8/a Ragadozó-préda modellek. Koevolúció. A populációk kapcsolatának egyik alapvető formája a táplálkozási kapcsolat. Ez a fogyasztó fél számára előnyös, a fogyasztott számára-viszont hátrányos. E kapcsolatot predációnak nevezzük. Három alapvető formája a növényevés (herbivoria), a ragadozás (karnivoria) és az élősködés (parazitizmus). Az élőlények táplálékláncban betöltött szerepük szerinti csoportosítása: termelők (producensek), fogyasztók (konzumensek), lebontok (reducensek, dekomponálók). A táplálékláncoknak szintén három alaptípusa ismert, ezek: a növényevő (herbivora), a korhadékevö (szaprofita) és az élősködő (parazita) lánc. A táplálékláncok tagjai leggyakrabban nem csupán egy-egy fogyasztó számára szolgálnak táplálékul, hanem többeknek, így a sok-sok tápláléklánc bonyolult táplálékhálózatot alkot. Minél nagyobb az érintkezési és keresztezödési pontok száma, annál stabilabb a biocönózis. Mivel a predáció az életközösségek működésének, stabilitásának alapvető jelensége és folyamata, már a XX. század elején próbálták modellezni és ezen keresztül mind jobban leírni törvényszerűségeit. A ragadozó-zsákmány kölcsönhatás leírása ma is .a Lotka-Volterra féle egyenletekkel történik (alkalmazásukat 1925-ben és 1926-ban ők javasolták egymástól teljesen függetlenül). Az egyenletek a ragadozó és zsákmány populáció kölcsönhatása, egymástól való függésének és időbeli/létszámbeli összefüggésének kifejezésére szolgálnak. Alapja két feltevés: - a ragadozók születési aránya növekszik a zsákmány számának növekedésével, - a zsákmány halálozási aránya nő a ragadozók számának növekedésével. A felső ábrán látható, hogy a függőleges egyenestől jobbra a ragadozó populáció növekszik, ettől balra csökken. A vízszintes egyenes alatt a zsákmánypopuláció növekszik. A körbe mutató nyilak azt jelzik, hogy a ragadozó- és zsákmánypopulációk mérete együttesen hogyan változik időben. Az alsó ábra a ragadozó és zsákmánypopulációk időbem létszámingadozását mutatja ugyancsak a Lotka-Volterraséma szerint.
A természetben a táplálékláncok kiindulópontja mindig a növény, vagy annak elhalt maradványa. A növényevők száma tehát a növények tömegétől függ, a ragadozók számát pedig a növényevők mennyisége, mint táplálékforrás határozza meg. így a biocönózisban természetes körülmények között a táplálék mennyisége szabályozza a trofikus szerkezet egyes lépcsőin elhelyezkedő fogyasztók számát. A táplálék és a fogyasztó populáció létszámváltozása között határozott összefüggés mutatkozik. A herbivora és szaprofita láncban az egyedek testmérete általában növekszik, egyedszámuk pedig csökken. A parazitaláncnál fordított a helyzet. A tápláléklánc mennyiségi és méretbeli jellegét egy piramisban ábrázolhatjuk, amelyet biomassza-piramisnak nevezünk. A biomassza a biocönózist alkotó élőlények adott pillanatbeli össztömégét jelenti, amelynek törvényszerűségeit a biológia egyik legfiatalabb ága, a produkcióbiológia vizsgálja. 8/b Balaton-felvidéki Nemzeti Park
A védett terület nagysága: 57.020 hektár, ebből fokozottan védett 11.134 hektár. Elhelyezkedés: A nemzeti park több különálló területet foglal magában, elhelyezkedésük a részletes ismertetésnél található. Látogatás: Az egyes területekre más-más szabályozás érvényes, a legtöbb szabadon látogatható, de vannak nem, vagy csak engedéllyel és/vagy kísérővel látogatható részei. Részletes felvilágosítás a nemzeti park központjában kapható (8227 Csopak, Kossuth u. 16.), illetve a területek határain táblák tájékoztatják a látogatót. Gyakran vagyunk úgy, hogy a mindennap látott, tapasztalt dolgokat ismerjük 8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 1
