A névjegyzékek összeállítása, az egyéni igazolások kiadása

A névjegyzékek összeállítása, az egyéni igazolások kiadása A nagypolitikai kérdésekről e tárgykörben nem kívánunk szólni, hiszen számos nagyigényű, széles összefüggéseket feltáró cikk, tanulmány jelent meg e nehéz korszak tárgyalásával kapcsolatban. Célunk, hogy főleg azokról az összefüggésekről szóljunk, melyek a magyar statisztikai szolgálat helyzetét befolyásolták e korszakban. Mindenek előtt jeleznünk kell e korszak alapvető problémáját, mely szerint a háborús események következtében alapvető dokumentumok semmisültek meg, és a felfokozott politikai légkörben szükséges dokumentumok tűntek el és a polgárok számára létkérdéssé vált, hogy életük egyes eseményeit igazolni tudják. Érthető, hogy a csak statisztikai célokat szolgáló összeírásokat is fel szerették volna használni egyéni problémáik megoldására, életük egyes eseményeinek valósághű dokumentálására. Ezért már a háború vége felé is fordultak egyének a Statisztikai Hivatalhoz, hogy igazolást kérjenek arról, hogy az 1941. évi népszámlálás alkalmával milyen adatokat vettek fel róluk és itt nem csak az anyanyelvi, nemzetiségi kérdéskörről volt szó – persze ez a későbbiek során alapvető témává vált – hanem más témában, például az iparigazolvánnyal, szakképzettséggel kapcsolatban is kértek igazolást. A megkeresésnek ezt a formáját a Hivatal vezetői elfogadták, nem tartották aggályosnak, mivel véleményük szerint az 1929. évi XIX. statisztikai törvény módot ad e kérések teljesítésére. (Már ebben a korban is az volt a vélemény, hogy saját személyes adatával mindenki maga rendelkezik, így információt is kérhet a korábban felvett adatairól.) Természetesen e kérések teljesítésével kapcsolatos növekvő munkateher más fontos feladatoktól – pl. a béke-előkészítéssel kapcsolatos munkáktól – vonta el az oly nélkülözhetetlen munkaerőt. Azonban az 1944. év végén és 1945. év első felében a német kitelepítéssel kapcsolatos külés belpolitikai viszonyok borúsabbá váltak, mely a Statisztikai Hivatal helyzetét is alapvetően érintette. 1945. május 10-én felállítják a cinikus nevű Népgondozó Hivatalt, mely kormányszerv – ebben az időszakban – szoros munkakapcsolatba került a Központi Statisztikai Hivatallal. (Népgondozó

Hivatal)

1945 május 10-én az 1710/1945. ME számú rendelet által létrehozott szerv feladata volt többek között a magyarországi német lakosságnak Németországba áttelepítetésével kapcsolatos tennivalók ellátása – július 1-jén a 3820/1945. ME számú rendelet – a Hivatal hatáskörét kiterjesztette. Ez a jogszabály hozta létre az 1945 előtti években hitlerista (volksbundista, fasiszta, nyilas stb.) lakosságnak nemzethűség szempontjából való megvizsgálása céljából működő járási bizottságokat. Ezek az igazoló bizottságok állapították meg és tanúsították, hogy a vizsgálat alá volt személy hitlerista szervezetben vezető szerepet vitt, tagja volt, ismét felvette német hangzású nevét, ha nem volt tag, akkor ezen szervezetek célkitűzését támogatta. A semleges megosztást is ezek a bizottságok igazolták. 1946 június 27-én a 7310/1946. ME számú rendelet megszüntette a Népgondozó Hivatalt június 30-i hatállyal és kimondta, hogy a német lakosság áttelepítésével kapcsolatos tennivalókat a belügyminiszter látja el. A Népgondozó Hivatal ettől kezdve a Belügyminisztérium I. Elnöki főosztály I/4. népgondozó ügyosztályként tevékenykedett 1948-ig a németek kitelepítési ügyeiben.)

1

Az 1945. május 14-i pártközi értekezlet határozata értelmében 1945. május 26-án a magyar kormány jegyzékben maga kérte a Szovjetuniótól, hogy saját hatáskörben járuljon hozzá 200-250 ezer német Németországba telepítéséhez. Gyökeresen új helyzet állt elő azzal, hogy az 1945. július 17 – augusztus 2. között tartott potsdami értekezlet résztvevői megállapodtak abban, hogy Lengyelországból, Csehszlovákiából és Magyarországról a németeknek Németországba történő áttelepítése érdekében intézkedéseket kell tenni. Nem taglalva a részleteket megállapíthatjuk, hogy a magyar kormány fokozatosan lépéskényszerbe került, így a Tildy-kormány meglehetősen sietve, lényegében kapkodva dolgozta ki a részleteket. Miután nem kerülhette meg, vagy már nem akarta megkerülni a kollektív bűnösség kérdését, sajnos – az akkori vélemények szerint – legegyszerűbb megoldáshoz folyamodott: elővette az 1941. évi népszámlálás témáját és a kiadott rendelet egyik legfontosabb részeként megfogalmazta az 1941. évi népszámlálás anyanyelvi és nemzetiségi adatok felhasználásának szükségességét. A Statisztikai Hivatalban folyamatosan kénytelenek voltak foglalkozni ezzel a kérdéssel, először az egyéni igazolások kiadása miatt, másodszor a béke-előkészítő munkálatokra kellett különböző statisztikákat összeállítani az 1941. évi népszámlálás anyanyelvi és nemzetiségi adataiból, harmadszor pedig – és ez volt a legsúlyosabb és legfájóbb feladat – az 1945. december 29-i kormányrendelet végrehajtási utasítása szerint a Népgondozó Hivatal részére az 1941. évi népszámlálás adatai alapján névjegyzékeket kellett összeállítani azokról, akik német anyanyelvűnek és/vagy német, illetve magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Mint említettük, ez utóbbi tökéletesen ellentmondott a nemzetiséggel kapcsolatos összeírási elveknek. (Meg kell jegyezni, hogy a Statisztikai Hivatalnak ilyen névjegyzékeket már jóval korábban kellett készíteni, de még nem tudhatták, hogy ez lesz a legfontosabb kitelepítési dokumentumok egyike.) A Statisztikai Hivatal vezetői már attól a pillanattól fogva, hogy felmerült a gondolat az 1941. évi népszámlálás adatainak felhasználásáról, megfogalmazták kételyeiket. (Meg kell jegyezni, hogy más közigazgatási szervekben dolgozók is jelezték kétségeiket, így több neves szakember tiltakozott a készülő rendelet elvi, jogi, erkölcsi buktatói miatt. Ezek közé a bátor férfiak közé tartozott Bibó István, a BM közigazgatási főosztályának vezetője, Keszthelyi Nándor, a BM nemzetközi osztályának vezetője és Kertész István, a Külügyminisztérium béke-előkészítő osztályának a vezetője.) A jelen dokumentumgyűjteményben szerepeltetjük Bibó Istvánnak a német lakosság kitelepítésével kapcsolatos véleményét. A Huszár Tibornak adott „életút-interjú”-ban jelzi, hogy már az első pillanatban mennyire aggályosnak tartotta az egész eljárást. Annak ellenére, hogy nem volt statisztikus, jól látta egyfelől a népszámlálás nemzetiséggel kapcsolatos felvételének ellentmondásait, másfelől az első perctől tiltakozott az ellen, hogy a kitelepítendők közé bekerüljenek azok, akik magyar nemzetiségűnek, de német anyanyelvűnek vallották magukat. Bibó István viszonylag korán, 1945. május 14-én memorandumot fogalmazott meg a témával kapcsolatban. Ebben a szokott alaposságával felvillantotta az egész eljárás erkölcsi, politikai és gyakorlati végrehajtásával kapcsolatos aggályait. Éles szemmel vette észre, hogy milyen következménnyel jár a magyar statisztikai adatszolgáltatásra nézve, ha népszámlálási adatok is felhasználásra kerülnek. „Mindenképpen a legélesebb követelendőnek tartom a következőket: 1. Elejteni azt a gondolatot, hogy azért, mert valaki a népszámlálásnál magát német nemzetiségűnek vallotta, egymagában ok lehessen a telepítésre, vagy egyáltalán bármiféle jogkövetkezménnyel sújtassék. Tisztában kell azzal lennünk, hogy az egész akkori magyar rezsim nem csak hogy bátorította a svábságot arra, hogy szabadon vallja magát olyan nemzetiségűnek, amilyennek akarja, hanem éppen a nemzethű svábság vezetőit egyenesen föl is szólította, hogy vallják magukat német nemzetiségűnek, mert hiszen

