A szí nek csodála tos já té ka Er dély ben

EKOSZ - EMTE

Művelődés

31

A színek csodálatos játéka Erdélyben Németh György fotó művész budapesti tárlatáról Szegeden, de azon kí vül is, egész Csongrád megyében, rengetegen ismerik és tisztelik Németh Györgyöt, a Magyar Távirati Iroda fotósát. Ezen nem kell csodálkozni, hiszen a je les fotográfus, karika turista ki tudja hányszor szelte már ke resztül-kasul az említett területet, s hány ezer fotográfiát készített a hírügynökségnek az ott történt fontos ese ményekről! Ezeket azután – fontosságuktól függően — átvették/át veszik a világ összes hírügynökségei, s az itt készült fotók pillanatok alatt bejárják az összes kontinenst. Mi azonban most egy budapesti kiállítása apropóján szólaltattuk meg az ismert fotográfust. Jelesül a Ferenciek te rén lévő Kolta Galéri ában Erdély fé nyei címmel rendezett mosta ni bemutatkozása kapcsán kértünk tőle nyilatkozatot a Hét Nap ol vasóinak. Németh György, bevallása szerint, régen jár át Romániába. De nem fotografálni. Már olyan értelem ben nem, hogy például az aradi vértanúk ünnepén természetesen elkészítette az október 6-i szokásos felvételeket az MTI-nek a koszorúzásról, de ez csak a meghatározott feladat elvégzését jelentet te. Ilyenkor sie tett haza leadni az anyagot, másra nem volt érkezése. De különbséget tesz a fotografálás és a családi, baráti kirándulásokon való fényképezés között is. Ilyenkor nem vitte magával a profi felszerelést. Ha Erdélyben, vagy bárhol fotografálni akar az ember, akkor egyedül, vagy maximum még valakivel kell mennie, mert „két ember az társaság, há rom az már tömeg”, vallja. Ilyenkor az a legfontosabb számára, hogy rá tudjon hangolódni a világra. Némethet a szegedi napilapnál dolgozó kollégája, Gyenes Kálmán, szintén ismert fotóművész, invitálta többször, azzal a nem titkolt céllal, hogy menjenek ki Erdélybe fotografálni. Nagyon hamar megszerette ezt a tájékot és gyorsan ki alakult az ars poeticája is: őt kevésbé foglalkoztatta az ott lakók életének megörökí tése, nem szociográfiai fotókat vagy képeslapokat kívánt készíteni, hanem sablonmentesen, a saját elgondolásainak megfelelően, teljes művészi sza badságában Segesvári utca ábrázolni Erdély életét. S hogy miért szerette meg Erdélyt? Mint mondja, ott gyakran úgy érzi magát az em ber, mintha visszautazott volna a hatvanas vagy az ötvenes évekbe, vagy annál is messzebbre - a múltba. A házak, a falvak, az életmód mind ezt sugallják. Meg azután nagyon könnyű kapcsolatot teremteni az ott élő emberekkel. A fotográfus Csík és Gyimes falvait járta, s ezen a vidéken mint ha mindig otthon lett volna: bármikor bárkihez szólhatott, hallatlan kedvességgel, előzékenységgel segítettek. De van még valami, mondja a fotóművész, olyan csodálatos fények vannak Erdélyben, amit sehol máshol nem tapasztaltam. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért más ott a fény, mint nálunk az Alföldön vagy az alpesi hegyekben? Azután rájöttem, hogy például Gyimes mintegy ezer méteres tengerszint feletti magasságban fekszik, mégis dimbes-dom bos, lankás a táj, s ez valamilyen lágy, surló fényt ajándékoz. De szerencsém is volt ott-jártamkor, mert nem volt szikrázó napsütés. Tudniillik én a fényképezésnél nem szeretem a napfényt, inkább a finoman borús, felhős eget, vagy az egészen borult égboltot, néhány képemen van is ilyen. Azokat a fényeket keresem, amelyek ezen az adott kevés fényen belül megkülönböztethetőek. Németh György különösen kedveli azokat az aprócska házikókat, amelyek szerinte már úgy vannak építve, hogy vé dekezzenek. Emberemlékezet óta védekeznek a rossz időtől, az erős széltől, a betörőktől, a rossz emberektől, s a hegyoldalakba kuporodnak, vagy a völgyek mélyére. Ezeket a házakat nem mint építményt, ha nem mint élet teret örökíti meg gépével. Olyan helyszínként, ahol talán évszázadok óta azonos módon élnek az emberek. Arra a kérdésre, hogy van-e kedvenc helye, ahova többször is vissza-visszatér, azt válaszolja, hogy: nagyjából mindig ugyanazt a tájékot járja. Ez egy néhány száz kilométeres körzet. Ezt igyekszik

minél jobban megörökíteni. Azért bevallja, hogy kedvenc terepe: Gyimes. Amikor az ember átmegy a Gyimesi-szoroson, mintha „át kapcsolták” volna a világot, egyik pillanatról a másikra megváltozik a táj, a fák színe, s az egész Gyimes-völgy falva ival, házaival csodálatos lát ványt nyújt egészen Gyimesfelsőlokig, a történelmi Magyarország határáig. Itt már vannak ismerőseim is, mondja. S vonzanak az ismerős helyek. Például ráismerek olyan tájakra, épületekre, amelyeket a korábbi utamon fotóztam. Akkor ott megállok, és ugyanazt lefényképezem. Mert hogy egészen másként néz ki az épület tavasszal, nyáron vagy ősszel. Hiszen ilyenkor változnak a fények, más megvilágítást kap egy-egy fotózott alany, lett légyen az ember, táj, vagy épület. Minden alkotónak van kedvence a saját művei között. Az újságírónak egy-egy cikke, a fotósnak valamelyik felvétele. Mi a helyzet e téren az Erdélyt járó Németh Györggyel? Neki is van, természetesen. Bár ő nagyon kritikus. Többször is alaposan megszemléli saját al kotását, néha fel is fedez rajta valamit, amit, ha most készítené, talán másként csinálná. Azt mondja, azok közül választ néhányat, amelyeket már a kollégák és a közönség is gyakran emleget a legjobbak közül. Ilyen a segesvári utca felvétele, amelyen rendkívül markáns fények szerepelnek: a meleg narancssárga és a hihetetlenül hideg kék…A másik az útszéli kereszt a lovas kocsival, amelyet szintén Gyimesben fotografált. Megállt az út mentén egy régi kőkeresztnél, s arra haladt egy lovas kocsi. Jó néhány felvételt készített, de a legutol sót kedveli a legjobban: hófe hér ló szekérrel, gigantikus égbolt, vihar előtti kék gomolyfelhőkkel. Németh György azt mondja, azért készít elsősorban fotókat, hogy azok az em berek lelkét „megmozgassák”, érzése ket vált sanak ki belőlük. Hogy ez mennyire sikerült eddig, azt az alábbiak szépen érzékeltetik: „Azokon a kiállításokon, ame lyeken az erdélyi témáimat láthatta a közönség, több beírást is olvashat tam a vendégkönyvben a következő tartalom mal: Erdélyi vagyok, rég’ voltam otthon, de most akkor haza me gyek!...” Erre, az ilyen jellegű beírásokra na gyon büszke vagyok, vallja Német György.

-

Kisimre Fe renc

Névjegy Németh György 1951-ben született a Szeged melletti Sándorfalván. Volt asztalos, autószerelő, technikus, de van pedagógus végzettsége is, így azután sokáig dolgozott a Szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Két évtizeddel ezelőtt kötött ki végleg a fotografálásnál, a raj zolásnál. Jelenleg a Magyar Távirati Iroda újságíró-fotóriportere, területe a Dél-Alföld, s nap mint nap járja a vidéket Szegedtől Bajáig, Gyuláig és készíti a fotókat a hírügynökségnek, valamint saját magának. Az előbbi a hírről, a politikáról, a közéletről szól, az utóbbiban a saját nyugalmát, bé kéjét keresi. Fényképei kiállí tásokon szerepeltek már Japánban, Szibériában, az USA-ban, az elmúlt esztendőkben pedig a Szentföldtől a szent városig címmel a Jordániától Görögországon át Rómáig ké szült fotóiból rendeztek több országban is kiállítást. 2004-től egy közelebbi világot: Erdélyt fény képezi. Az ott készült fotókból rendeztek már kiállí tást Szegeden, Marosvásárhelyen, az Ópusztaszeri Nemzeti Emlékparkban, Kecskeméten, Budapesten és Párizsban is. Sajtófotóival kétszer elnyerte a Vidék legjobb fotóriportere címet, képriportjai val, sorozataival több mint 10 országos díjat érdemelt ki. Az elmúlt 20 évben Magyarország csaknem minden nagyvárosában, falvai ban is rendeztek tárlatot fotóiból, valamint karikatúráiból is. Eddig mintegy 60 könyvet illusztrált részint fotóival, részint pedig rajzai val, kari katúráival.

2007. március PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Meghívók

32

EKOSZ - EMTE

Há ro m sz é k i vi l á g t a l á l k o z ó Tisztelt Hölgyem /Uram ! „Van olyan föld, mely vélt gyengeségünk értõn-bocsátón majd fölissza. Van olyan föld, mely jövõnket bízva fogadni gyermekeinket is megtanítja.” (Magyari Lajos: Van olyan föld ...)

... és van olyan föld, amely otthonként, biztos háttérként indítja vi lággá fi ait, van olyan, amely szövetsé gese, színtere a mindennapok küzdelmének, vagy amely éppen meghódított, elva rázsolt értéke ivel, szépsége ivel. Szülőföldként em legetjük, de ahogy minden gyerek egyformán nagyon s mégis másként szereti anyját, így ez esetben is mindenki maga tudja csak megfogalmazni magának, hogy mit jelent számára e hely. A hosszú és különféle felsorolás végén pedig ugyanahhoz a ponthoz érve, ismét egyet jelent mindannyiunknak ez a föld, mely a költő szavaival élve „ápol s eltakar”. A szé kelyföl di tömbmagyarság egyik támpillére, Három szék számos történelmi szemé lyiséget, tudóst és művészt adott a magyarságnak. Ugyanakkor, mint Románia egyik legkisebb megyéjének, talán soha nem volt még ekkora szüksége erőforrásainak maximális mozgósítására, mint most, az Únióba való belépés küszöbén, amikor szülőföldünk ismét nemzetközi szinten mérettetik meg. Ezért a Kovászna Megyei Műve lődési Központ 2007. augusztus 17-20. között társszervezői segítségével megrendezi a Háromszéki Ma gyarok Világtalálkozóját. A négynapos esemény meg kíván szólítani minden háromszéki, Háromszékhez kötődő, illetve Három szék iránt érdeklődő személyt, célja pedig a háromszéki öntudat megerősí tése, az elszármazottak és itthon élők közötti kapcsola tok ápolása,

valamint a szellemi és anyagi tőkék egyesítése Három szék értékei nek nemzetközi szintű ismertetése, jövőjének kedvező kialakítása érdekében. A Nemzeti Ünnepünk idején megszerve zésre kerülő rendezvénysorozat reményeink szerint kiépülő kapcsolatai, szellemi és anyagi tőkekoncentrációja által rendkívüli lendületet ad majd megyénk és köz vetetten Erdély magyarságának is, hogy önálló, tárgyalóképes part nerré fejlődve az Unió társadalmában, szolgálhassa az összmagyarság érdekeit. A Há romszé ki Magyarok Világtalálkozójának szervezői nevében szeretettel meghívjuk rendezvénysorozatunkra és egyúttal tisztelettel megkérjük, lehe tőségei szerint terjessze közösségében kezdeménye zésünk hírét! Köszönjük!

- Demeter János A Háromszé ki Magya rok Világ találkozójának ötlet- és házigazdája Kovászna Megye Ta nácsának elnö ke - Imreh-Márton Ist ván A Há rom széki Magyarok Világtalálkozóját szervező Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója

elősegítik a rendezvényen résztvevők utazását, segítenek a rendezvény költségeinek az előterem tésében, megkeresik azon vállalkozókat, akik szívesen tá mogatnak egy ilyen tere Erdélyből, Ágoston András a VMDP rendezvényt anyagilag is. el nöke Délvi dékről, Ja kab Sán dor HMDK Az adomá nyokat a Bácska Taka réknál el nöke Horvátországból. ve ze tett „ Csátalja köz ségért köz alapít Orbán Viktor FIDESZ MPSZ elnökét felkértük a megemlékezõ beszéd megtar- vány” 51000125-13007904 sz. szám lájára utalhatják, Az összegről szám lát tu dunk tására. Szeretnénk felkérni azon szervezeteket, kiállítani. akik soraikba tömörítik az elsza kított te rüleCsátalja, 2007. január 2. tekről áttelepülteket, se gítsenek a rendezvény megszervezésében, oly módon, hogy - Kovács Antal, meghirdetik a rendezvényt tagságuknak, és polgármester

Csátaljai meghívó Tisztelt Elnök Úr! Csátalja köz ség önkormányzata 2005. júni us 4-ére egy a Nemzet nagysá gá hoz mél tó em lékművet kívánt fel ál lít tat ni a XX. Szá zadi Magyarság legnagyobb tragédi ájának a „Trianon”-i bé kediktátumnak az em lé kére. Sajnos a köz ség nagyságából adódóan a költségve té sünk nem tette le he tő vé, hogy időre el készül jünk vele, és a különböző helyre el juttatott anyagi segít sé gi ké résünkre sem jött össze annyi pénz, hogy be fe jezhes sük a munkát. Az építkezést elkezdtük, és remé nyeink szerint, az anyagi ak hi ánya el le né re 2007. június. 2-re el készülünk vele. 2007. június 2-án az emlékművet fel kívánjuk avatni. Ehhez az eseményhez kapcsolódóan összehívunk egy Magyarorszá gi Szé kely nagygyűlést, de mivel „Trianon” érinti az összes el szakított területet, ezért „ Magyarországról-Magyarországra” telepítettek nagygyűlését próbáljuk megszervezni. A szervezést elkezdtük. Az emlékmű fel szente lé sét elvál lal ta Dr. Bábel Balázs érsek Úr, és az Ő sze mélyes ké ré sé re je lezte részvételét Tamás József Csík szere dai segédpüspök Úr is. Az el szakí tott ma gyar te rületek ről hí vunk meg fele lős magyar po litikuso kat. Ed dig, el fogadták meg hívásunkat az emlék műava tásra: Duray Miklós az MKP alelnöke és Berényi József a Dzurinda kormány külügyi állam titkár Felvi dékről, Kovács Miklós a KMKSZ el nöke Kárpátal já ról, Tőkés Lász ló püspök az EMNT el nöke, Szász Jenő Székelyudvarhely pol gármes-

Átalvető PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

O l va só in k tól

EKOSZ - EMTE

33

Levelek a szerkesztőhöz

Levél Gazda József úrnak

… Felismerve az Átalvető felbecsülhetet len érté két, melyre igencsak nagy szükségünk van nekünk, a szórványban élő magyaroknak, köszönjük a gondoskodást, amiben részesítenek. Ezért a dési ismerős magyar testvéreimnek is kölcsönadom a lapot, ami kézről kézre jár. Teszem ezt annál inkább, mert hiszen a diktatúra éveiben elzártak minket a magyar szellemi élet egészétől, és ezt most az Önök segítségével is pótolhatjuk! Úgy a magam, mint az Átalvető-t olvasó désiek részéről fogadják szívből jövő jókívánságainkat. Erőt, egészséget, bátor kitartást, hogy nemes munkájukat az újesztendőben is A Jóisten áldásával folytathassák.

Tisztelt Gazda Úr! Az egyszerű olvasó szemével bukkantam az Átalve tő hasábjain az Ön le velére, melyet a szerkesztőségnek címzett, és amelyben megindokolja, miért utasította vissza a magyar kormány által Önnek adományozott kitüntetést. Bevallom, nem a meglepetés, hanem az öröm vett erőt rajtam, mert bár a kitüntetések átadásakor többen is visszautasították a miniszterelnök kézfogását, de a plecsnit elfogadták. Ön volt az egyetlen, aki a radikálisabb tiltakozást választotta. Büszkén érzem, hogy erre csakis egy erdélyi volt képes. Mert sajnálattal kell megállapítanom, hogy a mai magyar kormány csak magyarországi kormány, amint azt egyik interjújában Duray Miklós kifejtette. Valahogy úgy alakult, hogy nyugdíjasként még 1990-ben Magyarországra kerültem és Budapesten dolgoztam még 6 évet. Így módomban volt megismerni az itteni, főleg a fővárosi viszonyokat, és megállapíthattam, hogy nem adnék egy erdélyit tíz magyarért. Ezért szorongva várom a tavaszt, meg a melegebb időt, hogy fél évet Erdélyben, jobban mondva a Partiumban tölthessek. Tisztelt Gazda úr, kérem fogadja elismerésemet és tiszteletemet. Tegyük a dolgunkat a lehetőségeink szerint a jövőben is. Budapest, 2007. január 5.

-

Kiváló tisz telet tel J. S. ta nár, Dés

…Ezúttal köszönjük Önnek mindazt az örömöt, amit ne künk szerzett az Átalvető rendszeres postázásával. Minden alkalommal szóról-szóra elolvassuk, ez a mi gondolatvilágunk. ..Isten áldását kérjük lelkes munkájára, és arra biztatjuk, soha ne adják fel. Mi erősek vagyunk!

Péterffy Gyöngyi- Egyesült Államok

Azóta is Gr. Wass Albert emlé kezeté re Azóta is Rádgondolok azon a februári estelen ott tûntél el azon az úton a Kárpátokban a rengetegben megnyíltak a gallyak az ágak fenyvesek száguldva haladtál utadon felfele fáid köszöntöttek a hegyeid a fellegek kincseidet szórtad végre szabadon az ormokon lengetted a „szentelt lobogót a szót a szent magyar szót” a csillagok mind kigyúltak fényözönnel átkaroltak és vittek-vittek tova a végtelen havas Tejútra Visszanéztél szellemed a hegyeiden pihent azóta is minden reggel biztatóan simogatja a székelyta magyar embert

-

F. J. Brassó

Kis Kornél Iván

Bogdán József, Vaajdaság

Anyám, Magyarország Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret, Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet. Csak azt kértem tõled, mit gyermek kérhet, Holt csillaggá lettél, nem ontod a fényed. Holt csillaggá lettél, nem látom az orcád, Olyan idegen vagy, anyám, Magyarország. Lehúztad a redõnyt, mikor hozzád mentem, Én is fiad vagyok, mért tagadsz meg engem, Mint fészkét a madár, kezed úgy kerestem. A mostoha sorsba belekeseredtem. Nyolcvan esztendeje, fekete palástban, Itt a Délvidéken, apátlan, anyátlan. Kihez menjek, mondd hát, ki fogad be engem, Ki segít, ha nem Te a sok elesetten. Akik felnéztek rád, mint édesanyára. Megvert magyar népünk ölelésed várja. Nem kértem én, anyám, se pénzt, se kenyeret, Csak egy csöppnyi mosolyt, egy kis szeretetet. Csak azt kértem tõled, mit a gyermek kérhet. Ragyogtasd fel újra ezeréves fényed.


Könyvbemutató

34

EKOSZ - EMTE

Decemberi lapszámunk ban tudattuk, hogy megjelent Dezső István: Egy erdélyi sebész emlékei című könyvének első kötete, ezért ennek folytatásos közlését lapunkban lezártuk. Az alábbiakban a könyvbemutatóhoz kapcsolódó két írást, majd az Előszót közöljük, ami - mint már mondtuk - akár utószónak is tekinthető, de a történet természetesen tovább folytatódik. Ezt viszont már a könyv oldalain keresse az olvasó…

Lelki orvoslás időben-térben 2006. december 14-én volt (helyszín Buda pest, II., Margit krt.7., Custos-Zöld Könyvesbolt). Ott, a Rózsadomb aljában spontánul alakult ki egy szakrális téridő. Zöld Ferenc köszöntötte az összesereglett, zömmel erdélyi és székelyföldi születésű orvosokat, mondván, hogy „custos” latinul őrt jelent, itt van a legnagyobb erdélyi könyvek boltja s egyben antikváriuma. Ha most Dezső István könyvbemutatóján ennyien vannak, akkor legközelebb ki kell bérel jék a Puskás Fe renc stadiont. Áttelepült nagyváradi orvosok jelentek meg, továbbá Sza bó József színházrendező, aki a Ceausescu diktatúra szorításá ban először merte a Nagyváradi Színház re pertoárjába fel venni, színház ra adaptálni az Engedjétek hozzám jönni a szavakat, Sütő András könyvét. Kérte volt a szerzőt, hogy írjon belőle színházi szöveget, de ő azt mondta, nem írja át. Ott volt a premieren. ”Hogy tudtad megcsinálni”, kérdezte Szabótól, aki így válaszolt: „Nekem is volt egy anyám!” Nem volt elég szék, akárcsak annak idején az erdélyi magyar színházakban, háromszor annyian álltak, mint amennyien ültek (sajnos egyesek börtönben is, a ’45 és ’56 utáni megtorlásban, romániai börtönökben, elnézést a gyenge szójá tékért); bár tes tileg meggörnyedve, de szellemiekben frissen merengtek el a barátok, a kolozsvári, nagyvá radi, szatmárnémeti, marosvá sárhelyi orvosok De zső István emlékkönyve kapcsán. Hivatásukon, a gyógyításon túl ők jelentették a magyar megmara dás egyik legfőbb biztosítékát. A művészet és irodalom lelkes ra jongói voltak, ugyanakkor soraikból nagyszerű orvos-költők, orvos-írók és orvos-festők tűntek elő, amiről sajnos e könyvbemutatón nem esett szó. Kocsis Ist-

ván író-történész hangsúlyozta, hogy Dezső István az 1880-as évekbe varázsolta vissza a keserves 50-es erdélyi éveket, a nemesi szellem tenni akaró forgata gába. Csakhogy az ezt megelőző szép négy évet egy soviniszta román hatalom váltotta fel, amikor azok a román orvosok sem akartak magyarul megszólalni, akik netán Budapesten végeztek, élükön mindjárt Hatieganu professzorral! Dezső doktor könyvének erénye, hogy nem vádol egyetlen orvoskollégát sem. Mint mezőségi ember mindenkin segített, miközben hitt egy szebb és jobb jövőben. Elmondása szerint nem sejtette, hogy a 60-as évektől fasiszta-kommunizmus köszönt be. Roppantul fájt neki az is, hogy még beosztott kollegái is csúnyán káromkodtak műtét közben. Dezső doktor a mezőségi ember csakazértis élniakarását hordozta magában, s nem roppant bele a mindennapok nehézségeibe, poklába, a Vajdakamarás-környéki asszimiláció ellenére sem. (Makkai Sándor erről a vidékről alkotta meg a magyarság megfogyatkozásának könyvét, a Holt tengert, mielőtt 1926-ban, református püspökként elhagyta volna Erdélyt, mondván, hogy kisebbségi létben nem lehet élni. Wass Albert sem maradhatott mezőségi birtokán, könyveiben megidézi az elveszett magyar álmokat, kissé székelyes téridőbe mentve át.) Az erdélyi nagyvárosok ekkor még magyarnak számítottak, például, amikor Nagyváradra került orvosgyakornoknak, ott még mindenki magyarul beszélt, magyar volt a színház, az opera, a nagyváradi ak közvetlenebbek voltak a kolozsváriaknál. Vendéglőkben, kávéházakban, hamar kötődtek barátságok, oda lehetett lépni egy színész asztalához felköszönteni, beszélgetni. (A törzsgyökeres nagyvára diak

Pistice Marosvásárhely az ötvenes évek első felében. Egy ballonkabátos fiatalember kiadó szobát keres. Orvosnak készül, határozott és céltudatos. Még nem tudja, hogyan fog alakulni a sorsa, de ha minden jól megy, nőgyógyász vagy sebész szeretne lenni. A cél eléréséig hosszú utat kell megtegyen. Sok tanulás, vizsga, lemondás és némi pénz is szükségeltetik. És persze némi szerencse is. A bentlakásban már nincsen hely, albérletet keres. Így jut el a Jókai utcába, ahol évfolyamtársával, Jaskó Gyurival közösen bérelnek szobát. Marosvásárhely diákváros. Orvosok, gyógyszerészek, színészek, tanárok emlékezetében elevenen élnek az itt eltöltött diákévek. A helybéliek és a diákok közöt ti kölcsönhatás egyformán hasznos mindkét fél számára. A városban szájról szájra terjednek a ne ves professzorokkal és tanárokkal kapcsolatos törté netek. A becsületese ket a város tisz teli, a becsteleneket nem. Mindenki tudta, hogy ha egy vizsgára készülő diáknak szerencsét akar kívánni, azt csak több vagonnyi Andrásovszky-egységben illik kife jezni. Idejét nemcsak tanulással töl ti. Mindent megfigyel, értékel és elraktározza emlékezetébe. Talán már akkor sej tette, hogy eljön az

közé azért nehe zen lehe tett beférkőzni, ez is elhangzott a könyvbemutatón.) Hogyan tovább? Volt egyszer egy marosvásárhelyi magyar nyelvű egyetem, orvos- és gyógyszerészképzés. De ma már egy magyar nyelvű tábláért is verekedni kell Kolozsvárott, miután a románok Brüsszelnek már minden multikulturálisságot megfogadtak, aláírtak. De hol van már az 1959-ben megszüntetett Maros Magyar Autonóm Tartomány? A Székely Nemzeti Tanács csak egy valós autonómiát kér, amilyen Európa boldogabb kis népeinek rég megadatott. Ma Nagyvárad 38 %-os magyarsággal, Marosvásárhely 48%-os, Kolozsvár már csak 20%-os magyar erővel várja Románia EU-s csatlakozását. Kelet és Dél (Bukarest) szorítása után mit kell még megfizessenek, adózzanak Nyugatnak? A teljes anyaországi munkaerőpiacon dolgozhatnak-e, vagy csak részlegesen? Cseberből vederbe ke rülnek. Kifacsarva, megalázva tengődnek, de változatlanul nedves marad a szemük az egész életükön át hajszolt, elképzelt Magyar Hazáért! Budapest, 2006 Budapest, december 15.

-

Juhos-Kiss Já nos

idő, ami kor számba veszi orvosi tevékenységének eredményeit és buktatóit, hogy ezzel nyomot hagyjon az elkövetkező orvosnemzedékek számára. Aztán eljön a várva várt pillanat. Orvossá avatják és megkezdődik az a hányatott élet, mely minden erdélyi ma gyar értelmisé ginek osztályré széül jutott, közülük is az orvosok ke rültek a leghátrányosabb helyzetekbe. Emlé keit már Magyarorszá gon írja meg, tisztelni való sze rénységgel, pontossággal és őszinteséggel. Pisticéből (a kollegái így hívták) Dr. Dezső István ny. sebészfőorvos lett. A könyvbemutatón jelen voltak többek között Zebi, Pamacs, Tasi, és azok is, akik már az égi rendelőből figye lik a magyar egészségügy szét verését. Ezt a könyvet tiszte lettel ajánlom mindazoknak, akik kötődnek Erdélyhez és Marosvásárhelyhez, és természetesen azoknak is, akik azon a bizonyos decem ber 5-én nemmel szavaztak. Várjuk a könyv folytatását.

-

Schmidt Sán dor

A kötet megvásárolható Budapesten: a Custos-Zöld Könyvesboltban ( Bp,, II., Margit krt. 7.), a Fehérlófia Könyvkereskedésben (1089 Bp., József körút 44.), Püski Könyvkereskedésben, Krisztina körút 26. és a Magyarok Házában (Gondos Könyvkereskedés) Semmelweis u. 1-3.).


