A SZÍV ÚTJAI. Két washingtoni televíziós riporter próbálja megvédeni a szerelmét az egyéni becsvággyal és a hírnévvel járó veszélyektől

1

A SZÍV ÚTJAI Három klasszikus szerelmi történet a New York Times sikerszerzőjétől, Nóra Roberts-től

MA ESTE ES MINDEN ESTE –2 OLD Amikor az elismert antropológusnő elvállalja, hogy segít egy írónak a készülő regényét megírni, nem is gondolja, hogy a közös munka milyen szenvedélyes együttműködéshez vezet...

VAN VÁLASZTÁSOD -------143 OLD Egy nemzetközi csempészhálózat veszélyes csapdába csalja a szép régiségkereskedőt és a New York-i zsarut, miközben a férfi és a nő egymás rabjaivá válnak...

ÚJRAKEZDÉS -----301 OLD Két washingtoni televíziós riporter próbálja megvédeni a szerelmét az egyéni becsvággyal és a hírnévvel járó veszélyektől...

MA ESTE ÉS MINDEN ESTE Előszó Alkonyodott az a furcsa, csaknem misztikus közjáték zajlott, amikor a fény és sötétség tökéletesen kiegészítik egymást, s az ég lágy kékje perceken belül átcsap a naplemente tüzes színeibe. Az árnyak

2 megnyúltak, a madarak elcsendesedtek. Kasey a Taylor-kúria kapujához vezető lépcső alján állt, felpillantott a masszív, fehér oszlopokra és a hatalmas ablaktáblákat keretező ódon, vörös téglákra. Három emelet. Helyenként halvány fény szűrődött át a behúzott függönyökön. Az egész helyből gazdagság és pompa sugárzott: öröklött pénz és a vele járó pompa. Lenyűgöző, gondolta, még egyszer végigmérve az épületet. Meg kell hagyni, elegáns volt. Az alkonyi fényben a ház nyugodtnak látszott. Felemelte a hatalmas rézkopogtatót, megdöngette a vastag tölgyfa ajtót. A zaj belerobbant a félhomályba. Kasey-t mosolyra fakasztotta a hang, és megfordult, hogy gyönyörködjön az ég vérvörösbe forduló színeiben. Már inkább este volt, mint délután. Kinyílt az ajtó. Megfordult, egy fekete hajú apró nőt pillantott meg, aki fekete egyenruhát és fehér kötényt viselt. Mint a filmekben, gondolta újra elmosolyodva. Lehet, hogy ez csak egy újabb kaland. - Üdvözlöm! -Jó estét, asszonyom. - A szobalány udvariasan beszélt, és úgy állt az ajtóban, mint valami palotaőr. -Jó estét! - mondta Kasey szórakozottan. - Azt hiszem, Mr. Taylor már vár. - Miss Wyatt? - A szobalány gyanakvón méregette. Egy tapodtat sem mozdult, hogy beengedje. - Ha jól tudom, Mr. Taylor holnapra várta. - Nos, mégis itt vagyok. - Még mindig mosolyogva lépett be a szobalány mellett az előcsarnokba. - Nem tudatná vele, hogy megérkeztem? - javasolta. Megfordult, és a háromemeletes csillárt kezdte tanulmányozni, amely fénnyel árasztotta el a szobát. A szobalány addig is figyelte a vendéget a szeme sarkából, míg becsukta az ajtót. - Legyen szíves itt várni! - Egy XVI. Lajos korabeli székre mutatott. - Bejelentem Mr. Taylornak, hogy megérkezett. - Köszönöm. - Kasey figyelmét már egy Rembrandt-önarckép kötötte le. A szobalány hang nélkül távozott. A Rembrandt-festmény tanulmányozása után egy másik képhez lépett. Renoir. Mint egy múzeum, gondolta magában, ráérősen andalgott a teremben, szemlélődött, mintha kiállításon lenne. Számára az ilyen festmények a köz tulajdonát jelentették, amelyeket tisztelni, csodálni, ám mindenekelőtt látni kell mindenkinek. Vajon élnek itt emberek? tűnődött, miközben megfricskázott egy széles arany képkeretet. Fojtott beszélgetésre lett figyelmes. Ösztönösen a hang irányába lépett. - Az indián kultúra egyik legavatottabb ismerője, Jordán. A legutóbbi tanulmányát mindenki nagyon dicsérte. Annak ellenére, hogy még csak huszonöt éves, antropológiai körökben máris tekintélynek számít. - Ezzel tökéletesen tisztában vagyok Harry, különben nem is egyeztem volna bele a javaslatodba, hogy segítsen a könyvem megírásában. -Jordán Taylor kevert magának egy martinit vacsora előtt. Lassan, megfontoltan ivott. Az ital száraz és tökéletes volt, a vermut csak enyhén érződött benne. - Azon gondolkodom, hogyan fogunk boldogukii az elkövetkezendő néhány hónapban. Elborzasztanak az aggszűz szakbarbárok. Amellett csapnivaló társasági emberek.

3 - Nem társaság kell most neked, Jordán - emlékeztette a másik, és kihalászta az olívabogyót a poharából. - Olyan ember, aki ért az indián kultúrához. Ez kell, és ezt is kapod. - Lenyelte az olívabogyót. A társaság csak elvonja a figyelmedet. Jordán Taylor elhúzta a száját, letette a poharát. Nyugtalan volt, maga sem tudta, miért. - Nem hiszem, hogy ez a te Miss Wyatted bármiről is elvonná a figyelmemet. - Becsúsztatta a kezét kifogástalanul szabott pantallója zsebébe, és nézte, ahogy a másik férfi lenyeli az utolsó korty martinit is. - Világosan látom magam előtt: gondosan lesimított seszínű haj, csontos arc, egy előreugró orron ülő vastag szemüveg, legalább nyolc centiméter átmérőjű lencsékkel. Ravasz szabású ruha, amely elrejti pocsék alakját, és tízes méretű gyógycipő. - Hatos. A férfiak az ajtó felé fordultak és nagyot néztek. - Üdv, Mr. Taylor - lépett be Kasey. Átvágott a szobán, kezet nyújtott Jordannek. - Ön pedig nyilván dr. Rhodes. Váltottunk egypár levelet az elmúlt néhány hét során. Örülök a találkozásnak. - Igen, öööö, én... - Harry összevonta vastag szemöldökét. - Kathleen Wyatt. - A nő káprázatos mosolyt küldött Harry felé, mielőtt visszafordult Jordanhez. - Amint látja, nem simítom le a hajam. Valószínűleg nem is maradna úgy, ha megpróbálnám. - Megrántott egy hajtincset azok közül, amelyek az arcát keretezték. - És nem is annyira seszínű, mint inkább vörösesszőke, tudja, ezt a színt így hívják. Az arcom nem különösebben csontos, bár elég csinos arccsontom van. Adna tüzet? Előkotort a retiküljéből egy cigarettát, és várakozón nézett Harry Rhodesra. A férfi kotorászott a zsebében, majd megtalálta az öngyújtóját. - Kösz. Hol is tartottam? Ja, igen - folytatta Kasey, mielőtt bármelyik férfi is beleszólhatott volna. - Igen, olvasáshoz szoktam szemüveget visekii... már amikor megtalálom... de erősen kétlem, hogy erre gondolt, nincs igazam? Lássuk, mit is mondhatnék még. Leülhetek? Halálosan fáj a lábam. - Választ sem várva egy aranysárga brokáthuzatú széket választott. Megállt egy pillanatra, és egy kristály hamutartóba pöckölte a parazsat. - A cipőméretemet már tudják. - Hátradőlve a székben zöld szemével egyenesen Jordán Taylorra nézett. - Nézze, Miss Wyatt - mondta Jordán hosszú szünet után -, nem tudom, hogy bocsánatát kérjem, vagy gratuláljak nagyszerű produkciójához. - Én inkább innék valamit. Tequilája van? A férfi bólintott, és a bárszekrényhez lépett. - Nem hiszem. Vermut megtenné? - Hogyne, köszönöm. Kasey felmérte a szobát. Tökéletes négyzet alakú terem volt, a falak gazdagon borítva faberakással, a bútorok súlyos brokátanyaggal bevonva. Egy szövevényesen faragott márványkandalló uralta az egyik falat. A felette lévő, széles mahagónikeretes tükörben drezdai porcelánnemű tükröződött vissza. A szőnyeg vastag volt, a függönyök nehezek. Túlságosan választékos, gondolta Kasey, ahogy körültekintett a gondosan elrendezett, elegáns szobán. Jobban örült volna, ha széthúzzák a függönyöket, vagy akár teljesen le is szedik őket, és kicserélik valami kevésbé lehangolóra. Valószínűleg szép keményfa padlót takartak a szőnyegek. - Miss Wyatt - vonta újra magára a figyelmét Jordán, átnyújtva a

4 nőnek a poharat. Mindketten kíváncsiak voltak a másikra, találkozott a pillantásuk, de az ajtóban támadt mozgás megzavarta őket. -Jordán, Millicent azt mondja, Mss Wyatt megérkezett, de valószínűleg elkóborolt, és... ó... A szobába hangtalanul besurranó alak megtorpant, amint megpillantotta Kasey-t. - Ön bizonyára Kathleen Wyatt. - Ugyanazzal az óvatos pillantással mérte végig a pávakék blúzba és szürke nadrágba öltözött nőt, mint a szobalány. Kasey mosolyogva kortyolt egyet az italából. - Igen, én vagyok. - Most Kasey is végignézett az elegáns, ápolt társasági asszonyon. Jordán Taylor anyja, Beatrice Taylor gondosan kisminkelve, kifogástalan és divatos ruhában pompázott. Beatrice Taylor aztán csak tudja, ki és miféle ő, gondolta Kasey. - Bocsássa meg ezt a kis kavarodást, Miss Wyatt. Csupán holnapra vártuk. - Hamarabb sikerült elintézni a dolgaimat, mint amire számítottam - válaszolt Kasey, és ismét kortyolt az italból. - Elértem egy korábbi gépet. - Újra mosolygott. - Nem láttam értelmét az időpocsékolásnak. - Hogyne. - Beatrice arca egy pillanatra rosszallóan megrándult. A szobája készen áll. - A fiára nézett. - Miss Wyattot a Regency-szobában helyeztem el. - Ami Alisoné mellett van? - Jordán keze egy pillanatra megállt, miközben vékony szivarra gyújtott, és viszonozta anyja pillantását. - Igen, arra gondoltam, Miss Wyatt biztosan élvezi a társaságot. Tudja, Alison az unokám - magyarázta Kasey-nek. - Azóta van velünk, mióta a fiam és a felesége három éve meghaltak. Csak nyolcéves volt, szegény kicsikém. - Újra Jordán felé fordult. - Ha megengeded, utánanéznék a csomagjainak. - Nos. -Jordán leült a kanapéra, amint az anyja kilihegett a szobából. - Esetleg beszélhetnénk egy kicsit szakmai dolgokról is. - Természetesen. - Kasey kiitta a poharát, és letette a mellette lévő asztalra. - A szoros napirendet szereti? Tudja, meghatározott órákat, kilenctől kettőig, nyolctól tízig, ilyesmik? Vagy inkább csak úgy sodródna? - Sodródnék? - ismételte Jordán Harryre pillantva. - Tudja, sodródni - mutatta a nő a kezével, hogy mire gondol. - Persze, sodródni - bólintott Jordán szórakozottan. Kasey határozottan ellentmondott Jordán minden besavanyodott és elfojtásokkal küzdő tudósról alkotott elképzelésének. - Miért nem próbáljuk meg mindkettőt egyszerre? -Jó. Szeretnék holnap átfutni a vázlatán, és látni, hogy körülbelül mire is gondol. Elmondhatná majd, mire is akar először összpontosítani.. Miközben Jordán kevert egy újabb martinit, Kasey tanulmányozta a férfit. Nagyon vonzó, döntötte el magában, olyan Wall Street-i üzletember módjára. Szép haja van mélybarna néhány világosabb tinccsel Arra gondolt, Jordannek ki kellene szabadulnia ebből a múzeumból, ki kellene mennie a napra, hogy lebarnuljon, de kétségei támadtak, szeretheti-e a tengerpartot. Mindig is vonzódott a kék szemű férfiakhoz, márpedig Jordannek sötéúkék szemei voltak. És nagyon ravasz szemeli, gondolta. Sovány arc, jó csontozat. Azon gondolkozott, vajon csordogál-e benne indián vér. A koponyája felépítése ugyanis nagyon hasonló volt. A választékos ruházatot és viselkedést jól ellensúlyozta a szája körül bujkáló érzékiség. Tetszett neki ez az ellentmondás. Olyan a felépítése, akár egy teniszjátékosnak, tűnődött. Széles vállak, arányos, erős karok. A szabója valószínűleg csak a legjobb köröknek dolgozik és konzervatív ízlésű. Ez nem jó jel, gondolta.

5 De légy figyelmes, figyelmeztette magát, nyilván más is lapul a felszín alatt. Úgy vélte, az elegáns és a hűvös megjelenés mögött szenvedély rejtőzik. Olvasta a könyveit, onnan tudta, hogy művelt. Az egyetlen hiba, amit a műveiben talált, az egy bizonyos hidegség volt. - Biztos vagyok benne, hogy jól tudunk majd együtt dolgozni, Mr. Taylor - mondta ki hangosan. - Már alig várom, hogy elkezdjük. Tudom, hogy jól ír. - Köszönöm. - Ne köszönje, nekem ebben semmi részem sincs - mosolygott Kasey. Jordán ajkai is ösztönösen mosolyra húzódtak, miközben azon gondolkozott, mibe is keveredett bele. - Nagyon örülök a lehetőségnek, hogy segítségére lehetek a kutatómunkában - folytatta a nő. Azt hiszem, valójában dr. Rhodesnak járna köszönet, amiért megemlítette a nevemet magának. - Jordánról Harryre pillantott - Nos... a referenciái .. .ööö... kifogástalanok voltak - dadogott Harry, s igyekezett összekapcsolni magában azt a Kathleen Wyattot, akinek a tanulmányait olvasta ezzel a vékony, göndör hajú, energikus teremtéssel, aki most éppen rá mosolygott. - Ugye kitüntetéssel végzett a Marylandi Egyetemen? - Ott végeztem antropológia szakon, aztán a Columbia Egyetemen szereztem meg a mesterfokozatot. Dolgoztam dr. Spaldinggel a coloradói expedícióján. Azt hiszem, az erről írt tanulmányom keltette fel az ön figyelmét. - Elnézést, uram - a sötét hajú szobalány tétovázott az ajtóban. Miss Wyatt csomagjait a szobájába vittem. Mrs. Taylor kérdezi, szeretné-e felfrissíteni magát vacsora előtt. - Köszönöm, inkább kihagyom a vacsorát - mondta Kasey egyenesen a szobalánynak, majd visszafordult dr. Rhodeshez. - Mindenesetre felmegyek. Kimerít az utazás. További jó estét, Mr. Rhodes. Azt hiszem, találkozunk még jó párszor az elkövetkező néhány hónap során. Önnel pedig reggel találkozom, Mr. Taylor. Kiviharzott a szobából éppúgy, ahogy beviharzott, a két férfi pedig szájtátva bámult utána. - Nos, Harry... - Jordán érzése szerint a ház rendje véglegesen felbolydult. - Mit is mondtál a figyelemelvonásról? Kasey a szobalányt követve megállt a szobája küszöbén. A helyiséget halvány rózsaszín és aranysárga színek uralták. Rózsaszín függönyök lógtak az osztrigafehér falak előtt, rózsaszín és aranyszínű díszpárnák díszítették a nemesen faragott, 19. század elejéről származó székeket. Volt még egy aranyperemű pipereasztal és egy nagy, mélyebb rózsaszínű plüssel bevont klubfotel. Az ágy hatalmas, fedett alkalmatosság ágyfüggönnyel és szaténlepedővel. - Szent ég! - mormolta Kasey, amint átlépte a küszöböt. - Parancsol, kisasszony? Kasey mosolyogva fordult a szobalányhoz. - Semmi, semmi. Ez aztán szoba. - Innen nyílik a fürdőszoba. Óhajtja, hogy készítsek egy fürdőt? - Hogy óhajtom-e...? Nem. - Nem tudta elrejteni vigyorát. - Miiként a neve, ugye? - Igen, kisasszony. Ertem, kisasszony. Ha szüksége van valamire, csak tárcsázza a kilencest a házi telefonon. - Millicent hangtalanul kiment, óvatosan bezárta maga mögött az ajtót. Kasey az ágyra dobta a retiküljét, és elkezdte feltérképezni a szobáját. Az ő fogaknai szerint túl szabályos és túl rózsaszínű volt. Elhatározta, hogy rá sem hederít, és igyekszik majd olyan kevés időt tölteni a

6 négy fal között, amennyit csak tud. Amúgy is annyira kifárasztották a repülőutak és a taxizások, hogy mindegy volt neki, hol alszik. Elővette a hálóköntösét, amelyet Millicent a komódba tett. - Szabad! - kiáltotta, amikor kopogást hallott az ajtón. Tovább keresgélt a szépen összehajtogatott fehérneműk közt. A tükörbe pillantott. - Szia! Te biztos Alison vagy. Magas, sovány gyermeket látott egyszerűen szabott, de drága ruhában. Hosszú, szőke haját gondosan megfésülték és hatrafogtálc egy homlokszalaggal. Nagy és sötét szeme volt, ami nem árulkodott sem szomorúságról, sem boldogságról. Kasey-ben egy csöppnyi sajnálat támadt. -Jó estét, Miss Wyatt - törte meg Alison a csendet, de nem lépett beljebb a szobába. -Jobbnak láttam, ha bemutatkozom, hiszen az eljövendő néhány hónapban közös fürdőszobát használunk. -Jó ötlet! - fordult el Kasey a tükörtől egyenesen Alisonra nézve. Bár azt hiszem, előbb-utóbb úgyis összefutottunk volna a fürdőszobában. - Ha ragaszkodik egy időponthoz a fürdést illetően, akkor szívesen alkalmazkodom. Kasey az ágy felé ment, rádobta a hálóköntösét. - Nem csinálok ebből ügyet. Használtam már közös fürdőszobát azelőtt is. - Óvatosan leült az ágy szélére, és bizonytalan pillantást vetett az ágy felett magasodó mennyezetre. - Majd megpróbálom elkerülni, hogy zavarjuk egymást. Még iskolába jársz ugye? - Igen, most iskolába járok, de tavaly magántanárom volt. Tudja, meglehetősen ideges alkat vagyok. - Tényleg? - Kasey felvonta a szemöldökét, és erőlködött, hogy elfojtsa a mosolyát. - Tudod, én meg meglehetősen laza alkat vagyok. Alison erre összeráncolta a homlokát. Nem tudta eldönteni, hogy belépjen-e vagy visszavonuljon, így inkább a küszöbön maradt. Kasey felfigyelt a bizonytalankodására, a kínos jólneveltségre, a kezekre, amelyeket a lány szépen összefonva tartott a drága ruha dereka felett. Eszébe jutott, hogy a lány még csak tizenegy éves. - Mondd csak, miket szoktál itt játszani? -Játszani? - Alisont láthatólag szórakoztatta a kérdés, és beljebb merészkedett a szobába. - Persze, játszani. Nyilván nem jársz mindig iskolába. - Arrébb söpört egy kóbor hajtincset a szeméből. - Én sem fogok a nap huszonnégy órájában dolgozni. - Van teniszpálya. - Alison kicsit közelebb ment. - És persze a medence. Kasey bólintott. - Szeretek úszni - jegyezte meg, mielőtt Alison folytanhatta volna. - De teniszezni nem tudok túl jól. Te szoktál játszani? - Igen, én... - Nagyszerű. Esedeg adhatnál nekem néhány órát. - Ismét végigfuttatta tekintetét a helyiségen. - Mondd, a te szobád is rózsaszínű? Alison egy pillanatig csak nézett, mert nem értette a hirtelen témaváltást. - Nem, kékre és zöldre van festve. - Hrnmm, jó összeállítás. - Kasey fintorogva nézett a függönyre. Egyszer, tizenöt éves koromban lilára festettem a szobámat. Két hónapig rémálmaim voltak. Észrevette, hogy Alison kifejezéstelenül bámul. - Valami baj van? - Nem is olyan, mint egy antropológus - bökte ki végül, de rögtön azután torkán is akadt a szó, mert azt hitte, udvariatlan volt. - Nem? - Kasey Jordanre gondolt, és felvonta a szemöldökét.

7 Mért? - Maga csinos. - Alison elpirult. - Úgy gondolod? - Kasey felállt, megnézte magát a tükörben. Hunyorított. - Néha magam is így gondolom, de van egy olyan érzésem, hogy túl kicsi az orrom. Alison tekintete Kasey tükörképére szegeződött. Ahogy találkozott a pillantásuk, Kasey szemében mosoly ragyogott fel. Alison ajka is, amely annyira hasonlított a nagybátyjáéra, önkéntelenül mosolyra nyílt. - Most le kell mennem vacsorázni. - A lány kihátrált a szobából, ám nem akarózott neki elválni a mosolygó arctól. - Jó estét, Miss Wyatt. -Jó estét, Alison. Ahogy az ajtó bezárult, Kasey felsóhajtott. Érdekes társaság, gondolta. Újra Jordán jutott eszébe. Nagyon érdekes. Visszament, felemelte a hálóköntöst, és ráérősen végigsimította. Azon tűnődött, mit keres itt Kadileen Wyatt. Sóhajtva letelepedett a klubfotelba. A Jordán és dr. Rhodes között zajló beszélgetés inkább mulatságos volt, semmint bosszantó. Azonban mégis... Kasey végigpörgette a fejében, hogyan jellemezte Jordán. Tipikus, morfondírozott. Egy tipikusan hozzá nem értő ember véleménye a tudósról, aki történetesen még nő is. Kasey tökéletesen tudatában volt, hogy összezavarta Harry Rhodest. Mosoly fakadt a szája szegletében. Azt gondolta, meg fogja kedvelni Harryt. Nyugodt, de nagyképű ember, tűnődött, mindenesetre nagyon édes. Beatrice Taylor már más eset. Kasey hátradőlve a fotelben átadta magát a pihenésnek. Nem sok közös vonásuk van, vélte, de ha szerencsésen alakulnak a dolgok, nem lesz ellenségeskedés. Ami a gyereket illeti... Kasey behunyta a szemét, és elkezdte kigombolni a blúzát. Alison. Korához képest érett - talán túlságosan is érett. Kasey tudta, mit jelent, ha egy gyerek elveszti a szüleit. Zavarodottság lép fel nála, úgy érzi, elárulták, bűntudat gyötri. Ez sok egy kisgyermeknek, nem tud vele megbirkózni. Vajon ki gondoskodik most róla az anyja helyett? Beatrice? Kasey megrázta a fejét. Valahogy nem tudta elképzelni az elegáns társasági asszonyt, amin egy tizenegy éves gyermekről gondoskodik. De látta, hogy Alison jól öltözött, jól táplált és jól nevelt. Kasey-t másodjára is elöntötte a szánalom. Aztán ott van Jordán. Kasey megint sóhajtott, feltornázta magát a fotelben annyira, hogy le tudja vetni a blúzát és ledobhassa a cipőit. Nem lesz könnyű közel kerülni hozzá. Abban sem volt biztos, közel akar-e kerülni hozzá. Felállt, kioldotta a nadrágja övét, és a fürdő felé indult. Minden tudását és tapasztalatát bele akarta adni ebbe a könyvbe. Azt akarta látni, hogy mindaz az ismeret, amit átad Jordannek, jól hasznosul. Amit most szeretnék, gondolta, miközben megnyitotta a meleg vizes csapot, az egy fürdő. Az órákig tartó repülés, valamint az út előtt New Yorkban tartott előadás-sorozata után úgy érezte, olyan kimerült, mint még soha. Jordán Taylorral kapcsolatban egyelőre várakozó álláspontra helyezkedett. A holnap, gondolta, miközben belecsusszant a fürdőkádba, hamarosan elérkezik. Második Napfény ragyogott az úszómedence vizének felszínén, miközben Jordán leúszta a tizedik távot is. Erős, biztos csapásokkal szelte a

8 vizet. Nem gondolkodott, pusztán engedte, hogy a teste irányítsa. Regényíró volt a feje túlságosan is tele szereplőkkel, helyekkel. Szavakkal. Ezeket ki kellett takarítania onnan, ezért kezdte a napot testmozgással, valami megfoghatóval. De azon a reggelen újabb szereplő tolakodott a fejébe. Kathleen Wyatt. Lenyűgözőnek találta. Nem volt benne teljesen biztos, jó-e az, ha lenyűgözőnek találja a társszerzőjét. Fontos volt számára a munkája, és a regény, amelyen dolgozott, talán pályája legfontosabb műve lesz. Feltehetően mégis jobb lenne, ha Kathleen Wyatt arra a nőre hasonlítana, akit előzetesen elképzelt. Kathleen valószerűsége egészében nagyon zavarónak tűnt. Ahogy elért a medence szélére, és átfordult, hogy újabb távot úszszon le, mozgásra lett figyelmes. Felnézett, és egy elmosódott arcot látott, amelyet aranysárgás-vöröses tincsek kereteztek. -Hello! Kipislogta a vizet a szeméből, majd hunyorogva nézett a nap felé. Rászegezte tekintetét a társszerzőjére. Kasey keresztbe vetett lábbal ült a medence szélén. A rövidnadrágja és a pólója látni engedte a bőrét, amely még nem fakult ki az októberi New York-i tartózkodás miatt. Élénk, vidám szemekkel mosolyogva nézett Jordanre. Nagyon zavaró, gondolta Jordán újra. -Jó reggelt, Mss Wyatt. Korán kelt. - Talán nem szoktam hozzá az időeltolódáshoz. - A hangja, figyelte meg a férfi azonnal, nem a keleti parti, hanem inkább halványan a dék tájszólást tükrözi. - Futottam egyet. - Futott? - ismételte Jordán, mert még mindig lekötötte, hogy azonosítsa az akcentust. - Igen, imádok futni! - Felnézett a tiszta égboltra. - Igazság szerint már akkor is imádtam, amikor nem volt ennyire felkapott. Bár utálok a divat után menni, egyszerűen nem tudok felhagyni vele. Maga minden reggel úszik? - Amikor csak tudok. - Talán nekem is ezt kellene megpróbálnom. Az úszás több izomcsoportot mozgat meg, és nem izzad közben az ember. - Sohasem gondoltam erre. - A férfi kimászott a vízből, és törülköző után nyúlt. Kasey nézte, ahogy fürgén megtörli a haját. Teste, amelyen vízcseppek csillogtak, szikár, erős felépítésű és barna volt. Az izomkötegek látszottak a karjain és a vállain. Mellszőrzete világos volt, olyan, mint a hajának azon részei, amelyeket kiszívott a nap. A szűk fürdőnadrág a testéhez tapadt. Kasey rájött, igaza volt a konzervatív szabású öltöny alatt megbúvó kisportolt testtel kapcsolatban. Bár megcsapta a szenvedély szele, nem érdekelte különösebben. Nem érdemes ezzel az emberrel kezdeni, és főleg nem most van itt az ideje. -Az úszással karbantartja a testét - jegyezte meg. A férfi megállt egy pillanatra. - Köszönöm, Miss Wyatt. - Megrázta a fejét és egy bolyhos fürdőköntöst vett fel. Kasey könnyedén felállt. A feje egy vonalban volt a férfi mellkasával. - Kezdhetünk reggeli után? Ha más dolga van, akkor egyedül is átnézhetem a vázlatait és a jegyzeteit. -Nem, szeretném, ha minél hamarabb kezdenénk. Egyre jobban izgat, mi van a fejében, amit a javamra fordíthatok. -Tényleg? - Széles mosolyra húzódott a szája. - Remélem, nem

9 fog csalódni, Jordán. Ezentúl Jordannek hívom. Előbb-utóbb úgyis felajánlotta volna. A férfi bólintott beleegyezése jeléül. - Én pedig hívhatom Kathleennek? - Remélem, nem teszi - vigyorgott. - Senki sem hív így. Időbe tellett, amíg Jordán megértette. - Akkor Kasey-nek. Azzal a mély, kutató pillantással nézett rá, ami enyhén zavarba hozta Kasey-t. Jordán kis fintort látott a nő arcán, ami gyorsan el is tűnt. - Nos, eszünk? - tudakolta a nő. Úgy vélte, egyszerűbb lesz, ha visszatérnek a földközeli dolgokhoz. - Már órák óta éhes vagyok. Kasey és Jordán a reggeli után azonnal bevették magukat a dolgozószobába. A szoba nagy volt, a falak mentén végig könyvespolcok sorakoztak. Régi bőr és bútortisztító szaga keveredett dohányillattal. Kaseynek ez a szoba sokkal jobban tetszett, mint a ház többi része, amelyet eddig látott. Itt legalább valami alkotómunka nyomait vélte felfedezni, még ha kínos pontossággal megszervezett alkotómunka is volt. Itt nem voltak szétdobált papírok, sem hanyagul egymásra halmozott könyvek. Nagy, sötét keretes szemüvegével az orrán Kasey az ablakban ült, és Jordán jegyzeteit olvasta. Mezítláb volt, lustán lógázta a lábát, miközben átfutotta a jegyzetlapokat Nem csinos, döntötte el Jordán magában. A hagyományos értelemben legalábbis nem. De az arca megkapó. Amikor mosolyog, úgy tűnik, belső tüzet sugároz ki. Szemeiben valami pajkos csíny bujkál. Magas és fiúsan sovány, keskeny derekú, hosszú a lába. Egy férfi alighanem inkább hajlatokat, mint domborulatokat találna rajta, ha ágyba bújna vele, gondolta. Összeráncolva megrótta magát, amiért erre kalandoztak a gondolatai. Volt egyfajta szeleburdiság a mozdulataiban - izgatottság és vibrálás, amely végigszáguldott a vele folytatott beszélgetéseken is. Most viszont úgy tűnt, alacsonyabb fokozatra kapcsolt. Csendes volt. A vonásai nyugodtak voltak. Csupán annyit mozgott, hogy csupasz lábát lóbálta. Kasey nagyon jól tudta, hogy Jordán méregeti. - Lenyűgöző történetet sző ebben a műben - megtörve a csendet és a halk döngicsélést, amelyet a közöttük feszülő érzéki feszültség váltott ki. - Köszönöm - rebbent meg a férfi szeme. Ö is érezte a feszültséget, és ő is olyan óvatosan viszonyult hozzá, mint Kasey. Mután maga alá húzta a lábait, Kasey kivett egy cigarettát. Szórakozottan tartotta ujjai közt, miközben továbbra is egymást nézték. - Úgy tűnik, főleg a préründiánokkal foglalkozik. Tényleg ők felelnek meg a bennünk élő indiánképnek a legjobban, de az igazság az, hogy ők a legkevésbé tipikusak. - Valóban? - A férfi felkelt tüzet adni, hogy Kasey meggyújthassa azt a cigarettát, amit még mindig az ujjai közt forgatott. - Magára bízom, hogy tisztázza a félreértéseket, és pontos képet vázoljon fel nekem. - Ezt megteszi néhány jól megválogatott szakkönyv is. - Hátradőlt a székben. - Miért van szüksége rám? A férfi hátradőlt a székben és elgondolkodó pillantást vetett Kaseyre. Lassan és tüzetesen megnézte magának. Szándékosan zavarba akarta hozni. - Ezért sem kell New Yorkba küldetnie értem - jegyezte meg szárazon a nő. - Nem fog szűzi pirulásokat kapni tőlem, Jordán. - Elmosolyodott, és nézte, ahogy a férfi ajka is mosolyra húzódik. - Tudja, mit? - bukott ki belőle hirtelen. - Kielégítem a kíváncsiságát, aztán ön

10 is az enyémet. Én hivatásos antropológus vagyok, és nem hivatásos szűz. És most mondja meg, tulajdonképpen mit is akar, már ami a készülő regényét illeti? - Mindig ilyen őszinte? - Nem - tért ki a válasz elől. Nem lenne túl okos őszintének lenni vele. - Térjünk vissza a könyvére. - Tények, a szokások, a ruházkodás, a falusi élet leírása mikor, hol és hogyan. - Megállt, vékony szivarkára gyújtott, utána Kasey-t figyelte a füstön keresztül. - Ezeket mind megtudom a szakkönyvekből. Amire kíváncsi vagyok, az a miért. Kasey elnyomta a cigarettát, a férfinak feltűnt, hogy csak kétszer szívott bele, olyan tessék-lássék módra. Jobbak voltak az idegei, mint látni engedte. - Azt akarja, hogy azokkal az elméletekkel ismertessem meg, amelyek azt tagialjáit, hogy miért vesz egy bizonyos kultúra egy bizonyos fejlődési irányt, és miért marad meg vagy miért hódol be külső erőknek? - Pontosan. Kasey arra gondolt, ha Jordán végigviszi a történetet, és a megfelelő szemszögből írja meg, nagyszerű könyv lehet belőle. - Rendben - mondta hirtelen. Egy pillanatra elmosolyodott, majd levette a szemét Jordánéról. - Felvázolom a lényeget. Aztán ahogy haladunk előre, megtárgyaljuk a részleteket. Három óra múlva Jordán az ablakból lefelé nézett a medencére. Kasey úszott benne, egyedül. Egyrészes fürdőruhája a testéhez tapadt. Nézte, amint lemerül, és végigúszik a mozaikdíszítésű alj mentén. Úgy úszik, gondolta magában, mint ahogy minden egyebet csinál gyors, energikus tempókkal, megszakítva néha egy-egy nyugalmasabb pillanattal. Sprinter nincs idege a hosszú távhoz. Kasey felbukkant, a hátára fordult és lebegett. Jordán Tayloron gondolkodott, s néhány szétfoszló felhőt figyelt, amelyek áthaladtak az égen. Kiváló ember, konzervatív, sikeres. Észbontóan férfias. Ez mégis miért érdekel engem? Belehunyorított a napba, és engedte, hogy a gondolatai és a teste is sodródjanak. Nagy megtiszteltetésnek kellene éreznem, hogy felkértek, dolgozzam vele. Annak is érzem. A házzal van baj, gondolta, és behunyta a szemét. Nincs benne por. Hogyan élhet valaki por nélkül? Minden bizonnyal tagja valamilyen exkluzív vidéki klubnak. Biztosra veszem, van néhány gazdag nő az életében. Kasey átkozódott magában egy kicsit, majd hasra fordult. Biztos több férfi is van az életében, gondolta Jordán. Tudósok, professzorok, talán egy-két küszködő művésziélek is. Szitkozódott ő is, majd ellépett az ablaktól. Kasey kimászott a medencéből, kirázta a hajából a vizet. Nos, gondolta, miközben kinézett magának egy nyugágyat, ha már a felső tízezerrel élek egy fedél alatt, akár kedvem is lelhetem benne. Lehuppant, hagyta, hadd szárítsa fel a nap a bőréről a hideg vizet. Egyvalami szól emellett. Magánmedence, magán teniszpálya. Végigjáratta a tekin tétét a hatalmas kiterjedésű gyepszőnyegen, amelyet buja, zöld sövény és kőfal szegélyezett. Magánszféra, az van. Milyen gyakran járhat el valahova innen? A gondolatai visszatértek Jordanhez. Sóhajtva tudomásul vette, hogy továbbra is gyakran fognak visszatérni hozzá a gondolatai. Engedett az időeltolódás okozta kimerültségnek, és elaludt. - Még megfő itt a napon. Kasey kinyitotta a szemét, és körülnézett.

11 - Hello! - Álmos mosolyt küldött Jordán felé - Maga nagyon fehér bőrű. Könnyen le fog égni. Hallható volt egy kis bosszankodás a hangjában, amire felfigyelt a nő. - Azt hiszem, igaza van. - Belemélyesztette egy ujját a vállába, és megvizsgálta a helyét. - Még nem. - Újra ránézett. - Valami baj van? - Nem, dehogy. - Nem akarta beismerni, még magának sem, hogy nagyon nehéz volt összpontosítania úgy a munkájára, hogy az ablakából láthatta. - Lehet, hogy holnapra összeszedem magáin - szabadkozott Kasey, mivel azt gondolta, Jordán azért neheztel rá, mert eddig csak egypár órát szánt rá. - Kimerít a repülés. Talán a magasság miatt van. - Szórakozottan hátrasimította kis híján megszáradt a haját. A napfényben majdnem vörösrézszínűnek látszott. - Szüksége van most rám? A férfi elgondolkodva nézte. - Igen, azt hiszem, szükségem van magára. Kasey figyelmét nem kerülte el a mondat fékeérthetősége, és bölcsebbnek vélte, ha feláll. - Valószínűleg nem egyre gondoltunk - mosolygott, de biztonságos távolságban maradt. Mindkettejük meglepetésére a férfi elindult felé. Hirtelen ötlettől vezérelve kinyújtotta a kezét, és megérintette a nő haját. - Maga nagyon vonzó. - Maga is - mondta lágyan. - És egy ideig a munka miatt össze leszünk zárva. Nem hiszem, hogy... bonyolítanunk kellene a dolgokat. Nem vagyok szégyellős, Jordán. Gyakorlatias vagyok. Azt akarom, hogy elkészüljön ez a könyv. Ugyanannyira fontos nekem is, mint magának. - Tudja, hogy előbb-utóbb szeretkezni fogunk. - Ne mondja - hajtotta féke a fejét Kasey. - De mondom. - Megfordult, és magára hagyta a nőt a medencénél. Nos, így állunk, gondolta Kasey, és csípőre tette a kezét. Ez így megy? Azt hiszem, mindig eléri, amit akar. Visszafeküdt a nyugágyra. Bár bosszantotta ez az önkényesség, értékelte az egyenes beszédet. Végül is le tudja vetkőzni az elegáns külsőt, ha akarja. Lehet, hogy sokkal összetettebb alkat, mint gondolta. Bolondság lenne tagadni, hogy vonzódik hozzá, de ugyanolyan bolondság lett volna, ha hagyja, hogy a vonzalom kányítsa. Összeráncolta a homlokát, és egy hajtincset forgatott az ujjai közt. Mi közös van Kathleen Wyattban és Jordán Taylorban? Semmi. Nem tudná elkötelezni magát egy férfi mellett sem érzelmileg, sem testileg, ha a kapcsolatuknak nincs szilárd alapja. A vonzalom vagy a tisztelet önmagában nem elég. Szeretet kell, barátság. Egyáltalán nem volt benne biztos, hogy valaha is barátok lehetnének Jordán Taylorral. Majd az idő eldönti, mondta magának, és visszafeküdt. Valami mozgásra lett figyelmes. A távolba nézett és mosolyogva integetett. Alison habozott egy kicsit, de odament és csatlakozott hozzá. - Szia, Alison! Most ért véget a suli? - Igen, nemrég értem haza. - Én meg csak lógok. - Kasey visszahanyadott a párnára. - Te lógtál már az iskolából? Alison elborzadva nézett. - Természetesen nem. - Sajnálhatod, remek móka. - Édes gyermek, gondolta Kasey, édes és magányos. - Rámosolygott. - Mkől tanultatok? - Amerikai költőkről. - Van kedvenc költőd? - Szeretem Róbert Frostot.

12 - Én mindig is szerettem Frostot mosolyodott el, ahogy verssorok idéződtek vissza a fejében. - A versei mindig a nagyapámra emlékeztetnek. - A nagyapjára? - Nyugat-Vkginia egy eldugott szegletében dolgozik orvosként. Kék hegyek, erdők, patakok között. Amikor legutóbb otthon jártam, még mindig házakhoz hívták. - Házakhoz fog járni még százéves korában is, gondolta, és hktelen fájdalmasan hiányozni kezdett neki. Nagyon régen járt otthon. - Csodálatos ember, nagy és izmos, a haja ősz és mennydörgő a hangja. De a kezei lágyak. -Jó lenne, ha lenne nagyapám - mormolta Alison, s megpróbálta elképzelni azt az embert. - Gyakran találkozott vele gyerekkorában? - Mindennap - észrevette a reménytelen sóvárgást a gyerek hangjában. Kinyújtotta a kezét, megsimogatta Alison haját. - A szüleim nyolcéves koromban meghaltak. Ö nevelt fel. Alison szemében fények gyúltak. - Hiányoztak magának? - Most is hiányoznak. - Még mindig nem heverte ki, gondolta Kasey. Vajon tudja ezt valaki a családban? - Számomra mindig fiatalok maradnak és boldogok együtt. Ez enyhít a hiányukon. - Nevettek - motyogta Alison. - Néha hallom őket nevetni. - Ez szép emlék Örökké veled marad. - Itt nincs elég nevetés, gondolta magában, és hktelen megharagudott Jordanre. Közel sincs elég. - Alison - zavarta meg a kislányt a tűnődésben. - Fogadni mernék, hogy itt át kell öltözni a vacsorához. - Igen, hölgyem. - Kérlek... - Kasey vigyorogva megrázta a fejét. - Ne szólíts így. Ilyenkor úgy érzem, mintha egymillió éves lennék. Flívj Kasey-nek. - A nagymama nem örülne neki, ha egy felnőttet a keresztnevén szólítanék. - Flívj csak Kasey-nek, a nagymamádat meg bízd rám. Segítesz kiválasztani, mit vegyek fel? Nem akarok szégyent hozni a Taylor névre. Alison csak nézett. - Azt akarja, segítsek ruhát választani? - Te biztos jobban értesz hozzá, mint én - mosolygott Kasey, és belekarolt Alisonba. Néhány óra múlva Kasey a szalon ajtajában állt, és a bennlévőket figyelte. Beatrice Taylor aranyszínű brokáttal bevont székben ült. Fekete selyemruhát és gyémánt ékszereket viselt, amelyek csak úgy ragyogtak a füle és nyaka körül. Alison a zongoránál foglalt helyet, és szorgalmasan gyakorolta az előírt Brahms-művet. Jordán a bárpultnál állt, néhány vacsora előtti martinit kevert. A családi együttlét ideje. Kasey elfintorodott. A nagyapjával elköltött vacsorákra gondolt - a nevetésre, a vitákra. A főiskolai menzára, az eknés és olykor bizarr eszmefuttatásokra. Az albérletekben elfogyasztott - gyakran ehetetlen ételekre. A pénz véglegesen bezár egy társadalmi osztályba? Vagy van választási lehetőség? tűnődött. Megvárta, amíg Alison átküzdi magát az utolsó hangjegyen is, majd belépett. -Jó estét. Tudják, az ember napokig bolyonghat ebben a házban anélkül, hogy teremtett lélekkel is találkozna. - Miss Wyatt, csöngefhet a személyzetnek is. Ok megmutatták volna az utat a szalonig.

13 - Köszönöm, semmi gond. Idetaláltam. Remélem, nem késtem el. - Egyáltalán nem - mondta Jordán. - Éppen koktélt készítek. Mit szólna egy martinihez? Vagy elmondhatná, mit is kell kezdeni ezzel a tequilával. - Csak nem vett? - Kasey mosolyogva lépett Jordanhez. - Ez kedves öntől. Megcsinálhatom? Elvette az üveget. - Figyeljen alaposan. Magára bízok egy régi, féltve őrzött titkot. - Kasey nagypapája orvos - jelentette be minden átmenet nélkül Alison. Beatrice figyelme a bárpultnál álló párról az unokájára terelődött. - Ki az a Kasey, kedvesem? - Hangjában némi rosszallás bujkált. Az egyik barátnőd az iskolában? Kasey ránézett Alisonra, aki elpirult. -Engem hívnak Kasey-nek, Mrs. Taylor - felelte könnyedén. -Jó erősen ki kell csavarni a citromot - mondta Jordannek, és meg is mutatta. - Én kértem meg Alisont, hogy a keresztnevemen szólítson, Mrs. Taylor. Kéri az egyiket, Jordán? - Választ sem várva töltött két pohárral. Rámosolygott Beatricére, kortyolt egyet, majd visszafordult Jordanhez. - Nos, milyen? - kérdezte. - Elég ütős? A férfi is kortyolt, és Kasey-t nézte. - Fenséges - mormolta. - És váratlan. A nő halkan elnevette magát sejtette, hogy Jordán nem az italról, hanem róla beszél. Jordannek türtőztetnie kellett magát, nehogy újra megsimítsa a haját. - Nem szeretné tudni a jövőjét? - Isten ments! - felelte Kasey azonnal. - Szeretem a meglepetéseket. És maga, Jordán? - Nem biztos - morogta, s összekoccintotta a poharát a nőével. A váratlan dolgokra. Egyelőre. Kasey-nek fogalma sem volt, mire helyesel, de azért ő is felemelte a poharát. - Egyelőre - ismételte. A következő napokban Jordán rábírta magát, hogy komolyan nekilásson a munkának Kaseyvel. Harry egy dologban nem tévedett: a nő tényleg szaktekintély a maga területén. De volt benne valami zavaró is: a körülötte vibráló érzékiség, ami csak úgy sugárzott belőle, s amiért maga nem tett semmit. Leginkább egyszerű, kényelmes ruhákat viselt, és nem fecsérelte az időt arra sem, hogy alapvető módon kisminkelje magát. Jordán nézte, ahogy az ablakbeugróban ül a dolgozószobában. A napfény ráömlött a hajára. Olyan volt, akár egy Tiziano-festmény. Rövid sportnadrágot viselt, és ismét mezídáb volt. A jobb keze középső ujján nagyon vékony aranygyűrűt viselt. Már korábban is észrevette, és azon gondolkozott, kitől kaphatta és miért. Valószínűtlennek tartotta, hogy Kasey bármilyen ékszert is venne magának. Eszébe sem jutna. Erőlködött, hogy kiverje a fejéből a nőt, és arra figyeljen, amit mond. - A naptánc fontos szerepet töltött be a legtöbb préründán törzs kultikus életében. - Ilyenkor halk, visszafogott hangon beszélt. - Néhány törzsben bevett szokás volt az önkínzás, amelynek célja transszerű állapot elérése és látomások előidézése volt. A táncos kihegyezett fadarabokat szúrt át a mellkasán felgyűrt bőrön, majd ezeket a fadarabokat egy póznához erősítette. Táncolt, énekelt és imádkozott, hogy látomása legyen, majd kiszabadította magát. Ez egyben bátorsági és erőpróba

14 volt. A harcosnak bizonyítania kellett - önmagának és a törzsnek is. Ők így csinálták. - Helyesli ezt? A nő egyszerre vidám és türelmes pillantást vetett rá. - Nem tisztem, hogy helyeseljem vagy elítéljem. Én tanulmányozom a dolgokat. Megfigyelek. Mint író, gondolom, ön más szempontból nézi mindezt. De ha erről akar írni, akkor jobb, ha megérti az indítóokokat. - Eltolt néhány könyvet az útjából, és felült az asztalra. - Ha egy férfi kibír ekkora önmaga okozta fájdalmat, akkor talán nem lesz rettenthetetlen a harcban? Kíméletlen? A törzs túlélése az első helyen állt. - Kulturális szükségszerűség - mondta, és bólintott. - Ertem, mire gondol. -A látomások és álmok szerves részét alkották a kultúrájuknak. Azok a férfiak, akiknek erőteljes látomásai voltak, gyakran sámánok lettek. - Megfordult, beletúrt a könyvek közé. - Van itt egy elég jó kép... feketelábú törzs... ha jól emlékszem, ebben a könyvben van... - Balkezes - jegyezte meg Jordán. - Hogy? Ja, nem, valójában kétkezes vagyok. - Ez megmagyarázza - mondta kényszeredett mosollyal az arcán. - Mit? - kérdezte a nő, és felvonta a szemöldökét. - A váratlan dolgot. Kasey elnevette magát. A nevetés elindított valamit a férfiben. - Gyakrabban kellene. -Mf? - Nevetnie. Csodálatosan nevet. A férfi még mindig mosolygott, és ez megfogta Kasey-t is. Napokig kordában tudta tartani az érzelmeit. Kivett egy cigarettát, és gyufát keresett. - Persze ha túl sokat nevetünk itt, az édesanyja fogja magát, és letáboroz az ajtó előtt. Jordán nézte, amint a könyvek és tanulmányok közt matat. - Már miért tenne ilyet? - Nézze, Jordán, tudja, hogy azt gondolja, el akarom magát csábítani, és le akarok lépni a fél vagyonával. Van tüze? - Nem akarja egyiket sem megtenni? - Üzlettársak vagyunk - mondta Kasey kurtán. Megkerülte az asztalt, gyufa után nézett. Érezte, hogy gyorsul a szívverése. Le akarta csillapítani, mielőtt túlságosan is nekiiramodna. Bár nagyon vonzó, a pénz ön ellen szól. -Tényleg? -Jordán felállt, és csatlakozott Kasey-hez. - Miért? Minden normális embert vonz a pénz. Érezte a hangjában az idegességet, ezért Kasey megfordult, és szembenézett vele. Úgy gondolta, legjobb lesz mindkettejüknek, ha tisztázzák a helyzetet. -A normalitás viszonylagos, Jordán. - Az antropológus beszél magából. - Az ember szeme nagyon sötét lesz, ha mérges, tudta ezt? A pénz nagyon szép, Jordán. Nekem is jól jön. De eltakarja előlünk a valóságot. - Kinek a valóságát? - Épp ezt akarom mondani. - Hátradőlt az asztalon. - Azok, akiknek olyan sok pénze van, mint magának, sosem látják az átlagember életét. Küzdelem napról napra, kosztpénz, hitelezők, vásárlási utalványok. Maga távol él mindettől.

15 - És ez baj? - Ezt nem mondtam. - Nem az ön dolga, hogy helyeseljen vagy elítéljen, ugye? Kasey félrefujt egy tincset a szeme elől. Hogy került ebbe bele? - Bevallom, idegesít, de ez az én gondom. Nem gondolja, hogy a pénz elvágja az egyéneket a mindennapi érzelmektől? - Rendben - vonta magához Jordán. - Próbáljuk ki az elméletet! A szája hozzáért a Kasey-éhez. Nem az a fajta csók volt, amire a nő számított. Éhség áradt belőle, birtokolni akart és teljes, feltétel nélküli választ követelt. Egy pillanatig ellenállt. Az esze határozottan tiltakozott a behódolás ellen. De a teste kezdett felhevülni. Hallotta magát nyögni, mikor a férfi közelebb húzta. Volt valami vadság abban, ahogy a férfi szája elkapta az övét. Nem volt benne gyengédség, sem csábítás. Kérte a viszonzást, szomjazott érte, és egyre többet akart, a nő pedig megadta neki. Az, hogy Kasey mit akart, nem számított. A férfi elvonta ajkát egy pillanatra, erre Kasey is hátrább vetette a fejét, és megpróbálta rendezni a gondolatait. - Ne, ne! -Jordán szorosan magához ölelte. - Még ne, még közel sem fejeztem be! Kiaknázta, széttépte, birtokolta. Olyat akart kierőszakolni Kaseyből, amit ebben a pillanatban még nem volt hajlandó odaadni. Össze akarta szedni magát, kiszabadulni, de a férfi karjai köré fonódtak. A nő szája is egyre többet kívánt. Erős kezekkel fogta meg a mellét. Ujjai hosszúak és vékonyak voltak, és az érintésre égni kezdett a bőre. Ez több volt, mint kéj, több, mint szenvedély Azokat már korábban is érezte. Most olyat élt át, amit még nem tapasztalt. Ez megrémítette, fájdalom hasított belé, és egyre hevesebben reagált a férfi mozdulataira. Aztán amikor a nő is érezte, hogy átlépik a józan ész határát, a férfi elengedte. Kasey felnézett rá. Gondolatok és érzések zakatoltak a fejében. Kívánta a férfit. A szája íze még mindig ott játszadozott az ajkain. - Ez az első eset, hogy nem találsz szavakat - mormolta Jordán. Becsúsztatta a kezét Kasey nyaka mögé. Simogatta az ujjaival. Kaseyben újra feltámadt a vágy. - Ez igazi meglepetés volt. - Kibontakozott a férfi öleléséből, és eltávolodott tőle. El akart gondolkodni az imént történteken, de nem most. Most vissza kellett nyernie a lelki egyensúlyát. A férfi nézte. Hízelgett neki a gondolat, hogy kizökkentette a nyugalmából de ez fordítva is igaz volt. Nem volt felkészülve arra, hogy a nő ilyen heves vágyat ébreszt benne rögtön az első csókkal. - Akkor ezentúl rendszeresen szerzek neked meglepetést. - Kasey megfordulva szembenézett vele. - Nem könnyen lepődöm meg, Jordán. És nem akarok veled öszszejönni. - Rendben. Ettől csak még érdekesebb a dolog. Én ugyanis össze akarok jönni veled. Ezt elszámítottam, gondolta Kasey. Nem kötik annyira a társadalmi szokások, mint hittem. Kíméletlenség lakozik az elegáns társasági felszín mögött. Óvatosabbnak kell lennie. Kényszerítette magát, hogy nyugodt hangon szólaljon meg. - Ugye egy képet akartam neked mutatni a sámánokról? Jordán kivette a kezéből a könyvet, és határozottan becsukta.

16 - Haladjunk sorjában. Vegyünk ki holnap egy nap szabadságot, és menjünk el vitorlázni! - Vitorlázni? - A hangja óvatos volt. - Csak te és én? - Erre gondoltam. Csábító gondolat volt, hogy végre kimozdulhat ebből a fojtogató házból - és hogy vele lehet munkaidőn kívül. Túlságosan csábító. Megrázta a fejét. - Nem lenne bölcs dolog! - Nekem úgy tűnik, nem olyan nő vagy, aki mindig azt teszi, ami bölcs. - Megsimította az arcát és a hajába túrt. - A kivétel erősíti a szabályt. Kérlek... ne csináld ezt. - Kasey érezte, hogy egyre hevesebb a pulzusa. A férfi lágyan megcsókolta a homlokán. - Gyere velem, Kasey. Kérlek. El kell menekülnöm egy napra ebből a szobából, a könyvek közül. Most az egyszer, gondolta Kasey. A hajó pontosan olyan volt, amilyennek képzelte: csillogó, fényes és drága. Jó volt nézni, ahogy Jordán a négy és fél méter hosszú vitorlás jachtot irányítja mozdulatai gyakorlott kézre vallottak. Kasey a hajóorrban ült, hogy lássa, hogyan szeli a jacht az óceán vizét. Tehát ide menekül, ha elege van abból a benti világból. Nézte, amint a félmeztelen férfi a kormányrúdnál tevékenykedik. Erő tükröződött a karjában és a szemében is. Milyen lenne vele szeretkezni? Maga alá húzta a lábát a párnázott padozaton, és figyelmesen szemlélte tovább. Csodálatos kezei voltak. Még most is, ahogy a szél csapkodta, érezte az érintését. Sokat követelne a szerelemben, gondolta, ahogy visszaemlékezett, milyen erőteljes volt a csókja. Izgató. De... mindig van egy de, és nem tudom, miért kell ott lennie. Ámbár nem is nagyon érdekel. Jordán odanézett, elkapta a tekintetét. - Mire gondolsz? - Semmi, egy elméleti problémán gondolkodom - mondta, és elpirult. - Nézd! - A férfi válla mögött megpillantott egy delfinrajt. A delfinek felugrottak, lemerültek, majd megint felugrottak. - Nem csodásak? - Kasey felkászálódott és a tathoz ment. Megtámaszkodott a férfi vállán, és úgy egyensúlyozott, hogy jobban kihajolhasson. - Ha sellő lennék, velük úsznék én is. - Hiszel a sellőkben, Kasey? - Persze - mosolygott a férfire. - Te nem? - Ezt mint tudós kérdezed? - Átfogta a nő derekát. - Legközelebb elmondod nekem, hogy a Mikulás nem létezik? Ahhoz képest, hogy író vagy, elég gyér a fantáziád. - Mélyen belélegezte a tengeri levegőt. El akart lépni, de a férfi megfogta. A hajó megdőlt egy kicsit, de Jordán erősen megtartotta, hogy el ne essen. Nyugi, mondta a nő magában, és igyekezett nem viszonozni az érintést. Gondolkozz el ezen ebéd közben. - Éhes vagy? - Mosolyogva felállt. Végigsimította a nő oldalát, majd megpihentette a kezét a vállán. - Én? Majdnem mindig. Szeretném megnézni, mit csomagolt nekünk Francois a kosárba. - Egy perc. - A férfi ajkával megízlelte a másikét. Ezt másfajta csók volt, mint az előző. Még mindig határozottan csókolt, de ezúttal gyengédebben, lassabban. Kasey érezte a nap melegét, és a körülöttük suhanó szélörvényeket. A levegőnek sós illata volt.

17 Felettük csapkodtak és lobogtak a vitorlák. Kasey csaknem újra elvesztette a fejét. Bár nem ezt akarta most, nem ezt a gyengédséget. Nagyon óvatosan kibontakozott a férfi karjaiból. -Jordán - vágott bele, és nagyot sóhajtott, hogy lehiggadjon. Jordán rámosolygott, miközben lágyan simogatta vállát. - Most nagyon meg vagy elégedve magaddal, ugye? - jegyezte meg. - Tulajdonképpen igen. A férfi megfordult, hogy bevonja a vitorlákat. Kasey a hajókorlátnak támaszkodott, és nem kérdezte meg, segítiiet-e valamit. - Talán nem jó képet alakítottam ki magamról. - A hangja most könnyedebb volt, fesztelenebb. - Azt mondtam, nem vagyok hivatásos szűz. Azonban nem bújok ágyba akárkivel. A férfi nem is nézett rá. - Én nem akárki vagyok. Kasey hátravetette a haját. - Nem szenvedsz önbizalomhiányban, ugye? - Tudtommal nem. Kitől kaptad azt a gyűrűt, amit az ujjadon viselsz? Kasey lenézett a kezére. -Az anyámé volt. Miért? - Csak érdekelt - felvette a kosarat. - Nos, nézzük meg, mit pakolt nekünk Francois. Harmadik Palm Springs örök nyara zöld és aranyszínekben ragyogott. Tiszta volt az ég, a sivatagi szellő szárazon és melegen fújt. Kasey-t fojtogatta ez az állandóság, de nem lehetett előle menekülni. Gyűlölte a rutint, és vérmérsékletéből adódóan lázadt ellene. A Taylor-házban minden olajozottan működött - túlságosan is. Nem vett éles kanyarokat, nem ütközött akadályokba. Ha valami idegesítette, az a tökéletes szervezettség volt. Az ember természetéből adódóan hibázik, s megértette és elfogadta ezeket a hibákat. De Tayloréknál nemigen fordultak elő hibák. Naponta dolgozott együtt Jordannel, és bár jól tudta, a férfit zavarja, hogy nem látja el határozott javaslatokkal, biztos volt benne, hogy nem talál semmi kifogásolnivalót a szakmai tanácsaiban. Többet tudott meg a férfiről. íróként sokat követelt önmagától, fegyelmezett volt, igényes és aprólékos. Ki tudta szűrni a szükséges információt abból az adat- és elmélethalmazból, amivel ellátta. És Kasey tudományos szigora ellenére megtanulta tisztelni és becsülni Jordán képességeit. Egyszerűbbnek látszott intelligens és tehetséges emberként tekinteni rá, semmint olyan férfire, aki egyszerre vonzotta és összezavarta. Kasey nem volt hozzászokva, hogy összezavarják. Egyáltalán nem volt abban biztos, hogy tetszik neki a férfi. Sok tekintetben ellentétei voltak egymásnak: Jordán gyakorlatias volt, Kaseyből dőlt a szó. A férfi visszafogott volt, Kasey nyitott a világra. Egyikojüknek az értelem volt a fontos, a másiknak az érzelem. Viszont mindketten ahhoz szoktak, hogy irányítsanak. Zavarta, hogy nem tudott úrrá lenni a Jordanhez való vonzalmán. Sohasem tartotta magát idealistának. Mindig azt gondolta, ha mégis szoros kapcsolata alakul ki egy férfival, az olyan lesz, aki megfelel előzetes várakozásainak. Erős, intelligens és érzelemgazdag, amiből ő is erőt meríthet. Megértik majd egymást. Most viszont biztos volt abban, hogy ugyanúgy nem érti Jordánt, mint Jordán őt. Teljesen más életet éltek. Mégsem tudta kiverni a fejéből, figyelte, tűnődött rajta. A férfi teljesen befészkelte magát a fejébe.

18 Amint a dolgozószobában ült, Jordán egy fejezetének a vázlatát olvasta át, rájött, hogy mostanra legalább elértek egy szintet, ahol jól kiegészítik egymást. A férfi felfogta az érzéseket, amelyeket Kasey próbált rávetíteni, és összekeverte őket száraz tényekkel és adatokkal. Ez azt bizonyította, hogy Kasey a hasznára van. A nőnek kulcsfontosságú volt, hogy hasznossá tegye magát. Kasey az ölébe ejtette a lapokat, ránézett Jordanre és azt mondta: - Ez csodálatos. A férfi abbahagyta a gépelést, felvonta a szemöldökét, és belenézett Kasey szemébe. - Minüha ez meglepne. - Örülök - javította ki. - Több együttérzés van ebben a szövegben, mint reméltem. - Tényleg? - A megfogalmazás felkeltette a férfi érdeklődését, ezért hátradőlve a székben rá figyelt. Ez feszélyezte Kasey-t. Úgy érezte, Jordán elég képzelőerővel rendelkezik, hogy adasson rajta, ha úgy kívánja. Ezt pedig nem szerette volna. Felállt, és odament az ablakhoz. - Azt hiszem, többet kellene foglalkoznod a sík vidéki törzsek által létrehozott szubkultúrával. A keleti síkságok félig nomád, félig földművelő törzsei falvakban éltek, és nagyban mutatták az alföld általános jellemzőit, valamint a keleti és délkeleti területekéit is. Olyan csoportokból álltak... - Kasey. - Igen? - Zsebre dugta a kezét, és megfordult. - Ideges vagy? - Nem, dehogy. Miért lennék az? - Keresett egy doboz cigarettát. - Ha ideges vagy, gyakran mész az ablakhoz, vagy - megállt és felvette a cigarettásdobozt ezt keresed. - Azért megyek az ablakhoz, hogy megnézzem, mi van odakint vágott vissza Kasey, mert idegesítette Jordán megfigyelése. A cigarettáért nyúlt, de Jordán letette az asztalra, és ő is felállt. - Amikor ideges vagy - folytatta -, akkor nem tudsz nyugton maradni. Mindig mozogsz, mozgatod a kezed, a vállad. - Ez nem semmi. Tényleg, Jordán. - Csak azért sem vette ki a kezét a zsebéből. Pszichológiaórákat vettél dr. Rhodestól? Azt hiszem, az indiánok kétféle szubkultúrájánál tartottunk. - Nem. - Kasey felé nyúlt, megérintette a haját, az ujja köré csavart egy tincset. - Azt kérdeztem, miért vagy ideges. -Nem vagyok ideges. - Küzdött, hogy nyugodtnak látsszon. Soha nem vagyok ideges. Jordán elmosolyodott. - Mit mosolyogsz? -Tehát nagy teljesítmény, ha valaki felidegesít, Kasey. - Nézd, Jordán... - Nem emlékszem, hogy azelőtt idegesnek láttalak volna - jegyezte meg, és megérintette a nyakát. Kalapált a szíve. A keze alatt lüktető ér vágyat ébresztett benne. - Nem tetszene, ha úgy látnál. - Ebben annyira nem vagyok biztos - mormolta. Akarta őt. Meg akarta érinteni, felfedezni a hajlatait és a bársonyos bőrét. Azt akarta, hogy azzal a fajta lelkesedéssel adja oda magát neki Kasey, amely annyira a része volt. Ha akart is valaha nőt ennyire, nem emlékezett. - Mindig érdekes látni, ahogy egy erős egyéniség

19 keze közül kicsúszik az irányítás - mondta, s még mindig a nyakát simogatta. - Te nagyon erős nő vagy, és nagyon lágy is egyben. Izgató párosítás. - Nem azért vagyok itt, Jordán, hogy felizgassalak. - Kasey teste is kívánta Jordánt. - Hanem hogy dolgozzunk. - Mindkettőt remekül csinálod. Mondd csak... - ugyanúgy simogatott a hangja, mint az ujjai. Mondd csak, gondolsz rám, amikor egyedül vagy fenn a szobádban este? -Nem. Jordán újra elmosolyodott. Bár nem húzta közelebb magához, Kasey érezte, hogy feszítik a vágyak. Nem volt hozzászokva, hogy viszszafojtsa a szenvedélyét, eddig nem volt rá szüksége. - Nem jól hazudsz. - Roppant arrogáns vagy, Jordán. - Én gondolok rád. - Az ujjai a tarkójára kalandoztak, és ott szorosabbra fonódtak. - Sokat. - Ne gondolj rám - Kasey hangja vékony volt, és ez megrémítette. - Nem, nem akarom, hogy gondolj rám. - Megrázta a fejét, és eltávolodott. - Nem működne. - Miért? - Mert... - dadogni kezdett, mire még jobban megrémült. Eddig még senki sem művelte ezt vele. - Mert mindkettőnknek más kell. Nekem több kell, mint amennyit adni tudnál. - Beletúrt a hajába, és tudta, hogy most el kell mennie. - Tartsunk szünetet. Ebéd után folytatjuk. Jordán nézte, amint Kasey kiviharzik a szobából. Igaza van, persze, gondolta, amint összevont szemöldökkel nézett a bezárt ajtóra. Minden, amit ez a nő mond, teljesen értelmes. Miért nem tudom mégsem kiverni a fejemből? Megkerülte az asztalát, visszaült az írógép mögé. Nem is kellene, hogy tetsszen nekem. Hátradőlve megpróbálta elemezni, mit érez iránta, és miért. Egyszerű testi vonzalom? Ha így van, miért vonzódott hirtelen hozzá, aki semmiben sem hasonlított azokra a nőkre, akikkel korábban viszonya volt? És miért jutott eszébe a legváratlanabb pillanatokban? Borotválkozás közben, vagy amikor egy bekezdés közepén tartott? Legjobb lenne, ha elkönyvelné az érzéseit vágynak, és annyiban is hagyná. Nem volt többre képes. Igaza van, gondolta. Nem működne. Visszatért a jegyzeteihez, gépelt két mondatot, aztán elkáromkodta magát. Miközben a társalgón keresztül a szobája felé viharzott, Kasey meglátta Alisont, aki illedelmesen ült a kanapén, és olvasott. A lány felnézett, a szeme kigyúlt. - Szia! - Kasey-t még mindig hatalmában tartotta az idegesség és a vágy. - Lógsz? - Szombat van - világosította fel Alison. Tétován mosolygott. - Ö, igen. - Vak lett volna, ha nem látja, mire van szüksége a gyereknek. Félretolva a saját problémáit leült Alison mellé. - Mit olvasol? - Az Üvöltő szeleket. - Komoly olvasmány - jegyezte meg Kasey, s átlapozta a könyvet, közben elhajtva onnan, ahol Alison járt. - Én a te korodban Superman-képregényeket olvastam. - Mosolygott, és megsimította a kislány haját. - Néha még most is... A gyermek ámulattal vegyes rajongással nézett rá. Kasey lehajolt, és megpuszilta a lány feje búbját. - Alison. - Végignézett kék nadrágkosztümjén. - Hozzád van nőve ez a cucc?

20 Alison lenézett és dadogott. - Nem... nem tudom. - Van ócska ruhád? - Ócska ruhám? - ismételte Alison, kíváncsian forgatva a szájában a szót. - Tudod, régi farmer, ami lyukas vagy csokifolt van rajta... - Nem, nem hiszem... - Semmi baj. - Kasey rávigyorgott a lányra, és félretette a könyvet. - Lehet, hogy sok ruhád van, de egy kopott szerelés nem hiányozhat. Gyere! - Felállt és kézen fogva a belső kertre nyíló ajtóhoz vezette. - Hová megyünk? Lenézett a lányra. - Kölcsönkérjük a kertész slagját, és sárból fogunk szobrokat csinálni. Azt akarom, hogy piszkos légy. - Kiléptek a kertbe. - Sárból? - kérdezte Alison, ahogy a tekervényes utakon a kert felé tartottak. - Vedd úgy, mint egy művészi feladatot - javasolta Kasey. - Valamit, amit nem csináltok az iskolában. - Nem tudom, Haverson ideadja-e a slagját - aggódott Alison. - Nem tudod? - mosolyodott el Kasey jó előre, ahogy közeledtek a kertész felé - Meglátjuk. -Jó napot, kisasszony. - Haverson félbehagyta a metszést, s a kalapja széléhez érintette az ujját. -Jó napot, Mr. Haverson. - Kasey rávillantotta a mosolyát. - Csak el szeretném mondani, mennyire csodálom a kertjét. Főképpen az azáleákat. Ezeket - érintette meg a tölcsér alakú szirmokat. - Mondja csak, tölgyfaleveleket használ talajtakarásnak fagy ellen? Negyedóra múlva Kasey megkapta a slagot, és szorgosan sarazott egy rododendronbokor mögött. - Honnan tudtad mindezeket? - kérdezte Alison. -Miket? - Honnan tudsz ilyen sokat a virágokról? Végtére is antropológus vagy- Azt hiszed, egy vízvezeték-szerelő is csak csövekhez meg eldugult lefolyókhoz ért? Rámosolygott Alisonra, mert mulattatta a gyerek arcán tükröződő összpontosítás. - A tanulás csodálatos, Alison. Nincs olyan, amit ne tudhatnál meg, ha nagyon akarod. - Elzárta a slagot, majd leguggolt. Mit szeretnél csinálni? Alison fürgén mellé telepedett, megbökdöste a sarat ujjhegyével. - Nem tudom, hogy kell csinálni. Kasey nevetett. - Ez nem valami vizsga, drága! - Belemarkolt, egészen csuklóig. Ki tudja, talán Michelangelo is így kezdte. Azt hiszem, csinálok egy mellszobrot Jordán bácsiról. - Felsóhajtott, azt kívánta, bárcsak ne ez jutott volna eszébe. - Lenyűgöző arca van, igaz? - Azt hiszem. De elég öreg. - Alison, még mindig óvatosan, elkezdte halomba rakni a sarat. - Ö! - húzta el Kasey a száját. - Csak néhány évvel idősebb, mint én, és én is még csak most nőttem ki a kamaszkorból. - Te nem vagy öreg, Kasey. - Alison ismét felnézett. A szemei egyszerre megélénkültek. Nem vagy elég idős ahhoz, hogy az anyám légy, vagy igen? Kasey-t elöntötte a szeretet. Elgyengült a szíve, és innen nem volt megállás. A lánynak szüksége volt rá.

21 - Nem, Alison, nem vagyok elég idős, hogy az édesanyád legyek. A hangja lágy volt, megértő. A kislány lehajtotta a fejét, ám Kasey felemelte az ujja hegyével az állát. - De elég idős vagyok, hogy a barátod legyek. Nekem is kell egy barát. - Tényleg? A gyerek szeretetért kiáltott, egy érintésért. Kasey haragot érzett Jordán iránt, miközben a tenyerébe vette Alison arcát. - Tényleg. - Látta, ahogy elmosolyodik, majd az egész arcát elönti a boldogság. - Megmutatod, hogy kell kutyát csinálni? - kérlelte Alison, és bedugta a kezét a sárba. Egy óra múlva kuncogva sétáltak vissza a házba. Kezükben vitték sáros cipőjüket. Kasey-nek világosabb volt a gondolkodása, mint bármikor az előző napok során. Nekem is olyan szükségem van rá, mint neki rám, gondolta, és lenézett Alisonra. Nevetve megállt, hogy lenézzen a gyerek maszatos arcára. - Gyönyörű vagy - mondta neki. Lehajolt, megpuszilta az orrát. Azonban lehet, hogy a nagymamád mérges lesz, ezért jobb, ha felszaladsz a fürdőszobába megmosakodni. - Bizottsági gyűlésen van - jegyezte meg Alison, és újból elnevette magát, látván Kasey sáros arcát. - Mindig gyűléseken van. - Akkor nem kell vele törődnünk, igaz? - Kasey megfogta a kislány kezét, és megindultak. - Természetesen nem szabad neki hazudnod. Ha megkérdezi, hogy sárszobrokat csináltál-e a rododendronbokrok mögött, akkor nem szabad letagadnod. Alison a füle mögé simította a koszos haját. - Soha nem kérdez tőlem ilyesmit. - Ez leegyszerűsíti a dolgokat, ugye? - Kasey kinyitotta az udvarból a házba vezető ajtót. Tetszett a kutya, amit csináltál. Szerintem tehetséges vagy. - Áthaladtak a brokáttal borított szalonon, Kasey gyufa után kotorászott a zsebében. Felidegesítette a szoba. - Nekem jobban tetszik a te mellszobrod. Éppúgy néz ki, mint... Jordán bácsi! - Elég jól sikerült. - Kasey megállt a lépcső alján és a hátsó zsebeiben kutatott. - Tudod, sosincs nálam gyufa, amikor éppen szükségem lenne rá! Kíváncsi vagyok, miért van ez. - Aztán észrevette Alison meglepett tekintetét, és felnézett. - Ó, szia, Jordán. - Barátságosan mosolygott. - Van tüzed? Jordán kimérten haladt lefelé a lépcsőn, felváltva tekintett a lányról a nőre. Alison nadrágkosztümje tele volt fröcskölve sárral. A haja kiszabadult a homlokpánt alól, és sárfoltok csüngtek benne. A szemei a homloktól az állig piszkos arcból tekingettek kifelé. A keze a csuklója felett is barna volt. Ugyanúgy, akár a Kasey-é. Egy tucat lehetséges magyarázatot eszelt ki, aztán mindegyiket elvetette. Ha valamit tanult Kasey-től az elmúlt néhány nap alatt, az az volt, hogy a legvalószínűtlenebb magyarázattal kell kezdenie. - Mi a csudát műveltetek? - Hódoltunk a művészetnek - felelte Kasey könnyedén. - Nagyon tanulságos volt. - Kasey megszorította Alison kezét. - Azt hiszem, drágám, utána kellene nézned annak a fürdőnek. Alison pillantása Jordánéról Kasey-ére vándorolt. Végül felrohant az emeletre és eltűnt. - Hódoltatok a művészetnek? - ismételte Jordán, és az unokahúga után bámult. - Nekem inkább úgy tűnik, sárban dagonyáztatok.

22 -Nem dagonyáztunk, Jordán, alkottunk- tolta félre piszkos haját a szeme elől. - Sárszobrokat gyúrtunk. Alison nagyon tehetséges. - Sárszobrokat? A sárral játszottatok? Itt nincs is sár. - Csináltunk. Nagyon könnyű. Veszel egy kis vizet... - Az isten szerelmére, Kasey! Tudom, hogy kell sarat csinálni. - Persze hogy tudod, Jordán. - A hangja nyugtató volt és békés, de Jordán észrevette, hogy nevet a szeme. - Te okos vagy. Jordán érezte, hogy fogy a türelme. - Maradhatunk a témánál? - Mi volt a téma? - Kasey ártatlanul mosolygott rá, ami csaknem nevetésbe csapott át, Jordán eközben mély levegőt vett. - A sár. A téma a sár volt. - Nos, nem sokat mondhatok róla. Azt mondtad, tudod, hogy készül. Jordán káromkodott magában, ahogy megfeszültek az ujjai. - Kasey, nem gondolod, hogy egy kicsit gyerekes egy felnőtt nőnek egy tizenegy éves gyerekkel a délutánt sarazással tölteni? Szóval tudod, hány éves, gondolta Kasey, és hosszan ránézett. - Attól függ. -Mitől? -Attól, hogy egy tizenegy éves lányt képzelsz el unokahúgodnak vagy egy negyvenéves törpét. - Mi a csudáról beszélsz? Ezt még utánad is nehéz követni. -A gyerek úgy viselkedik, mint egy középkorú felnőtt, te pedig úgy el vagy foglalva a fantasztikus egóddal, hogy észre sem veszed! Az Üvöltő szeleket olvassa és Brahmsot játszik. Rendes, csendes, és nem zavarja az életedet. - Várjunk egy pillanatot! Hátrább az agarakkal! - Hátrább az agarakkal?! - Kasey haragja mindig gyorsan lobbant fel. Újra hátravetette a haját. - Még kislány! Szüksége van rád, szüksége van valakire. Mikor beszélgettél vele utoljára? - Ne légy nevetséges. Mindennap beszélgetek vele. - Beséz hopú-vágott vissza Kasey mérgesen. - Ég és föld! - Azt akarod mondani, hogy elhanyagolom? - Nem akarom neked mondani, mondom. Ha nem akartad ezt hallani, nem kellett volna kérdezned. - Sosem panaszkodott. -Jézusom! - Elviharzott, majd visszafordult. - Hogy tud egy művelt ember ilyen nevetséges kijelentést tenni? Tényleg ennyire érzéketlen vagy? - Vigyázz, Kasey! - figyelmeztette Jordán. - Ha nem akarod, hogy azt mondják neked, bolond vagy, akkor ne is viselkedj úgy. - Már nem érdekelte, milyen mérges. A dühe, az igazságérzete erősebb volt a szavaknál. - Azt Íriszed, ha fedél van valaki feje felett, etetik és öltöztetik, az elég? Alison nem egy háziállat, különben is, a háziállatnak is szüksége van szeretetre. A szemed előtt sorvad el! Most pedig, ha megbocsátasz, szeretném lemosni magamról a sarat. Jordán megragadta a karját, mielőtt elhaladhatott volna mellette. Megfordította, betuszkolta a pipereszobába, amely a hall másik végében volt. Kasey szó nélkül megnyitotta a vizet, és elkezdte sikálni a sarat. Jordán sem szólt semmit, a nő szavai visszhangoztak a fejében. Kasey a csendben folyamatosan szidta magát. Nem veszíthette el a fejét. Bár beszélni szeretett volna vele Alisonról, kíméletesen, diplomatikusan akarta felhozni a témát. A legkevésbé

23 sem úgy, hogy rázúdítja a dühét és megsérti. Mindig azt tartotta, minél hangosabban kiabálsz, annál kevésbé hallanak meg. Folyamatosan figyelmeztette magát, nehogy elragadja a szenvedély, ha Jordán Taylorról van szó. Most is ezt tette. Elvette a törülközőt, amit a férfi nyújtott oda, és alaposan megtörölte a kezét. -Jordán, ne haragudj. A férfinek szeme sem rebbent. - Pontosan miért ne haragadjak? - Pontosan azért, mert kiabáltam. Lassan bólintott. - Ahogy mondtad, az volt a baj, nem az, amit mondtál - jegyezte meg, és Kasey felsóhajtott. Jordán nem volt könnyű eset. - Pontosan. Hajlamos vagyok rá, hogy tapintadan legyek. Jordán észrevette, hogyan törli a kezét a nő. Ideges volt, állapította meg, de nem békélt meg. Vonakodva tudomásul vette, hogy tiszteletet ébreszt. - Miért nem kezded újra? - javasolta. - Kiabálás nélkül. -Jól van. - Kasey várt egy percet, amíg eldöntötte magában, hogyan közelítse meg a témát. Alison bejött és bemutatkozott még aznap este, amikor megérkeztem. Kifogástalanul öltözött kislányt láttam fénylő hajjal és kiváló neveltetéssel. És unatkozó szemekkel. - Egyszerre újra szánalmat érzett, ahogy feltolult az emlék. - Nem viselem az unalmat, Jordán, főleg nem gyereknél, aki előtt ott áll az egész élet. Megszakad tőle a szívem. Szenvedélyes volt a hangja, de ez másfajta szenvedély volt. Nem harag. Rá akarta bírni a másikat, hogy vegye észre, amit ő észrevett. Jordán úgy látta, Kasey nem is sejti, mennyire lángol a szeme, mert most csak a gyerek járt az eszében. Az együttérzése meghatotta a férfit. Meglepődött. - Folytasd - mondta, amint elhallgatott. - Add ki magadból. - Nem az én dolgom. - Kasey újra végighúzta a törülközőt a kezén. - Ezt ugyan nyugodtan mondhatod, de ez nem fogja megváltoztatni az érzéseimet. Tudom, milyen, ha valaki elveszti a szüleit! Kitagadva érzi magát, borzasztóan összezavarodva. Szüksége van valakire, aki helyükre teszi a dolgokat, aki megmagyarázza a homályos pontokat. Nincs borzasztóbb annál, ha elvesztesz valakit, akit szeretsz, és akitől függesz. - Mély levegőt vett. Többet mondott annál, mint amennyit akart, de nem bírta abbahagyni. - Nem lehet átesni rajta egy nap vagy egy hét alatt. - Tudom, Kasey. A bátyám volt. Kasey a férfi szemébe nézett, váradanul érintette, amit ott látott. Jordán nagyon szerethette a testvérét, efelől minden kétsége szertefoszlott. Megfogta a kezét. - Szüksége van rád, Jordán. Semmi sem hasonlítható egy gyermek szeretetéhez. Nem szabnak feltételeket a szeretetükhöz. Csak adnak. Van ebben valami tisztaság, amelyet elvesztünk, ha felnövünk. Alison újra szeretni akar valakit. Jordán lenézett a kézre, amely az övén pihent. Elgondolkodva megfordította, és tanulmányozta a tenyeret. - Te szabsz feltételeket a szeretetednek? Kasey egyenesen a szemébe nézett. - Ha egyszer odaadtam, azután nem. Jordán figyelmesen, gondosan összpontosítva nézte Kasey-t. - Tényleg törődni akarsz Alisonnal, ugye?

24 - Persze. - Mért? Kasey őszintén megzavarodva nézett rá. - Hogy miért? - ismételte. - Ö gyermek, emberi lény. Hogyne törődnék vele? - A bátyám gyereke - felelte Jordán halkan. - Most úgy tűnik, nem törődtem vele eleget. Kasey meghatódva érintette meg a vállát. - Nem. A meg nem értés és a nem törődés két különböző dolog. Az egyszerű mozdulat meghatotta Jordánt. - Mindig ilyen könnyen bocsátasz meg? Volt valami a férfi szemében, ami ismét megszólaltatta a vészcsengőt. Megint túl közel merészkedik a legbelsőbb énjéhez. Kasey tudta, ha egyszer eljut oda, véglegesen rátelepszik. - Azért ne avass szentté, Jordán! - vetette oda könnyedén. Sikeres volt a hárítás. - Csapnivaló szent lenne belőlem! - Nem hízelegnek a bókok, ugye? - A nő el akarta engedni a férfi vállát, de Jordán nem engedte, sőt rásimította a kezére a kezét. - Imádom őket - vágott vissza. - Mondd, hogy lángelme vagyok, és elolvadok a karjaidban. - Ö, ezennel bókolok a műveltségednek. Gondolom, hozzá vagy szokva a bókokhoz - mosolygott. - Mísrészről, ha azt mondanám, nagyon melegszívű, nagylelkű ember vagy, akinek nehezen tudok ellenállni, kikérnéd magadnak. - Hagyd ezt, Jordán. - A férfi megközelítette, és a csukott ajtó elzárta őket a ház többi részétől. - Megsebzel. - Igen - furcsán nézett rá. - Ez is meglepő. Lehajolt, és megcsókolta. Az első érintésnél érezte, hogy a nő ujjai szorosabbra fonódnak a vállán. Aztán ellazultak, amint Kasey odaadta magát. Aznap Kasey másodszor lett szerelmes. Erezte, csaknem testi valójában, hogy megszakad a szíve, és ezúttal fájt is. Meg fog sebezni figyelmeztette az esze, de már túl késő volt. - Szappanillatod van - suttogta, ahogy a szája kalandozott a nő arcán. - És van egy tucat szeplő is az orrodon. Jobban akarlak, mint bármilyen nőt eddig - fátyolos lett a hangja. - A fenébe is, nem értem. Amikor a szájuk ismét találkozott, Kasey a düh ízét érezte. A nyelve mélyen behatolt, ahogy közelebb húzta magához. Kasey először az életben mindenét odaadta - a testét, szívét, lelkét. Amikor a férfi hozzáért, nem tiltakozott, hanem hagyta simogatni. A józan ész, gondolta, úgyis hamarosan felülkerekedik. Magához vonta a férfit, az utolsó cseppig ki akarta élvezni a másik ízét. Ujjaival a hajába túrt, majd lesiklott a váll- és hátizmain. Erőt akart, olyan erőt, amely illik az övéhez. A férfi mindkét kezét a nő blúza alá csúsztatta, és megfogta a melleit. A bőre felülmúlhatadanul lágy volt - olyan lágy és meleg, mint a szája belseje. Hallotta, ahogy a nő felnyög, amint a hüvelykujja megérintette a mellbimbóját. Tudta, hogy őrültséget csinál, de nem akart mást, mint megszerezni a nőt. Úgy robajlott benne a vágy, mint még soha. Csábította a gondolat, hogy leteperje a padlóra, birtokba vegye, gyorsan, vadul, csak hogy minél előbb túl legyen rajta. Akkor megjönne a józan esze? Újra a saját életét tudná élni? Hirtelen mozdulattal eltolta magától Kasey-t, és lenézett rá. Szaporán vette a levegőt, és az a sérülékenység, amiről beszélt, nagyon is ott volt a szemében.

25 - Kellesz nekem - mondta velősen. - És ez nem tetszik nekem. - Nem - bólintott Kasey, mert ő is nagyon jól értette, hogy mit érez. - Nekem sem. - Bemehetek hozzád ma este? - Nem. - Kasey mindkét kezével hátrasimította a haját az arcából. Gondolkodnia kellett, de a gondolkodás most lehetetlen volt, mert csak érezni tudott. - Egyikünk sincs még készen rá. - Nem hiszem, hogy van más választásunk. - Talán nincs - mély levegőt vett, ettől helyrebillent az egyensúlya. - Azt javaslom, ne menjünk egy ideig egyszerre a pipereszobába. Jordán elnevette magát, tenyerébe fogta Kasey arcát. Korábban sosem volt senki, aki könnyen megnevettette volna. - Úgy gondolod, ez segít? Kasey megrázta a fejét. - Nem, attól tartok nem, de jobbat nem tudok kitalálni. Alison a rózsaszín szaténtakarón ülve szemlélte, ahogy Kasey sminkeli magát. Elbűvölték a tubusok és a tégelyek, amelyek szétszórva hevertek a pipereasztalon. Közelebb ment, és tétován forgatta őket. - Mit gondolsz, mikor leszek elég idős ahhoz, hogy én is sminkeljem magam? - Alison egy szemfestékes dobozt vett fel, hogy közelebbről is szemügyre vegye. - Egypár év múlva - mormolta Kasey, miközben kihúzta a szempilláját. - Habár olyan arccal, amilyen neked van, nem lesz szükséged illúziókra. Alison előrehajolt, és megnézte kettejük arcát a tükörben. - Te is sminkeled magad, pedig sokkal csinosabb vagy nálam. Neked zöld szemed van. - Mint a macskáknak - tette hozzá Kasey mosolyogva. - A barna szemek nagyon hatásosak, elsősorban szőkéknél. Semmi sem töri össze a férfiszívet, mint a kifejező barna szemek és hozzá a hosszú szempillák. Tizenöt éves korodban a tenyeredből fognak enni a fiúk. - Nézte, amint Alison mosolyog és elpirul. - De azért tudd, a szépség nem minden - figyelmeztette a lányt, és meghúzta a haját. - Ma nem fogom rebegtetni a szempilláimat. Azt hiszem, dr. Rhodes nem tudna vele mit kezdeni. Alison kuncogva telepedett át a fotel szélére. - Nagymama azt mondja, dr. Rhodes előkelő ember, és a társasággyöngye. Mi mást mondana, tűnődött Kasey rúzsozás közben. - Én inkább azt hiszem, olyan, mint egy plüssmackó. Alison a szájára tapasztotta a kezét, és a szemét forgatta. - Kasey, olyan furcsákat mondasz! - Úgy gondolod? - Az elkóborolt púderpamacs után kutatott. Azt hiszem, illik rá ez a leírás. Olyan gömbölyded, az embernek kedve lenne hozzábújni. Mint Micimackó szemüvegben. Mindig is szerettem Micimackót. Olyan édes, szerencsétlen, de egyben bölcs is. Nem láttad a pamacsomat? Alison felvette a fotelből, és odaadta Kasey-nek. - Mindig megpaskolja a fejemet - mondta, sóhajtva hozzá. Kasey elfojtott egy mosolyt, miközben fésülgette a haját, hogy rendesen álljon. - Nem tehet róla. Az idősebb agglegényeknek megrögzött szokásuk, hogy megpaskolják a gyerekek fejét. Nem tudnak velük mit kezdeni. - Kasey felvette a parfümös üveget, spriccelt Alisonra is egy kéveset Tetszett neki, hogy hallotta a gyereket nevetni. - Menjünk, nézzük meg, megjött-e már Micimackó. Együtt léptek be a szalonba. Ahogy meglátta Harry Rhodest a szoba másik végén, Kasey lenézett Alisonra, és cinkos kacsintást küldött felé.

26 Jordán Harry mellett állt, és észrevette a jelbeszédet. Elvesztette a fonalat a barátja beszédében. Mikor látta utoljára Alisont így mosolyogni? Mikor vette a fáradságot, hogy egyáltalán megnézze? Hirtelen lelkiismeret-furdalása támadt. Gyámként nem lehetett rá panasz. De mint pótapa, tökéletes csődöt mondott. Itt volt az ideje jóvátenni - Alisonnak, és saját magának is. Harry karjára tette a kezét, hogy megszakítsa a barátja kiselőadását, és áthaladt a szobán az unokahúgához. - Nos, nem voltam felkészülve két ilyen gyönyörű hölgyre. - Felemelte Alison állát, a szemébe nézett. Nagyon szép, állapította meg meglepetten. És sokkal érettebb, mint gondolta. - Lassan be kell zárnom téged, hogy megtarthassalak magamnak. Alison szeme tágra nyílt meglepetésében. Már ez a nézés is arra ösztönözte Jordánt, hogy szégyellje magát, hiszen természetesnek vette Alison jelenlétét. Hogyan élhetett vele ilyen hosszú ideig, hogy észre sem vette? Miközben nézte, Alison megzavarodva tekintett Kasey-re. Jordán kétségbeesett, mikor Alison újra ránézett. Talán már késő? - Ó, Jordán bácsi! -Látta Alison érzéseit kigyúlni a szemében. Feltétel nélküli szeretet. Jordán sejtette, hogy valami megnyílik benne. - Igen - mondta halkan, miközben megérintette Alison arcát -, azt hiszem, megtartalak magamnak. - Alison! - kiáltott át Beatrice a szoba másik végéből. - Hogy viselkedsz? Gyere és köszönj dr. Rhodesnak. Alison egy mosolyt vetett Kasey-re, és engedelmeskedett a nagyanyja utasításának. - Hát, Jordán. - Kasey nagyon nyelt és megköszörülte a torkát. Nagyszerű ember vagy. Jordán ránézett és elmosolyodott - Csak nem sírsz, Kasey? -Ne, kérlek! - Megrázta a fejét, és újra nyelt. - Különben szégyent hozok magamra. A férfi gyorsan Alisonra pillantott. - Ezt neked kell megköszönnöm. - Nem kell, kérlek. - Kasey még hevesebben rázta a fejét. Jordán a szájához emelte a kezét. - De. Úgy érzem, ezt a tartozást nehéz lesz törlesztenem. Egyenesen a szemembe nézett a szeretet, és én bolond, nem vettem észre. Kasey elmélyülten nézte a férfit, nagyot sóhajtott. Még mindig a szemedbe ne, gondolta. Csak ez egy kicsit bonyolultabb. -Jordán, ha csak nem akarod őrületbe kergetni az anyádat és dr. Rhodest, valamint hogy elázzon az a gyönyörűségesen szép zsebkendő a zakózsebedben, akkor válts témát és készíts nekem egy italt. - Rendben - újra megcsókolta a nő kezét. - Egyelőre rendben. A hagymalevesből, báránysültből és vegyes salátából álló vacsora során Harry Rhodes antropológiával kapcsolatos kérdésekkel bombázta Kasey-t. Még mindig képtelen volt összekötni azt a Katiikén Wyattot, akinek a tanulmányait olvasta és nagyra értékelte azzal az éles eszű nővel, aki most vele szemben ült. Kasey gyorsan váltogatta a témákat, alkalmanként olyan kijelentéseket tett, amelyek teljesen megdöbbentették Harryt Mvel Harry jól ismerte Jordánt, tudta, hogy a barátja érdeklődése a nő iránt nem pusztán szakmai. És mivel Kasey az ő ajánlása nyomán érkezett a Taylor-házba, aggódott. Megoldás helyett egy problémát akasztott Jordán nyakába?

27 Kasey tájékozottsága a szakterületén azonban valóban kimerítő volt Mire a flambírozott barackot felszolgálták, Harry kezdett megnyugodni. - Az antropológia nem pszichológia - válaszolta Kasey a doktor egyik megjegyzésére. - Ön, dr. Rhodes, mint pszichológus, hajlamos a kultúrát változatlannak tekinteni, és inkább a lelket és az elmét kutatja. Ezzel szemben én a lelket és az elmét tekintem változatlannak, és a kultúrát térképezem fel. Van erről egy jó könyvem. Kölcsönadhatom. - Igen. - Kasey világosan beszélt, és Harry fellélegzett. - Nagyon köszönöm, Miss Wyatt. - Nagyon szívesen. Ha sikerül felkutatnom, még ma este elviheti. Vett még egy kanállal a desszertből. - Attól tartok, ez túl magas nekem - szólt közbe Beatrice. Melegen rámosolygott dr. Rhodesra. Kasey-re rá sem hederített. - Maguk antropológusok és pszichológusok lenyűgöznek az életről alkotott elméleteikkel. - Ugyan, Beatrice, én aligha gondolom, hogy az elméleteim lenyűgözőek - szerénykedett Harry. - Vajon Kasey-nek mi az életről alkotott elmélete? - tűnődött Jordán. Lefegyverző mosolyt küldött felé. - Biztos vagyok benne, hogy le fog minket nyűgözni. Kasey lenyalta a kanalát. - Antropológiai szemszögből, Jordán... - elhallgatott, és kezébe vette a borospoharát. - Az élet olyan, mint a bajusz. Lehet, hogy csodás, lehet, hogy borzalmas. De mindig megcsiklandoz. Jordán nevetett, Harry pedig egy nagyot kortyolt a borából. Félórával később a két férfi, bezárkózott a biliárdszobába. Jordán a háromszögbe rakta a golyókat, közben Harry aggodalmas megjegyzéseit hallgatta Kasey-ről. - Harry, nem kell izgulni! - Intett a barátjának, hogy végezze el a kezdő lökést. - Kasey mindent megad, amire szükségem van, és még annál is többet. Hiheteden tudás lakozik abban a furcsa fejében. - Éppen ez az - lökött Harry bosszankodva. - Furcsa ez a nő. - Talán éppen mi vagyunk furcsák - mormogta Jordán. Mióta Kasey megjelent az életében, elbizonytalanodott. - Mindenesetre úgy ért a szakterületéhez, mint más az ábécéhez. - Elhelyezkedett a lökéshez. - Nélküle soha nem tudnék a téma mélyére hatolni. - Lőtt, a golyó bement, és a férfi újra elhelyezkedett. - Emellett a legizgalmasabb nő, akivel valaha is találkoztam. - Remélem, nem szűrted össze vele a levet? - Dehogynem. - Jordán bosszús volt, mert az ötös golyó nem ment be. - Ez nem lesz jó hatással a munkádra. Mondtam, miután elolvastam a vázlatot, hogy a műved esélyes a Pulitzer-díjra. Már meg van alapozva a hírneved. - Talán okosabb lenne először befejezni a könyvet, és utána gondolkodni a Pulitzer-díjon. Te jössz, Harry - emlékeztetett Jordán. Harry belőtt két golyót, de a harmadikat elvétette. Miközben célzott, átgondolta, hogy mit akar mondani. -Jordán, úgy látom, az utóbbi időben kicsit ideges vagy. Szerintem jót tenne egy kis pihenés, miután végzel a könyvvel. Jordán vigyorogva ráhajolt az asztalra. Forgatta a dákóját. - Csak nem meg akarsz védeni Kasey-től, Harry? - Én nem így fogalmaznék - jelentette ki nagy hangon Harry, és a dákójára támaszkodott. - Tudom, hogy Mss Wyatt igen vonzó teremtés, méghozzá elég szokatlan módon vonzó. Összezavarja az embert.

28 - Hm. Összezavarja - morogta Jordán. - Kétségtelen, lefegyverző modora van. Azonban akkor sem tehetnék ellene semmit, ha akarnék. Abban az egyben biztos vagyok, hogy kinyitott számomra néhány ajtót, amelyekről nem is tudtam, hogy bezártam őket. - Ugye nem... - Harry a megfelelő kifejezést kereste. - Nem fűznek hozzá érzelmi szálak? - Hogy szerelmes vagyok-e belé? - bosszankodott Jordán. Belőtte a kilences golyót, és utána véletlenül a fehéret is. - Fogalmam sincs. Azt tudom, hogy kell nekem. - Kedves barátom - kezdte Harry. - A nemiség... - elakadt és megköszörülte a torkát. - Igen? - biztatta Jordán, és nem tudta elfojtani mosolyát. - ... az élet szükséges velejárója - fejezte be a mondatot Harry kelledenül. - Nocsak, Harry. Milyen meglepő dolgot mondasz. -Jordán szája széles mosolyra húzódott. - Te jössz. Mindkét férfi egyszerre nézett fel, ahogy kivágódott az ajtó. - Te jó ég, Jordán, ehhez a házhoz térképet kellene mellékelni! Kasey sétált be, kezében egy vastag könyvel. - Sehol sem láttam még ennyi folyosót. Meghoztam a könyvét, dr. Rhodes. - Letette az asztalra, és elfújta a homlokába hulló tincseket. - Vagy megszentelt földre tévedtem? Jordán a dákójára támaszkodott. Miért volt vajon, hogy ha Kasey belépett egy szobába, az életre kelt? - Számit ez? - kérdezte mosolyogva. - Természetesen nem. Én mindig tiltott területen mászkálok. Kaphatok egy italt? - Vermut jó lesz? Idelenn nem tárolok tequilát. - Igen, köszönöm. - Kasey-t máris lefoglalta a szoba tanulmányozása. Nagy volt, tág terű, hála a brokátok és selymek jótékony hiányának. Természetesen a padló fával volt borítva, olyannal, amit a szalonban elképzelt, és az ablakokon egyszerű, bambuszból készült redőnyök függtek. Ez a helyiség is teljesen pormentes volt, de azért volt benne élet. Egy félig leégett vastag gyertya állt az ónedényben. Régi hanglemezek voltak felhalmozva egy polcon, közülült egy-kettő csálén állt. - Tetszik nekem ez a szoba - mondta Kasey, és egy üvegasztalhoz ment, amelyen primitív kerámiatárgyak sorakoztak. - Nagyon tetszik tette hozzá, amint megfordult, hogy átvegye a pohár vermutot Jordántól. - Köszönöm. Jordán nem volt benne biztos, miért esett jól neki Kasey dicsérete, de tudta, hogy jólesett. A nő félredöntötte a fejét, mintha új szemszögből akarná megismerni Jordánt. - Ez a te szobád - mondta Kasey csendesen. - Mint a dolgozószoba. - Akár így is mondhatjuk. -Jó - belekortyolt az italba. - Kezdelek megkedvelni, Jordán. Bár azt kívánom, inkább ne így lenne. - Ugyanazzal a problémával küzdünk. Kasey bólintott, majd hátrébb lépett. - Biliárdoztok? Ne zavartassátok magatokat, csak megiszom az italomat, és máris indulok vissza a labirintusban. - Újra körülnézett a szobában. A dolgozó kivételével ez volt az egyeden helyiség, ahol otthonosan érezte magát. - Szeretnék beszélgetni a könyvről magával, dr. Rhodes, ha befejezték. - Természetesen. - Harry is úgy gondolta, hogy Kasey mosolya valóban vonzó. - Miért nem csadakozik hozzánk egy játékra, Miss

29 Wyatt? - javasolta, amin maga is meglepődött. - Ez nagyon kedves öntől. - Újra mosolyra fakadt, mert meghatottan nézte, ahogy Harry kihúzza magát. - Fogadok, tétre játszanak! - Nem ragaszkodunk hozzá - mondta Harry. - Ö, miattam ne változtassák meg a szabályokat! - Kasey újra kortyolt egyet, majd szemügyre vett egy dákot. - Mi a tét? Talán én is kibírom. - Egész biztos be tudsz szállni, Kasey. -Jordán megállt és szivarra gyújtott. - Mit szólnál, ha egy golyó egy dollárt érne? - Egy golyó egy dollár - ismételte, és közelebb ment az asztalhoz. - Lássuk, mennyi van belőlük. - Számolás közben összeráncolta a homlokát. - Tizenöt. Azt hiszem, ezt még tudom állni. Hogy kell játszani? -Játsszunk felváltva, az lesz a legegyszerűbb - javasolta Jordán Harryre pillantva. - Rendben. - Az idősebb férfi megkrétázta a dákója végét. - Felváltva - ismételte Kasey Harryra mosolyogva, amikor átadta neki a dákot - Mik a szabályok? - A cél növekvő sorrendben belőni a golyókat - magyarázta Jordán. Észrevette, hogy a nő fülbevalót visel aznap este. Kis ezüstkarikákat, amelyeken megcsillan a fény. Még az asztal túlsó oldaláról is elért hozzá az illata. Összeszedte magát. - Vagy megütni a sorrendben következő golyót, és azzal belőni egy másikat, vagy amennyit csak lehet. A saját golyóval, tehát a fehérrel kell megcélozni a többit, növekvő számsorrendben. A cél eltüntetni mindegyik számozott golyót az asztalról. - Értem. - Kasey a zöld posztóra nézett, összpontosított, majd bólintott. - Egyszerűnek hangzik, igaz? - Bele fog jönni, Miss Wyatt - biztatta Harry lovagiasan. - Akar először egy gyakorló játszmát? - Nem, miért nem ugrunk fejest? - Ismét rámosolygott Harryre. Kikezd? - Parancsoljon, adja meg a kezdő lökést ön - folytatta Harry, és érezte, hogy felenged. - Csak lője be a fehér golyót a kupacba. Ami beleesik egy lyukba, az a maga találata. - Köszönöm, dr. Rhodes. - Kasey az asztal végéhez sétált. - így tartsd a dákot - oktatta Jordán, és segített elhelyezni az ujjait. - Tartsd szilárdan, de engedd, hogy mozogjon. Érted? - Igen. - Visszanézett a férfira a válla fölött. - Csak jól neki kell guritanom az egyes számú golyónak, ugye? - Ügy van. - Jordán érezte, hogy most szívesen megcsókolná, most azonnal, Harry pedig szívszélhűdést kapna. Érezte a haja illatát, ahogy mögötte állt, érezte a válla bőrének selymességét a keze alatt. - Nem fogok tudni semmit belőni, ha így nézel rám - mondta Kasey. - És nézd, dr. Rhodes is mindjárt elpirul. Jordán hátralépett. Kasey elhelyezkedett, ráhajolt az asztalra, és lökött. Három golyót lőtt be a kezdő lökéssel. Megkerülte az asztalt, újból nekikészült, és újra lökött. És újra. Ráhajolt az asztalra, hunyorított, hogy pontosan megállapítsa a szöget, és ügyesen begurította a kövedtező golyót is. Megállt, megkrétázta a dákóját, és végigfuttatta a tekintetét az asztalon, hogy kitalálja, milyen stratégiát alkalmazzon. A szobában teljes csend honolt. Felvette a poharát, gyorsan ivott egy ldcsit, majd visszament, és folytatta. A golyók kopogása és ütődése után Harry örömkiáltásban tört ki, amikor Kasey egyszerre három golyót is eltett. Jordán figyelte a

30 nőt, amint az előkészítette a következő győztes lökést. Élvezte a látványt, amikor Kasey az asztalra dőlt előtte, és bepöckölte a következő golyót is a lyukba. Majdnem minden golyóval végzett, és az utolsó kettőt belőtte az ellentétes sarkokba. Kiegyenesedett, megdörgölte az orrát a keze fejével, és rámosolygott az ellenfelekre. - Nézzük csak, ez ugye tizenöt dollár, ha nem tévedek. Ezúttal szeretné ön elvégezni a kezdő lökést, Harry? Jordán a fejét hátravetve nevetett. - Harry - mondta, és megpaskolta a másik férfi vállát. - Megkopasztottak minket! Ötödik Jordán csendesen figyelte Kasey-t, amint az az elkészült jegyzetei egy részét olvasta át. A nő mintegy húsz percig egy szót sem szólt. Valami megmagyarázhatadan módon tudta magát ki-be kapcsolni. Ugy incselkedett vele, ahogy korábban egy nő sem. Amikor Jordán róla kérdezett, akkor válaszolt, de egyik témáról a másikra kalandozott, és általában kikerülte az igazi kérdést. Nagyon keveset mondott el az igazi Kasey Wyattról. Milyen titkot hordoz magában? - morfondírozott Jordán. Mi az, amit nem mond el akkor, amikor az eszébe jut? És miért nem nyugszom, amíg meg nem tudom? Jordán alaposan szemügyre vette, és a változásokra gondolt, amiket máris érzékelt a saját életében. Most egy gyerek is élt a házban. Nevetés hangja és izgalom töltötte meg a helyet. Mennyi ideig hagyta azelőtt, hogy a dolgok csak úgy megtörténjenek? Három évig, amióta Alison vele volt? És azelőtt vajon meddig? A háztartás irányítását - és ezzel együtt az unokahúga nevelését csaknem teljes egészében átengedte az anyjának. Egyszerűbb volt így. Egyszerűbb, gondolkodott a szón. Az egész élete egyszerűbb volt, amíg Kasey be nem sétált a házba azon a napon. Addig elégedett volt. Es most jött rá, hogy unatkozott, mint Alison. Harry ezt idegességnek hívta. Nem volt sok különbség. Senkit nem hagyott hidegen a házban Kasey érkezése. Az anyját sem... Jordán homlokráncolva vett egy szivart magának. Beatrice már elejtett néhány halvány, panaszos megjegyzést. De Jordán évekkel azelőtt megtanulta figyelmen kívül hagyni az anyja megjegyzéseit. Ameddig csak vissza tudott emlékezni, Beatrice mindig a bizottságokkal, belsőépítészekkel és az estélyeivel volt elfoglalva. Jordánt és a bátyját is dajkák és magántanárok gondjaira bízták. Jordán elfogadta ezt a helyzetet. Most azonban azon tűnődött, helyes volt-e átengedni Alison nevelését is. Egyszerűbb volt, gondolta újra. De ez még messze járt az igazságtól. Nyilván eljött az idő, hogy új szemszögből nézze a dolgokat. Ismét Kasey-t tanulmányozta. Sok mindent kell újraértékelnie. - Nagyon jó megfigyeléseket teszel itt - jegyezte meg Kasey, és feljebb tolta az orrán a szemüvegét. -Tényleg úgy gondolod? - kérdezte a férfi. Korábban egyetértett volna. Most azon kezdett gondolkozni, milyen sok megjegyzést engedett el a füle mellett. -Nagyon jól magyarázod meg, mi mozgatja a szereplődet. Nagyon szép munka. Irigyellek. - Engem? - nyújtotta Jordán hosszan a szót. - Mért? - A szavak Jordán - mosolyogva nézett fel rá. - A szavaidért irigyellek. - Te sem panaszkodhatsz. 5 - Persze, én sem fogyok ki a szavakból - adott neki igazat. - De én

31 nem lennék képes arra, hogy ennyire játékba hozzam őket. - Jordán nézte, ahogy Kasey tovább olvasta a kéziratot. - De arra azért figyelj, hogy amint egyre mélyebbre mész ebben a fejezetben, mutass rá a rokonok közötti kapcsolatokra az indián kultúrában - tette hozzá a nő. - Családok - mormolta Jordán, és a sajátjára gondolt. - Pontosan. Sok családban a rokonok feladata volt a nyilvános büntetés. A vétkeseket gyakran száműzték. Ez egyet jelentett a kivégzéssel, hiszen ha az ellenséges törzsek megpillantottak egy száműzött indiánt, gyakran megölték. - Egy apa halálba küldte a fiát? - A méltósága forgott kockán, Jordán. Ezek méltóságteljes és büszke emberek voltak. Ezt ne felejtsd el. - Kasey keresztbe tette a lábát, és összekulcsolta az ujjait. - Úgy tartották, a gyilkosság bajt hoz az egész törzsre. Ezért a száműzetés volt a megszokott büntetés. Nem nagyon különbözött attól, amit ma is művelünk. A rokonok közti viselkedést gyakran szigorú etikett szabályozta. - Kasey... - Igen? - Kérdezhetek tőled valami személyeset? A nő vállat vont. De azért résen volt. - Kérdezhetsz, ha nem kell rá válaszolnom. Jordán a parazsat figyelte a szivarja végén, majd megkérdezte: - Miért lettél antropológus? Kasey elmosolyodott. - Ez neked személyes kérdés? Nagyon egyszerű. Vagy az akartam lenni, vagy görkorcsolya-versenyző. Jordán sóhajtott. Megint el akarja terelni a szót. - Nem tudom, miért, de azért megkérdezem: mi köze van a görkorcsolya-versenyzésnek az antropológiához? - Nem mondtam, hogy van hozzá köze. - Kasey levette a szemüvegét, és a száránál fogva lóbálta. - Nem mondtam. Csak felvázoltam, milyen választási lehetőségeim voltak a karrieremet illetően. Végül azért mondtam le a görkorcsolya-versenyzésről, mert veszélyes. A testek egymásnak rohannak, és a padló is kemény. Nehezen tűröm a fájdalmat. - Es ebből logikusan következik, hogy az antropológiát választottad. - Számomra igen - erősítette meg. - Tudod, hogy gödröcskés az arcod, amikor mosolyogsz? Őrjítőén vonzó. - Akarlak, Kasey. A nő abbahagyta a szemüveg lóbálását. - Igen, Jordán, tudom. - És te is akarsz engem. Kasey tisztán érezte a vágy dörömbölését, mintha a férfi karjaiban lenne, és ajkuk összeforrna. - Talán igen - nézett le újra Jordán jegyzeteire. - Kasey. - A nő rátekintett. - Mikor? Kasey tudta, hogy a férfi mire kíváncsi. Felállt, nem volt képes tovább ülve maradni. - Nem olyan egyszerű ez, ahogy beállítod, Jordán. -Miért? Hátat fordított, és kinézett az ablakon. Mert sérelmes vagyok beléd, gondolta. És mert tudom, hogy meg fogsz sebezni. Mert rettegek attól, hogy nem leszek képes egyszerűen kisétálni, amikor végeztünk a könyvvel. Ha egyszer közel engedlek magamhoz, akkor már nem lehet visszafordulni.

32 -Jordán, most mondtam, hogy nehezen tűröm a fájdalmat. - Azt hiszed, fájdalmat okozok neked? Hallotta a férfi, hangján a meglepődést. Kasey az ablaküvegnek nyomta a homlokát. - Ö, istenem, tudom, hogy igen. Amikor Jordán karját érezte a vállán, azt is érezte, hogy a férfi izmai megfeszülnek. - Kasey - lágyan megcsókolta a feje búbját. - Nincs szándékomban fájdalmat okozni. Nőtt a fájdalom, terjedt a testében. - Szándékodban, Jordán? - Mélyebb lett a hangja Jordán érezte, hogy sírni fog. - Nem hiszem, hogy szándékos lenne, de ettől még megtörténhet. - A férfi ujjai feljebb kúsztak, és Kasey nyakát cirógatták. Kasey érezte, hogy oda az önuralma. - Ne, kérlek, Jordán. - El akart távolodni, de Jordán megfordította, és szembenézett vele. Gondosan tanulmányozta az arcát, a hüvelykujjával egy könnycseppet törölt le a szempillájáról. - Miért sírsz? -Jordán, kérlek. - Kasey megrázta a fejét. Sejtette, hogy vesztésre áll. - Nem bírom ki, ha bohócot csinálok magamból. - Túl heves érzelmek dúltak benne, nyomták, feszítették. És a férfi szemei túlságosan is közel voltak, túlságosan is követeltek. Érezte, amint kicsúszik a lába alól a talaj. Rászakadt minden vágy, szükség, félelem. Közeledett az a pillanat, amikor nem lesz más választása, mindiogy odaadja neki az érzelmeit... feltételek nélkül. - Engedj - súgta Jordánnak, miközben próbálta összeszedni magát. - Már eleget adtam neked ma délelőtt. - Nem! - A férfi szorítása erősödött. - Nem eleget. Addig nem engedlek el, amíg el nem magyarázod, miért esel szét így a szemem előtt. - Elmagyarázni! - Hirtelen haragjában hátravetette a fejét. - Nem kell neked semmit elmagyaráznom. Miért is kellene? - Azt hiszem - mondta a férfi lassan -, inkább az a kérdés, miért ne kellene? Fájdalom hasított belé, és a haragjával akarta megvédeni magát. - Hogyan is mondhattam, hogy jó megfigyelő vagy? Hogy mondhattam ezt, amikor nem veszed észre, ami az orrod előtt van? Szerelmes vagyok beléd! - Nagyot sóhajtott, ami egyszerre fejezett ki rémületet és megrendülést. Hosszan néztek egymásra, mindkettőjüket megrázták a szavak. - Nem ezt akartam mondani. - Kasey megrázta a fejét, és el akarta tolni magától a férfit. - Elvesztettem a fejem. Nem ezt akartam mondani. Engedj, Jordán. - Nem! - A férfi megrázta Kasey-t, hogy véget vessen a küzdelemnek. A szeme, ahogy mélyen a lányéba nézett, sötét volt és lobogott. - Azt hiszed, ezt elmondod nekem, aztán csak úgy kisétálsz? Nem, nem ezt akartad mondani. De komolyan gondoltad? Kasey-nek már nem voltak könnyei. A kétségbeesés felszárította őket. - Ha azt mondanám, nem? - Nem hinnék neked. - Akkor csak elméleti a kérdés, ugye? - El akart fordulni, de Jordán nem engedte. - Ne húzódj el. Ez így nem megy. -Jordán. - Kasey hangja ismét magabiztos volt. - Mit akarsz tőlem? - Nem vagyok benne biztos - engedett a szorításán hirtelen rájött,

33 biztosan fájdaknat okozhat. - Szerelmes vagy belém, Kasey? - A nő hátrálni kezdett, Jordán pedig rázta a fejét. - Nem. Nézz rám, és mondd a szemembe. Kasey nagyot sóhajtott. - Szeredek, Jordán. Feltétel nélkül. Tudom, hogy néhány ember kényelmedenül érzi magát, ha szeretik. Én ezt nem tudom megérteni. - Ilyen egyszerű? - suttogta Jordán. - Ilyen egyszerű - biztosította Kasey mosolyogva. lehullott róla az ellenállás súlya. - Ne nyugtalankodj, Jordán. Szeretetet kapni egyszerű dolog. Adni sokkal nehezebb. - Kasey. - Jordán habozott. A nő meghatotta, összezavarta, bizonytalanná váltak az érzései. Nem tudom, mit mondjak. -Ne mondj semmit. - Egyikünknek sem könnyű, gondolta, és megpróbálta elsimítani a dolgot. - Jordán, hadd magyarázzam el, mit érzek. De könnyebb lenne, ha elengednél. - A férfi leeresztette a karját, Kasey pedig hátralépett. Az, hogy nem értek egymáshoz, segített összeszedni a gondolatait. Elmondtam, hogy szeredek. Lehet, hogy hiba volt, de megtörtént. Szeretném ezt elfogadni, mint adott dolgot. Kasey látta, hogy a férfi nem érti. A feltétel nélkül adott érzelmeket mindig nehéz megérteni. Hogyan is magyarázhatott volna el neki valamit, amit a szíve az esze tiltakozása ellenére fogadott el? - Egész életemben - folytatta - arra tanítottak, hogy szeretetet adjak, hogy kifejezzem a szeretetemet, és ez nem választás kérdése, hanem kötelesség. Kérlek, fogadd el ezt, és ne tégy fel most több kérdést. - Nem is tudom, mit kérdezhetnék. - Újra meg akarta érinteni, a karjaiba zárni, de látott valamit Kasey szemében, ami miatt meggondolta magát. Nem akart neki fájdalmat okozni, nem akarta, hogy ebben igaza legyen. - Kasey, nem akarsz tőlem valamit cserében? - Nem - válaszolt Kasey azonnal, mintha várta volna a kérdést. Mondtam, Jordán, feltétel nélkül. Komolyan gondoltam. Azt hiszem, ma már nem folytathatjuk a munkát, és erről sem tudunk higgadtan beszélni. Különben is késő van. Megígértem Alisonnak, hogy hagyom győzni teniszben még ebéd előtt. - Az ajtó felé indult. - Kasey. Nagy erőfeszítésébe került megállni és megfordulni. - Igen? Az előbb Jordán feje még tele volt mindenfélével, de most kiürült. Zaklatott volt. - Köszönöm. - Szívesen, Jordán. Kijutott a szobából, és akkor kezdődött a fájdalom. Már teljesen besötétedett, amikor Kasey alkalmat talált arra, hogy egyedül lehessen. A szobája ablakából látta a felkelő holdat. Telihold volt, egy kis narancssárga színnel, ami a betakarításra és a szénaboglyákra emlékeztette. Mi történhet most kinn a nagyvilágban?- tűnődött. Túl régóta vagyok ebben a házban, rabul ejtett a szerelem, és ez nem vezet sehová. Mit tettem magammal? Egy hónapba sem tellett, hogy elveszítsek valamit, amit mindennél többre értékeltem: a szabadságom. Maga köré fonta a karjait, és visszaindult a szobába. Ha etaiegyek innen, tőle, akkor sem leszek szabad újra. A szerelem kötelez - tudom. És ő mit érez most? Mit mondunk holnap egymásnak? Továbbra

34 is fesztelen tudok maradni, szórhatom a bölcsességeimet, mintha mi sem történt volna? Nevetve megrázta a fejét. Mindig fejezd be, amit elkezdtél - nem ez Kasey első szabálya? Azért jöttem, hogy elvégezzek egy munkát, és a munkát el kell végezni. Feltétel nélküli szerelmet adtam neki, és ebből nem szabad visszavennem. Ó, istenem, hogy gyűlölök fájdalmat okozni, gondolta, és szorosabbra fonta a karjait a testén. Milyen gyáva vagyok. Megmasszírozta a halántékát, kisétált a fürdőszobába aszpirinért. A fejfájást megszünteti, gondolta, ha egyebet nem is. Ahogy a poharat kereste, neszt hallott Alison szobájából. Halk és fojtott hang volt, de a sírás hangját nem lehetett eltéveszteni. Kasey letette a gyógyszeres üveget, és benyitott a szomszéd szobába. A kislány a paplana alá bújva a párnájába sírdogált. Kasey agyából minden kitörlődött, és csak a gyerek volt ott. - Alison - leült az ágy szélére, megsimogatta a kusza szőke hajat. Mi a baj? -Rosszat álmodtam. - Kasey nyaka köré fonta a karját, és belekapaszkodott. - Borzalmas volt. Mindenhol pókok voltak. - Kasey mellébe fúrta magát, ahogy a nő magához vonta. Mindenhol az ágyon. - Pókok. - Magához szorította és simogatta. - Szörnyű. Nem szabad hozzájuk nyúlni. Miért nem szóltál? Alison hallotta Kasey szívének egyenletes dobogását, ettől megnyugodott. - Nagymama azt mondta, udvariadan dolog valakit alvás közben zavarni. Kasey elfojtott egy gyors, erős dühkitörést, és gyengéden megszorította a kislány kezét. - Akkor nem, ha rémálmaid vannak. Én ordítottam, mint egy őrült, amikor rosszat álmodtam. - Te is? - Alison ránézett. - Úgy értem, neked is voltak rémálmaid? - A legrosszabb fajtából. A papa azt mondta, ez a képzelőerő ára. Majdnem büszke voltam a rémálmaimra. - Elsimította a hajat Alison arcából. - És még egy dolog - tette hozzá. - Te sosem zavarsz engem, Alison. A kislány sóhajtott, majd visszahajtotta a fejét Kasey mellére. - Olyan nagy pókok voltak. Feketék. - Már elmentek. Mit szólnál a kengurukhoz? Kengurukra gondolni mégiscsak kellemesebb, mint pókokra. - Kengurukra? - Kasey hallotta a gyerek áknos hangján, amint felvidul. - Persze. Bújj arrébb. - Amikor Alison engedelmeskedett, Kasey bebújt mellé az ágyba. - Itt maradsz velem? - A gyerek hangja törékeny volt és csodálkozó. - Egy kicsit. - A nő közelebb húzta magához Alis ont, érezte meleg testét. - Tehát a kenguruknál tartottunk. - Kasey. - Hm? - Kasey lenézett, és Alison komoly, barna szemei tekintettek vissza rá. - Szeredek. Ez az, gondolta Kasey. Feltétel nélkül, követelések nélkül. Tiszta szeretet. Addig nem is gondolt rá, mennyire hiányzik neki. - Én is szeredek, Alison. Most hunyd be a szemed. Jordán az ajtóban állt, és nézte a két alvó testet. Alison feje Kasey válla hajlatában nyugodott. Mintha kilépett volna az időből, úgy állt ott, lenyűgözte az elé táruló kép. Egymáshoz bújtak, mintha megtaláltak volna valamit, amit régen kerestek.

35 Hozzám tartoznak mind a ketten, gondolta a férfi, és meglepődött a melegségen, ami átjárta. Mindketten szerették, ő pedig vak módon nem vette észre. Most, hogy tudta, mi legyen a kövedcező lépés? A szerelem nem volt olyan egyszerű, mint amilyennek Kasey lefestette. Elgondolkodott azon, hogyan néztek rá: Alison megütközve és reménykedve, Kasey védtelenül és rémülten. Odament az ágyhoz, és figyelte, hogy alszanak. Lehajolt, gyengéden arrébb húzta Alisont. A kislány megmozdult, de utána megnyugodott, és a gyerekek mély álmát aludta. Óvatosan a karjaiba emelte Kasey-t. A nő motyogott valamit, a nyaka köré fonta a karját, és belefúrta a fejét a férfi vállába. Volt valami a bizalomban, amit ez a mozdulat rejtett, ami jobban felizgatta Jordánt, mintha szántszándékkal csábította volna el a nőt. Megfordult, hogy áthaladjon a két szobát összekötő ajtón. Lassan kinyílt Kasey szeme, és Jordanre meredt. -Jordán? - Igazából nem tudta, hol van, és a hangja is álmos volt. - Kasey - csókolta meg a szemöldökét. - Hogyan lehetséges, hogy egy ártatlan lény egyszeriben lefegyverzővé válik csak azzal, hogy kinyitja a szemét? - Mit csinálsz? - Próbálom eldönteni, melyik szobába vigyelek, a tiedbe vagy az enyémbe. - Megállt a küszöbön. - Miért aludtál Alison ágyában? - A pókok... - emlékezett Kasey, és megpróbált tiszta fejjel gondolkodni. - Tessék? - Alison rosszat álmodott! - sóhajtott. Nem az a típus volt, akinek rögtön felpattan a szeme ébredés után. - Mit kerestél te ott benn? - Mostanában szokásom, hogy megnézem a kislányt este, minden rendben van-e. Már régen el kellett volna kezdenem. Kasey egy mosoly kíséretében megérintette Jordán arcát. - Kedves ember vagy. Ebben nem voltam olyan biztos azelőtt. Ásított és újra a férfi vállára hajtotta a fejét. - Bármikor letehetsz. Nem kellett volna hozzá sok, és újra alszik. - Kasey. -Jordán észrevette a párnát és a takarót a fotelben. - Miért nem az ágyban alszol? - Klausztrofóbiám van - felelte álmosan. - A fedett ágy alatt és az ágyfüggönyök mögött úgy érzem, mintíia koporsóban feküdnék. Mindia éppen hamvasztani készülnének. - Nem túl bonyolult dolog átrendezni a szobát. Kaseyjordanhez bújt, amitől a férfit átjárta a vágy. - Nem, nem számít. A fotel kényelmes, a személyzet meg úgyis azt gondolja, csodabogár vagyok. - Nem is tudom, miért. -Jordán beleültette a fotelbe és mellé telepedett. - Mindig ibolyaillatod van - suttogta. A szája a nőét kereste, meg is találta, puha meleg, és odaadó volt. Pontosan tudta, mikor röpült ki az álom Kasey szeméből. -Jordán. - Kasey már teljesen felébredt, és lüktetett. - Kihasználod a helyzetet. - A férfi mellkasára tette a kezét, és szorosan ott tartotta. - Tudom. Azon tűnődtem, ha olyan helyzet adódik, kihasználnám-e. - A szájához emelte Kasey tenyerét. - Feltett szándékom, hogy kihasználom a helyzetet, Kasey - Végigfuttatta az ujját a nő vállán, majd le a mellén. Érezte, hogy a bimbói a szűk ruhaanyagnak feszülnek. - Ma este - lehelte. Most. -Jordán - kínozta a vágy, amely kielégülést követelt. - Mondtam gz előbb, hogy választás is van a világon. - És azt is, éppen néhány órája, hogy szeretsz. - Szájon csókolta

36 Kasey-t. Rémítő módon akarta magának. Korábban egy nő sem okozott ennyi kínt. A vágy ott dübörgött a vérében, a csontjaiban. Lehet, hogy Kasey-nek volt választási lehetősége, csak Jordán nem hagyott neki választani. - Azt mondtam, hogy szeredek - ellenkezett Kasey az utolsó erejével. - Nem azt, hogy le akarok feküdni veled. Hagynod kell választást, ordan. Kasey nem engedhette meg magának, hogy megtörténjen. Tudta, ha egyszer odaadja magát, ha egyszer is ad neki, akkor teljesen hozzáláncolja magát. Nem arról volt szó, akarja-e, hogy megérintsék, vagy örömet szerezzenek neki, hanem arról, hogy akar-e valakihez tartozni. Jordán figyelte a sötétben, még mindig kéz a kézben. Kasey megint védtelen volt, mint akkor, amikor Alisonnal aludt. Nem fog neki fájdalmat okozni megígérte magának, hogy nem fog neki fájdalmat okozni. Azonban nem tudta otthagyni. Amikor elengedte a kezét, és az Alison szobájába nyíló ajtóhoz ment, Kasey halkan felsóhajtott. De Jordán csupán bezárta az ajtót, majd visszament a nőhöz. Kasey felugrott, hogy elküldi. - Kasey. -Jordán odament hozzá, de nem nyújtotta a nő felé a kezét. - Hadd szeresselek ma este. Szükségem van rád. Most van az életemben először szükségem valakire. Nem lehetett elküldeni. A csábításnak Kasey talán ellen tudott volna állni. Azonban ha szükség volt rá, akkor teheteden volt, ezért a karjaiba vonta. Jordán szája abban a pillanatban elkeseredetten követelt, és szétzúzta a nő ajkát, mindketten szédültek. Magához szorította - nagyon szorosan, mindia attól félt volna, hogy kirepül a keze közül. De amit Kasey egyszer odaígért, azt soha nem vette vissza. Jordán lerángatta a válláról a fürdőköpenyt, borzasztóan kívánta érezni a bőrét. Újra arra gondolt, milyen vékony is a nő, és vigyáznia kelL nehogy összetörje. A keze viszont nem bírt gyengéd maradni. Kasey nem érzett fájdalmat, csak tomboló gyönyört. Tudta, hogy a férfit sürgeti a kirobbanni készülő vágy. Azt akarta, hogy szüksége legyen rá. Az ágy felé húzta Jordánt. A férfi ráfeküdt. Erezni akarta a súlyát idegesítették a ruhák, amelyek a két test között feszültek. Mohó csókkal vetette bele magát a férfiba. Végül hosszú, mély, teljesen átélt csókra sikeredett, amely után a férfi keze nem keresgélt tovább. Mindketten megnyugodtak. Jordán lassan, nyugodtan kezdte vetkőztetni. Már nem sürgette tovább a gyors kielégülés vágya. Meg akarta ízlelni a nőt. Megérintette ajkával a nyakát, és örömsóhaja áthuUámzott rajta. Még mindig kutatva, de már nem megszállott módjára, a melleit érintette meg. Kasey is lehúzta a férfiről a köntösét, hogy érezze a bőrét. Megtalálta az erőt, amire vágyott. Hagyta, hogy mélyebben, lassan birtokba vegye a férfi, nem annyira lágyan, inkább alaposan most egyikőjüknek sem gyengéd mozdulatokra volt szüksége. Azt későbbre tartogatták, amikor a tűz majd nem lobog olyan hevesen, és az erő is kifogy. A férfi Kasey melleit harapdálta, kísérletezett a tapintással és az ízekkel. A nyelvével izgatta a mellbimbóit, majd könnyedén visszatért nyakához. Sötét és forró ízekkel találkozott, amelyek várták. Kasey engedte a férfi kezét arra barangolni, amerre jólesett. Eközben ő az izmokat simította végig, a bordák vonalát, és a kemény, keskeny csípőt. Teljesen elveszett a férfit cirógatva. Ö volt minden, amit akart, és a nyakára lehelt csókjai eksztatikus gyönyörbe sodorták. Megint érezni akarta a férfi ízét, ezt suttogta neki, így újra megcsókolták egymást.

37 Vihar készülődött. Kasey érezte a csókból. A teste már válaszolt is, beleegyezően, követelve. Kasey száját apró nyögések hagyták el, és a lehelete a férfi ajkára szállt. Jordán végigsimította a melleitől egészen a csípőjéig. A combjai vékonyak, de erősek voltak. Kasey megragadta Jordán vállát, a teste szenvedett a kéjtől. Megnyílt a férfi előtt, és máris beleremegett. A nő teste forró volt és nedves. Jordán látni akarta, hogyan veszti el Kasey az önuralmát. Ö már közel járt hozzá, túl közel, de nem akarta abbahagyni Kasey kényeztetését. Továbbra is simogatni akarta, érezni az ízét. Azt, hogy az ő nevét suttogja. Ez az őrület határáig kergette. Lüktetett a vére, de csak nem hagyta abba, az ajkai simogatták a nő csípőjét, a nyelve Kasey hasán barangolt fel-alá. Hallotta a zihálását gyorsan és rövideket lélegzett. Kasey a férfi alá csúszott, teljesen megadva magát. Egész lényében az övé volt. Azt akarta, hogy a férfi tudja ezt, és ne kérdezze az okát. Amikor Jordán újra megcsókolta, tudta, hogy a másikról lehullt az ellenkezés utolsó darabja is. Feltámadt az ereje arra a gondolatra, hogy ő, és csak ő tartja kézben. Aztán Kasey megragadta és magába zárta. Jordán gondolatai széthulltak. A nőé volt. Kasey hozzásimult Jordanhez, és lebegett a bódító megelégedettség hullámain. Nem bánt semmit. Csak azt tudta, megtalálta azt az embert, akire egész életében várt. Addig lesz az övé, ameddig a sors úgy akarja. Bár a holnapokkal akkor kell foglalkozni, amikor eljönnek. Ma este megkapott mindent, amit akart. Jordán csendesen feküdt a sötétben. A teste ellazult. Nem is vette észre, mennyi feszültségnek tette ki magát az elmúlt hetekben. De a gondolatai... Soha nem tapasztaltam még ilyet, gondolta, kicsit beszédülve a felismerésbe. Ezt nem mondhatom el neki. Nem hinné el. Talán én sem hiszem el. Végzetesen vonz és ezt nem kellene hagynom. Behunyta a szemét, próbálta rendezni a gondolatait. A nő melegen és lágyan pihent mellette, keze a férfi szíve fölött nyugodott. Jóisten, nemrég lett az enyém, és újra akarom. Olyan, akár a kábítószer. Mielőtt méregbe gurult volna azért, amit művel vele, az érzést legyőzte az utána érzett vágy. Hallotta, hogy Kasey felsóhajt, megmozdítja a fejét, majd ránéz. -Jordán? - Igen? - Mielőtt meggondolhatta volna, a keze rögvest a másiké után nyúlt, és megsimogatta. - Teljesen megfeledkeztem a fedett ágyról. Nem különös? Jordán lenézett, és látta, hogy nevetés ragyog Kasey szemeiben. Minden kétség és aggodalom kiszállt a fejéből, ahogy ő is elmosoryodott. Nem lehetett neki ellenállni. - így lehet gyógyítani a klausztrofóbiát? - Határozottan. - Kasey fordult egyet, és ráfeküdt a férfira. - De egy tudós mindig többször ellenőrzi az eknéletei helyességét. Hajlandó lennél átadni a tested egy újabb kísérletnek? - Egyértelműen - csókolta meg Jordán. Hatobik A felföld nomád törzsei csaknem állandóan bölényhúson éltek. Nem foglalkoztak állattenyésztéssel, és csak keveset halásztak Kasey ásítozva hátradőlt a székben. - Elnézést - küldött mosolyt Jordán felé. - Későn feküdtem le.

38 Nemtörődöm viselkedését ezúttal nem játszotta meg. Nyugodt volt. Megmondta a férfinak, hogy szereti, ki is mutatta a szerelmét, és nem bánta meg. A korábbi feszültség abból eredt, hogy hadakozva az ösztöneivel próbálta elrejteni az igazságot. - Azon gondolkodom, Jordán, mi lenne, ha most az egyszer feladnám az elveimet, és csengetnék a szobalánynak kávéért? - Újra ásított. Jordán figyelte, amint hosszan, kényelmesen kinyújtóztatta magát. - Nem szereted a szolgálókat, ugye? - Dehogynem. - Kasey rákönyökölt keresztbe tett lábára. - Nem szeretem ellenben, ha engem szolgálnak ki. A kávé... Megcsinálnám, de tudom, Francois nem szereti, ha lábatlankodnak a konyhában. - Miért nem szereted őket? -Jordán, képtelen vagyok érteknes érvelésre három óra alvás után! - Amikor Jordán tovább figyelte, csak sóhajtott. - Milyen színű Millicent szeme? - Mi a csuda köze van ennek mindehhez? - Arra akarok rámutatni, hogy az emberek ritkán veszik észre azokat, akik kiszolgálják őket. Dolgoztam felszolgálóként a főiskolán, és... - Pincérnő voltál? - Igen, ez olyan meglepő? - Megdöbbentesz. - Jordannek széles mosolyra húzódott a szája. Nem tudlak elképzelni tálcákkal egyensúlyozva, amint rendeléseket veszel fel. - Borzalmas pincérnő voltam. - Kasey a homlokát ráncolta, és feljebb tolta a szemüvegét. Hol is tartottam? -Mikor? - Hogy lehet, hogy ilyen tiszta a fejed, és ennyire bosszantó vagy ma reggel, amikor nem aludtál többet, mint én? Jordán elmosolyodott, felállt, és odament Kasey-hez. - Úgy, hogy itt ülök, hallgatlak, amint árad belőled az információ az arapahókról és a többi sík vidéki törzsről, és arra gondolok, hogy legszívesebben azonnal szeretkeznék veled. - Felsegítette Kasey-t a székből. - Most rögtön. A nő beleegyező morgással fogadta a férfi csókját. Ha csalódott is valamiben, az az volt, hogy nem Jordán mellett ébredt reggel. De Alisonra is gondolni kellett. A múlt éjszaka, morfondírozott Kasey, miközben Jordán csókja perzselte, túl rövid volt. És az elkövetkező éjszaka túlságosan messze van. - Nem hiszem, hogy így sokat fogunk dolgozni. -Jordán leemelte Kasey szemüvegét, maga mögé csúsztatta az íróasztalra. - Gyere! - Hová? - Az emeletre - már húzta is az ajtó felé. -Jordán. - Kasey nevetve visszakapta a kezét. - Délelőtt tizenegy óra van! - Tíz perc múlva lesz tizenegy - javította ki a férfi, ahogy ránézett a szalonban függő órára. - Ugye ezt nem gondolod komolyan? - Majd félóra múlva kérdezd meg - nógatta, hogy menjenek föl a lépcsőn. - Alison iskolában van, anyám az egyik híres bizottsági gyűlésen, én meg kívánlak... - nyitotta ki a szobája ajtaját. - .. .az ágyamban. Bent voltak, és Kasey a férfi karjaiba vetette magát. Nem volt értelme tagadni, mennyire vágyakozik utána. Szinte szédült is az érzéstől. Jordán szája szinte felfalta Kasey-ét, mintha valóban ki lett volna éhezve. -Jordán. - Kasey éppen kapott kis levegőt, mert Jordán szája a

39 nyakát kereste. - Nem vagyunk igazán egyedül. - Nem látok senkit - mormolta Jordán, ahogy a szája Kasey füle irányába haladt. A nő elégedett hangot hallatott, próbálta megtartani az egyensúlyát. - A napnak ebben a szakában a házban mindenütt ott a személyzet. - A férfi magához húzta egy gyors, kemény csókra, aztán elengedte. Kasey érezte, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. Jordán két lépéssel a telefon mellett termett. Felemelte a kagylót, anélkül nyomta meg a gombot, hogy levette volna a szemét Kasey-ről. -John, adjon mindenkinek szabadnapot mára. Igen, az egész személyzetnek. Most azonnal. Szívesen. - Visszatette a kagylót, és Kaseyre mosolygott. - Tizenöt ember hálás nekem most. - Tizenhat - pontosított Kasey. - Köszönöm, Jordán. Visszament hozzá. -Mit? - Hogy megérted, egyedül szeretnék veled maradni. Valóban egyedül. Ez fontos nekem. Jordán a szájához emelte a nő kezét. Rájött, kezd fontossá válni számára Kasey. Nagyon fontossá. - Most már egyedül kell elkészítened a kávédat - suttogta. - Milyen kávét? - kezdte el Kasey mosolyogva kigombolni a férfi ingét. - Hallani szeretnéd, mi a véleményem a kávéról? - Nem most. - Jordán érezte a feltámadó vágyat, ahogy Kasey a második gombhoz ért. - Nos, talán valóban untatna - tűnődött a nő, és kigombolta a harmadik gombot is. - Azt hiszem, egy dolog van, amire képtelen vagy, és az az, hogy untass engem. Kasey ujjai megálltak, és lassan elmosolyodott. - Köszönöm, Jordán. Ez nagyon kedves. Jordán lassan, megfontoltan megérintette Kasey ingének legfelső gombját. - S ha most azt mondanám, te vagy a legnagylelkűbb, legeredetibb ember, akivel valaha is találkoztam, valószínűleg témát váltanál. Kasey-t melegség öntötte el, kitörölt mindent a fejéből. Nem tudta, hogyan válaszoljon. Félt, hogy túl hevesen reagál, és elrontja a szép pillanatot. Rájött, hogy a szerelmes embernek nehezére esik kordában tartani az érzéseit - és mégis, néha pontosan erre van szükség. - Igen, azt hiszem, ez történne. Valami olyasmit mondanék, Hol vetted ezt az inget? Az anyaga igazán csodálatos. - Kasey. - A nő ismét ránézett. - Gyönyörű vagy. Kasey megkönnyebbülten elnevette magát. - Nem is. - Van egy gödröcske a szád jobb oldali szegletén, amikor mosolyogsz. Amikor mérges vagy, a szemed sötétebb lesz, elhomályosul, úgyhogy az arany szín kivész belőle. Kasey érezte, hogy egyre hevesebben dobog a szíve, és a bőrét melegség önti el. - Ingerelni akarsz? - Igen, hogyne. - Lehántotta az inget a válláról. Aztán megsimította a mellét és a derekát. Azt csinálom? Kasey meglepetten remegett. Alig érintette meg a férfi, máris az egész teste lüktetett érte. Túl sok erővel bírt felette, minden tekintetben - a szíve, a teste és az esze felett. Próbált ellenállni. Szeretetet adott neki, de az erejét nem volt hajlandó alárendelni. Ugyanúgy kellett akarnia a férfinak is Kasey minden porcikáját, ahogy ő akarta a másikét. Kasey

40 meglazította az utolsó gombot is. - Igen, ingerelsz - suttogta, és lassan járatta a kezét a férfi testén, a hasán, a bordáin, a mellkasán. Az izmai megfeszültek az érintésétől. Ahogy levette róla az inget, hozzáérintette az ajkát a vállához. - Megkínzol. - Végigment az ujjaival a férfi oldalán, és megcsókolta a nyakát. - Ingerelsz. - Kioldotta a nadrágja övét, ujjaival végigbarangolt a férfi csípőjén. Ahogy az ajkai lecsúsztak a férfi nyakán, hallotta saját gyönyörteli nyögéseit. Lehúzta a férfit a földre. A vágynak jó íze volt. Jordán bőre forró és nedves volt ott, ahol megcsókolta. Erezte a szívverését a nyelve alatt. Olyan volt, akár egy álom. A teste zsiborgott, de az esze éber volt. Mindent meg akart tudni a másikról - mi kényezteti, mi izgatja fel. Az ösztöneit követte, engedte, hogy a keze barangoljon és ahol kedvező fogadtatásra talált, ott hoszszabban időzött. Öt is felizgatta a férfi vágyakozása. Erezte, hogy áramlik ki Jordánból a szenvedély. Ebben a pillanatban egyformán sebezhetőek voltak. Lassan, meg-megállva haladt vissza a férfi nyakáig. Jordán zihálása dörömbölt a fülében. A férfi belemarkolt a hajába, a nevét lihegve magához vonta ajkát. Hatalmas szenvedély robbant ebben a csókban. Kasey érezte, hogy rázuhan az érzés - a fájdalom és a kéj valami hihetetlen egyvelege. Jordán fogai belevájtak az ajkába, mire Kasey felnyögött. Ez nem álom volt tehát, hanem részegítő valóság. A férfi váradan keménységgel és határozottsággal ragadta meg, és a hátára fektette. Gyorsan, erőszakosan hatolt belé, ezzel a józan ész határáig sodorta a nőt. Kasey vele tartott, kapaszkodott belé, kiszolgáltatottan, de erősen. Tudta, hogy alig lélegzik. A nyirkos bőr és a vágy egybeolvasztotta őket. Emelkedtek, és elérték a tetőpontot, újra és újra, amíg csak két kifacsart test és üres agy hanyadott vissza. Jordán a nőn feküdt, arcát a hajába temette, képtelen volt mozdulni, habár tudta, hogy mindjárt agyonnyomja a törékeny nőt. Kasey teste remegett a Jordáné alatt. A férfi felemelte a fejét, verőfényben akarta látni, milyen Kasey arca szeretkezés után. Lágy volt, a szeme még mindig felhős. Jordán váratlan és éles fájdalmat érzett, amely gyomron vágta. Kasey mosolygott, és a fájdalom nőtt. Lehetséges, hogy ismét akarja? Ilyen hamar? Ez minden bizonnyal megmagyarázná, miért érez fájdalmat már csak attól, hogy ránéz. Újra megcsókolta, de Kasey gyengéd volt, semmint szenvedélyes. - Kasey. - Megpuszilta az arcát, nem volt biztos a mondanivalójában. Tökéletesen újak voltak a most eluralkodott érzései. Talált Kasey vállán egy folt, és Jordán felemelte a fejét, hogy jobban megnézze. Kicsi volt és halvány, de pont akkora, mint Jordán ujja. Ez megrémítette. Tudomása szerint egyszer sem okozott ilyen sérülést egy nőnek sem. - Mi a baj? - Látta a rémületet a férfi szemében, és odapillantott. Elmosolyodott egy kicsit, amikor észrevette Jordán keze nyomát. Erős kezed van - jegyezte meg. Találkozott a pillantásuk. Nagyon nyomasztotta a tudat, hogy sérülést okozott a nőnek. Nem talált rá mentséget. Flirtelen eszébe jutott Kasey arckifejezése, amikor azt mondta neki, hogy meg fogja sebezni. - Kasey - megrázta a fejét. - Nem akarok fájdalmat okozni. -Jordán. - Kasey felfogta a szavak mélyebb értelmét, és megsimogatta a férfi arcát. - Tudom, hogy nem tennéd - amikor Jordán a hátára fordult, Kasey követte, és a vállára hajtotta a fejét. - Ne gondolj most a jövőre - suttogta. - Csak a mára. Az tökéletesen elég.

41 A férfi magához húzta, és teljesen egybesimultak. A mára, gondolta, és behunyta a szemét - Fáradt vagy - kihallotta Kasey elcsigázott hangjából. - Mondtál valamit valamilyen ágyról - válaszolt Kasey, de megelégedett azzal, hogy ott marad, ahol feküdt. Közel a kedveséhez. Jordán felállt, mielőtt még Kasey kifejthette volna a kívánságát, és a karjaiba emelte. - Aludnod kell - lefektette az ágyra, de Kasey utánanyúlt. - Aludj itt mellettem. Jordán felhajtotta az ágytakarót, és karjaiba zárta. Késő délután lett, mire Kasey felébredt Emlékezett, mikor ment el Jordán, és arra is, hogy arra biztatta, maradjon itt, és aludjon egyet. A férfi el akart menni, de Kasey visszahúzta még egy csókra, amiből újabb viharos szeretkezés támadt. Az órára pillantva látta, hogy mindez körülbelül egy órával azelőtt történt. Lusta vagy, mondta magának nyújtózkodva. Ha még itt lenne Jordán, nyugodtan megfordulna, és aludna tovább. Elképzelte, amint ír a dolgozószobájában. Neki is van még dolga, emlékeztette magát. Kibújt az ágyból, és öltözni kezdett. Ahogy lefelé haladt a lépcsőn, félúton hallotta Alison gyakorlását a zongorán. Ezúttal Beethovent. Kedves kis darab volt, de a lány lagymatagon játszotta. Megállt az ajtóban, és figyelte. Kötelességből játszik, gondolta Kasey együttérzőn. - Tudod, hogy Beethovent forradalmi zeneszerzőnek tartották a maga korában? - Alison azonnal felkapta a fejét Kasey hangjára. Erre várt, mióta megérkezett az iskolából. Kasey mosolyogva ment oda hozzá. - A zenéje tele van energiával. Alison lenézett az ujjaira. - Akkor nem, ha én játszom. Jordán bácsi azt mondta, alszol. - Igen, aludtam - megsimogatta a haját. - Nagyon jól játszol, de nem adod át magad eléggé. - Fontos, hogy megfelelő alapozást nyerjünk a klasszikusokban jelentette ki Alison. Kasey hallva Beatrice szavait visszafojtott egy sóhajt. - A zene egyike az élet legnagyobb örömeinek. Alison megvonta a vállát, és mérgesen nézett a kottára. - Azt hiszem, nem szeretem a zenét. Lehet, hogy nincs zenei hallásom. Kasey önkéntelenül is elmosolyodott. - Lehet, hogy tényleg ez a gond. - Eszébe jutott valami. - Várj csak egy percet! Kirohant a szobából. Alison sóhajtva újrakezdte a Beethovendarabot. Még mindig a hangjegyekkel küszködött, amikor Kasey visszatért. - Egy jó barátom - tette le a gitártokját. - Remek társaság. - Kivette az ütött-kopott hangszert a tokból. -Jól bírja az utazást. Én nem. Rámosolygott Alisonra, és elégedetten állapította meg, hogy felkeltette a kislány érdeklődését. - Magammal vihetem egy ásatásra vagy egy előadókörútra, és persze így sokkal praktikusabb is, mint a zongora. Szükségem van a zenére. - Beszéd közben felhangolta a gitárját Alison felállt a zongoraszékrőL és közelebb ment megnézni a gitárt. Pihentet, örömet szerez, megnyugtatja az idegeimet. Jó dolog játszani, és különösen valakinek játszani. - Még soha nem gondoltam így erre. - Alison a gitár felé nyúlt, és megérintette a nyakát. - Ezen nem lehet Beediovent játszani. - Nem? - Kasey emiékezettbői eljátszotta azt a futamot, amit Alison az előbb gyakorolt. A lány szeme tágra nyílt. Letérdelt, hogy közelebbről is megfigyelhesse. - Nem ugyanúgy hangzik.

42 - Ez más hangszer. - Kasey megállt, tenyerébe fogta a gyerek arcocskáját. - Más érzés. A zene rengeteg formát ölthet, de attól még zene. - Miért nem vesi a fáradságot senki, hogy beszélgessen egel a gyerekkel? tűnődött Kasey. Úgy szívja magába a szavakat, mint a szivacs. - Mást is fogsz játszani? - Alison letelepedett Kasey lábához. Gyönyörűen szól. - Lehet, hogy mégis van zenei hallásod! - mosolygott Kasey, ahogy újra pengetett. Jordán az ajtóból nézte őket. Mindig szolgál meglepetésekkel? gondolta. Nem az lepte meg, hogy gitározott. Ha megtudja, hogy zenekart vezényel, a szeme sem rebben. Arra gondolt, talán nincs is olyan dolog, amit ne tudna megcsinálni. De ahogy a szeretetet adta, és szeretetre ösztönzött másokat, lenyűgöző volt. Talán már így született? Vagy tanulta valahol? Egyáltalán tudatában volt, milyen erők felett rendelkezik? Alison imádta. Látszott a szemén. Egyszerűen elfogadta Kaseyolyannak, amilyen, és szerette. Nem voltak kérdései, nem voltak kételyei. És Kasey mindezt ugyanígy viszonozta. De nekem vannak kételyeim töprengett. És kérdéseim. Megint igaza volt Kasey-nek. Amikor felnövünk, elveszítjük a képességünket, hogy feltétel nélkül szeressünk. Kasey felpillantott Jordanre. Mosoly futott át az arcán. - Szia, Jordán. Most éppen a zenének hódolunk. Viszonozta a mosolyt. - Beszállhatok? -Jordán bácsi! - Alison felpattant, a szoknyáját is elfelejtette lesimítani. - Hallgasd meg Kasey-t, hogy játszik. Csodálatos! - Hallottam - újra Kasey-re pillantott. - Az is vagy. Csodálatos. - Alisonnak kis nehézsége támadt Beediovennel - magyarázta. így hát lehoztam a jó barátomat. Ö segít nekem. - Ö? - pillantott Jordán Alisonra, leült a kanapéra, és az ölébe húzta a lányt. - Nem gondolod, hogy kicsit furcsa a gitárra azt mondani, hogyő? Alison kuncogva nézett fel Jordanre. - Igen, de nem mertem mondani. - Nagyon tapintatos vagy. - A férfi az orrával megcsiklandozta Alison nyakát. Alison válaszképpen Jordán köré fonta a karját és belekapaszkodott. A férfit meglepte az érzelmek ekkora mélysége. Kasey korábban azt mondta, semmi nem hasonlítható egy gyermek szeretetéhez, csak akkor nem értette teljesen. Most, ahogy ölelte ez a kicsi lány, most érezte a kijelentés teljes súlyát. Hogy nem jött rá erre korábban? Behunyta a szemét, és hagyta, hogy átjárja a feltétlen szeretet tiszta öröme. A kislánynak hintőpor- és samponillata volt, a haja puhán és lágyan omlott az arcára. A bátyja gyermeke. Most már az övé. Máris túl sok időt vesztegetett el. - Szeredek, Alison - suttogta. Érezte, hogy a lány ölelése szorosabb lesz. - Valóban? - A férfi nyakába fúrta a fejét, úgy beszélt. - Igen. - Megpuszilta a haját. - Valóban. Hallotta a kislány megkönnyebbült sóhaját. Továbbra is a nyakába temette az arcát. Jordán kinyitotta a szemét, és Kasey-re nézett. A nő megindultan könnyezett. Amikor Jordán rápillantott, hevesen megrázta a fejét, mindia meg akarná tagadni a könnyeit. Felállt, de Jordán elkapta, mielőtt kirohanhatott volna a szobából. - Ne menj el! - Csak ennyit mondott.

