A NAGY TRAGÉDIA (Szintézis) második rész Íme a folytatás

Padányi Victor

A NAGY TRAGÉDIA (Szintézis) második rész Íme a folytatás

GEDE TESTVÉREK BT. KIADÁSA 1995

1

GEDE TESTVÉREK BT. Felelős kiadó: Gede Tibor 1 Maher St Pawkner 3060 Vic. Australia 031357-2129 A könyv megrendelhető: 1385 Budapest 62 Pf. 849 Padányi Viktor Jelentősebb munkái Széchenyi kultúrája, 1943 A nagy tragédia: Első Rész, 1952 Vérbulcsu, 1955 Vászoly (történelmi dráma), 1955 Rákóczi, 1961 Dentumagyaria, 1963 Two Essays: 1. Hor-aha - Harku - Horka. Notes on the Menes Question. 2. A new aspect of the Etruscan provenance.),1964 Egyetlen menekvés, 1967 Történelmi Tanulmányok 1972 Májusi fagy (regény), 1975 ISBN 963 04 50089

Nyomás: A korábbi kiadás alapján a SZOLITER nyomdában Hódmezővásárhelyen Telefon: 62/ 341-385 Ívterjedelem: 41,5 (A/5) Felelős vezető: Benkő István GEDE TESTVÉREK BT. KIADÁSA 1995

2

Padányi Victor

A NAGY TRAGÉDIA (Szintézis) második rész Íme a folytatás

3

A katasztrófa

Quidquid delirant reges, plectuntur Achivi Vergilius

5

I. A NEMZETISZOCIALIZMUSTÓL A NÁCIZMUSIG 1. Egy évtizeden át tartó bágyadt és ártalmatlan sistergés után szikrázó rakéta módjára szökkent bele a társadalmi, politikai és világnézeti doktrínák túltelített és fullasztó európai atmoszférájába a német nemzetiszocializmus milliószor megdicsért és milliószor megátkozott komplexuma. A kollektivista lelkek rajongtak érte, az individualista igény gyűlölte. Egy népnek már-már vallásává vált, egy másiknak átkává. S a körülötte felviharzó ellentétekből az európai történet legnagyobb katasztrófája lett. Mint egész, a maga bonyolult összetételében egy nép hatalmas méretű vállalkozása volt, amelybe csaknem belepusztult, s pusztulásába magával rántotta a kontinens más nemzeteinek sorát, s a nemnémet európaiak tízmillióit. Temérdek szépet – igazat és nem igazat – mondott felőle egy hatalmas propagandaapparátus, temérdek rútat – igazat és nem igazat - mondott felőle egy még hatalmasabb másik. Politikai összeütközésbe került államokkal, vallásokkal, fajokkal, s mindezeken felül a liberalizmus világrendjével magával. Konkrét hordozója, a németség, által kifejtett hallatlan expanzív erő leküzdését a legtarkább érdekszempontokból fakadó érzelmi kavarodás kísérte, amelynek tükrében alakja és lényege teljesen eltorzultan jelent meg, úgy, hogy a legzavarosabb, a leghomályosabb értesülések és vélemények burjánoznak körülötteNéhány valóban túlzásba torzult vonása, s még inkább a több, mint egy évtizeden keresztül körülötte viharzó felháborodás, teljesen hamis és elrajzolt képet formált ki róla, s a kollektív rosszul értesültség tévedése és türelmetlensége most ebből a torzképből kiindulva akarja egy csomó elhibázott konzekvencia terhét rakni a népre, amely hordozója volt. Az ellene felhozott sokféle kifogás zavaros tömegének legál2alánosabö és legkiemelkedőbb, legalábbis legtöbbször felbukkanó vezérmotívuma, hogy diktatúrát jelent, és ennélfogva áll vele engesztelhetetlenül szemben a világ közvéleményének ízlése, életérzése és álláspontja. 7

A megállapítás azonban – noha önmagában véve, nagyjában és egészében, legalábbis a németek konkrét nemzetiszocializmusát illetően igaz – abban végzetesen téved, hogy ezt a diktatúrát nemzetiszocialista szükségképiségnek tekinti és a nemzetiszocializmust marasztalja el miatta. A nemzetiszocializmusnak ugyanis valóban immanens eleme a diktatórikus tendencia, azonban nem nemzetiszocialista lényegénél, hanem általában s z o c i a 1 i s t a lényegénél fogva, s e különbség elsősorban azért említésre méltó, mert az a felháborodás, ami körülötte kavargott, és amelynél fogva fellázították ellene az egész világot, egyáltalán nem tapasztalható a többfajta szocializmusokkal szemben, holott egyikben sincs kevesebb diktatórikus vonás, mint ebben a válfajban. Minden szocializmus, mint minden az egyenlőség alapgondolatára épült rendszer (tehát az u.n, demokrácia is), uralomra jutva e z e n alapgondolatánál fogva diktatórikus képlet, hiszen szükségképi velejárója a szabályzás, tehát a korlátozás és a kényszer szabadságellenes attitűdje. E n n y i b e n valóban diktatúrát jelent a nemzetiszocializmus is, hiszen az egyenlőség világnézete már maga, önmagában véve szabályozás, s mint ilyen, a tömegember diktatúrája. Márpedig a nemzetiszocializmus, mint berendezés., éppúgy, mint minden szocializmus, az életnek, s annak keretét jelentő államnak a tömeg, az átlag igényei és érdekei szerint való berendezését jelenti. A szocialista jellegből fakadó diktatórikus vonást a német nemzetiszocializmus esetében inkább még elhalványította a körülmény, hogy a német nemzetiszocializmus sokkal inkább nacionalizmus volt, mint szocializmus. E helyett a diktatórikus vonást felerősítette egy másik körülmény, amely azonban szintén nem nemzetiszocialista következmény volt, hanem sokkal inkább faji esetlegesség; az, hogy ez a nemzetiszocializmus – német volt. A német nép faji ösztöne a kollektivizmus felé, szinte közmondásos tény. E kollektív ösztönzöttségnek szükségképi velejárója az alkalmazkodási hajlam, ez a félelmetes német tulajdonság, ami egyrészt annyit jelent, hogy a német ember nem szenved feltétlenül egy diktatúra állapotában, mert éppolyan könnyen, természetesen és készségesen rendeli alá magát, mint amilyen skrupulusok nélkül követeli meg másoktól is az alkalmazkodást, Kol8

lektív hajlamának, pontosabban a kollektivista követelmények természetes, szinte magától értetődő elfogadásának logikus velejárója másrészt, a mások jogaival szembeni érzéketlenség. A "jog" szinte szentségi magasságba emelt értelmezésének élménye a német emberből hiányzik, s ez természetszerűen fakad abból az életszemléletből, amely saját jogairól is könnyen és zúgolódás nélkül képes lemondani a kollektív érdekek javára. Ez az, amit a kívülálló szemlélő "példás német szervezettségnek'' szokott nevezni, s amit maguk a németek is egy különleges német "szervező tehetség"-gel tévesztenek össze, mert nem figyelték meg, hogy a nagyszerű német szervezési teljesítmények nem a szervezők ezirányú különleges "tehetségének", hanem az engedelmes német anyag kiválóságának, a német kollektív és kooperatív ösztönözöttségnek eredményei. Ez a belső adottság, és nem csupán Hitlernek és "boncainak" nemzetiszocialista hajlama volt az, ami a szocializmus szükségképen diktatórikus jellegét a német esetben, mint a diktatúra számára kedvező előfeltételt jelentő faji esetlegesség, felhatványozta, s a világ szemében a "nemzetiszocialista diktatúra" impresszióját keltette. Mindez azt jelenti, hogy a német nemzetiszocializmus diktatórikus jellege egyrészt általános szocialista vonás volt, másrészt különleges faji tünet, harmadsorban Hitler egyéniségéből fakadt, de semmi esetre sem par excellence nemzetiszocialista következmény. Márpedig, ha általános szocialista jellegéből fakadó diktatúrája miatt gyűlölte a világ olyan hevesen, és szüntette meg, mint veszélyt, érthetetlen, hogy miért tudott olyan békésen megférni egy másik szocialista diktatúra mellett, az orosz bolsevista diktatúra mellett több, mint egy negyedszázadon át? Az ellentmondásnak csak egyetlen magyarázata van, hogy a német nemzetiszocializmust, a közszájon forgó indoklás ellenére, a "szabadság", a "felszabadítás" és egyéb tőmegpusztító propagandajelszavakkal szemben, n e m diktatúra volta miatt, nem a szabadság princípiumának védelmében pusztították el. Ha a német nemzetiszocializmus heves gyűlöletének okait kutatva a német ember mások jogaival szembeni érzéktelenségére gondolunk, már közelebb jutottunk a valódi okhoz, legalábbis a valódi okok egyikéhez. A nem-német, akár mint egyén, akár mint nemzet, erősen reagál jogainak sérelmére, sokkal erősebben, mint 9

a német, mert joga és szabadsága nagyobb érték számára, mint az annak csorbításából származó ésszerű előny, s azonkívül jogainak tiszteletlen kezelésében saját életérzése szerint és ebből kiindulva prepotenciát lát és e szerint reagál abban, hogy a németet erőszakosnak és diktátor-hajlamúnak érzi. Ez a jelenség lényegében tragikus tünet, mert igazában: félreértés. A német ugyanis "közérdek" esetén a másik német személyes jogaival szemben is érzéketlen. És bármennyire is helytelen ez, és bármennyire is elítélendő a német világon kívüli világ szemében ezt a német tulajdonságot akceptálni, az attitűd német részről nem rosszhiszemű attitűd annyiban, hogy a németnek legtöbbször sejtelme sincs arról, hogy ő a nem-német embert, vagy népet a jogsérelem hátrányán kívül még meg is alázta, és a diktatúra és erőszak felháborító élményét váltotta ki belőle. Ha ehhez a német népszerűtlenség legmélyebb alapjait lerakó tényhez még hozzávesszük, hogy a német nemzetiszocializmus, mint diktatórikus tünet gyakorlatilag egyetlen természetes személyhez fűződött elválaszthatatlanul hozzá a világ köztudatában, előttünk áll a német diktatúra világtudomásának magyarázata. Egészítsük ki mindezt még azzal, hogy a háborúviselés következményei még a legdemokratikusabb államban is bizonyos fokú disciplina, tehát d i k t a t ú r a megjelenését idézik elő, ami azonban megint csak nem nemzetiszocialista, hanem h á b o r ú s elem, valamint azzal, hogy a fenti találkozásokból összetevődő tüneményt egy világpropaganda eltúlozta, és egész pontosan meghatároztuk a forrást, ahonnan a "náci-diktatúra", ismételjük, nem alaptalan, de feltétlenül eltúlzott és helytelenül, sőt rosszindulatúan magyarázott köztudomása kinőtt és eszközévé vált egy egyetemes nemzetiszocializmus ellenes világfelfogásnak. Ennek a körülménynek lényege pedig az, hogy a német diktatúra, mint belső tünet, német ügy, amihez senkinek semmi köze a németeken kívül nincs. Az, ami a német nemzetiszocializmusból európai ügy volt, amibe tehát a nem-németeknek is joguk lehetett beleavatkozni, az nem a '"diktatúra", hanem egészen más.

10

2. Liebnecht Karl meg Luxemburg Róza keserűszívű és ordítozó berlini, müncheni, vagy hannoveri legényei hosszú utat tesznek meg, míg eljutnak az SS-kaszárnyákig. Az utcákon lődörgő, kiéhezett arcú munkanélküli, akinek korgó gyomra felett egyre kopottabban és rongyosabban lötyög a leszereléskor rajtamaradt katonazubbony, szabatosan szimbolizálta a két elemet, amikből a fejlemények ki fognak bontakozni. Ez a két elem, az individuális nyomor és a kollektív német megalázottság. Ez a két tényező töri az utat a 40 millió "ja" felé, s mind a kettőről kérlelhetetlenül kiderül, hogy nem a háború, hanem a "béke" következménye. A német proletár, miután kiháborogta és kiordítozta magát vezetői ellen, rájött, hogy a gyűlölt és káromolt vezető relatíve ugyanolyan nyomorban van, mint ő. S amint az évek teltek, s az akutháborús sebek csak nem akartak begyógyulni, egyre jobban tisztult benne az élmény, hogy a nyomor lidércnyomásának előidézője kívül fekszik az egykori vezetőkön, kívül fekszik Németországon. Az egy kollektív és a német kollektivumra ható idegen ok. A középosztálybelinek ez a felismerés gyorsabb folyamat, hiszen életérzése amúgyis a nemzett kollektivumra van épülve, nemcsak azért, mert már apái, sőt nagyapái óta készen hozza ezt az életérzést Burschenschaftjaiból,1 hanem azért is, mert a külpolitikai összefüggéseket jobban látja. S az egyre kopaszodó lakás diszkrét szégyenkezéssel elvándorló darabjai, a tradicionális kifogástalansággal felterített családi asztal foszladozó abroszai, fogyadozó ezüstjei és porcelánjai, szegényes ételek, a százszor agyonvasalt ruhák nyomasztó és állandó élménye egyre közelebb szorítja a proletárhoz, különösen az eszmélkedő fiatalságot, amelynek számára az élmény legfeltűnőbb vonása, hogy a nyomor általános érvényű, a zsidókon kívül mindenkire vonatkozik, és a proletár is – német. A sivár tények szuggesztióit még növeli egy kínzó belső konfliktus is. A nemzedék a birodalmat teremtő apák fiainak és 1

Német egyetemi diákszervezetek, amelyekből a német egység gondolata is kiindult a múlt században.

11

lányainak nemzedéke s lelkében már három generáció egymásra rétegeződött talajába nyúlnak le a német "felsőbbrendűségbe" vetett hit gyökerei, amit a "germán" gondolat extrém irodalmi produktumai és egy tendenciózus iskolai oktatás túloznak el. Ez a tendencia meghökkentő, már-már lelkiismeretlen merészséggel formál át tényeket és igazságokat, hallgat el lényegest másokról, domborít ki lényegtelent önmagukról; úgy, hogy a német nép nemcsak a nem-német világ felől van rosszul értesülve, hanem önmaga felől is. Hiszen a német iskola éppúgy, mint a népszerűsítő germanológiai irodalom elkerülhetetlenül azt a tudomást és belső meggyőződést kell, hogy keltse az eszmélkedő német emberben, hogy ő egy olyan nép tagja, amely minden vonatkozásban toronymagasan áll minden más néppel szemben, mert a világon minden lényegeset és nagyot a németek alkottak. A nemzeti megalázottság tehát felháborító igazságtalanság-élménnyé hatványozódik, s ez, a körülmények egy pontba összefutó tendenciájának, a nemzeti és szociális életértés szintézisének erős faji veretet ad. A német birodalomnak már első világháború előtti területén kívül is éltek németek. A két évszázados porosz-osztrák párharc a német világon belül azt a szerencsétlen eredményt hozta létre, hogy a német Bund-ból kizárt Ausztriával kirekesztettek a német politikai közősségből tíz millió németet. A két különböző centrum köré tagolt németség perverz ténye irritáló anyagot jelentett a kollektív német lélekben már a múltban is. Az első világháborút likvidáló hatalmak aztán felhatványozták ezt az amúgy is természetellenes tényt két végzetes intézkedéssel. Az egyik az volt, hogy a birodalomtól szeparált németség körül lerombolták a Habsburg-keretet, amelyben addig élt, amely német volt (s amelyben vezető szerepénél fogva jól érezte magát), a másik meg az, hogy a fájdalmas német megosztottságot vigyázatlanul még meg is növelték azzal, hogy az osztrákokon kívül még további mintegy hét milliónyi németet hámoztak le a német törzsről, odaajándékozva őket Csehszlovákiának, Lengyelországnak és Franciaországnak. Ezek a német tömbről erőszakosan leválasztott "perem-németek" a Szudéta-vidéken, Nyugat-Lengyelországban, Danzigban, Elszászban, Lotharingiában egyaránt, olyan automatikus és természetes formában nyújtottak külpolitikai programot a versaillesi Németországnak, hogy ennek a prog12

ramnak létrejöttéhez sem "német imperializmusra”, sem "nácizmusra" nem volt szükség. Ezt nem Hitler, nem is valaminő német "uralomvágy" szülte. Ezt egyszerűen Versailles hozta létre, mint ahogy Versailles indítja el a "nemzeti" és a "szociális" életérzés szintézisének lelki folyamatát is az ésszerűtlenül összeszűkített németségben. A versaillesi konzekvenciákból kibontakozó európai helyzet még a szintézis megéréséhez szükséges időről is gondoskodik. A belső nyomor-korszakot öt-hat esztendőre a külföldi kölcsönök konjunkturális szakasza váltja fel. A versaillesi években eszmélkedő fiatalság felcseperedik, s ekkor köszönt be a húszas évek végén a gazdasági világdepresszió korszaka. Az alig enyhült nyomor visszatér. Most már csak a szót kell kimondani, a szintézist kell tudatosítani, s a hitet kell felkelteni a szintézis igazságában, és a német nemzetiszocializmus megszületik. Az eszme rakétája már régebben sistereg, kisebb explóziói már voltak, s prófétája börtönbe is került miatta. Ez a próféta eléggé tehetséges, eléggé elszánt és eléggé német ahhoz, hogy a szintézis megteremtésére alkalmas legyen. S mindezeken felül, mikor egy évi várfogság után Hitler Adolf egy könyv kéziratával és egy tanulsággal gazdagabban elhagyja börtönét, szabadon bocsátanak általa egy adottságot, ami valósággal predesztinálja a fejlemények megvalósítására. S ez: k ö z b ü l s ő helyzete társadalmilag és lelkileg és életszemléletben egyaránt. Hitler Adolf sokat tanult, sokat olvasott, de elmulasztotta megszerezni a kulcsot a középosztályba vezető ajtóhoz: a fiatal építész-jelölt nem tett érettségit.2 A hadseregben éppúgy a legénység és a tisztikar között helyezkedett el, mint ahogy a félbemaradt rajzoló a polgári életben is féllábbal a vezetettek, féllábbal a vezetők világában áll, mégpedig nem úgy mint kispolgár, hanem úgy, mint egy nehezen meghatározható hibrid tömeg és az elit között, akinek van egy kétségtelen jegye: nem tömegember. Sőt van egy félelmetes képessége is; mithoszt tud teremteni egy korban, amely a csalódás és a csüggedés fáradtságának kora volt. Pedig az ember emberileg

2

Az érettségi bizonyítvány a kontinensen döntő küszöb a század első harmadában. Az érettségi bizonyítvány a legnagyobb társadalmi válaszfal.

13

nem óriás. A kor és a körülmények másik nyomasztó figuráját, Benito Mussolinit nagyságban meg sem közelíti. Amit Mussolini teremtett, az saját személyes akaratának eredménye volt, hiszen az anyag és az eszköz, ami rendelkezésére áll, aránylag silány és gyenge a Hitleréhez képest. Sőt, azonfelül az olasz ember individualista és kollektív erőfeszítésekre alig képes. A fascista erő nyolcvan százalékát tehát Mussolini személye jelenti, aki lehetett esetleg méltó a halálra az Olaszországgal szembenálló világ szempontjából, vagy akár az Európa-gondolat szerint (noha senki annyit nem tett a második világháború elkerülésére a kor államférfiai közül mint Benito Mussolini), de akinek lábainál fogva felakasztott hullájával Milánó tomboló és táncoló és üvöltő olasz csőcseléke a történelem leghálátlanabb, legaljasabb és leghitványabb halottgyalázását követte el. Mert a renyheség, a lustálkodás és a szegényes életörömök szabadságának elvonása egy szebb és nagyvonalúbb nemzeti lét felépítése érdekében lehetett diktatúra, aminek megdöntéséhez az olasz kislelkűségnek esetleg joga lehetett, de semmi esetre sem volt bűncselekmény. Hitler esete egészen más. A hitleri mű emberanyaga a kerek föld legkitűnőbb anyaga volt, sok minden egyéb mellett elsősorban a kollektivizmusra való ősi hajlam miatt, másodsorban az exakt iránt oly nagy vonzalommal rendelkező német lélek matematizmusa, rendező és szervező ösztöne miatt, ami az egyes és magános németet nemcsak képesíti arra, hogy munkáját, bármily jelentéktelen az önmagában véve, egy "Gesamtleistung" bátorító dimenzióban szemlélje, hanem hajtja is a kollektív forma felé, mert individuális kötetlenségben, amiben más faj tagja boldog, a német elhagyatottnak, gyámoltalannak és kicsinek érzi magát. Ami Németországban és Németországgal 1932 és 1945 között történt, az nem Hitler Adolf személyes műve, mint ahogyan a fascizmus Mussolinié, hanem a német nép teljesítménye volt. S a diktatúra, amit mindez jelentett, nem a német emberen érvényesülő külső erőszak volt, hanem a német emberé magáé, aki negyven millió "igen"-nel önként és belső kétségek nélkül vállalta a szabályozottság ösztöneinek és életérzésének amúgyis megfelelő állapotát, hiszen az azonkívül még a felemelkedés kollektív nye14

reségét is ígérte. Hitler egyszerűen csak a német vágyak és a német elhatározás inkarnációja volt, nem teremtő, tehát kívülálló substancia, mint Mussolini, hanem immanens elem, szinte megbízott egy Gesamtleistung összemarkolására és irányítására. Mindaz, ami mint német nemzetiszocializmus ismeretes, egészen 1943 tavaszáig a német nép akaratából és úgyszólva teljes tömegének helyeslésével történt. A szó pozitív és elítélhető értelmében vett diktátorrá Hitler csak innentől kezdve vált, s csak a háborút illetően, tehát az által vált azzá hogy felfogása elkanyarodott a német nép közfelfogásától a háború továbbfolytatását illetően. Mikor a német népben tisztán megfogalmazódott a belátás, hogy a nagy vállalkozás nem fog sikerülni, és Hitler ezt a felfogást nem volt hajlandó magáévá tenni, abban a pillanatban vált i g a z á n diktátorrá.3 A tény hitleri gyökerei meglehetősen bonyolultak és nehezen elemezhetők. E gyökerek legdominálóbbja a német ösztönösség a dolgok túlhajtására. A tragikus német sors legveszélyesebb történelmi eleme az a német szó, hogy "über", s ebben a rendkívül mértékben német emberben ez is rendkívül mértékben volt meg. A másik vezető elem általános emberi. Meggyőződésünkön változtatni mindig egy kissé önmagunk megalázását jelenti, mert minden revízió ítélőképességünk, értelmünk és – nem utolsó sorban – hiúságunk veresége. Különösen így volt ez Hitler esetében, aki véleményét a kinyilatkoztatások modorában közölte a múltban mindig. Hitler bálvány volt, bálvány akart maradni, s a nagy nemzetiszocialista mű érdekében bálványnak kellett volna maradnia. Ha mindezt összevetjük, kijön a képből a hit, vagy legalábbis az önszuggesztió a kitartás győzelmében, s ez az, amiben Hitler útja elkanyarodott a német ösztön és a német vélemény útjától, amelynek fontosabb volt a n é m e t , mint a nemzetiszocialista követelmény, pontosabban: fontosabb volt a fizikai, mint a morális fennmaradás. S mindehhez jött még egy további körülmény is. A vereség tudomásulvételének, beismerésének és a vállalkozás likvidálásának első ára Hitler személye, fizikai és erkölcsi megsemmisülése lett volna, akinek akkor már keleten-nyugaton egyaránt a fejét 3

1943-ig Hitlernek csak elenyésző igazán német ellenzéke volt.

15

követelték. S amilyen nagyszerűnek bizonyult a német ember, aki negyvenhárom tavaszától az utolsó puskalövésig pontosan teljesítette a kötelességét és tudott meghalni a Gesamtleistung mindenekelőttiségében vetett hitével, olyan kicsinek bizonyult ez az ember, aki nem volt hajlandó ugyanerre, aki nem tudta és nem akarta megérteni, hogy amint a német népért létre kellett hoznia a nemzetiszocializmust, úgy most ugyanazért a német népért fel kellene áldoznia azt, mert ezt követeli a veszély. Hitler Adolf a megszállottak makacsságával fogta be fülét az érvek elől, amelyek egyre türelmetlenebb és hangosabb dörömböléssel állították, hogy az igazi és célszerű német tett most már az erőfeszítések abbahagyása volna, s ennek érdekében részéről ugyanarra az önfeláldozásra van szükség, amit a német férfi és a német asszony szinte félelmetes nagysággal tanúsított. Úgy hisszük, hogy a német nép háborús teljesítményének imponáló látványa minden objektív kívülálló előtt eldöntötte már a hitleri "zsarnokság" és diktatúra kérdését és az erre vonatkozó propagandisztikus állítások értékét. Diktatúráért és zsarnokságért "leigázott" nép nem harcol és dolgozik úgy, ahogy a német nép harcolt és dolgozott, az utolsó években szinte már csak a "diktátoráért". Mert a német nép 1943 közepétől valójában és igazában már c s a k Hitler személyének megmentéséért harcolt – egy része lelkes szeretetből, egy része fanyalgó, de fegyelmezett kötelességteljesítésből, sőt esetleg zúgolódva – s Hitler Adolf a német néptől elfogadta ezt. A kép teljes kiegészítéséül adjuk még hozzá Himmlert és szervezetét, melynek számára szintén a fizikai értelemben vett életet jelentette a győzelem, és a személyes fizikai halált, az akasztófát, a bukás, mert ez a szervezet a machiavellizmus német túlhajtásával olyan extrém szélsőségekig jutott el, ami már az abszolút bűntények rettentő halmazát jelentette, s amit, ha erkölcsileg nem is, de politikailag talán a végső siker tudott volna igazolni, vagy legalábbis elvonni a felelősségre vonás elöl. Himmler és szervezetének tagjai az életükért harcoltak, amikor terrorizálták az abbahagyás szándékét, likvidálták az abbahagyás kísérletét, és ennek során likvidálták kiváló németek egész sorát, bizonyos formában még a második világháborúnak legragyogóbb német alakját – Rommel tábornokot is. Ezeknek a tényeknek és ennek a 16

tevékenységnek kényszerítő ereje valósította meg 1942 második felétől kezdve azt a terrorisztikus, túlhajtott és elfajult diktatúrát, ami a nemzetiszocializmusból a "faj" doktrína túlhajtása után most már politikailag is – nácizmust csinált. Ennek a fejlődésnek külpolitikai vonatkozásai 1938-ig nyúlnak vissza, tehát addig az időpontig, amikor a német külpolitikai akciók katonai formájának elhatározása megszületik, és a hadsereg "nácivá" formálásának folyamatában A német haderő addig, egy általános nemzetiszocialista világnézetet nem számítva, nem a "Párt" függvénye, hanem a német nemzeté, s ezt főleg a még császári nevelésű törzstisztikar és tábornoki kar politikamentes álláspontja és magatartása biztosítja. A hadsereg főparancsnokot, báró Fritsch vezérezredest azonban egy mesterségesen előkészített aljas vád alapján elmozdítják, s a vád teljes megsemmisülése után sem helyezik vissza. Ugyanez a sorsa von Blomberg tábornok, hadügyminiszternek is, aki viszont szerencsétlen házassága következtében (vagy ellene való felhasználása útján), veszti el pozícióját, amit maga Hitler vesz át. Fritsch tökéletes tisztázásának és felmentésének szenzációja belevész az Anschluss triumfusának ujjongásába, de belevész az a felháborodás is, ami – különösen a tisztikar részéről – Himmlernek és a Gestapo-nak a Fritsch elleni hajszában vitt sötét szerepe miatt támad. Fritschet soha nem reaktiválják. Himmler viszont marad, s az egymást rohamosan követő külpolitikai események – az 1938-39-40-41 évi sikerek és diadalok, majd a Szovjet elleni háború hátterében fokozatosan kiformálódik a Himmlerre támaszkodó hitleri autokratizmus túlhajtása. Az egyre merészebb külpolitikai vállalkozásokat a tábornoki kar egyre rosszalóbban nézi, több merényletet is terveznek ellene, amelyek közül az utolsó Hitler részéről véres tisztogatást idéz elő, s ezzel a hitleri "zsarnokság állapota, a háború derekán valóban és teljesen beáll. Ezzel igazán bekövetkezik az, amit a világ már egy idő óta csúfnévként "nácizmusnak" nevez, és a nemzetiszocializmusra alkalmaz. A nemzetiszocializmusban tehát két fokozat van Németországban, s a másodikra valóban találó a "nácizmus" elnevezés, mert ez már valóban torzképe a nemzetiszocializmusnak. E mögött azonban már nincs mögötte a 40 millió "ja" és egy általános 17

európai állásfoglalás és értékelés tekintetében itt van az óriási különbség a kettő között, mert erkölcsileg ez különbözteti meg a Hitlerék klikkfelelősségét. A német nép felelős a háborúért, de csak egy olyan kis percent erejéig, ami Versailles tévedésén, könnyelműségein, önzésén, erőszakosságán s az ott győzedelmeskedő szláv mohóságon f e 1 ü l m é g m e g m a r a d . Minden egyéb ezen kívül fekvő elemért a nácizmus a felelős, a nácizmus, amelyről meg kell ismételnünk, hogy más, mint a nemzetiszocializmus, s a német nép hibája ebben a vonatkozásban legfeljebb az, hogy engedte és tűrte az elfajulást. Ez is azonban nem annyira bűnös, mint inkább tragikus elem, amelynek magva a német hajlam az engedelmességre, s ami túlhajtott formában már nem erény, hanem bűn, sőt több: hiba. És ez az egyik pont, amelyen át a német belső történések európai kérdéssé váltak.

3. A német faji mithosz, amely nem a nemzetiszocializmusból születik, de amely túlzásait kétségtelenül a nemzetiszocializmusban és a nemzetiszocializmus által érte el, sőt, ami a nácizmussá való eltúlozódáshoz a lélektani előkészítést és az eszközöket megadta, eredetileg n e m nemzetiszocialista tulajdonság. Az akkor már a negyedik német nemzedékben munkál és még a múlt század első felének német romanticizmusában gyökerezik. Hogy a nemzetiszocializmusban szinte már a vallás vonásait öltötte magára és szinte alkalmatlanná tette a németséget a népek társadalmába való beilleszkedésre, az a német léleknek az exakthoz való vonzódásán és extrém önbizalmán, valamint Versailles reakcióin kívül a német népi szétszórtság tényének is nem kis mértékben köszönhető, hisz ez a mithosz alkalmasnak látszott a nemzettestről levált németség szétporladásának megállítására és így kiválóan alkalmas ürüggyé és eszközévé vált a német imperializmusnak. A német ipar piac-problémájában igen jelentős tétel volt az a tény, hogy a németségnek csaknem egy negyedrésze él a birodalmon kívül, s ebből közel húsz millió Európában. A német faji mithosz politikai hajtóerővé való kifejlődését tehát, a kollektív német ösztönzöttségen kívül, még a német nagyipari érdekek is támogatták. De ösztökélték ezt a német militarista körök is, hi18

szen ennél pompásabb lelki muníciót el sem lehetett képzelni a német haderő számára. Mindenesetre a németség nemzeti érdekeire való kétségtelenül kiváló közveűen és p i l l a n a t n y i hatása mellett létrehozta azt az eléggé nem mérlegelt következményt is, hogy az amúgy sem túl népszerű német népet még inkább elszigetelte Európában, nem természetszerűen váltott ki a nem-német világ részéről faji, politikai és érzelmi reakciókat a németséggel szemben. A "Herrenvolk" fogalma inzultus volt a többi népekkel szemben, amelyeknek fiai aztán alkalomadtán az elégtétel gyönyörével alázták meg a "Herrenvolk" tagjait, s a megrendítő német tragédia éveiben az európai népek a "Herrenvolk" reminiszenciáival keményítették meg szívüket a német nyomorúság feletti emberi megindultsággal szemben. Az egocentrikus német életérzés azonban, önmaga erejét – nem először – túlbecsülve, birodalmának és önzésének határai mögött nem törődött azzal a kétségtelen ténnyel, hogy Európában a németeken kívül más nemzetek is élnek, a német politikai és kultúrtettek mellett – bármilyen imponálók is ezek egyébként – más politikai és kultúrtettek is vannak, a német életérdekek mellett jogot formálnak az élethez és az emelkedéshez mások is, sőt a német nemzeti és faji erényekkel equivalens nem-német nemzeti és faji erények is vannak, ha esetleg más természetűek is, mint a németeké. Nem csodálható hát, ha a német faji mithosz a németség külső, nemzetközi vonatkozásaiban súlyos erkölcsi, érzelmi és politikai károkat okozott, s amilyen hatalmassá fejlesztette a német ütőerőt, ugyanolyan katasztrófális méretezésű visszaütést4 váltott 4

E sorok írója soha nem fogja elfelejteni egy megrendítő, sőt hátborzongató élményét a német összeomlás idejéből. 1945 májusának első napjaiban német hadifoglyokkal zsúfolásig telepréselt amerikai teherautók hoztak keresztül Oberammergau keskeny és kacskaringós utcáin. A járdák két oldalt tele voltak megrendült német lakossággal. Az átvonuló teherautókon levő fogolykísérő amerikai katonák szavalókórusban ordítozták a járdán álldogálók felé: "Heil, Sieg, Herrenvolk!" – majd utána siránkozó hangon – "Alles Kaput!" A jelenetben nemcsak a német faji mithosz spontán büntetése volt benne, hanem a jövő katasztrófák is. Az elgyötört és sötét német arcokról tisztán le lehetett olvasni egy következő háborút.

19

ki, mert a nem-német világ természetszerűleg és logikusan, sőt jogosan tört a faji mithosz extrém túlzásai miatt, annak elpusztítására. Sőt jobban meggondolva, azonfelül, hogy elkerülhetetlenül imperializmushoz, tehát háborúhoz kellett volna előbb utóbb Hitler nélkül is vezetnie, ez a faji mithosz belső hatásában sem volt kedvező, főleg éppen a túlhajtásra hajlamos német rég esetében nem, mert hatásai képesek a német népet abszolút értelemben alkalmatlanná tenni nemcsak európai vezető-hivatás betöltésére, hanem egyszerűen a nemzetközi életre is. A húszas és harmincas évek német politikai irodalma elképesztő példáit produkálta a német irrealitásnak és tapintatlanságnak éppen a faji mithosz túlzásai területén. "Mi németek vagyunk, akár kisebbség, akár többség, mint németek, mi vagyunk az elsők – írja Wilhelm Stapel „Der christtiche Staatsmann” c. könyvében (Hamburg, 1932 – Ha egész Lengyelországban csak két német lakna, akkor is ők többet termelnek ki, mint a lengyel milliók, mert ők a németek. A rangot nem a szám és a tömeg, határozza meg, ha nem a létnek minősége, más szóval a történelem. A Kelet kérdése nem statisztikai, vagy szervezésbeli, hanem világtörténelmi kérdés. Nem a németek számáról van szó, hanem rangjukról. Nem a gazdaságról, hanem a németek uralkodó voltáról. Csak egy németektől vezetett Európa válhatik békés Európává. Európa a németek gyengesége miatt beteg. Csak ha kezünkben lesz a főhatalom, akkor lehetnek a határok számunkra olyan jelentőségnélküliek, hogy akár úgy hagyhatjuk őket ahogy vannak. Ha mienk a főhatalom, s ha a német embert Európa bármely népében és országában elsőnek ismerik el, csak akkor fog megint eljönni a béke szétszaggatott földrészre. Mi a többi népet népiségében nemcsak meg fogjuk hagyni, hanem népiségüket ápolni fogjuk az eredetiségnek tarka telítettségét. Mi nem fogunk más népek határaihoz nyúlni, mert miért kellene az uralkodó népnek féltékenynek lennie? Mi a többi nép gazdaságát elő fogjuk mozdítani, mert az ő jólétük a mi erőnk. De egyet követelünk: az uralmat. Ahol nem enge20

dik át nekünk a hatalmat, ott ki kell vívnunk. Mert mi nem vagyunk másokkal "egyenlők' , hanem mi n é m e t e k vagyunk". Lám, milyen sebesen formálja át és mivé formálja át a Versaillessel szembeni német haragot és felháborodást a fajba vetett mithikus hit, ami előbb csak erőgyűjtésnek indult a sorssivárságának elviseléséhez, és amiben saját hiúságának szuggesztiói mellett előbb csak a kínzó tények előli menekülés nyilvánult meg Napóleon kardcsapásaira éppúgy, mint Versailles korbácsütései idején. A könyv 1932-ben jelent meg és protestáns papi személyiség írta, és hol volt még akkor a "nácizmus" a teljes kibontakozástól és teljes hatalomtól? Ez a nacionalizmus lépett szintézisre a német esetben a szocializmussal: ez volt az amit a német középosztály a nagy szintézishez a maga részéről szállított. A nemzetiszocializmus túlhajtása és nácizmussá fajulása a faji mithosz szuggesztiói nyomán így nemcsak a németségre magára jelentett tragédiát, hanem Európa részére is – veszélyt, hiszen a túlhajtás általános megnyilvánulása volt a német imperializmus maga. A német ambíció nem elégedett meg azzal, hogy azt az egyenrangúságot visszaszerezze, amihez vitathatatlanul joga volt, amitől Versailles méltatlanul megfosztotta, hanem – Herrenvolkká akart válni. A Versailles által összetört és elgyengített Közép-európának úgyszólva minden államában éltek kisebb-nagyobb tömegben az előző századok során oda bevándorlókként b e f o g a d o t t , vagy a versaillesi rendezés során oda b e k e b e l e z e t t németek. Ezeknek szisztematikus bevonása a faji mithosz útján a német nemzetiszocialista eszme és szervezet világába jelentette a "területen kívüli faji állam" gondolatának megvalósítását, s azok a lelki reakciók, amiket ez a Németországon kívüli német népcsoportokban mindenfelé kiváltott, egyre félreérthetetlenebbül mutatták ennek az imperializmusnak tényét és stratégiáját, az egyre nyilvánvalóbb szándékot s programot Középeurópát illetően. A törekvés létrejötte itt is logikus és kiindulása itt is jogos volt, és egy bizonyos pontig nem volt benne semmi joggal kifogásolható nemzetiszocialista, vagy éppen "náci" vonatkozás. A német középeurópai politika kezdetben egyszerűen csak versaillesi 21

reakció volt, a versaillesi logikátlanság és a versaillesi hibák elleni természetes és egyáltalán nem imperialisztikus német állásfoglalás és csak fejlődése során érte el a német végzet: a túlhajtás, ami aztán egyikévé vált a német külpolitika végzetes hibáinak. A középeurópai német népcsoportok keletkezésük jellege szerint két merőben különböző kategóriát jelentettek. Az egyik kategóriát a versaillesi béke által a német törzsről erőszakkal és akaratuk ellenére letépett német kisebbségek jelentették, a másikat pedig századokkal előbb önként kivándorolt és más államokban otthont talált németek leszármazottai. A két kategória státusa között az a döntő erkölcsi és politikai különbség volt, hogy míg az elsőt nem fűzték és nem is fűzhették erkölcsi kötelmek ahhoz az államhoz amelybe akaratuk ellenére kényszerítenék őket és amelyben minden erkölcsi joguk megvolt ahhoz, hogy e kényszerállapot megszüntetéséért minden eszközzel harcoljanak, addig a másik kategóriának ilyen erkölcsi bázisa semmi esetre sem volt. Hiszen mint önkéntes polgárai szabadon választott hazájuknak, az iránt teljes erkölcsi; jogi és politikai értelemben hűségre voltak kötelezve. Míg tehát az első kategóriánál a rabtartó állammal szembeni ellenséges magatartás emberi alapjogon nyugvó szabadságtörekvés volt, a második kategóriánál ugyanez: hűtlenség, hálátlanság, sőt nem egy esetben – árulás. Ezzel a különbséggel azonban a német külpolitika éppúgy nem törődött, mint maguk az egyes német népcsoportok sem vizsgálgatták magatartásuk jogi és erkölcsi alapjait. Mindezt, a birodalmi külpolitikában éppúgy mint az egyes népcsoportok birodalomból irányított szervezeteinél a hatalom és a birodalom túlereje helyettesítette. A szerzés szándékát nem érdekelte az, hogy az erkölcsi alap félretolása tudatos figyelmen kívül hagyása nemcsak imperializmust, tehát erkölcsi támadó felületet jelent, hanem az erőszakkal elvett német területek felszabadításának igénye, és általában a Versaillessel szembeni fellépés alól is kirántja az erkölcsi alapot. A német birodalom középeurópai politikájának tünetei Csehszlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia, Jugoszlávia, vagy a balti államok német népcsoportjainál nagyjában azonosak voltak, s mikor az "üldözött népi németség"-ről beszámolók kezdtek megjelenni a német sajtóban egy-egy országot illetően, a 22

nemzetközi közvélemény azonnal tisztában volt azzal, hogy annak az országnak a megtámadása következik. Ezek a sajtóbeszámolók – ha a célnak megfelelően itt-ott eltúlozva is – annyiból igazak voltak, hogy a félelem és az ellenérzés az egyes államok kormányai részéről a német népcsoportokkal szemben a "területen kívüli faji állam" programja nyomán azonnal felfakadt, sőt helyenként aktív reakciókban nyilvánult meg. Ezeket a reakciókat azonban nagyrészt maguk a német csoportok hívták ki maguk ellen, ha nem is kollektív egészükben, és nem is mindenütt német voltuk puszta ténye által, hanem egyrészt a német birodalom agresszivitása, másrészt az egyre magasabbra hágó német népi önércet, valamint a minden német népcsoportban megtalálható túlzók, a német nemzetiszocializmus által be szervezettek, az u.n. "Volksbundok" tagjai s ezeknek sokszor az állampolgári hűtlenség fogalmát megvalósítóan n é m e t magatartása következményeképpen. A nemzetiszocialista német kormány ugyanis ezeknek a német népcsoportoknak a számára minden kisebb államban az államalkotó népét, sőt még a b i r o d a l m i n é m e t e m b e r é t is meghaladó kivételezett jogállást zsarolt ki, s így az egyes nemzeti szuverenitásokat folyamatosan megsértette, nem törődve azzal, hogy ez mit vált ki az érintett népekből és kormányaikból. Német birodalmi szervezetekben való tagság szabadságától, a német birodalmi, vagy a hazai haderőben való szolgálat szabad megválasztásától, a német felségjelvények szabad (és tüntető) használatának engedélyezéséig egy csomó elképesztő jogot erőszakolt ki a "német népcsoportok" számára a különböző államokban. Ha aztán a hazai lakosságot irritáló, sőt nemegyszer az állam szuverenitását sértő "volksdeutsch" kilengéseket a kormány meg akarta rendszabályozni, akkor a birodalmi követ azonnal interveniált. S ezeknek az intervencióknak, ha fogcsikorgatva is, de engedelmeskedni kellett – egészen a német hatalom összeomlásáig. Akkor aztán jöttek a német népcsoportok ellen a különböző fokú és mérvű kollektív, némely államban egyenesen bestiális reakciók. Amilyen ütemben formálódott át a német nemzetiszocializmus nemzeten belüli jelensége a nácizmus nemzeten kívül ható aktivitásává, olyan ütemben válik a német kérdés a németek magánügyéből nemzetközi üggyé. A faji mithosz elfajulása és annak 23

politikai vetülete, a német imperializmus, politikailag éppúgy, mint lelkileg a veszély és a fenyegetettség lidércnyomásaként feküit a nagy középeurópai vadászterület népein. Erre a lidércnyomásra és annak későbbi realizálódására Csehország, Lengyelország – és nyugaton Franciaország – valóban rá is szolgált annál a körülménynél fogva, amit Versaillesnek nevezünk, ami önkényt és igazságtalanságot jelentett az első világháború legyőzöttjeivel szemben. E z a lidércnyomás nem volt más, mint a rossz lelkiismeret szorongása. A többi nemzetek esetében azonban ez a lidércnyomás más természetű volt. A többi nemzetek esetében a német lidércnyomás már német bűn volt, sőt több, német-hiba. Íme, ez a "náci" imperializmus volt a rettentő erő egyike, amelynek Versailles a szétvagdalt, paralizált és legyengített keletközépeurópai teret kiszolgáltatta. A másik erő, a másik lidércnyomás az orosz és annak bolsevizmusa volt. A két erő összeütközésének előbb-utóbb be k e l l e t t következnie, ez még csak nem is a két tényező szándékán múlott, hiszen nem a gazdátlan középeurópai tér megszerzéséről, hanem annak biztonságba helyezéséről volt szó. A nyugati világ azonban ezt a problémát képtelen volt felismerni. A nyugati világ nem látta, hogy a Versaillesben szétvagdalt keletközépeurópai teret újra egyesíteni kell, hogy az politikai negatívumból politikai pozitívummá váljék újra a két offenzív pólus között. A nyugati világ nem látta: hogy a szétdarabolt keletközépeurópai tér kényelmes és kívánatos zsákmány annak az imperializmusnak, amely megszerzi, és halálos veszedelem annak, amely ezt megengedi. Végül a nyugati világ azt sem látta, hogy ez a tér Nyugateurópa és Keleteurópa számára egyaránt védelmi sávot jelent, annak birtoka tehát életfontosságú Nyugatnak, Keletnek egyaránt. A nyugati világ c s a k német veszélyt látott és e szerint cselekedett, mikor ezt a teret Keletnek adta. S ez katasztrofálisnak bizonyult nemcsak a németekre, nemcsak Középeurópa keleti államaira, hanem azokra a nyugati nagyhatalmakra is, amelyeknek végzetes politikája egyelőre még kiszámíthatatlan következményeket jósol. 24

II. AZ ÁLTALÁNOS VISSZAHATÁS Amilyen ütemben menetelt a nemzetiszocializmus eszméje a nácizmus felé Németországban, olyan ütemben nőtt és foglalt el új és új területeket Európában és Európán kívül a vele szemben kibontakozó reakció. Már a nemzetiszocializmus maga is elvi ellentétben állt a keresztény világnézetet reprezentáló Egyházon kívül a fennálló liberális-kapitalista világrenddel is, s ha ezt az elvi szembenállást pillanatnyilag eliminálta is egy csomó taktikai, vagy célszerűségi szempont, az ellentéteknek egy tiszta nemzetiszocializmus esetében is ki kellett volna robbanniuk. Még élesebbé válik azonban a szembenállás a nácizmus irányába történt elfajulás nyomán. Sőt a nácizmussá eltúlozódás nemcsak elvi tekintetben mélyíti a szakadékot, hanem az ellenfelek számát is szaporítja. Az egyre erősbödő faji program egy másik erősen faji kategóriának, a zsidóságnak reakcióját váltja ki, a faji program imperialisztikus vonatkozásai pedig a germanizmussal kapcsolatos kényelmetlen európai reminiszcenciákat hozzák újra az izgalom állapotába, nemcsak Angliában, hanem a közvetlenül érdekelt szomszéd népeknél, főleg Középeurópában is, amely felé a germán imperializmus tendenciája elsősorban irányul. A német nemzetiszocializmus így aránylag rövid idő alatt az Európában fellelhető legkülönbözőbb erőket gyűjti össze maga ellen, amely erőknek szükségképpen kellett egymás kezét megtalálniuk a németellenes gyülekezés idején.

