A SzISz meg a szakma A SZISZ MEG A SZAKMA. VaszISZdasz, gólyatábori különszám 3. A szociológia és a közgazdaságtan határterületeiként

A SZISZ MEG A SZAKMA

A SzISz meg a szakma „Mivel is foglalkoztok ti a Széchenyiben?” ezzel a kérdéssel találkozom rendszeresen, ha a kollégium iránt érdeklődő diákokkal vagy tanárokkal elegyedem szóba. Máig nem tudok erre a kérdésre egy- vagy kétmondatos választ adni, a szakmai sokszínűség a maga előnyeivel és hátrányaival egyszerre jelentkezik a szakkoliban. Ahhoz, hogy a valóságot legalább részben leképező információcsomaggal szolgáljak a fenti kérdésre, nem tudom megspórolni a következőket: Először is vannak nálunk közgazdász hallgatók, valamint ELTE-sek is, elsősorban szociológusok és jogászok, kisebb részben bölcsészek: filozófusok, történészek, politológusok. A kollégiumban sok a közgazdász, akik között alapvetően az elméleti közgazdasági és a társadalomelméleti érdeklődés teremti meg az összhangot. A Széchenyi nyitott minden társadalomtudomány irányába, a legtermékenyebb kapcsolat azonban azokon a területeken alakul ki, ahol a nem közgazdászok és a közgazdászok szakmai szimbiózisban tudnak élni, és tudnak alkotni. Nagy előnyt jelent például a Tudományos Diákköri Konferenciákon is, amikor egy ELTE-s és egy közgazdász fog közös munkába.

A szociológia és a közgazdaságtan határterületeiként a szakkollégisták elsősorban a gazdaságszociológiát és az empirikus társadalomkutatást művelik. Az előbbinél az elméleti átfedések, az utóbbinál pedig a részben közös módszertani alapok jelentik a közös alapot. Azonban a szociológus hallgatók elméleti érdeklődése, valamint a közgazdászok ilyen irányú nyitása miatt az elméleti szociológia és antropológia is fajsúlyos részét képezi a kollégium hagyományainak. A jogászok és a közgazdászok együttműködésének terepe a law and economics tudománya, amely nem azonos a gazdasági joggal, hanem a különféle jogterületek közgazdasági hatásait, és általában a társadalmi jóléthez való hozzájárulását elemzi. Ez a diszciplína szinte teljesen hiányzik a magyar felsőoktatásból, és a Kollégium e téren úttörő szerepre vállalkozik. A Széchenyi jogászai elsősorban itt élhetik ki magukat, de az e témában szerveződő kurzusok korántsem csak nekik szólnak.. A közgazdaságtudományon belül elsősorban a közösségi gazdaságtan és a közpolitikai elemzés, valamint a pénzügy és a makroökonómia tartoznak a sikertörténetek közé. Az utóbbi időben a nagyobb számú nemzetközi-kapcsolatok szakos hallgató próbálja a saját tudományát hosszabb távon is beépíteni a SzISz szakmai életébe. A gazdálkodástan (business) is megjelenik a Kollégium szakmai rendszerében, de erőteljes közgazdasági (és társadalomtudományi) alapozással, és az elméleti közgazdaságtudománynál jelentősen kisebb súllyal. A szakkollégiumi szakmai munka alapvetően négy csoportra osztható: alapját a folyamatos kurzusmunka jelenti, a megfelelő beszámolási rendszerrel; ez egészül ki

VaszISZdasz, 2004. gólyatábori különszám

3

A SZISZ MEG A SZAKMA a tutor melletti kutatási tevékenységgel; az egyetemi (elsősorban BKÁE) és országos szintű Tudományos Diákköri Konferenciákon való részvétellel; s végül előadásokkal, konferenciákkal, táborokkal, és egyéb programokkal. Természetesen léteznek más, a szakmai munkához tartozó tevékenységek is, így például könyvfordítás, szerkesztés, különböző kutatási projektekben való részvétel. A szakkollégium kurzusai számonkérés centrikusan kialakított, egy-két féléves, intenzív kiscsoportos foglalkozásra épülő rendszert alkotnak. A kurzustagok 12 héten keresztül heti egy alkalommal kb. 1,5 órás szemináriumokon vesznek részt, miután a kurzusvezető által kijelölt irodalmat hétről-hétre egyénileg feldolgozták. Minden tag számára kötelező félévenként egy-egy kurzuson beszámolási kötelezettséggel részt venni. E kötelezettség alól csak a különböző okokból, elsősorban külföldi tanulmányi ösztöndíj miatt a szakkollégiumban félévet halasztó diákok kapnak felmentést. A kurzusbeszámolás egy 8-10 oldalas dolgozat megírásából, majd a TDK-hoz hasonlóan az opponensek előtti szóbeli megvédéséből áll. A beszámolás egyik célja a későbbi TDK dolgozat megalapozása. A Széchenyi szakmai orientációját legjobban a kurzusaink alapján lehet megismerni. Meg kell azonban jegyezni, hogy a kurzusszervezés kizárólag rajtunk, tagokon múlik. Ha valakit érdekel egy téma, szerez hozzá kurzusvezetőt, és rávesz még 4-5 sziszest, hogy vegye fel a következő évben az adott kurzust, akkor senki sem fog a dolog útjába állni. Hogy jobban megismerhessétek a nálunk folyó szakmai munkát, a 2003/2004-es tanév alapozó kurzusairól (ezekre járnak az újonnan felvett sziszesek) felkértünk egy-egy odajáró kurzustagot, hogy írjon 4-5 sort az általa választott kurzusról. Ím:

4

HALÁSZ ANITA–SIMON ANDRÁS: A közösségi választások elmélete Sokan vagyunk, sokfélét akarunk. Mégis „...a végén mindenki összeáll egy képpé…”. Ezen a kurzuson megvizsgáltuk, hogy milyen módon összegződnek kollektív döntéssé az egyéni preferenciák egy közösségben, hogyan képviselnek minket a képviselők, mitől függ a közkiadások mértéke. Miután pedig tarthatatlanná vált az a naiv elképzelésünk, miszerint egy politikus életének értelme a társadalom jólétének maximalizálása, arra derítettünk fényt, hogy az egyes szereplők önérdekkövetése hogyan befolyásolja a gazdaságpolitikai döntések kimenetelét… G. FODOR GÁBOR: Bevezetés a politikai filozófiába Carl Schmitt, Hannah Arendt, John Kekes, Stuart Mill... Csupa jelentős név, a legnagyobb filozófusok gondolatai, írásai. Az elején kicsit nehezen szoktunk hozzá a szikár, filozófiai nyelvezethez, de aztán egyre inkább belejöttünk. Vizsgáltuk, vajon a modernség válság-e, mi az állam feladata, mennyire legyünk toleránsak. Érvek ellenérvek minden mennyiségben. Bevezetés a politikai filozófiába, és a Széchenyi kurzusrendszerébe is. BALÁZS ZOLTÁN:

Esszéírás A kéthetenként megtartott kurzuson minden alkalommal egy előre kiadott témában két-három oldalas „tudományos igényre” törekvő esszéket írunk. A szövegeket tanári segítséggel tartalmi és formai szempontból is elemezzük. Az adott témát mindenki eltérő módon interpretálja, ami jó alap egy vita kialakulásához. Ennek során próbálunk érvelni véleményünk mellett, anélkül, hogy egymás fejszőrzetének kézzel való erőszakos eltávolítására törekednénk.


A SZISZ MEG A SZAKMA KRISTÓF LUCA: Bevezetés a szociológiába (nem szociológusoknak) A szociológia kurzus a társadalomtudományi alapozó kurzusok egyike volt, amelyen megismerkedtünk a szociológiatörténet legjelentősebb gondolkodóinak elméleteivel. Volt Weber, Durkheim, Bourdieu, Foucault, Mannheim stb. Az alapkérdések mellett olyan „kézzelfoghatóbb” témákról is szó esett, mint a játékelmélet vagy a korrupció. A könyvtárban összegyűlve az aktuális témákhoz kapcsolódó élményeinket és tapasztalatainkat is megosztottuk egymással, az interaktivitás üdítő élmény volt az egyre inkább tömegoktatás jelleget öltőegyetemi órák után. A kurzus befejeztével a beszélgetések sokszor tovább folytatódtak a könyvtárban, így nem csak a szociológiát, hanem – elsősökként – egymást is jobban megismerhettük. KÓCZÁN GERGELY: Bevezetés a közgazdaságtanba (nem közgazdászoknak) Az idei tanévben - annak is az első félévében - a közgazdaságtan alapozó kurzust Kóczán G (Dzsí) követte el a kollégiumban első évüket töltő nem közgazdász hallgatók számára. A heti egyszeri alkalommal tartott, másfél órás kurzusok során a félév első felében a mikroökonómia rejtelmeivel ismerkedhettek meg a szkeptikus hallgatók. A további találkozókon már izgalmasabb témák is felvetődtek, úgy mint játékelmélet, bankrendszerek, biztosítók, infláció stb. A kurzus célját alapvetően megvalósította, a hősiesen küzdő Gergőnek sikerült némi közgázos szemléletet is becsempészni a jogász és szociológus hallgatók szemellenzője mögé.

