A peptikus fekélybetegség története

Buzás György Miklós

A peptikus fekélybetegség története

AKADÉMIAI KIADÓ, BUDAPEST

a peptikus fekelybetegseg története.indd 3

2012.09.27. 17:14:42

Lektorálta Mózsik Gyula

ISBN 978 963 05 9273 4

Kiadja az Akadémiai Kiadó, az 1795-ben alapított Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének tagja 1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 19. www.akademiaikiado.hu

Első magyar nyelvű kiadás: 2012 © Buzás György Miklós, 2012

Minden jog fenntartva, beleértve a sokszorosítás, a nyilvános előadás, a rádió- és televízióadás, valamint a fordítás jogát, az egyes fejezeteket illetően is. Printed in Hungary


2012.09.27. 17:14:43

Tartalomjegyzék

Köszönetnyilvánítás .......................................................................................................... 7 Előszó................................................................................................................................... 9 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21.

Etimológia ................................................................................................................. 13 Epidemiológia ........................................................................................................... 20 Patológia .................................................................................................................... 40 Dohányzás ................................................................................................................. 68 Kávé, koffein ............................................................................................................. 88 Alkohol ...................................................................................................................... 98 Évszakok .................................................................................................................. 115 Gyógyszerek ............................................................................................................ 131 Pszichoszomatika .................................................................................................. 165 Patogenezis ............................................................................................................. 183 A gyomortartalom vizsgálata .............................................................................. 236 Képalkotó módszerek ........................................................................................... 270 Endoszkópia............................................................................................................ 298 Perforáció ................................................................................................................ 341 Vérzés ....................................................................................................................... 359 Malignizáció ........................................................................................................... 382 Terhesség ................................................................................................................. 396 Diéta ......................................................................................................................... 411 Farmakológia .......................................................................................................... 432 Sebészet ................................................................................................................... 518 Alternatív kezelések .............................................................................................. 546

Névmutató ...................................................................................................................... 570 Tárgymutató ................................................................................................................... 583 Cégnévmutató................................................................................................................ 597


2012.09.27. 17:14:43

18.

Diéta

A diéta eredeti, görög értelme szerint életmódot jelent: azon szabályok összességét, amelyek az egészséges életmódot biztosítják. A kifejezés a diaota = él, tartózkodik szóból származik. Arisztotelész (Kr. e. 384–322) Nikomakhoszi etika című művében „szoba” értelemben használja. A latin diaeta jelentése: étrend és életmód. Politikai értelemben a diéta az országggyűlés megnevezése, ilyen volt a Németrómai Birodalom császári diétája 1806-ig, a Német Császárság diétája, a Reichstag 1871 és 1917 között, de 1809 és 1906 között Finnországot is diéta irányította, és a mai Deutscher Bundestag is diéta. A magyar történelemben az 1568. évi tordai diétán a katolikus, luteránus, kálvinista és unitárius vallás szabadságáról, az 1722. évi pozsonyi diétán a Habsburg-ház nőági örökösödési jogáról döntöttek.1, 2 A diétával az orvostudomány minden klasszikusa foglalkozott, korának ismeretei szerint megfogalmazva a helyes étrend és életmód kívánalmait. A táplálkozással kapcsolatos kutatások a 18. században indultak fejlődésnek és két ágra szakadtak: a dietetika az egészséges és a beteg ember táplálkozásával, míg a táplálkozástudomány vagy -egészségtan az élelmiszerek jellemzésével, a szervezet energiaforgalmával, a makro- és mikrotápanyagok iránti szükségletnek, a táplálkozási tényezők élettani és kórélettani hatásának a tanulmányozásával, az élelmiszer-biztonsággal foglalkozik. A fontosabb ismeretekről időrendi sorrendben a 18.1. táblázat ad tájékoztatást. 18.1. táblázat. A dietetika és a táplálkozástudomány kialakulása1, 3–7 Év/korszak Személy

Ország/ helység

Megfigyelés, felfedezés

Kr. e. 4. sz.

Hippokratész (Kr. e. kb. 460–kb. 375)

Kos, Görögország

„Nem azért élünk, hogy együnk, hanem azért eszünk, hogy éljünk.”

Kr. e. 3. sz.

Naukratiszi Athénaiosz

Egyiptom

„A jó orvos egyben jó szakács is.”

Kr. u. 2. sz.

Klaudiosz Galé- Róma nosz (Kr. u. 129– 199/200/210)


Az étel és ital mértékletes használata, a rendszeres testmozgás hasznos volta

2012.09.27. 17:17:54

412

Diéta

Év/korszak Személy

Ország/ helység

Megfigyelés, felfedezés

10. sz.

Isaac Judeus (855–955)

Tunézia

Az első dietetikai könyv szerzője, De Dieta címen latinul jelent meg 1487-ben

10. sz.

Avicenna (980–1037)

Bagdad

Canon Medicinae c. művében életkor és betegségek szerinti diétát javasolt a betegségek megelőzésére és gyógyítására

1777

Antoine Laurent de Lavoisier (1743–1794)

Párizs

A tápanyagok elégetéséhez oxigén szükséges

1832

Justus Freiherr von Liebig (1803–1873)

Giessen, Németország

A tápanyagok felosztása fehérjék, zsírok és szénhidrátok csoportjára

1853

James Lind (1716–1794)

Edinburgh

Az első kontrollált tanulmány végzése citromlé adagolásával a skorbut megelőzésére (A Treatise of the Scurvy): az első lépés a C-vitamin felfedezésének útján

1853–1856

Florence Nightingale (1820–1910)

London

A krími háborúban megszervezte a sebesültek ellátását, sokat tett a katonák élelmiszer-ellátásának javításáért

1871

J. B. A. Dumas (1800–1884)

Párizs

A párizsi kommün idején kimutatta, hogy a Liebigféle makrotápanyagok nem tartják fenn az életet, ha szintetizált formában adagolják őket: ezzel megnyitotta a vitaminok és a nyomelemek kutatását

1876

–

Egyesült Államok

Az első főzőiskolák megjelenése (New York: 1876), ahol tanfolyamokat tartottak és betegek részére laboratóriumban speciális ételeket készítettek

1882

Max Joseph von Pettenkofer (1818–1901)

München

A tápanyagok energiaértékének meghatározása és a német közegészségügy megszervezése

1912

Casimir Funk (1884–1967)

Lister Intézet, London

A vitamin (vital + amine) kifejezés megalkotója, a vitaminhiányok és a betegségek közötti kapcsolat felfedezője (beriberi, pellagra, angolkór)

1917

xxx

Cleveland, Egyesült Államok

Száz dietetikus megalapítja az első dietetikai társaságot (American Dietetic Association)

1914–1918, xxx 1941–1945

I. és II. világháború

Mindkét világháborúban önkéntes dietetikusok százai szervezték meg a Vöröskereszttel együttműködve a harcolók ellátását

1948

Aberdeen, Skócia

Az éhezés és az alultápláltság elleni harc szervezője, az Egyesült Nemzetek Táplálkozási és Mezőgazdasági szervezetének (Food and Agriculture Organization, FAO) alapítója

John Boyd Orr (1880–1971)


2012.09.27. 17:17:54

Életmód: fektetés, ambuláns vagy kórházi kezelés, fizikai terhelés?

