A SZÉKELY KÖZBIRTOKOSSÁGI VAGYONOK EREDETE, TÖRTÉ- NELMI ÉS JOGI FEJLŐDÉSE AZ ŐSFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG,

A SZÉKELY KÖZBIRTOKOSSÁGI VAGYONOK EREDETE, TÖRTÉNELMI ÉS JOGI FEJLŐDÉSE AZ ŐSFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG, különös tekintettel Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságának borszéki közös vagyonára.

IRTA: D. DR. CSIBY ANDOR

+

— i•

T I P .

I.

K A H A N ,

O H B O R G H E N I

1939.

A SZÉKELY KÖZBIRTOKOSSÁGI VAGYONOK E R E D E T E , TÖRTÉNELMI É S J O G I FEJLŐDÉSE AZ ÖSFOGLALÁSTÓL NAPJAINKIG

K ü l ö n ö s tekintettel Ditró és S z á r h e g y k ö z s é g e k borszéki közbirtokosságának borszéki k ö z ö s vagyonára.

IRTA: D. DR. CSIBY ANDOR

TIP. I.

KAHAN,

GHEORGHENI 1939

a

Szerző fenntart magának minden jogot, igy a fordítás és utánnyomás jogát is.

I.

Általános rész.

Forrásmunkáit:

1.) Régi törvények és rendeleiek. (Aprobata Const.) 2.) Dr. Connert János : A székelyek alkotmányának históriája. Székelyudvarhely 1906. 3.) Ditrói Puskás Ferencz: Borszék története. 1882. 4.) Különféle periratok. 5.) Ditró- és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságának jegyzőkönyvei. 6.) Dr. Pál Gábor: Készülődések a közbirtokosságok és úrbéri birtokosságok reformjára. (Jogtörténelmi és birtokpolitikai tanulmány. Megjelent a „Magyar Kisebbség" 1928 évi 4 — 6 számaiban. 7.) Dr. Endes: Csik- Gyergyó- és Kászonszék (Csikvármegye) földjének és népének története. Budapest 1937. 8.) Régi magyar törvények és curiai döntvények. 9.) Dr. Szabó Lajos: A birtok védelme. Csíkszereda 1910. 10.) Bartalis Ágost: A csiki székelység alapvető kérdései. Csíkszereda 1931.

ELŐSZÓ. Jelen könyvem megírására az a különös érdeklődés késztetett, melylyel a székely közbirtokossági vagyonok keletkezése és jellegére nézve nemcsak a román államhatalom, különösen a szakkörök, viseltetnek, hanem maga az egész székelység is. Mindkét részről jogos és érthető ez az érdeklődés. A román államhatalom részéről azért, mivel a székelységnek ez az ősrégi vagyonjogi szervezete eddig teljesen ismeretlen volt előtte, mig a székely közbirtokosságoknak e kérdés iránti különös érdeklődését az váltotta ki, hogy talán maga sem volt teljesen tisztában ezen vagyonának keletkezésével és jellegével, mert hiszen eredete a régi székely történelem-előtti időkre nyúlik vissza egészen az ősfoglalásig. De különösen kell, hogy érdekelje ez a kérdés az összszékelységet niárcsak azért is, mivel ez a birtokszervezete jelenleg existenciális kérdését jelenti, s mindazok a reformok, amelyekkel a román államhatalom e szervezetet uj alapokra kívánta fektetni ugy a múltban, mint akarja a jelenben, a székelységnek teljes anyagi összeroppanását eredményezné abban az esetben, hogyha ezen reformokat téves történelmi és gazdasági adatokra és felfogásra épitené fel. Tudomásunk van arról, hogy a román szakkörök is különös figyelemmel foglalkoznak e kérdéssel. Mi sem akarunk mást, minthogy a szakköröknek segítségére legyünk e munkájában, mert hiszen e kérdést, mint saját husunkbavágót, mi jobban ismerhetjük bárkinél is. Nemcsak a történelem, hanem évszázados tradíciók fűznek minket ez ősrégi birtokszervezetünkhöz, s ha némely közbirtokosságnál a szervezés és kezelés tekintetében talán voltak is némi eltérések, azonban egyben : a vagyon keletkezése és jellege tekintetében minden közbirtokossági vagyon egy-és ugyanaz. Jelen könyvem két részre oszlik: egy általános és egy különös részre. Az általános részben a közbirtokossági vagyonok

keletkezésével és jellegével általában fogok foglalkozni, mig a különös részben Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságának közös vagyona fejlődését, szervezetét és vagyona megtartása tekintetében egyrészt a múltban kifejtett védekezéseit és küzdelmeit fogom ismertetni, annál is inkább, mivel ezekre nézve a közbirtokossági jegyzőkönyvekben és egyes birói Ítéletekben biztos adataink és támpontjaink vannak, amelyekkel talán más közbirtokosságok nem rendelkeznek, de amelyek kihatásaikban épugj vonatkozhatnak rájuk is, mint Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságára; másrészt ugy ezen, mint a többi székely közbirtokossági vagyonok fejlődés-történetét élénken dokumentálják azok a külömböző forumu bírósági ítéletek is, amelyek Ditró és Szárhegy községek borszéki közös vagyonának megvédése és megtartása céljából a mult idők folyamán külömböző alkalmakkor hozattak. Az itt elmondottakon kívül azonban még egy más szempont és ok is késztetett jelen könyvem megírására. Ez a szempont és ok nem volt más, mint megismertetni a közbirtokosságokat, s ezek között is elsősorban Ditró és Szárhegy községek, a népi szójárásban: a két község közbirtokosságát e közös vagyonuk eredetével, történetével, fejlődésével, s vagyona megtartása körül kifejtett küzdelmeivel azért, hogy e küzdelmekből az utódok erőt és hitet meríthessenek. Mert a mult mindenkor kötelez. Hogy célomat elérem-e, nem tudom : de azt tudom, hogy ha egyetlen egy esetben is segítségére tudok lenni könyvemmel bármelyik közbirtokosságnak; hogyha egyetlen egy esetben is fel tudom hívni figyelmét egyetlen egy székely közbirtokosságnak is a múltra s az ebből folyó kötelezettségekre, — ugy nem végeztem hiábavaló munkát. Kelt Gyergyószentmiklóson 1938 augusztus havában.

Dr. Csiby Andor. oooO OOoo

\

közbirtokossági

vagyonok

keletkezése*

ösfoglaHs.

Hogy a közbirtokossági vagyonok keletkezését megismerhessük, vissza kell mennünk egészen a székelységnek Erdélybe történt betelepüléséig, az ősfoglalásig. Hogy ez az ősfoglalás hogyan és milyen időben történt, arra nézve biztos történelmi támpontjaink nincsenek, azonban Tagányi Károly és a porosz Meitzen a Székelyföldön a földközösség és a közös birtoklás még felismerhető mai nyomaiból arra következtetnek, illetve kimutatják, hogy Erdélyben egyedül a székelység az ősfoglaló nép. (Dr. Connert János : A székelyek alkotmányának históriája, 9 oldal.) Egy azonban semmiképen sem vitatható el, és pedig az, hogy az ősfoglaló székelységnek törzsszervezete, vagyis a legelső katonai, társadalmi és birtokszervezete a földközösség volt. Történelmi okmányokból kimutathatólag a hét székely székben* ugyanazon hat nemzetség uralkodott, s ez a nemzetségi berendezkedés volt a székelységnek első katonai szervezete. Az ősfoglaló székely legelsősorban is katona volt, s egész akkori társadalmi és gazdasági berendezkedése tisztán katonai célokat is szolgált egészen a székelyhatárőrség megszűnéséig, 1851-ig. Ez volt az érdeke legelső sorban is magának a székelységnek, azután, később az uralkodóknak is, mert csak a székelységnek ez a berendezkedése tette lehetővé számukra azt, hogy minden székely bármikor is készen állhasson az ország védelmére és hogy részt vehessen az uralkodók katonai hadműveleteiben. Innen volt az, hogy a Székelyföldre nem terjedt ki a íiscus (államkincstár) örökösödési joga még felségsértés esetében sem, hanem valamely * A Székelytöld már a XIII. század előtt „székek"-re volt felosztva, melyek a jelenlegi „járás"-i beosztásnak felelnek meg. Az egész Székelyföld 7 törzs vagy anyaszékre oszlott, melyek mellett voltak a fiuszékek.

székely család kihalása esetén is a Tripartitum (Verbőczy Hármaskönyve) szerint annak vagyona utódjaira vagy testvéreire szállott. Nem ismerte el soha a székelység a királynak birtokadományozási jogát sem (jus regium), mert ezzel nemcsak ősi jogát, hanem saját életexistenciájának fenntartását is látta veszélylyeztetve. A székelységnek későbbi egész önkormányzata is — törvényhozás, közigazgatás, igazságszolgáltatás — ezen katonai mivoltán nyugodott és súlyát az adta meg, hogy mily értéket képviselt a nemzet haderejében. Ennek az ősrégi vérségi vagy törzsszervezetnek a letelepüléskori alakulatai a „tízesek", melyek 1848 után részint mint az ősfoglalásu vagyont kezelő tízes birtokosságok, részint mint közös gazdálkodást folytató társulatok, részint mint az egyházak patrónusai, vagy mint egyszerű falurészek maradtak fenn mai napig is. (Dr. Endes M.: Csík- Gyergyó- és Kászonszék népének és földjének története. (49. 50 old.) Hogy miből alakultak ki a közbirtokossági vagyonok, azt a magánbirtok kialakulási rendszeréből következtethetjük. A székely magánbirtok intézménye a közös vagyonból kihasított u. n. ..magánirtvánvok"-liól fejlődött ki, mely még a XVII. század végén is egyként meg volt engedve szegénynek, gazdagnak, SŐt még a „szabados"-nak is, s amely irtványok a/tán magántulajdonná vállak. Ezek az „irtás"-ok nem voltak egyebek, mint a közösen használt erdők egyrészének szántó, rét vagy kaszálóvá történt átalakítása. (Ma is „irtás" vagy „iritás"-nak nevezi a székely ugyanezt a müveletet. Szerző.) Ezek az irtások azonban idővel annyira elszaporodtak, hogy például 1699ben Aranyosszék falvainak rendeletben kellett megtiltania a további irtásokat oly módon, hogy a „régebbi irtások, amiket eddig szántottak, maradjon kezökben." Ebből a közösen használt erdőbirtokból fejlődött ki az u. n. „nvil- vagy osztó föld" is -sessio-, mely rendesen a házzal járt, s mely nem volt egyéb, mint mindegyik telkes gazdának — rendjének megfelelően — a közös osztóíöldből való részesedése, mely részesedés megállapításának kulcsául a haza védelmezésében való részvétel szolgált. (íme még most is, a

XVI.- ik században, a közös tulajdonban való részesedés a katonai szervezeten, illetve „renden" alapul. Szerző.) Most már a magánirtványok és osztófőldeken felül közős és osztatlan használatban megmaradt erdőbirtok képezi a közbirtokosságok alapját, melynek már akkor ís az volt a gazdasági célja és rendeltetése, hogy a közös birtokosok között annak táját, mint épület- és tűzifát, kiosztották és hogy gondoskodjék a birtokossági ingok legelő szükségletéről, épen ugy, mint napjainkban is. Hogy a székelységnek a közös erdő és legelőkre vonatkozó ezen ősfoglalási tudata és meggyőződése mennyire beidegződött az ő felfogásába,jellemzőül itt két esetet sorolunk fel. így egy 1869 jun. 23-án kelt és az akkori belügy-, pénzügy, és igazságügyminiszternek a székely gyalog- és huszárezredek kincstári kezelés alatt álló ingó- és ingatlan javai visszaadása tárgyában Ö Felségéhez intézett felségfolyamodványában olvashatjuk, hogy . . . . „a székely nemzet az általa birtokolt földet ősloglaJás jogán birta, s a korona itt nem birván örökösödési joggal, birtokos nem is lehetett." 1890 okt. 30-án a legelők és erdőkre nézve Csikvármegyének a belügy-, pénzügy-, igazságügy-, kereskedelem- és földmüvelésügyi miniszterekhez intézett feliratában ez áll: „Igaz, hogy a magyar földön (a régi Magyarországnak Erdélyen kívüli részeiben. Szerző.) a földesúri jog az erdőkre és legelőkre is kiterjedt, de Csíkban, hol a föld vtigy együttes, vagy önálló eredeti foglalás, egészen más tekintet alá esik a földesúri jog". (Lásd tovább a II-dik részben Puskás Ferencz felfogását és a külömböző birói Ítéleteket. Szerző.)

OOOQOOooq

A

közbiriokossági vagyonok és j o g i f e j l ő d é s e .

története

I. Előbbi sorainkban az ősfoglaló székelység katonai, társadalmi és gazdasági berendezkedéséből megállapítottuk, hogy a közbirtokossági vagyonok eredete egészen az ősfoglalásig nyúlik vissza. A székelységnek ez a tulajdonközössége egy eredeti tényleges állapot, amely sem intézményesítve, sem pedig szervezeti formába öntve ebben az időben még nem volt, s igy nagyon természetes, hogy közbirtokosságokról ilyen értelemben régi magyar törvényeinkben sincsen egyetlen szó is. Az 1500-as éveket követő magyar törvényeinkben azonban a közbirtokossági elnevezés csiráit már felfedezhetjük. így az 1563: XIX. t. c a „több testvér tulajdonát képező" végvárak aránylagos fenntartásáról; az 1625: LÍX t. c., „a több testvér vagy öz. vegy közös birtokában lévő" vég vagy egyébb várak javításáról intézkedik. Az 1715: LXIX. t. c., mely szintén a „közös épületek", nevezetesen : „a végvárak, várak, kastélyok, malmok s más e nemű épületek" fenntartásáról szól, — első ízben említ birtokosok"-at. nközös Az 1729: XXIII. t. c 4 § a a többek között ezt mondja: „A közbirtokosok"- maguk között összejöhetnek ugyan, de amiket végeztek, kötelesek a legközelebbi megyegyűlésen bejelenteni." E törvénycikkben foglalt intézkedésből még mindig az tűnik ki, hogy ez is, a hivatkozott megelőző törvénycikkekkel együtt, a „végvárak, várak s egyéb e nemű épületek" fenntartásáról szól, mivel ezek fenntartása feletti ellenőrzés az alispánnak és a megyegyüléseknek van ezidőbeli törvényeinkben fenntartva. Az 1802: XXIV. t. c. 2§-a, mely a vadászat és madarászat gyakorlásáról intézkedik, első ízben használja a „közbirtokosság"

elnevezést, s e törvénycikkből már az is kitűnik, hogy a végvárak, várak stb. közös birtokosain kivül már a vadászat és madarászaira nézve is léteznek közös birtokosok, illetve előfordul „közbirtokosság". Az 1807: XVII. t. c. a „magánosok és együttesen érdekeltek" többsége által létesitendő vízmüvekről szól. A legelső törvény, amely a végvárak, várak, malmok, vadászat és madarászat és vízmüveken kivül már az erdőközbirtokosságok létezését is bizonyossá teszi, amely magában hordja a későbbi arányosítás csiráját is, az első erdőtörvénynek nevezhető 1807 : XXI. t. c., melynek 9. §-a a következőképen intézkedik : „Erdő, cserjés, füzes és tüskés helyek nem szabályozott „közbirtokában" részes birtokostársak mindegyikének a jobb müvelés és fenntartás céljából is szabadságában álland az erdők arányos felosztása végett hatósági segítséget és zárlat elrendelését kívánnia", mig a 10 §. kimondja: „Nehogy azonban a „közbirtokosságban'" azok, akik a zárlatra okot nem szolgáltattak, annak terhétől az igazságon felül sújtassanak, szabadságukra hagyatik a többi közbirtokosoknak is osztályrészük arányos kihasitására pert inditaniok„. A magyar törvényhozásban a közbirtokosságok, mint ilyenek, az 1836: XII. t. cikkben nyernek nagyobb fontosságot és domborodik ki rendeltetésük és céljuk, mely törvény a „határbeli közös haszonvételekre nézve gyakorlatból behozandó arányuságról" szól, melyet követnek az 1840: VIí. t. c., melynek 14. § - a a „közbirtokosságokban az arányosítás és úrbéri elkülönítésről; az 1840: XXX. és XXXI. t. cikkek a tagosítás és arányosításról; az 1880: XLV. t. c. 38 §-a az arányosítás megengedhetősége és az aránykulcs megállapításáról, mig végül mindezeket betetőzi az j j g g : XIX t. c., mely a Közbirtokosságok gazdasági ügyvitelét szabályozza és amely törvénycikk alapján nyerik el a közbirtokosságok jogi személyiségüket. oo oO Oo»

A

közbirtokosság fogalmának megbatár o z á s a és a k ö z b i r t o k o s s á g j o g i személyisége.

