A szakképzés történeti alapjai

A szakképzés történeti alapjai A szakképzés fogalma Szakképzés, szakoktatás az oktatásnak az az ága, amely meghatározott szakmára, hivatásra, életpályára megfelelő elméleti és gyakorlati képzés során készíti elő a tanulót. Ennek során a társadalom adott szükségletei és a nevelés célja által meghatározott, az adott szakmában minden ember számára szükséges ismereteket, készségeket és szokásokat sajátítanak el a szakképzésben részt vevők. A szakképzés általában az alapképzés végeztével kezdődik. Mivel az általános irányú képzés (az általános műveltség kialakítása) az alapoktatással nem fejeződik (nem fejeződhet) be, ezért a szakképzés – építve az alapoktatás elemeire – igyekszik tovább növelni az általános műveltséget, miközben lerakja az adott szakma művelésének legfontosabb elemeit. A szakképzés kezdetei A szakképzés történetének kezdete szinte egybeesik az emberiség történetével. Már a babiloni és az egyiptomi kultúrákból is fennmaradtak szakképzésre utaló írásos képi emlékek. A korabeli tárgyak (fém, fa, kő, textil) a kézművesipar és technológia magas színvonalát tanúsítják. A ruházati cikkek, a használati eszközök, épületek, fegyverek, ékszerek számos szakma magas szintű ismeretére vallanak. Az ókori Görögországban a kézművesek, iparosok nem voltak a társadalom elismertjei, sok volt közöttük a rabszolga. A Római Birodalomban is többnyire rabszolgák voltak a kézművesek. A magyar nép történetében a szakképzés múltja sok száz évvel a honfoglalás kora elé nyúlik vissza. A “mesterek” készítették már ezer évvel ezelőtt is a mindennapok használati tárgyait, a sátrakat, a takarókat, ruhákat, lábbeliket, edényeket, ékszereket, lószerszámokat és fegyvereket. Arról sajnos nincs írásbeli emlékünk, hogy a mesterek miként adták át utódaiknak a “technológiát”, legvalószínűbb, hogy a törzsi közösségeken belül a lányok az idősebb asszonyoktól, a fiúk a férfiaktól szinte gyerekkoruk óta ellesték a mesterfogásokat. A középkor hajnalán a kolostorok voltak az oktatás és a kultúra fellegvárai, közöttük is a Szent Benedek által (529 körül) alapította szerzetesrendet és kolostorokat kell említenünk. Regulájában többek között azokról a feladatokról is szól, amelyek kívül esnek a mindennapi rendi tevékenységen, pl. a vendéglátásról, levelezésről, ajándékozásról, utazásról, a kolostori kézműipar termékeinek eladásáról stb. Magyarországon Géza fejedelem 996-ban alapította meg a pannonhalmi kolostort, ahonnan számítjuk a magyar iskolarendszerű oktatás kezdetét. Korabeli adatok bizonyítják, hogy Pannonhalmán már a kolostor alapításának időszakában is kézművesmesterek tucatjai dolgoztak és a fiatalok szakmai tanításával és nevelésével foglalkoztak. Itt kell feltétlenül megemlítenünk, hogy Pannonhalma értékeit a birtokokon kívül a szellemi kincsek is jelentették, például a kódexek. Bizonyára a kódexek egy része nem hazai eredetű, de a kolostorok alapításával együtt járt a legszükségesebb egyházi tárgyakkal való felszerelés, s ezek közé tartoztak főleg a missalék (misekönyvek) és szertartási könyvek. Feltételezhető, hogy e könyvek nagyobb része itthon készült, s amelyek a hazai kolostorok szerzeteseinek kézzel írott másolatai. Akár a szomszédos ausztriai, akár a külföldi e korabeli bencés kolostorokat tekintjük, csaknem mindegyikben találunk másolással megbízott rendtagokat, sok helyen pedig szervezett írói rendet (ordo scriptorius), továbbá festékkel, tintával, tollal, hártyával s egyéb íróeszközökkel és bútorokkal kellően fölszerelt helyiséget (stuba scriptoria), amelyben az erre a feladatra kijelölt szerzetesek pulpitusok vagy íróasztalok mellett szorgalmasan rakták egybe a betűket. Ilyen foglalatosságról és az írói mesterségre való képzésről tanúskodik a pannonhalmi iskolában nevelkedett szent Mór műve is. A könyvmásoló szerzetesek 1

munkáját nem szabad lebecsülni, régente mesterségük alig volt kisebb, mint maga a valóságos könyvírás (a messze földről hozatott példányok másolása nem puszta gépies munkát feltételez). Egyébként a magyar szakképzés első, név szerint ismert alakja, egy Mátyás nevű szerzetes pap, a sütők mestere (magister pistorum). A korabeli szakmákban a képzés színvonalára csak jelzésszerű utalásokból lehet következtetni. A szakképzés első színterei: a céhek A XIII. századtól kezdődően Európában egyházi pártfogással világi szövetségek alakultak, elsősorban vallási és emberbaráti célból. A század végére e testületekben az iparűzők kerültek előtérbe, majd többségbe. Innentől kezdve majd 600 éven át a szakmák elsajátítása-elsajátíttatása a céhekben történt. A céh az azonos szakmával foglalkozók szervezete volt, amely védte tagjainak érdekét, szabályozta a munka és a termelés folyamatát, gondoskodott a szakmai utánpótlásról és részben a szakmai továbbképzésekről, bíráskodott vitás kérdésekben, s a szabadidő eltöltésére is kiterjedt a figyelme. (Európában Strassbourg egyike volt az első olyan városoknak, amelyben jól szervezett céhek működtek.) A céhekben az iparosok nevelése igen jól szabályozott, áttekinthető folyamat volt. A céhbe tartozók valamennyien fiatalon kezdték tanulni mesterségüket. Az inas a műhelyben olyan emberek társaságában dolgozott, akinek hozzá hasonló próbatételeket kellett kiállniuk, amíg segédek, majd mesterek lettek, s elfoglalták helyüket a társadalmi szervezetben. A céh mindent szabatosan előírt; a mester kötelességeit éppúgy szabályozta, mint a segéd és az inas életmódját. Az inas tanítvány, nem alkalmazott volt, aki szabadnak érezhette magát, mihelyt a munkának vége volt. Mester mellett iparának minden részét tanulta, feltétlen engedelmességgel tartozott nemcsak a mesterének, hanem a segédnek, sőt a mester háza népének is. Az inasok a szakmai rangsor végén álltak, életük igen kemény volt. Biztos támpontot jelentett számukra a jövő, hiszen csakis a szakmai lépcsőfokok fokozatainak betartásával haladhattak előre. A tanulás idejének tartama azon a felfogáson alapult, hogy a mesterséget az ifjúnak korán kell kezdenie, s az inasszolgálat 2-3, 4 vagy 5 évig is tartott, mert tekintetbe vették, hogy az inas kinek a gyermeke, hová való, meg tudja-e adni a “cég igazságát”, ki ruházza stb. A céhek keretében felszabadult inasok általában ugyanott legényként folytatták tevékenységüket. A legények szakmai tevékenysége és jogköre szabadabb volt, de az is jól szabályozott. A céheknek igen jelentős szerepük volt a magyar ipar fejlődésének történetében – mintegy 500 éven keresztül, s az európai országokhoz viszonyítva csak viszonylag későn – a XIX. század végén – szűntek meg. (A magyarországi céhes kézművesipar forrásanyagait 1970-ben számítógépes nyilvántartásba vették, s itt több mint 200 fajta egyszakmás céhet sorolnak fel.) Hazánkban a XII-XIII. században a kézműiparnak nagy lendületet a keresztes hadjáratok és a nyugati népek kézműveseiből való betelepítések adtak. II. Géza királyunk 1141-1161 között szászokat és németalföldi flamandokat telepített be Erdélybe, a Szepességre és a felső-magyarországi városokba. A betelepülők nemcsak szaktudásukat és szorgalmukat hozták magukkal, hanem szervezeti formáikat is. Ebből az időből már fejlett kézműipart találunk Magyarországon: szűcsök, mészárosok, suszterek, pékek szabályzataival találkozhatunk. A kézművesek az Anjouk (XIV. sz.) uralkodása idején a céhek elterjedésével, majd Zsigmond király uralkodása alatt a művelt nyugattal kialakított ipari, kereskedelmi és kulturális kapcsolatai révén tovább fejlődtek.

2

A leíró jellegű hivatali tevékenység kezdetei A XII-XIII. század az európai és a magyar írásbeliség megjelenésének korszaka is. A nemzeti nyelvek ekkor tűntek föl a nagy nyugati írásterület okirataiban. Addig az írás csupán egy kis számú intellektuális elitréteg, a papság művelt részének kezében volt - a fejlett ókori kultúra hagyományaképpen. Csak a XII-XIII. században kezdett az írás más, világi rétegek között is terjedni, s ebben főszerepe a XI-XII. században nagy virágzásnak induló iskolaügynek volt. Az egyetemek, az egyre inkább írásbelivé váló székesegyházi és kolostori iskolák árasztották ki magukból az írástudó embereket. Az iskolákból kikerülő klerikusok többé nem maradtak mind az egyház szolgálatában, hanem világi pályákon helyezkedtek el. Ezek az írást új helyzetükben praktikus célokra kezdték használni s terjesztették az írásbeliségen eddig kívülálló társadalmi osztályok, a világi nemesség, de elsősorban a városi polgárság között. Eleinte mint írnokok, íródeákok, csak ők maguk foglalkoztak írással, lassanként azonban a nekik kenyeret adó kereskedő-iparos réteg maga is átitatódott írásbeliséggel. A polgárok üzemeiben kezd nélkülözhetetlenné válni az írás. A későközépkori „tintásujjú” kereskedő már maga volt kénytelen kezébe venni a tollat, ha lépést akart tartani az addig ismeretlen arányú, a szóbeliség szűk kereteit széttörő hatalmas gazdasági fellendüléssel. S az új korakapitalista fejlődés hatása alatt az egyháziak által vezetett kancelláriák oklevelei mellett polgári elemektől származó városi könyvek, telekkönyvek, lajstromok, szerződések, kötelezvények, nyugták, adóslevelek, kereskedői könyvek s egyéb feljegyzések jelennek meg egyre sűrűbben. Az írás kivetkőzik előkelő, palatinális jellegéből; a fejedelmi és főpapi udvarok világából, a kolostorok zárt levegőjéből leszállt a gyakorlati élet köreibe. Ez az újkeletű, egyre inkább kifejlődő írásbeliség egyelőre még ragaszkodott az univerzális latin nyelvhez, de amint az írás egyre szélesebb körben terjedt el, a nemzeti nyelvnek is fel kellett tűnnie, s amint feltűnt, rohamosan tért is hódított. Így az írás mindinkább hozzásimult a mindennapi élethez s roppant mértékben kitágította az írásbeliség területeit. A nemzeti nyelv legelőször a gyakorlati, jogügyi iratokban – a brit szigetek területén már a IX. század első évtizedeiben – jelentkezett. Európa más országaiban csak a XII. században kezdődött a nemzeti nyelvek írásos használata, elsősorban valamely íráscentrum, iskolaközpont közelében, és leginkább iparvidékek területén, ahol az iskolák tudományos írásbelisége gyakorlativá válhatott. Így az első észak-francia nyelvű oklevelek a párizsi egyetem közelében felvirágzó lotaringiai, flandriai, hennegaui gyapjúiparvidéken tűntek fel a XII. század legvégén s már a XIII. században általánosan uralkodóvá váltak. Az első német nyelvű okiratok szintén a Párizshoz legközelebb eső és vele szoros érintkezésben lévő területeken jelentek meg legkorábban: az Alsó-Rajna vidékétől fel Svájcig, majd a Duna mentén Ausztriáig húzódó tartományokban. A XII-XIII. századi francia iskolázás Magyarországra is nagy kihatással volt. Sok magyar ifjú tanult a párizsi és más főiskolákon, egyetemeken már a XII. század óta. Ezzel egyidőben kezdett felvirágozni a magyar egyházi iskolázás. De mindez hazánkban nem talált régi írásbeli előzményekre, mint a nagy nyugati írásterületen. Magyarország jóformán csak a XII. században kapcsolódott be igazán az írásbeliségbe; hiszen jól tudjuk, hogy Szent István udvarának fejlett írásbelisége csak gyér hatású volt az utókorra. Egyedül a részben idegen eredetű, de mindenesetre idegen műveltségű előkelőbb egyházi réteg volt fogékony az írás iránt. A külföldi főiskolák és egyetemek magyar hallgatói az ő soraikból kerültek ki. Így a XII-XIII. század nagy fellendülése is csak ezt az egyházi litterátus réteget ragadta magával; ennek szerepét, fontosságát növelte még nagyobbra. Ez a XIII-XIV. századi határozottan egyházi jellegű, tehát latin nyelvű írásbeliség a maga körébe vont ugyan a királyi udvarban bizonyos laikus hivatalnok-jogász elemekből álló csoportot (mint pl. ítélőmesterek, notáriusok, írnokok), de az írás szigorúan megmaradt a királyi udvarban vagy a vidék egyházi centrumaiban – a magyar vidéki társadalom szélesebb rétegei között nem terjedt el. Magyar gazdasági intellektuális réteg, magyar anyanyelvű városi polgárság a középkor folyamán nem fejlődött ki. A hazai német polgárság ugyan már magával hozta hazájából egy fejlettebb írásbeli3

ség csíráit s új telepei körében kifejlesztette, felvirágoztatta azokat. Megjelentek a német „Schreibschule”-k s jellemzően klerikusok, egyházi iskolát járt deákok tanították írni a polgárok fiait. Ílyen körülmények között természetes, hogy a szélesebb körű városi írásbeliség már a XIV-XV. században meghozta a vulgáris nyelv használatát a városok okleveles gyakorlatában s általánossá is kezdte tenni. Ez a vulgáris (gyakorlati) nyelv persze nem a magyar, hanem saját anyanyelvük, a német volt. Az agrár foglalkozású nemesség ebben az időben nem tudott bekapcsolódni az írásbeliségbe. A magyar vidéki társadalom jó ideig megmaradt még a szóbeliség terén. Fejletlen írásbeli érzékére, írásintellektusára jellemző, hogy helyenként az egész középkoron át érvényesülni tudott benne a magasabb rendű írásbeliség hordozására alkalmatlan ősi, ázsiai eredetű rovásírás. A XIII-XVI. századi átlagmagyar szemében az írás még nem gyakorlati eszköz, a köznapi ügyek, az emberek közti érintkezés természetes kifejezője, hanem valami különös, ünnepies, tiszteletreméltó dolog, amelyhez csak akkor nyúlt, ha valami igen fontos ügyében akart bizonyosságot teremteni. Akkor is az írástudatlan ember jellegzetes óvatoskodó bizalmatlanságával nem bízott meg egy emberben, ha az még hivatalos személy is volt. Az írást nem tudó társadalom közfelfogása csak a legtekintélyesebb közületek, az egyházi testületek előtt tett bevallások írásbafoglalásait ismerte el hitelesnek. Ilyen körülmények között az egész középkoron át megmaradt Magyarországon a hiteles helyként szereplő egyházi testületek különlegesen nagy tekintélye – éppen egyedülálló képességük, írni tudásuk, oklevéladói, oklevélkiállítói működésük által. Nálunk a magánszemélyek írástudatlansága folytán tehát a kancelláriákon kívüli magánokleveles gyakorlat nem jöhetett létre. A magyar írásbeliség szinte az egész középkoron át megmaradt túlnyomólag kancelláriai írásbeliségnek. Az egyházi testületek kancelláriái pedig, mint mindenütt a nyugaton is, szigorúan ragaszkodtak az egyház és az írásbeliség univerzális nyelvéhez, a latinhoz. A királyi kancellária – ahol egyébként szintén az egyháziak vezették a munkát – sem hagyhatta el a százados gyakorlat folyamán kicsiszolódott latin nyelvet az akkor még alig-alig bontakozni kezdő magyar írásnyelvért. A latinul író kancelláriai oklevélfogalmazó csak ott alkalmazott magyar szót, ahol latint nem tudott a helyére tenni s minél műveltebb volt, minél tökéletesebben tudott latinul, annál kevesebb magyar szót használt; amit pedig mégis használni kényszerült, azt igyekezett beolvasztani a latin nyelvbe (pl. latinos végződéssel ellátni). A magyar nyelvű írásbeliség kialakulására a latin oklevelekre vezetett pár soros, pár szavas magyar nyelvű kivonatoknak, magánfeljegyzéseknek, vagy például az írásba foglalt magyar esküformáknak volt hatása. Az ébredezni kezdő magyar nyelvű írásbeliségnek erős tanújelei a magyar köriratú pecsétek voltak – 1360 körüli időből valók az elsők -, bár a magyar írásbeliség számára ezek sem jelentettek nagy hódítást, hiszen a pecsétek magyar köriratai tulajdonképpen pusztán a tulajdonos nevének magyaros alakban való leírása volt. A magyar nyelvű írásbeliség állapotában észrevehető nagyobb változás csak a XV. században, annak is főként a második felében állott be. Magyar nemzetiségű világiak egyre többen vettek részt mind a hazai, mint a külföldi iskolázásban. Új káptalani és kolostori iskolákat állítottak fel nálunk; a régieket kibővítették, az újabbak pedig virágzásnak indultak. Az egyházi pályán el nem helyezkedő, javarészt népi származású klerikusok számuk szaporodtával többé már nem mind tudtak írnoki vagy egyéb alkalmazást nyerni a királyi s egyházi kancelláriákban. Az országban egyre több kóbor deák jelent meg, akik a városok vagy egyes nagyobb urak szolgálatába álltak mint levélírók, jegyzők, esetleg gazdatisztek, de nem egy esetben kisebb nemes úr is alkalmazta őket. A lassan terjedő reneszánsz-humanizmus műveltséget, iskolázást parancsoló szelleme az addig passzív nemességet is kezdte bekapcsolni az írásbeliségbe, egyelőre csak a királyi udvar környezeté4

ben. Szembetűnően jellemzi ezt a XV. század derekán lejátszódó nagy átalakulást, hogy Hunyadi János, az ország első főura, kormányzója még nem tudott írni (csak olvasni), s fia már egyike Európa legműveltebb reneszánsz fejedelmeinek. Hunyadi Mátyás korában hatalmasra megnövekedett a magyar nyelvű laikus írástudó réteg. Ezzel egyidejűleg megindult a magánszemélyek okleveleinek szaporodása, most már a vidéki nemesség körében is. Végrendeletek, nyugták, kötelezvények, záloglevelek, szerződések, s ami a legfontosabb az írásbeliség elterjedése szempontjából, missilisek is bőven akadnak a XV. századból. Ez a szépen terebélyesedő, sűrűsödő magánokleveles gyakorlat indította meg a fejlődést a magyar nyelvű írásbeliség megszületése, kezdetei felé. Az első magyar nyelvű okiratok szerzői szoros összefüggésben álltak a királyi udvarral vagy egyenesen oda tartoztak, mint ahogyan a magyar nyelvű kódexek legnagyobb része is a királyi udvar közelében, Buda vidékén keletkezett. Élénk bizonyság ez arra, hogy a magyar nyelv elterjedése csakugyan a királyi udvarban virágzó humanista műveltséggel volt kapcsolatban. Természetesen nemcsak a legnagyobb méltóságok, de a királyi udvarnál szolgáló kisebb alkalmazottak, sáfárok, kamarások is használtak írást a maguk számadásai vezetésére, elszámolások készítésére. De ezek latinul nem igen tudtak, így magyarul írtak, ha néha-néha rákényszerültek a levélírásra. A királyi udvaron kívülálló vidéki nemesség köréből is fennmaradt több magyar nyelvemlék, amelyeknek egy része még valamelyest kapcsolatba hozható a királyi udvarral, de több vidéki irat szerkesztőjének semmi kapcsolatát nem ismerjük a királyi udvarral. A legtöbb esetben könnyen előfordulhatott, hogy az oklevéladó valamilyen vándorló, írogató deákkal, esetleg más írástudóval íratta meg azt, amire szüksége volt. Ezek a vidéken csatangoló, éppenséggel nem nagy képzettségű diákok, félbemaradt klerikusok fitogtatták ugyan kevéske latin tudományukat s egy-egy formulát – leginkább a dátumot – latinul írták, de annyira már nem tudtak latinul, hogy az egész iratot latinul fogalmazták volna meg. Valószínűleg ezektől a nem klasszikus műveltségű, gyakorlati írás-iskolázású deákoktól származnak a magyar nyelvű polgárság első írásos magyar emlékei is. Fontos szerepe van még a kibontakozó magyar nyelvű gyakorlati írásbeliség kifejlesztésében a magyar nőknek is. A középkori nők ugyanis latinul csak kivételesen tanultak, írni sem tudtak, az apácák jó része sem; a műveltebbek is leginkább csak olvasni tudtak. Ilyen körülmények között nőktől származó iratokkal nem találkozhatunk ez időből, de az apa, vőlegény, férj, fiú kénytelen volt magyarul írni női hozzátartozójának. A XVI. század első harmadában szépen terjeszkedő magyar nyelvű írásbeliségnek fejlődésében rövid idejű visszaesés állott be a mohácsi vész után, az 1530-as évek közepe táján. Az írásbeliséget tápláló katolikus iskolázás a török háborúk, pártharcok pusztításai nyomán megakadt, sőt a legtöbb helyen meg is szűnt, az írásbeliségben átmeneti visszaesés volt tapasztalható. Csupán a töröktől nem pusztított területek városi iskolái maradtak meg, de ezek, miként azelőtt, ekkor is a hazai német írásbeliség táplálói. A protestáns iskolázás pedig kialakulóban sem volt. Rövid stagnálás után, a török támadások viharos korszakában hatalmas fejlődésnek indult a magyar írásbeliség a reformáció, majd a jezsuita-rend széles körű iskolázása révén, mely a középkori gyakorlattal szakítva, már a világiak nevelésével is programszerűen foglalkoztak. Az 1540-es években – az iskolázás fejlődésével – indult meg újra a magyar nyelv terjedése a gyakorlati írásbeliség terén. Az ekkor erősebben kibontakozó, mind szélesebb körben szétáradó protestáns iskolázás, majd a század vége felé a nálunk is hatni kezdő jezsuita iskolaügy az írásbeliség területeinek hatalmas kitágulását, demokratizálódását s ezzel együtt nemzetivé tételét is jelentette. A reformáció először a többé-kevésbé épen megmaradt városi iskolákat szerezte meg. Azonban nagyobb jelentőségű volt a nagybirtokos főurak meghódítása és bevonása az írásbeliségbe.

5

A nagyurak udvarában, kastélyában majd mindenütt prédikátorok, tanítók oktatták az udvarban nevelkedő nemes úrfiakat és kisasszonyokat hittanra, írásra, olvasásra a latin mellett már magyarul is. A nagybirtok tartotta fenn azokat a magasabb és alsóbb iskolákat, ahol az alacsonyabb rendűek, jobbágyok, polgárok, kisebb nemesek tanultak. Ezek az iskolák ontották magukból az írástudó embereket. A tehetségesebbek tovább indultak a külföldi egyetemekre, hogy hazajövén prédikátorok, falusi prédikátorok mellett tanítómesterek lehessenek. Az 1560-es nagyszombati zsinat elrendelte, hogy minden katolikus plébános tartson iskolamestert. De az alacsonyabb iskolákból kikerülő litterátusok legnagyobb része is elment vándorló, levélíró diáknak. Ezek a diákok lettek azután a magyar nyelv írásos használatának legfőbb terjesztői. Szolgálatába álltak a nagyuraknak, a török basáknak, havasalföldi és moldvai vajdáknak, vagy a végvárbeli vitézeknek, a városoknak, sőt a falvaknak és mindenütt a magyar nyelvek használták írásaikban. A diákok közül sokan mint kalmárok, tőzsérek helyezkedtek el, s ezzel megjelentek az alföldi parasztvárosok is az aktív írásbeliség területén. A nagybirtok által fenntartott iskolákból az írásbeliség továbbsugárzott a birtokon kívül álló rétegek körébe, elsősorban a vándordiákok révén. E diákok egy része katonának is beállt, akik vezették a várkönyvet, a mustralajstromokat, ezek írták a végvári vitézek vagy kapitányok, hadnagyok nevében Bécsbe a királyhoz vagy a főhercegekhez, esetleg a nagyurakhoz, városokhoz azokat a megható magyar leveleket és folyamodványokat, amelyek nagy tömegben maradtak meg a XVI. század közepe óta. Sűrűn leveleztek a törökkel is, leginkább fogolykiváltás vagy valami párviadal ügyében. Mindent összevetve megállapíthatjuk, hogy a magyar nyelvű írásbeliség a XVI. században több iskolaközpontból egyszerre kiindulva, pár év alatt elborította az egész magyar írásterületet. Ez a magyar nyelvű írásbeliség nagyjából egyszerre lépett fel a töröktől mentes magyar területeken mindenütt, csak Erdély kapcsolódott be mintegy 10-15 évvel később, éppen amiatt, mert az iskolázása is később indult meg. A magyarországi és erdélyi gyakorlat között észrevehető különbségek maradtak. Erdély írásbelisége erős világi jellege miatt inkább magyar nyelvű, mint a királyi Magyarországé volt. Egyedül Erdélyben fejlődött ki kancelláriai gyakorlaton alapuló magyar nyelvű írásbeliség. Magyarul szerkesztették az országgyűlési végzéseket és a zárt alakban kiadott mandátumok jó részét is. A magyar nyelvű írásbeliség szinte újrakezdődött a XVI. század második felében, s a gyakorlati élet minden területére eljutott. Kisebb jelentőségű magánjogügyletekben magyar nyugtákat, zálogleveleket, adósleveleket állítottak ki, elszámolásokat, hivatalos feljegyzéseket, végrendeleteket, fogott bírói ítéletlevelet szerkesztettek magyarul, hatósági iratok is feltűnnek a magyar iratok között, mindezek azonban csak kisebb jelentőségű, ideiglenes jellegű ügyekre vonatkoznak, a fontosabb ügyek írásba foglalásakor csak néha-néha jut szerephez a hazai nyelv. A magyar nyelvű írásbeliségnek uralkodó műfaja ekkor még a missilis. Leginkább magyarul levelezett a jobbágytól, mezővárosi polgártól kezdve a legelőkelőbb nagybirtokosig minden magyar, hivatalos, jogi vagy üzleti ügyben csakúgy, mint magánügyekben. Ez a hatalmas tömegű magyar nyelvű levélírás alakította ki a magyar oklevélnyelvet, oklevélstílust. Kezdetben magyar leveleket és okiratokat csupán a kisebb képzettségű, csak magyarul tudó diákok írtak leginkább, vagy olyan nemes urak, akik egyébként nemigen szokták sajátkezűleg papírra vetni leveleiket. Később azonban, a magyar nyelvű írásbeliség nagyarányú terjedése után már nagyképzettségű, három-négy nyelven is tökéletesen fogalmazó íródeákok írták a magyar leveleket, amelyekbe aztán - iskolázottságuk, műveltségük következtében - egyre nagyobb arányban kerültek vissza a latin fordulatok. A magyar nyelv így azonban még távolról sem hódította meg az egész magyar írásbeliséget. Különböző akadályok (pl. az ország kormányának, majd a török kiűzése után a lakosság jó részének ide6

gen volta) gátolták a magyar írás végső diadalát. A latin, majd a német hivatalos nyelv egészen a legújabb korig része maradt hazai történelmünknek, melyet az iskolák latin/német nyelvűsége csak tovább erősített.1 A magyar nyelvű írásbeliség történetében bizonyos értelemben Erdély lett a XVI. század második felében az egyik központi hely. Erdély szinte az egész középkoron át periférikus területe volt az országnak. Műveltsége nem állott azon a fokon, mint az ország középpontjához közelebb eső területeké. Itt a lakosság írásbeli igénye még kevesebb volt, mint bárhol az országban: teljesen kielégített igényeiket a két hiteles hely, a gyulafehérvári káptalan és a kolozsmonostori konvent oklevéladó működése. Szélesebb körű írásbeliség itt csupán a XVI. század negyvenes éveitől kezdve alakulhatott ki, amikor a maga fejlett írás-apparátusával királyi udvar, királyi kancellária telepedett meg Erdélyben s a töröktől megszállt területekről sok előkelő és művelt menekülő özönlött ide; ezek pedig mind fejlettebb írás-intellektust hoztak magukkal. Legfontosabb volt azonban ezzel együtt a világi iskolázás hatalmas fellendülése. Az 1550-es években állították fel Erdélyben az elhagyatott kolostorok helyén a protestáns iskolákat, illetőleg a kisebb igényű írásiskolákat. Ennek, valamint a hiteles helyek magyar nyelvű tevékenysége hatására az írásbeliség aránylag rövid idő alatt sokkal nagyobb mértékben változott magyar nyelvűvé, mint Magyarország más területein. Az országgyűlés tárgyalási, valamint a kancellária nyelve is magyar volt. A végzéseket ugyan latinul szerkesztették, de hogy mindenki megértse, alkalmanként az eredeti latin szöveghez magyar fordítást is mellékeltek. Báthory Zsigmond kancelláriájában még fokozottabb mértékben erősödött meg a magyar nyelv írásos használata, a század vége felé azonban – a magyar királyi kancellária nyelvi gyakorlatának hatására - a latin formulák terjednek, s már alig található magyar nyelvű formula a kancelláriai oklevelekben. Szakképzés kezdetei iskolai keretek között A XVII-XVIII. századi iskolaalapítási törekvések nagymértékben meghatározták a későbbi évszázadok képzését, így közvetve hatással voltak napjaink szakképzésére is. Pázmány Péter 1619-ben Nagyszombaton alapított az ifjúság számára nevelőintézetet és papnevelőt, melynek irányítását jezsuita atyákra bízta. Ebben az időben az egyetemen és a sárospataki főiskolán mezőgazdaságból már külön előadásokat tartottak, sőt ezek az iskolák bizonyos mértékben már gazdasági felszerelésekkel is el voltak látva, tehát a gyakorlati képzés is nagy hangsúlyt kapott. A XVII. századtól a protestáns egyházi kerületek megkívánták, hogy ahol lelkész van, ott iskola is legyen. Ily módon rövid idő alatt sok és jó iskola jött létre. Kiváló tanáraik sorába tartozott pl. Apáczai Csere János, Comenius Ámos János, Bolyai Farkas és fia, Bolyai János stb. Apáczai 1655-ben megjelent “Magyar Enciklopédia” c. munkájában a “Csinálmányokról szóló” fejezetben meglepő szakértelemmel írt a mezőgazdaságról és a várépítésről is. Abban a korban, amikor az ipari foglalkozás lenézett életpálya volt, a meggyőződés erkölcsi bátorságával hirdette, hogy az ipar elhanyagoltságával és eltespedésével szoros kölcsönhatásban van szellemi életünk tengődése is; hogy a gazdasági, a társadalmi és tudományos életet harmonikus együttműködésbe kell hozni, mert a nemzet jólétének kiindulópontja és eredő forrása e három tényezőnek egysége. Vezéreszméi: a szemléltetés, a reáliák széles körű tanítása, a szakoktatás, a rokon tárgyak csoportosítása egy tanár kezében, az idegen nyelv tanításában a társalgás, a nyelvtan helyett a nyelv tanulása, a valláserkölcsi és testi nevelés felkarolása; a nevelés alapja a szeretet és a példa; a tanár inkább legyen lelkes és buzgó, mint nagyon tudományos. Apáczai az iskolát a gyakorlati élet előcsarnokának tekintette. Az iskola szervezetében, az elemi iskolán kezdve egészen az akadémiai tanfolyam befejezéséig, az a pedagógiai elv a meghatározó, hogy 1

