A Paksi Református Gyülekezet 2009-es sí-tábora Gyülekezetünk szervezésében kerek félszázan voltunk együtt felnıttek, gyerekek, szülık és nagyszülık, reformátusok és más vallásúak egy hétig az ausztriai Grebenzen-hegy lejtıin. Voltak köztünk, akik a síelésért, voltak, akik a kikapcsolódásért, voltak, akik a hegyi sétákért, voltak, akik az unokák kedvéért, de valamennyien a közösség öröméért mentünk el ebbe a táborba, s ezt át is élhettük a tábor minden napján. Jó volt együtt lenni egymással és Istennel. Érkezéskor, mikor végre kiszállhattunk a buszból, kissé elcsodálkoztunk a „Gut Trattenhoff” fogadón, melynek külsı megjelenése inkább egy pajtát sejtetett. Szerencsére hamar kiderült, hogy a mőemlék épület aljában nagyon komfortos kis apartman van kialakítva, mely még szaunát is rejt, s a többség egyébként is egy külsıleg is mutatós házban lesz elszállásolva. A szállás jól felszerelt és kényelmes volt. Ennek ellenére sem ajánlhatom jó szívvel a szálláskeresıknek, mert a fogadós – egy nagydarab osztrák úr – meglehetısen barátságtalan, s a közétkeztetésrıl is sajátos elképzelései vannak. Viszont korán kell annak felkelnie, aki a mi örömünket el akarja venni; például ennek a fogadósnak se sikerült. Reggelenként minden nap áhítattal kezdtük a napot. Gyakran beszélünk arról, hogy a teremtés történet milyen gazdag és aktuális üzenetet hordoz, de ritkán fejtjük ki, hogy mi is ez az üzenet. Ezen a héten ennek jött el az ideje, s a részvevık tapasztalhatták, hogy valóban bıséges e történet üzenete, hisz öt nap se volt elég arra, hogy a teremtés elsı napjáról a másodikra jussunk. Kérdezték is a gyerekek, hogy miért olvassuk minden nap ugyanazt a Bibliából, de – mert nem tudták még szó szerint idézni – könnyő volt megadni a választ: „Hogy jól megjegyezzétek!”
Elsı nap: „Kezdetben…” A Biblia elsı néhány sorát olvastam fel. E zzel a rövid kis szakasszal fogunk ezen a héten foglalkozni. Ennek igéivel, m elyeken keresztül az Isten m a is hitelesen szólítja m eg az em bert, m elyeken keresztül igaz üzenetet mond a m odernkor em berének is, m ert Isten üzenete nem avul el, nem veszti érvényét. İ m indig aktuálisan szól, m ert ez igékben is örök kérdésekre válaszol. A kérdés csak az, hogy a ma em bere elég értelmes-e, elég felnıtt-e ahhoz, hogy ebbıl a képies prófétai iratból m egértse a szívében ott élı örök kérdésekre az élı Isten válaszát. A történelem alázatra int, m ert azt látjuk, hogy sokszor értették félre régebben is e sorokat, s gyártottak kozm ogóniát belıle. S m ert a terem tésrıl szóló helyszíni tudósításnak tekintették, nem érhette el célját az ige. E sorok, ha félreértik ıket vagy bigottsághoz vagy botránkozáshoz és ateizm ushoz vezethetnek. E zért nekünk is alázattal a Szentlélekistenhez könyörögve kell elkérni a bölcsességet, ha azt a kincset, mely ezekben az igékben rejtve van, lelkünk épülésére akarjuk használni. N ézzük tehát, m it érthetünk m eg Isten segítségével az elsı versbıl: „Kezdetben teremtette Isten a mennyet és a földet.”