413

A peptikus fekély kezelésében az életmód és az étrendi kezelés a legrégebbi gyógymód, hiszen a diszpepsziás panaszokat empirikus alapon évezredekkel ezelőtt is gyógyították.8 Az étrend fontos szerepet töltött be, mivel téves és hiányos kórélettani és dietetikai felfogáson, értelmezéseken alapult: amint a gyomor élettani szerepére vonatkozó ismeretek száma gyarapodott, illetve a gyógyszeres kezelés eredményessége javult, a diétás kezelés szerepe háttérbe szorult, olyannyira, hogy a legtöbb, egykor javasolt étrend ma már elavultnak tekinthető.9 Az eltelt két évszázad során számos életmód- és étrendi terápiás módszer alakult ki, amelyek az alábbiak szerint rendszerezhetők: a) életmód: fektetés, ambuláns vagy kórházi kezelés, fizikai terhelés? b) diétás módszerek: az étrendi javaslatok kialakulása; c) alternatív táplálási formák: beöntések, jejunalis, intravénás és szubkután táplálás. Mindezek a krónikus peptikus fekélyre vonatkoztak: a szövődményes (például vérzés), illetve műtét (sutura, reszekció, vagotomia) utáni étrendi javaslatok ezektől eltérnek.

Életmód: fektetés, ambuláns vagy kórházi kezelés, fizikai terhelés? A peptikus fekélybetegek életmódjára kezdetben ugyanolyan túlzások vonatkoztak, mint az étrendre.10 Abból a téves felfogásból kiindulva, hogy a fekélybeteg gyomrát nyugalomba kell helyezni, és tápanyagszükséglete csökken, Wilhelm Olivier Leube már a 19. század végén Würzburgban többhetes fektetést javasolt: ezt Liegekurnak nevezték. Úgy vélték, hogy ezáltal egyszerre biztosítható a beteg fizikai és pszichikai nyugalma, a 4–6 hetes „fekélykúrának” nevezett diéta ellenőrizhető, sőt kiküszöbölhetők bizonyos környezeti tényezők (dohányzás). E feltételek biztosítására érthetően fekvőbeteg-ellátás volt szükséges, így – elsősorban a német iskola befolyására – elterjedt a fekélybetegek kórházi kezelése és az a nézet, hogy a fektetés elősegíti a gyomor- és a nyombélfekély gyógyulását.11 Mindazonáltal ez inkább egyéni tapasztalaton, megfigyelésen, „gyomorspecialisták” véleményén, és nem kontrollált tanulmányokon alapult: a 20. század első évtizedeiben megjelent tankönyvekben a szaktekintélyek többsége 3-4 hetes kórházi kezelést javasolt,12–14 amelyet 6–12 hónapos ambuláns kezelés és szoros megfigyelés követett. Akadtak olyan vélemények is, miszerint enyhe lefolyású fekélybetegség esetén azonos eredménnyel elvégezhető az ambulás kezelés, bár felhívták a figyelmet, hogy az obszerváció és a terápiás beavatkozás hiánya miatt előfordultak szövődmények és halálesetek is.15 Az 1950-es években Richard Doll (1912–


2012.09.27. 17:17:54

414

Diéta

2005) és munkatársai úgy vélték, hogy a kórházban és az otthon kezelt betegek esetében hasonlóan kedvező eredmények érhetők el.16 Az ambuláns és a kórházi kezelések kontrollált összehasonlítására csupán az 1970–80-as években került sor: néhány tanulmány eredményeit a 18.2. táblázat mutatja be. 18.2. táblázat. Az ambuláns és a kórházi kezelések eredményei peptikus fekélybetegség esetén17–21 Év

Ország

Lokalizáció Ambuláns Fekvő Kezelés Kontroll Gyógyult Gyógyult beteg beteg ambuláns fekvő (%) (C/P) (%)

1978

Egyesült Nyombél Államok

104

102

104 C

102 A

46/26%

56/37%

1978

Németország

37

29

66

–

67%

77%

1978

Egyesült Gyomor Államok

30

32

33

29

56/63%

62/59%

1981

Németország

42

38

40 A

40 P

59/55%

53/55%

Nyombél

Nyombél

C = cimetidin, A = antacid, P = placebo

A 18.2 táblázat adataiból kitűnik, hogy a kórházi kezelés nem vezet kedvezőbb eredményekhez sem az aktív, sem a placebokezelés során. Mindazonáltal a kórházi kezelést mérlegelni kell a betegség súlyossága, a beteg kora, az esetleges társbetegségek és az együttműködés készsége alapján. Az epidemiológiai adatok is azt igazolják, hogy a modern kezelések (H2-receptor-blokkolók, protonpumpagátlók) megjelenése után az ambuláns kezelés látványosan előretört: így 1974 és 1979 között az Egyesült Államok 790 kórházában jelentősen visszaesett a peptikus fekély miatti felvételek száma,22 1980-ban pedig a Német Szövetségi Köztársaságban 815 000 fekélybeteg közül 114 500 részesült kórházi kezelésben (14%) – ez jelentős csökkenést jelentett a fekélybetegség ellátásának borsos költségeiben.10 A Helicobacter pylori-korszakban általánosan elterjedt az ambuláns terápia, mivel 7–14 napos kezeléssel >80%-os arányban el lehet érni a peptikus fekély gyógyulását és a baktérium eradikációját, ezzel fölöslegessé téve a költséges kórházi ellátást.23 A fizikai terhelés peptikus fekélybetegségben játszott szerepéről kevés adatunk van. Epidemiológiai felmérés szerint a peptikus fekély prevalenciája és a fizikai terhelés összefügg,24 bár az utóbbi évtizedekben a fizikai terhelés és a peptikus fekély gyakoriságának csökkenése nem követte egymást. 1977-ben kimutatták, hogy egészséges egyénekben a fizikai terhelés után csökken a bazális HCl-termelés, de nyombélfekélyes betegekben növekszik.25 Saját megfigyeléseink szerint 20 per-


2012.09.27. 17:17:55

Diétás módszerek: az étrendi javaslatok kialakulása

415

ces szubmaximális terhelés a bazális HCl-termelés 60%-os emelkedéséhez vezet, amely a terhelés után kb. 2 órával tér vissza az alapszintre. Ennek alapján a jelentős fizikai terheléssel járó munka a fekély aktív időszakában nem javasolt: ugyanez vonatkozik a versenyszerű sportolásra.