2

csak ezáltal tarthatták meg jogcímüket ahhoz, hogy a német kisebbség vezetésével foglalkozzanak. De ezenfelül az akkori magyar kormányok a Volksbund részére teljesen szabad kezet engedtek mindenféle terrorizálásnak és ráhatásnak abban az irányban, hogy minél többen vallják magukat német nemzetiségűnek. Ugyanez áll a megmagyarosított nevek visszanémetesítésével is. A deportálás nem lehet olyan egyszerű közigazgatási nyilatkozatoknak a következménye, amelynek szabadon való megtétele a demokrácia alapvető vívmányai közé tartozik. A népszámlálásra vonatkozóan még külön utalnom kell arra, hogy a demokratikus szellemű népszámlálás az utolsó száz esztendőnek az egyik legkomolyabb kultúrvívmánya, és ha Magyarországon egyszer lehetséges az, hogy népszámlálási vallomására kényszerű deportálás legyen a jogkövetkezmény, akkor itt 100 esztendeig senki nem fogja bevallani nem csak a nemzetiségét, de az adójától kezdve a pártállásáig, semmit.”1 Dr Thirring Lajos 1981-ben, az 1941. évi népszámlálás történetét leíró kiadványban röviden a következőképpen foglalta össze e korszakkal kapcsolatos történéseket: „Egészen különleges, kényes és nehéz feladatot jelentett s az e célból erősen megnövelt létszámú népszámlálási személyzetre igen nagy munkaterhet rótt annak a feladatnak a megoldása, mely a németek egy részének áttelepítésével kapcsolatban háramlott a Központi Statisztikai Hivatalra. Az idevágó kormányrendelet ugyanis az 1941. évi népszámlálás adatvallomásait tette az áttelepítések elbírálásának egyik legfőbb és mindenesetre legáltalánosabb alapjává. Hasonló jellegű munkafeladatok már közvetlenül a háborús cselekmények befejeződése után felmerültek, de inkább csak alkalmi jelleggel. 1945 második felében ugyan a Hivatal új elnökének utasítására és miniszterelnökségi döntés értelmében folyamatosan és átfogóbban készültek tájékoztató jegyzékek a német nemzetiségű és anyanyelvű lakosokról, de szó sem volt arról, hogy azok ilyen hatósági intézkedések alapját alkossák. Az új rendelkezés ilyen körülmények között váratlanul érte a népszámlálási részleget: szakértői előzetesen semmilyen ezzel közvetlenül kapcsolatos tárgyalásban nem vettek részt és aggályaikat /az adatszolgáltatás titkosságának áttörése tekintetében stb./ is csupán utólag adhatták elő. A Hivatal 1945 decemberében hirtelen elhunyt elnöke azonban nyilvánvalóan nem térhetett ki az elől, hogy az 1941es számlálólapok alapján összeállított községenkénti és városonkénti jegyzékek, többé-kevésbé objektív alapot nyújtva az áttelepítési intézkedésekre, felhasználtassanak erre a célra. Egyébiránt ugyancsak az akkori hivatalvezető intézkedett még 1945 derekán arról is, hogy a népszámlálási részleg mindazok számára, akik e célból a Hivatalhoz fordultak, írásban igazolja 1941. évi anyanyelvi ill./és/ nemzetiségi adatvallomásukat.”2 Dr. Thirring Lajos nagy értékű hagyatékában van egy 1945. szeptember 17-i keltezésű dokumentum, amely részletes áttekintést ad az anyanyelvi és nemzetiségi egyéni adatok kiszolgáltatásáról az 1945 tavaszára, nyarára vonatkozóan. Ebben az anyagban jelzi, hogy 1945 előtt a KSH egyéni adatokat csak az adatszolgáltatónak adott ki. Ezt a módszert továbbra sem tartja aggályosnak, viszont a hatóságoknak történő adatátadást törvényellenesnek tartja. Különösen sérelmezi a politikai rendőrség szerepét e folyamatban. Részletesen leírja, hogy miképpen sikerült egy ilyen korai akciót – többek között Bibó István 1

