A tagállami együttműködés formái, lehetőségei Sali Judit EFSA Focal Point kapcsolattartó 2013. június 28.
Az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság küldetése
Szoros együttműködésben a nemzeti hatóságokkal, valamint nyílt párbeszédben az érintettekkel, az EFSA független tudományos tanácsadást és egyértelmű tájékoztatást biztosít a már meglévő valamint az újonnan fellépő kockázatok esetében.
Tudományos együttműködés ‐ miért? Az EFSA célja a kellő időben történő, tudományos ismeretekkel alátámasztott szakvélemény biztosítása,
ami a tagállamokban elérhető tudományos eredmények hatékony egyesítésével érhető el
Tanácsadó Testület (Advisory Forum)
Tanácsadó Testület
Kockázatbecslésért felelős nemzeti élelmiszerbiztonsági szervezetek
Szorosabb együttműködés kialakulása 2006. december:
az EFSA Igazgató Tanácsa stratégiát fogad el a együttműködés fokozásáról
2007. január:
Focal Point Hálózat felállítása
2007. július:
EFSA‐SCO egység felállítása
2011. május:
EFSA‐AFSCO egység létrehozása
MÉBIH/NÉBIH ÉKI – Nemzeti Focal Point 2007. második fele 2007. december
MÉBIH jelölése a Focal Point feladatok ellátására ‐ FVM az első Focal Point megállapodás az EFSA és a MÉBIH között
2012. január
az ötödik Focal Point megállapodás aláírása
2012. március 15
NÉBIH alapítása NÉBIH‐ÉKI
2012. július
Új megállapodás az EFSA és a NÉBIH‐ÉKI között
2013. február
a hatodik Focal Point megállapodás aláírása
FP megállapodás Feladatok •
Tudományos információk cseréjének biztosítása
•
EFSA szakértők adatbázisának népszerűsítése
•
Art 36 szervezetek támogatása
•
EFSA tudományos eredményeinek megismertetése
Támogatás
Együttműködések Tanácsadó Testület(AF)
Focal Point Hálózat (FP)
Tagok: ‐ az illetékes intézmények képviselői (EU27)
Tagok: ‐ tagállam által nevesített intézmény képviselői (EU27)
‐ megfigyelők
‐ megfigyelők
Feladatok: ‐ együttműködés mélyítése
Feladatok: ‐ AF munkájának támogatása
‐ prioritások felállítása ‐ átfedések kiküszöbölése ‐ az EFSA munkaprogramjának véleményezése
‐ nemzeti hálózat felállítása és fenntartása ‐ tudományos információcsere ‐ Article 36 pályázatok és az EFSA Szakértői Adatbázis népszerűsítése
Tudományos információcsere
AFSCO
NÉBIH‐ÉKI
EFSA küldetési területén működő nemzeti szervezetek Egyetemek
Más FP szervezet
Évente kb. 40‐60 kérés/kérdés, kérdőív
Kutatóintézetek Hatóságok
EFSA Szakértők Adatbázisa (EDB) A tagállamokkal egyetértésben az EFSA 2008 júniusában megkezdte egy külső szakértőkből álló adatbázis létrehozását, a szakbizottságaiban, munkacsoportjaiban folyó munka támogatása érdekében. Az adatbázisba minden országból várják a szakértők jelentkezését. Jelenleg több mint 3200 szakértő adatait tartalmazza. Feladataink: 9 az adatbázis népszerűsítése Magyarországon (honlap, e‐ mail, előadások, személyes kapcsolat) 9regisztráció támogatása (szükség esetén) Lehetőség: 9 saját feladatok ellátásához szakértőt keresni
EDB – szakértők száma EU EEA/EFTA
38
Number of EU and EEA/EFTA experts included in the EDB per country of origin EFSA Expert Database 2011 Annual Report of Activities
EFSA Szakértők Adatbázisa (EDB) ‐ ki jelentkezzen? Szakterületek: Élelmiszer‐ és takarmánybiztonság, táplálkozás, toxikológia, állategészségügy és állatjóllét, növényvédelem és növényegészségügy Elvárások: egyetemi végzettség egy vagy több területen szakmai tapasztalat (kockázatbecslés, adatgyűjtés‐kémiai/biológiai veszélyek) tudományos közlemények
EFSA Szakértők Adatbázisa (EDB) ‐ hogy lehet jelentkezni? http://www.efsa.europa.eu/en/networks/expertdb.htm?utm_source=homepage& utm_medium=banner&utm_campaign=expertdb
Article 36 Az EFSA Alapító Rendeletének 36. cikkelye értelmében: „A Hatóság elősegíti a Hatóság küldetésével azonos területeken működő nemzeti szervezetek Európai szinten történő hálózatba szervezését.” Article 36 lista
A tagállamok által jelölt kompetens nemzeti szervezetek jegyzéke
A jegyzékben szereplő nemzeti szervezetekre az EFSA bizonyos feladatokat bízhat, mint például: • szakmai segítségnyújtás • adatgyűjtés; • felmerülő kockázatok azonosítása
Art 36 együttműködés – milyen intézmény lehet a része? Kritériumok a Bizottság 2230/2004/EK Rendelete 1.cikk 9 az EFSA hatáskörébe tartozó területeken szakértői támogatást nyújtanak 9 közhasznú tevékenységet folytató jogi személyek (függetlenség, etikai normák betartása) 9 magas szintű tudományos/műszaki szakértelemmel rendelkeznek 9 képesek hálózatba szervezetten dolgozni