43 Megfordulva rápillantott, majd zavartan cigaretta után kotorászott. Most először hallotta káromkodni, mert nem talált gyufát. Kasey az ablakhoz ment, és kinézett rajta. Szeretem mindkettőjüket, gondolta, és az üvegnek nyomta a homlokát. Teljes szívemből. Látni őket így együtt, látni, hogy egymásra találnak - átjárta ennek az öröme. Sóhajtott, és hagyta, hogy kicsorduljanak a könnyei. Jordán meglepődött, amikor a kislány átölelte, Kasey pontról pontra látta, milyen érzelmek dúlnak a férfiban. Mennyi ideig lehetek velük? Mélyet sóhajtott, próbált uralkodni az érzelmein. Nem fogok most ezen gondolkodni. Nem tudok most erre gondolni. Amikor kinyitottam az ajtót, tudtam, hogy előbb-utóbb bezárul az orrom előtt. Fájdalma észrevehetően alábbhagyott. Letörölte a már apadó könnycseppeket az arcáról éppen akkor, amikor Beatrice levonult a szobába. -Jordán, elmegyek Conwayék partijára. - Meglátta Alisont a férfi ölében, és megütközve kérdezte: - az, talán beteg Alison? - Nem. - Jordán magához húzta a kislány megfeszülő testét. Remekül érzi magát. Érezd jól magad te is a partin. Az anyja felvonta a szemöldökét. - Neked is meg kellene jelenned. Nem szabadna elhanyagolnod a társasági kötelezettségeidet. - Azt hiszem, az elkövetkezendőkben jócskán el kell majd hanyagolnom. Add át üdvözletem a Conway családnak! Beatrice felsóhajtott. Távoztában megpillantotta Kasey gitárját. - Ez meg mi? - Gitár, Mrs. Taylor - lépett Kasey a szoba közepére. - Azt látom, Miss Wyatt. - Beatrice gyilkos pillantást lövellt Kaseyre. - Mit keres itt? - Kasey-é - kapcsolódott bele Alison. Oltalmazva és biztonságban érezte magát Jordán karjaiban. - Megtanít játszani. - Felnézett Kaseyre, és teljesen biztos volt abban, amit mondott. - Valóban? - Beatrice hangja kimérten és jegesen hangzott. - Es mondd, mi haszna lenne, ha megtanulnál egy ilyen hangszeren játszani? - Rendkívül fontos, hogy már kora gyerekkorban fejlesszük a zenei érdeklődést, nem gondolja, Mrs. Taylor? - mosolygott Kasey, elejét véve a csípős megjegyzésnek, amit éppen Jordán akart tenni. A férfi látta, hogy az anyja szemöldöke először összehúzódik, majd kisimul. - Természetesen így gondolom. - Én annak vagyok a híve, hogy már kisgyerekkorban meg kell ismertetni a gyermekeket a klasszikusokkal, valamint a zene minden fajtájával. Sok érdekes tanulmányt írtak erről a témáról. - Ebben biztos vagyok. - Beatrice pillantása újra a gitárra esett. De... - A spanyol gitár, mint amilyen ez is, keleti mintákat követve a 17. század folyamán alakult ki. - Kasey felvette a szokásos előadói hanghordozását, Jordán nevetéssel küszködött. Az anyját leszerelték. - A 19. és 20. században számos spanyol gitárvirtuóz emelte a gitárt klasszikus hangszerré, köztük Andrés Segovia, akinek a nevével már biztosan találkozott. Remélem, egyetért velem, hogy Alison zenei készségének fejlesztése rengeteg előnnyel jár, ha a kislány elfoglalja a helyét a felnőtt társadalomban. Beatrice még mindig mogorván nézett, bár kicsit összezavarodott. Kasey barátságosan rámosolygott. - Rendkívül csinos a ruhája, Mrs. Taylor - tette hozzá.

44 Az asszony lenézett mályvaszínű selyemruhájára. - Köszönöm. - Szórakozottan simított egyet a szoknyáján. - A fehér fátyolszövet ruhámat terveztem felvenni, de meglehetősen hideg van ma este. Hidegben nem szokás fehéret viselni. - Tényleg? - Kasey szemöldöke felszaladt a kíváncsiságtól. - Ez a ruha sem tűnik valami melegnek. Beatrice lesújtó pillantást vetett a nőre. - Nercbundát veszek rá. - Azzal megfordult, kiment a szobából, de sejtette, hogy hibázott. - Ajaj! - suttogta Kasey. - Nem csináltam bolondot magamból? - Óvatos bolond vagy - jegyezte meg Jordán. Idegesítette az anyja, ez világos volt Kasey sokkal jobban uralkodott az indulatain, mint tette volna. És mindig megőrizte a humor szilaráját. Jordán hirtelen felkacagott. - A nagyanyádat most összezavarta a szakértő - mondta Alisonnak. - Még hogy keleti modellek, meg 17. század - csóválta a fejét. Van olyan dolog, ami nincs benne abban a lexikonagyadban? Kasey elgondolkodott. - Nem, nem hiszem. Mit szeretnél tudni? Jordán félrehajtotta a fejét, mert izgatta a kihívás. -Ma fővárosa Arkansas államnak? Alison kuncogott, a férfi fülébe súgott. -Arkansas - felnézett a plafonra. - Arkansas... Az Egyesült Államok déli-középső részén fekszik. Északról Mssouri, keletről Mssissippi és Tennessee, délről Louisana, nyugatról Texas és Oklahoma államok határolják. 1836 júniusától az Egyesült Államok 25. tagállama. Arkansasban kedvezőek a feltételek a mezőgazdasági műveléshez, számos ásványi lelőhellyel rendelkezik, itt van az államok egyetlen gyémántbányája, és kiterjedt erdőségek is találhatóak. Az állam neve egy sziú törzstől, a kvapótól származik. Nincs jelentős természetes tava, az éghajlata viszonylag enyhe. Ja, igen. Arkansas fővárosa, egyben a legnagyobb városa: Iittle Rock. Levette a szemét a plafonról, ártatlanul Jordanre mosolygott. - Akar valaki sétálni vacsora előtt? Hetedig Palm Springsben az éghajlat száraz, meleg és napos. A Taylor-ház személyzete jól képzett, és aggályosan pontos. Az étel minden esetben kitűnő. Ez az egész egyhangúság az őrületbe kergette Kasey-t. Ha kevésbé szerette volna Jordánt, akkor eknenekül innen. Ám ahogy múltak a napok, tudta, újabb láncszemekkel toldja meg azokat a kötelékeket, amelyek idefűzik. A kutatómunkában Jordannel együtt töltött idő serkentőleg hatott rá csakúgy, mint Alison társasága. Azonban ott voltak a hosszú üres órák, és Kasey sosem tudott mit kezdeni velük. Éjszakánként, Jordán karjaiban elfelejtett minden mást. Csak éppen azok az órák, amelyeket mint nő és férfi töltöttek együtt, túl rövidek voltak. Ha Jordán egyedül hagyta az ágyban, sok ideje volt gondolkodni. Nehéz volt beismernie, hogy a műveltsége és szabadelvű gondolkodása ellenére kényelmetlenül érzi magát a kapcsolatban. Talán ha nyíltabb lett volna ez a kapcsolat, kevesebb kételye támadna. És ott volt a kisgyerek is. Elérkezett a december. Lassan lejáróban volt Kasey ideje. Egy hónap, talán hat hét múlva nem lesz rá szükség rá a házban. Mi lesz akkor? - kérdezte önmagától, kilépve a házból. Meddig halasz dia tj a, hogy

45 szembenézzen a jövővel? Már le kellett volna kötnie egy újabb előadókörutat januárra. Meg kellett volna tudnia, hogy márciusban a terv szerint folytatódik-e a Patterson-féle ásatás. Zsebre vágta a kezét, egy pálmafát nézett. El kell mennie innen, határozta el. Újra magára kell gondolnia. Meg kell írnia a doktori értekezését. Lehunyta a szemét a tűző napsütésben. Most kell elszakadnia, mert később jobban fáj, sokkal jobban, amikor eljön az ideje. Hogyan érez majd Jordán, amikor elmegy? Kasey kilépett a verandaajtóból a kertbe. Veszteségnek érzi majd? Vagy az együtt töltött időre csupán kellemes őszi kalandként fog emlékezni? Olyan emberként, aki hozzászokott mások gondolatainak elemzéséhez, most furcsának találta, hogy nem érti Jordánt. Talán azért volt ez, mert a férfi fontosabb volt számára, mint addig bárki más. Az érzelmek elhomályosították az ítélőképességét, nem látott tisztán. Egyedül Alisont illetően volt biztos. A gyerek szerette őt. Egyszerűen, nyíltan. Tizenegy éves korban még nem viselnek álarcot. Vajon Jordán mennyi álarcot viselt? És én mennyit? Miért hordunk egyáltalán maszkokat? Körülnézett a sima, egyenletes pázsiton, a tökéletesen rendben tartott fákon, a mértani pontossággal kialakított virágágyásokon. El kell mennem innen, gondolta újra. Nem bírom sokáig ezt a falansztert. - Kasey! Megfordulva látta, hogy néhány lépéssel Jordán előtt Alison szökdécsel felé. Ha elmegyek innen, ők itt lesznek egymásnak. Ezt a bizonyosságot legalább magammal vihetem. - Nem találtunk sehol. - Alison megfogta a kezét, és felmosolygott rá. - El akartunk vinni úszni. Ez az egyszerű kérés érzelmi láncreakciót indított el Kasey-ben. Nem tartoznak hozzád - emlékeztette magát, amint a szíve megnyílt feléjük. Ne tégy úgy, mintha a tieid volnának. Kasey a gyereken tartotta a szemét, nem törődött Jordán kutató pillantásával. - Ma nem, drágám. Épp futni indultam. - Az úszás több izomcsoportot is megmozgat - jegyezte meg Jordán. - És közben nem izzad az ember. Kasey a férfire emelte a tekintetét. Látta szemét beszűkülni, látszott, hogy megérzett valamit az ő rossz kedvéből. Azonban nem volt kedvére, hogy ennyire átlássanak rajta. Mosolyogva megszorította Alison kezét. - Azt hiszem, mégis futok inkább - Megfordult, és ekohant. - Valami bántja Kasey-t. - Alison feltekintett a nagybátyjára, aki Kasey-t nézte, amint energikusan fut a birtokot szegélyező fal irányába. - Szomorú volt a szeme. Jordán lepillantott Alisonra. A kislány szavaitól visszazökkentek a gondolatai. -Igen. - Mi szomorítottuk el, Jordán bácsi? A kérdés szíven ütötte Jordánt, aki még idejében nézett fel, hogy lássa eltűnni Kasey-t az oldalkapun. Tényleg, mi szomorítottuk el? Kasey képessége, hogy mélyen érezzen, túlszárnyalta baridét, akit eddig ismert. Nem következett logikusan, hogy az a képessége, hogy megsebezzen valakit, ugyanilyen erős volt? Jordán megrázta a fejét. Talán csak olyat látott bele a kedvetlenségébe, ami nem létezett. - Mindenkinek lehet rossz kedve, Alison - mormolta. - Kasey-nek is joga van ehhez. - A kislány is az oldalkaput figyelte. Jordán a vállára

46 kapta a gyereket, amitől kacajra fakadt. - Ne dobj bele! - sikított és kapálózott. - Tényleg, beledobjalak? - kontrázott, mintha nem is gondolt volna erre. Felment a medencéhez vezető lépcsőn. - Miből gondolod, hogy megtenném? - Tegnap megtetted. - Valóban? - Jordán a válla felett átsandított a sövényre és a faka. Kasey most a másik oldalán volt, s ez feszélyezte. Szándékosan visszaterelte a gondolatait Alisonra. - Nem szeretem ismételni magam - és ezzel beledobta a lányt a vízbe. Egy óra múlva Jordán a dolgozószobában találta Kasey-t. A futás sem derítette jobb kedvre. Figyelte, ahogy az az egyik ablaktól a másikig járt fel-alá. Érezte a feszültségét. - Szünetet tartasz? Kasey megpördült a hangra. - Nem hallottalak bejönni. - Enyhülést keresett, de nem talált, így visszafordult az ablakhoz. -Rosszul gondoltam - mondta Jordannek Ez a hely nem múzeum, ez egy mauzóleum! Jordán felhúzta a szemöldökét, és leült a kanapéra. - Miért nem mondod el, mi a baj, Kasey? Amikor a nő megfordult, lángolt a szeme a dühtől. Könnyebb volt méregbe gurulnia, mint elkeserednie. - Hogyan bírod ki? - vetette oda neki. - Hogy nem megy ez az örökös napsütés az agyadra? A férfi egy percig figyelte, aztán visszadőlt a díszpárnákra. - Azt akarod mondani, hogy idegesít az időjárás? - Itt nincs időjárás - javította ki. - Az időjárás változást jelent. Kasey mindkét kezével hátrasimította a homlokáról a haját. A nyakszirtjénél tompa, lüktető fájdalmat érzett. - Kasey. -Jordán hangja csendes volt, próbált ésszerűen érvelni. Ülj le, beszéljük meg. Kasey a fejét rázta. Most nem volt kedve ésszerűen viselkedni. -Elképeszt - folytatta -, egyszerűen elképeszt, hogy úgy írsz, ahogy írsz, miközben elvágod magad a külvilágtól. Jordánnak újra felszaladt a szemöldöke. - Úgy gondolod, ez pontos megállapítás? Kedvező éghajlatú helyen élek, tehát elvágtam magam a külvilágtól? - Olyan átkozottul pedáns vagy. - Kasey megpördült, miközben ökölbe szorította a kezét a nadrágja zsebében. - Itt ülsz a kis higiénikus világodban, és fogalmad sincs róla, hogyan küzdenek az emberek kinn az életben. Neked nem kell aggódnod, ha elromlik a hűtőd. - Kasey. -Jordán erőltette a türelmes hangot. - Már megint másról beszélsz. A nő megfordult, Jordanre bámult. Hogy nem tudja megérteni? Mért nem látja, mi van a felszín alatt? - Nem mindenki ülhet a babérjain, és süttetheti magát a napon. - Mindig ide lyukadsz ki? - Jordán odament Kasey-hez. - Miért tekinted a pénzemet valami fekete foltnak, ami elcsúfítja a jellememet? -Fogalmam sincs, mennyi fekete folt csúfítja még a jellemedet vágott vissza Kasey. - Nekem az ellen a pénz ellen van kifogásom, amelyet arra használsz, hogy elszigeteld magad. - A te szemszögedből.

47 - így van. - Kasey bólintott. - Az én szemszögemből egész Kalifornia gyomorforgató: golf, nercbundák, partik, pezsgőfürdők... - Elnézést. - Alison az ajtóból kettőjükre meresztette a szemét. Most történt meg először, hogy bármelyiküket is indulatosnak látta. Jordán lenyelte a Kasey-nek készülő válaszát, és a kislányhoz fordult. - Fontos, Alison? - A hangja nyugodt volt, de a szeme nem. Kasey-vel meg akarunk beszélni valamit. - Vitatkozunk - helyesbített Kasey. - Az emberek vitatkoznak néha, és én nem szoktam megbeszélés közben kiabálni. -Jól van. - A nőre bólintott, majd visszafordult a kislányhoz. Tehát éppen vitatkozunk. Adnál nekünk néhány percet, amíg befejezzük? Alison habozva hátrált. - Fogtok ordibálni is egymásra, meg ilyesmi? - Inkább álmélkodás, mint aggodalom volt kérdésében, amitől Jordannek vissza kellett tartania a mosolyát. - Igen - felelte Kasey Alison egy utolsó, hosszú pillantást vetet rájuk, majd felviharzott az emeletre. Jordán nevetve fordult vissza Kasey-hez. - Úgy látszik, azt várja, edényeket vágunk egymás fejéhez. - Nincs egyedül. Jordán egy pillanatig figyelte Kasey-t. - Nincs. Látom is, miért. Talán te is hozzám akarnál vágni valamit. Ez mindig hatásos kezdet. - Melyiket szeretnéd összetörve látni? A Ming korabeli vázát vagy a Fabergé-dobozt? - Kasey - a vállára tette a kezét. Ez már több a soknál, gondolta. Mért nem ülsz le, mondd el, hogy igazán mi bánt! -Ne atyáskodj felettem, Jordán! - gyúlt hirtelen haragra. - Az anyádtól elég ilyet kapok. Jordán erre a nyilvánvaló igazságra keveset mondhatott. Arról viszont nem volt tudomása, hogy Kasey-t bármilyen módon is megérintene volna az anyja viselkedése. Talán még sok dolgot kell megtanulnia Kasey-ről. És ezeket akkor lehet megtudni, amikor Kasey idegességéI un óvatlan. - Az anyámnak semmi köze hozzád és hozzám, Kasey. - Jordán hangja ellágyult, de még mindig nem ért el a nőhöz. -Nincs? - Kasey a fejét rázta. Hogy lehet, hogy Jordán nem veszi cszre, vagy nem érti meg, milyen nehéz olyan házban szeretkezni vele, ihol mindig elfogy körülötte a levegő? - Nos, ebben nem értünk egyet. Sok másban sem. -Például? - Nem aggaszt, hogy öt év múlva Alison legnagyobb gondja az lesz, milyen ruhát vegyen fel? -Te jó ég, Kasey, miről beszélsz? -A tehetetlenség ugyanúgy fellu-vítette Jordán hangját, mint a harag Kasey-ét. - Rátérnél végre a lényegre? - A lényegre?! - Most már kiabált a férfire, mert dühítette, hogy képtelen kifejezni az érzéseit és megértetni a mondanivalóját. - Mi lehet itt a lényeg, amikor neked halvány lila gőzöd sincs arról, mit érzek, mire van szükségem? - Újra a fejét rázta. - Nincs itt lényeg, Jordán. Egyáltalán nincs. - Ezzel kiviharzott a verandaajtón. Tíz perccel később már a kert északi végén álló tölgyfa alatt ült, és próbálta rendbe szedni az érzéseit. Semmi értelme nem volt annak, amit Jordannek mondott - sem Jordán, sem a maga számára. Annyi

48 becsület azért volt benne, hogy elismerje: egyszerűen a félelem gátolta meg abban, hogy kimondja, mi nyomja a szívét. A szíve vagy az esze - melyikre hallgasson? Az esze azt mondta, nem szabad szeretnie őt. Mert a férfi sem szerette őt. Kellett neki, szüksége volt rá, talán gondoskodott róla. De ezek a szavak csak nagyon halványak, sápadtan tükrözik vissza a szerelmet. Az esze arra is emlékeztette, túl sokban tértek el egymástól, így csak futó kapcsolat lehetséges közöttük. Az esze azt is mondta, gondolnia kellene a saját dolgaira - az értekezésére, az ásatásaira. Szedni a sátorfát innen, és munkához látni. Am a szíve a szerelem felé billentette a mérleget. Fennakadt a kettő - a szív és ész - között, és talán most először az életében nem volt képes határozott döntést hozni. Felhúzott térdéhez szorította a homlokát. Fíallotta, hogy Jordán leül mellé, de nem mozdult. Még szüksége volt néhány pillanatra Jordán sejtette, így nem mondott semmit. Együtt ültek, közel egymáshoz, de nem olyan közel, hogy megérinthették volna egymást. Egy madár éppen a fejük felett kezdett el énekelni. Kasey sóhajtott. - Ne haragudj, Jordán. - Azért, ahogy mondtad, de nem azért, amit mondtál? - kérdezte, emlékezve arra, amikor Kasey szintén bocsánatot kért. A nő rövid nevetést hallatott, de a fejét a térdén tartotta. - Nem vagyok benne biztos. - Azt hiszem nem az zavar, ha kiabálnak velem, hanem az, ha nem tudom, miért. - Fogd a holdfogyatkozásra - mondta halkan. A férfi becsúsztatta a tenyerét Kasey álla alá, és felemelte az arcát. - Kasey, mondd el nekem. - A nő kinyitotta a száját, de Jordán félbeszakította, mielőtt elkezdhette volna. - Tényleg mondd el - tette hozzá csendben. - Ne tereld el a témát másfelé. Ha nem ismerlek, vagy nem tudom, mire van szükséged, az éppen azért lehet, mert olyan ügyesen titkolod előlem. Kasey egyenesen Jordán szemébe nézett. - Azt hiszem, félek annál több dolgot felfedni, mint amennyit eddig megmutattam. A nő nyíltsága megzavarta Jordánt, a tölgyfának dőlt, és magához húzta Kasey-t is. Talán úgy lesz a legkönnyebb, ha az életéről kérdezi, és többet megtudhat róla. - Mesélj a nagyapádról - kérte Jordán. - Alison azt mondta, orvos. - A nagyapámról? - Kasey nem húzódott el Jordántól, és megpróbált lazítani. A téma elég biztonságosnak látszott. - Nyugat-Virginiában él. A hegyekben. - Kasey végigfuttatta tekintetét az egyenes, nyírt gyepen. Még csak egy szikla sem látszott a közelben. - Közel ötven éve praktizál. Minden tavasszal beveti a veteményeskertjét, minden télen maga aprítja a tűzifáját. Télidőben a házban égő fa illata terjeng - Kasey behunyta a szemét, Jordannek dőlt, és hagyta, hogy feltörjenek az emlékek. - Nyáron muskátlik virágoznak a konyhaablak párkányán. - A szüleid? - Erezte a feszültség oldódását Kasey-ben, s a madár még mindig dalolt a fejük felett. - Nyolcéves voltam, amikor meghaltak! - sóhajtott fel. Minden alkalommai amikor rájuk gondolt, belehasított a tehetedenség fájdalma, hogy milyen értelmeden halált haltak. - Együtt mentek el a hétvégére

49 valahová. Én a nagypapával maradtam. Épp értem jöttek vissza, mikor egy autó átlépte a záróvonalat, és egyenesen beléjük hajtott. A másik vezető persze részeg volt. Neki csak a karja tört el, és elsétált. Az én szüleim nem sétáltak sehová. - A gyász az idők során enyhült valamelyest, de nem múlt el. Annak mindig örültem, hogy legalább azt a két napot együtt tudták tölteni - először az életükben. Jordán elcsendesedett. Most már látta, miért értette meg Alisonnal olyan jól magát. - Ezután a nagyapáddal éltél? - Igen, egy év múlva magához vett. - Mi történt az első évben? Kasey habozott. Nem akart ebbe belemenni, de nem vélte követelőzőnek a kérdést, és ez megkönnyítette a vallomást. Vállat vonva folytatta. - Volt egy nagynéném, az apám testvére. Jóval idősebb volt, mint az apám... tíz, tizenöt évvel, azt hiszem. - Vele éltél az első évben? - Megosztoztak rajtam nagyapával. Vita volt az elhelyezésről. A nagynéném ellenezte, hogy egy Wyatt lány a vadonban éljen. így nevezte a nagyapám otthonát. A nagynéném Georgetownban, Washington mellett született. Felsejlett egy emlék Jordanben. - Róbert Wyatt volt az apád? -Igen. Jordán gondolkozott, hogy a részletek a helyükre kerüljenek. A georgetowni Wyattok - régi, hírneves család. Pénz és politika. Bizonyára Sámuel Wyatt az apai nagyapja. A bankszakmában szerezte a vagyonát, majd vezető elnöki tanácsadó lett. Róbert Wyatt volt a legkisebb fia. A két bátyját beválasztották a szenátusba. A nővére minden bizonnyal Alice Wyatt Longstream, egy kongresszusi képviselő felesége és politikai összejövetelek háziasszonya. Nagyon vagyonos, konzervatív család. Ahogy emlékezett, arról is terjengtek hírek, hogy a legkisebb fiút elnökjelöltként indítják. Kiváló fiatal ügyvéd volt. Sokat írtak róla a sajtóban, amikor meghalt. És a felesége... Jordán erőltette az emlékezetét, hogy felidézze, mit olvasott és hallott tizenhét évvel azelőtt. A felesége is ügyvéd volt. Nyitottak ketten egy ügyvédi irodát, amit a férfi családja nem fogadott kitörő örömmel. - Emlékszem, olvastam a balesetről - mormolta Jordán. - Aztán egyet s mást az elhelyezésről. Az apám és az anyám néha beszélgettek róla. Az anyám ismerte a nagynénédet. Nagy visszhangja volt az ügynek. - Persze. - Kasey vállat vont. - A gazdag politikus család egy isten háta mögött élő vidéki orvossal pereskedik egy gyerekért. Kell ennél jobb a sajtónak? Jordán kis keserűséget hallott ki a látszólag semleges szavakból. - Mesélj róla, Kasey. - Mit meséljek? - Fel akart állni, ám Jordán visszahúzta. Gyengéden, de szorosan tartotta maga mellett. - Az elhelyezési perek csúnyák, és főleg annak a gyereknek borzalmas, aki az egésznek szenvedő alanya. - Mindkét szülőd ügyvéd volt - tette hozzá Jordán. - Volt világosan lefektetett végrendeletük, amelyben törvényes gondviselőt jelöltek meg. - Természetesen volt. A nagyapámat jelölték meg. - Kasey megrázta a fejét. Hogy tudott ez a férfi ilyen sokat kihúzni belőle néhány szóval? Soha nem mesélte el az életének ezt a szakaszát még senkinek.

50 - A végrendeleteket meg lehet támadni, különösen, ha valakinek sok pénze, és nagy befolyása van. A nagynéném nem magamért akart, hanem mert Wyatt volt a nevem. Ezt már nyolcéves koromban is felfogtam. Nem volt nehéz sosem szerette az anyámat. A szüleim a jogi egyetemen találkoztak. Szerelem első látásra. Két hét múlva házasok voltak. A nagynéném sosem bocsátotta meg az apámnak, hogy egy joghallgató lányt vett feleségül, aki ráadásul csak ösztöndíjjal került a georgetowni egyetemre. - Azt mondtad, hogy a nagyapád és a nagynénéd megosztoztak rajtad az első évben. Ez mit jelent? -Jordán, olyan régen volt mindez... - Kasey - kérte, és szembefordította az arcát. - Meséld el. Kasey visszahajtotta a fejét Jordán vállára, behunyta a szemét. Újra megfeszültek az izmai. - Amikor a nagynéném beadta a keresetet, akkor kezdődtek a csúnya dolgok. Jöttek a riporterek. Az iskolába, a nagyapám házába. A nagynéném megbízott egy nyomozóirodát, hogy derítsék ki, a nagyapám nem viseli rendesen gondomat. A nagyapám erre úgy vélte, nekem könnyebb lesz, ha egy időre a nagynénémhez költözöm. Nem nehezedik majd rám akkora nyomás, és lehet, hogy megkedvelem az ottani életet. Akkor, emlékszem, gyűlöltem őt, amiért elküldött. Azt hittem, nem kellek neki. Az nem is jutott eszembe, hogy ez volt élete legnehezebb döntése. Én maradtam neki egyedül anyám után. Jordán figyelte, amint Kasey végigfuttatja a hüvelykujját az aranygyűrűn. - A nagynénémnek gyönyörű háza volt Georgetownban. A Harmincötödik utcában. Magas mennyezet, kandalló minden szobában. xílegzetelállító régiségek, sevrés-i porcelán. Volt egy porcelánbabagyűjteménye, és egy fekete bőrű inas, akit Lawrence-nek hívott. Kasey ismét fel akart állni. Mozgásra volt szüksége. - Ne! -Jordán maga mellett tartotta. - Ülj vissza. - Tudta, ha feláll, módot talál arra, hogy elüsse a témát. -Aztán mi történt? - Organdi anyagból készült elegáns ruhát adott rám, és körbemulogatott. Beíratott egy magániskolába, és zongoraleckéket kellett vennem. Életem legrosszabb korszaka volt. Még nem voltam túl a szüleim halálán, és a nagynéném nem éppen anyai módon viselkedett velem. Kirakatbabát akart - rendes, csendes gyereket, akit felöltöztethetett, és mutogathatott a barátainak. A nagybátyám legtöbbször távol volt, kedves ember, úgy vélem, de fontosabb volt neki a munka. Nem, ez így nem igaz nagy felelősség nehezedett rá. Egyikőjük sem tudta megadni nekem, amire szükségem volt, és én sem azt, amit ők vártak. Disznó kérdéseket tettem fel. Jordán elnevette magát, és megcsókolta Kasey homlokát. - Nem csodálkozom. - Egyszerűen be akart törni, én pedig nem hagytam magam. Ilyen egyszerű. Csodálatos tárgyak vettek körül, amikhez nem volt szabad hozzáérnem. Híres emberek jöttek a házunkba, akikhez nem volt szabad szólnom, kivéve azt, hogy igen, uram vagy nem, asszonyom, amikor kérdeztek. Mintha börtönben éltem volna. - A nagynénéd visszavonta a keresetet. - Három hónapig tartott neki, amíg rájött, hogy nem tud velem együtt élni. Azt mondta, ha csörgedezik is bennem Wyatt-vér, az jó mélyen csörgedezik, s azzal visszaküldött a nagyapámhoz. Olyan volt, mintha újra levegőhöz jutottam volna.

51 Jordán hunyorítva elnézett a pázsitszőnyeg felett. Ahol ültek, látni lehetett a ház legfelső emeletét. Itt is börtönben érzi magát? Emlékezett rá, hogyan járt ablaktól ablakig a szalonban. Jordannek szüksége volt egy kis időre, hogy megeméssze mindazt, amit megtudott Kasey-ről. - Nagyon közel álltok egymáshoz a nagyapáddal - suttogta. - Ö volt számomra a biztos pont, amikor cseperedtem. És ő röpített magasra is. - Kasey mosolyogva letépett egy fűszálat. - Gondoskodó és művelt ember, aki három nézőpont mellett is tud érvelni úgy, hogy mind a hármat elhiszi. Ismer, és elfogad olyannak, amilyen vagyok, és így is szeret. Ismét felhúzta a térdét, és rajta pihentette a fejét. - Hetvenéves, és már rég nem voltam otthon. Három hét múlva karácsony. Havazni fog, valaki karácsonyfát fog neki ajándékozni fizetség helyett. Özönlenek majd a betegei a házába, és mindent hoznak, házikenyértől házipálinkáig mindent. El akar menni, esett kétségbe váratlanul Jordán. Nézte, amint a napfény átszüremlik a faleveleken, és a hajára esik. Még ne, gondolta. - Kasey - simogatta meg a haját. - Semmi jogom nincs azt kérni, hogy maradj. De kérlek, maradj. Sóhaj tört fel Kasey-ből. Meddig? - tűnődött. Haza kell mennem, hogy kiheverjem mindezt, őt. Felemelte a fejét, hogy kimondja, ami a szívén volt. Jordán állhatatosan figyelte. Tisztán és kutatóan nézett. Nem fogja újra kérni nem fog erősködni. Kasey rájött, hogy nincs rá szüksége, a hallgatása - a szeme - mindezt megtették helyette. - Szoríts magadhoz - suttogta, és Jordán felé nyújtotta a karját. Nem tudom elhagyni, gondolta a férfihoz simulva. Addig nem, amíg nincs más választása. Megnyílt előtte, adott magából. Ezt már nem tudja visszavenni. Jordán lágyan megcsókolta, követelőzés nélkül. Korábban nem volt ilyen óvatos, most úgy tartotta, mintha valami törékeny tárgy lenne. Nem, nem tudom itt hagyni. Kasey-nek a szíve diadalmaskodott az esze felett. Amikor szerelmes volt, sérülékeny volt, és amikor sérülékeny volt, ott az észnek nem sok érve maradt. Magához húzta a férfit. A csók mély volt, mégis gyengéd, bensőséges, és elgyengítette őket. Jordán keze a nő arcához kúszott, simogatta a bőrét. Lágy volt, olyan lágy, hogy azonnal megkívánta. A nevét suttogta, és az ajkai elindultak lefelé Kasey nyakán. Melegséget lelt, és olyan ízt, amit mostanra iszonyatosan kívánt. Hogy lehet az, hogy ez a nő ennyit tud neki adni, és semmit nem kér cserében? De! Volt valami, amit most adhatott neki, mindkettőjüknek. - Kasey, New Yorkba kell mennem ezen a hétvégén. Üzleti ügyben, a kiadómhoz. - Azt nem tette hozzá, hogy már hetek óta halasztgatja az utat. - Gyere velem! - New Yorkba? - Kasey összeráncolta a homlokát. - Ezt nem említetted korábban. - Nem. Attól függött az út, hogy haladok a könyvvel. Kasey... újra megcsókolta - .. .azt akarom, hogy egyedül legyünk. Többet akarok, mint éjszakánként néhány órát. Veled akarok ébredni. Kasey is ezt akarta. Vele lenni, távol ettől a háztól. Teljes szabadságban vele tölteni az éjszakát. Erezte, hogy a rá nehezedő súly kicsit könnyebb lesz. - Mi lesz Alisonnal? - Képzeld, megkérdezte délután, hogy a hétvégét az egyik osztálytársáéknál tölmetné-e! Jordán mosolygott, és elsimított egy tincset Kasey hajából. - Vegyük úgy, hogy ez a sors keze. Használjuk ki.

52 - Sors. - Kasey szája is mosolyra húzódott, és Jordán látta, amint a szeme is elkezd nevetni. - Én nagyon hiszek a sorsban. Nyolcadik New York. A gép undorító havas esőben landolt, ami hamar havazásba fordult. Az utcák latyakosak, csúszósak voltak, rajtuk tömött kocsisorok, a járdák teli rohanó emberekkel. Semmi sem vidíthatii volna fel jobban Kasey-t A New York-iak, tűnődött, mindig sietnek. Imádta őket ezért. És nem volt még egy város, amit jobban ismert és szeretett volna karácsony idején, mint New Yorkot. Mindenütt, ahová nézett, díszítések lógtak - fák, izzók és csillogó díszek. És mindenütt Mikulások mászkáltak. Megpróbált mindent magába szívni a taxiban, úton a repülőtérről a ii tclbe. A szállodában az ablaküvegnek nyomta az orrát, és továbbra is nimészkodott a lakosztályuk hálószobájából, amelyet közösen vettek ki lordannel. Fényeket és embereket látott, felszűrődött a forgalom fojtott zaja. Most jött rá, mennyire kiéhezett az emberi világ illataira és képeire. Szüksége volt a zajra és a mozgásra. Jordán nem számított rá, hogy Kasey ilyen lelkesen fogadja a várost Amit a gyerekkoráról mesélt, arra következtetett, jobban szereti a vidéki életet. De Kasey még mindig nem látott eleget. Valósággal pezsgett a taxiban, mutogatott, nevetett. Bárki azt hihette volna, először jár New Yorkban, bár Jordán tudta, hogy kora ősszel néhány hetet Manhattenben töltött. - Úgy viselkedsz, mintha sosem jártál volna itt - jegyezte meg. Kasey megfordult, és rámosolygott, a szeme újra ragyogott. Jordán csaknem elfelejtette a szomorúságot, ami Kasey szemében bujkált pár nappal azelőtt. - Csodálatos hely, ugye? Ilyen sok ember, ilyen nagy élet. És havazik. Nem tudom, kibírtam-e volna a decembert hó nélkül. - Ezért jöttél végül? - Jordán mellélépve megsimogatta a haját. Hogy havat láss? - Persze - felemelte a fejét, és hozzáérintette a száját Jordánéhoz. Nem is találok más indokot. Te igen? - Egy-kettőt - mondta halkan Jordán. Kasey kibontakozott az ölelésből, hogy körbejárjon a szobában. - Szép hely - jegyezte meg végighúzva ujját a fésülködőasztalon. Drága tisztítószer illata lengett halványan a levegőben. - Nem ilyen helyen szoktam dolgozni. - Nem dolgozni jöttünk. Kasey a válla felett visszanézett Jordanre. -Nem? - Elmegyünk néhány partira, megbeszélésekre. - A férfi odament hozzá, és teljesen maga felé fordította Kasey arcát. - Lemondhattam volna a partikat, a tárgyalásokat pedig elintézhettem volna telefonon, ha csupán a munka lett volna az út egyetlen célja. -Jordán, tudom, hogy értem tetted. - Megfogta a férfi kezét. Hálás vagyok! - Magamért is tettem - vonta magához. Mit tett vele ez a teremtés? Két hónapja ismerte, és szélsebesen a legfontosabb dologgá nőtte ki magát az életében. - Valóban egyedül vagyunk? - suttogta a nő. Erezte, hogy átjárja a megkönnyebbülés. - Istenem, tényleg egyedül vagyunk? - Egyedül - helyeselt Jordán, és Kasey száját a magáéhoz csalogatta. - Mikor kezdődik ez a parti? - Kasey lehámozta a zakót Jordán

53 válláról, hogy kigombolhassa az ingét. - Egy óra múlva. Körülbelül -Jordán a nő pulóvere alá nyúlt. - Mondd csak... - lágyan beleharapott a férfi ajkába, és érezte, hogy Jordán megremeg - ... elkésni illetlen dolog vagy sikkes? - Illetlen. - Jordán megbontotta a vékony öv csatját Kasey derekán. - Nagyon illetlen. - Akkor legyünk nagyon illetlenek! - sóhajtott, s kigombolt inge alatt átölelte a férfit. - Legyünk borzasztóan illetlenek. Meztelenül az ágyon fekve Jordán már nem sajnálta az időt Volt idejük lassú szeretkezésre. Kasey a gyönyör felhőin úszott. Ahová Jordán ért, ott felhevült ahol Jordán csókolt, ott kínt érzett. A férfi figyelt a kezére, mert emlékezett rá, hogy a múltkor foltokat hagyott a nő bőrén. Kasey ereje, ösztöne azonban könnyen feledtették, hogy menynyire törékeny. Bőre sima volt, fakó, nem látszott rajta leégés nyoma. Bár ideje nagy részét a szabad levegőn töltötte, nem barnult könnyen. Jordán észrevette a különbséget a nő bronzbarnára sült keze és melle tejfehér színe között. Ajkával a keblét cirógatta, hallotta Kasey-t felnyögni. Sokkal érzékibb volt bármelyik nőnéL akit korábban ismert. Nem voltak gátlásai. Szabadon szeretkezett. Nagyon óvatosan a foga közé vette a mellbimbóját, és érezte, amint Kasey ívbe görbül alatta, ahogy elérkezik a megelégedésből a gyönyör birodalmába. Addig izgatta a nyelvével a nőt, amíg az remegett, elállt a lélegzete, ereje elfogyott, és teljesen kimerült. Kasey ujjával belevájt a férfi vállába. Elsuttogott szavai csak még hevesebb tempóra sarkallták Jordánt. De ő sietség nélkül a másik mell felé vette az irányt. -Jordán... - Kasey alig tudott megszólalni, mivel hullámokban törtek rá a vágy erői. - Akarlak. Most. - Ne siess. - Jordán végigsiklott szájával Kasey mellkasán. - Ne siess. A férfi szája kalandozott, a nő nem tudta abbahagyni a remegést. Jordán becsúsztatta az ujjait a nőbe, és a vad csúcspontig fokozta az izgalmát. Kábulat... Kasey tudta, hogy átlépte a józan ész határát. A kéj fo kozhatatlan volt, a vágy már nem tudott mit elemészteni. Azonban ordan továbbra is izgalomban tartotta. Kasey testének minden sejtje életre kelt, izzott. Majdnem eszét vesztette, annyira akarta a férfit, kétségbeesetten kapaszkodott belé, és azt akarta, hogy a férfi is az eszét veszejtse. Jordán keze teljesen kiszipolyozta Kasey testét, és a nő továbbra is reszketett. Akkor Jordán újra megcsókolta - éhesen, kapkodva. Aztán a nő nyakához ért, és fogával belevájt a bőrbe. Elfelejtette fogadaknát: tos lesz. Minden kiszállt a fejéből, kivéve az alatta remegő kecses, mozgékony test érzését - és a saját elszántságát. A vágy vágyat szült. Belehatolt. Már nem volt idő lassú szeretkezésre. Ahogy múlt az idő, Jordán nemhogy hozzászokott volna Kasey-hez, hanem még jobban felcsigázta. A Central Parkra néző csillogó üzletközpont zsúfolva volt a könyvszakma képviselőivel: írókkal, szerkesztőkkel, ügynökökkel, a könyvkiadás cápáival. Am mindennek Kasey állt a középpontjában. Más nőkön ékszerek, gyémántok, zafírok, smaragdok ragyogtak, Kaseynek ezekre nem volt szüksége. Egy szék karfáján ült, pezsgőt kortyolgatott, és együtt nevetett Simon Germaine-nel, az ország legnevesebb kiadójának a fejével. A válla mögött J. R. Richards állt. Már sorban a negyedik bestsellerén dolgozott, amelyek közül mindegyiket megfilmesítettek. Mellette Ágnes

54 Greenfield, az egyik legkeményebb üzletasszony. Ö képviselte Jordánt tíz éve, de Jordán most látta először mosolyogni. Azelőtt vigyorgott, elhúzta a száját, vicsorgott, csak épp nem mosolygott. Jordán figyelte a jelenetet, ahogyan Kasey rátette a kezét Germaine vállára, mondott valamit, amitől a férfi hátradobta a fejét, és hangosan kacagott. Kasey tekintete Jordánt fürkészte a teremben. Amikor megtalálta, elmosolyodott, lassan felemelte a poharát, és kortyolt belőle. Jordánt rögtön megérintette a vágy szele, ami majdnem le is döntötte a lábáról. Hogyan csinálja? - kérdezte magától. Hogy lehet, hogy újra kívánom, amikor még mindig forró a testem az iménti együttléttől? Mikor lakom jól? Elhessegette a kérdéseket, és azon gondolkodott, mikor lesz olyan alkalom, amikor elsurranhatnak, és újra csak egymásé lehetnek. - A magas- és a populáris kultúra közt egyre mélyülő szakadék rendkívül megnehezíti az átlagember számára, hogy anélkül élvezze a könnyű, szórakoztató olvasmányokat, hogy bűntudata lenne. Kasey Richardsra emelte tekintetét, közben Jordán is közeledett. - Olvastam az összes könyvét, és tiszta a lelkiismeretem! - Kasey a pezsgőjébe kortyolt, és Jordanre mosolygott. Richards kuncogott. - Azt hiszem, éppen most találtam meg a helyem. Jordán, én is szívesen fogadnék társszerzőt, ha ilyen munkatársat találnék. - Rá akarom venni Kasey-t a könyvírásra. - Germaine szemrebbenés nélkül, egy hajtásra kiitta a tiszta whiskey-jét. Széles, pirospozsgás arca volt, szürke bajusszal. Kasey szerint egy gyerekműsor házigazdájára hajazott, akire még kislánykorából emlékezett. - Értékelem a buzgalmát, Simon. - Kasey a füle mögé simította a haját, és keresztbe vetette a lábát. - Azonban úgy vélem, egy írónak takarékosan kell bánnia a szavakkal. Én pedig pazarlom őket. - De remekül mesél történeteket! - Germaine bizalmasan megpaskolta Kasey térdét, és a nő elkapta Jordán felvont szemöldökét. Vannak szerkesztőim, akik tudnák hasznosítani ezeket az elpazarolt szavakat! - Amellett szeszélyes vagyok. - Kasey kiitta a pezsgőjét, de azonnal kapott teli poharat. - Köszönöm - barátságosan mosolygott Richardsra. - Melyik író nem szeszélyes? - fújt fölényesen Germaine, és elővett egy vastag szivart. - Te szeszélyes vagy, Jordán? - Időnként igen. - Velem mindig nehéz dolgozni, ami legalábbis kiszámíthatóvá tesz - szólt bele Kasey. - Nos, úgy látom, az az egy nem vagy... kiszámítható -Jordán felemelte a pezsgőspoharát - Tökéletes bók. Jordán, az a kaviár fantasztikusan néz ki. Nem érezném jól magam, ha nem enném tele magam. A fényűző módon megterített svédasztalhoz mentek. Jordán figyelte, amint Kasey kaviárt halmoz a sós kekszére. - Úgy látszik, Germaine-nel gyorsan megtaláltátok a közös hangot. - Édes ember - mondta Kasey teli szájjal. Még egy sós kekszért nyúlt. - Te jó Isten, éhen halok. Eszedbe jutott, mennyi az idő a nyugati időzóna szerint? Ettünk mi a repülőn? Sosem emlékszem, mi történik kilencezer méter magasságban. - Édes? - csodálkozott Jordán, figyelmen kívül hagyva a többit. A jelző, különösen Germaine-nel kapcsolatban elég volt, hogy felkeltse a figyelmét. - Nem emlékszem, hogy valaha is így jellemezte valaki.

55 - Ó, hallottam, mit mesélnek róla. - Kasey valami más után kutatott, talált is egy tál behűtött koktélgarnélarákot. - Az ég szerelmére feltűzött egy rákot a fogpiszkálóra -, azt mondják, durva, mint a pokróc, és fösvény, mint a kutya. Ez mi? - mutatott egy másik tálra. - Marhanyelv - Azt kihagyjuk - döntött Kasey. Vett még a garnélarákból. - Tetszik nekem. - Nyilván kölcsönös az érzés. Kasey mosolygott, és hosszú szünetet tartott, hogy ihasson még a pezsgőből. -Sértette az érzékenységedet, amikor a térdemre tette a kezét. Olyan aranyos vagy, amikor ilyen mereven és konvencionálisan viselkedsz, Jordán. Az is zavarna, ha most azonnal megcsókolnálak? Jordán tudta, hogy csak hergeli. Határozottan átkarolta, és közel húzta magához. Kasey szeme nevetett, mielőtt Jordán erősen, hosszan megcsókolta. A svédasztal erős, egzotikus ízei érződtek a száján. Amikor Jordán elengedte, még mindig mosolygott. -Jó a kaviár, ugye? - Úgy tűnik, szeretem. Megfordult, és újra kaviárt tornyozott egy kekszre. - Egyél még. Én nem tudok vele betelni. Jordán leharapott a kekszből egy kis darabot, amit Kasey tartott a szájához. - Tűnjünk el innen - suttogta a nőnek. - Egyedül akarok lenni veled, ahol egyenként leszedhetem rólad ezeket a ruhadarabokat. - Érdekes javaslat - suttogta Kasey, és egy ujjal megérintette a férfi nyakkendőjét. - És nekem is szabad ugyanezt tennem veled? - Nem csak szabad, kötelező! -Jordán! - Negyvenes nő sodródott melléjük tekintélyes keblekkel: zömök, feltűnően szőke. Kasey előkotorta emlékei közül a sikeres írót, Serena Newportot, akinek látta a fényképét az újságban, és aki kalandokban és szexjelenetekben bővelkedő regényeket írt. Serena két baráti puszit lehelt Jordán arcára. -Ritkán jársz ilyen alkalmakra - korholta. - Pedig szeretem, ha klassz pasikkal látnak együtt. - Serena, jó újra látni. - És ő ki? - Erősen megnézte Kasey-t. - Te jó ég, vékony, mint a gereblye, és határozottan lenyűgöző! Ha még sokáig állok itt, kinéznek ebből a társaságból. Maga is író, kedvesem? És hol festeti a haját? - Csak rajongó, Mss Newport. És ilyen hajjal születtem. - Istenem, ez rémes. - Terjedelmes csípőjére tette a kezét, és a fejét csóválta. - Nem arra értem, hogy rajongó, hanem a hajára. így született? Ez borzalmasan igazságtalan. És kinek a rajongója, a Jordáné vagy az enyém? - Mindkettőé. - Kasey percről percre mindjobban megkedvelte. Serenából kirobbant a nevetés. - Ez szokadan. Nem sok ember olvassa A utolsó pohár és A szenvedély áadala című regényeket egymás mellett, vagy igen, Jordán? -Kasey nem mindennapi teremtés, Serena. Serena Newport, Kathleen Wyatt. - Mvel foglalkozik? Ne mondja meg! - Feltette a mutatóujját, mielőtt Kasey megmondhatta volna. - Tudom: modellkedik! - És milyen modell vagyok? - kérdezte Kasey, élvezve a helyzetet.

56 -Ruhákat mutat be. Nem is... színésznő - gondolta meg magát Serena. - Nagyon kifejező arca van. - Köszönöm, de nem színészkedem. Csak ha emberekkel találkozom. - Vág az esze - felelte halkan Serena. - Maga nem is ügynök, aki megpróbálja átcsábítani Jordánt Ágnestől? - Nem, tudja, kedves az életem - válaszolta Kasey - Nos, drágám, el vagyok bűvölve, de semmilyen ödetem nincs. Serena megállította az arra haladó pincért, és levett egy pohár pezsgőt. Az ujjain lévő gyűrűkben hatalmas drágakövek ragyogtak, és a körmei vérvörösek voltak -Tulajdonképpen mivel foglalkozik? - Antropológus vagyok. -Viccel. - Serena Jordanre nézett megerősítésért. - Komolyan beszél? - Nem hitedenkedne, ha feltenne neki egy kérdést, mondjuk a sziúk törzsi rituáléival kapcsolatban - felelte Jordán, és megitta a pezsgőjét. - Ezt nem mondja komolyan - nyújtotta a szót Serena. - Kasey segít a könyvem megírásában. - Hmmm. - Serena húzott egy egészségeset a pezsgőspoharából. Nem tud véledenül valamit az algonkin indiánokról, kedvesem? -Észak-amerikai törzs, amit az irokézek a 17. században elűztek eredeti szálláshelyükről. A legtöbbjük Québecben és Ontarióban telepedett meg - válaszolt kimerítően Kasey. -A sors keze! - kiáltott fel Serena megragadva Kasey karját. - Maga hisz a sorsban, kedvesem? Kasey mosolyogva pillantott Jordanre. - Az igazat megvallva, igen. - Most kezdtem el egy új könyvet. Az első része Angliában játszódik, de a második részében a főhősöm, a vagyontalan arisztokrata kimegy a gyarmatokra. Majdnem éhen hal, félholtra verik, meg minden, amikor találkozik egy csapat algonkin indiánnal. Ők nem skalpolták volna meg, vagy nem tettek volna hasonló rémtettet vele, ugye? Kasey mosolygott. -Az algonkinok legtöbbje jó ideig barátságos volt a fehér telepesekhez. Attól függ, melyik törzsről beszélünk. Azonban... - Tökéletes! Nagyszerű! - Serena kövér karjával belekarolt Kaseybe. - Ellopom egy órára, Jordán! Túl jó ahhoz, hogy ne használjam ki az alkalmat. Igyál még egy kis pezsgőt. - Anyai módon megpaskolta Jordán arcát. - Visszaengedem, ha végeztünk. Kasey hátranézett a válla fölött, majd hagyta, hogy Serena elvezesse a tömegben. - Ez volt az első alkalom - mondta Kasey később -, hogy olyasvalakivel találkoztam, aki még nálam is többet tud beszélni. - Hátradőlt a taxi hátsó ülésén, és belefészkelte magát Jordán karjába. - Megalázó vereséget szenvedtem. - Az első óra elteltével komolyan gondolkoztam, hogy megfojtom. - Kasey közel volt, a haja illata körüllengte Jordánt, felhevült testtel ült, álmos volt, kicsit becsípett a pezsgőtől. Jordán megkívánta. - Két óra tíz percig kínzott. Kasey lágyan elnevette magát - Csodálatos nő. - Én is így gondoltam... ma estig. - Nagyon kedvel téged. - Kasey felmosolygott Jordanre. - Elmondta, hogy csodálatos író vagy, nagyszerű férfi, különösen, amikor megfeledkezel az udvariasságról - nevette el magát, ahogy Jordán

57 szemöldöke felszaladt. - Igazat kellett neki adnom. - Ha Serena könyvei erről megbízható információval szolgálnak akkor ő a kicsit... gyakorlatiasabb típusokat kedveli. - Ó, Jordán, egyszerűen imádom, amikor méltadankodsz - csípett bele a fülébe. - Miért nem csókolsz meg úgy, ahogy a partin? Olyan macsó és domináns módon. -Menj a csudába, Kasey. - Jordán nevetett, és a nő szájához nyomta a sajátját. - Mmmm, csak mondj nekem csúnyákat, és a tiéd vagyok - suttogta Kasey. - Csak óvatosan - figyelmeztette a férfi, és úgy találta, hogy a csipkelődése ellenére növekszik a vágya. - Éppen egy órával ezelőtt vesztettem el a türelmemet. Kasey ismét nevetett, Jordán vállára hajtotta a fejét, mert már szédült. - És a férfi lángolt a nőért, lángolt, azzal a fehér izzással, amit csak a nő tudott lecsillapítani. - Kasey sóhajtva odabújt Jordanhez. Serena Newport, Chesterfield szeretője. Jordán rájött, hogy Kasey nem becsípett. Háromnegyed részben részeg. - Kasey, te el vagy ázva - mondta vidáman. -Jól mondod. Nektek íróknak, mindig a legjobb kifejezés jön a szátokra - nyújtotta csókra az ajkát. - Kihasználod a helyzetem? - Teljes mértékben. - Ö, akkor jó - fonta a nyaka köré a kezét. - Kezdd el most. A taxi megállt a járdaszegély mellett, Jordán kihámozta magát a karjai közül. - Nem kellene először a taxit kifizetnem? -Mindig a részletkérdések... - Kasey az ajtónálló segítségével lépett a járdára. A hideg levegő, amelynek még mindig hóillata volt, belevágott az arcába. De a feje nem lett tőle tisztább. Jordán. - Kasey megfogta a kezét, amikor csatlakozott hozzá. - Most jut eszembe, a taxiban mondtál valamit Serena könyveiről. Ez azt jelenti, hogy olvasod is őket? -Persze hogy olvasom. - A férfi átvezette Kasey-t az ajtókon és a halion. - Meglep? - Itt állok elképedve. - Én meg el vagyok képedve, hogy egyáltalán tudsz állni - válaszolta Jordán, és hívta a liftet. - Meglehetősen nehezen tudom elképzelni, hogy a Chesterfield szerelőjét olvasod. - Kasey engedte, hogy Jordán bevezesse a liftbe. - Mért? - Jordán megnyomta az emeletük gombját, aztán magához húzta Kasey-t. - Hogy Germaine-t idézzem, Serena remekül mesél történeteket. Ezután megcsókolta Kasey-t azzal a szenvedélyes, éhes csókjával, amitől Kasey elvesztette a fejét. Most a pezsgő nélkül is megszédült volna. A selyem szorosan hozzátapadt a testéhez, amint a férfi egyre lejjebb simogatta a hátát. A tűz lassan éledt fel benne, mígnem teljesen feloldódott a férfi karjaiban. Az ital táplálta szenvedély sistergett a férfi tapintása nyomán. Kasey szája ellazult a Jordánétól, és a férfi nyelve beljebb hatolt, hogy megkeresse a nőét. Kasey combjai lüktettek a vágytól, és a feje úszott. Szédült, felhevült és lebegett egyszerre. Már nem is tudott belekapaszkodni, megadóan elolvadt. - Istenem, Kasey, nem is tudtam, hogy ilyen hosszú ideig tart lifttel felmenni! - A hajába temette az arcát, és igyekezett visszanyerni a józanságát. Kasey annyira engedett, annyira hajlandó volt engedni a férfi szeretetének, hogy ettől Jordán hihetetlenül erősnek érezte magát. Soha

58 nem gondolta, hogy egyszer Kasey gyengeségét fogja vonzónak találni, mikor éppen a nő ereje volt, ami vonzotta. Kinyílt a felvonó ajtaja, és Jordán kivezette a nőt a hallba. -Jordán - támaszkodott rá, fölemelve a fejét. A szemei elhomályosultak, de a nevetése azért tükröződött bennük. - Mondd. - Emlékszel, Chesterfield mit tesz Melanie-val a nyolcadik fejezetben, közvetlenül azelőtt, hogy a hajójukat egy brit fregatt támadja meg? Jordán mosolygott, mivel nagyon jól emlékezett. - Igen, éppenséggel emlékszem. Miért? - Nos... - Kasey újra a férfi nyaka köré fonta a karját. - Csak azon gondolkoztam... csupán elméleti síkon, hogy a kitalált dolgok megfeleltethetők-e a valóságnak? Azt tervezem, írok a témáról egy tanulmányt. - És szeretnéd, ha segítenék próbára tenni az elméletedet? - Pontosan. - Kasey belesimított Jordán hajába. - Lenne kedved? - Ha a tudomány érdeke úgy kívánja, akkor meggyőzhető vagyok. - A karjába emelte. - Nem így kezdődött valahogy a regényben? Elfordította a kulcsot a zárban, és bevezette Kasey-t. Kilencedik Amikor Jordán felébredt, Kasey még aludt. Azonnal megérezte a testének melegét, és a haja finom csiklandozását a vállán. A szoba homályos volt, a nehéz függönyök be voltak húzva, de Jordán, rápillantva az órájára megállapította, hogy reggel van. Egy óra múlva találkozóra kellett mennie. Sóhajtva lepillantott Kasey-re. Soha nem ismert senkit, aki ilyen mélyen tudott aludni. Elsimította a hajat a homlokából. Kasey meg sem moccant. Arra gondolt, milyen is volt Kasey előző este - az álmos érzékisége, a buja nevetése, elnehezülő szempillái. Ha hitt volna a babonákban, boszorkánynak gondolja. Volt Kasey-ben valami nem e világi. Ahányszor Jordán azt gondolta, erővel bír felette, kiderült, hogy éppen a fordítottja igaz. De így, hogy aludt, bárki lehetett volna. Most csupán egy nő volt a sok közül, aki éppen a tegnap esti pezsgőt és szeretkezést piheni ki. Hogy történhet meg az, morfondírozott, hogy Kasey még mindig fel tudja csigázni? Almában nem tudta bevetni bolondos vonzerejét, nem tudta csábító pillantásait Jordán felé lövellni, amelyek kihívást jelentettek neki. És mégis vonzotta ez a nő, még így is, ahogy mozdulatlanul feküdt. Lehajolt, és megcsókolta. Kasey a lágy, óvatos csókra sem mozdult. Ezt akarta Jordán - mellette ébredni. Felébreszteni. Kasey ajka puha volt, úgy érezte, el tudna merülni benne. A kedvese nevét suttogta, és még egyszer megcsókolta. A nő arca sápadt volt smink nélkül, és halvány szeplők szóródtak szét az orrán. Megcsókolta az arcát, s a melle után nyúlt. Kasey erre sem ébredt fel, mozdulatlanul nagyot sóhajtott álmában, mintha épp Jordánról álmodna. Gyengéden simogatta, közben érezte növekvő vágyát. Ismerve a birtoklási vágy izgalmát, végigcirógatta Kasey egész testét. A combja bőre lágy volt, akár a vaj. Jordán felnyögött teljesen megrészegítette a vágy. A füléhez, a halántékéhoz, majd a szájához közelített a szájával, és egyre sürgetőbben érezte, hogy szét kell nyitnia Kasey ajkait. A nő válasza lassú volt, amint Jordán kiemelte az álomból, de halk nyögéssel viszszacsókolt. S egyszerre a szíve dörömbölni kezdett a férfi simogatása

59 alatt. Aztán mielőtt teljesen felébredt volna, a férfi belehatolt, s olyan örvénylő vágy-forgatagba repítette, amellyel magát is elszédítette. Kasey összegömbölyödve Jordanhez bújt, szorosan ölelte, feje a kedvenc helyén, a férfi vállgödrében nyugodott. Felsóhajtott, és megcsókolta Jordánt ott, ahol az ajkával a legkönnyebben elérte. -Jó reggelt - suttogta. Kasey valami egészen elemi, ősi erőt hozott ki Jordánból, és a férfi nem volt egészen biztos abban, hogy ez ínyére van. Soha korábban nem tapasztalt olyan felfokozott vágyat, amei Kasey előidézett. A nevetése ellenállhatatlan volt. -Jó reggelt. Hogy érzed magad? - Mmmm, csodálatosan. - Kasey közelebb bújt. - És te? - Én is jól vagyok, bár nem támolyogtam tegnap este. - Távolabb húzódott, de csak annyira, hogy szemügyre vehesse Kasey-t. A szeme tisztán ragyogott. Ahogy elmosolyodott, megjelent a kis árok a szája szegletében. - Nem vagy másnapos? Minden okod meglenne rá. - Sosem vagyok másnapos - lehelt gyengéd csókot a férfira. Egyszerűen nem hiszek a másnaposságban - föltornázta magát Jordán mellkasára és lenézett rá. - Gondoltál már arra, mennyi bajt lehetne elkerülni, ha egyszerűen nem hinnénk bennük? - Érdekes elmélet. - Több tucat elméletem van. - Tapasztaltam. - A férfi mosolygott, és végigfuttatta az ujját Kasey arcán. - A tegnap esti elméleted különösen érdekesnek tűnt. Kasey nevetetve Jordán mellkasára ejtette a fejét. - De bevált... - Még hogy! - Elmondjuk Serenának? - A szemében pajkosság csillant. - Inkább ne. Kasey újból megcsókolta Jordánt, hosszan, elnyújtva. - Emlékszel? Egyszer azt mondtam, csodás tested van. - Igen. Emlékszem, meg is lepődtem. Akkor még nem ismertelek ilyen jól, mint most. - Még mindig így gondolom. - Kasey a fejét továbbra is Jordán mellén nyugtatta. Olyan megelégedettség uralta Kasey-t most, amit Jordán soha korábban nem tapasztalt. - Ma is lesznek megbeszéléseid, ugye? - Igen. Lesz egy... - Felemelte a karját, hogy rápillantson az órájára. - Félóra múlva. Elkések! - Ha most a Fidzsi-szigeteken lennénk - suttogta Kasey -, így maradhatnánk egész nap, és nem kellene az órádat nézned. - Ha a Fidzsi-szigeteken lennénk - felelte Jordán -, akkor nem láttál volna havat. Kasey sóhajtozva behunyta a szemét. - Olyan logikusan gondolkodsz, Jordán. Ezt szeretem benned legjobban. Jordán hallgatott egy pillanatig. Kasey nem említette a szeretetet, amióta először vallott neki róla, pedig annyira akarta ezt a szót újra hallani. Látta rajta, hogy újra elálmosodik. - Nem szeretnélek egyedül hagyni - suttogta. - Milliónyi ember van odakint - ásított, és Jordán mellé kuporodott. - Nemigen leszek egyedül. - Inkább veled lennék. -Ne aggódj miattam. Megyek, keresek egy melegítőfelsőt és egy

60 farmert Alisonnak. Valami olcsó és jelképes dolgot, amit kedvére bepiszkíthat. - Hogy sárszobrokat építsen? - mosolyodott el. - Ha-ha. - Kasey is mosolygott az emlékre, milyen arcot vágott Jordán, amikor először saraztak. - És látni szeretném a karácsonyi dekorációkat is. Sokkal jobban szórakozom, mint te. - Engedi a zsúfolt napirended, hogy elszabadulj, és velem ebédelj? - Hmmm, talán. Idol? - Hol szeretnél? - Jordánnak már fel kellett volna kelnie és öltözködni, de képtelen volt megmozdulni. - A Rajah-ban - mondta Kasey álmosan. - A nyugati Negyvennyolcadik utcában. - Akkor kettőkor. - Rendben. Elhoztam az órámat? - Sosem láttam nálad karórát. - A pénztárcámban tartom, hogy ne zavarjon. Jordán megcsókolta Kasey feje búbját. - Mennem kell. Ha sokáig maradok, szeretkeznünk kell! Kasey megemelte a fejét, de a szeme félig zárva volt. - Megígéred? Jordán visszahúzta magához. - Húsz percet késtél. - Ágnes szúrósan nézett Jordanre. - Nem szoktál. - Elnézést, Ágnes - dőlt hátra a bőrfotelben. Ágnes egy két méter hosszú íróasztal mögött ült, amely kéziratokkal és emlékeztetőkkel voltzsúfolva. Jordán mindig úgy érezte, hogy az asztal mögött ülve úgy nézett ki, mint egy generális, aki éppen egy csatát vezényel le. - Nos. -Ágnes észrevette a jókedvet Jordán szemében, hátradőlve ütemesen ütögette a száját a ceruzájával. - Remélem, megérte. Jordán nagyot nézett, de hallgatott. Ágnestől nem is számított másra. Sosem sikerült viccelni vele. Nagyon rideg személyiség, gondolta magában, nem is először. Eszébe jutott az örökmozgó nő, akit a partira hozott magával azelőtt este. Érdekes kombináció. - Beszéljünk a munkatársadról - kezdte Ágnes, félretolva néhány papírlapot. - Valóban olyan jó, amilyennek hinni szeretnéd? - Még annál is jobb - felelte a férfi. Ágnes bólintott. - Akkor jó helyre kerül a pénz. -Azt akarom, hogy részesedjen a jogdíjamból. -Részesedjen a jogdíjadból? - Ágnes bosszúsan tekintett Jordanre, és fészkelődni kezdett. - Hiszen fix összegért szerződtetted. -Azt is meg fogja kapni. -Jordán hátradőlve összekulcsolta az ujjait. -Jordán, a díj, amit fizetsz neki, már így is túl méltányos. - A hangja türelmes volt. - A magánéleted az egy dolog, de az üzlet az üzlet. - Ez is üzlet - felelte Jordán. Ö is türelmesen szólt, ám igen határozottan. Ágnes ismerte ezt a hangot, elfojtott egy sóhajt. Tudta, hogy Jordán mindamellett, hogy rideg és óvatos, csökönyös is. - Nem is számítottam arra, amikor megírtuk az eredeti szerződést, hogy ennyire a hasznomra lesz. Ágnes, a könyv majdnem annyira az ő műve is, mint az enyém. Joga van részesedni a haszonból. - Erkölcsök - sóhajtott Ágnes. - Arany szíved van, Jordán. -Neked is, Ágnes - rámosolygott. - Különben nem lennél az ügynököm. Ágnes vállat vont.

61 - Hány százalékra gondoltál? Kasey átküzdötte magát a Gimbel-bevásárlóközponton, és minden percét élvezte. Talált egy kiárusítást, ahol vett három melegítő felsőt és két farmernadrágot. Ritkán vásárolt, ám olyankor szenvedéllyel. Lelkiismeret-furdalás nélkül költött háromszáz dollárt egy ruhára, de képes volt alkudozni egy ötdolláros pulóverért. Átfurakodott a tömegen, és boldogan tülekedett a polcra halmozott áruk között, ahogy boltról boltra rohant. Egy kirakat mellett elhaladva megpillantott egy két és fél centiméteres, ónból készült egyszarvút, és alkudni kezdett a megadott árból. Megéhezett, ez emlékeztette az idő múlására elővette az óráját a pénztárcájából. - Hat óra huszonhét perc - morogta, zavarodottan nézve az órára. - Nem hiszem, hogy ennyi lenne. - Az eladóra mosolyogva visszahajította a tárcába, aki éppen az egyszarvút csomagolta. - Meg tudná mondani, mennyi az idő? - Egy óra huszonöt perc. - Az eladó visszamosolygott. Eldöntötte, hogy húszsaroknyi távolságot megtehet tíz perc alatt lassan kocogva, tehát nem fogott taxit, és elviharzott. Kipirult arccal és ragyogó szemmel ért a Rajah étteremhez. Áthaladt az elegáns fogadócsarnokon, és belépett. Megcsapta a meleg. Csodálatos érzés volt a csontig hatoló hideg után, lehúzta a kesztyűjét, és begyömöszölte a táskájába. - Hölgyem? Megfordult, mosolygott a főpincérre. -Jordán Taylor vár. - Mr. Taylor éppen most érkezett meg - hajolt meg a pincér. - Erre tessék. Háromórai bevásárlás reggeli nélkül kiéheztette Kasey-t. Jordán felállt a közeledtére. - Szia! - Megcsókolták egymást, majd Kasey hagyta, hogy a férfi lesegítse róla a kabátot. - Látom, komolyan gondoltad a bevásárlást - jegyezte meg Jordán a szatyorra pillantva, amit Kasey az asztal alá tett. - Halálosan komolyan - értett egyet Kasey, miközben Jordán alátolta a széket. - Vettem neked ajándékot. Akkor kapod meg, ha már láttam a menüt. Éhen halok. - Egy kis bort először? - Intett a könyökénél álló pincérnek, mialatt Kasey az étlapot tanulmányozta. - Az indiai rák mindig kiváló. És a bárra kabab is. - Kasey letette az étlapot és elmosolyodott. - Azt hiszem, mind a kettőből eszek, a vásárlás meghozta az étvágyamat. - Úgy látszik, minden meghozza az étvágyadat - tette hozzá Jordán kesernyésen. Megfogta Kasey kezét, szüksége volt arra, hogy hozzáérjen. - Láttalak már enni. Csodálatos megcsókolta a kezét. - Tényleg vettél nekem ajándékot? - Igen. Abban a szatyorban van, amelyikben Alison melegítői is. Kasey lenyúlt, kutatott, majd kihalászta a dobozt. - Kinyithatod, ha megígéred, hogy rögtön utána rendelünk. - Megbeszéltük. - Jordán leemelte a doboz tetejét, és kivette az unikornis t. - Szerencsét hoz - mondta Kasey. A pincér megérkezett a borral. - Egy egyszarvú mindenképpen. Majdnem vettem neked egy autóra ragasztható matricát, amelyen egy trágár mondás szerepelt, de nem hiszem, hogy jól mutatna a Mercedeseden.

62 - Kasey. - Jordán meghatódva újra megfogta a kezét. - Kimondhatadanul édes vagy. Megkóstolta a bort, majd intett a pincérnek. A hölgy Goa módra készült rákot és bárra kababot kér. Én pedig currys halat. - Mennyire vagy éhes? - kérdezte a nő, amikor a pincér elvonult. - Meglehetősen. Miért? - Kérhetek egy kicsit a haladból? - Jordán elnevette magát, és becsúsztatta a kis dobozt a zsebébe, Kasey mosolygott. - Tehát vetted az egyszarvút és Alison melegítőfelsőit. Magadnak nem vettél semmit? - Nem - hátradobta a haját a szeméből, rákönyökölt az asztalra, állát a tenyerébe támasztotta. Voltak fülbevalók is az üzletben, ahol az egyszarvút vettem, tudod, csiricsáré kis gömbök arany csigavonalakkal, de sikertelenül alkudtam rájuk. Ugyanis alkudós kedvemben voltam. És megéheztem - nyúlt elvigyorodva a pohara után. - Hogy alakult a megbeszélésed? -Jól. - Eszébe jutott a jogdíjakkal kapcsolatos vita, de végül nem említette. Kasey úgyis ellenkezne, felidézné az Agnesszel kötött eredeti megállapodást, és Jordán különben sem akarta, hogy üzletről essen szó együtt töltött idejükben. Már csak egy éjszakájuk volt hátra. - Van még egy találkozóm négy órakor Germaine-nel. Biztos megkér, hassak rád, hogy rábeszélhessen téged is egy könyv megírására. Kasey nevetett és a fejét rázta. - Az írás maradjon a te asztalod. De azért add át üdvözletemet. - Mit szeretnél csinálni ma este? - Egy kosárban kenyeret tettek léjük, és Kasey rögtön vett egy szeletet. - Szereméi megnézni egy darabot? -Mmmm, inkább musicalt. - Vastagon megvajazta a kenyeret, és Jordánt is megkínálta belőle. A férfi nemet intett a fejével, és mosolygott, amikor Kasey nagyot harapott a szeletből. - Valamit, amiben sok fény van, és boldogan végződik. - Találkozzunk a hotelban hatkor, jó? Kasey bólintva vett még kenyeret. - Rendben. - Összevonta a szemöldökét, és kiszámolta, mennyi idő telik el hat óra és az utolsó felvonás vége közt. Szélesre húzta a száját a borospohara felett. - Azt hiszem, ajánlatos lenne beiktatnunk egy késői vacsorát is. Kasey álmodott. Ismerős álom volt, túl ismerős, és az esze mindent megtett, hogy küzdjön ellene, mielőtt hatalmába kerítené. Egyedül volt, magára hagyatva a tiszta, kék vizű óceánban, egy kis csónakban. Tudta, hogy mi fog történni, és igyekezett kizárni a tolakodó képet az agyából. De nem volt elég erős hozzá. A csónak himbálózni kezdett, ahogy megélénkült a szél, de nem volt sem vitorlája, sem evezője, amellyel irányíthatta volna. A víztükör a látóhatárig terjedt. Nem lehetett kiúszni a szárazföldre. Elveszve érezte magát, egyedül volt és félt. Gyerek volt. Hajót látott közeledni, megkönnyebbülten kiáltott felé. A nagyapja állt a kormányrúdnáL és a kezét fellendítve mentőkötelet dobott Kaseynek. Mielőtt elérte volna, egy másik hajó úszott be a jobb oldalára, s a két hajó által keltett hullámverésben a csónak veszélyesen himbálózni kezdett. Víz csapott az arcába, és hamarosan bokáig ért a csónakban is, megrekedt középen, amint mindkét hajó a fedélzetére akarta emelni.

63 Nem érte el a nagyapja mentőkötelét. A hullámzásban ide-oda imbolygott a csónakban, mígnem tehetedenségében sikítozott, és könyörgött a nagyapjának, hogy mentse ki. De ő megrázta a fejét, és elhajózott. A második hajóhoz sodródott. Ekkor a magasra nőtt hullámok belelökték a vízbe. Összecsaptak a hullámok a feje felett, és elvágták tőle a világosságot. -Ne!!! Felriadt az ágyban, az arcát a tenyerébe temette. - Kasey! - A kiáltása felébresztette Jordánt. Megérintette, és érezte, hogy reszket. - az? Mi a baj? - Rosszat álmodtam - próbálta visszanyerni az önuralmát. - Jól vagyok, semmi az egész. A hangja is remegett, ezért Jordán magához ölelte. - Nem vagy jól. Jéghideg a tested. Bújj ide! Kasey azt akarta tenni, amit a férfi mondott, de félt. Máris túlságosan függött tőle. Eddig is egyedül küzdött meg az álommal, ezután is egyedül fog. - Nem, rendben vagyok. Megkeményedett a hangja, ahogy kivonta magát a férfi karjából. Kimászott az ágyból, magára rántotta a köntösét. Jordán felkapcsolta az éjjeli lámpát, Kasey cigarettát keresett. Az arcából kiszökött minden szín, a szeme sötét a rémülettől. Tetőtől talpig remegett, és reszketve vette a levegőt, figyelte megjordan, miközben ő is felvette a köntösét. Megtalálta a cigarettát, és matatott, hogy kivegyen egyet. - Tudós vagyok, tudom, mi az álom. - Egy pillanatra eltakarta a száját, amikor hallotta, milyen reszelős a hangja. Vacogott a foga. - Érzetek sorozata, képek vagy gondolatok átfutása az álmodó ember agyán. Nem valóság. - Felvette Jordán öngyújtóját, de annyira remegett a keze, hogy nem tudta meggyújtani. Jordán csendesen odament hozzá. Kivette a kezéből a cigarettát és a gyújtót, és letette az asztalra. - Kasey... - A vállára tette a kezét, és érezte, hogy görcsösen reszket. - Fejezd ezt be. Hagyd, hogy segítsek. - Azonnal rendbe jövök. - Kasey mereven hagyta, hogy közelebb húzza. -Jordán, kérlek! Nem bírom, ha így szétesek előtted. Utálom. - Mindent magadnak kell megoldanod? - simogatta a hátát, próbálta felmelengetni. - Azt gondolod, ha vigasztalásra van szükséged, gyengének tűnsz? Ha nekem simogatásra lenne szükségem, elfordulnál tőlem? Kasey, engedd, hogy segítsek. Szipogva csimpaszkodott Jordanbe, belefúrta a fejét a nyakába. - Ó, Jordán. Ez az álom mindig ugyanúgy megrémít, akár a legelső alkalommal. A férfi szó nélkül visszavitte az ágyba. Szorosan ölelve maga mellé húzta. - Korábban is volt ilyen álmod? - Gyerekkorom óta. - Ahogy Kasey Jordán mellére hajtotta a fejét, hangja fojtottnak tűnt. A férfi érezte, milyen sebesen ver Kasey szíve. Mostanában ritkábban fordul elő. Néha évekig nem jött elő. - Behunyta a szemét, és próbált egyenletesen lélegezni. - De amikor előjön, akkor mindig ugyanaz, és mindig olyan valószerű. Kasey remegése csillapodott, de a férfi még mindig szorosan tartotta a karjaiban. Valami új érzéssel ismertette meg Jordánt: meg kell védelmeznie a kedvesét. - Meséld el. Megrázta a fejét.

64 - Badarság. - Akkor is mondd el! A nő csendben maradt egy pillanatig, majd felsóhajtott, és elkezdte. Az álom leírása rövid volt és érzelemmentes, de Jordán sejtette a mögötte lapuló érzéseket. Maga az álom gyermekien egyszerű volt, ami érthető, hiszen gyerekkorában álmodta először. - Soha nem meséltem róla a nagyapámnak - folytatta Kasey. Tudtam, hogy felizgatná. Főiskolás koromban csak kétszer álmodtam ezt. - Megnyugodott a hangja, és kevésbé elszántan kapaszkodott a férfiba. - Egyszer akkor, amikor egy szenzációhajhász riporter felmelegítette az elhelyezési pert, amikor a nagybátyám az időközi kongresszusi választáson indult. Aztán a diplomaosztó előtti este. Akkor a túl sok sörnek tudtam be, meg a rám nehezedő nyomásnak, ugyanis én mondtam a végzősök búcsúbeszédét. - Sóhajtott, és érezte, hogy ellazul. - És azóta? -Jordán észrevette, hogy feloldódik Kasey-ben a félelem és a feszültség. Kezdett átmelegedni a teste. - Néhányszor. Egyszer, amikor nagypapa a kórházban volt tüdőgyulladással. Iszonyatosan megijedtem, mert mindig majd kicsattant az egészségtől. Egyszer meg egy ásatáson. Le kellett lőnünk egy veszett kutyát. Megszakadt érte a szívem. - Most, hogy biztonságban érezte magát, elálmosodott. Jordán most már a bizalmával és szeretetével is kitüntette. Pillanatnyilag jólesett neki, hogy gondoskodnak róla. - Mindez két évvel ezelőtt történt. Nem tudom, ma este mitől jött elő megint. Jordán hallotta, hogy Kasey hangja mélyül, és nem felelt semmit. Most már aludni fog, gondolta, és a mennyezetet bámulta. Ö igen, de én nem. Túlságosan is tele volt a feje Kasey Wyatt-tel. Amikor először találkoztak, egy kemény, különc, nagy vonzerővel megáldott nőnek tartotta. Most rájött, sokkal több ennél. A nő légzése egyenletes, csendes volt. Holnap visszatérnek Palm Springsbe, hogy befejezzék a könyvet. Pár hét múlva Kasey-nek letelik a megbízatása. Akkor már Jordántól fog függni minden. Elvette az éjjeliszekrényéről a szivarját és a gyufát, rágyújtott, és csendben szívta, közben hallgatta az alvó Kasey lélegzését. Tizedik Két hét múlva itt a karácsony. Kasey mellett elrohant az idő. A New York-i kikapcsolódásnak nagy része volt abban, hogy megnyugodjon. Visszanyerte az önuralmát - az idegei, és az egész helyzete felett. Feldolgozta a Jordán és közte történteket, mindenféle kételyt és feszültséget legyűrt, ami felgyűlt benne. Szerette, mellette akart lenni. Talán eljön az idő, mikor ezért nagy árat fizet. Azt kívánta, bárcsak lassabban telne az idő. Alison kedvéért azt akarta, hogy hamar jöjjön a karácsony, de a maga kedvéért nem, szeretett volna még várni. Legszívesebben minden napot, minden órát megnyújtott volna. Karácsony után elérkezik az új év. És akkor el kell mennie. A gyermek öröme elterelte saját magáról a figyelmét A rövid két hetet arra szánta, hogy mozgalmassá varázsolja a szünetet a kislánynak. Az elegáns vörös girlandok és ezüstcsengők, amelyeket a személyzet kicsomagolt, nem az igazi karácsonyt jelentették. Egyszer volt része élelében egy hivatalos, szertartásos karácsonyi ünnepségben. Elég is volt -Jordán! - Kasey lerohant a lépcsőn, és berontott Jordán nappalijába. - Ezt látnod kell! Gyere fel! - rángatta nevetve Jordán karját.

65 - Kasey, épp a közepén tartok itt valaminek. - Akkor hagyd abba - adta ki Kasey az utasítást. - Túl sokat dolgozol. Odahajolt, hirtelen csókot nyomott a szájára. - Igazán észbontó. Tetszeni fog - ígérte. - Gyere már, Jordán, az írógéped észre se fogja venni, hogy elmentél, olyan hamar végzünk. Egyébként is nehéz volt Kasey-nek ellenállni, ám amikor így húzta a karját, és nevetett is hozzá, egyenesen lehetetlennek tűnt. -Jól van, jól. - Felállt, és engedte, hogy Kasey felvonszolja a lépcsőn. - Mi az? - Meglepetés, természetesen. Megőrülök a meglepetésekért. - Az emeleten kinyitotta egy szoba ajtaját, és bátorította Jordánt, hogy lépjen be. A férfi szó nélkül körülnézett a szobában. Piros és zöld papírból készült fonatok függtek mindenütt, a falak mentén véges-végig és mindenfelé keresztbe. Lefolytak az ágytartó oszlopokon és körbefutottak az ablakokon. Papírmasé angyalok, Mikulások és tündérek lógtak a kilincseken, a fésülködőasztalra támasztva, valamint egy vörös filcharisnya, csordultig tele cukorkával. A plafon közepéről egy fényes aranycsillag ereszkedett alá. Jordán megfordult, és ismét Kasey-re nézett. - Mi az, felújítasz? - Nem én! - Lábujjhegyre állt, és ismét megcsókolta Jordánt. Minlig felvidította, ha Jordán ilyen kimérten beszélt. - Hanem Alison. Hát nem csodálatos? - Határozottan mondhatom, hogy meg vagyok lepődve. - Jordán a fejét csóválva újra körbenézett. - Komolyan mondom, még semmi ehhez foghatót nem láttam. - Meg kellene nézned a fürdőszobát - mondta Kasey. - Az aztán a látvány! Jordán rámosolygott Kasey-re, és megpörgetett egy tündért a tengelye körül. - Fogadjunk, azt mondtad neki, hogy szép. - Mert szép is - felelt Kasey. - Ez az egyik legkedvesebb dolog, amit valaki valaha értem tett. Azt akarta, hogy karácsonykor itthon érezzem magam. És úgy is van. Jordán megérintette a haját. - Ha tudom, hogy ilyen boldoggá tesznek a papírfonatok, én is csinálok néhányat. Kasey elmosolyodva megölelte. - Tudod, hogy kell csinálni? - Azt hiszem, sikerült volna. - Tudsz pattogatott kukoricát fűzni? - Hogy mit? -Jordán abbahagyta a simogatást. - Pattogatott kukoricát fűzni - ismételte meg, és Jordán nyaka köré fonta a karját. - Amit igazán szeretek karácsonykor, az a pattogatottkukorica-fűzés. És szeretném, ha Alison kapna egy kiskutyát. -Na, várjunk egy percet. -Jordán hátralépett. - Néha jó ideig eltart, míg felfogom a dolgokat. -Csak mondj igent mind a két kérésre, és gondolj mindarra a gondra, amit így megtakaríthatunk. En nem tudom elképzelni a fát pattogatott kukorica nélkül, hiszen úgy szinte csupasz. AJisonnak meg szüksége van egy kutyakölyökre. -Miért? - Hogyhogy miért? Jordán felsóhajtott, megnyomkodta az orrnyergét a mutató- és hüvelykujjával. Hogy tudja ezt ilyen gyakran elérni? - Miért kell Alisonnak kiskutya?

66 - Először is, mert szeretne egyet. Ez elég jó indok - mosolygott Kasey. - Másrészt a kutyus társa lenne, és felelősségérzetet adna neki. Mit gondolsz a cocker spánielekről? Jordán az ajtónak támaszkodott. - Beismerem, még sosem gondolkoztam ezen a kutyafajtán. - Akkor gondolkozz rajta - javasolta a nő. - Szelíd, és illik a gyerekekhez. Egy háziállat nagyon fontos gyerekkorban, Jordán. Megtanítja a gyereket egy sor... - Várj csak - emelte fel a kezét Jordán, hogy leállítsa. - Egyszerűbb lenne, ha igent mondanék mindenre, ezzel sok időt takarítanánk meg. - Mondtam, hogy logikusan gondolkodsz - elégedett meg magával Kasey. Jordán megérintette a vállát. - Azt hiszem, amit mondtál, nagyon jó ötlet. - Én is - felelte Kasey könnyedén. - Általában jó ötleteim vannak. - Igen - vonta magához. - Akár szereted ezt hallani, akár nem. Nagy változást hoztál Alison életébe. És az enyémbe is. Kasey szótlanul Jordán mellére hajtotta a fejét. Szeretlek mindkettőtökLt, gondolta, és behunyta a szemét. - Tehát igent mondasz a pattogatott kukoricára is? - kérdezte. A férfi ölelése meleget és biztonságot adott. Hihetetlen, hogy egy nap, hamarosan, el kell hagynia őket. - Nem hiszem, hogy rá tudnék nézni egy csupasz karácsonyfára. Kasey szorítorr az ölelésén. - Köszönöm. - Most én kérek valamit. Kasey kíváncsian hajtotta hátra a fejét, és mosolygott. - Remek az időzítésed - mondta. - Most igent kell mondanom, bármit is kérsz. Jordán megpuszilta az orrát. - Talán tartogasd az igent kedvezőbb pillanatra. Biztosan észrevetted, hogy anyám megorrolt egy kicsit, mert nem mentem egy karácsonyi összejövetelre sem. - Észrevettem. - Kasey hangja továbbra is könnyed maradt. - És IZt is - tette hozzá -, hogy milyen mesterien hagytad figyelmen kívül. - Elég nagy gyakorlatom van benne - mondta Jordán szárazon. xsz egy táncos rendezvény a klubban a hétvégén. Oda el kell mennem. Gyere velem, kérlek. - Randevúzni akarsz velem? - Úgy tűnik! - nevetett fel hirtelen fejcsóválva. - Úgy érzem melletted magam, mintha tizenhat éves lennék. Nos, eljössz? - Szeretek táncolni - kulcsolta Kasey a nyaka köré a karját. - Szeretnék veled táncolni. Megcsókolta, s addig nyújtotta a csókot, míg a lérfi halkan mormogni kezdett az élvezettől. - Azt hiszem, veszek egy új ruhát is - suttogta. - Van kedvenc színed? - A zöld. -Jordán szája már a nyaka körül járt. - Mint a szemed. Kasey röviden felnevetett, majd odabújt. -Jordán, van még valami, amit el kell mondanom. - Hmm. Mi az? - tapasztotta újra a nő szájára a száját. - Alison - kezdte, viszonozva a csókot -, amikor befejezte a szobámat, megcsinálta a tiédet is. - Mit? - morogta Jordán, még mindig elmerülve a csókban. - A te szobádat. - A szobámat? -Jordán hátrébb húzódott egy kicsit, és ránézett. Az én szobámat? - Kasey feje felett szemügyre vette a papírfonatokat

67 és a kartonpapír figurákat. Hitetlenkedő tekintettel nézett a nőre. - Az én szobámat?! -Jordán, ismétled önmagad - nevetett, és nagyot sóhajtott. A férfi derekát átfogva lágyan megpaskolta a hátát. - Tetszeni fog - ígérte. Van hóember is... borotvahabból. Másnap délután Kasey Alisont figyelte, ahogy pengeti a gitárját. A technikája még ügyetlen volt, de ellensúlyozta a lelkesedésével. Kasey-nek eszébe jutott, amikor először látta Alisont egyenes háttal a zongoránál Brahmsot játszani, pontosan, de szenvtelenül. Már nem üres a kislány tekintete, gondolta, és megsimogatta a haját. Milyen lenne egy saját gyerek? - morfondírozott. Megrázta a fejét. Máris túl érzelgőssé válik, és túlságosan függ a lánytól. - Csodás - mondta Alisonnak, amikor az befejezte. - Gyorsan tanulsz. - Fogok valaha olyan jól játszani, mint te? -Nemsokára jobban is - mosolygott Kasey és elrakta a gitárt a tokjába. - Én csak lelkesedem a zenéért. Te lelkesedsz és az alapjaid is megvannak. - Korábban nem így gondoltam. - Alison leült a zongora elé, és hangokat kezdett pötyögni. - Most már ugyanazt el tudom játszani a zongorán és a gitáron is. Kasey mosolygott. - Vásárolni kell mennem! Velem jössz? -Vásárolni? -Alison érdeklődése azonnal felébredt. - Karácsonyi bevásárlás? Én már megvettem, amit akartam, de szívesen segítek megvenni, ami kimaradt. - Ami kimaradt? Még el sem kezdtem! - Még semmit nem vettél? - Alison szeme kerekre nyílt - Tíz nap van hátra! - Olyan sok? - Kasey felállt, és kinyújtózott. - Nos, azt hiszem, akkor most idejében kezdem. Általában szentestéig várok. - De mi van, ha nem találod meg azt, amit keresel? Mennyire Jordán szól belőle, gondolta Kasey. - Ez benne a kihívás - válaszolta. - Az eladókat az őrületbe kergetem - mosolyodott el a gondolatra. - Különben is szükségem van egy ruhára. Bekaphatunk egy hamburgert is. Csak van valahol a közelben egy McFardens. - McFardens? - Alison összeráncolta a homlokát. Érdekelte is a dolog, de óvatos is volt. Éppolyan, mint Jordán, gondolta Kasey újra. Még sosem voltam McFardensben. - Soha? - Kasey meglepődve nézett a lányra, de szándékosan jócskán eltúlozta. - Ez kimondottan nem amerikaira valló viselkedés. Megragadta Alison kezét, és felállította a székről. - Kioktatlak a hazafiságra! Valamivel később Alison könnyedén bekormányozta a kocsit egy parkolóhelyre. - Mondtam, hogy találunk. - Levette a gyújtást, és becsúsztatta a kulcsot a zsebébe. Alison kiszállt, Kasey gondosan bezárta az ajtót. - Remélem, Jordán bácsi nem lesz mérges, hogy elhoztuk az autóját! -Azt mondta, bármikor használhatom, ha szükséges. - Kasey megkerülte a Mercedes motorháztetejét. -Mindig Charles visz mindenkit mindenhová, kivéve Jordán bácsit. - Miért rángatnánk ide-oda szegényt Charlest? - kérdezte. - Legalább százharminchét boltban jártunk. - Bementek az üvegajtón. Lhen halok. Tudod, milyen rég ettem hamburgert?

68 Alison körülnézett, lenyűgözte a tömeg és a zaj. - Remek illata van. Kasey nevetve beállt a sorba. - De az illattal nem lehet jóllakni! Jólesne egy kis sült krumpli. Alison felpillantott a pénztár felett függő menüre, és hamburgert szemelt ki magának. - Én ebből kérek. Jó? - Fantasztikus! - nevetett Kasey. - Nagy szemeket meresztesz, Alison. Remélem, van hozzá étvágyad is. - Ez tényleg nagy - jelentette ki Alison, amikor találtak egy asztalt. larapott egyet, és mosolygott. - És tényleg jó. - Kiváló ízlésed van. - Kasey nekilátott a sajátjának. Behunyta a szemét, és sóhajtott. - De régen már... Gondolod, rá tudnánk venni ranoois-t, hogy megpróbálkozzon egy ilyennel? -Te rá tudnád venni - jelentette ki Alison, és tömte magába a sült krumplit. - Miért mondod ezt? - Te bárkit rá tudsz beszélni bármire. Kasey nevetve megrázta a fejét. - Mindent észreveszel, te kis gézengúz, igaz? Alison mosolygott, és megkóstolta a tejturmixot. - Soha nem láttam még olyan ajándékot, amit Jordán bácsinak vettél. - A sámáncsörgő? - Kasey elgondolkodva majszolta a sült krumplit. - Nehéz volt ilyet találni. - A csörgő faragása és festése igen művészi volt. Apacs. Annyira megörült, hogy ráakadt, hogy nem is alkudott. - Segít majd távol tartani a gonosz szellemeket. Alison tömte magába a hamburgert. - Tetszik a ruha is, amit vettél magadnak. A zöld nagyon jól áll rajtad. - Általában nem hordok zöldet. Túl kézenfekvő választás. - Hátradőlt, kezében a tejturmixszal. - Amúgy néha nem zavar, ha valami kézenfekvő. - Nagyon elegáns - mondta Alison, és harapott egyet. - És nagyon csábító is. Kasey mosolygott. - Bár tetszett a másik is. Tudod, a zúzott bársony. - Tört bársony - javította ki Alison kuncogva. - Mindegy. Kérsz almás pitét? Alison hátradőlt és mélyet lélegzett. - Nem hiszem. Te? - Ha bele akarok férni ebbe a ruhába, akkor én sem. Mit vettél nekem karácsonyra? - Egy... Kasey! - kiáltott Alison. - Azt hittem, kikotyogod! - Titoknak kell lennie! - Alison pedánsan megtörölte a kezét. - Ha elmondod, akkor elrontod az egészet. - Tényleg? - Kasey naivan mosolygott Alisonra. - Ezért mászkálsz összevissza a házban, és kutatsz a szekrényekben? Alison elpirult, és újra kuncogott. - Csak megráztam egy-két dobozt. - Régi mese... - Sokkal viccesebb a karácsony veled, Kasey. - A lány szeme újra komoly volt. - Örökre velünk maradsz? Kasey először érezte, hogy megsajdul a szíve. Hogyan magyarázhatná meg a kislánynak, amire maga sem bírt gondolni?

69 - Az örökre hosszú idő, Alison. - Kasey halkan beszélt, és egyenesen a lány szemébe nézett. Ha végeztem a munkámmal, elutazom. - Nem maradhatnál, hogy továbbra is Jordán bácsival dolgozz? - Nincs szüksége bentlakó antropológusra, Alison. Nekem is van munkám. - Látta, hogy a gyerek habozik, majd lesüti a szemét. - A barátok barátok maradnak, Alison, nem számít, milyen messze vannak egymástól. Szeretlek - simította a kezét az Alisonéra. - Ez nem fog változni. - Visszajössz majd? - újra felemelte a tekintetét. - És meglátogatsz? Nem lehet, akarta mondani. Hogy kérdezhetsz ilyet? Nem érted meg, mennyire fájna? - Te is meglátogadaatsz engem! - mondta helyette. - Szeretnéd? - Tényleg? - Alison újra kivirult. - És a nagypapádat is? - Persze. Örülne - tette vissza a maradékot a tálcára. - Te sokkal kedvesebben viselkedsz, mint én valaha is. Beborítanád ezeket a szemelesbe? Kasey kihasználta az egyedüllétét az asztalnál, hogy összeszedje magát. Jobb ez így. Felkészítette Alisont. Es mi van velem?- hunyta le a szemét. Tudtam, ha eljön az idő, meg kell fizetnem az árat. Ki kell bírnom. - Kész? - kérdezte Alisontól mosolyogva, amikor visszajött. Most keresünk egy postát, hogy feladjak egypár dolgot nagyapának. Szerinted tetszik majd neki az a kis manó, kiálló fogakkal? Beléptek a házba, Alison nevetve próbált egyensúlyozni Kasey csomagjainak ráeső részével. - Majd segítek becsomagolni - mondta, és utánakapott egy lecsúszó doboznak. - Talán először fel kellene mennünk. - Kasey elkapta a dobozt, és felnézett. Éppen Beatrice jött lefelé a lépcsőn. - Alison, mit műveltél? - kérdezte, és szúrósan nézett a gyerek széltől kócos hajára. - Segített a karácsonyi bevásárlásban, Mrs. Taylor. Beatrice oldalt nézett, találkozott a tekintetük. - Nem helyeslem, ha anélkül viszi el Alisont, hogy előbb velem megbeszélné. - Újra az unokájához fordult. - Menj fel és fésülködjmeg. Borzalmasan nézel ki. -Igen. Kasey megvárta, hogy a kislány engedeknesen felmenjen a lépcsőn, majd nyugodtan odafordult Beatrice-hez. - Sajnálom, hogy aggódott, Mrs. Taylor. Házon kívül volt, amikor elmentünk, és megmondtam MiEicentnek, milyen terveink vannak. Beatrice felvonta a szemöldökét. - Ki nem állhatom, ha a szolgálótól kell megtudnom, hol van az unokám. - Azt hittem, fel sem tűnik magának, hogy nincs itt. Beatrice-nek lángvörös lett az arca. - Kritizálni mer engem, Mss Wyatt? - Természetesen nem, Mrs. Taylor. - Kasey küzdött, hogy higgadtan fejezzék be a beszélgetést. - Élvezem Alison társaságát, ő is az enyémet. Együtt töltöttük a délutánt. Sajnálom, ha aggódott. - Maga arcátlanul viselkedik. - Csak ismételni tudom, hogy sajnálom - válaszolta Kasey ugyanazzal a hangsúllyal. - Ha most megbocsát, szeretném elpakolni ezeket. - Okosabban tenné, ha emlékeztetné magát az ebben a házban elfoglalt pozíciójára, Miss Wyatt. - Kasey megállt és letette a csomagokat. Úgy tűnt, még nem végeztek egymással. - Maga itt egy fizetett munkaerő, és könnyen helyettesíthető mással.

70 - Én ide egy munkát jöttem elvégezni, és senkit nem szolgálok ki, hacsak én nem döntök úgy. - Elhallgatott egy pillanatra. - Ez minden, amit mondani akart? - Nem fogom elviselni a fölényeskedését. - Beatrice bütykei elfehéredtek, ahogy a korlátoszlop gombját szorította. Nem volt hozzászokva, hogy az alkalmazottjai egyenesen a szemébe nézzenek. - És nem fogom eltűrni az unokámra gyakorolt káros hatását sem. - Úgy tudom, Jordán Alison gyámja. - Mit művelek?- gondolta Kasey hirtelen. Alisont teszem ki célpontnak. Pont kettőnk közé. - Mrs. Taylor... - kezdte, hogy enyhítse a feszültséget a gyerek kedvéért. - Mi folyik itt? - toppant be Jordán a dolgozószobából. Abban a pillanatban meghallotta a vitát, amikor kilépett onnan. - Ez a nő... - kezdte az anyja, és Jordanhez fordult - .. .elviselhetetlenül szemtelen. Jordán felvonta a szemöldökét. - Kasey, rólad beszél? - kérdezte. - Biztosan - hagyta rá, és lazítani próbálta az izmait. - Mss Wyatt a fejébe vette, hogy egész délutánra eltűnik Alisonnal, aztán vette magának a bátorságot, hogy kritizáljon engem, amikor kifejeztem az aggályaimat. Jordán, aki nem tudta eldönteni, hogy nevessen vagy bosszankodjon, ismét Kasey-re nézett. - Sok mindent csináltatok? - Karácsonyra vásároltunk ajándékokat, Jordán bácsi - rohant le Alison a lépcsőn, de félúton megtorpant, amikor látta, hogy a nagyanyja felé fordul. - Ez nem tartozik rád, Alison. Menj vissza a szobádba. - Erre nincs szükség. - Jordán megkerülte az anyját, és a kezét nyújtotta Alisonnak, aki leszáguldott a lépcső aljáig. - Nos, úgy tűnik, nem esett semmi bajod. Jól ereztétek magatokat? - Csodás volt. - Alison felmosolygott Jordanre. - Voltunk a McFardensben. - Tényleg? - Rápillantott Kasey-re. Már elég jól ismerte ahhoz, hogy tudja, mi van a nyugodt külső mögött. Tombol legbelül, és érdekes módon fáj neki a dolog, gondolta Jordán. Vajon mit vágtak egymás fejéhez, mielőtt kijött hozzájuk? Rámosolygott Kasey-re, meg akarta vigasztalni. - Szólhattatok volna nekem is, hogy menjek. Kasey küzdött, hogy úrrá legyen a haragján. Tudta, hogy haraggal nem lehet felvenni a harcot Beatrice Taylorral. És fel kell vele vennie a harcot, ha azt akarja, hogy Alison élete normális legyen. Könnyített a dolgon, hogy Alison Jordán mellett állt. - Hiszen dolgoztál - válaszolt. - És azt hittem, mászkálás a boltokba nem tetszene neked. - Kasey vett neked ajándékot, Jordán bácsi. - Valóban? - vonta magához a gyereket, de a tekintete Kaseyfüggött. - Csokis süteményt - mondta Kasey. - Alison azt mondta rájuk, hogy szépek. - Úgy látszik, elég könnyedén kezeled ezt az ügyet - szólt ismét Beatrice. - Anyám. Nincs miért aggódnod. Alison jól van. - Akkor jó. - Bólintott, majd kikerülve Jordánt, megindult a lépcső felé. Kasey lenézett Alisomra, aki visszavonuló nagyanyját figyelte. - Ne haragudj, Jordán bácsi, nem tudtam, hogy nagymama ilyen

71 mérges lesz. Nem volt itt, amikor elmentünk, és megmondtuk Millicentnek, hol vagyunk, arra az esetre, ha nem találnál minket. - Nem csináltatok semmi rosszat. - Lehajolt, és megpuszilta a gyerek arcát. - Nagyanyád valószínűleg fáradt a mai ebéd után, és le kell pihennie, ez minden. Miért nem viszed fel ezeket a csomagokat Kaseynek? Alison összeszedte a dobozokat. - Beviszem a csomagolópapírt a szobádba. - Köszönöm. - A gyerekek hamar felejtenek, jegyezte meg magában Kasey. Alisont máris jobban érdekelték az ajándékok, mint a nagyanyja feddése. Jordán rögtön átölelte Kasey vállát, amint Alison felment a lépcsőn. - Kérjek én is bocsánatot a nevedben? - kérdezte, s közben maszszírozva lazította a nő izmaiból a feszültséget. Kasey a fejét rázta. - Nem kell. - Sóhajtott. Tudta, hogy az összetűzést az okozta, hogy Beatrice ki nem állhatja őt. Felelősnek érezte magát. - Kellemetlen helyzetbe hoztalak. Alisont is. Igazán nem akartam. - Az anyámat bízd rám - válaszolta Jordán. - Már régóta csinálom ezt. Ha legközelebb elmentek - tette hozzá -, hívjatok engem is. Talán én is élveztem volna a vásárlást és a hamburgerezést. - Rendben. - Kasey megnyugodva mosolygott. - Legközelebb hívunk. Jordán összeráncolta a homlokát. - Miféle csokis süteményt?! Tizenegyedik Kasey megállt a szalon ajtajában. Sok időt töltött azzal, hogy felöltözzön Jordán klubjának táncestélyére, mivel azt akarta, hogy amikor lejön, Beatrice már ne legyen otthon. Ahogy ott állt, volt ideje zavartalanul tanulmányozni Jordánt, aki italokat kevert a bárpultnál. Előkelő öltözete - fekete és világító fehér, tökéletes szabás -, illett hozzá. Jól mozog, állapította meg Kasey, elegáns ruhákhoz és elegáns szobákhoz szokott. Mégis, annyi mindent rejt még, amit nem sejtettem, amikor első este beléptem ide. Mélység, mélyebb jellem, több erő. Ha választhattam volna, melyik férfiba leszek szerelmes, jobban nem is dönthettem volna. Mély levegőt vett, és belépett a szobába. - Ügy tűnik, tökéletesen időzítettem. Jordán megfordult és szemügyre vette. Kasey ruhája mélyzöld volt, nagy nyakkivágással. A derekánál volt felfogva, és onnan egyenesen hullott alá, egy rést hagyva, ami hol kinyílt, hol bezárult, amikor lépett. - Korábban azt gondoltam, boszorkány vagy - mondta Jordán halkan. - Most már biztos vagyok benne. Kasey átvette a poharat. - Tetszem? - Mosolygott, és kortyolt egyet. - Jordán, egészen ráéreztél, hogy kell mixelni az ilyeneket. Megélhetnél belőle. - Igen, tetszel. - Visszavette Kasey-től a poharat, letette, és a karjába zárta. Hosszú, mély, gyönyörteli csókot adott neki, ami folytatást kívánt. - Kedvem lenne - mondta, ahogy ajkai végigsimították a nő arcát - bezárni azokat az ajtókat, és itt maradni veled. - Ö, nem. - Kasey mosolyogva rázta a fejét. - Randevúra hívtál. Ragaszkodom hozzá. - Akár el is késhetünk. - Ismét hosszan megcsókolta. Amióta viszszatértek New Yorkból, szinte semmi időt nem töltöttek együtt. - Korábban is késtünk már el.

72 De nem itt, gondolta Kasey, amint Jordán csókjaiban volt elmerülve. Itt nem vagyunk egyedül. Óvatosan kibontakozott a férfi karjaiból. - Valaki azt mondta egyszer, hogy elkésni udvariadan dolog. Amellett - vette fel újra a poharat - megígérted, hogy táncolsz velem. Azt hiszem, nagyon jól táncolsz. Nem akar osztozni Kasey-n senkivel, döbbent rá Jordán. Aztán elűzte a gondolatot. Nem volt féltékeny természetű. - Rendben - egyezett bele -, a randevú az randevú. Kasey kézen fogta, amint az ajtóhoz mentek. - Aztán elmegyünk sétálni? - kérdezte. - Nagyon szeretnék - mosolygott, és kifelé tuszkolta Kasey-t. ordan elhalászott két poharat a körbe járó pincér tálcájáról. Pezsgőt? - Hogyne. - Kasey elvette a poharat, és ivott. - Nagyon szép itt. rülök, hogy elhoztál. Osszekoccintották a poharukat. - Az antropológiára - mondta Jordán. - Csodálatos tudomány. Kasey halk nevetést hallatott, és a szájához emelte a poharát. Megfordulva látta, hogy egy vékony, barna hajú nő közelít feléjük a tömegen keresztül könnyű, fehér ruhában. Amint Jordanhez ért, lábujjhegyre állt, és megpuszilta. -Jordán! Végre felébredtél téli álmodból! - Szia, Liz. Csodásan nézel ki, mint mindig - Meg vagyok lepve, hogy még emlékszel arra, hogy nézek ki. Enynyi idő után. Hónapok teltek el. - Megfordult, és Kasey-re mosolygott. Kerek őzikeszemei voltak, és ápolt bőre. Egyetlen tökéletes gyémánt lógott egy láncon a nyakában. - Katiikén Wyatt - érintette meg lágyan Jordán Kasey vállát. ,lizabeth Bentley. - Kathleen Wyatt? - ismételte Liz. - Valahonnan ismerős ez a név, de nem találkoztunk még eddig, ugye? - Nem, Miss Bentiey, még nem. - Kasey barátságos mosollyal viszonozta az őszinte érdeklődést Liz szemében. - Kér pezsgőt? - kérdezte, és vett egy pohárral egy másik tálcáról. Igazán nagyon jó. - Köszönöm. - liz lenézett a pohárra, aztán vissza Kasey-re. - Kasey velem dolgozik az új regényemen - magyarázta Jordán. Látta, hogy Liz össze van zavarodva, de kíváncsi is. - Ó, igen. Összeállt a kép. - Harry Rhodes említette a nevét a vacsoránál a minap. - Habozott egy pillanatig. - Azt mondta önről, kivételesen intelligens. - Azért mondta, mert megvertem biliárdban. - Kasey szeme ragyogott a pohár felett, ahogy ismét kortyolt belőle. - Maga játszilt? -Játszom...? Hogy biliárdozom-e? - Liz megrázta a fejét, a szemöldökén látszott az összpontosítás. - Nem. Ön ugye archeológus? - Nem, antropológus. - Kasey mosolygott és nem tudott ellenállni. - Az archeológus ősi városokat, ereklyéket, használati tárgyakat ás ki, és így tanulmányozza a régi népek életét és kultúráját. Az antropológus viszont emberi fajtákat vizsgál, az emberiség testi és szellemi jellemzőit, eloszlását, szokásait és társadalmi viszonyait. - Újra ivott a pezsgőből. Szédítő a ruhája - jegyezte meg, és Lizre bólintott. - Francia? - Sikeresen összezavartad Lizt - jelentette ki Jordán, amikor már a táncparketten tartotta a karjaiban Kasey-t. - Tényleg? - Kasey felemelte a fejét, és nevetnie kellett Jordán savanyú pillantásán. - Nagyon csinos nő, Jordán, és nagyon kedves is.

73 Tetszik nekem. - Gyorsan ítélsz. - Általában időt takarítok meg vele. - Kasey mosolygott, ahogy Jordán körbeforgatta a parketten. - Látom, valóban remek táncos vagy - jegyezte meg. - Igazam volt. - Ha most azt mondanám, hogy sosem élveztem keringőt jobban, mint most ezt, hinnél nekem? - Talán! - nevetett a férfire. - Engednem kell majd, hogy azokkal a férfiakkal is táncolj, akik nem tudják levenni rólad a szemüket. És nem fogok neki örülni. Kasey kimeresztette a szemét. - Sok van belőlük? - kérdezte, ugratva a férfit, de közben próbálta megállapítani, mit is érez Jordán kijelentésével kapcsolatban. - Túl sok. Besétálsz egy terembe, aztán minden szem rád tapad. Az enyém is. Kasey nevetve rázta a fejét. - Az írói fantáziád működik. - Meg a férfiúi fantáziám - mondta halkan. - Nem tudlak kiverni a fejemből. Kasey felnézett rá, figyelmen kívül hagyta a zenét, amelyre táncoltak, és az embereket, akik velük együtt mozogtak. - Ki akarsz verni a fejedből? Jordán próbálta kerülni a tekintetét. - Nem is tudom... - képtelen volt higgadtan gondolkodni, amikor szorosan a karjaiban tartotta. - Bárcsak tudnám. Elég az hozzá, hogy nem akadt még nálad fontosabb nő az életemben. Ez merész lépés volt, és Kasey nem is erőltette tovább. Megérintette Jordán arcát. - Ennyi elég, Jordán. Az est folyamán Kasey nem lehetett egyedül. Mindenütt érdeklődést váltott ki, ahová ment. Boldogan válaszolt a feltett kérdésekre, és élvezte az ártalmadan flörtöket. Élvezte az előkelőséget, a ragyogást, de ugyanígy élvezte volna a sarki moziban a filmet. Vajas popcorn vagy pezsgő, ez mind az élete része volt. - Miss Wyatt! Kasey megfordult, megszakítva beszélgetését egy jachtokért lelkesedő emberrel és felségével, majd rámosolygott Harry Rhodesra. -Jó estét, Harry! Örülök, hogy látom. - Én is örülök, hogy látom! Csodásan néz ki. - Maga is. - Kasey megérintette a szmokingja hajtókáját. Harry a torkát köszörülte. - Csak el akartam mondani, mennyire élvezetes volt a könyv, amit kölcsönadott. - Bármikor, Harry. - Kedves arca van, gondolta Kasey. Jordán szerencsés, hogy ilyen barátra akadt. - Gyakoroltam, tudja. Kihívom egy újabb biliárdmérkőzésre. -Jó lesz - mosolygott. - Ezúttal nyolc golyóval kell megpróbálnunk. - Miss Wyatt... Katiikén... Kasey... - döntött végül, ahogy erre Kasey mosolya is figyelmeztette. - így hív Jordán is, ugye? - Mint a barátaim. Harry a szemüvegével babrált, és mosolygott. Kedves szemei vannak, gondolta Kasey, mint egy bölcs kis mackónak, jutott eszébe.

74 - Kasey, nem is tudom, hogy mernél-e a mutatkozni a táncparketten egy vén trotli professzorral. - Nem látok itt egy ilyet sem. - Kasey letette a poharát, és a kezét nyújtotta. - De veled szeretnék táncolni, Harry. -Jordán nagyon szerencsés ember, hogy rád talált - csevegett Harry, a táncparkett felé igyekezve. - Te találtál meg engem, Harry! - Akkor gratulálok önmagamnak. - Harrynek tetszett Kasey szája szegletében a gödröcske, tetszett, ahogy a nő haja szabad, göndör tincsekben fogta körül az arcát. Félig lelencgyereknek, félig szirénnek nézett ki. - Remélem, Jordán megbecsül. - Nagyon kedves ember, ugye? Kedves, szerető és gyengéd. - Tudod, nagyon szerette a bátyját! - sóhajtott Harry. - Közel álltak egymáshoz. Allén, az apja jó barátom volt, de évekkel korábban meghalt, és Beatrice sosem volt gondoskodó anya típus. Viszont ő a legjobb háziasszony, akit ismerek - tette hozzá. - Az anyai szerepet nem neki találták ki. A fiúk elválaszthatatlanok voltak. Kicsit vadak néha, de... - Vadak? - szólt bele Kasey, meglepetten nevetve. -Jordán is? - Volt, amikor rájött, kedvesem. - Harry felidézett néhány történetet, de úgy döntött, okosabb lesz, ha nem bocsátkozik részletekbe. Jordán nagyon nehezen élte meg, hogy elveszítette a bátyját. Ikrek voltak. - Ezt nem tudtam. - Egy testvért elveszíteni önmagában nagyon nehéz, tűnődött Kasey, de egy iker halála olyan, mintha kiszakítanának belőlünk egy részt. - Soha nem említette. - Az eset után magába zárkózott. Csak mostanában vettem észre, hogy megnyílik. - Harry lenézett Kasey-re. - És ez a te műved. Nagyon kedveled, ugye? Kasey egyenesen a férfi szemébe nézett. - Szerelmes vagyok belé. Harry bólintott. Most már nem lepődött meg az őszinteségén. - Szüksége volt valakire, aki lelket önt belé. Ha nem vigyáz, olyan zsémbes vén agglegény lesz, mint én. - Te nagyon jóképű férfi vagy, Harry. - Véget ért a zene, és Kasey megpuszilta Harryt, egy pillanatra átölelve. - Mi ez? - ment oda Jordán, és átfogta Kasey vállát. - Egyszer nem nézek oda, és elcsábítod a partnerem. Azt hittem, bízhatok benned, Harry. Harry elpirult és krákogott. - Ha Kasey itt van, akkor nem, kedves barátom. Még versenyben vagyok. Nem veszítettem el a sármomat - közölte, majd odébbállt. - Mit csináltál vele? -Jordán szórakozottan nézte, amint Harry parádézik. - Azt hiszem, komolyan is gondolta, amit mondott. - En is remélem. - Kasey magára vonzotta Jordán szemét. - Nem lennél féltékeny? Nagyszerű karácsonyi ajándék lenne, Jordán. - Még nincs karácsony - felelte. - Menjünk ki, mielőtt versenybe kell szállnom valakivel. - A verseny nagyon egészséges - jelentette ki Kasey, amint kiléptek a terasz ajtaján. - A fehér egerekkel végzett kísérletekben... Jordán hevesen szájon csókolta, és nem hagyta, hogy újabb kiselőadást tartson. - Átkozott legyek, ha fehér egerekkel versenyzem - suttogta, és közelebb húzta. A nő hajába túrt, szája kívánta a másikét. Kasey engedett, érezte, hogy Jordannek erre van szüksége, a szája lágy volt, átkarolta a férfi nyakát. Ez a pillanat volt a behódolás később lesz idő kihívásra, erőszakra, egyenlő összecsapásra, Jordán mást kért Kasey-től. A nőnek

75 könnyű volt behódolnia, ha tudta, milyen erős is valójában. Érezte, hogy ver a férfi szíve, amint szorosan magához ölelte. Jordán eltolta magától, és lenézett rá. - Ki vagy? - suttogta. - Sosem tudom, ki vagy. - Közelebb jársz ahhoz, hogy megtudd, mint a legtöbb ember Mondta halkan Kasey, és megfordult, hogy a korlátra támaszkodjon. Csodás itt, Jordán. A levegő lágy, és érzem a... verbéna... azt hiszem, ,... illatát - emelte fel a tekintetét. - Milyen közel vannak a csillagok! hajtotta az eget fürkészve. - Otthon órákig ültem kinn és figyeltem a csillagképeket. A nagypapa vett nekem egy teleszkópot. Azt hittem, én leszek az első nő a Holdon. - Miért gondoltad meg magad? - Öngyújtó kattanása hallatszott, Majd Jordán szivarjának az illata. Kasey vállat vont. Egész életében emlékezni fog erre az illatra. - Egy hétig próbáltam szárított ételeken élni. Borzalmas volt. Maxlan nevetett, Kasey pedig az ég felé mutatott. - Ott van a Pegazus. látod? Egyenesen felfelé repül. Androméda feje hozzáér a vállához. el engedte a kezét és sóhajtott. Kellemesen elálmosodott. - Csodás, Bem? Azok a képek odafent. Megnyugtató tudni, hogy holnap is ott lesznek. Jordán közelebb húzódott, hogy megérintse Kasey vállát. A bőre lágy volt, csak egy kicsit hűs az éjszakai levegőtől. - Ezért kutatod a múltat? Mert köze van a jövőhöz? - Lehet. Jordán eldobta a szivarját, és magához vonta. A nő ráhajtotta a fejét a vállára. - Táncoljunk még egyet, Jordán - suttogta. - Mindjárt véget ér az éjszaka. Tizenkettedik Karácsony este. A csoda. Kasey készen állt a csodára. Most hó helyett pálmafákat látott ettől eltekintve korábban is karácsonyozott már úgy, hogy nem esett hó. Ez alkalommal valami értékesebb újdonságot hozott a karácsony. Az egész napot azzal a férfival töltheti, akit szeret, és egy gyerekkel, aki égett az izgalomtól. Ez a csoda éppen elég volt neki. Tudta, hogy a munkája véget ért, vagy legalábbis a végéhez közeledik. Amit most csinált, azt elvileg el lehetett volna intézni egy levéllel vagy egy egyszerű telefonhívással. De Kasey halogatta a dolgot, és sejtette, hogy öntudadanul -Jordán is. A szakításnak el kell jönnie - de nem karácsonykor. Ezt megfogadta. Amikor véget érnek az ünnepek, tervet készít, aztán megmondja neki. Ebben a sorrendben. Sokkal jobb lesz, ha mindent elrendez, mielőtt beszélnek. Most, hogy világos tervet készített magának, jobb hangulata lett. Azt mondta magának, hogy joga van még egy héthez. Aztán az év első hetében elszakad tőle, Alisontói is, s újrakezdi az életét. Erős nő volt már korábban is érték veszteségek. De most karácsony volt, itt volt a családja, még ha csak egy hétre is. A szalonban ült egy szőnyegen, és Alisont nézte, aki a fa alatt heverő ajándékokat fürkészte. Úgy csacsogott, mint egy kismadár: lehet ez? E biztosan a Hány óra van még hátra? - Még egy óra sem telt el, hogy utoljára kérdezted - mondta neki Jordán, és az ölébe vonta. - Mért nem bontunk fel most mindent? - Nem, Jordán bácsi, azt nem lehet! - Kasey-re nézett, és várta,

76 hátha Kasey azt mondja, mégis lehet. - Nem, nem lehet. A Mikulás nagyon megharagudna. Alison nevetett, és hozzábújt Jordanhez. - Kasey, nem tudtad, hogy nincs is Mikulás? - Nem tudtam semmi ilyesmiről. Mss Taylor, maga cinikus. - Én? - Alison ízlelgette a szót. Átnyúlt a felnőttek előtt, és kezébe vett egy kis üveggolyót, amiben egy kicsinyített erdei jelenet volt látható. Forgatta, és a hó hullott benne. - Ezt még nem láttam. - Nem is láthattad. -Jordán kíváncsi volt, mikor veszi észre. - Ma reggel találtam a padláson. Az apádé volt, amikor kicsik voltunk. - Tényleg? - Igen, tényleg. Gondoltam, jó lenne neked. - Megtarthatom? - Alison a tenyerébe zárva a gömböt Jordanre nézett. -Igen. Alison újra az üveggömböt nézte, és azt, hogy száll benne le a hó. -Apu szerette a havat - tűnődött. - Amikor Chicagóban éltünk, hógolyóztunk. Mindig engedte, hogy győzzek. - Visszahajtotta a fejét Jordán mellkasára, és újra megfordította az üveggolyót. Kasey szótlanul figyelte őket. Jordán fogta magát, és keresett valamit, ami Alison apjáé volt, hogy a kislánynak ajándékozhassa. Ha még nem szeretett volna bele, most megtörtént volna. Jó ember, gondolta. Felállt, tapintatosan egyedül akarta hagyni őket. - Kasey? -Jordán ránézett, Kasey pedig megállt. - Néhány dolgot még be kell csomagolnom - kereste a kifogást. De Jordán csak mosolygott ezen, mert adatott rajta. -Valaki nem beszélt valami pattogatottkukorica-fűzésről? - Pattogatott kukorica? - Alison szeme felragyogott. - A fára? - Kasey azt mondta, a fa csupasz, ha nincs rajta pattogatott kukorica - jelentette ki Jordán. Mt gondolsz? - Most megcsinálhatjuk? - Én benne lennék, de úgy tűnik, Kasey-nek fontosabb dolga van. -Jordán még mindig mosolyogva szemmel tartotta. - Rugalmas vagyok - fordult vissza, és Alisomra nézett. - Sok-sok méter fonalra és három tűre lesz szükségünk. Meg tudod oldani? - Eszünk is belőle? - De még mennyire! Alison feltápászkodott, s kezében az üveggolyóval kiviharzott a szobából. - Néha annyira látszik rajtad, mit érzel, Kasey. - Jordán felállt és odament hozzá. - Majdnem elsírtad magad, de nem akartál Alison előtt pityeregni. Vagy előttem. - Csodálatos volt, amit tettél. -Alison itt volt tavaly karácsonykor is velem, de akkor eszembe sem jutott. - Picit megemelte Kasey állát, és megcsókolta. - Ne ríkass meg, Jordán. Mégiscsak karácsonyeste van. - Megvannak! - Alison lóhalálában érkezett meg. Felmutatott egy csomag tűt és egy vastag köteg zsineget. - Na, a csata felét megnyertük. - Kasey odament hozzá, majd viszszafordult Jordanhez. -Jössz? - Nem tudnám kihagyni.

77 A konyhaajtóhoz közeledve Jordannek kételyei támadtak. - Lehet, hogy, Francois nem fog örülni. A konyhája szent. - Pofonegyszerű - felelt Kasey, és beléptek. Francois megfordult, és meghajolt. Nem viselt fehér szakácssapkát, ahogy Kasey hetekkel ezelőtt elképzelte, de bajusza azért volt. - Monsieur- hajolt meg Jordán felé. - Segíthetek valamiben? - Francois... -Jordán várt egy pillanatig. Több dührohamot is átélt az évek során. - Szeretnénk valamit készíteni a karácsonyfához. - Oui, monsieur? - Pattogatott kukoricát akarunk fűzni. - Pattogatott kukoricát? Pattogatott kukoricát kívánnak az én konyhámban készíteni? - Mielőtt Jordán válaszolhatott volna, Francois már szórta is rá a szitkokat franciául. - Francois... A szakács megfordult, és mereven meghajolt. - Mademoiselle... Kasey rámosolygott. - Vőtre cuisine est magnifiquez - kezdte, aztán hibátlan franciasággal folytatta. Dicsérte a főztjét, a tűzhelyét, a pultjait, megkóstolta a húslevest, amely éppen főtt, és eközben a szakács szenvedéllyel kapcsolódott be a beszélgetésbe. Kasey lelkesnek mutatkozott a konyhai felszerelését illetően, és mély benyomást tettek rá az evőeszközök. Amikor befejezte, Francois szívélyesen kezet csókolt neki, meghajolt Jordán felé, és elhagyta a konyhát. - Nos... -Jordán a bezárt ajtóra nézett, majd vissza Kasey-re. Figyelte, amint levesz egy edényt, és a tűzhelyre teszi. - Hol tanultál meg ilyen jól franciául? - A szobatársam a főiskolán nyelvszakos volt. Hol van a pattogatott kukorica? Jordán odament hozzá, mintha nem is hallotta volna kérdést. - Mit mondtál neki? Mindig is azt hittem, jól beszélek franciául, de a kettőtök párbeszédéből alig értettem valamit. - Ezt-azt... - mosolygott Kasey. - Megmondtam neki, hogy ő és az egész konyhai személyzet ma estére kimenőt kapott tőled. Hol van a pattogatott kukorica? Igen, uram? A konyhája káprázatos. Jordán nevetett, és lenyúlt egy alsó szekrénybe. - Nagy veszélyek közt csempésztem be. - Kemény fickó vagy, Taylor! - vette el Kasey a dobozt. - Szükségem lesz olajra is. -Jordán intett Alisonnak, hogy vegye elő, majd egy rövid francia kifejezést súgott Kasey fülébe. A nőnek fülig szaladt a szája. - Meg vagyok ütközve - mondta. - Érdekes, amit mondasz, de meg vagyok rajta üdtözve. Nem fogom megkérdezni, ezt hol tanultad. A konyha perceken belül a kukorica pattogásától volt hangos. Alison a húsvágásra szolgáló tömör asztalnál ült, a bokáit keresztbe tette, és nagy gonddal vagdosta a zsinegdarabokat. Jordán leült vele szemben, és figyelte. Mikor hallott utoljára ilyen hangokat? A főiskolán? Nem, a bátyja házában, öt vagy hat éve talán. Kasey-nek igaza volt. Elszigetelte magát. - Újabb mestermű - jelentette ki Kasey, és beleborította a kukoricát egy tálba. - Nincs benne egy selejtes sem. - Belemélyesztette a kezét a tálba. - Hol a vaj? - kérdezte - Alison keze súrolta az övét, ahogy

78 a kislány is beletúrt a tálba. - Fogjatok meg egy tűt - utasította a férfit és a lányt. Mindent csináltak, csak épp csend nem volt. Alison megállás nélkül csacsogott, a kukoricafüzérje percről percre nőtt. Kasey-nek úgy tűnt, réges-régi karácsonyestéken is így ültek, és az eljövendőkben is így lesznek együtt. De tudta az igazságot, és megrázkódott. - Fázol? - kérdezte Jordán. - Nem - próbálta elhessegetni az érzést. - Csak épp kacsabőrös lett a hátam. - Talán libabőrös... - mondta Jordán mosolyogva. - Kacsa, liba, egyre megy - rántotta meg a vállát Kasey. Betömött egy adag popcomt a szájába. - Nem nagyon haladsz, Jordán - jegyezte meg. - Ösztönzésre van szükségem. - Az enyém lesz a leghosszabb - jelentette ki Alison. - Száz mérföld hosszú lesz! - Ne igyál előre a medve bőrére - ajánlotta Kasey. - Hogy csinálod ezt, Jordán? - kérdezte a férfit, miközben figyelte. - Természetesen jön, vagy gyakoroltad? Jordán meglepődött, nem értette a dolgot. A fejét csóválta. - Úgy értem, hogy csak az egyik szemöldöködet húzod fel - magyarázta Kasey. - Elképesztő. Szeretném, ha én is meg tudnám csinálni, de csak egyszerre tudom a kettőt. Igyunk egy kis forró csokit. - Kasey felugrott, és kotorászni kezdett a konyhaszekrényben. Jordán abbahagyta a fűzést, és figyelte. - Kasey, gyere ide egy percre, légy szíves. -Jordán, a forró csokoládé elkészítése összpontosítást és gondosságot kíván - mérte ki a tejet. Jordán odament hozzá, megfogta a kezét, és az ajtó felé húzta. A fejük fölé mutatott. Kasey mosolygott, amint meglátta a fagyöngyöt. - Igazi? - Igazi - biztosította Jordán. - Hát, ebben az esetben... - Gyengéden hozzáérintette ajkát a férfiéhez. - Nem is így csókolóznak a filmekben - kommentálta Alison, és felszúrt még egy szem pattogatott kukoricát. -Teljesen igazad van - értett egyet Jordán, mielőtt Kasey megszólalhatott volna. Visszahúzta a karjába, és szorosan rátapasztotta a száját az övére. A csók elnyúlt, édes íze valósággal fájt Kasey-nek. Magához szorította Jordánt. Tudta, hogy erre a csókra mindegyiknél jobban fog emlékezni. - Ez már jobb volt - jelentette ki a kislány, amikor Kasey elhúzódott a férfitől. - Befejeztem a füzéremet. Később a szalonban ültek le, Alison Kasey gitárjával az ölében Jordanhez bújt. Kasey figyelte, amint a fán villódzó égők fénye megvilágítja Alison arcát, aki lassan álomba szenderült. - Hosszú napja volt - suttogta Kasey. - Alig várom, hogy lássam az arcát holnap, amikor megkapja az ajándékait. - Jordán kivette a gitárt Alison erőtlen kezéből, és odaadta Kasey-nek. - A tieidet eldugtad? - Charles őrzi őket a garázsban. Nem vagyok benne biztos, hogy könnyű szívvel fog megválni tőlük. - Felállt. - Felviszem Alisont és betakargatom. -Majd én. -Jordán átvette az unokahúgát, és felállt. - Miért nem teszel fel valami zenét? Jordán kiment, Kasey a hifiberendezéshez sétált. Chopin mellett

79 döntött, miután átnézte a lemezeket. Romantikus estéhez illőt. A ház csendes volt. A szolgák mind a saját szállásukra vonultak vissza. Beatrice partin volt. Talán csak hárman lehettek az egész házban. Sóhajtva tette fel a lemezt, legalább ma este úgy tehet, mintha igaz lenne. Odasétált az ablakhoz, széthúzta a függönyöket, és kinézett. Magasan járt a telihold, az éjszaka tiszta volt, hosszasan szemlélte a Pegazust. Hátrafordult a csendes ajtónyikorgásra, megvárta, míg Jordán bezárja. -Rendben lefektetted? - Felgyorsult a szívverése. Buta vagyok, gondolta, úgy teszek, mintha most töltenénk először együtt az estét. -Rendben. Fel sem ébredt. Te is így alszol. - Keresztülment a szobán, és a bort, amit hozott, letette a bárpultra. - Mélyen, mint egy gyerek. - Felbontotta az üveget, aztán a kandallóhoz sétált. Letérdelt, és gázlángot bocsátott a farönkökre. - Most úgy tehetsz, mintha hullna a hó - mosolygott Kasey-re. - Belelátsz a fejembe, igaz? - Ritkán. - Kitöltött két pohár bort és leült a kandalló elé. Kinyújtotta Kasey felé a kezét. A nő elfogadta, és leült mellé. - Hogy érzed magad? - kérdezte, amikor hozzábújt. - Mintha elvágott volna a hó a külvilágtól - mondta halkan Kasey, és elvette a bort, amit Jordán odanyújtott. - Mintha bebújtam volna egy kunyhóba az Adirondack-hegységben, távol a világtól és a gondoktól. - Van ebben a kunyhóban nekem is hely? Kasey félrehajtott a fejét, és a férfire mosolygott. - Bármikor. -Lenne tűzifánk... - ábrándozott Jordán, és elvette Kasey-től a bort - .. .és borunk. - Hozzáhajolva megcsókolta a szája sarkát. - És ott lennénk egymásnak - fektette le gyengéden a padlóra. - Nem is lenne egyébre szükségünk. - Nem lenne. - Kasey lassan behunyta a szemét, ahogy közelebb húzta magához Jordánt. - Semmi másra. Kasey elmerült Jordán érintésében, ízében. Teste és lelke tökéletes összhangban volt, és mindkettőt Jordannek adta. Valahonnan a ház mélyén elütötte az óra az éjfelet. Elérkezett a karácsony. Kasey nem tudta volna megmondani, meddig maradtak a padlón, mert elszenderedtek. Jordán hallotta kinyílni a bejárati ajtót, majd bezárulni az anyja után. Aztán a ház újra csendbe borult. Az övék volt. Kasey-hez fordult, és lassan izgalomba hozta úgy, hogy a nő teste ismét csak érte remegett, és fordítva. Lobogott a tűz, villództak a karácsonyfa fényei, fenyőillat terjengett, a bor hevítette a testüket. Kasey újra elbóbiskolt, és mámorosan ébredt, amikor Jordán felemelte. - Felviszlek - suttogta. - Nem akarlak elhagyni - temette a nyakába az arcát. - Rövidek az éjszakák. Óráról órára rövidebbek. Aztán újra álomba zuhant, és olyan mélyen aludt, mint Alison, amikor Jordán felvitte a lépcsőn. Hamar elérkezett a reggel. Csak a lelkiereje és Alison izgatottsága tartotta vissza Kasey-t, hogy ne bújjon vissza a takaró alá. A rendezett, elegáns szalon most tele volt szórva eltépett csomagolópapírral, dobózokkal, szükségtelen szalagokkal. Kasey ajándéka Alisonnak, egy kölyök cocker spániel rohangált a fa körül, míg Alison elképedve ült ölében nagybátyja ajándékéval, egy új gitárral.

80 - Nem kellene felkelteni anyádat, Jordán? - kérdezte Kasey, és félretolta az útjából a papírokat. - Reggel hat órakor? -Jordán nevetve rázta a fejét. - Anyám nem kel fel tíz óránál hamarabb, akár karácsony van, akár nem. Majd rendezünk egy nagyon előkelő villásreggelit. Kasey grimaszt vágott, és megragadott egy dobozt. - Ideje, hogy én is kapjak valamit - jelentette ki, tudta, hogy a dobozt Alisontói kapja. - Sokat suttogtak már erről - mondta, és lassan kibontotta a szalagot. - Sokatmondó pillantásokat is láttam. - Alison az alsó ajkába harapott és Jordanre nézett. - Mint ez is itt - jelentette ki Kasey, és nagy csinnadrattával letépte a papírt. Levette a doboztetőt, és lágy pamutból készült, hosszú, világoszöld sálat talált benne. - Ez életem első ajándéka, amit magam készítettem - mondta Alison aggodalmasan. - Rose, a konyhalány tanította. Lehet, hogy vétettem néhány hibát. Kasey meg sem tudott szólalni, zavartan simogatta a kötött sálat. -Tetszik? Kasey a könnyeivel küszködve bólogatott. - A nők - mondta Jordán, és Alison haját a füle mögé fésülte az ujjaival. - Egyes nők javította ki magát - hajlamosak sírni, amikor nagyon boldogok. És most Kasey nagyon boldog. - Tényleg? - Tényleg - igyekezett Kasey mély levegőt venni. - Alison, ez a legcsodásabb ajándék, amit valaha is kaptam. - A karjaiba zárta a kislányt, megölelte. Köszönöm. - Tényleg tetszik neki - mondta Alison, és Kasey válla felett Jordanre mosolygott. - Gondolod, akkor is sírni fog, ha te is odaadod neki az ajándékodat? - Mért nem nézzük meg? - Jordán kivett a fa alól egy kis négyszögletes dobozt. - Bár lehet, hogy nem is kell neki már több ajándék. - Dehogynem! - Kasey kibújt Alison öleléséből. - Nagyon mohó vagyok karácsonykor, vette el a férfitől a dobozt. Kinyitotta, és aznap reggel másodszor is hataknas boldogságot érzett. Egy gyönyörűen kimunkált arany fülbevalót tartott a kezében, amely kísértetiesen hasonlított arra, amit aznap látott, amikor az egyszarvút vette Jordannek. Fejcsóválva nézett a férfire. - Honnan emlékeztél erre? - Semmit nem felejtek el, amit mondasz nekem. Azt hiszem, ez illik hozzá - nyújtott oda egy másik dobozt, ezúttal egy hosszú, laposat, majd elmosolyodott, amikor Kasey habozott. - Azt hittem, mohó vagy karácsonykor. Kasey ezt a dobozt is kinyitotta, és három vékony aranyláncot talált benne, amelyek eredeti módon fűződtek egymásba. - Nagyon szép - mondta. Jordán kivette Kasey kezéből a láncot, és a nyakára igazította. Kasey nyelt egyet, majd az arcát Jordanéhez érintette. - Köszönöm, Jordán. - Felállt a földről. - Utánanézek a kávénak. - Tetszett neki a te ajándékod is - suttogta Alison, és arrébb tette a gitárját. - Megint sírt. Millicent negyedórával később behozta a kávét és croissant-t a szalonba, megállt a tálcával a kezében, és csak nézett. A Taylor-házban töltött évek alatt még nem látott ehhez foghatót. Csomagolópapírok, szalagok, dobozok mindenfelé. És az egész közepén Mr. Taylor egy kiskutyával birkózik. Mr. Tayhr! Miss Alison és Mss Wyatt kuncognak. Nem,

81 ehhez foghatót még nem látott ebben a házban. Tizenharmadik Kasey sok tennivalót tervezett magának, miután elhagyja Palm Springst. Először is hazamegy. Eldöntötte: újév napja lesz az utolsó teljes nap, amit Jordannel tölt. Már csak közölni kellene vele. Miután minden nézőpontból - az övéből, a Jordánéból, Alisonéból - megvizsgálta a dolgot, úgy döntött, hogy vár újévig. A repülőjegye le volt foglalva. Mindent bezsúfol ebbe az utolsó huszonnégy órába, amit csak lehet. - Megvertelek volna a második játszma harmadik menetében, ha nem vétettem volna kettős hibát. - Kasey feldobta az ütőjét a levegőbe, amint Jordannel lesétáltak a teniszpályáról. - És ha nem fonákra szerváltál volna a második játszma negyedik menetében, azt is megnyertem volna. Olyan gonosz tudsz lenni, amikor feljössz a hálóhoz. Jordán elvette Kasey ütőjét, átragadt rá Kasey lelkesedése, ahogy felajzva forgatta az ütőt játszma közben. - Nézd, ott van Alison a medencénél. Ügy látszik, szorgalmasan készíti a házi feladatát. Alison felnézett, integetett, majd egy sóhaj kíséretében visszaült a helyére. -Jordán bácsi, nem tudom, hogyan fogjak neki ennek a feladatnak. - Nem tudod? - Jordán letette az ütőjét a napernyővel árnyékolt asztalra. - Mi a feladat? - Öt dolgot kell felsorolnom, amelyek a nyolcvanas évekre jellemzők. Olyanokat, amelyeket betennék egy időkapszulába, hogy megmutathassam a jövőbeli társadalmaknak, milyen volt a kultúránk. - Alison. - mosolygott rá, és végighúzta az ujját a kislány orrán. Miért egy írót kérdezel, amikor itt van egy antropológus is? - Tényleg - nézett fel Kasey-re. - Te mit tennél egy időkapszulába? - Nézzük csak. - Kasey a napba hunyorított egy pillanatra. - Egy kéve búzát, egy üveg petróleumot, egy MOS-chipet, egy punk-rock zenei kazettát, és egy pár Gucci papucscipőt. Jordán nevetett. - így festenek a nyolcvanas évek? Alison jegyzetelés közben összevonta a szemöldökét. - Mi az a MOS-chip? - Az egy... - Ne... -Jordán leállította Kasey magyarázatát. - Ne hagyd, hogy elkezdje, Alison. - Nos - pillantott Alison a listára meglehetősen bizalmatlanul azt hiszem, ezen még gondolkodom egy kicsit. - Ránézett Kasey-re, érzékeltetve, hogy nem volt nagy segítségére, aztán bement a házba, hogy ott dolgozzon a problémán. - Azt hiszem, Alison és a tanára még nem elég érettek ahhoz, hogy értékeljék a véleményedet a 80-as évekről. - Ez egy értelmiségi elemzése volt a kultúránk állapotáról a technológiától a divatig. Tudod, Jordán, jól lefőttél ez után a meccs után. Le kellene hűtened magad. Hirtelen meglökte, és az beleesett a medencébe. A férfi feljött a felszínre, és félretolta a hajat a szeméből. - Ez csak úgy jött - tette csípőre nevetve a kezét - Sosem tudtam elfojtani a sugallataimat. - Jordán hunyorított, és szótlanul a medence

82 széléhez úszott. - Ne haragudj Jordán, de igazán úgy tűnt, hogy meleged van. A víz biztosan csodás. Nem rágtál be, ugye? Gyere, kihúzlak. Alig nyújtotta oda a kezét, felismerte, mekkora hibát követett el. Jordán megszorította a tenyerét, elmosolyodott, és berántotta a medencébe. Kasey vizet köpködve bukott a felszínre. - Sejtettem, hogy megteszed! -Jól sejtetted. Milyen a víz? - Eszményi. - Fél kézzel a vizet lapátolta, a másikkal lerántotta az edzőcipőjét. - Mindig azt tartottam - mondta, miközben a feje fölött kirepítette a medencéből a cipőt -, ha váradan helyzetben találod magad, a legtöbbet kell kihoznod belőle. - Leráncigálta a másik cipőjét is, majd csukafejessel a víz alá merült, és a medence alja mentén siklott. Megrándult, ahogy Jordán megfogta a derekát. Egy pillanat múlva összefonódva találta magát Jordannel egy víz alatti csókban. A rendesről az egekbe ugrott a pulzusa, ahogy kapaszkodott a férfibe. Amikor felbukkantak, a szíve még mindig hevesen kalapált. - A legtöbbet hoztam ki egy váradan helyzetből - suttogta Jordán, Kasey fülcimpáját harapdálva. - Megijesztettél. - Kasey mélyet lélegzett. - Bár sohase néztem volna meg azt a cápás filmet. - Télen nem tartunk cápát - simította meg a haját. - A hajad szinte rézszínű, amikor vizes és rásüt a nap. Az első napon, amikor megérkeztél, az ablakból néztem, ahogy úszol. Azóta nem tudlak kiverni a felemből. Kasey a vállára hajtotta a fejét. Nehéz volt erősnek mutatkozni ekkora gyengédséggel szemben. Újra el akarta mondani neki, hogy nagyon szereti, és hogy megszakad a szíve, amiért el kell mennie. Mit válaszolhatna Jordán kérésére, ha marasztalná? Ha nem lehet közös jövőjük, nem folytathatják ezt tovább. Ha Jordán szeretni tudná... De Kasey megrázta a fejét, és eltávolodott Jordántól. - Versenyezzünk - ajánlotta. - Sokkal jobban úszom, mint teniszezek. Jordán mosolygott. - Rendben. Adok egy fejhossznyi előnyt. Kasey felvonta a szemöldökét. - Ezzel feltételezed, hogy a férfiak felsőbbrendűek. - Kasey kisöpörte a haját a szeméből. Elfogadom. A nő úgy robbant ki, akár egy rakéta. Annak ellenére, hogy előnynyel indult, Jordán két tempót vert rá. Kasey elhúzta a száját. - Persze - méltatlankodott, ahogy ott álltak a sekély vízben -, ha én is úszómedencés házban nőttem volna fel... Kasey észrevette, hogy a férfi teljesen másra figyel. Követte a szemét, és ő is lenézett. A teniszpályán viselt póló a mellére tapadt. Ahelyett, hogy takart volna, erotikusán hívogatott. A nedves rövidnadrág elvette Kasey csípőjének és combjának alakját. Meztelenül kevésbé lett volna csábító. Sima hajából lassan csöpögött a víz. - Azt hiszem, ez a fajta úszódressz mélyebb vízhez illik - rugaszkodott el Kasey a medence szélétől. Jordán karjaiban találta magát, mielőtt elérte volna a medence felét. A férfi szája az övét kereste, éhesen, kétségbeesel!c-n. íjra a felszín alá buktáit, egymásba kapaszkodva, miközben Kaseyt átjárták a félelem és szenvedély hullámai. Lebegett, ugyanakkor bezártnak, tehetetlennek érezte magát. Küzdhetett volna az érzések ellen, de az akarata elhagyta. Szorosan ölelte a férfit, aki felsegítette a víz fölé, ahol Kasey jól teleszívhatta a tüdejét. - Hiszen te reszketsz - vette észre. - Megijesztettelek?

83 - Nem tudom. - Kasey nem engedte el a férfit, hagyta, hogy a víz fölött tartsa. - Ö, Jordán, annyira akarlak téged - lehelte. A vágy váratlanul, sürgetően és erősen tört rá. A férfi újra megcsókolta, s izgatottsága nőttön-nőtt Kasey szenvedélyessége láttán. - Meddig tudod visszatartani a lélegzetedet? - Nem elég sokáig. - Kasey remegve kacagott, és újra megkereste Jordán száját. - Távol sem elég sokáig. Meg fogunk fulladni? - Biztosan. - Jordán keze lekúszott a nő oldalán, a csípőjén a combjáig, majd vissza a derekáig. - És törődsz vele? - Most nem. Csak csókolj meg újra. Csókolj meg, és ne mondj semmit. Elviselhetetlen a gondolat! Holnap ilyenkor már a repülőn ül. Nem nyújthatja ki a kezét, hogy megérintse Jordánt, nem érzi a kezét a kezén. Csak az emlékezetében él tovább a csókja íze. Eletének ezt a három hónapját elnyeli mindaz, ami ezután következik. Hogyan is mehetne el? Hogyan is maradhatna? Az ár, ametyet fizetni kell majd, máris borzasztóan magasnak látszott. De valamit elvesz cserébe! Egy utolsó éjszakát. Egy utolsó, teljes éjszakát. - Ne menjünk este partira - húzódott távolabb, hogy láthassa az arcát. - Egyedül akarok lenni veled, mint New Yorkban voltunk. Nem mehetünk el valahová, csak ma este? A holnap már teljesen az új évhez tartozik. Ennek az évnek az utolsó éjszakáját veled akarom tölteni. Csak veled. -Lakosztály a Hyattben? - vetette fel Jordán. - Pezsgő és kaviár? Ha jól emlékszem, szereted a kaviárt. - Igen. - Gyorsan és elszántan ragadta meg Jordán nyakát, és az arcához bújt. - Vagy pizza és sör az Utolsó Esély Motelben. Mindegy. Szeretlek - nem tudta megállni, hogy ne mondja ki. - Annyira szeretlek. - Jordán szájára tapasztotta a száját, mielőtt még az válaszolliatott volna. -Jordán! Beatrice hangja törte meg a csendet. Jordán sietség nélkül vált el Kasey-tői. - Anyám? - Felnézett, és magához ölelte Kasey-t. - Ilyen hamar hazaértél? - Mit művelsz? -Úszom, amint látod - mondta könnyedén. - És csókolózom Kasey-vel. Szeretnél valamit? - Tudatában vagy annak, hogy a szolgálók bármikor erre jöhetnek? - Igen. Még valami? Beatrice szeme lángba borult, de megőrizte a méltóságát. Kasey ezt akaratlanul is tisztelte benne. - Harry Rhodes telefonált. Egy óra múlva találkoznod kell vele üzleti ügyben. Azt mondja, nagyon fontos. - Rendben. Köszönöm. - Felidegesítetted - jegyezte meg Kasey, miután Beatrice elment. - Valószínűleg még jobban fel fogom idegesíteni - tűnődött a férfi. Itt az ideje változtatni néhány dolgon, gondolta. Gyökeresen változtatni. A ház az ő öröksége volt, de okosabb lesz az egészet otthagyni Beatricének, és AKsont elvinni valahová. Kasey... Kasey más ügy. De ott van az egész éjszaka, amikor megbeszélhetik, határozott, és magához húzta a nőt. - Ha elkészülsz, mire visszajövök Harrytől, korán indulhatunk.

84 - Gyorsan intézzétek el mondta Kasey. Kasey éppen megszárította a haját, amikor kopogás hallatszott a hálószoba ajtaján. - Szabad! - Kinyitotta a szekrényét. Ma este is a zöld ruhát vegyem tel? -Jó estét, Millicent. A szobalány megállt az ajtóban. - Kisasszony... - Millicent keresztbe tette maga előtt a karját, és zavarával küzdött. - Mrs. Taylor látni óhajtja önt... a nappaliban. - Most? Azonnal? - kérdezte Kasey a ruháját tapogatva. - Igen, kérem. Essünk túl rajta, gondolta, és visszaakasztotta a ruhát a szekrénybe. Kellemetlen lesz. Ha még nem is tudta, mi következik, a szobalány art ról leolvashatta. - Rendben, azonnal megyek. Millicent megköszörülte a torkát. - Oda kell vezetnem. Kasey sóhajtott. Nem hibáztathatta a szobalányt. - Akkor menjünk - javasolta, és követe MtUicentet. A szobalány kopogott Beatrice ajtaján, lenyomta a kilincset, aztán elsietett. Kasey nagyot sóhajtott, aztán belépett. - Mrs. Taylor? -Jöjjön be, Miss Wyatt. - Beatrice nem fordult meg, az elefántcsontszínű íróasztalánál ült. - És zárja be az ajtót, kérem. Kasey engedelmeskedett, és kínzó vágyat érzett, hogy rágyújtson. Olyan nyomasztó ez a szoba, gondolta, olyan nehéz benne élni, mint maga Mrs. Taylor. - Mit tehetek önért? - Üljön le, Miss Wyatt. - Egy Edward korabeli székre mutatott. Ideje, hogy elbeszélgessünk. Kasey leült, és várta az elkerülhetetlent. - Addig időzött itt, ameddig csak lehetséges - fordult felé Beatrice, a kezét az asztalra téve. - Önt foglalkoztatja Jordán kutatása, Mrs. Taylor? - Nem bánthats meg ma, mondta magában. E a utolsó napom. - Miért nem mondja ki, Mrs. Taylor, amire gondol? így sok időt spórolhatna meg mindkettőnknek - mondta hangosan. - Utánanéztem az életrajzának. - Beatrice egy aranytollalkopogott az asztalon. Ez volt az egyeden érzelemmegnyilvánulása. - Úgy tűnik, elismert szaktekintély a területén. - Szóval utánanézett. - Kasey érezte, hogy forr benne a düh, de próbálta elfojtani. - Igen, és megtudtam, hogy Sámuel Wyatt unokája. Távolról ismerem a lányát, az ön nagynénjét. Evekkel ezelőtt jókora botrány keletkezett maga körül. Nagyon sajnálatos ügy kopogott ismét a tollal. Kár, hogy nem maradt a nagynénjével. Ehelyett a nagyapja nevelte fel. - Kérem. - Kasey csendesebbre fogta a hangját. - Ne dühítsen fel. Beatrice sikeresen megtörte Kasey nyugalmát. Ez volt az elsődleges célja. - Nem szerepelt az apai nagyapja végrendeletében. - Alaposan utánanézett mindennek. - Alapos ember vagyok, Miss Wyatt. - De nem tud a tárgyra térni. - Akkor térjünk a tárgyra - egyezett bele Beatrice. - Nyilván ön fizetőképes, de nem igazán... - Vagyok tele pénzzel? - egészítette ki Kasey.

