• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
Hunyadi Zsombor
A nôbûvölô Ayzik-Meyer Dik és a haszkala nézeteinek terjesztése a 19. századi Kelet-Európában
A 19. század közepére a berlini haszkala nézetei gyors terjedésnek indultak, komoly kutatói és népszerûsítô tevékenység folyt azért, hogy minél nagyobb rétegeket tudjanak a berlini felvilágosodás holdudvarába tartozó és az onnan kirepülô gondolkodók megszólítani, és rájuk minél nagyobb hatást kifejteni. Amint látható, már a 18. század végén intenzíven felgyorsuló folyamatok több stratégiai lépés megtételét kényszerítették ki a zsidó társadalom különféle rétegeibôl, hogy a már kifejtett univerzális erkölcsi nézetek és életformamodellek gyökeret verjenek a számos elôítélet várakozásaival és egy változó kor kihívásaival számoló zsidóság körében. Ez a hatásmechanizmus egy egyre táguló és különféle lehetôségeket nyíltan hangoztató, számos esetben valóban biztosító társadalmi helyzetben érvényesülhetett, ami egyértelmûen kirajzolódó tendenciákat mutat Európa nyugati területein.1 Ezzel szemben keleten, így Oroszországban is, ezek a nézetek épp csak beszüremkedtek. Itt a lehetôségek és elvárások nem fogalmazódtak meg egyértelmûen, ilyen zárt közegben a haszkala is másképp jelentkezett. A maszkiloknak nincs lehetôségük az általános társadalmi struktúra differenciálódását, a zsidóság egyenjogúsításának közvetlen, szinte kézzel fogható közelségét felmutatniuk.2 Azonban a zsidó értelmiség egy részét a berlini központ fokozatosan körvonalazódó tudományos, irodalmi tevékenysége magához vonzotta, és nézeteinek terjesztésére bírta. Ayzik Meyer Dik (1814-1893) ötvözetét nyújtja a keleti területeken részlegesen megvalósuló, a felvilágosodást elômozdító törekvések kettôsségének.3 Egyrészt elmaradhatatlannak tartotta az új gondolatok megismertetését a zsidó társadalom egészével, nem kizárólag a rabbinikus elit elhajlóival. Másrészt tevékenységével
a tömegek életmódja tekintetében egy konzervatív, mérsékelt beállítódást tartott támogatandónak. Nyelvhasználatát, a jiddis nyelvet a kor tudományos közvélekedése alapján zsargonnak bélyegezte, ennek ellenére az egyetlen olyan eszköznek ítélte, amivel valóban képes az új áramlat morális eszményeit, etikai kritériumait közvetíteni, népszerûsíteni.4 A jiddis irodalom, amint azt a kor közhelye megpecsételte, nôi irodalomként vagy elnôiesedett férfiak irodalmaként jelent meg. Dik ezt jó eszköznek tekintette a közvetlen kapcsolat kialakítására, hiszen maga is többször megszólította jiddis anyanyelvû nôi olvasóit, akiket irodalmi toposzaival, a „majszékkal” próbált határozottan befolyásolni, ideológiájának megnyerni. Az alábbiakban megpróbálom röviden bemutatni, hogy Dik tudatosan miként igyekezett egy, a zsidó haszkala nézeteit befogadó jiddis tömegigényt kialakítani, és A bukott címû novellájában milyen formai keretek segítségül hívásával, milyen gondolatokat kívánt közvetíteni a megcélzott nôi közönség felé. A zsidó felvilágosodás történeti tudatának egyik vitathatatlanul fontos eleme az ún. Zeitgeist5 elkerülhetetlenségének hangoztatása volt. Az idôk szelleme elérkezett, hogy a korábban bevett formákat elsöpörje, átalakítsa. Akik ezt megérzik, képesek közvetíteni, azok történelmi szükségszerûségnek tesznek eleget, és fontos szerepet tölthetnek be annak kiteljesítésében.6 Ilyen és ehhez hasonló motivációk segítették elô, hogy egy olyan személyiség, mint Luther központi szereplôvé válhatott az angol romantika és a zsidó felvilágosodás számára egyaránt, hiszen Coleridge és Dik is fontos bizonyítékot láttak Luther eszmetörténeti fellépésében, amit rendszerük megtámogatására használhattak fel. Coleridge szemében Luther a romantikus eszmény,
• 108 •
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