II. Hogy a közbirtokosság fogalmához eljuthassunk, az itt előrebocsátottakat mind el kellett mondanunk. Megállapíthattuk ezekből, hogy a közbirtokosság fogalma csak lassan és évszázadokon át fejlődött a mai lényegéig, ami teljesen megérthető is, hogyha figyelembe vesszük az akkori idők katonai és rendi berendezkedését. Kimutattuk a „közbirtokossági vagyonok keletkezése" cimü fejezetünkben, hogy e vagyonok keletkezése az ősfoglaló székelység katonai, társadalmi és közgazdasági berendezkedésében leli alapját, mely berendezkedés fő jellege az akkori időknek megfelelően, legelső sorban is katonai volt. Ez a főjelleg változatlanul uralkodik egészen a 18 ik századig, mikor is, mint kifejtettük, a legelső magyar irott törvénycikkeinkben előforduló „közös binok" : a végvárak, várak s más e nemű közös birtokok, s ezeknek „közös birtokosai" fogalmának lassú elhalványulásaival az 1807: XXI. t. cikkben előtérbe kezdenek kerülni sz „erdők, tüskés és füzes helyek nem szabályozott közbirtokosai", hogy aztán az 1836: XII. t. cikkben teljesen kidomborodjék a közbirtokosságok valódi, mai értelemben vett jellege. Hogy a közbirtokossági vagyonok keletkezése és fejlődés történetének általunk röviden itt vázolt alapja és sorrendisége mennyiben megfelel a való tényállásnak, igazolják Dr. Márkus Dezső magyar igazságügyminiszteriumhoz beosztott volt kúriai bírónak a közbirtokossági vagyonokra vonatkozó következő megállapításai: „A tulajdonközösségnek a tulajdonjog régi alakzataiból az ingatlanokra kifejlődött egyik, napjainkig jelentőséggel biró, maradványa a közbirtokosság, mely akként keletkezett, hogy a nemzetségek

tagjai nem bocsátották osztály alá az összes ingatlanaikat, hanem csak az intenzivebb művelés alatt állót, (osztó- és nyilföldek. Szerző), mig a külterjes müvelés alatt álló ingatlanok tekintetében közösségben maradtak, különösen akkor, ha az ingatlannal valamely királyi haszonvétel is össze volt kötve, (mint pl. vadászat, halászat, malom, italmérési jog stb.), melyet megosztani amúgy sem lehetett. Közbirtokosság tehát fennforog, ha egy vagy több helységhez vagy pusztához tartozó nemesi ingatlan jutalékát tevő ingatlant (erdő, legelő) vagy annak haszonvételeit osztatlan állapotban többen birtokolják. Közbirtokosság tehát csak nemesi ingatlanokon lehetséges." (Lásd Dr. Márkus D. : Magyar Jogi Lexikon VI. kötet 733 oldal. Ugyanezt a felfogást tükrözi vissza Bartalis Ágostonnak ,.A csiki székelység alapvető kérdései" c. tanulmánya is, melyben a többek között a következőket mondja : „Az ősfoglaló csiki székelység az idetelepüléskor kijelölte a nemzetségek és családok részére a házhelyeket (antiqua sessio); nyilhuzással felosztotta a művelésre alkalmas földeket, a többit közösségben hagyták s azt közösen használták és együttesen kormányozták. A mai közbirtokosságok egyenes utódai, leszármazói a letelepüléskori földközösségnek, s tulajdonos volt a székelyek három rendjéhez tartozó székelység egyeteme. Ez a földközösség annyira fennmaradt, hogy a községenkinti elosztás is csak a legújabb időben, az 1871 évi LX. és az 1880. évi XLV. t. c. életbelépte után vitetett keresztül." (Lásd bővebben a II. részben Puskás F. felfogását és a külömböző birói Ítéleteket. Szerző.) A közbirtokosságok fogalmának ujabbi (úrbéri elkülönítés utáni Szerző.) meghatározását fejti ki Dr. Szabó Lajos volt járásbíró a következőkben: „Közbirtokosok (compossesor) azok, kiket valamely község határában bizonyos és rendesen nagyobb kiterjedésű ingatlanokra vonatkozólag közös tulajdon, közös birtoklási, illetve a közös haszonvételi jog illet meg. Az ily birtokosok összesége alkotja az u. n. közbirtokosságot (Compossesoratus.) A közösen használt ingatlanok rendszerint erdők ós legelőkből állanak. (Székely közbirtokosságok. Szerző.) Ezek használata az összes tagok között eszmei hányadok szerint közös. A közbirtokosok mindegyike csak egy bizonyos eszmei hányad élvezetében van, mely hányadnak megfe-

lelően az arányosítás! perben megállapított aránykulcs szerint az egyeseket megillető részek, mint az egésznek bizonyos törtszámai, telekkönyvileg is kitüntetést nyernek, anélkül azonban, hogy természetben a közösség megszüntettetnék." (Lásd: Dr Szabó L.: „A birtok és védelme" c könyvének 113 lapját.) A közbirtokosságok jogi személyiségére nézve nem akarunk itt részletes jogi fejtegetésekbe bocsátkozni; teljesen elégségesnek tartjuk, hogyha e tekintetben a m. kir. Curiának egy pár döntvényét közöljük. így az 1908 febr. 6-án 2801 sz. alatt hozott döntvény kimondja: „A közbirtokosság, ha kellő testületi szervezettel bir, jogi személynek tekintendő, s a közös vagyon kezelése s affelett való rendelkezés tekintetében kormányhatósági jóváhagyás nélkül is a jogi személyt megillető jogokkal, tehát egyebek között a perlési joggal is bir." (Lásd Dr Máikus D.: Felsőbíróságaink elvi határozatai. Budapest Révai Testvérek kiadása 1908 évf. 337 oldal.) A Curia 39646/1887. I. G. 633 1898.—G. 46/1904 sz. hatá- • rozataiban szintén elismeri a közbirtokosság jogi személyiségét. A 897/1905 sz. határozat szerint pedig oly esetben, midőn a közbirtokosság szervezve nincs, csak az igazolt birtokosok egyenkint nevezhetnek képviselőt. (Lásd Raffay: „A magyar magánjog kézi könyve" II. k. 41. 1. jegyzet.) Mindezekből világos, hogy a közbirtokosság jogi személyisége elismerésének sine qua non-ja az, hogy az illető közbirtokosság szervezve legyen, mely a közbirtokosságok gazdasági ügyvitelét tárgyaló 1898 évi XIX. t. cikkel a székely közbirtokosságok valamennyiénél meg is történt. Azért hangsúlyozzuk ki, hogy „valamennyi székely közbirtokosságnál", mivel előfordult a magyar igazságszolgáltatásban az az eset is, hogy valamely közbirtokosság nem lett megszervezve, s perbebocsátkozván jogi képviselete vita tárgyává tétetett. Egy ilyen esetre vonatkozik a m. kir. Curiának 1902 márc. 11-én 8594/91 sz. alatt hozott döntvénye, mely igy szól: „Hajdú megye alispánja tanúsította, hogy azon hajduközségekben, melyekben a közbirtokosság szervezve nincs, a közbirtokosság ügyeit régi gyakorlat alapján a községi biró elnöklete alatt a községi

képviselőtestület szokta intézni, mely tényből önként következik, hogy a közbirtokosságot a községi képviselőtestület élén álló községi biró van hivatva képviselni." E döntvényt felhoztuk annak igazolására is, hogy a régi időkben, mig a közbirtokosságok megszervezve nem voltak, — amint a fenti döntvény is mondja — „régi gyakorlat alapján" a közbirtokosságok ügyeit a községi képviselőtestületek intézték, anélkül azonban, hogy ez azt jelentené, hogy a közbirtokossági vagyonok valaha is községi vagyonok lettek volna. De a közbirtokosságoknak jogi személyiségét az állandó birói gyakorlat is elismeri, mert a törvénykezési eljárásban a közbirtokosság épen ugy, mint a többi jogi személy, képviselői ál• tal áll pirbm, halott ha jogi személyisége nem ismertetnék el, akkor a perben csakis az összes tagjai által lenne megidézhető épen ugy, mint a többi szervezetlen társulat (Lásd Dr Szabó L. : „A birtok és védelme" c. könyvének 114. lapja harmadik bekezdését.)

ooooOOoo»

Községi vngyonok-e a közbirtokossági vagyonok vagy magántulajdont képeznek ?

Hogy e kérdésre teljes bizonyossággal megfelelhessünk mindenekelőtt azt kell tudnunk, hogy mi képez tulajdonképen községi vagyont ? Erre nézve a legvilágosabban mpgfelel az 1871 : LV. t. c. (az erdélyrészi arányosításról szóló) 11 §-a, mely igy szól: „Azon községi vagyon, mely folytonos gyakorlattal kizárólag községi közjövedelmi forrásul használtatott s mint ilyen ingyenhasználat tárgya nem volt, valamint azon községi vagyon is, mely okiratilag a községi szükségletek fedezésére rendeltetett, sem arányosításnak, sem elosztásnak nem tárgyai s ezután is a rendelt célra kezelendők." Eszerint mik a községi vagyonok ismérvéi ? 1.) az, hogy „tolytonos gyakorlattal kizárólag községi közjövedelmi forrásul használtassanak; 2.) Egyéni ingyenhasználat tárgyai nem lehetnek; S.) Okiratilag községi szükségletek fedezésére rendeltessenek; végül; 4.) Nem lehetnek sem arányosításnak, sem elosztásnak tárgyai. Mi következik ebből ? Az, hogy mindazok a vagyonok, amelyek nem birnak a fent irt ismérvékkel, nem községi, hanem magánvagyonok. A közbirtokossági közös vagyonok is tehát nem mások, mint használat és kezelés tekintetében közösségben hagyott magántulajdonok, mert: 1.) Nem szolgálnak községi közjövedelmi lorrásokul, hanem a közösségben maradt egyes tulajdonosok érdekeit szolgálják; 2.) Egyéni ingyenhasználat tárgyait képezik, ami azt

jelenti, hogy az egyes résztulajdonosok minden ellenszolgáltatás nélkül élvezik a közös vagyon hasznait; 3.) Bizonyos esetekben arányosításnak és felosztásnak is tárgyát képezik. Meg vagyunk győződve arról, hogy mikor az idézett törvény a községi vagyonok fenti ismérvéit felállította, ezáltal épen a közbirtokossági közös vagyonoktól akarta azokat megkü• lömböztetni, annál is inkább, mivel ugyanezen t- c. 12 §.a kimondja, hogy : „Ha a közbirtokosok az őket illető közös birtok haszonvételeit egészben vagy részben községi célok fedezésére engedték át, ezen körülmény őket a haszonvételek arányosításában és a birtok felosztásában nem gátolja; kötelesek azonban a községi szükségletek fedezéséről más módon gondoskodni." A törvény tehát a közbirtokossági vagyonok haszonvételeinek arányosítását és a birtok felosztását még abban az esetben is megengedi, hogyha ezek a közbirtokossági vagyonok községi szükségletek fedezésére engedtettek át, ilyen esetben csupán azt kötvén ki, hogy a közbirtokosoknak más módon kell gondoskodniok a községi szükségletek fedezéséről. Az 1871 : LV. t. c. l§-a világosan mégis jelöli, hogy mik a közbirtokossági közös vagyonok ismérvéi; nevezetesen a „közös és osztatlan használat", mint volt, amint láttuk, a székelység ősi katonai, társadalmi és gazdasági berendezkedésének idejében is. De menjünk tovább. Az 1898: XIX t. c. (erdők állami kezelésbe vételéről) I. fej. 5 §-a szerint: „Az állami kezelés az állami kezelésbe vett erdők állagával és hasznaival való rendelkezés tekintetében a birtokosoknak törvények és egyéb jogszabályok által biztosított jogait nem ét inti", ami azt jelenti, hogy a törvény csak ellenőrzési jogot tartott fenn magának, de az egyes közös birtokosok magán vagyonának magán rendelkezési jogaihoz nem nyul, melyet még világosabban kifejez ugyanezen t. c. indokolása, mikor azt mondja: „Ez a szervezet (t. i. közbirtokosságokra az állam áltál előirt megalakulási szervezet) a tulajdono' sok közösségét nem változtatja át jogi testületté, hanem az egyes birtokostársak tulajdoni jogának lényegét, a közösség magánjogi alapját, érintetlenül hagyja, s csupán csak az egyéni jogok gyakorlását szabályozza."