85 -Az ön egyszerű megfogalmazásában, igen - engedte meg Beatrice. - Az itt-tartózkodása minden bizonnyal igen kifizetődő vállalkozás önnek. Természetesen érthető, hogy jövőbeli nyereség reményében behízelgi magát Jordannél és Alisonnál. -Jövőbeli nyereség? - Kasey érezte, hogy ég a gyomra. - Nem hiszem, hogy rébuszokban kellene beszélnem. - Beatrice letette a tollat, és ismét összekulcsolta a kezét. - Jordán igen vagyonos. Alison is szép örökséghez jut, ha felnő. - Ertem. - Kasey küzdött, hogy nyugton maradjon a keze. - Ön azt sugallja, hogy a remélhető anyagi nyereség miatt építek ki kapcsolatot Jordannel és Alisonnál. - Hosszan, egyenesen nézett Beatrice szemébe. - Ön kemény asszony, Mrs. Taylor. Nem jut eszébe, hogy anélkül is megtenném ezt, hogy tekintetbe venném a csekk-könyveik vastagságát? - Nem. - Beatrice a levegőben hagyta a szót egy pillanatig. - Volt dolgom már a magafajtával. Alison anyja is ilyen volt, de a fiam nem hallgatott rám. Úgy döntött, hogy ellenvetéseim dacára megnősül, és elköltözik az ország másik szegletébe. Természetesen - folytatta, és Kasey-re szegezte a tekintetét - a jelen probléma kicsit más. Jordannek nem áll szándékában önt feleségül venni. Megelégszik egy kalanddal is. Iogy ismét az ön egyszerű megfogalmazását használjam, ön elszámította magát. Kasey legszívesebben hozzávágott volna valamit, ami bemocskolná a Beatricét körülvevő tökéletes fehérséget. De mereven ült, uralkodott magán. -Tudatában vagyok a Jordannel való kapcsolatom korlátainak, Mrs. Taylor. Mindig is tudatában voltam. Nem kell aggódnia emiatt. - Nem tűröm önt meg a házamban tovább. Az Alisonra gyakorolt hatását hónapokig tart majd helyrehozni. - Azt remélem, egy élet sem lesz elég hozzá - állt fel. Szabadulnia kellett ebből a szobából. - Többé nem tudja majd keretek köré kényszeríteni. Már kinőtte őket. -Jordán Alison gondviselője. Nem a szavak, hanem a hangnem állította meg Kasey-t. Hirtelen félelem járta át. -Igen. Beatrice kissé megfordult a székében, hogy szembenézhessenek. - Ha nem távozik még ma, ma délután, akkor Alison érdekében kénytelen leszek beperelni Jordánt, hogy adják nekem a felügyeletét. - Ez nevetséges! - A félelem visszatért, kettőzött erővel. Érezte, hogy hideg csapja meg a bőrét. - Egyik bíróság sem ítélné önnek a felügyeletet Jordán helyett. -Talán nem, de talán igen. - Beatrice előkelően megvonta a vállát. On aztán tudja, milyen kimerítő tud lenni egy jogi hercehurca, ráadásul ha egy gyerek is érintett. Különösen kellemedenné tenné az ügyet, ha rossz bánásmód miatt perelném be Jordánt. -Jordán a fia. - Csak suttogni bírt. - Nem teheti ezt vele. Alisonnal. Jordán nem tett neki rosszat, soha nem is tenne. - Alisont meg kell védeni. - Hideg pillantást vetett Kasey-re. - És Jordánt is. - Megvédeni? Befolyásolni! Nem ezt akarta mondani? - Visszament Beatricéhez. Bizonyára álmodik. De még a rémálmai sem fájtak ennyire. - Nem tenné ezt velük. Nem tudná megtenni. Csak egy gyerek. Alison szereti Jordánt. - Nem, nem fog sírni ez előtt a nő előtt. Magának semmi haszna nem lesz ebből. Nem szereti úgy Alisont, ahogy Jordán. Magának nincs szüksége rá. Ha megértené, milyen az, ha

86 az ember feje fölött civakodnak, akkor nem csinálná. Beatrice könnyedén sóhajtott. - Önön áll a választás. Hihetetlen, lehetetlen helyzet volt, és Kasey látta, hogy Beatrice minden szót komolyan gondol. - Holnap készültem menni - mondta halkan. - Nem érek annyit, hogy veszekedjen velem, Mrs. Taylor. - Ma, mielőtt Jordán megjön. És nem mond erről semmit. - Ma - egyezett bele Kasey. Fátyolos lett a hangja, ezt nem tudta megakadályozni. De küzdött, hogy ne sírja el magát. - Ma, mivel képes vagyok olyasmire, amire maga nem. Szeretem őket annyira, hogy megadjam nekik, amire szükségük van. Egymást. Beatrice újból hátat fordított. -Millicent összepakolta a holmiját, és Charles elviszi oda, ahová akarja. - Kinyitotta a csekkfüzetét. - Hajlandó vagyok ellentételezni a diszkrécióját és a kényelmetlenséget, Miss Wyatt... Kasey lecsapott a csekkfüzetre, és elhallgattatta Beatricét, aki meglepetten nézett fel. - Ne feszítse túl a húrt! - sziszegte. - A szavamat adtam. Ingyen van. - Lassan felemelte a kezét, és kiegyenesedett. - Eljön majd az idő, amikor el kell számolnia azzal, amit ma tett. Ön többet vesztett, mint én, Mrs. Taylor! Valahogy kijutott a szobából, aztán csaknem összegörnyedt a fájdalomtól. Szüksége volt néhány percre, hogy összeszedje magát. Még meg kell látogatnia Alisont is. Nem megy el anélkül, hogy el ne köszönne tőle. Csak találjam meg a megfelelő szavakat. Kasey úgy ment át a halion, mint egy alvajáró. Csak el ne sírjam magam Alison előtt. A hirtelen rátört fájdalom megbénította. Zsibbadt ujjakkal nyomta le Alison ajtajának a kilincsét. - Kasey! - nézett fel a lány. A kutyakölyök összegömbölyödve lustálkodott mellette a takarón, Alison a gitárját pengette. - Megtanultam egy új dalt. Eljátsszam neked? - Alison... - ült le az ágya szélére. - Mi a baj? - A gyerek homloka ráncba szaladt. - Furcsának tűnsz. -Alison. Emlékszel, mondtam, hogy egy nap el kell mennem. Látta, hogy változik meg a gyerek tekintete, és megérintette az arcát. Ma van az a nap, Alison. - Nem! - Letette a gitárját, és megfogta Kasey kezét. - Nem kell menned. Maradhatsz. - Elmondtam, emlékszel? A munkámról. -Nem akarsz maradni? - Alisonnak könnybe lábadt a szeme. Kasey-t elfogta a pánik. - Alison, ez nem akarás kérdése, nem tudok maradni. - De tudsz. Tudnál, ha akarnál. - Alison, nézz rám. - Kasey ugyanúgy a sírás szélén állt. De nem hagyhatta így ott a kislányt. - Néha az emberek nem tehetik azt, amit akarnak. Szeretlek, Alison, de el kell mennem. - Es mi lesz velem? - Már majdnem jajgatott, amint Kasey nyakába borult. - Itt lesz neked Jordán bácsi. És írok neked, megígérem. Esetleg a nyáron meglátogathatsz. Ahogy megbeszéltük. - De az még hónapok múlva lesz. Kasey szorosan magához ölelte, megveregette a hátát, majd visszahúzódott

87 - Olykor gyorsan telik az idő. - Levette az arany karkötőt a csuklójáról, és Alisonnak adta. Ez legyen a tiéd. Ha valaha is azt hinnéd, nem szeretlek már többé, akkor csak nézz rá, és tudd, hogy szeredek. Ielállt és az ajtóhoz ment. A fájdalom egyre terjedt a testében, az idő pedig rohant. -Alison... - fordult vissza az ajtóból. - Mondd meg Jordannek, hogy én... - aztán megrázta a fejét, és kiment. - Vigyázz rá helyettem is. sak egy izzó égett a hotelszobában, de az is bántotta a szemét. Kasey nem tudta összeszedni az erejét, hogy odamenjen lekapcsolni. A sírás kiszipolyozta, beteggé és üressé tette. Ünneplést hallott a többi szobából. Csaknem éjfél volt. Most vele kellene lennem, gondolta. Meg kellett: volna kapnom ezt iz utolsó éjszakát. Vajon mit gondolt, amikor visszaért, és látta, hogy elmentem? Szó nélkül. Soha nem érti meg, emlékeztette magát. Megsértődik, vagy mérges is lesz? Megrázta a fejét. Nincs értelme találgatni. Vége van. Megfordult, mert kulcs zörgését hallotta a zárban. Amikor Jordán belépett, Kasey nem szólt semmit. Gondolatait elnyelte a fájdalom és a megrázkódtatás. - Kasey, tedd fel az ajtóláncot, ha nem akarod, hogy valaki bejöjjön. - Az asztalra lökte a kulcsot. - A kulcsokhoz nem nehéz hozzájutni. Húsz dollár és egy jó történet. Te mindent tudsz a jó történetekről. Kasey nem mozdult. Beatrice fenyegetése kiölt belőle minden ingert, hogy Jordán karjaiba vesse magát. - Hogy találtál meg? - Charles árulta el. - Jordán megfordult, és feltette a láncot. - Jóllehet körbe kellett járnom jó néhány bárt, amíg megtaláltam. Éppen kimenője volt. - Úgy látom, hasznosan töltötted az idődet - Jordán ivott, állapította meg Kasey, ha nem is sokat, de eleget, hogy meglátsszon. Nyugodtnak kell maradni. A keze megremegett, ezért a háta mögött lévő fésülködőasztalba kapaszkodott. Jordán körülnézett a kis hotelszobában. - Nem a Hyatt mellett döntöttél, ahogy látom. - Nem. - Csúnya szavak lesznek, kiabálás. Cigarettát keresett. Nem nevetséges? A szállodai szobákban mindig van gyufa, csak én nem találok soha... - Elakadt a lélegzete, amikor Jordán megragadta a karját, és megperdítette. - Mért jöttél el? - Valamikor el kellett jönnöm, Jordán. - A hangjába fájdalom vegyült, mert a férfi satuként szorította. - Mindketten tudjuk, befejeződött a kutatómunka. - Kutatómunka? - Kasey biztos volt benne, ha nem a karját fogná, eljárna a keze. Jobban megbántotta, mint azt Jordán valaha is el tudta képzelni. Rajta is sebet ejtett. - Hát csak ennyi van köztünk? - rázta meg vadul Jordán. Kasey egész testében remegett, de Jordán figyelmen kívül hagyta. Sosem látta ilyen brutálisnak a férfit - kivetkőzve magából. Azt kívánta, bárcsak ütné meg, és gyorsan zárnák le a dolgot. - Menj a francba! - Újra megrázta, szinte megemelte a padlóról. Esetleg velem nem közölted volna? A hátam mögött kellett távoznod? Egy szó nélkül? Kasey újra a pipereasztal szélébe kapaszkodott.

88 -Jobb így, Jordán. Én... -Jobb?! - Kirobbant belőle a szó. Kasey megugrott. - Kinek? Ha nem volt benned annyi tisztesség, hogy rám gondolj, gondolhattál volna Alisonra. Ezt már nem lehetett elviselni. Lehunyta a szemét. - Gondoltam Alisonra. Kérlek, higgy nekem, gondoltam rá. - Hogy hihetném el, amit mondasz? Teljesen össze van törve. Nézz rám. - A hajánál fogva hátrahúzta a fejét. - Egy órát töltöttem azzal, hogy a karomban tartottam, és megpróbáltam megmagyarázni neki, amit én sem értek. - Azt tettem, amit tennem kellett. - Kasey megszédült. El kell küldenie Jordánt. Gyorsan. -Jordán, túl sokat ittál. - A hangja most elképesztően nyugodt volt. - És fáj, amit csinálsz. Menj el. - Azt mondtad, szeretsz. Kasey nyelt egyet, és kihúzta magát. - Meggondoltam magam. - Látta, ahogy a vér kiszáll Jordán arcából. - Meggondoltad magad?! - Jordán lassan mondta a szavakat, és nem fogta fel az értelmüket. - így van. Most menj, és hagyj magamra. El kell érnem a reggeli járatot. - Ribanc - suttogta Jordán közelebb húzva magához. - Akkor megyek el, ha befejeztem. Ha jól tudom, randevúzunk. - Ne! - Kasey hevesen ellenkezett, és pánik fogta el. - Ne, Jordán! - Befejezzük, amit elkezdtél - mondta Jordán. - Itt és most. És a szája már a Kasey-ére tapadt, és elvágott minden ellenkezést. Kasey el akarta tolni magától, megvadult a félelemtől. Már érezte is, hogy alábbhagy a kétségbeesése. Egy utolsó éjszakát. Végül is ezt még nem vették el tőlünk. Nem gondolkodott tovább, engedte magát szeretni. Jordán az ágy felé cibálta Kasey-t, aki tiltakozott, de a férfi erős volt, és elvette az eszét a düh. Mit csinálunk mi itt egymással? Kasey agya elsötétült, amint Jordán letépte róla a blúzt, mindenhol tapogatta, húzta, vonta, hiába igyekezett ellenállni. Beatrice nyugodt, hűvös arcának képe kúszott elé. Nem engedem, hogy et teddvelünk. Nem tiltakozott tovább, a szája ellágyult, és megadta magát. Én et tudom neked adni, suttogta halkan, és érezte, hogy alábbhagy a kétségbeesése. Egy utolsó éjszakát. Végül is ezt még nem vették el tőlünk. Nem gondolkodott tovább, hanem engedte magát szeretni. Tizennegyedik Kasey vakító világosságra ébredt. Tiltakozásul nyögve megfordult, s Jordán után tapogatózott volna. Kinyitotta a szemét. Elment. Küszködve ült fel, körülnézett a szobában, hátha talál valamilyen Jordanre utaló jelet, de már a párnája is hideg volt. Mikor mehetett el? Felsejlett az előző este, ismét szerették egymást, elkeseredetten és szó nélkül. Azt várta, hogy még alszik, és egypár órát teljes nyugalomban tölthetnek Szüksége volt rá, hogy ezt higgye. Senki nem vehette el tőle az utolsó órákat. Ha nem is volt gyöngédség azokban az órákban, mégis kívánták egymást. Nem fog neki fájni többet. Kasey végső reménye az volt, hogy az utolsó éjszaka kiöli Jordánból a fájdalmat, ha a dühöt nem is. Nem hitte, hogy Jordán valaha is megbocsát neki, mert így fejezte be a kapcsolatot. Felkelt, el kellett érnie a gépet. Nagyot nézett, amikor meglátta az üzenetet az asztalon. Talán jobb lesz, ha el sem olvassa, ha tudomást sem vesz róla. Mit is mondhatna

89 még neki Jordán, ami ne hozná vissza a fájdalmat? Aztán mégis elolvasta: Kasey, Tudom, keveset jelent, ha bocsánatodat kérem az előző éjszakáért, de nem tehetek többet. Az, hogy elragadott a düh, nem kifogás arra, ami történt. Csak azt tudom mondani, jobban sajnálom, mint bármit, amit eddig tettem. Hagyok egy csekket az előző hónapban végzett szolgálataidért. Remélem, te tudod, hogy mit adtál nekem, mert én nem tudom szavakba önteni. Jordán. Kasey elolvasta egyszer a levelet, aztán még egyszer. Beigazolódott a jóslata, csak fájdalmat okozott. Összegyűrve a földre hajította. Sajnáhd..., gondolta, és felemelte a csekket, ami az üzenet alá volt csúsztatva. Most hűvösen nyugodt volt, kevés érzelmi tartaléka maradt. Gyorsan megnézte az összeget, és hirtelen felnevetett. Nagylelkű. Nagylelkű ember vagy, Jordán. Módszeresen apró darabokra tépte a csekket, és leszórta a darabokat a földre. Ez biztos az őrületbe kergeti majd a könyvelődet. Nem akart megint sírni. Nem is maradt már könnye. Vállrándítva cigarettát keresett. Montana, döntötte el. Montanában kétméteres hó van, és kutya hideg. Nem mehetek haza határozta el. Ott még jobban magamba roskadnék. A telefonhoz rohant, hogy módosítson a tervein. Dr. Edward Brennan levette a gyújtást az öreg Pontiacban. A nap lenyugodni készült, és ő végigdolgozta a napot. Erezte is a hátán. Öregszem, tűnődött ültében. Volt olyan nap, hogy három szülést vezetett le, kivett egy mandulát, helyre tett egy eltört sípcsontot, és beoltott három családot influenza ellen, mindezt ebéd előtt, lankadatlan tempóban. De már elmúlt hetvenéves, ideje visszavennie egy kicsit. Talán okosabb lenne felvenni egy asszisztenst, egy fiatalt, tele új ötletekkel. Dr. Brennan szerette az új ödeteket. Elmosolyodva nézte a naplementét Nagy kár, hogy Kasey nem orvosnak tanult. Kiváló doktor lett volna belőle. Nagyszerűen tudott volna bánni a betegekkel. Narancsszínű csíkok szűrődtek át a fákon dr. Brennan hegyén. A doktor magáénak érezte azt a földdarabot, az ő hegye, az ő naplementéje, így érzett, amikor egyedül volt. Jóleső érzés volt, és ez tartotta benne a lelket. Kinyitotta a kocsi ajtaját, és kivett egy csomagot, amelyben házi sütésű kenyér és befőttek voltak. Ezeket Mrs. Oates erőltette rá, amiért kikúrálta a fiát a bárányhimlőből. Eszik majd Mrs. Oates fizetségéből, és iszik hozzá egy csésze kávét. Aztán, gondolta, ahogy kinyújtóztatta fáradt hátát, iszik egy pohárkával abból a stikában főzött pálinkából, imelyet az asszony férje csúsztatott oda, mikor elköszönt. Oatesnak volt a legjobb szeszfőzdéje a hegy keleti oldalán. A háza ajtaja soha nem volt zárva, így csak belökte, miközben a kenyeret majszolta. - Szia, nagyapa. Dr. Brennan megtorpant, aztán csak bámult a konyhaasztalnál ülő nőre. Kasey! Meglepődött, hogy látja az unokáját, és azon is, hogy nem ugrott a nyakába, és nem adott neki csattanós puszit. Mindig így üdvözölte, ha csak egy napra váltak el, s akkor is, ha egy évre. - Azt hittem, még mindig Tennessee-ben vagy. -Nem, épp itt vagyok. - Kasey mosolyogva szemügyre vette a csomagot - Friss kenyér illatát érzem. Ezzel fizettek? - Mrs. Oates - felelt a nagyapja, és odament az asztalhoz, hogy letegye a csomagot.

90 - Értem. - Kasey mosolygott. - Akkor valami erősebbet is kaptál a lejétől, ha jól sejtem. Hogy bírja a gyomrod? - Kibír egy-két pohárral. Kasey megfogta a nagyapja kezét. - Hogy vagy, nagyapa? -JÓL Kasey. - Szeretetteljes, de ugyanakkor szakmai szemmel is megvizsgálta Kasey arcát. Valami nincs rendben. Megszorította az unokája kezét. Majd elmondja, ha úgy érzi, a maga módján. Túl régen ismerte, hogy mást várjon. -És te? Miket csináltál? Nem írtál már vagy egy hónapja olyan hatoldalas levelet, amiket szoktál. -Nem sok mindent - vonta meg a vállát Kasey. - Néhány hetet Montanában töltöttem. Vettem egy fantasztikus kabátot melegen tartja az embert az Aleut-hegységben. Egy időre csatlakoztam Pheifer csapatához Utahban. Molly Phiefer még mindig olyan kemény nő, mint volt. A táborban ünnepelte a hatvannyolcadik születésnapját. Tartottam egy kétrészes előadást St. Paulban, és pisztrángokra horgásztam Tennesseeben. És leszoktam a dohányzásról. - Elsötétültek a szemei. Mély levegőt vett. - Nagyapa... terhes vagyok. - Terhes? - A nagyapjának elkerekedtek a szemei. - Hogy érted azt, hogy terhes? - Nagyapa - megfogta a kezét. - Orvos vagy. Tudod, mit jelent az, ha terhes valaki. - Kasey. - Dr. Brennannak le kellett ülnie. - Hogy történt? -A hagyományos módon - mondta Kasey, és mosolyogni próbált. - A modern módszerek nem mindig megbízhatóak - tette hozzá, mert már várta az elkerülheteden kérdést. A doktor ezt elengedte a füle mellett. - Hányadik hónapban vagy? - Mi van ma? Tudta, hogy Kasey-t soha nem érdekelte az idő múlása. - Május tizenhetedike. - Akkor négy hónap és tizenhét nap van hátra. - Nagyon különös - jegyezte meg a nagyapa, és bólogatott. - Biztos. - Kasey karba tette a kezét, majd meggondolta magát. A nagyapja látta rajta az idegességet, ezért szakmai kérdésekre váltott. - Látott már orvos? Vannak panaszaid? - Igen, voltam orvosnál - mosolygott, s megnyugtatták a tárgyilagos kérdések. - Nem, nincsenek panaszaim, egy hónapig tartottak a reggeli rosszullétek, de ettől eltekintve minden rendben van. Gusztustalanul egészséges vagyok. - És az apa? Kasey ismét karba fonta a karját. -Azt hiszem, ő is nagyon egészséges. - Kasey - nagyapja a tenyerébe zárta kezét. - Mik a tervei az apának? Nyilván meg akarod szülni. Te és a gyerek apja biztosan megállapodtatok valamiben. - Nem, nem állapodtunk meg semmiben - nézett rá, és ekkor tudatosult magában a saját sebezhetősége. - Nem mondtam meg. - Tessék? - A nagyapát ez jobban megdöbbentette, mint a többi. Ez nem vall Kasey-re. - Mikor akarod közölni vele? - Nem akarom. - Kivett egy cigarettát, de azonnal apró darabokra törte. - Kasey, joga van tudni. Az ő gyereke is. - Nem. - Mérgesen felvetette a szemét. - Az enyém.. A gyereknek

91 jogai vannak, és nekem is. Jordán meg törődjön saját magával. - Nem ilyen szoktál lenni, Kasey. - Kérlek. - Megrázta a fejét, és elmorzsolta a cigaretta maradványait. - Ne csináld ezt. Nem egyik percről a másikra döntöttem el. Hónapokig gondolkoztam rajta. Tudom, hogy ez a helyes megoldás. A gyereket nem fogják ide-oda rángatni, mert az apja és én hibát követtünk el. Tudom, mi történne, ha megmondanám Jordannek. Remegni kezdett a hangja, és egy percbe telt, míg helyrejött. - Felajánlaná, hogy házasodjunk össze. Nagyon gavallér. Visszautasítanám, mert nem viselném el. - Elcsuklott a hangja, és tiirelmedenül rázta a fejét. - Nem viselném el, ha kötelességből kérné meg a kezem. Aztán anyagilag is akarna támogatni. Nincs rá szükségem. A gyerekemnek sem. Aztán jönne a láthatás, és a gyereket ide-oda rángatnánk a két part között, és a végén nem tudná, hová is tartozik. Ez nem lenne méltányos. Nem megyek bele. A gyerek hozzám tartozik. A nagyapja megfogta a kezét, és hosszan a szemébe nézett. - Szereted az apját? Látta, amint az unokája összeomlik előtte. - Ó, istenem, hát persze. - Kasey az asztalra hajtotta a fejét, és elsírta magát. A nagyapja hagyta, hadd sírja ki magát. Nem látta ilyen elkeseredettnek gyerekkora óta. Fogta a kezét, és várt. Milyen ember lehet ez a Jordán, akinek a gyerekét a szíve alatt hordja? Ha szereti, miért sír itt ahelyett, hogy megosztaná vele a szülővé válás örömét? Próbált visszaidézni részleteket a korábbi leveleiből. Tudta, hogy ki az a Jordán - az író, akivel tavaly késő őszön és kora télen együtt dolgozott. Dr. Brennan tisztelte Jordán munkáját. Kasey levelei lelkesek, ugyanakkor zavarosak is voltak. De ezt megszokta tőle. Valamit nem tudott kiolvasni a sorok között? Es most, hónapok óta egyedül dolgozza fel életének legfontosabb eseményét Nem szerette így látni az unokáját elveszetten, zokogva. Egyszer el kellett küldenie innen. Akkor is így zokogott, elárvultan. Akkor azt gondolta, a döntése jó lesz neki, és amikor elült a botrány, igaza lett. De a közben eltelt idő mély nyomokat hagyott Kasey-ben. Sejtette, hogy Kasey-t a döntése meghozatalában részben korábbi tapasztalatai vezették. Most csak az idejét, támogatását, és szeretetét tudta nyújtani neki. Remélte, ennyi elég lesz. Kasey abbahagyta a zokogást, de az asztalra hajtva hagyta a fejét. Hónapok óta nem sírt. Lassan felegyenesedett, és megszólalt. - Szerettem... szeretem. Ez az egyik oka, amiért így intézem a dolgokat. - Sóhajtott. Valakivel beszélnie kellett, mióta kiment Beatrice dolgozószobájából négy hónapja. - Hadd magyarázzam el, talán te megérted. Halkan beszélt, érzelem nélkül írta le a Taylor-házat. Amikor Alisonról beszélt, a nagyapa észrevette a párhuzamot, és néhány percig csendben maradt. Akkor robbant ki, amikor Kasey elmesélte a Beatricével való utolsó találkozását. - Azt mondod, megfenyegetett? - ugrott fel, elfeledkezve fájós hátáról. Kész volt harcolni. - Nem engem. - Kasey a kezét nyújtotta, és a nagyapja felsegítette. -Jordánt, Alisont. Ellenem semmit nem tehet, semmit, ami ártana. - Ez zsarolás, Kasey! Egyszerű, csúnya zsarolás. - A nagyapja hangja érdessé vált a dühtől. Oda kellett volna menned egyenesen Jordanhez, és elmondani mindent.

92 - Tudod, mit tett volna? - Kasey megfogta a férfi karját. - Berohant volna, ahogy most te is szeretnél. Szörnyű jelenetet csapott volna, a közepén Alisonnal. Azt hiszed, felvállalnék egy jogi huzavonát? Alison még kislány. Tudom, hogy érezne, ha a neve és képe benne lenne az újságokban, és suttognának a háta mögött. - Kasey szeme már felszáradt és sokatmondóan nézett. - Képzeld magad a helyembe, nagyapa. Annak idején hasonló helyzetben voltunk. Most másképp döntenél, mint évekkel ezelőtt? A férfi sóhajtott, és magához vonta az unokáját. - Soha nem gondoltam volna, hogy hasonló helyzetbe kerülhetsz. Kasey-nek haza kellett jönnie, éreznie a nagyapja nagy, erős, de gyengéd kezeit. El kellett valakinek ringatnia, és nem ismert senkit, aki ilyen határozottan tette volna. - Szeretlek, nagyapa. - Én is, Kasey. - Egy percig szótlanul tartotta a karjában. Érezte a gömbölyűséget, ahogy egymáshoz simultak, mert Kasey most nem a régi megszokott nádszálvékony volt. Ha nem az orvos szemével nézi, megdöbben a változáson. Már nem a gyerek volt, hanem kismama, aki kisbabának fog életet adni. - Most jut eszembe - mondta lágyan. Nagyszerű, hogy dédnagyapa leszek. - Nagyapának is nagyszerű voltál - suttogta. - A legjobb. - Itt maradsz, amíg meg nem születik? Kasey sóhajtott, és ellazult az ölelésében. - Maradok. A nagyapja eltolta magától. - Szedsz vitaminokat? - Igen, doktor bácsi - mosolygott, és megpuszilta. - Tejet iszol? Megpuszilta a másik arcát is. - Mt szólsz a Bryanhez? - kérdezte. - Illik a lányhoz és a fiúhoz is. Azt hiszem, a Bryan Wyatt elég jól hangzik. Méltóságteljes, de nem sznob. A nagyapja felvonta a szemöldökét. - Látom, már lesz munkám. -Vagy Paul - folytatta Kasey, miközben a nagyapja a hűtőhöz ment. - Akkor persze fiúnak kell lennie. - Kasey figyelte, ahogy kitölt egy nagy pohár tejet. - Eszünk Mrs. Oates csemegéiből? - bontotta ki a csomagot. - Ez szilvabefőtt? - kérdezte, ahogy felemelt egy üveget. Imádom a szilvabefőttet. - Akkor jó. - Dr. Brennan odanyújtotta a tejet, és mosolygott. Igyál egy pohárral, mielőtt megvizsgállak. Tizenötödig 4 szrevédenül elérkezett a június. Vadvirágok nyíltak az erdőben, Lj muskátlik virítottak a konyhaablakban. Éjszakánként a tücskök megállás nélkül ciripeltek. Kasey az ágyban fekve hallgatta, s a kisbabája nyugtalanul mozgolódott a hasában. Sietős neki, gondolta. Vagy nekik. A nagyapja teljesen biztos volt abban, hogy ketten vannak. De Kasey nem egyezett bele, amikor a nagyapja azt javasolta, hogy menjenek le a kórházba, és győződjenek meg róla. Meglepetést akart. Régóta nem tudott mélyen aludni. A pici nem engedte. Nem engedték. Nem volt szüksége bonyolult műszerre ahhoz, hogy megállapítsa, ketten vannak. Egyeden gyerek nem lehet ilyen örökmozgó. Amikor az egyik aludt, a másik ébren volt, és rugdosott. Kasey hasa hatalmasra

93 nőtt. Megsimította kétoldalt a hasát. Nem lesz meg a kilenc hónap, tűnődött, az ikrek általában korábban érkeznek. Behunyta a szemét, és elábrándozott. Tetszett neki a mozgolódás a hasában, tetszett, hogy tudja, élet fejlődik benne, amely türelmetlenül várja, hogy megérkezzen. Már látta maga előtt, hogy fognak kinézni. Egy fiú és egy lány, gondolta, melegbarna hajjal és sötétkék szemekkel. Ezek a szemek Jordanre fogják emlékeztetni. Kasey ismét megfordult az ágyban, mert érezte egy könyök erőteljes döfését. Mit csinálhat most, tűnődött. Mennyi az idő Kaliforniában? Elég korán van ahhoz, hogy még mindig dolgozzon? Vajon befejezte már a könyvet? Kasey mindenütt kereste a könyvesboltokban, hogy hazahozza, és belemélyedjen. Visszahozná Jordánt, mindazokkal az órákkal együtt, amelyet a dolgozószobájában töltöttek. Eltehetné a könyvet a gyerekeknek. Nem fogják megtudni, hogy az apjuk írta, de megtanulhatják becsülni és tisztelni a könyvén keresztül. Ezt meg akarta tenni értük és Jordánért is. És Alisonért. Kasey az oldaláról a hátára fordult. Irt a lánynak, ahogy ígérte. Mvel összevissza utazott az országban, Alison nem tudott neki válaszolni. Hamarosan hallok felőle, gondolta Kasey. Már két hónapja egy helyen élek. Majdnem három hete írtam neki. Kimászott az ágyból, és az ablakhoz ment. A levegő forró és fülledt volt, megnehezítette az alvást. Jobb lenne, ha elfelejtene. Most már aligha kérhetem, hogy látogasson meg. Végigsimította a kezét a hasán. Nem lehetne elmagyarázni neki, és nehéz lenne megakadályozni, hogy Jordán is megtudja. Jordán majd gondját viseli, és biztonságot nyújt neki. Én meg ugyanezt fogom tenni a gyermekeinkkel. Aztán megint megmozdultak a hasában a gyerekek, így Kasey abbahagyta a tűnődést, és visszabújt az ágyba. Dr. Brennan figyelte Kasey-t, ahogy a veteményeskertben térdel a földön, és gyomlál. Kasey kivirult. A doktornak semmi kétsége nem volt unokája egészsége felől. Az egészség és az erő élő mintaképe volt. Rá jellemző lelkesedéssel újra kezébe vette az életét. Büszke volt az unokájára. Bár a nagyapjának voltak kétségei az unokája döntésének helyességéről, Kasey holtbiztos volt abban, hogy jól döntött. Bár az idős doktor még akart vele beszélni JordanrőL de elhatározta, vár a szülésig, és amíg megerősödik. Egyedül a születendő gyermekkel törődött. És a gyermek anyjával. - Nem is tudom, miért ültettem limababot - mondta maga elé Kasey, és kihasított a földből egy makacs gyomot. - Utálom a limababot, de tetszik, ahogy a vastag kis gubójukban ülnek. Azt hiszem, ki kellett volna ültetnem őket a napra. - Kasey visszaguggolt, és leverte a port a kezéről. - Megérett néhány paradicsom. Megehetnéd ma este vacsorára azzal a kukoricával együtt, amit Lloyd Cramer adott, mert kivetted a vakbelét. Kasey ellenzőt formált a kezéből a nap ellen, és felmosolygott a nagyapjára. - Az idei legjobb üzletem. Csúnya vakbél volt. - Kalmárszellem... - Kinyújtotta a kezét, hogy a nagyapja felsegíthesse, majd a szokásos túláradó szeretettel megpuszilta. - Megöntözzem a kertet? Egész héten nem esett. A doktor felnézett az égre. - Ha megöntözöd, egész biztos, hogy elered. De nem is jönne rosszul. Nem tud aludni az ember ettől a hőségtől. - Meg mástól sem. - Kasey megpaskolta a pocakját. - Nem, nem vagyok fáradt - válaszolt nevetve az el sem hangzott kérdésre. - Elég

94 erőm van mindannyiunk számára. - Megittad ma a tejet? - Kókadnak a répáim - felelt Kasey. - Hozom a slagot. - Majd megöntözöm, ha lehűlt a levegő. Menj, idd meg a tejet. - Hányni fogok tőle - fenyegetett Kasey. - Tizenkét éves korod óta nem jön be ez a trükköd. Kasey hunyorított méregette a nagyapját. Tudta, hogy éppolyan makacs, mint ő. - Cakkozott burgonyát fogok vacsorára készíteni, meg vaníliasodót. Van benne elég tej, nem kell innom. - El fogsz hízni. - Már elhíztam. - Kasey beviharzott a házba, mielőtt a nagyapja válaszolhatott volna. A konyhaasztalnál ült, és hámozta a krumplit. Valóságos kis krumplihalom emelkedett előtte. Volt valami megnyugtató ebben az egyszerű, monoton munkában, és többet hámozott, amennyit a nagyapja és ő egyszerre meg tudtak enni. Még marad is, állapította meg a kupacra tekintve. Egész hétre. Ez az utolsó, tett magának ígéretet, és megrázta a kezében lévő krumplit. Vagy meghívjuk a szomszédokat. Nem nézett fel, amint kinyílt az ajtó, továbbra is a hámozókést forgatta. - Lehet, hogy fel kell kutatnod néhány éhező beteget - mondta hangosan. - Kicsit sokat pucoltam. Tudod, a hadseregben már nem is kézzel hámozzák a krumplit, ami sajnálatos veszteség. Vannak ezek a gépek... Felnézett, és megállt a kezében a kés. Jordán látta, ahogy lassan kiszáll Kasey arcából a vér. Szeméből megrökönyödés és félelem áradt. Ettől a félelemtől viszont neki rándult össze a gyomra. Kasey letette a kést, és maga mellé ejtette a kezét. Istenem, édes Istenem, gondolkozott kétségbeesetten. Most mit csináljak? Mit mondjak? Jordán szótlanul szegezte Kasey-re a szemét. Feltűnt, hogy a haja most hosszabb, majdnem a válláig ér. Mikor lett ilyen szép? Azelőtt is mellbevágóan csábító volt. De mikor lett ilyen szép? Nem tudta a szemét levenni az arcáról. Milyen hosszú ideig várt, hogy ez az arc újra felragyogjon. Csakhogy nem ragyogott, hanem félt, s ez miatta van. Talán még nem késő. Nem lehet késő. Felfoghatatlan, hogy hiábavaló legyen a hónapokig tartó harca. Vajon a bőre is olyan lágy, ahogy az emlékeiben élt? Vajon elhúzódna, ha megérintené? Nem merte megkockáztatni, és csak nézte Kasey-t. A nő az asztal alatt a kezét tördelte. Valamit tennie kell, valamit mondania kell. Várt egy pillanatot, amíg biztosra nem vette, hogy a hangja nem fogja elárulni. - Szia, Jordán. - Mosolygott, de közben a körmével belevájt a tenyere bőrébe. - Átutazóban vagy? A férfi Kasey felé indult, s ha nem állja útját az asztal, biztosan megérinti. - Hónapok óta kereslek. - Vádként hangzott. Nem így akarta üdvözölni Kasey-t. Megfogadta, hogy nyugodt marad, de ahogy a nő ránézett, nem sikerült. - Valóban? - Kasey egyenesen a szemébe nézett. - Sajnálom. Utazgattam. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk a könyvvel kapcsolatban. - Hagyd abba!! - üvöltött Jordán. Miért kiabálok, csodálkozott. Csak

95 ránézett, és minden összeomlott, ami hajtotta az elválásuk óta. - Hat hónapja pokol az életem. Hogy ülhetsz itt, mintha csak egy szomszéd lennék, aki beugrik egypár percre? - Mielőtt Kasey szólhatott volna, megkerülte az asztalt és felállította. - A fenébe is, Kasey... - s a hangja elcsuklott a látványtól. - Istenem... - csak egy elsuttogott mondatra tellett Jordannek, amint lenézett Kasey-re, majd vissza az arcára. -Terhes vagy... - Igen. - Jordán szorítása enyhült. Kasey érezte, hogy az ujjai egyenként hullanak le. Jordán úgy nézett rá, mintha sosem látta volna. -Te... - megrázta a fejét, mintha víz alól bukkant volna fel. - Te az én gyerekemmel vagy várandós, és meg sem mondtad? Kasey hátralépett. -Az én gyerekemmel. Soha nem mondtam, hogy tőled van. Jordán olyan gyorsan rántotta magához, hogy Kasey fel sem tudott eszmélni. Jordán szeméből eltűnt az üresség, düh csillogott benne. -Nézz rám - sziszegte a foga közt. - Nézz a szemembe, és mondd, hogy nem az enyém! - Jordán látta Kasey-n, hogy megrémül, ezért elengedte. Mért követi el újra azt a hibát, ami miatt annak idején elveszítette? Kapaszkodót keresett, erre nem volt felkészülve. Hogy is lehetett volna? Hosszú, hosszú percek teltek el, amíg újra beszélni tudott. -Az Isten szerelmére, Kasey - mondta halkan. - Hogy titkolhattad el előlem? Nem számít, mit éreztél irántam, jogom lett volna tudni. -Az én gyerekemnek is vannak jogai, Jordán. - Kasey hangja a kétségbeesettek halálos nyugalmával szólt. - A te jogaidhoz semmi közöm. Jordán könyörgő szemmel nézett Kasey-re. Hónapokkal ezelőtt levetkőzte a büszkeségét. - Kérlek, ne zárj ki ebből, Kasey. - Az érintésére a nő hátrahőkölt, ezért inkább leejtette a karját. Száz dolgot eltervezett, amit mond neki, de most, hogy megtalálta, csak egy szót tudott kipréselni magából: Szeretlek. -Nem! - ütötte arcon indulatosan Jordánt. - Ezt ne mondd nekem! Ne merd mondani éppen most! - ömlöttek a könnyei. - Mindent megadtam volna, ha ezt hallom tőled egy fél éve. Mindent. Ehelyett egy üzenetet hagytál meg egy csekket a szolgálataimért, mintha egy... -Ne, Kasey, csak nem gondolod, hogy...? -Jordán újra próbálta megérinteni, de eltolta magától. - Nem feküdtem le sok férfival. Meglepődtél? - Kasey tenyerébe fogta az arcát, és letörölte a könnyeket. - De te voltál az első, aki ezért fizetett is. - Kasey, dehogy, nem erről volt szó! - Jordánt megrázták Kasey szavai. - Hadd magyarázzam meg. - Nem kellenek magyarázatok. - Megrázta a fejét, és otthagyta Jordánt. - Menj el. Korábban már megkértelek, hogy hagyj békén. Most megint megkérlek. - Akkor sem tudtalak, és most sem tudlak békén hagyni. Nem érted meg? - Nem akarom megérteni. - Kasey mélyeket lélegzett. - Nem kell megértenem. - A hangja nyugodt volt, de nem fordult Jordán felé. Sajnálom, hogy megütöttelek. Soha nem tettem még ilyet. - Kasey, kérlek... - érintette meg gyengéden a vállát. - Ülj le, légy szíves, és hallgass meg! Valaha szerettél. Nem tudok így elmenni. Kasey nem mozdult. Nem válaszolt. A férfi nagy nehezen leküzdötte kétségbeesését. - Csak hallgass meg, aztán elmegyek, ha akarod.

96 - Rendben - kilépett Jordán érintéséből, és leült. - Meghallgatlak. Jordán nem tudta, hol kezdje. Hová lettek a szavak? - Amikor aznap reggel felkeltem... - habozott. Annyira tele volt a feje azzal, amit mondani akart, és dúltak benne az érzések. Kasey az gyermekét hordja a szíve alatt. Most éppen a hasára teszi a kezét, mintha meg akarná védeni tőle azt, ami részben az övé is. - Amikor felébredtem - folytatta -, utáltam magam. Emlékeztem, hogy bejöttem a szobádba. Emlékeztem, mit mondtam neked, mit tettem veled. Még aludtál. Azért hagytam üzenetet, mert azt hittem, többé látni sem akarsz. - Miért gondoltad ezt? - Istenem, Kasey, én... - fél éve ezen rágódott, és most ki kellett mondania. - Megerőszakoltalak. Felkeltem aznap reggel, és láttam, hogy sérülések vannak a karodon, amiket én okoztam. - Most Jordán fordult el. Odament az ablakhoz, a párkányba kapaszkodott, és az ujjai elfehéredtek a szorítástól. - Egész életemben együtt kell élnem ezzel. Kasey hallgatagon ült. Elgondolkodva a szék karfájára tette a kezét. Becsületes ember. És egy becsületes ember nem tudja elviselni a gondolatot, ha becstelenséget követett el. Talán ha nem bántódik meg akkor annyira, láthatta volna abban az üzenetben, hogy Jordannek is mennyire fáj a dolog. -Jordán. - Várt, hogy a férfi rápillantson. - Ami azon az éjszakán történt, messze volt az erőszaktól. Megállíthattalak, vagy küzdhettem volna. De tudod, hogy nem tettem. - Nem sokat változtatott volna a lényegen, ha megteszed - lépett felé. - Részeg voltam és őrült, fájdalmat okoztam. Te az elején megmondtad, hogy ez lesz. Megállt, de nem vette le a szemét Kasey-ről. Tudnod kell, hogy aznap akartam megkérni a kezed - erre Kasey anynyira megdöbbent, hogy behunyta a szemét. - Visszatérve Harrytől láttam, hogy elmentél, s hihetetlen méregbe gurultam így könnyebb volt megküzdeni az érzéssel. Neked köszönhettem, hogy nyíltabb lettem, újra érzek, és amikor már a mindent jelentetted, egyszerűen elmentél. Bosszút akartam állni. Kasey még mindig csukott szemekkel ült, és Jordán az arcát tanulmányozta, miközben beszélt. - Azokban az első hetekben, mikor megjelentél az életemben, azt mondtam magamban, hogy nem szerettem beléd. Gyorsan történt minden. Vonzottal, nyugtalanítottál. Ha nem vagyok ilyen bolond, nem veszítelek el. Önzetlenül adtál, elfogadtam, de féltem túl sokat visszaadni. Kasey ránézett. -Jordán, még így is túl sok akadály áll köztünk. Kérlek, ne folytasd. - Azt mondtad, meghallgatsz. Elmondok mindent. - Látta, hogy Kasey újra a hasára teszi a kezét. Valami felszakadt Jordanben, és várt egy pillanatig, amíg folytatni tudta. - Az után az utolsó együtt töltött éjszaka után, amikor elmentél, felejteni próbáltam. Azt mondtam magamnak hogy hazudtál, hogy csak játszottál velem. Aztán visszaemlékeztem, hogy néztél rám, amikor szerelmet vallottál. Tudtam, hogy azért mentél el, mert nem kaptál viszonzást, és mert amikor utoljára esélyem lett volna, fájdalmat okoztam. -Jordán, ennek már vége - kezdte Kasey. - Kérlek, ne... - Megpróbáltam nélküled élni. -Jordán a fejét csóválta és letérdelt Kasey széke elé, úgyhogy most majdnem egy vonalban volt az arcuk. De nem maradtak színek. Magaddal vittél minden színt. Utánad jöttem.

97 - Utánam jöttél? - ismételte Kasey. - Az Alisonnak szóló első leveled Montanából érkezett. Három nappal azelőtt mentél el, hogy odaértem volna. Három nap. Nekem több évnek tűnt. Nem hagytál értesítési címet. És mivel kocsit béreltél, lehetetlen volt a nyomodra akadni. Detektíveket is felbéreltem, de aztán észhez tértem... - elhallgatott és felállt. - Elképzeltem, mit erezhetsz. Akkor visszautaztam, és imádkoztam, hogy újra írj Alisonnak. Jordán a hajába túrt, ahogy újraélte a sok csalódást és a pánikot. - Minden alkalommal, amikor írtál, megpróbáltam a nyomodba érni, mielőtt továbbállsz. Egyszer csak öt órával maradtam le. Alisont nem hagyhattam magára egy-két napnál tovább. Ügy rémlett, egész életemben előttem fogsz járni egy lépéssel, és soha nem érlek el. Ekkor jött meg az utolsó leveled, s azt írtad, a nagyapádnál maradsz néhány hónapig. Alison izgatott lett, nehezen viselte, hogy elveszített. Kasey a fejét rázta, és ökölbe szorította a kezét. -Ne... - Sajnálom. - Jordán a tenyerébe zárta az egyik ökölbe szorított kezet. - Amint megkapta a leveledet, azonnal ide akart jönni, látni téged. Azt mondta, megígérted, hogy meglátogathat. - Igen, így volt. - Kasey visszahúzta a kezét. Nem hagyhatja, hogy megérintse. Most még nem. Akkor sosem lesz elég erős, hogy elküldje, ha most hozzáér. Jordán lenézett üres tenyerére, aztán zsebre tette a kezét. - Nem akartam az anyámmal hagyni, még néhány napra sem. Azt mondtam neki, hogy mindketten jövünk. - Itt van? - Kasey érezte, hogy a mosoly beragyogja az arcát. Kint van? - Nincs. -Jordán lenyelte az irigységet. A mosoly Alisonnak szólt, nem neki. - Először magam akartalak látni. Alison most a hotelben van. Van ott egy család jó sok gyerekkel, akik máris megszerették. Azt reméli, hogy együtt megyünk érte. Kasey a fejét rázta. - Nem tehetem. Szívesen találkoznék vele, de csak akkor, ha elhozod. Jordán éles fájdalmat érzett. Vesztésre állt, és nem volt elég ereje, hogy megakadályozza. - Rendben, ha így akarod. A nyár nagy részét azzal töltjük, hogy új helyet keressünk. - Új helyet? A férfinek beszélnie kellett valamiről, bármiről, csak hogy ne tűnjön úgy, nyomást gyakorol Kasey-re. Vagy hogy könyörög neki. - Egy ideje, pontosabban éppen karácsony előtt, úgy döntöttem, hogy Alison nem élhet tovább a házban anyám mellett. Már meg is írattam a papírokat, amelyben az anyámra hagyom a házat. Nekünk nem kell ilyen nagy. Azt mondtam Alisonnak, hogy körülnézünk, és megpróbálunk letelepedni máshol, még mielőtt elkezdődne az iskola. Jordán feszülten fordult Kasey-hez, szenvedély tükröződött az arcán. - Ne kérd, hogy elmenjek, hogy már megtaláltalak, Kasey. Ne fordulj el tőlem. Nem kérheted, hogy hagyjalak itt téged, a gyerekemet. - Az én gyerekemet. - Kasey felállt, mert így erősebbnek érezte magát. - A gyerekünket - javította ki gyorsan Jordán. - Ezen már nem változtathatsz. A gyereknek joga van ismerni az apját. Ha rám nem

98 gondolsz, gondolj rá. - Éppen rá gondolok. - Kasey megmasszírozta a halántékát, talán enyhít a feszültségen. - Nem vártam, hogy idejössz nem vártam, hogy szeress. Tudtam, mit kell tennem. - De eljöttem. -Jordán gyengéden megérintette Kasey vállát. - És igenis szeretlek. Kasey a tenyerébe temette az arcát, így nem látta a Jordán szemében dúló érzelmi vihart. - Tudtam, mit kell tennem - ismételte. - Nincs időm veled foglalkozni, vagy magammal. A gyerekemre kell gondolnom. Az ő életét nem kockáztathatom. - Kockáztatni? - kezdte Jordán, de Kasey félbeszakította. - Nem engedem, hogy az ország egyik végéből a másikba vándoroljon. Tudnia kell, hová tartozik. Senki nem fogja ide-oda rángatni. Nem engedem. Ezt nem engedem, és ebben én döntök. - Jordán tanácstalan volt, hogyan vigasztalja meg. - Ez az én gyerekem, nem valami vagyontárgy, amit középen ketté lehet vágni. Az anyád nem érhet a gyerekemhez egy ujjal sem! Lehet, hogy megpróbál majd befolyásolni a gyerekemen keresztül. Lehet, hogy megpróbálja majd elvenni tőlem. Én elveszítettelek téged, Alisont, de a gyerekemet nem fogom elveszíteni! - Miről beszélsz? - Jordán megfeledkezett magáról, és lefejtette Kasey kezét az arcáról. - Mt mondasz? Kasey nem válaszolt. Szaporán lélegzett. Nem is tudta, mit mondott. Jordán szemei beszűkültek. - Volt valami köze anyámnak a távozásodhoz? - Kasey nemet intett a fejével, de Jordán tekintete megállította. - Nagyon ádátszóan hazudsz, úgyhogy meg se próbáld. Mit mondott neked? Mit tett veled? Mivel Kasey nem válaszolt, Jordán nyugalmat erőltetett magára. Kasey szeme ismét félelmet tükrözött, de Jordán tudta, hogy ezúttal nem miatta. - Elmondod nekem pontosan, mi történt köztetek. - Nagyon jó ötlet! - mondta dr. Brennan a házba lépve. Jordán hátrapillantott, de nem engedte el Kasey karját. Senki nem akadályozhatja meg, hogy megtudja, mi az igazság. - Nem kell rögtön a pisztoly után kapkodni, fiam - mondta Jordannek vidáman. - Bár azt mondtam ennek a lánynak, amikor hónapokkal ezelőtt hazajött, hogy ezt kellene lennie. - Nagyapa, ne szólj bele. - Még hogy ne szóljak bele?! - meresztett nagy szemet az unokájára. - Mindig is pimasz voltál. - Nagyapa, kérlek... - Kasey kiszabadította a karját Jordánéból. Ebből maradj ki! - Dehogy maradok! - dörrent rá a nagyapja. - Ennek az embernek tudnia kell, mi zajlott a háta mögött. Jobb lesz, ha nem játszod többé a magányos hőst, Kasey. Öt is be kell venni a játékba. Kasey a fejét rázta, és odament Jordanhez. - És Alison? - Gondját fogja viselni Alisonnak. Ezt a bolond is látja. Te mondod el neki, vagy én? - Maga mondja el - fordult Jordán egyenesen dr. Brennanhoz. Nem akarok mellébeszélést. - Értelmes ember. Ülj le és fogd be a szád, Kasey! - utasította a nagyapja. - Nem, nem fogok a... - Kathleen, ülj le!

99 Kasey felszegte az állát erre a hangra, de az évek során beleivódott a nagyapja iránti engedelmesség. - Rendben van, Jordán - kezdte a doktor. - Nem lesz könnyű megemészteni. Leül? - Nem - adott éles választ Jordán, aztán gondolkodott. - Nem, köszönöm. - Én leülök, tudja, öregszem. - Dr. Brennan kényelembe helyezte magát. - Az ön anyja választás elé állította Kasey-t - kezdte. - Azt hiszem, Mrs. Taylor az emberi természet nagyon jó ismerője, hiszen tudta, hogy dönt Kasey. A saját boldogsága vagy a magáé és Alisoné közt kellett választania. - Nem értem, mit mond. - Akkor beszéljünk egyenesen. Az anyja perrel fenyegetett Alison felügyelete ügyében, ha Kasey nem szedi azonnal a sátorfáját és tűnik el onnan. - Perrel... - Jordán beletúrt a hajába. - Ez őrület. Hiszen nem is akarja Alisont magának, úgysem lenne semmi alapja a pernek. - Azt mondtam, hogy az édesanyja jó emberismerő. - Dr. Brennan az unokájára pillantott. Jordán a homlokát ráncolva követte a tekintetét. Érezte, hogy kiszáll belőle az erő. - Ö, istenem! - Fáradt mozdulattal megdörzsölte az arcát. - Azt hiszem, utánanézett Kasey múltjának. Kasey nem szólt erről nekem. Sosem engedtem volna, hogy az anyám megússzon egy ilyen fenyegetőzést. Miért nem említette nekem Kasey? - Igen, el kellett volna mondania - bólogatott dr. Brennan beleegyezően. - De nem kockáztathatta két ember sorsát, akiket szeretett. Az anyja rossz bánásmód miatt akart pert indítani. - Nagyapa... - Kasey-nek most már csak fáradt suttogásra tellett. - Kasey, ki kell mondani mindent, mégpedig most. És - fordult vissza Jordanhez - fizetni akart neki. Itt számította el magát. Egy kis ablak nézett a hegyekre a mosogató felett. Jordán odament, és kibámult rajta. - Hihetetlen. - A hangja száraz volt és nyers. - Tudtam, hogy mindenre képes, bár ezt nem gondoltam volna róla. Köszönöm, hogy elmondta. -Jordán azt hitte, már minden dühöt kiadott magából azt hitte, kiállt minden fájdalmat. De tévedett. Még van tovább. - Ezt majd elintézem az anyámmal, dr. Brennan, efelől biztos lehet. - Biztos vagyok. - Egy utolsó pillantást vetve az unokájára, a nagyapa felállt. - Meg kell öntöznöm a kertet. - Otthagyta őket, és csend borult a szobára. Kasey mélyet sóhajtott. Most kimondták, mindent kimondták. Ehhez nincs mit hozzátenni. - Készítek teát. - Felállt, hogy feltegye a kannát. - Semmit nem tudok mondani vagy tenni, amivel ezt helyrehozhatnám. - Nem a te műved volt Jordán, ezért nem neked kell helyrehoznod - nyúlt a konyhaszekrénybe. - Herbatea. Nagyapa eltiltott a koffeintől. - Kérlek, maradj nyugton egy percig - Kasey megállt, és ránézett. Jordán átgondolta a mondanivalóját. Gyorsan kellett összeszednie a gondolatait, míg állni bír a lábán. - Először is: ígérem, hogy az anyám soha nem nyúl egy ujjal sem a gyerekünk... a gyerekedhez. - Fájdalmat érzett a gyomrában, hogy így lemondott a jogairól. - Nem lesznek követeléseim. Támogadak anyagilag, ha elfogadod. És azt is megértem, ha nem. -Jordán...

100 - Ne mondj még semmit. - Tudta, hogy gyorsan túl kell lennie rajta. - A gyerek a tiéd, teljesen a tiéd, és én ezt elfogadom. Szavamat adom, hogy soha nem állok elő semmilyen igénnyel. Tudom, milyen sokat jelent neked Alison. Nálad hagyom néhány napra, amíg visszautazom, és beszélek az anyámmal. - Nem számít, Jordán... - De nekem igenis számít! - Felemelte a kezét, nehogy elveszítse a fejét. - Ha találunk egy alkalmas helyet, hogy megtelepedjünk, elküldöm a nagyapádnak a címünket. Csak annyit szeretnék tudni, hogy amikor megszületik a kicsi, mindketten jól vagytok. Jordán szavai mindent megváltoztattak. Aminek egy órával ezelőtt még értelme volt, mostanra képtelenségnek tűnt. Azoknak, akik szeretik egymást, együtt kell lenniük. -Jordán - kezdte, majd halkan nyögött egyet, és a kezét a hasára szorította. - Mi az? - Jordán megrémült, és megragadta Kasey karját. - Fájdalmaid vannak? A gyerek? Ó, istenem, nem is kellett volna eljönnöm. Nem kellett volna ennyire felizgatnom téged. Hívom a nagyapádat. - Nem szükséges. - Kasey rámosolygott Jordanre. - Csak rugdos a pici, ez minden. Nagyon élénk. Jordán lenézett. Lassan Kasey pocakjára simította a tenyerét. Belül türelmedenül lüktetett egy kis élet. Elámult, hogy az ő testének egy része növekedik ott benn. És Kasey egy része is. Kettejükből teremtődött egy emberi lény. Már csaknem érezte a piciny lábat, amely a keze alatt rugdalózott. Amikor Kasey rápillantott, túláradó örömöt, zavart csodálkozást látott. Mosolygott, és Jordán kezére tette a kezét. - Érezned kellene, amikor igazán rugdal. A férfi elsápadt a rászakadó fájdalomtól. Hiszen ez az első és utolsó alkalom, hogy kapcsolata lehet a gyerekével. Utoljára érinti meg a nőt, akit szeret. Kasey észrevette mindezt, mielőtt Jordán megfordulva az ajtó felé indult. Ne engedd elmenni, kiáltotta a szíve. Ne légy bolond. De kockJatos, mondta az esze. Neked is, mindenkinek. Vállald a kockázatot, felelte a szíve. Elég erős vagy. Mindannyian elég erősek vagytok. -Jordán! - kiáltott utána, mielőtt az elérte volna az ajtót. - Ne menj el. - Amikor a férfi visszafordult, Kasey már a szoba közepén állt. - Szükségünk van rád. - Jordán nyaka köré vetette a karját. - Szükségem van rád. Jordán hajlott afelé, hogy elfogadja, amit Kasey adni akar, de meghátrált. - Kasey, nem vagy köteles értem ezt megtenni. Nem kell... - Hallgass, és csókolj meg! Túl sokat beszéltünk. Olyan régen várok rád. - A szájak egymásra találtak, és Kasey hallotta Jordán megkönnyebbült nyögését. - Szeretlek. - A férfi csókokkal árasztotta el Kasey arcát. - Egy nap sem fog eltelni anélkül, hogy ezt kimondanám. Szeredek! - Csókolj meg bátran - suttogta Kasey. - Nem fogod összetörni a gyerekeket. Jordán szorosan magához ölelte, és elveszett édes ízében. Végre az övé volt - véglegesen, teljesen az övé. - Gyerekeket? - Nem mondtam, hogy kettő lesz? Jordán megrázta a fejét, és röviden, meglepetten felkacagott.

101 - Nem! - nevetett ismét, és majdnem összepréselte Kasey-t. Érezte, hogy ott belül, hogyan mozognak, hogyan nyújtózkodnak a kis életek. - Nem, nem mondtad. Hogyan voltam képes nélküled élni több mint fél évig? Nem is volt az élet - válaszolta meg saját kérdését. Most kezdek el újra élni. - Forró csókot adott Kasey-nek, mindia hat hónap ürességét be tudná hozni egy öleléssel. Aztán eltolta magától, a szeme még mindig tűzben égett. - Most viszont van egy feltétele a feltétel nélküli szeretetnek, Kasey. - Beleegyezem - mondta Kasey, és hagyta, hogy Jordán átölelje. Utószó A kandallóban pattogó tűz melege otthonossá varázsolta a nappalit. Kint félméteres hó magasodott, és még mindig havazott. Kasey egy utolsó ajándékot csúsztatott a karácsonyfa alá, aztán hátralépett, és megcsodálta a fát. Pattogatott kukoricából fűzött láncok tekeregtek ideoda a fán, a tetejétől az aljáig. Mosolygott, visszaemlékezve a rumlira, unit a konyhában csináltak aznap este. A felfordulás még mindig a lételeme volt. Lehajolt, és babrálni kezdte a dobozt, amelyen a neve állt. - Csalunk, csalunk? - kérdezte Jordán az ajtóból, mire Kasey gyorsan felegyenesedett. - Természetesen nem. - Várt, amíg Jordán odaér hozzá, és a dereka köré fonta a karját. - Csak találgattam. Az nem csalás. Hozzátartozik a karácsonyhoz. - Ez szakmai vélemény, dr. Taylor? -Jordán belefúrta a fejét Kasey nyakába, és megtalálta a kedvenc helyét. - Teljes mértékben. Hogy áll a könyv? -Jól. Van egy lenyűgöző főszereplőm. - Magához húzta a feleségét, hogy jobban lássa. Sugárzott. A karácsonyeste tette, hogy ennyire ragyogott? - Szeredek, Kasey. - Gyengéden megcsókolta. - És büszke vagyok rád. - Miért? - Kasey Jordán nyaka köré fonta a kezét, és mosolygott. Mondj konkrétabb bókokat. - Mert megszerezted a doktori fokozatodat, ellátsz egy családot, és otdiont teremtettél. - Természetesen mindezt egyedül értem el... - Mosolyogva a tenyerébe fogta a férje arcát. -Jordán, rém aranyos vagy. Megőrülök érted. - Magához húzta, és találkoztak az ajkaik. Csak egy pillanatig tartott, és a csók felhevült. Szorosan egymáshoz simultak, valósággal belebújtak a másikba. A gyengéd öröm és a forró vágy egyesült. - Havazik - mondta Jordán. - Észrevettem. - Kasey lágyan sóhajtott, ahogy Jordán szája végigfutott a nyakán. - Van bőven tűzifánk. - Nagyon szépen felvágtad. Mindig csodálom. - Hátrahajtotta a fejét, hogy a száját Jordánéhoz érinthesse. - Van bor a pincében -Jordánt ösztökélte a vágy, amely nem akart alábbhagyni. Kasey blúza alá csúsztatta a kezét, és végigsimogatta a hátát. - Emlékszel, miről beszéltünk két éve karácsonykor? - Ühüm... - Kasey Jordanhez simult. - Be vagyunk havazva mondta. - Van elég tűzifa és bor, és csak mi ketten. Egy cocker spániel viharzott be a szobába két rohanó csöppség előtt. Fuss az életedért - gondolta Kasey, ahogy mosolyogva visszahajtotta a fejét Jordán vállára. - Bryan, Paul, gyertek vissza! - a nyomukban Alison rohant be a

102 szobába. - Tudjátok, hogy nem szabad bántani Maxwellt. - Sóhajtott, és a fejét csóválta, amint a picik a földre huppantak, és a kutyát dögönyözték. Jordán figyelte a gyerekeit, akik hangosan szeretgették a türelmesen szenvedő kutyát. Közelebb vonta a feleségét. - Bámulatosak - suttogta. - Mindig meglepődöm, mennyire bámulatosak. - És jól viselkednek - jegyezte meg Kasey, miután látta, hogy Bryan arrébb löki Pault, hogy odaférjen a kutyához. Alison kinevezte magát döntőbírónak. Jordán nevetett, és Kasey szemébe nézett. - Szóval az a bizonyos karácsonyeste... - Találkozunk éjfélkor - suttogta Kasey. - Itt. - Te hozod a bort, én meg a fát. - Megegyeztünk. - A gyerekek egyre hangosabban civakodtak, és Kasey tudta, hogy hamar vége a meghitt beszélgetésnek. Emellett ő is szeretett volna játszani. -Ja, még egy dolog - jegyezte meg mellékesen és ártatlanul Jordanre mosolygott. Jordán meglepett képet vágott, mire Kasey odahajolt az arcához. - Lesz még egy gyerekünk - mondta meg. - Vagy inkább kettő... - tette még hozzá, mielőtt a száján robbant Jordán csókja.

VAN VÁLASZTÁSOD Előszó James Sladerman komoran bámulta a cipője orrát. Azért borult el ennyire a tekintete, mert ma reggel megkapta a hírt az őrszobán, hogy Dodson kapitány hívatja. Hosszan kifújta a füstöt, elnyomta a cigarettáját a kezétől balra eső mozaik hamutartóban. Alig mozdult meg. Tudta, hogyan kell várakozni. Előző este több mint öt órát várt a sötét, hideg kocsiban egy olyan környéken, ahol jól teszi az ember, ha a háta mögé néz, és figyel a pénztárcájára. Fárasztó, eredménytelen öt óra volt, minthogy a megfigyelés során semmilyen információt sem szerzett. Slade megtanulta az évek során, hogy a rendőri munka sokórányi utánajárásból, felülmúlhatatlan unatkozásból, papírmunkából áll, amelyet csak néha szakítanak meg a nyers erőszak pillanatai. Mégis, inkább várt öt órát egy kocsiban, mint

103 töltött húsz percet a kapitány irodájának szőnyeggel borított, béz sszínű előterében. Az irodában citromillatú bútortisztító és a főnök virzsíniaszivarjának illata terjengett. Az írógép monoton pontossággal kattogott, ahogy a titkárnő iratokat másolt. Mi a fenét akarhat? - tűnődött Slade. A pályája során mindig tudatosan elkerülte a rendőrség vezetői ügyeit, mert ösztönösen utálta a bürokráciát. Haladt felfelé a ranglétrán, és újoncból nyomozó őrmester lett, mégis kevés alkalma nyílt találkozni Dodson kapitánnyal. Az apja temetésén találkozott vele futólag, Thomas C. Sladerman századost illő pompával és tiszteletadással temették el, amely a rendőrség kötelékében leszolgált huszonnyolc évének szólt, s mert szolgálat közben vesztette életét. Gondolatban felidézte a kapitány együttérzését az özveggyel és a fiatal lánnyal, s a fiúnak azt mondta, amit ilyenkor kell. Talán egy bizonyos mértékig ő maga is gyászolt. A pályájuk kezdetén Sladerman és Dodson társak voltak. Már fiatalkorukban elváltak útjaik az egyik a politikában és az államigazgatásban talált magának helyet, a másikat az utcai akciók vonzották. Slade később csupán egyetlen alkalommal találkozott szemtől szembe vele, amikor a kórházban lábadozott egy lőtt sebből. Az, hogy A rendőrkapitány meglátogatja az egyszerű nyomozót, pletykákra és találgatásokra adott alkalmat, amelyek amennyire zavarba hozták, annyira idegesítették is Slade-et. Sejtette, hogy már mindenki tudja a kapitányságon, hogy az öreg behívatta, bosszús tekintete mérgessé vált. Semmilyen szabálysértést nem követett el, gondolta magában, aztán azért haragudott meg magára, mert úgy viselkedett, mint egy gyerek, akit az igazgató elé citálnak. A fenébe is, gondolta erőt véve magán, és lazított. A szék puha volt - túl puha és túl kicsi. Hogy ellensúlyozza, egészen hátranyomta a derekát a szék támlájának aljához, és kinyújtóztatta hosszú lábait. Félig behunyta a szemét. A megbeszélés után újra ki kell mennie megfigyelésre. Ha befejezte, lesz egypár szabad estéje, hogy gépeljen. Egy kis szerencsével - és ha lesz egy teljes zavartalan hónapja - elkészülhet a regényével. Tudomást sem véve a külvilágról, gondolatban átfutott a fejezeten, amin éppen dolgozott. - Sladerman őrmester? Slade-et megzavarta, hogy kizökkentették. Felnézett. Lassan kitisztult a tekintete. Bánta, hogy az idejét azzal vesztegette, hogy a padlót nézi, hiszen a kapitány titkárnője sokkal szebb látványt nyújt. Slade mosolyában egyszerre elismerés és báj jelent meg. - A kapitány várja. - A titkárnő is elmosolyodott, és azt kívánta, bár előbb is így nézett volna rá az őrmester ahelyett, hogy a padlót bámulja. Slade arca minden nőben megindított valamit: kicsit keskeny, szögletes, az átlagosnál sötétebb bőrszínnel, amelyet anyai ágon örökölt olasz származású őseitől. A szája szigorúnak tűnt, de ha mosolyra görbült, egyszerre volt ígéretes és vágyakozó. Fekete haja szürke szemével ellenállnatadan párosítás volt, különösen, ha - gondolta a titkárnő - valakinek ilyen vastag szálú és kissé borzos haja és sejtelmes szeme van. Jó kiállású, figyelte Slade karcsú és nyúlánk testét, amint felpattant a székből. Slade követte a tölgyfa ajtóig, s látta, hogy nincs semmi a gyűrűsujján. Megfordult a fejében, hogy kifelé jövet elkéri a telefonszámát, a gondolatot elraktározta agya hátsó rekeszében, amint a hölgy bekísérte a kapitány irodájába.

104 Egy Perillo-litográfia függött a jobb oldali falon - magányos cowboy pónilovon. A bal oldali fal tele volt bekeretezett fényképekkel, elismerésekkel, oklevelekkel. Bár Slade furcsa párosításnak találta, nem adta jelét. Az ablaknak háttal álló íróasztal sötét tölgyfából készült, rendezett kupacokban felhalmozott papírok, egy aranytoll és egy ceruzakészlet, és egy hármas képkeret állt rajta. Mögötte ült Dodson, az elegáns kis ember, aki leginkább vidéki lelkészre emlékeztette Slade-et, nem a New York-i rendőrkapitányra. Nyugodt, világoskék szemei voltak, és egészségesen pirospozsgás arca, hajában már megbújt egy-két vékony ősz tincs. Mindent egybevéve Dodson joviális öregúr benyomását keltette, de a ráncait nem a sok nevetés szántotta az arcára. - Sladerman őrmester. - Dodson mosolyogva mutatott a székre. Az apjához hasonló testfelépítésű, méregette Slade-et, ahogy helyet foglal. - Sokáig várattam? - Nem igazán. Mint az apja, gondolta megint Dodson, és igyekezett komoly maradni. Olyan, de annyi különbséggel, hogy a fiú igazi érdeklődése nem a rendőri munka, hanem az írás felé fordult. Tom ezt mindig elhárította, emlékezett Dodson. A. fiam saru, mint a apja. íkohadtjó saru. Ebben bízott most Dodson is. - Hogy van a családja? - kérdezte lazán, kék szemét egyenesen Slade-re irányozva. -Jól, köszönöm, uram. -Janice-nek tetszik az egyetem? - Megkínálta Slade-et egy szivarral. Nem fogadta el, de Dodson rágyújtott. Slade várt a válasszal, amíg a füst eloszlott a levegőben. Honnan tudja, gondolkodott magában, hogy a testvére egyetemre jár? - Igen, tetszik. - Hogy megy az írás? Slade-nek minden tapasztalatát latba kellett vetnie, hogy palástolja meglepettségét. A tekintete tiszta és nyugodt maradt, mint a hangja. - Nehezen. Nincs ideje fecsegni, vélte Dodson, leverve a hamut a szivarról, szeretne minél hamarabb távozni. Ám ő a kapitány. Ismét nagyot szívott a szivarból, és nézte, amint a füst lustán kanyarog a mennyezet irányába. - Olvastam a Mirrorban a novelláját - folytatta. - Nagyon jó volt. - Köszönöm. - Hová akar kilyukadni?, morfondírozott Slade türelmetlenül. - Regénnyel nem próbál szerencsét? Alig észrevehetően, csupán egy pillanatra, Slade szemei beszűkültek. - Még nem. Dodson hátradőlt, és a szivarját rágva onnan figyelte a vele szemben ülő férfit. Külsőre is olyan, mint az apja, tűnődött. Slade-nek ugyanolyan keskeny arca volt, amely egyszerre értelmes és kemény. Azon gondolkodott, hogy vajon a fiúnak is olyan lefegyverző mosolya van-e, mint az apjának. A szeme az anyjáé - sötétszürke és komoly, és már van gyakorlata, hogy elrejtse az érzelmeket. Aztán ott van az aktája, gondolkodott Dodson. Talán mégsem az a kemény zsaru, akinek az apja gondolta, de meg kell hagyni, alapos. És, hála istennek, nem olyan heves. Mivel már több évet töltött el a rendőrségnél, ebből hármat a gyilkossági osztályon, elmondható, hogy Slade megedződött. Ha egy civil ruhás nyomozó nem edződik meg harminckét éves korára, halott ember. Slade híres volt nyugodtságáról, a letartóztatásai pedig tiszta ügyek voltak. Dodsonnak nem bajkeverők kellettek, hanem akik tudják, mit kell tenniük adott helyzetben.

105 - Slade... - Megengedett magának egy röpke mosolyt. - így hívják a többiek, ugye? - Igen, uram. - A bizalmaskodás nyugtalanította, a mosoly pedig gyanakvást ébresztett benne. - Biztos hallott már Lawrence Winslow bíróról. Slade-nek derengett a név, kutatott az emlékeiben. - A New York-i Fellebbviteli Bíróság elnöke volt, körülbelül tizenöt éve megválasztották Connecticut állam Legfelsőbb Bírósága elnökének. Szívrohamban halt meg négy vagy öt éve. Száraz adatok és tények, tűnődött Dodson, a fiú nem fecsérli a szavakat. - Átkozottul jó ügyvéd volt, és az a bíró, aki értette, mit jelent igazságot szolgáltatni. Jó ember volt. A felesége két éve újra férjhez ment, most Dél-Franciaországban él. És akkor mi van? - gondolta türelmetlenül Slade, ahogy Dodson elgondolkozva elnézett a válla felett. - A lányának, Jessicának a keresztapja vagyok. - Ugyanaz a kérdés suhant át Slade agyán, mint az előbb. - A család házában él Westport mellett. Szép hely, egy kőhajításnyira a tengerparttól. Csendes, békés. Ujjaival az asztalon kopogott. - Azt hiszem, egy író is sok örömét lelné benne. Slade-nek rossz előérzete támadt, de gyorsan féke is söpörte. - Talán. - Csak nem kerítő az öreg? Majdnem hangosan felnevetett. Nem, ez túl nevetséges. - Az elmúlt kilenc hónap során gyors egymásutánban lopások történtek szerte Európában. A hirtelen témaváltás meglepte Slade-et és ez ki is ült az arcára. Gyorsan leküzdötte a meglepetését, felvonta a szemöldökét, de nem szólt. - Nagy lopások - folytatta Dodson. - Főleg múzeumokból: ékkövek, érmék, bélyegek. Szerte Franciaországban, Angliában, Spanyolországban és Olaszországban. A nyomozás arra vezette a megfelelő hatóságokat, hogy az ellopott tárgyaltat az államokba csempészték. -A csempészet szövetségi hatáskör - mondta Slade röviden. És, gondolta, semmi köze nincs egy gyilkossági osztályon dolgozó nyomozóhoz, vagy egy bíró elkényeztetett lányához. Egy másik kellemetlen gondolat is felmerült benne, ám azzal nem foglalkozott. - Igen, a csempészet szövetségi hatáskör - ismételte Dodson barátságosan Slade kedvéért. Ujjai hegyét egymáshoz érintette, és e felett nézte a fiatalembert. - Van néhány ismerősöm az FBI-nál. Mivel az ügy meglehetősen... kényes természetű, tanácsot kértem tőlük. - Elhallgatott, időt hagyva Sladenek egy esetleges kérdésre, de az nem mondott semmit, így folytatta. - A nyomozás néhány lényeges vonala egy jó hírben álló kis régiségkereskedéshez vezetett. Az FBI tudja, hogy van egy irányítója az ügyletnek. A rendelkezésemre álló információk alapján úgy tűnik, hogy leszűkítették a vizsgálódást néhány objektumra, és ez a régiségkereskedés egyike... a kiválasztott néhánynak - fejezte be szárazon a mondatot. - Úgy gondolják, megvesztegettek egy belső embert. - Elhallgatott és megigazította a képkeretet az asztalon. - Be akarnak építeni valakit, hogy a szervezet feje ezúttal ne nyerjen egérutat. Okos ember - morfondírozott Dodson, félig magában. Dodson újra adott egy pillanatot Slade-nek, hogy kérdést tegyen fel, vagy megjegyzést fűzzön az eddigiekhez. - A csempészárut feltehetően ügyesen elrejtik az antik bútorokba, aztán ebbe a régiségkereskedésbe szállítják. Ott kiveszik belőlük, és továbbadják őket. - Látom, a szövetségiek jó munkát végeztek. - Slade nehezen tudta leplezni türelmetlenségét, és cigarettáért nyúlt.

106 - Van azonban egy-két bökkenő. - Dodson megvárta, amíg sercen, majd meggyullad a gyufa. Nincs közvetlen bizonyíték, és a szervezet feje sem ismert. Van egy-két bűnsegéd a látókörünkben, de mi ezt a férfit akarjuk... vagy nőt - tette hozzá halkan. A hangnem óvatosságra intette Slade-et. Ne keveredj bele, figyelmeztette magát. Semmi közöd hozzá. Végül nem tette fel a kérdéseket, amelyek eszébe jutottak, hanem várakozva szívott egyet a cigarettájából. -Van egy kényesebb probléma is. - Amióta belépett a szobába, Slade most érezte először idegesnek Dodsont. A kapitány felvette az aranytollát egy ideig játszott vele, majd visszalökte a tartójába. - A gyanús régiségkereskedésnek a keresztlányom a tulajdonosa és vezetője. Slade sötét szemöldöke felszaladt, de a szeme nem árult el semmit. - Winslow bíró lánya. - Azt feltételezik, Jessica mit sem tud arról, hogy törvénytelenségre használják a boltját, ha egyáltalán erről van szó. - Dodson ismét a tollért nyúlt, ezúttal két ujja között egyensúlyozott vele. - Tudom, hogy ártatlan. Nem azért, mert a keresztlányom - folytatta, megelőzve ezzel Slade feltételezését -, hanem mert ismerem. Ugyanolyan becsületes, mint az apja volt. Jessica híven őrzi Larry emlékét. Es - fűzte hozzá óvatosan, letéve a tollat - mert aligha van szüksége pénzre. - Aligha - motyogta Slade, és elképzelte az elkényeztetett örökösnőt, akinek túl sok pénze és ideje van. Csak az izgalom kedvéért csempészik, gondolta. Egy kis változatosság a vásárlások, a partik és a motorcsónakázás után. - Az FBI lecsapni készül - jelentette ki Dodson. - A következő hetekben egyre szorosabbra fonják a hálót, és ez veszélyes lehet Jessicára nézve. - Slade elfojtott magában egy megvető megjegyzést. - Az nem fogja megvédeni, hogy nem tudott róla, ha a bolt tényleg benne van az ügyben. Próbáltam meggyőzni, hogy jöjjön el New Yorkba és látogasson meg, de... - a hangja elakadt. Az arcára a tehetedenség és szórakozottság kifejezése ült ki. -Jessica makacs. Azt állítja, túl elfoglalt. Azt mondja, látogassam meg én. - Dodson a fejét csóválta, és sóhajtáshoz hasonló hangot adott ki. - Gondolkodtam rajta, de a jelenlétem csak hátráltatná a nyomozást. Azonban úgy vélem, Jessicát meg kell védeni. De nem túl feltűnően. Olyan valakinek, aki ki van képezve erre, és akinek a jelenléte nem keltene gyanút. - Dodson szemében mosoly villant - Valakinek, aki belülről segíthetné a nyomozást. Slade a homlokát ráncolta. Egyre kevésbé tetszett neki a beszélgetés. Húzta az időt, elnyomta a cigarettáját. - És mégis, hogyan csináljam? Dodson szélesen mosolygott. Tetszett neki a Slade hangjában megbújó kelledenség és a közvedenség. -Jessica azt teszi, amit én akarok. Egy bizonyos pontig legalábbis. - Hátradőlt a párnázott bőrszékben. - Mostanában arról panaszkodott, hogy milyen felfordulás van a könyvtárában, és hogy nincs elég ideje rendbe tenni és katalogizálni. Felhívom, és azt mondom, elküldök hozzá egy fiatalembert, akinek az apja nekem és az ő apjának is régi barátja volt. Mellesleg ez igaz is - tette hozzá. - Tom és Larry évek óta ismerték egymást. Ürügye is van. Maga író, aki néhány hét nyugalmat szeretne, és cserében rendbe teszi a könyvtárát. Slade szeme elsötétült, ahogy mindezt Dodson könnyedén előadta. - És a hatáskör... - kezdte. - Papírmunka - vágott közbe Dodson lazán. - Megoldható. Különben is, az FBI emberei viszik majd el a balhét, ha eljön az ideje.

107 - Tehát játsszak könyvtárost és gyermekfelügyelőt. - Slade megvetően felhorkant. - Nézze, kapitány úr, ilyen közel vagyok ahhoz, hogy felgöngyölítsem a Bitronelli-gyilkosságot - érintette össze a mutató- és hüvelykujját. - Ha... -Ajánlom is - vágott közbe Dodson, de most már kicsit élesebben. - A sajtó teljesen kifigurázza a New York-i rendőrséget az ügy miatt. Es ha olyan közel van hozzá - jegyezte meg, mielőtt Slade mérgesen visszavághatott volna -, akkor néhány napon belül elutazhat Connecticutba. Az FBI-nak kell egy beépített zsaru. Aki tudja, hogyan tartsa nyitva a fülét és a szemét. Ellenőrizték magát, és egyetértenek a döntésemmel. - Ez nagyszerű - mormogta Slade. Felállt és körbejárt a szobában. -A gyilkossági csoportban dolgozom, nem a rablási osztályon. - Maga zsaru - mondta Dodson kurtán. -Ja. - Aid felügyel egy kis sznob örökösnőre, aki vagy pusztán a kalandért csempészik, vagy ahhoz is túl hülye, hogy észrevegye, mi folyik az orra előtt, gondolta Slade komoran. - Nagyszerű - mormolta megint. Ha egyszer Janice elvégzi az egyetemet, gondolta, kilép a rendőrségtől, és az írásnak szenteli magát. Elfáradt. Belefáradt a szomorúságba, amellyel nap mint nap szembekerül. A mocsokba, a céltalan munkába, az emberi faj sötét kis játékaiba, amelyekkel a munkája során találkozott. Abba, hogy az anyja fellélegzik minden alkalommal, ha hazamegy hozzá. Egy sóhajtással megadta magát. Talán néhány hét Connecticutban jól is jöhet. Kellemes változatosság. Vagy legalábbis változás. - Mikor? - kérdezte visszafordulva Dodsonhoz. - Holnapután - mondta nyugodtan Dodson. - Részletes eligazítást fogok adni, aztán felhívom Jessicát, hogy számítson magára. Slade megvonta a vállát, és visszaült Első Az ősz kiszínezte a fákat és csípett a hideg. A fémeskék színű ég szolgált háttérül a vibráló, szenvedélyes színeknek. Egy út kanyargott a hegyeken át, és tovább tekergőzött nyugat, az Atlanti-óceán felé. A nyitott kocsiablakokon becsapott a hűvös és illatos őszi szél. Slade azon tűnődött, mikor érzett utoljára ilyen frissességet. Mindig városi szagokat szívott, az izzadság és a fáradtság szagát. Mihelyst elfogadják a könyvét, elköltöztetheti az anyját és Janice-t a városból - egy vidéki családi házba vagy talán a tengerpart közelébe. Mindig az járt a fejében, hogy majd amikor vagy amilyen hamar csak lehet. Nem engedhette meg, hogy arra gondoljon: ha. Még egy év szolgálatban - egy évig kell még összekaparni a testvére tandíját - és utána... Megrázta a fejét, és bekapcsolta a rádiót, nem volt semmi értelme a jövőre gondolni. Nem azért jött ide Connecticutba, hogy a tájat csodálja. Ujabb feladat miatt - ami nem volt éppen ínyére. Jessica Winslow, tűnődött, huszonnyolc éves. Lawrence Winslow bíró és Lorraine Nordan Winslow egyetlen gyermeke. A Radcliffe-en végzett, a felsősök osztálytitkára. Biztos pomponlány is volt, gondolta megvetően. Végig gombos ruhában és lófarokicai, Ralph Lauren pulóverben és Gucci tornacipőben mászkált. Négy éve nyitotta meg a Winslow-házat, a régiségkereskedést. Körülbelül két évig intézte a beszerzések nagy részét. Jó ürügy végigcsavarogni Európát, gondolta Slade, ahogy benyomta az elektromos öngyújtót.

108 Mchael Adams: Jessica Winslow asszisztense és jelenlegi beszerzője. Harminckét éves, a Yale-en végzett. Hol máshol? - meditált Slade és kifújta a füstöt, amely gyorsan kiröppent a nyitott kocsiablakon. Róbert és Marion Adams, egy újabb neves connecticuti család sarja. Nincs ellene bizonyíték, de Slade-et kioktatták, hogy tartsa rajta a szemét. Mint főbeszerzőnek, Adamsnek lenne a legkönnyebb irányítani a tengerentúli manővereket. Dávid Ryce: tizennyolc hónapja segéd a boltban. Huszonhárom éves. Winslow-ék házvezetőnőjének, Elizabeth Ryce fia. Dodson azt mondta, gyakran bízták rá a boltot. Ez lehetővé tette volna számára, hogy irányítsa a helyi üzletkötéseket. Slade módszeresen végigfutott a Winslow-ház személyzetén. Kertész, szakács, házvezetőnő, szobalány. Istenem, gondolta némi undorral, mindez egy személy kiszolgálására. A lány valószínűleg akkor sem tudna egy tojást megfőzni egyedül, ha az élete múlna rajta. A Winslow-birtok kapuja, amely olyan széles volt, hogy két kocsi is könnyen behajthatott rajta, nyitva állt. Slade befordult a hosszú makadámösvényre, amelyet bokorban tenyésző, még virágtalan azáleák szegélyeztek. Felcsipogtak a madarak, aztán csend lett. Csaknem negyedmérföldet hajtott, míg megállt a ház előtt. A ház nagy volt, de el kellett ismerni, nem nyomasztóan. A nyeregtetőről kiemelkedő kémények egyikéből füst gomolygott ki. A szürke ablaktáblák nemcsak díszítésül szolgáltak, figyelte meg Slade, nagyon is volt gyakorlati hasznuk, ha esetleg délről vihar támad. Krizantém illatát érezte, mielőtt megláthatta volna a virágokat. Hatalmas bimbókban nyíltak, közel a ház oldalához. Rozsdabarna, arany- és rézszínben pompáztak, ellensúlyozták a bokrok élénkvörösét. Nem pazarlás hangulata érződött, hanem békéé. Békességből pedig Slade-nek eddig kevés jutott. Elhessegette ezeket a gondolatokat és fellépdelt a bejárati ajtóhoz vezető lépcsősoron. Keményen bezörgetett az ajtókopogtatóval, utálta a kapucsengőket. Egy perc sem telt el, kinyílt az ajtó. Slade-nek jócskán le kellett pillantania, hogy észrevegye az apró, középkorú asszonyt, akinek kedvesen csúnyácska arca és őszbe forduló haja volt. Az orrát fenyőfaillatú tisztítószer szaga csapta meg, ami az édesanyja konyháját juttatta eszébe. - Segíthetek, kérem? - Az asszony határozott New England-i akcentussal beszélt. -James Sladerman vagyok. Miss Winslow vár. Az asszony fekete szemével óvatosan méregette Slade-et. - Maga lesz az az író - jelentette ki nem túl nagy elragadtatással. Hátralépett, és beengedte Slade-et. Bezárult mögötte az ajtó, és Slade körülnézett a hallban. Nem volt szőnyeg, a padló fénylő, világos színű tölgydeszkából készült, s a gondos polírozás ellenére látszott rajta a használat. Néhány festmény lógott az elefántcsontszínű tapétán. A házban nem uralkodott magamutogató fényűzés, de a gazdagság határozottan érezhető volt. A jobb keze felé eső festmény reprodukcióját már látta egy művészeti albumban. Hanyagul odadobott kék selyemsál lógott a lépcsőfeljáró korlátjáról. Éppen visszafordult a házvezetőnő felé, de a lépcső tetején felhangzó cipőkopogás elvonta a figyelmét. A nő a kanyart leíró lépcsőn száguldott lefelé, lebegő szőke hajjal, és hullámzó szoknyában. A cipősarkainak dörömbölése véget vetett a ház csendjének. Sebesség, mozgás, energia - ez jutott Slade eszébe a látványról. - Betsy, Dávid ágyban marad, amíg le nem megy a láza. Nehogy

109 engedje felkelni! A francba, a francba, a francba, el fogok késni! Hol vannak a kulcsaim? Tíz centire fékezett le Slade előtt úgy, hogy majdnem hasra esett. Ösztönösen utánakapott, hogy megtartsa, a nő pihegve tekintett fel az ingéről az arcára. Figyelemre méltó arca volt - halvány bőrű, ovális, kellemes, nagyon kicsit kiálló arccsonttal, amely valami primitív erőt kölcsönzött neki. Indián? Viking? Vagy kelta? - morfondírozott Slade. Nagy szeme volt, a színe akár az érett whisky, olyan szemöldök alatt, amely most kíváncsian felfelé húzódott. Egy szívdobbanásnyi ideig összeértek - a makacsság jele, tűnődött Slade. A testvérének is ilyen van. A nő alacsony növésű, állapította meg. A feje búbja alig éri el a vállát. Őszre emlékeztetett az illata - vagy pézsmaillatra, virágzásra, füstre. Áttetsző gyapjúblézere alatt felsejlett vékony karja. Sladeben egy pillanatra fellángolt a vágy, s azonnal elengedte. - Mr. Sladerman - jelentette be Betsy. - Az író. -Ó, igen! - A nő mosolya eltüntette a két szemöldöke között meghúzódó sávot. - Charlie bácsi mondta, hogy ma érkezik. Slade-nek kis időbe telt azonosítani Charlie bácsit Dodsonnal. Nem volt benne biztos, hogy éppen egy szentségelést vagy egy nevetést fojtott el, de Slade elfogadta a nő kinyújtott kezét -Charke azt mondta, talán szüksége lenne segítségre, Miss Winslow. - Segítségre... -Jessica megköszörülte a torkát, és a szemét forgatta. - Igen, akár ennek is lehet hívni. A könyvtár... Nézze, sajnálom, hogy el kell rohannom éppen abban a percben, amikor megérkezett, de a segédem beteg, és a beszerzőm Franciaországban van. - Hátrahajlította a derekát, és megnézte az óráját. - Már tíz perce megérkezett a vevőm a boltba. - Csak nyugodtan. - Ha ez a szétszórt nő vezetni tud egy boltot, akkor önkéntesen jelentkezem őrjáratra, gondolta, de könnyed mosolyt küldött felé. - Legalább lesz időm itt körülnézni. -Rendben. Vacsoránál találkozunk! - Körülnézve újra a kulcsait kereste. - A kezében - segített Slade. -Jaj, de lökött vagyok. -Jessica sóhajtva pillantott a tenyerében lévő kulcscsomóra. - Minél jobban rohanok, annál rosszabb. - Szórakozottan a nyomozóra tekintett, hátracsapta a haját a válláról. - Kérem, ma már ne is fárassza magát a könyvtárral. Lehet, hogy ez az egész olyan nagy megrázkódtatást okoz magának, hogy el akar menekülni, mielőtt elrendezhetném a dolgokat Betsy... - Az ajtó felé száguldott, csak a válla felett nézett vissza. - Mondja meg Davidnek, kirúgom, ha fel mer kelni az ágyból! Viszlát! Az ajtó becsapódott mögötte. Betsy csettintett a nyelvével. Tíz perc múlva Slade szemügyre vette a lakosztályát. Majdnem olyan nagy volt, mint az a lakás, amelyben felnőtt. A padlót borító fakó szőnyegről megállapította, hogy nem régi, hanem antik. A fát takarosan bekészítették a kis fekete márványkandallóba. Átment a nappakba, ahol a robusztus íróasztalon krizantémokkal teli váza állt, valamint réz levélnehezék és egy lúdtoll. Habozás nélkül leszedett mindent, hogy legyen helye az írógépnek. Ha jól használja ki az idejét, az írás akár több is lehet, mint álca. Ha nem játszik gyerekfelügyelőt, akkor még dolgozhat is. Persze, bajlódni

110 kell egy kicsit a könyvtárral is. Slade kimerült sóhajjal hátat fordított az írógépnek és lement. Barangolt a szobák alaprajzát és elhelyezkedését zsaruagyában, a berendezésüket az íróagyában raktározta el. Körülnézett a földszinten, semmi kivetnivalót nem talált Jessica ízlésében. Csak az újgazdagoknál szokás, hogy hivalkodnak. Ez a Winslow lány inkább a visszafogott színeket és tiszta formákat kedvelte. Az öltözködésben is, idézte fel visszaemlékezve, hogyan nézett ki Jessica a sötétbarna blézerében és szoknyájában. Mégis, mély-, majdnem élénkzöld blúzt viselt. Ez éppenséggel valami másra vallhat. Megállt, végigsimította a rózsafa versenyzongorát. Ehhez képest, tűnődött, a rozoga pianínó, amelyet az anyja ápolgatott, sokkal szerényebbnek tűnt. Megvonta a vállát, és a szomszédos ajtóhoz lépett. A könyvtár. Régi bőr és por szaga lebegett, s megpillantotta az általa valaha is látott legnagyobb magángyűjteményt. A Dodsonnal tett vizit óta először érzett valami kellemeset. Gyors pillantással felmérte, hogy a könyveket ugyan olvassák, de hanyagul rendezték el őket. Átment a szobán, és a második szinten találta magát. Egyáltalán nem rendezték el őket, javította ki magát, összevissza dobálták a köteteket. Egyik ujjával végigsimított egy polcnyi könyvet. Egy Róbert Burnskötet egy Kürt Vonnegutnak volt támasztva. Nagy munka lesz, vonta le a következtetést. Még élvezni is lehetne, ha ez lenne az egyedüli cél. Még egyszer alaposan körülnézett, majd szórakozottan leemelt egy kötetet, kényelembe helyezte magát, és olvasni kezdett. Jessica bekanyarodott a boltja melletti parkolóba, és megkönnyebbülten látta, hogy van üres hely. Elkésett, ám az ügyfél még később jött. Vagy, gondolta bosszúsan, megunta a várakozást és elment. Egy nem teljesen szívből jött átkozódás után sietett kinyitni a bejárati ajtót. Gyorsan járt ablakról ablakra, és felhúzta a rolókat. Tempósan a hátsó helyiség felé sietett, ledobta a reuküljét, megtöltött vízzel egy kis edényt. Löttyentett keveset a hátsó ablakban árválkodó borostyánra, majd feltette a kannát a tűzhelyre. A szoba közepéről visszafordult, és bekapcsolta a melegítőt. Elégedetten visszasétált az üzlettérbe. Nem volt nagy üzlet - nem is igényelte volna. Bensőséges, személyes. Ilyennek akarta, saját cégtáblával. A bolt többet jelentett üzletnél valamit, amit elért, s amit ráadásul imádott. A szenvedélye üzleti részét - a számlákat, aktákat, könyvelést - aprólékos gonddal intézte. Minden szervezési készségét beleadta ebbe a boltba, aminek a következménye az volt, hogy máshol már nem tudott rendet tartani. Az üzlet jelentette életének középpontját azóta, mióta megálmodta. Kezdetben csak valami célt akart adni az életének az egyetem befejezése után. Az ödet lassan született meg, majd kiteljesedett. Túl nagy erőkkel és energiákkal bírt ahhoz, hogy céltalanul sodródjon. Ha egyszer eldöntötte, hogy üzleti vállalkozásba fog, utána gyorsan cselekedett. Aztán ez az életerő és energia munkába fordult, ami később profitot termelt. A pénz maga keveset jelentett neki, de hogy azt a pénzt a bolt termelte ki, az mindent. Fél évet töltött azzal, hogy felkutatta New Englandet és Európát a megfelelő darabokért. Nem nagy raktáráruházat akart, hanem kis, exkluzív boltot. Nyitás után gyéren szállingóztak az emberek, többnyire barátok és a barátok barátai. Az, hogy Winslow bíró lánya boltot vezet, felkeltette a gyűjtők kíváncsiságát is. Jessica nem bánta. Az ügyfél az ügyfél, az elégedett ügyfél pedig a legjobb reklám. Az első két évben egyedül vezette az üzletet. Valójában sohasem

111 vette számításba, hogy a boltja egyszer túlléphet rajta. Amikor megtörtént, felvette Michael Adamst, hogy megszervezze a tengerentúli beszerzéseket. Elbűvölő, ügyes és tájékozott férfi. A női vevők bálványozták. A Jessicával való kapcsolata előbbi üzleti, majd baráti jellegű volt, később pedig könnyed vonzalom szövődött kettejük között. Ahogy az üzlet gyarapodott, Jessica alkalmazta Dávid Ryce-t. Alig lépte túl a kamaszkort, dologtalan, és éppen eléggé unadtozott ahhoz, hogy könnyen bajba kerüljön. Jessica azért vette fel, mert együtt nőttek fel, és mert nélkülözhetedenné vált. Gyorsan számolt, fáradhatadanul iktatott. Elegendő józan esze volt, hogy jó üzletemberré váljon. Józan ész, tűnődött Jessica. James Sladerman. Furcsa, hogy a józan észről épp ő jut az eszébe. Már ott, a gyors találkozáskor a lépcső alján, már ott megérzett valamit a férfiban. Az volt a benyomása, hogy ez a férfi tudná, hogyan vegye kézbe a saját életét - például üzleti téren, vagy egy sikátorban, akárhol. Halk nevetéssel zsebre vágta a kezét. Miért jutott ez az eszébe? A lépcsőnél erős ujjak ragadták meg. Szívós kéz. Ám az erő mégis a szeméből áradt, gondolta. Volt valami... keménység benne. Ami nem taszította vagy riasztotta meg, inkább vonzotta. Nem rémítette meg abban a néhány másodpercben sem, amikor azzal az intenzitással nézett a szemébe, mely szinte a bőre alá kúszott. Biztonságban érezte magát, jött rá. A férfi biztonságérzetet keltett benne. Furcsa, morfondírozott Jessica, és beharapta az alsó ajkát. Miért érezné magát biztonságban, amikor nem kell megvédenie semmitől? Megszólalt az ajtó feletti csengettyű, az ajtó kinyílt, Jessica pedig félrelökte az okoskodásait. - Miss Winslow, elnézést kérek. Nagyon elkéstem. - Ne is törődjön vele, Mr. Chambers - hallgatta el Jessica bölcsen, hogy ő is késett. A kanna sípolni kezdett a hátsó szobában. - Épp teát készítek. Megkínálhatom, mielőtt megnézzük az új tubákosszelencéket? Chambers leemelte csicsás kalapját kopaszodó fejéről. - Remek. Nagyon köszönöm, hogy értesített az új szállítmánya érkezéséről - mosolygott, kivillantva jó minőségű műfogsorát. - Gondolhatná, hogy ön az első, akinek megmutatom a tubákosszelencéket! - A konyhában Jessica forró vizet öntött a csészékbe. Mchael Franciaországban találta ezeket. Azt hiszem, ez a két darab különösen érdekelné. A díszesebb tetszik majd neki, vélte Jessica mosolyogva, amint felemelte a tálcát. Chambers imádta az olyan bolondosán cifra kis dobozokat, amelyeket mandzsettás urak hordtak magukkal hajdanán. Jessica végigmérte köpcös testét, és azon gondolkozott, hogy vajon lovagnak vagy egy 19. század eleji piperkőcnek képzeli magát. Annyira érdekelték a burnótszelencék, hogy széltében-hosszában ajánlotta Jessica boltját mindenkinek. Édes ember volt a maga fontoskodó módján, gondolta a lány, ahogy rátette a teástálcát az asztalra. - Cukrot? - kérdezte. - Ah, nem szabadna... - Chambers megpaskolia terebélyes pocakját. - Talán egyet... -pillantása gyorsan Jessica kérészibe tett lábaira siklott. Kár, hogy nem vagyok húsz évvel fiatalabb, gondolta sóvárogva. Két 18. századi tubákosszelencével távozott. Jessica számlakiállítás közben felnézett a motorzúgásra, mert kamion áll be a bolt elé. Kibetűzte a társaság feliratát a fémajtókon, aztán bosszankodott egy kicsit. Megesküdött volna, hogy a szállítmány, amelyet Michael intézett, csak másnap érkezik. Küntegett az ismerős vezetőnek, aztán kiment, hogy üdvözölje. -Jó napot, Miss Winslow

112 -Jó napot, Don. - Átvette a szállítólevelet, és valamit motyogott arról, hogy csak a következő napra várta. Don megvonta a vállát. - Mr. Adamsnek sietős volt. - Mmfflin. - A zsebében lévő kulcsait zörgette, ahogy átfutotta a listát. - Úgy tűnik, ez alkalommal önmagát is felülmúlta. És egy másik szállítmány is szombaton. Én nem... Ö! - A szeme felcsillant, amint meglátott egy tételt. - Az íróasztal! Az Anna korabeli. Szólni akartam Michaelnek, hogy tartsa nyitva a szemét, aztán elfelejtettem. Ez a sors keze. - Természetesen előbb ki kellene csomagolnia és megnéznie. Mégse! A váratlan dolgok a legjobbak, döntötte el mosolyogva, és viszszanézett a vezetőre. A többit pakolja ki ide, de ezt vigye haza. Megtenné? -Nos... Egy mosollyal bárki könnyen meggyőzhető. Jessica már látta is az asztalt a társalgóban. - Ha nem túl nagy gond - tette hozzá. A sofőr a másik lábára ált. - Azt hiszem, rendben lesz. Joe nem fog haragudni. - Intett a társának, aki kinyitotta a teherautó széles kettős ajtaját. - Köszönöm. Nagyon hálás vagyok, tényleg. Ilyen asztalt kerestem már régóta. Jessica diadalmas arckifejezéssel visszament, hogy igyon még egy kis teát. Ahogy kiviharzott órákkal azelőtt, éppúgy viharzott be Jessica a ház főbejáratán. - Betsy! - Ráhajította a táskáját a korlátpillérre. - Megjött? - Választ sem várt, a társalgó felé sietett. - Hatéves kora óta hajtogatom, vegyen vissza a tempóból, kisaszszony. - Betsy épp a társalgóból haladt ki, és feltartóztatta. - Akkor legalább normális cipőkben járt. - Betsy. - Jessica gyorsan, erősen magához szorította a házvezetőnőt a szorításban türelmetlenség, de szeretet is volt. - Megérkezett? - Persze hogy megérkezett. - Betsy egy rántással kisimította a kötényét. - Ott van a társalgóban, ahogy mondta. Akkor is ott lesz, ha normálisan megy, vagy ha rohangál, mint egy gyerek. - Az utolsó mondat falra hányt borsónak tűnt, mert Jessica már el is száguldott Betsy mellett. - Istenem, csodálatos! - Lágyan végighúzta az ujját a fán, aztán megvizsgálta minden oldalról. Finom, légies darab volt. Egy női íróasztal. Jessica felnyitotta a ferde tetőt, és sóhajtott, amint meglátta a sértetlen belsőt. - Igazán szép. Alig várom, hogy Dávid is lássa. - Kihúzta az egyik belső fiókot. Könnyedén kijött. - Pontosan ezt kerestem. Milyen szerencse, hogy Michael ráakadt. - Leguggolt, végigsimította az asztal karcsú lábát. - Csinos darab - ismerte el Betsy, de közben arra gondolt, hogy a faragott részekben rengeteg por rakódik le, amit majd neki kell kitakarítania. - Biztos vagyok benne, hogy szép pénzért tudta volna tovább adni. - Az a jó abban, ha valakinek régiségkereskedése van, hogy az áruk egy részét megtarthatja - felállt, és visszahajtotta az asztal tetejét. Most már csak egy bohókás kis tintatartóra és talán egy porcelándobozra volt szüksége, amit rátehet. - Mindjárt kész a vacsora! - Ö, a vacsora. -Jessica megrázta a fejét, és újra leszállt a földre. Mr. Sladermanról csaknem megfeledkeztem. Fent van?

113 - A könyvtárban - közölte Betsy gyászos hangon. - Egész nap. Ebédelni sem volt hajlandó. -Te jó ég! -Jessica hátrasimította a haját. A férfi tehát nem tűri a rendezetlenséget. - Nem akartam, hogy ennyire komolyan vegye. Fia bevetem a legjobb formámat, talán nem hagy itt minket. Mi lesz vacsorára? - kérdezte a nő a válla fölött. - Töltött sertésszelet krumplipürével. - Ez majd megteszi a hatását - mondta Jessica, és a könyvtár felé vette az irányt. Lassan nyitotta ki az ajtót, csak résnyire, hogy bedugja a fejét. Néhány dologgal csínján kell bánni, gondolta. Slade a hosszú munkaasztalnál ült, körülötte feltornyozott könyvek. Egy vastag jegyzettömb feküdt előtte, a ceruzája felét pedig már elhasználta. Haja a homlokába hullott, de Jessica így is látta, hogy szemöldökét összevonva erősen összpontosít. Vagy bosszankodik, tűnődött. A legbájosabb mosolyát vette elő. -Jó napot. Slade felnézett, tekintetével csaknem átszúrta Jessicát, szinte érezte a szúrások erejét a bőrén. Elfogadta az érzést, felizgatta a benyomás. Mosolya öntudadanul csodálkozásba fordult. Ki ez az ember? - tette fel magának a kérdést. Részben kíváncsisága, részben bátorsága ösztönözte, hogy egészen bemenjen a szobába. A lámpából kiáradó fény ferdén esett Slade arcára, a száját megvilágította, a szemét árnyékban hagyta. Most Jessica nem biztonságban érezte vele magát, inkább kényelmetlenül. Odament hozzá. - Borzasztó nagy rendedenség van itt - mondta Slade kurtán, és félredobta a ceruzáját. A könnyebb utat, a támadást választotta, és nem merült el a lány szépségében. - Ha a boltot is így vezeti - jegyezte meg széles gesztusokkal kísérve -, akkor kész csoda, hogy nem ment még tönkre. Ez az egészen különös bók feloldotta a Jessica vállában lévő feszültséget. Semmi személyének szóló nincs a férfi nézésében, állapította meg. Bolond volt, hogy ezt gondolta. - Tudom, hogy borzasztó - ismerte el ismét mosolyogva. - Remélem, nem dönt okosan, és nem hagy itt engem. - Lendületesen felült az asztalra, és találomra felvett egy könyvet. - Szereti a kihívásokat, Mr. Sladerman? Nevet, figyelte meg a férfi. Legalábbis a szemei nevetnek. De tisztán érzékelte, hogy a nő magán nevet. Akaradanul is mosoly jelent meg a szája szegletében, amint tárgyilagosan próbálta figyelni Jessicát. Talán nem követett el semmit - de talán igen. Slade nem bízott olyan vakon a lányban, mint a kapitány, de vonzotta a nő szépsége, s úgy vélte, ezt nehéz lesz leküzdenie. Nagyot sóhajtott, és körülnézett a szobában. Van választása? - Megszánom önt, Mss Winslow... Szeretem a könyveket. - Én is - kezdte Jessica, és újra Slade szúrós tekintetével találta szembe magát. - Tényleg - erősítette meg nevetve. - Csak nem tudok rendet tartani, ennyi. Kössünk alkut, Mr. Sladerman? - Komolyan nyújtotta a kezét. Slade először csak nézte a kezet. Lágy, elegáns, gondolta, mint a hangja és a neve. ÁŰcozta a sorsot, amiért éppen a lány keresztapja bízta meg ezzel a munkával, de elfogadta a felé nyújtott kezet. - Kössünk, Miss Winslow Jessica leszállt az asztalról, de nem engedte el Slade kezét, amikor az már visszahúzta volna. Valahogy tudta, hogy erős, kemény kézfogás

114 lesz. - Mit szólna egy kis töltött sertésszelemez? ízletesre sültek, finoman elkészítve. Slade három szeletet is evett, mert a gyomra emlékeztette, hogy aznap nem ebédelt. És, gondolta egy szelet sajtos sütemény után, ennek az ügynek van még további előnye amellett, amit már megállapított. Két hétig hideg kávén és száraz szendvicseken élt. Jessica kétségkívül kellemesebb látványt nyújt, mint a rendőrtársa. A nő mesterien irányította a beszélgetést az étkezés alatt, majd karon fogva Slade-del visszamentek a társalgóba. - Foglaljon helyet - javasolta. - Töltök magának egy brandyt. Amint Slade áttialadt a szobán, feltűnt neki az íróasztal. - Ez még nem volt itt reggel. - Micsoda? -Jessica hátranézett a válla fölött, kezében az üveggel. - Nem, ma délután jött. Tud valamit a régiségekről? - Nem. - Slade megszemlélte az asztalt, mielőtt leült. - Ezt meghagyom önnek, Miss Winslow - Hívjon Jessicának. - Magának is töltött brandyt, s odament a férfihez. - Én hogy hívhatom? Jamesnek vagyjimnek? - Slade-nek - mondta a férfi átvéve a poharat. - Az anyám hívott utoljára Jimnek tízéves koromban. - Van anyja? A nő hangjában hallható gyors, önkéntelen meglepetés nevetésre ingerelte Slade-et. - Elvileg mindenkinek van. Jessica kényelmedenül érezte magát leült a férfival szemben. - Úgy vélem, nélküle is megbirkózik a feladataival! Kortyolták a brandyt és nézték egymást a pohár felett. Jessica úgy érezte, megáll a pillanat, és téren, időn kívülre kerülnek. Van gondolatátvitel? morfondírozott elerőtlenedve. Csak nem a másik gondolatainak örvénylését érzi? Vagy ezek a saját agyában születtek? Az erős ital végigégette a torkát és megbénította. Beszélj, noszogatta magát. Mondj valamit. - Egyedüli gyerek? - bökte ki végül. Slade Jessicára bámult, és felmerült benne, hogy csak képzeli ezt a hirtelen nagyon személyesre váltó beszélgetést. Ezt nem érezte korábban még egy nővel, egy szeretővel sem. Nevetséges dolog, hogy olyasvalakivel kapcsolatban merül ez fel, akit alig ismer. - Van egy húgom - mondta sokára. - Egyetemre jár. - Húga. -Jessica megnyugodott, és levette a cipőjét. - Szerencsés. Én is fiútestvért szerettem volna gyerekkoromban. - Nem lehet pénzért mindent kapni - mondta vállat vonva. Szidta magát, mert Jessica először meglepődött, majd megsértődött. Ha máris ennyire hajt rá a nő, mi lesz egy hét múlva? -Rögtön közhelyekkel jön - jegyezte meg. - Azt hiszem, azért, mert író. - Még egyet kortyolt az italából, majd letette a poharat. - És miket ír? - Kiadatlan regényeket. Jessica ugyanúgy nevetett, mint a könyvtárban, ami megint mosolyt csalt Slade arcára. - Idegesítő lehet. - Csak napjában egyszer idegeskedek miatta. - Akkor miért ír? - Maga miért eszik?

115 Jessica elgondolkodott a válaszon, aztán bólintott. - Igen, azt hiszem, ez ilyen. Mindig is szeretett volna írni? Slade az apjára gondolt, aki azzal büszkélkedett, hogy a fia lesz a következő Sladerman a rendőrségnél. A kamaszéveire gondolt, amikor késő esténként spirálfüzetbe írogatott történeteket. Az apja tekintete jutott eszébe, amikor először látta a fiát egyenruhában. És arra, amikor először adták ki egy novelláját. - Igen. - Talán könnyebb volt beismerni ennek a lánynak, amit a családjának sosem tudott elmagyarázni. - Mindig is. -Ha valamit nagyon akar az ember, és nem adja fel - kezdte Jessica lassan -, akkor megkapja. Slade röviden felnevetett, mielőtt újra ivott. -Mindig? Jessica megnyalta a felső ajkát. - Majdnem mindig. Olyan, akár a szerencsejáték, ugye? - Amelyben sokat lehet bukni - mondta halkan Slade, és borús tekintettel nézett a pohárba. Általában csak akkor játszom, ha van esélyem nyerni. - Slade a borostyánszínű italt figyelte, amelynek majdnem pontosan olyan színe volt, mint Jessica szemének. Túlságosan felvágták ennek a nőnek a nyelvét, gondolta. - A, Ullyses, már hiányoltalak. Slade felnézett és egy nagy, billegve közeledő szőrcsomót pillantott meg. A szőrgombolyag egyenesen Jessica ölébe ugrott. Slade hallotta, amint Jessica felnyögött, majd kuncogott. -A fenébe is! Hányszor mondtam, hogy nem vagy öleb! Szétmennek a bordáim. - Jessica nyújtogatta a nyakát, ennek ellenére a kutya nyaldosta az arcát. - Hagyd abba! - sistergett Jessica, de hiába próbálta eltolni magától a kutyát. - Fekszik! - szólt rá. - Azonnal feküdj! Ullyses ugatott kettőt, s zavartalanul nyalogatta Jessica arcát. - Ez... meg... mi? - kérdezte Slade tagoltan. Jessica ismét nagyot taszított a kutyán, de csak annyit ért el, hogy az állat a vállára hajtotta a fejét. - Természetesen egy kutya. -Ahogy ezt a kutyát elnézem, nem nagyon természetes, amit művel. - Pireneusi pásztorkutya - kapkodta a levegőt Jessica. - Háromszor bukott meg az engedelmességi gyakorlaton. Te rühes, lompos kutya, azonnal szállj le rólam! - Ullyses elégedetten szuszogott és rá sem hederített. - Segítsen, legyen szíves - kérte Slade-et. - Belső sérülésem lesz, ha így folytatja. Egyszer meg sem bírtam mozdulni miatta két órán keresztül, amíg Betsy haza nem jött. Slade felkelt, és mogorván megközelítette a kutyát. - Harap? - Istenem, megfulladok, ő meg azt kérdezi, harap-e! Slade elvigyorodva nézett rájuk. - Nem lehet az ember elég óvatos. Lehet, hogy hamis! Jessica összehúzta a szemét. - Kapd el, Ullyses! - Ahogy a kutya meghallotta a nevét, hevesebben kezdte nyalni Jessica arcát. - Elégedett? - méltatlankodott. - Fogja már meg végre valahol, és emelje le rólam. Slade lehajolt, és felnyalábolta az állatot. A kézfeje súrolta Jessica

116 mellét, ahogy próbált fogást találni. - Bocsánat - motyogta, és húzta a kutyát. - Te jó ég, mennyit nyom? - Azt hiszem, körülbelül ötvenöt kilót. Slade a fejét csóválva beleadta minden erejét. Ullyses a földre kerülve behódolóan ült Jessica lábánál. Jessica, miután nagy levegőt vett, behunyta a szemét. Tele lett fehér kutyaszőrrel, a haja összeborzolva hullámzott a vállán a színe, ahogy Slade megfigyelte, napszárította búzára emlékeztetett. Nyugodt arcán az arccsontjai csak még hangsúlyosabban emelkedetek ki. Ajkai éppen hogy szétnyíltak. Az alakja kifejezetten nőies volt, a klasszikus Cupido-görbület, kivéve, hogy az alsó ajka kissé teltebb volt. Szenvedélyről árulkodott - rejtett, csendesen parázsló szenvedélyről. A száj és az arccsont kiegészítette azt az elegáns megjelenést, amitől Slade-nek hevesebben kezdett verni a szíve. Nem szabad belekeveredni, mondta magában. Ez nemcsak felelőtlenség, de butaság is lenne. Újra lenézett a kutyára. - Talán be kellene tanítania - mondta kurtán. - Tudom. - Sóhajtott, majd kinyitotta brandyszínű szemét. Annyira szerette Ullysest, hogy már el is felejtette, mennyi kényelmetlenséget és felfordulást okozott. - Valójában nagyon érzékeny. Nincs szívem újra kutyaiskolába járatni. - Ez badarság - vágott vissza Slade. - Túl nagy ahhoz, hogy ne legyen idomítva. - Maga vállalná? - vetette fel Jessica. Felült a székben, söpörgette magáról a kutyaszőrt. - Már van munkám, köszönöm. Miért zavar, hogy egyszer sem ejtette ki a nevemet? - kérdezte magában Jessica, ahogy felállt. Fel kellett áldozni a méltóságát, ahogy odalépett az alvó kutyához. - Köszönöm a segítséget - mondta kimérten -, a tanácsot pedig megfogadom. Slade lerázta magáról a gúnyt. - Semmiség. Bár szerintem önhöz uszkár illene. - Valóban? - állta Slade tekintetét. Kemény, gondolta. Kemény, hideg és cinikus. - És gondolom, nem sokra értékeli azokat a nőket, akikhez az uszkár illene. Töltsön még brandyt magának. Én felmegyek. Második A következő két nap a kényszerű fegyverszünet jegyében telt. Talán azért tartott ilyen sokáig, mert Jessica ügyelt, hogy ne találkozzon Slade-del. Slade hasonlóképpen kerülte a találkozást, de gondosan megfigyelte a lány napirendjét - amiben, jött rá, nem sok rendszer volt. Jessica egyszerűen sosem állt meg. Egy percet sem szánt az üres társasági életre: az ebédekre, klubokra, bizottságokra, hanem dolgozott, láthatólag fáradliatadanul. Ideje nagy részét a boltban töltötte. Ahogy Slade haladt, tudta, hogy keveset fog felderíteni a házról. A következő lépés a bolt. Ebből az köveucezett, ha be akar jutni, békét kell kötnie Jessicával. A hálószobája ablakából figyelte, ahogy elhajt. Még nyolc óra sem volt általában egy teljes órával később szokott elmenni. Slade csalódottan káromkodott. Hogyan várhatja el a megbízója, hogy figyelje - vagy adott esetben megvédje - ha ő az egyik helyen volt, Jessica meg egy másikon? Ideje lesz találni valamilyen kifogást, hogy meglátogadiassa az üzlefkötései helyszínén.

117 Felkapta a zakóját, és a lépcső felé indult. Még mindig hivatkozhatott arra, hogy kutatni szeretne az antik bútorokkal kapcsolatban a készülő regényéhez. Ezzel nyer néhány órát, és lesz ürügye, hogy körbeszaglásszon. Mielőtt az utolsó lépcsőfordulóhoz ért, Betsy hangját hallotta. - ... csak bajt keversz. - Ne idegeskedj már Slade megállt, várt, hogy közelebbről hallja a lépéseket. Egy magas, nyakigláb fiatalember haladt a hall felé. Rapszodikusan nyírt hosszú, sötétszőke haja volt, amely a könnyű vászon munkásingének a gallérjáig ért le. Farmer volt rajta, és fémkeretes szemüveg, és egy kissé görbén tartotta magát - vagy megszokásból, vagy a fáradtságtól. A cipőjét nézte, ezért nem látta Slade-et. Sápadt volt az arca, és a szemét árnyékolt lencse takarta. Ő Dávid Ryce, vonta le a következtetést Slade. - Megmondtam, azt kérte, ne menj be ma. - Betsy tollseprűjével a fiú után bodadozott. -Jól vagyok! Ha még egy napot ágyban kell töltenem, megpenészedek. - Erősen köhögött. -Jól vagy, látom - csettintett a nyelvével, és a tollseprűvel megfenyegette a fiút a háta mögött. - Mama, állítsd le magad. - A kimerült Dávid vissza akart fordulni az anyjához, de meglátta Slade-et. - Ó, biztos maga az az író. - így van. - Slade lelépett az utolsó két lépcsőfokról is. Csak egy fiú, gondolta, gyorsan felmérve a srácot. Még nem vetkőzte le teljesen kamaszos dacát. -Jessie meg én úgy gondoltuk, hogy egy alacsony, görnyedt szemüveges fickót kapunk. Nem is tudom, miért. - Vigyorgott, de Slade észrevette, hogy a lépcsőkorlátba kapaszkodik. - Hogy halad a könyvtárral? - Lassan. - Inkább maga csinálja, mint én - mormolta Dávid, és egy széket keresett volna. -Jessica lejött? - Már el is ment - felelt Slade. - Na, látod? - Betsy összefonta a kezét a mellén. - Ha bemész, egyenesen hazaküld. És még jól ki is oszt. A lábai már-már összecsuklottak, ezért Dávid erősebben szorította a korlátot. - Segítenem kell berakodni az új szállítmányt. Egy új rakomány jön ma. - Sok hasznodat venné - kezdte Betsy. Slade közbevágott, amikor elkapta Dávid pillantását. - Eszembe jutott, hogy én is lenézek. Szeretném látni a helyet, talán egy kis kutatómunkát is végzek. Segíthetnék neki. - Nézte, hogyan őrlődik Dávid a között, hogy bemenjen, vagy pihenje ki magát. - Mindent egyedül akar majd behordani - morogta a fiú. - így igaz - helyeselt Betsy, láthatóan áthelyezve a fiára irányuló haragját a munkaadójára. Semmi sem parancsol megálljt neki. - Az én dolgom, hogy behordjam az új árut, és ellenőrizzem. Én nem... - Az áru behordásához nem kell érteni a régiségekhez - vetette közbe Slade könnyedén. Ez remekebb lehetőség annál, semhogy elszalassza, ezért belebújt a zakójába. - És mivel amúgy is arra mentem volna... - Na látod, el van rendezve - jelentette ki Betsy. - Könyéken ragadta a fiát, mielőtt az tiltakozhatott volna. - Mr. Sladerman majd elmegy, és segít Jessicának. Te meg visszafekszel az ágyba.

118 - Nem fekszem vissza. Egy szék kell, csak egy szék. - Tétován rámosolygott Slade-re. - Nos, köszönöm. Mondja meg Jessie-nek, hétfőn bemegyek. Az új szállítmánnyal kapcsolatos papírmunka várhat a hétvégén. Mondja meg neki, hogy járjon kedvében az idióta vevőknek, és az adminisztrációt hagyja rám. Slade lassan bólintott. - Persze, megmondom. - Megfordult, és kifelé igyekezett, miközben felfigyelt, hogy igencsak érdekli az új szállítmány. Negyedórával később Slade leállította az autóját a Jessica boltja mellett elterülő kavicsos parkolóban. A bolt kis fakeretes épület volt, keskeny ablakokkal az utcafronton. A rolók fel voltak húzva. Belátott az ablakon, Jessica egy nagy és nyilvánvalóan nehéz bútordarabot vonszolt. A pokolba kívánta az összes nőt, a bejárati ajtóhoz ment, és benyitott. A csilingelésre Jessica megpördült. Meglepte, hogy ebben az órában bárki is benyit a boltba, de az még jobban, hogy Slade állt ott szúrós tekintettel. - Hát... - Az erőlködéstől annyira kimerült, hogy alig kapott levegőt. - Nem számítottam arra, hogy idejön. - Elhallgatta, hogy különösképpen nem is nagyon örült neki. Jessica levette a fölsőjét, és feltűrte kasmírpulóvere ujját. A pulóver alatt piciny, feszes mellei sebesen mozogtak fel-alá. Slade tisztán emlékezett a puhaságukra, amikor megérintette a kézfejével. El is felejtette, hogy békét jött kötni. - Elment az esze, hogy egyedül vonszolja ezt a cuccot? - kérdezte. Egy gyors káromkodás kíséretében Slade levetette a zakóját, és egy székre dobta. Jessica kimért lett mind a beszédében, mind a testtartásában. - Nos, jó reggelt magának is. Jessica sértettsége lepergett Slade-ről, rátámaszkodott arra a bútordarabra, amellyel éppen küzdött. - Hová akarja? - kérdezte röviden. - Nagyon remélem, nem olyan, aki fél tucatszor meggondolja magát. Slade felfigyelt Jessica összeszűkülő és elsötétedő szemére, ugyanúgy, mint előző este a társalgóban. Furamód éppen hogy vonzóbbnak találta, amikor méregbe gurult. De ha még ez nem is következett volna be, már az mulattatta, ahogy az állát előreszegezte. - Nem hiszem, hogy bárki kérte a segítségét. - Slade először érezte a hangjában a jeges indulatot. - El tudom rendezni magam is. - Csak annyira legyen eszement, amennyire szükséges - vágott vissza Slade. - így még kárt tesz magában. Nos, hová akarja tenni ezt a valamit? - Ez a valami - kezdte Jessica indulattól remegve - egy 19. századi francia szekreter. Slade közömbösen nézett vissza. - Igen, és? Mit akar, hová tegyem? - Majd megmondom én, hová tegye a... Slade nevetése félbeszakította Jessicát. Férfias és örömteli nevetés volt, egyáltalán nem számított rá. Semmiképpen sem akarta vonzónak találni James Sladermant. - Oda tegye - mondta hűvösen, és rámutatott a helyre, közben egy mosdóállványt cipelt az ellenkező irányba. Amikor hallotta, hogy a férfi helyére húzta a szekretert, odafordult. - Köszönöm - rövid és hideg köszönet volt. - Nos, mit tehetek önért?

119 Slade gondolt egyet, és hosszan végigmérte Jessicát. Nagyon egyenesen állt, karját lazán keresztbe fonta, a szeme még mindig veszélyesen villogott. Két gyöngyház berakású csat fogta fel a haját. Slade tekintete lassan siklott lefelé. Nagyon vékony lány volt, két kézzel átfogható derékkal, és alig valami csípővel. A takaros flanelszoknya eltakarta a lábszára nagy részét, de megcsodálhatta, ami kilátszott térden alul. Pici lábfeje volt, s az egyikkel türelmetlenül kopogott a földön. - Ezen gondolkodom már egy ideje - jegyezte meg Slade, felemelve a tekintetét. - És most ide jöttem megnézni, én tehetek-e valamit önért. Ryce aggódott, hogy olyat művel, amivel épp az előbb kísérletezett. - Találkozott Daviddel? - Jessica hűvös türelmetlensége elpárolgott. Gyorsan odament a férfihoz, és megfogta a karját. - Felkelt? Hogy van? Slade hirtelen vágyat érzett, hogy megérintse - a haját, az arcát. Biztos lágy. Csaknem elkeseredett késztetést érzett arra, hogy valami puhát tapintson, ami belesimul a kezébe. Jessica aggodalmas szeme Slade-re tapadt. - Felkelt - felelte egyszerűen. - És nincs olyan jól, mint ahogy szeretné. - Nem lett volna szabad kimásznia az ágyból. - Nem, valószínűleg nem. - A hajából jöhet ez az illat?, tűnődött. Ez az őszi erdőkre emlékeztető illat ilyen őrjítő? - Be akart jönni ma reggel. - Bejönni? - csapott le a lány erre az egyetlen szóra. - Határozott utasítást adtam, hogy maradjon otthon. Miért nem teszi azt, amit mondok? Slade szeme hirtelen megélénkült, ahogy a lány arcára nézett. - Mindenki azt teszi, amit mond? - Dávid az alkalmazottam - vágott vissza Jessica, és levette a kezét Slade-éről. - Tehát melegen ajánlom neki, hogy azt tegye, amit mondok! - Amilyen gyorsan méregbe gurult, olyan gyorsan szelídült meg, és a következő pillanatban már mosolygott. - Alig nőtt még ki a kamaszkorból és Betsy is kínozza. Betsy ilyen. Bár nagyon nagyra értékelem, hogy Dávid ennyire ragaszkodik a bolthoz, de most várnia kell, míg jobban lesz. - A szeme a pulton lévő telefonra tévedt. - Ha felhívom, rögtön védekezni fog. - Azt mondta, hogy nem jön be hétfőig - támaszkodott a szekreterre. - És hogy hagyja csak rá az új szállítmánnyal kapcsolatos papírmunkát. Jessica zsebre vágta a kezét, ládiatóan még mindig az járt a fejében, hogy felveszi a kagylót, és kioktatja Dávidét. - Rendben. Ha bejön hétfőn, legalább ülni fog. Addig elrendezem az új szállítmányt, tehát nem esik kísértésbe - újra mosolygott. - Majdnem annyira odavan ezért a helyért, mint én. Ha csak arrébb teszek egy gyertyatartót, Dávid már tudja. Mielőtt megbetegedett, üdülni akart küldeni. - Nevetett, úgy, hogy a nevetéstől a haja a válla mögé hullott. Egy vagy két hétre ki akarta sajátítani magának a boltot. - Nagyon lelkes segéd lehet - jegyezte meg Slade. - Ó, igen. Dávid az - adott igazat Jessica. - És maga mi járatban itt, Slade? Azt hittem, eltemetkezett a könyvek közé. Slade örült is neki, de óvatosságra intette az, hogy az elmúlt napok távolságtartása elpárolgott. Óvatosan a lányra mosolygott. - Mondtam Davidnek, hogy segítek magának. - Ez nagyon kedves. - Jessica meglepett hangja csak még inkább mosolyra fakasztotta Slade-et.

120 - Kedves is tudok lenni - felelte. - Amellett néhány adatot szeretnék gyűjteni a régiségekről. Kutatómunka. - Ó. - Jessica elismerően bólintott. - Rendben, akkor szívesen igénybe venném a segítségét a nehezebb bútordarabokhoz. Milyen korszak érdekli? - Korszak? - Tudja, a bútorok - magyarázta Jessica, miközben egy hosszú, alacsony komódhoz lépett. Érdekli egy bizonyos század vagy stílus? Reneszánsz, korai amerikai, olasz tájbútor? - Ma csak egy általános bevezetőt kérnék, hogy ráérezzek - rögtönzött Slade, és arrébb tessékelte Jessicát a komódtól. - Ezt hová tegyem? Felemelte és vitte. Jessica a kisebb tárgyakat rendezte, miközben fesztelenül tájékoztatta azokról a darabokról, amelyeket éppen elmozdítottak. - Ez a szék Chippendale... figyelje meg a négyszögletes, elvékonyodó ülőlapot és a hajlított lábakat. Ez a konyhaszekrény a francia barokk remeke... aranyozott és faragott selyemfa. Végighúzott egy törlőruhát egy kis asztalon, és elmagyarázta a kínai hatásokat és a teaszertartást. A délelőtt során vagy fél tucat vevő nyitott be a boltba. Jessica a régiségek rajongójából üzletasszonnyá vedlett. Slade figyelte, amint bemutatja a darabokat, elmagyarázza a hátterüket, és alkudik. Nem játéknak tekintette a boltot. Nem csak ahhoz értett, hogyan kell vezetni, de szorgalmasabban dolgozott, mint Slade korábban gondolta volna. Nemcsak csodálatra méltóan ügyesen bánt a vevőkkel, de pénzt is keresett - már amennyire a diszkréten elhelyezett árcédulákból követtteztetni lehetett. Tehát miért, törte a fejét Slade, ha egyszer mindene ez a bolt, ha egyszer hasznot is hajt, miért kockáztatná, hogy csempészetre használja az üzletet? Most, hogy találkoztak, és egy kis időt együtt is töltöttek, Slade-nek nehezére esett elintézni azzal, hogy merő szeszélyből vagy kalandvágyból. Amellett Jessica okos. Flihető, hogy gyanús üzelmeket folytatnak az orra előtt, és nem veszi észre? - Slade, alig merem megkérdezni... -Jessica lehalkította a hangját, ahogy közeledett a férfi felé. Természetes viselkedése része volt, hogy megérintse beszélgetőpartnerét, így tett most a férfi karjával. Felelőtleni76 ség vagy sem, Slade ráeszmélt, hogy kívánja. Megfordult, és így Jessica a komód és őközé került. A lány nem vette el a kezét a könyöke alól. Bár csak ennyire érintették meg egymást, Slade nagyon is jól el tudta képzelni, milyen lenne, ha egymáshoz simulna a testük. A férfi szeme Jessica szájáról a szemére kalandozott. -Mit? Jessicának teljesen kiürült a feje, belső hangot hallott, ami leginkább a partra csapódó tajték visszhangjára emlékeztette. Hátraléphetett volna, hogy megtörje a varázst, vagy előre, és beteljesíti. Egyiket sem tette. Tompa nyomást érzett a mellkasában, mintha valami erősen ki akarná belőle szorítani a levegőt. Abban a percben mindketten tudták, hogy Slade-nek csak meg kellene érintenie, és minden megváltozik. - Slade... - félig kérdésként, félig felhívásként hangzott. A férfi visszarettent, és hátralépett a szakadék szélétől egy olyan kapcsolattól, amibe nem volt szabad belebonyolódnia. - Tegyek még arrébb valamit? - Hangja hidegen csengett, amint ellépett a lánytól. Jessica kijózanodva lépett hátra a komódhoz. Szüksége volt a távolságra. - Mrs. MacKenzie szeretné elvinni a fiókos szekrényt, már beállt a kocsival. Be tudnád tenni a kombija csomagtartójába? - Persze. Szótlanul rámutatott a szóban forgó darabra, és nem mozdult,

121 amíg Slade ki nem lépett az ajtón. Amint egyedül maradt, hosszan, nyugtalanul sóhajtott. Slade nem az a férfi, aki mellett egy nő elvesztiheti a fejét, figyelmeztette magát. Sosem lesz gyengéd vagy különösebben kedves. A mellére szorította a tenyerét, mintha ki akarná engedni a felhalmozódott feszültséget. A pillantásában van valami, gondolta, mintha tudná, mi jár a fejemben. Remegő kézzel beletúrt a hajába. Még én sem tudom, mit gondolok, ha rám néz, akkor ő honnan tudná? És mégis... a pulzusa mégis az egekig emelkedett. Amíg a bejárati ajtó feletti csengettyű meg nem szólalt, Jessica egy tapodtat sem mozdult a komód elől. - Éhen halok - rögtönzött gyorsan, aztán megmozdult. Slade tekintetétől kísérve ablaktól ablakig rohant, és leeresztette a rolókat. Kiakasztotta az ajtóra a Zárva táblát, majd bezárta. Te is éhes lehetsz - mondta, amikor Slade nem szólt semmit. - Már egy óra is elmúlt, és egész délelőtt bútorokat cipeltél. Mit szólnál egy szendvicshez teával? Slade megvetően mosolygott. - Teával? 7 Jessica megkönnyebbülten felnevetett. - Nem, nem teával. Dávid tart itt sört is. - A hátsó helyiségbe viharzott, és kinyitott egy kis hűtőt. Lehajolt, keresgélt. - Itt kell lennie. Tudom, mert láttam. -Jessica felegyenesedve megfordult, és egyenesen Slade-be ütközött. A férfi ösztönösen a lány karja után nyúlt, aztán gyorsan elengedte. Jessica szíve kalapált, hátralépett. - Elnézést, nem vettem észre, hogy itt állsz mögöttem. Ez jó lesz? - Biztonságos távolságból odanyújtotta a sört. -Jó. - Slade szelíd arckifejezéssel átvette az italt, és leült az asztalhoz. A tarkója megfeszült. Óvatosnak kell lennie, nem érintheti meg. Ha egyszer enged a csábításnak és megízleli ezt a szenvedélyes szájat, többé nincs megállás, de taszította a vágy. Csaknem durván csavarta le a sörösüveg kupakját. - Készítek néhány szendvicset. -Jessica lelkesen keresgélt a hűtőben. - Sült marhahús jó lesz? - Persze, remek. Mi járhat a fejében? - tűnődött Jessica, ahogy buzgón pakolt. Nem lehet kitalálni, mire gondol. Nyugodtan felvágta a kenyeret és a húst, miközben szemérmesen hátat fordított a férfinek. Lenézett a kezére, és közben a férfiére gondolt. Hosszú, vékony ujjak. Erősek. Szerette nézni. Azon kapta magát, arra gondol, vajon milyen érzés lenne, ha hozzáérne a testéhez. Hozzáértők, tapasztaltak, követelőzők. A vágy fellángolása gyorsan jött, de nem váratlanul. Próbálta leküzdeni, bár a második szendvicshez a kenyeret kissé vadabbul vágta. Slade figyelte, amint az ablakon bevilágító napfény rávetül Jessica hajára. Lágyan omlott rá a pulóverében lévő kék sokféle árnyalatára. Slade-nek tetszett, ahogy az anyag rátapadt a testére, és hangsúlyozta egyenes, vékony hátát, keskeny derekát. De észrevette azt is, hogy merev a válla. Nem jutnak sokra, ha mindketten az egymás iránti vágyakozással vannak elfoglalva, amelyet egyikük sem akar beismerni. El kell lazítania, és hagyni, hadd beszéljen. Slade tudta ennek a biztos módját. - Szép ez a bolt, Jessica. Nem vette észre, hogy most szólította először a keresztnevén, de a lány igen. Ez önmagában jólesett neki, túl a bókon.

122 - Köszönöm. - Majdnem elfelejtette meggyújtani a tüzet a kanna alatt, mielőtt behozta a szendvicseket az asztalra. - Az emberek végre felhagytak azzal, hogy, Jessica kis hobbiboltjának hívják - így indult? - Számomra nem. -Jessica lábujjhegyre állt, hogy elérje a csészét. Slade a felcsusszanó szoknyát nézte. - Néhány ember azt gondolta, hogy Winslow bíró lánya megpróbálkozik az üzleti élettel. Kérsz poharat? - Nem. - Slade az üvegből ivott. - Miért régiségek? - Ehhez értettem... és ezt szerettem. Logikus dolog olyannal foglalkozni, amihez ért az ember, és amit szeret is, ugye? Slade a rendőrségi szabványpisztolyra gondolt, ami a hálószobájában van eldugva. - Ha lehetséges. Hogy indult? - Szerencsére volt alaptőkém az első évben, amikor beszereztem az árukészletet és felújítottam a boltot. - A kanna sípolt, majd köpködött, Jessica elzárta alatta a lángot. - Még így is elég nehéz volt. Megnyitni a számlakönyveket, engedélyeket beszerezni, kiismerni az adójogszabályokat. - Elhúzta a száját, amint letette a tányérját és a csészéjét az asztalra. - Ez szükségszerűen jár az üzlettel. Ezzel, meg az utazással, az eladással az első évek embert próbálóak voltak. - Beleharapott a szendvicsébe. - De imádtam. Hát persze, állapította meg Slade. Nyugodt teakortyolás közben is érződik kirobbanó energiája. - Dávid Ryce régen dolgozik neked? - Körülbelül másfél éve. Életének abban a bizonytalan szakaszában, amikor elhagyta a kamaszkort, de még nem lépett be a felnőttkorba. Úgy vélem, ezen mindannyian keresztülmegyünk. - Rámosolygott Slade-re. - Érted, hogy gondolom? - Több-kevésbe. -Te talán inkább kevésbé - jegyezte meg Jessica. - Kiderült, Davidnek nem tetszett, hogy munkát ajánlanak neki, sőt az sem, hogy egyáltalán dolgoznia kell. Együtt nőttünk fel. Azt hiszem, semmi sem sérthette jobban a büszkeségét, hogy a nővére esélyt ad az öcsikének. Rövidet sóhajtva felidézte Dávid szeszélyeit, ahogy vonakodva elfogadta az állást, és hogy mennyire nem érdekelte az elején. - Ennek ellenére hat hónapon belül felhagyott az ellenkezéssel, és nélkülözhetetlenné vált. Nagyon gyors, különösen a számolásban. Dávid most már saját területének tekinti a számlakönyveket. Sokkal jobban megy neki a könyvelés, mint az eladás. - Tényleg? Jessica szemei táncoltak. - Nem mindig... diplomatikus a vevőkkel. Sokkal jobb a könyvelésben és a leltározásban. Mchaellel pedig elintézzük a beszerzést és eladást. - MichaeL - Mielőtt egy újabbat kortyolt volna, Slade megismételte a nevet, mintha nem jelentene semmit - Mchael szerzi be az összes árut, legalábbis az összes importárut. - Te nem vásárolsz semmit? - A tengerentúlról már nem - játszadozott a szendvicse utolsó darabjával. - Ha megpróbálnék ezzel is én foglalkozni, nem tudnék egész évben nyitva tartani. Csupán az, hogy New Englandben kiárusításokra és árverésekre járok, éppen elég időmet elveszi. És Michael... Mchael zseniális, és mindig igazi gyöngyszemeket talál. Slade azon gondolkodott, hogy vajon Jessica feltétlenül képletesen érti-e ezt.

123 - Michael Adams drágaköveket is szállít az Atlanti-óceán másik partjáról? - Mchael intézi az üzletnek ezt a részét immár három éve - folytatta Jessica. - És nemcsak jó beszerző, de iszonyatosan jó eladó is. Főleg a női vásárlókkal tud jól bánni - nevetett, ahogy felemelte a csészéjét. - Finom modora van... és nagyon csábos tekintete. Slade észrevette az érzelmi töltést a lány hangjában, és elgondolkodott. van a tulajdonos és a beszerző között? - tűnődött. Ha Adams benne van a csempészései ügyben, és közben Jessica szeretője... Elkalandoztak a gondolatai, amikor lenézett a lány kezére. Vékony, csavart arany karkötőt viselt a jobb csukóján, és csillag alakú opálköveket a balon. A napfény ráesett a kövekre, és kis piros fényeket lövellt a kék pulóverre. Illik hozzá, döntötte el Slade, és kortyolt a söréből. - Mindenesetre el vagyok kényeztetve - nyújtóztatta ki a vállát egy sóhaj kíséretében. - Régóta vagyok a boltban egyedül. Boldog leszek, ha jövő héten Dávid és Mchael visszajönnek. Talán elfogadhatom Charlie bácsi meghívását is. - Charlie bácsi? Jessica félúton megállt, a szájához emelte a teáscsészét. - Charlie bácsi - ismételte meglepődve. - Ő küldött. Slade káromkodott magában, s megvonta a vállát. - A kapitány úr - mondta szelíden - nekem nem Charlie bácsi. - A kapitány úr olyan szertartásosan hangzik. -Jessica letette a csészéjét, és még mindig összeráncolt homlokkal nézett Slade-re. Nem bolond ez a lány, vonta le Slade a következtetést, és a szék támlája mögé tette a kezét. - így hívom. Megszokás. És nem szeretsz utazni? - váltott témát hirtelen, bevetve lefegyverző mosolyát. - Úgy gondolom, a beszerzés félig szórakozás is. - Lehet. Am sok gondot is jelent. Repülőterek, árverések, a vám... - Eltűnt a Jessica szemöldökei közötti ránc. - Azt hiszem, jövő tavaszszal összekötöm a kellemeset a hasznossal. Meglátogatom az anyámat és a férjét Franciaországban. - Tehát az anyád újra férjhez ment? - Igen, és nagyon jót tett neki. Miután apám meghalt, annyira magányos lett. Meg én is - tette hozzá halkan. És még öt év után is fáj, jutott eszébe. A fájdalom ugyan enyhült, de kétségtelenül ott volt. - Semmi sem fáj annyira, mint elveszteni valakit, akit szerettünk, akivel együtt éltünk, és akitől függtünk. Különösen, ha úgy gondoljuk, hogy az illető halhatadan aztán meg hirtelen, minden előzetes jel nélkül elmegy közülünk. Jessica hangja sötétebbre vált, ami Slade-ben is megmozdított valamit. - Tudom - mondta habozás nélkül. Jessica felnézett. - Honnan? Fájó érzelmeket feszegetett. - Az apám zsaru volt - mondta röviden. - Öt éve halt meg szolgálatteljesítés közben. - Ó, Slade... - nyúlt a férfi keze után. - Milyen borzasztó... borzasztó lehetett az édesanyádnak is... - A rendőrfeleségek megtanulnak együtt élni a veszéllyel. - Slade elhúzta a kezét, és megfogta a sörösüvegét. Jessica szódanul tudomásul vette a visszavonulást. Nem az a férfi tehát, aki könnyen megosztja az érzelmeit. Felállt, és egymásra rakta a

124 tányérokat. - Kérsz még valamit? Azt hiszem, valahol még maradt egy kis sütemény. Nem kutakodik és zeng dicshimnuszokat, állapította meg Slade. Együttérez vele, de tapintatosan háttérbe vonult, amikor látta, hogy nincs szükség az együttérzésére. Sóhajtott. Nehéz mit kezdeni az iránta való vonzalommal, különösen ha még meg is kedveli az ember. - Nem. - Slade felállt, hogy segítsen Jessicának leszedni az asztalt. Amikor visszamentek a boltba, Jessica egyenesen az ablakhoz lépett, hogy felhúzza a redőnyöket. Slade gyorsan megpördült, mert hirtelen sikítást hallott. De rögtön utána nevetés hangzott fel. - Mr. Layton! -Jessica kinyitotta a boltot, hogy beengedje az urat. - Halálra rémít! Mr. Layton magas, elegáns öltözetű, ötven körüli férfi volt. Bankárokra emlékeztető öltönyét ellensúlyozta a szürke selyem nyakkendő, amely illett a haja színéhez. A meglehetősen keskeny, szigorú arc felderült, amikor megfogta Jessica kezét. - Bocsánat, kedvesem, de maga ugyanezt tette velem. - Layton elnézett Jessica felett, szemügyre véve Slade-et. - Mr. Layton, ő James Sladerman. Nálunk időzik egy kicsit. Dávid beteg. - Remélem, semmi komoly. - Csak az influenza - felelte Jessica. - De abból jó nagy adag. Hirtelen ravaszul rámosolygott Laytonra. - Mindig akkor jön, amikor új szállítmány érkezik. Éppen most rendeltem meg ezt, egy másik pedig már úton van. Layton a kubai szivartól rekedtes hangján göcögött. - Nem véledenről van szó, Mss Winslow, hanem, hogy ön kiszámítható. A maga Michaelje három hete van Európában. Mielőtt elment, megkértem, hogy tartson szemmel néhány tárgyat nekem. - Nos... - A csengettyű hangja megakasztotta Jessicát. - Mr. Chambers, nem reméltem, hogy ilyen gyorsan visszatér. Chambers arcán meglehetősen bárgyú vigyor jelent meg, ahogy levette a kalapját. - A gyöngyberakású doboz... - kezdte. - Nem tudok neki ellenállni. - Csak nyugodtan, kedvesem. - Layton megpaskolta Jessica vállát. - Addig körülnézek. Roppant érdeklődést mímelve egy ón edénygyűjtemény iránt, Slade szemmel tartotta mindkét férfit. Layton keresgélt, ide-oda mászkált, megvizsgált néhány tárgyat. Egyszer kivett egy csíptetőt, és lehajolva tanulmányozott egy asztalon lévő faragást. Slade hallotta Jessica halk beszédét a tubákosszelencéről Chambersszel. Majdnem kibukott belőle egy megvető megjegyzés, mivel nevetségesnek találta, hogy egy értelmes ember tubákosszelencét vásároljon. Miután megkérte Jessicát, hogy csomagolja be a dobozt, Chambers egy aükaságnak számító konyhaszekrénnyel babrált Slade-nek nem esett nehezére, hogy elraktározza a két férfi személyleírását és nevét. Később dokumentálja őket írásban is. Bárki legyen ez a két ember, az alapvető ismereteik megvannak a régiségekről legalábbis ezt szűrte ki, amint fél füllel a konyhaszekrényről szóló beszélgetésüket hallgatta. A pulthoz ment, és rápillantott a számlára, amit Jessica éppen kiállított. A kézírása rendes, nőies és olvasható volt. - Egy 18. századi tubákosszelence. Francia, gyöngyberakással. Igazából az ár döbbentette meg.

125 - Viccelsz? - kérdezte hangosan. 8a - Csend! - A vevőkre pillantott, majd látva, hogy el vannak foglalva, gonosz mosolyt küldött Slade felé. - Beléd néha nem bújik a kisördög, Slade? - A szélhámosság és a bolondság két dolog - válaszolta, de a mosoly ínyére volt. Kissé közelebb hajolt. - Miért, beléd igen? Jessica állta a pillantását, és élvezte a könnyed humort a szemeiben. Első alkalommal tapasztalta meg. - Nem. - Halkan felnevetett. - Egyáltalán nem. Először ért hozzá a lányhoz önszántából - csak a haja végéhez az ujja hegyével. Jessica letette a tollat. - Megvesztegethető vagy? - kérdezte halkan. Bár a férfi még mindig mosolygott, Jessica nyugtalan lett. Áldotta a szerencséjét, hogy köztük állt a pult, és hogy vevők voltak az üzletben. - Nem hinném. - Layton rekedt nevetése megzavarta. Jessica megkerülte a pultot, és a vevők felé indult, messze elkerülve Slade-et. Veszélyes játék, figyelmeztette Jessicát az esze. Egy rossz mozdulat ennél az embernél, átbukom a védőkorláton, és szakadékba zuhanok. Túl sokáig volt óvatos, ami most vakmerőségbe csapott át. - Helyes kis darab - mondta a férfiaknak. - Közvetlen azután érkezett, hogy ön elment a minap, Mr. Chambers. - Jessica bár hangot nem hallott, érezte, mikor ment át Slade a terem másik végébe. Végül Chambers megvette a konyhaszekrényt, Layton pedig egy Jessica által javasolt XV Lajos korabeli fotel és konzol mellett döntött. Slade szerint csak egy, az átlagízlésű ember számára túldíszített szék és asztal volt. De az előkelő nevekhez előkelő árak passzolnak. - Ilyen vevőkkel - jegyezte meg, amikor a bolt már üres volt - kétszer ekkora boltot is nyithatnál. - Nyithatnék - válaszolt Jessica, amint eltette a számlákat. - De nem akarok. Es persze nem mindenki vásárol ilyen könnyen. Ezek olyan emberek, akik tudják, mit szeretnek, és meg is engedhetik maguknak. Szerencsés vagyok, hogy az elmúlt években rászoktak arra, hogy itt vásároljanak. Jessica nézte, amint Slade fel-alá mászkál, néha kihúz egy fiókot, majd megáll egy sarokszekrény előtt. A szekrényben egy porcelánfigura-gyűjtemény állt. - Kedvesek, ugye? - jegyezte meg a lány, csatlakozva Slade-hez. Slade nem fordult meg, de még így sem tudta elkerülni, hogy a lány illatát megérezze. - Igen, jók. -Jessica beharapta az ajkát. A drezdai porcelánra nem sokan mondják, hogy jók. - Az édesanyám szereti az ilyeneket. Van yáíasztásoö - Mindig is úgy véltem, ez a legszebb az egész gyűjteményben nyitotta kis Jessica a szekrényt, és kiemelt egy piciny, mívesen formált pásztorlánykát. - Majdnem eltettem magamnak. Slade bosszúsan nézett a figurára. - Egyébként meg születésnapja van. - Meg egy gondos fia. - Jessica szemei ragyogtak, ahogy Slade-re nézett. - Mennyi? - kérdezte a férfi tompán. Jessica végighúzta a nyelvét a fogán. Most alkudni kellett. Semmit sem szeretett jobban.

126 - Húsz dollár - mondta határozottan. Slade felnevetett. - Nem vagyok bolond, Jessica. Mennyi? Jessica félrehajtotta a fejét, és a makacsság jele tűnt fel a homlokán. - Huszonkettő ötven. Ez az utolsó ár. Slade kelledenül mosolygott. - Örült vagy. - Kell, vagy nem kell? - kérdezte Jessica, és vállat vont. - Végül is az édesanyád születésnapjáról van szó. - Sokkal, de sokkal többet ér. - Neki biztos - adott igazat a lány. Slade zavarba jött, zsebre dugta a kezét, és bosszús tekintettel megint a figurára nézett. - Huszonöt - mondta. - Elkelt. - Mielőtt Slade meggondolhatta volna magát, Jessica a pulthoz sietett, hogy becsomagolja. Gyors mozdulattal letépte az árcédulát a figura aljáról, és a szemétkosárba hajította. - Díszcsomagolást is tehetek rá - mondta. - Nem számítok fel érte semmit. Slade lassan a pulthoz ment, és nézte, amint Jessica begöngyöli az árut. - Miért? - Mert születésnapja van. A születésnapi ajándékot be szokták csomagolni. - Nem erről beszélek. - Slade a dobozra tette a kezét, és megállította Jessicát a csomagolásban. - Miért? - ismételte. Jessica hosszú, megfontolt pillantást vetett rá. Nem szereti a szívességeket, gondolta, és csak azért fogadta el ezt, mert olyan valakinek vette, aki fontos neki. - Mert így akarom. Slade-nek felszaladt a szemöldöke, és a szeme hirtelen megélénkült. - Mindig azt teszed, amit akarsz? - Legalábbis próbálkozom. Mindenki így csinálja, nem? Mielőtt Slade válaszolhatott volna, ismét kinyílt az ajtó. - Áru érkezett, Miss Winslow Slade izgatottan várta, hogy kirakodják az árut. Talán, esetleg lesz valami. Gyorsan le akarta rendezni az ügyet és elmenni... amíg elfogulatlanul tudja megítélni a helyzetet. Jessica Winslow-nak különös képessége volt, hogy összekuszálja a dolgokat. Nem nő és férfi áll egymással szemben, ezt nem szabad elfelejtenie, hanem rendőr és gyanúsított. Slade-nek fel kellett derítenie, amit lehet, és ha úgy alakulnak a dolgok, a bizonyítékot Jessica ellen fordítani. Azonban hallgatva, milyen lelkes megjegyzéseket tesz végig a dobozok bontogatásakor, úgy vélte, nem tudná törvénytelenséggel gyanúsítani. De ez csak megérzés volt, egy benyomás. Tényekre volt szüksége. Most, hogy átmenetileg rakodómunkássá vedlett, volt alkalma minden darabot tüzetesen megnézni. Jessicát ez nem zavarta, sőt még örült is, hogy segített ellenőrizni, nem sérült-e meg valami a hajóút során. De Slade-et mardosta a lelkiismeret. Ez a munkája, idézte fel még egyszer. És az az átkozott Charlie bácsi bízta meg ezzel is. Még egy év, mondta magában. Még egy év, és nem lesznek olyan különleges megbízások, amelyben gyermekfelügyelőnek álcázott kémet kell játszania egy borostyánszínszemű keresztlány kedvéért. Eddig nem talált semmit. Az ösztöne azt súgta, nem is fog, de

127 Slade akár egy morzsát is felhasznált volna bizonyítékként, csak hogy igazolja jelenlétét. Jessica egy percre sem állt meg. A két óra alatt, amíg kipakoltak, Jessica mindenütt ott volt, törölgetett, rendezkedett, üres ládákat húzkodott. Ha nem akadt munka, keresett magának. - Ez jobb lesz - mondta neki Slade, amikor a lány nem tudta eldönteni, hová állíthatna ki előnyösebben egy darabot. - Azt hiszem, igazad van. - Szórakozottan megvakarta a hátát. Jó, hogy ezt a három darabot elviszik hétfőn. Kezd egy kicsit zsúfolt lenni. Te jó ég, éhen halok. - Bocsánatkérő mosollyal fordult Slade felé. - Nem akartalak ilyen sokáig itt tartani, Slade. Már öt óra múlt. - Nem hagyta megszólalni, máris ment hátra a kabátokért. - Ideje bezárnom. - Mit szólnál egy hamburgerhez és egy filmhez? - kérdezte Slade hirtelen. Csak megfigyelés alatt tartom, mondta magában. Hisz ezért vagyok itt. Jessica meglepődött, majd miután lehúzta az utolsó redőnyt is, körülnézett. Elnézve Slade-et úgy vélte, félig bánja is, hogy megkérdezte. De nem menekülhet. - Milyen romantikus meghívás. Hogyan is mondhatnék nemet? - Romantikus estére számítottál? - vágott vissza Slade. - Autósmoziba megyünk. Hallotta Jessica gurgulázó nevetését, amint megfogta a lány kezét, és kimentek. Késő este csörgött a telefon. Az ülő alak egyszerre nyúlt a kagylóért és a cigarettáért. -Halló. - Hol az asztal? - Az asztal? - kérdezte homlokát ráncolva, és rágyújtott. - Természetesen megérkezett a szállítmánnyal. - Téved. - A hang lágy volt, de hideg. - Magam voltam benn a boltban. - Ott kell lennie - pánik tolult fel a férfi torkában. - Csak Jessica még nem csomagolta ki. - Talán nem. Nézzen utána azonnal. Szerdára akarom az asztalt, és ami benne van. - Rövid szünet. - Remélem, tudja, mivel felel, ha hibázik. Harmadik Jessica arra ébredt, hogy Slade-re gondol. Kihasználta a lustálkodós vasárnap reggelt, hogy azon a nagyon különös szombati napon tűnődjön, amelynek nagy részét Slade-del töltötte. Szeszélyes ember, morfondírozott, és a plafon felé nyújtóztatta a karját. Ennek ellenére előbb kellemesen érezte magát vele, majd felcsigázta, végül vonzotta. Nem, ez így nem igaz, helyesbített. Már amikor kellemesen érezte magát vele, vagy kíváncsi lett, akkor kezdett vonzódni hozzá. Volt benne valami meghatározhatatlan, ami arra sarkallta, hogy kíváncsiskodjon egy kicsit. Erre rengeteg kísérletet tett előző este, de nem sokra ment. Slade nem olyan típus, aki csak úgy kifecseg titkokat, vagy akivel semmitmondó, udvarias beszélgetést lehetett folytatni. Furcsa keverékét alkotta a közvetlenségnek és a távolságtartásnak. Slade nem hízelgett senkinek - sem szavakkal, sem pillantással. Mégis érezte, hogy nem közömbös a férfinek. Nem lehet, hogy csak képzelte azokat a pillanatokat, amikor egymáshoz értek. Ott voltak mind a ketten, Jessica is, és Slade is. De túl óvatos, gondolta Jessica csalódottan. Soha nem ismert még ennyire óvatos férfit. Azok az élénk,

128 sötét szemek világosan azt üzenték: Tartsd meg a három lépés távolságot. Jessica ösztönei azt súgták, próbálja áttörni a férfi páncélját, ám a lehetséges következmények ösztönösen visszarettentették. Bár élvezte a veszélyes helyzeteket, ugyanakkor előbb felmérte a kockázatokat. Ebben az esetben úgy vélte, túl nagy kockázatot vállalna. Egy kedves, tét nélküli barátság, ennyi, állapodott meg magában. Minden más csak bajt hozna. Felkelt az ágyból, felvette a fürdőköpenyét, és zuhanyozni indult. De jó lenne, gondolta, ha érezné a száján a férfi határozott ajkait. Csak egyszer. Lent Slade bezárkózott a könyvtárba. Hajnal óta fenn volt, csak Jessicára gondolt. Milyen őrült ötlet vezette, hogy tegnap este elhívta randevúra? Legurította a negyedik kávét aznap reggel, s cigarettára gyújtott. Az isten szerelmére, nem kell feltétlen randevúzni azzal a nővel, akit megfigyelés alatt tart. Kétségkívül vonzotta a nő, ismerte el, és arrébb tolt egy halom könyvet. Az a halk, dallamos nevetése, és lágy, szőke haja! Ennél többről van szó, látta be csüggedve. Maga a személy bűvölte el. Jessicában minden megvolt, amit egy nőben látni szeretett volna - melegség, nagylelkűség, intelligencia. Na meg az a túlfűtött, csaknem elemi szexualitás, amely a felszín alatt fortyogott. Ha továbbra is így gondol rá, nem tud tárgyszerűen ítélkezni. Még most is azon járt az esze, hogyan tarthatná távol a lányt a dolgok sűrűjétől. Szívott egyet a cigarettájából, megkeményedett a tekintete. Ha eljön az idő, megvédi, avagy leleplezi, ha úgy alakul. De semmiképpen nem lehet a játszmából kihagyni. Mégis, a bőr, a por és a dohányfüst összekeveredett szagában a Jessica illatát vélte felfedezni. Jessica gyorsan felhajtott egy csésze kávét, miután elhárította a szakács ismételt korholását, hogy ideje lenne valamit ennie. - Hol van Dávid? - kiáltotta, amikor meglátta Betsyt, amint egy ronggyal és ezüstfényező készlettel közeledett. - Lesétált a tengerpartra. - Dávid anyja kicsit zsörtölődött, de hozzátette: - Már jobban néz ki. Azt hiszem, a friss levegő jót fog neki tenni. - Akkor veszem a kabátomat, és megnézem. - Talán épp azért ment el, hogy a kisasszony ne nézze meg. - Betsy! - színlelt felháborodást. - Minek néz engem? - Amikor a házvezetőnő felcsattant volna, megszólalt a kapucsengő. - Menjen, tegye a dolgát - küldte el Jessica. - Majd ajtót nyitok. - Az ajtóhoz rohant. - Michael! - Jessica boldogan átölelte a férfit. - De jó, hogy újra látlak! Slade éppen idejében ért be a hallba, hogy lássa, amint a férfi megöleli és megpuszilja Jessicát. A lány halk, sokat ígérő nevetéssel nyomta az arcát a sovány, sötétes bőrű, jóvágású, halványzöld szemű férfi arcához. Michael Adams, következtette ki Slade, miután elfojtotta magában a késztetést, hogy odamegy a párhoz, és szétválasztja őket. A leírás pontos volt. Egy gyémántkövet vett észre a férfi kisujján, ahogy megsimította a lány haját. Lágy kéz, szoláriumbarnaság, gondolta azonnal. - Nagyon hiányoztál, kedvesem - Michael visszahúzta magához Jessicát, hogy az arcába mosolyoghasson. A lány újra nevetett, és megsimogatta Mchael arcát, mielőtt kibontakozott volna a karjai közül.