Diétás módszerek: az étrendi javaslatok kialakulása A diszpepsziás tünetek kezelésére az ókortól kezdve születtek javaslatok. Hippokratész a diszpepszia kezelésére az élelem mennyiségének csökkentését tanácsolta: mechanikus szemlélete szerint ez kíméli a gyomrot. Álláspontját átvette Aulus Cornelius Celsus (Kr. e. kb. 25–Kr. u. 50), aki azt javasolta, hogy a gyomorfekélyes beteg sose egyen jóllakásig és kerülje a savanyúságokat. 1828-ban John Abercrombie (1780–1844) Edinburgh-ben, majd 1829-ben Jean Cruveilhier (1791–1873) Párizsban ajánlotta a tejet mint „védőitalt” a gyomor számára. Cruveilhier módszerét még egy 20. század eleji francia tankönyvben is javasolták:26 két-három napos koplalás után a nyers vagy főtt tejet hidegen vagy melegen, a beteg ízlése szerint, kétóránként egy nagy csuporral kellett elfogyasztani. Ez napi 3-4 liter tejet jelentett. A koplalás alternatívájaként Párizsban Georges Hayem (1841–1933) folyadékdiétát engedélyezett: ez rövid életű volt. Miután Adolf Kussmaul (1822–1902) szondás vizsgálataival 11, pylorus stenosisban szenvedő betegben megfigyelte, hogy a gyomortartalom hiperacid,28 1872-ben a müncheni Hugo Wilhelm von Ziemssen (1829–1902) alkáliák adását javasolta a tejhez:29 a módszert átvette Wilhelm Olivier von Leube (1842–1922), nyomában pedig ez a diéta széles körben elterjedt – Leube diétáját még a 20. század elején is alkalmazták az Egyesült Államokban.30 A tej története. A tej a törzsfejlődés során az emlősök kialakulásával jelent meg: a mai rágcsálókhoz hasonló első emlős kb. 125 millió éve a kréta korszakban élt. A tej élelemként való felhasználása az állatok háziasításával jelent meg: a tehenet, a kecskét és a juhot a Kr. e. 9. században háziasították. A tejet fehér színe és tápláló jellege miatt az ókori népek gyakran isteni tápláléknak tartották és asztrális, mitologikus jelleggel ruházták fel: úgy tartották például, hogy a tej eloltja a tüzet és kioltja a villámot. A hindu mitológiában a kozmosz az istenektől származó tejből alakult ki, amelyet egy kígyó körülvett és köpüléssel vajjá alakított: ebből lettek a hegyek. Egyiptomban Ízisz istennőt gyakran ábrázolták, amint a fáraókat szoptatja: ez az örökbefogadás szimbólumaként maradt fenn több nép mondavilágában – Herkulest például Héra/Júnó istennő szoptatta. A Bibliában tejjel-mézzel folyó Kánaánt említenek. Az állattenyésztő népek rendszeresen mutattak be tejáldozatot: ez a megtisztulást szolgálta. A tej görög neve galaktos, a tejutat pedig galaxiának nevezték: ebből ered a modern nyelvekben a galaxis.


2012.09.27. 17:17:55

416

Diéta

A tejet Hippokratész tápláléknak és gyógyszernek tartotta, de megfigyelte azt is, hogy túlzott fogyasztása húgyhólyagkövességhez vezethet. Gyógyszerként elsősorban lábadozó betegeknek ajánlotta, és ellenjavallotta flatulentia vagy véres széklet esetén. Homérosz az Iliászban említ egy, a szkíták népéhez tartozó nemzetséget, amelynek tagjai csak tejjel táplálkoztak, ezért galactophaginak nevezték őket. Arisztotelész (Kr. e. 384–322) a teve, a szamár és a bivaly tejét egyenértékűnek tartotta, Galénosz viszont a tehéntejet vélte a legtáplálóbbnak a zsírossága miatt. Dioszkoridész (Kr. u. 40–90) figyelte meg a tej fogyasztása után jelentkező hasmenést és flatulentiát. Az aeginai Paulus (Kr. u. 625–690) a tej reggeli fogyasztása után pihenést javasolt az emésztés idejére. A középkori keresztény művészetben gyakori volt a szoptató Szűz Mária ábrázolása (Maria lactans): ez a jó anyát jelképezte a rossz, keblén kígyót melengető anyával szemben. Az alkémisták a tejet az eredendő elemek egyikének tartották, éppúgy, mint a ként, a higanyt és a vért. A fenti, csak szemelvényesen vázolt történeti, mitológiai részleteken túl a tej az évszázadok folyamán mindennapi táplálkozásunk részévé vált – ipari termelése azonban csak a Louis Pasteur (1822–1895) által 1868-ban bevezetett pasztörizáció révén indult el.27

Miután ismeretessé vált, hogy a zsírok nem serkentik a gyomorsavtermelést, Carl Anton Ewald (1845–1915)31 és Ismar Isidor Boas (1858–1938) Berlinben32 a magas zsírtartalmú étrendet javasolta: ezt mandulaolaj adásával érték el, mások olívaolajat adtak. A német szerzők a diéta bevezetése előtt általában néhány napos teljes koplalást tanácsoltak a gyomor „nyugalomba helyezése” céljából. Elsőként fogalmazták meg azt az elvet, hogy a diétát mindig a beteg egyénhez és a betegséghez kell illeszteni, és javasolták, hogy a beteg tápláltsági állapotát föl kell becsülni: ebben a diabetológiából ismert Carl Harko von Noordent (1858–1944) követték, aki 1891-ben 13 gyomorbetegben meghatározta a fehérjék és a zsírok fölhasználását.33 Hangsúlyozták a frakcionált, kis mennyiségű étkezés fontosságát és rámutattak a kávé, a tea és a fűszerek tünetileg kedvezőtlen hatására. Amerikában John Conrad Hemmeter (1863–1931) dolgozott ki az akkori ismeretek alapján kalória- és tápanyagtáblázatokat, illetve étrendeket: ezek különböztek aszerint, hogy krónikus gastritisről, atóniás gyomorról vagy peptikus fekélyről volt-e szó. Tankönyvében bőséges receptgyűjteményt is közreadott gyomorbetegek részére.34 Újabb diéta 1904-ben született, amikor Hamburgban Hermann Lenhartz gyomorfekélyes betegeknek hideg tej mellé napi 4-5 tojást adagolt, majd fokozatosan bővítette az étrendet: ez is népszerűvé vált és átkerült a tengerentúlra – New Yorkban ezzel helyettesítették a Leube-diétát, Lenhartz neve pedig fennmaradt a gasztroenterológiában.35–37 Ezt a diétát is többen módosították: 1906-ban vaj, 1913-ban Karl Petrén (1868–1927) tejföl adását javasolta – az utóbbi neve is a diabetológiában maradt fenn. Mind Leube, mind Lenhartz elsősorban vérző betegeknek ajánlotta diétáját, ezek időtartama 6–8, illetve 2 hét volt és kórházi felvételt igényelt.