1. Bár a bolsevizmus fenyegetését talán a legnagyobb mértékben tartja evidenciában s ebben a tekintetben tulajdonképpen közös táborban van a németséggel, a kereszténység, főként a katolikus Egyház nemzetiszocializmusellenes álláspontja nemcsak leghamarább jelentkezik, hanem a legtisztábban is, amennyiben abban nem fedezhető fel a kapitalizmus részéről tapasztalható "kisebbik rossz" opportunitás, amely a nemzetiszocializmust kizárólag a bolsevizmushoz viszonyítva szemlélte. Ez az opportunizmus 25

a katolikus Egyház részéről az elvi kiegyenlíthetetlenség mellett már csak azért sem figyelhető meg, mert a katolikus Egyházzal a német állam távolról sem olyan barátságos, mint pl. a kapitalizmussal szemben, amelyre szüksége van. Az Egyház erejével, mint politikai tényezővel, Hitler láthatólag nincs is tisztában, s ha igen, azt alaposan leértékeli. Mindenesetre a nemzetiszocializmus és a katolicizmus közötti ellentét nem a körülmények és esetlegességek változásainak kitett érdekellentét, hanem elvi, sőt világnézeti szembenállás. S ez önmagában is eléggé megmagyarázza, hogy a kereszténység, illetve a katolikus egyház reakciója minden más ellenséges kategóriát megelőzve jelentkezik. A keresztény világnézet szerint minden természeti és társadalmi valóság, tehát az állam is, Isten dicsőségén kívül az ember szolgálatára van rendelve, ennélfogva az állam öncélúságának gondolata már a priori ellentétben áll a keresztény tanítással. Méginkább ellentétben áll vele az a hitleri tétel, hogy az állam célja és meghatározója a faj. A faj, mint olyan, biológiai fogalom, amely az embert – bár kétségtelenül utal közvetve ható lelki vonatkozásokra is, hiszen a fajok intellektuális képességek szerinti osztályozása és a nordikus fajok felsőbbrendűségéről vallott nézet is magábafoglalja ezt, ha alárendelt értelemben is – elsősorban testi mivoltában kategorizálja, tehát mint fizikai organizmussal, nem pedig, mint Isten képére és hasonlatosságára teremtett s az isteni szubstancia egy szilánkját jelentő lélek hordozójával számol. Ez a materialista felfogás ellentétben áll a kereszténység spiritualizmusával, sőt gyökerében támadja meg azt. A német nemzetiszocializmus faji materializmusának tehát elvi összeütközésbe kellett kerülnie a keresztény világnézettel éspedig éppen azon a ponton, ahol kompromisszum lehetetlen. Ez a kiegyenlíthetetlen elvi szembenállás az, ahonnan az ellenségeskedés elindul. Ez aztán a kétféle erkölcsi normarendszerben jelentkező súrlódási felület következtében egyre összeférhetetlenebb állapotba hozza a világegyház német tagozatát a hitleri állammal, amely egyébként is gyors ütemben tolódik nietzschei vágányokra át. A német katolicizmus és a német állam feszültsége így egyre nő. Az engedetlenségre amúgyis túl hevesen reagáló németek államának attitűdjei egyre türelmetlenebbek lesznek a saját erkölcsi normarendszeréhez igazodó és a német nemzetiszocialista erköl26

csi normarendszert elutasító Egyházzal szemben, és ez a nemzetiszocializmusellenes hangulat és álláspont szétterjedését a világegyházban még inkább sietteti. Ez annál érthetőbb, mert hiszen a katolicizmus nemzetfeletti lényege amúgyis szemben áll a hangsúlyozott, sőt napról-napra eltúlzódó német nacionalizmussal és a germán faji mithosszal. A keresztény egyház és a német nemzetiszocialista állam egymástól való eltávolodását és szembekerülését aztán az "ősgermán" mithosz felé való fordulás romantikus, és ellenpropaganda-anyagul roppant alkalmas ludendorffi túlzásai1 tetőzik be. A szembenállás aztán különösen akkortól kezdve élesedik ki, amikor az Egyház a passzív védekezésből a támadó védekezésbe megy át a nemzetiszocializmusnak nem csupán a kereszténység viszonylatában, hanem minden viszonylatban való általános bírálatával, és akkor jut a tetőfokra, mikor az Egyház akceptálja szövetségesként még a – bolsevizmust is. A kapitalizmus állásfoglalása már távolról sem elvi természetű. A par excellence német kapitalizmus – átmenetileg legalábbis-nemcsak hogy jóindulatú a nemzetiszocializmussal szemben, hanem éppen a kezdeti időkben egyenesen rá van utalva. Az 1929 őszén bekövetkező gazdasági világválság a kapitalizmus nemzetközi organizmusát nagymértékben szétszaggatja, s a fellépő autarkikus tendenciák leválasztják róla pl. a német kapitalizmust is, amely így mintegy nacionalizálódik. Az egyes országok termelőtevékenysége amúgyis gyors ütemben a saját belső piacra utalódik és a minden országnál nagyobb mértékben az exportra épült német termelés ebben a súlyos fordulatban katasztrófáiis mértékben van érdekelve. A belső verseny kikapcsolása a hirtelen felkumulálódó túlprodukció szorongató árromboló állapotában igen fontos, sőt életbevágó kérdéssé válik az egyébként is jelentékeny társadalmi és jóvátételi terheket viselő német nagyipar számára s a monopólium állapotának elérése, amit a nemzetiszocialista fordulat hoz, a viszonylagos biztonság öblét jelenti a világválság egyre ijesztőbb hullámverésében a német nagyipar számára, hiszen a gazdasági liberalizmus megszüntetése a már birtokon 1

Egy "ősgermán" vallás újraalapításának extrém gondolata Ludendorff nevéhez fűződik.

27

belüli nagyiparnak az államilag szabadalmazott kényszerkartell formájában kitűnően megfelelt (A liberális-kapitalista világban lényegében ugyanez történik, csak az állam közbejötte nélkül). De ezen túlmenően, a német nemzetiszocializmus politikai tendenciája a birodalmon kívüli németség irányába, a birodalmon kívüli németlakta területeknek a német gazdaság fogyasztói körébe való bevonását helyezi kilátásba, ami némi kárpótlást ígér az elveszett külföldi piacokért. A faji mithosz így kitűnő eszköz a határon kívüli németségnek ipari terjeszkedésre való felhasználására, arról nem is beszélve, hogy Ausztria és a Szudéta-vidék politikai értelemben való bekebelezése a Baltikum, a Dunavölgy és a Balkán tekintetében gazdasági szempontból is döntő fontosságú hídfőket jelentene, ami a német ipar számára új és nagy lehetőségeket vázol fel egy további jövő horizontjára. Vegyük még mindehhez hozzá a nemzetiszocializmus határozott szembefordulását Versaillessel, ami megint a főként a nagyipart terhelő jóvátételi kötelezettségektől való szabadulást helyezi kilátásba, s körülbelül teljes a kép, amely a szocialista államnak saját kapitalizmusával való logikátlannak látszó jó viszonyát megmagyarázza. A nemzetközi kapitalizmusnál már jelentékenyen más a helyzet, noha a többi nemzetiszocializmusellenes nemzetközi kategóriák közül a német nemzetiszocialista állam ellentéte, különösen kezdetben, még ezzel a legkisebb. Ennek első és legáltalánosabb érvényű magyarázata abból a tényből folyik, hogy a német nemzetiszocializmus lényegesen kevésbé szocializmus, mint nacionalizmus, és sokkal inkább politikai, sőt külpolitikai programot jelent, semmint belső organikus átalakulást. A német nemzetiszocializmus nem hoz valami új rendszerező elvet a tőke és a munka viszonyába, sőt végső elemzésben a tőke és az állam viszonyába se, hiszen e két tényező a hitleri korszakban is két különálló substancia marad, azzal az egyetlen különbséggel az u.n. kapitalista államokkal szemben, hogy itt az állam diktál a tökének, nem pedig fordítva. Ezért cserébe azonban megszabadítja piacgondjaitól. E forma következtében a nemzetiszocializmus minden prepotenciája ellenére is elviselhetőbb a tőke számára, mint a bolsevizmus. Így stratégiai szempontból még kedvező is létezése a nemzetközi tőke számára, amennyiben alkalmasnak látszik arra, 28

hogy a bolsevizmus antikapitalista vitorláiból kifogja a szeleket. A nemzetközi kapitalizmus tehát a bolsevizmus elleni védőgátat szemléli benne mindaddig míg a zsidó komplexum hatása érvényesülni nem kezd, s a nemzetiszocializmus éppúgy, mint a bolsevizmus át nem értékelődik a zsidóság szempontja szerint. Ez az átértékelés meglehetősen gyors és a harmincas évek derekára, mintegy három évvel a német nemzetiszocialista állam megszületése után már befejeződik. Ezzel eltűnik az a szemlélet, amely a nemzetiszocializmusban az olasz fascizmus egy német kiadását látta. A spanyol polgárháború idejére a nemzetközi tőke ellenszenve a "fascizmussal" szemben már teljes, s az átértékelés most már nyílt hadüzenetté válik. Ez a fordulat igen elgondolkodtatóan esik össze Szovjetoroszország hirtelen megjelenésével a Népszövetségben, valamint azzal a ténnyel, hogy innentől kezdve az Egyesült Államok, pontosabban a roosevelti politika, egyre feltűnőbben keresi a Szovjet baráti kezét.2

2. A harmadik internacionális kategória, amellyel a német nemzetiszocializmus elsősorban faji hangsúlyozottságánál fogva került szembe, a zsidóság volt. Az összes összeütközések közül ez volt a leglogikusabb és a legspontánabb, hiszen a faji mithosszal szemben itt sokkal régibb és sokkal szívósabb faji mithosz állt: a zsidóságé. Ez a faji mithosz éppúgy "felsőbbrendű faj"-ból indul ki, éppúgy világuralomról ábrándozik, mint a másik. Sőt ezt a világuralmat egy négyezer éves propaganda magával az Istennel kötött szerződés alapján igényli. Ezt a faji mítoszt saját faji intelligenciájának kollektív tudomásán kívül éppúgy a nemzeti megalázottság élménye hozza létre még az egyiptomi elnyomatás idején, és tartja életben egy háromezer éves tragikus történelem során, mint ahogy a németet is ez fejleszti ki négy emberöltő folyamán, mióta megszületett. A "területen kívüli faji állam" gondolata, ha elmé2

Majd a továbbiakban látni fogja az olvasó ennek egyes állomásait: William C. Bullit felmentése, Joseph E. Davies kinevezése, állandó sürgetés Anglia szovjetellenes álláspontja revíziójára, "quarantine" beszéd, az USA követ visszahívása Berlinből stb. (1935-36-37)

29

leti programban nem is, de élő és tevékeny gyakorlatban annál inkább megvan itt is, hiszen minden zsidó diaszpóra egy-egy "Volksbund". A zsidó kapcsolatok, ha nem is diplomáciai, de vallási és gazdasági formákban és érzelmi kötelékekben átnyúlnak hegyeken, óceánokon, országhatárokon, kultúrákon és évszázadokon egyaránt. A zsidót szintén a "faji felsőbbrendűség" más fajokat inzultáló tanával és hitében neveli a zsinagóga, a szent könyvek és a hagyomány. S a zsinagóga ajtaján kilépve hiába vágja arcába a sivár való a "felsőbbrendűségi" tan rideg cáfolatát, az alacsonyabbrendűként való kezelés minden külső jelét csaknem két teljes évezred folyamán, minden paradox volta mellett is ez a hit marad számára az erőrezervoár, a menekülés a tények sivársága elől és a vigasztalás és elégtétel sértett önérzete számára Európában éppúgy, mint egykor Babylonban, vagy Egyiptomban. A zsidó faji mithosz ereje éppúgy egy faji hatalom megvalósításának álmából és vágyából táplálkozik és éppúgy megnyugtató és lelkesítő metafizikai feleletet jelent, mint a németé, éppen csak a módszer és az eszköz más, mert az itt nem fizikai fegyver egyenes, nyílt és brutális középkori alkalmazása, hanem egy óvatossá és ravasszá finomult kollektív lélek közvetettebb és simább fellépése, és modernebb és ezért félelmetesebb eszköze, amellyel azonban pontosan ugyanúgy lehet gyilkolni: a pénz. A két faji mithosz közötti konfliktusnak elkerülhetetlenül be kellett következnie hiszen világuralmi ábrándjaiban a kettő a priori összeférhetetlen. S ezért tört negyvenöt előtt a másik elpusztítására olyan ádázul az egyik, mint amilyen kegyetlenül ütött vissza negyvenöt után a másik mindenütt, ahol erre lehetősége volt De be kellett következnie a kettő konfliktusának azért is, mert a német külpolitikai program általában gyorsan szembekerült a zsidóság nemzetközi gazdasági érdekeivel, azon egyszerű ténynél fogva, hogy ahogyan bármelyik más állam imperializmusa automatikusan a minden államban jelenlevő zsidó tőke számára jelent gyarapodást, éppúgy automatikusan jelentette volna egy német nemzetiszocialista imperializmus a zsidó tőke kiszorítását a birtokba vett területekről tehát veszteséget. És körülbelül ez az, és nem más, amit az amerikai tömegek felé irányított propaganda úgy fejezett ki, hogy "Amerika fenyegetettsége". Hiszen a hitleri 30

Németország térfoglalása a zsidó tőke és termelés kiszorítását jelentette volna azokról a területekről, amiket ez az imperializmus célbevett, s ez a veszteség nem csupán közvetlen veszteséget jelentett volna az Amerikában székelő nemzetközi nagytőke számára, hanem egy további előnyomulás előfeltételeinek megteremtését is. Végül pedig – de nem utoljára – be kellett volna következnie azért is, mert a zsidóság, elsősorban németországi mennyiségében, másodsorban a német imperializmus által célbevett területek zsidósága által egyedeiben volt a német nemzetiszocializmus által, és még inkább a nácizmus által, fenyegetve, s így exisztenciálisan érdekelve. S ez az érdekeltség annyival is nagyobb volt a többi német— nemzetiszocializmusellenes kategóriák érdekeltségénél, mert a faji mithosz tendenciái amelyek alapjában véve m i n d e n idegen faj ellen irányultak (éppúgy, mint a zsidóé), nem csupán ezen általános attitűdön belül irányultak a többi sorában a zsidóság elleni i s , hanem ezen túlmenően, a zsidóság ellen egy pozitív ráadás is volt a német nemzetiszocializmus részéről érezhető, tehát olyan tendencia, ami a többi nem-német fajokkal szemben hiányzott. Hogy az ellentét e kettő között erősebb volt, annak oka a zsidó "ellenmithosz" pozitívumával és támadó voltával szembeni ösztönös reakción kívül részint az, hogy a zsidóság ellenében egy általános és ősrégi európai ellenszenv pozitívuma feszül éspedig nemcsak a németek részéről, hanem ez a par excellence keresztény európa-organizmus biológiai értelemben vett tiltakozása az idegen anyag jelenléte ellen, részint pedig az, hogy a zsidóság volt az egyetlen számottevő faji kisebbség, amely a fajilag oly rendkívül türelmetlen nemzetiszocialista állam keretein belül élt. Ezeket a körülményeket aztán egybemarkolta az az irritáló tény hogy a zsidóság, mint általában a világon mindenütt, Németországban is létszámához képest aránytalan nagy pénzügyi és sajtóhatalmat képviselt az államon belül. S az államalkotó nép ezt az önmagára nézve hátrányos és sérelmes helyzetet, még a németeknél jelentékenyen kisebb intelligencia és jelentékenyen kevesebb faji önérzet esetén sem veszi szívesen. Az úgynevezett demokráciák államalkotó népeiben éppen ennek a kettőnek tökéletes sajtólefojtása volt az, ami a zsidóságot képesítette arra, hogy önmaga 31

védelmére nemzsidó tömegeket hajszoljon a harcterekre nemzsidó testvéreik ellen. A szituáció, amelybe a németországi zsidóság jutott, magán viseli a tragédia fogalmának minden meghatározó jegyét. Egy nép, vagy faj, amely a maga nemzetközi teljességében éles ellentétben áll a nemzetiszocialista német állam politikájával és világnézetével, viszont németországi részlegeiben az állam iránti hűségre és engedelmességre van erkölcsileg éppúgy, mint törvényileg kötelezve, képtelen helyzetben van. Ezt a képtelen helyzetet csak még növeli, hogy mint állampolgárnak a német fajúakkal szemben egy csomó hátrányos és megalázó megkülönböztetés terhét kell viselnie. Fajisága és állampolgári kötelmei kiegyenlíthetetlen ellentmondásban vannak egymással s ennek az ellentmondásnak feszítő erői szét kell, hogy szakítsák. A németországi zsidóságnak ebből a hazug és összeférhetetlen helyzetből feltétlenül ki kellett volna vándorolnia, mint ahogy a németországi zsidóság ebbe a kínos helyzetben tekintélyes hányadában valóban ehhez a megoldáshoz folyamodik. Egy 500.000 főnyi tömegnek kivándorolni azonban nem egyszerű dolog különösen, ha felvevő anyaállam nincs. Németországon kívüli zöme sem hajlandó ezirányban áldozatokat hozni érdekében, hanem e helyett annak az elképesztő pretenziónak érvényesítéséhez fog hozzá, hogy egy szuverén nép szuverén akaratát l e t ö r j e a n n a k t u l a j d o n h a z á j á b a n , s azt olyasmire kényszerítse rá, amit az nem akar. Így a németországi zsidóságnak két választása marad csak, vagy beletörődni helyzetébe és tudomásul venni visszasülylyedését oda, ahonnan nagyapáinak nemzedékét egyszer már kiemelte a nemzsidó nagylelkűség, vagy küzdeni ellene minden eszközzel, ami rendelkezésére áll. Ez a küzdelem azonban egy türelmetlen és hatalmas nép rettentő gyűrűjében életveszélyes dolog. Különösen az ez a pozitív és formális háború kitörésének pillanatától kezdve, amikor a harcoló nemzet ellen fordulás még a faji türelmetlenséget nem ismerő és demokratikus államokban is á r u l á s , és a háborús állapot tényéből és követelményeiből folyó közvetlen és radikális következményeket von maga után. A nemzetközi zsidóság számára a németországi fajtestvérek tragikus sorsa nem ahhoz ad impulzust, hogy kihozza őket onnan, 32

hanem ahhoz, hogy egy németellenes nemzetközi vállalkozásban vállaljon részt magára. A maga nemzetközi egészében hatalmas propagandaapparátust jelentő zsidó sajtó, színház, film és rádió, amely ott van minden országban és egyetlen óriási hálózatként fogja körül az egész földgolyót, eleinte minden különösebb irányítás nélkül, pusztán a faji azonosság tényének ösztönzésére a legteljesebb egyöntetűséggel és haladéktalanul, mentés helyett h a r c o t indít az első zsidó jajkiáltás hallatára, s a zsidóság részéről a németellenes háború ezzel gyakorlatilag már a h a r m i n c a s évek derekán megindul.

3. A nemzetiszocialista német állam negyedik ellenfele maga a versaillesi békeszerződés, illetőleg azok, akik azt, mint konkrét államok prezentálják. A hitleri német birodalom szembenállása a Versailles által teremtett európai status quoval két egymástól merőben különböző vonatkozást mutat. S a kettő közötti distinkció kölcsönös hiánya lesz az európai katasztrófa egyik fő oka. Az egyik vonatkozás egyszerűen csak a német vonatkozás, egy igazságtalanul és erőszak útján megbüntetett és megrövidített ország szembenállása egy háborúvesztés tényével és annak következményeivel, azon az ősi igazságon, hogy amit erővel elvettek tőle, azt joga van erővel visszaszerezni. Franciaország félt tőle, és saját biztonsága érdekében igyekezett a félelmetes ellenfelet 1919-ben, amennyire csak lehet, gúzsbakötni. S ezt meg is tette, mivel erre lehetősége volt. Sőt, ebben a saját szempontjából igaza is volt s ezt egy gyenge Németországnak tudomásul kellett vennie. Amint azonban a levert Németország annyira megerősödik, hogy a Versaillesben rárakott terheket és hátrányokat ledobhatja magáról, akkor ennek a Németországnak éppen olyan joga van ezt megtenni a maga szempontjából, mint Franciaországnak volt annakidején. Egy abszolút igazság szemében egyik nép sem ér többet mint a másik és a 80 millió német jó-, vagy balsorsa legalább olyan lényeges, mint 40 millió franciáé. Ha Franciaország teremthetett a maga számára a németek rovására előnyöket, mikor ez

33

módjában állt, Németország megsemmisítheti ezeket, ha módjában áll. A versaillesi békeszerződéssel szemben német "inkorrektségről" beszélni, a német attitűdért a németséget gyalázni és vádolni, több mint igazságtalanság. A magáét visszaverekedni mindenkinek joga van. Sőt, ha a németséget lehetett és szabad volt angol— francia-ellenőrzés és diktátum alá helyezni 1919-ben, semmivel sem állt volna be felháborítóbb állapot, ha Franciaország, vagy Anglia került volna német ellenőrzés és diktátum alá 1945-ben. A pártatlan értékelés számára az egyik éppolyan "jogtalan" mint a másik. Eddig a pontig semmi imperializmusról nincs szó. Eddig a pontig csak elégtételvevésről van szó, az egyenlő esélyekhez és azonos magatartáshoz való kétségtelen jogról van szó. S ha Versaillesben olyasmiket követtek el egy kiharcolt lehetőség alapján, amikért elégtétel jár, s ha előálltak egyoldalúságok, amik megváltoztatásra várnak a legyőzött részéről, akkor a második menetre készülődő Németországnak igaza van. A másik vonatkozás azonban már "imperialista" vonatkozás, vagy, ha úgy tetszik "nemzetiszocialista" vonatkozás.. Ez már az elégtételvevés és igazságszerzés önmagában véve csak egy negatívumot megszüntető tényén föllépő vonatkozás. Ez a másik vonatkozás a nemzetiszocialista Németország pozitív terjeszkedési terve, mások fölött való uralomhoz formált jog kifejezése. Ez a másik vonatkozás, mint faji program, már pozitív támadás. Németország nem csupán a versaillesi sérelmeket akarja megszüntetni, hanem hódítani akar, s amennyire érthető, jogos, erkölcsileg igazolt, sőt igazságos az első, annyira kérdéses vagy legalábbis komplikált a második. A keletközépeurópai tér az Osztrák-Magyar Monarchia szétrombolása óta két nagyhatalmi kategória között elterülő védtelen terület. Ez természetesen nem ok arra, hogy Németország megtámadja, de ok arra, hogy a másik nagyhatalomtól féltse, különösen azért, mert jogos versaillesi igényei vannak a térben és logikus, hogy ezeknek érvényesítésével szemben az érdekelt "utódállamok" a rivális nagyhatalom segítségét fogják keresni. Mindez azonban már kontinentális vonatkozás, amiről később lesz szó. 34

A kettő között a határvonalat meghűzni azonban szinte lehetetlen. A háborúban, ha egyszer megindult, megállás nincs egészen a végső győzelemig, vagy a végső elbukásig. A stratégiai hódítás, a háborús előnyomulás határai nem azonosak a háború igazi területi céljaival, hisz az ellenfelet teljesen le kell teríteni, s az igények érvényesítése csak azután következik.3 Az igazi német igényeket és szándékokat, bár fenyegető jelei voltak, és célzások is elég sűrűn hangzottak el a legkompetensebb német helyekről is, konkrét formában nem határozták meg, Sőt amit ebből meghatároztak, azt újra és újra megváltoztatták. S Németország háborús felelőssége alapjában véve itt kezdődik el. A nem-német világnak egyszerűen nem volt módjában, mert nem volt meg a lehetősége határozni afelől, hogy hajlandó-e háború nélkül megadni azt" amit Németország kíván, vagy nem, ezt ugyanis az új és új német követelések által teremtett bizalmatlanság akadályozta. Éppen ezért nemcsak logikusan, hanem némi joggal is tételezte fel, hogy a végső német igények teljesíthetetlenek lesznek, tehát a háború elkerülhetetlen. Jóhiszeműségének kétségtelen bizonyítékát azonban a németekkel szembenálló világ elvesztette már akkor, amikor a háborút már a nem-imperialitikus német követelések miatt megindította.4 Németország katonai kezdeményezése konkrét és közvetlen formában nem irányul nyugat ellen, Franciaország, vagy Anglia ellen, hiszen egyáltalán nincsenek terjeszkedési szándékai nyugaton. A német akció konkrét és közvetlen formában Középeurópa felé irányul, amely egy nagyhatalom számára a Balkánnal együtt egy másfélmillió négyzetkilométeres kényelmes5 vadászterületet jelent. A Középeurópára irányuló német szándékok azonban, ha közvetlenül nem is, de közvetve mégis érintik a nyugati hatalmakat, nem ugyan exisztenciális, de hatalmi szempontból. És még 3

Pontosan ezt tették Németországgal is ellenfelei, noha nekik állítólag nem voltak "imperialista" céljaik. 4 Danzig, lengyel korridor. 5 (A "kényelmes" szó azt jelenti, hogy a nyugati nagyhatalmak és Amerika védelme nélkül kényelmes. Viszont a középeurópai rendezést aligha azért hozták a nyugati hatalmak létre, hogy legyen mit fegyveres készenléttel őrizni, és miatta időnkint véres és költséges háborúkat viselni).

35

annyiban, hogy kötelezettségeik vannak Középeurópában levő szövetségeseik irányában,6 valamint egy német erőnövekedés közvetett összefüggésben van Franciaország biztonságával. A nyugati hatalmak mégis lomhán és kelletlenül mozdulnak. A Versailles által teremtett status quo helytelenségei és hibái már nyilvánvalóak s ezeknek a hibáknak a megvédésére, különösen katonaiformában, nem vagy a hajlandóság, hiszen egy általános átrendezés szüksége egyre nyilvánvalóbb s csak bonyolult és fáradságos és nagyarányú volta hátráltatta eddig is. És főleg az, hogy egy új formához nem volt semmi kielégítő elképzelés. Viszont a középeurópai szövetségi rendszer tehetetlensége és haszontalansága is napról-napra jobban kiütközött, és abból az Ijedt kapkodásból, amit a németek paralizálását illetően annakidején Versaillesben eget-földet beígért Benes részéről a harmincas évek közepe óta tapasztalni lehet, nyilván látható volt, hogy a kőzépeurópai szövetségeseknek többre volna szükségük, Középeurópát, annak versaillesi formájában m e g v é d e n i kell Márpedig Középeurópát az Atlanti-óceán partjain megvédeni reménytelen feladat. Ezt látják maguk az érdekelt államok is, amelyek kívül a szövetségi szerződések megszegésében már némi prakszissal rendelkező Románia nyíltan és gyorsan át is áll majd a németek oldalára, úgy, hogy a háború igazában még el se kezdődik s a térség államaiból három már a németek oldalán áll,7 a negyedik meg, Csehszlovákia, némi kapkodás után puskalövés nélkül megadja magát. Így a nagy közép. európai-balkáni szövetségi rendszerből a háború kitörésére mindössze három állam marad, Görögország a Balkán déli csücskében, a szétrobbanás feszültségében álló Jugoszlávia és a teljesen elszigetelt Lengyelország, amely az erők új rendeződése után már e l k é s e t t e n nyújtja évszázadokon át változatlanul hű egykori barátja, Magyarország felé a kezét, és amely már érzi, hogy a hátában ugrásra készen áll az orosz. 6

Hogy pontosak legyünk csak Franciaországnak vannak "kötelességei" Anglia egyetlen közép- vagy keleteurópai állammal sincs szövetségben, az Egyesült Államok meg még csak a versaillesi békeművet sem ismerte el annakidején és azzal kapcsolatos minden garanciát expressis verbis megtagadott. 7 A Versaillesben tönkretett Ausztria, Magyarország, valamint Románia.

36

Az európai helyzet 1939 elején ez. A sok félelem és aggodalom és gyűlölet, ha egyelőre gyámoltalan és tehetetlen és szervezetlen formában is, de mind Hitler Németországa ellen feszül, mert a német szándékokat illetően mindenki bizalmatlan, még tulajdon szövetségesei is, és a Herrenvolk komplexum miatt azok is vérig vannak sértve, akik nem mutatják. A középeurópai világon kívül egy az egész földgolyót behálózó sajtó fújja a veszély riasztó és uszító harsonáit, s az egyelőre ártalmatlannak látszó betűmilliárdok rövidesen hajókat, repülőgépeket, fegyvereket és katonákat fognak teremteni, s a rádiók irányítása és bátorítása mellett a középeurópai térben a németek ellen fog dolgozni a kapitalizmus, a katolikus egyház és a zsidóság diaszporái egyaránt egyetlen közös frontban és általános fegyverbarátságban a bolsevizmussal, mégpedig olyan eredményesen, hogy a fenyegetett Középeurópát és a Balkánt csakugyan meg is mentik a német imperializmustól, mert az egy veszendő kis csücsök kivételével teljes egészében az oroszé lesz. S az orosz, akit kíméletlen terroristából tiszteletreméltó, konstruktív és korrekt hőssé fog átfesteni ugyanaz a propaganda világapparátus, amely a németek számára sterilizációt helyez kilátásba, a nyugati világ orránál fogva vezetett közvéleményének általános megrökönyödésére az Egyesült Államok elnökének aszszisztenciájával fogja meghálálni a bajtársi segítséget a háború után a nyugati hatalmaknak, nemzetközi kapitalizmusnak, a katolikus egyháznak, a hozzá pártolóknak és az ellenállási mozgalmak pincehőseinek egyaránt...

III. AZ ANGOLSZÁSZ ATTITÜD A Németországgal szemben egyre komorabb csatárcsoportokban hadragyűlő erők seregszemléjéből szándékosan hagytuk ki Angliát. Nemcsak azért történt ez, mert Anglia úgyszólván az utolsó az erők közül, amelyek a németellenes fronthoz felzárkóznak, hanem azért is, mert az angol felzárkózás természete és indítéka merőben más, mint akármelyik is a többieké közül. Az angol hadbaszállás oka nem világnézeti. Az – bármik is legyenek a propagandajelszavak később – nem a nemzetiszocializmusnak, és nem is a "diktatúrának" szól, még csak nem is a közvetlen impe37

rialista attitűdnek, amiket a duzzadó, saját medréből kicsapó német erő, önbizalom, sőt nemegyszer önteltség tanúsít. Sőt, talán akkor sem járunk messze az igazságtól, ha azt állítjuk, hogy vannak az angol külpolitikán belül nem is jelentéktelen tendenciák, amelyek helyesen és józanul értékelik az 1914-18-i intő kaland tanulságait, és hajlamosak bizonyos hatalmi kompromisszumra a német erővel, amelynek nagyságáról és komolyságáról éppen az előző háború tapasztalatai alapján vannak elképzeléseik. Az angol külpolitikának vannak tényezői, amelyek előtt a fascizmus gondolata határozottan rokonszenves, s amit barátságos érdeklődéssel figyelnek. Még szélesebb körök, és még jelentékenyebb tényezők vannak, amelyek, ha pozitíve nem is értékelik a fascista gondolatot, negatív értelemben, mint a keleten olyan nyugtalanítóan vöröslő bolsevista horizont előtt magasodó gátat szívesen szemlélik. Ami viszont Versaillest illeti, az iránt már a születése óta igen fanyalgó a lelkesedés az angol politikai világban amelynek alig lenne kifogása egy általános békerevízió ellen, különösen mióta kiderült, hogy annak reakciói sokkal kényelmetlenebbek és fenyegetőbbek, mint amire számítottak, s annak gyakorlati következményei minden vonatkozásban hátrányosak is. Az angol felsorakozás indítéka tehát egyikét sem jelenti azoknak a különböző szempontoknak, aminél fogva a hitleri művet körülvevő és méltatlankodó világ egyes erőtényezői szembefordultak az egyre prepotensebb ifjú Herkulessel. Az angol felsorakozás indítéka sokkal mélyebben fekszik és határtalanul komplikáltabb. Az angol felsorakozás oka maga a világot kormányzó Commonwealth, pontosabban a ragaszkodás a Commonwealth egykori, világot kormányzó státusához, amiről a Viktória királynő korából származó angol önérzet és ambíció egyelőre még mindig nem képes, és nem hajlandó elhinni, hogy az már a múlté. Illetőleg, amennyiben mégis vannak homályos és nyugtalanító sejtései efelől, és amennyiben látja, hogy egykori, szinte az egész földgolyót ellenőrzése alatt tartó szupremáciája saját birtokállományán kívül szinte már csak Nyugat-Európára zsugorodott össze, még ezt az utolsó foltot is, nem akarja kiengedni a kezéből. 38

1. Az angol politika irányítóinak világában igen kevesen vannak, akik látják – és még kevesebben vannak, akik szembe is mernek ezzel a ténnyel nézni –, hogy az első világháborúban aratott angol győzelem t e r m é s z e t e l l e n e s volt és természetellenes állapotot hozott létre. A kifejezést meg kell magyaráznunk. Az angol világhatalom kialakulása a 18, és még inkább a 19. szd-ok folyamán természetes és logikus következménye volt annak a hatalmi eszköznek, ami Angliának elsősorban is geopolitikai helyzeténél fogva állt rendelkezésére. A megállapítás súlypontja azon van, hogy "geopolitikai helyzeténél fogva", s e mögött a kifejezés mögött igen nagy és igen bonyolult tartalom húzódik meg, aminek a felderítéséhez némi történetfilozófiai szemlélődésre van szükségünk. "Abból kell kiindulnunk, hogy a civilizáció és az ezzel járó politikai képlet, valamint annak hatalma közösségi teljesítményből jön létre. Viszont egy-egy emberi közösség szükségképpen földrajzi kiterjedést jelent. Mégpedig minél nagyobb-a közösség annál nagyobbat. Közösségi élet, tehát történelmi értelemben vett élet viszont egy térben szétszórtan elhelyezkedő kategória számára elképzelhetetlen kölcsönös és állandó, tehát organizált érintkezés nélkül, hiszen a "társadalom" fogalma irányított, közös és, kooperatív életet involvál, szellemileg, politikailag biológiailag egyaránt. Ennélfogva minden nagyobb térben szétterült közösség organizált élete elkerülhetetlenül k ö z l e k e d é s t tesz nélkülözhetetlenné. A társadalom fizikai tünet, amelynek a szellemieken kívül, sőt azokat megelőzően, fizikai szükségletei vannak, amelyeket nemcsak előállítania kell, hanem szét is kell térben osztania. A produkció mellett az é r i n t k e z é s a társadalmak legnagyobb emblémája, éspedig minél nagyobb létszámban, ennélfogva kiterjedésben egy társadalom, annál nagyobb. 39

A társadalomképződésnek első emblémája tehát a távolság. Ennek a problémának a megoldása nélkül sehol sem keletkezhetik társadalom, sehol sem indulhat meg kooperatív tevékenység közösségi élet, civilizáció, politikai egység Az ”ország” szó teret jelent s a tér távolságokat zár magába. Történettudományunk eddig sajnos, nem szentelt elégséges figyelmet annak a ténynek, hogy a távolság minden egyebet háttérbeszorító elsőrendű civilizációs és ennélfogva történelmi faktor, s a történet ennélfogva mindenekelőtt a távolság reakciója. A távolság a legirgalmatlanabb és legnagyobb a természet civilizációellenes erői között. Teljesen és véglegesen soha sem lesz lehetséges legyőzni, a vele való birkózás állandó, teljesen improduktív munkát és energiapocsékolást követel, s mivel aránytalanul sok értékes munkaenergiát és ami még súlyosabb, pótolhatatlan időt rabol el, az ember civilizáló potenciájának túlnyomó részét elnyeli. Ez a negatív civilizációs faktor közvetlenül érzékelhetetlen lévén a civilizáció legalattomosabb ellensége s a történelem legalattomosabb tényezője. Rendkívül találóan jellemzi Fortunat Strawski,1 amikor azt mondja, hogy a távolság "le deshtructeur surnois et invisible de notre vigueur physique et de notre patience morale": Egy bizonyos társadalom által megszállva tartott területnek, mint t e r m é s z e t n e k ellenálló ereje a legfájdalmasabb távolságban nyilatkozik meg. Mivel az emberiség szempontjából lényegeseket, történelem szempontjából fontosakat általában inkább nagy társadalmak képesek létrehozni társadalom nagyságával, tehát térbeli kiterjedettségével egyenes arányban nő a legnehezebben legyőzhető civilizációs ellenség a távolság, éppen az emberiség és a történelem szempontjából legfontosabb fejlődések elé tornyosul mindenkor a legnagyobb természeti ellenállás: 1

F. Strawski: L’homme moderne, Paris, 1923.

40

Civilizáció, tehát történelmi élet csak ott és akkor indult meg, ahol és amikor a közlekedés problémája megoldható volt és megoldódott. Sőt az emberiség történetének kezdetein a történelmi életet egyszerűen a közlekedés lehetősége indította meg egyes helyeken. A történelem nagy ókori politikai és civilizációs kategóriái úgy keletkeztek, hogy kész természetes úthálózatokra, tehát közlekedési lehetőségekre telepedett közösségek hozták őket létre, vagyis éppen az úthálózat volt az, ami a rajta élő esetleges embertömeget közösséggé, társadalommá civilizálódó és politikai egységgé organizálta. Az emberiség gyermekkorában az ilyen úthálózatokat az egyes nagy folyórendszerek jelentik, mert az alacsonyabb civilizációs kapacitású koraókori ember mesterséges úthálózatok létesítésére még hosszú ideig képtelen. Ezért keletkeznek az ókor elejének első jelentősebb civilizációs, kulturális és politikai kategóriái egy Nilus, egy Tígris-Eufrát, egy Sárga-folyó, egy Indus— Gangesz— Bramaputra, egy Amazonas régióiban, ezért képződhetik az ókorból a középkorba áthajló századok idején a Volga—Don régiójában egy nagy hun— onugor birodalom, ezért tudnak a magyarok a középkorban nagy hatalmat teremteni a Duna-medencében, ugyanezért vándorolnak történelmi gócok egy bizonyos fejlődés után, mikor a emberiség civilizációs kapacitása eléri a beltengerek ellenálló erejét – vagyis mikor a hajóépítés és hajózás technikai tudománya beltengeri fokra emelkedik – egy Földközi-tenger, egy Sárga-tenger egy Mexicoi-öböl mediterránrégióiba, majd végül az újkorban, az óceánok partfaira a világtörténelmi jelentőséget újabb és újabb népekre helyezve át priori földrajzi elhelyezkedésük szerint. Ez a körülmény hosszú évezredeken keresztül immanen erejüknél és dimenzióiknál nagyobb politikai kapacitásra ruházta fel a parti népeket, éppúgy, mint ahogy ugyanez körülmény évezredeken keresztül immanens erejüknél és 41

méreteiknél kisebb jelentőségűvé nyomta vissza a belső kontinentális népeket, hiszen ugyanakkor, amikor a vízi közlekedés a kezdetleges folyami bárkától a többezer tonnás óceánjáró vitorlásig óriási fejlődésen ment át civilizációnk évezredei folyamán, amennyiben súlyhatárban sokezerszeresére nőtt, akciósugárban elérte a földgolyó méreteit, sőt még sebességben is jelentős emelkedésen ment keresztül, a száraz földi közlekedés, a hajózáséhoz képest jelentéktelen, inkább csak kényelmi és esztétikai módosítások leszámításával, egészen a múlt század derekáig ugyanaz maradt. Talán még senki nem gondolta át eléggé intenzíven a maga történetformáló teljességében azt a valósággal tragikus helyzetet, amibe a vitorlák szárnyain repülő parti társadalmakkal szemben a belső kontinentális nemzetek kerültek az egyetlen szegényes közlekedési lehetőség birtokában, amit egy az ókor mélyéről magukkal hozott s a fárasztó évezredek roppant ideje során alig változó ló jelentett. Ha meggondoljuk, hogy a szárazföldi gépjárműre hatezer esztendőt kellett várnia a civilizáció útjára lépett emberlégnek, az a viszonylagos egykedvűség, amellyel a történettudomány és a politikai irodalom a vasúti közlekedés létrejöttét nagyszerűen csak a modern találmányok sorában regisztrálja határozottan meglepő. Korszakalkotó, és történetformáló hatásában ez a találmány ugyanis túlszárnyal minden egyebet. A vasúti közlekedés elterjedése az emberi nem életének eddigié legnagyobb kihatású forradalma volt. Egy gyalogos ember, vagy egy vontató 16 átlagos órateljesítményét négy kilométerre, a mozdony átlagos órateljesítményét pedig negyven kilométerre teve, a vonatközlekedés feltalálása és bevezetése azt jelenti, hogy a kontinentális belső terek társadalma egy emberöltő során, 1850 és 1885 között körülbelül egytizedére csök42

kentették le a távolság által könyörtelenül elrabolt időmennyiséget és ezzel az időmegtakarítással néhány évtized alatt megtízszerezték mind produkciós, mind hadi kapacitásúkat. Ezzel a hatalmas és váratlan ugrással egyszerre felbillent a parti társadalmak és a belső kontinentális nemzetek civilizációs kapacitása, és így hatalma, ereje, teljesítőképessége közötti viszony, vagyis egyszerre megszűnt a sok évszázados diszparitás a parti elhelyezkedésű és a belső kontinentális nemzetek között. A parti nemzetek – elsősorban Anglia – óriási civilizációs és ennélfogva hatalmi fölénye egyetlen emberöltő alatt automatikusan megszűnt, és a perifériák ezen természetellenes és logikátlan szuperiorjtásának megszűntével a belső részek, a központ természetes fajsúlyfölénye helyreált. A civilizációs feszültség fókusza lassan és feltartóztathatatlanul kezdte elhagyni a parti sávot és a diadalmas mozdony hátán megindult Európa belseje felé. Nyomában azonnal megindult a 19. szd harmadik harmadáig kialakult európai rendben az a változás, ami azóta tart. Az ötvenes, hatvanas és hetvenes évek folyamán a vonatközlekedés hatalmas iramban folyik.2 A mozgalmi propaganda, az eszmék gyorsabb terjedése addig elképzelhetetlen lendületet vesz, és a stratégiai viszonyok is döntő átalakuláson mennek át. A kontinentális nemzetek térben szétszórt egységei, amelyek azelőtt évszázadokon át csupán tudtak egymásról, kezdik felkeresni egymást és a vezető centrumok kapcsolata a tömegekkel folyamatossá válik a napisajtón keresztül. Ha Goethe az előző század végén a sűrű úthálózatban szemlélte a nemzeti egység létrejöttének egyetlen biztosítékát, tízszeresen volt ez érvényes a vasúthálózatra. 2

Európában 1840 és 1870 között, tehát harminc év alatt mintegy 150.000 kmnyi vasút épül. Ezzel egy időben és párhuzamosan terjed a távíró, majd nem sokkal később a tele fon is.

43

Az egyes nemzettársadalmak kapacitásának rohamos növekedése és koncentrálódása először Olaszország egyesítését hozza el a hatvanas évek elején, amelyet 1867-ben az Osztrák-Magyar Monarchia létrejötte, majd négy évvel később az egységes Német Birodalom megalakulása követ, Az olasz Cavour a magyar Deák és a porosz Bismarck sikerét a távolság forradalma hozza el, amit a mozdony jelent, és ennek a füttye kezdi mozgásbabozni fokozatosan a végtelen orosz terek dermedtségét is. A vasútvonalak rohamos kiépülésével hihetetlen mennyiségű idő és energia szabadul fel a belső kontinentális térben egyetlen emberöltő alatt. Ennek az évszázadokon át lekötött civilizációs és hadi kapacitásnak márólholnapra való megjelenése a parti sávok mögötti térben akkora potenciát szabadit fel a 19. szd. végére, hogy annak méreteiről a kortársnak fogalma sincs. Sőt arról sincs fogalma a kortársnak, hogy az erőarány a parti sávok és a belső kontinentális tér között az új századba lépve teljesen ellenkező előjelet kapott és ez az ezer jelből érzett, de igazában meg nem értett tény az a bonyolult háttér, amire a parti nemzetek, főleg az egyre nyugtalanabb Anglia magatartása felrajzolódik. A belső kontinentális tér és a rajta elhelyezkedő nemzetek rohamosan és a u t o m a t i k u s a n növekvő potenciája azt jelenti, hogy a Brit Szigetek 16. szd-ban kapott geopolitikai túlnyomósága ugyanolyan automatikusan eltűnőben van. Mivel a belső-kontinentális potencia növekedése, szabatosabban: visszatérése, konkrét formában elsőnek a Német Birodalom gyors emelkedésében észlelhető, az angol idegesség a 19. szd vége óta ez ellen fordul, mert nincs tisztában azzal, hogy az emelkedés geopolitikai tünet, nem pedig, ahogy hiszik, német attitűd. Az évezredeken át paralizált belső kontinentális tér immanens, tehát a priori erejét szabadította fel a gépjármű, s így a németek egyszerűen erősebbekké váltak, 44

nem pedig agresszívekké lettek. A "geopolitikai fontosság”, és az ezzel járó szuperioritás kezdi elhagyni a partokat, s ez a körülmény fosztja meg Angliát addigi kivételes uralmi helyzetétől. Csakhogy az angolok ezt nem látják (még ma sem). Az angolok csak a nyugtalanítóan emelkedő németséget látják s amikor politikai és katonai értelemben ellenük fordulnak kétszer is egymásután, nincsenek tisztában vele, hogy egy el kerülhetetlen fejlődés ellen harcolnak, amelynek a német emelkedés nem oka, hanem t ü n e t e , és amely ellen harcolni reménytelen vállalkozás. Ezt jelenti az a kifejezés, hogy a két győzelem természetellenes volt, hiszen ha abba kontinensen kívüli erők nem avatkoznak bele az angol szövetségi rendszer nem nyerhette volna meg. Ezt félreérthetetlenül mutatja az a tény, hogy a németeket kétszer egymásután csak megverték, de nem győzték le, viszont Anglia hatalmi helyzete a két "győzelem" ellenére is növekvő sebességgel zuhan lefelé. Ennek oka nem valami német „megfiatalodás", valami angol "dekadencia", hanem a geopolitikai helyzetben beállt értékáthelyeződés, amely éppúgy angol hiba, mint ahogyan nem német érdem akkor se az angolok valóban követtek e1 hibákat (mint ahogy követtek) s ha a németek valóban fejtettek ki komoly erőfeszítést (mint ahogy valóban kifejtettek).."3 Az angol világhatalom megszűnése ugyancsak természetes és logikus következménye volt annak a változásnak ami az angol tér geopolitikai értékében beállott akkor, amikor a belső kontinentális tér geopolitikai értéke hirtelen megnőtt. A Központi hatalmakban a megnőtt belső kontinentális erő jelentkezik középkori örökségéért és azonnal realizálni akarja az erőviszonyokban beállt új, és a 16. szd-inál nem kevésbé korszak-

3

A fenti összefoglalás a szerző Tér és Történelem c. történetbölcseleti tanulmányából (Melbourne, 1956) vett kivonat.