HOMOLYA DÁNIEL – KISS-HUBERT JÁNOS: Pénzügyi Közgazdaságtan Ez egy kurzus olyan lelkes embereknek, akiket érdekel a pénzügy, ugyanakkor jóban vannak a mikroval, és nem rettennek meg az angol nyelvű szakirodalomtól sem. Itt megtudhatod, hogyan kell levezetni a CAPMet, és a fölös energiákat. Az is kiderül, hogy miért kevés Indiában a bankroham, meg hogy Magyarország aranytartaléka belefér egy nagyobb fajta bőröndbe. A kurzusvezetők a Tilburgot is megjárt Homolya Dániel, valamint Kiss-Hubert János (Berti), [akik arcképét az Államadósságkezelő Központ vicces kollégái a darts-bullba helyeztek. :)] Ízelítőképpen és a teljesség igénye nélkül íme néhány az ismeretbővítő kurzusaink közül (Ezek azok, amik nem az újonnan felvett sziszeseknek vannak): KOVÁCS ÉVA

Fénykép és emlékezet Ha nézegetjük a fotóalbumunkat, vagy egy múzeum fényképanyagát felvetődik a kérdés, miért fényképezünk, s miért vannak


5

A SZISZ MEG A SZAKMA kiállítva a képek (miért pont ezek a képek vannak kiállítva). A válaszban egészen biztosan szerepelni fog az „emlékezés” fogalma. Miért van szükség egyéni és kollektív emlékezetre, s ha már nem kötődünk erős szálakkal egy képhez, mitől lesz számunkra többlettartalma? Mi a fénykép, milyen viszonyban állhat a szemlélő a képpel, mi lehet a fényképész motivációja? Ilyen és hasonló kérdésekre keressük a választ a klasszikus és a modern szociológiai-szociálpszichológiai szakirodalom alapján, természetesen mindezt sok-sok képpel láttatva. TOSICS IVÁN:

A városfejlődés szociológiája A félév folyamán a lelkes, szociológus-vénával rendelkező szakkollégisták a városok kialakulásával, fejlődéstípusaival foglalkoznak, különös tekintettel szeretett fővárosunk, Budapest példájára. A szokásos elméletismertetős, beszélgetős, képnézegetős órák mellett a kurzusvezető elkalauzolja tanítványait Budapest legleromlottabb, leghúzósabb környékeire is (Szigony utca, Havanna út, Magdolna-negyed), hogy testközelből lássák azokat a város(vissza)fejlődési gondokat, melyekről a biztonságos, komfortos könyvtárszobában szoktunk beszélgetni. DRJENYOVSZKY ZSÓFIA:

Sokarcú kultúra A kurzuson az ún. primitív társadalmakról szóló könyveket olvastunk és filmeket néztünk. Megtudtuk, miben áll a kulturális relativizmus és láttuk, hogy egy eszkimó kenuban akár családnyi ember is szállítható egyszerre sok jó ember jeligére. Láttuk, hogy a „modern” és az „archaikus” kultúra ütközése egy bennszülött számára két felesége közötti választásban is megnyilvánulhat és legfőképpen megtanultuk, hogy a

6

modern és az archaikus szavakat miért rakhatjuk idézőjelbe. Nemzetközi közgazdaságtan – kis nyitott gazdaságok makroökonómiája Valójában miért aggódnak annyian a fizetési mérleg hiánya, vagy a túl erős forint miatt? Egyáltalán: mennyire jogosak és megalapozottak ezek az aggodalmak? Ezekre a kérdésekre koránt sem triviálisak a válaszok, és még kevésbé tűnnek annak, miután részt vettünk egy-két kurzuson… Hogy miért? Mert kiderül, mennyire nem egyértelmű, hogy örülnünk kéne-e, vagy sem az adott makrogazdasági folyamatoknak. Kiderül, milyen sok tényezőn múlik, vajon az egyes emberek gazdasági helyzete, jóléte javul vagy romlik egy külgazdasági folyamat révén. És az is világossá válik, hogy mikró nélkül nincsen makró. NOVÁK CSABA: Fejlesztéspolitika gazdaságtana Csaba megszállottságát ismerve a téma iránt remegő térdekkel lépkedtünk a GKM falai között az első kurzusunk felé. Aztán fellélegeztünk: a komoly külső, az annyi Angliában töltött szakmai év és a közigazgatás vezetése sem teszi az embert a szakkollégisták ellenségévé. A fejlesztéspolitika gazdaságtana kurzuson megtudtuk, miért nem haladnak a mezőgazdaságból élő, alulfejlett országok, mi a „surplus labour”, és hogyan gondolkodik az agrármunkás (paraszt) mikroökonómiai aggyal. Megismerkedtünk Mr. Toddaróval és társaival, és igyekeztük kibogozni a 3. országok kusza fejlődési szálait. Ezeken kívül az alábbi kurzusokat hallgathatták még a Szécheny tagjai az idei évben: BALÁS GÁBOR - VARGA ZOLTÁN: Közpolitika eszközök


NYÁRI EGYETEM BÉRES ATTILA: Dinamikus makroökonómia BERCZIK ÁBEL – SZALAI ÁKOS: Költségvetési kérdések BÓDIS LAJOS: Munkaszociológia DRJENYOVSZKY ZSÓFIA: Sokarcú kultúra MENYHÁRD ATTILA: A tulajdonjog gazdasági elemzése PERJÉS ISVÁN: Beszégetések a nevelésről SZABÓ SÁNDOR: Környezetvédelem

SZÍVÓS PÉTER: Szegénység, jövedelmi egyenlőtlenség (betegség miatt az őszi félévre tolódott) Hát igen. Tényleg nem sikerült egy-két mondatos választ adnom a milyenek is vagyunk kérdésre. Hogy baj-e ez, azt én nem tudom. Én csak azt tudom, hogy nekem ez pont így tetszik. h.

Nyári Egyetem, avagy mi is történik a SZISZ legrejtélyesebb rendezvényén... Van egy rendezvény a szakkoliban, ami a sűrű homályba burkolózik a tagság 98,67%-a előtt. Maximum annyi dereng nekik, hogy augusztus 20-án az irodában évről-évre megdől az egy főre jutó legkevesebb fekvőhely rekordja. Két éve még én is a boldog, de tudatlan többség közé tartoztam. Persze minden azzal kezdődött, hogy KHJ (de nevezzük álnéven csak Bertinek) beszervezett. Egyszerűen leszólított, hogy van-e kedvem szervező lenni. Itt úgy látszik kötéllel fogják az embert a munkára. Bár még mindig jobban jártam nála, mivel Berti barátunk egy téli táborban átmulatott éjszaka után ébredt arra hajnali fél délben, hogy nálánál két részegebb öreg szakkolis beszervezte az éjjel... (ezt el kell mondani, Berti mindig elmondja) Igazából azt sem tud-

tam, mi ez az egész. Pénzügyi Nyári Egyetem határon túli magyaroknak? Ráadásul sokadik? Hmn... Aztán kezdett kristályosodni a kép. A hét hónapos szervezési, lebonyolítási időszak elején még lassan történnek a dolgok, minden olyan távolinak tűnik. Minden év márciusában beindítjuk a nagy pénzgyűjtő gépezetet, amely kb. másfél tucatnyi tudásvágytól égő résztvevő, (na meg a szervezők, tanárok) kétheti szállás, étkezési, kirándulás,


7

NYÁRI EGYETEM gépterem, tankönyv meg persze buli költségeit hivatott fedezni. Természetesen kezdetben egy kanyi vasunk sincs... Aztán meghirdetjük a pályázatot, lehet jelentkezni Kárpátaljától Vajdaságig, Felvidéktől Erdélyig! Jönnek a jelentkezők (már aki nem megy Erdélyből nyáron az USÁ-ba dolgozni) közgazdasági témájú dolgozatai, nyár elejére meg is van a résztvevők köre. Persze közben sok érdekes dolog történik, pl. hDanival keresztültaxizunk a városon egy csomagtartó könyvvel, helyszíni szemlét tartunk a kiszemelt új szálláshelyen, stb. De igazán csak akkor indulnak be a dolgok, mikor augusztusban megérkeznek a résztvevők Pestre, és együtt megyünk le vonattal Keszthelyre. Egyesek szerint nagyon sok múlik ezen a ponton: ki van adva a célra tarts! Hátunk mögött hagyjuk a nyugis Budapestet, felkerekedünk kis csapatunkkal (ilyen lehet instruktornak lenni!) és belevetjük magunkat a két hét nyáriegyetembe! Míg napközben csak az oktatással, tanárokkal, reggelivásárlással, a mindig felmerülő kisebb gondokkal kell megbirkózni, addig este a kocsmaasztal túloldalán ülő székely, vagy a jobban képzett vajdasági srácokkal szemben kell megállni az embernek a helyét- az ivásban, termé-

8

szetesen! Na meg a nótázásban, mert itt még a legnagyobb technos egyének is képzett nótafák lesznek! Szóval esténként mindenki mindig jól érzi magát; egyesek mást is. Ilyenkor jó, ha valaki még észnél van, bár így is megeshet, hogy a volt szerelme férjhezmenetele felett érzett „örömben” H.Á. volt szervező kicsit magába fordul. Igen, azon az estén hangzott el ott a keszthelyi pavilonsoron kedves pincér barátunk szájából: Azt a csomagot is vigyék magukkal a bokor alól! Szóval az esték megteszik a hatásukat, nagyon hamar összerázódik a társaság. Persze napközben folyik a szakmai munka, az első hét végére a résztvevők túl is vannak az MVP alapjain, opciókon, és 100. J. tanár úr Excel varázslatain. Itt szükség van egy kis pihenőre, na nem azért mert a napi 5-6 órás alvások után valaki beadja a kulcsot, hanem mert valamikor a hagyományos borkóstolóra is sort kell keríteni. A borkóstolóra általában egy buszos kirándulást követően kerül sor, amely


NYÁRI EGYETEM során a megállóhelyek Tapolca, Veszprém, Tihany. De a lényeg a borkóstoló. Ha jó pincészettel sikerül leszerződni, akkor az eredmény garantált. Csak néhány a tavalyi Esterházy pincében tett látogatásunk sztorijaiból: CsCsillát egy nagybajuszú, nagypisztolyú echte ungarische öreg csikós elrabolta, majd egy fél óra múlva kisbajuszú kisbabával (csak játék!) tért vissza a borgőzös pincehelységbe. Kb. ekkor ért a hangulat is a tetőpontjára. Érezhette ezt a buszsofőrünk (elég eredeti fazon) is, aki határozottan az asztalra csapott: ő bíz’ ma este már nem iszik többet... Azért szerencsésen hazaértünk. Ha sikerül így túlélni a borkóstoló megpróbáltatásait, a bankszimulációs program következik a tananyagban. Ezt a részt élvezik általában legjobban mind a diákok mind a tanárok. A résztvevők kis csoportokban bankokat alapítanak, azokat irányítják negyedéveken (ez napi, olykor napi kétszeri „döntést” igényel) keresztül. A tábor ezen részére már mindenki kétszer meggondolja az esti strandolást (éjszaka?)... A szimuláció végén történik a bankok teljesítményének prezentálása és a kiértékelés. Persze Keszthelyen nem áll mindenki rendelkezésére olyan infrastruktúra mint itt Pesten JLonak, hogy el lehessen kendőzni a félresiklott üzletmenetet! Természetesen van akinek meg sem fordul a fejében ilyen: tavaly 3 csaj! Bukarestből olyan részvényárfolyamot produkált a program végére, hogy még a sokat tapasztalt Bertinknek is leesett az álla. Vannak, akik ezek után is bír-

ják még szuf lával és beneveznek utolsó éjszaka egy fergeteges buliba vagy a parton egy mezítlábas fociba. Ilyenkor csak arra kell vigyáznia a kellően elfáradt szervezőnek, hogy nehogy olyan lányokkal kerüljön szembe a pályán, akik alkoholtól túlfűtött lelkesedésüket a bokarugdosásban vezetik le. A vonaton Budapest felé mindenki lelkesen igyekszik pótolni az elmúlt két hétben elveszett alvásórák számát. Muszáj is, mert a társaság nagyobb része még megnézi a pesti tűzijátékot, csak következő nap indul végleg haza. Aki azt hinné, hogy itt vége is a szórakozásnak és legfőképp a munkának, az nagyot téved. Természetesen még el kell számolni a felhasznált pénzekkel, és októberben az Erdélyiek várnak bennünket Torockóra, a Forrás nevű kocsmába, ahova egyszer mindenkinek el kell jutnia! Örülök, hogy annak idején leszólított Berti. Idén leszólítottam MTamást...