2012.09.27. 17:17:55

417


Hermann Lenhartz 1854-ben született Ladbergenben. Marburgban, Göttingenben és Lipcsében tanult, orvosi diplomát 1878-ban szerzett. 1879 és 1883 közöttt a Lipcsei Egyetemen volt asszisztens: 1884-ben feleségül vette a professzor lányát és praxist nyitott. 1886-ban docens, 1893-ban a Poliklinika vezetője és professzora volt. 1895-ben a hamburgi St. Georg Kórház vezetőjévé nevezték ki, 1901-ben pedig a hírneves Eppendorf Klinika (ma Hamburg-Eppendorf Egyetemi Klinika) igazgatója lett, és egyben titkos tanácsos. Pályafutása alatt a klinikai labordiagnosztikával, az orbánccal és a fertőző betegségek mellett dietetikával is foglalkozott: számos étrendi módszerét – változtatásokkal – ma is alkalmazzák. Az Eppendorf Klinika mellett utcát neveztek el róla. 1910-ben hunyt el.36

A Lenhartz-diéta összetételét a 18.3. táblázat tartalmazza: megfigyelhető a táplálék fokozatos bővítése és a kalóriatartalom követése – betartatása komoly dietetikusi odafigyelést igényelt. 18.3. táblázat. A Lenhartz-diéta35 Napok 1. (a haematemesis után)

2.

3.

4.

5.

6.

7.

8.

9.

10.

11.

12.

13.

14.

Tojás 2 (db) főve, felverve

3

4

5

6

7

8

8

8

8

8

8

8

8

Cukor (g)

–

–

20

20

30

30

40

40

50

50

50

50

50

50

Tej (ml), jégbe hűtve

200

300

400

500

600

700

800

900

1000 1000 1000 1000 1000 1000

Vagdalt hús (g)

–

–

–

–

–

35

2 × 35 2 × 35 2 × 35 2 × 35 2 × 35 2 × 35 3 × 35 2 × 35

Tejberizs –

–

–

–

–

100

100

200

200

300

300

300

300

300

Kétszersült (db)

–

–

–

–

–

–

1

2

2

3

3

3

4

5

Sonka (g) –

–

–

–

–

–

–

–

–

–

50

50

50

50

Vaj (g)

–

–

–

–

–

–

–

–

–

–

20

40

40

40

Kalória (kcal)

280

430

637

777

955

1135 1588 1721 2138 2478 2941 2941 3007 3073

Ilyen előzmények után tette közzé Bertram Welton Sippy (1866–1924) 1915ben azt a diétát, amely rohamosan elterjedt az Egyesült Államokban, majd Európában is, és legalább 50 éven át alkalmazták: a módszert számos dicséret és bírálat érte. Sippy étrendje abban állt, hogy a betegeknek óránként kis mennyiségű


2012.09.27. 17:17:55

418

Diéta

tejet (100–200 ml) és krémet (tejföl) adott, félóránként pedig alkáliporokat (kalcium-karbonát, nátrium-bikarbonát) adagolt.38, 39 Ezt az étrendet eredendően John Herr Musser (1856–1912) fogalmazta meg egy 1911-es tankönyvben, de nem lelt különösebb visszhangra.40 A diéta eredeti leírását a 18.1. ábra mutatja be. Ebben Sippy egyesítette az évezredes hagyományokat: kímélte és nem irritálta a gyomornyálkahártyát (Celsus), csökkentette a táplálékbevitelt (Avicenna) és semlegesítette a savat. Sippy szerint a fekély keletkezésében a HCl korrozív szerepe mellett a nyálkahártya malnutritiója áll: ezt az akkor divatos elmélet szerint a hematogén úton oda jutott Streptococcusok okozzák. Sippy diétája kezdetben nagy sikert aratott, hiszen addig koplaltatták a betegeket, de másfél évtized után össztüzet nyitottak rá, azzal érvelve, hogy a betegek jó része nem tolerálta a tejet (valószínűleg tejcukorérzékenyek voltak, de ezt csak az 1960-as években ismerték fel a diszacharidázok fölfedezésével), a tej metilglioxál típusú mérgező anyagot tartalmazott, hosszú idejű adása B-vitamin-hiányhoz vezethet, mások pedig túltáplálástól, obesitastól, pulmonalis hipertóniától, tbc-től és skorbutszerű szövődményektől féltették a pácienseket.41, 42 Utóbb kimutatták, hogy: a) a tej HCl-neutralizáló kapacitása csekély: 4-5 g nátrium-bikarbonát 50 mEq/l kapacitásának eléréséhez 960 ml tej szükséges;43 b) a tej folyamatos intragastricus csöpögtetésével a gyomor-pH alig változik, viszont kalciumtartalma miatt a tej serkenti a gyomorsavtermelést; c) a Sippy-diéta nem befolyásolja a gyomorfekély gyógyulását.44–46 További kifogás volt a Sippy-kúra hosszú időtartama: ez, mai ismereteink szerint, messze meghaladta a peptikus fekély 4–6 hetes endoszkópos gyógyulását. Emellett Sippy bőséges okfejtéseiben mellőzte a statisztikai feldolgozást diétája eredményeiről. „The following plan of diet has been found most adaptable: Three ounces of a mixture of equal parts of milk and cream are given every hour from 7 a.m. until 7 p.m. After two or three days soft eggs and well-cooked cereals are gradually added, until at the end of about ten days the patient is receiving approximately the following nourishment: 3 ounces of the milk and cream mixture every hour from 7 a.m. until 7 p.m. In addition, three soft eggs, one at a time, may be given each day. The cereal is measured after it is prepared.”40

18.1. ábra. Bertram Welton Sippy arcképe és az általa javasolt diéta eredeti leírása (Sippy, B. W.: Gastric and duodenal ulcer: medical cure by an efficient removal of gastric juice corrosion. JAMA, 1915, 64, 1625–1630.)


