JEGYZŐKÖNYV A BME ÉPÜLETSZERKEZETTANI TANSZÉK, A NEM ADOM FEL ALAPÍTVÁNY ÉS A MAGYAR PASSZÍVHÁZ SZÖVETSÉG ÁLTAL SÉRÜLT EMBEREK SZÁMÁRA PASSZÍVHÁZ LAKÓOTTHON TERVEZÉSÉRE KIÍRT ORSZÁGOS HALLGATÓI ÉPÍTÉSZETI ÖTLETPÁLYÁZATHOZ A pályázatot a Hazai Korszerű Építészmérnök Képzésért Alapítvány támogatta. A pályázati kiírást 9-en vették ki a kiírásban megadott 2011. március 16-i határidőig. A kiírásban szereplő 2011. március 28-i beadási határidőig 5 pályaművet adtak be személyesen az Épületszerkezettani Tanszéken és ( előzetes egyeztetés alapján ) egyet postáztak ezzel a határidővel, mely 2011. március 29-én érkezett meg. A pályázatok kibontásakor megállapítható volt, hogy valamennyi pályamű sértetlenül érkezett és megfelelt a pályázati kiírásoknak. A pályázati bírálóbizottság 2011. március 31-én zsűrizte a terveket az alábbi összetétellel: elnök:
Dr. Becker Gábor
BME Épületszerkezettani Tanszék tanszékvezető egyetemi tanár DLA okl. építészmérnök
tagok:
Dely Géza
Nem Adom Fel Alapítvány kuratóriumi elnök Nem Adom Fel Alapítvány szóvivő Budapest III. Kerületi Önkormányzat főépítészi referens Finta és Társai Építész Stúdió Kft. Ybl díjas vezető tervező Magyar Építész Kamara alelnök vezető tervező BME Lakóépülettervezési Tanszék egyetemi docens DLA vezető tervező Magyar Passzívház Szövetség ( MAPASZ ) BME Épületszerkezettani Tanszék egyetemi adjunktus okl. építészmérnök
Papp Szabolcs Ábrahám Péter Fekete Antal Ertsey Attila Varga Tamás Horváth Sándor
titkár:
Dudás Bence
Magyar Passzívház Szövetség ( MAPASZ ) ügyvezető okl. építészmérnök
Pataky Rita
BME Épületszerkezettani Tanszék egyetemi mestertanár okl. építészmérnök
A tervezési program nehéz feladat elé állította a pályázókat, hiszen - a tervezési helyszín egy saroktelek, mely tájolása észak-déli irányú az átlója mentén; - a tervezés során alkalmazkodni kellett a terület beépítéséhez; - az épületformálást meghatározta a környezet építészeti megjelenése; - a program feszített; - az épületet oly módon kellett kialakítani, hogy minél alacsonyabb fenntartási költsége legyen, ezért lehetőség szerint feleljen meg a passzívház ajánlásoknak. A bírálóbizottság megállapította, hogy a tervek zöme magas színvonalon átgondolt és kidolgozott. A kiírásban szereplő funkció nettó cca. 700 m 2 alapterületet feltételez, míg a rendelkezésre álló szabályozás szerint a beépíthető terület cca. 440 m 2, ami azt jelenti, hogy a funkciókat mindenképpen több szinten kell elrendezni. Komoly vita alakult ki a parkolóhelyek biztosításával kapcsolatban. Mivel ennek teljesítése a kiírásban nem szerepelt, így az értékelésben szempontként nem lett figyelembe véve, azonban az alábbiak megállapításra kerültek: -
a kerületi szabályzat alapján a parkolást saját telken belül kell megoldani, külön gépkocsitároló nem létesíthető; a lakóegységekre vetítve legalább 70-80% parkolóhelyet kellene biztosítani, melyhez többletként járul az üzlethelyiség miatt fennálló igény. speciális épületről lévén szó, ahol vélhetően nem rendelkezik mindenki gépjárművel, esetleg elegendő lehet 8 db gépjármű elhelyezése ( ez cca. 100 m2 alapterületet feltételez )
A bírálóbizottság a beérkezett pályázatokat az épület telepítése, környezeti illeszkedése, tömegformálása, a funkcionális megoldás, illetve az energiahatékonyság, a passzívház alapelvek, valamint a terv kidolgozottsága szempontjából bírálta. Az egyes pályaművek részletes ismertetése a beérkezés sorrendjében:
1.