Istványi Géza: A magyar nyelvű írásbeliség kialakulása. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1934. 7

az iskola neveljen az életre és a gyakorlati életnek. Ennek az elvnek alapja az a másik törekvése, hogy reáliákat kell tanítani az ifjúságnak; mégpedig magyar nyelven. Ő az első, aki a szakoktatás és a továbbképzés (a gyakorlati oktatás) fontosságát hirdette, s az elvont elméleti szabályok helyett az iskolai ismereteknek a gyakorlati életre való alkalmazását sürgette. Hosszú évtizedeken át azonban a szervezett, iskolai szakoktatásnak a kérdése sem merült fel. Annak ellenére, hogy 1763-ban a Pozsony megyei Szencen megalapították a Collegium Oeconomicumot, ami mindenfajta szakoktatás első hazai intézménye volt. A közgazdasági (gazdasági) ismeretek tanításának kezdetét is erre az időszakra tesszük, amely egyébként szervezett formában – Európa más államaihoz hasonlóan – hazánkban is elsősorban a kereskedők elméleti képzéséhez kapcsolódott. Többnyire azonban különféle rendelettel szabályozták egy-egy szakma elsajátításának körülményeit. 1766-ból származik például az iparoktatás történetében az egyik legkorábbi rendelet is, melyet II. József adott ki. “Azon egyének, akik a lovak gyógyításának, orvoslásának és patkolásának mesterségére adják magukat, legyenek azok akár polgári sorban lévők, akár pedig katonák, ezek tehát ezen mesterséget és a hozzá szükséges és megkívántató azon tudományt, mely a beteg és elpusztulni készülő lovaknak bonctanával foglalkozik, s továbbá más még e tanulmányokhoz szükséges tudnivalókat elsajátítják, nemcsak hogy semmiféle jövőben bekövetkezhető és őket érhető hátrányoknak és tisztességtelenségnek kitéve nem lesznek, hanem éppen ellenkezőleg, e tanulmányok elsajátításával előmozdítják azt, hogy érdemük súlya kiválóan növekedik, további ajánlhatóságuk nagyban emelkedik, Ha tehát mindazon kovácsmesterségben előmenetelükről és felfogásuk könnyűségéről értelmes voltukról a fent nevezett (Megmann és Heller) mesterek részéről jó bizonyítványokat nyernek el előjoggal és elsőbbséggel fognak bírni, úgy a céhbe való felvételre, mint pedig a mesteri jog elnyerésére valamennyi mesterember fiai előtt, nemkülönben azon mesteremberek lányai előtt, akik férjhez akarnak menni (és ezáltal akarnak legényt mesteri jogok gyakorlásához juttatni). Végül pedig senki más, csakis ezen ló orvoslási és patkolási mesterségben jól begyakorolt és járatos egyének fognak állami szolgálatra is kiválasztani. Végezetül pedig az összes kerületekkel, megyékkel, városokkal felséges nevünkben kegyesen tudatni kell azt is, hogy senki se merje azokat, akik ezen mesterség tanulmányozására adják magukat, sem sértegetni, sem pedig rágalmazás okából bármi módon ócsárolni, mert az illető legsúlyosabb neheztelésünket és haragunkat vonja magára. Egyébként pedig maradtunk hercegségednek császári királyi kegyelmünkkel és jóindulattal készséggel hajlandók. Kelt főhercegi városunkban Bécsben, Ausztriában, 1766. November hó 22. Napján, József s. k. gróf Eszterházi Ferenc s. k. Battha László s. k.2 E rendelethez tervezet is tartozott, amely szerint a veterinarius (lóápolás, -orvoslás) tanfolyam két évig tartott, minden évfolyamon részletezve, hogy mi a teendő és tanulni való ősszel, télen, tavaszszal és nyáron. Fontos körülmény az iparoktatás kezdeti időszakáról, hogy Mária Terézia Pozsonyban, majd Budán iskolai könyvnyomdát állíttatott fel. A tankönyveken kívül szakirodalom, enciklopédiák, monográfiák, folyóiratok, kalendáriumok és naptárak közvetítették az információt. Továbbá néhány fordítás is megjelent és a helytartótanács is adott ki gazdasági témájú könyveket. A gyakorlati képzés a műhelyekben folyt, az iparosok vezetésével. Az írni-olvasni tudás hiánya azonban hátráltató tényező volt az inas oktatása során. Ezért 1771-ben Mária Terézia a nyomdászinasok tanulási idejét külön rendeletben szabályozta azért, mert „ezen a téren oly botrányos visszaélések történtek, amelyek főleg a fiatalságnak nagyon rossz például szolgáltak, hogy tehát ilyenek a jövőben elő ne fordulhassanak azoknak, akik erre a mesterségre szánják magukat, akár a szedést, akár a nyomást akarván megtanulni, jól meg kell gondolni azt, hogy tisztességes életmódot kell folytatniuk.”3 A rendelet szerint a szedőtanonc 5, a nyomdásztanonc 4 évig tartozik tanulni, de a tanonc magaviselete szerint – mások buzdítására - fél vagy egy tanítási esztendőt el lehet engedni . 2 3

Iványi Béla: Iparoktatási rendelet 1766-ból. Magyar Iparoktatás, 1903-1904. 10. sz. 597-598. o. U. o. 8

1777-ben lépett életbe a Mária Terézia nevéhez fűződő Ratio Educationis, 1806-ban adta ki a II. változatát, amelyek lehetőséget adtak a szervezett iskoláztatás megindítására. Az I. és II. Ratio Educationis meghatározta az oktatás módjait, lehetőségeit. A "magyar művelődés első egységes kódexé"-nek nevezett átfogó reformtervezet a nagy elveket fogta össze. Az egész köznevelés állami felügyelet alá vonása és egységes színvonalra emelése - mint elv, kitűnő volt. A megvalósítás során a jól elképzelt, de csak részben kialakított iskolaszervezet is megfelelőnek bizonyult. Ennek lényege pedig az volt, hogy "... az ország minden lakója találja meg az életviszonyainak megfelelő iskolát." Az iskolák szervezete így egymásra épülő, nagyon egyszerű fokozatokból állt, mely iskolákat a községeknek kellett fenntartaniuk: 1. a falusi népiskolák az osztatlan népiskoláknak feleltek meg; 2. a kisvárosi népiskolák tantervében már ott találjuk a háztartásra és kézimesterségekre alkalmazott számtan (mint reália) alapműveleteit; 3. a nagyvárosi népiskolák tantervében pedig megtalálható a számtan, „alkalmazva a kereskedési és a kézműipari foglalatosságokra”, továbbá a mértan, természettan, vonalrajz „s meg más ily tudományok elemei”. Ugyanilyen alapon szerveztek tanítóképző intézeteket, melyekben a városi iskolákra kiszabott tantárgyakon fölül a tanítónövendékek gyakorolták: a szépírást, az építésrajzot, a mértant és a természettan elemeit is. A szakmák oktatására vonatkozóan azonban alig találunk benne megjegyzéseket. Az I. Ratio Educationis - mint királyi rendelet - ezt írta elő: "I. A népből származókkal kezdve: oktatásuk során figyelembe kell venni, hogy számukra egyrészt azokat az ismereteket tanítsák, amelyek emberi, alattvalói és derék keresztényi kötelességeik teljesítéséhez szükségesek; másrészt azokat, amelyek a különféle élethivatásokra készítik elő az ifjakat, akik később, érett korukban földművesek, iparosok, családfők ... lesznek… II. . A jól megszervezett népnyelvű iskolák után... felhagyva a tudományokkal, másféle pályára térnek át, ilyenekre: 1. valamiféle mesterség végzésére vagy kereskedésre..." készülnek. A Ratio fonalán haladva Tessedik Sámuel szarvasi evangélikus lelkész, jeles pedagógiai reformer és agrártudós szorgalmazta, hogy a társadalom minden rétege a szükségleteinek megfelelő ismereteket megkaphassa az iskolától. E gondolat jegyében hozta létre 1779-ben Szarvason Európa első számú gazdasági szakiskoláját, melyet 1797-ben a Festetics György által Keszthelyen alapított Georgikon, 1799-ben a nagyszentmiklósi Állami födlmíves-iskola, 1818-ban a magyaróvári mezőgazdasági tanintézet követett. Ezen iskolatípus gazdag tapasztalatait nemcsak a többi mezőgazdasági jellegű intézet vette át, hanem néhány év múltán az ipar- és kereskedelmi oktatással foglalkozó intézetek is. Mezőgazdaság jellegű iskoláink már korai megjelenésük idején két alapvető kérdésben voltak előremutatóak. Az első az új ismereteket alkalmazó szemlélet, amely alapján ezt a tudást azonnal beépítették az oktatásba. Ezzel pedig az európai élvonalba emelkedtek. A második az a felfogás volt, hogy sokak számára tették, akarták lehetővé tenni a tanulást. A II. Ratio Educationis (1806) általános értelemben visszalépést jelentett az 1777-hez képest is. (A hazai protestánsok például egyik Ratio-t sem fogadták el, ezért pl. az 1806-ost Erdélyben nem is vezették be.) Az országban tehát ezen királyi rendelet bevezetése és végrehajtása területi megoszlást is mutatott. A Ratio Educationis hatására nem alakult ki egységes oktatási rendszer Magyarországon, de új szellemet vitt a régi keretekbe, és élesztő hatásával jelentősen emelte a színvonalat. A hasznossági elv bevezetésével módosította az addigi felfogást és bővítette a közismereti tárgyakat. A művelődési anyag kibővítésével (számtan, természetrajz, geometria, földrajz stb.) pedig a korszerű iparoktatás kiindulópontjává vált. Az igazi szakoktatás azonban még hiányzott. A szakmai ismereteket továbbra is csupán az inasévek alatt, a műhelyben szerzett gyakorlat adta. Az iparban dolgozó tanulók részére

9

szervezett nevelő-oktató munka hosszú ideig legfeljebb csak a rajziskolákban volt (az első híres rajztanító Révai Miklós volt). Ezek az iskolák voltak az iparoktatás első, azaz alapintézményei Európa-szerte. Hosszú ideig Magyarországon is a rajziskolák voltak nem csak az első, hanem az egyedüli intézmények, amelyekben a hazai iparosokat képezték. Magyarországon 1770-ben nyitották meg ezt az intézménytípust a tankerületek székhelyein és a nagyobb városokban. A rajziskoláknak az igények figyelembevétele és a lehetőségek kihasználása szerint többféle tanfolyama működött. Ezekben az iskolákban megszervezték a rajzoktatást az iparostanoncok számára, az egyes szakmák elsajátításához szükséges rajzkészség megtanulása céljából. Az oktatás vasárnaponként délelőtt vagy délután folyt, amely során kezdetben csak két órát tartottak. A meglévő, a rendelkezésre álló iskolák épületeit és annak elszerelését használták és az ott működő tanítókat foglalkoztatták; majd önálló fejlődést mutattak. II. József 1783-ban kiadott rendelete kötelezővé tette a tanoncok számára a vasárnapi rajziskolák látogatását, aminek hatására ezek az iskolák eléggé benépesültek. Egy 1786-ban kelt helytartótanácsi rendelet szerint a mester csak azt a tanulót szabadíthatta fel, aki bizonyítvánnyal igazolni tudta, hogy a rajziskolát egy éven keresztül látogatta. Meg kell azonban jegyezni, hogy II. József halála után, amikor - négy kivétellel - valamennyi általa kiadott rendeletet visszavonták és ezzel azok érvényüket vesztették, a rajziskolák elnéptelenedtek. Meg kell jegyeznünk, hogy e kor fedezte fel újra, s indította hódító útjára a gyorsírást is mint a szárnyaló szó „megzabolázóját”, melyet a beszédek jegyzésére és kereskedelmi levelezésre alkalmaztak (l. pl. Gáti István – 1769; Taylor – 1786). A Ratio folyományaként a felsőoktatásban is döntő változások történtek. Magyarországon a több fakultásos (teológiai és bölcsészeti) nagyszombati egyetemünk bölcsészeti karán - az alapító levél szerint - már 1635-ben logikát, fizikát és metafizikát tanítottak. E főtárgyak mellett tanítottak még matematikát és etikát is. Az egyetem további működése során a matematikát és a természettudományokat a kornak megfelelő színvonalon adták elő. Az egyetem 1667-ben jogi fakultással bővült. 1769-ben Mária Terézia rendeletére alakult meg a negyedik, az orvosi kar. 1777-ben az egyetemet Nagyszombatról Budára helyezték. Ezek a tények alapvetően befolyásolták és meghatározták a többi felsőoktatási intézmény megjelenését és további fejlődését.

A reformkor és kiegyezés hatása a szakoktatásra A XIX. század első felében az ország felélesztése és gazdasági fejlesztése halaszthatatlanná vált. Ebben a nemzet segítségére volt az a körülmény, hogy a kor nagy szellemek egész sorát adta az országnak: Széchenyi István, Vörösmarty, Kossuth, Deák Ferenc, Eötvös József, Arany János, Petőfi Sándor stb. A magyar polgárosodás kibontakozásával függnek össze a szakoktatás (műszaki, kereskedelmi, közgazdasági stb.) hazai kezdetei is. A reformszellem erősen hatott a kor oktatási-nevelési intézményeire, sőt még az oktatás nyelvére is. (A fent említett Georgikonban pl. előbb a német nyelv volt az előadás nyelve, majd a latin lett, 1846-ban pedig elrendelték, hogy az oktatás és az ügyvitel nyelve kizárólag magyar legyen. Ettől kezdve már a bizonyítványokat is magyarul állították ki.) A magyar oktatás a változások megindításához megfelelően szervezett és fejlett, ezért átalakulásra alkalmas volt, de területenként hatalmas színvonalkülönbségeket mutatott. Az I. és a II. Ratio Educationis (1777 és 1806) adott jogokat, lehetőségeket, de az ipari fejlődés kívánta hatalmas változásokhoz ez már nem volt elegendő, ám csak erre lehetett építeni a további iskolarendszereket. Az 1832-36. évi reformkori országgyűlés – melyen Hajnik Károly (l. később) először jegyezte gyorsírással a parlamentben elhangzott beszédeket - hazánk szakoktatására (főleg ipari és műszaki 10

oktatására) nézve fontos határozatokat hozott: indítványozták egy magyar műegyetem felállítását, melynek eredménye végül – hosszas egyeztetések után - 1844-ben egy ipartanoda létrehozása lett. Ez volt a híres József Ipartanoda, amelynek felsőbb évfolyamán gazdászati és kereskedelmi osztály is működött. A József Ipartanoda ilyen formában korai előzménye mind a hazai mérnökképzésnek, mind a közgazdasági és kereskedelmi oktatásnak. Az 1839-40. évi országgyűlés - sok huzavona után – törvénybe foglalta az iparszabadság elvi alapját (az akkor 13 milliós nemzetből azonban csupán mintegy 300 ezer ember tevékenykedett az iparban, a céhes kézműiparban dolgozókat is beleértve), s ekkoriban vetődött fel az iparegyesület (l. Kossuth) létrehozásának gondolata: mert a hasznos és tudományos ismeretek rendszeres és széles körű terjesztése jelentheti a megoldást az áldatlan helyzetre. Célja: hasznos ismereteket terjeszteni a nép minden osztálya számára, különösen a műiparos néposztályt hasznos ismeretekben részesíteni, továbbá népszerű nyelven írt tanulságos és a gyakorlati élet szükségeinek megfelelő munkák kiadása. A hazai iparfejlődésért és a szakképzésért megalakult Iparegyesület működése és az 1842. évi első Iparmű-kiállítás volt e kor legfontosabb, oktatáshoz is kapcsolódó eseménye. Ez a kor érlelte meg az országgyűlési beszédek gyorsírásos jegyzésének gondolatát, s következményeként a gyorsírás oktatásának szükségességét is (l. később). A Ratio Educationis azon előírása és alapelve, amely szerint az ország minden lakója találja meg a megfelelő iskolát a boldogulásához, változatlanul kiváló elvnek bizonyult, de a rendelkezésre álló iskolák már nem feleltek meg a gazdaságban, a kereskedelemben, a kialakuló iparban, a céhekben, de elsősorban az emberek felfogásában bekövetkezett óriási változások hatása alapján megváltozott igényeknek. Nagy igény volt ugyanis a tanulásra, az iskolák működésére, s rövid időszak alatt többféle iskolát és iskolatípust hoztak létre, amelyek mindegyike hivatott volt oktatni-nevelni a leendő iparosokat, kereskedőket stb. Ezt a munkát már össze kellett hangolni, mert nem lehetett tovább halogatni az szakoktatás helyzetét, hiszen ezidáig mostoha körülmények között szerezhették meg a szakmai ismereteket. A levéltári adatok szerint a szakképzés továbbra is rendkívül egyszerű körülmények között folytatódott, de megtörténtek az első lépések a népoktatás és tanítóképzés, valamint az szakoktatás korszerűsítése irányában. Előbb a rajziskolák, majd a vasárnapi iskolák kialakítása, illetőleg átalakítása, azután pedig az ipartanodák létrehozása következett. Végül ezekhez igazították az elemi iskolai oktatást, amely folyamatosan változott; ennek elvégzése adott jogot arra, hogy a tanuló az ipartanodába vagy gimnáziumba iratkozzon. A harmadik osztályban a többség művelődése azonban befejeződött. 1845. július 16-án tette közzé a helytartótanács „Magyarország elemi tanodáinak szabályairól” szóló rendeletét. Ez az első hazai hivatalos királyi tanügyi rendelet, amely magyar nyelven jelent meg, s több fontos rendelkezést tartalmazott. Elvileg az elemi tanoda minden tizenkét évnél fiatalabb gyermek számára kötelező volt. Ez megszüntette az 1806-os Ratio Educationis népoktatási rendelkezéseit. (A rendelet az Eötvös-féle törvényig volt hatályos.) Korábban a tanoda kifejezést hivatalosan nem használták, a "nemzeti iskola" kifejezés volt szokásos. A szakmai képzést nyújtó iskolatípusok alapproblémája és továbbfejlődésének gátló tényezője az elemi oktatás hiányos volta, gyenge hatékonysága, a tanulók elfoglaltságai, az osztályok kevés száma, a tanítók sok munkája és számtalan kötöttsége volt, amit természetesen észrevettek az oktatás irányítói is, s folyamatosan javították az elemi iskolai lehetőségeket. Az 1848-49-es szabadságharc vérbefojtása után a nemzet fejlődése közel húsz évre megtorpant. A forradalom és szabadságharc alatt természetesen az Iparegyesület sem működött; és 1850. november 30-án megtartotta feloszlató közgyűlését. Még ebben az évben azonban jelentős változtatásokra került 11

sor az oktatás szervezésének munkálataiban. Az osztrákok érezték és tudták, hogy a középfokú intézetek kérdése döntő fontosságú (az elemi oktatásnak erről az időszakáról szinte semmit nem tudunk). Még 1849-ben keletkezett és már 1850-ben Magyarországra is behozták az osztrák gimnáziumokra és reáliskolákra vonatkozó előírást és tantervet. Az ezeken az alapokon kialakított magyar reáliskola klasszikus nyelvek nélkül - a műszaki pályákra készített elő. A rajziskolához, a vasárnapi iskolához, sőt az ipartanodához képest is megnőtt az óraszám és ez magasabb kultúrát és elmélyültebb szakmai tudást feltételezett. A József Ipartanoda volt ezidőben az első és az egyetlen az országban, amely a szakmai képzést magas szinten karolta fel. 1850-ben a József Ipartanodát és a pesti egyetem Mérnökképző Intézetét összevonták, s ezzel az ország egészen 1872-ig, vagyis a kassai ipariskola beindításáig középfokú iparoktatási iskola nélkül maradt. A műszaki egyetem kérdése pedig továbbra is hosszú évekig megoldatlan volt.

A létrehozott új intézmény 1857-ben politechnikum rangot kapott (Josef-Politechnikum), ahol közgazdasági osztály is alakult. Tantárgyai számát, az intézet szerkezetét figyelembe véve a magyarországi egyetemi szintű közgazdasági képzés első intézményének tekinthető. Ugyancsak 1857-ben alakult a Pesti Kereskedelmi Akadémia, amely meghatározó szerepet töltött be a kereskedelmi szakoktatás kezdetén (magában foglalta a képzés alap-, közép- és felső fokát), s mintául szolgált további kereskedelmi iskolák létrehozásához, sokirányú képzési és továbbképzési formájával új iskolatípusok kialakulását segítette elő. Az alapfokú oktatásban is igazodni kellett ezekhez a változásokhoz, s 1858-tól - az alsó és felső elemi mellett - egy harmadik iskolatípus is belépett a rendszerbe - ez volt a reáliskolával összekapcsolt fő-tanoda. Az új magyar közoktatási rendszer teljes kiépítése azonban a kiegyezés utánra maradt. az 1848-ban Eötvös József által kidolgozott és beterjesztett oktatási törvényjavaslatokból nem lett törvény. Ezek a törvényjavaslatok még majd két évtizedig a magyar közoktatás beváltatlan ígéretei és lehetőségei maradtak. A század

utolsó harmadában – különösen az 1867-es kiegyezés után – felgyorsult mind a gazdaság fejlődése, mind pedig az ezt szolgáló szakoktatás. Ekkor külföldi ismeretek, tapasztalatok figyelembevételével, tanulmányozásával és felhasználásával, nagy munkával és hozzáértéssel alakították ki, szervezték meg és fejlesztették azokat az iskolákat, amelyekben a szakmai nevelés és oktatás feladatait próbálták megoldani. A kiegyezés következményeként új társadalmi szervezetek alakultak, átalakultak vagy újjászervezték a régieket (pl. újraalakult Országos Magyar Iparegyesület is). A kiegyezés utáni években az ország magyar vezetői az oktatási problémák megoldását állították a többi más megoldásra váró probléma elé, mert pontosan tudták, hogy az oktatás, képzés jelentheti a felemelkedés alapját. Egyre sürgetőbb igénnyé vált a kornak megfelelő színvonalú értelmiség kialakítása és fejlesztése, amelyhez először iskolákat kellett szervezni és fejleszteni, mégpedig felső-, közép-, és alsófokú iskolákat, amelyekben az alapismereteken felül szakmai képzésben is részesülhettek a tanulók. Ezzel az iskolafejlesztéssel juthattak megfelelő egzisztenciához - szakmájukon keresztül - az emberek tömegei. Ez az időszak volt az újkori pedagógia leglátványosabb és legdöntőbb lépése. Eötvös József kultuszminiszter irányításával több európai hírű törvényt is alkottak. Az 1868: XXXVIII. tc. kimondta: "Minden szülő vagy gyám, ideértve azokat is, akiknek házában gyermekek mint mestertanítványok vagy háziszolgák tartatnak, kötelesek gyermekeiket, vagy gyámoltjaikat (ha nevelésükről a háznál vagy magánintézetben nem gondoskodnak) nyilvános iskolába járatni, életidejük 6. évének betöltésétől egész a 12., illetőleg 15. év betöltéséig."

12

Ez azonban csak az elemi ismeretek megszerzését tette lehetővé. A szakmai ismeretek tanítása továbbra sem volt teljes mértékben megoldott. Sőt még az elemi iskolakötelezettséggel is sok gond merült fel, mert több helyen még kezdetleges iskolák sem voltak, ahol pedig működtek, ott a tanoncok elfoglaltságuk miatt nem látogathatták azokat. A szigorú törvény kifogástalan végrehajtása mindenképpen több évtizedet vett volna igénybe. Addig is a működő, de sokban különböző iskolákban a tanterveken keresztül próbálták a gyakorlati oktatást, nevelést megoldani. 1872-ben a szakképzés több fontos eseményére is sort került. A - még a XII-XIV. században az egyes ipari tevékenységek végzésére szerveződött - céheket megszüntették. Feladataikat a szakmánként szerveződött "Ipartársulat"-ok látták el. Sor került mezőgazdasági, ipari és kereskedelmi alap- és középfokú oktató-nevelő intézmények megindítására, illetőleg a meglévők tartalmi módosítására is. Az oktatási rendszer részeként működő intézmények (elemi iskolák, rajziskolák, vasárnapi iskolák) mellett újabb iskolatípus is beindult (pl. mesterinas-iskola), és kiegészítette ezeket az intézményeket. Ez időtől működtek az ipari vagy gazdasági szakosztállyal toldott felső népiskolák. Ekkor jelent meg a kereskedelmi iskolák megszervezésére vonatkozó első miniszteri rendelet is. 1873-tól a reáliskola nyolcosztályosra kiterjesztett intézmény (középiskola) lett és érettségivel zárult. A reáliskolának két tagozata volt, mégpedig az alreáliskola és a főreáliskola. Az itt végzett tanulók iparos, kereskedő és gyakorlati jellegű polgári pályákra készülhettek fel. A szakképzés szintén fontos eseménye volt az 1872. évi Ipartörvény megalkotása, amely megteremtette az ipari szakképzés további fejlődését. A törvény az iparszabadságon alapult, vagyis a közgazdasági tényezők szabad érvényesülését nem akadályozta. Néhány fontos részlete mutatja a törvény igazi értékeit, de egyben a problémákat is: 1. Az iparos köteles volt: - a tanoncát képezni abban az iparágban, amelyet űzött, valamint jó erkölcsre nevelni és rendre, munkás életre szoktatni; - időt adni arra, hogy a tanonc vallását vasár- és ünnepnapokon gyakorolhassa; - ha a tanonc nem tudott írni, olvasni, számolni, akkor esti, vasárnapi stb., ill. ha tudott, ipari iskolába járásra szorítani; - betegség esetén a tanoncot gondozni és ápolni. 2. A törvény tanulókra vonatkozó legfontosabb részei: - a 14 éves kor alatti tanonc "csak" napi tíz órai, a 14 év feletti napi tizenkét órai munkára volt kötelezhető, amelyben szerepelt az iskolában töltött idő is; - az iparos házában kellett helyet és élelmet biztosítani, valamint nem lehetett éjjeli munkára és cselédszolgálatra kötelezni a tanulót. 3. További kiemelkedő jelentőségű általános részletek: - a törvény elérte a céhek megszűnését, amelyeket három hónap alatt kellett átalakítani; - az első törvényhozási intézkedés volt, a tanoncok kötelező iskoláztatására - mulasztás esetén 20-200 forintig terjedő bírság kiszabása volt lehetséges. A törvény ipari iskolák kötelező létrehozását nem rendelte el, ami nagy hátrányt okozott az iparoktatásban, de azt is tudjuk, hogy nem is tehette, mert még nem épült ki a népiskolák rendszere sem. 1867 és 1882 között az Országos Magyar Iparegyesület, 1882-től pedig az Országos Iparegyesület szervezte és vezette a szakoktatást. Ugyancsak ebben az évben az 1857-től József Politechnikumként működő intézetet egyetemmé alakították. A Magyar Királyi József Műegyetem rövid idő alatt kiváló iskolává fejlődött, melyben az oktatás magyar nyelvű volt. A társadalmi élet szervezése területén a hölgyek sem maradtak el. Segítették az állami kezdeményezések végrehajtását, sőt saját szervezésben is alkottak iskolákat, társaságokat, csoportosulásokat, 13

amelyek mind hivatva voltak emelni az ország jó hírét és eredményeit. 1874-ben a Nőiiparegylet létrehozta Budapesten az egy, két-, ritkán háromosztályos "nőiipartanodák"-at, későbbi nevükön "nőiipariskolák"-at. Vidéki városokban is szerveztek hasonló, főként fehérnemű- és ruhavarrást oktató iskolákat. Ezek az iskolák 1948-ban szűntek meg. Trefort Ágoston (Eötvös Józsefet követő kultuszminiszter) 1875-ben állíttatta fel az első Felsőbb Leányiskolát Budapesten. Néhány év alatt még hét ilyen iskola keletkezett (Trencsén, Máramarossziget, Sopron, Lőcse, Pozsony, Besztercebánya és Kolozsvár). Valamennyi intézmény állami támogatásban részesült. Az iskola célja az volt, hogy a jobb módú családok leánygyermekeinek élethivatásukhoz szükséges műveltséget adjon. Kitűnő körülmények között folyt az oktatás. A felszereltség az addigi legtökéletesebb volt, amit nálunk a nők nevelése és oktatása során valaha is alkalmaztak. Egy-egy ilyen iskolában negyven-száz tanuló volt, számukra internátust is biztosítottak. Ezek voltak az első középfokú leányintézetek. Eredetileg egy előkészítő után négy éves volt a képzés, amelyhez két éves továbbképző tanfolyam kapcsolódott, de ez a hét éves képzés nem fejlődött ki. Az iskolatípust 1879ben hat osztályos egységes iskolákká alakították. A képzést többször megváltoztatták. 1927-ben a leány-gimnáziumok megindításakor ezen intézmények végleg megszűntek. Az 1883. évi XXX. törvény alapvető változások elé állította a középiskolákat tartalmi és szervezeti szempontból egyaránt. Ez a törvény az általános műveltség és a felsőbb tudományos munkához szükséges képzettség megszerzésének előkészítését volt hivatott betölteni. Nyolc gimnáziumi vagy nyolc reáliskolai osztály elvégzését írta elő. Pontosan körülhatárolta a tantárgyakat. A hitfelekezetek maguk határozhatták meg az általuk fenntartott nyilvános középiskolák tannyelvét. Az elérendő célt a vallás- és közoktatásügyi miniszter állapította meg. A felvétel kritériuma volt: betöltött kilenc év és a négy alsó osztály sikeres elvégzése. A különböző középiskolák közötti átmenetet is biztosította ez a pontos előírás. A polgári, reáliskolai és gimnáziumi átmenetek esetében vizsgát kellett tenni. Ez rendesen az év kezdetén történt meg. Egy év alatt több osztály elvégzését is biztosította ez a körültekintően megszerkesztett törvény. Egy osztályba hatvan tanulónál több nem járhatott. A miniszter állapította meg a tandíjat. A szorgalmi idő tíz hónap volt, amelyet nyilvános osztályvizsgák zártak le. Az érettségi írásbeli és szóbeli részből állt, a felekezetek és az egyetemek véleményének meghallgatásával. A miniszter által kiküldött kormányképviselőt semmiféle rendelkezési jog nem illette meg. Jelen volt, megtekintette a vizsgákat és jelentést adott. Az érettségi általában a főiskolákra való felvételre képesített, de a reáliskolai csak a műegyetemre, illetve a tudományegyetemek matematika-természettudományi karára és a tanárképző intézetek ugyanezen szakosztályaira, valamint bányászati, erdészeti és gazdasági akadémiákra való felvételre jogosított. A kiváló és jó eredménnyel letett reáliskolai érettségi után valamelyik főgimnáziumban letett latin vizsga az orvosi, a latin és görög vizsga pedig bármely egyetemre való felvételre jogosította a tanulókat. Ettől az évtől kezdve beszélhetünk törvényileg szabályozott középiskolai oktatásról. Pontosabban itt vált szét a középiskola több párhuzamos ágra, amelyek külön-külön a saját feladatukat végezték és a megfelelő képzést nyújtották. Ezzel elvileg lehetővé vált a középiskolai szakmai képzés és az érettségi fokozat elérése reáliskolai tanulók számára is. Az 1890-es évek robbanásszerű fejlődést hoztak a magyar szakoktatásban azzal, hogy sorra alakultak a szakmai képzést nyújtó intézmények. Ebben az évben a magyar szakképzés egyik legnagyobb nemzetközi sikerét aratta a párizsi világkiállításon, ahol a magyar iparoktatás a nemzetek nagydíját a Grand Prix-t nyerte el. A nemzetközi bírálóbizottság titkos szavazáson, egyhangúlag ítélte meg a hatalmas és fejlődésben lévő kis államok között Magyarországnak a legnagyobb díjat. Ezen a világkiállításon a budapesti magyar gyorsíró-egyesület is elsőrendű elismerésben részesült. Ebben az évben rendezték meg Müchenben a III. Gyorsíró-kongresszust és kiállítást is, melyen Magyarországot Markovits Iván képviselte. A kongresszuson, melyen a modern gyorsírás atyjának tartott Gabelsbergernek is szobrot avattak, elsősorban az egyes országok gyorsíróéletét mutatták be, de 14

„értekezéseket tartottak a praxis terén alkalmazható különféle eszközökről is. Igy… Beyerlen (Stuttgart) az irógépről, melyet ujabb időben több parlamenti gyorsiróhivatal a stenogramok áttételére kezd alkalmazni, Zeibig udvari tanácsosnak fiatal bájos leánya Gertrud, ki a drezdai országgyülésen ily irógépet kezel, ez alkalommal bemutatta kitünő ügyességét, egy dictatumot reproducalván.”4 (Magyarországon az írógépet nagy számú érdeklődő előtt 1896-ban Nagyváradon mutatták be, a gyorsíróvilág kezdeményezésére.) A kiegyezéstől az első világháborúig tartó időszakban az irányítást végző vezetők munkája szempontjából folyamatos romlást, a nevelő- oktató munka perifériára való kerülését figyelhettük meg, századunk elejére az oktatás szakmai kérdéseinek politikai megítélését vagy a nevelés folyamatának magasztos megközelítése helyett a hétköznapi, olcsó pártérdekek egyre jobban növekedő érvényesülését tapasztalhattuk. Báró Eötvös József után Trefort Ágoston praktikus gondolkodásának köszönhetőm ügyességével csodás eredményeket ért el. Azután már csak néhány nagy évforduló, nagy nemzeti öszszefogásra alkalmas esemény kovácsolta össze a magyar parlamentet, amelynek hatásaként komoly előrelépések történtek oktatásunkban. Ezek a nagy események azonban elmúltak. Az újabb ezredéves évfordulóra pedig várni kellett. Így a roppant előremutató oktatási törvényeink végrehajtásának munkája maradt a századelőre.