aki folyamatos küzdelemben él magával, az írással és az alkotással,7 míg Dik szemében Luther az, aki hozzá hasonlóan képes felvenni a harcot a többség szellemi elhagyatottságával, és egyedül szembeszegül a többségi hatalommal. Végül, mivel felismerte, hogy a Zeitgeist az ô oldalán áll, gyôzedelmeskedett az ôt körülvevô gonosszal szemben.8 Az idôk szelleme tette fontossá a múlt és a jelen közötti éles cezúra kihangsúlyozását. Dik történeteinek többségét emiatt a távoli múltba utalja. Szerzôsége másodlagos, sokszor csak az iniciálék jelentek meg, amik megjelenítése elmaradhatatlannak bizonyult, különösen, miután Dik munkái a jiddis világban addig ismeretlen mértékû népszerûségre tettek szert9. A bukott címû írásában több ponton is távolítja magától Dik a szerzôséget. Egyrészt egy bizonyos J. Sapira gyûjtésének tulajdonítja a történetet, amit ô egy közösségi pinkaszból, jegyzôkönyvbôl emelt ki. A pinkasz mûfaj felhasználása egyértelmûen a múlt egy eseményének a kivetítését jelenti. Egy korét, amelyben a közösségek tapasztalatai egymástól elszigetelten léteztek, a különbözô tragédiák és örömök siratása és ünneplése nem hagyta el a közösségi teret.10 A történet aktualizálása annak hangsúlyozása, hogy ma már ezen események együttes feldolgozása közös emberi tapasztalat, a közösséghez való szoros kötôdés felbomlott, megszûnt, a partikuláris motívumok, vonások a történet egyediségét hivatottak biztosítani. A cselekményben rejlô érték azonban mindenki számára adaptálható, a morális tanulság mindenkinek tanulságul, tapasztalatként szolgálhat. Ez a stratégia, a régmúlt aktualizálása nem újonnan felfedezett erkölcsnemesítô eszköz. Dik ismerte a korszak zsidó kiadói által fogyaszthatónak ítélt mûveket, a Jeven Meculát és a Joszipont,11 amik a vallási meghagyások szigorú keretében óriási népszerûségnek örvendtek. Számos átdolgozásuk, kommentált kiadásaik mindenhová eljutottak. Roppant érdeklôdés övezte a zsidó történelmet, a túlélt régmúltat, amelyeket olyan jóváhagyott értékek jellemeztek, mint az áldozatvállalás, a hôsiesség vagy a bátorság. Történetünkben a zsidó hagyomány egyik domináns jogi aspektusát, egy fontos precedenst követhetünk végig, amelyben az önhitt férj beleéli magát önnön szörnyû végzetébe és örökletes kiszolgáltatottságába, a rabbitól tanácsot kap, és azt elveti. Rossz, beláthatóan helytelen döntéseinek sorozata és helyenkénti bárgyúsága végül borzasztó tragédiába sodorja ôt és a körülötte él-
ôket, életében és életén túl is. A rabbi plasztikus példával, az egerek parabolájával12 igyekszik meggyôzni Pikante urat tettének biztos irányáról, de ô helyzetén a lehetô leggyorsabban igyekszik könnyíteni, ezért inkább a rabbi aláírásával ellátott adománykérô levelet választja, és türelmetlenül útnak indul, ahelyett, hogy megbékélne szerencsétlen helyzetével, és kivárná, míg lehetôségei visszatérnek. A rabbi érvelése nem az írott vagy a rabbinikus hagyomány egy epizódján, szöveghelyén alapszik, hanem élettapasztalaton, megfigyelésen, amit az ember belátással magáévá tehet. Az egyén viszont szabad akarattal rendelkezik, így próbára teheti magát, elvetheti egy bölcsebb tanácsát. Cadok Pikante nemcsak ekkor dönt rosszul, hanem, mivel a pénz könnyû felhalmozása merésszé teszi, a megszerzett összegen kívül még egy vándorprédikátorral is alkut köt, hogy hazatérése elôtt még ezt a lehetôséget is kihasználja kezdôtôkéjének megalapozására. A bukás ennél a pontnál már elkerülhetetlen. Kifosztják, a tanulságot azonban ezen a ponton sem vonja le megfelelôképp. A megszégyenülés elkerülése miatt elbujdosik, mire otthonába visszatér, rátermett felesége megint boltot nyitott, úgy gondolva, a férje halott, újra megházasodott, gyermeke lett. Pikante végül hazatalál, de érkeztének már senki sem örülhet. Az újonnan született gyermek a halakha szerint mamzer,13 a nô rémületében szörnyethal. Boldog egyedül a rabbi lehet, aki él is törvényhozói jogával, megfeddi azokat, akik aláírásra kényszerítették, és az eset feljegyzését rendeli el. A rabbi tehát maga jeleníti meg a ráció, az ésszel beláthatóság képességét, amit mindenki használhat. Az írás elején feltûnô rím és a Talmudból vett idézet alátámasztja ennek hitelét. Az érték, amelynek fontosságát Dik felerôsíti, egy univerzális érték, amit a hagyomány is nyíltan, egyértelmûen képvisel. Nyelvileg a novella kevert nyelvhasználatot tükröz. Dik pályája kezdetén a jiddis közhasználatot és a közérthetôséget tartotta elsôdleges céljának. A nyelvi fordulatot pályáján egy katolikus pappal fenntartott kapcsolat jelentette. Miután második feleségével Neshviz (Belarusz) városban lakott, megismerkedett az ottani pappal, aki bevezette ôt a német nyelv alapjaiba. Ettôl kezdve a szövegbe beágyazottan, keverten megjelennek német szavak. Esetünkben használatuk illeszkedik a szöveg stiláris egységéhez, hiszen a szerzô a történet keletkezését Nikolsburgba, egy német területre teszi. A késôbbiekben számos adaptációjában lengyel, orosz,