„GREENBOX”
Beépített bruttó alapterület: 436 m2 Beépített nettó alapterület: 325,11 m2 Pályázók egy „L” alaprajzú épületet helyeztek el a rövidebbik szárával az Ezüsthegy utcára fordítva, így a fésűs beépítésre merőlegesen jelenik meg. Innen közelíthető meg külön bejáraton a lakóotthon és az „üzlethelyiség”. A lakóegységek a földszinten és az emeleten kerültek kialakításra. A pincébe került valamennyi közösségi tér, így a nappali-konyha-étkező egység is. Annak érdekében, hogy ez is jól megvilágított legyen, illetve „kertkapcsolat” is kialakuljon, az udvar terepsíkja lesüllyesztésre került. Az épület tömegformálása, építészeti megfogalmazása egyszerű, az épület díszítését részben közvetlenül az épületre, részben az erkélyekre futtatott növények adják. Az épület kihangsúlyozza az utca sarkát, de a végfali homlokzaton nagyobb megnyitásokra lenne szükség. Az épület tájolása passzívház szempontjából nem a legkedvezőbb, mert a legnagyobb benapozottság nyugatról lehetséges. Az épületszárnyak által közbezárt udvar lesüllyesztése – bár a közösségi funkcióknak kedvez – használhatóság és a környezethez alkalmazkodás szempontjából kellemetlen, hiszen így háromszintes épület látványa adódik. Mivel a tágabb környezet vízgyűjtő területnek is felfogható ( az egyik oldalról a Pilis, míg a másik oldalról a Duna határolja ), így a vízelvezetéssel, a belső süllyesztett udvar vízmentesítésével is problémák adódhatnak. Az épületet vasbeton szerkezettel tervezték, a szerkezeti részletek a passzívház elemek tudatos és megfelelő alkalmazását mutatják. Pályázók törekedtek a belső terek akusztikailag is helyes kialakítására, az épület energetikai megfelelőségét számításokkal igazolták. Az alkalmazott gépészeti elemek: szellőztetés előfűtéssel, napkollektorok tárolókkal, spirálkollektorok földhő hasznosításra.
2.
„KAPOCS”
Beépített bruttó alapterület: 435,9 m2 Nagyon igényesen, aprólékosan kidolgozott, részletes leírással rendelkező pályamű. Pályázó a városképi védettség alatt álló beépítést elemezve jut arra a következtetésre, hogy a saroktelek északi részébe rendezve helyezi el az „L” alaprajzú épületet, mely mindkét utca felől alkalmazkodik a fésűs beépítéshez. A külső- és belső világot összekötő kert kerítése jól kijelöli a sarkot is. Szintén részletesen elemzi a funkcionális- és térkapcsolatokat, valamint a nyitottság és intimitás kettősségét, fontosságát. A földszinten kapott helyet az „üzlethelyiség”-bemutatóterem-műhely, mely különkülön, és összenyitva is működhet. Szintén a földszintre került a két nagyobb lakóegység, melyek megközelítése mások által zavartalanul is történhet. Az emeleten kaptak helyet a kisebb lakóegységek oly módon rendezve, hogy a mozgáskorlátozottak szobái ne folyosóról, hanem a közösségi tér felől nyíljanak – csökkentve ezzel a folyosó területét és könnyítve a közlekedést. A helyi szabályozásnak megfelelően részlegesen kialakított pincében kerül elhelyezésre az edzőterem, a stúdió és próbaterem. Az épület tájolása, egyszerű tömegformálása passzívház szempontjából kedvező. A jó ütemben, megmozgatottan elhelyezett nyílászárók „frissessége” mai épületet eredményez. Az Ezüsthegy utcai véghomlokzatra tervezett árnyékoló megosztotta a bírálóbizottság véleményét, a környezeti illeszkedés szempontjából idegen elem. Az épület energetikai megfelelőségét, gazdaságosságát több féle szerkezet elemzésével, számításokkal igazolta. Az alkalmazott gépészeti elemek: hővisszanyerővel ellátott mesterséges szellőztetés, föld hőcserélő, levegő hőcserélő, szükséges minimális elektromos pótfűtés helyiségenként, esővíz gyűjtés/hasznosítás.