4

A müncheni ünnepségekről. Markovits Iván jelentése. Gyorsirászati Lapok, Budapest, 1890/91. XXIX/V. sz. 1 o. 15

A magyar gyorsírásoktatás egy évszázada „A gyorsírás a leghasznosabb s legkellemesebb művészetek egyike. Minden iró egyén tudja, mily sok időt, fáradságot, papirt és tintát kell vesztegetnünk a közönséges irásnál, és igy meglepetve jut annak tudomására, hogy a tudományos gyorsírás (stenographia) segélyével mindazon kellemetlenségből csak hatod- vagy nyolczadrészt kell szenvednie. Mennyi szellemi és anyagi nyeremény ez! Már e világos haszon is elégséges arra, hogy az ember a gyorsirást örömest tanulja. Ide járul még azon gyönyör, melyet élvezünk, midőn a gyorsirás segélyével a szónok beszédét megörökíthetjük; saját gondolatainkat pedig oly gyorsan, mint azok elménkben keletkeznek, leirhatjuk… De hát miben áll ezen szép és hasznos művészetnek azon ereje, mely azt annyira fölemeli? Miben állnak titkai? A gyorsírás művészete abban áll, hogy annyiféle röviditést használunk a betűk, szók és mondatok leirásában, mennyit a nyelv törvényeire alapított szabályok segélyével az olvashatás biztositása mellett használnunk lehet.”5 A hajdankor gyorsírása A gyorsírásról azt tartjuk, hogy története a “homályos hajdankorban” kezdődött. Megszületése előtt a beszédek, a tárgyalások jegyzése úgy történt, hogy több együtt ülő írnok felosztotta a jegyzendő részeket. Pl. Lipsius úgy magyarázza, hogy az első följegyezte a 6 első szót, a második a következő 6 szót, a harmadik ismét 6 szót és így tovább; végül jegyzeteik összeállításával a beszédet összerendezték. Nagy segítség volt, amikor a jegyzők úgy segítettek magukon – a közírást gyorsítván -, hogy a szavak kezdőbetűivel rövidítették a leggyakrabban előforduló szavakat (ezek voltak az ún. siglák). A gyorsírás legnagyobb fejlettségét elsőként a rómaiaknál érte el (l. Tiro). Plutarchos egyik nyilatkozata szerint, Cicero “a gyorsírókat a tanácsterem különféle pontjain helyezte el (Kr. e. 63.). Több gyorsírót alkalmaztak azért, hogy a hiányos leírások összeegyeztetésével az egész tárgyalást össze lehessen állítani. Az ókori Rómában a leírók, felolvasók, gyorsírók alsóbbrendűek foglalkozása (szabadosok, rabszolgák) volt. A római birodalom hanyatlásával a gyorsírás is lassanként elenyészett, és csak a tudománnyal foglalkozó papság komoly foglalkozásainak köszönhető, hogy Tiro jegyeinek ismerete teljesen el nem veszett. A kolostorokban a missalék, a szertartáskönyvek, a kódexek másolása révén a szerzetesek átmentették a tirói jegyeket, amelyből - miután a tudományok és a művészetek újra virágzásnak indultak -, a gyorsírás mintegy feltámadt és ismét érvényre jutott. A XVI. századtól kezdve az angolok iparkodtak azt ismét használatba venni, amely a szabadabb népélet, valamint a politikai és vallási viták következtében új lendületet vett, s megélénkült iránta az érdeklődés. A XVII. században több mint 200 különféle gyorsírási rendszer jelent meg. Ezek a rendszerek azonban még nem töltötték be a gyorsírás igazi hivatását, s nem is voltak maradandók. Maradandó értékű angol gyorsírást Taylor adott ki 1786. és 1814-ben. Ő a gyorsírás tanára volt az oxfordi egyetemen, s művét 12 évi fáradozás után hozta nyilvánosságra. Ő kezdte először a gyorsírást tudományosan fejleszteni. Rendszere akkoriban világhírű volt, melyet Bertin 1794-ben franciára, s Danzer (Magyarországon 1802-ben) a latin nyelvre alkalmazott. Innen tehát a gyorsírás Franciaországba, majd Európa majdnem minden országában sőt Amerikában is elterjedt. A XVIII. század vége felé történtek az első kísérletek arra, hogy az angol Taylor-rendszert német nyelvre átültessék, előbb Mosengeil (1796), majd Nowák, bécsi születésű férfiú, akinek a rendszere Magyarországon is követőkre talált. Ezek az átdolgozások azonban nem feleltek meg a német, még kevésbé a magyar nyelv természetének.

5

A gyorsírás elemeinek ismertetése. Gyorsirászat, Buda, 1863. 1. sz. 2. o. 16

A magyar gyorsírás kezdetei Miként csaknem mindenütt, úgy Magyarországon is a gyorsírás története szoros összefüggésben van az ország politikai és társadalmi viszonyaival. Hazánkban is a XVIII. században történtek számottevő kísérletek arra, hogy az elröppenő szót gyorsírással rögzítsék. E történeti kor azonban nem a minden ízében átgondolt és gyakorlati értékű gyorsírási rendszer megteremtése, vagy a gyorsírás széles körű elterjedése miatt említésre méltó, mint inkább a fejlődő politikai és haladó társadalmi élet következtében megfogalmazódott tudat miatt, hogy az elröppent szót az elhangzás pillanatában megörökítsék. Gáti István az első magyar gyorsírási rendszer megteremtője, mellyel 1769-1772. között a gyakorlatban alkalmazott - előadásokat és prédikációkat írt le -, de nyomtatásban csak 1820-ban jelent meg, A’ Steganographianak I-ső könyve. A’ Tachygraphia vagy Szapora irás módja, mellyet mint a’ Pasigraphiának Philosophica vagy Universalis nyelvnek is első vonásait, közre botsát zsengeképpen Gáti István, Pesten, Trattner János Tamás betüivel 1820. címen. Rendszere – bár 70 éven keresztül alig tudtak róla -, annál is inkább eredeti, mert nem az akkor Európa-szerte uralkodó Taylor rendszer szögletes vonásait használta, hanem a rendes írás jeleit egyszerűsítette (éppen ezért nevezték Gabelsberger elődjének). Mivel hazánkban ebben az időszakban a törvénykezés és a közigazgatás nyelve a latin volt, nem csodálkozhatunk azon, hogy Magyarországon latin gyorsírással találkozunk. 1802-ben Danzer angol nyelvről latinra fordította az 1786-ban keletkezett Taylor-féle angol rendszert, de inkább csak irodalmi kísérlet maradt, a gyakorlati életben kevésbé használták. Ő német nyelvre is készített egy gyorsírási tankönyvet Bécsben. Húsz évvel később – 1821-ben – hozta nyilvánosságra Kovács Imre, egy biharmegyei esküdt, az ő magyar gyorsírását. Magyar nyelvű áttétele volt ez Danzer német gyorsírási tankönyvének. Sok más munka követte ezt, melyek részint a Taylor-Danzer rendszert, részint Nowák rendszerét vették alapul. Egy magyar gyorsírás szükségessége csak az 1830-as években kezdett érezhetővé válni, mikor a reformkor szabad eszméinek harca lázas izgalomba hozta az országot. „Magyarország számára 1802ben jelent meg az első gyorsirászti tankönyv latin nyelven; de ennek tanai a magyar nyelvre alkalmazva csak 1832-ikben kezdettek gyakorlatilag használtatni az országgyülésen. Ekkor Andrássy György és Károlyi György grófok száz arany jutalmat ajánlottak a legjobb magyar gyorsirástan szerzőjének, és így jelent meg 1833-ban ’A gyorsirás theoreticai és practicai oktatása’ Borsos Mártontól. Azonban leginkább Hajnik Károly buzgalma honosítá meg hazánkban e szép művészetet, és csakhamar Fehérmegye uj jutalmat tűzött ki a gyorsirás előmozdítására s több megyét felszólított e szép és hasznos művészet pártolására. Ennek következtében több megyék és lelkes hazafiak pénzbeli segélyt és pártfogolást ajánlottak s az 1843-iki gyorsirói versenyre 250 egyén képezé magát a gyorsirásban, habár a versenyre csak heten jelentek is meg...”6, (Szily Dániel 100 aranyat nyert e versenyen). A magyar gyorsírás tehát még az 1830-as években sem tudta gyakorlati életképességét megmutatni. A reformkori országgyűlések már elkezdődtek, de a kitűzött pályadíjak dacára is gyakorlati értékű gyorsírásrendszer nem keletkezett, s gyorsíró is alig akadt, aki a jegyzésekre vállalkozott volna. A cenzúra elnyomta a szabad sajtót; az országgyűlés üléseit még kivonatosan sem volt szabad nyilvánosságra hozni. Kossuth Lajos az ülések nyilvánosságra hozatala céljából egy írott újságot alapított, amelyben többnyire utólag, emlékezetből vázolták az országgyűlési beszédeket – élükön Hajnik Károllyal. Kossuth egyébként rendkívül meggyőzően agitált a gyorsírók kiképzése érdekében. Hajnik Károly a magyar gyorsírás legelső úttörője, aki a gyorsírást Taylor-Danzer rendszere szerint Kovács István (a gyorsírás szó első használója) áttételéből tanulta, s aki először az 1832-es pozso-

6

Előfizetési felhivás „GYORSIRÁSZAT” czímű szakközlönyre. Gyorsirászat, Buda, 1863. 1. sz. 7. o. 17

nyi országgyűlésen lépett fel, s több évtizeden keresztül (1860-ig) a magyar és erdélyi országgyűlés gyorsírója volt. (1866-ig szerkesztette a magyarországi és erdélyi országgyűlések naplóit is.) Egyre sürgetőbb igényként jelentkezett, hogy az országgyűlési tárgyalásokról idejekorán – nem hónapokkal megkésve -, pontosan és részletesen tudósítsanak. Majd csak az 1843-44. évi országgyűlésen rendelték el, hogy az alsótáblai országos gyűlések naplóját gyorsírók szerkesszék. Hajnik még 1840-ben gyorsírástanfolyamot indított, s a jelentkezők közül néhányan már az 1843. évi pozsonyi országgyűlésen jegyezték a beszédeket. Ezt követően aztán már nem csupán Hajnik működött, hanem számos gyorsíró, akiket Hajnik tanítványainak is nevezhetünk, főleg amiatt, hogy a feljegyzéseket a Hajnik követte gyorsírási rendszerrel írták, s amiatt is, mert nem egyszer Hajnik magával vitte őket ülésekre gyorsírni. 1849-ben, a magyar szabadságharc leverésével kialudt Magyarországon nemcsak a parlamenti, hanem a politikai élet is, s így a gyorsírás is erősen hanyatlott. Gondos Miksa „Gyorsírásunk bölcsőjénél” című közleményében azt írja, „hogy az 1848-49-i szabadságharc leveretése után az ötvenes évek közepéig siri csend uralkodott az országban. Csak az ötvenes évek vége felé mutatkozott a szellemi téren is kissé elevenebb élet.”7 Magyar gyorsírási tankönyvek inkább csak kuriózumként voltak megtalálhatók a könyvtárakban. Itt-ott a Nowak rendszerű német gyorsírást használták egyetemi s akadémiai előadások leírásának mert a magyar alkotmány elnyomásával az iskolákba is a német nyelv használatát rendelték el. Az 1860-as évek elején, mikor megindult Magyarországon az alkotmányos élet, mikor a magyar országgyűlést ismét egybehívták, s rendkívül fontos politikai tanácskozások voltak, ismét érvényre jutott a gyorsírás. Ekkor tűnt fel a gyorsírás régi bajnoka, Hajnik Károly, s köréje csoportosultak a Taylor-Nowak iskola még életben lévő hívei, de már néhány fiatalember is, akik Gabelsberger és Stolze gyorsírását követték. Hajnik korszaka az 1861. évi országgyűléssel zárult, a legközelebbi – 1865. évi – országgyűlés megnyitásakor a gyorsíró-szolgálat szervezésével két hivatásos stolzeistát, Kónyi Manót és Fenyvessy Adolfot bízták meg, akik a különböző rendszert követő gyorsírókból állították össze a gyorsirodát (többségében Stolze-, kevesebb Gabelsberger-követő, a régi Taylor-Nowak iskola két gyorsírója hamarosan visszavonult, utódokat sem hagytak maguk után). Hamarosan elérkezett az idő arra, hogy a gyorsírás kilépjen az országgyűlési szűk légköréből, s ezáltal utolérve a bennünket megelőzött külföldet, igazi fejlődésnek indulva elfoglalja mindazon tereket, melyeken életképességét bemutathatta. A modern gyorsírások korszaka A németországi politikai viszonyok változása, nevezetesen az 1815-i német szövetségi akta mely a német államoknak népképviseleti formát biztosított – egyike volt azon tényezőknek, melyek a gyorsírászat fejlődését, felvirágzását nagyban előmozdították. Gabelsberger volt a első, ki egy eredeti német gyorsírást alkotott, amely az akkor létező gyorsírási rendszerek helyett egy egészen új, a nyelv szelleméhez, s a közönséges írás folyékonyságához alkalmazkodó, könnyen olvasható és mégis kellő rövidséggel írható rendszert alkotott. Rendszerével 1819-ben a bajor felsőház, 1822-ben pedig az alsóház üléseit gyorsírta. A szerzett tapasztalatokat nagy kitartással felhasználva a rendszerét folyton tökéletesítette, melynek elméleti és gyakorlati kidolgozásával már 1829-ben készen volt, de azt csak 1834-ben adta ki. „Ezen időben 1817 körül Gabelsberger szabad ösztönéből arról kezde gondolkozni, mikép lehetne oly gyorsirást rendszeresítenie, melynek segélyével ő képes lehetne mindazt, mit ő hivatalában vagy 7

Az Írás. Budapest, 1907. szeptember 18

magán körében följegyezni kiván, igen hamar elvégezni… Tehát a gyorsirászat irodalma ezen évben élénkülni kezdett, Gabelsberger pedig saját rendszerében már másfél év óta gyakorlá magát, annyira, hogy 1819-ben a bajor hongyülésen mint gyorsiró működhetett. Ámbár ezen első gyakorlati kisérlete némileg a tehetlenség kinyomatát viselé magán; mégis csakhamar az 1822-iki és a későbbi országgyüléseken bebizonyítá rendszerének jelességét… Az ő gyorsirás-rendszere 1829-ben a belügyminiszterium rendeletére a müncheni kir. Tudományos akadémia által szigoru vizsgálat alá vétetett. Az eredmény az lőn, hogy az akadémia kijelenté, miszerént Gabelsberger rendszere uj, egyszerü és biztos, az előbbi rendszereknél előnyösebb, miután irása a közhez alkalmasabb, folyékonyabb és gyorsabb. Az akadémia itélete következetében a Gabelsbergertől megvont állami segélydíj ismét folyóvá tétetett, míg végre 1831-ben a képviselők háza egyhangulag elhatározá, s a kormánynak ajánlá, miszerént az országos pénztárból évenkint 1000 ft. Fordíttassék a gyorsirás terjesztésére, mely összeg fele évenkint ezen művészet feltalálójának, Gabelsbergernek, ki egyszersmint első gyorsiróképen működött, illetménypótlékul adassék ki, az öszszeg másik fele pedig jutalmakul osztassék ki azoknak, kik a gyorsirásban buzgalommal és jó eredménynyel működnek. Ezen határozatot az országtanács háza is magaévá tette, s a kormány azt készséggel foganatosítá. Így Gabelsberger az anyagi gondok terhétől némileg fölmentetvén, örömmel fogott rendszerének részletes megirásához s azt három év alatt szerencsésen bevégzé. Munkájának czíme: „Anleitung zur deutschen Redezeichenkust oder Stenographie, von Franz Xav. Gabelsberger, quiscirten Secretar und geheimen Kanzellisten im kön. Baierischen Staatsministerim des Innern, München, 1834… Még tizenöt évet élt Gabelsberger ezen műve kiadása után, és megérheté mint keletkeztek az ő rendszere terjesztése végett gyorsiró-egyletek Lipcsében és Bécsben. Azonban ő nem élvezhetett kellő elismerést fáradalmiért és küzdelemteljes volt egész élete. Legjelesebb vetélytársává lőn Stolze Vilmos, ki Poroszhonban számos követőt nyert, kiadván saját tanmódjának leirását 1841-ben. Azonban Gabelsberger gyorsirói tekintélye már rendszere kiadásával meg volt alapítva. Meghalt Münchenben 1849-iki január 4-ikén, életének 60-dik évében. A Münchenben keletkezett Gabelsberger-gyorsiró-egylet 1850-ben második kiadásban a szerző hátrahagyott irataival bővítve közrebocsátá Gabelsberger rendszerét, és csak ekkor lett művének elég kelete; ekkor emelkedett Gabelsberger neve európai hirre; ekkor alakultak több helyen az ő követői gyorsiró-egyletekké. Gabelsberger halála adott rendszerének valódi életet!” 8 Gabelsberger műve a gyorsírási életben új korszakot nyitott meg, s a gyorsírást a tudományok sorába helyezte. Fellépése után az angol rendszerek a közhasználatból mindinkább kiszorultak, és Gabelsberger rendszerét több nyelvre is átültették – magyarra Markovits Iván (1863)). 1841-ben Berlinben jelent meg egy új német rendszer. Stolze Vilmos Gabelsberger elveit és jeleit a saját hangoztatási elvei szerint módosította. Az ő hívei 1844-ben Berlinben gyorsíró-egyletet alakítottak, hogy mesterük rendszerét műveljék és terjesszék. Gabelsberger tanítványai és rendszerének követői pedig 1846-ban hasonló egyletet alakítottak Lipcsében, 1849-ben Bécsben, s ettől az időtől kezdve a két rendszer terjesztésére több száz egylet alakult. Mi sem természetesebb, minthogy e két rendszer – miután a többi rendszert a gyakorlati térről leszorította, a létért s elsőbbségért egymással állandóan ellenséges viszonyban volt. E harc azonban mindkét gyorsírási rendszer tökéletesítésének és művelésének előmozdítására is szolgált.

8

Gabelsberger. Gyorsirászat, Buda, 1863. 2. sz. 2. o. 19

Gyorsíróegyletek a gyorsírás terjesztéséért Gabelsberger rendszerének elfogadásától, majd Stolze rendszerének megjelenésétől kezdve a német gyorsírási élet óriási fejlődésnek indult. A gyorsírást ugyan iskolákban még nem tanították, de az országgyűléseken már használták (különösen a bajor, szász, weimari, kasseli gyűléseken). A gyorsírás terjesztésére és művelésére gyorsíróegyletek alakultak – elsőként Lipcsében és Bécsben, amelyek azon munkálkodtak, hogy a gyorsírást minél szélesebb körben megismertessék és fejlesszék, különösképpen, hogy elérjék: az országgyűlés beszédeit gyorsírással írják, illetve a gyorsírást ügyleti és levelezési írásként használják. A korabeli híradások arról számolnak be, hogy - 1849-ben még csak két gyorsíróegylet létezett (Lipcse, Bécs), - 1959-ben (tíz év alatt) az egyletek száma 71-re szaporodott (1668 rendes taggal), - 1861-ben az egyletek száma 162 volt (6130 tag – rendes, levelező, rendkívüli, pártoló), sőt létezett Gabelsberger-egylet Londonban és Manchesterben is. Magyarországon – német mintára – 1861-ben alakult meg az első általános magyar gyorsíróegylet, melynek elnökéül a “Magyarhon erre legméltóbb fiát, Hajnik Károly urat, a gyorsírás tudományának mind elméletileg sokoldalú és legalaposabb, mind gyakorlatilag annyi országgyűlésen és alkotmányos hazai gyülekezetekben leglelkesebb, legügyesebb és legerélyesebbnek hazaszerte ismert bajnokát és szakférfiát lesz szerencsés megnyerhetni.”9 Helyettese Gászner Lajos, a tagok között pedig ott találjuk többek között: Fenyvesi Adolf, Kónyi Manó, Novák Szilárd, Szily Kálmán stb. nevét. Az első általános magyar gyorsiró-egylet alakuló ülését 1861. március 25-én tartotta, alapszabályát pedig az augusztus 26-i gyűlésen fogadták el: „1. §. Ezen egylet feladata a magyar gyorsirászat fejlesztése és terjesztése, úgy hogy az idővel az egész nemzet tudományos közkincsévé váljék. Erre nézve az egylet: a) taníttatja saját kebelében a gyakorló tagokat, megkeresésésekre tanítókat ajánl kebeléből s a gyorsirászat terjesztése végett vidékre tanítókat küld; b) a gyorsirászatról felolvasásokat, s abban versenyirásgykorlatokat rendez; tagjai számára könyvtárt tart, s részént gyakorlat, részént könyvek kiadása s pályadijak kitüzése által oda működik, hogy a közönség jó s elegendő gyorsirászat tankönyvekhez juthasson.…10 Az egyletek célja volt: - a gyorsírás mint tudomány terjesztése – lehetőleg magyar nyelven; - gyorsírók képzése (a megyei- és országgyűlés számára); - a gyorsírás tanításának szorgalmazása; - gyorsírástanárok képzése – vizsgabizottságok felállítása, - versenyírások rendezése. Dr. Kelemen Móricz, az egylet egyik rendes tagja fogalmazta meg, hogy „az egyletnek minden egyéb tagja, különösen pedig az olyan, ki az egylet székhelyén szerencsés állandóan működhetni, föladatát szintén ne csak felfogja, ne csak szóval beismerje, de annak minden erővel tettleg is megfelelni igyekezzék; azok meg, kik szerte laknak a hazában, bejárván az országot, miként az apostolok, hirdessék és tanítsák minden nemzetségbelinek, öregének és aprajának a gyorsirást, ennek igéjét és betűit az alphától — omegáig; mert csak így lehet elérnünk azt, hogy a nagy és nemes gondolatok röptének megörökítője — a szellemi közlekedés és alkotmányos életben oly tekintélyes horderővel biró gyorsirászat, Európa művelt államainak példájára, kedves hazánkban is virágzásnak induljon; mert 9

Az első általános magyar gyorsiró-egylet multja és jelene. Gyorsirászat, Buda, 1863. 1. sz. 2. o. Az első általános magyar gyorsiró-egylet alapszabályai. Gyorsirászat, Buda, 1863. 4. sz. 27. o.

10

20

csak így lehet remény ama kegyes óhajtás beteljesedésére, melyet az egylet önmaga elé alapszabályainak első czikke szerént, végczélul kitűzött, hogy t.i. a gyorsirászat egykor majd a nemzet közkincsévé váljék!”11 A gyorsíróegyletek tagjai komolyan vették a küldetésüket, ma úgy mondanánk óriási kampányba kezdtek a gyorsírás terjesztése érdekében, amelynek legalapvetőbb feltételeként mind Németországban, mind Magyarországon a gyorsírás kötelező tantárgyként való iskolai oktatását szorgalmazták. Ennek érdekében: - az ügy fontosságára való tekintettel - a meggyőzés erejével - értekezéseket tartottak a gyorsírás lényegéről, hasznáról; - felolvasó üléseket rendeztek a gyorsírás és a gyorsírásrendszerek elméletének tisztázására (rendszerek elemzésére); - s szorgalmazták a gyorsírás iskolai oktatását. „Ekkor azon nagy előnyök, melyeket a gyorsirás az ügyvitelben és levelezésben nyújt, meggyőzőleg jutának érvényre, és így ezen szép művészet célja csakhamar kiterjedtebbé lett. A mult évtized kezdete óta azok is, kik a gyorsirást a gyülések tárgyalásainak följegyzése végett tanulták, lassankint föladatuknak elismerék a gyorsírást általános ügyviteli és kölekedési irássá tenni… ilyen korban a lassu, nehézkes folyóirás az eszmecsere eszközeül már nem elégséges. De ha a gyorsirás képes az eddigi lassu, időt és tért pazarló irást a többi közlekedési eszközökkel egyensulyba hozni, már ez által elnyerte a jogosultságot, hogy az eddigi folyóirás helyébe lépjen és iskolai rendes tantárgygyá lenyen; azonban a gyorsirás még szellemképzési erővel is bir, és így azt a tanodákban kettős jogosultság illeti. Az előadottakból még az is következik, hogy nem csak az egyeseknek, hanem az álladalomnak is igen nagy szolgálatot tehet a gyorsirás általános használata, miután általa az egyes hivatalnokok magasabb szellemi erői az álladalom részére bővebben és emberhez méltóbban használtathatnának föl, mint az időpazarló gépies irkálások által. Így tehát az álladalomnak is mint ilyennek erkölcsi kötelessége, részéről gondoskodni, hogy a gyorsirás művészete mindig tágabb körökben nyerjen elterjedést. Az álladalomnak kell gondoskodnia, hogy a serdülő új nemzedék egy oly kincset ejthessen birtokába, melynek áldásait főleg ő (az állam) fogja élvezni. A legközelebbi és leglényegesebb előmozdító eszközök e czélra a tanodák: a tanintézetekbe kell legelőbb is a gyorsirást rendes tantárgyul fölvétetni.”12 Törekvések a gyorsírás iskolai oktatására A gyorsírás mint tudomány terjesztése és annak széles körű oktatása tehát szoros, együtt járó tevékenységet jelentett, amely a gyorsíróegyletek hathatós közreműködése révén valósulhatott meg. Elöl jártak ez ügyben a németek, amelynek munkálkodását a magyarok is követendő példának találtak. 1. 1849-ben, a bécsi gyorsíróegylet megalakulásának évében az ausztriai birodalomban átalakították a gimnáziumok és reáltanodák oktatásügyét. A gyorsírás ebben az évben az egylet munkálkodása révén kezdett terjedni, s hamarosan azt is elérték, hogy a gyorsírást mint szabad tantárgyat a középfokú tanodákban tanítsák. 2. Az 1851. december 10-én kelt Kormánylapban megjelenő helytartósági rendelet szerint műtanodai tantárgyak (reáltanodai tantárgyak) a következők lehettek: 1. Vallás 2. Nyelvek… 10. Rajzolás, kapcsolatban az építészettel 11

Az első általános magyar gyorsiró-egylet multja és jelene (folytatás). Gyorsirászat, Buda, 1863. 4. sz. 26. o.

12

Häpe Hugo: A gyorsirás mint tantárgy. Gyorsirászat, Buda, 1863. 8. sz. 54. o. 21

11. Mintázás 12. Szépírás 13. Éneklés 14. Testgyakorlás 15. Gyorsírás Az 1-10. pont alatt kijelölt tantárgyak kötelező tantárgyak, az éneklést és testgyakorlást, amennyire csak lehetett, minden alsó- és felső-műtanodában tanították, a gyorsírást - a rendelet szerint - ott taníthatták, ahol szükség mutatkozott, de rendszerint csak a felső műtanoda tanulóinak oktatták. 3. Magyarországon a reáltanodákat 1852-ben kezdték rendezni, s – német mintára - a tantervükbe a gyorsírás is bekerült. 4. A közoktatásügyi minisztérium 1854-ben a gyorsírás tanítására kijelölt tankönyvről is rendelkezett, ez a “Lehrbuch der deutschen Stenographie nach Gabelsberger. 2. Auflage. Wien, 1853.” 5. Néhány év alatt a gyorsírás tanítása annyira elterjedt, hogy a tanítók megvizsgálásáról és alkalmazásáról is gondoskodni kellett. E célból az oktatásügyi minisztérium 1860-ban a következő szabályzatot bocsátotta ki, amelyet az akkor fennállott budai cs. kir. helytartósági osztály 1860. május 30-án megküldött a középtanodáknak. E miniszteri rendelet értelmében minden gyorsírástanító köteles volt vizsgát tenni. – E szabályzat kibocsátásakor a magyar középtanodai tanárok német nyelven vizsgáztak Bécsben. „A vizsgálandók ne birjanak lényegileg csekélyebb általános képzettséggel, mint milyen az, mely a gymnasiumok és reáltanodák tanárjelöltjeitől igényeltetik; tehát vagy valamely közptanodát teljesen bevégzettek, vagy oly más tanítást nyertek légyen, mely azzal, minőt a közptanoda nyújt, egyenlő magasságon áll; a német nyelvet alaposan ismerjék és jártassággal beszéljék s irják; végre a latin és franczia nyelvet, vagy legalább egyiket a kettő közől birják.”13 A szabályzat értelmében: - Gyorsírástanárként csak azokat a tanárokat lehetett alkalmazni, akik ilyen irányú képességüket bizonyították. - A képesítést vizsgálóbizottság előtt lehetett megszerezni (a vizsgabizottság állt: egy kormánybiztosból, elnökből és szakvizsgáló(k)ból. - A vizsgálat német nyelven, Gabelsberger rendszere alapján történt. - A vizsgálat megkezdését írásban kellett kérni, csatolva az általános képzettség igazolásáról szóló bizonyitvány(oka)t. - A gyorsírástanári képzettségre jelentkezés feltétele: középiskola (vagy vele egyenértékű végzettség); a német nyelv (szóbeli és írásbeli) ismerete; valamint a latin és/vagy francia nyelv ismerete - A vizsgálat írásbeli és szóbeli részből állt, melynek során elméleti és gyakorlati képességeket mértek – a gyakorlati képesség a gyorsírás gyakorlatát jelentette. - A vizsgálat eredményéről a vizsgabizottság bizonyítványt állított ki, amely határozottan kijelentette, hogy az illető a gyorsírás tanítására képesítést szerzett. - Az elégtelen képesség miatt visszautasítottak csak egy év múlva ismételhették meg a vizsgálatot. - A vizsga ügyiratait a tanhatósághoz jegyzőkönyvben kellett felterjeszteni. - A vizsgadíjat öt o. é. forintban állapították meg.

13

A gyorsirás tanítására vonatkozó kormányi rendeletek. Ideiglenes szabályzat a gyorsirásróli vizsgálat végett (részlet). Gyorsirászat, Buda, 1863. 11. sz. 73. o. 22

6. 1863-ban a m. kir. helytartótanács szintén rendeletben szabályozta a tanulók érdemjegyeire vonatkozó eljárásokat. Külön értékelték az erkölcsi viseletet, a figyelmet, a szorgalmat, valamint az egyes tanulmányokban tanúsított előmenetelt. E rendelet a gyorsírás mint nem kötelező tantárgy osztályozására is kiterjedt. Kitűnő, jeles = eminens Jó, elégséges = elsőrendű Elégtelen = másodrendű Rossz = harmadrendű A gyorsírás értékét tehát 1852-ben az akkor fennállott cs. kir. vallás- és közoktatásügyi minisztérium elismerte azáltal, hogy hozzájárult a gyorsírás középiskolai – egyelőre még szabad tantárgyként történő – tanításához, s hogy tanításához kötelező tankönyvet ajánlott, továbbá szabályozta a gyorsírástanítókat vizsgáló bizottság felállítását. A gyorsírás terjedéséhez képest azonban ezek a lehetőségek már nem voltak elegendőek, mert a tanulók többnyire elhanyagolták azokat a tantárgyakat, amelyek nem kötelezőek, s az iskolák igazgatói között is akadtak, akik kétségbe vonták a gyorsírás gyakorlati hasznát. Szükségesnek látták tehát szorgalmazni, hogy a gyorsírást kötelező tantárgyként vegyék fel a középiskolák tantervébe. „A gyorsírásnak a kötelezett tantárgyak körébe leendő fölvétele által oly nemzedék neveltetnék föl, melynek hatalmában lenne, az élet minden viszonyaiban oly irást használni, mely, minthogy az irásügyletre fordított időt nyolczszorta rövidíti, az ember tevékenységét is rendkivül emelni megengedi. Ezen tantárgy kötelezett tanítása által az is kivihetővé lenne, hogy a törvényszéki végtárgyalások jegyzőkönyvei, midőn az állampolgár becsülete és szabadság forog kérdésben, gyorsiratilag vétessenek föl… Hogy pedig ezen most még minden következményében alig méltányolható czél elérethessék, mindenekelőtt szükséges, hogy a középtanodákban, hol a hivatalnokok első képeztetésöket nyerik, a gyorsirás kötelezetté legyen…a tiszteletteljesen alulirt egyletek bátorkodnak reményleni, hogy a magas képviselő-ház ezen a gyorsirásnak a középtanodák felsőbb osztályaiban kötelezett tantárgygyá tételét illető kérelmet kegyesen és részletes méltánylással fogadandja, és azt határozat által a magas cs. Kir. államkormánynak leglehetőbb figyelembe-vételre ajánlandja.14 Magyarországon a legelső adat a gyorsírás kötelező tanítására vonatkozóan a Székesfehérvári városi alreáltanoda 1859-60. tanév végén közzétett Évkönyvében található. Az Évkönyv szerint a 3. osztályban a gyorsírást kötelező tantárgyként tanították. 1867. október 8-án Eötvös József miniszter olyan rendeletet adott ki, melyben „a gyorsírás az V-ik s jövőre a VI. osztályra nézve is szabad tantárgy (gimnáziumokban).” Eötvös Józsefnek a gyorsírás megszilárdítását célzó intézkedése országszerte élénk visszhangot keltett, annál is inkább, mert Eötvösről köztudomású volt, hogy ismerte a gyorsírás hasznát (maga mellett is foglalkozatott gyorsírót). Magyar gyorsíróélet a századfordulón A XIX. század második felében úgy tűnt, a magyarországi gyorsírás térhódítása szinte megállíthatatlan. Az 1860-as évek második felétől bekövetkező politikai, gazdasági és társadalmi változások magukkal hozták, hogy az országgyűlés szűk légköréből kilépjen a gyorsírás, és a fejlettebb külföldhöz hasonlóan„idő- és térkímélő ügyleti és levelezési irásul használtathassék”.15 A pezsgő gyorsíróélet azonban a századfordulóra több kérdést is fölvetett: - Mi a haszna a gyorsírásnak? - Szabad vagy kötelező tantárgy legyen-e? 14 15

A birodalombeli gyorsiró-egyletek kérvénye. Gyorsirászat, Buda, 1863. 14. sz. 117. o. Rövid előadás a gyorsirásról. Markovitstól. Gyorsirászat. Közlöny a magyar gyorsírás terjesztésére. Buda, 1863. 23

-

Milyen gyorsírásrendszert tanítsanak az iskolákban? Hogyan lehet a gyorsírást eredményesen oktatni? Az oktatásnak milyen egyéb feltételei vannak?