bb

9

FOCIKUPA

Tavaszi szakkolis focikupa Széchenyi-módra H

éhéhéhééééééj! Megcsináltuk! Úgy tűnik, a hagyományos tavaszi szakkolis focikupákon most már mindig öt fővel képviseltetjük magunkat, kapusposzton és a szurkolótábort tekintve akut hiánnyal küszködünk, de a bronzot mindig megcsípjük. Tavaly májusban 4 kapust fogyasztottunk el a kupa során, az idén ez egy kicsit máshogy alakult, de mindent csak szépen sorjában. A SZISZEK FC reggel 7.35-kor 5 fővel (Peidl Bazsu, Nagy Andris, Kicsi, Mezey Tom, cséká) vágott neki a hosszú útnak. Az már indulásnál látszott, hogy jó szokás szerint késni fogunk, ebben jelentős szerepe volt egy CBA-ban vásárló és reklamáló öreg bácsinak, akit a híresztelésekkel ellentétben nem bántalmaztam tettlegesen:-) A lényeg, hogy - Bazsu igencsak alacsonyfokú tájékozódási képessége ellenére:-) - 9 előtt pár perccel befutottunk a Csömöri úton található Metro Sporttelepre. Már ekkor látszott, hogy az idő nem lesz kegyes hozzánk, az eső szakadt, napfény sehol, baljós előjelek. További baljós előjel volt, hogy Nánay kollega minden korábbi ígérete ellenére sem jelent meg csapatunkat erősítendő, így mindössze 5-en kellett szembenéznünk a ránk leselkedő csoportbeli veszélyekkel (Bibó, Rajk, Heller). Szerencsére kapust sikerült igazolnunk a TEK-ből a nagyszerű Rácz Marci személyében. Az első meccset a számunkra a rövid cserepad (0 fő) miatt kedvezőtlenebb, 2*5 méteres kapukkal rendelkező palánkos pályán kényszerültünk megvívni Bibóékkal. A vezetés a meccs során mindössze 1 másodpercig volt nálunk, ez azonban szerencsére a mérkőzés utolsó (20.) percének utolsó másodperce volt,

10

így 4:3-as (Andris 1, Mező 1, Bazsu 1, Csúnya öngól 1) diadallal indítottunk. A csúnya öngól az utolsó másodpercben lőtt gólunk volt, aki emlékszik a 97 októberi finn-magyar VB-selejtezőn elért magyar gólra, az tudja, hogyan esett a mostani széchenyis. Ezután pihenő nélkül kellett folytatnunk a menetelést a Rajk ellenében. A meccs sokáig döntetlenre állt, de - a Belga 22 férfi című számának megfelelően, hallgassátok meg - a 2. félidő közepén hirtelen beszedett 3 góltól Rajkék annyira megzavarodtak, hogy gyorsan beszedtek még kettőt:-)), 5:0! Ezen a meccsen tanúi lehettünk egy Mezey mesterhármasnak, 1 Bazsu vagy Nagy Andris találatnak (erre az érintettel sem emlékeznek tisztán), egy gyönyörű perdítős cséká találatnak és a Bazsu-Kicsi betonvédelemnek. A 2 utóbbi fiatalember és Marci kapus hatékonyságát mutatja a kapott gólok száma. Rajkos barátainkon még az általuk csodafegyvernek titulált Lecsó sem tudott segíteni. Rövid taktikai értekezlet után következett a 3. meccs. Hellerék (akik 8 cserével rendelkeztek) kierőszakolták, hogy ismét a palánkos pályán játsszunk, ebbe belementünk, cserébe viszont megígérték, hogy fair játékot játszanak, csakúgy, mint mi (a cséká szükségét érezte ezen kikötésnek, mivel 2003. október 23-án inkább hentesek voltak, mint futballisták meg a pálya is eléggé sérülésveszélyessé kezdett válni). A vezetést gyorsan magunkhoz ragadtuk (Andris), de a 2. félidőben sajnos beszedtünk 2 gólt (egyet cséká kapitális védelmi megingásából), ettől pedig most mi zavarodtunk meg annyira, hogy jött a harmadik is. A mérkőzés végkimenetelét úgy érzem, döntően befolyásolta, hogy Hellerék a meccs előtt megbeszéltek ellené-


FOCIKUPA re derekasan aprítottak bennünket (Bazsut ketten egyszerre rúgták agyon, Andrist lekönyökölték, a kapus 3 méterről csúszott a lábára, csékát kézzel a plexire kenték), ennek következtében kicsit megfélemlítődtünk. A vége előtt 1 perccel aztán Tomi visszahozta a reményt, s a látványos időhúzás ellenére ezen 1 perc alatt még kétszer helyzetbe is kerültünk, de először én hibáztam, az utolsó másodpercekben pedig Andris lőtt nullszögbe kisodródva (nem akarta, hogy a kapus eltörje a lábát, ez azt hiszem mentség) mellé. A mérkőzés krónikájához tartozik még, hogy született egy meg nem adott gólunk is, melynek belövése előtt Andris állítólag fejberúgta a kapust, de ez azért elég vitatható eset volt, én szívem szerint simán megadtam volna:))) Hat ponttal, 11-6-os gólkülönbséggel így a csoport 2. helyén zártunk, elődöntőbeli ellenfelünk a másik csoportot toronymagasan nyerő Végzett Rajkosok Flying Circus-a lett. Eddigre a csapat szó szerint ezer sebből vérzett, fáradt volt, de a harci kedv egyelőre töretlen, s az elődöntőre ráhangolódás közben - csakúgy, mint az egész nap folyamán - jobbnál jobb viccekkel, új bölcsességekkel szórakoztattuk egymást, a hangulat nagyszerű volt. Jöhetett az elődöntő, megpróbáltuk a lehetetlent: az utóbbi években mindent nyerő, 1994 óta együtt játszó Repülő Cirkusz testén át a döntőbe jutni. Cirkuszék 2*15 perces meccset akartak, s cséká újabb baklövése következtében ebbe bele is mentünk. A 10. percig ki is bírtuk kapott gól nélkül, ekkor azonban bekaptuk az elsőt, amire Andris jóvoltából még tudtunk válaszolni. A második félidőt így nagyszerű 1:1-es állással kezdtük, azonban erőnlétileg sajnos kezdtünk felőrlődni, ezt mutatta az 5 perc alatt gyorsan beszedett 3 gól is. Cséká ekkor pszichopata módjára önkívületben kezdte spannolni a csapatot, a

várt hatás azonban elmaradt, az eredményt Flyingék 6:1-re alakították. Egy vicces gól után (7:1) az utolsó percben kicsit még kozmetikáztunk az eredményen (MezőTom), a vége azonban 7:2 lett. A meccs után összeültünk egy nagy körré, próbálván egymást felrázni a zakó és az aranyálmok szertefoszlása után. Kiderült, hogy Mező a kupa talán legnagyobb iramú mérkőzésén meghúzódott, de Szajp „TEK-igazgató” Szabi játékra jelentkezett (mivel a TEK már a csoportmeccsek során kihullott), s kezdődött a bronzcsata a Műegyetem Menedzsment Szakkolijával. Az ekkorra már kissé FFK-s Szakkoli színezet öltő ( „legyen Géza az edzőnk:))”) csapatunk Rácz- Nagy, Kis, SzajpPeidl, Kriston összeállításban kezdett, s körülbelül 5 perc után látszott, hogy a Heller esetleges csoportbeli legyőzése esetén miénk lett volna az egyik döntős hely (más kérdés, hogy akkor a döntőben vernek minket ronggyá Flyingék). Ezt a megállapítást arra alapozom, hogy a Peidlcséká csatársor számolatlanul rúgta a gólokat, szám szerint az első 4-et (Peidl 3, Kriston 1). Ezután BME-ék kezdtek öszszezuhanni - ismét Belga 22 férfi -, s a félidő végére 2 újabb góllal (Mezey, Nagy) 6:0 lett az állás. Cséká a következő félidőelején Oscar-díjas alakítással egy büntetőt is kiharcolt, ezt azonban szokás szerint nagyon rosszul rúgta/a kapus bravúrral védett, de szerencsére Andris és Mező 2-2 újabb gólja a Menedzserek maradék életkedvét is elvette. Az utolsó 5 percben kihagytunk még vagy féltucat ziccert, Gergő, aki az egész kupa során a hátsó alakzat talán legstabilabb pontja volt, maximális önzetlenségről téve tanúbizonyságot az üres kapus ziccereinél is inkább Andrisnak passzolt. Szegény csékát 5 perccel a vége előtt egy kegyetlen BME-s lemészárolta, de a BME-s szépítés (10:1) után játékra jelentkezett, s egyesek szerint a meccs vége után fél perccel Gergő asszisztjából megadta


11

ELHAGYOTT HEGYSÉG... a kegyelemdöfést (én nem hallottam a 3 sípszót:-))). 11 (10):1. Nem rossz... A döntőben flyingék 15:3-ra diadalmaskodtak, emiatt kicsit az volt az érzésünk, hogy Hellerék nem kimondottan erősebbek nálunk, dehát ez van: legalább szépen búcsúztunk. A végére csak a SZISZEK! SZISZEK! SZISZEK! ordítás maradt, valamint a nap kielemzése és az elsőnek járó pezsgőelpusztítása (a kupát sajnos nem sikerült ellopnunk tőlük). A hazafelé útra is maradtak azért viccesérdekes dolgok (a többi Szakkollégium futballkultúrájának értékelése, hogy kerüljük ki az ellenőröket 5-en 2 bérlettel), a Bakáts téren

pedig az újabb harci hörgést (SZISZEK!!!!) követően majdnem megvalósítottunk egy menyasszony-rablást is. Mindent összevetve azt hiszem, az egész csapat nevében mondhatom, nagyszerű nap volt, kár, hogy kicsit ütötte az elsős kirándulást és nem voltunk többen (szurkolók, játékosok), mindegy, a lényeg, hogy ismét odatettük magunkat, s állíthatom, a csikócsapat összeért. Andris azt javasolta, hogy ezentúl játsszunk mi is 20 éve együtt, mert akkor mindenki tartani fog tőlünk, ennek megoldási módozatait egyelőre keressük:-))) Egy, két, hár’, SZISZEK! cséká