Azonban a törvény az egyes birtokostársaknak magánjogát nemcsak az állammal szemben biztosítja és hangsúlyozza ki, hanem a közös birtokosok végrehajtó szervével: a közgyűléssel szemben is, mikor kimondja, hogy: „A közgyűlés határozatait a közös birtokosok közül választott végrehajtó közegek hajtják végre. De a gyűlésnek ez a hatásköre csak a közös erdők kezelésére és használatára terjed ki anélkül, hogy a magánjogot érintené." „Dr. Pál Gábor „Készülődések a közbirtokosságok és úibéres birtokosságok reformjára" c. joglörlénelmi és birtokpolitikái tanulmányában (Lásd „Magyar Kisebbség." VII évf. 6. sz. 218 oldal) ezen kérdésben vallott felfogását a következőkben fekteti te : „A közbirtokosságokat a közösen birtokolt javakra a jogtörlénelnn adatok szerint mindig teljes tulajdonjog illette meg, melynek eredete ős időkre nyúlik vissza. Az állam e javak „kezelését" soha át nem vette, hanem fél ezer évre visszamenőleg ismert és betartott törvények védték a részesek jogait a hatalmaskodók ellen. A községnek, mint erkölcsi testületnek, ezen közbirtokossági javakra soha semmiíéle joga nem volt. Az 1868 évi L1V. t. c. életbelépte után ugyanis a közbirtokosságok képviseletére a szabályszerű megalakulás hiányában több helylyen a községi elöljáróság kéretett fel, amit a biróság is elfogadott anélkül, hogy a vagyon jellegére ebből hátrány származott volna (M. Kir. Kúria 1902 évi 8594/1901 sz. Ítélete,) míg a szabályszerű megalakulás aztán az 1898. XIX. t. c. rendelkezései szerint bekövetkezett. Ez a tény (t. i. a községi elöljáróság általi képviselet) a vagyon községi jellegét meg nem állapította. A tulajdon jellegét ugyanis nem a kezelő szerv, hanem a részesek kizárólagos használatára szolgáló közös és osztatlan birtoklás szabta meg. A közbirtokosságok tehát magánjogi közösségek, mig a község közjogi alakulat". S mindezek dacára még a múltban is akadtak egyesek, s akadnak a jelenben is, akik a közbirtokossági vagyonokat községi vagyonoknak tartották és tartják. Ez a téves felfogás onnan származott, jiogy sok helyütt, ahol a közbirtokosságoknak nem volt saját külön szervezetük a maguk igazgatására, vagy amig az 1898: XIX. t. c. a közbirtokosságok megalakítását el nem rendelte, — ezt az ügykezelést a községi képviseletekre bízták. Ebből a

körülményből azonban egyáltalán nem következett a tulajdonosi minőségben semmiféle változás; de hogy ez az állapot még félreértésekre se adhasson alkalmat, hivatkozunk Péchy Kálmánnak 1918 okt. 15 én az ..Erdészeti Közlöny"-bcn az erdőbirtokosságaink ügyviteléről szóló szaktanulmányára, melyben a felügyeleti jogot gyakorló erdészeti hatóságok egyik legfontosabb feladatául tíizi ki, hogy „ott, hol a telekkönyv a való állapotnak meg nem telelő adatokat tartalmaz, (például; ha a közös erdő a telekkönyvben a község, mint erkölcsi testület, nevén áll) a telekkönyv helyesbbitése iránt szükséges lépéseket megtegyék" ; vagy „azoknál az erdőbirtokosságoknál, amelyeknek ügyvitelét és vagyonkezelését a birtokosság szervezkedéséig a községelöljáróság intézte, a gazdasági ügyvitelnek a szervezkedő gyűlésen megválasztott erdőbirtokossági végrehajtó közegek részére leendő sürgős átadását követelje." A magyar törvényhozás talán épen azon oknál fogva, hogy ilyen félreértések és kételyek is felmerülhettek és hogy a jövőben ezek kiküszöböltessenek, maga is szorgalmazta a közbirtokossági vagyonok magántulajdoni jellegének telekkönyvi feltüntetését. Erre vonatkozik az 1913: XXXIII. t. c. 10 § a, mely igy szól: „Az 1898: XIX. t. c. 11. címének hatálya alá eső közös erdők és kopár területek tulajdonát (tulajdonjogát. Szerző.) minden olyan esetben, amikor az osztatlan illetőségek a telekkönyvben egyénenkint még kitüntetve nincsenek, a jelen törvény hatályba lépte után a közös birtokosok közös elnevezése alatt az osztat Imi illetőségek kitüntetése nélkül kell a telekkönyvbe bejegyezni, (pl. ditrői, szárhegyi, újfalvi, csíkszeredai, tusnádi stb. közbirtokosság.) *

*

A székely közbirtokosságoknak, valamint a magyar judikáturának a közbirtokossági vagyonok jogi jellegére vonatkozó fenti felfogását magáévá tette a román judikátura is, amint ez kitűnik a csiki elsőfokú agrár bizottságnak az agrár reform végrehajtása rendjén Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságára nézve 1923 máj. 31-én hozott határozatából is, mikor indokolásának 1-ső bekezdésében ezt mondja: „Ami a vagyon jogi állapotát illeti — habár a tulajdonjog a „borszéki közbirtokosságot"

illeti (helyesebben: Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságát. Szerző), mégis ennek szervezkedéséből és alapszabá lyaiból kitűnik, hogy nem egy olyan közbirtokosságról* van szó, mint inkább egy „vagyonközösségről". Borszék közbirtokosságának ezen sajátossága a budapesti m. kir. Curia nö'1889 urb** sz. alatt hozott határozatában is igy volt értelmezve, amely álláspont a csíkszeredai kir. törvényszék 11172/1903 sz. elkülönítési Ítéletében*** is fentartatott, mely kimondja, hogy * Az agrár bizottság1 mikor határozatában azt mondja, hogy . . . „nem egy olyan „közbirtokosságról" van szó...", bizonyára községi tulajdont képező vagyonközösségre gondolt, s további magyarázatával ezt a községi köztulajdont épen az olyan „vagyonközösségtől" (a közbirtokossági vagyonközösségtől. Szerző.) akarta megkülömböztetni, amelyeknél a vagyon nem sajátítható ki, csupán csak a jövedelem osztható fel. ** Ezen ítéletet kivonatosan lásd a Il-ik rész 52-ik oldalán. *** A hivatkozott 11172/1!' 03 Connex 11179, 11180[1903 sz. ítéletek bevezető részében Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságára vonatkozólag szószerint a következő áll: A Szárhegy II, R . . . sz. telekjegyzőkönyvekben felvett ingatlanok, valamint: ház és udvar, telkek, terek, továbbá Bélbor község, illetve Szárhegy területén levő ásványvizek és források, esetleg ezen területen fakadó, és a telepitvényes perekben létrejött egyezségek alapján biztosított ásványvizek és f orrások s az azokhoz tartozó borszéki fürdő és borvizüzlet a kir. Curia 1890 évi ápr. 2'2-én 176| 9 urb. sz. alatt hozott jogerős ítéletével Gyó.-Ditró ós Gyó.-Szárhegy községek birtokosai osztatlan közös vagyonának mondatott ki s a két község birtokosaira nézve az illetmény egyenlő arányban állapíttatott meg; s egyidejűleg az arányositási eljárást a természetbeni felosztás mellőzésével a borszéki fürdő és üzletből befolyó jövedelemből, a fürdő fenntartására és korszerű fejlesztésére szükséges kiadások lovonása után fenmaradó tiszta jövedelemre rendelte el. A befolyó jövedelmekhez tartoznak : az épülettulajdon és térhaszonélvezettel terhelt lakóházak, villák ős villatelkeket magába foglaló ingatlanok; az adományozott, de be nem épített villsitelkek ; ház és kerttel ellátott azon térhaszonélvezettel terhelt birtokok után fizetendő téiliaszonélvezeti dijak, (taxák), melyeknek térhaszonélvezote 1937 évben lejár; továbbá a borszéki fürdő területéhez tartozó, de Gyó-Ditró község határában levő térhaszonélvezettel terhelt birtokok. Az arányosítás tárgyát képező terűlet és annak jövedelme állandó közösségben fele részben Ditró, másik fele részben pedig Szárhegy község birtokosait illetvén meg, az egyéni részesedés arányának kiszámítása kulcsául az 1871 évi 55 t. c. 4 §-a értelmében azon községekben az egyes birtokosok által bírt külső és belső birtokok területének mennyisége állapíttatott meg oly módon, hogy ezen számitásnál a közösből tett foglalások kihagyattak ős a belső telkek terülote háromszoros mennyiségben számíttatott."'

a borszéki közbirtokosság vagyona természetben nem sajátítható ki, csak a jövedelme osztható fel (a bizottságnak felmutatott iratok alapján.") Az első fokú bizottságnak ezen határozata jogerőssé is vált, miután az senki részéről meg nem támadtatott.

oeoOQOooo

\ k ö z b i r t o k o s s á g o k j o g i Helyzete az állami főhatalom megváltozása után.

A közbirtokosságok egészen a főhatalom megváltozásáig az 1898: XIX. t. c. utasításai szerint elkészített szabályrendeleteik alapján igazgatják önmagukat, s ezt fenntartja a román állam is egészen 1920 ig, mikor is az ó királyságnak 1912 évből származó erdőtörvényét kiterjeszti Erdély területére is s ezzel teljesen uj alapokra fekteti az összes közbirtokosságok vagyonkezelését és igazgatását. Ez a törvény — szemben a régi magyar törvényekkel — már mélyen belenyúl a birtokosságok önkormányzati jogkörébe, amennyiben a közbirtokosságok vagyonait nem csak az állami erdészeti hatóság felügyelete alá helyezi, hanem az illetékes járásbíróban fegyelmi hatóságot is létesít az egyes közbirtokosságok, illetve igazgatóságok felett, kivéve ezáltal az igazgatóság feletti fegyelmi jogkört a közbirtokosságok jogköréből. 1935-ben hozza meg a törvényhozás az u. n. „nemzeti szövetkezeti törvényt", mely aztán már teljes állami felügyelet alá helyezi az összes közbirtokosságok vagyonkezelését. Ez a törvény ahelyett, hogy az előbbi erdőtörvény kiegészítésre vagy helyesbbitésre szoruló rendelkezéseit tisztázta volna, a vagyonfelügyeletet még bonyolultabbá, a fegyelmi hatósági jog. körnek a járásbíróságoktól történt átvétele folytán pedig még zavarosabbá és homályosabbá telte, úgyannyira, hogy a közbirtokosságok nem tudtak elég panasszal és felterjesztéssel élni az illetékes minisztériumokhoz ezen zűrzavar megszüntetése tárgyában. Ez az állapot fennmaradt egészen 1938 évig, mikor is az 1938 jun. 22-ikén hozott 2269/1938 sz. Decret Lege 21 § alapján (kihirdetve a M. Of. 1938 jun. 23-án megjelent 141-ik számában s melynek címe: „Complectarea §i modificarea légii pentru organizarea Cooperafiei Publicatá in M. Of. No. 82 din 6 Apr. 1935.)

a közbirtokosságok, örökösök közösségei, közös birtokosságok vagyonközösségek és földfeljavitó társulatok vagyon- és kezelési felügyeletét a földmüvelés- és uradalmi minisztérium ellenőrzési, utasítási és szervezési hatáskörébe utalja. Ezen törvény rendelkezései értelmében, mintegy annak kiegé szitéseképen, az 1938 aug. 14-én kelt és a M. Of. 187-ik számában kihirdetett közig. törv. 99 §-ának f., pontja értelmében ez az ellenőrzés már annyira belevág a közbirtokosságok önkormányzati jogkörébe, hogy az erdő és legelőközbirtokosságok közgyűlésein a vármegyei prefektus is „assistálhat" és a 'birtokosságok tevékenységét ellenőrizheti.

°°°OOOooo

F e l f o g á s b e l i k í i l ö a i b s é g e k a v o l l m a g y a r és a jelenlegi r o m á n állami főhatóság között a k ö z b i r t o k o s s á g o k i g a z g a t á s á r a nézve.

Előbbi fejtegetéseinkben kimutattuk, hogy a közbirtokossági vagyonok az ősfoglalástól kezdve nem voltak egyebek, mint szabad vagyonközösségek. A székelységnek ezen ősfoglalástól kialakult gazdasági vagyonközösségét a történelem folyamán soha senki alapjában és lényegében meg nem támadta, nagyon természetes tehát, hogy a volt magyar államhatalom is mindig elismerte és tiszteletben tartotta a székelységnek ezen ősrégi vagyonközösségét. Ameddig csak a magyar törvényhozásban vissza tudunk menni — az 1500-as időkig —, a magyar államhatalom egyetlen egy esetben sem hozott olyan intézkedést vagy törvényt, amely a közbirtokosságokat ezen szabad vagyonközösségük saját magukáltali kezelésében megakadályozta volna. Nem azt mondjuk ezzel, hogy nem voltak olyan idők, mint például az 1848 — 49 éveket követő önkényuralmi időszak, amikor is megpróbálkozott ez a rendszer a birtokosságokat megfosztani ezen évszázados vagyon önkormányzati jogától, azonban valahányszor ez megkiséreltetett, mindannyiszor hatalmasan visszaverték a közbirtokosságok ezen önkormányzati jogukba történt jogosulatlan és illetéktelen beavatkozást, amint azt a 11-ik részben Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságánál is látni fogjuk. A magyar kormány csak az 1898: XIX. t. cikkben avatkozik bele először a közbirtokosságok ügyvitelébe, akkor is azonban csak erdészeti szempontból, az erdők hatályosabb védelme érdekében, lévén az erdőgazdálkodás általános nemzetgazdasági érdek. Ez a t. c. előirja, hogy mindazon esetekben, mikor a közbirtokosságok erdővagyon ügyekben tartanak közgyűlést, kötelesek az erdészeti hatóságokat is a tárgysorozat közlésével erre meghivni. Akik ebből az időből még élnek, meg tudják mondani, hogy még

ezt a csekély állami beavatkozást is mily kinosan tűrték a közbirtokosságok. A magyar államhatalom ennél tovább soha sem is ment. Ugyanez a felfogás tükröződik vissza a magyar judikaturában is, mert valahányszor csak védelemért fordulnak hozzája bármiféle megtámadtatásukban a közbirtokosságok, (mint látni fogjuk a 11-ik részben Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokosságának többrendbeli esetében is), a magyar birói forumok mindig megvédelmezték őket igazságukban és birtokukban. *

*

*

Ezzel szemben épen ellenkező felfogást tapasztalhatunk a román kormány- és az illetékes hatóságoknál, az általános román közvéleménynél is, ahol, amint azt a román állami főhatalom átvétele utáni külömböző törvények- és rendeletekből is láthatjuk, fokozatosan zsugorodik össze a közbirtokosságoknak vagyonkezelési önkormányzati jogköre. Már az a tény is, hogy az ó- királyságbeli erdőtörvények Erdélyre történt kiterjesztésével a közbirtokosságok ellenőrzési és fegyelmi jogkörét az illetékes járásbiróra ruházza, ki nemcsak levezeti a közgyűlést, hanem fegyelmi uton az igazgatóságot is elmozdíthatja és uj igazgatóságot, úgynevezett „interimár"-t nevezhet ki, — már élénk beavatkozást jelent a közbirtokosságok önkormányzati jogkörébe; az a beavatkozás pedig, amelyei sok esetben a Cooperativa a közbirtokosságok költségvetésében egyes tételeket törült vagy uj tételeket vett be, a közbirtokossági önkormányzati jogkörnek a legfrappánsabb megsértését jelentette. Mindezen jogsértések megtörténthetését csupán csak azzal magyarázhatjuk, hogy a román államhatalom és a szakkörök még most sincsenek tisztában a székelység közbirtokossági intézményével, annak lényegével, történelmi és jogi fejlődésével, amint az ki fog tűnni a következő fejezetünkből is. oooOOO®9*

M i n t vélekedett dr. H o d o r V i k t o r közig, vezérfelfigyelő a közbirtokossági r a g y o n o k r ó l 1924-ben ?