129 - Ahogy ismerlek, túlságosan elfoglalt az üzlet és... egyebek ahhoz, hogy hiányozzak. Hány szívet törtél össze a messzi Európában? - Sosem török össze szíveket - csókolta meg újra. - Tényleg hiányoztál. - Gyere be, mesélj el mindent! - rendelkezett a lány, és belekarolt Michaelbe. - Az áru, amit küldtél, fantasztikus, mint mindig. Már el is adtam... ó... szia, Slade. - pillantott megfordulva Slade-re. A nyomozó makacsul rászegezte a tekintetét. Jessicának minden erejét össze kellett szednie, hogy ne sóhajtson fel. Csak nem követelőzést tükröztek ezek a szemek?, tűnődött. Vagy kérdést szegeztek neki? Kicsit zavarodottan megrázta a fejét. Mit akar voltaképpen tőle ez a férfi? És miért érzi úgy, hogy odaadná, bármit kérne? -Jessica - halvány mosoly jelent meg Slade arcán. Várt. - Mchael, hadd mutassam be James Sladermant. Itt marad nálunk egy ideig, és megpróbál rendet tenni a könyvtárban. - Nem lesz kis munka, már amennyire én láttam - jegyezte meg Mchael. - Remélem, van ideje bőven. - Éppen elég. Mvel Jessica sejtette, hogy a házvezetőnő elég közel van a hallgatózáshoz, ellépett Michael mellől, és szólt neki. - Betsy, tudna kávét felszolgálni a társalgóban? Slade, csatlakozol hozzánk? Jessica azt várta, hogy a férfi nemet mond, de Slade lassan elmosolyodott. - Persze - nyomozóként nem kellett Mchaelre nézni, hogy lássa, mennyire megharagudott, mielőtt beléptek a szalonba. - De Jessica, mit keres itt ez az Anna korabeli asztal? - A sors keze - mondta a lány, és leült a kanapéra. - Éppen kérni akartam, hogy szerezz nekem egyet. Amikor megláttam a szállítólevélen, azt hittem, gondolatolvasó lettél. Mchael szemügyre vette és elismerően bólintott. - Illik ebbe a szobába. - Jessica mellé ült, mivel Slade a fotelban foglalt helyet. - Nem volt gond a szállítmánnyal? - Nem, semmi, ki is csomagoltuk. Ami azt illeti, három darabot már el is adtam. Dávid beteg volt a héten. Slade segített elpakolni a dolgokat. - Valóban? - Michael csaknem papírvékonyságú arany cigarettatárcát vett elő, és megkínálta Slade-et. A nyomozó nemet intett, és elővette az ő dobozát. - Ért a régiségekhez, Mr. Sladerman? - Nem. - Slade gyufát gyújtott, és a láng fényében tanulmányozta Michaelt. - Hacsak nem számítjuk azt az órát, amit Jessica adott nekem aminap. Michael hátradőlt, lazán a kanapé támláján nyugtatva a karját. - Mivel foglalkozik? - Lágy, tiszta ujjai szórakozottan babrálták Jessica haját. Slade hosszan megszívta a cigarettáját. - író vagyok. - Remek. Esedeg olvashattam már valamelyik művét? Slade hosszan, kitartóan nézett Michaelre. - Nem hinném. - Slade épp egy regényen dolgozik - szólt közbe Jessica. Feszélyezte a beszélgetés. - Nem is mondtad még, miről szól. Slade észrevette Jessica pillantásában, hogy békét szeretne kötni. Még nem, döntötte el. Meglátjuk, mit kaparhatunk ki. - Csempészekről - mondta fojtottan. Az ajtóban porcelán csörömpölése hallatszott.

130 - A fenébe is! - Dávid szorosabban markolta a tálcát, aztán bárgyún vigyorgottJessicára. Majdnem elejtettem az egészet. - Dávid! -Jessica felugrott, hogy elvegye tőle a tálcát. - Alig állsz a lábadon, nemhogy tálcát cipelj! - Dávid mogorván nézett vissza a lányra, mielőtt lehuppant a székre. Dávid még mindig sápadt - vagy attól sápadt el talán, hogy szóba hoztam a csempészetet? - gondolkodott el Slade. Egy kis izzadtságcsepp jelent meg a szemöldökén, a haja és a szemüvege közt. Miután letette a tálcát, Jessica újra hozzá fordult. - Hogy érzed magad? Dávid pofákat vágott. - Ne babusgass. -Jól van. -Jessica odahajolt, és az arca egész közel került Davidéhez. - Ha tudom, hogy ilyen beteg vagy, szolgálhattam volna egy ceruzával és néhány színes papírral. Bár meghúzta Jessica haját, Dávid vigyorgott. - Adj egy kis kávét, és ne dumálj. - Ó, igenis uram - felelt Jessica jámboran. Amikor a lány elfordult, Dávid rákacsintott Slade-re. - Tudni kell, hogy kezelje az ember. Szia, Michael! Isten hozott itthon. - Dávid a zsebében matatott, s kiemelt egy gyűrött csomag cigarettát. Gyufát keresett, majd megpillantotta az asztalt. - Ez meg mi? - Michael találta, és egyből lecsaptam rá - válaszolt Jessica, és odaadta Davidnek a kávéját. A jövő héten elintézheted a papírmunkát. - Hétfőn - mondta határozottan a fiú, és egyre az asztalt nézte. Anna korabeli. - Szépséges, ugye? - Slade-nek is átnyújtotta a csészét, majd az asztalhoz indult. Felnyitotta és megmutatta a belsejét. Slade enyhe bizsergést érzett a tarkóján. Mind feszültebbé vált a hangulat - majdhogynem az orrában érezte. Jessicáról a két férfire tévedt a tekintete. Michael tejszínt öntött a kávéjába, Dávid megtalálta a gyufát. Slade hümmögött magában, és úgy találta, egyre idegesebb lesz. - És várj csak, ha meglátod az egész készletet! - lelkesedett Jessica Davidnek, ahogy visszajött a kanapéhoz. - Michael várakozáson felül teljesített. Slade hagyta, hadd duruzsoljanak körülötte néha röviden bökött valamit egy-egy neki szóló kérdésre. Jessica megőrül a gyerekért, vonta le a következtetést. Abból látszott, ahogy ugratta, kicsit zsarnokoskodott felette, és ahogy a szárnyai alá vette. Slade emlékezett a megjegyezésére, mennyire szeretett volna egy testvért. Dávid nyilván testvérpótlék volt számára. Vajon mennyire védelmezné meg? - kérdezte magában. Tűön-wen át - villant az eszébe. Ha valamiről is határozott benyomása alakult ki Jessica Winslow-val kapcsolatban, az a hűség volt. Jessica Michaelhez fűződő kapcsolatát nehezebben tudta meghatározni. Ha szeretők voltak, akkor - állapította meg Slade - igencsak felületesen kezelik a dolgot. De valahogy úgy érezte, Jessica az érzelmek területén nem lehet felületes. A szenvedély, gondolta ismét. Forró, vibráló szenvedély uralta ezt a törékeny, karcsú testet. Ha Michael szeretője lett volna, Slade észrevette volna abból a csókból, amit az ajtóban váltottak. Ha ő tartotta volna a lányt a karjában, akkor látható lett volna ez a jel, elmélkedett, ahogy Jessica szájára esett a pillantása. Lágy volt, rúzs nélkül. Szinte három méterről is érezte az ízét. Lassan, ellenállhatadanul

131 felkúszott benne a vágy, és vele a fájdalom is - tompa, lüktető, amit korábban soha nem érzett. Ha egyszer megkaphatná, csak egyszer, elmúlna a fájdalom. Majdnem meg is győzte magát erről. Szüksége volt rá, hogy megérintse ezt a puha bőrt, megtapasztalja a szenvedély ígéretét, aztán elengedné. Nem szabad hozzá kötni magát. Jessica felnézve észrevette, hogy ismét csapdába ejtette Slade tekintete. Érezte, hogy a férfi maga felé húzza a szemével - olyan világosan érezte, akár ha a kezét fogta volna. Ellenállt. Mint a futóhomok, villant be neki a kép. Ha egyszer rabul ejt, nem menekülsz. Mégis csábította a kaland. -Jessica. Michael megsimította a kezét, Jessica gondolatai szétrebbentek. - Hmmm, igen? - Mit szólnál egy vacsorához ma este? Michael ismerős, zöld szemével rámosolygott. Jessica érezte, hogy lassabban ver a szíve. Ezt a férfit legalább értette. - Hogyne, nagyon szívesen. - És ne siess nagyon haza - szólt közbe Dávid. - Bemegyek holnap a boltba, itthon maradhatsz. Jessica felhúzta a szemöldökét az ajánlatra. - Ó, tényleg? Dávid felhorkant a száraz hang hallatán. - íme, Mss Radcliffe - mutatta Slade-nek. - Elfelejti, hogy már akkor ismertük egymást, amikor tizenkét éves volt, és fogszabályzót hordott. - Milyen érzés lenne, ha véletlenül ismét ágynak esnél? - duruzsolta Jessica édes hangon. Hétre kész leszek - mondta Mchaelnek, és nem törődött, hogyan vigyorog Dávid. - Rendben. - Futó csókot váltottak, majd Mchael felállt. - Holnap találkozunk, Dávid. Örültem a találkozásnak, Mr. Sladerman. Amint Mchael elment, Jessica letette a csészéjét, és felugrott, mintha túl sokat ült volna egy helyen. - Elviszem Ullysest sétálni a tengerpartra. -Ne nézz rám - nyújtotta a szót Dávid. - Tartalékolnom kell az erőmet. - Nem is akartam semmit kérdezni. Slade? A nyomozó egy időre el akarta kerülni Jessicát. De beletörődött a sorsába, és felállt. -Jó. Megyek a zakómért. Hosszú és sziklás tengerpart volt, az öböl felől csípős és sós illatú szél fújt Jessica időnként nevetve lehajolt egy-egy partra vetett fadarabért, és eldobta, hogy a kutya visszahozza. Ullyses fel-alá rohangált a part mentén, gyors köröket futva a két ember körül, várva, hogy a lány újabb fát dobjon neki. Jobb kéz felől a hullámok a szikláknak csapódtak, és párálló permetet lövelltek fel. Slade figyelte, ahogy Jessica újabb fadarabért szalad. Soha nem szokott sétálni? - tűnődött. A lány ismét nevetett, a feje felett tartva a fát, amíg a kutya ügyetlenül ugrált utána. Csak akkorjelentkesgen, ha valamilyen használható informááója van. Slade zsebre vágta a kezét, és felidézte az utasítást. Figyelje a nőt.

132 Figyelte a nőt, a fene egye meg. És belészeretett. Figyelte a napfényt a haján. Figyelte, hogyan tapad a kopott farmer a csípőjére. Figyelte, hogyan görbül mosolyra a szája... Figyelte, hogy Sladerman nyomozó hogyan teszi tönkre az egész ügyet, mert képtelen figyelmen kívül hagyni egy vékony, borostyánszemű lányt. - Mire gondolsz? Slade arra rezzent össze, hogy Jessica ott áll előtte, és kutató szemmel vizsgálja az arcát. Átkozta magát, mert ha nincs résen, még lelepleződik. - Hogy milyen régen voltam tengerparton - találta ki. Jessica hunyorított. - Azt elhiszem - mondta halkan. - Azon gondolkodom, miért tűnik úgy, hogy titkolsz valamit. - Türelmetlen mozdulattal hátrafésülte a haját. A szél egyenesen az arcába fújt. - De ez csak rád tartozik, azt hiszem. Slade idegesen felvett egy követ, és a hullámtörőbe hajította. -En meg azon gondolkodom, miért vagy ilyen gyanakvó. - Kíváncsi - helyesbített Jessica, és csodálkozott, miért mondta ezt Slade. - Érdekes ember vagy, talán épp azért, mert sok mindent nem mondasz el. - Mit akarsz, önéletrajzot? - Könnyen felhúzod magad - felelte a lány. Slade hirtelen Jessica felé fordult. - Ne erőltesd, Jess. Az, hogy a becenevén szólította, jólesett neki - csak az apja hívta így. Tetszett neki Slade mérges arca is. Először ütött lyukat a páncélon. - És ha erőltetem? - incselkedett. - Akkor leállítalak. Tudod, nem vagyok finom ember. Jessica nevetett. - Nem, a francba is, nem. És ettől most megijedjek? A lány csalogatta, játszott vele. Slade tudta ezt, de ez sem segített, a lány karcsú és erős testével állt előtte, a szél belekapott a hajába. A szeme aranyszínre váltott és pimaszul csillogott. Nem, nem ijed meg olyan könnyen. Ez is bizonyíték, mondta Slade magában. Még amikor a karjaiba kapta, akkor is azt mondogatta magában, ez is bizonyít valamit. Várakozást, vágyakozást látott az arcán, nem félelmet. Szidta a lányt, és a száját az övére tapasztotta. Olyan volt, mint vatta. Lágy, illatos, puha. Elolvadt a karjaiban, mint a viasz, már akkor, amikor csak súrolták az ajkaik egymást. El lehetett benne veszni. A tenger dübörgését vélte visszhangozni a fejében. Olyan érzése volt, mintha hullámban állna, ami felhordja és kimossa a homokot a lába alól. Közelebb húzta a lányt. A melle hozzásimult erős mellkasához, szinte csábította, hogy felfedezze a kezével. Azonban minden erejét, minden figyelmét a heves csókba adta bele. Jessica keze becsúszott a férfi zakója alá, fel a hátán, ezzel arra sarkallta, ösztönözte a férfit, hogy vegyen még többet. Slade már szédült, hátrahúzódott, de küzdenie kellett, hogy elszakadjon a lánytól. Hosszú, remegő sóhajjal Jessica a férfi vállára hajtotta a fejét. - Majdnem megfulladtam. Slade már el akarta engedni, de most, hogy hozzábújt, a haja az arcát simogatta, nem volt benne egészen biztos. Belenézett mosolygó szemébe. - Az orrodon át kell levegőt venni. -Ja, majdnem elfelejtettem.

133 Majdnem én is, helyeselt magában. - Vegyél mély levegőt - javasolta Slade. - Még távolról sem fejeztem be. Nem kisebb erővel, nem kisebb féktelenséggel ajkaik újra egymásra találtak. Ezúttal Jessica felkészült. Már nem volt tétlen, ő is követelte a részét. Szétnyíltak az ajkai, a nyelvek találkoztak, keresték, ízlelgették, csalogatták egymást. A férfi íze olyan sötéten izgató volt, ahogy Jessica elképzelte, mohón egyre mélyebbre hatolt. Hallotta Slade nyögését, és a szíve erőteljesen lüktetett az övéhez simulva. Olyan késztetés vett rajta erőt, amely teljesen eluralkodott rajta. Semmi sem létezett akkor, csak a férfi - a karja, a szája. Csak őt akarta. Soha nem érzett még ilyen vágyat és ilyen erőt. Amikor Slade szája erőszakosan csókolt, Jessica ugyanígy válaszolt. Felcsigázottság, izgatottság - túl enyhe és banális kifejezéseknek tűntek. Jessica őrületet, duzzadó energiát érzett, amit csak a birtoklás szelídíthetett meg. Érints meg! - akarta kiáltani, ahogy az ujjai a férfi haját markolták. Tégy magadévá! Még soha nem éreztem ilyet, és nem viselném el, ha most vége szakadna. Magához szorította a férfit, ami éppúgy jelenthetett követelést, mint felkínálkozást. Slade erősebb volt - tudta, a szikár, kemény izmok erre figyelmeztették -, de a vágya nem lehetett nagyobb. Semmilyen vágy nem lehetett hatalmasabb annál, ami Jessicában lüktetett, tajtékzott. Úgy érezte, kiszolgáltatott, tehetetlen és védtelen. Mutasd meg, kérlek, gondolta megrészegülten. Olyan régóta vártam már, hogy igazán megtudjam. Sirály rikoltott felettük Mintha hideg vízzel öntötték volna le, Slade visszahőkölt. Mi a fenét művel? - kérdezte magában, és eltolta Jessicát. Vagy pontosabban, mit művel vele Jessica? Mindent elveszített - a célját, a személyiségét, a józanságát - csak azért, mert balga módon meg akarta ízlelni a lány száját. Jessica várakozva nézett vissza, arca kipirult a vágytól, a szeme sötét volt. A szája megduzzadt, nedves Slade szájától, szétnyílt és szaporán kapkodta a levegőt. - Slade... - rekedten szólt a hangja, és a férfi után nyúlt. Slade durván elkapta a kezét, mielőtt hozzáért volna. -Jobb, ha most elmész. A férfi üresen bámult. Ismét kemény volt, nem lehetett a szeméből semmit kiolvasni. A közönyétől Jessica túlságosan összezavarodott, nem értette. A férfi elvitte a szakadék szélére, egy kétes, vékony határvonaka, aztán durván visszalökte, mintha semmit nem ébresztett volna fel benne a másik. Jessica elpirult szégyenében. Elöntötte a méreg. - Te szemét - suttogta megfordulva, és a lépcsőhöz futott, majd kettesével szedte a fokokat. Jessica nagy műgonddal öltözött. Nincs hatásosabb ellenszere a sértett büszkeségnek, mint a testhez simuló selyemruha. Félig megfordult az egész alakos tükör előtt, s elégedetten bólintott. A ruha vonalai egyszerűek voltak, kivéve azt a meglepő kivágást a háton, amely egészen a derék alá húzódott le. Nem zavarta, hogy inkább Slade járt az eszében, amikor a ruhát kiválasztotta, és nem Michael. A szín pedig megfelelt a hangulatának - fejedelmi sötétlila. Két gyémántberakású tűvel csatolta fel a haját, amúgy pedig hagyta szabadon a vállára hullani. Elégedetten felkapta a rettküljét, és elindult lefelé. Slade-et a szalonban találta, amint éppen a Chippendale-komódon

134 húzott meg egy csavart, könnyedén és hozzáértőn dolgozott. Emlékezett a kezére, ahogy sebesen, kiéhezetten végigsimította a testét. - Ügyes - dicsérte Jessica. Slade felnézve összeráncolta a homlokát, és szorosabban markolta a csavarhúzót. Feltétlenül így kell öltöznie? - bosszankodott. A ruha feszesen hozzátapadt, és ahogy elment mellette, sejtette, hogy Jessica tudatában van ennek. Vadul forgatta a csavarhúzót. - Betsy panaszkodott, hogy laza a kilincse - mormogta. - A kis ezermester - mondta Jessica könnyedén. - Iszol valamit? Martinit készítek. A férfi nemet akart mondani, aztán elkövette azt a hibát, hogy a lányra nézett. A háta csupasz, keskeny és sima volt, a selyem izgatóan meggyűrődött, ahogy a vermutosüveg után nyúlt. Olyan erővel tört rá a vágy, mintha gyomorszájon vágták volna. - Skót whiskyt - bökte ki. Jessica visszamosolygott a válla felett. -Jeget? - Tisztán. - Ahogy igazi férfihez illik, úgy iszol, igaz, Slade? - Egyszer csak levetkőztetem vele ezt a fapofát, biztatta magát a lány. Es minden percét élvezni fogom. Kiöntött háromujjnyi italt, és odavitte. Slade becsúsztatta a csavarhúzót a farmere hátsó zsebébe, és felállt. Miközben lassan kortyolta a whiskyt, figyelte Jessicát. - Ahogy igazi nőhöz illik, úgy öltözöl, igaz, Jess? Elhatározta, hogy felcsigázza, ezért körbefordult és megkérdezte: - Tetszik? -Azért vetted fel, hogy Adamset piszkáld fel vele, vagy engem? vágott vissza. Jessica kihívó mosollyal az arcán elfordult, hogy befejezze a martiniket. - Azt hiszed, a nők mindig úgy öltöznek, hogy meghódítsák a férfiakat? - Nem így van? - Én általában a magam örömére öltözöm - kiöntötte az italokat, és a pohár felett figyelte Slade-et. - Azt gondoltam, hogy ma ellenőrzöm egy elmélet helyességét. Slade odament. A lány kihívó tekintete és a saját önérzete nem hagyta nyugodni erre számított Jessica is. - Milyen elméletet? Jessica szemrebbenés nélkül állta Slade haragos tekintetét. - Van gyenge pontod, Slade? Valami Achilles-sarok? A férfi határozottan letette a poharát, majd elvette a lányét is. Erezte, hogy a lány görcsössé válik, de nem mozdul. Slade körbejáratta az ujjait a nyakán, és érzéki módon a szája felé közelítette a száját, de nem ért hozzá. Jessica érezte meleg leheletét a bőrén. - Megbánhatod, ha megtalálod a gyenge pontomat. Nem fogok finoman bánni veled. A lány hátravetette a fejét. Bár erősen vert a szíve, keményen szembenézett a férfival. - Ki kért ilyesmire? Van váíasztásob Slade ujjai a lány nyakára szorultak, Jessica lehunyta a szemét. Ebben a pillanatban megszólalt a csengő. Slade felkapta a poharát, és egy hajtásra kiitta.

135 - A lovagod - mondta kurtán, aztán elhagyta a szobát. Slade nem messze parkolt az étteremtől leállította a motort, kivett egy cigarettát, és várt. Michael Daimlerjének éppen akkor keresett helyet a parkolófiú. Slade jobban érezte volna magát, ha besurranhat, hogy az étteremben tartsa szemmel Jessicát, de ez nagy kockázattal járt volna. Észrevette, hogy megáll mögötte az autó. Nyakizmai megfeszültele, mert a vezető kiszállt, és közeledett a járművéhez. Slade becsúsztatta a kezét a zakója belsejébe, megtapogatta fegyvere markolatát. Valaki egy jelvényt nyomott az ablakhoz. Slade megnyugodott, amint a férfi megkerülte a motorházat, és beült mellé az autóba. - Sladerman. - Brewster ügynök röviden biccentett üdvözlésképpen. - Maga követi a nőt, én a férfit. Mondta Dodson kapitány, hogy én leszek az összekötője? -Igen. - Greenhart pedig Ryce-ot figyeli. Nem sok minden történik, a fickó egy hétig ágyban feküdt. Maga sem jutott semmire, azt hiszem. - Semmire. - Slade kényelmesebb testhelyzetbe tornázta magát. A szombatot a boltjában töltöttem, segítettem kipakolni az új árut. Ha valami volt is közte, lefogadom, hogy fogalma sincs róla. Mindent megvizsgáltam azon a helyen. Túl fesztelenül viselkedett, hogy titkoljon valamit is. - Talán. - Nehéz sóhaj kíséretében kivett egy megkopott, fekete pipát, és elkezdte megtölteni. - Ha valóban az a kis csiricsáré bolt az átvevőhely, akkor egyikük biztosan rejteget valamit... vagy mindhárom. Úgy tűnik, Ryce a kistestvér köztük. Ami Adamset illeti... - Brewster gyufát gyújtott, megszívta a pipáját. Slade nem felelt. - Nos, a nőt mindenesetre védi a papája előkelő neve, és a politikai nyomás miatt őrzi is annak tisztaságát. De ha kiderül, hogy benne van, az kiveri a biztosítékot. - Nincs benne - szaladt ki Slade száján, s hirtelen kihajította a cigarettáját az ablakon. - Akkor maga is a többségi véleményen van - jegyezte meg Brewster könnyedén. - Még ha olyan tiszta is, mint a hó, akkor is menthetetlenül reflektorfénybe került. A nyomás fokozódik, Sladerman. Ha kirobban valami, az csúnya ügy lesz. Winslow a kellős közepén találja magát. Dodson úgy gondolja, maga elég ügyes ahhoz, gy távol tartsa a botránytól, amikor napvilágra kerül. -Vigyázok rá - válaszolta Slade halkan. - Nem tetszik nekem, hogy egyedül van benn Adamsszel. - Nem is vacsoráztam még - simogatta meg Brewster kerek hasát. - Az adófizetők pénzén eszem egy jót, és szemmel tartom a maga hölgyét is. - Nem a hölgyem - mormolta Slade. A csendes éttermet gyertyafény világította be. Az asztaltól, ahol Jessica és Michael ült, lélegzetelállító kilátás nyílt a tengerszorosra. A koromsötét vízen visszatükröződött a holdfény és a csillagok szétszórt fénye, a vendégek diszkréten duruzsoltak - halk beszédfoszlányok, kellemes nevetések hangzottak. Friss virágok illata keveredett az ételek és a viasz illatával. A pezsgő kellemesen elbódította Jessicát. Ha valaki azt mondta volna neki, hogy az utóbbi időben kissé megerőltette magát, akkor kineveti az illetőt. Egy hét óta most először valóban kikapcsolódott. - Örülök, hogy ide hoztál, Michael. A férfinek tetszett, ahogy a gyertyafény Jessica arcán táncol, és rejtélyes árnyékokat rajzol az arccsontja alá, ezzel kiemelve szeme aranyló színét. Miért volt az, hogy minden egyes hosszabb távollét után mindig egyre szebbnek látta? Talán - bolond kifogásokat keresve - túl sokáig

136 várt rá? -Jessica... - a szájához emelte a kezét. - Nagyon hiányoztál. A hangnem és a mozdulat meglepte a lányt. - Én is örülök, hogy visszajöttél, Michael. Fura, hogy mindig a könnyed modoráról volt híres, most meg keresi a szavakat. -Jessica... szeretném, ha mostantól velem jönnél a beszerző útjaimra. -Veled mennék? - Jessica nagyot nézett. - Miért, Michael? Te sokkal jobban értesz ehhez. Nem szívesen ismerem el, de sokkal jobban, mint én. - Nem akarlak megint itt hagyni. Jessica meglepetten felnevetett, és megszorította a férfi kezét. -Michael, nehogy azt mondd, hogy magányos voltál. Tudom, hogy semmit sem szeretsz jobban, mint bebarangolni Európát és kincsekre vadászni. Ha esetleg honvágyad támadt, ez először történik meg veled. A férfi szorítása erősödött. - Nem honvágyam volt, Jessica, de egyvalami hiányzott. Légy a feleségem. Az, hogy Jessica meglepődött, enyhe kifejezés megdöbbent, és ez kiült az arcára. A feleséged? Csaknem azt gondolta, nem jól hallott valamit. Nehezen tudta elképzelni Michaelről, hogy egyáltalán meg akar nősülni, de hogy épp őt akarja elvenni? Majdnem három éve voltak társak, barátok, de soha... -Jessica, tudnod kell, hogy érzek - rátette a másik kezét az összekulcsolt ujjaikra. - Évek óta szerelmes vagyok beléd. - Michael, fogalmam sem volt erről. Ó, ez olyan közhelyszerűen hangzik. - Jessica a szabadon maradt kezét a pohara nyakán lifteztette fel-alá. - Nem tudom, mit mondjak erre. - Mondj igent. - Michael, miért most? Mért ilyen hirtelen? - Jessica abbahagyta ideges kézmozdulatait, és a férfire figyelt. - Sosem mutattad, hogy a szereteten kívül mást is érzel irántam. - El tudod képzelni - kérdezte Michael halkan -, milyen nehéz volt ennyivel beérni? Jessica, nem voltál felkészülve az érzéseimre. Anynyira elfoglalt, hogy sikeres boltot kreálj az üzletből. Sikeresnek kellett lenned. És én hozzá akartam járulni ehhez a sikerhez, mielőtt megkérem a kezed. Mindkettőnknek meg kellett őriznie a függetlenségét. Igaz volt minden szava. Mégis, hogyan tehetné meg, hogy mostantól Michaelre ne mint a barátra, az üzlettársra, hanem a szeretőre, a férjre gondoljon? - Nem tudom. A férfi vagy bátorításképpen, vagy csalódottságában megszorította Jessica kezét. - Nem is várom el, hogy ilyen gyorsan tudd. Átgondolod? - Át, persze. - Abban a pillanatban, ahogy ezt megígérte, a szélfútta tengerparton megesett vad ölelés jutott az eszébe. Késő este csengett a telefon, a férfi még ébren volt, várta a hívást. - Biztonságban van az árum? A hívott fél megnedvesítette az ajkát, aztán letörölte a nyálat a keze fejével. - Igen... Jessica hazavitte az asztalt. De van egy kis probléma. - Nem szeretem a problémákat. A férfit kiverte a veríték. - Ki fogom venni a gyémántokat. Csak az a baj, hogy Jessica mindig a közelben van. Semmiképpen nem tudom szétszerelni az asztalt,

137 amíg a házban tartózkodik. Kis időre van szükségem, hogy meggyőzzem, menjen el egypár napra. - Huszonnégy óra. - De ez... - Ennyi ideje lesz... nemcsak magának, Miss Winslow-nak is. Izzadság gyöngyözött a homlokán, amelyet remegő kezével törölt le. - Kérem, ne bántsák. Megszerzem. - Miss Winslow kedvéért tegye meg. Huszonnégy órája van - ismételte meg. - Ha nem lesz meg addigra, a nőtől megszabadulunk, és magam szerzem vissza, ami az enyém. - Ne! Majd én kiveszem. Ne nyúljanak hozzá. Azt ígérte, nem keverik bele. - Belekeverte saját magát. Huszonnégy óra. Negyedik Jessica kereste a megfelelő választ. Egyedül ült a parton, állát a térdére támasztotta, és figyelte, amint a felkelő nap rózsaszín sugarakat áraszt szét a víz felszínén. Méterekkel távolabb Ullyses a parti hullámokat kergette, és mindig visszafutott a partra, ha a víz elérte. Láthatólag felhagyott azzal a szokásával, hogy rávegye Jessicát, dobáljon neki fadarabokat. Jessica mindig is szerette a tengerparton nézni a napfelkeltét. Segítette a gondolkozásban. A sirályok vijjogása, a sziklához csapódó víz hangja, az ébredező fény mind megnyugtatták, és általában megtalálta a helyes választ. De most nem sikerült. Nem arról volt szó, hogy soha nem gondolt házasságra, családalapításra, gyereknevelésre - de nem gondolt bele, milyen is legyen az ehhez illő férfi. Talán Michael az? Szeretett vele lenni, beszélgetni vele. Hasonló volt az érdeklődésük is. De... ó, mindig volt egy de, gondolta Jessica. Egy hatalmas de. És a férfi szereti őt. Ő pedig vak volt, nem látta. Hová tette az érzékenységét? - tépelődött hirtelen támadt bűntudattal és csalódottsággal. Hogyan lehetett valami - az üzlet - annyira fontos, hogy elhomályosította a látását? És ami még rosszabb, most, hogy megtudta, mit tegyen? Slade átkozódva jött lefelé a partra vezető lépcsőn. Hogy tartson szemmel valakit, aki már napkelte előtt elindul otthonról? A partra ment sétálni, világosította fel Betsy. Egyedül az elhagyatott parton, gondolta Slade megborzongva, teljesen védtelenül minden és mindenki előtt. Nem tud megülni egy percre sem a fenekén, mindig csinálnia kell valamit? Mért nem egy olyan féleszű, lusta nő, akinek elképzelte? Aztán meglátta Jessicát - lehajtott fejjel, görbe háttal. Ha nem lett volna a szőke haja, megesküdött volna, hogy egy másik nőt lát. Jessica egyenesen szokott állni, és mindig megy valahová - általában nem megy, rohan. Nem ül görnyedten, legyőzötten. Slade rosszat sejtett zsebre dugta a kezét, és megindult felé. A lány nem hallotta, de majdnem azonnal érzékelte, hogy betolakodó van a közelben, és ez a betolakodó Slade. Lassan felegyenesedett, elnézett a távolba. -Jó reggelt - mondta, amikor megállt mellette. - Korán keltél. - Te is. - Sokáig dolgoztál. Hallottam az írógép kattogását. - Elnézést. - Nem, nem. - Halvány mosoly jelent meg. - Nem zavart. Hogy áll a könyv? Slade felnézett, és egy fehér hasú, néma sirályt látott elsuhanni a fejük felett. - Keveset haladtam az éjszaka. - Sejtette, hogy valami baj van.

138 Azon volt, hogy leül a lány mellé, de aztán meggondolta magát, és állva maradt. - Mi az, Jess? A lány nem válaszolt azonnal, lassan odafordult, és Slade-re nézett. Ö vajon mit csinálna, ha el akarna venni egy nőt? Türelmesen várna, kiválasztaná a legalkalmasabb időpontot, aztán megelégedne azzal, hogy a nő gondolkodási időt kér? Majdnem elmosolyodott ezen a feltételezésen. Dehogy tenne ilyet - Sok nővel voltál már? - Tessék?! Jessicát nem érdekelte Slade megdöbbenése, visszafordult, és újra a hullámokat figyelte. - Te nagyon sármos fickó vagy. - A víz felett úszó parafelhőt vörös és arany fények színezték. Miközben beszélt, Jessica figyelte, hogy ragyog fel egyre erősebben a fény. - Én a szeretőimet három ujjamon meg tudom számolni - folytatta olyan hangon, amely inkább szórakozottságról, mint bizalomról tanúskodott. - Az elsőt az egyetemen ismertem meg, akivel olyan rövid volt a kapcsolatom, hogy szinte nem is számít. Szegfűcsokrot küldött és Shelley-verseket olvasott fel. Nevetett, majd visszahelyezte az állát a térdére. - Később, amikor Európát jártam, megismerkedtem egy idősebb francia úriemberrel. Teljesen belézúgtam... aztán kiderült, hogy házas, két gyermeke van. -Jessica a fejét csóválta, és szorosabbra fonta a karját a térde körül. - Aztán volt az a hirdetési ügynök. Ö, milyen jól tudott bánni a szavakkal. Ez közvetlenül az apám halála után volt, és én... teljesen tapasztalatlan voltam. Kölcsönkért tőlem tízezer dollárt, és lelépett. Azóta nem volt kapcsolatom - merengve nézte a tengert. - Nem akartam újra megégetni magam, óvatos vagyok. Talán túlságosan is. Slade-nek nem igazán volt ínyére, hogy Jessica eddigi kapcsolatairól halljon. De meghallgatta a tárgyilagos beszámolót, s amikor elhallgatott, leült mellé. Egy teljes percig csak a hullámok moraja és a sirályok rikoltása hallatszott. -Jess, miért mondod el mindezt? - Talán mert nem ismerlek. Talán azért, mert olyan, mintha évek óta ismernélek. - Nyugtalanul felnevetett, és hátrafésülte a haját az ujjaival. - Nem tudom. Mélyet sóhajtva egyenesen előre nézett. - Michael megkérte a kezem. Ez villámcsapásként érte Slade-et - mint egy váratlan ütés a nyakszirtre, amitől egy pillanatra megszédül az ember, majd elájul. Slade határozott mozdulattal belemarkolt a homokba, és kifolyatta az ujjai közt. -És? - És nem tudom, mit tegyek! - Szemében zavart és elkeseredett tekintettel fordult a férfi felé. Állítsd le! - utasította magát Slade. Mondd meg neki, hogy nem érdekelnek a problémái. De már ki is mondta: - Mit érzel iránta? - Függök tőle - kezdte, gyorsan beszélt. - Az életem része. Fontos a számomra, nagyon fontos... - De nem szereted - fejezte be a mondatot Slade nyugodtan. Akkor tudod, mit kell tenned. - Ez nem olyan egyszerű - kontrázott Jessica. Fáradt mozdulattal megpróbált felállni, aztán mégsem tette. - Ö szeret. Nem akarom megbántani, és talán... - .. .talán feleségül kellene menned hozzá, hogy ne bántsd meg?

139 Slade kegyetlenül kinevette. - Ez botorság. Jessicát elöntötte a méreg, de a harag ugyanolyan gyorsan el is párolgott. Nehéz volt a logikával vitatkozni. Jessica inkább szerencsédennek érezte magát, mint megbántottalak nézte, ahogy egy sirály hirtelen lecsap a vízre. - Ha tényleg olyan mély érzelmeket táplál is irántam, mint mondja, ha hozzámennék, hosszú távon nem működne a kapcsolatunk. - Nem tudod biztosan, hogy szerelmes beléd - mondta Slade halkan, és különböző okokon kezdett gondolkodni, amiért Michael el akarja venni Jessicát. - Ö úgy gondolja, igen - válaszolt a lány. - Ha szeretők lennénk, akkor... - Te jó ég! - Slade durván vállon ragadta Jessicát. - Fel akarod ajánlani a tested kártérítésként? - Ne! -Jessica behunyta a szemét, így nem látta Slade megvető pillantását. - Olyan közönségesen fogalmazol. - Mi a csudára gondolsz? - kérdezte a férfi. Jessica tanácstalanságában felemelte a kezét. - Nincs tapasztalatom a férfiakkal, arra gondoltam... adok egy kis időt, hogy meggondolja magát. - Ostobaság - vetette oda Slade. - Egyszerűen mondj nemet. - Olyan egyszerűen hangzik. - Te bonyolítod túl, Jess. - Valóban? - Slade keze félúton járt, hogy megérintse a haját, aztán megállt. - Te olyan biztos vagy magadban, Slade. Engem semmi sem bátortalanít el jobban, mint az ismerősök. Megfutamít a gondolat, hogy újra odaálljak elé. Slade-et megérintette a Jessicánál ritkán tapasztalt törékenység. Mélyen a lelkében késztetést érzett, hogy megvigasztalja, de még abban a pillanatban elfojtotta, mielőtt késő lett volna. - Nem ő lesz az első férfi, akit kikosaraznak. Jessica felsóhajtott. Ha hangosan kimondta, a gondolatainak semmi értelmük nem volt viszont minden, amit Slade mondott ki, kristálytisztán hangzott. Valamelyest megkönnyebbült. Egy félmosollyal a férfi felé fordult. - Mert téged már igen? - Mit engem igen? - Kosaraztak már ki? Slade elégedetten mosolygott, mert a rémült pillantás eltűnt Jessica szeméből. - Nem... illetve nem akkor, amikor megkértem valakinek a kezét Jessica megnyugodva felnevetett. - Hanem mikor? Slade megfogta a lány egy hajtincsét. - Ez az eredeti színe? - Ez felettébb udvariadan kérdés. - Te is kérdezhetsz tőlem. - Ha felelek a te kérdésedre, te is felelsz az enyémre? -Nem. - Akkor azt hiszem, mindkettőknek a fantáziánkra kell hagyadvoznunk - nevetett Jessica ismét, és fel akart állni, de a férfi visszahúzta. Huncut mosolya gyorsan eltűnt. Slade sötéten, vadul szegezte rá a

140 szemét. Most lehetett olvasni ebben a szemben. Vágy. Forró, vibráló, nyugtalan vágy tükröződött. Jessicát felcsigázta, vonzotta a tekintet. Most először nem félt. A férfi el akart venni tőle valamit, amit nem tud könnyen visszaszerezni, ha egyáltalán vissza lehet szerezni. Slade magához vonta a lányt, de az valami homályos félelemérzettől indíttatva ösztönösen eltolta magától. - Ne, ezt nem akarom. -- Dehogynem, et akarom, árulkodott a szeme, miközben igyekezett ellenállni. Abban pillanatban a férfi alatt találta magát a homokon. - Figyelmeztettelek, nem fogok úriember módjára bánni veled. A férfi habzsolt, csábított a szájával. A vágy lavinája maga alá temette a félelmet. Jessicát az első érintéstől elborította a vad szenvedély. Elfelejtette, mit veszíthet, és egyszerűen átadta magát az élménynek Slade nyelve barangolt, lassan keresgélt, mesteri módon csábított, miközben az ajkai végtelen, felfokozott éhségtől vezetve majd felfalták a lányét. Jessica ugyanígy tett, esztelenül akarta, szenvedélyesen kívánta a csókjait. Aztán a lány ajka után az arcát csókolgatta, hogy magába szívja a bőrének minden illatát. Slade hirtelen, vadul a lány nyakába temetkezett, Jessica pedig felnyögött a gyönyörtől. A homokszemek halkan súrlódtak egymáshoz, amint Jessica arrébb mozdult. Vég nélkül élvezni akarta férfi által kínált emésztő gyönyört. Kezét becsúsztatta Slade pulóvere alá, végigsimította háta lapos és izmosabb részeit, le a bordák kemény körvonalán át a sovány derékig. A nedves levegőben érződött a tenger sós illata, és nagyon halványan a vágy pézsmaillatú szele. Slade szája újból megtalálta Jessicáét, és mint a hullám a sziklákra, villámcsapásszerűen zuhant rá. Csók közben hallotta Slade-et mormolni, de a szavak jelentését nem foghatta fel. Csak a hangnemből - egyfajta dühös elkeseredettségből - értett meg valamit. Majd a férfi keze kutakodva minden területet bejárt a csípőjétől a melléig ott megállapodott, mintha rabul ejtette volna a lágyság. Jessica figyelmen kívül hagyta az erős napsütést és a durva fövenyt a teste alatt, Slade csípőjén és kezén kívül nem létezett más. Slade erős ujjaival végigszántotta a lány bőrét, és új tüzeket csiholt, miközben életben tartotta a már parázsló lángokat. Vadul a fogai közé kapta Jessica alsó ajkát, és beszívta, harapdálta, míg Jessica sóhajai nyögésbe nem csaptak át. Hirtelen támadt, őrült szenvedélytől sarkallva szorosan magához ölelte Slade-et, és a szívük együtt dobogott. Farmereik idegesítő akadályként súrlódtak közöttük. Slade-ből hatalmas sóhaj szakadt ki, beletemetkezett Jessica hajába, beszívta az illatát, s közben igyekezett kijózanodni. A lány íze, illata, átjárta testének minden porcikáját. Egy félig mormolt szitkozódással gyorsan talpra ugrott, mielőtt a lány úgy érinthette volna meg, hogy teljesen elvegye az eszét. Mélyen beszívta a tengeri levegőt, hagyta, hogy lehűtse forró testét. Biztosan őrült vagyok, gondolta, közel jártam hozzá, hogy a magamévá tegyem. Másodpecek teltek el. Mint az óra ketyegése, olyan ütemesen hallotta Jessica zaklatott zihálását. -Jess... - Ne, ne mondj semmit. Értem én. - A lány hangja tompán, remegve szólt. Amikor megfordult, már Jessica is felállt, és seperte magáról a homokot A hajnali napfény fénykört rajzolt a feje felé, miközben a lenge szél ide-oda dobálta a hajszálak végét. - Meggondoltad magad.

141 Mindenkinek joga van ehhez, persze. - Amikor a lány elhaladt mellette, Slade megragadta a karját, de az rángatta a kezét, s mivel nem tudott szabadulni az erős szorításból, dühösen felszegte az állát. Megbántotta. Világosan látható a szemében táncoló harag mögött is. Jobb ez így, mondta magában. Okosabb. Am váratlanul mégis a következőt mondta: - A tengerparton szeretkezzünk, mint két ereden kamasz? Jessica el is felejtette, hol voltak tulajdonképpen. A hely és idő nem számított, mert a szerelem kínzó vágya mindent lesöpört. Mélyen sértette a büszkeségét, hogy Slade hideg fejjel véget vetve az egésznek észhez térítette. - Szívesebben venném, ha többé nem érintenél meg - válaszolt kimérten. Lenézett a karját tartó kézre, majd lassan felemelte a tekintetét. - Ettől a pillanattól kezdve. Slade szorítása erősödött. - Figyelmeztettelek egyszer, hogy ne incselkedj velem. - Ne incselkedjek? - vágott vissza Jessica. - Nem én kezdtem, nem én akartam. - Nem, nem te kezdted - rázta meg a vállánál fogva. - És én sem akartam ezt, úgyhogy szállj le rólam! Jessica remegve szorította össze a fogát. Ha az előbb a sértődöttség erősebb volt a haragnál, most fordult a kocka. Felbőszülve rántotta el mindkét kezét. - Ne merészelj velem kiabálni! - üvöltötte túl Slade-et. Mögöttük hullám csapódott a sziklának, és gomolygó vízpára emelkedett fel. - És ne próbáld úgy beállítani, hogy én másztam rád, mert nem igaz. - Mivel Slade még mindig fogva tartotta Jessicát, a lány hátradobta a fejét, hogy a szél ne fújja az arcába a haját. A szeme villogót! láncoló haja mögött. - Ha úgy akarnám, térden csúsznál előttem! Slade szeme szürke vonallá szűkült. A harag keveredett a kellemetlen felismeréssel, hogy valószínűleg tényleg megtehetné. - Nem fogok térden csúszni egyetlen nő előtt sem, legkevésbé egy felvágós kis hülye tyúk előtt, aki a parfümjét használja férfifogásra. - Felvágós kis... - Jessica megállt, hitetlenkedve bukott lei belőle a két szó. - Hülye tyúk?! - Te meg egy idióta, egoista seggfej vagy! Nem tudott találóbb sértést kigondolni, ezért meglökte Slade mellkasát. - Remélem, nem írtál bele egy női szereplőt sem a regényedbe, hiszen fogalmad sincs a nőkről! És különben sem használok parfümöt. Nincs arra szükségem, hogy... - zihálva félbehagyta. - Most meg mi a csudát vigyorogsz? - Kipirult az arcod - mondta a férfi. - Bájos vagy így. A lány arany szeme tüzet szórt. Világos volt, hogy a férfi felé lépve mindjárt eljár a keze. Slade tenyerével kifelé felemelte a kezét, és hátralépett. - Kössünk fegyverszünetet? - Nem tudta pontosan, mikor és hogyan, de Jessica szónoklata közben Slade mérge teljesen elpárolgott. Csaknem sajnálta a dolgot. Harcolni vele majdnem olyan izgató volt, mint megcsókolni. Majdnem. Jessica habozott. Még nem engedte ki a gőzt, de elbűvölte Slade mosolya. Barátságos és egy kicsit tiszteletteljes volt. Az a benyomása támadt, hogy ez az első őszinte mosoly, amit Slade-től lát. És ez fontosabb volt, mint haragudni rá. - Lehet - kérette kicsit magát, nem akart túl gyorsan megbocsátani. - Állapodjunk meg a feltételekben. Egy perc gondolkodás után csípőre tette a kezét:

142 - Vond vissza a felvágós kis hülye tyúkot. Jessicának tetszett, hogy jókedv csillant fel Slade szemében. - Ha te is visszavonod az idióta egoista seggfejet. Az alkudozással rátapintott a lány gyengéjére. Jessica begörbítette az ujját, és a körmét vizsgálgatta. - Csak az idiótát. A többi igaz. Slade beleakasztotta az ujját a farmerja zsebébe. - Kemény nő vagy. - Ez is igaz. Komolyan kezet ráztak. - És még valami - toldotta meg. - Nem gondoltam meg magam. A lány nem szólt. A következő pillanatban Slade átkarolta a derekát, és megindultak a lépcső felé. Nagy erőfeszítésébe került, hogy elnémítsa azt a belső hangot, amely azt suttogta neki, hogy hibát vét. - Slade. A nyomozó lenézett, ahogy megkerülték a lépcső tetején virágokkal teleültetett dézsát. -Mi az? - Michael nálam vacsorázik. - Rendben. Eltűnök. - Ne. - A lány túl gyorsan válaszolt, meglepetésében beleharapott az ajkába. - Nem, tulajdonképpen azon gondolkoztam, hogy nem tudnál-e... - Gardírozni téged? - fejezte be kurtán. - Vigyázz Jess, megint majdnem úgy viselkedsz, mint egy hülye tyúk. Jessica felé fordult, de uralkodott kitörni készülő mérgén. - Slade, minden igaz, amit a parton mondtál. Én is ezt mondtam magamnak De szeretem Michaelt, majdnem úgy, ahogy Dávidét. Slade zavart pillantására Jessica sóhajtott. - Amit ma este meg kell tennem, fájdalmas lesz. Csak egy kis erkölcsi támogatást kérek. Könnyebb lenne, ha te is ott lennél. A többit elintézem. Slade vonakodva beletörődött, nagyot sóhajtott. - Csak a vacsorára. Majd te is kisegítesz alkalomadtán. Néhány órával később Jessica fel-alá járkált a szalonban. A sarka kopogott a kemény deszkaborításon, a perzsaszőnyegen megszűnt, majd ismét kopogott. Szerencséje volt, mert Dávid éppen randevúra ment. Nehezére esett eltitkolni előtte, mit érez, de ugyanígy elmondani sem tudta. Rövidesen Michaellel is tisztáznia kell az üzleti kapcsolatát, a lány nem akart több bajt annál, mint amennyi van. Talán Michael a visszavonulás mellett dönt. Jessica gondolni sem mert erre. Persze, bármikor lehet újabb beszerzőt keríteni, de ketten már közel kerültek egymáshoz, jó csapat voltak. Átkozódva hunyta be a szemét. Hiába, Michaelre csak üzlettársaként tudott gondolni. Mindig is ez volt a kapcsolatuk alapja. Talán ha az üzlet előtt úgy ismerik egymást, mint Daviddel, akkor másképp érezne. Összefonta az ujjait. Nem, egyszerűen nem volt meg az a... szikra. Ha meglenne, a bolt nem okoz törést a kapcsolatban. Ilyen szikrát egyszer vagy kétszer érzett életében - legalábbis ami úgy fellángolt, amely azt súgta neki, talán, talán ő lesz a nagy Ö. Sladedel kapcsolatban szó sem volt ilyen szikráról. Az valóságos vulkánkitörés volt. Jessica idegesen megrázta a fejét. Nem kellene most Slade-re gondolnia, azokra az őrjítő percekre, amikor a férfi karjaiban találta magát. Michaeke kell összpontosítania, arra, hogyan utasítsa vissza anélkül, hogy megsértené. Slade a szobába lépve szemügyre vette Jessicát. Egy percre sem áll

143 meg, gondolta, de most az idegesség hajtja. Nagyon elegáns, egyszerű fekete ruhát viselt, a haját copfba fonva átvetette az egyik vállán. Elnézte, s egy pillanat alatt megértette Michaelt. Nehéz egy ilyen nőt elveszíteni. Hacsak Michael nem teljesen tökkelütött, egy pillanat alatt felmérheti Jessica arckifejezéséből a választ. A lánynak ki sem kell nyitnia a száját. - Túléli, Jess - tartott a bárszekrény felé Slade, Jessica megpördült a szavára. - Vannak más nők is a világon, tudod? - Slade szándékosan lekezelő, szándékosan cinikus volt, mert tudta, hogy fog reagálni. Még így, hátat fordítva is érezte a lányban a hirtelen támadt forró indulatot. - Remélem, egy nap nagyon pofára esel, Slade - felelt Jessica. - És hogy a nőd levegőnek se fog nézni. Slade skót whiskyt töltött magának. - Erre semmi esély - mondta könnyedén. - Egy italt? - Ebből kérek -Jessica odament, kikapta Slade kezéből a poharát. Jól meghúzta. - Enélkül nem megy? - kérdezte, és megpróbált komoly maradni. Jessica összeszűkült szemmel nézett rá, az ital égette a torkát. - Szándékosan viselkedsz ilyen szemét módon? - Igen. Nem érzed magad jobban tőle? Jessica tehetedenségében nevetve visszanyújtotta Slade poharát. - Kemény fickó vagy, Slade. - Te meg gyönyörű nő vagy, Jessica. A csendes szavak teljesen kibillentették a lányt a lelki egyensúlyából. Tucatnyi embertől hallotta tucatnyi alkalommal, de nem indítottak meg benne semmit. Különben is, az olyan ember, mint Slade, igen takarékosan bánhat a bókokkal, vélte. És valahogy érezte, hogy nemcsak külső szépségről beszél. Nem olyan volt ez az ember, aki mögé néz a látható dolgoknak, és valósággá válik a számára, amit csak érezni lehet. Egymás szemébe néztek, egy pillanattal tovább is annál, ami illendő lett volna. Jessica rádöbbent, most valami sokkal fontosabbat enged át, mint aznap reggel a tengerparton. - Nagyon jó író lehetsz - mondta halkan, és elment, hogy töltsön egy vermutot. - Miért? - Szófukar vagy, de hátborzongatóan jól időzíted a mondandódat. - Mvel most hátat fordított Slade-nek, megnedvesíthette idegességtől kiszáradt ajkát. A kandallópárkányon álló óra kellemes bimbammal jelezte az időt. - Nem hiszem, hogy lenne időd beszédet írni nekem, mielőtt Mchael ideér. - Nem, azt hiszem, lemondok erről. A lány csak egy pillanatig habozott, majd a férfihez fordult. - Nem kellett volna mindent elmondanom a parton. Nem fair Michaellel szemben, hogy így kitálaltam, és veled szemben sem fair, hogy rád zúdítottam életem történetét. De benned könnyen lehet bízni, mert olyan jó hallgatóság vagy. - Része a munkámnak - mormolta Slade, és a véget nem érő kihallgatásokra gondolt, amelyeket gyanúsítottakkal, szemtanúkkal, sértettekkel folytatott le. - Szeretném megköszönni - mondta Jessica röviden. - Nem tudnád hálával fogadni? - Akkor légy hálás, ha majd valamit teszek érted. -Jessica egy ujjnyi vermutot loccsantott a poharába, amikor csengettek.

144 Egyik férfi sem örült túlságosan a közös vacsorának, de megpróbálták a legtöbbet kihozni belőle. Az általános beszélgetés lassan a bolt felé kanyarodott. - Örülök, hogy beugrottal néhány órára, Michael - piszkálta meg a dijoni garnélarákot Jessica. - Szerintem Dávid még nem bírna egész nap dolgozni. - Tűrhetően nézett ki. A hétfői napok egyébként is könnyebbek. Michael a borospoharát forgatta, és kissé több figyelmet szentelt a vacsorának Jessicánál. Túl sokat aggódsz, drágám. - Nem voltál itt múlt héten. -Jessica apró darabokra szaggatott egy zsömlét. Slade szó nélkül odaadta a vajat. Jessica lenézve látta, milyen összevisszaságot művelt a tányérján, majd felemelte a borospoharát. - Ahhoz elég jól érezte magát, hogy eladja Mrs. Donigannek a Connecticut-komódot - jegyezte meg Michael, közben figyelte, mi folyik Jessica és Slade között. - Dávid eladott valamit Mrs. Donigannek? - A kezdeti megrökönyödés viccelődésbe csapott át. - Meg kellene ismerned ezt a hölgyet, Slade. Az a fajta zsugori asszonyság, aki a fogához ver minden garast. Mchaeltől vásárol olykor. Néha tőlem is, de Dávidtól...? -Jessica mosolyogva érdeklődött. Hogyan sikerült neki? - Úgy, hogy nem akarta neki odaadni. Egy hikoridiófa kelengyetartó ládát akart rásózni, és bizonygatta, hogy a másikat már odaígérte valakinek. Jessicából rövid nevetés bukott ki. - Látszik, tanul a fiú. Beadom a derekam, és elengednem veled Európába a következő alkalommal. Michael morcosan nézett a tányérjára, aztán határozott mozdulattal átszúrt egy rákot. - Ha így szeretnéd. Jessica elkedvetlenedett. Mielőtt új témát találhatott volna, Slade kisegítve megkérdezte, milyen az a Connecticut-komód. Jessica hálás pillantást küldött felé, és átengedte a terepet Michaelnek. Miért mondtam ezt? - kérdezte magától. Hogyan lehettem olyan érzéketlen, hogy mellőztem a kérését, miszerint legközelebb én menjek vele Európába? Sóhajtva tovább játszott az étellel. Kicsúszik a kezemből a dolgok irányítása, gondolta. Milyen más is ez a két ember! Különösen szembeszökő volt, amikor a két férfi kötetlenül beszélgetett. Michael, elegáns mozdulataival, simulékony hangjával és viselkedésével, a legjobb szabású ruhában. Felrémlett, hogy sohasem látta még pólóingnél és golfnadrágnál lazább szerelésben. Mestere volt a kulturált vonzerőnek és a kifinomult szexualitásnak. Slade-nek alig mozgott a keze. Sejtette, hogy a testbeszéd elárulja a gondolatait, s igen, különös képessége volt a hallgatásra. Durvának sem lehetne nevezni, noha általában farmert és pulóvert viselt. És a szex terén minden volt, csak kifinomult nem. Hanem állati. Slade a régiségekről kérdezgetett, noha cseppet sem érdekelte a téma, így Jessica visszanyerhette a lélekjelenlétét. Emellett Slade-nek is lehetősége nyílt, hogy határozottabb véleményt formáljon Michaelről. Elég ártalmatlannak tűnik, gondolta a nyomozó. Egy jóképű fiú, akinek elég esze van, hogy ebből pénzt kovácsoljon. Ahhoz vajon elég esze van, hogy egy csempészhálózat gépezetében fogaskerék legyen? Csak egy fogaskerék, nem az irányító, vélte Slade ösztönösen. Alihoz nincs

145 elég bátorsága. Az a fajta férfi volt, akit könnyen összeboronált volna Jessicával. Jó modorú, intelligens. Elég jóvágású is, ha valakinek bejön ez a típus. Láthatólag Jessicának nem jött be. Nem voltak szeretők. Slade ezeken gondolkodott, miközben Michaelt hallgatta. Milyen lehet az a férfi, aki ilyen nő társaságában van nap mint nap, és nem szeretkezik vele - nem őrül bele? Michael három évig megtartóztatta magát. Slade kiszámolta, hogy ez neki néhány napig sem sikerült. Michael Adams vagy őrülten szerelmes a lányba, vagy okosabb, mint aminek kinéz. Slade látta, hogy Michael időnként Jessicára pillant, és részvétet érzett. Akár őrülten szerelmes a lányba, akár nem, egy biztos: nem közömbös iránta. Michael kortyolt a borból, és megpróbálta folytatni azt a beszélgetést, amit kezdett megutálni. Ismerte Jessicát. Ö, igen, gondolta, és elfogadta a sors döntését. Nagyon is ismerte Jessicát. Látta a szemében, mi a válasz. Az egyedüli nő, aki számított neki, soha nem lesz az övé. Mindhárman megkönnyebbültek, amikor Betsy behozta a kávét. - Miss Jessica, ha nem eszik rendesen, akkor a szakács újra itt hagy minket! - Ha nem mondana fel minden hónapban, felborulna az egész ház rendje - felelt Jessica könnyedén. Kibírja étel nélkül addig, míg elrendezi a dolgokat Michaellel. - Én a könyvtárban iszom meg a kávémat. - Slade felállt, és kitöltötte magának, mielőtt Betsy ellenkezhetett volna. - Van még egy kis dolgom ma este. - Rendben. - Jessica vigyázott, hogy ne nézzen Slade-re. - Menjünk a társalgóba, Michael. Nem, nem, Betsy, majd én viszem - makacskodott, amikor a házvezetőnő zsörtölődni kezdett. Slade már el is tűnt, amikor Jessica felemelte a tálcát. - Tölts magadnak brandyt mondta Michaelnek Jessica, amikor beléptek a társalgóba. - Én csak kávét iszom. Michael tekintélyes mennyiséget töltött magának, lassan visszahelyezte a kiöntő üvegdugóját, mielőtt megfordult Betsy vacsora közben begyújtott. A tűz vidáman pattogott, de sem Jessica, sem Michael nem érzett túl sok vidámságot. Michael a szoba közepén állt, és figyelte, hogy önt magának Jessica kávét a porcelánkannából. A készletre elefántcsont háttéren ibolyák voltak festve. Mchael minden szirmot megszámolt, mielőtt megszólalt. -Jessica. - A lány erősen megszorította a tejszínkiöntőt, Michael pedig belül átkozódott. Különös, hogy soha nem akarta Jessicát az életben jobban, mint abban a pillanatban, amikor tudatosult benne, hogy soha nem kapja meg. Túlságosan biztos volt abban, hogy amikor eljön az idő, minden kocka szépen a helyére kerül. - Nem akarlak boldogtalanná tenni. Jessica ránézett. - Michael... - Nem, semmit nem kell mondanod, minden az arcodra van írva. Soha nem tudtad eltitkolni az érzéseidet. - Nagyot kortyolt a brandyből. - Nem leszel a feleségem. Mondd ki gyorsan! - parancsolta magának Jessica. - Nem, nem lehet - felállva csatlakozott a férfihez. - Bárcsak másképp tudnék érezni, Michael. Bárcsak korábban tudtam volna, mit érzel. A férfi belenézett az italába - ugyanolyan színe volt, mint Jessica szemének, ugyanolyan bódító. Letette a poharat. - Más lett volna, ha egy évvel ezelőtt kérem meg a kezed? Vagy két

146 évvel ezelőtt? ilO - Nem tudom - vont vállat tehetetlenül. - De mivel alapvetően nem változtunk azóta, így nem hiszem. - Megérintette Michael karját, és azt kívánta, bár megfelelőbb, kedvesebb szavak jutottak volna az eszébe. - Engem is bánt, Michael, ne hidd, hogy nem. De nem tudom neked megadni, amit kérsz. Mchael megcirógatta Jessica nyakát. - Nem tudom azt ígérni, hogy nem próbállak még rávenni arra, gondold meg magad. -Michael... -Nem, nem akarok semmit kikényszeríteni. - Gyengéden megszorította a lány nyakát. - De olyan szerencsés vagyok, hogy ismerlek tudom, hogy mit szeretsz, mit nem szeretsz. - Mchael Jessica tenyerébe lehelt egy csókot. Éppen eléggé szeretlek ahhoz, hogy ne adjam fel. - Mosolyogva elengedte a kezét. Találkozunk holnap a botban. - Rendben. - Jessica összetette a két kezét. Csak sajnálatot érzett, amikor Michael a tenyeréhez szorította az ajkát. -Jó éjt, Michael. Jessica mozdulatlanul állt a bezáródó ajtó mögött. Nem volt kedve a kávéhoz, ahhoz pedig ereje, hogy a konyhába vigye a tálcát, és Betsyvel vagy a szakáccsal törődjön. Otthagyott mindent, és a lépcső felé vette az irányt. -Jess? - torpant meg Slade egyeden szavára. A hall fejé közeledett, Jessica pedig a második lépcsőfokon állt. - Minden oké? Jessicát sírás kerülgette - pontosabban megfordulni, a férfi karjaiba rohanni, és zokogni. Ehelyett rátámadt. - Nem, nem oké. Hogy a csudába lehetne az? - Megtetted, amit kellett - mondta Slade nyugodtan. - Nem fogja levetni magát egy szikláról. - Mit tudsz te erről?! - vágott vissza a lány. - Neked nincsenek érzéseid. Nem tudod, milyen az, törődni valakivel. Akinek nincs szíve, azt nem lehet megbántani! - Megfordult, felviharzott a lépcsőn, de félúton megállt. Behunyta a szemét, és öklével rácsapott a korlátra. Visszasétált a lépcső aljánál várakozó Slade-hez. - Ne haragudj. - Miért? - A szavak mélyebben érintették az elviselhetőnél, csak megrándította a vállát. - Te voltál a szenvedő alany. - Nem, nem így van. - Kimerülten végigsimított a homlokán. Nincs jogom ahhoz, hogy bokszzsáknak használjalak. Nagyon mellettem álltál ma, ezért hálás vagyok. - Ne légy túl hálás kis dolgokért - tanácsolta, és megfordult. Ezúttal Jessicának kellett őt megállítania. irt - Slade. - A férfi lépett még kettőt, átkozódott, aztán megfordult. Szeme sötét volt, parázslott a szenvedélytől, mintha a lány bocsánatkérése jobban felbőszítette volna, mint a sértései. - Tudom, másként gondolod, de nem lesz semmi bántódásod, ha néha kedves vagy. Ezzel otthagyta a lépcsőn a nagy szemeket meresztő Slade-et. Ötödik Hajnali két órakor Jessica még hallotta a hallban álló órát kettőt ütni. A teste kimerült, de az agya sebesen járt. Slade rapszodikus

147 pötyögése az írógéppel egy óra körül elhalt. Ő bezzeg tud aludni, gondolta méltadankodva, a hátára fordult, és kitartóan bámulta a plafont. Hiszen őt nem gyötörték érzelmi viharok. Jessica sóhajtott, mert ismét eszébe jutott Michael. Nem, legyünk őszinték, parancsolta önmagának. Nem Mchael az, aki nem hagy nyugodni, hanem az a másik férfi két ajtóval arrébb. A puha paplan alatt felidézte a durva homokot a háta alatt, a nap melegét és az arcába kapó csípős szelet, a férfi súlyát a testén. Erősen küzdött, hogy lecsillapítsa a hirtelen támadt vágyat. Érezte a fájdalmat átvándorolni a gyomrából a mellébe. Gyorsan kiugrott az ágyból, és magára vette a köntösét. Eszelősen kívánt egy meleg italt, hogy megnyugodjon, vagy ha ez nem válik be, akkor bekapcsolja a televíziót, és egy régi film majd álomba ringatja. Reggelre mindenképp rendbe jön. Eljár dolgozni, kerüli Slade-et, amíg be nem fejezi a könyvtár rendezését, és visszatér oda, ahonnan jött. Csendesen kisurrant az ajtón, és mezídáb a hallba tartott. Megtorpant Slade ajtaja előtt, már csaknem lenyomta a kilincset, amikor félúton megtorpant. Te jó ég, mi jut eszembe! Sebesen a lépcső felé vette az irányt. Talán egy brandy jobban jönne most, mint egy meleg ital, döntötte el. Puszta megszokásból halkan ment le a lépcsőn, és gondosan elkerülte azokat a pontokat, ahol nyikorgott vagy megroppant. Némi brandy és egy régi film, mondta magában. Ha ettől nem alszik el, akkor semmitől. Bosszankodott a társalgó zárt ajtaja miatt. Ki tehette ezt? Soha nem zárják be. Vállat vont arra következtetve, hogy Slade csukhatta be, mielőtt felment írni. Átment a halion, és kinyitott egy ajtót. Fény vakította el, s egyenesen a szemébe világított, így kénytelen volt kezével eltakarni. Aztán a fénytől megrémülve, elvakítva hátralépett, fogalma sem volt, honnan jöhet a fénycsóva. Az ereiben megfagyott a vér, képtelen volt megszólalni. Elemlámpa. Mit művelhet valaki az éjszaka közepén elemlámpával a társalgóban? Félelem járta át minden porcikáját, riadtan sarkon fordult, és felrohant a lépcsőn. Slade azon nyomban felébredt, amikor kinyílt az ajtaja. Az ágyára vetülő árnyék alapján a test után kapott, megmarkolta és megpenderítve maga alá gyűrte. A felkavarodott levegőben megcsapta a lány illata, s tudta, hogyjessica az a matracon. - Mi a csudát művelsz? - kérdezte a csuklóját szorítva, és a hirtelen feléledő vágytól reszelős volt a hangja. Jessica levegő után kapkodott, beszélni próbált. A félelemtől reszketett a teste. - Lenn - bökte ki. - Van lenn valaki. Slade izmai megfeszültek, de erőltette a nyugodt hangot. - Talán valamelyik alkalmazott. - Hajnali kettőkor? - sziszegte a lány, ahogy elöntötte a méreg. Hirtelen tudatosodott benne Slade meztelensége, az ő köntöse is szétnyílt, amikor az ágyba rántotta őt. Nyelt egyet, és megmozdult a férfi alatt. - Elemlámpával? Slade kiugrott az ágyból. -Hol? - A társalgóban. - Jessica hirtelen összefogta a köntösét, és úgy tett, minttia egy pillanatra sem gyengítette volna el a vágy. Nézte a férfi árnyékát, ahogy az magára rángatta a farmernadrágját. - Csak nem akarsz lemenni?

148 - Nem ezért jöttél be? - kérdezte Slade. A fiókból kivette a fegyverét. - Nem, egyáltalán nem erre gondoltam. A rendőrség... - Átnyúlt és felkapcsolta a villanyt. - Hívnunk kell... - A mondat lassan elhalt, amikor Jessica meglátta, Slade mit tart a kezében. Újra görcsbe rándult a torka. - Ezt meg honnan szerezted? - Maradj itt. Már majdnem az ajtónál járt, amikor Jessica bágyadtan kimászott az ágyból. - Ne!Nem mehetsz fegyverrel! Slade, hogyan... A férfi erősen, határozottan megszorította Jessica vállát, tekintete elszánt volt. - Maradj veszteg - rendelkezett, majd becsapta a lány orra előtt az ajtót. Nem is tehetett volna mást, túlságosan megrémült. Az isten szerelmére, mi történik itt? kérdezte arcára temetve a tenyerét. Valaki belopózott a társalgóba az éjszaka közepén! Slade úgy veszi kézbe a nagy ronda fegyvert, mintha azzal együtt született volna! Táncoltak az idegei, fel-alá járkált a szobában. Gyanús csend van, gondolta az ujjait tördelve. Túlságosan. Nem bírt a szobában maradni. Slade éppen végzett a földszint átikutatásával, s azonnal megpördült a fegyverrel a lépcsőnyikorgásra, de csupán Jessicát látta tágra nyílt szemmel a falhoz lapulni. -SÍZ isten verje meg!- robbantak ki belőle a szavak, ahogy leeresztette a pisztolyt. - Mondtam, hogy maradj odafenn! A lánynak éppen elég ideje maradt, hogy rájöjjön, Slade mozdulata a pisztollyal jó néhány televíziós krimiből ismerős. Ettől kezdett el remegni. - Nem bírtam. Elment? - Ügy tűnik. - Kézen ragadva a társalgóba vonszolta. - Maradj itt. Szétnézek odakint is. Jessica a sötétben ült a halvány, táncoló holdfény hullámzó árnyékokat vetett szerte a szobában. Félelmében maga alá húzta a lábát, ölbe fonta a karját. Ritkán esett meg, hogy megijessze valami és féljen, ezért nehezen birkózott meg vele. Szemét behunyta egy pillanatra, és mélyen, egyenletesen lélegzett. Ahogy csillapodott a remegése, rendeződtek a gondolatai. Mit csinál egy író egy revolverrel? Mért nem hívta a rendőrséget? A tudatalattijából felmerült valami gyanús, de nem foglalkozott vele. Túl nevetséges. .. Vagy mégsem? Tíz perc múlva Slade visszatért a szalonba, Jessica mozdulatlanul várta. Slade hirtelen rácsapott a villanykapcsolóra a csuklójával, és fénnyel árasztotta el a szobát. - Semmi - mondta kurtán, bár a lány nem szólt egy szót sem. Semmi nyom nem maradt, vagyis semmi nem utal arra, hogy betörés történt. - Láttam valakit - mondta a lány felháborodottan. - Nem mondtam, hogy nem láttál. - Aztán Slade újra elment, így Jessicaban bennrekedt a következő szemrehányó megjegyzés. A fegyver nélkül jött vissza. - Mt láttál? - Miközben ezt kérdezte, Slade nekiállt még egyszer alaposan átkutatni a helyiséget. Jessica szemöldökét összevonva figyelte a gyakorlott mozdulatokat. - A társalgó ajtajai zárva voltak. Amikor kinyitottam az egyiket, elvakított a fény. Nem láttam semmit.

149 - Valamit elmozdítottak innen? Jessica továbbra is Slade gyors, tapasztalt mozdulatait figyelte. Nem, még a feltétezés is nevetséges, mondta magában, de elszorult a gyomra. Annyira magától értetődően csinálja. Nyilván nem először. Nem először van a kezében fegyver sem. - Ki vagy te? Slade a bárszekrény előtt guggolt. Kihallotta Jessica hangjából a jeges rémületet. Nem nyúltak a kristályholmikhoz. A nyomozó nem fordult meg. - Tudod, ki vagyok, Jess. - Nem vagy író. - De igen. - Mi vagy? - kérdezte fojtott hangon. - Őrmester? Tizedes? Slade megfogta a brandysüveget és töltött. Az agya teljesen tiszta volt. Odament Jessicához, átnyújtotta a poharat. - Őrmester. Idd meg ezt. A lány egyenesen a szemébe nézett. - Menj a francba! Slade vállat vonva letette a poharat Jessica mellé. A lányt halálos nyugalom járta át, annak a biztos tudata, hogy elárulták. - Tűnj el a házamból. De mielőtt elmész - mondta a lány halkan mondd el, miért jöttél. Charlie bácsi küldött, igaz? Utasítások a kapitány úrtól, mi? - Az utolsó mondatot Jessica szándékosan eltúlzott undorral ejtette ki. Slade nem válaszolt, azon gondolkodott, vajon mennyit mondjon el neki, hogy megnyugtassa. Jessica sápadt volt, bár most nem a félelemtől. A dühtől reszketett. -Jól van. - Slade-en tartotta a szemét, és felállt. - Akkor magam hívom a megbízódat. Csomagolhatod az írógépedet és a fegyveredet, őrmester. El kell mondanom mindent, döntött Slade, és keservesen sóvárgott egy cigaretta után. - Ülj le, Jess. - Mivel nem engedelmeskedett, Slade gyengéden lenyomta a székbe. - Fogd be a szád, és figyelj - javasolta, megelőzve a kirobbanni készülő kiabálást. - A boltodat nagyszabású csempészeti üggyel kapcsolatban figyelik. Azt gyanítják, hogy a lopott holmikat az importált árukba rejtve csempészik be, aztán átadják az összekötőnek, valószínűleg úgy, hogy eladják vele az import árut is. -Jessica szódanul bámulta, mindia Slade az eszét vesztette volna. - Az Interpol a főkolompost akarja elfogni a már úgyis megfigyelés alatt álló kishalak helyett. Egyszer már kicsúszott a kezükből, s ez többször nem fordulhat elő. Te, a boltod, a kollégáid mind megfigyelés alatt állnak, amíg ezt az összekötőt őrizetbe nem veszik, vagy a nyomozás más irányt vesz. A kapitány azt akarta, hogy közben biztonságban légy. Van váíasztáob - Egy szót sem hiszek az egészből. Azonban a lány hangja megbicsaklott. Slade zsebre vágta a kezét. - Az információim csakúgy, mint az utasításaim, tőle érkeznek. - Nevetséges. - A lány hangja most határozottabban csengett, és gúny hallatszott belőle. - Azt hiszed, bármi is történhetne a boltomban anélkül, hogy tudnék róla? - Az italáért nyúlt, elkapta Slade tekintetét. A keze megfagyott a poháron, majd elernyedt. - Értem - mondta halkan. Tompa nyomást érzett a gyomrában.

150 - Hozta a bilincseket is, őrmester? - Fejezd be, Jess. - Nehezen viselte el a tekintetét, Slade elkezdte róni a szobát. - Azt mondtam, a kapitány biztonságban akar tudni téged. - A munkád része volt az, hogy elcsábíts, majd kompromittáló információkat szedj ki belőlem? - Amikor Slade megpördült, Jessica is felállt, hogy szembeszálljon vele. - A szeretkezés része a napi munkarendnek? - Még nem szeretkeztem veled. - Slade-nek elborult az agya, megfogta Jessica köntöse hajtókáját, és majdnem ledöntötte a lábáról. Nem is vállaltam volna el a megbízást, ha tudom, hogy minden egyes alkalommal magadba bolondítasz, amikor csak rád nézek. Az EBI úgy véli, tiszta vagy. Nem érted, hogy ezzel még veszélyesebbé válik a helyzeted? - Hogy érthetnék meg bármit is, amikor senld nem mondott eddig semmit? - kérdezte Jessica. - Milyen veszély leselkedhet rám egyáltalán? - Ez nem játék, Jess. - Slade ingerülten megrázta. - Egy ügynököt már megöltek Londonban a múlt héten. Közel járt hozzá, túl közel, hogy megtudja, ki mozgatja a szálakat. Az utolsó jelentésében negyedmillió dollárt érő gyémántokról tett említést. - És nekem mi közöm van ehhez?! - lökte el a férfit Jessica magától. - Ha úgy gondolják, gyémántokat rejteget valaki az áruimban, akkor jöjjenek be. Darabokra szedhetnek minden bútort. - Hogy megint elszalasszák a főszervezőt - vágott vissza Slade. - Honnan tudod, hogy nem én vagyok az? - Jessicát most már nemcsak gyomorfájás, hanem kínzó fejfájás is gyötörte. Kimerülten masszírozta a halántékát. - Én vezetem a boltot. A férfi nézte, amint a lány vékony ujjai mozognak. - Nem egyedül. Jessica megtorpant. Nagyon lassan leengedte a kezét. - Dávid és Michael? - suttogta. A hitetienkedést harag váltotta fel. - Nem! Nem hagyom, hogy bármelyiküket is megvádolják. - Nem vádolja még őket senki. - Téged küldtek kémkedni! - Nekem is legalább annyira tetszik, mint neked. - Akkor miért vagy itt? A lány hangjából kivehető megvetés úgy felbosszantotta Slade-et, hogy legszívesebben nekiesett volna, hogy megfojtsa. - Mert a kapitány nem akarja, hogy a keresztlánya szép nyakát valaki egyszer csak elvágja. Erre Jessica elsápadt, de nem vette le a szemét Slade-ről. - Ki vágná el a torkomat? Dávid? Vagy Michael? Még te is beláthatod, hogy ez mennyire őrült gondolat. - Meglepődnél, mire képesek az emberek, csak hogy mentsék az irhájukat! - mondta Slade velősen. - Amúgy is többen érintettek az ügyben. Olyanok, akiknek te csak az az akadály lennél, amit el kell takarítani az útból. Jessica nem akart erre gondolni - nem is engedhette meg magának, különben hisztériás rohamot kap. Higgadj le! - utasította magát. Gondolkozz logikusan. Felemelve a brandyspoharat nagyot kortyolt, mielőtt beszélni kezdett. - Ha a New York-i rendőrségnél szolgálsz, akkor itt nincs jogod intézkedni. - A megbízómnak sok összeköttetése van. - Slade-et megnyugtatta, hogy Jessica arcába kezdett visszatérni a szín. Keményebb fából faragták, mint gondolta. - Amúgy sem a csempészet miatt vagyok itt, legalábbis hivatalosan nem. - Akkor miért vagy itt... hivatalosan?

151 - Hogy megvédjelek. - Ezt Charlie bácsinak meg kellett volna mondania nekem. Slade vállat vont, morcosan körbenézett a szobában. - Igen, talán. Nem lehet megmondani, hogy itt keresett valamit, vagy csak átment ezen a szobán egy másikba. A szobák elrendezése alapján nehéz eldönteni. - Slade szórakozottan végigsimította meztelen mellkasát. - Elmozdítottak itt valamit? Jessica követte Slade pillantását. -Nem. Nem hiszem, hogy sokáig lehetett itt. Te egyig gépeltél. Nem lenne logikus, hogy megvárja, amíg minden fény kialszik, és csak utána tör be? Majdnem figyelmeztette Jessicát, hogy nem történt betörés, de meggondolta magát. Ha hisz benne, hogy idegen tette, akkor legyen úgy. Slade Davidre gondolt, akinek a ház keleti szárnyában, a földszinten volt a szobája. - Meg kell írnom a jelentést. Menj aludni. - Nem - várt a beismeréssel, hogy képtelen felmenni a szobájába egyedül, inkább újra ivott a brandyből. - Maradok még. Leült, Slade kiment a hallba telefonálni. Jessica szándékosan nem figyelt oda a beszélgetésre, bár amúgy is olyan halkan folyt, hogy igencsak erőltetnie kellett volna magát. A bolt, gondolta. Elképzelhetetlen, hogy keveredhetett a boltja a nemzetközi csempészetbe! Ha nem lenne az egész félelmetes, jót nevetett volna. Michael és Dávid. Elgondolkodva behunyta a szemét, határozottan megrázta a fejet. Nem, ezt azért nem hiszi el. Valami hiba történt, és a rendőrség, vagy az FBI, vagy bárki, aki nyomoz, időben rájön. Betörő járt a társalgóban. Ilyen egyszerű. Nem zsörtölődött Betsy folyton amiatt, hogy miért nem szerelteti be a riasztórendszert? Slade fegyvert tartó alakja újra tisztán felidéződött, nem tudta figyelmen kívül hagyni. Amikor Slade visszajött, Jessica nagyon nyugodtan ült, lehunyt szeme alatt fekete karikák jelentek meg. Talán amit Slade megtudott telefonon, nem tünteti el őket, egy jó alvás azonban valószínűleg. - Gyerünk - kérte Slade határozottan, és próbált nem ellágyulni, amikor a lány szeme riadtan kinyílt a hangjára. - Fáradt vagy. Menj fel, és vegyél be egy altatót, ha nem tudsz aludni. És nem mész be a boltba holnap. - Be kell mennem - kezdte Jessica. - Mostantól úgy kell cselekedned, ahogy mondom - hozta a tudomására. - Nagyobb biztonságban leszel itt, ahol szemmel tarthadak. Ettől a perctől kezdve ne hagyd el a házat nélkülem. Ne is vitatkozz. Megfogta a lány kezét, felsegítette. - Nincs más választásod, bíznod kell bennem. Jessica bízott Slade-ben. Erre teljes bizonyossággal rájött, ahogy Slade felvezette a lépcsőn, ha minden más összevisszaságnak tűnik is fel, ebben az egyben biztos. Kezdettől fogva ez volt a benyomása azóta, mióta először összefutottak a lépcsőnél. Biztonságban érezte magát vele. - Idegesít, hogy tudom, zsaru vagy - mormogta. - Tudom. Én sem vagyok nagyon oda a gondolattól. Menj lefeküdni, Jess. - amit felértek, elengedte, de amikor a férfi tovább akart menni, Jessica utánanyúlt. - Slade... - Utálta magát a következő kérdésért, utálta beismerni

152 önmagának, különösen meg a férfinek nogy bizony fél egyedül maradni. - Én... - nem állta Slade türelmeden tekintetét, és benézett a sötét szobába. - Itt tudnál maradni? - Megmondtam, hogy erre utasított a kapitány. - Nem, nem úgy értem... - Jessica megnedvesítette az ajkát. Úgy értem, velem... ma este. Sápadtan, elgyengülten, gyámoltalanul nézett Slade-re. A férfi érezte, hogy a szíve elkezd dörömbölni a mellkasában. Védekezésképpen durva és hideg hangot használt. - Ha ágyba bújok egy nővel, általában minden idegszálammal rá koncentrálok. Erre most nincs időm. Jessicának a pánik és az izgalom egyszerre dobogtatta meg a szívét. - Nem azt kérem, hogy lefeküdj velem, hanem hogy ne hagyj egyedül. Slade végigjáratta a tekintetét Jessicán. Puha test, lágy hajlatok, jégkék selyem. - Azt hiszed, képes lennék veled tölteni az éjszakát anélkül, hogy hozzád érjek? - Nem. - A válasz gyorsan és halkan érkezett. A szívdobogás kalapálássá erősödött. Slade szándékosan meg akarta rémíteni Jessicát, ezért hirtelen az ajtóhoz szorította. - Kisasszony, maga még nem tudja, milyen vagyok valójában. Kissé gorombán megszorította a nyakát. A tenyere alatt érezte a vad lüktetést, de a szeme... a lány szeme sárgásbarnán és bátran ragyogott. Olyan elkeseredetten kívánta, hogy félredobott minden más megfontolást. - Én nem olyan vagyok, mint az elegáns klubbéli barátaid, Jess mondta fenyegetően halkan. - Nem tudod, merre jártam, mit műveltem ezelőtt. Olyan dolgokat tudok mutatni, amitől francia szeretőd kiscserkésznek érezné magát. S ha egyszer úgy döntök, hogy megszerezlek, akkor nem menekülsz. Jessica alig hallotta a szíve kalapálásától a férfit, szemét elhomályosította a vágy. - Nem tudom, melyikünk menekül, Slade. - A lány karjai ugyan már elnehezültek, de azért hosszú, lassú simítással végigjárta a férfi hátát. A nyakára szorított ujjak hamar görcsbe rándultak. Jessica odanyomta a testét Slade-éhez. -A fenébe is, Jess. -A férfi felnyögött, majd a szája vadul lecsapott a lányéra. Jessica elvesztette a fejét, s csak kapaszkodott Slade-be. Éppen erre vágyott - őrült szenvedélyre, ami már akkor felcsap, mihelyt a férfi hozzáér. A csók nem szeretőhöz méltó volt nem az ajkak kegyes egymásba fonódása, nem a nyelvek gyengéd játéka: őrületté fokozódott. Szemernyi gondolkodás nélkül feláldozta minden józanságát. Hadd mutassa hát meg a férfi, mit tud. Slade letépte a köntöst JessicáróL ott, ahol álltalt, majd kiélte vágyát, és végigsimította minden porcikáját. A bőre minden elképzelhető lágyságot felülmúlt, szinte elolvadt az ujjai alatt. A lány pillanatokon belül remegni kezdett, egyik emésztő, görcsös hullám érkezett a másik után. A combjai vékonyak és erősek voltak. Slade végigsimította a combokat, majd megtalálta azt, amitől a lány a lélegzetelállító, megtántorító csúcspont után aléltan omlott a karjába. Slade újra átkozódott, hiszen tudta, nem képes abbahagyni. Korábban azt mondta magának, hogy érzéketlenül magáévá teszi, aztán otthagyja - hogy megmentse őt... és magát. Most pedig Jessica nedvesen, melegen, odaadóan feküdt a karjaiban. Az illata betöltötte a levegőt, és megbabonázta. Slade a fejét rázta, tisztán szeretett volna látni, de

153 a lány a nyakába fúrta a fejét, és buján a nevét suttogta. Az ágyban feküdtek, és kiesett az emlékezetéből, hogy tulajdonképpen ő húzta oda. Jessica vonaglott a férfi alatt, szerelemittasan viszonozta a csókjait, ahogy Slade az egész testét végigsimogatta, s esélyt sem adott a lánynak arra, hogy összeszedje magát. A lepedő összegyűrődött alattuk, a férfi farmerját a lábai közt érezte, de most csak a hurrtkánszerű, mindent elsodró vággyal tudott törődni. Igen, ilyen magaslatokba repítette őt, a tomboló szél és a fekete felhők birodalmába. A férfi szaggatott zihálását hallotta a fülében, mielőtt a nyelve a szájába hatolt. Kacskaringós útvonalon haladt lefelé - amitől Jessicával forogni kezdett a világ - nyitott szájjal, harapdáló csókokkal le a nyakán a mellei közé. A teste megfeszült, a bimbói vágytól mereven álltak, de Slade egyre haladt lefelé az oldalán. Jessica félőrülten markolt Slade hajába, és azt akarta, hogy vegye birtokba, mielőtt felrobban, azt akarta, hogy örökké tartson a kínzó gyönyör. A férfi mohón visszatért a melléhez, és a nedves vonaltól, amit a nyelve húzott, úgy érezte, felváltva perzseli a tűz, és rázza ki a hideg. Fogaival belemart a puha, megduzzadt húsba, míg az ujjbegyével a másik bimbót kezdte izgatni, kíméledenül, körbe-körbe. A nyelv és az ujj körkörösen dolgozott, mialatt Jessica vonaglott a férfi teste alatt. Az egyik bimbót beszívta a szájával, míg a másikat a két ujja közé vette. Jessica felsikoltott, amikor a kettős gyönyör kirobbant belőle, aztán teljesen elmerült az egymás után érkező érzéki hullámokban, amint Slade kóstolgatásai zabolátlan falásba csaptak át. Jessica próbálta lerángatni róla a nadrágot, ám Slade elhúzódott a kutató kezektől. Tudta, ha nincs köztük semmi, azonnal birtokba veszi, s ezt még nem akarta. Érezte a szenvedélyt, érezte a parázsló vágyat, ám arra nem számított, hogy ez őt is teljesen a hatalmába keríti. A lány bármit viszonzott, akár az idomított kiskutya, úgy reagált mindenre. A férfi el akarta repíteni őt - magukat - a végső határig. Pézsmaillat áramlott a lány bőréből minden alkalommal, amikor Slade beletemetkezett. Vékony testű, de olyan nőiesen, csábítóan puha, hogy Slade nem bírta megállni, hogy fel ne fedezze minden egyes porcikáját. Amikor a szája a hasánál járt, Jessica felnyögött, körmével a férfi vállába vájt, és egyre ösztökélte, hogy haladjon lejjebb. Slade hallotta, hogy Jessica a nevét leheli a durva, kapkodó lélegzetvételek közt. De amikor a nyelv elérte a gyönyör középpontját, Jessica számára megszűnt minden. A férfi újra és újra a csúcspontra juttatta. Jessica kimerülve szomjazott többre és többe. Nyirkos, meleg bőre egybeolvadt a férfiéval, a teste meglepően élénknek bizonyult, amelyet ezernyi finom remegés járt át, majd egy robbanásban egyesültek. Már Slade nevét sem tudta kiejteni. Együtt szakították le az utolsó akadályt jelentő ruhadarabot, amely elválasztotta őket. Jessica megszorította Slade keskeny, csontos csípőjét és kemény, izmos combját. Vadul estek egymásnak, mindketten levegő után kapkodtak a heves mozdulatok közben. Jessica nem tudta megállítani teste remegését. Jóval azután is reszketett, hogy Slade csendesen feküdt mellette. Fájt mindene, a bőre tűzforró lett. Mi volt ez, szeretkezés vagy háború? - tűnődött szédülve. Bármi is történt, hasonlót még nem érzett, és biztos volt abban, hogy más férfivel nem is fog. Nyoma sem volt a gátlásainak - Slade ezeket nem is engedte volna

154 felszínre törni. Egyáltalán van még ilyen erős, energikus... vad férfi? Számára nincs, gondolta Jessica, és ösztönösen Slade felé fordult. Már azelőtt, hogy ágyba bújtak, odaadta neki a legfontosabbat - a szívét. Szeretlek, gondolta, bárki, bármi is vagy. És hogy elriasszalak magamtól, a legbiztosabb módja az lenne, ha ezt meg is mondanám. Szemét behunyva a férfi vállán pihentette a fejét. Máris azon jár az eszed, hogy vesztetted el a fejed, hogy ágyba bújtál velem, vonta le a pontos következtetést a férfival kapcsolatban. Máris azon gondolkodsz, hogy tudnád ezt legközelebb elkerülni. De nem foglak elveszteni. Ezt határozottan megfogadta, közben a férfi mellkasát simogatta. Nem menekülsz Slade, bárhogy is szeretnél. Könnyed csókokat lehelt a férfi vállára és nyakára. , -Jess - kérte. Képtelen világosan gondolkodni, ha hozzáér. Ha ki akar mászni ebből a futóhomokból, amelybe egyre gyorsabban merült, gondolkodnia kell. Jessica csókolgatta az ujjakat, amelyek az útjába akadtak, majd az arcát borította el. - Szoríts magadhoz - kérte . - Szeretném, ha átölelnél. Slade-nek komoly erőfeszítésébe került ellenállni a buja kísértésnek és a lágy ajkaknak - Ez nem okos dolog. Meg kell... - Nem akarok okos lenni, Slade - szakította félbe, s fölékerekedett. - Ne beszélj többet ma este. - Amikor végigsimította a férfi testét, Jessica elégedetten érezte a kellemes remegést. - Kívánlak. - Érezte a mellén, hogy a férfi szíve hevesen ver. - Te is engem. Csak ez van ma este, semmi más. A sötétben Slade látta a halvány fény világította hajat, a bőrt, amelyen a holdfény megcsillant, és amelyet a lány arccsontja szelt keresztbe, árnyékot vetve. Látta a borostyánszínű lángot a szemeiben, mielőtt a szájával megragadta Jessicát Hatodik lade Jessica mellett ébredt. A lány mélyen, kimerülten aludt, lassan és egyenletesen lélegzett. A szeme alatt karikák húzódtak, sötét foltok a halvány bőrön. Átfogta karcsú derekát álmában elárulta magát, mennyire kívánja a lányt. Ugyanazon a párnán aludtak. Slade átkozódva szállt ki az ágyból. Magára kapta a farmerját, és a saját szobájába ment lezuhanyozni. Szándékosan csak hideg vizet engedett. Nem ivódott be minden porcikájába a lány a múlt éjszaka? - kérdezte magát dühösen, ahogy a jeges vízcseppek tűszúrásokként verték a testét. Feltédenül úgy kellett felébrednie, hogy újra kívánja? A vágy, az emésztő vágy meg fogja zavarni a munkáját. Emlékeztetnie kellett magát, hogy Jessica csak a munkája egyik alanya, nem több. A múlt esti rövid telefonbeszélgetésből világosan megértette, hogy a lány helyzete egyre kényesebbé vált. Valaki valamit akart a házában valaki, akiben megbízott. Nem elég megtudni, hogy ki volt az. Azt is meg kell tudni, mit akart. Vagy pontosabban az FBI-nak kell ezt megtudni - javította ki magát mogorván. Rá kell tapadnia a lányra, mint légynek a légypapírra, amíg ennek az egésznek vége nem lesz. Miért nem hagyják, hogy elvigyem innen? - gondolta hirtelen felindulással. A telefonon érkezett utasítás egyértelmű volt, és nem tűrt ellenvetést. Jessicának maradnia kell. A nyomozás sikerét nem veszélyeztetheti az, hogy a lány szabadon mászkál. Maradnia kell, ismételte Slade

155 s halkan. És nem szabad szem elől tévesztenie az elkövetkező negyvennyolc órában. Bár ezért nem kell vele feltétlenül egy ágyban aludni. Hűtötte a fejét a hideg permettel. Nem habarodhat annyira bele, hogy elvonja a figyelmét a kitűzött feladatról. Mégis hogy éljen vele egy fedél alatt úgy, hogy hozzá sem érhet? Erőteljesen beszappanozta a testét. Talán ez lemossa a bőrébe ivódott illatot. Jessica felébredt, Slade-et kereste a kezével. Elment, és ezzel Jessica lelki nyugalma is megbomlott. A néhány órai alvás után inkább görcsösen, mint kipihenve ébredt fel. Ha Slade ott lett volna, ha lenne ldhez odafordulni ébredés után, nem érezné a veszteség keserű ízét. Dávid és Michael. Nem, erre gondolni is rossz, a tenyerébe temette az arcát, és próbálta elhessegetni. Azonban nem tudta kiverni a fejéből Slade jeges tekintetét, amint ráfogta a fegyvert. Őrület, valami hiba történt. Negyedmillió dollár értékű gyémánt. Az Interpol. Dávid és Michael. Nem tudta tovább elviselni a gondolatot, inkább kipattant az ágyból. Ki akarta tisztítani a fejét, gondolkodni akart. A ház levegőtlen börtönnek tűnt. Magára kapta a ruháit, a tengerpart felé vette az irányt. Amikor tíz perc múlva Slade visszaért a szobába, az ágyat üresen találta. Profihoz nem méltó módon pánik fogta el. Villámgyorsan benézett a fürdőszobába és a nappaliba, mielőtt lement. Az ebédlőben csak Betsyt találta. - Hol van? - kérdezte. Betsy leszedte az edényeket, amelyeket Jessicának tett fel, aztán haragosan nézett Slade-re. - Ezek szerint maga is harapós kedvében van. - Hol van Jessica? Betsy sokat sejtetően nézett Slade-re. - Úgy tűnik, beteg ma reggel. Talán Dávidtól kapta el az influenzát. Lement a partra - fejezte be, mielőtt Slade félbeszakíthatta volna. - Egyedül? - Igen, egyedül. Még azt a túlméretezett korcsot sem vitte magával. Nem megy be ma dolgozni, és... - Betsy csípőre tette a kezét, és dühösen nézett Slade távolodó hátára. - Hát... - motyogta, és csettintett a nyelvével. Hideg volt. Slade könnyedén elrejthette a vállra helyezhető pisztolytáskáját a zakója alá. Mire a lépcsőkhöz ért, kifogyott a káromkodásokból. Semmit nem fogott fel a lány abból, amit tegnap este mondott neki? Meglátta Jessicát a hullámtörők mellett, leszáguldott a lépcsőn, és keresztülvágott a homokon. Van váiaszláob Jessica hallva a közeledését megfordult. Bármit is készült mondani, hang sem hagyhatta el a száját, mert Slade vállon ragadta és megrázta. - Te őrült! Mit csinálsz itt lenn egyedül? Nem tudod, milyen veszélyben vagy? Jessicának lendült a keze, és Slade arcán csattant. A pofon mindkettőjüket meglepte, két hitetlenkedő, mérges szempár meredt egymásra. Slade szorítása enyhült annyit, hogy Jessica hátrébb léphetett. - Ne merészelj velem kiabálni! - parancsolta, és ösztönösen nyomogatni kezdte a vállát, amelyet Slade keményen megszorított. - Senkitől sem viselem el! - Tőlem pedig el kell viselned - világosította fel a férfi fakó hangon. - Ezt most elnézem neked, de jegyezd meg Jess, én azonnal viszszaütök! Mt művelsz itt lenn? - Sétálok - vetette oda Jessica. - Megbeszéltem Daviddel, hogy megy be a boltba, ahogy ön parancsolta, őrmester. Na, megint itt tartunk, gondolta Slade ingerülten, és zsebre vágta a

156 kezét. A haját rendezetlen csomókba fújta a szél. -Jól van. A következő utasításom az, hogy nem hagyhatod el a házat, amíg nem mondom. A Jessica szemében lobogó tüzet hamarosan elhomályosították a könnyek. Elfordulva Slade-től próbálta felmelegíteni magát a karjaival. Láthatta már haragosnak, szenvedélyesnek, de gyengének nem fogja. - Házi őrizet? - kérdezte tömören. Slade azt kívánta, inkább még egyszer vágná pofon, csak ne sírjon. - Védőőrizet - helyesbített. - Sóhajtott, és a vállára tette a kezét. Jess... A lány gyorsan megrázta a fejét, tudván, hogy a kedves szavaktól teljesen összeomlana. Amikor érezte, hogy Slade a fejét a fejére hajtja, szorosra behunyta a szemét. - Szedd össze magad - suttogta Slade. - Már nem tart sokáig. Ha vége lesz... - Ml lesz, ha vége lesz? - vágott közbe a lány hirtelen indulattal. Az egyik legközelebbi barátom börtönbe kerül? Erre számítsak? Jessica nagyot sóhajtva a tenger vonalát fürkészte. A vizet felkorbácsolta a szél, a szürke hullámokon fehér hab tajtékzott. Vihar készül, gondolta fásultan. Az égen már sistergett a feszültség. - Át kell vészelned a mai napot - mondta magához szorítva. - S át kell vészelned a holnapit is. Ilyen az élet, merengett a lány. Tényleg ilyennek kell lennie? Slade valóban így gondolja? - Miért hagytál egyedül reggel? Elengedte a vállát, s Jessica sejtette, hogy a nyomozó hátrébb lépett. Összeszedve a bátorságát ránézett. Visszatértek a gátlásai, s ha nem fájna az egész teste a tegnap estétől, azt gondolta volna, csak álmodta az éjszakát. A vele szemben álló ember semmiféle érzelmet nem mutatott. - Most azt akarod mondani, hogy hiba volt - bökte ki egy perc után. - Valami, aminek nem kellett volna megtörténnie, és ami nem ismédődhet meg. -Jessica felszegte az állát, a szerelem harcolt a büszkeséggel. - Ne is fáraszd magad. El kellett volna engednie. El akarta engedni. Mielőtt meggondolhatta volna magát, Slade megragadta Jessica karját, gondosan rákulcsolta az ujjait, mindia csak az erejét vagy a méretét akarná megvizsgálni. - Igen. Azt mondom, hiba volt - mondta halkan. - Valami, ami nem történhetett volna meg. De nem ígérhetem, hogy nem fog megismétlődni. Nem tudok úgy a közeledben lenni, hogy ne kívánjalak. A fák árnyékában a férfi testhelyzetet változtatott. Gyakorlott mozdulattal nyitotta ki az aktatáskáját, és kezdte egymáshoz illeszteni a puska darabjait. Rövid ideig nem törődött a parton álló két alakkal. Egyszerre csak egy dolgot. Ez volt sikerének a titka, amit a munkájában elért. Csupán négy órára szólt a megbrzása, és örült, hogy a körülményekhez képest nem telik sokkal több időbe, hogy elvégezze a munkát. Felcsavarozta a távcsövet, s hirtelen zsebkendő után kapott. A csípős szél súlyosbította a megfázását. Ugyanakkor tízezer dollár megfelelő gyógyírnak ígérkezett. Visszafojtva tüsszentett, és a célkeresztet a tengerparton álló két emberre irányította. Jessica érezte visszatérő erejét. - Akkor miért volt hiba? Slade türelmedenül sóhajtott. Azért, mert egy zsaru vagyok a Lower

157 East Side-ról, és olyan dolgokat láttam, amelyekről nem beszélnék neked soha. Azért, mert annyira akarlak - nem csak most, ebben a percben, hanem holnap, és húsz év múlva is - és ez megrémít. - Tűz és víz vagyunk, Jess, csak ezért. Sétálni akartál, hát sétáljunk - elengedte a karját, ujjaikat összekulcsolták, és hátat fordítottak a partnak. A férfi leengedte a fegyvert, mert Slade takarta Jessicát. A szerződés csak a nőre szólt, és az üzlet az üzlet. A szél tépázta drappszínű felöltőjét, és bekúszott alá. Szipogva újra elővette a zsebkendőjét, és tovább várt. Jessica berúgott egy kavicsot a sziklák közé. - író is vagy, ugye? - Legalábbis annak gondolom magam. - Akkor miért csinálod ezt? Látszik, hogy nem szereted. Nem kellett volna látszania. Skde-et bosszantotta, hogy Jessica azt is meglátta, amit mások elől oly sikeresen rejtett el - néha még maga elől is. - Nézd, azt csinálom, amit kell, azt, amihez értek. Nincs mindenkinek választási lehetősége. - Dehogy nincs - mondott ellent a lány. - Mindenkinek van választása. -Az anyám felszolgálónő, és a rendőr férje özvegyi nyugdíjából él. - A szavak kirobbantak Slade-ből, erre Jessica elhallgatott. - Van egy harmadéves egyetemista húgom, akiből talán lesz valami. Abból nem tudom kifizetni a tandíját, ha keresem az állást, de nem vesznek fel sehová. Jessica mindkét kezével megsimogatta Slade arcát. A tenyere hideg és puha volt. - Akkor tehát választottál, Slade. Nem mindenki döntött volna így. Amikor eljön az ideje, és kiadják a könyvedet, mindened meglesz. -Jess. - Slade megragadta a lány csuklóit, de a kezében tartotta egy pillanatig ahelyett, hogy eltolta volna az arcától. A lány szívverése azonnal felgyorsult, ahogy hozzáért, és ez váradan vágyat váltott ki Slade-ből is. - Megőrülök érted - suttogta. - És ez nincs ínyedre. - Jessicának a férfi felé hajolva lecsukódtak a szempillái. Slade kétségbeesetten szorította, majdnem megfojtotta, és habzsolta a kínálkozó szájat. Hideg szája hamar felmelegedett a csókoktól. Slade teljesen felcsigázottan a hajánál megragadva hátrahúzta a fejét, hogy érezze minden ízét az édes-nedves hajlatoknak. A lány keze Slade nyaka körül járt, és a puhaság, az illat és a vágy csapdájába csalta. A nagy teljesítményű és hangtompítóval ellátott puska célkeresztjébe most Slade tarkója került. -Jess. - Csókok közben lehelte a lány nevét. Slade megállt egy pillanatra, de csak hogy elkapja Jessicát, aki a mellkasira hanyadott. - Fáradt vagy - mondta, amikor hallotta a lány sóhaját. Visszamegyünk Aludnod kell még egy kicsit. Jessica engedte, hogy Slade újra karon fogja. Türelem, mondta magában. Nem olyan ember, aki könnyen megadja maga - Nem vagyok fáradt - füllentette, és felvette lépéseinek ritmusát. Nem segíthetnék neked a könyvtárban? - Épp erre lenne szükségem - mondta Slade halkan, és felkapta a pillantását. A pagony ritkuló levelei közt a szeme sarkából valami mozgó fehérséget vett észre. Erőlködött, izmai megfeszültek, hogy jobban lásson. Csak valamit fúj a szél. Aztán megint észrevette a fehér tárgyat. -Remek a szervezőkészségem, ha igazán odafigyelek - állította

158 Jessica, és Slade elé lépett. - És... - állt el a lélegzete, mert a férfi leteperte a földre egy kiálló szikla háta mögé. Éles pattanást hallott, mintha követ dobnának egy másik kőre. Mielőtt levegőt vehetett volna, Slade már elő is vette a fegyverét. - Mi van? Mi a baj? - Ne mozdulj! - Rá se nézett, a partot fürkészte. Jessica szeme pedig a fegyverre tapadt. -Slade...? - Háromméternyire van benn a ligetben, jobbra tőlünk - számolt, és gondolkodott hangosan a férfi. - Jó hely, és nem mozdul onnan. Legalábbis egy ideig. - Kicsoda? - hitedenkedett Jessica. - Miről beszélsz? Komolyan nézett a lányra, újra azzal a kíméleden, hideg pillantással, mint egyszer korábban. - Az, aki éppen rád lőtt. Jessica szoborrá merevedett. - Nem lőtt rám, senki, nem hallottam... -Hangtompítója van. - Slade csak annyira mozdult meg, hogy jobban belássa a tengerpartot. -Profi. Kivár. Jessica rádöbbent, mi volt a furcsa hang, amit a földön hallott, miután Slade lerántotta. Nem kő pattant kövön. Golyó pattant kövön. Megszédült, a tekintete elhomályosodott, távokól hallotta Slade hangját, és küzdött az ájulással. A szívdobogása a fülében dübörgött, de újra Slade-re koncentrált. A férfi még mindig a lépcső mögötti területet kémlelte. - ... tudjuk nogy ott van-Mit? Slade türelmedenül pillantott le a lányra. Minden szín kiszállt az arcából, révülten meresztette rá a szemét. Nem hagyhatta, hogy sokkot kapjon. - Térj magadhoz, és figyelj rám! - mondta keményen, és az arcát a tenyere közé szorította. - Feltehetően nem tudja, hogy észrevettük. Minden bizonnyal azt gondolja, hogy szeretkezünk itt a szikla mögött. Ha tudná, ki vagyok, engem célozna ahelyett, hogy téged eltaláljon. Most egy dolgot kell tenned, Jess. Figyelsz? - Egy dolgot - ismételte a lány és bólintott. - Maradj itt mozduladanul. Jessica csaknem hisztérikusan felnevetett, de visszafojtotta. - Ez jó ödetnek hangzik. És mégis meddig? - Amíg vissza nem jövök. Jessica kétségbeesett ölelésre mozdult. - Ne menj ki! Meg fog ölni! - Téged akar - mondta Slade egyszerűen, s lefejtette Jessica kezét a nyakáról. - Tégy pontosan úgy, ahogy mondom. - Slade még mindig Jessicán fekve kibújt a zakójából, aztán megszabadult a pisztolytáskájától is. Kiráncigálta betűrt ingét a farmerjából, majd bedugta a fegyverét az öve hátsó része alá. - Most felállók s nemsokára visszamegyek a lépcsőhöz. Vagy azt gondolja, hogy nem voltál hajlandó kötélnek állni, vagy azt, hogy befejeztük, és még maradsz egy kicsit a parton. Jessica nem próbálta visszatartani, mert tudta, hogy úgyis felesleges. Slade megy a maga feje után. - De mi van, ha lelő? - kérdezte nem túl eredeti módon. - Hogy védenél meg, ha meghalsz? - Ha meg akar ölni, abban a pillanatban megteszi, amint felállók

159 világosította föl, tenyerébe véve az arcát. - S akkor még mindig tied a fegyver, ugye? - Megcsókolta keményen, gyorsan, mielőtt választ kapottvolna. - Maradj nyugton, Jess. Visszajövök. Slade rezzenéstelen arccal felállt, mindig Jessicát nézte. A lány lassan tízig számolt. Minden életfunkciója lelassult, a gondolkodása, a szívverése, a lélegzete. Ha egyáltalán vett is levegőt, nem tudott róla, megrkkult körülötte a levegő a félelemtől. Slade biztatásképpen rámosolygott, de Jessica értedenül fogadta. Nem tudta eldönteni, hogy a mosoly neki szól-e, vagy a bokorban lapuló embernek. - Bármi is történjék, maradj itt. - Ezzel elfordult, és könnyedén elsétált a lépcsők felé. Lazán a farmerja zsebeibe akasztotta két hüvelykujját, mintha nem lett volna feszült minden idegszála a várakozástól. Patakokban folyt az izzadság a hátán. Hogy védenél meg, ha meghat? Visszhangoztak Jessica szavai a fülében, s arra összpontosított, hogy lassítsa lépteit a lépcső felé. Felmérte, milyen közel csapódott be a golyó. Azzal, hogy kibújt a szilda mögül, nemcsak magát, de Jessicát is veszélyeztette. Jól kiszámított kockázatvállalás, emlékeztette magái. Néha mindent fel kell tenni egy lapra. Számolta a lépéseket. Öl, hat, hél ,, Nem valószínű, hogy a fegyveres rá irányozza a távcsövét. Vár, hogy Jessica kimozduljon a szikla mögül. Tíz, tizenegy, tizenkettő... Vajon hallgat rá a lány? - bizonytalanodott el, és hirtelen rátört a pánik. Ne nézz vissza. Az isten szerelmére, ne nézz vissza. Ez volt az egyedüli módja, hogy biztonságban tudja a lányt. Abban a pillanatban, amikor elérte a lépcső tetejét, Slade elővette a pisztolyt, és bevette magát a fák közé. El fogja árulni a száraz avar zörgése. Valamifajta kétes szerencsének vélte ezt a körülményt, hiszen ez elterelheti a gyilkos figyelmét Jessicáról. Kanyarogva közeledett ahhoz a helyhez, ahol először észlelte a fehér foltot. Egy tölgyfa mögé beugorva tompa puffanást hallott. Nyugodtan nézte, amint a golyó darabokat szakít ki a fából, néhány centiméterre a vállától. Közel járt, nagyon közel, gondolta. De megőrizte a hidegvérét. Az az ember tudja, hogy megszegte a szerződést. Mint ahogy nyilván azt is, hogy a rendőrségnek tudomása van az ügyről. Mert Slade fegyvere és a rejtekhelye mindent elárul a profi bérgyilkosnak. A nyomozó türelmesen várt. Az öt örökkévalóságnak tűnő percből tíz is lett, az izzadtság felszáradt a hátán. Egyik férfi sem mozdulhatott zajkeltés nélkül, feszülten várták, hogy ostrom alá vehessék a másikat. Egy kismadár boldogan énekelni kezdett, egy mókus makkot gyűjtött, nem egészen három méterre onnan, ahol Slade állt. A férfi nem is gondolkodott, csak várt. A vihart hozó felhők megérkeztek, és teljesen eltakarták a napot, a pagony elhomályosodott és hűvös lett. A szél keresztülfújt Slade vékony ingén. Végre megzörrentek a levelek, fojtott tüsszentést hallott, így azonnal a hang irányába ugrott, levetette magát a földre és gurult. Felfedezte a férfit a pisztollyal. Hason fekve háromszor tüzelt. Jessicát eltompította a félelem, s hidegebben mart belé, mint az öböl felől érkező szél. Csak ezt hallotta most - a szelet és a vizet. Valaha szerette ezeket a hangokat, az üvöltő szelet, a sziklának csapódó víztömeget. Felnézve az égre látta a félelmetesen toluló felhőket. Megragadta az otthagyott bőrzakót és Slade illatára összpontosított. Ha érzi az illatát, akkor életben van. Ha elég erősen akarja, és elég hosszan koncentrál, Slade életben marad.

160 Túlsók idő telt el!- kiáltott benne egy hang. Túl sok! Szorította a sima és hideg bőrt. Elhitette vele, hogy visszajön. Ujjhegyével megérintette hideg száját, a melegség, amelyet Slade csókolt rá, régen eltűnt. Meg kellett volna mondanom, hogy szeretem, kesergett reményvesztetten. Mondanom kellett volna neki, mielőtt itt hagyott. Mi van akkor, ha... Nem, erre rossz rágondolni is. Visszajön. Sajgó testét anynyira megmozdította, hogy lássa a lépcsősort. Meghallotta a három gyors lövést, és ereiben megfagyott a vér. Alig tudott lélegezni a mellkasát összeszorító fájdalomtól. A tüdeje levegő után sikított. Tompult aggyal összeszedte magát, és levegőt vett, mielőtt felpattant és futni kezdett, a félelemtől ügyetlenül mozgott. Kétszer is megbotlott a lépcsőkön, hogy ettől, miután feltápászkodott, még jobban észhez térjen, és még gyorsabban fusson. Beszaladt a kis erdőbe, meg-megcsúszott a száraz leveleken és ágakon. Slade rögtön odaugrott, amint meghallotta. Gyors volt, de nem elég gyors ahhoz, hogy Jessica ne lássa meg azt, amit Slade szerint semmiképpen nem kellett volna látnia. Jessica egyenesen Slade karjába futott, a megkönnyebbülés megrendülésbe, a megrendülés pedig remegésbe fordult. Slade átkozódva lépett Jessica elé, és eltakarta előle a látványt. - Sosem hallgatsz rám? - kérdezte magához ölelve a lányt. - Meg... vagyis le... - képtelen volt befejezni a mondatot, lehunyta a szemét. Nem fog hányni, nem fog elájulni, mondta magában. Slade ingének egyik gombja erősen belenyomódott az arcába, így a fájdalomra koncentrált. - Nem sebesültél meg? - Nem - felelt Slade kurtán. Az életnek ilyen dolgaival soha nem lett volna szabad megismerkednie, hordta le magát a férfi. - Miért nem maradtál a parton? - Hallottam a lövéseket. Azt hittem, lelőtt. -Veszélyes helyzetbe hoztál mindkettőnket. - Eltolta magától, a szemébe nézett, aztán visszahúzta a karjaiba. - Most már minden rendben. Először volt Slade hangja barátságos, szeretetteljes. Ez jobban megérintette Jessicát, mintha mérgesen kiabált volna vele. Szaggatottan, rázkódva sírni kezdett, egyik kezével megmarkolta Slade ingét, másik kezével görcsösen kapaszkodott a zakójába. A férfi szótlanul vezette a kis liget végéhez. Leült a fűre, az ölébe vonta a lányt, és engedte, hadd sírja ki magát. Nem tehetett mást, mint ringatta, simogatta, és halk szavakkal vigasztalta. - Ne haragudj - nyögte ki Jessica végül, még mindig sírva. - Képtelen vagyok abbahagyni. - Csak add ki magadból, Jess. - Ajkával végigsimította a lány forró homlokát. - Már nem kell erősnek lenned. Jessica Slade mellébe fúrta a fejét, és kisírta magát, amíg már nem maradt könnye. Lassan elcsendesült, Slade elsöpörte a nedves hajat az arcából, és gyengéd mozdulatokkal ringatta. Az, hogy megvédelmezze Jessicát, régen felülkerekedett a szakmai szempontokon. Ha valami módot talált volna rá, Slade az egész reggelt kitörli a fejéből - és elviszi egy olyan helyre, ahol semmilyen borzalmas dolog nem érheti. - Nem bírtam a parton maradni, amikor meghallottam a lövéseket. - Tudom. - Slade megcsókolta a haját. - Tudom, hogy nem. - Azt hittem, meghaltál. - Csitt... - Olyan gyengédséggel vette birtokba a lány ajkait, amiről egyikük sem feltételezte, hogy megvan benne. -Jobban kellene bíznod a jó fiúkban.

161 Jessica mosolyogni akart, de ehelyett Slade nyaka köré fonta a karját. Az érintéssel újra megbizonyosodhatott, hogy a férfi ép és egészséges. - Ö, Slade, nem hiszem, hogy újra keresztül bírnék menni hasonlón. De miért? Miért akarna bárki is megölni engem? Egyszerűen semmi értelme nincs. Slade arrébb tolta annyira, hogy a szemébe nézhessen. A lány szeme a sírástól vörös és duzzadt volt, a férfié hideg és nyílt. - Talán van nálad valami, amiről fogalmad sincs. Nagy nyomás nehezedik rád, és bárki is ennek a hálózatnak a vezetője, elég okos ahhoz, hogy ennek tudatában legyen. Egyszerűen fölösleges teher lettél a számukra. - De nálam nincs semmi!- erősködött Jessica, és az ujjait a halántékához nyomta. - Valaki meg akar ölni, azt sem tudom, kicsoda, és hogy miért akarja ezt tenni. Azt mondtad... ez az ember profi. Valaki fizetett neki, hogy megöljön. - Menjünk vissza. - Slade felsegítette, de a lány eltaszította. Az elkeseredett zokogás abbamaradt, az erő visszatért, bár Jessica a hisztériás roham szélén táncolt. - Mennyit érek vajon? - kérdezte. - Elég legyen ebből, Jess. - Megfogta a lány vállát, és hirtelen megrázta. - Elég legyen. Visszamegyünk, te pedig összepakolsz. Elviszlek New Yorkba. - Nem megyek sehová. - Dehogynem - mondta Slade halkan, ahogy vonni kezdte a ház felé. Jessica már másodszor szabadult ki a szorításából. - Ide hallgass! Ez az én életem, az én boltom, az én barátaim. Itt maradok, amíg ennek az egésznek vége nem lesz. Megteszem egy bizonyos határig, amit mondasz, de nem menekülök el. Slade lassan végigmérte. -Jelentést kell tennem az ügyről. Te egyenesen a szobádba mész, és megvársz. Jessica bólintott, de gyanús volt neki Slade könnyed beleegyezése. - Rendben. Slade is bólintott, és neki is gyanús volt Jessica beleegyezése. Jessica a szobájába lépve rögtön ledobálta a ruháit, mert mindennél fontosabb lett, hogy lemosson magáról minden homokszemet, minden nyomát annak az időnek, amit az imént a tengerparton töltött. Teleengedte a kádat forró vízzel, az egész fürdőszoba gőzben úszott. Beszállt, és megdöbbenve vette tudomásul, mennyire hideg a bőre a forró vízhez képest de felvette a szappant, és végigsikálta magát, míg a sós tengeri levegő illata - a félelem szaga - eltűnt a bőréből. Rémálom volt, gondolta. Ez viszont a dolgok józan rendje - a hideg zöld csempe a falakon, a páfrány az ablakban, az elefántcsontszínű, halványzöld szegélyű törülközők amiket maga választott ki egy hónapja. Egy hónapja, gondolta, egy hónapja még egyszerű életet élt. Senki nem próbálta pénzért hidegvérrel megölni. Dávid a pótbátyja volt, Michael a barátja és az üzlettársa. James Sladermannek pedig híre-hamva sem volt. A szemhéjára szorította forró, nedves ujjait. Nem, nem rémálom volt. Valóság. Egy szikla mögött feküdt összekuporodva, míg egy olyan ember, akit alig ismert - de akit szeretett - az életét kockáztatta, hogy megmentse. Ez brutálisan, kíméletlenül valóságos volt. És ezzel szembe

162 kellett néznie. Véget ért az az idő, amikor Slade akaratát fékesöpörhette, ha nem tetszett neki. Míg ő mindenkiben vakon megbízott, addig valaki, akit szeretett, becsapta, belekeverte egy ügybe. Kihasználta. Melyikük? - kérdezte magában. Melyikről lehet elhinni? Képes lett volna akár Dávid, akár Michael tétlenül szemlélni, hogy valaki megszervezi a meggyilkolását? Nyugalmat erőltetett magára. Nem, mindent elhisz, de ezt az egyet nem. Slade szerint a birtokában van valami, de nincs tudomása róla. Még ha ez igaz is, egy tapodtat sem került közelebb a megoldáshoz. Jessica lecsusszant a kád fenekére, és újra behunyta a szemét. Nem tehetett mást, csak várt. Slade távokól sem volt elégedett azzal, amit az összekötőjétől hallott, ezért úgy döntött, egyenesen a kapitánynak telefonál. - Őrmester, mivel tud szolgálni a számomra? - Valaki megpróbálta meggyilkolni Jessicát ma reggel - válaszolt Slade tömören. Egy pillanatig halotti csend honolt a vonal túlsó végén. - A részleteket - kérte Dodson. Slade röviden, érzelemmentesen számolt be az eseményekről, de az ujjai elfehéredtek a telefonkagylót szorítva. - Nem akar önszántából elmenni - fejezte be. - Még ma el akarom innen vinni. Most. Hivatalos felhatalmazásra van szükségem, hogy védőőrizetbe vegyem. Két óra alatt New Yorkba tudnám vinni. - Úgy látom, már mindent kigondolt. - A maga barátai az FBI-nál azt akarják, hogy maradjon. - Ezúttal Slade nem is próbálta leplezni a hangjában a keserűséget. - Nem szeretnék, ha a nyomozásnak ebben a kényes szakaszában bármi is megzavarná a tevékenységüket - idézte az utasítást, és egy cigarettát nyomott a szájába. - Amígjessica hajlandó együttműködni, nem fogják eltávolítani. -Jessica hajlandó együttműködni, azt hiszem. - A lány önfejű, makacs bolond, aki túl sokat foglalkozik Adamszszel, Ryce-szaL meg a szeme fényével, a boltjával. - Látom, eléggé megismerte - jegyezte meg a kapitány. - Megbízik magában. Slade kifújta a füstöt. - Igen, megbízik bennem. - Tartsa a házban, Slade. Ha szükséges, a szobájában. Mondja a személyzetnek, hogy beteg. - El akarom... - Az, hogy maga mit akar, most nem számít - állította le Dodson határozottan. - Vagy hogy én mit akarok - tette hozzá nyugodtabb hangon. - Ha odáig merészkedtek, hogy bérgyilkost béreljenek fel, akkor nagyobb biztonságban lesz magával a házban, mint bárhol máshol. Ezt gyorsan el kell intézni, remélem, szerencsénk lesz, mielőtt kiderül, hogy kútba esett a meggyilkolására kieszelt terv - Tehát Jessica nem más, mint csali - mondta Slade keserűen. - Maga csak arra figyeljen, nehogy ráharapjon valaki - vágott viszsza Dodson. - Ez az utasításom. - Igen, értettem. - Slade undorral csapta le a telefonkagylót. Lenézett a kezére, és csalódottan mormogta, hogy akár meg is lehetne kötve. Jessica kezdettől fogva határozottan ellenállt. A nyomozás, a nyomozást

163 követő igazságszolgáltatás már cseppet sem érdekelte. Csak Jessica érdekeit nézte. Ez önmagában megfosztotta Slade-et az objektív mérlegeléstől, Jessicát viszont kiszolgáltatottá tette. Túl fontos volt számára a lány, hogy logikusan gondolkozzon. Ökölbe szorult a keze. Nem az, hogy fontos számára a lány, nem egészen a jó szó, ismerte be. Szerelmes belé! Hogy mikor vagy hol szeretett bele, fogalma sem volt. Talán már az első nap, amikor a lány lerohant a lápcsőn. Bolond ügy az egész. A tenyerével keményen megdörzsölte az arcát. A felmerült bonyodalmak nélkül is bolond ügy volt. Két külön világba születtek, és eddigi egész életüket ebben a két külön világban élték. Slade-nek nem volt joga szeretni a lányt, még kevesebb joga ahhoz, hogy elvárja tőle, hogy őt szeresse. Jessicának az érzelmi támaszon túl a férfi hivatalos védelmére is szüksége volt. Ha az ügy véget ér, ez majd megváltozik. Slade nem engedhette meg magának, hogy azon gondolkozzon, vajon hogyan dolgozza fel az érzéseit, amikor Jessica újra biztonságban lesz. Először el kell jutni odáig, hogy biztonságban legyen. Lassú, határozott mozdulattal elnyomta a cigarettáját, és felment a lány szobájába. Egyszerre léptek be a hálószobába, Jessica a fürdőből, Slade a hallból. Jessicán csak egy világoszöld szegélyű, elefántcsontszínű törülköző volt körbetekerve. Haja nedvesen tapadt a vállára, és a szappan átható, tiszta illata lengte körül. Egy pillanatig mozdulatlanul nézték egymást. Jessica megérezte Slade-ben a csalódottsággal keveredő dühöt, ahogy a férfi megfordulva becsukta maga mögött az ajtót. - Minden rendben? - Igen - felsóhajtott, mert majdnem ez volt az igazság. - Jobban vagyok. Ne haragudj rám Slade. - Ne kérj lehetetlent. -Jól van - le kellett foglalni magát, odament a fésülködőasztalhoz, és felvett egy hajkefét. - Most mi lesz? - Várunk - szorult ökölbe a keze a zsebében a teheteden elkeseredéstől. - A házban kell maradnod, hadd higgye a személyzet, hogy beteg vagy, fáradt, vagy egyszerűen lusta. Nem szabad ajtót nyitnod, felvenned a telefont, vagy találkoznod bárkivel is, ha nem vagyok veled. Jessica odavágta a hajkefét az asztalra, és a tükörben Slade szemébe nézett. - Nem tűröm, hogy börtönbe zárjanak a saját házamban! - Vagy itt, vagy igazi börtönben - rögtönzött a férfi vállat vonva. Ahogy gondolod. - Nem zárhatsz börtönbe. - Ne légy ebben annyira biztos. - Slade az ajtónak dőlt, ellazította az izmait. - Úgy kell játszanod a játékot, ahogy én mondom. Ettől a pillanattól kezdve. Jessica ösztönösen tiltakozni akart, de eszébe jutottak a tengerparton töltött idegőrlő percek. Nemcsak a saját életét kockáztatja, ismerte el, hanem a férfiét is. - Igazad van - suttogta. - Elnézést. - Hirtelen megpördült. - De annyira utálom ezt! Utálom az egészet! - Megmondtam Betsynek, hogy senki sem zavarhat - folytatta Slade nyugodtan. - Betsy a fejébe vette, hogy Dávidtól kaptad el az influenzát. Hadd higgye. Miért nem alszol egy keveset? - Ne menj el - mondta a lány, amint a férfi a kilincs után nyúlt. - Csak a könyvtárba megyek le. Pihenned kell, Jess, kimerült vagy.

164 - Szükségem van rád - pontosított Jessica és odament a nyomozóhoz. - Szeress engem, Slade... mintha csak egy nő és egy férfi lennénk, akik együtt akarnak lenni - cirógatta Slade nyakát. - Higgyük el, hogy ez igaz lehet, ha csak néhány órára is. Ajándékozzuk meg egymást a délelőtt hátra lévő részével. Slade a keze fejével végigsimította a lány arcát, amely gesztust mindketten furcsának találtak. Azon morfondírozott, vajon tudja-e, hogy ő éppen annyira vágyik rá, mint a lány őrá - vágyik arra, hogy megérintse, hogy elveszítse a fejét szeretkezés közben. Ilyen közel, gondolta Slade, amint a lány arccsontja körüli részt simogatta. Ilyen közel jártam ahhoz, hogy elveszítselek. - Fáradt a szemed. - A hangja érdes volt a túlfűtött vágytól. - Igazán pihenned kellene. - De már odahajolva izgatottan kereste a lány ajkait. Száj ért a szájhoz - gyengéden, gondoskodóan, vigasztalóan. Jessica elolvadt a gyengédségtől, amelyet éppen ő keltett fel a férfiban. Slade keze még mindig a lány arcán járt, mintha tapintással próbálná emlékezetébe vésni a vonalakat. Egy sóhajtással Jessica ajkai is szétnyíltak, meglágyultak a férfié alatt, és Slade behatolt a nyelvével. Az elmúlt éjszaka ugyanígy álltak itt, a kavargó vágytól szorosan, majdnem durván ölelve egymást. Ez a vigasztaló csók sem volt kevésbé felkavaró. Slade ujjai lassan lecsúsztak a lány nyakára, érezte, hogy lüktet az ér. Kívánta a lányt, csak erre tudott gondolni, amikor kioldotta a törülköző laza csomóját, és ágyba vitte. Jessica látta Slade sötét, lángoló szemét, amint majd felfalja a testét, s elkezdte kigombolni a férfi ingét. Ujjai kettejük közé szorult, ahogy Slade szája megint az övére tapadt. Előző este a férfi felröpítette, most hagyta lebegni. Szinte záporoztak rá a váratlanul lágy csókok és lágy szavak. A férfi ujjával beleszántott nedves hajába, kiterítette a párnán, és simogatta a selymes anyagon, mintha csak meg akarna érinteni minden egyes hajszálat. A lány lihegve haladt az utolsó gombokig. Érezte a nyomozó testén átfutó remegést kalandozó ujjai nyomában, hallotta, hogy vágykeltő szavakat mormol, ahogy megszabadultak az utolsó ruhadarabtól is. Forró testük összefonódott, és elkezdődött az utazás. Eső kopogott a párkányon. Slade soha nem volt gyengéd szerető - energikus és szenvedélyes, igen, de gyengéd sohasem. Azonban Jessica megnyitott benne valamit, valami önzetlen gondoskodást. Akarta a lányt, legalább olyan hevesen, mint a múlt éjszaka, de ezzel az éhséggel együtt járt a szerelem édes, megnyugtató lehelete. S ez arra sarkallta őket, hogy kielégítsék a másik ki nem mondott vágyait is. Érints meg. Hadd ízleljem meg. Nézz rám. Nem volt szükség szavakra, amikor a két szív és két fej ugyanazt érezte, ugyanarra gondolt. Slade bebarangolta a már jól ismert testet. Kezével, ajkával, szemével adózott a lány szépsége előtt a szürke, homályos szobában. Jessica meztelenül, elnehezült szemmel, vágytól telítve feküdt, és ahogy találkozott a pillantásuk, rájött, a férfi mozdulatait hatalmas szexuális erő vezérli. A vágy és érzés által kreált fülledt, morajló világ önkéntes rabjává vált. Az eső hevesebben kopogott, a szoba sötétebb lett.

165 Tenyerébe fogta Slade arcát, és közelebb vonta magához. A nyelvével lassan kitapogatta a szája a vonalát, aztán behatolt, hogy magába szívja a férfi minden ízét. Egzotikus, éles ízek árasztották el, mélyen beleivódtak, és még többre vágyott. A gyönyör egy újabb állomására érkeztek. Már nem annyira gyengéden, és nem olyan nyugodtan keresték egymást. A csókok birtokolni akartak, a cirógatások belevájtak a bőrbe. Az eső hangjai mellett Jessica hallotta a férfi ziháló légzését. Az érintése nyomán Slade izmai megfeszültek. Az olvasztó vágy, amely eluralkodott rajta, forró, perzselő gyönyörré alakult át, amely a szürke, bezárt szobából elrepítette a fehér fények és az arany tüzek birodalmába. A férfi szája, amely felkutatta, elcsábította a lány testét, most lejjebb siklott, majd körbejárt a testén, amíg a bőre szinte meg nem olvadt. Újonnan felfedezett tettrekészséggel Jessica Slade fölé kerekedett, hogy végső állomásához röpítse az őrült utazást. Egy vadul megkoreografált tánc során összefonódtak, majd ismét elváltak. A lény mái nem fehéren, hanem vörösen világított, a tűz pedig kék lánggal éget , A lány hallotta, hogy a neve szakad fel a kedvese száján, majd ugyanez a száj lecsap az ajkaira. Lehet, hogy őrültségeket beszélt a férfi, de ezeket nem lehetett hallani, mivel a fejét belefúrta a lány testébe, a gyönyör részegségig fokozódott, ahogy egymásra borultak. Gyorsaság, erő és elkeseredett vágy váltotta egymást. Egyre magasabbra hágtak, egyre gyorsabban, eközben a két száj egymásra tapadt, és a két lélegzet ös szekeveredett. Jessica erőtlenül feküdt. Slade szája a lány nyakán pihent, a kezét a hajába rejtette. A szél az esőt az ablaktáblákra csapta. Slade teste melegen, nyirkosán és súlyosan nehezedett a lányéra. Biztonságérzet járta át a lányt, amit csontig hatoló kimerültség követett. Slade felemelte a fejét, hogy belenézzen fáradtságtól elnehezült szemébe. - Most aludj. - Egy csókkal enyhítette az utasító hangnemet. - Maradsz? - A szó nehezen bukott ld Jessicából, hiszen elég régen halogatta az elalvást, hogy hallja Slade válaszát. - Begyújtok. - Slade felkelt, odament a fehér téglakandallóhoz, papírt dugott a tűzifa közé. A hosszú gyufaszál sisteregve fellobbant. Guggolva várta, míg a lángok belenyalnak a papírba, majd erőre kapnak. Percekig nézte a tüzet mozdulatlanul, bár nem figyelte, mit néz. Tudta, mi történik vele. Nem, mi történt vele az imént, javította ki magát. Olyan nőbe lett szerelmes, akit meg sem lett volna szabad érintenie. Akivel a szerelem szóba sem jöhetne. Olyan nőbe, idézte fel magának komoran, akinek az élete tőle függött. Amíg nem hárul el a veszély Jessica feje fölül, nem gondolhat a saját érzéseire, vagy azok következményeire. A lány érdekében elsősorban zsarunak kell lennie, és csak másodsorban férfinak. Felállt, visszafordult Jessicához. Úgy látszik, a reggeli riadalom hatása a mostani kimerültségben csapódik le, gondolta. A lány a hasán feküdt, egyik karjával ernyedten ölelte magához a párnát. Megszáradt haja szétterült, a kócos hajtömeg eltakarta az arcát. A szeme alatt karikák voltak, álma zaklatott. A tűz kis szikrákat villantott meg, amelyek fénye táncolt bőrén. Túl kicsi, gondolta, túl törékeny ahhoz, hogy a történtekkel vagy a leselkedő veszéllyel foglalkozzon. És ő maga mennyiben válik hasznára a lánynak, kérdezte Slade magától. A szerelem elhomályosította az ítélőképességét, lelassította a reflexeit. Ha csak egy hajszálnyival is lassabb

166 ma reggel... Slade megcsóválta a fejét, és öltözni kezdett. Nem fog újra megtörténni. Akkor is a házban tartja, ha meg kell kötöznie. Nem enged a negyvennyolcból, biztonságba helyezi, majd... Majd kilép az életéből, ígérte meg magának. És felszámol minden emléket vele kapcsolatban. Betakarta Jessicát. Slade keze egy ideig a lány haján időzött, mielőtt kiment. Hetedig Késő délelőtt Jessica még aludt, Slade a kertre néző könyvtárablaknál állt. Erődén napsugarak törték át a felhőn, a nedves bokrokra és fűre hullottak. A rózsabokrok kopaszon és tüskésen meredtek az ég felé. Az őszi virágok feje lekonyult, víz csöpögött belőlük, a szirmaik pedig szétszórva hevertek. A vihar megszaggatta a fákat, a levelek vizes és fakó csomókban tapadtak össze a földön. A szél elült. Valaki kiengedte Ullysest. A kutya nehézkesen lépegetett az átázott kertben, minden látható érdeklődés nélkül szaglászott. Talált egy ígéretes fadarabot, a foga közé kapta, és elporoszkált a part irányába. Sokat ér ez az őrzőkutya, gondolta Slade undorodva. Bár ki hibáztatna egy kutyát azért, mert nem ugatja meg az ismerőst - azt, akit évek óta lát a házban? Megdörzsölve az arcát elfordult az ablaktól. Felemésztette a várakozás - egy újabb jele annak, hogy kezdi elveszíteni ítélőképességét, a feladatnak semmi nehézséget nem kellett volna jelentenie. Ha Jessica azt teszi, amit mond, külső személy nem férkőzhetett volna a közelébe. A tegnap este a szalonban látott férfi most fejvesztetten menekül, és a nap folyamán biztos nem kockáztat újabb betörést a személyzettől hemzsegő házban. Ha minden a terv szerint halad, csupán résen kell lenni, amíg az FBI intézkedik. Ha, gondolta Slade szorongva, minden a terv szerint halad. A tervek gyakran csődöt mondanak. Slade az órájára nézve megállapította, hogy Jessica már vagy félórája alszik. Egy kis szerencsével átalussza az egész napot. Ha alszik, biztonságban van - és minden óra, amit biztonságban tölt, közelebb hozza a megoldást. Céltalanul felemelt egy könyvet a katalogizált kupac tetejéről. Ha a lány élete rendeződik, kerítenie kell mást, aki rendbe teszi ezeket, gondolta Slade - ha az élete rendeződik. Ha rendeződik az élete, ismételte magában a nyomozó, ő pedig visszatér New Yorkba, és elválnak az útjaik. Káromkodva visszalökte a könyvet az asztalra. Megszabadul valaha is tőle? - morfondírozott, olyan érzéssel, ami veszélyesen közel járt a félelemhez.Ó , hiszen ott lesz köztük a távolság mérföldekre lesznek egymástól. Annyit kell tennie, hogy beszáll az autójába, és elindul a megfelelő irányba. De meddig tart majd kiverni a fejéből? Ezzel ráérek holnap foglalkozni, gondolta, mert hirtelen borzalmasan fáradtnak érezte magát. Okosabbat is tehetne, mint hogy a jövőn gondolkodik. -Slade? A férfi megfordult, Jessica az ajtónál állt. Idegesítette, hogy ott van, felbőszítette, hogy az arca még mindig sápadt, a szeme karikás. - Miért keltél fel? - kérdezte. - Szörnyen nézel ki. Jessica halványan elmosolyodott. - Köszönöm. Maga tudja, hogyan kell növelni egy nő önbizalmát, őrmester.

167 - Pihenned kellene - emlékeztette a férfi. - Nem tudtam aludni. - Vegyél be altatót. - Soha nem szedek gyógyszereket. - A tenyere izzadt, egymásba fonta az ujjait. Nem mondta el, hogy rémálom keltette fel, nem beszélt az éles, izzasztó félelemről, amely miatt majdnem sikított, amint felriadt. Nem mondta el, hogy ébredés után üresen találta az ágy másik felét. - Dolgozol? Slade összeráncolta a homlokát, aztán követte Jessica tekintetét, amely a mellette álló könyvhalomra esett. - Úgy gondoltam, ezt még rendbe teszem - mondta unottan. Sok időm van. - Segíthetnék - bizonytalan járással a szoba másik végébe ment. És nem kell rosszindulatú megjegyzéseket tenni - fűzte hozzá gyorsan. - Tudom, szégyellnivaló a könyvtáram, és sürget is az idő, hogy rendbe tegyem, de van érzékem a szervezéshez, ha egyszer beindulok. Ha mást nem, akkor hozhatom és vihetem a könyveket, amíg... Slade leállította a beszédfolyamot azzal, hogy Jessica kezére tette a kezét, amint éppen egy könyv után nyúlt. A bőre jéghideg volt. A férfi ösztönösen megszorította, hogy felmelegítse. -Jess, menj lefeküdni. Aludj egy kicsit. Felküldök Betsyvel egy kis ennivalót. - Nem vagyok beteg! - robbantak ki Jessicából a szavak, s eltaszította magától a férfit. - De az leszel - felelte Slade nyugodtan -, ha nem vigyázol magadra. - Ne bánj úgy velem, mint egy gyerekkel - követelte Jessica, hangsúlyozva minden egyes szót. - Nincs szükségem gyerekfelügyelőre. - Nincs? - nevetett fel, hiszen eszébe jutott, hogyan gondolt annak idején erre a feladatra. - Akkor mondd meg, mennyit aludtál az elmúlt két napban? Mikor ettél utoljára? - Tegnap este vacsoráztam - kezdte a lány. - Csak babráltál az ételeddel - javította ki. - Legyen. Majd elájulsz, de ettől csak nekem lesz könnyebb. - Nem fogok elájulni - mondta Jessica halkan. Szeme elsötétedett, és erősen elütött bőre halvány színétől. Veszekedni akart vele, így Slade látszólag visszavonult. -Nem mintha erre számítanék, de azt csinálsz, amit akarsz mondta a férfi hanyagul. - Egyébként teljesen mindegy, magadnál vagy-e vagy sem. - Lemondóan visszafordult a felhalmozott könyvekhez. - Elnézést, hogy nem vagyok annyira hozzászokva az ilyen dolgokhoz, mint te - kezdte Jessica nyugodt hangon, amely azonban egyre idegesebbé vált. - Nem mindennap nyomoz utánam az FBI, vagy próbál lelőni egy profi bérgyilkos. Remélem, legközelebb fogadást adunk, ha halott ember találunk a birtokon. Te ezt műveled mindennap, ugye, Slade? Embereket ölsz? A férfi melle elszorult, tompa nyomást érzett a gyomrában. Laza mozdulattal rágyújtott. Jessica mellkasa fel-alá hullámzott a kimondott szavak súlyától. A férfit nézte. - Te soha nem érzel semmit? Slade hosszan, mélyen szívott egyet a cigarettából, majd nyugodtan szólt. - Mit kellene éreznem? Ha lassabb lettem volna, meghalok.

168 A lány gyorsan megfordult, homlokát a hűvös ablaktáblához nyomta. Néhány ottmaradt esőcsepp elmosódott, majd megsokszorozódott. Behunyta a szemét. Es én is meghaltam volna - emlékeztette magát. Amit tett, értem tette. - Ne haragudj - suttogta. - Ne haragudj. - Miért? - A hangja ugyanolyan hideg volt, mint az ablaküveg, amelynek Jessica támaszkodott. És olyan kemény is. - Téged akartak lelőni, nem engem. Jessica mély levegőt véve a férfi felé fordult. Igen, a védőfal ott volt Slade előtt, de már jobban ismerte. Amit ma reggel tett, azt nem érzés nélkül tette. - Utálod, ha emlékeztetnek rá, te is olyan emberi lény vagy, mint bárki más, ugye? Felbőszít, hogy neked is lehetnek érzéseid, érzelmeid, vágyaid. - Lassan odament hozzá. - Azon gondolkodom, hogy ezért nem akartál velem ott maradni, miután szerelkezinuk? Félsz, hogy gyengének talállak, Slade? Megtalálok egy rést, amit felnyithatok? - Vigyázz, meddig mész el - figyelmeztette halkan Slade. - Nem biztos, hogy tetszeni fog az út visszafelé. - Gyűlölöd még a gondolatot is, hogy kívánsz. így van? A férfi elgondolkodva nyomta el a cigarettát. - így van. Jessica válaszát megakasztotta a könyvtár kivágódó ajtaja. Dávidét látták befelé igyekezni, aki hosszan ránézett Jessicára, és feltolta a szemüvegét az orrán. - Borzalmasan nézel ki. Miért nem vagy ágyban? -Dávid! -Jessica nem tudta palástolni remegő hangját vagy a hirtelen támadt késztetést, hogy a nyakába boruljon, és szorosan átölelje. A fiú megpaskolta a hátát és meglepetten nézett Slade-re a lány válla fölött. - Mi ez? Lázas vagy? Gyerünk, Jessie. Ő nem lehet, gondolta Jessica elkeseredetten. Istenem, add, hogy ne Dávid legyen. Vasakarattal tartotta vissza a könnyeket égő szemében. Slade csendben figyelte a találkozást. Jessica úgy kapaszkodott Dávid csenevész testébe, mint utolsó mentsvárába, miközben Dávid egyszerre volt meglepett, aggodalmas és zavart. Slade mérlegelve süllyesztette a kezét a zsebébe. - Hé, mi ez az egész? Félrebeszél? - kérdezte Dávid a nyomozótól, és közben eltolta magától Jessicát, hogy az arcába nézhessen. - Mindjárt összeesel - jelentette ki, ahogy a homlokára tette a tenyerét ellenőrzésképpen. - A mama felhívott a boltban, hogy panaszkodjon, amiért rád ragasztottam a bacilusaimat - mosolygott, ahogy felidézte a betegségét. - Látod, ez a hála, mert bejössz a szobámba, és húslevest diktálsz belém. - Nincs semmi baj - nyögte ki Jessica nagy keservesen. - Kicsit fáradt vagyok. - Persze, meséled ezt nekem, aki az egész elmúlt hetet kínok közt, az ágyban fekve töltötte. Jessica legszívesebben újra belekapaszkodott volna, hogy kiöntse a lelkét. Ehelyett mosolyogva hátrébb lépett, és ezért utálta magát. - Rendbe jövök. Csak kicsit vissza kell fognom magam az elkövetkező néhány napban. - Hívtad már az orvost? -Dávid... Tetszett, hogy felidegesítette. -Most visszakapja - vigyorgott Slade-re. - Két hétig ő járt a nyakamra, hogy hívjak orvost. Hívtál? - kérdezte megint a lánytól. Van váiazXÁoh - Ha majd kell, hívok. Miért nem vagy a boltban? - Ne aggódj, máris megyek vissza. - Dávid hálásan újra megölelte,

169 mert megkönnyebbült a kérdéstől és a nyers hangnemtől. Ez már jobban hasonlított Jessicára. - Miután mama felhívott, és lelki fröccsöt tartott, eljöttem, hogy megnézzelek. A szállítmányt rendben kiküldtük tegnap. Nem volt nagy forgalom, és elég holmit eladtam, hogy továbbra is alkalmazz. Hirtelen meghúzta a lány haját. - Nem akarlak a boltban látni a jövő hétig, édes. Michael és én elboldogulunk. Egyébként elmehetnél nyaralni. - Ha megint azt mondod, hogy milyen borzalmasan nézek ki, nem adok fizetésemelést, amire célozgattál. - Ez van, ha nőnek dolgozik az ember - mondta a fiú Slade-nek. Megfordult és az ajtó felé tartott. - A mama azt üzeni mindkettőtöknek, hogy kész az ebéd. Ezúttal te kapsz húslevest. - Dávid egy válla fölött visszaküldött elégedett mosollyal otthagyta őket. Abban a pillanatban, amikor az ajtó bezárult, Jessica a szájára tapasztotta a kezét. Amin keresztülment, nem fájdalom, nem is szenvedés volt, hanem az a fajta sokk, ami kihajtja a vért a szívből és elzsibbasztja az agyat. Mozdulatlanul hallgatott. Egy pillanatra úgy érezte, megszűnt létezni. - Dávid nem lehet az. - Megrázkódott saját szavaitól. Aztán a szavaktól felszakadt minden érzelem. - Dávid nem lehet! - ismételte kétségbeesetten, majd megpördült, és Slade-re nézett. - Nem tudom elhinni. Es te sem tudod velem elhitetni, hogy rosszat akarna nekem valaha is. Nem képes rá, éppen úgy, ahogy Mchael sem. - Néhány nap múlva vége. - Slade semleges hangot erőltetett magára. - Aztán megtudjuk, mi a helyzet. - Én már tudom! - Jessica megfordult, és az ajtó felé igyekezett. Slade keze a kilincsen csapott le a lányéra. - Nem mész utána - mondta határozottan. Amikor a lány kapálózni kezdett, megfogta a vállánál, talán több gyengédséggel is, mint amennyit megérdemelt volna. Gyűlölte így látni, elkeseredetten, szorongva - gyűlölte, hogy tudja, mindez ellene fog fordulni. De nem volt más választása. - Nem mész utána - ismételte meg, jól tagolva a szavakat. - Ha nem ígéred meg nekem, akkor hozzábilincsellek az ágyhoz, és bezárlak. - Slade szeme összeszűkült, ahogy Jessica próbált kiszakadni a szorításból. - Komolyan gondolom, Jess. A lány nem Slade ellen fordult, hanem hozzá. És ez, ahogy a férfi megállapította, csak még rosszabb volt. - Nem lehet Dávid - suttogta, és befészkelte magái a nyomozó karjaiba. - Slade, nem tudnám elviselni. Azt hiszem, mindent elviselnék, de azt nem, hogy kettejük közül bármelyiknek is köze lehet... ahhoz, ami ma reggel a parton történt. Sebezhetőnek tűnt. Slade attól tartott, ha csak egy kicsit is magához szorítja, összetöri. Mit tegyek vele? - gondolkodott, ráhajtva az arcát a hajára. Tudta, hogyan kezelje, ha mérges. Még akkor is tudta, mit kell tennie, ha könnyek áztatják az arcát. De mit tegyen akkor, ha teljesen elgyengül, és tökéletesen tőle függ? Olyan biztatást kér tőle, amit nem tud megadni, olyan érzelmeket, amelyektől megrémül. -Jess, ne csináld ezt magaddal. Felejtsd el, pihenj egypár napot. Felemelte a lány állát, a szemébe nézett. - Hadd viseljem gondodat hallotta a saját szavait. - Gondoskodni akarok rólad. - Csak akkor észlelt némi mozgást, amikor az ajkaik összeértek. A lány gyámoltalansága teljesen aláásta Slade saját akaratát. Élete egyeden célja már csak az volt, hogy megvédje a veszélytől, oltalmazza a gonoszság ellen. - Gondolj

170 rám - suttogta, nem is figyelt arra, hogy mit beszélt, mert a gondolatok zúgtak a fejében. - Csak rám gondolj. - Slade magához húzta, majd úgy helyezkedett, hogy lágyabban, kedvesebben tudja csókolni. Mondd, hogy akarsz. Hadd halljam. - Igen, akarlak - engedte izgatottan és elernyedve, hogy adjon és vegyen tőle, amit kíván. Ebben a pillanatban Jessica nem tudott mást adni, mint belenyugvást, de ez elég volt mindkettejüknek. Slade karjaiban elfelejtette a rémálmot és a valóságot is. Slade felemelte a lány kezét, belecsókolt előbb az egyik, majd a másik tenyerébe. Ettől inkább megnyugodott, mintsem felizgult. Hiszen nem az a tipikus kedveskedő férfi, aki könnyen osztogatja a romantikus gesztusokat. A bizsergés felszaladt a karján, s felrémlett, hogy a gyengesége, elkeseredése még inkább megnehezíti Slade dolgát. Okos volt a férfitől, hogy arra kérte, gondoljon rá. Összeszedte az utolsó erejét, kiegyenesedett, és rámosolygott. - Betsy iszonyú méregbe tud gurulni, ha várnia kell a tálalással. Slade elégedetten mosolygott vissza. - Éhes vagy? - Igen - hazudta Jessica. A lány magába erőltetett valamennyi ételt, bár minden falat a torkán akadt. Érezte Slade fürkésző tekintetét, ezért úgy tett, mintha ízlene az ebéd. Mindenféléről beszélt - pontosabban csapongott a témák között - kivéve arról, ami kizárólag foglalkoztatta. Túl sok olyan dolog volt, aminek a végén úgyis a boltnál, Michaelnél vagy Davidnél lyukadnának ki. Vagy a bokorban megbújó férfinél. Kínosan ügyelt rá, hogy ne nézzen ki az ablakon. Arra emlékeztetné, hogy rab a saját házában. - Beszélj a családodról - kérte Slade-et végső elkeseredésében. Slade úgy döntött, belemegy a játékba, és felhagy Jessica nyaggatásával, hogy egyen még, vagy pihenjen. Odanyújtotta a tejszínt a kávéjához, amely már szinte kihűlt. - Az anyám csendes asszony. Az a fajta, aki csak akkor beszél, amikor mondanivalója van. Szereti az apró dolgokat, mint azt a porcelánfigurát, amit nálad vettem, vagy a díszes poharakat. Tud zongorázni is tavaly újra órákat kezdett venni. Egyvalamihez ragaszkodott: hogy Jamce és én is tanuljunk meg játszani. - És tudsz? Slade hallotta Jessica hangjában a meglepetést, és ezért egy kicsit megharagudott. - Rosszul - ismerte el. - Végül anyám lemondott rólam. - És hogy érez azzal kapcsolatban... -Jessica habozott, megkavarta a kávét -, szóval a munkáddal kapcsolatban? - Nem beszél róla. - Slade nézte a csészéjében kavart kis örvényt. - Nem hiszem, hogy könnyebb lenne egy zsaru anyjának lenni, mint egy zsaru feleségének. De jól bírja. Mindig is erős volt. A lány bólintva félretolta a kávét. - Es a húgod, Janice... azt mondtad, egyetemre jár. - Vegyész szeremé lenni. - Slade halkan, sejtelmesen felnevetett. Ezt mondta az első gimnáziumi kémiaórája után. Látnod kellene, ahogy azokat a löttyöket keveri. Magas, sovány lány, kedves szemekkel és szép kezekkel - nem az a jellegzetes őrült tudós. Tizenhat éves korában felrobbantotta a fürdőszobánkat. Jessica nevetett - talán először őszintén huszonnégy órája.