EKOSZ - EMTE

Előszó

Könyvbemutató

35

ténelem számára (A marosvásárhelyi magyar nyelvű orvos- és gyógyszerészképzés 50 éve. Adatok, emlékezések. Szerkesztette: Barabás Béla, Péter Mihály és Péter H. Mária. Bp. 1995., A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszeré szeti Egyetem 1945-1995. Szöllősi Árpád. Mentor Kiadó 1995., stb.) A kor, az ese mények és a szereplők rendkívülisé gét éppen az bizonyítja, hogy sokan ragadtak tollat a mai na pig, más és más megközelítésben járva körül ugyanazt a té mát. Legutóbb Toró Árpád korrajzát élvezhettük (Kapa mellől a kaszás ellen, Székelyudvarhely, 2005), most pedig Dezső István, Toró Árpád évfolyamtársa szánta rá magát arra, hogy kötetben jelentesse meg visszaemlékezéseit. (Micsoda évfolyam lehetett!) Ezek az írások az Erdélyi Körök Orszá gos Szövetségé nek (EKOSZ) lapjában, az Átalvetőben kezdtek sorra megjelenni 2004. már ciusától (és folytatódnak a jelenben is), előbb pedig Ma ros Tibor professzor tollából közölt a lap több évig kiváló, emléke ző és értékelő írásokat. Ezek után Dezső István elér kezettnek látta az időt arra, hogy az ad hoc megírt, a kronológiai rendet nem minden esetben respektáló része ket rendezze, kiegészítse, és így, egyben adja közzé. Emlékei bő forrásként buzognak elő, hogy aztán a természetes me sélőkedv sodra – sokszor a szerzőt is magával ragadva, - szé lesen hömpölygő folyammá duz zassza ezeket, ezzel a korrektor könyörtelen ce ruzáját is alaposan megdolgoztatva. A mesélő áradó lendületének természetesen nem vethetett véget az egyetemi évek államvizs gával és a kihelyezés körüli botránnyal történő, mégis kedvező lezárulása. Az olvasó sze rencséjére. Mert az erdé lyi szellemi élet számá ra kiemelten fontos, mégis óha tatlanul körbesáncolt egyetemi kör nyezet után a valós mesefolyam a kommunista Romá nia korrupcióval és intoleranciával teleszőtt, de az emberi kapcsolatok sokszínűsé ge közepette mégis élhető erdélyi valósá gának lapályán te rül szét. Ahol ka varognak a még élő vagy már eltávozott szemé lyek, Erdély nemzetiségi tarkasága, egy valódi román-magyar-zsidó-szász együttélés meghiúsult perspektívája, a sokszínű jellemek és sodró események, a szemünk láttá ra, velünk együtt visszaszoruló, majd lassan a semmibe, a történe lem mindig manipulálha tó szövedéké be süllyedő erdélyi magyar világ, és mindez a szerző egyéni szem lélete és stílusa által válik egységes kordokumentummá. Aminek nyilván szerves része volt az ő személyes sorsa is, családi helyzetének viharos ala kulása, ami természetszerűen szorította őt e drámai fejezet megírására, és ami közvetlen kiváltója lett Magyarországra történő áttelepülésének is. Ennek rövid leírásakor viszont, szinte a sorok közül-mögül fakad fel a lélek mélyére űzött sértések, megaláztatások sora, egész kisebbségi lé tünk, teljes életünkön végighurcolt Tria nonunk embertelensége, elfogadhatatlansága, minden kisebbségi sor ba szorított magyar lelké nek közös kínja, mindaz, ami tulajdonképpen minden áttelepülés mögött ott munkált. De közösnek mondhatjuk azt a szkizofrén állapotot is, ami az áttelepülők legtöbbjé nek kijutott, és ami kiteljesítette áldozat-mivoltunkat. A nagy „felsza badulás” után ugyanis, miután legalább gondolatban legtöbbünk megcsókolta a befogadó haza földjét, szembesülnünk kellett a magyarországi kiábrándító valósággal, egy, a mi magyar ide álunktól sokszor idegen Magyaror szággal és „magyarsággal”, de cember 5. Magyarországával, és rá kellett döbbennünk arra, hogy az emberi tartásunkat biz tosító, rettenetes küzdelmek árán és sok-sok munkával kivívott szakmai és társadalmi pozicióink feladása, elvesz tése egy bizonyos kor után már nem pótolható. Tudatalatti énünk vissza térő álmokkal próbál kompenzálni, a tudatos én pedig, ha képes rá, megkísérli mindezt kiírni magából. Ez késztethette Dezső Istvánt is az írásra, ami – re méljük meghozza lelkének a békét, olvasói ke zébe egy lebilincselő olvasmányt ad, elénk, a sorstársak elé pedig tükröt állít, melyből sa ját éle tünk köszön vissza. Jelen előszó írója a könyv említett eré nyei mellett mégis vala mi ezeken túlmutató, mögöt tes értéket lát leginkább kiemelendőnek. Ami nem más, mint a Madách-i küz deni akarás és képesség. Ami nemegyszer az önfeláldozásig terjedő sajátja volt az erdélyi magyarságnak, benne az erdélyi értelmi ségnek, orvostársadalomnak. Ami a túlélést biztosította a vörös, majd a zöld (Ceausescu-i) terror alatt, de amit vé gül is sikerrel erodált a demográfiai túlsúly és nemzeti intolerancia által kimunkált reménytelenség. Mindebből sürgősen le kell vonnunk a tanulságot a magunk számára és a jelenre vonatkozóan, amikor összetartó ereszté keink és emberi-nemzeti tartásunk végzetesen meggyengült, amikor a globális kék terror immár a teljes magyar létet fenyegeti. Érdemes jól végiggondolnia mindezt a kedves olvasónak, miközben kezébe veszi és lapozgatni kezdi e köte tet. Melyet igaz szeretettel ajánl önöknek - Kövesdy Pál

Igen, volt egyszer egy egye tem. A kolozsvári, minap még a Magyar Királyi Ferencz József Tudományegyetem nevet viselő legendás intézmény kihelyezett részeként indult Marosvá sárhe lyen, majd az „egyetem” jelzőtől megfosztva, „inté zetként”, a román nemze ti szocializmus minősített céltáblájaként, a lét és nemlét közötti szűk mezsgyén egyensúlyozva kellett megadnia a vörös csá szárnak kijá ró jus sot, hogy teljesítve saját evilági Istene, az erdélyi magyarság elvárását, orvosokat-gyógyszerészeket képezzen ennek a - saját anyanemzete és a világ által is magára hagyott - nemzetközösségnek, önmagából önmagának. Valamiféle rendkívüli szívósság, életerő, elhivatottság munkált oktatókban és oktatottakban egyaránt, ez tartotta meg és vitte előre lépés ről lépésre ezt a közös séget, miközben naponta kellett kivédenie az első pillana toktól beinduló és a bizantin ravasz ság milliónyi álar cában jelentkező támadásokat. Hiszen a Bolyai Egyetemmel együtt az országszerzés-motiválta potyemkin-létesítménynek szánták, melyet e cél teljesültével, szándékuk sze rint - miként amazt -, le kellett volna bonta niuk, mert továbbélé se ellentétes volt az alapvető és máig érvényes nemzeti céllal: az egységes román nemzetállam megteremtésével. Hogy mégsem így történt, hogy kaptunk néhány évnyi haladé kot, az egy külön tanulmányra érdemes fejeze te e kornak, de ebben minden bizonnyal megha tározó szere pe volt magának az egye temnek. A hőskor utáni több évtizedes távlat kényelmes karosszéké ből visszatekintve három csoportját látjuk elkülönülni az akkori szereplőknek. Néhányan, kevesen, hősök voltak, a zűrzavarban is tisztán látók, akik többnyire és törvényszerűen áldozatokká váltak. Tanárok és diákok, leginkább ’56 következmé nyeként, az önmentő, lihegő hűségigazolás áldozatai. Az tán ott voltak a minden közösségben mindenkor jelen lévő karrieristák, nem kis számban, akik az adott körülmények folytán többnyire árulókká váltak. Végül a legtöbben, a „csendes tömeg”, látszólag, külsőségekben beállva a kényszerű sorba, közben összeszorított fogakkal, sokan a létfeltételek minimumával is alig rendelkezve munkálkodtak a cé lon: megtartani az iskolát és dolgozni, tanítani és tanulni, orvossá, gyógyszerésszé lenni. Persze, hívságos dolog lenne bármely szereplőt megfellebbezhe tetlenül besorolni valamely kategóriába, tudván, hogy saját emberi értékítéletünk mennyire szubjektív, viszonylagos és változó, mennyire képtelen az empá tiára. Sajnos az elmarasztaló véle kedések és ítéletek némely (fő)szereplő esetében annyira egybecsengenek, hogy ezekre bizony kimondhatjuk: Istennél a kegyelem! Legtöbbjükre visszagondolva viszont, ele mi késztetést érzünk újra és újra fejet hajtani emlékük előtt. A MOGYE minden volt hallgatója megegyezik abban, hogy az alma mater különleges minőségű képzést nyújtott, nemcsak az orvos-gyógyszerész pálya szakmai, de (kiemelten) erkölcsi-emberi vonatkozásaiban is. És tette ezt a fent vázolt körülmények közepette! Hogyan volt ez lehetsé ges? A kérdés egy tőről fakad más hasonlókkal: hogyan vált lehetségessé a magyar Nobel-díjasok kirajzását biztosító szellemi központok kialakítá sa, mi a magyarázata az 50-es évek hihetetlen magyar sportsikere inek, az aranycsapatnak, a Rákosi rendszer pusz tító dühöngései dacára is? A válaszhoz vissza kell nyúlnunk a kiegye zés utáni páratlan anya gi-szellemi fellendüléshez, majd – ennek logikus folyományaként - Trianon elfogadhatatlanságához, a „kicsik vagyunk” elfogadhatatlanságához és a „merjünk nagyok lenni” vállalásához, ami a magyarság legrejtettebb zugaiból is mobilizálta az erőket, és minőségi teljesítményekre sarkallt az élet szinte minden területén. Az orvostudományokban különösen nagy egyénisé gek plejádját látjuk átívelni a történelmi kataklizmák szakadéka in, az országban másodikként létre jött kolozsvári egyetem alapí tóitól a Trianon után Sze gedre menekült, majd onnan, vagy akár máshonnan 1940-ben Kolozsvárra visszatérő és ott iskolát alapító nagy egyéniségekig. Akik személyesen vagy közvetlen utódaik révén úttörőkként jelentek meg Marosvásárhelyen, és akik szóban-írásban, vagy amikor más ként nem le hetett, metakommunikatív eszközökkel, egy-egy hangsúllyal, gesztus sal, lé nyük kisugárzásá val adták tovább a minőséget jelentő magyar orvosi hagyományt. Amit még jobban kiemelt a háttér, a feneketlen román könnyedség-lezser ség kontrasztja. Arról nem is szólva, hogy – akárcsak az anyagi és szelle mi élet más területein, - Erdély egészségügye milyen mérhetetle nül sokat profitált a ma gyar hagyományokból. Mindezt gondolatban végigjárva szinte természetes nek mondha tó, hogy a MOGYE nem egy oktatója és hallgatója érzett elemi késztetést egy élet tapasztalatai által formált emlékeinek köz readására, miután az (Terjedelmi és anyagi okokból a könyv anyaga két kötetre oszlik, a másoegyetem tárgyszerű törté netét értékes munkák rögzítették a jövő, a tör- dik megjelenése később várható, de az itt leírtakat a teljes mű inspirálta.)

2007. március

PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

Könyvbemutató

36

EKOSZ - EMTE

Székely Mózes Erdély székely fejedelme Rövidesen kikerül a nyomdából Szekeres Lukács Sándor könyve. A szerző az alábbiakban összefoglalja könyve lényegét, mondanivalóját. A könyv a szerző saját ter jesztésé ben kapható, címe: Dr. Szekeres Sándor, 2200 Monor, Kapisztrán J. u. 43. Tel.29/413-472. (Ára 2000 Ft. plusz postaköltség.)

Összegzés Székely Mózes az Erdélyi Fe jedelem ség egyetlen székely fejedel me, aki nek sze mélyisége, életútja és történelmi hivatása a magyarság megmaradásáért folytatott harcának olyan képviselői közé sorolható, mint az utolsó szabadon választott magyar nem zeti ki rály II. János vagy ismertebb nevén János Zsigmond, illetve az őt követő erdélyi fejedelmek közül Báthory István, Bocskay István, Bethlen Gá bor és II. Rákóczi Ferenc. Ezek a nagy magyar személyiségek mindannyian arra tették fel az életüket, hogy a magyar nemzet fennmaradásának intéz ményes kereteit megőrizzék, mert tudatá ban voltak annak, hogy a világtörté nelem színpa dán csak úgy tud tartósan, sokáig megmaradni és fejlődni egy nép vagy nemzet, ha létezik az intézményes ke reteket biztosító állam, ame lyen be lül társadalmi, gazdasági, kulturális viszonyai érvé nyesülni tudnak. Székely Mózes 1553-ban született Udvarhelyszék Udvarhely városában lófőszékely család sarjaként, de szülei közül csak az apja nevét jegyezték fel a krónikások, akik szerint Literáti Székely Jánosnak vagy rövi den Literáti Jánosnak, illetve János de áknak nevezték. Székely Mózes születése kor a Magyar Királyság, az egykori európai nagyhata lom már három részre szakadt, a középső részét elfoglalta a Török Birodalom, de a Habsburgok terjeszkedé si politikájának köszönhetően a megmaradt Magyarország is két részre esett: a Nyugati Magyar Királyságra és a Habsburgokkal szembeálló Keleti Magyar Királyságra. A Keleti Magyar Királyságot II. János magyar ki rály halála után (1571) úgy ne vezik, hogy Erdélyi Fejedelemség. A XVI. szá zad Európája nem csak a két nagy birodalom – a Török és Habsburg – közötti harc, vagy az un. újvilág meghódításáért folytatott vetélkedés története, hanem az új szellemi, egyházi megújhodás időszaka is, amikor megszűnik a római katolikus egyház kizárólagossága, és elindul a keresztény egyház megreformálásának folyamata, helyet adva olyan kezdeményezéseknek, mint a lutheránus, református és unitárius egyház megszületése. Székely Mózes erdélyi fejedelem életével viszonylag kevesen foglalkoztak behatóan és alaposan, ami egyrészt annak tulajdonítható, hogy ő volt az egyetlen székely fejedelme Erdélynek,

másrészt, mert a legkisebb magyar történelmi egyháznak, az unitáriusnak volt a tagja, harmadsorban pedig annak, hogy mindössze csak három hónapig volt fejedelem. A székelyeknek, - akik ugyan ma gyar nyelven beszéltek és beszélnek - vannak olyan sajátosságai, ame lyek sokban különböznek a magyarokétól. A székelyek eredetmondájuk, saját hitük és a magyar krónikások szerint is a szkítáktól, hunoktól származtatják magukat, akárcsak a magyarok, de nem a magyarokkal együtt jöttek be a Kárpát-medencébe, hanem jóval korábban. Saját hagyományaik szerint a hunokkal együtt jöttek, és Atilla hun király Csaba fiának népéhez tartoztak. E népi hagyománynak le het valós történelmi alapja is, hiszen az összes magyar krónika ezt erősí ti meg. Valószínűnek látszik, hogy a hunok hatalmas népe nem tűnt el nyomtalanul a történelem süllyesztőjében, hanem más népekkel keveredve, ha más néven is, de fennmaradt azok alkotórészeiként. Ilyen alapon nem csak a magya rokat és székelyeket tekinthetjük a hunok leszármazottjának, ha nem részben a bolgárokat, japánokat, ujgurokat és más né peket is. A szé kelyek nem csak saját identitásképükben, de számos egyéb tulajdonságukban

is különböztek a magyaroktól. A XVI. század közepéig a székelyek nemesnek számítottak, akik a magyar király koronázásakor vagy első fia születésekor egy-egy ökröt ajándékoztak a királynak, de ezen kívül más adóterhet nem viseltek. Adómentességük úgy maradhatott fenn sokáig, hogy a magyar király védelmében fejenként kötelesek voltak saját költsé gükön, fegyveresen megjelenni, akárcsak a magyar nemesek. A székelyek hadserege jelentet te az Erdélyi Fejedelemség legfőbb fegyve res erejét. A székelyek sajátos társadalom szerve zete, sa játos intézmé nyes jogaik, írott vagy a szóbeszéd alapján szokásjogként is érvényesült a Magyar Ki rályság és az Erdélyi Fejedelemség fennállása alatt, mint ahogy területi autonómiájukat is megőrizték egészen 1877-ig. Már a XIII. szá zad ele jén (1235) említik a történelmi forrá sok, hogy a székelyeknek ispánja, vagyis sa ját veze tőjük van, a Szé kelyföld területi-közigazga tási egységei pedig nem a megyék voltak, hanem a székek, és saját jogintézményekkel is rendelkeztek. A székelyeknél maradt fent legtovább a sa játos székely, vagy székely-magyar rovásírás, közöttük maradt fenn legtovább a szántóföldek, legelők, erdők és altalajkincsek közösségi használata, a királyi jog – a jus regium – pedig a legkésőbb terjedt ki rájuk, stb. Székely Mózes fiatal korában a székelyföldi só kereskedelmével foglalkozott, ugyanis édesapja volt az egyik első székely sókamarás, miután II. János magyar király 1562-ben a székelyek sorozatos lázongása miatt fejedelmi tulajdonba vette az addig a székely nemzet közös tulajdonát képező sóbányákat. II. János korai halálát követően a többségében protestáns erdélyi rendek a katolikus Báthory Istvánt választották meg fejedelemnek. Erdélyben ugyanis már 1568-ben törvénybe foglalták – Európában először - a katolikus, református, unitárius és lutheránus vallások egyenjogúságát, vagyis a vallásszabadságot. A XVI. század vége felé is az Erdélyi Fejedelemség Európa egyik jelentős és prosperáló állama volt, lakosságának túlnyomó része magyar és székely volt, akik mellett szászok, románok és kisebb számban más népek is éltek. A francia Pierre Lescalopier, IX. Károly király követének 1574-es erdélyi útírásból is megtudhatók ezek az adatok. Báthory István erdélyi fejedelem megválasztását követően egy kisebb belháború tört ki,


EKOSZ - EMTE

Könyvbemutató

37

ugyanis a Habsburgok szerették volna elérni, keményen harcolnak a törökök ellen, akkor tatta, majd folytatták az erdé lyi lakosság hogy ne az erdélyiek által szabadon választott visszakapják ősi szabadságjoga ikat. A győ- pusztítá sát. Az erdélyi történelem egyik érfejedelem legyen a vezető, hanem a bécsi ud- zelmes hadjárat befejezése után azonban az dekes színfoltja, hogy John Smith kapitány, varnak lojális Bekes Gáspár. Ebben a belharc- idegbeteg Báthory Zsigmond visszavonta a híres angliai utazó, más angli ai katonákkal ban tűnt ki Székely Mózes, aki mint Báthory adott sza vát, ami miatt lá zongás tört ki a szé- együtt 1602. tavaszán átállt az erdélyi ek olIstván fejedelem testőrkatonája, 1575 nyarán a kelyek között, amit megtorlás követett. Az dalára, és Székely Mózessel együtt harcolMaros melletti Radnótnál kardját a szájába ingatag lelkű Bá thory Zsigmond fejedelem tak a Habsburg zsoldosok ellen. fogva átúszott a folyón és olyan sikeres táma- harmadik lemondása után nagybátyjára, BáSzékely Mózes csa patai 1602. júliusádást hajtott végre a többi katonával együtt, thory András bíborosra bízta az Erdélyi Fe- ban Tövis mellett ve reséget szenvedtek hogy a fejedelem kinevezte a testőrség pa- jedelemség vezetését, akit az országgyűlés Giorgio Basta generális zsoldosaitól, ami rancsnokának, és rábízta a testőrségi dandár meg is választott, de a hiszékeny papfejede- miatt az erdélyiek többsége a török hódoltvezetését is. Báthory István erdélyi fejedelmet lem nem vette észre, hogy a háttérben a ságban lévő Temesvárra mene kült, Bá thory a lengyel szejm Lengyelország királyává vá- Habsburg Rudolf császár biztatá sára Mihály Zsigmond erdélyi fejedelem pe dig véglegelasztotta 1575. december 14-én, Báthory pedig havasalföldi vaj da (akit a román történé szek sen lemondott az Erdélyi Fejedelemség felkért számos erdélyi magyar és székely kato- Vitéz Mihályként, Mihai Viteazul-nak ne- trónjáról. Székely Mózes, Bethlen Gáborral nát arra, hogy kísérjék el őt és segítsék elkép- veznek) támadást fog indítani. Báthory And- és más erdélyi hazafiakkal együtt zeléseinek végrehajtásában. Ezek között az er- rás fejedelem az erdélyi hadsereg vezetését 1602-1603 telén megszervezte Erdély feldélyi katonák között találjuk Székely Mózest Székely Mózesre bízta, de a fejedelem túl szabadítását, el nyerte a Török Birodalom is, aki részt vett Gdanszk városának pacifiká- későn kezdte megszervezni a hadsereget, szultánjának, III. Mohamednek jóváhagyálásában, illetve a több évig tartó lengyel-orosz másrészt a Habsburgok által felbíztatott szé- sát arra vonatkozóan, hogy Erdély fejedelme háborúban, ugyanis Rettegett Iván orosz cár kelyek egy része is Mihály vajda pártjára lehessen. Székely Mózes 1603. márciusában Lengyelország, Litvánia és Lettország jelen- állt. Ilyen körülmények között 1599-ben az elindítot ta csapatait az Erdélyi Fejedelemtős területeit meghódította, és még további te- erdélyi hadsereg Schellenbergnél vere séget ség felszabadítá sára, 1603. április 15-i táborületeket is meg akart hódítani. Báthory István szenvedett, a csí ki széke lyek még a menekü- ri országgyűlésen az erdélyi rendek megválengyel királyként elérte, hogy az oroszok lő bíboros fejedelmet is megölték. lasztották fejedelemnek, majd az ország fővisszavonuljanak az elfoglalt területekről, és Székely Mózesnek, akárcsak az erdélyi városának felszabadítá sa után, 1603. május olyan békekötésre kényszerítette őket, hogy magyar és székely nemesek többségének 9-én ünnepélye sen be is iktatták. már csak ezért a tettéért is a lengyelek a mai nem volt más választása, minthogy lete gye a Székely Mózes fejedelem 1603. május és napig egyik legnagyobb királyukként emlege- hűségesküt a Rudolf császár megbízásából júniusa folyamán az Erdélyi Fejedelemség tik. Báthory több ezer erdélyi magyar és szé- kinevezett Mihály vajdának. Mihály vajda nagy részét sikeresen felszabadította – nékely katonája mellett végig ott harcolt Székely Székely Mózest kinevez te az erdélyi hadse- hány szász város kivételével -, Basta zsoldoMózes is, akit a király vitézségéért „szentelt reg parancsnoká nak, de hamarosan szembe- sait Erdélyből kiűzte, de országépítő munkálovaggá” ütött, majd a háború befejezésével fordultak egymással, Székely Mózes el is ját nem tudta folytatni, ugyanis a Habsburg 1583-tól a székelyföldi Sófalva sóbányájának menekült Lengyelországba, hogy régi barát- kormányzat megbízta Radu Serban havasalkamaraispánjává nevezett ki és jelentős birto- ja, Jan Zamoysky lengyel kancellár fegyve- földi vajdát, hogy támadja meg a függetlenkokat adományozott neki. Ebben az időben resei segítségével űzze ki a vajdát és a Habs- ségpárti erdélyieket. A Habsburgok felbíztatnősült meg, de első feleségének még a neve burg-párti csapa tokat. Székely Mózes távol- ták a csí ki és háromszéki a székelyeket, hogy sem maradt fenn, ugyanis hamar meghalt. Ezt létében az erdé lyi magyarság fegyve resei támadják meg a törvényesen megválasztott követően elvette feleségül Kornis Annát, aki- Miriszló mellett legyőz ték Mihály vajdát, erdélyi fejedelmet. Ezek egy része csatlakotől két fiúgyermekük szültetett: Székely István aki elmenekült. Az erdélyiek pedig újból zott is a havasalföldi vajdához, míg mások a és ifj. Székely Mózes. Sófalvi kamaraispán- visszahívták fejedelmüknek Báthory Zsig- székely fejedelem pártján harcoltak. Ilyen ként utoljára 1591-ben említik utoljára az ok- mondot. A vajda és Giorgio Basta generális a körülmények között 1603. július 17-én a levelekben. Habsburg Rudolf pénzén felfogadott zsol- Brassó melletti csatában vereséget szenvedSzékely Mózes életében jelentős fordu- dosokkal az 1601. augusztus 3-i csatában tek az erdélyiek, a véres csatában –melyet Erlatot jelent –mint ahogy az erdé lyi magyar- Goroszlónál vereséget mért az erdélyi had- dély Mohácsának is neveznek- mintegy 4000 ság életében is -, hogy Bá thory Zsigmond fe- seregre, melyet Székely Mózes és Csáky Ist- magyar és székely vesztette életét Székely jedelem 1594-ben szakított a Török Biroda- ván veze tett. Basta generális vallon zsoldo- Mózessel együtt. Tovább folytatódott a kelommal való békés együttéléssel és a Habs- saival azonban Mihály vajdát is meggyilkol- gyetlen pusztítás, ami azt eredményezte, burgok mellett kötehogy Erdély lakossága lezte el magát, orszájelentősen megcsapAdy András gát és népét bevonva a pant, és ezt követően hosszas tizenöt éveskezdett megváltozni et nek is ne vezett töröknikai összetétele is. Vak vágányom ellenes há borúba. SzéA Szé kely Mózes kely Mózes a törökelAdy József: Ego sum (1990) fe je delem vezette harc lenes háborúban száa független Erdélyi Femos sikeres csatát víjedelemség védelmévott, de Facsád ostroItt ülünk kettesben ben, ha ideiglene sen el mánál megsebesült. is bukott, de nem volt én, s vé rem ben va la mi Ekkor szabadí tották eredménytelen. fel a teljes Havas alfölvégzetes, mostoha. Bocskay István ve zetédet a török uralom sé vel a következő évalól, mely háborúban ben újból elkezdődött a az erdélyiek hadsereItt ülünk kettesben, ma gyarság harca önge meghaladta az rendelkezéséért, mely kihûlt düh és iszo nyat, 50.000 főt – ami euróküzdelem végén a pai mércével mérve is s ál maim távoli porában Habsburgok kényteleigen jelentős haderőnek voltak békét kötni, nek számított -, mely még látom a remény Bocskayt Magyaror se regben a harc oroszutol só ko csi ját, hogy szág és Erdély fe jedel lánrészét épp a székemének elismerni. lyek vívták, akiknek sikerül érpályák talpfái közé Báthory Zsigmond - Szekeres Lukács siklatnom a robo gó halált. Ady József: Ego sum (1990) megígérte, hogy ha Sándor