• 109 •
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
német glosszák halmazát ülteti át jiddisre, és kommentálja azokat. A maszkil személye így válik a kultúra szûrôjévé, aki elôsegítheti bizonyos elemek fúzióját, a helyi közösség nyelvi egységének kialakulását. A cél egy zsidó polgári társadalom kialakulása, a kecsegtetô remény, aminek hitelt a nyugat-európai változások bekövetkezte elôlegez meg. A történetszövés, az egyes fordulatok végig a halakha ortodox álláspontjával esnek egybe. Cadok Pikante nem kap semmilyen közvetlen segítséget a város gazdasági és szellemi vezetôitôl, az uraktól, mert a zsidó jog tiltja ezt, nem lehet kölcsönözni olyannak, aki nem rendelkezik fedezettel, amivel egy véges határidôn belül visszafizethetné a kapott kölcsönt.14 A következô lépcsôfok, a közösségi kisegítés egyoldalú formája az adományozás. Amint láthatjuk, a rabbinak azonban kiforrott nézôpontja van az adományozás kérdéskörét illetôen. A rabbi tanácsa nem véletlenszerû, elfogult moralizmus, hanem valójában mérlegelés eredménye. Két szembemenô zsidó jogi princípiumot tart szem elôtt, és következetesen az egyik végletbe helyezkedik. A tórai parancsolat meghagyása szerint az nevezhetô adománynak, ami az adományozottat valóban közvetlenül, igénye szerint, elsôdlegesen kisegíti.15 Aki eszerint cselekszik, egy tórai, tevôleges parancsolatot teljesít. Ez egy hirtelen vagyonát vesztett ember esetében egy jelentôsebb összeg, mivel a megszerzett pénzbôl eztán magának kell újra felépítenie a darabjaira hullott üzletet. Az ezzel élesen szembemenô, jogi jelentôségében ellenben nem alárendelt elv, hogy az embernek mindig tartózkodnia kell, hogy mások segítségére szoruljon. Inkább alázkodjon meg, végezze el a legalantasabb tevékenységeket, de semmiképp ne szoruljon embertársai támogatására.16 A két törvény egy közösség életében két, párhuzamosan szaladó szál. Dik ezt a modernitás és a klasszikus stetl világa különbségének bemutatására, kiélezésére használja. A rabbi közvetítte etikai érték a saját belátás képessége, a társadalmi öngondoskodás kifinomult készsége, amely szembemegy a stetl patriotista megközelítésével, ami az egyén nyomorát a közösség ellátására utalja, az egyéni öngondoskodás felelôsségét leveszi az egyén válláról, és elosztja a zsidó társadalmon belül. Dik beépítette a haszkala etikai keretét munkásságába, és egyéni útkeresésbe kezdett. Életében mély megvetéssel kezelte azokat, akik elszakadtak a zsidó hagyománytól, a Tórától és a ta-
nulástól. A bukott címû történetében néhány, a felvilágosodásra utaló ilyen elem fedezhetô fel, de ezeket Dik tradicionális zsidó háttérbe ágyazza. Útkeresése útmutatás is egyben. Minden jiddis nyelvû szövegét egy-egy meghatározott közönségnek szánta, amelyet a haszkala már meglévô vagy kialakuló intézményrendszere nem akart, vagy egyszerûen nem tudott megszólítani. A fantázia és a szórakoztatás bizonyult a haszkala terjesztésének legkifinomultabb módszerévé. Dik történetei fontos megalapozóivá váltak egy formálható és formálódó igénynek, ami táptalaja lett a 19. század végére kibontakozó szocialista, szekuláris jiddis olvasó-közönségnek. BIBLIOGRÁFIA Coleridge, Samuel Taylor: The Friend in Coburn, Kathleen (ed.): The Collected Works of Samuel Taylor Coleridge. London; Princeton, N.J.: Routledge and K. Paul; Princeton University Press, 1971. Feiner, Shmuel: Haskalah and History. The Emergance of a Modern Jewish Historical Consciousness. The Littman Library of Jewish Civilization. Oxford – Portland, Oregon, 2002. Katz, Yakov: Hagyomány és válság. Zsidó társadalom a középkor végén. Múlt és Jövô. Budapest, 2005. Katz, Yakov: Kifelé a gettóból. A zsidó emancipáció évszázada, 1770–1870. MTA Judaisztika Kutatócsoport. Budapest, 1995. Niger, Shmuel, Shatzy, Yaakov (ed.): Leksikon fun der nayer yidisher literatur. Congress for Jewish Culture. New York, 1956. Roskies, David G.: A Bridge of Longing. The Lost Art of Yiddish Storytelling. Harvard University Press. Cambridge, Massachusetts – London, 1996.