A m i Istenünk a kezdetnek is az ura. İ nem kullog az esem ények után. İ m aga a kezdet kezdete. A z egész világm indenség az Istennel kezdıdött, tehát jól kezdıdött. É s jól is folytatódhat, ha Isten m arad az esem ények ura. S a világegyetem általunk ism ert részein jól is m ennek a dolgok, m ert ı m a is az úr. A csillagok és a m i napunk is világít, a bolygók kijelölt pályájukon bolyonganak, a világegyetem ben az isteni rend érvényesül. M inden m őködik, m ert Isten jól terem tette m eg, s azóta fenntartja és m őködteti. E gyetlen helyen van galiba az egész terem tésben. E gyetlen helyen, m elyet rábízott egy terem tm ényére, hogy ı képviselje Isten uralm át rajta. E z a hely a föld nevő bolygó, s e kiváltságos terem tmény az em ber, aki a m aga akaratával
elhom ályosítja a földön Isten tökéletes tervét, akaratát. E bolygón az em ber uralkodhat, s m ert ezt nem Isten akarata szerint teszi, itt felborult a rend, s e rendetlenségben m aga az em ber is szenved. D e e verssorban a rendetlen és szenvedı em ber szám ára is van rem ény; Isten m egterem tette m ár a kezdet kezdetén a m ennyet is. A kezdet Istene nem ragadt le a kezdetnél. İ átlátja az egész folyam atot. İ m ár a kezdetnél is látja a véget, s m egterem ti a m ennyet, ahova, ha saját rendetlenségünktıl m egcsömörlünk, ha szenvedéseinkbıl alázatot tanulunk, elindulhatunk azzal, ha engedjük és kérjük, hogy legyen ı ne csak a kezdetnek és a végnek, születésünknek és halálunknak, hanem egész életünknek is az ura. K érjük ezt tıle! Á men Második nap: Félbeszakadjon benned a teremtés? Isten terem tett meg m indent. V ele kezdıdik a m indenség, az univerzum eget betöltı fensége, a csillagok ragyogó tiszta fénye, a víz életet sejtetı csobogása, a szellı langyos sim ogatása, a m adarak hajnali füttyös dalolása, s vele kezdıdött a én életem is. A m ai igében azonban m ég nem tartunk itt. M ert azt látjuk az igébıl, hogy Isten nem egyszerre terem tett m indent, hanem tartott bizonyos fokozatosságot. M egtehette volna azt is, hogy m indent egy szem pillantás alatt terem t m eg, hisz látjuk, nem tart neki ez az egész sokba, hisz csak szól, hogy legyen, és lesz; am it pedig parancsol, az a nem létbıl létre jön. D e nem ez volt az akarata, hanem egy folyam at. Talán, m ert öröm ét lelte e folyam at m inden percében, vagy csak hogy m inket, m indent azonnal akaró em bereket is türelem re tanítson? – Term ékhitelek sokasága bizonyítja, hogy ránk fér e türelemlecke. A z biztos, hogy ezt olvassuk: „A föld még kietlen és puszta volt, a mélység felett sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek felett.”
A m i terem tésünk se egy pillanat m őve. É letünk Isten gondolatában m egvolt m ár a terem tés hajnalán. D e létünk csak a fogantatással veszi kezdetét, aztán kell m ég 9 hónap, m íg m eglátjuk a napvilágot, s lám m ár egy csomó idı eltelt, de hol vagyunk m ég attól, hogy kész legyünk. – A föld m ár kész, de m ég kietlen és puszta, és sötétség van a mélység felett. D e jó, hogy Isten nem hagyta abba a terem tést. H a lehetne is létünk ilyen körülm ények közt, m ilyen lehangoló lenne a sötétben végig botorkálni egy életet a kietlen földön, a hideg sziklák közötti m élységben. D e Isten nem hagyja abba itt a terem tést, a föld pedig alázattal hagyja, hogy Isten erıs kézzel m egform ázza, a nappal m egsüttesse, folyókkal szabdalja, erejét szívó fákkal gyüm ölcsterm ésre sarkallja, hogy m ire m inden kész lesz, kies, színes és pom pás legyen, s így fogadja m ajd lakóját, urát, Isten helytartóját, az em bert. A föld kietlen volt az elsı napon, de a terem tés nem állt m eg, nem szakadt itt félbe. D e jó lenne, ha a m i terem tésünknek se kéne félbeszakadnia. M ert attól, hogy létezünk m ár, m ég lehet, hogy lelkünk az önzés pusztája, szívünk a kegyetlenség kietlenje, életünk pedig a bőn m élységének sötétjében botorkál. D e Isten jó, terem tıi terve szerint nem kell ennek így m aradnia. İ kész m inket kézbe venni, és az önzés pusztájából a jószívőség paradicsom át, a kegyetlenség kietlenjébıl az irgalom szigetét, a bőn sötétje helyére pedig a szeretet tisztafényő ragyogását m egterem teni az életedben. A kérdés, hogy engeded-e neki, hogy tovább form áljon, hogy K risztus képére alakítson, vagy pedig m egm akacsolod m agad, s félbeszakad életedben a terem tés. N e m aradj egész életedre félbehagyva! Á men.