a legkevésbé: a háttérzeneként hallgatott klasszikusokat, az út mellett álló klasszicista épülethomlokzatot, amely mellett naponta járunk el. Híres, jól ismert tájaink is ilyenek, így vagyunk a Balatonnal is. Ha nyár, akkor Balaton, és ha Magyarország, akkor Budapest és Balaton, állítja az egyszeri turista is: strand és fagyi, sör és diszkó – ez a kínálat. De hányan ismerik a Balaton valódi, a rákényszerített maszk alatt máig felismerhető arcát? Hányan ismerik a tóról szóló több tucat regét és mítoszt? Az északi oldal lenyűgöző hegyeinek, e tektonikus hadseregnek a kialakulását? A tó és környéke páratlanul sokszínű tájainak gazdag élővilágát? A tó körül több ezer év óta élő ember emlékeit, máig élő hagyományait, kultúráját? Ezt a párját ritkító tájképekbe rejtett gazdag történelmi és természeti örökséget őrzi és gondozza a nemzeti park. A védett területet a Kis-Balaton területe, a mintegy nyolcvan kilométer hosszú tó északi partja, és a tótól északra nagyjából húsz-huszonöt kilométeres sávban található Balaton-felvidék, a Déli-Bakony és a Tapolcai-medence alkotja. Az északi part híres vulkáni tanúhegyei négy-ötmillió évvel ezelőtt működött vulkánok maradványai. A területet előtte a Pannon-tenger fedte, később az Ős-Duna járt erre, ezért a vulkáni kőzet alatt üledékes kőzetek találhatók. A terület geomorfológiája rendkívül változatos, kisebb-nagyobb medencék, bazalt- és mészkőhegyek alkotják. A majd hatszáz négyzetkilométer felületű tó ennél jóval fiatalabb, alig több mint húszezer éves. Legnagyobb szélességét a Fűzfői-öbölnél éri el, ahol tizenöt kilométer széles, míg a Tihanyi-félsziget nyugati oldalától az átlagszélesség négy és hét kilométer között változik. A tófenéken több forrás működik, és a több ezer négyzetkilométeres vízgyűjtőből is több mint százharminc kisebb-nagyobb, gyakran csak időszakos vízfolyás táplálja a tavat. A tó jelentősebb vízutánpótlását mindössze a Zala-folyó és a csapadék képezi, ezért szárazabb időszakban a vízszint igen alacsony lehet. A Balaton egyetlen kifolyása a Sió, amelyen először a 3. század végén a római Galerius császár építtetett zsilipet. A tó és környékének igen gazdag növény- és állatvilágát egyrészt a rendkívül tagolt, sokszínű környezet, másrészt a mediterrán, a balkáni, és a pannon élővilág ezen a terđcleten összeérő tartományainak keveredése eredményezi. 1. Tihanyi-félsziget (Területe 1.698 hektár. Fokozottan védett 195 hektár. Szabadon látogatható.) A Tihanyi-félsziget – ami valaha sziget volt, csak a vízszint csökkenésével kapcsolódott a parthoz – a Balaton, és nem túlzás, hogy Magyarország egyik legszebb vidéke: a lenyűgöző tájképi értéke mellett néhány négyzetkilométeren olyan geológiai, növény- és állattani, valamint történeti emlékeket őriz, ami párját ritkítja. Sajnos az egykor híres tihanyi visszhang a beépítések miatt már a múlté. Hasonlóképp ritka szerencse, ha valaki még talál balatoni kecskekörmöt, a Congeria-kagyló pannonkort őrző maradványát. Mindkét emléket már csak a balatoni regék őrzik. A félsziget egyetlen geológiai múzeum, ahol a valaha volt vulkánosság és a vulkáni utóműködés, valamint a pannonkori üledéknyomok lépten-nyomon megtalálhatók. Talán a legszebb a Tihany falutól nyugatra található gejzírmező, amit az időszakos gejzírek forró vize által kioldott forrásmészkő és a kicsapódott kovasav képez. A mintegy másfélszáz gejzírkúp közül a legnagyobb az Aranyház, ami nevét a rajta megtelepedett sárgazuzmó-telepekről kapta. A félsziget keleti oldalán az Óvári-hegy vulkáni tufája történelmi emlék is. Benne az I. András által a 11. században ide telepített bazilita szerzetesek vájtak maguknak remetelakokat, ehhez hasonlót csak a Krím-félszigeten és a Góbi-sivatagban találni. A barátlakások falai a hegy kőzeteinek történetébe is bepillantást adnak. A környéken, különösen az Apáti-hegyen, és a Kis-erdő tetőn szélformálta bazaltélőlények sokasága áll évmilliók óta. A félsziget északi részén található az elmocsarasodó, náddal fedett Külső-tó, környékén mocsárrét8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 2