2012.09.27. 17:17:56


419

A kegyelemdöfést a Sippy-kúra szövődményei adták meg: chicagói orvosok már 1923-ban észlelték az alkáliák toxikus hatását peptikus fekélyben.48 1936-ban közzétették, hogy tej és kalcium-karbonát adása alkalosishoz vezethet, amelyhez akut hasi kórkép társul, majd 1949-ben hírt adtak a tej-alkáli szindrómáról, amely krónikus kórkép formájában jelentkezik a tejet és antacidumot nagy menynyiségben fogyasztó fekélybetegekben. Az akut kórképet Cuthbert Leslie Cope,49 a krónikust a coloradói Charles Hoyt Burnett (1913–1967) írta le, aki metabolikus betegségekkel foglalkozott.50 A Burnett-szindróma megegyezik az 1923-as első leírással. Ehhez társultak azok az adatok, amelyek a szívinfarktus incidenciájának növekedését írták le a Sippy-kúrát folytató fekélybetegek körében: ezt az étrend magas zsírtartalmával magyarázták.51, 52 Mindezekből azt a következtetést vonták le az 1950–60-as években, hogy a tejnek nincs szerepe a fekély terápiájában, és az antacidumokat csak tüneti kezelésre, rövid ideig szabad használni.43 Arra is fény derült, hogy a tejben lévő kalcium direkt stimulálja a parietalis sejteket és gasztrinfelszabaduláshoz vezet, ezért nagy mennyiségű tej rendszeres fogyasztása éppenséggel káros lehet a fekélybetegek számára. Bertram Welton Sippy 1866-ban született Wisconsin állam Nepkine községében. Orvosi tanulmányait a Wisconsin Egyetemen végezte két évig, majd átiratkozott a chicagói Rush Medical College-ba, orvosi diplomát 1890-ben szerzett. Kezdetben Montana államban a vasúti kórház sebészetén dolgozott, hogy pénzt gyűjtsön kétéves európai tanulmányútjára, ahol többek között Carl Anton Ewald mellett tevékenykedett Berlinben. Visszatérve Chicagóba praxist nyitott, ahol kezdetben a neurológia érdekelte: hamar elterjedt, hogy kiváló diagnoszta és előadó. Ezután figyelme a gyomor betegségei felé fordult. 1915-ben jelent meg a JAMA-ban az a közlemény, amelynek alapján az általa javasolt diéta – bár nem teljesen eredeti – világszerte elterjedt. Sippy lelkes híve volt Karl Schwarz (1868– 1917) „no acid, no ulcer” szemléletének, így az általa javasolt diéta kizárólag a HCl közömbösítésére irányult. 1924-ben hunyt el.38–40

A Sippy-kúra hatásossága megosztotta a szakértőket. Walter L. Palmer (1896– 1993) nézete szerint a szövődménymentes fekély kezelésében nincs szükség diétára, mások az ún. könnyű étrend (bland diet) hívei voltak. Az 1930-as évektől erőfeszítések történtek olyan diéta kidolgozására, amely csökkenti a HCl-termelést. A kiindulópontot William Bradford Cannon 1904-es kísérlete jelentette, miszerint a zsírok lassítják a gyomorürülést.52 1931-ben emberben mutatták ki, hogy a telítetlen zsírok csökkentik a gyomormotilitást és a HCl-termelést.53 1940-ben enervált Pavlov-tasakkal preparált kutyában igazolták, hogy az olívaolaj 24 óráig is csökkenti a sósavtermelést: ezt később májolaj után is megfigyelték.54 Ennek alapján javasolták a magas telítetlenzsírsav-tartalmú diétát fekélybetegeknek, a telített zsírsavakban gazdag Sippy-étrenddel ellentét-


2012.09.27. 17:17:57

420

Diéta

ben,54 amely azonban nehezen adta meg magát: 1963-ban az Amerikai Gasztroenterológiai Társaság által végzett felmérés szerint a szakorvosok 84%-a még a Sippy-kúrát javasolta a fekélybetegség aktív szakaszában.55 A HCl meghatározási módszereinek fejlődésével lehetőség nyílt a gyomor-pH hosszú idejű megfigyelésére. 1939-ből származik az a gondolat, hogy az ételek sósavat semlegesítő hatása alapján a fekélybetegeknek gyakori, kis mennyiségű étkezés ajánlatos. Joseph B. Kirsner 1940-ben azonban azt észlelte, hogy az óránként adott tej és a napi három átlagos étkezés mellett a gyomor-pH azonos értékeket mutat.56 Hasonló eredményeket értek el angol szerzők nyombélfekélyes betegekben átlagos és kímélő diétával. Később számos tanulmányban igazolták, hogy normális diéta és a gyakori kis étkezések között nincs különbség a fekély gyógyulásának tekintetében.57 Ennek alapján 1977-ben egy amerikai közleményben kinyilatkoztatták, hogy a „szigorú és bonyolult diétáknak nincs helyük a fekélybetegség kezelésében, és azokat száműzni kellene a tankönyvekből”.58 Az elmúlt évtizedekben egyetlen táplálékcsoportról sem sikerült bebizonyítani, hogy kiváltja, illetve gyógyítja a fekélyt, ezért az az álláspont alakult ki, hogy a peptikus fekély diétás kezelésében a betegek egyéni toleranciáját és ízlését kell figyelembe venni: ebben a vonatkozásban már a 20. század eleje óta ismeretes, hogy a fekélybetegek egy része bizonyos ételekre intoleráns. 1967-ben az Egyesült Államokban történt felmérésben a betegek spontán választása alapján állították össze a „fekélybetegeknek jó” és „rossz” ételek listáját.59 1984-ben Kolozsvárott több száz fekélybetegen végzett felmérésben a nyombélfekélyesek 97%-ában, míg a gyomorfekélyesek 70%-ában mutattak ki ételintoleranciát.60

