A szabadságelvonás határai. Helyettesítő intézmények és alternatív szankciók a magyar és a német jog összehasonlításának tükrében

Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Doktori Iskola

Mohácsi Barbara

A szabadságelvonás határai Helyettesítő intézmények és alternatív szankciók a magyar és a német jog összehasonlításának tükrében Doktori értekezés tézisei

Témavezető: dr. Kabódi Csaba habilitált egyetemi docens

Budapest 2011 1

1. Az értekezés témája és a kitűzött kutatási feladat A személyes szabadsághoz való jog korlátozhatóságának fontos területe a büntetőeljárás, illetve a büntetés-végrehajtás. A szabadságelvonást és a szabadságkorlátozást csak a jogágak „bontották szét”, az érintett személyes szabadsága, illetve annak korlátozása egységes fogalom, amely eltérően jelenik meg az egyes jogterületeken. A különbözőség valójában a szabadságkorlátozással elérni kívánt cél tekintetében mutatkozik meg, amelyre jó példa a büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás. A szabadságelvonással illetve korlátozással járó intézkedések célja eltérő attól függően, hogy a büntetőeljárásban vagy a büntetés-végrehajtás során alkalmazzák. A büntetőeljárási kényszerintézkedésekkel, különösen az előzetes letartóztatással kapcsolatban éppen az az egyik legfontosabb nemzetközileg is hangsúlyozott követelmény, hogy nem lehet előre hozott büntetés. A kényszerintézkedések a büntetőeljárás sikere érdekében korlátozzák a terhelt alapvető jogait, a büntetőjogi büntetés elsődleges célja pedig a társadalom védelme. A céljában és eszközeiben is eltérő büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási szabadságkorlátozások egy fontos ponton a végrehajtás területén „találkoznak”. A büntetőeljárási letartóztatást és a szabadságvesztés büntetést is büntetés-végrehajtási intézetben, a büntetés-végrehajtási személyzet hajtja végre. A vonatkozó szabályozás is több helyen érintkezik, mert az előzetes letartóztatásra a szabadságvesztés büntetés szabályai irányadók a megfelelő eltérésekkel. Ennek következtében a végrehajtással kapcsolatos nehézségek (például a zsúfoltság vagy a fogvatartottak helyzete) is azonosak. Egy másik pont, ahol a két jogintézmény szorosan összefügg, a szabadságkorlátozás, illetve szabadságelvonás helyettesíthetőségének kérdése, amely egyfajta választ jelenthet a gyakorlati problémákra. A helyettesítő intézmények célja, a fogvatartás kiváltása, azonos, amely mind a büntetőeljárásban, mind a büntetés-végrehajtásban érvényesíthető. Az utóbbi időszakban – a (nemzetközi) emberi jogi és a technikai fejlődésnek is köszönhetően – számos új intézmény, illetve újabb megoldás alakult ki a szabadságelvonás helyettesítésére. A büntetőeljárásnak a büntetőjogi felelősség eldöntése folyamatában biztosítania kell a tények megállapítását és az igazságos döntés meghozatalát. A mai vegyes rendszerben a cél a materiális igazság megállapítása. Az igazság megállapítása során egyensúlyt kell teremteni az állam büntetőhatalmának érvényesítéséhez, valamint az érintett személyek, különösen a terhelt, alapvető jogainak tiszteletben tartásához fűződő érdekek között. Ezért egy másik megközelítésben a büntetőeljárás feladata alapvetően kettős természetűként írható le. Egyrészt a terhelt felelősségre vonásával törekednie kell a társadalom védelmének és lehető legnagyobb biztonságának garantálására. Ebben rejlik a büntetőeljárás preventív funkciója, azaz nemcsak a már megtörtént, hanem a jövőbeni bűncselekményektől is védi a társadalmat. Másrészt ezzel egyidejűleg a büntetőeljárásban gondoskodni kell arról, hogy az ártatlanság vélelmének biztosítása mellett az érintettek, különösen a terhelt alkotmányos jogaiba, többek között a személyes szabadságába beavatkozás csak indokolt esetben és a szükséges mértékig történjen. Ez a megközelítés a büntetőeljárás alapvető feladatának tekinti a személyi szabadság biztosítását, amely egy jogállamban a terheltet mindenki mással azonos módon illeti meg. A személyes szabadsághoz való jog egyike a legrégebbi alapjogoknak, a személyi szabadsághoz való jog szélesebb körű biztosítására irányuló törekvés pedig szorosan összefügg az emberi jogok fejlődésének történetével. Kiemelt szerepét jelzi, hogy a II. világháború után kiadott emberi jogi deklarációk elsők között említették a személyes szabadsághoz való jog védelmét. Ennek a törekvésnek a szellemében fogalmazódott meg az az igény, hogy a büntetőeljárásban leginkább érintett terheltek jogai, különösen személyes szabadsága is védelemben részesüljön. A terheltek számára legsúlyosabb jogkorlátozással járó

2

szabadságelvonás alternatívái is hosszú jogtörténeti előzményekre tekintenek vissza, és a jelenben is folyamatosan változnak, egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert. Doktori disszertációmban ezért vizsgálom a személyi szabadsághoz való jogot korlátozó büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási jogintézményeket, valamint azok helyettesítésének lehetőségeit. Dolgozatom kizárólag a személyi szabadságot korlátozó büntetőeljárási kényszerintézkedések, különösen az előzetes letartóztatás és a szabadságvesztés büntetés alternatíváinak bemutatására koncentrál. Nem foglalkozom részletesebben a büntetőeljáráson kívüli más szabadságelvonással járó jogintézményekkel, pusztán érintőlegesen utalok rájuk, ahol szükséges. Véleményem szerint a témát nem érdemes leszűkíteni pusztán a magyar jogra, ezért a hazai jogrendszerhez közel álló, az európai uniós jogfejlődésbe is korábban bekapcsolódó német jogrendszer párhuzamos vizsgálatát tűztem ki célul a magyar intézmények bemutatása mellett. A céllal kapcsolatban azt is fontos megjegyezni, hogy az nemcsak a tárgyalt két jogrendszerben, hanem nemzetközi szinten is kiemelt figyelmet kap. Nem lehet egyértelműen állítani, hogy a személyi szabadság biztosításának szükségessége kizárólag a nemzeti jogokban vetődött fel, a nemzetközi hatás vitathatatlan, különösen a ma egyre inkább globalizálódó világban. Ezt a dolgozatban a nemzetközi dokumentumok, valamint az újabb európai uniós megoldások rövid bemutatásával kívánom alátámasztani. A két tárgyalt jogrendszer közös hagyományokra vezethető vissza, bár a német jog hatása a büntetőeljárási jog területén csak közvetettnek mondható. A magyar büntetőeljárási jog a XIX. században ugyanis – a történelmi eseményeknek is köszönhetően – erősen támaszkodott az osztrák büntető perrendtartásra, amely vitathatatlanul magán hordozta a német hatásokat. A magyar és a német jog különösen az alapelvek tekintetében mutat rokon vonásokat, azonban dogmatikai és elméleti kérdésekben vannak eltérések, amelyekre a dolgozatban külön kitérek. A cél, a személyes szabadsághoz való jog minél szélesebb körű biztosítása, mindkét jogban közös, azonban a lehetséges megoldások eltérő megközelítésen alapulnak. A különböző elméleti alapon nyugvó jogintézmények ennek ellenére számos hasonlóságot mutatnak. A dolgozat célja annak bemutatása, hogy két egymással történetileg és a kontinentális hagyományokra tekintettel hasonló jogrendszer azonos cél érdekében eltérő irányban indul el, és mégis közel azonos megoldásokhoz jut, az elméleti azonosság azonban nem predesztinálja az azonos gyakorlati megvalósítást. Ezért a disszertáció a jogintézmények elméleti bemutatása mellett kitekintést ad a végrehajtásra is, melynek célja, hogy rámutasson a meglevő jogi szabályozás, valamint a gyakorlati megvalósítás nehézségeire, és a német minta alapul vételével esetleges megoldási javaslatokat adjon a problémák megoldására.

3

2. A kutatás módszerének rövid leírása Kutatásom alapvetően a hagyományos módszeren, az irodalmi feldolgozáson alapul. Dolgozatomban elsősorban a magyar és a német irodalom legfontosabb monográfiái, tanulmányai alapján mutatom be a személyes szabadsághoz való jog történeti fejlődését, nemzetközi jelentőségét, valamint a magyar és a német jog témám szempontjából legfontosabb jogintézményeit, az előzetes letartóztatást, annak német megfelelőjét, a vizsgálati fogságot, a szabadságelvonással nem járó helyettesítő intézményeket, valamint a szabadságvesztés büntetést és annak lehetséges alternatíváit. Az irodalom ismertetése mellett a vonatkozó nemzeti, illetve nemzetközi joggyakorlat ismertetésével illusztrálom az elmélet gyakorlatban való megjelenését és annak problémáit. Az irodalom feldolgozása mellett a dogmatikai és a történeti módszert is alkalmazom érintőlegesen a dolgozatban. Külön fejezetben foglalkozom a személyes szabadsághoz való jog, valamint a fogvatartással járó büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási jogintézmények történetével, illetve a büntetőeljárásban, büntetés-végrehajtásban betöltött szerepével, rendszertani elhelyezkedésével. A dogmatikai módszer használata különösen a szabadságelvonás helyett alkalmazható büntetőeljárási jogintézményekkel összefüggésben emelhető ki, mert a letartóztatási alternatívák büntetőeljárási rendszerbe történő beillesztésekor a magyar és a német jogalkotó eltérő szabályozást alakított ki. A dolgozatban túlnyomórészt azonban a jogösszehasonlító módszer alkalmazása dominál. A jogösszehasonlítás során a funkcionális jogösszehasonlítás módszerét alapul véve kiinduló jognak tekintem a magyar jogot és mellette a német jog azon intézményeit tárgyalom, amelyek hasonló funkciót töltenek be. A funkcionális módszerrel kapcsolatban figyelembe kell venni azt is, hogy a funkciót kétféleképpen lehet értelmezni, normatívteleologikusan, amikor a funkció a feladattal függ össze; valamint kauzálisan, amikor a funkció a tényleges hatásokhoz kapcsolódik. Eltérés van továbbá a jogösszehasonlítás elméleti és gyakorlati jellege között is, mert a gyakorlati jogösszehasonlítás a jogrendszerekben lévő funkcionális hasonlóságokra koncentrál, az elméletben pedig a funkciót az adott struktúrában kell vizsgálni. A jogösszehasonlító módszer célja alapvetően kettős. Egyrészt párhuzamok feltárására törekszik, másrészt a különbségek kimutatásával a jogrendszerek közelítését, a kompromisszumos megoldások kialakítását szolgálja. Ez olykor nehézségekbe ütközhet, különösen, ha a vizsgált jogrendszerek között értékkülönbségek vannak. Az értékek között azonban vannak valamennyi jogban elismert abszolút értékek, mint például az emberi jogok, ahogy a dolgozatban tárgyalt személyes szabadsághoz való jog is. A közös gyökerek ellenére az összehasonlítás nehézségei a magyar és a német jog relációjában is fennállnak. Mindkét jogban közös azonban az abszolút érték, a személyes szabadsághoz való jog védelmére való törekvés. Az értékek különbsége, az esetleges eltérések megértése, valamint a közös megoldások kidolgozása érdekében nagyon fontos tisztázni, hogy a legfontosabb fogalmakhoz milyen jelentés társul az egyes jogokban. Emiatt a dolgozatban több helyen kerül sor fogalommagyarázatra, amellyel kapcsolatban külön nehézséget okoz az a tény, hogy a szó szerinti fordítással kialakuló azonos elnevezések nem feltétlenül jelentenek tartalmi megfelelést (erre jó példa a vizsgálati fogság vagy a biztosíték). Összességében elmondható azonban, hogy személyes szabadsághoz való joggal összefüggésben nincsenek olyan jelentős értékbeli eltérések, amely megkönnyítette a dolgozatban kitűzött célok vizsgálatát és a következtetések levonását. A disszertáció nagyobb horizontális és vertikális alegységekre tagolható. A horizontális alegységek a személyes szabadsághoz való jogot veszik alapul, annak elméleti kérdéseit tárgyalják. A vertikális alegységek a horizontális alegységekhez igazodó, azt kifejtő konkrét jogintézmények magyar és német megfelelőjének összehasonlítását tartalmazzák. 4