Article 36 Hazai szervezetek (22) – nevesítések 2006, 2008 • Hatósági szervezetek, intézetek • Kutatóintézetek • Egyetemek 2013‐ban a lista áttekintése, frissítése Focal Point feladat • változások jelentése • új szervezetek jelölése • esetleg szervezetek törlése a listából • NÉBIH nevesítése
Article 36 – a lista frissítése Korábban nevesített szervezet
Változás
BCE, Élelmiszertudományi Kar
Egyetem, nem csak egy kar
DE, Agrár‐ és Műszaki Tudományok Centruma
Egyetem, nem csak egy kar
SzIE, Állatorvostudományi Kar, Élelmiszer‐higiéniai Tanszék MTA Mezőgazdasági Kutatóintézete
Egyetem, nem csak egy tanszék
MTA Növényvédelmi Kutatóintézete
MTA ATK
MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag és Környezetkémiai Intézet
MTA TTK
MTA ATK
Article 36 – a lista frissítése Korábban nevesített szervezet
Változás
Magyar Élelmiszer‐biztonsági Hivatal
NÉBIH
MgSzH Központ, Állategészségügyi Diagnosztikai Igazgatóság
NÉBIH
MgSzH Központ, Állattenyésztési Igazgatóság
NÉBIH
MgSzH Központ, Élelmiszer‐ és Takarmány‐biztonsági Igazgatóság
NÉBIH
MgSzH Központ, Növény‐, Talaj‐ és Agrárkörnyezet‐ védelmi Igazgatóság
NÉBIH
MgSzH Fejér megyei Növény‐ és Talajvédelmi Igazgatóság
NÉBIH
Article 36 – a lista frissítése Korábban nevesített szervezet
Változás
Központi Élelmiszertudományi Kutatóintézet Halászati és Öntözési Kutatóintézet Magyar Tejgazdasági Kísérleti intézet Országos Élelmezés‐ és Táplálkozástudományi intézet Országos Epidemiológiai Központ Országos Húsipari Kutatóintézet Gabonakutató Nonprofit Közhasznú Kft. BCE, Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet NFH, Élelmiszer és Vegyipari Laboratórium
Kisebb, mint az előbbieknél
VITUKI
Megszűnik
Kisebb, mint az előbbieknél Kisebb, mint az előbbieknél Kisebb, mint az előbbieknél Kisebb, mint az előbbieknél Kisebb, mint az előbbieknél Kisebb, mint az előbbieknél Bizonytalan Nem
Article 36 – a lista frissítése Új szervezet nevesítése
Frissítés
online kérdőív kitöltése
kapcsolattartó frissíti az adatokat
EFSA ellenőrzi
EFSA megnézi
tagállam értékeli a jogszabályi kritériumoknak történő megfelelősséget (2230/2004)
jelentős változás
technikai jellegű változás
hivatalos tagállami nevesítés ÁK‐n keresztül EFSA újra ellenőriz EFSA MB dönt
EFSA ügyvezető igazgatója jóváhagyja
Art 36 – az EFSA honlapján http://www.efsa.europa.eu/en/networks/art36.htm
Az EFSA tudományos munkájának megismertetése a hazai szakemberekkel 9 heti rendszerességgel figyeljük az EFSA honlapján megjelenő híreket. A fontos eredményeket lefordítjuk és hírlevél útján eljuttatjuk a hazai szakemberekhez, esetleg az igazgatóság honlapján is közzétesszük 9 nyomtatott anyagokat teszünk hozzáférhetővé a hazai szakemberek számára 9 nemzeti/nemzetközi rendezvényeket szervezünk minden évben
Szakbizottságok 9 kitűnő szakemberek tagként dolgoznak a szakbizottságokban 9 különböző európai országokból 9 kockázatbecslést végeznek annak érdekében, hogy tudományos véleményt készítsenek/tudományos tanácsot adjanak a kockázatkezelők részére 9 az elfogadott tudományos vélemény minden esetben közös munka eredménye 9 a tagság rendszeres időközönként (3 évente) megújul az EFSA erről nyilvános felhívást tesz közzé a honlapján
Lehetőség a jelentkezésre és új tagok felvételére
Szakbizottságok
AHAW
PLH
ANS+CEF
BIOHAZ
FEEDAP
GMO
CONTAM
NDA
PPR
ANS+CEF Szakbizottságok megújítása Adalékanyagok, enzimek, csomagolóanyagok, aromák, technológiai segédanyagok
Jelentkezési határidő július 1 !
ANS+CEF Szakbizottságok megújítása http://www.efsa.europa.eu/en/scpanels/memberscall2011.htm?utm_source=ho mepage&utm_medium=banner&utm_campaign=joinscpannels
Megújul az EFSA Igazgató Tanácsának tagsága 14 tag közül 7‐nek jár le a megbízatása Jelentkezési határidő: 2013. július 12 16:00 A pályázati felhívás megtalálható az Európai Bizottság honlapján illetve megjelent az Európai Unió Hivatalos Lapjában:
www.ec.europa.eu
http://ec.europa.eu/food/efsa/efsa_management_board_en.htm http://eur-lex.europa.eu/LexUriServ/LexUriServ.do?uri=OJ:C:2013:138:0020:0031:HU:PDF
Köszönöm megtisztelő figyelmüket!
[email protected]