társulásokkal. Igazi madárparadicsom, a parti madarak és nádi énekesek mellett, a fokozottan védett nyári lúd fészkelőhelye. Nyugati partjánál magasodik a Csúcs-hegy, amelyen még mindig megtalálni az egykor nagy területen termesztett levendula-ültetvények maradványait, és a levendulásba telepített mandulást. A Külső-tótól délre, a Balaton felett huszonöt méter magasan, szélmarta mélyedésben található a Belső-tó. Nyílt vizére vízimadarak járnak táplálkozni. Az eredetileg erdőssztyepp zónába tartozó félsziget dombos, lankás felszínét legtöbb helyen száraz lejtős sztyepprét és szilikát sziklagyep fedi, olyan mediterrán ritkaságokkal, mint az őszi csillagvirág, a vetővirág, a borzas szulák, és a hártyás galambbegy. Az erdővel fedett területek uralkodó társulása a molyhostölgyes-virágoskőrises-cserszömörcés erdő. A félsziget madárfaunája is igen gazdag, eddig 112 madárfaj fészkelését bizonyították – leghíresebb a mediterrán elterjedésű és jellegzetes hangú füleskuvik, de fészkel itt kabasólyom, gyöngybagoly, fekete harkály és a mind gyakoribb gyurgyalag is. A terület több mint ezer fajt számláló rovarfaunája is értékes, énekes kabócái pedig a legszebb mediterrán estéket varázsolják a Balatonra néző tájra. Az említett barátlakásokon túl a terület kiemelkedő kultúrtörténeti értéke a bencés apátsági templom Tihanyban, amelyet 1055-ben alapított a ma is az altemplomban nyugvó I. András. A falu házai között több is védett, mert kialakításukban a népi építészet elemeit hordozzák. 2. Pécselyi-medence (Területe 5.600 hektár. Szabadon látogatható.) A Tihanyi-félszigettől északra fekvő védett terület három összefüggő részből, a Szőlősi-, a Pécselyi- és a Vászolyi-medencéből áll, amelyek mindegyike a medence legnagyobb településéről kapta a nevét. Ezt a Déli-Bakony déli részéhez tartozó területet már mészkőhegységek övezik és szabdalják kisebb részekre, a Balaton-felvidék vulkáni hegyeinek már nyoma sincs. Ennek megfelelően a táj hangulata is más: lankás lejtők, kisebb dombok, lapos dombtetők, széles völgyek békés látképe fogadja a látogatót. A terület túlnyomó részén kisüzemi mezőgazdálkodást folytatnak az itt élők, ezért nagy, összefüggő, érintetlen természetes területek nem jellemzőek a medencékre. Vannak viszont kis, csendes szőlők (elsősorban persze a Szőlősi-medencében), kis forráslápok, karsztbokorerdők foltjai, száraz tölgyesek, kis bükkös foltok, és magassásos melegkedvelő rétek. A változatos táj védett növényritkaságai között több kosborfaj (vitéz, madárfészek stb.), nagy ezerjófű, leánykökörcsin, tavaszi hérics található. Az állatvilág legértékesebb része a rovarfauna, különösen a laikus számára is jól megfigyelhető nagyméretű futóbogarak és cincérek. Különösen értékes a csak itt élő Arias díszbogara. A medence történeti és kultúrértékei közül kiemelkedik Pécsely jellegzetes utcaképe, a falu mellett található Himfy-vár romjai, Balatonszőlős parasztházai, a Kisdörgicse határában lévő 12. századi templom maradványai, és Dörgicse templomromjai. 