Otthoni tájakon

38

EKOSZ - EMTE

Serdültné Benke Éva

A megmaradás ösvényein avagy Lírai útinapló, mely feljegyeztetett a paksi reformátusok erdélyi utazásán a Magyar Reformátusok Világtalálkozója alkalmából 2006 Kisasszony ha vában Házad bárhol lehet, de hazád csak itthon- ez áll a nyárádremetei Siklódi-ház előtti kapun, nem kőbe vésve, csak fába, ahogy errefele szokás. A Felső-Nyárád mente még akkor is messze esik a magyar-román határtól, ha az utas autóval érkezik. Pedig ma már nem úgy van, mint régen, mikor a Budán lakó magyar királynak, aki, ha medvékről, bölényekről, hiúzokról kapott hírt a keleti vé gekről, egyszeriben kedve támadt vadászni, nem sajnálván a legalább tíz na pig tartó lovaglást, míg oda ért, tegyük fel, az Ojtozi szoroshoz. Ha pediglen egy vagy két évszázaddal korábban törté nik mindez, mondjuk, a 14. században, akkor még a hágókon túl is otthon le hetett volna, hi szen akkoriban még az a terület is a magyar királyság része volt. Manapság, ha átlépi az utas a magyar-román határt, történetesen Nagyváradnál, azt mondja, Erdélyben van. Pe dig nem, hiszen az még csak a Partium, a kapcsolt részek ugyanis, a történelmi Magyarország és a magyar állam politikai határa nem mindig esett egybe. Az anyaországhoz koronként változó, kiegészítő részek kapcsolódtak, például Erdély, Szlavónia, Horvátország, Dalmá cia…Mivel Erdély túl messze feküdt Budától, a keleti végekig legalább tíznapos lovaglásnyira, ezért inkább az erdélyi vajda irányította addig, amíg a Szent István koronájához tartozó Erdély önálló állam nem lett, megalakulván az Erdélyi Fejedelemség János Zsigmond ide jében. Attól kezdve Partiumnak nevezték az erdélyi fejedelmek uralma alá tartozó magyarországi megyék (kapcsolt részek) némelyikét. Például a tiszántúli megyé ket, a Temesközt, Arad vidékét, Békés-, Bi har-, Csanád-, Temes-, Külső Szolnok megyéket. 1544-ben a tordai országgyűlésen mindezt szentesítették, a Pártium jogi fogalma tehát innen datálódik. Volt idő bizony, mikor országos dolgok nem Budapesten, hanem te szem azt, Tordán dőltek el. De ismert tény az is, hogy Bethlen Gá bor feje delemsége alatt a Pártiumhoz tartozott az előbbieken kívül Borsod, Abaúj, Zemplén, Szabolcs, Szatmár, Bereg, Ugocsa… Hol volt akkor az anya ország? Hát bizony részben a Habsburgok ke zében, részben a törökében, állandó bizonyta lanságban. Mikor 1920 után minden elvesztett területben Erdélyt sirattuk, a Pártium elnevezés kiterjedt minden területre, mely Romá niához került. Pedig a történelmi Erdély a Királyhágónál kezdődik. Erdély neve az Erdőelve elnevezésre vezethető vissza, mely erdőn túli területet jelentett az Alföld felől nézve a honfoglalás korában. Ilyennek lát hatták a Királyhágóra feljutva poroszkáló lova ikon az előttük álló erdős területet a honfoglalók. Milyen elnevezést használnak az Erdélyben élő más ajkú népek? A román Ardeal az Erdélyből lett, de szívesebben használják a latin Transilvaniát, a németek pedig a Siebenbürgen-t. Erdély címerében benne van a hajdani területi fel osztás lényege, a hét vármegye. A székely székek: Aranyosszék, Csíkszék, Kézdiszék, Marosszék, Orbaiszék, Sepsiszék és a székelység központ ja, honfoglalás kori szálláshe lye, a monda szerint At tila udva ra, Udvarhelyszék. A szász székek: Kőhalom, Nagysink, Szászkézd, Szászsebes, Szászváros, Szeben, Újegyház. Hajdan a Szászföldet Királyföldnek is nevezték. Erdély cí merén látható még a hét váron kívül ősi jelképként a nap és a hold, középen a kiterjesztett szárnyú kerecsensólyom, vagy inkább sas. A szászokat a középkori ma gyar királyok hívták be Erdélybe a ke reskedelem, a kézműipar fellendí tésére. Először II. Géza idején1143-ban Brassó, Beszterce, Szeben környékére, később II. András folytatta a telepítést Kolozsvár, Segesvár, Enyed, Torda környékére. Sokan a szász telepesek közül már a15. századra elma gyarosodtak, de településeik mind a mai napig őrzik a székelytől és magyartól el térő vol tukat, messziről felismerhetők a település közepén

álló erődtemlomról. Különállásukat, gazdasági erejüket évszázadokon át megtartották, de a második világháború utáni évek ve lük is gyorsan elbántak. A kollektív bűnösség elve alapján jött a malenkij robot, lehetőleg több ezer km-es távolságra ott honuktól, vagyonel kobzás, kitelepí tés, s ha még volt belőlük, hát a kommunista diktátor eladta őket fejpénzért az akkori Nyugat-Németországnak. Ma az el űzött szászok helyére román, de főleg roma családok költöznek. Nem kell elhall gatni, hogy a szászok hagyományosan inkább német, mint magyar kötődésűek voltak. A Habsburg uralom alatt inkább Bécshez, mint Budához voltak lojálisak. A maguk megmaradása érdekében a románság politikai törekvéseivel egyetértettek, például 1848-ban, majd 1918. december 1-jén, amikor megszavazták Erdély egyesítését Romániával. Magyarázat az lenne talán, hogy a román királyi ház is német arisz tokrata házból származott, a Hohenzoller-Sigmaringen hercegi házból. Nem tudhatták, hogy a kommunizmus semmiféle népséget nem szeret, csak önmagát. És a mezősé gi, a Nyárád- menti, a torockói magyarok? Köszönik, megvannak, pontosan tudják, hogy hazát házra cserélni nem szabad, s ahol becsapják orruk előtt az ajtót, oda bemenni nem kell. Mezőkeszün Erzsi néni négy tehenet gondoz, kézben tartja kicsi gazdaságát, az anyaországba csak akkor jön, ha hívják, hogy csodálatos énekhangjában gyönyörködjenek a koncerttermekhez szokott fülek. A torockói Zsuzsa asszonyék szépen gyarapodnak, többszáz éves házukban vendégfogadásra rendezkedtek be, és ha utasok ér keznek szállást és vacsorát kérve, úgy látják el őket, ahogy Erdélyben az utas embert évszázadok óta szokás: szé lesre tárt ajtóval, szí ves szóval. Paksi reformátusok keltek útra, hogy együtt legyenek hittestvéreikkel Kolozsváron, a reformá tus világtalálkozón. No meg azért is, hogy megismerjenek valamennyit az erdélyi tájból, és részük legyen az utazás öröméből. Hogy közben történelemmel, kultúrával is találkoztak, melyben önnön múltjukat, értéke iket ismerték fel, az csak ráadás volt. Mindeközben emberekkel találkoztak, akik asztalukhoz ültették őket, megosztották velük szál lásukat. Bizony nem hiába idézték fel e napokban a nagy fejedelem szellemét a református világtalálkozón! Bocskai még halála közeledtén is csak nemzetére gondolt, a nemzetféltés csendül ki végrendeleté ből 1606 decemberében: „ …szeretettel int vén mind az erdélyieket és ma gyar -

Atyhai parasztházak


EKOSZ - EMTE

Otthoni tájakon

Havasok tövében országi híveinket az egymás közt való szép egyezségre, atyafiúi szere tetre. Az erdélyieket, hogy Magyarországtól, ha más fejedelemség alatt lesznek is, el ne szakadjanak. A magyarországiakat, hogy az erdélyieket el ne taszítsák, tartsák ő atyafia inak és ő véreknek tagjokat.” Bármi lyen idő következik te hát, tanácsolja a fejede lem, ne egymás ellen forduljanak, ha nem egymás ja vára te gyenek még akkor is, ha külön országban kellene élniük. No és persze akkor is, ha jobb idők következnek a nem zetre. Láttuk, mindkettőre volt példa az elmúlt évszázadokban. A paksiak számára az erdélyi út Nagyváradnál kezdődött. Éppen csak ízelí tőt kapott az utas a város századfordulós szecessziós szépsé geiből, az épületekből, melyek között egykoron Ady Endre sétálga tott ele gáns öl tönyeiben, séta pálcáját a kor szokása szerint időnként magasra emelve, amikor konflist hívott. Jó, hogy nem látja egykori kedvenc kávéháza romlását, melynek falán em léktábla hirde ti, hogy a jó Ady Endre forradalmár költő lett volna, aki harcolt a tőkés-földesúri rend ellen, s e házban pihente ki fáradalmait. Mármint a ká véházban. Ady többet érdemelne a várostól, melyet ő „ Pece-parti Párizs nak” nevezett, s melynek nevét örökre beírta a magyar költészetbe. A romjaiban is monumentális vár se számít hat szebb jelenre és jövőre, pe dig hősi küzdelemben védték falait Géczi András várkapitány és katonái 1613-ban a szüntelenül megújuló török veszély ellen. Esküjük morális üzenete ma is erőt adhatna: „ A várat senki feje fennállásáig fel nem adja, hanem minthogy ilyen szép végvárat a mi eleink és atyáink Erdélynek az jövedelméből az kereszténységnek megmaradásáért építette volt, életünk fogytá ig Erdélyországnak megtartjuk.” Megtartani, nem feladni, nem elprédálni, amit eleink építettek - szép üzenet. A vár ugyanis Szent László idejében kezdett épülni, aki egyben Várad alapítója is volt. A XV. szá zadban már „aranyba vont ki rályok képei”-ről emlékezik meg Janus Pannonius egyik elégiájában. Ezek tulajdonképpen a híressé vált lovasszobrok voltak, melyeknek csudájára járt Európa. Szent István, Szent Imre és Szent László emlékére készítették a Kolozsvári-testvérek jó egy évszázaddal előbb. De hol vannak ma már ezek a szobrok…Tatár, török dúl ta a várat, felégette, falait lerombolta, a szobrokból ágyút öntött. A Szent László fej valahogy megmentődött, ennek alapján ké szült a lovagki rály hermája ( fejereklye-tartó), melynek erede tijét a győri székesegyházban őrzik. A vár romjai előtt hatalmas ortodox székesegyház épül, más idők, más széljárás. A lankás bihari táj után az út felvezet a Királyhágóra, majd kitárul a völgy a Sebes-Körös mentén, feltűnik a csucsai várkastély. Lehet megint Ady-sorokat idézni, melyek itt születtek szüntelen aggoda lom s kevés boldogság közepette. Büszke magyaroknak látta a költő Kalotaszeg népét, amint pompás ruháikban a dombtetőkön álló templomaikba vonultak. De látta az erdélyi magya rokat elmene külni 1916-ban otthonaikból a román betörés elől, elűzve házaikból, hazá jukból. „Ember az embertelenségben, magyar az űzött magyarságban” A test ben, lélekben beteg költőnek már nem hozott sok bol dogsá got a csucsai várkisasszony, Boncza Bertuka, de a magyar versiro-

39

dalmat gazdaggá tették az itt született költemények. Mit számít az, hogy most Octavian Goga emlékház, hogy magyarul nincs idegenvezetés! Nekünk Adyt juttatja eszünkbe ez a sziklákra épült, az eredetire már alig hasonlító egykori Boncza- várkastély. A Kalotaszegi medence szépségéből megsejtet valamit a kőrösfői kicsiny erődtemplom, négy fiatoronytól övezett égbenyúló karcsú tornya már messziről látszik. Az erdélyi templomépítés hagyománya szerint a négy fia torony a négy evangélistát jelképezi: Mátét, Márkot, Jánost és Lukácsot. Kós Károly épületeit, aki a maga építőművésze tébe illesztette ezt a motívumot, sajátos stílusjegyéről bárki felismeri. A kőrösfői kicsi templomkertben kopjafa áll. Vasváry Pál emlékére állí tották a kalotaszegiek, aki 1849 nyarán a Rákóczi-szabadcsapattal az Avram Iancu által fe nyegetett kalotaszegiek segítségére sietett. Vasváryt aztán a Mócföldön 1849. július 6-án Havasnagyfalu határában kétszáz honvédtársával egyetemben a felheccelt mócok barbár módon meggyilkolták A kopja fa talapzatán levő felirat Vasváry szavait idézi: „ A nemzetek együtt, egymás mellett akarnak emelkedni, nem pe dig egymás rom jain.” Azt üze ni tehát Vasváry Pál honvédőrnagy a ma nemzedékének, hogy Erdélyben nem hegemóniára kell töre kedni, hanem minden közösségnek meg kell adni az önrendelkezést. Fűzzük hozzá ehhez a gondolathoz Szécheny István üzenetét, aki a Kőrösfőhöz közeli Bánffyhunyadon, Kalotaszeg központjában többször megfordult a báró Barcsay-családnál. Szava it megörökítve ott láthatjuk a festett kazettás mennyezetű templom falán, a szószék mellett: „ Senki ember ne akarja megváltoztatni, vagy éppen elpusztítani egy nemzet nyelvét.” Aki meg éppen irodalmi emlékeket keres Bánffyhunyadon, az megtudhat ja, hogy a templomkerti kőasztal valamikor nemesi kúria udvarán állott, Kosztolányitól Babitsig, Adytól Tamá si Áronig sokan emelgették róla poharukat. Petőfi pedig 1849. március 25-én itt írta Az erdélyi hadsereg című versét. De manapság már nem is ez, hanem más köti le az utasember figyelmét: a kortárs építészet érde kes színfoltja, az ún. „ mahara dzsa” stílus, a megszámolhatatlan soktornyú többszintes, fényes lemezzel borított paloták sora, melyeknek tornyain nem az „érckakas csikorog élesen”, hanem korunk új fétise, a Mercedes embléma és az ötágú csil lag tündököl. A modern kor cigány polgárai így örökítik meg ősi hazájukról, a tá voli Indiáról szőtt álmaikat. Mesés há zakat építenek mesés rejtélyes jövedelmekből, de ta lán magukat méltatlannak találva e pompához, nem laknak bennük. Ma már ez is Bánffyhunyad nevezetessége , mint az 1411-ben épült templom tornya. Ide Kolozsvár már közel van. E város hűséggel őrzi még meglévő kincseit, szellemisége elpusztíthatatlan, ele venen ható. Az utas még megnézheti a házat, melyben Hunyadi Má tyás született. Heltai Gáspár krónikája szerint 1443 Bőjt második havának huszonkettedik napján, reggel háromkor Kolb István, szász polgár házában. Más források szerint Ménfi Jakab szőlősgazda háza volt. Szilágyi Erzsébet éppen úton volt Vajdahunyadról Budára férjéhez nagyobbik fiával, Lászlóval. De közele dett a szülés ide je, meg kellett állnia Kolozsváron. A Hunyadi-fiúk pár évet aztán itt is éltek édesanyjukkal, miközben apjuk a törököt űzte ki a Vöröstoronyi-szorosnál. És itt van mindjárt Bocskai István fejedelem szülőháza is, ma az államilag nem támogatott Sapientia magánegyetem egyik épülete. Ne sajnáljuk az időt, vessünk bár egy pillantást a ferences kolostor romjaira, ahol hajdan Izabella királyné, Szapolyai János fe lesége lakott, vele a magyar Szent Korona, melyet aztán át kellett adnia Castaldónak, s ezzel a Habsburgoknak. Mindez a Szent Mihály templomban történt, ahol Izabella fia, János Zsigmond később a királyságot is megkapta, s egyben az erdélyi feje delemséget. Ez a pillanat az Erdélyi Fejedelemség megszületése. Az utazó a térre igyekszik, a Fadrusz-szoborhoz, mely sok vihart megért, de ma is Közép-Európa legszebb lovasszobra. A nagy király körül vitézei állnak, s azok, akik később alakították a magyarság sorsát: Magyar Balázs nádor, Kini zsi Pál, temesvári bán, Szapolyai János magyar király, Báthori István, Erdély fejedelme, Lengyelország királya. A Farkas utcai templomot se szabad kihagyni az erdélyi nemesi családok címereivel, az előtte álló Sárkányölő Szent György szoborral, ez is a Kolozsvári-testvérek alkotása, az erede ti Prágá ban van. Bizony, akkoriban hírük egész Európát bejárta, vetekedtek az itáliai mesterekkel. Itt van Bolyai János szülőháza, a Biasini-szálló, ahol hajdan Petőfi is megszállt Júliájával, meg a magyar színjátszás bölcsőjét ringató Rhédey-ház, ne sajnáljuk az időt megtekintésükre.


40

Otthoni tájakon

Közel a Házsongrádi temető is…, mindent látni kellene. ..Vándor, fi gyelj a múltra, nem előzmények nélküli a te éle ted, nem veled kezdődött a világ! Sötétedik, de az utas még időben rá talál a Mezőkeszübe vezető útra, már csak a csillagok vi lágítanak, mutatják az utat ebbe a honfogla ló törzs nevét vi selő kicsi me zősé gi faluba. Itt mindössze 341-en él nek, re formátu sok alig többen, mint kétszá zan. De várják a félszáz paksi vendé get, asszonyok és férfi ak állnak a templom kertben, hogy hazavi gyék a hoz zá juk érke zett ismeretlent, szál lást adjanak, asztalhoz ültessék. Ka lács és jó szó, szí ves invi tálás, ki nyitják a tisz ta szobát, ma gasra ve tett ágy ban al szik a fá radt utas, szé pet álmo dik. És másnap a ki csi templom ra gyog a napfényben: „ Uram, szeretem a te házadban való lakozást és a te dicsősé ged hajléká nak he lyét.” A te lepülés, a templom13-14. századi, értékei régiek, la kói dolgosak, tudják, hol a he lyük a világban. A kelen gyelá dá ban hím zett ingvál lak, ringós rokolyák várják fel tá ma dásukat. A me zősé gi asszonyok ősi kincset őriznek, éne keik, táncaik el vará zsol ják még a fenntartással ér ke ző ide gent is. Az élet itt egyszerű és természetes, a domboldal ról a szénát be kell gyűj teni, az állatokkal haj naltól es tig tö rődni kell, a mező és a kert termését nem lehet el pa zarol ni, s az ünnepeket meg kell ülni. Ki akarna innen elmenni, hazát házra cse rélni? Nehéz itt az élet, de idegenben ne hezebb. A Me zőség érté kei megszámlálha tatlanok, ze né je, tán cai, vi selete még él, elpusz tí tott szépsé ge it lassan helyreállít ják. Kül földi segítséggel pél dá ul a bonchidai kastélyt is, Bánffy Miklós író haj da ni ott honát. Aztán elmaradnak a mezőségi szelíd dom bok, a falu hangjai, színei, illata, s a lankás táj után a Maros felső folyásának mentén feltűnik a büszke vár, Marosvécs. A Kemény-család fejedelmet is adott Erdélynek. Marosvécs várát ők lakták évszázadokon át, mígnem a szocialistának magát kikiáltó államrendszer a kastély utolsó urát, báró Kemény Já nost csa ládjával együtt egy szekéren kényszerlakhelyre, Marosvá sárhelyre, egy kicsi udvari lakásba el nem hurcoltatta. Talán az volt a bűne Kemény Jánosnak, hogy a két világhá ború között évtizedekig anyagilag támogatta az erdélyi magyar kultúrát, mecénása volt a kolozsvári magyar színháznak? Hogy kastélyában évenként vendégül látta az erdélyi írókat, megszervezte a legendássá vált Erdélyi Helikon-találkozókat, támogatta a könyvkiadást? Ezért változtatta bárói mivoltából aztán a „de mokratikus ál lam” mészégető munkássá? Errefelé sem volt igazságosabb a történe lem, mint másutt . A várkastéllyal most is az állam rendelkezik, a benne működő intézményt ki tudja, mikor tele pítik ki, hogy az örökösök visszakaphassák. A kastély hajdani ura ott alussza örök álmát az évszázados fák alatt egykori íróvendége, Wass Al bert szomszédságában, akinek ham vait ide hozták haza fiai a mezőségi cegei kastély he lyett. Ott hova is temet ték volna, talán a gép-és traktorállomás udva rára, mely hajdan a Wass-kastély kertje volt? A marosvécsi kastélypark évszáza dos fái sokat lát tak és hallottak: látták az erdélyi líra nagy reménységét, Dsida Jenőt, akit oly fiatalon vitt el beteg szíve, de itt még felolvasta drámai erejű önvallomását, a Psalmus Hungaricust. Látták Kós Károly baráz dált arcán végigcsorogni a könnyeket, miközben a verset hallgatta, látták Bánffy Miklóst, az Erdélyi történet íróját, a bonchidai kastély urát irodalomról be szélgetni nagy egyet értésben a paraszt ivadék Tamá si Áronnal…műveikben élnek ők ma már. A Maros felső folyásának mente csodálatos természeti táj, festői vi dék, de nemrég sebeket ejtett rajta az ember, átszabdalta a hegyet, duzzasztógátat akart emelni, hogy a maga szolgálatába kényszerítse a természetet. Nem sike rült, ezért lelketlenül sorsára hagyta a sebzett tájat, évszázadokra megbontva a táj harmóniáját. Sürget az idő, az utazó a Nyárád-menti út felé kanyarodik, s addig döcög a tengelytörő utakon, míg alant meg nem pillantja a hosszan elterülő falut, Nyárádremetét. A Nyárád szó eredetileg nyárfákkal szegé lyezett vízfolyást jelentett az ómagyar kor nyelve szerint. A remete minden bizonnyal a vidéken már korábban megtelepedő fe rencesekre utal. A közeli Mikházán megmaradt rendházukba éppen ezekben az években térnek vissza. Szépnevű dom bok övezik a falut: Kis-Bekecs, Csere-domb, Szakadát-bérce. A falu rendezett, gondos székely lakói őrzik hagyományaikat, a szé kely ka pun fel irat: Bé kesség a bejövőnek, áldás a ki menőnek. A vendéget szíves szóval fogadják, terített asztalhoz ülte tik. A nyughatatlan utazó azonban siet, látni akarja a környéket is. Szovátát példá ul. A közeli Szováta a székely Sóvidék fürdővárosa. Bár korábban is voltak itt sósfürdők, a Fehér-tó, a Gera-fürdő, de 1875. Úr napján a ter-

EKOSZ - EMTE

mészet alakított egyet magán, és teremtett délelőtt 11 órakor egy tavat. Akkora esőt zúdított a Fórika-rétre, hogy a sok víz tavat képezett, a talaj mélyén levő sót kimosta, szépen fel töltődött mintegy tíz év alatt, és megszületett a Medve-tó. Hogy mi mindenre jó ennek a heliotermikus tónak a vize, azt elolvashatja a kíváncsi fürdőző a tó bejáratánál. A Sóvidéken aztán látni kell Parajdot is, mögötte emelkedik a Sóháta-szorosa, mely 2600 m. mélységig sóból van. Számíthatnak a mintegy 2 milliárd tonna sótartalékra a későbbi nemze dékek is, lesz só, amivel a zsíros kenyeret meghintsék. Aki pedig a sóbányá ba is leereszkedik, el mélkedhet a világ folyá sán a só-kápolnában, melyben még a Nepomuki Szent János szobra is sóból van. A verskedvelők azonban tudják, hogy van nekik is látnivaló, elsé tálhatnak az Áprily Lajos tündéri szépségű kis emlékházá hoz. Romantikát keresnek és találnak, mondjuk az Álom a vár alatt című versben, mely a Rapsonné váráról szól, s egy homályba bukó időről, a11. századról, mikor e vidéket idegen hódítók fenyegették, s elle nük a székelyek a határvidé ken magas sziklák csúcsán várakat emeltek. E várak nyomai dacolva az idővel sok helyen ma is láthatók. Ilyen a Szilas, Rakottyás és Juhod pa takok fölötti sziklacsúcson épített hajdani Rapsonné vára is. „ A vár mélytitkú hely, ősré gi rom/ alig van már belőle nyom…” írta Áprily, akinek boldog gyermekkora Parajdon telt, s aki 1940-ben gyorsan visszatért az anyaországból szülőföldjére. Véglegesnek hitte ezt az állapotot, házat épített fenn a he gyekben. Négy évvel később azonban idegen csapatok törték át Erdély hágóit, elözönlötték Európa sok országát, és nagyon sokáig maradtak e helyen. Áprily ismét útra kelt a kevésbé rosszat választ va, és később keserű ta pasztalatként írta le azokat a sorokat, melyek most az emlékház előtti hatal mas terméskövön olvashatók ta nulságul: „A zsoldos kornak zsoldos nóta kell./ Költők, ha tudtok, adjatok neki.” Olvasó, hallottál-e az írástudók árulásáról? A nyughatatlan utas a Nyikó-menti kis falut, Farkaslakát is látni akarja: ez lenne az Ábel földje, a lege lő, az erdő, innen gyalogolt volna fel a kicsi legényke fejszével a karján a Hargitára, hogy példát mutasson helytállásból mindörökre az elpuhult utókornak. A paraszti származású fiú, a hajdani udvarhelyi diák, aki csak azért tanulhatott a sokgyermekes székely családban, mert balesete miatt mezei munkára alkalmatlanná vált, szóval ez a fiú bizony innen jutott fel a magyar Parnasszusra szülőföldje krónikása ként. Sokan vannak, akik a Székelyföldet Tamási Áron művéből, az Ábel trilógiá ból ismerték meg. Aki nem elégszik meg a temetői tisz teletadással, veszi a fáradságot, s a falu utcá ján elgyalogol Tamási megindítóan egyszerű zsindelytetős tornácos szülőházáig, megérti Illyés Gyula szavait: „ Nem az a fontos, öcsém, hogy honnan jössz, hanem, hogy hova tartsz!” Innen már csak egy ugrás a Küküllő partján épült hajdani anyaszékhely, Udvarhely. De előbb el kell ha ladni a Sós patak völgyében a Szejkefürdő mellett, és köszönetet kell mondani gondolatban Orbán Balázsnak, aki a XIX. század második felében vagyonát, idejét és egész ségét nem kímélve járta kezdetleges fotográfiai felszerelésével a Székelyföldet, rajzolt és megörökített mindent, ami még fellelhető volt akkoriban. Mindmáig ő a Székelyföldről szóló legna-

Régi ház Felsősófalván I.


Otthoni tájakon

EKOSZ - EMTE

41

Szász István Tas versei

84 Nyolcvannégy éve égre nézve, hazát a magasban idézve, itt élünk õsi szálláshelyen, hegyen és síkon, amelyen õseink egykor sátrat vertek, s védeni ezerszer lóra keltek, s mégis hazátlan, megosztva, árván, keservünk parancsra magunkba zárván. Nyolcvannégy éve csodára várva, menténk feltépve. Keblünk kitárva, vezekelnénk bûnért, ami a másé, mely nem több mint a megmaradásé, széttépett testünket vad szelek hordják, keresztülgázolnak rajta hordák, s mi csak várunk, és várunk arra, hogy az Úr már ne akarja. Nyolcvannégy éve azt remélve, hogy beteljesül egy nép reménye, szavunkat hallani, s kiáltni égre, hogy odafenn is meghallják végre, szeretnénk nagyon, de nem engedik, gyõzelmük jelképit lengetik, és nézik, figyelik kárörömmel, hogyan kapaszkodunk tíz körömmel. Nyolcvannégy éve amire várunk, most beteljesülhetne vágyunk, de fülünkbe súgnak hazug szókat, csábít ármányos csalfa szózat, és amikor végre megtehetjük, amit akartunk elfeledjük, s félõ, hogy nem bírjuk szusszal végig, kiknek szava még felér az égig.

Szép város… Ablakunkból a hegyre láttam én, A legszebbre e föld kerekén, Pedig nem bérc volt, Görbedt földdarab csupán, De ezt látta egykor apám s nagyapám, Kapunk kedves kis utcára nyílt, A legkedvesebbre énnekem, Mert anyám és nagyanyám járt itt, S itt nõtt fel mindkét gyermekem. Jártam, éreztem, féltettem e várost, Hol testem s lelkem negyven évet élt, Múltunkat törölték történetébõl, nem is idézik holt szellemét.

2007. március

Régi ház Felsősófalván II. gyobb monográ fia megalkotója. Sírja ott van a dombon a fürdő fölött, az odaveze tő úton tíznél több szé kely kapu áll a Székelyföld minden tájáról. Lehajtott fejjel lépkedjen ezek alatt az utazó, tisztelve az em lékét annak, aki szülőföldjét így szerette. Van-e manapság ehhez fogható áldozat? Udvarhelyen is találkozhatunk szobrával, 1995-ben állították, Hunyadi László, marosvásárhelyi szobrász alkotása. A közelében van a Vasszékely néven ismert bronzszobor, melynek eredeti jét 1917-ben avatták fel a 82-es székely gyalogezred hősi halottai nak emlékére. Talapzatára ezt vésték: „Magyar testvéreink, ne félje tek, míg napke letre laknak a székelyek!” A szobor azonban nem sokáig díszítette Udvarhely főterét, 1919-ben az új román hatalom el távolította. Tudjuk, nem csak a könyveknek, de a szobroknak is megvan a maguk sorsa. Ez a szobor is várt a fel támadásra jó nyolcvan évig, míg Sza bó János szobrászművész újraalkotta, és 2000. március 15-én a régi helyére vissza állították. Csak a felirat már nem le het a régi, talán az üzenete se lenne aktuális, még hogy ma gyar testvéreink…! De szép az új bevésés is: „Gyopárt a Hargitáról hozzatok, a székely hősök halhatatlanok” A régi szoborpark kincse még a legendás székely püs pök, Márton Áron szobra is. Van azonban kissé odébb új szoborpark, felál lítása nem kis vihart kavart a román és magyar sajtóban. Ez az erdélyi történelem ben, kultúrában kiemelkedő személyiségek emlékhelye. Bethlen Gábor, Wesselé nyi Miklós, Frá ter György, Tamási Áron, Hunyadi János, Bocskai István, Bethlen István és a többiek mellett egy, melynek talapzatán a legtöbb virág van, a Vándor székely, aki hazatalál. A régi székely himnusz ból való sor élő üzenet, hazát csak otthon találhat a vándor. A város negyvenezer la kosának 97%-a magyar, az udvarhelyiek se cserélné nek hazát házért. Ha a Nyárád-mentéről az uta zó még az eddigi eknél is messzebb akar merészkedni, akkor kel jen át a Bucsinon, és ereszkedjen le a Gyergyói-medencébe. Gyergyóalfalu templománál két okból is meg kell áll ni. És hogy melyik templom nál, azt ne is kérdez ze, mert hogy itt mindenki katolikus. Az egyik ok a templomkert ben a kőkereszt talapzatának felira ta, melynek üze netét meg kell jegyez ni: „Vándor, je gyezd meg, ez a föld székely volt, és az is marad!” Nagy hegyek között, nagy ve sze del mekben évszázados küz del me ket vívó nép üze ne te. Ezeréves történe lem sűrítődött össze ebben a mondat ban. A másik ok is fon tos, mert egy el hiva tott em ber küzdel mét tükrözi a hit meg tartá sá ért, a közösség egybentartásáért: István pap a gyergyóalfausi hí veit Csíksomlyóra vezette1567 pünkösdjén, hogy saját fejedel mükkel, János Zsigmonddal szem be száll ja nak. A fejede lem ugyanis katoli kus hitük feladá sát erővel akarta ki kényszeríte ni, hogy aztán az új hitet fel ve gyék. Az összese reglett gyergyói, csí ki valamint csángó ka tolikusok megvédték hitüket, ennek em lé kére tartot ták évszázadokon át a csíksomlyói búcsút. De egy szer ennek is vége sza kadt, 1948-ban még megtarthatták a körmenetet Márton Áron püspök részvé te lé vel. Rö viddel ezután a kom munis ta hatalom be tiltotta az ünne pet, a püspököt több éves börtönre, majd élete vé gé ig házi őrizet re ítél te. A széke lyek azonban őriz ték a búcsú ha gyomá nya it, és mi helyt lehe tett, új rakezdték a búcsújárást. 1990-ben félmil li óan imádkoz tak a csíksomlyói Má ria előtt. (Folytatás júniusi lapszámunkban.)