3.
„ÓZON”
Beépített bruttó alapterület: 436,4 m2 Nagyon szépen, igényesen kidolgozott, részletes leírással rendelkező pályamű. Egy „U” alaprajzú épületet helyeztek el a Kőbánya utcára rendezve, azzal a céllal, hogy kívülről zárt, védett tér alakuljon ki a lakók zavartalansága érdekében. Az udvaron 5+1 mozgáskorlátozott parkolót helyeztek el. A lakóotthon az udvar felől közelíthető meg, míg az „üzlethelyiség” a Kőbánya utca felől is megközelíthető. A terv nagy előnye a nagyon jól szervezett alaprajz: jó tér- és funkcionális kapcsolatokat, kényelmes lakóegységeket alakított ki a pályázó. Különös gondot fordított a többféle akadálymentesség kialakítására. Az épület szerkezete nagy hőtároló képességű tégla hőszigetelve, a vasbeton szerkezetek liapor-betonból készültek. A nagy dél-nyugati homlokzat árnyékolását fix és mozgatható növényfalak biztosítják automatikus árnyékoló rendszer mellett, míg a szélvédelmet egy nagy üvegfal biztosítja, melyből később klímahomlokzat is kialakítható. A bíráló bizottság véleménye szerint az üvegfal nem biztosítja eléggé a sarok kijelölését, védelme is bizonytalan. Nyári árnyékolásban keveset segít, annál inkább megszorulhat mögötte a felmelegedett levegő. Az épület tömegformálása során alkalmazott épületugrások, konzolok passzívház szempontjából előnytelenek. Az alkalmazott gépészeti elemek: tetőn napkollektorok, napelemek, hővisszanyerővel ellátott szellőzőrendszer ( talaj előfűtés/hűtés lehetőséggel ), fűtésrásegítés talajkollektorral/talajszondával vagy hőszivattyúval tervezte, míg a csapadékvíz és szürkevíz felhasználásra is gondolt. A terv vitát váltott ki a bíráló bizottságban, mert a kidolgozottság, alaprajzi elrendezés, átgondoltság ütközött a passzívház szempontjából kedvezőtlen elhelyezéssel, a síkban tagolt homlokzattal, és a kevéssé sikeres környezeti illeszkedéssel, továbbá az utca felé fordított „U” alakú épület északra fordított belső udvara az év legnagyobb részében benapozás nélkül marad.
4.
„NAF”
Beépített bruttó alapterület: cca. 380 m2 Pályázó az épület elhelyezéséhez részletes elemzést végzett és a fésűs beépítéshez igazodást tartja szem előtt. Azonban ebben az esetben kedvezőtlen a hosszú északkeleti tájolás, emiatt megtöri az épület tengelyét, hogy minél nagyobb felület nyíljon meg dél-nyugatra, illetve kelet felé. A funkciók egy tömbbe rendezése középfolyosós és viszonylag széles épületet eredményez, mely a kétszintes kialakítás miatt nagyon magas lenne, a lapostetős kialakítás nem lehetséges – ezért a térdfal teljes lecsökkentésével alakítja ki a tetőteret, és kiemelt tetőfelépítményekkel biztosítja a megfelelő bevilágítást és belmagasságot. Ez megnöveli a kihasználhatatlan tereket, mert a födémig lefutó ferde tető alatti részek gyakorlatilag nem használhatók, és a lehűlő felületek nagyságát is indokolatlanul megnöveli. A mögötte elhelyezett lakóhelyiségek parapetmagassága a belátás ellen nem nyújt védelmet. Az üzlet-bemutatóterem-műhely jó funkcionális egységet alkot, de a lakóegységek és közösségi terek viszonylag szűkösek. Pinceszint nem készült. Az épület szerkezete hőszigetelő zsaluelemmel kialakított monolit vasbeton fal, monolit vasbeton koporsófödémmel, a passzívháznak megfelelő hőszigeteléssel kialakítva, melyet a számítások is igazolnak. A pályázat külön erénye a passzívház számítás. Az alkalmazott gépészeti elemek: tetőn napkollektorok, mesterséges szellőzés. A terv előnye a terület fésűs beépítéséhez való alkalmazkodás, azonban a tetőtér kialakítása nem eléggé végiggondolt, mert nagyon nagy áthidaló hosszak ( cca. 8 m ) alakulnak ki, illetve a lefutó tető miatt használhatatlan belső terek jönnek létre.