E szerint a dolgozat nagyobb, horizontális alegységei a személyi szabadsághoz való jog fogalma és történeti fejlődése, amelyek a vizsgálatok nélkülözhetetlen kiindulópontját jelentik. Ezt követi a disszertáció alaptézise, a személyi szabadsághoz való jog korlátozhatósága a büntetőeljárásban és a büntetés-végrehajtásban. A lezáró részben pedig kutatásom alapvető céljának, a személyi szabadság korlátozásának minimalizálására irányuló törekvéseknek a bemutatására kerül sor. A dolgozat vertikálisan a magyar jogból kiindulva a hazai és a hasonló funkciót betöltő német jogintézményeket tárgyalja az egyes horizontális alegységeken belül. Így részletesen elemzem a személyes szabadsághoz való jogot a magyar Alkotmány és Alaptörvény, valamint a német Grundgesetz rendelkezéseinek és a kapcsolódó alkotmánybírósági határozatok tükrében. Ezt követően a történeti részben kiemelem a személyes szabadsághoz való jog fejlődésének legfontosabb állomásait a magyar és a német jogtörténetben. A büntetőeljárási kényszerintézkedések fogalmi meghatározását követően bemutatom a legfontosabb szabadságkorlátozással járó kényszerintézkedéseket, azok főbb eljárási szabályait, kiemelve az adott helyen a két jogrendszer hasonlóságait és különbségeit. Hasonlóan tárgyalom a szabadságvesztés büntetést, amellyel kapcsolatban a személyi szabadság elvonásának elméleti problémákra koncentrálok, és csak érintőlegesen utalok például a végrehajtás nehézségeire, illetve a részletszabályokra. Ezután foglalkozom a szabadságelvonással nem járó jogintézményekkel, amelyek kapcsán több helyen is kitapintható a kényszerintézkedések és a szabadságvesztés büntetés közötti szoros kapcsolat. Összegzésként a magyar és a német célok, eszközök legfontosabb hasonlóságainak, illetve eltéréseinek összefoglalására kerül sor, rövid kitekintéssel az Európai Unióra, amely a jövőben még inkább az azonos problémák egységes, a tagállamokénál hatékonyabb, uniós szintű megoldására törekszik.

5

3. A doktori értekezés tartalmának összefoglalása A büntetőeljárás célja az igazság megállapítása az állam bűnüldözési érdeke és a terhelt alapvető jogai tiszteletben tartása közötti egyensúly megteremtésével. A terhelt alapvető jogai közül a legfontosabb a személyes szabadsághoz való jog, amelynek korlátozására és teljes elvonására is sor kerülhet már a büntetőeljárásban, majd azt követően a büntetés-végrehajtás során. A személyes szabadsághoz való jog jelentősége és előtérbe kerülése nemcsak az alkotmányos és emberi jogok kinyilatkoztatásával, valamint nemzetközi elismerésével függ össze, hanem – a terheltet ügyféli pozícióba helyező – akkuzatórius büntetőeljárási rendszernek is követelménye volt, amely hozzájárult az ügyfélegyenlőség elvének kialakulásához. A személyes szabadsághoz való jog kiemelt szerepét jelzi, hogy az alkotmányos alapjog védelmének deklarálása mellett a korlátozhatóság részletszabályai is megjelennek a nemzeti alkotmányokban. A szabadságkorlátozással járó intézkedések fontos garanciális szabályait rögzíti a magyar Alkotmány, a jövőre hatályba lépő új Alaptörvény, valamint a német Grundgesetz is, amikor biztosítja a letartóztatott személy számára a haladéktalan bíróság elé állítás jogát, a tájékoztatáshoz, valamint a letartóztatás bírósági felülvizsgálatához való jogot. A személyes szabadsághoz való jog az eljárás minden szakaszában megilleti a terheltet, azonban az törvényben meghatározott esetekben korlátozható. A személyes szabadság elvonásának és korlátozásának két nagyobb esetcsoportját vizsgálom, a büntetőeljárás során alkalmazott, személyes szabadságot érintő kényszerintézkedéseket, különös tekintettel az előzetes letartóztatásra; valamint a bűncselekmény elkövetésének egyik lehetséges szankcióját, a szabadságvesztés-büntetést. 3.1. A szabadságelvonással járó „klasszikus” kényszerintézkedések a magyar és a német jogban A büntetőeljárási kényszerintézkedések a büntetőeljárás sikeres lefolytatása érdekében korlátozzák az érintettek alkotmányos alapjogait. A személyes szabadságot érintő kényszerintézkedések elsődleges célja a terhelt jelenlétének biztosítása az eljárásban, ebből következően kizárólag a terhelttel szemben alkalmazhatók. A személyes szabadsághoz való jog védelmének fontos garanciája, hogy a jogkorlátozó kényszercselekmények elrendelése – főszabály szerint – bírósági hatáskörbe tartozik. A terhelt személyes szabadságának átmeneti elvonása rövidebb időtartamra az őrizetbe vétellel és az ideiglenes fogvatartással, hosszabb időre az előzetes letartóztatással és a vizsgálati fogsággal történik. A szabadság átmeneti elvonása még nem igényel bírói döntést. Sőt például a tettenérés esetén elrendelhető őrizetbe vétel kifejezetten indokolja, hogy az eljáró hatóságoknak is legyen joga haladéktalanul intézkedni, mert ebben az esetben a bírói döntés beszerzésével járó késedelem nem szolgálná a büntetőeljárás sikeres lefolytatásához fűződő érdeket. Az őrizetbe vétel és az ideiglenes fogvatartás a későbbiekben valószínűsíthető hosszabb tartamú szabadságelvonás „előszobája”, amely elsősorban arra szolgál, hogy a törvényben órákban meghatározott – nem hosszabbítható – határidőn belül lehessen dönteni a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható terhelt letartóztatásának szükségességéről vagy esetleg jelenlétének más módon történő biztosításáról. A rövid tartamú szabadságelvonás mindkét jogban ismert speciális formája a tárgyalási őrizet, amely kifejezetten a terhelt tárgyaláson való jelenlétét hivatott szolgálni. 6

A hosszabb tartamú szabadságelvonás, az előzetes letartóztatás és a vizsgálati fogság csak kivételes jelleggel és kizárólag bírói engedéllyel alkalmazható, mert a főszabály a terhelt szabadlábon történő védekezése a büntetőeljárás során. A jogerős ítéletet megelőző hosszabb szabadságelvonással kapcsolatban általános követelmény, hogy az nem lehet preventív és nem tekinthető előrehozott büntetésnek, azonban ez nem minden letartóztatási indoknál teljesül. A bűnismétlés veszélyére tekintettel elrendelt szabadságelvonás esetén ugyanis kétséges, hogy az mennyiben szolgálja „pusztán” a bünetőeljárás sikerességét. További érvényesítendő szempont, hogy mind az elrendelés, mind a fenntartás és a végrehajtás során figyelemmel kell lenni az arányosság elvére. A terhelt személyes szabadságának bíróság általi elvonása a gyanú meghatározott foka esetén merülhet fel, általában szabadságvesztéssel fenyegetett bűncselekmények esetén. Ezt a magyar szabályozás kifejezetten kimondja, általános feltételként szabályozva. A német törvény azonban ezt nem rögzíti, viszont a gyakorlatban aránytalannak tartották, ha kizárólag pénzbüntetéssel fenyegetett bűncselekmény gyanúja esetén alkalmazták a letartóztatást. A kényszerintézkedések elrendeléséhez mindkét jogban további, ún. különös feltételek fennállása is szükséges. Ilyen feltételek a szökés, vagy annak veszélye, az eljárás akadályozása, valamint a bűnismétlés veszélye. Mérlegelési szempont az eljárás alapjául szolgáló bűncselekmény súlyossága és a várható büntetés nagysága, azonban önmagában ezen indokok alapján nem lehet elrendelni a terhelt letartóztatását. A személyes szabadsághoz való jog fontos garanciája a szabadságelvonással járó kényszerintézkedések időtartamának részletes törvényi szabályozása. Általános elv, hogy a letartóztatás minél rövidebb ideig tartson, azonban bizonyos körülmények indokolttá tehetik a letartóztatás hosszabb ideig történő fenntartását. Mindkét törvény rendelkezik arról, hogy az intézkedés fenntartásáról mikor és mely (általában magasabb szintű) fórumnak kell döntenie. Ismert olyan megoldás, amikor a jogszabály – akár a büntetési tételekhez viszonyítva cizelláltan – rögzíti a letartóztatás maximális időtartamát. A másik lehetőség, amikor törvény meghatározza a generális maximumot, amely alól szűk körben kivételeket ismer el. Mindkét változat a többi rendelkezéssel összhangban alapvetően a szabadságelvonás időtartamának redukálását célozza. A magyar jogalkotó az első megoldást választotta, míg a németek az utóbbit. A célkitűzés azonos, a szabályozás azonban különböző. A hangsúlyosabb eltérést az jelenti, hogy a német jog nem ismer olyan maximális határidőt, amelynek elteltével a terheltet mindenképpen szabadon kell bocsátani. A személyes szabadsághoz való jog érvényesülésének legfontosabb garanciális szabálya a bíróság arra irányuló kötelezettsége, hogy a letartóztatás feltételeinek fenntartása esetén is mindig vizsgálja, alkalmazható-e valamelyik helyettesítő intézmény a szabadságelvonás helyett. Amennyiben a szabadságelvonással elérni kívánt cél kevésbé jogkorlátozó eszközökkel is elérhető, akkor lehetőség van a letartóztatás alternatíváinak elrendelésére a terhelttel szemben. A helyettesítő intézmények nem jelentenek szabadságelvonást, „pusztán” szabadságkorlátozást valósítanak meg, vagy még azzal sem járnak. Meg kell említeni, hogy a letartóztatás mellett a terhelt személyes szabadságát más kényszercselekmények is korlátozhatják a büntetőeljárásban pl. az elővezetés, az elfogatóparancs vagy az orvosi és pszichiátriai megfigyelést is magában foglaló szabadságelvonással járó kényszerintézkedések. Eltérés van abban , hogy a német jogban a személyes szabadságot korlátozó más intézmények között említhető a távoltartás, amelyet a büntetőeljáráson kívül szabályoznak, a magyar jogban viszont az az előzetes letartóztatás helyettesítő intézményének tekinthető.