A rostelmélet Táplálkozástörténeti adat, hogy a 20. században számos országban akkor kezdett el növekedni a peptikus fekély prevalenciája, amikor elterjedt a szénhidrátfogyasztás, és csökkent az étrend rosttartalma: ezt elsősorban az támasztotta alá, hogy a fejlődő országokban a fekély gyakorisága alacsony, az étrend rosttartalma viszont magas volt. Indiában ötéves követéses vizsgálat során észlelték, hogy tisztítatlan rizs fogyasztásakor a nyombélfekélyes recidívák aránya 14%, míg tisztított rizs esetében 86%.61 A magas rosttartalmú étrend Norvégiában is csökkentette a nyombélfekély recidíváit.62 Feltételezték, hogy a rostok semlegesítik a gyomorsavat, csökkentik a gyomorban lévő epe koncentrációját, gyorsítják a tranzitidőt, ezáltal csökken a bél distensiója és a HCl-termelés. A recidívák mérséklése mellett ugyanakkor a rostok nem enyhítik a fekélyes panaszokat és nem segítik elő a fekély gyógyulását. Kontrollált tanulmányok a rostoknak a peptikus fekély gyógyulásában betöltött szerepéről azonban nem születtek.63


2012.09.27. 17:17:57

Alternatív táplálási formák

421

Fűszerek Közismert, hogy a fűszerek kapszaicintartalmuknál fogva irritálják a gyomornyálkahártyát. Endoszkópos tanulmányok kimutatták, hogy a gyomorszondán át adott bors, csilipaprika és mustár erithemát, ödémát és apró vérzéseket okoz, növeli a HCl- és pepszintermelést, valamint az epithelialis sejtek hámlását, de természetes körülmények között nyombélfekélyes betegekben napi 3 g csilipaprikapornak az étellel együtt való elfogyasztása egy hónapig nem vezetett kóros eltérésekhez. Bár a kontrollált tanulmányok itt is hiányoznak, a dietetikusok óvatosan minden olyan fűszer mellőzését javasolják, amely panaszokat okoz, különösen a fekély aktív időszakában.64–66 Az elmúlt évtizedek kutatásai igazolták, hogy a korábban többnyire tiltott paprika fogyasztása káros, mivel kapszaicintartalma befolyásolja a vagusban futó afferens idegrostok (ún. kapszaicinérzékeny afferens rostok) működését. Ma már nem kétséges, hogy a kapszaicinérzékeny rostok stimulációja (kis dózisú kapszaicin adásával) védelmet jelent a gyomornyálkahártyára mind állatokban, mind emberben.64. a, b Só. Német, francia, kanadai, japán, új-zélandi és amerikai, 1971 és 1980 közötti adatok szerint lineáris összefüggés van a sófogyasztás, a vizelet-Na-ürítés és a gyomorfekély mortalitása között: ez még nem jelent ok-okozati összefüggést, de tovább bővíti a túlzott sófogyasztás feltételezett bűnlajstromát (gyomorrák, hipertónia, stroke stb.).67 Kísérleti állatokban a só gastritist okoz. Japánban azt észlelték, hogy a fokozott sófogyasztás 1,9-szeresre növeli a Helicobacter pylori-fertőzés kockázatát.68 A só a középkorban értékes, magas adóval illetett termék volt; csupán a francia forradalom után törölték el a sóadót, és a só fogyasztása ezután vált általánossá, fokozatosan növekedve az első világháborúig. Később az élelmiszerek tartósításának fő módszere a hűtés lett, és a sófogyasztás csökkent: ezzel párhuzamosan visszaesett a peptikus fekély és a cerebrovascularis betegségek mortalitása is.67

Alternatív táplálási formák Rectalis táplálás peptikus fekély esetén Bármilyen változatosnak bizonyultak is a fenti diétás módszerek, csak olyan betegek esetében lehetett alkalmazni őket, akiknek a táplálékfelvétele zavartalan volt. A beöntés az ókortól ismeretes: Celsus idejében clysmata nutrientiának nevezték, de a 19. század második feléből származnak az első megfigyelések a tápanyagok rectalis felszívódásáról. Paradicsomlés, tejes és tojásos beöntést már régóta adtak, de csak 1869-ben észlelték német szerzők, hogy a beöntéssel a rectumba és a colonba bevitt víz-tojás emulzió csak akkor szívódik fel, ha sót is tartalmaz. Leube 150–300 mg darált marhahús és 100 g darált friss pancreas keverékét öntötte be


2012.09.27. 17:17:58

422

Diéta

abban a reményben, hogy a pancreasenzimek megemésztik a húst, és az felszívódik. A későbbi híres bécsi belgyógyász, Hermann Nothnagel (1841–1905) 1884-ben azt észlelte, hogy kísérleti állatokban NaCl-oldatnak a serosa felszínére helyezése antiperisztaltikus kontrakciókat vált ki. 1894-ben német szerző mutatta ki, hogy sóoldatban feloldott széndarabkák, apróra vágott lószőr tengerimalac-, nyúl- vagy patkányrectumba beöntve 6 óra után eloszlik a vékonybélben, sőt néha elér a gyomorba is.69 Desztillált vízben feloldva ez nem történik meg. A jelenséget a szerző és később sokan mások a Nothnagel-féle antiperisztaltikával magyarázták, mások azt tartották, hogy nem elégséges a tápanyagok továbbításához, mert a perisztaltikus hullámok kioltják az antiperisztaltikus kontrakciókat. Hemmeter magyarázata szerint a pancreasenzimek egy része nem bomlik le, hanem eljut a colonba, ahol a baktériumokkal együtt megemésztik a beöntéssel bevitt tápanyagokat.34 A fenti élettani megfontolások alapján számos szaktekintély alkalmazta a nutritív beöntéseket, az alábbi indikációkkal: 1. Nyelési nehezítettség. 2. Gyomorfekély pylorus stenosisszal, nyelőcsőfekély, nyombélfekély. 3. Gyomordilatáció, atónia. 4. Súlyos gyomorirritáció, például korrozív gastritis. 5. Az emésztőszerv bármely szakaszán létrejött strictura, volvulus, ileus. 6. Fej-nyak tumorok. 7. Karcinóma, diverticulum. 8. Reflexhányás, beleértve a terhességet és a tengeribetegséget is.

