V. ÉVFOLYAM 2.SZÁM A KULTURÁLIS EGYESÜLET KIADVÁNYA
A szerkesztő bevezetője tartalomjegyzék helyett: Tisztelt Olvasó! A nyár nehezen akar megmaradni a hagyományos melegségével nálunk, inkább a meleg – hideg lüktetése érvényesül. A nyári – júniusi – napforduló már jelzi, hogy Orgovány történelmi eseményéhez érkezünk: 110 éve váltunk önálló településsé. Ezt az őszi falu napon – szüreti napon ünnepli meg községünk közössége. Hamarosan elindul közel ötven fős delegációnk Németországba bajor testvértelepülésünkre. Erről kétnyelvű írásunk szól: a polgármester úr tollából. Bemutató riportot készített egyesületi elnökünk a falu új jegyzőjével dr Kerekes Tiborral. Új sorozatot indítunk Kiskunsági Gasztronómia címmel: először a szerkesztő által talált homokhátsági ételkülönlegesség receptjét adjuk közre. Az egészség és életmóddal kapcsolatos tanulságos gondolatoknak is adunk helyet . A falunk „táncos” élete változatlanul, szintén szót érdemel kiadványunkban. Folytatjuk „örökségünk” legendáriumának feltárását egyesületi elnökünk segítségével, valamint a hivatalos kulturális-oktatási intézmények vezetői, munkatársai is tájékoztatnak bennünket munkájukról. Helyet adunk a sportolóink által elért eredményeknek – most a labdarúgás kerül szóba. Igyekszünk vidám perceket is szerezni olvasóinknak, irodalmi és képzőművészeti alkotásokat, próbálkozásokat változatlanul felkaroljuk. Lapunkban most sem tudtunk mindenre kitérni, így kimaradhattak, esetleg általunk is fontosnak tartott témák, események. Ismételten kérjük a kedves olvasót, hogy írja meg: mit vagy miket hiányol a kiadványunkból, és küldje az általános iskola címére (postán, e-mailben:
[email protected] vagy faxon: 76/376-235), ígérjük, reagálni fogunk rá.
Vass Diána 1. oszt
2011. június
Köszöntő a testvértelepülésnek Üdvözlöm a Pilstingi Kulturális Kör és az Orgoványi Kulturális Egyesület majd tíz éve fennálló együttműködését abból az alkalomból, hogy ismét találkozóra kerül sor a közeljövőben. Köszönöm a szívélyes meghívást, de én sajnos ezen a találkozón nem tudok részt venni, ezért az alpolgármester asszonyt, dr Lóczi Boglárkát kértem fel, az önkormányzat képviseletére. Kívánok ehhez a találkozóhoz nagyon sok sikert, kellemes együtttöltött időt, tapasztalatcserét, és a baráti kapcsolat további erősödését. Külön is sok szeretettel üdvözlöm Josef Hopfensperger polgármestert, a kulturális kör vezetőjét, Helmut Laut, továbbá Hans Schütz és Hans Lehermeier urakat, valamint természetesen valamennyi pilstingi barátunkat. Maszlik István polgármester
Die Begrüßung der Partnergemeinde Es freut mich sehr die seit 8 Jahre bestehende Kooperation zwischen dem Pilstinger Kulturkreis und Orgoványer Kulturverein zu begrüßen, und zwar aus diesem Anlaß, daß es wieder zur Begegnung in der nächsten Zukunft kommt. Vielen Dank für die herzlichen Einladung, aber leider kann ich diesmal nicht an dieser Zusammenkunft teilnehmen. Deswegen habe ich die Vizebürgermeisterin Frau Dr. Boglárka Lóczi aufgefordert, das Bürgermeisteramt zu bertreten. Ich wünsche Ihnen zu dieser Begegnung sehr viel Erfolg, eine angenehme Zeit, einen fruchtbaren Erfahrungsaustausch, und die weitere Verstärkung von unserer freundlichen Beziehung. Viele liebe Grüße an Herrn Bürgermeister Josef Hopfensperger an den 1. Vorsitzenden des Kulturkreises Pilsting Helmut Lau, an meine Malerkollegen Hans Schütz und Hans Lehermeier sowie an alle unsere lieben Pilstinger Freunde Ihr István Maszlik Bürgermeister Orgovány
2.oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ A falu (ORGOVÁNY) jegyzője