7

3.2. A személyes szabadság elvonása mint büntetőjogi szankció, a szabadságvesztés büntetés A büntetőeljárási kényszerintézkedések mellett a személyes szabadsághoz való jog korlátozását illetve elvonását valósítja meg a (végrehajtandó) szabadságvesztés büntetés is. Kapcsolat a két jogintézmény között, hogy a szabadságkorlátozással járó büntetőeljárási kényszerintézkedések időtartamát be kell számítani az utóbb kiszabott szabadságvesztés büntetésbe. Ez a rendelkezés egyértelműen a terhelt védelmét szolgálja. A szabadságvesztés büntetés a jogállami büntetési rendszer csúcsán áll célja a büntetés és nevelés együtthatásában az elítéltek visszailleszkedésének elősegítése a társadalomba. Legsúlyosabb formája az életfogytiglani büntetés évszázadokra visszamenőleg része volt a büntetési rendszernek, azonban az változó volt, hogy az „életfogytiglani” időtartam határozott időt takart, vagy ténylegesen az érintett élete végéig tartott. A tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés, amikor az elítélt számára kizárt a szabadulás lehetősége, eltűnőben van az európai büntetési rendszerekből. Németországban a Szövetségi Alkotmánybíróság nyilvánította alkotmányellenesnek a tényleges életfogytiglant, mert érvelésük szerint sértette az elítéltek emberi méltósághoz fűződő jogát az, ha megfosztják őket a szabadulás reális esélyétől. Magyarország azonban egyike azon országoknak, ahol a tényleges életfogytiglan nemcsak létezik, hanem alkalmazási köre az ún. három csapás törvénybe iktatásával még ki is bővült. A szabadságvesztés büntetés alapjog-korlátozó hatása miatt hangsúlyozni kell annak ultima ratio jellegét, azaz csak abban az esetben szabható ki, ha a büntetés célja más szankcióval nem érhető el. Napjainkban két ellentétes tendencia érvényesül a szabadságvesztés büntetéssel kapcsolatban. A visszaeső és a különösen súlyos bűncselekményt elkövető terheltekkel szemben szigorítás tapasztalható (például a három csapás Magyarországon). A másik tendencia ezzel ellentétben éppen a végrehajtandó szabadságvesztés visszaszorítását célozza. Az első tendencia régebb óta része a büntetőpolitikának, amelyet jelez az is, hogy a börtönbüntetések száma és időtartama folyamatosan emelkedik szerte a világon. A büntetésvégrehajtási intézetek zsúfoltságának csökkentésére többféle megoldási lehetőség képzelhető el. Néhány országban börtönépítkezésekkel növelték a börtönférőhelyek számát, más országok – rosszabb anyagi helyzetük miatt – a meglévő intézetekben helyeztek el többször annyi rabot, mint ahány férőhely volt. Egy más jellegű megoldást jelenthetne a közelmúltban nagyobb szerepet kapó második tendencia, a szabadságvesztés büntetés helyett alkalmazott alternatív szankciók bevezetése, amely nem további férőhelyek kialakítására, hanem a fogvatartottak létszámának csökkentésére irányult. Dogmatikailag ez kétféleképpen képzelhető el, a szabadságvesztés végrehajtási módjainak bővítésével (például a felfüggesztett és a részben felfüggesztett szabadságvesztés alkalmazásával), vagy önálló, szabadságelvonással nem járó szankciók kialakításával (ilyen lehet például a közérdekű munka, a különböző felügyeleti intézkedések vagy akár a felfüggesztett és a részben felfüggesztett szabadságvesztés önálló szankcióként történő elismerése). 3.3. A szabadságelvonás minimalizálására irányuló törekvések a büntetőeljárási és a büntetés-végrehajtási jog területén A szabadságelvonás tehát helyettesítő intézmények, alternatívák segítségével csökkenthető mind a büntetőeljárásban, mind a büntetés-végrehajtásban. Az alternatívák száma – a történeti fejlődést tekintve – folyamatosan nő, amely a (nemzetközi) jogfejlődés mellett az új technikai, technológiai megoldások kialakulására is visszavezethető. 8

A letartóztatási alternatívák büntetőeljárási rendszerben elfoglalt helyét tekintve a magyar és a német jog eltérő szabályozási dogmatikára épül. A magyar jogban a letartóztatási alternatívák önálló kényszerintézkedésként kerülnek szabályozásra. Ezzel szemben a német jog tulajdonképpen a letartóztatás alapjául szolgáló elfogatóparancs felfüggesztését szabályozza, meghatározva ezzel a vizsgálati fogság szabadságelvonással nem járó, különböző végrehajtási módozatait. A helyettesítő intézmények – függetlenül attól, hogy végrehajtási módként vagy önálló kényszerintézkedésként kerülnek szabályozásra – jellegüket tekintve nagyon hasonlóak. A szabadságelvonás kiváltására a következő fokozatot a különböző szabadságkorlátozások jelentik. A legszigorúbb forma a házi őrizet, amikor a terhelt főszabály szerint a lakást vagy az ahhoz tartozó bekerített helyet nem hagyhatja el. Ennél enyhébb a lakhelyelhagyási tilalom vagy tartózkodási hely korlátozása, amikor az érintett meghatározott közigazgatási egység – általában település, falu, város – területét nem hagyhatja el, azonban azon belül teljes szabadságot élvez. A legenyhébb helyettesítő intézkedés az óvadék, amely már egyáltalán nem érinti a személyes szabadsághoz fűződő jogot. A gyakorlatban a három alternatíva kombinálható egymással és más intézkedésekkel is. A technikai fejlődésnek köszönhetően alakult ki a szabadságkorlátozó intézkedések elektronikusan ellenőrzött végrehajtásának lehetősége. Az ún. elektronikus bilincs felhasználási lehetősége rendkívül sokszínű. A jelenleg hatályos jogszabályok mindkét jogban alkalmazhatóvá teszik a házi őrizet és a lakhelyelhagyási tilalom végrehajtásakor a terhelt beleegyezésével. Az elektronikus bilincs azonban önálló intézkedésként is alkalmazható. Az elektronikus felügyelet a büntetőeljárási letartóztatások kiváltása mellett a szabadságvesztés büntetés alternatívájaként is alkalmazható, sőt eredetileg büntetés-végrehajtási céllal jött létre. A szabadságvesztés büntetést kiváltó megoldások büntetési rendszerben történő elhelyezését tekintve hasonló dilemma merül fel, mint a letartóztatást helyettesítő intézmények esetében, hogy az alternatív szankciók a szabadságvesztés végrehajtási módjaként vagy önálló büntetésként kerüljenek szabályozásra. A meglévő jogintézmények közül a felfüggesztett, illetve a részben felfüggesztett szabadságvesztés lehet a legalkalmasabb alternatíva. A tárgyalt két jogrendszer azonos módon kezeli a felfüggesztett szabadságvesztést, és nem tekinti önálló szankciónak. A szabadságvesztés helyett alkalmazható új alternatívaként jelenik meg a büntetőeljárási kényszerintézkedéseknél már ismertetett elektronikus felügyelet. Szankcióként csak néhány országban, speciális terhelti csoporttal szemben működik. A legfontosabb előnye a költséghatékonyság, amellett, hogy nem jár szabadságelvonással. Sem a magyar, sem a német jog nem tartalmaz jogszabályi rendelkezéseket az elektronikus felügyeletre vonatkozóan. A németek kicsit előttünk járnak abban, hogy az utóbbi években számos modellkísérletet folytattak az elektronikus felügyelet büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási alkalmazhatóságáról. A kísérletek alapvetően sikeresnek voltak tekinthetők amellett, hogy több gyakorlati problémát is felvetettek. Magyarországon elsősorban a büntetőeljárásban történő alkalmazás az, amelynek a jogszabályi alapjai is léteznek, a gyakorlati megvalósításnak elsősorban anyagi akadályai vannak. Valószínűleg emiatt nem is nagyon került napirendre a büntetés-végrehajtásban történő alkalmazás.

9

4. A kutatási eredmények összefoglalása Összességében az látható, hogy erősödik a tendencia a személyes szabadság elvonásának visszaszorítására, és fokozatosan nő azon intézkedéseknek a száma, amelyek „pusztán” szabadságkorlátozással járnak. Az alternatív jogintézmények számának növekedése hozzájárul a fokozatosság elvének érvényesüléséhez, mert több eszköz áll a bíróság rendelkezésére a letartóztatás elkerülésére. Ha a különböző országokban hasonló megoldások alakulnak ki a szabadságelvonás helyettesítésére, az előnyös a terheltek szempontjából. Fokozottan igaz ez a külföldi terheltekre. A büntetőeljárás és a büntetés-végrehajtás nemzetközivé válása a határon átnyúló bűnözés szükségszerű velejárója. Az új jelenségek olyan helyzeteket teremtettek, amely már nem biztos, hogy nemzetállami szinten kezelhető a legmegfelelőbb módon. Az viszont kézzel fogható, hogy a büntetőjog területén is erősödött a közösségi, majd később az uniós fellépés szükségessége. Az Európai Unió – hatáskör hiányában – nem rendelkezett önálló büntetőjogi és büntetőeljárási jogi szabályozással, de ez nem jelentette azt, hogy ne lett volna hatással a tagállamok ilyen irányú jogalkotására. Az Európai (Unió) Bíróság(a) döntései egyértelműen megfogalmazták, hogy a tagállami büntetőjogi és büntetőeljárási jogi szabályozás nem korlátozhatja a közösségi(uniós) jog érvényesülését, és a büntetőeljárásban is tiszteletben kell tartani a diszkrimináció tilalmát. A kölcsönös elismerés elvén alapuló bűnügyi együttműködési formák szélesítésével kívánta az Unió (akkor még Közösség) az Amszterdami Szerződéssel célkitűzéssé vált „Szabadság, biztonság és jog” térségének megvalósítását elérni. A terhelt szabadságelvonása a büntetőeljárás valamint a büntetés-végrehajtás idején, valamint ehhez kapcsolódóan az alternatív szankciók alkalmazása sokáig kívül estek a bűnügyi együttműködés terrénumán. A bűnözés nemzetközivé válása következtében azonban intenzívebbé váltak a külföldi ítéletek elismerésére és végrehajthatóságának biztosítására irányuló törekvések. Felmerült az igény arra, hogy egyre több szankcióra vonatkozóan lehetővé tegyék a határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását. Németország és Franciaország kezdeményezésére született meg 2008-ban „a kölcsönös elismerés elvének az ítéletekre és a próbaidőt megállapító határozatokra való, a próbaidő alatti szabályok és alternatív szankciók felügyelete céljából történő alkalmazásáról” szóló kerethatározat. Célul tűzték ki a szabadságvesztés büntetés mellett a szabadságelvonással nem járó intézkedések és alternatív szankciók felügyeletét akkor is, ha olyan személlyel szemben hoznak ítéletet, akinek lakó- vagy tartózkodási helye nem az ítélethozatal szerinti államban van. Az uniós jogi aktus azon alapult, hogy a tagállamokban az alternatív szankcióknak több olyan fajtája is létezik, amelyeket valamennyi tagállam ismer és alkalmaz. Külön is hangsúlyozta, hogy az alternatív szankciók felügyelete céljából az elektronikus eszközzel történő nyomon követést is lehet alkalmazni a nemzeti jogszabályokkal vagy eljárásokkal összhangban. Ellentétben az eddigi dokumentumokkal a kerethatározat definiálta, hogy mit tekint alternatív szankciónak. A kölcsönös elismerés elvének alternatív szankciókról rendelkező határozatok végrehajtására történő kiterjesztését követő szűk egy évvel később fogadta el a Bizottság javaslata alapján a Tanács a büntetőeljárási szabadságelvonással járó kényszerintézkedés, az előzetes letartóztatás helyett alkalmazott intézkedéseket elrendelő határozatok kölcsönös elismeréséről szóló kerethatározatát. Az előzetes letartóztatás túlzott alkalmazásával kapcsolatosan uniós szinten két fő probléma merült fel. Az egyik a börtönök túlzsúfoltsága volt, a másik, hogy a szökés veszélye miatt a külföldi terheltekkel szemben gyakrabban alkalmaznak szabadságelvonással járó kényszerintézkedéseket, míg a saját állampolgárokkal szemben szélesebb körben rendelnek el 10

alternatív intézkedéseket. A kerethatározat által bevezetett új eszköz ezért főként azon a gondolaton alapult, hogy a letartóztatás helyett alkalmazott alternatív vagy felügyeleti intézkedés abban a tagállamban is végrehajtható legyen, ahol a terhelt lakik. A letartóztatás alternatíváinak kölcsönös elismerése biztosítaná a terheltek jogainak azonos érvényesülését, a szökés veszélyének csökkenését, valamint hozzájárulna a költségek csökkentéséhez is. A dolgozat célja a személyi szabadsághoz való jog korlátozását megvalósító büntetőeljárási és büntetés-végrehajtási jogintézmények bemutatása volt a magyar és a német jogban. Mindkét államban azonos a tendencia, amely az alternatív intézkedések és szankciók bővítésében látja a problémák megoldásának lehetőségét. A helyettesítő intézmények elméleti és gyakorlati jelentősége abban áll, hogy azok nagymértékben hozzájárulhatnak az eljárási érdekek biztosítása, valamint a személyes szabadsághoz való alkotmányos alapjog nagyobb tisztelete közötti egyensúly kialakításához. A szabadságelvonás helyettesítésével kapcsolatban kérdéses, hogy melyik a hatékonyabb módszer. A letartóztatást helyettesítő intézmények (széles) skálájának meghatározása, vagy ha a törvényalkotó nem kívánja keretek közé szorítani a lehetséges alternatívákat. Az is megoldást jelenthetne azonban, ha bizonyos jogszabályi keretek között a bíróság kapna felhatalmazást az intézkedések kombinálására, növelve ezáltal az alternatívák számát, amely hozzájárulhat a személyes szabadsághoz való jog érvényesüléséhez. Disszertációmban részletesen elemzem a magyar és a német jogi megoldásokat, rámutatok a két jogrendszer közötti hasonlóságokra és különbségekre, kiemelve, hogy melyek azok a megoldások, amelyek jobbak nálunk, és melyek azok, amelyeknél alapul vehetnénk a német mintát. A letartóztatás helyettesítő intézményeire vonatkozó német nyelvű irodalom feldolgozásával a dolgozat a magyar jogtudomány és a gyakorlat számára is hasznos ismereteket közvetíthet a németek által elért eredményekről, különös tekintettel az elektronikus felügyeletre. A német jog a gyakorlati tapasztalatokat tekintve mindenképpen előttünk jár, azonban a jogalkotás területén mindkét országban van még feladat. Bízom benne, hogy a dolgozatomban elemzett megoldási javaslatok, kritikai megjegyzések a jövőbeni jogalkotás számára iránymutatásul szolgálhatnak azokban a kérdésekben, amelyekben változtatni kell, illetve amelyek szabályozást igényelnek.