A nutritív beöntés meghatározott ceremónia szerint történt: egy órával előtte a beteg rectalis tisztítást kapott. A beöntés volumene fél liter alatt volt. Utána a beteg egy órán át a bal oldalán feküdt, végbélnyílásához meleg párnát helyeztek. Végbél-irritáció esetén néhány csepp ópiumtinktúrát adtak. A beöntőcső gumiból készült, amelyet fecskendőhöz csatlakoztattak és kb. 14–18 hüvelyk (35– 45 cm) magasságban a szigmába vezettek abból az anatómiai meggondolásból, hogy itt a vena rectalis superior és a vena sigmoidales a vena mesenterica inferiorral közlekedik, így a felszívódott tápanyagok a vena portába kerülnek. A nutritív beöntéseket 10–14 napon át adták, ám az alapbetegség szerint néha hónapokig szükség volt a rectalis táplálásra. A napi beöntések száma 1–4 között változott. A 18.4. táblázat néhány nutritív beöntés összetételét ismerteti. A nutritív beöntéseket Boas a felső gastrointestinalis vérzés utáni időszakban is javasolta: ilyenkor 4-5 napos abszolút koplalás után tértek át a rectalis táplálásra. Krónikus recidiváló fekélyek esetén német szerzők időszakosan 4-5 napig alkalmazták ezt a módszert, míg az angolok talán túlzásba vitték: 1890-es esetanyagban egy szerző 10–30 napig háromóránként adott beöntést 10 fiatal, zömében nőbetegnek, kedvező eredménnyel!70 Mivel radiológia akkor még nem létezett, ezek szubjektív megfigyelési adatok. Az 1920-as években az Egyesült Államokban a kezelés első napjaiban 30 g glükózt oldottak fel 300 ml fiziológiás sóoldatban


2012.09.27. 17:17:58

423


18.4. táblázat. Egyes nutritív beöntések összetétele34 Jaccoud, 1885

Ewald, 1887

Boas, 1894

250 g paradicsomlé 120 g bor 2 tojássárgája 4–20 g pepton

2-3 tojássárgája 1 késhegynyi liszt 20%-os szőlőcukoroldatban 1 pohár vörösbor 1 teáskanál pepton

250 g tej 2 tojássárgája 1 késhegynyi só 1 evőkanál vörösbor 1 evőkanál liszt

(10%) előzetes tisztító beöntés után: az oldatot cseppenként, 45–60 perc alatt adták be, jó tolerancia mellett.13 A rectalis táplálás népszerű módszer volt a 20. század első évtizedeiben, főképp a súlyos, táplálkozási nehézségekkel küzdő betegek esetében: Sir William Osler (1849–1919) például a halálát okozó pneunomia empirikus kezelése mellett rectalis táplálásban részesült.71

Intravénás táplálás Először 1850-ben juttattak tápanyagot közvetlenül a keringésbe: egy kolera miatt kollapszusban lévő betegnek adtak intravénásan tejet. Később gyakorlattá vált kolerás betegek esetében nagy mennyiségű sóoldat adása. Leírták emésztett marhahúsoldat iv. adását is. Hemmeter úgy vélte, hogy az intravénás táplálást csakis sürgős esetekben – például vérzés – indokolt alkalmazni, szigorúan steril körülmények között: ilyenkor steril albumint, defibrinált plazmát vagy vért adtak – mindez a vércsoportok fölfedezése előtt történt.34 Az 1940-es években próbálkoztak amerikai szerzők a parenteralis hyperalimentatióval: dextrin-maltóz és aminosav oldatával jó eredményeket értek el.72 Hyperalimentatióval kísérleteztek a pylorus stenosis kezelésében is.73 Azóta kialakultak a parenteralis táplálás módszerei és szakmai előírásai: ezeket a szövődménymentes fekély terápiájában nem alkalmazzák, leírásuk meghaladja e fejezet kereteit.

Szubkután és hypodermicus táplálás Theodor Billroth (1829–1894) klinikáján adtak először zsír-, albumin- és cukoremulziót 1869-ben szubkután úton kutyának és embernek, s kimutatták, hogy a folyékony olajok nem okoznak irritációt. Később történtek próbálkozások defibrinált borjúvérrel, olívaolajjal és tejjel. Max Einhorn tej-pepton keveréket és hódmájolajat, Leube szintén olajat adott az általános anyagcsere serkentése céljából. Hemmeter egy fekélyes és colitises betegnek 3 héten át napi 24 g steril olajat


2012.09.27. 17:17:58

424

Diéta

fecskendezett a bőre alá, mivel a beteg nem tolerálta sem az orális, sem a rectalis táplálást: az olaj 12 óra alatt felszívódott. Nőbetegeken alkalmazták még steril oldatok hypodermicus adását a mellbimbó körüli laza kötőszövetbe, elsősorban súlyosan kivérzett esetekben.34

Gyomor-, duodenum- és jejunalis szondás táplálás Max Einhorn az általa tervezett duodenalis szondán át próbálta táplálni a betegeket 1910-ben.74 A refluxoesophagitis leírásáról ismert Asher Winkelstein (1893–1972) 1932-ben ugyanezt egyszerű gyomorszondával tette.75 Henry Bockus (1894–1982) jejunalis táplálással próbálkozott 1924-ben, de kedvezőtlen eredmények miatt később felhagyott ezzel a módszerrel.76 1931-ben Andrew C. Ivy kutyában kimutatta, hogy a jejunalis táplálás nem serkenti a HCl-termelést.77 Németországban Norbert Henning (1896–1985) vaj, tojás, tej, cukor és friss gyümölcs keverékét adta jejunalis szondán át 40 kal/kg mennyiségben: kiváló eredményeket ért el, a betegeket olyan oktatásban részesítették, hogy otthon önmagukat táplálták. Ennek alapján a lelkes szerző nemcsak fekély, de krónikus gastritis esetében is javasolta ezt a kezelést.78

A hazai diétás kezelés kialakulása A régi magyar orvosi emlékekben ritkán esett szó a diétáról, inkább az étkezés általános szabályait említették.79 Pápai Páriz Ferenc (1649–1716) a Pax Corporisban három fejezetet szentel a gyomor betegségeinek (A gyomor erőtlenségéről, csömörről; Az étel kihányásról, nem emésztésről és csuklásról; A gyomorfájásról): ezekben a korabeli gyógymódokról (purgáció, gyógynövények külső és belső használata) így ír: „E nyavalyáiban a gyomornak, közönségesen az emberek sokat javallnak, sokat is tapasztalnak hasznosnak… Hanem az ételnek módját kell igen megtartani. Azért a gyenge gyomrú ember mohón ne egyék, se sokkal egyszer meg ne terhelje magát, hanem csak amennyit elbírhat a gyenge gyomor. Egyszer évén, azután ne egyék, se igyék, ha lehet addig, míg az előbbenit meg nem emészti a gyomor. Könnyen emésztőkkel éljen: arra igen vigyázzon, micsoda ételt szenved inkább nehézség nélkül a gyomra, s azzal éljen: füstölt, aszalt és sós ételek ártalmasak”. Gyomorfájdalomban „ami orvoslását illeti, ételére és italára kell vigyázni, minthogy az étel-ital legelsőbben is a gyomrot éri, mely ha alkalmatlan, ugyan a gyomor is érzi az egyéb belső részeknél hamarébb meg. Étele ezért légyen könynyen emésztő, jól megfőtt, leves inkább, mint száraz, jó meleg, az ő rendes idejében.”80