Elhagyott hegység… A

zt hittem nekem soha nem kell. Aztán mégis. Először örültem, végül sajnáltam. Hat év vidám gyermekkor után felülkerekedtek rajtam azok az erők, amelyek együttesen a tényleges munkába állásra próbáltak kényszeríteni. Hol van már az, amikor gúnyos pillantással mértem végig a reggel munkába induló embereket hazatérve a Zöld Pardonból. Kicsit lenézően, hogy ők dolgoznak a pénzért, holott – mint ahogy egy barátom megállapította- nem az a nagy szám, amikor az ember munkával megkeresi a pénzt (úgy bárkinek sikerül), hanem ha az csak jön magától. Aztán eljött az elkerülhetetlen. A legelső sokkot az albérletbe költözés jelentette, amikor is a város szélén egy panellakás negyedik emeletén kezdtem meg a munkásnegyedek hangulatával való ismerkedést. Este hétkor haza, egyedül a négy fal között, másnap fél nyolckor dolgozni menni. Három hét után megnöveltem az engedélyezett cigarettaadagomat és el-

12

kezdtem magamban beszélni. Egy teljes hónapig bírtam, aztán viszszaköltöztem a kollégiumba. A kollégiumi visszatérés első problémáját az ágy jelentette, pontosabban annak hiánya. Egy darabig egy kihúzható heverőn aludtam, amit nekem kellett összerakni. Eleinte izgalmasnak hatott, hogy a megannyi apró léc és keretdarab hogyan illeszkedik össze, sikerül e kiraknom a szintidőn belül. A végén persze mindig kimaradt valami, legtöbbször egy másfél méteres vasrúd, amelynek szerepét máig sem értem. Idővel persze találtam rendes ágyat, amelyet igyekeztem az alkalomhoz illően megünnepelni, amiről itt több szót nem is ejtenék. A kezdeti fiatalos lendület azonban kezd hanyatlani, napról napra érzem, hogy egyre kevésbé vagyok idevaló. Öreg vagyok, mondhatni kivénhedt. Az itt eltöltött hat év miatt azonban nehéz szabadulni. Már vár rám a lassú elmúlás valamelyik elhagyott helység sötét sarkában... hámori


TDK A LOVAKRÓL

TDK a lovakról

M

iről is írjak TDK-t? Talán monetáris politikai kérdésekről, vagy értékeljek valamilyen befektetést az ezredforduló hajnalán? Igen, valami ilyesmiről kellene. Valami igazán komoly, felelősségteljes, maradandó értékelő dolgozattal kellene előállnom. De mégis mivel? Hiszen másodéves vagyok. Kicsi vagyok én még ehhez. Akkor ne írjak semmit? És akkor jött az ötlet. Mért ne írhatnék a hobbimról? A lovaglásról. Csak valami komoly keretet kell keresni és kész. Nem olyan nagy cucc. Persze, elsőre nem. Gondolkodsz, agyalsz és semmi. Ilyenkor mi van? Hát nem túl jó a helyzet. Az egyetlen megvalósíthatónak tűnő gondolatom az volt, hogy be kellene bizonyítani, hogy mindenki, aki ezzel foglalkozik egy fanatikus őrült. De hogyan? Nem gond, majd közben kitalálom. Mindenesetre kellenek adatok, tények, könyvek, cikkek. Nézzük csak… A Szabó Ervin biztos tele lesz ilyenekkel, ráadásul szép is, meg a közelben is van. Elmentem, beiratkoztam és rengeteg forrást találtam. Sok szép képeskönyvet, és gyerekeknek szóló ismertetőt. Ebből nem lesz TDK. Újabb kétségbeesés, de szerencsére a közelben egy nem túl lelkes könyvtáros. „Menjen a Mezőgazdasági Múzeum könyvtárába, ott aztán lesz anyag…”. Kimentem. Kértem engedélyt, és kaptam is. Az ottani könyvtárosok inkább tündérek voltak, mint fásult boszorkányok, a paradicsomban éreztem magam, mert ráadásul épp orchidea kiállítás volt az épületben és hihetetlen virágillat keringett mindenhol. Persze itt sem volt valami nagy választék lovakkal foglalkozó

szakirodalomból, csak valami 70 könyv. Elmerültem… Nagyon jó úgy tudományos dolgozatot írni, hogy folyton hihetetlenül érdekel a téma, és ráadásul nem kell lelkiismeret furdalást érezni amiatt, hogy naphosszat a hobbiddal foglalkozol és semmi „hasznossal”. Ennél már csak az interjúk voltak jobbak. Sok órán keresztül hallgathattam az érdekesebbnél érdekesebb történeteket. Olyanok voltak, mint egy baráti beszélgetés. Persze ezután jött az érdemi munka. A formába öntés. Tömény egy hét a számítógép előtt: gépelés, átírás, formálás, szem kifolyás, hátfájás, billentyűzetbe kávézás, sok lefagyás. Végre meg volt a koncepció: szépen időrendben felsorolni az összes felmerülő kiadást, mellé persze, hogy ne legyen unalmas és száraz egy kis versenyszabályozás, EU-s és magyar törvények, fajtaleírások. De csak módjával, mert bárhogy is nézzük, ez egy tudományos dolgozat, nem pedig egy mese. Ez után a bevételek, és persze mindezek összevetése szép Excel táblákban. (nem is annyira hülyeség a Bevezetés az informatikába.) Sikerült kihoznom, hogy a lótartás bődületesen nagy veszteségeket produkál. El is készültem, időben. Bár a határidő előtt egy és negyed órával még nem volt meg a befejezésem. A dolgozatot persze három példányban, fűzve kell leadni. Valahogy még az egyetemre is be kellett jutnom. Szép nap volt… Egyelőre még nem tudok semmit az én kis drágámról. Majd meglátjuk, mire megyünk vele. Ami viszont biztos, hogy nagyon jó tanulópénz volt. Legközelebb már rutinosan kezdek neki az opcióárazásról szóló dolgozatomnak… nditti


13

HONNAN FÚJ A SZÉL?

Honnan fúj a szél? Van-e értelme ma Magyarországon szélerőművet építeni és ha igen az a társadalom számára mennyire hasznos? Hogyan támogassa az állam ezen energiatermelőformák elterjedését? – TDK dolgozatunkban ezekre a kérdésekre kerestük a választ, amelyet KVG barátommal közösen írtunk. Amiért e témával bővebben is érdemes foglalkozni az az a tény, hogy hazánk vállalata, hogy az évtized végére a megújuló energiatermelés részarányát az összes villamos-energiatermelésben 3,6 %-ra növeli a jelenlegi 0,5 %-ról. A tendenciákat figyelembe véve, ez az arány komoly állami támogatás nélkül nem érhető el, lévén gazdasági szempontból a zöld áramot előállító erőművek nem versenyképesek. Felvetődik a kérdés, hogy milyen típusú megújuló energiát érdemes bevonni a termelésbe. A vízenergia nagy arányban nem jöhet szóba, lévén a folyók folyási sebessége hazánkban nem elég nagy egy erőmű építéséhez, illetve nagy víztározók építésére nincs mód. A másik nemzetgazdasági szinten is jelentős energiatermelő lehet a szél. Erre Magyarországon adottak is a telepítő tényezők, elsősorban a Kisalföld és a Bakony területén, amit jól mutat az is, hogy átlépve az osztrák határt több tíz szélturbinával találkozunk. A napenergia működtetése jelenleg nagyon drága, így csak technológia-fejlődés révén lehet jelentős energiatermelő, míg a többi megújuló energiaforrás elsősorban kiegészítő szerepet tölthet be a villamosenergia-termelésben, amely közé tartozik a biomassza és a geotermális energia hasznosítása. Társadalmilag igazságos lehet támogatni ezen létesítményeket, hiszen ezzel jelentős

14

negatív externáliákat lehet elkerülni, amelyeket elsősorban a fosszilis erőművek „termelnek”. Ebbe a költségbe olyan tényezők tartoznak bele, amely a fosszilis tüzelésű erőművek üzemeltetőinél nem jelentkezik, de társadalmi szinten igen. Erre lehet példa a különböző káros anyagok (szén-dioxid, kén-dioxid, por, nitrogén-oxidok) által okozott megbetegedések, fertőzések, a működtetés és a szállítás során bekövetkező esetleges balesetek. Ezen költségek mai szintje egy egységre vetítve közel akkora, mint az áram versenypiaci ára. A szélerőműveknél is léteznek negatív externáliák, de ezek lényegesen kisebbek, ugyanakkor első látásra kevésbé egyértelműek. Ezek közé tartozik a tájkép megváltozása, a zajhatások, a madarak ledarálása, a turbinák szállítása közben fellépő károsanyag-kibocsátás, az erőmű lebontása után a táj helyreállítása. E tényezők azonban lényegesen alacsonyabbak, mint a nem megújuló energiát termelőerőművek hasonló értékei. Az államnak legfeljebb akkora összeggel megéri a szélerőműveket támogatni, mint a negatív és a pozitív externáliák különbsége, hiszen akkor ez társadalmi szinten kifizetődő lesz. Ugyanakkor meg kell azt is vizsgálni azt, hogy az állam, milyen módon támogassa a megújuló energiát termelő létesítményeket, hogy az a közösség számára a leghatékonyabb legyen. Két jelentős támogatási rendszer létezik. Az egyik, a jelenleg is alkalmazott metódus, a garantált áras felvásárlási ár. Ebben a rendszerben az állam a versenypiaci árnál magasabb felvásárlási árat határoz meg a szolgáltatók felé. A másik a Forgalmazható Zöld Bizonyítvány (FZB). Ennek lényege, hogy az állam minden egyes évre


PROBLÉMÁK A TOBIN-ADÓVAL meghatározza külön-külön a zöld energia mennyigését, és kötelezi vagy az áramtermelőket, vagy az energiaszolgáltatókat, hogy ekkora arányban megújuló energiaforrást termeljenek/forgalmazzanak. Ekkor a versenypiaci ár mellett kialakul a zöld bizonyítványnak is egy ára, amellyel akár tőzsdén is lehet kereskedni. A kérdés az, hogy melyik támogatási forma a hatékonyabb a társadalom számára. Feltételezve azt, hogy a beruházó nem tesz szert extraprofitra, továbbá amennyiben a normális hozamot sem éri el, az állam be-

ruházási támogatást nyújt a vállalkozónak, akkor az FZB rendszer jelenlegi bevezetése sokkal kevésbé hatékonyabb lenne társadalmi szinten, mint a garantált áras felvásárlás. Összegzésül megállapítható, hogy a szélerőművek elterjedése nem csak a vállalt kötelezettségek miatt fontos, hanem a társadalom számára is hasznos, azonban megépítésükhöz és üzemeltetésükhöz hatékony állami szerepvállalás szükségeltetik. nagymező

