DIÁK
LEGEK 2005
A PESTERZSÉBETI PEDAGÓGIAI INTÉZET kiadványa a XX. kerületi általános iskolák tanulmányi és tehetséggondozó versenyeinek kerületi legjobbjairól
Kedves Olvasónk! Az idei tanévben már ötödször gyűjtjük egy csokorba a kerületi tanulmányi és tehetséggondozó versenyek győzteseinek nevét. Egy ötéves kiadvány már nagykorúnak tekinthető, mely bizonyította életképességét. A Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet büszke erre a dicsőség füzetre. A tehetségígéretek kiválasztásában, felfedezésében döntő szerepe van az egyes vetélkedőkön történő részvételnek. Terepet, lehetőséget adnak egy magasabb szintű megmérettetésnek, és viszonyítási pontot jelentenek a tanulók ismereteinek, képességeinek más tanulókkal való összevetésére. A verseny végeredményeként kialakuló rangsor visszajelzés a tanulónak és a felkészítő pedagógusnak egyaránt. Mindenki tudja, hogy a siker eléréséhez mennyire fontos a segítő, ösztönző családi háttér. Sokszor fájón tapasztaljuk, hogy az érem színét nem egyszer külső, néha apró momentum is befolyásolhatja. Reméljük, hogy a versenyek örömteli pillanatai ösztönzően hatnak a győztesekre, a szerényebb helyezéseket elérteket pedig még kitartóbb munkára sarkallja. Ebben az évben is a Diák Legek 2005 teljes névsora olvasható honlapunkon is (www.pepint.hu). A „Fizika Éve” kapcsán nem kisebb zseninek, mint Albert Einsteinnek megfontolásra ajánlott gondolatával ajánljuk kiadványunkat: „A tehetség kibontakozásához az kell, hogy idejében kapjon meg mindent, amire önkifejezéséhez szüksége van.” Budapest, 2005. május 25. dr. Nagyné Koczog Tünde igazgató
3
MAGYAR NYELV ÉS IRODALOM VERSENYEK
VERSMONDÓ VERSENY 2. osztály I. Bódi Sándor II. Szilvási Csenge III. Ambrus Eszter
Vörösmarty Mihály Á. I. Molnár Gusztávné Barnáné Kiss Stromfeld Aurél Á. I. Erika Kónya Csabáné Ady Endre Á. I.
3. osztály I. Kaszás Csenge II. Lakatos Attila
Vörösmarty Mihály Á. I. Győri Katalin Hegedűsné Ady Endre Á. I. Kovács Mária Rajné III. Bachmann Patrik Stromfeld Aurél Á. I. Zsebedits Lívia
4. osztály I. Nagy-Bakonyi Boglárka II. Hegyes Anna III. Hóbor Máté
Stromfeld Aurél Á. I. Ady Endre Á. I.
Gallai-Nemes Margit Vida Béláné Besze Józsefné
5.-6. osztály I. Jókay Orsolya II. Sallós Luca III. Bogács András
Stromfeld Aurél Á. I. Stromfeld Aurél Á. I. József Attila Á. I.
Horváth Eszter Horváth Eszter Rigó Lászlóné
7.-8. osztály I. Szabó Júlia
Lázár Vilmos Á. I.
II. Kaposi Zsófia III. Füle Dániel
Stromfeld Aurél Á. I. József Attila Á. I.
dr. Kovács Andrásné Horváth Eszter Krén Józsefné
*
Lázár Vilmos Á. I.
*
*
4
„SZÉP MAGYAR BESZÉD” VERSENY 5.-6. osztály I. Szombati Eszter II. Bánki Berta
Tátra Téri Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
III. Fellai Zsolt
Stromfeld Aurél Á. I.
7.-8. osztály I. Füle Dániel II. Szabó Júlia
József Attila Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
III. Mészáros Máté
Lázár Vilmos Á. I.
*
*
Rimóczi Andrea dr. Kovács Andrásné Füzesi Éva Krén Józsefné dr. Kovács Andrásné Horváthné Helyey Marianna
*
SIMONYI ZSIGMOND HELYESÍRÁSI VERSENY 5. osztály I. Bánki Berta
Lázár Vilmos Á. I.
II.. Mohácsi Zsófia III. Gyulai Vajk
Tátra Téri Á. I. József Attila Á. I.