171 - Tényleg? - Kis robbanás volt - ütötte el Slade a dolgot, de örült, hogy újra hallja Jessica halk, gurgulázó nevetését, amely az élete szerves része volt egészen az előző napig. - A házmestert nem nagyon hatotta meg Janice meséje a gyorsan reagáló vegyi összetevőkről. - Nem is csodálom - értett egyet Jessica. - Hova jár iskolába? -A Princetonra. Részleges ösztöndíjat kapott. Ennek ellenére a tandíj szinte a férfi összes jövedelmét felemészti. Mennyit kereshet egy rendőr? Nem eleget, gondolta a lány azonnal. Közel sem eleget, hogy megérné az állandó veszélyt. Az írás háttérbe szorul a húga taníttatása miatt. Jessica a hideg kávét figyelte, és azon gondolkodott, hogy vajon Janice Sladerman tudja , mi mindent áldoz fel érte a bátyja. - Biztos nagyon szereted - mondta csendesen. .s az édesanyádat is. Slade csodálkozva nézett vissza Jessicára. Ezen a természetes dolgon még nem gondolkodott, egyszerűen tényként kezelte. - Igen. Nem volt könnyű dolga egyikőjüknek sem. De soha nem panaszkodnak, és nem várnak túl sokat az élettől. - És te? - hosszan, várakozva ránézett a nyomozóra. - Sikerült eltitkolnod előlük, mit akarsz igazán? - Am megérezte, hogy Slade viszszavonulót fujt, ezért megfogta a kezét. - Nem szereted, ha valaki tudja, milyen kedves ember vagy, igaz, Slade? Nem illik a kemény zsaru-ról kialakított képbe, így van? -Jessica elégedetten elmosolyodott, mert sikerült zavarba hoznia Slade-et. - Bár még mindig elmesélheted, hogyan ütöd-vered a gyanúsítottakat, hogy bevallják, mit követtek el. - Túl sok régi filmet nézel. - Összekulcsolták ujjaikat, majd Slade felállította a lányt. - Ez az egyik bűnöm - vallotta be. - Nem is tudom megmondani, hányszor láttam a Hosszú álmot. - Az magándetektívről szól, nem rendőrről - jegyezte meg a férfi a könyvtárba menet. - Mi a különbség? Slade a lányra pillantott. - Mennyi időd van? - Nos... - forgatta a szemét, és örült, hogy elfelejtkezhet a külvilágról. -Jó lenne megtudni, miért hívják az egyiket hekusnak, a másikat meg fakabátnak. Slade elképedt tekintetében elegyedett a csodálkozás az elkeseredettséggel. - Nagyon régi filmeket nézel - állapította meg. - Klasszikusokat - javította ki a lány. - Csak azért, mert kulturális értéket képviselnek. Slade újra felvonta a szemöldökét, és Jessica megtanulta, hogy ezzel egy tucat szót megspórol. - Mivel segíteni akarsz, megcsinálhatod a cédulázást. - A munkaasztalon lévő könyvhalomra mutatott - biztos szebb a kézírásod az enyémnél. - Rendben. -Jessica hálás volt a kapott feladatért. Kihúzott egyet a szépen elrendezett üres cédulák közül. - Hivatkozásokra, kereszthivatkozásokra, meg ilyenekre gondoltál? - Igen, valami ilyesmire. - Slade - elgondolkodva visszacsúsztatta a kártyát. - Talán szívesebben dolgoznál a könyveden, minthogy ezzel foglalkozol. Miért nem

172 szakítasz egypár órát magadnak is? Slade a majdnem kész regényre gondolt, amely a fenti dolgozószobában várja. És arra, hogy nézett ki Jessica, amint egy órával azelőtt bejött a könyvtárszobába. - Teljesen megőrjít ez a rendetlenség - tért ki. - Amíg itt vagyok, adhatok néhány tanácsot, merre haladj tovább. Hány könyv van itt? tudakolta, mielőtt Jessica ellenkezhetett volna. Jessica zavartan körülnézett. - Fogalmam sincs. A legnagyobb részük az apámé volt. Imádott olvasni. - Mosoly suhant át a száján, majd a szemén. - Az ízlése eklektikus volt, hogy rosszabbat ne mondjak, azt hiszem, leginkább az akciódús krimiket kedvelte. - Hirtelen eszébe jutott valami. - A te könyved miről szól? Az is detektívregény? - Amin most dolgozom? - Slade mosolygott. - Nem. - Akkor? -Jessica felült az asztalra. - Mi? Slade elkezdte az asztalt rendezni, helyet csinálni Jessica számára a munkához. - Egy családról szól, amelynek a története a háború után kezdődik, a negyvenes években, és halad egészen napjainkig. Változások, alkalmazkodások, csalódások, győzelmek. - Hadd olvassam el kérlelte Jessica. A szavak, gondolta ösztönösen, sokkal többet felfednek Slade belső énjéről. - Még nem fejeztem be. - Akkor elolvasom azt, ami már készen van. Slade tanácstalanságában ceruza után kotorászott. Akarta, hogy elolvassák, amit ír. Azért élt, hogy végre valóra váljon ez az álma. Ám Jessica más ő nem a névtelen, arctalan olvasó. A véleménye, legyen az jó vagy rossz, nagyon sokat számított. - Talán - mormolta. - Ha segíteni akarsz, akkor ülj le. - Slade - hátulról átkarolta, fejét a hátára hajtotta. - Addig nem hagyok neked békét, amíg igent nem mondasz. Ebben rejlik a tehetségem. Valamit hihetetlenül felkavart Slade-ben ez a természetes, bensőséges ölelés. A hátához szorított mellek a derekát körülfogó kezek. Ebben a pillanatban, ennek a pillanatnak a kedvéért meghajolt a Jessica iránt lángoló szerelem előtt. Ez többet jelentett, mint puszta vágy, mélyebb volt puszta vágyakozásnál. Hát nem látja ez a lány, hogy nincs olyan, amil visszautasíthatna? gondolta Slade, ahogy Jessica keze után nyúlt. Iái nem látja, hogy álmai törékeny asszonyává vált, és mindezt pár nap alatt? a Úgy lehelnének - a lány kedvéért -, mintha odakinn nem kellene félnie Semmitől, akkor talán úgy is tehetnének, mintha ők ketten összetart! íznának. - Akkor ne hagyj békén - egyezett bele, s megfordult, hogy karjaiba zárja. - De figyelmeztetlek, nem adom be könnyen a derekam. Jessica halkan nevetett, lábujjhegyre emelkedett, hogy ajkaik összeérhessenek. - Remélem, így már nem kell dolgoznom. - A csók egyre mélyült, Jessica pedig Slade inge alá csúsztatta a kezét, és simogatta izmos hátát, egészen fel, a tarkójáig. - Talán kaphatsz egypár oldalt - suttogta Slade. - Vagy egy fejezetet szeretnél? Jessica lustán, komótosan járatta a nyelvét Slade ajkain, néha hirtelen megharapdálta a száját, közben fel-le cirógatta a gerince mentén. Erezte Slade felébredő vágyát, de azt is, hogy vonakodik odaadni az írást.

173 - Tudod, hogy az alkudozás az erősségem - búgta. Lassú, hosszan tartó csókot adott a férfinak, s amint érezte, hogy erősödik a szorítása, befejezte. -Tulajdonképpen hány fejezete lesz a könyvnek? Slade behunyt szemmel élvezte a csábítást. - Huszonöt. - Hmmm - érezte csók közben, hogy Jessica mosolyog. - Ez egész napos elfoglaltság. - Erre számíthatsz. - Váratlanul eltolta magától, a szemébe nézett. - Tárgyalhatunk, miután itt dolgozunk egy kicsit. - Ö. - Jessica elgondolkodva nézett a szanaszét heverő könyvekre. -Miután? - Miután - mondta Slade határozottan, és lenyomta Jessicát a székbe. - Kezdj írni. Fel sem tűnt, hogy eltelt egy, kettő, majd három óra. Slade csendesen, módszeresen dolgozott, olyan türelemmel, amire Jessica nem is remélte, hogy szert tehet. A férfi sokkal jobban ismerte a könyveket nála. Jessica azokra a ritka alkalmakra tartogatta a könyveket, amikor a testi ereje fogytán lesz, de az agya még aktív. Slade viszont imádta a könyveket, s Jessica ezt egy újabb foknak tekintette azon a létrán, amely a férfi teljes megismeréséhez vezet. Könnyebb volt Slade-et rávenni a csendes, zsúfolt könyvtárban, hogy beszéljen. Olvastad már et? Igen. Mi a véleményed róla? És elmondta fesztelenül, de részletesen anélkül, hogy abbahagyta volna a munkát. Az apám biztos kedvelné, vélte Jessica. Értékelte volna a gondolkodását, erejét, gyakran megcsillanó humorát. Látta volna azt a gondoskodó igyekezetet, amellyel megpróbálja elrejteni a világ elől. Slade valójában egy másik oldalát mutatta meg azzal, hogy belement a közös munkába. Az álmodozó oldalát. Jessica mindig is sejtette, Van fáíasztásoö hogy van egy ilyen oldala, annak ellenére is, ha önfejűén, kíméletlen logikával beszélt hozzá. Összetett személyiség volt, aki egyforma könynyedséggel hordott fegyvert és beszélt Byron Don Jüanjáról. Aznap délután az álmodozó Slade-re volt szüksége. Talán a férfi is tudta ezt. A napsütés gyengült, lágy szürkeség suhant a szobába, árnyak gyűltek a sarkaiban. Jessica megfeledkezett a feszültségről, teljesen elveszett a címek és nevek cédulákra való másolásának gépies munkájában. A telefoncsörgésre vagy kéttucatnyit leejtett a földre. Gyorsan fölkapkodta őket. - Megijedtem - magyarázkodott látva Slade felvont szemöldökét. Visszatette a kártyákat a kupacba, átkozta remegő kezét. - Nagy a csend. Ennyi az egész - mérges volt magára, és zavarában megint leejtette a cetliket. - A fenébe is, Slade! Ne nézz ilyen szemrehányón! Jobban viselném, ha veszekednél velem. Slade felállt, odament a lányhoz, leguggolt előtte. - Rettenetes felfordulást csináltál - szólalt meg halkan. - Ha nem tudod rendesebben végezni a munkádat, új asszisztens után kell néznem. Félig nevetve, félig sóhajtva, Jessica odatámasztotta a homlokát Slade-éhez. - Kérem, adjon szünetet, ez az első napom ebben a munkakörben. Betsy toppant be, előbb csettintett a nyelvével, majd összeszorította a száját. Tudta, ahol füst van, ott tűz is ég, és már akkor érezte a füstöt, amikor ezek ketten meglátták egymást. Erősen megköszörülte a torkát, mire Jessica felugrott, mintha leforrázták volna.

174 - Mr. Adams van a telefonnál - mondta királynői méltósággal, s bezárta az ajtót. Slade kezébe zárta Jessica kezét. - Hívd vissza később - kérte csendesen. - Üzend meg neki, hogy pihensz. - Nem - rázta meg határozottan a fejét. - Ne kérd, hogy meneküljek, Slade, mert a végén még megteszem. És akkor utálnám magamat. Megfordult, és felvette a telefont. - Szia, Michael. Slade is felemelkedett lassan, zsebre tette kézzel nézte Jessicát. - Nem, semmi különös, egy kis megfázás - válaszolgatott halkan, miközben a telefon zsinórját az ujjai köré tekerte. - Dávid magát hibáztatja, mert azt hiszi, tőle kaptam el. Nem kellett volna ennyire felizgatnia téged. Vigyázok magamra - lehunyta a szemét, a hangja könnyed és nyugodt maradt. - Nem, holnap nem leszek benn. A telefonzsinór belevájt a bőrébe, óvatosan visszatekerte. - Nem, nem siikséges, Michael... Nem, komolyan. ígérem. Ne aggódj. Jobban... jobban leszek néhány napon belül. Igen, igen... Szia! Helyére tette a kagylót, álldogálva az üres kezét nézte. - Aggódik - számolt be. - Sohasem vagyok beteg. Meg akart látogatni, de lebeszéltem. - Rendben. - A részvét nem sokat segíthetne, határozott Slade. Mára végeztünk a munkával. Felmegyünk? - Megállt a kinyitott ajtónál és visszanézett. - Gyere, Jess. A lány elgondolkodva odasétált, s lelassított az ajtónál. - Michael soha nem tenne nekem rosszat - mondta anélkül, hogy a férfire nézett volna. - Csak annyit kérek, ezt értsd meg. -Jó, neked pedig azt kell megértened, hogy mindenkire lehetséges veszélyforrásként kell tekintenem - válaszolt Slade nyugodtan. - Csak akkor találkozhatsz velük és bárki mással, ha veled vagyok. - Tudomásul vette Jessica dacos tekintetét, de folytatta. - Ha Dávid és Michael ártatlanok, a következő néhány napban semmi bajuk nem esik. Ha igazán hiszel ebben - folytatta, és nem törődött Jessica dühös pillantásával akkor túlteszed magad az egészen, ami most folyik. Egy tapodtat sem enged az ígéretéből, következtetett Jessica, a mérgével és könnyeivel küszködve. Talán így a legjobb. Mély levegőt vett. - Igazad van. Túlteszem magam rajta. Szeretnél most dolgozni a könyveden? Slade nem adta semmi jelét, hogy érdekelné a hirtelen témaváltás. - Azt hiszem, igen. Jessica elhatározta, ugyanolyan gyakorlatias lesz, akár Slade - legalábbis a felszínen. -Jól van. Menj fel, hozok kávét mindkettőnknek. Bízz bennem mondta, mielőtt Slade kifejezhette volna nemtetszését. - Azt teszem, amit mondasz, hogy megcáfoljalak. Rád fogok cáfolni, Slade - mondta halk, de határozott hangon. - Rendben, ha betartod a szabályokat. Jessica jobban érezte magát, hogy volt célja, ezért mosolygott. - Akkor hozom a kávét. Amíg olvasom a könyvedet, addig dolgozhatsz a befejezésén. így legalább lefoglalom magam egész nap. Slade meghúzta Jessica fülcimpáját. - Ez megvesztegetés? - Ha nem veszed észre, mikor vesztegetnek meg - vágott vissza elég vacak zsaru lehetsz.

175 Nyoícabik Jessica kávéja ismét elhűlt. Slade ágyának fejtámlájához támaszkodva ült, mindkét oldalán kéziratokkal körülvéve. A lapok száma, amelyeket már elolvasott, hamar meghaladták az olvasatlanokat. Teljesen lekötötte a regény, rá sem hederített Betsy korholására, amikor behozott egy tányér levest és szendvicseket. Megígérte ugyan, hogy eszik, de azon nyomban elfeledkezett róla, amint bezárult az ajtó a házvezetőnő mögött. Azt is elfelejtette bár Slade megjegyzésekkel és javításokkal tűzdelte tele a szöveget -, hogy az ő kéziratát olvassa. A történet, a szereplők teljesen lenyűgözték. Egy adagos család útját kísérte végig a negyvenes évektől az ötvenes évek egyszerű, ugyanakkor bonyolult világán keresztül a zaklatott és bizonytalan értékekkel teli hatvanas évekig. A gyerekek felnőttek, az értékek megváltoztak. Egyesek meghaltak, mások megszülettek, egyesek álmai valóra váltak, másoké füstbe mentek. Mindezeken keresztül, ahogy az új generáció a hetvenes évek problémáival küzdött, Jessica megismerte a szereplőket. Olyan emberek voltak, akikkel akár találkozhatott is volna - és kétségtelenül kedvelt volna. A gondolatok áramlottak, helyenként gyengéden, helyenként pedig olyan szókimondón, hogy a gyomra összeszorult tőlük. Nehezen emészthető történet volt igen eredeti szereplőkkel. Slade témaválasztása idegen volt Jessicának, ugyanakkor meg sem fordult a fejében, hogy letegye a kéziratot. A fejezet végén a lány automatikusan nyúlt a következő oldalért. Meglepetten nézett le, és látta, hogy elfogytak a lapok. Idegesítette, hogy megakadt a történetben, de rájött, hogy végigolvasott mindent, amit a férfi adott. Három óra múltán először figyelt fel Slade írógépe kopogására. A telihold fénye besütött a szobába, hogy versenyre keljen az éjjeli lámpa fényével. A tűzből, amit Slade akkor gyújtott be, mikor feljöttek, csak parázsló hamu maradt. Jessica kinyújtóztatta elgémberedett karját és lábát, és Slade-en kezdett gondolkodni. Bár ragaszkodott hozzá, hogy elolvassa, fogalma sem volt, milyen hatással lesz rá a mű, mit fog érezni és mondani, amikor befejezi. Mivel érzeknileg könnyen befolyásolható, hitte, hogy talál pozitívumot a regényben. Most arra szeretett volna rájönni, hogy a Slade irányába táplált érzéseinek mennyi köze van azokhoz az érzésekhez, amelyeket a történet váltott ki. Semennyi, jött rá. Már az első fejezet végén elérte fő céliát, jobban megismerte Slade-et. A férfinek olyan éleslátása volt, amit tisztelt, s olyan jó emberismerete, amit irigyelt. Szófukar volt mind beszédben, mind írásban - ám az írásban felszínre kerültek a legbelsőbb gondolatai. Ha nem is mutatja ki érzéseit, a szereplők az érzelmek széles skáláját tárták fel, amelyek tagadhatatlanul megalkotójuktól fakadtak. És tévedtem, morfondírozott, amikor egyszer azt mondtam, nem ismeri a nőket. Ismeri őket - talán túl jól is, kunkorgatta egy lap sarkát. Mennyit látott vajon, amikor ránézett, mi mindent, amelyekről Jessica biztos volt, hogy el tudja rejteni? Amikor hozzáért, vajon mennyit tudott meg mégis, amit Jessica titokban szeretett volna tartani? Vajon tudatában volt, hogy beleszeretett? Ösztönösen az ajtóra pillantott, amely elválasztotta a hálószobát a nappalitól. Slade tovább gépelt. Nem, biztos volt benne, Slade-nek fogalma sincs, milyen mélyen érez iránta. Vagy arról mennyi fogalma lehet, tűnődött egy pici mosolylyal a szája szegletében, hogy elhatározta: nem engedi kilépni az életéből, amikor - bármikor, bárhogyan -

176 megoldódnak a dolgok. Ha tudná, sokkal barátságosabb lenne vele. Óvatos ember, Slade nagyon óvatos - olyan, aki képes egyedül is élni. Elmosolyodott, hogy Slade-re még jó néhány meglepetés vár. S ha visszazökken az élete a régi kerékvágásba, ő is szerez neki egypárat. Jessica lemászott az ágyról, az ajtóhoz ballagott. Slade háttal ült, fény táncolt az ujjain gépelés közben. A válla állásából, a feje tartásából meg lehetett mondani, hogy mélyen összpontosít. Nem akarta megzavarni, így az ajtófélfának dőlt. A könyökénél lévő hamutartó félig tele volt, benne egy meggyújtott, füstölgő, elfelejtett cigarettával. A kávéscsészéje üresen állt, a vacsorájához hozzá sem nyúlt. Jessica majdnem megszidta - mint őt Betsy -, amiért nem eszik. így is alakulhat, ha ez a rémálom véget ér. Itt dolgozik, hallom az írógépe kattogását, amikor hazajövök. Előfordulhat, hogy az éjszaka közepén felébred, bezárja az ajtót, hogy a zaj ne ébresszen fel. Vasárnap reggelente a tengerparton sétálunk... vagy esős délutánokon nézzük a kandallótüzet. Egy nap... gondolta lehunyva a szemét. Lehet, hogy egy nap mindez valóra válik. Slade kimerült sóhajjal abbahagyta a gépelést, megdörzsölte merev tarkóját. Bármilyen ihlet hajtotta is az elmúlt három-négy órában, a forrás kiapadt, nem tudott többet írni. Beidegződötten nyúlt az üres kávéscsészéért. Ha lemenne egy újabb adag kávéért, talán visszatérne az alkotóerő. Ezen tépelődött, amikor Jessica odament hozzá. A nyaka köré fonta a karját, az arcát Slade feje tetejére hajtotta, és máris felpezsdült benne a szerelmi vágy - túl gyorsan. Erősen megszorította a férfit, de még nem mondott semmit, amiről úgy gondolta, hogy Slade nem képes feldolgozni. Más közlendője volt előbb. - Slade, nehogy abbahagyd! Slade nem nagyon értette, összeráncolt homlokkal meredt a papírlapokra. - Mennyit olvastál el? - Mindet - de nem eleget. Mikor fejezed be? Slade, ez csodálatos! folytatta a lány, s nem hagyta szóhoz jutni. - Nagyon szép regény. Minden szép benne: a szavak, az érzések, az emberek. Slade megfordult, hogy lássa Jessica arcát. Nem akart közhelyeket, tőle aztán végképp nem. A lány szeme ragyogott a lelkesedéstől, de a férfié hideg és óvatos maradt. - Mért? - Mert nagy mélységgel mondasz el egy történetet olyan emberekről, akikkel mi is találkozhattunk, vagy akik mi is lehettünk volna. - Kinyújtotta a kezét, kereste a szavakat. Mert megríkatott, mert megrémisztett, mert megnevettetett. Voltak olyan részek - például az a jelenet a parkolóban a hetedik fejezetben - amelyeket nem akartam elolvasni. Kemény, brutális szövegrész. De el kellett olvasnom, akkor is, ha fájt. Slade, bárki is olvassa, biztos megindítja - a vállára simította a tenyerét. - Ezért vannak az írók! Slade állhatatosan nézte. Várt, mérlegelte a szavait. -Tudod - kezdte lassan -, azt hiszem, eddig nem voltam tudatában, milyen kockázatot vállaltam, hogy engedtem neked elolvasni. - Kockázatot? - ismételte Jessica. - Ugyan miért? - Ha nem tetszett volna, biztos, hogy nem tudom befejezni. Bármit mondhatott volna Slade, semmi nem jelenthetett volna többet Jessicának. Az arcához húzta hatalmas kezét, és azon tűnődött,

177 vajon sejti-e, mennyi mindent mondott ki ezzel a néhány szóval. - Nagyon tetszett, Slade mondta csendesen. - És ha majd megjelenik, és elolvasom, emlékezni fogok rá, hogy ez a rész itt készült. - Emlékművet is állítasz neki? - kérdezte Slade fellélegezve. - Csak egy szerény emléktáblát - közelebb hajolt, hogy megcsókolhassa. - Ne hagyd, hogy a fejedre nőjön az írás. Mt szólnál egy ügynökhöz? - lelkesedett. - Van ügynököd? Slade kuncogva az ölébe húzta. - Igen, van. Eddig nem voltunk hasznára egymásnak, bár a fickó elhelyezett néhány novellát, és mindent megtesz, ami egy ügynöktől csak telik, hogy eladja a másik regényemet. -A másikat? -Jessica elhúzódott, hogy megharapdálhassa Slade fülcimpáját. - Tehát azt már befejezted - Mmm. Gyere közelebb - kérte Slade, mert meg akarta ízlelni azt a lágy, érzékeny pontot a vállhajlatában. - Miről szól? Az is ilyen jó, mint ez? - kérdezte a lány, és nem engedett a csábításnak. - Mikor olvashatom el? Az is ilyen élvezetes? - Mondták már, hogy túl sokat kérdezel? - Slade keze bekúszott Jessica pulóvere alá, és megmarkolta a mellét. A hüvelykujjával komótosan körözött a mellbimbóján, és érezte, hogy megkeményedik, miközben a lány szívverése egyenletesről vágtató tempóra fokozódik. - Szeretem ezt - suttogta, és a nyakát harapdálta. - Érzem a szíved lüktetését mindenhol, ahová csak nyúlok. - Egy hosszú mozdulattal lecsúsztatta a kezét a bordáin át a csípőjére. - Fogytál - bosszankodott. - Túl vékony vagy. Vacsoráztál egyáltalán? - Mondták már, hogy túl sokat beszélsz? - vágott vissza Jessica, mielőtt megcsókolta Slade-et. A férfi halkan felnyögött a kellemes érzéstől. A lány melegséget érzett - ez inkább csípős, mint édes melegség volt - ahogy a nyelve hegye találkozott a férfiével, hogy megbabonázza, aztán visszahúzódott, hogy még jobban felizgassa. Slade-nek úgy tűnt, Jessica halkan, buján felkacagott, ezért a tarkójánál fogva tartotta, és mélyen elmerült Jessica csókjában. A lánynak ugyanolyan íze volt, mint illata, így Slade úgy érezte, minden oldalról körülveszi. Jessica nem hagyta, hogy az ágyhoz vigye, lehúzta a földre. A lányban heves késztetés munkált, tűz lobbant fel benne. Szokásos energiája, amelyet egész nap elfojtott, most hirtelen örvénylő szenvedélyként tört föl. Rángatta Slade ingének gombjait, és türeknetlenül vágyott rá, hogy testük összeérjen eközben Slade vadul bolyongott a lány arcán és nyakán. Egyszerre meglepte és felcsigázta a vadsága. Mivel megértette, hogy azért ilyen, hogy ellensúlyozza a felgyülemlett félelmet, Slade engedte, hogy Jessica irányítson. Hagyta diktálni az ütemet, és ez észvesztő volt. A vadság hamarosan őt is magával ragadta, és többet nem gondolkodott. Jessica sietve levetkőztette, a keze nyomában csókokat lehelt a bőrére, amíg Slade nem tudott másra koncentrálni, csak őrá. Vágyteli gondolatok, gyors ízek, őrjítő érintések - Jessica azt akarta, hogy az érzékelés elbódító ködében mindent egyszerre tapasztaljon meg. Annak idején Jessica törékenysége teljesen új volt Slade-nek, de most egy fülledt, perzselő, kábító világban találta magát, aminek nem tudott ellenállni. A lány a józan ész határán túlra repítette, s ő nem talált módot arra, hogy átvegye az irányítást. Ezúttal csak viszonozni tudta, amit Jessica adott, s ez erőt adott a lánynak, őt viszont egyre gyengébbé

178 tette. Amikor újra egybeforrtak az ajkaik, Slade ismét Jessica pulóverével kezdett babrálni. Ő, akinek a keze mindig biztos volt, most izzadt és remegő tenyérrel kutatta a lány testét, hol érinthetné meg. Bár a lány teste olyan forró volt, mint a férfié, Jessica nem engedte, hogy Slade bárhol is kalandozzon, olyan sebességgel és erővel vette birtokba a testét, hogy Slade tehetetlen maradt, a teste viszont egyre erősebben lüktetett. A bőr siklott bőrön, a lány éhes, mohó szája habzsolt, lágy kezei taroltak. Felizgatta, hogy béklyóba fogta. Ez az erős, kemény férfi elerőtlenedett a csábításától. Pontosabban nem csábított, csak vágyakozott. Es szeretett. Ráeszmélt, még jobban kedveli Slade-et így, hogy gyenge is tud lenni. A férfi teste erőteljes és izmos volt, de most remegett Jessicáért. Az asztali lámpáról a fény ráesett Slade arcára, Jessica látta, hogy vágyakozva, szenvedélyes tekintettel figyeli. Csábította a férfi szája, rátapadt, és megízlelte a vágyból fakadt forró, mámorító ízeket. A férfi lélegzete szaggatott és forró volt, ahogy belereszketett Jessica szájába. Hirtelen megcsapta az orrát az íróasztal citromos és méhviaszos risztítószerillata. Az esze józan felével tudta, ez az illat mindig arra emlékezteti, amikor Slade először adta át magát neki teljesen. Mert most teljesen az övé volt - az esze, az érzelmei, a teste. Még ha később meg is tagadja valamelyiket, ezt a pillanatot nem veheti el, amikor semmi sem választotta el őket egymástól. így Jessica is odaadta magát, és egy éles, ezüstszínű, gyönyörűséges percben magába fogadta a férfit. Az ereje fogytán volt, mindketten gyorsan és keményen mozogtak, majd elérte a tetőpontját a gyönyör, és a testük megfeszült. Csillapodott a hév, s úgy tűnt, teljesen feloldódtak egymásban, így, egyesülve, kimerülten megpihentek Slade keményen küzdött, hogy tiszta maradjon a feje, de úgy találta, hogy Jessica teljesen betölti, elemészti minden gondolatát. Az erő, amely olyan vaddá tette a lányt, most megfogyatkozott, és bár szinte súlytalanul pihent a férfin, Slade mégis úgy vélte, uralkodik rajta. El akart húzódni, talán hogy rnindkettőjüknek bizonyítsa, hogy képes erre, hogy van választása. De a keze mind mélyebbre tekeredett a lány hajába, amíg megtalálta a lágy, kecses nyakat. Jessica tehetetlenül és alig lélegzett, Slade mégis érezte, hogy kalapál a szíve. A férfi szívverését sem csillapíthatta volna semmi, bár testi igényeit már kielégítette. Akarta Jessicat - noha pillanatnyilag ez az akarat abban nyilvánult meg, hogy közel akarta tudni magához. -Jess. - Felemelte az arcát az övéhez, de nem tudta, hogy milyen szavakba öntse gondolatait. A lány hatalmas szemei elnehezültek, lágy arca kimerült volt, a szenvedély csitulva halványult. Nincs jogom, gondolta Slade hirtelen felindulással, hogy minden erejét és energiáját kiszipolyozzam, csak hogy kielégítsem vágyaimat. - Ne, ne, kérlek. - Jessica azonnal észrevette a változást. Azt hitte, máris vissza szeretné venni, amit csak nemrégen adott oda neki. - Kérlek, ne küldj el suttogta. - Ne küldj el ilyen hamar. Slade nem is tudta, mit cselekszik, csak a hüvelykujjával végigsimította Jessica ajkát. - Aludj velem ma este - ennyit mondott. Slade megvárva, hogy Jessica elaludjon, lassan felkelt az ágyból. Öltözködés közben figyelte, hogyan simogatja arcát és meztelen vállát a halvány holdfény. Egy kis szerencsével alaposan átnézheti a földszintet, majd pár órát figyelhet a szalonban, és visszatérhet anélkül, hogy Jessica

179 észrevenné. Utoljára rápillantott, s kisurrant a szobából. A sok év alatt kifejlesztett hatékony módszerével csendesen megvizsgálta a rengeteg ajtót és ablakot. Bosszankodva állapította meg, hogy a primitív zárak csak egy szerencsétlen amatőr betörőt tudnák visszatartani. A ház tele ezüsttel, apró, értékes tárgyakkal. Valóságos paradicsom a betörőknek - és Jessica filléres zárakkal védi. Egy bankkártya és egy hajtű elég lenne, szomorodott el, megvizsgálva a konyha hátsó ajtaját. Mielőtt elmegy, ráveszi Jessicát, hogy hatásosabb védelemmel lássa el a házat. Ullyses, a fehér szőrgombolyag a hideg padlón horkolt. Észre sem vette, hogy Slade keresztüllépett rajta. Próbaképpen megrázta az egyik kilincset. Ullyses ugyanúgy hortyogott tovább. - Ébresztő, te semmirekellő korcs! A hangos szóra felnézett egyik szemével, megcsóválta kétszer a farkát, s ugyanúgy elaludt. Slade a nyakát dörzsölte, figyelmeztette magát, hogy most nem a hétköznapi betörő a fő probléma, ezért hagyta, hadd horkoljon tovább. Óvatosan áthaladt a személyzeti szárnyon. Halvány fénycsík szüremlett az egyik ajtó alóL s a késő esti beszélgetős műsorban felhangzó nevetés hallatszott ki. Különben minden csendes volt. Slade rápillantott az órájára, éppen elmúlt éjfél. Visszatért várakozni a szalonba. Elhelyezkedett a fej támlás fotelben, az árnyékban. Figyelt és várt. Mást nem tehetett. Ugyanakkor türelmetlen volt, hogy előrébb mozdítsa a nyomozást. Talán a kapitánynak nem őt kellett volna választania erre a feladatra, morfondírozott. Szinte kereste a bajt, bárki bérelte is fel a gyilkost, fizetni fog, efelől kevés kétsége volt. De a díjat személyesen akarta beszedni. Csupán az emeleten alvó nő számított, a gyémántok másodlagosak - végül is csak kövek, meghatározott piaci értékkel. Azonban Jessica felbecsülhetetlen volt számára. Elmosolyodva kinyújtóztatta a lábát. Dodson aligha látta előre, hogy a megbízott testőr beleszeret a védencébe. Slade ismerte a róla keringő híreszteléseket: alapos, pontos és hidegfejű. Nos, gondolta, a fejét abban a pillanatban elvesztette, amikor meglátta ezt a kis szőke ciklont a vikingekre emlékeztető arccsonttal. Nem rendőrként, hanem férfiként gondolkodott - olyan férfiként, aki boszszút kívánt. És ez veszélyes. Amíg a testületnél dolgozik, köteles követni a szabályokat. És az első szabály: nem keverjük össze a magánéletet a munkával. Slade majdnem hangosan felnevetett. Az első szabályt le lehet húzni a vécén, gondolta végigsimítva a haját. Hogy a csudába ne keverhetné jobban össze a magánéletet és a munkát? Hiszen máris szerelmes volt Jessicába, máris a szeretője lett. Ha már ennél jobban összekevernék a kettőt, akkor összeházasodnának, és gyerekeik lennének. Ez a gondolat azonnal lehűtötte. Nem engedhette meg magának, hogy ebbe az irányba kalandozzon el a fantáziája. Nem illenek egymáshoz. Elválnak útjaik, ahogy vége a nyomozásnak. Természetesen nem szeretné ezt, mondta magában, de a tekintete bosszús maradt. Megvan neki a maga élete - a szakmai gondok, a felelősség, az írás. Még ha lenne is helye egy nőnek az életében, az útjaik akkor is ellenkező irányba futnak. Ezek az utak nem találkoznak a jövőben. A véleden hozta össze

180 őket, a körülmények összejátszása, hogy olyan kapcsolat alakult ki közöttük, amely érzelmi kötődéshez vezetett. Túl kell lépni ezen a kapcsolaton. A hüvelyk- és mutatóujja közé szorította az orrnyergét. A fenébe is, túl kell lépni rajta. De egy férfinak ne legyenek álmai? - méltadankodott a sötét szobában, amelyben citrom és őszi virágok illata terjengett. Nem szövögethet terveket a jövővel kapcsolatban, amikor egy puha és meleg test fekszik mellette az ágyban? Joga van egy kis önzéshez, nem? Halkan sóhajtott, hátradőlt a fotelben. Egy férfinak talán igen, de egy zsarunak nem. És, emlékeztette magát, Jessicának most nagyobb szüksége van a zsarura, akár hiszi, akár nem. Miután minden hasonló gondolatot száműzött a fejéből, még három órán keresztül ült a sötétben. Az ösztöne azt súgta, csak az idejét vesztegeti. Feltédenül aludnia kell valamicskét, hogy másnap biztonságosan őrizze Jessicát, és elfoglaltságot adjon neki. Visszafelé menet az emeletre szórakozottan kinyújtóztatta elgémberedett tagjait. Egy nap, tűnődött, legfeljebb kettő - ha Brewster ügynök valóban olyan közel áll a megoldáshoz, ahogy mondta. A fáradtság erőt vett rajta abban a pillanatban, amikor ellazította az izmait Négyórai alvással visszanyeri az erejét - sokszor kevesebbel is beérte. Csendesen lenyomta a hálószoba kilincsét. Jessica gombóccá kuporodva ült az ágy közepén. Mélyen, szaggatottan lélegzett, mintha fuldokolva kapkodna levegőért. A holdfény megvilágította remegő alakját. -Jess? A lány torkában sikoly készülődött, s amikor felnézett Slade-re, állati félelem villogott a szemében. Noha alsó ajkába harapva visszafojtotta a sírást, megállíthatatlanul reszketett. Slade odarohant. Megérintette a vállát, a bőre izzadt volt az arca nedves a könnyektől és a verejtéktől. Slade-nek átfutott az agyán, hogy talán valaki beosont a házba, akit nem vette észre, s bejött Jessicához, de ezt hamar elvetette. -Ma baj? - faggatta. - Mi történt? - Semmi. - Jessica kétségbeesetten küzdött az iszonyattal. A rémálom visszatért, borzalmasan, életszerűen, és rátámadt minden érzékszervére. Hideg szél, sós levegő illata, a hullámok morajlása - és döngő léptek, ahogy valaki rohan utána, táncoló árnyak, ahogy a napot eltakarja egy felhő, a rémület szörnyű vasíze. És ami még borzalmasabb volt, félt megfordulni, félt, hogy olyan valaki arcát látja meg az üldözőében, akiben megbízott, és akit szeretett. - Felriadtam - bökte ki végül, és azt hiszem, pánik tört rám, mert nem voltál itt. - Ez részben igaz volt ugyan, csak nehéz volt beismerni. Képtelen volt rávenni magát, hogy elmondja, egy álomtól riadt meg ennyire. - Csak lementem - elsöpört egy izzadt hajtincset az arcából. - Ellenőriztem, be van-e zárva minden. - Szakmai ártalom? - Jessica kis híján mosolygott, mielőtt Slade vállára hajtotta a fejét. - Igen. - Magához vonta a reszkető lányt. Nem ez volt a legalkalmasabb pillanat, hogy kioktassa a laza zárakról és a haszontalan láncokról. - Lemegyek egy brandyért. - Ne! -Jessica hevesen tiltakozott és újra az ajkába harapott. - Ne, kérlek! Már jobban érzem magam. - Nem kell szégyellned, hogy megriadsz, Jess. - Slade lágyan a hajába csókolt Bele akart kapaszkodni, könyörögni, hogy egy pillanatra se hagyja

181 magára. Kiönteni a lelkét, a félelmet, a rémálmot, a szorongást. De képtelen volt rá maga miatt, de éppúgy Slade miatt is. - Megriadni, amikor rendőr van a házamban? - vágott vissza. Hátrahajtva a fejét felnézett a férfire. Erős arc, tűnődött. Erős karok és komoly szemek. - Gyere, feküdj le, fáradt lehetsz - erőt vett magán, elfojtotta szorongását és rámosolygott Slade-re. - Hogy birkózik meg egy zsaru két állással, őrmester? Slade vállat vont, miközben Jessica merev vállait masszírozta. - Boldogulok. De hogy lehet egy nő hajnali háromkor is ilyen szép? - Anyám azt mondja, a csontszerkezet miatt van. - Hálásan mosolygott Slade karjai közt. - Én jobban szeretem azt hinni, hogy van kevésbé tudományos magyarázta is... például, hogy holdfogyatkozáskor születtem. A férfi Jessica nyakába fúrta a fejét, és nevetett. - Tényleg? - így van. Apám azt mondta, ezért van olyan szemem, mint a macskának. Hogy a sötétben is lássak. Slade röpke csókot adott, elhúzódott tőle és felállt. - Ha nem alszod ki magad, véreres lesz a szemed. - Milyen romantikus megállapítás - bosszankodott Jessica. Slade levetkőzött. - És veled mi lesz? - Én elvagyok három-négy óra alvással is, ha úgy alakul. Jessica szemrehányóan jegyezte meg: - Slade, már megint a férfiasságodat fitogtatod. Amikor Slade megfordult, a holdfény megvilágította az arcát, és a villámgyorsan megjelenő mosolyt. Jessica úgy érezte, a szíve a torkába ugrik. Nem kellett volna már megszoknia ezt a férfit? A szeszélyeit, a túlságosan is komoly férfiben megbúvó ártatlan humort? A teste karcsú volt és ruganyos, olyan áramvonalas, mint egy úszóé, olyan izmos, mint egy könnyűsúlyú bokszolóé. Az arca tükrözte mindkét hivatását - a szellemit és a fizikait. Gondoskodni fog rólad, vigasztalta magát. Csak bízz benne. De a holdfény a fáradtság és a kimerültség ráncait is megvillantotta Slade arcán. Es te is gondoskodj róla, tette hozzá. Hívogatóan nyújtotta felé a karját. - Gyere vissza az ágyba - súgta. Slade lefeküdt mellé, és magához húzta. Nem érzett testi késztetést, hogy birtokba vegye. Ehelyett egyszerű nyugalom járta át, amely értékes és igen ritka volt a számára. A következő néhány órában olyanok lesznek, mint bármely nő és férfi, akik megosztják egymással az alvás bensőségességét Jessica szorosan hozzákuporodott Slade-hez, hogy vigasztalást kapjon és adjon. Nem volt szükség szavakra. Jessica nyugodtan feküdt, és arra figyelt, hogy mélyen, egyenletesen lélegezzen, míg Slade el nem szenderül. Éberen és a tudata szélén még mindig ott táncoló félelemmel vegyesen nézte a férfi, ahogy emelkedőereszkedő vállán játszott a holdfény. A homályos fény már a hajnal első perceivel telítődött, amikor Jessica is elaludt. Amikor megszólalt a telefon, a férfi felriadt nyugtalan álmából. Izzadtság gyöngyözött a homlokán. Félt felvenni a kagylót, de még jobban félt nem válaszolni a hívásra, ezért leemelte a beszélőt. -Igen... - Lejárt az ideje.

182 - Több időre van szükségem - hadarta. Tudta, a gyengeség hatástalan a másikra, ezért elnyomta a félelmet a hangjában. - Csak egypár napot... Nehéz hozzáférni, a ház tele van emberekkel. - Ugye nem kell emlékeztetnem? Nem azért fizetik, hogy csak könnyű dolgokat tegyen meg! - Megpróbáltam megszerezni őket múlt éjszaka... de majdnem elkaptak. - Akkor elővigyázaflan volt. Nem tűröm az elővigyázatlanságot. Inkább a gyengeséget nem tűröd, gondolta a férfi, és megnedvesítette a száját. -Jessica... Jessica nincs jól. - Cigarettáért nyúlt, hogy csillapítsa az idegeit. Gyorsan és higgadtan kell gondolkodnia, ha életben akar maradni. - Nem tervezi, hogy bejön a boltba. Néhány nap alatt meg tudom győzni, hogy menjen el egy hosszú hétvégére. Hallgatni fog rám. - Hosszan megszívta a cigarettáját, és imádkozott, hogy igaza legyen. Ha ő nincs a házban, kockázat nélkül meg tudom szerezni a gyémántokat. - Verejték ült ki a felső ajkára, amit gyorsan letörölt a keze fejével. A hétvégén meglesznek. Néhány nap már nem számít. Sóhajt hallott a kagylón keresztül, amitől megfagyott benne a vér. - Megint hibát követett el, túl sok a hiba, fiatal barátom. Emlékszik a párizsi munkatársamra? Ö is hibázott. Majdnem kicsúszott a kagyló a férfi kezéből. Emlékezett a Szajnán lefelé sodródó hullára. - Ma este - mondta kétségbeesve. - Ma estére megszerzem. - Tízkor a boltnál. - Szünetet tartott, hogy biztos legyen benne, a fenyegetés megtette a hatását. Szórakoztatta a lágy, szaggatott légzés. Ha ezúttal is átver, nem leszek ilyen... megértő. Amióta elkezdett nekem dolgozni, jól teljesített. Nem szeretném elveszteni. - Viszem. De aztán... aztán ki akarok szállni. - Megbeszéljük. Tehát tízkor. - Egy halk kattanással a kapcsolat megszakadt. Kilencedik lade teste és agya ugyanabban a pillanatban ébredt fel. Már évekkel azelőtt felhagyott azzal a luxussal, hogy félálomban sodródjon felkelés után. Tökéletesítenie kellett azt a képességét, hogy gyorsan merüljön álomba, felületesen aludjon, majd éppolyan gyorsan, tettre készen ébredjen. A napsugarak eséséből látta, hogy korán van, de azért rápillantott a kandallópárkányon álló órára. Néhány perccel múlt hét óra. A négy óra alvás megtette a hatását. Megfordulva Jessicára nézett. Aggasztotta, hogy a szeme alatt még mindig lát halványkék karikákat. Bár számításai szerint majdnem nyolc órát aludt, a karikák a szeme alatt mélyebbek voltak, mint előző nap. Ma tesz róla, hogy többet pihenjen - még ha altatót is kell csempészni a kávéjába. És hogy egyen valamit - még ha erővel is kell megetetni. Észrevehetően fogyott napról napra. Bár alig mozdult meg a matrac, amikor fel akart kelni, Jessica keze szorosabbra fonódott a karján. A szeme kipattant. - Aludj még - kérte Slade lágyan megcsókolva. - Mennyi az idő? - A hangja rekedtes volt, de a keze szorosan kulcsolta Slade kezét. - Korán van. Jessica izmai fokozatosan elernyedtek, de nem engedte el Slade-et. - Milyen korán?

183 - Túl korán - Hozzáhajolt, újabb könnyű csókot adott, mielőtt felkelt volna, de a lány ismét magához húzta. - Túl korán mihez? A lány érezte, hogy Slade szája mosolyra húzódik. - Nem is vagy ébren. - Akarsz fogadni? - A kezével a férfi meztelen hasán körözött. Az álmos csók fülledt vággyal telítődött. -Talán nem is elég neked háromnégy óra alvás. Slade felhúzta a szemöldökét, és felemelte a fejéi. - Akarsz fogadni? Jessica nevetését elfojtotta Slade csókja. A lány még sohasem érzett így. Minden egyes szeretkezés meglepte, felizgatta, majd elemésztette. El tudott veszni a férfi simogatásaiban és csókjaiban, melyekkel egész testét bejárta. És milyen szüksége volt arra, hogy elvesszen. A férfi ösztönösen tudta, hogyan okozzon örömöt Jessicának. Minden együttlétük alkalmával új változatokat talált ki, lehetőséget sem hagyva a lánynak, hogy megszokott érintésekre számítson. Erőfeszítés nélkül elégítette ki a vágyait, és olyan világba repítette vissza, amely csak heves érzelmekből és éles érzésekből állt össze. Minden megbabonázta, a férfi ujja hegyének leglágyabb érintésétől a legvadabb csókokig. Jessica az alatta lévő lepedő minden egyes szálát külön-külön érezte a hátával. Az óra halk ketyegése robbanásoknak tűnt. Szürke, kísérteties, halvány napfény táncolt a szobában, megvilágítva Slade sötét, kócos haját. Slade a lány fülébe suttogott valami költői értelmetlenséget a bőre selymességéről. Bár a hang majdnem tiszteletteljes volt, a kezek agreszszívan jártak fel-alá a testén. Jessica megsúgta neki, mit szeretne, majd úgy helyezkedett, hogy megadja Slade-nek, amire vágyott. Amikor Slade birtokba vette, ezt lassan tette, és nézte, amint a gyönyör és a vágy szikrái játszadoznak az arcán a halvány reggeli fényben. Kiélvezte a kellemes érzést, amelyet Jessica mozgása keltett benne, majd a lány szétnyíló ajkait kezdte harapdálni. Megízlelte a lányt, ezután a lezárt szemhéjakra lehelt csókokat. Gyenge, gondolta, olyan gyenge. Mindeközben a lány csípője arra ösztönözte, hogy cselekedjen, mégpedig gyorsan. Vas fegyelemmel lassított a tempón, és húzta-halasztotta a végső beteljesedést. -Jess. - Alig bírta kimondani a nevét a nehéz, sűrű sóhajok közt. Nyisd ki a szemed. Látni akarom a szemed. - Lassan nyílt fel, mintha visszahúzta volna fekete szempillája. - Nyisd ki a szemed, és nézz rám. Slade-nek nem volt erőssége a kedveskedés. Jessica ezt még a vágyak és érzések ködén keresztül is érzékelte. Új melegség öntötte el tiszta érzelem -, amely szinte megkettőzte a testi elragadtatást. Felnyitotta a szemeit. A szivárványhártyája áttetsző volt, és a szenvedély elborította a gazdag borostyánszínt. Ahogy Slade behatolt, a szempillák megremegtek, és azzal fenyegettek, hogy ismét lecsukódnak. - Ne, nézz rám. - Slade hangja durva mormolássá változott. Olyan közel jártak az ajkaik egymáshoz, hogy lélegzet és lélegzet, remegés és remegés összekeveredett. Jessica látta, hogy Slade szeme sötét, sötétszürke és kemény, mintha csak a lány fejébe szeretne nézni, és meglátni, milyen vad gondolatok száguldoznak odabenn. - Mondd, hogy szükséged van rám - kérte. Hallanom kell, csak egyszer. Jessica küzdött, hogy beszélni tudjon, amint egyre magasabbra hágott a gyönyör útján.

184 - Szükségem van rád, Slade... csak rád, egyedül. A férfi majd felfalta Jessica száját, és elfojtotta a lány kiáltását, amint gyorsan a csúcspontra juttatta. A férfi utolsó szavai majdnem imába fulladtak - azért imádkozott, hogy Jessica szavai erőt adjanak neki. Furcsa, de a teste most kipihentebbnek, lazábbnak tűnt, mint amikor felébredt. Slade lehajolt, hogy még egy csókot nyomjon Jessica két melle közé, mielőtt fölkelt az ágyból. - Most aludj - javasolta. - Soha nem voltam éberebb egész életemben. Ma mit dolgozunk, Slade? Megint azokat az ostoba cédulákat kell töltögetnem? - Azok az ostoba cédulák - mondta Slade, amint a lány térde alá csúsztatta a kezét - minden rendezett könyvtár szükséges tartozékai. - Unalmasak - mondta a lány dacosan, amikor Slade felemelte. - El vagy kényeztetve - jelentette ki a fürdőszoba felé cipelve. - Nem is - jelent meg Jessica két szemöldöke közt a függőleges vonal, amint Slade megnyitotta a zuhanyt. - De, el vagy - erősködött a férfi kedélyesen. - De nem baj. Én így szeredek. - Ö, nagyon köszönöm. Slade vigyorgott, megcsókolta a lányt, majd beleállította a zuhanyfülkébe. Jessicából hosszú, meglepett sikoly szakadt ki. - ShckULz jéghideg! - A legjobb módszer, hogy felpezsdítsük a vérkeringésünket reggel. - Slade is beszállt, és nagyrészt felfogta a hideg vizet testével. Vagy mondjuk a második legjobb... - tette hozzá, azután csókjaival Jessicába fojtott egy sor szidalmat. - Nyisd meg a meleg vizet - kérte a lány, amikor újra levegőt kapott. - Megkékülök a hidegtől! Slade kezébe fogta Jessica karját, és kissé megszorította. - Nem, még nem. Szappant? - Egyedül fogok zuhanyozni, köszönöm - válaszolt Jessica sértődötten, majd megpróbált kimászni, de csak egyre jobban belegabalyodott a férfibe a jéghideg víz alatt. - Engedj! Ez rendőri erőszak! - Felnézett Slade-re, s egyenesen szembefröcskölte a hideg víz. - Slade! Toporogva próbálta kinyitni a szemét. A teste a férfiéhez nyomódott, dermedten és reszketve. - Ezért még megfizetsz, ígérem neked! A víztől és a saját dús hajától semmit nem látott, de küzdött, hogy kiszabaduljon. Slade egyik kezével lefogta, a másikkal pedig bőségesen beszappanozta. - Fejezd be! - Jessica felbőszültén és nekidühödve küzdött. Amikor a férfi kezei mohón a hátsó részére siklottak, küzdelme még elkeseredettebbé vált, különösen, hogy Slade kuncogott. Dühében felvetette a fejét, bár a zuhany spriccelése homályossá és bizonytalanná tették látását. - Ide figyelj! - kezdte. Szappanhabos ujjak siklottak a mellbimbójára. - Slade, ne. - Egy nyögéssel elhajolt. Ekkor a férfi keze a combjai közé vándorolt. - Ne... Vakon kereste Slade száját. Már nem érezte a hideget. Ragyogva lépett ki a zuhany alól, az arcába visszatért az élet. Slade ezt megkönnyebbüléssel és örömmel vette tudomásul, bár Jessica mindent megtett, hogy felháborodottnak mutassa magát. - Most felöltözöm - tájékoztatta Slade-et, turbánt tekerve nedves hajára. Mivel még meztelen volt, Slade képtelen volt zokon venni a sértett hangnemet. Felfrissülve kanyarított törülközőt a dereka köré. - Rendben. Találkozunk lenn a reggelinél tíz perc múlva.

185 - Ott leszek - mondta méltóságteljesen Jessica lehajolva Slade ingéért -, amikor majd odaérek. Slade jókedvűen nézte, amint a lány belebújik az ingébe, és begombolja. - Hozzá tudnék szokni az iménti látványhoz - jegyezte meg. Amikor Jessica gyilkos pillantást küldött felé, a vigyor szélesedett. - Vizesen és félmeztelenül - magyarázta meg. - Megint ez a macsó stílusod - mormolta Jessica, és elfojtott egy mosolyt. Megfordult, és az ajtó felé igyekezett. - Tíz perc - emlékeztette Slade. Jessica vészterhes pillantást küldött még hátra, aztán bevágta maga mögött az ajtót. Végre mosolyoghatott, de ez a mosoly hirtelen le is hervadt az arcáról. Dávid állt közvetlenül a hálószobája előtt, és éppen kopogni készült. Az ajtó dörrenésére megfordult, de nem mozdult. Végigmérte Jessicát, az inget, a nedves, ragyogó bőrt, és a kialvatlan szemeket. - Nos. - A fiú hangja és a szeme hideg volt. - Úgy látom, ébren Jessica érezte, hogy elpirul. Bármilyen közel is éltek egymáshoz a házban, bármilyen jó barátok is voltak, így még nem futottak össze. Mindketten igen szemérmesek voltak életük magánjellegű részével kapcsolatban. Felnőttek vagyunk, emlékeztette magát Jessica, ahogy Dávid felé haladt - de együtt voltunk gyerekek. - Igen, ébren vagyok. Akarsz valamit? - Jessica esze egyik felével oda akart futni a fiúhoz, ahogy előző nap tette a másik fele már nem bízott meg benne ilyen feltétlenül. Semmi más nem tudta volna jobban visszatartani a fiútól, mint a bűntudat. Dávid érezte, hogy Jessica szégyelli magát, és azért ő is távolságtartóbban és szemrehányóan viselkedett vele. - Csak azt gondoltam, megnézlek, mielőtt bemegyek, ez minden. Rövid, sokatmondó pillantást küldött felé. - De mivel elfoglalt vagy... -Nem vagyok elfoglalt, Dávid. Gyere be. -Jessica hűvös udvariassággal kinyitotta a hálószoba ajtaját, és betessékelte Dávidét. Eszébe sem jutott, hogy ezzel megszegi Slade-nek tett ígéretét, miszerint még Daviddel sem beszél egyedül. De ha eszébe is jutott volna, nem tesz másképp. - Valami gond támadt tegnap, amiről tudnom kell? -Nem... - Dávid szeme megakadt az érintetlen ágyon. A hangja merev lett. - Nincs semmi gond. Nyilván neked is van elég gondod most. - Ne gúnyolódj, Dávid. Nem áll jól neked. - Levette a törülközőt a fejéről, és az ágyra dobta, fésülni kezdte a haját. - Tudod te egyáltalán, mit művelsz? - támadt neki Dávid. Jessica keze megállt. Lassan visszatette a fésűt a pipereasztalra. Megnézte magát a tükörben - sápadt volt, karikás szemű, vizes hajjal és Slade gyűrött ingében pompázott, amely nem fedett mindent tökéletesen. - Pontosítanád? - Lefekszel azzal az íróval. - Dávid feltolta a szemüvegét, és Jessica felé lépett. - És mi van, ha igen? - vágott vissza Jessica kurtán. - Ez miért zavar? - Mit tudsz róla? - Dávid olyan hevesen beszélt, hogy Jessicában bennakadt a szó. - Idejön a semmiből, valószínűleg egy fillérje sincs. Jó helyen van. Nagy ház, ingyen kaja, és egy odaadó nő. - Vigyázz a szádra, Dávid! - Jessica teste megfeszült, ahogy a két dühös szempár egymásra nézett. - Honnan tudod, hogy nem egy hozományvadász? Néhány millió dollár rohadt jó vadászzsákmány. Jessica elsápadt az indulattól és a bántó megjegyzéstől. - Persze, mi más érdekelhetné kizárólag, mint a pénzem.

186 Amikor Jessica meg akart fordulni, Dávid megfogta a vállát. - Ne csináld már, Jessie. - A szemüveg mögött a szemek megenyhültek. - Tudod, hogy nem úgy értettem. De végül is idegen, és te... hát te mindenkiben annyira megbízol. - Tényleg, Dávid? - Jessica visszanyelte a könnyeit, ahogy a jól ismert arcot tanulmányozta. Talán hibát követek el azzal, hogy ennyire megbízok mindenkiben? - Nem akarom, hogy bajod essék. - Dávid megszorította a lány vállát, mielőtt elvette a kezét. - Tudod, hogy szeretlek. - A beismerés, úgy tűnt, zavarba hozta Davidet. Zsebre tett kézzel vállat vont. - És, a fenébe is, Jessica, tudod, hogy Michael mennyire megőrül érted. Évek óta szerelmes beléd. - De én nem vagyok szerelmes belé - válaszolt a lány halkan. - Én Slade-be vagyok szerelmes. - Szerelmes? Jééeusom, Jessie, hiszen alig ismered! Ez az ügyefogyott felkiáltás nevetést csalt ki Jessicából, ahogy ujjaival fésülte a haját. - Ó, Dávid, jobban ismerem, mint hinnéd. - Nézd, hadd ellenőrizzem egy kicsit, talán találok... - Nem! - Jessica határozottan leállította Davidet. - Nem, Dávid, ezt nem engedem. Slade az én dolgom. - Az a szemédáda a Madison Avenue-ról is a te ügyed volt, aki megvágott tízezer dollárra - morogta Dávid. A lány elfordulva a kezébe temette az arcát. Milyen vicces, gondolta, nevetnie kellene. Az életében a két legfontosabb férfi egymásra figyelmezteti. - Ugyan, Jessica, ne haragudj. - Dávid esetlenül megcirógatta nedves haját. - Hülye dolog volt ezt mondani. Mindjárt lelépek, csak... csak vigyázz magadra, rendben? - A fiú egyik lábáról a másikra állt, és azon tűnődött, mitől lett hirtelen Jessica ennyire érzelmes. - Nem fogsz sírni, vagy ilyesmi, ugye? - Nem, nem - ez már kicsit jobb kedvre derítette. Éppolyan aggodalmasan tette fel a kérdést, amikor tizenkét éves korában feldúlva érkezett haza, mert összeveszett az akkori barátjával. Bezárult a kör, a hűség állt mindenekfelett. - Dávid... - megfordult, megérintette a fiú vállát, és mélyen a lencsék mögött ülő szemekbe nézett. - Ha bajba kerülnél. .. ha összecsapnának a fejed felett a hullámok... és nagy, súlyos hibát vétenél... elmondanád nekem? Dávid hunyorított, s Jessica nem tudta eldönteni, hogy kíváncsiságból vagy bűntudatból. - Nem tudom. Attól függ. - Nem számítana, mit tettél, Dávid. Én mindig a te oldaladon állnék. A lány komoly hangjától Dávid megriadt, s vállrándítással igyekezett enyhíteni a zavarán. - Majd emlékeztetlek, amikor nekem esel, mert hibát vétettem a könyvelésben. Jessie, tényleg nem nézel ki valami jól. Talán használna, ha elutaznál egypár napra. - Rendbe fogok jönni - de el akarta kerülni a vitát, ezért hozzátette: - Gondolkodom a dolgon. -Jól van. Nekem mennem kell, azt mondtam Michaelnek, hogy ma kinyitok. - Gyors puszit nyomott Jessica arcára. - Bocsánat, ha az előbb nagyon rád támadtam. De mégis... - habozott, felhúzta a vállát. - Nos, végül is mindenki a maga útját járja. - Igen - mondta Jessica halkan, ahogy Dávid az ajtó felé tartott. így van. Dávid... ha neked vagy Michaelnek pénzre lenne szükségetek. .. - Fizetésemelést kapunk? - mosolygott szélesen a kilincsre téve a kezét. A lány mosolyt erőltetett az arcára, és felvette a fésűt. - Ezt megbeszéljük, ha visszamegyek dolgozni.

187 - Igyekezz vissza - biztatta a fiú, és magára hagyta Jessicát. A lány elborult aggyal bámult a csukott ajtóra, a kezében tartott fésűt áthajította a szobán. Nézd, mit művelsz! Kikérdezed, szimatolsz, talán bevall valamit, amitől vége lehet ennek az egésznek. Megfigyelte Davidet, hátha felfedezi a bűntudat valami apró jelét! És tudta, hogy ugyanezt tenné Michaellel is. Undorodott magától, amiért ennyire bizalmadan. Leroskadt a pipereasztal elé, és nézte a tükörképét. Nem helyes, hogy így érez - elidegenedik attól a két embertől, akikkel a legszorosabb kapcsolatban van. Figyeli a jeleket, figyel, hogy mikor hibáznak. És ami ennél is rosszabb, gondolta, ami még rosszabb, kívánja, hogy hibázzanak, hogy többé ne kelljen figyelnie és várnia. Hosszan, szigorúan nézte magát a tükörben. A haja vizes, összevissza áll a természetellenesen sápadt arc körül. A fakó szín még inkább kiemelte a szeme alatt sötétlő karikákat. Törékenynek tűnt, mint aki félig máris vereséget szenvedett. Ennek persze elejét lehet venni néhány praktikával. Kiegyenesedett, és sminket kezdett felhordani a szeme alá. Az erő illúziója maradt csak, de ennek maximálisan hasznát fogja venni. Megriadt a telefoncsörgésre, és lesodort egy kis porcelánvázát a földre. Reménytelenül figyelte az apró darabokai, amelyeket semmiképp sem tud már összeilleszteni. Mire leért a lépcső aljára, Betsy felvette a telefont. - Igen, itt van. Ki keresi? - Betsy haragos tekintettel nyújtotta át Slade-nek a kagylót. - Egy bizonyos Mrs. Sladerman keresi - mondta kimérten. Slade összevont szemöldökkel vette át a kagylót, Betsy erre felhúzta az orrát és sértődötten elvonult - Mama? Miért hívsz itt? Tudod, hogy dolgozom. Történt valami? - kérdezte inkább aggódva, mint bosszúsan. - Janice jól van? - Nincs semmi baj, és Janice is jól van - mondta az asszony, amint Slade szóhoz hagyta jutni. - És te hogy vagy? Slade idegessége hamar visszatért. - Mama, tudod, hogy nem szabad hívnod, amikor dolgozom, csak ha nagyon fontos. Ha eldugult a vízvezeték, hívd a házmestert. - Erre magam is rájönnék - felelt Mrs. Sladerman. - Nézd, valószínűleg pár nap múlva otthon leszek. Csak ne nyúlj semmihez, amíg haza nem érek. - Rendben - mondta az asszony kedvesen. - De azt mondtad, szóljak, ha valami hírt kapok az ügynöködtől. Akkor majd ha hazajössz, megbeszéljük. Szia, Slade. - Várj csak! - Slade türelmedenül sóhajtott, átkapva a kagylót másik kezébe. - Nem kell azért felhívnod, hogy elmond, megint elutasítottak. - Valóban nem - adott igazat az anyja. - De azt gondoltam, akkor hívhadak, ha nem erről van szó. Slade elcsendesedett. A felfokozott remények általában csalódással végződnek. - Az új novellával kapcsolatban, amit a Mirror közöl le? - Nos, azt is említette, de... - hallgatott el abban a hiszemben, hogy Slade kiabálni fog vele. - De annyira izgatott volt, hogy sikerült eladnia a regényt, hogy nem is értettem nagy részét, amit mondott. Slade szívverése hatalmas dobbanásokkal felgyorsult. - Milyen regényt? - A te regényedet, te buta - erősítette meg vidáman. - Még egy esély,

188 írta James Sladerman, hamarosan kiadja a Fullbright és Társa. Slade-ben felkavarodtak az érzelmek. A homlokának támasztotta a kagylót, és behunyta a szemét. Egész életében erre a pillanatra várt és most úgy tűnt, minden érzékszerve csődöt mondott. Beszélni próbált, de nem jött ki hang a torkán, aztán megköszörülte. - Biztos vagy benne? - Még hogy biztos vagyok benne? - kérdezte az asszony. - Slade, azt hiszed, nem beszélem az anyanyelvemet, még ha olyan kesze-kusza zój ügynökduma is? Azt mondta, készül a szerződésed, és majd keres a részletekkel kapcsolatban. Filmes jogok, tévésorozat, meg záradékok meg mindenféle számok. Persze - tette hozzá, amikor a fia nem szólt semmit - rajtad áll. Ha nem akarod az ötvenezer dolláros előleget... várt, majd hosszú sóhajt engedett ki. - Mindig is halk szavú voltál Slade, de ez már nevetséges. Egy férfinak nem kellene mondani valamit, amikor végre megkapja, amit mindig is akart? Mindig is akart, gondolta Slade elszédülve. Persze hogy tudta. Hogyan is hihette, hogy sikerül eltitkolnia előle. A pénz most nem érdekelte. Még mindig a fülében csengett a bűvös szó: kiadja. - Nem is jutok szóhoz! - Nos, ha majd tudsz, szedd össze azt is, amin most dolgozol. Látni szeretnék. Ügy tűnik, azt gondolják, megfogtad az isten lábát. Slade... azt hiszem, még nem mondtam elégszer, hogy büszke vagyok rád. - De - sóhajtott nagyot Slade. - Mondtad. Köszönöm. Az anyja nevetése melegen csiklandozta a fülét. -Jól van, kisfiam, tartalékold a szavakat a történeteidre. Most még néhány száz hívást le kell bonyolítanom, tudod, szeretek dicsekedni. Gratulálok. - Köszönöm - mondta Slade ismét sután. - Mama... - Igen, fiam? - Vegyél egy új zongorát. - Szia, Slade - köszönt el nevetve az anyja A férfi körülbelül egy percig hallgatta még a tárcsahangot. - Bocsánat, Mr. Sladerman, szeretne most reggelizni? Slade zavarodottan bámulta Betsyt. A nő mögötte állt - kis fekete szemek, ráncos bőr, őszülő haj és vaskos, rövid lábak. Enyhe ezüsttisztítószer- és levendulaillata volt. Slade eszelősen mosolygott rá, az pedig óvatosan hátrált. - Maga gyönyörű! Betsy még egy lépést hátrált. - Uram? - Tökéletes szépség - felkapta a házvezetőnőt, megpörgette, majd csattanós csókot adott a szájára. Betsynek csak egy elfojtott sikításra tellett. Tíz éve után először ért a szájához férfiszáj. - Tegyen le, és viselkedjen! - utasította Slade-et, próbálva megőrizni maradék büszkeségét. - Betsy, megőrülök magáért. - Megőrült és pont - helyesbített Betsy, és nem törődött Slade sármos, ragyogó pillantásával. írók, jellemző... Szopogatnak egy kis brandyt reggeli előtt. Tegyen le, és készítek magának egy erős kávét. - Igen, író vagyok - mondta a férfi, mintha maga sem akarná elhinni. - Igen - felelt Betsy nyugtató hangon. - És most legyen jó fiú, és

189 tegyen le. Jessica félúton megállt a lépcsőn, és elkerekedett a szeme. Miért vigyorog úgy Slade, mint egy félőrült, és miért tartja Betsyt fél méterrel a föld felett? Leesett az álla, amikor Slade csókot nyomott az asszony összeszorított, rúzs nélküli ajkára. -Slade...? Még mindig a karjaiban tartva Betsyt, Slade megfordult. Feltűnt Jessicának, hogy most először igazán, tökéletesen boldognak látja. - Te következel - jelentette be, leeresztve Betsyt a földre. - Be van csípve - súgta Betsy Jessicának sokat sejtető bólogatással. - Reggeli előtt. - Ki vagyok adva - javította ki, s leráncigálta Jessicát a lépcsőről. Reggeli előtt. - Csókokkal halmozta el a lányt, mielőtt az megszólalhatott volna. Ragyogva áramlott ki Slade-ből a szeretet erős, tiszta érzelem, mindenféle mellékzönge vagy rejtett gondolat nélkül. Az öröm Jessicára is átragadt, önfeledten nevetett, mihelyt levegőt kapott. - Kiadták? A regényedet? Mikor? Hogyan? - Igen, igen. - Slade újra megcsókolta, mielőtt egyenként válaszolt volna a kérdéseire. - Most hívtak. A Fullbright és Társa elfogadta a kéziratot, és azt is látni akarják, amin éppen most dolgozom. - Valami megváltozott Slade szemében, amint úja magához ölelte Jessicát. A lány röpke ideig láthatta ezt a változást. Nem a boldogság elmúlása volt, sokkal inkább a felismerés. - Mostantól kezdve a saját életemet élem suttogta Slade. - Enyém az életem. - Ö, Slade! - Jessica belekapaszkodott, osztozott a pillanatban. Annyira örülök neked. - Megemelte és tenyerébe fogta a férfi arcát. Ez csupán a kezdet. Mostantól fogva semmi sem állíthat meg, érzem. Betsy, hozzon pezsgőt! - rendelkezett Jessica, és ádvarolta Slade nyálát. - Reggel kilenc órakor? - A mondat őszinte felháborodással remegett a levegőben. - Pezsgőt iszunk ma reggel kilenc órakor - határozott Jessica. A szalonban. Ünnepelünk. Betsy keresztülment a halion, és sűrűn csettingetett a nyelvével, írók, gondolta, nem sokkal jobbak, mint a többi művész. Mindenki tudja, azok milyen életet élnek. Mégis megnyerő, ördögi teremtés. Méltóságához nem illő módon felvihogott, s betért a konyhába, hogy elmesélje a szakácsnak a legújabb fejleményeket. - Gyere be - vonszolta maga után Jessica. - Mesélj el mindent! - Ez minden! - mondta Slade, ahogy Jessica befelé húzta a szalonba. - Akarják a könyvet, ez a fontos. Az ügynököm majd elmondja a részleteket. - Végre eljutott a tudatáig az ötvenezer dollár. - Előleget fogok kapni - mondta halkan nevetve. - Megélek belőle a második regényem kiadásáig. - Az már nemsokára lesz! Olvastam, emlékszel? - Hirtelen felindulással megragadta Slade kezét. - Mekkora film lesz belőle! Gondolj csak bele, Slade, te írhatnád a forgatókönyvet! Azonban majd vigyáznod kell a filmes jogokkal, hogy ne írj alá mindenfélét. Vagy egy kisebb sorozat - döntötte el a lány. Ez még jobb, és akkor... - Gondoltál már arra, hogy bezárod a boltot, és nyitsz egy ügynökséget? - kérdezte Slade szelíden. - A tárgyalás az tárgyalás - vágott vissza Jessica mosolyogva. - És ebben én vagyok a művész. Betsy, arcán a végletekig rosszalló arckifejezéssel, bejött a tálcával. - Még valamit, Miss Winslow?

190 Amikor ilyen udvarias megszólítást használt, Jessica tudta, hogy Betsy neheztel. Várt, amíg a házvezetőnő eltűnt, aztán szemrehányó pillantást vetett Slade-re: - Ez miattad van - tájékoztatta. - Betsy egész nap kimért lesz, és mártírként viselkedik csak azért, mert zaklattad, én pedig csadakoztam hozzád a reggeli előtti pezsgőzésben. - Mondd neki, hogy igyon egy pohárral ő is - javasolta Slade, miközben kihúzta a dugót az üvegből. - Te tényleg azt akarod, hogy bajba kerüljek! - Jessica odatartotta mindkét poharat, ahogy a dugó pukkant. - Igyunk arra, hogy egyszer James Sladerman neve is felkerül azokra a könyvtári katalóguscédulákra - mondta Jessica, amikor mindkét pohár megtelt pezsgővel. Slade nevetve koccintott. - A tiéd lesz az első példány - ígérte, aztán kiitta a poharát. - Mit érzel, Slade? - A lány lassabban ivott, és figyelte, ahogy Slade újratölti a poharát. - Komolyan, mit érzel? Slade a buborékokat figyelte, mintha azokban lenne elrejtve a válasz. - Szabadnak érzem magam - kezdte halkan. - Szabadnak. - Felállt, a fejét csóválva rótta a szobát. - Hosszú évekig azt csináltam, amit mondtak, most azt csinálhatom, amit én akarok. A pénz csak azért érdekel, mert nem halunk éhen, miután kifizetem az utolsó évi tandíjat is. De most nyitva áll az ajtó előttem. Nyitva - ismételte -, és csak be kell sétálnom. Jessica megnedvesítette a száját, és nyelt egyet. - Otthagyod a rendőrséget. -Jövőre terveztem. - A zongorán álló gyertya kanócát piszkálta. Nyugtalanság férkőzött a többi érzés közé, olyan nyugtalanság, amiről korábban nem is akart tudomást venni. - Ez viszont azt jelenti, hogy korábban is otthagyhatom. Sokkal korábban. Civil leszek. Jessicának eszébe jutott az elrejtett fegyver, megkönnyebbült, de rögtön szorongás vett rajta erőt. - Azt hiszem, sok időbe telik, míg megszokod. - Menni fog. - És azonnal... leszerelsz? - Nincs értelme várni - válaszolt a férfi. - Van elég pénzem, amiből kihúzom a következő szerződésig. Idő kell, ha esetleg azt akarják, hogy írjak benne újra valamit. Aztán itt van ez a befejezésre váró regényem, meg egy harmadik, amivel már egy ideje foglalkozom. Azon gondolkodom, milyen egész nap írni, és nemcsak belekapni a szabadidőmben. - Végül is ezt akartad - mondta Jessica csendesen. - Ha ennek vége lesz, megtudom. - Vége lesz? -Jessica szeme Slade-re szegeződött, de a férfi nem nézett rá. - Tehát maradsz? - Mi? - nézett vissza zavartan, bosszantotta a lány arcára kiülő aggodalom. - Mit mondtál? - Azt gondoltam, esetleg átadod másnak a feladatot - Jessica az üveg után nyúlt és utánatöltött az amúgy is teli pohárnak. - Hogy azonnal visszamész New Yorkba. A férfi szándékosan lassan tette le a poharát - Nem hagyok befejezetlenül semmit. - Nem, persze - letette az üveget. - Tudom, hogy nem. - Azt hiszed, elmennék, itt hagynálak? A férfi ingerült hangjától megrémülve Jessica gyorsan beleivott a

191 pezsgőbe. - Úgy gondolom - nyelt egyet -, amikor valaki megkapja azt, amiért dolgozott, amire várt, akkor nem szabad kockáztatnia. A férfi odament, elvette a poharát, és a félig üres üveg mellé tette. -Jessica, kérlek, hallgass! - Amikor a lány válaszolni akart, Slade erős tenyerébe fogta az arcát. - Komolyan gondolom, Jess! - Bolond lennél maradni, amikor más választásod is van - nyögte ki Jessica. Slade szeme összeszűkült a felindultságtól, majd röviden, erősen megcsókolta a lányt. - Te vagy a bolond, ha azt hiszed, van választásom. - De van - helyesbített Jessica higgadtan. - Én mondtam neked korábban, hogy mindig van más választásod. - Rendben - bólintott Slade, állhatatosan nézve rá. - Egy szavadba kerül, és még ma visszamegyek New Yorkba... ha te is velem jössz fűzte hozzá, amikor Jessica majdnem megszólalt. A lány válaszként határozottan, dacosan megrázta a fejét. - Akkor itt maradunk, amíg nincs vége. Jessica a férfi karjába vetett magát, és erősen belekapaszkodott. Ugyanannyira akarta, hogy maradjon vele, mint hogy menjen. - Emlékezz, adtam neked esélyt! Többet nem kapsz - mosolygott hátravetett fejjel. - Egy nap majd emlékeztetlek rá. Itt maradunk. Slade bólintott, és nem vette észre, hogy Jessica elhagyta a mondat második felét. - Rendben, együnk valamit ehhez a pezsgőhöz, mielőtt Betsy teljesen leszámol veled. Tizedig Jessicának úgy tűnt, csak vánszorog a nap, ahogy figyelte a sugarait az ablaktámlákra vetülni. Kínozta a bezártság, gyűlölte, hogy ki sem léphet. Még a tengerpart sem jöhetett szóba, így sohasem tudta meg, vajon séta közben a háta mögé nézne-e. A boltjára gondolva tompa, kínzó fejfájás tört rá. Elvették az egyetlen dolgot, amit ő talált ki egyedül, és ő épített fel. Talán soha többé nem lesz rá olyan büszke, mint volt, talán soha nem fog akkora odaadással dolgozni benne, hogy a legjobbat hozza ki belőle. És ami ennél is rosszabb, a kimerültségtől eljutott arra a pontra, amikor ez már nem is nagyon érdekelte. Utált beteg lenni. Úgy védekezett a testi gyengeség ellen, hogy egyszerűen nem vett róla tudomást, folytatta a munkáját. Ezen nem tudott - nem akart - változtatni. Most azonban nem tudott magával mit kezdeni. A csendes könyvtár és a Sladé által rá kiosztott monoton munkák az amúgy is feszült idegeire mentek. Végül lecsapta a tollat az asztalra és felugrott. - Ezt nem bírom tovább! - Széles gesztussal körbemutatott az egész könyvtáron. - Slade, ha még egy szót le kell írnom, megőrülök. Nem csinálhatnánk valamit? Bármit? Elviselhetetlen ez a várakozás! Slade hátradőlt a székben, és nyugodtan végighallgatta a lány panaszkodását. Látta, hogy egész reggel ide-oda kap, próbál küzdeni az unalom, a feszültség és a kimerültség ellen. Egyedül az lepte meg, hogy ilyen sokáig bírta robbanás nélkül. A nyugodt tevékenység nem erős oldala Jess Winslow-nak, gondolta. Eltolta maga elől a könyveket. - Gin - mondta kedvesen. Jessica zsebre vágta a kezét.

192 - A francba is, Slade, nem inni akarok, hanem valamit csinálni. - Romi - mondta ki Slade, ahogy felállt. - Romi? - kérdezte megrökönyödve, majd haragosan sóhajtott. Kártyázzunk?Én a fejem verem a falba, te meg kártyázni akarsz? - Igen. Van itthon kártya? - Azt hiszem. - Jessica hátrasimította az arcából a haját, egy pillanatig úgy tartotta, majd leejtette a kezét. -Jobb ödeted nincs? - Lenne... - Slade a hüvelykujjával végigsimította a szeme alatti kék karikákat. - Csak azt hiszem, ma reggel már eléggé próbára tettük Betsy tűrőképességét. Jessica nem lelkesedett ugyan, de beadta a derekát. -Jól van, kártyázzunk! - Az asztalhoz ment és kihúzott egy fiókot. - Milyen alapon? - kérdezte a fiókban matatva. - A te tőkéd valamivel nagyobb, mint az enyém - mondta Slade szárazon. - Fél cent egy pont. - Rendben, te nagy költekező. - Jessica felmutatta a kártyacsomagot. - Készülj feL mert nagyon megverlek. És Slade valóban vesztett is - sorozatban. A férfi javaslatára a szalonban játszottak. Az volt a hátsó gondolata, hogy a tűz ropogása, a kanapé, na meg az egyhangú játék elálmosítja Jessicát. Tapasztalta, hogy Jessica úgy bírja ki a várakozást anélkül, hogy elveszítené a fejét, ha alszik. Nem számított arra, hogy a lány ennyire ért a játékhoz, arra pedig a legkevésbé, hogy ennyire elveri. - Nyertem jelentette be Jessica újra. Slade úgy nézett le Jessica kiterített kártyáira, mint aki citromba harapott. - Még senkit nem láttam, akinek ekkora szerencséje lett volna. - Gyakorlat - javította ki a lány, és felvette a kártyákat, hogy keverjen. Slade véleménye egy betűs szóban nyilvánult meg, de nem mondta ki. - Szolgáltam az erkölcsrendészetnél - közölte a lánnyal, miközben az osztott. - Megérzem, ha svindli van a dologban. - Erkölcsrendészet? - színlelt Jessica érdeklődést. - Gondolom, nagyon érdekes volt. - Voltak izgalmas pillanatai - mormolta Slade, miközben bosszankodott a kapott lapokon. - És most milyen részlegnél vagy? - A gyilkosságiaknál. - Ó. - Nyelt egyet, de könnyed hangnemben folytatta. - Gondolom, ott is vannak izgalmas pillanatok. Slade morogva eldobott egy kártyát, amit akár helyeslésnek is lehetett volna venni. Jessica felvette a lapot, beillesztette a többi közé. Amikor Slade szeme összeszűkült, csak mosolygott. - Rengeteg emberrel találkozhattál a munkád során. - Nézte a lapjait, majd hívott. - Ezért olyan jól megformáltak a karaktereid. Slade az utca embereire gondolt drogdílerekre, prostituáltakra, piti tolvajokra és áldozatokra. Valahogy mégis igaza volt Jessicának. Harmincéves korára úgy gondolta, már mindent látott. Aztán kiderült, hogy korántsem mindent. - Igen, sok emberrel. - Újra eldobott egy lapot, Jessica pedig megint felvette. - Lefüleltem egypár profi kártyás bűnözőt. Jessica ártatlanul nézett rá. - Igazán?

193 - Egyikük egy gyönyörű vörösesbarna volt - rögtönzött. - Hordozható asztallal járta a legjobb New York-i hoteleket. Finom déli kiejtés, fehér kezek, és jellegzetes asztal. - Kísérletképpen egy kártyalapot a fény felé tartott, mielőtt letette. - Három évet kapott. - Nem mondod... - játszotta Jessica a hitedent, s felvette a lapot. Nyertem. - Ne, Jessica, az nem lehet, hogy... A lány bocsánatkérően megmutatta a lapjait. - Mégis úgy tűnik, lehet. Gyorsan végigfutott a kártyáin, majd szitkozódott. -Jó, rendben. - Slade intett. - Add össze, mennyit vesztettem. Kiszállok. - Nézzük. - Jessica végigfutott a számokkal teleírt jegyzetfüzetlapon. - Akkor egy egész bandát sikerült lefülelni, ugye? - Választ nem is várva felírta a végső számot. - Ha nem tévedek, nyolc dollár ötvenhét és fél centtel tartozol nekem. - Letette a jegyzetfüzetet, engedékenyen mosolygott. - Legyen nyolc ötvenhét. - Arany szíved van, Jess. - Fizess! Gyerünk! - tartotta a tenyerét. - Hacsak nem akarsz dupla vagy semmit játszani. - Esélyem sincs. - Slade benyúlt a zsebébe, és kivette a pénztárcáját. Egy tízdolláros bankjegyet lökött az asztalra. - Nincs apróm. Tartozol egy dollár negyvenhárommal. Jessica önelégült mosollyal kivette a tárcáját a hallban álló szekrényből. - Egy dollár... - mormolva kutatott a bankjegyek közt - és huszonöt, harminc, negyvenhárom cent. - Belenyomta a pénzt Slade markába, és mosolygott. - Kvittek vagyunk. - Nem egészen. - Slade megragadt a lányt, és hosszan, mélyen megcsókolta. - Ha teljesen meg akarsz kopasztani - suttogta a haját simogatva -, akkor vidd végig, amit elkezdtél. -Jó ötlet - nyújtotta újra csókra a száját. Istenem, hogy kívánta Jessicát! Nemcsak ebben a percben, ezen a napon vagy ebben az évben, gondolta, ahogy feloldódott az ízében. Hanem mindig. Örökké. Ezeket a szavakat pedig megtiltotta magának. Fal emelkedett köztük - a társadalmi különbség vékony üvegfala, amiről elfeledkezett, ha a lányt a karjaiban tartotta. Nem volt joga azt érezni, amit érez, vagy megkérdezni, amit meg akar kérdezni. De a lány teste meleg volt és lágy, és az ajkai türelemmel vetették alá magukat a csókoknak. -Jess... - Ne beszélj - kapaszkodott erősebben Slade-be. - Csak csókolj újra. -Jessica ajkai rátapadtak a szájára, és nem engedték felhangzani a szavakat, amelyek kikívánkoztak. És minél tovább tartott a csók, annál vékonyabb lett köztük a fal. Slade érezte, ahogy megreped, majd hang nélkül összeomlik, ami elválasztotta őket. -Jess - suttogta újra, s beletemetkezett hajába. - Azt akarom, hogy. Jessica megrándult, Slade pedig káromkodott. Megszólalt a csengő. - Kinyitom az ajtót - Ne, majd Betsy ajtót nyit. - Még egy percig a karjaiban tartotta, és érezte, ahogy együtt ver a szívük. Jessica tökéletesen egyetértett, bólintott. Amikor Slade elengedte, a lány egy székbe süppedt. - Butaság... - kezdte volna, de Michael lépett be a szalonba. -Jessica! - Slade-re rá sem hedeátve odament a lányhoz, és megfogta a kezét. - Sápadt vagy! Ágyban lenne a helyed. Jessica mosolygott, és nem tudta megállni, hogy meg ne szorítsa

194 Michael kezét. - Tudod, hogy megőrülök, ha ágyban maradok. Mondtam, hogy ne aggódj, Michael. - Hogy állhatnám meg, hogy ne aggódjak? - Felemelte a lány kezét, és megsimogatta. Különösen úgy, mivel Dávid egész délután azt hajtogatja, nem tudod, hogy kell vigyázni magadra. - Az egy... -Jessica szavát félbeszakítva gyors pillantást vetett Slade-re. - Az csak egy kis nézeteltérés volt köztünk. De tényleg jól vagyok. - Nem úgy nézel ki, kimerültnek látlak. - Michael bosszankodva követte Jessica pillantását, s mindketten Slade-et nem nézték. Mchael megértette, haragra gyúlt, majd megsértődött, végül beletörődött. Jessicának ágyban kellene lennie - vetette oda Slade-nek -, és nem vendégeket fogadnia. Slade vállat vonva kényelembe helyezte magát. - Nem tisztem megmondani Jessicának, hogyan élje az életét. - Akkor mi a maga tiszte pontosan? - Michael, kérlek... - előzte meg Slade válaszát Jessica, és felállt. Hamarosan felmegyek, elfáradtam. - Csendes bűntudattal Slade-hez fordult. - Egész nap feltartottalak. Nem írtál semmit. - Semmi gond - cigarettát vett elő. - Este majd bepótolom. Michael kettejük között állt, és nyilvánvalóan nem akart távozni bár tudta, hogy annak sincs sok értelme, ha marad. - Megyek - tétovázott. - De ígérd meg, hogy lepihensz. - Igen, megígérem, Michael... - átölelte, és újra érezte a masszív testet, arcszesze hűvös tengeri illatát. - Te és Dávid sokat jelentetek nekem. Bárcsak el tudnám mondani. - Dávid és én - mondta halkan, és végigsimította Jessica haját. Tudom. -Búcsúzóul Slade-re nézett. -Jó éjt,Jessica. -Jó éjt, Mchael. Slade várt, amíg bezáródik a bejárati ajtó. - Milyen nézeteltérés volt köztetek Daviddel? - Semmi közöd ehhez, személyes ügy. - Most semmi nem lehet személyes ügy. - Ez az volt. - Megfordult, és kimerülten, hosszan nézett Slade-re, aki észrevette a jellegzetes makacs vonalat a szemöldökei közt. - Van jogom némi magánélettiez, Slade. - Mondtam, egyikőjükkel sem találkozhatsz egyedül - emlékeztette. - Akkor fenekelj el - vágta oda. - Ne feszítsd túl a húrt! - Indulatosan nézett a szemébe. - És ne tedd ezt többé. - Igenis, őrmester. - Keserűen felsóhajtott, és beletúrt a hajába. Ne haragudj. -Ne mentegetőzz - mondta Slade kurtán. - Csak tedd, amit mondok. -Azt hiszem, felmegyek. Elfáradtam - tette hozzá, és nem nézett Slade-re. - Rendben. - A férfi nem vette le a szemét Jessicáról. - Aludj egy kicsit. Hallgatta, amint a lány felmegy a lépcsőn, aztán káromkodva a tűzbe dobta a cigarettáját. Az emeleten Jessica teleengedte a kádat. Erre volt szüksége, mondta magának: egy aszpirinre a fejfájás ellen, és egy forró fürdőre a feszültség ellen. Aztán alszik. Aludnia kell - a teste pihenésért kiáltott. Életében először érzett ekkora kimerültséget. Várt, amíg a fürdőszoba

195 gőzbe nem borult, aztán beleereszkedett a kádba. Tudta, hogy Slade-et nem téveszthette meg. Nem bolond tudatában volt, hogy nem vette készpénznek azt a kifogást, hogy fáradt. Slade tudja, mi zajlik a fejében. Ezen a ki nem mondott félelmekkel és nyomasztó feszültségekkel teli napon Michael látogatása volt az utolsó csepp a pohárban. Semmi sem történt, gondolta csalódottan, ahogy körbeölelte a víz. Meddig kell még várnia? Egy napig? Egy hétig? Két hétig? Halkan, mélyen sóhajtott, és behunyta a szemét. Jessica ismerte önmagát. Szerencsés, ha egy éjszakát átvészel várakozással és gondolkodással, nem egy hetet! Haladj óránként, javasolta önmagának. Hét óra volt. Arra összpontosít, hogy nyolc óráig kihúzza valahogy. Nyolc óra húsz perckor Slade módszeresen átvizsgálta a földszintet, és ellenőrizte a zárakat. Egy elviselhetetlenül hosszú napig várt a telefonhívásra, amely majd értesíti, hogy véget ért a feladat. Magában átkozta az Interpolt, az FBI-t és Dodsont. Ami őt magát illette, ő is ugyanolyan hibás volt. Jessica a tűrőképessége határához érkezett - ahogy azt egyértelműen megállapította Michael látogatásából is. Sok mindent lehetett még egyértelműen megállapítani. Például hogy Slade nagyon közel járt ahhoz, hogy átlépje a végső határt. Ha a csengő nem szólal meg, olyan dolgot mondott volna, amit nem lett volna szabad, és olyan dolgot kért volna, amihez nem lett volna joga egy kiszolgáltatott nővel szemben. Jessica talán igent mondott volna. Biztosan igent mondott volna, helyesbített Slade, ahogy átlépett az alvó Ulfysesen. Es megbánta volna, amikor a helyzet megváltozik, és az élet visszaáll a rendes kerékvágásba. Mi lett volna, ha megkéri a kezét, összeházasodnak, mielőtt Jessicának ideje lenne visszaszokni? így lehet két életet remekül tönkretenni, gondolta Slade. Míg ő zsaru, jobb ezt annyiban hagyni és visszavonulni, Jessicát pedig megvédendő személynek tartani. Legalább most a szobájában pihen, nincs mellette, és nem csábítja arra, hogy ismét ádépje a határvonalat. Ha nem láthatta, nem érinthette, könnyebb volt a dolgokat kézben tartani. A személyzet a saját szárnyában pihent. Hallotta a televízió zümmögését, és ahogy társasjátékoztak. Ellenőrzi, hogy minden be van-e zárva, majd felmegy, és folytatja az írást. Kimasszírozta a nyakszirtjéből a felgyülemlett feszültséget. Ma a saját ágyában alszik, egyedül. A konyhaajtó felé haladva látta megmozdulni a kilincset. Az izmai megfeszültek, beugrott a sötétbe, és várt. Nyolc harminc. Jessica újra megnézte az órát, miközben a szobáját rótta. Sem a fürdés, sem az aszpirin nem lazította el annyira, hogy könynyebb legyen az alvás. Ha Slade feljönne, gondolta, aztán megrázta a fejét. Túlságosan is függ tőle, és ez nem jellemző rá. Mégis úgy érezte, alábbhagyna az idegessége, ha legalább az írógépe kattogását hallhatná. Mindig csak egy órát kell átvészelni, emlékeztette magát, ismét az órára pillantva. Nos, kibírta valahogy héttől nyolcig, de nem fog menni kilencig. Feladta a küzdelmet, és elindult lefelé. Ha Slade megharagszik, valahogy majd elsimítja. Már az is túlzás volt, hogy bezárták a saját házába, de még hogy a szobájába is... Ennél még az ostoba cédulák irogatása is jobb - bármi, ami lefoglalja a kezét, amíg...

196 Ezen rágódott, és leért a lépcső aljára. A szalon ajtaja már másodszor volt zárva! Reszketés futott végig a hátán. Majdnem visszafordult a szobájába, hogy úgy tegyen, mindia nem is látta volna, de meggondolta magát. Nem ő kérte Slade-et, hogy ne mondja neki azt, hogy meneküljön? Ez az en házam, jelentette ki magában Jessica, s előrébb lépett egyet. Bármi is történik, az az ő dolga is. Mély levegőt vett, kinyitotta a szalonajtót, és felkapcsolta a villanyt. Slade türeknesen várta, hogy kinyíljon a hátsó ajtó. Először csak egy árnyék bukkant fel, de az alakja ismerős volt. Megnyugodva lépett elő a holdfénybe. Dávid megrémült, megperdült, majd átkozódott. - A frászt hozza rám! - méltadankodott, ahogy engedte maga mögött bezárulni az ajtót. - Mit művel itt a sötétben? - Csak ellenőrzöm a zárakat - válaszolt Slade Qegmán. - Most jöttem haza - morogta Dávid. Felkapcsolta a világítást, és a tűzhelyhez ment. - Akar egy kis kávét? - kérdezte morcosan. - Köszönöm. - Slade várakozva ült lovaglóülésbe egy székre, hogy Dávid kiöntse, ami a lelkét nyomta. Brewster utolsó jelentése tisztázta Dávidét. A legmodernebb számítógépeken futtatták le a nevét és az ujjlenyomatát. Egy hónapig minden mozdulatát figyelemmel kísérték. Dávid Ryce pontosan az volt, akinek látszott: egy fiatal, kicsit dacos ember, akinek volt érzéke a könyveléshez és a régiségekhez. Meglehetősen szoros érzelmi szálak fűzték egy végzős medikához. Slade emlékezett rá, milyen atyai szavakkal ecsetelte Brewster Dávid szerelmének mélységeit. Bár Slade érzett egy cseppnyi lelkiismeret-furdalást amiatt, hogy ezt eltitkolta Jessica elől, de úgy vélte, van elég baja Jessicának enélkül is: az, hogy uralkodjon önmagán. Csak hasznára vált, ha mindkét férfit gyanúsítja, minthogy biztos legyen abban, hogy Michael Adams nyakig benne van a csempészetben. - Michael. -Jessica szembesült az igazsággal, és nem akarta elhinni. -Jessica? - A férfi az asztal darabjait szorongatta a kezében, és pánikszerűen próbált valamilyen elfogadható magyarázatot találni arra, amit művel. - Nem akartalak zavarni. Reméltem, hogy már alszol. - Azt elhiszem... - halk, beletörődő sóhajjal becsukta maga mögött a szalon ajtaját. - Volt egy kis probléma ezzel a darabbal - kezdte Michael. - Meg akartam... -Ne, kérlek. -Jessica átment a helyiség másik végébe, töltött magának kétujjnyi brandyt, és lehajtotta. - Tudok a csempészésről, Mchael - mondta szenvtelen hangon. - Tudom, hogy álcának használtad a boltot. - Csempészet? Na de, Jessica... -Azt mondtam, ne! -Jessica hirtelen megpördült, harag és elkeseredettség dúlt benne. - Tudok mindent, Mchael. És a rendőrség is tud mindent. - Ó, istenem. - Mchael elsápadt, és vad tekintettel körülnézett. El tudok menekülni? - Tudni akarom, miért... - halkan és nyugodtan beszélt. - Magyarázattal tartozol. - Csapdába estem. - A padlóra dobta az asztal darabjait, és cigaretta után kutatott. -Jessica, csapdába estem. Azt ígérte, téged kihagy belőle! Hogy nem tudod meg. Tudnod kell, hogy sosem kevertelek volna bele, ha lett volna választásom.

197 - Választásod - suttogta Jessica, és Slade-re gondolt. - Mindenkinek van választása, Mchael. Te hogy döntöttél? - Néhány éve Európában... - mohón megszívta a cigarettáját. Pénzt vesztettem... sokat. Többet, mint szabad lett volna, és a rossz személynek tartoztam - esdeklőn tekintett Jessicára. - Alaposan helybenhagytak. .. talán emlékszel arra a két hétre, amit Rómában kellett töltenem. - Újból beleszívott a cigarettába, és gyorsan kifújta a füstöt. Profik voltak... Napokba tellett, amíg újból lábra tudtam állni. Aztán üzletet ajánlott: vagy egész életemre megrokkanok, vagy... és én elfogadtam. - A hajába túrt, és a bárszekrényhez ment. Tiszta whiskyt töltött magának, egy hajtásra lehúzta. Tudta, hogy ki vagyok, természetesen... ismerte a családomat, hogy a boltodban dolgozom... és a te feddheteden hírnevedet. - Az ital hamarosan megoldotta a nyelvét. A hangja magabiztosan csengett. - Neki nagyon jól ment. Nem a pénzért tettem, Jessica. Életben akartam maradni. És akkor... akkor már nyakig benne voltam. Jessica meglágyult, de gyorsan száműzte az érzést. Nincs irgalom, mondta magának. Nem csal ki belőle szánalmat ez a férfi. - Ki ez az ember, Mchael? - Nem. - Mchael a fejét rázva a lányra nézett. - Nem mondhatom el. Ha megtudná, hogy elárultam, nem lennél biztonságban. - Biztonságban? - kurtán felnevetett. - Ha érdekelt volna a biztonságom, figyelmezethettél volna, hogy ne mászkáljak a tengerparton, amikor valaki le akar lőni. - Le... lelőni... Istenem, Jessica, nem gondoltam, hogy... Fenyegetett, de soha nem gondoltam, hogy tényleg ártani akar neked. Akkor cselekedtem volna. - Mchael kezei remegtek, a hamu a földre pottyant. Darabos mozdulattal behajította a cigarettát a tűzbe. - Kérleltem, hogy téged hagyjon ki, esküdöztem, hogy bármit megteszek, csak neked ne essen bántódásod. Szeredek, Jessica. - Ne beszélj nekem most szeretetről - uralkodott magán és felvette az asztal földre ejtett darabjait. A belső rész egy darabja volt. - van az asztalban, Mchael? - Gyémántok - felelt a férfi, és nyelt egyet. - Negyedmillió dollárt érnek. És ha nem viszem el ma este... - Hová? - vágott közbe a lány. - A bolthoz, este tíz órára. - Hadd lássam őket. Jessica végignézte, amint Mchael kiszerel egy rejtett dobozt onnan, ahol eredetileg a fiók volt. Kiemelt egy fadarabot, és láthatóvá vált a kettős fenék. Kihúzott egy kitömött kis zsákot. - Ez az utolsó - kezdte, ahogy megkaparintotta. - Megmondtam neki, hogy végeztem, kiszállok. Amint ezeket elviszem neki, elhagyom az országot. - Ez az utolsó, valóban - helyeselt Jessica, és kinyújtotta a kezét. De nem viszel el semmit. Ezek visszamennek oda, ahonnan jöttek, te pedig elmész a rendőrségre. - Miért nem akarsz mindjárt lelőni? - remegő kézzel törölte meg az orra alját. - Meg fog ölni, Jessica. Ha megtudja, hogy a rendőrségre mentem, a cellámban sem leszek biztonságban. Meg fog ölni, és ha megtudja, te mit tettél, akkor téged is! - Ne légy ostoba! - Jessicának szikrázott a szeme, ahogy a kezébe

198 kapta a zacskót. - Amúgy is megölne téged is, meg engem is. Nem bolond, tudja, hogy szorul körülötte a hurok. Nem olyan hülye, hogy téged meghagyjon tanúnak! Gondolkozz már! rivallt rá Michaelre türelmedenül. - Az egyeden esélyed, ha feladod magad a rendőrségnél! Jessica szavai felszínre hozták Mchael legrémesebb félelmeit. Legbelül tudta, hogy a csempészetben való közreműködése csak egy módon végződhet. Ez a félelem tette hűségessé, nem a pénz. - Menekülnöm kell! Nem érted, Jessica? Olyan helyre, ahol nem talál meg! Add ide a gyémántokat, szükségem, van rájuk. - Nem! -Jessica szorosabban tartotta a kis zacskót a markában. Kihasználtál, ennek vége. - Az isten szerelmére, Jessica, a halálomat kívánod? - Michael nehezen és szaggatottan lélegzett, ahogy kibuktak belőle a szavak. - Nincs időm, hogy összeszedjem a szükséges pénzt. Ha most eltűnök, talán van esélyem. Jessica hosszan elnézte a férfit. Vékony verejtékréteg borította az egész arcát, remegő ajkai felett gyöngyökbe gyűlt. A szemében rémület villogott. Kihasznált, gondolta a lány, de azért nem halt ki belőlem minden érzés iránta. Ha el akar menekülni, add oda neki, ami kell. Jessica odament egy falon lógó francia tájképhez, elfordította a rejtett forgópánt mentén, és feltárult a faliszéf. Gyorsan elforgatta a zárat, és kinyitotta. - Vidd! - Odanyújtott egy köteg pénzt - Ez nem annyi, amennyit a gyémántok érnek, de a készpénz mindenesetre biztonságosabb. Nem jutnál messzire, Mchael - mondta Jessica halkan, ahogy a férfi elvette a pénzt. - De neked kell meghozni a döntést. - Ez az egyedül lehetséges döntés most. - Becsúsztatta a pénzt a zakója zsebébe, s a lányra nézett. - Sajnálom, Jessica. A lány bólintva elfordult. Hallotta, hogy már az ajtónál jár. - Davidnek volt valami köze ehhez? - Nem, David nem csinált semmit. Elkönyvelte az árut, mintha a szokásos szállítmány lett volna. - Michaelben tudatosult, hogy minden, amit akart, minden, amit fontosnak gondolt, kicsúszik a kezei közül. Jessica... - Menned kell, Michael! Ha menekülni akarsz, akkor menekülj gyorsan. Jessica megvárta, amíg becsukódik az ajtó, majd kibontotta a tömött zacskót. Hideg, ragyogó gyémántok hullottak a tenyerére. - Ennyit ér az életem - suttogta. Óvatosan visszatette a köveket, és az Anna korabeli asztal maradványaira nézett. - Mindezt egy hóbort kedvéért - mormolta. - Ha nem tetszik meg annyira ez az asztal... Határozottan megrázta a fejét, elhessegette a gondolatot. Nincs olyan, hogy ha. Slade-et akarta, de előbb egy percig egyedül szeretett volna maradni. Sóhajtva az ölébe ejtette a gyémántokkal teli zacskót. - Azt hiszem, Jessica mesélt arról, mit történt ma reggel. - Míg a kávé melegedett a tűzhelyen, David kivette a poharakat. Slade felhúzta a szemöldökét. Ez meg mi? - tűnődött. - Nem kellett volna? - vágott vissza. - Nézze, nekem semmi kifogásom maga ellen - nem is ismerem magát. - David megfordult, és hátrasimította a homlokára hulló hajat. - De Jessie fontos nekem. Nem tetszett, hogy ma reggel a maga szobájából láttam kijönni. - Felmérte a vele szemben ülő férfit, és megértette, hogy nem győzhet. - Még mindig nem teszik.

199 Slade a szemüveg mögött vádló szemeket tanulmányozta. Tehát ez volt az a kis nézeteltérés. Itt van az a Jessica által remélt lojalitás, gondolta. - Mondhatnám azt is, nem kelL hogy tetsszen - mondta Slade megfontoltan -, de nem biztos, hogy Jess így érezne. David zavarba jött Slade kemény tekintetétől, fészkelődött. - Nem akarom, hogy baja essék. - Én sem. David a homlokát ráncolta. Ahogy Slade ezt mondta, valahogy úgy tűnt, komolyan gondolta. - Könnyen befolyásolható. Slade szürke szeme olyan gyorsan telítődött indulattal, hogy David szinte hátrahőkölt. Megszólalva szavai gyengédek és visszafogottak voltak: - Nem érdekel a pénze. - Persze. Elnézést - vont vállat a fiú lehiggadva. - Arról van szó, hogy néhányszor már megégette magát. Mindenkiben megbízik. Nagyón eszes teremtés, tudja, legalábbis ahhoz képest, hogy teljesen szétszórt, és mindent elfelejt, mert húsz dolgot csinál egyszerre. De ha emberi kapcsolatokról van szó, nem lát tovább az orránál. - Dávid megfordult, és kikapcsolta a melegítőt. - Nézze, felejtse el, amit mondtam. Jessica felvilágosított ma reggel, hogy semmi közöm ehhez, és így is van. Azt leszámítva, hogy... nos, szeretem, tudja? - motyogta Dávid. Hogy érzi magát Jessica? - Hamarosan jobban lesz. - Istenem, nagyon remélem - mondta Dávid nagy nyomatékkal, s vitte a kávét. - Nem szeretném, ha hallaná, de igencsak hiányzik a boltban. Jönnek az új szállítmányok, aztán Michael is nagyon szeszélyes mostanában... - Michael? - vetette közbe Slade könnyedén. - Igen, no persze mindenkinek van valami bogara. Ügy tűnik, Michael sohasem jön ki a sodrából. - Slade-re vigyorgott. - Jessica ezt jó neveltetésnek mondaná. - Talán bántja valami. Dávid elgondolkodva húzta fel a vállát. - Ennek ellenére nem láttam ilyen idegesnek azóta, mikor tavaly megtörtént az az eset a Chippendale-szekrénnyel. - Valóban? - örült az újabb információnak Slade. - Az én hibám volt - folytatta Dávid -, de nem tudtam, hogy egy konkrét vevőnek szánta. Néha előre eladjuk az árut, de Jessie vagy én erről mindig tudunk. Gyönyörű darab volt - idézte fel Dávid. - Sötét bíborfa, nagyszerű berakásokkal. Mrs. Leeman vette meg abban a pillanatban, ahogy kicsomagoltuk. Éppen a boltban tartózkodott, amikor megérkezett a szállítmány. Ránézett, és már ki is állította a csekket. Michael épp akkor tért vissza Európából, amikor ki akartuk szállítani, és dührohamot kapott. Azt mondta, már el van adva, és készpénzben kapta meg az előleget. - Dávid fintorogva kortyolt egyet a kávéjából, keserűnek találta, de azért beletörődve megitta. - Elkeveredhetett valami papír, azt hiszem - folytatta. - Ez furcsa, mert Jessie kínosan ügyel, hogy minden számlát rendben eltegyen. Mrs. Leeman sem örült nagyon a kavarodásnak - emlékezett Dávid mosolyogva. -Jessie beszerzési áron adott el neki egy kis asztalt, hogy lecsillapítsa a kedélyeit. - Ki vette meg? - kérdezte Slade. - Mit, a szekrényt? - igazította meg Dávid a szemüvegét. - Fogalmam sincs. Nem hiszem, hogy Michael valaha is elárulta, és amilyen

200 hangulatban volt, nem szívesen kérdeztem meg. - Megvan még a számla? - Persze. - Dávid meglepetten nézett Slade-re. - A boltban. De miért? - El kell mennem! - Slade felpattant, és a hátsó lépcső felé sietett. Maradjon itt, amíg vissza nem jövök. -De mit... - Dávid nem fejezte be a mondatot, mert Slade eltűnt az emeleten. Talán tényleg bolond, tűnődött a fiú, ahogy Slade üres székét nézte. Kellemesen beszélgetünk, egyszer csak felpattan... -Figyeljen, hogy Jess maradjon veszteg - rendelkezett Slade, ahogy sietett lefelé a lépcsőn. A kabátját már be is cipzározta, amely elrejtette a revolverét. - Maradjon veszteg? - Ne engedjen be senkit a házba! - Slade hosszan, szigorú tekintettel nézte Dávidét. - Senki nem jöhet be, felfogta? Volt valami Slade szemében, amitől Dávid csak némán bólintott. Felkapott egy szalvétát, és ráfirkantott egy telefonszámot. - Ha nem jövök vissza egy órán belül hívja ezt a számot. Aki felveszi, annak mondja el a szekrény történetét. Tudni fogja, miről van szó. - Mit meséljek neki a szekrényről? - bambán bámult a szalvétára. Nem értem. -Nem kell megértenie, csak tegye meg. - Bevágódott az ajtó Dávid háta mögött. - Igen, persze - morogta. - Mért is kellene nekem valamit megérteni? - Ennek elment az esze, állapította meg magában, s a zsebébe gyűrte a szalvétát. Talán minden író ilyen eszelős. Jessica biztos kézzel választja ki az ilyen alakokat. Rápillantott az órájára, és elhatározta, hogy megnézi Jessicát. Felmerült benne a gyanú, hogy Slade talán fent is intézkedett. A hall közepén járt, s kinyílt a szalon ajtaja. - Dávid! -Jessica odarohant, és a karjaiba vetette magát. - Hé, mi a fene van? - Sikerült kiszabadulni az öleléséből, és megfogni Jessica vállát. - Az influenza egy különleges változata terjeng ebben a lakásban, amely az agyat támadja meg? - Szeredek, Dávid! - A két tenyerébe fogta a fiú arcát, s majdnem sírva fakadt. Dávid elpirult, és a másik lábára állt. - Igen, én is szeretlek. Nézd, sajnálom a ma reggelt... - Majd ezt később megbeszéljük! Sok mindent kell mondanom neked, de előbb beszélnem kell Slade-del. - Elment. - El? -Jessica ujjai Dávid vékony karjába vájtak. - Hová? -Nem tudom - tanulmányozta aggodalmasan az arcát. -Jessie, te tényleg beteg vagy. Hadd vigyelek föl az emeletre. - Nem, Dávid, ez fontos! - Jessica hangja idegesről szigorúra váltott. Ez mindig hatott Davidre. -Van fogalmad arról, hová mehetett? - Nincsen - válaszolt sértetten. - Az egyik percben ülünk, beszélgetünk, a másikban meg felpattan és elrohan. - Miről beszélgettetek? -Jessica türelmedenül megrázta a fiút. - Erről-arról. Megemlítettem, hogy Michael mostanában szeszélyes. .. meg amikor az a kavarodás volt a Chippendale-szekrénnyel tavaly. -A Chippendale... -Jessica az arcához kapott. - Ö, istenem, hát persze!

201 - Slade utasított, hogy ne engedjek be senkit a házba, és hogy hívjak fel valamilyen számot, ha nem ér vissza egy órán belül. Hé, hová mész? Jessica felkapta a retiküljét a lépcsőkorlát gombjáról, és matatni kezdett benne. - A boltba ment... A boltba, és mindjárt tíz óra! Hol vannak a kulcsaim?! Hívd... hívd a boltot, hogy felveszi-e valaki a telefont. - Hirtelen kiborította a táska teljes tartalmát a földre. - Hívd már! - toporgott, mert Dávid csak bámult rá. - Oké, ne izgulj. Amíg Jessica őrülten kutatott a földön heverő tárgyak közt, Dávid tárcsázott. -Nem találom... nem találom! A kabátomban vannak! - jutott eszébe, és a hallban álló szekrényhez rohant. -Nem veszi fel senki - közölte Dávid. - Valószínűleg még nem ért oda, ha egyáltalán oda ment. Aminek viszont semmi értelme, mert zárva van, és... Jessie te meg hová mész? Azt mondta, nem hagyhatod el a házat. A fenébe is, itt hagytad a kabátod. Várj már egy percet! De Jessica már a bejárati ajtó lépcsőjén száguldott lefelé a kocsijához. Tizeneggyedik lade épp csak megpiszkálta a zárat a bolt bejáratán, és bejutott. Azt még mindenképp elintézi, mielőtt elmegy, hogy kerít Jessicának egy tisztességes lakatost. Csoda, hogy eddig ki nem rabolták, tűnődött, ahogy a bolt eladóterén hátrament a kis irodába. Egy hatalmas mahagóniasztalon szépen elrendezett papírkötegek tornyosultak, egy lista nevekkel és számokkal, és egy Tiffany-lámpa. Slade felkapcsolta. Szemébe tűnt a hatalmas nyomtatott betűkkel rótt feljegyzés: ULLYSESNEK ELEDELT VENNI, valamint alatta: Új felmosórúd - Betsy mérges lesz. Slade vigyorogva csóválta a fejét. Jessica egyedi szervezőkészsége túl magas volt neki. Elfordult, és a hátsó sarokban lévő irattartó szekrényhez ment. Ügy tűnt, a felső fiókban a személyes holmijai vannak. Talált egy két évvel azelőtt vásárolt blúzról számlát, valamint egy mappát Biztosítás - bolt felirattal. A két papír közt gyűrött bevásárlólista volt. Slade bosszankodva húzta ki a második fiókot. Ez éppen az ellenkezője volt az előzőnek. Az akták rendben, olvasható felirattal, tökéletesen ekendezve. Slade gyorsan átnézte őket, és látta, hogy az ez évi számlák voltak, időrendi sorrendben, valamint szállítólevelek, szintén az idei évről, és szintén időrendi sorrendben, valamint üzleti levelezés. Mindegyik akta a pontos nyilvántartás mintapéldája lehetett volna. Slade a felső fiókra gondolt, és megcsóválta a fejét. A harmadik fiókban találta meg azt, amit keresett - az előző évi számlákat. Kivette az első mappát, az asztalhoz vitte. Módszeresen átvizsgálta mindegyiket, januártól kezdve. Ha mást nem is állapíthatott volna meg az első negyedév számláiból, azt megtudta, hogy Jessica üzlete virágzott. Slade visszatette az első mappát, és kivette a következőt. Rohamosan telt az idő, és át kellett vizsgálnia minden egyes számlát. Rágyújtott, és módszeresen átnézett minden hónapot. Végre a júniusi csomagban találta meg. Egy Chippendale-konyhasekrény - bíborfa, berakással. Meghökkent az árán. Nem rossz üzlet, mormolta. Elmosolyodott, ahogy meglátta a vevő nevét. Mindenki hasznot húzott belőle! Eltette a számlát a zsebébe, a telefonért nyúlt. Brewster bizonyosan nagyon érdekesnek fogja találni Dávid kis történetét. De alig pötyögte be az első két számot, amikor

202 megállt egy autó az üzlet előtt. Gyorsan leoltotta a villanyt. Felállt, a keze ügyébe készítette revolverét. Jessica őrült sebességgel hajtott az üzlethez vezető kanyargós hátsó úton. Ha lett volna egy csipetnyi esze, korholta magát, akkor megmondja Davidnek, hogy hívja fel a számot, amit Slade adott neki. Legalább miért nem mondta azt, hogy hívja folyamatosan a boltot, amíg el nem éri Slade-et? Idegesen pillantott az órájára. Tt óra. Ö, istenem, bárcsak késne a férfi, aki Mchaelt találkára hívta! Slade biztosan a hátsó szobában van, és a régi számlákat nézi át. Vajon mit fog csinálni az az ember, ha Michael helyett Slade-et találja ott? Jessica gázt adott, de kisodródva egy kanyarban megpördült. Elvakították a szembe jövő kocsik reflektorai. Pánikba esett, farolt, a kocsi bal kerekével fel is hajtott az útpadkára. A szíve a torkában dobogott, hajtűkanyart vett, megfordult a kavicsos részen, és egyenesbe hozta az autót. Ez az, biztatta magát kalapáló szívvel, törd össze a kocsit. Ez mindenkinek javára válik. Szitkozódott, megtörölte izzadt tenyerét a nadrágjában. Ne gondolkodj, utasította magát. Csak vezess - kevesebb mint egy mérföld van hátra. Amikor ezt kimondta, az autó köpködni kezdett, aztán lefulladt. Jessica idegesen próbálta újraindítani, de az Audi nem mozdult, teljesen leállt. - Nem! - Dühöngve csapkodta a kormánykereket. A benzinmutató makacsul a nullán állt. Hányszor! Hányszor mondta magának, hogy állj meg, és tankolj! De most nem volt idő kiselőadást tartani önmagának. Kiugrott a járműből, égő lámpákkal az út közepén hagyta. Futni kezdett. Slade a hátsó szobába nyíló ajtó mögött, szorosan a falhoz lapulva állt, aprót kattant az ajtózár, vidáman csilingelt az ajtó feletti csengő. Szenvtelen, türelmes lélegzetvételeket hallott. - Ne gyerekeskedj, Michael. Nincs értelme elrejtőzni, nyilvánvaló, hogy az autód a bolt előtt áll. És te tudod - tette hozzá szelíden -, előlem nem rejtőzhetsz el. Slade betoppant a szobába és felkapcsolta a villanyt. - Chambers, ha nem tévedek? - mondta jóindulatúan. - Aki rajong a tubákosszelencékért - ráfogta a fegyvert. - Zárva vagyunk. Chambersnek a szeme sem rebbent, levette a kalapját. - Maga a raktáros fiú, nemde? - Ziháló nevetést hallatott. - Milyen bolond ez a Michael, hogy önt küldi. Jó, az ő gyomra nem bírja az erőszakot. - Nekem nincsenek ilyen gondjaim. Rippeon már a hullaházban pihen. - Amikor Chambers elmélázva, üres tekintettel nézett rá, Slade folytatta. - Vagy nem ismerősek a bérgyilkosok nevei, akiket felbérel? - A halál munkahelyi ártalom - felelt Chambers, és elegánsan vállat vont. Látszólag nem érdekelte a rászegezett fegyver. Tudta, hogy Slade az igazi fegyver itt, tehát nem vette le róla a szemét. - Mit ígért magának Michael, Mr... - Sladerman, és őrmester - egészítette ki Slade - a New Yorkrendőrségtől, jelenleg az FBI megbízásából. - Slade látta Chambers szemét halványan megrebbenni. - Annyi közöm van Adamshez, hogy majd csendesen... elbeszélgetek vele... Jessica Winslow társaságában. - A gondolat Slade-et egy pillanatra vad gyönyörrel töltötte el. - Vége a játéknak, Chambers. Jó ideje figyeljük Adamset a bandája néhány más tagjával együtt. Csak maga hiányzott.

203 - Kicsit elszámítottam magam - mormogta Chambers, s körülnézett a boltban. - Általában nem veszek részt személyesen egy tranzakcióban sem. De hát, istenem, Miss Winslow-nak olyan vonzó kis boltja van, nem tudtam ellenállni. Kár. - Újra Slade-re nézett. - Maga nem az a fajta, akit meg lehetne vesztegetni... még egy hatalmas összeggel sem. -Jó emberismerő. - A fegyvert egy pillanatra nem engedve le, Slade a pulton álló telefonhoz ment. Jessica zihálva tette meg a bolthoz még azt a néhány métert. Látta, hogy a lehúzott redőnyök mögött ég a villany. Csak és kizárólag Slade járt a fejében, amikor feltépte az ajtót. A méreteit meghazudtolva Chambers abban a pillanatban elkapta Jessicát, amikor az beesett a boltba. A karjai a nyaka köré fonódtak. Mielőtt feleszmélhetett volna, Jessica hideg acélt érzett az álla alatt. Slade megtorpant. - Tegye le a fegyvert, őrmester. Úgy tűnik, még nincs vége a játéknak. - Amikor Slade habozott, Chambers elmosolyodott. - Biztosíthatom, hogy bár kicsi ez a fegyver, de hatékony. Es ilyen közelről... - tapintatosan nem fejezte be a mondatot. Slade dühödten nézett Jessica rémült szemébe, majd leejtette a fegyverét. -Jól van - feltartotta üres kezét. - Engedje el! Chambers szelíden mosolygott. - Ö, az nem megy ilyen könnyen. Azt hiszem, biztosítékra van szükségem - ideiglenesen. - Mr. Chambers... - Jessica ütögette a kart, amelytől nem kapott levegőt. - Úgy látom, az őrmesternek nem tetszik az időzítése, Mss Winslow - mondta behízelgő hangon. - Viszont nekem nagyon. Ez, hogy úgy mondjam, más megvilágításba helyezi a dolgokat. Slade gyorsan ránézett a tőle jobbra álló órára. A számításai szerint Davidnek perceken belül telefonálnia kell. A játék neve most a feltartóztatás volt. - Nem is kell lelőnie - jegyezte meg Slade -, mindjárt megfojtja. - Ó, pardon, bocsánat. - Chambers fokozatosan enyhített a szorításán. A fegyvert a nő halántékához tartotta. Jessica mohón kapott levegő után. - Szép teremtés, nemde? - kérdezte Slade-et. - Gyakran kivántam, bárcsak lennék húsz évvel fiatalabb. Egy ilyen nő egy férfi karján mutat a legjobban, nem gondolja? - Mr. Chambers, mit csinál itt ilyenkor éjszaka? - Gyenge trükk volt, de Jessica nem tudott jobbat kitalálni. - Engedjen el, és tegye el azt az izét. - Ö, kedvesem, mindannyian tudjuk, hogy ez lehetetlen. Bár a maga kedvéért megtenném folytatta, közben Jessica is az órára nézett. Mennyi időnk lehet még?- esett pánikba. - Talán Jessica a hasznára válhat - jegyezte meg Slade. - Védelemre lesz szüksége, hogy ebből kimásszon. - Már megterveztem a... menekülési útvonalat, őrmester. - Chambers mosolygott. - Mindig hagyok egérutat. - Nem menekülhet, Mr. Chambers. -Jessica és Slade pillantása találkozott, aztán a lány jelentőségteljesen az órára nézett. - Slade biztos elmondta, hogy a rendőrség mindent tud. - Igen, említett valami ilyesmit. - Még mindig szorosan tartva Jessicát, megpaskolta a vállát. - Magától elgyengültem. Élveztem azokat a kellemes kis beszélgetéseket, azokat a finom teákat Éreztem, hogy ez

204 lesz az utolsó vásárlásom, mielőtt továbbállok. Ó, igen - mondta Sladenek. - Tudatában voltam, hogy a hatóságok közel járnak, hogy elfogjanak, de nem mértem fel pontosan, milyen közel. És talán úgy tűnik, a gyémántok pillanatnyilag elvesztek, de végül megtalálom Michaelt. - Nincsenek nála! - bökte ki Jessica gyorsan, és újra megragadta Chambers karját, hogy levegőhöz jusson. - Nincsenek? - A férfi lágyan és behizelgőn beszélt. Amikor Slade közelebb akart lépni, Chambers figyelmeztetően ránézett. - Akkor hol vannak? Jessica nyelt, és már nagyon várta a szirénák hangját. Miért nem jönnek már! - Megmutatom... - talán alkudhat Slade életéért Ha Chamberst elviheti a boltból, őt életben tudja tartani, még ha egy kis időre is... - Ö, nem, ez nem fog menni. - Ismét megszorította Jessica nyakát. - Mondja meg. - Nem. -Jessica éppen csak suttogni tudott. - Elviszem oda. Chambers Jessica halántékáról szó nélkül Slade-re irányozta a fegyvert. - Nem, ne! Otthon vannak - kiáltotta Jessica fuldokolva. - A társalgóban, egy faliszéfben. Ne bántsa, kérem. Megadom a kombinációt. Harmincöt jobbra, tizenkettő balra, öt jobbra, aztán huszonhárom balra. Mind ott van, nem engedtem, hogy Michael magával vigye. - Becsületes hölgy - jegyezte meg Chambers. - És megbízik másokban. Kedvelem magát, drágám, így azt javaslom, csukja be a szemét, ígérem, olyan fájdalommentesen csinálom, ahogy csak lehet. Abban a pillanatban, amikor Slade megmozdult, Jessica felsikoltott. Nem! Minden súlyával és a félelemtől felszabadult adrenalin adta erővel rávetette magát a fegyvert tartó karra. Hallotta a lövést visszhangozni a fejében, aztán megbotlott, és egy durva kéz arrébb lökte. Egy halom bútoron landolt Fájdalmat érzett a vállában, ahogy a padlóra esett, és a vér vagy félelem vasízét a szájában, miközben feltápászkodott. Elsöpörte a szeméből a haját, látta Slade első ütését, amelyet Chambers arcára mért. A pohos ember fokozatosan csuklott le a padlóra. Ilyen gyorsan, gondolta elzsibbadva. Ilyen gyorsan vége van. Egyik pillanatban a halál szélén táncolnak, aztán vége. Soha nem veszi természetesnek többé, hogy él - egy pillanatig sem. Remegve támaszkodott egy fiókos szekrénynek. - Slade... - Hozz valami kötelet vagy madzagot a hátsó szobából, te féleszű! Jessica megtapogatta a homlokát, és majdnem hisztérikusan nevetett fel. Ennyit a romantikus befejezésekről, gondolta, ahogy vaksin botladozott a raktár felé. Erőltette a szemét, és megpróbált csomagoláshoz használt madzagot keresni. Miután megtalálta, bámulta egy percig, nem emlékezett rá, mire kell. - Igyekezz már! - kiabált Slade. Jessica engedelmeskedve vitte a madzagot. Negyed tizenegy, látta, ahogy elhaladt az óra mellett. Hogy lehet még csak negyed tizenegy? Ilyen könnyű közel kerülni a halálhoz, és ilyen könnyű tíz perc alatt megmenekülni? Slade fel sem nézett, kitépte a kezéből a madzagot. - A francba is, Jess, milyen ostoba dogokat művelsz? Hogy képzeled, hogy csak így berontasz? Tudtad, hogy nem szabad elhagynod a házat. - Slade megkötötte az eszméletlen Chamberst, közben folyamatosan szitkozódott. - Michael azt mondta, tíz órakor. És én azt hittem...

205 - Ha lenne egy kis eszed, akkor veszteg maradtál volna a házban. Mire volt ez jó, hogy ide rohantál, hm? A fenébe, már a kezemben volt, erre berobbansz az ajtón. Ez még hozzád képest is sok. - Megkötötte a csomót, majd útban a telefonhoz félrelökte Jessicát. - Aztán ráveted magad a fegyverre. - Felkapta a kagylót, és tárcsázni kezdett. - Le is lőhetett volna. - Igen. -Jessica egykedvű csodálkozással nézte, ahogy egy folt terjedt szét a pulóverén. - Azt hiszem, megtette. - Mi? - Slade bosszúsan megfordult, és kiejtette a kezéből a kagylót. - Ö, istenem! - Két lépéssel Jessica mellett termett, és felszakította pulóvert a varrás mentén. - Megsebesültél! Jessica figyelmesen tanulmányozta a sebet. - Igen - mondta lassan, mintha ittas lenne. - De nem is érzem. Fájnia kellene? Sok vért vesztettem. - Ne beszélj! Maradj csöndben! - Slade gyorsan megvizsgálta a sebet, látta, hol ment be a golyó és hol ki. Jess húsa, gondolta. A gyomra háborogni kezdett. Levette az ingét, érszorítónak tépett belőle egy csíkot. - Te szédült, szerencsés vagy, hogy nem a fejedet találta el! - alig bírta remegő kezével megkötni a csomót, és ezért még jobban szidta a lányt. - Csak kis fegyver volt. Slade ránézett. Sokféle érzelem viaskodott Jessicában, de a tekintete üres volt. - A golyó az golyó - mondta halkan. Nyelt egyet, mert érezte a lány meleg vérét a kezén. Verejtékcsík folyt a nyakán. -Jess, a jó ég áldjon meg, mit akartál elérni azzal, hogy így rárontottál? Tudtam, mit csinálok. - Nagyon sajnálom - ingatta a fejét, majd hátrahajtotta, és megpróbált ránézni Slade-re. Milyen csúnya dolog tőlem, hogy eléállok egy olyan golyónak, amit neked szántak. - Ne okoskodj - csitította. - Ha nem véreznél, esküszöm, elvernélek. - Slade-nek tartania kellett a lelket Jessicában, de félt, hogy nem lesz elég ereje hozzá. A torka kiszáradt az erős zihálástól, s megpróbálta idegenként, nem saját énje részeként kezelni. Bekötötte a sebet, egy kézzel tartotta, hogy el ne mozduljon. - Biztosan az egyik ostoba filmedben láttad ezt a mozdulatot. Ezért ugrottál neki a fegyvernek? - Nem. -Jessica lebegett, Slade egy székhez akarta vezetni. - Tulajdonképpen, őrmester, azért, mert azt hittem, megöli magát. Mivel szerelmes vagyok önbe, ezt nem engedhetem meg. Slade megtorpant, halálos csendben nézett le a lányra. Kinyitotta a száját, de hang sem jött ki hang a torkán, nemhogy értelmes szavak, a keze leesett Jessica ép karjáról. - Igazán sajnálom - sóhajtotta Jessica rekedten. - Azt hiszem, el fogok ájulni. Az utolsó dolog, amit hallott a zúgás közben, az egy sor káromkodás volt. Jessica öntudata lebegve tért vissza, homályos fehérség kúszott hunyorgó szeme elé. Ügy érezte, a lelke elhagyta a testét, még a válla lüktetése is valahogy függetlenül létezett tőle. A fehérség szürkeségbe csapott, aztán megint világosabb lett, ahogy zavart pillantása a falra esett. A gyógyszerektől eltompulva körbenézett, minden fal hófehér, állapította meg. Az ablakokon a rolók is fehérek voltak, mint érzékeden karján a kötés. Eszébe jutott, mi történt. Sóhajtott. Észrevett maga mellett egy kék műanyag kancsót és egy

206 tiszta poharat. Kórház - gondolatban elhúzta a száját. Utálta a kórházakat. Valaki fölé hajolt. Borostyánszínű szemével belenézett a halványkék szempárba. Kedves szemek, ez volt a benyomása, kedves szemek egy kerek, simára borotvált, enyhén tokásodó arcban. Fehér köpeny. Sztetoszkóp. - Doktor úr - suttogta. - Miss Winslow, hogy érzi magát? Elgondolkodott. - Mintha meglőttek volna. Az orvos kedvesen elnevette magát, és megnézte a pulzusát. - Logikus válasz - felelt. - Rendbe fog jönni. - Mióta... -Jessica megnedvesítette a száját, és újra próbálta. Móta vagyok itt? - Valamivel több mint egy órája - vett elő egy vékony fényceruzát, és belevilágított a szemébe. - Nekem napoknak tűnt. - A gyógyszerek eltompítják az érzékeit. Érez fájdalmat? - Csak lüktetést... mintha nem is az én karom lenne. Az orvos mosolyogva megsimogatta a karját. - Biztosíthatom, az. - Slade. Hol van Slade? A doktor szemöldöke felszaladt, majd megértette. - Az őrmester? A folyosókat rója, mint egy őrült. Nem volt hajlandó leülni a váróteremben, amikor erre utasítottam. - Inkább ő szokott utasításokat adni másoknak. - Felemelte a fejét a párnáról, de rögtön vissza is ejtette, mert elkezdett vele forogni a szoba. - Feküdjön nyugodtan - mondta határozottan az orvos. - Itt marad egy ideig. Jessica összevonta a szemöldökét. - Nem szeretem a kórházakat. - Kár! - Tettette a sajnálkozást a doktor. - Hadd lássam Slade-et - kérte suttogva. - Ólomnehéz volt a szemhéja, ezért erővel tartotta nyitva a szemét. - Kérem - tette hozzá. - Úgy látom, magát sem könnyebb utasítani! - Nem - erőltetett mosolyt. - Nem hiszem. - Beengedem, de csak egypár percre. - Aztán, gondolta, ahogy figyelte a lány arcát, aludni fog egy teljes napig. - Köszönöm. A doktor szórakozottan bólintott, majd súgott valamit az éppen belépő nővérnek. Slade fel-alá járt a kórház folyosóján. Gondolatok, félelmek sokasága cikázott át az agyán. Fejfájás dübörgött a halántéka mögött. Olyan sápadt volt Jessica - nem, ez csak a sokk, jobban lesz! A mentőben végig eszméletlen volt,Jobb is volt - talán fájdalmai lettek volna. Istenem, hol van már az orvos? Ha történt vele valami... A gyomra ismét görcsbe rándult. Nyelt egyet, ellazította az izmait, majd a félelem méregbe csapott át. A fejfájás átterjedt a nyakszirtjére is. Ha nem engedik, hogy hamarosan találkozzon vele, akkor... - Őrmester? Slade megpördült, és megragadta a doktor köpenyének hajtókáját. - Jess? Hogy van? Látni akarom! Azonnal! Hazavihetem?

207 Az orvos, aki gyakorlottan kezelte a tomboló házastársakat, szülőket és szeretőket, nyugodtan beszélt, és meg sem próbált kiszabadulni Slade szorításából. - Ébren van - mondta egyszerűen. - Miért nem ülünk le? Slade ujjai megszorultak. -Miért?! - Mert reggel nyolc óta talpon vagyok. - Az orvos sóhajtott egyet belátva, hogy ezt állva kell megbeszélni. - Miss Winslow a körülményekhez képest jól van. - Ez meg mi a fenét jelent? - Azt jelenti, amit mondtam - válaszolt az orvos rezzenéstelen arccal. - Kiválóan nyújtott elsősegélyt. Ami a második kérdését illeti, nem, még nem viheti haza. Van családja a hölgynek? Slade érezte, hogy elsápad. - Családja? Hogy érti azt, hogy családja? Nem volt ilyen súlyos a seb, a lövedék bement és kijött. Félóra alatt ideértem vele. - Nagyon jól csinálta - ismételte az orvos. - Egyszerűen benn akarom tartani egypár napra megfigyelésre. Csak tudnom kell, hogy kit értesíthetek. -Megfigyelésre? - Borzalmas gondolatok száguldottak keresztül Slade fején. - a baj vele? - Hogy egyszerűen fogalmazzak, a kimerültség és a sokk. Vagy magyarázzam el bonyolult orvosi szakkifejezésekkel? Slade megrázta a fejét, elengedte az orvost és elfordult. - Ne. - Megdörzsölte az arcát. - Ez minden? Felépül? - Ha pihen és gondját viseljük. Tehát, a családja? - Nincs senkije. - Nem tudott mit kezdeni a kezével, így zsebre dugta. Teljes tehetedenség uralkodott el rajta, amely kiszívta belőle az erőt, amit a feszültség és a harag öntött belé. - Én vagyok érte felelős. - Tudom, hogy ez rendőrségi ügy, őrmester, de pontosan milyen viszonyban áll ön Miss Winslow-val? Slade kurtán felnevetett. - Én vagyok a gyerekfelügyelő - mondta halkan. - Én vagyok érte felelős - mondta nagyobb nyomatékkal. - Hívja fel Dodson kapitányt a New York-i rendőrségnél, ő majd igazolja. - Slade visszafordult, és hosszan nézte a doktort. - Látni akarom! Most. Jessica éppen az ajtót nézte, amikor az kinyílt. Mosolyra görbült a szája. - Tudtam, hogy valahogy kijátszód az őrzőimet. Ki tudsz innen vinni? Slade még mindig zsebre dugott kézzel, odament a lányhoz. Olyan fehér volt, mint a lepedő, amelyen feküdt. Arra a napra gondolt, amikor először meglátta - energikusan, rohanva. Teljes tehetedenséget érzett, a keze a zsebében ökölbe szorult. - Hogy érzed magad? - Azt mondtam az orvosnak, úgy érzem magam, mintha meglőttek volna. - Artadanul megtapogatta bekötött karját. - Tulajdonképpen úgy érzem magam, mintha megittam volna fél tucat pohár martinit, aztán leestem volna egy szikláról. - Sóhajtott, és egy pillanatra behunyta a szemét. - Ugye nem tudsz hazavinni? -Nem. - Gondoltam. - Jessica beletörődve kinyitotta a szemét, és a kék műanyag kancsót bámulta. - Slade, nem mondtam igazat a gyémántokkal kapcsolatban. Az autó egyik ülése alá tettem be. A boltba vezető úton leállt a kocsi. Elfelejtettem tankolni. - Slade-re nézett. - Nincs bezárva. Es... -Jessica megnedvesítette a száját, amikor Slade nem szólt

208 semmit. - Adtam pénzt Michaelnek, hogy elmenekülhessen. Ez utólagos bűnrészesség, vagy valami ilyesmi, ugye? Azt hiszem, bajban vagyok. - Majd elintézem. Jessica még a gyógyszer okozta kábulatában is meglepődött. - Nem kiabálsz velem? -Nem. Nehezen tartotta nyitva a szemét, de nevetett. - Azt hiszem, többször kellene belém lőni. - Kinyújtotta a kezét, de nem vette észre, hogy Slade habozott, mielőtt megfogta. - Dávid nem volt benne. Michael elmondott mindent. Davidnek fogalma sem volt róla, mi folyik. - Tudom. - Úgy tűnik, félig igazam volt - felelte Jessica. -Jess... - Nagyon törékenynek tűnt a keze. - Sajnálom. - Mit? - Jessicának nagy erőfeszítésébe került nyitva tartania a szemét. A világ lágy, szürke ködbe burkolózott. Úgy érezte, mintha öszszekulcsolódnának az ujjaik, de nem volt benne biztos. - Nem csináltál semmit. - Nem. - Slade lenézett a lány kezére. Most már elernyedt csak el kellett engednie, hogy visszaessen az ágyra. - Éppen ezért sajnálom. - De vége van, ugye, Slade? Jessica már mélyen lélegzett, mielőtt Slade válaszolhatott volna. - Igen, már vége van, Jess. - Lehajolt, megcsókolta a lányt, és kiment. Tizenkettedik lade elfojtotta a kellemetlen déjá vu érzést, ahogy ismét Dodson külső irodájában ült. Kissé haragosabb tekintettel nézett maga elé, mint amikor először foglalt ugyanitt helyet. Három hét telt el, mióta otthagyta Jessicát a betegágyban. Egyenesen visszament a házba, amint kilépett a kórházból. Otthon a meglepődött, majd haragos, majd őrjöngő Daviddel kellett felvennie a harcot. - Meglőtték, hogy érti azt, hogy meglőtték?! - Slade még mindig maga előtt látta a feszült tekintetet Dávid sápadt arcán, és még mindig hallotta a reszkető, ideges szavakat. - Ha maga rendőr, miért nem védte meg? Erre nem tudott válaszolni. Már akkor felment összepakolni, amikor Dávid a kórházba telefonált. Azután hazament zsibbadt egykedvűséggel vezette le a New Yorkig tartó sokmérföldes utat. Azt mondta magának, hogy lezárja a kapcsolatát Jessicával, mint ahogy elvégezte rendőri pályafutása utolsó megbízatását is. A lány megkapja azt a törődést, amire szüksége van, és kipihenheti magát. Ha hazamehet majd, akkor túl lesz a rémálmon. És ő maga is, gondolta. s Aztán a fáradtság, valamint a feszült időszakot követő, csontig hatoló kimerültség megtette a hatását. Hazaérve bezuhant az ágyba, és vég nélkül aludt. De Jessica volt az első gondolata, amint felébredt Naponta hívta a kórházat, és azzal nyugtatta magát, hogy csak elvarrja a szálakat. Mindig ugyanazt a felvilágosítást kapta: nyugodtan pihen. Voltak napok, amikor kényszerítenie kellett magát, hogy ne üljön azonnal autóba, és ne rohanjon vissza hozzá. Aztán Jessicát hazaengedték. Slade bizonygatta magának, ezzel az ügy véget ért.

209 Belevetette magát a munkába. A regényt egy ültő helyében, tizenhat óra alatt befejezte, erre az időre bezárkózott, és mellétette a telefonkagylót. Amikor benyújtotta a lemondását, egy-két kötelező látogatást le kellett tudnia az őrszobán. Még néhány szálat el kellett varrnia. Aláírta a szerződést, és elküldte az ügynökének a második regényét A jelentés és a kihallgatási jegyzőkönyvek írásakor Jessica emléke túl élesen jött vissza. Slade kitöltötte a szükséges papírokat, a kérdésekre pedig röviden válaszolt, amit egyesek udvariadanságnak is nevezhettek volna. Amikor dicsérték a feljebbvalói, pókerarccal hallgatott. Túl akart lenni rajta - teljesen. Emlékeztette magát, hogy most először harminchárom év óta - a saját éltét élheti. De Jessica emléke csak nem hagyta nyugodni. Ott volt vele, amikor éjszaka álmadanul és nyugtalanul feküdt. Ott volt vele délután, amikor a következő regényére próbált összpontosítani. Ott volt, mindig vele volt, amikor az utcát járta egyedül, vagy amikor emberek vették körül. Látta a tengerparton nevetni, a szél belekap a hajába, és amint botot dob a kutyának. Látta, amint a bolt kis teakonyhájában kenyeret szel, és a napfény a bőrére hull. Bár próbálta elűzni a fejéből, hallani vélte, hogy a nevét suttogja, s a karjai közt fekszik lágyan, melegen, odaadóan. Aztán látta falfehéren és eszméledenül. Mindaddig emésztette a lelkiismeret-furdalás, amíg újra bele nem vetette magát a munkába, és maga által teremtett személyekkel nem hígította fel az emlékeit. De ezek a szereplők is hordozták Jessica némely vonását - egy gesztust, egy mondatot, egy kifejezést. Hogyan is menekülhetett el olyasvalakitől, aki, úgy tűnt, tudja, hová, milyen gyorsan és milyen messzire menekül? Itt, Dodson irodájának előterében azt mondta magának, ez már a vége. Mindvégig tudta, hogy a kapitány személyesen akar majd találkozni vele. Ha ezen túl van, elvág minden köteléket. - Őrmester? Slade felnézett a titkárnőre, és ezúttal nem figyelt a lassú, hívogató mosolyra, amit felé küldött. Szó nélkül felállt, és követte Dodson irodájába. - Slade. - Dodson hátradőlt a székében, amint Slade belépett, aztán bólintott a titkárnőjének. Ne kapcsoljon be senkit - rendelkezett. - Foglaljon helyet. Slade szótlanul leült, eközben a kapitány élvezettel szívta a szivarját, a füst egyenes oszlopban feltekergett a mennyezetig. Dodson látható elragadtatással figyelte a nyomozót. - Nos, először is gratulálok. - Slade nem szólt semmit, továbbra is csak nézett a kapitányra, az folytatta. - A regényéhez. - Szórakozottan babrált egy nyakkendőtűvel. - Sajnáljuk, hogy elmegy. - Slade ezt sem kommentálta, és várta, hogy vége legyen az udvariassági köröknek. Mindenesetre - Dodson előrehajolt, hogy leverje a hamut a szivarjáról -, az utolsó ügye nagyon szépen megoldódott. Nem kétlem, hogy a bűnösök el lesznek ítélve. Tudja, hogy Michael Adams beismerő vallomást tett? - Ravaszul nézett Slade-re, de az még mindig nem válaszolt. - A dominóeffektus nagyon jól működik ebben az ügyben: az egyik név elvezet a másikhoz. Ami Chamberst illeti, elég bizonyíték van ellene, hogy hűvösre tegyük. Gyilkosságra való felbujtás, segédkezés gyilkosságban, gyilkossági kísérlet - talán emberölés, ha azt a párizsi esetet nézzük - nem beszélve a rablásról és csempészetről. Nem... - Dodson

210 érdeklődéssel nézte a szivarja végét. - Nem hiszem, hogy egy ideig főne miatta a fejünk. Teljes fél percet várt, majd úgy folytatta, mintha valódi beszélgetést zajlana közöttük. - Természetesen majd maga is szolgáltat bizonyítékokat, amikor eljön az ideje, de ennek nem szabad megzavarnia túlságosan az új karrierjét. - Makacs, forrófejű fiatal, gondolta, ahogy szívott egyet a szivarjából. Elhatározta, próbára teszi a fiatalember vasfegyelmét egy névvel. Jessica elmondta, hogy pár ezer dollárral segítette Michael szökését. Várta a reakciót, de csak egy pillanatig tartó szemrebbenést tudott elkapni Slade-nél. Csak ennyi kellett neki, hogy megbizonyosodjon arról a feltevésről, amit akkor vett a fejébe, mikor találkozott a keresztlányával. - FéL hogy ezzel bűnpártolást követ el. Különös, hogy Michael nem említette, hogy pénzt kapott Jessicától, pedig én magam beszéltem vele. Azt pletykálják, maga is meglátogatta, miután behozták... Dodson sokat sejtetően nem fejezte be a mondatot. Amikor Slade nem harapott rá a csalira, Dodson zavartalanul folytatta. Megtört már néhány okos tojást a munkája során, mind az utcán, mind az irodában. - Gondolom, néhány jól megválogatott szó elég volt, hogy Michael befogja a száját, és persze Jessica is megengedheti magának, hogy veszítsen néhány ezer dollárt. Habár lehet, hogy egy kicsit nehezebb lesz elérni, hogy ő is befogja a száját. - Dodson mosolygott. Tudja, az az átkozott lelkiismerete. - Hogy van? - Slade kimondta a szavakat, mielőtt meggondolhatta volna magát. Bár utána az orra alatt káromkodott, Dodson úgy tett, mintha nem hallotta volna. -Jól néz ki. - Lassan forgott a forgószékkel. - Megmondom őszintén, Slade, megrázott, amikor meglátogattam a kórházban. Soha nem láttam betegen Jessicát életemben, és... szóval elég megrázó volt. - Slade kivett egy cigarettát, és ideges mozdulattal hirtelen rágyújtott. De visszanyerte az életerejét - folytatta a kapitány elégedetten, hogy látta Slade reakcióját. Megőrjítette a doktort, amíg végre ki nem engedték, aztán rögtön visszament dolgozni. Persze, mindene az a bolt. Rámosolygott. - Nem hiszem, hogy ez az ügy rontja a bolt hírnevét. Észrevette, hogy Slade mereven tartja a vállát, és szüntetet tartott, hogy leverje a hamut a szivarjáról. - Nagyon jó véleménnyel van magáról. - Valóban? - hosszan fújta ki a füstöt. - Az volt a feladatom, hogy megvédjem. És ebben nem nagyon jeleskedtem. - Megvédte - helyesbített Dodson. - És Jessica továbbra is olyan makacs, mint azelőtt. Dávid és én megpróbáltuk rávenni, hogy menjen el Európába, töltődjön fel egy kicsit. De hallani sem akar róla. - Hátradőlt, és halvány mosoly bujkált a száján. - Azt mondta, nyugton marad. Slade tekintete az ablakról Dodson nyakkendőtűjére siklott Érzelmek parázslottak a lelkében, vadul, hirtelen lobbantak fel, majd kihunytak. - Alig hiszem - nyögte ki. - Soha nem volt ilyen. - Legalábbis ezt mondta nekem - a kapitány egymásnak támasztotta az ujjait. - Mindenről beszámolt, olyan dolgokat is elmondott, amiket ön kihagyott a jelentésből. De nyilván - folytatta Dodson, miközben Slade szemei összeszűkültek - rengeteg dolga volt ezen kívül. -Volt-felelte Slade. Dodson összeszorította a száját, vagy gondolkodott, vagy egyetértett, Slade nem tudta eldönteni.

211 -Jessica úgy érzi, rosszul kezelte az egész ügyet. - Nagyon is jól kezelte - mormolta Slade. - Ha összeomlott volna, nem tudok vele mit kezdeni. - Hát igen... maga így látja. - Dodson tekintete a háromrészes fényképtartóra esett, amelyen a felesége és a gyerekei voltak láthatóak. Időről időre ő is más szempontból nézett erre a nőre. íszébe jutott Jessica tekintete, amint Slade után érdeklődött. - Persze most, hogy vége van - tapogatózott -, nem vagyok benne biztos, hogy nem omlik össze... tudja, megkésett reakció. Slade elfojtotta azonnal feltámadó késztetését, hogy védelmére keljen a lánynak. - Átvészeli ezt az időszakot. Elegen vannak a házban, akik gondját viselik. Dodson nevetett. - Ez általában fordítva szokott történni. Felerészt Jessica szolgálja ki a személyzetet. Természetesen Betsy addig fog sürgölődni körülötte, amíg az agyára nem megy, és Jessica sikítani nem fog. Persze nem fog. Betsy közel húsz éve van mellette. Aztán ott van a szakács, legalább ilyen régóta. Nagyszerű süteményeket készít. - Megállt, felidézte az emlékeit. - Azt hiszem, körülbelül három éve, hogy Jessica kifizette az öszszes kórházi számláját, amikor szívrohamot kapott. Gondolom, látta az öreg kertészt, Joe-t. Slade elhúzta a száját, és elnyomta a cigarettáját. - Legalább kilencvenéves. - Kilencvenkettő, ha az emlékezetem nem csal. Nincs szíve elengedni, ezért felvett egy fiatal fiút, aki segít neki nyáron a nehéz munkákban. Az a kis szobalány, Carol, az apja sofőrjének a lánya. Jessica megtartotta, amikor a lány apja meghalt. Ilyen Jessica. Hűséges. A hűsége a legvonzóbb, de egyben a legrosszabb vonása is. - Dodson úgy látta, most kell lecsapni. - Ügyvédet fogadott Michaelnek. Ezúttal Slade gyorsan és hevesen reagált. - Hogy mit csinált?! Dodson védekezőn feltartotta a kezét, és próbált nem mosolyogni. - Azt mondja, kötelességének érzi. - Mégis hogy jutott erre a következtetésre? - kérdezte felháborodva. Nem tudott uralkodni magán, ezért felállt, és fel-le járt az irodában. - Azt mondja, ha nem neki dolgozott volna a férfi, akkor nem kerül bajba... - vállat vont. Mindketten tudjuk, hogyan gondolkodik. - Igen. Ha egyáltalán gondolkodik. Adams rángatta bele ebbe az egészbe. Ö felelős mindenért, ami vele történt. Jessica élete kétszer forgott veszélyben azért, mert Adams nem volt elég gerinces, hogy megvédelmezze. - így van - egyezett bele Dodson halkan. - Ő a felelős. - Kevésbé nyomta meg a személyes névmást, de annál jelen tőségteljesebben. Slade megfordult. Dodson megértő és bennfentes pillantással nézett rá. Akár az apja, gondolta. Energikus, szenvedélyes, forrófejű. De Tom, tűnődött Dodson, sosem tudott volna sikeresen megküzdeni a kavargó érzelmeivel. Slade ismét elfordult. - Ha ügyvédet akar a számára fogadni, akkor az az ő dolga. Nem szólhatok bele. -Nem? - Nézze, kapitány. - Slade nem tűrte tovább, megfordult. - Vállaltam a megbízást, elvégeztem a munkát, megírtam a jelentést, és beszámoltam. Benyújtottam a lemondásomat. Végeztem. Majd meglátjuk, meddig tudod még ezt hinni, gondolta Dodson. - Igen, ahogy mondtam, sajnáljuk, hogy elmegy tőlünk.