ld. V/2. sz. dokumentum

2

ld. II/17. sz. dokumentum

3

segítségével is – hatástalanítani. A KSH akkori vezetőinek bizonytalanságát fokozta az az információ, mely szerint Bibó István – utólag már tudhatjuk, hogy téves információk alapján – azt közölte Thirring Lajossal, hogy a sváb kitelepítés nem a népszámlálási adatok alapján fog történni. „Tekintettel arra, hogy a Hivatal álláspontja kezdettől fogva és Miniszterelnök úr első állásfoglalása is az volt, hogy a törvényes rendelkezések szigorúan betartassanak, a Hivatal kiküldöttje felkereste Bibó István minisztertanácsost a belügyminiszteri átirat aláíróját, hogy a Központi Statisztikai Hivatal bővebb tájékoztatást kapjon a belügyminiszteri álláspont megváltoztatásáról. Bibó István közölte, hogy az engedélyezés nyilván egyedül az időközben már el is távozott Zöld államtitkár személyes befolyására történt aki nem vette figyelembe, hogy a kiszolgáltatás az országos statisztikai érdekek igen súlyos sérelmével járhat és a jövőben a bevallások őszinteségét és valódiságát nagymértékben veszélyezteti nem csak anyanyelvi és nemzetiségi téren, hanem más adatfelvételeknél is. Éppen ezért az a kérése, hogy a Központi Statisztikai Hivatal Miniszterelnök urat a változott belügyminiszteri álláspontnak megfelelően eredeti elzárkózására vegye rá, annál is inkább mert a svábok kitelepítése is nem népszámlálási, hanem más alapokon fog megtörténni. Az ellen természetesen nem merült fel kifogás, hogy az összeírt egyének házastársának, fel- és lemenőinek, testvérének, apósának, vejének, menyének, illetőleg ezekről is és végül meghatalmazott ügyvédjének az adatvallomásokról igazolvány kiadható legyen. Az előadottakra figyelemmel tisztelettel javasolom, hogy Miniszterelnök úr ennek a kérdésnek végleges tisztázására az illetékes miniszterelnökségi államtitkár irányításával értekezlet összehívását rendelje el. Tiszteletteljes véleményem szerint az értekezletre a belügyminisztérium részéről Bibó és Szebeny o. főnök urak, továbbá az Igazságügy Minisztérium törvényelőkészítő bizottságának képviselője, a Központi Statisztikai Hivatal kiküldöttjei, végül a korábbi tárgyalásokat vezető Dobrovits Sándor miniszteri o. főnök volna meghívandó.”3 1945. október 24-én végül megtartották a javasolt szakértői értekezletet, amelyen a Belügy-, Igazságügy Minisztérium, a Miniszterelnökség és a Központi Statisztikai Hivatal munkatársai vettek részt. Az értekezletről emlékeztető készült, mely szerint a résztvevők úgy foglaltak állást, hogy a névjegyzékeket a helyi hatóságoknak nem lehet kiadni. A Belügyminisztériumnak azonban jogában állt a névjegyzékek kiadását engedélyezni. 4 Közben egy másik nagy munkát, a béke-előkészítéssel kapcsolatos feladatokat is el kellett végezni, mely nagy kihívást jelentett a KSH-nak és azon belül a népszámlálási részlegnek. Ugyanis az 1941. évi népszámlálás adatait kívánták felhasználni arra, hogy bizonyítsák a trianoni diktátum visszaállításának igazságtalan voltát.5 1945 tavaszától egyre intenzívebben dolgozták fel az 1941. évi népszámlálás kérdőíveit. A népszámlálás vezetőinek figyelemmel kellett kísérni a munka állását és időről időre jelentést kellett tenniük 6,7 Az 1945. október 24-én tartott egyeztető értekezlet után a kérdőívek „átpörgetése” és a német nemzetiséget és/vagy anyanyelvet bevallók kérdőíveinek 3


4

ld. II/3.sz. dokumentum

5


6


7


4

kiszedése tervszerűbbé vált, bár a KSH vezetőinek még ekkor sem volt világos, hogy ezek az információk milyen mértékű szerepet fognak játszani a német lakosság kitelepítésében. Dr. Thirring Lajos az ún. kitelepítési rendelet nyilvánosságra hozatala után megpróbálta részletesen összefoglalni e témához kapcsolódott hivatali tevékenységeket és egyben újra leszögezni a KSH vezetésének a kérdésben többször hangoztatott álláspontját. Tette ezt azért, mert a Hivatal vezetőiben ekkor tudatosult teljes valóságában, hogy a német lakosság kitelepítésének első helyen említett indoka az 1941. évi népszámlálás során tett nyilatkozat. Mint a magyar statisztika iránt elkötelezett személyek, teljes mértékben tisztában voltak a következményekkel és azzal, hogy a statisztikai szolgálat iránti bizalom milyen mértékben fog csökkenni, és a statisztikai adatgyűjtésnek milyen nehézségekkel kell szembenézni. Dr. Thirring Lajos részletesen elemezte, hogy maga a népszámlálás, mint módszer, miért alkalmatlan ilyen közigazgatási célú felhasználásra. Leírta, hogy miután a népszámlálás bevalláson alapul, okmányok felhasználására nem volt lehetőség és a válaszokat a távollevő személy helyett is megadhatták, ezért is alkalmatlan a tervezett felhasználásra. Végül pontokba szedve összefoglalta mondanivalóját: „1/ A népszámlálási számlálólapok statisztikai számbavétel céljait szolgálták, tehát nem tekinthetők okmányszerű egyéni adatfeljegyzéseknek; 2/

az egyéni adatoknak rendeltetés ellenes, nem számszerű felhasználása az 1929: XIX. t.c. rendelkezéseibe ütközik és

3/

hosszú időre súlyosan veszélyeztetheti a jövőbeli statisztikai felvételek eredményeinek valószerűségét is.

4/

A számlálólap-anyag keveredése és hiányai miatt az eseteknek egy talán nem nagy, de számszerűleg meg sem becsülhető arányában amúgy sem használhatók okmányszerű bizonyító eszközként.

5/

A hivatalos statisztikai szolgálatot érintő célkitűzésekkel és alapelvekkel alig áthidalható ellentmondást jelent, hogy egyes esetekben nem nemzetellenes, hanem nemzethű német anyanyelvű állampolgárok jóhiszemű és az akkori kormányzat által kívánt őszinte adatvallomását most a kormányzat azok ellen fordítja vissza, akiket a népszámlálás idején a jövőbeni bántatlanság felől a Központi Statisztikai Hivatal miniszterelnöki utasításra, de a statisztikai adatgyűjtések lényegének megfelelően is, minden erővel biztosítani igyekezett.

Budapest, 1946. évi január hó 15-én.”

8

Mint látjuk, az 1941. évi népszámlálás előkészítésének és végrehajtásának két kulcsszereplője, dr. Elekes Dezső és dr. Thirring Lajos hiába fogalmazta meg aggályait, a különböző szakmai bírálatokat, véleményeket mind a kormány, mind az egyes minisztériumok figyelmen kívül hagyták és a Statisztikai Hivatal rákényszerült későbbi tevékenységét oly hátrányosan befolyásoló feladat végrehajtására. A Központi Statisztikai Hivatal korabeli munkaszervezetében – más országos szervekhez hasonlóan – 1939-1948 között több olyan átszervezés történt, amelyeket részben a háborús viszonyok, részben a személyi változások indokoltak. Ezek az átszervezések a népesedésstatisztikai tevékenységet nem érintették. Az 1941. évi népszámlálást követően II. számú (népességstatisztikai) osztály működött, amely két alosztályra: II/a (népszámlálási) és II/b (népmozgalmi) tagozódott. 1945 augusztusában – Zentay Dezső elnöki kinevezését követően – ide került önálló alosztályként a szociális, politikai, kulturálisstatisztikai terület is. Az egész részlegnek és egyben a népszámlálási alosztálynak vezetője dr. Thirring Lajos volt. 8