6. osztály I. Mihalovics Dóra Tátra Téri Á. I. II. Oláh Hajnalka Zrínyi Miklós Á.I. III. Gyenge Péter Lázár Vilmos Á. I. 7. osztály I. Kaszás Bianka II. Téglási Nóra III. Tóth Evelin Adrienn
dr. Kovács Andrásné Rimóczi Andrea Rigó Lászlóné Rimóczi Andrea Madarász Ágnes dr. Kovács Andrásné
dr. Kovács Andrásné Vörösmarty Mihály Á. I. Bartók Ágnes Tátra Téri Á. I. Morvay Petra Lázár Vilmos Á. I.
5
8. osztály I. Nagy Andrea
Lázár Vilmos Á. I.
II. Fodor Nikolett III. Xia Qida
Stromfeld Aurél Á. I. Zrínyi Miklós Á. I.
Horváthné Helyey Marianna Zolcsák Éva Vincze Erzsébet
KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENYEK
BOD PÉTER KÖNYVTÁRHASZNÁLATI VERSENY 5.-6. osztály I. Gaál Péter II. Tóth Viktor III. Kis Barnabás
Ferenczi Mária József Attila Á. I. Ferenczi Mária József Attila Á. I. Vörösmarty Mihály Á. Hanzli Péter
7.-8. osztály I. Budaházi Bettina
Lázár Vilmos Á. I.
II. Gerendás András Zrínyi Miklós Á. I. III. Kiss Nóra Stromfeld Aurél Á. I. *
*
*
KÖNYVBARÁTOK LEVELEZŐS VERSENYE Csapat I. Tóth Kristóf, Kuti Beáta, Flórek Zsófia II. Török Nikolett, Lakatos Edit, Lengyel Anna III. Réthy Örs, Szombati Viktória, Mohácsi Júlia
Lázár Vilmos Á. I. Ady Endre Á. I. Tátra Téri Á. I.
6
Botosné Major Zsuzsanna Madarász Ágnes Dedrákné Wieser Katalin
3. osztály egyéni I. Bachmann Patrik II. Lakatos Edit III. Török Nikolett III. Szombati Viktória
Stromfeld Aurél Á. I. Ady Endre Á. I. Ady Endre Á. I. Tátra Téri Á. I.
4. osztály egyéni I. Kecsmarik Vivien Hajós Alfréd Á. I. II. Mayer Krisztina Hajós Alfréd Á. I. III. Németh Magdolna Zrínyi Miklós Á. I.
KOMPLEX VERSENYEK „ZENÉS KALANDOZÁSOK BUDAPESTEN ÉS PESTERZSÉBETEN” I. „MI”csapat Kovásznai Zsuzsanna, Novák Nóra, Terebesi Nikoletta II. „ANONYMUS” csapat Bacsó Eszter, Kovács Dóra, Szatmári Andrea
József Attila Á. I.
Rózsavölgyi Ildikó
József Attila Á. I.
Rózsavölgyi Ildikó
III. „GYÖNGYVIRÁG” Nagy László Á. I. G. csapat Glavanov Roxana, Vadász Tekla, Nyámádi Zita *
*
*
7
Tóth Zoltánné
„VÍZ AZ ÉLET FORRÁSA” I. Darvas Lilla, József Attila Á. I. Németh Nelli, Schmidt Ágnes II. Motúz Mercédesz, Stromfeld Aurél Á. I. Lippai Balázs, Lukács Lilla III. Zechmeiszter Vivienn, Mezei Ágnes, Muszka Emese *
Nagy László Á. I. G.
*
Major Judit, Palotainé Simon Ilona Együdné Szegedi Andrea, Pirbuszné Nagy Katalin, Niszner Annamária Werner Zsuzsanna, Balogi Edit, Fehér Erzsébet
*
LAKÓHELYISMERETI VERSENY I. Barna Zoltán, Tyukodi Mátyás, Hegyes Anna
Stromfeld Aurél Á. I.
Krakkó Mária, Vida Béláné
II. Györfy Kármen, Nyeste Kinga, Rácz Szimonetta
Hajós Alfréd Á. I.
III. Bencze Beatrix, Vámosi Ágoston, Rónai Bence
József Attila Á. I.