1. Az első kérdésre igyekeztek megcáfolhatatlan érveket felhozni: az élet, a gyakorlat igazolja hasznosságát. A gyorsírás azonban „nemcsak gyakorlati szempontból, mint a jövő írása bir nagy jelentőséggel, hanem egyuttal mint az elme fegyelmezettségét, a gyors felfogást és a szabatosság iránti érzéket fejlesztő és végeredményében a szellemi túlterheltetésen is segíteni hivatott tantárgynak pedagógiai jelentősége is van.”16 2. A gyorsírás kötelező tantárgy szerinti tanítását a bécsi gyorsíróegylet szorgalmazta, a magyar gyorsírászat egyelőre még megelégedett a gyorsírás szabad tantárgyként történő tanításával is. Az 1870. évi országgyűlésen Lindner Gusztáv országgyűlési képviselő határozati javaslatot nyújtott be aziránt, hogy a gyorsírást Magyarország azon főgimnáziumaiban és reáltanodáiban fakultatív tantárgyként bevezessék, s e célra 30.000 forintot megajánljanak, ahol erre igény mutatkozik. 1883-ig azonban a gyorsírás iskolai tanításának ügyét egységesen nem szabályozták; különféle formákban, óraszámban, különböző ideig tanították (gimnáziumban, reáltanodákban, női kereskedelmi tanfolyamokon vagy a felső kereskedelmi iskolákban). 3. A tanítandó gyorsírásrendszerre vonatkozóan rendszerismeretektől függően eltérő a válasz. Ami megkerülhetetlen volt, hogy a magyar nyelvi sajátosságokhoz jobban igazodó, a magyar nyelvi törvényszerűségekre jobban épülő gyorsírásrendszerre van szükség. E törekvés eredményeképpen született meg tulajdonképpen 1863-ban két német nyelvű gyorsírás magyar nyelvű áttétele is. Gabelsberger német gyorsírásrendszerét Markovits Iván, Stolze rendszerét pedig Fenyvesi Adolf ültette át magyar nyelvre. E két gyorsírásrendszer több mint fél évszázadon át óriási harcot folytattak a mindent kizáró érvényesülésért. A rendszeri versengésbe 1877-ben beszállt egy újabb, Nagy Sándor gyorsírása és egyéb rendszerek is. E rendszeri küzdelmek egyetlen előnye, hogy megérlelték a gyorsíráselmélet tudományát, amely a gyorsírás lényegi elemeit és gyakorlati megvalósíthatóságát vizsgálta. A rendszerek küzdelme vetette fel az írásegység gondolatát, amely 1927-ben, az Egységes magyar gyorsírásrendszer megszületésével valósult meg. 4. Az oktatáshoz kapcsolódó módszertani kérdéskör a század közepén még meglehetősen gyerekcipőben járt, de az eredményes tanítás már kezdetben fölvetett bizonyos tanításmódszertani kérdéseket is. „A ’gyakorlatok’ tulnyomólag az o l v a s á s r a szánvák, melyre főkép a magánoktatásnál nagy súlyt fektetünk. A ’példák’ és a gyakorlatok közől némelyek vigyázatos u t á n i r á s -ra is felhasználandók. Sőt tanácsos, némelyeket a közönséges irásba is fordítani és ebből aztán vissza a gyorsirásba áttenni és az eredeti szerént kijavítani. Az oktatás ideje alatt csupán a h e l y e s é s s z é p , nem pedig a sebes irásra kell figyelnünk, minthogy itt azon elv áll: ’a szép irástól jutunk el a sebes iráshoz, nem pedig megfordítva’. Minthogy tanításmódunk szerént már az első tanórákban megismerkedik a tanuló a n y e l v g y a k r a n e l ő f o r d u l ó s z a v a i n a k elég szóképe és rövidítésével, fel is használhatja azokat csakhamar a fogalmazatokban, jegyzékekben, naplókban és más a magán használatra szánt irományokban. Ez neki tetemes előnyt fog szolgáltatni, és ezáltal lassankint a gyorsirás használásához is szokik. Ismeretlen irásmódok alkalmazása azonban nem ajánlható…”17 – javasolja Markovits Iván (1863).

16

Fabro Henrik: A gyorsírási oktatás általános érdekei. Az első nemzetközi Gabelsberger-gyorsíró-kongresszus Budapesten, 1896. szeptember 26-29-én megtartott előadása, amely megjelent a Gyorsirászati lapok 1896-98. évfolyamának pótlásaként. Budapest, 1901. 35. o. 17 Markovits Iván: Néhány szó a gyorsirásunk oktatásánál való eljárásról. Gyorsirászat, Magyar gyorsirástan Gabelsberger rendszer szerént Markovitstól, Budapest, 1863. 1. sz. 1. o. 24

A későbbiekben szaklapok, tankönyvek, olvasókönyvek, módszertani ajánlások egész sorával igyekeztek a gyorsírás tanításában/tanulásában a tanárok, tanítók segítségére lenni. “A gyorsírás-tanítási módszernek nem szabad kis jelentőséget tulajdonítanunk – mondja Bárdos György -, hiszen a módszertől függ elsősorban az, hogy a gyorsíró tanuló milyen könnyen sajátítja el a gyorsírást. A gyorsírás tanításával foglalkozóknak olyan irányelveket és szempontokat kell követni a tanításban, melyek legjobban megfelelnek a követelményeknek és melyek legegyszerűbbé teszik azt az utat, melyen járva a gyorsírás elsajátítható.”18 (Gyorsírási Szemle, 1907/-1-2. Sz. 50.o.) 5. A gyorsírás tanításához megfelelő képesítésű szaktanárokra is szükség volt. A gyorsírástanítókat vizsgáló bizottság előbb Bécsben működött. A gyorsírás tanításában azonban akkor állott elő jelentékeny fordulat, amikor Fenyvessy kezdeményezésére 1871-ben Eötvös József kultuszminiszter elrendelte a magyar Gyorsírás-tanítókat Vizsgáló Országos Bizottság felállítását Budapesten (nők részére csak 1893-tól állítottak ki ilyen okleveleket), melynek folytán képesített tanárok taníthatták a gyorsírást – Gabelsberger-Markovits vagy Stolze-Fenyvesi rendszere szerint - leginkább a középiskolákban, gyorsírási tanfolyamokon és gyorsírási körökben. Korabeli adatok szerint „1872-ben 61 helyen, 82 tanfolyamon élénken folyt a gyorsírástanítás. A gyorsírástanári képzés is fejlődött. az 1872. év végéig 18 Gabelsberger-Markovits és 6 StolzeFenyvessy rendszert követő gyorsíró nyert tanári képesítést.”19 A harmadik iskolai tanításra engedélyezett rendszer Nagy Sándor gyorsírása volt (1877-ben alakult, s 1898-tól kapta a tanításra az engedélyt). Eötvös József a tanárképzésben is élenjárt, hiszen a budapesti tudomány-egyetemen a gyorsírás tárgy számára magántanítói tanszéket állított fel, s ezzel a gyorsírásnak mint kulturális tényezőnek polgárjogot adott hazánkban. A gyorsírástanítók állami díjazása azonban még sokáig nem történt meg, s ezt a gyorsírás terjedésének akadályaként látták. Az oktatókat eleinte a diákoktól beszedett tandíjakból fizették. 1883-ban rendelték el, hogy a többi tantárgyat tanító tanárhoz hasonlóan éves fizetésben részesítsék őket. 6. Mivel a gazdasági életben, közhivatalokban egyre nagyobb igényként jelentkezett a gyorsírás, az egyre szaporodó gyorsíróegyletek, körök, asztaltársaságok felolvasó üléseket szerveztek, tanfolyamokat indítottak az ország egész területén, hogy kellő számú gyakorló gyorsírót képezhessenek (külön-külön pl. orvostan-, állatorvostan-, műegyetemi hallgatók, matematika és fizika szakos hallgatók, vegyészek stb. számára); versenyeket rendeztek (a legelső írásversenyt 1869. május 9-én tartották). A gyorsírási tanfolyamok, valamint a versenyírások azért figyelemreméltóak, mert ezek sorából kerültek ki azok a gyakorló gyorsírók, akik a sajtóban, ügyvédi, üzleti irodákban, tanintézetekben, kongresszusokon, vándorgyűléseken, értekezleteken gyorsírással jegyezték a beszédeket, intézték az üzleti és állami hivatalokban a kereskedelmi levelezést, s ezek sorából kerültek ki az országgyűlési gyorsírók is. A tanfolyamok igen gyakran valamely iskola, kollégium vagy akadémia mellett szerveződtek egy-egy lelkes tanár vezetésével. Eötvös József, majd Wlassics Gyula Vallás és Közoktatásügyi miniszter nemcsak Magyarorzság iskolaügyeit ápolták nagy gonddal és körültekintéssel, de a gyorsírás ügyét is felkarolták, bár a gyorsírás – elsősorban a kereskedelmi iskolák tantervében – mindenütt rendkívüli tantárgy volt.

18

Bárdos György: A gyorsírás tanítás módszerének irányáról. Gyorsírási Szemle, 1906. IV. évf. 4. sz. 50. o. Kozma Bernát: A gyorsírástanítás fejlődésének története. Az egységes magyar gyorsírás könyvtára, 117. sz., Budapest, 1936. 19

25

Szaklapok, folyóiratok (l. pl Gyorsirászati Lapok, Gyorsírási Szemle, Fővárosi Gyorsíró, Szegedi Gyorsíró, Soproni Gyorsíró, Magyar Gyorsíró, Népszerű Gyorsíró, Az Írás stb.) és gyorsírási olvasókönyvek jelentek meg, elsősorban a gyorsírástanárok magánpraxisának eredményeként. Érdekességként jegyezzük meg, hogy a korabeli folyóiratok külön kitérnek a nők gyorsírástanulására. „Azért a nőkhöz fordulok felszóllalásommal, hogy tanulják e szép művészetet; s ha nem is akarom azon vérmes reménynyel kecsegtetni őket, hogy annak azonnal anyagi hasznát veendik – bár elébb utóbb ez is be fog következni – mindazonáltal sok élvezetes órát fognak neki köszönhetni. Tanulják s terjeszszék tehát szép hölgyeim a gyorsirás szép művészetét, tanítsák, mint anyák, vagy taníttassák reá kedves gyermekeiket is, mert eljövend még azon idő, melyben annak nem csak gyönyörét élvezendik, hanem nagy hasznát is veendik!”20 Mintegy harminc évvel később pedig azt olvashatjuk, hogy „A gyorsirás terjesztése végett a nők gyorsirási képesitésének eszméje is fényesen bevált. Alig van már a fővárosban felsőbb leányiskola, hol ez idő szerint rendszerünket nem tanitanák…A nőknél a gyorsirási készültség anyagi tekintetben is czélra vezető, mert a női gyorsirókat mindenütt szivesen alkalmazzák és jól dijazzák.”21 A XIX-XX. századforduló magyar gyorsíróéletének problémáit jól jellemzi az 1896-ban megszervezett I. Magyar Országos Gyorsírókongresszus, valamint az ott felvetett kérdéskörök: - Állami gyorsírói intézet létesítése, amelynek tagjait az állam díjazza és amely intézet vezetőségének egyedüli feladat legyen a gyorsírás propagálását az állam fennhatósága alatt irányítani. - Egyetemi gyorsírási tanszék felállítása, egyúttal minden egyetemi hallgatóra nézve, vagy legalább a jogi és bölcsészeti hallgatókra nézve ki kell mondani, hogy legalább egy szemeszteren át kötelező a gyorsírás hallgatása. - A gyorsírás tanszék felállítása kettős célt szolgálna: a gyorsírástanítói vizsgára való előkészítést és a gyorsírástudomány ágainak ismertetését; mert a gyorsírás aránylag lassú terjedésének legfőbb oka az, hogy tanintézetek nagy részében még mindig hiányoznak vagy a kellő tudású vagy a kellő lelkesedésű tanerők. - A gyorsírás tantárgy kötelezővé tétele a középiskolákban. - Legnagyobb szükség van szakképzett gyorsírókra (pl. a büntető és polgári peres tárgyalásokon, fogalmazói szakokban, a közigazgatásban, az ipar és a kereskedelmi irodákban stb.), aminek akadálya lehet többek között: az egységes gyorsírás hiánya.

20 21

Gászner Lajos: A nők és a gyorsirás. Gyorsirászat, Budapest, 1863. 9. sz. 61. o. Bódogh János: Az év végén. Gyorsirászati Lapok, Budapest, 1893-94. XXXII. Évf. 3-4. sz. 33. o. 26

Történeti adalékok a gépírás oktatásához Az első hiteles adatot a kézzel való írásnak mechanikai írással való pótlásáról 1714 -ből ismerjük, amikor Henry Mill Angliában ilyen jellegű készülékére szabadalmat kért. Ezu tán többen kísérleteztek, de amíg megszületett a mai korszerű írógép elődje, nagyon sok vált ozaton ment át. A korszerű írógép feltalálójának Peter Mitterhofert, egy tiroli ács és aszt alosmestert tekintjük, aki fából készítette el az első írógépmodelljét. Az akkori szakértők elismerték ugyan a mechanikus írás elméletét, de kétségbevonták gyakorlati használhatóságát, s a gép iránt azonban semm iféle ipari érdeklődés nem mutatkozott. Nem úgy az amerikaiak, akik rövid idő alatt megtere mtették az írógépipart. 1896-ból van adatunk arra vonatkozóan, hogy Magyarországon az írógépet - a gyorsíró világ kezdeményezésére - nagy érdeklődés mellett Nagyváradon bemutatták, s az érdeklődőknek arról is volt tudomása, hogy néhány alispáni és ügyvédi irodában, valamint keres kedő cégeknél már használnak írógépeket. „Legújabban pedig… a női kereskedelmi tanfolyamon a gépirás az összes növendékeknek külön dij nélkül tanitandó tantárgyként vezettetett be s e célból egy irógép már be is szereztetett. Ezen kívűl a nagyváradi gyorsiró egyesület tagjai részére Sonnenfeld Adolf papirkereskedő felajánlotta a raktárán levő irógépeket tanulásra és gyakorlásra. Ugya ncsak ő gondoskodik arról is, hogy azok, a kik az irógép kezelést kellően elsajátitják, ily minősé gben alkalmazást is kapjanak. Örömmel konstatálhatjuk tehát, hogy egyesületünk kezdeményezése már eddig is sikert eredményezett. Gyorsirás és irógép az időmegtakaritás terén karöltve járnak egymással; gyorsirással 5-6-szorta sebesebben lehet irni, mint közönséges irással; irógéppel pedig körülbelül kétszerte gyorsabban és hasonlithatatlanul szebben. Az az iroda tehát, mely oly gyorsirót alkalmaz, a ki nemcsak az élőbeszéd gyorsaságával tudja papirra vetni a diktátumot, de azt a közönséges irásnál sokkal hamarabb – az irógépen – le is tisztázhatja, az idő megtakaritás és munka megrövidités modern versenyében igen sokat érhet el. A mi célunk az volt, hogy egyesületünk tagjai a gyorsirásban nyerendő gyakorlattal egyidejüleg az irógépek kezelésében is jártasságra tegyenek szert és csak megelégedésünkre szolgál, ha azt látjuk, hogy akciónk a gyakorlati életben beválik és napról-napra szaporodik azok száma, a kik irógépeket vezetnek be.” - számol be a szenzációs eseményről az egyik korabeli szaklap. 22 A gyorsírásnak minden életpályán, a köznapi élet minden ágában való hasznosságát és elterjedtségét nem kellett bizonygatni, de akik biztos egzisztenciát akartak maguknak teremteni, egyre inkább ajánlották a gyorsírás mellett a gépírásnak szakszerű és lehetőleg tökéletes elsaját ítását is. Ennek ellenére az írógép használatát sokan nem fogadták nagy lelkesedéssel. Az íróg épet mindjárt a gyorsírás konkurenciájaként kezelték, akárcsak a technika másik csodáját, a „parlograf”-nak nevezett szerkezetet (l. magnetofon elődje), melyről azt állították, hogy rövid idő múlva teljesen kiszorítja a gyorsírókat és fölöslegessé teszi őket a kereskedelmi és gyakorlati életben. Mindkettőről az volt a vélemény, hogy a gyakorlatban nem válik be, „ először azért nem, mert költséges, másodszor és főképpen pedig azért nem, mert az értelmes, gondolkodó embert a gép soha nem pótolhatja.”23 Az írógépek használata azonban mind jobban és jobban elterjedt. „Nemcsak a hivatalokban és nagyobb irodákban találhatjuk fel, de már a kisebb irodákban, sőt magánosoknál is meghon osul ez a nagy gyakorlati értékkel bíró lángeszű találmány” 24 - olvashatjuk egy 1900-ból származó kiadványban.

22

Az irógép. Gyorsírók Lapja, szaklap a Stolze-Fenyvessy rendszer szerint. Nagyvárad, 1897. VII/8. 41. o. Erdélyi Imre: A Parlograf. Gyorsírási Szemle. Budapest, 1911. VII/5-7. 59. o. 24 Az Országos Női Gyorsíró-egyesület Gyorsírási és Gépírási Szakiskoláját bemutató kiadvány. Az intézet vezetője: Kaiser Gizella. Budapest, 1900. 23

27

„A milyen hihetetlen gyorsasággal terjednek az írógépek, ezzel, a hatalmas arányú elterj edéssel ellentétben, napról-napra jobban érezzük szükségét a jól iskolázott gépíróknak… a kiképzés egyrészt többnyire igen felületes, rendszertelen, primitiv volt; sőt gyakran eg észen hiányzott, másrészt a gépírást az egyes iskolákban csak egy-féle rendszerű gépeken tanítják s így az ily hiányosan kiképzett egyén el is nyer állást, s az irodában egy más rendszerű gépet használnak, mint amilyenen hiányos kiképzését nyerte, úgy nemcsak hogy jól irni nem fog tudni, de sok ese tben a papírost a gépbe húzni is képtelen lesz.” 25 A gépírás tanításának kiforrott módszeréről sokáig nem lehetett beszélni. A gépíróiskolák az írógépkereskedők kezében voltak, akik azt többnyire olyan egyénekre bízták, akik semmiféle pedagógiai képzettségben sem részesültek. Az egész tanítás rendszerint csak a bból állt, hogy a tanulónak megmutatták a papíros betevését és a sorváltást, azután azt mondták: ’Tessék! Írjon!’ Haladásszámba ment, ha hozzátették: „A jobboldali billentyűket jobb, a baloldaliakat bal kézzel üsse le!” .26 Hazánkban a nyilvános iskolák közül először az egyéves női kereskedelmi tanfolyamok karolták fel a gépírást, de még ezek az iskolák is – bár céljuk a gépírónőképzés volt – hosszú ideig csak mint fakultatív tárgyat tanították. Évek során azonban a gépírás jelentős ége a közgazdasági életben folyton emelkedett, a gépírás egyre újabb területeket hódított meg. Így kezdték az élet követelményeivel számoló felső kereskedelmi iskolák is elsőként tanítani az erre önként jelen tkező tanulóknak a gépírást és végre – bár egyelőre még csak fakultatív tárgyként – bekerült a felső kereskedelmi iskolák tantervébe is. A kezdeti idegenkedés ellenére az írógépek használata viszonylag rövid idő alatt erőtelj esen terjedt, ámbár a gépírástudás önmagában nem jelenthetett biztos megélhetést. Kezdetben a gépírókat kétféleképpen alkalmazták: leíróként, amikor másolt vagy diktálás után írt, illetőleg gyorsíró-gépíróként, leggyakrabban kereskedelmi irodában, ahol a teljes lev elezést intézte. Az írógép használatát, a gépírás alkalmazását elsősorban a nők kereseti forrás ának, a nők munkába állásának lehetőségeként kezelték. Ezért volt fontos, hogy az írógép megismerése mellett – különösen a gépírásképző női iskolákban – szorgalmazták a gyorsírás elsajátítását, a levelezésben való jártasság megszerzését, a jó helyesírást, legalább egy idegen nyelv els ajátítását, valamint az irodákban alkalmazott egyéb eszközök és felszerelések kezelésének megt anítását is (pl. lyukasztógép, fűzőgép, sorszámozó, számológép, beszélőgépek – magnetofon ősei -, levélbélyeg-felragasztó készülék, irodai tűpárna, ujjvédő a gépíróknak, a sokszorosítás eszközei, a különböző gyűjtő- és nyilvántartó rendszerek stb.) . A gépírást tanító tanfolyamok vezetői arra is felhívták a növendékek figyelmét, hogy „ célirányos, ha az állást kereső tájékozva van arról, hogy mikor állást vállal, keve set szabad beszélni és esetleges óhaját röviden kell előadni. Nem szabad tudás dolgában nagyon szerénynek lenni, de nem szabad mindent elvállalni, akár tudja, akár nem. Mondja meg néhány szóval, hogy mit tud, mondja meg a korát és az eddigi gyakorlatát… A bemutatkozás alkalmával öltözködjék a jelentkező egyszerüen, mert a jó megjelenés már fél siker. Bizonyitványait mindig vigye magával. A jelentkezőnek el kell készülve lennie arra, hogy tudásáról tanuságot is kell tennie…Helyes még az is, ha ajánlatot vagy névjegyet visz magával az illető, hogy feledékenységből czimének megadása el ne maradjon, mert ily esetben, ha megfelelt is a sok jelentkező közül, az illető főnök értesiteni nem tudja. Felvétel esetén tisztán és világosan állapodjanak meg a munkabeosztásban, 25

Az Országos Női Gyorsíró-egyesület Gyorsírási és Gépírási Szakiskoláját bemutató kiadvány. Az intézet vezetője: Kaiser Gizella. Budapest, 1900. 26 Székely László: Gépírás. Budapest, 1916. 1. o.

28

munkaidőben, a felmondás idejében és a fizetésben, mert csak az lehet kiváló hivatalnok, aki k ötelességét pontosan tudja s azt szigoruan meg is tartja… Még csupán arra óhajtom figyelmezte tni a kezdő irodai alkalmazottat, hogy soha felületes munkát ne irjon, eleinte, míg munkájba beléjön, inkább toldja meg hivatalos óráját, - ez kárára soha sem lesz, - de ne hamarkodja el a munkát.” 27 Mit is lehetne ehhez még hozzá tenni? Ma úgy hívjuk e megszívlelendő jó tanácsokat - divatos kifejezéssel élve -, hogy „álláskeresési technikák”. S amint látjuk, a jó tanító akkor sem ragadt le szűk szakterülete mellett, hanem felkészítette tanítványait a munkába állás körülmény eire, illetőleg a munka világának megismerésére. Mire az írógép alkalmazása elterjedt, egyrészt gyakorlatilag kialakult a gépírás elsajátításának módszertana is, amely a még ma is a leghatékonyabb írástechnikának tartott „tízujjas va kírás” módszerét jelentette, másrészt pedig körvonalazódott az iroda, illetőleg az irodában folyó munka összetett világa is. A gépírás kötelező iskolai tanítása azonban még napirendre sem került, mint ahogyan a gépírástanárok képzésének ügye sem. A gépírás és a hozzá kapcsolódó ügyviteli tevéken ységek tanítása többnyire magániskolákban, különböző tanfolyamok keretében folyt. Így minden iskola maga határozta meg a tanítás óraszámát, módját, tandíját, s tetszés szerint alkalmazott pedagóg usokat.

27

Kaiser Gizella: A gépirás tankönyve. Budapest, 1908. 63. o. 29

Az ügyviteli szakképzés megalapozása A gyorsírás és gépírás tanításához kapcsolódó 1927. évi rendeletek A gyorsírás és gépírás oktatása, módszertana és pedagógusképzése terén számottevő lépés 1927-ben történt, amikor is az akkori kultuszminiszter, Klebelsberg Kuno, valamint dr. Traeger Ernő miniszterelnökségi miniszteri tanácsos, a gyorsírási ügyek kormánybiztosának hat hatós közreműködésével - több gyorsírási rendszer egyesítése révén - megszületett az egységes magyar gyorsírás (EMGY). Ez a tény nemcsak a gyorsírási rendszerek küzdelmeitől viharos korszakot zárta le, de megteremtette az átgondolt, irányítható, szakmailag megalapozott szakképzés lehetőségét is, mely szerint „Az egységes magyar gyorsírás életbeléptetésétől kezdve mindazokban az iskolákban, ahol gyorsírástanítás folyik, az egységes magyar gyorsírást kell tanítani.”28 Az egységes magyar gyorsírás bevezetéséhez további rendeletek is kapcsolódtak, amelyek meghatározták a magyar gyorsírás szerveit (kormánybiztos; Gyorsírás-, Szépírás- és gépírástanítókat Vizsgáló országos Bizottság; Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság; Gyakorló Gyorsírókat Képesítő Vizsgáló Bizottság; Országgyűlési Gyorsiroda), szabályozták az irodai gyorsírók és gépírók képesítését, a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanár képesítési követelményeit, a képesítő vizsga anyagát stb. A Minisztertanács 1929 decemberében hozott határozata értelmében a gyorsírás tanítását mint rendes tárgyat kötelezővé kell tenni, s csak egyetlen rendszer, az Egységes magyar gyorsírás tanítható, továbbá a felsőkereskedelmi iskolákban, ahol a gyorsírás már kötelező tárgy, a heti óraszám emeléséről rendelkeztek. E határozat végrehatását Klebelsberg Kuno 1930. novemberében rendelte el, mely szerint az alsóbb évfolyamokon eme lték a gyorsírásórák számát és kötelezővé tették a gépírás tanulását is. Majd 1932 júliusában Karafiáth Jenő kultuszminiszter elrendelte a gyorsírás kötelező középiskolai tanítását, s az 1932/33. tanévtől kezdve – néhány éven át – a középiskolai oktatásban a gyorsírás kötelező rendes tantárgy lett, mely döntést 1934-ben a Felsőház is szentesítette. Ebben a tekintetben Magyarország megelőzte az egész világot. A rendelkezés értelmében a felsőkereskedelmi iskolai tantervben az egységes magyar gyorsírás az első évfolyamon heti két órával, a három felső évfolyamon heti egy-egy órával szerepelt mint kötelező rendes tantárgy. A gépírás heti két órában kötelezően, a szépírás pedig heti egy órában mint rendkívüli tárgy tanítható volt. Egyéb középiskolák IV. és V. osztályában kötelező tantárgy lett a gyorsírás heti 2 órában. Az egységes magyar gyorsírás megteremtésével és annak középiskolai kötelező tanításával új feladat megvalósításának lehetősége nyílt meg: bevinni a gyorsírást a gyakorlati élet vérkeri ngésébe. A gyakorlati élet szempontjából ugyanis sokkal nagyobb szükség volt a teljesen megbí zható irodai gyorsírók tömegeire, mint új beszédíró gyorsírókra. Ez a tömegtanítás fokozását jelentette, amely a gyorsírásnak a középiskolákban kötelező tantárggyá tétele nélkül aligha val ósulhatott volna meg. „Gyorsírás alatt korábban mindenki azt a tudományt értette, amelynek legmagasabb művészi érvényesülése az élőszó megrögzítése volt. A magyar gyorsírási élet új vezetői a gyorsírásnak e mellett a jelentése mellett még két másik értelmét vitték bele a köztuda tba. Rámutattak ugyanis arra, hogy az irodai életben a diktátumok gyorsírási felvétele é s a fogalmazási munkának gyorsírással való ellátása a gyorsírásnak a beszédírás mellett két nagy, önálló alkalmazásköre. Ebben az irányban a gyorsírás a közönséges írást helyettesíti és az írá s28

A m. kir. Vallás- és közoktatásügyi miniszter 97.404/1926. V. számú rendelete az egységes magyar gyorsírás iskolai tanítása tárgyában. Megjelent a Hivatalos Közlöny 1927. január 15-i számában 30

beli teendők ellátásában az idővel való takarékosságnak a legfontosabb segédeszköze. Hűséges fegyvertársa a gyorsírásnak a gépírás is, amelynél a közönséges íráshoz viszonyított fokozottabb sebességgel a nyomtatott írásnak az előnyei egyesülnek. Irodai munkában a diktátumok átlagos sebessége percenként 120 szótag, a fogalmazásé pedig percenként 100 szótag. A gépírás alkalmazásánál sebesség tekintetében a közönséges íráshoz képest akkor mutatkozik már el nem hanyagolható nyereség, ha a percenkénti 80 szót agot eléri… Ezt a nagyjelentőségű munkát ma a középiskolák helyett a gyorsírási és gépírási szakiskolák végzik el.” 29 Általánosan elfogadott gondolat volt, hogy a gyorsírás (akár irodai, akár beszédírási fokon) és gépírás szaktudás; s a szaktudást szakiskolákban lehet megszerezni, elsősorban a kereskedelmi szakoktatás keretében és a speciális gyorsírási szakiskolákban. Az 1927. évi 70.446.V. sz. rendelet értelmében gyorsíró-, szépíró- és gépíróiskolákat vagy tanfolyamokat ún. erkölcsi testületek vagy magánosok állíthattak fel, melynek indítására a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium adott engedélyt. Az engedély kiadásának feltétele volt, hogy a gyorsíróiskolák az irodai gyorsírói és gépírói vizsga letételére képezzék ki a növendékeket, továbbá, hogy „a tulajdonos, illetőleg az alkalmazott tanerők egyénisége, képzettsége és szabályszerű képesítése, továbbá az iskolák vagy tanfolyamok berendezése és felszerelése biztosítékot nyújt abban a tekintetben, hogy a tanulók erkölcsi vagy testi életének fejlődése veszélyeztetve nincs, szellemi életük és hazafias érzésük pedig megfelelő művelésben részesül és kiképzésük megfelel a követelményeknek.”30 Ez a rendelet a szakiskolákat igen komoly, magas nívójú és értékes tanintézetekké tette. Ugyancsak rendelet szabályozta a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítói képesítés megszerzésének körülményeit is. E rendelet szerint „A hazai tanintézetekben a gyorsírás, szépírás és gépírás tanítóiként csak olyan magyar honosok alkalmazhatók, akik a Gyorsírás-, Szépírás- és Gépírástanítókat Vizsgáló Országos Bizottság előtt az illető írásszakból sikeres vizsgát tettek. 5. § Gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítói képesítő vizsgálatra bocsáthatók mindazok, akik a 18. életévüket betöltötték, legalább középiskolai, felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítvánny al vagy elemi iskolákra képesítő tanítói oklevéllel, illetve ezeknek megfelelő értékű képzettséggel rendelkeznek és orvosi bizonyítvánnyal igazolják, hogy nincs olyan testi hibájuk, amely őket a tanításban gátolná….”31 A képesítéseket külön-külön is meg lehetett szerezni. A jelölteknek szigorú gyakorlati, elméleti és pedagógiai követelményeket kellett teljesít eniük. Az első gyorsírástanítói vizsga az Egységes magyar gyorsírásból 1927. április 20 -án folyt le, melynek keretében 30 tanár kapott képesítést, a régi gyorsírástanítói oklevelüket pedig 148-an érvényesítették. 32 Gyorsírás- vagy/és gépírástanító az lehetett, aki betöltötte a 18. életévét, legalább középi skolai, felső kereskedelmi iskolai érettségi bizonyítvánnyal vagy elemi iskolákra képesítő tanítói oklevéllel rendelkezett, tanítást gátló testi hibája nem volt és sikeres képesítő vizsgát tett. A Gyorsírás-, Szépírás- és Gépírástanítókat Vizsgáló Országos Bizottság előtt letett vizsga három részből állt: gyakorlatból, elméletből és pedagógiából. 29