45

alkotó változást,4 amikor az eddigi kétségtelen és vitathatatlan angol fölénytől és szupremáciától követeli a maga részét, azt a részt, amit a mediterrán súlypont megszűnésekor, illetőleg annak Atlanti-óceán partjaira való áthelyeződésekor elvesztett. Az angol politikai szemlélet azonban nem látja ezt a nagy változást, vagy ha látja is, nem látja be, hogy ennek a konzekvenciáit le kell vonnia, s a konzekvenciák bölcs, esetleg rezignált levonása helyett megkísérli erőszakolni azt, amit erőszakolni nem érdemes, különösen olyan hallatlan áldozatok árán nem: az addig természetes, sőt szinte szükségképi, de most már természetellenes angol külpolitikai státust, sőt történelmi állapotot, a szupremácia, a vezetés birtokát. Ennek az erőszakolása vezet az első világháborúhoz, amiből Anglia természetellenesen és logikátlanul győztesen kerül ki. Természetellenesen és logikátlanul azért, mert a háború félreérthetetlenül kimutatja, hogy ő a g y e n g é b b , tehát a szupremáciához nincs többé sem logikai alapja, sem joga. A gyengeségnek nemcsak kétségtelen, hanem egyenesen meglepő jele az volt, hogy a jelentkező rivális legyűréséhez a Commonwealth-en kívül Európának csaknem minden megmozdítható ereje is kevésnek bizonyult,5 úgy hogy még egy idegen kontinens erejét is segítségül kellett hívni. A világ minden tájáról összeszedett erő végülis leverte ugyan a jelentkező hatalmi igényt, ez az erő azonban nem Anglia ereje volt, s a győzelem eredményeképpen, bár alaposan megtépázottan, de mégis megőrzött "szupremácia" Angliát nem illette meg, pontosabban: ez a szupremácia igazában a n e m állt helyre. Egy szupremácia nem állapot, hanem folyamat, nem valaminő statikus fogalom, hanem dinamikai elem, aminek az alapja nem valaminő "jog", hanem az erő, amelynek nagyobbnak kell lennie minden szóbajöhető rivális erejénél, s az első világháború azért hozott természetellenes eredményt és állapotot létre, mert angol-német viszonylatban a kisebb erő győzte le a nagyobbat. S 4

Az a korszakalkotó változás az Amerika felfedezését követő "óceáni-kor" kibontakozása volt, amely az európai súlypontot a Földközi-tenger vidékéről az Atlanti-óceán partjára helyezte át, s Angliát világhatalommá tette. 5 Franciaország, Oroszország, Olaszország valamint csatlósaik.

46

ez az a pont, amiben az angol politikai gondolkodás végzetesen nagyot tévedett, amikor úgy érezte, hogy neki a szupremáciához "joga" van anélkül, hogy ereje lenne hozzá. A végzetes tévedés alapja az első világháborúban a németek felett aratott győzelem volt. Éspedig nemcsak azért mert azt az optikai csalódást keltette a l e g t ö b b angolban, hogy az a n g o l győzelem volt, hanem, és főkép azért, mert azt az optikai csalódást keltette kivétel nélkül m i n d e n angolban, hogy a szupremácia meg van "védve" egy "támadás" ellen. S bizony ez optikai csalódás volt mind a kettő: a "megvédés" is meg a "támadás" is. Egy szupremáciát nem lehet "megvédeni", a szupremácia fogalomalkotó lényege az, hogy az kétségbevonhatatlan. Abban a pillanatban, amikor azt mások kétségbe vonhatják, a szupremácia eltűnőben van minden fizikai támadás nélkül. Az angolok az első világháborúban a szupremácia eltűnésének automatikus folyamatát kísérelték meg feltartóztatni azáltal, hogy az övékénél nagyobb erő létezését megszüntetik azzal, hogy a német erőt annyira megnyirbálják, amennyire csak lehetséges. Aki tehát "támadott" azok az angolok voltak, s amit támadtak, az a nagyobb erő puszta ténye volt. A támadás azonban – és ez volt az első világháborús győzelem felőli angol impresszióban az optikai csalódás - nem sikerült: a rivális erőt nem semmisítették meg. A rivális erő megmaradt, s ennek következtében nem volt többé – szupremácia. Ami volt, az annak csak illúziója volt. Az, amit a Német Birodalommal és az Osztrák-Magyar Monarchiával az első világháborút követő átmeneti kimerülésben elkövettek, a természetellenes állapot jogtalan, értelmetlen és céltalan erőszakolása volt, ami nem tarthatott tovább, mint a kimerültség állapota. Foch marschall 20 évre becsülte ezt az időt, s a becslés meglepően pontosnak bizonyult. Két évtizeddel később a rivális létezésének puszta ténye újból jelentkezett, újból a szupremáciáért jelentkezett, és újból azon a jogon jelentkezett, ami egy szupremáciának egyetlen alapja lehet: az erő jogán. Anglia azonban még mindig nem volt hajlandó elhinni és belátni azt amit az első világháborús "győzelem" után azonnal be kellett volna látnia, hogy tudniillik angol szupremácia n i n c s , és egy ilyenhez szabott magatartás a kontinensen azt fogja eredményezni, hogy ezt másodszor is be fogják bizonyítani. Ez a be47

látás pedig azért maradt el, mert Angliában senkinek sem volt lelkiereje szembenézni a letagadhatatlan ténnyel és a kétségtelen tanulsággal, hogy az első világháborút nemhogy Anglia" de az egész angol kontinentális szövetségi rendszer együttes ereje s e m lett volna képes megnyerni, hogy a háború feltétlenül elveszett volna az Egyesült Államok segítsége nélkül. Az Egyesült Államokat belekombinálni viszont egy jövő hasonló esetben annyit jelent, hogy az esetleg újra "megvédett" szupremácia majd azé lesz, akinek az ereje képes lesz leverni a jelentkező rivális erejét.6 Anglia minderre nem gondolt. Anglia csak a szupremáciára gondolt, és még egyszer nekigyürkőzött minden ésszerűség és logika ellenére megsemmisíteni a jelentkező nagyobb erőt. S ez az elhatározás volt az a bonyolult motívum, ami Angliát a nemzetiszocialista német birodalom ellen hadragyűlő erők táborába vitte.

2. A kifejezés, hagy "Anglia elhatározta” természetesen csak elvi és elméleti kifejezés, és ennélfogva túlságosan le van egyszerűsítve. Az "Anglia" kifejezés éppúgy mint az "elhatározta" szó sokkal bonyolultabb tartalmat jelent, mint az az egyszerű kollektív képlet, amit kifejez. Elsősorban mindjárt azért, mert a gesztus, amit leegyszerűsítve "Anglia" gesztusának fog nevezni, s amiért "Angliát” teszi majd felelőssé, egyáltalán nem egységes és kollektív angol gesztus. Maga a szupremácia felöli szemlélet sem egységes "angol" szemlélet, csak a külvilág számára az, belül még csak nem is egységesen az angol politikát irányító politikusok és államférfiak kollektívumának szemlélete. Az angol politika irányítóinak sorában vannak komoly és jelentékeny tényezők, akiknek szemléletében jelentékeny fokozatbeli eltérések vannak a szupremáciát erő6

Amint e lapokon látni fogja az olvasó, a belső kontinentális erőben jelentkező rivális erejét leverni nem sikerült csupán annyi sikerült, hagy ezt az erőt nem a németek reprezentálják, hanem az – oroszok. Az angolok semmi esetre sem. Az angol szupremácia megszűnt, helyette egy belső kontinentális szupremácia jött létre, s hogy az nem német, hanem orosz, ezen a tényen elvileg nem változtat. Sem az angol "szupremácia" helyzetén.

48

szakolók szemléletéről. Vannak angol tényezők, akik többé vagy kevésbé, de érzik és látják a körülményekben beállt és megváltoztathatatlan fordulatot. Sőt, többé vagy kevésbé, de belátják, hogy ez ellen küzdeni nem érdemes és nem is lehet. Vannak azonban tényezők, akik ez ellen a rezignáció ellen tiltakoznak, akik ez ellen a kilátás ellen minden energiájukkal lázadoznak; akik az "angol fensőbbség" kiirthatatlan szuggesztióit hurcolják magukban, s "Anglia gesztusa" majd a szerint alakul, hogy a két fél és a két szemlélet közül melyik fog majd a parlamentáris és parlamenten kívüli belpolitikai erők játékában és a tömegek, a közvélemény megnyerésében túlsúlyba kerülni. A két szemlélet már a harmincas évek derekán, a német erő jelentkezésének első jeleire elkezdi harcát az angol belpolitikai arénában, s mire az első német puskadörrenés echója a kontinens keleti feléből érkezve beleütközik Dover fehér mészkőszikláiba, a "szupremácia szemlélet" a nyeregben van. A nagy európai külpolitikai katasztrófa kezdeténél és végénél két államférfi, Neville Chamberlain és Winston Churchill áll. A két ember Angliát illetően két különböző, sőt egymással mereven szembenálló szemléletmód képviselője. A kettő közül Chamberlain a szerényebb, az igazabb, az európaibb, az elfogulatlanabb és tárgyilagosabb, és mindezeknél fogva intelligensebb, aki tisztában van azzal, hogy az angolokon kívül mások is vannak a világon, az angol érdekek mellett vannak, és méghozzá jogosultan vannak, más érdekek is, az angol akaraton kívül van más akarat is. Sőt és főleg-azt is látja, hogy a két világháború közti Anglia már régen nem az, ami az első világháború előtti Anglia volt. Churchill aktívabb, energikusabb, sokkal inkább angol, mintsem európai és éppen ezért elfogultabb és szenvedélyesebb, nemcsak mint ember, hanem mint politikus is, a Chamberlainél jóval sokoldalúbb kultúrával és jóval kisebb intelligenciával, aki ifjúságának első politikai élményei óta kiirthatatlanul az angol világhatalom szuggesztióit hurcolja magában, és egyszerűen képtelen a századfordulóról származó és az angol és a kontinentális erő viszonyának már régen meg nem felelő angol világképtől szabadulni. Meggyőzően fogja ezt megmutatni az az elképesztő tény, hogy Winston Churchill olyan feladat teljesítését követeli majd nemzetétől, amiről tudja – s ha van Angliában valaki, aki ezt igazán 49

tudja, az éppen ő –, hogy a brit Commonwealth f e l t é t l e n ü l gyenge hozzá, sőt, amit az Egyesült Államok és Szovjetoroszország e g y ü t t e s segítsége nélkül egyszerűen nem lehet megoldani. S a legdöntőbb különbség Churchill és Chamberlain között itt van. Chamberlain nem hajlandó olyan feladatra vállalkozni az u.n. szupremácia chimérájának hajszolása kedvéért, amihez Anglia tényleges ereje nem elegendő, ami bolsevista segítség nélkül nem oldható meg, mert korrektsége, inteligenciája és európaisága ettől a segítségtől, mint képtelenségtől visszariad, Churchill azonban igen. Chamberlain politikai magatartása helytelenül ment át a köztudatba, éppen a szovjet-játékban olyan katasztrófális szerepet vitt Roosevelt politikája etapján, akire jellemző volt, hogy az ő szemében csak az volt a helyes, ami megfelelt a vágyainak, s benne feküdt az ő elhatározásának vonalában. Ennek a kritikának hatását és elterjedését Churchillnek Chamberlainnal szembeni, éppen az elutasító orosz politikával kapcsolatos szemrehányásai is mélyítették abban az időben, mikor a "nagy szövetséges" iránti rajongás a tetőponton állt nyugaton. Chamberlain politikai magatartása – amellett, hogy hasonlíthatatlanul jobban megfelelt a brit birodalom tényleges erőviszonyainak és az angol ember igazi érdekeinek, akinek minden presztízsnél többet ért a jólét és a béke, mint Churchill nem túl szerencsés és borzalmas áldozatokat kívánó politikai fölényeskedése7 és lépten-nyomon az angol szupremáciát idéző attitűdjei – 7

Winston Churchill nemcsak mint külpolitikus fölényeskedő, hanem fölényeskedő, erőszakos, nyers, goromba a belpolitikai életben is, aki, mint Lord Brabanzon írja róla (The Brabanzon Story Heineman kiad. 1956) „gyengeelméjűnek” tekinti munkatársait és úgy kezeli őket, mint a tanító az elemistáit. Igen sokat mond Churchill karakteréről Lord Allanbrooke naplója is, amelyet – alaposan megfésülve Arthur Bryant publikált. „The Turn of the Tide" cím alatt Londonban, 1957-ben, amelyből plasztikusan. domborodnak ki nemcsak Churchill elképesztő stratégiai ötletei, amelyek megvalósításuk esetén pusztulásba döntötték volna Angliát, hanem az a modor is, ahogyan ő legmagasabb rangú katonákat is kezelte. A könyvből egy erőszakos hazardőr képe bontakozik ki aki – éppúgy, mint Hitler – megfellebezhetetlen katonai szakembernek képzelte magát és rendkívül nehézzé tette a katonák munkáját.

50

korrekt és szilárd antibolsevista magatartás volt. Olyannyira, hogy éppen az antibolsevizmus hátbatámadásának elkerülésére való őszinte törekvése volt a legfőbb indítéka annak, hogy a csehszlovák állam sorsára vonatkozó tárgyalások és döntések során a valóban diplomatikus német magatartásnak olyan udvariasan engedett kétszer is egymásután. Igazán nem az ő hibája volt, hogy az akkori német politikának a nem-német világ véleményét semmibe se vevő és hazárd mentalitása ebben nem antibolsevista hűséget, hanem gyengeséget látott. Ha az ember gondolatban végigfut a háború utáni külpolitikai alakulás egyes állomásain, Roosevelt és Churchill végzetesnek bizonyult szovjet-politikáján s annak éppolyan tragikus, mint amilyen logikus következményein, akkor látja igazán, hogy milyen magasan állt az angolszász külpolitikai szemléletmód felett ennek a konzervatív, elmaradhatatlan esernyőjével járkáló, hűséges európai embernek a providenciája, aki 1935-ben, 1937-ben, 1938-ban, Roosevelt minden sürgetése és Churchill minden rosszalása és támadása ellenére is szilárdan és következetesen visszautasít minden szovjettel való együttműködést és moszkvai felajánlkozást8 a németek ellen. Ha van politikusa a nagy európai tragédiának, akiről el lehet mondani, hogy az események igazolták, Chamberlain az. A gondviselésnek talán a jutalma akart lenni, hogy elszólította őt és ezzel megkímélte attól a rettentő kollektív csalódástól, ami nemzetét érte, s ami az "ördöggel is szövetkezni hajlandó" Churchillnek büntetése lett, aki az angol szupremáciáért indított hazárdjátékban Nagybritannia kétségtelen exisztenciális biztonságát és pénzügyi szilárdságát is elherdálta. Mert Chamberlainnek nemcsak antibolsevizmusában volt igaza, hanem még német politikai attitűdjeiben is, és ha ebben csalódnia kellett, hogy öntse a düh, az elkeseredés és a felháboro8

Chamberlain számtalan politikai megnyilatkozása helyett, hadd idézzük itt egy leveléből az embert: "I must confess to the most profound distrust of Russia. I have no belief whatever in her ability to maintain an effective offensive if she wanted to. And I distrust her motives, which seem to me to be little connection with our ideas of liberty, and to be concerned only with setting everyone else by the ears". A levelet Chamberlain 1938 márc. 26-án írta, s ma már annak minden betűjét el kell, hogy ismerje a nyugati világ is…

51

dás a németek csehszlovák és még inkább az ő korrekt antibolsevizmusára arculcsapásként ható szovjetszövetségi "trükk"-je miatt, ezért is sok tekintetben inkább a churchilli, semmint a chamberlaini álláspont és magatartás a felelős.9 Churchillnek és körének még az első világháború reminiszcenciáiból hozott kiirthatatlan meggyőződése egy német rosszhiszeműséget illetőleg sokkal több volt, mint bűn. A német külpolitika sok túlzása, önteltsége és erőszakossága mellett is a maga egészében nem azért volt olyan – főleg angol viszonylatban – amilyenné torzult; mintha a német nép, vagy vezetői valóban "desperádok'" lettek volna, ahogyan Churchill elfogultsága és gyűlölete nem túlságosan előkelő modorban nevezi őket,10 hanem annak az angol-francia külpolitikának következtében, amely 1935-től kezdve pontosan és szinte szemléltetően az ostor elől vonakodva hátráló, felhúzott ínyű és vicsorgó bulldog magatartásához hasonlított. amelynek jószándékában nem lehetett hinni. Hiába volt Chamberlain tiszta és kiegyenlítődésre törekvő jóindulata, minden angol külpolitikai gesztust gyanússá tett a Churchill—Eden—Duff Cooper trió és a köré csoportosuló belpolitikai tömörülés attitűdje és az angol fegyverkezés ténye, valamint a parlamentarizmus rendszere által teremtett külpolitikai bizonytalanság, hiszen soha sem lehetett tudni, hogy mikor kerül a Churchill—Eden vonal kardcsörtető „szupremácia"-irányzata az angol világ élére. Az angol politikával szembeni egyáltalán nem alaptalan bizalmatlanság hozta aztán létre a Szovjettel való leszámolásra készülődő németség előkészítő és biztonsági politikájának valóban ellenszenves, sok tekintetben elhibázott, de elkerülhetetlennek látszó állomásait, s ezeken az állomásokon keresztül robogott a németek elleni bizalmatlanság és a német tehetetlenség felőli európai benyomás vonata a nagy vállalkozás hátbatámadásának katasztrófája felé.

9

A német-orosz szerződés a németek részéről "elővágással” való védekezés volt. A Foreign Office kiküldöttje, Sir William Strang már Moszkvában volt akkor egy angol-orosz szerződés ügyében. 10 Emlékirataiban számtalan helyen.

52

S ez a végzetes vonat azzal indul, hogy Lengyelország megtámadása miatt a két támadó közül c s a k Németországnak üzennek a nyugateurópai hatalmak háborút. S a nyugati politika két végzetes tendenciája itt kezdődik. Az egyik tendencia a szovjet-tendencia, a másik tendencia pedig az, ami ebből a magatartásból logikus hogy mint 1914-ben is, az angolszász részről ez nem védekezés, hanem a szupremácia visszahódítására indított támadás. Németországnak sem érdeke, sem szándéka nincs Anglia megtámadására. Ellenkezőleg. Hitler és kormánya szövetkezni szeretne Angliával és ez irányban mind a háború kirobbanása előtt, mind a háború alatt minden lehetőt elkövet.

3. Aligha van még olyan intellektus és judicium a világon, amelyet meg kellene győzni afelől, hogy Anglia n e m Lengyelországért, hanem egyszerűen csak Németország e l l e n indította a háborút. Amennyiben azonban mégis volna, annak számára minden kommentár nélkül feljegyzünk három tényt: Anglia nem üzent hadat Oroszországnak, pedig az is támadó volt és Németország szövetségese; Anglia a hadüzenet után nyolc hónapon keresztül nem támadott, noha Bor tábornok kétségbeesett és heroikus erőfeszítéseinek erre végzetesen szüksége lett volna, és végül, ha Anglia a háborút valóban Lengyelországért indította volna, akkor a győzelem utáni megdöbbentő lengyel megoldásban nincs angol logika. Németország versaillesi veszteségeiből követelte vissza azt, ami véleménye szerint őt jogosan megillette.11 A háromszoros 11

Pontosan ezt tette Oroszország is, amely szintén igazságtalannak állította az első világháború után húzott orosz határokat. Ezzel az orosz felfogással kapcsolatban a Lengyelország szövetségében és védelmében hadat üzenő Anglia miniszterelnöke, Winston Churchill a következőket mondja az angol alsóházban a jaltai értekezletről adott parlamenti beszámolójában. 1945. február 27-én: "Eddigi-beszédeim alapján teljesen tisztán kell, hogy álljon a Ház előtt, hogy őfelsége Kormánya mindenkor fontosabbnak tekintette Lengyelország szabadságát, függetlenségét, integritását és szuverenitását, mint a tényleges határok kérdését. Felfogásom szerint a határvonalak tényleges meghúzá-

53

számbeli és legalább hatszoros technikai fölényben levő német birodalommal szemben Lengyelország erre, ha kelletlenül is, de hajlandó lett volna, ha Angliától biztatást nem kap. Így esett, hogy Lengyelország a második világháború "Szerbiája", Anglia pedig "Oroszországa" lett.12

12

sánál messze fontosabb feladat, hogy a szabad lengyel otthont hozzunk létre... Az orosz követelés, amely először Teheránban. 1943 novemberében került szóba, azóta is a Curzon-vonal keleten és az orosz ajánlat állandóan az volt, hogy ezért cserébe Lengyelország nyugaton és északon kapjon bőséges kárpótlást a németek kárára. Ezek a dolgok meglehetésen. ismertek, hiszen a külügyminisztérium decemberben részletesen ismertette a Curzonvonal egész történetét.." (A Curzon-vonal egy Lord Curzon által 1919-ben javasolt orosz-lengyel határ, amely sokkal nyugatabbra volt kontemplálva, mint az az orosz-lengyel határ, amit a két ország az 1921 évi rigai békében közös megegyezéssel megállapított majd az 1922 évi varsóit kongresszuson még egyszer és véglegesen megerősített: "Én soha nem titkoltam a Ház előtt, hogy magam személy szerint is jogosnak és igazságosnak ítélem az orosz követelést, és amikor én ezért a határért síkraszállok Oroszország számára, ez nem azért történik, mintha én kényszer előtt hajlanék meg" (Eade: Victory. War Speeches by the Right. Hon.. Winston Churchill. Cassel & Co. London. 1946, 50. old, 3. bek). A fenti angol kormánymegnyilatkozás kellő megítéléséhez tudni kell, hogy a Curzon-vonalban megjelölt orosz követelés sokkal nagyobb területi veszteséget jelentett Lengyel országnak keleten, mint amennyi a hitleri Németország világ háborút elindító követelése volt, hogy kelet-porosz területet a versaillesi békeparancs egyszerűen elvette Németországtól, míg az orosz-lengyel határokat a két ország közös egyetértéssel állapította meg 1921-ben és 1922- ben. E mellett a tényállás mellett az angol kormány a Lengyelországot magtámadó két hatalom közül az egyik ellen háborút indít, a másikkal meg szövetségre lép, az elsőnek a követelését önkényesen jogtalannak, a másikat még önkényesebben jogosnak deklarálja, a lengyelintegritást nem védi meg, de nem védi meg a lengyel függetlenséget, a lengyel szabadságot és a lengyel szuverenitást sem. Nem hisszük, hogy bárki is vitathatná, hagy az angol hadüzenet és támadás nem a lengyelekért, hanem kizárólag csak a németek ellen indult, hiszen ahogy bele lehetett nyugodni az orosz követelésbe, ugyanúgy bele lehetett volna nyugodni a németbe is. Az első világháború a szerb—osztrák—magyar konfliktussal indul, amely azért nő világháborúvá, mert Oroszország az ultimátum idején teljes támogatást ígér Szerbiának egy háború esetére. Anglia gesztusa kísértetiesen ugyanaz. Anglia a német-lengyel konfliktus kirobbanását megelőző utolsó napokban lép szövetségre Lengyelországgal hirtelenül és váratlanul. A gesztus a németek felé addresszált kihívás.

54

A német-lengyel konfliktuson b e l ü l , Németország esetleg lehetett támadó – már amennyiben a versaillesi erőszak elleni lázadás támadást jelent – de a konfliktus világháborúvá és a kontinens pusztulásává nevelője feltétlenül az akkori angol kormány és a háta mögött Roosevelt volt. Középeurópában a Kisantant és Lengyelország 65 millió13 lakosának akarata állt szemben 105 millió ember akaratával s a többség és a nagyobb erő érvényesülése természetes folyamatot jelentett volna a természetellenes és erőszakolt versaillesi állapottal szemben. Mindenesetre azt eldönteni, hogy Középeuropa keleti fele tragikus versaillesi gyengeségében melyik szupremáciát választja, a németet-e, vagy a versaillesit, vagy éppen az o r o s z t , Középeurópa ügye és joga volt, nem Angliáé, és még kevésbé – Amerikáé. Anglia (vagy Amerika) számára a középeurópai kérdés tehát c s a k hatalmi kérdést jelenthetett, és azt is jelentett. Minden egyéb: "szerződési kőtelezettség", "náciveszély", német bestialitás", "felszabadítás" csak tömeguszításra szánt jelszó volt, amelyeket rendkívül cinikussá torzított, hogy szerződési kőtelezettség létezett Csehszlovákiával szemben is, mégsem lett a csehszlovák ügyből hadüzenet, a "náci veszély" mellett volt bolsevista veszély is, és nem támadás lett belőle, hanem szövetkezés, a "német bestialitás" mellett tízszer akkora orosz bestialitás volt számonkérni való, e z a bestialitás azonban nem volt háborús ok, sőt Keletlengyelország megtámadása és megszállása sem volt háborús ok, és a "felszabadítás" szóval űzött visszaélés szemrehányásával szemben ott vigyorog az egész Középeurópát Moszkva rabságába tasz`tó – Jalta. Ha bárki felszólítaná bármelyik francia, vagy angolszász politikust, hogy mutassanak csak egyetlen középeurópai országot is, amely felszabadult, kínos hallgatás lenne a válasz. Sőt még csak nem is saját veszélyeztetettsége volt Anglia háborús kezdeményezésének az oka, hiszen Anglia sem területében, sem exisztenciájában, sem gazdaságában nem volt német részről közvetlenül veszélyeztetve. Nem volt veszélyeztetve sem a nemzetiszocializmus által, sem a németség által. Németországnak sem 13

Ezen államok lélekszáma ugyan 80 millió volt, de ezekből 15 millió a status quo ellen tiltakozó kisebbség.

55

a brit szigeteken, sem a Commonwealth többi tartozékaiban semmi igénye, vagy követetése nem volt. Még csak a. Versaillesben elvesztett gyarmatok sem játszottak szelepet, hisz azokat Anglia felajánlotta a német birodalomnak. Gazdasági előnyök elvesztéséről sem volt már szó, mint tizennégyben, mert azokat már régen Amerika vágta zsebre. Általában a német expanzió keleti irányú volt, nyugaton csupán egy kővetetése volt, az 1714-ben XIV. Lajos által elvett Elszász és az 1760-tan XV. Lajos által elvett Lotharingia, amelyeket 1871-ben visszavettek, de a versaillesi békében újra elvettek tőlük. Ez azonban nem angol, hanem francia probléma volt. Angol részről semmi egyébről nem volt szó, mint a hatalmi egyensúly felbillenéséről, az angol "szupremáciáról", Anglia uralmi helyzetéről, mert ez volt az egyetlen, ami veszélyben forgott. S ezt jó lesz megjegyezniük azoknak. a szerencsétlen népeknek, amelyek mindenüket elveszítették a nagy játszmában, amely lehetett (és volt is) imperializmus Németország részéről, de semmivel sem volt kevésbé az Anglia részéről. A kettő között mégis van egy óriási különbség. Ez abban áll, hogy Németország és szövetségesei a háborút a kontinens összes ellenük sorakoztatható erejével szemben meg tudták volna nyerni a bolsevizmus és az Egyesült Államok segítsége n é l k ü l , Anglia azonban c s a k a bolsevizmus és az Egyesült Államok segítségével nyerhette meg azt. Más szavakkal ez annyit jelent, hogy Németországnak nem kellett a kontinens sem egy idegen kontinens, sem egy európaellenes világnézet veszélyének kitennie céljai érdekében, Angliának azonban égen. S Anglia, szabatosan kifejezve. Winston Churchill, meg is tette ezt. London az egész Európát feltette az angol kártyára és – vesztett A tétet a két idegen partner húzta be, akik Angliának úgyszólván teljes negligálásával szétosztották maguk között Európát. Nyugateurópa fővárosa – Anglia fővárosa is – New York lett, Keleteurópáé pedig – Moszkva.

56

IV. A NAGY SZÖVETSÉGES: AZ OROSZ Mikor Oroszország 1917-ben hirtelen saját belső világának irdatlan térségeire húzódott vissza és máról-holnapra megszűnt európai tényező és európai elem lenni, az amúgyis hallgatag és még önmaga számára is rejtélyes orosz birodalom még rejtélyesebbé vált. A nyugtalanul figyelő, hallgatózó Európába a legellentétesebb hírek, mesék és beszámolók érkeznek felőle, amelyek hol csodálatos kibontakozásról szólnak, hol csüggesztő és szomorú rabszolgaéletről. A támpontra éhes fantázia mohón nyúl minden kósza hír után, de az orosz komplexum számára-fenntartott hely kínzó vákuuma nem tud feltöltődni semmi határozott és igazolt valósággal. A logika azt mondja felőle, hogy egy országnak, amelynek amúgyis vékony középosztálya – már amennyiben ilyenről egyáltalán lehet beszélni a bojárok és muzsikok országában – vagy ki van irtva, vagy emigrációban csavarog, s így a roppant állam óriási adminisztrációja és vezetése hiányosan képzett amatőrök kezére került, állandóan a csütörtököt mondás határán kell imbolyognia és előbb-utóbb össze kell omlania. És ennek ellenére elvánszorog a Szovjet felett egy évtized, aztán elvánszorog még egy, és kisül, hogy nem a Szovjet mondott csütörtököt, hanem a logika. Az új képlet de facto tudomásulvételét egymásután de jure tudomásulvétel fogja az európai államok részéről felváltani, s a világ tűnődve és fejcsóválva áll azóta is az érthetetlen titok előtt, amely minden európai logika súlyos vereségét jelenti. Európai logikát mondtunk, mert a hiba minden valószínűség szerint ott volt, hogy európai logikával vizsgálták az orosz komplexumot, holott ázsiai logikával kellett volna azt megközelíteni, már amennyire annak megközelítése nem-szláv agyvelő számára egyáltalán lehetséges.

1. A minden európai logika ellenére fennmaradt bolsevista birodalomnak, az Európáról, marxizmusról, technikai civilizációról, 57

etatizmusról mit sem tudó és ilyesmivel nem is törődő százmillió vallásos orosz paraszt marxista államának titkát általában a terrorizmusban vélte és véli a tűnődő világ megtalálni. A terrorizmus, mint magyarázat amúgyis kézenfekvő és természetes volt, hiszen azok, akik az orosz viszonyokat ismerték, vagy legalább ismerni vélték, tudták azt, amit a világ úgynevezett közvéleménye általában láthatólag nem tud, hogy a terrorizmus az orosz életnek mindenkor szinte döntő karakterisztikuma volt, mert az nem bolsevista tulajdonság, hanem szláv vonás. Rettenetes Ivántól az orosz nihilista diákig benne van ez minden orosz aktivitásban és az uralomnak éppúgy ez volt mindig a legtöbb észköze az orosz világban, mint az uralom elleni lázadásnak. S mivel ez így van, a világ újból egy végzetes tévedést készül elkövetni akkor, amikor a terrorizmust bolsevista következménynek hiszi és látja, mint ahogyan egykor a cárizmus következményének könyvelte el ugyanezt, és nem vette észre sem a múltban, sem most, hogy az nem politikai rekvizituma az orosz világnak, hanem faji és világnézeti vonás, lelki tulajdonság és megnyilatkozás., orosz szükségképiség, ami a bolsevizmus előtt is megvolt és a bolsevizmus megsemmisítése után is meg fog maradni. Az orosz népen 1917-ig egy aránylag kisszámú nemesség uralkodott egy még kisebb számú adminisztrációs apparátus és a fegyveres terroreszközével, s ugyanez a helyzet 1917 óta. A nagy forradalom után tíz évvel a kommunista párt tagjainak száma 1.144.136 fő volt, s ebből alig tízezer volt magasabb képzettségű egy közel 200 milliós államban, és alig több, mint százezer végzett közülük középiskolát. A többi egy millió elemi iskolai képzettségű volt, vagy éppen analfabéta (hivatalos orosz közlés szerint 303.612),1 ami egyszerűen annyit jelent, hogy ez a millió volt a terrort érvényesítő fizikum maga. Egy újabb évtized múlva a kommunista párt létszáma körülbelüli két millióra emelkedett, ami alig több az összlakosság egy százalékánál. Az egy százalék, mint mennyiség és mint tünet, semmi esetre sem karakterizálhat egy országot és egy népet. Az egy százalék jól megszervezve és 1

A Kommunisticseszki Kalendar 1928. évi kiadásában található adatok. Idézve Ivan Iljin: Welt vor dem Abgrund (Eckhart-Verlag, Berltn 1931) c. könyvéből.

58

felfegyverezve csak terrorizálni képes azt, mint a cárok nemesei és kozákjai tették. Az orosz terrorizmus létét ez önmagában is megmagyarázná, nem magyarázza meg azonban azt, hogy a terrorizmus Oroszországban nem tünet, nem jelenség, hanem történelmi á l l a p o t , kollektív életforma. A terrorra épült uralmi formát az orosz birodalom és az orosz élet dimenziói és struktúrája követelik meg minden időben s így válik az nemzeti vonássá. Az orosz terrorizmus: küzdelem a tér és az idő határtalansága ellen. A roppant kiterjedettség kivitelben borzalmasan lelassít minden szándékot, s a térnek ezt az ellenállását, ezt a lassító tendenciát akarja ellensúlyozni az eredményeket hajszoló türelmetlenség. S ennek eszköze a terror. Az orosz dimenziókban Moszkva sincs közelebb, mint Szentpétervár. A parancs és a végrehajtás között kilométerek ezrei nyújtózkodnak, s az ezerkilométerek közegellenállását csak a megfélemlítettség és a rémület gyorsasága képes némileg csökkenteni. A sietésnek nincs ideje magyarázgatásra és nyugodt meggyőzésre, a gyorsaság vak és főleg azonnali engedelmességet involvál, ennek az elérésére pedig terrorra van szüksége Szentpétervár cárjainak éppúgy, mint Moszkva urainak. Ha van a kettő között különbség, akkor az legfeljebb a lelkiismeret, a részvét és a vallás gátlásában mutatkozik, ez azonban nem jelent túlvagy különbséget, mert a C É L szentesítő hatalma Szentpéterváron ugyanúgy megadja a feloldozást mindhárommal szemben, mint Moszkvában, hisz a mészárlások és kínzások erkölcsi aranyfedezete az emberiség történetében mindenkor az úgynevezett magasabb értékek és távolabbi célok java volt. A cári terrorizmusra talán mégis van egy olyan enyhítő körülmény, ami a bolsevista terrorizmusra nincs meg, s ez az, hogy a cároknak nem álltak rendelkezésre azok a távolságot legyőző modern eszközök, amikkel a vörös Moszkva úgyszólva születése óta rendelkezik, amik lehetőséget nyújtanak a meggyőzésre és így csökkenthetnék a terrort. Ami felől azonban Moszkva meg akarná győzni tömegeit, az ellen tiltakozik a judícium és az emberi vágy, a terror tehát maradt, sőt nőtt. Az orosz terrorizmusnak, mint életformának magyarázatára azonban a fentiek nem elegendők. A magyarázat másik fele magában az orosz népben van adva, a tényben, hogy az orosz lelket a 59

logika és az igazság eszközeivel igen nehéz megközelíteni. A passzív és közönyös orosz életérzés nem szívesen veszi magának az új elem befogadásához, ellenőrzéséhez és beépítéséhez a szellemi fáradságot, az "aktív" szláv típus meg nem ismer el akaratot és igazságot a magáén kívül. S ez a másik ok, ami miatt az orosz akaratátvitel klasszikus eszköze a terror lett és maradt. Az orosz birodalom határtalansága mellett az orosz psziché határtalansága volt az, ami a terrorizmust kikényszerítene az orosz világban, amely a maga passzivitásában, közönyösségében, kontemplatív ösztönözöttségében és igénytelenségében, az időben éppúgy független és határtalan, mint földrajzában, és amely, mint az oroszokat úgy látszik kitűnően ismerő egykori francia diplomata, Vogüé írta róla: "sokkal alkalmasabb sátrak verésére, mint kőházak építésére, és ahol az eszmék éppúgy nomád életet élnek, mint az emberek".2 Az orosz lélek meggyőzése kollektív érvényű dolgokban éppolyan fárasztó munka, mint az orosz távolságok legyőzése, sokkal egyszerűbb és gyorsabb tehát terrorizálni, mint ahogyan neki magának is sokkal egyszerűbb engedelmeskedni, mint gondolkozni. Az orosz világra irányuló terror döntő lényegi különbséget tartalmaz az európai világra irányuló terrorral szemben, s ebbe a különbségbe vagy belepusztul az európai ember, vagy belebukik a moszkvai európai uralom: az orosz terror lényege és filozófiája megmozdítani a mozdulatlant, vagy – ha néha-néha kitör, mint az alvó vulkán – megfékezni az eruptív szenvedélyt, s ezzel szemben ugyanennek a terrornak európai feladata, megsemmisíteni az élő és tevékeny és intelligens ellenvéleményt: ez pedig a nem-szláv szellem világában lehetetlen. Az orosz világban nincs ellenvélemény a szó pozitív értelmében. Az orosz világban csak közegellenállás van. Az orosz világban a mozdulatlanság: igény és érték. A lassú vérkeringés nyugalma, a lassú életritmus történelmi késlekedése és egy bizonyos ellenérzés és elutasítás az irány és tempóváltoztatás kényelmetlenségeivel szemben kollektív ösztön. Az orosz ellenkezés egyszerűen csak a nyugalom és a kitaposott út háborgatása miatti háborgás, a passzivitás reakciója az aktív behatások ellen, s ez 2

Vogüé: Le Roman Russe. Paris, 1906.

60

teljesen független attól, hogy mi annak az aktív behatásnak a belső tartalma. És az orosz terrorizmust, akár Nagy Péter, akár Sztálin József alkalmazza azt, ez határozza meg. Ami Oroszország félezer éves története alatt létrejött, az a szenvedélyesen aktív ezrek és a szenvedélytelenül passzív tízmilliók szertelen kombinációja. Ugyanez adja azt a furcsa és jellegzetesen orosz kaoszt, amit a Szovjet világa jelent: "Mi mindig csak kaosz vagyunk" – mondja rezignáltan Turgenjev. "Az orosz óriás. Óriás, mint országa, aki megdöbbentően hajlik minden felé, ami rendetlen és fantasztikus" – írja Dosztojevszkij a Bűn és bűnhődés-ben arról a szertelen orosz kombinációról, ami a passzivitás mozdulatlanságából és az aktivitás heves erupcióiból összetevődik, s ami a kollektív orosz lelket, mint a muzsikból és a nihilistából előálló nyugtalan, kiszámíthatatlan és meghökkentő szintézist jelenti. Valóban, az aktivitás ösztöne, vagy még inkább az eredmény sóvárgása éppolyan heves és türelmetlen, ahol megnyilvánul, mint amilyen megmozdíthatatlanul közönyös és keleti a paszszivitás. S az orosz élet a két véglet között van kifeszítve. Ebben a robbanótérben birkózik a ki-kirobbanó orosz aktivitás heves ambíciója az orosz földrajz és az orosz néplélek határtalanságával, és ebből a két határtalanságból adódó s számára idegesítő lassúsággal és vonakodással. És ez a birkózás - az orosz terror. Ha viszont egyszer a vonakodás és háborgás fázisa elcsitult, s a terror erőfeszítéseinek sikerült az új irányt és az új tempót kikényszeríteni, és az orosz lélek, az orosz közöny, passzivitás és kontempláció ehhez hozzáigazodott s a szőke és darabos orosz ember egykedvű ballagása az új irányba megindult, akkor meg már ebből nem hajlandó egyéni iniciatívákból elkanyarodni, mert ez megint új kényelmetlenséget jelentene. És – ez a megfejtése a titoknak, amiben az európai agyvelő logikája csütörtököt mondott.

2. Az orosz Sphinx előtt töprengő és tépelődő világ megdöbbenve szemléli azt a grandiózus értékrombolást, amit a bolsevizmus véghez visz, és szorongva keresi a gyökereit már egy negyedszázad óta annak az elképesztő bestialitásnak, amit a sarlóval 61

és kalapáccsal kiformált 20. szd-i orosz ember megdöbbentő eltévelyedései tanúsítanak. Az igazság reménytelenül eltorzul a különböző propagandák ferdítéseinek és merészségeinek prizmájában, s az igazságkereső ember számára talán legtöbbet és legigazabbat még az orosz irodalom klasszikusai mondanak. Turgenjev, Dosztojevszkij, Gorki, Mereszkovszkij írásai nyújtanak legfőbb magyarázatot, amelyekből plasztikusan emelkedik ki az orosz embernek az európai számára megdöbbentően idegen figurája. A "rendetlen és fantasztikus" iránti vonzódás, a keleti tunyaság és a halál iránti közöny vezérelemeiből összenőtt orosz nemzeti lélek számára képtelenség hozzásimulni ahhoz a nyugati kultúrideálhoz, amelynek szinte lényege az aktivatás, az erély, a harmónia, a szimetria, a rend, a monumentalitás, a tiszta kontúrok és az élet szeretete. Az orosz nemcsak, mint szláv más, mint a nyugati ember, hanem azért is, mert mint szláv is más, mint a képlet, amit Európában szlávnak ismerünk. Az orosz keverék faj, szláv és tatár hybrid, s igen nehéz volna megmondani, hogy a maga egészében szlavizált mongol-e, vagy mongolizált szláv? Az orosz és az európai lélek közötti rettentő szakadéknak éppúgy, mint általában az orosz lélek szertelenségének és betegségének a faji körülményeken túlmenően talán egyik legfőbb magyarázata, hogy az orosz népnek hiányzik az, ami az európai lélek kiformálódásának legfőbb tényezője volt: nincs középkora. Mikor a 15. szd végén politikailag felszabadul a tatár uralom alól – s ez a tény önmagábanvéve alig jelent valamit, hiszen III. Iván alapjában véve nem hozott semmi változást, csupán átvette ugyanazon nép és ugyanazon formák felett az utolsó tatár kán helyett Moszkvában és környékén az uralmat – Európa immár túl van a középkor tartalomgyűjtő, szelektáló, rendszerező és formaalkotó disciplináján, az államépítések élményein és az európai együvé tartozás tudomásának kibontakozásán kívül az antikot európaivá megemésztő reneszánszon, egyszóval a kontinenssé-

62

formálódáson is.3 Ezek az élmények az orosz lélekből tehát kimaradtak és örökké hiányozni fognak. Az orosz lélek ismerkedése Európával már a bomló formák és az eszmék anarchiájának kezdeteire esik.4 "Mi művelődésünket egyenesen elfajulással kezdtük" – sóhajt fel Dosztojevszkij, és nemcsak az oroszok, hanem nyugaton is tisztán látják – például Oswald Spengler –, hogy Oroszország végzete Nagy Péter lett azáltal, hogy ezt a nem Európához tartozó népet Európához kötötte erőszakkal hozzá. "Nagy Péter csak egy fehér lapot talált idehaza s erre erős kézzel rákanyarította a jelszót: "Európa és Nyugat" – s azóta mi európaiak és nyugatiak vagyunk" – csúfolódik Tsaadajeff is két emberöltővel ezelőtt. Valóban, Nagy Péter megkergette az orosz népet, hogy érje utol Európát egy tizenkét évszázados előny ellenére, s az oroszságnak a kapkodásban még azt sem volt alkalma megemészteni, amit az elkésett vendégségben még az asztalon talált. Pedig ez az étel igen nehéz étel volt, még európai gyomor számára is. Az, amit az oroszságnak gyors egymásutánban fel kellett habzsolnia nem kevesebb, mint az évszázados fejlődéssel előkészített monarchikus államforma, a diplomácia, a racionalizmus és felvilágosodás, a reneszánsz elfajulásai: a barokk és a rokokó, a különböző európai szellemi gócpontok forrongó, vajúdó, erjedő filozófiai rendszerei, a szkepticizmus, az atheizmus, majd alig pár évtizeddel ezek után a pozitivizmus, aztán az individualizmus gyermekei: a liberalizmus, a nacionalizmus, a materializmus, a kapitalizmus, és végül a technika. És mindennek a megemésztéséhez az amúgyis lassú életritmusú és még kultúrelemeiben is primitív oroszságnak még két évszázadnyi ideje sincs. "Nálunk nincs természetes, belső fejlődés – írja Tsaadajeff –. Mi gyarapodunk, növünk, de semmi sem érik be nálunk". S ez az intelligens önvallomás végzetesen igaz. A tépett orosz lélek és a hevenyészett "orosz-európai" kultúra kiformálódásában mindez csak az egyik ok, mert van több is. És ezek sorában nem kevésbé volt sorsformáló súlyú a minden kultú3

Az orosz birodalom történelmi élete, Buda eleste után két évvel, Rettenetes Iván moszkvai nagyherceg 1543-ban történt cárrá koronázásával és a nagyhercegség terjeszkedésével kezdődik. A középkor akkor már lezárult. 4 Nagy Péter, 1682-1725, Voltaire 1694-1778, Rousseau 1712-1778.