5

Ebben az időszakban a KSH népszámlálási részlegére jelentős munkateher hárult, melyek között az ún. „sváb kitelepítéssel” kapcsolatos munkák voltak a legjelentősebbek. (Sajnos a felkutatott dokumentumokban a felelős hivatalnokokról nem találtunk semmilyen életrajzi információt.) Ezzel külön csoport foglalkozott: „Sváb-munkálatok /külön csoport/: A munkák irányítója: Berti Béla dr. min. fogalmazó. A munkák közvetlen vezetője: Bessenyei István dr. stat. felügyelő. Községi névjegyzékek készítésével foglalkozó csoport: vezeti: Vereskuti István stat. ellenőr. Egyéni igazolásokkal foglalkozó csoport: vezeti: Berti Béla dr. min. fogalmazó Számlálólap kikeresési munkálatok: vezeti: Bessenyei István dr. stat. felügyelő. Anyag elhelyezési és raktári munkálatok: vezeti: Győri Miklós stat. tiszt Levelek bontása, elintézésre előkészítése: vezeti: Ritzky Katalin dr. min. s. fogalmazó. Belső biztonsági szolgálat vezetője (más osztálybeli beosztásának megtartása mellett): Semjén László stat. felügyelő.” 9 A névjegyzék összeállításának a munkafolyamata a következő volt: „A csoport vezetője a kitelepítések időrendjének megfelelő sorrendben végezteti a szükséges munkákat, melyeknek vázlat-szerű sorrendje a következő: átvételi elismervény ellenében átveszi az érintett községek számlálólap-anyagát a raktár vezetőjétől, aki a kiadott községekről raktári nyilvántartást vezet. /Jegyzékbe foglalás után az anyag két részletben kerül vissza a raktárba; a magyar anyag visszahelyeztetik eredeti helyére, a német anyag külön – vasajtóval, lánccal elzárható raktárhelyiségben tárol./ A kézben lévő anyag a jegyzék elkészítéséig lezárható munkaszobákban marad. Az elkészült névjegyzékek a számlálólapokkal összeolvastatnak /behasonlíttatnak/ és az össze-olvasó tisztviselők a jegyzéket aláírják. A kész jegyzékeket a csoportvezető elismervény ellenében a munkálatok irányítójához juttatja, aki azokat az esetleges javítások és eltérések ellenőrzése ill. ellenőriztetése után ugyancsak átvételi elismervény /ellenelismervény/ mellett a Népgondozó Hivatalnak megküldi. Az elkészült jegyzékek elküldésükig páncélszekrényben őriztetnek. A jegyzékek elküldéséről a Hivatal esetenként jelentést tesz a belügyminiszternek.” 10 A népszámlálási részlegnek a német lakosság kitelepítésével kapcsolatos két nagy feladata közül a névjegyzék összeállítása fejeződött be hamarabb. Valószínűleg a KSH vezetői is megkönnyebbülhettek, mikor az utolsó névjegyzéket a Népgondozó Hivatalnak 1946. június

9


10

6


21-ig megküldték. (Erről 1946. július 18-án levélben értesítették a belügyminisztert és a Miniszterelnököt, dr. Thirring Lajos 1948. november 8-i feljegyzésében is ír róla.) 11 Már közvetlenül a világháború befejezése után sokan fordultak a KSH-hoz, hogy kikérjék saját 1941. évi népszámláláskor tett nyilatkozatukat, sokszor nem csak az anyanyelvvel, nemzetiséggel, hanem például az iskolai végzettségükkel kapcsolatban. Ezt a korabeli jogszabályok megengedték, hiszen már ebben a korban is ismerték a személyes adatok védelmének azt az alapelvét, hogy személyes adatával mindenki maga rendelkezik. Elképzelhető, hogy milyen munkaterhet rótt ez a feladat a népszámlálási részlegre, hiszen a rendezetlen több millió kérdőívből, fűtetlen raktárhelyiségekben dolgozva kellett kiemelni egy-egy adatkérő kérdőívét. Dr. Thirring Lajos feljegyzéseiből látható, hogy milyen bonyolult, jelentős munkaterhet jelentő feladatról volt szó. Jól dokumentáltan kellett megszervezni a munkákat tekintettel arra, hogy egyes személyek életét alapvetően befolyásoló adatokról kellett igazolást adni. Az egyéni kérelmek megítélése ismételten ütközést jelentett a Statisztikai Hivatal vezetőinek, illetve más közigazgatási szervek, különösen a politikai rendőrség álláspontja között. A vita lényege az volt, hogy a Hivatal csak azokat az adatokat adja-e meg, melyet az ügyfél kér, vagy azokat is, melyekre az ügyfél kérelme nem terjed ki. Itt megint az ún. kitelepítési rendeletnek az a különösen visszataszító rendelkezése kerül előtérbe, mely szerint a német anyanyelvű, de magyar nemzetiségű személyek is a rendelet hatálya alá kerültek. Több esetben az ügyfél csak annak igazolását kérte, hogy milyen nemzetiségűnek vallotta magát és nem kért igazolást az anyanyelvéről, mely lehetett német anyanyelv is. A munka jelentőségét jól mutatja, hogy a Hivatal vezetői állandó rendőr őrszem kirendelését kérték a Hivatal épülete elé, mivel rendszeresen hatalmas tömeg gyűlt össze, azért, hogy igazolási kérelmét beadhassa.)12, A felfokozott hangulatot és a KSH-ban dolgozók nehéz helyzetét jelzi, hogy még az üres számlálólapokat is be kellett szolgáltatni, az elnöki körözvény azt is előírta, hogy ezeket az űrlapokat a tisztviselők lakásáról is vissza kell hozni.14 A hivatali rendtartás is egyre szigorodott, dr. Elekes Dezső akkori elnök ún. „Körözvények” egész sorát adta ki, például a biztonsági szolgálat szervezéséről, a rendkívüli munkák által megkövetelt belszolgálati rendszabályokról stb. Dr. Thirring Lajos és dr. Elekes Dezső a miniszterelnökhöz írt közös felterjesztésükben jelezték álláspontjukat az egyéni igazolások kiadása tekintetében. „A Hivatal kiadott egyes feleknek olyan igazolásokat is, amelyek csak arról adtak számot, hogy az illető milyen nemzetiségűnek vallotta magát. A politikai rendőrség álláspontja szerint ez kimeríti a német mentés kritériumait, mert – az anyanyelvi adat hiányában – alkalmas a kitelepítés ügyében a helyszínen döntést hozni hivatott és kellően nem tájékozott helyi hatóságok megtévesztésére.” „A tényállás megállapítása céljából tisztelettel megemlítem, hogy a Hivatal az egyéni adatok kiadása tekintetében az 1929:XIX.t.c. rendelkezései alapján jár el és olyan adatról ad igazolást, amelyre nézve az érdekelt fél kérését előterjeszti. Az anyanyelvi vagy nemzetiségi kérdésekről nem csak kitelepítési ügyben kértek igazolást, hanem más célra is, így pl. névmagyarosítás, iparengedély, házasságkötés, hadifogolyügy, földhöz juttatás stb. céljaira.”