212 A levegőnek hóillata volt, hogy Slade kimászott a kocsijából. Felnézett az égre - sem a hold, sem a csillagok nem látszottak. Csípős éjszakai szél süvített a kopasz fák között. Slade a házra pillantott. Itt-ott fények ragyogtak a szalonban, Jessica hálószobájában. Az emeleten egy helyen kialudt a fény. Talán lefeküdt, gondolta, és behúzta a nyakát a hidegben. Mennem kellene - nem is kellett volna idejönnöm. Ezt mondogatta magában, de a lába felfelé vitte a bejárathoz vezető lépcsősoron. Átkozta azt az ördögi erőt, ami arra sarkallta, hogy eljöjjön. Felemelte a kezét, hogy kopogjonMelőtt a keze hozzáért volna az ajtóhoz, az kivágódott. Hallotta Jessica fesztelen nevetését, egy szőrgombolyag dörgölőzött a lábához, majd elkapta Jessicát, aki egyenesen a karjaiba rohant. Minden, minden, amit szeretett volna elfelejteni, egy pillanat alatt visszatért - a lány érintése, az illata, a bőre íze, a régi csókok. Jessica megtorpant, hátrahajtotta a fejét, és egyenesen Slade szemébe nézett. A szeme élénken ragyogott, a bőre kipirult a nevetéstől. Ahogy Slade mereven állt ott, Jessica szája mosolyra húzódott, amitől a férfinak elgyengült a lába. - Szia, Slade! Bocsáss meg, majdnem ledöntöttünk a lábadról. A szavai igazabbak, mint a lány gondolná, tűnődött Slade. Gyorsan elengedte és hátralépett. - Elmész? - Csak futni Ullysesszel - elnézett Slade válla felett. - Már itt is hagyott - visszanézett Slade-re és kinyújtotta a kezét. -Jó újra látni. Gyere be, és igyál valamit. Slade fáradtan belépett, és nem vett tudomást Jessica kinyújtott kezéről. A lány megfordult, és a lépcsőkorlát gombjára dobta a kabátját, de mielőtt visszafordult, egy pillanatra behunyta a szemét. - Menjünk a szalonba - mondta élénken, és ismét Slade-re nézett. - Ott be van gyújtva. Jessica nem is várt választ, előrement. Slade megállapította, hogy a szokásos iramban jön-megy. És a karikák eltűntek a szeme alól - mintha ott se lettek volna. Lassabban követte a társalgóba. Ekkorra már skót whiskyt töltött egy pohárba. - Örülök, hogy eljöttél, olyan csendes a ház! - Jessica felvett egy üveg vermutot, és nem is nézte meg, mi van benne. Töltött, és tovább beszélt. - Csodás volt néhány napig, de már bánom, hogy mindenkit elküldtem. Természetesen hazudnom kellett, hogy itt hagyjanak. - Túl gyorsan beszélsz, túl gyorsan, mondta magának, de nem tudta abbahagyni. - Azt mondtam Davidnek és a személyzetnek, hogy Jamaicába megyek a hasamat süttetni egy hétre. És mindenkinek vettem repülőjegyet, így kipakoltam őket a házból. - Nem kellene egyedül lenned - bosszankodott Slade, amint Jessica átnyújtotta neki a poharat. - Miért nem? - nevetett hátralökve a haját. - Nem bírtam elviselni, hogy úgy bánnak velem, mint egy nyomorékkal. Eleget kaptam ebből a kórházban. -Jessica kortyolt, majd a tűz felé fordult. Mindennap, amíg be volt zárva abba a steril fehér szobába, várta a hívását, figyelte az ajtót, hátha meglátogatja. De semmi nem történt. Slade kiszállt az életéből, ő pedig túl bátortalan volt ahhoz, hogy megakadályozza. Slade a lány kecses, egyenes hátát figyelte, és azon gondolkodott, hogyan mehetne el úgy, hogy nem érinti meg. - Hogy vagy? - A kérdés tömör volt és egyszerű.

213 Jessica erősebben szorította a poharat. Valóban érdekel? - kérdezte magában. Kortyolta a vermutot, de nem tette fel a kérdést. Megfordult és mosolygott. - Hogy látszik? Slade a lányt nézte, amíg a vágy egyetlen erős gombóccá nem állt össze a gyomrában. - Fel kellene szedned néhány kilót. Jessica elnevette magát. - Kösz szépen. - Valamit kezdenie kellett magával, ezért a zongorához ment és a billentyűket pötyögtette. - Befejezted a könyved? -Igen. - Akkor minden rendben megy? - Remekül. - Slade ivott, remélve, hogy az ital segít a kínjain. - Édesanyádnak tetszett a porcelánfigura? Slade megzavarodott egy pillanatra. -Ja, igen. Igen, tetszett neki. Hallgatásba süllyedtek, amelyet még jobban hangsúlyozott a recsegő padló és Jessica zongorafutamai. Túl sok mondanivalónk van, gondolta Slade. És nem tudunk semmit mondani. És újra dühös volt magára, hogy nem bírt otthon maradni. - Visszamentél dolgozni? - kérdezte. - Igen. Megnövekedett a forgalmunk, miután nagy hírverést kapott az ügy. De hamarosan lecseng. Elmentél a rendőrségtől? Igen Még súlyosabb csend zuhant rájuk. Jessica úgy nézett a billentyűkre, mintha egy szimfóniát akarna komponálni. - El akarod varrni a régi szálakat, nemde? - mondta halkan. - Én is egy ilyen régi szál vagyok, ugye? - Valami olyasmi. Erre Jessica felkapta a fejét, és beletörődötten szegezte Slade-re a szemét. Majd elfordult, az ablakhoz ment. Az ujjával összevissza vonalakat rajzolt az üvegre. - Azt hiszem, minden hatóságnak beszámoltam mindenről. A sötét öltönyös urak egymás után özönlöttek be a kórházi szobámba. Leejtette a kezét. - Miért nem látogattál meg? Vagy miért nem hívtál? A hangja megnyugodott, amint meglátta a lámpa fényének tükörképét az üvegen. - Nem kellett volna egy utolsó kihallgatás a jegyzőkönyvedhez? Vagy most ezért jöttél? - Fogalmam sincs, mi a csudának jöttem - felelt Slade, és lecsapta az üres poharat. - Nem azért jöttem, hogy ne találkozzak veled. Nem azért látogadak meg, mert nem akarok veled beszélni. - Na, akkor már közelebb vagyunk a megoldáshoz. Slade a lány felé lépett, megtorpant, majd zsebre tette a kezét - Hogy van a karod? -Jól. - Szórakozottan odanyúlt a sebhez, ami már rég begyógyult, miközben arra a sebre gondolt, ami még nem. - Az orvos azt mondja, még a forradás nyoma sem fog látszani. - Nagyszerű. Ez igazán nagyszerű. - Slade kivett egy csomag cigarettát és az asztalra dobta. - Nekem is tetszik - felelte nyugodtan. - Nem szeretem a forradásokat. - Komolyan gondoltad, amit mondtál? - szaladt ki Slade száján nem tudta meggátolni. - A forradásról? - A fenét a forradásról! - Idegesen hátrasimította a haját. - Megpróbálom komolyan gondolni, amit mondok - válaszolta

214 halkan Jessica. A szíve a torkában dobogott, ezért igyekezett minden szót megválogatni. - Azt mondtad, szerelmes vagy belém. - Slade minden izma megfeszült. - Komolyan gondoltad? A lány mély levegőt vett, és megfordult. Az arca higgadt volt, a szemei nyugodtak. - Igen, komolyan. - Mert te mindig tele vagy hálával - mondta Slade, majd elment a kandallóig és vissza. Valami melegség terjedt szét Jessicában. Egyszerre könnyebbült meg, és érezte mulatságosnak a helyzetet. - Azt hiszem, tudom, mi a kettő közt a különbség - elmélkedett. Néha nagyon hálás tudok lenni a hentesnek, ha ad egy szép szelet húst, de nem vagyok belé szerelmes... még nem. - Nagyon vicces - Slade mérgesen nézett rá. - Nem érted, hogy csak a helyzet hozta így, a körülmények? - Valóban? - mosolyogva közeledett. A férfi hátrált. - Nem kívánom egy porcikádat sem - mondta izgatottan. - Ezt értsd meg, kérlek - Azt hiszem, értem. - Megsimogatta a férfi arcát. - Nagyon jól értem. Slade elkapta Jessica csuklóját, de ahhoz nem volt ereje, hogy ellökje magától. - Tudod, hogy éreztem magam... a véreddel a kezemen? Tudod, mit álltam ki, amikor láttalak a kórházi ágyon? Láttam már jó pár hullát, akikben több szín volt. - A lány érezte Slade ujjai remegését az arcán. A fenébe is, Jess - lehelte Slade, és megfordult, hogy öntsön magának egy italt. - Slade. - Jessica átkarolta a derekát. Miért nem gondoltam erre?, kérdezte magától. Mért nem jött rá, hogy Slade magát fogja hibáztatni? - Én voltam rosszkor, rossz helyen. - Ne... - Slade határozottan eltolta a lány kezét. - Nem tudok adni neked semmit, nem érted meg? Semmit. Teljesen ellentétes oldalon állunk, Jess. Mintha nem is ugyanazon a nyelven beszélnénk. Ha megfordult volna, látja, hogy Jessica két szemöldöke közelít egymáshoz. - Nem értem, miről beszélsz. - Nézd meg ezt a helyet! - Körbemutatott a szobán. - Hogy hol élsz, hogyan élsz. Én ennek a nyomába sem érhetek. - Ó. - Jessica összeszorított ajakkal gondolkodott. - Értem már, kibújt belőled a sznob. - A csudába! Nem értesz semmit! - Feldühödve vállon ragadta a lányt. - Nem akarlak. - Próbáld még egyszer - javasolta Jessica. Slade kinyitotta a száját, aztán a feszültségét azzal vezette le, hogy megrázta Jessicat. - Nincs jogod... nincs jogod ahhoz, hogy beleférkőzz minden gondolatomba. Ki akarlak verni a fejemből. Egyszer és mindenkorra! - Slade - mondta Jessica halkan -, miért nem hagysz fel ezzel a gyűlölködéssel és engedsz? Én nem megyek sehová a fejedből. Slade nem tudta, hogyan tévedt a keze Jessica hajához. De alaposan belemarkolt, és Slade is egyre inkább elmerült a lányban. Eddig küzdött, most feladta. - Szeredek... És ezért meg tudnálak fojtani. - A szeme mint a

215 szürke vihar. - Behálóztál - mondta vádlón, miközben a lány nyugodtan, csendesen nézett fel rá. - Kezdettől fogva behálóztál, úgyhogy most nem tudok normálisan élni nélküled. Az isten szerelmére, a rendőrőrsön is csak a te illatodat érzem! A harag és a vágy egyszerre késztette arra, hogy a karjaiba rántsa a lányt. - Azt hittem megőrülök, ha nem csókolhadak meg újra! - Az ajkaik egymásra tapadtak, de egyáltalán nem gyengéden. Azonban Jessica most nem gyengédségre vágyott. Ö is érezni kívánta a kemény, vad csókokat. Mindene ezt akarta: a teste, a szíve, az esze, és valóságos tombolással viszonozta Slade közeledését. Hosszú percekig kapaszkodtak egymásba, aztán a kandalló előtti szőnyegre zuhantak, egymásba gabalyodva. - Kellesz nekem. - A szavak remegve buktak ki belőle, a ruhákat tépték a másik testéről. - Most. - Amikor meglátta a lányt meztelenül, felnyögött. - Olyan hosszú idő volt. - Túl hosszú. Nem volt szükség szavakra. Mellettük pattogott a tűz, friss lángok nyaldosták a fahasábokat. A szél az ablakokat rázta. Nem hallottak semmit, nem éreztek semmit, csak egymást. A szájak kutattak, aztán mohón faltak a kezek mindenhol simogattak, aztán birtokba vették, amit akartak. Nem volt idő lassan újra felfedezni. Kiéhezve estek egymásnak, és hagyták, hogy az éles, metsző gyönyör eltöröljön minden kétséget. Szorosan összesimultak, test a testhez ért, száj a szájhoz, amíg a gyönyör a beteljesülés felé nem sodorta őket. Jessica nem engedte, hogy Slade mellé feküdjön, magán tartotta. - Ne mozdulj - suttogta. - Levegőt sem kapsz. - Csak egy kicsit. Slade felemelte a fejét, hogy rámosolyogjon Jessicára, és újra elveszett a lány borostyán szemeiben. Lassan megkereste az arccsontot. - Szeretlek, jess. - Még mindig dühös vagy magadra emiatt? Mielőtt Slade Jessica nyakába fúrta volna a fejét, a lány észrevette a mosolyt. A férfi csak egy rövidet sóhajtott, erre a lány vállon bökte. - Vagy beletörődsz? Ez nagyon hízelgő. Hadd meséljem el neked, hogy nem úgy képzeltem a jövőmet, hogy beleszeretek egy morcos exzsaruba, aki parancsokat osztogat nekem. A buja pézsmaillat a lány nyaka körül teljesen elvonta Slade figyelmét. Harapdálni kezdte a nyakát, nem tudott vele betelni. - Akkor mit képzeltél, kibe szeretsz bele? - Valakibe, aki átmenet Albert Schweitzer és Clark Gable közt válaszolt a lány. Slade morogva felemelte a fejét. - Valóban. Nos, nem is jársz tőle olyan messze. Feleségül jössz hozzám? Jessica csodálkozva nézett rá. - Van más választásom? Slade lehajolt, és a száját cirógatta. - Véletlenül nem te mondtad nekem, hogy mindig van választásunk? - Mmm, tényleg. - Magához húzta a férfit egy hosszú, édes csók erejéig. - Azt hiszem, most mindkettőnknek el kell dönteni, mit választ.

216 Egymásra néztek, és egyszerre mondták: - Téged

217

ÚJRAKEZDÉS ElőSzó Egy fehér házi forrás is megerősítette George Larkin külügyminiszter hamarosan bekövetkező lemondását. Larkin miniszter súlyos szívműtéten esett át a múlt héten, jelenleg pedig a Bethesda haditengerészeti kórházban ápolják. A ciklus közepén történő lemondásának okát egészségi okokkal indokolják. Stan Richardson jelentkezik a helyszínről, a Bethesdakórház elől. Liv várt, hogy a képernyőn megjelenjen a helyszín, aztán műsorvezető kollégájához fordult. - Brian, lehet, ez lesz a legnagyobb szenzáció a tavaly októberi Malloy-botrány óta. Legalább öt jelölt akad Larkin helyére. Hamarosan elkezdődik a tülekedés. Brian Jones átnézte a jegyzeteit, majd még egyszer ellenőrizte, hogy mikor következik. Jones harmincöt éves fekete bőrű férfi volt, aki rajongott a ruhákért, és aki tízéves híradós tapasztalattal rendelkezett. Bár Queensben nőtt fel, washingtoninak tekintette magát. - Te amúgy is szereted a nagy tülekedést. - így van - helyeselt Liv, és visszafordult a kamera felé, mert jeleztek neki. - Az elnök ma még nem nyilatkozott Larkin miniszter utódáról. Magas szintű források említik többek közt Beaumont Delit, a volt francia nagykövetet, valamint Róbert J. Fitzhugh tábornokot, mint legesélyesebb jelölteket. Egyiküket sem sikerült még elérnünk. - Egy huszonöt éves férfit találtak meggyilkolva a lakásában Északkelet-Washingtonban ma délután. - Brian elkezdte a saját blokkját. Liv fél füllel figyelt oda, a lehetőségeket mérlegelte, ő Beaumont Delire tippelt. Dell munkatársai aznap délután egy sor kifogást találtak, miért nem nyilatkozhat, de Liv elhatározta, hogy másnap reggel leparkol a háza előtt. Riporterként hozzá volt szokva a mellébeszéléshez, a várakozásokhoz, ahhoz, hogy az arcába vágják az ajtót. Semmi, de semmi a világon nem akadályozhatja meg, mondta magának, hogy meginterjúvolja Delit. Meghallotta a következő figyelmeztetést, s a hármas kamerába nézve elltezdte a felvezetőjét. A lakásokban a nézők egy elegáns, barna hajú nő fejét és vállát láthatták. A hangja kellemesen halk volt, a tempója nyugodt. A nézőknek fogalmuk sem lehetett róla, hogy milyen alapo38 san szerkesztették meg ezt az egy perc és tizenöt másodpercnyi részt. Őszinteséget és szépséget láttak a képernyőn. A televíziós híradó műfajában az egyik majdnem olyan fontos volt, mint a másik. Lív rövid haja ízlésesen volt elrendezve arányos arca körül. A szemei hidegkékek voltak, komolyak és nyíltak. A néző könnyen elhihette, hogy Liv személyesen hozzá beszél. A nézők általában előkelőnek, kicsit távolságtartónak, de pontosnak látták. Liv, mint a helyi esti hírműsor bemondó párosának egyik tagja, elégedett volt megítélésével. Riporterként viszont többet akart, sokkal többet. Egy kollégája egyszer úgy írta le, mint akinek sznob, connecticuti kinézete van. Valóban, tehetős új-angliai családból származott, és a Harvardon szerezte újságírói diplomáját. Azonban lépésről lépésre küzdötte fel magát a televíziós szakmában.

218 Alapfizetéssel kezdte egy New Jersey-i kis kereskedelmi tévéállomásnál mint időjárás-jelentő és reklámszövegek felolvasója. Aztán egyik adótól a másikig vándorolt, egyik városból a másikba - mindig egy kicsivel több pénzért, egy ldcsivel hosszabb műsoridőért. A CNC egyik austini helyi stúdiójában dolgozott két évig műsorvezetőként. Amikor felajánlották, hogy a CNC egyik helyi adójánál, a WWBW-nél legyen az egyik műsorvezető Washingtonban, habozás nélkül elfogadta. Nem kötötte semmi Austinhez, és évekig más városhoz sem. A televíziós újságírásban akart hírnevet szerezni. Tudta, hogy Washington erre a legalkalmasabb hely. Nem zavarta a piszkos munka, bár lágy, kecses kezéről úgy tűnhetett, csak az élet kényelmes oldalához szokott. Buzgó, kutató, kereső és ravasz ész lapult a nemes vonások és a szép fehér bőr mögött. Legbelül imádta a tévés hírműsorok lüktető, majdnem követhetedenül gyors világát, míg a felszínen hidegnek, távolinak és megközelíthetedennek tűnt. Az elmúlt öt év során keményen dolgozott azért, hogy meggyőzze magát, a látszat egyenlő a valósággal. Huszonnyolc éves korában eldöntötte, maga mögött hagyja az érzelmi fellángolásokat. Ezentúl csak a szakmájában volt hajlandó elviselni az egyszer fenn, egyszer lenn élményt. Az a néhány barát, akikre Washingtonban szert tett, csak a múltja egy nagyon kis szeletével ismerkedhetett meg. Liv hét lakat alatt tartotta a magánéletét. - A bemondó Olivia Carmichael... - mondta a kamerába. - ... és Brian Jones volt. Tartsanak velünk a CNC világhíradóban. Nagy robajjal felcsendült a főcímzene aztán a szemben lévő kamerán kialudt a piros fény. Liv lekapcsolta a mikrofonját, eltolta magát a stúdióban használatos félköríves asztaltól. - Nagyon jól ment - jegyezte meg az operatőr, ahogy Liv elment mellette. Felettük lekapcsolták az éles fényű, forró lámpákat. Liv félbeszakította a gondolatait, és a férfira figyelt. Mosolygott. Szép mosolya volt, amely eltörölte az elegáns hűvösséget. Csak akkor mosolygott így, amikor valóban kedves kart lenni. - Kösz, Ed. Hogy van a barátnőd? - Magol a vizsgákra. - Vállat vonva levette a fejhallgatót. - Kevés ideje van rám. - Büszke leszel rá, ha majd megkapja a tanári diplomáját. - Igen. Ja, és Liv... - Ed megállt, Liv pedig várakozóan felhúzta a szemöldökét. - Azt szeretné, kérdezzem meg tőled... szóval... - kényelmedenül érezte magát, és habozott. -Mit? - Hogy hol csináltatod a frizurádat - bökte ki végül megcsóválva a fejét, és a kamerájával babrált. - Nők... Liv nevetett, és megveregette Ed karját. - Armondnál, a Wisconsin úton. Mondd meg neki, hogy hivatkozzon rám. Liv gyorsan elhagyta a stúdiót, felment a lépcsőn és a kanyargó folyosókon, amelyek a szerkesztőségbe vezettek. Éppen átálltak a nappali műszakról az estire, nagy volt a tolongás. Riporterek ültek az asztalok mellett, és vagy kávéztak, vagy őrült sebességgel gépeltek, hogy elkészüljenek a tizenegyes híradóra. Dohányfüst, enyhe izzadtságszag és kávéillat úszott a levegőben. Egy fal képernyőkkel volt tele, amelyeken levették a hangot, és csak a kép volt rajuk ládiató ezek a főváros körzetében működő összes adó műsorát

219 sugározták. Az egyes számú képernyőn máris futottak a CNC világhíradó képei. Liv átverekedte magát a tömegen, egyenesen a hírigazgató üvegfallal elválasztott irodája felé tartott. - Carl? - bedugta a fejét az ajtón. - Van egy perced? Carl Pearson az asztalára támaszkodott, ujjai összefonva, és a tévé képernyőjét bámulta. A szemüveg, amit viselnie kellett volna, hatalmas papírhalom alatt rejtőzött. Kihűlt kávéját egy papírkupac tetejére tette, cigaretta parázslott az ujjai közt. Morgott egyet. A morgásról tudta, hogy beleegyezést jelent. -Jól megy a ma esti műsor - mondta, de nem vette le a szemét a harminc centiméteres képernyőről. Liv leült, és várta a reklámot. Hallotta Harris McDowell, a CNC világhíradó New York-i bemondójának határozott, kemény hangját a mellette álló készülékből. Reménytelen Carllal beszélni, amikor a nagy halak voltak a képernyőn. És Harris McDowell nagy halnak számított. Liv tudta, hogy Carl és Harris a pályájuk elején ugyanazon állomásnál dolgoztak a missouri Kansas Cityben. De Harris McDowellre esett a választás, hogy tudósítson Kennedy elnök 1963-as kampánykörútjának dallasi állomásáról. Az elnök elleni merénylet és Harris helyszínen készített riportjai országosan népszerűvé tették a viszonylag kevéssé ismert riportert. Carl Pearson pedig Missouriban és más államokban maradt nagy hal a kis halak közt, aztán mindent otthagyott, hogy Washingtonban legyen hírigazgató. Kemény főnök volt, pontosságot követelt, és lelkesedett az új ötletekért. Ha keserűen is gondolt vissza a pályájuk alakulására, nem mutatta. Liv tisztelte, s egyre jobban megkedvelte, mióta a WWBW-nél dolgozott. Neki még nem voltak ilyen nagy csalódásai. - Mi van? - Carl szokásosan így adott engedélyt a szünet közben, hogy beszélhet. -Rá akarok szállni Beaumont Delire - kezdte Liv. - Már sok mindennek utánajártam, és ha kinevezik külügyminiszternek, én akarok az első lenni, aki tudósít róla. Carl hátradőlve összefonta ujjait a pocakján. Az ülőmunkát okolta azért a felesleges nyolc kilóért, amit magára szedett. Ugyanolyan nyíltan és kérlelhetetlenül nézett Livre, mint a tévé képernyőjére. -Túl korai. -A hosszú évek óta tartó láncdohányzás rekedtté tette a hangját. Miközben Liv figyelt, Carl újabb cigarettára gyújtott, bár az előző még a csikkekkel teli hamutartóban füstölt. - Es mi van Fitzhugh-val? Davisszel, Albertsonnal? Nem biztos, hogy egyetértenének vele, hogy már ki is nevezted Delit külügyminiszternek. Mellesleg Larkin még nem mondott le. - Csak napok, de lehet, hogy órák kérdése. Hallottad az orvost nyilatkozni. Az ügyvezető minisztert nem fogják kinevezni, Boswell nem az elnök kedvenc embere. Dell lesz az. Tudom. Carl szipogott, megtörölte az orrát. Szerette Carmichael megérzéseit. Arisztokratikus kinézete ellenére éles eszű és jó felfogású nő volt. És alapos. De Cárinak nem volt elég embere, és szűkös költségvetésből kellett gazdálkodnia. Nem küldheti ki az egyik legjobb riporterét egy puszta megérzés kedvéért, hiszen más is kimehetne, akit jobban tüd nélkülözni. Mégis... Habozott egy percig, aztán megint rátámaszkodott az asztalra. -Talán érdemes - mormogta. - Nézzük, mit mond Thorpe. Most jön a tudósítása.

220 Liv ösztönösen tiltakozni próbált, de meggondolta magát. Csak a büszkesége miatt akart, mert Carl T. C. Thorpe-tól tette függővé a javaslatat. De a büszkeség nem hatotta meg Carlt. Ehelyett Liv felült az asztal sarkára, és figyelt. A washingtoni bemondó éppen a feje fölött lévő stúdióból beszélt. Az a helyiség sokkal elegánsabb volt, mint ahonnan Liv kijött. De ez volt a különbség az országos és a helyi hírek között - a helyi és az országos költségvetés. Rövid bevezető után a helyszínre kapcsoltak, ahonnan Thorpe tudósított. Liv bosszankodva nézte. Bár alig volt magasabb a hőmérséklet a fagypontnál, és gonosz, csípős szél fújt, Thorpe nyitott kabátban és kalap nélkül állt a helyszínen. Jellemző volt rá. Szikár, cserzett bőre volt, amely Livet a hegymászókra emlékeztette, és hosszútávfutót idéző, áramvonalas teste. Mindkét szakma kitartást fkívánt. Mint a riporterkedés. C. Thorpe ízig-vérig riporter volt. Sötét és élénk szemeivel rátapadt a nézőkre, magához vonzotta őket. Fekete haját szanaszét fújta a szél az arca körüL ami a tudósításnak felfokozott hangulatot kölcsönzött. Azonban a hangja nyugodt maradt, nem sietett. Ez az ellentét Thorpe-nál jobban bevált, mit másoknak egy sor trükk. Liv tudta, a férfi megjelenése valóban szenzációs. Adetikus, nem kimondottan jóképű férfi az a fajta, aki jó benyomással van mind a nőkre, mind a férfiakra. Bizalmat sugárzó szemei intelligensen csillogtak, és ugyanúgy bizalmat sugárzott mély, kellemes hangja. Meg lehetett közelíteni. A riportereket általában kategóriákba osztják: a távolságtartó, a sejtelmes, a mindenható, a megközelíthető. Thorpe hús-vér ember volt, ezért az emberek könnyen beengedték a nappalijukba és elfogadták, amit mond. És az ember azt érezte, ha összedőlne a világ, C. Thorpe rögtön a helyszínről közvetítene. Öt éve volt vezető washingtoni újságíró, és ezalatt irigylésre méltó hírnevet szerzett. Két dologgal bírt, ami elengedheteden egy riporternél: hitelességgel és forrásokkal. Ha C. Thorpe mondja, akkor el lehet hinni. Ha információra volt szüksége, tudta, melyik számot hívja. Liv ösztönösen idegenkedett tőle. A nő politikai hírekre specializálódott a helyi médiában. Thorpe volt a végzete. Egy oroszlán hevességével védelmezte a területét. A férfi már egy ideje Washingtonban működött Liv új ember volt a színtéren. És a férfi egy centit sem akart átengedni neki. Ha Liv valamilyen fülest kapott, Thorpe törvényszerűen előbb ért oda. Hónapokat töltött azzal, milyen kifogást tudna vele kapcsolatban felhozni. Nem lehetett magamutogatónak mondani. Thorpe a munkához öltözött, semmi olyat nem viselt, ami elvonhatta volna a néző figyelmét. A stílusa közvetlen volt. A riportjai mélyre és csípősre sikeredtek, de emellett megőrizte pártatlanságát. Semmi hibát nem lehetett találni a munkamódszerében. Liv csak arrogáns viselkedése miatt tudta megszólni. Nézte, ahogy áll a kivilágított Fehér Házzal a háttérben. Éppen a Larkinnal történteket foglalta össze. Világos volt, hogy személyesen beszélt Larkinnal Liv bárhogy is szerette volna, és bármennyi kapcsolatát felhasználta, ezt nem tudta elérni. Már ezért is dühöngeni kezdett. Thorpe is felsorolta a lehetséges jelölteket a posztra. Elsőként nevezte meg Delit. Carl bólintott liv háta mögött, ahogy a nő mérgesen meredt a képernyőre. Erezte, hogy most egy kicsit neki áll a zászló. T. C. Thorpe jelentkezett a Fehér Ház elől.

221 - Mondd meg az ügyeletesnek, hogy megkaptad a feladatot - jelentette ki Carl, és erősen megszívta a cigarettáját. Liv a férfi felé fordult, de annak még mindig a televízióra tapadt a tekintete. - Vigyél magaddal két embert. - Rendben. - liv nem idegeskedett amiatt, hogy inkább Thorpe, mint ő vette rá Carlt, hogy kiküldje. - Előkészítem a terepet. - A holnap déli híradóra legyen valami - kiáltotta utána a hírigazgató, és már a következő hírblokkot nézte. Liv visszanézett a válla felett, s kinyitotta az ajtót. - Meglesz. Reggel nyolc órakor, csikorgó hidegben érkezett meg Liv és két férfiből álló stábja Beaumont Delinek a Virginia állambeli Alexandrában lévő otthona elé. Liv hajnali öt óta fenn volt, és a kérdéseit szerkesztette. Fél tucat telefonhívás után, amelyeket még előző este bonyolított le, ígéretet kapott Dell munkatársaitól, hogy kap tíz percet az interjúra. Egy jó riporter sok mindent megtudhat tíz perc alatt. Liv kiszállt a szerkesztőségi furgonból, és odament a kapu előtt álló őrhöz. - Olivia Carmichael a WWBW-től - felmutatta az újságíró-igazolványát. - Mr. Dell vár engem. Az őr megvizsgálta Olivia papírjait, aztán a kitűzőjét, majd bólintott. Szó nélkül nyomta meg a kapu gombját. Barátságos fickó, gondolta Liv, és visszamászott a furgonba. -Jól van, fiúk, gyorsan állítsatok be mindent nem lesz sok időnk. - A táskájából kikapta a jegyzeteit, és még egyszer átfutotta. - Bob, készíts a házról egy távok képet, majd a kapukról is, amikor elmegyünk. - A kapuk már megvannak. - Egymásra mosolyogtak. - És a lábad is. Nagyszerű lábaid vannak, Liv - Úgy gondolod? - Keresztbe tette, és kritikus szemmel vizsgálta őket. - Valószínűleg igazad van. Liv élvezte az ilyen jó kedélyű flörtökci. Bob ártalmatlan volt, nős, két gyerekkel. Ha komolyan ki akart volna vele kezdeni, a nő jéghidegé dermed. Két csoportba osztotta a férfiakat: biztonságos és veszélyes. Bob az előbbi kategóriába tartozott. Liv jól érezte magát vele. - Oké - mondta a nő, amint a furgon megállt a háromemeletes téglaház előtt. - Próbáljatok tiszteletre méltó sajtómunkásokhoz illően viselkedni. Bob vigyorgott, és elengedett egy káromkodást, mielőtt kiszálltak a járműből. A bejárati ajtó előtt Liv átváltozott a hideg, távolságtartó riporterré ezúttal senki sem tehetett volna megjegyzést a lábaira. Legalábbis nem hangosan. Határozottan kopogott és hátrahagyta a kétfős csapatot, hogy vegyék ki a felszereléseiket. - Olivia Carmichael - jelentette be az ajtót nyitó szobalánynak. Mr. Delihez jöttem. - Igen. - A szobalány arcán kis halvány grimasz jelent meg, amikor meglátta a két farmeres férfit, ahogy a felszerelést cipelik a bejárati lépcsőn felfelé. - Erre parancsoljon, Ms. Carmichael. Mr. Dell azonnal fogadja. Liv észrevette a szobalány ellenérzéseit. Nem sokat törődött vele, a családja és sok gyerekkori barát ugyanígy érzett Liv szakmájával kapcsolatban. A hall egy vagyonos ember házának elegánsan berendezett, kifinomult előteréül szolgált. Rengeteg hasonló előteret látott gyerekkorában. Teázások százai, szabályos kis partik, gondosan megszervezett kirándulások, amelyek mindegyike halálosan untatta. Nem nézett rá a tőle

222 balra eső falon függő Matisse-festményre. Hallotta, amint Bob halkan elfüttyenti magát mögötte. - Nem semmi hely - jegyezte meg, ahogy sportcipőjében hang nélkül mozgott a parkettán. Liv szórakozottan helyeselt, s közben újra átgondolta a haditervet. Olyan házban nőtt fel, amely túlságosan nem különbözött ettől. Az anyja jobban szerette a Chippendale-bútorokat a XLV Lajos korabelieknél, de neki teljesen mindegy volt. Még az illat is ugyanaz - citromos tisztítószer és friss virágok. Régi emlékek kavarodtak fel benne. Mielőtt két lépcsőfokot is haladt volna a szobalány után, férfiak nevetését hallotta. - Esküszöm, , maga aztán tudja, hogyan kell történetet mesélni. Majd körül kell néznem, hogy az elnök felesége nincs-e ott, amikor elmondom. - DelL a hatvan év körüli, jóképű, ápolt diplomata könnyedén haladt felé a lépcsőn, mellette Thorpe. Érezte, hogy görcsbe rándul a gyomra. Minág egy lépéssel előttem, gondolta, ahogy elöntötte az epe. A francba! Röviden, erőteljesen nézett Thorpe szemébe. Mosolygott, de ez nem az a mosoly volt, amit Dell felé küldött az előbb. - Nos, Ms. Carmichael. - Amint meglátta Lívet, Dell kinyújtotta a kezét, ahogy áthaladt a halion. A hangja ugyanolyan sima volt, mint a tenyere. A szemei ravaszul csillogtak. - Nagyon pontos. Remélem, nem várattam sokáig. - Nem, Mr. Dell. Köszönöm, hogy fogad. - Liv tekintete Thorpera siklott. - Mr. Thorpe. - Ms. Carmichael. - Tudom, hogy elfoglalt, nagykövet úr. - liv mosolyogva fordult a férfi felé. - Nem fogom sok idejét elrabolni. Észrevétlenül a kezébe vette a mikrofont. - Megfelel önnek, ha itt beszélgetünk? - kérdezte, hogy megadja a hangosítónak a hangerőt. - Meg. - Dell lelkesen intett, és nagylelkűen mosolygott. A mosoly a diplomata bármikor elővehető egyenmosolya volt. Liv a szeme sarkából látta, hogy Thorpe kisétál a kamera látóköréből, és az ajtónak támaszkodik. Kényelmetlenül érezte magát, ha a háta mögül figyelték. Odafordult Delihez, és elkezdte az interjút. A nagykövet továbbra is közlékenynek, együttműködőnek, szívélyesnek akart látszani. Azonban Liv úgy érzete magát, mint a fogorvos, akinek a száját zárva tartó, mosolygó páciens fogát kell kihúznia. Természetesen Dell tudta, hogy Larkin egyik lehetséges utódjaként emlegetik. Természetesen hízelgett neki a sajtó érdeklődése. Megfigyelte, hogy egyszer sem ejtette volna a ki a száján az elnök nevét. Dell gyengéden, mesterien vezette körbe-körbe. Liv ugyanolyan finoman kihátrált, és más szemszögből próbált közelíteni. A hangvétel tetszett neki, pontosan ezt akarta, de a remélt szavakat nem hallotta. - Mr. Dell, beszélt önnek az elnök az új külügyminiszter kinevezéséről? - liv persze tudta, hogy Dell nem fog igennel vagy nemmel válaszolni. - Az elnök és én nem találkoztunk új kinevezések ügyében. - De találkozott vele? - Liv nem tágított. - Időről időre találkozom az elnök úrral. - A nagykövet észrevétlenül intett, mire a szobalány megjelent a kalapjával és kabátjával. - Sajnálom, de több időt nem tudok szentelni önnek, Ms. Carmichael. - Belebújt a kabátjába. Liv érezte, hogy kicsúszik a keze közül. Együtt ment vele az ajtóhoz. - Ma reggel az elnökkel találkozik, Mr. Dell? - Elég közvetlen kérdés volt, de Liv nem is annyira a szóbeli válaszra volt kíváncsi, mint a

223 nagykövet szemére. Látta is a remélt választ: Dell szeme kicsit megrebbent, és egy pillanatig habozott. -Lehetséges. - Dell kezet nyújtott. - Öröm volt önnel beszélgetni, Ms. Carmichael. Igyekeznem kell, nagyon nagy a forgalom ilyenkor reggel. Liv intett Bobnak, hogy állítsa le a felvételt. - Köszönöm, hogy rendelkezésemre állt, Mr. Dell. - Liv odaadta a mikrofont a hangmérnöknek, és kikísérte Delit és Thorpe-ot - Örültem a találkozásnak. - Dell megpaskolta Liv kezét, és felöltötte jellegzetes déli, sármos mosolyát. - Maga pedig, T. , el ne felejtse felhívni Annát. - A férfihez fordult, és barátságosan vállon veregette. Hallani szeretne maga felől. - Nem felejtem el. Dell lement a lépcsőn a drága, fekete limuzinhoz, ahol a sofőr már várta. - Nem is rossz, Carmichael - jegyezte meg Thorpe, ahogy a limuzin elhajtott. - Kemény interjúkat csinálsz. Persze... - lenézett a nőre, és mosolygott -, Delinek többéves gyakorlata van abban, hogyan kerülje ki a kemény kérdéseket. Liv hidegen nézett a férfira. - Te meg mit művelsz itt? - Reggeliztem - válaszolt könnyedén. - A család régi barátja vagyok. Livnek kedve lett volna egy balegyenessel letörölni a mosolyt a férfi arcáról. Ehelyett gondosan felhúzta a kesztyűjét. - Delit fogják kinevezni. - Ez kérdés vagy kijelentés? - értetlenkedett Thorpe. - Tőled még a pontos időt sem kérdezném meg, Thorpe. - Mindig is mondtam, hogy éles a nyelved. Istenem, milyen gyönyörű nő, gondolta a férfi. Amikor a televízióban látta, akkor könnyű volt a szépségét a világításra, a sminkre és a kamerabeállításokra fogni. De ahogy ott álltak a csípős reggeli fényben, Thorpe úgy gondolta, a legszebb nő, akit életében látott. Hihetetlen testfelépítés, makulátlan bőr. Csak a szemében volt tűz, amely a benne dúló haragról árulkodott. Ismét mosolygott, élvezte, hogy lassan olvad a jég. - És ez baj, Thorpe? - kérdezte Liv, ahogy félreállt, hogy kimehessen a stáb. - Nem szereted a riportereket, akik véletlenül még nők is? Thorpe nevetve rázta a fejét. - Ennél több eszed is lehetne, Liv. Nincs riporter és riporternő. A férfi szemei most nemcsak ragyogtak, humorral is megteltek. De Livnek ettől nem tetszettek jobban. Elhatározta, hogy ettől nem fogja jobban megkedvelni a férfit. - Mért nem vagy hajlandó együttműködni velem? - A szél ugyanúgy fújta összevissza Thorpe haját, mint előző este a tévében. Ügy látszott, érzéketlen a hidegre, míg Liv reszketett a kabátjában. - Ugyanaz a munkánk ugyanazoknak az embereknek dolgozunk. - Az én területem - mondta Thorpe halkan. - Ha részt akarsz belőle, meg kell érte küzdened. Évekbe tellett, míg megalapoztam magam itt. Ne várd, hogy neked hónapok alatt sikerül. - Liv továbbra is remegett a hidegben, míg a szemei szikrát szórtak. -Jobb, ha beszállsz a kocsiba. - Megszerzem a részemet, Thorpe. - Ez félig fenyegetés volt, félig figyelmeztetés. - De akkor nagyon vigyázz a kezedre.

224 Thorpe meghajolt. - Számítok rá. Sejtette, hogy Liv addig nem megy el, míg ő nem távozik. Inkább ott áll kinn, és jéggé fagy, merő makacsságból. Thorpe szó nélkül lement a kocsijához. Liv még állt egy percig, miután a férfi elhajtott. Tudta - és idegesítette is -, hogy szabadabban tud lélegezni, ha ez a férfi nem áll mellette. Thorpe erős jellem lehetetlen közömbösnek maradni iránta. Határozott érzelmeket csikart ki az emberből. Liv szerint az ő érzelmei kifejezetten nem voltak hízelgőek Thorpe-ra nézve. Nem fog az útjába állni. Nem hagyja. Lesétált a lépcsőn a furgonhoz. Anna, villant be neki hirtelen, amikor eszébe jutott a név, amelyet Dell említett Thorpe-nak. Anna Dell Monroe - Dell lánya és hivatalos háziasszonya az anyja halála óta. Bármi is történjék az apja életében, Anna tud róla. Liv gyorsított és beugrott a furgonba. -Bedobjuk a szalagot a vágóknak a stúdióban aztán irány Georgetown. Másobik Liv őrült tempóban gépelt. Leadta Cárinak a Dell-lel készült interjút a déli híreknek, de több volt a tarsolyában, sokkal több, amit az esti műsorra tartogatott. A megérzése Anna Monroe-val kapcsolatban helyesnek bizonyult. Anna ismerte az apja életének részleteit. Bár óvatosan fogalmazott az interjú során, nem volt az a dörzsölt diplomata, mint a nagykövet Liv eleget szedett ki belőle a félórás beszélgetés során, amelyet Anna Monroe georgetowni sorházában készített, hogy este a nézőknek varázslatos és izgalmas sztorit tálaljon. A felvétel jól sikerült. Gyors pillantást vetett rá, amikor éppen vágták. Bob jól elkapta a szoba stílusos eleganciáját, és a lány kiváló, előkelő neveltetése is jól látszott. Jó ellentétet képez majd az apja visszafogott ravaszságával. Világos volt, hogy Anna tisztek az apját, valamint az is, hogy kedveli a finom dolgokat. Mindkettőt kihangsúlyozta a riportban. Jól sikerült anyag lett, és bepillantást nyújtott a vagyonos politikusok valóságtól kissé ekugaszkodott életébe. Sebesen tette át a jegyzeteit folyamatos szövegbe. - Liv, kellesz az előzeteshez a végső változatban! A nő felnézett, és Briant kereste. Amikor megtalálta, úgy nézett rá, hogy a férfi nem tehetett mást, sóhajtott. Eltolta magát az asztaltól, megmozgatta a vállait. -Jól van, jól van. De eggyel majd te is tartozol nekem. - Angyal vagy, Brian. - Folytatta a gépelést. Tíz perc múlva kihúzta az utolsó lapot is a gépből. - Carl! - kiáltott a hírigazgatónak, ahogy átment a szerkesztőségből az irodába. - Megvan a vezető hír. - Hozd be. Liv megnézte az órát. Még hatvan perce volt kezdésig. A televízió halkan duruzsolt, amikor Liv belépett Carl irodájába. Az igazgató az asztala mögött ülve papírokat és az időbeosztást tanulmányozta - Láttad már a felvételt? - kérdezte Liv, és odaadta neki a gépelt oldalakat. -Jó. - Carl cigarettára gyújtott egy másik végéről, és csúnyán, darabosan köhögött. - Leadjuk a reggeli interjú egy részét Dell-lel, aztán átmegyünk a lánnyal készült interjúra. A férfi elmélyülten tanulmányozta Liv papírjait. Jól megszerkesztett, összeszedett történet volt áttekintette a lehetséges jelöltek életrajzát, és Beaumont Delit hangsúlyozta ki. Széles panorámát tárt a néző

225 elé, mielőtt Dell házának mintegy a küszöbéhez vezette volna őket. Liv figyelte a mennyezet felé kavargó füstöt, és várt. -A többi jelöltről jelenjenek meg fotók a képernyőn, míg te az életrajzokat foglalod össze. - Megjegyzéseket írt Liv papírjaira. - Biztos vannak fényképek az archívumban. Ha nem, kérünk fentről. - A fent a CNC washingtoni stúdióját jelentette. - Úgy tűnik, lesz körülbelül három perced. - Három és fél. - Lív várt, hogy Carl felnézzen. - Nem mindennapos, hogy külügyminisztert cserélünk a ciklus közepén, Carl. A következő nagy történet a Potomac folyó szűrőrendszerének részleges bezárása. Ez megér három és fél percet. - Menj, beszéld meg a szerkesztővel - javasolta Carl, és feltartotta a kezét, mikor Lív megszólalt volna. A nő látta, mi vonta el hirtelen Carl figyelmét. A híradó rendkívük kiadásának grafikája jelent meg a képernyőn. Lív engedelmeskedett a férfi gyors intésének, és felvette a hangot. S rögtön T. C. Thorpe-pal nézett farkasszemet. Lívet készületlenül érte mélyreható tekintete. Szexuális késztetést érzett - a vágy gyors, heves, váratlan fellángolását, amin megdöbbent. Carl asztalának támaszkodott. Körülbelül öt éve nem érzett ilyesmit. Csak bámulta a képernyőt, és nem hallotta Thorpe riportjának első néhány szavát. - .. .nem nagy meglepetésre elfogadta George Larkin külügyminiszter lemondását. Larkin miniszter megromlott egészségi állapotára való hivatkozással mondott le. Egyelőre a Bemesda haditengerészeti kórházban marad, ahol a múlt héten végrehajtott súlyos szívműtétből lábadozik. Larkin lemondásának elfogadásával együtt az elnök kinevezte Beaumont Delit a megüresedett posztra. Dell az ovális irodában egy órával ezelőtt tartott találkozón hivatalosan elfogadta a felkérést. Donaldson kormányszóvivő reggel kilenc órára sajtótájékoztatót hívott össze. Lív úgy érezte, összeesik, és kétségbeesetten keresett valamilyen kapaszkodót. Hallotta, amint Thorpe még egyszer összefoglalja a hírt, és behunyta a szemét, mélyeket lélegzett. Carl már káromkodott. Lőttek a sztorijának. Elsütötték belőle az újdonságot. Thorpe tudta. Lív kiegyenesedett, most műsorajánló ment a tévében. Már reggel nyolckor tudta. - írd át - utasította Carl, és a telefoncsörgésre felemelte a kagylót. - És küld fel valakit Thorpe riportjáért. Be kell tennünk. Azt a részt a lánnyal töröljük. Lív felvette a papírjait Carl asztaláról, és az ajtó felé menetelt. - És menj át a sminkszobába, Lív. Lív meg sem hallotta a figyelmeztetést, dühösen folytatta útját a szerkesztőségből kifelé. Türelmetlenül járt fel-alá a lift előtt, várva, hogy megérkezzen. Ezt nem fogja megúszni, füstölgött. Nem viszi el szárazon. Évek óta - meg is tudta mondani, pontosan hány éve - nem bosszantotta fel ennyire semmi. Forrongott benne a düh, amely hamarosan kirobban. És ennek a robbanásnak egyetlen célpontja lesz. - Thorpe? - kérdezte egyszerűen, amikor belépett a negyedik emeleti szerkesztőségbe. Egy riporter felnézett, a telefon beszélőjére tapasztotta a tenyerét, és intett. - Az irodájában.

226 Ezúttal Lív lépcsőn ment. Fekohant és levetkőzte minden gondosan őrzött tartását és eleganciáját. - Ms. Carmichael. - Az ötödik emeleti irodák előtti recepciós kisasszony felállt, amint Lív elviharzott előtte. - Ms. Carmichael! - ismételte, de csak Lív egyre távolodó hátának beszélt Kihez jött? Ms. Carmichael! Lív kopogtatás nélkül rontott be Thorpe irodájába. -Te tetű! Thorpe abbahagyta a gépelést és az ajtó felé nézett. Inkább kíváncsian, mint bosszúsan figyelte, ahogy a be nem jelentett látogató keresztülment a szobán. - Okvia? - Nyugodtan hátradőlt, nem állt fel. - Milyen kellemes meglepetés. - Észrevette a küszöbön álló recepcióst, és finoman intett neki, hogy elmehet. - Foglalj helyet - mutatott egy székre. - Nem is tudom elhinni, hogy egy év múltán megtiszteled az irodámat a látogatásoddal. - Tönkretetted a sztorimat! - Lív, még mindig a kezében tartva a papírjait előrehajolt, és rátámaszkodott az asztaka. Thorpe észrevette az általában sápadt bőrt elöntő színt és a nyugodt szemekben szikrázó dühöt. Lív haja csapzott volt, mivel gyalog rohant fel a lépcsőn, és gyorsan szedte a levegőt Thorpe-ot ez lenyűgözte. Meddig mehet el, tűnődött, amíg el nem szabadul a pokol? Elhatározta, hogy kideríti. - Milyen sztoridat? - Nagyon jól tudod, te szemét. - Rátenyerelt az asztalra, és előrébb hajolt. - Szándékosan tetted. - Általában szándékosan teszek valamit - értett egyet Thorpe. Ha a Deli-ügyről beszélsz, Lív - folytatta, és újra ránézett a nőre -, az nem a te sztorid volt. Hanem az enyém. Most is az enyém. - Negyvenöt perccel adtad le az én műsorom előtt! - A hangja reszketett a haragtól, és ilyennek Thorpe még soha nem látta. Amenynyire tudta, Okvia Carmichael soha nem vitte fel a hangját a kellemes hangfekvés fölé. Ha haragudott, inkább megfagyott, mint lobogott. - És? - Thorpe ujjait összekulcsolva nézte. - Panaszt akarsz tenni az időbeosztásom miatt? - Nem hagytál nekem semmit. - Kinyújtotta a papírjait, összegyűrte őket, és az asztalra dobta. - Két hetet dolgoztam ezen, mióta Larkin szívrohamot kapott. Te pedig két perc alatt tönkretetted. - Én nem tudom megvédeni a te sztoridat, Carmichael, csak te. Sok szerencsét legközelebb. - Ö! - Liv mindkét öklével rácsapott a mahagóniasztalra. - Hitvány alak vagy! Órákat öltem ebbe a történetbe, száz meg száz telefont bonyolítottam le, mérföldeket gyalogoltam. Miattad ütközöm mindig akadályba - szemei beszűkültek, a férfi pedig észrevette, hogy erősen kiütközik új-angliai tájszólása. - Ennyire megrémítelek, Thorpe? Ennyire félted a kis megszentelt területedet és azokat a közönséges riportjaidat? - Féltem? - Thorpe is felállt, és az asztalra támaszkodott, az orruk majdnem összeért. - Nincsenek álmatlan éjszakáim amiatt, hogy csak egy centivel is beljebb merészkedsz a területemre, Carmichael. Nem ijedek meg kezdő riporterektől, akik egyszerre három fokot próbálnak felfelé lépni a létrán. Gyere vissza, ha már megfizetted a tanulópénzt. Liv hangját lecsendesítette az indulat. - Ne beszélj nekem tanulópénzről, Thorpe. Azt én már nyolc éve megfizettem. - Nyolc éve én Libanonban voltam, és puskagolyókat kerülgettem,

227 míg te a Harvardon kerülgetted a focistákat. - Sosem kerülgettem focistákat - dobta oda dühösen. - És ez egyáltalán nem tartozik ide. Már ma reggel tudtad tudtad, mi fog történni. - És ha igen? - Tudtad, hogy anyait-apait beleadok. Semmi szolidaritást nem vállalsz a helyi adóval? -Nem. A válasz olyan tárgyilagos volt, hogy Livben egyszerre bennakadt a a szó. - Hiszen ott kezdted. - Te felhívnád A WTRL-t Jersey-ben, és odaadnád nekik az exkluzív anyagodat, csak azért, mert ott voltál időjárás-jelentő? - vágott viszsza Thorpe. - Felejtsd el ezt az itt kezdtem szöveget, nem válik be. - Undorító vagy - a hangja kezdett fenyegetővé válni. - Csak anynyit kellett volna mondanod, hogy közölni fogod a hírt. - És te udvariasan karba tetted volna a kezed, és hagyod? - kesernyésen felhúzta a szemöldökét. - El kellett volna vágnod a torkomat, hogy ezt megtehesd. - Örömmel megtettem volna. Thorpe mulatott. - Olyan őszinte vagy, ha begurulsz, liv... és vonzó. - Felvett néhány papírlapot az asztaláról, és Livnek nyújtotta. - Szükséged lesz a jegyzeteimre, hogy átírd a vezető hírt. Kevesebb mint harminc perced van adásig. - Tudom, mennyi az idő. - Liv tudomást sem vett a feléje nyújtott papírokról. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy hozzávágjon valamit a férfi háta mögött lévő táblaüveghez. - Még számolunk ezért, Thorpe ha nem most, hamarosan. Unom, hogy mindig lemaradok mögötted két lépéssel. - Elkapta a férfi kezéből a jegyzeteket, mert bár utált bármit is elfogadni tőle, tudta, hogy kényszerhelyzetben van. - Rendben. - Thorpe nézte, ahogy Liv összeszedi saját összegyűrt papírjait. - Meghívlak egy italra ma estére. - Arról ne is álmodj! - Liv megfordult és az ajtó felé indult. - Berezeltél? Egyeden jól irányzott szó megállította Livet. Megfordult, és hoszszan nézte Thorpe-ot. - Az ORiley-ban, nyolckor. - Megegyeztünk! - Thorpe vigyorgott, a nő pedig bevágta maga mögött az ajtót. Eddig megvolnánk, gondolta visszaülve a székébe. Mégiscsak húsvér nő lakozik az elegáns selyemruha alatt. De kételyei támadtak. Úgy tűnik, megtettem az első lépést. Mosolyra húzódott a szája, megpördült a forgószékében, és kinézett a városra. A csuda vinné el, megőrjíti ez a nő. Végül is nem sült el olyan roszszul ha nem teszem meg, még mindig a kedvező alkalomra lesnék, a riporter egyik legfontosabb tulajdonsága a türelem. És Thorpe egy évig türelemmel viseltetett Hogy pontos legyek, tizenhat hónapig, gondolta. Amióta először meglátta a képernyőn. Eszébe jutott a halk, nyugodt hang és a hideg, tiszta szépség. Azonnal és egész lényével vonzódni kezdett hozzá. Akarta őt, attól a pillanattól kezdve, hogy először találkoztak, és először látta azt a fensőbbséges pillantását. Az ösztönei azt súgták, ne próbálkozzon, tartsa meg a három lépés távolságot. De jobban érdekelte Olivia Carmichael lelke, mint csak a külseje.

228 Könnyen ellenőrizhette volna az eddigi pályafutását. Megvolt hozzá a tehetsége és a kapcsolata. Mégis, valami megállította a szokásos riporteri kíváncsiságát. Várt. Mvel addig is rengeteget fagyoskodott politikusokra várva, tudta, mi a türelem. Hátradőlt, cigarettára gyújtott. Úgy tűnt, most kifizetődik a várakozás. Pontban nyolckor liv beállt az ORiley étterem melletti parkolóba. Egy pillanatra a kormánykerékre hajtotta a fejét. Élénken felidéződött benne a jelenet, amikor keresztülrohant a szerkesztőségen, és berontott Thorpe irodájába. Tisztán hallotta önmagát, ahogy kiabál vele. Utálta, ha elveszti a fejét, de még jobban utálta, hogy mindennek Thorpe előtt kellett megtörténnie. Az első személyes találkozás óta Liv tudta, hogy távol kell tartania magát ettől a férfitől. Túl erős, túl karizmatikus. A veszélyes kategóriába sorolandó. Annak is a legelejére. Személytelen távolságot akart tartani tőle, és ehhez sokat kell adni a külsőségekre. Néhány órával azelőtt Liv sutba vágott minden külsőséget. Nem lehet távolságot tartani olyasvalakivel szemben, akivel az ember orra majdnem összeér, és akivel üvölt. - Nem vagyok hidegvérű és nyugodt - mormolta magának bármennyire is próbálok annak látszani. - Sóhajtott egyet, és sejtette, mindezt Thorpe is tudja. Gyerekkorában Liv volt a család fekete báránya. A higgadt és jól nevelt családtagok mellett ő volt az, aki túl sok kérdést tett fel, túl sokat sírt és túl harsányan nevetett. A nővérével ellentétben őt sohasem érdekelték a báli ruhák és a szalagok. Olyan kutyát szeretett volna, amellyel futkározhat, nem uszkárt, amit az anyja dédelgetett. Fakunyhot, és nem tiszta, rendes játszóházat, amelyet egy apja által felkért építész húzott fel. Rohanni akart, miközben mindig azt mondták neki, hogy sétáljon. Menekült a szabályok elől, amelyeket be kellett tartania, egyszerűen azért, mert Carmichaelnek hívták. Az egyetemen szabad volt... és nemcsak az. Ott mindent megtalált, amire vágyott. Aztán mindent elvesztett. Eletének legutóbbi hat évében új fejlődési szakaszba lépett Az utolsó szakaszba, határozta el. Csak magára fog gondolni ezentúl, és a karrierjére. Nem halt ki belőle a szabadság iránti vágy, csak óvatosabb lett. Liv felnézett, és megrázta a fejét. Nem most kell a múlton merengeni. A jelen - és a jövő követel figyelmet. Nem fogom újra elveszteni a fejem, ígérte meg magának, ahogy kiszállt a kocsiból. Nem fogom megadni neki ezt az örömöt. Bement az ORiley-be, hogy találkozzon Thorpe-pal. A férfi látta belépni. Folyamatosan figyelte Ismét felöltötte a pókerarcot, állapította meg. liv arca nyugodt volt, komoly szemekkel nézett körbe Thorpe-ot keresve. A zajban és a füstben úgy nézett ki, mint egy márványszobor - hidegen, apoltán és elegánsan. Thorpe szerette volna megérinteni, érezni a bőrét, látni, ahogy felizzik a szeme. Bár nemcsak a haragot szerette volna belőle előcsalogatni. Kezdett feltámadni a vágya, amelyet hónapokig elfojtott magában. Mennyi időbe telik majd, amíg sikerül megtörni a jeget? Hajlandó volt sok időt áldozni rá, hiszen élvezte a kihívást, és feltett szándéka volt, hogy ő nyer. Nem volt hozzászokva a vereséghez. Várt, amíg Liv szeme meg nem akadt rajta. Mosolygott, és félrehajtotta a fejét, de nem állt fel, hogy Livet az asztalhoz vezesse. Szerette nézni, ahogy Liv jár elegánsan, könnyedén, elfojtott érzékiséggel.

229 - Szia, Olivia. - Thorpe? - leült a férfivel szemben lévő padra a bokszban. - Mit kérsz? - Bort - nézett fel a hirtelen ott termett pincérre. - Fehér bort kérek, Lou. - Igenis, Ms. Carmichael. Még egy italt, Mr. Thorpe? - Nem, köszönöm. - A férfi felemelte a whiskyjét. Észrevette a mosolyt, amit Liv és a pincér váltottak. Egy pillanatra felmelegedett tőle a nő arca. De amikor rá nézett, a melegség eltűnt. - Rendben van, Thorpe ha tisztázni akarjuk a dolgokat, azt javaslom, fogjunk hozzá. - Mindig szakmai dolgokról beszélsz, Liv? - Thorpe cigarettára gyújtott, és a nő arcát figyelte. Az egyik legnagyobb erőssége az volt, hogy képes volt szemtelenül, vég nélkül bámulni valakit. Számos befolyásos politikus lágyult meg sötét, türelmes pillantására. Livnek nem tetszett, hogy csendesen és gyorsan ilyen hatással van rá a férfi. - Azért jöttünk ide, hogy megbeszéljük... - Nem hallottál még vidámabb dolgokról? Például hogy vagy, szép időnk van, vagy ilyesmi? - Nem érdekel, hogy vagy - válaszolt Liv szenvtelenül. Nem fogja lekenyerezni. - És amúgy is pocsék idő van. - Kellemes hang és csípős nyelv. - Thorpe észrevette, hogy elfojtott harag költözött Liv szemeibe. - Neked van a legtökéletesebb arcod, amit valaha is láttam. liv háta, válla, karja görcsössé vált. Thorpe észrevette a változást, és kortyolt egyet az italából. - Nem azért jöttük ide, hogy a megjelenésemről beszélgessünk. - Nem, de a megjelenés része a munkának, hm? - A pincér letette a bort Liv elé. A pohár szárát babrálta, de nem emelte fel. - A nézők szívesebben látnak egy jó megjelenésű embert a nappalijukban. Könynyebben emésztik meg a híreket. Ráadásul még előkelőn is nézel ki, ami jól áll neked. - A kinézetemnek semmi köze a munkám minőségéhez - hangja hideg és szenvedélymentes volt, de a szeme szikrázni kezdett. - Nem, de nem jön rosszul, ha jól néz ki az ember - dőlt hátra, és még mindig figyelte. - Remek bemondó vagy, Lív, és kezdesz a riporterkedésbe is belejönni. Liv összeráncolta a homlokát. Bókokkal akar levenni a lábamról? - És - tette hozzá a férfi ugyanabban a tempóban - nagyon óvatos vagy. - Miről beszélsz? - Ha meghívnálak vacsorára, mit mondanál? - Nemet. Thorpe nem sértődött meg, mosolygott. -Miért? Lív határozottan kortyolt a borból. -Mert nem kedvellek. És olyan férfiakkal nem vacsorázom, akiket nem kedvelek. -Amiből az következik, hogy olyan férfiakkal vacsorázol, akiket kedvelsz. - Thorpe egy utolsó mélyet szívott a cigarettájából, aztán elnyomta. - De nem jársz most senkivel, ugye? -Ehhez semmi közöd. - Liv feldühödött, fel akart állni, de Thorpe keze határozottan visszatartotta. - Mindig felugrasz és elrohansz, ha érzékeny területet érint valaki?

230 Érdekelsz engem, Olivia. - Thorpe halkan beszélt, miközben mindenhonnan nevetés és hangos beszéd hallatszott. -Nem akarok az érdeklődésedre számot tartani semmilyen módon - ismételte meg Liv, és próbált kiszabadulni a férfi szorításából. Thorpe tenyere kemény volt, és szokatlanul érdes. A nő érdekesnek érezte a tapintását. - Nem tetszik, hogy úgy teszel, mintha nem lennél macsó, miközben nyíltan arrogáns vagy. -Mintha nem lennék macsó? - Thorpe vigyorgott, és élvezte a helyzetet. - Azt hiszem, ez bók akar lenni. A mosoly csábító volt, de Liv nem engedett a csábításnak. Most már tudta, hogy helyesen osztotta be Thorpe-ot a veszélyes kategóriába. - Szeretem a stílusodat, Liv És tetszik az arcod. Jégbe hűtött érzékiség - folytatta a férfi, és tudta, hogy az elevenére tapintott. A nő keze görcsösen megrándult a férfi tenyere alatt. A szeme először mérges volt, majd sértődött, végül óvatos, semleges. - Engedd el a kezem. Thorpe idegesíteni akarta, húzni egy kicsit, de nem megbántani. - Bocsáss meg. A bocsánatkérés egyszerűen hangzott, de őszintén és váratlanul jött. Liv már nem akart felugrani és elrohanni. Amikor Thorpe levette a kezét, újra a bor után nyúlt. - Ha befejeztük a kedveskedést, Thorpe, talán rátérhetnénk a szakmára. - Rendben - egyezett bele a férfi. - Te jössz. Liv letette a poharát. - Többé ne tegyél nekem keresztbe. - Konkrétabban? - A WWBW a CNC helyi stúdiója. Elvileg valamilyen együttműködésnek kell lenni a kettő között. A helyi híradó ugyanolyan fontos, mint az országos. -És? Thorpe néha őrjítőén szűkszavú tudott lenni. Liv félretette a bort, és előrehajolt. - Nem segítséget kérek tőled, nincs rá szükségem. De fáraszt, hogy szabotálod a munkámat. - Szabotálom? - forgatta a poharát. Liv újra kezdett megélénkülni, és elfelejtette a magának tett fogadalmát: távolságtartó és megközelítheteden marad. Thorpenak kifejezetten tetszett a márványfehér bőrt elöntő rózsaszínes árnyalat. - Tudtad, hogy a Deli-sztorin dolgozom. Minden lépésemről tudtál. Ne próbálkozz ezzel az ártatlan, kisfiús nézéssel nálam, Thorpe. Tudom, hogy milyen kapcsolataid vannak a WBW-nél. Azt akartad, hogy hülyét csináljak magamból. A férfi nevetett a kifejezésen. - Persze! Tudtam, hogy mit csinálsz - ismerte be könnyedén vállat vonva. - De ez legyen a te gondod, ne az enyém. Odaadtam az én példányomat ez a szokásos eljárás. A helyi stúdió mindig az országostól kapja az anyagot. - Nem kellett volna a példányod, ha nem szorítasz sarokba. - Livet nem érdekelte a szokásos eljárás és az országos stúdió nagylelkűsége. - Ha elég információm lett volna, változtauiatok az Anna Monroe-val készült interjú hangvételén, és még felhasználhatnám. Jó munka volt, és most kárba ment.

231 - Csőlátásban szenvedsz - jelentette ki Thorpe egyszerűen, és kiitta a whiskyjét. - Ennyi kockázat van a riporteri szakmában. - Ha folytatta, és újra cigarettára gyújtott - más lehetőségeket is mérlegeltél volna, akkor más kérdéseket teszel fel Annának, és az orránál fogva vezetheted. Aztán, miután én közöltem a hírt, az interjút újra lehetett volna szerkeszteni. Még használhattad volna. Láttam a szalagot - tette hozzá. -Jó munka volt, valóban, csak nem a jó helyen keresgéltél. - Ne mondd meg, hogy végezzem a munkámat. - Akkor te se mondd meg, hogy én hogy végezzem az enyémet. Most Thorpe is előrehajolt. - Politikai vonalon dogozom már öt éve. Nem fogom neked ezüsttálcán átnyújtani a Capitoliumot, Carmichael. Ha problémád van a munkámmal, beszéld meg Morrisonnal. Morisson volt a CNC washingtoni irodájának igazgatója. - Milyen elégedett vagy magaddal - Livnek hirtelen kedve támadt volna megfojtani. - Olyan biztos vagy benne, hogy a zsebedben van a bölcsek köve! - Senkinek nincs a zsebében a bölcsek köve a politikai újságírásban, Carmichael - vágott vissza. - Azért jutottam eddig, mert ismerem a játékszabályokat. Talán leckéket kellene venned. - De nem tőled. - Találhatsz rosszabbat is. - Thorpe megállt egy pillanatra, kalkulált. - Nézd, a szakmai összetartás jegrében elárulom a következőt. Hogy itt meggyökerezz, ahhoz legalább egy év kell. Az emberek ebben a városban bizonytalanságban élnek bármelyik pillanatban kirúghatják őket az állásukból. A politika csúnya világ - egyre csúnyább a Watergate és Abscam óta. A mi feladatunk, hogy feltárjuk ezt a mocskot nem söpörhetnek le minket, tehát velünk is úgy próbálnak bánni, ahogy mi bánunk velük. - Eddig semmi újat nem mondtál. - Talán nem - helyeselt Thorpe. - De van egy olyan előnyöd, amit nem használsz ki. A megjelenésed és a származásod. - Nem értem, mi... - Ne értetlenkedj. - A férfi hirtelen, ideges mozdulattal szakította félbe. - Egy riporternek mindent meg kell szereznie, amit könyörgéssel, kunyerálással vagy lopással meg tud. Az arcodnak semmi köze a szellemi képességeidhez, de ahhoz igenis van köze, hogyan tekintenek rád a nézők. Ilyen az emberi természet. - Thorpe hagyta, hogy szavai kifejtsék hatásukat. Liv próbálta megemészteni, amit a férfi mondott, annál is inkább, mert tudta, hogy igaza van. Egyes riportereknél a kellemes, másoknál a nyers megjelenés működik. És, amint mondta, a származását is előnyére fordíthatja. - Lesz egy követségi fogadás szombat este. Elviszlek. Liv azonnal odafigyelt Thorpe-ra. A meglepetéstől szóhoz sem jutott. -Te... - Be akarsz jutni az ajtón, és íme, ez a legegyszerűbb módszer. Szórakoztatta a nő szemében megbújó kételkedés. - A női mosdóban egy pár pohár pezsgő után rengeteg érdekes pletykát lehet hallani. - Hogy értesz hozzá... - jegyezte meg Liv szárazon. - Meglepődnél, mennyi mindenhez értek. Liv óvatos maradt, nyugtalan és egyben csábították az elhangzottak. - Mért tennéd meg ezt nekem? Thorpe visszatolta liv elé a borospoharát. - Ismered a mondást, Liv. Ajándék lónak...

232 - Van egy mondás egy bizonyos trójai falóról is. A férfi hátradőlve nevetett. - Annak idején egy jó riporter kinyitotta volna a kapukat a trójai faló előtt, és szenzációs hírt közölt volna. Thorpe-nak persze igaza volt, de ez livnek nem volt ínyére. Tudta, ha másról lett volna szó, nem Thorpe-ról, akkor nem habozik. Ezzel nagy befolyást szerez felette a férfi, gondolta, és megfogta a reuküljét. - Rendben. Melyik követségre? - A kanadaira. - Thorpe jól szórakozott, figyelte, hogyan rágódik Liv a válaszon. - Mikor találkozunk? - Erted megyek. Liv már emelkedett, de most megtorpant. -Nem. - Én hívtalak meg, én szabom a feltételeket. Ha nem tetszik, maradj otthon. liv nem szerette az ilyesmit. Ha ő megy elébe, akkor a találkozás megmaradt volna szakmainak és viszonylag biztonságosnak. Bár kételkedett benne, hogy bármelyik nő is biztonságban érezheti-e magát Thorpe-pal. Ismét sarokba szorította. Ha most visszautasítja, bolondot csinálna magából, és maga is úgy érezné magát. - Rendben - vette elő a jegyzetfüzetét. - Megadom a címem. - Tudom a dmed - a szeme újra Thorpe-ra meredt, aggodalmasan, gyanakvón. A férfi mosolygott. - Riporter vagyok, Liv, információkban utazom - kicsúszott a pad szélére, és felállt. - Kikísérlek. Karon fogva az ajtóhoz vezette. Liv nem szólt semmit. Nem tudta eldönteni, hogy szerzett-e egy pontot, vagy két lépést hátrált. Mindenestre, gondolta, jobb, mintha semmi nem történne. - Nem kell kijönnöd - kezdte, s a parkoló felé fordult. - Nincs rajtad a kabátod. - Aggódsz értem? - Egy cseppet sem - kereste idegesen a kulcsait. - Mindent megbeszéltünk? - kérdezte Thorpe, ahogy a nő beledugta a kulcsot a zárba. -Igen. - Mindent? - Mindent. -Jól van. Thorpe maga felé fordította Livet, erősen megmarkolta a vállát, és megcsókolta. Liv annyira meglepődött, hogy tiltakozni is elfelejtett. Nem volt erre a lépésre felkészülve. Nem is gondolta volna, hogy ez a kemény, megalkuvást nem ismerő száj ilyen gyengéd és finom tud lenni. Thorpe magához húzta, és a két test szorosan egymáshoz simult. A férfi teste izmos, keménykötésű és izgató volt. Livnek forrni kezdett a vére. Felemelte a kezét, de ő maga sem tudta eldönteni, hogy azért, hogy magához húzza vagy eltolja a férfit. Végül belemarkolt az ingébe. Thorpe kísérletet sem tette arra, hogy elmélyítse a csókot, vagy gyors kielégülést keressen. Érezte, hogy a nő a saját ellenállásával küszködik, és tudta, hogy várnia kell. Nem törődött a vágyaival, csak Livre koncentrált. liv ajkai lassan megenyhültek, viszonozta a csókot. Azt érezte, hogy megszűnik körülötte a világ, mintha új lencsét tettek volna fel egy fényképezőgépre, és nem állították volna még be. - Ne - suttogta, ahogy a két száj egymásra tapadt, és megpróbálta

233 eltolni magától a férfi testét. - Ne... Thorpe elengedte, Liv az autónak támaszkodott. Olyan érzések keltek újra életre benne, amelyekről már azt hitte, régen elhaltak. Nem kívánta ezeket az érzéseket, még kevésbé, hogy Thorpe legyen az, aki újra felkelti benne őket. A férfire nézett, az pedig figyelte, amint az érzelmek és a védtelenség rátelepednek az arcára. Thorpe érezte, hogy valami más, összetettebb veszi birtokba a saját testét, mint csupán a vágy. - Ez... - Liv nyelt egyet, és újra kezdte. - Ez... - Nagyon kellemes volt mindkettőnknek, Olivia. - A férfi mind a maga, mind a lány kedvéért nyugodt hangon szólt. - Bár nekem úgy tűnt, kissé kijöttél a gyakorlatból. Liv szeme elsötétült, többé nem volt fátyolos. - Kibírhatatlan vagy. - Akkor szombat este nyolckor, Liv - emlékeztette, és visszament az ORiley-ba. Harmadik Liv egyszerű, fekete ruhát választott. Testhez állót, amely a nyaktól egészen a végéig rátapadt, mindenféle díszítés vagy fodor nélkül, amely megváltoztathatta volna a ruha vonalát. A tiszta fekete anyag kiemelte bőre márványszínét. Habozott, milyen ékszert tegyen fel, aztán a gyöngy fülbevaló mellett döntött, amelyet a huszonegyedik születésnapjára kapott. Egy ideig csak a kezében tartotta az ékszert. Emlékek ébredtek fel benne, keserédes emlékek. Huszonegy éves volt. Akkor azt gondolta, semmi sem keserítheti meg az életét és a boldogságát. Nem egészen egy évvel később kezdett kicsúszni a lába alól a talaj. Huszonhárom évesen nem is tudott visszaemlékezni, milyen a boldogság. Megpróbálta magában felidézni, miket mondott Doug, amikor a fülbevalókat ajándékozta neki. Behunyta a szemét. Valami olyasmit mondott, hogy olyan, mint a bőre, halvány és sima. Doug... - tűnődött el. A férjem. Lenézett gyűrűtlen ujjára. A volt férjem. Akkor szerettük egymást, azt hiszem. Addig a négy évig, amíg együtt voltunk vagy legalábbis a négy év legnagyobb részében. Mielőtt... Érezte, hogy elönti a fájdalom, és újra behunyta a szemét. Nem is tudta felfogni, hogy mit veszített el. Olyan hatalmas és helyrehozhatatlan volt a veszteség. Hét év telt el azóta, hogy kapta a fülbevalókat. Akkor más nő volt, az élete is más volt. És most újra viseli ezeket a függőket, ennyire megváltozott körülmények között. Liv feltette a fülbevalókat, megkereste a cipőit. Közel járt a nyolc órához. Izgult, de próbálta lehűteni magát. Évek óta nem randevúzott. Nem, ez nem randevú, pontosította magát. Szakmai találkozó. Egy kolléga figyelmessége. De vajon miért mutat Thorpe hirtelen figyelmességet iránta? Leült, egyik cipője a lábán, a másik a kezében. Nem szabad megbíznia ebben a férfiben, sem emberileg, sem szakmailag. A szakmájában Thorpe kegyetlen és önző. Ezt kezdettől fogva tudta róla. De most... Ahogy csókolt. Csak úgy jött neki. Mintha joga lett volna hozzá. Liv az alsó ajkába harapott, és elnézett a semmibe. Thorpe nem készült erre. Ha látta volna, hogy készül valamire, azonnal bezárkózik. Tudta volna, mire figyeljen: mosolyok, kedves, hízelgő szavak. Thorpe nem is fukarkodott ezekkel. Csak egy hirtelen ötlet volt tölle, gondolta, és nem is foglalkozott vele többet. Nem is volt semmiféle gyötrelem vagy

234 szenvedély abban a csókban. Nem volt durva még sem akarta elcsábítani. Túlságosan felnagyítja a történteket. De Liv is meg akarta csókolni. Újra és újra. Azt akarta, hogy a férfi magához szorítsa, hogy vágyjon rá, hogy kívánja. Miért? Hiszen nem is jelent nekem semmit, gondolta magában. Végül is mit akarsz? - suttogta. És miért nem tudod, mit akarsz? A legjobb akarok lenni, adta meg a választ. Győzni akarok. Olivia Carmichael szeretnék lenni anélkül, hogy egy darabot is fel kelljen adnom saját magamból. Újra önmagam akarok lenni. Csengettek. Szakmai ügy, emlékeztette magát. Én leszek a legjobb riporter Washingtonban. Ha ehhez T. C. Thorpe-pal kell összeszűrnöm a levet, akkor azt teszem. A pillantása a fésülködőasztalon lévő parfümös üvegre esett, aztán elfordult. Nincs értelme tippeket adni neki. Biztos volt benne, hogy Thorpe is tele van ötletekkel. Sietség nélkül ment át a lakáson. Kis megelégedéssel töltötte el, hogy megvárakoztathatja Thorpe-ot. De amikor ajtót nyitott, a férfi nem bosszankodott. Elégedetten és arcán a nőnek szóló elismeréssel állt ott. - Csodálatosan festesz. - Thorpe egy szál hosszú szárú fehér rózsát nyújtott át. - Illik hozzád mondta, ahogy Liv szó nélkül átvette a virágot. - A piros túl közhelyszerű, a rózsaszín meg mézesmázos. Liv lenézett a virágra, és mindent elfelejtett, amit korábban mondott magának. Nem számított arra, hogy a férfi ilyen hamar újra lángra lobbantja. Komoly szemekkel nézett vissza Thorpe-ra. - Köszönöm. Thorpe mosolygott, s a hangja ugyanolyan komoly maradt, mint Livé. - Szívesen. Beengedsz? Nem szabadna, gondolta liv hirtelen, de hátralépett. - Vízbe teszem. Thorpe egyedül maradva körülnézett a nappaliban. Szép, ízlésesen berendezett helyiség volt. Nem lakberendező műve, gondolta. Saját maga szánt rá időt, és pontosan azt válogatta ki, amit akart. Észrevette, hogy nincsenek fényképek, kis emléktárgyak. Liv nem tárta a nagyvilág elé a belső érzéseit. Nagyon óvatos, nagyon zárkózott. A titok felpiszkálta Thorpe újságíróösztöneit. Lehet, itt az ideje, gondolta, hogy egy kicsit tapogatózzon. Bement a konyhába, az ajtófélfának dőlt, miközben Liv vizet eresztett egy kék kristályvázába. - Szép helyen laksz - kezdte a könnyed beszélgetést. - Jó kilátás nyílik a városra. -Igen. - Washington teljesen más, mint Connecticut. Melyik részéről való vagy? Liv csodálkozott. A szeme ismét óvatos, hideg volt. -Westportból. - Westport... Carmichael... - Thorpe-nak nem okozott gondot a kettőt összekapcsolni. - Az apád nem Tyler Carmichael? Liv felemelte a vázát, és megfordult. -De. Tyler Carmichael... ingatlanüzlet, megrögzött konzervatív, a család eredete egyenesen a 17. századi puritán bevándorlókig megy vissza. Két

235 lánya van, jutott eszébe hirtelen. El is felejtette, mert az egyik egy évtizeddel azelőtt eltűnt a nyilvánosság elől, míg a másik előkelő társaságokban forgolódott. Ötezer dolláros ruhák és egy rózsaszín RollsRoyce. Apuka kedvence. Amikor a nővér végzett a Radcliffe-en, és öszszeszedte az első férjét, egy drámaírót, akkor Carmichael apukától egy hatezer hektáros birtokot kapott nászajándékba. Melinda Carmichael Howard LeClare már a második férjét fogyasztotta. Ideges, elkényeztetett nő, aki görcsösen szeretne csinos lenni, és aki érdeklődik a drága holmik iránt. - Találkoztam már a nővéreddel - közölte Thorpe, és Liv arcát tanulmányozta. - Semmiben sem hasonlítotok egymásra. - Nem - adott igazat Liv elhaladva Thorpe előtt, majd belépett a nappaliba. A rózsát egy kis üvegasztala tette. - Hozom a kabátomat. Jó riporter, tűnődött Thorpe, de a legrosszabb interjúalany. Az ilyenek igennel vagy nemmel válaszolnak, és nem cifrázzák a dolgot. Olivia Carmichael viszont remek riporter. Akárcsak ő, Thorpe. - Nem jössz ki jól a családoddal? - Ezt nem mondtam. - Liv egy derékig érő rókabundát vett elő a szekrényéből. - Nem is kell ezt mondanod. - Thorpe figyelmesen átvette a kabátot, és tartotta. Liv belebújtatta a karját. Nem tett magára parfümöt, figyelte meg Thorpe, csak a fürdő utáni lágy illat, és a hajából kiáramló enyhe citromillat lengte körül. Felizgatta a mesterkéltség hiánya. Megfordította Livet úgy, hogy szembenézzenek. - Miért nem jössz ki velük jól? Liv bosszúsan felsóhajtott. - Nézd, Thorpe... - Soha nem fogsz a keresztnevemen szólítani? liv felhúzta a szemöldökét, és hatásszünetet tartott. - Terrance-nek? Thorpe vigyorgott. - Senki nem hívhat így, különben nem éli túl. Lív felnevetett. Ez volt az első alkalom, amikor tiszta szívből elnevette magát. Lehajolt a táskájáért. - Nem válaszoltál a kérdésemre - figyelmeztette Thorpe, és váratlanul megfogta a kezét, ahogy visszafordult hozzá. - Es nem is fogok. Nem beszélünk személyes dolgokról, Thorpe, sem nyilvánosan, sem magunk között. - Makacs ember vagyok, Liv. - Ne hencegj, nem áll jól neked. Thorpe egybefűzte az ujjaikat, aztán felemelte a két kezet, és tanulmányozta. - Illenek egymáshoz - döntötte el, és furcsán mosolygott. - Gondoltam, hogy így lesz. Liv nem volt ehhez hozzászokva. Ez nem csábítás volt, bár megmozdult benne valami. Nem kihívás volt, bár kedve lett volna visszavágni. Még csak nem is feltételezés volt, amivel vitatkozhatott volna. Thorpe egyszerű tényt közölt. - Nem késünk el? - kérdezte Liv kicsit aggályosan. Furcsának találta, hogy bár Thorpe végig a szemébe nézett, érezte a tekintetét, ahogy keresztülhatol a kabátján, a ruháján, és még a bőre alá is befurakszik. Megesküdött volna, hogy férfi tudja, hogyan néz ki a teste a ruha alatt, beleértve még a kis sarló alakú anyajegyet is a bal melle alatt. - Thorpe. - liven pánik kezdett eluralkodni. - Ne csináld ezt. Megbántódott. A férfi látta ezt. Erezte. Megbántotta. Emlékeztette

236 magát a fogadalmára, hogy lassan fog közeledni. Liv kezét fogva elindult a kijárat felé. Fények. Zene. Elegancia. Liv azon gondolkodott, hogy hány partin vett részt már eletében. tette ezt a partit különlegessé? Hát a politika. Durva, zárt, belterjes kis világ. Kinevezik az embert, vagy megválasztják, de ezután rögtön a sajtó célpontjává válik, és sebezhető lesz, mert a sajtó nagy befolyással bír a népességre. Az egyik csoport szokásosan azzal vádolja a másikat, hogy szenzációt gerjeszt. Ez néha igaz is. Legyen az társasági esemény vagy hivatalos, valamilyen látszatott ld kell alakítaniuk magukról. Liv is értett a látszatokhoz. Ott, az a pástétomot majszoló szenátor liberális a haját úgy hordja, mint egy kisfiú nyílt, szellemességet sugárzó arca körül. Liv tudta, hogy az esze éles, mint a borotva, és a szenátor borzasztóan ambiciózus. Egy veterán képviselő egy elég színtelen történetet adott elő arról, hogyan kell nyársorrú halat fogni. Egyébként pedig szenvedélyesen lobbizott egy tárgyalási szakaszban lévő adótörvény ellen. Liv észrevette egy befolyásos washingtoni lap riporterét, amint rendüledenül ivott. Ahogy számolta, rezzenéstelen arccal döntötte magába már legalább az ötödik whiskyt. Úgy markolta a poharat, mintha valamilyen életmentő öv lenne, ő pedig fuldokolna. Liv észrevette a jeleket, és szánalmat érzett. Ez az ember még reggeli helyett is whiskyt iszik, vagy ha nem, akkor hamarosan fog. - Mindenki másképp küzd meg a feszültséggel - jegyezte meg Thorpe, amikor észrevette, mit néz Liv. - Lehet. Volt egy barátnőm egy austini lapnál - mondta Liv, és elvette a férfitől a borospoharat -, aki mindig azt mondta, hogy az újságok információt adnak az olvasóközönségnek, míg a televízió csak szórakoztatja őket. Thorpe rágyújtott. - És te mit válaszoltál neki? - Rámutattam, hogy a New York Timesban elszórt hirdetések nem sokban különböznek a tévében sugárzott reklámoktól. - Liv mosolyogva idézte fel az őszinte újságíró kollégát. - Én azt mondtam, hogy a televízió közveden élményt nyújt ő azt felelte, az újságolvasáshoz gondolkodni kell. En azt mondtam, a televízió segítségével az ember megtanul látni, erre azt válaszolta, az újságolvasással meg gondolkodni. Vállat vonva belekortyolt a borába. - Mindkettőnknek igaza volt, azt hiszem. - Egyetemista koromban én is készítettem néhány riportot Thorpe nézte, ahogy Liv figyeli az embereket, a hangulatot. Magába szívta a parti légkörét. Liv most kíváncsian visszanézett rá. - Es miért mentél el a tévéhez? - Tetszett a gyors tempó, meg hogy az események forgatagában érek el az emberekhez. Liv bólintott, tökéletesen értette. A férfi egy pohár skót whiskyt tartott a kezében. Thorpe módjával iszik, nem úgy, mint az imént látott riporter... de túl sokat dohányzik, gondolta Liv. Carl jutott eszébe, ahogy egyik cigarettáról a másikra gyújt. - És te hogy birkózol meg a feszültséggel? Thorpe mosolygott, és meglepte Livet azzal, hogy megsimogatta a fülében lévő gyöngy fülbevalót. - Evezek. - Mit csinálsz? - Livet megzavarta az érintés, de újra Thorpe arcába nézett. - Evezek - ismételte a férfi. - Tudod, vízen, csónakban. Ha hideg

237 van, kézilabdázom. Evez, tűnődött Liv. Ez megmagyarázza a kérges, durva tenyeret. - Tudod: hajrá, Yale! A nő elmosolyodott - és ettől megélénkült a szeme is. - Most először látom ezt tőled - mondta a férfi. - Hogy az egész arcod ragyog a mosolytól. Azt hiszem, szerelmes vagyok. - Keményebb vagy te annál, Thorpe. - Puhány vagyok - helyesbített a férfi, és a szájához emelte Liv kezét. A nő óvatosan visszahúzta a kezét. Az ujja hegye bizsergett. - Egy puhány ember nem leplezte volna le múlt novemberben, hogy a belügyminisztériiim jogszabályellenesen használja fel az adófizetők pénzét. - Ez munka. - A férfi közelebb lépett úgy, hogy a testük majdnem összeért. - A magánember reménytelenül romantikus, elgyengül a gyertyafénytől, és elérzékenyül egy Chopin-prelűdtől. Bármelyik nő le tudna kenyerezni egy kandalló mellett elfogyasztandó üveg borral. Lív újra felemelte a poharát. Biztos a bortól állt ilyen bizonytalanul a lábán. - És gondolom, több ezren már meg is tették. - Te mondtad, hogy ne hencegjek - mosolygott. - És különben is, egy riporternek kevés a szabadideje. Liv nehezen tudta magától távolt tartani a férfit. Megrázta a fejét és sóhajtott. - Nem akarom, hogy megszeresselek, Thorpe. Nem akarom. - Ne hamarkodd el - javasolta a férfi szívélyesen. - ! - A virginiai úriember veregette vállon Thorpe-ot. - Tudtam, hogy egy ilyen vonzó hölgy társaságában talállak! - Elismerő pillantással mérte fel Livet. Wyatt szenátor enyhén túlsúlyos, pirospozsgás, joviális modorú politikus volt. Liv tudta róla, hogy egy kampányt vezet az oktatásban és a jóléti rendszerben tervezett kiadáscsökkentések ellen. Két hete próbálkozott azzal, hogy a közelébe férkőzhessen. - Szenátor úr. - Thorpe szívélyesen fogadta a kissé durva üdvözlést. - Hadd mutassam be Olivia Carmichaelt. Liv a legkedvesebb politikusi kézszorítást kapta. - Na, ejnye, nem szoktam elfelejteni arcokat, de ezt már láttam. Lefogadom, hogy maga nem egy a T. C. nőcskéi közül. Thorpe egy torokköszörülés és sóhaj közti hangot adott ki. Liv ránézett. -A WWBW-nek dolgozom, szenátor úr. Mr. Thorpe és én... munkatársak vagyunk. - Igen, igen, persze. Most már tökéletesen emlékszem. C-nek más a zsánere. - Közelebb hajolt Livhez és kacsintott. - Hosszú láb, rövid ész. - Ez igaz? - Liv alaposan megnézte magának a riportert. - Neked is gyönyörű lábaid vannak, Liv - jegyezte meg Thorpe. - Igen, mondták már. - Liv a szenátorhoz fordult. - Nagyon szeretnék önnel beszélni, szenátor úr, az oktatásügyben tervezett költségcsökkentések ügyében. Talán tudna javasolni egy alkalmas időpontot? Wyatt gondolkodott egy pillanatig, majd bólintott. - Hívja fel az irodámat hétfő reggel. Táncolnotok kellene - javasolta, és egy rántással kiegyenesítette a szmokingját. - Megyek, megnézem, lehet-e valami ehető ételt kapni a büfében. Például kaviárt és libamájat s egy fintorral az arcán elporoszkált. Thorpe megfogta Liv kezét. Amikor a nő ránézett, a férfi csak mosolygott.

238 - Csak megfogadom a szenátor tanácsát - magyarázta. A táncparkett szélén maradva átkarolta Livet. Ez volt a második alakalom, akikor egymáshoz simultak. A második alkalom, amikor Liv teste nem úgy válaszolt, ahogy kellett volna, teljesen lemerevedett. - Nem szeretsz táncolni, Olivia? - suttogta Thorpe. - Dehogynem. - Liv küzdött, hogy hangja szenvedélymentes és nyugodt maradjon. - Persze hogy szeretek. - Akkor lazíts. - A férfi keze lágyan simult a derekára, a szája pedig közel járt a füléhez. Finom hullámok futottak végig Liv bőrén. - Amikor majd szeretkezünk, azt nyilván nem a washingtoni nagykutyák előtt fogjuk tenni. Én is szeretem a magányt. Mivel Liv figyelmét a mondat első része ragadta meg, kellett egy kis idő, hogy a második részét is felfogja. Hátrahajtotta a fejét, és a férfi szemébe nézett. - Mből gondolod, hogy... - Nem gondolom, tudom - helyesbített Thorpe. - Ugyanúgy kalapál a szíved, mint amikor megcsókoltalak az ORiley parkolójában. - Nem igaz - tagadta liv hevesen. - Akkor sem kalapált, és most sem. Megmondtam neked, Thorpe, nem kedvellek. - Az előbb éppen azt mondtad, nem akarod, hogy megszeress. Olyan karcsú volt a nő. Thorpe hozzá akart simulni, amíg teljesen egybeolvadnak. - Meg tudnám állapítani, hogyan érzel most, ha megcsókolnálak. A pletyka pedig elindulna arról, hogy Carmichael és Thorpe semleges területen fegyverszünetet kötöttek. -A vezércikk pedig Thorpe törött állkapcsáról szólna, és arról, hogy Carmichael megszakította a diplomáciai kapcsolatokat. - Nincs olyan kezed, hogy számottevő ütést vigyél be - morfondírozott Thorpe. - Amúgy is, inkább készíteni szeretem a riportokat, mint szerepelni bennük Lív elhúzódott, amikor véget ért a zene. - Megyek, kipróbálom az eknéletedet a női mosdóban - mondta nyugodtan. De a szíve igenis kalapált. Es gyűlölte Thorpe-ot, amiért megint igaza volt. A férfi figyelte, ahogy távolodik. Hirtelen azt kívánta, hogy legyen vége az átkozott partinak, és legyen egyedül Iiwel, még ha csak néhány percre is. A teste még mindig bizsergett a nő érintésétől. Soha nem kívánt ennyire még nőt, és nem csüggedt még ennyire amiatt, hogy rengeteg csatát kell megvívnia. Kivett egy cigarettát, meggyújtotta, és mélyen beszívta a füstöt. Hozzá volt szokva a nagy nyomáshoz a munkájában. Tulajdonképpen ez tartotta benne a lelket. Ez volt a titka. Képes volt napokig néhány órát aludni, és még úgy is kirobbant az erőtől. Nem kellettek vitaminok, csak egy jó történet. De ez most másfajta nyomás volt - akart valamit, de tudta, hogy még nem érheti el. Nem sokáig lesz így, határozta el magában, és szívott egyet a cigarettájából. Ha ostrom alá kell is vennie Olivia Carmichaelt, akkor azt fogja tenni. Nem menekülhet a nő. - , te gazember! Hogy vagy? Thorpe megfordult, és kezet rázott a kanadai követség sajtótitkárával. Miután túlestek az üdvözlésen, Thorpe nyugtatni próbálta magát. Egy sikeres ostromhoz sok idő kell. Liv ez idő alatt megigazította a sminkjét, ami egyébként úgy volt jó,

239 ahogy volt. Az orrát púderezve megpróbált logikusan elgondolkodni azon, ahogy Thorpe-ra reagált. Nem mondta már korábban is magának, hogy karizmatikus alkat? Még vonzó is, ismerte be kelletlenül, de csak fizikai, sportos értelemben. Ennek semmi köze ahhoz, hogy nehéz eset és idegesíti az embert. - Persze, hogy felvágós vén trotil, de azért én szeretem. Liv felnézett, és két belépő nő tükörképét látta meg. Az egyik Amelia Thaxter kongresszusi képviselő vékony, szorgalmas nő, aki előszeretettel karolja fel a vesztett ügyeket, és ölt magára lompos ruhákat. De a választói kedvelik, amit mi sem bizonyít jobban, hogy már második ciklusra választották meg elsöprő többséggel. A vele tartó nő, aki éppen beszélt, szintén ötven év körül járt, de testesebb volt, és elegáns szürke selyemruhát viselt. Valami halványan ismerősnek tűnt benne. Liv másodjára is kivette a sminkkészletét, és figyelt. - Te toleránsabb vagy mint én, Myra - Amelia leült, és fáradtan elővett egy fésűt. - Rod nem akar rosszat, Amelia. - Myra is helyet foglalt, és egy ezüsttartóból égővörös rúzst emelt ki. - Ha egy kicsit kedvesebb lennél hozzá, még segíthet is ahelyett, hogy akadályozna. - Nem érdeklik Dél-Dakota ökológiai problémái - jegyezte meg Amelia. Nem is használta a fésűt, amit elővett, hanem a tenyerét csapkodta vele. - Nem számít, hogy te vagy én mit mondunk neki ma este, nem fog támogatni, amikor hétfőn előterjesztem az indítványomat. - Meglátjuk - Myra kihúzta a száját a rúzzsal. Rod, jött rá liv, ahogy egy vékony ecsetet halászott elő a táskájából, nem más volt, mint Roderick Matté, az egyik legbefolyásosabb képviselő a Képviselőházban. Ha kevés szavazaton múlik a döntés, az ő voksa megfordíthat mindent. Felvágós vén trotli, ismételte Liv, és elfojtott egy mosolyt. Igen, ez volt ő, és egyben a pártja legnagyobb reménysége a következő választáson. Legalábbis ezt pletykálták. A képviselő asszony még valamit motyogott a fésűjének, aztán visszatette a retiküljébe. - Vaskalapos, csőlátású, fárasztó... - Kedvesem - mondta Myra édesen, és megszakította a barátnője szenvedélyes felsorolását, és livre mosolygott -, lenyűgöző ez a ruha. - Köszönöm. - Nem T. C-vel láttam magát? - A nő egy kis fiola drága parfümöt vett elő, és bőven szórt magára. - Igen, együtt jöttünk - habozott, hogy felfedje-e kilétét, vagy hallgasson. De úgy gondolta, bölcsebb és becsületesebb is rendesen bemutatkoznia. - Olivia Carmichael vagyok a WWBWtől. Ameka halk, közelebbről meg nem határozható hangot hallatott, de Myra zavartalanul folytatta. - Milyen érdekes. Nem nézem a helyi híradót, pontosabban egyáltalán semmilyen híradót, kivéve T. C. tudósításait. Herbert székrekedést kap a hírektől. Herbert Ditmyer bíró. Liv végre azonosítani tudta az arcot. A felesége, Myra elég hatalommal bíró és befolyásos asszony ahhoz, hogy Matté kongresszusi képviselőt felvágós vén trotlinak nevezze, és ne kelljen a következményektől tartania. -A mi híradónk fél hatkor kezdődik, Mrs. Ditmyer - mondta

240 Olivia. - És talán a férje is könnyen emészthetőnek találja. Myra nevetett, de figyelmesen tanulmányozta Liv arcát. - Ismerek néhány Carmichaelt. Connecticutból. Maga esetleg nem Tyler kisebbik lánya? Liv megszokta, hogy igazi neve nélkül említik. - De igen. Myra arca felragyogott. - Hát ez nem semmi! Amikor utoljára láttam, hét- vagy nyolcéves volt. Az édesanyja egy szerény kis teára hívott meg minket, aztán maga bejött a szobába - borzas kis teremtés, legalább akkora lyukkal a szoknyájában, mint az ökle, a kezében meg a cipője csatja. Azt hiszem, alaposan megszidták. - Sok szidást kaptam - helyeselt, bár erre a konkrét esetre nem emlékezett, de tucatnyi hasonlóra igen. -Emlékszem, arra gondoltam, magának sokkal több örömben volt része azon a délután, mint nekünk. - Myra elbűvölően mosolygott. - Az édesanyja őszintén szólva elég unalmas partikat adott. -Na, de Myra... - Amelia úgy gondolta, eleget hallgatott már, hogy megeresszen egy kis rosszalló csettintést - Nincs semmi baj, képviselő asszony - bizonygatta liv kedvesen. - Még mindig ilyen partikat ad, azt hiszem. - Én mondom, soha nem ismertem volna meg! - Myra felállt és lesöpörte a szoknyáját. - Igen csinos fiatal hölgy lett önből. Házas? -Nem. - Maga és T. C....? - udvariasan nem fejezte be a mondatot. - Nem - jelentette ki határozottan liv. - Szokott bridzsezni? Liv meglepve nézett rá. - Nem igazán jól. Valahogy sosem szerettem meg. - Kedvesem, valóban csapnivaló játék, viszont hasznos. - Elővett egy névjegyet a táskájából, és átnyújtotta Livnek. - Kártyapartit szervezek a következő hétre. Hívja fel a titkárnőmet hétfőn, majd elmondja a részleteket. Van egy unokaöcsém, akit nagyon kedvelek. - Mrs. Ditmyer... - Nem fogja magát untatni, vagy legalábbis nem nagyon - folytatta Myra. - És azt hiszem, én is meg fogom kedvelni magát. Ott lesz a férjem is - tette hozzá, hiszen elég ravasz volt, hogy meglengesse a csalit egy riporter előtt. - Ő is nagyon szeretne magával találkozni. - Menjünk vissza, Myra - javasolta Amelia fáradtan felállva -, mielőtt vesztegetéssel vádolnak. Viszontlátásra, Ms. Carmichael. - Viszontlátásra, képviselő asszony. Liv egyedül maradva egy ideig nézte az elegáns névjegykártyát, majd a táskájába dobta. Az ember nem utasít vissza egy meghívást magától Myra DitmyertőL még ha el is kell viselnie egy bridzspartit és egy unokaöcsöt. liv becsatolta a retiküljét, és visszament a társaságba. - Már azt gondoltam, sajtótájékoztató volt a toalettben - jegyezte meg Thorpe, és egy újabb pohár bort kínált neki. A nő rejtélyes mosollyal válaszolt. - Nem jártál messze az igazságtól. - Bővebben? -Az, hogy elfogadtam a meghívásodat, azt is jelenti, hogy minden hírt meg kell osztanom veled? - Könnyedén kortyolt egyet. Furcsán

241 elégedettnek érezte magát. Egy este alatt három váratlan kapcsolatért megérte eljönni. - Azt hiszem - folytatta -, össze akarnak boronálni valakivel egy bridzspartin. - Összeboronálni? - bosszankodott Thorpe. Látta, hogy ki jött ki Liv előtt a mosdóból. - Igen, randevúm lesz - tudod, amikor egy nő és egy férfi egypár órán keresztül élvezi egymás társaságát. - Ez szép. Nincs eleged már ebből a helyből? -Az igazat megvallva, igen. - Liv kiitta a poharát, és visszaadta Thorpe-nak. - Kivesszük a kabátodat. - Kézen fogta Livet, és átvezette a termen. - Nagyon köszönöm, hogy magaddal cipeltél, Thorpe. - Liv a kulcsait kereste, ahogy kiléptek a liftből a megfelelő emeleten. - Magammal cipeltelek - ismételte a férfi. - Ez nem szerepelt a randevúról adott leírásodban, nemde, Liv? - Ez nem randevú volt. - Akkor sem. - A férfi elvette a kulcscsomót, és az egyik kulcsot belehelyezte a zárba. - Az illem úgy kívánná, hogy kapjak egy csésze kávét. - Vehetsz fél dollárért az utcán is. - Liv. - Thorpe sértődötten bámult a nőre, mire az elmosolyodott. - Rendben van, nem leszek udvariatlan. Egy csészét még kibírok. - Hihetetlenül nagylelkű vagy - felelte Thorpe, ajtót nyitva. Liv egy székre dobta a kabátját, s a konyha felé indult, a férfi halvány mosollyal figyelte. Liv néha megfeledkezett a magáról gondosan kialakított képről. Olivia Carmichael soha nem dobott volna le egy kabátot - ahhoz túl jól nevelt. Túl rendszerető. Jobban, mint azelőtt bármikor, Thorpe szerette volna megismerni, ki is rejtőzik az álarc mögött. Melegség, humorérzék, szenvedély - mind ott voltak egy vékony fal mögött elrejtve. Ezt a falat valamilyen okból felhúzták. És feltett szándéka volt, hogy - előbb vagy utóbb - rájöjjön, miért. Szereti a színeket, figyelte meg. Ezt már észrevette a ruháin is. Ugyanez ötlött a szemébe, amikor körülnézett a lakásban: rikító kék díszpárna, datolyaszínű tál. Fellobbanó kis tüzek, gondolta, mint a hirtelen fellángoló szenvedély. Elfojtott szenvedély, de azért jelen van. - Hogy kéred a kávét? - kiáltott Liv a konyhából. - Feketén. A férfi a sztereóberendezéshez ment, és átfutott a lemezeken. -Van itt Cliburntől kezdve BiUy Joelig minden jegyezte meg, amikor a nő visszajött a szobába. - Elég vegyes ízlésed van. - Szeretem a változatosságot - felelte Liv, és letette a tálcát, rajta két csészével. -Tényleg? - és Thorpe mosolya mintha egy kicsit saját magának szólna, gondolta Liv, mintha magának sütött volna el egy viccet, amin jól mulat. Liv kezdte bánni, hogy beleegyezett ebbe a kávéba. - Mit szoktál csinálni a szabadidődben? - a kanapéhoz sétált és leült. Liv habozott egy pillanatig, aztán melléült. A szoba másik végében álló széket mégsem választhatta. - A szabadidőmben? - ismételte meg a kérdést, és felemelte a kávéscsészéjét. -Igen. - Thorpe észrevette a tanácstalanságot. Flízelgett neki, hogy Liv nem közömbös iránta. Ha Liv ideges tőle, ez nem rossz kezdet. - Tudod, bowlingozás, bélyeggyűjtés...

242 - Nem sok időm jut hobbira mostanság - mondta Liv halkan, a kávéját kortyolva. Azon gondolkodott, hogy miért volt olyan nyugodt, amikor kiment a konyhába, és most pedig miért olyan, mint aki karót nyelt. Thorpe rágyújtott, és tovább figyelte. Liv, mint egy kamasz, azzal az érzéssel küzdött, hogy minél távolabb üljön Thorpe-tól. - Akkor mire van időd? - A munkára - mondta Liv vállat vonva. Vajon egy csésze kávétól és egy szimpla beszélgetéstől miért kell a szívének kalapálnia? - Ez lefoglalja minden időmet. - És vasárnap délután? -Mi? - Felnézett, egyenesen a férfi szemébe. Aztán észrevette, hogy hibát követett el. Thorpe sötét szemei nyíltabban, közvetlenebbül néztek az ő szemeibe, mint várta. - Vasárnap délután - ismételte meg Thorpe. Nem érintette meg, a pillantása lassan lesiklott a nő szájára, aztán vissza. - Mit csinálsz vasárnap délutánonként? Valami éledezni kezdett Livben is - valami erős, elemi érzés. Nem érzett vágyat már évek óta. De a férfi nem ért hozzá, nem csókolta meg. Csak ültek, kávéztak, beszélgettek. Azt gondolta, túl sok bort ivott, majd felemelte a kávéscsészéjét. - Általában megpróbálom behozni a lemaradásomat a regények terén. - Egy füstfelhőt látott felemelkedni, aztán Thorpe elnyomta a cigarettáját. - Rejtélyes gyilkosságok, rémtörténetek, ilyeneket olvasok. Ismét ránézett Thorpe-ra, aki kivette a kezéből a csészét. - Én is mindig szerettem rejtélyeken törni a fejem - mondta halkan. - A mélyre ásni, és olyat megtalálni, amit elrejt a felszín. Nagyon vékony a bőröd. - Lágyan megsimogatta az arcát. - De még nem tudtam alá hatolni. Liv elhúzódott. - Nem szeretném, ha kutakodnál a fejemben. - Akkor ezt elhalasztjuk - karolta át. - Meg akarlak ölelni. Amikor táncoltunk, megígértem magamnak, hogy megölellek, amikor majd kettesben leszünk. Ne hagyd, hogy megöleljen, súgta Liv esze. De nem mondta ki hangosan, hanem hagyta, hogy a férfi közelebb húzza magához. Thorpe szeme egy pillanatra a nő szájára szegeződött. - Napok óta várom, hogy újra megízleljem a csókodat. - Könnyedén megsimította az ajkát a szájával. - Túl sok idő telt el. Ne hagyd, hogy megcsókoljon. De ezt sem mondta ki, ahogy a férfi ajka lecsapott. Thorpe ezúttal nem volt türelmes. Forró, vad vágy csapott fel benne. Ez Livet is magával ragadta, meglepte a tüzes akarat és saját, ösztönös válasza. Nem tudott gondolkodni, érvelni, csak viszonozta a csókot. A férfi erősen magához szorította. Liv ajkai szétnyíltak. Honnan jött ez az erős késztetés? Mindketten csapdába estek, és mindkettőjük sutba dobta az eredetileg felállított tervet. liv nem tudta leállítani a férfit, sem saját magát Thorpe pedig felhagyott a kis lépések taktikájával. Elkeseredett vágy. Mindketten érezték. Igény. Minden felemésztő igény arra, hogy egymáshoz érjenek, tartozzanak valakihez. Thorpe nem számított arra, hogy Liv szája ennyire megadó lesz a csókok alatt. Szerette volna lecibálni a fekete ruhát róla, es felfedezni a testét. Gyorsan elvesztette az önuralmát. Liv felnyögött, amikor a férfi szája a nyakánál jatt Akarta, hogy simogassák, és ezt ki is mondta, ahogy a két test egymásnak feszült, a férfi pedig a mellét cirógatta a lágy selyemruha alatt. Aztán újra egymásra tapadtak az ajkaik. Lív ki volt éhezve, és elvette a férfitől, amit olyan hosszú ideig megtagadott magától. Szomjazta a nyelvet, amely az övével játszott, a simogató kezet, amely bejárta a testét. Erő és vágy tombolt. Thorpe kívánta a nőt. És elérte, hogy Lív is megkívánja őt, méghozzá olyan hevesen,

243 hogy ez Livet is megrémítette. Nem szabad, hogy bárkit is újra megkívánjon. Túl nagy volt a veszély, a büntetés pedig túl kemény. - Nem! - Lív pánikszerűen eltolta magától. - Nem - suttogta újra, és visszavonult, de nem húzódott el. A férfi keze erősen tartotta a vállát. Nyers vágy lángolt a szemeiben, és Lív tudta, hogy ugyanez tükröződik az övében is. - Mit nem? - A férfi hangja félig dühös, félig vággyal átitatott volt. Nem számított ilyen brutális vágykitörésre, amelyet a lány hozott ki belőle. - El kell menned. - Lív lefejtette a karjait, és felállt. Távolságot akart tartani, két lábbal szeretett volna állni a földön. Lassan Thorpe is felemelkedett. - Akarlak. - Egyszerűen, csaknem durván jelentette ki, ahogy küzdött a benne feszülő szenvedéllyel. - És te is akarsz engem. Butaság lett volna titkolni. Lív mélyet sóhajtott. - Igen, de nem akarom, hogy akarj - kiengedte a levegőt. - Nem fogom hagyni. Thorpe érezte, hogy kicsúszik a kezéből az irányítás. Megragadta a nőt, és magához húzta. Látta, hogy Lív szeme és benne a pupillája kitágul. -A fenét nem - mondta halkan. Olyan gyorsan engedte el, hogy Lív majdnem visszaesett a kanapéra. Thorpe zsebre vágta a kezét, hogy még véledenül se érjen Livhez. - Ez még nem a vége, Carmichael - figyelmeztette, ahogy az ajtó felé indult. - Ez még csak a kezdet. Becsapta maga mögött az ajtót, és a lift felé indult. Innia kellett valamit. Az oktatási bizottság üléséről készült anyagot még mindig vágjál?. Lív felnézett a faliórára egy pillanatra, mielőtt leült átfutni az esti adás forgatókönyvét. Több időm lenne, gondolta, ha nem kellene megcsinálnom az előzeteseket. - Tudod, mennyi hír lesz ma? - Brian lefejtette egy tábla csokoládéról a papírt, és felült Lív asztalára. - Mennyi? - Tizennyolc. - Nagyot harapott a csokiba. - Most állítjuk össze. A2 ügyvezető igazgató őrjöng, mert néhány pontot viss2acsúsztunk a népszerűségi listán. Azt hallottam, meg akarja változtatni az időjárásjelentések hangulatát. Vidámabbá akarja tenni őket. Lehet, hogy felbérel egy vígjátékszerzőt. - Vagy egy hasbeszélőt és egy bűvészt - mormolta Lív. Bosszantották a ravasz trükkök. Miközben Brianhez beszélt, átnézte az egyes hírek időbeosztását, amiket hamarosan fel fog olvasni az adásban. Legközelebb egy bohócruhába öltözött fickó fogja elkészíteni az időjárás-jelentést, közben egy lábon áll, és tányérokkal zsonglőrködik. - Talán tényleg nem ártana egy kis vidámság - Brian összegyűrte a papírt, és Lív szemétkosarába hajította. - A vezető hír: nemi erőszak a bevásárlóközpont parkolójában. - Látom én is. - Lív még egyszer átfutott a híreken, egyik szeme a papírokon, a másik az órán, és közben a kollégájára is figyelt. Ezt a képességet a legtöbb riporter hamar elsajátítja. - Marilee elég féleknetes összeállítást készített a helyszínen. Éppen most láttam a szalagot. - Brian lenyelte a csokoládé utolsó darabját is. És a feleségem is ott szokott vásárolni. A fenébe is. - Egyébként minden ma esti hír ilyen komor - nézett fel Lív, és megmasszírozta a tarkóját. - A nagykereskedelmi árak hat százalékkal emelkedtek a munkanélküliség is követi a változást. Két rablás a város

244 északkeleti részén és gyújtogatás Anne Arundel megyében, nem is beszélve a nemi erőszakról. Szép, mondhatom. - Nem mondtam, hogy ránk férne egy kis vidámság? - Most legszívesebben nárciszokat néznék - mondta Lív hirtelen. Egyszerre fáradtság költözött minden tagjába. Talán a sok gyászos hír teszi? Nem, mostanra már megszokta őket. Vagy valami más? Az utóbbi napokban mintha valami rágná belükől. Valami, amit pontosan ő sem tudott meghatározni. Emiatt nem tudott sokáig aludni, miután Thorpe előző este kilépett a lakásából. Brian egy ideig figyelte Livet. Reggel észrevette a szeme alatt húzódó halvány karikákat. Már elmúlt öt, és a karikák egyre sötétebbek lettek. - Nem akarsz elmondani valamit? Lív kinyitotta a száját meglepte a kérdés. De nem szólt semmit. Nem tudott volna mit mondani. - Látom, hogy valami bánt mostanában. - Brian kissé közelebb hajolt, hogy mások ne hallják meg a beszélgetésüket. - Figyelj csak, nem lenne kedved eljönni ma hozzánk vacsorára? Felhívom Kathyt, és megmondom neki, hogy hígítsa fel a levest. Néha segít néhány barátokkal töltött óra. IJv mosolyogva megszorította Brian kezét. - Ez a legkedvesebb meghívás, amit évek óta kaptam. - Hát akkor ne utasítsd vissza. - Sajnos azt kell tennem. Már van ma estére programom. - De a meghívás nagyon jólesett neki, kevésbé érezte magát elszigeteltnek. Csak halasszuk el, jó? Később elmegyek hozzátok. - Persze. - A férfi felállt, de Lív megfogta a kezét, mielőtt elment volna. - Brian, köszönöm. - Megszorította a férfi kezét még egyszer, mielőtt az elhúzhatta volna. Tényleg. - Szívesen. - Brian felsegítette Livet. - Mindjárt adásban vagy. Jobban tennéd, ha elrohannál a sminkszobába, és megmondanád, hogy csináljanak valamit azokkal a karikákkal a szemed alatt. Liv ösztönösen megtapogatta a szeme alját. - Ennyire látszanak? -Eléggé. Liv egy halk szitkot megeresztve megfogadta Brian tanácsát. Még csak az hiányzik, hogy kimerültnek látsszak a képernyőn. Amilyen szerencsém van, végig úgy néznék ki, mintha nem aludtam volna egy percet sem, Thorpe pedig nézné az adást - gondolta. Nos, nem alszom valami jól, tűnődött Liv, amint elfoglalta a helyét a kamera előtt. De ennek semmi köze nincs Thorpe-hoz. Csak mostanában egy kicsit ideges vagyok. És amúgy is, már nyolc órakor ott álltam a Fehér Ház délnyugati kapujánál és a kormánytisztviselőkből próbáltam kiszedni valamilyen információt. Kicsit fáradt vagyok. De ennek semmi köze nincs a követségi fogadáshoz... vagy ahhoz, ami utána történt. Felcsatolta a mikrofont, majd utoljára átnézte a papírjait. Az időzítés nagyon fontos, hiszen hír hír hátán sorakozik. Valóban keményen dolgozott az utóbbi időben. Legalábbis ezt mondta magának. A legutóbbi néhány nap igen zaklatottra sikeredett ez minden. T. C. Thorpe-ra gondolt legkevésbé. Ott volt még benne Dell kinevezésének az utóhatása, aztán az oktatási bizottság ülése körüli zűrök. Összevont szemöldökkel tanulmányozta a forgatókönyvet, és azzal áltatta magát, hogy egy percig sem gondolt a Thorpe-pal való legutóbbi találkozásra. Nem is jutott eszébe, mióta megtörtént. Egyszer

245 sem. Csak legalább ezerszer. A harminc másodperces jelzéskor még mindig bosszankodott. Kiegyenesedett a székben, és felnézett. Thorpe állt a stúdió hátsó részében. Egy nehéz ajtónak támaszkodott, s egyenesen, kitartóan nézte. - Tizenöt másodperc. Mi a fenét művel itt? Erezte, hogy kiszárad a torka. Nevetséges, mondta magában, és elkapta a tekintetét, majd a kamerába nézett. - Tíz másodperc. A monitoron megjelent a nyitókép, a város madártávlatból. - Öt másodperc. Négy, három, kettő, egy, tessék! -Jó estét kívánok, itt Olivia Carmichael. - A hangja hideg és kimért maradt. Ám csodálkozott, hogy izzad a tenyere. Beolvasta a vezető hírt, s akkor sem nézett a stúdió hátsó részébe, mialatt bejátszottak a riporter helyszíni közvetítését. A kamerák felváltva mutatták Livet és Briant, gyors tempót diktálva, liv felkonferálta az oktatási bizottság üléséről készült anyagot, és nem tévesztett egy ütemet sem bár érezte, hogy milyen nyomás nehezedik rá Thorpe pillantása miatt. Beolvasta a nagykereskedelmi árindexekről szóló lehangoló hírt. Ahogy emlékezett, Thorpe korábban soha nem jött be a stúdióba, sem adás előtt, sem alatta, hogy megnézze. Miért nem maradt fenn a kényelmes szobájában, és gyártotta tovább a bölcsességeit? Mindjobban növekvő feszültséget érzett a tarkójában, ami csak tovább fokozódott, amint elérkeztek a reklámhoz. Tudta, anélkül hogy felnézett volna, hogy Thorpe feléje közeledik. - Remekül csináltad, liv - dicsérte meg. - Éles, hűvös és tiszta stílus. - Köszönöm. - A sportbemondó elhelyezkedett az asztal végén. - Elmész Ditmyerék partijára ma este? Liv megállapította, hogy nem létezik olyan dolog, amiről Thorpe ne tudna. Összehajtotta a papírjait. -Igen. - Elvigyelek? Liv most egyenesen a szemébe nézett. - Te is mész? - Hét harminckor felveszlek. Előtte megvacsorázunk. -Nem. Thorpe egy kicsit közelebb hajolt. - El tudom intézni, hogy én kísérjelek ma este. - Nem fog menni - mondta Liv. Soha nem emlékezett még ilyen hosszú reklámblokkra. - Dehogynem - helyesbített a férfi, és mosolygott. - Nem szeretek veszíteni. - Megcsókolta Lívet könnyedén, fesztelenül, még mielőtt a nő tiltakozhatott volna, aztán elporoszkált. - Harminc másodperc. Liv mérgesen nézett a Thorpe mögött becsapódó ajtóra. Meg sem kellett fordulni, hogy érezze a cinkos tekinteteket a háta mögött. Thorpe-nak sikerült elindítania a lavinát. És a pletykákat most már semmi nem állíthatja meg. - Tíz másodperc. Liv magában füstölögve megfogadta, hogy Thorpe ezért még megfizet - Tessék!

246 liv pontban nyolckor érkezett meg Ditmyerékhez. Nem a bridzs szeretete vitte oda, persze. Emlékezett még az anyja áporodott, száraz és unalmas kártyapartijaira, amiket liv gyerekkorában adott. Valamint eszébe jutott Myra égővörös rúzsa és fesztelen csevegése a követség mosdójában. Megnyomta az ajtócsengőt, és várt. Nem feltételezte, hogy Myra Ditmyer unalmas partit fog adni. És, emlékeztette magát, ugyan hány riporter mondhatja el magáról, hogy meghívják a Legfelsőbb Bíróság egy tagjának a lakásába? Kivéve persze, ha a riporter neve T. C. Thorpe. Liv összeráncolta a homlokát erre a gondolatra, majd kisimította a ruháját, mielőtt kinyílt az ajtó. Bár a szobalány vezette be, Myra másodpercekkel később már sietett is elé a halion keresztül. liv mosolygott magában, és azt gondolta, hogy Myra tipikusan az a nő, aki nem szeret semmiről lemaradni. - Olivia. - Myra mindkét kezével szívélyesen átkulcsolta a Livét. Annyira örülök, hogy eljött. Szeretem, ha csinos nők is vannak a partimon. Én magam is az voltam valaha. Miközben beszélt, magával húzta Lívet befelé. - Néztem a híradót. Ügyes volt benne. - Köszönöm. Bevezette egy nagy szalonba. - Találkoznia kell Herberttel - csacsogott tovább. - Elmeséltem neki az elszakadt ruháját, meg a szülei teadélutánját, de nem emlékezett. Herbert feje komolyabb ügyekkel van tele. Gyakran képtelen figyelni a részletekre. De maga képes, gondolta, ahogy a háziasszony szédítő iramban vezette keresztül a szalonon. A társalgó tágas volt, itt-ott élénk színfoltok tűntek fel, a falon pedig elegáns, míves tapéta pompázott. Szerinte a helyiség tökéletesen illett a háziasszonyhoz. - Herbert. - Myra egy pillanatnyi gondolkodás nélkül ebabolta a férjét egy beszélgetéstől. - Találkoznod kell ezzel a kedves Ms. Carmichaellel. Bemondó a... melyik csatornán is, kedves? - A WWBW-n. - Liv kezet nyújtott Ditmyer bírónak. A CNC washingtoni stúdiója vagyunk. - Ezek a rövidítések... - jegyezte meg Myra. - Miért nem tudják kiírni a teljes nevet? Hát nem szép teremtés, Herbert? - Valóban. - A bíró kézfogás közben rámosolygott Livre. - Örülök a találkozásnak, Ms. Carmichael. A bíró kistermetű volt, és Liv véleménye szerint meglepően hétköznapi ember benyomását keltette a hivatalban viselt fekete talárja nélkül. Az arca keskeny és ráncos. Inkább egy nagypapára hasonlított, mint az ország igazságszolgáltatásának egyik vezetőjére. A kezén a bőr puha és a kora miatt vékony volt. Hányzott belőle a feleségében meglévő éleedv, inkább csendes kiegyensúlyozottság jellemezte. - Myra azt mondja, hogy egyszer, évekkel ezelőtt már találkoztunk. - Sok-sok évvel ezelőtt, bíró úr - javította ki Liv - Elég szégyenletesen viselkedtem, ezért mindkettőnknek megbocsátható, ha nem emlékszünk az esetre. - Nem is hasonlít arra a kis vadmacskára, aki akkor délután berontott a szalonba - vetette közbe Myra. -Jóindulatúan, de ravasz tekintettel figyelte Lívet. - Az édesanyja miként vélekedik a televíziós karrierjéről? - Azt kívánja, bárcsak kisebb nyilvánosságot igénylő foglalkozást választottam volna - mondta Liv, és maga is meglepődött, hogy ezt válaszolta. Nem volt rá jellemző, hogy ilyen őszinte az idegenekkel. Myra

247 Ditmyerből, állapította meg magában, remek riporter vált volna. - Na igen, a szülőknek nehéz a kedvére tenni, ugye? - Myra egy mosoly kíséretében megpaskolta Liv kezét. - Az én gyerekeim borzasztó nehéz embernek tartanak, nem igaz, Herbert? - Én is így tudom. - Már mindegyik szépen megházasodott - folytatta Myra, és figyelembe se vette a férje száraz megjegyzését. - Így van időm az unokaöcsémmel foglalkozni. Kedves fiú. Ügyvéd, Chicagóban él. Azt hiszem, már említettem. - Igen, Mrs. Ditmyer. - liv hallotta, amint a bíró sóhajt egyet, és megpróbálta nem utánozni a bírót. - Néhány napot itt tölt üzleti ügyben. Szeretném, ha találkozna vele. - Myra szétnézett a szobában, aztán felcsillant a szeme. Ö, igen, ott van! Greg! - Felemelte a hangját, aztán intett a fiúnak. - Greg, gyere ide egy percre. Van itt egy csinos lány, akivel találkoznod kell. - Nem tudja megállni - súgta oda a bíró Lívnek. - Született örökmozgó. - Romantikus, esetleg - javította ki Myra. - Greg, meg kell ismerned Oliviát. Bemondó a híradóban. Lív megfordult, hogy találkozzon az unokaöccsel, és tátva maradt a szája. Emlékek rohanták meg. Még ha szavak fogaknazódtak is volna meg a fejében, nem lett volna képes kimondani őket Greg is hasonlóképpen megdöbbenten nézett vissza. - Iiwy? - Megfogta a nő kezét, hogy megbizonyosodjon róla, hogy valóban ott van. - Tényleg te vagy az? Liv nem tudta biztosan, mit érez. Meglepetést, de nehezen tudta különválasztani az örömet a szorongástól. Úgy tűnt, a múlt nem marad eltemetve. - Greg. - Liv csak ezt remélte, hogy az arca nem annyira sápadt, mint a hangja. - Ez hihetetlen! - Greg magához húzta Livet, hogy megölelje. Teljes képtelenség! Mennyi ideje is? Öt éve? - Ügy látom, ismeritek egymást - jegyezte meg Myra kesernyésen. - Iiwy és én együtt jártunk egyetemre - a fiú eltolta magától, hogy jobban szemügyre vehesse Livet. - Istenem, szebb vagy, mint valaha! Egyszerűen nem hiszem el! - Mint régi barát, feljogosítva érezte magát, hogy a kezével megérintse Liv haját. - Levágattad. - A nagynénjére pillantott. - A derekáig ért a haja. A Harvardon minden nő irigyelte a hajáért. - VisszafordultLivhez. -De ez is jól áll, divatos. Kérdések százai hemzsegtek Liv fejében, de nem volt képes feltenni őket Greg majdnem ugyanúgy nézett ki, keveset öregedett, bár az egyetemen viselt szakállát lenyíratta, és csak a bajuszát tartotta meg. Jól állt neki, sötétszőke volt, mint a haja, és a kisfiús arcnak valamilyen érettséget kölcsönzött. A szemei ugyanolyan barátságosak, mint hajdan, a mosolya lelkes. Az öt év mintha egy pillanat lett volna. - Greg, jó újra látni! - Ezúttal Liv ölelte meg a fiút. Nem számított, hogy ezer éve jártali együtt az egyetemre. Csak az számított, hogy most itt volt Greg, akit megérinthetett, akibe belekapaszkodhatott - valaki, akit még a boldogabb időkben ismert. És a szomorúakban is. - Elrabolom Livet néhány percre, Myra néni. - Greg halvány puszit adott Myra arcára, mielőtt kézen fogta Livet. - Van mit bepótolnunk. - Nocsak, nocsak - Myra arca sugárzott, ahogy nézte a távolodó

248 párt. - Ez jobban sült el, mint terveztem. - Felnézett, és meglepett arcot vágott. - C. éppen most érkezett meg. - Myra mosolygott, és megnyalta a szája szélét. - Azt hiszem, váltok vele egypár szót. - Na de, Myra. - A bíró megpróbálta visszafogni, és megfogta a kezét. - Ne keverj bajt. - Herb - Myra megpaskolta a férje kezét, s elindult. - Ne rontsd el az örömömet Greg végigvezette Livet néhány folyosón. - Hiheteden, hogy csak így összefutunk! Fantasztikus! - Amikor az egyetemre jártunk, nem mondtad, hogy ilyen előkelő rokonaid vannak. - Nem akartam, hogy összehasonlítgassanak velük - mondta Greg. A hold sejtelmes fénnyel világította meg a szobát, és mert látni akarta livet, Greg felkapcsolta a villanyt, amely halvány fényt adott. Elég nyomasztó, ha meg kell felelni a családi elvárásoknak. - Tudom, mire gondolsz. - Liv az egyik ablakhoz sétált. Érdekes helyiség volt, félkörívesen kialakítva, párnázott padokkal, és mindenütt könnyű virágillattal. Lív nem ült le. A Greggel való váradan találkozás nyugtalanná tette. Biztosabbnak érezte magát, ha áll. - Mióta vagy Washingtonban, Iiwy? - Vékonyabb, mint emlékeztem, gondolta Greg, és jobb tartása van. Öt éve. Édes istenem, akárha tegnap lett volna. - Már csaknem másfél éve. - Liv megpróbálta felidézni, mikor szólították utoljára Iiwynek Ez a név is, gondolta, az előző életének a része. - Myra néni azt mondja, a híradóban vagy bemondó. - Igen. - Liv visszafordult Greghez. A halvány fényben a fiút megdöbbentette Lív szépsége. Sosem tudta megszokni. - Egy bemondópáros egyik tagja vagyok a WWBW híradójában. - Mindig is ezt akartad. Nem mondasz többé időjárás-jelentést? Liv mosolygott. -Nem. Nem volt gyűrű a nő ujján. Greg odament hozzá. Az illata most más, figyelte meg, kifinomultabb, kevésbé mesterkélt. - Boldog vagy? Végig Greg szemébe nézett, ahogy átgondolta a kérdést. - Igen, azt hiszem. - Annak idején határozottabb véleményed volt a dolgokról. - Akkor fiatalabb voltam. - Óvatosan hátrább lépett. Nem szerette volna, ha a beszélgetés komolyra fordul. - A nagynénéd azt mondja, még mindig nem nősültél meg. - Igen, mondja. - Greg nevetett, és a fejét csóválta. - Amikor a városban vagyok, mindig talál nekem egy jó partit, és bemutatja. Azonban most először jól választott. - Sosem nősültél meg, Greg? Mindig azt gondoltam, hogy meg fogsz. - Kikosaraztál. Liv ismét ránézett, és szomorkásán mosolygott. - Sosem gondoltad komolyan. - Nem eléggé. Az én hibám volt. - Greg a két keze közé fogta Liv kezét. A kezek még mindig finomak, törékenyek voltak, éles ellentétben a határozott szemekkel. - Amúgy is bele voltál habarodva Dougba, és nem vetted volna észre, ha komolyan gondolom. - Greg megfigyelte, hogy Liv arckifejezése megváltozik, ahogy elfordul tőle. - Liwy - Greg

249 visszahúzta. - Doug és én üzlettársak vagyunk Chicagóban. Egy pillanatig Liv nem szólalt meg. Elöntötték a fájdalom hullámai, és szavakat kellett még találnia. - Ezt terveztétek mindketten. Örülök, hogy sikerült. - Az az első néhány hónap, miután... - A fiú megállt, mert gondosan szerette volna megválogatni a szavait. - ... miután elmentél, nem volt könnyű a számára. - Az előtte eltelt néhány hónap sem. - Liv hirtelen fázni kezdett. - Nehéz idők voltak. Nektek a legnehezebb. Liv mélyet sóhajtott. Ritkán vette rá magát, hogy emlékezzen azokra az időkre. -Jó barátunk voltál, Greg. Nem hiszem, hogy valaha is elmondtam volna neked, milyen jó. Nehéz időszaka volt az az életemnek. Te enyhítettél rajta valamelyest - megszorította Greg kezét. - Azt hiszem, erre csak sokkal később jöttem rá. - Nagyon fájt, hogy szenvedni láttalak, Liv. Amikor a nő elfordult, Greg megfogta a vállát, és a hajába fúrta a fejét. - Akkor érzed magad a legtehetetlenebbnek, amikor olyanokat látsz szenvedni, akik fontosak számodra. Olyan igazságtalannak tűnt minden, ami akkor történt. Még mindig annak tűnik. Liv is ráhajtotta a fejét Greg vállára. Eszébe jutott, hogyan próbálta annak idején Greg vigasztalni, de akkor ez nem hatott rá. - Doug és én nem kezeltük valami fényesen a dolgokat, ugye, Greg? - Nem tudom. - Greg habozott egy pillanatig, nem tudta eldönteni, hogy elmondja-e. Talán jobb, ha megtudja. - Liv Greg újra megnősült. Liv nem szólt egy szót sem. Valahogy tudta, hogy ez fog történni, de nem volt benne teljesen biztos. Számít e? - kérdezte magában. Valaha szerette, de az már elmúlt. Meghalt. A szerelem régen meghalt. Mégis bánatot érzett amiatt, amin keresztülmentek, és amit elveszítettek. Mély, reszkető sóhaj tört fel belőle. - És boldog? - Igen, azt hiszem. Rendbe szedte az életét. - Greg megfogta Livet, és egyenesen a szemébe nézett. - És te? - Én is. - Átölelte a fiút szüksége volt valakire, aki átkarolja és megérti. - Nagyrészt. A munkám a fontos. Szükségem volt valamire, hogy ne őrüljek meg. Magam mögött hagytam azokat az éveket, elzártam őket egy kis dobozba. És ritkán nyitom ki ezt a dobozt. Egyre ritkábban, ahogy múlnak az évek. Behunyta a szemét. A fájdalom még mindig kínozta, de az idők során a szenvedés enyhült. - Ne mondd meg neki, hogy találkoztál velem. - Greg szemébe nézett. -Jobb, ha sem nyitja ki azt a kis dobozt. - Te mindig erősebb voltai Liwy, erősebb, mint Doug. Azt hiszem, neki nehezebb volt feldolgozni. - Nekem is éppolyan nehéz volt. - Liv ismét sóhajtott, és Gregnek dőlt. - Túl sokat vártam tőle, ő pedig nem várt eleget tőlem. - Hirtelen belekapaszkodott a fiúba. - Amikor az egyetlen dolog, ami összekötött bennünket, elmúlt, akkor szétestünk. Összeszedni a darabokat, na, az maga a pokol, Greg. Még mindig hiányzik néhány szilánk, és nem tudom, hol keressem őket. - Meg fogod találni, Liwy. - A nő érezte, hogy Greg a hajába csókol. Felemelte a fejét, és rámosolygott. - Rémesen örülök, hogy a nagynénéd engem szemelt ki a következő partidnak. Hiányoztál. Greg szerette volna úgy megcsókolni Livet, ahogy egy férfi csókol

250 egy olyan nőt, akinek kitüntetett helye van a szívében. De óvatos volt. Csak könnyed csókot adott Liv szájára. - Bocsánat. Liv az ajtó felé nézett. Még az árnyékban is kivette Thorpe alakját. Lassan kibontakozott Greg karjából, és mérges lett, amiért Thorpe egy ilyen védtelen, érzékeny pillanatában tört rá. - Myra szólt, hogy gyertek az asztalhoz. - Bridzs. - Greg fintort vágott, és belekarolt Livbe. - Ezt a büntetést kell elszenvednem, mert nem jöttem el múlt karácsonykor. A régi idők emlékére el kell viselned, hogy én leszek a partnered, Iiwy. - Rosszabb partnert nem is találhattál volna. - Liv tudta, hogy Thorpe szeme rá szegeződik, és nevetséges módon lelkiismeret-furdalása volt. Hogy ezt ellensúlyozza, Gregre mosolygott. - Ha keversz nekem egy italt, majd megpróbálom nem kijátszani az ászodat. Thorpe félreállt, ahogy Liv és Greg kimentek. Még egy pillanatig ott maradt az árnyékban, és nézte, ahogy elsétálnak. Új érzés, a féltékenység kerítette hatalmába. De úgy érezte, nem érdekli. Olivia Carmichael nagyon jól mutat egy férfi karjaiban. Most már csak arról kell gondoskodni, hogy azok a karok az övéi legyenek. - Két treff. - Liv igazat mondott a kártyatudását illetően. Ö és Greg ellenfélnek a baltimore-i kórház belgyógyászati osztályának vezetőjét és feleségét kapták. Greg és Liv csúfos vesztésre álltak. Egyiküknek sem volt érzéke a játékhoz. Egy különösen megsemmisítő játszma után Greg játékosan kihívta az orvost és a feleségét egy teniszmeccsre. Jól emlékezett, Liv milyen energikusan játszott annak idején. A doktor egy mosoly kíséretében felírta a játszmaállást. A másik három asztalnál többek között két szenátor, egy ötcsillagos tábornok, és egy volt pénzügyminiszter özvegye ült. Liv nyitva tartotta a fülét, amíg folyt a könnyed politikai csevely és a pletykálkodás. Tudta, hogy nem fog államtitkokat megtudni, de kapcsolatokat tud szerezni. Egy riporter sosem engedheti meg magának, hogy elmenjen a legcsekélyebb információ mellett is. Hiszen sosem tudhatja, egy kis dolog miként vezethet nagyobbhoz. Liv viccesnek találta, hogy egy elszakított ruha és egy tönkretett cipő adta meg neki a belépőt egy legfelsőbb bírósági tag szalonjába. - Öt pikk. - Greg elfogadta a bemondást, és Liv kiterítette a kártyáit az asztalra, majd felállt. - Elnézést - mondta sóhajtva, mintha azt akarta volna mondani Gregnek, ennyire futja. - Majd a teniszben - mormolta Greg, és kihívta az első ászt. - Megyek, levegőzök egy kicsit. - Megfutamodsz? - kérdezte Greg mosolyogva. Liv nevetett, és kilépett a teraszra. Még mindig hűvös volt az idő. A tavasz szinte titokban vette be Washingtont úgy, mint egy képviselőjelölt, aki eltitkolja személyes képességeit, bizonytalanságban tartva mindenkit. A nappali fülledt levegője után Liv frissítőnek találta a terasz hűvösét. Sötét volt, a felhők eltakarták a fogyó holdat. És csendes volt minden. A ház hátsó részébe nem értek el az utca zajai és a forgalom zúgása. Hallotta Myra nevetését kirobbanni, nyilván megnyertek egy partit. Milyen furcsa, tűnődött, Greggel éppen itt találkozni - és átélni életének azokat a keserédes pillanatait. Szélsőségek, gondolta. Szélsőségek között éltem hol kirobbanóan boldog voltam, hol halálosan szomorú.

251 De jobb így, azok nélkül az érzelmi hullámvölgyek nélkül. Biztonságosabb. Elegem volt a kockázatokból és a félelmekből. Okosabb így. A karjával melegítette magát, és a terasz széléig ment. Biztonságosabb és okosabb. Nem esik baja az embernek, ha nem kockáztat. - Nem fázol, Liv? Liv ijedtében megpördült. Nem hallotta, hogy kinyílt a teraszajtó, Thorpe lépéseit sem vette észre. Ami kevés holdfény világított, az mind Liv arcára esett, míg Thorpe arca sötétben maradt. Szorult helyzetben érezte magát. - Elég meleg van. - A válasza kimértnek hangzott. Még nem bocsátotta meg a férfinek, hogy megzavarta a stúdióban. Thorpe közelebb ment, rátette a karjára a kezét. - Át vagy fagyva. Senki sem szeretne egy megfázással küszködő riportert hallgatni. - Levette a zakóját, és Livre terítette. - Nem kell... Thorpe megfogta a zakó hajtókáját, és közelebb húzta Lívet, majd egy vad csókkal elnémította. Liv karjai a férfi és a saját teste közé szorultak, míg a száját a férfi hirtelen mesteri módon birtokba vette. Liv gondolatai szétestek, majd halk, értelmeden zümmögéssé sűrűsödtek a fejében. Érezte, hogy akarata ellenére feltámad benne is a vágy, éppen akkor, amikor Thorpe elhúzta a száját az övétől. - Talán neked nem volt erre szükséged. - Nem engedte el a nőt, és még mindig a saját zakóját markolta. - De nekem igen. - Te megbolondultál. - A szavak erősek voltak, és mélyre hatoltak, de az ébredező vágytól Liv csak rekedten tudta kiejteni őket. - Meg - adott neki igazat a férfi könnyedén. - Ha nem bolondultam volna meg, akkor nem hagytalak volna ott a lakásban egyedül a múlt este. Liv ezt nem kommentálta. Szégyellte, milyen heves érzelmeket váltott ki belőle annak idején a férfi közeledése. - Nem volt jogod ahhoz, hogy ma este azt a cirkuszt rendezd a stúdióban. - Mit? Hogy megcsókoltalak? - Thorpe szélesen vigyorgott. - Ezt rendszeressé szeretném tenni. Fantasztikus szád van. - Ide figyelj, Thorpe... - Hallom, hogy Myra unokahúga és te régi barátok vagytok - vágott közbe a férfi. liv idegesen felsóhajtott. - Nem értem, ennek mi köze van hozzád. - Csak ki szeretném küszöbölni a versenyt - mondta Thorpe nyugodtan. Szerette Livet magához ölelni, és várni, hogy az a csekély ellenállása is elillanjon. - Versenyt? - Liv hátralépett volna, de maradásra bírta Thorpe zakója. - Miről beszélsz? - Meg kell tudnom mindent a többi férfiről, hogy aztán megszabadulhassak tőlük - Thorpe egy árnyalatnyit közelebb húzta. A teste melege kezdett szétáradni liv bőrén. Egyenesen a nő szemébe nézett. - El foglak venni feleségül. Liv szája tátva maradt. Nem hitte, hogy Thorpe még egyszer zavarba hozhatja. Olyan férfi volt, aki már nem okozhat neki meglepetést, gondolta. De mégis. Nyugodtan, tárgyilagosan kijelentette. Ezzel az erővel akár azt is mondhatta volna, hogy legyen ő a partnere a következő bridzspartiban. Miután liv alaposan megnézte a férfi arcát, rádöbbent, hogy komolyan gondolja. - Most már biztos, hogy megőrültél - suttogta. - Teljes egészében megőrültél.

252 Thorpe felhúzta a szemöldökét, mintha méltányolná a szavakat, és tárgyilagosan tovább magyarázott. Különösen a hangnem ejtette kétségbe livet. - Hat hónapot adok neked, hogy észhez térj. Türelmes vagyok. Megtehetem, hiszen én fogok nyerni. - Thorpe, neked baj van a fejeddel. Talán szabadságot kellene kivenned. A feszültség furcsa dolgokat művel az agyadban. - Arra gondoltam, hogy egyszerűbb lesz, ha őszintén beszélek. Thorpe már mosolygott, mert szórakoztatta liv reagálása. A nő szeme már nem megdöbbenést, hanem óvatosságot tükrözött. - Most már lesz időd hozzászokni a gondolathoz. - Thorpe - mondta Liv -, én nem fogok feleségül menni senkihez. Főképpen pedig hozzád nem. Azt hiszem, el kellene... Thorpe megint megszakította Liv mondanivalóját, mert ismét megcsókolta. A halk tiltakozást is elfojtotta az, ahogy a férfi nyelve csábítóan izgatta a nőét. Magához szorította livet, aki a karjait még mindig mereven az oldalánál tartotta. De a férfi érezte, hogy Liv ellenkezése elolvad, mert akarta. Benne dübörgött a vágy. liv szája nem adta meg magát, de viszonozta a csókot. És még többet kért, és ezt Thorpe meg is adta. liv agya elborult, csak egyetlen érzésre tudóit figyelni. Érezte a férfi erős, de mégis lágy száját, és a nyelve lassú, magabiztos mozgását. Ha szabadon cselekedhettek volna, átkarolja a férfi derekát, és hozzábújik. De csak a szája és a hozzányomódó teste árulta el Thorpe-nak, hogy a nő is akarja. Mint ahogy a férfi teste is erről árulkodott. Liv hirtelen érzéki lénnyé alakult át. Semmit sem akart, csak hogy Thorpe megérintse. Ezért égett a bőre, ezért fájt a teste. Suttogott valamit, amit egyikük sem értett igazán. Thorpe érezte, hogy viszonozza a mozdulatait Elkeseredetten akarta livet a magáénak. Felmerült benne a gondolat, hogy liv talán nem oktalanul nevezte őrültnek. Egészen az őrület határáig akarta elvinni livet. Ha egyedül lettek volna... Ha egyedül lettek volna... Fokozatosan kijózanodott. Lesz még más hely, más alkalom. Elfojtotta a vágyát, és elszakadt a nő szájától. - Mit is akartál mondani? - kérdezte halkan. Liv egyenetlenül lélegzett. Próbálta felidézni, hogy ki is ő valójában, ki tartotta az imént a karjaiban, és mit is mondott neki az illető. Ahogy meglátta Thorpe mosolyát, tisztulni kezdett az agya. - El kellene menned orvoshoz - csak suttogni tudott. - Gyorsan, mielőtt tényleg bedilizel. - Túl késő. - Thorpe visszahúzta egy utolsó, heves csók erejéig, liv maga is meglepődött, mennyire fesztelenül válaszolt erre a lépésre, majd kibontakozott a férfi karjai közül. Elrendezte a haját. - Ez őrület - Nem engedte le a kezét, hanem magyarázott, minta észérvekkel próbálná meggyőzni a férfit. - Ez tiszta őrület. - Megnyugodott, vett egy mély levegőt. - Na, szóval azt eEsmerem, hogy vonzódom hozzád, ez már önmagában elég rossz érzés de ennyiről van szó. Ami most történt, azt mindet el fogom felejteni. - Levette a zakót a válláról, és Thorpe kezébe nyomta. - És azt ajánlom, te is tedd ugyanezt. Nem tudom, mennyit ittál odabenn, de bizonyára túl sokat. Thorpe még mindig türelmesen mosolygott Livre. - És töröld le azt a vigyort az arcodról, Thorpe! - kérte. - És... és kerülj el engem. - Liv a teraszajtóhoz rohant, s még egyszer visszafordult, hogy utoljára megnézze a férfit. - Örült vagy - tette hozzá, ahogy

253 felrántotta az ajtót és beviharzott. Ötöbik Liv egy szál fehér rózsát talált reggel az asztalán. Karcsú porcelánvázában állt, és a szirmai még össze voltak zárulva. Természetesen tudta, ki küldte. Elámulva dobta le magát az asztala mögé a székbe, és a virágot bámulta. Amikor előző este visszatért a kártyaasztalhoz, ígéretet tett magának, többé nem gondol a Thorpe-pal folytatott beszélgetésre. Egy normális ember nem foglalkozik egy őrült szavaival. Az este hosszú ideig feküdt csendben az ágyban, és nem tudott elaludni. A teraszon lezajlott beszélgetés minden mondata visszhangzott a fejében. Most pedig virágot küld. A legokosabb az lenne, ha a vázával együtt a szemétkosárba hajítanám, gondolta, és elfelejteném az egészet. Az ujja hegyével megérintette a fehér bimbót. Nem tudta magát rászánni. Csak egy virág, mondta magában. Ez nem tehet róla. Egyszerűen nem veszem tudomásul, hogy került ide. Határozottan vett maga elé egy papírlapot. Tizenöt percen belül rövid híreket kell bemondania. - Liv, az ég szerelmére, te legalább itt vagy! Liv felnézett, és az aznapi ügyeletes viharzott le a lépcsőn. - Chester? - Ideges, pesszimista férfi, aki tulajdonképpen kávén és nyugtatón élt. Liv megszokta, hogy így üdvözli. -Vigyél ki két embert a Livingston-tömbházhoz a délkeleti részbe. Egy repülőgép csapódott be a hatodik emeleten. Liv máris pattant, felkapta a táskáját. - Részletek? - Derítsd ki. Élő adásba kapcsolunk, mihelyt készen állsz. Megy veled a hangmérnök is. Mindenki kinn van a város egyéb részein, vagy ledöntötte őket az influenza. - Chester hangjából nyilvánvaló volt, hogy az influenzát nem tekinti olyan súlyos oknak, hogy valaki amiatt otthon maradjon. - Menj, a többiek már az autóban vannak. - Kis mentolos cukorkát vett be a szájába. - Elmentem! - Liv az ajtóhoz rohant. Szörnyűbb volt, sokkal szörnyűbb, mint ahogy elképzelte. A gép farokrésze úgy állt ki az épület falából, mint egy nyílvessző végén a tollak. Olyan volt, mint egy jól felépített filmjelenet. A becsapódástól fellobbanó tüzek füstöt okádtak. A levegőben meleg hullámzott, és csípős szag terjengett mindenütt. Az épületet körülvették a rendőr- és tűzoltóautók, amelyek folyamatosan érkeztek. A tűzoltók teljes felszerelésben rohantak ki a házból vagy be a házba, és a legnagyobb erővel próbálták megfékezni a tüzet. Liv a szirénák visítása és a tűz ropogása meEett is hallotta az emberek kiáltásait és a sírást. Az elkerített rész mögött már javában dolgozott a sajtó. Kamerák, sürgés-forgás, riporterek, fotósok és technikusok. A maga kaotikusságában is mindegyik valamilyen rend szerint végezte a munkáját. - Mozgó kamerás felvételt készítünk - mondta Bobnak, amint az a kamerát a vállára vette. - Egyelőre vedd fel az épületet, és nagytotálban a tűzoltókocsikat és a mentőautókat. - Soha nem láttam még ilyet - mormolta Bob, és már vette is a gép látható farokrészét. - El tudod képzelni, mi lehet benn? Liv a fejét rázta. Nem is akarta elképzelni. Emberek vannak benn. Hányinger gyötörte, de visszafojtotta. Riportot kellett készítenie. - Ott van Reeder. - Abba az irányba nézett, amerre Bob mutatott.