Sulyok Andrea, Siketné Medvés Zsuzsa, Ráczné Devecseri Kamilla Szőcs Józsefné, Vecsei Fruzsina, Kis Katalin, Kisné Gopcsa Ágnes
8
TÖRTÉNELEMVERSENYEK
80 ÉVES PESTERZSÉBET TÖRTÉNELMI CSAPATVETÉLKEDŐ A MILLENNIUMI KUPÁÉRT I. Tóth Krisztina Valkó Ágnes Füle Dániel
József Attila Á. I.
Zaj Ferencné
II. Rónai Vivien Bardóczi Bence Asqui Dalma
József Attila Á. I.
Asquiné Papp Klára
III. Kanjo Nada Serfőző Kinga Girnt Borbála
Tátra Téri Á. I.
Molnárné Udvari Ágnes
*
*
*
„SZENT LÁSZLÓ” TÖRTÉNELMI CSAPAPTVERSENY 6. osztály I. Bokodi Ferenc, Ruby Ádám, Varga Csenge II. Kanjó Anna, Bátor Csaba Tóth Pálma
Vörösmarty Mihály Á. I. Bartók Ágnes Tátra Téri Á. I.
III. holtversenyben: Hajós Alfréd Á. I. Petyus Anita, Nagy Mário, Horváth Dávid Lázár Vilmos Á. I. Ábent Zsuzsanna, Fazekas Patrícia, Gyenge Péter *
*
*
9
Molnárné Udvari Ágnes Koltai Elvira dr. Kovács Andrásné, Lestákné Czeróczki Judit
TÖRTÉNELMI CSAPAPTVERSENY 7. osztály I. Füle Dániel, Müller Tamás, Bákonyi Gábor II. Fodor Szabolcs, Füry Márton, Sebiány Noémi III. Karap Attila, Nagy Norbert, Szirtes Tamás
József Attila Á. I.
Zaj Ferencné
Lázár Vilmos Á. I.
dr. Kovács Andrásné
Hajós Alfréd Á. I.
Koltai Elvira
TÖRTÉNELEM EGYÉNI VERSENY 7. osztály I. I. II. III.
Urbán Enikő Xia Qida Petővári Balázs Oláh Márton
Stromfeld Aurél Á. I. Zrínyi Miklós Á. I. Zrínyi Miklós Á. I. Zrínyi Miklós Á. I.
Dr. Bényi Árpádné Nagy Katalin Bazsó László Nagy Katalin
IDEGEN NYELVI VERSENYEK
ANGOL SZÉPKIEJTÉSI VERSENY 5.osztály I. Vincze Norbert Nagy László Á. I. II. Kalló Dávid Nagy László Á. I. III. Makai Annamária Tátra Téri Á. I.
Pálinkás Ágnes Fülöpné Milák Morvay Petra
6.osztály I. Kanjo Anna II. Benedek Barbara III. Lakatos Viktória
Morvay Petra Pálinkás Ágnes Sárkány Péter
Tátra Téri Á. I. Nagy László Á. I. Ady Endre Á. I.
10
7.osztály I. Sárvári Gergő Zrínyi Miklós Á. I. II. Kondor Dominika József Attila Á. I. III. Csörgő Dóra József Attila Á. I. 8.osztály I. Bognár Ildikó Rita II. Siklósi Tímea III. Bélteczky Zsófia *
Pulay Gabriella Asquiné Papp Klára Asquiné Papp Klára
Hajós Alfréd Á. I.
Gergály Katalin
József Attila Á. I. József Attila Á. I.
Asquiné Papp Klára Asquiné Papp Klára
*
*
PESTERZSÉBET−SOROKSÁR ANGOL NYELVI VERSENY 5. osztály normál I. Makai Annamária Tátra Téri Á. I. II. Sági Viktória József Attila Á. I. III. Tóth Edina
Tátra Téri Á. I.
6. osztály normál I. Varga Krisztina
Stromfeld Aurél Á. I.
II. Székely Róbert
József Attila Á.I.
III. Nagy Regina
Stromfeld Aurél Á. I.
Morvay Petra Horákné Bernáth Zsuzsa Morvay Petra Rajné Zsebedits Lívia Horákné Bernáth Zsuzsa Rajné Zsebedits Lívia
5. osztály emelt szint I. Derzsényi Dániel Vörösmarty Mihály Á. I. Huszák Tihamérné *
*
*
11
PESTERZSÉBET−SOROKSÁR NÉMET NYELVI VERSENY 5. osztály normál I. Góbor Adrienn
Tátra Téri Á. I.