1924-ben az akkori Maniu kormány dr Hodor Viktor közi gazg. felügyelőt kiküldte a székely közbirtokossági intézmény tanulmányozására azzal az utasítással, hogy tanulmányai alapján tegyen előterjesztést a közbirtokossági vagyonkezelésnek uj ala pókra leendő fektetése tekintetében. Hodor Viktor feladatának eleget is tett, s a következő javaslatot terjesztette elő a kormánynak: a közbirtokossági vagyonok a) államosittassanak, vagy b) községesittessenek, vagy c) osztattassanak fel a tulajdonosok között. A közbirtokossági vagyonok államosítási eszméjénél Hodor Viktor minden valószínűség szerint abból a feltevésből indult ki, hogy a közbirtokossági vagyonok tulajdonképpen állami vagyonok, mert hiszen a magyar uralom alatt is az erdészeti hatóság felügyelete alá tartoztak. Ha azonban ez a feltevés nem is állaná meg a helyét, mindenesetre megáll — véleménye szerint — az, hogy a közbirtokossági vagyonok községi vagyonok, mert hiszen egyrészt a község minden lakosa résztulajdonos benne, másrészt az 1898: XIX. t. c. életbeléptetése előtt igen sok közbirtokosságnál az ügyvezetést az illető község közigazgatási képviselete intézte. De ha egyik megoldási mód sem lenne végrehajtható — gondolta Hodor Viktor, — ugy leghelyesebb lenne a közbirtokossági vagyonoknak résztulajdonosok között leendő felosztása, amint azt egy-két közbirtokosság tényleg meg is tette. Hodor Viktornak mindhárom megoldási módczata gyökeres téves felfogás eredménye, mivel a) a közbirtokossági vagyonok államosítása, épen ugy, mint

a Csiki Magánjavaknál is, egyértelmű lenne az elkontiskálással; b) semmiesetre sem lehet községesiteni, mivel ez a tény a magántulajdonba leendő legdurvább beavatkozást jelentené; de nem lehet c) felosztani sem, mivel amint előbbi fejezeteinkben több izben is kimutattuk, épen az elidegeníthetetlenség, feloszthatatlanság és a közös használat képezi a közbirtokossági vagyonok tulajdonképeni lényegét és isinérvéit. Nincs más mód tehát, mint a közbirtokossági vagyonokat ugyanazzal a rendeltetéssel és céllal, amint azt székelységünk az ősfoglaiás óta gyakorolta, továbbra is fenntartani. Hogy a vagyonkezelési mód megfelel-e a jelenkor követelményeinek, az csupán szervezeti és személyi kérdés, amely egyáltalán nem zárja ki, sőt kívánatossá is teszi, az állami erdészeti hatóságoknak felügyeletét és ellenőrzését; de csakis erdőrendészeti ügyekben a magántulajdonba való legkisebb beavatkozás kizárásával.

000OOO000

II.

Különös rész.

\

borszéki közbtrfokosvági közvagyon igazgatása a múltban.

A borszéki közvagyon igazgatására nézve az 1800-as éveket megelőzően biztos adataink nincsenek. Amint Borszék legeiső tervszerű kihasználása, kiépítése és vizének forgalombahozatala a bécsi Zimmethausen nevéhez fűződik, ugy a borszéki közvagyon igazgatásáról is közelebbit csak a Zimmethausennel kötött szerződés ideje óta (1804) tudunk. Az ezt megelőző időkre nézve csak következtetni tudunk egyes tényekből, igy például abból, hogy br. Orbán Balázs „Székelyföld leírása" c. müvében, ahol Borszék fürdőről ir, a következőket olvashatjuk: „Egy 1700-ban kelt összeírásban „Borszék mezeje" már említve van, sőt egy 1745-beli perokmányból az is kitűnik, hogy ekkortájt Borszéken a „szék" (Gyergyószék) által csinált fürdőházak és kápolna állott, melyeket a gr. Lázár Ferencz pásztorai lerontottak, amiért a Szék perlekedett is. 1762-ben a székely gyalogezrednek őrháza van ottan; az ezred tisztikara 1764-ben Szárhegy és Ditró községével tett egyezkedés alapján a már meglevő őrház mellé egy vendégeket befogadó házat épített. Nemsokára a szárhegyi szerzetesek és a gr. Lázár család is épitett ottan házat. 1779-ben már vendéglő is épült." Mindezekből világos, hogyha Borszéken már az 1700-as években bizonyos kulturélet volt; hogy amikor a székely gyalogezred tisztikara a tulajdonos két község közbirtokosságával történt „egyezkedés" alapján (tehát az ő engedélyével!) épit Borszéken házat, akkor mindenesetre kellett hogy legyen valamilyen szervezet, amely a közbirtokosságot képviselte. (A két község képviselőtestülete : a községi tanács. Szerző.) 1804-ben köti meg a két község közbirtokossága első haszonbérleti szerződését Zimmethausen Antallal, s az ezen szerződést aláiró egyének neveiből és rangjából kitűnik, hogy az akkori általános szokás szerint, — mivel akkor a közbirtokosságnak más

szervezete nem volt, — a tulajdonos két község közbirtokosságát Ditró és Szárhegy politikai községek elöljáróságai s egy-két közbirtokos, igy a többek között gr. Lázár Zsigmond szárhegyi nagybirtokos és földesúr képviselték, épen igy a vagyon igazgatását is a két község elöljárósága intézte. Sajnos ezen időkből nem maradt fenn Ditró és Szárhegy községek levéltáraiban semmi artat ezen kezelésre nézve, sőt még a szárhegyi zárda levéltárában sem, melyet pedig Puskás Ferencz volt csiki alkirálybiró rendezett, mint — saját bevallása szerint — abban az időben Gyergyó székjegyzője, a cs. és kir. kerületi biztosság felszólitása folytán (Lásd Puskás Ferencz: „Borszék története" c. könyvének 66 oldalán.) Mert amennyiben itt bármilyen adatra is talált volna, ugy bizonyára meg is emiitette volna azo kat, annál is inkább, mivel az 1848'49-iki szabadságharc utáni adatokat idézett müvében pontosan felsorolja s egyáltalán minden adatot csak bizonyos józan kritikával fogad el és mérlegel. Amit a két politikai község általi kezelésről tudunk, azt is a gr. Lázárok és társai által a tulajdonos közbirtokosság ellen indított perből tudjuk, melyet a közbirtokossági közvagyonnak arányosítása iránt indítottak a csíkszeredai törvényszék, ,mint úrbéri bíróság előtt, 5538/1877 és 5555 1877 polg. számok alatt és amely perekről később még szólani fogunk. *

A borszéki közvagyon igazgatásának történetében az 1832 ik év lényeges változást hozott. Ekkor történt ugyanis, hogy — miután lejárt a Zimmethausen Antallal kötött haszonbérleti szerződés, — gr. Lázár László királyi főkormányszéki kancellárnak, mint a két község legtekintélyesebb birtokos tagjának, az az eszméje támadt, hogy a borszéki közvagyonnak, hogyha „észszerűen kezeltetik", az addigi csekély haszonbéreknél jóval tekintélyesebb jövedelmet kell hoznia. Ezért előterjesztésére a három birtokos rendek (primőr, primipilus vagy lófő, és pixidarius vagy gyalogrendek)* a kezelésbe behozandó „jó rend eszközléséért" a pol* A székely három rend -genera- a következő volt: 1) Primőr vagy főnemesség; 2) lófő vagy lovas székely, akik rendesen három sessióval,belső telekkel, vagy „riyilfölddel" birtak s igy egy hadiló tartására elegendő vagyonuk volt; és 3) a községi vagy közszékelyek: pixidarii (gyalogosok), kiket a XVI. sz. közepétől „darabontokénak is neveztek, t három renden kivül állottak az u. n. „töldönlakók", kik rendesen idegen bevándoroltak voltak, s a kiket a gazdagok telkeiken vagy földeiken telepitettek le, ezzel biztosítva maguk részére a szükséges munkaerőt. Az 1562 év után előforduló „jobbágyok" (1562 előtt ugyanis a Székelyföldön nenr volt jobbágy, Szerző.) minden valószínűség szerint eme földönlakók utódai voltak,

gári és katonai kormányokhoz folyamodással éltek, minek következtében a kir. főkormányszéktől, az erdélyi főhadi vezérséggel egyetértőleg, és a „Felség helybenhagyásával", fenti hatóságiktól vett utasitás szerint, 1830 aug. 22-ikén a három rendű birtokosság közgyűlést tartott, melyen elhatározta, hogy a szükséges tervezet a primori rend által irásba foglalva bővebb megfontolás végett közöltessék a más két vitézlő rendű birtokossággal is * A tervezetet a primori rend el is készítette, minek megtörténte után a kir. főkormányszéknek 1831 szept. 24-én 11.545 sz. alatt kelt rendelete alapján a két község három rendű birtokossága másodszor is gyűlést tart, melyben az előterjesztett tervezetet letárgyalja és elfogadja. A két község közgyűlése a felvett jegyzőkönyvet a főkormányszékhez jóváhagyás végett felterjesztette, honnan az azzal az utasítással lett vissza küldve, hogy ezen „Egyezségiről (így neveztetvén ugyanis ez a kezelési szabályzat. Szerző.) egy „törvényes alakban szerkesztendő okirat" küldessék fel Ő Felségéhez megerősítés végett. így tartotta meg a két község három rendű közbirtokossága harmadik közgyűlését is, melyből egy bizottság lett kiküldve avégből, hogy az oklevél elkészítésénél a három birtokos rendet mindkét község részéről képviselje. Miután a kérdéses „oklevél" így elkészült, 1832 szept. 11-én azt a három rendű birtokosság képviselői aláírásaikkal megerősítették. Ez tehát az a nevezetes szerződés, illetve alapszabályzat, amelynél fogva Borszék rendezettebb és jövedelmezőbb kezelése s a borvizes üvegek „pecsétlése" 1833-ban legelőször házilag megkezdetett. Hogy ez az egyezség milyen pontokat és rendelkezéseket foglalt magában, azokat itt nem akarjuk felsorolni. Itt csupán csak azt akarjuk megjegyezni, hogy a Zimmethausennel 1804-ben kötött haszonbéri szerződésen kivül ez az „Egyezség" volt az az okmány, amelyből a két község közbirtokossága ellen hatalmas per keletkezett, de amely végül is annak győzelmével végződött. *

A borszéki közvagyon kezelésére nézve az 1852 ik évtől * Amint ebből látjuk a közbirtokosság a két politikai község általi képviseleti rendszeréről ekkor már áttért saját „háromrendbeli" képviseletére, tehát külsőleg is érvényesült saját önigazgatásuk. Szerző.)

kezdve már pontos adatokat nyerhetünk, mivel a két község közbirtokosságának irattára ezen időtől kezdve dr. Szini János közb. elnök idejében Csiby András akkori birtokossági pénzlárnok által rendeztetett, s ez az irattár — eltekintve a világháború alatt történt kis részbeni elkallódástól — nagy részben, nevezetesen a birtokosság igazgató választmányának és közgyűléseinek jegyzőkönyvei — mai napig is sértetlenül meg vannak. Az 1848,49-iki szabadságharcot követő önkényuralmi korszakban a két község közbirtokossága borszéki közvagyonát az 1832 évi egyezségben lefektetett elvek alapján a saját kebeléből választott tisztviselői által intézi az akkori katonai és polgári hatóságok ellenőrzése és felügyelete mellett. így 1854-ben a borszéki ügyek intézésére egy 3 tagu választmány lett megválasztva mely 1857 ben 4-re, később pedig többre emeltetett fel. 1862 ben a kir. főkormányszék a helyettes főkirálybiró elnöklete alatt elrendeli a ,./ü/ dőbizottmány" megalakitását, s egyúttal egy 14 pontból álló utasítást is küld, melyet a két község kevés módosítással el is fogadott, s a fürdőbizottmányba ugy Ditró, mint Szárhegy részéről 7 — 7 tagot választott. Ez az időszak a birtokosság részére tele van küzdelmekkel, mivel a felsőbb hatóságok a felügyeleti jogon kivül maguknak igen sokszor tulajdonosi jogckat is tulajdonítanak, nevezetesen önkényüleg tisztviselőket neveznek és küldenek ki Borszékre. A két község közbirtokossága azonban egyetlen egy alkalmat sem mulasztott el, hogy e törvénytelenségek ellen ne tiltakozott volna. Az absolutisztikus időszak megszűntével és az alkotmányos korszak kezdetével, 1867 után, ez a nyomás szűnni kezd, habár még ekkor is fordul elő eset a hatalmi tulkapásokra. Ezt a nyugalmi időt a birtokosság vezetősége arra használja fel, hogy az alapszabályok elkészítésével megalapozza és lefektesse a maga vagyonigazgatását és képviseletét. Az állam felügyeleti joga természetesen most is fennmarad, de tisztán csak üzemkezelési tekintetben, egyébként a birtokosság teljesen önmaga igazgatja önmagát saját választott tisztviselői által, kiknek megválasztásába az államhatalom egyáltalán nem szólt bele. Így 1905 márc. 23-iki igazgató választmányi gyűlésén letárgyalja

és elfogadja az újonnan elkészített ideiglenes gazdasági üzemtervet, melyet az erdészeti hatóság azzal a módosítással hagy jóvá, hogy ezután a közbirtokosság ne mint „Gyó.-ditrói és Gyó szárhegyi közbirtokosság" neveztessék, hanem hivatalos cime „Borszéki közbirtokosság" legyen. 1907 évben, miután az arányosítás befejezíetett, alakul meg az 1898: XIX. t. c. szellemében és utasításai szerint a közbirtokosság és készíti el uj szervezési szabályrendeletét. Ezen alapszabályzat alapján kormányozza önmagát a most már „Borszéki közbirtokosság" egészen a magyar állami főhatalom megváltozásáig.

000OOO000

M i is r o l l t u l a j d o n i t é p e n a z 1804-ben ktiiöll „Egyezés" (a Z i m m e l h a u s e n n e l k ö l ö l t h a s z o n b é r i s z e r z ő d é s ) és az lS32-ben l é t r e j ö l i „ E g y e z s é g " ?