11

5. Az értekezés témakörében írt publikációk jegyzéke Die Europäisierung des Strafrechts, Kompetenzgrundlagen und Kompetenzgrenzen, Jahrbuch für Vergleichende Staats- und Rechtswissenschaften – 2011 (Hrsg: von der Fakultät für Vergleichende Staats- und Rechtswissenschaften der Andrássy Gyula Universität Budapest), Nomos, Baden-Baden, 1. Auflage, 2011, 41-59. Mediation – die neueste Diversionsmöglichkeit in dem ungarischen Strafprozessgesetzbuch, in: Richten oder Schlichten. Formen strafrechtlicher Konfliktbewältigung, Junge Ungarische Rechtshistoriker 3, Publikation des Lehrstuhls für Ungarische Rechtsgeschichte, Rechtswissenschaftliche Fakultät, Eötvös Loránd Universität (Hrsg: Barna Mezey), Budapest, 2011, 77-81. Az online-házkutatás alkotmányosságának kérdése, A globalizáció kihívásai – kriminálpolitikai válaszok, Kriminológiai Közlemények 68, 2010, 201-210. Az elektronikus nyomozási eszközök alkotmányosságának kérdése Németországban, Belügyi Szemle 2010/11. 21-43. A szabadságvesztés-büntetés „lehetséges” alternatívái in: Jogi tanulmányok 2010, I. kötet, 359-373. Adatvédelem és információszabadság a gyakorlatban, II. könyv 4. Büntetés-végrehajtás, Complex, 2010, 91-97. Formálódó európai büntetőjog, Európai Tükör, 2010/7-8, 48-58. A terhelt személyes naplófeljegyzései bizonyítékként történő felhasználhatóságának elméleti problematikája, in: Dolgozatok Erdei Tanár Úrnak (Szerk: Holé Katalin – Kabódi Csaba – Mohácsi Barbara), ELTE Állam- és Jogtudományi Kara, Budapest, 2009, 316-326. Bűnüldözési érdek contra emberi jogok – az online házkutatás alkotmányossági megítélése Németországban, néhány tanulsággal in: Magyar Jog, 2008. december, 827-832. Az online-házkutatás szabályozásának és alkotmányosság kérdése Németországban – A titkos adatszerzés legújabb formája? in: Jogi tanulmányok, 2008, 179-203. Büntetőeljárási jog plusz, Rejtjel, 2007. (Társszerző: Kabódi Csaba) Heidenaufstände in Ungarn im 11. Jahrhundert In: Junge Ungarische Rechtshistoriker (szerk: Mezey Barna), 2007, 39-43. Az Uniós bűnügyi együttműködés nehézségeinek egyik példája: A Német Alkotmánybíróság – 2 BvR 2236/04. sz. (2005. július 18.) döntése az Európai Elfogató Parancsról szóló törvényről in: Collega, 2006. évi 1. szám, 16-19. A nemzetállamok jogtörténeti sajátosságai és a mai problémák, különös tekintettel Kelet-Európára in: Jogtörténeti Szemle 2005. évi 4. szám 60-62. A büntető törvénykezés és a büntetés-végrehajtás története Debrecenben a 18-20. században, különös tekintettel a Debreceni Királyi Törvényszéki Fogház működésére (OTDK pályamunka) In: Inter cuncta leges et percontabere doctos – Tudományos Diákköri Dolgozatok 2004 ELTE Állam- és Jogtudományi Kar 2005, 68-87. Beschäftigung in den Gefängnissen in Ungarn (Munkáltatás a börtönökben Magyarországon). In: Rechtsgesichtliche Vorträge 13, 2002, 35-43.

12

Boundaries of Liberty Limitations Substitutive Institutions and Alternative Sanctions Compared in Light of the Hungarian and German Law

1. Theme and Research Tasks of the Dissertation The limitations of the right to personal freedom appear in two important areas: in Criminal Procedure and in the law enforcement. The aims of the custodial measures differ depending on where they are used, whether in the criminal procedure or in the law enforcement. The most important requirement of the coercive measures in criminal proceedings is that it should not under any circumstances be an early punishment. The coercive measures limit the fundamental rights of the accused to ensure the success of the criminal proceeding; the primary aim of that punishment is the protection of the society. The limitations of personal freedom during the criminal procedure those during the law enforcement differ both in aims and instruments but meet nevertheless at an important point: during its execution. Both the arrest and the imprisonment are executed in prison. Even the regulation connects at various points since the rules of the imprisonment apply to the pretrial detention with certain differences. As a result, the difficulties of the execution are also the same (for example the overcrowding or the situations of the prisoners). Another point where the two legal institutions connect is the substitutability of the restriction or limitation of freedom, which could provide a solution to the practical problems. The aim of all substitutive institutions is to replace detention, both in the criminal proceeding and in the law enforcement. Numerous new institutions and solutions were developed recently to replace detention. The criminal procedure must ensure the finding of facts and the fair decision when determining criminal liability. Aim of the present criminal proceeding is to establish the material truth. While determining said truth, the interest to enforcing the state’s criminal power and the interest to ensure the existence of the involved people’s fundamental rights, especially that of the accused, shall be balanced. Therefore in another approach the criminal procedure has a dual function. First, with establishing the criminal liability of the accused it should try to protect the society and guarantee its safety. This is the preventive function of the criminal procedure; it not only protects society of the crimes that have already happened, but also from those happening in the future. Second, it should be ensured during the criminal procedure that the fundamental rights of those involved, especially the right to personal freedom of the accused, only be limited to the extent reasonable and absolutely necessary. The right to personal freedom is one of the oldest fundamental rights, the aim to provide this right in the broader sense, developed parallel to the general human rights. Its key role is indicated through the Declaration of Human Rights, which, after the II. World War, mentioned this right in the first place. This is why the need for the protection of the fundamental rights and especially that of the accused in the criminal procedure developed. Alternatives to the limitations of personal freedom have historical antecedents; and even today, they are constantly changing and becoming more and more relevant. In my dissertation I examine the legal institutions of the criminal proceeding and the law enforcement, which restrict the right to personal freedom, and their substitution possibilities. I focus only on the alternatives of the pre-trial detention and the imprisonment. I do not deal with other instrument, but I refer to them where necessary. 13

In my opinion the matter should not be restricted only to the Hungarian law, I aimed at introducing a parallel analysis of the German law, which is close to our legal system and it joined in to the development of the European Union earlier. It is also important to mention that said aim also receives special attention at the international level. It cannot be said that the need for the protection of the right to personal freedom was raised solely by national law, the international effect is undisputed. I would like to support this in my dissertation with the presentation of the international documents and the new solutions of the European law. The two discussed legal systems have common traditions, although the effect of the German Criminal Law was only indirect. In the 19th century, the Hungarian Law of Criminal Procedural – due to the historic events – relied heavily on the Austrian Penal Code, which carried the effects of the German law. The Hungarian and German law show similar features particularly in the principles, but there are differences in doctrinal and theoretical issues; these are separately dealt with in my work. Both legal systems have the common aim to ensure the rights to personal freedom as widely as possible; however, the proposed solutions are based on different approaches. The legal instruments, although based on different theoretical basis, have a number of similarities. This work aims to show that the both historically and with regard to the continental traditions similar legal systems start in different directions to solve the same problem, and still get almost the same solutions, but the theoretical identity does not predestine the same practice. Therefore, the dissertation also gives also an outlook on the execution, thereby aiming to represent the legislative and practical difficulties and to provide suggestions for solutions to the problems based on the German model.

14

2. The Methodology of the Research

My dissertation is primarily based on the traditional method: the processing of the literature. In my writing I present the historical development and the international significance of the right to personal freedom, the most important legal instruments relating thereto in the Hungarian and German law, the pre-trial detention, the imprisonment, their possible noncustodial alternatives based on the most important monographs and studies of the Hungarian and German literature. I also introduce the national and international case law to illustrate the appearance of the theory in the practice and its problems. In addition, I also use the dogmatic and historical method in the dissertation. Separate chapters are dealing with the history of the right to personal freedom and the custodial measures in the criminal proceeding and law enforcement, and their role and location within the legal system. The dogmatic method is particularly applicable to the limitations of the right to personal freedom because by the implementation of the non-custodial alternatives the Hungarian and the German law established different rules. However, in this dissertation the comparative legal methodology is the dominant. Based on the functional comparative legal method, I consider the Hungarian law as the starting point and I discuss those institutions of the German law that have similar functions. When using the functional comparative legal method, it shall be taken into consideration that the function can be interpreted in two ways: in a normative-teleological way, when the function is related to the task, and in a causal way, when the function is linked to the actual effect. There are further differences between the theoretical and practical nature of the comparative law, because the practical comparative law focuses on the functional similarities of the legal systems, whereas the theoretical comparative law examines the function in their structures. The comparative legal method has a dual aim. On the one hand it seeks to explore the parallels, on the other hand it aims to bring the legal systems closer, to form compromises by detecting and expressing the differences. It can be difficult sometimes, especially if there are value differences between the legal systems. However, there are so-called absolute values, such as human rights, that are commonly accepted in every legal system, just as the right to personal freedom, which is discussed in this dissertation. In spite of the common roots, there are some difficulties in the comparison of the Hungarian and German law. The absolute values are common in both legal systems such as the protection of the right to personal freedom. In order to understand the differences in values or the possible deviations and to form common solutions, it is vital to clarify the meaning associated with the most important institutions in each legal system. For this reason there are terminological explanations in several places in this study, where translations provided special difficulties, since the through translation received identical words very often do not mirror the differences in their content (a good example is the pre-trial detention and the deposit). However, it may be concluded overall, that with regards to the right to personal freedom there are no significant differences in values, which would have facilitated the analysis of the objectives and the drawing of the conclusions. The dissertation can be divided into horizontal and vertical subchapters. The horizontal subchapters discuss the right to personal freedom based on the theoretical issues. The vertical subchapters, in line with the horizontal subchapters, explain the comparisons of the equivalent Hungarian and German legal institutions. The horizontal subchapters of this writing entail the concept and the historical development of the right to personal freedom, which are the essential starting points of the analysis. This is followed by the basic hypothetical of the dissertation: the possible limitation 15

of the right to personal freedom in the criminal proceeding and in the law enforcement. The final part of my research is the presentation of the minimization efforts of the restrictions to the right to personal freedom. The dissertation vertically deals with the similar Hungarian and German legal institutions within each horizontal subchapter. Thus I analyze in detail the right to personal freedom in the Hungarian constitution and the new Basic Law, as well as in the German Basic Law in light of the related decisions of the constitutional courts. Subsequently, in the historical part I highlight the most important stages of the development of the right to personal freedom in the Hungarian and German legal history. After presenting the conceptual definition of the coercive measures the dissertation deals with the most important coercive measures, their main rules focusing on the similarities and the differences in the two legal systems. Similarly, I discuss the imprisonment focusing on the theoretical problems of the limitations of the right to personal freedom, and I refer only tangentially to the detailed rules and the difficulties of the execution for example. Thereafter, I deal with the non-custodial coercive measures, which have a close relationship with the alternative sanctions. In the summary I present the similarities and differences of the aims and methods of the Hungarian and German law, with a brief outlook on the European Union, which aims to solve the common problems at the EU level that could prove more efficient than the individual solutions of the Member States.

