogy ha egy nő egy férfit hív, akkor vele szemben vannak elvárásai. Egy párkapcsolt során elvárás, hogy férfi legyen, és képes legyen ellátni a szeretett asszonyt. Úgy döntött, elmegy Cibakházára rokonlátogatóba néhány napra. Ez a kirándulás sem volt sikeres, a rokonával összeveszett. A negatív tapasztalatok halmozódtak, a krízisben felkarját összevagdalta, és bekerült a kórház pszichiátriai osztályára. Itt már ismerték, kiderült, többször kezelték personapátia miatt. Géza szuicid hajlama a családi hagyományokat követve minden krízishelyzetben megmutatkozik, az agresszióját többször önmaga ellen fordította pengenyelés, érfelvagdosás formájában. A zárójelentésből tudtam meg, hogy anyja is befejezet öngyilkosságot követett el. Néhány hét nyugalom után újabb szuicid kísérlete volt, a pszichiátriai klinikára került, ahol néhány napot töltött, a család kérésére bocsátották haza.
8
Számomra érthetetlen volt, ha a pszichiátrián kezelték, akkor miért hozták ki saját felelősségre úgy, hogy nem akarják őt. Talán az lehetett a háttérben, hogy Erzsinek betegségéből kifolyólag időnként jól esik gondoskodni valakiről, bár más alkalmakkor arról számolnak be, hogy ez mekkora teher. István telefonált, hogy lépnünk kellene, találni egy jobb megoldást Géza számára, aki ekkor ismét öngyilkossággal fenyegetőzött. Egy konferencián kapcsolatba kerültem a településünkön működő TÁMASZ Alapítvánnyal, amely hajléktalan ellátással foglalkozik. Működtetnek egy „Lábadozót”, amely a hajléktalanok kórházi kezelése előtti elhelyezést és az azt követő rehabilitációját segíti. A TÁMASZ Alapítvány vezetője, Laci felajánlotta segítségét, amelyet Gézával kapcsolatban igénybe vettem, az illetékes elmondta, másnap fogadják Gézát. Ezt követően értesítettem Istvánt, hogy holnap délelőtt vihetik a gondozottat a Lábadozóba. Felgyorsultak az események, mert a korábban megkeresett otthonok is elkezdték az előgondozást, és az öt intézmény közül volt kettő, akik viszonylag gyorsan tudták volna fogadni a gondozottat a feltételeknek való megfelelése esetén. Istvánnak nem sikerült elhelyezni Gézát a TÁMASZ Alapítványnál, amikor én telefonáltam a Lábadozó vezetőjének, nagyon készségesen azonnal felvették. Ez egy kis bizalmat adott, hogy így talán sikerül majd a következő lépés is, az otthonba való elhelyezés. Így talán megoldódna a helyzet, legalább átmenetileg. A Lábadozóban történő elhelyezés átmeneti megoldásként mindenki számára megfelelőnek tűnt. A család, és mi, szakemberek is látni véltük az alagút végét. Az otthonokban történő intézkedésre, előgondozásra vártunk, közben nyugodt körülmények között tudtuk Gézát. István megkezdte a rokkantsági nyugdíj intézését, bizottsághoz való eljutását. Néhány nap múlva megkerestem Gézát, aki mentálisan sokkal jobb állapotba került, nyugodt volt és kiegyensúlyozott. Természetesen ez nem tartott sokáig, a család a látogatások alkalmával folyamatosan ingerelte, pengét nyelt, átmenetileg a pszichiátriára került. Amikor visszavitték, meglátogattam, és mondtam neki, ne foglalkozzon a családdal, akkor már folyamatban volt a végleges elhelyezése, és addig megpróbáltam elintézni a Lábadozóban maradását. A család komoly problémát jelentett, István is osztotta ezt a véleményemet. Sokat beszéltünk arról, hogyan tudnánk ezt a helyzetet megoldani. A probléma az volt, hogy a szociális segély elég csekély összegű, amelyből egy önálló élet nem volt
9
elképzelhető. Géza nem tudta magát ellátni. A rokkantsági nyugdíj megszerzésével közelebb kerültünk volna a megoldáshoz. Ismét körbetelefonáltam az otthonokat, az egyikbe be is kerülhetett volna, csak még a rokkantnyugdíja nem volt meg, és addig a saját részt nem tudta kifizetni, a család erre nem volt hajlandó, így várnunk kellett. Egy másik otthon is elvégezte az előgondozást, bár a várakozó lista elég hosszú volt, de legalább nem zárkóztak el. Közben kiderült, nincs meg a megfelelő munkaviszony, nem jogosult rokkant nyugdíjra, az egészségkárosodottak rendszeres szociális segélyét kaphatja. Az otthonokba való bekerülésnél a várakozó lista hosszán túl Géza büntetett előélete is hátrányt jelentett. Az előítélet nagyon meghatározó volt. Annak ellenére, hogy szociális szféráról, szociális szakemberekről volt szó, a toleranciát igen alacsony szintűnek