63

ra lelki előkészítője, kiérlelője és kollektív alapjainak lerakója: a vallás. Az orosz lélek a nyugatitól merőben elütő vallási formáló hatás alatt alakul ki. Aki tökéletesen meg akarná ismerni és érteni az orosz lelki és történeti fejlődés végzetes elferdülését, annak ismernie kellene az orosz egyház történetét, tevékenységét és általában az orthodox vallás európaiak számára mindig érthetetlennek maradt szellemét. Az oroszság alighogy megkeresztelkedett, tatár uralom alá került, s így vallásilag is elszigetelődött. Megtérítőjétől tehát akkor sem kaphatott volna további iniciatívákat kereszténységének elmélyítésére, ha a "képrombolás" majd a "homousionhomoiusion" vérben fogant formalizmusában megdermedt Bizáncnak lett volna adnivalója a szelídülni akaró fiatal pogány számára, akinek köldökzsinórja Bizánc felé szinte politikai eszmélkedésének első percétől amúgyis majdnem teljesen el van kötve. A mai Déloroszországot a Kaukázustól az Aldunáig a tatárok előtt a kunok, a kunok előtt a bessenyők, a bessenyők előtt a magyarok tartják megszállva a hun birodalom összeomlása óta. Nyugat viszont kereszténységében is egy merőben más világ. Szent Benedek regulái óta a nyugati tevékeny szerzetesség és az orthodox-keleti kontemplatív szerzetesség között roppant nagy a különbség, hiszen éppen az előbbi az, amiből az egész u.n. nyugati civilizáció kiindult és éppen ezáltal vált a római egyház a szó kulturális és szellemi értelmében vett Európa szülőanyjává. A bizánci egyház a maga merev formalizmusában, az élet és az ember iránti közönyében, kontemplatív alvajárásában teljesen nélkülözte azt az aktivitástól feszülő lendületet és életgazdagságot, amelyből a nyugati világ a hiten kívül a gyakorlati élet számára is oly sokat merített. A passzív és tunya orosz psziché karakterét tehát az orthodoxia is segített elmélyíteni a miszticizmusra való szláv hajlammal együtt. A bizánci egyháznak, mint nemzetnevelő tényezőnek hatása alig van, hiszen csak az egyénhez szól, a nemzeti életbe belekapcsolódni, nemzeti hajtóerővé emelkedni, mint ahogy másutt sem, nem tud az orosz világban sem. Az orosz kolostorok nagy számuk ellenére is holt tőkék maradtak az orosz szellem számára, hisz az orosz szerzetes-típus sokkal inkább hasonlít a tibeti lámákhoz, mint Szent Benedek, vagy Szent Domonkos, vagy Szent Ferenc friss, tevékeny és mindig modern eu64

rópai gyermekeihez. S az orosz világi papság aktivitása semmivel sem több a szerzetesekénél. Pasztorációjuk csak az egyébként roppant bőséges ceremóniák elvégzésére szorítkozik, és még a 19. szd. második felének egyre szorongatóbb egyházellenen korszakában sem produkálnak még az önvédelem területén sem említésre méltót. A ceremóniák és a szent szövegek interpretálásán kívül az orosz egyház az orosz emberhez ezer éven át alig szólt valamit; hogyne találtak volna hát termékeny talajra Lenin és követői, akik azt teszik az orosz néppel, amire papjai és szerzetesei ezer éven át nem értek rá az elmélkedés, a böjtölés és a zsolozsmák miatt: foglalkoznak vele. Hogy aztán leninék pasztorációja más istennek szól, az már a dolgok végzetes konzekvenciája, és az "alvajáró kereszténység" helyett az életnek szóló vallás szomjúsága robbant ki abban is, hogy a forradalom fészkei a szemináriumok voltak, s pionírjai között meglepően sok volt a fiatal teológus.5 Nagypéteri örökség és orosz kolostor, Nyugat és Kelet, Európa és Ázsia az a két pólus, amik között az orosz ember évszázadokon át tántorog, amik az orosz szellemet addig-addig ráncigálják, míg ketté nem szakad. S ez a vergődés különösen a 19. szd folyamán válik szemmel láthatóan kínossá. És ebben a vergődésben, a formák és célok tragikus és bizonytalan dülöngélésében kelet és nyugat között nem rétegeződhetik nyugodt ütemben és egyenletesen az orosz társadalom. Sok más egyéb körülmény mellett ez is egyik fő oka annak, hogy az orosz társadalom struktúrájából csaknem teljesen kimaradt az Európában mindenütt döntő "közép", és annak is főleg éppen a "modern"-t előkészítő szellemi szelvénye: a középosztály. A legfelső orosz réteg világnézetben, műveltségben, erkölcstanában és életérzésében Nyugat függeléke, s majd nyugat függelékévé válik az orosz proletár is, a parasztság azonban keleté, s a kettő közül hiányzik az összekötő és közvetítő harmadik. S ha a középosztály döntő kölcsönhatására gondolunk egy szocializmus formaalakulá-

5

Sztálin József is az volt.

65

sában,6 sok mindent megérthetünk az orosz bolsevizmusnak nemcsak karakterét, hanem brutális eseményeit illetően is. A szellemileg koraérett, de lelkileg csenevész, ennélfogva abnormális, egyoldalú és vakmerő fantaszták végzetes és makacs amatőrködése mellett a fentiek együttes eredménye szinte nem is lehet más, mint egy kollektív lelki aberráció, amely az orosz százmilliók ellen elkövetett véres és vakmerő erőszak után elszántan sorakozni kezd, hogy Európa ellen is hasonlót kövessen el.

3 A fenti szakadozott vonásokból kibontakozó ijesztő és európaellenes arca a népnek és államnak, amellyel a hadragyűlő Európa a harmincas évek végén szövetkezni készül, körülbelül tehát ez. Ez az arc a középeurópai ember szorongása előtt úgyszólva minden ízében ismerős. A német, vagy magyar, vagy lengyel szellemi ember azonban hiába mutogatja a világnak ezt a fotografiát, sőt hiába hallatja intő szavát a forradalom emigránsa, az orosz szellemi ember is. A politika útját nem a szellem befolyásolja, amire általában nem szoktak ügyet vetni, hanem az érdekek, s azok közül is a pillanatnyiak. Ez tehát az az Oroszország, amely egyre készségesebben ajánlgatja szolgálatait a kirobbanást közvetlenül megelőző időkben – utoljára a cseh válság idején – a németek ellen. Nyugateurópa azonban egyelőre még nem hisz a háborúban; az angol politika irányítója még – Chamberlain. Annál jobban izgatja azonban a németekkel való leszámolás az amerikai magas politikát, amely egyre idegesebben tesz szemrehányásokat az angol kormánynak a szovjetbarátság szilárd és következetes visszautasítása miatt. Ez a washingtoni magatartás több okból is rendkívül furcsa. Előszöris Washington Amerikában van és nem Európában, a kontinentális politikai kérdésekhez tehát alig van köze. Másodszor a versaillesi statusquot az Egyesült Államok nem ismerte el, 6

V.ö. jelen mű I. részének (Így kezdődött) Bolsevizmus és Fascizmus c. 6. fejezetében foglaltakkal.

66

annyira nem, hogy a legyőzött államokkal annakidején különbékét kötött.7 Harmadszor az Egyesült Államok közvéleménye az izoláció alapján áll. A kormány politikai kiruccanásai tehát nyilvánvalóan önkényes megsértései az amerikai alkotmánynak, sőt Amerika népe elnökét az ilyesmi miatt egyszer már komolyan le is intette. Végül negyedszer: az Európa keleti horizontjára felrajzolódó nyugtalanító orosz arc Amerika népének sem tetszik. Mindez azonban Washingtont láthatólag nem érdekli, sőt az orosz arc, a félelmetes orosz arc sem izgatja. Az amerikai materializmus amúgysem hisz az arcokban. Az amerikai materializmus csak konkrét számadatokban hisz. Már pedig az orosz gazdasági számadatok nagyon imponálók, és hogy hány millió hulla fekszik ezek mögött a számadatok mögött, és mennyi megrázó bestialitás, az Washingtont hidegen hagyja. Pillanatnyilag nem érdekli a bolsevizmus sem, mert az messze van, az embertelenség sem, mert az láthatólag csak akkor washingtoni ügy, ha németek csinálják, akik fasciszták és nem szeretik a zsidókat. Igaz, hogy az oroszok a németek elleni készséges felajánlkozások hosszú sora után illő konc fejében váratlanul a németekkel léptek szövetségre, de ez nem tesz semmit az orosz arcot illetően, nemcsak azért nem, mert Lengyelország legázolása úgy látszik csak a németek részéről megbocsáthatatlan, hanem azért sem, mert mindenki tudja, hogy az orosz szövetség a németek részéről csak külpolitikai sakkhúzás a bolsevizmussal való leszámolás előjátékában (még az oroszok is tisztában voltak vele), az orosz tehát német oldalról átcsalogatható. És ez az átcsalogatás a semleges, sőt "izolációs" Amerikának igen fontos és igen sürgős szívügye. Hogy miért azt Winston Churchill Európában már tudja, de az amerikai népnek még sejtelme sincs róla. Sőt ha azt mondaná valaki neki, hogy be fog lépni a készülő európai háborúba és ehhez 1500 m i l l i á r d dollárt fognak rajt bevasalni, bolondokházába csukatná az illetőt. Pedig a manőver az oroszok átcsalogatására megindul. A bolsevizmus meggyőződéses ellenségét William C. Bullittot tárgyilagosságával és antibolsevizmusával együtt visszahívják a

7

Magyarországgal pl. Budapesten, 1921 aug. 29-én.

67

moszkvai amerikai követség éléről, s helyette új ember megy a szovjetbarátságot melegíteni, Joseph E. Davies. A Szovjetben "a nagy tisztogatás" folyik éppen, még a forradalom idején kiszelektálódott elit, a polgáriasodni kezdő vezetőtársadalom a Kreml oligarchiáinak egyeduralma ellen tömörülni kezdő új "középosztály" megsemmisítése. Joseph E. Davies ott van a monstre-pörök főtárgyalásain. A tárgyalóterem karzatáról tanulmányozza a szerencsétlen vádlottak furcsa viselkedését, akik kőzül nem egy személyes jó ismerőse, hogyan darálják el folyékonyan bűneiket, mint a betanított leckét, hogyan ismerik be bűnösségüket, hogyan vádolják és ítélik el önmagukat, és hogyan szakítják félbe azonnal a tárgyalást, ha valamelyik vádlott váratlanul tagadni kezd és kényszerről, kínzásokról kezd mondani hagymázos szavakat, és – hogyan mondja aztán a k ö v e t k e z ő tárgyaláson ez is a leckéjét, mint a karikacsapás. Joseph E. Davies egyébként alaposan megcenzúrázott jelentéseinek8 olvasója megdöbbenve ismeri fel ugyanezeket az impressziókat majd tíz évvel később Mindszenty József magyar hercegprímás pörének főtárgyalásáról nyugatra érkező jelentésekben. Joseph E. Davies hallja a suttogásokat diplomáciai körökben rejtélyes kínzási módszerekről, furcsa és rejtelmes vegyszerek neveiről hall hátborzongató célzásokat, borzalmas tömegmészárlásokról, tömegdeportálásokról hall rettentő számadatokat, s mindezeket jelentéseiben pontosan közli Washingtonnal. Jelentést közöl a "kollektív farmok" "érdekes" kísérletéről, 20 millió kulák borzalmas sorsáról, az orosz ipar kapacitásáról, a furcsa és sötét és nyomott és félelmetes orosz belpolitikai atmoszféráról. Washington tehát pontosan tájékozva van az orosz arc felől, pontosabban, mint bárki más az Oroszországon kívüli világon. Mindez azonban nem tesz semmit, és nem fog majd számítani Jaltában sem, ahol majd 130 millió embert adnak szovjet kézre. A mészárlások, kínzások, az embertelenségek, az emberi szabadság teljes hiánya, az internálások, a deportálások, a tarkólövések szörnyűségei a "félelem nélküli élet" washingtoni apostolát nem háborítják fel. Az Atlantic Charta leendő szerzőjének humanitárius és szabadságért és "demokráciáért" dobogó szívét ez nem lá8

Joseph E. Davies: Mission to Moscow, 1941. Simon & Schuster kiadás.

68

zítja fel. A felháborodást és a fellázadást ő az eljövendő náciembertelenségek számára tartogatja, amiket majd csak a háború fog elhozni, Joseph E. Davies moszkvai tevékenységével Mr. Sumner Welles, a helyettes külügyminiszter kooperál odahaza, Washingtonban. Az Egyesült Államok népe a maroknyi finn nép megtámadása miatti elemi erejű felháborodás lázában ég, úgy, hogy a közhangulat nyomására maga az elnök is kénytelen erre a dologra elítélő szólamokkal reflektálni, a helyettes külügyminiszter azonban ugyanekkor e 1 n ö k i m e g b í z á s a 1 a p j á n fontos tanácskozásokat, nem kevesebbet, mint huszonhetet, folytat le a washingtoni szovjet követtel, Konstantin Oumanskyval a Szovjetnek nyújtandó különböző gazdasági és hadviselési segítségek tárgyában. A naiv, egyszerű és tisztességes amerikai adófizető a maroknyi finnség hősies harcáért lelkesedik és izgul, és - az oroszokat kezdi támogatni. Szólaltassuk meg Sumner Wellest, a helyettes külügyminisztert magát: "Nyíltan be kell ismerni, hogy a Szovjetunió tevékenysége a lengyel zsákmány fölött való osztozkodásban Németországgal, a balti államok asszimilálásánál alkalmazott módszer néhány tünete9 és még inkább az 1940-es Szovjet háború Finnország ellen is segített eloszlatni minden javulást ami az Egyesült Államok- Szovjet közti megértés terén beállt. A kommunista-párt tagjait kivéve mindenütt az antagonizmus erős érzése és a lehető legnagyobb gyanakvás alakult ki a Szovjet politika minden vonásával szemben".

9

1680 középosztálybeli személy bestiális lemészárlását Revalban, megrendítő embertelen brutalitások végtelen sorát és 150.000 baltikumi ember elhurcolását és nyomtalan eltűntetését, amelyeket tomboló felháborodás kísért az Egyesült Államokban, cinikusabb óvatossággal már nem lehetne kifejezni. Hol van ez a finomság attól az útszéli hangtól, amit a szerző a németekkel szemben alkalmaz!!?…

69

Mindezek alapján az Egyesült Államok kormánya részéről, az amerikai nép akaratával homlokegyenest ellenkező módon a következő történik: "Elkezdtem gondolkozni, hogy lehetne-e valami változást eszközölni ezen az állapoton. Az nyilvánvalónak látszott, hogy a hitlerizmus természeti lényegénél fogva bárminő egyesség Németország és a Szovjetunió között csak egy aránylag rövid használatra szánt lelkiismeretlen eszköz, és minél rövidebb ez az időtartam, annál kevésbé hátrányos az Egyesült Államokra nézve (?). mert az egyesség intézkedései értelmében Németországnak egy csomó életfontosságú cikket, olajat is beleértve kellett Oroszországtól kapnia, ami a nyugati hatalmakkal szemben is megkönnyítené neki egy sikeres háborút " "Megtárgyaltam a helyzetet az elnökkel és a külügyminiszterrel és felhívtam a figyelmüket, hogy bizonyos lépéseket kell tenni az Oroszországra vonatkozó exporttilalom enyhítésére, különösen az Amtorg által már előbb megrendelt és kifizetett anyagokat illetően. Az ő jóváhagyásuk alapján a tárgyalások egész sorozatát kezdtem meg – összesen huszonhetet – az akkori szovjet követtel, Konstantin Oumanskyval. Gondosan megvizsgáltuk a behozatalt, amit a Szovjetunió igényelt az Egyesült Államoktól és az új rendeléseket, amiket eszközölni kellett. A korlátozásokat egy csomó esetben enyhítettük. A szovjet kormány azonnal kaphatott szerszámgépeket. Így aztán, mikor a Szovjetunió a következő nyáron háborúba keveredett Németországgal, a tény, hogy ezeket a korlátozásokat már egy évvel korábban felfüggesztettük és beállítottunk bizonyos szabványokat, tette lehetővé az Oroszországba küldhető kereskedelmi ellátmányok volumenjének azonnali növelését. Igen nagy segítséget jelentett ez a muníció-előállítás felgyorsításában".10 10

Sumner Welles: The Time for Decision, 203, 204, 205 old. Az amerikai-orosz egyezményt 1940-ben hozták létre a finn-orosz háború idején.

70

És jól jegyezzük meg, hogy mindez akkor, amikor az Egyesült Államok nem hadviselő,11 amikor az Egyesült Á1lamok s z i g o r ú a n semleges, olyan szigorúan, hogy a kongresszus minden árúszállítási preferenciát megvon a hadban álló államoktól, sőt még készpénzvásárlás engedélyezése, az u.n. "cash and carry" is csak e g y e t 1 e n szótöbbséggel megy majd keresztül az Egyesült Államok törvényhozásában. A birodalmi németség etnikai tömbjével összefüggő 10 és fél milliónyi osztrák és szudétanémet csatlakozása simán végbement. Bár Angliában Churchill és csoportja a parlamenti és parlamenten kívüli támadások pergőtüzét zúdítja a kormányra, amiért azt tűri, hogy egy nép 10 és fél millió akarata ellenére elszakított testvérét újra magához csatolja, Chamberlain szilárd. Mikor azonban a másfélmillió lengyelországi németre és a korridorra kerül a sor, az angol engedékenységnek vége. Európa ura ehhez már nem hajlandó hozzájárulni. London felszólítja a lengyeleket, hogy álljanak ellen és hirtelen katonai szövetségre lép Lengyelországgal. Az adott szituációban, revíziós szándékában meggátolva, Németország 1939. augusztus 23-ának drámai éjszakáján szövetségre lép a Szovjetunióval. Ezzel a szövetséggel, akármennyire átmeneti jellegű is ez, Hitler Adolf a pillanatnyi német érdekekért nyilvánvalóan elárulja Európát, az Európa-gondolatot és azt a tömeg szerencsétlen embert, akik ebbe az "átmeneti" szövetségbe belepusztulnak. Egy héttel később az első puska eldördül. A "húsz évi fegyverszünet" lejárt.

4. A könnyű zsákmányt jelentő középeurópai töredezettséget és szétesettséget természetesen nemcsak a hitleri imperializmus látja, hanem látja a Sztálini is és a területet nemcsak a németek féltik az oroszoktól, hanem az oroszok is a németektől. Néhány évi szunnyadás után már újjáéledt a százesztendős orosz külpolitikai ambíció étvágya, s hozzá még a szlávság versaillesi szerzeménye forog veszélyben, az európai szláv hídfő, amit semmiképpen sem 11

Ugyanezt másolta le Oroszország a koreai konfliktusban.

71

szabad átengedni a németeknek. Két aspiráns nem férhet meg ugyanazon a vadászterületen, s így, mikor nyugaton kissé elkésetten rikoltozni kezdenek a harci harsonák, a két szövetséges szinte automatikusan fordul egymással szembe. A német külpolitika világosan látja azt (amit később az angolszász nem volt képes meglátni), hogy a Szovjet zsarolás ki akarja várni a partner elvérzését, s a kimerülés időpontjában akarja megrohanni a "szövetségest". A házasság amúgyis természetellenes volt, nem csoda hát, ha felbomlik, s az orosz cinizmus egy másik, még természetellenesebb házasságra lép a priori ellenfelével, a kapitalista világgal, (Ez a házasság a hozomány bezsebelése után majd szintén fel fog bomlani). A nyugati hatalmak nemcsak megismétlik, hanem megháromszorozzák a német kormány Európa ellenes attitűdjét, s ha az utóbbi fél Lengyelországot és a Baltikumot adta el a fausti vásáron, és á t m e n e t i l e g , az előbbiek oda fogják adni az egészet, s hozzá még az egész Középeurópát és a fél Balkánt, s ezzel a kontinens jövőjét és lelki üdvösségét végleg. Közép- és Keleteurópában valamint a Balkánon három szláv generáció szorgalmas aknamunkájának eredménye forog veszélyben, és Oroszország hirtelen kiesik marxista szerepéből néhány évre: a szlávizmus eszméje újraéled Keleteurópában, mindössze csak a centrum költözött valamivel délebbre,12 s az irányítók valamivel rosszabbul öltözöttek, mint Gorcsakov és diplomatái egykoron, egyébként minden ugyanaz. A középeurópai komplexum egyszer már jól bevált győzedelmes varázsigéje a szlávizmus, és – a minden egyebet megelőző feladat most pillanatnyilag Középeurópa megszerzése. A Komintern átmenetileg tartalékba kerül. A világ proletárjai helyett most ismét a szláv testvéreket kell toborozni, s a világ proletárjaira a Kominform formájában majd csak akkor fog megint sor kerülni; amikor majd ott kell bomlasztani, ahol már szlávok nincsenek. A kezdeti német katonai főlény megsemmisítő. A vereség pánikja a nyugati világban még nagyobb, mint keleten, s ezt mesterien hasznosítja a katonai veszteségekkel szemben érzéketlen szláv fölény: jön Casablanca, Quebec, majd Teherán, és Wilson után egy második amerikai elnök végzetes hozzánemér12

Pétervárról Moszkvába.

72

tése, rövidlátása és bosszúszomja majd másodszor is odadobja a szlávságnak Középeurópát, amelyről éppúgy nem tudja, hogy mi az, mint ahogyan a keleti partnerrel, "a nagy szövetségessel" szemben makacsul hinni akarja mindazt, amit a Joseph E. Daviesek, a Sumner Wellesek, a Harry Hopkinsok, a Morgenthauk gyűlölködő egyoldalúsága és merész felelőtlensége elhitetni akar. A könnyelmű és hűtlen nyugati világ hűséges mostoha gyermekei folytonosan hátrálva ugyan, de még orosz síkságon védik a másfélezer éves közös kincset a hallgatag orosz térségek fellázadt démonaival szemben, a holtan felbukó, vagy az elhagyatottan elvérző, vagy megfagyó, vagy elevenen vaskampókra akasztott, és megnyúzott, vagy obszcén találékonysággal megcsonkított német, magyar, olasz és egyéb európai katonák emberfeletti áldozata azonban már fölösleges és hiábavaló. És éppúgy hiábavaló már Winston Churchill elkésett fáradozása Középeurópa és ezen át Nyugateurópa és a Földközi-tenger megmentésére. Churchillnek az az illúziója, hogy ő egy világhatalom reprezentánsa és hogy ő irányít, végzetesnek bizonyult. Kezd kiderülni, hogy ő nem irányított, hanem csak kínálkozó és készséges alkalmakat használt fel, sőt talán éppen azok használtáll fel őt saját, és önálló, és Churchilltől és Angliától merőben távolcső rugókról elpattant szándékaik megvalósítására.13 A harc és halál iránt érzéketlen, fövetlen magvakon és pálinkán élő roppant fegyveres tömegek Sztáliné, a háborús pénztár kulcsa meg Franklin D. Roosevelt zsebében van, s őt 350 millió európai ember jövője kevésbé érdekli, mint az az összeg, amit a Csendes-óceáni háborún meg lehet esetleg takarítani. Az Egyesült 13

Ez azóta már teljesen kiderült. Lord Alanbrooke nemrégiben publikált naplórészletei ijesztő képet adnak arról, hogy milyen alárendelt volt az angolok helyzete az amerikai akarattal szemben, különösen 1943 közepétől kezdve. Az u.n. Quebeci Konferencia alig volt több, mint parancskiadás amerikai részről és fogcsikorgató engedelmesség angol részről. Itt bukott el végleg a Déleurópa elleni offenzíva, egyébként igazában Lord Alanbrooke (abban az időben Sir Alan Brooke) által felvetett terve is. A tervet Roosevelt és Marshall vetették el, s hogy milyen végzetes hibát követtek ezzel el, mutatja a mai helyzet, amelynek legkatasztrófálisabb eleme Oroszország jelenléte Középeurópa szívében.

73

Államok nagyvezérkarának az 1943 augusztusában tartott quebeci konferencia előkészítéséhez beterjesztett emlékiratában katonás és irgalmatlan ridegséggel van megfogalmazva a tényállás: "Oroszország helyzete a háború után uralkodó lesz Európában. Németország összeomlása után nem lesz többé hatalom Európában, amely az ő hatalmas katonai erejével szembeszállhatna. Nagybritannia ki fogja építeni a maga állásait a Földközi-tengeren, hogy az erők hasznos kiegyenlítődését Európában elérje, azonban egy harmadik hatalom segítsége nélkül m é g i t t s e m l e s z abban a helyzetben, hogy ellenállhasson.14 … A végkövetkeztetések világosak: Mivel a háború döntő tényezője Oroszország, minden segítséget meg kell kapnia és minden erőfeszítést meg kell tenni barátságának megnyerésére. Mivel a győzelem után Oroszország kétségtelenül uralkodni fog Európában, a legsürgősebb feladat ezzel az országgal a lehető legbarátibb kapcsolatokat kifejleszteni és fenntartani. Végül: a sokkal fontosabb tényező, amelyet az Egyesült Államoknak Oroszországgal szemben figyelembe kell vennie, a Csendes-óceáni háború. Ha Oroszországot megnyerjük szövetségesnek Japán ellen a háborút gyorsabban és kevesebb vér- és pénzáldozattal nyerhetjük meg. Ha ezzel szemben úgy kell továbbfolytatnunk a távolkeleti háborút, hogy Oroszország barátságtalan, vagy éppen negatív magatartást tanúsít a nehézségek nagymértékben növekedni fognak és a katona tevékenység általában sikertelenségre vezethet".

14

Anglia "Földközi-tengeri állásai" kiépítés helyett összeomlóban vannak. Szuez elveszett, a cyprusi helyzet katasztrofális, az angol-görög viszony rohamosan romlik, az arab szimpátiát Izrael oltárán égették el.

74

Az a 48 óra, amennyivel "a nagy szövetséges" Japán kapitulációja előtt a távolkeleti háborúba belépett, másfélmillió négyzetkilométerrel, 130 millió rabszolgával, és 350 millió nyugateurópai ember és egy 1500 éves kultúra rettentő jövőjével kissé túl van fizetve. Ez volt Churchill nézete is Pandora szelencéjének kinyitása u t á n , de Teherán és Jalta eldöntött mindent. A helyzet ura Oroszország lett már a háború derekán, s a német és orosz malomkövek között őrlődő Középeurópa szerencsétlen népei előtt feltátotta a száját a pokol...

75

V. A KÉT MALOMKŐ KÖZÖTT Az erők, érdekek, célok és szenvedélyek bonyolult fogaskerékrendszerének, ami a második világháború kitörésének és szétterjedésének különböző indítékait megjeleníti, mind az elejénél, mind a végénél Középeurópa áll. Középeurópa a casus belli és Középeurópa a cél. Középeurópa a Balkánnal együtt mindaz, ami Németország és a Szovjetunió között fekszik, s ez a tér 100 millió ember tizenkét kisebb-nagyobb államra széttördelve a Wilson-elv ürügyén Versailles akarata szerint. A tér veszélyes Oroszországra, ha Németországé, veszélyes Németországra, ha Oroszországé, és éppen ezért legveszélyesebb azokra, akik a két féltékeny erőnek védtelenül kiszolgáltatva lakják. Százmillió ideges és gondterhelt ember ez, és ezt a százmillió embert családok tízmilliói, gyermekek tízmilliói, asszonyok tízmilliói jelentik. Templomok, iskolák, kórházak és múzeumok vannak itt, történelmi emlékek és gyárak vannak itt, üzemek, gazdaságok, műhelyek, irodák és dolgozószobák vannak itt, amikből 100 millió ember él. Otthonok tízmilliói vannak itt, szorgos és szerető kezek munkájának dédelgetett eredményei és családok millióinak egyetlen kincse és vagyona. Bölcsők ringanak itt s bennük mit sem sejtő csecsemők. Vágyak vannak itt és remények, örömök, bánatok, életek sugárzó indulása és életek békére, nyugalomra, pihenésre váró befejezése. S mindez: két roppant malomkő között. A kép grandiózus téma lehetne egy szimbolista művész számára, s a festmény címe ez lehetne: Versailles.

1 Aki a Középeurópában és a Balkánon lejátszódott véres színjátékot és annak belső természetét és jelentőségét meg akarja érteni, annak ismernie kell mindazt, ami ebben a germán-szláv, vagy ha úgy tetszik nemzetiszocialista-bolsevista pólusok közti robbanótérben a második világháború kulisszái között meghúzódik. 76

A germán és szláv malomkövek között őrlődő középeurópai és balkáni világ a maga etnikai, politikai és világnézeti tarkabarkaságában alig áttekinthető zűrzavaros tünemény. A tér etnikai struktúráját e szintézis első részében1 már felvázoltuk, és felvázoltuk a tér államainak politikai tagolódását is akkor, amikor rámutattunk, hogy Versailles túlságosan kifosztott és túlságosan megajándékozott népekre, ennélfogva a statusquo alapján állókra és a statusquo iránt elégedetlenekre tagolta szét őket. Rámutattunk arra is, hogy a térben magában is vannak németek és szlávok. Az előbbiek, a németek – a halódó Ausztria kivételével – mindenütt az úgynevezett kisebbségek, részint a német tömbről lehasított peremnémetek, részint kivándorolt telepdiaszporák. Az utóbbiak, a szlávok mindenütt "államalkotók". E két elem mindenike egy-egy nagyhatalmat érez a háta mögött, a németek a német birodalmat, a szlávok az oroszt, s magatartásukat i g a z á b a n ez szabja meg, éppúgy, mint ellenlábasaik reakcióit is. A szlávok a germán imperializmus szálláscsinálóit szemlélik a tér németjeiben és vice versa. És hozzá tehetjük, hogy nem minden alap nélkül. A két ellentétes nagyhatalmi aspirációnak tehát magában a középeurópai és balkáni térben is vannak támasztékai. A szlávok jóval többen vannak, de azok nem egységes nép, és nem orosz, sőt a lengyelek – a vezetőosztály legalább határozottan oroszellenes. A németek száma a szlávoknak mintegy egyharmadát teszi ki, ezek azonban egységes németek, s érzelmi kapcsolatuk a birodalommal már csak kisebbségi helyzetük és Versailles miatt is szorosabb, mint a szláv államoké az orosz birodalommal, amelynek a szlávok egy tekintélyes része szemében is van egy egyelőre taszító tulajdonsága: a bolsevizmus. Mindenesetre a versaillesi vonatkozástól és bolsevizmustól, illetőleg nemzetiszocializmustól függetlenül, a két nagyhatalomra vonatkozó véleményt a tér németjeinél az motiválja, hogy Középeurópa külső befolyás alá kerülése esetén ez a befolyás német, a szlávoknál meg az, hogy az orosz legyen.

1

Így kezdődött… 225-238 oldalak.

77

A két imperializmust faji alapon támogatni kész két kategória mellett van egy harmadik, sem nem szláv, sem nem német kategória is a két malomkő közti térben, s ezt Középeurópában a magyarok, Keleteurópában a románok és az önálló államot nem alkotó kisebbségi diaszporákban elhelyezkedő, de erős faji összetartásuknál, közel öt millióra rúgó tömegüknél, gazdagságuknál és nemzetközi hátvédjüknél fogva jelentékeny zsidók alkotják. Amilyen zárt és határozott ennek a három elemből összetett kategóriának elkülönülése etnikailag a szlávoktól éppúgy, mint a németektől, ennélfogva egy szláv imperializmus eshetőségeitől éppúgy, mint egy germánétól, annyira széteső, sőt ellentétes a maga három összetevőjében politikailag, fajilag és világnézetileg egyaránt. A magyarok a versaillesi statusquo megváltoztatását kívánják. Elsősorban sérelmeik miatt, másodsorban azért, hogy egy átszervezett új Középeurópa mind szláv, mind germán nagyhatalmi törekvésekkel szemben képessé váljék függetlenségének megvédésére. Ezen álláspontjuk által a magyarok a szó betű szerinti értelmében két malomkő között vannak. Ebben a helyzetükben egyetlen természetes szövetségesűk Románia volna, mint a germán és szláv törekvésektől nyelvben, fajban és létérdekben hasonlóan távolálló nép, Románia azonban a versaillesi statusquo feltétlen híve, sőt, a versaillesi statuspuo a magyarság számára éppen Romániával szemben a legfájdalmasabb, nemcsak a hatalmas tiszta magyar területek bekebelezése és a közel két és fél millió romániai magyar kisebbség puszta ténye miatt, hanem a miatt a brutális politika miatt is, amit a román állam a magyar kisebbségekkel szemben folytat. Pedig az adott szorongatott - és amint ma már látszik borzalmas katasztrófához vezető – helyzetben az egyetlen intelligens politika Románia számára minden kiküszöbölhető ellentét kiküszöbölése lett volna. A holnapba nézésre képtelen, primitív és szenvedélyes nacionalizmus helyett egy intelligensebb nacionalizmussal le kellett volna mondania a Danaék ölébe pottyant ajándékából az ésszerűtlenül birtokoltról, hogy szilárdabbul megtarthassa az ésszerűt, és szoros, sőt baráti kapcsolatot kellett volna teremtenie a magyarsággal hogy a két malomkő nyomásának vállvetve jobban ellenállhassanak, nemcsak a maguk, hanem egy középeurópai biztonság érdekében is. 78

Ez azonban nem történt meg. És egy sem-szláv-sem-germán középeurópai erőcentrum képződésének elmaradásáért teljes mértékben Románia felelős, aki feltétlenül azt a felet reprezentálja, akinek a megoldás kulcsa a kezében van. Románia Versaillesben nagyon gazdag lett. Exisztenciális gondjai nincsenek, belső szociális feszültséggel legalábbis önhibáján k í v ü l i belső szociális feszültséggel nem kell küszködnie. Külpolitikailag meg éppen kedvező helyzetben van a magyarsággal szemben, amelynek belső szegénységén és szociális gondjain, valamint súlyos anyagi kötelezettségein kívül elhagyatottsága és az az ellenséges bánásmód is súlyosbítja helyzetét, amiben, mint legyőzött, a nyugati hatalmak részéről részesül. Egy közeledés minden feltételének egyoldalúan Románia az ura, mert hisz Romániának Magyarországgal szemben sem jogos területi igényei, sem kisebbségi panaszai nem lehetnek, elvégre nem az ő birtokállományából ajándékoztak a magyarságnak 103.000 négyzetkilométert, hanem fordítva, és román kisebbség a magyar államroncsban nem maradt. Sőt, a "győztesek" és ennélfogva a szuverének közé tartozó Románia külpolitikai tevékenységében is sokkal kötetlenebb, ment a szuverenitásában korlátozott Magyarország. A magyar igényekkel szemben azonban a román álláspont merev, sőt brutális, és három szóban van összefoglalva: "Nici o brazda".2 (Sőt, a "legjobb védekezés a támadás" taktikájával a román túlzók a Kárpátmedence egész keleti felét követelik a Tiszáig). Ennek az álláspontnak az érvényesítése érdekében folytat kezdetben kisantant politikát. Ennek az álláspontnak érdekében lép a német erő kibontakozása idején a német imperializmus szolgálatába, majd mikor aztán a német hatalom összeomlása már biztosra vehető, egy újabb árulással az oroszéba. Ez a szegényes koncepciójú és súlyos rövidlátásról tanúskodó politika volt az, ami mindkét imperializmus helyzetét megkönnyítette a középeurópai játék során, rendkívül súlyos helyzetbe hozva azt, aminek létét köszönhette: a nyugati politikát, arról nem is beszélve, hogy gyors egymásutánban háromszor is szégyenletes helyzetbe hozta az inkorrekt megalkuvással saját magát. 2

"Egy barázdát se!" Calinescu miniszterelnök mondása.

79

Hogy Csehszlovákia és Jugoszlávia lehetett merev és ellenséges a magyarsággal szemben, ez érthető. A szlávság nem egyezkedhetik a magyarsággal. Románia helyzete azonban merőben más. Románia nem vette észre, hogy a csehszlovák és jugoszláv politika igazi fedezete nem Nyugat, mert az egyszerűen nem l e h e t hatalmi fedezet a középeurópai térben, hanem Oroszország. Ez a hatalmi fedezet azonban Romániának nem áll rendelkezésére, mint ahogy nem áll rendelkezésére igazán és őszintén a német sem, sok minden egyéb mellett azért sem, mert Románia számára az is messze van. De nem látott a politikai tapasztalatokkal nem rendelkező román politikai intellektus mást sem. A román politikai intellektus nem vette észre, hogy a KeletiKárpátok és a Fekete-tenger közti korridor Európa 1500 éves hosszú története alatt még mindig tartozott valamihez, ami rajta k í v ü l feküdt. Az 5. szd-tól a 12.-ig a mai Déloroszország onogur birodalmaihoz, a 12.-től a 16.-ig a magyar birodalomhoz, a 16.-tól a 19.-ig a törökhöz, a 19.-ben az oroszhoz. Viszont ehhez a területegységhez még soha 1500 év alatt nem tartozott semmi rajta kívül fekvő, és a román politikai intellektus nem látta meg, hogy ez nem véletlen, hogy ez törvényszerű. A román politikai intellektus nem tudta, hogy az államalkotó történelmi erőnek fontosabbik része a t é r , mint geopolitikai súlypont, hogy vannak foltok, melyeknek ilyen geopolitikai fajsúlya egyszerűen nincs, és a román korridor is olyan folt, amelynek geopolitikai fajsúlya zéró, és amelynek ennélfogva nemhogy birtokló ereje nincs, hanem amelynek magának is tartoznia kell valamilyen formában valahová, akár tetszik ez a rajta élő népnek, akár nem. A román politikai intellektus ezt nem látta, vagy ha látta, ezzel az elkedvetlenítő ténnyel nem mert szembenézni, mert ha szembenézett volna, feltétlenül látnia kellett volna, hogy államának csak két választása van, vagy a nagy geopolitikai fajsúllyal rendelkező magyarságra támaszkodik, vagy előbb vagy utóbb, de menthetetlenül belehull az orosz határtalanság és rettentő túlnyomóság örvényébe. Ez a megdöbbentő és szinte már komikus düh azonban, ami a századokon át alárendelt történet reakciójaképpen a kollektív román lélekben felgyülemlett a létszámában megfogyatkozott ma80

gyarsággal szemben, egy magyar vezetés gondolata ellen hevesen fellázadt, s a magyarság főlőtt ismét idegen fegyverekkel aratható újabb olcsó és pillanatnyi győzelem élményéért vakon belevetette magát az orosz örvénybe, miután előbb néhány éven át ugyanilyen vakon, ugyancsak a magyargyűlölet ösztökélésére a germán örvénybe fullasztotta bele önállóságának illúziójával együtt vérét és vagyonát.3 Ezek a szuggesztiók Versailles által nőttek betegséggé a román kollektív lélekben, hiszen Versailles sem látta, hogy ha volt erőtömörítésre alkalmas központ, geopolitikai súlypont Középeurópában és volt nép és állam, amely a germán és szláv törekvések feszült atmoszférájú ütközőterében a mérleg nyelvét a kétféle elektromosság kiegyenlítőjét jelenthette volna, ha nem bénítják nyomorékká, az a Kárpátok által kiképzett Magyarmedence és annak edzett népe volt.

2. Míg a magyarság és a románság Versailles-ellenességénél illetőleg Versailles-barátságánál fogva állt mereven egymással szemben egy elintézetlen számla s egy éretlen politikai attitűd következtében, addig a nem-német és nem-szláv középeurópai kategória harmadik eleme, a zsidóság – amint erről később még részletesebben lesz szó – gazdasági, szociális és világnézeti, valamint nem utolsó sorban faji vonatkozások következtében áll kiegyenlíthetetlen ellentétben a másik kettővel szemben. Az adott faji körülményeken túlmenően az első hiba, amit a zsidóság elkövet az, hogy teljesen közömbös a Versailles által teremtett szituációval szemben. Hogy ez a közöny milyen gyümölcsöket terem a középeurópai térben a zsidóság számára, hogy milyen tragikus szituáció bontakozik ki ebből, azt a magyar példán szemlélhetjük legtisztábban. 3

Antonescu tábornok, miniszterelnök Hitler kegyeltje volt, aki bizton számított arra – valószínűleg ígérete is volt erre vonatkozóan –, hogy a német győzelem utáni rendezés során Románia újra vissza fogja kapni a bécsi döntésben megfelezett Erdély magyaroknak visszajuttatott részét. Az oroszokhoz való átpártolás zsoldja szintén Erdély volt.

81

Az a körülmény, hogy a versaillesi amputálás után a magyar középosztály háromnegyed része feleslegessé vált a húszas évek elejétől kezdve egy félelmetesen növekvő értelmiségi munkanélküliség jelentkezett. Az értelmiségi felesleg elhelyezésének reménytelen feladata teljes egészében az állami mechanizmust terhelte, mert a nagyipari, kereskedelmi és hitelélet átlag 77-93%ban zsidó kézben lévén, majdnem teljes egészében csak zsidó értelmiségi utánpótlásra szorítkozott. Márpedig a zsidó utánpótlás olymérvű volt, hogy a kereskedelmi iskolák legtöbbjében éppúgy, mint az egyetemek egyes fakultásain több volt a zsidó tanuló, mint magyar akkor, mikor az ország lakosságának a zsidóság csak hat százalékát tette ki. Az értelmiségi szabad foglalkozások, az orvosi és ügyvéd pályák felerészben máris zsidókkal voltak feltöltve, s a sajtószemélyzet terén a helyzet a magyarság számára még rosszabb volt. Mivel a lapvállalatok, színházak, film szintén 85 %-ban zsidó kézben voltak, a magyar értelmiségi fiatalság itt is hiába kopogtatott. Sőt a fejlődés még súlyosbodást jósolt, mert a jobb exisztenciális körülmények között levő zsidó értelmiség könynyebben és jobban tudta gyermekét iskoláztatni', mint a munkanélkülivé vált, azelőtti életszínvonalának 49%-ára lezuhant magyar s az ország értelmiségének, tehát vezetésének teljes elzsidósodása fenyegetett, úgy, hogy hovatovább a magyar értelmiségi utánpótlás csak a magyar középvagyonú rétegre, és a különböző nevelési kedvezményekkel támogatott köztisztviselőkre zsugorodott. A zsidó és nem-zsidó exisztenciális esélyek közötti különbség egyre feltűnőbbé vált. Az ijesztő kilátás, hogy egy nép tulajdon hazájában egy idegen faj irányítása alá kerül, a súlyos nemzeti katasztrófa következtében amúgy is állandó izzásban levő hangulatot a lázadás határáig hajszolta. Az ország egészen friss és alig asszimilált első és második generációs zsidósága és az autochton4 lakosság közti különbség nemcsak világnézetben, kultúrában, modorban és fellépésen, hanem k ü l s ő b e n is rendkívül feltűnő volt. Sőt még a zsidók által beszélt magyar nyelv is irritáló különbséget mutatott az igazi magyar nyelvvel, főleg hang4

. Magyarország zsidóságának 80°%-a 1870 után vándorolt be Galíciából.

82

hordozásban, amely olyan mértékben vált a magyar lakosság előtt ellenszenvessé, mint maga a zsidóság.5 A zsidóellenes hangulat növekedéséhez hozzájárult még az első világháború végén lezajlott kommunista forradalom 7580%-ban zsidó jellege és vezetése is, hiszen Kun Bélától, a proletárdiktatúra vezetőjétől Rákosi Mátyásig, 1945 utáni bolsevista uralom vezetőjéig, aki már akkor is népbiztos volt, a különböző terror-alakulatok parancsnokáig. valamint a forradalom sajtójáig szinte az egész kommunista forradalom zsidó vezetés alatt állott, amit a magyar nép nem tudott elfelejteni. Ha most még mindehhez hozzávesszük a háborús és háború utáni konjunktúra óriási mértékű vagyoni eredményeit, éppen az általános nemzeti elszegényedés idején, előttünk áll az a lelki állapot, amelyből a zsidóság és a magyarság közti viszony kialakulása Versailles után, és éppen Versailles következtében elindul. A helyzet egy rövid és heves antikommunista reakció után egy úgynevezett magyar fajvédő mozgalom kibontakozását hívja létre amely egyre hevesebben követeli a tarthatatlan helyzet megváltoztatását, s a megmaradt maroknyi területnek a magyarok számára való biztosítását mert a magyarság a feltűnő jellegben különbség által elválasztott zsidóságot nem hajlandó magyarnak elismerni Ha az értelmiségi munkanélküliség problémája néhány szükségintézkedéssel inkább rosszul, mint jól, de nyert is részben valamelyes megoldást és hat évi kínlódás után egy valutareform pontot is tett az infláció végére, a zsidó-magyar vagyoni és jövedelmi diszparitás megmaradt, s a zsidók elleni ellenszenv változatlanul izzott tovább. A szociális problémák és a versaillesi nyomor irritáló nyomása alatt a legkitűnőbb államvezetés is állandó támadásoknak lett volna kitéve. Méginkább így volt ez azzal a kormányzattal szemben, amely a kommunista forradalom letörése után fajvédelmi és jobboldali jelszavak segítségével jutott uralomra, ígéretein kívül azonban a forradalom tanulságait is elfelejtette. A megindított földreform elposványosítása, valamint a zsidók és nem-zsidók közti egyre elviselhetetlenebb vagyoni diszparitás volt 2 két főbűn, amit a magyar társadalom a rezsimtől rossznéven vett. 5

Ezek a tünetek az u.n. DP-k inváziósa óta Amerikában is tapasztalhatók, s ott is hasonló reakciókhoz fognak vezetni.

83

A rezsim, amely a nemzet többségének fokozódó ingerültsége ellenére 24 éven át maradt uralmon (s végülis a Szovjethez való átpártolás kísérlete miatt jobboldali forradalmi erőszak távolította el a második világháború alatt), uralmát a nyilvánvaló többségi akarat ellenére csak választási csalásokkal, erőszakkal és egy álparlamentarizmussal takart pártdiktatúrával tudta fenntartani, úgy, hogy az ellenfelek egyre szaporodó táborával szemben kénytelen volt a vele együtt szorongatott nagybirtokkal és a zsidósággal közös frontot alkotni. Így aztán a hatalomhoz való ragaszkodás és a "szélsőségek”-nek nevezett többségi akarattal való szembehelyezkedés egyrészt az egyre szenvedélyesebben sürgetett földreformot és- ami sok tekintetben szoros kapcsolatban állt az előbbivel- a zsidó és nemzsidó kategóriák közti exisztenciális diszparitás nem kevésbé türelmetlenül sürgetett megszűntetését tette számára egyre lehetetlenebbé, mert hiszen hatalmának megtartásához mind a zsidóság pénzére, mind a agybirtokosságra szüksége volt, másrészt, az ellenzéki akaratot sodorta a tisztességes parlamentáris politikai küzdelem tisztességtelen és erőszakos eszközökkel6 való elbuktatása végülis valóban szélsőségekbe.

6

Az ellenzéki választási küzdelem elé állított ezer meg ezer kisebb-nagyobb "közigazgatási" akadályon kívül a legtisztességtelenebb és legáltalánosabb eszköz az volt, hogy Magyarországon 1937-ig az ellenzék minden sürgetése ellenére is a vidéki kerületekben n y í l t s z a v a z á s o s rendszer volt. Mikor aztán a csaknem forradalmi közhangulat nyomására végül mégis meghozzák az általános titkos választásról szóló új törvényt, ez olyan, hogy nincs benne köszönet. A törvény ugyanis előírja, hogy az olyan képviselőjelölt, aki már volt képviselő 500, az olyan pedig, aki még nem volt – s az ellenzéki jelöltek túlnyomórészt ilyenek – 1500 "ajánló" aláírást tartozik jóval a választást megelőzően benyújtani. Ez annyit jelenti hogy a jelöltre 1500 szavazónak előzetesen mintegy próbaképpen, n y í l t a n kel1 szavaznia. Ezeket a személyeket aztán a közigazgatási közegek ígérgetésekkel és fenyegetésekkel, adóelengedés, vagy súlyosabb megadóztatás kilátásba helyezésével addig "puhítják” míg egy csomó közülük vissza nem vonja az aláírását. A választás előtt 48 órával aztán közlik a jelölttel, hogy ennyi és ennyi aláírás érvénytelen, s felszólítják a hiány pótlására ami ekkor már szinte technikailag lehetetlen. Így egyszerűen nem indulhat a választáson, s a kormánypárti jelöltet "más jelölt híján” – nem egyszer a tömegfelháborodás sakkban tartására kirendelt katonai asszisztencia mellett – egyhangúlag megválasztottnak jelentik ki.