16

3. Summary of the Content of the Dissertation The criminal process is designed to establish the truth while creating a balance between the state interest in crime prosecution and the respect for the fundamental rights of the accused. The most important fundamental right of the accused is the right to personal freedom, which can be limited already in the criminal proceeding and subsequently during the law enforcement. The significance of the right to personal freedom is not only related to the development of the constitutional and human rights, but also to the accusatorial criminal proceeding system, which contributed to the principle of client equality. The special role of the right to personal freedom is indicated by the constitutions containing not only the protection of this fundamental right, but also the detailed rules of its possible restrictions. Such important guarantees are provided by the Hungarian Constitution and the new Basic Law as well as the German Basic Law that for example everyone arrested shall be brought promptly before a judge or that everyone has a right to information. I examine two major groups of the limitation of personal freedom: the custodial coercive measures, particularly with regard to the pre-trial detention, and one of the possible criminal punishments, the imprisonment. 3.1. „Classical” Custodial Coercive Measures in the Hungarian and German Law The coercive measures restrict the fundamental rights of the effected people to ensure the success of the criminal proceeding. The primary aim of the custodial coercive measures is to ensure the presence of the accused; therefore they can be used only against the accused. Very important guarantee of the right to personal freedom is that the imposition of the coercive measures is in principle judicial competence. The temporary deprivation of liberty can be realized with the arrest for a shorter term and with the pre-trial detention for a longer period. This temporary restriction of the right to personal freedom does not require a judicial decision. Moreover, if the accused was caught in the act, the authorities also have the right to order the detention immediately, because in this case, the delay in obtaining a judicial order would not serve the interest of a successful proceeding. Arrest is the “entrance hall” of the pre-trial detention, which primarily serves to decide whether to have the pre-trial detention ordered or to try to ensure the presence of the accused in other forms. A special form of the short-term limitation of personal freedom is the hearing custody, which specifically intends to secure the presence of the accused at the trial. The long-term limitation of personal freedom, the pre-trial detention can be ordered exceptionally and exclusively by a judge. General requirement is that it cannot be considered an early preventive punishment, but that is not complied with at all arrests. The detention ordered because of the high risk of reoffending, there is no doubt that this measure does not solely serve to secure the success of the proceeding. The principle of proportionality shall be taken into consideration when ordering, maintaining and executing the detention. The right to personal freedom can be limited under certain circumstances, such as on suspicion of imprisonment in fulfillment of a sentence. This is regulated expressly in the Hungarian Act. The German law does not regulate this, but in the practices, it is considered to be disproportionate if the pre-trial detention is ordered for criminal offenses expected to be fined only. To order coercive measures further, so-called specific conditions are required in both legal systems. Such conditions are the escape, or the risk thereof, the hindering of the process and the risk of reoffending. The seriousness of the crime and the expected punishment may

17

also be considered when deciding on whether or not to order the pre-trial detention of the accused, but such conditions by themselves may not serve as its basis. The detailed regulation of the detention period is an important guarantee. The general principle is that pre-trial detention should be kept as short as possible; however, certain circumstances may justify the necessity of a longer detention. Both acts provide regulation on when and which (usually higher) forum should decide about such measure. There are systems in which the law – in relation to the punishment – sets the maximum period of the detention. In other systems the law defines a general maximum, which may only be extended in exceptional cases. Both versions aim at reducing the duration of the pre-trial detention in accordance with other provisions. The Hungarian legislator chooses the former, while the German the latter methodology. The objective is the same, but the regulation is different. The most important difference is that German law does not recognize a maximum period after which the accused has to be released. The most important guarantee of the personal freedom is the constant obligation of the judges to examine the conditions of the detention and the applicability of any alternative measures before deciding on the limitation of the right to personal freedom. If the aim of the detention can be achieved with less restrictive measures, then it is possible to order the alternative measures. The substitutive institutions are not deprivation of personal freedom, “just” restrictions or even less. It should be noted that in addition to detention personal freedom can be restricted by other coercive measures for example judicial warrant or medical and psychiatric observation. There is a difference in the two examined legal systems regarding the restraining, since in the German law it is considered another coercive measure and it is regulated separately from the criminal proceeding. The same institution is also regulated in the Hungarian Criminal Law but only as a substituting institution of the pre-trial detention. 3.2. Limitation of Personal Freedom as a Punishment, the Imprisonment In addition to the criminal procedural coercive measures imprisonment also means the limitation of the right to personal freedom. The contact between the two legal institutions is that criminal procedural coercive measures must be included in the duration of imprisonment. This provision is clearly intended to protect the accused. Imprisonment is at the top of the punishment system and it aims to educate and punish as well as to facilitate the reintegration of the prisoner into the society. The most severe form of imprisonment is the life imprisonment but it varies whether the ”life sentence” covers a period of time or is in fact supposed to last until the end of life. The life imprisonment without parole is disappearing in the European punishment systems. The German Federal Constitutional Court declared the life imprisonment without parole unconstitutional, because it was a violation of the prisoners` right to human dignity that they had no realistic chance for release. However, Hungary is one of the countries, where life imprisonment without parole still exists and has recently been expanded with the ”three strikes” law. Imprisonment should have ”ultima ratio” character, that is, it should only be imposed if other punishments are not available for the purpose of the punishment because of its restricting effect on fundamental rights. Imprisonment today is characterized by two opposing tendencies: the severity of the punishments is increased against serious and recidivist offenders (with such measures as the three strikes law in Hungary); whereas, according to the other tendency, the number of prison inmates shall be decreases. The first tendency has been part of the penal policy, which is also indicated by the fact that the number and length of prison sentences rises in all countries of the world. A variety of possible solutions could be envisaged to reduce the overcrowding of the prisons. In some 18

countries the number of prisons has increased, in other countries there were several times more prisoners placed in the existing institutions than there were places. The second tendency, which has been gaining a bigger role recently, could provide a different kind of solution since the introduction of alternative sanctions in lieu of the imprisonment could also reduce the number of inmates. Dogmatically two solutions are possible: extending the methods of executing prison sentences (for example suspension or partial suspension of a sentence) or developing alternative sanctions as separate punishments (for example community service, supervisory measures). 3.3. Efforts to Minimize Limitation of Personal Freedom in the Criminal Procedure and the Law Enforcement The substitutive institutions can help reduce the limitation of personal freedom in both the criminal proceeding and the law enforcement. The number of alternative solutions continues to grow as an effect of the international development of law and the new technical and technological possibilities. Regarding the position of the non-custodial coercive measures in the criminal proceeding, the Hungarian and German Law differs dogmatically. The Hungarian law regulates the alternatives as coercive measures. The German law on the contrary creates with the suspension of the arrest warrant different ways to execute detention. The substitutive institutions are very similar in nature. To replace the limitation of personal freedom, the following levels of restrictions may be applied. The most severe form is the house arrest when the accused cannot leave the house or enclosed place. Milder is the residence ban when the accused cannot leave the designated area, usually a town or a village. The mildest alternative is the bail, which does not restrict the right to personal freedom. In practice the three substitutive institutions can be combined with each other and with other measures. Alternatives, such as the house arrest or the residence ban can be monitored electronically with the consent of the accused. Electronic monitoring can be used as a separate coercive measure and as an alternative punishment replacing imprisonment. When implementing the alternatives of the imprisonment a similar dilemma arises as with the non-custodial alternatives of the detention, whether alternative sanctions should be regulated as punishments or as execution methods of the imprisonment. Among the existing legal instruments, the suspension and partial suspension of the sentence may prove as the most useful alternative. Both legal systems treat the suspension of the sentence the same way: not as separate punishment. Electronic monitoring, as already described as a coercive measure of the criminal procedure, could be a new alternative sanction. Only some countries regulate the electronic monitoring as a punishment and only against a special group of offenders. Its most important advantage is the cost-effectiveness as well as not involving limitations of personal freedom. Neither the Hungarian nor the German law contains provisions relating to electronic monitoring. Germany were a little ahead of us in as much as in recent years a number of model-experiment were conducted about the applicability of electronic monitoring during the criminal proceeding and the law enforcement. The experiments were basically successful, but more practical problems were raised. In Hungary the legal basis exists for the use of electronic monitoring in criminal proceedings, the practical obstacles are mainly financial. Probably, this is why it is not really on the agenda in Hungary to implement electronic monitoring in the law enforcement.

19

4. Results of the Research Summarized it is shown, that the tendency to reduce the deprivation and the restriction of right to personal freedom is becoming dominant, the number of the alternative measures increases. This tendency is related to the principle of proportionality because the court has more instruments to avoid the detention. If in the different countries similar solutions evolve to replace the limitations of personal freedom, it is a benefit of the accused. It is even more true for the foreigners accused. Cross-border crime is an inherent feature of the internationalization and globalization of the criminal proceeding and the law enforcement. The new phenomena have created situations that may not be handled in the most effective way on a national level. As a result, the need for action on the EU level has strengthened even in the field of criminal law. The European Union – due to the lack of competence – did not have any legislation on Criminal Law and Criminal Procedure, but this did not mean that it did not have an effect on the legislation of the Member States. The decisions of the Court of the European Union made it clear that national criminal law could not restrict the European law and the prohibition of discrimination must be respected in the criminal proceeding. The European Union wanted to realize the area of “Freedom, Security and Justice” described in the Treaty of Amsterdam with introducing a wider range of cooperative institutions based on mutual recognition. Limitation of personal freedom of the accused in the criminal proceeding and the law enforcement and the alternative sanction were outside the criminal cooperation of the EU for a long time. Efforts for mutual recognition of foreign judgments and their enforceability became more and more intensive with the internationalization of crime. There was a need for the mutual recognition of the increasing number of alternative sanctions and their enforcement. The framework decision about the principle of “mutual recognition of judgments and probation decisions with a view to the supervision of probation measures and alternative sanctions” was enacted in 2008 following a German and French proposal. It aimed at the supervision of imprisonment, the non-custodial supervision measures and alternative sanctions, even if the accused did not have a residence in the state of conviction. This Directive of the European Union was based on the notion that there were several types of alternative sanctions available, known and applied in all Member States. For the supervision of the alternative sanctions, electronic monitoring could be used, if the national regulation so allowed. In contrast to earlier documents, the framework decision defined what it considered an alternative sanction. One year after the principle of mutual recognition to implement alternative sanctions was accepted, the next framework decision was enacted about “the principle of mutual recognition to decisions on supervision measures as an alternative to provisional detention”. There were two problems in the EU in relation to the extended use of pre-trial detention. One was the overcrowding of prisons; another one was that coercive measures involving the limitation of personal freedom was often imposed against foreigners, whereas alternative sanctions were more often used against their respective citizens. The new instrument of the framework decision was based mainly on the idea that the substitutive institutions could be executed in the Member State, where the accused lives. The mutual recognition of the alternatives of pre-trial detention could ensure the same protection of fundamental rights of the accused, the reduction of the risk of absconding and the reduction of the costs as well. The aim of the dissertation was the presentation of the Hungarian and German legal institutions in the criminal proceeding and law enforcement; they deprive and restrict the right to personal freedom. The trend is the same in both states that it sees the possible solution in 20

the extension of the substitutive measures and alternative sanctions. The theoretical and practical importance of the alternative measures is to ensure the constitutional balance between the different interests and the respect of the fundamental rights of personal freedom. In connection with the substitution of the limitations of personal freedom, the in question is which method is more effective. Defining the substitutive institutions or if the legislator does not want to limit the possible alternatives, provide a framework for it. It could also be a solution, however, if within certain legal frames, the judge would be authorized to combine the measures, increasing thereby the number of alternatives which may contribute to the protection of the right to personal freedom. In my dissertation I analyzed in detail the Hungarian and German legal instruments, pointed out the similarities and the differences between the two legal systems, showing which solutions are better in Hungary and where could we learn from the German model. With the introduction of the German literature, the dissertation could transmit important information to the Hungarian jurisprudence and practice about the German results, especially relating to the electronic monitoring. The German law is in terms of practical experience ahead of us; however, there is plenty to do in the legislation in both countries. I hope that the proposed solutions and critical remarks analyzed in my dissertation could serve as guidance for future legislation regarding those questions which should be changed or regulated.