II. Süveges Ágnes
Tátra Téri Á. I.
III. Gaál Péter
József Attila Á. I.
5. osztály emelt szint I. Flintás Mátyás
Vörösmarty Mihály Á. I. Horváth Zoltán
6. osztály normál I. Farkas Bettina
Tátra Téri Á. I.
Dr. Thomann Mártoné Dr. Thomann Mártoné Kulcsár Borbála
Dr. Thomann Mártonné Dr. Thomann Mártonné Csordásné Teleki Krisztina
II. Paksa Éva
Tátra Téri Á. I.
III. Nagy Márió
Hajós Alfréd Á. I.
6. osztály emelt szint I. Bokodi Ferenc
Vörösmarty Mihály Á. I. Sajti Annamária
7. osztály normál I. Girnt Borbála
Tátra Téri Á. I.
II. Benedek Zsolt
Lázár Vilmos Á. I.
Dr. Thomann Mártonné Gyulai Krisztina
7. osztály emelt szint I. Szatay Vera
Vörösmarty Mihály Á. I. Sajti Annamária
8. osztály normál I. Uhl József II. Lippai Vera
Zrínyi Miklós Á. I. Tátra Téri Á.I.
III. Moos Veronika
Zrínyi Miklós Á. I.
12
Szűcs Ágnes Dr. Thomann Mártonné Szűcs Ágnes
8. osztály emelt szint I. Erős Andrea II. Kozma Petra Judit
Vörösmarty Mihály Á. I. Szűcs Ágnes Vörösmarty Mihály Á. I. Szűcs Ágnes
MATEMATIKAVERSENY 2. osztály I. Tamási Fanni II. Horváth László Gergő III. Juhász Ákos
Nagy László Á. I. G. Hajós Alfréd Á. I.
Vörösmarty Mihály Á. I. Molnár Gusztávné
3.osztály I. Ferenczy Konrád Lázár Vilmos Á. I. II. Németh Gábor Nagy László Á. I. G. III. Nagy Patrik Nagy László Á. I. G. 4.osztály I. Rónai Bence
Tóthné Boros Zsuzsa Krajnyák Lászlóné
Napholcz Ferencné Wernes Zsuzsanna Fehér Erzsébet
Lipcseiné Póta Zsuzsa Lipcseiné József Attila Á. I. Póta Zsuzsa Vörösmarty Mihály Á. I. Benyóné Odonics Gyöngyi József Attila Á. I.
II. Kiss Beatrix III. Kis Illés Dániel *
*
*
LEVELEZŐS MATEMATIKAVERSENY 5.osztály I. Horváth Dániel II. Benedek Csilla III. Décsi Zsófia
Lázár Vilmos Á. I. Lázár Vilmos Á. I. Stromfeld Aurél Á. I.
13
Halasi Márta Halasi Márta Tyukodiné Tubik Ilona
6.osztály I. Varga Csenge Vörösmarty Mihály Á. I. Jeszenszky János Szűcs Teréz II. Markovics Mátyás Lázár Vilmos Á. I. III. Gyenge Péter Lázár Vilmos Á. I. Szűcs Teréz 7.osztály I. Spányik László
Nagy László Á. I. G.
II. Benedek Zsolt III. Müller Tamás
Lázár Vilmos Á. I. József Attila Á. I.
Szentmihályi Zsuzsanna Szűcs Teréz Varga Norbertné
8.osztály I. Kámán Viktor II. Xia Qida III. Budaházi Bettina
Lázár Vilmos Á. I. Zrínyi Miklós Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
Halasi Márta Nagy Judit Halasi Márta
TELEKI PÁL FÖLDRAJZ - FÖLDTAN VERSENY 7. osztály I. Dabóczy Katalin
József Attila Á. I.
II. Benedek Zsolt
Lázár Vilmos Á. I.
III. Füle Dániel
József Attila Á. I.
8. osztály I. Bardóczi Bence
József Attila Á. I.
II. Varga Judit
Stromfeld Aurél Á. I.
III. Csomor Bence
József Attila Á. I.