84

Mivel a szociális feszüstség az általános versailiesi ok, az ország irgalmatlan elszegényesítése mellett a zsidóság túlnyomó gazdasági, és ezen át exisztenciális előnyével állott közvetlen kapcsolatban, hiszen maga a földreform is tekintélyes részben zsidókérdést jelent, az ellenzéki velleitás Magyarországon egyre általánosabban antiszemita jelleget kapott. A nyugateurópai és amerikai politikai irodalom Magyarországgal foglalkozó részében éppolyan alaptalan, mint amilyen különös előszeretettel "feudális"-nak nevezett magyar nagybirtok ugyanis csak kis töredékében (az 1000 holdon felüli birtokoknak mindössze 17%-a) volt a magyar arisztokrácia kezén, amelyhez legfeljebb még a 15,5%-nyi egyházi birtokokat lehet hozzászámítani. A többi 68%-a idegen, részben német és osztrák főnemesi, részben pedig – zsidó kézben volt. A magyar földreform oly sokat emlegetett problémája, amelyet a külföldi propaganda a magyarság elleni hangulatkeltésre használt ki, nem csupán szociális probléma volt, hanem egyszerűen annyit jelentett, hogy az elszegényedett magyarság az i d e g e n e k t ő l követelte vissza a Versailles után még megmaradt magyar talajt. A rosszul értesült külföldi közvélemény tudatában a "magyar feudális arisztokráciával" összekapcsolt magyar nagybirtok legendájával kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy 1. nem volt „feudális", mert a feudális eredetű nagybirtokok úgy álltak elő, hogy a középkorban a hűbéri felépítésű államok uralkodói nemzeti köztulajdont képező birtoktesteket h a s z n á 1 a t r a , tehát nem tulajdonul adtak át egyes családoknak, akik azt az idők folyamán egyszerűen elbirtokolták. A feudális birtokok likvidálása nyugaton tehát annyit jelentett, hogy ezeket a nemzeti köztulajdonokat az egyes nemzetek, teljesen jogosan, egyszerűen visszavették. Magyarország azonban nem volt, a középkorban sem, feudális szerkezetű állam, s a magyarországi nagy birtokok nem a köztulajdontól elbirtokolt objektumok voltak, hanem allodiális, ősfoglalású birtokok, amelyek öröklés, háramlás, házasság, az eredeti magyar allodiális birtokostól valamilyen címen elkobzott és másnak öröktulajdonul adott királyi adomány vagy – és ez a legtöbb eset – egyszerűen adás-vétel útján jutottak későbbi birtokosaik kezébe. 2. ezeknek a "magyar" "feudális" arisztokratáknak 85

a bemutatására felsorolunk néhány nevet: a Wittelsbach bajor királyi család, a Szász—Koburg—Gothai hercegi család, a Habsburg-család a Windischgraetz-család, a Schaumburg-Lippe család (németek), Deutsch, Kohner, Schlossberger, Bokányi Schwartz (zsidók), s ez a kilenc név maga pontosan 10%-át reprezentálja a "magyar” "feudális" nagybirtoknak. De ilyen "magyar" "feudális" nagybirtokos volt Magyarországon több, mint száz Odescalchi, Lichtenstein, Grassalkovich, Pallavicini, Waldeck, Bissingen, Keglevich, Seckendorf, Kaas, Harucker, Feillitsc stb., stb. német és osztrák őrgrófi, grófi bárói családok, Goldberger, emődi Stein, Geiger, Hirsch, Lederer, Silbiger, Lichtschein stb., zsidó nagybirtokosok, valamint egy csomó zsidó hitelintézet és részvénytársaság. A német, osztrák, cseh. spanyol, olasz eredetű "Habsburg arisztokrácia" kezére úgy került a magyar föld, hogy háromszáz év alatt "összeesküvési", "hűtlenségi", "felségárulási" perek meghökkentő sorozatán keresztül a mellékbüntetés mindig "jószágvesztés" volt (e pörök legtöbbje ezt célozta) s a vagyonától megfosztott magyar nemes birtokát a Habsburg királyok önmaguknak, rokonságuknak meg katonatisztjeiknek adományozták, úgy, hogy az egykori ősi magyar főnemesség háromnegyed részben idegen főnemességgel cserélődött ki. Ugyanez történt a török kiűzése után felszabadult területekkel is, amelyeket a birtokkérdések rendezésére kiküldött császári "Neoacouistica comissio" nem adott vissza eredeti, de onnan előzőleg elmenekült tulajdonosaiknak hanem azokat is németeknek osztotta ki. Így németesedett el Délmagyarország, az u.n. Bánság és Bácska, Baranya és más vidékek, ahova még magyar parasztoknak is tilos volt visszatérniök. Még gyorsabb folyamat volt a magyar földbirtok zsidó kézbe jutása. A magyar nagy és középbirtok 43%-ban, tulajdon, vagy bérlet, vagy zálog formájában zsidó magánosak és zsidó hitelintézetek kezében volt.7 Ha meggondoljuk, hogy Magyarországon 1848-ig∗ zsidó földingatlant nem birtokolhatott, ez a folyamat 7

Zsidó magánosok kezében 12.4% (1.100.000 kat. hold) mint tulajdon, 17% mint bérlet. (A többi részvénytársaságok kezelésében volt). A "bérlet" forma azonban általában csak átmenet volt a tulajdon felé. ∗ Az eredeti szövegben 1948 szerepel, és ez bizonyosan hibás szám. (Szerk.)

86

ijesztően gyors, mindössze két emberöltő. A folyamat azzal kezdődött, hogy a Kossuth-féle szabadságharc (1848-49) bukása után az orosz szuronyok segítségével győzelmet aratott császár a magyar bankjegyeket egyszerűen értékteleneknek nyilvánította s ezzel a magyarság máról holnapra szinte egyetlen fillér nélkül maradt. Mindenki kölcsönre szorult s az általános eladósodás legáltalánosabb következménye a földingatlanoknak a hitelezők kezébe való vándorlása lett. A hitelt kicsiben a zsidó kiskereskedelem, nagyban pedig a bécsi Rothschild-bankház nyújtotta. Az így megindult folyamatot aztán két emberöltő alatt nem lehetett megállítani, nemcsak azért, mert az ilyesmit megállítani általában nehéz, hanem azért is, mert a kölcsönök magas kamatú kölcsönök voltak túlnyomórészt, és a magyar társadalomban sem volt elég heroizmus ahhoz a lemondáshoz, ami az adósságok jövedelméből való törlesztéséhez kellett volna. Így esett, hogy a versaillesi csapás nemzedéke olyan Magyarországot örökölt, amely gyakorlatilag alig volt az övé, és ez az ijesztő tény a versaitlesi országcsonkítás következtében egyszerre elszegényedett magyar nemzettársadalomban évről évre növekvő irritáló hangsúlyt kapott. Így válik aztán teljesen érthetővé, hogy mikor a harmincas évek elején a német nemzetiszocialista mozgalom hullámverése Magyarországra is eljut, a földreformot, és a zsidók és nemzsidók közti vagyoni és jövedelmi diszparitás megszüntetését követelő magyar átlaggondolkodás abból elsősorban a zsidóellenes vonásokat elemzi ki, s a különböző magyar fajvédelmi vágyak és törekvések elkezdik magukat "nemzetiszocializmusnak" nevezni. És így áll elő az a helyzet, hogy a magyar nemzet egyre élesebben kerül szembe a katolikus magas klérus által is támogatott protestáns túlnyomóságú rezsimnek a nagybirtoknak, és a zsidóságnak furcsán összevisszaszőtt érdekszövetségével, amelynek parlamenti pártja 24 éven keresztül nemzeti és szociális jelszavak harsogása mellett következetesen elszabotálja a két leglényegesebb nemzeti és szociális követelményt. A magyarság hibája az ellenzéken is ugyanaz, mint a másikon. A jobboldal, amelynek egyes kategóriái nemzetiszocialistáknak nevezik magukat, egyáltalán nem jelent valami kompakt és egységes tömböt, mint pl. Németországban. Sőt, a jobboldali 87

velleitásnak egyenesen beteges tünete, hogy oly sok apró csatárcsoportra bomolva harcol a magyar politikai arénában. Ennek a harcnak tehát szükségképpen kell partizántevékenységgé fajulnia. Az egészségtelen tünetek a kategóriák sokféleségén és a tekintélyes katolikus jobboldali ellenzéknek a nemzetiszocialistákkal való szembefordulásán kívül s friss és emésztetlen fogalmak zűrzavara, a kormány erőszaka és a különböző kisebb-nagyobb pártvezérek féltékenysége az oka, akik mind arra akarják felhasználni a fajvédelmi vágyak nagy dinamikáját, hogy annak hátán a hatalom birtokába jussanak; ez ugyanis bizalmatlanná teszi a közvélemény tekintélyes részét, amelynek a nemzetiszocializmus "német" eredete nem tetszik. Így történik, hagy az eszme 1944-ig politikailag érvényesülni nem tud, a zsidósággal kapcsolatos problémák idejében való nyugodt megoldása így elmarad, s a szakadék a germánság és a szlávság által egy-formán szorongatott magyarság és zsidóság között napról-napra ijesztően mélyül, és a második világháború idején kulminál. A zsidósággal kapcsolatban súlyosabb, vagy kevésbé súlyos mértékben, de ez a helyzet a többi vesztes államokban is, sőt ez a helyzet Középeurópának csaknem egész területén. Ugyanez a zsidóság helyzete a románokkal szemben is, legfeljebb ott a versaillesi nyomorúság, az értelmiségi munkanélküliség és a szociális izgatottság hiányzik. Helyette ott van azonban az irritáló tény, hogy a zsidó kultúrszínvonal a román kultúrszínvonalnál magasabb, különösen Erdélyben, ahol a zsidóság magyar érintkezési nyelve is izgató elem és ahol a magyarság ellen is vannak nacionalista kilengések. Körülbelül ez tehát a belső képe a két malomkő közti tér harmadik, sem nem germán, sem nem szláv kategóriájának, s ez a hármas szembenállás idézi elő ennek a kategóriának a teljes paralízisét, amely aztán betetézi a középeurópai és a balkáni tér gyengeségét és kiszolgáltatottságát, és éppolyan kedvező diplomáciai helyzetet teremt a német imperializmus számára a második világháború előtti és alatti időkben, mint amilyet az orosz számára később.

88

3 Középeurópa és a Balkán szláv államai éppúgy orosz oldalra álltak abban a pillanatban, amint ez számukra lehetségessé vált, mint ahogy az egyetlen német kisállam is Németországhoz csatlakozott. Ezzel a lépéssel végeredményében attól az idegesítő bizonytalanságtól igyekeztek szabadulni, ami Versailles óta ott lappangott minden középeurópai és balkáni ember tudata alatt, s ami a két nagyhatalom közti feszültség óta csaknem az elviselhetetlenségig növekedett. Ezek az államok így, jól, vagy rosszul, de egyelőre feloldották belső szorongásukat. Azoknak a Németország oldalán álló, nem germánfajú középeurópai népeknek azonban, akiknek külpolitikai orientálódását a szlávizmustól és a bolsevizmustól való félelem szabta meg, s akiknek a számára rettegett és gyűlölt orosz szomszédságban v á l a s z t á s u k egyszerűen nem volt, a háború az áldozatokon, a bizonytalanságon és szorongáson kívül egy tragikus lelki konfliktust is jelentett, ami ezeket a népeket belülről morzsolta szét. A konfliktust a félelem jelentette, hogy mi lesz velők szövetségesük győzelme – után? Igazában tragikus helyzete tehát a sem szláv, sem germán államoknak volt, amelyek közül az egyik Románia, az esélyesebbhez való csatlakozás opportunizmusában keresett megoldást a pillanat számára, a jövendő problémáit a jövendőre bízva a másik, Magyarország viszont megkísérelte küzdeni végzete ellen, szövetségesével szemberí éppúgy, mint ellenségével: A kétféle látásmód jelölte ki a kétféle magatartást, s így került a-magyarság – sem fajilag, sem politikailag, sem érzelmileg a németséghez nem tartozó magyarság – szembe a világgal, amely az "antibolsevista" politikát, véletlenül, vagy szándékosan egy "progermán" politikával tévesztett össze, amikor figyelmen kívül hagyta azt az egyszerű körülményt, hogy tűzoltáshoz vizet kell használni. Ma a nyugati politika maga fáradozik azon – éppen Amerikával az élen –, hogy a germán "vizet" valamiképpen felhasználja a bolsevista "tűz" ellenében. A dolog elvi alapjaiban, céljában és indítékaiban egyaránt pontosan ugyanaz, mint a két malomkő között őrlődő kisállam csinált. A hasonlóságot még kísértetiesebbé teszi a törekvés formájának azonossága: úgy felhasználni a né-

89

meteket, hogy azok ne váljanak veszélyessé, s pontosan ezt fejezte ki a magyar külpolitika "vonakodó antibolsevizmusa". A "vonakodó antibolsevizmus" politikájának helyességéről, vagy helytelenségéről természetesen lehet vitatkozni, mint ahogyan erről a vita a magyar belpolitikai életben az egész háború alatt valóban szünet nélkül folyt is. Egy kétségtelen. Amilyen helyes volt ez a politika elvileg, annyira káros volt gyakorlatilag. Az ellenséges nyugati világ ugyanis az "antibolsevizmust" elemezte ki belőle, a németek meg a "vonakodást". A magyar ellenállás a lengyelek ellen indított háború kérdésében, Teleki gróf miniszterelnök "demonstratív" öngyilkossága a feltűnő (de a nyugati politika által nem méltányolt) tény, hogy Magyarország csak a háború 21-ik hónapjában lépett be a háborúba és c s a k az oroszok ellen harcolt akkor, amikor a térnek minden kisállama már rég hadviselő volt, a nemkevésbé feltűnő tény, hogy Magyarország 75 hadosztálynyi kapacitásával szemben csak 20 hadosztállyal vett részt, a német és a magyar kormányok közötti állandó huzavona különböző kérdésekben8 éppolyan bűn volt a németek szemében, mint a magyar mezőgazdasági és ipari szállítás, az utánpótlási vonalak biztosítása, a Szovjet elleni belépés, a 20 hadosztály, az antikommintern paktumhoz való csatlakozás, általában a németekkel való "együttmenetelés" a nyugati politika előtt. A kettős játék körülményeit rendkívül súlyosbította a román politika, amely nemcsak a magyarok növekvő berlini népszerűtlenségét használta ki, hanem teljes kapacitással belépve a háborúba így akart Hitlerék előtt népszerűséget szerezni egy háború utáni középeurópai rendezés idejére Erdély miatt, aminek megfelezésébe nem nyugodott bele. A magyar külpolitika roppant terhét így az erdélyi kérdés is növelte, hiszen a németek megharagításának ára egy német győzelem esetén Erdély lett volna Berlinben egy magyar-román versenyfutás folyt Erdélyért s ebben a versenyfutásban Antonescu jóval hazárdabb politikája 8

Ilyenek voltak pl. a magyar katonai kötelékek felhasználása a jugoszlávok elleni hadjáratban, a zsidók ellen német részről követelt drasztikus rendszabályok állandó húzása-halasztása, a Németországnak szállított élelmiszer és egyéb árúk mennyisége és ára, a "népi" németek jogállása, a magyar kötelékek viszonya a német hadvezetéshez.

90

következtében Magyarország napról-napra tért vesztett.9 Európai szempontból mindebben az a határtalanul súlyosabb és fontosabb, hogy a tér nem-német-nem-szláv kategóriája, az együttesen mintegy 25 milliónyi erőt jelentő magyarok és románok Románia hibájából képtelenek voltak egy nem-német-nem-szláv politikára, ami Magyarországnak, Romániának és Európának egyaránt érdeke lett volna. Magyar szempontból meg az, hogy az "igazában egyik félhez sem tartozás" politikája bármelyik fél győzelme esetére is nemzeti katasztrófát jósolt. S ezzel a magyar többségi vélemény tisztában volt. A tragikus küzdelem legbelsőbb lényege, s a magyar magatartás megítélésének katasztrófális kétfélesége, egyetlen mondatban foglalható össze: a nyugati világ – sőt a magyarság egy kategóriája is – a német-náci veszélyt vélte nagyobbnak, a magyarság zöme pedig az orosz-bolsevista fenyegetést A háború alatt és a háború utáni első három évben a "nyugati" látásmód dominált, triumfált és – büntetett, s a többségi magyar külpolitikai álláspont és magatartás került a vádlottak padjára személyekben és magyar nemzeti kollektívumában egyaránt. (Azóta rohamos ütemben derül ki, hogy a magyar többségi külpolitikai álláspont volt a helyes, azt igazolta félelmetes precizitással a riasztó fejlődés, ennek az álláspontnak a képviselője azonban olyan kicsi kategória a száz meg százmilliós világközvéleménnyel szemben, hogy már csak azért sem tud, még utólagos igazolást sem kapni). Az Oroszországgal és annak bolsevizmusával folytatott katonai, s a Németországgal és annak hovatovább nácizmussá túlzódott nemzetiszocializmusával folytatott diplomáciai és belpolitikai háború kettőssége és ellentmondása és vakmerősége által az összeroppanásig hajszolt magyar lelki feszültség azonban éppúgy nem tudta elhárítani a kelet európai katasztrófát, mint az erkölcstelenségig érvényesített román opportunizmus, s valószínűleg ugyanez lett volna az eredmény német győzelem esetén is, noha Berlin uralmi formája nem lett volna olyan rémítő, nemcsak az 9

Jellemző, hogy Németország elvesztette a háborút, s Erdély mégis a románoké lett, noha sokkal többet követtek el a győztes fél ellen, mint a magyarok. Románia azonnal belépett Németország oldalán a háborúba és abban 1.000.000 emberrel vett részt mindaddig, míg egy német győzelem volt kilátásban.

91

államot, hanem az egyént is, és nem csupán jogaiban, hanem exisztenciájában is fenyegető, mint Moszkváé lett. Mindenesetre az ismeretlen jövendőhöz helyesen igazodni istenekre lett volna szükség, nem emberekre, akik roskadoztak a felelősség súlya alatt. A keletközépeurópai szláv, germán, és sem-szláv-semgermán kisállamok tarka mozaikjában ez tehát a lelkiállapot a Berlin és Moszkva közti grandiózus párbaj istenítéletének megindulása idején. A balti államok Csehszlovákia és Lengyelország végzetének beteljesülése után ezeknek a kis államoknak száma tizenkettőről máris a felére zsugorodott össze. Szlovákia Németország kreaturája, neki tehát nincs haboznivalója, követnie kell ura parancsát. A nép ugyan aggodalmasan tekint kelet felé, a Kárpátokon túlra, az orosz testvérek irányába, de nincs választás, legalábbis egyelőre nincs. Románia meg van győződve a német győzelem felől, a erre a lapra tett fel mindent, mert a háború utáni rendezésben Erdélyt mindenáron biztosítani akarja a magyarokkal szemben. Ezért szaggatta el a szálait a nyugati hatalmaktól, a Kisantanttól, ezért dobott félre hálát, hűséget, ezért likvidálta a múltat: érdemeket akar szerezni a középeurópai jövő leendő ura előtt A magatartás pedig merész sőt hazárd, hiszen Románia közelebb van Oroszországhoz, mint Németországhoz, és igazában a keleti szférába tartozik. A bolsevizmustól és egy szláv imperializmustól való ideges félelem mellett az erősen vegyes magyar állásfoglalás alaptónusát egy kollektív nemzeti aggodalom és gyanakvás adja egy totális német győzelem várható következményeivel szemben. Ugyanaz a lidércnyomás ez, ami ismerős minden németekkel szomszédos nép előtt, és ami a fenyegetettség dühének és a tehetetlen félelem szorongásának keveréke, csakhogy tetézve egy négyszázesztendős történelmi tapasztalat nyomasztó emlékképeivel és a népi németek nyugtalanító magatartásával, akik gyűléseiken és újságjaikban már kezdik német Gaukra felosztani Magyarországot. Mégis tekintettel a rémületes másik szomszédra, az alaposan ismert Oroszországra és a szintén alaposan ismert bolsevizmusra, valamint a szlávság fenyegető harapófogójára, a magyarság túlnyomó része a német győzelmet kívánja és a német győzelemért 92

dolgozik. Dolgozik, támogatja a német birodalmat minden rendelkezésére álló eszközzel, de nem harcol, s ebben a magatartásban szinte pontosan ki van fejezve a magyar álláspont nemcsak az orosszal szemben, hanem a némettel szemben is. Magyarország nem akar kimerülni a német győzelem idejére. Bulgária magatartásában Magyarországhoz igazodik. Német oldalon áll ő is, de az orosz testvérrel szemben nehéz a helyzete, egyébként is ott van a hátában a kiszámíthatatlan Jugoszlávia, amellyel szemben elintézetlen számlája van neki is. Jugoszlávia, a térnek talán legerősebb állama, amelynek földközi-tengeri geopolitikai súlyát maguk a nagy párbaj előtt álló németek is respektálják, szövetségeseinek gyászos magatartása után a legbölcsebbet teszi, amit tehet, megnemtámadási szerződést köt Németországgal, aki garantálja határait (sőt rákényszeríti erre Magyarországot is), s mindezért cserébe semlegességet vállal. A német nyomással szemben a tér összes államai közül Jugoszlávia a legfüggetlenebb, és az új helyzetben is az ő viszonya marad Németországhoz a legkötetlenebb, hiszen a semlegességen kívül semmi pozitív kötelezettsége nincs. Már úgy látszik, hogy a konfliktuson szerencsésen kívül tud maradni Magyarországgal együtt, amely időközben döntőbírósági eljárás útján – a Magyarország megerősödését ellenző ribentroppi külpolitikával szemben elsősorban Olaszország jóvoltából – mintegy 65.000 négyzetkilométernyi területének és mintegy 4,5 milliónyi lakosának visszakerülésével jelentékenyen megerősödve némileg nyugodtabban néz a német győzelem ideje elé, s belső erejének szervezésével egyidejűleg – főleg a román magatartás következtében – lépéseket kezd tenni a Jugoszláviával kénytelen-kelletlen kötött szerződés belső lelki megszilárdítása érdekében.10 A magyar politikai fantáziában egy nem-hadviselő magyar- jugoszláv-bolgár blokk képződésének lehetősége kezd kibontakozni, amely meg tudja tartani

10

A magyar közvélemény nagyon hűvösen és idegenkedve fogadta a Jugoszláviával kötött szerződést, mégpedig nemcsak a Jugoszláviával szembeni revíziós igényei miatt, hanem azért is, mert a szerződés német nyomásra született.

93

a maga intakt 40 milliós erejét a konfliktus végére, akárhogy is végződjék az. A harcizaj csak a Balkán déli csücskén van, ahol a görögök imponáló eredménnyel védekeznek az olaszok ellen, Németország azonban, amely nyugalmat akar a hátában a nagy mérkőzés előtt, a legjobb úton van ahhoz, hogy egy olasz-görög békét létrehozzon egy aranyhíddal, amelyen a felsült Olaszország visszavonulhat. Pillanatnyilag nyugaton is csendes minden. Németország, miután nyolc hosszú hónapig hiába várt a támadásra az angolfrancia hadüzenet után, maga vette a kezébe a kezdeményezést és Franciaország erejét 18 nap alatt összeroppantva, az angolokat pedig visszakergetve szigetükre, kelet felé fordult, hogy a német kimerülésre váró Oroszországgal leszámoljon. A konfliktus súlypontja tehát a rövid nyugati intermezzo után Középeurópára helyezkedett át ismét s a német szimpátiáért buzgón erőlködő szlovákok és románok leszámításával a tér többi kisebb államai, szívükben ugyan különböző vágyakkal és várakozásokkal, de magatartásukban rezerváltan várják a nagyok készülő párbaját. A háború kitörése után 19 hónappal, 1941 márciusának végén a középeurópai és balkáni helyzet tehát ez, és már-már úgy látszott, hogy a problémák elhalasztódnak a háború végére és legalább a Kárpát-tér és a Balkán megmenekül a háború borzalmaitól, amikor, a német-orosz párbaj kezdete előtt egy perccel akcióba lépett az angolszász politika. A dolog előzményei egy évre és Washingtonba nyúlnak viszsza és azzal indulnak el, amiről egyébként már beszámoltunk, hogy a "semleges" Egyesült Államoknak a tengelyhatalmakkal szemben feltűnően ellenséges érzületet és magatartást tanúsító kormánya elkezdi a német-orosz szembefordulást minden eszközzel munkálni, s a "leendő" német-orosz háborúhoz már egy évvel előbb elkezdi a Szovjet számára a hadianyagok szállítását a kongresszus a szenátus és a nép határozott akarata ellenére, az Egyesűit Államok alkotmányának nyilvánvaló megsértésével és a semlegesség fogalmának és nemzetközi kötelmeinek semmibe vevésével. A fáradhatatlanul "békeszerető" roosevelti politika azonban ezzel nem elégszik meg, 1941 januárjában az Egyesült Államok külügyminisztériuma közli a washingtoni orosz követtel, 94

az amerikai semlegességnél fogva Németországban aránylag szabadon operáló amerikai szervek jelentése alapján, hogy a Német Birodalom Oroszország megtámadására készül.11 Az amerikai és angol kémszolgálat jelentéseiből az értesülés a német előkészületek minden fázisáról a Downing Streeten éppúgy mint Washingtonban pontos és azonnali, és mivel az április elejére tetvezett német támadás ideiére az oroszok még nincsenek készen,12 az angolszász hatalmak elhatározzák, hogy a német támadás késleltetésére a németek hátában kezdeményeznek valamit. Ez a "valami" nem valami angol katonai akció, mert ilyenre az Afrikában lekötött Anglia pillanatnyilag képtelen. Erre a feladatra az inkorrekt politikai kalandok klasszikus földjét, a Balkánt szemelik ki. Akik a háborút és pusztulást Középeurópára és a Balkánra egyetlen emberöltőn belül immár másodszor rázúdítják, azok megint a – szerbek. A türelmetlen és egekig csapkodó szerb nacionalizmus képviselőinek tette és magatartása a külpolitikai primitívség tragikus és fantasztikus iskolapéldája és annak a káprázatos verssilleri ajándéknak a lélektani hatásával magyarázható, ami az első világháború után a szerbek ölébe hullott, s ami ezt a kis és teljességgel készületlen népet olyan pozícióba dobta fel, amiről soha története során még csak nem is álmodhatott.13 A versaillesi változás a szerb népet, királyt és kormányt mintegy 10 milliónyi kisebbség urává és parancsolójává tette, s ez az uralom tipikusan szerb és tipikusan erőszakos volt ahhoz, hogy 11

A dologgal maga Sumner Welles az USA h. külügyminisztere dicsekszik el már idézett könyvében (205-206, lapok). 12 Az orosz készülődés rendkívül nehézkes és lassú. A katonai kapacitás alacsony, s ezt a finnekkel szembeni vereség megdöbbentően demonstrálja. Az USA nagyarányú segítsége nélkül egy totális orosz vereség aligha lett volna elkerülhető. 13 A szerbek létszáma a középkor vége felé úgy 200.000 körül mozog. A középkor alulsó harmadában részben magyar, részben bizánci, majd a 15. szd-tól a 19. szd-ig török fennhatóság alatt élnek. A 19. szd. folyamán fokozatosan egy kis szerb fejedelemség, majd királyság alakul ki, amelynek a területe 98.000 négyzetkm., lakósainak száma 2.800.000. Ez a nép és állam kerül a Verssillesben létrehozott közel 300.000 négyzetkm.-es, és 15 milliós Jugoszlávia birtokába úgyszólván máról holnapra.

95

az ifjú állam belső élete egyre elviselhetetlenebbé váljék, s különösen az egyenjogúság ígéretével becsalt horvát és szlovén nép részéről egészen az elszakadás követeléséig menő oppozíciót váltson ki, amelyre a szerb felelet a szerb—horvát—szlovén federativ állam megszüntetése és egy szerb parancsuralom bevesztése lett egy egységesen szerb állam deklarálásával Jugoszlávia ellen (1929). A versaillesi ígéretek és biztosítékok felrúgása a helyzetet csak még súlyosabbá tette. Az után a pisztolygolyó után pedig, amely Radics István horvát képviselő életét a belgrádi szkuptsinában kioltotta,14 a helyzet végleg elmérgesedett. A súlyos belpolitikai ellentéteken és a szerbek és horvátok közötti mély kulturális és vallási szakadékara kívül újra jelentkezett az a probléma is, ami a század elején már egyszer véres puccshoz vezetett, s ez a külpolitikai orientáció kérdése volt, ami az európai erők új csoportosulása következtében ismét aktuálissá vált, főleg akkor, amikor Oroszország újra megjelent az európai színpadon. A keleti vagy nyugati orientáció újonnan jelentkező szerb problémája megint csak a szerb-horvát ellentéteket mélyíti el még az eddiginél is jobban. A szerb orientáció klasszikus keleti irányával szemben a kilencszáz éven át magyar államkeretben élő nyugati kultúrájú és katolikus horvátok tendenciája az orthodoxkeleti szerbekkel szemben nyugat, s ez a „nyugat"' az Anschluss óta Németország. A Cvetkovics-kormányban, majd a Németországgal kötött egyezményben, valamint a régens horvátokkal szembeni engesztelő politikájában a régi pánszláv kategóriák, főleg a tisztikar, a horvát irányzat előnyomulását szemléli, különösen mióta a szerb mindenhatóságnak némileg vissza kellett húzódnia a horvát területeken. A Cvetkovics-kormánnyal és az új orientációval elégedetlen belgrádi köröket szemeli ki az angol-amerikai politika arra, hogy a görög-olasz konfliktus békés elintézésére irányuló német erőfeszítéseket elbuktassa.

14

Radics Istvánt, a horvát ellenzék vezérét a parlament nyílt ülésén lelőtte egy szerb képviselő 1928-ban.

96

Így kerül sor Donovan amerikai ezredes balkáni küldetésére, akinek az a feladata, hogy a békés megoldásra már- már kész görögöket a háború folytatására vegye rá egy szerb katonai segítség kilátásba helyezésével. A szerb beavatkozás azonban a pillanatnyi jugoszláv belpolitikai helyzetben képtelenség, ahhoz a Cvetkovics kormányt el kell távolítani és az ellenzéket kell nyeregbe ültetni. Sőt, Jugoszláviának a Háromhatalmi Egyezményhez való csatlakozása, amelynek végső aktusa március 25-én, Bécsben játszódik le, egyszerre sürgőssé tette a terv végrehajtását. Ezzel a feladattal érkezik Belgrádba komoly pénzösszegekkel felszerelve Donovan,15 s a szerb hatalmi mohóság, a félmillió font meg az öt millió dollár megteszik a magukét. Donovan érintkezést vesz fel a pánszláv, elsősorban bizonyos katonai körökkel, akikkel lényegében azt közli, hogy Németország teljes bekerítése Oroszország és az Egyesült Államok hadbelépésével küszöbön áll, az orosz-német háború csak hetek kérdése és Jugoszláviának a szláv testvér oldalán a helye. Az adott helyzetben azonnali jugoszláv katonai akcióra van szükség Olaszország ellen. Anglia Görögország fegyveres támogatásáról is biztosítja a szerbeket, és ígéri, hogy Magyarország semlegessége felől is gondoskodni fog. A saját frontján is egyelőre katonai inferioritásban lévő Anglia kormánya természetesen tudja, hogy ezt a vállalkozást említésre méltó katonai erővel támogatni nem lesz képes, s a magyar semlegesség kilátásba helyezése is csupán a kellemes angolmagyar diplomáciai viszony puszta tényén alapul. Sőt Churchill azt is tudja, hogy a szerződésszegésre a német visszaütés kemény lesz, pontosan olyan kemény, mint amilyen hasonló esetben Angliáé lenne, s ha egy ilyen ütés felfogására két nagyhatalom együttes ereje nem volt képes egy évvel ezelőtt, nem lesz képes a 15 milliós Jugoszlávia sem. Pillanatnyilag azonban csak az Időnyerés fontos Anglia szempontjából, a következményeket majd a szerbek viselik. 15

A háború utáni politikai irodalomban szerb részről szemrehányásokat tettek Angliának az Anglia mellett így kiállt szerb emigráció cserbenhagyása miatt. A polémia során az angol válasz mindennemű hálakötelezettség egyenes visszautasítása volt azzal, hogy ezt a szolgálatot. annakidején készpénzzel megfizették. Aki ezt a feleletet angol részről adta a szerbeknek, az ifj. Seton Watson volt.

97

Felhasználva a "németbarát" Pál régensherceg horvátországi távollétét, a repülőtisztek rajtaütésszerűen őrizetbe veszik a Cvetkovics kormány tagjait, megszállják Belgrád fontos épületeit, Simovic behatol a királyi palotába, a 15 éves gyermekkirályt sebtiben kinevezi "királynak", aláírat vele egy proklamációt, majd reggel betanított tömegeket küldenek Belgrád utcáira, amelyek szavalókórusokban ordítozzák: "Inkább háborút, mint szerződést, inkább halált, mint szolgaságot". Inzultálják a német követet, leköpködik gépkocsiját. A puccsszerűen eltávolított kormány helyett Simovic alakít egy németellenes kormányt március 27-én. Mindezzel egyidejűleg azonnal "rendszabályok" és egyéb atrocitások kezdődnek a jugoszláviai németek ellen. A tett nemcsak önmagában véve, hanem főleg éppen szerb szempontból nyilvánvalóan felesleges, értelműen és ostoba. Éspedig nemcsak másfél évtizedes távlatból szemlélve az, hanem akkor is az volt, és különösen annak kellett lennie s z e r b s z e m p o n t b ó l egy olyan magas politikai intellektus szemében, mint Winston Churchill. Winston Churchill kiváló stiliszta, élesszemű megfigyelő, és Anglia és Németország viszonyát kivéve, mindenben józan judíciuma van. Mindezeken felül egy kissé száraz, pátoszmentes, sőt enyhén cinikus, a dolgokat rendkívül magasról szemlélő, fölényes, egykedvű és éppen ezért igen élvezetes stílusa van. Nos, ez a pátoszmentes Winston Churchill, a maga magasrendű intellektusa által f e l t é t l e n ü l érzett enyhe lenézés helyett ezt a két meggyőződés nélküli és üresen puffogó mondatot írja le az esetről: "A katonai hőstett megindította a nemzeti vitalitás hullámverését. Egy idáig rosszul kormányzott, rosszul vezetett és tevékenységében bénított nép a visszatartottság érzésétől régóta kínozva vakon és hősiesen zúdította harcikedvét a zsarnokra és hódítóra éppen hatalma tetőpontjának pillanatában. "16 16

Winston Churchill: The Grand Alliance, 144 l. A két mondat nyilvánvalóan a szerb közvéleménynek van addresszálva, a természetesen a "katonai hőstett" (néhány miniszter letartóztatása és a másnapi köpködés) kifejezés

98

Jugoszláviára nézve a tett egyetlen politikai eredménye az angol miniszterelnök emlékirataiba beleírt fenti két laposan puffanó és hamisan csengő mondat. Minden egyéb pusztulást, szenvedést, halált, borzalmat, összeomlást, bombázást, katonai megszállást, majd végül kommunista uralmat hozott a szerb népnek, és hontalanságot, földönfutást, megalázást a "katonai hőstett" inszcenálóinak. Az orosz háborúra készülődő németek meglepő fegyelmezettséggel hajlandók lettek volna nemcsak a puccsot és az inzultusokat, hanem a szerződés felbontását és a jugoszláviai németek elleni atrocitásokat is lenyelni. Az egykori német sajtó hangja az eset után négy napon át meglepően békülékeny.17 A puccsot követő negyvennyolc órán belül megjelenik azonban Athénban (és talán Belgrádban is) Eden angol külügyminiszter, amely után Jugoszlávia mozgósít és csapatösszevonásokat hajt végre az északi és északnyugati határon. Így négy nap alatt nyilvánvalóvá válik, hogy a. belgrádi tett angol tett volt, háborús akció volt, támadás bevezetését jelenti, és így a fegyveres konfliktus elkerülhetetlen, bármennyire is hajlandók volnának ezt a Szovjet ellen készülő németek elkerülni, s az adott körülmények között az egyetlen észszerű dolog a kezdeményezést átvenni. Íme, ez a balkáni német invázió megindulásának rövidre fogott, de hiteles története. Az elindított istenítélet következményeinek elhárítására az angol kormány összesen két dolgot tett. Kihajózott néhány ausztráliai katonai egységet Görögországban, amelyeket az afrikai

17

éppúgy primitív olvasónak szánt túlzás, mint a „zsarnok hódító" kifejezés alkalmazása egy szövetséges hatalomra, amely éppen békét akar a térben még áldozatot árán is. A német sajtó teljesen kormányirányítás alatt áll a nemzetiszocialista államban. Ha tehát ez az irányított sajtó 27-én, 28-án, 29-én, sőt még 30-án is békülékenyen és tartózkodóan foglalkozik a belgrádi eseményekkel, ez feltétlenül a német kormány álláspontját fejezi ki és azt a tényt, hogy Németország el akar kerülni minden konfliktust a Balkánon. Az egykorú angol sajtó ezzel szemben feltűnően agresszív. A márc. 27. 28. 29. 30. 31.-i számok sugározzák a német-szerb konfliktus utáni vágyat. A két sajtó egykorú példányai beszédes dokumentumai a háborús felelősség kérdésének, amit mellesleg már eldönt a puszta tény, hogy a puccsot nem Németország, hanem Anglia inszcenálja.

99

frontról vont el,18 és hadüzenettel fenyegette meg Magyarországot19 arra az esetre, ha az a vele egy táborba tartozó Németország katonai erőit keresztül engedi Jugoszlávia ellen saját területén. Mind a két tett tragédiákat vont maga után. Magyarország, amely minden áron kívül akart maradni. a konfliktuson, elképesztő helyzetbe került, nemcsak azért, mert 18

Erről meglepő és nem kevésbé keserű összefoglalót ad Gavin Long "Australia in the War of 1939-45" c. könyvének "Greece, Crete and Syria" c. második kötetében (Australian War Memorial kiad. Canberra, 1954). A könyv szerint a balkáni kaland nemcsak azzal járt, hogy az odairányított ausztráliai és újzélandi csapatok csaknem teljes egészükben megsemmisültek, miután a vezérkaruk repülőgépen eltávozva sorsukra hagyta őket, hanem azzal is, hogy elvezénylésük következtében az afrikai front gyengült meg végzetesen. Az egész ügy egyébként W. Churchill személyes műve volt, s úgy jött létre hogy – az idézett könyv szerint – Ausztrália londoni megbízottjával azt közölték, hogy a tervvel az ausztráliai erők főparancsnoka Blamey egyetért, Blamey-vel meg Egyiptomban azt, hogy azzal Ausztrália londoni megbízottja, R. Menzies ért egyet. A dolog mind a kettőt meglepetésként érte. 19 Ullein-Reviczky Antal volt követ "Német háború orosz béke" (Guerre Allemande-Paix Russe) c. könyvében állítja ezt, előadva, hogy az akkori londoni magyar követ (Barcza György) azt táviratozta kormányának, hogy a Foreign Office közölte vele, hogy amennyiben a magyar kormány keresztül engedi a német erőket magyar felségterületen Nagy Britannia hadüzenetével kell számolnia. Ezt az előadást a fent idézett könyv vonatkozó helyeire hivatkozva (89 és köv. lapok) Winston Churchill is átvette The Grand Alliance könyvébe (146-147 lapok). Amint e sorok írójának a tárgyban folytatott vizsgálódásai mutatják, a fentiek nem felelnek meg a valóságnak. Az igazság az, hegy a londoni Foreign Offfice n e m fenyegette meg Magyarországot hadüzenettel hanem csak a "diplomáciai viszony megszakításával", ezzel is csak esetleges formában. A magyar követ azonban, nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy kormányára ráijesszen a valóságnak meg nem felelően hadüzenetet jelentett. A dolog legközvetlenebb tragikus következménye gróf Teleki Pál miniszter elnök öngyilkossága és egy általános angol-ellenes felháborodás lett Magyarországon, – amely az angolok irányában barátságos politikai tényezőket félresöpri, majd magyar részről vezet hadüzenethez. Miután a londoni magyar követ misztifikációja kitudódik, Teleki utóda, Bárdossy László hazarendeli, tettéért őrizetbe véteti. A kormányzó egyenes parancsára azonban szabadlábra helyezik, külföldre szökik, és egész a háború végéig intenzív tevékenységet folytat az ellen, amiért honfitársai százezerszámra áldozzák életüket. A fentiekről részletesebben a szerző "Teleki Pál tragikus halálának háttere" c. alatt a sao-paulói Magyar Egység 1956 szept. 20-i számában publikált tanulmánya számol be.

100

tulajdon szövetségesének, az első világháborúban bajtársának s a megaláztatásban osztályosának ezt a kívánságát egyszerűen nem tagadhatta meg20 és főleg nem tagadhatta meg a nélkül, hogy a nyolcszoros túlerejű szomszédos nagyhatalom le ne gázolja, hanem azért is, mert a jugoszláviai fordulat a németekével azonos magyar-jugoszláv szerződésnek is hatálytalanítása volt. A szerb gesztus tehát lényegében Magyarország ellen is irányult, s az angol külpolitika, a jelek szerint legalább, nem kevesebbet követelt, mint hogy az angol politika által Versaillesben tönkretett és az ellenfél táborába kergetett Magyarország önmaga feláldozásával védje meg saját e l l e n s é g é t , mert ha ezt nem teszi, hadi állapotba kerül Angliával. Bármit tesz is tehát, az mindenképen háborút jelent, amit semmi áron nem akart, mint ahogy annakidején egy negyedszázaddal előbb sem akarta. Helyzet, vonatkozások, szereposztás, minden tökéletesen ugyanaz volt. A londoni követ távirata után a kormány bénult volt és tehetetlen. A pusztító dilemmát a magyar kormányzat két áldozatos tagja próbálta megoldani. Az egyik a vezérkari főnök volt, aki, hogy a kormány és a nemzet válláról a rettentő felelősséget levegye, kormányengedély nélkül, saját személyes felelősségére engedélyt adott az átvonulásra, és később "háborús bűnös"-sé lett érte. A másik, a miniszterelnök pedig, ősrégi magyar főnemesi család tagja, tragikus sorsú nemzetének szerelmese, nemzetkőzi tiszteletnek örvendő személyiség, gróf Teleki Pál, magyar főcserkész, Lord Baden Powellnek a világ főcserkészének kijelölt utóda, hogy nemzetének ártatlanságát és kényszerhelyzetét a világ előtt demonstrálja, egy grandiózus cserkészkötelességteljesitésképen gyóntatóatyjánál meggyónt, megáldozott és főbelőtte magát. A jugoszláv végzetet azonban nem lehetett feltartóztatni. A németek a "vakon és hősiesen" végrehajtott puccstól és köpködéstől számított egy hónap alatt Jugoszláviát az ugyancsak Németország ellen fordult Görögországgal együtt legázolták. Mikor 20

Magyarország ezt a lengyelek érdekében egyszer már megtagadta, s az ára a német elhidegülés lett. A magyar-német elhidegülés Lengyelország szovjet szövetségben történt megtámadása óta állandóan mélyül. A magyar közvélemény különösen a szovjettel való szövetkezést vette rossznéven a németektől.

101

a görög miniszterelnök látta, hogy az olaszokkal szembeni kedvszó béke helyett amit eldobott, mi következik hazájára, ő is főbelőtte magát.21 A két miniszterelnökön kívül meghalt a Balkánon körülbelül egy millió ember, Jugoszlávia szétesett, de mint Churchill The Grand Alliance című könyvében22 megállapítja, az egésznek megvolt "az a kitűnő eredménye", hogy pontosan hat héttel késleltette a Szovjet elleni hadműveletek megindítását és így a "nagy szövetségesnek" hat héttel több ideje volt felkészülni Európa elpusztítására. A közvetlen katonai kalandok inszcenálása az angolszász tevékenységnek azonban csak egyik felét jelentette. A másik a tér belső erejének állandó bomlasztása volt, s erre a szövetségesek politikáig elsősorban a térben élő zsidóságot használta fel. A konfliktusok veszélyes és tragikus bonyolultságát ez még tovább növelte, s a németeken kívül a kisebb szövetségeseket is oly háborús rendszabályokba hajszolta bele a zsidósággal szemben, amelyek aztán egy más területen váltak tömegtragédiák okozóivá. Az így előálló konfliktus lényege az volt a németekkel szövetséges államokban, hogy ugyanakkor, amikor nemzeti érdekeik és belső aggodalmuk miatt csak félszívvel akarhatták a nyugtalanítóan hallgató németek győzelmét, súlyos ellentétbe kerültek Oroszországon és a bolsevizmuson kívül saját zsidóságukkal is. A helyzet tragikus fonákságát az húzta alá, hogy ezek az országok "antiszemita" velleitásukat m e s s z e m e g h a 1 a d ó , nem politikai, vagy világnézeti, hanem egyszerűen h á b o r ú s rendszabályokra is kényszerültek részint a szervezett zsidó defetizmus és szabotázscselekmények, részint a háborús szempontból teljesen jogos ilyen irányú német követelések miatt, s ez a tény 21

A kép történelmi teljességéhez tartozik, hogy a görög kormány sem akarta ezt a kalandot. Mikor még ugyanezen év januárjában Wavell tábornok Churchill rendeletére a görögöket az olasz háború folytatására igyekezett rávenni, és Anglia részéről teljes katonai támogatást ajánlott fel, határozottan elutasították. Csak és kizárólag a jugoszláv fordulat és a jugoszláv-angol támogatás kilátása változtatta meg a görög álláspontot, s az itt bekövetkezett csalódás adta a pisztolyt Korytis kezébe. A görög tragédia Konstantin görög király első világháborús tragédiájának megismétlődése volt. 22 146. lap.

102

szintén a német győzelemhez fűzte sorsukat, ugyanakkor, amikor süvük mélyén rettegtek tőle. Még veszélyesebb jövőt jósolt azonban az orosz külpolitikai és ennek függvényeképpen a kommunista-zsidó23 belpolitikai győzelem, s e két kilátás között tépelődött nyugtalanul a középeurópai lélek mindenfelé, különösen azonban azoknál a népeknél, amelyek számára sem őszinte német, sem őszinte szláv orientáció nem volt lehetséges, hiszen ezek a népek nem minden jogalap nélkül akarták saját hazájukat saját maguk számára birtokolni, és abban önvédelmi háborújukat veszélyeztető, az ellenséggel cimboráló belső ellenséget nem megtörni, viszont az egyre jobban elmérgesedő zsidókérdés megoldása megint csak egy német győzelem után lett volna lehetséges. A két érdek ezen összeférhetetlensége jelentette a másik két malomkövet, a középeurópai tragédia másik szorongató és bonyolult vonását. A helyzet további komplikáltságát és további veszélyeit jelentették a térben operáló különböző "szervezetek", a "Volksbund", amely a német győzelem esetére jelentette csaknem 23

A Németország és annak nácizmusa ellen harcoló zsidóság elkerülhetetlenül és szükségképpen támogatja az ugyancsak Németország és annak nácizmusa ellen harcoló bolsevizmust s ezt már csak opportunizmusból is folytatja a háború befejezése után is, sőt egy példátlan méretű politikai vérengzéssel szálláscsinálójává válik a bolsevista rendszernek mindenütt a vasfüggöny mögött. Abszolút értelemben mégsem lehet a zsidóságot bolsevistának kategorizálni, annak ellenére sem, hogy a bolsevizmus irányítói között ijesztően magas a zsidók arányszáma Oroszországban éppúgy, mint a vasfüggöny mögött mindenütt, sőt annak ellenére sem, hogy a Szovjet javára a kémkedést feltűnően nagy számban zsidók végzik. Abban az értelemben azonban, ahogyan a bolsevizmus ellen a németekkel együttharcoló és a nácizmus irányában már csak ennek következtében is több-kevesebb engedményt tevő nemzeteket és magánosokat "progermánnak", "nácinak", "fascistának" bélyegezték, elsősorban éppen a zsidók, egy háborús magatartás alapján, a zsidók is joggal nevezhetők és kategorizálhatók bolsevistáknak. Ha ugyanis a németekkel való együttharcolás önvédelmi kényszere és az ezzel járó politikai és világnézeti opportunizmus valóban "nácizmus" és egy valóban náci hányad elegendő egy egész nemzet kategorizálásához, akkor a szovjettel való együttharcolás önvédelmi kényszere és az ezzel járó politikai és világnézeti opportunizmus is "bolsevizmus" és egy valóban bolsevista hányad elegendő az egész zsidóság kategorizálásához. A fenti szövegben használt „kommunistazsidó" kifejezés erre a körülményre kíván reflektálni.