21

Die Grenzen der Freiheitsentziehung Haftsurrogaten und alternative Sanktionen in dem ungarischen und deutschen Recht 1. Das Thema und die Zielaufgabe der Dissertation Die zwei wichtigsten Bereiche der Beschränkung des Rechts der persönlichen Freiheit sind der Strafprozess und der Strafvollzug. Es ist wichtig zu bemerken, dass die Freiheitsentziehung und Freiheitsbeschränkung von dem verschiedenen Rechtsgebieten zerlegt wurden, die persönliche Freiheit und ihre Beschränkung sind einheitliche Begriffe, die auf verschiedener Weise auftreten. Der Unterschied ist das Ziel der Freiheitsbeschränkung, und dafür sind der Strafprozess und das Strafvollzug gute Bespielen. Das Ziel der freiheitsentziehenden Maßnahmen ist unterschiedlich abhängig davon, dass sie während dem Strafprozess oder dem Strafvollzug angewandt werden. Die wichtigste auch in den internationalen Dokumenten betonte Anforderung der strafprozessualen Zwangsmaßnahmen ist eben das, dass sie nicht als präventive Strafen erscheinen zu lassen dürfen. Die strafprozessualen Zwangsmaßnahmen beeinträchtigen die Grundrechte der Angeklagte um die Strafrechtspflege zu sichern, das primäre Ziel der strafrechtlichen Sanktionen ist aber der Schutz der Allgemeinheit. Ein wichtiger „Treffpunkt“ der in der Zielsetzung und Methoden unterschiedlichen Freiheitsentziehungen bildet der Vollzug. Sowohl die Untersuchungshaft als auch die Freiheitsstrafe werden in Strafvollzugsanstalten vollgezogen. Die Regelungen sind auch in verschiedenen Teilen ähnlich, weil die Regeln der Freiheitsstrafe auf den entsprechenden Unterschieden sich auch auf die Untersuchungshaft anwendbar. Demzufolge sind die Schwierigkeiten des Vollzugs auch ähnlich (z. B. Überfüllung der Gefängnisse, Haftbedingungen der Gefangenen). Ein anderer „Treffpunkt“ ist die Frage der Alternativen der Freiheitsentziehung, die eine gute Antwort auf die oben genannten Problemen bedeuten könnte. Das Ziel der Haftalternativen ist das gleiche, die Freiheitsentziehung möglicherweise zu vermeiden, und dieses Ziel kann sowohl in dem Strafprozess als auch in dem Strafvollzug durchgesetzt werden. Auf die Wirkung der menschenrechtlichen und technischen Entwicklungen wurden in der letzten Zeit viele neue alternative Institutionen entwickelt. Der Strafprozess muss die vollständige Aufklärung der Tat und die gerechte Entscheidung sichern. Das Ziel des jeweiligen strafprozessualen Systems ist die Feststellung der materiellen Gerechtigkeit. Bei der Feststellung der Gerechtigkeit muss die Balance zwischen den staatlichen Strafverfolgungsinteressen und den Grundrechten der mit dem Strafprozess betreffenden Personen, besonders der Angeklagten ausgestalten. Deshalb hat das Strafverfahren in einem anderen Gesichtspunkt grundlegend doppelte Aufgabe. Einerseits soll mit der Feststellung der Verantwortung der Angeklagten den Schutz und die Sicherheit der Allgemeinheit sichern. Das ist das präventive Funktion des Strafverfahrens, Schutz der Gesellschaft nicht nur gegen die schon begangenen, sondern auch gegen die zukünftigen Verbrechen. Anderseits muss neben der Sicherung der Unschuldsvermutung auch in dem Strafverfahren garantiert werden, dass die Grundrechtsbeschränkungen, besonders die Beschränkung der persönlichen Freiheit, nur dann durchgeführt werden können, wenn sie unbedingt nötig sind. Unter diesem Aspekt ist der Schutz der persönlichen Freiheit grundlegende Aufgabe des Strafverfahrens, welche in einem Rechtsstaat den Angeklagten, wie jedermann garantiert werden muss. Das Recht der persönlichen Freiheit ist eines der ältesten Grundrechte, Schutz der persönlichen Freiheit knüpft sehr eng an die Entwicklung der Menschenrechte. Die 22

völkerrechtlichen Dokumente nach dem Zweiten Weltkrieg erwähnten die persönliche Freiheit unter den ersten Freiheitsrechten, was auch ein Beweis für die Priorität der persönlichen Freiheit ist. Demzufolge wurde der Anspruch auf den Schutz der Grundrechten, besonders der persönlichen Freiheit der Angeklagten in dem Strafverfahren artikuliert. Die Alternativen der Freiheitsentziehungen haben auch viele rechtgeschichtliche Vorfälle, ändern sich kontinuierlich und haben immer größere Bedeutung. Ich untersuche in meiner Dissertation die freiheitsbeschränkenden Maßnahmen während dem Strafprozess und dem Strafvollzug und ihre Ersatzmöglichkeiten. Ich konzentriere mich nur auf die Alternativen der freiheitsentziehenden strafprozessualen Zwangsmaßnahmen, mit besonderem Hinblick auf die Untersuchungshaft und die Freiheitsstrafe. Ich beschäftige mich nicht ausführlich mit den Freiheitsentziehungen außer dem Strafverfahren, nur verweise ich auf sie, wo es nötig ist. Meiner Meinung nach darf die Untersuchung nicht ausdrücklich auf das ungarischen Recht beschränkt werden, deshalb analysiere ich neben den ungarischen Rechtsinstitutionen parallel ihre deutsche Pendant, weil das deutsche Recht sehr nah dem ungarischen Recht steht und Deutschland ist in der Entwicklung der Europäischen Union schon länger beteiligt. Es ist wichtig zu betonen, dass das Ziel nicht nur in den untersuchten zwei Rechtssysteme, sondern auch völkerrechtlich sehr große Bedeutung hat. Es kann nicht eindeutig festgestellt werden, dass der Schutz der persönlichen Freiheit sich nur in den nationalen Rechtsordnungen erhebt, der internationale Einfluss ist unumstritten, besonders heutzutage in der globalisierenden Welt. Ich begründe es in der Dissertation mit der kurze Analyse der völkerrechtlichen Dokumente und die neue europarechtlichen Lösungen. Die zwei untersuchten Rechtssysteme haben gemeinsame Traditionen, obwohl die Wirkung des deutschen Rechts im Bereich des Strafprozessrechts nur indirekt ist. Das ungarische Strafprozessrecht hat – wegen dem geschichtlichen Vorgang – auf dem österreichischen Strafprozessgesetz beruht, darauf hatte aber das deutsche Recht erheblichen Einfluss. In dem ungarischen und deutschen Recht sind die Verfahrensgrundsätze besonders ähnlich, aber in den dogmatischen und theoretischen Fragen gibt es Unterschiede, die in der Dissertation besonders betont werden. Der Schutz der persönlichen Freiheit ist gemeinsames Ziel in beiden Rechtssysteme, aber die möglichen Lösungen basieren auf verschiedenen Gesichtspunkten. Die theoretisch verschiedenen Rechtsinstitutionen zeigen aber sehr viele Ähnlichkeiten. Ziel der Dissertation ist darzustellen, dass zwei historisch ähnliche kontinentale Rechtssysteme verschiedene Lösungen im Interesse derselben Zielsetzung ausgearbeitet haben, trotzdem erreichten sie fast das genaue Ergebnis. Die theoretische Gleichheit garantiert nicht die gleichen praktischen Lösungen. Deshalb die Dissertation gibt einen Überblick über den Vollzug neben der theoretischen Darstellung der Rechtsinstitutionen, dessen Ziel ist die Schwierigkeiten und Probleme der Regelungen und der praktischen Implementierung zu zeigen und mögliche Lösungen vorzuschlagen.

23

2. Die Untersuchungsmethoden Meine Forschung basiert sich grundlegend auf die traditionelle Methode der Bearbeitung der Literatur. In der Dissertation stelle ich die historische Entwicklung, die internationale Bedeutung und die in Bezug auf mein Thema wichtigsten Rechtsinstitutionen des Rechts der persönlichen Freiheit, die ungarische und deutsche Untersuchungshaft, die Haftsurrogaten, die Freiheitsstrafe und ihre Alternativen auf Grund der wichtigsten Monographien und Studien in der ungarischen und deutschen Rechtsliteratur dar. Neben der Literatur gebe ich mit der Darstellung der nationalen (ungarischen und deutschen) und internationalen Rechtsprechung eine Illustration über die Praxis und die Probleme. Außer der Bearbeitung der Literatur werden in der Dissertation die dogmatischen und historischen Methoden auch angewandt. Ich beschäftige mich mit der Geschichte des Rechts der persönlichen Freiheit und der Freiheitsentziehenden Maßnahmen in dem Strafprozess und Strafvollzug bzw. mit ihrer Rolle und systematischen Anstellung in einem eigenen Kapitel in der Arbeit. Die dogmatische Methode spielt besonders in dem Aspekt der Alternativen der freiheitsentziehenden Rechtsinstitutionen wichtige Rolle, weil bei der Implementierung der Haftsurrogate in das ungarische und das deutsche Recht verschiedene Regelungen sich etabliert haben. In der Arbeit dominiert aber die Methode der Rechtsvergleichung. Funktionale Rechtsvergleichung als methodischer Grundsatz bedeutet, dass von dem ungarischen Recht ausgegangen wird, und die deutschen Rechtsinstitutionen werden parallel nebengestellt, die dieselbe Funktion tragen. Es muss auch berücksichtigt werden, dass die Funktionen auf zwei Weisen interpretiert werden können. Normativ-teleologisch, wenn die Funktion mit der Aufgabe zusammenhängt, und kausal, wenn die Funktion zu der tatsächlichen Auswirkungen verbunden ist. Es gibt Unterschiede zwischen den theoretischen und praktischen Charakter der Rechtsvergleichung auch, weil die praktische Rechtsvergleichung sich auf die funktionalen Ähnlichkeiten der Rechtsordnungen konzentriert, in der theoretischen Rechtsvergleichung soll die Funktion in der gegebenen Struktur untersucht werden. Die Rechtsvergleichung hat im Grunde genommen doppelte Zielsetzung. Auf einer Seite versucht die Ähnlichkeiten zu finden, auf der anderen Seite mit der Darstellung der Unterschieden versucht die Rechtssysteme näher zu kommen und dient dadurch die Entwicklung der Kompromisslösungen. Es ist manchmal schwierig, besonders wenn es zwischen den Rechtssystemen hinsichtlich auf „Wertauffassungen“ Unterschiede gibt. Unter den Werten gibt es aber in allen Rechtssystemen anerkannten absoluten Werten, zum Beispiel die Menschenrechte, sowie das in der Dissertation diskutierte Recht der persönlichen Freiheit. Trotz der gemeinsamen Wurzeln gibt es auch Schwierigkeiten bei dem Vergleich des ungarischen und deutschen Rechts. Aber in beiden Rechtsordnungen ist gemeinsam der absolute Wert, der Schutz der persönlichen Freiheit. Es ist sehr wichtig im Interesse des Verstehens der Unterschiede zwischen den Werten und der Ausarbeitung der gemeinsamen Lösungen zu klären was die wichtigsten Begriffe in den Rechtsordnungen bedeuten. Aus diesem Grund enthält die Dissertation mehrere Begriffserklärungen. Es ist besonders problematisch, dass mit den wörtlichen Übersetzungen gebildete gleiche Benennungen nicht unbedingt mit demselben Inhalt erfüllt werden (ein gutes Beispiel dafür ist die Untersuchungshaft oder die Sicherheitsleistung). Insgesamt kann aber festgestellt werden, dass es im Bezug des Rechts der persönlichen Freiheit in den zwei untersuchten Rechtsordnungen keine große wertliche Unterschiede gibt, was erleichterte die Untersuchung des Ziels der Arbeit und die Feststellung der Konsequenzen. Die Dissertation kann in größere horizontale und vertikale Teile aufgeteilt werden. Die horizontalen Teile basieren dem Recht der persönlichen Freiheit, und diskutieren dessen 24