Interjú DR KEREKES TIBORRAL, az új jegyzőnkkel - Tisztelt jegyző úr, ön nem teljesen ismeretlen helyre adta be pályázatát. Orgoványról már voltak előzetes tapasztalatai, s itt is többen ismerték már önt. Beszélne erről a kapcsolatról? - Valóban nem teljesen ismeretlen helyre nyújtottam be a jegyzői pályázatomat, ugyanis Orgovány és Bordány község önkormányzata (Bordányban 21 évig jegyző voltam) már több mint 10 éve együttműködést tart fenn. Erről írásbeli megállapodás ugyan nem született, de a képviselőtestületek évente találkoztak mindkét településen tapasztalatcsere céljából. A két község közel azonos lélekszámú, jellemző a tanyasi életforma, ugyanannyi önkormányzati képviselőjük van, az intézményi ellátottság hasonló, az ott élők meghatározóan mezőgazdaságból élnek. A közös találkozók összekovácsolásának erősítése a sport, konkrétan teremfoci révén történt, amelyen hivatali és intézményi dolgozók is részt vettek. A két község közben kulturális kapcsolatokkal bővítette az együttműködését, de az igazi barátság Orgovány és Bordány nyugdíjas klubjai között született. Őket rendszeresen elkísérték a polgármesterek, jegyzők és a művelődési házak vezetői. A találkozók állandó résztvevője, mecénása a kezdetektől Subicz József, aki aktív kezdeményezője, szorgalmazója, támogatója a két település együttműködésének. Ennek is köszönhetően 2008. évben Bordány Községért Emlékérmet adományozott részére a bordányi képviselőtestület. - Kérem, ismertesse olvasóinkkal eddigi életútját, előzetes pályafutását! - 1960-ban Szegeden születtem. 1978-ban a szegedi Radnóti Miklós Gimnáziumban érettségiztem. Jogi tanulmányaimat Szegeden a József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán végeztem, ahol 1985-ben szereztem diplomát. Az egyetem elvégzésétől kezdve a közigazgatásban dolgozom. Öt évig a Csongrád Megyei Illetékhivatal munkatársa voltam. 1990 óta tevékenykedtem folyamatosan Bordány községben, előbb vb titkári tisztségben, majd az önkormányzatok megalakulását követően jegyzőként 2011. április 30-ig. eredményes pályázatom alapján május 1-jétől vagyok Orgovány község jegyzője. 2001-ben közigazgatási szakvizsgát, 2006-ban Európa-jogi szakjogász másoddiplomát szereztem. 1999-ben alapító tagja voltam a Homokháti Jegyzői Egyesületnek, melynek elnöki tisztségét 2003-
2011. június
tól töltöm be. Családi állapotom: élettársi kapcsolat, élettársam köztisztviselő, 23 éves leányom egyetemista. Családommal jelenleg Bordány községben lakom, de rövidesen Orgoványba, a képviselőtestület által kijelölt szolgálati lakásba költözünk. - Az itt töltött rövid idő után milyen feladatok megvalósítását helyezi előtérbe? - A legfontosabb feladatomnak a polgármesteri hivatal szolgáltató jellegű, ügyfélbarát működtetését tekintem, amely jelentősen hozzájárul az itt élő komfort érzetének növeléséhez, hatékonyan készíti elő és hajtja végre a képviselőtestület döntéseit, eredményesen menedzseli a település fejlődését elősegítő önkormányzati pályázatokat, illetve közreműködik az intézmények és közszolgáltatások biztonságos működésében. - Mások-e, s ha igen mennyiben orgoványi tennivalói az előző munkájához képest? - Az eddig megszerzett képesítéseimet, szakmai gyakorlataimat, közigazgatási tapasztalataimat szeretném Orgoványban hasznosítani. Az előző munkám során is ezt tettem, itt sem képzelem másként. - Lapunkat az Orgoványi Kulturális Egyesület jegyzi. Számíthatunk e az ön támogatására, részvételére munkánk során? - Amennyiben igényt tartanak rá, örömmel segítem a Kulturális Egyesület munkáját. - Természetesen kérjük a segítségét! Utolsó kérdésünk talán némileg kellemetlen, de őszinte válaszában reménykedünk. Itteni tartózkodását, munkáját hosszabb időre tervezi, vagy átmeneti megoldásként tekint rá? - Orgoványi jegyzőségemet hosszabb időre tervezem. Amennyiben a település közössége elfogadja a személyemet, munkámat, szívesen dolgozom itt. Ameddig a lehetőségek a jegyzői feladatok ellátását aggálytalanul biztosítják, ebben a munkakörben szeretném az orgoványiakat képviselni és szolgálni. A riportot készítette: Virágh József
3.oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ Kiskunsági gasztronómia