11

ld. IV/4. sz. dokumentum

12

ld. III./1. sz. dokumentum

13


14


7

„A hazai németség kérdésének megoldásával kapcsolatban a Központi Statisztikai Hivatal olyan helyzet elé került, amely megdöntötte a statisztikai szolgálat törvényes alapjait és olyan feladatok megoldására kellett vállalkoznia, amelyek merőben különböztek eddigi tudományos munkarendjétől. Ezeket a feladatokat a Hivatalnak magasabb érdekek szolgálatában el kellett látnia, jól lehet sem személyzet, sem anyagi felszerelés dolgában nem állottak megfelelő eszközök rendelkezésére. Igy súlyosan megrongált és jelentős részben használhatatlan épületeinkben gondolni sem lehetett arra, hogy az egyszerre okirati jellegűvé nyilvánított hatalmas tömegű népszámlálási anyag megfelelően tároltassék és kezeltessék. Erre a Hivatal számos esetben emlékiratban is felhívta a Miniszterelnökség és a Belügyminisztérium figyelmét. A Hivatal sűrű egymás utánban kiadott szigorú rendelkezésekkel, őrszolgálat szervezésével, jobb elhelyezés biztosításával stb. saját hatáskörében mindent elkövetett a biztonság fokozása és a visszaélések megakadályozása érdekében.” 15 Ebben az iratban a Statisztikai Hivatal vezetői arra utaltak, hogy a Népgondozó Hivatalnak küldött jegyzék hivatalos irat, tekintettel arra, hogy ezt a névjegyzéket a Népgondozó Hivatal még más rendelkezésre álló adattal (pl. hogy Volksbund tag volt-e az illető) is kiegészítette. Közben ezt az álláspontot a Népgondozó Hivatal is megerősítette azzal, hogy kiadott egy olyan körlevelet, mely kimondja, hogy amennyiben a hatóságok rendelkezésére álló névjegyzék és a lakosságnál levő KSH által jegyzett egyéni igazolás adattartalma eltér egymástól, akkor a névjegyzékben foglaltakat kell figyelembe venni. 16 Az egész kérdés a későbbiek során, amikor végre mentesítették a kitelepítések alól azokat, akik német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallották magukat, lényegében okafogyottá vált. Az egyéni igazolások kiadásával kapcsolatban a dokumentumgyűjteményben példaként szerepel W. I. egyetemi hallgató aktája. Ilyen jellegű kérések a tárgyalt időszak alatt ezrével érkeztek a KSH népszámlálási részlegéhez, ám voltak bonyolultabb ügyek, mint amit W. I. ügyirata is jelez. A dokumentumok jól érzékeltetik, hogy milyen kényes helyzetben kellett helytállniuk a népszámlálási részleg munkatársainak, és mennyire kellett minden egyes lépést dokumentálniuk annak érdekében, hogy akár a hatóságok, akár a lakosság részéről érkezett bírálatokat megfelelőképpen kezelni tudják.17 Miután a végéhez közeledett a hatóságok részére készült névjegyzék összeállítása, a Hivatal vezetésének etikus viselkedésére jellemző, hogy az egész apparátus munkaterhét jelentősen csökkentő feladat végeztével nem hagyták, hogy a másik nagy feladat – az egyéni igazolások kiadása – végrehajtása további jogsérelmet szenvedjen. Inkább vállalták azt, hogy az apparátus leterheltségét továbbra is magas fokon tartsák, mintsem, hogy a polgárok számára oly fontos egyéni igazolások kiadása ne a statisztikai törvény szellemében történjen. Az egyéni igazolások kiadása során a KSH népszámlálási részlegén dolgozók egyre kellemetlenebb helyzetbe kerültek azáltal, hogy a lakosság szabályosan megostromolta a Hivatalt annak érdekében, hogy minél előbb megkaphassa a számára rendkívül sürgős, sokszor a kitelepítés alól mentességet jelentő egyéni igazolást. El lehet képzelni évtizedeken át a csak statisztikai munkához szokott munkatársakat, hogy miképpen élték meg azt, hogy hirtelen az általuk kiállított dokumentumok sokszor „élet-halál” kérdésben is perdöntőek lehettek. A rendkívüli ellentmondásos társadalmi-politikai légkörben, a nagy háború után 15

ld. III./3.sz. dokumentum

16


17

ld. III./8. sz. , 9.sz., 10. sz. dokumentum

8

nehéz életviszonyok közepette érthető, hogy a lakosság fogékony volt az ilyen hírekre. Valószínű, hogy a politikai rendőrség is bizalmatlanul szemlélte a KSH tevékenységét, hiszen jól tudták, hogy vezetőik mennyire ellenzik a statisztikai adatoknak hatósági célra történő felhasználását. A korabeli sajtóban 1946. március 5-én jelent meg először a hír arról, hogy a KSH-ban – hamis egyéni igazolások kapcsán – szlovákokat akartak megmenteni a kitelepítéstől. A Szabad Nép és a Népszava kb. ugyanilyen formában és tartalommal közli a hírt. A Népszava közlése így szól: „Tömeges

letartóztatás

a Statisztikai Hivatalban a svábmentesítések miatt A politikai rendőrség – amint ismeretes – nagyszabású svábmentőakciót leplezett le a Statisztikai Hivatalban. A bűnszövetkezet, nagy összegekért, többszáz esetben sok község svábjának statisztikai lapját meghamisította vagy „kiemelte”. Ezeknek a statisztikai lapoknak döntő befolyásuk volt az érdekelt svábok sorsára, mert ezek alapján állapították meg, kiknek kell az országot elhagyniok. A politikai rendőrség a Statisztikai Hivatal személyzetéből őrizetbe vette Abafi Lajos főcsoportvezetőt, Gulácsy Tibor főraktárnokot, dr. Szabó Bertalan titkárt, Henter Róbert tisztviselőt, Takács István ellenőrt, özvegy Jánosi Zoltánné tisztviselőt, Kismajoros-Kleinmayer Ferenc tisztviselőt, Kálmán András portást meg feleségét és Bényi Sámuel altisztet. Kálmán András lakásán többmilliárt pengő értékű élelmiszert és textilárut találtak. A Statisztikai Hivatalban működő bűnszövetkezet nagy felhajtógárdával működött, amelyből letartóztatták Kovács Ferenc műszaki rajzolót, Varga József műszerészt, Virág Lajos művezetőt, Seppsi Lajos gépészmérnököt és Höchst András soroksári svábot. Nagymennyiségű aranyat és valutát is lefoglaltak a megvesztegetett tisztviselőknél.” A fővádlott Abafi Lajos volt, ezért nevezték később az egész eljárást „Abafi ügynek”.