14
Gicziné Ruszinkó Tünde Dabóczyné Fejes Éva Gicziné Ruszinkó Tünde Gicziné Ruszinkó Tünde Mikolajcsik Mónika Gicziné Ruszinkó Tünde
KÖRNYEZETISMERET ÉS BIOLÓGIA VERSENYEK KAÁN KÁROLY TERMÉSZET- ÉS KÖRNYEZETISMERETI VERSENY 5. osztály I. Bánfalvi Richárd II. Derzsényi Dániel III. Viszlai Emese
Stromfeld Aurél Á. I. Krakkó Mária Vörösmarty Mihály Á. I. Dr. Bánfalviné Stumpf Anikó Vörösmarty Mihály Á. I. Dr. Bánfalviné Stumpf Anikó
6. osztály I. Kovács Dorottya II. Bakay Barbara II. Gyenge Péter
Stromfeld Aurél Á. I. Stromfeld Aurél Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
III. Bohács Bence
Stromfeld Aurél Á. I. *
*
Krakkó Mária Krakkó Mária Dabóczyné Fejes Éva Krakkó Mária
*
HERMAN OTTÓ BIOLÓGIAVERSENY 7.-8. osztály I. Varga Judit II. Balog Orsolya III. Kalina Anikó *
Stromfeld Aurél Á. I. József Attila Á. I. Stromfeld Aurél Á. I. *
Lernyei Ákos Spátay Tamás Krakkó Mária
*
MÉREI FERENC BIOLÓGIAVERSENY 8. osztály I. Mátyás Viktória II. Csökő Erika III. Szűcs Bettina
Stromfeld Aurél Á. I. Ady Endre Á. I. Stromfeld Aurél Á. I.
15
Lernyei Ákos Gách József Lernyei Ákos
FIZIKAVERSENYEK 7. osztály I. Benedek Zsolt, Farkas Balázs, Danyádi Bence II. Farkas Teofil, Herczeg Deli, Téglási Nóra III. Dabóczy Katalin Füle Dániel, Müller Tamás *
Lázár Vilnos Á. I.
Schlotter Gyula
Vörösmarty Mihály Á. I. Jeszenszky János József Attila Á. I.
*
Szekeres Lászlóné, Vámosi Jánosné
*
ÖVEGES JÓZSEF FIZIKAVERSENY 8. osztály I. Budaházi Bettina II. Uhl József III. Öhler Márton
Lázár Vilmos Á. I. Zrínyi Miklós Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
Schlotter Gyula Balog István Schlotter Gyula
HEVESY GYÖRGY KÉMIAI VERSENY 7. osztály I. Farkas Balázs II. Benedek Zsolt III. Dabóczy Katalin
Lázár Vilmos Á. I. Lázár Vilmos Á. I. József Attila Á. I.
Szűcs Teréz Szűcs Teréz Vámosi Jánosné
8. osztály I. Takács Helga II. Rónai Vivien III. Bagi Judit
József Attila Á. I. József Attila Á. I. József Attila Á. I.
Vámosi Jánosné Vámosi Jánosné Vámosi Jánosné
16
TECHNIKA ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKA VERSENYEK TECHNIKA CSAPATVERSENY I. Furján Attila Páricsi Ferenc Lichtey Levente II. Kámán Viktor, Farkas Endre, Mészáros Máté
Ady Endre Á. I.
Jákiné Szalagyi Katalin
Lázár Vilmos Á. I.
Barta Sándor
TECHNIKA EGYÉNI VERSENY I. Mészáros Máté *
Lázár Vilmos Á. I. *
Barta Sándor
*
SZÁMÍTÓGÉPES ALKALMAZÓI VERSENY 5.-6. osztály grafika Lázár Vilmos Á. I. I. Galamb Szimonetta II. Gaál Tímea Lázár Vilmos Á. I. III. Manaszier Zoltán Tátra Téri Á. I.
Főző Attila Turschlné Erőss Edit
5.-6. osztály komplex I. Lipcsei Krisztián II. Lengyel Richárd III. Béres Zoltán
Nagy László Á. I. G. Stromfeld Aurél Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
Klcsákné Tóth Ágota Kóródi Márta Főző Attila
7.-8. osztály grafika I. Kámán Viktor II. Juhák Tamás III. Kaposi Zsófia
Lázár Vilmos Á. I. Tátra Téri Á. I. Stromfeld Aurél Á. I.
Főző Attila Turschlné Erőss Edit Németh István
17
Főző Attila
7.-8. osztály szövegszerkesztő I. Farkas Endre Lázár Vilmos Á. I. II. Okolicsányi Dávid Hajós Alfréd Á. I. III. Hodvogner Dániel József Attila Á. I.