Csángók

42

EKOSZ - EMTE „Föld nagy ideiben Részek mozdulgatnak Lassan növekedve Üdök váltatódnak.“ (Duma-István András)

Hegyend s bonyhánd(1) járogatok vala „Kelj fel, te, Csíkban már dél van“ – mondják a Hargitán innen . 2006-nak azon az augusztusi reggelén mi bizony jókor keltünk, hogy idejében át jussunk Moldvá ba, csángó nem zettársainkhoz, bará tainkhoz, avagy éppenséggel jelképes „keresztgyere keinkhez“. A Gyímesi szoroson keresztül vezetett utunk, ami nekem a legszebb táj egész Székelyföldön. Gyímesközéplok után tábla az út szélén, rajta nagy betükkel: ROMANIA. A megnevezett ország közepén: ne feledd, hol jársz. Rövidke út még, s elérjük az ezeréves ha tárt, a Tatros feletti sziklán áll romjai ban a Rákóczi-vár, szem ben a domb alján ott a napsütötte virágos te mető. Folyik a busz ban előttem-mögöttem a tudományos igények nélküli beszélgetés arról, hogy kik is a csángók. Mit is tudunk eredetükről, nyelvükről, dalaikról, táncaikról, ünnep- és mindennapjaikról? Jelen útibeszámolónak sem célja, sem terjedelme nem engedi meg, hogy ezen kérdéseket a kutatások mai állása szerint érdemben megvála szolja. Azt nem veszíthetjük szem elől, hogy magyarok és római ka tolikusok. Ehhez még hozzá tartozik, hogy negyven éve múlt, hogy az utolsó magyar óra után kicsengettek Csángóföldön, és hogy val lásukat sem gyakorolhatják anyanyelvükön. Az el múlt két esztendő eredménye, hogy a még létező kb. 40 csángómagyar faluból (kb. 60.000 lakossal) 12-13-ban, összesen 900 gyerekkel, újból megindult a magyar nyelv fakultatív okta tása. Föképp Székelyföldről, de még olyan tá volról is, mint Arad, vállalják magyar tanítók, tanárok valóban igen nehéz körülmé nyek között ezt a munkát. Lel kesedésüket tapasztalva minden tiszte let megilleti őket. Gyöngyössy Lajos, a MVSz Budapest II. kerületének tit kára, utunk egyik szervezője közli , hogy délfele elérjük Lészpeden Anna néne házát s az, aki elsőnek ajánlotta fel nyárikonyháját a magyar okta tás céljaira. Ebéddel vártak bennünket, a fák szűrt árnyéká ban, a szép zöld füves udvaron hosszú asztalt terítettek nekünk. Tálalásig Márton Attila ottani huszonkétéves tanító bácsi elmondta, hogy a magyar oktatás egy elökészítő évvel kezdődik, amíg versikéket, mesé ket, éne keket tanulnak, együtt játszanak. Aztán kezdődik az írás-olvasás és egyébb foglalatosságok. VIII-ik osztá lyig megtűrt szóban-írásban a dialektus, VIII-tól felfele a ma gyar irodalmi nyelv és írás kötelező. Márton Attila elhiva tottan, hozzáértően elemzi a helyzetet. A jelenlévő helybéliektől halljuk a dícséretet: „Ritkán születik az ilyen ember, mint Attila…“ Délebéd és kávé-kalács kínálása között a népviseletbe, ragyogó tisztán öl töztetett gyermekek énekeltek, egy kis fiú hadarva, de igen mókásan mondott el egy mesét, majd körtáncot jártak, ami ne kem hora-szerűnek tűnt, de ihogtattak eröst(2/a), magyarul, olyanokat, hogy: „Keresztanyám kendeje, ki van teve e kertre, Keresztapa mellette, hogy a szél el ne vigye, hú, jú, ju-ju-ju!“ „Rekecsini menyecske, tóba veszett kendere, azért nincsen pendelye…“ „Szeretem e galambot, de inkább ez uramot, Mert e galamb elrepül, de ez uram mellém ül…“ A jelenlévő csángókkal való szívélyes beszélgetésekbe időnként be levegyült román kifejezések miatt magyarországi útitársaim néha megakadtak, ugyanis Egyed Zsuzsika Szentegyházáról származó, a már emlí tett Márton Attila tanítókon és rajtam kívül nem ismerte senki az „állam nyelvét“. Tolmácskodtam hát, bár a helybéli-

ek körül tudták írni mondanivalójukat magyarul, ha magát a szót csak románul is merték is. „Föld nagy ideiben“ II. Ebéd után Anna néne megmutatja a házát: néhány lépcsőn érünk az előszobába, jobbra, az utca felé van a nagy odáj (2), balra a „kis ház“, ezek mögött a „hosszú kilér“(3), hátrább az udvar felé a konyha és még egy odáj. A fala kon, padlókon szőttesek (csurdé falak, mint mikor meszelnek vannak ma divatban, mondja Anna néne.) A kis ház három falán körben a mennyezet alatt futó rúdon végig há romszögbe hajtva a fejkendői vannak akkurátosan felakasztva. Nagy, gyári „buba” ül a díványon. Sok szentkép, kereszt, rózsafüzér minden szobában, pontos rendben és tökéletes a tisztaság. Tiszta ruházatukra is vissza kell térnem. A lányokat 16 éves korukig cinkának hivják, de még az ölbentartott is” ki csike cinkácska”. A cinkán pendely van, kat rinca(4) , öve bernéccel(5) lefogva, hogy „me gálljon a derekán”, brecár(6) az újján, fejkendő hátrakötve, gyöngy a nyakán. Fiúkon fehér ing, fehér vászon a nadrágjuk is, szélek kihímezve. Puskás Józsiné mutatta fiacská ján a maga varrta díszítést: azsúros, „fuszulyásocskás”, csillagocskás sorok, stb. Széles övük nekik is kivarrva, bernéccel lekötve. Szépen búcsúzkodunk, tovább állunk, kivéve azokat,akiknek Lészpeden lesz a szállá suk. A faluban általában embermagasságú a házak előtt a deszkakerítés. Sokhelyütt a kerítés fémcső oszlopai jóval magasabbak, a járda fölé hajlítva, köztük drótok kifeszítve, amin felfut a szőlő. Ettől ár nyékosak a járdák, nyá ron biz tos sokat jelent, hisz irdatlan sokat gyalogolnak. A házak között egy se putri, egy se romos. Gya kori a házak frontján húzódó, vagy sarkára épített üveges veranda. Több-kevesebb virág az előkertekben mindenütt. Bákó irányába haladunk, majd azon is túl Ferdinandújfalu következik. Ma nem él benne csángó és Nicolae Balcescu-nak hívják. A régi katolikus templomot eltüntették, ortodoxot építettek helyébe. A vallásos népnek kell a templombajárás (7), így a gyere két már ortodox pópa kereszteli, ami azt jelenti: román András Zoltán lesz. A csángóknál előbbrevaló a hit, mint a nemze tiség. Ha csánFehér ta vasz gót kérdeznek a nemzetiségéről, azt mondja: „katolikus”, ami alatt implicite ma Fehér ruhában karcsú lány, gyart is ért. Esteledik, mire a több falurészből álló, gyön gyözõ kedve hull reám. 8.000 la kosú Klézsére érünk. Serbán kocsmá - Lebbenti lenge fátyolát: jánál kiszállás. Itt vára koztak, ki tudja mióta a fehér szirmoknak záporát. csángó asszonyok, akik vitték haza a rájuk Fehér a lobbanás, a csend, osztott vendégeket, a közelbe gyalog, néme - a fent, lyiket autóval. Értem Dániel jött, egy félig a lent. szétesőben lévő, poros, rozsdás kisbusszal. Ha - A ko nok gond fehéredik. marosan láttam, mitől ilyen ez a talán nem is Kertjeinknek habzó ölén olyan túlöreg járgány. Dani Duma-István András csángó költő fehér illat gyöngyvirágzik.


EKOSZ - EMTE

Csángók

fia, házukhoz úgy jutottunk, hogy először egy hídon, majd hatszor híd nélkül hajtot tunk át a patak egyik partjáról a másikra, változatosság vé gett egy-egy da rabot a patak medrében haladva. Duma András igen barátságosan fogadott feleségével, Véronkával együtt. Házuk a pataktól felfele emelkedt füves udvar felső határán áll. Külön szobát kapok, szép tiszta az ágy és az alagsorban hi deg-me legvizes tussolási lehetöség! Ezt úgy oldotta meg András, hogy a ház feletti dom bon van egy forrás, lefektetett egy csövet, és onnan fentről jön magától a víz a házba. Nagy-nagy luxus. A jóízű vacsora után sétáltunk egyet. András háza szemben áll a Tátos (=Táltos) heggyel, aminek sziklás taréja van. András mondja: esztinka. A csángók a román „st”-vel kezdődő szavak elé tesznek egy „ e”-t, így lesz a román stinca-ból esztinka (=szikla), vagy a „stina”-ból esztena. A Tátos-hegyen három kereszt csoportja vehett ki. Andrásnak verse van róla: „Utolsó kuk kos szólta Boldogasszony neviben meghozta, Új tátost en gedett földünkre, Keresztet felemelt hegyünkre.” A környéken mindenfele, kerítések mellett, utcák összefutásánál, terecskéken, patakparton üvegszekrényben áll nak a Mária-szobrok, egész oltárok néha, szentképekkel, számtalan feszület, mind rengeteg virággal körülvéve; kötelezően a templom felé vezető út jobb oldalán. Ha nem is tudod a szétszórt faluban, hol a templom, így mindig megtalá lod. Mindemellett, egy talajból nőve, „örzőkövek” keltik fel a figyelmet: hengeralakú, 1 – 1,5 m magas kőoszlopok, kerekrecsiszolt, hosszúkás gömb, vagy gyertya lángalakú fejjel. Néhol a fej letörött. A csángó ház, vagy templom ka puja előtt (mint nagyritkán Székely- vagy Szászfoldön is) bi zonnyal valamilyen védelmi szerepet töltöt tek be a rossz szándék ellen, mondták az öre gek. Mindig ke rülnek valakik, talán a régi tudás tudói, talán épp a tit kos tátosok, akik a ledőlt köveket újraállítják, hogy ne szenvedjenek kárt azok sem, akik a tudást mára elfelejtették – mondja Duma –István András. FFF 2006. augusz tus 5-én, szombaton, ragyogó reggelre ébredtünk. Az ablakomból keletre láttam, a kissé elvadult kertre, ágas-bogas, nem-igen nyesett gyümölcsfákra, távolabb a kukoricásra. Néma csendre. Békére. Ma templomszentelés lesz Somoskán, a jász vásári (Iasi) püspök által. Gherghel a családneve (Petru Gherghel), mondják, anyja székelykeresztúri, tehát magyar lett volna, de annál keményebb román katolikus főpap lett be lőle. Somoska papja Mátyás Ferenc is „janicsár pap” , aki bántja a falu népét magyar érzel meiben at tól függetlenül is, hogy románul misézik, mint minden pap mindenütt a csángó falvakban. Nagy tömeg gyült össze Somoskán, tolultak be az új templomba, de nagyré szük (mi is ) kint ácsingáltunk. Jócskán dél lett, mire a zsúfolt autóbuszunk (Zsuzsika tanító néni összeszedte az út-

43

ról a gyalogoló kisgyerekeket, öregeket, ) visszafordult Klézsére, nene Linához ebédelni. Mellém került Viktori, helybé li tanító néni, hét gyermek édesanyja. A két legidősebb leány férjnél van Ma gyar ban (így mondta), legna gyobb fia Gyulafehérváron a teológián, egy egyetemista Kolozsváron, egy gimnazista, két kicsi itthon iskolás. A csángók képezik az egyetlen magyar népcsoportot, mely összességében szaporulatot mutat. Nem ritka a 8-10 gyermek, senki sem „csodálkozik” rajta, állítólag 6 az átlag. Délután Rekecsin következett, meg egy ha talmas zivatar, mely fát is kitört, s utunkat el zárta.Nem hívott senki rendőrséget, biztosí tót, tűzoltót, erdészt vagy favágót, jegyzőkönyv se készült. Még tart a kegyelmi idő, mielőtt még ide is betör az EU bürokrácia. A zivatar még javában tombolt, de egy férfi, aki nek a háza előtt dőlt ki a fa, fejszével már dolgozott rajta, hogy az utat felszabadít sa. A buszból láttuk a telket, jobbra az út mentén, dombos erdő alatt, ahol P. Böjte Csaba által az alapkőletétel megtörtént, Petrás Mária domborműve is kész, ahol a majdani Re gina Pa cis, ill. most úgy hal lottam: Baba Maria nevét viselt első csángó magyar oktatási központ épül majd. Külső-Rekecsinbe igyekszünk, az ottani Falunapok zárórendezvényére. Ez Klézsétől térképen nincs messze, de az úttalan utak miatt eldugott falu, melynek elhanya goltságát a sárbasüllyedtség mégjobban hangsúlyozza. A Kultúrházban hangszeresek próbáltak, budapes tiek és itteniek. Két hete müködött itt mindenfelől összesereglett résztvevőkkel egy népművészeti tábor: ze nekarok, énekesek, mesemondók, szövők, faragók, svéd fotográfus (Somoskán is ott volt), még skót dudás is. Polójuk hátán áll: Naputánjáró Együttes, a nem ideva lókén Napraforgó Együttes – mindkét elnevezés ugyanazt a virágot jelenti, csángóul és más-magyarul. Minden este 7-kor misére mennek a csángók. Mára a pap este 8-ra tette át a mi sét, ami kor az egyébbkénti miseidőre való tekintet tel a záróeltadásnak kellett volna kezdődnie. A pap „megüzente”, hogy ha egy is hiányzik a külső-rekecsini éneke sek-táncosok közül, nem tart ja meg a gyászmisét az egyik táncos kislány hat hete elhúnyt édesanyjáért . Hat hete? Parastaz? Ez az ortodoxoknál van. Hát vártunk 9 utánig. Felcaplattam a templomhoz, a nyitott ajtón kívül áll va követtem a szentmise végét. Jól begyakoroltan, olajozot tan folyt, a hívők aktív rész vételével, színtiszta románul. Az énekeikből egyetlen katolikusra sem ismertem. A pap hosszú litáni át tartott, a nép buzgón válaszolt. Ortodox litánia volt, nem római katolikus. Aztán csak elkezdődött a díszelőadás a kulturház nagytermében. A falak mentén egy sorban ócska moziszékek felállítva, mind törött, láthatóan vanda lizmusból kifolyólag. Elöttünk 3-4 sorban álltak az emberek, nem láttunk semmit, csak hal lottunk.Mellettem nene Kati ült, csángó nóta fa. Minden dalt dúdolt szövegestől, s mondogatta: - Ez a cinka az én keresztjányom... - Eztet én tanétottam vót... Kérdeztem: - Hány nótát tud, nene Kati? - Ennyit (mutatta a tíz újját); meg még ennyit (megint mutatta a tízet); es meg vaj ennyit (ötöt mutatott), s mondta aztán: Huszonötöt éppeg. Sajnáltam, hogy nem mindent értettem, ha hosszú mondókába kezdett, sem nyelvileg, sem a nagy lárma miatt. FFF A csángóknál nem illik vala kinek a portájára egyszerűen belépni. A kapunál meg kell állni, s rikótani, néven szólítva, hogy kit keresel, például: „Keresztanyám, hon van-é?” s míg ű elé nem gyün, nem lépek bé. Olya nokat mondanak: „Az én onokámot Tót Ferenc tartja”, azaz Tót Ferenc felesége. „A gyermek visszabeszél, nekije nem szabad” azt jelenti, hogy a gyermeknek nem szabad feleselnie. Nem „jó napot”-tal köszönnek, hanem „szólnak”, éspediglen: - Meggyütt? – ha va laki belép a ház ba. Ezt a köszönést úgy kell fogadni, hogy : - Meg. Falun kifelemenet, fiatalabb az idősebbhez, imigyen szól: - Mendegél(nek)? - Mendegélek. Falun befele úgy is lehet:


44

Csángók

- Jövögél (nek)? - Jövögetek. Faluban, utcán állva, beszélgetnek. Arra járó így köszön: - Tanácsolnak? - Tanácsolunk – és nem csat lakozik, ha nem hívják. Szom széd asszony karján kisgyerek. Mondom: - Be szép a kicsi buba. Áldja meg az Isten. - Hallja meg az Isten – jön rá a felelet, mint az „Adjon Isten jó egészséget!”, vagy „békességet”-re is: „Hallja meg az Isten.” Isten szép napja, vasárnap lett, s engem Dani megint levitt a Serbán kocsmájáig, ott várt a mi buszunk, azzal Ánzsi pizzeriájáig mentünk a 85-ös úton, majd Márton Attilát be várva, négyen az ö Daciájába szálltunk, keresztgyereklátogatás céljából. A tegnapi eső után tisztára mos datott tájban utunk , nem is először a felduzzasztott Szereten átvezetett, majd néhány rendesebb román falu után nagy ka nyarral fel a hegyhátra jutottunk. Arini-ba, azaz Magyarfa luba igyekeztünk. A lankás dombok között fekszik, a völgyfejet U-alakban, azonos szint magasságot követő ház sorból áll. Az U közepén a templom, de még előtte egy nagy, emeletes iskola s a keőtt között egy Szent István emléké re emelt kopja faféleség. A falu felett tisztességesen megművelt földtáblák, még feljebb legelők és erdők. Kiszálltunk a kocsiból, a délutáni fény a zöld dombok oldalán idil likusan szép látványt nyújtott. Keresztlányomék háza az U túlsó végén, ahol már a dültút is elfogyott, autónyi szélessé ge sincs a járha tó sávnak a kukoricaföld és a bokrok között, egy kis kanyar után követke zett. 2-3 ház áll itt, előtte gyerekek játszanak. Attila kérdezi: - Melyikttök Gabi? (az én keresztlá nyom) - Nincs itt... - Hát Jusztin? (Gabika öccse) - Én vagyok... Vékony, búzavirágkék szemű, mosolygós fi úcska vált ki közülük. Megtudtuk, a szülők sincsenek itthon, de a gyerek már vezetett is a házuk felé.Míg odaértünk, rá jöttem, hogy ért magya rul, de nemigen tud felelni. Hát a gyorsabb kapcsolatterem tés érde kében románul társalogtam vele. Szépen, egész mondatokban vála szolt. A gyerek nyi totta a kertkaput, félreállt és mondta: -Poftiti...(8) , hogy be lépjek. Kicsi udvar, lebetonozott előtér, járdácska a ház hosszában. A konyha előtt pad, asztal, szőlőlugas. Kellemes, hűvös hely a forró délutánban. A gyerek egyenesen a házba invitált. Automatikus mozdulattal rugta le lábáról a szandált, én is lehajoltam, hogy vegyem le a cipőmet a tiszta , szőttessel fedett padlóra lépes előtt, de a gyerek mindjárt leállított, hogy nekem nem kell levennem a cipőm. Mondtam, jó, de addig kint maradok, amíg megjönnek a szülei, akik a nagyszülőknél voltak, mert a sógor éppen hazalátogatott Vajdahunyadról. Nemsokára jönnek, mert a tehén ki van kötve a közeli legelőre s igen megsütné a nap, ha szülei sokáig elmaradnának. s még kicsi, nem engedik, hogy elkösse a tehenet, aminek még borja is van, s minkettőre kell vigyázni. Egyszerre csak szelidke kutyaugatás hallatszott a közelből: - Vine mama si tata – jönnek a szülei, jelentette a gyerek. Mikor a fiatal szülők házuk udvará ra beléptek, nagyon meglepett arcot vágtak. Mindjárt mondtam románul, ne ijedje nek meg, és mondtam, ki vagyok. Csángó szokás? Mindjárt kezetfogtunk, jobbról-balról, mint eddig is mindenütt, mindenki mindenki nek, megpusziltuk egymás arcát s azzal megtört a jég. Ma gyarra fordítot ták a szót, jól érthető csángómagyarra. Kásmir, a férj, ment a tehén meg a borja után, Angé la meg tessékelt a házba, cipőstől. Sok helyiségből áll a ház. Jusztintól már tudtam, hogy kilencből. Látszott, hogy egy régebbi házhoz ragasztottak újabb s újabb szobákat. Nőnek a gye rekek, kell – mondta Angéla. Minden szoba be volt rendezve, szőtt szőnyegek fedték a padlók teljes felüle tét, falvédők szőve-hímezve, rengeteg szentkép, vallásos vá sári mütyür, né hány újabb gyári bútordarab, horgolt terítőcskék, hűtőszekrény, televízió, rend, tisz taság. Angé la térült-fordult, kávét főzött, elémállított egy kis asztalt, fe hér abroszt, tányért, pa pírszalvétát, hi deg csirkesültet, törte hozzá frissen a fokhagymát muzsdéjnak („majonézát szoktam még csányi, de akkor kell több idő”), keresztet rajzolva a kés hegyé vel a ke nyér talpára, szelt belőle. Beszélgettünk magyarul, Angéla csángósan, könnyedén, néha mégis megkérdezte: „Érti kend?” Olyanokat is javított beszédében,

EKOSZ - EMTE

hogy „múlt esztendőben”, azt újramondta, hogy „múlt évben...” Ritkán kevert beszédébe román szót. Használta összetett mondatban a „deci” (=tehát) kifejezést többször is, és egyébb összekötő szavakat románul. Az „emberek” helyett „világot” mondott következetesen, mint ahogy a románok szokták (=lumea), bár magyar beszédben is pld. a „szájára vesz a világ” alatt az emberek száját értjük. Érdekes módon használta a feltételes módot, a régi magyar nyelv lehetett ilyen. Két óra eltel tével elkísért, hogy Attila elé menjünk. Rövidúton mentünk, átvágva az U félkörét, igen keskeny, időnként földbevájt lépcsőkön mere deken le a völgybe, majd felkapaszkodva ismét a falu színtjére az iskolánál. A gyerekei is ezen az úton járnak, bár sár ban, vagy hóban nem is tudom elképzelni. Aztán vártunk még egy órácskát egy kerítés ellőtti padon üldögélve, beszélgetve az árnyas fa alatt. Angélla elmondta, hogy nagyon jó ember a férje, náluk nincs veszekedés. Bákóban dolgozik, építkezésnél, hétfőn hajnalban jön a busz a „firmától”, pénteken este hozza az embereket haza. Akkor az ő embere „megcsán” (9) mindent, amit ő, Angéla, „nem bír” . Egész héten az ő vállát nyomja a háztartás, a gye rekekkel való törődés, a kert, az álla tok, a mezei munkát is beleértve. Ezeket nem panaszképen sorolja, egyáltalán, inkább büszkén: hogy neki mennyi mindene van. Természetesnek véve közli, hogy Gabika keresztlányomnak 9,60-as a „médiája”, Jusztin meg tiszta 10-es, első ta nuló az osztályában. Gabi ka „keresztlányom” azért nincs itthon, mert „táburban van Ungáriában”. Már a vakáció ele jén is volt egy hetet, most egy hétig a Velencei tónál és egy hétig Szé kesfehérváron van. Megkérdeztem, szeret-e elmenni itthonról? Angéla őszintén mondta: „Erőst szeret. Es erőst szeret újból hon.” Az utcán velünk szembejövők, meg akik utólértek, úgy köszöntek, hogy: - Kija? (mármint ki lennék én) Angé la visszaköszönt: - Mondom...(ergo: majd, ha elmentem, elmondja) Bárki bárkivel találkozik, odaszól, „nem, mintha csak a kerítés volna”, magyarázza Angéla. Csak ha harag van, akkor nem szólnak. Attila vissza tért értünk, három magyarfalusi keresztszülőért, hozván magával még két utitársunkat, akik rekecsini keresztgyerekeiket látogatták volna meg, ha nem lett volna mindegyik „táburban, Ungáriában”, de a családokkal sike rült megismerkedni. Egyikönk mind a két és fél napot a keresztgye reke családjánál töl tötte, ahol nyolcan vannak testvérek. Éppen ezek édes anyja hozott hímzett szélű fehér kendőben frissen sütött sóskifliket mindannyionknak útravalóul. Senki sem csinált gondot belőle, legkevésbbé Attila, hogy ezen a visszaúton hatan ültünk a Daciában. A kocsiban először hall gatás uralkodott. Érezhető volt, hogy mindannyian gondolatban az el múlt óráknál időzünk. A mély megha tottság szavaival kezdődött újra, lassan, félmondatokban, a beszél getés, melyből az egyhangú végkövetkeztetést ide írnám: Ne hagyjuk veszni őket!