theoretischen Fragen. Die vertikalen Teile richten sich nach den horizontalen Teilen und enthalten die Vergleichung der spezifischen ungarischen und deutschen Rechtsinstrumente. Die horizontalen Teile der Arbeit sind der Begriff und die Geschichte des Rechts der persönlichen Freiheit, die wesentliche Ausgangspunkte der Untersuchung sind. Dies wird durch die Grundthese der Dissertation, die Möglichkeit der Beschränkung der persönlichen Freiheit während dem Strafprozess und Strafvollzug gefolgt. In dem letzten Teil wird das grundlegende Ziel meiner Arbeit, die Tendenzen der Minimierung der Beschränkung der persönlichen Freiheit vorgestellt. Die Dissertation handelt sich in den vertikalen Teilen auch um von dem ungarischen Recht ausgegangen die ähnlich funktionierenden deutschen Rechtsinstitutionen innerhalb der einzelnen horizontalen Teile. Ich gebe eine detaillierte Analyse des Rechts der persönlichen Freiheit in der ungarischen Verfassung und in dem zukünftigen Grundgesetz und in dem deutschen Grundgesetz, und der damit verbundenen verfassungsrechtlichen Entscheidungen. Dann stelle ich in dem historischen Kapitel die wichtigsten Entwicklungsstationen des Rechts der persönlichen Freiheit in der ungarischen und deutschen Rechtsgeschichte dar. Nach der Definition der strafprozessualen Zwangsmaßnahmen schreibe ich über die wichtigsten freiheitsbeschränkenden strafprozessualen Zwangsmaßnahmen, über ihre Regelungen, die wichtigsten Ähnlichkeiten und Unterschieden in beiden Rechtsordnungen. Ebenso lege ich die Freiheitsstrafe dar, ich konzentriere mich aber nur auf die theoretischen Probleme der Freiheitsstrafe, und verweise ich nur kurz zum Beispiel auf die Schwierigkeiten der Vollstreckung und auf die detaillierten Regelungen. Danach beschäftige ich mich mit den nicht freiheitsentziehenden Maßnahmen, wo die enge Beziehung zwischen den strafprozessualen Zwangsmaßnahmen und der Freiheitsstrafe wahrgenommen werden kann. In der letzten Teil fasse ich die wichtigsten Ähnlichkeiten und Unterschieden der ungarischen und deutschen Zielen und Instrumenten zusammen, mit kurzem Ausblick auf die Europäische Union, die zielt in der Zukunft darauf ab die gleiche Fragen auf unionsebene effizienter als die Mitgliedstaaten zu lösen.

25

3. Inhaltliche Zusammenfassung

Das Ziel des Strafverfahrens ist die materielle Wahrheitsermittlung mit der Etablierung der Balance zwischen dem staatlichen Strafverfolgungsinteresse und den Schutz der Grundrechte der Angeklagten. Das wichtigste Grundrecht der Angeklagten ist das Recht der persönlichen Freiheit, das schon während dem Strafverfahren und später in dem Strafvollzug beschränkt und entzogen werden kann. Die wachsende Bedeutung des Rechts der persönlichen Freiheit hängt nicht nur mit der internationalen Anerkennung der Menschenrechte zusammen, sondern es war auch eine Anforderung des akkusatorischen Strafverfahrens, das an dem Grundsatz der Waffengleichheit beigetragen wurde. Die wichtige Rolle des Rechts der persönlichen Freiheit zeigt auch, dass die detaillierten Regelungen der Beschränkungsmöglichkeiten neben den Grundrechtschutz auch in den nationalen Verfassungen aufgetreten haben. Die ungarische Verfassung, das nächstes Jahr in Kraft tretende neue ungarische Grundgesetz und das deutsche Grundgesetz enthalten die wichtigsten Garantien der freiheitsbeschränkenden Maßnahmen, die den Richtervorbehalt, die Benachrichtigungspflicht und die richterliche Überprüfung der Haft sichern. Die Angeklagten haben das Recht auf persönlicher Freiheit während dem ganzen Strafverfahren, aber das kann in durch das Gesetz bestimmten Fällen beschränkt werden. Ich untersuche zwei größere Fallgruppen der Freiheitsbeschränkungen bzw. Freiheitsentziehungen, die freiheitsbeschränkenden strafprozessualen Zwangsmaßnahmen, mit besonderem Hinblick auf die Untersuchungshaft und die mögliche strafrechtliche Sanktion, die Freiheitsstrafe. 3.1. Die „klassischen” freiheitsentziehenden strafprozessualen Zwangsmaßnahmen in dem ungarischen und deutschen Recht Die strafprozessualen Zwangsmaßnahmen beschränken die Grundrechte der Betroffenen um die Strafrechtspflege zu sichern. Das Ziel der freiheitsbeschränkenden strafprozessualen Zwangsmaßnahmen ist die Sicherung der Anwesenheit der Angeklagten in dem Strafverfahren, deshalb dürfen nur gegen den Angeklagten angewandt werden. Wichtige Garantie des Schutzes der persönlichen Freiheit ist, dass die freiheitsbeschränkenden Zwangsmaßnahmen – im Prinzip – ausschließlich von dem Richter angeordnet werden dürfen. Die vorläufige Freiheitsentziehung der Angeklagten wird für kürzere Dauer durch die vorläufige Festnahme, für längere Dauer durch die Untersuchungshaft durchgeführt. Die kürze vorläufige Freiheitsentziehung bedarf keine gerichtliche Anordnung. Zum Beispiel wenn jemand auf frischer Tat betroffen oder verfolgt wird, ist es ausdrücklich nötig, dass die Behörden unverzüglich die Festnahme durchführen können, weil in diesem Fall die Verzögerung bei der Erlangung der richterlichen Anordnung nicht das Interesse der erfolgreichen Strafverfolgung dienen würde. Die vorläufige Festnahme ist der „Vorraum” der späteren wahrscheinlichen längeren Freiheitsentziehung, die in erster Linie die Entscheidung über die Notwendigkeit der Haft der „hinreichend verdächtigten” Personen oder die Sicherung ihrer Anwesenheit in anderen Formen dient. Eine in beiden Rechtsordnungen gekannte Sonderform der kurzfristigen Freiheitsentziehung ist die Hauptverhandlungshaft, die speziell die Anwesenheit der Angeklagten sichern soll. Die längere Freiheitsentziehung, die Untersuchungshaft darf nur ausnahmsweise und ausschließlich mit richterlicher Anordnung angewandt werden, weil der Angeklagte in dem Strafverfahren im Prinzip das Recht sich auf freiem Fuß zu verteidigen hat. Allgemeine 26

Voraussetzung der Freiheitsentziehung vor dem rechtskräftigen Urteil ist, dass sie nicht als präventive Strafe erscheinen darf. Das gilt aber nicht für alle Haftgründe. Bei der Wiederholungsgefahr ist es fraglich, ob die „nur” die Erfolg des Strafverfahrens dient. bei der Anordnung, Aufrechterhaltung und Vollzug muss der Verhältnismäßigkeitsgrundsatz beachtet werden. Die persönliche Freiheit der Angeklagten kann durch dem Richter bei bestimmtem Grad des Verdachts in allgemein mit Freiheitsstrafe bedrohten Straftaten entzogen werden. Dies wird in dem ungarischen Strafgesetz ausdrücklich festgestellt. In dem deutschen Recht ist es nicht geschrieben, aber in der Praxis wäre es für unverhältnismäßig gehalten, wenn die Untersuchungshaft bei ausschließlich mit Geldstrafe bedrohten Straftaten angewandt wäre. Zur Anordnung der Zwangsmaßnahmen sind auch noch die sog. spezielle Haftvoraussetzungen in beiden Rechten erforderlich. Solche Haftvoraussetzungen sind Flucht oder Fluchtgefahr, Verdunkelungsgefahr und die Wiederholungsgefahr. Abwägungskriterium ist noch die Tatschwere, aber sie allein kann kein Grund für die Verhaftung der Angeklagten sein. Wichtige Garantie des Rechts der persönlichen Freiheit ist die detaillierte gesetzliche Regelung der Haftdauer der freiheitsentziehenden Zwangsmaßnahmen. Als allgemeiner Grundsatz gilt, dass die Haft je kürzer Zeit dauern soll, aber bestimmte Bedingungen können die längere Freiheitsentziehung rechtfertigen. Beide Gesetze regeln wann und welche (höhere) Gerichte über die Aufrechterhaltung der Untersuchungshaft entscheiden müssen. Eine Lösungsmöglichkeit ist, wenn das Gesetz die absolute Höchstdauer der Untersuchungshaft fixiert, sogar in Bezug auf die Strafrahmen. Eine andere Möglichkeit ist, wenn das Gesetz die allgemeine Höchstdauer festlegt, und ermöglicht eng begrenzten Ausnahmen. Das Ziel beider Lösungsmöglichkeiten – im Einklang mit den anderen Gesetzbestimmungen – ist die Verkürzung der Dauer der Freiheitsentziehung. Der ungarische Gesetzgeber hat die erste Lösungsmöglichkeit gewählt, während der Deutsche die andere. Das Ziel ist das Gleiche, aber die Regelungen sind unterschiedlich. Ein wichtiger Unterschied ist, dass das deutsche Recht keine absolute maximale Dauer kennt, nach dem der Gefangene auf jedem Fall freigelassen werden soll. Die wichtigste Garantie des Rechts der persönlichen Freiheit ist die Pflicht der Richter immer bei allen Haftbedingungen zu untersuchen, ob ein Haftsurrogat statt der Freiheitsentziehung angewandt werden kann. Wenn das mit der Freiheitsbeschränkung gewünschte Ziel anders auch erreichbar wäre, wäre die Anordnung der Haftalternativen statt der Verhaftung der Angeklagten möglich. Die Haftsurrogate bedeuten keine Freiheitsentziehung, sondern „nur“ maximal – das auch nicht immer – eine Freiheitsbeschränkung. Es wird darauf hingewiesen, dass die Freiheit der Angeklagten neben der Untersuchungshaft durch andere Zwangsmaßnahmen beschränkt werden kann, zum Beispiel durch die Vorführung, den Haftbefehl und die einstweilige Unterbringung. Es ist auch ein Unterschied, dass die Wohnungszuweisung, die das Recht der persönlichen Freiheit beschränkt, aber es in dem deutschen Recht außer dem Strafprozess geregelt ist, in dem ungarischen Recht ist es aber auch eine Haftalternative. 3.2. Die Freiheitsstrafe als freiheitsentziehende strafrechtliche Sanktion Neben den strafprozessualen freiheitsentziehenden Zwangsmaßnahmen bedeutet die Freiheitsstrafe auch Freiheitsentziehung. Für ihr Verhältnis zu den strafprozessualen Zwangsmaßnahmen ist charakteristisch, dass die Dauer der strafprozessualen Zwangsmaßnahmen in die Dauer der Freiheitsstrafe gerechnet werden muss. Diese Bestimmung schützt eindeutig den Angeklagten. 27