2012.09.27. 17:17:58


425

A magyar dietetika kialakulása a székelyföldi Mátyus István (1725–1802) tevékenységével kezdődik, aki Diaetetica (I. kötet: 1762, II. kötet: 1766) és Ó és Új Diaetetica (I–VI. kötet: 1787–1793) c. műveiben taglalja a gyomorbetegségek esetén ajánlott étrendet is.81 A régi orvosdoktori értekezések gyűjteményében egyetlen disszertáció foglalkozik a diétával: Koppel Zsigmond (1808–?) későbbi zágrábi orvos arra figyelmeztet értekezésében, hogy „aki egészségesen akarja megélni az öregkort, az mérsékelten éljen az étellel és itallal”, majd Celsustól a saját koráig leírja a legfontosabb diétás módszereket.82 A két háború között Szerb Zsigmond foglalkozott kiemelten a dietetikával: méltatója szerint egy személyben volt belgyógyász és dietetikus – e szakmák azóta Szerb Zsigmond 1867-ben született Pesten. Orvosi tanulmányait Budapesten végezte, majd 1913-ig az Erzsébet Szegényházban dolgozott, utána pedig a Rókus Kórházhoz tartozó Dologházi Fiókkórház belgyógyászati főorvosa lett (Kun utcai kórház). 1932-től a Maglódi úti Közkórház tüdőgyógyászati osztályára helyezték át (ma Bajcsy-Zsilinszky Kórház). A belgyógyászaton belül elsősorban a gasztroenterológiával foglalkozott, emellett kiemelkedő volt dietetikai tevékenysége. Justus Jakabbal (1866–1940), a Zsidó Kórház dermatológusával közösen szerkesztette „Therapia. A Gyógyító Tudományok Könyvtára” című, a gyakorló orvosoknak mint a „régi Nagy-Magyarországban a tudomány Névtelen Katonáinak” szánt sorozatot – ebben korabeli híres kardiológus-, ideggyógyász- és szemészprofesszorok művei jelentek meg; maga Szerb „Az epekőbetegség belgyógyászati kezelése” (1930) és „A gyomorfekély felismerése és gyógyítása” (1932) c. részekkel járult hozzá a sorozathoz: e művekben együttműködött Révész Vidor (1886–1939) radiológussal, a Magyar Röntgen Társaság korabeli elnökével. A dietetikában mind az orvosok, mind a laikusok számára hasznos művekkel gazdagította az irodalmat (Diétás szakácskönyv, 1931; Éljen az élet. A gasztronómia regénye, 1943): ez utóbbi az általános és a magyar gasztronómia első összefoglalása. 1962-ben, 95 évesen hunyt el (18.2. ábra).86 a)

18.2. ábra. a) Szerb Zsigmond arcképe, b) diétáról szóló könyvének fedőlapja


b)

2012.09.27. 17:17:59

426

Diéta

különváltak.83–86 Az 1940-es évek végén Kolta Ervin (1897–1976) is külön foglalkozott táplálkozástani ismeretekkel.87 Az utóbbi évtizedekben Pécsett Mózsik Gyula és Figler Mária irányításával végeztek sokoldalú táplálkozástudományi kutatásokat:89–91 számos közleményben/ könyvfejezetben foglalkoztak a fekély, a Crohn-betegség és a colitis ulcerosa diétás kezelésével, a probiotikumok hatásával, az enteralis, parenteralis és jejunalis táplálás módszereivel – ez utóbbiaknak csak a szövődményes fekélyes, illetve az operált betegek táplálásában van szerepük. A kortárs magyar gasztroenterológiában a diéta szemlélete egyezik a nemzetközi állásponttal. A 2007-es hazai gasztroenterológiai tankönyvben Simon László így fogalmaz: „A fekélybetegség gyógyításának nincs tudományosan megalapozott dietetikája, a kialakult gyakorlat az empirikus tapasztalatokat alkalmazza… A diéta – főleg a fetisizált tiltó étrend – nem befolyásolja a fekély gyógyulását, de javíthatja a tüneteket és segíthet a relapsusok megelőzésében, viszont önmagában is mellékhatásokat, fokozódó dyspepsiás tüneteket okozhat… A tej fogyasztásának kérdése évtizedek óta vitatott: fogyasztásának elbírálása legyen mindig egyénre szabott, ne tiltsuk és ne javasoljuk. Az étrend összeállítása abban legyen következetes, hogy a beteg kívánja az étkezést és kerüljön mindent, ami tudottan panaszt okoz.”92

Ezek az elvek megmaradtak a legújabb tankönyvekben is.91–93

Összefoglalás A diszpepsziás tünetek kezelése évezredekig empirikus volt, a görög, római, majd az arab orvosok megfigyelésein alapult: javaslataik a 19. századig fennmaradtak, amikor a skót Abercrombie és a francia Cruveilhier javasolta a tej adását fekélybetegeknek – e módszert módosításokkal átvette a német Leube, majd Lenhartz, és a tejkúra a 20. század elejére világszerte elterjedt. A Bertram Sippy által 1915ben ajánlott kúra tej, tejföl és alkáliák óránkénti adásából állt: bár mellékhatásaira rávilágítottak, és az is kiderült, hogy a diéta önmagában nem gyógyítja a fekélyt, a Sippy-kúra több mint 6 évtizedig igen elterjedt volt. Az 1970-es években az intragastricus titrálás módszerével kimutatták, hogy a tej HCl-neutralizáló hatása csekély, s a gyakori, kis mennyiségű étkezések gyomor-pH-ra gyakorolt hatása azonos a normális étrendével. A mai szemlélet szerint peptikus fekélybetegség esetén a szigorú, tiltásokon alapuló étrend helyett az egyéni intoleranciákat kell figyelembe venni. A peptikus fekély kezelése ma világszerte ambuláns, a fektetés végképp elavult: a kórházi ellátás a szövődményekre korlátozódik.


2012.09.27. 17:18:01

A peptikus fekélybetegség története

Recommend Documents