A borszéki közbirtokosság közös vagyonának igazgatására és az egész közbirtokosság felfogására nézve két szerződés, illetve alapokmány képezi a kiindulási pontot. Mindazokban a perekben ugyanis, amelyeket a két község borszéki közbirtokossága ellen külömböző személyek indítottak, e két alapokmányra történik számos hivatkozás, mint olyanokra, amelyekből ugy a tulajdonosi minőségre, mint a közbirtokosság intencióira nézve a legalaposabban következtethetünk. Az 1804-ben létrejött „Egyezés", — amint azt akkor a szerződő felek elnevezték, — nem más, mint a Zimmethausen Antallal kötött haszonbérleti szerződés. Ez a haszonbérleti szerződés — sajnos — nem maradt fenn a birtokosság tulajdonában, mivel az a csíkszeredai kir. törvényszék, mint úrbéri bíróságnál, 5596/1888 polg. sz. alatt indított perhez lett becsatolva. Az ezen perben hozott í—Hl-ad fokú Ítéletekből azonban teljesen reconstruálható ez az „Egyezés", mivel ezen ítéletekben lépten-nyomon erre történik hivatkozás. Ezt a pert Lázár Menyhért hivatalból kinevezett ügygondnok és a hozzá csatlakozott gr. Lázárok és társaik indították a két község közbirtokossága ellen ugy a borszéki telekjegyzőkönyvekben felvett ingatlan birtokok, mint a borszéki fürdő — és borviz üzletből eredő közjövedelmek arányosítása (a községi birtokosoknak az eddig felosztatlanul használt közös erdő — és legelőbeli részesedése arányának megállapítása) iránt, melyben a törvényszék 1888 dec. 31-én hozott ítéletet. Ezen ítélet szerint a keresethez eredetiben becsatolt „Egyezés", mely tulajdonképen haszonbéri szerződést képez, 1804 jun. 20-án Ditró és Szárhegy községek katonai, polgári részek hivatalbéli elöljárói és a bécsi Zimmethausen Antal és társa között a borszéki fürdő s hozzátartozó azon

ingatlanokra vonatkozólag jött létre, melyek pertárgyát képezték. A befektetett „Egyezés"-bői az tűnik ki, hogy „Zímmethausen Antal és társa felismerték a borszéki ásványvízforrások rendkívüli gyógyerejét, értékét, hasznosítható és szállítható voltát, s ezáltal indíttatva a két község közbirtokosságától 28 évre haszon bérbe vették azon célból, hogy az ásványvizet az országban és a szomszéd tartományokban is kereskedés tárgyává tegyék; s hogy ez létesíthető legyen első sorban üveghuta, fürészmalom felállitá sára, ahhoz megkívántató famennyiségre és a munkások marháinak legelőre volt szüksége, s mindezen szükségek fedezésére és kielégithetése céljából a szerződés 1. pontjában körülirt erdős terület lett átadva haszonbérlőknek". Az ítéletnek ezen idézett része arra vet világot, hogy a tulajdonos két község közbirtokossága tulajdonképen miért is adta „árendába* borszéki közös vagyonát a bécsi Zimmethausen Antal és társának. Az ítélet további része azonban még igen fontos megállapításokat tartalmaz a tulajdonosi minőségre és az arányosítás kulcsának megállapítására nézve, miután a per ezen közvagyon arányosításának kimondása végett indíttatott a közbirtokosság ellen. Ezen megállapításokra később fogunk kitérni, mikor arról lesz szó, hogy a borszéki közvagyon községi vagy magántulajdont képez-e? *

Most pedig lássuk, hogy mi is volt az 1832 évben létrejött „Egyezség" ? Előbbi fejtegetéseink alkalmával említettük, hogy a Zimmethausen Antallal kötött haszonbéri szerződésnek 1832 évben történt lejárta alkalmával gr. Lázár László királyi főkormányszéki kancellár Borszék jövedelmének fokozása (a „jó rend eszközlése") céljából indítványt tesz egy kezelési szabályzat elkészítésére. Azt is emiitettük, hogy az el is lett készítve és életbe is léptettetett.

Ezen kezelési szabályzat főbb pontjai a következők voltak: 1.) Kimondja a közbirtokosság, hogy miután Borszék fürdő jövedelmezősége egy „közhaszonra kezelendő intézet" felállításával érhető el a legeredményesebben, evégből „Borszék havasa egész kiterjedésében a benne létező üveggyárral és mindennemű javadalmával őrökre oszthatatlanul közrehagyassék és felosztását

se egyik, se a másik község birtokos tagjai ne követelhessék 2.) „Senkinek ezután Borszéken magánbirtokul szolgálandó hely nem adatik" s építésre sem engedtetik s az eddig

kiosztottak is, amennyiben azokra a felállítandó „intézef-nek sürgős szüksége lenne, törvény utján is visszaszereztessenek." 3.) „Valamint ezen az első pontbéli alapszabálynál fogva örökre közbirtokká hagyott havasban senkinek magánszerü birtok nem engedtetik, ugy a havas akárminő egyébb javadalmaiból is, melyekre ezen egyezési alaplevélben különösen kiirt engedelem nem adatik, — senki ingyen ne részesedhessék." Ezenkívül határozat hozatott a fürdő- és ivóvíz használatára, az erdei legeltetésre, a folyó vizekre, halászat és vadászat, a regálékra, valamint az üveggyárra nézve; úgyszintén a kezelő tisztviselőkre és pénzkezelésre nézve is, kimondván, hogy az egészségügyi intézetnek vezetésére azonnal a primori rendből közmegegyezéssel egy fizeíetlen főigazgató állíttassák, mely főigazgatói állás, amennyiben később megüresednék, arra a választás „ne csak a primori, hanem akármelyik vitézlő rendbelire is, aki ezen állomásra mind tekintélyénél, mind pedig tevékenységénél fogva alkalmas, s aki igy minden választó rendek közbizalmára érdemesnek fog találtatni: ingyen magára válóra kiterjedhessen." Végül: „. . . hozzá kellettvén már fogni az ily alapokra állítandó intézet létrehozatalához, addig is, mig a hivatal felállíttatnék, a rendek közmegegyezésből főigazgatónak a primorok közül főkormányszéki tanácsos és tartományi kancellár szárhegyi gr. Lázár László ur őnagyságát megválasztván, a most meglevő pénztár rendelkezésére bizatik, valamint a Borszék havasában s annak mezejében tett egyeződő levelek is, melyekkel az idegenektőli visszaváltás, szerezhetés eszközölhető lesz, oda átadván; egyszersmind teendői közé fog tartozni ezen egyeződések helybenhagyatásának a felsőbbségtőli kieszközlése és az intézet felállítására nézve mindezen tárgyat, illető lépések megtétele." *

Az 1832-ik év még más szempontból is nevezetes dátum a két község közbirtokosságának életében. Eddig az évig ugyanis Ditró és Szárhegy községek őszszes vagyona őstoglalás jogán osztatlan volt. Szárhegy köz-

ség volt az anyaközség, Ditró volt a filiája. 1832-ben aztán a két község közbirtokossága békésen megosztozott. Szárhegy kapta a most Szárhegy I. résznek nevezett s Szárhegy község körül elterülő művelhető és erdős területeket, mintegy 12.000 katasztrális holdat; Ditró kapta a Güdücz pataktól kezdődőleg a Ditró körül elterülő művelhető és erdős területeket be Tölgyes községtől a Borszék felé felvezető országútig és a Kránga tetői vízválasztóig. Szárhegy kapta kiegészitésképen erdős területnek a fenti területtől a Beszterce patak jobb partján, Bélbor és a régi román határig terjedő területeket. Borszék fürdőt és a körülötte elterülő mintegy pl60 hold területet és a Bánffy havast (S51 hold 1310 négyszögöl) az osztozásnál továbbra is közösségben hagyták. Ez áz osztatlanul hagyott terület (a fürdő- és borvizzel együtt) képezi mai napig is a két község borszéki közbirtokosságának közös vagyonát. *

A Puskás Ferencz által „Borszék története" c. müvében ismertetett „Egyezség"-i pontokból nem vehető ki ezen osztozás, amiből egyáltalán nem lehet azt következtetni, mintha ő ezen „Egyez9ég" tartalmát nem ismerte volna. Sőt, hogy mennyire ismerte, kitűnik abból, hogy könnyvében, mint később látni fogjuk, erősen védelmére kel a két község háromrendbeli tulajdonosai tulajdonjogának. Magának ezen okiratnak „Egyezség" elnevezése is azt mutatja, hogy az egyezségnek nemcsak a borszéki közjövedelmek fokozása volt a célja, hanem az addig közösen használt összes ingatlan javakra vonatkozólag a két község közötti megegyezés, „Egyezség" is. A két községnek ezen „Egyezség"-ben kifejezett intencióját a legvilágosabban bizonyítja Ditró és Szárhegy borszéki közbirtokossága és a hozzájuk csatlakozott volt földesurak és társai által Ditró és Szárhegy politikai községek és társaik ellen a csíkszeredai kir. törvényszék, mint úrbéri bíróságnál, megindított perben 394/1891 polg. sz. alatt hozott itélet indokolásának következő része: „Az 1832 évi „Egyezség", mint annak szövegéből is kitűnik, azon célból hozatott létre, hogy a közhelyekre jogosult három renden levő birtokosok jogaikat érvényesíthessék, azok rendetlen használatából az úrbéreseket és általában az idegeneket kizárják; a borszéki fürdőt, az ásványvizek kezelését szabályozzák, jövedel-

mezőbbé tegyék és a tiszta jövedelemre vonatkozólag intézkedjenek, kifejezést adva annak, miszerint a Gyó.-Ditró és Gyó. Szárhegy községekhez tartozó havasok, azok között az is, hol a borszéki fürdő és ásványvizek léteznek, — a nevezett két kőzségbeli primőr, lovas és gyalog vitézlő három birtokos rendek tulajdona; s egyszersmint kijelentették azt is, hogy azon havasok között vannak olyanok, melyek külön a Gyó.-Ditró és külön Gyó.-Szárhegy helységbeli három rendhez tartozó birtokosokat illetik, és vannak olyanok is, melyek a két község birtokosai között megosztva nem. lévén (az „Egyezség" ben külön osztatlanban hagyott Borszék fürdő és területe. Szerző.), mindkét községbeli három rendet egyformán illeti, t. i. a ditrói három' rendet annyi, mint a szárhegyi három rendet." (Íme hivatkozás ezen Ítéletben is az „Egyezség"-ben történt megosztozásra. Szerző.) itt még csak azt akarjuk megemlíteni, hogy ezen „Egyezség" megerősítés végett, habár az az 1831-iki: két községbeli közbirtokossági közgyűlésen kimondatott, Ő Felségéhez soha fel nem terjesztetett. De erre nem is volt szükség; Ellenben a kir. főkormányszék által itéletileg kimondatott, hogy a „teljesedésbe vett s egy egész évi időn tul teljes erejében maradott, önkéntes akaraton épült hasznos egyezség az egyezkedő felekre nézve kötelező erővel bir.". Épen ez oknál fogva alapozták Ítéleteiket a külömböző igazságügyi foruinak is főleg ezen „Egyezség"-re, valahányszor a birtokosság ellen külömböző személyek által indított birtokrendezési perekben ítéleteiket meghozták.

oooqOOOOO

Küzdelem Borszék fürdő tulajdonjogáért a felsőbb hatóságok önkényes intézkedéseivel szemben.

A két község közbirtokossága állandóan résen kellett hogy álljon avégből, hogy az 1848/49 éveket követő önkényuralmi időkben a f.lsőbb hatóságok hatalmi túlkapásaival szemben, — mely túlkapásokat legtöbbször a hatóságok által törvénytelenül a birtokosság, illetve Borszék fürdő nyakára kiküldött idegen nemzetiségű tisztviselők követték el — tulajdonosi és rendelkezési jogát megvédelmezze. Nagyon teimészetes, hogy ezek a küzdelmek erősen hátráltatták Borszék fürdő fejlődését, s ezért mondja Puskás Ferenc idézett könyvének 75 és 76 ik oldalán, hogy „...csak a határőri katonaság megszűnte után (1851-ben. Szerző.) jöhetett a két község közbirtokossága azon helyzetbe, hogy amaz előbbi rendszer lidércnyomásától megszabadulván, ezen nevezetes közvagyona felett ugy intézkedhessék, amint saját jólfelfogott érdekei és a szenvedő emberiség igényei is megkívánták. De ekkor is egyideig nagyobb perekbeli megtámadtatásai és a hatalmaskodók folytonos zaklatásai ellen folytatott küzdelmek tevékenységét jó darab ideig zsibbasztották s leginkább a veszélyeztetett tulajdonjog megvédésére kellett fordítania idejét és erejét Csak 1856 ban lett a két község közbirtokossága a nagyszebeni helytartóságnak julius 19 én 15650 sz. alatt kiadott nyilatkozata által tulajdonosi jogaira nézve azzal némileg megnyugtatva, hogy Borszék birto kában őket ezentúl senki sem fogja háborgatni. De ennek dacára sem állhatták meg a hatalom kezelői, hogy időnkint ne tegyenek oly rendelkezéseket, amelyek a tulajdonosi jogot mélyen sértették. Így 1862 ben a kir. főkormányszék egyes rendeletei és utasításaiból az tűnik ki, hogy a felügyeleti jogon kivül tulajdonosi rendelkezést is tulajdonit magának. Ez ellen tiltakozik 1862 máj. 26 ikán megtartott közgyűlésén a két község közbirtokossága,