5.
„VATTACUKOR”
Beépített bruttó alapterület: 39,8%, azaz cca. 430 m 2 Szép grafikával, igényesen kidolgozott, részletes leírással rendelkező pályamű. Telepítés során a passzívház követelte szabályok és az utcaképbe illeszkedés volt a fő szempont. Ennek megfelelőn pályázó a saroktelek északi részébe rendezve helyezi el az „L” alaprajzú épületet, és a sarkot szépen megfogalmazva, egy különálló egyszintes épületet helyez a telek déli sarkába – így ideálisan tud alkalmazkodni a meglévő beépítési ritmushoz. A két épülettömeggel megosztja a különböző rendeltetéseket, és bensőséges belső udvari teret képez, úgy, hogy a nagyobb épület benapozása egész évben biztosított. A különálló épületben kaptak helyet az irodák, míg a „nagy” épület földszintjén az „üzlethelyiség” – mely külön is megközelíthető -, illetve a nagyobb lakóegységek külön bejáratokkal. Az emeleten kaptak helyet a kisebb lakóegységek. A bírálóbizottság véleménye szerint nem szerencsés, hogy egy-egy vizes helyiség két lakószobához tartozik – ez „diákotthoni” hangulatot teremt, illetve ezektől a lakóegységektől messze helyezkedik el a nappali-konyha-étkező rész. A pincében műhely, próbaterem, illetve raktárak kaptak helyet. Kedvezőtlen, hogy a próbaterem csak az ablaktalan műhelyen keresztül közelíthető meg. Az épület tájolása, egyszerű tömegformálása passzívház szempontjából rendkívül kedvező, de a különálló tömeg üzemeltetés szempontjából nem szerencsés. A funkciók megbontásával nagyon jó arányú épületek alakulnak ki, melyek jó ritmusban folytatják az utcaképet. A nyílás nélküli végfalak nem „homlokzati” minőségűek. Célszerű lenne a nyílászáró kiosztásnál jobban kilépni a monotonitásból. A bírálóbizottság véleménye szerint szerencsésebb lett volna az „üzlethelyiség” funkció külön épületbe történő elhelyezése - ez kedvezett volna a homlokzati kialakításnak is - azonban kerekesszékkel kedvezőtlen időjárás esetén bármelyik rendeltetés megközelítése kellemetlen lehet. A terv az akadálymentes kialakítást többféle korlátozottság esetén részletesen ismerteti. A benyújtott részletterveket igényesek, szépen kidolgozottak. Az épület energetikai megfelelőségét számításokkal igazolták. Az alkalmazott gépészeti elemek: napkollektorok, napelemek, talajon át beszívott külső levegő, illetve hőcserélővel kombinált szellőzés, melegvizes kaloriferrel kiegészítve.
6.