-

Dr. Wieser Györgyi, Starnberg

U.i. Sajtóhír: 2006. november 11-én Buda pesten megala kult a Keresztszülők a Moldvai Csángómagyarokért Egyesület. Információként hadd álljon még itt: Moldvai Csángó Magyar Szövetségg (AMCM Asociatia Maghiarilor Ceangai din Moldova: 607196 Bacau, O.P.1, C.P.124), www.csango.ro, ke reszt [email protected] 1. bonyhánd = legelőn, a cím utalás Kóka Rozália könyvének címére 2. odáj = szoba, hodály, románul odaie, 2/a=nagyon 3. kilér = a házeresz meghosszabbítása alatti keskeny helyiség, leginkább tárolásra használják 4. katrinca = lepelszoknya 5. bernéc, bernyíc = hosszú, keskeny tv, derekukon többször körültekerik 6. brecár = „mindenfélés”, sokszínü, változatos mintájú ujjahímzés, a „mejjén” is, néha gyönggyel, vagy ezüstszállal is kivarrva 7. „Az emberiség kisebb részének azért kell Isten, mert más minden egyebe megvan. Nagyobb részének azért kell, mert semmi egyebe sincs.” (Lev Tolsztoj) 8. poftiti = tessék (udvariassági kifejezés, románul)


EKOSZ - EMTE

Nekrológ

45

Novák Lajos

Az Illyés Közalapítvány fejfájára Az indoklások elfogadhatatlanok és mindenfé le szakmai alapot nélkülöznek. Egy meglevő és működő struktúrát vertek szét, érdemi reformkísérlet nélkül. Mivel pár évig az Illyés Közalapítvány lelkes munkatársa voltam, így szomorúan keresem a szavakat, a magyarázatokat. Sajnos az IKA hosszú, négyéves haldoklás után már csak az utolsókat rúgja, lassan múlik ki, az utolsó kene tet már feladták. Pedig bő négy éve még úgy tűnt, talán erőre kap. Va jon mi történt, idézzük fel az el múlt 16 évet a teljesség igénye nélkül. 1990-ben az Antall-kormány közreműködésével létrejött az alapítvány, melyet szimbolikusan Illyés Gyuláról neveznek el. Akkor még fontos volt a határon túli ma gyarság. Segíte ni kellett. A sem miből rendszer jött létre, pénzügyi alapot kellett létrehozni, infrastruktúrát kita lálni, bürokráciát megszervez ni, szakembere ket képezni, de a legfontosabb: meghatározni a támogatási alapelveket és kitalálni a támogatások eljuttatásának legmegfelelőbb módjait. Nehéz volt az akkori helyzet, hiszen a civil társadalom még itthon is gyermekcipőben járt. Határon túlra pedig a pénzeket még nehezebb volt eljuttatni: háború dúlt a Délvidéken, a hatalmas Szovjetunió felbom lóban volt, Ukrajnában szinte pénz sem léte zett, a bankrendszer fej letlen volt, a pénzváltások állandó gondot okoztak. Ilyen körülmények között kristályosodott ki egy tá mogatási rendszer, melynek “zászlóshajója” az IKA volt. A döntéseket többpárti kura tórium hozta, szimboli zálva a közmegegye zést és a határon túli tá mogatások poli tika felett állását. A következő kormányzati ciklus alatt az IKA állami támogatása nem nőtt, viszont egyfajta belső konszolidáció elkezdődött. Erősödött a ha táron túli magyar civil társadalom, és az alapítványnak elévülhetetlen sze repe volt abban, hogy annyi önszerveződő kez deményezés jelent meg a Kárpát-medencében. Közösségek, egyesületek, alapítványok, civil szövetségek a kultúrától az oktatáson keresztül a szociális területen át a gazdaságig és a politiká ig kezdték behálózni a határon túli magyar társadal mat. Kialakult szép lassan az a civil hálózat, amely maga próbált megoldást találni a problémákra amelyeket a helyi kormányzatok nem voltak képesek vagy nem akartak megoldani. A helyi magyar politi ka is ezen kérdések mentén rendeződött, és így termé szetesen kialakult az a tanácsadói, politikusokból és szakemberekből álló elit, aki megpróbálta a maga igényei szerint befolyásolni a támogatások rendszerét. De mindezért (avagy ennek ellené re) a tá mogatá sok jó helyre kerültek, a hatá ron túli közösségek céljait szolgálták. Kiala kultak először az alkuratóriumok, majd az azokon belül működő szaktestületek is. Létre jött egy határon túli irodahálózat, amelyik hatékonyan tudta segíte ni a pályázatok meghirdetését, a pályázatok begyűjtését, feldolgozását, előzetes ellenőrzé sét, a tá moga tások ejuttatását, az elszámolá sok begyűjtését és előzetes ellenőrzését, a hiányok behajtását. Ezek az irodák nagyfokú helyismerettel rendelkeznek a mai napig, és szervesen illeszkednek a határon túli civil hálózatokba. Az IKA az aranykorát a FIDESZ-kormány alatt élte. Nem tagadom, voltak hibák. Több tévedés is történt. De tény, hogy a napi politika fontosnak tartotta az alapít ványt és a megvalósítandó célokat, és ezzel összhangban a támogatások összege is jelentősen megnőtt. Nagyobb projektek nőttek ki, többré giós átfogó programok jöttek létre az oktatás a kul túra, a tudomány és a média te rén is. Teljes mértékben kiépült az IKA hatá ron túli irodai, alkuratóriumi és szaktestületi láncolata. A döntések 3 szintűvé váltak: szaktestület-alkuratórium-főkuratórium. A támogatási igények és a támogatá sok összege is évről évre folyamatos növekedést mutatott. A felmerült problémák is inkább ott jelentkeztek, hogy hirtelen több és megnövekedett igénynek kellett megfe lelni: több ezer pályázatot már nehéz volt a hagyományos papír alapú technikákkal karban tartani, a modernizációval pályázati rendszer digitalizá lása elkerülhetetlenné vált. Több egyéb probléma is megoldásra várt.

A ha sonló alapítvá nyokkal és szervezetekkel (HTMH, APALAP, UKKA, Segítő Jobb, Mocsáry) szükséges egyez tetni a támogatási koncepci ókat. Közös adatbázist kellett volna építeni, szigorítani az elszámolásokat, fokozottan betartatni a határidőket, vizsgálni a támogatások hatékonyságát, helyszíni szemléket lebonyolítani. Felmerült egy normatív támogatási rendszer kialakításának szükségessége is: ad-hoc döntésekből nem lehet hosszú távon építkezni. Tartalmilag megmaradtak a kis összegű, pár tízezer forint összegű támogatások (falunap, egyszerűbb technikai berendezések stb.) ami mel lett fokozottan megjelentek az igények a nagy összegű, hosszú távú beruházások iránt: templomépítés, kultúrház, művelődési központ, színház-támogatás, médiatámogatás, könyvtártámogatás, szórványkollégiumok, felsőoktatás stb. Érdemes tanulmányozni a 16 évet átfogó támogatási adatbázist. Az IKA kapta meg a kedvezménytörvényben megfogalmazott oktatási-nevelési támogatások lebonyolításának jogát. Széles irodahálózat épült ki a határon túli pedagógus szövetségek segítségével. Több tíz ezer határon túli család kapott jelentős támoga tást, melyet a gyermekek oktatására fordíthat tak. A 2002-es kormányváltás után felgyorsultak az IKA körül az események. Partner-alapítványok szűntek meg. Negatív hangvételű cikkek kezdték uralni a médiát, melyek korrupcióról és visszaélésekről számoltak be, azóta sem olvasható egyetlen médiumban sem pozitív hangvéte lű hír az IKÁ-ról. Több hónapos állóháború után felállt az új kuratórium, amelyik képtelen volt kezelni a helyzetet. Pozitív üzenet azóta sincsen. Az IKA addigi jó hírnevét sajnos megtépázták, ezek után nem is lehet csodálkozni a végkifejleten. Az elmúlt négy év dióhéjban: az oktatás-nevelési támoga tások lebonyolítása a HTMH-hoz került át. Az IKA iroda egy Alkot mány utcai bel városi elegáns irodaházból egy külvárosi szoc reál gyárépületbe köl tözött. Az Állami Számvevőszék hóna pokon át vizsgálta át az IKA pénzügyeit, de pár észrevételtől eltekintve nem talált nagyobb szabályta lanságokat. Egy pályá zó ellen még sikertelen bírósági pert is kezdeményezett az új kuratórium. A saj tó a per visszhangjától volt hangos. A kormány által juttatott támogatás először csak reálértékben csökkent. Nincsen pozitív imázs, nem kaptunk hírt eredményes pályázatokról, pedig szép számmal voltak ilyenek. Nem történt utalás az Illyés évfordulóra, nem volt 15 éves jubileum. Megszűnt a horvátországi alkuratórium, további problémák jelentkeztek az ukrajnai alkuratóriumban. Megszűntek a nagy projektek. Pozi tívumként talán egy könyvtártámogatási projektet tudok említeni (valamint nagy fenntartásokkal az EU-s pályázatokhoz nyújtandó “önrész-projektet”). A megle vő külső és bel ső problémákat továbbra sem sikerült feloldani, mindennek ellenére rengeteg pénz folyik el a működé si költségekből felesleges dolgokra. Az irodán belül is érzékelhető volt a leépülés. Illyés Mária, az alapítvány névadójá nak lánya már nem vesz részt a kuratórium munkájá ban. A kormányzat létrehozta az IKAstruktúrájával párhuzamosan a Szülőföld Alapot, majd fokozatosan tovább csökkenti az IKA támogatását (további megvonás: tartalékkeret képzés). Pomogáts Béla, a kuratórium elnöke tiltakozik. Hiteltelenül, nagyon későn, nagyon gyengén... 2006 decem ber 27-én a Kormány megszünteti az Illyés Közalapítványt. Azok a magya rázatok, amelyekkel a Kormány indokolja döntését elfogadhatatlanok és mindenféle szakmai alapot nélkülöznek. Egy meglevő és működő struktúrát vertek szét, érdemi re formkísérlet nélkül. Megvallom, szerettem itt dolgozni. Nemes célokért küzdöttünk a kollégákkal együtt. Manapság Kárpát-medencei utazásaim alkal mával is szívet melenge tő érzés találkozni a megannyi megva lósult pályázat tal, a projekteket levezénylő, a közös ségüket szolgál ni kí vánó em berekkel, szervezetekkel. Szá munkra az Illyés Közalapít vány a nemzeti integrációra, az egységes magyar nemzetre irá nyuló közösségi akara tot teste sítette meg a maga hibáival együtt. Sokat szenvedett, élhetett volna még, de ta lán jobb is így Neki! Nyugodjon békében!


EMTE

46

Sütő András: „Vagyunk akik voltunk és leszünk akik vagyunk”

Tisztújítás Szekszárdon Kedves Barátaink! Mi, erdélyi magyarok, akik Magyarországon élünk és megéltük az átköltözés traumáját, naponta tapasztaltuk, hogy egymásra vagyunk utalva, egymást kerestük, hogy együvé tartozásunk tudata enyhítsen gondjainkon. Nem volt ez másképp az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesülete (EMTE) esetében sem 1990-es megalakulása óta. Sajnos az elmúlt 6 év alatt ez az összetartó erõ megszûnt, miután a szûkebb vezetés kisajátította egyesületünket. Végül, 2007. február 2-án a végsõkig kitartva, tagságunk a tisztújító közgyûlésen új elnökséget választott. Öröm volt látni, hogy újra nagy számban gyûltünk össze, és elszántan akartuk újjáéleszteni kulturális, erkölcsi közösségünket. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik lélekjelenlétükkel visszaadták az összetartozás lehetõségét, ami lelki támaszt adhat mindennapjainkban. Csak együtt sikerült, egyek voltunk lélekben, és ez fel emelõ érzés volt! Ismét egyen rangúként formál-

EKOSZ - EMTE

juk egyesületi életünket, és a vezetõség immár nem több, mint közös céljaink szerény munkása! Újjászületésünk számos sürgõs feladatot állít elénk, amelyeket röviden az alábbiakban foglalunk össze: 1. Tudnunk kell egymásról, újjá kell szerveznünk tagságunkat. Ezért szeretettel várunk mindenkit, és kérünk, meghívásunkat adjátok tovább. Információ: 74/440-041, vagy 70/459-2656, címen. 2. Újra kell szerveznünk közéletünket, így ezúton is meghívunk minden érdeklõdõt az EMTE következõ közgyûlésére. Idõpont: 2007. március 30., 17.30 óra Helyszín: Szekszárd, Babits Mihály Mûvelõdési Ház, I em. 24. 3. Tapasztalatcserére és közös program szervezésére hívjuk az Erdélyi Körök Országos Szövetségének tagszervezeteit. 4. Erdélyi Hagyományõrzõ Bált szervezünk 5. Honlap szerkesztésével mindenkinek elérhetõ fórumot hozunk létre Kedves Barátaink, várjuk javaslataidat és hoz zájárulásod, hogy megõrizhessük kultúránk és hagyományaink értékeit! Szekszárd. 2007. február 14.

-

-

Kese Ferenc Antal, EMTE el nök Kovács Barna Péter, EMTE alel nök

Magyarói Zsigmond Zoltán versei

Meghívó

Álmodj unokám

Kedves Barátaink! Szeretettel meghívunk Benneteket Erdélyi Hagyományőrző Bálunkra 2007. május 19. szombat 19 órára Helyszín: Szekszárd Gemenc Hotel étterem Program: u Nemzeti és Székely himnusz u Hagyományőrző műsor u Bál u Tombola A rendezvénynek batyus jellege van, a belépési díj 900 Ft, választható vacsora ára 1600 Ft. Zene: Horizont Tánczenekar Információ: 74/440-041 vagy 70/459-2656. Szeretettel várunk mindenkit!

Kérünk személyi jövedelemadód 1 %-val segítsd egyesületünk rendezvényeit és az otthoniak támogatását.

Altató dal kis unokám nak mese éj csillagos szépül arcodon fényben aludjál álmodj unokám álmodj gyönyörû hajnalt kékegû reggelt szemedre ébrejd

Kővé dermedt világ Vagyok Vagyok

A kedvezményezett neve:

Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesülete Amennyiben az Egyesületünk javára kívánsz rendelkezni, kérünk, légy szíves a rendelkező nyilatkozatot a fenti adatokkal kitölteni. Köszönjük!

mindig csak távol sohasem közel ország világon át honvágy cipelõ búval vagyunk szóratva bujdosó sorsra sóvárgó hittel a múlt világához kötözötten

nevetve

A kedvezményezett adószáma:

19231172-1-17

Mindig csak távol

a szülõföld örö mére, megszépült arccal fényesõben

Marosvásárhelyen a Bolyaiak szobra előtt Kõmagány múltba kövesült századok kõ-arcú mosolyt õrizõ kõszobrok. kõmohás szemekben kõvé dermedt világ kõemlék idõbe mindörökre bezárt.


EKOSZ - EMTE

47

Támogatások (Az előfizetői díjakat meghaladó befizetéseket, a beérkezés sorrendjében tekintjük támogatásnak.) Kovács Margit . . . . . . . . . . . . . . . Brazília. . . . . . . . . . . . . . . . . . 30 USD Szilágyi István . . . . . . . . . . . . . . . Brassó . . . . . . . . . . . . . . . . 2.000 HUF Szilágyi András . . . . . . . . . . . . . . Brassó . . . . . . . . . . . . . . . . 2.000 HUF Gorzó Erzsébet . . . . . . . . . . . . . . . Medgyes . . . . . . . . . . . . . . 2.000 HUF Szolnay Ádám . . . . . . . . . . . . . . . Lugano . . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Dr. Papp Attila . . . . . . . . . . . . . . . Enying. . . . . . . . . . . . . . . . 2.000 HUF Nagyhalmai Jó zsef . . . . . . . . . . . . Szeged . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Székely Lajos . . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Dr. Lőrinc Zoltán András . . . . . . . Baktakék . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Dr. Bige Szabolcs Csaba . . . . . . . Püspökladány . . . . . . . . . . 1.500 HUF Dr. Bálint Géza . . . . . . . . . . . . . . . Tolna . . . . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Illés Gáspár. . . . . . . . . . . . . . . . . . Bátaszék . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF id. Vargyasi Mózes. . . . . . . . . . . . Tevel . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Weinraub Éva. . . . . . . . . . . . . . . . Százhalom batta . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Sipos József . . . . . . . . . . . . . . Szentendre . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Sebestyén Gyuláné . . . . . . . . . . . . Nagy vázsony. . . . . . . . . . . 3.500 HUF Kemenes Ármin . . . . . . . . . . . . . . Tárnok . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Kliment László . . . . . . . . . . . . Buda pest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF prof. Dr. Kindler József . . . . . . . . Duna keszi . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Dr. Könczöl Kálmánné. . . . . . . . . Buda pest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Gulyás Imréné . . . . . . . . . . . . . . . Kecskemét . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Gyémánt Mihály. . . . . . . . . . . . . . Mosonmagyaró vár . . . . . . 1.500 HUF Ferencz Dezső . . . . . . . . . . . . . . . Kazincbar cika. . . . . . . . . . . . 800 HUF Csupor De zső . . . . . . . . . . . . . . . . Jakabszállás. . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Csergő Vilmos . . . . . . . . . . . . . . . Paks . . . . . . . . . . . . . . . . . . 8.500 HUF Bozóné Kegyes Réka . . . . . . . . . . Pécs . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Bányai Attila . . . . . . . . . . . . . . . . Zalaszentiván . . . . . . . . . . 3.500 HUF Bereczki Zoltán . . . . . . . . . . . . . . Fadd . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Bogdán Mihály. . . . . . . . . . . . Császár . . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Mezei Lász ló . . . . . . . . . . . . . Tolna . . . . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Dr. Bartha Levente . . . . . . . . . . . . Szentgotthárd . . . . . . . . . . 2.000 HUF Paltán Ma rianna . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Hegedüs Pál . . . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Dóczy Kata lin . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Csibi Zoltán . . . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Germán O. András . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Kádár István . . . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Puskás Ibo lya . . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Asztalos Dénes . . . . . . . . . . . . . . . Szentgotthárd . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Elekes József . . . . . . . . . . . . . Debre cen . . . . . . . . . . . . . 10.000 HUF Dr. Andrásy Gyula . . . . . . . . . . . . Újkígyós . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Gönczy Irén . . . . . . . . . . . . . . . . . Nagy kőrös . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Dr. Farkas Mária Felícia. . . . . . . . Veszp rém . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Kőrös Erzsébet . . . . . . . . . . . . Győr . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Kiss Kálmán . . . . . . . . . . . . . . Beretyóújfalu. . . . . . . . . . . 1.500 HUF Pánczél Jó zsef . . . . . . . . . . . . . . . Pécs . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Dr. Ördög István. . . . . . . . . . . . . . Környe. . . . . . . . . . . . . . . 10.000 HUF Prof. Dr. Péterffy Árpád . . . . . . . . Debre cen . . . . . . . . . . . . . . 5.000 HUF Sedlmayer Ella . . . . . . . . . . . . . . . Sopronhorpács. . . . . . . . . . 1.500 HUF Dr. Szász Pál . . . . . . . . . . . . . . . . Szom bathely. . . . . . . . . . . . . 500 HUF Orbán Szilveszter . . . . . . . . . . . . . Göd . . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.000 HUF Dr. Szilágyi Gizella . . . . . . . . . . . Farkasgyepű . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Csutoros Albert . . . . . . . . . . . . . . Pécs . . . . . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Czeglédy Lász ló . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Dr. Brumár Mi hály . . . . . . . . . . . . Karancsság . . . . . . . . . . . . 4.500 HUF Schmidt Sándor . . . . . . . . . . . . . . Buda pest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Szigeti Julianna . . . . . . . . . . . . . . Örkény. . . . . . . . . . . . . . . . 8.500 HUF Dr. Szemes Ferenc . . . . . . . . . . . . Szekszárd . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Szabó Gyula . . . . . . . . . . . . . . . . . Paks . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Helmeczy József. . . . . . . . . . . . . . Debre cen . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Harmath Fe renc . . . . . . . . . . . Abony . . . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Balázs József . . . . . . . . . . . . . . . . Gödöllő . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Ádám Sára . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Podolyák József . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Dr. Bányai Annamá ria . . . . . . . . . Nyírbátor . . . . . . . . . . . . . . 8.500 HUF Szegedi Jácint-Enikő . . . . . . . . . . Békéscsaba. . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Puskás Lajos. . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Bedő Árpád . . . . . . . . . . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 4.500 HUF Dr. Molnár Csaba . . . . . . . . . . . . . Szekszárd . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Csizmadia Attila. . . . . . . . . . . . . . Szom bathely. . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Zámborszky Ferenc . . . . . . . . Buda pest . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Halász János . . . . . . . . . . . . . . . . . Debre cen . . . . . . . . . . . . . 18.500 HUF Mester Lajosné . . . . . . . . . . . . . . . Szekszárd . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Varró Gábor . . . . . . . . . . . . . . . . . Szentpéterszeg . . . . . . . . . . . 500 HUF Székely Csaba . . . . . . . . . . . . . . . Békéscsaba . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Dr. Molnár József. . . . . . . . . . . . . Szentendre . . . . . . . . . . . . . 4.000 HUF Kere kes Gabriella. . . . . . . . . . . . . Monor. . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Buzás Gábor. . . . . . . . . . . . . . Orosz lány . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF

Seprődi Kiss Attila . . . . . . . . . . . . Budapest . . . . . . . . . . . . . . 2.000 HUF Póla Károly. . . . . . . . . . . . . . . . . . Szek szárd . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Dr. Gál Mihály . . . . . . . . . . . . . . . Budapest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Szűcs Zsolt István. . . . . . . . . . . . . Szentkirály . . . . . . . . . . . 10.000 HUF Fogarassy Lajos . . . . . . . . . . . . . . Szek szárd . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Biró Gábor . . . . . . . . . . . . . . . Szigetvár . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Horváth Tivadarné . . . . . . . . . . . . Leányfalu . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Máthé B. Lajos . . . . . . . . . . . . Veresegy ház . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Palkó László . . . . . . . . . . . . . . . . . Csongrád . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Szeke res Sándor . . . . . . . . . . . Monor . . . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Szent királyi István . . . . . . . . . Deb recen . . . . . . . . . . . . . . 8.500 HUF Dr. Szücs György . . . . . . . . . . . . . Kecs kemét . . . . . . . . . . . . 10.000 HUF Vajda László. . . . . . . . . . . . . . . . . Vasalja. . . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Dr. László Dénes . . . . . . . . . . . . . Székelyudvarhely . . . . . . . 3.000 HUF Dr. Szász Árpád . . . . . . . . . . . . . . Sopron. . . . . . . . . . . . . . . . 2.500 HUF Dr. Bogdán Antal . . . . . . . . . . . . . Jakabszállás . . . . . . . . . . . . . 500 HUF id. Bakos Gyu la . . . . . . . . . . . . . . Vértesboglár . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Juhos Kiss János. . . . . . . . . . . . . . Budapest. . . . . . . . . . . . . . . . 700 HUF Kató István . . . . . . . . . . . . . . . . . . Budapest . . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Kegyes Attila István . . . . . . . . . . . Pécs . . . . . . . . . . . . . . . . . . 4.500 HUF Kriza Kálmán . . . . . . . . . . . . . . . . Budapest. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Farkas Sza bolcs . . . . . . . . . . . Monor . . . . . . . . . . . . . . . . 5.000 HUF Dr. Babos Éva . . . . . . . . . . . . . . . Cece. . . . . . . . . . . . . . . . . . 5.000 HUF Dr. Gyarmati Ferenc. . . . . . . . . . . Szek szárd . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Zoltáni Miklós . . . . . . . . . . . . Nagykőrös . . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Kasza Margit . . . . . . . . . . . . . . . . Iregszemcse. . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Banner Zoltán . . . . . . . . . . . . . . . . Békéscsaba. . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Horváth Sándor . . . . . . . . . . . Pécs . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Vékás Julianna . . . . . . . . . . . . Németkér . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Szövérffy Csa ba Le vente . . . . . . . Szigetszentmiklós . . . . . . . 8.500 HUF Szilágyi Sándor . . . . . . . . . . . . . . Gyomaendrőd. . . . . . . . . . . . 500 HUF Mázsa Éva . . . . . . . . . . . . . . . . . . Száz halom batta . . . . . . . . . . 500 HUF Dr. Kiss Edit Márta . . . . . . . . . . . Derecske. . . . . . . . . . . . . . . . 500 HUF Illyés Imréné. . . . . . . . . . . . . . . . . Sarkad . . . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Gergely Erzsé bet . . . . . . . . . . . . . Budapest . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Keszeg Tibor . . . . . . . . . . . . . . . . Szentend re. . . . . . . . . . . . . 3.500 HUF Dr. Tamás Attila. . . . . . . . . . . . . . Kom ló . . . . . . . . . . . . . . . . 5.000 HUF Prof. Dr. Szabó T. Attila . . . . . . . Bala tonfü red . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Dr. Dragomán Pálné . . . . . . . . . . . Szom bathely. . . . . . . . . . . . . 500 HUF Horváth Magdolna . . . . . . . . . . . . Jászfelsőszentgyörgy. . . . . 3.500 HUF Molnár Szabolcsné . . . . . . . . . . . . Budapest . . . . . . . . . . . . . . 1.500 HUF Zsom bori Ilona . . . . . . . . . . . . . . . Pécel . . . . . . . . . . . . . . . . . 8.500 HUF Dr. Horváth Zsolt . . . . . . . . . . . . . Székesfehérvár . . . . . . . . . 3.500 HUF Vadosné Keresztes Anna . . . . . . . Sopron. . . . . . . . . . . . . . . . 1.000 HUF Víg Ildikó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Budapest. . . . . . . . . . . . . . . . 700 HUF Bányai Károly . . . . . . . . . . . . . . . Budapest . . . . . . . . . . . . . . 2.000 HUF Péter Péter . . . . . . . . . . . . . . . . . . Székelyudvarhely . . . . . . 10.000 HUF Gyallay Pap Enikő . . . . . . . . . . . . Marosvásárhely . . . . . . . . . 1.000 HUF Derzsi Fe renc . . . . . . . . . . . . . . . . Szováta . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 RON Köszönjük

Felhívjuk támogatóink figyelmét, hogy a támogatásként küldött összegről kérésükre az adóalap csökkentésére felhasználható APEH-igazolást ál lítunk ki. Ehhez kérjük megadni az adóalany nevét, címét, adószámát.