melyen kimondja: „A tulajdonos közönségek mindamellett, hogy a felséges kir. főkormányszéknek felügyeleti hatalmát elismeri és tiszteletben tartja, aggodalommal látja a rendeletből, hogy a felügyeleti jog a rendelkezési (tulajdonosi. Szerző.) joggal azonosittatik, holott a rendelkezési jog a székely közönségtől, mint tulajdonostól, még eddig soha el nem vitáztatott s a magas kormány is ezen jogát mindeddig elismerni méltóztatott." Egyben kijelenti a közgyűlés, hogy a tulajdonos közönség képviselőségén kívül Borszék felett rendelkezni senkinek sem áll jogában. 1867 febr. 27-ikén tartott közbirtokossági gyűlés az ellen tiltakozik, hogy a főkormányszék beleszóljon abba, hogy a fürdőjövedelem mire fordittassék és hogy a nyári idényre az alkirálybiró fürdőbiztost a főkormányszék nevezze ki, mivel ez a jog kizárólag a két község közbirtokosságát illeti meg. A tiltakozás jegyzőkönyvi szószerinti szövege a következő: „E magas rendelkezés annyival váratlanabb vala, minthogy ily rendelkezési szigort a községek még a megszüntetett abszolutisztikus kormányzási rendszer alatt sem tapasztaltak. És most, midőn Ő Császári és Királyi Apostoli Felsége hazánk alkotmányát helyreállítani méltóztatott s e kegyességének eredményéül bizalommal tekintünk a már megkezdődött átalakulás nagy müvére, mely a törvényes jogokkal élhetés hatálybalépését és a törvényenkivüli megszorító rendelkezések végleges megszűnését feltételezi: a felséges kir. Főkormányszéktől is ha nem többet, de legalább annyit bizalommal reménylünk, hogy az átalakulás megtörténtéig a rendelkezési (ellenőrzési. Szerző.) hatalom jogköre a „status quon"-n tul nem fog terjesztetni e székely közönségek eddig érvényben állott jogkörének szűkebbre szorítására." Megjegyezni kívánjuk, hogy ezeken a gyűléseken a főkormányszék megbízásából az akkori csiki főkirálybiró elnökölt. De mindezen határozott, bár igen udvarias tiltakozások ellenére sem szűntek meg az önkény túlkapásai. Igy a két község közbirtokosságának 1873 máj. 4-iki gyélésén szárhegyi Dezső Mózes birtokossági tag szólal fel, mely gyűlésen az igazgatóság előterjeszti, hogy Csikvármegye törvényhatósága a birtokosságnak jóváhagyás végett hozzá felterjesztett alapszabályain módosításokat eszközölt; nevezetesen az elnök kinevezését magának akarja fenntartani, természetesen a közbirtokosság terhére. Ezen „gyámkodás" ellen szólal fel Dezső Mózes, midőn ezeket mondja: „A bizott-

mány felsőbb parancsra szinte három évenkint választatott. (Amint ebből is látjuk, a két község borszéki közbirtokosságát ekkor már nem a két politikai község elöljárósága, hanem a közgyűlésen megválasztott „bizottmány" képviseli és igazgatja. Szerző.) Az 1850-ik évben (tehát már ekkor megszűnt a közbirtokosságnak a két politikai község általi képviselete és igazgatása! Szerző.) a bizottmány elnökségét és vezetését az akkori beérkezett (létesített. Szerző.) „komiszáriát" vette át. Az orgánizáció után az udvarhelyi Kreis Forsteher (kerületi előljáró. Szerző.) a Kreis fizikussal. A provizórium beálltával (1848—1867-ig. Szerző.) a szék adminisztrátora (valószínűleg az alkirálybiró. Szerző.) a szék főorvosával. Mindenki tudja, mily zaklatásoknak voltunk kitéve. Korlátlanul rendelkeztek a mi íerhünkre. A többek között csak azt említem meg, hogy egy ízben azt kérdezték, hogy ki-é Borszék?, mire mi okmányilag bebizonyítottak, hogy a miénk. Az alkotmány beálltával pedig Főispánunk Őméltósága a szék főorvosával vette át az abszolút kormány által reánk erőszakolt alapszabályok szerint a bizottmány vezetését, mint elnök. Az 1871 évi XVIII. t. c. az absolut kormánytól fennmaradt gyámkodó rendszert megszüntette". javasolja tehát, hogy a birtokosság a törvényhatóság sérelmes intézkedése ellen éljen felterjesztéssel a m. kir. Belügyminiszterhez. Mig azonban e túlkapások és kellemetlenkedések önkényes hatalmi túlkapások voltak, a két község közbirtokosságát még ezeken kivül saját birtokostársai és mások által is érték támadások tulajdonosi minőségének kétségbevonása tekintetében. így 1887ben Bálbor község indit pert a birtokosság ellen az ottani borvizkutak tulajdonjogának elismeréséért, amelyet azonban a csíkszeredai törvényszék 2691/1881 polg. sz. ítéletével elutasít. Az ítéletet Bélbor község megfelebbezvén a Kir. Tábla 2755/1887 polg. sz. ítéletével másodfokulag is elutasította Bélbor község keresetét. *

Egyik nagyobb per, mely a két község közbirtokossága ellen indíttatott, az özv. Gr. Lázár Mórné és társai által a borszéki fürdő és tartozékainak fele részéért 1883 aug. 3l-én folyamattba tett per volt. Keresetük jogcimét egyrészt az Aprob. Const. (1540—1653 ig öiszegyüjtött törvények) lll-ik rész 29. címére

alapították, melyszerínt a közhatár a községi birtokosok közös tulajdonát képezi; s minthogy ők (t. i. a Grófok) a Ditró-Szárhegyi gróf Lázár primőr családnak a jogutódai, azért szintén közös tulajdonosok; másrészt keresetük jogalapját a primori minőségre fektetik, mert a közhatárban való részesedés sohasem a személyekhez, hanem az antiquá sessiokhoz (belső birtokhoz: ház és a hozzátartozó telekhez. Szerző.) volt kötve. Állították, hogy a gróf Lázár család immúnis nemesi kariái — s szolgáló embereinek antiqua sessiói — a két községben túlnyomó számmal voltak, ennélfogva őket a felerészbeni tulajdonjog illeti és hogy ezen arány már végleg meg is állapíttatott. Kerestük alátámasztásának igazolására hivatkoznak egyrészt a Zimmethausen Antallal 1804 ben kötött haszonbéri szerződésre, melyet — szerintük — gróf Lázár Zsigmond, mint a primori rend képviselője, irt alá, másrészt az 1832-iki egyezségre, melynek alapján két gróf Lázár a fürdőigazgatásába 1850-ig befolyt. Gróf Lázár Mórné és társai keresetét ugy az első, mint má sod, végiil a harmadfokú (Magyar Királyi Kúria) bíróság is elutasította, ítéletének indokolásában többek között kimondva, hogy: „az 1832-iki egyezség által nem a birtok jogi természete, hanem csak a kezelési módozat állapíttatott meg, és hogy a primori minőség nem ad jogot a közös birtok feléhez."

oooOQOeco

jr>

Községi vagyon-e a borszéki közbirtokossági vagyon, vagy m a g á n t u l a j d o n ?

Ez a kérdés nemcsak most izgatja a kedélyeket, mikor ma is vannak még olyanok, akik a közbirtokossági vagyonokat községi vagyonokká szeretnék nyilváníttatni, hanem izgatta régen is, igy különösen Puskás Ferenczet, annál inkább, mivel ő a két község borszéki közbirtokosságának elnöke is volt. Puskás Ferencz hivatkozott könyve 1882-ben jelent meg, igy tehát tudomásul kellett birnia azon perről, amelyet a két község közbirtokossága ellen 1877. december 28 és 29 ik napján 5538/1887 és 5555/1877 polg. szám alatt indított a csíkszeredai törvényszék, mint úrbéri bíróságnál Lázár Menyhért hivatalból kinevezett ügygondnok, valamint a hozzácsatlakozott gróf Lázárok és társai, ugy Ditró és Szárhegy Il-sodik rész borszéki tlkvben felvett birtokok, mint a borszéki fürdő és üzletből származó jövedelmek arányosítása iránt, és amely perben először tétetett vita tárgyává az, hogy a borszéki közvagyon községi vágyón-e, vagy magántulajdont képez. Hogy Puskás Ferencznek mi volt e kérdésben az álláspontja, arra nézve legjobb bizonyítékul szolgálnak saját szavai könyvének 52—55 oldalain, melyeket szószerint idézünk, annál is inkább, mivel felfogását e kérdésben teljesen magáévá tette ugy a marosvásárhelyi kir. ítélő Tábla, mint a budapesti királyi Kúria is, akár ismerték azt megelőzőleg, akár nem. „A szerződés (1832-iki „EGYEZSÉG"), illetőleg alapszabályzatból, ha arra egy kis figyelemmel visszatekintünk, mindenesetre azon tanulságot is levonhatjuk, hogy Borszék sohasem volt a községeknek ezidőszerinti értelmében községi birtok, mert abban község, mint tulajdonos, sehol sincs emlitve, de mindenütt az iratik, hogy az a Ditró- és szárhegyi közönségek háromrendü birtokosságának tulajdona, e három ren dek pedig — amint abban eléggé jelezve is van — tagadhatat-

lanul a két község összes primőr, avagy főnemes, löfő, vagyis a lovas, és gyalog, egyforma nemes székely birtokosaiból állottak, akikhez sem idegenek, sem jobbágyak nem voltak számithatók, ha mindjárt más helységből beszármazott nemes székelyek voltak is, mert azt az ő őseik jure primo ocupationis, első foglalási jogon, szerezték és hagyták át utódaikra, akik annak 184849 előtt is folyvást kizárólagos tulajdonosai és birtokosai voltak. A „közönség" szót pedig használták azon értelemben, amelylyen élt azzal, és ma is minden magyar: tudniillik vármegyei közönség, Szék közönsége, három rendek közönsége stb. Nagyon csalódik tehát, sőt a kommunizmus eszméivel kell nagy adagban saturálva lennie annak, ki eme közvagyonához a székely birtokosságnak a modern községeknek minden polgárát csak azért, mert egyik vagy a másik községben egy boltot, kocsmát vagy kerekes, cipész műhelyt slb. nyitott — amazokkal egyaránt jogosultnak hiszi és a már eléggé körülirt székely birtokosság közönségére az 1876 évi V. t. cikket, mely a községekről szól, a rabulizmus minden fogásával reákaptázni erőlködik, mert a fennebb közlött szerződés, illetőleg alapszabályzat (1832. évi „Egyezség") által már be van bizonyítva, hogy Borszék a két község háromrendü székely birtokosságának kizárólagos tulajdonát képezte mindig. Nem lehet tehát Borszék senki más tulajdona most sem, mint azoké, akiké régebben is volt: a ditrói és szárhegyi községek ama három rendű (főnemes, lófő, és gyalognemes) székely birtokosságának törvényes örököseié, akik e jogot — hála a gondviselésnek — még senki másra át nem ruházták. Ha betelepült és itt megvagyonosodott idegenek nek sikerült is a-contok segélyével birtokokat összeszerezni, ezzel az eladóktól csakis ingatlan javakat, nempedig egyszersmind azoknak a kérdéses birtokossági közvagyonhoz való jogát is szerezték meg. Világos tehát, hogy csak a furfang és a józan ész ellen pártot ütő rabulizmus állithatja fel azon a tulajdon szentségét veszélyeztető elvet, hogy az oly közvagyon, mint Borszék, községi tulajdon, mert a régi tulajdonost tulajdonosi jógától még semmi törvény meg nem fosztotta, sem közvagyonát senki mással közre nem bocsátotta."

Most pedig nézzük, hogy az idézett perben hozott Ítéletek miket mondanak e kérdésről. Az 1888 dec. 31-én e perben a csíkszeredai törvényszék, mint úrbéri bíróság, által 5596 1888 polg. sz. alatt meghozott ítélet a keresetben megnevezett1 ingatlanokat s áz azokon levő borszéki fürdő és borvíz üzletből folyó közjövedelmeket „Gyó. Ditró és Szárhegy községek, mint erkölcsi testületek közt, egyenlő arányban közös községi vagyonnak" nyilvánítja s egyben megállapítja, hogy a borszéki íürdő és tartozékai természetbea tel ném oszthatók. Az ítélet a közbirtokosság felebbezése folytán a marosvásárhelyi kir. Táblához került, mely 1889 jun. 19-én 129/1889/11. sz. ítéletével az első bíróság ítéletét megváltoztatja „és a pertergya ingatlanoknak, az azokhoz tartozó borszéki fürdőnek, illetve ezek haszonvételének, mint Ditró és Szárhegy községek köz birtokosai osztatlanul közös vagyonának arányosítását oly értelemben rendeli el, hogy az eljárás a természetben való felosztás mellőzésével a két község részesedési arányának megállapítására korlátoztassék, s egyidejűleg az illetményt a két községre nézve egyenlő arányban állapítja meg." Az ítélet indokolása szerint: „A székely birtok (haereditas siculica) a nemesi jogon birt javakhoz tartozván, jogi természetéből önként következik, hogy a székelyföldi birtokos közönségek birtokában található közös ingatlanok tekintetében közbirtokossági jogviszony forog fenn. A szabad székely az általa közösségben birt székelyföldi javaknak oly teljes jogú tulajdonosa volt, mint más nemesi javak közbirtokosai. Ahhoz tehát, hogy az általuk ily jogon birt javak jogi természete megváitoztathassék s azok községi alludiummá alakíttathassanak, szükséges volt az illető érdekelteknek közmegegyezése, vagypedig be kellett következni oly jogi tényeknek, melyeknél fogva a változás a jogosultak akarata ellenére is állott be." (Ami soha sem történt meg. Szerző.) *

A budapesti kir. Kúria 1890 ápr. 22 és 23-ik napjain hozott 176/1889 urb. sz. Ítéletével a Tábla ítéletét helybenhagyja „oly értelemben, hogy az arányosításnak a borszéki fürdő és üzletből befolyó közjövedelemből a fürdő fenntartására és korszerű

fejlesztésére szükséglendö kiadások levonása után fennmaradó tiszta jövedelemre nézve van helye. Mert a hazai törvények, jelesül az Apr. Const. 111. R. 28' szakasza szerint, a közhatár, vagyis azon területek, melyek a helység tulajdonosai köizött soha leiosztva nem voltak, a helységbeli birtokosok közös tulajdonát képezvén, Ditró és Szárhegy községek határán levő osztatlan közhelyek is, amelyeknek „Borszék havasa" elismerten kiegészítő részét képezi, a három renden lévő ditró-szárhegyi birtokos osztálynak képezték és képezik tulajdonát. A per tárgyát képező még osztatlan borszéki haszonvételek arányosításának is helyt kellett adni, magától is értetvén, hogy az 1804 évi (Zimmethausennel kötött haszonbéri szerződés) keletkezésével, s a szomszéd közbirtokossági havasokból egy nagyobb teiületnek a fürdőhöz való csatolásával is a fürdő jövedelmezőbbé tétele volt a célja (az 1832 évi „Egyezség"-ben,) s ennek a maga egészében osztatlanul való fenntartása és korszerű fejlesztése a köz- valamint az összes birtokosság érdekében és kifejezett szándékában is fekszik — csak az e tekintetben szükséglendö költségek levonása után fennmaradó t/szta jövedelemre nézve lehet arányosításnak helye." Borszék jövedelmeinek arányosítása kérdésében meghozott fenti Ítéletek alapján a csíkszeredai kir. löivényszék 1891 jan. 24 én 394/1891 polg. sz. alatt hozott Ítéletével megállapitot'a az arányositási kulcsot. Ebben az Ítéletben is fontos kitételek fordulnak elő ugy a borszéki közvagyon tulajdonosi, mint annak jogi helyzetére nézve. A kulcs megállapításánál a Gyó.-Ditró és Gyó.-Szárhegyi lovas és gyalogrendhez tartozó birtokosok az ajánlják, hogy: Borszék jövedelméből csokis a három rendhez tartozó birtokosok részesedjenek s a három rendhez tartozó tagok egymás között az 1848 évben létezett családok száma szerint és egyforma joggal". A törvényszék a két község közbirtokosainak ezen álláspontját el is fogadja, amennyiben kimondja, hogy: „Gyó.Ditró és Gyó.-Szárhegy községek területén csbkis a hárem rendhez tartozó nemes bii tokok léteznek ; a részesedési aránynak kiszámításánál is tehát csak azon birtokok vétetnek alapul." Az ítélet ezen indokolása a Approb. Const. 111. R. 29. sza-