Harmadik nap: A beszélı Isten A terem tési történet elsı napjának m ai üzenete az, hogy beszélı Istenünk van. N em olyan az Isten, aki valahol az általa terem tett világ távoli szegletében üldögél fenséges hallgatásba burkolózva, hanem olyan Istenünk van, aki szól, aki m egszólít, sıt aki parancsol, mert ez a m i Istenünk m indamellett, hogy terem tı, király is, akit úgy nevez a Biblia egy m ásik helyen, hogy királyok királya és uraknak ura. Isten tehát szól, m ert ez term észetéhez tartozik. Szólt ı m ár az em ber terem tése elıtt is, s szavát „m eghallotta”, „m egértette” az élettelen anyag, s engedelm eskedett is Isten szavának. Látjuk tehát, hogy m ás az ı szava, m int a m iénk. M i is szoktuk szólongatni az anyagot is, biztatjuk a beszorult cipzárt, meg a leeresztett sorom pónál a késlekedı vonatot, csak ránk nem akar hallgatni. Isten szavára hallgat a terem tett világ. Isten kedves terem tm ényéhez, az em berhez is szól. E lég hangosan ahhoz, hogy halljuk, elég világosan ahhoz, hogy értsük, de m égis visszafogottan, hogy szava ne kényszerítı erıvel hasson ránk, m int a tárgyakra, hanem szelíden, hogy a szeretetével indítson m inket szófogadásra, ne pedig m indenhatósága szabadságot félresöprı erejével. K ettıs tehát a m egtiszteltetés. E gyrészt a világ hatalm as U ra, m indenható terem tıje, akinek szavára m enny és föld létrejön, beszélni akar veled, a terem tm énnyel, porszem kis em berrel. N agy szó! M ásrészt partnernak tekint, akinek nem diktál, m int a többi terem tménynek, hanem akit szavával tanácsol, bölcsességével m eggyız, szeretetével engedelmességre bír. D e sok em ber veszi sem m ibe e m egtiszteltetést! N em örül Isten szavának, jobban szeretne egy ném a Istent, aki nem szól bele a dolgaiba. A ki csak meghallgatja, am it m i kérünk, s teljesíti is, de nem m ond vélem ényt, nem főz hozzá kom m entárt, m ert az nem érdekel m inket. E rrıl a gondolatról tanúskodik az a fajta vallásosság, am elybe belefér, hogy olykor im ádkozzon az em ber, hisz tulajdonképpen nem tagadja ı az Istent, ha m eg m ár van, legyen ném i haszna is, segítsen, de Bibliát nem olvas, igehirdetést nem hallgat, m ert neki ne m ondja m eg az Isten. Így kim ondva elborzasztó szem telenség ez Istennel szem ben, mégis rengetegen élik így életüket, hitéletüket, Isten szavára nem figyelve, ha meg véletlen m eghallják, akkor Isten szavának nem engedve. Isten azonban nem veszti el türelm ét ez em beri arcátlanságot látva, hanem továbbra is szól, hív szeretettel, m ert nem ítéletes, m indenható szavával akar téged megsem m isíteni, hanem szeretetteljes szavával akar az örökéletre és boldogságra elvezetni. K inyitod-e füled, kinyitod-e szíved szava elıtt? K íváncsi vagy-e m ár szavára? V an-e kérdésed az Ú risten felé? E ngedd, hogy szavával form álja életed, s m egtapasztalod, m ekkora kincs, hogy beszél hozzád, beszél veled az Isten. Á men. Negyedik nap: A világosság Legyen világosság! – hangzik fel a terem tés hajnalán, Isten igéjének, hozzánk szóló üzenetének elsı lapján. D e, hogy a terem tés folyam atában ez m ekkora fordulatot hoz, hogy m ilyen jelentıségő szavak ezek, azt csak akkor értjük m eg, ha nem a biológiát, m eg fizikát hívjuk segítségül, bár kétségtelen, hogy a világosságnak e szem pontok szerint is túlbecsülhetetlen a jelentıssége, hanem ha a Bibliaolvasásban eljutunk a Szentírás m ásik végéhez, ahol azt olvassuk: „az Isten világosság, és nincs benne semm i sötétség”. (1Jn; 1:5.)