48

Sor so k

EKOSZ - EMTE

Az igazi Piroska János Piroska János (1894- 1987) hosszú élete születésétől haláláig Csongrádhoz kötődik. Részt vett az első világháborúban, volt közéleti szereplő, melynek csúcsát a polgármesterség jelentette. Elhurcolták, megalázták, övéivel együtt kitelepítették a hírhedt Borsos tanyára. Sor sa tipikusan Kárpát-medencei, XX. századi sors. Ha mégsem maradéktalanul, annak oka a megélt katarzis, mely tisztítótűz gyanánt égetett ki belőle minden hétköznapit, emelte olyan magasságokba, ahol csak az általa felfedezett szépség, s ő létezett. Életének utolsó évtizedeit elbűvölő környezetben, a tiszai ártér háborítatlan világában, kedvenc virágai, s a róluk készített képei között élte le visszavonultan. Kilencvenhárom éves korában úgy távozott a világból, hogy egy gazdag, építő, küzdelmes életet mondhatott magáénak, melyben minden megpróbáltatás ellenére mindvégig megőrizte emberi tartását Lánya, unokája, barátai, levéltári ira tok, tisztelői, s persze halálában is sárba rángató emlékezők tükörcserepei alapján próbá lunk felidézni egy sorsot, amely évtizedeken át oly sok ambi valens érzést váltott ki környe zetéből. A kilengő inga akkor csöndesedett meg, amikor Piroska János rá talált arra az útra, amely önma gától önmagához vezet. Felmenői Erdélyből költöz tek Ma gyarországra. A Szegeden megszerzett matúra után behívják katonának. Megsebesül. Alig fél év múltán ismét az orosz fronton van. Újra megsebesül, majd 1917-ben megint a front ra küldik: Erdélybe. Félév után a Piave vidékére helyezik át, majd néhány hónap multán arról érte sül, hogy átvették hi vatalos tiszti állományba – főhadnagyi rangban, visszamenőleg. A proletárdiktatúra idején, mint vöröska tona a budapesti Veres Pálné utcai laktanyában a kerékpáros zászlóalj műszaki előadója. 1921-ben beiratkozik a Képzőművészeti Akadémiára, ahol a Glatz Oszkár–féle osztály tanulója. Mes terei – Glatz mellett – Edvin Il lés Aladár és Rudnay Gyula. 1923 karácsonyát a szüleinél, Csongrádon töltötte. Ekkor történt, hogy a zsidó nőegylet bál ján a Magyar Király nagytermébe bombát dobtak. Hárman haltak meg. Hetven em bert tartoztattak le – közöttük Piroska Jánost. Három hónapon át volt vizsgálati fogságban. Az 1924. szeptemberében megtartott szol noki tárgyaláson az összes vádlottat – bizonyíték hi ányában – felmentették, mert a veréssel kicsikart vallomásokat és a gyanúra alapozott vádakat a bíróság nem találta elegendőnek. Az ítéletet a budapesti Tábla és a Kúria is helyben hagyta. 1930-ban a szegedi Ferenc József Tudományegyetem jogi fakultásán államtudományi doktorrá avatják. Polgármesterré 1933-ban választják Csongrádon. A város megindul az önállósodás útján, mai képe akkor rajzolódik ki egy nagy ívű elképzelés nyomán. Csa tornáznak, utakat szélesítenek, felépül a városháza, az állami borközraktár, a református templom, saját villanytelepe lesz Csongrádnak, s ekkor alakul ki a mára védett platánsor arculata, melyhez saját jövedelmével is hozzájárul. Vi szonylag későn, 44 évesen házasodik: bocsári Svastits Evelint veszi nőül. Az ostromot Pesten éli át a család. Vissza egyedül jön Csongrádra, ahol a rendőrség kisvártatva letartóztatja népellenesség vádjával. Két hónapot tölt börtönben. Később minden vád alól felmentik, ennek ellenére nyugdíját megvonják, sa ját, vala mint fe lesége házát, va gyonát elveszi az állam. 1945 után több alkalommal tartóz tatják le, mint a nép ellenségét, míg 1952-ben aztán a városból is kitiltják. Kényszerlakhelyül a Hortobá gyot jelölik meg, a hivatalos indoklás szerint: „nevezettnek a városban való tartózkodása államvédelmi szempontból káros.” A hortobágyi hírhedt Borsos-tanyán, a juh hodályban laktak számos kitelepítettel együtt másfél évig. A tábor felszámolását követően Csongrádra jött vissza a család. Városi házukban mások laktak, szőlőbeli há zukat a bútorgyár használta. 1956 őszén a csongrádiak megkeresték, vállal ja el ismét a pol gármes terséget. A helyzetet – bár vol tak illúziói – reálisan ítélte meg, ezért nyugalomra intette a város lakosságát a városháza erkélyéről elmondott beszédében. Annak ellenére, hogy közéleti szerepet nem vállalt, letartoztatják, s hetekig fogva tartják. Utolsó évti zedeit teljesen a festés nek szenteli. Nagyobb tárlatokon sokáig nem szere pelhetett. Jó barátai között tudhatta László Gyula professzort. 1987. március 21-én halt meg, csaknem teljesen magára hagyatva, a vá ros kórházában. Családja 44

képet a városnak ajándé kozott, amely állandó kiállításként tekinthető meg a Galériá ban. Csongrád poszthumusz Pro Urbe díjjal tisztelgett Piroska János emléke előtt. Eddig a csaknem szikár életrajzi adatok, melyek nélkül azonban nehéz lenne megérte ni azt az embert, aki életében, s halálában is – így vagy úgy – oly nagy ha tással volt mindazokra, akik között le élte az életét. 2006-ban Száműzöttek a Hortobá gyon címmel könyv jelent meg a kitelepítés éveiről. Az utódok emlékeznek, akik gyermekfejjel élték meg a kitelepítés embertelensé geit. A visszaemlékezők között van Makay Attiláné Piroska Éva, az idősebbik lány is, aki a családi háttérről is ír. Anyai ágon a családban horvátok, németek, osztrákok, sőt, Franciaországból át települt zsidók vannak. A családfa a vegyes kép ellenére a magyar néppel teljes sorsközösséget vállaló, annak sorsát te vőlegesen befolyásoló nagysá gokat tudhat magáénak. (Édesanyjuk felmenői között egyenes ági leszármazottként említhet ni gróf Batthyá ny Lajost, a kivégzett mártír miniszterelnököt is.) A zsidó származású Csemegi Károly, az első magyar büntetőkönyv megalkotója is a rokonságoz tartozott. Az egykori polgármester sok börtönét megjárta az ÁVO-nak… A történtekhez így viszonyul: „talán a jó Isten akara ta volt, hogy mindezeket megismertette velem…” Bántalmazóira később sem gondolt bosszúvággyal, gyűlölet tel. ’52-ben több jó szándékú ember is figyelmezteti a családot, hogy kitele píthetik őket. Már nem volt hova hátrálniuk. Az ÁVÓ hajnalban érkezett – ahogy szokott. Egyetlen órájuk maradt, hogy összecsomagoljanak. Kálváriájuk ’53-ban ér véget, ekkor hazajöhettek Csongrádra. Éva ’56-ra úgy emlékezik, bár édesapja megbékélésre, munkára szólította fel az embereket, több csongrádival együtt is mét elhurcolják, kegyetlenül megve rik, majd a csongrádi fogdába kerül. Itt találkozik lá nyával, akit mélyen megrendít a látvány, s egy életre megkeményít. 1958. január 21-én Piroska János beadványt ír a csongrádi rendőrség parancsnokának címezve. Előző nap kihallgatták, amiről jegyzőkönyvet vettek fel. Nem volt nála szemüveg, így a jegyzőkönyvet elolvasni nem tudta, il letve amit felolvastak belőle, az nem egyezett meg az zal, amit mondott. A kihallga tás az ’56-os események során tanúsított magatartására vonatkozott. Többek között elmondja: 1939. december 24-ig látta el a polgármesterséget, ekkor fegyelmit indítottak ellene. Sokan sokféleképpen tudják az okot – Piroska erről így ír: „Ezen intéz kedés valódi oka az volt, az 1933. évi országgyűlési képviselőválasztások alkalmával az akkori belügyi államtitkár Szeder Jánost, mint képviselőt – tiltakozásom és akaratom ellenére – Csongrád nyaká ra ültet te.” A beiktatásról tüntetőleg távol maradt. Az ebből következő események végletesen elmélyítették a közöttük lévő ellentéteket, ami szembe állította őt feletteseivel. A másfél évig tartó fegyelmi vizsgálódás ugyan minden vád alól tisztázta, ennek ellenére Piroskát munkaköréből felmentették, illetve az 1937-ben hozott Gömbös-féle törvény szerint „egyéb okokból” idő előtt nyugdíjaz ták, amelyhez meglátá sa szerint Bajcsy Zsilinszkyhez fűződő szoros barátsága is terhelően társult. Következik ’56. Volt tüntetés – írja –, szobordöntés is, vala mint alaposan elvertek egy tisztviselőt (név szerint említi), aki élenjárt a padlások lesöprésében. Ennél nagyobb atrocitás nem fordult elő a városban. A csongrá diak motorral mentek Piroska Jánosért, aki ekkor Mélykúton dolgozott. Kérték, jöjjön haza, szóljon az emberekhez, vállalja el a polgármesterséget. „Közölték velem azt is, hogy a nép engem éltetett, engem óhajt.” Sokáig habozott – vallja. Így idézi fel az akkor elmondottakat: „A mostani nehéz napok alatt össze jöttünk városunknak ezen az immár szép főterén a múltunk, jelenünk és jövőnk megbeszélésére. Úgy érzem, hogy már a múltban megmutattam, városunk és annak népe iránti különös szeretetemet. Hiszen magam is itt születtem, mégpedig pont olyan egyszerű szülők gyermekeként, mint a város lakosságának túlnyomó többsége. ” „…ha egymás ellen gyűlölettel fordul a magyar, úgy annak következmé nye a pusztulás, de ha váll-váll mellett összefogva haladunk, csak áldás érhet bennünket. Ne tartsatok magatok ítéletet embertársaitok fölött. Bízzátok az ítélethozatalt a bíróságra… Ne pusztítsuk ja vainkat, mert minden pusztítás követ kezménye a szegénység… Ezért arra kérek mindenkit, fogadja itt meg, hogy nem rombol semmit, nem bánt senkit. (Ezt hangos szóval meg is fogadták.)… Beszédem folyamán


EKOSZ - EMTE

Sor so k

egyes csoportok azt kiabálták: le a zsidókkal! Én ezen kiabálókat is leintettem, amire végleg el is hallgattak...A csongrádi zsidóság két tagja az egész zsi dóság nevében köszönetét fejezte ki a zsidóságnak általam való megvédése miatt…” Következzen egy rövid beszélgetés Piroska Évával arról, ahogyan ő em lékezik. –Olvasva a korabeli iratokat, úgy tűnik, édesapja egymástól meglehetősen távoli pontokon kereste önmagát, ugyanakkor a kitelepítés okozta katarzis szinte rátaszította arra az útra, ahol megszülethetett a festő, a polihisztor, a Csongrá dot szenvedélyesen sze rető férfi. Így lehetett? –Valóban, éle tét ketté kell osztani. Azonban annak minden pillana tában – még az útkereséseiben is! – megvolt kikezdhetetlen erkölcsi hozzá állása a történtekhez, minden életszakaszában ez vezérelte. A haza szeretet egész életében nagyon fontos volt, ezt adta át nekünk is. Akit hazaárulóknak gondolt, azt kimondta – kemény, keresetlen sza vakkal. –Segítsen megérteni, hogyan lehet ugyanazt az értéket képviselni a jobboldalon és a baloldalon? –Konzervatív, keresz tény értékrendet képvi selt apuka, s ezt húgommal együtt mindketten követtük. –Nagyon sok csongrádi otthonban megtalálhatóak az édes apja ké pei. Újra felépített éle tükben a festés szinte egyetlen jövedelemforrásuk volt, hiszen szülei nyugdíját megvonták. S ekkor a csongrá diak szavak nél kül, a maguk csöndes módján a család mellé állnak és segítenek… –Egy jó szándékú, értelmes, jó rajztehetséggel rendelkező egyszerű parasztem ber, Csehpál János se gített apuka képeit el adni. Ezek voltak az első pénzforrások. Ebből fizette az egyetemi ta nulmányaimat. A hatalom döntés elé állítot ta őket: nyugdíj, vagy a szőlő. Az utóbbit vá lasztották. Ruhára, cipőre nagyon szerényen futotta, de nem éheztünk. Édesanyánk halála után apuka tel jesen összeom lott. Nem tudott ecsetet venni a kezébe. Megkezdődött vándorlása: hol ná lunk lakott, hol Rékáéknál Szolnokon. –Úgy tudni, édesapjuk az utolsó hónapjait családjától elhagyatva a csongrádi kórházban töltötte, s így is halt meg. –Ez részben igaz. Hibásnak érzem benne magam…A csongrádiak rengetegen látogatták. Az a baj, hogy apuka nem tudott huza mosabb ideig egy he lyen megmaradni. Nekünk meg kellett volna érteni, hogy ez nem az ő vilá ga. Édesapám akkoriban nálunk lakott néhány hónapig, de nem volt maradása, Rékáékhoz akart menni. Inkább éreztem, semmint tudtam: ez sem lesz jó megoldás. Marasztalnom kellett volna…Láttam, hogy felborul az egész csalá dom élete, s elengedtem. Nem lett volna szabad…Szolnokon, Rékáéknál sem volt mara dása, megszökött… Anyuka halálával édesapánkban minden össze omlott, elveszí tette azt a hátteret, ami számára egész közös életükben nagyon fontos támasz volt. Ezt már jóvátenni nem lehet. Egyszer, vagy kétszer lá togattam meg a kórház ban. Van lelkifurdalásom, ami elkísér halálomig… –A halál visszavonhatatlanná teszi a kérdést: megtettem-e mindent, amit megte hettem volna… A legtöbb esetben nem. Mégis, valahogy meg kell bocsáta ni magunknak. –Nem tudok… Nem tudom feloldozni magam… –Sem az ítélet, sem a felmentés nem nálunk van…Ami történt, az elsősorban az édesapjuk döntése volt. Társa halálával az a viszonyítási pont szűnt meg az életében, amihez mérhette, viszonyít hatta önmagát. Valami végérvényesen össze tört benne, amit semmi és senki nem rakhatott többé össze. –Apuka biztosan megbocsátana, mert ilyen volt a természete… A csongrádi Silber nyomda igényes munkája nyomán színvonalas kiadvány jelent meg Piroska Jánosról a család és az önkormányzat anyagi támogatásával. Ebben „Egy polihisztor festő” címmel Rappai Zsuzsa így ír róla: „Ritka adomá nya az életnek, hogy valaki egyszerre legyen tehetsé ges a művészetekben és az élet reális te rületein: jogban, szervezésben, várostervezésben, ráadásul még értsen is az emberek nyelvén.” Dömötör János művészettörténész így idézi fel ismeretségüket: a legnehe zebb műfajt gyakorolta Piroska János, az akvarellt. Az alföldi realistákhoz kötődik, ami azt jelenti, hogy a látott világból indult ki, de nem másolta azt. Azért ez a legnehezebb műfaj, mert nincs mód a változtatásra. Témáit abból a közegből meríti, amely mindennapjaiban körülveszi: a Tisza, a szőlők közötti táj, a kicsiny, földbe süppedő tanyák, az ember természeti elemekkel folytatott mindenna pos küzdelme, de legfőképpen virágcsendéletei. Ezzel

2007. március

49

írta be magát az egyetemes ma gyar művészet történetébe. A hatvanas évek óta ismertem őt. Sorsát, éle tét közelről láttam, múltját megosztotta velem. Kapcsolatunk az évtizedek során barát sággá alakult, így mondhatom, az őt ért kegyetlenkedések, embertelenségek nem törték meg. Mindvégig megőrizte derűjét, tartását, a történteken felül tudott emelkedni, s erre csak nagy emberek képesek. A hatalom nem am bicionálta, hogy kiállításai legyenek. A kérdésre, lehetett-e szere pe ebben a he lyi párt bizottságnak, Dömötör határozott választ ad: „Hát hogyne! Egészen biztosan.” Losonczi Áron, az unoka: kisfiú voltam, amikor nagyapa még élt, bár elég öreg volt már. Miután én is itt élek Csongrádon, ta pasztalom, mindenki pozitívan nyilatkozik ma is róla. Nagy dolog számomra, hogy a város ugyanazzal a díjjal ismerte el nagyapám, édesanyám, s az én tevékenységemet. (Piroska Jánost évti zedekkel később Réka lánya követte a polgármesteri székben. Áron, az unoka pedig az üvegbeton feltalálásával vívott ki ma gának világhírnevet. Mindhárman Pro Urbe díjat kaptak –a szerk.) Ami tetszik a festészetében, hogy egy könnyed techni kát súlyossá tudott tenni. Egyéni stí lust fejlesztett ki, bravúros színekkel dolgozott. Érdekes lett volna megkérdezni őt, hogyan gondolkodik a dolgok felől… Egy emlékező: Fitzgerald Elveszett nemze dék című könyvében írt Piroska kortársairól. Azért elveszett nemzedék, mert ezek az emberek a háborúban átélt szörnyű élmények hatá sára később már egyszerűen nem tudtak visszailleszkedni a mindennapi életbe. Erős egyéniség volt Piroska: voltak fanatikus hívei – ahogyan ellenségei is. Az ’56-os szerepe egyértelműen minden fölé emelte. A forradalom látszólagos győzel me idején emberi számítás szerint, ha hét köznapi ember, próbál bosszút állni az elszenvedett, mondhatni méltatlan igazságtalanságok miatt. Nem tette. Már felülemelkedett mindezeken, s ettől tudott akkora méltósággal viselkedni. Ha az ember elmerül más sorsában, egy idő múltán nehezen vonhatja ki magát ha tása alól. Így voltam ez zel magam is. Piroska János egyéniséggel bíró súlyos szemé lyiség volt, aki megosztotta környezetét. Ez lehet az oka annak, hogy máig sokan szeretik, tisztelettel emlegetik, de akadnak, akik gyűlölik. Ők a középszer, akik számára bár megadatott – mint mindannyiunknak –, hogy sors fordító pillanatokban naggyá lehessenek, de nem lettek. Mert a felemelkedéshez hiányzott a lelki nagyság. Piroska sorsában a katarzis éppen at tól annyira drámai erejű, hogy nem elment, ellenkezőleg, visszajött abba a környezetbe, ahol botlásait, hibá it is elkövette, s akik szeret ték, vagy gyűlölték, éppen közöttük volt képes a megtisztulásra. Környezete pedig a megbocsátásra, mert egy volt közülük. Piroska János Csongrádon van eltemetve. Utolsó útjára rengetegen kísérték el. Sírján mindig van virág. S ahogyan egy köze li ismerője fogalmazott, aki szerette őt: „… igric volt, aki előttünk járt, s énekelt…”

-

Lehoczky Leopoldina

Előző lapszámunkban a Megsebzettek c. írás végéről (51. old.) ki maradt a szerző, Lehoczky Leopoldina neve. Szerzőtől és olvasóktól elnézést kérünk.

Fehér szikla


50

O t tho n i tá j a k o n

EKOSZ - EMTE

kívül talán senki nem tudta, hogy ez a fiú a legnagyobbak közé emelkedik.” Ezt jelentette hát a jegenyés út, elindulást és megérkezést. Szom bathely, főiskola, első versek, aztán a táskájában Kormos Istvánnak, első mesteré nek verseket hozó fiatal költő, bemutatása az Élet és Irodalomban - megtörténik mindaz, amire eddig ké szül: költővé avatják. Mindenkitől tanul, Weöres Sándortól, Illyés GyuláMikor költőt temetsz, magadat teme ted, ma gadból azt, ami ne- tól, Pilinszkytől, de igazi mesterei Jékely Zol tán, Kormos István, mes és jó, tartás és vállalás, hűség és bizodalom, hazához és nyelv- Nagy László, Csoóri Sándor. hez ragaszkodó. Temeted mindazt, mit a költő benned látott, mert Még húszéves sincs, amikor1968-ban, ahogy ő mondta, eljegyzi jobban ismert téged, mint te önmagadat. Ki hitt volna benned jobban a történelem. A párizsi diákmegmozdulások egy joga ikért a hataa költőnél, aki tudta, hogy mindarra érdemes vagy, ami ért a világra lommal szembeszálló új nemzedék harcvállalását., a Prágába éppen teremtél, gyönge létedet csak e bizoda lommal tudod megtartani, Szent István napján bevonuló kádári csapatok (testvéri tankok) szamég ha olykor szél töri is ketté derekadat. badságtipró tette a szégyent jelentik számára. „Mit bánom én, ha Mikor költőt temetsz, a világot teme ted. A világot, melyet ő ál- több az áruló,/De lázadót is teremjen e föld!”- írja már első kötetémodott meg, mely attól tiszta, hogy a kimondott szó fehéren ragyog, ben, 1975-ben. Ekkor fogalmazza meg életprogramjának is nevezés egyene sen a szívbe talál. De most, nélküle, e világban „Egyedül hető sora it, költői küldetését összefoglaló szavait: „Le fokozott szísodródik a szó / mint vala mi nyomjelző lövedék, /széltől jajgat elve- vűeknek/ valami szabadítót mondani.” Kellett ez nagyon, különösző világunk”, „ibolyaföldjeinket beszántották”, hamis bírák ítél- sen a „szomszéd magyaroknak”, akiknek történelmi és sorspanakeznek felettünk, tombol a carpe diem, a süket fülekhez nem ér el a szait a helyszínen látja-hallja. tiszta szó üzenete. Csak kis idő még, türelem, és senki nem em lék1981-ben a fiatal költőt a Magyar Írószövetség titkárának vászik majd, ki volt e súlyos időben ki bajainkat ránk hozta, ki közénk lasztják, de a tatabányai Új Forrásban megjelent Öröknyár: elmúldobta a gyanakvás, bizal matlanság, hűtlenség, közömbösség, hedo- tam 9 éves című verse a hatalom olyan arroganciáját váltja ki, hogy nizmus vírusát, hogy megfertőzzön, be teggé tegye lelkünket. De jobbnak látja tisztségéről lemondani.( A kilenc éves fiú olyan élmémegmarad a költő intő szava az ólmos időkben is, nevét eljövendő nyekkel gazdagodik ’56 őszén, melyeket egy életen át nem felejt: „ korok is megtart ják. Mi most elárvultan bár, de várjuk a jeleket: „ és jöttek a menekülők / mesél tek nekem a forradalom ról / velem …a jámborul dühöngő enyészet / nyomán ott fönt egy égi mélyben / egykorú fiúk hőstetteikről / s aztán át a határon / meg sem álltak Kahomályra vált egy égi fényjel / És mintha már fölénk hajolna.” Vá- liforniáig / ezek a fiúk…/ akkor nem féltek a tankoktól sem / csak runk a költő szavára, mikor „ négy fal, négy égtáj / jajong vagy sut- éppen szüleik kezét fogva menekültek / akik nem tudták, mi lesz tog” , és trappol szívünk valami felé, mit ő itthagyott ne künk.(„ Egy holnap”) A vers az ötvenhatos versek sorának kezdete, melyeket készív trappol a virradatban / egy másik föladta magát / a harmadik sőbb rendszerváltó verseknek is neveznek. A költő Nagy Imré re, az még itt a mellkasomban / félreveri az éj szakát”.) ötvenhatos mártírokra emlékeztet, a múlt bevallását követeli: „ egyKincse nélkül maradt e szomorú világ, a köl tő, Nagy Gáspár el- szer majd el kell temetNI/ és ne künk nem szabad feledNI/ a gyilkoment. „És hallgat nak versek mélyén a költők./ A költőkben meg ver- sokat néven nevezNI. Ezek a sorok a Kádár-rendszer legitimitását sek alusszák / holtaktól tanult ál mukat.” vonják kétségbe. „ 1983 óta, mi óta Öröknyár: elmúltam 9 éves című Hallgatag pannon dombok között ka nyarog az út, fölöttünk szik- versében először szólalt meg a történelmi felelősségre vonás hangja rá zó januári ég. Berzsenyi és Nagy László földjén járunk, költőtől a hazai irodalomban, Nagy Gáspár több volt, mint korunk egyik tebúcsúzni, őt temetni jöttünk Nagytilajra. Mert meghalt az ötvenhét hetséges fiatal költője. Ez a régen várt hang, a felszaba dító hang, az éves Nagy Gáspár. önbecsülésünket visszaadni tudó hang - mely az egész magyar köAz égig érő je genyét keresem, mely hajdan a gyermek lépteit vi- zösség nevében követelt elégtételt, legalább erkölcsi elégtételt a forgyázta, mikor édesanyja szeme már nem láthat ta, ahogyan a szelíd radalom és szabadságharc meggyilkolt hőseinek, a mindannyiunk dombok között sietve lépdel Nagytilajról, a szülői háztól lelkiisme retén súlyosodó - szimbolikus Bérbaltavárra, a nagyszülőkhöz. Most jelentőségűvé tette személyiségét.”– visszafelé haladunk az időben, írta Mezey Katalin. Természetes, hogy a Bérbaltavár, a szülőfalu felől hata lom fel figyelt rá, és két év múlva, Nagytilajra, a végső nyughely felé. Köegy újabb ötvenha tos verséért, A fiú zötte feszül a teljes élet, az ötvenhét év. naplójából címűért a megjelentető Tiszatáj szerkesztőségét lezárják, főE tájról indult a fiú, Kelemen Erzsészerkesztőjét felfüggesztik Ez még az bet és Nagy Gáspár egyetlen fia, ki ol az idő, ami kor ötvenhatról sorozatban vasni minden játéknál jobban sze retett, a jelennek meg a hamisí tások, mint Szent Márton hegyre épült ezeréves isBerecz János Velünk élő történelem kökolába. Ebből, az óvó–védő, szeretetre, tete. Hogyan tűrhet né hát el ez a hatalom megbecsülésre épülő közösségből kerül Nagy Gáspár versét? Buda Ferenc, a a szigorú erkölcsöt, ala pos tudást adó költőtárs, a Tiszatáj közösségének tagja másik közösségbe, mely kialakította ezt írta Nagy Gáspár halálhírére: „ …hű benne a kereszténység kétezer éves és a szol gaként te jól forgattad s szépen gyanemzet ezer éves hagyományaihoz való, rapítottad a rádbízott tálentumokat, nem életre szóló kötődést. Így indulhatott kell hát röstellkedned a számadáskor, hajdan a székelység írója, Tamási Áron megállván a Legfőbb Gazda színe előtt. is az udvarhelyi kollégiumba, a gyermek Ragyogó tehetségeden felül én szelíd Móricz Zsigmond Debrecenbe, vagy bátorságodat becsültem legtöbbre, azt a Sütő András a mezősé gi kis faluból belülről fakadó, mélyről táplálkozó emNagyenyedre, hogy em berré faragja beri-erkölcsi tartást, amely a ke zébe őket az iskola, hogy azzá váljanak, ami adott kardot oktala nul soha nem suhogvé a sorsuk szánta. Oh, ti felneve lő iskotatja, ám ha kell, az elembertelenült halák, Nagyenyed, Sárospatak, Debrecen, talom elevenjébe talál egy ártatlan Pannonhalma, Marosvásárhely, Pápa, infinitivusz-toldalékkal is.” Udvarhely…és ti, jezsuiták, bencések, premontreiek, protestáns hitűek…Ki Ki sejthette akkor még, hogy gondozza ma az ifjúságot? 1989-ben Nagy Imrét és mártírtársait újForrai Botond atya, Nagy Gáspár rate metik százezres tömeg előtt, és az hajdani pannonhalmi osztályfőnöke Írószövetség koszorúját Cseres Tibor elmondta: „A Bérbaltaváron született, A költő levele dr. Serdült Tiborhoz és feleségéhez, nök felkérésére éppen Nagy Gáspár fogPannonhalmán ta nult köl tőről az Istenen Serdültné Benke Évához ja le tenni a ravatal ra. Meg azt, hogy a

Mikor költőt temetsz Nagy Gáspár emlékezete


EKOSZ - EMTE

O t tho n i tá j a k o n

301-es parcellában rendőrlovak patáinak dobogása közben Nagy Gáspár szavalja majd öt venhatos versét? „Olyan eszményi módon ápolta és védte az ezerkilencszázötvenhatos forradalom és nem zeti szabadságharc igazságát, hogy a nemze ti köztudat őt magát is a forra dalom hősei között tartja számon”- mondta Görömbei András iroda lomtörténész. Ekkor a hatalom még erősnek érezte magát, a Nagy Gáspárokat megfigyelték, s aki nem volt kegyeltje a rendszernek, arról adatokat gyűjtöttek, feljegyzéseket készítettek. Nagy Gáspár esetében ez verses életművével azonos terjedelmű, több mint félezer oldalnyi feljegyzést jelentett. Nagy költőelődöktől tanulta meg, hogy a legnagyobb művek sorsvállalók, etikai kulcsai az életműnek. „Verseim korábban is, ma is azt próbálták s próbálják állíta ni, hogy az egyén legbensőbb érzései is összhangba hozha tók annak a közösségnek a sorsával, melyből vétettem. A magyar költőnek, ahogy mindig is volt, úgy ké sőbb is lesz olyan gondja és dolga, hogy ne csak a maga nevében be széljen hitele sen. Vannak olyan pillanatok és lesznek, amikor meg kell írni a Nem zeti dalt vagy a legújabb Szózatot.”– nyilatkozta a költő 2003-ban. De az igen és a nem között az ember hova áll?- teszi fel a kérdést a költő. Ezt az az etikai mérce dönti el, mely a magyar költészetben Balassitól errefelé évszá zadokon át forrott ki és szilárdult meg, melyet már 1971-ben, huszonkét esztendősen vetett papírra Nagy Gáspár is. „Ösztönösen azokra figyelek, akik azt bizonyítják, hogy a költészet töretlen gerincek kopogtatása, s nem hiszik, hogy a segesvá ri és szárszói tragédia mindegy lenne az anyaföldnek.” Író nem állhat a hatalom napos oldalán – idézte Ottlik Gézát. Neki sem volt mindegy. Ezért okozott ke serű csalódást, ami 1989 után történt. Barátságok látványosan bom lottak fel: „békebeli kannibálok/ egymást zabálják fel a bará tok.”– írta. Verseivel, melyekben konok következetességgel hű maradt elve ihez, sokszor hozta „kényelmetlen helyzetbe” az új hatalmat, de megosztotta a ma gyar írótársadalmat is. Akik már az új hatalom napos oldalán álltak bevallatlanul vagy nyíltan, azok fanyalogtak, de voltak, akik felsorakoztak mögéje, erősítésként. „Megmentette a magyar irodalom becsületét”– mondta róla Mezey Katalin. A költőt mélyen bántotta a határon túli magyarok eltaszítása, a velük való szolidaritás megtagadása sebként égette, azt a nemzeti etikát látta sárba tiporva, melyet egész életében hangoztatott. „Verset írni csak indulatból lehet, gondból, vereségtudatból, gyászból jön elő a vers”- hangoztatta. Gond, indulat, gyász volt elég, a globalizáció semmihez sem hasonlítható mocska, az arctalan diktatúra nap mint nap új harcra készteti a kort, de már nem a haza szabadságáért, hanem a személyes szabadságért folyik a küzdelem. A ma fiatal költői már nem az ötvenhatosokról írnak verset, számukra a kihívás azt jelenti, beszállnak-e a kereskedelmi médiába vagy nem. Hova is áll hát az ember igen és nem között? Hát erre válaszoltak mindig Nagy Gáspár versei, példát adva a törhetetlen gerincről. Egyik utolsó nyilatkozatában ezt mondta: „Félek, én már nem érem meg a visszatért diktatúra bukását.” 1990 után, bár megkapott számos díjat, melyeket eddig megtagadtak tőle, magas szakmai és politikai kitüntetések birtokosa lett, mindez nem feledtette vele azt a csalódást, mely abból a felismerésből fakadt, hogy a rendszerváltozás csúfot űzött a szebb és igazabb jövőt sóvárgó elképzeléseinkből, álmainkból, és hogy mindaz, ami ránk zúdult, a magyar társadalom szellemi és anyagi kifosztásához vezetett. „Az ő élete és műve példa és mérték volt a magyar gyávasággal, ellenségeskedéssel, viszálykodással, kishitűséggel, önpusztítással, önfeladással szemben. Úgy volt rendkívüli ember és művész, hogy semmi mást nem tett, mint amit természetes kötelességének tudott minden időben. Így vált az emberi tisztesség és bátorság példájává. Bizonyság arra, hogy a mai világ kihívásaival szembenézve is építhető iránymutató életmű, és megőrizhető a személyiség épsége, tisztasága.”– e szavakkal búcsúzott a költő ravatalánál Görömbei András. A köl tészet nagy témái a születés, a halál, a szere lem, közte a boldogság – mondta egyszer a költő. A halált sokszor megverselte, az elmúlás témája a kezdetektől jelen van költé szetében. „Tudom, / nagy nyá ri délután lesz, / fülledt, meleg, esőutáni, / és hirtelen zuhanó, sosemhallott / redőny mondatokra ébrednek / a versek a költő agyában, / de már hiába, hiába minden, / eljő akkor váratlanul…” Elmúlás, születés és halál között egy kis élet, a kereső és vívódó ember, eltávolodás és vissza találás, s aztán végül az íróasztalán megtalált legutolsó sorok a megbékélésről, az elnyert kegyelemről: „Szerethetett engem az Isten / mert teremtményének / engem is elfogadott / sárból-agyagból apám s anyám álmaiból…”

2007. március

51

Nagytilaj ki csiny te metőjében a magas jegenyék fölé száll Sebestyén Márta hangján az archaikus csángó siratóének, nyitogatja az égi ablakokat, s csendesíti a szíveket. Bérbaltavár, Nagytilaj és a magyar láthatatlan haza gyászolói utolsó útjára kísérik a köl tőt. A sírnál felhangzó ősi him nusz e föld fi ának nevében is szól: „Magyarországról, édes hazánkról, ne feledkezzél el sze gény magyarokról” Bátorítóan idézzük ma gunkban sorait: „ …a remény sohasem meghaló,/ ha minden utolsó szalmaszál / ABBÓL A JÁSZOLBÓL VALÓ.” Elismerései 1977. Radnóti-díj 1990. József Attila-díj, Arany János-díj 1993. Nagy Imre-emlékpla kett 1994. Kölcsey-díj 1999. Balassi Bálint-emlékkard 2000. Kossuth-díj 2006. Magyar Örökség-díj 2007. január 22. Kölcsey Társaság emlékérem

-

Serdültné Benke Éva

Paks, 2007. január Ferenczes István

Újév 2007 tovább a gyász Táncol, dübörög az ország, pezsgõk durrannak, elisszák a jászolt, miközben csöndben, mennek, elmennek a tiszták elmúlnak kilenc évesena Hold arcán álldogál már, akár egy tétova óda, harmadnap meghal Nagy Gáspár… Gyalázat, ördögáldozás, fekete rügyes január, a Fiú fehér ing nélkül, Nakonxipánban sem hull már Összecsuklik most a mondat, egyedül sír az Isten is, a túlsó parton lobogó angyal áll, a seholsenincs, két ségbeesetten jön el, mint ahogyan a köd leszáll, beléd kapaszkodunk árván, te elhullt, utolsó hajszál… Hûlõ haza. Magyarország, te megroppant medencecsont, fogadd magadba, hordozzad kereszttel áldott magzatod… Versek zokognak asztalán, akár az omló kápolnák, s a ránk szakadt vallatásban már vele hallgatunk tovább. Csíkszereda, 2007. január 3-7.