Bálint Antal: Az Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság működése. Az egységes magyar gyorsírás könyvtára., 1930. 35. sz. 5-6. o. 30 A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszter 1927. évi 70.446. V. számú rendelete a gyorsíró-, szépíró- és gépíróiskolák engedélyezése tárgyában. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének évkönyve. Budapest, 1928. 3. sz. 22. o. 31 A m. kir. Vallás- és közoktatásügyi miniszter 26.544/1927. V. sz. rendelete a gyorsírás-, szépírás- és gépírástanítók képesítése tárgyában. Magyar Gyorsírók és Gépírók Országos Szövetségének évkönyve. Egységes magyar gy orsírás könyvtára. Budapest, 1928. 3. sz. 17. o. 32 Az egységes magyar gyorsírás tanárai. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének évkönyve. Az egységes magyar gyorsírás könyvtára, Budapest, 1928. 3. sz. 12. o. 31

Gyorsírásból - gyakorlat: 5 perc 150 szótagos ismeretlen szöveg jegyzése az egységes magyar gyorsírással, és áttétele (idő 1 óra); - elmélet: a gyorsírás, valamint az egységes magyar gyorsírás elméletének és történ etének, valamint a gyorsíráshoz kapcsolódó intézmények, rendeletek ismerete. Szépírásból - gyakorlat: magyar és német szöveg írása elfogadhatóan csinos, a szépírás szabálya inak megfelelő folyóírással, rondírással és díszírással; - elmélet: az írás történeti fejlődése, a magyar és német folyóírós, a műszaki írás és a modern írások elmélete. Gépírásból - gyakorlat: 5 perces diktálás utáni írás, kereskedelmi irat fogalmazása és leírása me ghatározott forma szerint, valamint 5 perc 240 leütés/perc sebességű szövegmásolás vakírással két példányban, hibajavítással); - elmélet: az írógép története és a modern írógépek szerkezetének ismerete; Pedagógiából: tanításmódszertan és próbatanítás. Ezenkívül a gyors-, szép- és gépírás oktatójának járatosnak kellett lennie a kereskedelmi alapismeretekben is, hogy a tanulók kereskedelmi tartalmú írásos munkái tárgyi szempontból ne legyenek számára idegenek. Ismernie kellett a kereskedelmi iratokban előforduló közgazdasági és jogi alapfogalmakat, szakkifejezéseket, a rövidítéseket, jeleket, a kereskedelmi társaságokat, intézményeket, értékpapírok fajtáit, a kereskedelmi ügylet folyamatát, a kereskedelmi levelezési ismereteket, valamint a könyvviteli alapfogalmakat. Ezekből írásbeli és szóbeli vizsgát kellett tenni. A gyorsírás és a gépírás széleskörű alkalmazása az irodákban, közhivatalokban, valamint a képzésük szakiskolai keretek között megkövetelte a gyorsíró és gépíró cím (szakképesítés) elismerését. Az egységes képesítés csak úgy volt biztosítható, ha ennek megszerzése állami szerv előtt történik. E gondolat jegyében vezették be az irodai gyorsírók és gépírók állami képesítését, melynek fontos feladata volt, hogy a köztudatban a gyorsírói és gépírói munka különböző fokozatainak tiszta fogalmát megértesse és kiérlelje azt a meggyőződést, hogy ezeknek a követelm ényeknek teljes mértékben eleget is tesznek, akik képesítésükről az állami bizonyítványt felmuta tják. Ezért rendelték el az Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság felállítását. „A bizottság előtt vizsgázhatnak mindazok, akik a gyorsírásban vagy a gépírásban való gy akorlati tudásuk igazolására közérvényes bizonyítványt óhajtanak szerezni, különösen pedig azok, akiknek a közhivatalokban vagy a magánirodákban való alkalmazásánál gyorsírási és gépírási jártasságukat és gyakorlati tudásukat igazolni kell.” 33 A képesítés fokozatai a következők voltak: 1. Irodai gyorsíró lehetett az, aki 10 percen át percenként 120 szótagos sebességű diktátumot leírt és közönséges írásba elfogadhatóan áttett. 2. Elsőrendő irodai gyorsíró az lehetett, aki 10 percen át percenként 150 szótagtól 200 szótagig terjedő, fokozódó sebességű diktátumot – melyből legalább 2 perc 200 szótagos – leírt és elfogadhatóan áttett. 3. Irodai gépíró lehetett, aki 10 percen át percenként 80 szótagos sebességű diktátumot írógépen elfogadhatóan leírt és 200 szótag terjedelmű szöveget 5 percen belül írógéppel elfogadhatóan lemásolt. 33

A m. kir. vallás- és közoktatásügyi miniszternek 23.993/1927. V. számú rendelet az Irodai Gyorsírókat és Gépírókat Vizsgáló Országos Bizottság tárgyában. A Magyar Gyorsírók Országos Szövetségének évkönyve. Az egységes magyar gyorsírás könyvtára, Budapest, 1928. 3. sz. 21. o. 32

4. Elsőrendű irodai gépíró pedig az lehetett, aki 10 percen át percenként 120 szótagos sebességű diktátumot írógépen elfogadhatóan leírt. A képesítést gyorsírásból és gépírásból meg lehetett szerezni külön-külön is, sőt lehetőség volt idegen nyelvű gyorsíró és gépíró vizsga letételére is. Az egységes magyar gyorsírás életbeléptetéséhez kapcsolódó 1927. évi rendelkezések sora mutatja, hogy a XX. század elején az addig döntően gyorsírási alapú leíró jellegű irodai, ügyviteli munka kiegészült a gépírással és kereskedelmi levelezéssel – amelynek azonban évszázados hagyományai vannak (l. fentebb a magyar nyelvű írásbeliség kialakulását). A rendeletek - bár azokat többször is módosították - évtizedekre megalapozták és kijelölték a szakma útját, s vele együtt a szakképzés (a szakmai tantárgyak iskolai tanításának lehetőségét és feltételeit, a szakmai tantárgyak alapvető tartalmát, tanításmódszertanát), valamint a pedagógusképzés körülményeit is.

Napjaink ügyviteli szakképzésének előzményei 1945-ben egy viszonylag kialakult, gazdag hagyományokkal rendelkező, jól szervezett szaktanárképzést örököltünk. A háború utáni években az első feladat e képzési rendszer működésének újraindítása, a folyamatosság biztosítása volt. Ezt szolgálta a szaktanárvizsgáló bizottságok újjáalakítása is. A szaktanárképzés fő funkciója továbbra is a szakmai középiskolák tanárutánpótlásának a biztosítása volt. A középfokú intézmények az útkeresés, a - sokszor kapkodó, megalapozatlan - át- és újjászervezés idejét élték, miközben az ellátandó szaktárgyak és szakórák száma egyre nőtt, új tantárgyak alakultak, a régiek tartalma is megváltozott, s az intézmények irányításán sok tárca osztozott. A közgazdász szaktanárképzésnek például ilyen körülmények között kellett kielégítenie pl. az üzemgazdasági ismeretek és irodai gyakorlatok, a közgazdaság- és társadalomtan, a szövetkezeti, a jogi ismeretek, a kereskedelmi számtan, az üzletismeret és levelezés, a könyvvitel, az irodai gyakorlat, a gyors- és gépírás, az áruismeret, a kereskedelmi ismeretek, a kereskedelmi levelezés, sőt részben a vegytan, a földrajz, a természettan szaktanárai iránti keresletet. Nem csoda, hogy ebben a helyzetben a szaktanárképzés 1943 óta érvényben lévő rendszere is egyre több nehézséggel küzdött. A közgazdász szaktanárképzés történetében mérföldkő volt az önálló Közgazdaságtudományi Egyetem megalakulása, ezzel ugyanis a gazdasági szaktanárképzés számára is új, kedvezőbb lehetőségek, perspektívák nyíltak. Az új egyetemi képzésre azonban rányomta bélyegét a következő években végrehajtott középiskolai tanárképzés reformja, a közgazdaság-kereskedelmi középiskolák sorozatos átszervezése és az - 1953-ban Marx Károlyról elnevezett - egyetem szervezeti struktúrája, melynek részben következményeként rövid időre beszüntették a közgazdász szaktanárképzést. Újraindítására az ötvenes évek végén került sor. Azonban sem a korábbi, sem ebben a képzési rendszerben nem kapott helyet – kivéve az 1952/53. tanévben indított egyetlen évfolyamot - a gyorsés gépírás szakos tanárképzés. Az éppen csak elindult képzés azonban rövidesen szembe találta magát a középiskolai képzés újabb átalakulásával. Az 1961. évi III. törvény nyomán ugyanis megindult a korábbi időszak szűkkörű szakosításának, túlzott specializációjának a felszámolása. Ennek részeként – a tervek szerint – a közgazdasági szakközépiskola a népgazdaság valamennyi ága számára képesített könyvelőket, alapfokú tervezőket, statisztikusokat és egyéb gazdasági-ügyviteli dolgozókat, a kereskedelmi szakközépiskola pedig az állami és szövetkezeti kereskedelem számára művelt szakmunkásokat, eladókat nevelt. Az új iskolatípus viszonylag széles általános irányú alapozást és egy ágazatra irányuló szakmai-elméleti kép33

zést kívánt adni. Az első szakközépiskolai osztályok már az 1961/62. tanévben megjelentek, s – fokozatosan szétfeszítve a technikumi kereteket – az évtized végére általánossá váltak, sőt új irányok alakultak, pl. jegyzőkönyvvezető gyors- és gépíró, ügyvitelgépesítés, beosztott programozó, laboráns, külkereskedelmi ügyintéző stb. Módosultak az óratervi arányok is: a közismereti tárgyak foglalták el az óraszámnak mintegy a felét, s a szakmai tárgyakon belül az előkészítő és az elméleti tárgyak játszották a vezető szerepet, de megnövekedett a gyakorlatok súlya is. A napjaink ügyviteli szakképzésének közvetlen előzményét jelentő iskolai szakoktatás formái: a gyorsíró és gépíró szakiskolák, majd az 1960-as években induló és 2002-ig működő közgazdasági szakközépiskolai osztályok voltak. A gyorsíró és gépíró szakiskolák feladata: elsősorban rövid idő alatt (2 év) elsajátítható kenyérkereső foglalkozást adni a növendékeknek, különösen a nőknek. Ebben az iskolatípusban gyorsírást, gépírást tanítottak mint alapvető szakmai tantárgyakat, ezenkívül magyar nyelvtant, levelezési és kereskedelmi vagy gazdasági alapismereteket. Az 1960-as évek elején nagy jelentőségű volt az a döntés, hogy az évtized oktatási rendszerét meghatározó iskolareform kapcsán a már régóta működő kétéves gyors- és gépíró szakiskolák mellett a közgazdasági szakközépiskolákban négyéves, érettségit és középfokú szakképesítést is adó gépírógyorsíró osztályok (szakok) induljanak (a két első osztály Miskolcon – 1961 - és Győrött – 1963 szerveződött meg). Ezzel a döntéssel – megelőzve több más államot – hazánkban elsőként kezdődött meg az iskolarendszerű négyéves középfokú ügyviteli képzés. E képzés alapvető célja volt, hogy a társadalom elvárásainak megfelelően olyan adminisztrátorokat, ügyintézőket, titkárnőket képezzenek, akik nemcsak magas szintű szakmai képzettséget szereznek, hanem hivatástudattal is rendelkeznek. Ennek érdekében feladat volt: - az általános műveltség fejlesztése; - magas szintű szakmai ismeretek elsajátítása; - az általános ügyviteli adminisztrációs munkára nevelés; - általános ügyviteli munka végzésével a munka szépségeinek, felelősségének felismertetése, a hivatástudat kialakítása; - az elméleti tananyag gyakorlati vonatkozásainak konkrét munkahelyi feladatok keretében való megismertetése és gyakoroltatása; valamint - a tanulók gazdasági szemléletének megalapozása, - idegen nyelvi ismeretek elsajátítása. A magas szintű szakmai képzettség azt jelentette, hogy a szakmai tantárgyak egyben érettségi tantárgyak is voltak. Gyorsírásból 200 fokon, gépírásból 230 leütés/perc sebességgel vizsgáztak. További feladat volt egy jegyzőkönyv-, valamint egy levélkészítés – 150 fokos gyorsírásos diktátum alapján. Az elkövetkező években számos iskolában indultak az ún. ügyviteli osztályok, az 1970-es években a gépíró-gyorsíró idegen nyelvi osztályok mellett igazgatási-ügyviteli osztályok is. Az itt végzett diákoktól azt várták, hogy elsősorban a felduzzadt és bürokratikussá vált államapparátus adminisztrációjában, elsősorban leíró jellegű tevékenységében nyújtsanak segítséget. Az adminisztrátoroknak leíró tevékenységük mellett- egyéb irodai munkákat is el kellett végezniük, például nyilvántartást vezetni, bizonyos szervezési teendőket igénylő feladatokat ellátni (postázás, kapcsolattartás, tájékoztatás stb.). A gazdasági életben tapasztalt változások pedig – egy-egy szervezeten belül - hamarosan „kitermelték” az ügyviteli területhez sok szállal kötődő titkári, illetőleg többnyire titkárnői munkakört is. A titkárnő „feladata a vezető munkájának közvetlen támogatása, elősegítése, megkönnyítése, továbbá, hogy segítsen az időrend összeállításában, előkészítse, biztosítsa annak végrehajtását és megakadályozza annak megzavarását. A titkár egyrészt szűrő, másrészt összekötő kapocs a vállalaton belüli és 34

kívüli személyek és a vezető között.”34 Az egykori vicclapokkal ellentétben tehát, a valóságban egy jó titkárnőnek igen nehéz és felelősségteljes munkát kellett/kell végeznie. Az iskolarendszerű középfokú gyorsíró-gépíró, valamint titkárnőképzés szükségszerű velejárója volt a szaktanárok képzése, amely 1966-ban fontos állomásához érkezett. Ugyanis több mint tíz esztendős szünet után ismét életre kelt a Gépírás- és Gyorsírás-tanítókat Vizsgáztató Országos Bizottság, amelynek közvetlen feladata a középfokú gyorsírás- és gépírásképzéssel megnövekedett igények gyors kielégítése volt, de távolabbi célként a gyorsírás -gépírás szakos tanárok magas színvonalú képzését jelölték meg. Gyorsírás- és gépírástanítói oklevelet azok szerezhettek, akik - a 20. életévüket betöltötték, - érettségivel vagy technikumi képesítő oklevéllel vagy tanítói oklevéllel rendelkeztek; - gépírásból legalább 80 fokú jó (vagy 70 fokú jeles); - gyorsírásból 200 fokon jó (vagy 150 fokon jeles) eredménnyel gépírói, illetve gyorsírói képesítése van; - s nincs olyan testi hibája, amely őt akadályozná a tanításban. A tanításhoz szükséges gyakorlati jártasság megszerzése céljából a jelöltek kötelesek voltak – szakonként - 20-20 órát meghallgatni és 5-5 órában gyakorlótanítást végezni. A szükséges ismereteket egyéni tanulás keretében sajátították el a jelöltek, s utána elméleti és gyakorlati vizsgát te ttek. Elméleti ismeretek körében marxizmus-leninizmus, pedagógia, a gépírástanítás módszertana, valamint a gyorsíráselmélet és –tanításmódszertana tantárgyakból vizsgáztak a tanítójelöltek. Gyakorlatban gyorsírásból 150 fokon szabatossági vizsgát tettek, s mindkét tantárgyból vizsgatanítást teljesítettek. A tanítói bizonyítványt a két szakra együttesen lehetett megszerezni. Az 1972. évi oktatáspolitikai párthatározat és az 1973. évi 25. sz. tvr. nyomán a közgazdasági, kereskedelmi szakközépiskolákban újabb tartalmi és strukturális reformmunkálatok indultak. Nyilvánvalóvá vált, hogy a változásokra a tanárképzésnek idejekorán fel kell készülnie. Újra felmerült az igény, hogy a közgazdasági szakközépiskolákban az 1960-as években induló és az 1970-es években kiteljesedő középfokú szakmai végzettséget és érettségit adó (gyorsíró és gépíró, igazgatási ügyintéző, illetve idegen nyelvű gyorsíró és gépíró) tagozatokon magas szintű szakmai és pedagógiai végzettséggel rendelkező pedagógusok készítsék fel a tanulókat az egyre szélesebb körű ismereteteket igénylő ügyviteli szakterületre. Az említett tagozatokon végzett tanulók többnyire az államapparátus különböző területein, másrészt az egyre szélesedő gazdasági szférában helyezkedtek el, ahol az egyszerű leíró jellegű tevékenység (csak a gyors- és gépírástudás) már nem volt elegendő. A szaktanárképzés terén a gyorsírók és gépírók mintegy „száz éves álma” valósulhatott meg, amikor a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskolán 1975-ben megindulhatott magyar— gyors- és gépírás szakpárban az ügyviteli (gyors- és gépírás szakos) tanárképzés, amelynek alapvető célja a magas szintű szakismeretek mellett kellő pedagógiai ismeretekkel, készségekkel és hivatástudattal is rendelkező okleveles gyors- és gépírástanárok képzése az ügyviteli képzést is folytató közgazdasági, illetve kereskedelmi szakközépiskolák tanári, oktató-nevelő munkafeladatainak ellátására. Ebben az időszakban az iskolarendszerű szakképző intézményrendszernek három szintje volt: 1. A szakiskolai képzés, amely az általános iskolára épülő két- vagy hároméves képzés volt. Külön formája a szintén általános iskolai képzésre épülő egy- vagy kétéves egyéb és speciális szakiskolai képzés.

34

Bihari Ferenc: Gazdasági vezetés a gyakorlatban. Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. Budapest, 1966. 35

E képzési formában történt a fogyatékos gyermekek (speciális szakiskolai) képzése, illetőleg az egészséges, de hátrányos helyzetű, más középfokú iskolai képzésbe be nem kerülő vagy onnan kimaradó fiatalok egyszerűbb szakmákra, illetve az életkezdésre való felkészítése (egyéb szakiskola). E képzés nem adott középiskolai végzettséget, illetőleg a kiadott bizonyítvány nem jogosított érettségi vizsga letételére (l. gyorsíró- és gépírószakiskolák). 2. A szakmunkásképzők az általános iskolára épülő hároméves, illetve a középiskola IV. évfolyamának elvégzése utáni egy- vagy kétéves iskolarendszerű kiegészítő képzés volt. Kvalifikált munkatevékenység elvégzésére készítette fel a jelölteket, szakképesítést és országos érvényű szakmunkás-bizonyítványt nyújtott. Ez az iskolatípus sem adott befejezett középiskolai végzettséget, a kiadott bizonyítvány pedig nem jogosított érettségi vizsga letételére, illetve felsőfokon továbbtanulásra. 3. A szakközépiskola általános műveltséget, technikusképesítést, szakmunkásképesítést, illetőleg egyéb szakképesítést nyújthatott, s egyben felkészített – elsősorban a szakirányú – felsőfokú továbbtanulásra is. A szakközépiskolának 4, technikusi képzésben 7 évfolyama volt. Az intézménytípusok belső összetételében 1980-tól folyamatosan erősödött az érettségit (is) adó intézmények aránya, elsősorban a szakiskolák rovására. Ez magyarázható volt: - a demográfiai változásokkal; - a középfokú oktatás hagyományos képzési kínálatával szemben jelentkező fokozódó elvárásokkal, a társadalmi igényekkel; - a foglalkoztatási és munkaerő-piaci struktúra változásával; - a tárgyi, technikai feltételek robbanásszerű fejlődésével, valamint - a külföldi, nemzetközi elvárásokkal. E változások felerősödése a szakképzés teljes rendszerének átgondolásához vezetett, amelyet az 1991-ben indult világbanki fejlesztési program indított el.

A világbanki ifjúsági szakképzési program Napjaink szakképzési rendszerének kialakulását az 1992-ben indult és igen sikeresnek tekinthető világbanki fejlesztési program indította el. Az Emberi erőforrások fejlesztése világbanki program 1991-ben indult és 1997-ben zárult. A 150 M USD hitelprogram hat terület támogatására terjedt ki, közülük az egyik alprogram, nagyságrendben a második, az ifjúsági szakképzési program volt, melyre a hitel közel egynegyede, 36 M USD volt fordítható. A szabályok értelmében ennek az összegnek kb. 85%-a volt eszközbeszerzésre fordítható, a fennmaradó részből lehetett az ösztöndíjas utakat és a külföldi szakértők szolgáltatásait finanszírozni.

36

A hitelhez rendelt haza forrásból (költségvetésből) történt: - a tananyag-, tanterv és taneszközfejlesztés, - a fejlesztő pedagógusok továbbképzése, - a programban érdekelt valamennyi tanár felkészítése az új oktatási program tanítására, továbbá - az eszközbeszerzés vám- és ÁFA-vonzatának a kifizetése. Az ifjúsági szakképzési program célkitűzései A hazai és külföldi szakértők a következőkben foglalták össze – még 1991-ben – az ifjúsági szakképzési program célkitűzéseit: olyan, érettségit adó, új középfokú szakképzési modell kifejlesztése volt a cél, amely megbízható, széleskörű alapműveltség megszerzését teszi lehetővé, és széles szakmai alapozást nyújt a tanulóknak, esélyt ad a továbbtanulásra a felsőfokú intézményekben, vagy a gyors, munkaerőpiaci irányultságú, érettségire épülő szakképzésben felkészíti őket az életpályán többször bekövetkező szakmaváltásra. A fejlesztés feladatai a következők voltak: - az új szakképzési modell kialakítása és bevezetése; - a szükséges pedagógiai programok (tantervek, tankönyv-modulok, tanári és tanulói segédletek, taneszközlisták) kifejlesztése 13 szakmacsoportban és a közismeretei tantárgy-blokkban; - továbbképzési rendszer működtetése ( hazai és külföldi továbbképzési programok); - a szakmai továbbképzésben kísérleti hallgatócsoportok indítása a szakmacsoportos oktatás igényei szerint; - a szakmai tanárok idegen nyelvi továbbképzése; - az alprogramok összehangolása; - az eszközbeszerzés biztosítása 91 intézmény részére (az iskolák nagy teljesítményű fénymásolókat, számítógépeket, audio-vizuális eszközöket, laboratóriumi felszereléseket és egyéb technikai eszközöket, szoftvereket kaptak. A fejlesztési programban 79, pályázat útján kiválasztott szakközépiskola vett részt. Az iskolák tanáraiból alakultak meg a fejlesztőcsoportok. A tantervek első változatai már 1993-ra elkészültek, rendelkezésre álltak a legszükségesebb tankönyv-kéziratok is. Így lehetett kezdeni a tanítást az 1993/94. tanévben — a közgazdasági szakmacsoport 13 iskolájában – mintegy előkísérletként – egy évvel előbb indult a tanítás, az 1992/93. tanévben. Az Európai Unió Phare szakképzési programja ahhoz biztosított lehetőséget, hogy a magyar szakképzési rendszer illeszkedjék az európai szakképzési rendszerhez, ebből adódóan az egységesülő európai munkaerőpiacon a munkavállalás esélyei elérhetőbbé váljanak. A Phare szakképzési program keretében, az Európai Unió és Magyar Köztársaság Kormánya közötti megállapodásnak megfelelően 11.45 M eurót fordított a szakközépiskolák és szakmunkásképző iskolákban a szakképzési modell bevezetésére, amelynek alapvető célja: a szakoktatás modernizációja volt. Alprojektek céljai: 1. A szakközépiskolákban az oktatás modernizációja és a források hatékony kihasználása. 2. A szakmunkásképző iskolák nem elégítették ki a munkaerő-piaci igényeket, ezért a változtatás egyik lehetséges útjaként a szakközépiskolai osztályokkal történő profilbővítést jelölték meg.

37

A szakképzés jogszabályi háttere A Magyar Köztársaság alkotmánya (1949. évi XX. törvény) és kiegészítései (1989, 1990) leszögezi, hogy a Magyar Köztársaság különös gondot fordít az ifjúság létbiztonságára, oktatására és nevelésére, védelmezi az ifjúság érdekeit. Az alapvető jogok és kötelességek között deklarálja, hogy: - a Magyar Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges; - a szülőket megilleti az a jog, hogy a gyermeküknek adandó nevelést megválasszák; - a szülők, gondviselők kötelesek kiskorú gyermekük taníttatásáról gondoskodni. A 90-es évek első felében teljesen új alapokra került a szakoktatás irányítása, s ezzel együtt egy új jogi szabályozás kidolgozása kezdődött meg, oly módon, hogy az Alkotmányban deklarált jogokat részletezetten és egységes szerkezetben foglaltan szabályozza a következő jogszabályokkal:  A közoktatásról szóló többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény, amely értelmében az általános iskolának tíz évfolyama van. A tanuló a tizedik évfolyamon folytatott tanulmányainak befejezése után alapvizsgát tehet (ez feltétele bizonyos szakképesítések megkezdésének).  A szakképzésről szóló többször módosított 1993. évi LXXVI. törvény – amely vonatkozik mind az iskolarendszerű, mint az iskolarendszeren kívüli szakoktatásra. Nem tesz különbséget szakiskolai, szakmunkásképző, szakközépiskolai, ill. tanfolyami szakképzés között.  A felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény a tankötelezettségből kilépett állampolgárok tanuláshoz, önképzéshez való jogait, az Alkotmányban foglalt lehetőségek kihasználásának kereteit, az egész életen át tartó tanulás lehetőségét rögzíti.  A szakképzés finanszírozásának szempontjából fontos a szakképzési hozzájárulásról és a szakképzés támogatásáról szóló törvény (1996 – többször módosított), amely megteremti a gazdaság részvételével folyó gyakorlati képzés finanszírozás rendszerét. E törvény értelmében a kvalifikált munkaerő foglalkoztatásában érdekelt munkáltatók kötelesek hozzájárulni a szakképzés költségeihez, másfelől költségeiket elszámolhatják és támogatásban részesülhetnek, ha szakképzést szerveznek saját dolgozóik számára.  A gazdasági kamarákról szóló 1999. évi CXXI. törvény értelmében a kamarák látják el a szakképzés szakmai (gyakorlati) felügyeletét.  A szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárásrendjéről szóló 26/2001. (VII.27.) OM rendelet.  Az Országos Képzési Jegyzékről szóló – jelenleg aktuális - 37/2003. (VII.27.) OM rendelet ( a 7/1993. (XII.30.) MüM rendelet többszöri módosítása); amely az államilag elismert szakmákat tartalmazza.  A szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 45/1999. (XII.13.) OM rendelet.  Az iskolarendszerű szakképzésben részt vevő tanulók juttatásáról szóló 9/1993. (XII.30.) MüMMKM együttes rendelete.

38

 A 42/1999. (X. 13.) OM rendelete az Országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzékről és a szakértői tevékenységről, amely a szakképzés formai és tartalmi fejlesztését biztosító, minőségi színvonalának megőrzését garantáló szakértői csoport kialakítását teszi lehetővé, valamint a szakmai vizsgabizottság elnökeinek követelményeit tartalmazza.  Az 1/2001. (I. 16.) OM rendelt a szakmai vizsgadíj és vizsgáztatási díjak kereteiről.  A szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei (SZVK), amelyeket a szakképesítésért felelős miniszter adja ki és a Magyar Közlönyben kerülnek kihirdetésre – ezt követően kerül sor az iskolai rendszerű képzésben kötelezően előírt központi programok kidolgozására és kiadására. (Pl. a 16/1994. MKM rendelet mellékletében 15. gépíró és szövegszerkesztő, 16. gépíró és gyorsíró, 17. ügyintéző-titkár közép és felsőfokú, 18 szerkesztőségi ügyintézőtitkár, 19. menedzseraszszisztens) E törvények és rendeletek alapján hozzá kellett szoknunk, hogy a korábban, évtizedek óta használt fogalmak és szakképzési körülmények megváltoztak, pl. 1. Az OKJ-ben nem találunk pl. szakmunkás- vagy szakközépiskolai végzettséget – az OKJ csak szakképesítéseket ismer, melyet szakmai vizsga letételével lehet megszerezni. 2. A szakmai vizsga sajátos eljárás keretében zajlik (l. szervezés, lebonyolítás). 3. A szakképzésről szóló törvény alapján a szakképző iskolák, regionális képzőközpontok, a felsőoktatási intézmények – saját tanulóik/hallgatóik számára - és csak a vizsgaszervezőként akkreditált intézmények szervezhetnek szakmai vizsgákat. A szakképesítésért felelős miniszter azonban más szervezeteket (pl. oktató cégeket) is felhatalmazhat vizsgák szervezésére és lebonyolítására. 4. A szakmai vizsgára szakképző iskolákban (iskolai rendszerű vagy iskolarendszeren kívüli képzés keretében) vagy szakképző tanfolyamokon lehet felkészülni. (Az OKJ csak néhány szakképesítésnél teszi lehetővé az egyéni úton történő felkészülést). 5. A szakképzésre csak az OKJ-ben meghatározott iskolai előképzettség megszerzését követően kerülhet sor (kevés olyan szakképesítés van, amelynek nincs előképzettségre vonatkozó követelménye, pl. állatgondozó).

39

A szakképzést megelőző iskolai rendszerű képzés Tankötelezettség A Magyar Köztársaságban minden gyermek tanköteles. Jelenleg a tankötelezettség annak a tanévben a végéig tart, amelyben a tanuló a 16. életévét betölti. Annak a gyermeknek, aki az általános iskola első évfolyamán tanulmányait az 1998/99. tanévben kezdte meg, ill. ezt követően kezdte meg, a tankötelezettsége a 18. életévéig tart, ill. meghosszabbítható a 20. életévig. A tankötelezettség az általános iskolában és – az ötödik évfolyamtól kezdődően – gimnáziumban, a 9. évfolyamtól kezdődően pedig szakközépiskolában és szakiskolában teljesíthető. A közoktatási törvény a nevelő-oktató munka szakaszait az alábbiakban határozza meg:  az óvodai nevelés szakasza  az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakasza: - az alapfokú nevelés-oktatás szakasza, - a középfokú nevelés-oktatás szakasza  az iskolai nevelés-oktatás szakképesítés megszerzésére felkészítő szakasza (9-10, 1112. évfolyamon az általános műveltséget megalapozó szakasszal párhuzamosan). Jelenleg az iskolák az intézményben folyó nevelési-oktatási tevékenységüket felülvizsgált, a fenntartójuk által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzik. A pedagógiai program magában foglalja a kerettanterv alapján készült helyi tantervet, valamint a szakképzés tekintetében a központi program alapján készült helyi szakmai programot. A megszerzett ismeretek elismerésére, a tanulási folyamatok lezárására a jogszabályok szerinti vizsgák szolgálnak, melynek alapján a vizsgát tettek résére az előírt okmányokat kiállítják. Az iskolai nevelés-oktatás általános műveltséget megalapozó szakaszában a vizsgák rendjét a közoktatásról szóló törvény alapműveltségi vizsgára és az érettségi vizsgára vonatkozó előírásai, illetve a kapcsolódó rendeletek szabályozzák. A központi vizsgakövetelmények megállapítása, kihirdetése, az értékelés szabályozása állami feladat. A vizsgát az iskola önállóan szervezi az Országos Közoktatási és Értékelési Vizsgaközpont (OKÉV) irányelveinek figyelembevételével.