3. Káli-medence (Területe 9.111 hektár. Fokozottan védett 394 hektár. Egyes szigorúan védett láprétek kivételével szabadon látogatható.) A Balaton-felvidék lenyűgöző természeti-tájképi világának egyik koronaékszere ez a romantikus, békés, idilli táj. Egyedülálló tájképi értékei mellett kőzettani, növény- és állattani kincsei is kimagaslók – ami azonban valóban egyedülállóvá teszi ezt a területet, az a remény. Annak a reménye, hogy lehet így, élhet így az ember, ahogy a táj tanúsága szerint itt él évszázadok óta. Hogy nem elvesz és tönkretesz, hanem hozzáad és eggyé forraszt. Király-kő, Kecske-hegy, Fekete-hegy, Köves-hegy, Boncos-tető: a medencét északról bazalthegyek, délről a permben képződött vörös homokkőből álló dombok, keletről mészkő- és dolomithegyek, nyugatról pedig homokkődombok ölelik körbe. A medence belsejében is ritka értékű geológiai képződményeket találunk: szélformálta bazaltszobrokat, kőzsákokat, vulkáni kúpokat. A Köveskál mellett magasodó Hegyes-tű vulkáni kúpot szinte lebányászták, ám a felhagyott bánya udvarából – a 8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 3
bazaltoszlopok mellett – most közvetlenül látható a fé lbevágott vulkáni kürtő és a beledermedt láva, a bazalt. A Köveskáltól Kapolcsig tartó bazaltfennsík pedig egészen különleges látvány. A felszíni csupasz kőzet mélyedéseiben kis "tengerszemek" csillognak: mind egy-egy különálló kis élettér. És még ezt is lehet fokozni, hiszen Szentbékálla mellett világviszonylatban is egyedülálló képződmény, hatalmas kőtenger várja a látogatót. A medence kis falvainak lakói a terület nagy részét művelésbe vonták, de az eredeti sztepprét mozaikja sok helyen megmaradt, leghíresebb közülük a Köveskál melletti Sásdi-rét. Ez a terület a szigorúan védett jégkori maradvány lisztes kankalin utolsó ismert előfordulási helye. A nedvesebb, részben vagy állandóan víz áztatta területeken sok helyütt megmaradtak az igen fajgazdag láprétek, kiszáradó kékperjés láprétekkel körbevéve. Legszebb talán a Tódi-kút gyapjúsásos láprétje. Ezek a többé-kevésbé természetes területek olyan ritka növényfajok túlélését biztosítják, mint az orchideafajok (mocsári nőszőfű, vitéz kosbor, mocsári kosbor, pókbangó stb.), nőszirmok, kornistárnics, vidrafű. A Barkás-tó és a Monostori-tó tőzegmohás lápja szintén szigorúan védett. A medence erdős részein mészkerülő tölgyeseket, hársas törmelékerdőket, cserszömörcés-molyhostölgyeseket, az északi részeken gyertyános-bükkösöket találunk. Gazdag a medence lepke-, szitakötő- és bogárfaunája is. A Káli-medence kis falvai legalább annyi látnivalót szolgáltatnak, mint a természeti környezet. A területen már a rómaiak is megtelepedtek, erről a kékkúti emlékek tanúskodnak. Később a Kálnemzetség vette birtokába a tájat. Ma apró, megújuló falvak, kis pincék, rendben tartott, évszázados parasztházak, vízimalmok jellemzik a tájat. Híresek a szőlőtermelés és a borászat római korig visszanyúló emlékei. 4. Badacsony és a környékbeli tanúhegyek (Területe 7.030 hektár. Fokozottan védett 773 hektár. Néhány szigorúan védett terület kivételével szabadon látogatható.) A nemzetközileg is ismert, kiemelkedő szépségű vidék vulkanikus eredetű tanúhegyeinek látványa szinte mindenki által ismert: fő helyen a koporsó alakú Badacsony, szemben állva attól balra a szigligeti Várhegy, háttérben a Szent György-hegy, míg jobbra a Tóti-hegy, a Gulács süveges alakja és távolabb a Csobánc. A hegyek jó minőségű bazaltját évtizedeken át bányászták, rettenetes tájsebeket ejtve elsősorban a Badacsonyon, de a Csobánc, a Gulács, a Szentgyörgy-, és a Tóti-hegy sem úszta meg. A vulkáni működés során – valamikor a pleisztocén elején – a kiömlő láva beborította a terület tengeri üledékét. A gyorsan hűlő bazalt az összehúzódása során rétegesen összetöredezett, így alakultak ki az ún. bazaltorgonák, amelyek egy része a további lehülés során vízszintesen is töredezett, és így fémpénztekercsekre emlékeztető alakzatok jöttek létre. A későbbi kitörések lazább, finomabb szemcséjű kőzeteiből alakultak ki a tufás rétegek. A leghíresebb – néhol a hetvenméteres magasságot is elérő – bazaltorgonák, és tufás letörések a Badacsony hegyén láthatók, amelyek még így, félig lebányászott állapotban is lenyűgözők. A 