9

Dr. Thirring Lajos hagyatékában nagyon sok dokumentumot találtunk, mely ezzel a kérdéskörrel foglalkozik. Különösen azt követően szaporodtak meg ezek a dokumentumok, hogy a budapesti államügyészség vádat emelt több olyan népszámlálási dolgozó ellen, akik közvetlenül – hosszú időn át – dr. Thirring Lajos munkatársai voltak. Sajnos a fellelt dokumentumok nagyon hiányosak, nem találtuk meg például a népszámlálási munkatársakat érintő vádiratot és bírósági ítéleteket, hanem csak annak indoklását.18 E helyütt is tisztelettel adózunk dr. Thirring Lajos emlékének, akinek erkölcsi tartását mi sem bizonyítja jobban, mint ahogy munkatársait védeni igyekezett e rendkívül nehéz társadalmi-politikai légkörben. A védelem érdekében írt tervezetei közül közöljük a legjobban megfogalmazott, legjellemzőbb dokumentumot.19 A névjegyzék és az egyéni igazolások kérdésköréről nagyon szemléletes leírást találunk abban a két anyagban – mely minden bizonnyal főleg dr. Thirring Lajos keze nyomát viseli –, mely a KSH szakvéleményét és az ahhoz csatolt kiegészítő megjegyzéseket tartalmazza.20, 21 Ez utóbbi dokumentumban ismét szerepelnek azok a sokat hangoztatott érvek, mely szerint: „A hivatalos statisztikai szolgálatot és ennek keretében a Magyar Központi Statisztikai Hivatalt a statisztikai célokra bevallott egyéni adatok tekintetében az 1929: XIX.t.-c. 21.§-ában szabályozott titoktartás kötelezi. A titoktartás megszegése az 1929: XIX.t.-c.18.§-ában meghatározott büntetés alá esik. A titoktartás nyilvánvaló célja az adatszolgáltató érdekének a védelme. Törvény biztosítja az adatszolgáltatót, hogy statisztikai adatszolgáltatásból, bármilyen természetű adatról legyen is szó, ránézve semmilyen hátrány nem származhatik. Az adatszolgáltatónak ezt a törvényes védelmét minden kultur államban egyformán fontosnak tartják és egyformán biztosítják, mert ez az előfeltétele annak, hogy a statisztikai szolgálat a valóságnak megfelelő adatok birtokában tudja ellátni azt a feladatát, amelyre hivatva van.” „A magyarországi németek kitelepítéséről szóló 12.330/1945.M.E.sz. rendelet 4.§-ának /3/ bekezdése ezt az elvet magyarországi németségnek Németországba való áttelepítéséhez fűződő érdekekre való tekintettel áttörte és elrendelte, bár a Magyar Központi Statisztikai Hivatalt meg nem nevezte, a Hivatal birtokában levő és az 1929: XIX.t.-c. 21.§-ával védett anyanyelvi és nemzetiségi adatoknak – amennyiben az illetők magukat németnek vallották – az áttelepítési eljárás lebonyolítása céljából való kiszolgáltatását. Az idézett rendelet az 1929: XIX.t.-c. 21.§-át hatályon kívül nem helyezte, így az továbbra is érvényben van.” „Minthogy a 12.330/1945.M.E.sz. rendelet az 1929: XIX.t.c-nek a statisztikai titoktartásra vonatkozó rendelkezéseit általában hatályon kívül nem helyezte, az ugyanebben a rendeletben előírt adatszolgáltatási kötelezettségen túl a Hivatalnak változatlanul a statisztikai törvényben meghatározott törvényes alapokra kellett helyezkednie az egyéni adatok kiszolgáltatása tekintetében. A törvény rendelkezéseinek megfelelően egyéni igazolványban is a Hivatal csak olyan adatot közölhet, amelyre nézve az egyéni adat beszolgáltatója a közléshez hozzájárulását adja.”27 Külön erénye a fentebb idézett dokumentumnak, hogy sorra veszi és jellemzi a népszámlálási részlegnek a „sváb” kitelepítéssel foglalkozó munkatársait kedvező színben feltüntetve azokat. (A sokszor név nélkül készült tervezetekből világosan kitűnik, hogy ezeket ld. ld. 20 ld. 21 ld. 18 19

10

III./16. sz. dokumentum III./13. sz. dokumentum III./14. sz. dokumentum III./15. sz. dokumentum

a jellemzéseket dr. Thirring Lajos készítette.) Mindkét anyag a jó jogászi érvelés szép példáját adják, és az is nyilvánvaló, hogy ebben a korszakban jól felkészült statisztikusjogászai voltak a KSH-nak. A közel másfél évig tartó per után 1947. szeptember 27-én ad hírt a Szabad Nép a Tábla által hozott ítéletekről. „ – A svábmentő Statisztikai Hivatali tisztviselők bűnügyével most foglalkozott a Tábla. Gulácsi Tibort egyévi és kéthónapi-, Abafi Lajost egyévi börtönre, Takács Istvánt hathónapi fogházra, Kenter Gábort négyhónapi fogházra ítélte. A svábok kijárói közül Kovács Ferencet és Varga Józsefet tíz-tízhónapi- Vajda László dr., volt ügyvédjelöltet nyolchónapi-, Virág Lajost hathónapi böntönbüntetéssel sujtották.” Jelenlegi ismereteink alapján nehéz állást foglalni ebben a kérdésben, hogy szakszerűen konstruált koncepciós per, vagy egyszerű vesztegetéses bűnügy zajlott-e le több mint fél évszázada. Mindkét nézet mellett és ellen is több minden szól, sőt az akkor a Hivatalban dolgozott – ma még élő – kollégák véleménye is megoszlik. Az biztos, hogy a KSH megalakulása óta nem voltak ilyen nehéz helyzetben a hivatal munkatársai, lényegében hatósági feladatokat láttak el, amely idegen a statisztikai munka természetétől. Még a Belügyminisztérium Népgondozó Osztálya is elismeri, hogy a KSH által kiadott egyéni igazolások segítik tisztázni a vitás eseteket, még akkor is, ha csak a nemzetiségi bevallásról szólnak.22 A Miniszterelnökségen érzékelték, hogy milyen munkateher hárul a KSH-ra, ezért kérték az egyes minisztériumok vezetőit, hogy csak a legszükségesebb esetekben kérjenek az állampolgároktól egyéni igazolást. Ennek ellenére a BM Népgondozó osztálya kifogásolta, hogy az adatkéréseket a KSH csak hosszabb idő letelte után tudja teljesíteni. A KSH válaszlevele megvilágítja, hogy a népszámlálási részleg munkatársainak milyen nehéz feladatokat kellett megoldaniuk.23 Az a probléma is felmerült, hogy a trianoni országterületen kívüli lakosoknak is adjanak-e ki egyéni igazolást. Csak példaképpen közlünk egy olyan dokumentumot, amely megvilágítja ezt a problémát is, jelezve, hogy a KSH népszámlálási részlegének még ilyen jellegű feladatai is lehettek. 24 A Statisztikai Hivatal 1945–1947. évi iktatókönyveiből is látható, hogy az egyéni igazolások kiadása milyen jelentős munkaterhet rótt a Hivatal apparátusára, különösen annak népszámlálási részlegére. [Például az 1945. évi iktatókönyv bejegyzésének fele az egyéni kérelmekkel foglalkozott. (1945-ben 3375, 1946-ban 6705 irat)] Könnyen belátható és ezt dr. Thirring Lajos is többször jelezte, hogy egy-egy egyéni kérelem miatt számlálólapok tömegét kellett megmozgatni a rendkívüli mostoha munkakörülmények között dolgozó munkatársaknak. 1947 őszén kézírással is kiegészített tervezetében jelzi, hogy milyen jelentős terhet ró ez a feladat az apparátusra és még költségvetési fedezetet sem biztosítottak a munka elvégzésére. A fellelt dokumentumokból jól látszik, hogy míg a Hivatal vezetői a névjegyzék összeállításának és a Népgondozó Hivatalnak történő megküldésének feladatát jogellenesnek tartották és e feladatot meglehetősen kelletlenül hajtották végre, addig az egyéni igazolások kiadását – átérezve a feladat jelentőségét – erőteljesen szorgalmazták és munkatársaikat magas színvonalú munkára ösztönözték. A Statisztikai Hivatal ilyen jellegű feladatában az 1947. év sem hozott változást, továbbra is jelentős számú egyéni igazolást kellett az érintetteknek kiadni. Dr. Thirring Lajos fentebb