Legyen világosság! – és a terem tésben lett világosság. Isten ezzel a m aga term észetébıl osztott m eg valam it a terem tm ény világgal. Isten a világosság, de Isten a világosságot nem tartja m eg egészében m agának, hanem m ert a világosság nagyon jó, ezért a terem tett világot is m egajándékozza Isten a világossággal. Isten önm agából ad valam it, hogy nekünk, em bereknek ne sötétben kelljen tapogatóznunk, ne vakond életet kelljen élnünk – noha lehetne élni úgy is. V ak testvéreink is elboldogulnak valahogy a világban Továbbá vannak fajok, m elyek csupán szaglás alapján is fenn tudják m agukat tartani. D e mégis m ennyire m ás, hogy Isten m egajándékozott m inket önm agából valam ivel, a világossággal, am i által láthatjuk a terem tés pom páját, Isten újlenyom atát, s így teljesebb, szebb lehet az életünk. Isten m indam ellett m eghagyta a sötétséget is. A sötétség bár nem önm agában létezı dolog, tulajdonképpen az egyáltalán nem is létezik, hisz nem m ás, csak a világosság hiánya. D e Isten engedi, hogy e hiányt is m egtapasztaljuk, hogy ezáltal tanuljuk m eg értékelni az ı ajándékát, s azért is, hogy m inden reggel átélhessük a terem tés elsı napjának csodáját, m ikor gyönyörködünk a pirkadatban, ahogy a nap elsı sugarai szerteőzik az éj sötétjét, ahogy elárasztja fokról fokra a világot a világosság, m elyben láthatunk, tájékozódhatunk, m elyben biztonságérzetünk helyre áll. M ert az em ber ösztönösen úgy érzi, hogy a világosságban van biztonságban. S ez igaz is, ha jól értjük. Igaz, ha ennek a lelki igazságára figyelünk, s m egértjük „az Isten világosság”, s ezért Isten kezében van biztonságban az életünk. Olyan biztonságban, m elyet sem m i és senki nem tud lerom bolni, m ég a halál sem . H ogyan juthatunk e tökéletes szépségbe és biztonságba, Isten kezébe. Ú gy, ha komolyan vesszük Jézus szavát, aki ezt m ondja: „É n vagyok a világ világossága. A ki engem követ, nem jár sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”. (Jn; 8:12.) K övesd Jézust, és Isten terem tı szava érvényre jut a te életedben is, és lelkedet elönti az egyetlen valódi, az Isten világossága, melyben az élet szép, s m elyben élni jó. Á men Ötödik nap: És lett este és reggel… Bár tudjuk, hogy bizonyos szem pontok alapján szükséges világunkban a sötétség jelenléte is, m égis az em ber lelkében ösztönösen a sötéthez rossz asszociációk tartoznak, m íg a világoshoz pedig jók. A sötéttel a gonoszt, az ártó szándékot, a jellem telenséget, a csapdát, a félelm et és m ás efféléket szoktunk összefüggésbe hozni, m íg a világosság a jóság, a szabadulás, a tisztaság érzetét kelti bennünk. Tulajdonképpen a világosságban Isten tulajdonságait látjuk tündökölni, m elyek akkor is vonzóak, ha valaki egyébként nem is ismeri Istent, s talán nem is igen hisz benne. M a viszont Istennek egy újabb tulajdonságát fedi fel elıttünk az ige. Igaz az, am it tegnap m ondtunk, hogy Isten tulajdonsága a világosság, és nincsen benne semm i sötétség, viszont m a az is feltárul elıttünk, hogy Isten ennek ellenére a sötétségnek is az ura. Isten valóban m indenható; hatalm a nem ér véget ott, ahol a sötétség kezdıdik. Isten a sötétséget világossággá