Ayzik–Meyer Dik A bukott17 csodálatos történet, ami egy bizonyos nikolsburgi18 Cadok úrral esett meg. Ennek a történetnek az a tanulsága, hogy ne cselekedjünk semmi rosszat, és még a legnagyobb nélkülözések közepette is tartózkodjunk a kegyelemkenyértôl. Aki egyszer ezt megkóstálja, az idô azt mindörökre kirostálja. És tartsuk be mindenkor: „hadd ne függjünk hús-vér ember ajándékától”19 Másolta és összegyûjtötte J. Sapira [Varsó, Lebensohn nyomda, 1855] 1. „És lôn”20 – és akkor történt Nikolsburg városában, hogy volt egyszer egy ruhaboltos. Cadok Pi-
• 110 •
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
kante úrnak hívták. Nagyon jól keresett, és nagy embernek tartották a városban. 2. „Holott csinált vala magának”21 – és nagy hírnévre tett szert a városban az adományaival és a jótékonykodásával. Sosem volt neki túl drága, hogy a zsinagógában a Tórához hívják. Egészen kitûnt a parancsolatok iránti ragaszkodásával. Egyszer egy etrogért hajlandó volt száz dollárt is kifizetni. A gyerekeinek mindig a legjobb tanítókat hozatta, és asztalánál szegény diákokat vendégelt meg. És amilyen ô, olyan a felesége is, egy drága ember és egy igaz asszony, ezen felül pedig rendkívüli szépségû is. Sokkal okosabb volt, mint a férje, és ezerszer jobban értett az üzlethez. 3. „Mert örökkévaló-é a gazdagság”22 – azonban a szerencse nem marad hûséges az emberhez. A világon mindennek ki kell fordulnia magából. Ekképp történt Pikante Cadok úrral is. Egyszer, az elsô széderen hatalmas tûzvész tört ki. És ez nagyon sok házat felégetett. Így pusztította el Cadok úr áruval megrakott üzletét is. És így végzett a tûz az egész házzal, amiben a családi értékeket tartotta, a családi ezüsttel, az ékszerekkel és egyben a számos tulajdonjogot igazoló dokumentumokkal is. A kár, amit szenvedett, óriási volt, leírhatatlanul hatalmas. 4. „És lôn az ünnepbôl gyász vala”23 – vagyis náluk az ünnepnap könnyekkel és sírással telt. Férj és feleség egyáltalán nem tudták, hogyan fordíthatnák, változtathatnák meg sorsukat. Jó barátok még egy kicsit ki is segítették ôket, de lehetetlennek tûnt az üzletet újra, régi gazdagságában viszszaállítani. 5. „És történék, mikor nem sok ideig”24 – nem sokkal ezután a szerencsétleneknek el kellett adniuk a területet anélkül, hogy egy glogowi25 termékeket árusító kisboltot tudtak volna nyitni belôle. („És szorongásteli életet éltek”26) – nagyon szegényen éltek. A városi urak Cadok urat roppantmód megszánták. Ezen túl viszont nem tudták, hogyan tudnának segíteni rajta. A város egyik gondnokává akarták tenni. A polgármester azonban ezt nem engedte, mivel Cadok úrnak nagy adóssága gyûlt fel, és a törvény úgy szólt, hogy nehogy olyan ember sinkófálja el a hitközség pénzét, aki egyszer már tönkrement. 6. „És akkor megkeseredék lelkük, hogy azzal az emberrel törôdjenek”27 – és eztán történt, hogy a városi urak nem tudtak tovább törôdni ennek a bukott pénzembernek az ügyével, és ahogy teltek a napok, egyre-egyre szegényebb lett. 7. „És összebeszéltek”28 – abban maradtak, hogy írnak egy levelet, amit az összes gazdag és a rabbi írnak
alá, hogy Cadok úr egy fontos, igazul istenfélô ember. Ekképp minden egyes városban kisegítik majd. A levelet Cadok úrnak adják, amivel körbeutazza a világot. Mindenki egyértelmûen tudni fogja, hogy egy ilyen levél, amit a nikolsburgi urak és a rabbi aláírtak, az egész világon nagyon értékes, és ezzel biztosan nagyon sok pénzt tud majd összeszedni. 8. „És úgy tettek, ahogy összebeszéltek” – és úgy cselekedtek, ahogy megtanácskozták. Megírták és aláírták a levelet. Nem hiányzott semmi más, csak a rabbi pecsétje. 9. „Azokban a napokban” – azokban a napokban a nagy Smelke rabbi29 volt Nikolsburg rabbija. Ez az ember kiváló tudós volt. Tudásának párja sem volt a korban. Amiképp nagyon tanult, akképp a jámborsága és a világ dolgaiban való bölcsessége is igen kiterjedt volt. Akár zsidók, akár keresztények között a rabbi minden egyes tanácsa és szava rendkívül értékes és fontos volt. Istenfélô embernek ismerték. Életében egyszer sem támogatta könyv kiadását, írt alá bukott embereknek segélykérô leveleket, hogy majd azokkal utazgassanak a világban, és adományokat gyûjtögessenek, ahogy régebben szokás volt nálunk, zsidóknál. 10. „Így hát nem egyezett bele, hogy aláírja” – Smelke rabbi nem akarta lepecsételni a levelet. A város népe nagyon összekapott vele mondván: „Rabbi, ezeket az embereket egyszerûen képtelenség a söpredékkel összevetni. Hiszen ismeri ôt, egy egyenes, istenfélô ember. A városunk csak jót kapott tôle. És mivel tudjuk, hogy az aláírása mennyit számít mindenkinek, túl kell lépnie a megszokott kötöttségeken, és alá kell írnia ezt a levelet.” 11. „És a rabbi nem egyezett bele” – a rabbi csak nem akarta a pecsétjével ellátni a levelet, míg be nem jön hozzá Cadok úr és felesége személyesen, keservesen nyöszörögve és a könyörületéért esedezve. Akkor majd megkönyörül rajtuk és a kicsi gyermekeiken, és aláírja a segélykérô levelet. 12. „És belsô tagjai megindúltanak ôrajtuk”30 – és megkönyörült rajtuk. Nem tudta türtôztetni magát látva, hogy Cadok úr és felesége állnak és rimánkodnak. Aláírta a segélykérô levelet, de emellett azt is mondta nekik: „Figyelj, drága Cadok úr, ezzel nem tettem neked semmi jót. Igaz ugyan, hogy sok pénzt tudsz így összeharácsolni. De még soha nem láttam olyat, aki valaha könyöradományon élt, és aztán felhagyott vele. Azt olvastam, ha valaki az egereket a szobában kergeti, és meg is fog belôlük néhányat, beteszi ôket egy vaskalitkába. Ha sokáig éhezteti ôket, az egyik majd megeszi a másikát. Tehát, ha az utolsót elengedi, az az