Problémák a Tobin-adóval

H

a a nemzetközi pénz-, és tőkepiacokon 1 év alatt megkötött ügyletek nagyságát 50 fontos bankjegyekből szeretnénk felépíteni, akkor a pénztorony elérne egészen a Holdig! Az ezen piacokon megkötött egyletek nagysága mintegy százszorosa annak, mint amely ügyletek a külkereskedelemhez (azaz az áruk forgalmához) kötődhetnek. A hatalmas pénztömegek olyan mértékben képesek befolyásolni a nemzeti valuták árfolyamát, hogy az már komoly reálgazdasági következményekkel járhat. Ennek kiküszöbölésére javasolta a 70-es évek elején Tobin professzor egy olyan alacsony kulcsú adó bevezetését, amelyet minden egyes deviza-tranzakcióra kivetnek, ezáltal megdrágítva a nagyon rövid lejáratú spekulatív pénzmozgásokat. Az empirikus példák azonban nem támasztják alá ezen feltételezéseket. Amennyiben ezen adót egyszerűen tranzakciós költségként fogjuk fel, akkor a pénzpiacokat megvizsgálva olya eredményeket kapunk, miszerint a devizákkal való kereskedéshez kapcsolódó tranzakciós költségek növelése pozitív korrelációt mutat az adott deviza árfolyamának ingadozásával.

(Mivel ilyen adót még nem vezettek be egy országban sem, ezért értelemszerűen csak másmilyen jellegű tranzakciós költségek szerepelhettek a vizsgálatban, ez azonban a következtetések levonást nem befolyásolja.) Az ötlet megvalósítását azóta sok civil szervezet zászlajára tűzte (köztük talán legismertebb az ATTAC). Az ő érvrendszerükben azonban nem mint árfolyam-ingadozást csökkentő eszközként szerepel egy ilyen jellegű tranzakciós adó, hanem a harmadik világbéli, fejlődő országok szociális segélyezését oldanák meg ezzel az eszközzel. Ezen szervezetek száma és súlya egyre erősödik a világban – már több száz magas rangú állami vezető támogató aláírását sikerült megnyerniük, illetve Franciaországban már el is fogadtak egy olyan törvényt, miszerint egy 0,1 %-os kulcsú adót vetnek ki minden devizapiaci tranzakcióra, amenynyiben ezt a lépést a többi EU-tagország is megteszi. Mint a fenti 2 bekezdésből is látható, egy eredetileg közgazdasági érvekkel alátámasztott ötlet megvalósítását jelenleg poli-


15

LOBBI ÉS MÉDIA tikai érvekkel kívánják alátámasztani és elfogadtatni, ami a közös nyelv híján komoly értetlenséget okoz a két tábor között. Újabb problémaként merül fel, hogy a megfelelő nyereség láttán rendkívül kreatívvá váló pénzügyi szakemberek számára nem okoz komoly problémát a spot ügyletek kikerülése származtatott termékekkel. Nyilvánvaló megoldás a problémára a nagyon rövid lejáratú határidős vagy opciós ügyletek megkötése. Azaz gyakorlatilag az összes olyan ügyletet meg kell adóztatni, ahol valamilyen deviza szerepel áruként. Ezzel azonban azt érjük el, hogy az áruforgalomhoz kötődő átváltóknak akár 3-4-szer is ki kell fizetniük a tranzakciós adót, ami így akár már komoly költséget jelenthet nekik, és a szabad áruforgalmat is eltérítheti.

A

viktor

Lobbi és média

lobbi fogalmának kiszélesedése szükségszerűen felkeltette a politikai – társadalmi közvélemény érdeklődését a téma iránt. Ma már nemcsak egy szűk réteg gyakorolja hivatása – sőt, talán élete bármelyik pillanata – során a fogalomhoz kapcsolódó érdekérvényesítő képességeit, hanem a társadalom egésze szembesül a lobbi állandó jelenlétével. Ma már nem egy homályos, az átlagember számára teljesen közömbös és érthetetlen fogalomról van szó, hanem igencsak valóságos, mindennapi folyamatról. Nincsen olyan nap, hogy a különböző médiumokon keresztül ne hallanánk a különböző érdekérvényesítőcsoportok létezéséről, munkájáról. Sokszor észre sem vesszük, hogy egy adott hír, cikk vagy beszélgetés egy lobbicsoportról és annak tevékenységéről szól. Nem vesszük észre, hogy egy váratlan esemény kapcsán (legyen az bűncselekmény, környezeti és más katasztrófák) megnyilatkozó emberek és szervezetek mennyi „reklá-

16

Újabb problémaként merül fel, hogy a mai globalizált világban (ne feledjük, hogy a nemzetközi pénz- és tőkepiacok esetében gyakorlatilag tökéletesen eltűntek a földrajzi határok és távolságok) csak abban az esetben lenne értelme egy ilyen adó bevezetésének, ha azt minden egyes országban bevezetik, hiszen ha csak egyetlen országban is nem vezetnék azt be, akkor a tranzakciók komoly része átirányulna ebbe az országba, ami komoly csáberőt jelentene a kibúvóra az adott országnak, viszont az adó eredeti célja nem teljesülne. Mindezek tudatában komoly izgalommal várom, hogy a Tobin-adó rendkívül kitartó támogatói milyen eredményeket tudnak elérni hosszú távon.

mot” sugároznak nekünk saját működésükről és jelenlétükről. Sokszor anélkül kapunk információkat ezekről a csoportokról, hogy tényleges érdekelne, vagy foglalkoztatna minket jelenlétük. Gyakran ezek a megnyilvánulások nem többek, mint puszta erődemonstrációk, ami nagyban ronthatja ezen érdekérvényesítő szervezetek megítélését. Másik oldalról viszont ezekre a demonstráló akciókra figyel fel a média, és csinál ezzel az adott szervezetnek és ügynek reklámot. Vegyük például a talán legismertebb környezetvédelmi szervezetnek, a Greenpeacenek a tevékenységét. A szervezet nem kapcsolódik szorosan a politikai lobbi témaköréhez – bár vitathatatlan a környezetvédelmi szakpolitikusokkal való kapcsolatrendszerének működése – tevékenysége mégis jól példázza a lobbicsoportok működésének közvélemény-megosztó szerepét. A szervezet 39 országban rendelkezik irodával és 101 országból 2600000 ember támogatja őket.


LOBBI ÉS MÉDIA Szerepvállalásuk mégsem a politikai csatározások során vált ismertté, hanem különféle tiltakozó akciók szervezésével, melyek számos üzleti és politikai réteget sértettek. Nyíltan felvették a harcot a környezetvédelmi szennyeződések ellen, radikalizmusukkal azonban még a szakpolitikusokat is többször maguk ellen fordították. A francia atompolitika elleni tiltakozásuk emberáldozatot is követelt. Mégis, ha a Greenpeace megjelenik valahol (az utóbbi időben Magyarországon is több tiltakozóakciójuk volt), rögtön a média figyelmének középpontjába kerül. Számítanak rá, hogy az általuk felkarolt ügy nagy nyilvánosságot kap és hogy ez biztosan bekövetkezzen, nem félnek radikális eszközökhöz nyúlni. A leírtak alapján egy kérdés maradt megválaszolatlanul: vajon a nagy nyilvánosságot kapó, olykor botrányos erődemonstráció által felkarolt ügy ér el hamarabb a döntéshozókhoz, vagy a fehér asztal mellett, kötetlenül megemlített tervek? Biztos választ nem mondhatunk: a média és a közvélemény nyomásgyakorlása igen erős lehet, ezért talán célszerűbb kihasználni ezt az erőt, mely inkább érzelmileg, mint szakmailag hat. A „fegyver” azonban visszafelé is elsülhet, mert egy pont után a köz lelkesedését a téma iránti megcsömörlés követi. A tárgyalótermekben, vacsorákon eljuttatott információ közvetlenebb és szakmailag jobban alátámasztott, tehát a szakmai döntéshozatalt erősítheti. Akármelyik utat választja a lobbista, számolnia kell a szakmai érdekek mellett a politikusok számára oly fontos közvélekedésre is. Mi a lobbi pontos definíciója? Az angol Parlamentben a „lobby” az a szoba, előre megbeszélt időpontban találkozhat az ember az adott politikussal. Ugyanezzel a jelentéssel bír az amerikai kongresszus lobbiszobája is. A lobbizás fogalma az Egyesült Államokból terjedt el. Talán ez az egyetlen or-

szág az Egyesült Királyság mellett, ahol egyértelműen meghatározható a szó jelentése: a törvényhozás befolyásolására irányuló érdekérvényesítés. Ez a fogalom-meghatározás mutatja be talán legjobban a lobbi és az érdekérvényesítés közötti különbséget: a lobbi az érdekérvényesítésnek az a fajtája, ami a törvényhozással kapcsolatos ügyekben próbálja befolyásolni a törvényhozókat. Egy 1946-os amerikai törvény szerint a lobbit végző személy ezért a munkájáért honoráriumot kap. Magyarországon és általában véve Európában a lobbi jelentését nem értelmezik ilyen szűken: minden, ami érdekérvényesítéssel kapcsolatos tevékenység, megnevezhető a lobbi fogalmával. Az érdekérvényesítésnek szinonimájaként értelmezhető a kijárás szó, amit azonban nem szívesen használnak, mert könnyen negatív jelentésre asszociálhatnak belőle. Ezért maradt meg nálunk az ’érdekérvényesítés’ kifejezés, mely a társadalom számára elfogadható tevékenység. A kijárás és érdekérvényesítés mellett meg kell említenünk a befolyásolás fogalmát is, amely érezhetően nem szinonimája a két korábbi fogalomnak, mégis, témánk esetében tartalmilag ide soroljuk. Befolyásolni általában a személyeket és a folyamatokat lehet, az érdekérvényesítés pedig ebben a két dimenzióban zajlik. A befolyásolás a köznapi értelemben szintén nem egyértelműen pozitív jelentéstartalmú szó, ezért e helyett is inkább az érdekérvényesítést használjuk az írott sajtóban, ha egyszerűen a hallgatóság felé akarunk kommunikálni egy lobbi tevékenységet. Megfigyelhető azonban, hogy az audiovizuális médiában a befolyásolás szó gyakoribb, két okból: a szó egyszerűsége okán, valamint amiatt, hogy az emberek inkább a leírt szöveget memorizálják, ezért írásban jobban oda kell figyelni, milyen szavakkal tájékoztatjuk az olvasóközönséget. joci


17

A DÖNTÉS, MINT OLYAN...