A szakképzést megalapozó szakmai előkészítés 1. Szakközépiskola A szakközépiskolákban az általánosan művelő közismereti tantárgyakon kívül szakmai orientáció, illetőleg szakmai alapozás folyik a 9-12. osztályokban. Szakközépiskolában a szakmai előkészítés két szakaszban valósul meg: I. szakasz: 9-10. osztály — szakmai orientáció valamely gazdasági területre, II. szakasz: 11-12. osztály — szakmacsoportos szakmai alapozás. A szakmai orientáció során az iskoláknak szem előtt kell tartani, hogy a kerettantervek követelményrendszerét teljesíteniük kell. A szakmai orientációra ebben a szakaszban az órakeret kb. 1540

20%-a fordítható, s 4 szakterület (humán, gazdasági-szolgáltatási, műszaki, agrár) valamelyikét ismerhetik meg a tanulók – az iskola által kínált lehetőségek, ill. a tanuló választása alapján. A szakmai orientáció célja a tanulók pályaválasztásának segítése, egy gazdasági területen tapasztalatszerzés biztosítása, alapvető tevékenységformák, technológiák megismertetése. A szakközépiskolák a 11-12. évfolyamon a tanulóikat alapvetően az érettségi vizsgára készítik fel, miközben szakmacsoportos szakmai alapozás is folyik. Ekkor a közismereti tantárgyak mellett a szakmacsoportos alapozó ismeretek a képzési idő 35-40%-át teszik ki. Az érettségi vizsgával lezárul a közismereti képzés és a szakmacsoportos alapozás is. 2. Szakiskola, szakmunkásképző A tanulóknak mintegy 30%-a érettségit nem adó középiskolába jár. A társadalom alapvető érdeke, hogy ezek a fiatalok se hagyják el az iskolarendszert szakképesítés nélkül. Az Országos Képzési Jegyzékben a szakképesítések között vannak olyanok, amelyek megszerzése nem kötődik sem alapműveltségi vizsgához, sem érettségihez, amelyek a hátrányos helyzetű, leszakadó rétegek számára biztosítja valamely szakképesítés megszerzését. A 10. osztály végéig a közismereti tantárgyak oktatásán van a hangsúly, ugyanakkor lehetőség van ebben az iskolatípusban is a szakmai előkészítő (orientációs) ismeretek oktatására, a 9. osztályban a képzési időkeret 35-40%-ában, 10. osztályban 45-50%-ában. A szakmacsoportos szakmai alapozás azért fontos, mert erre differenciált tartalommal különböző szakképesítések építhetők. A szakmacsoportba tartozó más szakképesítések megszerzéséhez nem kell elölről kezdeni a szakmai ismeretek elsajátítását, mert építeni lehet a szakmacsoportos szakmai alapozásra – így lerövidíthető a szakmai képzés időtartama. A szakmai képzés időkeretében a 9-12. évfolyamon folytatott szakmai orientáló és alapozó oktatás idejét a szakképző iskola beszámíthatja, amelyről az intézmény a pedagógiai programjában rendelkezik. A beszámítás időtartamától függően lerövidíthető a szakképesítés megszerzésének ideje.

A szakképzésben való részvétel feltételei A szakképzésben az vehet részt, aki rendelkezik a választott szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményeiben meghatározott, ill. az OKJ-ben a szakképesítéshez rendelt feltételekkel. Ezek a feltételek vonatkozhatnak: - az iskolai előképzettségre, - szakmai előképzettségre, - egyéb feltételekre (életkorra, pályaalkalmasságra, egészségügyi követelményekre stb.) A jogszabályok a különböző szintű szakképesítésekhez eltérő iskolai előképzettséget írnak elő. Ezek jellemzően a következők: - nem szükséges befejezett iskolai végzettség, - 8. évfolyamelvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzett és betöltött tankötelezettség, - 8. évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettség és v. milyen szakmai előképzettség, - befejezett tizedik évfolyam, - tizedik évfolyam és szakmai előképzettség, - középiskola utolsó évfolyamának elvégzése, 41

-

középiskola utolsó évfolyamának elvégzése vagy érettségi vizsga, érettségi vizsga, érettségi vizsga és meghatározott szakmai előképzettség, felsőfokú iskolai végzettség.

A szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről – mind az iskolai rendszerű, mind az iskolarendszeren kívüli formában – jelenleg az oktatási miniszter 45/1999. (XII.13.) OM rendelete az iránymutató.

A szakképzés formái A jelenlegi szakoktatási rendszerünkben szakképzés folyhat: 1. iskolai rendszerű és 2. iskolarendszeren kívüli formában.

1. Az iskolai rendszerű képzés a nappali oktatás munkarendje szerinti oktatás, amely folyhat: a) szakközépiskolában, b) szakmunkásképző iskolában és szakiskolában ==> együttesen szakképző iskolában; c) speciális szakiskolában, d) felsőoktatási intézményekben. Az iskolarendszerű szakképzés szervesen illeszkedik az adott kor oktatási politikájához és szervezeti struktúrájához. Nálunk az iskolák fenntartói: az önkormányzatok, egyházak, alapítványok, ill. egyéb gazdálkodó szervek lehetnek. Az iskolai rendszerű szakképzés az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítés tekintetében a szakképesítésért felelős miniszter által meghatározott szakmai és vizsgakövetelmény, valamint a szakmai tantárgyak, tananyagegységek (modulok) központi programja (tanterve) alapján szakmai elméleti és gyakorlati képzés keretében történik. Az iskolai rendszerű szakképzés az iskola pedagógiai programjának részét képező szakmai program alapján folyik. A szakmai tantárgyakra, tananyagegységekre (modulokra) központi programok készültek, s az iskolák ahhoz igazodóan készítik el a helyi szakmai programot. A szakképesítések központi programjai (tanterve) tartalmazzák: - a tananyag elsajátítására rendelkezésre álló időkeretet, - a ……….. A szakképző iskolákban – a nappali oktatás munkarendje szerinti oktatásban – ingyenes az első és a második szakképesítés megszerzésére irányuló elméleti és gyakorlati képzés.

2. Az iskolarendszeren kívüli képzés a) b) c) d)

folyhata regionális munkaerő-képző és –fejlesztő központokban, gazdasági társaságokban, arra feljogosított intézményekben, valamint az iskolai rendszerű képzést folytató intézményekben - nem nappali oktatás munkarendje szerint szervezett oktatás keretében.

42

A nem nappali oktatás munkarendje szerint szervezett oktatás és vizsgáztatás térítési-díjköteles. Iskolarendszeren kívüli szakképzést az a képző cég folytathat, aki az intézményt és a programot akkreditáltatta, s erről Tanúsítvánnyal rendelkezik. E forma keretében mód van a gyors gazdasági szerkezetváltást elősegítő munkaerőátcsoportosításhoz szükséges új szakmai ismeretek átadására, szakképzettség megszerzésére. E formának nagy előnye, hogy képes rugalmasan alkalmazkodni az oktatás szervezőjének, az oktatás résztvevőjének igényeihez és a munkáltatók elvárásaihoz – ugyanis a képzés szervezője rugalmasan tud alkalmazkodni az igényekhez.

3. A szakképzés egységes szabályozása A szakképzési törvény nem tesz különbséget az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképzések között. Az Országos Képzési Jegyzék felállításával megteremtette a szakképesítések egységes rendszerét és bevezette – a felkészülés módjától független, a munkaerőpiac igényeihez igazodó – egységes szakmai és vizsgáztatási követelményt mint a kimenetet szabályozó dokumentumot. Ezáltal tehát a szakmai képzés a „kimenetét”, s nem a képzés folyamatát szabályozzák, melynek ellenőrzésére létrehozták a független vizsgabizottságot. A törvény tehát egységesíti az iskolai rendszerű és az iskolarendszeren kívüli szakképesítés szakmai vizsgáztatásának általános szabályait és eljárási rendjét, bizonyos értelemben elkülöníti a szakképzés szervezését a vizsgák szervezésétől.

4. A szakképzés intézményei a) szakközépiskola; b) szakiskola, beleértve a speciális szakiskolát és a készségfejlesztő speciális szakiskolát; c) a regionális munkaerő-fejlesztő és –képző központ; d) a felnőttképzési törvényben meghatározott, iskolarendszeren kívüli szakmai képzést folytató – akkreditált - intézmény. A szakképző iskola létesítésére, fenntartására és működésére a közoktatási törvény, a felsőfokú szakképzést folytató felsőoktatási intézmény létesítésére, fenntartására és működésére a felsőoktatási törvény, a képző központ létesítésére és fenntartására a felnőttképzési törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Jogszabályban meghatározott feltételekkel rendelkező természetes és jogi személyek, illetőleg ezek jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságai - szakképző iskola fenntartása nélkül, más szervezeti keretben - is folytathatnak szakképzést.

43

Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) 1. A szakképzés alapdokumentuma Az OKJ 1994 óta szakképzési rendszerünk megújításának és folyamatos változásának alapdokumentuma. A szakképzési törvény 1993. évi elfogadása előtt a szakképesítéseket számos jegyzék rendszerezte, illetve az iskolastruktúra változásaihoz igazodva foglalta jegyzékekbe. Sajátos módon váltak e „listák” a tényleges gazdasági-foglalkoztatási igényektől elszakadó, túlságosan is bürokratikus, mereven szabályozott rendszerré. Mindez inkább gátjává, mintsem ösztönzőjévé vált a piacgazdaság kialakulása során alapvető változásra késztetett szakképzés megújításának. Ezért a modernizáció folyamatában lényeges strukturális tényezőnek tekinthetjük a kvalifikációk rendszerét és az azt leíró jogi szabályozást, valamint azt a mechanizmust, amellyel az új szakmák jegyzékbe vétele, valamint a képzés tervezése, szervezése megvalósul. Az elmúlt évek, évtized tapasztalatai alapján megállapítható, hogy a piacgazdaság kialakulásával, valamint a gazdaság érdekérvényesítési szerepének növekedésével, vagyis azzal a ténnyel összhangban, hogy a munkavállalók, munkaadók és kamarák is véleményt formálnak, javaslatot tesznek a szakképesítésekre vonatkozóan, indokolt volt a szakmarendszer, szakmajegyzék megújítását törvényben megfogalmazni. Az OKJ alapvető szerkezetét a szakképzési törvény írja elő, amelynek első változata - a 7/1993 (XII.30.) MüM rendelet – több mint 900 szakképesítést sorolt fel. Az azóta eltelt évek alatt az OKJnek több – szinte évenkénti – módosítása is volt. Nyilvánvaló, hogy a gazdaság fejlődése, a technológiai változások felgyorsulása, a munkaerőpiac igényeinek kielégítése és az egyén foglalkoztatási esélyeinek növelése, a munkaerő mobilitásának biztosítása által támasztott igények a szakképzés szerkezetének folyamatos megújulását követelik meg. Ezek az igények az új szakmaszerkezetben a szakképesítések egymásra épülésével, a szakképesítések széles alapozásával, továbbá a szakképesítések szakmacsoportos rendszerének kialakításával, az átjárhatóságot biztosító modulrendszerű képzés érvényesítésével teljesíthetők. Ennek következtében Országos Képzési Jegyzék a nemzetközi tapasztalatok, tendenciák, különösen az európai normák szerint és a magyar gazdaság, a munkaerőpiac igényei, prognózisai, valamint az elmúlt évek képzési tapasztalatai figyelembevételével kerül kialakításra.

2. Az OKJ szerkezeti felépítése Az OKJ alapvető szerkezetét a szakképzési törvény írja elő, amely szerkezet egyértelművé teszi a különböző szakképesítések megszerzésére irányuló képzés és a vizsgára bocsátás feltételeit. Ennek értelmében az OKJ-ben meg kell határozni: - a szakképesítés azonosító számát (a szakképesítés szintje, tanulmányi területe, sorszáma) - a szakképesítés megnevezését, - a szakképesítés körét, - a szakmacsoport számát,

44

- a hozzárendelt FEOR-számot (Foglalkozások Egységes Osztályozási Rendszere (foglalkozások tartalmi leírása) - a jegyzékbe kerülés évét, - a kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítéseket, - a szakképesítés megszerzéséhez szükséges képzés maximális időtartamát (évfolyam száma, óra száma), - a szükséges iskolai és a szakmai előképzettséget, - pálya- vagy szakmai alkalmasság követelményét, - a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelmények meghatározására jogosult minisztert, - mestervizsgára felkészítő kamarát, - egyéb megjegyzéseket (pl. nyelvvizsga-követelmény, egyéni felkészülés, meghatározott életkor, speciális iskolai rendszer stb.)

3. A szakképesítések köre A 27/2001. (VII.27.) OM rendelettel kihirdetett Országos Képzési Jegyzék a 812 szakképesítést tartalmuk és egyéb mutatók alapján 4 szakképesítési körbe sorolja: A) Az „A” körbe azok a szakképesítések tartoznak, amelyek több munkakör betöltésére jogosítanak és elsősorban a közoktatás keretében sajátíthatók el (ez az összes szakképesítés közel 50%-a). B) A „B” kör elsősorban az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés keretében megszerezhető, különböző jogszabályokban meghatározott munkakör betöltésére jogosító szakképesítéseket tartalmazza (ebbe a körbe a szakképesítések 25%-a tartozik). C) A „C” körbe az általában egy munkakör betöltésére jogosító szakképesítések kerültek, megszerzésük elsősorban az iskolarendszeren kívüli felnőttképzés keretében történhet (több mint 10%). D) A „D” körbe azok a szakképesítések tartoznak, amelyek esetében a szakképzés megkezdése bejelentési kötelezettséghez (az OM szakoktatási főosztályának) kötött (valamivel több mint 10%). A szakképesítések mindegyike oktatható iskolarendszerű képzés keretében, ha a szakképesítés jóváhagyott központi programmal rendelkezik, és a képzés megindítására vonatkozó jogszabályi feltételek ebből nem zárják ki.

45

4. Szakterületek és szakmacsoportok Szakterület Humán

Sorszám

Szakmacsoport

1.

Egészségügy

2.

Szociális szolgáltatások

3.

Oktatás (oktatás, pedagógia)

4.

Művészet, közművelődés, kommunikáció (zene-, tánc-, képző- és iparművészet, színművészet-bábművészet, színházművészet, sajtó, közművelődés)

19. Műszaki

5.

6.

Egyéb szolgáltatások (személyi, biztonsági, polgári védelmi, rendészeti szolgáltatások, honvédelem, tűz- és munkavédelem, kis- és kézművesipar) Gépészet (gépgyártás, gépszerelés, gépkezelés, bányászat, kohászat, finommechanika, anyagvizsgálat, automatika, hegesztés, felületkezelés, minőségbiztosítás) Elektrotechnika-elektronika (elektrotechnika, elektronika, távközléstechnika)

Gazdaságiszolgáltatási

7.

Informatika (szoftver)

8.

Vegyipar (vegyipar, laborvizsgálatok)

9.

Építészet (építészet, építőipar, építőanyag-ipar, közlekedésépítő)

10.

Könnyűipar (ruha-, textil-, bőr-, szőrme-, cipőipar)

11.

Faipar

12.

Nyomdaipar

13.

Közlekedés (közlekedéstechnika, közlekedés-üzemvitel)

14.

Környezetvédelem-vízgazdálkodás

15.

Közgazdaság Ügyvitel

16.

17. 18. Agrár

20.

gépíró és szövegszerkesztő, irodai asszisztens (gyorsíró és gépíró) ügyintéző titkár II, szerkesztőségi asszisztens (szerkesztőségi ügyintéző titkár), ügyviteli asszisztens (gyorsíró és idegen nyelvű gépíró) protokoll ügyintéző idegen nyelvű ügyintéző titkár (ügyintéző titkár I., ) idegen nyelvű menedzserasszisztens (menedzserasszisztens ) beszédíró gyorsíró Kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció (kereskedelem, marketing, üzleti adminisztráció, menedzselés, nem gazdasági ügyintézés, szervezés) Vendéglátás-idegenforgalom (vendéglátás, idegenforgalom, turizmus) Mezőgazdaság (növénytermesztés, kertészet, állattenyésztés, erdészet, vadászat, halászat, térképészet)

46

21.

Élelmiszeripar

5. A szakképesítések tanulmányi szintjei A szakképesítések tanulmányi szintjei aszerint különböztethetők meg, hogy milyen iskolai, illetőleg szakmai előképzettséget igényel az adott szakképesítés: 21 bejezett iskolai végzettséget nem igényel 31 = a nyolcadik évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítések, vagy = a tizenhatodik életévét betöltött, az általános iskola hatodik évfolyamát elvégzett és a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 27. § (8) bekezdésében szabályozott kétéves felzárkóztató oktatást eredményesen befejezett tanulók számára választható szakképesítések, vagy = a tizenhatodik életévét betöltött, az általános iskola hetedik évfolyamát elvégzett és a nappali rendszerű iskolai oktatás keretében a közoktatási törvény 27. § (8) bekezdésében szabályozott egyéves felzárkóztató oktatást eredményesen befejezett tanulók számára választható szakképesítések 32 8. évfolyam elvégzésével tanúsított alapfokú iskolai végzettségre épül és szakmai előképzettséghez kötött 33 = 10. évfolyamra épülő szakképesítés = a tizenhatodik életévét betöltött, a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: közoktatási törvény) 27. § (8) bekezdésében szabályozott feltételekkel a tanulók számára választható szakképesítések 34 10. évfolyamra épülő és szakmai előképzettséghez kötött 51 a középiskola utolsó évfolyamának elvégzéséhez kötött szakképesítések, amelyek jellemzően fizikai tevékenység ellátására jogosítanak 52 a középiskola utolsó évfolyamának elvégzéséhez vagy érettségi vizsgához kötött szakképesítések, amelyek jellemzően szellemi tevékenység ellátására jogosítanak 53 érettségi vizsgához és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött szakképesítések 54 érettségi vizsgához vagy érettségi vizsgához és meghatározott szakmai előképzettséghez kötött emelt szintű szakképesítések 55 érettségi vizsgához kötött felsőfokú szakképesítések 71 felsőfokú iskolai végzettségre épülő szakképesítések A szakképesítés szintjére vonatkozóan 4 szint különíthető el aszerint, hogy milyen fokú végzettséget tanúsít a szakképesítés: - alap szint (pl gépíró és szövegszerkesztő, irodai asszisztens); - középszint (pl. ügyintéző titkár II, szerkesztőségi asszisztens/ügyintéző titkár, ügyviteli aszszisztens) - emelt szint (beszédíró gyorsíró, ügyintéző titkár I., menedzserasszisztens); - felsőfok – akkreditált iskolarendszerű felsőfokú szakképzés (pl. titkárságvezető).

6. A szakképesítések azonosítószámai (ISCED-kód) A képzési szintek és tanulmányi területek nemzetközi összehasonlíthatósága érdekében az EUtagországokban alkalmazott nemzetközi oktatási-képzési statisztikai osztályozási rendszer, az ISCED (International Standard Classification of Education) magyar sajátosságoknak megfelelő átdolgozását, 47

adaptálását 1995-ben kezdte meg az akkori Munkaügyi minisztérium. Az OKJ kódrendszert ezen elvárásoknak megfelelően alakították ki. A szakképesítések azonosítószámai Az ISCED osztályozási rendszerében az oktatási programok szint és tanulmányi terület szerint különülnek el: 1-2. sorszám: a szakképesítés tanulmányi szintje 3-4. sorszám: a szakképesítés tanulmányi területe 5-6. sorszám: a szakképesítés szakmacsoport szerinti besorolása 7-8. sorszám: az azonos szakképesítési szinten és tanulmányi területen belüli sorszám. (Az OKJből kikerülő szakképesítés sorszáma új szakképesítés jelölésére nem használható fel.)

Tanulmányi szint

Tanulmányi terület

Szakmacsoport

Sorszám

XX 33 (alap szint)

XX 34 (gazdasági-szolgáltató)

XX 04 (ügyviteli)

XX 02 (sorszám)

(Gépíró és szövegszerkesztő szakképesítés aszonosítószáma)

A szakképesítések azonosítószámai a tanulmányi terület szerint 14 Oktatói, pedagógiai képesítések 1408 Szakmai, gyakorlati oktatói képesítések 1499 Egyéb oktatói, pedagógiai képesítések 18 Művészeti képesítések 1811 Képzőművészeti képesítések 1812 Iparművészeti képesítések 1822 Zeneművészeti képesítések 1832 Színművészeti, előadóművészeti képesítések 1833 Táncművészeti szakképesítések 1842 Film- és fotóművészeti képesítések 1852 Építőművészeti képesítések 1899 Egyéb művészeti képesítések 34 Gazdasági és igazgatási képesítések 3404 Ügyviteli képesítések 3426 Irodai könyvelő és adatfeldolgozó gépkezelői képesítések 3432 Pénzügyi és számviteli ügyintézői képesítések 3433 Külkereskedelmi képesítések 3434 Vezetői (menedzseri) képesítések 3435 Gazdasági ügyintézői és szervezői képesítések 3436 Pénzügyi és számviteli szakértői képesítések 3437 Könyvvizsgáló, revizor és adótanácsadó képesítések 3438 Statisztikai képesítések 3439 Egyéb gazdasági és kereskedelmi képesítések 3440 Banki és biztosítási ügyintézői képesítések 3441 Banki és biztosítási szakértői képesítések 3442 Személyügyi képesítések 48

3443 3452 3462 3472

Munkaerőpiaci szolgáltatási képesítések Helyi és közigazgatási ügyintézői képesítések Intézményigazgatási ügyintézői képesítések Oktatásszervezési képesítések

46 Számítástechnikai képesítések 4641 Számítástechnikai képesítések 50 Egészségügyi képesítések 5002 Orvosi kisegítő és közegészségügyi képesítések 5008 Rehabilitációs és fizikoterápiás gyógyászati képesítések 5012 Egészségügyi ápolói képesítések 5015 Szülész(nő)i képesítések 5018 Egészségügyi asszisztensi képesítések 5030 Orvostechnológiai képesítések 5046 Fogászati egészségügyi képesítések 5052 Gyógyszertári asszisztensi képesítések 5070 Egészségügyi csecsemő- és gyermekotthoni gondozói képesítések 52 Kis- és nagyüzemi ipari képesítések 5211 Bányászati ipari képesítések 5212 Élelmiszer-ipari képesítések 5216 Építőipari képesítések 5220 Építőanyag-ipari képesítések 5222 Erősáramú villamosipari képesítések 5223 Gyengeáramú villamosipari képesítések 5224 Távközlési képesítések 5232 Kohászati képesítések 5233 Fémmegmunkáló-ipari, felületkezelői képesítések 5234 Gépjárműszerelő és -javítóipari képesítések 5235 Mezőgazdaságigép-szerelő és javítóipari képesítések 5236 Egyéb gépeket szerelő és javítóipari képesítések 5237 Mechanikai műszeripari képesítések 5239 Egyéb fémipari képesítések 5241 Járműipari, közlekedésgépészeti képesítések 5242 Élelmiszer-ipari gépkezelői képesítések 5243 Könnyűipari gépkezelői képesítések 5244 Vegyialapanyag- és termékgyártógép-kezelői képesítések 5245 Építőanyag-ipari gépkezelői képesítések 5246 Kohászati, fémmegmunkáló-ipari gépkezelői képesítések 5247 Gyártósori összeszerelői képesítések 5249 Egyéb gépészeti szerelő képesítések 5251 Bányászati gépkezelői képesítések 5252 Energetikai gépkezelői, kazánkezelői képesítések 5253 Vízellátási gépkezelői képesítések 5256 Építőipari gépkezelői képesítések 5257 Anyagmozgatógép, település és köztisztasági munkagép-kezelői képesítések 5259 Egyéb gépkezelői képesítések 5262 Famegmunkáló-ipari képesítések 5272 Bőr- és cipőipari képesítések 5274 Textilipari képesítések 5276 Ruházati és szőrmeipari képesítések 5278 Nyomdaipari képesítések 5282 Laboránsi (ipari) képesítések 5286 Optikus, látszerész képesítések 5291 Háziipari képesítések 5292 Vegyesipari képesítések 49

5293 5294

Kézművesipari képesítések Raktározási képesítések

50

54 Műszaki, technikusi képesítések 5401 Műszaki mérési, tervezési és rajzolói képesítések 5411 Könnyűipari műszaki, technikusi képesítések 5412 Vegyipari műszaki, technikusi képesítések 5422 Erősáramú villamosipari műszaki, technikusi képesítések 5423 Gyengeáramú villamosipari és elektronikai műszaki, technikusi képesítések 5424 Távközlési technikusi képesítések 5432 Kohóipari műszaki, technikusi képesítések 5436 Bányászati műszaki, technikusi képesítések 5441 Közlekedésgépészeti műszaki, technikusi képesítések 5442 Gépipari műszaki, technikusi képesítések 5443 Építő- és épületgépészeti műszaki, technikusi képesítések 5449 Egyéb gépészeti műszaki, technikusi képesítések 5452 Mező-, erdő- és halgazdasági gépészeti műszaki, technikusi képesítések 5470 Környezet- és természetvédelmi műszaki, technikusi képesítések 5482 Üzemvezetési, -szervezési képesítések 5483 Üzemfenntartási képesítések 5499 Egyéb műszaki, technikusi képesítések 58 Építészeti képesítések 5801 Általános építészeti képesítések 5812 Terület- és településfejlesztési építési képesítések 5832 Közlekedésépítési, üzemfenntartási képesítések 5842 Vízügyi építési, üzemfenntartási képesítések 62 Mező-, erdő- és halgazdasági képesítések 6201 Általános mezőgazdasági képesítések 6203 Állattenyésztési képesítések 6206 Növénytermesztési képesítések (kertészeti nélkül) 6207 Kertészeti képesítések 6208 Takarmányozási képesítések 6222 Élelmiszer-technikusi képesítések 6232 Állat-egészségügyi képesítések 6249 Egyéb mezőgazdasági képesítések 6262 Erdőgazdasági képesítések 6272 Halgazdasági képesítések 6280 Mező-, erdő- és halgazdasági gépészeti és gépkezelői képesítések 66 Háztartás-gazdasági képesítések 6601 Háztartás-gazdasági képesítések 70 Szállítási, hírközlési képesítések 7001 Általános közlekedési forgalmi képesítések 7010 Közlekedési üzemviteli technikusi képesítések 7026 Postaforgalmi képesítések 78 Személyi szolgáltatási, vendéglátói, kereskedelmi, idegenforgalmi képesítések 7812 Fodrász és kozmetikus képesítések 7822 Vendéglátói képesítések 7826 Szakács, cukrász képesítések 7842 Kelmefestő és vegytisztító képesítések 7862 Kereskedelmi (kiskereskedelmi) képesítések 7872 Idegenforgalmi képesítések 7882 Kulturális szolgáltatási képesítések 7898 Környezetvédelmi szolgáltatási képesítések 7899 Egyéb szolgáltatási képesítések

51

84 Kulturális és tájékoztatási képesítések 8402 Újságírói képesítések 8407 Közművelődési képesítések 8409 Egyéb tájékoztatási képesítések 8419 Egyéb kulturális képesítések 8422 Könyvtári képesítések 8425 Múzeumi képesítések 8429 Egyéb dokumentációs képesítések 89 Egyéb, más ágazatba nem sorolható képesítések 8912 Rendvédelmi képesítések 8915 Tűzvédelmi képesítések 8917 Katonai képesítések 8919 Egyéb védelmi és katonai képesítések 8933 Szociális képesítések 8962 Testnevelési és sport képesítések 8999 Egyéb, máshová nem sorolható képesítések

7. Ügyviteli (és rokon) szakképesítések Alapszintű szakképesítések Régi elnevezése

33 3404 02

Gépíró és szövegszerkesztő

Középszintű szakképesítések 52 3404 01 52 3404 02 52 3404 04 52 3404 05*

Ügyviteli asszisztens Protokoll ügyintéző Ügyintéző titkár Irodai asszisztens

52 3433 01 52 3435 04 52 3435 01 52 3452 02 52 3462 01

Külkereskedelmi ügyintéző Marketing- és reklámügyintéző Európai üzleti asszisztens Igazgatási ügyintéző Közoktatási asszisztens

Gyorsíró és idegen nyelvű gépíró Ügyintéző titkár II. Gépíró és gyorsíró

(33 3404 01)

Igazgatási ügyintéző-ügykezelő Iskolatitkár (óvodatitkár)

Emelt szintű szakképesítések 54 3404 01 54 3404 02 54 3404 03 54 3404 04*

Idegen nyelvi menedzserasszisztens Idegen nyelvű ügyintéző titkár Beszédíró gyorsíró Szerkesztőségi asszisztens

54 3439 01

Irodavezető

Felsőfokú szakképesítések 55 3433 01 55 3434 02 55 3452 01

Gazdasági idegen nyelvű levelező Titkárságvezető Jogi asszisztens 52

Menedzserasszisztens Ügyintéző titkár I. Szerkesztőségi ügyintéző titkár (52 3404 03)

53

sorszám

tanulmányi terület

szakképesítés szintje

A mestervizsga szervezésére feljogosított kamara

7.

A szakmai és vizsgáztatási követelményrendszer meghatározására feljogosított miniszter

6.

Pálya- , ill. szakmai alkalmassági követelmény

Kizárólag iskolai rendszerű szakképzésben megszerezhető szakképesítés

5.

Iskolai és szakmai előképzettség, előírt gyakorlat

Jegyzékbe kerülés éve

4.

Gyakorlat aránya %

Hozzárendelt FEOR

3.

1.

Elmélet aránya %

Szakma csoport

2.

Szakképesítés azonosító száma

Évfolyamok száma vagy összóraszám

Szakképesítés megnevezése

Szakképesítések köre

Ügyviteli szakképesítések adatai az Országos Képzési Jegyzékben

Megj. PL. szakmai vizsgára bocsátás feltétele

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

15.

Képzési idő

54

3404

03

Beszédíró gyorsíró

A

16

4192

2000.

3

60

40

é, sz

OM

52

3435

01

Európai üzleti asszisztens

A

17

3619

1993.

1

40

60

é

OM

55

3433

01

Gazdasági idegen nyelvi levelező

A

16

3621

1999.

2

40

60

é

OM

52

3404

05

Gépíró és gyorsíró (Irodai asszisztens)

A

16

4192

1993.

2

40

60

é

33

3404

02

Gépíró és szövegszerkesztő

A

16

4199

1993

2

40

60

a*

OM

52

3404

01

Gyorsíró és idegen nyelvi gépíró (Ügyviteli asszisztens

A

16

4192

1993.

2

50

50

é

OM

52

3452

02

Igazgatási ügyintéző-ügykezelő (Igazgatási ügyintéző)

A

16

3602

1993

1,5 (1)

40

60

é

OM

54

3439

01

Irodavezető

A

16

3910

1993.

1

70

30

é

55

3452

01

Jogi asszisztens

A

17

3910

2000.

2

65

35

é

OM

52

3433

01

Külkereskedelmi ügyintéző

A

17

3621

1993.

1

70

30

é

OM

52

3435

04

Marketing- és reklámügyintéző

A

17

3622

1993.

1

7

30

é

OM

54

3404

01

Menedzseresszisztens (Idegen nyelvi menedzserasszisztens)

A

16

3910

1993.

2

60

40

é

OM

Közép és alapfokú szakmai nyelvvizsga

52

3404

02

Protokoll-ügyintéző

A

17

3644

1996.

1

60

40

é

OM

A típ. középfikú nyv.

54

3404

04

Szerkesztőségi ügyintéző titkár (Szerkesztőségi asszisztens)

A

16

4199

1993.

2

60

40

é

OM

55

3434

02

Titkárságvezető

A

16

3910

2000.

2

30

70

é

OM

Közép és alapfokú szakmai nyelvvizsga

54

3404

02

Ügyintéző titkár I. (Idegen nyelvi ügyintéző titkár)

A

16

4191

1993.

2

60

40

é

OM

A típ. középfokú nyv.

i

i

i

54

sza

OM

Két nyelvből szakmai C típusú nyelvvizsga

A típusú alapfokú nyv.

C típ. alapfokú nyv.

52

3404

04

Ügyintéző titkár II.

A

16

4191

1993.

1

55

60

40

é

OM

A típ. alapfokú nyv.

A szakmai vizsga

A szakmai vizsga célja A szakmai tanulmányokat lezáró vizsga célja (szakmai vizsga) annak megállapítása, hogy a vizsgázó ismeretei, az ismeretek alkalmazása, gyakorlati és általános felkészültsége megfelel-e az adott szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményében előírtaknak. Az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképesítés megszerzésére a szakmai vizsgát a szakmai és vizsgakövetelmény alapján és a szakmai vizsgaszabályzat rendelkezései szerint kell megtartani. A szakmai vizsgát vizsgabizottság előtt kell letenni. A szakmai vizsga állhat:  elméleti - írásbeli - szóbeli  gyakorlati részekből. A vizsgarészek, illetve a vizsgarészek tantárgyainak a felsorolását valamennyi szakképesítésnél a szakmai és vizsgakövetelmények „A szakmai vizsga részei” címen tartalmazzák. A vizsgázó, ha az írásbeli vagy szóbeli vizsgarész letételére fogyatékossága miatt (pl. testi fogyatékosság, ill. akadályoztatás – pl. törött kéz - miatt) nem képes – és a szakmai és vizsgakövetelmények ezt nem zárják ki – az írásbeli vizsga követelményeinek szóban, illetőleg a szóbeli vizsga követelményeinek írásban is eleget tehet.