Ételkülönlegességek a Homokhátságon Új sorozattal lepjük meg a kedves olvasót: tájjellegű étel különlegességeket keresünk. Az alábbira a szerkesztő talált rá. Várjuk az ilyen és ehhez hasonló recepteket! Töltött tök : Életem egy régi bulija volt egyik nyáron, akkor vált a kert töktermése áldozati báránnyá… : Égető forróság volt, kint tombolt a nyár, odabent ment a sütő kora reggel óta. Árnyék sehol, odabent mint a szaunában, gőz és pára. Késő estig voltunk együtt, addigra már levegőt is lehetett kapni odakint. Az egész társaság paprikapirosra sült, előkerültek a kencék. A bulit kedves kollegám szervezte hozzánk, de megegyeztünk, hogy amíg egy két öles fa nem lesz a portámon, addig nem lesz nyári buli nálam... : A hangulat jó volt, és ez az, ami igazán fontos. Vegyesen készült főzőtökből és cukkíniből, de tojásgyümölccsel is kipróbáltam már. Szabad tűzön is megsüthető, fóliába csomagolva. Elkészítési idő: 40 perc. Hozzávalók 4 személyre: 2-3 közepes méretű tök: spárgatök (főzőtök), cukkíni, tojásgyümölcs (padlizsán) Töltelék: • 25 dkg császárszalonna • 25 dkg sült tarja • 2 dl joghurt • 2 dl tejföl • 25 dkg sajt • zöldségmix • só, bors • petrezselyemlevél Elkészítése:
1. Megmosod a tököt, majd kettévágva kimagozod. 2. Egy adagra érdemes egy nagy tenyérnyire darabolni, vagy negyedelni. 3. Összekavarod és fűszerezed a joghurtot, a tejfölt, a zöldségkockákat. 4. Amíg áll, felkockázod a szalonnát és a tarját és olívaolajon megpirítod. 5. Összekevered a joghurtostejfölös zöldséggel. 6. Vastagon megszórod sajttal és megsütöd.
2011.június Vidám percek
Mottó:„Álljunk meg egy kicsit, mivel a lelkünk nem éri utol a testünket.”( himalájai teherhordók mondása) Ha Ádám és Éva kínaiak lettek volna, akkor megeszik a kígyót, az almát meg hagyták volna a p...ba... Amit az ember részegen tesz, azért józanul fizet. Az ember időnként belebotlik az igazságba, de legtöbbször feltápászkodik és továbbmegy... A szex olyan, mint a fizika. Van némi gyakorlati haszna, de nem azért csináljuk... Lehet-e barátság férfi és nő között, és ha igen, miért nem? (Karinthy Frigyes) Ha a májkrémben máj van, mi van a fogkrémben? Ma olyan vagyok, mint a hanyag fazekas... Minden köcsögöt leverek. Nekem igazi álomautóm van. Felébredés után szertefoszlik. Okos ember más feleségén tanul. A hülyeségnek nincs határa, életcélom azt mégis átlépni. Az élet olyan izgalmas. Egyik nap még itt van az ember, a másik nap meg szintén. Ne győzködd az agyadat! A hiba a valóságban van. Mit mondanak a nők? Azt, hogy minden férfi egyforma. Akkor miért válogatnak?? Ha meg akarod tudni magadról az igazságot, ízes részletességgel, csak mondd azt a feleségednek, hogy kövér. Mikor a vitában már elbizonytalanodtál a saját igazadban, akkor ne mondj semmit. Csak üss! Tetteink következményét, ha kell, neveljük fel! Adj Uram türelmet - de azonnal! Jövőd álmaidtól függ. Ne vesztegesd hát az időt, menj aludni! Imádok a semmiről beszélgetni. Ez az egyetlen téma, amit kicsit ismerek. Ha egy férfinak nehézségei adódnak egy nővel, sokat segíthet, ha beszél róla egy másik férfival. Nem azért, mert a másik férfi jobban ért a nőkhöz, de így legalább ketten lesznek tanácstalanok egy helyett. Óvakodj az állatoktól, ha inni mennek és az emberektől, ha inni voltak! Nagy jótétemény, ha egy nő nem szép. Ő ugyan szomorú, de a többi mind örül neki! Ha az alkoholizmusnak van határa, akkor én kettős állampolgár vagyok. Aki golyóálló mellényt visel, ne lepődjön meg, ha seggbe lövik. Az alkohollal nincs semmi problémám. De nélküle... Teljesen egyetértünk. Te szeretsz engem, és én is szeretem magamat. Soha ne add fel! ...csak ha van rajta elég bélyeg. Mondtam az orvosnak, hogy két helyen eltörtem a lábam. Erre azt mondta, hogy menjek el azokról a helyekről. Nincs nálam nagyobb rajongója a női nemnek, és ezt számlákkal tudom bizonyítani. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet.´.. legfeljebb egy furcsa ízlésű vegetáriánus! Csak akkor iszom, ha egyedül vagyok, vagy mások társaságában. A székrekedés annyit jelent, hogy le se szarod. Van annyi pénzem, hogy életem végéig elég legyen... ha ma délután ötkor meghalok. Az agglegények többet tudnak a nőkről, mint a nős férfiak, különben ők is megnősültek volna. A gazdasági válság, és az emelkedő energiaárak miatt arra kényszerültünk, hogy kikapcsoljuk a fényt az alagút végén. A kellemetlenségért elnézést kérünk.
4. oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ
ÖRÖKSÉG Virágh József: Az elásott harang
Lotz Károly: Betyárok a pusztán
Kedves olvasó, a XIX. századi betyártörténetek után ismét a régebbi időkbe térünk vissza, történelmünk legsötétebb időszakába, a török hódoltság korába. Történelmi tény, hogy az ország középső harmada, így a Duna-Tisza köze sem közvetlenül a mohácsi csatavesztés (1526) vagy Buda elfoglalása (1541) után szenvedte el a legnagyobb károkat, hanem inkább a század utolsó harmadában. Bizonyos régészeti leletek szerint a mai Orgovány területén egykor volt település is ekkor pusztult el. Ennek az időnek emlékét őrzi az elásott harang mondája. (Ennek különböző változatai más falvak történetében is felbukkannak). Íme a monda: Az 1570 évek valamelyikében járunk. A török portyák egyre sűrűsödnek, visznek magukkal szép lányt, élelmet, jószágot, janicsárnak nevelendő fiúgyermekeket, az itteniek sorsa egyre kilátástalanabbá válik. - Nem élet ez így! Valamit tenni kéne, különben mindnyájan elveszünk – mondogatták egyre többen. A bíró összehívta hát a falu legtekintélyesebbjeit, hogy meghányják-vessék a község sorsát. Az a javaslat győzött, hogy járjon bár sok-sok keserűséggel, el kell szakadniuk az ősi földtől, s valahol másutt egy védettebb városban, vagy a törököktől mentesebb Felvidéken kell új életet kezdeniük. Igen ám, de mi legyen keservesen összegyűjtött pénzükkel, értékeikkel. Azt nem vihetik magukkal a bizonytalan útra. És mi legyen a falu lakosainak adakozásából vásárolt szépen csengő nagyharanggal? Hagyják itt a törököknek, hogy még majd ágyút öntsenek belőle? Azt már nem! A következőt fundálták ki. A falu melletti dombon mély kutat ástak, abban elrejtették értékeiket, és az üreget a haranggal fedték be,
2011. június
majd a tetejére füves hantokat raktak. Mivel bíztak a nem túl távoli visszatérésben, a körülöttük futkározó gyerekek közül hármat megfogtak, s istenesen megsuhintottak jó hajlós vesszőkkel, hogy jól eszükbe véssék, hol van a harang elásva. Mindezek után felkerekedtek s elindultak. Telt-múlt az idő, másfél évszázad is lejárt, mire az egykor itt lakók utódai visszamerészkedtek. Mivel az elásott harang története apáról fiúra szállt a családokban, többen keresni kezdték az ősi örökséget. Ástak itt, ástak ott, a harang és a kincsek azonban mindmáig nem kerültek elő. Aki úgy gondolja, hogy egy kísérletet azért megérdemel a dolog, annak azt javaslom: ásóra, kapára! Muzsikáljunk Együtt!