A döntés, mint olyan…

F

elkelek reggel, és döntök. Döntök, hogy zöld vagy kék pólót vegyek e fel, döntök, hogy a kicsi vagy nagy dobozból reggelizzem, döntök, hogy bemenjek vagy ne menjek órára… Lépten-nyomon döntések és ezek még mind az egyszerűbb fajtából. Mert létezik a döntéseknek egy sokkal, de sokkal bonyolultabb válfaja is: mekkora a valószínűsége, hogy a lejárt szavatosságú kefir elfogyasztása után hosszabb időt kell wc-n töltenem… Ideális esetben úgy történik mindez – véve a pólós példát –hogy felmérem a lehetséges pólóállományomat, feldolgozom azok méretét fazonján összeilleszthetőségét a zoknim színével, kitalálom, hogy éppen „világoskék” hangulatom van, és döntök. Na most ez nálam általában a legfelső pólót jelenti… Joggal tehető fel tehát a kérdés, az ember milyen mértékben felel meg a klaszszikus közgazdaságtan által feltételezett racionalitásnak? A kérdés jogosságát természetesen nem csupán a reggeli pólódöntés problematikájából szűrtem le. 2002-es év közgazdaságtani Nobel-díjasa Daniel Kahneman és szerzőtársa Amos Twersky vizsgálataiban is arra a megállapításra jutottak, hogy a racionalitás, és ezen belül a várható hasznosság elméletére alapozott döntéshozatali mechanizmus nem teljesen állja meg a helyét. Kísérleteikkel bizonyították, hogy az egyének döntéseik során bizonyos heurisztikákat követnek, azaz hüvelykujjszabályok segítségével választanak utak közül (pl.: legfelső póló…). Ezek a szabályok nagyon hasznosak döntéseink meghozatalában, hiszen energiatakarékosak és gyorsak, azonban jelentős hibákat is generálhatnak. Első megállapításként leszögezhető, hogy az ilyen szabálykövető döntéshozatal

18

„érzéketlen az eredmények a priori valószínűségével szemben” (a kefir problémája). Ez következik a hüvelykujjszabályok jellegéből adódóan is, amely lényegében egy jól bevált mechanizmust ír elő adott helyzetekre. Ha A szituáció következik be, B-t kell cselekednem. A világ azonban korántsem irható le A-kal és B-kel. Illetve egyértelmű, hogy nem rendelkezhetünk minden szituációra megfelelő heurisztikával. Következő problémaként a valószínűségek helyes súlyozása vethető fel. Legillusztratívabb példa erre a Lottó. A várható értéke a Lottónyereménynek (lottó szorozva a bekövetkezés valószínűségével) kisebb mint a beleinvesztált pénz. Nevezetesen 150 Ft. Leszögezhető tehát, hogy a várható hasznosság elmélete nem modellezi megfelelően a körébe tartozó döntési mechanizmusok többségét. Másik valószínűségekkel kapcsolatos a heurisztika a véletlenek helytelen értelmezését idézi elő. A rulett asztal mellett 20 piros után a nép jelentős része fejét tenné rá, hogy fekete következik. Az emberek ez esetben azt várnák el, hogy a folyamat egészére igaz Nagy Számok Törvénye lokálisan is teljesül, tehát „kellőképpen” nagy játszmaszám után „el kezd működni”. Feltehetjük, hogy 20 még nem ez a szám különösen ha a végtelenbe való konvergencia feltételét is figyelembe vesszük. A valószínűségek mellett másik jelentős torzítás keretezési hatás néven vált ismerté. Döntés kimenetelét jelentősen befolyásolja a probléma felvetésének módja, megfogalmazása. Más reakciót vált ki az egyénekből a „Draskovics-csomag” kifejezés illetve az „adóreform” megfogalmazás. Mindkettő hátterében ugyanaz a folyamat áll, mégis az egyiket negatívabbnak értékeljük, mint a másikat. Kis túlzással kijelenthető, hogy


MI A TEKINTÉLY?. ez az aprócska emberi fogyatékosság tartja életben a marketing szakmát. Szintén a várható hasznosság kritikájaként fogható fel a keretezési problémához kapcsolódó tükrözési hatás, mely értelmében negatív kimenetelek közötti választás esetén kockázatkeresők vagyunk, pozitív esetben pedig kockázatkerülők. 400 ember biztos halála „rosszabb”, mint 600 ember megmentése 1/3-os valószínűséggel, illetve más megfogalmazásban 200 ember biztos megmentése „jobb”, mint 600 ember halála 2/3-os valószínűséggel. Várható értékben nincs különbség, mégis a kísérletek során csak kevesen vontak le ilyen következtetést. Az összefoglaló néven Kilátáselméletként (Prospect Theory) ismerté vált kutatás jelentősen felbolygatta a közgazdaságtan elméleteit. Legelsőként a pénzügyekre volt nagy hatással, ahol Pénzügyi magatartástan néven új modelleket eredményezett a tőzsdei döntések területén, felváltva a várható

hasznosság hipotézisét. Napjainkban kialakuló tudásalapú társadalom irányába mutató változások egyre jobban előtérbe helyezik ezen eredményeket, hisz agyi kapacitásunk a munka során történő egyre fokozottabb kihasználtsága megnöveli a fentiekben ecsetelt hibák elkövetésének valószínűségét is, nem is beszélve a fogyasztói társadalom következtében tömegesen jelentkező „hibákról”, melyek esetlegesen jól marketingelt termék vagy szolgáltatás fogyasztásának mennyiségét torzíthatják el az optimális szinttől. Az elmélet relevanciáját erősíti, hogy a mérföldkőnek tekinthető 1979-ben megjelent cikk közgazdasági lap hasábjain volt olvasható. Ki tudja beszélnénk e ma ezen kérdéskörről, ha a két pszichológus szerző ragaszkodva elődjeikhez pszichológiai szemlében jelentették volna meg kutatásaik eredményeit… zdani

Hannah Arendt nyomán

Mi a tekintély? Ha bárkitől megkérdeznénk, mit jelent a szó: tekintély, nem tudna rá pontos definíciót adni. Hasonlóképp vagyok ezzel én is, így nem is szeretnék silány példákkal vagy egyéb általam kreált megfogalmazásokkal élni. Inkább egy igazán hozzáértő huszadik századi, konzervatív szellemiségű filozófusnő, Hannah Arendt művét hívom segítségül a kérdés megvilágításához. Képzeletbeli riportot készítek vele, melynek fő kérdése így szól: „Mi a tekintély?” A feltett kérdésről Hannah Arendt Múlt és jövő között című írásában értekezik, melynek mondanivalója 2000 tájékán válik

különösen időszerűvé, hiszen az ezredfordulón mélyebben átéljük azt, hogy emberi létünk és magyar történelmünk a múlt és a jövő között feszül; a jelenben adjuk át a múlt örökségét, a hagyomány kincseit. Csakhogy manapság éppen a hagyomány folyama szakadt meg, szakadék keletkezett a múlt és a jövő között. A probléma fő forrása pedig pontosan az, hogy a modern korban megrendült mindenféle tekintély, amit ráadásul – mint fentebb már utaltam rá - fogalmi zűrzavar is elhomályosít. Ezért különösen fontos megvizsgálni a kérdést: Honnan ered a tekintély fogalma? És egyáltalán mi az, ami eltűnt?


19

MI A TEKINTÉLY?. A tekintély, mint fogalom, hierarchikus rendet és feltétlen engedelmességet követel, „eleve kizárja a külső kényszer alkalmazását”, összeegyezhetetlen az érvekkel való meggyőzéssel, hiszen „ahol érvek hangzanak el, ott a tekintély elbizonytalanodik”. A tekintély elsősorban politikai kategória, melyhez a tekintélyelvű kormányzati forma tartozik. A tekintélyelvű kormányzat a filozófusnő szerint leginkább piramisformával ábrázolható, annak szemléltetésére, hogy minden réteg egyre kevesebb tekintéllyel rendelkezik, mint az előtte lévő. A tekintély külső forrásból ered, a rendszer alapelvként magában foglalja az egyenlőtlenséget és a megkülönböztetést, ami azonban szükséges a társadalmi rend és fegyelem fenntartásához. Mivel a cikk terjedelme nem teszi lehetővé, hogy az egész történelmen keresztül végigvezessem a tekintély kérdésének alakulását, csupán a kezdeteket, a fogalom kialakulásának gyökerét mutatom be részletesebben: A jelenség fontosságát mutatja, hogy a tekintély keresése már az ókori görögöknél is megjelent. Az ókorban azonban az embereknek még nem volt tudomása a tekintélyről és a vele járó uralmi formáról. A görögöknél még nem létezett az a szó, hogy tekintély. A hétköznapi polgárokat így nem is foglalkoztatta a kérdés, csupán a két neves filozófus, Platón és Arisztotelész volt az, akik „megpróbáltak valami tekintélyhez hasonlót bevezetni a görög polisz közéletébe”. Olyan jelenséget kerestek, mely mentes az erőszaktól, mégis elősegíti a fennálló politikai berendezkedés fenntartását. Ők voltak azok, akik elindították a tekintély fogalmának kialakulását. A két filozófus között azonban korántsem volt egyetértés a jelenség kérdésében:

20

Platón a filozófus-uralkodó személyében megvalósuló utópisztikus észuralmat tartotta ideálisnak. Szerinte ugyanis az észnek kényszerítő ereje van, de nem erőszak útján. Az észuralmat azonban csak kevesen ismerték el, ezért a többség engedelmeskedését valami mással kellett biztosítani. A kényszerítés olyan más eszközét kellett megtalálni, mely az erőszakot elkerüli. Platón erre többféle megoldási javaslatot is felvetett, melyek közül talán az egyik legjobb megoldás a túlvilági jutalmazások és büntetések mítosza, melyet az Állam című munkájában fejt ki. Platón ideális államában az uralkodófilozófus által érvényesített ész kényszerítő ereje nem a személyben vagy az egyenlőtlenségben, hanem a filozófus által felismert ideákban rejlik. Az ideák azért lehetnek az emberi viselkedés mércéi, mert az emberi dolgok világa felett állnak. A hangsúly itt azon van, hogy a hatalom gyakorlását legitimáló tekintélyforrásnak a hatalom szféráján kívül kell elhelyezkednie. Az ideák Platón elméletében azonban csak később váltak a dolgok mércéjévé. Az ideák szerepe eredetileg nem az volt, hogy uralják az emberi dolgok káoszát, hanem hogy az ott honoló sötétséget bevilágítsák. Ezek az ideák még semmilyen kapcsolatban nem álltak a politikával, kizárólag a filozófiához tartoztak. Az eredeti ideaelméletet tehát módosítani kellett ahhoz, hogy a politikaelmélet számára használható legyen. Így vált a „szép” helyett a „jó” a legfőbb ideává. Platón államában azonban a filozófiai igazság még egyértelműen felette áll a politikai igazságnak, melyet a látásnak a cselekvés feletti, a szemlélődésnek a beszéd és a tett feletti abszolút elsőbbsége igazol, valamint az a feltevés, hogy az embereket a látás iránti vágy teszi emberré. Ebből kö-