• 111 •
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
egér már csak egeret eszik. Ez van az emberrel is, ha valaki egyszer már kegyelemkenyérre szorult – soha nem lesz már rendes keresete, a világ egyetlen üzletére se fog sose ráérezni, csak a kéregetésre. A tanácsom az, hogy jobb a rossz idôk végét kivárni. Az idô végül mindent megold.” De mit segít ez? Cadok úr inkább magához vette a levelet, elköszönt a rabbitól, és néhány nap múlva elutazott. 13. „És minden helyen, ahol elhaladt” – és mindenhol, ahol átutazott és megmutatta a Smelke rabbi adománykérô levelét, ott pénzt gyûjtött és nagy tisztelet övezte, hiszen a világ még soha nem látott egyetlen betû sem Smelke rabbitól. Cadok urat bálványozták. Újra és újra áruval jól megpakolták, és akár harminc, negyven dollár adományt is adtak neki. Egy évbe se telt, mire már kétezer dollárnyi összeget gyûjtött össze, és már azt fontolgatta, hogy hazatér. Azonban, Nikolsburgtól már jó százötven mérföldnyi távolságban volt, úgy határozott, hogy a hazafelé vezetô úton több helyet érintô kitérôt tesz, hogy az utazásból újra pénzt csinálhasson. Így is tett. Hazautazván éppen annyi pénzt keresett, mint elutazván és emlékeztette magát, hogy hazatérvén jó kis üzletet csinál, és majd, ha Isten is úgy akarja, megmutatja a rabbinak, lehet még kereskedô olyanból, aki már egyszer kéregetett. 14. „És amikor úton vala” – és mikor hozzávetôleg ötvenmérföldnyi távolságban volt otthonról, egy kocsmában összetalálkozott egy prédikátorral. Ez az ember a vallásosságánál sokkal okosabb volt. Már hallott Cadok úrról és adománykérô levelérôl, és nagyon meg is irigyelte. De most, hogy itt elbeszélgetett vele, és Cadok úr elmesélte neki, hogy a sok pénzzel épp hazafelé tart, azt mondta neki a prédikátor: „Hát ez csodás, adja el nekem a levelet, adok magának érte száz dukátot, vigye azt is haza magával. Mit idegeskedik? Más vidékekre utazom majd a levéllel együtt, és valami kis tartalékot szedek össze magamnak. Biztos lehet benne, hogy senki nem fog tudni errôl a megállapodásról. És a rabbinak meg mondhatja, hogy elhagyta a levelet, vagy hogy az még mindig magánál van.” 15. „És tetszést találának a prédikátornak szavai” – megtetszett ez a beszéd Cadok úrnak, így hát eladta neki a levelet négyszáz dollárért, a prédikátor ennek örömére egy hatalmas lakomát csapott. Ettek-ittak, és mindketten nagyon vigadtak. A következô nap pedig elbúcsúztak egymástól. Cadok úr elindult hazafelé, a prédikátor pedig felkerekedett, hogy a levéllel Amszterdamban jártán egy
kis pénzt szerezzen. Onnan Londonba utazott, Londonból pedig Franciaországba. Ahová csak betette a lábát, Cadok úrnál tízszer többet keresett, hiszen kora ifjúságától fogva kéregetô volt, és ismerte annak mûvészetét, hogyan lehet legjobban koldulni, egyszer hízelgéssel, másszor mint istenfélô-imposztor. Különösen most, hogy a kezében volt a rabbi, Smelke úr levele. Ráadásul egy nagyon szép beszédû, retorikailag képzett prédikátorrá vált, azzal dicsekedett, hogy a jámbor Smelke rabbi küldte, hogy egy kicsit vallásosabbá tegye a világot. Újra meg újra, ahová csak elment, kihirdették, itt van a rétor, Cadok úr, Nikolsburgból. Egy-két év alatt ötezer dollárt gyûjtött össze, de már nem érte meg, hogy a pénzt élvezni is tudja. Ahogy egy kis francia faluba érkezett, amit Nomurnak hívnak, ott hirtelen nagyon megbetegedett, és aznap készületlenül, anélkül, hogy bûnbánást gyakorolhatott volna, meghalt. Az a kevés zsidók, akik ott laktak, serénykedtek, ahogy azt a zsidók szokták. A városka rabbija gyászbeszédet mondott, a temetés után pedig a rabbi és a városvezetô megnézték, mi maradt az eltávozott után. Mikor a leveleit átnézték, megtalálták a nikolsburgi rabbi levelét. Ebbôl látták, hogy az eltávozottat nikolsburgi Cadok ben Ábrahám úrnak hívják. 16. „És siettek és írtak Nikolsburgba” – és szaladtak és írtak Smelke rabbinak, és elküldték neki a levelet. Megjelentették, hogy Cadok úr náluk halt meg, és a ruhák és egy jó órán kívül ötezer dollárnyi tôkét hagyott maga után. Emiatt jöjjenek az örökösök, és vegyék át az örökséget. 17. „És vala, mikoron megérkezék a levél Nikolsburg városába” – és amikor megérkezett az üzenet a rabbihoz Nikolsburgba, és a rabbi küldetett Cadok úr feleségéért és megjelentette neki, hogy a férje egy francia Nomur nevû faluban meghalt, és egy hatalmas tôkét hagyott maga után. Emiatt ne késlekedjen, és egyetlen gyermekével, egy tizenhét éves fiúval, utazzanak el, és vegyék magukhoz az örökséget. 18. „És átadta neki az írást” – és adott a rabbi Cadok úr felelségének a nikolsburgi urak aláírásával ellátott üzenetet, hogy ô maga az eltávozott özvegye és a fiatalember pedig a fia, emiatt odaadhatják nekik az örökséget. A feleség elment Nomurba, egy összegben felvette az örökséget, ezután visszatért Nikolsburgba, és nagy sikerrel újra beindította a régi üzletet. Egy teljes évig sírt és gyászolt a férje után, hiszen nagyon szerette. Nos, most elhagyjuk az özvegyet, amint üzletel, és elmeséljük, mi történt magával Cadok úrral.