2011. május 14-én XIII. alkalommal került megrendezésre az orgoványi iskola által szervezett „Muzsikáljunk Együtt” zenei találkozó. Keller Mihály tanár úr halálának 10. évfordulója alkalmából a találkozó első részében fúvós együtteseket hallhattunk, valamint az ő tiszteletére a jelenlévő vendég- és helybéli zeneiskolások együtt muzsikáltak a Művelődési Ház színpadán. A továbbiakban a megjelent zenét tanuló diákok mutatták be hangszeres produkcióikat. Felléptek izsáki zeneiskolások, a Líra Zeneiskola jakabszállási növendékei, a Kiskun Alapfokú Művészeti Iskola gátéri tagozata, Kiskunhalas fúvósai, Kerekegyháza tanulói, a kecskeméti Kodály iskola képviselői, valamint mi a szervező orgoványiak. A színpadon Keller Mihály tanár úr gondolata volt olvasható: „Mit ad a zene a gyerekeknek? Egyszerűen szép lelket!” Gyarmatiné Márton Olga
5.oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ S P O R T: Labdarúgás
Mint azt már egy korábbi lapszámunkban már megírtam (A csoda után, 2010. szept.) a Vízteleki János nevével fémjelzett „daliás idők” után új csapatot kellett szervezni az orgoványi labdarúgósport fennmaradása érdekében. Ezt a munkát ifjabb Fekete Gyula végezte el sikerrel, úgy hogy már az őszi idényben biztató eredményeket ért el a megyei bajnokság III. korosztályában a labdarúgást korábban abbahagyókra és az ifjúsági csapat idősebbjeire épülő új gárda. A tavaszi idényben Varga Tibor vette át a csapat irányítását, s végül a szezon végére bronzéremig vezette társulatát. Vele beszélgetek. - Gratulálok neked és játékosaidnak. Elégedett vagy-e az elért helyezéssel? - Elégedett, hisz az őszi csapathoz képest három helyen is gyengültünk. A végén kiütköztek a tapasztalatlanságból eredő hibák is, s így – bár előbb is bebiztosíthattuk volna – csak az utolsó mérkőzéssel értünk oda a harmadik helyre. - Milyen volt a fiúk hozzáállása? - Alapvetően jó volt. A meccseken odaadással küzdöttek, de az edzések látogatottsága még hagy kívánnivalót maga után. - Kik tettek a legtöbbet a sikerért? - Egyénileg nem kívánok kiemelni senkit, képességeinek megfelelően mindenki helyt állt. - Van-e út fölfelé? - Egy alapvetően új csapat számára az elért eredmény dicséretes, de tapasztalatok szerint a magasabb osztályban való szereplés is megcélozható. A csapat vezetői és támogatói is hasonlóan vélekednek. - Ennek érdekében milyen tennivalók megoldására van szükség? Az edzések látogatottságának feltétlenül növekednie kell. Több fegyelemre van szükség a játékban, a magánéletben a csapat érdekeinek nagyobb figyelembe vételére. Erősítésre is szükség lenne leginkább középpályás és csatár poszton. Virágh József
Egészség és életmód A HOSSZÚ ÉLET TITKA… A tudomány mai ismeretei szerint csupán egyetlenegy embercsoport mentes a ráktól. Ez a teljes immunitást élvező kis közösség a hunza törzs Kasmír északnyugati hegyvidékén, s tagjai híresen hosszú életűek. Legfontosabb táplálékuk a kajszibarack. Természetgyógyászat, egészséges életmód, hagyományos és alternatív daganatterápia határvidékén szerkesztett internetes oldalakon gyakran olvasható, hogy ez a népcsoport tagjait nem sújtják az
2011. június
úgynevezett civilizációs ártalmak: szívbetegségek, vérnyomás problémák, daganatos megbetegedések. A nőknél ismeretlen a klimax, a férfiak még 90 éves korukban is nemzőképesek. Kik azok a hunzák? A fehér hunokat, Attila hunjainak rokonait nevezik így. A mindössze 14 ezer főt számláló nép a Himalája hegyei között, zárt völgyekben él. A Hunza-völgy Kína, Tadzsikföld és Pakisztán határán húzódik, ahova még nem jutott el a civilizációromboló hatása. Több ezer éves földrajzi elszigeteltségüknek köszönhetően a hunzák egészséges és természetes életszokásokat követnek: zöldségeket és gyümölcsöket, gabonaféléket, a tejet és tejtermékeket főzés nélkül fogyasztják, húst pedig csak igen ritkán esznek. Egyáltalán nem használnak hántolt (fehér) rizst, cukrot és sót, a szintetikus táplálékokról még csak nem is hallottak. A pénz fogalmát nem ismerték, egy ember gazdagságát a birtokában lévő sárgabarackfák számán mérték le. A nálunk is termő gyümölcsöt ők az év minden szakában fogyasztják, de a magját nem dobják el, hanem a napon megszárítják, s elteszik télire. Ebből préselnek olajat. A Földön élő hat leghosszabb életű népcsoport egyikének fiai, a hunzák napi 7-10 órát töltenek a tűző napon. Bőrükön mégsem jelennek meg káros elváltozások, mert - így egy magyar családorvos - "a napsugárzás akkor lehet rákkeltő, ha az ásványi anyagok és vitaminok hiányától legyengült szervezetet éri az ultraibolya sugárzás". Magyarország a mai napig számos daganatos betegséget tekintve dobogós helyen áll Európában. Évente közel 30 ezer magyar