CIRKUSZ ÉS MOCSOK vetkezően a filozófus és az emberek érdeke közös: mindannyian azt kívánják, hogy az emberi dolgok ne rendelkezzenek önálló ranggal, hanem „olyasvalami uralmának legyenek alárendelve, ami világukon kívüli”. Arisztotelész politikai filozófiája más álláspontot képvisel. Szerinte minden városállam vezetőkből és alattvalókból áll, de a vezetők nem felsőbbrendűek, a természet maga eredményezi azt, hogy egyesek (az idősek) feladata a vezetés, másoké (a fiataloké) pedig az engedelmesség. A vezetők és az alattvalók közti természetes különbségtétel azonban kényszermegoldás volt Arisztotelész részéről a polisz életébe való egyfajta tekintély bevitele érdekében, hiszen nyilvánvaló, hogy az idősek és fiatalok közötti természetes különbség alkalmatlan érvelésének alátámasztására. A politikában ugyanis csak felnőttek vehetnek részt, az idősek és a fiatalok között pedig nevelési kapcsolatok vannak. Összességében a tekintély mai fogalmának kialakítása az ókorban még nem sikerült, Platón és Arisztotelész próbálkozásai

csupán a kezdetet jelentették. Ennek alapvető oka az lehetett, hogy korukban még nem élt az emberekben tekintélytudat, még nem született meg rá bennük az az igény, mely a későbbi korokban megjelent. A görög filozófusok próbálkozásai azonban nem voltak hiábavalóak, tanításaik nem vesztek kárba, hiszen azok a római felfogással együtt a kereszténység tekintélyfogalmának alapjául szolgáltak. A keresztény korban tűnt el a tekintély politikai tapasztalata, hiszen az egyház azt magába szívta. Egyértelműen szétvált az egyházi és a világi hatalom: előbbi kisajátította magának a tekintélyt, utóbbi pedig megkapta a hatalmat. Mai napig ez a fajta tekintélyfelfogás él az emberekben: a fogalom politikai vonzata eltűnt a közéletből. Fontos lenne azonban a politikai tekintély fogalmának feltámasztása és közéletbe való visszavezetése, hisz akkor talán sikerülne a sokszor szinte cirkuszinak tetsző parlamenti viták komolyságát és tekintélyét helyre állítani. alíz

Cirkusz és mocsok

A

politikától eltávolodunk, mert az csak gyűlöletkeltés és szitkozódás, nem több, mint pár ember, akik magukat a nép képviselőinek definiálva, kígyót és békát kiabálnak egymásra, ezért megpróbáljuk fenntartani azt a bizonyos távolságot, vagy egész egyszerűen belevetjük magunkat a cirkuszi előadások sorába és tapsolunk jó nagyokat hozzá, avagy rezignáció kontra beszűkülés. Vajon mi az optimális állapot a két véglet közt? Az értelmiség makacs rezignáltságát is kikezdte a felfokozódó politikai hangulat és

akinek jó füle van az hallja már a távolból a tapsot, mely ütemes buzdítást adott oly sokszor egyes hecc kampányokhoz, amik levezénylői a cirkuszi porodon fellépő artista és egyéb szemfényvesztő személyiségek, divatosabb néven a politikusok. Hogy a dolgot elvi síkról a mindennapi élet mezsgyéjére tereljük, gondolatba idézzük fel az írószövetség háza táján lejátszódott eseményeket, amelyek mélyebb strukturális elemzésével a felszínre hozhatjuk a jól bevált szerkezetet, mely időben az eddigi tapasztalok alapján invariáns. Ez a szerkezet az igen vagy nem szerkezetnek nevezhető, avagy a két kimenetelő világ koncepciója. Ami Nietzsche Zarathustrájában nyilvánul


21

CIRKUSZ ÉS MOCSOK meg: „Új értékek kitalálói körül forog a világ - forog láthatatlanul. A sokaság és a hírnév, pedig a színészek körül forog: ez a világ sora. A színész…mindig abba veti hitét, ami leginkább hitet ébreszt – csakhogy benne higgyenek!... Ők a pillanat urai, csakhogy szorítja őket a pillanat: ezért szorongatnak hát téged is, ezért akarják, hogy a te szavad is igen legyen, vagy nem.” Bár a politika elméletben a meggyőzés tiszta erejével tárják elénk, hogy a két párti rendszer szükségszerűen alakul ki a demokratikus országokban, gondoljunk csak a középre húzás, vagy a „catch all” szellemiségére. Nagy tömegbázissal rendelkező, egymásra licitáló pártok, melyek száma a kettőhöz a szellemiségük, pedig középre konvergál. Hogy mennyire nincs ez így, azt Tábori Ádám nyilatkozata is tükrözi, az író szerint a választmány arra szolgáltatott szomorú példát - ami a magyar politikai életben is érzékelhető -, hogy a jobboldal és a szélsőjobboldal közötti határvonal sajnálatos módon egyre jobban elmosódik. „Ezek után, úgy érzem, nincs sok keresnivalóm az írószövetségben” – fogalmazott. Ez a mondat rámutat a magyar politikai élet sajátosságára, miszerint a két párti rendszer struktúrája alatt, látens erők munkálkodnak, melyek a mi kis balsors tépte országunkban nem más, mint a gyűlölködés és a szélsőségek. Ezek után a tömegpártokat csak, mint egy leplet képzelhetjük el, ami próbálja elfedni szemünk elől az alatta rejlő sokszínű preferenciát és ideológiát, melyek között természetesen sok szélsőséges elem is megtalálható. Ami akár még meglepő is lehet számunkra itt a nagy integrálódás és egy dimenzióba való gondolkodás küszöbén, hiszen a felszíni egyformaság ellenére a belső

22

struktúrák összemosódnak, nehéz feltárni a tényleges identitást. De az már tisztán látszik, hogy a heterogenitás kezdi szétfeszíteni a tömegpártokat. Mindemellett még egyre újabb és újabb cirkuszi előadásokat tűznek műsorra, mely ezt a folyamatot gerjeszti. Ami érdekelne engem az az, hogy mit takar el szemünk elöl ez a sok szenny amit ránk ontanak a porondról? De az is könnyen lehet, hogy itt senki sem tudja, hogy merre tartunk mit követünk egy kicsit innen is - onnan is kapunk a jóból, már - már elveszünk ebbe a sok embertelenségbe és agresszív intoleranciába. Aminek következménye, hogy az emberi ízlés eltorzult. Már csak arra reagálunk, ha belénk rúgnak, persze a figyelemfelkeltés érdekében, jó nagyokat rúgnak az emberbe, de a fájdalom már egyre tompább, lassan már együtt élünk vele lepörög rólunk minden, de eljön majd az eszmélet is mikor a tompán fájó sebek megunnak tompán fájni és akkor majd a felgyülemlett genny és mocsok kifakad a világra és elönt mindent, akkor elér majd a felismerés is hozzánk… Bár az is könnyen meglehet, hogy az emberben rejlő önző vágyak talán szükségképpen arra determinálnak bennünket, hogy eltiporjunk és eltiportassunk. remete


KÁBSZERELEM „Az egyén csak annyiért felelős a társadalomnak, amennyi viselkedéséből másokat érint. Mindabban, ami csak őt érinti, jogos függetlensége korlátlan.” (J.S.Mill)

Válaszút előtt a kábítószer-ellenes küzdelem

Tiltsunk vagy toleráljunk? A magyar törvényalkotó minden bizonnyal egyetért a fenti idézetben kifejezésre jutó általános igazsággal, egy szabályozási területen azonban nem találta alkalmazhatónak, méghozzá a kábítószer-kérdésben. Már a fogyasztását is olyan veszélyesnek ítélte a társadalomra, hogy bűncselekménnyé minősítette, és napjainkban is- az európai gyakorlattal ellentétben- példátlan szigorral rendeli büntetni. A kábítószerrel visszaélés alapesetének elkövetéséért öt évi szabadságvesztés róható ki. (Ugyanilyen büntetés szabható ki például a maradandó fogyatékosságot eredményező súlyos testi sértés esetén is.) Vizsgáljuk meg először az előzményeket! Hazánkban 1930-ban jelent meg az első kábítószerrel kapcsolatos büntetőjogi rendelkezés, amellyel az 1925-ben Genf ben kötött Nemzetközi Ópium Egyezmény került kihirdetésre. A kábítószerrel összefüggésben elkövetett bűncselekmények azonban Magyarországon ténylegesen inkább csak ’89 után jelentek meg, amikor a rendszerváltás következtében a nemzetközi bűnözés előtt is megnyílt az út. Az új jelenség meglehetősen felborzolta az indulatokat, és a jogalkotó végül a tiltás mellett tette le a voksát, így készült el a konzervatív oldal „Ne próbáld ki!” jelszavát követve a ’90-es évek végére az Európa legszigorúbb drogtörvényeként emlegetett - azóta többször

módosított- szabály. A prohibíció elve tiltani és büntetni - a gyakorlatban azonban a statisztikai adatok tanúbizonysága szerint nem érte el a törvényalkotó célját, a bűncselekmények visszaszorítását, sokkal inkább az alkalmi, többnyire fiatalkorú fogyasztók meghurcoltatására vezetett, és nem pedig a kereskedők elfogását segítette elő. A szabályozás hiányossága miatt a kábítószerfüggő betegek kórház helyett büntetés-végrehajtási intézetbe kerültek illetve kerülhettek volna, ha ennek a politikusoknál józanabbul gondolkodó jogalkalmazók nem állták volna