„SZE-2011”
Beépített bruttó alapterület cca. 360 m2 Az Ezüsthegy utcára rendezve helyezte el pályázó a pince, földszint + egy szintes épületet, melynek földszintje a Kőbánya utca és a belső kert felől is megközelíthető. A földszinten az irodák és az „üzlethelyiség” mellett kapott helyett az egyik nagyobb lakóegység, míg az emeletre került az 5 kisebb lakóegység, melyekhez saját vizes helyiség nem tartozik. Bár az alaprajz nagyon kompakt, nem elégíti ki a kiírási követelményeket (2 nagyobb és 10 kisebb lakóegység, saját vizes helyiségekkel, stb.). Az épület „Bauhaus” hangulatú az összetett tömegével, kis hajlású tetőivel. Az épület jó arányú, izgalmas megjelenésű, de nem illeszkedik az utcaképbe, és kedvezőtlen passzíváz szempontjából. Szerkezeti megoldásai a műszaki leírás szerint korrektek ( bár az anyaghasználat néha megkérdőjelezhető ), de a pályázat részletterveket nem tartalmaz. Az alkalmazott gépészeti elemek: geotermikus hőszivattyú, felülethűtés/fűtés, hővisszanyerővel ellátott mesterséges szellőzés; ennek ellenére a leírás szerint kéményre is szüksége van, ami passzívház esetén nem indokolt.
A bírálóbizottság komoly szakmai viták után az alábbi döntést hozta: I. helyezett 120.000 Ft: II. helyezett 80.000 Ft
2. számú pályamű, jelige: KAPOCS 5. számú pályamű, jelige: VATTACUKOR
A bírálóbizottság III. helyezést nem adott ki. Dícséret 40.000 Ft:
1. számú pályamű, jelige: GREENBOX
A munkák színvonalára való tekintettel a bírálóbizottság valamennyi nem díjazott résztvevőnek költségtérítést ítélt meg 20.000 Ft értékben. A borítékbontás alapján az egyes pályaművek készítői a pályázatok beadásának sorrendjében: 1. számú pályamű jelige: GREENBOX Dicséret: 40.000,Bodnár Ágnes BME Építészmérnöki Kar II. évfolyam
[email protected] Kis Tibor BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Martonosi Dorottya BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Tóth Ádám BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected]
0 % - 0,-
25 % - 10.000,-
25 % - 10.000,-
50 % - 20.000,-
2. számú pályamű jelige: KAPOCS I. helyezett: 120.000,Riesz Abigél 50 % - 60.000,BME Építészmérnöki Kar V. évfolyam
[email protected] Gyökér András 50 % - 60.000,BME Építészmérnöki Kar V. évfolyam
[email protected] 3. számú pályamű jelige: ÓZON költségtérítés: 20.000,Batizi-Pócsi Gergő % - ,Debreceni Egyetem Műszaki Kar Tervező Építészmérnök MSC I. évfolyam btg@
[email protected]
Hajdú Barna
% - ,Debreceni Egyetem Műszaki Kar Tervező Építészmérnök MSC I. évfolyam
[email protected] Gulyás Eleonóra % - ,Debreceni Egyetem Műszaki Kar Tervező Építészmérnök MSC I. évfolyam
[email protected] 4. számú pályamű jelige: NAF költségtérítés: 20.000,Kroó Anna 50 % - 10.000,BME Építészmérnöki Kar IV. évfolyam
[email protected] Szőke Márk
50 % - 10.000,BME Építészmérnöki Kar IV. évfolyam
[email protected]
5. számú pályamű jelige: vattacukor II. helyezett: 80.000,Bakos Bálint BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Batizi-Pócsi Péter BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Berecz Zsolt Gábor BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Dévai Zoltán BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Ivicsics Júlia BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Juhász Norbert BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Ligeti Máté BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Vágvölgyi Éva Eszter BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected] Várszegi Zsolt BME Építészmérnöki Kar III. évfolyam
[email protected]
% - ,-
% - ,-
% - ,-
% - ,-
% - ,-
% - ,-
% - ,-
% - ,-
% - ,-
6. számú pályamű jelige: SZE-2011 költségtérítés: 20.000,Füleki Dávid 50 % 10.000,Széchenyi István Egyetem Győr I. évfolyam
[email protected] Hídvégi Miklós 50 % 10.000,Széchenyi István Egyetem Győr III. évfolyam
[email protected] Az eredményhirdetésre 2011. április 4-én került sor. Budapest, 2011. április 4. összeállította:
Pataky Rita a bírálóbizottság titkára