A költőt búcsúztató további versek az 57. oldalon olvashatók.


52

Irodalom

EKOSZ - EMTE

ELEVEN HAGYOMÁNY Á PR I LY LAJ O S Brassó, 1887 november 14. - 1967 április 6., Budapest Szeret az erdő Engem az erdõ véd s szeret, utaimon erdõk kísértek: bük kök, gyertyánok, égerek tölgyek. Fenyõk is. Égig értek. Most is, hogy visszagondolok hajdani erdeim sorára, a hegy felõl gyönyörûen zúg bükkös erdõnk orgonája. S ha majd mélyebbre költözöm, érzéstelen rommá omoltan, egy hang közelrõl súgja még: Én is az erdõ fája voltam. Mi a titka az Áprily-versek varázsának? Né meth László szerint „A kifeje zés áhitatát, a természet tiszta sugallatát, s ahogy ő mondja: az ember dallamát őrizte meg ne künk. Egyike azoknak a művészeknek, akik nem utat törve, de tiszta és komoly szívüket felmutatva válnak az új idők követé vé.” Áprily La jos 1887 novem ber 14-én szüle tett Óbrassóban, egy Hosszú utcai eme letes kőház ban, és a közeli evangé li kus templom ban ke resz telték Jékely Já nos Lajos névre. S bár éle tének első ál lomás he lye Bras só, ő min dig Parajdot és környé két – a Sóvídéket tartot ta iga zi szülő földjé nek, mi vel a Jékely család már 1888-ban Parajdra költözött. A köl tő itt töl töt te legszebb gyermek éveit, itt szerez te első, az egész életre kiha tó, változa tos él ménye it, itt ala kult ki termé szet- és emberlá tása. A küküllői pisztrángászás és a „titokzatos múltú” Rapsonné várá hoz csá bí tó kirándulá sok közben gyűjtötte nyel vé nek sa já tos íze it és za matát. „Itt kezdődik az a múl hatat lan szere lem, mely később sa já tos élet formát ala kít ki és szinte panteisz ti kus közösséget teremt a természettel: a leendő köl tő itt te lítődik olyan él mé nyekkel, melye ket a lé lek ős élményei nek ne vezhetünk, s a képzelet is itt kapja legelső sugallatait.” (Győri János) Ezek a ki rándulások nemcsak a természet megfi gyelésé re taní tot ták, ha nem egész lé nyét át hatották és a termé szet ben tit kokat sejtő, szimbo li kus látásmódra ne velték. Legfőképpen az erdő felett emelkedő szikla, a Rapsonné vára és a hozzáfűződő népi monda izgatta. „Mítikus terület volt ez gyer meklábam számára, katlana zárt birodalom, ahol ti toktermő a föld, különös illatú a virág, s beszédesebb a patakok suttogása. Ma is tisztán érzem: képzeletem legelső sugallatait Rapsonné erdejé nek és várának köszönhetem” – írja.

Erdőrészlet Ez a titokzatos várrom az évek során olyanszerű szimbólummá tisztul, mint Maeterlinck megfoghatatlan kék madara, amely mindig egyre tovább csábít ja az embert (Álom a vár alatt, A régi házban, Hypertónia). 1899-ben a parajdi gyufagyár megszűnése miatt a Jékely család Kolozsvárra köl tözött. Búcsút mondott a Küküllőnek, a gyermekkori romantika boldog éveinek, de erre a vidékre kellett később is több ízben visszatérnie, hogy megpihenjen, megnyugodjon az élet megpróbáltatásai között. Az otthon küzdelmes, nehéz életformája mellett legfőbb nevelője a kolozsvári reformá tus kollégium volt, ahol magyardolgozatai hamar feltűnést keltettek. Álmodozások, kemény munka, tanulás és magántanítás között folyt az éle te. Eközben füzetbe írta saját verseit és német költőktől való fordításait. Nyelvét, formakészségét így próbálta csíszolgatni és hajlékonnyá tenni. 1905-ben beíratkozik a magyar és német szakra, majd az egyetem elvégzése után rövid időre Párizsba utazik, hogy a nyugati kul túrával közelebbről megismerkedve, francia nyelvtudá sát is tökéletesítse. Párizsi élménye inek hatását azonban nem találjuk fel költészetében, csak azt tudjuk róla, hogy ott is „szívfájdí tóan egyedül érezte magát.” Hazatérése után nemsokára, 1909 őszén , megkapja az enyedi kollégium tanítóképzőjének ma gyar-német sza kos tanári állá sát. A következő évben átkerült a gimnázium hoz és egy szerkesztői év megszakításával, 1926-ig Enyedhez kapcsolódott az élete. Közben 1911-ben felesé gül veszi menyasszonyát, Schéfer Idát és Enyeden születnek gyermekei: Jékely Zoltán, Endre és Márta. Innen indult el a pályája az irodalmi életbe, mely azután Kolozsvárra, majd Pestre, végül Visegrádra hívja.


EKOSZ - EMTE

Irodalom

53

fény csendes, lehelletfinom lírája következik. Az öregkor lírája, amelyben a halál előtt még egyszer összegyűl és tovább sugárzik a környező élet minden szépsége. Ennek a költészetnek különös szépségét a természet mindig friss, üde, változó képei és az elmúlás fájdalmas érzése adja. Mintha csak a Párizstól búcsúzó Adyra hallgatott volna. Ady a „szép ámulások szent városától”, Párizstól búcsúzott, Áprilyt a szép ámulások a természethez kötötték. Fájdalmasabb volt-e ez a búcsú? Nem. A természet örök szépségei nemcsak az elmúlás, hanem a továbbfolytatódás, a megújulás megnyugtató és új erőt adó érzését nyújtották számára (Ámulni még).A lenge színek és vonalak hajlékony, finom dallamát akkor is megőrizte, amikor elpanaszolta a végzetes magány dalát a Hollóénekben. Tündéri tájhoz tért vissza, vagy arra talált reá élete végén Szentgyörgypusztán. Korábbi költészetének sokszor tragikus alakjai után itt szelídebb, békésebb világba érkezett. Az elvágyódás nyugtalansága eltűnt az életéből, nem lázad többet a környező világ ellen. Szentgyörgypuszta a modern magyar költészet kies szigete lett, amelyben egy szelíd poéta megbékélten gyönyörködik és öregségében még mindig ámul az élet örök csodáin. A „szent magánosság”, amelyről a nyájas poéta egykor csak álmodhatott, a XX. század közepén talán csakugyan megnyílt egy modern költő számára, aki az emberiség és a természet szeretetét, harmóniáját tisztán őrizte meg élete legkeményebb megpróbáltatásai között is. Hosszú élete folyamán sokat fordított a világirodalomból: a német, francia, latin, angol, román, orosz költészetnek számos re mekművét ültette át magyar nyelvre. Költői pálya futásának utolsó szakaszát az Ábel füstje című gyűjteményes kötete s az öregkori illetve addig kiadatlan verseket magába foglaló Jelentés a völgyből és az Akarsz-e fényt című kötetei jelzik. Végül sűrű köd ül a tájra, a madarak is elhalkulnak és csak egy-egy levél rezdül a fán. Ábel füstje még a magasba száll, az égbe, a madárdal pedig, a költő dala szinte ész revétlenül halkul el és olvad bele a végtelenbe. Nyolcvanadik szüle tésnapja ünneplése elől szeretett volna menekülni, de miután beutalták a hárshegyi szana tórium ba, 1967. augusztus 6-án ott érte el a halál. S bár hagyományokat megörző és megújító költő volt, hatását és jelentőségét nem csak ebben kell lát nunk. Egy viharos korszakban őrizte meg „az ember szépbe-szőtt hitét”, amely nem fakul el az idő múlásával, hanem új fényt és új hangsúlyt kap minden nemzedék lelkében. Az „ember dallama” nemcsak a megbékülést, a harmóniát, hanem az építés, a jövő, az élet hitét is jelenti. Az alkotás fe lett ezért száll magasba, a végtelenbe ma is, töretlen erővel.

Áprily Lajos emlékház Parajdon 1912-ben fordítja le Gerhardt Hauptmann Elmerült harangok című verses mesedrámáját, amelyet évek múlva, az Osvát Kál mán szerkesztette Zord Időben (1919), könyvalakban pedig a Vers vagy te is című kötetben (1926) bocsát a nyilvánosság elé. A fordítás mindmáig időtál ló művé szi teljesítmény, avatott költőre, kiforrott formaművészre vall. Ettől kezdve minden jelentősebb erdélyi magyar lapnak és folyóiratnak rendszeres munkatársa, sőt: költészetének és em beri kvalitásainak nagyrabecsülését bizonyítja, hogy őt bízzák meg a kolozsvári Ellenzék irodal mi mellékletének, majd pedig az Erdélyi Helikonnak a szerkesztésével. Áprily tulajdonképpen, 1919-ben úgyszólván teljes fegyverzettel ugrott ki az ismeretlenségből. Egy-két év múlva a Falusi elégia „kiforrt bánata”, „Zengő nyugalma”, erdélyi hangulatú havasi legelője, rímeinek mé lyén konduló zenéje hódította meg a hazai kri tikát és az olva sókat. Erdélyi kortársai közül jól megalapozott, a klasszikus és modern költészet legjavát egyaránt átélő, tudatosan fej lesztett verskultúrájával tűnt ki. Nyelvismerete elsősorban az impresszionista és szimbolista francia és német költészetet, a modern természetlírát nyitotta meg számára. A líra új uta kat kereső forra dalma idején Európa felé ki tekintve juthatott el legszűkebb hazájá ba, a he gyek világába, a hava si élet magaslati levegőjébe, amelynek ritmusát olyan érzékeny füllel hall gatta ki, mint az orvos a beteg szívdobbanását. Ebből a ritmusból nőtt ki az ő zenei jellegű verse lése. Táj és történelem, szülőföld és emberiség egysége az a költé szet, amit Áprily nekünk nyújt. Ez egy zenei hatásokra törekvő költé szet, amely a lélek sejtelmes világát és a jelenségek mögött rejtőző gon- Felhasznált irodalom: Vita Zsigmond: Áprily Lajos (Összeállította: BOÁ) dolatokat akarja kifejezni. Áprily Lajos az emlékezés lírikusa, ami nemcsak azt jelenti, hogy legtöbb versének megszületését hosszas érlelődési időszak előzi meg, hanem, hogy időszerű emberi monda nivalói, témái rendszerint múltbeli távlatokhoz, összefüggé sekhez kapcsolódnak. „Melankólia és muzikalitás” – így jellemezte saját művészetét a húszas évek elején, Tompa Lászlónak írt egyik levelében. A melankólikus életérzés mindenesetre már az első két kötete (Falusi elé gia, Esti párbeszéd) tanúsága szerint is – legjellemzőbb vonása lírájának. A kínzó önvád, a gyökértelenség érzése aztán különösen felerősödik a harmincas években, Magyarországon írt Áprily-versekben. Sem a budapesti Lónyai utcai leánygimná ziumban, majd a Baár-Madas-féle gimnáziumban betöltött tanári-igazga tói állás, sem a Protes táns Szemlénél vállalt szerkesztői tisztség nem tudja feledtetni vele az elhagyott erdélyi tájak emlékét. A Rönk a Tiszán és A láthatatlan írás verseinek zöme megannyi burkolt vallomás a szülőföldről, a távoli gyermek- és ifjúkor nosztalgikus idézé se. A Visegrád melletti Szentgyörgypusztán, az öregség árnyékában született versekben viszont a szorongató halálfélelem, lelki zaklatottság mintegy feloldódik, s a közelgő halál gondolatával való bölcs megbé kéléssé tisztul. A hanyatló A Sószoroson át

2007. március


Irodalom

54

EKOSZ - EMTE

Új rügy s új fű, és újra mondhatom,/ és örvendezve mond hatom, hogy élek./ Kékes vihar-fekete alapon/ a cseresznyefa-göm bök hab fehérek.” (Áprily Lajos: Tavaszi pil lanat) Áprily Lajos verseiből:

Akarsz-e fényt? Homály. A bimbós sombokor ködpermetegben ázik. Hozok egy ágat, vízbe tedd, vázádban kivirágzik. Pár nap s kibontja szirmait, mintha kén lánggal égne. S a verandán szétsugaraz a tavasz szõkesége

Álom a vár alatt (részlet)

Rapsonné vára a parajdi határban Régi vasárnap, régi nyáron patak s idõ hova szaladt? Hová repült a légi álom Rapsonnénál a vár alatt? Hová repült a várba hangzó, templomba hívó gingalang?

Tavaszi mező

Most hogyha csendül halk harangszó, jól is merem: csak sírharang. Fekete holló száll fölöttem, nem káprázó, tüzes kerék. Rapsonné vára, visszajöttem, Rapsonné asszony, élsz-e még? Ott túl a rengeteg homályon egy szép országot ismerek, partján hab verte sziklaszálon botot cifráz egy kisgyerek.

Csendes, langyos esõ suttog az ablakon, Lengõ ághegyen penget a cinke már, Túlról hótalanul néz le a hosszú hát S jég nem zajlik a Kis-Dunán.

Haj, elvesztettem s nem találom, szekér az útján nem zörög, nincs arra jel, nincs arra lábnyom, eltûntették az ördögök. Kutatom kéz-árnyalta szemmel s a szemem köddel lesz tele – fölötte átcsapott a tenger, tajtékos évek tengere.

Nemcsak réti gyepek sejtik, amit hozol, S ázottan neszelõ tágszemû szarvasok: Vén szívvel magam is értem a suttogást: Szép tavaszt hozok. Ember, élj!

Útromboló fekete ördög, Lásd, engem is megátkozott – Rapsonné asszonyom, kö nyörgök: még egyszer add a táltosod!

Halk suhogás

Hívj, hívj, halk suhogás. Vártalak, indulok. Kedves permeteg mossa meg arcomat. Hetvenhét tavaszom lelke lebeg körül, Hogyha hûsödet érzem.

Erdei patak


EKOSZ - EMTE

Irodalom

55

Nagy Zoltán

I D Ő U T AZ Á S

A hegy oldalában tátongó, sötét alagút bejárata, félelmetes sárkánykígyó nyitott szájához hasonlított. A belőle kivezető kavi csos út elhanyagoltan kanyargott lefelé a me redek oldalon. Tőle jobbra ha talmas, nyomasztó, agyagos földcsuszamlás emelke dett az erdő lábáig. A sűrűn nőtt, magas fák sötét árnyékot vetettek az útra, és az alatta elte rülő völgyre, ahol kőfolyás vezetett le a völgyben kanyargó patakig. Úgy tűnt, mintha nem is olyan régen, harci szekerek dúlták volna szét és tették egyenetlenné a hegy olda lában épített utat. A vándor, aki itt bandukolt, tele volt szorongással és félelemmel. Még ő sem tudta, hogyan kerülhetett ilyen szörnyen lehangoló környezetbe. Csak annyit tudott, hogy valakit keresnie kell, s egy megmagyarázha tatlan belső hang azt súgta neki, hogy ez az út erre vezet és célját hamarosan eléri. Huszonhét évesen egyedül járta a világot, és még mindig nem talált rá a másik felére, aki által ő is végre egésznek érezhette volna magát. Sokat segített volna a be fele fordulás, de hát ilyen fiatalon még meg kellett ta pasztal ja ezt a fizikai világot, amit születése előtt, a lélek választott magának. Egyik kanyart a másik után hagyta el, amikor hirtelen egy város képe tárult eléje, ami szélesen nyújtózott a lá tóhatárban. Felülről nézve olyan kihaltnak tűnt az egész, hogy a vándornak egyetlen porcikája sem kívánt oda lemenni. Jobbra nézve, a hegytetőn, a fák közül mintha egy vártorony képe sejlett volna fel. Hogy nem látott arra felvezető ösvényt, négykézláb kapaszkodott fel a meredek oldalon, amíg elérte a terméskőből épített, impozáns várfalat. Tekintetével vé gigpásztázta a falat, azt keres te, hogyan juthatna át rajta, amikor négy-öt méter magasságban felfedezett egy ablakszerű rést. Aki oda fel akart jutni, annak komoly mászási technikával kellett rendel kez-

Várfal nie, ami a vándorból nem hiányzott, így szerencsésen feljutott. A túlsó oldal sokkal magasabban állt, mert az udvar a kőfal irányába lejtett. Ve szélyesnek tűnt az ablak alatt mászni, mert nem lehetett ellenőrizni, hova lép, azonban bal oldalon, a kerítéshez aránylag közel, három fenyő magaslott az ég felé. A vándor amint valahogy kijutott a fal párká nyára, megközelítette a legközelebb álló fenyőt, percekig habozott, hogy vajon sikerül-e átugrania, majd minden erejét összeszedte és elrugaszkodott a faltól, s szerencsésen elkapta a fiatal, vékony fenyő de rekát. Óvatosan csúszott le a fá ról, hiszen a ha talmas vár tövében el terülő udvar cseppet sem tűnt barátsá gosnak. Bármerre né zett, a föld szétdúltan emelkedett, majd balra meglátott egy lapos kövekből kirakott ösvényt, ami a fal mellett húzódott felfell. Találomra arra indult. A tete jére érve már kissé barátságosabb, füves udvaron ta lálta ma gát, amikor a fal tövében közeledni

2007. március

Az utaink addig lehetnek közösek, amíg a dolgainkat elrendeztük vagy amíg egymásra szükségünk van. A további együtthaladás hátráltatja a szellemi fejlõdésünket, mert a következõ feladata mindenkinek máshol rejlik. (Szerzõ) látott valakit, aki leginkább egy fekete felhőhöz hasonlított. A vándor nem tudta, hogy zavaros látása miatt észleli-e így, nem tudott ki venni sem arcot, sem testformát a jelenségből, csak azt érezte, hogy ez az, megtalálta akit keresett. Azonban, ahogy egymás közelébe értek, azt észlelte, hogy ez a feke te erő birtokába veszi és lebénítja az akaratát. Se előre, se hátra menni nem tudott. Percekig álltak így, egymással szem ben, amikor a fekete ködből egy tizennégy év körüli gyermek alakja kezdett kibontakozni. Ruházata hasonlított az övéhez, csak természetesen, sokkal tisztább. Sajnos az övét már hetek óta áztatta az eső, s erre még az út pora is rárakódott. A gyermek lábán rövid, piros csizma emlékeztetett a várban élők viseletére. Nadrágjának rugalmas anya ga szorosan simult testéhez. Kiengedett fehér inge, derekánál átkötve, és hegyes, kúp alakú sapkájában Oblióhoz hasonlított. Valamit szemmel láthatóan a vándor értésére akart adni, mert kézzel-lábbal hadonászott, amikor látta, hogy nem érti a sza vait. Ráncigálta, majd megfogta a ke zét, és húzni kezdte, amiből a vándor megértette, hogy valószínűleg segítségre van szüksége. Érezte, hogy vele kell mennie, így hát elindult mellette. A gyermek átvezette az udvar első felébe, ahol egy hosszú, fehérruhás fiatal nő feküdt a fűben, aki kora után va lószínűleg a fiú nővére lehetett. A vándor jobban megnézte és sérülései alapján arra a következtetésre jutott, hogy talán a vár ablakából dobták ki a fiatal nőt. A késő délutáni nap már nem adott meleget, sürgősen biztonsá gosabb helyre kellett vinnie. Óvatosan az ölébe vet te a lányt, az utat a gyermek mutatta egy, a magas kőfal tövében lapuló, fából ácsolt szerkezet felé, amiben szé na volt elterítve. Arra fektette a lányt, miköz ben a gyermek értésére adta, hogy vízre lenne szükség. Az hamarosan hozta is a vizet, valamilyen agyagból készült edényben, saj nos a nagy sietségtől minden lépésénél kiloccsant belőle egy-egy kevés. Pohár hí ján cserépkancsóból itatták meg a lányt, akinek testén mint ha az élet vize áramlott volna át, feltöltődött energiá val, s kis idő múltán megrebbentek hosszú szempillái, majd tágra nyitotta a szemét. Ahogyan csodálkozva fordította tekintetét a vándorra, látszott, hogy tele van rémülettel és bizonytalansággal. Ebből a vándor megértette, hogy me nekülni szeretne ebből a környezetből, de saját erejéből erre még nem képes. Így hát óvatosan ölébe emelte és a gyer mek irányításával elindultak a várkapu felé. A XIV. században készített, különleges formájú vaskaput sikerült egy rúgással kinyitnia, onnan kezdve már szerpentin vezetett le a völgybe. A lábuk alatt el terülő görög város, ebből a szögből nézve, épí tészetileg remekműnek tűnt, éppen csak életet nem lehetett látni benne. A szemben lévő magas, füves domb tetejéről, fe hérre festett templom-szerűség verte vissza a lemenő nap sugarait. Egy óra múlva, ha valaki utánuk nézett volna a kapuból, felfelé bandukoló, mozgó pontoknak látta volna a vándort, ölében a lánnyal és a mellettük lépkedő gyermeket. A vándor, mivel a lányt egyszer sem tette le útközben, rettenetesen elfáradt, karjait már alig érezte, de elhatározta, hogy csak azért is kibírja a templomig levő utat. Azonban az a re ménye, hogy onnan se gítséget kapnak, tévedésnek minősült. A templom előreugró tetejét két nagy osz lop tartotta, a vastag fehér ajtó nehezen nyílt, s bent tömör sötétség fogadta őket, mivel a magasan vágott, két hosszú, kes keny ablakon - amik ráadásul be vol tak festve ikonokkal, - csak gyenge fény szűrődhetett be. A hideg, nyirkos kőpadozaton egyetlen bútor féleség sem volt látható. Úgy tűnt, ezt a templomot csak felépítették, de soha nem szentelték fel, ezért a démonok ta nyájává vált. A gyer mek és a vándor gyorsan behúz ták az ajtót, s a kiugró tető alatt végigmenve kiléptek a fűre. A lányt még mindig az ölében tartotta, nem akarta letenni a hűvös földre, tanácstalanul állt és úgy érezte, hogy soha még ilyen ha tározatlan nem volt. Már annyi ra fájt a tehetetlensége, hogy szeme előtt minden elhomályosult, megtántorodott és eszméletét vesztve, rogyott le a földre.