436 méter magas bazaltplatóra több turistaút is vezet, amelyeken egészen a híres – a balatoni táj képét hatalmas bazaltkeretbe foglaló – Kőkapuig sétálhatunk. A lankás, barátságos szigligeti Várhegy kivételével a Badacsony mindegyik szomszédjánál ugyanezeket a felszíni alakulatokat találhatjuk, csak egy kicsit kisebb kiadásban. Mégis mindegyiknek van valamilyen sajátos íze, jellegzetessége: egyik helyen a letörések vadabbak, míg máshol a kőzet színe egészen más. Mindegyik hegyről, mint természetes kilátóról, fenséges látvány nyílik a Balatonra, az északi oldal tanúhegyeire és medencéire. A Badacsony és társai vízben meglehetősen szegények, ezért növényzetük is szárazságtűrő társulások és fajok gazdag mozaikjaként alakult ki: mészkerülő virágos-kőrises bükkösök, gyertyánosok, hársaskőrises törmelékerdők. A sziklás részeken szinte mindegyik hegyen megtalálható a sárga virágú sziklai ternye, a pirítógyökér és a szúrós csodabogyó. A Szent György-hegy nevezetessége az ősbükkös, 8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 4
amelynek évszázados fái között jó ideje nem járt favágó. Magyarországon csak itt található a melegkedvelő cselling-páfrány, de él itt pikkelyharaszt és Lumnitzer-szegfű is. A Tóti-hegy és a Csobánc sziklagyepein fekete és leánykökörcsin díszlik, buglyos kőtörőfű él. A hegyek közötti medencék láprétjeiben több orchidea és nősziromfaj nyílik. Az állatvilág a sokszínű élőhelynek köszönhetően igen gazdag. A hegyek rovar, és különösen bogárfaunája több értékes fajjal büszkélkedhet, és mindennapi látvány a lábatlan gyík, valamint a pannongyík. A medencékben és a tó partjának nádasaiban vízi, és kockás sikló él, de a vidra is mind többször bukkan fel. A hegyek erdeiben, szikláin kövirigó, vörös vércse és holló költ, a nádasokban több nádi énekes faj is fészkel. A terület legfontosabb kultúrtörténeti értékei a szőlészethez és a borászathoz kapcsolódnak. A hegylábak nagy részét gondozott szőlőültetvények foglalják el, hiszen a badacsonyi, gulácsi, SzentGyörgy hegyi és szigligeti borok minősége nemzetközi szinten is elismert. A szőlősök között és a falvakban nem ritkák a több száz éves borospincék, és a terméskőből készült házak a népi építkezés remekei. Több helyen római-kori kőfaragások is hirdetik Bacchus és Diána tiszteletét. A terület ezen kívül is rendkívül gazdag történeti és kultúrtörténeti emlékekben: majd mindegyik hegyen találunk várromot, a hegyoldalakban régi kúriák, a szőlők között kápolnák, présházak szervezik maguk köré a balatoni tájat. 5. Keszthelyi-hegység és a Tapolcai-medence (Területe kb. 3.000 hektár. Szabadon látogatható.) A tó északnyugati sarkában a környezetétől jócskán eltérő hegység található: a karsztjelenségek teljes skáláját felvonultató Keszthelyi-hegység dolomittömbje. Szurdokvölgyek, barlangok (pl. a Vadlánylik és a Szobakő-barlang), töbrök, víznyelők, karsztfennsíkok jellemzik változatos felszínét. A szűk, félhomályos Szent Miklós, Vár, és Kígyós-völgy megkapó látvány. A hegység tetején több helyről is festői kilátás nyílik a környékbeli medencékre és a Balatonra. Sajnos a jórészt erdővel fedett területen több helyen is kiirtották az eredeti fás társulásokat, és gyorsan növő feketefenyveseket telepítettek. Pedig a hegység növénytani szempontból párját ritkítóan értékes. A déli kitettségű területek melegkedvelő társulásai keverednek a hűvös szurdokvölgyek növényvilágával, és ez olyan értékes társulásokat eredményez, mint a reliktum elegyes karsztbokorerdő, amelyben a melegkedvelő virágos kőris keveredik a hideg területek fájával, a bükkel. A hűvös élőhelyeken tölgyesek, bükkösök találhatók, a fátlan karszton és letöréseken zárt dolomitpusztagyep él. A hegység mintegy nyolcvan féltve őrzött