találtam. Az is nagy gondnak bizonyult, hogy az ellátásért egyre többet kell fizetni, és akinek nincs elegendő jövedelme, nem tud bejutni. Ennek összege kedvezőbb, és kiderült ezt hat hónapra visszamenőleg megkapja. Az eltelt egy évben néhány dolgot sikerült létrehoznunk, az utógondozásnak azonban egy év után már véget kellene érnie, bár még a végleges megoldás távolinak tűnt. Elmentem tehát utoljára meglátogatni, hogy lezárhassam az ügyet. Géza hallani sem akart az utógondozás befejezéséről. Kérte, hogy még egy ideig foglalkozzak vele, mert úgy látta, segítségemmel haladt előre ügyében. Attól tartott, ha én kilépek, akkor István nem tudja neki elintézni az otthonba kerülést. Azt mondta, hogy ír levelet a hivatalba, és kéri az utógondozás folytatását. Az osztályvezetőmmel megbeszéltem, és folytattam tovább a gondozást. Úgy gondoltam, ebben az évben már talán bekerül az otthonba a gondozottam. Géza elég jól látta a helyzetét, fontos volt számára, hogy két segítő mellette áll. A hivatalba nem tudott bejönni, de ha valami gondja volt, levelet írt, és tudatta problémáját. Biztos lehetett abban, hogy erre valamilyen módon reagálunk. Folytatódik a gondozás: Ismét meglátogattam Gézát. Jól érezte magát, szeretett ott lenni. Sajnos közeledett a Lábadozó elhagyásának időpontja. A család rendszeresen látogatta, sőt volt olyan hétvége, amikor elvitték haza. Ismét voltak előgondozni az egyik otthonból, és talán sikerül bejutni valamelyikbe. Beszélgettem a személyzettel is, azt mondták, Géza ideális kliens, nincs vele semmi probléma, sikerült beilleszkednie, de megerősítették, hogy lassan el kell hagynia a lábadozót.
10
A vezető azt mondta, hogy egy-két hónapig még megpróbálják tartani, de tovább nem. Jó volt tudni, hogy rendeződött Géza helyzete, hogy jól érezte magát, és kiegyensúlyozott volt. Tapasztalhattam, hogy voltak, akik elfogadták, és ez mentálisan sokkal jobb állapotba hozta. Belegondolni is nehéz volt abba, mi lesz akkor, ha nem sikerül az elhelyezés, és visszakerül a családhoz. Áprilisban értesítettek a Lábadozóból, hogy voltak előgondozni az egyik otthonból. Itt viszonylag nagyobb a mozgás és valószínű, hogy hamarosan lesz hely. Ismét meglátogattam Gézát. Nagyon örült, hogy hamarosan megoldódik a probléma. A börtönben töltött évekről beszélgettünk, elmondta, ő mindig reálisnak tartotta az ítéleteit, soha nem haragudott a bíróra, amit elkövetett, annak vállalta a következményt, belátta, nem volt ő mindig jó ember, és az idegei elég labilisak, nem mindig tudott uralkodni az érzésein. A börtönben mindig jól érezte magát. Tudta, hogy hogyan kell viselkednie, csak akkor került összeütközésbe, ha volt olyan rabtársa, akivel nem tudott szót érteni. Mindig próbált körültekintően viselkedni az őrökkel. Meglepett, amit mondott, mert a büntetéseinek nagy részét erőszakos cselekményekért kapta. Matild, a nővére szerint is igen erőszakos ember. Itt egy teljesen más képet mutatott, ami nagyon jó önértékelésre vallott, tisztában volt a cselekedeteinek súlyával, megbánta őket, és most már szeretett volna nyugodtan élni, egészségi állapota miatt nem is volt más lehetősége. Várt türelemmel a végleges megoldásra, az otthoni elhelyezésre. A nagy nap … 2006. május közepén érkezett egy telefonhívás Istvántól, meglett az otthoni elhelyezésről a határozat, Géza költözhetett. Nagy öröm volt ez mindenki számára, Géza megnyugodott, boldog volt. Az öröm nem tartott sokáig – a szakemberek számára – mert a család, amikor megtudta, hogy Géza visszamenőleg megkapja az igényelt egészségkárosodottak szociális járadékát, ami ugyan nem volt nagy összeg, de ezzel rögtön ő lett „a család legjobban kereső tagja” és ez biztos havi bevétel lett volna számukra. Béla szeme előtt csak ez lebegett. István mindent elkövetett, hogy lebeszélje Gézát, de hiába, a végén mégis kijött az otthonból. Géza nagyon várta a napot mikor végre bekerülhetett az otthonba, de a nagy szíve, a családhoz való ragaszkodása mégis erősebb volt. Egyszerűen elhitették vele, hogy nagyon fontos a számukra. Nem hitt nekünk, hogy csak a pénz 11
motiválta Bélát, a játékszenvedélyhez kellett, mert elég komolyan érintett volt ezen a téren. Hiába hoztuk fel érveinket, hogy ha most kijön, utána nem tudjuk elintézni, hogy ismét visszakerüljön. Nem hitt nekünk.