Főző Attila Szentgyörgyi Naberschnig Romeo
7.-8. osztály táblázatkezelő I. Ferencz Benjamin Tátra Téri Á. I. II. Sztruhár Szabolcs Tátra Téri Á. I. III. Scheib Ádám Zrínyi Miklós Á. I.
Turschlné Erős Edit Turschlné Erős Edit Balog István
7.-8. osztály komplex I. Halasi Katalin I. Herczeg Ádám III. Brinzik Ádám
Főző Attila Balog István Balog István
Lázár Vilmos Á. I. Zrínyi Miklós Á. I. Zrínyi Miklós Á. I. RAJZVERSENY
1.-2. osztály I. Csajkovics Krisztián II. Szarvas Nikolett III. Kalocsa László Márk
Ady Endre Á. I.
Juhász Magdolna
József Attila Á. I. József Attila Á. I.
Liptákné Sári Éva Liptákné Sári Éva
3.-4. osztály I. Dávid Petra II. Szeifert Szilvia
Ady Endre Á. I. Stromfeld Aurél Á. I.
III. Lippai Hajnalka
József Attila Á. I.
Juhász Magdolna Együdné Szegedi Andrea Szőcs Józsefné
1.-2. osztály emelt szintű I. Kiss Laura Olga Stromfeld Aurél Á. I. Ady Endre Á. I. II. Berger Mónika III. Kalvach Dominika Ady Endre Á. I.
18
Vida Béláné Juhász Magdolna Juhász Magdolna
3.-4. osztály emelt szintű I. Reiter Alice Stromfeld Aurél Á. I. II. Sőre Blanka Stromfeld Aurél Á. I. III. Reitinger Adrienn Ady Endre Á. I.
Vida Béláné Niszner Annamária Juhász Magdolna
5.-6. osztály I. Szabó Krisztina Bánki Berta II. Böhm Ádám III. Monoki Rebeka
Wilhelm Mónika Holczapfel Zsuzsanna Kovács Margit Holczapfel Zsuzsanna
Nagy László Á. I. G. Lázár Vilmos Á. I. József Attila Á. I. Lázár Vilmos Á. I.
5.-6. osztály emelt szintű I. Dacsef Simon Ady Endre Á. I. II. Jankowski Rita Stromfeld Aurél Á. I. III. Szabó Tímea Stromfeld Aurél Á. I.
Válikné Vadászi Mária Uchlár Tamás Uchlár Tamás
7.-8. osztály I. Bélteczky Zsófia II. Szabó Georgina III. Halasi Katalin Erős Andrea
Fazakas Györgyné Kovács Zsófia Holczapfel Zsuzsanna Kovács Zsófia
József Attila Á. I. Vörösmarty Mihály Á. I. Lázár Vilmos Á. I. Vörösmarty Mihály Á. I.
7.-8. osztály emelt szintű I. Réti Alexandra Stromfeld Aurél Á. I. II. Czirják Laura Stromfeld Aurél Á. I. III. Farkas Tünde Ady Endre Á. I.