növényritkasága között találjuk a déli szurdokvölgyekben nyíló zergevirágot, az északi lejtőkön élő medvefül kankalint, a tarka nádtippant, több kökörcsin-, orchidea. és szegfűfélét. A hegységhez tartozó bazaltvidék (a Kovácsi-hegy és a Tátika) növénytanilag szintén értékes. A bazalt mélyedéseiben kialakuló kis lápokban ritka mocsári növényfajok élnek. A sziklás meredélyeken a vulkáni hegyekhez hasonló növényzet él. A Tátika ősbükköse szintén lenyűgöző látvány. A hegyek között kanyargó Gyöngyösi-patakot égerláperdő szegélyezi. A Tapolcai-medence kis vizes élőhelyei, lápos zsombékosai a bauxitbányászat miatt bekövetkező talajvízcsökkenés miatt komoly károkat szenvedtek, de manapság, a bányászat megszűntével, mind több helyen láthatóak a regeneráció első jelei (Lesencetomaji láprét vagy a Zsidi-Vindornyai-medence nedves mocsárrétjei). A Keszthelyi-hegység állatvilágának legértékesebb tagjai a rovarfaunából kerülnek ki, de a terület denevérközössége is igen gazdag, ami a karsztlyukak, barlangok gyakoriságának köszönhető. Az erdőkben mind gyakoribb a nyuszt és a nyest. 6. Kis-Balaton (Fokozottan védett, területe 14.745 hektár. Nem látogatható, de a Balatonmagyaród melletti Kányavársziget, és a Vörs mellett található Papsziget madármegfigyelő-tornyai szabadon 8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 5
látogathatók.) A Kis-Balaton története meglehetősen viharos. A 18. század végén még a Balaton legnyugatibb, sekély medencéje volt, ami persze gyorsabban tőzegesedett, mint a többi, hisz a Zala itt terítette szét hordalékát. A 19. században azután a mind sekélyebb öblöt leválasztották a tóról, majd pedig a Zalát szabályozták a terület ezért rohamosan töltődni kezdett. A 20. század elején pedig termőterületet remélve megindították a teljes lecsapolást. Már majdnem odaveszett az egykori madárparadicsom, amikor a múlt század nyolcvanas éveiben észbe kaptak a szakemberek és elkezdték a Kis-Balaton környezet és természetvédelmi szempontú helyreállítását. A terület ma már ismét nemzetközileg fontosságú a Ramsari egyezmény hatálya alá tartozó vizes terület. A Kis-Balaton növényzetét a különféle lápi növénytársulások jellemzik. A hatalmas nyílt vízterület körül, és a szigeteken éger és fűzlápok, zsombékos-sásos társulások, mocsárrétek, nagy kiterjedésű nádasok találhatók. Ritka, veszélyeztetett növényfajai a lápi csalán, a kálmos, a kis holdruta. A terület állatvilágának gerincét a madarak adják. A Kis-Balatonon és környékén kétszázötven madárfajt számláltak gyakorlatilag a szikes tavakhoz kötődő vízimadarak kivételével szinte valamennyi hazai nádi és vízimadár megtalálható itt , száztíz itt is fészkel, ebből huszonhét fokozottan védett. De jár ide táplálkozni a somogyi erdőkből réti sas, időszakonként megjelenik a halászsas is, a hamvas rétihéja és a réti fülesbagoly pedig fészkelő. Madárvonulás idején madarak tízezrei zsivatolnak a területen. A halfajok közül tömeges a máshol ritka réti csík és lápi póc. A nádasok ritka emlőse a patkányfejű pocok (Microtus oeconomus), gyakori a vidra, a nyuszt és a hermelin. Rovar- és alsóbbrendű faunája pedig még ennél is gazdagabb képet mutat, köztük olyan fajokkal is, amelyek Magyarországon, vagy egész Európában csak itt fordulnak elő. 7. Az északi Balaton-part Az északi Balaton-part Balatongyörök és Balatonalmádi között szintén a nemzeti parkhoz tartozik. Első pillanatra hihetetlennek tűnik, hogy a fürdőzők, a turisták tömege mellett akad még védhető, megvédendő, érintetlennek vagy majdnem érintetlennek tűnő természet. Pedig így van. Az északi parton több helyen is találhatók még kisebb-nagyobb nádas öblök, olyan zárt, a tóra nyíló medencék, amelyek még emlékeztetnek a Balaton-part eredeti állapotára. Nádasok, a parton