103

ugyanazt, amit a kommunisták földalatti szervezetei és a zsidóság egy orosz győzelem esetére jelentettek. Középeurópa és a Balkán államférfiainak ebben a valóban pokolinak nevezhető helyzetben kellett kormányozniok népeik kicsi hajóit, amiket az egykori nagyhatalmi keretek védő töltései mögül olyan mohó vággyal lökött ki a Versaillest szomjazó és előkészítő szláv apák ambíciója a "szabadság'", a "függetlenség", a "népek önrendelkezési joga" és egyéb jelszavak szenvedélyes igézetében a nyílt tengerre, amelyről íme kiderült, hogy – viharai is vannak . . .

104

VI. AZ "ANTIBOLSEVISTA MISSZIÓ” 1. Amióta napvilágra került a szlavobolsevizmus igazi arca és szándéka (amelyről igen nehéz volna megállapítani hogy bolsevista, vagy szláv vonás-e az ijesztőbbik), és a veszély, amit az az egész világra jelent, és mióta immár az egész világ előtt nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetlen európai antibolsevista erő széttaposása a világtörténelem egyik legtragikusabb tévedése volt, azóta egyre gyakrabban bukkan fel az utolsó negyedszázad történéseinek elemzése során az állítás, amely Németországnak és szövetségeseinek antibolsevista missziójára vonatkozik és a nyugati világ részéről ennek az antibolsevista missziós tevékenységnek hátbatámadását kéri számon. Vannak, akikben szilárdan él, sőt a tragikus fejlődéssel párhuzamosan még tovább szilárdul ez a meggyőződés, vannak viszont, akik tagadják ennek igazolt voltát, s a hitleri politika nyilvánvaló tervének, a Középeurópára. irányuló expanziónak valóban letagadhatatlan tényén kívül elsősorban arra hivatkoznak, hagy annak az államnak az esetélven amoly képes volt szövetségre lépni a bolsevista Oroszországgal Lengyelország megsemmisítésére, sőt céljai érdekében képes volt a bolsevizmus szolgaságába lökni Európából 360.000 négyzetkilométert és 23 millió európai embert, az 1939-i német-orosz egyezmény által, nem lehet antibolsevista missziótudatról és magatartásról beszélni. Akár a német "antibolsevista missziót", akár annak a nyugati világ részéről történt hátbatámadását pontosan és igazságosan megítélni meglehetősen bonyolult dolog, s a zavarnak mindjárt első és legfőbb oka a kétféle szempont és kiindulás, amik szerint ezt a kérdést széltében-hosszában kezelik, nevezetesen, hogy mint erkölcsi kérdést vizsgáljuk-e azt, vagy csupán mint politikai, tehát gyakorlati tényt. Mint gyakorlati tényhez, a történtekhez nem sok hozzátennivaló van. Oroszország és bolsevizmusa az emberiség történetének legnagyobb veszedelme, s erre a nyugati politika vezetőinek a 105

második világháborút megelőző időből is ezer bizonyíték és intelem állott rendelkezésére. Ez ellen a németek és szövetségeseik a végső összeroppanásig harcoltak, s ebben a harcukban a nyugati világ segítség helyett minden rendelkezésre álló katonai erővel támadta őket, sőt e támadáson túlmenően is minden eszközzel támogatta az oroszt és ezzel a bolsevizmust. Gyakorlatilag tökéletesen mindegy, hogy a későbbi leszámolás biztos tudatában, taktikai okokból kötött-e vele Németország katonai szövetséget, vagy sem, sőt az is mindegy, hogy Németország és szövetségesei Európa védelmében tették-e ezt, vagy csak saját érdekükben, éppúgy, mint ahogy az is közömbös volna, még ha igaz volna is, hogy az eseményeket irányító nyugati személyeket az orosz "rászedte", tehát nem tehetnek arról, hogy az oroszról az a megdöbbentő dolog "sült ki", ami kisült. Gyakorlatilag tökéletesen elég az, hogy Európát olyan katasztrofális helyzetbe hozták, amilyenben még soha történelme során nem volt, s amibe a nyugati politika magatartása nélkül semmi esetre se került volna. Mivel Németországnak és szövetségeseinek tette elvitathatatlanul ezen katasztrofális helyzet bekövetkezésének a lehetőségét akarta megszüntetni, és mivel ebben Németországot és szövetségeseit a nyugati hatalmak, éspedig a legpozitívabb és legprogramatikusabb formában, akadályozták meg, gyakorlatilag volt antibolsevista misszió is, és hátbatámadás is. Mint erkölcsi kérdés a dolog már sokkal bonyolultabb és sokkal fontosabb is, mert "háborús bűnösökként" és "hazaárulókként" kivégzett emberek ezreinek és népek egész sorának bűnösségéről, vagy ártatlanságáról, valamint Európa védelmében meghalt és megrokkant katonák millióinak becsületéről, hadifogságokban elszenvedett megaláztatásaikról, súlyos háború utáni hátrányaikról van szó a múltat, és egy rettentő felelősségről a jövő borsalmait illetően. Mindenesetre az "antibolsevista misszió" felől is, de a "hátbatámadás" kérdéséről még százszor inkább, kidomborodik a már eddig nyilvánosságra jutott diplomáciai anyagból is egy csomó elkedvetlenítő, sőt nem egy esetben egyenesen megdöbbentő vonás. Tisztán kidomborodik, hogy a német politikai magatartás távolról sem volt abszolute c s a k ideális és c s a k önvédelmi 106

és Európavédő magatartás, tehát nem állt az antibolsevizmus kizárólagosságának elvi és erkölcsi magaslatán, mert azt beszenynyezte egy csomó nagyonis az antibolsevizmuson túlfekvő haszonszerzés, önzés, apróbb-nagyobb hűtlenség, és főleg hatalmi mohóság. Egyszerű szavakkal a nemzetiszocialista Németország nem volt az a gáncsnélküli kereszteslovag, amivé az érdekeltek Németországban és Németországon kívül át akarják retusálni, hanem, hogy a hasonlatnál maradjunk, sokkal inkább a hanyatló középkor hivatásos zsoldosa volt, aki a hadviselést zsákmányolásra használta fel. Mégis azonban katona volt, s bármennyire is fontos motívuma volt a zsákmány, erő volt, amely harcolt és az ellenfél m e g v á l a s z t á s a által erkölcsi magatartást is képviselt. Sőt, a tárgyilagosságnak meg kell állapítania, hogy nem csupán közvetve és járulékosan, a dolog természeténél fogva, hanem programatikusan, tehát tudatosan védte egyéni céljain túlmenően i s az európai emberiség legnagyobb értékeit amikor 1941-ben a támadó és ellenséges Anglia helyett a zsarolni akaró szövetséges, Oroszország ellen támad. A "hátbatámadók" részéről viszont elsősorban éppen az ellenfél és fegyvertárs kiválasztásának e l v i vonása hiányzik, s ha azt felelőtlenség is volna állítani róluk, hogy az európai emberiség tudatos kiszolgáltatása lett volna céljuk, az önmagukon és saját érdekeiken kívül senki mással és semmi mással nem törődő önzés, sőt a saját érdekeik oltárán a mások, kívülálló gyengébbek értékeit is lelkiismeretfurdalás nélkül elégető kíméletlenség és az érdekeiket keresztezőkkel szembeni kalmárirgalmatlanság éppolyan határozottan felfedezhető mindabban, amit a tények, háború és háború utáni sajtójuk és politikai irodalmuk, valamint a nyilvánosságra került eddigi diplomáciai anyag a történelem kritikája számára már rendelkezésre bocsájtott, mint amelyen feltűnően hiányzik tevékenységűk egészéből minden, sajátmagukon kívül másokra is érvényesülő, tehát e r k ö l c s i igyekezet.1 Tetteik láncolata töretlenül mutatja ezt. Ezen tettek sorában erkölcsileg a legmegrendítőbb az, hogy a német tettek közül ép1

Az "Atlantic Charter" nem volt tett, még csak igyekezet sem. Az Atlantic Charter néhány üres frázis deklarálása. A felbíztatott lengyelség cserbenhagyása Anglia részéről viszont egyszerűen megdöbbentő.

107

pen a legeurópaibbal, a legerkölcsösebbel és tiszteletreméltóbbal, az ellenfél megválasztásában megnyilvánuló attitűddel élnek legjobban vissza, amikor a németek bolsevizmus ellen fordulásában nem néznek egyebet, mint egy kihasználható taktikai lehetőséget. S ez az a pont, ahol saját érdekeikért hidegvérűen feláldozzák az egész kontinenst, s ahol a "hátbatámadás” pregnáns kifejezésre jut. A többi már csak alátámasztja ezt. A Lengyelországgal szembeni német követelés kérlelhetetlen elutasítása Anglia részéről, és mivel ennek az elutasításnak érvényesítésére önmagában gyenge, a konfliktusba a népek egész sorának belerántása s a konfliktusnak világkatasztrófává növelése, végül pedig a lengyelekre nézve a németekénél sokkal sérelmesebb orosz követelés e l f o g a d á s a , a háború végén, nemcsak a borzalmas áldozatokat hozó szövetségeseknek, hanem az e l l e n f e l e k n e k is a becsapását jelenti. Sőt becsapását jelenti a háború és annak következményei miatt közvetve szenvedő semleges európai népeknek is, mert l e h e t e t l e n volt Lengyelország egy részét idegen szupremácia alá engedni és ennek megakadályozására e l k e r ü l h e t e t l e n volt a borzalmas világháború, és ez esetben Lengyelország (sőt vele egész Középeurópa) orosz szupremácia alá kerülését is meg kellett volna akadályozni m i n d e n á r o n és minden kockázattal, vagy egy ilyesmibe kénytelen-kelletlen, de elégséges erő híján bele l e h e t nyugodni, akkor viszont az egész kontinens érdekét szolgáló antibolsevista vállalkozás hátbatámadása (s vele az egész kontinens rombadöntése) elkerülhető volt. Sőt, ha már egy eléggé meg nem gondolt lépés morális kényszere, a harc heve és a világtörténelem legdrágább győzelmének konok akarása abba a helyzetbe hajszolta Angliát és Amerikát bele, hogy az egész kontinensnek és 350 millió lakosának békéjét, nyugalmát, életét, vagyonát, biztonságát és jövőjét kockára kellett egy hazárdjáték során vetnie azáltal, hogy a bolsevizmusnak egy óriási esélyt adott, erkölcsi kötelessége lett volna a jogtalanul kockára vetett kontinenssel szemben az orosz zsarolással kellő időben erélyesen szembefordulni, amit a néma erő maradékának meg kímélésével minden harc nélkül teljes eredménnyel már 1944 szeptemberében megtehetett volna a teljes győzelem és – egyetlen egy kivételével – a velejáró összes eredmények biztosítása mellett is. Ez az egyetlen egy: az – akasztás volt. Anglia és 108

Amerika a győzelem összes igényelhető eredményein kívül még akasztani is akart, és kizárólag azért harcolt 1944 szeptemberétől, amikor a németek ezen az egyen kívül m i n d e n feltételt elfogadtak volna már, a teljes megsemmisítésig, kiszolgáltatva ezzel nemcsak a kontinenst, hanem ö n m a g u k a t is a Szovjet kénye-kedvének, és így betetézve a hátbatámadás tényét. A casablancai elhatározás, amely egy ilyen lehetőséghez a hidat égette fel, megbocsáthatatlan tett volt. Ez ugyanis a németek háborújának már csak, és par excellence antibolsevista misszióját támadta hátba. Az "antibolsevista misszió" és a "hátbatámadás" két ellentétes szerepkörét talán úgy lehetne jellemezni legkorrektebben, hogy a tengelyhatalmak politikájának v o l t ideális és Európára, sőt az emberiség egész egyetemére tudatosan vonatkoztatott elvi, tehát erkölcsi mennyisége i s , a nyugati hatalmak politikájának azonban kizárólag c s a k gyakorlati és csak sajátmagokra vonatkozó mennyisége volt. Az emberiség szabadságeszméinek megvédésével kapcsolatos frázisaik csak frázisok voltak igazi okaik és céljaik elburkolása érdekében. A megítélésnek két sarokpontja van. Az egyik az, hogy tudták-e az angol politika irányítói már a kezdet kezdetén, hogy a bolsevista Oroszország segítsége nélkül háborút Németország ellen nem nyerhetnek, vagy csak már harc közben derült ez ki, és szorongatott helyzetükben nyúltak ehhez az Európaellenes fegyverhez; a másik meg az, hogy volt-e a tengelyhatalmak, elsősorban Németország részéről pozitív és mérhető mennyiségű, a közvetlen gyakorlati és nemzeti érdekeken kívül eső, tehát elvi és missziós önzetlenségű antibolsevista elem, mert ha volt, akkor az oroszországi háború tényével e g y ü t t ez már erkölcsileg is antibolsevista misszió, s ha volt antibolsevista misszió, akkor volt "hátbatámadás" is. Az első kérdésre habozás nélkül azzal felelhetünk, hogy tudták, mégpedig évekkel a háború kirobbanása előtt. Tudta a Chamberlain csoport, amely éppen ezért akarta minden áron elkerülni a háborút, de tudta a Churchill csoport is, amely éppen ezért sürgeti állandóan az oroszokhoz való közeledést. Sőt éppen ezért üzennek Lengyelország megtámadása miatt c s a k a németeknek háborút. 109

A második kérdést meg tulajdonképpen már az eldönti, hogy a marxizmussal, mint aktív erővel, mint támadó pozitívummal az u.n. liberális demokrácia nem mint egy másik támadó pozitívum, hanem mint negatívum áll szemben, úgy, mint a mérges folyadék aktívumával szemben a n e m mérgezett víz indifferenciája (a hasonlat c s a k hasonlat kíván lenni és nem kvalifikáció), míg a nemzetiszocializmus aktív ellenmérget jelent és a nyugati világ í g y i s s z e m l é l t e . A "bal"-lal a "közép" nem áll szemben. A "bal"nak ellentéte a "jobb". Ezen összefüggésekből folyó konkrét politika tehát szükségképpen nem tartalmazott a nyugati demokráciák részéről semmi programatikusat a bolsevizmus ellen, de szűkségképpen tartalmazott ilyet a fasciszta államok részéről. Ha tehát az amerikai politika kilépve indifferens lényegéből az egymással szembenállók közül nem a mindenki ellen irányuló bolsevizmus ellen támad, hanem a mindenekfölött a bolsevizmus ellen irányuló antibolsevizmus ellen szegődik Európa nyilvánvaló érdekeivel és kétségtelenül többségi véleményével2 ellentétben, akkor ezt ésszerűen csak önző okokból teheti. Mindenesetre kell vetnünk egy fénycsóvát arra, amit minderről a tények mondanak, mert absztrakciókkal a kérdés nem dönthető el, még elvileg sem.

2. A forradalmasító, nyugtalanságokat és zavarokat szító, fenyegető tevékenység, ami Oroszország részéről a háború befejezése óta annyira közismertté és rettegetté vált az egész világon, s ami mostanában már a szó szoros értelmében világdimenziókat öltött, a két világháború közti időben Európában a jobboldaliság európai előretörése következtében csak Spanyolországban jutott esélyekhez s ezért ebbeli tevékenységét Moszkva oda koncentrálta. Az orosz cél – ma már úgy hisszük még nyugati közvélemény előtt se kell bizonygatni – egy szélsőbaloldali, marxista hídfő kiépítése volt Nyugateurópában egy későbbi offenzíva számára, s abban az időben erre egyedül a spanyol talaj látszott alkal-

2

Európa lakosságának, beleértve Franciaországot és Angliát is, túlnyomó többsége antibolsevista.

110

masnak, ahol a belső szociális, gazdasági és politikai viszonyok teljesen züllöttek voltak. XIII. Alfonz és Primo de Rivera távozása után, akik maguk is csak egy erőszakos diktatúrával tudták a rendet úgy, ahogy fenntartani 1930-ig, ez az ország forradalmak és ellenforradalmak, sztrájkok, zavargások, nyugtalanság, erőszakoskodások és egyéb belső zavarok, tehát a menetrendszerű moszkvai munka állomásain át halad a bolsevizálódás felé. A tünet a versaillesi preferenciák birtokában önmagukat külsőleg-belsőleg erősnek érző nyugati államokat nem érinti, hiszen Oroszország messze van, sőt a politika klasszikus szabályai szerint a belsőleg gyenge és veszélytelen szomszédság még előnyös is. A belső spanyol okok mellett – amik kisebb vagy nagyobb mértékben megvannak mindenütt, csak fel kell őket piszkálni mint ahogyan manapság is mindenfelé, kétségtelenül Moszkva keze és pénze működött a szélsőbaloldali erők aggasztó növekedése mögött. S az 1935-ös választáson a munkásság és a titkos kommunista alakulatok szervezettsége, szemben a nem marxista spanyol többség- a vidék tunyaságával és szervezetlenségével, egy a valóságos népakaratot n e m fedő választási eredményt hozott létre, amelyben a kommunista erők ijesztő növekedése volt a legfeltűnőbb. A választás eredményeképpen uralomra került rezsim ijesztő tempóban radikalizálódik és csakhamar olyan baloldali szélsőségekbe leng ki, hogy a nemzeti és keresztény eszmék végveszélybe kerülnek és Oroszország mellé egy másik kommunista állam van születőben. Ez végre megmozdította a spanyol középosztályt, a katolicizmust és a parasztságot. Franco és Mola tábornokok vezetése alatt forradalom tört ki a baloldali kormányradikalizmus ellen. A kommunista kormánycsapatok, terroralakulatok és a csőcselék borzalmas dolgokat visznek véghez. Templomok, kolostorok égetése, papok keresztre feszítése, apácák megbecstelenítése és egyéb, a jelenlegi orosz tapasztalatokból oly közeli ismerős szörnyűségek mennek végbe, amik megrázzák Európa tisztességes közvéleményét. Francóék maroknyi erejének teljesítménye valóban hősies a kormány teljes hatalmával fellépő túlerővel szemben. Az Alcazar 111

védőinek hősiessége a 20. szd. hőstetteinek egyik legragyogóbb példája, amelyen a maga idejében a kontinens minden igaz embere és minden férfiassága lelkesedett, s Európa ifjúságának romantikus lelkületű tagjai önkéntes alakulatokban siettek Spanyolországba Francoék megsegítésére, éppúgy, mint egykor dédapáik, a Lafayettek, Byronok, Bem Józsefek, Guyon Richardok, Klapka Györgyök, Türr Istvánok és velük ezrek és ezrek tették az amerikai, görög, olasz, magyar szabadságharcok idején, hiszen az embereket a lelkesedés mellett fűtötte a felháborodáson kívül az a tény is, hogy a spanyol kormányt viszont külföldi kommunisták önkéntes alakulatai támogatták. Franco harca nemcsak indokolt, hanem kétségtelenül rokonszenves is volt a kontinentális és tengerentúli közvélemény előtt, s mikor a fasciszta Olaszország és a nemzetiszocialista Németország, akik abban az időben még nem voltak szövetségesek, nemhivatalos formában, önkéntes alakulatokkal, fegyverekkel, lőszerrel és repülőkkel támogatták azt – mint ahogy Finnország is csupán nem-hivatalos támogatásban részesülhetett a Versailles által megrendszabályozott államok részéről –, azonfelül, hogy az igazabbik oldalon álltak, pozitív antibolsevista magatartásról tettek tanulságot. A német meg az olasz "antibolsevista missziónak" nyitánya tehát ez, s az Antikomintern-Paktum és a Szovjet elleni háborún át Olaszország és a többi szövetségesek részéről töretlenül, s Németország részéről is csupán egy töréssel. i n n e n vezet az antibolsevista út tíz esztendőn keresztül az összeomlásig. A verbális antibolsevizmuson, a saját tömegeik antibolsevista átnevelésén és a doktriner szembenálláson felül a külpolitikai tényekben ez hát a helyzet az "antibolsevista misszió" terén s erről a magatartásról, amit tíz éven át gyanakvás és ellenségeskedés kísért, most már látnia kell a világnak, hogy az, a spanyolok, majd a finnek megsegítésén túlmenően, minden önző vonatkozás beleszámításával is valóban Európa védő tényt jelentett. A nyugati világ hivatalos politikáját mindez nem érdekelte. Nem érdekelte a bolsevista fenyegetés és nem érdekelte az antibolsevizmus sem. Nem érdekelte Spanyolország nyomorúsága, az orosz nép rabszolgai sorsa, nem érdekelték az emberi tragédiák, nem érdekelte a bestialitás, amelyért nem indított háborút, nem 112

érdekelte a bolsevista térhódítás ténye sem, éspedig nem azért nem érdekelte, mintha kommunistabarát lett volna, sőt nem is azért nem érdekelte, mintha már akkor antifasciszta lett volna, mert ebben az időben még annak sem lehetett nevezni, hiszen Olaszországot pl. nem fasciszta volta miatt közösítették ki, hanem afrikai gyarmati terjeszkedése miatt. A nyugati világ hivatalos politikáját az egész spanyol-komplexumból egyszerűen csak az érdekelte, hogy egy belsőleg szilárd és erős és nem az ő hatalmi körükhöz tartozó Spanyolországnak nem szabad megszületnie, mert az egy esetleges szövetségben Olaszországgal, a másik földközi-tengeri hatalommal az angol földközi-tengeri szupremáciát fenyegetheti. A jobboldaliság iránti passzív közönyön és a zsidóság aktív baloldali vonzalmán kívül ez volt a háttere és úgyszólva egyetlen motívuma annak a hivatalos politikai magatartásnak, ami nyugat felöl, elsősorban és mindenekelőtt nem is Anglia, hanem az Egyesült Államok részéről tapasztalható volt, s Amerika részéről ez a kiindulása a hátbatámadásnak. És hogy ez mennyire így volt, hogy mennyire teljes mértékben hiányzott egy általános európai érdek tisztelete és az emberiségért és az emberi értékekért való aggodalom ebből az éppannyira önző, mint amilyen szűklátókörű és egyoldalú álláspontból, annak sivár és megdöbbentő fotografiájaként álljon itt az Egyesült Államok akkori elnökének, Franklin D. Rooseveltnek a spanyolországi helyzet kapcsán Chicagoban, 1937 októberében tartott hírhedt "quarantine" beszédéből némi szemelvény: "A világpolitikai helyzet az utóbbi időkben fokozatosan rosszabbodott és ez súlyos gondokat és aggodalmakat okoz mindazoknak a népeknek és nemzeteknek, akik békében és barátságban szeretnének élni szomszédaikkal. Mintegy 15 évvel ezelőtt, amikor több, mint 60 nemzet kötelezte magát ünnepélyesen, hogy nemzeti céljai és politikája elérésére nem fog fegyvereket alkalmazni, magasra szöktek az emberiség reményei egy tartós nemzetközi békét illetően. A Briand— Kellog békepaktumban kifejezett magas igények nyomán támadt békeremény 113

azonban újabban növekvő félelemnek és zavarnak kezd helyet adni. A terror és nemzetközi törvénytelenség mostani uralma néhány évvel ezelőtt kezdődött el. Kezdődött szerződésszegéssel, más nemzetek ügyeibe való jogtalan beavatkozással meg idegen területre való behatolással, és már olyan fokot ért el, hogy a civilizáció alapjai vannak komolyan fenyegetve. A szabályozásokat és a hagyományos szokásokat, amelyek a civilizáció haladását jelezték a törvény, rend és igazság állapota felé, félre söpörtek. Minden hadüzenet, figyelmeztetés vagy igazságkeresés nélkül irgalmatlanul gyilkolnak polgárokat, asszonyokat és gyermekeket is beleértve, bombákkal a levegőből. Úgynevezett békeidőben ok és figyelmeztetés nélkül hajókat támadnak meg és süllyesztenek el tengeralattjárók. Nemzetek avatkoznak bele és vesznek részt olyan nemzetek polgárháborújában, akik sohasem ártottak nekik. Nemzetek, amelyek a szabadságot követelik maguknak, megtagadják azt a másiktól." "Ne képzelje senki, hogy Amerika meg fog menekedni azoktól a dolgoktól, amik most a világ túlsó részében történnek, hagy lehet irgalmat várni, hogy a nyugati féltekét nem fogják megtámadni, hogy nyugodtan és békésen és törés nélkül folytatódhatnak majd a civilizáció művei és erkölcsei". Ha azt akarjuk, hogy azok az idők ne érkezzenek ide is el, ha olyan világot akarunk, amelyben szabadon lélegezhetünk és félelem nélkül, és barátságban élhetünk, a békeszerető nemzeteknek el kell követniök mindent azoknak a tőrvényeknek és elveknek az érvényesítésére, amelyek egyedül képesek a békét megmenteni". "Akik féltik szabadságukat és elismerik és tisztelik szomszédaik jogát ahhoz, hogy szabadok legyenek és bé114

kében éljenek, azoknak együtt kell dolgozniok a törvény és erkölcsi elvek győzelmén, hogy a béke, igazság és bizalom fennmaradjon a földön. Az adott szóba vetett hitnek és az aláirt szerződés értékének vissza kell térnie. A ténynek, hogy nemzeti erkölcs éppúgy van, mint privát erkölcs, elismerésben kell részesülnie”. "Ezek szerint kényszerülve vagyunk, én is, ti ís, előre nézni. A világ lapossága 90 százalékának békéjét, szabadságát és biztonságát veszélyezteti a maradék tíz százalék, akik minden nemzetközi rend és törvény megszüntetésével fenyegetnek. Ennek a 90 percentnek, akik békében, törvény szerint és a századokon át csaknem egyetemesen elfogadott erkölcsi megállapítások szerint akarnak élni, minden bizonnyal kell és lehet találnia módot akaratának érvényesítésére". "Sajnos, valónak bizonyul, hogy a világ törvénytelenségének epidemiája terjedőben van". "Ha egy fizikai betegség epidemája terjedni kezd, a közösség karanténba helyezi a fertőzöttet, hogy megvédje a közösség egészségét a betegség terjedésétől". "S mindenekelőtt az a legfontosabb, hogy a békeszerető nemzetek békeakarata úgy jusson kifejezésre, hogy az visszarettentse azokat a nemzeteket, akik hajlamosak megsérteni egyezményeiket és mások jogait." Ez a beszéd fenyegetés, hazugság és uszítás. Csak aki ismeri a spanyol ügyet, annak körülményeit és a bestiális eseményeket, amik azt a spanyol kormány részéről kisérték, a helyzetet, amit az Egyesült Államok elnöke tökéletesen ismert, csak aki tudja, hogy az antibolsevista William C. Bullitt visszahívása után Joseph E. Davies az amerikai-szovjet barátság kimélyítésével megbízva akkor már egy éve van annál a moszkvai kormánynál, amelytől a világ a középosztály kiirtásán és 20 millió kulák likvidálásán kívül a kereszténység és általában a vallás 115

üldözését, az Isten megtagadását, vádlottak kínzását, földalatti tevékenységek szervezését, irányítását és pénzelését és általában a legvéresebb terrort kérte számon, aki tudja, hogy az "elsüllyesztett hajók" hamis lobogó alatt muníciót és fegyvereket szállító orosz hajók voltak, s a bombázott "polgárok" bestiális és megdöbbentő, legtöbbször aljasul obszcén tömegmészárlások represszáliáit szenvedték hogy a "nemzetek beavatkozása más nemzetek polgárháborújába" kifejezés a német és az olasz segítségre vonatkozik a szovjet-támogatást élvező kommunista és túlnyomó összetételében zsidó terrorkormány ellen kétségbeesetten harcoló spanyol szabadságharcosok számára, aki figyelembe veszi, hogy öt évvel később amerikai bombázók fognak asszonyokat és gyermekeket mészárolni, noha az Egyesült Államok területére egyetlen bomba se hull, aki figyelembe veszi a Hirosimára ledobott amerikai atombombát, a német és a japán nép belügyeibe való amerikai beavatkozást, sőt egyáltalán az európai háborúba való beavatkozást, csak az képes felmérni ennek a beszédnek megrázó hipokrízisét. A beszédben a világsajtóban már akkor széltében-hosszában kolportált bolsevista veszélyről, kommunista tömegmészárlásokról, bestialitásokról, egyházüldözésről egyetlen hang sincs, sem pedig a bolsevista mételyt terjesztő Szovjet karantenba helyezéséről. Az amerikai politikus, akinek rendkívül szorgalmas külpolitikai tevékenységében, tíz esztendőn keresztül a nemzetközi világot lépten-nyomon elárasztó terveinek, ötleteinek, indítványainak, kezdeményezéseinek tömegében 200 millió orosz ember meg a Szovjet szomszédnépeinek békéjét, szabadságát, biztonságát és félelem nélküli életét illetően egy sem akad, aki 130 millió európai ember bőrére a leggaládabb uzsoraárat is meg fogja adni Yaltában, íme, quarantine-be akarna helyezni 130 millió európai embert, mert védekeznek a bolsevizmus bekerítő kísérlete ellen, és mert nem hajlandók tiszteletben tartani azokat a pisztolycsővel és asszonyok és gyermekek halálra éheztetésével kicsikart versaillesi szerződéseket, amiket maga az Egyesült Államok s e m volt hajlandó annakidején elismerni és amikről a kötött

116

különbékéiben expressis verbis kijelentette, hogy n e m i s m e r i e l é r v é n y ü k e t .3 Az Egyesült Államok népének becsütetére legyen mondva, a beszédet, amely rosszul leplezett álszenteskedésen kívül ijesztő politikai amatőrködés és az egész Európát megbotránkoztató durva tapintatlanság volt, olyan viharos, elsöprő és egyöntetű felháborodás és visszautasítás fogadta az Egyesült Államok népének részéről, amilyenben államfői megnyilatkozás otthon még aligha részesült a világon. A dolog a maga egészében európai agyvelő és ízlés számára nehezen érthető meg, mert egy ilyen kényes természetű, nyilvános bukás és egy államférfi véleményének ilyen pregnáns szembekerülése a nemzeti többség véleményével Európában azonnali lemondást szokott maga után vonni. Az amerikai szokások azonban úgy Látszik nagyon sok tekintetben mások, mint az európai gyakorlat, Roosevelt maradt, de a quarantineben érdekelt nemzetek és kormányaik ezt a megnyilatkozást nagyon megjegyezték maguknak s ennek a hatása az események alakulásában minden téren érvényesült, legközvetlenebbül abban, hogy ennek az embernek minden későbbi közvetítő okvetetlenkedését türelmetlenül elhárították. Az igazi érzésnek, felfogásnak és szándéknak ez a türelmetlen és tapintatlan elárulása, az elfogultság, a rosszindulat és gyűlölet ezen nyilvános bizonyítéka reperálhatatlan bizalmatlanságot keltett. És ez a bizalmatlanság volt az első számú oka annak, hogy a középeurópai német revíziós tevékenység világháborúhoz vezetett. Az emberiséget eddig ért legnagyobb szerencsétlenségnek előidézése a quarantine-beszéd hipokrata frázisai és a mögötte meghúzódó igazi mozgatók közötti spáciumban foglal helyet és itt foglal helyet a politika, amely a "hátbatámadást" jelenti. S hogy ez a hátbatámadás nem is akart egyéb lenni, mint hátbatámadás, azt a nyugati hatalmaknak mind háborús stratégiája, mind a háborút lezáró politikája tisztán kimutatja. A második világháborút elindító válság per excellence keletközépeurópai. Keletközépeurópában robban ki, Keletközépeurópa miatt. Keletközépeurópáért. Itt kezdődik, itt folyik le, itt dől el és 3

V.ö. az USA részéről Magyarországgal 1921 augusztus 29-én kötött béke pontjaival.

117

itt fejeződik be. A német tevékenység, a maga ausztriai, csehországi, magyarországi és lengyelországi fázisaiban éppúgy kizárólag keletközépeurópai, mint ahogy a nyugati hatalmak beavatkozásának oka is keletközépeurópainak van megjelölve. A háború programja és célja tehát mindkét részről keletközépeurópai program és keletközépeurópai cél, A háborúnak ez a l é n y e g e . Ezzel szemben a nyugati hatalmak nemcsak a háború folyamán nem törekszenek Keletközépeurópába jutni, hanem a győzelem u t á n sem óhajtanak sem a tér megszállásában, sem a tér rendezésében és irányításában részt venni, vagyis a második világháború nagy komplexumának éppen a l é n y e g é v e 1 törődnek legkevesebbet, amennyiben egyetlen konferencián odadobják az egész imperializmustól, totalitarianizmustól, diktatúrától féltett területet egy imperializmusnak, totalitarianizmusnak és diktatúrának. Ebben a tényben kristálytisztán tükröződik vissza, hogy az angolszász hatalmakat az egész komplexumnak csupán őket is érintő perifériái érdekelték. Márpedig ezek a "perifériák" túlnyomórészt Európán kívül estek. "Európai" ezekből számukra csak egy volt, a németség összezúzása. Mindezek azonban a háborús komplexumnak csak harmadrendű elemei voltak. A lényeg Keletközépeurópa volt, ezt azonban az angolszász politika szemmel láthatólag nem ismerte fel, főleg azért, mert az angolszász politika akkori irányítói nem voltak tisztában azzal, hogy a "lényegesség" abszolút körülmény a politikában is, valami, amit nem annak az angolszász világhoz való viszonya határoz meg. Amikor tehát Keletközépeurópát átengedték az orosznak és a bolsevizmusnak a második világháború komplexumának éppen a l é n y e g é t engedték kicsúszni a kezükből. Az Igazi és egyetlen nyertes e z é r t lett Oroszország, s a roppant angolszász erőfeszítésből e z é r t nem maradt meg semmi egyéb a történelem mérlegének serpenyőjében, mint a hátbatámadás puszta ténye.

3. A fentieket csupán demonstrációképen kellett elmondani, hiszen a kérdést, hogy valóban antibolsevista missziót támadtak-e hátba a nyugati hatalmak, amikor a bolsevizmussal szövetkeztek 118

egy imperialista konkurrencia megsemmisítésére, amúgy sem dönti el, hogy mennyiben jelentett veszélyt a német erősödés az Egyesült Államokra (!), vagy hogy mennyiben viselkedett Németország inkorrektül az átmeneti orosz szövetség által, hiszen, bár kétségtelenül az övé volt a vállalkozás oroszlánrésze antibolsevista vonatkozásban is, a 90 millió németen kívül harcolt a bolsevizmus ellen egy másik 90 millió európai is, sőt, ha Japánt le nem köti Amerika, harcolt volna egy harmadik 90 millió ázsiai is, akiknek nem lehet a szemére vetni azt, amit Németország szemére vetnek. Sőt azt az ellenvetést sem lehet felhozni, hogy a nyugati hatalmak küzdelme az imperializmusnak, mint jelenségnek a leküzdésére irányult volna, mert bármennyire jogtalan és fájdalmas egy imperializmus, azt egy m á s i k Imperializmus nyeregbesegítésével leküzdeni esetleg lehetett angol, vagy amerikai egyéni érdek, de semmi esetre-sem lehetett európai misszió. Mert ha a fenyegetett Középeurópának c s a k két imperializmus között lehetett választani, s egy tökéletes függetlenség lehetősége nem volt meg, akkor is, a választás joga az övé volt és nem Amerikáé. Hogy a tengelyhatalmak Franciaországot, vagy Angliát, vagy éppen az Egyesült Államokat akarták volna hatalmuk alá vonni, ezt a merészséget egy lelkiismeretlen és uszító propagandán kívül felelősséggel senki sem állíthatja, s abban, hogy a második világháború Németország világuralmi szándékát kívánta megelőzni, igen kevés meggyőző erő van.4 A sivár, de való tény az, hogy egy a világ útját kiszabó kategória nem volt hajlandó a vezetést megosztani egy jelentkező másikkal, s addig taktikázott, míg az egész egy harmadik kezére került. Hogy e z t nem akarták a nyugati hatalmak irányítói az éppolyan természetes, mint ahogyan ez sem gyakorlatilag, sem erkölcsileg nem menti fel őket. Az ő elképzelésük az volt, hogy a kontinens még nem orosz kézben levő részét majd békésen megfelezik, felosztván azt orosz és angol-szász érdekszférákra, és ez4

A mindenki által ismert tényről, hogy Hitlernek nem voltak támadó szándékai az általa rokonnépként kezelt angol néppel szemben "Hitler and the English" címmel kitűnő könyv jelent meg dr. Fritz Hesse, volt londoni német sajtóattasé tollából (Wingate kiad.).

119

zel, miután nem marad többé hatalom, amely szupremáciájukat veszélyeztetné, békés és nyugodt uralmuk be lesz biztosítva. Ha csalódtak, e b b e n csalódtak csak, mert minden egyéb szörnyűséggel, ami a középeurópai népekre rászakadt, tisztában kellett lenniök, és tisztában is voltak. És ez ellen éppúgy nem lett volna semmi komoly kifogásuk, mint ahogy az orosz nép tragikus sorsa sem érdekelte őket egy negyedszázadon keresztül. És erre a megdöbbentő megállapításra megvan minden történelmi és diplomáciai bizonyíték Lengyelország és Románia sorsában és abban az átalakulásban ami Jugoszlávia életében még Potsdam előtt bekövetkezett, s ami ellen nemhogy egy véres és pusztító háborút, de még egy erélyes diplomáciai jegyzéket sem kockáztattak meg. A történtekre a maguk sivár egymásutánjukban semmi mentség és magyarázat nincs. Az, hogy "nem tudták előre" meg hogy "Németország is kötött szövetséget a Szovjettel" nem érv, nem védekezés és nem mentség, sem gyakorlatilag, sem erkölcsileg. Azoknak, akik olyan nagyon szerették a hatalmat, hogy a pusztulást is megkockáztatták érte, tudniok kellett, hogy azt más is szereti, nemcsak ők. Ami viszont a német-orosz szövetkezés tényét, csaknem félmillió négyzetkilométernyi területnek a bolsevizmus számára való átengedését és három szövetséges állam cserbenhagyását illeti, az kétség nélkül Európát és európaiakat eláruló és egy antibolsevista misszióból csúfondárosan kirívó német tény, és még kirívóbb volna, ha ez a hitleri Németországnak éppolyan véglegesnek szánt tette lett volna, mint amilyen véglegesen engedték át a nyugati hatalmak ennek a területnek háromszorosát a bolsevizmusnak. Ez azonban nem így volt, s ezt bizonyítani elsősorban azoknak a nyugati tényezőknek lehetetlen, akiknek részéről a Versaillesben történt kőzépeurópai rendezés német revíziós tevékenységének világháborúvá való felnöveléséhez az egyetlen erkölcsi indoklás az, hogy Németország "világuralomra" tőrt, Oroszországon kívül Angliát és az Egyesült államokat is fenyegette, mert ha ez csakugyan így volt, akkor nyilvánvaló, hogy a németen az oroszokkal kötött egyezményt csak átmenetinek szánták. Ezzel egyébként mindenki tisztában volt, maga az orosz

120

is, s ugyanúgy tudta ezt Mussolini, Ciano, mint Sumner Welles,5 vagy Churchill.6 Mindezeknek ellenére is, a tény olyan formában tőrtérő meghatározása, hogy a "nyugati hatalmak hátbatámadási politikája", nem egészen igazságos és nem egészen korrekt. Az igazságtalanság mindjárt ott kezdődik, hogy a "nyugati hatalmak" kifejezés általánosítást jelent, elsősorban azért, mert mindazt, ami mint a "nyugati hatalmak hátbatámadási politikája" ismeretes, 1936-tól kezdve egész a világháború végéig tulajdonképpen két ember csinálta, Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt. S – különösen az utóbbi – a szó szoros értelmében az Egyesült Államok népének akarata ellenére csinálta. A "hátbatámadás" éppúgy, mint Rooseveltnek és a mögötte operáló rejtélyes testületnek sok egyéb külpolitikai megnyilatkozása, határozottan nemcsak nem történt az amerikai nép intenciója szerint, hanem ezek ellen az nem egyszer tiltakozott is. Azt, amit Amerika 1938-tól a háború végéig művelt, kifejezetten csak Rooseveltnek és megbízóinak számlájára fogja írni a történelem. Amerikát szinte pontosan ugyanaz a kis kategória mesterkedte bele a második világháborúba, mint amelyik az elsőbe, legfeljebb azzal a különbséggel, hogy az elsőnél a profit volt a főmotívum, a másodiknál meg a gyűlölet és a bosszú. Amerika ereje a gyűlölet és a bosszú eszköze lett, amely nem törődött azzal, hogy az Egyesült Államok a nemzetközi erőegyensúly esztelen szétverésével olyan fenyegetett helyzetbe fog jutni, amilyenben addig nem volt. Roosevelt határozottan előítélettel és gyűlölettel viseltetett a fascizmus és a fasciszta államok iránt. Egész elnöki pályafutása alatt szenvedélyesen üldözte és hajszolta őket minden vonatkozásban attól a pillanattól kezdve, mikor kisült, hogy a zsidóság gazdasági szupremáciáját fenyegetik, s az ő személyes gyűlölete, tettei és propagandatevékenysége hozták létre a világot egyre jobban elborító kölcsönös bizalmatlanság feszült atmoszféráját.7 Ő és 5

Sumner Welles i.m. 174., valamint 203. lapok. Winston Churchill: The Gathering Storm, 351. lap. 7 Gondoljon a tárgyilagos olvasó arra a türelmes és békülékeny politikára, ami az Egyesült Államok részéről a hitleri Németország magatartásánál összehasonlíthatatlanul prepotensebb Szovjettel szemben immár tizenkét éve sajtóban és diplomáciában egyaránt érvényesül és érvényesült Roosevelt 6

121

propagandagépezete volt az, aki tudatosan, tervszerűen és fáradhatatlanul szuggerálta a gyanakvást. Az u.n. hátbatámadás Rooseveltnek és körének személyes műve volt, az átidomított amerikai nép csak öntudatlan eszközül szolgált ehhez. Mindenesetre az amerikai hátbatámadás motívuma határozottan a fascizmusnak szól, és határozottan a zsidóság miatt szól a fascizmusnak, akármit is mondjanak az amerikai jóhiszeműség számára kitalált propagandaszólamok. Az angol "hátbatámadás" karaktere és motívumai már merőben mások. Az attitűd itt nem a fascizmusnak, hanem kifejezetten a németeknek szól, s ez a motívum szabatosan politikai. Az angol és az amerikai tett közötti különbség már ott kezdődik, hogy az angol tettnek van a n g o l oka, ha az a világháború súlyosságához képest rendkívül aránytalan is, de az amerikai tettnek abszolúte nincs a m e r i k a i oka. Hogy az angol ok elégséges-e arra, hogy vérbe, romokba, szenvedésbe és végül rabságba taszítsák az angolok ezért a kontinenst, az más kérdés, s e n n e k a kérdésnek eldöntéséhez abszolút politikai szempont nincs. Ennek a kérdésnek eldöntéséhez csak erkölcsi szempont van. De hogy az amerikai tettnek még politikai oka sincs az amerikai nép számára, hogy az amerikai nép még csak nem is érdekek, hanem egyszerűen csak egy idegen kategória bosszújának kielégítésére dobta ki azt a káprázatos összeget, amit saját érdekei ellen kidobott, az tény. S ez a tény évrőlévre nyilvánvalóbb lesz minden intelligens judícium előtt.

részéről is. Ez a türelem az Egyesült Államoknak máris tízszeresébe került annak, amibe a Németországgal szembeni türelem esetleg került volna.

122

A "FELSZABADULÁS"

"Jaj nekik, ha egyszer írni kezdik a második világháború történetét..." Maurice Bardéche1

1

"Nurenberg ou la Terre Promise"

123

VII. FRANKLIN D. ROOSEVELT A világ véres történetének eddig legnagyobb katasztrófája, a második világháború, 1945 tavaszán véget ért. A versaillesi diktatúra ellen húsz évi hiábavaló tiltakozás után fellázadt nemzeteket, akik erőszakkal kísérelték meg visszavenni amit erőszakkal vettek el tőlük, nagy nehezen sikerült visszakergetni kijelölt rezervációik határai mögé. Németország vissza akarta szerezni elvett keleti területeit, amiket Versailles Lengyelországnak ajándékozott, e néhányezer négyzetkilométernyi volt német terület és a rajta élő másfélmillió német visszatérését a többi némethez azonban nem lehetett tűrni, mert ez egy kis csoport ember véleménye szerint egy feltételezhető világuralom felé vezetett volna, s ezt nem engedhették meg azok, akik, nem tudni milyen alapon, a világ arbitrerjeinek tekintették magukat. Ezek az emberek még az eshetőségét is tűrhetetlennek érezték annak, hogy érdekeiket mások érdekeivel össze kelljen egyeztetniök, hogy nemzetük magánéletébe mások beavatkozhassanak, viszont jogosnak és természetesnek tekintették, hogy ők maguk beleavatkozzanak más nemzeteknek nemcsak külpolitikai tevékenységébe, hanem belső életének alakításába is. Ezek az emberek nemzeti hősöknek érezték magukat akkor, amikor népeik érdekei – vagy legalábbis v é l t érdekei – szerint cselekedtek és öltek, romboltak, pusztítottak és idegen nemzetek egész sorát áldozták fel ezért, ugyanakkor azonban akasztófák alá hurcolták azokat akik ugyancsak saját nemzeteik valóságos, vagy vélt érdekeinek szolgálatában ugyanezt tették, amit ők. A Lengyelországgal szembeni német igény – függetlenül attól, hogy nem volt egészen jogtalan és logikátlan a németek részéről – a második világháború jelentőségéhez és következményeihez képest bagatellum volt, ami még az angoloknak és az amerikaiaknak sem érte meg a századrészét sem annak amibe végülis került, még a belemagyarázott preventív célokkal és presztízsokokkal1 sem, hisz Anglia hatalmi helyzete a második világhábo1

A lengyeleket Anglia és Franciaország, a két utóbbit az USA, az USA-t pedig Roosevelt és a szabadkőműves páholy hajszolta bele a háborúba.