hal meg daganatos megbetegedések következtében, ez a szám majdnem másfélszerese az EU-s átlagnak. A daganatos betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb fegyvere a megelőzés és a rendszeres szűrés. A szív- és érrendszeri betegségek kialakulása szorosan összefügg az életmóddal. Amerikai kutatások igazolták, hogy már az életmód megváltoztatása is elegendő ahhoz, hogy a meglévő érelmeszesedések visszafejlődjenek. Az állandó magas vérnyomás (hipertónia) kialakulásának leggyakoribb oka az artériák átmérőjének és az érfal rugalmasságának tartós csökkenése, amely az életkor előrehaladtával fokozódik. A magas vérnyomás csak ritkán okoz testi panaszokat. Az artériák rugalmasságának csökkenéséhez az érfalakban lerakódó koleszterin nagyban hozzájárul. Ezenkívül a véralvadék is hozzátapad az érdes, gyulladt érfalakhoz, vérrög (trombózis) alakul ki, amely részben vagy teljesen elzárhatja az artériát, így megakadályozva a vér áramlását. A magas vérnyomásnak és a szívelégtelenségnek gyakran az lesz a következménye, hogy megterhelés esetén maguk a szívizmok is oxigénhiányban szenvednek, amitől a bal karba is kisugárzó szívtáji szorító fájdalom alakulhat ki. A lelki egyensúly és bizonyos szívbetegségek között szoros kapcsolat van. A tartós stressz a vérnyomás és a vér koleszterintartalmának emelkedéséhez vezet. Ami mozgás és kikapcsolódás hiányában elősegíti az érelmeszesedést és az ebből adódó betegségek kialakulásában. Ezért fontos a rendszeres életmód, amely során kerülni kell a túlzott stresszt. Természetesen még szót kellene ejteni a férfiak esetében a prosztatáról, a nőknél pedig az emlő-rákról. Végül is, hogy ki meddig él az az életmódján, – mit eszik, iszik, mennyit mozog – a környezeti hatásokon és az egészségügyi ellátórendszeren múlik. Életben is maradhatunk, csak rajtunk múlik, ha szakemberhez: orvoshoz fordulunk. Minden féle szűrő vizsgálat ingyenes egy igazolvány és egy TAJ kártya kell hozzá. Mindezeket a családom és a saját tapasztalatom íratta le velem. (szerk.)
6.oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ
2011. június
Irodalmi, művészeti alkotások Virágh József: kormosan kötésig
/sirató Sinka hangján/ apámat a halál verte kalapálta fel-felnyögött szegény egy nagyobb csapásra üllők mellett izzadt kormosan kötésig tenyerét a vasak törték ötven évig most is látom néha az égi fenyéren szikrák közt de mindig fehéren fehéren
Puskás Liliána 1. osztály
Szeibert Imre Dávid (8. osztályos tanuló): BALLAGÁS Eljött az idő, most Ballagunk, más és más iskolákba, Ahol más lesz a kréta a szivacs és a tábla. Más lesz a napló, a tanár, a barát, És már nem halljuk olyan sűrűn, az orgoványi madarak dalát. De ne felejtsük el a régi szép időket, a gondoskodó szülőket, és végképp ne felejtsük el őket, Őket, akik velünk oly jól bántak, és mindvégig mellettünk álltak. Ne felejtsük el az órákat, melyeken sokat kellett tudni, és olykor-olykor a padtársak fülébe súgni. Volt rengeteg terhelő betű és szám, de volt sok vidám pillanat, amikor nemcsak nekem ért fülig a szám Elkezdtük a jövőnk építését, és megtanultuk a múltat. Most így hagyjuk el ezt a hullámzó utat,
amit az iskolától kaptunk az nekünk Szent. Ezért mielőtt búcsúznánk, megköszönünk mindent. Köszönjük a sok jegyet, a gondoskodó kezeket, a sok színházi szerepet, hogy kaptunk a bölcsességből egy szeletet. Sok esztendő volt, mégis emlékeinkben nem marad más csupán egy homályos folt, de ha az idő el is jár felettünk, sose fogjuk elfelejteni, akiket szerettünk.
Gyöngyszemek: A DIÁK ÉVEKBŐL Zrínyinek csak fél szeme volt, ám ez nagyon zavarta a csatákban. A katonák életüket és halálukat kockáztatták. A hős holtan esett össze. Ezt később nagyon sajnálta, de akkor már nem volt mit tenni. A víz oxigénből és folyadékból áll A szomorú elhanyagolt sírok mellett élettel teli sírhalmokat is találhatunk A mocsári vész 1526-ban volt. A Szent Jobb István király bal keze. Janus Pannonius 15 éves korában elterjedt Európában. Szemünk közepén van egy nyílás, amely mindenkinek fekete, mivel fejünk belül sötét. A föníciaiak kereskedtek és iparkodtak. A gesztenyesütögető néni kiáll a sarokra, és odacsalogatja az embereket a szagával. Arábiában a vizet cisztercitákban gyűjtik. Sok régi kőzetben megtalálhatók az őskori halak lábnyomai. A bronzkorszak tűzzel-vassal pusztította a rézkorszakot. Döbrögi a harmadik levonásban két púppal gyarapodik. A középkorban a várakat katakombákkal lőtték. Kanada területe egyenlő Európa lakosságával. A kenguru kicsinye fészeklakó. A ménes egy nagy lócsomó. Toldi a csónak felé indult, mikor a cseh vitéz elővette a kardját és majdnem lelőtte Toldi Miklóst, ő azonban észrevette a fondorlatos tervet.