tudja változtatni, ha akarja, de azt is m eg tudja tenni, hogy a sötétet a m aga sötétségében használja fel a saját jó tervének elısegítéséhez. Istennek e sötétség felé is kiterjedı hatalm át azzal fejezi ki a Szentírás a m aga ókori szim bolikájával, hogy Isten nevezi el a sötétet éjszakának. A z ókorban ugyanis annak volt joga a névadáshoz, akinek hatalm a is volt az elnevezett dolog felett. A zt m ondja tehát történetünk, hogy Istennek hatalm a van a sötét felett. Istennek nem kell hadakoznia a sötétséggel, a sötét erıkkel, m ert m áris övé a hatalom felettük. E z szám unkra azt jelenti, hogy bárhogy is látjuk a világban a sötét erıket tom bolni, nem kell félnünk; bizton tudhatjuk, hogy Isten tervét ez nem hiúsítja meg. Isten terve pedig a m i végsı boldogságunk,
üdvösségünk és örökéletünk. Istennek ezért nem kell m egharcolnia, mert ı m indenható. N em úgy áll a dolog, hogy Istennek harcolnia kell az ördöggel, m i pedig drukkolunk neki, hanem úgy hogy nekünk kell harcolnunk a sötét erık ellen saját életünkben, s ehhez kérhetjük a gyıztes Jézus segítségét, aki em berként is legyızte a gonoszt, és ha akarunk harcolni a sötétség erıi ellen, és ehhez kérjük Jézus segítségét, általa m i is gyızelem re jutunk. E z nem is kérdés, hisz itt is látjuk a világosságé az utolsó szó: Lett este és lett reggel. E z Isten rendjében a sorrend. N em a besötétedésé, hanem a kivilágosodásé, nem a halálé, hanem a feltám adásé és az életé az utolsó szó. E z Isten rendjében nem kérdés: A kérdés csak az, akarsz-e Jézus seregében harcolni a sötétség ellen? E rre a kérdésre add m eg m agadban az Istennek a választ e tábor végén. Á men. Az áhítatok hangulatát kifejezetten feldobta az ének, melyet Tóthné Hanol Franciska szintetizátoros kíséretei tettek élvezetessé. Nélküle bizony elég rekedtes lett volna dalunk e korai órájában a napnak. Így is volt, hogy két hanggal lejjebb kellett venni a hangmagasságot, még jó, hogy a technika korában ez nem gond. A szintetizátornak egyedül sofırünk nem örült, de ez még az indulásnál volt. Viszont kifejezett sikerélménnyel gazdagodott ı is, mikor sikerült beszuszakolnia a hangszert a csomagtartóba. A sípálya csodálatos volt. A táj gyönyörő, friss havunk is esett, s hétvégére a napsütés is ragyogó lett. Az oktatók fáradhatatlanul csiszolták stílusunkat, csak mi fáradtunk el alaposan a nap végére. Lehet az egészséges életmódhoz nem elég egy évben egy hetet mozogni. A hét második felében esténként a reggeli áhítatok témájáról beszélgettünk, a gyerekeknek pedig külön foglalkozás volt. A beszélgetések sok érdekes témát felhoztak, olykor olyat is, ami az eredeti kérdésektıl messze kanyarodott. Sokat beszéltünk a személyes lelkigondozás szükségességérıl és lehetıségeirıl. Arra jutottunk, hogy ez bár mőködget egyházunkban, mégis tekinthetjük egy csekély mértékben kiaknázott energiaforrásnak, mely, ha jobban felszabadítjuk, nagy lendületet adhat az egyház további növekedésének. A hét végén testileg kellemesen elfáradva, lelkileg felfrissülve, élményekkel gazdagodva és Isten iránti hálával térhettünk haza, méghozzá teljes testi épségben. Mindezért dicsérjük az Urat, egyedül övé a dicsıség.