A szakmai vizsgáztatás általános szabályai 1. Vizsgáztatási jogosultság Az OKJ szerinti szakképesítésre vonatkozóan szakmai vizsga a hatályos jogszabályok alapján szervezhető jelenleg: a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII.27.) OM rendelet, valamint a Közoktatási, Szakképzési és Felsőoktatási törvényekhez kapcsolódó rendelet, a szakképzés megkezdésének és folytatásának feltételeiről szóló 45/1999. OM r. Szakmai vizsgát a szakképesítésért felelős miniszter által jogszabályban feljogosított intézmény, továbbá az iskolai rendszerű szakképzésben szakképzést folytató intézmény, valamint a felsőfokú szakképzést szervező felsőoktatási intézmény a vele tanulói, illetőleg hallgatói jogviszonyban állók tekintetében szervezhet. a) iskolai rendszerű szakképzés esetén – (az általuk folytatott szakképzések tekintetében) a tanév rendje szerint: - szakközépiskolák, - szakmunkásképző és szakiskolák, - speciális szakiskolák, - a munkaerő-fejlesztő és képző központok, - felsőoktatási intézmények

56

b) az iskolarendszeren kívüli képzésben akkor, ha a vizsgáztató intézmény rendelkezik szakmai vizsga szervezésére feljogosító engedéllyel. A jogosultságon kívül a vizsgát szervező intézménynek (továbbiakban vizsgaszervező) rendelkeznie kell mindazon oktatástechnikai, gyakorlati munkavégzési, anyagi és szellemi feltételekkel, melyeket egyébként a képzés folytatásának feltételeként is a szakmai és vizsgakövetelmények felszerelési jegyzéke meghatároz. 2. A szakmai vizsgák szervezésének időpontja Iskolai rendszerű képzésben – a tanév rendje szerint – szakmai vizsga lehet: - február-március, - május-június és - október hónapban. A fenti vizsgákra a jelentkezés ideje: - február-márciusi vizsgaidőszak vizsgáira - május-júniusi vizsgaidőszak vizsgáira - októberi vizsgaidőszak vizsgáira

december 15-ig, február 15-ig, augusztus 15-ig.

A tanév rendjében található az írásbeli vizsga időpontja, továbbá a gyakorlati és a szóbeli vizsga lefolytatására rendelkezésre álló időszak. Ezt az oktatási miniszter minden tanévben rendeletben teszi közzé. A szakképesítésért felelős miniszter a tanév rendjéhez igazodva, a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározott vizsgarész időpontjait évenként közleményben teheti közzé. Figyelembe kell venni, hogy több vizsgarész egy napra nem szervezhető. A gyakorlati vizsgarész helyének kijelölésénél meghatározóak a szakmai és vizsgakövetelményekben rögzített feltételek, valamint az érdekelt gazdálkodó szervezettel kötött megállapodás, a vizsga megszervezhetősége, valamint az előzetes munkavédelmi ellenőrzés. Az iskolarendszeren kívüli képzés esetében: A tanév rendjében meghatározottaktól eltérő időben is szervezhető szakmai vizsga, amelyet a szakképesítésért felelős minisztérium szabályoz. Az írásbeli vizsga időpontja engedélyköteles (amit 30 nappal a vizsga időpontja előtt a szakképesítésért felelős szakminisztériumnak kell bejelenteni). A gyakorlati vizsga és a szóbeli vizsga időpontját a szakmai vizsgát szervező intézmény vezetője állapítja meg. (A szóbeli vizsgarész időpontját úgy kell meghatározni, hogy a vizsgaelnök részére a kijavított írásbeli dolgozatok a szóbeli vizsga előtt legalább 7 nappal elküldhetők legyenek). Több vizsgarész egy napra – ha a Szakmai és vizsgakövetelmény (l. SZVK) másképp nem rendelkezik – nem szervezhető. A szakmai vizsgát a megkezdéstől számított 30 napon belül be kell fejezni. A szakképzést folytató intézmény a szakmai elméleti és gyakorlati ismeretek elsajátítása eredményességének időszakos mérésére – nagyobb képzési szakaszok (szakmai modulok) lezárásaként – köztes vizsgát szervezhet. A köztes vizsga eredménye – a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározottak, valamint a szakmai vizsgaszabályzat előírásai szerint – a szakmai vizsgán figyelembe vehető. 57

3. A szakmai vizsgára jelentkezés A szakmai vizsgára írásban kell jelentkezni. A jelentkezőknek pontosan meg kell határoznia: - a szakképesítést, a szakképesítés azonosító számát, - az esetleges kérelmeket (pl. mentesítés), - csatolni kell a szakképesítéshez előírt iskolai tanulmányok elvégzését tanúsító bizonyítványt (szakképző iskola befejező évfolyamára járó tanuló bizonyítványát utólag), - a kérelmek elbírálásához szükséges iratokat és mindazokat a dokumentumokat, amelyekből a vizsgára bocsátás feltételei megállapíthatók. - be kell mutatni a vizsgázó személyi igazolványát is (kivéve, ha a vizsgázó a vizsgát szervező oktatási intézményben tanulói jogviszonyban áll). Ha a vizsgázó ugyanabban az intézményben jelentkezik a szakmai vizsgára, amelyikben képzésben részesült, az adatai a törzslapból ismertek, onnan ellenőrizhetők. 4. A vizsgarészek alóli felmentés, illetve a meglévő szakképesítések beszámításának rendje A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés, illetve a meglévő szakképesítések beszámítása, elsősorban a második és további szakképesítés megszerzésénél, az át- és továbbképzéseknél lehet jelentős. A szakmai egyenértékűség biztosítása érdekében csak olyan vizsgarész alól célszerű felmentést adni, amely az OKJ alapján egyértelműen meghatározható, és más „rokon” szakképesítés okmányaival hitelesen igazolható. Ha a korábban szerzett és hitelesen igazolt szakképesítés vizsgatárgyai az OKJ-ban szereplő szakképesítés követelményeitől tartalmukban nem mutatnak jelentős eltérést - a résztvevők kérésére, alapos összehasonlítás és mérlegelés alapján -, lehetővé teszik a vizsgarészek alóli felmentést. A felmentés okát minden esetben, részletesen indokolni kell. 5. A vizsgadíj és a vizsgáztatási díj tekintetében a mindenkor hatályos jogszabályok szerint kell eljárni.

A szakmai vizsgáztatásban résztvevők feladatai A szakképesítésért felelős minisztérium feladatai Kiadja az Országos Képzési Jegyzéket, melynek alapján az illetékes miniszterek rendeletben kiadják: - a hatáskörükbe tartozó szakmai és vizsgakövetelményeket, - ezt követően közleménnyel a szakképesítés szakmai tantárgyait és azok központi programjait, - valamint a szakmai vizsga szóbeli tételeit. Nemzeti Szakképzési Intézet a) Az Országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzék figyelembevételével – esetleges vizsgaszervezői javaslat alapján – megbízza a szakmai vizsga elnökét, s legalább 15 nappal a vizsga megkezdése előtt erről tájékoztatja a vizsgát szervező intézményt. (Ha a vizsga nem ma58

gyar, a vizsgabizottság elnökének a vizsgáztatás nyelvéből felsőfokú állami nyelvvizsgával, illetőleg azzal egyenértékű okmánnyal kell rendelkeznie.) A szakmai vizsgát szervező intézmény alkalmazottja nem lehet a vizsgabizottság elnöke abban az intézményben, amellyel közalkalmazotti jogviszonyban áll. A vizsgabizottság függetlenségének (pártatlanságának) biztosítása érdekében nem lehet olyan személy az elnök vagy tag, aki az adott intézményben a vizsgára jelentkezők felkészítésében, oktatásában részt vett. A megbízónak a fentieket tisztáznia kell. Amennyiben kizáró ok merül fel, akkor az elnöknek a felkérést – összeférhetetlenségre hivatkozva – vissza kell utasítania. Az elnök személyére vonatkozó minimális feltétel a vizsgabizottság tagjainak szakképesítéséről rendelkező 1995. évi CXXI. és az 1996. évi LXII. törvényekkel módosított 1993. évi LXXIX. törvény a közoktatásról szóló előírása, amely kiegészülhet a szakképesítésért felelős szaktárcának az elnökkel szemben támasztott speciális igényeivel is. (A szakképesítésért felelős minisztériumok pályázati úton alakítják ki a szakértői jegyzéket, ahonnan az elnök felkérhető.) b) Gondoskodik a vizsgaszervezőktől beérkezett jelentések felülvizsgálatáról. Ellenőrzi a vizsgaszervezés jogosultságát, a vizsgabejelentéseket abból a szempontból, hogy tartalmaznak-e minden szükséges adatot, biztosított-e a vizsga előkészítésénél a jogszabályok betartása. Amennyiben szabálytalanságot tapasztal, vagy a vizsgaidőpontok megválasztása nem megfelelő, akkor erről a vizsgát szervező intézményt rövid időn belül tájékoztatja. c) A tételigénylések alapján - gondoskodik az írásbeli tételekről, a javítási és értékelési útmutatókról, - meghatározza azok átvételének idejét és módját. A Tétel című borítékon fel kell tüntetni: - a szakképesítés azonosító számát, - a szakképesítés megnevezését, - az írásbeli vizsga tantárgyi elnevezését, - az írásbeli vizsga kezdési időpontját (év, hó, nap, óra, perc) - az írásbeli vizsga időtartamát, - az írásbeli vizsgán használható segédeszközöket. A Megoldási és értékelési útmutató című borítékon – a szakképesítés azonosító adatainak és a vizsgatárgy megnevezése mellett – fel kell tüntetni, hogy a boríték csak az írásbeli vizsga időtartamának letelte után bontható fel. A szakképesítésért felelős minisztérium kiadja a tétel részletes megoldását, az értékelés szempontjait és az ezzel összehangolt részletes pontozási útmutatót is.

d) A vizsgák alatt szükség esetén intézkedik a szabálytalanság miatt felfüggesztett vizsgán történt események kivizsgálásáról, a szabálytalanság megszüntetéséről, a vizsga folytatásáról. e) Akkreditált vizsgaintézményként - felkérés alapján – szervezi és lebonyolítja a vizsgáztatási joggal nem rendelkező képző cég szakmai vizsgáját A gazdasági kamara feladatai a) Delegálja a vizsgabizottságba a kamarát képviselő tagját – a vizsgaszervező felkérése alapján. melyről a vizsgát szervező intézményt 15 nappal a vizsga megkezdése előtt értesíti. (Ha a szakképesítés nem tartozik egyik gazdasági kamara hatáskörébe sem, akkor a szakképzést folytató intézmény delegálja. Ha a vizsgát a szakképzést folytató intézményben szerve-

59

zik, akkor a szakképesítésért felelős miniszter által kijelölt szakmai szervezet képviselője lesz a vizsgabizottság tagja.) b) A területi gazdasági kamara feladata képviselőjének felkérése, valamint előzetes tájékoztatása a vizsgáztatás körülményeiről. A kamara képviselőjét megbízólevéllel látja el, amelyet a vizsga megkezdése előtt a vizsgát szervező intézmény vezetőjének vagy a vizsga elnökének kell átadni. A megbízólevelet a vizsga szervezője a vizsgadokumentáció részeként kezelheti. A területi gazdasági kamara helyesen teszi, ha képviselőjének kilétéről 15 nappal a vizsga előtt értesíti a vizsgát szervező intézményt, így a kamarai szakember részt tud venni a gyakorlati vizsga előkészítésében, a további, jogszabály által előírt feladatainak ellátásában. A gyakorlati vizsgafeladatot a kamara képviseletével megbízott személy a vizsga elnökének egyetértésével választja ki. A kiválasztásnál elsősorban a szakmai és vizsgakövetelmények figyelembevételét, a szakszerűséget, a feladat megoldhatóságát vizsgálja. Az előkészítésnél a szakmai berendezések, eszközök előkészítésén túl a munkavédelmi előírások betartását is ellenőrzi. Minden olyan körülményt alaposan ellenőriznie kell, amely a szakmai gyakorlat szabályos lebonyolítását befolyásolhatja. c) Ha gazdálkodó szervezetnél folyik a gyakorlati vizsga, akkor a kamara feladata a gazdálkodó szervezet képviselőjével a gyakorlati vizsgarész előkészítése d) A mestervizsga esetén a vizsgaszervezés teljes mértékben a kamara feladata. A vizsgát szervező intézmény feladatai 1. A vizsga megszervezése 2. A vizsga lebonyolítása és 3. A vizsga utáni teendők 1. A vizsga megszervezése Ahhoz, hogy a képzés végén a vizsgát szervező intézmény a szakmai vizsgát megfelelően elő tudja készíteni, ismernie kell a – iskolarendszerű képzés esetén a tanév rendjében meghatározott - vizsgaidőpontokat és a vizsgára jelentkezők számát. Az előkészítő feladatok közé tartozik tehát: - A vizsgaidőszak kijelölése (ezen belül a gyakorlati és szóbeli vizsgák időpontjának meghatározása). - Kijelöli a vizsgaszervezés teljes folyamatát koordináló képviselőjét. - Megszervezi és fogadja a vizsgára jelentkezéseket. - Összegyűjti és ellenőrzi a vizsgázók adatait. - Ellenőrzi a különböző mentesítések elbírálásához szükséges iratokat (pl. korábban tett vizsgák beszámítása, tanulmányi versenyeken elért eredmények alapján történő mentesítések, a vizsga nyelvére vagy fogyatékosság kompenzálására vonatkozó kérés, javítóvizsga esetén szakmai vizsga törzslapja). A vizsgatárgyakból – tartalmi összevetést követően – csak állami vizsgabizottság által kiadott bizonyítvány alapján lehet felmentést adni. - Megszervezi a vizsgacsoportokat, melynek maximális létszáma: 60

- szakközép- és szakiskolában 35 fő, - művészeti iskolákban 15 fő - iskolarendszeren kívüli szakképzésben az intézmény akkor alakíthat ki vizsgacsoportokat, ha a szakmai vizsgákra legalább 10 fő jelentkezett. - A vizsgára történő jelentkezési határidő után – 15 napon belül – jelentést küld a szakmai vizsga előkészítéséről a szakképesítésért felelős miniszternek (a jelentés tartalmazza: a vizsgázók számát, a vizsgarészeket, a vizsgatantárgyakat, a szakmai vizsga helyét és idejét, iskolai rendszer esetén a közoktatási intézmény OM azonosítóját, az iskolarendszeren kívül az intézmény nyilvántartásba vételi helyét, a tanúsítvány számát és érvényességi idejét; az előkészítés során megtett intézkedéseket – pl. felmentés, beszámítás – stb., javaslatot tehet a vizsgabizottság elnökére). - Felkéri a területileg illetékes kamarát képviselőjének kijelölésére. -

Gondoskodik a vizsgához szükséges okmányok, dokumentumok, továbbá (a Magyar Köztársaság címerével ellátott, „A vizsgaszervező intézmény – pontos megnevezés – mellett működő szakmai vizsgabizottság” feliratú) körbélyegző beszerzéséről, a vizsgákkal kapcsolatos nyilvántartások vezetéséről.

-

Kidolgozza és vizsgaelnöki jóváhagyásra előkészíti a gyakorlati vizsgafeladatokat, ezeket a titoktartás szabályai szerint őrzi. A feladatnak a szakmai és vizsgakövetelményben meghatározottakon kell alapulni. A gyakori feladatnak tehát meg kell felelnie a gyakorlati vizsga időtartamára, tartalmára előírt szabályozásának. Általában a szakképesítéssel betölthető munkakörökre jellemző munkaműveleteket, munkafeladatokat kell tartalmaznia. A feladatot úgy kell meghatározni, hogy az a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott idő alatt, önállóan elkészíthető legyen. A szakmai vizsga előkészítésénél alaposan át kell gondolni a gyakorlati vizsga valamennyi szakmai és munkavédelmi szempontját. A kiválasztott gyakorlati vizsgahelyen a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott vizsgamunka elvégzéséhez elő kell készíteni a szakmai berendezéseket, eszközöket.

-

Biztosítja az egyes vizsgarészekhez a megfelelő vizsgahelyet.

-

Gondoskodni kell valamennyi vizsgadokumentum beszerzéséről (a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei, szóbeli és gyakorlati tétele, a szakmai vizsgáztatás általános szabályai). Folyamatosan biztosítja a vizsgázók részére a követelmények megismerését, megadja a szükséges felvilágosításokat, tájékoztatásokat. A vizsgázók felkészüléséhez a vizsga előtt minimum 30 nappal a szóbeli tételeket biztosítani kell.

-

Előkészíti a vizsgához szükséges tárgyi feltételeket (a SzVK szerinti segédanyagokat, bélyegzett papír, flopy, termek stb.

-

Megszervezi az írásbeli, szóbeli és a gyakorlati vizsga lebonyolítását.

-

Megszervezi a vizsga terembeosztását, felügyeleti rendjét. Az intézmény képviselője készíti el a tanév rendjében kijelölt írásbeli vizsga időpontjai alapján az írásbeli, esetleg gyakorlati vizsga terembeosztását és felügyeleti rendjét. A terembeosztásnál ügyelni kell arra, hogy a vizsgázók számára minden teremben biztosított legyen az önálló munkavégzés lehetősége, és azt a felügyelő tanár folyamatosan figyelemmel tudja kísérni. Az írás-

61

beli felügyeletet nem láthatja el a vizsgatantárgyból szakképesítéssel rendelkező tanár. A felügyeletet úgy kell megtervezni, hogy az óránkénti váltás biztosított legyen. -

A szakmai vizsga megkezdése előtt legalább 10 nappal tájékoztatja a vizsgabizottság elnökét és tagjait, a vizsgázókat, a vizsga szervezésében érdekelt gazdálkodó szervezetet, valamint a közreműködő személyeket a vizsga helyéről, idejéről és a szakmai vizsgával összefüggő tudnivalókról.

-

Kijelöli a vizsgabizottság munkáját segítő személyeket: a jegyzőt, a szakértőket (kérdező tanárokat) a felügyelőket. A szakmai vizsga adminisztrációját a jegyző készíti el. A jegyző feladata a vizsga előkészítésekor, hogy a vizsgára jelentkezéshez felvilágosítást adjon, átadja a megfelelő nyomtatványokat (pl. jelentkezési lap), a dokumentumokat ellenőrizze, a jelentkezőket szakképesítésként, időpontonként és vizsgarészenként csoportosítsa.

-

Átveszi a szakképzésért felelős minisztertől vagy megbízottjától a minisztérium által jóváhagyott szakmai vizsga írásbeli tételeit és a felhasználásig a titoktartásra vonatkozó szabályok megtartásával őrzi (elzártan és szigorúan titkosan, biztonsági zárral ellátott páncél- vagy lemezszekrényben stb.)

-

A vizsgát szervező intézmény képviselője készíti el az adott vizsgaidőszakra a szakmai írásbeli, esetenként gyakorlati vizsga terembeosztását és felügyeleti rendjét. a terembeosztásnál ügyelni kell arra, hogy a vizsgázók számára minden teremben biztosított legyen az önálló munkavégzés lehetősége és azt a felügyelő tanár folyamatosan figyelemmel tudja kísérni. Az írásbeli felügyeletet nem láthatja el a vizsgatárgyból szakképesítéssel rendelkező tanár.

2. Teendők a vizsga lebonyolításának időszakában Folyamatosan biztosítja a vizsga zavartalan lebonyolításához szükséges személyi és tárgyi feltételeket. Segíti a kijelölt képviselő és a jegyző munkáját. A vizsgaszervező: - figyelemmel kíséri a vizsgák lefolyását; - a szóbeli vizsga előtt megküldi a vizsgaelnöknek a kijavított írásbeli dolgozatokat; - lehetőséget biztosít a vizsgázóknak írásbeli dolgozataik megtekintésére, észrevételek megtételére; - biztosítja a gyakorlati vizsgán a munkavédelmi előírások betartását, a balesetmentes munkavégzést; - folyamatosan megadja a szükséges felvilágosításokat, tájékoztatást. 3. Teendők a vizsga utáni időszakban -

Ellenőrzi a jegyzőt (tételes összeolvasással) a törzslapok kitöltésében, a bizonyítványok kiállításában. Megszervezi a bizonyítványok kiosztását, az átvétel dokumentálását. Elvégzi az okmányok irattározását. Elkészíti és megküldi a vizsgáról szóló jelentést és összesítő kimutatást a vizsgát tettek nevéről, a törzslapok számáról és a kiadott bizonyítványokról 62

63

A szakmai vizsgabizottság A vizsgabizottság összetétele A vizsgához szakképesítésként vizsgabizottságot kell létrehozni. A vizsgabizottság független szakmai testület. A vizsgabizottság felelős: a szakmai vizsga szabályos és zavartalan lebonyolításáért. Amenynyiben a vizsga nyelve nem magyar, a vizsgabizottság elnökének a vizsgáztatás nyelvéből felsőfokú állami nyelvvizsgával vagy azzal egyenértékű nyelvtudást igazoló okmányokkal kell rendelkeznie. A működőképes vizsgabizottság 3 tagú, tagjai - a vizsgabizottság elnöke, - a vizsgabizottság tagjai: - a szakmai vizsgát szervező intézmény képviselője, - a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara képviselője. Az elnök a szakképesítésért felelős minisztériumot képviseli, a tagok a megbízó intézményt, szervezetet. A vizsgabizottság elnökét a szakképesítésért felelős miniszter bízza meg, alapvetően a szaktárca által kiadott országos szakértői és Országos vizsgáztatási névjegyzékből. Az elnök személyére a vizsga előkészítéséről felterjesztett jelentésében a vizsgaszervező javaslatot tehet. Az elnök megbízása szólhat: - egy vizsgaidőszakra; - egy vizsgára; - egy tanulmányi évre (benne több vizsgaidőszakra) - egy naptári időszakra. A vizsgaelnöki megbízás – a szakmai szakértői-vizsgaelnöki névjegyzékbe tartozás ideje alatt – korlátozás nélkül megismételhető. A vizsgabizottság kamarai tagját a szakképesítés szerint illetékes területi gazdasági kamara jelöli ki. A kamarai tag általában a szakma elismert képviselője. A megbízásának időtartamát jogszabály nem korlátozza, az adekvát lehet a vizsgaelnökével. A vizsgabizottságban a szakmai vizsgát szervező intézmény képviselőjét a vizsgaszervező jelöli ki. A kijelölés általában egy vizsgára szól. A vizsgabizottság munkáját a szakmai elméleti tantárgyak, illetve a képzés oktatásához – az 1995. évi CXXI. és az 1996. évi LXVII. törvényekkel módosított 1993. LXXIX. törvény a közoktatatásról 17. §-ában előírt – szakképesítéssel rendelkező szakértők (kérdező tanárok) segítik. A kérdező tanárok lehetnek a vizsgát szervező intézmény tanárai, de más pedagógus is, akit az oktatási intézmény vezetője meghívott. A vizsgabizottság munkáját segítő pedagógusoknak ismerniük kell a szakmai és vizsgakövetelményeket, a vizsga lebonyolításának szabályait. A vizsga előkészítésével és lebonyolításával kapcsolatos adminisztrációt a jegyző látja el. Az ő feladata a vizsga előkészítésekor, hogy a vizsgára jelentkezéshez felvilágosítást adjon, átadja a megfelelő nyomtatványokat (pl. jelentkezési lap), a dokumentumokat ellenőrizze, a jelentkezőket szakképesítésként, időpontonként és vizsgarészenként csoportosítsa A vizsgabizottság munkáját segítő pedagógus és a jegyző nem tagja a vizsgabizottságnak. 64

A vizsgabizottság munkájában csak olyan személy vehet részt, aki a szakmai elméleti tantárgyak oktatásához, illetőleg a gyakorlati képzéshez jogszabályban előírt szakképesítéssel rendelkezik. A vizsgabizottságot, illetőleg tagjait díjazás illeti meg, melyet jogszabály határoz meg (a jelenleg érvényes rendelet az 1/2001. (I. 16.) OM rendelet a szakmai vizsgadíj és vizsgáztatási díjak kereteiről). A vizsgabizottság felkészülése a szakmai vizsgára -

A szakmai vizsgát megelőzően a vizsgabizottságnak meg kell ismernie a szakmai vizsga lebonyolítását szabályozó rendelkezéseket, az érvényes szakmai és vizsgakövetelményeket (ezen belül a vizsgarészek és tantárgyak követelményeit), a jóváhagyott szóbeli vizsgakérdéseket, valamint a gyakorlati vizsga helyszíneit.

-

A vizsgabizottságnak tájékozottnak kell lennie a szakképzéssel, vizsgáztatással összefüggő hatályos előírásokról. Az ehhez szükséges dokumentációkat a szakmai vizsgát szervező intézménynek biztosítania kell. A dokumentumok a következők: - a vizsgáról és vizsgáztatásról szóló mindenkor érvényes jogszabályok, - a szakmai vizsgáztatás általános szabályai és eljárási rendje, - a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelménye, - a szakképesítés szóbeli és gyakorlati vizsgatételei, - a szakképesítés központi programja (iskolai rendszerű képzésnél), - a szakképesítés képzési programja iskolarendszeren kívüli képzésnél, amely tartalmazza a helyi sajátosságokat is.

-

Tájékozódnia kell a vizsgaszervezőnél a vizsgaszervezői jelentésben foglaltakról, a gyakorlati és szóbeli vizsga helyszíneiről, azok felszereltségéről, a biztonságos munkafeltételek meglétéről.

-

Tanulmányozni szükséges a vizsgázókra vonatkozó dokumentációkat is.

A vizsgabizottság az elnök irányítása szerint végzi a munkáját. A bizottság a döntéseit bizottsági értekezleteken hozza meg, melyeken részt vesznek a bizottság munkáját segítő személyek is. A bizottság legalább két értekezletet tart: - a szóbeli vizsgarész előtt, melyen az írásbeli és a gyakorlati vizsgarészek értékelése történik; - a szóbeli vizsgarész után, melyen a vizsgarész és az egész vizsga értékelése, a vizsgázók teljesítményének megállapítására kerül sor; - ezenfelül akkor tart értekezletet, ha vizsga menetében gátló körülmény vagy szabálytalanság merül fel. A vizsgabizottság döntéseit nyílt szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata a döntő. A vizsgabizottság munkáját segítő tanár, valamint a vizsga jegyzője nem szavazhat, mert nem tagja a vizsgabizottságnak. A bizottság döntéseit a jegyző jegyzőkönyvben rögzíti. A vizsgabizottság speciális körbélyegzőt használ, amely a Magyar Köztársaság címerét tartalmazza, beszerzéséről a vizsgaszervező gondoskodik. A vizsgabizottság munkája egy nap a 10 órát nem haladhatja meg! 65

A vizsgabizottság elnökének feladata -

-

-

-

Tájékoztatja a vizsgabizottságot és a szervezőket o a szakmai vizsgával összefüggő feladatokról, o a munkamódszerekről (lebonyolítás, munkamegosztás, ellenőrzés, a vizsgarészeken alkalmazott módszerek: értékelés, eredményhirdetés stb.) A szakmai vizsga nem megfelelő előkészítése esetén – ha a hiányosság rövid idő alatt nem korrigálható – a vizsga megkezdésének megtiltása, az újabb vizsgaidőpont meghatározása, azonnali jelentéstétel telefonon és írásban a megbízónak. Balesetveszély, egészségi ártalom, technológiai vagy egyéb ok miatt a munkafeladatot meg kell változtatni. Ellenőrzi a vizsgázó személyazonosságát, a vizsga letételére való jogosultságát, a mentességi kérelem indokait, bizonyító dokumentumait. Ellenőrzi vizsga iratait, amelyek a következők: o jelentkezés a szakmai vizsgára (lásd. 2. sz. melléklet) o jóváhagyott, érvényes szóbeli tételek, o jelentés a szakmai vizsga szervezéséről, o a szóbeli vizsga megkezdése előtt az értékelt írásbeli dolgozatok és jelentések a gyakorlati vizsgáról (amennyiben ilyen vizsgarészek vannak), Jóváhagyja - a gyakorlati vizsga megkezdése előtt - a gyakorlati munkafeladatot (kivéve ha, a gyakorlati vizsgára központi tételt tűz ki a szakképzésért felelős minisztérium), Átnézi a szóbeli vizsga előtt az írásbeli dolgozatokat, gyakorlati vizsgamunkákat. Tájékoztatja a vizsgázókat az őket érintő döntésekről: o a gyakorlati vizsgarész megkezdése előtt (a vizsga menete, feladatkijelölés, vizsga időtartama, használható eszközök, magatartás, munkavédelmi szabályok); o a szóbeli vizsgarész megkezdése előtt (a vizsga menete, a vizsgatantárgyak a vizsgázók sorrendje); o az írásbeli és a gyakorlati vizsgarésszel kapcsolatos döntésekről és a o további tudnivalókról.

Feladatok a szakmai vizsga lebonyolítása folyamán Az elnök fő feladata a szakmai (záró) vizsgán: -

a vizsgabizottság munkájának irányítása, a szakmai vizsgán a törvényesség biztosítása, a szakmai és vizsgakövetelmények betartása, zavartalan, tárgyilagos, a vizsgázót segítő nyugodt vizsgalégkör biztosítása.

A szakmai vizsgát szervező intézmény képviselője látja el: -

a gyakorlati oktatás vezetőjének bevonásával a gyakorlati vizsga gördülékeny szervezését, a vizsga lebonyolításával kapcsolatos szervezési feladatokat, a szakmai vizsgaeredmény kihirdetésének előkészítését, a szakmai vizsga iratainak szabályszerű kiállításához a feltételek biztosítását, azok továbbítását és irattározását.

66

A gazdasági kamara képviselője közreműködik: -

a gyakorlati vizsga előkészítésében, ha a gazdálkodó szervezetnél folyik, a gyakorlati vizsgafeladatok kiválasztásában, a gyakorlati feladatokhoz szükséges szakmai feltételek ellenőrzésében, a biztonságos vizsgakörülmények folyamatos ellenőrzésében, a gyakorlati vizsgamunkák átvizsgálásában, a vizsgázók gyakorlati teljesítményének értékelésében, folyamatos a vizsgabizottság minden munkájában.

A vizsgabizottság munkáját segítő pedagógus feladata -

-

a szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményének ismerete, a szóbeli, illetve a gyakorlati vizsgatételek – amennyiben vannak – alapos ismerete, az írásbeli vizsgadolgozatok vizsgázónkénti részletes javítása, pontozása és összefoglaló szöveges értékelése, az írásbeli dolgozatok értékelése közben észrevett szabálytalanságról írásos jelentés készítése. A szabálytalanságot a lehető legrövidebb időn belül szóban is jelezni kell a vizsgát szervező intézet képviselőjének, titoktartási kötelezettség a vizsgabizottság döntéseinek kihirdetéséig, javaslattétel a minősítésre.

A jegyző feladata A jegyző végzi a szakmai vizsgával kapcsolatos adminisztratív teendőket, azaz ellátja a vizsga előkészítésével és lefolytatásával kapcsolatos írásbeli feladatokat. Ennek keretében feladata: - a vizsgabizottsági értekezletek jegyzőkönyvének (mellékletének) a vezetése, - törzslap kiállítása, vezetése (2 példányban), - törzslapkivonat kiállítása, vezetése (2 példányban), - bizonyítvány megírása, - valamennyi vizsgával kapcsolatos adminisztratív teendő elvégzése (dolgozatlapok előkészítése, osztályozóívek készítése, vezetése stb.) - a vizsga iratainak előkészítése irattározásra, - szervezési teendők.

67

A szakmai vizsga részei

A szakmai vizsga menetét, feladatait, kritériumait a szakmai vizsgáztatás általános szabályairól és eljárási rendjéről szóló 26/2001. (VII.27.) OM rendelet tételesen tartalmazza. A szakmai vizsga részei: 1. Írásbeli 2. Gyakorlati 3. Szóbeli 1. Az írásbeli vizsga Az iskolai rendszerű szakképzésben a szakmai írásbeli vizsgákat szakképesítésenként, illetőleg tantárgyanként országosan – a tanév rendjében meghatározott – azonos időpontban kell megtartani (l. évente kiadott minisztériumi közlemény). Az írásbeli vizsga ideje alatt a vizsgát szervező és lebonyolító iskolának kell gondoskodnia a vizsgahelyek állandó felügyeletéről. Felügyelő tanár nem lehet az, akinek a vizsgatantárggyal azonos szakképesítése van. Az írásbeli vizsga megkezdése előtt a felügyelő tanárnak tájékoztatnia kell a vizsgázókat a vizsga szabályairól, és ellenőrizni a vizsgázók személyazonosságát. Ezt követően a vizsgát szervező intézmény vezetője vagy megbízottja ellenőrzi a boríték sértetlenségét, aláírásával igazolja a borítékon, majd felbontja azt és ismerteti, kiosztja az írásbeli vizsga tételeit. Az írásbeli vizsgarész központi tétel alapján folyik. A központi írásbeli tételt a szakképesítésért felelős miniszter adja ki. A vizsgát szervező intézmény az írásbeli tételeket a kijelölt időpontig páncélszekrényben, titkosítottan őrzi. A tételeket csak a tanév rendjében meghatározott, illetve a titkosított borítékon megjelölt időpontban szabad felbontani. A borítékot csoportonként a vizsgát szervező intézmény megbízottja bontja fel, a felbontásnál legalább a felügyelő tanár jelen van. A borítékon a jelenlévők aláírásukkal jelzik az érintetlenséget. A boríték az írásbeli dokumentumok része. Az írásbeli feladatok kidolgozásához a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott idő áll rendelkezésre, amelyet a helyszínen is közölni kell a vizsgázókkal. A vizsga alatta – ha a feladat jellege megengedi - a vizsgázó rövid időre elhagyhatja a termet – egyszerre egy vizsgázó -, távozását és viszszaérkezését a felügyelő pedagógus rávezeti a leadott dolgozatra és az ülésrendre. A vizsgázó az írásbeli feladatok kidolgozásához az intézmény bélyegzőjének lenyomatával ellátott dolgozatpapírt használhatja. Az írásbeli dolgozatot a vizsgabizottság munkáját segítő tanár javítja és értékeli (érdemjeggyel). Több részfeladat esetén a végső osztályzatot átlagolással kell megadni (l. útmutatók). A dolgozatokat célszerű rövid szöveges formában is értékelni. A kijavított dolgozatokat – az iskola által meghatározott módon és időben – a vizsgázó megtekintheti és ahhoz az esetleges észrevételeit is megteheti, amelyet a vizsgabizottságnak figyelembe kell venni. A vizsgaszervező a javított és értékelt írásbeli dolgozatokat, az írásbeli tétel egy példányát az értékelési útmutatóval, valamint az esetleges szabálytalanságról felvett jegyzőkönyvet, továbbá a szóbeli tételeket megküldi az elnöknek, aki a javasolt minősítés megváltoztatását csak akkor kezdeményezheti, ha

68

a szaktanár nem a követelményeknek, ill. az útmutatónak megfelelően javított, vagy javítatlan hibák maradtak a dolgozatban, esetleg valamilyen szabálytalanság történt.