23

KÁBSZERELEM

útját. A 2003. évi II. törvény –kis túlzással - új fejezetet nyitott a magyar drogpolitikában, de legalább is már egy liberálisabb álláspontot képvisel. Egyik fontos pozitívuma, hogy bővíti az „elterelés” lehetőségét, amely az elkövetők gyógykezelés felé irányítását, vagyis a következőt jelenti: csekély mennyiségű –kábítószerfüggő személy esetén jelentős mennyiséget el nem érő-kábítószer saját használatra történő termesztése, előállítása, megszerzése, tartása, ugyanilyen mennyiségű kábítószer együttes fogyasztás alkalmával történő kínálása, átadása nem minősül bűncselekménynek, feltéve, hogy az elkövető az elsőfokú ítélet meghozataláig okirattal igazolja, hogy legalább hat hónapig folyamatos, kábítószer-függőséget gyógyító kezelésben, kábítószer- használatot kezelőmás ellátásban részesült vagy megelőző-felvilágosító szolgáltatásban vett részt. Az elterelés tehát nemcsak a függők számára áll nyitva, ugyanakkor a mennyiségi korlát („csekély mennyiség”) lehetetlenné teszi, hogy a kereskedők

24

igénybe vegyék, ily módon kibújva a büntetőeljárás alól. A hatályos szabályozás előrelépést jelent abban is, hogy a fogyasztói fiszokások g yelembevételére törekedve á rnya ltabban szabályozza az egyes elkövetési magatartásokat. A 2003-as törvénynek is vannak azonban hiányosságai. A kábítószerrel visszaélés még mindig nagyon súlyos büntetési tételekkel fenyegetett bűncselekmény. Az alapesetért öt év, a minősített esetért 10, forgalmazói típusú elkövetés esetén akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható. Nagyon fontos továbbá, hogy a bírói gyakorlat szerint az elfogyasztott kábítószer- mennyiséget a büntetés kiszabása során összegezni kell, ami azt eredményezi, hogy az elkövető annál súlyosabb helyzetbe kerül, minél több információt szolgáltat a kereskedőkről. Az Európai Unió küszöbén érdemes azt is megvizsgálnunk, hogy a tagállamok miként szabályozzák a drog-kérdést. Jellemzően a legtöbb ország – Magyarországgal ellentétben- osztályokba sorolja a kábítószereket, és bár ezen felosztás csekély természettudományos megalapozottsággal bír, kemény és lágy drogokat különböztet meg, utóbbi csoportba sorolva elsősorban a kannabiszt. Ezt az elvet követi például Olaszország,


KÁBSZERELEM Spanyolország, Portugália, Hollandia. Vannak olyan államok is, mint például Németország, Franciaország, Belgium stb…, ahol nem tesznek különbséget az egyes drogok között, de a bírói gyakorlat kevésbé szigorúan ítéli meg a kannabisz forgalmazását. Az európai államokban terjed az a nézet, amely hibásnak tartja az egyoldalú represszív kábítószer-ellenes politikát. A cél persze nem a legalizálás, sokkal inkább a gyógyítás, a nevelés és a megelőzés. Éppen ezért nagyobb hangsúlyt fektetnek az elterelésre, Franciaországban például a gyógykezelés kötelezően is elrendelhető. A magyarhoz hasonló súlyos büntetési tételekkel sem találkozunk más európai országban. Dániában, Finnországban, Franciaországban kábítószer engedély nélküli tartása esetén legfeljebb két év szabadságvesztés szabható ki (míg nálunk öt év) , Olaszországban pedig már 1975-ben, Spanyolországban 1983-ban dekriminalizálták a személyes használatra szánt kábítószer tartását. Meg kell még említeni Hollandiát, ahol a legliberálisabb drogpolitikával találkozhatunk, itt ugyanis 30 grammnál kevesebb kannabiszt a bírói gyakorlat szerint büntetlenül tarthatunk magunknál. A szigorú magyar szabályozás több szempontból is bizonytalan lábakon áll, mivel egyrészt jelentős eltérést mutat az európai gyakorlathoz képest, másrészt jogelméleti alapon is megkérdőjelezhető. A törvényalkotó itt ugyanis a tartással, megszerzéssel az önveszélyeztetést tekinti bűncselekménynek, amely a büntetőjogban kétség kívül egyedülálló, hiszen nem tekinti büntetendőnek például az öngyilkosságot, vagy a saját egészség rombolását, mint az alkohol mérték-

telen fogyasztását, vagy a dohányzást, amely a klasszikus szlogen szerint lassú öngyilkosság. A konzervatív oldal képviselői e tekintetben azzal érvelnek, hogy a kábítószer-fogyasztás nem kizárólag önveszélyeztetést valósít meg, hanem másokra is kihatással van. A kábítószerfüggő ugyanis nem végzi el a munkáját, antiszociálissá válik, nem felel meg a családi elvárásoknak, sőt előbbutóbb bűncselekményeket is fog elkövetni. Ez az érvelés azonban nem állja meg maradéktalanul a helyét, hiszen az említett jelenségek valamennyi szenvedélybetegség sajátjai, és akár a szerelem –amely csak egyfajta pszichikai függőséget eredményez- is kiválthat hasonló tüneteket, mint például szétszórtság a munkavégzés során, vagy a családi, baráti kapcsolatokból való időleges kivonulás. Annak pedig, hogy a kábítószer-fogyasztás növeli a bűnözésre való hajlamot, nincs tudományos alapja. Végül figyelemreméltónak tartom még a német Alkotmánybíróság 1994es határozatát, melyben kifejti, hogy a kannabisz mértékletes fogyasztása nem vezet olyan károsodásokhoz, mint azt hitték. Az alkalomszerű fogyasztás nem okoz függőséget, nem károsítja különösebben a szervezetet, így a kis mennyiség birtoklása miatti felelősségre-vonás alkotmányellenesen túlméretezett. Látható tehát, hogy az európai szabályozás liberálisabb álláspontot képvisel a hazaihoz képest. Kérdés, hogy tiltással el tudjuk-e érni a mindannyiunk által kívánatos célt, a megelőzést, a bűncselekmények számának visszaszorítását. Ha azonban a bibliai példára gondolunk, annak értelmében eszközünk nem látszik túl ígéretesnek, hiszen a tiltott gyümölcs mindig édesebb! heni


25

ÁLMOM AZ ISTENRÕ L „és most már azt hiszem nincs igazság, már azt, hogy minden kép és költemény, azt, hogy Dsuang Dszi álmodja a lepkét, a lepke őt és mindhármunkat én.” (Szabó Lőrinc)

Ú

Álmom az Istenről

gy kezdődött, mint bármelyik másik, azzal, hogy lefeküdtem. Persze nem úgy aludtam el, mint ahogy az szokás, tudatlanul és bután, hanem érzékeltem az átmeneti szintet, melyen minden megnyugszik és egybeolvad, nem más ez az érzés, mint egy falatnyi végtelen. Átengedve magam egy megrészegítő ringatásnak, egy édes ősi érzésnek, mikor még édesanyám ringatott engem a bölcsőben, vagy valami ilyesmi. Egy fiatal lánnyal vitatkoztam egy panelház tövében, hogy kivel, az már nem tiszta számomra, de mindegy is, végül a vita hevében arra jött egy idegen. Egy középkorú ápolatlan nő, akinek a tekintete a földre szegeződött és hosszú kabátja mögé bújva nézett a szemembe. Nem láttam, de éreztem a tekintetének szúró valóságát és áporodott szaga az orromat facsarta, hányinger kerülgetett tőle, tudtam, hogy kabátja alatt egy összeaszott, elhasznált test lapul. Agyam forrott és ekkor egyik pillanatról a másikra elkapott a düh. Nekirontottam a nőnek, egyetlen hatalmas ütést akartam az arcára mérni, de ütésem nem talált, az arca mellett suhant el szürreálisan nagynak látszó öklöm. A nő felnevetett és ekkor úgy éreztem, erősebb nálam, de összeesett, erőtlen nyúlt el a sárban. A fiatal lány odarohant hozzá, felemelte fejét a sárból és megvető tekintettel nézett rám a két kis parázzsá zsugorodó szemével. A mocsokból felemelte a nőt, el akarta vonszolni, erre én üvöltözni kezdtem, és azt követelem, hogy húzzuk karóba. Egy pillanatra átszaladt fejemen, hogy ez talán mégsem kérhetem, de aztán összemosódott minden kép, egy pillanat alatt elveszett minden valós keret, minden kényszerképzet, hogy a boldogság megvalósítható, szertefoszlott az egész akár a cigarettafüst. Ők ketten el, én egy sötét WC –be találtam

26

magam. Lefeküdtem a WC mellé és nagyon egyedül éreztem magam. Egyre jobban idegesített az a nehéz sötét, mely rám telepedett. Nem láttam, de tudtam, hogy a fal mögül a két nőfigyel engem, a fiatal és a középkorú, azt akarják, hogy meghaljak, ezért virrasztanak, erre várnak. Kezem erőtlenül és bizonytalanul nyúlt a WC zsinór felé. Nagy nehezen a kezembe akadt, és ekkor megvilágosodott bennem, hogy miért is nyúltam felé. Elkezdem leszedni a zsinórt, de a csomó elég nagy volt rajta, úgyhogy nem ment a dolog olyan könnyen. Miközben próbáltam leszedni, egyre erősebb lett bennem az elhatározás, hogy felkötöm magam a zsinórra. „Igen most képes leszek rá!” – mondogattam magamban, és még el is hittem egy pillanatra, de csak egy egészen rövid pillanatra, mert egy nagyon erős kézszorítást éreztem az arcomon. Tudtam, hogy ki ő. Egyre erősebben éreztem égető tekintetét tarkómon, de megfordulni nem mertem. Elkezdtem remegni, féltem a haláltól, aztán térdre zuhantam és zokogni kezdtem a törékenységemtől. Mindennél tisztábban éreztem, hogy mennyire gyenge és sebezhetővagyok, a félelemtől megnémultam. A felismerés, a félelem mélységében, és a tehetetlenségben összeroskadtam a kivetettség és a magány súlya alatt. Elnyúltam a földön a sötétben, reménytelenül és kiszolgáltatottan, akár egy féreg. Ám ekkor egy apró fénysugár szűrődött be valahonnan a távolból. A fény épp a homlokomat érte, és éreztem, ahogy egyre jobban átjárja testemet melegsége és vigasza. Ahogy a fénybe bámultam egy apró kis lepkére lettem figyelmes,amelyegyreközelebb és közelebb ér hozzám, s végül teljesen beborított, elfedett minden elől. Jó érzéssel töltött el, hogy elbújhatok alá… megnyugodtam. remete


A SzISz meg a szakma A SZISZ MEG A SZAKMA. VaszISZdasz, gólyatábori különszám 3. A szociológia és a közgazdaságtan határterületeiként

Recommend Documents