22

ld. III./ 17. sz. dokumentum

23

ld. III./ 19. sz., 20. sz. dokumentum

24


11

említett tervezetét is figyelembe vették, amikor a KSH vezetői jelentették a Miniszterelnöknek az egyéni igazolások kiadásának menetét. „A beérkezett kérelmek számának állandó növekedése mellett a hátralék-anyag emelkedésével kell számolni. A szóban forgó hátralék-anyag részleges feldolgozása a folyó hó 15-17 közötti vasár-, ünnep- és hivatali szünnapokon részben elvégeztetett, így az említett három nap alatt mintegy 1.700 kérelem nyert elintézést 70 alkalmazottnak erre a három napra való berendelése és megfeszített munkája révén. E mellett is az elintézésre váró a kitelepítésekkel és a választójogosultság megállapításával kapcsolatos kérelmek száma ma mint egy háromezer. Több munkaerőnek a beállításával sem lehetne a munkálatokat eredményesebbé tenni, minthogy a számlálólap-kikeresésben jártas munkaerők már úgyszólván valamennyien bevonattak, a munkálatok további széttagolása pedig technikailag nem lehetséges. Tájékoztatásul bátorkodom közölni Miniszterelnök Úrral az 1947. év folyamán elintézett kérelmek havonkinti alakulásának számát: Január

820

Május

1.390

Február

995

Junius

2.295

Március

985

Julius

3.155

Augusztus 18-ig

4.040

Április

l.010

Megjegyezni kívánom, hogy az év folyamán eddig elintézett 14.690 kérelemben nem foglaltatik azoknak a kérelmeknek a száma, amelyek a keresések folyamán felkutathatók nem voltak. Ezek a kérelmek nagyban egészben az összeseknek mintegy 10 %-át képviselik.” 25 A téma még a Nemzetgyűlésben is szerepelt, a KSH szerepét tömören fogalmazta meg Nagy Ferenc miniszterelnök az 1946/47. évi hivatalos statisztikai munkatervről szóló jelentésében, amit 1947. április 22-én – néhány nappal az emigrálása előtt – terjesztett be. „A most előterjesztett hivatalos statisztikai munkatervben felsorolt adatgyűjtéseken felül a 12330/1945. ME számú kormány-, valamint a 70010/1946. BM. számú belügyminiszteri rendelet értelmében egészen kivételes és sok tekintetben rendeltetetésével ellentétes feladat megoldása hárult a Központi Statisztikai Hivatalra. E rendeletek értelmében azokról az egyénekről, akik a jelenlegi (Trianoni) ország-területen belül az 1941. évi népszámlálás alkalmával magukat „német anyanyelvűeknek” vagy „német nemzetiségűeknek” vallották, a Központi Statisztikai Hivatal községenkint kimutatásokat (névjegyzékeket) készített. E névjegyzékek elkészítésével egyidejűleg történt, illetőleg jelenleg is folyamatban van az érdekelt fél kérelmére az 1941. évi népszámlálás alkalmával bevallott anyanyelvi, illetőleg nemzetiségi hovatartozásáról egyéni igazolványok kiadása is. Ilyen igazolványok egyébként nemcsak a németek áttelepítésével kapcsolatban, hanem egyéb okokból (névmagyarosítás stb.) és már korábbi időpontokban is kiadattak. Ez a rendkívüli feladat közel egy éven át a Központi Statisztikai Hivatal személyzetének jelentős részét (kb. egyötödét) igénybe vette s az 1946. év

25


12

folyamán nagymértékben akadályozta a Hivatalt, hogy kizárólag az 1929. XIX.tc.-ben megszabott feladataival foglalkozzék.”26 Az 1948. és 1949. év történéseiről már viszonylag kevés dokumentum áll rendelkezésünkre, már csak azért is, mert a német lakosság kitelepítése erre az időszakra lényegében befejeződött. (A társadalmi-politikai, valamint a nemzetközi helyzet is lényegesen megváltozott, mely hatással volt az egész kérdés kezelésére.) Ezt jól érzékelteti a BM által összeállított jelentés, mely röviden összefoglalja a kitelepítési rendeletek következményeit és felveti a még megoldandó problémákat. (Ennek az anyagnak a része lehetett az az összefoglaló lista, mely kb. 560 ezer nevet tartalmaz és a KSH Népszámlálási főosztálya – a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal anyagi támogatásával – feldolgozott és a jelen kiadvány második tanulmánya az eredményeket összefoglalóan elemzi és közli.) A BM jelentés ugyan közvetlenül nem kapcsolódik a tárgyalt témához, de úgy gondoljuk, hogy az abban leírtak hasznos módon kiegészítik mondanivalónkat.27 Ehhez kapcsolódik még egy 1949. évi februári összeállítás, mely szintén a német lakosság kitelepítésének eredményét foglalja össze.28 Az utólagos összegzés témaköréhez tartozik, hogy dr. Thirring Lajos feljegyzést készített arról, hogy miképpen próbálták ellenőrizni a BM Népgondozó osztálya számára küldött névjegyzék helyességét. Lényegében egy utóvizsgálatról volt szó, mely megpróbálta felmérni, hogy a népszámlálási részleg munkatársai milyen hibahatáron belül dolgoztak. „A teljesség ellenőrzése községenkint, egy-egy község névjegyzék-anyagának átadása előtt történt; a községenkint mutatkozó eltérésekre /hiányokra, többletre/ a Hivatal minden egyes községi névjegyzék átadásakor felhívta a figyelmet. A teljesség ellenőrzésére összefoglaló számítás is készült. Ez a számítás azokra a községekre nem terjedhetett ki, amelyek a névjegyzékét az 1945. év decemberében és az 1946. év elején soron kívüli sürgősséggel kellett átadni. Az ellenőrző számítás így anyanyelvi tekintetben a német anyanyelvűeknek /477.057 fő/ 85 %-ára /404.955 fő/, a német nemzetiségűeknek /303.419 fő/ pedig 66.6 %-ára /202.098 fő/ terjedt ki. Az ellenőrző számítás szerint a népszámlálás feldolgozási eredményei és a névjegyzék között anyanyelvi tekintetben