széles sávban húzódó füzesek, az alacsonyabban fekvő területeken mocsárrétek, zsombékosok. Ezekben pedig jó esetben több kosborfaj, kornistárnics, gyapjúsás tenyészik. A nádasokban nádi énekesek, szárcsák, vízicsibék és vízityúkok költenek, a parton unkák, varangyok, kecske és tavi békák, vízisiklók élnek és egyre gyakrabban találkozni a vidra nyomával is. 8/c Ex situ védelem A biológiai sokféleség hosszú távú megőrzésére a legjobb stratégia a természetes társulások és populációk eredeti élőhelyen való megőrzése, amit helybeni -in.situ- védelemnek nevezünk. Ha megmaradt populáció túl kicsi a faj fenntartásához, vagy ha a megmaradó egyedek a védett területeken kívül élnek, az in situ védelem nem lesz eredményes. Ilyenkor időlegesen emberi felügyelet alatt, mesterséges körülmények között tartják a fajt, hogy megvédjék a kihalástól. Ez az ex situ védelem, (élőhelyen kívüli)Az ex situés az in situ kiegészítik egymást. Az Ex situ védelem korlátai: - Populáció méret: A genetikai sodródás kiküszöbölésére az ex situ populációknak legalább néhány száz egyedből kellene állniuk. Semelyik állatkert sem képes önmagában ekkora létszám fenntartására. 8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 6
-
Alkalmazkodás: Az ex situ populációk genetikailag alkalmazkodhatnak mesterséges környezetükhöz, és mikor visszakerülnek természetes környezetükbe, nehézségeik adódhatnak. - Tanulási készségek: Az ex situ populációk egyedei közömbösek lehetnek természetes élőhelyük iránt, és előfordulhat, hogy nem képesek fenn maradni a vadonban. - Genetikai változatosság. Az ex situ populációk minden bizonnyal a faj teljes génkészletének csakegy töredékét hordozzák. - Folytonosság: Az ex situ természetvédelmi erőfeszítések folyamatos pénzbeli támogatást és stabil, kiszámítható intézménypolitikát követelnek. - Koncentráció: Az ilyen erőfeszítések néha kis helyen összpontosulnak, egy katasztrófa elpusztíthatja az egész populációt. - Feleslegben levő állatok: Egyes állatfajok túl könnyen szaporodnak fogságban. Mi van azon állatokkal, melyekre egy állatkertnek sincs szüksége? Állatkertek: Hagyományosan a nagy gerincesek tartására összpontosítanak, mivel ezek tartanak számot tömeges érdeklődése. Előny: mozgósítják a tömeget a természetvédelemre, hátrány: elvonják a figyelmet az állatok nagy részét kitevő rovarok vagy más gerinctelenek veszélyeztetettségéről. A legtöbb jelentős állatkertnek újabban az a célja hogy a ritka és végveszélyben lévő állatfajok hosszú távon életképes, fogságban tartott tenyészpopulációit hozzák létre. Ha egy faj vadon élő populációja esetleg kipusztulna, akkor a fogságban élő csoportok egyedei a természetes populációk helyreállításának alapjai lehetnek. Egyes ritka fajok nehezen tűrik a fogságot, vagy nehezen szaporodnak ilyen körülmények között. A szaporodás segítésének módszerei: pótanyás nevelés, mesterséges keltetés, embrió-átültetés. Új lehetőség több egyed egy sejtből történő klónozása. Ma már az állatkertek a fogságban nevelt ritka állatok leszármazási viszonyait ismertető, egész világra kiterjedő, számítógépes adatbázisokat használnak fajmentési tevékenységükhöz. Az egyik legfontosabb ilyen adatbázis a Nemzetközi Fajnyilvántartási Rendszer. Európában az állatkertekben zajló fajmentési programokat és a fajtörzskönyveket az Európai Állatkertek Szövetsége fogja össze. Magyarországon 4 állatkert teljes jogú tagja e szervezetnek (Budapest, Debrecen, Veszprém, Szeged).A gerinctelen fajok ex situ védelme is egyre inkább előtérbe kerül. Az ex situ védelem másik fontos feladata a háziállatfajok és fajták megőrzése, ugyanis a helyi viszonyokhoz alkalmazkodott háziállatfajták gyors ütemben halnának ki, mivel a hagyományos mezőgazdasági módszerek egyre inkább