254 - A helyettes tűzoltóparancsnok. - Oké, nézzük meg, mit tud nekünk mondani. - Liv keresztülvágott a tömegen. Itt-ott meglökték, de ehhez már hozzá volt szokva. Gyakorlottan kerülgette az embereket, tudta, hogy a stáb követi. A korlát széléhez ért, megvetette a lábát, majd elkérte a hangmérnöktől a mikrofont. - Reeder parancsnok, Olivia Carmichael vagyok a WWBW-től. Sikerült odatartania a mikrofont, és megtámaszkodnia a barikád előtt. Meg tudná mondani, mi történt, és hogy halad a tűz oltása? A parancsnok türelmedenül nézett a mikrofonra, majd Livre. - Egy belföldi chartergép. - A hangja olyan szikár, pattogós és türelmeden volt, mint a pillantása. - Még nem tudjuk a baleset okát, a tűz az épület négy emeletét érinti. A hat emelet közül hármat ki kellett üríteni. - Lehet tudni, hányan tartózkodtak a gépen? - Ötvenketten, a személyzetet is beleértve. - Elfordult, hogy parancsot kiabáljon bele a rádiós adó-vevőjébe. - Fel tudták velük venni a kapcsolatot? - Liv nem adta fel. Reeder hosszan, némán pillantott livre. - Az embereim a tetőtértől lefelé, illetve a földszinttől felfelé haladnak. - Hányan vannak még az épületben? - Keresse meg a házmestert, nekem dolgom van. A parancsnok elment, Liv pedig intett Bobnak, hogy állítsa le a felvételt. - Megyek, megpróbálom kideríteni, hányan rekedtek benn - a hangmérnökhöz fordult. - Menj vissza a telefonhoz, és kérdezd meg a szerkesztőséget, hogy tudják-e már a járatszámot, a repülőgép úti célját, illetve valamit a baleset okáról. Beállunk az élő közvetítéshez. - Megnézte az óráját. - Öt perc múlva pontosan itt találkozunk. Liv megfordult, és újból átnyomakodott a tömegen. Meglátott egy nőt, aki egymaga ült a járdán. Kopott hálóköntös volt rajta, és egy fényképalbumot szorított a melléhez. Liv lemondott arról, hogy megkeresse a házmestert, inkább odament az asszonyhoz. - Hölgyem... A nő felnézett sápadtan, száraz szemmel. Leguggolva mellé meglátta a rémületet a szemében. - Nem szabadna itt ülnie a hidegben - mondta kedvesen. - Van hová mennie? - Nem engedték, hogy mást elhozzak - panaszkodott Livnek, és szorosabban fogta az albumot -, csak a képeimet. Hallotta azt a robajt? Azt hittem, elmúlik a világ. - A hangja nagyon vékony volt. Ez a hang hatotta meg Livet. - Éppen teát főztem - folytatta. - Minden porcelánom eltört. Az édesanyám porcelánja volt. - Sajnálom. -A szó szánalmasan nem illett oda. Megérintette a vállát. -Jöjjön oda velem, kérem. Oda, ahol a mentősök ellátják. - A barátaim odafenn vannak. - Az asszony az épületre nézett. Mrs. McGiver a 607-esben és Dawsonék a 610-esben. Két gyerekük van. Vajon kijutottak már? Liv hallotta, amint a hőségtől újabb ablakok törnek be. - Nem tudom. Megpróbálom kideríteni. - A kisfiú influenzás, és nem ment ma iskolába. - A sokkot felváltotta a szomorúság. - Itt van róla egy kép. - Sírni kezdett. Mélyen, szaggatottan, úgy, hogy Liv szíve majd meghasadt. Leült mellé a járdára, és átölelte. Törékeny nő volt, majdnem elfújta a szél. Liv tartott attól, hogy a fényképen kívül más nem maradt a

255 Dawson gyerekből. Magához vonta, és együtt sírtak. Egy kéz nehezedett a vállára. Liv felnézett. Thorpe állt mellette. - Thorpe - bökte ki, ahogy a férfi eléjük állt A férfi gyengéden felsegítette az idős hölgyet, aki még mindig az albumot szorongatta. Átfogta a derekát, és halkan mondott valamit a fülébe, majd a mentőkhöz vezette. Liv a térdére hajtotta a fejét. Össze kell szednie magát, ha szeretné elkészíteni a riportot. Egy riporternek nem szabad elgyengülnie. Hallotta, hogy valaki erősen köhög, mert a füst marta a tüdejét. A szél közelebb fújta a füstöt. - Liv? - Thorpe a kezét nyújtva felsegítette. -Jól vagyok - mondta azonnal. Újabb robbanást hallottak. Valaki sikított. - Istenem. - Ismét az épületre nézett. - Hány ember rekedt odabenn? - Még nem sikerült áttörni a hatodik emeletet. Ha valaki még ott volt, vagy a gépen, az biztosan halott. Liv bólintott. Thorpe hangja nyugodt volt és érzelemmentes - éppen erre volt szüksége. - Tudom - mély levegőt vett. - Közvetítenem kell. Helyszíni. Thorpe-ra nézett. - Te mit csinálsz itt? - Éppen az állomásra mentem. - Liv arca maszatos volt a füsttől és a hamutól. Thorpe a hüvelykujjával letörölte a foltot. - Ez nem az én területem, Liv. Nem a sztoriért jöttem ide. Liv elnézett Thorpe válla felett, ahol a mentősök elkeseredetten küzdöttek egy megégett emberért. - Bár én se jöttem volna ide - mondta Liv halkan. Valahonnan balról hallott egy gyereket, amint keservesen sírt az anyja után. - Utálom a munkának ezt a részét - leselkedni, vájkálni az emberek fájdalmában. - Nem könnyű munka. - A férfi nem érintette meg. Bár szerette volna, tudta, Livnek most nem erre van szüksége. Liv felnézett a stáb közeledtére, átvette a hangmérnöktől a jegyzeteket, majd bólintott. - Rendben, itt forgatunk, az épülettel a háttérben. - Levegőt vett, és belenézett a kamerába. - Mután elkezdem, adj képet az épületről. Felvette a mikrofont, és a stúdió jelére várt. - Aztán közelíts a repülőre, mielőtt engem adsz ismét. - A fülhallgatóban hallotta a visszaszámlálást. - Olivia Carmichael jelentkezik a Livingston-tönibház elől, ahol ma reggel kilenc óra harminc perckor az 527-es járat becsapódott az épület hatodik emeletébe. - Bob a házat mutatta, miközben Liv folytatta a bejelentkezést. - A szerencsédenség okát még nem tudták megállapítani. A tűzoltók kiürítették az épületet, és jelenleg azon dolgoznak, hogy megbontsák a hatodik emeletet, és hozzáférjenek a géphez. Ötvenkét személy utazott a Miamiba tartó gép fedélzetén, a személyzetet is beleértve. - A kamera ismét Livet mutatta. - Még nincs hír a sebesültekről. Az égési sérüléseket és a füstmérgezéseket a mentők a helyszínen látják el, majd a sérülteket kórházba viszik. Thorpe félreállt, és figyelte, hogyan tudósít. A nő arca nyugodt volt, de a szeme nem. Rémület tükröződött benne. Akár tudta, akár nem, hatásosabbá tette a tényeket és a statisztikákat. Még mindig maradt egy kis korom az arcán, amely jobban kihangsúlyozta a halottsápadt arcot. A néző, aki a szavak mögé is képes látni, nem csak egy riportért látott, hanem egy érző embert is. Ügyes, állapította meg Thorpe, talán éppen azért, mert olyan látványosan küzd, hogy elfojtsa az érzelmeit Ez a küzdelem időről időre látható volt, és valahogy hétköznapibbá tette. - Olivia Carmichael, WWBW - fejezte be. - Várt, amíg visszakapcsoltak a stúdióba, majd levette a fejhallgatót. - Rendben, vegyük fel a

256 mentősöket is. Elmegyek, megnézem, átjutottak-e már a hatodik emeleten. Küldjenek ide egy futárt. El kell vinnie az anyagot a déli hírekbe. Érezte, hogy most már tud magán uralkodni. Nem esik szét újra. - Nagyon hatékonyan dolgozol - jegyezte meg Thorpe. Lív ránézett. A férfi szemében csendes tűz égett, határozott ereje ugyanakkor nem volt hivalkodó. Livet idegesítette, hogy - ha még csak egy pillanatra is - szüksége volt arra, hogy tudja, van valaki, akire támaszkodhat. Ezt a luxust azonban nem szabad megengednie magának. -A titka: jól kell csinálni - válaszolta. - Végre valamiben egyetértünk. Thorpe mosolyogva elsimított egy kóbor tincset Liv homlokából. - Akarod, hogy itt maradjak? Lív ránézett, ellentétes érzések küzdöttek benne. Miért hat rá ilyen könnyen érzelmileg? - Ne kedveskedj nekem, Thorpe - mondta halkan. - Ne kedveskedj, légy szíves. Sokkal egyszerűbb a dolgom, amikor tetű módjára viselkedsz. Thorpe lehajolt, megcsókolta. - Ma este felhívlak. - Ne tedd - vágott vissza Lív, de a férfi addigra már távolodott. Lív káromkodva megfordult. Most nem foglalkozhat Thorpe-pal. Információt kell gyűjtenie, és befejeznie a riportot. Lív megnézte a felvételt az esti tizenegy órás hírekben. Most mást érzett, mint amikor bemondta a híreket. Az asztal mögött ülve, és látva magát a monitoron el tudta választani az érzelmeit a munkájától. De most, egyedül a lakásban, a televíziót nézve, mint más átlagember, erőt vettek rajta az érzelmek Hatvankét halott, tizenöt sérült, ebből négy tűzoltó. Még nem erősítették meg hivatalosan, de úgy tűnt, a pilóta hibázott. Arra az asszonyra gondolt, akit vigasztalni próbált a járda szélén - a felbecsülhetetlen fényképalbumra, amit magához szorított, a megdöbbenéssel vegyes szomorúságra, aztán a gyászra. Senki nem élte túl a szerencsédenséget a hatodik emeleten. Viszonylagos szerencse volt a baleset időpontja ezt ő is megemlítette a riportban. A nap ezen szakában kevesen tartózkodtak otthon, a gyerekek az iskolában, a felnőttek munkában voltak. Kivéve a Dawsonék gyerekét a 610-ből, aki elkapta az influenzát. Felkelt és elzárta a készüléket. Képtelen volt tovább ezen gondolkodni. Megmasszírozta a halántékát, ideje bevenni egy aszpirint és ágyba bújni. Semmi sem tud változtatni azon, ami reggel történt. Már az ágyban jutott az eszébe, hogy nem is vacsorázott. Lehet, az éhség volt az oka ennek a gyötrő fejfájásnak de annyira kimerült volt, hgy gyógyszeren kívül mást képtelen volt elfogyasztani. Behunyta a szemét, és feküdt a sötétben. Ez kellett neki. Csend, magány. Senkitől sem függni, senkinek sem felelni. A jól végzett munka mind az övé, ha hibázott, az is az övé. Ez a legjobb megoldás. Kinyitotta a szemét, felnézett a plafonra, és azon gondolkodott, hogy mikor kezdett ebben kételkedni. A megcsörrenő telefon azonnal felugrasztotta. Az asztali lámpa körül matatott, felkapott egy ceruzát, és felemelte a kagylót. A szerkesztőségen kívül ki más hívhatná éjfélkor? - Igen, halló. - Szia, Liv. - Thorpe? - Liv letette a ceruzát, és hátradőlt. Leheteden alak.

257 - Felébresztettelek? - Igen - hazudott. - Mit akarsz? - Csak jó éjszakát szerettem volna kívánni. Lív sóhajtott, de azért hálát adott, hogy Thorpe nem láthatja: mosolyog. Nem akarta bátorítani. - Azért keltettél fel, hogy jó éjszakát kívánj? - Sok volt a munkám. Most értem haza. - Thorpe lerángatta a nyakkendőjét. Ha volt valami, amit utált a munkájában, az az, hogy nyakkendőt kell viselnie. - Akarod tudni, hol voltam? - Nem - válaszolt Liv vészjóslóan, majd hallotta a vonal végén, hogy Thorpe felnevet. - A fenébe is, gondolta, és a feje mögé támasztotta a kispárnát. Tudni akarom. - Rendben, hol voltál? - Levowitzcal találkoztam. - Levowitzcal? - ébredt fel az érdeklődése. - A nagyfőnökkel? - Azzal. -Thorpe leküzdötte magáról a cipőt. - Nem tudtam, hogy Washingtonban van. - Elkezdett járni az agya. Levowitz nyilván nem ok nélkül jön New Yorkból Washingtonba. - Mi akart? - Harris McDowell az év végén nyugdíjba megy. Felajánlotta nekem a posztját. A hír legalább annyira meglepő volt, mint a könnyed hangnem, amelyen Thorpe közölte. Nem lehet félvállról venni, ha valakinek Harris McDowell állását ajánlják fel. Hírnév, befolyás, pénz. Ha valakit kiszemelnek erre a posztra, az nem üres bók, hanem igazi elismerés. Valami alkalmasat akart mondani, aztán a legegyszerűbb mellett döntött. - Gratulálok. - Nem fogadtam el. Hosszú csend. - Hogy mondod? - Nem fogadtam el. - Thorpe lehúzta a zokniját és a szennyestartó irányába hajította. - Ha a hétvégén ráérsz... - Várj egy percet. - Lív felült. - Azt mondod, hogy képes voltál a CNC vagy bármely más adó legrangosabb állását visszautasítani? - Akár így is lehet fogalmazni. - Cigarettára gyújtott már a második csomagot kezdte meg. -Miért? Kifújta a füstöt. - A terepen szeretek dolgozni. Nem szeretnék műsorvezető lenni, legalábbis nem New Yorkban. Akkor a hétvégéről, Olivia. - Furcsa ember vagy te, Thorpe - újra visszadőlt a párnára. Nem tudott eligazodni rajta. - Nagyon furcsa. A legtöbb riporter ölni tudna ezért az állásért. - De én nem vagyok a legtöbb riporter. - Nem - válaszolt Liv lassan, megfontoltan. - Az már igaz. De jó bemondó lenne belőled. - Hát... -Thorpe mosolyogva kigombolta az ingét. - Ez elég szép bók tőled. Nem akarsz velem kettesben lenni? - Thorpe, ágyban vagyok. - Ha ez meghívás, elfogadom. Liv nem tudott mást tenni, nevetett. - Nem, nem meghívás. Gimnazista korom óta nem beszélgettem - Kimenjünk, és csókolózzunk egy kocsi hátsó ülésén? - Nem, köszönöm, Thorpe. - Ellazult, belefúrta magát a párnába.

258 Azon gondolkozott, hogy utoljára mikor folytatott ilyen lökött beszélgetéseket az éjszaka közepén. - Ha csak azért hívtál, hogy jó éjszakát kívánj, akkor... - Tulajdonképpen a holnap délután miatt hívtalak. - Mi van vele? - Liv ásított és behunyta a szemét. - Van két jegyem a nyitómeccsre. - Thorpe kibújt az ingéből és a zoknik után küldte. - Minek a nyitómeccsére? - Istenem, Liv, hát a baseballbajnokságnak. Az Orioles játszik a Red Sox ellen. Liv mosolygott, amiért a férfi, olyan őszintén megdöbbent a tudatlanságán. - Dick Andrew dolgozik a sportosztályon. - Rád fér egy kis tájékozódás - javasolta Thorpe. - Fél egykor érted megyek. - Thorpe - kezdte liv. - Nem megyek veled. - Nem elcsábítani akarlak, Liv az majd utána jön. Ez egy labdajáték. Hot dog, sör, amerikai hagyomány. Liv leoltotta a lámpát, és a válláig betakarózott. - Azt hiszem, nem értettél meg - mondta halkan. - Próbáld meg holnap elmagyarázni. Palmer a dobójátékos. - Ez biztos nagyon érdekes, de... - Tizenkettő harminckor - ismételte a férfi. - Korán kell odamennünk, hogy parkolóhelyet találjunk. Liv álmos volt, ásított, és hagyta magát sodródni. Talán egyszerűbb lenne, ha beleegyezne. Mi kára származhat belőle? Amúgy sem volt még ilyen mérkőzésen. - De ugye nem lesz rajtad olyan sapka? Thorpe mosolygott. - Nem, azt meghagyom a játékosoknak. - Tizenkettő harminc. Jó éjt, Thorpe. -Jó éjt, Carmichael. Liv mosolygott, helyére tette a kagylót. Mielőtt elragadta volna az álom, észrevette, hogy megszűnt a fejfájása. A Memóriái Stadion tele volt, mire megérkeztek, s Liv megtudta, hogy Baltimore városa nagyon lelkesen támogatja a csapatát, az Oriolest. Nemcsak baseballsapkás férfiak voltali jelen, akik sört szorongattak a kezükben, ahogy korábban feketézte. Látott nőket, gyerekeket, fiatal lányokat, egyetemistákat, irodai dolgozókat és fizikai munkásokat is. Lehet ebben a játékban valami, gondolta, ha ennyi embert vonz ide. - A hármas alappont - mondta Thorpe és lemutatott a betonlépcsőkön. -Mi? - A hármas alappontnál ülünk - magyarázta Thorpe. - Gyere. Megfogta a nő kezét, és lefelé vitte. Lív bizonytalan tekintettel mérte fel a pályát, és megpróbálta összerakni magában, amit tudott arról a sportról, amelyben fehér vonalak vannak, koszos földdarabok és fű. - Tudsz valamit a baseballról? - kérdezte Thorpe. Liv gondolkozott egy pillanatig aztán mosolygott. - Három ütés, és kiesik a játékos? Thorpe nevetve leült. - Ma részt veszel egy gyorstalpaló tanfolyamon. - Kérsz egy sört? - Nagyon amerikaiadan lenne, ha inkább kólát innék? - A férfi intett egy mozgóárusnak. Liv a korlátnak dőlt, és figyelte a pályát. - Egyszerűnek tűnik - jegyezte meg. - Ha ez itt a harmadik alappont, akkor

259 az ott az első és a második. - Rámutatott a pályára. - Eldobják a labdát, a másik fickó elüti, aztán körbeszaladnak az alappontok körül, mielőtt valaki elkapja. - A gondolkodó ember sportjának meglehetősen vázlatos összefoglalása - Thorpe átnyújtotta a kólát. - Mert, mi van még? - érdeklődött Liv, mielőtt ivott. - Ütőzóna, ütésátlag, az ütőjátékos kiejtése a bázisról, két futójátékos egyidejű beállítása, cserejátékosok, dobási sebesség, a dobójátékos eredményátlaga, a csapat összeállítása, a bemelegítőhelyiség... - Rendben - állította le. - Talán szükségem lehet egy tanfolyamra. - Láttad már, hogyan játsszák? - Thorpe hátradőlt a sörével. - A sportműsorban elkaptam részleteket. - Ismét körbenézett a stadionon. A nap ragyogóan és melegen sütött, a levegő azonban hűvös volt. liv sör, pörkölt mogyoró és hot dog illatát érezte. Valahonnan a hátuk mögül egy nő és egy férfi már vitatkozott a mérkőzésről, ami még el sem kezdődött. Liv beleélte magát a játékba, amelyet eddig csak pár másodpercig látott a tévé képernyőjén. - Ez más nézőpont - felelte Thorpe. Liv az eredményjelzőt tanulmányozta. A kezdőbetűk és a számok keveset mondtak neki. - Mikor kezdődik? - fordult Thorpe-hoz, s látta, hogy a férfi őt figyeli. - az? - A rezzenéstelen tekintet zavarba hozta. A távolságtartása, amit eltervezett, nem működött. Most azon gondolkodott, hogy a könnyed, barátságos hangnem jobban beválna-e. - Mondtam neked. Gyönyörű arcod van - felelt a férfi könnyedén. - Nem az arcomat nézted - vágott vissza liv. - A fejembe próbálsz belenézni. Thorpe mosolygott, és megsimogatta a nő frufruját. - Egy férfinek meg kell értenie azt a nőt, akit feleségül fog venni, liv a homlokát ráncolta. - Thorpe... Liv kiselőadása félbeszakadt, amikor felcsendült a zene, és a tömeg éljenezni kezdett. - A nyitó ceremónia - mondta Thorpe, és átkarolta Livet. Liv hagyta. Csak járj a kedvében, intette magát óvatosságra. Ez a férfi nyilvánvalóan beszámíthatatlan. Hátradőlt, és nézte az idény első mérkőzését megelőző színes kavargást. Az első menet végére Livet teljesen lenyűgözte a játék. - Egyik csapat sem szerzett pontot - panaszkodott egy darab jeget ropogtatva a fogai között. Thorpe rágyújtott. - A legjobb mérkőzést Los Angelesben láttam, a Dodgers és a Reds játszotta egymás ellen. Tizenkét menet, egy nulla a Dodgers javára. - Csak egy pontot szereztek tizenkét menetben? - csodálkozott Liv, miközben a következő ütőjátékos az ütődobozba lépett. - Elég silány csapatok lehettek. Thorpe egy pillanatig nézte Livet, s látva, hogy teljesen komolyan gondolja, nevetésben tört ki. - Inkább veszek neked egy hot dogot, Carmichael. Az ütő röviden a pálya bal oldalára ütötte a labdát, mire Liv megragadta Thorpe karját. - Nézd, elütötte! - Az a rossz csapat, Liv - jegyezte meg Thorpe szárazon. - Mi a másik csapatnak szurkolunk. Liv elvette a hot dogot, majd lefejtette a mustárosdoboz tetejét.

260 - Miért? - Hogy miért? - ismételte meg a férfi a kérdést, és figyelte, hogyan keni a mustárt a virslire. - Az Orioles Baltimore-t képviseli. A Red Sox pedig Bostont - Én szeretem Bostont. -Jó nagyot harapott a hot dogba, miközben Palmer, a dobó nagyszerű csavart labdával becsapta a következő ütőjátékost. - Nem kellett volna elütnie? - Ne nagyon szurkolj Bostonnak ebben a szektorban - tanácsolta Thorpe. A tömeg őrjöngeni kezdett, amikor az ütő a második bázisig szaladt. - Miért nem maradt az az ember az első bázison, ahol volt? - kérdezte liv a hot doggal hadonászva. Thorpe megcsókolta a nőt, meglepő módon a száján. - Azt hiszem, valóban itt az ideje egy gyorstanfolyamnak. Az ötödik menet vége felé Liv kezdte megérteni az alapokat. Ráhajolt a korlátra, hogy közelebb kerüljön a látottakhoz. Az állás háromhárom volt, és túlságosan lefoglalta a játék ahhoz, hogy meglepődjön azon, mennyire izgul. Izgatottságában el is felejtette, hogy Thorpe elmezavarodott. Egyre inkább lehullott róla az álarc. - Szóval, ha a tiltott zónában kapják el a labdát, mielőtt földet érne, akkor is kiesik az ütőjátékos. - Gyorsan tanulsz. - Ne légy okos tojás, Thorpe. Miért cserélnek dobójátékost? - Mert már kétszer engedte elszaladni az ütőt, és nyilván rosszabb passzban van, mint a másik csapat ütőjátékosa. Kiment belőle az a bizonyos plusz. Liv a korlátra támasztotta az állát, és figyelte, ahogy a könnyítő dobó elfoglalja a helyét a dobómagaslaton. - Milyen plusz? - A sebessége, a ritmusérzéke. - Thorpe-nak tetszett, hogy a nő mennyire el tud merülni abban, ami a pályán történik. - Nem tud kellően felgyorsulni, és a csúsztatott labdái sem jönnek be. Liv összehúzott szemmel nézett a férfire. - Össze akarsz zavarni? - Eszem ágában sincs. - Mióta jársz meccsekre? - Az anyám vitt el először, ötéves koromban. Akkor a Washington a Szenátorokkal játszott. - Washingtonban most is sok szenátor van. - Ez egy csapat neve, Liv - Vagy úgy. - Ismét a korlátra támasztotta az állát. - Az édesanyád vitt el? Azt gondoltam, hogy a baseball az amolyan apa-fia foglalatosság- Az apám akkoriban nem sokat törődött velem. Nem törődött nagyon a gyerekeivel, és nem nagyon erőltette meg magát értük. - Sajnálom - nézett a férfire. - Nem akartam vájkálni az emlékeidben. - Nem titok. - Thorpe megvonta a vállát. - Nem nagyon sújtott le a dolog. Az anyám viszont remek asszony volt. Liv ismét a pályát nézte. Különös, tűnődött, hogy sohasem gondolt még Thorpe-ra, mint gyerekre, valakire, akinek családja van, és felnő. Megpróbálta maga elé képzelni. Eddig csak mint kemény, szívós riporterre tudott gondolni, aki csípős kommentárokkal vezeti fel a riportot. Miután elképzelte, hogy gyerekkora is volt, ráadásul lehet, hogy nehéz gyerekkora, más megvilágításba helyezte. A férfinek máris túl sok arca

261 volt. Liv emlékeztette magát, hogy nem feltétlenül akarja ezeket a különböző arcokat megismerni. De... vajon milyen lehetett kisfiúként? Mennyire befolyásolták a korai évei azt, hogy olyan lett mostanra, amilyen? Kétségtelen, volt benne érzékenység. A rózsa... az az átkozott rózsa, sóhajtott nagyot. Megnehezítette a távolságtartást. És az érzékisége. Tudta, hogyan izgasson fel egy nőt, még ha az a nő nem is akarja beadni a derekát. Arrogáns volt, igen, de olyan könnyen kezelte mindezt, hogy még vonzóvá is tette. És a szakmájában nem lehetett felülmúlni. Nem nevezhette senki hataloméhesnek vagy pénzéhesnek... hiszen olyan állást utasított vissza, amelyért a legtöbb riporter ölni tudott volna. Jobb az óvatosság, határozta el magában. Már veszélyesen közel járok ahhoz, hogy megszeressem. Thorpe a nő arcát nézte oldalról, figyelte, hogyan váltakoznak rajta az érzelmek. Ha nem játssza meg magát, gondolta, olvasni lehet a gondolataiban. - Mire gondolsz? - érdeklődött, és átfogta Liv tarkóját a kezével. - Nem nyilatkozom - válaszolta a nő, de nem volt elég bátor ahhoz, hogy a bizalmas mozdulatról lebeszélje a férfit. Elfogyott az ereje, nem tudott ellenállni. - Nézd, mindjárt újra kezdik. - Az állás még mindig három egy - magyarázta Thorpe. - A második bázison álló futó megtámadta az első dobót. Ha a dobó pontot szerez, akkor az első dobó számlájára írják, nem a könnyítő dobóéra. - így igazságosnak tűnik - jegyezte meg liv, amint az ütőjátékos úgy ütötte el a labdát, hogy az kiszállt a kerítésen túlra, és egyenesen felé tartott. Automatikusan felemelte a kezét, hogy eltakarja az arcát, és megkaparintotta a labdát. Meglepetten lenézett a labda ereje csípte a tenyerét. -Jó kapás - gratulált Thorpe, és belemosolygott Liv meglepett arcába. - Elkaptam - mondta Liv, mintha most jött volna rá, mit tett, és szorosabban markolta a labdát. - Vissza kell adnom? - Nem, most már a tiéd, Carmichael. Liv forgatta a labdát, és nagyon meg volt elégedve önmagával. - Na, ehhez mit szólsz? - mormolta, és hirtelen felnevetett. Thorpe első alkalommal hallotta könnyedén, felszabadultan nevetni. A nevetéstől szinte úgy nézett ki, mintha tizenhét éves lenne. A férfinek el kellett fojtania magában azt a vágyat, hogy magához húzza, és átölelje. Soha nem tetszett még neki jobban Liv, mint abban a pillanatban ahogy a nap a hajára sütött, és ahogy a labdát a kezében tartotta. Az iránta érzett szerelem váratlanul és hirtelen fájdalommal telítődött. Nem tudott többé a játékra figyelni. Csak Liv kapta fel a fejét egyegy különösen erős ütésre. Thorpe szeme elkerekedett, amikor Liv az egész stadionnal együtt felugrott. Megragadta Thorpe karját és őt is felhúzta. - Nézd! Egészen a kerítésen túl repül! Ez a hazafutás, ugye? Hazafutást csináltak, Thorpe! - Igen. - Nézte, ahogy a labda a zöld kerítés mögé esik. - Az első ebben az évben. - Ö, gyönyörű volt. - Livet teljesen elragadta a tömeg éljenzése és a felcsendülő örömzene. Megfordult és gyors, spontán csókot nyomott Thorpe szájára. Még azelőtt véget ért, mielőtt meglepődhetett volna attól, amit tett, azonban Thorpe visszahúzta, hogy egy mélyebbel, hoszszabbal viszonozza. Bár körös-körül kiabáltak mellette, Liv úgy érezte, a szívdobogása elnyomja az ordítást. Az erőt erővel, a kényeztetést kényeztetéssel adta vissza.

262 - Lehetséges - suttogta Thorpe, ahogy egy pár centivel elhúzta a száját Livétől , hogy egész sor hosszú labdát fogunk ezen a meccsen látni. Liv kapkodta a levegőt, és kibontakozott a férfi karjaiból, mert az ölelés felerősítette a vágyakozását. - Azt hiszem, egy is elég - nyögte ki végül, s visszaült, mert bizonytalanul állt a lábán. Közelebb merészkedett a szakadék széléhez, mint gondolta. Ideje hátralépni egy keveset. - Veszel nekem még egy hot dogot? - kérdezte a férfire mosolyogva, figyelmen kívül hagyva a bőrén futkározó bizsergést. - Éhen halok. A mérkőzés hátralévő része taktikás védekezésből állt, nehezére esett figyelni. Túlságosan is lefoglalta a gondolatait Thorpe, túlságosan is tudatában volt dübörgő vágyainak, amelyeket a férfi olyan könnyen tudott felkorbácsolni. Meglátta a kezét, és visszaemlékezett kérges tenyerére. A karját nézte, és az jutott eszébe, hogy az izmaitól ellágyul, de egyben védettséget kap tőlük. Liv nem akart ellágyulni. Túl sebezhetővé tette. Nem akart senkire támaszkodni többé, hogy megvédje. Túl könnyű kiábrándulni. Meglátta Thorpe száját, és eszébe jutott, milyen könnyen el tudta csábítani vele. Azt mondta magának, hogy ha elcsábítja, az annak a bizonyítéka, hogy gyengének és sebezhetőnek találtatott. Thorpe szemei értelmesen, de ravaszul néztek túl sokat láttak meg. Fennállt a veszély, hogy ezzel érzelmileg irányítani tudja majd. Liv korábban megengedte, hogy elragadják az érzelmek, s ennek ma is viselte a nyomait. Évekig abban a tudatban élt, hogy ahhoz, hogy megőrizze a nyugalmát, vissza kell vonulni a külvilágtól. Úgy látszott, Thorpe hatására mindez megváltozik. Első alkalommal értette meg, hogy fél a férfitől - attól, hogy esetleg milyen sokat jelenthet neki a jövőben. Barátság, mondta magában. Ennyi lesz belőle. Csak egyszerű barátság. Az utolsó két menetben azon gondolkodott, hogy igen, mindez lehetséges. - Tehát nyertünk - nézett végül az eredményjelző táblára. - Öt háromra. - Tenyerébe zárta az elkapott labdáját. - Szóval most már ayettünk, mi? - Thorpe vigyorgott, és megsimogatta a haját. - Azt hittem, a Bostonnak szurkolsz. Liv hátradőlt, a kerítésnek támasztotta a lábát, ahogy a tömeg kezdett kiszállingózni a stadionból. - Ez még azelőtt volt, hogy megértettem volna a játék finomságait. Tudod, elképesztő, mennyire be tud csapni a tévé. Ez a játék gyorsabb, intenzívebb, mint gondoltam. Gyakran jársz ki? A férfi nézte, amint egyik tenyeréből a másikba görgeti a labdát, és a pályát nézi. - Tapogatózol? - Csak egyszerű kérdés volt, Thorpe - vágott vissza hűvösen. - Amikor csak tudok - felelte a férfi, és még mindig mosolygott. Legközelebb elviszlek egy esti mérkőzésre. Annak egészen más a hangulata. - Nem azt mondtam, hogy... -! Mindketten felnéztek, ahogy egy férfi furakodott keresztül a széksorokon, és feléjük tartott. Alacsony, zömök, őszülő, megviselt ember. Ráncos és himlőhelyes arcú, szögletes állkapoccsal és görbe orral. Thorpe felállt, majd összeölelkeztek. - Boss, hogy vagy?

263 - Nem panaszkodhatom, nem, nem panaszkodhatom. - Hátralépett, hogy megnézze magának Thorpe arcát. - Istenem, milyen jól nézel ki, fiú! - Lapátkezével megveregette Thorpe hátát. Gyakran megnézlek a tévében, ahogy azokat a politikusokat elküldöd a francba. Mindig is szemtelen kölyök voltál. Liv ülve maradt és csendben szemlélte őket. Elámult azon, hogy valaki Thorpe-ot fiúnak meg kölyöknek nevezte. Thorpe jó tizenöt centiméterrel magasabb volt a férfinál, aki most felvigyorgott rá. - Valakinek helyre kell tenni őket, nem igaz, Boss? - Fogadom... - Boss megállt, és lenézett Livre. Megköszörülte a torkát. - Bemutatsz ennek a hölgynek, vagy azt hiszed, ellopom előled? - Liv, ez a ravasz róka Boss Kawaoski, a legjobb kapójátékos, aki a döntőbírók útjába akadt. Boss, ő Okvia Carmichael. - Hát persze! - liv kezére rákulcsolódott Boss bütykös, széles tenyere. - A híradóban dolgozik. Élőben még szebb! - Köszönöm. - Boss ragyogó tekintettel nézett Liv szemébe, bár úgy tűnt, kicsit rövidlátó. - Csak óvatosan, Liv. - Thorpe átkarolta a nő vállát. - Boss sok szívet tört már össze. - Ba... - Ismét gyorsan megköszörülte a torkát, miközben Liv majdnem elmosolyodott. - Baromság - kijavította ki magát. - Ha ezt a feleségem hallaná... Szerinted milyen volt a meccs, T. ? - Palmer még mindig ken térben ver mindenkit. - Kivett egy cigarettát, és rágyújtott. - Ügy néz ki, a Birds elég erős csapattal lép pályára ebben az évben. - Fiatal tehetségek - tette hozzá Boss, és sóvárogva nézet a pályára. - Ennek az ifjú bal mezőnyjátékosnak kemény ütése van. - Neked is az volt, Boss. - Thorpe visszanézett Livre. - Bossnak 0.324-es átlaga volt abban az évben, amikor visszavonult. Mivel Liv nem teljesen értette a dolgot, biztonságosabb kérdéssel próbálkozott. - Ön is az Oriolesban játszott, Mr. Kawaoski? - Szólítson csak Bossnak, kisasszony. A Senatorsban játszottam. Ennek már húsz éve. - Csóválta fejét, milyen gyorsan múlik az idő. Ez meg itt mindig a klub körül ólálkodott, és csak láb alatt volt. - Vigyorgott, és Thorpe-ra mutatott a hüvelykujjával. - Harmadik baseman szeretett volna lenni. - Valóban? - Liv elgondolkodva nézett Thorpe-ra. Valahogy sosem gondolta, hogy Thorpe más is lehetett volna, mint ami most. - Csak nem jól kezelte az ütőt - emlékezett vissza Boss. - De volt két jó erős keze. - Még mindig van - mondta Thorpe szárazon, és szélesen rámosolygott Livre, amit az figyelmen kívül hagyott. - Hogy megy a bolt, Boss? - Köszönöm, jól. Ma a feleségem van benn. Azt akarta, hogy itt legyek a nyitómeccsen. - Megsimogatta szögletes állát. - Nem mondhatnám, hogy sokat vitatkoztam vele. Sajnálni fogja, hogy nem találkozott veled. Alice még mindig gyertyát gyújt érted minden vasárnap. - Add át neki üdvözletem. - Thorpe eltaposta a cigarettáját. - Liv ma volt itt először. - Komolyan mondod? - Boss figyelme Liv felé fordult, s Thorpe éppen ezt akarta. Liv észrevette a változást, és megjegyezte magának.

264 Boss a nő kezében szorongatott baseball-labdára nézett. - És el is kapott egy rossz labdát. Rögtön az első alkalommal. - A kezdők szerencséje - ismerte el, Boss felé nyújtva a kerek sportszert. - Ráírná a nevét? Még soha nem találkoztam igazi baseballjátékossal. Boss lassan forgatta a kezében a labdát. - Régen volt, hogy labdákra írtam. - Elvette a tollat, amit Liv nyújtott oda neki. - Régen volt... - ismételte elérzékenyülten. Gondosan körbeírta a nevét a labdán. - Köszönöm, Boss - Liv elvette az aláírt labdát. - Én köszönöm. Most majdnem úgy érzem, mintha még mindig el tudnék kapni bármilyen labdát. Megmondom Alice-nak, hogy láttalak utoljára meglapogatta Thorpe vállát. - És a szép híradós hölgyet - tette hozzá. - Majd egyszer nézz be a boltba. - Amikor csak tudok, benézek, Boss - utánatekintett, amint eltűnt az egyre ritkuló tömegben. - Nagyon szép dolgot tettél - mondta Lívnek. - Nagyon éles szemed van. Liv lenézett az aláírt labdára. - Nehéz lehet abbahagyni egy pályát, feladni egy életformát, ráadásul harminc évvel azelőtt, mielőtt a legtöbb ember nyugdíjba megy. Jó játékos volt? -Jobb, mint néhányan. - Thorpe vállat vont. - Ez már teljesen mindegy. Szerette a baseballt, és szeretett játszani. - A takarítók már a székek közötti folyosókat söpörték, így Thorpe karon fogta Livet, és felsétáltak a lépcsőn. - A gyerekek imádták. Sosem átallott még elkapni néhány labdát a meccs után. - Miért gyújt érted a felesége gyertyát vasárnaponként? - Liv megfogadta, hogy nem kérdezi meg, mert nem rá tartozik. De már kimondta a szavakat, mielőtt észrevette volna. - Katolikus. Liv ezt elengedte a füle mellett. Megközelítenék a parkolót. - Nem akarod megmondani? - kérdezte ukára. Thorpe türelmedenül csörgette a kulcsokat a zsebében, aztán kivette őket. - A város északkeleti felében van egy kis sportszerüzletük. Néhány éve bajba kerültek. Infláció, adók, az épületet is fel kellett újítani - kinyitotta Liv oldalán az ajtót, de a nő nem szállt be, tovább figyelte. -És? - Húsz éve az adagos baseballjátékosok, mint Boss, nem sokat kerestek. És nem sokat tudtak félretenni. - Értem - ült be, Thorpe pedig megkerülte az autó elejét. Lív áthajolt, és kinyitotta a férfinek az ajtót. - Tehát kölcsönadtál nekik. - Befektettem - helyesbített a férfi, ahogy becsapta az ajtót. - Nem kölcsönt adtam. Lív figyelte Thorpe-ot, amint ráadta a gyújtást. Sejtette, hogy nem szereti, ha erről az oldaláról faggatják. De kitartott. A riporterek szokása, mondta magában, hogy utánajárjanak a részleteknek. - Mert tudtad, hogy nem fogadna el kölcsönt. Vagy ha elfogadna, akkor csorba esne a büszkeségén. Thorpe nem indult el, a nő felé fordult. - Messzemenő következtetéseket vonsz le egy rövid találkozás alapján. - Te mondtad, hogy jó megfigyelő vagyok. Mi a baj, Thorpe? - Lív szája kis mosolyra derült. - Nem szereted, ha mások rájönnek, hogy voltaképpen rendes fickó vagy?

265 - Akkor elvárják tőled, hogy mindig az légy - felelt a férfi. - Nem csinálok belőle rendszert. -Ja, igen. - Lív még mindig jól szórakozott, és a mosolya egyre szélesebb lett. - Az igazi Thorpe. Kemény, érzelem nélküli, pragmatikus. A férfi határozottan, türelmedenül csókolta meg Livet. A nő meglepetése hamar vágyakozásba fordult át. Erezte, hogy ujjai belemarkolnak a bőrébe, és megnyílik a férfi előtt. Ha ez hiba volt, akkor el kellett követnie. Ha őrültség, akkor majd később kijózanodik. Abban a pillanatban csak újra át akarta élni azt a gyönyört, amit a férfi nyújthatott. A szája erre képes volt - képes volt enyhíteni a lassan növekvő étvágyat. Nem volt ideje azon gondolkodni, miért ő az egyeden, akinek sikerült betörnie a falat, amit Lív maga köré emelt. Lív most is csak érezni, tapasztani akart. Thorpe szíve is gyorsan vert, annak bizonyságául, hogy ez az étvágy kölcsönös. Akarta, kívánta őt. Milyen lenne vele szerelmeskedni? Milyen lehet a bőrét tapintani? A keze érintése? De nem... erre nem szabad gondolni. Viszont nem tudott nem rágondolni. Megsimogatta Lív arccsontját, majd a homlokát. - Mi lenne, ha ezt kevésbé nyilvános helyen folytatnánk? Meg akarlak érinteni, liv - Forró, birtokolni vágyó szája újra lecsapott Livére. Mindenhol. Nem szeretnék közönséget. - Hátradőlt, de a szeme még mindig Lívbe kapaszkodott, vágyat látott a szemében. - Gyere fel hozzám. Lív fülében dübörgött gyors, kalapáló szívverése. Évek múltán először olyan egyszerű lenne igent mondani. Őrjítő módon kívánta a férfit. Elborította ez az érzés. Hogyan változott meg ilyen gyorsan? Ha valaki egy hónapja ezt mondta volna neld, hogy le akar majd feküdni Thorpe-pal, akkor kineveti. Most egyáltalán nem látszott nevetségesnek a gondolat. Természetesnek látszott... Mi több, rémisztőnek. Kibontakozott a férfi karjai közül, és hátrasimította a haját. Helyre és időre volt szüksége. - Nem, nem, azt hiszem, nem állok készen erre. Thorpe, teljesen kikészítesz. - Akkor jó. - A férfi leküzdötte újra feltámadó vágyát, és hátradőlt. - Nem akarom, hogy unatkozz mellettem. Lívből rekedtes nevetés bukott ki. - Nos, hogy nem unadíozom, az biztos. Nem tudom, pontosan mit érzek irántad. Még abban sem vagyok biztos, hogy teljesen normális vagy. Ez az... elképzelésed arról, hogy összeházasodunk... - Majd emlékeztedek erre a beszélgetésre az első házassági évfordulónkon. - Első sebességbe tette a kocsit. Ha vezet, talán nem figyel annyira a vágyra. Rájött, nem is olyan türelmes, mint gondolta. - Ez nevetséges. - Gondolj csak bele, mennyire megnövelné a műsor népszerűségét. Liv azon gondolkodott, hogy lehet ez a pasas egyik pillanatban kedves, másikban érzéki, a harmadikban pedig utálatos. liv nem tudta, hogy nevessen vagy a szélvédőbe bokszoljon a kezével. -Jól van, Thorpe - kezdte, ahogy besoroltak a forgalomba. Elhatározta, hogy türelmes lesz. Teljesen világosan elmondok neked egy dolgot. Nem fogok hozzád feleségül menni. Soha. - Akarsz fogadni? - vágott vissza Thorpe könnyedén. Mosolygott. - Ötven dollárba.

266 - Komolyan mondod, hogy ilyesmiben akarsz velem fogadni? - Nincs meg benned a versenyszellem. -Csóválta a fejét. - Csalódtam, Carmichael. Liv összehúzta a szemét. - Legyen száz, Thorpe. Kettő az egy hez arányban. Thorpe vigyorgott, és még átment a sárgán. - Áll az alku. Hetedik Az angol miniszterelnök, Summerfield halála váratlanul ért mindenkit. A halálos szélütés, amely kioltotta a politikus életét, gyászba borította az országot. A világsajtó viszont készülődni kezdett. Különkiadásokat sugároztak, összefoglalták Summerfield negyvenéves pályafutását a brit kormányban, kommentárokat gyűjtöttek össze más országokból. Hogyan alakul majd a hatalmi helyzet a világban ennek az embernek a halála után? A halálhír bejelentése után az amerikai elnök a légierő egyes számú gépén ült, átrepült az Atlanti-óceánon, hogy részt vegyen a temetésen. Thorpe is elkísérte. Tudósítóként az volt a feladata, hogy maradjon mellette, és férkőzzön olyan közel az elnökhöz, amennyire csak tud, majd ossza meg a szerzett információt a sajtósokkal, akik egy másik gépen utaztak. Volt egy csapata, amelynek a tagjait más csatornákról toborozták, és amely lefilmezte azt, amit érdemesnek tartott a repülőn. Az operatőr, a világosító és a hangmérnök a gép végében ültek, mellettük a felszerelés, a kollégáik és a kisegítő személyzet a sajtósok gépén utaztak. A légierő gépének első részében foglalt helyet az elnök, a felesége és a slepp titkárok, a titkosszolgálat és a tanácsadók. Fojtott hangulat volt. Thorpe mögött a stáb pókerezett. Még a káromkodások is halkan röpködtek. Ha más útról lett volna szó, ő is csadakozik hozzájuk, és eltölti a hosszú órákat egy-egy jó játszmával vagy kellemes történettel... de most sok minden járt a fejében. Lefoglalta a munka. Információdarabkákat kellett összeraknia, szétszednie, és vázlatot összeállítania a temetés napjára. Aztán Londonban az elnök mellett maradni - figyelni, hogyan reagál, hátha elejt egy idézhető mondatot. Ez volt az, a terepmunka és a saját sztorijainak elkészítése, amiért visszautasította a New York-i állást. Értesüléseket kell szereznie a sajtó titkártól, és a saját tehetségét is kamatoztatnia kell, hogy megfigyeljen és összerakjon részleteket, ezek alapján elkészíti a saját riportját, és tájékoztatja a kollégáit is. Bár ez a feladat szinte hab volt a tortán, mégis azt kívánta, inkább adták volna Carlyle-nak vagy Dickinsonnak, a rivális csatorna riportereinek. De mégis ő utazott az elnöki különgépen. Liv pedig a sajtósok gépén. Liv az utóbbi napokban elkerülte Thorpe-ot, és a férfi hagyta. Nem is tehetett volna másképpen, hiszen a fontos megbízatás elrabolta minden idejét. Azonban, mintha a sors makacs keze rendezte volna így, ugyanaz az esemény repítette őket ugyanarra a helyre. Thorpe felidézte Liv hűvös viselkedését, ha összefutottak - a Fehér FIáz kapujánál, a Capitoliumon, a brit nagykövetségen. Semmi nem emlékeztette ilyenkor arra a nőre, aki a meccsen hot dogot evett vagy örült a hazafutásnak. Az a könnyedség, amellyel távol tartotta magától, idegesítőbb volt annáL hogy Thorpe ezt beismerje. Még magának sem vallotta be ezt az érzést. A türelmedenség veszélyes, tudta. De a türelmedensége nőttön-nőtt. Nem közömbös iránta, gondolta, s összehúzott szemöldökkel kinézett az ablakon. A gép egy kis légörvénybe került, és rázkódott egyet

267 Thorpe egy cigarettát húzott elő. Nem számít, mit mondott, vagy hogy viselkedett, már nem tudja meg nem történtté tenni azt, ahogy az érzéseit viszonozta. Vágyott a férfira, és bárhogy is küzdött ellene, ez a vágy minden alkalommal győzött, amikor a karjaiban tartotta. Thorpe megelégedett ennyivel. Egyelőre. - Három király! - Thorpe elfojtott szitkozódást hallott a háta mögül. - Hé, Te, szállj már be, mielőtt ezek tönkretesznek minket! A férfi már majdnem igent mondott, amikor látta, hogy az elnök, a titkára, és a beszédírója beveszik magukat az irodájukba. - Később - felelte szórakozottan, és felállt. Mikor jártam utoljára Angliában? - tűnődött Liv. Ahogy vissza tudott emlékezni, azon a nyáron, amikor betöltötte a tizenhatodik évét. A szüleivel és a nővérével utazott az első osztályon. Ehetett kaviárt, Melinda pedig pezsgőt ivott. Az utat a tizennyolcadik születésnapjára kapta. Ejnlékezett, hogy a nővére hogyan csacsogott vég nélkül a bálokról, teázásokról és a színházakról, ahová el fog menni. Nem unta meg, hogy a ruhákról beszéljen, egészen addig, amíg az apjuk bele nem temetkezett egy Wall Street Journalbe. Liv, aki ekkor még túl fiatal volt a bálokhoz, és a ruhákkal kapcsolatban is vegyes érzései voltak, halálra unta magát. A kaviár, a légörvények, valamint az, hogy bolond módon belekóstolt nővére pezsgőjébe, megtették a hatásukat. Rosszul lett - a nővére utálkozott, az anyja csodálkozott, az apja pedig türelmetlenkedett. Az út hátralévő részében egy légikísérő viselte gondját. Mindennek tizenkét éve, sóhajtott. Azóta megváltoztak a dolgok. Ezúttal nincs pezsgő és kaviár. Az elnök külöogépétől eltérően az ő pük zajos és zsúfolt volt. A kártyajátékokat is nagyobb hangzavar kísérte. A washingtoni állomások stábjai és riporterei fel-le járkáltak a széksorok között, találgattak, vitatkoztak, aludtak - a hosszú, kimerítő repülőutat akarták valahogy megkönnyíteni. Mégis, a levegő tele volt energiával, várakozással. Mindenki a Nagy Történetre várt. Liv a jegyzeteivel foglalta el magát, míg két tudósító a másik széksorban Summerfield halálának lehetséges politikai következményeit taglalta. Summerfield a brit konzervatív párt finom modorú, visszafogott, majdnem unalmas tagja volt. De a felszín alatt, gondolta, ahogy a jegyzeteket készítette, borotvaéles ész működött. Nem packázhatott vele senki, és a trükkös diplomáciai manőverek sem félemlíthették meg. liv három kényes ügyet jegyzett le, amelyet sikerrel oldott meg miniszterelnöksége idején, és egyéb kisebb-nagyobb parlamenti eredményeket is. Igencsak beleásta magát a szakirodalomba az elmúlt két napban, különös tekintettel a törvényhozási folyamatra és Summerfield miniszterelnökségére. El kellett mélyednie a brit poKtikában, hogy elérje, Carl őt küldje ki tudósítani. Az első akadály, amit le kellett küzdenie, Carl érve, miszerint Liv erőssége a washingtoni politika. A második, szokásosan, Thorpe. Erősen megnyomta a ceruzáját, a ceruza hegye pedig kitört Thorpe Angliába megy. Őt jelölték ki, hogy tudósítson az elnökkel kapcsolatban. A különgépen utazik az elnök kíséretével és más csatornákról toborzott stáb tagjaival. A WWBW majd használhatja Thorpe leadott anyagát anélkül, hogy a WWBW-nek ez pénzébe kerülne, és így nem kell kiküldeniük riportert és stábot. Livnek egy óra nyugodt, józan érvelésbe, majd egy újabb óra elkeseredett vitába tellett, míg Carl meggondolta magát. Ezt követően azonban nem tudta eldönteni, az örömtől vagy a szorongástól kiabáljon. Thorpe. Bármerre ment, bármit csinált, mindig ott volt, hogy lehetőleg kétszer nehezebbé tegyen mindent.

268 Nem csak szakmai téren. Nem tudta kiverni a fejéből. A nap folyamán, a munkával járó nyomás ellenére felbukkant a gondolataiban - vagy a személye vagy csak a neve. Aztán felidézte a követségen a táncot, az ölelését a teraszon, a nevetését a baseballmeccsen. Este, amikor egyedül volt, befurakodott a gondolataiba. Nem tudta megakadályozni, egyszerűenytó2 volt. Ahogy nevetett, ahogy gúnyosan felvonta a szemöldökét, ahogy kemény, kérges tenyerével szorította. És ami még rosszabb, érezte az ajka ízét a száján. Amikor a vágy a semmiből ugrik elő - váratlanul, megremegtetve az egész testet. Nem tudta eldönteni, hogy bosszankodjon vagy féljen. Nincs joga hozzá, hogy így betörjön az életébe, gondolta mérgesen, és kivett az aktatáskájából egy másik ceruzát. Nincs joga, hogy felforgassa az életét. Meg a a fogadás. Idegesen behunyta a szemét Hogy mehetett bele egy ilyen nevetséges alkuba? Házasság! Talán Thorpe-nak annyira elment az esze, hogy komolyan gondolja, elveszi őt feleségül? Öt? Milyen férfi veszi a bátorságot magának, hogy odamenjen egy olyan nőhöz, akiről tudja, hogy alig bírja elviselni a jelenlétét, s ennek ellenére bejelenti, hogy el akarja venni feleségül? Egy bolond férfi, döntötte el Liv, megvonta a vállát, és az alsó ajkába harapott. Vagy egy nagyon ravasz. Livnek az a sejtése támadt, hogy T. az utóbbi csoportba tartozik. Persze nem számít, milyen ravasz nem tudja beugratni egy házasságba, soha nem tudja rábeszélni. Tehát tökéletesen biztonságban volt. Lenézett a jegyzeteire. Azon tűnődött, miért nem érzi ezt teljesen. - Miké. - Thorpe lehuppant Donaldson, a sajtófőnök mellé. - C. - Donaldson behajtott egy aktát, és óvatosan mosolygott Thorpe-ra. Olyan volt, mint valami nagybácsi: kicsit duci, kopaszodó. Az esze azonban éles és fegyelmezett volt. - Mivel tudsz nekem szolgálni? - kérdezte Thorpe, és kényelmesen elhelyezkedett. Donaldson csodálkozott. - Mivel szolgálhatnék? - kérdezte. - Állami temetés, részvétnyilvánítások, vigasztalások, pompa és ragyogás. Sok magas rangú állami tisztviselő, mind a korábbiak, mind a jelenlegiek tülekednek majd a sír körül. A királyi család is jelen lesz. Jó kis sztori, C. - Kivette a pipáját, és lassan megtömte. - Lesz mit csinálnod az elkövetkezendő néhány napban. Tudósítanod kell az elnöki úttól is. Thorpe nézte, amint Donaldson a hüvelykujjával nyomkodja le a dohányt. - Az elnök elfoglalt lesz. - Nem városnézésre megy Londonba - mondta Donaldson szárazon. - Egyikünk sem arra megy, Miké - emlékeztette Thorpe. - Mindenkinek megvan a maga munkája. Nem szeretném azt gondolni, hogy meg akarod nehezíteni az enyémet azzal, hogy eltidcolsz előlem valamit. - Eltitkolok, ? - nevetett fel. - Még ha ezt tenném is, bizonyára eleget szaglásznál, hogy megtudj valamit. - Megfigyeltem, hogy különleges személyek is vannak a fedélzeten - jegyezte meg Thorpe mellékesen. Donaldson tovább tömködte a pipáját. - Például az elnök felesége is a fedélzeten van. -A férfiakra gondoltam. - Thorpe kis szünetet tartott. - Egy

269 olyan politikus, mint Summerfield temetése, a világ minden tájáról öszszehozza a diplomatákat. - Elhallgatott, míg elvette a kávét, amit a légikisasszony hozott. Eközben Donaldson a gyufa lángja fölött figyelte Thorpe-ot. - Az ENSZ minden tagállamának a képviselője, és még egypáran. Sokan lesznek, úgy látszik. - Macerás dolog egy temetést megszervezni - jegyezte meg Donaldson. - Hmmm. Macerás - adott igazat. - És veszélyes is, ugye? - Rendben van, T. , elég régóta ismerjük egymást. Mire akarsz kilyukadni? - Nem hallottál valamit? - kérdezte hideg mosollyal az arcán. Nem lehet valami baj, Donaldson? Valami, amiért az elnökre és a magas rangú pokükusokra kiemelten kellene figyelmet fordítani, amikor leróják a kegyeletüket? - Mből gondolod? - kérdezett vissza Donaldson. - Megérzés - közölte szerényen. - Felejtsd el, T. ! - javasolta Donaldson. - Semmit sem tudok neked mondani. Mintha még mindig ezen gondolkodna, Thorpe belekortyolt a kávéjába. - Summerfieldet nem nagyon kedvelte az IRA. Donaldson rekedtesen felnevetett. - Vagy a PLO vagy még egy tucat radikális szervezet sem kedvelte. Ez lenne a nagy megérzés, T. ? - Csak mondtam. Kérhetek nyilatkozatot az elnöktől? - Mivel kapcsolatban? - Hogy mit gondol Summerfield és az IRA kapcsolatáról és az új miniszterelnökről. - Az elnök véleményét az IRA-ról megtalálod az arcbivumban. Donaldson a pipája végét rágta. - Először temessük el Summerfieldet, utána beszéljünk az utódjáról. Nem érdemes most megérzésekkel foglalkozni. És tanácsot adni másoknak, igaz, T. ? - Én tényeket nyújtok át az embereknek - mondta Thorpe óvatosan és felállt. - Szeretnék felvételeket készíteni. Donaldson habozott egy pillanatig. - Rendben van, de nem lehet rajta hang. Temetésre megyünk. Ne keltsünk nagy szenzációt. - Én is így gondolom. Értesítesz, ha változik valami? - meg sem várta a választ, visszasétált a kártyázókhoz. - Mindjárt elkezdjük a forgatást Donaldson beszédéről - mondta a stábnak. Lenézett, és látta, hogy az operatőrnek két párja van. - Némafilm lesz - mondta a hangmérnöknek. - Pihenhetsz. Vedd fel a first ladyt, amint már tűkön ül az idegességtől. Mosolygott, mert az operatőr emelte a tétet. - Hazai ízeket keresel, T. ? - így van. - Közelebb hajolt, és lehalkította a hangját. - És nézd meg, fel tudod-e venni a titkos szolgálat embereit is! Az operatőr felnézett, és Thorpe hideg tekintetével találkozott. -Oké. - Emelem a tétet. - A világosító megadta. - Mid van, hogy olyan büszke vagy rá? - Csak egy nyolcas pár - vigyorgott az operatőr. - Meg egy pár királynő! - Nekem meg fullom van - mondta a világosító, és kiterítette a lapjait. Thorpe visszament a székéhez, de még hallotta a káromkodásokat maga mögött.

270 Mindig voltak különös megérzései. A sajtófőnökkel eltöltött néhány perc megerősítette ezeket a sejtéseket. Határozottan több biztonsági intézkedést hoztak ezen az úton, mint általában legalábbis eleget ahhoz, hogy felkeltsék Thorpe figyelmét. A terrorizmus mindennapos dolog lett. Nem kellett hozzá nagy képzelőerő, hogy amikor államfők gyűlnek össze egy helyre a világ minden tájáról, akkor az erőszak kirobbanása nem csak elméleti lehetőség. Robbantás? Merénylet? Emberrablás? Thorpe a zakós-mellényes titkosszolgálati embereket figyelte. Figyelni fognak, de ő is. Hosszú három nap lesz. És az éjszakák? - tűnődött. Miután az elnököt gondosan elrejtik a sajtó nyilvánossága elől? Ő és Liv egy hotelben szállnak meg. Egy kis szerencsével - és egy kis furfanggal, gondolta - elintézhető, hogy közel maradjanak egymáshoz az út során. Ebben a pillanatban az volt Thorpe legnagyobb előnye, hogy Liv közelében volt. Közel volt hozzá, és eltökélt. Liv kimerülten félretolta a jegyzeteit. Nem bírt összpontosítani. Nem tudta kiverni Thorpe-ot a fejéből. Nem segített az sem, ha arra gondolt, hányszor fogja őket összehozni a munka Angliában. Washingtonban legalább több eseménnyel kellett foglalkozni egyszerre. Ez alkalommal csak eggyel, és ebben is Thorpe-é volt a vezető szerep. Ha érthető és világos riportot akar készíteni, el kell fogadnia minden információt, amit Thorpe átad neki. Előre meghatározott időpontokban kell találkozniuk és konzultálniuk. Természetesen, mindenekelőtt, figyelmeztette magát, most Thorpe is a munkáját végzi. Ezért igazán nem hibáztathatta. Pontos és világos információkat fog közölni. Bár ne Thorpe szolgáltatná azokat! Hátradőlve behunyta a szemét. Miért van ilyen szerencséje Thorpe-nak, hogy őt választották ki az elnök mellé? Ha máshogy alakult volna, ha most háromezer kilométer távolságban lennének egymástól. Nem szerette magának se bevallani, de szüksége volt a távolságra. Valami módon el kellett volna kerülnie ezt az embert. Az elkövetkező néhány napban minden erejét bele kell adnia, hogy lépést tartson az eseményekkel, és azokat minden szemszögből megvilágítsa. Thorpe is el lesz foglalva. Ez azért megold egy sor problémát. A szabadidőre gondolva eldöntötte, hogy nem sok helyre megy. Thorpe-nak túl vastag bőr van a képén ahhoz, hogy méltányolja, ha nemet mond, vagy hűvösen viselkedik vele szemben. Ha egy határozott nem vagy vállrándítás nem válik be, akkor legjobb lesz, ha nem lesz elérhető. Kár, hogy ugyanabban a szállodában fognak lakni. Ez ellen semmit nem lehet tenni, ismerte be. De... arra figyelhet, hogy nagyon kevés időt töltsön a szobájában, és annál kevesebbet egyedül. Elég egyszerű lesz elvegyülni a sajtósok tömegében, amely éppen megszállni készült Londont. Egy hang kíséretében, amely undort tükrözött, megmozdult a széken. Nem szeretett bújócskát játszani. De ez nem játék, mondta magának. Ez már háború - olyan háború, amelyet elfelejtett megvívni, amikor közel kerültek egymáshoz. Kívánta, igen, vágyat érzett, amikor Thorpe a karjában tartotta, amikor a szája... Megrázta a fejét, és kiegyenesedet. Nem Thorpe miatt van, gondolta. Csak az idő miatt kezdi így érezni. Öt év túl hosszú idő, hogy valaki eltemetkezzen. Tisztán, túlságosan tisztán látta maga előtt az arcát. És a mosolyát - azt az elbűvölő, önelégült mosolyt. Határozottan kerülni fogja Thorpe-ot A leszállás simán ment. Thorpe-nak még két óráig az elnök mellett kellett maradnia, mielőtt a szállása felé vehette volna az irányt. Voltak felvételei, nagyon sok, amelyeket visszaküldhetett az Egyesült Államokba

271 a kommentárjaival együtt. Megnézte az óráját, és figyelembe véve az időeltolódást, megállapította, hogy lemegy a tudósítása a CNC esti híradójában. Kicsit még helyrepofozta az anyagot tizenegykor, és aznapra befejezte a munkáját. Nézte a körülötte pezsgő Londont. Jó néhány éve volt itt utoljára. Hat? - tűnődött. Nem, hét. De azt gondolta, még mindig meg tudná találni azt a pubot a Sohóban, ahol az amerikai követségnek azt az ideges attaséját interjúvolta egyszer. Emlékezett arra a West End-i galériára, ahol azzal a kezdő művésznővel találkozott, akinek rubensi teste és buja hangja volt. Futólag felidézte azt a két nagyon gyümölcsöző estét, amit együtt töltöttek. Hét éve, mielőtt Washingtonban telepedett meg. Liv előtt. De ez a londoni munka más lesz. Most nem egy ismeretlen nővel töltött két nagyon gyümölcsöző estére vágyott most már egész életre tervezett. Egy nővel. Uvvel. Kiszállt a taxijából, és maga vitte a csomagját. Már régen megtanulta, hogy ne vigyen sok holmit magával. Nedves és hideg volt a levegő a permetező esőtől, ami csak percekkel azelőtt állt el. Az emberek a kabátjukba húzták a nyakukat. Amint belépett a hotel előcsarnokába, meglátta a riporterek népes csoportját, amint éppen bejelentkeznek. Az a vágya, hogy még az eligazítás előtt tud szobát szerezni, és lezuhanyozhat, azonnal szertefoszlott. - Thorpe. Átvette egyik kezéből a másikba a táskáját, és Livre mosolygott, aki udvariasan bólintott. - Mit rendeztek be nekünk? - kérdezte, majd azt a választ kapta, hogy egy ideiglenes sajtóközpontot alakítottak ki a második emeleten. -Jó, menjünk fel, átadom az anyagokat. - Mielőtt Liv eltűnhetett volna a tömegben, a férfi megfogta a karját. - Milyen volt az út? - Eseménytelen. - Tudta, anélkül nem szabadíthatja ki a karját, hogy azt Thorpe ne kommentálná. Fesztelenül visszakérdezett. - És a tied? - Hosszú. - Thorpe mosolygott, közben benyomakodtak a felvonóba. - Hiányoztál. - Hagyd abba, Thorpe - kérte csípősen. - Hagyjam abba, hogy hiányzol? Szívesen tenném, ha te meg nem kerülnél. - Nem kerültelek. Elfoglalt voltam. - A tömeg a felvonóban egymás mellé nyomta őket. Thorpe átfogta Liv vállát. -Jó sok ember van itt - mondta barátságosan, mire Liv összehúzott szemekkel nézet rá. A dohány-, kölni- és enyhe izzadtságszag közepette az ő édes és tiszta illatát is érezni lehetett. Vissza kellett fojtania minden késztetését, hogy bele ne temesse az arcát a hajába, és ne merüljön el benne. - Remélem, nem csinálsz jelenetet - kérte liv kedvesen a liftben folyó halk beszélgetés közepette. - Ha akarod, akkor igen - mondta Thorpe. - Meg akarlak csókolni, Liv - súgta, és a füle közelébe hajolt. - Itt és most. - Ne! - Am nem tudott elhúzódni. Csupán felnézett. Ez volt az első hiba. Thorpe szája centiméterekre volt az övétől. A szeme, amelyben egyfajta nyugodt derű tükröződött, rá szegeződött. Livben feltámadt a vágy, az elemésztő, érzéki vonzalom. Kiürült a feje. Amikor kinyílt a liftajtó, a többiek kiáramlottak mellettük. liv meg

272 sem moccant, és nem a férfi karja tartotta vissza, hanem a szeméből kiolvasható türelmes tekintet. Tudott valamit. - Gyere, , nézzük meg, mi van itt. Thorpe nem felelt. Livet nézte, miközben végigvezette a folyosón. - Majd később - mondta. Liv, lehiggadva, kilépett a férfi bűvköréből. - Nincs később - vágott vissza, aztán szidta magát, amint elhelyezkedett a sajtószobában. Kevesebb mint harminc percig tartott Thorpe-nak, hogy eligazítsa a kollégáit, és kiküldje őket, hogy készítsék el a riportjaikat. Amikor belépett a szobájába, egy huszonnégy órás munkanap végén volt túl. Már a zuhanyzó felé tartva kezdett vetkőzni. Liv is belépett a szobájába, és hagyta, hogy a londiner behozza a csomagjait. Várt, amíg a fiú matatott a szobában, széthúzta a függönyöket, ellenőrizte a törülközőket. Az egyetlen dolog, amire vágyott, egy kanna tea és az ágy volt. Elgémberedett a lábam, gondolta kimerülten, s egy egyfontos bankjegyet nyomott a londiner kezébe. Miért van az, hogy a nővére sosem szenvedett ettől, nem számított, hányszor repült egyik országból a másikba, ment egyik partiról a másikra? Ha ő Melinda lett volna, soha nem lett volna képes egy teával behúzódni a szobájába. Átöltözik, és beleveti magát London éjszakai életébe. Am ő nem Melinda, figyelmeztette magát kibújva a nadrágkosztümjéből. Másfél napot zsúfolt bele huszonnégy órába. Holnap, tűnődött, egy perc megállása sem lesz. Belenézett a tükörbe, látta a fáradtság halvány jeleit. Nem kellene ezeket megmutatni a kamerának. Egy csésze tea, gyorsan átfutja a jegyzeteit, és bújik az ágyba. Már épp a telefonhoz ment, hogy felhívja a szobaszervizt, amikor kopogást hallott a másik szobába nyíló ajtón. Liv mérges lett, aztán bosszúsan sóhajtott. Ha valamelyik riporter akarja vele megtárgyalni a Summerfield-sztori részleteit, akkor nem érdekű. -Ki az? - Csak egy másik sajtómunkás, Carmichael. - Thorpe? - Gondolkodás nélkül elfordította a kulcsot a zárban, és kinyitotta az ajtót. A férfi az ajtófélfának támaszkodott, mosolygott, és csak egy viseltes, bolyhos fürdőköpeny volt rajta. A haja még mindig nedves a zuhanyzástól, és szappan-, valamint arcszesz illata lengte körül. - Te meg mit csinálsz itt? - kérdezte Liv. - Tudósítok - mondta Thorpe nyugodtan. - Ez a munkám. - Nagyon jól tudod, hogy mire gondolok - sziszegte Liv a foga között. - Mit csinálsz a mellettem lévő szobában? - így hozta a szerencse - próbálkozott a férfi. - Mennyit adtál a recepciósnak, hogy intézze el? Thorpe vigyorgott. - Liv, nem szükséges válaszolnom a kérdésre, amelyben állítás is van. Először győződj meg róla, aztán kérdezd meg. - Még mindig vigyorogva, tekintete lesiklott Liv harisnyás lábára. - Elmész? - Nem. - Liv keresztbe fonta a karját, felkészült egy heves vitára. -Jó, én is szeretek otthon maradni a jó melegben. - Belépett a szobába. A nő rátette a kezét Thorpe mellkasára és visszatartotta. - Nézd, Thorpe. - Liv tenyere hozzáért a férfi testének azon részéhez, amelyet nem fedett fürdőköpeny, és a hirtelen mozdulattól a köntös még jobban szétnyílt. Sötétes, göndör szőr borította végig a

273 mellkasát. Thorpe még mindig zavartalanul mosolygott, amikor Liv leengedte a kezét. Kibírhatadan vagy. - Megteszek mindent, hogy annak látsszak. - Thorpe liv egy hajtincsét az ujjai közé vette és csavargatta. - Ha esedeg kedved lenne elmenni a városba... - kezdte. - Nem megyek sehová - válaszolt dühödten. - És nem lesz semmiféle otthon maradás a melegben. Ha tudni akarod... - Nem hallottad még, hogy külföldön a kollégáknak össze kell tartaniuk? - Mosolya egyszerre kisfiús lett, és képtelenség volt neki ellenállni. Liv is küzdött, hogy el ne mosolyogja magát. - Veled ez esetben kivételt teszek. - Kimerülten tette hozzá: - Miért nem hagysz már békében? - Liv, nem szokványos, hogy az ember a menyasszonyát egyedül hagyja. Olyan nyugodt hangon jelentette ezt ki, hogy Livnek teljes tíz másodpercébe tellett, hogy mondjon rá valamit. - Menyasszonyát? Én nem vagyok a menyasszonyod! - kiabálta. - És nem fogok hozzád feleségül menni. - Akarsz még száz dollárba fogadni? - Nem! - A férfi mellének szegezte a mutatóujját. - Na, ide hallgass! A te álmaid és vágyaid rád tartoznak engem hagyj ki belőlük. Nem érdekelnek. - De lehet, hogy érdekelnének - mondta Thorpe könnyedén. - Az álmaim és vágyaim közül néhány téged is lenyűgözne. - És nem fogok egy eknezavarodott közelében aludni. Kérek egy másik szobát. - Ezzel elviharzott. - Megijedtél? - kérdezte a férfi, ahogy Liv felkapta a táskáját. - Megijedtem? - Liv visszacsapta a táskáját, és megfordult. - Akkor ijednék meg tőled, ha... - Úgy értettem, hogy saját magadtól ijedtél meg. - Félrehajtotta a fejét, és figyelte Liv mérges arcát. - Talán nem vagy benne biztos, hogy ellen tudnál állni... annak, hogy bekopogtass hozzám. Liv szó nélkül bámulta férfira. - Bekopogtassak? - bökte ki végül. - Azt hiszed, hogy olyan... olyan ellenállhatatlannak talállak... olyan... - Kívánatosnak? - fejezte be a mondatot a férfi. Liv ökölbe szorította a kezét. - Nem okoz gondot, hogy ellenálljak neked! -Nem? Mielőtt levegőt vehetett volna, a férfi karjaiban találta magát, és nem is gondolhatott arra, hogy tiltakozzon, a férfi szája már az övén volt. Olyan szorosan ölelte magához, hogy a két test szinte egybeolvadt, és liv akarata elenyészett. A csókja határozott volt, nem türelmetlen, inkább kitartó. Ezúttal ahelyett, hogy az ellenállását akarta volna megtörni, vágyakozott Livre. Bár nagyon vékony kötélen táncolt, de az irányítás az övé volt. Megfogta a haját, hátrahúzta a fejét, és egyre mélyebbre hatolt. - Nincs semmi baj, Liv? - suttogta, amikor egy leheletnyire visszahúzta a száját. Livnek akadozott a lélegzete. Megrázta a fejét, mielőtt megpróbált megszólalni. De Thorpe ezt nem hagyta. Ismét lecsapott a szájára, ezúttal birtokolni akart. Liv nyögött egyet a gyönyörtől, ahogy ösztönösen átkarolta a férfit, majd belekapaszkodott nedves hajába, és maga felé húzta. Éles, kis szúrások futkostak végig a testén. Úgy tűnik, Thorpe tudta ezt, mivel hihetetlen pontossággal követte a keze a bizsergés vonalát - a gerincén, a csípőjén és a combján. Liv az ujjaival fedezte fel Thorpe arcát, végigsimította a hajlatait és a sima részeket, mintha csak szobrot készítene. Az érintése felszította a

274 férfi vágyát, magához rántotta, rádőlt, és hátradöntötte, hogy szinte elolvadt kezei közt. Aztán Thorpe kezdte formába önteni. Az érintése nyomán a nő melle hevesen emelkedett fel-le. A bimbói megkeményedtek, kidomborították a blúza anyagát, miközben a férfi az ujjai hegyével körbejárt rajtuk. Liv nem is gondolhatott ellenállásra. Akarta a férfi lángoló száját, durva érintését. Amikor Thorpe szája a nyakához ért, hátradöntötte a fejét, hogy teljes szabadságot adjon neki. A szája nedves melege gyönyörhullámokat vetett a nő bőrén. Elveszett a vágyak homályos, árnyékos világában. A férfi és a nő melle egymáshoz nyomódott. Liv, akit szorosan tartott Thorpe, és birtokba szerette volna venni, engedett, engedett a vágyainak. A szája a nő nyakának hajlatánál kalandozott, éppen a gallérja fölött aztán hirtelen feljebb haladt, a torka környékét csókolta, majd még feljebb, az állkapcsa vonalát. Amikor a két száj egymáshoz ért, Liv úgy érezte, hogy mindaz a gyönyör, ami addig felhalmozódott, ebben az egyeden csókban összpontosul. A sötét vágy világosságba csapott át. Éles, vakító fény robbant fel Liv fejében. Megbénította. Elfojtott kiáltással, ami félig a behódolás, félig a félelem hangja volt, rátámaszkodott a férfira. Thorpe nem volt felkészülve erre a hirtelen elgyengülésre, és eltolta magától, hogy tanulmányozza az arcát, s vágyat, félelmet és zavarodottságot látott. A szemei jelentették a legyőzheteden akadályt, nem a mérges szavai vagy határozott tiltakozása. Gyöngédség. Thorpe nem bírta legyűrni önnön gyöngédségét. Birtokba venni könnyű volna, de Thorpe nemcsak Liv testére vágyott. Amikor majd az megtörténik - mert nem volt kétsége efelől -, félelem nélkül kell megtörténnie. És ezt kivárja. Mosolygott, kis csókot nyomott a nő arcára. Ismét mérgesnek akarta látni a lányt. - Ha esedeg meggondolod magad azzal kapcsolatban, hogy ellenállsz nekem, akkor majd szólj, Carmichael. Nem zárom be az ajtómat. Nem is kell kopognod. Azzal elment és gyenge kattintással becsukta a szobaajtót. Tíz másodperccel később Liv cipőjének mély puffanását hallotta az ajtón. Thorpe vigyorgott, és bekapcsolta a tévét, hogy megnézze az angolok híradóját. Nyolcadik Az ébresztőóra halk, monoton berregéssel ébresztette Lívet reggel hat órakor. Automatikusan a kikapcsológomb után nyúlt, majd nyitott szemmel feküdt a kellemes, de személytelen hotelszobában, és fogalma sem volt, hol van. London, jutott eszébe, és megdörzsölte a szemét. Rosszul aludt. Felült, összekuporodott, és a fejét a térdére hajtotta. Az az átkozott Thorpe! Egy fél éjszakát töltött kétségek és vágyak között hánykolódva, amelyek azelőtt nem léteztek, hogy az a férfi megérintette volna. Londoni útjának a célja pusztán szakmai volt. Még ha lett volna is másra ideje, nem volt hozzá kedve. Egyszerűen nem szeretett volna közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Miért nem látja be ezt be Thorpe? Mert, gondolta kimerülten, mondani valamit és aszerint cselekedni: két különböző dolog. Hogyan is győzhetné meg arról, hogy nem akar tőle semmit, amikor teljes odaadással viszonoz minden érintést, amikor

275 a karjaiba zárja? Igen, vágyott rá. Abban a pillanatban, amikor egymáshoz simultak, amikor a két száj összeért, akkor odaadta volna magát. Az akarata erre sarkallta. És ez megijesztette. Elgondolása szerint a dilemmát először önmagában kell tisztáznia. A legfontosabb dolog volt másként megnevezni a dolgokat: nem azt akarta, hogy ne kerüljön vele közelebbi kapcsolatba, hanem nem kívánt közelebbi kapcsolatba kerülni vele. Felkelt, nekikészült a zuhanyzáshoz és az öltözéshez. Túl sok dolga volt aznap ahhoz, hogy ücsörögjön és a személyes problémáján morfondírozzon. Általában, gondolta, eddig is túl sok gondolatot szentelt Thorpe-nak. A férfi örülne, ha ezt tudná! Nagyon komor öltözéket, egy feketésszürke testre szabott kosztümöt választott ki. Miután begombolta az utolsó gombot is, tüzetesen szemügyre vette magát a nagy tükörben. Jó lesz. Egy kis extra smink eltakarta a halvány karikákat a szeme alatt. Megint Thorpe, gondolta sértődötten. Egy vékony aktatáskába csúsztatta be a jegyzeteit, egy másik jegyzettömböt és ceruzákat. Átvetette a kabátját a karján, és kifelé indult, de felkeltette a figyelmét a másik szobába nyíló ajtó előtt egy darab papír. Nézte egy darabig, nagyon úgy nézett ki, mint egy üzenet. A legjobb lesz, ha nem is törődöm vele, gondolta. Elment a kijárati ajtóig, de aztán nem tehetett mást, visszament érte. Lehajolt és felvette a fecnit. Jó reggelt. Ennyi állt rajta. Kibukott belőle a nevetés, mielőtt megakadályozhatta volna. Örült, mondta magának ismét. Teljesen őrült. Hirtelen elhatározással leszakított a jegyzettömbjéből egy lapot, és ugyanazt az üdvözlést írta rá. Becsúsztatta Thorpe szobájába, és kiment. Ahogy megbeszélték, a stábot a szálloda kávézójának sarkában találta. - Szia, Liv. - Bob mosolygott rá. - Reggelizel? - Csak egy kávét iszom. - Felvette a közös kávéskancsót, és töltött magának. - Úgy érzem, egy literrel meg tudnék inni. - Hosszú nap lesz - emlékeztette Bob, és belekanalazott a főtt tojásába. - És máris kezdődik - felelt Liv. Szórakozottan nemet intett a pincérnek. - A westminsteri apátság elől fogok közvetíteni, mielőtt a tömeg odaér, aztán pedig a miniszterelnök rezidenciája elől. Egy kis szerencsével fel lehetne venni Summerfield özvegyét is. Azt hiszem, egy órával a temetési szertartás előtt elindul a tömeg. - A stáb egyik tagja pirítóst kínált Livnek, de erre mosolyogva a fejét rázta. - Felvesszük a tömeget, majd a hangot később mondjuk alá. - Vennem kell néhány szuvenírt a feleségemnek és a gyerekeimnek - mondta Bob, és felé mosolygott, ahogy a nő felemelte a kávéscsészéjét. - Nézd liv, éppen eleget kaptam, mert nélkülüli jöttem el Londonba, és ha nem viszek haza semmit, akkor a kanapén kell majd aludnom. - Két beállítás között biztosan tudsz időt szakítani a vásárlásra nyugtatta meg. Beszéd közben a helyiséget pásztázta és a többi riporter arcát les te. - Keresel valakit? - kérdezte Bob, és felvágta a kolbászt. - Mi? - Liv zavartan visszanézett. - Mióta leültél, azóta csak nézegetsz körbe a kávézóban. Találkozol valaki mással is? - Nem - mondta, mérges volt magára, mert tudat alatt Thorpe-ot kereste. - Sietnetek kell - mondta a stábnak általában. - Szoros a menetrend. A következő tíz percben senkire sem nézett rá.

276 A gyér napfény kevés meleget adott, míg Liv a westminsteri apátság előtt állt. Várt, még egyszer átfutotta a jegyzeteit, közben a stáb nekikészült a felvételnek. Úgy vélte, a bejelentkezés negyvenöt másodpercet vesz igénybe. Mögötte az apátság tornyai a homályos ég felé törtek. London szürke volt a felhők alatt, a levegő pedig nehéz a közeledő eső miatt. Abban a pillanatban nem is figyelt a városra, csupán a következő háromnegyed percre összpontosított. - Közelíts rám - utasította az operatőrt. - Aztán a bevezető után oldalra fordulok, és az apátság felé mutatok. Lassan adj teljes képet, aztán a végén közelíts vissza rám. - Értem. - Bob várt, hogy a világosító ellenőrizze a fénymérőt. Liv felvette a mikrofont és bólintott. Elmondta egyszer. Elégedetlen volt, elmondta még egyszer. Gyenge szél borzolta a haját, miközben a közelgő szertartásról beszélt. Mintha nem maga határozta volna meg másodpercre pontosan a felvétel hosszát, kimerítően beszélt az apátság történetéről. A kamera ismét ráközelített, komoly szemekkel nézett egyenesen a lencsébe. -Olivia Carmichaelt hallották a westminsteri apátság elől, Londonból. - Na? - Bob a másik lábára állt. - Kész van. - Liv megnézte az óráját. -Jól van. Most megyünk a miniszterelnöki rezidenciához. Két óra van a ceremónia kezdetéig. Addig gyorsan megcsinálunk egy felvételt, és megkérdezünk néhány embert az utcán. Még beszélnünk kell Thorpe-pal, mielőtt visszaküldjük az anyagot a hazai állomásra. Thorpe-nak három kávéra volt ideje, míg az elnökre várt. A Donaldsonnal való rövid találkozás során csak annyit tudott meg, hogy az elnök kényelmesen aludt és korán kelt. De őt ez nem elégítette ki. Kint állt a limuzin, a titkosszolgálat emberei diszkréten figyeltek a háttérből. Thorpe cigarettázott, és kabát nélkül várt, mit sem törődve a hűvös tavaszi reggellel. Az operatőr fütyörészett, a többiek halkan beszélgettek, nem figyelt rájuk. A biztonsági embereket figyelte. Láthatólag készenlétben voltak. Abban a pillanatban, amikor az elnök kilépett, felgyorsultak az események. Hallotta, amint működésbe lép a kamera, és kezébe vette a mikrofont. Szinte gondolkodás nélkül elraktározta a fejében, mit viselt az elnök felesége. Lesznek olyanok, akik részletes beszámolót kérnek tőle. - Elnök úr! Az elnök megállt a limuzin ajtajánál, és felé fordult. Biccentett, jelezve a biztonságiaknak, hogy kartávolságon belül legyenek. - T. C. - mondta ünnepélyesen. - Szomorú nap ez Anglia és az egész világ számára. - Igen, elnök úr. Ön szerint Summerfield miniszterelnök úr halála hatással lesz az amerikai külpolitikára? - Eric Summerfield halálát a világ minden békeszerető polgára meg fogja érezni. Elegáns módja annak, hogy ne mondjunk semmit, gondolta Thorpe minden rosszakarat nélkül. Ez így szokott menni. Ő is ismerte a protokollt. Nem szabad kemény kérdéseket feltenni a temetés napján. - Elnök úr - váltott taktikát -, vannak személyes emlékei a miniszterelnökről? Lehet, hogy az elnök meglepődött a hirtelen hangnemváltáson, de gördülékenyen folytatta. - Mérföldeket bírt gyalogolni. - Az elnök elmosolyodott. - Ezt

277 Camp Davidben vettem észre. Eric Summerfield szeretett séta közben gondolkodni. Ezzel az elnök beszállt a limuzinba a felesége mellé, s Thorpe kicsit csalódottan várta a stábkocsit. A kommentárját és a temetési menetről készített filmjét műholdról közvetítik. Nem egészen egy háztömbbel a temetési szertartás helyszínéül szolgáló westminsteri apátság előtt verte fel a tanyáját. A tudósításában minden bizonnyal hosszasan és kimerítően felsorolja, hogy milyen méltóságok milyen sorrendben érkeznek. Thorpe bejelentette a királyi limuzin megérkezését, aztán másokat a szöveget pedig Summerfield életének és pályájának részleteivel egészítette ki. Az utcák tömve voltak, a háttérzaj mégis minimális volt, a nézelődők visszafogták a hangjukat, mintha már az apátságban lennének. Egyszer vette észre livet, de itt nem volt idő személyes találkozásokra. Amíg a mikrofonba beszélt, a szeme sarkából látta, s az esze is rajta járt félig-meddig. A teste egy másodperccel azelőtt feszült meg, mielőtt megtörtént. Egy autó áttörte a rendőrségi kordont, és nagy sebességgel a temetési menet közepe felé tartott. Hirtelen éles géppisztolytűz hasított a levegőbe, az utcán felsorakozott, nézelődő emberek egy pillanat alatt szétfutottak, növekedett a káosz és a félelem. Az operatőrök igyekeztek minél jobb felvételeket készíteni. Liv is, mikrofonnal a kezében előreszaladt, és futás közben tudósított. Thorpe ott volt előtte. A menet megtorpant. Golyók repültek a gyorsuló autó kerekeibe, miáltal megpördült és irányíthatatlanul szlalomozott az úttesten, a szélvédője pókhálószerűen megrepedt. Kétszer megfordult, aztán felszaladt a padkára és hirtelen megállt. Négy férfi ugrott ki és azonnal tüzelt. A golyók összevissza záporoztak mindenfelé a megzavarodott tömegbe. Sikítások hangzottak és újra kitört a pánik, az emberek taposták egymást. liv rohant az operatőr után. Le kellett hajolnia, majd kuporodnia, miközben utat tört magának az összevissza futkosó, kiabáló emberek között. Lövések nyomták el a harag és a rémület hangjait 1 Lrős ütést érzett a karján, valaki hason csúszott előtte, 1 e nem torpant meg, rohant előre, és közben folyamatosan beszélt a mikrofonjába. Thorpe megragadta Liv csuklóját, amikor az elrohant előtte. Viszszahúzta, majd határozottan eléállt. Golyót látott becsapódni a járdába, nem egészen egy méterre attól, ahol éppen megtorpant - Ne légy ostoba! - vágta oda, s felemelte a mikrofonját. - Négy férfi - folytatta, és nem vette le a szemét a jelenetről - álarcban és géppisztolyokkal felfegyverkezve... liv kirántotta a csuklóját Thorpe szorításából. Mivel elálltak az útját, kénytelen volt onnan elmondani a tudósítását, ahol éppen állt. Thorpe válla felett láthatta az autóroncsot és a fegyvereseket Bobnak nem kellett utasításokat adni, a tömeg előtt térdelt, és olyan hidegvérrel vette filmre a lövöldözést, mintha egy kerti partit filmezett volna. A világsajtó képviselői mind találtak valamilyen rejtekhelyet, és onnan végezték a munkájukat. A támadásról szóló tudósítások a világ számos nyelvén repültek a hullámhosszokon. Puskatűz fülrepesztő hangja robbant ki. Aztán hirtelen döbbent csend. Thorpe azután is folytatta a riportot, hogy a négy ember kiterítve feküdt a földön. A hangja tárgyilagos volt, még ha egy kicsit sietett is.

278 Úgy kellett visszaadnia a tényeket, ahogy látta őket. Éppen ezért választotta a híradózást. A közvetlenségéért. Ez a tudósító legnagyobb kihívása - pontosan beszámolni mindenről, ahogy éppen történik, forgatókönyv nélkül, előkészületek nélkül. Felment az adrenalinszintje. Az ösztönei kezdettől fogva jót súgtak neki. A következő tizenöt percben megállás nélkül beszélt, amíg a tömeg le nem higgadt, és folytatta útját az apátság felé. A szertartás folytatódott. A tévében a CNC londoni tudósítója vette át a munkáját. Thorpenak volt ideje tényeket kideríteni a támadásról. Intett az operatőrnek, hogy álljon le. - Nem volt jogod ehhez - vágott bele Liv a közepébe. - Fogd be, Olivia! - Addig a percig Thorpe nem vette észre, valójában milyen indulatos. Ahogy átadta a mikrofont a hangtechnikusnak, a keze enyhén remegett. Sötét gondolatok lepték el: akár meg is ölhették volna Lívet. Miközben mellette állt, akár meg is ölhették volna. Liv felpaprikázva állt fel. - Mit gondolsz, ki vagy te, hogy...? Thorpe a karját megmarkolva belefojtotta a felháborodott kérdést. - Valakinek meg kellett állítania, mielőtt beleszaladsz a kereszttűzbe! Te őrült! - Megállt, és a vállánál fogva megrázta Livet - Ki tudósítana, ha egyenesen keresztülmegy rajtad egy golyó? Liv elrántotta magát. - Nem volt szándékomban beleszaladni egy golyóba. Tudtam, mit csinálok - mondta hűvösen. - Semmire nem gondoltál, csak arra, hogy az események sűrűjébe kerülj. - Thorpe most már kiabált, amellyel odavonzotta néhány kolléga tekintetét. - Arra gondoltál, udvariasan megkéred őket, hogy szüntessék be a tüzet, amíg tudósítasz? liv meglepetten, feldühödve bámulta Thorpe-ot - Nem tudom, miről beszélsz - mondta. - Nem tettem semmi olyat, amit egy másik riporter ne tett volna meg. - Gyors kézmozdulattal hátrafésülte kócos haját. - Pontosan azt csináltam, amit te. Nem volt jogod beleavatkozni a munkámba. - Beleavatkozni a munkádba? - kérdezett vissza Thorpe hitedenkedve. - Négy őrült férfi volt ott géppisztollyal! - A fenébe is, tudom! - Liv kimerülten hadonászott a mikrofonnal. - Pont ez volt a nagy történet! Akkor mi a bajod? Thorpe csak bámulta. Tudta, hogy eltúlozta a dolgot. De a haragja nem párolgott el. Hogy ne rázza meg újra Livet, ökölbe szorított kezét a zsebébe süllyesztette. Egyszerűen nem tudott arra gondolni, hogy Liv bármilyen bajba kerülhetett... és ő nem tehetett volna ellene semmit. - Be kell fejeznem a tudósításomat - mondta kurtán, és otthagyta a nőt Liv csípőre tett kézzel nézett utána. Oldalra pillantott és elkapta Bob kérdő tekintetét Idegesen sóhajtott, majd odament hozzá. - Gyere, keressük meg a stáb többi tagját. - Nekünk is be kell fejeznünk a tudósításunkat. Liv hivatalos személyekkel, nézelődőkkel és rendőrökkel készített interjút. Beszélt egy sápadt, sokkos állapotban lévő nővel, akinek egy eltévedt golyó nyílt sebet ütött a felsőkarján. A tömeg reakciójára és találgatásokra kellett hagyatkoznia, mert kevés tény állt rendelkezésére: négy ismereden férfi feltehetőleg öngyilkos merényletet kísérelt meg. Huszonnégy ember sérült meg, a többség a tömegpánikban, nem puskagolyóktól. Csak hatot kellett kórházba szállítani, közülük kettőnek voltak súlyos sérülései. Neveket és foglalkozásokat jegyzett le, amjrit bolyongott a gyérülő számban lévő emberek között

279 Ha a terroristák arra számítottak, hogy megzavarják a miniszterelnök temetési szertartását, akkor nem számoltak angol hidegvérrel. Míg a sajtó és a rendőrség tovább dnlgo ott kinn, a eltartás a terv szerint folytatódott a sok évszázados múltú apát igban Onnan, ahol állt, liv látta a királyi 1 aláili il pni az apátságból. Ha a biztonságot meg is erősítették, ez nem történi I.......san. Várt, amíg az utolsó limuzin is kigördült. 1 irzsölgette a szorítás nyomát a kezén, és figyelte, ahogy a stáb azétszedi a felszerelését. Órák óta nem ült le. - Most mi legyen? - kérdezte Bob, ahogy elcsomagolta a kameráját. - Megyünk a Scotland Yardra - mondta fáradtan kinyújtóztatva a karját, megfeszítve a hátát. - Van egy olyan érzésem, hogy a délután nagy részét várakozással töltjük. Igaza lett. Rengeteg riporterrel, újságíróval, televízióssal együtt vártak. Kaptak egy szűkszavú hivatalos jelentést, aztán elküldték őket. Az esti hat órai híradóba még nem kerülhetett bele más, mint a reggeli események összefoglalója azzal, hogy a terroristákat még nem azonosították. Liv egy utolsó bejelentkezést készített a Scotland Yard épülete előtt, aztán visszaindult a szállodába. Kimerülve ázott egy órát a fürdőkádban, várta, hogy ellazuljon. Megtörölközött, belebújt a köntösébe, de továbbra is feszültnek érezte magát. A szoba túl csendes, túl üres volt, és még mindig nyomasztották a napi események. Kezdte bánni, hogy lemondta a stáb tagjai által felajánlott vacsorameghívást. Még korán van, gondolta. Túl korán. Nem akart egy újabb estét egyedül a szállodában, bármelyik riporter társaságában megihat egy italt, vagy megvacsorázhat. Am nem szándékozott az estéjét azzal tölteni, hogy a nap eseményeivel kapcsolatban spekulál és találgat valakivel. Londont akarta látni, öltözni kezdett. Nedves hideg volt kinn, még mindig fenyegetett az eső. Liv egy könnyű kabátot kapott a nadrágja és pulóvere fölé. Gondolkodás nélkül ment, amerre a lába vitte. Hallotta, hogy a Big Ben nyolcat üt. Ha vacsorázni szeretne, keresnie kell egy éttermet. De tovább gyalogolt. Ismét eszébe jutott a tizenkét évvel azelőtti út, Rolls-Royce-on utazott, egyik műemléktől a másikig. Egy kerti partira mentek a Buckingham-palotába. Melinda halvány rózsaszín organdi ruhát és széles karimájú kalapot viselt, és pukedlizett a királynő előtt. Liv emlékezett, mennyire szerette volna megnézni a Towert, de az anyja azt mondta, hogy a Nemzeti Galéria sokkal hasznosabb lesz. így Liv kötelességüldóan megnézte a képeket, és közben azon gondolkodott, mennyire szeretne egy igazi pubot látni belülről. Egyszer, nem is olyan sok évvel ezelőtt, Doug mesélt neki arról, hogy majd elmennek Londonba. Akkor még egyetemisták voltak, tele álmokkal. De soha nem tudtak elég pénzt gyűjteni a repülőjegyre. Aztán a szerelemből is kifogytak. Liv megrázta a fejét, és nem gondolkodott ezen tovább. Most itt volt, megnézheti a Towert, vagy bemehet egy pubba, vagy felülhet a metróra. De nem lesz kivel megosztania ezt az élményt. Senkivel, aki... -Liv. A nő megrökönyödött, megfordult és egyenesen Thorpe-ba ütközött. A férfi megfogta az egyik karját, hogy el ne essen. Egy pillanatig teljesen összezavarodva nézett rá. - Egyedül? - kérdezte, de nem mosolygott.

280 - Igen, én... - gyorsan akart mondani valamit. - Arra gondoltam, elmegyek egy kis városnézésre. - Kicsit elveszettnek tűnsz. - Thorpe elengedte a karját, majd zsebre vágta a kezét. - Csak gondolkodtam. - Megindult és Thorpe vele tartott. - Korábban is voltál már Londonban? - Egyszer, régen. És te? - Még zöldfülű koromban. - Egy ideig csendben mentek egymás mellett. Lívnek új volt a férfi visszafogottsága, de hallgatott, hagyta, hogy Thorpe döntse el, mikor akar beszélni. - Semmi új a terroristákkal kapcsolatban - mondta egy idő után. - Igen, tudom. A Scotland Yardon töltöttem a délutánt. Azt hiszem, egyéni akció lehetett. Thorpe megvonta a vállát. - Nagyon modern, drága felszerelésük volt, de nem tudták hogyan kell használni. Csak ők vesztették el az életüket. - Mekkora ostobaság! - Llelytelenítette Liv, és arra a négy emberre gondolt, akik egy pillanatra reflektorfénybe kerültek. - Értelmeden halál. Ismét hallgatásba zuhantak vissza, rótták a hideg várost. Égtek az utcai lámpák. Egyszer fényben, egyszer árnyékban mentek. Hirtelen egy kéz nehezedett Liv vállára. - Liv, rengeteg lövedék röpdösött reggel. - Igen? - Csoda, hogy a tömeg vagy a sajtósok közül senki sem halt meg. -Igen. Liv nem tette könnyebbé Thorpe dolgát A férfi türelmetlenül felsóhajtott. - Ha kicsit heves voltam, az azért volt, mert nem mint riporterre gondoltam rád. Csak az jutott eszembe, hogy én nem akartam, hogy megsérülj. Liv csendben figyelte a férfi arcát - Ez bocsánatkérés? - kérdezte. - Nem, magyarázat. Liv elgondolkodott egy percre. - Rendben. - Rendben mi? - Szerintem ez ésszerű magyarázat - mosolygott. - De ha legközelebb te kerülsz az utamba riport közben, nem fogok nőként viselkedni, és bele fogok könyökölni az oldaladba. Erted? Thorpe bólintva viszonozta a mosolyt. - Értem. - Vacsoráztál már, Thorpe? - érdeklődött, ahogy újra sétálni kezdtek. - Nem, Donaldson után szaladgáltam. - Éhes vagy? Thorpe lenézett a nőre, és felhúzta az egyik szemöldökét. - Ez meghívás, Olivia? - Nem, ez kérdés. Válaszolj igennel vagy nemmel. -Igen. - Valaki azt mondta, a kollégáknak külföldön össze kell tartaniuk jegyezte meg Liv. -Te mit gondolsz erről? - A leghatározottabban egyetértek. Liv belekarolt a férfiba. - Gyere, Thorpe, meghívlak vacsorára. Kilencedig

281 Egy zajos, zsúfolt kifőzdét találtak, és beszuszakolták magukat egy sarokasztalhoz. Thorpe végignézett a bárpultnál tömött sorban álló vendégeken. A levegőben sült hús és olaj szaga terjengett. A plafonon élénk színű fluoreszkáló fények világítottak. - Nagyon romantikus - jegyezte meg. - Pancser módon tudom kiválasztani a randijaim színhelyét. - Ez nem randi - emlékeztette Liv, kibújva a kabarjából. - Egy elméletet szeretnék ellenőrizni. Légy szíves, ne rontsd el. - Elrontani? - ártatlan tekintettel nézett a nőre. - Hogyan? liv válaszként csak összehúzta a szemét. Miután rendeltek, Liv hátradőlt, hogy magába szívja a hangulatot. A bárpultnál két férfi hevesen vitatkozott egy lóversenyről. Az olaj sistergése, pattogása elvegyült a folyamatos beszélgetés zsongásával. Pontosan ilyen helyet szeretett volna felfedezni Liv, amikor kamaszként először járt Londonban. Thorpe csendben figyelte, hogy a nő szeme egyik emberről a másikra vándorol anélkül, hogy egy cseppet is alábbhagyna az érdeklődése. Már eltűnt az arcáról az a halvány szomorúság, amit akkor látott, amikor az utcán találkoztak. Vajon mire gondolhatott? - tűnődött Thorpe. Vagy kire? Még mindig túl sok minden volt, amit nem tudott. És, még jó időbe telik, míg megtudja. - Mit látsz? - érdeklődött. - Londont. - Liv visszamosolygott rá. - Sokkal többet, mint amit az emlékműveknél és múzeumokban lehet megismerni Londonból. - Látom, tetszik, amit látsz. - Bárcsak ne kellene hazamennünk holnap reggel. Szeretnék még egy napot maradni. - És azt mivel töltenéd? Felhúzta a vállát. - Ó, megnéznék mindent, mindenkit. Utaznék emeletes buszon. Újságpapírba csomagolt halat és sült krumplit ennék. - Vagy elmennél a Covent Gardenbe? A nő a fejét rázta. - Már voltam a Covent Gardenben. Lnkább a kikötőbe mennék. Thorpe nevetve felemelte a söröskorsóját. - Voltál már a londoni dokkokban, Olivia? - Nem, miért? - Nem tanácsolnám. Legalábbis nem egyedül. - Elfelejted, hogy ismét riporter vagyok - emlékeztette a férfit. - Persze, a dokkmunkások is elfelejtenék - mondta Thorpe szárazon. - Hát... - Liv vállat vont, és hátradőlt a székében. - Mindenesetre holnap visszamegyünk. - Utána milyen terveid vannak? - Miután benézek a tévéállomásra, egész hétvégén aludni fogok. - Mikor láttad utoljára Washingtont? - kérdezte, ahogy a sült sertésszeletet letették eléjük. - Miről beszélsz? Mindennap látom Washingtont. - Úgy értem, szabadidődben. - Thorpe felvette a villáját. - Voltál már turista a fővárosodban? Liv összehúzta a szemöldökét, s elkezdte szeletelni a húst. - Nos, azt hiszem... - Voltál már az állatkertben? - Természetesen, amikor azt a riportot... - elhallgatott, és felnézett. Thorpe mosolygott. -Jól van, mire akarsz kilyukadni? - Hogy nem pihensz eleget.

282 Liv csodálkozott. - Most is pihenek, nem? - Nincs idő, hogy alaposan megmutassam neked Londont mondta a férfi. - Akkor miért nem engeded, hogy Washingtont megmutassam? Livben azonnal megszólalt a vészcsengő. Játszott az ételével, s óvatos válaszon gondolkodott. - Nem tudom - felelte visszafogottan. Thorpe mosolygott, és tovább evett. - Miért nem? - Nem akarom, hogy rosszra gondolj, Thorpe. - Milyen rosszra? - A hangja kedves volt és barátságos. Lenézett a nő kezére, és felidézte azokat a perceket, amikor ezekkel simogatta az arcát, amikor megcsókolta. - Nézd - tartott szünetet, mert gondosan akarta megválogatni a szavait. -Nincs teljesen ellenemre a társaságod, de... - Carmichael, elhalmozol bókokkal. - De - folytatta Liv, és ránézett a férfira - nem akarok szorosabb kapcsolatba kerülni veled, és nem akarom, hogy mást gondolj. - Mivel a szavaktól úgy tűnt, mintha kicsit hálátlan lenne, ezért előrehajolt. Lehetünk barátok... valamilyen formában, azt hiszem. - Milyen formában? - Thorpe - mondta a nő türelmetlenül. - Hagyd abba. - Liv, mint riporternek, pontos információra van szükségem. Könnyedén mosolygott, és belekortyolt a sörébe. - Mint riporternek - válaszolt Liv - ösztönösen meg kellene érezned, mire gondolok. A férfi közelebb hajolt, szélesen mosolygott. - Megőrülök érted, Carmichael. - Megőrültél és pont - helyesbített Liv, és próbálta figyelmen kívül hagyni, hogy felgyorsult a szívverése. - De elnézem neked, hogy ezt normálisan meg tudjuk beszélni. Tehát ha lennél szíves úgy venni, hogy a kapcsoltunk baráti - folytatta. - Hogy határozod meg azt, hogy baráti? - Lehetetlen alak vagy! - Csak próbálom megérteni, miről beszélsz. Ha nem látom a tényeket, hogyan vonjak le ésszerű következtetést? Tehát, ahogy látom megfogta a kezét -, hajlandó vagy elismerni, hogy elviseled a társaságomat, így van? Liv elhúzta a kezét. - így van - felelte óvatosan. - És hajlandó vagy megtenni a második lépést. Hogy legyünk barátok. - Nem túl közeli barátok. - Bár tudta, hogy Thorpe vezeti valami felé, még nem látta, mi lesz a poén. - Rendben - felelte Thorpe. Felemelte a korsóját, és tósztot mondott. - Igyunk a harmadik lépésre. - Milyen harmadik lépésre? - kérdezte, de a férfi csak mosolygott az ital felett. - Thorpe... - Kihűl a vacsorád - figyelmeztette, aztán érdeklődő pillantást vetett Liv hússzeletére. - Azt mind megeszed? Livet megzavarta, hogy Thorpe ilyen hirtelen eltért a tárgytól, és lenézett a tányérjára. -Mért? - Nem ebédeltem. liv nevetve vágott még egy falat húst. - Én sem - felelte. És megevett minden falatot.

283 Amikor kiléptek, szemerkélt az eső, Liv felnézett, hogy az arcába essen. Örült, hogy találkozott Thorpe-pal, hogy volt társasága a vacsorához. Nem számított, hogy nem volt értelme. Ha nem volt óvatos lépés, azzal sem törődött. Egy estére vágyott valakivel, aki meg tudja nevettetni, vagy el tudja gondolkodtatni. Aki érzéseket kelt benne. És ha ez Thorpe, akkor nem kezd el azon gondolkodni, hogy miért ő. Néhány lopott óra volt, amit akart. Néhány óra, amikor el tudja felejteni mindazokat az ígéreteket, amiket egykor tett magának. Nem volt szüksége ígéretekre ma este. Ma nem befolyásolta sem a múlt, sem a jövő. - Mire gondolsz? - Thorpe a karjaiba zárta, ahogy liv nevetett. - Örülök, hogy esik az eső. - Még mindig nevetett, és hátradobta a haját. És akkor a férfi megcsókolta. Liv átkarolta Thorpe nyakát és teljesen átadta magát a pillanatnak. A férfi nem akarta megcsókolni. Isten bizony, fogadkozott, hogy nem. Lett volna elég önuralma hozzá. De abban a pillanatban, amikor Liv felemelte előtte az arcát, nem tudott ellenállni. Eső áztatta a haját, az arcát. Thorpe érezte az eső ízét a szájában. Korábban soha nem érzett ennyi odaadást livben. Ez felcsigázta a vágyát, amely parázsló hamuból elemésztő tűzzé fokozódott. Nem látja ez a nő, hogy mennyire szereti, mennyire szüksége van rá, és nem tudja legalább sajnálni ezért? Istenem, gondolta, miközben majd felfalta Liv száját, olyan reménytelen a helyzetem, hogy akár azt is szívesen venném, ha legalább megesne rajtam a szíve. Magához rántotta, és beletemette a fejét a nyaka és a válla közé. Liv hátralépett, kibújt az öleléséből, és egy lámpaoszlopnak támaszkodott. A szíve rémületes sebességgel vert. Megrázkódott hirtelen feltörő vágyának erejétől. És megérzett valami elkeseredettséget, amit nem mert tudomásul venni a férfitől. - Thorpe, én... - nyelt egyet, nem bírta megérteni, mi történik vele, és megrázta a fejét. - Én ezt nem akartam... csak megtörtént - fejezte be reménytelenül. - Lív - kezdte, és megsimogatta a nő arcát - Ne, kérlek - behunyta a szemét. Az érzelmek kötélhúzása zajlott benne - az egyik érzelem a férfi felé húzta, a másik ellentétes irányba. Talán ha el tudna felejteni mindent, talán ha tiszta lappal indulhatna... De nem, nem lehet kitörölni azt, ami addig történt. - Nem tudom megtenni - suttogta, és kinyitotta a szemét. - Egyszerűen nem tudom. Ahelyett, hogy elvette volna a kezét, kifelé fordította, és a kézfejével simogatta tovább Lív bőrét. Soha eddig nem volt rá nagyobb szüksége, mint most. - Nem tudod, vagy nem akarod? - Fogalmam sincs - suttogta. - Mit akarsz, Lív? - Ma este. - Megfogta Thorpe kezét. - Csak legyünk barátok ma este, Thorpe. Könyörgés látszott Lív szemeiben, amit a férfi nem tudott figyelmen kívül hagyni. - Ma este, Lív. - Megfogta a vállát. - Ma este barátok leszünk, de nem tudok semmit ígérni a holnappal kapcsolatban. - Ez ésszerűnek hangzik. - Valamelyest enyhült benne a feszültség. Mély levegőt vett, a férfire mosolygott. - Iszunk valamit? Tizenkét évet vártam, hogy meglássak egy igazi londoni pubot belülről. Thorpe ölelése valamit enyhült. Lív észrevette, hogy mekkora erőfeszítésbe kerül neki. - Tudok egy helyet a Sohóban, ha még megvan egyáltalán.

284 - Menjünk, nézzük meg. - Lív belekarolt. Ott volt - kicsit kopottabban, mint hét évvel azelőtt. Amikor beléptek, Thorpe azon gondolkodott, hogy vajon még mindig annak az állott sörnek és dohányfüstnek a keverékét érzi-e. - Tökéletes! - kiáltott fel Lív, körülnézve a sűrű füstben. - Keressünk asztalt. Találtak egyet a sarokban. Lív háttal ült a falnak. A vendégek szorosan egymáshoz préselődve ültek a bárpultnál. A barátságos hangulatból Lív arra következtetett, hogy a legtöbbjük törzsvendég. Valahol hátul zongoráztak - több lelkesedéssel, mint hozzáértéssel. Sokan bekapcsolódtak a nótába. Folyamatos beszéd töltötte be a helyiséget. Egyesek néha felemelték a hangjukat, így elkapott néhány beszédfoszlányt. A témák a temetési menet megtámadásától egy bizonyos kiállhatadan főnökig terjedtek. - Mt kérnek? - A felszolgálólány, aki odacsoszogott hozzájuk, gyanúsan méregette őket. - Fehér bort a hölgynek - mondta Thorpe. - Nekem meg egy sört. - Ó, amerikaiak. - Ez láthatólag felderítette a lányt. - Városnézésen? -Talált. A lány felnevetett, és visszament a bárpulthoz. - Van itt egy amerikai pár, Jaké - mondta a pultosnak. - Embereljük meg magunkat. Lív halkan kuncogott. - Hogy szereztél tudomást erről a helyről? - Néhány évvel ezelőtt volt egy kis dolgom. - Cigarettára gyújtott. - Egy attasénak az itteni amerikai követségen olyan elképzelései voltak, hogy ő a mesterkém. Ezt a helyet beszéltük meg a találkára. - Valami kémhistória? Ez izgalmas. - Lív előrehajolt és rákönyökölt a faasztalra. - És mi lett a vége? - Semmi. - Ne csináld már, Thorpe - csóválta csalódottan a fejét. - Legalább találj ki valamit. - Mi lenne, ha azt mondanám, hogy egymagam beépültem egy nemzetközi kémhálózatba, és leadtam a hírt a hatórás híradóban? - Sokkal jobb - bólintott elismerően Liv. - Tessék, kedveseim. - A felszolgáló letette eléjük az italokat. Csak füttyentsenek, ha újabb kört szeremének. - Tudod - folytatta Lív, amikor ismét egyedül maradtak. - Éppen beleillessz a képbe. - Milyen képbe? - A kemény, rendítheteden nyugalmú riporter. - Belekortyolt a borba, s a férfire mosolygott. - Tudod: kissé gyűrött viharkabát, és a munkában megfáradt arc. Egy kormányépület vagy egy mocskos gödör előtt állsz, és tudósítasz a szemerkélő esőben. A szemerkélő eső fontos. - Nincs is viharkabátom. - Ne rontsd el. - Még a te kedvedért sem fogok viharkabátban tudósítani - kötekedett mosolyogva. - Össze vagyok törve. - Én meg el vagyok bűvölve. -Tényleg? Mitől? - Attól, hogy milyen elképzeléseid vannak egy helyszíni tudósítóról. - Ilyen elképzeléseim voltak, amíg be nem szálltam a játékba - ismerte el Liv. - Elképzeltem, hogy az alvilág mindenféle gyanús alakjaival találkozom kétes hírű bárokban, és aztán világgá repítem a hírt még a reggeli híradóban. Egyik gyors sztori a másik után. Kaland, izgalom,

285 összeesküvés. - Semmi papírmunka, helyszíni tudósítás vagy szerkesztők. Thorpe a sörét itta, és a nőt figyelte. Hogyan tud valaki ilyen szeretetre méltó lenni azután, hogy egész nap dolgozott? Liv megértően és kedvesen nevetett. - Pontosan. Az egyetemen kezdtem valami tudomást szerezni a valóságról, de azt hiszem, még akkor is csillogásra és kalandokra gondoltam. Egészen addig, amíg el nem készítettem az első emberölésről szóló riportomat. - Kicsit megrázkódott, s tovább itta a borát. Olyasmi, ami az embert gyorsan visszarántja a földre. Te már megszoktad az ilyesmit? - Ezt soha nem lehet megszokni - válaszolt. - De foglalkozni kell vele. Liv bólintott, aztán lerázta magáról ezt a hangulatot. A zongorista szomorú balladába fogott. - Tényleg regényt írsz? - Ezt mondtam? Liv a pohara felett mosolygott. - Igen. Miről szól? - A korrupcióról a politikában, természetesen. És a tiéd? - Én nem írok. - A nő ravasz szemekkel nézett vissza. A férfi gyomrában tompa, lüktető fájdalom éledt fel. - Pontosabban - lehalkította a hangját, habozott. - Bízhatok benned, Thorpe? - Nem. Liv mély hangon felnevetett. - Persze hogy nem, de akkor is elmondom. Köztünk maradjon tette hozzá. - Rendben. - Amikor egyetemre jártam, és megszorultam, bizony én is írogattam. - Ö. - Azon gondolkodott, hogy Liv családi hátterét tekintve hogy fordulhatott elő, hogy megszorult, de nem tette fel a kérdést. - És miket írtál? - Néhány rövid dolgot az Igaz történetem rovatba. Thorpe majdnem félrenyelte a sört, aztán Livre meredt. - Viccelsz? Abba a kibeszélős magazinba? - Ne finnyáskodj. Kellett a pénz. Amúgy - tette hozzá kis büszkeséggel a hangjában - igen jó írások voltak. - Valóban? - buja mosoly jelent meg az arcán. - Persze nem voltak igazak. - Szeretném elolvasni őket... csak hogy művelődjek. - Arról ne is álmodj. - Liv felnézett, amint a bárpult körül egyre nagyobb zaj támadt. - És te mit csináltál züllött ifjúkorodban, Thorpe? - Mászkáltam az országban, és írogattam. - Ah, az örök újságíró. - És hajkurásztam a lányokat. - Ezt nem is kell mondanod. - Liv figyelte, amint a két dartsjátékos orra majdnem összeér, oly hevesen vitáztak. A vendégek hangosan pártokra szakadtak. Thorpe elővette a pénztárcáját. Megyünk? - kérdezte Liv, ahogy Thorpe bankjegyeket vett elő. - Egy percen belül verekedni fognak. - Tudom. - liv mosolygott. - Szeretném nézni. A kalaposnak vagy a bajuszosnak szurkolsz?

286 - Liv - kezdte Thorpe türelmesen -, mikor vettél részt utoljára kocsmai verekedésben? - Ne légy ilyen maradi, Thorpe. Én a kalaposra fogadok. Alacsonyabb, de keményebb kötésű. - Miközben beszélt, a bajuszos már ütött is. Thorpe beletörődve a sorsába, leült. Most már nagyobb biztonságban vannak a sarokban. A bárpultnál ülők az italaikkal a kezükben bátorító szavakat kiáltoztak A pubban a vendégek pénzt vettek elő, hogy fogadjanak a verekedés kimenetelére. A pultos tovább törölgette a poharakat. A két férfi vadul egymásnak esett, és a padlóra zuhantak, hogy birkózzanak. Thorpe figyelte, amint henteregnek a padlón. Egy szék feldőlt, egy férfi söröskorsóval a kezében felemelte és arrébb vitte, hogy ráüljön. Biztató kiáltások és tanácsok harsantak fel. Úgy tűnt, Liv jóslata beválik. A kalapos férfi úgy siklott ki a másik szorításából, mint a hal. Átkulcsolta nagyobb ellenfelét, és azt követelte, hogy adja meg magát. A másik feje a haragtól és a légszomjtól elvörösödött, de megadta magát. - Még egy italt? - kérdezte Thorpe, ahogy a pub elcsendesedett. - Hmmm? - Liv újra Thorpe felé fordította a figyelmét, és mosolygott a keserű arckifejezésén. - Nem gondolod, hogy ebből jó tudósítás lehetne? - Ha egy verekedésről szereméi tudósítani... - mondta Thorpe. Csodálkozom, Olivia! - Miért, mert nem sikítottam, és nem takartam el a szemem? Nevetett, és intett a felszolgálónak. - Thorpe, nem csináltak egyebet, mint néhány monoklit szereztek, és témát adtak egy időre az embereknek. A szerkesztőség sokkal erőszakosabb hírektől hangos lapzárta előtt. - Kemény nő vagy, Carmichael - mondta Thorpe, és Lívre emelte a poharát. Lívnek jólesett a bók, koccintott vele. - Köszönöm, Thorpe. Későn hagyták el a pubot. Liv hallotta, amint egyet üt a toronyóra. Az eső konokul esett. A sekély pocsolyákban visszatükröződtek a fények, a lámpák az eső függönyén keresztül homályosan világítottak. Bár az idő hűvös volt, a bor felmelegítette Lívet, s úgy érezte, izzik a teste, és egy cseppet sem álmos. - Tudod - mondta, amint lassan sétáltak a Sohón keresztül -, amikor először voltam Londonban, csak műemlékeket, múzeumokat néztem meg, teákra voltam hivatalos, és színházat látogattam. Most úgy érzem, egy este többet láttam, mint akkor egy egész hét alatt. Amikor Thorpe megfogta a kezét, nem ellenkezett. Volt abban valami természetes, hogy hajnalban a szitáló esőben kéz a kézben sétálnak. - Amikor ma este kiléptem a szállodából, fáradt voltam és levert. - Vállat vont. - Ideges. Örülök, hogy találkoztunk. - Veled akartam lenni - monda Thorpe egyszerűen. Liv óvatosan elengedte a füle mellett ezt a megjegyzést. - Örülök, hogy hétvégén már hazamegyünk - folytatta Liv. - Ez a munka kimeríti az embert, különösen, ha olyan meglepetés éri, mint minket ma reggel. - Nem is olyan nagy meglepetés - jegyezte meg a férfi. Liv élesen nézett rá. - Ezt úgy érted, számítottál valami hasonlóra? - Mondjuk úgy, hogy megéreztem.

287 - Nos, ezt megoszthattad volna velünk is - mondta Liv lemondóan. - Végül is te voltál a főtudósító. - És mint ilyennek, információkat és tényeket kell megosztanom, nem megérzéseket - mosolygott liv dühös pillantására. - Te is könynyen rájöhettél volna, ha nyitva tartod a szemed. Esőcseppek vannak a szempilláidon. - Ne térj el a tárgytól. - És a sminkedet is elmosta. - Thorpe... - És vizes a hajad. Liv sóhajtva feladta. - Fáradt vagy? - kérdezte a férfi, ahogy besétáltak a hotel előcsarnokába. - Nem. - Liv nevetett. - Pedig, isten látja lelkem, annak kellene lennem. - Menjünk a bárba, és igyunk még egyet? - Nem, szeretnék tiszta fejjel ébredni reggel. - Liv a lift felé tartott. - Mielőtt elmegyünk, be kell ugranom a Scodand Yardra. Van valamilyen kapcsolatod ott, akit ajánlhatnál? A férfi mosolygott, és megnyomta az emeletük gombját. - Ezt neked kell kikutatnod. - Azt hittem, Washington a te felségterületed! - Amikor ott vagyok - tette hozzá, és előreengedte Lívet a folyosóra. - Pedig van ott összeköttetésed - gyanakodott Liv. - Ezt nem mondtam. Különben is a CNC londoni tudósítója fogja szállítani a híreket. Mvel tudta, hogy nem ért cél a beszélgetéssel, Liv betette a kulcsot a zárba. - Ez sajnos igaz. Itt el kell válnunk - megfordulva mosolygott. Köszönöm a társaságot. Thorpe szódanul a szájához emelte Liv kezét. Amikor a remegés megszűnt a kezében, Liv elhúzódott, de a férfi szorosan tartotta a kezét, a tenyerébe is lehelt egy csókot. - Thorpe. - Liv hátralépett, de a kezét még mindig erősen tartotta a férfi. - Megállapodtunk, hogy barátok leszünk. A férfi szeme rászegeződött. A nő buja hangja végigfutott a testén. - Már holnap van, Liv - mondta halkan. - Nem tettem semmilyen ígéretet a holnappal kapcsolatban. - Átölelte a vállát, megfordította, és gyengéden betessékelte a szobába. Csak annyira engedte el, hogy bezárja mögöttük az ajtót. Ismét egymás karjaiban találták magukat. A férfi lassan végighúzta ujjai hegyét Liv kecses nyakán. A szemébe nézve végigsimította a fülét, az arca vonalát, aztán az ajkait. A nő szája remegve nyílt szét, mintha mondani akarna valamit. De nem jöttek ki szavak. Ugyanazzal a lassú simogatással bejárta azt a területet a szájával, amit az előbb az ujjaival. Könnyed, a bőrt épp csak súroló csókok lepték el Liv nyakát, arcát, száját. Thorpe nem használt semmilyen kényszerítést egyszerűen engedte, hogy a nőt saját vágyai zárják börtönbe. Amikor Liv pulóvere alá csúsztatta a kezét, az meg sem kísérelte megállítani. Alig ért hozzá, úgy haladt a simogatással felfelé, aztán megint lefelé. Érezte, hogy remeg a nő teste. Ennek ellenére csak kevésbé volt követelőzőbb a csókja gyengéden felfedezte a nő szájának nedves belsejét, lágyan izgatta a nyelvét.

288 Liv nem állt ellen. Ügy tűnt, mintha nem tudná feloldani a maga által gerjesztett kétséget, hogy átkarolja vagy eltolja magától. A mellei keményen duzzadtak a férfi kezében. Amint az érzékeny bőrön végigszántott a kérges tenyér, Liv felnyögött a gyönyörűségtől. Az ösztönei azt súgták, bánjon úgy vele, mintha férfi még nem érintette volna - gyengéden, türelemmel. Azonban a vágya egyre növekedett Liv iránt, izgatta a teste remegése. Azt akarta, ő is érintse meg, és mondja, hogy vágyik rá. A szenvedély megvolt benne, tudta, s ezt most érezni akarta. A szája mindinkább rátapadt a nőére, magához húzta, incselkedett vele. Liv inkább magával hadakozott, mint Thorpe-pal. A légzése szaggatottá vált, a teste elernyedt, ám még mindig volt egy vékony fal köztük, amit Thorpe-nak nem sikerült áttörnie. Lassan kigombolta liv nadrágját, és megérintette. A lágyság bőrének az a hihetetlen lágysága már majdnem az őrület határára sodorta a férfit. Ekkor Liv szorosan hozzábújt. A szája hirtelen mohó és követelőző lett. Aztán hátrahúzódott és az ajtó felé indult. Idegesen rázta a fejét. - Nem, nem, ne tedd ezt! - liv? - Thorpe már alig tudta visszatartani a vágyait, újra megölelte. - Nem bántalak. Mitől félsz? Majdnem, majdnem megtörtént. Liv hangja védekezésképpen szokatlanul éles lett. - Semmitől... Most menj el, azt akarom, hagyj egyedül. Thorpe-ban felágaskodott az indulat, és megszorította Liv karját. - Te megőrültél. Haragtól és csalódottságtól indíttatva durván megcsókolta. De ahogy tiltakozni próbált volna, Liv ajkai viszonozták a csókot. - Most nézz rám - kérte Thorpe felcsigázva, és megfogta Liv két vállát. - Nézz rám, és mondd azt, hogy nem kívánsz! LÍV kinyitotta a száját, hogy kimondja a hazugságot, de nem volt rá képes. Csak állt és bámulta a férfit. Nem tudott védekezni. - Menj a csudába, Liv - mondta Thorpe hirtelen. - Ellökte magától a nőt, és becsapta maga mögött az ajtót. Tizedig Amikor liv hétfő reggel besétált a WWBW stúdiójába, nyugodt volt. Azzal töltötte a hétvége hátralévő részét, hogy a Thorpe-pal való kapcsolatát értékelte. A kapcsolat szót azonban nem igazán szerette használni. Hiszen annak személyes hangulata volt. A helyzet jobb választásnak tűnt. LIatározottan eldöntötte, hogy nem akar bonyodalmakat. Az igaz, hogy vonzóbbnak, élvezetesebb társaságnak találta, mint azt korábban gondolta. Humorosabbnak. Ebben az összefüggésben sosem gondolt még rá. Szórakoztató társ volt. És kétségtelen, volt benne kis kedvesség is, ami meglágyította a szívét. Óvatos nő volt a körülmények tették ilyenné. De őszinte volt önmagához, tudta, hogy a higgadt Olivia Carmichael, aki a fél hatos híradóban bemondó, csak egy része a teljes személyiségnek. Igazi énjének nagy részét eltitkolta. Azért, hogy életben maradjon. Igaz, hogy Thorpe kezdte feszegetni a zárat, de az évek megedzették Livet. Ha el akar zárkózni, akkor úgy is lesz. Ilyen egyszerű. Vagy legalábbis meggyőzte magát, hogy ilyen egyszerű. A testi vonzalmat nem mindig követte közelebbi kapcsolat. Nem volt szándéka közelebb kerülni Thorpe-hoz. Egyszer-egyszer szakmailag érintik egymás köreit, és társaságban is találkozhatnak. Talán ideje

289 lenne összeszednie magát. Hiszen nem gyászolhat örökké. De - soha nem kerülhet olyan helyzetbe Thorpe-paL amelyben a dolgok elszabadulhatnak. Nem szabad lebecsülni ezt a férfit. Elszámította magát, amikor engedte, hogy büszkén elfogadja azt a nevetséges fogadást. Egy olyan ember, mint Thorpe, gondolta, csak azért is érvényre juttatja az akaratát, hogy neki legyen igaza. Egyszerűen figyelmen kívül kellett volna hagynia a férfi képzelgéseit a házasságról. Még mindig kísértette elégedett, magabiztos mosolya, amikor elfogadta az ajánlatot. Olyannak nézett ki ez a férfi, mint egy macska, amely tudja, hogyan kell kinyitni a madárkalitkát. Csakhogy nem vagyok kanári, mondta magának liv, és bement a szerkesztőségbe. És nem félek a macskáktól. A szerkesztőség a szokásos képet mutatta. Zaj volt. A telefonok vég nélkül csörögtek. Csak a tévéképernyőkből álló fal vibrált hang nélkül. Gyakornokok nyüzsögtek mindenütt - egyetemi hallgatók, akik tanulják a szakmát - akiket ide-oda küldözgettek. A főszerkesztőhelyettes egy külsős riporterrel vitatkozott egy hírblokk hosszúságát illetően. Egy stáb hagyta el a helyiséget a felszereléssel és kávéscsészével a kezükben. - Hogy mennyi kiscica? - kérdezte egy riporter telefonálva. - Mit mondtál, hol? - Liv! - Az ügyeletes intett neki. - A polgármester sajtótájékoztatót tart két órakor. - Papírlapot nyújtott át neki, s elszáguldott mellette. - Köszönöm. - Elhúzta a száját. Jó időbe telik majd, amíg a listán szereplő kétmillió telefonhívást lebonyolítja. - Kinek kellenek kiscicák? - hallotta valaki reménytelen hangját, miközben keresztülment a szobán. - A macskánk éppen tízet fialt a konyhaszekrény aljába. A feleségem megőrül. - Hé, Liv. - Brian megfogta a karját, ahogy elment az asztala előtt. - Ketten kerestek ma reggel telefonon. - Tényleg? - Kritikus szemmel végigmérte Brian öltözékét. - Új zakód van? - Igen. - Brian megfogta a két hajtókát. - Mi a véleményed? - Eszméletlen jó - dicsérte Liv, mert tudta, Brian mennyire aggódik a jó megjelenése miatt a képernyőn. Teljesen kétségbe tudott esni a nyakkendője árnyalata miatt. - Szóval, ki keresett? - Kicsit aggódtam a válltömés miatt. - Szakértő módon igazította meg a zakója vállát. - Az első Mrs. Ditmyer titkárnője volt. Valami ebédmeghívás ügyében. A második egy bizonyos Dutch Siedel. Azt mondta, hogy van egy tippje a számodra. - Valóban? - Liv elgondolkodott. Dutch volt az egyeden megbízható forrása az elnök környékén. Egy fullajtár, akinek élénk elképzelései voltak arról, hogy nagy ívű politikai karriert fog befutni. - Kit ismersz, akit Dutchnak hívnak? Liv ártadanul mosolygott Brianra. - A könyvelőm - mondta könnyedén, és az asztala felé indult. - Ez a nap a meglepetéseké, ugye? Ki az a tag, aki állandóan virágot küldözget neked? Liv megállt. -? Brian mosolyogva a körmét vizsgálta. - Egy friss fehér rózsa áll az asztalodon éppúgy, mint a múlt héten. A kis göndör hajú gyakornok azt mondta, fentről küldték. - Ravasz pillantást vetett Livre. Sokan beszélnek arról, hogy Thorpe bement a

290 stúdióba a múlt héten. Mi az, valami nagy dobáson dolgoztok együtt? - Nem dolgozom együtt senkivel! - Sarkon fordult és az asztalához sietett. Ott volt - fehéren, ártadanul szirmai összezárva. Liv első dühében szerette volna széttépni. - Nekem senki nem küld virágot. Biztos egy romantikus pasasra akadtál. - Liv megfordult, s rábámult a háta mögött ülő gépíróra. - Szerencsés vagy. - Szerencsés vagyok... - ismételte halkan. Mt akar ez a férfi? Feltűnt, hogy a helyiség gyanúsan elcsendesedett. Körülnézett, sok gyanús pillantást és még több vigyort látott. Elöntötte a méreg, felkapta a rózsát a vázával együtt, és egy másik riporter asztalára tette át. - Tessék - mondta széles kézmozdulattal. - A tiéd. - Kiviharzott a szobából. Úgy döntött, miközben hallotta a felcsendülő kacajokat a háta mögött, hogy tisztázzák az alapszabályokat. Dühösen rontott ki a liftből Thorpe emeletén, s fortyogva állt meg a recepciós pultnál. - Benn van? - Kicsoda? - Thorpe. - Nos, igen, de húsz perc múlva találkozója lesz a főszerkesztővel, és... Ms. Carmichael! - Lemondóan nézett Liv távolodó alakja után. Semmi - mondta halkan, és folytatta a gépelést. - Figyelj - kezdte Liv, és még be sem csapta maga mögött az ajtót. - Ez így nem mehet tovább! Thorpe csodálkozva felnézett, és letette a tollát. - Rendben. Liv összeszorította a fogát a kedves válaszon. - Tudod, mire gondolok! - Nem - mutatott egy székre. - De biztos elmondod. Foglalj helyet. - Ez a rózsaügy - folytatta, s nem ült le, hanem az asztalhoz ment. - Ez kellemeden, Thorpe. Szándékosan zavarba hozol. - A rózsák zavarba hoznak? - Thorpe tenyérbe mászóan vigyorgott Livre. - Akkor mit szólnál a szegfűhöz? - Hagyd abba! - Liv úgy támaszkodott az asztalra, mint amikor először berontott Thorpe irodájába. - A cicababákat szórakoztathatod azzal a hülye vigyoroddal és ártadan nézéseddel, de engem nem! Te tudod, mit csinálsz. Engem viszont megőrjítesz! - Elhallgatott, levegőt vett, majd kiegyenesedett. - Tudod, milyen pletykafészek itt mindenki. Tizenkét óra előtt az egész szerkesztőség azt gondolja, valami közünk van egymáshoz. -És? - Nekem nincs közöm hozzád! Nem is volt és nem is lesz. Es nem akarom, hogy a kollégák másképp gondolják. Thorpe felvett egy tollat, és kopogni kezdett vele az asztalon. - Úgy véled, ha közöm van hozzád, rontja a hiteledet? -Annak semmi köze ehhez. - Kikapta Thorpe kezéből a tollat, és a szoba másik végébe hajította. - Nincs közöm hozzád. - Dehogy nincs - válaszolt Thorpe lezseren. - Ébredj már fel, Liv. - Hallgass ide... - Nem, te hallgass ide, Liv. - Felállt és oda sétált elé. - Két napja csókolóztunk. - Ennek semmi köze... - Fogd be a szád - kérte szelíden. - Tudom, mit éreztél, és bolond

291 vagy, ha azt hiszed, színlelni tudsz. - Én nem színlelek. - Nem? - megemelte a vállát, mintha gondolkodna, mit hallott. Mindenesetre az, hogy rózsát küldök neked, össze sem hasonlítható azzal, ha a kávészünetben a vágószobában kezdenélek el tapizni. Ha valami olyat szeretnél látni, amivel igazán megbánthatlak, azzal is tudok szolgálni. - Magához húzta. A nő először vett észre haragot a szemében. Nem ellenkezett. Megalázó lett volna, hiszen Thorpe volt az erősebb. Felszegte az állát, és a férfi szemébe nézett. - Nem hiszem, hogy nehezedre esne megbántani bárkit is! -Egyáltalán nem - helyeselt a férfi. - Most kevés az időm, de egyébként megmutatnám, hogy csinálom. Ma este vacsora közben megnézheted. - Nem vacsorázom veled! -Hét harminckor érted megyek - mondta a férfi, és elengedte Livet. -Nem. - Nem tudok odaérni negyed nyolcnál korábban. - Hirtelen megcsókolta. - Ha meg akarunk beszélni valamit, akkor azt kettesben kellene megbeszélni, nem? Végül is igaza volt. És még mindig érezte a száján Thorpe forró csókját. - Akkor meghallgatod a mondanivalómat? - Persze. - Ismét könnyű csókot nyomott a szájára. Liv hátralépett. - És normálisan viselkedsz? - Természetesen. - Magára öltötte a zakóját. Livet nem nyugtatta meg teljesen ez a hirtelen beleegyezés, de nem tudott vele vitatkozni. Mennem kell. Elkísérlek a liftig. - Rendben. - Mellette haladva Liv azon tépelődött, megnyerte vagy elvesztette-e a csatát. Döntetlenre állnak, csak erre tudott gondolni. Thorpe Liv lakása előtt várt. Mért csinálja ezt? Nem volt hozzászokva a visszautasításokhoz, főleg, ha azt egy nőt teszi. Mindig sikeres volt a szakmájában és a magánéletében is. A szakmai sikerekért megdolgozott. Keményen. A magánéleti sikerek könnyen jöttek. Nem kellett órákig kutatni, kilométereket gyalogolnia, hogy a karjaiba, majd az ágyába csábítson egy nőt. A húszas évei elején, amikor Washington utcáit rótta, kapcsolatokat épített, eldugult szennyvízcsatornákról tudósított, nem volt hiánya kívánatos nőkben. Sokan azt mondanák, túlzásba is vitte. Később, amikor tizennyolc hónapos kiküldetésen volt a Közel-Keleten, a feszült és veszélyes térségből tudósított, ott is kijutott neki a nőkből. Amint ismertebb lett, már válogathatott is. Csak egy telefonjába kerülne, hogy legyen estére társasága. Tucatnyi nőt ismert - érdekeseket, szépeket, híreseket. Messze volt már az az idő, amikor kezdőként a veterán baseballjátékosok klubja körül őgyelgett. Mégis, két dolog nem változott. Elhatározta, hogy a legjobb lesz a maga területén, és ha akar valamit, akkor utánamegy. Zsebre tette a kezét, és Liv ajtaját nézte. Vajon ezért van ma itt? - tűnődött. De ez nem ilyen egyszerű! Felidézte Liv arcát, hangját, illatát soha nem volt még, akit ilyen tisztán látott maga előtt. Soha nem volt még, akire ilyen fájdalmas lett volna várakozni. Kihívást jelentett Liv, igen, és

292 Thorpe-nak lételeme volt a kihívás. De nem ezért volt aznap ott. Szerette. Akarta. És elhatározta, hogy megszerzi. Megnyomta a csengőt, és várt. liv a kabarjával a karján nyitott ajtót. Nem akarta beengedni a férfit, inkább menjenek étterembe, ahol nem áll fenn a veszélye annak, hogy elköveti azt a hibát, amit már olyan sokszor elkövetett. - Készen vagyok - üdvözölte kimért hangon. - Látom. - Thorpe nem mozdult, amint a nő bezárta maga mögött az ajtót. Vagy ellöki maga elől, vagy megáll ott, ahol van. Liv megállt. Valószínűleg egyenesen a stúdióból jön, gondolta Liv, bár a világért sem ismerte volna be, hogy megnézte hitadót, amelyben Thorpe szerepelt. Levette a nyakkendőjét, néhány gombot meglazított az ingén. Thorpe annyira látszott nyugodtnak, mint 1 iv idegesnek. - Bolond vagy - incselkedett mosolyogva vele, de nem állhatta meg. Nem tudta eldönteni, melyik 1 ivei szereti jobban: azt, aki komoly szemekkel néz a híradó alatt vagy azt, akinek a szemében fojtott düh táncol, mint már olyan sokszor, amikor egymásra néztek. Lív nem mérges volt, hanem ideges, és dühös azért, mert nem tudott ellenállni a férfinak. Máris érezte, hogy meglágyítja a szívét a mosolya. - Azt hittem, ezt vacsora közben és nem a lakásom ajtaja előtt beszéljük meg! - Éhes vagy? Lív nem akart mosolyogni, de nem tudott parancsolni a szájának. - Igen. - Szereted az olasz konyhát? - érdeklődött, és megfogta a kezét, amint a lift felé haladtak. - Az igazat megvallva, igen - rántott egyet a karján, hogy kiszabaduljon, de Thorpe figyelembe se vette. - Remek. Tudok egy jó kis helyet, ahol fantasztikus a spagetti. - Rendben. Húsz perccel később megérkeztek ahhoz a kis helyhez. Lív a homlokát ráncolta, amikor felnézett a magas, fehér épületre. - Mit keresünk mi itt? - Vacsorázni jöttünk. - Thorpe megállt az autóval, majd átnyúlt Lív előtt, hogy kinyissa az ajtót. A nő kiszállt és várt. - De hiszen a Watergate-épületben nincs is olasz étterem. - Nincs. - Megfogta a kezét, és a bejárathoz vezette. Lív gyanúja fokozódott. - Azt mondtad, olasz étterembe megyünk. - Nem, azt mondtam, spagettit eszünk. - Átmentek az előcsarnokon, és Thorpe megnyomta a felvonó gombját. Lív rosszat sejtve nézett rá. -Hol? Thorpe bevezette a liftbe. - Nálam. - Ó, ne... - kezdett kétségbeesni, amint a lift emelkedett. - Megmondtam, hogy hajlandó vagyok veled vacsorázni, és megbeszélni veled mindent, de én... - Nagyon nehéz egy zajos étteremben komolyan beszélgetni, nem gondolod? - válaszolt könnyedén, közben kinyílt a liftajtó. - És úgy vélem, sok mondanivalód van. - Kinyitotta a lakása ajtaját, betessékelte livet. - így van, de... - A szósz nehéz, fűszeres illata megcsapta Lív orrát. Átlépett a küszöbön. - Ki készítette a spagettit? - Én. - Thorpe lesegítette a kabátot, majd levette a sajátját is.

293 - Ezt nem mondod komolyan. - Őszinte meglepődéssel nézett a férfire. Ez a kérges tenyerű, intelligens tekintetű és könnyed eleganciájú férfi valóban spagettit főz? - Előítéleteid vannak - vádolta, és megcsókolta Livet, mielőtt megakadályozhatta volna. - Nem így értettem. - Livet teljesen összezavarta a csók és a konyhából kiáramló csábító illat. - Sok férfit ismerek, aki tud főzni, de... - Nem gondoltad, hogy én is tudok - fejezte be a mondatot. Nevetve a nő karján tartotta a kezét. Olyan lágy bőre volt, hogy majdnem képtelenség volt neki ellenállni. - Szeretek enni, de elegem van az éttermekből. Amúgy gyerekkoromban tanultam, az anyám dolgozott, én készítettem az ételt. A férfi gyengéden simogatta a karját, mire Lív érezte, hogy perzselni kezd a bőre. Mindkettőjük számára érzéki élményt jelentett - a durva kéz súrlódása a selymes puhaságú bőrön. - Kérlek, ne - suttogta Lív, és félt, hogy nem tudja megállni, hogy a férfi karjaiba vesse magát. - Mit ne, Lív? - Thorpe nézte, hogyan ül ki a vágy az arcára, ő is nehezen tudta féken tartani a sajátját. - Ne érj hozzám így. Thorpe egy pillanatra megállt, majd szó nélkül visszahúzta a kezét. - Értesz valamennyit a főzéshez? Lív most már biztosabb lábakon állt. - Nem nagyon. - Össze tudsz dobni egy salátát? Miért jön neki ilyen könnyen? - tűnődött. Erőfeszítés nélkül mosolyog, miközben az ő lába remeg. - Esetleg, ha követem az utasításokat. - Majd leírom neked. - Barátságosan megfogta a kezét, amitől Lív még mindig megborzongott. - Gyere, segíts, légy szíves! - Általában meghívod a nőket vacsorára, aztán munkára fogod őket? - Fontos volt, hogy alkalmazkodjon Thotp könnyed modorához, és elfelejtse a pillanatnyi gyengeséget -Mindig. A konyha igazi meglepetésül szolgált ibhk mellet! a falon drótkosarakban sorakozott a hagyma, a fokhagyma e krumpli, azok mellett rézbevonatú serpenyők lógtak. Olyan konyhai eszközök függtek a tűzhelytől vagy a pulttól kéznyújtásnyira, amelyeket Liv még nem is látott. Úvegtartókban álltak a színes babfélék és mindenféle alakú tészták. Ehhez képest az ő konyhája kihalt sivatagnak tetszett. Olyasvalaki konyhája volt, aki nemcsak hogy tud főzni, hanem élvezi is. - Te tényleg szoktál főzni - csodálkozott Liv. - Ellazít... mint az evezés. Mindkettő összpontosítást és kitartást igényel. - Kibontott egy üveg burgundit, félretette lélegezni. liv a sistergő cserépedény mellé húzódott. - Mikor van időd ilyesmire? Thorpe felemelte a fedelet. - Azelőtt tettem fel, mielőtt munkába indultam ma reggel. Liv gyanakvóan nézett, ahogy a férfi könnyedén elmosolyodott. - Átkozottul magabiztos vagy. - Elképesztő, kis idő alatt milyen méregbe lehetett gurítani Livet. - Gyere ide - kérte szelíden, és belemártotta a fakanalat az edénybe. - Kóstold meg. Az éhség győzött a büszkeség felett, és Liv engedelmesen kinyitotta a száját.

294 - 0. - Behunyta a szemét, ahogy az íz szétáradt a szájában. - Ez már szemérmetlenül jó. - A legtöbb jó dolog ilyen. - Thorpe visszatette a fedőt az edényre. - Az enyém a kenyér és a tészta, a tied pedig a saláta. - Máris vizet töltött egy fazékba. Liv habozott. A szósz még mindig simogatta a nyelvét. Semmi, döntötte el, semmi nem fogja megakadályozni, hogy élvezze ezt a spagettit. - Minden a hűtőben van - tette hozzá Thorpe. liv felnyalábolta a friss zöldségeket, a mosogatóhoz vitte, hogy megmossa őket. - Kellene egy salátástál. - A második szekrényben a fejed felett. - Thorpe egy kis sót tett a vízbe, miután meggyújtotta a gázt. Thorpe kenyérszeletelés közben Livet nézte - ahogy lábujjhegyre állt, hogy levegye a tálat, és a ruhája felemelkedett, majd leereszkedett a mozdulat közben ahogy a zöldpaprikát a víz alá tartotta, és ahogy az ujjai siklottak a felszínén. Színtelen körömlakkot használt. A körmei jó alakúak voltak, rendben tartotta őket, de soha nem tett rájuk színes lakkot. Ezt korán észrevette. A sminkje mindig szerény volt, soha nem hivalkodó, és illett a ruhájához. Azon morfondírozott, vajon szándékosan akart-e eltérni a harsányabb dolgokat kedvek testvérétől, vagy egyszerűen ilyen volt az ízlése. Liv a vágódeszkához vitte a zöldségeket. Felnézett, amikor Thorpe egy pohár bort nyújtott neki. - A kemény munka elnyeri jutalmát. Mielőtt szabaddá tudta volna tenni a kezét, hogy elvegye a poharat, Thorpe megitatta. Közben állhatatosan nézte. - Köszönöm. - A hangja éppolyan zavaros volt, mint a feje. Gyorsan elfordult. - ízlik? Általában fehér bort iszol. - A férfi felemelte a poharat, és maga is ivott belőle. - Finom - liv minden erejével arra koncentrált, hogy megfelelő kést válasszon. Thorpe kivett egyet, és odaadta Lívnek. - Vigyázz vele! Éles. - Igyekszem - mondta Liv halkan, és munkához látott. Hallotta a férfit tenni-venni a háta mögött, ahogy a tésztát beleteszi a forró vízbe, ahogy a kenyeret beteszi a pirítóba. A másik jelenléte teljesen lefoglalta a gondolatait. Mire befejezte a saláta elkészítését, kötélen táncoltak az idegei. Felvette a borospoharat, és fenékig ürítette. Nyugodj meg, figyelmeztette magát, vagy különben elfelejted, miért jöttél. - Kész? - tette a vállára a kezét, Liv pedig uralkodott magán, és nem rándult meg. - Igen, minden kész van. - Remek. Akkor lássunk neki. Egy füsttől kissé megfeketedett üveglappal fedett asztal állt az ablak előtt. Otthonos, bensőséges része volt a lakásnak annak ellenére, hogy teljes kilátás nyílt a városra. Három lépcsőn kellett feknenni az emelvényre, amelyet vaskorlát választott el a helyiség többi részétől. Különféle nagyságú és alakú gyertyák égtek mindenfelé a szobában. Lágyan világítottak, a lángjuk ide-oda táncolt. Az angol csontporcelán étkészlet újabb meglepetéssel szolgált. Liv próbálta magát kivonni a hangulat hatása alóL miközben Thorpe felszolgálta a salátát. Talán a legjobb lesz könnyedén kezelni ezt az estét. - Szép lakásod van - kezdte Liv - Régen laksz itt? - Három éve.

295 - És azért választottad, mert... - megállt és mosolygott - mert olyan érdekes múltja van? Thorpe is mosolygott - Nem. Akkor éppen ilyenre volt szükségem. Mindig is sajnáltam, hogy nem voltam itt tudósítani, amikor hírt adtak a Watergatebotrányról. - Odanyújtotta az olívaolajat és a, ecetet Ismerek egy embert, aki akkor ügyeletes volt. De lesöpörie a hírt, amikor megkapta. Azt gondolta, nem lesz idő egy kisebb betöréssel foglalkozni a híradóban. Azt hiszem, most használt kocsikai árul dahóban. liv nevetett. - Meddig voltál a Közel-Keleten? - Túl sokáig. - Észrevette Liv kérdő tekintetét - Órákig tartó unalom, és hosszú percekig tartó rémület. Nem egészséges. A háborúban ráeszmél az ember, hogy mire is vagyunk képesek. - Nehéz lehetett - mondta halkan 1 .iv, és megpróbálta elképzelni. Tudósítani egy háborúból, ráadásul egy olyan háborúból, egy idegen országból. - Ezt is ki kellett próbálni - felelte vállat vonva. - A baj az, amikor dolgozol, elfelejted, hogy te magad is ember vagy. Egy időre, itt - rámutatott a homlokára elpusztíthatatlan vagy. A kamera majd megvéd. Nagyon veszélyes gondolat - amit a golyók és gránátok nem tisztelnek. Liv értette, mire gondol. Egyszer óvatlanul ő is bement egy kormányzati épületbe a tűzszerészek után. Csak a történet érdekelte, s később jött rá, mit is kockáztatott valójában. - Furcsa, ugye? - gondolkodott el. - És nem csak a riporterek ilyenek. Az operatőrök talán még rosszabbak. Mit gondolsz, miért van - Néhányan szeretik azt állítani, hogy ez nem más, mint küldetés, szent kötelességünk, hogy hírekkel szolgáljunk a nézőknek. En mindig azt gondoltam, egyszerűen arról van szó, hogy elragad a pillanat. Azért csinálod, mert minden idegszáladdal a hírre koncentrálsz, és a hírek előállítása a munkád. - Csőlátásban szenvedsz - mondta Liv halkan, és emlékezett, hogy egykor Thorpe mondta ezt neki. - Ez nem hangzik olyan romantikusan, mint a küldetés. Thorpe mosolyogva nézte, a gyertyafény táncát a nő bőrén. - Te romantikát keresel a munkádban, Liv? A kérdés meglepte és visszarepítette a földre. -Nem, nem azt keresek. - Itt az idő, mondta magában. - Épp ezért akartam ma találkozni veled. - Hogy a romantikát és a munkádat kettéválaszd? Liv összeráncolta a homlokát. Miért hangzik ez olyan másnak az szájából? - Igen... vagyis nem. - Hozom a spagettit addig próbáld eldönteni. liv szitkozódott magában, s kettétört egy szelet fokhagymás kenyeret. Miért van, hogy soha nem úgy sülnek el a dolgok, amikor kettesben vannak, ahogy eltervezte? És miért tűnik úgy, hogy Thorpe mindig ura a helyzetnek? Kiegyenesedett, a borért nyúlt. Egyszerűen újra kezdi. - íme. Thorpe egy tál szósszal gazdagon megöntött spagettit tett az asztalra. - Thorpe - vágott bele Liv Az illat ellenállhatadan volt, és miközben szedett, beszélt. - Azt hittem, megértetted, amit a minap mondtam neked.

296 - Tökéletesen megértettem Olivia mindig világosan beszélsz. Thorpe is szedett magának, amikor Liv befejezte. - Akkor látnod kell azt is, hogy mennyire megnehezíted a dolgomat. - Azzal, hogy virágot küldök neked - tette hozzá Thorpe, és reszelt sajtot kínalt Livnek. - Hát... igen. - Olyan ostobán hangzott, amikor Thorpe mondta ezt ki. - Nagyon kedves vagy, de... - bosszúsan csavarta fel a spagettit a villájára. - Nem szeretném, ha te vagy más azt gondolná, hogy ez jelent valamit. - Persze hogy nem. - A férfi kíváncsian figyelte, ízlik-e. - Na, milyen? - Csodálatos. Egyszerűen csodálatos. - Hagyta, hogy az ízek érzéki módon, lassan szétterjedjenek. - Soha nem ettem még finomabbat. A villájára vett egy következő falatot, és megpróbált emlékezni, mire is akart kilyukadni. - Bárhogy is van, kollégák nem tesznek ilyet. - A második adag ugyanolyan fantasztikus volt, mint az első. - Milyet? - Thorpe elégedetten nézte, ahogy Liv a főztjét ízlelgeti. A nyelve lágyan simult a villára. - Nem küldenek virágokat - jelentette ki. - Egymásnak. Különösen, hogy versenytársak is. A helyi és az országos hírek tulajdonképpen testvérek. Én aztán tudom, milyen a testvérharc. - A nővéred - jegyezte meg Thorpe. A gyertyafény aranyszínekkel világította meg a szemét. A férfi majdnem meg tudta számolni a kis táncoló fényeket. - Mmm. Egy olyan testvér mellett, mint Melinda, tudom, mi az, ha te vagy a kisebb. Engem sohasem zavart igazából sokkal találékonyabb leszel tőle. Ugyanez igaz a helyi és az országos hitekre is. - így látod? - kérdezte gyanakvóan. Kezébe iugta liv tenyerét, és megvizsgálta a finoman kifestett körmöket. 1 Így érzed, hogy te vagy a kisebb testvér? - Nektek van nagy költségvetésetek - mutttott ni iv. - A lehetőségek, a nagy nyilvánosság. De ez nem at jelenti, hogy ne produkálhatnánk kisebb méretekben ugyanaz! a mini séget. - Egy bőrkeményedés volt a férfi, hüvelykujján. Liv érezte, amint enyhén horzsolja a kézfejét. Váratlanul remegés futott ál a genm én, vatosan visszahúzta a kezét, és a bor után nyúlt. -De nem en 1 van szó. - Hanem miről? - mosolygott. Ay.il a lassú, bensőséges mosollyal ajándékozta meg, amitől Liv majdnem megőrült Gyorsan összeszedte magát. - Tudod, történetek keringenek a szerkesztőségben. Ügy értem, pletykák - pontosított, ahogy újra nekilátott a vacsorához. - Nehéz egy ilyen helyen eltitkolni valamit. Nekem fontos a magánélet. - Igen, bizonyára az. Az újságokban vagy a magazinokban egy szó sincs rólad kamaszkorod óta. Pedig a Carmichael család mindig tudott jó történettel szolgálni. - Nem illettem bele a sémába. - Nem ezt akarta mondani, és meg is lepődött, hogy kicsúszott a száján. - Azt próbálom elmagyarázni folytatta, mivel Thorpe csendben maradt -, hogy ha a te vagy az én szerkesztőségemben valaki a fejébe vesz valamit, abból a következő percben tény lesz. Aztán nincs megállás. így lesz egy kávészünetben folytatott flörtből szenvedélyes ebédmeghívás a harmadik elmondás után. - Ez olyan sokat számít neked? Liv kimerülten sóhajtott. - Talán neked nem számít olyan sokat, de nekem igen. Egyrészt meg kell küzdenem azzal, hogy új vagyok a szakmában, másrészt hogy

297 nő vagyok. Ez még mindig nagy nehézséget jelent, Thorpe. Bármenynyit is haladok előre, azt sokkal jobban megnézik, mint másét. Talán azért találkozik Carmichael Thorpe-pal, mert be akar kerülni az országos szerkesztőségbe? A férfi egy percig figyelte Livet. - Nem bízol eléggé magadban. -Jó riporter vagyok - vágott vissza Liv azonnal. - Én mint nőről beszéltem rólad - érezte, hogy visszatérnek Liv gátlásai, és káromkodni tudott volna, hogy ilyen bolond volt. - Ehhez neked semmi közöd. - Nem erről beszélünk? - kérdezte. - Én a nőnek küldtem virágot, nem a riporternek. - Én riporter vagyok. - Ez a foglalkozásod, nem a nemed. - Thorpe felemelte a poharat, és visszafojtotta a mérgét. Tudta, hogy haraggal semmit nem ér el. Nem vezet sehová, ha ilyen érzékeny vagy ebben a szakmában. Liv. Ha a munkahelyi pletykák zavarnak, akkor még sok sebet fogsz szerezni az életben. Nézz a tükörbe. A kollégák egy olyan nőről beszélnek, akinek az arcvonásai megegyenek a tiéddel. Ilyen az emberi természet. - Nem csak erről van szó. - Liv is visszahúzódott egy kicsit. Beszélgetni akart Thorpe-pal. Nem segít, ha feldühíti magát. - Nem akarok semmilyen személyes kapcsolatot - sem veled, sem mással. Thorpe csendben figyelte a pohara felett. - Ilyen nagy csalódás ért? Liv nem számított a kérdésre vagy a benne rejlő együttérző hangra. Nagy erőfeszítésébe került a férfi szemébe nézni, és nyugodtnak maradni. Igm A férfi annyiban hagyta. Elég volt, hogy beismerte ahelyett, hogy megkeményedett volna. Megvárja a többit. - És miért jöttél Washingtonba? Liv egy percig nem szólt. El volt készülve a további faggatózásra, de arra nem, hogy a férfi könnyedén témát vált. Még mindig körültekintően viselkedett, de azért egy kicsit ellazult. - Mindig is érdekelt a politika. Ez volt a területem Austinban, bár nagyobbrészt csak híreket olvastam be. Amikor a WWBW felajánlotta a posztot, elfogadtam. - Ismét a vacsorára összpontosított. - Izgalmas város, különösen a riporter szemszögéből. Izgalmat akartam. És azt hiszem, sok munkát is. - Gondolkoztál már azon, hogy szeretnél-e az országos szerkesztőségben dolgozni? Liv pontosan meg nem határozható mozdulatot tett a vállával. - Persze, de most elégedett vagyok a munkámmal. Carl a legjobb hírigazgató, akivel valaha is dolgoztam. Thorpe mosolygott. - Vannak érzelmi kilengései. Liv felhúzott szemöldökkel játszott a spagettivel. - Különösen, ha valami buzgómócsing odafentről elhalássza előlünk a hírt. Ma is leteremtettem az egyik kollégádat a polgármester sajtótájékoztatója után. - Tényleg? Ki volt az? - Thompson. Az a nagy fülű, aki mindig csicsás nyakkendőt hord. - Hízelgő leírás. - Pontos - felelt Liv, de már mosolyra húzódott a szája. - Szóval elég nagy energiát fektettem abba, hogy megszervezzek egy interjút a sajtótájékoztató után. Ez megpróbálta felhasználni az általam megszerzett információkat. - Gondolom, helyre tetted.