Itt a vége … Szeptember végén megszűnt hivatalosan is az otthoni elhelyezés. A család visszafogadta, nem tudtam, meddig fog tartani, de ez az ő döntésük volt. Nem tartott sokáig, a pénz elfogyott, és Géza nem kellett tovább. Mentálisan megsemmisült, rá kellett döbbennie, hogy vége, a család kirakta, nem tudta a helyzetet kezelni, ismét segítség kellett, ami már nem volt. Elkeseredett, és újabb öngyilkossági kísérlete volt. A pszichiátriára került, majd elbocsátották, és nem volt hová mennie. Egy végig nem gondolt ötlettől vezérelve bűncselekményt követett el, és bekerült a börtönbe előzetes fogvatartásba. Kiderült, hogy mi volt az alapmotiváció a börtön az IMEI-be szállíttatta. Néhány nap után elbocsátották, felrakták egy vonatra pénz nélkül, és telefonáltak az igazságügyi hivatalba, pénteken délután a pártfogó várja az állomáson a gondozottat. Gyors intézkedés a TÁMASZ-nak, akik egy hajléktalan szállóra szállítják a gondozottat. Megígértem, hogy addig dolgozom vele, amíg be nem kerül egy otthonba, mivel ez megvolt, az ügyet lezártam. A történetről a családsegítős kollégától hallottam, akivel a kapcsolat megmaradt, folyamatosan érdeklődtem, mi történt Gézával. Érdekes volt, ugyanis nem mert keresni minket az események után rögtön, hiszen mi megmondtuk mire számíthat és nem hallgatott ránk, nem akart ezzel szembesülni, inkább vállalta a megaláztatást, a rablási kísérletet a szupermarketben, ami nagyon komikus lehetett. Egy bal oldalát húzó férfi alig érthető hangon „felkiáltott”, hogy „kirablom az áruházat”. Jöttek a rendőrök, elvitték fogdára, börtönbe, ahol kiderült, hogy nem történt semmi, csak „bolond az öreg”. Így került az IMEI-be, de annyira nem volt beteg, hazaengedték, bűncselekmény hiányában nem volt mit tenni. Segítség, pedig nem volt, az utógondozó lezárta az ügyet, maradt a családsegítő, aki rendkívül lelkes, fontos számára, hogy eredménnyel zárja az ügyet és folytatja tovább. Utánkövetés: A kapcsolatot a családsegítős kolléga nem bontotta fel kliensével, így Géza őt kérte a továbbiakban a segítésre. Itt derült ki Béla játékfüggése, Géza volt a biztos anyagi forrás, de közben vele gondok is voltak, így már nem kellett. István próbált beszélni a családdal, de hiába. Istvánnak novemberre sikerült elhelyeznie ideiglenesen az alapítványhoz Gézát, újabb pengenyelés történt, ismét a pszichiátriára került, ahonnan nem volt hova mennie. Az alapítvány csak 12
egy „fapados” hajléktalan szállót tudott felajánlani, ami jelen esetben egyenlő lett volna a halállal Géza esetében, aki nem tudta magát megvédeni. István nem mondta le a másik otthont, amikor megkapta az elhelyezésről szóló határozatot, de ott a 14. helyen volt Géza, kétségesnek tűnt, hogy hamarosan bejutna az intézménybe. István utánajárásának köszönhetően a család visszafogadta. 2008 januárjában jelzés érkezett szinte minden szakember számára Gézától, hogy nem bírja tovább. István a geriátriára szervezte be Gézát, ami egy hónapig megoldás volt, majd kirakták. Néhány napot a pszichiátrián töltött, majd ismét az alapítványnál, akik szerették volna Gézát visszahelyezni a családba, de a család teljesen elzárkózott. Géza gyakorlatilag az utcára került ismét. Nem volt más, maradt a „fapados” hajléktalan szálló, de a betegszoba, ahol rajta kívül még két hasonló helyzetű beteg volt, egy hónap múlva sikerült bejutnia a Lábadozóba. Közben több szakember segítségével Istvánnak sikerült egy másik város kórházának pszichiátriai rehabilitációs osztályán elhelyezni Gézát, ami elvileg addig tarthatott, amíg a végleges otthoni elhelyezés meg nem történik. Az utánkövetésem nem hivatalos, de érdekelt mi történik a gondozottal, és nem utolsó sorban a kollégával való munkakapcsolat révén mindig voltak információim az esettel kapcsolatban. Nem lehetett tudni, hogy vajon mi történik ezzel az emberrel, aki nem