kaszán alapszik, „mely köz- és osztatlan határnak (Commune terrenum) jelöli meg az oly járulékokat, erdőket, legelőket és egyéb haszonvételeket, melyek bizonyos helység tulajdonosai között soha leiosztva nem volttik s ezen közhelyeknek felosztása kulcsául a régi telkek mennyiségét határozza meg." Ugyanilyen értelemben rendelkezik az 1846/47 évi XV t. c. 2. p. b., pontja alatt, mikor ezt mondja: „A közhelyekre s ezekből tett foglalásokra nézve a részesedés kulcsául szolgálnak a régi telkek száma, amennyiben az tisztába hozható." Ujabban az 1871 évben hozott LV. t' c. 1 §.a szerint: ..Arányosítás tárgyát képezik a jelenleg közösen osztatlanul használt külső fekvőségek", az arányosítás kulcsául pedig ugyanezen törvény 4 §-a szerint az egyes birtokosok által birt külső és belső birtokok területe mennyiségét állapítja meg. A borszéki közvagyon jogi természetére nézve a csíkszeredai törvényszéknek idézett 934 1891 polg. sz. ítélete a következőket állapítja meg: „Hogy a borszéki fürdő és tartozékai az 1804 évi szerződés és az 1832 évi egyezség által történt különszakitás által külön jogi természetet nem nyert és a többi közhelyekkel leendő eljárás alá esnek, — azáltal is bizonyítottnak kellett tekinteni, hogy Borszék és jövedelme 1S32 év — vagyis az „Egyezség" keletkezése előtt és azután is — hasonló kezelés, felügyelet és elszámolás szerint történt, mint a többi közhelyek és azok jövedelmei". *

A m. kir. Curiának idézett 176/1889 urb. sz. ítélete, valamint a csíkszeredai kir. törvényszéknek az arányositási kulcsot megállapító 394/1891 polg. sz. ítélete nem maradt hatás nélkül Ditró és Szárhegy politikai községek felfogására sem. Azért, hogy a helyzet teljesen tisztáztassék és hogy a fenti ítéletek megállapításainak a telekkönyvekben is érvényt szerezzenek, Ditró és Szárhegy politikai községek elöljáróságai a két község borszéki közbirtokosságának a következő nyilatkozatot adta: „NYILATKOZAT. Mely által alól is irt Gyó.-Ditró és Gyó- Szárhegy községeknek elöljáróságai ezennel elismerjük, hogy a magas Curiának

176/1889 sz Ill-ad fokú Ítélete folytán a Szárhegy II. R . . . sz. telekjegyzőkönyvekben foglalt összes ingatlanok, illetve tértulajdonosi jogok, többé nem képezik fennebbi község birtokos közönségének tulajdonát, mivel ezen telekjegyzőkönyvekben foglalt ingatlanok után járó jövedelmek és haszonvételi jogok a hivatolt curiai itélet nyomán a Gyó -Szárhegy és Gyó.-Ditró községek közbirtokossága között való arányosítás tárgyát képezik. Ennélfogva községeink nevében kihallgatás nélkül megengedjük, hogy a fennebb emiitett telekjegyzőkönyvekben foglalt „Szárhegy község birtokos közönsége" „Ditró község birtokos közönsége" jogcim tőrültessék és a törlés bekebeleztessék. Gyó.-Ditróban 1902 nov. 5-én. Szárhegy község elöljárósága : Oláh Alajos sk. biró. Ádám Imre sk. jegyző. Szárhegy község pecsétje.

Ditró község elöljárósága : Csiby Imre sk. biró. Csiky Bálint sk. albiró. Ditró község pecsétje.

Mielőtt tovább mennénk ezen nyilatkozatnak egy szavát helyesbbitenünk kell, habár ennek most már nincs semmiféle kihatása. Azonban akadhatnak rosszhiszemű emberek, akik a két község közbirtokosságára nézve eme felette lényeges kérdésben ez egyetlenegy szóból is tőkét kovácsolhatnak a tekintetben, hogy a két község borszéki közvagyona valaha is községi vagyon volt. Ezen egy szócska pedig az, mely a következő mondatban fordul elő: „. . . összes ingatlanok, illetve tértulajdonosi jogok „többé" nem képezik fennebbi községek birtokos közönségének tulajdonát" stbSzükségesnek tartjuk erre az egy szócskára kitérni, mivel tudjuk, vannak telekkönyvi kutatók, akiknek elég egyetlen egy szócska is, hogy ebből megváltoztassák még a tulajdonost magát is. Mert rosszhiszemű emberek ebből a „többé" szócskából azt is megállapíthatják, hogy ezután többé nem képezik Ditró és Szárhegy politikai községek vagyonát, de a nyilatkozat adása előtt azokét képezte Aki nem akar kákán is csomót keresni, annak igazán ez fel sem tűnik, mivel nyilvánvaló, hogy ez a szócska csupán csak lapsus és a nyilatkozat szerkesztőinek csekély jogi tudása és nem szabatos fogalmazása következtében csúszott be a nyilatkozatba,

mely helytelen fogalmazást igazol az is, hogy a nyilatkozat utolsó soraiban „meghallgatás" helyett „kihallgatás" kifejezés van használva, mely két_ kifejezésnek — tudjuk — egészen más értelme van. *

A két község borszéki közbirtokosságának akkori vezetősége — ugy látszik — tisztában volt ezen kérdés nagy fontosságával, mivel ezt a vitát végleg le akarván zárni, a bírósági ítéletek és a két politikai község „Nyilatkozaf'-a alapján a telekkönyvi bejegyzést is a való ténynek megfelelően akarta helyesbittetni, kérése indokokolásául azt hozva fel, hogy ezen kiigazítást a „közbirtokosság érdeke" megkívánja. 1902 évig ugyanis a borszéki közvagyonra nézve a telekkönyvi tulajdoni jog igy van bejegyezve : „B 1) Gyó-Szárhegy község birtokos közönsége, B. 2) Gyó.-Ditró község birtokos közönsége", mely bejegyzések most már következőképen helyesbbitettek a borszéki közvagyont feltüntető Szárhegy I R. 1. sz. telekjegyzőkönyvben : Iktsz. 1902 nov. 7. 11398. „Jelen szám alatt beadott kérvény alapján, tekintettel a csíkszeredai törvényszéknek 5596/1888 polg. sz.;a marosvásárhelyi ítélőtáblának 129/1889/11. és a Curiának 176 1889 urb. sz. alatt hozott ítéleteire és az 1902 nov. 5 én kelt eredeti „Nyilatkozatira, a B. 1. 2. alatt bejegyezve levő Gyó.-Szárhegy község birtokos közönsége és Gyó.-Ditró birtokos közönsége tulajdojog cime „Gyó. Szárhegy község közbirtokossága" és „Gyó-Ditró község közbirtokosságáéra igazitattik ki " De még most sem felelt meg ez a bejegyzés sem a helyes fogalomnak, mivel félreértésekre szolgáltathat okot. Ugy Ditró, mint Szárhegy községeknek ugyanis a közös borszéki közvagyonán kivül van külön-külön közbirtokossági vagyona is, tehát miután van egy külön „Ditrói közbirtokosság" és van egy külön „Szárhegyi közbirtokosság," a viszonyokkal nem ismerősök előtt ez könnyen azt a hiedelmet keltheti, hogy a borszéki közbirtokossági közvagyon e két község külön külön közbirtokosságának a vagyona. Már pedig a két község közbirtokosságának tulajdono sai nem azonosok a két község borszéki közbirtokosságának tulaj donosaival.

Ugy látszik hogy ezt észrevette az erdészeti[hatóság is, mikor 1905 évben a két község borszéki közbirtokosságának gazdasági üzemtervét azzal a módosítással hagyja jóvá, hogy a birtokosság ezutáni címe: „Borszéki közbirtokosság -ra igazítandó ki. A két község borszéki közbirtokosságának akkori elnöke, Dr. Szini János kérésére tehát az 1914 jul. 1-én a tagosítás és arányosítás rendjén felvett „külön jegyzőkönyv" alapján (Iktsz. 8428/1914.) az addigi „Gyó.-Szárhegy község közbirtokossága" és Gyó.-Ditró község közbirtokossága" bejegyzés „Borszéki közbirtokosság"-ra igazíttatott ki. Még azonban ez a bejegyzés sem fedi a valóságot, illetve igy is hiányos és ismét csak félreértésekre adhat okot, ami már töbször is előfordult a postai kézbesítéseknél. Aki ugyanis nem tudja, hogy Borszék községnek nincsen közbirtokossága, könnyen azt hih -ti, hogy a borszéki közvagyon Borszék község tulajdona. Épen ezért a leghelyesebb és a való helyzetet a leghívebben feltüntető tulajdonosi cím csakis „Ditró és Szárhegy községek borszéki közbirtokossága" lehet. *

Azt hisszük, hogy a 18-ik oldalon az általános részben kifejtetteken kivül ugy a régi Constituciók, mint az 1804 évi szerződés, az 1832 évi Egyezség", Puskás Ferencnek idézett felfogásából és szavaiból; a felső bíróságok Ítéletiből; Ditró és Szárhegy politikai községek nyilatkozatából, végül a román 1. fokú agrárbizottság határozatából sikerült a napnál világosabban bebizonyítanunk, hogy Ditró és Szárhegy községek borszéki közvagyona soha sem volt községi vagyon, hanem kizárólagosan magántulajdon.

oooQOOOOO

A z első építkezések. D o r s z é k p o l i t i k a i k ö z s é g k i a l a k u l á s a . A g r á r r e f o r m és k á r o s Hatásai a k é t k ö z s é g k ö z b i r t o k o s s á g á r a nézve.

Amint könyvünk elején kimutattuk, Borszék fürdő- és község egész területe ősfoglalás jogán Ditró és Szárhegy községek osztatlan tulajdonát képezi s azt a két község elidegeníthetetlenségénél és oszthatatlanságánál fogva mai napig is ugy használja. Említettük azt is, hogy Borszék fürdőn máraz 1700-as években fürdőházak és magánépületek állottak, a közbirtokosság tulajdonát képező üveggyár felépítése után pedig részint az üveggyári munkások lassú betelepítése, részint pedig a két községből beköltözött egy-két székely család, s azok folytonos szaporodása folytán, körülbelül a 80—90-es években, kialakult a jelenlegi Borszék politikai küzség. A közbirtokosság ilyen körülmények között részint a fürdő fokozatos fejlődése, részint pedig az üveggyári munkások és székely családoknak odarögzitése céljából nem zárkózhatott el attól, hogy az egyes családoknak ugy a fürdőn, mint a jelenlegi Borszék község belterületén — villa vagy lakóház épithetése céljából — megfelelő nagyságú villa és házhelyeket ne bocsásson rendelkezésükre — évi taxafizetés ellenében. Ez az évi taxafizetés annak elismerését jelentette, hogy a beépített telkek „tértulajdonjoga" a két község közbirtokosságának tulajdonát képezi továbbra is, s épen ezért az a lehető legkisebb összegben is lett megállapítva (évi 2—20 koronáig), és semmiképen sem jelentett „évi szolgálmányokat." A község lakosai részére ezeket a házhelyeket a birtokosság rendes haszonbérleti szerződéssel bizonyos meghatározott időre (30—39 évig) engedte át. Az 1853 máj. 29-iki csász. nyilt parancs 1853 szept. 1-i hatálylyal az addig esak Magyarország területén érvényben levő osztrák polg. törvény könyvet kiterjesztette az országnak korábbi

erdélyi részeire is, (1848 előtt ugyanis Erdélynek külön törvényhozása volt. Szerző.), melynek 1122§-aaz „örökhaszonbéres", 1223 §-a az „örökbéri szerződéssel átadott telkek, mig az 1125 §-a a „földbér" ellenében bérbeadott telkek jogviszonyáról intézkedik. A két község közbirtokossága által részint a villatulajdonosok, részint a községi lakósok részére villa- és házépítésre átengedett területek jogviszonyának elbírálása tekintetében e három közül az 1125 §-ból indulhatunk ki, mely igy szól: „Ha valamely tulajdon akként van megosztva, hogy az egyik felét a föld állaga, a földszin alatti haszonvétellel együtt, — a másik felét pedig csak a földszin haszonvétele illeti öröklőleg: az ezen utóbbi birtokos által fizetendő évenkinti adó földbérnek neveztetik." Ez volt az u. n. „osztott tulajdon" rendszere, vagy „emhytheuzis", melynek alapján a telekkönyv is a bejegyzéseket ugy foganatositotta, hogy a „tértulajdonjog" illeti a két község közbirtokosságát, mig az „épület- és térhaszonélvezeti jog" az illető telken építkező tulajdonost. Ez utóbbi jog ugy öröklés, mint adásvétel tárgyát képezte és zálogjogilag is megterhelhető volt anélkül, hogy a tértulajdonos közbirtokosság tértulajdonjogát ezekből bármiféle sérelem vagy korlátozás is érte volna. Az erdélyi agrártörvény 6. §-ának 2-ik bekezdése ezen „tértulajdonjogot" az „épület- és térhaszonélvezeti jog" tulajdonosa részére kisajátította, mikor kimondotta, hogy: „Az akár beültetett, akár be nem ültetett örökbérlet utján hasznosított föld (emphytheuzis), valamint az olyan föld, melyet falusiak legalább 5 évig megszakítás nélkül haszonbérben bírtak, ha rajta kunyhót, házat, kezdetleges malmot, fürészmalmot építettek, az ő (t. i. az építtető) javára kisajátittatik"; mig ugyanezen törvény 54 §-a kimondja, hogy: „Az örökhaszonbérletek (taksás- és zsellérföldek)-re nézve a kisajátítási ár oly módon számítandó, hogy az 1885—1895 évek átlaga szerint számítva 15-szörösen vesszük az évenkint fizetett összeget vagy az évi természetbeni szolgáltatások értékét." *