• 112 •
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
19. A mi Cadok urunk, ahogy elhagyta a kocsmát, ahol a prédikátorral éjszakázott, akinek eladta az adománykérô levelet, tíz mérfölddel arrébb rablók csaptak le rá, és elvettek tôle mindent, ami nála volt. Alig úszta ezt meg élve. Megbújt egy fôút melletti kô alatt. Az emberek, akik arrafelé utaztak, magukkal vitték egy kisvárosba. Néhány napig ott lakott, míg összekoldult néhány dollárt, és már talpra állva kitámolygott onnan. De nem Nikolsburgba. Szégyellt hazatérni egy fitying és a levél nélkül. Megértette, hogy Isten megbüntette ôt amiatt, hogy eladta a levelet. Megbánást gyakorolt, de már késô volt. Elvánszorgott Litvániáig és Lengyelországig, ahol néhány éven keresztül idegen asztaloknál evett, és egy kicsit rákapott az ivásra, szinte egészen elfelejtkezett az otthonról. Neki egy jó ebéd és egy kis itóka igazi befektetés volt. Hozzászokott, hogy esküvôket és briszeket látogat, és kitanulta a koldulás mesterségét, mintha csak ezzel született volna. 20. „Városról városra...” – egyik városból a másikba vándorolt, és semmi cél nem vezérelte. Addig, míg elért Vilniusba, Litvánia legnagyobb városába. Ott összetalálkozott valakivel, aki nikolsburgi volt, de már tíz éve Vilniusban lakott. Ez az ember nagyon gazdag és istenfélô volt. Nagyon csodálkozott ezen a Cadokon, mert amikor ô ismerte, még gazdag, elbûvölô személyiség és igazi kereskedô volt. Cadok úr most pedig azért ment be hozzá, hogy adományt kérjen, ahogy azt a koldusok szokták. A nikolsburgi adott neki egy aranyat, megkérte, üljön le egy kicsit, mondván: „Kedves uram, úgy tûnik nekem, hogy maga Cadok úr, a nikolsburgi ruhakereskedô.” „Így is van ez” – válaszolt neki Cadok úr. – „Leégtem, a nyomor mindenkit elérhet.” A nikolsburgi könnyekig hatódott a hallottaktól, és azt mondta: „Nagyon csodálkozom a szülôvárosomon, hogy hagynak elveszni egy ilyen embert, mint maga. Nagyon rosszul érzem magam ettôl. Ne menjen el tôlem, felöltöztetem magát, és adok ötven dollárt a kiadásaira és néhány ajánlást, ezzel már hazautazhat. Már jól láthatja, kegyelemkenyéren az ember nem élhet ezen a világon, és ez nem lehet cél az életében.” A nikolsburgi pár héten át magánál tartóztatta. Felruházta, eztán elküldte egyenesen Nikolsburgba a küldöncével, akit minden évben Lipcsébe szokott küldeni. 21. „És Cadok úr a házába utazik vala” – és Cadok úr újonnan hazafelé tartott, és békében hazaért Nikolsburgba, niszán újholdja körül. De nem egybôl a feleségéhez tért be. Még az sem érdekelte, hogy az asszony aznap, abban az órában mit csi-
nál, hiszen mikor beért a városba, hallotta, hogy egy nagyon gazdag embernél, akit Levi Hurwitznak hívtak, briszt ünnepelnek. Magában azt gondolta, bármi történjék is, idôközben eszik egy jó kis lakomát. El is ment az ünnepségre. Már jócskán sötétedett, így senki sem ismerte fel, emiatt a jövevény a szegényemberek közé ült be, és a legnagyobb étvággyal, mint ahogy csak egy igazi koldus tud, belakott. De meséljük el, mi is történt a feleséggel, ôt pedig hagyjuk, amíg itt üldögél. 22. „Azokban a napokban” – ekkoriban volt egy özvegyember a nikolsburgi tehetôsek között. Ez lenne Levi Hurwitz úr, aki ugyancsak ruhakereskedô volt, aki sokféle üzletet vitt. Meghalt a felesége, így elkezdték összehozni Cadok úr feleségével. Nem kellett sokáig unszolni, mivel nagyon megtetszett neki. Igaz, szép és jó családból való asszony volt. Ezen felül pedig most még stabil, jó anyagi helyzetben is volt. Röviden, egy teljes évig határtalan boldogságban éltek, aztán fiuk született, akinek a briszére Cadok úr épp enni ült be. A vendégek nagyon boldogok voltak, hisz eddig Hurwitz gyermektelen volt. Az asztalnál sok italt szolgáltak fel, a rabbi beszédet tartott, a kántor pedig énekelt. 23. „És történék az evés befejeztével” – és mikor a vendégek mindent megettek és megittak, a gyermekágyas anya maga vitt ki egy nagy zacskó aprópénzt, hogy szétossza a szegények között, akik az elôszobában ültek. Már késô este volt, sok lámpa égett. Mindenkinek osztott valamennyi pénzt, addig, míg Cadok úrig, a férjéig ékezett. Ahogy az meglátta, jól a fejére húzta a kalapját, és a kezeit tördelte. Fogta magát, gyorsan menekülni akart. De a szolga feltartóztatta. Az asszony azt hitte, hogy az adomány kis összege keserítette el az embert, nagyobbat akart neki adni. De ô egyre csak szabadulni akart, míg a szolga le nem vette a fejérôl a kalapot. Abban a pillanatban rögtön felismerte. Mivel úgy gondolta, meghalt, ekkor azt hitte, a másvilágról jött vissza. Elájult, óriási felzúdulás és felindulás tört ki. Cadok urat megfogták, aki bevallotta, hogy az adománykérô levelet eladta. Az asszonyt alig tudták feléleszteni, de a történtek után a rettegéstôl és a szégyentôl nem is élt sokáig. Cadok urat elûzték a városból. A rabbi pedig megbüntette az elöljárókat, akik arra bírták, hogy meggyôzôdése ellenére tegyen, és egyben arra intett, hogy a történteket Nikolsburgban jegyzôkönyvezzék.