csak párkapcsolatából és családjából esett ki, hanem szinte már a társadalomból is. Természetesen tudom, hogy több alkalommal követett el különböző bűncselekményt, amiért megkapta azt, amit megérdemelt, de most itt állt egyedül, segítség nélkül és várt… Nagy szerencséje volt, hogy olyan családsegítőre talált, aki számára fontos volt ügyének végleges rendezése. Bíztam benne, hogy hamarosan megoldódik problémája. Amikor e tanulmány kapcsán megkerestem őt a rehabilitációs osztályon, jól nézett ki, és végtelenül nyugodt volt. Ígéretet tett, hogy nem hagyja el a következő otthont, és ezt az intézményt sem, hiába ígérnek neki bármit a rokonok. Nagyon érdekes volt tőle hallanom, amikor azt mondta, hogy tudja a sógora játékszenvedélyét és azt is, hogy ez állt minden cselekedete hátterében. Kérdeztem tőle, ezt kitől hallotta, amire ezt válaszolta „tisztelt pártfogó úr, láttam én mindent, nem vagyok bolond, csak azt hittem, hogy szeretnek és azért…”Ez mindent megértetett velem. Tapasztalataim: Így utólag visszanézve és gondolva, azt látom, hogy nagyon céltudatosan és pontosan próbáltam az esetet kezelni. Nem léptem át kompetenciahatárokat, 13
mindig tudtam, meddig mehetek el, kitől hogyan kell segítséget kérni. Azt gondolom, az utógondozásnál a pártfogó szerepe inkább egy koordinátori szerepkör. Koordinálni a külső szakembereket, és amikor lehet elengedni az ügyet. Ha ebben az esetben hibát követtem el, az talán az elengedés volt, de mivel kezdő voltam, és akkor még az ügyszámaim jól alakultak, egyéb teendőim még nem voltak tömegesek, így belementem, bár a végén már lényegesen lazábban voltam az ügygazda, inkább a kolléga segítségére voltam benne. Az ugyanis biztos, hogyha pártfogóként mutatkozik be az ember, sokkal több dolgot képes elintézni, mint egyéb szakemberként. (Hála ezért a 2003-ban megalakult hivatal előkészítésében tevékenykedő szakembereknek. Itt ugyanis megmutatkozik ennek a feladatkörnek a presztizse.) Mivel ez az eset a munkába állásom kezdetére nyúlik vissza, és közben átestem egy ügyviteli vizsgán, tudom, hogy a pártfogói munka egyik nagyon fontos szegmense az utógondozás, amikor a kontroll nincs jelen, és az elítélteknek néhány dologban tudunk segíteni. A palettát lehetne szélesíteni, és azt hiszem, erre találunk is lehetőséget. Szerencsére megindultak olyan kezdeményezések, amelyek segíthetnek ebben a folyamatban. Úgy gondolom, sikerült az ügyön kívül maradnom, annak ellenére, hogy szerettem a feladattal foglakozni. Annak ellenére, hogy nehéz egy ilyen eset kapcsán az objektivitást megtartani, úgy gondolom, részben sikerült. Kapcsolatok: Ebben a munkafolyamatban elképzelhetetlen a külső szakemberek jelenléte nélkül dolgozni. Szerencsém volt, hogy jellemzően olyan szakemberekkel kerültem kapcsolatba, akik megfelelő empátiával, toleranciával és altruizmussal rendelkeztek, akik tudták saját kompetenciahatárukat és képesek voltak csapatban dolgozni. Az ügyben kapcsolatfelvétel történt a következő szervezetekkel és személyekkel: -
büntetés-végrehajtási intézet IMEI családsegítő szolgálat városi önkormányzat segítő alapítvány szociális iroda okmányiroda kórházi osztályok: pszichiátria, geriátria, rehabilitáció háziorvos hajléktalanszálló vezetője, „Lábadozó” vezetője szociális otthonok vezetői 14
Alkalmazott módszerek: Családlátogatás, egyéni megbeszélések.
esetkezelés, krízis
intervenció, feltáró interjú,
Köszönet … Szeretnék köszönetet mondani igazgatómnak, aki lehetővé tette, hogy ezzel az esettel foglalkozzam. A családsegítős kollégának, aki szakmai vezetője kérésének ellent mondva nem hagyta magára Gézát, aki rendkívül sokat dolgozott azért, hogy most itt tart az ügy. Azoknak a szakembereknek, akik segítettek minket a munkánk során.
Ma tudtam meg, hogy 2008. május 19-én reggel Géza elfoglalhatja a második szociális otthonban a helyét!
15