FFF

Irodalom

56

Régi templombejárat Évek teltek el ezután. A lány csodával határos módon felépült, megmenekült, s most mindannyian együtt ülnek a város egyik lakóházának szobájában, és arra várnak, hogy a lány asztalt terítsen. Oblio is felnőtté vált, úgy tizenkilenc-húsz éves lehetett ekkor, nővére huszonegy-huszonkettő. A vándor mellettük maradt az évek folyamán, úgy érezte, ők ketten jelentik számára a hiányzó családot, valamilyen formában mindenképpen összetartoztak már. Amióta együtt vannak, a két testvér számára ő teremti elő a létfenntartáshoz szükséges élelmet, s számára ez természetessé vált, bár folyton úgy érezte, ezért az áldozatvállalásért soha, semmilyen elismerést nem kap. Ezért, bár hárman éltek egy fedél alatt, mégis furcsa űrt érzett a lelke mélyén, magányosnak, kívülállónak érezte magát. Ha néha adtak is valamit, éreztették vele, hogy ez terhes feladat számukra, csak azért teszik, mert továbbra is szükségük van az ő munkájára és odaadására. A szoba is, amiben ültek, eléggé sivár hangulatot keltett üres, fehér falaival. Középen, hosszú, durva deszkából ácsolt asztal töltötte ki a helyet. A vándor egy ládán ült, és azon gondolkozott, hogy mi volna, ha elhagynák ezt a várost és el félelmetes munkahelyét, ami, egy hatalmas vízesés melletti kőbányában volt, jó távol a várostól. Ebben a kőbányában fejtették ki és készítették elő a város házainak alapköveit. A vízesés két oldalán sziklás hegy húzódott félkörben, omladékos, meredek falaival. A tetejéről sűrűn nőtt fák körvonalai emlékeztettek, a bánya terjeszkedése miatt elpusztult társaikra. FFF

EKOSZ - EMTE

Eltelt újból néhány év. Egy folyó lassan hömpölygő vizén, állatbőrökbe öltözött ember evezett felfelé, göndör szakálla és haja már deresbe hajlott. A kenuban féltérdre ereszkedve, egyetlen la páttal szelte a vizet, miközben szemét a tájon járatta. Csöppet sem sietett. Minden evezőhúzása lassú, de erőteljes volt. Úgy látta, hogy a folyó két oldalán elterülő dombvidék szép lassan behátrál a fe nyőkkel övezett hegyek aljába. A dombokat elszórtan, kisebb-nagyobb bokrok és fák borították, amik a késő nyári verőfényben ragyogtak felé. Tekintetét messze végighordozta a nyugodt tájon és szinte boldogságérzet fogta el, ha fogadott családjára gondolt, akik - úgy gondolta -, a folyó felső felén, egy part menti kis házikóban már biztos türelmetlenül várják őt. Kenuja hátsó fele állatbőrökkel volt tele, amiket egész nyári vadászata során gyűjtött össze és érlelt ki, ezzel biztosította családjának az egész évi megélhetést. Alig várta, hogy megérkezzen és átadhassa ajándékait, amikből majd a téli ruhákat is varrják. Így ábrándozott lapá tolás közben, amikor váratlanul eléje bukkant a ház. Ahogy közelebb ért, annak éppen kitárult az aj taja, és két személy lépett ki rajta, akik elindultak a part felé vezető pallón. Fogták egymás kezét, majd feleúton szembefordultak és szorosan egymáshoz tapadtak. A két testvér élvezettel figyelte a vadász döbbenetét, akit romlott lel kük-szívük minden darabkájával gyűlöltek és ezzel akarták értésére adni, hogy többé már nincs szükségük rá. A vadász számára fájdal mas volt ez a felismerés. Vissza kanyarodott a folyó közepe felé és tovább evezett. Még ő sem tudta, hogy merre, csak azon töprengett, hogyan lehetnek ezek ilyen kegyetlenek. Úgy érezte, elárulták. Ő, aki rájuk áldozta fiatal éveit, sőt nekik szentelte életét, most újra elhagyatottan, minden szeretettől megfosztva kóborol hat a világban. Arra gondolt, hogy addig megy, amíg valahol benn a hegyek közt megtalálja azt a remetét, aki tanácsot adhat neki. Még fogalma sem volt, hol keresse, csak annyit tudott, hogy valahol létezik. Kikötött hát a parton, s újból elindult magányos útjára, úgy, ahogy hosszú évekkel ezelőtt tette, most is a belső hang vezérelte. Hosszú, emberileg nagyon hosszú ideig járt-kelt, már-már szinte reményvesztetten, amikor egy nagyon furcsa, szabályos kúp alakú hegy keltette fel a figyelmét. Valójában még soha nem látott piramist, ez a hegy azonban ahhoz hasonlított. A kíváncsiság egyre közelebb vitte hozzá, amikor a hegy alatt meglátta a bejáratot, aminek még ajtaja is volt. A boltíves ajtót vastag, kemény deszkából készítették, úgy érezte, azért van félig megnyit va, mert mögötte éppen őt várja valaki. Így hát szép lassan besétált rajta. Sötét folyosóra jutott, aminek vé gén halvány fény de-

Barlanglyuk

Kapaszkodó

rengett. A fény, ami egy kitárt ajtón át szűrődött feléje, úgy vonzotta, mint lepkét a tűz lángja. Csendben odament és benézett az ajtón. Kis, cella-szerű helyiség tárult eléje. Baloldalt egy magas asztal, inkább talán írópult, rajta gyertya pislákolt, és ennek a lángjánál egy barna csuhás, nagy szakállú öregember állt, háttal az ajtónak és lúdtol lal írt, tollát minduntalan a kalamárisba mártogatva. A vándor nem tudta, mondjon-e valamit, ami kor az öregember hátra sem nézve, megszólalt: “Már vártalak.” És tovább folytatta az írást. Erre a vadász csendben belépett és az asztal melletti székre telepedett. Várt. Az öregember, akiből csak úgy sugárzott a jóság, nem váratta sokáig. Hamarosan megfordult, és arcán felderengő halvány mosolyával, azt mondta: “Most már kérdezhetsz!” “Azt szeret ném, ha arra válaszolnál nekem, ki az az ember, aki képes a saját testvérébe szerelmesnek lenni?” – kérdezte a vándor Az öreg csak annyit felelt: “Erre a kérdésre a fele-


EKOSZ - EMTE

Irodalom

let benned kell megvilágosodjék. Én csak ebben tudok segíteni. Megmutatom neked, hogy mi történik veled a jövőben, ha újból ennek a gonosz test vérpárnak a közelébe mész.” Azzal közelebb lépett, és jobb kezét a va dász feje fölé emelte. Tenyere nagyon erős energiát sugárzott, amitől kivilágosodott az egész szoba. A fény egyre erősödött, szinte elvakította már, amikor hirtelen eltűnt a szoba, és a vándor egy faluvégi, elhagyatott ház sáros udvarán találta magát, amint a fal mellett fekszik, és valaki a fejét rugdossa. Nagy erőfeszítésébe került meglátnia, hogy ki az, amikor felismerte Obliót. Csak úgy sugárzott belőle, hogy számára minden ütés és rúgás kielégülést jelent. A vadász hiába próbált felállni, sehogy sem sikerült neki, csak fetrengett a sárban, összetörve, véresen. Aztán valószínűleg elveszíthette az eszméletét, mert amikor újból magához tért, egy fél homályos, sötét szobában ült egy széken, kétrét görnyedten. Tudta, hogy bordái eltörtek, s a fájdalomtól nem tudott kiegyenesedni. Érezte, hogy valaki áll a háta mögött, de megfordulni nem tudott. Az a va laki hirtelen egy vékony zsinórt vetett a nyakába és húzni kezdte azt. Addig húzta, amíg a vadász fulladozva a földre esett, féloldala san, szemei kimeredtek, aztán hirtelen megkönnyebbülés fogta el. A lélek ki röppent belőle és felülről nézett erre az elgyötört testre, és ott látta mellette a szeretett nőt, akit valamikor ő mentett meg a korai haláltól, s akiért valamikor akár az életét is feláldozta volna. A nő egy dara big közömbösen, szinte undorral néz te a testet, majd az ajtóhoz lépett, és kiment. Az ajtónyitástól beszűrődő fény csak néhány másodpercig világította meg a sötét szobát. A lélek szemlélődött, amikor újra kitárult az ajtó, és Oblió nézett be raj ta. Ridegen mérte fel a történte ket, és csak ennyit mondott: “Igen.” Azzal visszalépett és becsukta az ajtót. A lélek szerette volna végignézni fizikai testének temetését, de annak már mindegy volt, hogy a továbbiakban mi történik vele, az élők közül pedig senkit nem érdekelt. És néhány év múlva, amikor újból eljött megnézni, a csontváz ugyanolyan helyzetben feküdt, ahogyan otthagyták. FFF B. Osvát Ágnes

57

Mivel az öregember imígyen előre vetítet te a vadász szomorú jövőjét, az többé nem kívánkozott vissza az akkori je lenbe, hiszen nem akarta még egyszer átélni ugyanazokat a borzalmakat. Ezért hát a lélek csak több száz évvel később öltött újra testet, olyan kör nyezetben, ahol megint találkoz hatott azokkal, akik megölték, mert tudta, hogy a rossz érzés mindaddig nem fog megszűnni bennük, amíg cse lekedeteiket pozitívvá nem változtatják. Erre most minden esélyük meglehetne, mert a találkozás megtörtént. De úgy tűnik, az átváltozásnak még nem jött el az ide je. A jelenben a nő most vele egyidős, Oblió pedig a fiaként született újjá. A segítséget ugyanúgy igénylik, mint annak idején, de az érzések és a viselke dési normák ugyanazok maradtak, mint századokkal előbb, mert tet teik ugyanúgy ismétlődnek, éppen csak a mai kornak megfelelő, más, modernebb formában. Ő azonban megfogadta az öreg remete-barát tanácsait, kivel egykor egy magasabb szinten találkozott, s aki a köztes létben új életenergiával töltötte fel, és aki azt mondta neki, hogy szeresd magad, tedd azt, amit szeretsz s nagyon vigyázz magadra. Akkor végezetül, szimbólumként egy toll szárat ajándékozott neki, ami nek a végén ökölbe szorított kéz van kifaragva, mintegy jelezve, hogy ír nunk kell, mindig, mindenről ami történik ve lünk, le gyen az akár évszázadokon átívelő élmény, hiszen soha nem tudhatjuk, hogy az mikor szolgálhat mások számá ra is örök tanul ságul. Az ökölbe szorított kézfejet ábrázoló tollat azután sokáig használta, ami valamilyen formában minde nik éle tében előkerült valahonnan. Utoljára, a nagyapja hozta haza a fogságból, mint második világháborús em léket, amit egy fogolytársától kapott, de ő, amikor nemrég meglátta az édesanyja emlékeket örző dobozá ban, azonnal ráismert és tudta, hogy mit kell tennie vele. 2003. Ime, az eredmény. Vári Fábián László

KESERŰ, ELHAMARKODOTT SZAVAK

Útravaló Nagy Gáspárnak A napot elfogta valaki a szél a lombokba visszaült a lélekvadászt már hallani méri a csirátlan tiszta ûrt ki gyûlöl minden fényeket lábai vasbeton oszlopok bazaltbakancsban lépeget s tömege alatt ott ropog

Ezen a földön egyetlen dolog örök: körülvesznek téged az ördögök. Minden korokban és mindörökkön, jönnek és mennek, számuk nõttönnõ, nemhogy elapadna, de egyre duzzad, s emberi agyakban ott benn, paták dobbannak, halántékodon erek dagadnak, szemed véreres, könnyes, fáradt, azt mondod, eladnád már az anyádat is, csak békére, csöndre lelhess, de tovább húzod e kínkeserves igát, mit rád rótt itt a sorsod, s nemsoká megleled a koporsód. Az ördögök meg csak vigyorognak, körültáncolnak és vihognak, ha fohászkodol, hát kiröhögnek, nincs jussa itt, csak az ördögnek. Övé a föld, a fû, és a lomb,

a csillag-avarba hullt idõ. Az ezüstsodrony ím elszakadt kerék kútkáva összetört a roncsolt kancsó ottmaradt vajh ki kez di újra ezt a kört a malom lassún jár mint a hold az õrlõ leányok alszanak valahol gyöngybagoly rikolt valakit épp virrasztanak kit régóta hív a Rendezõ.

övé a lelked, nincs irgalom.

A tükröt dérhomány szállta meg most titkosítják az arcodat már dekódolták a verseket és gumibot gáz könny-ádozat vár Pesten az égi madárra holott leszálló helye sincs tollával tömjük párnád puhára míg szárnyain kattan a bilincs.

Nem, Uram, ez rég nem élet! Mondd, meddig tart még az ítélet? Lásd, megbántam már, amit leírtam, mert amíg csak egyetlen igaz van kihez e földön magam mérhetem, tán engem is megtalál a kegyelem. 2005. áp rilis 25.


-

Mező vári, 2007. január 11.

58

Óvodásoknak, iskolásoknak

ELSŐ MESE Melyben arról lesz szó, hogy miképpen teremtette meg a Jóisten a tavakat s azokat a népeket, akik a tavakat lakják, továbbá szó lesz a Tókirályról, aki nagyon öreg és hosszú hínárszakálla van és így illendő, hogy róla beszéljünk először. Szó lesz továbbá Szilléről, a tündérről, és még sok minden másról. Figyelj jól ide! Legelőször is azt kell megmondjam, hogy a Jóisten, mikor ezeket a mi furcsa kis tavainkat megteremtette, egy egészen kicsit szomorú volt. Tudod, a Jóisten is szokott szomorú lenni, ha valami csúnya és rossz dolgot lát, és lehet, hogy éppen abban a percben valami olyasmit látott, ami nem tetszett neki. Szóval, a Jóisten szomorú volt egy kicsit – majdnem bizonyos, hogy az emberek okozták ezt, - és egy pillanatra elmerengett a maga szomorúságán. S mivel éppen abban a pillanatban teremtette meg a tavakat, ezeket a mi kis tavainkat, melyekhez hasonlókat bizonyára nem fogsz találni sehol a világon: azért lettek ezek a tavak is olyan furcsák és olyan álmodozók, hogy aki látja őket, önkéntelenül valami szépet és kicsit szomorút kell érezzen. A Jóisten aztán felrezzent a merengéséből, és ujjával gyorsan egy vonalat húzott minden tó partja körül, és ebből a vonalból abban a szent percben kinőttek a nádasok, meglátha tod őket, ott vannak most is a tavak mellett, éppen úgy, ahogy a Jóisten azt akarta. Aztán fogott a Jóisten egy marék kavicsot, és azt bedobta a vízbe. És abból let tek a ha lak – megtalá lod őket, ha keresed -, és olyanok lettek éppen, amilyeneknek a Jóisten akarta. Aztán egy másik ma rék kavicsot bedobott a nád közé, és abból lettek a különféle nádi állatok és nádi madarak, amik ugyanúgy ott vannak most is. Harmadszor pedig feldobott egy marék kavicsot a levegőbe és abból lettek a vadrucák, a gémek és mindenfé le más vízimadarak. Ha nem hiszed, menj le a tó mellé és megláthatod őket ebben a percben is, ugyanúgy, ahogy a Jóisten akkor megterem tette valamennyit abból az egy marék ka vicsból. Az égre felakasztotta a Napot és a Holdat, Álomhozót, az esti csillagot, és Hajnalhozót, a reggeli csillagot és rájuk bízta a nappalt meg az éjszakát, s a nappalnak meg az éjszakának a gyermekeit: estét és reggelt. Mikor pedig mindezzel készen volt, akkor belenyúlt jó mélyen a zsebé be (jó nagy zsebe volt a Jóis tennek, kellett is, hogy sok minden elférjen benne) és előkotorta onnan a nádi manókat. Letette őket a földre és azt mondta nekik: - Eridjetek, tanítsátok meg mindegyiket a maga munkájára.

A nádi manók pedig szétszaladtak a nádasokba, szétszaladtak a vizeken és a partokon mindenütt és tanítani kezdték az állatokat. Egyszóval, mindenkit a maga munkájára, arra a munkára, amit attól kezdve mind a mai napig végez, megnézheted mai is, ha kíváncsi vagy. Igy keletkez tek a tavak s a népek, akik a tavakat lakják. Sok ilyen tó volt, éppen annyi, mint ma. De ezek alatt a tavak alatt volt még egy másik nagy tó is, jól bent a föld alatt, úgyhogy nem lehetett látni és ma sem lehet látni belőle semmit, pedig egészen nagy és valóságos tó az, ha erősen gondolsz rá, már látni is fogod magadban. Ennek a tónak a partján lakott a Tókirály. Szép palotája volt a Tókirálynak, tiszta gyöngyházból, a küszöbök és a kilincsek pedig valóságos gyöngyből. Rendes ajtói voltak annak a palotának, és rendes abla kai és a tetején rendes kéménye, nem is egy, hanem kettő és a kéményekből rendes füst szállt föl. Le is rajzolhatod egy darab pa pírra, hogy magad is lássad, milyen rendes palota volt az. Ott lakott a Tókirály, aki minden királyok között a legöregebb, és akinek hosszú hínárszakálla kilógott a palota ablakán, belelógott a nagy, kék vízű tóba és szétterülve a vizen, átért egészen a szembe jövő partig. Ebben a szakállban bújtak el a kicsi ezüsthalak és a kicsi aranyhalak, minden olyan alkalomkor, amikor egy nagyobb hal megkerget te őket. Volt a tókirálynak egy szépséges szép kicsi leánya is, akinek Szille volt a neve és aki tündér volt természetesen, mint ahogyan az ilyenféle királyleányoknál rendesen lenni szokott. Szille is ott lakott abban a palotában, és egyáltalá ban nem volt boldog, mert mindig egyedül volt és nem volt senki, akivel játsz hatott volna. - Édes jó apám – mondta egyszer a hosszú hínársza kállú Tókirálynak -, engedd meg, hogy felmenjek a tavakra játszani. A Tókirály megrázta a fejét, hogy hosszú hínárszakállának valamennyi szála megmozdult belé és a kicsi ezüsthalak és a kicsi aranyhalak mind megijedtek ettől, és azt felelte: - Én bizony nem engedem meg, hogy olyan messze menjél, mert kicsi vagy és eltévedsz ott kint a tavakban. És még abban a percben megtiltotta a halaknak, hogy megmutassák Szillének az utat, amely a tavakhoz vezet. De Szille nem nyugodott meg. Ettől kezdve nem gondolt egyébre, csak hogy kijusson valamiképpen a tavakra. Minden délután csónakázni ment. Úgy történt ez, hogy Szille kilépett a palota kapuján, hármat tapsolt,, és erre a nagy, kék tó mélyéből felemelkedett ezer aranyhal és ezer ezüsthal, s ezek fények pókhálószálakon egy picike kis kagylóhéjat vontattak, és abba a kagylóhéjba ült bele Szille. Mikor pedig benne ült már és újra tapsolt hármat, akkor megindultak vele az ezüsthalak és az aranyhalak és kereken csónakáztatták a föld alatti nagy vízen.

EKOSZ - EMTE

Első délután összeta lálkozott a csukával és megkérdezte tőle: - Mondd csak, jó csuka, hol lehet kijutni innen a tavakhoz? - Nem tudom – hazudta a csuka (és ez, ugyebár nem volt szép tőle), azzal gyorsan megfordult és otthagyta Szillét, mert eszébe jutott a Tókirály parancsa. Második délután a ponttyal találkozott össze. - Mondd csak, jámbor ponty – szólította meg Szille -, nem tudnád megmondani, merre vezet az út fel a tavakra? A ponty, aki szintén nagyon félt a Tókirály haragjától, ezt felelte: - Bizony én meg tudnám, kedves húgom, hanem gyere inkább, rángasd a bajuszomat, az jobb mulatság neked. Ebből is lát hatod, hogy a ponty jóindulattal volt, csak éppen félt a hatalmas Tókirálytól. De hagyta volna, hogy Szille jól megtépázza a bajuszát, pedig azt általában nem szokták szeretni a pontyok. De Szillének nem volt kedve játszani, hanem szomorúan haza ment a gyöngyházpalotába. Harmadik délután egy egészen furcsa kis zöld halacska akadt az útjába. Kosztrusnak nevezik ezt a halacskát, és ha ügyes vagy, ma is megtalálhatod a tóban, a többi hal között. AKosztrus pedig megsajnálta Szillét és megmondta neki, hogy merre kell mennie, ha ki akar jutni. Szille pedig módfelett megörvendett, és megparancsolta az ezüsthalaknak és az aranyhalaknak, hogy arrafelé vigyék a csónakot. De ezek megijedtek nagyon – féltek a Tókirálytól -, és elmerültek a víz alá, mind az ezer ezüsthal és mind az ezer aranyhal, otthagyták Szillét egye dül a kagylóban. - Jaj, mi lesz most velem – búslakodott Szille és sírni kezdett, és a könnyei mind, egytől egyig gyöngyökké váltak. - Egyet se búsulj – vigasztalta jószívvel a Kosztrus -, majd én elviszlek té ged… Azzal húzni kezdte a csónakot ő, egyes-egyedül, és vitte Szillét egy sötét barlang felé. - Ez a barlang vezet ki a tavakhoz – mondta neki. – Akarod, hogy kivigyelek oda? - Akarom, persze, hogy akarom! – felelte boldogan Szille, és megfeledkezett egészen apjáról, az öreg Tókirályról, aki megtiltotta, hogy kimenjen a tavakra. – Majd estére hazajövünk – gondolta -, és nem fog megtudni semmit. A Kosztrus pedig vitte Szillét a kicsi csónakban, vitte a keskeny és hosszú és sötét barlangon keresztül sokáig, sokáig, míg egyszerre csak kiértek egy tóba. Jaj, de szép volt az a tó! Tele volt hallal és tele volt vízimadárral, és volt a partján nádas, és a nádasban mindenféle énekesmadár, és volt rajta azonkívül egy tavirózsa is, és volt három vízililiom, és volt még sok minden más szép és érdekes dolog, ami most nem jut hirtelen az eszembe, de ha kiváncsi vagy rájuk, menj el egy ilyen tóhoz és nézd meg magad. Annyira tetszett Szillének a sok új látnivaló, hogy egészen megfeledkezett a hazamene-


EKOSZ - EMTE

Óvodásoknak, iskolásoknak

telről. Kerekencsónakázta az egész tavat és nagyon boldog volt. A Kosztrusnak jutott eszébe előbb: - Jó lesz hazamenni – mondta. Igen ám, de hol? Közben úgy elbódorogtak, és a tó nagy volt, hogy nem jegyezték meg az utat mindenütt, ahol eljöttek, s biziony hiába keresték a barlangot, nem találták meg újra. Sírni kezdett Szille, mint a záporeső. Hiába gyűltek össze a halak mind, ők sem tudtak segíteni rajta. Nem ismerte azt a barlangot senki, aki ott lakott a tóban. Mert az valószínűleg egy olyan ravasz barlang volt, tudod, amelyiken csak az tudott visszamenni, aki ismerte a titkát. De a halak, akik ott voltak, nem ismerték. Egyik sem ismerte, még a Kosztrus sem. Szille pedig sírt a kicsike kagylóban, mert nem tudta, hogy mi lesz most vele. A tavi rózsa pedig, aki ott volt a közelben – és ez egy különösen bölcs és jószívű tavirózsa volt -, így szólt hozzá: - Látod, látod, megérdemelted a sorsodat, mert nem fogadtál szót apádnak, a nagy szakállú Tókirálynak. De ha már így történt, azért ne sírj. Gyere ide és én odaadom neked az egyik virágomat, hogy az legyen a te lakásod. De ígérd meg, hogy jól viseled magad és nem csinálsz semmiféle bajt ennek a tónak a lakói között. És én eézzel szemben ígéretet teszek,hogy az a virágom, amelyikben lakni fogsz, minden nap egyszer – és pedig este, mikor a nap leszállott – feljön a víz színére és kinyílik, és te akkor kiszállhatsz belőle és azt tehetsz, amit akarsz. De minden reggel, amikor a nap feljő, becsukódik az a virág és visszavisz téged a víz alá, ott pihenhetsz benne estig. Én ezt teszem érted, a mai naptól kezdve örökkön-örökké…. Igy beszélt a jószívű és bölcs vízirózsa és Szille nagyon szépen megköszönte neki az ígéretet, amit tett, és ő is megígérte, hogy nem csinál semmi bajt a tó lakói között. És már nem sírt olyan nagyon, de azért még mindig sírt egy kicsit. És akkor megszólalt a nádas is, aki szintén egy különösen jószívű nádas volt, és nagyon sajnálta Szillét, s azt mondta: - Igéretet teszek neked én is, hogy ha jól vi seled magad, valahányszor csak akarod és felemeled a jobb kezedet, s ezzel jelt adsz ne kem, én elindítom a legcsende sebbik szel-

lőt, amit a szolgálatomban tartok, és muzsikálni fogok neked mindaddig, amíg akarod. Én ezt teszem érted, a mai naptól kezdve örökkön-örökké tig….. Igy beszélt a nádas, és ebből is láthatod, hogy mi lyen jószívű nádas lehetett. Szille pedig megköszönte szé pen és már alig-alig sírt. Ekkor pe dig megszólalt a szúnyog, amelyik a legszélső nád levelén ült, és amelyik egy kiválóan okos szúnyog volt, legokosabb a szúnyogok között. És így szólt valamennyi szúnyog nevé ben: - Én pedig ígéretet teszek neked, hogyha jól viseled magad, és egyetlen szúnyognak sem téped ki a szárnyát és egyetlen szúnyognak sem téped ki a lábait és egyetlen szúnyogot sem ütsz agyon, akkor én, valahányszor akarod és jelt adsz rá a bal kezeddel, muzsikálni fogok neked és muzsikálni fog velem együtt valamennyi szúnyog. Én ezt teszem érted, a mai naptól kezdve örökkön-örökké… Ugyebár, micsoda egy okos szúnyog volt? Szille pedig már nem sírt akkor, hanem egész komolyan nézett maga elé és gondolkodott. - Elfogadom az ajánlatodat, szúnyog és nem tépem ki sem a szárnyadat, sem a lábadat, sem nem ütlek agyon. Sem téged, sem valamennyi többi szúnyogot. De ezzel szemben a muzsi káláson kívül meg kell igérjed, hogy nem

59

fogsz soha megszúrni engem, és nem fog megszúrni egyetlen szúnyog sem soha. Igéred ezt is, szúnyog?…. - Igérem – felelte a szúnyog és mosolygott, mert látta, hogy Szille is okos, aminthogy va lóban okos is volt, lát hatod. Most már Szille is mosolygott és elfoglalta helyét a vízirózsa virágjában és nagyon tetszett neki ez az új játék. Wass Albert meséje

(A mese folytatását következő számunkban közöljük.)

Minden kedves kis és nagyobb olvasómnak KELLEMES HÚSVÉTI ÜNNEPEKET, jó vakációzást kívánok! Továbbra is szeretettel várom levele iteket a következő címre:

B. Osvát Ágnes 540.477 Marosvásárhely (Targu Mures), str. Armoniei nr. 22 ap. 13, jud. Mures, Románia. Telefon: 00 40 265/249.918 vagy 00 40 365/803.670 E-mail: [email protected] Tavasz öröme az erdőben [email protected] Nagy Imola Dóra, III. osztályos tanuló (Sancta Maria [email protected] (Angolkisasszonyok) Katolikus Leánygimnázium, Eger) rajza.


60

EKOSZ - EMTE

Megjelent testvérlapunk, az

62. száma! Atzél Ferenc, a lap felelős kiadója szerkesztőségi cikkben fordul az olvasókhoz. Ebben elmondja, hogy miután a 2378/2001. Korm. Hat. Intézkedett a lap hosszú távú megmaradását biztosító támogatásról, melyet néhány felkapaszkodott vezető gyűlölettel teli cinizmussal megtorpe dózott, a lapot kiadó alapítvány a Strassburgi Európai Emberjogi Bírósághoz fordult, beperel ve a magyar államot a törvényileg jóváhagyott, de ki nem fizetett támogatás mi att. Még ha ez a fórum kedvező döntést is hoz az ügyben, akkor is hosszú időre kell berendezkedni ük a túléléshez. Újabb lapszám kiadására egyelőre nincs lehetőségük, és addig is, míg az eredmény megszületik, arra kérik olvasóikat, hogy fizessenek elő testvérlapukra, az Átalvetőre. Szívből kívánjuk, hogy mielőbb érjen véget testvérlapunk kálváriája. Minden rendelkezésünkre álló eszközzel támogatjuk ügyüket, és a lap szerzőinek, olvasóinak egyaránt rendelkezé sére állunk. Átal vető

Átalvető online Lapunk az interneten a www.erdelyikor.hu címen olvasható, és az új lapszám megjelenésével cserélődik.

Felhívás

előfizetésre Belföldi éves előfizeté si díj . 1.500,-Ft. Külföld re: Európában . . . . . . 10 EUR Tengeren túlra. . . . . . . . . . . . . 20 USD Az éves előfizetéseket egyszerű (rózsaszínű) postai utalványon kérjük feladni a következő címre: EKOSZ 7101 Szekszárd 1. Postafiók: 480 (Külföldi olvasóink eddig is megtalálták a módját a valuta elküldésének, vagy itteni rokonaik, barátaik révén juttatták el a megfelelő összeget forintban.)

Szász István Tas

Bök-köszöntő Orvosoknak és orvoslandóknak Nem is oly régen, Elmúlt évvégen, Borongtunk együtt, Hogy most sem gyütt, A remélt változás, Ül rajtunk átkozás. S ím ez is eltelt, Örömre nem lelt, Közülünk senki, Csak bõrét menti Ki ahogy tudja, Ha még futja, Erõbõl, hajtásból, Nagy akarásból. Élünk mint ürge, Ki milyen fürge, Megússza talán, S az üreg falán, Nem ömlik le víz, Ami most a kvíz, Mert fentrõl öntik, Õk kik eldöntik, Hogy nekünk mi jár, S annak ki kijár. Mert minket használnak, Ha kell, kasztrál nak, Facsarnak, préselnek, És közénk ékelnek, Közülünk kit lehet, Ha nem jó elmehet. Krákognak, kárognak, És durván vádolnak, S nem nézve értõt, Súgják a sértõt, Hogy bért, s vért pazarol, Beteget kaszabol, Csak gonoszt cselekszik, Pénzügyre telepszik,

Átalvető, 2007. március PDF created with pdfFactory Pro trial version www.pdffactory.com

S mit lelke takar, Hálapénzt akar! És ahhoz szólnék, Aki úgy véli, Hogy mi jön, túléli, S így gondol jövõre, A reánk jövõre, Mely megtör erõt, Majd megráz velõt. És mégis megyünk, Megyünk mi elõre, Vitatkozunk is, Nyakra meg fõre, És remélünk halló, Sõt értõ füleket, Hisszük, hogy létezik Fenn olyan testület, Melynek van még Hatalma hatni, És lukas zsákunkba Tõkét rakni, Persze nem sajátot, Hanem karvalyt, Láthatunk közben, Fejérõl csorgó vajt, Mi meg majd nézzük, Hova lett… a sajt? De mást is akarunk, A derék munkánkért, Amit már sok õs is Mindhiába kért, Némi bizalmat, Kevés biztonságot, Presztízst is újat, Mert az már elvásott, És lehetõséget a jobb munkára, Na meg hát bért is, Ami annak ára! Mit gondolsz olvasó? Nagysokára, Lészen ilyen is még Valahára?

A szí nek csodála tos já té ka Er dély ben

Recommend Documents