125

rú egyenes következményeképpen a réginek csak árnyéka már, Amerika meg súlyos és közvetlen veszélybe került, az azóta az oroszok által százszor felfricskázott presztízsről nem is beszélve. A dolog belekerült 59 millió ember életébe, népek egész sorának szabadságába és koldusbotra jutásába, megdöbbentő összegű pénzbe és megdöbbentő mennyiségű szenvedésbe, nélkülözésbe és nyomorúságba. Az okozott anyagi kár csak csillagászati számmal fejezhető ki, az okozott eszmei kár még azzal sem. Az eredmény: az igazságtalan, sőt esztelennek bizonyult versaillesi diktátumnak sikerült érvényt szerezni, sikerült megakadályozni, hogy tizenkét millió elszakított német visszatérhessen anyaországához, sikerült megsemmisíteni egy bontakozó imperializmust is, azonban egy millió négyzetkilométer és 130 millió ember egy m á s i k imperializmus uralma alá került és ez az imperializmus rettegésévé vált a világnak. Akik nem voltak hajlandók morzsákat átengedni az egyiknek, a százszorosát odaadták a másiknak. Az egyik egy bagatellumot követelt, és nem egészen jogtalanul: erre azt mondták "nem", s ennek a "nem"-nek az érvényesítésére a poklot zúdították a világra. A másik egy millió négyzetkilométert kért és 130 millió ember feletti "befolyást" s mindezt j o g t a l a n u l , s erre azt mondták: igen. Ennek a hihetetlen ténynek, amely előtt bénultan áll a judicium,2 alapja az, hogy túlzottan, bűnösen és szenvedélyesen bizalmatlanok voltak az egyikkel szemben, amelyet tervszerűen és módszeresen dacba és elkeseredésbe hajszoltak bele, és amelyre rápazarolták minden puskaporukat, és ezzel szemben túlzottan, bűnösen és hazárdul bíztak a másikban, amelyről pedig ezer előzetes bizonyíték mutatta, hogy megbízhatatlan, s amellyel szemben a könnyelmű lőszerpazarlás végén teljesen védtelenek maradtak. A bizalmatlanságot egy borzalmas világháborúvá eltúlozni, méghozzá az erőszakolt, természetellenes és inkorrekt versaillesi statusquo megvédése érdekében, éppúgy végzetes hiba volt, mint a bizalmat eltúlozni 130 millió ember kiszolgáltatásáig.

2

Megdöbbentő és katasztrófális lenne a világra, ha bebizonyosodna, amit egyre többen állítanak, hogy a bolsevizmus azért volt rokonszenvesebb Rooseveltnek és a nemzetközi világnak, mert az is zsidó vezetés alatt áll.

126

Két rettentő dolog történt tehát, mind a kettő külön-külön önmagában is megbocsáthatatlan tett Európa ellen. Az egyik egy lokális háborút világszerencsétlenséggé növelt, a másik meg 130 millió ember testi-lelki nyomorúságán, koldusbotra juttatásán és rabságba taszításán kívül védhetetlenné tett egy kontinenst és így egy újabb, még nagyobb világszerencsétlenséget készített elő. A két hibát végső elemzésben egy és ugyanaz az ember követte el, akinek elfogultságánál és gyűlöleténél csak hiúsága, alaptalan önbizalma és hozzánemértése volt nagyobb, egy személyes "hunch" alapján követte el, ahogy ezt ő a jellegzetes amerikai kártyáskifejezéssel nevezte, és nemzetének akarata és szándéka e l l e n é r e követte el. Az elsőt azáltal követte el, hogy a végzetes döntés első pillanatától kezdve állandóan és szünet nélkül bíztatott egy elegendő ítélőképességgel nem rendelkező másikat, a brit szupremácia igézetétől szabadulni képtelen Winston Churchill,3 és ezzel párhuzamosan szünet nélkül és elviselhetetlenül provokálta, mint s e m l e g e s , Németországot4 és Japánt5 a másikat meg azáltal, hogy a szenvedélyesen gyűlölt németség fejéért cserébe minden intő jel, minden ijesztő bizonyíték, minden óvás és figyelmeztetés ellenére is odadobta egész Középeurópát 130 millió lakosával és mérhetetlen stratégiai fontosságával együtt és ezzel tudatosan és szándékosan olyan irtózatos erőt adott Európa ősi ellenségének

3

Harry Hopkins, Roosevelt kegyeltje és bizalmasa az elnök megbízásából 1941 jan. 10-én Angliába érkezve kijelenti Churchillnek: "The President is determined that shall win the war together. Make no mistake about it. He has sent me to tell you that at a l l costs and by all means he will carry you through, no matter what happens to him", W. Churchill: The Grand Alliance, 21. lap. 4 "Indeed, we have seen how mony American actions he (t.i. Hitler) put up with, any one of which would have provided ample grounds for war". W. Churchill i.m. 160 lap. 5 Robert A. Theobald tengernagy 1955-ben megjelent könyvében (The final secret of Pearl Harbour), okmányok tömegével van publikálva annak kimutatása, hogyan hajszolta bele az USA-politika Japánt a háborúba annak akarata ellenére.)

127

kezébe Európa ellen, hogy erre a tettre lehetetlenség más szót alkalmazni, mint azt, hogy bűntett, vagy elmezavar.6 Az ember, aki ezt tette, nem volt európai. Ennek az embernek semmi köze nem volt az európai ügyekhez, amikhez igazában nem is értett. Ennek az embernek semmi néven nevezendő erkölcsi joga nem volt idegen nemzetek sorsa felöl dönteni, merőben idegen embermilliók élete és jövője felől határozni. Ez az ember egy idegen világrész szülötte és polgára volt és ezt az embert Franklin D. Rooseveltnek hívták. Ennek az embernek előítéletei voltak, amikről az ő határtalan önbizalma azt hitte, hogy igazságok, és egy fixa ideája volt, a bosszú, amiről azt hitte, hogy a világnak szívügye, pedig az csak az ő és barátai számára volt az. Ez az ember világbékét akart és természetesen egy saját és csalhatatlan princípiumai szerinti világrend alapján. Ezt a világbékét a legegyszerűbb módon akarta: kiirtani a vele ellentétben álló princípiumok képviselőit, mert szerinte másoknak m á s véleményhez nem volt joguk. Ez az ember "demokrata" volt. Pontosan ugyanolyan világbékét akart, mint az összes többi diktátorok a történelemben: a temetők világbékéjét és a kényszerzubbony nyugalmát. Ez az ember szenvedélyes és erőszakos volt, mint a próféták általában, és gyűlölete és fixa ideája számára egy hatalmas fegyvert sikerült kezébe kaparintania: az Egyesült Államokat.

1. Az Egyesült Államok politikai irodalmát ismerő embernek lehetetlen megrendülést nem éreznie, ha az 1945-46-47 évek háború utáni politikai publikációit szemléli. Komoly könyvek, előkelő folyóiratokban megjelent komoly tanulmányok ismert személyek tollából hangoztatnak olyan véleményt és olyan felfogást, és tükröznek vissza akkora türelmet, mérsékletet, jóindulatot és megértést a bolsevizmus és az egyre inkorrektebb és egyre provokatívabb szovjetpolitika iránt, s annyi megnyugtatást a bolsevizmussal való coexisztencia lehetőségeit illetően, hogy ha ugyanez 6

Utaljuk az olvasót az amerikai nagyvezérkar quebeci emlékiratának már idézett részeire (1. A nagy szövetséges: az orosz c. fejezet 4. részében, 72. lap.)

128

az irodalom az Egyesült Államok hadbalépése előtti három esztendőben ennek a türelemnek és mérsékletnek csak századrészét tanúsította volna az u.n. fasciszta rendszerekkel szemben, akkor a német-lengyel konfliktusból, vagy az angol- francia-német konfliktusnak abból a szinte komikus állapotából, amit Amerikában "phony war"-nak csúfoltak, soha nem lett volna sem az a borzalmas kontinentális katasztrófa, sem az a világszerencsétlenség, amit Amerika beavatkozása hozott létre. Ha a két irodalom hangját és tendenciáját összehasonlítja az európai ember, keserűség és felháborodás önti el a szívét az Egyesült Államokkal szemben, mert az amerikai háború előtti és alatti politikai irodalomból, a Lippmanok, a Sumner Wellesek, a Daviesek és társaik "tudományos" és publicisztikai tevékenységéből, a pártállásnak, az elfogultságnak, a szenvedélynek, a faji gyűlöletnek, a szándékos és tervszerű f é l r e v e z e t é s n e k olyan gáttalan foka bontakozik ki a tanulmányozó előtt, ami a háborús uszításnak valóságos iskolapéldája és ami eltüntethetetlen bizonyíték fog maradni mindig egy boldogtalan kontinens katasztrófájának igazi okozói7 ellen. Ha az angolok, vagy németek, vagy olaszok, vagy franciák háborús propagandát folytattak egymás ellen hadbanálló népeik harci kedvének feltüzelésére, ennek megvan a logikus magyarázata és többé-kevésbé a mentsége is. De hogy miért kellett ezt az Egyesült államok semleges kormányának tennie saját népével szemben, amelyet senki sem bántott még csak a sajtóban sem, amelyet senki sem fenyegetett, senki támadni nem akart, erre, a háborúra való uszítás szándékán kívül, semmi de semmi magyarázat nincs. A történelem máris megvonta a jószándéknak, az emberszeretetnek, az őszinte demokratikus érzületnek, amit ez a propaganda egyébként állandóan egyre hangoztatott, még csak a feltételezését is. Sőt megvonta a jóhiszemű tévedés lehetőségét is azoktól a politikai szakemberektől, akik képesek voltak azzal a minden józan logikát megcsúfuló elmélettel félrevezetni a tájékozatlan 7

Az olvasónak csupán két kérdést kell feltennie: Győzhetett volna-e a Szovjet Amerika segítsége majd beavatkozása nélkül? Kötött volna-e Anglia az USA beavatkozása nélkül kompromisszumos békét Németországgal?

129

amerikai tömegeket, hogy a par excellence expanzív és n e m z e t k ö z i célkitűzésű, szándékú és programú, már világnézetben is szükségképpen támadó jellegű bolsevizmussal az amerikai demokráciának lehet egy világban élnie, a par excellence csak a német nemzetnek szóló n e m z e t i szocialista doktrináról meg azt hitették el, hogy az életveszélyes Amerikára és az amerikai embernek kötelessége azt kiirtani – Németországból. A roosevelti idők "tájékoztatási" manőverének szemléje végén, az ember megrettenve emlékszik vissza Roosevelt kedvenc frázisára: "one of the essentials to a lasting peace is freedom of information". Hogy a háború vérben és pénzben mibe került és mibe fog még kerülni az Egyesült Államok népének, azt még nem lehet tudni,8 mert a számla még nincs lezárva. Hogy ennek az irtózatos áldozatnak ellenértékeképpen mit mentett meg az Egyesült Államok népe, pontosabban mi lett volna az, amit elveszít, ha az európai háborúba nem avatkozik bele, art soha senki meg nem fogja tudni mondani. Az Egyesült Államokat Németország, ha gazdaságilag riválisa volt is Amerika bankárjainak, nem fenyegette, mert Európa kellős közepéből egyszerűen n e m f e n y e g e t h e t t e . Nem fenyegette imperializmusa által, és még kevésbé nemzetiszocializmusával. Hiszen a maga 1938, évi formájában és állapotában még Oroszország is csak bolsevizmusa által lehetett fenyegető Amerikára politikai értelemben vett imperializmusa által nem. Politikai értelemben vett imperializmusa által Oroszország is csak Európára volt fenyegető és csak az esetben volt fenyegető, ha a német erő megsemmisül. Az Egyesült Államok békében élhette volna a maga inter-amerikai életét a nyugati féltekén, legfeljebb a délamerikai államok lettek volna politikailag kevésbé kiszolgáltatva neki, ha a világháborúba való szenvedélyes és ésszerűtlen beavatkozásának logikus következményei olyan hatalmi egyensúly-eltolódást nem idéznek elő a világban, aminek következtében egy nálánál erősebb9 ellensúlyozatlan ellenfelet kapott. A 8

Az Egyesült Államok 1951. évi költségvetése 66 milliárd, az 1952. évi 70 milliárd az 1953. évi 78 milliárd dollár s mindennek 87 százaléka háborús számla és fegyverkezési előirányzat. 9 Európa ereje, elsősorban Németország ereje nélkül az USA képtelen lesz legyőzni a Szovjetet.

130

német ellensúly elpusztítása következtében most már neki kell áttérnie az állandó fegyveres készenlétnek arra az állapotára, ami már két emberöltő óta falja az európai munka gyümölcsének s ezzel az európai jólétnek nagy részét. A tandíj, amit a külpolitikai leckéért Mr. Lippman helyett10 az amerikai népnek kell évről évre szüntelenül fizetnie adó képében a hadfelszerelő gyárosok zsebeibe, igen súlyos lesz, s az amerikai aranykor jólétét éppúgy fel fogja falni, mint az európaiét felfalta. S ebből mindaddig, míg a Versailles előtti centrális hatalmi statusquo helyre nem áll, nem lesz emelkedés.11 S mindez azért történt, mert az Egyesült Államok elnökének és körének személyes szimpátiái és antipátiái voltak, mert idegen államok polgárai közül egy bizonyos kategóriának12 sorsa és megbosszulása fontosabb volt neki, mint tulajdon hazájának jövője, és mert személyes ambíciója volt elpusztítani egy államrendet, amelyet gyűlölt és helytelennek tartott, s amely 8000 kilométerre volt Amerikától, hogy ott akasztathasson és egy népet "napi egy tányér levesen"13 éheztethessen. S hogy mindezt megtehesse, félrevezetett egy 140 milliós gazdag és gondtalan és alapjában véve jóindulatú nemzetet. Ő informálásnak nevezte ezt a hadjáratot, amit körülbelül 1939-ben kezdtek tervszerűen meg, éspedig olyan sikerrel, hogy amikor az ijesztő következmények jelentkezésekor agyvérzést kapott, népére, utódára és a világra egy végzetes "hunch" borzalmas kártyaadósságaképpen egy szörnyű csődtömeg maradt. Amerika népe – azonfelül, hogy az angolok és a franciák számára megnyerte az első világháborút és ezzel lehetőséget nyújtott a versaillesi hiba elkövetésére –, nem oka a második világháborúnak. Az első világháború rövid, de annál költségesebb kalandja után, amelynek gyümölcseit szintén egy amerikai elnök világmegváltó amatőrködése fecsérelte el, a csalódott amerikai nép a 10

Utalás Walter Lippman: U.S. Foreign Policy c. könyvére (1943) az izoláció ellen. 11 Németország nélkülözhetetlensége néhány év óta már az amerikai politika előtt is nyilvánvaló. 12 A németországi zsidóság. 13 Roosevelt kifelezése a német néppel szemben.

131

legszigorúbb izolációt határozta el. Wilson megbuktatása és általában a republikánus győzelem ennek volt az eredménye, és Harding kormányzatának felfogását igen szabatosan fejezte ki az Egyesült Államok akkori londoni követe: az Egyesült Államok kormánya "választóinak tehát urainak elárulása nélkül nem teheti meg és nem is akarja megtenni, hogy akár közvetlenül, akár közvetve, akár nyíltam, akár burkoltan bármi köze is legyen a Népszövetséghez, vagy az általa kijelölt, vagy neki felelős bármilyen bizottsághoz, vagy bizottmányhoz". Az Egyesült Államok izolációs politikája – a nemzetközi leszerelés kérdését kivéve – Roosevelt második elnökségének idejéig nem is tartalmaz semmi külpolitikai vonatkozást, még kevésbé kezdeményezést, mert hiszen a "plátói" jellegű Kellog— Briand paktum naiv és ártalmatlan teoretizmusa nem volt külpolitikai tett s főleg nem volt külpolitikai kötelezettség. A Wilson és Roosevelt között eltelt 13 esztendő valóban a tudatos és szigorú izoláció korszaka volt, sőt Roosevelt első csonka elnökségének ideje is ennek a jegyében telt el, noha tapogatózások, kísérletek egy aktív külpolitikai magatartás irányába már megfigyelhetők részéről. Az amerikai nép izolációs álláspontja azonban olyan merev és szilárd volt, hogy az ellen még kísérletezni sem volt tanácsos, különösen annak, aki újra meg akarta választatni magát. Roosevelt második elnökségének ideje az európai külpolitikai mozgolódások korszakára esik. A nacionalista és szocialista kibontakozás és a versaillesi "békemű" ellen élesedő kritika kora ez a szuverenitásuktól megfosztott népek világában. Annak a fejlődésnek a korszaka, aminek a versaillesi komplexumot teljes egészében e l u t a s í t ó Egyesült Államok elnöke, egészen furcsa logikával személyes és szenvedélyes ellensége. Az Egyesült Államok népe azonban nem az, úgy, hogy ebben a kérdésben a nép és az elnök határozott ellentétben állnak egymással. Az elnök merész és más népekkel szemben tapintatlan és támadó megnyilatkozásait egyre gyakrabban illetik a "war-monger" kifejezéssel, s mint a fejlemények később megmutatták, teljes joggal. A spanyol polgárháború idején az amerikai nép annyira erősen a kommunista jellegű köztársasági spanyol kormány ellen van, hogy törvényhozásilag tiltja meg annak számára a hadianyag szállítást. Roosevelt nem akar ebbe belenyugodni és már akkor 132

megkísérli a szembefordulást az amerikai közvéleménnyel a hírhedt chicagoi "quarantine"-beszéddel, amit a közvélemény felháborodottan utasít el. Így születik meg az elhatározás az amerikai közvélemény mesterséges átformálására. A "quarantine"-beszéd viharos reakciójában megnyilatkozó amerikai véleménytől a jaltai egyezményig nagyon hosszú az út. És ezen a hosszú úton makacs és erőszakos következetességgel, merész alkotmánysértések és hazárd fait accomplik hosszú sorozatával az a hanyag öltözködésű, cvikkeres nagydarab ember fogja az ösztönösen tiltakozó, húzódozó vonakodó amerikai népet végigvonszolni és lépésről lépésre belehajszolni egy olyan külpolitikai szituációba, amiből kikecmeregni többé nem lehet. Az európai ügyekbe való beavatkozás nem volt amerikai érdek, hiszen ha voltak dolgok valóban, amiket távoli veszély fenyegetett, ezek a dolgok a századrészét sem érték annak amibe "megvédésük" már eddig is került. Az európai ügyekbe való beavatkozás amerikai részről kizárólag annak a kategóriának volt érdeke, amelyet érdekekben éppúgy, mint érzelmekben és világnézetben Roosevelt az Egyesült Államok elnöki székében képviselt, és amely ellensége volt az új európai fejlődésnek. És, élénken visszaemlékezve azokra a mesterkedésekre, amikkel a fegyvergyárosok és nemzetközi bankárok behúzták Amerikát az első világháborúba, a Kongresszus hiába törekedett a semlegesség törvényes biztosítására. Annak a bizonyos kategóriának az európai fejlődési irányzat megsemmisítéséhez szüksége volt az Egyesült Államok lakosainak pénzére és vérére és Franklin D. Roosevelt ügyessége, lelkiismeretlensége és energiája szállította azt.

2 A tevékenység, amit Roosevelt a beavatkozás érdekében 1939-től 1942-ig kifejtett, éppen olyan merész volt, mint amenynyire nem volt egyszerű. Akik visszaemlékeznek arra a készületlenségre, sőt valósággal könnyelműségre, amivel a lelkileg éppúgy, mint technikailag

133

készületlen Franciaország és Anglia14 megüzenték Németországnak a háborút, a hadüzenők nyolc hónapi tétlen és tehetetlen várakozásra (mert nyilvánvaló, hogy aki hadat üzen az háborút akar és annak támadnia kellene), a makacsságra, amellyel Anglia várt a logikátlan, legalábbis logikátlannak látszó semmire, azok ma már tisztán láthatják, hogy a beavatottak tudták, sőt ebben teljesen bizonyosaknak kellett lenniök, hogy az Egyesült Államok be fog az oldalukon avatkozni. Hiszen arra az esetre vonatkozóan, ha ennek biztos tudata n é l k ü l tették volna meg ezt a végzetes lépést, csak el kell az olvasónak képzelnie mi lett volna ezzel a két országgal, ha az Egyesült Államok és Oroszország n e m állnak az oldalukra. Az Egyesült Államok beavatkozását tehát már 1939-ben tudta Churchill, tudta Roosevelt, tudta az érdekcsoport, amely körülvette. Csak az nem tudta, amely azt képzelte magáról, hogy ő az ura a döntésnek a demokratikus Amerikában: a nép, amely mit sem sejtve élcelődött a "phony war" felett. Természetesen, ha Roosevelt 1939-ben azt mondta volna, hogy az Egyesült Államoknak be kell lépnie a háborúba, aligha maradt volna meg az elnöki székben és aligha választották volna meg újra. A "quarantine"-beszéd óta azonban megtanulta ez az erőszakos autokrata, hogy az amerikai népet az autonómia illúziójában meg kell hagyni. Ennek megfelelően egy olyan áthangoló propaganda indult meg és olyan bel- és külpolitikai tényeket hoztak tervszerű egymásutánban létre, amiknek végülis automatikusan kellett a háborúba való belépést eredményezniök, s amit a naiv és egyszerű amerikai átlagintellektus nem vett észre. Előbb általában a külpolitikáról, s arról sem alkalmazott, hanem csak elméleti alapon jelennek meg művek. Azután a külpolitikai tevékenység nélkülözhetetlenségéről, a külpolitika elhanyagolásának súlyos veszélyeiről, az izolációs politika helytelenségé14

Franciaország és Anglia megdöbbentő készületlenségéről roppant nagy angol és francia irodalom számolt be azóta. A francia készületlenségről megdöbbentő erejű beszámoló olvasható Edward L. Spears vezérőrnagynak az angol kormány részéről a francia vezérkarhoz delegált összekötőtisztnek nemrég megjelent Assignment to Catastrophe c. könyve "Prelude to Dunkirk July 1939-May 1940" c. első kötetében (Heinemann kiadás, London, 1954), valamint de Gaulle: "The call to Honour" c. 1955-ben megjelent könyvében is (Collins kiad., London)

134

ről kezdenek cikkeket, tanulmányokat, könyveket kiadni, majd végül az Egyesült Államok "veszélyeztetett" érdekei kerülnek óvatosan sorra, amiket minden körülmények között meg kell védeni. A propaganda tehát nagyon óvatos, különösen mert Roosevelt 1938-ban még egyszer kiesett a szerepéből, amikor a zsidók ellen Németországban életbeléptetett rendszabályok miatti dühében az Egyesült Államok berlini követét visszahívta. A tett annak vigyázatlan elárulása volt, hogy Roosevelt és kormánya mélyen érdekelve van zsidó vonatkozásban, s ennek a gesztusnak fenyegető reakciója támadt az amerikai közvéleményben. Viszont éppen ezen reakció sajtóleküzdése vezeti be a fascizmus elleni propagandakampányt, ami óriási apparátussal folyik, egyre erősebbé válik, és hogy milyen eredményeket ér el az amerikai tömeglélekben, azt elképedve tapasztalták az európaiak az amerikai katonák hihetetlen elfogultságán és rosszul értesültségén a megszállás első éveiben. A propagandatevékenységnél is fontosabbak azonban a politikai tettek. A "cash and carry",15 bármennyire semlegesnek és ártatlannak látszik is, még csak egyetlen szótöbbséggel megy át nagy nehezen a Kongresszusban, noha teljesen neutrális dolognak van tálalva, hiszen azt, hogy m e l y i k félnek adnak készpénzárút, már az amerikai nép és a kongresszus nélkül intézik el a kormány és a cégek. S így válik a "semleges" cash and carry gyakorlat az első pozitív ellenséges lépéssé Amerika részéről a két hadviselő tábor egyikével szemben.16 Már pedig ez az ellenséges lépés igen súlyos, sőt döntő jelentőségű, hiszen a háború: anyagháború. Innentől kezdve a fejlődés rohamos és törvényszerű pontossággal következik. A cash and carry által megkárosított háborús fél értelmi reakcióit és védekezését – a blokádtörekvések voltak ezek Németország részéről – valamint a brit ellátási zavarokat már ki lehet színezni és használni a hangulat irányítására, amit a sajtón és rádión kívül különösen a hét millió amerikai zsidó végez

15

A háborús feleknek készpénzért "ab Amerika" eladható árú törvénye, amely a hadban álló országok számára való hadianyagszállítási tilalmat oldotta fel. 16 Németek nem kapnak árút.

135

fáradhatatlanul. S valóban, a „lend lease"17 már tekintélyes szótöbbséggel megy keresztül 1941 márciusában a kongresszusban. Ezekkel az egyáltalán nem semleges gazdasági intézkedésekkel párhuzamosan egyre intenzívebb külpolitikai tevékenység folyik kezdettől fogva az amerikai nép háta mögött. Ez kétirányú. Az egyik Oroszország elcsalogatása Németország oldaláról, a másik a szorongatott angol kormány, pontosabban Winston Churchill állandó biztatása az amerikai katonai segítség ígéretével. Az első manővert Sumner Welles külügyminiszterhelyettes vezeti Oroszország gazdasági támogatásának megszervezésével már a finn háború idején, amikor Oroszország ellen az amerikai felháborodás a tetőpontján van s a nép félrevezetésére az elnök is puffogó frázisokat mond az oroszok ellen miközben egymásután adja ki a szovjet termelést támogató intézkedéseket és már serényen konstruálják a szovjet szabványokra méretezett szerszámgépeket Amerikában. A második manőver központjában maga Roosevelt áll, aki állandóan biztosítja Churchillt, hogy bármi történjék is vele, ő minden áron és minden eszközzel bele fogja vinni az Egyesült Államokat a háborúba.18 Természetesen a háborús előkészületek is egyre nyíltabban folynak, már 1940 óta és természetesen a közvélemény előtt úgy szerepelnek, mint "védelmi" intézkedések. Sőt, az Egyesült Államok, amely semlegességét a lend-lease óta gyakorlatilag már elvesztette, 1941 januárjában, anélkül, hogy hadat üzent volna, a k t í v e is belép a háborúba, amikor az Egyesült Államok afrikai fegyveres inváziójának katonai előkészítését a szigorú semlegesség fejében a németektől kegyelmet kapott franciák egy részének együttműködésével megkezdi. A tengelyhatalmak ellen 1941 januárjától kezdve igazában a "semleges" Egyesült Államok harcol, nemcsak a háború leglényegesebb követelményének, az anyagnak szállításával, nemcsak Oroszország átcsalogatásával és gazdasági és hadianyagtámogatásával, nemcsak az afrikai invázió katonai előkészületeivel, hanem a Németországgal szemben egyre agresszívebb for17 18

Áruhitel nyújtásáról szóló tótvény. V.ö. Churchill i.m. 21. lap, amely 1941. jan. 10-érő1 egy ilyen elnöki üzenetről számol be.

136

mákat öltő, kötekedő magatartásával is. A fent felsoroltakon kívül az u.n. Biztonsági Zóna megalkotásával az Atlanti-óceán egy bizonyos sávját gyakorlatilag amerikai felségterületnek nevezi ki s az "Egyesült államok biztonsága" érdekében onnan egyszerűen kitiltja a tengelyhatalmakat, majd azután 1941. április 11-én kijelenti, hogy ez a biztonsági parti sáv egészen az angol felségterület határáig terjed, megszállja Izlandot, vagyis gyakorlatilag az Atlanti-óceánt egyszerűen – elkobozza a németektől. Sőt, mikor ez sem használ, és a németek ember feletti fegyelmezettséggel még ezt is lenyelik, Franklin D. Roosevelt még attól sem riad vissza, hogy megengedi, hogy angol hajók és angol hadianyag az Egyesült Államok s e m 1 e g e s lobogója alatt futhasson a tengeren, azért, hogy ennek magától értetődő megtámadását, mint "felháborító német provokációt" mutogathassa az amerikai közvélemény előtt. Mikor aztán az Egyesült Államok által egyre ijesztőbb formákban szorongatott Németország előtt nyilvánvalóvá válik, hogy a Szovjet a német kimerülésre vár, hogy aztán intakt erejével ő váljék a helyzet urává, s így az orosz-német szövetségi viszony teljesen elromlik, sőt a két szövetséges szembefordul, Harry Hopkins vezetésével egy amerikai bizottság azonnal Moszkvában terem és feltétel nélkül felajánl "minden elképzelhető segítséget"19 a Szovjetnek azok ellen a németek ellen, akikkel az Egyesült Államok n i n c s hadiállapotban. Egyidejűleg pedig erélyesen hozzálát egy angol-orosz szövetség létrehozásához is. Mielőtt áttérnénk annak a magánháborúnak francia fejezetére, amit Franklin D. Roosevelt és a köréje csoportosuló zsidóság az Egyesült Államok népe és annak akarata ellen olyan mesterien és olyan következetesen folytatott a roosevelti politika orosz fejezeténél némi kiértékelést kell végeznünk, európai szempontból különösen. Az amerikai politika orosz fejezete a nagy európai katasztrófa legmegdöbbentőbb eleme és Roosevelt történelmi felelősségének legsivárabb részét jelenti. Nem csupán arról van ugyanis szó, hogy egy szövetségest átcsábítottak az ellenfél táborából a magukéba, mert ez, mint a po19

Sumner Welles szavai a "The Time for Decision" c. idézett könyvéből.

137

litikai ügyesség figyelemreméltó teljesítménye önmagában még imponáló is lehetne – különösen ha nem lett volna olyan könnyű feladat, mint amilyen volt – és ha a kétes tisztaságú fegyvert megragadhatta az ellenfél, miért ne ragadhatták volna meg ők is? Az, ami ezt a dolgot feltétlenül elmarasztalja a történelmi értékelés előtt, egy csomó tiltó körülmény végzetes és tudatos semmibevevése, sőt mi több, kihasználása. Az oroszok átállításával kapcsolatos amerikai "siker" alapja és kiindulópontja az a tény, pontosabban annak a ténynek kihasználása, hogy a német-orosz szövetség amibe, mint á t m e n e t i m e g o 1 d á s b a mellesleg az angol-francia fenyegetés hajszolta bele a feltétlenül antibolsevista jellegű és az első perctől kezdve és tisztán és elvitathatatlanul keleti expanzióra törő német politikát – természetellenes volt, ennélfogva megváltoztatható. Churchill memoárjai világosan előadják, hogy az angolszász politika tudta és számolt azzal, hogy a német-orosz szövetség német részről c s a k á t m e n e t i és az angolok által előidézett politikai szükség által kikényszerített tény. Ezzel szemben az angolszász-orosz szövetkezés nem volt átmeneti, hanem véglegesnek szánt tény, amit nemcsak a háború utáni rendezés, hanem az azóta eltelt idő is mutat, s az amit mutat, abban kulminál, hogy a Szovjet diktatúra angolszász részről való automatikus megtámadása elmaradt. Sőt, nemcsak átmeneti nem volt, hanem a német fenyegetés által kizsarolt tény s e m volt, mert hiszen nem a németek fenyegették a nyugati hatalmakat azonnali hadüzenettel a lengyel konfliktus esetén, és nem a németek üzentek hadat a nyugati hatalmaknak, hanem megfordítva. Churchill memoárjai azt is előadják, hogy az angolszász politika tudatában volt annak is, hogy a nemzetiszocializmus leszámolásra készül a bolsevizmussal, és az angolszász diplomácia minden eszközt felhasznált, hogy ezt a Szovjet is megtudja,20 amennyiben nem tudná. Az angolszász politika tudta azt is, hogy a Szovjetnek ambíciói vannak a Balkánon és a Földközi-tengeren, s ezek az ambíci20

Erről bőségesen ír Sumner Welles akkori USA külügyminiszterhelyettes „The Time for Decision c. könyvében de ugyanezt mutatja ki gazdag diplomáciai anyaggal Robert A. Theobald amerikai tengernagy 10 évvel az előbbi után publikált „The Final Secret of Pearl Harbour” c. könyve is.

138

ók európai és angol érdekeket fenyegetnek,21 és a Szovjet ezen a ponton is ellentétben áll az ugyancsak Balkánra törő német politikával. Láthatta azt is, legalábbis látnia kellett volna, hogy mind az antibolsevista, mind a földközi tengeri német ellenszegülés az orosszal szemben európai érdek és szerencse, sőt amennyiben erre a kettőre Anglia nem volna képes – angol érdek és angol szerencse is. S lám, ennek a körülménynek ellenére Franklin D. Roosevelt, s vele Churchill is, mégis ezeket az európaellenes orosz tendenciákat építi bele a németellenes politikába, illetőleg, ami több, a németellenes háborúba. A Roosevelt—Churchill politika tehát még angolszász kiindulópontból szemlélve is kockázatos és azonkívül megdöbbentően a r á n y t a l a n , Magán viseli az elhibázott alaptétel és a logikátlan kiindulás irgalmatlan szillogizmusának összes logikus és szükségképi következményeit. Nyugat-Lengyelország megvédésére, vagyis az ezt birtokbavenni akaró német gesztus következtében várható német erőnövekedés megakadályozására, még pontosabban egy későbbi angol inferioritás bekövetkezésének elhárítására háborút vezetnek a németek ellen, de ugyanakkor közvetlen és vitális földközi-tengeri és balkáni érdekeket hajlandók kockára vetni azzal, hogy egy preventív szovjetellenes háború folyamán – amit a németek akarnak megcsinálni Anglia helyett – felerősítik a legvitálisabb angol érdekeket immár egy évszázada állandóan fenyegető ellenfelet, vagyis22 az angolok hajlandók inprioris helyzetbe kerülni Oroszországgal szemben. A második világháborúhoz vezető angolszász politika igazolására felhozott az az állítás, hogy egy győztes Németország ma ugyanolyan veszélyt jelentene a világra, mint a győztes Oroszor21

22

De amennyiben mégsem tudta volna, most már megtanulta. S talán arra is rájött immár, hogy Szuez akárkié lehet, a németeké is, csak egyedül orosz kézbe nem szabad esnie. Anglia földközi-tengeri pozíciójának elvesztése sokkal súlyosabb inferioritást fog jelenteni számára, mint a lengyel területekkel megnövekeded német erő jelentett volna, hisz egy erős Németország csak hatalmi kérdés, de a földközi-tengeri pozíció exisztenciálls fontosságú, s hogy ez mennyire így van, a szuezi konfliktussal megindult földközi-tenger fejlődés végén, nem nagyon sokára, látni fogja az olvasó.

139

szág, egyszerűen képtelenség, és csak azért nem kapott még eddig ugyanolyan kézzelfogható és letagadhatatlan cáfolatot, mint a többi ürügyek, mert a "volna" kézzelfoghatóan sem nem bizonyítható, sem nem cáfolható. Nem vitás ugyanis, hogy egy orosz erőnövekedés, vagy ha úgy tetszik egy bolsevista erőnövekedés semmivel sem volt kevésbé fenyegető a világra, mint egy megnövekedett Németország nemzetiszocializmusa, és ha megengedhető volt az előbbinek minden eszközzel való támogatása és ezzel Európa szabadságának kockára vetése, akkor érthetetlen, logikátlan és aránytalan az a rettentő erőfeszítés, amit az utóbbival szemben elkerülhetetlennek állítottak, hiszen az sem lehet vitás, hogy egy világháborúban ki nem merült Brit Commonwealth és az Egyesült Államok ma sokkal könnyebben volna képes ellensúlyozni egy megnövekedett Németországot, mint a győztes Szovjetbirodalmat a jelenlegi háborús kimerültség állapotában, arról nem is beszélve, hogy Németország földrajzi fekvése, viszonyai és népsűrűsége következtében sokkal sebezhetőbb katonailag és gazdaságilag egyaránt, mint a határtalan területű és kimeríthetetlen nyersanyagforrásokkal rendelkező szovjetállam. De még ha egy keleti irányú német terjeszkedés valóban "világuralmi" programot jelentett volna is, amit minden áron meg kellett előzni, akkor sem jelentett volna egy német kontinentális uralmi program ("világuralomról" adott világunkban beszélni egyszerűen nevetséges a német esetben) még csak megközelítően sem olyan súlyos veszélyt és olyan elviselhetetlen formát, mint az orosz. Nemcsak azért nem, mert a német nemzetiszocializmus távolról sem ígért olyan radikális társadalmi átalakítási programot, mint amilyenre az orosz marxizmus készül, hanem azért sem, mert az előbbinek hordozója határtalanul műveltebb nép az orosznál, létszáma nem sokkal több, mint egyharmada az oroszságnak és egynegyede a szlávságnak, és esetleges uralma egy Európán belül, nem pedig egy Európán kívüli kategória uralmát jelentette volna. Egy német "uralom" problémája tehát még Európa számára is így viszonylik egy orosz uralom problémájához. Amerika és népe számára viszont egy ilyen probléma egyszerűen nem létezett. Egy német nemzetiszocializmushoz expressis verbis németekre lett volna szűkség Amerikában ahhoz, hogy az ott ve140

szélyessé válhassék, a nemzetközi kommunizmusnak azonban nincs feltétlenül szüksége oroszokra. Mindez azonban a roosevelti mű karakterének csak az enyhébbik oldala. A súlyosabbik oldala az az elképesztő pozitívum, hogy a német imperializmus, a német diktatúra, a német antidemokrácia irgalmatlan legázolásával egyidejűleg l e h e t e t t , és összeegyeztethető volt az amerikai ideálokkal az orosz imperializmust, az orosz diktatúrát és az orosz antidemokratizmust minden eszközzel, a kapitalizmus minden erejével támogatni. A mérhetetlenül súlyosabbik oldal tehát az attitűd lényege maga, az a körülmény, hogy a nemzetiszocializmus, vagy ha így jobban tetszik a hitleri imperializmus tífuszgócának megsemmisítésére a bolsevizmus, vagy ha így jobban tetszik a szláv imperializmus pestisét zúdítja ez az amerikai ember Európára. Az, amit Roosevelt orosz vonatkozásban csinált, egy baktériumháború tipikus és a hiroshimai embertelenségnél is megrendítőbb alkalmazása volt. Az a tény, hogy a bolsevizmussal, ezzel a baktériumfegyverrel megsemmisítették a nácizmus tífuszfészkét, de hogy Európa és benne Anglia és az angol nép túléli-e a bolsevista p e s t i s t , amely 1942 óta angolszász kezek által Európára szabadítva még csak ezután fogja elérni tombolásának tetőpontját, aggasztóan kétséges. Az azonban nem kétséges, hogy a Roosevelt—Churchill-féle "baktérium-politika" az európai történet leghazárdabb és legkatasztrófálisabb tette volt, amit a romba döntött, koldusbotra juttatott, védtelenné és kiszolgáltatottá tett földrész lakói szemében nem ment semmiféle pillanatnyi kényszer és nem igazol semmiféle angolszász érdek. Hazárdjátékot játszani csak a s a j á t pénzünkkel szabad, sőt erkölcsileg még azzal sem. Egy angolfrancia vereség, mint a könnyelmű hadüzenet büntetése, lehetett volna szomorú Angliára és Franciaországra, esetleg lehetett volna sajnálatos néhány európai nép szempontjából, de ami ennek elhárítására történt, az már eddig is megrendítően többe került, mint amennyit az angol szupremácia és az angol presztízs nemhogy a kontinens lakóinak, hanem magának az angol embernek is meg-

141

ér,23 és amibe az még majd ezután kerülni fog az egy világkatasztrófa maga. Az Egyesült Államok tevékenysége a semleges maszkjában károsabb, veszélyesebb és támadóbb, mintha nyíltan volna hadviselő. Sőt, ez a tevékenység egyre kihívóbb is, és célja nyilvánvalóan az, hogy a tengelyhatalmak egyike támadja meg, s így Roosevelt és kormánya eljátszhassa a közvélemény előtt az ártatlanul megtámadott szerepét. Az egyre elviselhetetlenebb agreszszióra a német admiralitás sürgeti a kormányt, hogy a nyilvánvalóan németellenes és egyáltalán nem semleges amerikai tengeri magatartás ellen alkalmazzanak ellenrendszabályokat, a német kormány azonban, fogcsikorgatva bár, de nem engedélyezi ezt, hiszen tudja, hogy Roosevelt és klikkje éppen ezt akarja. Ilyen magatartás után és ilyen körülmények mellett Roosevelt képes a következőket mondani az amerikai népnek 1941 május 27-én; "A háború közeledőben van magának a nyugati féltekének széleihez... Öngyilkosság volna megvárni, míg a németek a kerítéseinkhez érnek..." Ezzel a szegény fenyegetett Egyesült Államok számára elrendeli a hadikészültséget. S a "nyugati féltekéhez közeledő háború" roosevelti frázisának igazi értékét kifejezően világítja meg a tény, hogy negyven nappal később az Egyesült Államok hadereje megjelenik Izland szigetén, amely pedig tudvalevően nem a nyugati féltekén van, s az afrikai partraszállás katonai előkészületei is a befejezéshez közelednek, és Afrika szintén nem a nyugati féltekén terül el.24 A népek nagy verekedésében az Egyesült Államok tehát az a bizonyos kívülálló, aki az egyik félnek hátulról adogatja a töltött revolvereket, a másik félnek meg széket lök a lába elé, hogy felbukjon, aki felhúzott pisztollyal már ugrásra készen áll az egyik fél háta mögött és lesipuskásokat bérel fel a másik ellen, szóval ő az "ártatlan" semleges, aki aztán felháborodva mossa kezeit, mikor a szorongatott "ellenség" kínjában végülis rárohan. Erről írta Churchill a The Grand Alliance c. könyvében a már idézett soro23 24

A fontsterling inflációja megállíthatatlanul tart. Ma a font vásárlóértéke már csupán egy n e g y e d r é s z e a 10 évvel előttinek. De nem a "nyugati féltekén" történnek azok a roosevelti intézkedések sem, amelyek szintén az oroszok ellen készülődő japánokat lépésről-lépésre belekergetik a hadüzenetbe. V.ö. Robert A. Theobald i. könyvét.

142

kat: "Valóban, láttuk hány olyan amerikai akciót lenyelt (Hitler), amelyek bármelyike elégséges okul szolgálhatott volna egy háborúra".25 (Nürnbergben az Egyesült Államok bírája is ott ült, ítélni a német "háborús bűnösök" felett és Japánban amerikaiak lettek bírái a japán "háborús bűnösöknek".) Sőt, ha majd Franklin D. Rooseveltnek és társainak tevékenységéről a diplomáciai akták egyetlen szintézisben napvilágot látnak egyszer és ennek a szintézisnek a végére odanyomatják majd az Atlantic Chartert, megdöbbenve fogja majd látni a miénknél igazabb, becsületesebb és tárgyilagosabb nemzedék annak a játéknak karakterét és körvonalait, amit ez az ember, nemcsak idegen nemzetekkel, hanem tulajdon népével szemben is játszott, hogy rávegye arra, hogy fiainak feláldozásán és elpusztíttatásán kívül irtózatos értékeket dobjon ki az ablakon egy olyan erő megsemmisítésére, amelynek létezésére az Egyesült Államoknak nélkülözhetetlen szüksége volt,26 és egy olyan erő felnövelésére, amely az életére tör.27 Hogy miért jutalmazza mindezt díszsírhelylyel, szoborral és dicsőítéssel az amerikai nép, nem tudjuk. Mikor Franciaország vezetőinek könnyelmű hadüzenete28 következtében – ami a francia hadsereg technikai és a francia nép lelki felszereletlensége mellett valóságos öngyilkosság volt – három heti vergődés után megroppant derékkal összeroskadt és fegyverszünetet kért, a németek erre azonnal késznek bizonyultak s az ellenségeskedés beszüntetésének egyetlen lényeges feltétele részükről a szabadnak meghagyott országrész t e l j e s s e m l e g e s s é g e volt a háború befejezéséig. Ha az ember ezt a német gesztust összehasonlítja a casablancai kérlelhetetlenséggel, amely a németek erejének teljes megsemmisítéséig folytatott háborút mondja ki, lehetetlenség nem látni a különbséget a németek javára, de lehetetlenség meg nem látni azt is, hogy a német háborús szándék nem Franciaország és Anglia ellen, hanem Oroszország és a bolsevizmus ellen irányult, 25

W. Churchill: The Grand Alliance. 160. lap. Reméljük a NATO megszervezése és Németország amerikai pénzen való felfegyverzése óta ezt nem kell bizonyítanunk. 27 Remélhetőleg ezt sem kell bizonyítanunk. 28 Franciaország és Anglia egymást bátorították bele a háborúba úgy, hogy alapjában véve mind a kettő a másikra számított. 26

143

hiszen a német engedékenység gyakorlati alapja a Szovjet ellen tervezett háború. A vállalt francia semlegességet azonban Pierre Lavalon, Darlan admirálison és a 80 éves öreg katonán, a tragikus véget ért Petainon kívül csak nagyon kevesen tartották meg. Az ellenféltől kért nagylelkűség és kapott kegyelem ellenében a háború befejezéséig tartó időre adott francia parolát a modern francia nemzedék tekintélyesebb része nem tekintette becsületbeli kötelezettségnek, hanem úgy látszik csak barbár korok naív és elavult szokásának. Sőt a szótartás a szemükben úgy látszik bűncselekmény volt, mert az öreg maréchalnak francia börtönben kellett elpusztulnia érte. Darlant meg (akit Winston Churchill könyveiben egyszerűen "piszkos Darlannak" nevez), pl. egyszerűen legyilkolták miatta. Pedig még azt sem lehet mondani, hogy az összeomlott Franciaország népe kizárólag csak a német fegyverek nyomásának engedett, mikor fegyverszünetet kért, hiszen a tengelyhatalmak által képviselt jobboldali világnézetnek és politikának igen nagy volt a tábora Franciaországban, és a nemzeti gondolattal és az antibolsevizmussal rokonszenvező tömegek szemében a becsületes semlegesség a határozottan nagylelkű ellenféllel szemben egyáltalán nem volt ellenszenves. A francia nép hangulatának és álláspontjának jellemzésére álljon itt néhány sornyi idézet Sumner Welles többször idézett könyvéből, aki még az összeomlás előtt, 1940 márciusában Franciaországban eszközölt látogatása alkalmával szerzett benyomásairól más egyebek mellett ezeket írja: "A következő (Blum Leonál eszközölt látogatása utáni) napon Londonba utaztam. Távollétem alatt a francia sajtó megírta, hogy látogatást tettem Leon Blum volt miniszterelnöknéi. Amikor négy nappal később visszatértem Párizsba, a titkáraim becslése szerint mintegy háromezer levél érkezett címemre amelyben franciák nem túlságosan választékos formában tiltakoztak látogatásom ellen. A levelek túlnyomó többségét meglehetősen felháborodott és sértegető formában írták. Egy n é h á n y közülük a szemrehányás mérsékelt szavaival volt szerkesztve. Az összes leveleket azonban azért írták kizárólag,

144

amiért én, az Egyesült Államok elnökének képviseletében látogatást mertem tenni egy zsidónál.”29 A tragikus összeomlás előtti idők ezen hangulatát az angolok magatartása a hadjárat alatt és azt közvetlenül követően csak még jobban kimélyítette, hisz az angol kormány nemcsak kijelentette, hogy az adott helyzetben komoly segítséget nem képes és nem hajlandó a franciáknak adni, hanem maga is rátámadt kétségbeesett helyzetben levő szövetségesére, mérhetetlen elkeseredést idézve elő a Mers-el-Kebiri majd később az oráni incidenssel a francia népben. A francia-német fegyverszüret tehát nem k i z á r ó l a g a német fegyverek által kizsarolt, és egyoldalú tény volt, hiszen fél Franciaországon kívül megvoltak még az afrikai területek, az öszszes gyarmatok, a flotta, és rendelkezésére állt még egy tekintélyes hadsereg is, azon felül, hogy az afrikai területen megvolt a lehetőség és a szükséges idő is meglett volna az erők újjárendezésére, és a harc folytatására. A fegyverszünetben adott francia becsületszó tehát hasonlíthatatlanul önkényesebb, szabadabb és függetlenebb mérlegelés alapján született, mint pl. a versaillesi békediktátumok elfogadása annakidején.30 A szabadnak meghagyott Vichy-Franciaország "semlegességét" és adott szavát a "semleges" Egyesült Államok úgy hasznosította, hogy a vichy-i francia kormánynál akkreditált amerikai követ, William D. Leahy admirális vezetése alatt a kontinensen éppúgy, mint a francia birodalom afrikai területein az amerikai konzulok és ügyvivők intézték az Egyesült Államok hadi előkészületeit, továbbították a németektől kikémlelt hadititkokat, hívták létre a francia katonatisztek Petain háta mögött eszközölt szervezkedést, készítették elő az amerikai haderő afrikai, hadüze29

30

Sumner Welles: The Time for Decision, 157. lap. A francia felháborodás és tiltakozás Ruosevelt külpolitikai akciója és Sumner Welles franciaországi látogatása ellen egyébként jellemző és elgondolkodtató tünet, és még jellemzőbb, hogy Sumner Welles könyvében mélységesen fel van háborodva azon, hogy a franciák saját hazájukba mernek másként gondolkozni, mint ők – Amerikában. A versaillesi békediktátumokat egy könyörtelen éhségblokáddal zsarolták ki Németországtól, Ausztriától és Magyarországtól.