háttérbe szorulnak, és az intenzív, nagy hozamot biztosító rendszerek és fajták terjednek el. Egyes állatfajok, különösen a tengeri emlősök olyan nagyok és annyira speciális környezetét igényelnek, hogy a tartásukhoz szükséges létesítmények szinte megfizethetetlenek. Akváriumok: Szerepe hagyományosan a különleges és mutatós halak bemutatása, amit néha fókák, delfinek és egyéb tengeri emlősök bemutatói egészítik ki. De a természetvédelem is feladatuk. Olyan tenyésztési módszereket próbálnak meg kidolgozni, amelyek úgy teszik lehetővé ritka fajok akváriumi tartását, hogy nincs szükség vadon élő példányokkal való utánpótlásra. A tengeri fajokat leginkább veszélyeztető tényezők közé a korallzátonyok pusztítása tartozik. Világszerte terjednek az aquakúltúrák , ezért szükségessé válik a genetikai állomány megőrzése. Botanikus kertek, arborétumok: A világ 1600 botanikus kertje a ma élő növények jelentős gyűjteményét, és egyben a növényfajok megőrzésének egyik legfontosabb bázisát is jelenti. Jelenlegi növényállományuk mintegy 4 millió élő példányból áll. Egyre inkább a ritka és veszélyeztetett fajok nevelésére koncentrálnak, közülük többen egy bizonyos növénycsoportra specializálnak. Magyarország leggazdagabb botanikus kertje Vácrátóton van. A botanikus kertek által kezdeményezett expedíciók új fajokat fedeznek fel, valamint az ismert fajok elterjedésével és általános helyzetével kapcsolatos új információkat is szolgáltatnak. Az IUCN szervezetéhez tartozó Botanikus Kerti Természetvédelem Titkársága programjának célja közé tartozik egy egész világra kiterjedő adatbázis létrehozása. Sajnos a botanikus kertek többsége a mérsékelt övben található, noha a növényfajok döntő hányada a trópusokon él. 8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 7
Magbankok: A botanikus kertek és kutatóintézetek úgynevezett magbankokat alapítottak a növények magjainak megőrzésére. A világ növényfajai közül kb. 15%-nak 2 nehezen kezelhető magja van, ezek tehát nem tárolhatók magbankban. Mintegy 50 jelentős magbank van a világon. Mezőgazdasági magbankok: A ma létező mezőgazdasági növényállományok genetikai változatosságának megőrzését szolgáló eszköz. Az agrárszakemberek járják a világot a főbb élelmiszernövények tájfajtái (az adott haszonnövény egy változata, mely képes ellenállni betegségekkel, kártevőkkel szemben) után kutatva, abban a reményben, hogy azok tárolhatók, és később a nemesítési programok keretében keresztezhetők lesznek a modern változatokkal. Feladatuk a genetikai változatosság megőrzése. Gond azonban a dokumentálás hiányossága, és sok mag minősége kétséges. Vitatott kérdés, hogy kinek a tulajdonában vannak a haszonnövények genetikai erőforrásai, és ki rendelkezik felettük. A korszerű mezőgazdaság igényeit kielégítő legkiválóbb, kiemelkedően nagy hozamú fajták kifejlesztése a táj fajták-és a vadon élő rokon fajok génjein alapul. A feldolgozatlan, nyers genetikai változatok nagyrészt a fejlődő országokból származnak, miközben a csúcsminőségű fajták nemesítése legtöbbször Európa és Észak-Amerika fejlett országaiban történik. Az 1992-ben megkötött Biológiai Sokféleség Egyezmény rögzíti a genetikai erőforrásokból származó nyereség igazságosabb elosztásának alapelveit. Magyarországon a mg.-i növények génmegőrzése az 1950-es években indult meg. A fák genetikai erőforrásainak megőrzése: Egy erdőtelepítési program sikere attól függ, hogy jó minőségű, megfelelő helyről származó magot használnak-e. Káros jelenségek megelőzését szolgálja az ún. .származási körzetek meghatározása. Magyarországon őshonos fafajaink esetén erdősítésre csak az érintett erdőrészlettel azonos származási körzetből származó szaporítóanyag használható.
8-as tétel szerk: Gincsai János
oldal 8