2. A gyakorlati vizsga A gyakorlati vizsgán a szakképesítés tartalmát kifejező feladatokat kell megoldani. A feladatokat a szakmai és vizsgakövetelmények figyelembevételével a vizsgát szervező intézmény dolgozza ki és az elnök a kamarai vizsgabizottsági taggal egyetértésben hagyja jóvá. A gyakorlati vizsgafeladatot is meghatározott idő alatt kell megoldani. A gyakorlati vizsgarészt - a vizsgafeladatok számától függetlenül - egy osztályzattal kell értékelni (a részfeladatokra adott érdemjegyek átlaga alapján). A gyakorlati vizsga minősítését a teljes vizsgabizottság véglegesíti. 3. A szóbeli vizsga A szóbeli vizsga megkezdése előtti értekezleten a vizsgabizottság: - értékeli a vizsgázónak írásbeli és a gyakorlati vizsgán nyújtott teljesítményét, - jóváhagyja a javasolt írásbeli érdemjegyeket és a gyakorlati osztályzatokat, - határoz a szabálytalan vizsgával kapcsolatos bejelentésekről és - megállapítja a szóbeli vizsgák rendjét, - valamint az eredményhirdetés időpontját. A vizsgáztatás menetét a bizottság úgy állapítja meg, hogy a bizottság munkája egy nap a tíz órát nem haladhatja meg. A vizsgateremben egy időben legfeljebb hat vizsgázó tartózkodhat. A vizsgaelnök felelőssége, hogy a hallgató nyugodt körülmények között készülhessen fel a szóbeli feleletekre. A vizsgázó a szakmai és vizsgakövetelményekben meghatározott minden tantárgyból tételt húz. A felkészüléshez tételenként 15 perc ideje van. A felkészülés ideje alatt vázlatot készíthet az intézmény bélyegzőjével ellátott papírlapon, melyet vizsgadokumentumként meg kell őrizni. A vizsgázó a teljes vizsgabizottság előtt ad számot tudásáról. Önállóan felel, felelete csak indokolt esetben szakítható meg – helyesbítő, segítő vagy kiegészítő szándékkal. A vizsgabizottsági tagok a vizsgázó feleletét egymástól függetlenül, tantárgyanként külön-külön értékelik. A vizsgázó teljesítményének értékelése A vizsgázó az egyes vizsgarészeken elért teljesítménye alapján: - szakmai elméletből (írásbeli és szóbeli) és - szakmai gyakorlatból kap osztályzatot. A szakmai elmélet osztályzatát az írásbeli vizsga érdemjegye és a szóbeli vizsgarészek tantárgyanként külön-külön kapott érdemjegyei alapján kell megállapítani. A szakmai gyakorlat osztályzatát a gyakorlati vizsgarész teljesítménye határozza meg. Sikertelen a szakmai vizsga, ha a vizsgázó az írásbeli vagy a gyakorlati vizsgarészen, továbbá ha a szóbeli vizsgarészen bármelyik tantárgyból elégtelen érdemjegyet, illetőleg osztályzatot kapott. Ilyen 69

esetben javítóvizsgát tehet a vizsgázó abból a vizsgarészből, illetőleg tantárgyból, amelyből tudását elégtelenre minősítették. Ha a vizsgázó a szakmai vizsgát megkezdte, de azt elfogadható indok miatt befejezni nem tudta, akkor azokból a vizsgarészekből, illetve tantárgyakból, amelyekből még nem vizsgázott, pótvizsgát tehet. Javítóvizsgát kell tennie annak a vizsgázónak, aki - sikertelen szakmai vagy pótvizsgát tett; - a szakmai vizsgát elfogadható ok nélkül nem tette le vagy nem fejezte be; - szabálytalanság miatt a vizsga folytatásától eltiltást kapott. Javítóvizsgát a sikertelen szakmai vagy pótvizsga esetén abból a vizsgarészből, illetőleg tantárgyból kell tenni, amelyből a vizsgázó tudását elégtelenre minősítették. A többi esetben a vizsgát teljes egészében meg kell ismételni. Javítóvizsga ugyanazon vizsgaidőszakban nem tehető le.

A szakmai vizsga értékelése

A teljes szakmai vizsgát az elnök a záróértekezleten értékeli. Az értékelésnek ki kell terjednie arra, hogy - a gyakorlati vizsgafeladatok megfeleltek-e a szakmai követelményeknek; - a vizsga körülményei, légköre mennyire tették lehetővé a nyugodt vizsgáztatást; - milyen volt a vizsgázók felkészültsége (a felkészülés eredményei, hiányosságai); - a vizsgázók általános tájékozottsága és magatartása a vizsgáztatás folyamán; - az eredmények és a képzés feltételei közötti összefüggések; - egyéb megállapítások, ajánlások vizsgarészenként vagy tantárgyanként. A szakmai vizsga eredményét – a vizsgabizottság tagjainak és az iskola képviselőinek jelenlétében – a vizsgabizottság elnöke hirdeti ki. Az eredmény kihirdetése nyilvános.

A szakmai vizsga lezárásának teendői A vizsgabizottsági értekezletekről jegyzőkönyvet kell készíteni. A jegyzőkönyv formai összeállítása és elkészítése a szakmai vizsgát szervező intézmény feladata. A jegyzőkönyv a következőket tartalmazza: - a vizsgabizottság értekezleteinek helyét és idejét, a jelenlévő vizsgabizottsági tagok és a jegyző nevét; - az elégtelen érdemjegyet (osztályzatot) elért, javítóvizsgára utasított vizsgázó nevét – megjelölve a vizsgarész(eke)t, tantárgya(ka)t; - pótvizsgára utasított vizsgázó nevét; - azon vizsgázók nevét, akik a szakmai vizsgán elfogadható ok nélkül nem jelentek meg, vagy azt alapok ok nélkül megszakította, illetőleg akit szabálytalanság miatt a vizsgabizottság a szakmai vizsga lefolytatásától eltiltott; - a vizsgabizottsági értekezleten elhangzottak rövid, indokolt esetben részletes leírását, a határozatokat, vita esetén a szavazás eredményét, az esetleges különvélemények feltüntetésével;

70

-

az óvást, a vizsgabizottsági határozat végrehajtásának felfüggesztését, az óvással kapcsolatos vizsgabizottsági megállapításokat; az elnöknek a szakmai vizsga tapasztalataival kapcsolatos értékelését.

A vizsgabizottsági értekezletről készített jegyzőkönyvet a vizsgabizottság elnöke, tagjai és a jegyzője írja alá a vizsga napját követő nyolc napon belül. A szakmai vizsgáról a vizsgák követően a vizsga elnöke jelentést ír megbízójának. E jelentésben öszszefoglalja mindazt, amit a jogszabály előír, de kitérhet mindarra, amit észrevételezett, javasolt pl. a vizsga előkészítésével, lebonyolításával, a vizsgáztatás tárgyi és személyi feltételeivel, légkörével kapcsolatosan; kitérhet a vizsgakövetelmények aktualitására, teljesülésére, a vizsgázók felkészültségéra, a vizsgán való szereplésükre; a jogszabályi rendelkezések betartására stb. Jelentést készít a vizsgaszervező is a lefolytatott vizsgáról, a szakmai vizsga eredményéről, melyet megküld: - a szakképesítésért felelős miniszternek, - a főjegyzőnek és az - illetékes munkaügyi központnak.. Az informatikai adathordozón Excel dokumentumban elkészített összesítő kimutatásnak tartalmaznia kell: - a vizsgaszervező adatait, - a képzést végző adatait, - a vizsga adatait, - a vizsgázók adatait, - a törzslapok számait, - a kiadott bizonyítványok betűjelét, számát.

A szakmai vizsga iratai A szakmai vizsga legfontosabb, szigorú számadásköteles, központilag szabályozott iratai a törzslap és a bizonyítvány. E két irat közokirat. A vizsgázóról a szakmai vizsga megkezdése előtt két példányban törzslapot kell kiállítani. A törzslapra az adatokat eredeti okiratok, illetőleg igazolások alapján kell bejegyezni. A külív első oldalán a törzslapot a vizsgabizottság elnöke, tagjai és jegyzője, valamint a vizsgát szervező intézmény vezetője írja alá. Az elnök az egyeztetések után csak hiánytalan, hibátlan, a többiek által már aláírt, lepecsételt, összefűzött iratokat ír alá. A törzslappal egyező tartalmú törzslapkivonatot a vizsgázó kérésére ki kell adni. Sikertelen szakmai vizsga esetén a vizsgázó törzslapkivonatot kap. Ha a vizsgázó a szakmai vizsga követelményeinek megfelelően eredményes szakmai vizsgát tett, akkor a szakképesítést igazoló bizonyítványt kap. A bizonyítványt a törzslapon szereplő adatokkal egyezően kell kiállítani. A szakmai vizsgabizottság körbélyegzőjének lenyomatával ellátott bizonyítványt a vizsgabizottság elnöke és az intézmény vezetője írja alá. Az elveszett vagy megsemmisült bizonyítványról – a vizsgázó kérelmére – a törzslap alapján a vizsgát szervező intézmény vagy az illetékes főjegyző bizonyítvány-másodlatot állít ki. Törzslap hiányában csak pótbizonyítvány állítható ki a szakképesítés megszerzését igazoló közokiratok alapján. 71

A kiállított bizonyítvány átvételét a vizsgázóval alá kell íratni. az elrontott példányokat selejtezést követően meg kell semmisíteni. A törzslap egy példányát a vizsgát szervező intézmény irattárában, egy példányát pedig a főjegyzői hivatal irattárában kell elhelyezni. A törzslap nem selejtezhető, negyven év őrzési idő után az illetékes levéltárnak kell átadni. a szakmai vizsga további, jogszabályokban előírt okmányok: - jelentkezési lap a szakmai vizsgára, - jelentés a szakmai vizsga előkészítéséről, - megbízólevelek a szakmai vizsgán közreműködők részére, - iskolarendszeren kívüli képzés esetén, ha a képzést vizsgaszervezői jogosultsággal nem rendelkező intézmény végezte, a vizsgázó részére a képzés eredményes befejezését tanúsító okirat, - osztályozóívek, - vizsgabizottsági jegyzőkönyvek, - jelentés a szakmai vizsgáról, - összesítő kimutatás a szakmai vizsgáról, - bizonyítvány kiadását igazoló nyomtatvány. A vizsgabizottság jegyzőkönyveit és az osztályozóíveket tíz évig, az írásbeli dolgozatokat egy évig kell megőrizni. A vizsgával kapcsolatos egyéb iratok megőrzésére a képző intézmény működéséről szóló jogszabályokat, előírásokat kell alkalmazni.

72

Az ügyviteli szakképesítések vizsgakövetelményei Szakképesítések (+ nyelvi követelmény)

Írásbeli Gépírás

Másolás Gépíró és szövegszerkesztő

1700

Irodai asszisztens

1700 2000

Ügyviteli asszisztens

+ 2000 id. ny.

Ügyintéző titkár (egy nyelv – alapfok) Szerkesztőségi asszisztens Idegen nyelvi ügyintéző titkár (egy nyelv – középfok) Idegen nyelvi menedzserasszisztens (egy nyelv – középfok; egy nyelv – alapfok)

1000 leütés -tömb 3’ 120o –os gyors. dikt. 3’ 150o–os gyors. dikt.

+ 1700 id. ny. 2300

Beszédíró gyorsíró

Gyorsírás Levél

1700

1000 leütés –tömb id. ny.

Szóbeli

Gyakorlati

Áttétel

Szövegszerkesztés

Táblázat- és adatbáziskez.

Egyéb

1000 leüt. tömb i. ny.

Titkári ism.

Vezetési ism.

.

5’ 150o–os gyors. dikt.

3’ 200o–os gyors. dikt.

Jogi ism.

Jegyzőkönyv

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai ismeretek Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai ismeretek

X

5’ 200o–os gyors. dikt.

Gazd. ism.

X

7’ 150o–os gyors. dikt.

X

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai ismeretek

10’ 250o–os gyors. dikt

X

Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai ismeretek

1000 leütés -tömb

X

X

X

X

X

X

X

X

X

X

o

1700

1000 leütés -tömb

5’ 150o–os gyors. dikt

X

X

1700

3’ 120o–os gyors. dikt.

5’ 150o–os gyors. dikt

X

X

1700

1000 leütés -tömb

X

X

73

3’ 120 –os gyors. dikt. levél Szakmai komm. id. ny. írásbeli+szóbeli Szakmai komm. id. ny Szakdolg.: üzelti terv

X X+ Szerk. ism. X+ Vezetési ism. X+ Vezetési ism.

Titkárságvezető (egy nyelv – középfok; egy nyelv – alapfok)

1700

1000 leütés -tömb

X

X

Szakmai komm. id. ny Szadolg.: irodaautomat.

Írásbeli vizsgafeladat 1. Gépírás - Tízperces másolás nyomtatott szövegről sortartással, követelmény: 1700-2000-2300 leütés - Levélkészítés - 1000 leütésnyi terjedelmű, folyamatosan írt szövegből levélformázás a tanult formának megfelelően - 3’ 120-150-200 fokos sebességű gyorsírásos diktátum áttétele levélformázással - Tízperces idegen nyelvű szöveg másolása sortartással, követelmény: 1700-2000 leütés - 1000 leütésnyi terjedelmű, idegen nyelvű, folyamatosan írott szövegből levélformázás 2. Gyorsírás - Áttétel: 5’ 150-200-300 szótagos sebességű diktátumból - Jegyzőkönyv: 7’ 150 vagy 10’ 250 szótagos sebességű diktátumból kivonatos jegyzőkönyv (75%) készítése Gyakorlati vizsgafeladat 1. Szövegszerkesztés: 4500 leütésnyi terjedelmű korrektúrázott szöveg megformázása 2. Táblázat- és adatbáziskezelés 3. Szakmai kommunikáció idegen nyelven a) írásbeli: idegen nyelvű levél készítése megadott adatok alapján, önálló fogalmazással b) szóbeli: szituációban való részvétel idegen nyelven 4. Szakdolgozat védése: - üzleti terv készítése (menedzserasszisztens) - egy automatizált iroda kialakításának terve (titkárságvezető) Szóbeli vizsgatantárgyak 1. Komplex ügyviteli és ügyvitel-technikai ismeretek (gazdasági, jogi, titkári, ügyviteli ismeretek) 2. Tantárgyankénti: gazdasági, jogi, titkári, vezetési és szervezési ismeretek 74

X

X

X.

X

Társadalmi partnerek a szakképzésben Országos Szakképzési Tanács (OSZT) Munkájában a munkaadók, a munkavállalók, a gazdasági kamarák, az iskolafenntartók és a szakképesítésért felelős minisztériumok képviselői vesznek részt. Feladata és hatáskörei:  A szakképzéssel kapcsolatos irányítási feladatok tekintetében szakmai döntés-előkészítő, véleményező és javaslattevő országos testületként működik.  Véleményt nyilvánít és állásfoglalást alakít ki a szakképzési rendszer fejlesztését érintő kérdésekben.  Véleményezi a szakképzést érintő jogszabály-tervezeteket.  Véleményezi a megszerezhető szakképesítések körét, javaslatot tesz új szakképesítés bevezetésére.  Javaslatot tesz szakmai követelmények, tananyagok, valamint új eljárások kifejlesztésére és ehhez anyagi források biztosítására.  Értékeli a szakképzés és tanácsadás eredményességét, valamint a tananyagok és a szakmai követelmények alkalmazását.  Évente felülvizsgálja a szakképzésben szakképesítést szerzett pályakezdő szakemberek elhelyezkedési lehetőségeinek tapasztalatait, különös tekintettel a pályakezdő fiatalok munkanélküliségére, és ajánlásokat tesz a szakképzést folytató intézmények fenntartói számára. Magyar Szakképzési Társaság (MSZT) Az egyesület állampolgári kezdeményezésre létrejött független, demokratikus szakma, társadalmi egyesület, amelynek alapvető célja a szakképzésben dolgozó pedagógusok és a szakképzést végző szervezetek részvételével társadalmi ellenőrzést gyakorló szervezetként fórumok szervezésével, képzések, továbbképzések biztosításával és széles körű tájékoztatással részt venni a szakmai oktatás fejlesztésében. Az egyesület céljai megvalósítása érdekében szolgáltatásainak egy részét költségtérítés ellenében, illetve vállalkozó tevékenység keretében (pl. kiállítás- és konferenciaszervezés, képzés, tanácsadás stb.) kizárólag közhasznú céljai megvalósítása érdekében végzi, mely nem veszélyeztetheti a közhasznú céljait. Feladata:  Szerepet vállal a szakképzés hagyományainak ápolásában és a korszerű világszínvonalú munkakultúra elterjesztésében.  Kapcsolatot épít a hazai szakképzés társadalmi és gazdasági környezetében aktív szerepet vállaló pedagógusok, szakképző intézmények, gazdálkodó szervezetek között.  Részt vesz a nemzetközi szakképzési együttműködésben, kapcsolatot alakítva ki hasonló nemzeti szervezetekkel. Ennek érdekében:  Kezdeményezi az alulról szerveződő területi, funkcionális (tagozati) rendszerű egyesületi szerkezet kialakítását, melyet a szakmai pedagógusok önkéntes és aktív részvételével tart megvalósíthatónak.  Vállalja az egyesület tagjainak érdekképviseletét a szakképzési rendszert és a szakmai pedagógusképzést érintő oktatáspolitikai döntések előkészítése és vitája során.  Kezdeményezi a szakmai pedagógusok számára fórumok, továbbképzések kialakítását információforrások (sajtó, hírlevél stb.) bevonásával. 75

 Kapcsolatot tart a közjogi kamarákkal és olyan szakmai szervezetekkel, melyek a szakképzés fejlesztésével, illetve a szakképzésben dolgozó pedagógusok érdekképviseletével foglalkoznak.  -Közhasznú tevékenységet folytat az alábbi területeken: tudományos tevékenység, kutatás, nevelés, oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés. Nemzeti Szakképzési Intézet (NSZI) A szakképzési törvény 6. §-a (1) értelmében Az oktatási miniszter a szakképesítésért felelős miniszterrel együttműködve a szakképzés tartalmi fejlesztésére, az állam által elismert szakképesítések folyamatos fejlesztésére, a képesítési követelmények hazai és nemzetközi összehangolására, a nemzeti referencia és tájékoztatási központ, valamint a szakképzési információs központ működtetésére, a hátrányos helyzet leküzdését segítő, továbbá rehabilitációs képzési programok kifejlesztésére, az országos szaktanácsadásra, a pedagógusok szakmai továbbképzésének szervezésére, a tanulmányi versenyek rendezésére, az innováció támogatására, központi kutató és koordináló fejlesztő-szolgáltató intézetként működteti a Nemzeti Szakképzési Intézetet (NSZI). Feladata:  Az Országos Képzési Jegyzék gondozása  A szakmai vizsgák vizsgaelnöki kijelölésével kapcsolatos feladatok  Készíti a szakmai írásbeli tételeket, valamint a hozzájuk kapcsolódó megoldási útmutatókat, melyeket jóváhagyásra előterjeszt  Központi és speciális programok fejlesztése  Pedagógus-továbbképzések szervezése  Szaktanácsadás  Országos Szakmai Tanulmányi Versenyek szervezése  Szakképzési kutatások koordinálása  Szakképzési információs szolgáltatások  Magyar Nemzeti Observatory Iroda működtetése  Szakmai és módszertani kiadványok kiadása  Nemzetközi kapcsolatok kialakítása, ápolása  Magyarországi Gyakorlócégek Cégszolgálati Központjának működtetése  Vizsgaközpont működtetése  Ifjúsági Szakképzési Programiroda működtetése  Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács működtetése  Tankönyvforgalmazás  A „Szakoktatás” és a „Szakképzési Szemle” c. folyóiratok kiadása Szakképzési Tankönyv és Taneszköz Tanács (SZTTT) A tanács külső munkatársak (szakértők) bevonásával látja el széles körű feladatát. A szakértői gárdára támaszkodva meghatározta mind az alaptankönyvek, mind a szakmai alapozó tankönyvek szempontjából az irányelveket, illetve a szakmai tankönyvek lehetséges kialakítását és formáit.  Feladata:  Stratégiai jellegű, alapozó, elméleti állásfoglalások kialakítása, tanulmányok készítése a tankönyv- és a taneszköz ügyében.  Operatív tevékenység a vizsgálatoktól az elméleti konferenciák és más rendezvények szervezéséig.  A jóváhagyásra benyújtott tankönyvek (taneszközök) szakmai minősítésével döntés-előkészítés végzése. 76

 Kapcsolatok kiépítése és ápolása a tankönyv- és taneszközügyben érintett, érdekelt intézményekkel és személyekkel. Nemzeti Felnőttképzési Intézet (NFI) A 2002-ben létrejött intézmény alapvető feladatit a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény határozta meg annak érdekében, hogy  az Alkotmányban biztosított tanuláshoz való jog az állampolgár egész életpályáján érvényesüljön;  a felnőttkori tanuláshoz és képzéshez való hozzáférés szabályozott lehetőségei a társadalom minden tagja számára bővüljenek;  hogy az állampolgárok meg tudjanak felelni a gazdasági, kulturális és technológiai fejlődés kihívásainak;  hogy eredményesen tudjanak bekapcsolódni a munka világába és sikeresek legyenek életük során, valamint  hogy a felnőttkori tanulás és képzés révén az életvitel minősége javuljon. Feladatai:  A felnőttképzéssel kapcsolatos fejlesztési feladatok ellátása, a felnőttképzési tevékenység szakmai, módszertani fejlesztése.  A felnőttképzésre vonatkozó szakmai dokumentációk, adatbázis létrehozása és fejlesztése.  A felnőttképzési kutatások országos összehangolása.  Felnőttképzéssel kapcsolatos szolgáltatások végzése.  A felnőttképzés, a közoktatás, a felsőoktatás, illetve a közművelődés közötti kapcsolat erősítése.  Nemzetközi együttműködés, így az Európai Unió tagországainak felnőttképzési intézményeivel történő együttműködés erősítése.  Gondoskodik a tevékenységi körébe tartozó pályázatok lebonyolításáról.  A Felnőttképzési Akkreditációs Testület Titkárságának (FAT Titkárság) működtetése. Felnőttképzési Akkreditáló Testület (FAT) A felnőttképzési tevékenységet végző intézmények és a felnőttképzési programok akkreditációjának elvégzésére létrehozott testület, amely ellenőrzi az akkreditált felnőttképzést folytató intézmények felnőttképzési tevékenységét, és az ellenőrzés eredményéhez képest dönt az akkreditáció visszavonásáról. A FAT szakmai testület, amely legfeljebb 17 tagból áll (a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter, a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, a gazdasági és közlekedési miniszter, az informatikai és hírközlési miniszter, az oktatási miniszter, az esélyegyenlőségi tárca nélküli miniszter által a minisztérium képviseletére kijelölt személyekből, valamint az egyházak, a gazdasági kamarák, a munkaadók, a munkavállalók, a helyi önkormányzatok, a felnőttképzési szakmai szervezetek képviselőiből). Országos Felnőttképzési Tanács (OFkT) A tanácsot a felnőttképzési törvény alapján hozták létre 2002-ben, amely a foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter mellett működő, a felnőttképzéssel kapcsolatos szakmai döntés-előkészítő, véleményező, javaslattevő tanácsadó testület. Alapvető jogköre:  Véleményezi - a felnőttképzést érintő jogszabályok tervezetét, 77

a felnőttképzési támogatási rendszer elveit, az akkreditációs eljárás rendjét és az akkreditáció szakmai követelményrendszerét, továbbá a Munkaerő-piaci Alap fejlesztési és képzési alaprésze terhére a felnőttképzés technikai feltételeinek fejlesztése támogatására kiírt pályázatokat;  Javaslatokat tesz - a felnőttképzéshez kapcsolódó országos és regionális intézményrendszer fejlesztésére, alapvető tartalmi és szervezeti kereteire, - a felnőttképzéssel kapcsolatos módszertani kultúra fejlesztésére, a hazai és nemzetközi módszerek összegzésére, módszertani kiadványok megjelentetésére, - a felnőttképzéssel kapcsolatos kutatási irányok kijelölésére, - a felnőttképzésben résztvevő szakemberek alap- és továbbképzésére. -

Országos Közoktatási és Értékelési Központ (OKÉV) 1999-ben alapított költségvetési szerv, amely központi hivatalként működik, s feladatait országos illetékességgel látja el. Az OKÉV a főigazgatóság mellett további hét regionális igazgatóságból áll. Ez a szervezeti felépítés lehetővé teszi, hogy a közoktatás országos feladatait egységes, központi irányítással, de a regionális és a helyi sajátosságok figyelembevételével, az érintett intézményekkel napi kapcsolatban állva végezze el. Feladatai és hatósági jogkörei:  A középfokú beiskolázással kapcsolatos feladatok  Az érettségi vizsgákkal kapcsolatos feladatok  Az országos szakértői és vizsgáztatási névjegyzékek kezelése  Az országos mérésekkel és vizsgálatokkal kapcsolatos feladatok  A kétszintű érettségi vizsgák előkészítése  Az Országos Középiskolai Tanulmányi Verseny (OKTV) szervezése  A tanulmányok alatti független vizsgák vizsgabizottságainak működtetése  A tankönyvvé nyilvánítás hatósági eljárása  A regionális fejlesztési és képzési bizottságok működtetése  A szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvény hatálya alá eső diákok, pedagógusok és oktatók kedvezményeivel kapcsolatos feladatok Kamarák A kamara közjogi szervezet, köztestület, amely a szakképzésben az alábbi feladatokat látja el:  Közreműködik az Országos Képzési Jegyzék összeállításában  Felügyeli és ellenőrzi a gyakorlati képzést  Ellenőrzi a szakképesítő vizsga gyakorlati vizsgarészét  Vizsgabizottsági tagot delegál a szakképesítő vizsgára  Javaslatot tehet a szakképzési alap célszerű felhasználására  Meghatározott szakmákban szervezi és lebonyolítja a mestervizsgáztatást Az ügyviteli szakmák felügyeletét a területileg illetékes gazdasági és kereskedelmi kamarák látják el.

78

Szakképzési folyóiratok Szakképzési Szemle A Nemzeti Szakképzési Intézet és a Magyar Szakképzési Társaság közös folyóirata. Évente 4 alkalommal megjelenő, országos terjesztésű oktatási-képzési folyóirat, mely elsősorban a szakképzéshez kapcsolódó elméletigényes írásokat tartalmazza: - A tudományos, elméleti tanulmányok a szakképzésben folyó aktuális kérdésekről, az iskolakísérletekről, a gazdasági folyamatok és a szakképzés kapcsolatáról tájékoztatják az olvasókat. - A folyóiratban számos olyan munkaerő-piaci képzéssel kapcsolatos tanulmány szerepel, amely közvetlen segítséget ad a tervező munkához, az oktatóknak hasznos háttérismerettel szolgál az önképzéshez. - Rendszeresen tájékoztatja az olvasókat a szakképzést érintő törvényi változásokról, a kutatásokról é s innovációs törekvésekről. - Bemutatja a külföldi tapasztalatokat, s azok magyarországi adaptálási lehetőségeit. - A folyóirat minden száma tartalmaz idegen nyelvű (angol, német, francia) összefoglalót. Szakoktatás Évente 10 alkalommal megjelenő folyóirat. Célja, hogy a szakképzésben dolgozóknak olyan munkaeszközévé váljon, amely a napi munkavégzéshez nyújt aktuális és közvetlenül használható információkat, mutat be módszertani javaslatokat, történeti érdekességeket. Rovataiban helyet kapnak: - a jogi szabályozással kapcsolatos tudnivalók, - olyan háttérismeretek, amelyek egy-egy tantárgy tanításához, ill. az osztályfőnöki munkához elengedhetetlenek (pl. környezetvédelem, munkaerő-piaci képzés, drogfüggőség, munkavédelem, hazai és nemzetközi szakképzés stb.); - egyéni vélemények, viták, fórumok; - a szakképzés szempontjából fontos események, - a szakképzést érintő pályázatok.

79

Mellékletek 1. Szakmai orientáció a gazdasági-szolgáltatási szakterületre 2. Ügyviteli szakmacsoportos alapozó gyakorlatok 3. Gépíró és szövegszerkesztő szakképesítés központi programja – a képzés megszervezésének általános irányelvei 4. Ügyintéző titkár szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei

80

Tartalomjegyzék Az ügyviteli szakképzés megalapozása................................................................................................ 30 A gyorsírás és gépírás tanításához kapcsolódó 1927. évi rendeletek ................................................... 30 Napjaink ügyviteli szakképzésének előzményei .................................................................................. 33 A világbanki ifjúsági szakképzési program ......................................................................................... 36 A szakképzés jogszabályi háttere ......................................................................................................... 38 A szakképzést megelőző iskolai rendszerű képzés .............................................................................. 40 Tankötelezettség ................................................................................................................................... 40 A szakképzést megalapozó szakmai előkészítés .................................................................................. 40 A szakképzésben való részvétel feltételei ............................................................................................ 41 A szakképzés formái ............................................................................................................................ 42 1. Az iskolai rendszerű képzés ............................................................................................................. 42 2. Az iskolarendszeren kívüli képzés ................................................................................................... 42 3. A szakképzés egységes szabályozása ............................................................................................... 43 4. A szakképzés intézményei ............................................................................................................... 43 Az Országos Képzési Jegyzék (OKJ)................................................................................................... 44 1. A szakképzés alapdokumentuma ..................................................................................................... 44 2. Az OKJ szerkezeti felépítése............................................................................................................ 44 3. A szakképesítések köre .................................................................................................................... 45 4. Szakterületek és szakmacsoportok ................................................................................................... 46 5. A szakképesítések tanulmányi szintjei ............................................................................................. 47 6. A szakképesítések azonosítószámai (ISCED-kód) .......................................................................... 47 A szakképesítések azonosítószámai a tanulmányi terület szerint ........................................................ 48 7. Ügyviteli (és rokon) szakképesítések ............................................................................................... 52 Ügyviteli szakképesítések adatai az Országos Képzési Jegyzékben .................................................... 54 A szakmai vizsga.................................................................................................................................. 56 A szakmai vizsga célja ......................................................................................................................... 56 A szakmai vizsgáztatás általános szabályai ......................................................................................... 56 A szakmai vizsgáztatásban résztvevők feladatai .................................................................................. 58 A szakmai vizsgabizottság ................................................................................................................... 64 A szakmai vizsga részei ....................................................................................................................... 68 A szakmai vizsga értékelése ................................................................................................................. 70 A szakmai vizsga lezárásának teendői ................................................................................................. 70 A szakmai vizsga iratai ....................................................................................................................... 71 Az ügyviteli szakképesítések vizsgakövetelményei ............................................................................. 73 Társadalmi partnerek a szakképzésben ................................................................................................ 75 Szakképzési folyóiratok ....................................................................................................................... 79 Mellékletek ........................................................................................................................................... 80 Tartalomjegyzék ................................................................................................................................... 81

81