Die Freiheitsstrafe steht auf dem Spitze des rechtsstaatlichen Strafsystems, deren Ziele die Resozialisierung und Wiedereingliederung der Häftlinge in die Gesellschaft mit der Zusammenwirkung der Strafen und Erziehung sind. Die strengste Form, die lebenslange Freiheitsstrafe war seit mehreren Jahrhunderten Teil des Strafsystems, aber das war unterschiedlich, ob sie einen definierten Zeitraum bedeutete, oder dauerte in der Tat bis zum Lebensende. Die echte bis zum Lebensende dauernde Freiheitsstrafe drängt in den Hintergrund in den europäischen Rechtsordnungen. Das Bundesverfassungsgericht erklärte die echte lebenslange Freiheitsstrafe für verfassungswidrig, weil die Menschenwürde verletzt wird, wenn der Gefangene keine realistische Chance hat um irgendwann freigelassen zu werden. Allerdings in Ungarn die echte lebenslange Freiheitsstrafe nicht nur existiert, sondern ihre Anwendung wurde auch mit dem sog. „three-strikes“ Gesetz erweitert. Wegen des freiheitsbeschränkenden Charakters kann die Freiheitsstrafe nur als „ultima ratio“ angeordnet werden, also nur wenn keine andere Sanktion mehr zur Verfügung steht. Es gibt zwei herrschenden Tendenzen in Bezug auf die Freiheitsstrafe. Die eine ist die Verschärfung gegen den besonders schweren und rückfälligen Straftätern. Dagegen ist eine andere Tendenz das Ziel der Verringerung der Zahl der Gefangenen. Die erste Tendenz war seit lange eine wichtige Zielsetzung der Kriminalpolitik, was durch die steigernde Zahl und Dauer der Freiheitsstrafe auf der ganzen Welt bewiesen wurde. Um die Überfüllung der Gefängnisse zu reduzieren wurden viele mögliche Lösungen gefasst. In einigen Ländern wurde die Zahl der Plätze durch Gefängnisbauprojekte gesteigert, in anderen Ländern haben die bestehenden Institutionen mehreren Gefangenen als freie Plätze gelegen. Eine andere Lösung wäre die jüngere zweite Tendenz, statt die Inhaftierung die Zahl der alternativen Sanktionen zu steigern, deren Ziel ist auch die Reduzierung der Zahl der Gefangenen. Dogmatisch wären zwei Wege möglich, die Erweiterung der Vollzugsmethoden der Freiheitsstrafe (zum Beispiel Strafaussetzung zur Bewährung und Strafaussetzung zur Bewährung zum Teil); oder die Entwicklung unabhängiger nicht freiheitsentziehender Sanktionen (zum Beispiel gemeinnützige Arbeit oder andere Überwachungsmaßnahmen). 3.3. Reduzierung der Freiheitsentziehungen in dem Strafverfahren und in dem Strafvollzug Die Freiheitsentziehung kann mit Hilfe der Alternativen sowohl in dem Strafverfahren als auch in dem Strafvollzug reduziert werden. Die Zahl der Alternativen – in Bezug auf die historische Entwicklung – wächst ständig, was auch auf die (internationale) Rechtsentwicklungen und die Modernisierung der technischen und technologischen Lösungen zurückgeführt werden kann. Das ungarische und deutsche Recht basieren auf unterschiedliche Dogmatik angesichts der Position der Haftsurrogate in dem Rechtssystem. Das ungarische Recht regelt die Haftalternativen als selbstständige Zwangsmaßnahmen. Das deutsche Recht ermöglicht dagegen die Aussetzung des Haftbefehls, wodurch die Anweisungen eigentlich die verschiedenen nicht freiheitsentziehenden Vollzugsmethoden der Untersuchungshaft bedeuten. Unabhängig davon sind die Haftsurrogate sehr ähnlich in den beiden Rechtsordnungen. Der Freiheitsentziehung folgende nächste Stufen sind die verschiedenen Freiheitsbeschränkungen. Der Hausarrest ist die strengste Form, wenn der Angeklagte das Haus oder einen verschlossenen Raum nicht verlassen darf. Bei der milderen Aufenthaltsbeschränkung ist verboten, die festgestellte Stadt oder Dorf zu verlassen. Das mildeste Haftsurrogat ist die Sicherheitsleistung, die eigentlich schon keine Freiheitsbeschränkung bedeutet. In der Praxis können die drei Alternativen miteinander oder mit anderen Maßnahmen (z. B. Meldepflicht) kombiniert werden. 28

Die technische Entwicklung hat die elektronisch kontrollierte Variante der Haftalternativen ermöglicht. Die sog. Elektronische Fußfessel hat viele Einsatzmöglichkeiten. Nach dem geltenden Recht kann sowohl der Hausarrest als auch die Aufenthaltsbeschränkung mit der Zustimmung der Angeklagten elektronisch überwacht werden. Electronic Monitoring könnte aber auch als eigenständige Zwangsmaßnahme angewandt werden. Die elektronische Überwachung kann zum Beispiel auch als Alternative der Freiheitsstrafe vorgestellt werden. Bei Rollen und Positionen der alternativen Sanktionen in dem Strafsystem entsteht ein ähnliches Dilemma wie bei der Haftsurrogate, ob die alternativen Sanktionen als Vollzugmethoden der Freiheitsstrafe oder als eigenständige Sanktionen geregelt werden müssen. Die besten Alternative könnten die Strafaussetzung zur Bewährung oder die Strafaussetzung zur Bewährung zum Teil sein. Diese werden in beiden Rechtsordnungen dieselbe Weise als Vollzugsmethoden und nicht als Sanktion behandelt. Eine neue alternative Sanktion könnte die bei den strafprozessualen Zwangsmaßnahmen erwähnte Elektronische Überwachung sein. Sie existiert als Sanktion nur in einigen Ländern und ist gegen eine besondere Straftätergruppe angewandt. Ihr wichtigster Vorteil ist neben dem Kostenvorteil, dass es keine Freiheitsentziehung bedeutet. Weder das ungarische noch das deutsche Recht enthält eine gesetzliche Regelung zur Elektronischen Überwachung. Die deutsche Regelung befindet sich aus bestimmter Sicht im mehr fortgeschrittenen Stadium, weil zum Beispiel in den letzten Jahren viele Modellversuche über die Anwendbarkeit der elektronischen Fußfessel in dem Strafverfahren und in dem Strafvollzug stattgefunden haben. Diese Modellversuche wurden grundsätzlich erfolgreich bewertet, sind aber viele praktische Fragen und Probleme aufgetaucht. In Ungarn gibt es rechtliche Grundlagen für die elektronische Kontrolle des Hausarrests und der Aufenthaltsbeschränkung, gibt es aber in der Praxis finanzielle Hindernisse. Wahrscheinlich deshalb ist die Implementierung der Elektronischen Überwachung in das ungarische Strafsystem nicht aktuell.

29

4. Zusammenfassung der Forschungsergebnisse Zusammenfassend kann festgestellt werden, dass die Tendenz zur Reduzierung der Entziehung der persönlichen Freiheit ist immer mehr stärker und die Zahl der Maßnahmen, die „nur“ eine Beschränkung der persönlichen Freiheit bedeuten, steigert. Die Erhebung der Zahl der alternativen Rechtsinstitutionen hilft das Verhältnismäßigkeitsgrundsatz zur Geltung kommen, weil eine Reihe von Maßnahmen zur Verfügung stehen, damit die Richter die Anordnung der Haft vermeiden können. Wenn sich in den einzelnen Ländern ähnliche Lösungen entwickeln, um die Freiheitsentziehung zu ersetzen, bedeutet es einen eindeutigen Vorteil für die – insbesondere ausländischen – Angeklagten. Internationalisierung des Strafverfahrens und des Strafvollzugs ist eine inhärente Wirkung der grenzüberschreitenden Kriminalität. Mit den neuen Phänomenen wurde eine solche Situation entwickelt, dass es nicht mehr gesichert ist, dass sie am besten auf nationaler Ebene behandelt werden können. Es ist daher aber greifbar, dass die Notwendigkeit der Intervention der Europäischen Union auch in dem Bereich des Strafrechts verstärkt wurde. Die Europäische Union hatte damals keine Kompetenz zum Erlass strafprozessualer und strafrechtlicher Regelungen, aber das bedeutete nicht, dass das Europarecht keine Auswirkungen auf die nationalen Rechtsordnungen hatte. Der Gerichtshof der Europäischen Union machte deutlich, dass die nationalen strafrechtlichen Gesetzgebungen nicht das Recht der Gemeinschaft/Union beschränken dürfen, und das Diskriminierungsverbot muss auch in dem Strafverfahren respektiert werden. Mit weiteren Formen der strafrechtlichen und polizeilichen Zusammenarbeit basierend auf dem Prinzip der gegenseitigen Anerkennung wollte die EU den mit dem Vertrag von Amsterdam gezielten „Raum der Freiheit, Sicherheit und des Rechts“ erreichen. Die Freiheitsentziehungen der Angeklagten in dem Strafverfahren und in dem Strafvollzug und die alternativen Sanktionen waren lange Zeit außerhalb der strafrechtlichen und polizeilichen Zusammenarbeit. Aber mit der Internationalisierung der Kriminalität kam der Bedarf die gegenseitige Anerkennung und Vollstreckung der ausländischen Sanktionen zu ermöglichen. In 2008 wurde ein Rahmenbeschluss über „die Anwendung des Grundsatzes der gegenseitigen Anerkennung auf Urteile und Bewährungsentscheidungen im Hinblick auf die Überwachung von Bewährungsmaßnahmen und alternativen Sanktionen“ auf Initiative von Deutschland und Frankreich angenommen. Dessen Ziel war die Überwachung der nicht freiheitsentziehenden Sanktionen und Maßnahmen neben der Freiheitsstrafe auch dann, wenn der Angeklagte keinen Wohnsitz oder Aufenthaltsort in dem Staat hat, wo die Strafe verhängt wurde. Der europäische Rechtsakt beruhte darauf, dass es verschiedene Arten von alternativen Sanktionen gab, die in allen Mitgliedstaaten bekannt waren und angewandt wurden. Der Rahmenbeschluss hat auch betont, dass die elektronische Überwachung der alternativen Sanktionen in Übereinstimmung mit den innerstaatlichen Rechtsvorschriften verwendet werden kann. Gegenüber den früheren Dokumenten definierte der Rahmenbeschluss, was sie als eine alternative Sanktion hält. Ein Jahr später wurde der Rahmenbeschluss über „die Anwendung des Grundsatzes der gegenseitigen Anerkennung auf Entscheidungen über Überwachungsmaßnahmen als Alternative zur Untersuchungshaft“ angenommen. Auf EU-Ebene gab es zwei Hauptprobleme in Bezug auf die Untersuchungshaft. Das Eine war die Überfüllung der Gefängnisse, das andere, dass die freiheitsentziehenden Zwangsmaßnahmen gegen Ausländer häufiger angeordnet wurden, wobei bei denselben Voraussetzungen gegen der eigenen Staatsbürgern lieber die Haftalternativen angewandt wurden. Das Ziel des mit dem Rahmenbeschluss eingeführten neuen Mittels war der Vollzug der nicht freiheitsentziehenden alternativen Überwachungsmaßnahmen in den 30

Mitgliedstaaten, wo der Angeklagte ihren Wohnsitz hat. Die gegenseitige Anerkennung der Haftalternativen könnte das gleiche Grundrechtsschutzniveau, die Verringerung der Fluchtgefahr und die Verminderung der Prozesskosten gewährleisten. Das Ziel der Dissertation war die Darstellung der freiheitsbeschränkenden Rechtsinstitutionen in dem ungarischen und deutschen Strafprozess und Strafvollzug. Die Tendenz ist das Gleiche in beiden Staaten, die Probleme könnten teilweise mit der Verbreitung der alternativen Sanktionen gelöst werden. Die theoretische und praktische Bedeutung der Haftalternativen ist darum groß, dass sie die Balance zwischen den Prozessinteressen und dem Schutz des Grundrechts der persönlichen Freiheit gewährleisten könnten. Es ist aber fraglich, welche Methode geeignet ist, um die Haftalternativen zu regeln: die breite Skala der Haftalternativen festzusetzen oder wenn der Gesetzgeber will die möglichen Alternativen nicht unter den Rahmen drücken. Es könnte auch eine Lösung bieten, wenn das Gericht unter bestimmten rechtlichen Rahmenbedingungen die Möglichkeit hätte die alternativen Maßnahmen zu kombinieren, wodurch die wachsende Zahl der Alternativen den besseren Schutz des Rechts der persönlichen Freiheit garantieren könnte. In meiner Doktorarbeit habe ich detailliert die ungarische und deutsche rechtliche Lösungen analysiert. Ich zeigte die Unterschiede und die Ähnlichkeiten zwischen den beiden Rechtsordnungen und wies darauf hin, welche Lösungen in Ungarn besser sind und welche wo die deutschen Lösungen als Vorbild erscheinen können. Mit der Bearbeitung der deutschsprachigen Literatur über die Haftalternativen kann die Dissertation die Ergebnisse der deutschen Rechtsentwicklung für die ungarische Rechtswissenschaft und Praxis – insbesondere mit Hinblick auf die Elektronische Überwachung – übermitteln. In Bezug auf die praktischen Erfahrungen ist das deutsche Recht auf jeden Fall bemerkenswert, aber der Gesetzgeber hat noch Aufgaben in den beiden Staaten. Ich hoffe, dass die in meiner Doktorarbeit analysierten Lösungsvorschläge und die kritischen Bemerkungen für die zukünftige Gesetzgebung für die Fragen, die geändert oder geregelt werden müssen, nützlich werden.

31