Uchlár Tamás Uchlár Tamás Válikné Vadászi Mária
ÉNEK-ZENEI VERSENYEK NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY 5.-6. osztály szóló kategória Arany Rest Mercédesz Vörösmarty Mihály Á. I. Zsinné Gách Ágnes fokozat Ezüst Gyulai Vajk József Attila Á. I. Gyulai Tünde fokozat Vertetics Bálint József Attila Á. I. Tumbász Mártonné
19
7.-8. osztály szóló kategória Arany Sárvári Gergő Zrínyi Miklós Á. I. fokozat Ezüst Tóth Evelin Tátra Téri Á. I. fokozat
Regős Inre Fentné Fodor Éva
5-6. osztály kisegyüttes kategória Arany „Tátika” csoport Lázár Vilmos Á. I. fokozat Kelemen Fanni, Egri Petra, Szemán Petra, Katona Zsófia, Haraszti Elvíra, Várstegi Frida, Hanzik Anna, Szimoncsik Gréta, Gombkötő Regina, Martsa Dóra Felkészítő tanár: Lestákné Czeróczki Judit Arany „Ivócimborák” csoport Lázár Vilmos Á. I. fokozat Schindler Lóránt, Hunyad Attila, Bende Norbert, Nagy Olivér, Dominiquez Elier, Nagy-Bakonyi Boglárka, Fehér Sára, Jegyernik Bianka, Molnár Szilvia, Csató Barbara Felkészítő tanár: Lestákné Czeróczki Judit Ezüst „Szatmári Lányok” csoport Lázár Vilmos Á. I. fokozat Felkészítő tanár: Pálffi Krisztina 7-8. osztály kisegyüttes kategória Arany „Dalos Pacsirták” csoport Lázár Vilmos Á. I. fokozat Fehér Szilvia, Kötzl Ildikó, Kaszás Bianka, Lestár Dorottya, Szabó Júlia, Szemere Ágnes, Bielcsik Mónika, Hunyad Boglárka Felkészítő tanár: Pálffi Krisztina Arany „Már megint mi” csoport József Attila Á. I. fokozat Cziráki Ferenc, Zádori Szilárd, Hodvogner Dániel, Simon Gábor, Vass Ádám Felkészítő tanár: Krónerné Rózsavölgyi Ildikó Arany „Dominó” csoport József Attila Á. I. fokozat Bagi Judit, Egri MÓnika, Kiss Anikó, messner Brigitta, Kovásznai Zsuzsa, Skribek Anikó, Cziráki Ferenc, Zádori Szilárd, Hodvogner Dániel, Simon Gábor, Vass Ádám Felkészítő tanár: Krónerné Rózsavölgyi Ildikó *
*
*
20
TÁRSASÉNEKLÉSI VERSENY 5.-6. osztály szóló Ezüst Szén Nóra fokozat
gr. Széchenyi István Á. I. Pálffi Noémi
7.-8. osztály szóló Arany Bürger Krisztina József Attila Á. I. fokozat
Rózsavölgyi Ildikó
7.-8. duett Ezüst Brünner Enikő, József Attila Á. I. fokozat Bürger Krisztina
Rózsavölgyi Ildikó
4.-6. osztály kamarakórus Arany „VIVACE” kórus Lázár Vilmos Á. I. fokozat Erdős Emese, Hanzik Anna, Jegyernik Bianka, Katona Zsófia, Kelemen Fanni, Martsa Dóra, Pál Csaba, Dominquez Elier, Egri Petra, Molnár Szilvia, Fehér Sára, Hunyad Attila, Nagy Olivér, Bende Norbert, Csató Barbara,Haraszti Elvíra, Schindler Lóránt, Szemán Petra, Várszegi Friderika, Gombkötő Regina Felkészítő tanár: Lestákné Czeróczki Judit 7.-8. osztály kamarakórus Ezüst „Téli Hangok” József Attila Á. I. fokozat Felkészítő tanár: Rózsavölgyi Ildikó
21
Bánki Berta munkája (Lázár Vilmos Általános Iskola)
22
Bélteczky Zsófia grafikája (József Attila Általános Iskola)
23
Jankowski Rita munkája (Stromfeld Aurél Általános Iskola)
24
Dacsef Simon munkája (Ady Endre Általános Iskola)
25
HELYREIGAZÍTÁS NÉPDALÉNEKLÉSI VERSENY II. Arany minősítés: „Már megint mi” csapat Cziráki Ferenc, Hodvogner Dániel, Simon Gábor, Vass Ádám, Zádori Szilárd József Attila Általános Iskola Felkészítő tanár: Rózsavölgyi Ildikó Arany minősítés: „Dominó ” csapat Bagi Judit, Egri Mónika, Kiss Anikó, Messner Brigitta, Kovásznai Zsuzsanna, Skribek Anikó, Cziráki Ferenc, Hodvogner Dániel, Simon Gábor, Vass Ádám, Zádori Szilárd József Attila Általános Iskola Felkészítő tanár: Rózsavölgyi Ildikó

A kiadvány létrejöttéért köszönetet mondunk a kerületi tantárgygondozóknak az adatszolgáltatásért!
Felelős kiadó: Dr. Nagyné Koczog Tünde, igazgató Főszerkesztő: Szekeres Lászlóné, igazgatóhelyettes Szövegszerkesztő: Kóródi Márta, számítástechnika tantárgygondozó
Szerkesztőség címe: Pesterzsébeti Pedagógiai Intézet 1204 Budapest, Ady Endre u. 98. e-mail:
[email protected] www.pepint.hu Telefonok: 421 0770, 421 0771, 284 01 38 (fax is)