- 0.2 %-os /860 főnyi/,

nemzetiségi tekintetben

+ 0.6%-os /1.306 főnyi/

eltérés mutatkozik. Vagyis a német anyanyelvűek száma a névjegyzék szerint 0.2 %-kal kisebb, a német nemzetiségűek aránya pedig 0.6 %-kal nagyobb a népszámlálási eredményeknél. /Az eltérés százaléka községenkint egyes esetekben – feltehetőleg az anyag keveredése miatt – jelentősebb./ A különbséget csökkenti, hogy a Hivatal 8.026 kétes anyanyelvűt és 3.263 kétes nemzetiségűt is külön felsorolt a jegyzékben /a kétes számlálólapokon rendszerint két vagy több anyanyelv, illetőleg nemzetiség jelöltetett meg stb./. A Belügyminisztérium Népgondozó Osztálya tekinthető névjegyzék-anyag birtokában van.”29

26


27

ld. IV./1. sz., 2. sz. dokumentum

28

ld. IV./6. sz. dokumentum

29


tehát

lényegileg

teljesnek

13

Ugyancsak felmerült a népszámlálási kérdőívek kiselejtezésének problémája. Készült egy összeállítás az anyag selejtezéséről, és dr. Thirring Lajos is szól erről a fentebb említett feljegyzésében: „A Hivatal a német anyanyelvűek vagy német nemzetiségűek számlálólapanyagát legnagyobb részt külön /kisebb községeknél a község anyagában elkülönítve/ őrzi; ennek az anyagnak további megőrzése indokolt. A nem német anyanyelvűek, illetőleg nem német nemzetiségűek mintegy 8 ¾ milliónyi számlálólap-anyaga viszont – amennyiben ahhoz az illetékes szervek hozzájárulnak – kiselejtezhető. Hasonlóképpen kiselejtezhető volna a nem jelenlegi terület – 5 ¼ milliónyi – teljes számlálólap-anyaga, az azokon a területrészeken megszámlált német anyanyelvűek, illetőleg német nemzetiségűek számlálólap-anyaga is, bár igazolás-kérések ebből az anyagból is előfordulnak.” 35 A kiselejtezéssel kapcsolatos még az a megjegyzésünk, hogy anélkül történt meg a kérdőívek kiselejtezése, hogy az 1941. évi népszámlálás anyaga teljes terjedelmében fel lett volna dolgozva. (Egyébként nem tudjuk, hogy az elkülönített kérdőívcsoport tényleg megsemmisült-e?) Igaz, hogy 1975 és 1985 között utólag közlésre kerültek az 1941. évi népszámlálás egyes információi, de ez az összeállítás csak a hiányosan megőrzött ún. feldolgozási táblák igénybevételével történt. Végül az egész statisztikai apparátus számára megváltást jelentett, hogy az egyéni igazolások kiadásával kapcsolatos kérések is – legalábbis a hatóságok részéről – befejezettnek nyilváníttattak. A Hivatalt erről hivatalosan is értesítették. „BELÜGYMINISZTÉRIUM30 I/4. Népgondozó Osztály Budapest,V.Sas utca 12. Telefon: 120-422 1045/1948. I/4. biz.szám.

Tárgy: Anyanyelvi és nemzetiségi igazolványok kiadása.

Magyar Központi Statisztikai Hivatalnak, Budapest Értesítem, hogy a magyarországi német lakosságnak a 12.200/1947. Korm.sz. rendelet alapján való elbírálása – Budapest kivételével – az ország egész területén befejezést nyert. A vonatkozó névjegyzékek a községekben már mindenütt kifüggesztettek, így az érdekelteknek módjukban állott, amennyiben a besorolásukat sérelmesnek tartották, felszólalni és ehhez az anyanyelvi és nemzetiségi igazolást kikérni. Miután a Népgondozó Osztály vidéki kitelepítési ügyekkel 1949. január 1-től kezdődően nem foglalkozik, statisztikai igazolások kiadására az osztály részéről további szükség nincs. Budapest elbírálása előreláthatólag 1949. január hó 31-ig befejezést nyer, mindenesetre erről annak idején a t. Hivatalt értesítem. Budapest, 1948. december 30.

35


30


14

A miniszter rendeletéből: Dr.Vicenty Ödön s.k.

Bélyegző: Belügyminisztérium

miniszteri titkár Az áttelepítési akció befejeződésére az 1949 októberében kiadott 4274/1949 (213)M.T. sz. rendelet utalt, majd végül 1950 márciusában a 84/1950/III.25./ M.T. szám alatt kiadott rendelet intézkedett „a német lakosság áttelepítésével kapcsolatban kibocsátott korlátozó rendelkezések alkalmazásának megszüntetése tárgyában.” A VI. dokumentum-csoport tartalmazza azokat a nyomtatványokat, melyeket a KSH a névjegyzék összeállításához és az egyéni igazolások kiadásához felhasznált. A VII. dokumentum-csoport a kitelepítés jogi alapjául szolgáló legfontosabb jogszabályokat tartalmazza. Ezek közül alapvető jogszabály a 12330/1945. M.E. számú kormányrendelet, mely jogi alapot szolgáltatott az 1941. évi népszámlálás adatainak felhasználásához. [Ezt vitatták a KSH egyes vezetői, mikor jelezték, hogy ez a kormányrendelet ellentétes a jelen fejezetben szintén közölt 1929. XIX. törvénycikk (statisztikai törvény) rendelkezéseivel.] Jól látható, hogy a nagy vitát kiváltó azon rendelkezést, mely a kitelepítés alá vonta azokat a személyeket, akik német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallották magukat, már az 1946. évi belügyminiszteri rendelet is igyekezett mentesíteni. Nagyon fontos dokumentum és az egész kitelepítési mechanizmus működtetését jelzi a 12330/1945. M.E. végrehajtását szabályozó belügyminiszteri rendelet. E rendeletből lehet megállapítani a névjegyzékek összeállításának szabályait, tartalmát és egyes bejegyzések értelmezését. A rendelet a névjegyzékek alapján feldolgozott statisztikai adatok értékelését is segíti. Végül a dokumentum-csoport tartalmazza az egységes szerkezetbe foglalt, 1947-ben kiadott 12200/1947. Korm. számú rendelet és annak végrehajtási utasítását. Ez a jogszabály módosítja a 12330/1945. M.E. rendeletet és egyértelműen kinyilvánítja, hogy nem tartoznak a kitelepítési rendelet hatálya alá azok, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával német anyanyelvűnek, de magyar nemzetiségűnek vallották magukat. Meg kell jegyezni természetesen, hogy míg jelentős számú rendelet, belső utasítás, egyéb rendelkezés foglalkozott a kitelepítés témájával, de nem tekintettük feladatunknak a jogi környezet teljes feltárását, inkább csak segíteni kívántuk a felkutatott dokumentumok helyes értelmezését a közölt legfontosabb jogszabályok révén.

15

A névjegyzékek összeállítása, az egyéni igazolások kiadása

Recommend Documents