298 48 Lív már szélesen mosolygott. Jólesel felii lézni, Hogy szabadult meg a feltörekvő Thompsontól. - Tulajdonképpen igen. Közöltem vele, szervezzen meg maga is egy interjút, vagy a Rayburn-épület alagsoriban a nyakkendőjénél fogva felakasztva találják majd meg. Azt hiszem, el il hitte. Thorpe belenézett a hideg, kék szemekbe. - Azt hiszem, én is elhiszem. Miért nem uszítottad rá az egyik operatőrt? Lív vigyorgott, és eltakarította a spagetti utolsó darabjait is. - Nem akartam jelenetet rendezni a polgármester előtt. - Kérsz még? - Thorpe az üres tányérra mutatott. Lív nagyot sóhajtott, és hátradőlt. - Viccelsz? - Desszertet? Lív szemei nagyra nyíltak. - Azt ne mondd, hogy desszertet is készítettél! A férfi előrehajolt, és töltött még egy kis burgundit. - Idd meg - javasolta. - Mindjárt visszajövök. Elvitte a tányérokat. Lív egy pillanatig arra gondolt, hogy segít neki, de aztán meggondolta magát, és visszaült. Túlságosan el volt telve ahhoz, hogy megmozduljon. Nehezen lehetett volna tagadni, hogy élvezte a férfi társaságát. Élvezte, hogy beszélgetnek. Hogy vitatkoznak. Már csaknem elfelejtette, milyen pezsdítő is tud lenni egy vita. A férfi felvillanyozta, most újra él. Nem érezte magát ugyan teljes biztonságban Thorpe mellett, de még ez is 2galommal töltötte el. Felnézett a közeledtére. Amint meglátta a tálon az epret és a tejszínt, elégedetten elnyújtotta a hangját. - Csodálatosan néz ki! Hogy szereztél epret ilyenkor? - Egy riporter sosem adja ki a forrásait. Lív felsóhajtott, ahogy a férfi letette a tálat. - Fantasztikusan néz ki, de azt hiszem, nem fér több. - Legalább egyet kóstolj meg - erősködött Thorpe, és belemártott egy epret a friss tejszínbe. - Csak egyet - mondta Lív, és engedelmesen kitátotta a száját, a férfi elkente a tejszínt az arcán. - Thorpe! - kiáltott fel Lív nevetve, és a szalvétáért nyúlt. - Bocsánat. - Rátette a kezét a Lívére, és nem engedte, hogy felvegye a szalvétát. - Majd én letörlöm. - Megfogta a másik kezével Lív nyakát, és lassan, finoman lenyalogatta a tejszínt az arcáról. Lívben megfagyott a nevetés. Nem mozdult, és nem is tudott tiltakozni. Az esze és a teste dermedt maradt a megdöbbentő érzéstől. A bőre csak ott élénkült meg, ahol a férfi nyelve simogatta. -Jó érzés? - kérdezte a férfi, és megcsókolta. Nem válaszolt. A szeme Thorpe-ra szegeződött. A férfi egyre nézte a meglepetéssel vegyes szenvedélyt a nő szemében. Lassan belemártott egy második epret a habba, és odakínálta: - Még egyet? Lív a fejét rázta, és nézte, amint Thorpe a fogával kettéharapta a gyümölcsöt. Felállt, lement a nappaliba. Lábra kellett állni, hogy gondolkozhasson, mondta magában. Egy percen belül megnyugszik, a remegés meg fog szűnni - a láz le fog csillapodni. Nem lepődött meg, amikor Thorpe a karjaiba vette.

299 - Nem szereméi táncolni? - kérdezte halkan. - Táncolni... - Lív szinte elolvadt a férfi karjaiban. - Hisz nincs is zene. - Ennek ellenére együtt mozdult férfival, és a feje máris a vállán nyugodott. - Hát nem hallod? - A nő illata felcsigázta az érzékeit. A mellei finoman a férfi testéhez nyomódtak. Lív sóhajtva behunyta a szemét. A gyertyafény táncolt a szempilláin. A végtagjait nehéznek érezte, de ez egyáltalán nem volt kellemetlen érzés. Azt próbálta magának bemagyarázni, hogy túl sok bort ivott. így is érezte. De tudta, hogy ez hazugság. Amikor a férfi szája a füléhez ért, sóhajtott és megborzongott. Mennem kellene, sürgette magát. Most kellene itt hagynom, ebben a pillanatban. A férfi ujjai a hajába túrtak. Őrültség itt maradni. Lassan, kellemesen ébredt fel benne a vágy, ahogy Thorpe teste az övéhez simult. A férfi végigsimogatta a gerincét felfelé, majd lefelé haladt, és megállt a csípőjénél. Amikor Lív érezte, hogy Thorpe csókot nyom a nyakára, halkan, kábultan felnyögött a gyönyörűségtől. - Nem maradhatok - suttogta, de nem húzódott el. - Nem - helyeselt a férfi, és a szája a lehető leglassabban Lív ajkai felé haladt. - Mennem kellene - a nő szája is kereste a férfiét. - Igen. - Thorpe nyelve behatolt Lív szétnyílt ajakai közé, és megérintette a nyelvét. Livnek zúgott a feje, s úgy érezte, darabokra hullik. - Mennem kell. - Ühüm. - Thorpe finoman lehúzta a cipzárját hátul, mire fojtott hangon mondott valamit, amint a férfi a blúzát simogatta. - Nem akarok semmit tőled... - Thorpe felfedezte forró és nedves ajkát. Lív fuhája lehullott a padlóra. A férfihoz bújt, hagyta, hogy ajkaik ur, egymásra találjanak. Úgy érezte, megfullad, de ezúttal a víz lágy, meleg volt Lassan bontogatta benne a szárnyait a vágy, amint Thotpe a kezét simogatta. Valósággal rabja volt az érintésének - ennek a gyengéd érintésnek. Nem tiltakozott, amikor az ölébe vette. Holdfény szűrődött be a hálószobába, homályosan, puhafehéren. Liv majdnem átlépte a határt. - Thorpe... Újra megcsókolta Livet, s az elveszetten, vágyakozva kapaszkodott belé, amint lefektette az ágyra. Lassan vetkőztette, lágy csókok és simítások közepette. Halkan suttogott a fülébe, amitől a nő idegei felborzolódtak, a teste izgalomba jött. A férfi háta csupasz volt, és Liv végigsimította. Kemény volt, izmos. Livnek erre volt most szüksége - erőre. Azt akarta, hogy Thorpe erős legyen, és ettől ő is erőre kapjon. A férfi a nő derekáig bontotta le az inget, és a feltáruló bőrt csókokkal borította. Egy szempillantás alatt csapott át az éledező vágy emésztő tűzbe. Liv felnyögött, Thorpe pedig közelebb húzta, és a mellein csillapította kínzó éhségét. Liv megemelte a csípőjét, hogy könnyebben lefejthesse róla a vékony ruhát. Végigsimogatta a combja belső részét, mire Livet elöntötte a forróság, a teste elernyedt, de a férfi az ujjaival olyan helyekre kalandozott, amitől ismét megfeszült. Liv a férfi vállába vájta a körmeit. Eddig semmitől vagy senkitől nem érezte még magát így - magán kívül, fájdalomban égve. Azt akarta, hogy Thorpe birtokba vegye, de a férfi más meglepetéseket tartogatott számára.

300 A nyelvével bejárta a nő felsőtestét, és addig barangolt a dereka tájékán, amíg látta, Liv már csaknem megőrül. Egyre lejjebb haladt, mindaddig, amíg Livben megakadt a levegő, és újból a csúcsponton érezte magát. Thorpe-ot lenyűgözte, mennyire odaadóan fogadta mindezt, és ez többszörösére fokozta a vágyát. Azt szerette volna, ha Liv kiélvez minden egyes gyönyörmorzsát, amit csak nyújtani tud neki. A nő fogékony volt minden érintésre, minden gondolatra. Bár a holdfény márványszínnel vonta be bőrét, Thorpe mégis úgy érezte, mintha folyékony tüzet simogatna. Remegve kívánta Livet. Minden alkalommal, amikor a férfi nevét suttogva hozzáért, átviharzott rajta a fergeteges érzés. Valósággal lüktetett a nőben a vágyódás - a férfiért. Ez önmagában már az őrület határára kergette Thorpe-ot. Hevesen megcsókolta Livet, és Liv ezt ugyanolyan hevesen viszonozta. Minden gátlás megszűnt minden határ leomlott. Livben csak a beteljesülés iránti vágy munkált, a vágy az iránt, aki ezt meg tudja neki adni. Feltárult a férfi előtt, és bevezette a testébe. Thorpe elfojtott nyögéssel fúrta Liv vállába a fejét. A nő érezte a megfeszülő izmokat, miközben olyan régiókba repült, amikről még csak nem is álmodott. Liv teljesen kiszállt a testéből, és együtt repült a kedvesével. Thorpe a nőt átkarolva feküdt, és magához szorította meleg testét. Számára a világ most egyet jelentett ezzel az ággyal - és liwel. Még a sötétben is kivette testének minden hajlatát, arcának minden vonalát. Bárhogy is kutatott emlékei közt, soha nem érezte magát ilyen felszabadultnak, ennyire a másik részének. Liv bár selymesen simult a testéhez, mellbimbói még mindig feszesen álltak. Légzése egyenletes volt. Thorpe tudta, hogy a szigorú nyugalom alatt vágy lakozik, de ennek mélységét vagy rá gyakorolt hatását most még nem tudta felmérni. Először életében védtelennek, majdnem kiszolgáltatottnak érezte magát. Liv felfokozott vágya megnyugvássá szelídült. Még soha nem érzett ilyet, még soha nem lépett ki ennyire önmagából. Ez hiányzott az életéből? Csaknem félt megadni a kérdésre a választ, és félt attól, amit a válasz jelenthet. Egyben biztos volt: Thorpe mellett újra nő, teljes értékű nő volt. Még mindig érezte a száján a férfi csókjainak ízét. Nem akarta ezt elveszíteni, és azt a meleg biztonságot sem, amit az adott, hogy belebújt Thorpe karjaiba. De ki ez a férfi? - tűnődött. Ki az, aki képes volt kiszedni belőle mindazt, amit nem bírt, vagy nem akart megadni egyeden férfinak sem öt évig? - Megígértem magamnak, hogy ez soha nem fog újra megtörténni - mondta halkan, és belefúrta a fejét a férfi nyakába. Szavai kirángatták Thorpe-ot az álomvilágból. - Megbántad? - kérdezte, és egy örökkévalóságnak tűnt, amíg megkapta a választ. - Nem. - Liv nagyot sóhajtott. - Nem bántam meg semmit. Hátrahajtotta a fejét. - Soha nem gondoltam volna, hogy így leszek majd veled, itt. De nem bántam meg. Thorpe megnyugodva magához húzta. A lágy, de komoly szavak kicsit megzavarták. - Olivia, annyira bonyolult nő vagy

301 - Valóban? - Liv elmosolyodva behunyta a szemét én ezt sosem gondoltam volna magamról. Talán túl gyok, túl együgyű, de nem bonyolult. 42.2. - Másfél éve próbálok eligazodni rajtad válaszolt Thorpe. Nem könnyű. - Ne is próbáld meg. - Engedte, hogy a férfi ismét a vállát simogassa. Tetszettek neki az erőteljes mozdulatok, mert tudta, hogy Thorpe bármikor képes eléggé uralkodni magán, és gyengéden nyúlni hozzá. - Mondd, sok szeretőd volt eddig? A férfi fojtottan felnevetett. - Elég kényes kérdés ebben a percben, armichael. - Nem neveket vagy telefonszámokat kérek - sóhajtott Liv, mert Thorpe a hátát cirógatta. - Csak arról van szó, hogy nekem nem sok. Nem vagyok nagyon jó ebben. - Miben? - kérdezte Thorpe szórakozottan. A cirógatással a nő kedvéért próbálta felcsigázni a vágyait. Liv hirtelen kényelmetlenül érezte magát, és kereste a megfelelő kifejezést. - Abban... hogy... örömet szerezzek a partneremnek. Thorpe abbahagyta a simogatást, visszahúzta a kezét, és Liv arcát figyelte. - Most viccelsz? - Nos, nem - jött zavarba. Ha nem lett volna ennyire ellazulva, soha nem hozza magát ilyen kényes helyzetbe. Tovább küzdött a szavakkal. - Tudom, hogy nem nagyon vagyok... izgató az ágyban, de... - Ki ültette el ezt a fejedbe? Thorpe hirtelen feléledt haragja meglepte Livet. A. férjem - volt már a nyelve hegyén. - Ezt már régóta tudom... Thorpe erélyesen rendreutasította: - Tehát azt hiszed, az előbb színleltem? - Nem. - A nő összezavarodott, elvesztette az önbizalmát. - Vagy igen? Thorpe szántszándékkal hevesebb lett. Megfordult és maga alá gyűrte. - Meg akartalak kapni, az első perctől kezdve, ahogy megláttam az arcodat. Tudtad ezt? Liv a fejét rázta, egy szót sem tudott szólni. Ujabb vágyhullám cikázott át rajta, ahogy a férfi teste hozzáért. - Hűvös és távolságtartó voltál, de láttam, hogy a felszín alatt milyen szenvedélyek munkálnak. így akartalak látni egyszer, meztelenül az ágyamban. Azzal szenvedélyesen, erőteljesen, mérgesen megcsókolta. Liv hasonlóképpen válaszolt, elfogadta a követelőző, dühös, éhes csókokat. - Le akartam rólad hántani a külső burkot - mondta halkan. Lágyan simogatta Liv testét, mire az gyengéden remegni kezdett. - A magamévá akartalak tenni... fel akartam olvasztani a jeget. Becsúsztatta a kezét a combjai közé. Liv háta megfeszült, kívánta a férfit. - De nem volt semmiféle jég, nem kellett játékokat űzni, amikor megöleltelek. Ha nem tudtad boldoggá tenni azt a másik férfit, az nem a te hibád. Ö veszített sokat! Ezt jegyezd meg. Livben tűz lobogott. Megérintette, kereste, kutatta, simogatta a másik bőrét, miközben a szája bejárta Thorpe nyakát. Rávetette magát a

302 szájára. Az íz - az ő csókjainak íze. Livet gyötörte a vágy. Thorpe pedig remegett ettől a gyötrelemtől. Aztán a csók vaddá vált, és a férfi ráébredt, hogy Liv arra kényszeríti, vetkőzzön le minden kulturált viselkedést. Nem kellett színlelni. Thorpe teljesen feloldódott a nőben - abban, amit ketten együtt műveltek. Liv is érezte, csodálkozott ezen, aztán olyan köd szállt rá, amin egyeden gondolat sem hatolt át. Elernyedt, minden erő kiszállt belőle, szaggatottan lélegzett, majd reszketett. Thorpe teljes testével rajta feküdt, a háta nedves volt Lv tenyere alatt. Nem is lehetett mérni az időt, amíg így feküdtek, egymással eltelve. - Azt hiszem, igazad van. - A férfi hangja elmosódottan, rekedten hangzott. - Ez nem is volt izgató... Liv nem hitte, hogy lesz ereje nevetni, de mégis felbugyborékolt belőle a kellemes, meleg kacaj. Nem tudta, a férfi honnan vette, hogy mit kell ilyenkor mondani, de helyesen szólt. Csodálatos új élmény volt - nevetni az ágyban. Thorpe felemelte a fejét, és Livre mosolygott. - Te bolond - mondta kedvesen, és megcsókolta. Megfordult, és maga mellé húzta. A nő percek múlva elaludt. Thorpe szorosan ölelte. Tizenegyedik Az ébresztőóra éles csipogással szólalt meg Jiv automatikusan utánanyúlt, hogy kikapcsolja az átkozott masinát, és Thorpe-hoz bújt. Felnyitotta a szemét. Kábán, álmosan bámult a férfire, miközben az óra tovább csipogott. Kis borosta nőö férfi állán, az álmosságtól nehéz szemmel nézett vissza. Vele aludtam, jutott eszébe. Szeretkeztünk, él én az ő ágyában aludtam. A felismerés csak lassan jutott el a tudatáig Most, nappal, kicsit megdöbben magán, de akárhogy is kei 11 1 irhog is ámult, nem 44 Nora Rooen érzett megbánást. A férfi szenvcdélhcl, gj engédséggel, gondoskodással ajándékozta meg. Hogyan is bánhatná mindezt? Thorpe a háta mögé nyúlt, és lecsapta az ébresztőórát. Hirtelen csend borult a lakásra. Egy szót sem tzólt, magához ölelte Livet. Zavart meglepődést látott a szemében, amely lassan megértéssé és elfogadássá alakult át. Ezt viccesnek és különösen vonzónak találta. Tehát nincs hozzászokva, hogy férfi ágyában ébredjen. A csendes reggeli ölelkezés új elmén volt, és Liv elmerült az új érzésben. Önzetlen bensőségesség. A férfi karjaiban lassan ízlelgette ezt az addig nem ismert élményt. Bizonytalan volt. Milyen érzés ez? Elégedettség? Boldogság? Vagy egyszerűen az a kellemes dolog, hogy megérintik, és ő is megérint valakit? Valami megváltozott. A bezárt ajtók feltárultak. Nem tudta pontosan, a kulcsot a zárakban Thorpe vagy ő fordította-e el, de hogy megtörtént, az biztos. A férfi meleg lehelete megérintette az arcát, karjaival pedig lágyan magához láncolta. Már nem volt egyedül. Vajon egyedül akar lenni? Erezte, hogy testük egymáshoz feszül. Tegnap még meg volt arról győződve, hogy a magány a válasz minden kérdésére. De most... Szeretkezett a férfival. Megosztotta magát vele. Elfogadta, amit adott. Liv nem tudta könnyedén kezelni a dolgokat. Ez az intimitás nagy szó volt, elkötelezettséget jelentett. Számára a két dolog mindig kéz a kézben járt. Valaha ígéretet tett magának, többé nem kötelezi el

303 magát, többé nem alakít ki szoros, személyes kapcsolatot. Túl sok emlék maradt a múltjából, ami rávitte erre. De Thorpe egyre fontosabbá vált az életében. liv pedig mind védtelenebb lett. Könnyű most szorosan a másikhoz bújva gondolkodni. Ha sokáig maradnak így, akkor a végén elfelejti, milyen könnyen jöhet a csalódás. Dv megfordult, ki akart szabadulni az ölelésből, mielőtt az túl szorossá válik. - Felkelek. Fél tízre benn kell lennem! Thorpe hallgatagon visszahúzta. A szája lágyan tapadt az ajkára. Oly lágy, oly meleg volt a nő teste. És az illatát még mindig az orrában érezte. Sokáig vart, hogy egyszer így mellette ébredjen. Most ki akarta élvezni ennek minden percét. Látni akarta, hogyan néz ki Liv, amikor álmos szemekkel felébred. A férfi Liv mellett aludt el, mellette kelt fel. Nem akart nélküle élni többé. Liv viszonozta a gyengéd, lassan ébredő érzéseket. Egy pillanatra azt hihette, megszűnt a külvilág, amely teljesítményeket vár tőle, és megszűnt a múlt, amely bilincseket tett rá. Most csak ketten voltak. Ha behunyja a szemét, könnyen azt képzelhetné, hogy még mindig éjszaka van, és óráik vannak, hogy öleljék egymást. De az idő sürgetett. A nap sápadtsárga fénnyel világított be az ablakon. - Fel kell kelnünk - mondta halkan, és közben azt kívánta, bár Thorpe megcáfolná ebben. - Mmm. - A férfi megfordult, hogy megnézze, mennyi az idő. Ügy látszik - felelte, és még utoljára belecsókolt Liv nyakába. - Azt hiszem, nem engedné a lelkiismereted, hogy éppen most ess ágynak súlyos torokgyulladással, vagy magas láz döntsön le a lábadról. - Miért, a tiéd megengedné? Thorpe nevetve megcsókolta. - Ebben a pillanatban nincs is lelkiismeretem. - Bárcsak én is ezt mondhatnám. - Lassan elfordult, és kikelt az ágyból. Automatikusan eltakarta a mellét a paplannal. - Kellene egy köntös. - Kár. - Thorpe egy morgással kikelt az ágyból, és felállt. - Mindjárt adok. És reggelit is mondta a szekrényhez vánszorogva. - Ha te vállalod a kávét. Liv kicsit megdöbbent, hogy meztelenül látja Thorpe-ot. Kiegyenesedett, és elhatározta, hogy nem lesz bolond. Csak egy éjszakát töltöttek együtt. A teste már nem titok a számára. De látni, gondolta Liv, ahogy először kiveszi a saját köntösét. Csodálatos teste volt - izmos, kemény, széles vállakkal és hosszú felsőtesttel. Dv gyakran gondolta, hogy a ruhái talán sok mindent elrejtenek. De ruha nélkül atlétatermete volt. - Ez jó lesz? - Kivett egy rövid, kimonószerű, bolyhos kék köpenyt, és Liv felé fordult. Dv nem is figyelt rá, mit kérdezett tőle. Belenézett Thorpe nevető szemeibe. - Mi? Hogy mondtad? - Tudsz kávét készíteni, liv? - Thorpe még mindig mosolygott, ahogy odanyújtotta neki a ruhát. - Van kávéporod? A férfi fájdalmasan nézett. - Viccelsz? - Gondoltam, hogy nem lesz. Na mindegy, megpróbálom mondta Dv bizonytalanul, és belebújt a köntösbe.

304 - A kávéfőző a pulton van, a kávé pedig a má xlik szekrényben a tűzhely felett. Lássuk, mire jutsz. Dv grimaszt vágott, amint Thorpe bezárt a maga mögött az ajtót. A konyhában mindent ott talált, ahol Thorpe mondta. Vizet eresztett, majd kimérte a kávét. Csak halványan hallotta, hogy a zuhanyzóból folyik a víz. Különös érzés volt - meztelen testén csak a férfi köntöse, ő pedig tesz-vesz a konyhában. Viszonyunk van - gondolta. Egy pillanatig a semmibe révedt. Szeretkezett vele, egy éjszakát töltött az ágyában, most reggel pedig kávét főz a konyhájában. A köntösében, gondolta még hozzá s végigsimította a hajtókáját. Megrázta a fejét, és rátette a kávéfőzőre a fedelét. Az isten szerelmére, huszonnyolc éves vagyok. Már voltam házas is, és elváltam. Jó állásom van, évek óta egyedül élek. Miért ne lehetne viszonyom valakivel? Mindennapos dolog az emberek többségénél. Az élet része. Nagyon egyszerű, mondhatni, banális ügy. Bolond dolog lenne többet beleképzelni. Két felnőtt ember együtt töltött egy éjszakát. Ez minden. Még mindig ezeket a józan, hideg gondolatokat forgatta a fejében, amikor a férfi bejött a konyhába. Liv megfordult, hogy valamilyen gúnyos megjegyzést tegyen a kávéra, de rögtön Thorpe karjaiban találta magát. Az gyengéden megcsókolta, egyszer, majd még egyszer. Harmadjára a csók hosszabb ideig tartott, és mohósággá fajult. Liv közelebb húzta magához a férfit. Mindent, amit az előbb gondolt, elfelejtett. Thorpe haja még mindig nedves volt, ahogy Liv beletúrt. Az érzékeit csiklandozta a friss szappan- és arcszeszillat. Minden újnak, üdének látszott, mint egy bimbózó kapcsolatban. A férfi keze megállt Liv melleinél, majd lejjebb csúszott a csípőjére. Nem elkeseredetten, de keményen csókolta. Livnek eszébe jutott az éjszaka. Thorpe hátrahúzódott egy kicsit, és ránézett. -Tetszel nekem - suttogta. - Mezítláb, több számmal nagyobb fürdőköntösben, kócos hajjal. - Még jobban összeborzolta. - Majd így képzellek el. amikor újra az elegáns Ms. Carmichaelt látom a híradóban. -A nézők nem fognak így látni, különben a népszerűségi mutatóknak lőnének. - Nem tudják, mit vesztenek. - Nem mindenki értékeli a borzas most keltem ki az ágyból látványt! -A kávé sisteregve lefőtt, kibontakozott az ölelésből. A szekrény alatt, kampókon bögrék lógtak, levett kettőt, és töltött. - Amúgy a jól fésült, kicsinosított Oliviát is szeretem - mondta, és odanyújtotta a tejszínt. - Tulajdonképpen nehezen találnék rajtad olyan dolgot, ami ne tetszene. Liv nevetve felnézett. - Mindig ilyen kedves vagy a kávé előtt? - nyújtotta át az egyik bögrét. - Legjobb lesz, ha lezuhanyozom, míg ezt megiszod. Talán ettől elpárolog a kedvességed. - A férfi már majdnem a szájához emelte a csészét, amikor Liv a karjára tette a kezét. - Ne felejtsd el, hogy reggekt ígértél nekem. Kisétált, vitte magával a poharat is. Thorpe lenézett a bögréjére, és elgondolkodva szürcsölt. Nem is volt olyan rossz a kávé, mint ahogy elhitette vele. Nyilván nem erőssége a főzés, gondolta, miközben tovább ivott. Ám neki igen, gondolta elszántan, és a hűtőszekrényhez ment. Hallotta a víz csobogását. Tetszett

305 a gondolat, hogy Liv közel van hozzá - csak pár szobányira. Kivette a szalonnát, olajat melegített a serpenyőben. Thorpe nem volt hajlamos becsapni magát. Szerefkeztek - és szeretkeznek majd később is -, azonban Liv érzései még nem olyan kiforrottak, mint az övéi. Kényeknetlen volt olyasvalakinek adni a legmélyebb érzéseiből, aki nem feltétlenül olyan mélyen viszonozza ezeket. De képes lenne rá Liv, gondolta, ahogy sistergett a szalonna. Csak éppen harcol ellene. Thorpe viszont túl magabiztos volt ahhoz, hogy elgondolkodjon, esedeg veszíthet a végén. A verőfényes konyhában az elmúlt éjszakán járt az esze - hogy milyen önfeledten adta át magát Liv- a kezdeti habozása, majd a vad szenvedély ébredése és tombolása. Bármit mondhat Liv, bonyolult alkat, rejtett zugokkal és ellentmondásokkal teli. Thorpe nem is vágyott másra. Mióta csak először szerelmes lett egy nőbe, az olyanokat szerette, akik nehezen fürkészhetők ki. A sors esetleg talált volna neki egy szelídebb típust is. Olivia Carmichael kell nekem, gondolta, neki pedig én. Lehet, hogy türelemmel kell lennem, míg meggyőzöm, de meg fogom győzni. Mosolyogva ütötte bele a tojásokat egy tálba. Mint előző este, a konyhából jövő illat ez aUtalommal is megbabonázta Livet. Az ajtóban állt, a tálcát nézte, amit Thorpe szalonnával, napsárga rántottával és pirítóssal rakott meg. - Thorpe - mondta, és nagyot sóhajtott -, elképesztő vagy. - Csak most veszed észre? - kérdezte a férfi. - Vegyél ki tányért onnan - kérte, és a fejével a szekrény felé bökött. - Együnk, mielőtt kihűl. Liv kivette az evőeszközöket is. - Elismerem - mondta, amint helyet foglalt az asztalnál -, mély tisztelettel adózom azoknak, akik főzni tudnak, és emellett minden másra is jut idejük. - Te miket eszel otthon? - Nagyon keveset. - Liv szedett a tálról. - A legtöbbször olyan konzerveket, amelyeken a felirat azt hirdeti: Teljes értékű, tápláló étel. Néha igaz is. - Liv, van fogalmad arról, miket tesznek ezekbe a konzervekbe? - Kérlek, Thorpe. - liv egy nagy villányi rántottát emelt a szájába. - Legalább akkor ne, amikor eszem. A férfi nevetett, és a fejét csóválta. - Sosem tanultál főzni? Liv vállat vont. Emlékezett azokra az ételekre, amelyeket a házassága alatt készített. Általában kapkodva - mielőtt elrohant a stúdióba, vagy órák után. Jól főzött, esetenként egészen jól. De olyan kevés ideje volt, és olyan sok kötelessége. De ennél is messzebbre nyúlt vissza, hogy válaszoljon. - Amikor gyerek voltam, az anyám nem tartotta fontosnak, hogy megtanítson főzni. Tulajdonképpen - tette hozzá, miután megrágott egy falat szalonnát - nem állhatta, ha olykor belopakodtam a konyhába nézni, mit csinál. Az az ő birodalma volt. Thorpe megkent egy pirítóst, és elgondolkodott azon, milyen eltérő világból is érkeztek. Ö és az édesanyja közel álltak egymáshoz, részben szükségből, részben mert szerették egymást. Liv az anyjával nem volt közeli kapcsolatban, talán egyszerűen azért, mert nem értették meg egymást. -- Gyakran mész vissza Connecticutba?

306 -Nem. Egyeden dolgot jelentett ez a szó. Nejyere túl kötnél. Thorpe jól értette ezt, és témát váltott. - Milyen napod lesz ma? - Zsúfolt. Az elnök felesége átadja a játszóházat tizenegykor. Delinek jelenése van a védelmi minisztériumban, bár kédem, hogy egyáltalán a közelébe tudunk férkőzni. Aztán délután tudósítok az oktatási bizottság üléséről. - Végzett a rántortájával. - Valamint fel kell vennünk egy promóciós anyagot. Az igazgató aggódik a népszerűségi mutatók miatt. - Mindenki aggódik - lenézett Liv üres tányérjára. - Legalább feltankoltál. - Ha ezzel udvariasan azt szeretnéd mondani, hogy degeszre ettem magam, akkor most az egyszer elnézem neked. - Liv felállt, leszedte a tányérokat. - Mivel te készítetted, én elmosogatok, míg felöltözöl. - Demokratikus megoldás. Liv a tányérokat és a tálat nézte. - Haza kell mennem átöltözni. Hívok taxit. - Ne légy nevetséges. Liv nem nagyon figyelt a mozdulataira, és felemelte az egymásra tett tányérokat. - Butaság lenne bejárnod miattam az egész várost, és amúgy sem abba az irányba mész. Egyszerűbb lesz, ha... Thorpe kivette Liv kezéből a tányérokat, és lerakta az asztalra. A nő vállára tette a kezét, a szemébe nézett Újra az jelent meg Thorpe szemeiben - a kutató, kereső, mélyre ható tekintet, ami elől nem lehetett kitérni. - liv, az előző éjjel sokat jelentett nekem. Az, hogy velem vagy, fontos nekem. - Látta Liv szemében, hogy milyen érzelmek mozdulnak meg benne. - Tehát ne halljak semmilyen taxiról. - Rendben - egyezett bele, és szorosan magához ölelte Thorpe-ot. Ez a változás meglepte, de meg is hatotta a férfit. liv behunyta a szemét, és nem mozdult. Attól félt, Thorpe szó nélkül engedni majd taxival menni. Az esze azt súgta, ez lett volna a jobb - könnyedén, fölényesen venni a dolgot. Elmenni taxival, és később találkozunk. De a szíve többet várt ennél. És az érzelmei kezdtek elnyomni minden ésszerűséget. - Megvársz ma este adás után? - súgta Thorpe a nő fülébe. Liv ránézett. - Igen. - Megcsókolták egymást, s Liv azt gondolta, talán veszélyes talajra tévedt, de azt is, hogy nem érezte magát ennyire élettel telinek évek óta. Öt óra harminckét perckor Thorpe a kontrollszobában állt, és Livet nézte az üvegablakon keresztül. Nem igazán figyelt a helyi áruházláncban történt rablásról szóló hírre, vagy a műsorkészítés technikai mozzanataira, amelyek körülötte zajlottak. Egyszerűen egész nap Liv járt a fejében. Még egyszer látni szerette volna, mielőtt ő kerül sorra a kamera előtt. - Egyes kamera - vezényelt Carl a monitorokkal teli fal előtt. Liv is ott volt, nyolcszorosán, a fekete-fehér előképernyőkön, és színesben azon a monitoron, amely az élő adást közvetítette. Sztereóban hallatszott a hangja. Thorpe-tól balra a hangmérnök ügyködött a hangszabályozóknál. - Kettes kamera. Brian váltotta fel liv arcát az élőképen. Carl utasítására képek jelentek meg mögötte. - Harminc másodperc, majd reklám.

307 Nóra RoSerLs Brian gördülékenyen folytatta a vágásig. Carl nagyot szívott a cigarettájából, majd a válla felett hátrasandított Thorpe-ra. - Többet ládák itt, mint mikor itt dolgoztál - jegyezte meg. - Most van miért itt lennem - felelt Thorpe könnyedén. Carl Liv arcát figyelte a monitoron, és helyeslően morgott valamit. Mindig is kedvelte Thorpe-ot, mint embert, és nagyra becsülte riporteri képességeit. Szerette volna a csapatban marasztalni. Sóhajtva elnyomta a cigarettáját. Kétségei voltak afelől, hogy Carmichaelt itt tudja tartani néhány évnél tovább. Túl régóta dolgozott a szakmában, hogy mást reméljen. - Harminc másodperc. Thorpe felnézett. Liv Briannal beszélgetett. Nevetett valamin, és a fejét csóválta. Csak képzelte a férfi, vagy Liv igazán felszabadultabb, könnyedébb most? Alig több mint egy óra, s újból megérinthetik egymást. A kamera Livre irányult, és a jelre elkezdte a híradó következő blokkját. Thorpe kiment a helyiségből a nő hangja még mindig a fülében csengett. Amikor a műsor véget ért, Liv visszament a szerkesztőségbe. Mérlegelte az érveket és az ellenérveket, vajon felmenjen-e Thorpe szobájába, de végül úgy döntött, ha lent marad, kevesebb találgatásra ad okot - és kevesebb pletykára. Még nem állt készen, hogy ország-világ elé tárja a magánéletét. Hiányzott neki a férfi. Ez a tény meglepte, de nem lehetett tagadni. Rohangálós, zaklatott napja volt, s valahol a gondolatai mögött mindig Thorpe lapult. Az asztalánál maradt, átnézte a másnapi beosztását, a szeme egyre a fakorára tévedt Miért van az, hogy a nap nagy része gyorsan eltelt, most meg egy óra is örökkévalóságnak tűnik? - Úgy látom, a hölgy szeretne egy kávét inni. Liv felnézett, rámosolygott Bobra, s elvette az italt. - Mindig is tudtam, hogy jó szemed van. - Inkább azt választanám, hogy ellenállhatadanul csábító legyek felelt Bob, és ráült az asztal sarkára. - De hiszen az vagy. - Liv szeme nevetett a műanyag pohár fölött. - Úgy kell visszafognom magam. - Igen? - Bob vigyorgott. - Es ezt elmondhatom a feleségemnek? - A saját belátásodra bízom. - Prye-jal dolgoztam ma - sóhajtott Bob. - Tudod, az a kis félperces tudósítás, amit a Kennedy-központ előtt vettünk fel. - Úhüm. - Liv tudta, mi következik, és hátradőlt a székében. - Tizennégyszer kellett felvennünk. Nem is hinnéd, hogy valaki ennyiszer el tud rontani egy sort És megorrolt rám, amikor megkérdeztem, akarja-e, hogy olyan idióta kartonokra írjuk neki a szöveget. Jobban kellene tisztelnünk a tehetséget - hördült fel Bob. - Akkor sem ismerné fel a tehetséget, ha az szembejönne vele, és a bokájába harapna. Liv kinevezte magát diplomatának. Tudta, hogy Prye mindig harcban áll a stábbal. - De végül is jól sikerült a felvétel. - Még szerencse, hogy nem kell élőben szerepelnie. Ha én dönthetném el - vigyorgott Bob -, akkor nem dolgoznék mással, csak akinek szép lábai vannak. Tudod - Bob félrehajtotta a fejét -, valahogy másképp nézel ki most. Liv felhúzta a szemöldökét. Lehetséges, hogy egy szereknes éjszaka

308 és egy kis szabadság ennyi látható változást hozzon? - Ha nem szeretnél Prye-jal dolgozni - közölte Liv könnyedén tudd, hogy már felhívtam az ügyeletest, és kikértelek holnapra. Bob ismét mosolygott. - Köszönöm, de inkább Acapulcóba mennék egy vad hétvégére. - Acapulco - ismételte Liv, és úgy tett, mintha gondolkodna az ajánlaton. - Használd fel az utazási keretedet. - Livnek már van programja a hétvégére - szakította meg őket Thorpe szelíden. Bob és liv egyszerre fordultak felé. A férfi végigmérte Livet, majd Bobot. Evezni fog. - Nem viccelsz? - Bob ettől csak szélesebben mosolygott. - Na jó, azt hiszem, bejelentkezek az anyósomékhoz vasárnapi ebédre. - Intett Livnek, majd magukra hagyta őket. - Thorpe. - De ekkor a férfi már karon is fogta, és keresztülvezette a helyiségen. - Még nem terveztem semmit hétvégére. - De én igen - felelt barátságosan. - És te is szerepelsz a terveimben. Amikor kiléptek, Liv megjegyezte: - Van egy olyan furcsa vesszőparipám, hogy én is szeretek abba beleszólni, hogy mikor mit csinálok. - Rugalmas vagyok. - Thorpe kinyitotta a kocsiajtót, rátámaszkodott, és mosolygott. - Ha inkább Acapulcóba szeretnél menni, akkor azt is el tudom intézni. 432. Nom Rooerl Nem tudott méregbe gurulni, ha íg mosolygottra. Kifújta a levegőt. -Jöhet az evezés. - Késztetést érzett, igj megcsókolja. - Ha te húzod a lapátokat. Tizenkettedig Mennyi minden meg tud változni egy hét alatt! Liv már csaknem elfelejtette, milyen volt egyedül - valóban egyedül - lenni, Az éjszakák már nem voltak egyenlők a tökéletes csenddel. Majdnem elfeledkezett arról, milyen az, ha csak önmagára számíthat. Most pedig ismét volt valaki az életében. Meg sem próbálta kitalálni, hogyan jutott el eddig. Egyre jobban számított Thorpe társaságára. Egyre jobban élvezte az együttlét apró örömeit. Egyszerűen egyre jobban szüksége volt rá. Ahogy múltak a napok, azt vette észre magán, nemcsak a beszélgetéseiket, de a vitáikat is egyre jobban várja. A férfi ösztönözte, arra kényszerítette, hogy gyorsan vágjon az esze, ha netalán hajlandó lett volna ellustulni a gondolkodásban. Szellemileg nagyon jól kiegészítették egymást. Voltak alkalmak, amikor - s ezt Liv jól tudta - a férfi rajta élesítette az eszét, és ez fordítva is előfordult. Sokat jelentett neki Thorpe ereje, mert volt benne valami sziklaszilárd. Egyszer már keresett hasonló szilárdságot másban, és csalódnia kellett. Nem védelemre volt szüksége. Elég nehézségen ment már keresztül ahhoz, hogy erősnek érezze magát, bármilyen megpróbáltatás elé állítsa is az élet. De ha egyszer társat, partnert, szeretőt választ magának, annak erősnek kell lennie. Liv még mindig óvatos maradt, takargatta az érzelmeit. Meglehet, egyre kevésbé.

309 Ahogy megígérte, Thorpe elvitte egy éjszakai baseballmeccsre. - Mondom neked, hogy más állás után kellene néznie - jelentette ki, s bedugta a kulcsot a lakása zárjába. Ahogy levetette a kabátját, a bíró hibáiról elmélkedett. - Nem kell iskolába vagy valami ilyesmibe járniuk, mielőtt bírók lesznek? - Vagy valami ilyesmibe, inkább - értett egyet Thorpe, és nem tudta elfojtani a vigyorgását. Liv egész úton hazafelé a bíró ítéletein háborgott. - Nos, mindenesetre - vonta le a következtetést - borzasztó rossz jegyeket kaphatott. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, olyan gonosz, hogy rendszeresen rugdossa a kutyáját. - Ezt valószínűleg a játékosok többsége ugyanígy gondolja. Thorpe is kibújt a kabátjából és a Livére dobta. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy átvedd a sportközvetítéseket, Liv A nő bosszúsan tekintett a férfire. - Igenis, jól tudnám csinálni - bizonygatta. - Még egypár meccset megnéznék, és ugyanúgy tudnék közvetíteni mérkőzéseket, mint hoszszú felszólalásokat a kongresszusban. Kérsz egy brandyt? - Igen, köszönöm. - Thorpe livre mosolygott, miközben az elkészítette az italokat. - Hagyjuk a baseballmérkőzéseket. Ha már a beszédeknél tartunk, mit gondolsz, milyenek Donahue esélyei? Eleget tud szónokolni, hogy megakadályozza a törvényjavaslat elfogadását? - Elég soványak - fontolgatta Liv, és visszatért két pohárral a kezében. - Beszéltem vele a minap - elvette az italt, és maga mellé húzta Livet a díványra. - Közvedenül azelőtt, hogy felszólalt. Nagy menetre készül. Akkor is megevett legalább öt sonkás szendvicset és hat fánkot. Liv nevetett. - Na, legalább nem maradt éhen. Kell az erő a hosszú szónoklatokhoz - ha bírják a hangszálai. - Nagyon elszánt - jellemezte Thorpe. - Azt mondta, túlbeszéli minden ellenlábasát. Ha csak elhatározáson és állóképességen múlik, sikerül neki. - Liv nekidőlt a férfi vállához, az pedig ösztönösen átkarolta. - A páholy a nap nagy részében tömve volt. - Megkérdeztük az utca emberét - mondta Liv halkan. Elálmosodott a jóleső érzéstől. - A legtöbben puszta kíváncsiságból vannak ott, és nem azért, mintha annyira érdeklődnének a téma iránt. De egy teli páholy és egy jó beszéd nagy reklámot jelent. Ez is ösztönözheti Donahue-t pár napig. - Már ötödik napja beszél. - Szeretném, ha elérné a célját. - Liv sóhajtott. Hogyan is lehetett nyugodt anélkül, hogy Thorpe át ne karolja? - Tudom, hogy nem reális, és a törvényjavaslatot végül mégis elfogadja a többség, de mégis... Thorpe hallgatta a lassú, csendes beszédet Volt valami hasonlóság őközte és Donahue között. Thorpe is végeláthatatlan beszéddel igyekezett megnyerni Livet. Ugyanolyan elszánt volt, hogy megnyerje a csatát, akár a szenátor. Nem elég csak átkarolni ivet Egy egész életre van szüksége rá. Meddig tart még? Liv óvató ága majdnem dühkitörést eredményezett olykor Thorpe-nál. Nem tudott méregbe gurulni, ha Thorpe így mosolygott rá. Kifújta a levegőt. -Jöhet az evezés. - Késztetést érzett, hogy megcsókolja. - Ha te húzod a lapátokat. Tizenkettedik Mennyi minden meg tud változni egy hét alatt! Lív már csaknem

310 elfelejtette, milyen volt egyedül - valóban egyedül - lenni. Az éjszakák már nem voltak egyenlők a tökéletes csenddel. Majdnem elfeledkezett arról, milyen az, ha csak önmagára számíthat. Most pedig ismét volt valaki az életében. Meg sem próbálta kitalálni, hogyan jutott el eddig. Egyre jobban számított Thorpe társaságára. Egyre jobban élvezte az együttlét apró örömeit. Egyszerűen egyre jobban szüksége volt rá. Ahogy múltak a napok, azt vette észre magán, nemcsak a beszélgetéseiket, de a vitáikat is egyre jobban várja. A férfi ösztönözte, arra kényszerítette, hogy gyorsan vágjon az esze, ha netalán hajlandó lett volna ellustulni a gondolkodásban. Szellemileg nagyon jól kiegészítették egymást. Voltak alkalmak, amikor - s ezt Lív jól tudta - a férfi rajta élesítette az eszét, és ez fordítva is előfordult. Sokat jelentett neki Thorpe ereje, mert volt benne valami sziklaszilárd. Egyszer már keresett hasonló szilárdságot másban, és csalódnia kellett. Nem védelemre volt szüksége. Elég nehézségen ment már keresztül ahhoz, hogy erősnek érezze magát, bármilyen megpróbáltatás elé állítsa is az élet. De ha egyszer társat, partnert, szeretőt választ magának, annak erősnek kell lennie. Lív még mindig óvatos maradt, takargatta az érzelmeit. Meglehet, egyre kevésbé. Ahogy megígérte, Thorpe elvitte egy éjszakai baseballmeccsre. - Mondom neked, hogy más állás után kellene néznie - jelentette ki, s bedugta a kulcsot a lakása zárjába. Ahogy levetette a kabátját, a bíró hibáiról elmélkedett. - Nem kell iskolába vagy valami ilyesmibe járniuk, mielőtt bírók lesznek? - Vagy valami ilyesmibe, inkább - értett egyet Thorpe, és nem tudta elfojtani a vigyorgását. Lív egész úton hazafelé a bíró ítéletein háborgott. - Nos, mindenesetre - vonta le a következtetést - borzasztó rossz jegyeket kaphatott. Nem lennék meglepve, ha kiderülne, olyan gonosz, hogy rendszeresen rugdossa a kutyáját. - Ezt valószínűleg a játékosok többsége ugyanígy gondolja. Thorpe is kibújt a kabátjából és a Lívére dobta. - Azt hiszem, itt az ideje, hogy átvedd a sportközvetítéseket, Lív. A nő bosszúsan tekintett a férfire. - Igenis, jól tudnám csinálni - bizonygatta. - Még egypár meccset megnéznék, és ugyanúgy tudnék közvetíteni mérkőzéseket, mint hoszszú felszólalásokat a kongresszusban. Kérsz egy brandyt? - Igen, köszönöm. - Thorpe Livre mosolygott, miközben az elkészítette az italokat. - Hagyjuk a baseballmérkőzéseket. Fia már a beszédeknél tartunk, mit gondolsz, milyenek Donahue esélyei? Eleget tud szónokolni, hogy megakadályozza a törvényjavaslat elfogadását? - Elég soványak - fontolgatta Lív, és visszatért két pohárral a kezében. - Beszéltem vele a minap - elvette az italt, és maga mellé húzta Livet a díványra. - Közvedenül azelőtt, hogy felszólalt. Nagy menetre készül. Akkor is megevett legalább öt sonkás szendvicset és hat fánkot. Lív nevetett. - Na, legalább nem maradt éhen. Kell az erő a hosszú szónoklatokhoz - ha bírják a hangszálai. - Nagyon elszánt - jellemezte Thorpe. - Azt mondta, túlbeszéli minden ellenlábasát. Ha csak elhatározáson és állóképességen múlik, sikerül neki. - Lív nekidőlt a férfi vállához, az pedig ösztönösen átkarolta. - A páholy a nap nagy részében tömve volt.

311 - Megkérdeztük az utca emberét - mondta Liv halkan. Elálmosodott a jóleső érzéstől. - A legtöbben puszta kíváncsiságból vannak ott, és nem azért, mintha annyira érdeklődnének a téma iránt. De egy tek páholy és egy jó beszéd nagy reklámot jelent. Ez is ösztönözheti Donahue-t pár napig. - Már ötödik napja beszél. - Szeretném, ha elérné a célját. - Lív sóhajtott. Hogyan is lehetett nyugodt anélkül hogy Thorpe át ne karolja? - Tudom, hogy nem reális, és a törvényjavaslatot végül mégis elfogadja a többség, de mégis... Thorpe hallgatta a lassú, csendes beszédet. Volt valami hasonlóság őközte és Donahue között. Thorpe is végeláthatatlan beszéddel igyekezett megnyerni livet. Ugyanolyan elszánt volt, hogy megnyerje a csatát, akár a szenátor. Nem elég csak áükarolni Livet. Egy egész életre van szüksége rá. Meddig tart még? Lív óvatossága majdnem dühkitörést eredményezett olykor Thorpe-nál. Letette az italát, majd elvette Livét is. Liv csókra nyújtotta a száját, de nem igazán azt kapta, amit várt. A férfi szája vadul csapott le rá, egész testsúlyával belenyomta a kanapén lévő díszpárnákba. Vadul rángatta a ruháját. Ez új érzés volt. Eddig visszafogta magát szeretkezéskor, mintha gyengédséggel igyekezne ellensúlyozni a nagyobb fizikai erejét. Lív beleborzongott, ahogy Thorpe szétnyitotta a blúzát, hogy megérintse a bőrét. A szája rátapadt Livére úgyhogy semmilyen hangot nem tudott kiadni, miközben Thorpe letépte róla a farmernadrágot. Liv a férfi pulóvere körül matatott, alig várva, hogy a bőr a bőrrel érintkezzék. Halk, de vad káromkodás közepette végül Thorpe cibálta le magáról, lerántotta a feje felett, majd a padlóra hajította. A szája hirtelen mindent elborított - ízlelt, habzsolt. Liv elolvadt, szétfolyt az érintésétől. Együtt szárnyaltak, és Liv bárhová követte a férfit, együtt ereszkedett és emelkedett vele, annak kénye-kedve szerint. Olyan nyers erők lakoztak Thorpe-ban, amelyekről sejtése sem volt. Elszántan vette birtokba a nőt, mintha évek óta nem lettek volna együtt. A kínzó vágy egyre fokozódott, s Liv rájött, nincs semmi, amit megtagadhattak volna egymástól. Aztán Thorpe lehúzta magával a padlóra, újra felhevítette Liv reszkető testét. A nő Thorpe nevét suttogta, félig tiltakozásképpen, félig a csodálkozástól, ahogy ismét növekedett benne a vágy. - Még... - ennyit mondott Thorpe, mielőtt a szája Liv ajkaira tapadt. A keze ugyanolyan fürgén járt, mint az első érintésnél, és Liv teste ugyanolyan érzékien válaszolt. Livben mindent elsöpört a birtoklás vágya, és az, hogy őt magát is birtokba vegyék. Nem csak a férfi irányított, Liv sem parancsolt megálljt a kezeinek, miközben forrón csókolták egymást. Liv remegett, de észre sem vette. Csak a férfi, erőteljes zihálását hallotta a fülében, amikor egymásba kapaszkodtak. Úgy érezte, azonnal felrobban benne a vágy és a gyönyör. Aztán ismét ellágyult, elernyedt, s a férfi is megpihent mellette. De mégsem tudta megállni, hogy hozzáérjen. Vonzotta a nő bőre, különösen a csípőjétől a derekáig. Most gyengéden simogatott. Megcsókolta a vállát és a nyakát. Hallotta liv sóhaját, és magához vonta. Ismét magáénak akarta a nőt. Vadul, szenvedélyesen. - Szeretlek. - Egyszerre nagy megnyugvást érzett, és csak ekkor

312 jött rá, hogy hangosan beszélt. Tenyerébe fogta a nő állát, és felemelte. - Szeretlek - mondta újra. Nem egészen így akarta kifejezni magát, de most, hogy már megtörtént, egyenesen liv szemébe nézett. Azt akarta, hogy ő is megértse, amit mondott. Liv hallotta, és megértette a jelentését a férfi szeméből. Valami megmozdult benne mindia kötelet húznának, egyszer a férfi felé, másszor tőle el. - Nem. - Liv a fejét rázta, és a szó reménytelenül gyengének tűnt. - Nem, nem szeretném, ha szeretnél. - Nincs más választásod. - A kijelentés nyugodtabb volt, mint a férfi lelkiállapota. Beléhasított Liv válasza, és a szemében tükröződő szorongás. - Es úgy tűnik, nekem sincs. - Nem. - Liv arrébb húzódott, felült, és a tenyerébe hajtotta a fejét. Egyszerre meglepték a régi kétségek, félelmek, elhatározások. Mintha satuba szorítaná valami, olyan erős volt a nyomás. - Nem vagyok... nem vagyok rá képes. Szerelem. Ez a veszélyes, veszélyes szó, amitől az ember meztelennek és védtelennek érzi magát. Elfogadni kockázatos, mert katasztrófával fenyeget. Hogyan is engedhetné, hogy újra belebonyolódjon ebbe a hálóba? Thorpe a vállánál fogva maga felé fordította. A válasza sértődöttséget és haragot váltott ki belőle. Ezt csak tetézte a nő sápadt, szánalmas arckifejezése. - Én igenis szeretlek - mondta kurtán. - Az, hogy te ezt nem szeretnéd, ezen mit sem változtat. Szeredek, sőt már jó ideje szeretlek. Ha méltóztattál volna észrevenni, akkor láttad volna. - Thorpe, kérlek... - liv ingatta a fejét. Hogy magyarázhatná el neki? Mit akart tulajdonképpen elmagyarázni? Azt, hogy addig ölelje magához, amíg ismét tisztán tud gondolkodni. Szerelem. Milyen érzés, ha valakit szeretnek? Még ha lenne néhány perce. Ö, bárcsak megállna a szíve ebben a pillanatban. - Nemcsak a tested kell nekem, Olivia. - Liv kihallotta a csalódottságot és a dühöt a hangjából. Megmakacsolta magát. Nem, nem kényszeríthetik semmire. Nem fogják irányítani. Az ő élete az övé. A tehetedenségtől Thorpe ujjai görcsösen kapaszkodtak Liv testébe. - Akkor mit akarsz? - Sokkal többet - mondta elszántan -, mint amennyit te hajlandó vagy nekem adni. Bizalmat, mondjuk, kezdésképpen. - Nem adhatok többet, mint amim nekem is van. - A sírás kerülgette, ugyanakkor szeretett volna belekapaszkodni. Egyenesen a férfi szemébe nézett. - Nem szeredek. És nem akarom, hogy szeress. Egyikük sem volt tudatában, mekkora fájdalmat okoztak ezek a szavak. Liv tüzet látott lobbanni a férfi szemében, amiből sejtette, milyen keményen fogja vissza az érzéseit, a haragját. Ha kevésbé tudott volna uralkodni magán, akkor - Liv biztos volt ebben - pofon vágta volna ezekért a hideg, szenvtelen szavakért. Liv azt kívánta, bár így tett volna. Abban a pillanatban szívesen elcserélte volna a lelki fájdalmat testi szenvedésre A férfi lassan elengedte. Nem hitte, hogy ennyire a lelkébe lehet gázolni. Csendben felöltözött. Tudta, hogy el kell mennie, mielőtt olyat tesz, amit később megbánhat. Erre aztán nem fogja rávenni Liv. Sem a visszautasításával, sem a hűvösséggel, sem mással. Magára hagyja, hiszen ezt akarja. Minél hamarabb látótávolságon kívül kerüL annál hamarabb kezdheti elfelejteni. Még akkor is átkozta magát, hogy milyen bolond volt, amikor becsukta maga mögött az ajtót.

313 A zár kattanásától Liv magához tért. Egy teljes percig csak a falat bámulta. A csend szinte felsikoltott körülötte. Összegömbölyödött, és keservesen siratta mindkettőjüket. A napi rendes teendők elvégzése legyűrhetetlen akadályokat jelentett. Felkelni, felöltözni, csúcsforgalomban vezetni. Lívnek most minden tevékenység sokszoros nehézséget okozott. A feladatokkal zsúfolt délelőttöt ideges tettvággyal és bágyadt erődenséggel küzdötte át. Nem tudott rendesen a munkájára összpontosítani, amikor hátul, a fejében, mindig ott volt Thorpe. Csak most kezdte el megízlelni a boldogságot, és tessék... Minden olyan gyorsan történt, nem gondolta, hogy a férfi szerelmes lesz belé. Eléggé ismerte ahhoz, hogy tudja, nem az a típus, aki könnyedén szeret valakit. Ha komolyan gondolja, minden erejét beleadja. Amikor egy olyan férfi, mint Thorpe, szeret egy nőt, akkor az a nő teljes szeretetet kap. Talán ez rémítette meg legjobban Livet. Mégis, amit most érzett, amikor befejezett egy interjút, az nem félelem volt, hanem üresség. Mielőtt Thorpe belépett az életébe, elfogadta ezt az ürességet. Az űrt valamelyest kitöltötte a munka és a becsvágy. De ez már nem volt elég. A délelőtt folyamán is tucatnyi olyan dolog történt, amiket szeretett volna megosztani Thorpe-pal. Évek teltek el úgy, hogy nem érezte, meg kellene osztania bármit is bárkivel most viszont nem tudott kitérni az érzés elől. Ennek ellenére ellökte magától a férfit. Most mit tegyen? Hogyan értetiietné meg vele, hogy míg az egyik fele szereti őt, és azt akarja, hogy szeressék, addig a másik fele meglapul, mint nyúl a puska előtt? Megfagy. Megretten. Hogyan is várhatná el tőle, hogy megértse? - kérdezte önmagát, miközben gépiesen navigált a délutáni orgalomban. Már abban sem volt biztos, hogy maga érti-e önmagát. Tedd félre egy időre, tanácsolta magának. Menj el Mrs. Ditmyer vacsorájára, lazíts, és tiszta fejjel gondold át még egyszer. Remélve, hogy megfogadja a magának adott tanácsot, Liv megállt az étterem melletti parkolóban. Úgy vélte, ez a legtökéletesebb módja annak, hogy egy időre megszabaduljon a gyötrő érzésektől. Részben üzleti, részben társasági jellegű alkalom. Rápillantott az órájára, és látta, hogy alig öt percet késett. Nem gond. Bár nem ajánlatos Myra Ditmyert sokáig váratni. Kedvelem ezt az asszonyt, gondolta, amint belépett az étterembe. Olyan... életrevaló. Greg szerencsés, hogy ilyen nagynénje van, annak ellenére, hogy az asszony gyakran kerítőnek képzeli magát. Liv azt kívánta, bárcsak őt is ilyen rokonnal ajándékozta volna meg a sors. Egy olyan nagynénivel, aki sziklaszilárdan áll akkor is, ha a világ összedől körülötte. Elhessegette ezt a gondolatot. Nyilván számított itt Mrs. Ditmyer fővárosi politikai és társasági körökben betöltött helyzete is. Mivel Myra a fejébe vette, hogy protezsálja Livet, ezért ki kell használni ezt a lehetőséget is. - Mrs. Ditmyer asztala - mondta a főpincérnek belépve. - Ms. Carmichael? - A férfi mosolygott, amikor Liv igent intett a fejével. - Erre parancsoljon. - Szórakozottan követte. Mint Carmichael, kivételes bánásmódot élvezett. Televíziós személyiségként nem számíthatott volna ilyesmire. - Olivia! - Myra úgy üdvözölte, mintha régen ismernék egymást. Milyen elbűvölően néz ki. És milyen jóleső érzés, hogy a férfiak újra megnéznek. Még azt gondolják, az anyád vagyok, vagy a vénkisasszony

314 nagynénéd Albuquerque-ből. Liv még akkor is nevetett, amikor a főpincér alátolta a széket. - Mrs. Ditmyer, tudtam, hogy az önnel elköltött ebéd a nap csúcspontját jelenti majd. - Ö, milyen kedves. - Myra ragyogott el volt bűvölve önmagától. Paul, legyen szíves, hozzon sherryt Ms. Carmichaelnek. - Azonnal, Mrs. Ditmyer. - A pincér meghajolt, és eltávozott. - Nos. - Myra várakozóan rákönyökölt az asztalra. - Most mondja el, milyen csodálatos dolgokat csinál mostanában. Gondolom, a politikai korrupcióról és más világrengető eseményekről tudósít. Egy perc megállása sem lehet. Liv nevetett. Lehetetlen volt nem ellazulni és ámulni ennek a nőnek a társaságában. Amúgy - küldött Liv felé egy újabb lehengerlő mosolyt - természetesen számítok rá, hogy engem is meginterjúvolsz. - Ezt a lehetőséget a világért sem hagynám ki - mondta liv őszintén. - Myra - mondta Liv, és nekifogott a salátájának -, lenyűgöző vagy. - Próbálkozom. Na, ezt elrendeztük - elégedetten sóhajtott. Szerette ezt a lányt. Igen, nagyon szerette. És amikor Myra Ditmyer valakiről elhatározott valamit, akkor az olyan határozott döntés volt, mint a férjéé a bíróságon. - Meg kell mondanom, amikor szerveztem azt a bridzspartit, fogalmam sem volt, hogy te és Greg ismeritek egymást. Imádom a meglepetéseket. - Nagyon jó barátom volt. - Liv a salátáját piszkálta. - Jólesett, hogy újra láthattam. Myra figyelmesen nézte Livet. - Azt mondtam, hogy meglepődtem. De aztán... - liv felemelte a fejét. - Nem sokáig tartott összerakni a történetet. Az egyetemi évei alatt Greg sokat írt nekem egy bizonyos Liwyről. Emlékszem, reménykedtem benne, hogy szép kis szerelem alakul a dologból. Nyilvánvalóan elbűvölte az a lány. - Myra, én... - Nem, nem, hadd fejezzem be. Greg mindig lelkiismeretes levélíró volt. Szokadan ez egy fiatalembertől. Megírta, hogy ez a Liwy összejött a szobatársával. - Olyan régen történt. - Kedvesem. - Myra liv kezére tette a kezét. - Elnézésedet kérem. De Greg olyan bizalmas hangot ütött meg a leveleiben. Azt hiszem, kénytelen volt valakinek kiönteni a szívét. Halálosan szerelmes volt beléd, és olyan közel állt Doughoz, mint nagyon kevesen. Nehéz volt, hogy mindkettőtökhöz kötődik, és talán mert olyan messze voltam, mindent leírt nekem a leveleiben. Mindent. Myra tekintette, a keze szorítása értésére adta Lívnek, hogy szó szerint érti a mindent. Nyilván semmi sem maradt rejtve előtte azokról az évekről. IÍV rémülten nézett Myrára. - Kedvesem, igyál még egy kis bort. Nem akartalak nyugtalanítani. De mindannyiunknak meg kell birkóznunk a nehézségekkel, ugye? folytatta könnyed hangnemben, miközben liv engedelmeskedett Myra kérésének, és ivott. - Meg kell küzdenünk a magánnyal, a fájdalommal, a csalódásokkal. Ha valaki olyan idős, mint én, akkor valószínűleg kijárta az élet iskoláját. Borzalmas lehetett számodra ez az időszak. Biztos azt gondoltad, hogy nem éled túl. - így van - mondta Liv halkan. - Biztos voltam benne.

315 - De túlélted - paskolta meg liv kezét, hátradőlt, és várt. Talán Myra ilyen ügyesen tudott bánni az emberekkel, vagy az, hogy Liv érezte, igazán érdeklődik a sorsa iránt, de tény, hogy a hallgatásra Liv sokkal könnyebben nyílt meg, mintha tucatnyi jó szándékú kérdést tett volna fel. - Egy ideig az volt az érzésem, hogy inkább meg szeretnék halni, mint együtt élni a fájdalommal. Nem volt senkim... csak a családom mondta sok idő múlva. - Valószínűleg mindent megpróbáltak, megpróbáltak együtt érezni velem, de... - szünetet tartott, és olyan fájdalmasan sóhajtott fel, hogy Myrának majd megszakadt a szíve. - Üvölteni akartam, rombolni. Bármit. A családom soha nem értette meg, miért érzem ezt. Egy ember fájdalma, személyes gyásza maradjon az. Személyes. Méltósággal kellett volna viselni. Szerintük. - Botorság - mondta ki Myra nyíltan. - Ha bánt valami, és sírni akarsz, akkor a pokolba azzal, aki nem szeret könnyeket látni. Liv nevetett. - Akkor jól jött volna a társaságod. Nem csináltam volna ekkora felhajtást az egészből. - Ne butáskodj, jogod volt hozzá - mondta Myra szigorúan. - Idő kell ahhoz, míg valaki visszanyeri az önbizalmát. De ahogy mondtad, túlélted, és most itt vagy. Mesélj nekem magadról és T. C.-ről. - Ó. - Ismét zavarodottan nézett a salátájára. Mt mondhatott volna? Nagy felhajtást csinált, és összezavart mindent. - Aligha reménykedhetem abban, hogy te és Greg valaha is egymásra találtok. - Liv mosolygott, és Myra folytatta. - De mivel T. C. az egyike kedvencem, elhatároztam, hogy elfogadom a döntését. - Én nem fogok soha férjhez menni. - Ó, milyen unalmas szöveg - mondta Myra jó kedélyűen. - T. Gvel mostanában elég gyakran találkoztok, ugye? - Igen, de... - Liv összevonta a szemöldökét. Talán Myra nem értette meg, amit mondott. - 0 okosabb annál, mintsem engedjen kicsúszni a kezei közül. Lefogadom Herbert díjnyertes golfütőibe, hogy már meg is kérte a kezedet. - Nos, nem. Azaz, azt mondta, hogy feleségül fog venni, de... - Ez rá vall - mondta Myra elégedetten. - Ó, igen, ez teljesen rá vall. És persze te erre megharagudtál rá. - Olyan kibírhatatlanul nagyképű - jelentette ki Liv - Es halálosan szeret. Liv tanácstalan volt. Csak nézett a levegőbe. - Olivia, a vak is láthatta volna azon a bridzspartin. És nekem nagyon jó szemem van. Hogy álltok? - Én... - Lív úgy érezte, mintha egy leeresztő léggömb lenne. Én elrontottam az egészet. Tegnap este. Myra egy percig csendben tanulmányozta. Valóban, gondolta, ez a gyerek tényleg zavart. Még egyszer megveregette a kezét. Olyan boszszantó volt látni, hogy az emberek azért vesztegetik az idejüket, mert túl sokat gondolkodnak, és túl keveset tesznek. - Tudod, a mondás nem igaz: az élet nem rövid, Olivia az élet valójában kibírhatatlanul hosszú. - Mosolygott, ahogy meglátta Lív komoly tekintetét. - De még így sem elég mindenre. Herbert és én harmincöt éve vagyunk házasok. Ha a szüleimre - nyugodjanak békében vagy a saját józan eszemre hallgattam volna, soha nem mentem volna feleségül egy begyepesedett, nálam sokkal idősebb és munkamániás férfihez. Gondold csak el, mit vesztettem volna, ha így teszek. Az élet

316 mondta meggyőződéssel - megér egy kis kockázatot. Hogy ezt bebizonyítsam - tette hozzá, és hátradőlt -, most veszek ebből a citromos habcsókból... Lív még órákkal később, a műsorára készülve sem tudta kiverni Myra szavait a fejéből. Ideje végre cselekedni, határozta el, amint a sportbemondó a blokkja közepén járt. Abbahagyja a rágódást, s ha Thorpe-pal szeretne lenni, akkor elmegy, és megmondja ezt neki. Amint véget ért a műsora, Lív felment hozzá. Közeledett a sorsába beletörődött sóhajtozó recepciós felé. - Nincs benn - világosította fel. - Helyszíni riporton van. -Akkor megvárom az irodájában. - Elviharzott a hölgy mellett, mielőtt az egy szót is szólhatott volna. Mit mondok neki? - tépelődött, amint bezárult mögötte az iroda ajtaja. Mit is mondhatnék? Fel-le járt a szobában szavakat keresett magában. Különös érzés volt az irodájában, egyedül. A helyiség annyira hozzá tartozott. A falon képek sorakoztak, amelyek híres politikusokat és kormányzati tisztviselőket ábrázoltak vele. Thorpe mindegyiken nyugodtnak nézett ki - sohasem látszott merevnek vagy meghatottnak. Az asztalán feljegyzések hevertek szanaszét, és egy nehezék alatt egy jókora papírköteg. Lív az ablakhoz ment, és kitekintett a városra. Látta a Capitolium kupoláját. A nap lenyugvóban volt, vörösesre festette az eget mint valami tündérmesében. A lenti nagy forgalom zaját letompította a vastag üvegablak. Nézte az egyenes és kanyargó utakat, a régi, méltóságteljes épületeket és a virágzó cseresznyefákat Egyáltalán nem látszott New York szokásos vibrálása, a maga módján szépséget sugárzott. Lív annyira elmerült ebben, hogy nem is hallotta Thorpe-ot belépni. Meglátta Livet, meglepődött és szokadan módon kicsit zavarba jött. Egy pillanatig habozott, keze a kilincsen maradt. Nagyon óvatosan becsukta maga mögött az ajtót. -Lív? A nő megpördült, és látta, hogyan változik Thorpe tekintete először meglepődött, majd megörült, végül visszafogott idegességet tükrözött az arca. A férfi legszívesebben megölelné, mintha az előző este semmi nem történt volna. - Thorpe? - Meglátta, s az előre eltervezett mondat kihullott a fejéből. Földbe gyökerezett lábbal állt. - Remélem, nem baj, hogy csak úgy bejöttem. A férfi felhúzta a szemöldökét - és Lív látta az ismerős, enyhén gúnyos, szórakozott tekintetet. - Persze hogy nem. Kérsz kávét? Olyan könnyedén, fesztelenül mozgott, ahogy odament a kancsóhoz, hogy Lív azon tűnődött, vajon csak képzelődött huszonnégy órával ezelőtt, amikor Thorpe azt mondta neki: szeredek? -Nem, én... én csak azért ugrottam be, hogy megkérdezzem, lenne-e kedved velem vacsorázni - mondta egyszerre. Érezte, hogy a férfi vissza fogja utasítani, ezért folytatta, miközben Thorpe még mindig hátat fordított neki. Természetesen nem ígérhetek neked olyan vacsorát, amit te készítettél nekem, de azt igen, hogy nem mérgezlek meg. Thorpe abbahagyta a kávéval való foglalatoskodást, és megfordult. - Liv, ez nem jó ödet - mondta halkan.

317 - Thorpe... - Lív elfordult egy pillanatra, hogy összeszedje magát. Legszívesebben zokogott volna, mégpedig Thorpe vállán sírta volna ki magát. De ez egyikőjükön sem segített volna. Belenézett a férfi szemébe. - Olyan sok dolog van, amit még nem tudsz, ezért nem értheted. De azt szeretném, hogy tudd, értsd meg, hogy fontos vagy nekem. Nagyon fontos. Talán olyan fontos, hogy alig tudom elviselni. - A férfi hallotta a hangját megremegni, miközben a nő felé lépett. - Tudom, hogy hatalmas dolgot kérek, de kérlek, adj nekem még egy kis időt. Thorpe észrevette, hogy nagy erőfeszítésébe kerül kérni valamit. Ismerte, sejtette, hogy nehezen szánta rá magát, hogy eljöjjön ide. De vajon nem mondta magának, hogy türelmes lesz? - Néhány dolgot el kell még itt rendeznem mondta. - Mit szólnál, ha egy óra múlva találkoznánk nálad. Liv megkönnyebbülten sóhajtott. - Rendben. Egy órával később liv feszülten várakozott. Megpróbált megnyugodni, és arra összpontosítani, hogy normális ételt álítson össze, de állandóan az órát figyelte. Talán át kellene öltöznöm, gondolta, és lenézett a sötétszürke kosztümjére, amely bizonyos riporteri kíméletlenséget sugárzott. Éppen a konyhába ment, amikor megszólalt a csengő, összerezzent. Ne légy nevetséges, biztatta magát, kinyitotta az ajtót, bár közben kalapált a szíve. - Szia. - Liv szélesen, bár egy kicsit erőltetetten mosolygott a férfire. - Éppen jókor azonnal odateszem a húst sülni. - Bezárta az ajtót, és azon rágódott, mit kezdjen a kezével. - A steak a legjobb választás, nem lehet elrontani. Kérsz valamit inni? Összevissza beszélek, szidta magát. Istenem. És Thorpe ismét azzal a nyugodt, rezzenéstelen pillantásával figyeli. Választ se várva a bárszekrényhez sietett. Neki jól jönne egy ital, gondolta, még ha Thorpe nem is iszik. - Whisky? - kérdezte, s magának vermutot töltött. Megérezte Thorpe kezét a vállán. Nem ellenkezett, amikor a férfi megfordította, nem sütötte le a szemét, amikor Thorpe egyenesen az arcába nézett. Nem szólt egy szót sem, hanem egyszerűen magához ölelte livet. Liv remegő sóhajtással belekapaszkodott a férfiba, és érezte, hogy elszáll belőle a feszültség. - Ó, Thorpe, azt hittem, megőrülök nélküled. Szükségem van rád. - Ez már önmagában elképesztő beismerés volt. Mindketten ebbe a pár mondatba kapaszkodtak. Liv felemelte a fejét. - Ne menj el - súgta. - Maradj itt ma este. Megcsókolta a férfit. Egyszerre minden visszanyerte az értelmét. - Szeretkezzünk - suttogta. - Most, Thorpe. Most rögtön! Az ajkaik egymásra tapadtak. A férfi ledöntötte Livet a kanapéra. Gyengéden megsimogatta, érezte a hajlatait a ruhán keresztül. Liv teste elolvadt, kívánta, hogy felfedezzék. Thorpe érezte Liv remegő leheletét a nyelvén. Elviselhetetlenül lassan, finoman, újra és újra megcsókolta, és ettől Liv úgy érezte, mintha az esze, a teste és a lelke teljesen le lenne bilincselve. Nem érzett kínzó vágyat, vagy elkeseredett szenvedélyt, csak meg akarta adni magát a másik meleg ölelésében.

318 Thorpe lassan, rétegről rétegre, ruhadarabról ruhadarabra vetkőztette le, ujja hegyével bejárta a mellbimbója körüli részt, a csípője hajlatát. Liv sóhajtva lemondott mindenről. Thorpe irányított, és ment, amerre akarta. Az érintése gyengéd volt, majdnem tiszteletteljes, ahogy simogatta Livet. Még amikor Liv combjának belső részét simogatta, akkor is sietség nélkül tette. Liv reszketni kezdett, megfeszült az érintéstől, de Thorpe csak rövid ideig simogatta ezt a nedves, lüktető testrészt, hamarosan tovább haladt. Nyelvével izgatta Liv bimbóit, aztán megállt, hogy megízlelje őket. Liv úgy érezte, hogy az érzékeny bőr érzéki érintésétől keltett gerjedelem a gyomrában gyűlik össze. Ez a vágy kínozta, amikor a férfi mozdulatai már kevésbé voltak finomak. De így sem sietett. A szája ugyanazt a kínzóan lassú utat járta be, mint a keze - körbe-körbe a fehér bőrön, amely először remegett, majd elborította a tűz. Liv még hallotta vágyakozástól rekedtes hangját, ahogy a férfi nevét mondja. A teste nem volt már bilincsben, Thorpe után vágyakozott. Csak utána. A férfi birtokba vette, lassan, miközben Liv magánkívül volt, úgy kapaszkodott belé, és úgy képzelte, már csak egy lépés a mennyország. Aztán a férfi szája ismét az ajkára tapadt és együtt szálltak a gyönyör felé. Tizenharmadik Hé! - Thorpe Liv nyakába fúrta a fejét. - Egész nap aludni akarsz? Liv odabújt a férfihez. - Ühüm. - Zárva tartotta a szemét. Csak Thorpe testének a közelségére volt szüksége. Lehetett volna éjszaka, vagy reggel, vagy akár délután is, nem érdekelte. - Elmúlt kilenc óra! - Megsimogatta Liv hátát, és hallotta, hogy a nő elégedetten morog. - Csónakázni fogunk ma, emlékszel? Liv résnyire kinyitotta a szemét. Reggel van, állapította meg. Szombat reggel. És együtt vannak. Almos mosollyal az arcán hátrahajtotta a fejét. - Inkább maradjunk ágyban, jó? - Nocsak, a hölgy lusta - jelentette ki Thorpe. És gyönyörű, gondolta hozzá, ahogy elsimította a haját az arcából. Lélegzetelállítóan gyönyörű. - Lusta? - Liv felhúzta a bal szemöldökét. - Tele vagyok energiával. - Lassan beszélt, és rögtön lehunyta a szemét. - Telis-tele - ismételte ásítva. - Látom. Menjünk először kocogni? Liv újból kinyitotta a szemét. - Sokkal jobb ötletem van! Thorpe nem számított arra, hogy ilyen heves lesz liv csókja, vagy ilyen gyorsan élénkül meg a teste. A nő rögvest rajta feküdt, és a szája szorosan az övére tapadt. Thorpe-tól csak egy fojtott hang tellett, a gyönyör hangja. Aztán Liv megérintette a bőrét. A férfinek másodpercek alatt hihetetlen sebességgel kezdett verni a szíve. Az éjszakai pihenéstől hűvös véráram egyszerre felforrósodott. Liv kezei fürgén jártak, szokatlanul agresszíven, és ajkai éhesen falták Thorpe bőrét. A férfi nem is tudta, mi történik vele Liv irányította az eseményeket. A férfi azonnali viszonzása erőt adott Livnek. A szájával habzsolta Thorpe ajkait, kielégítheteden vágyával a nyakát csókolta, majd tovább haladt a torkáig, a válláig. A nyelvével bejárta a férfi mellkasát, elidőzött a mellénél, s lentebb száguldott. Mitől kapott ilyen erőre? - ámult Thorpe. Vagy ő gyengült el hirtelen? Meg akarta kapni Lívet. Most, ebben a pillanatban. Erezte, ahogy

319 lüktet a vér a fejében, az ágyékában, az ujja hegyében. A gyönyör fájdalomba csapott át, és a gyomrát szállta meg. De amikor maga alá akarta gyűrni Lívet, ő pózt váltott, felé térdelt, miközben csókokkal halmozta el. Thorpe már majdnem megfulladt, ennek ellenére közelebb húzta Lívet magához. liv behatolt a tüdejébe, átjárta a pórusait. A mozdulatai megőrjítették a férfit. Aztán magába fogadta Thorpe-ot. A józan ész összeomlott, a külvilág darabokra huEott. Hallotta a morajlást a fejében, szinte belesüketült, majd liv zihálását - szaporán, gyorsan szedte a levegőt. Úgy tűnt, elolvad Thorpe felett, s az erő kezd kiszállni belőle. A férfi megremegett, a tenyerébe fogta liv fejét. As én asszonyom - gondolta, ahogy liv még mindig reszketve odabújt hozzá. Feküdt, engedte, hogy a vágy hullámai lassan elcsendesedjenek. Óvatosnak kellett lennie! - Bocsánatkéréssel tartozom. - Hmm? - liv sóhajtott, de a férfi hallotta a meglepődést. - Mert lustának neveztelek. liv nevetett, a férfibe kapaszkodott, és az oldalára hengeredett. - Nagyon helyes - hagyta jóvá, és ismét odabújt hozzá. - Ha felkeltem, bocsánatot kérhetsz. - Ö, nem. - Thorpe felkelt, megragadta, és minden gyengédséget mellőzve kirángatta az ágyból. - Evezés, emlékszel? - kérdezte kérlelhetedenül, mert liv megpróbált ellenállni - Te mániákus vagy. - Teljes mértékben - mosolygóit, megpuszilta liv orrát. - Megengedem, hogy először te zuhanyozz. - Kedves vagy, köszönöm. liv köszönetében volt kis maró gúny, de Thorpe továbbra is vigyorgott, amint Liv becsapta maga mögött a fürdőszobaajtót. Thorpe belebújt a nadrágjába, aztán szórakozottan elhatározta, hogy kávét készít. Felvett az ágy mellett álló asztalról egy doboz cigarettát, onnan is hallotta, ahogy liv duruzsol miközben megereszti a vizet a zuhanyzáshoz. Thorpe megpöccintette az öngyújtóját, de az csak szikrát szórt, lángot nem adott. Bosszúsan kutatott gyufa után kihúzott egy kis fiókot, azt remélve, ott talál. Rögtön meglátta a fényképet. Először is azért tűnt neki fel, mert Liv lakása gyanúsan szűkölködött fényképekben és személyes emlékekben, másodszor pedig a gyerek, akt a képről mosolygott rá vissza, olyan feltűnően szép volt. Kivette a képet, és tanulmányozni kezdte. Pillanatkép volt, ezüstszínű keretben. A kisfiú aligha lehetett egy évnél idősebb, de pufók arcán széles mosoly terült szét. Kócos, sűrű, fekete haja bekeretezte az arcát, és ez jól illett a felszabadult mosolyhoz. A szeme kék volt, sötétkék, majdnem kobaltszínű, s egyszerre ragyogott benne pajkosság és öröm. Olyan kisfiú volt, akire az idegenek rámosolyognak az arcán - és akit a nagynénik és a nagybácsik elkényeztetnek. Szinte hallani lehetett a nevetést, amely a mosoly nyomán készült kitörni belőle. Kezében a képpel, Thorpe leült az ágyra. - Remélem, elhasználtam az összes meleg vizet - szólt ki Liv az ajtó mögül. - Ezt kapod azért, mert szombaton hajnalok hajnalán kirángatsz az ágyból. - Kinyitotta az ajtót, és még egy pillanatig ott állt, amíg megkötötte a köntöse övét. - Nem érzek kávéillatot. A legkevesebb, amit tehetsz az... Liv hangja elcsuklott, amikor meglátta, Thorpe mit tart a kezében. Egy pillanat alatt lefagyott az arcáról a mosoly, és kiszállt belőle a vér.

320 - Liv... - kezdte magyarázni, hogy csak gyufát keresett, de elakadt a szava. Nem sokat értek volna, még ha Liv fel is fogja. - Ki ő? Thorpe teljes tíz másodpercig várt, amíg liv a szemébe nézett. Nyelt egyet, az alsó ajka remegett, de erős és tiszta hangon szólalt meg. -A fiam. Thorpe ezt abban a percben tudta, amikor meglátta a fényképet. Szembetűnő volt a hasonlóság. Mégis megrendült a válaszon. Liv szemébe nézett, és ő is nyugodtan szólt. - Hol van most? Nóra RouerLs Liv arca halottsápadt lett. Sosem látta a férfi még ilyennek a nő szemét, ilyen sötétnek, ennyire telve titkokkal és fájdalommal. Lív megrázkódott, ahogy felszakadtak benne az emlékek. -Meghalt. Lív azonnal a szekrény felé fordult, és szedegette a ruhákat. Nem látott semmit, csak elmosódott színfoltokat. Találomra válogatta ki nehéz, remegő kezekkel. Thorpe a vállára tette a kezét. - Lív? - erővel maga felé fordította. - Hagyj felöltözni, ha már egyszer megyünk. - Megrázta a fejét, elhessegetett minden kérdést, és próbálta lerázni a férfi kezét magáról. - Fejezd be. - A felszólítása durván hangzott, és miután Thorpe megrázta, Lívből egy sóhaj tört ki. - Ne csináld ezt. Sem most, sem máskor. Velem ne. - Majd, mielőtt Lív egy szót is szólhatott volna, magához ölelte, és védelmezőn szorította. Lív ellenállhatott volna a férfi parancsának. De Thorpe biztonságot, erőt adott neki. Hozzábújt, nem tudott tovább ellenkezni. - Gyere, ülj le - kérte halkan -, mondd el. Liv leült, közben Thorpe nem engedte el. A fénykép mellette hevert az ágyon. Felvette, az ölébe ejtette. Thorpe nem tolakodott, érezte, időre van szüksége, hogy belekezdjen. - Tizenkilenc éves voltam, amikor találkoztam Douggal. - A televíziónézők ezúttal nem ismerték volna fel Liv hangját. Vékony, határozatlan, de érzelmektől nehéz hangon beszélt. -Jogot tanult. Ösztöndíjjal ment egyetemre. Kiváló ember volt, szabad szellemű, nagyon készült jövendő pályájára. Elhatározta, hogy ő lesz a legjobb védőügyvéd az országban. Belülről reformálja meg a rendszert, szélmalomharcot fog vívni, és megküzd az áskálódásokkal. Ez volt Doug. Thorpe hallgatott, így Lív mély lélegzetet vett, és folytatta, már határozottabban. - Az első perctől kezdve vonzódtunk egymáshoz. Talán azért, mert olyan eltérő családi hátterünk volt, és mindkettőnknek világmegváltó tervei. Észrevettük, ahogy azonos hullámhosszon vagyunk. És olyan fiatalok voltunk. - Sóhajtva összeszedte magát. - Hirtelen házasodtunk össze, nem egészen három hónappal azután, hogy megismerkedtünk. A családom... - kesernyésen felnevetett, és a fejét csóválta. Nos, mondjuk úgy, hogy meglepődött. Néha már attól félek, hogy ez volt az: egyik ok, amiért hozzámentem. Bár nem szeretném ezt hinni. Liv elnézett a semmibe, kutatott az emlékeiben. Egy pillanatra Thorpe úgy érezte, nagyon távol vannak egymástól. De kiverte a fejéből ezt az érzést, és tovább figyelt. - Nem volt egészséges házasság - fiatalok voltunk, és nagy nyomás nehezedett ránk. Az egyetem. Doug gőzerővel készült a vizsgáira, én pedig egy helyi stúdióban lettem gyakornok, és én is minden időmben

321 tanultam. Szerencsére a pénz nem nagyon számított, mert mindkettőnknek kevés volt. Voltak jó időszakaink, de Doug... - Liv nagy levegőt vett, mintha a megfelelő szót keresné. - Szóval a nők voltak a gyengéi. Szeretett engem, igen, azt hiszem, a maga módján szeretett, de a hűség nem volt erős oldala. Egyetlen... botlása sem jelentett neki semmit, én viszont a szex terén meglehetősen tapasztalatlan voltam. Thorpe ingerülten fojtotta vissza magába a szavakat. Nem akarta megszakítani livet, most, hogy végre beszélt, de nehezen tudott ellenállni a késztetésnek, hogy megátkozza azt az embert, akihez Lív hozzáment. Teljesen tisztán emlékezett rá, hogy amikor először szeretkezett Liwel, megmondta neki, hogy nem tud igazán örömet szerezni a partnerének. Most legalább megtudta, ki ültette el ezt liv fejében. Csendben maradt és figyelt. - Még abban az évben megszületett Joshua - nem egészen egy évvel azután, hogy találkoztunk. A családom azt gondolta, megbolondultunk, hogy ilyen korán alapítunk családot, ráadásul sokkal kevesebb pénzzel a kezünkben, mint amennyit ők képzeltek, hogy elég a megélhetéshez. Mindketten akartuk Josht. Egy ideig úgy tűnt, ő lesz életünk rendező középpontja. Különleges kisgyerek volt. - Liv pillantása az ölében lévő fotóra esett. - Tudom, hogy minden anya ezt érzi a gyerekével kapcsolatban, de ő olyan szép gyerek volt, olyan jó természetű. Alig sírt. Egy könnycseppet hullajtott a kép üveglapjára, behunyta a szemét. - Mindketten rajongtunk érte. Lehetetlen volt nem imádni. Körülbelül egy évig boldogan éltünk. Igazán, igazán boldogan. Doug csodás apa volt. Egyetlen feladat sem volt neki megalázó vagy elhanyagolható. Emlékszem, egyszer felébresztett, a büszkeségtől teljesen magánkívül, mert meglátta, hogy Joshnak kibújt egy foga. Liv egy teljes percig csendben maradt. Thorpe nem akart erőszakos lenni. Megértette, hogy Liv a saját tempójában szeretné elmondani a történetet. Továbbra is magához ölelve tartotta, és várt. - Miután végeztem az egyetemen, New Jersey-be költöztünk. Doug egy kis ügyvédi irodában kapott állást, én pedig a WTRL csatornánál. Először éjszakai műszakra voltam beosztva. Egyikőnknek sem volt könnyű dolga. Mindketten kezdők voltunk, át kellett esnünk a szakma szokásos buktatóin, emeEett iszonyatosan sokat dolgoztunk, és megosztottuk egymás közt a gyereknevelést. Nem hiszem, hogy Josh megszenvedte volna ezt. Egyáltalán nem így látszott, olyan boldog kisgyerek volt. Egész nap én voltam vele, Doug vállalta az éjszakát, és fektette le. Aztán Doug félrelépett egy titkárnővel az irodában. Kis botlás, akkor már egy éve nem volt semmilyen ügye. Elnéztem neki - vállat vont. - Vagy pontosabban megpróbáltam elnézni. Eleget hibáztatta magát miatta, valóban. Együtt próbáltuk helyrehozni a dolgokat. Ott volt a gyerek, akiről gondoskodnunk kellett. Egyikünk számára sem volt fontosabb dolog, mint Josh. - Végül nappali műszakba kerültem. Időjárást olvastam be, és néhány kisebb riportot készítettem. Sok időbe telt, míg találtunk dadát, aki mindkettőnknek megfelelt. Aztán összevesztünk. Doug azt akarta, hagyjam ott az állásom, és maradjak otthon Joshsal. Én nem akartam. A szeméhez nyomta az ujját, aztán visszaejtette a kezét az ölébe. -Josh nyugodt kicsike volt, elégedett. Jobban szerettem őt, mint bárkit a világon, de nem láttam sem szükséges, sem bölcs döntésnek, hogy felmondjak, és feladjam a karrieremet, csak azért, hogy vele lehessek minden percben. Aztán ott voltak az anyagiak is, és a saját igényeim. Nem

322 akartam megfojtani a szeretetemmel. Liv hangja elgyengült, és elkezdett reszketni. - Pedig olyan csábítónak tűnt vele maradni, kényeztetni. Doug mondogatta, ha rajtam múlna, azt kívánnám, bár ne nőne fel. Én mindig úgy véltem, ő pedig azt szerette volna, ha Josh gyorsan nő fel. Aranyos volt, amikor futball-labdát vett neki, és bicikliről álmodozott, amikor Josh még csak tizennyolc hónapos volt. A második születésnapjára megvette ezt a hatalmas hintát. Nekem rémisztő volt azokkal a magas korlátokkal. Vitadcoztunk egy kicsit, de nem komolyan. Nevetett, azt mondta, még a széltől is óvni akarom. Aztán én nevettem, mert éppen Doug volt az, aki három hétig keresett gyerekülést, mielőtt megfelelőt talált Ha... ha az ösztöneimre hallgatok, talán minden másképpen alakul. Lenézett a képre, a melléhez szorította. - A dadus azonnal felhívott a munkahelyemen, és elmondta, hogy Josh leesett a hintáról. Csak egy kis duzzanat a fején, mondta, de azonnal összepakoltam, felhívtam Dougot, és hazasiettem. Ö előbb ért haza, mint én. Úgy tűnt, Joshnak semmi haja sincs, de mindketten pánikba estünk. Rögtön bevittük a kórház sürgősségi osztályára. Emlékszem, ahogy ott ültünk, miközben megröntgenezték Nagy helyiség, fekete műanyag székekkel, fém hamutartókkal él neoncsövekkel. A padló fekete volt, rajta fehér pöttyökkel. Ezeket izárni ilgattam, míg Doug fel-alá járt. - Kijött az orvos és behívott bennünket egy kis szobába. Nyugodt hangon beszélt. Már ez is megrémített. Láttam a szemén, mielőtt elkezdte, de nem akartam hinni neki. Lehetedennek tartottam. - A szájához emelte a kezét, és visszafojtotta a sírását. Minden részlet felszínre jött az emlékezetében, az összes fájdalommal együtt. - Nem akartam elhinni, amikor elmondta, hogy Josh agyérelzáródást kapott. Meghalt. Ennyi volt. Liv előre-hátra ingatta magát az ágyon, a képet a mellére szorítva, s könnyek fojtogatták a torkát. - Nem is tudom... mi történt azután... Hisztériás rohamot kaptam, nyugtatóztak. A következő dolog, amire emlékszem, hogy otthon vagyok. Doug is összeomlott. Úgy tűnt, nem tudjuk megvigasztalni egymást. Borzalmas dolgokat vágtunk egymás fejéhez. Ö engem hibáztatott, mert nem maradtam otthon, hogy vigyázzak a gyerekre. Hogy gondoskodjak róla. Ha ott lettem volna, akkor talán... Én meg őt vádoltam. Hiszen ő vette a hintát. Azt az autózott hintát, amely megölte a gyerekemet. - Liv. - Thorpe szerette volna kitörölni az egészet - a fájdalmat, a gyászt, még az emlékeket is. Liv úgy szorította a képet magához, mintha saját szívével fel tudná támasztani a kisfiát. Hogyan vigasztalhatná meg? Szavakkal nem, erre nem voltak szavak. Csak átölelte. Zokogásban tört ki, ahogy Thorpe magához szorította. Livben most kizárólag az érzelmek dúltak, és mindent ki kellett adnia magából. - Greg eljött. Ö volt Josh keresztapja, a legközelebbi barátunk. Istenem, mennyire szükségünk volt valakire, hiszen az egész kis világunk összeomlott. Megakadályozta, hogy tovább marjuk egymást, de a baj már megtörtént. Josh meghalt. Nagyot sóhajtott, ami ádiullámzott az egész testén, és a válla remegett Thorpe karjai alatt. - Halott volt, és ezen nem lehetett változtatni! Nem lehetett senkit hibáztatni. Baleset volt. Csak egy baleset.

323 Sokáig hallgatott. A férfi érezte, hogy erőt gyűjt, hogy folytathassa. Azt szerette vokta, ha lezárhatná benne mindezt, ha visszaküldhetné, és lelakatolva tarttiatná a fájdalmat a múltban, amelynek része volt. De Liv folytatta, mielőtt bármit mondhatott volna. - Greg rendezte a hivatalos ügyeket. A temetést. Én nem tudtam volna elintézni. Ők ketten adtak nekem valamit nem is tudom biztosan, mit. Az első héten Doug és én olyanok voltunk, mint az élőhalottak. Eljött a családom is, de ők nem ismertek eléggé. Nem ismerték Josht sem annyira, mint én. Mindennap arra számítottam, ha elmegyek a szobája előtt, hallom játszani. Azért mentem vissza dolgozni, mert nem tudtam élni a házban, ahol mindig azt vártam volna, mikor ébred fel. Hullottak a könnyei beszéd közben. A hangja rekedtes volt a fájdalomtól. Thorpe sok mindenre számított, ami a felszín alatt lehet, de erre nem. Liv már nem is látta a férfit. Thorpe úgy érezte, nincs tudatában, hogy ott van, a karját sem veszi észre, amely a vállára nehezedik. -A házasságnak befellegzett. Mindketten tudtuk, de egyikünk sem szánta rá magát, hogy kimondja. Mintha azt hittük volna, ha kitartunk egymás mellett, Josh feltámad. Udvariasak voltunk egymáshoz, kerülgettük egymást. Kellett volna valaki, akibe kapaszkodjak, valaki, aki megmondja, hogy... Nem is tudom, mit akartam hallani, de Doug nem tudta kimondani azt a valamit. Azt hiszem, én sem tudtam neki segíteni. Egy ágyban aludtunk, de hozzá sem értünk egymáshoz. Több mint egy hónapig éltünk így. Egyszer - egyszer megkértem, hogy menjünk be Josh szobájába, és segítsen - segítsen nekem összepakolni a holmiját. Tudtam, hogy egyedül nem bírom megtenni, de meg kell csinálni. Elment hazulról, és nem jött haza egész este. Ő nem mert szembenézni ezzel, és egyedül én sem. Felhívtam Greget és ketten... A homlokára nyomta a kezét, és megpróbálta értelmesen formálni a szavakat. - Doug és én soha nem beszéltünk erről. -Aztán megérkezett Melinda, a nővérem. Imádta Josht. Mindig felesleges, drága kis játékokat küldött neki. Egy ideig segített a jelenléte. Elvonta a figyelmem. Elvitt minket mindenfelé, kikényszerítette, hogy szórakoztassuk, és hogy ne gondoljunk... ne gondoljunk semmire. Azt hiszem, ez ébresztett rá, hogy Doug és én egyre több fájdalmat okozunk egymásnak azzal, hogy úgy teszünk, mintha házasok lennénk. Ennek véget kellett vetni. Megkértem, hogy váljunk el, mielőtt egyikünk valami megbocsáthatatlan dolgot tesz. Nem volt könnyű döntés. Napokig rágódtam rajta. -Aztán egyik nap kora délután értem haza, mert gondolkozni akartam azon, hogy mit mondok neki. Elhatároztam, hogy aznap este beszélek Douggal. Amikor felmentem, ott találtam az ágyban a nővéremmel. Nagyon gyengéden visszafektette a fényképet az ölébe. - Ez volt a végső arculcsapás. A nővérem, az én házamban, az én ágyamban. Otthagytam őket, mielőtt egy szót is szólhattak volna. Nem akartam hallani semmit. Nem akartam szörnyű dolgokat mondani, amiket tudom, hogy kimondtam volna, ha Ott maradok. Elmentem egy motelbe. Ekkor jöttem rá, hogy a szüleimnek végig igazuk volt. Ha nyugodtan élsz, és nem bonyolódsz nagy érelmekbe, akkor nem érhet baj. Ezután így fogok élni, gondoltam. Attól a perctől kezdve így fogok élni, határoztam el. Senki vagy semmi nem vesz rá még egyszer, hogy eljussak erre a pontra. Elegem volt a fájdalomból. Azonnal beadtam a

324 válókeresetet. Doug megkérte Greget, hogy intézze el nekem. Azóta soha nem beszéltem Douggal, csak Greg közvetítésével. Később megértettem, hogy Doug előbb lépte meg a dolgot, mint én. Melindát használta fel arra, hogy véget vessen valaminek, ami megölt mindkettőnket, így könnyebb volt nekem is megbocsátani neki. És azért is, mert együtt hoztunk létre és együtt veszítettünk el valami nagyon értékeset. Az utolsó szó után liv keservesen sírni kezdett, gátlások nélkül. Thorpe-hoz fordult, aki a karjaiba vette, és addig ringatta, amíg el nem csendesedett. Tizennegyedik A leglágyabb szellő lengedezett a víz felett. Felborzolta a Potomac folyó vizét, és belekapott liv hajába is. Most, hogy ott voltak, kinyújtózva az ég alatt, Thorpe örült, hogy sikerült rábírnia, jöjjön el. A napfény és a sport jót fog neki tenni. És más nő, gondolta, talán szerette volna kipihenni a fáradtságot, amit a sírás okozott. De Liv nem ilyen típus volt. Még mindig sápadt volt az arca. A szemén látszottak a kisírt könynyek nyomai. Am nem lehetett eltéveszteni azt a duzzadó energiát, ami körüllengte. Thorpe szerette ezt benne, ugyanakkor tisztelte is érte. Most már megértette, miért zárkózott el mindentől Liv annak idején. Látta a kisfiút fényképét - egy élettől és határtalan tiszta örömtől duzzadó arcú kisfiút. Szinte neki is fájt liv vesztesége. Nehéz volt elképzelni Livet feleségként, akinek van egy gyereke, és aki az életét építgeti egy másik férfival. Egy kis ház a külvárosban, bekerített udvar, játékok a kanapé alatt - mindezt, úgy tűnt, egy világ választja el attól a nőtől, aki most szemben ült vele. És mégis, ilyen életet élt, nem is olyan sok évvel ezelőtt. Talán ismét ilyen élete lesz - ezúttal vele. Thorpe tiszta szívéből kívánta ezt neki és magának is. Soha korábban nem volt még annak jobban tudatában, hogy lassan kell haladni. Liv erős alkat, de iszonyatos dolgokat élt át. Doug, gondolta, és egy pillanatra kigyúlt benne a harag. Thorpe nem bocsátott meg neki olyan könnyen, mint liv Ahogy látta, az az ember nagyot hibázott, mert a gyengesége miatt elveszítette livet Maradandó sebet okozott neki. Most Thorpe-on volt a sor, hogy megmutassa, kitart mellette. Örökre! Ahol ült, Lív jól láthatta Thorpe-ot evezni. A férfi izmai megfeszültek. Nem erőlködött, könnyedén kormányozta a csónakot a folyón. Nem az a fajta férfi volt, aki befeszít, hogy megmutassa, milyen erős vagy férfias. Ismerte önmagát, és ez a tudás eredményezte az önbizalmát is. Tehát elmondta neki. Évek teltek el azóta, mióta így képes volt megnyílni valaki előtt. Most már semmi nem volt, amit Thorpe ne tudott volna róla. Miért mondta el? Talán mert tudta - vagy remélte hogy a férfi akkor is mellette lesz, ha végére ér a történetnek. És így volt: nem kérdezett, nem adott tanácsot, csak támaszt nyújtott neki. Tudta, mire van szüksége. Mikor jött rá, hogy Thorpe milyen kivételes egyéniség? És miért tartott ilyen sokáig, míg rájött? Lív ellazult, biztonságban érezte magát, és sokkal felszabadultabb volt, mint valaha is bármikor. A könnyek, és az, hogy elmondta, kimosták belőle a fájdalmat. - Még nem is köszöntem meg neked - kezdte a nagy csendben. - Mit? - Thorpe erősét, határozottat húzott az evezővel. - Hogy velem voltál, és nem álltál elő udvarias kis dolgokkal, amit az emberek általában akkor mondanak a másiknak, ha az kiborul.

325 - Fájt neked. - A férfi ismét Lív szemébe nézett, keményen, mélyen. - Mondhatnék bármit, semmi nem tenné meg nem történtté a dolgokat, vagy nem enyhítene rajtuk. De most itt vagyok. - Tudom. - Lív sóhajtott és hátradőlt. - Tudom. Egy ideig csendben eveztek. Néhány csónak pettyezte a folyót a távolban, de nem haladtak elég közel, hogy az utasok integessenek vagy üdvözöljék egymást. A folyó akár Thorpe és Liv magánterülete is lehetett volna. Az ő saját kis világuk. - Mivel kora tavasz van - mondta Thorpe -, nem olyan zsúfolt a folyó. Szeretek ide lejönni nyári hajnalokon, amikor éppen felkel a nap. Elképesztő, milyen csendesek azok az épületek abban az órában. El is feledkezik róla az ember, hogy turisták tömegei özönlik majd el a műemlékeket vagy igyekeznek a Smithsonian Intézetbe. Hajnalban nemigen gondolkodom azon, mi folyhat a Pentagonban vagy a Kongreszszusban. Ezek akkor csak épületek, különleges, néha szép épületek. Szombaton vagy vasárnap, amikor nincs különösebb dolgom, akkor csak evezek, és elfelejtkezem arról, hogy mennyi lépcsőt másztam meg, mennyi liften mentem fel, mennyi ajtót nyitogattam ezekben az épületekben. -Érdekes - tűnődött Lív. - Egy vagy kél hónapja még meglepődtem volna,,ha ezt hallom tőled. Úgy képzeltelek el, mint egy ambiciózus, csak a munkájának élő embert, akinek a hivatása a legfontosabb. Soha nem hittem, hogy néha te is ki akarsz szakadni belőle, és magad szeretnél lenni. Thorpe mosolygott, és egyenletesen evezett tovább. - És most? - Most már ismerlek. - Lív felült, és hagyta, hogy a szél fújja a haját. - Mikor fedezted fel, hogy az evezés hasznosabb, mint a gyomorfekély elleni pirulák? A férfi nevetett, szórakozottan, jólesett a kérdés. - Tudhatnád. Amikor visszajöttem a Közel-Keletről. Kint nagyon nehéz volt. Hazajönni is az volt. Azt hiszem, a legtöbb katona ugyanígy érez. Sohasem könnyű visszarázódni a rendes kerékvágásba. Én így lettem úrrá az idegességemen, és szokásommá fejlődött. - Illik hozzád - jelentette ki Lív - Ez a visszafogott erő. Mosolygott, amikor Thorpe-nak felszaladt a szemöldöke. - Nem hiszem, hogy olyan egyszerű, mint amilyennek látszik. - Kipróbálod? Lív mosolyogva hátradőlt. - Nem, hagyd csak. Jobb szeretem nézni a sportokat. - Nem kell hozzá nagy egyensúlyérzék - biztatta a férfi. - Lív szemei kezdtek becsukódni, de most újra kinyitotta. - Egyheti nyári táborozás után minden gyerek meg tudja csinálni. Szándékosan ugratta Lívet. Fel akarta benne éleszteni a versenyszellemet. - Biztos nekem is menne. - Akkor próbáld meg - invitálta, és bevette a lapátokat. - Gyere! Lív nem volt benne biztos, hogy tényleg akarja, de nehéz volt nemet mondani az ajánlatra. - Helyet cserélünk? Nem szeretnék beleborulni a vízbe a Potomac folyó közepén. - A csónak egyensúlyban van. Gondolom, te is. Lív erre felállt, bár kicsit félt. - Rendben! Menj arrébb. A legcsekélyebb gond nélkül helyet cseréltek. Thorpe leült egy kis

326 párnázott helyre, és nézte, amint Lív megragadja az evezőket. - Ne erőlködj - javasolta, ahogy Lív a vízre tette őket. - Csak finoman. - Én is voltam nyári táborban - felelte Lív kedvesen, majd bosszús lett, amikor a karjai nem voltak hajlandók egyszerre mozogni. - De általában kenuztunk. Azt jól tudtam irányítani. Na tessék. - Remegő kézzel ugyan, de sikerült húznia egy rendeset. Most már megvan a ritmus. Kérlek, Thorpe, töröld le a vigyorgást az arcodról - tette hozzá, és teljes erejével a feladatra összpontosított. Liv érezte, hogy megfeszülnek az izmai, amelyeket már évek óta nem használt. Kellemes, tisztító érzés volt. Nyolcig számolt minden húzásnál, és érezte, hogy a válla megkeményedik, majd elengedte magát, és vitte tovább a lendület. Az evező dörzsölte a tenyerét. Ö, igen, most már értem, miért csinálja. Haladtak - ha nem is olyan simán, mint előtte, de Livnek köszönhetően mégiscsak siklottak a vízen. Motor, vitorla vagy bármilyen segédeszköz nélkül, csak Liv saját ereje által. Az ő teste, az ő akarata és az evezők vitték tovább a csónakot. Pontosan értette, mire gondolt Thorpe. Úgy érezte, mérföldeket tudna evezni. - Rendben, Carmichael, lejárt az idő! - Viccelsz? Csak most kezdek belejönni. - Szemrehányóan nézett a férfire, és evezett tovább. - Első próbálkozásra elég tíz perc. Ezenkívül - átment Livhez, amikor az megállt -, nem szeretném, ha tönkretennéd a kezed. Olyannak szeretem őket, amilyenek. - Én is olyannak szeretem a tiédet, amilyenek. - Liv odanyomta Thorpe tenyerét az arcához. - Liv. - Elképzelhetetlen volt, hogy valaha is jobban szeretheti Livet, mint ahogy szerette az előző percben. De lehetséges volt. Beemelte az evezőket, és magához ölelte. Késő délután volt, amikor visszaértek Liv lakására. Mindketten bevásárlószatyrot cipeltek magukkal. - Tudom, hogy kell megsütni egy csirkét - erősítgette Liv, és megnyomta az emelete gombját. - Beteszed a sütőbe, forgatod egypár óráig. Nem nagy kunszt. - Kérlek. - Thorpe fájdalmas képet vágott. - Még meghallja. Magához szorította a szatyrot, benne a csirkével, mintha védelmezné. Liv, ez művészet. Fűszerezés, időzítés, előkészítés. Ha már egy csirke feláldozta az életét azért, hogy megehesd, akkor nagyobb tisztelettel lehetnél iránta. - Nem tetszik ez a hangnem, Thorpe. - Liv gyanúsan méregette a táskát. - Miért nem rendelünk pizzát? - Megmutatom, egy profi mit tud kihozni egy egykilós csirkéből. Thorpe várt, amíg kiléptek a liftből. - Aztán szerelmeskedni fogok veled vasárnap reggelig. - Ó. - Liv ezen elgondolkodott, és majdnem elmosolyogta magát. - Csak addig? - Vasárnap késő reggelig - tette hozzá, és megcsókolta livet, miközben az a kulcsokat kereste. - Talán - duruzsolta, a szájával még mindig Liv száján - vasárnap kora délutánig. - Most már jobban tetszik ez a főzőlecke. Thorpe szája a nő füle közelébe ért. - Nekem pedig kezd tetszeni a gondolat, hogy rendeljünk pizzát. De majd később. - Szájon csókolta Livet. - SokkaL sokkal később. - Menjünk be, és tegyük fel szavazásra. - Mmmm, jó ödet.

327 - Ez a főváros hatása - mondta Liv, ahogy becsúsztatta a kulcsot a zárba. - Nincs olyan ügy, amit ne lehetne megoldani szavazással. - Mondd ezt a szenátoroknak, akik arra várnak, hogy Donahue kifogyjon a szuszból, és befejezze vég nélküli felszólalásait. liv nevetett, és lenyomta a kilincset. - Mondok valamit, Thorpe - válaszolt Liv, ahogy bezárult mögöttük az ajtó. - Most nem érdekelnek a szenátorok és a beszédek. - Átvette a szatyrot a másik kezébe, hogy hozzábújhasson Thorpe-hoz. Egyáltalán nem is érdekel az a csirke, ami téged olyan nagyon izgat. - Nem? - A férfi szabad karjával átfogta Liv derekát. - Miért nem mondod el, mi érdekel? Liv mosolygott, és elkezdte kigombolni a férfi ingét. - Ne mutassam meg inkább? Egy jó tévés tudósító tudja, hogy a tettek százszor többet érnek, mint a szavak. A férfi érezte, hogy Liv hosszú, hideg ujjai végigsimítják a mellkasát. Letette a szatyrot, aztán elvette a Livét is, és nekitámasztotta őket a csukott ajtónak. - Mindig is mondtam, Carmichael, hogy iszonyatosan jó riporter vagy. - Liv nevetése elfulladt Thorpe csókjától. Vasárnap késő este volt. Liv szorosan Thorpe mellett ült a kanapén. Az egész hétvége olyan volt, mint egy álom, gondolta. Többet osztott meg ezzel a férfivel, mint korábban bárkivel is gondolhatta volna. De hiszen többet is jelentett neki Thorpe, mint valaha is fog bárki. Előző este a főzés és a vacsora közben végig nevettek. Nem volt nehéz nevetni Thorpe-pal. Amikor vele volt, Liv könnyen elfeledkezett a magának tett ígéreteiről. A gondolat még mindig mellbe vágta. Ez a kemény, kíméletlen ember szereti. De van benne gyengédség és megértés - olyan tulajdonságok, amelyekre Livnek szüksége volt, de sohasem remélte, hogy megtalálja benne. Milyen másként is alakult volna az élete, ha évekkel ezelőtt találkoznak. De nem... Lív behunyta a szemét. Ez olyan lenne, mintha Joshuát is ki akarná törölni az emlékei közül. Semmiért se adná oda azoknak az éveknek az emlékét. Ö volt számára a világ értelme. A fia. Talán mert az együtt töltött idejük mindössze két rövid évre zsugorodott, Liv minden apró részletre emlékezett. Az ilyen szeretet a legnagyobb csoda, amit egy nő ismerhet. És a legnagyobb veszély is. Liv ígéretet tett magának, hogy soha többé nem megy át ilyenen. És most itt van Thorpe. Milyen élete lesz vele? Milyen élete lenne nélküle? Mindkét kérdés és mindkét válasz megrémítette. Máris, gondolta, ahogy a fejét Thorpe vállára hajtotta, máris veszélyesen közel kerültünk egymáshoz. Most már biztosan nem fordulhatok vissza... és merre menjek előre? Ha minden úgy maradna, ahogy most... Ám közeledett az idő, amikor Livnek el kell döntenie, merre akar menni. Thorpe tudja mit akar, tűnődött. Neki nincsenek kétségei. Bárcsak én is ilyen tisztán látnék mindent. - De csendben vagy - súgta a férfi. - Tudom. - Most jön ki rajtad a tegnap reggel. - Közelebb akarta húzni magához, hogy felejtsen, de tudta, hogy a felejtés egyikük számára sem megoldás. - Nem lehetett könnyű mindezt még egyszer átélni, beszélni róla.

328 - Nem, nem volt könnyű. - Liv hátrahajtotta a fejét, és a férfire nézett. Liv arca homályban maradt, de a szeme tisztán csillogott. - De örülök, hogy megtörtént. Örülök, hogy most már tudod. Thorpe... Felsóhajtott. Egyre fontosabb lett, hogy a férfi mindenről tudomást szerezzen. - Volt egy idő, Josh halála után, amikor én is meg akartam halni. Nem akartam nélküle élni nem tudtam Josh nélkül elképzelni az életet. De arra sem volt erőm, hogy valami kézzelfoghatót tegyek ez ügyben. Ha úgy meghalhattam volna, hogy csak becsukom a szemem, és kész, akkor megtettem volna. - Liv. - Megsimogatta az arcát. - Nem mondom, hogy tudom, milyen egy gyermeket elveszíteni. Ezt a fajta fájdalmat sohasem értheti meg az, aki nem ment rajta keresztül. - Nem haltam meg - folytatta Liv, és nyelt egyet. - Ettem, aludtam, léteztem. De az énem egy része Joshsal együtt a föld alá szállt. Ami maradt, azt elfojtottam magamban, amikor elváltam Dougtól. Ez volt az egyedüli módja a túlélésnek. Sokáig így éltem, és úgy gondoltam, lehetetlen változtatni. - De nem haltál meg, Liv! - Thorpe a lenyerébe vette Liv állát. Egyenesen a szemébe nézett. -És a változások az élet részei. - Szerettél már valakit teljes szívedből? - Csak téged - felelt Thorpe egyszerűen. - Ö, Thorpe. - Liv a férfi vállába temette a fejét. Érzéknek szorították össze a szívét. Olyan könnyen jönnek neki a szavak és az érzések is. Liv nem érezte még magát elég erősnek, hogy elfogadja őket. Szükségem, van rád. És ez halálra rémít. - Ismét felnézett a férfire, a szeme beszédes volt. - Tudom, hogy milyen dolog elveszíteni valamit. Nem vagyok abban biztos, hogy másodszorra is túlélném. Olyan közel, olyan közel volt ahhoz, hogy az övé legyen. Thorpe érezte is ezt. Pia a karjaiba vette volna, ha akkor megcsókolta volna, talán kicsikarhatta volna belőle a szavakat, amelyekre várt. Ott volt minden Liv szemében. Thorpe-nak mindenét össze kellett szednie ahhoz, hogy ne legyen követelőző. Ma nem, mondta magában. Már eleget kaptál ezen a hétvégén. - Az, hogy szükséged van valakire - mondta óvatosan -, nem jelenti azt, hogy el is kell veszítened! - Próbálom ezt hinni. - Liv mélyet sóhajtott. - Öt év óta először próbálom ezt hinni. És el akarom hinni. Számít, pedig azt hittem, ilyesmi már nem számít nekem. Egy perc múlva Thorpe felemelte Liv kezét, és a tenyerét a szájához nyomta. - Mennyi időt kérsz? A könnyek csendesen eleredtek. Nem is kellett kérnie. Thorpe tudta. Megadta azt, amit Liv kért, kérdések, követelések nélkül. - Nem érdemellek meg. - A fejét rázta. - Igazán nem. - Ezt a kockázatot én vállalom, nem? - A férfi mosolygott. - Szerintem én teljesen megérdemellek, tehát egálban vagyunk. - Gondolkodnom kell. - Liv megcsókolta, ott maradt mellette. Egyedül kell lennem, mert melletted nehéz gondolkodnom. - Igen? - Thorpe ismét megcsókolta. - Rendben - egyezett bele, és felsegítette, miközben maga is felállt. - De gondolkodj gyorsan. - Holnap. - Liv még egy kicsit hozzábújt. - Csak holnapig várj. A férfi ölelő karjaiból erő áradt. Olyan sokat tud nyújtani neki ez a férfi. - 0, istenem, bolond vagyok, ugye, Thorpe?

329 - Igen. - A férfi visszahúzta, és a tenyerébe fogta az arcát. - Én nagyon jó parti vagyok, jegyezd meg, Carmichael. - Megjegyzem - suttogta Liv, ahogy a férfi az ajtóhoz ment. Ott megállt, majd visszafordult, keze a kilincsen. - Akkor holnap. - Holnap - ismételte liv, amikor egyedül maradt. Tizenötödig Nem lettek olyan egyértelműek a dolgok, ahogyan azt Liv elképzelte. Korában is azt képzelte, hogy szerelmes, és tévedett. Amit Doug iránt érzett, azt ifjúkori álmai és vágyai diktálták. Most idősebb volt, és óvatosabb. Talán túl óvatos, gondolta, miután leült az asztala mögé. Mégis, amikor azt mondta Thorpe-nak, hogy szereti, akkor nem voltak kétségei, így érezte. A férfi megérdemelte ezt az érzést. Mindenekelőtt nem szerette volna elveszíteni. Ez világos volt. Nagyon rövid idő alatt lett az életének középpontja. Függött tőle nem, ezt nem tagadhatta. De ez lett volna a szerelem? Szerelem az, ha egy férfi minduntalan az ember eszébe jut? Ha a napi élet apró mozzanatai is rá emlékeztetnek? Amikor jelentéktelen emlékeket raktároz el, amiket majd megoszt vele? Liv felidézte, milyen volt mellette feküdni reggel - csendes, meleg és könnyed együttlétben. Emlékezett, hogy egy pillantása hogy csigázta fel benne a vágyat még egy zsúfolt helyiségben is. Szerelmes volt belé? Mért keresett más szót arra, amit érzett? Napok óta érlelődött benne az igazság. Most itt volt az ideje elfogadni. Ha azt kéri Thorpe-tól, hogy kockáztasson, akkor neki is vállalnia kell a veszélyt. A szerelem egyenlő a kiszolgáltatottsággal. Egyértelmű, hogy idő múltán megbánthatja ez a férfi. A fal már leomlott körülötte. Soha többé nem tud mögé rejtőzni. Hirtelen rájött, hogy nem is akar. Amit akar, azt egy szóban meg lehet fogalmazni: Thorpe. -Liv! Elbűvölő mosollyal fordult az ideges ügyeletes felé. - Igen, Chester. - Eldöntötte, hogy szép napja lesz. - Vidd a stábot. De kétszeres sebességgel. Új Szenátusi Irodaház. Egy ismeretlen fickó három túszt tart fogva, köztük Wyatt szenátort az irodájában. - Te jó ég! - Liv felpattant, felkapott egy jegyzettömböt és a táskáját. - Megsérült valaki? - Még nem. Legalábbis nem tudunk róla - tette hozzá Chester, és Carl irodája felé viharzott. - Volt lövöldözés is. Légy óvatos. Azonnal kérünk egy bejelentkezést. - Húsz perc. - Liv már ajtón kívül volt. A biztonsági szolgálat lezárta a területet, amikor Liv megérkezett. Körülnézett, hogy vannak-e árulkodó jelek, amelyekből megtudja, hogy jelen van-e a titkosszolgálat és az FBI. Ha tudja az ember, mit keressen, akkor meg is találja. Látta, hogy a szomszédos épületet tetején mesterlövészek helyezkednek el. Rémületes fegyverekkel felszerelt férfiak értekeztek rádión a haditervről és pozíciókról. A sajtó számára elkerített terület már tömve volt riporterekkel és technikusokkal. Mindenki egyszerre beszélt, mindenki választ várt, és sokan át akartak vágni a tömegen, hogy közelebb legyenek a tett színhelyéhez. Ö is odafurakodott, mikrofont tartott egy közelben álló egyenruhás rendőr orra alá. -Olivia Carmichael vagyok a WWBW-től. Össze tudná röviden foglalni, mi történt? Azonosították már a szenátort túszul ejtő férfit? Mik a követelései?

330 -Egy volt tanácsadó ennyit tudok mondani. - Ennyit akarsz mondani, javította ki Liv magában észrevéve, hogy a rendőr szeme megrebbent. - Még nem állt elő a követeléseivel. - Van fegyvere? Hogy jutott be az épületbe? - Nem tudjuk. Csak azt, hogy fegyver van nála. A telefont sem veszi fel. liv egyelőre nem sokra ment az információra éhes riporterek tömegében. Találnia kellett valakit - akinek jobban megoldhatja a nyelvét. Össze tud hozni egy gyors bejelentkezést, de előbb információt kell gyűjtenie, és valami kézzelfogható dologra támaszkodnia. Wyatt szenátor. Liv nagyon jól emlékezett rá a követségi fogadásról. A joviális, pirospozsgás Wyatt szenátor, aki azt mondta neki és Thorpe-nak, hogy táncoljanak. Átnézett az utca másik oldalára, a tucatnyi ablakra. Elképzeüietedennek tűnt, hogy ott ül az egyik irodában, és fegyvert szorítanak a fejéhez. A tömeg szélén megpillantott egy ismerős arcot. Egy recepciós volt, aki több mint két óráig várakoztatta a minap két emelettel a szenátor irodája alatt. - Ms. Bingham. - Liv most áldotta azt a két órát és a töménytelen mennyiségű kávét, amit elfogyasztott a nő irodájában. - Olivia Carmichael, WWBW - Ó, Ms. Carmichael, hát nem borzasztó? - Tágra nyílt szemekkel felnézett az épületre, és döbbenet ült ki az arcára. - Kiürítették az egész épületet. Egyszerűen nem tudom elhinni! Szegény Wyatt szenátor. - Tudja, ki ejtette túszul? - Ed. Ed Morrow Ki gondolta volna? Hiszen többször is mentem vele egy liftben. - A torkához emelte a kezét, ahogy felidézte az emléket. - Hallottam, hogy a szenátor elbocsátotta a múlt héten, de... - Mért? - Liv a hóna alá tette a mikrofont, és sebesen körmölt a jegyzettömbjébe. A nő nem is vette észre. - Nem tudom biztosan. Az a hír járja, hogy Ed szerencsejátékba keveredett... valami törvénytelenbe. Mindig udvarias volt Ki gondolta volna? - És a szenátor kirúgta? - Csak a múlt héten. - Háromszor bólintott gyors egymásutánban, még mindig kikerekedett szemekkel. - Ma kellett volna összepakolnia a holmiját. Biztos megzavarodott. Sally azt mondta, kétszer lőtt a fogadócsarnokban. -Sally? - A szenátor titkárnője. Éppen arra járt, amikor megtörtént. Ha az irodában lett volna... - Ms. Bingham nyelt egyet, és újra az épületre szegezte a tekintetét - Már kétszer lőtt ki az ablakon. Gondolja, hogy a szenátornak nem lesz baja? - Biztos vagyok benne, hogy nem esik bántódása. - Éppen, amikor Liv kimondta ezeket a szavakat, éles sorozat szelte át a levegőt. - Istenem! - A recepciós megragadta Liv karját. - Megöli őket? Biztos, hogy megöli őket? - Nem, nem. - Livet is megérintette a félelem jeges szele. - Csak az ablakon lő ki. Minden rendben lesz. - Meg kellett erősítenie a nő által adott információt, mielőtt bejelentkezik. Ilyen volt a munkája - egyszerre csak egy lépést haladni előre. Nem is gondolkodott azon, mi történik az emberekkel odabenn. Még nem. - Itt van a szenátor titkárnője? - Elment a rendőrökkel. Ott van valahol hátul. - Rendben, köszönöm. - Liv ismét átküzdötte magát a tömegen. Meglátta Dutchot, egyenesen feléje tartott. Ha valaki adatokkal tud

331 szolgálni, akkor ő biztosan. Inkább félóra, mint húsz perc múlva Liv világos, részletes tájékoztatást adott a merényletről, háttérben a rendőrökkel és a tömeggel. Az utca túloldalán magasodó épület csendes volt - gyanúsan csendes. Inkább kívánt volna egy másik lövéssorozatot, mint ezt a csendet. Rájött, hogy a rémület mindig csendben munkál. - A francba is, mikor csinál már valamit? - mormolta Bob Liv mellett. Mindenki egyre feszültebbé vált, a rendőrég, a nézelődők, a sajtó. A következő lépést várták. - Na, megérkezett a profi - tette hozzá Bob. -T. - Mindjárt jövök - mondta Liv. - Figyelj, hogy a technikusok rögtön össze tudjanak minket kapcsolni a stúdióval, ha úgy adódik. - Ügy repült a férfihez, mint hazatérő galamb a galambházba. - Thorpe. - liv. - Gyengéden megcirógatta az arcát. - Gondoltam, hogy itt találkozunk. - Valami újság? - kérdezte, és tudta, hogy több forog itt kockán, mint holmi szenzációs hír. Mindketten ismerték a benn tartózkodó embert. - Felvették a kapcsolatot Morrow-val. Wyatt nem sérült meg, a munkatársai sem. Még nem. A férfi nem viselkedik egészen logikusan: egyik pillanatban félmillió dollárt követel készpénzben, és egy repülőt, a másikban aranyat és egy autót felfegyverezve. Minden alkalommal meggondolja magát, ahányszor beszélnek vele. - Hogy mehetett be oda fegyverrel? - kérdezte liv. Thorpe röviden, kíméletlenül felnevetett. Nem vette le a szemét az épületről. - Nem túl nehéz, ha valakit mindennap lát a biztonsági szolgálat bemenni. A zakójában volt, vagy az asztalfiókjában. - Türelrnedenül mozdult meg. Liv tudta, hogy szeretne valamit csinálni. - Jobban érezném magam, ha profival lenne dolgunk. Abban az állapotban, amilyenben van, könnyen követhet el hibát, és képes magával vinni a túszokat - Halkan, de csúnyán káromkodott, amit Liv még nem hallott tőle. Biztos akart lenni benne, hogy médiaszenzáció lesz belőle. - De azt nem gondolod, hogy a hírnév kedvéért csinálja? - Már a gondolat is elborzasztotta Livet Thorpe a fejét rázta. - Többször volt szerencsém hozzá, amikor találkozókat szerveztem meg. - Kivett egy cigarettát. - Szikár, éhenkórász kis ember. Okos, de rosszak az idegei. - Úgy hallottam, szerencsejátékot űzött. - Ezt beszélik. - Thorpe szívott egyet a cigarettájából, és hosszan fújta ki a füstöt. - Túl nagy csend van - mondta halkan. - A fenébe is, túl nagy csend van. A feszültség szinte kézzelfogható volt. Szinte percről percre fokozódott, szinte szemmel láthatólag. Mennyi ideig bírja ez a Thorpe szerint szikár, éhenkórász kis ember a nyomást? Már megtette a döntő lépést. Meddig megy el? Liv nem tehetett mást várakozott a többiekkel. - Thorpe? - liv észrevette a titkosszolgálat emberét, és bosszankodott, amikor az intett a férfinek. - Daniels parancsnok téged kér. - Megyek. - Eltaposta a cigarettáját a földön. - 0 is jön - és Livre mutatott. - Egy csapat vagyunk Liv visszafojtotta a mosolyát. Ez aztán változás. Szó nélkül ment

332 mögöttük. A furgont, amelyből a kapcsolatot tartották a túszejtővel, jóval messzebb állították fel a sajtó számára kijelölt területtől. liv gyorsan számbavette a felszerelést, a magnókat, az adóvevőket, a telefonokat, a pólóban dolgozó embereket. Mit akarhatnak ezek Thorpe-tól? Ennek semmi köze a sajtóhoz. Daniels parancsnok feltolta a szemüvegét a homlokára, és láthatóvá vált meggyötört arca. - T. , Morrow azt követeli, hogy személyesen veled beszélhessen. Benne vagy? - Persze. - Felvesszük, amit mond. Vigyázz, mit beszélsz. Ha követel valamit, ne ígérj, ne alkudozz. Ezt bízd ránk. - Gyorsan és köntörfalazás nélkül beszélt, de Liv érezte, hogy ő is ideges. Nem tetszett neki ez az új fejlemény. - Nem vagy abban a helyzetben, hogy megadd neki, amit akar. Elég okos, hogy tudja ezt. Bármit kér, mondd azt, hogy tanácsot kell kérned, és később újra felveszitek a kapcsolatot. Erted? - Értem. A parancsnok Lívre nézett, és a tekintete a sajtóigazolványára esett. - Velem van - mondta Thorpe egyszerűen. - Ebből semmi sem kerülhet adásba, míg engedélyt nem adok rá. Keményen nézett, majdnem ellenségesen. - Nem adhatunk szabad kezet a médiának. - Megértettem - válaszolta liv nyugodtan, figyelve, hogy Thorpe a kezébe vette a telefonkagylót. - Tárcsázunk. - Daniels jelt adott az egyik emberének. - Csak tartsd szóval, ameddig tudod. Ha kicsúszik az irányítás a kezed közül, majd átvesszük. Thorpe bólintott, majd hallotta, ahogy Morrow az első csengetés után felveszi a készüléket. -T. ? - Az vagyok. Hogy vagy, Ed? Morrow idegesen nevetett. - Remekül. Készítesz velem interjút? - Igen. El akarod mondani, miért vagy ott fenn, és hogy lehet rávenni, hogy legyére? - Emlékszel, amikor az irodámban ültünk, egy baseballcsapatról beszéltünk, míg Wyattnek értekezlete volt? - Persze hogy emlékszem. - Thorpe észrevette Daniels fenyegető arckifejezését, amikor ő is felvett egy kagylót. - A múlt nyár vége felé. Az Orioles küzdött az első helyért. - Kivett egy cigarettát, és meggyújtotta. - Voltál már az idén meccsen? Liv hisztérikus nevetést hallott a vonal másik végén. - Hogy voltam-e? Az idén huszonötezret vesztettem a játékokon. - Ez elég sok. Pénzre van szükséged? - Thorpe szeme a parancsnokéra szegeződött. - Ezt kéred cserébe Wyattért? - Neked elmondom, , de csak neked. Feljössz, és itt csinálsz velem egy riportot. Exkluzív interjút adok neked. Liv csak töredékeket hallott, de ez is elég volt, hogy első kétségbeesésében .megragadja Thorpe karját. A férfi figyelmen kívül hagyta, és továbbra is Danielst hallgatta. - Sok lesz a túsz - mondta a parancsnok fojtott hangon. - Ezzel még egy túszt szedsz, Ed - felelt Thorpe könnyedén. Nem tűnik valami jó üzletnek.

333 - Nem, nem. Értem, amit mondasz. - Morrow hangja remegett az idegességtől. - Esetleg elengedem a két munkatársat. Ha megígéred, hogy feljössz. Neked csak hihetek, ? - Kettőt egyért - morfondírozott Thorpe, és egyre a parancsnokot figyelte, miközben Liv mind erősebben szorította és rázta a fejét. - Bár a munkatársak nem érnek olyan sokat neked, nem? Hosszú szünet következett. Liv érezte, hogy izzadtság csorog le a hátán. - Feljössz egyedül, kíséret nélkül, és elengedem Wyattot Ez hogy hangzik? Egyszeri ajánlat, ! Nem hagysz ki ilyen szenzációs sztorit, ugye? - Engedélyt kell kérnem a nagykutyáktól a CNC-nél, Ed. Adj tíz percet. Tíz perc múlva jelentkezem. - Tíz perc - egyezett bele Morrow, és letette a kagylót. Liv megragadta Thorpe zakóját, és maga felé fordította. - Nem! - Eszelősen rázta a fejét, és szemében félelem tükröződött. - Ezt nem teheted. Eszedbe se jusson! Thorpe! Ez képtelenség! - Várj egy percet. - A férfi hangja gyakorlatias volt. Arrébb tolta Livet. - Nos? - kérdezte Danielstől egyszerűen. - Először is, nem kérhetjük, hogy együttműködj velünk. - Akkor ne kérjétek - felelt Thorpe. - Aztán? - Beszélnem kell néhány emberrel, mielőtt belemegyünk egy ilyen cserébe. - Daniels megtörölte a száját. Nem tetszett neki ez a dolog. De egy szenátorról van szó. Kényes ügy, gondolta. Nagyon kényes. - Akkor beszélj velük. Daniels hosszan nézett rá. - Gondolkodj el egy kicsit, én is azt teszem. Ez nem egy jó hangulatú, kellemes kis interjú lesz. - Thorpe. - Liv hangja remegett a pániktól. Ismerős volt ez a nézés Thorpe-nak. - Ne tedd. A férfi gyengéden megfogta liv vállát. - Liv - kezdte. - Nem, nem, hallgass ide. - Megfogta a zakója hajtókáját. - Ez őrültség. Nem sétálhatsz csak úgy be, nem vagy az ilyesmire kiképezve. És mi arra a garancia, hogy tényleg elengedi Wyattot, ha felmész oda? Ha felmész, akkor éppen hogy jobb alkupozícióba kerül. Ezt neked is látnod kell. - Beszélni akar - mutatott rá Thorpe, és elvezette Livet onnan. Wyatt nem biztosíthat számára országos hírverést. Én viszont igen. - Istenem, Thorpe, hiszen zavarodott! - Liv sírt, de nem is vette észre. - Meg fog ölni téged és a szenátort is. Nem kell menned. Nem kötelezhetnek erre. - Senki nem kényszerít. - Odaintette a stáb egyik tagját, és halkan beszélt hozzá. - Hívd a szerkesztőséget. Mondd meg nekik, hogy bemegyek, és meginterjúvolom Morrow-t, cserébe a túszokért. Tíz perc múlva irányozzatok egy kamerát az épületre valakik kijönnek. Kell egy magnó. -Nem! - Liv már kiabált, szemben Thorpe elfojtott hangjával. Úgy kapaszkodott a férfibe, mintha fizikai erejével visszatarthatná. Nem teheted. Kérlek, hallgass rám! - Liv. - A férfi elsimított néhány hajszálat a nő arcából. - Te is ugyanezt tennéd. Ez a munkánk része. - Az életed nem ér meg egy Pulitzer-díjat

334 Thorpe felhúzta a szemöldökét. - Néhányan nem értenének veled egyet. - A francba is, Thorpe! - Gyorsan ki kellett valamit találnia logikusan kellett érvelnie, különben Thorpe nem hallgat rá. - Ez biztosan valami trükk. Elengedi a két munkatársat, és ha már te is ott vagy, Wyatttal együtt két fontos embert tart a markában. Tudja, hogy a tévétársaság alkudozni fog, hogy elengedjen. Éppen erre vár. -Talán igen. Talán nem. - A férfi megcsókolta Livet, hogy elcsendesítse. Mennie kellett. - Kérlek szépen, ne menj! - Liv még mindig Thorpe-ba kapaszkodott, tudván, hogy vesztett, de nem volt képes elfogadni. - Szeretlek. A férfi lassan megfogta Liv vállát, és kellő távolságra tartotta magától, hogy megnézze az arcát. Könnyáztatta volt és reménytelen. - Szeretlek - ismételte Liv. - Már holnap van, Thorpe. Maradj velem. - Istenem. - Thorpe Liv homlokának támasztotta a homlokát, és engedte, hogy átjárja az érzés. Magához szorította Livet, hogy az már szinte fájt a nőnek. - Hihetetlenül tudsz időzíteni, Carmichael. - Amikor megcsókolta, érezte, hogy Liv ajkai remegnek. - Ezt majd később megbeszéljük. Sőt azt hiszem, még sokáig fogunk róla beszélni. - Hátrálépett, és mosolygott. Inkább tudósítsd a csatornád a legutóbbi fejleményekről, vagy a végén még kirúgnak. - Mért nem hallgatsz meg? - Liv most már mérges volt és elkeseredett. A szerelme sem tudja megingatni a férfit az elhatározásában. Nem mehetsz oda be. Szükségem van rád. - Nem érdekelte, hogy zsarolja ezekkel a szavakkal, amíg visszatartják attól, hogy átmenjen az utca másik oldalára. - Nekem is szükségem van rád, Liv. De ennek semmi köze ahhoz, hogy én vagy te hogy végezzük a munkánkat. De Livre nem hatottak az észérvek egyedül csak Thorpe érdekelte. Erősen megragadta. - Hozzád megyek feleségül. Thorpe mosolyogva megpuszilta Liv orrát. -Ezt már hónapok óta tudom. Csak te vagy egy kicsit lassú. - Felnézett, és látta, hogy veszi őket az egyik kamera. - És most már több százezer ember is tudja. - Nem érdekel! - Ebben a pillanatban abszurdnak tűnt az, hogy liv meghittségre vágyott. - Thorpe, nem kérheted tőlem, hogy készüljek fel, hátha nem látlak többet. - Átizzadt tenyerével görcsösen kapaszkodott a zakójába. - A jó ég áldjon meg, ezt nem kérheted tőlem! Ezt nem viselem el újra. Nem, nem, nem! Thorpe szorítása is erősödött, a szemei megkomolyodtak. -Na, ide hallgass! Szeretlek jobban bárminél. Ezt ne felejtsd el. Veszélyek között élünk ha nem így van, akkor már meg is haltunk. Nehéz életben maradni, Liv A nő sápadtan és nyugodtan nézett Thorpe-ra. - Soha nem bocsátom meg, ha megteszed. Sosem akartalak szeretni! Most, hogy szeredek, azt kéred tőlem, hogy várjak idekinn, arra, hogy elveszítselek. Ezt nem bocsátom meg neked! Thorpe figyelmesen nézte a nőt. Látta, hogy a pánik és a fájdalom eluralkodik rajta. Nem akarta megbántani. Mindent megtett volna, hogy ne lássa azt a pillantást, de nem tagadhatta meg önmagát. - Gondolkodj el azon, hogy kit szeretsz, Olivia. Nem változtam me Ugyanaz maradtam, és ugyanaz leszek holnap is. Most pedig feladat vár rám. Rád is. - Thorpe...

335 - Gyere. - Thorpe félbeszakította Livet, és visszakísérte. - Daniels bizonyára már beszélt az embereivel. Liv hátralépett, és reménytelenül nézte, ahogy Thorpe, Daniels és Morrow megbeszélték az utolsó részleteket is a cserével kapcsolatban. Semmit nem tudott mondani, amivel megállíuiatta volna Thorpe-ot. Azt mondta, hogy ő is ugyanezt tenné. Lív megértette, de ez nem számított. Thorpe a szerelme volt, az élete. Minden, ami fontos volt számára, benne egyesült. E nem méltányos1. - gondolta hirtelen elkeseredve. Kapott egy második esélyt az élettől. Most viszont hátra kellett lépnie, és figyelnie, hogy úszik el ez az esély. Myra szavai visszhangzottak a fülében: az élet nem rövid, de soha nem elég hosszú. Thorpe! Az egész lénye kiáltott a férfi után, miközben fogait az alsó ajkába mélyesztette. Ne menj! Olyan sok mindent kell elmondanom neked! Olyan sok mindent kell behoznom. El akarta mondani neki, mit jelent számára a férfi, hogy nyitotta fel benne mindazt, amit mindenki más elől elzárt. Thorpe ellenőrizte a magnót, közben Daniels utasításait hallgatta. Lív figyelte őket, a szemét elhomályosították a könnyek. Istenem, Thorpe, gondolta, nem tudok újra szembenézni az ürességgel. Most különösen nem, amikor már a magaménak tudhadak. Tudnom kell, hogy ott leszel. amikor szükségem lesz rád. Újra szeretni akarok a gyerekedet akarom a karjaimban tartani. Kérlek ne rekessz ki most, amikor már elkezdtem érezni. Reszketve mély levegőt vett, és az ujjaival megnyomkodta a szemét. Ismét megnézte Thorpe-ot. Az éles, sportos arcélet, a mély, lángoló szemeket. Megijedt? járhat a fejében? Talán eszébe jutott, hogy egyikünk sem elpusztíthatatlan? De neked, Thorpe, nem szabad elpusztulnod. Az én kedvemért. A kedvünkért. Mire lehet most szüksége? Erre biztos nem - jött rá Liv hirtelen. Támaszra van szüksége, nem egy hisztérikus nőre, aki a zakóját húzgálja, és kérleli, hogy gondoljon rá. Most észnél kell lennie... Bárcsak vele mehetnék. De nem lehet. Nem mehetek vele, de kiildhetek valamit vele. Ahogy nézte az épületet, látta, hogy a két munkatársat kiterelik, és félreviszik. Tehát Morrow betartotta az alku első részét. Most már csak Wyatt maradt benn. Thorpe-ért cserébe. Liv összeszedte minden erejét, és a férfihez lépett. - Thorpe? Thorpe megfordult. Livnek még mindig könnyes volt az arca, de látta, hogy a nő uralkodik magán. - Mindig megtettél mindent, hogy elhalássz előlem egy sztorit mondta a körüknényekhez képest nyugodt hangon. - Remélem, hogy ez is szenzációs sztori lesz. Ajánlom, hogy remek munkát végezz odabenn. Szükségem lesz a másolatra az adásom számára. Thorpe mosolyogva megcsókolta livet. - Ne merészkedj túl közel a felségterületemhez, Carmichael. Liv még egyszer utoljára megölelte a férfit - Nézd meg majd az öt harmincas műsoromat. - Mindig is kedveltelek T. C. - jegyezte meg Daniels. - És úgy látszik, ez a hölgy is így van ezzel. - Végigmérte Thorpe-ot. - Még meggondolhatod magad. - Hogy Thorpe lemondjon egy exkluzív interjúról? - Lív hátralépett, és próbált nem reszketni. - Maga nem ismeri őt. - Te. - Visszahúzta magához livet. - Gondolkodj azon, hol akarod tölteni a nászutunkat. Én Párizsra szavazok.

336 - Figyelmeztettél, hogy romantikus alkat vagy. - A férfi megfordult, hogy átmenjen az épülethez. - Thorpe! - Lív nem tudta megállni, hogy utána ne kiáltson. Amikor a férfi megfordult, Lív meggondolta magát, nem könyörgött, hanem elmosolyodott. - Ha lelöveted magad, vége a fogadásnak! Thorpe is mosolygott. - Este pizzát rendelünk. Visszajövök! Aztán eltűnt, magába szippantotta az épület. Elkezdődött a várakozás. Thorpe alaposan átgondolta, mit fog csinálni. A kérdéseket már megfogalmazta magában, miközben felfelé ment a kften, a fegyveresek gyűrűjében. A cél az, hogy megnyugtassa Morrow-t, és elkerülje, hogy további meggondoladanságot csináljon. Beszéltetni kell. Beszéltetni kell folyamatosan. Thorpe eltökélt szándéka volt, hogy egy darabban jön ki onnan. Libanon megtanított neki egypár dolgot. Azelőtt számtalan alkalommal ment már ezzel a lifttel. A napi program része volt. Alex Haley talán nem készített interjút Rockwell-lel, az amerikai náci vezérrel, miközben az a fegyverével játszott? És pokoKan jó interjú lett. A riporterek nem tudnak mindig okos és megfontolt döntéseket hozni. A Kft ajtaja kinyílt, és Thorpe nekivágott az előcsarnoknak. Valami azt súgta neki, hogy több fegyver is szegeződik rá. Nem törődött velük, kopogott Wyatt irodájának ajtaján. -T.C.? Morrow ideges hangja hallatszott. - Igen. Egyedül vagyok. - Gyere be! Lassan. Alaposan szemmel tartom az ajtót! Thorpe úgy tett, ahogy Marrow utasította. A túszejtő a belső irodába vezető folyosón állt, és a szenátor fejéhez szorította a fegyverét. - C. - A szenátor máskor pirospozsgás arca most szürke volt. Maga megőrült. - Hogy van, szenátor úr? -Jól van - vágott közbe Morrow, és a szeme a Thorpe mögötti folyosót fürkészte. - Zárd be az ajtót, és menj el onnan. Amikor Thorpe engedelmeskedett, egy fejrándítással jelzett neki, hogy jöjjön közelebb. Ránézett a magnóra. - Tedd oda, és vedd le a zakódat. - Nincs nálam fegyver, Ed - mondta Thorpe, amint könnyedén kibújt a zakójából. - Csak egy magnó. Hiszen alkut kötöttünk. - Bocsánatkérő mosollyal nézett Wyattra. - Bocsásson meg, szenátor úr, de Eddel szeretnék négyszemközti interjút készíteni. - Igen. - Morrow egy pillanatig Thorpe-ra bámult, aztán engedett a szorításon, amellyel a szenátort tartotta fogva. - Igen. Mehet. -T. ... - Azt mondtam, mehet - emelte fel Morrow a hangját. Es a fegyverét is. - Ö most az én kedvemért van itt. - Bocsánat, szenátor úr. - Thorpe hangja tökéletesen higgadt és nyugodt volt. Bár az ujja hegye bizseregni kezdett, amikor látta, hogy a fegyvert tartó kéz remeg. - Ednek és nekem sok megbeszélnivalónk van. Később találkozunk! Wyatt bólintott, és megfordult. - Nem - állította meg Morrow Megnyalta a szája szélét, aztán a keze fejével megtörölte a száját. - Háttal az ajtónak menjen ki. Végig.

337 Thorpe várt, amíg a szenátor végrehajtja, amit Morrow kért. Félelem terjengett a szobában, Thorpe minden idegszálával érezte. Még azután sem enyhült a feszültség, miután Wyatt becsukta maga mögött az ajtót. Morrow állt egy percig, és az ajtót bámulta. Thorpe nem szerette volna, ha Morrow most elkezd óvatoskodni. - Rendben - mondta, és leült. - Kezdjük. - Beindította a magnót. Kint Liv mereven figyelte az épületet. Mindene elernyedt, kivéve az agyát, az működött. Nem érezte a kezét, a lábát. Felpörögtek körülötte a dolgok - a furgonban, a sajtósok területén. Nyüzsgés támadt. De csak egyvalamire tudott gondolni. Thorpe-ra. Thorpe röviden, lényegretörően kérdezett. Amennyire csak lehetett, ki akarta küszöbölni az érzelmeket. - Ed, könnyebb lenne mindkettőnknek, ha... - A tenyerét lefelé mozgatta, és a fegyverre mutatott. Morrow lenézett, és úgy fordította a revolvert, hogy ne egyenesen Thorpe mellkasának szegezze. - Köszönöm. Nyilván azért választottad Wyatt irodáját, mert itt dolgozol - folytatta. - Ügy érezted, a szenátornak nem volt igaza, amikor elbocsátott? - Ő olyan tiszta, mint a hó - felek Morrow - Feddheteden, nem lehet zsarolni. Istenem, pénz kellett. Sok, T. , rengeteg. Gondoltam rá, hogy sikkasztok, de nem volt elég időm. A szenátor tudomást szerzett a szerencsejátékról, azokról az emberekről, akikkel üzleteltem. Nem a maga fajta emberek. - Idegesen görögött, aztán másfelé fordította a fegyvert. Ismét Thorpe-ra célzott, bár nem vette észre. - Gondoltam, szerzek valamennyi pénzt, ha túszul ejtem. De ezt nem úszhatom meg, ugye? - Reménytelen, sorsába beletörődő pillantást vetett Thorpe-ra. Halott ember leszek, mielőtt megkapnám a pénzt. Thorpe másfelé kezdett kutakodni. Egy ember, akinek semmi vesztenivalója sincs, nagyon veszélyes. - Mennyivel tartozol? - Hetvenötezerrel. - Megcsörrent a telefon, és Morrow felugrott. Thorpe fejére irányította a fegyvert. - Tizenöt perc, Ed - emlékeztette nyugodtan a ttiszejtőt. - Úgy állapodtunk meg, hogy negyedóránként ellenőriznek minket, nem? Valaki egy csésze kávét nyomott Liv kezébe. Bele sem ivott. Thorpe halk, nyugodt hangja hangzott fel mögötte a furgon hangszóróján. Liv megrándult, és leejtette a csészét. A meleg kávé szétfolyt a bokája körül. Nem ülhets itt ölbe tett késsel - korholta magát. Tedd a dolgodat. Megfordult, visszament a stábhoz, hogy élő tudósításban számoljon be a fejleményekről. A harminc percből hatvan lett. Az iroda levegője fülledten nehezedett rájuk. Thorpe tudta, hogy Morrow húzza-halasztja az interjú végét. Már mindent elmondott. De az ösztönei azt súgták, hogy nem ért még a végére. A támadó üveges tekintettel süppedt a székébe. A felső ajkán izzadság gyöngyözött, a bal arca néha görcsösen megrándult. S a fegyvert még mindig a kezében tartotta. - Te nem vagy házas, igaz, ? - Nem. - Thorpe óvatosan kivett egy cigarettát, és megkínálta Morrow-1 is. Az nemet intett. - Barátnőd van? - Van. - Thorpe rágyújtott, és Livre gondolt. A keze, a hangja hideg volt. - Van barátnőm. - Nekem volt feleségem. Gyerekeim is. - Az üveges szemből

338 könnyek csordultak ki. - A múlt héten összepakolt, és elment. Tíz év után. Azt mondta, tíz évet tudott várni, hogy beváltsam az ígéreteimet, többet nem. Megesküdtem neki, hogy többé nem játszom - csorogtak a könnyei, összekeveredtek a verejtékkel. Nem törölte le. - Mindig esküdöztem, hogy nem játszom többet. De egyenesbe kellett jönnöm. Tudod, mit csinálnak veled, ha nem tudsz egyenesbe jönni? - Összerázkódott. - Vannak, akik tudnak neked segíteni, Ed. Miért nem megyünk ki? Ismerek néhány embert. - Segíteni? - Morrow sóhajtott, amikor meghallotta a szót. Thorpe-nak nem tetszett ez a sóhaj. - Rajtam már nem segíthet senki, T. ! Nincs visszaút. - Felnézett, egyenesen Thorpe szemébe. - Egy férfinak tudnia kelL mi következik, ha nincs visszaút. - Felemelte a revolvert. Thorpe-nak elállt szívverése. Kérlek - szipogott Morrow add le az interjút a műsorodban. - Mielőtt Thorpe megakadályozhatta volna, Morrow maga ellen fordította a fegyverét. Egy lövés. Csak egy. Lív úgy érezte, menten összeesik, elhomályosodott előtte a gránitszürke épület. Valaki megfogta a karját, amikor megtántorodott. - Gyere, Lív Jobb, ha leülsz. - Bob hangját hallotta, az ő kezét érezte a karján. - Nem. - Lerázta Bobot. Nem fog elájulni. Erőszakosan furakodott előre a tömegben. Majd akkor lép elő, amikor ő kijön az ajtón. Amikor előbukkan, akkor ott lesz neki. Istenem, csak add, hogy semmi baja ne legyen! Istenem, ne engedd, hogy... Félelem szorította el a torkát. Ne hisztériázz, figyelmeztette magát, amint egy újságírót és két operatőrt arrébb tolt. Hamarosan átjön az úton. Az egész élet előttünk áll, hogy újrakezdjük. Előttünk áll a mai nap. Kockázat? Száz meg száz dolgot fogunk kockáztatni. Együtt, a fene vigyen eL Thorpe. Együtt. Liv végre eljutott a tömeg szélére. És akkor meglátta. Elve, egyben közeledett felé. Liv futott a kordonok előtt, el a tömegtől. - A fene egyen meg, Thorpe! A fene egyen meg! - Sírva ölelte át a férfit. Minél jobban reszketett, minél jobban átkozta Lív, Thorpe annál jobban szorította magához. Lív hirtelen elnevette magát. Végül is szép napjuk volt. Megragadta Thorpe haját, hátrahúzta a fejét, hogy lássa. - Te gazember, ezzel az interjúval leköröztél! Ó, Thorpe! - Megcsókolta, és erősebben magához ölelte. Egyikük sem törődött a körülöttük forgolódó kamerákkal és a villanó fényképezőgépekkel. Thorpe hátralépett, és mosolygott, bár Liv látta, hogy még mindig rémület csillog a szemében attól, ami benn történt. - Szeretsz? - kérdezte a férfi. - Igen, a csuda vigyen el, igen. Amikor Lív ismét hozzá akart bújni, Thorpe eltartotta magától, és felvonta a szemöldökét. - Hozzám jössz feleségül? - Amint engedélyt kapunk rá. Egy percet sem vesztegethetünk. Thorpe lágyan megcsókolta Livet. Egymásba karoltak. - Amúgy, Carmichael - mondta, miközben távolodtak az épülettől -, tartozol nekem kétszáz dollárral.