• 113 •
HUNYADI ZSOMBOR FORDÍTÁSA
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
12
JEGYZETEK 1
Katz: Kifelé a gettóból: A menekülô perem. 1995 [1958] 110–131 o. 2 Katz: Hagyomány és válság. 2005 [1958] 356–370 o. 3 Életrajza is jól példázza az oroszországi maszkilok viaskodását önmaguk megfelelô definiálásáért. Dik egy viszonylag tehetôs családból származott, apja terménykereskedô, a závli zsinagóga kántora. A kereskedôi örökség garantálta Dik anyagi biztonságát élete elsô pár évtizedében. Késôbb roppant irodalmi sikereket ért el (egyik könyve háromezres példányszámban kelt el), és elsô jiddis íróként fizetett publicista volt. Ennek ellenére élete végére teljesen elszegényedett, második felesége házalóként próbált megélhetést biztosítani a család számára. Végsô anyagi kudarcai miatt fiának megtiltotta, hogy bárki heszpedet, gyászbeszédet mondjon sírjánál. Akaratát megtartották. Dik többször is élénken részt vett az oroszországi haszkala mozgalomban. Osztozott a kor meghirdette változtatások szükségességében, többször kikelt a haszidok ellen, akiket leginkább a „mordei or” („a fény ellen lázadók”) névvel illetett. Emellett Nezvitsben lakott, ahol szinte kizárólag haszidok laktak. 1843-ban aláírt egy nyilatkozatot, amiben sürgette a zsidók öltözködésének megváltoztatását, de több beszámoló tanúsága szerint késôbb Dik semmiben nem tért el a kort jellemzô hagyományos zsidó öltözködéstôl. 1851 – 64-ig fizetés nélkül samas, templomszolga volt egy zsidó reform hitközségben, de annak radikalizálódását, berlini közeledését megvetôen figyelte. Niger, Satzi (ed.) 1956, Dik szócikk. 4 Niger. lexikon 5 A Zeitgeist fogalma Herder mûködésével vált elterjedtté a német romantikában. A Zeitgeist egy idôszak általános leírását jelentette. Esszencialista törekvésû elmélet komponense volt, miszerint minden nép bizonyos történelmi karakterrel bír, ami egy adott kor szellemiségét, gondolkodását meghatározza. 6 Feiner 2002., 243 o. 7 Coleridge: The Friend 1971. [1809]. 8 Roskies 1996. 74 o. 9 Niger 1956. Dik szócikk. 10 A memorbukh azok neveit, illetve történeteit örökítette meg, akik a különféle pogromok során mártírhalált haltak, vagyis egy bizonyos közösség áldozatai voltak. A közösségi purim hasonló szokásokat követett, mint a zsidóság egészének megmenekülését ünneplô, az Eszter tekercsre épülô Purim. Megemlékeztek minden évben arról a napról, amikor az Örökkévaló a hitközséget megmentette a teljes pusztulástól. Ahogy a memorbukh esetében, itt is leírták a történteket, sokszor követve Eszter könyvének fordulatait, stiláris megoldásait. A közösségi purimok utat találtak a halakha irodalomba is, megünneplésüket a többi zsidó ünnephez és gyászhoz hasonlóan szabályozták. Ávráhám Dáncig Chájé Ádám címû halákhikus gyûjteményének végén pédául egy hatalmas tûzvészrôl számol be, amit a közösség tagjai túléltek. Ennek örömére minden év azon napján lakomát csaptak, adakoztak és változtatásokat iktattak be az imarendbe. Ávráhám Dáncig: Chájé Ádám: Klál 155:41 11 A Jeven Mecula Natan Hanover 17. századi munkája, amiben a Khmelnytsky-lázadást kísérô, zsidók elleni pogromokat írja le. A Joszipon Josephus Flavius: A zsidók története mûvének sokadik átdolgozása.