Boldog Margit az erény útját követte. Ártatlan életét és elsőszülött gyermekét az úrnak ajánlotta. Szulimánt a szigeti ostromnál megölték, ezért egyelőre felhagyott azzal a szándékával, hogy Magyarországot meghódítsa Kolumbusz háromszor indult útnak, bár a második útján meghalt Az őserdő olyan terület, ahova emberi kéz meg nem tette be a lábát. Zrínyit a bécsi kamarilla által felbérelt ólmozott vadkan ölte meg. A végek vitézei többnyire nem éltek haláluk napjáig, mert már korábban elestek. Lincoln anyja már csecsemő korában meghalt És akkor a költő megírta a Szundi két apródja című verset Julius Ceasart a márciusi Idusok ölték meg Egyiptom őslakói a múmiák. A Magna Charta Libertatum kimondta, hogy ugyanazért a bűnért senkit nem lehet kétszer megölni.
7.oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ
2011. június
Iskola és a könyvtár A könyvtár hagyományos szolgáltatásai A szolgáltatás az egész könyvtári rendszer működésének végcélja, outputja. Ebből következően kölcsönhatással van az adott könyvtárban végzett valamennyi előző tevékenységgel, csakúgy, miként összefügg a magasabb szintű könyvtári-információs rendszerek összességével is. A szolgáltatás három részterülete: Kapcsolatteremtés a felhasználóval, a tájékoztatás, a dokumentumszolgáltatás (kölcsönzés és helyben használat). E három összetevő a könyvtártörténet egész folyamatában jelen volt, de mind tartalmában, mind könyvtár-technológiai módszereiben a társadalom és technika fejlődésével összhangban változott. A három részterület nagyvonalakban bemutatja a könyvtári munkafolyamatot, és a felhasználói igények kielégítésének menetét. 1. Kapcsolatteremtés a felhasználóval Az első lépés a kapcsolatfelvétel, melyben elsősorban a könyvtáros személyiségét kell kiemelni, személyiségjegyeit, melyek között szerepelni kell az udvariasságnak, kommunikatív képességnek, empátiának. Természeten alapvető, hogy a könyvtáros mélységeiben ismerje azt, amiről tájékoztat, felvilágosítást ad, amit bemutat, amiben dolgozik. Előny az idegen nyelv ismerete is, hiszen ma már szinte határok nélkül közlekedünk Európa területén. 2. Tájékoztatás Az összefoglalóan tájékoztatásnak nevezett könyvtári munkafolyamat nem mindenkor jelent különálló tevékenységi kört. Valójában a könyvtár alapfunkciójának tekintett „információszolgáltatás” is arra utal, hogy a tájékoztatás a szolgáltatás valamennyi mozzanatában, különböző szinteken és mélységben játszik szerepet. A tájékoztatáshoz tartozó szintek és formák három fő kategóriába sorolhatók: felvilágosítás, adatszolgáltatás, irodalomkutatás. A Szirén könyvtári rendszer segítségével történik az állományba vétel, az olvasók és kölcsönzéseik nyilvántartása, segítségével több szempont alapján kereshetek, mint: szerző, cím, kiadó, sorozatcím, szakjelzet, tárgyszó, és sorolhatnám, de egyszerű a dokumentum útjának kísérése, vagy egy adott olvasó kölcsönzéseinek követése, vagy a lejárt kölcsönzések kigyűjtése. 3. Kölcsönzés A könyvtár alapfunkciójaként működik a kölcsönzés. Ehhez a fent említett könyvtári rendszer segítségét lehet igénybe venni. Szabályozás szerint a kikölcsönözhető dokumentumok száma gyerekeknek 2 darab, felnőtteknek max. 6 darab, kölcsönzési határidő 3 hét, mely meghosszabbítható több alkalommal is. Gál Szilvia