Az erdélyi agrártörvény ezen intézkedései meghozatalánál téves alapból indult ki. Szeme előtt u. i. a majorsági zsellérbirtokokról a magyar törvényhozás által hozott 1896: XXV. t. c. lebegett,

melynek 1. §-a igy szól: „A jelen törvény rendelkezései alá esnek azok a majorsági birtokterületek, melyeket az 1848. évi. jan. hó 1-ső napja előtt a volt földesúr egyeseknek vagy többeknek évenkinti szolgálmányok mellett müvelés, beültetés, beépítés vagy másnemű haszonvétel mellett engedett át, s amelyek sem uibéri birtoknak, sem pusztatelkeknek, sem foglalásoknak, sem maradványföldeknek, sem pedig telepitvényeknek nem tekinthetők." A 2 ik §. pedig ezt mondja: „Az 1. §-ban említett birtokterületeken levő szolgálmányokat a jelenlegi birtokos megvált hatja, ha igazolja, hogy a birtokterületet ő vagy jogelődei 1848. évi jan. 1-je előtt már birták és a volt földesúr ennek ellenében ki nem mutatja, hogy az átengedés határozott időre avagy határozatlan időre ugyan, de a visszavétel fenntartásával történt, vagy hogy az 1848 évi jan. 1-je előtt átengedett birtokra nézve az 1848 évi jan. 1-je után határozott időre vagy a visszavétel jogának fenntartásával határozatlan időre szóló ujabb szerződés köttetett". Hogy az erdélyi agrártörvény mennyire e törvénycikkből indult ki, mutatja az is, hogy a megváltási összeg meghatározásánál az 1885-1895 ig terjedő időre eső átlagból indul ki, épen ugy, mint az idézett t. c. 6. § ának 1. pontja is. Az agr. törvény azonban tévesen veszi alapul ezen törvénycikket, mivel előszöris: a törvény indokolása szerint: „A törvény arra törekszik, hogy a megváltás összege megtelelő legyen a teljesített szolgálmányok jelenlegi (törvény meghozatalának időpontjabeli) valódi értékének. A birtokviszony u. i. eredetileg szabad egyezkedés utján a szükséges munkaerő biztosítása végett keletkezett. A midőn tehát a tulajdonostól a munkaerő és ezzel együtt a birtokterület tulajdoni joga elvonatik, szükséges, hogy ennek fejében a teljes és valóságos ellenértéket kapja." A törvény ezen indokolásából világos, hogy ő ezen intézkedéseit azokra a volt jobbágyokra vagy zsellérekre vonatkoztatta, akiket a volt földesurak a „szükséges munkaerő biztosítása végett" saját földeikre letelepítettek. A két község közbirtokosságára tehát semmiképen sem lehetett volna vonatkoztatni e törvénycikket, mivel a közbirtokosságnak először is nem voltak sem jobbágyai, sem zsellérei. Másodszor: 1848 jan. l-e előtt 23 telek volt beépítve a fürdőte-

lepen, de e 23 telek közül is a legnagyobb részen a székely határőrség katonai épületei, őrházai, fürdőépületek és a katonatisztek házai feküdtek; az üveggyári munkások pedig 1848 után telepedtek le Borszéken tömegesebben, s azoknak is, akiknek a közbirtokosság házhelyet adott, azt rendes haszonbéri szerződéssel határozott időre adta évi taxafizetés ellenében * Harmadszor: Az idézettj törvénycikk 14 §-a szerint: „A megváltási eljárást ugy a birtokos, mint a volt földesúr kereset utján indíthatja meg," ami a két község közbirtokosságánál egy esetben sem történt meg, hanem az agrár törvény egyszerűen csak kisajátította a közbirtokosságtól a tértulajdonjogot a térhaszonélvező javára. Feltéve, hogyha e törvénycikk alapul vétele mellett még joga is lett volna az agrár törvénynek a kisajátításra, a megváltási összeget semmiképen sem állapíthatta volna meg az 1886—1895-iki haszonvétel átlag alapulvétele mellett (az, évi taxa 15-szörösében), mivel ez a két község közbirtokosságának (az évenkint fizetett 2—20 kor. taxa alapján 30—300 kor., vagyis: 15—150 Leig) tetemes kárt okozott és semmiképen sem volt arányban a „teljesített szolgálmányok valódi értékével". Végül: az idézett t. c. 44 § a értelmében: „A jelen törvény szerint meg nem váltható birtokteiüietek tekinteiében fennálló jogviszony a magánjog általános szabályai szerint Ítélendő meg", ami azt jelenti, hogy jelen esetben az államhatalomnak csak abban az esetben lehetett volna az ügybe beavatkoznia, hogyha a felek békés uton egymás között megegyezni nem tudnak, s ekkor is csak az igazságszolgáltatás útján.

•Hogy Borszék község 1848 előtt még mennyire távol állott a politikai község jellegétől, és hogy egy-két üveggyári munkáscsaládon kivül mennyire lakatlan volt, hivatkozunk egy bérleti szerződésre, mely 1835-ben Remete község és Miler György és Vas Mihály üveggyári mnnkások között köttetett, kik a jelenlegi üveggyár területe mellett, - mely mostan is közvetlenül a főút mentén fekszik, - Remete községtől egy házhelyet kértek „árendába", s hogy akkor e terület milyen állapotban volt, jellemzi a szerződés egyik ponlja, melyben ez áll: . . . . „A helyszínre kiküldött bizottság megállapította, hogy a kérdéses terület csak erdős, bokros, csutakos és vcszes hely, mely csak nagy munkával alakitható hasznavehető területté".

III.

Függelék.

Az ősi székely vagyon- és földközösség.*

Könyvünk legelején említést tettünk arról, hogy székely népünk ősi vagyoni berendezkedése a vagyon- és földközösség volt. Ezt állapította meg a magyar Tagányi és a porosz Meitzen is ezen vagyon- és földközösség még ma is élő maradványaiból. Könyvünk nem lenne teljes, hogyha egész röviden nem térnénk ki annak megállapítására, hogy a székelység ősrégi va gyon- és földközösségének mi is azok a mai nap is még létező maradványai a székely közbirtokossági vagyonokon kivül, amely vagyonokról Dr. Márkus Dezső volt magyar kúriai biró is megállapította, hogy azok ezen ősi vagyon- és földközösségnek ma is élő legjellegzetesebb és legnagyobb fontossággal biió maradványai. (Lásd könyvünk 14. oldalán.) A történelem tanúsítása szerint tudvalevő, hogy a magyarok nak a honfoglalás idejébeni főfoglalkozása az állattenyésztés és halászat volt, mert hiszen félfnomád lovasnép volt, de ezt bizonyít jáka Xl-ik századbeli adománylevelek is, melyek erdőktől, legelőktől, halászó helyekről, pásztoremberekről, ménesektől stb. emlékeznek meg. A „vagyont" a marhaállomány képezte, amire jellemző a még ma is használt „aranymarha" elnevezés, valamint az is, hogy székelységünknél a „vagyont" mai napig is a marhaállomány képezi. Történelmünkből jól tudjuk azt is, hegy a népvándorlás és honfoglalás idejében az ellenségtől szerzett zsákmány is közös volt és közösen élvezték annak minden hasznát. Hogyha már közös volt a zsákmány, magától értetődik, hogy közös volt a legelő is, ahol a marhaállomány legelészett. Hogy ősfoglaló népünk első gazdasági berendezkedésében mily nagy fontosságot jelentettek ezek a legelők, bizonyítja az a történelmünk* Erről a tárgyról Vámszer Géza csíkszeredai kath. liceumi tanár 1938 év őszén Tordán az EKE. vándorgyűlésén előadást tartott. Jelen fejezetünk megírásánál az ő tanulmányát is felhasználtuk, úgyszintén ür. Connerth J.-nak „A székelyek alkotmányának históriája" c. könyvét is.

bői szintén tudott tény, hogy őseink félnomád életükben is, de különösen a letelepülés idejében, síkságokon, folyam völgyekben, vagy térségeken kerestek maguknak helyet a megszállásra. A letelepülés idejében azonban megszűnvén a folytonos vándorlás megszállásukat konsolidálni kellett, gondoskodva egyúttal arról is, hogy a külömböző oldalról fenyegető ellenséges támadásoktól ugy magukat, mint vagyonállományukat megvédhessék. Ezen célból az addigi érdek- és vagyonközösségüket, hogy amit együtt szereztek, továbbra is együtt használhassák, megélhetésük biztosításaként azután is fenntartották, igy vonva be mindenkit a nagy nemzet- és érdekközösségbe. Ezt az ősi közösséget a XV. században azonban áttöri a magántulajdon kialakulni kezdő rendszere, mikor is az addig közösen használt erdőkből népünk szaporodása folytán megkezdődnek az irtások, nyilföldek kiosztása, melyek, amint láttuk, idővel magántulajdonba mentek át, közöstulajdonban és használatra továbbra is csak az erdőket és legelőket hagyva meg. A Xlll-ik században olvasunk először székelységünk közigaz gatási berendezkedéséiől, a „székek"-iől; azelőtt a „föld" elnevezés volt szokásban, mint a székelyek földje, kászon földje stb. Az eredeti nép- és vagyonközösség a székek kialakulásával széki nép- és vagyonközösséggé alakul át, melyek ügyes bajos dolgait részint a széki tisztviselők, részint pedig maga a széki népközösség intézi a székgyüléseken. Hogy milyen fontosságot tulajdonított ősi székelységünk közös vagyona további fenntartásának, bizonyítja az is, hogy a falu kertjei és legelőinek felosztását, valamint a gyepük szabályozását ezeken a székgyüléseken önmagának, népi közösségének tartotta fenn, sőt egy 1723-ban aranyosszéki székgyülésén hozott végzése szerint a szék erdejének feloszlására önmagát sem tartva illetékesnek, a végső döntést „vox szerint" a szék népi közösségének tartja fenn. (Népszavazás ; lásd : Dr. Connert J.: A székelyek alkotmányának históriája, 33—34 oldalon.) A XV-ik században alakul ki a falu vagy község közigazgatási intézménye, mely a széki nemzet közösséget falu közösséggé (falu kertje) változtatja át, melynek legfontosabb feladatát képezi az erdők épségét a pusztítástól megmenteni, tehát az addigi erdő- és legelőbeli föld- és vagyonközösséget to vábbra is fenntartani.

Ennek a közös vagyonnak felosztási tilalma végig vonul székelységünk egész további életén is. Az erdélyi fejedelmek és országgyűlések már a XVI-ik században törvényekkel tiltották meg a Székelyföldön a régi „u$u$-ra hivatkozva" a közös legelőknek és havasoknak felosztását, mivel felismerték a közös gazdálkodásnak előnyeit, amely különösen az olyan népnél fontos, mint a székelységnél is, amelynek megélhetési alapját legelsősorban is az állattenyésztés képezi. Ebben az időben, a XVI ik században, azonban a székely rendiszervezet kialakulásával bomladozni kezd a székelységet összetartó régi törzs- és földközösség rendszere. Az ősi vagyonközösség felbomlik a székek szerint, de községek és vármegyék, sőt falu-tizesek is kapnak földeket kezelési vagy kulturális költségeik fedezésére. (Pl. Ditró nagyközség mind az öt tízesének külön birtokállománya van, s mai napig is fennállanak a tízes közbir tokosságok.) Ilyen a régi nagy földközösségi egységből még ma is létező nagyobb egységek Marosszék „Szék havasa" Udvarhely megyében „Tizenhét falu havasa", Bardócz széken (Erdővidéken) „Hatod havasa", mely hat község tulajdonát képezte és képezi ma is, melyet egészen a 1879 évi XIX t. c életbeléptetéséig a hat község együttesen, közösen használt, mig a törvény megjelenése után felosztatott Vámos, Erdőfüle, Bardóc, Száldobos, Olasztelek és Bibarcfalva közbirtokosai között. De itt van Csikvármegyében a „Hét község havasa". Tusnád fürdő területe, mely három alcsiki közbirtokosság tulajdona, továbbá Borszék fürdő és a hozzátartozó borvizforrások és erdők területe, mely Gyó-Ditró és Szárhegy székely nagyközségek tulajdonát képezi. Az ősi népközösségi érzés és tradíció egyik jelenleg is feltalálható esete az, hogy mikor az arányositási törvény megengedte a 100 holdon felüli birtokosoknak a felosztásra került közös erdőkből a „kiszakitási jogot", a 100 holdon aluli birtokosok továbbra is közösségben maradtak az erdő- és legelők kihasználása végett. Innen van az, hogy székely közbirtokosságaink arányrészeseinek nagy tömegét az egészen apró, 1 —10 holdig terjedő tulajdonosok képezik. Az ősi vagyon- és földközösségneK egy másik mai napig is létező maradványai a „legelő- és esztena társaságok", ahol az

esztena gazda felügyelete és irányítása mellett folyik a legelők és esztenák kihasználása. Az ősi vagyon- és földközösségből származó népközösségi és egymásrautaltsági érzésből maradt fenn az u. n. „Kaláka" rendszer is, mely talán egyedül Székelyföldünkön honos még most is, s inaly nem egyéb, mint — különösen építkezéseknél — a ro konság és szomszédság munkaerejének kölcsönös igénybevétele házak és gazdasági épületek felépítéséhez.

óoooOOoo®

TARTALOMJEGYZÉK:

Előszó

7 oldal

I. Általános rész. A közbirtokossági vagyonok keletkezése. Ősfoglalás. . A közbirtokossági vagyonok története és jogi fejlődése A közbirtokosság fogalmának meghatározása és a közbirtokosság jogi személyisége Községi vagyonok-e a közbirtokossági vagyonok vagy magántulajdont képeznek ? A közbirtokosságok jogi helyzete az állami főhatalom megváltozása után Felfogásbeli külömbségek a volt magyar és a jelenlegi román állami főhatóság között a közbirtokosságok igazgatására nézve Mint vélekedett dr. H^dor Viktor közig, vezérfelügyelő a közbirtokossági vagyonokról 1924-ben?. . . .

9 12

„ „

14

„

18

„

24

26

„

28

„

32

„

37

„

42

„

46

„

54

„

60

„

II. Különös rész. A borszéki közbirtokossági közvagyon igazg. a múltban Mi is volt tulajdonképen az 1804-ben kötött „Egyezés" (a Zimmethausenriel kötött haszonbéri szerződés) és az 1832-ben létrejött „Egyezség" ? Küzdelem Borszék fürdő tulajdonjogáért a felsőbb hatóságok önkényes intézkedéseivel szemben . . . Községi vagyon-e a borszéki közbirtokossági vagyon vagy magántulajdon ? Az első építkezések. Borszék politikai község kialakulása. Agrár reform és káros hatásai a két község közbirtokosságára nézve

III. Függelék. Az ősi székely vagyon- és földközösség

Szerző eddig megjelent m ü v e i s

1.) Gyilkostó monográfiája. — — — — 2.) Borszék fürdő monográfiája. — — — 3.) Calauza regiunei climaterice. _ LacuI-Ro?u (Ghilco?)

—

4.) A székely közbirtokossági vagyonok eredete, történelmi és jogi fejlődése az ősfoglalástól napjainkig. — — — —

oooQOO®00

Ára 80 Lei „ 70 „ "

"

„

100 „