Az egerek megjelenése a rabbinikus irodalomban alapvetôen a rossz elôjelei. Például aki olyan ételt evett, amit korábban az egerek megrágtak, elveszti teljes emlékezôképességét. TB Hor. 13a. 13 Vagyis fattyú. Olyan gyermek, aki házasságtörésbôl vagy vérfertôzésbôl születik. A megkülönböztetés tórai alapja Deut 23:3. 14 Kitzur Sulchan Arukh: Diné mamonot 179:6. 15 Sulchan Arukh: Chosen Mispat 253:1. 16 Sulchan Arukh: Chosen Mispat 255:1. 17 A fordítás alapja: Der Yoyred. Varsó: Lebensohn. Újranyomtatták, immár a modern jiddis ortográfiának megfelelôen: Chuliyot: Journal of Yiddish Research I. (1993 téli száma) 43-49 o. 18 Nikolsburg vagy Mikulov. Jelentôsebb zsidó jelenlét elôször 1421-tôl található a városban, mikor a közeli Bécsbôl kiûzött zsidók itt telepednek le. A Mária Terézia alatt 1754-ben tartott népszámlálás adatai alapján a városban több mint háromezer zsidó lakott. A 17. században húsz éven át, területi rabbiként a városban mûködött (1553–73) Júda Löw ben Becálel rabbi, kinek alakjához a prágai gólem megteremtését fûzik. 19 Jeruzsálemi Talmud 33. lap, 1. Fejezet 4. halakha 2. gemara. Nahunja ben ha-kane rabbi, mikor belépett és távozott a tanházból, egy rövid, illetve egy hosszú imát mondott. Ennek része, hogy köszönetet mond osztályrészéért, amiben azt kéri, ne függjön sosem másoktól, „hadd ne függjünk hús-vér ember ajándékától”, kis szövegmódosulással a részlet megjelenik a kenyérre mondott harmadik, tórai eredetû utóáldásban (Izrael földjére mondott áldás) az askenázi imakönyvben, és az idézett formában ugyancsak az étkezés utáni harmadik utóáldásban a szefárd imakönyvben. 20 Elterjedt fordulat a Bibliában. Halmozott elôfordulása található a Genesis könyvében (1:1-31). 21 Jónás 4:5: „És kiment Jónás a városból és attól keletre lakott, ahol készített magának egy sátrat, ami alatt ülni akart az árnyékban, míg meglátja, mi lesz a várossal.” Károli fordítása szerint: „Mert kiménvén Jónás az Városból ül vala az Város ellenében napkelet felôl, holott csinált vala magának hajlokot az alatt ülne árnyékban, mind addig, míg meglátnája mint lenne az Városnak dolga.” Az idézet alapja egy kettôs olvasat lehetôségének, ami az „ott” és a „név” szavak a héberben azonos mássalhangzóira alapuló kétféle értelmezésébôl következik: „SáM”-„SéM”. A szövegbe „név” jelentéssel jobban illeszkedik: „...és nevet szerzett magának”. Azonban a bibliai hely, ami nyilvánvalóan az idézet alapját jelenti, ezt az olvasatot nem támasztja alá. 22 Példabeszédek 27:24: „Mert avagy örökkévaló-e az gazdagság, és az ékesség lészen-é minden nemzetségrôl nemzetségre.” Rasi a vershez fûzött magyarázatában úgy értelmezi a verset, hogy az meghagyás olyanoknak, akik maguk dúskálnak aranyban és ezüstben, emiatt könnyen lebecsülhetik az apró, jelentéktelennek tûnô ügyeket. 23 Ám 8:10 parafrázisa „és fordítom ünnepeiteket gyásszá...”. 24 A bibliai mondás átalakított, bevett használata, aminek lehetséges forráshelyei: Gen 26:8, Ez 12:22. 25 Glogow egy sziléziai kisváros. A „glog” lengyel szó jelentése galagonya. A szerzô ezzel is érzékeltetheti az újraalapított üzlet jelentéktelenségét. 26 Pirké Ávot (Atyák tanításai) mondás parafrázisa „és szorongásteli életet élj”. 27 A késôbbiekben számos, bekezdést jelzô, idézetnek tûnô
• 114 •
• Hunyadi Zsombor • A NÔBÛVÖLÔ
mûve címérôl legjobban ismert, a „Nodá Bihudá” (Ismert Júdeában). Ez a behelyettesítés különösen érdekes, hiszen Landau számos ponton egyetértett a mászkilok, így Ájzik Meyer Dik céljaival. Ellenezte a kabbala-irodalom tanulmányozását, illetve élénken szembehelyezekedett a haszidizmus megalapítójának, a Beshtnek zsidó jogi hozzáállásával, ami, véleménye szerint, ellentétes volt az autentikus halakha-felfogással. Támogatta a maszkilok tevékenységét mindaddig, míg azok nem fordultak élesen a rabbinikus autoritás ellen. Zsidó jogi felfogásában erôsen racionális érvrendszert használt fel. 30 Jer 31:20 alapján.
Fotó: Petromán László
szöveghely következik. Melyeknél nem jeleztem bibliai avagy rabbinikus forrásukat, szöveghelyüket, ott azok nem azonosíthatóak. Stilisztikai megkülönböztetésükre azért volt szükség, mert maga a szerzô teszi meg ezt, egyrészt a héber használatával a jiddissel szemben, másrészt ezek idézetkénti feltüntetésével. A 12. bekezdés után a szerzô a közvetlen szöveghely-utalásokat elhagyja. 28 Jes 45:21. 29 A szöveg egy késôbb megjelent módosított verziójában (kiadta Mordekháj ben Yechezkél: Széfer há-má’ászijot. Tel-Aviv: Dvir. 1965) a rabbi nem más mint a híres prágai Ezékiel Landau (1713–93), más néven, ahogy egyik
Kotormán Norbert: Anonymus (2008, nyárfa, a mûvész tulajdona) (Mi a magyar? címû kiállítás, Mûcsarnok)
• 115 •