{{{{ „Ballag már a vén diák, tovább, tovább…….”{{{{ Tiszteletbeli ballagókat is köszöntöttünk 2011.június 11-én az iskola ballagási ünnepségén. Gebey Attiláné és Nagy Józsefné szeptember elsejétől megérdemelt nyugdíjas éveiket kezdik. Mindketten több mint negyven évig dolgoztak a pedagógus pályán, hihetetlenül nagy szorgalommal és rendkívül becsületesen. Méltón érdemlik meg a település lakóinak tiszteletét és szeretetét. A tantestület nem búcsúzott, hiszen mindannyian úgy gondoljuk, hogy minden nyugdíjasunk továbbra is közénk tartozik. Mindig nagy öröm számunkra, ha bejönnek hozzánk, látjuk őket boldogan, egészségesen, tele lendülettel, segítőkészséggel. Nyugdíjba vonulásuk alkalmából az egész tantestület nevében kívánok nekik sok-sok erőt, energiát, szeretetet, nagyon hosszú ideig tartó egészséget! Tóth Árpád szavaival szeretném megköszönni munkájukat: „Múlt és jövő közt kik középen álltok, S kiket ez ünnep, mint ezüst halom Emel magasra, honnan messzi láttok, Boldog látványt kíván néktek dalom, Szép volt a múlt, várjon ragyogva rátok Még szebb jövő, még dúsabb jutalom, S ezek között, bár szerény fény gyanánt ég, Szeretetünk is hadd legyen ajándék.” Gyarmatiné Márton Olga
8. oldal
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ
Gold Dance Tánciskola programjairól
2011. április 16-án megrendezésre került a hagyományos Kecskeméti Show Táncverseny, immáron 5. alkalommal, ahol tánciskolánk is képviseltette magát. Eredményeink: Max csoport: kisformáció show kategória III. helyezés, Manó csoport: nagyformáció show kategória II. és Pro csoport: nagyformáció hip-hop kategória III. helyezés. Júniusban szerepeltünk az általános iskola bankettjén, ahol a nyolcadikosok mellett, mi is bemutattuk legújabb produkcióinkat. A nyár folyamán a gálára készülünk, amit ebben az évben is augusztusban fogunk megrendezni, ami a tavalyi évben is nagy siker volt. Mindenkit várunk sok szeretettel. A Gold Dance már Izsákon is jelen van, négy csoport működik és az érdeklődés folyamatos. Ezentúl elmondhatjuk, hogy nemcsak Orgoványon, hanem Izsákon, Ágasegyházán, Soltszentimrén és Kecskeméten is vannak táncosaink. Aki többet szeretne megtudni, a tánciskolánkról, az látogasson el honlapunkra: www.golddance.atw.hu Gajdácsi Anikó
2011.június
Uniós Gyermeknap Budapesten!
Idén májusban általános iskolánk számos tanulója vehetett részt a Baptista Szeretetszolgálat által szervezett budapesti gyermeknapon. A rendezvényen számos országból érkeztek gyermekek, mint pl. Németország, Franciaország stb. Orgoványról egy autóbusznyi gyerkőc, és kísérői indultak a „nagy útra”. Kirándulásunk vezetői Szlovák Tibor lelkipásztor és Ficsorné Marika néni a nap folyamán igyekeztek számunkra felejthetetlenné tenni az eseményt. Reggeli indulást követően első programként megtekinthettük a Halászbástyát, valamint az onnét elénk táruló budapesti panorámát. Majd ezt követően a Városligetbe vettük az irányt, ahol már számos érdekes jármű várt ránk. Kipróbálhattuk, hogy utaznak az előkelő emberek limuzinban, vagy az elmúlt korokból ismert meseautót. A rendőrök munkájába is betekinthettünk, hiszen munka közben egy autóban ülni velük elég izgalmas. Igaz gyermekeink már nem először ültek lovas hintókon, de Budapest belvárosát végigkocsikázni mégis nagy élmény volt számukra. Aki netán mindezt „unalmasnak” találta, az parti-busszal vehetett rész a menetben. Ezen járművekkel a mi kis csapatunk végigvonult Budapest belvárosán az ott lakók örömére. A pár órás hangos budapesti menet után átvehettük Tibi bácsitól a megérdemelt fagyinkat, majd irány az Állatkert. Ott szabadon tölthettük az időt és kellőképpen elfáradva indultunk hazafelé. Én, mint felnőtt elmondhatom, hogy fantasztikus volt újból gyereknek lenni és az a nap mindenki számára csodálatos volt. Köszönjük Szlovák Tibornak és Ficsorné Marika néninek. Járvásné Vantal Margit
KULTURÁLIS HÍRMONDÓ – Az Orgoványi Kulturális Egyesület időszakos kiadványa Kiadja: Orgoványi Kulturális Egyesület – Orgovány – Felelős szerkesztő: Balla János Zoltán Felelős kiadó: Virágh József egyesületi elnök – Technikai munkatárs: Seregély Emília