145

net nélküli támadását, s mindezt a diplomáciai státussal és területenkívüliséggel visszaélve.31 Itt a franciák részéről sokkal flagránsabb szerződésszegésről van szó, mint amilyennel olyan nagy felháborodással vádolta meg 1937-ben Roosevelt a versaillesi szerződésre célozva a németeket. Itt flagránsabb beavatkozásról van szó a más nemzetek belső ügyeibe, mint a Francoéknak nyújtott segítség volt annak idején, hisz az Egyesült Államok diplomáciai személyzete az ellen a kormány ellen dolgozik, amely azt akkreditálta. Itt sokkal igazabban és teljesebben jelent idegen területre való behatolást az amerikai haderő attitűdje, mint az önkéntes magánalakulatok jelentkezése volt annakidején Spanyolországban. Mindenesetre ha az olvasó most visszalapoz, és újra elolvassa a "quarantine"-beszéd idézett részeit, rendkívül közvetlen élménye támad arról, hogy ki volt Franklin D. Roosevelt és mi az a hipokrízis. Mikor aztán mindezek után, az ellenségeskedés, a gyűlölködés és az aktív károkozás és a megrohanásra való 18 hónapi amerikai előkészület után, pontosan ugyanazon az alapon (csak százszor indokoltabban), amit Roosevelt úgy fejezett ki 1941.május 27-én, hogy "öngyilkosság volna addig várni, míg kerítéseinkhez érnek", a tengelyhatalmak kénytelenek voltak formális hadüzenettel megtámadni az Egyesült Államokat, Roosevelt kormánya mély felháborodással közölte az amerikai néppel, hogy az Egyesült Államokat "g a l á d " támadás érte és a tisztánlátástól lelkiismeretlen eszközökkel megfosztott amerikai becsületesség ezen fel is háborodott. Valóban, az Egyesült Államok úgy került abba a nem tálrokonszenves szerepbe, amit a megrendítő európai tragédiában játszott, hogy az amerikai nép tulajdonképpen nem is tudott róla. Az amerikai nép csak fiait áldozta rá, a pénzét pocsékolta el benne és a történelmi felelősséget viseli majd érte. A tett: Franklin D. Rooseveltnek és körének tette volt. És ebben a hangsúly most nem is azon van, hogy Roosevelt és köre mit követett el az Egyesült Államokkal hadiállapotban n e 31

Ezt a tevékenységet Sumner Welles akkori helyettes külügyminiszter adta elő már idézett "The Time for Decision" c. könyvében, de elbeszéli később W. Churchill is. A Szovjet követségek mostani magatartása egyszerűen csak ennek az amerikai magatartásnak a lemásolása.

146

m álló országokkal szemben. Még csak nem is azon, hogy mindezt hadüzenet, sőt ok nélkül, és semlegességével v i s s z a é l v e művelte. A hangsúly itt azon van, hogy Roosevelt mindezt az amerikai népakarattal, az amerikai nép álláspontjával szemben, és az amerikai alkotmány megsértésével, a hadügyi kormányzás titkosságával visszaélve követte el. És azon van, hogy az izolációs politikát kívánó, izolációs érdekű és határozottan békés nemzet de facto támadóvá lett, még pedig olyan lovagiatlan formában, amit még a cowboy-regények etikája és judíciuma is felháborodottan elítél. Sumner Welles írja: "Csak egy felvilágosított közvéleményt lehet felelősnek tekinteni tetteiért". S ez az amerikai felelősséget a nép válláról, a Rooseveltek, a Sumner Wellesek, a Harry Hopkinsok, a White-k, a Trumanok. a Morgenthauk és társaik vállára helyezi át.

3. Ez volt hát Franklin D. Roosevelt szerepe az Egyesült Államoknak a második világháborúba való bevonszolása terén, s ennek a szerepnek a lényege az, hogy e nélkül a "phony war" mint "phony war" ért volna véget. A háború epidémiájának szétterjesztésében vitt döntő szerepénél is végzetesebb volt azonban a quarantine-beszéd szerzőjének tette a világháború likvidálásával és Európa feláldozásával kapcsolatban. S ez Roosevelt felelősségének második része. Ennek a tettnek tengelyében Roosevelt végzetes probolsevizmusa áll.32 Két megmagyarázhatatlan, sőt megdöbbentő tény jellemzi ezt a második roosevelti tettet. Az egyik az, hogy félreérthetetlen tünetek és félremagyarázhatatlan tapasztalatok hosszú sora ellenére, számtalan óvás és figyelmeztetés ellenére, a hármas játékban egyre alárendeltebb szerepet vivő Winston Churchill minden igyekezete ellenére, vakon és Európát teljesen és tökéletesen kiszolgáltatva, minden józan meggondolás és köteles előrelátás félretéte32

A szerző kénytelen ezt a kifejezést használni. Ha ugyanis a hitleri német állammal való fegyverbarátság pronácizmus, amelyért Középeurónában akasztófa és a világközvéleményben gyalázat jár, akkor a szovjet fegyverbarátság probolsevizmus.

147

lével és az európai népek sorsával szembeni teljes közömbösséggel bízott Sztálin Józsefben és minden óvatosságot eldobva bízott a bolsevizmusban, mégpedig olyan elképesztő mértékben, amire jóhiszemű magyarázat egyszerűen nincs. A másik, hogy az ő u.n. személyes varázsát, intucióját és átlagos szellemi képességeit, mint általában életében mindig, most is végzetesen túlbecsülte, és személyes véleményének érvényét elébe helyezte minden ténynek, minden tapasztalatnak, a nálánál határtalanul műveltebb, tapasztaltabb és intelligensebb Winston Churchill akaratának is. Ha az ember szemlét tart az anyag felett, ami Franklin D. Rooseveltnek a d ö n t é s e l ő t t az álláspont és a követendő eljárás meghatározásához mint konkrét tényállás és logikai támaszték rendelkezésére állt, s ennek végére odailleszti a döntést, meg kell döbbennie. A támpontok sorozata, mint láttuk, Leninnel, bolsevista vérengzésekkel, egy nemzet középosztályának fizikai megsemmisítésével, majd utána 20 millió kulák kifosztásával és a Kommunista Internacionálé fenyegető tevékenységével kezdődik, amelyekről Rooseveltnek pontos és teljes tudomása volt. Figyelmen kívül hagyva William C. Bullitt "antikommunista" jelentéseit, ismerte Joseph E. Davies jelentéssorozatát a rejtelmes orosz "tisztogatási" pörökről, a vádlottak titokzatosan engedelmes viselkedéséről, meglepő beismeréséről, a tünetekről, amiket Mindszenty József magyar hercegprímás pöre óta olyan jól ismer a világ, s amelyekkel kapcsolatban még az oroszbarát Davies sem titkolta azokat a megfigyeléseit, értesüléseit és gyanúját, hogy a foglyokat előzetesen "preparálták" a tárgyalásokra. Aztán ott volt Finnország megtámadása, a balti államok esete, megannyi világos példája és bizonyítéka ugyanannak az imperializmusnak, ami miatt Németországot olyan kérlelhetetlenül kergette a megsemmisülésbe. Ismerte a tűrhetetlen orosz besúgó-rendszert, az elviselhetetlen ellenőrzést, amit az NKVD gyakorolt minden orosz felett; azt a rendszert, ami mindenben kiáltó ellentéte volt annak az életeszménynek, amit Amerika és demokráciája vallott és képviselt, aminek érvényéért állítólag harcba szállt, s amelynek sokkal elviselhetőbb német formáját az emberiség elleni tűrhetetlen merényletnek állította. Ismerte az egyén rabszolgaságát és elnyomottságát a kollektivizált orosz világban; a parlamentáris és de148

mokratikus autonómia, a munka-, sajtó- és lelkiismereti szabadság t e l j e s hiányát, ismerte a vallásellenes álláspontot, az istentelenség programatikus hirdetését. Pontos tudomása volt a bolsevista világszervezet fenyegető tevékenységéről, s végül, hogy a háttér felvázolása teljes legyen, tapasztalta annak a Szovjetnek politikai erkölcsét, módszerét és hitelképességét, amely egy évvel a német-orosz szövetség megkötése e l ő t t németellenes szövetséget ajánlott fel b i z o n y o s j u t t a t á s o k ellenében. Amit az amerikai propaganda ma ír az oroszokról, azt Roosevelt és környezete 20 évvel ezelőtt tudta. Ez tehát a támpontokat nyújtó dús és tartalmas háttér. S egy embernek, aki olyan sokat és olyan tévedhetetlenül volt képes olvasni a titkos német gondolatokból és "világuralmi szándékokból" konkrét bizonyítékok nélkül is, és aki minderre olyan felháborodottan reagált és olyan súlyosan elítélte a német népet, ez a háttér nagyon sokat kellet, hogy elmondjon egy világbéketerv orosz esélyeit illetően. És erre a háttérre kerülnek rá a közvetlenebb adatok. A Németországgal folytatott 1940 novemberi tárgyalásokon a Szovjet a további hűség ára fejében a már addig megkapott 360.000 négyzetkilométeren felül kívánta Finnországot, Romániát, Bulgáriát és a Dardanellákat, vagyis azt, amit aztán később Roosevelttől bővített kiadásban követelt é s m e g i s k a p o t t . Az Egyesült Államok elnöke arról is tudott, sőt az "átcsalogatás" arra volt felépítve, hogy ők megadják, amit a németek megtagadtak... A Teherán előtti hónapokban tele volt a nyugateurópai és amerikai sajtó a másfélmillió deportált lengyel sorsa felőli felvilágosítás követelésével, akiket Szibéria nyelt el, s akiknek sorsát a m a i n a p i g i s m é l y t i t o k f e d i . Ugyanakkor történt a katyni borzalom felfedezése, s az, hogy az oroszok műve volt, a legcinikusabb proszovjet propagandista előtt sem volt kétséges, és nem volt kétséges Roosevelt előtt sem.33 Ugyancsak a 33

Churchill adja elő memoárjaiban hogy Jaltában Sztálin indítványozta 50.000 német tiszt tarkónlövését a győzelem után, s ezt az indítványt Roosevelt elfogadta, sőt Roosevelt jelenlevő fia pohárköszöntőben lelkesen üdvözölte. Az indítványt csak Churchill megrendültségét, felháborodását és kétségbeesését látva ejtették el és vették le a napirendről azzal, hogy csak "tré-

149

Teheránt megelőző nyáron jelent meg az egész Amerikát megrázó beszámoló 150 ezer szerencsétlen balti ember megrendítő sorsáról, akiknek fele asszony és gyermek volt. A beszámolók pontos adatokat közöltek az NKVD börtöneiben halálra kínzott 1817 szerencsétlen emberről meg a bírói eljárás nélkül elítéltek rettentő tömegéről. Ezek mind széltében- hosszában tárgyalt és Roosevelt által pontosan, mindenkinél pontosabban ismert tények, adatok és bizonyítékok voltak arra nézve, hogy mi a Szovjet, mi a bolsevizmus, kicsoda Sztálin és hogy mit jelent az, ha egy terület szovjet "befolyás" alá kerül. Franklin D. Roosevelt tehát m i n d e n n e l tisztában volt. Tisztában volt azzal, mi lesz a sorsa a 150 millió orosz kézre adott középeurópai embernek, s tisztában volt azzal is, milyen rettentő hatalomra emeli Szovjetoroszországot, hisz az amerikai katonai szakértők ezt már Quebec előtt memorandumban közölték vele. A világbéke, az emberi szabadság és a demokrácia, valamint a "félelem nélküli élet" apostolát azonban, aki az 1938 őszén életbeléptetett zsidóellenes háborús rendszabályok miatt a diplomáciai érintkezést megszakította Németországgal, de viszont 400.000 mandulaszemű amerikai állampolgárt egyszerűen elhurcoltatott Floridából és deportáltatott, mert a szerencsétlenek japán ősök leszármazottai voltak, ezek a tények éppúgy nem érdekelték, mint előbb a spanyol papok keresztre feszítése meg a spanyol apácák megbecstelenítése. Megrendítő és katasztrófális volna az emberiségre, ha egyszer kiderülne és bebizonyosodnék, hogy azért nem érdekelték, mert Roosevelték szerint embertelennek lenni csak a zsidókkal szemben nem szabad. De amennyiben a felsoroltak esetleg nem lettek volna elegendők jóhiszeműsége számára, volt egyéb komoly támpontja is. A tisztábban látók, a józanok, az óvatosak, az emberség és nem a vak gyűlölet alapján állók, az Egyesült Államok népének érdekeit nem pedig idegen állampolgárok egy bizonyos kategóriájának érdekeit képviselők kérlelték, figyelmeztették. Az Egyesült Államok előbbi moszkvai követe, William C. Bullitt, aki maga is a demokrata párt tagja volt, tehát nem az ellenzékhez tartozott, sok fáltak". Churchill sejteni engedi, hogy a dolog nem "tréfa" volt, hanem kísérleti léggömb.

150

fáradozás végén, utolsó kísérletképen terjedelmes memorandumot terjesztett Roosevelt elé, amelyben drámai nyomatékkal óvta az elnököt a szovjetbarátság politikájától és a szovjettel való szövetkezéstől. S ennek az embernek, aki annyi fricska és semmibevevés után most végre világdimenziókban játszhatott és egy szomorú és véres történelmi pillanatra a churchilli méretezésű európai személyiségek fölött érezhette magát, a felelete ez volt: "Én nem vitatom sem az Ön által előterjesztett tényeket, sem azok logikáját. Megvan azonban az elutasíthatatlan érzésem, hogy Sztálin nem az a fajta ember. Harry (Hopkins) azt mondja, hogy ő más és nem akar egyebet, mint biztonságot országa számára. Én meg fogok adni neki mindent, ami lehetséges és nem fogok semmi ellenszolgáltatást kérni. Noblesse oblige. 8 nem fogja megkísérelni, hogy valamit is annektáljon és a demokrácia és a béke világáért fog együtt dolgozni velem".34 Egy nálánál messze magasabb intellektus logikus és cáfolhatatlan elaborátumát saját "elutasíthatatlan érzésére" appellálva elutasítani meglepő autokratizmus és egy obskurus múltú személlyel szemben "noblesse oblige"-ra játszani kétségbeejtően ostoba politika volna még akkor is, ha Roosevelt valóban meg lett volna győződve a helyességéről. De nem volt. S mikor Bullitt további érveivel végleg sarokba szorította, s kimutatta álláspontja képtelenségét, Roosevelt egészen gorombán és egy közönséges kártyás szlenggel intette le a volt nagykövetet: "Ez az én felelősségem és nem az öné, és én meg fogom játszani a magam "hunch"-ét". És meg megjátszotta. Mindent és mindenkit félretolva a Harry Hopkinsok meg a Morgenthauk kategóriáján kívül. És így jött létre 1943 novemberében Teherán és 14 hónappal később Jalta. És így jött létre a rombadőlt Európa, és így jött létre a Vasfüggöny és a mögötte folyó szörnyű tragédia, és így jött létre az, 34

Tizenöt esztendő grandiózus tükrében egy egész világ látja ennek az embernek vagy mérhetetlen vakságát, vagy mérhetetlen galádságát, Az idézet mellesleg W. C. Bullittól magától való.

151

ami azóta történt és ami feltartóztathatatlanul közeledik a roosevelti politika elképesztő csődje után. Kétségtelen, hogy Roosevelt végzetes "hunch"-én és végzetes gyűlöletén kívül voltak egyéb körülmények is, amik fegyvereket jelentettek az oroszok számára az alkudozásban, amik nehéz helyzetbe hozták Churchillt, és nehéz helyzetet jelentettek volna Roosevelt számára is, ha amúgyis nem állt volna az oroszok iránti gavalléria álláspontján és már hiú és dacos következetességgel is nem maradt volna meg ezen az állásponton. Ezek közül az egyik soha meg nem bocsátható, ijesztő hiba, a casablancai deklaráció volt a háborúnak a németek teljes megsemmisítéséig való kérlelhetetlen folytatását illet. Ezzel a elhatározással a nyugati hatalmak önmaguk politikai kötetlenségét kötötték gúzsba és adták a orosz politika kezére önmagukat, hiszen ettől a perctől kezdve az orosz politikának nem kellett többé tartania attól, hogy zsarolási manőverét a nyugati hatalmak egy különbékével bármikor elbuktathatják. Sőt a casablancai döntésnek a végső és totális megsemmisítésre irányuló volta amellett, hogy kétségbeesett erőfeszítésre szorította a németeket, önmagában káprázatos perspektívákat nyitott a Szovjet számára, hiszen csak a gyűlölet és a szenvedély elvakultsága nem látta, hogy az orosz túlhatalom mellett egy erős kontinentális ellensúlyra nélkülözhetetlen szükség lenne, s ilyen ellensúly Németországon kívül nemcsak nem volt, hanem el sem volt képzelhető. A casablancai döntés annyira elképesztő és annyira érthetetlen egy olyan koncepciójú ember részéről, mint Churchill, viszont annyira benne fekszik Roosevelt hazárd és lelkiismeretlen vonalának logikájában, hogy el kell fogadnunk ezzel kapcsolatban azt, amit az angol miniszterelnök erről memoárjában közöl. Churchill azt írja arról, ami a "casablancai elhatározás" néven vált a világ köztudatában ismertté, hogy a tárgyalások folyamán az nem is volt konkrét programpont, és még kevésbé történt arról döntés. Ezt Franklin D. Roosevelt csak a tárgyalások után adott sajtónyilatkozatába vette bele, mégpedig teljesen önhatalmúlag, önkényesen és Churchill tudta nélkül. S mikor utána ezért a megdöbbent Churchill kérdőre vonta, valami homályos mentegetőzéssel ütötte el a dolgot. Viszont Churchillnek a háború kellős közepén nem 152

maradt más hátra, mint a bevégzett tény előtt meghajolni.35 Ismerve Roosevelt hazárd, erőszakos, eszközökben nem válogató egyéniségét, teljes bizonyossággal lehet megállapítani, hogy ő Churchillt ezzel a trükkel egyszerűen becsapta, és ezzel a leggyengébb partner háta mögött szántszándékkal fel akarta égetni a hidat, hogy az teljesen ki legyen szolgáltatva neki, nem törődve azzal., hogy egy egész kontinens lesz ezáltal teljesen kiszolgáltatva az ő mindenen keresztülgázoló bosszúpolitikájának. Ő tudta, és ridegen számolt vele, hogy Churchill kérdőre vonása egy kellemetlen percet fog jelenteni számára csupán, viszont ez a perc bőségesen megérte azt, hogy ettől kezdve Churchill és Anglia külpolitikailag bilincsekbe volt verve, s a bilincs kulcsa az ő zsebében volt. Úgy hisszük, hogy a casablancai rejtély magyarázata ez. A szovjet politikusok gyorsan tisztába jöttek a német hatalom megsemmisítése utáni orosz politikai mindenhatósággal, s Casablanca után ennek megfelelően teljes agresszivitással vették át a diktátumot. Ebben a helyzetben már csak egy nyugati stratégiai túlnyomóság segíthetett volna, ez azonban egyszerűen nem volt meg. Churchill egyre szorongatottabban érezte, hogy a nyugati hatalmak haderejének meg kellene jelennie a Balkánon és Középeurópa keleti részében, hogy ott ne legyen majd egyedül az orosz, az erre irányuló indítványait azonban az oroszok következetes megakadályozták, ami Roosevelt állandó támogatásával nem is volt nehéz. A két autokratával szemben az amerikai és orosz kegyektől függő Angliát képviselő Churchill helyzete teljesen alárendelt szerepet jelentett. Az az eszköz viszont, amivel Oroszország az Egyesült Államokkal szemben operált, a japán-amerikai háború volt. Japán hadbalépését, mint már fennebb mondtuk, az Egyesült Államok már a fentiekben vázolt magatartása erőszakolta ki, hiszen Japán is Oroszország ellen készülődött. A keleti térben viszont, amely saját kisugárzási területe volt, Japán volt a csendes35

1945. január 18.-i beszédében mindenesetre nagyon meggyőzően védi a "feltétel nélküli megadásra" vonatkozó casablancai döntést az angol parlamentben (Victory. War speeches by W. Churchill. Cassel & Corup Ltd. kiadása, London, 1946.)

153

óceáni helyzet ura. Oroszország tudta ezt és látta, hogy a távolkeleti háborúban az Egyesült Államok igen nehéz helyzetben van s ezért a helyzetért teljes mértékben Roosevelt személyes politikája a felelős. Azzal is teljesen tisztában voltak Moszkvában, hogy Rooseveltnek égetően szüksége volna arra, hogy Japánt hátba támadják és ezzel a helyzetet megkönnyítsék. Sztálin több mint két esztendőn keresztül húzgálta a Japán elleni támadás mézesmadzagját az amerikai sóvárgás előtt. Ennek a lehetőségnek a csillogtatásával facsart ki Amerikából mindent, ennek a segítségével zsarolt ki egy millió négyzetkilométert és 150 millió ember feletti "befolyást" Európában és egy csomó stratégiai pontot Ázsiában. Roosevelt bőkezűséggel igyekezett Oroszországot lekötelezni Japán megtámadására. Sztálinék zsebre is vágtak mindent, a Japán elleni támadást azonban egyre halogatták, hiszen tudták, hogy a tehenet csak addig lehet fejni, míg a vevő el nem viszi.36 36

Sőt többet tettek annál, hogy halogattak. A japán kormány már hónapokkal a hiroshimai bomba ledobása előtt békét kért "császár személyének sértetlensége" kivételével f e l t é t e l n é l k ü l . Ezt a békeajánlatot Malik Jakab tokiói szovjet követ és az orosz kormány közvetítésével kérték (1945 május utolsó napjaiban). Az orosz kormány ezt a békekérelmet tervszerűen nem továbbította a nyugati szövetségesekhez, csak azért, hogy a távolkeleti háború tényével tovább zsarolhassa a nyugati államokat még néhány hónapig és távol-keleten felszabaduló amerikai erők ne jelenhessenek meg az európai színtéren, ahol Szovjet-túlnyomóságot akart. Japán legendás hősiességű okinavai csatája, amely 115.000 japán életébe került, és amely három hónapig szüntelenül folyt (1945. márc. 18-júni. 21) az Egyesült Államok félmillió embere és roppant technikai apparátusa ellen, azért folyt, hogy a kért fegyverszünet elérkeztének idejére Japán ne legyen katonailag megvert állam. A japán fegyverszüneti kérelem "elfektetése" s ezzel párhuzamosan az egyre szorongóbb japán sürgetések különböző hazugságokkal és ígéretekkel való megválaszolása, vagyis megakadályozása annak hogy a japán kormány közvetlenül a nyugati hatalmakhoz forduljon, nemcsak a japán nép rászedése volt, hanem a Szovjet szövetségeseinek rászedése is, mert a f e l t é t e l n é l k ü l i megadásra szóló japán ajánlat elfogadása százezrek életét, milliárdos vagyont kímélt volna meg amerikai részről is (az okinavai csatának magának 45.00 amerikai halottja volt). Viszont akkor az amerikai tehenet három hónappal rövidebb ideig lehetett volna fejni. Az az általánosan elterjesztett szólam, amivel a világtörténelem legmegrendítőbb tömeggyilkosságát illetően az amerikai lelkiismeretet igyekeznek megnyugtatni, hogy t.i. a hiroshimai bomba a háború "megrövidítésével" milliók életét kímélte meg, egyszerűen nem igaz. Az igazság az, hogy egy

154

Ez a halogatás egészen a hiroshimai atombomba ledobásáig tartott, s a Szovjet rideg tempóérzékkel tizenkét óra előtt egy másodperccel lépett be, szóval éppen idejében – a zsákmányoláshoz. Mindenesetre m e g n e m i n d í t o t t háborúval ekkora területet még nem hódítottak meg a történelemben s nagyhatalmat úgy falhoz még nem állítottak, mint Amerikát. Jalta után a helyzetet már csak a Balkán és a Kárpátmedence angolszász megszállása menthette volna úgy-ahogy meg, valami olyan kezdeményezés, mint amit Churchill Görögországban rögtönzött. Csak aki Berlin nyugati szektorának felmérhetetlen jelentőségére gondol a keleti megszállási övezet gyomrában, tudja felmérni, hogy mit jelentett volna a nyugati szövetségesek számára egy ék a Kárpát-medencében a vasfüggöny mögött. A román katonai árulás után a Kárpát-medencébe benyomuló egyesült szovjet-román erők ellen 8 hónapon át (1944. aug.-1945. márc.) folyó kétségbeesett magyar védekezés az utolsó négyzetméterig e z é r t történt. A magyarok abban reménykedtek, hogy ha feltartóztatják az oroszt a nyugati erők előnyomulásáig, a szövetségek együttes megszállása alá fognak kerülni. Roosevelt azonban tűzön-vízen keresztül kitartott saját fixa-ideája mellett, s a két angolszász politikus egyébként is olyan ütemben távolodott el egymástól, amilyen ütemben Roosevelt orosz kapcsolatai szilárdultak.37 Ezzel Európa és a jövő megmentésének elveszett az utolsó esélye is, és a vasfüggönyön, amit még annakidején Versaillesben kezdtek összeróni, Jalta elvégezte az utolsó kalapácsütéseket is. Alig vette át Roosevelt otthon az ügyek vezetését újra a jaltai kirándulás után, máris befutottak a jelentések arról, hogy milyen brutálisan lép fel Oroszország Romániában., és mit jelent orosz befolyás alá tartozni. Most már nem lehetett többé "hunch"-okról beszélni. Most már Rooseveltnek is látnia kellett, hogy mit érnek és mit jelentenek a Lengyelországra, a Baltikumra, Romániára és

37

hónapokkal előbb fehér zászlót kitűzött nemzet asszonyait és gyermekeit mészárolták le fölöslegesen. Churchill emlékirataiban is keserű hangú beszámolók vannak erről, de Lord Alanbrooke nemrégiben publikált naplójában is le van írva, hogy milyen makacsul zárkóztak el a Roosevelt-emberek (elsősorban Marschall tábornok), egy déleurópai-offenzívára irányuló minden igyekezet elől.

155

Jugoszláviára vonatkozó orosz ígéretek, s most már nyilvánvalóvá vált, hogy mit jelent a "befolyási szféra" kifejezés oroszul A háború utolsó jelenetei még peregtek a véres európai színpadon. Keleten a magyar haderő maradéka a Kárpátmedence utolsó nyugati négyzetkilométerjeit védte fogcsikorgatva, miután közel 100.000 ember a főváros romjai alá temetkezett egy 46 napi ostrom alatt, miközben az amerikai haderő lendületesen nyomult előre Berlin felé. A főrendező azonban már látta a teljes bukást. Most már az ő önelégültsége és hiúsága is megroppant. A nagy cél, a bosszú műve megvalósult ugyan, de az ár, amit érte fizetni kellett, és fizetni kell, ijesztőnek ígérkezett. Megkezdődtek a szorongás napjai, míg azután április 12-én elragadta egy agyvérzés a földi felelősségrevonás elől. Szerencsétlen áldozatai azonban itt maradtak és megkezdték szomorú processzióikat a bitófák, kínzókamrák, internálótáborok és Szibéria szorongató rémségei felé ...

156

VIII. A "FELSZABADULÁS" Magyarországon 200.000 hulla fölött 470.000 megbecstelenített és venereás betegségekkel megfertőzött asszony és leány1 nyöszörgött orvosság után. Horvátországban tombolt a szerbkommunista csőcselék, a szövetséges csapatok diadalmasan bevonultak Berlin füstölgő romjai közé, a világ leggrandiózusabb és legfeleslegesebb tömegmészárlása Hiroshimában megtörtént, Németország, Olaszország, Magyarország, Horvátország és Japán porba zúzva kapitulált a pénz hatalma előtt, tíz ezelőtt szabad ország egy tizenegyediknek uralma alá került, s ezzel az Atlantic Charter "eszményeiért" folytatott keresztes háború 59 millió halottal, 10 millió földönfutóval és 100 millió rabszolgával véget ért. Az amerikai nagyvezérkar quebeci emlékiratának szavai beteljesedtek. A német és japán hatalom megsemmisülése után a keleti féltekén egyetlen úr maradt: Oroszország. Németország összeomlása után nem volt többé hatalom Európában, amely az ő hatalmas erejével szembeállhatott volna. Egy keskeny nyugati és déli perem kivételével Európa orosz "befolyási szférává" vált. Az angolok középeurópai és balkáni szupremáciája ugyan belepusztult a grandiózus vállalkozásba, mert mind a kettő az oroszok zsákmánya lett és halálos sebet kapott a földközi-tengeri és középkeleti brit uralom is, amelyet orosz kéz rombol le a szemünk előtt, Churchillnek és követőinek azonban meg lehetett az az elégtétele, hogy a kontinens, Angliát is beleértve, nem német füttyszóra fog ezután táncolni, hanem az oroszéra. Hogy mennyivel jobb ez és hogy mennyiben érte meg azokat a szörnyű áldozatokat, amiket ezért hozni kellett, a kontinens embere nem érti. Ebből a táncból a Szovjet a háború befejezése óta Európában eddig három leckét adott, s a többi majd ezután következik. Az első lecke a Baltikum, Lengyelország, Jugoszlávia és Románia "befolyás" alá vonása volt, s ez 1944-47 között folyt le. 1

Voltak közöttük utolsó hónapjukban levő várandós anyák, 8 éves leánygyermekek. Voltak, akiket 30-40 szovjetkatona addig gyalázott, míg belehaltak. Voltak, akik már meghaltak, és holtan gyalázták meg őket.

157

Többre akkor még a Szovjet maga sem mert gondolni, s az általa megszállott többi területeket igyekezett tőle telhetőleg megkopasztani és "sterilizálni" mielőtt elhagyja azokat. Csak mikor aztán semmi döntő és erélyes lépés nem történt, mert Teherán, Jalta és Potsdam következtében nem történhetett, a béke és a jövendő kérdésében, jött meg az étvágya a további "befolyásolásokra". Ami ezt az egyébként sem rossz étvágyat megnövelte, az az egyetlen és igazi roosevelti háborús célnak, a b o s s z ú lehetőségének elérése pillanatában unottan eldobott fegyver, a nyugati hatalmak és az UN folytonos hátrálása és tehetetlensége, tehát az a meddőség volt, ami a bosszún kívül semmi egyebet nem tartalmazó Roosevelt-féle csődtömegben visszamaradt, ami olyan hirtelenül és olyan megrázóan mutatta meg a kontinens emberének, hogy sem Lengyelország, sem a bestialitások megszüntetése, sem a "félelem nélküli élet" biztosítása, sem a kis népek függetlensége, sem a "diktatúrák" megsemmisítése nem volt fontos és nem volt cél. Csak egy volt fontos, még a kontinens rabsága árán is, az amit a Roosevelt-emberek és a roosevelti szellem inauguráltak az Amerika-diktálta politikában: a németség és a nemzetiszocializmus megalázása és az akasztás. A feltűnő és szinte szemmel látható gyengeséget, ami mindennek takargatásából fakadt, az a kínos szituáció hozta létre, hogy a szovjettel való szövetkezés ténye és konzekvenciái megrázó ellentétben álltak a háborús jelszavakkal, hiszen ha a roosevelti politika valóban őszinte lett volna, ezeknek a jelszavaknak érvényesítését folytatnia kellett volna az oroszokkal és a bolsevizmussal szemben is. Ez azonban elmaradt. S ezzel a rettentő angolszász háborús erőfeszítés alól hirtelen teljesen kicsúszott az erkölcsi talaj. S hogy a világ olyan közvetlenül és olyan kézenfekvően kapta rajta a roosevelti politikát az ellentmondáson, annak a kíméletlen orosz politikai magatartás volt az oka, amely mesterien és kegyetlenül és tervszerűen leplezte le az amerikai politikát azzal, hogy kihívóan felfedett kivétel nélkül minden roosevelti látszatot anélkül hogy ezért csak az ezredrésze is jelentkezett volna annak a washingtoni erélynek ami az antiszemita Berlinnel szemben olyan izzó harckészséggel érvényesült. A helyzet kínosságát csak mélyítette az, hogy a grandiózus felsülésre nem volt mentség és nem volt magyarázat. Az 1936 óta 158

tapasztalható orosz ajánlkozás és buzgóság az izmosodó német hatalom angol-francia segítséggel való megsemmisítésére, pontosan ugyanaz a tendencia volt, mint az, ami a konfliktus idején és a győzelem után orosz részről megnyilvánult. Hogy a háború utáni orosz politika meglepetés volna, az egyszerűen nem igaz A Csehország, majd Lengyelország "megvédésére" irányuló orosz ajánlkozás a 30-as években nem volt egyéb, mint a célba vett zsákmány bebiztosítására irányuló törekvés a konkurens megsemmisítése által. Az angol-francia szövetség hajszolása Németország ellen, majd a német-orosz szövetség létrehozása ugyanazon cél felé való logikus, szívós és meggondolt törekvés volt, s ez a cél a középeurópai országok megszerzése a németek sakkmattolása útján, ha lehet, vagy a németekkel osztozkodva, ha kell. Mindezt azonban a borzalmas erőfeszítések végén nem lehetett az angol, a francia és az amerikai harcosok, a rokkantak, az özvegyek, az árvák, a kibombázottak, az "Aid for Russia" adakozói és a növekvő adóterheket cipelő tízmilliók előtt bevallani. Az "imperializmus" és a "diktatúra" ellen vívott demokratikus háború, a csődöt mondott "hunch" és az elvesztett hazárdjáték megbosszulta magát, s a háborúért és annak negatív eredményéért felelősek zavara és vergődése a kötelességüket teljesített katonák előtt felbátorította a Szovjetet. Így fogott hozzá a második leckéhez, amelynek során már olyan területek kerültek sorra, amikre a Szovjet eleinte még nem is mert gondolni s ezek Magyarország, Csehszlovákia és Keletnémetország voltak. Ennek a leckének ideje 1947-50. A harmadik lecke valójában már 1949-ben megindult Trieszttel, csak éppen megszakította a Tito-intermezzo, és ennek a leckének az anyaga Görögország, Finnország és Ausztria lettek volna. Ázsia azonban sürgősebbnek és fontosabbnak mutatkozott s így előbb Korea, majd Indokina következett és most van előkészítés alatt a Közép-Kelet. Európára majd ezek után fog sor kerülni megint. Hogy hány leckére lesz még szüksége a nyugati világnak, hogy likvidálja végre a hazug győzelem bénító örökségét, teljesen félreállítva annak egész nemzetközi garnitúráját és így visszanyerje akciószabadságát, azt nem lehet tudni.

159

1. Népet – talán az egy Magyarország, Versailles bűnbakjának leszámításával – olyan borzalmasan nem tett tönkre az angolfrancia biztonsági politika, mint a lengyelt. Mert hiszen a lengyel tragédia is Versaillesben kezdődött el. Összeróttak egy országot jelentékeny részben két roppant ereje nagyhatalom rovására,2 és azt komoly erejű támogató szomszéd nélkül elképesztően megvont védhetetlen határokkal belehelyezték egy bizonytalan térbe a két nagyhatalom malomkövei közé. Mikor aztán eljött a pillanat, aminek eljövetele magától értetődő és természetes volt, hogy t.i. ezek a nagyhatalmak visszakövetelték a magukét, akkor a riadt lengyelségnek az ellenállást sugalmazták olyan protektorok, akikről aztán gyorsan kiderült, hogy őket magukat is másoknak kell megvédeniük. Sőt, a saját védelmük zsoldjaként, egy tragikus erkölcsi szituációban Lengyelországot magát is fel kell áldozniok annak a háborúnak a végén, amelyet – Lengyelország "megvédésére" indítottak el. A szomorú lengyel tragédiában volt egy súlyos lengyel hiba is, az az irrealitás, amely mellesleg jellemző volt a versaillesi üvegház kényes középeurópai virágaira és amely talajul szolgált a lengyelországi "üzletemberek" által állandóan mesterségesen piszkált lengyel nacionalizmus hitlerellenes irányba való tereléséhez, s ami a lengyel államférfiak külpolitikai munkáját belülről nehezítette. Így, ha voltak is józan törekvések a németekkel való elintézetlen ügyek kompromisszumos elintézésére, a Versailles utáni misztifikációk ködében a románok mellett igazában a lengyel államférfiak sem vették észre, hogy a középeurópai államok titkos, de igazi politikai fedezete nem Nyugat, hanem Oroszország volt, s ez a fedezet annak a Lengyelországnak nem állhat a rendelkezésére, amelyen Oroszországnak követelni valója van. Ezt tudta mindenki, csak a lengyel közvélemény nem akarta 2

Remélhetőleg senkinek sem jut eszébe ellenvetni azt, hogy az á l l a n d ó n a k és véglegesnek szánt Lengyelország megteremtésének esztendejében egy történelmi pillanatra sem Németország, sem Oroszország nem volt nagyhatalom. Aki még azzal sem volt tisztában, hogy a háború után pár évvel mind a kettő automatikusan nyeri vissza erejét, annak semmi helye nem lehetett egy százmilliók sorsát intéző roppant hatású munkában.

160

meglátni, hogy ez a tény védtelenné tette őket Németországgal szemben éppúgy, mint a német területek elbirtoklása védtelenné tette őket Oroszországgal szemben, s e miatt a tény miatt, ha már előbb nem tette meg – a német erő jelentkezésének idején Lengyelországnak ki kellett volna egyeznie vagy Németországgal, vagy Oroszországgal. Ha ez a politikai belátás érvényre jut, akkor a közös német-orosz akció elmarad, a háború elhalasztódik, s később egy kelet-európai háború tör ki Oroszország ellen és akármi is lett volna ennek a vége, a borzalmas lengyel katonai katasztrófa nem következett volna be. Sőt, ha Magyarország nem a németek, hanem a lengyelek segítségével szoríthatta volna Romániát egy egészséges kompromisszumra az erdélyi magyar igények tekintetébeni még idejében, egy középeurópai háború ki sem törhetett volna, mert Csehszlovákia likvidálása és egy komoly méretű magyar revízió esetén egy önvédelemre képes lengyel-magyar blokk képződhetett volna Oroszország nyugati határán, aminek puszta léte az amúgyis tarthatatlan korridor feladása árán elejét vette volna egy kőzépeurópai háborús konfliktus kibontakozásának E helyett – nagy mértékben angol sugalmazásra3 – Lengyelország gyors összeomlása és felosztása kővetkezett be, majd utána a Roosevelt-féle második lengyel menet, amely még tragikusabb volt és megalázóbbnak bizonyult mint az első, mert szánalmas vergődést jelentett nemcsak Lengyelországra, hanem Angliára is, s a vége előbb fél Lengyelország elcsatolása, majd a maradék orosz szupremácia alá kerülése lett. Amint a teheráni döntés lényege kiszivárgott és így nyilvánvalóvá vált, hogy a két nagy rivális közül melyik fogja a középeurópai létet behúzni, a két malomkő közti szférában hirtelen nagy nyüzsgés állt be. Különösen a szlovákok világában indul minden pezsgésnek a középeurópai térben, éppúgy, mint a szláv emigrációk különböző gócaiban. 3

A habozó lengyel kormányt az angol külpolitika végülis azzal tudja rávenni a németek ellen való fordulásra, hogy a német-lengyel tárgyalások utolsó döntő napjaiban egy angol-lengyel katonai szövetséget kötnek A danzigi kérdés körüli lengyel, német és nemzetközi politikai tevékenység eseményei és tendenciái felől kitűnő képet nyújt gr, F. Szembek volt lengyel külügyi h. államtitkár könyve. („Journal 1933-1939" Paris.)

161

A tény, hogy Középeurópa sorsa eldőlt és ezzel a biztos és célszerűnek látszó orientálódási irány megvolt az irányváltoztatásra mindig készmálló külpolitikai kalandor-opportunizmus számára, a középeurópai népek álláspontját, vagy legalábbis azt, amit ezek "álláspontként" hangoztattak, egycsapósra megváltoztatta. Benes Eduard, akitől szökése után a szlovák nép utcai tüntetéseken szavalókórusokban kérte számon egy milliárd cseh korona eltűnését, londoni összeköttetései útján kitűnően volt tájékozódva nemcsak az orosz igények, hanem az amerikai álláspont felől is, sőt tisztán látta a három szövetséges partner fajsúlyát is, tehát azt is, hogy az angol fajsúly a másik kettő mellett nagyon kicsi. A hasznos barátságot tehát máshol kell keresni. Az angol vendégszeretet és az angol barátság így egyre haszontalanabbá, sőt kényelmetlenebbé vált számára, aki Quebec óta mindent elkövetett, hogy Moszkvába jusson, hiszen minden középeurópai szláv érdek ott összpontosult, különösen Teherán után. Neki, a pánszlávizmus veteránjának, így természetesen elsősorban kellett ott lennie a pecsenyesütés idejére. A londoni kormány tökéletesen tisztában volt a benesi óhaj hátterével, s szeretné megakadályozni a riválishoz való átnyergelést. Husz János "szlavokommunistáinak" derék ivadéka4 azonban panaszt tesz Moszkvában és az angol kormánynak deferálnia kell. Benes megkapja a távozási engedélyt, Churchillban azonban nemcsak a politikus, hanem az úriember is fel van háborodva a magatartás miatt s ezekkel a szavakkal bocsátja el az ex-elnököt: "Benes úr, ezt nem felejtem el önnek". A fürge szlávot azonban mindez már nem érdekli. A Holnap ura Oroszország, és kitörődik a Tegnappal? A Nyugat egykor oly tüzes hűségű középeurópai és balkáni kreaturái, amelyek közül nem egy vált csatlósává Németországnak néhány évre, hevesen kezdik szaggatni a nyugati szálakat. Mihajlovich a szabadsághősből előbb futóbetyárrá, majd hazaárulóvá válik a jugoszlávok szemében, s az igazi hős: a moszkvai protegée, Josip Broz Tito, a bandavezér. A szlovákokat kezdi nem érdekelni többé a nemrég még oly lelkes német barátság, aminek 4

Benes a huszitizmusra, mint a kommunizmus cseh ősére hivatkozik Moszkvában.

162

öt és fél éven át exisztáló kis államocskájuk létét köszönhette, Besztercebányán németellenes felkelést rendez a Szlovák Nemzeti Tanács, amit a német katonák levernek ugyan, de az alibi és ezzel az aranyhíd Oroszország felé megvan, A csehek, akik egyetlen puskalövést sem voltak hajlandók a versaillesi ajándék megvédésére megkockáztatni, és engedelmesen szolgálták a német hadigépezetet, némán várták az időt, mikor majd katonák helyett asszonyok, gyermekek, sebesültek és hadifoglyok fogják a gyűlölt hódítót képviselni, akikkel szemben kockázat nélkül lehetnek majd hősök és hazafiak. Románia pedig, vajon hányadszor már rövid történelme során,5 újból "átpártol" a szerencse fordulata idején, és természetesen most is a győztes, vagyis Oroszország oldalára. Középeurópában egyetlen ország harcol tovább kétségbeesetten a németek oldalán, a mostoha német politika ellenére6 5

Románia, amely Moldva és Havasalföld hűbéres török hercegségek 1854-ben történt egyesítéséből kletkezett és 1878ban a berlini kongresszuson vált osztrák-magyar támogatással "Románia" néven királysággá, 65 éves története alatt a következő szövetségi árulásokat produkálja: a. 1912-ben bolgár-szerb szövetségben részt vesz a balkán háborúban, amely után a szerbekkel összefogva megtámadja bolgár szövetségesét, hogy elragadhassa tőle Dobrudzsát, b. mint az osztrák-magyar-német szövetségi rendszer tagja, 1916-ban titokban az Entente-val szövetkezik és váratlanul megrohanja a szövetséges Magyarországot, c. néhány hónappal később cserbenhagyja az Ententet és különbékét köt a Központi Hatalmakkal Bukarestben, d, a Központi Hatalmak összeroppanása után a bukaresti békét cserbenhagyva a forradalom miatt tehetetlen Magyarország területére bevonul, Versaillesben 103.000 négyzetkilométert kap Magyarország testéből ajándékba és belép a versaillesi hatalmak szövetségi rendszerébe. e. A második világháború elején cserbenhagyja a versaillesi hatalmakat és Németországhoz pártol. f. A második világháború befejezése előtt egy évvel, mikor a háború kimenetele már látható, cserben hagyja a németeket és átpártol az oroszokhoz. Átlag minden 10 évben egy szerződésszegés és mindig a döntő pillanatban. 6 A szlovákok, a románok és a szerbek "barátsága" kedvéért a német külpolitika olyan magatartást tanúsít, amely fokozatosan elidegeníti a németektől a magyarokat, akiket hovatovább már csak az oroszoktól való rettegés és végül a Jaltában számukra kimért sors tart meg a németek oldalán.

163

is, a nagy szláv tenger közepén szorongó nem-szláv sziget – a magyarok. Teherán hatása tehát azonnal érezhető. Főleg abban, hogy most omlik össze Versailles utolsó vonatkozása is, az – illúzió. Hiába indult a háború második menete nagy lengyel reményekkel, a roosevelti politika súlyos szervi betegsége benne volt és tragikus felsüléssel kellett végződnie a lengyelek és az angolok számára egyaránt. Az 1941. július 30-i szovjet—lengyel szerződésben Moszkva ünnepélyesen érvénytelennek nyilvánította ugyan az annakidején a németekkel kötött egyezményben lefektetett területi megállapodásokat, hogy azonban nem volt minden rendben a hajlékony Sztálini becsület terén, azt már akkor mutatta a nyugtalanító tény, hogy a londoni lengyel exil-kormány fejének, Sikorszky tábornoknak moszkvai látogatásakor minden erőlködése ellenére sem sikerűit a lengyel összeomláskor fogságbeesett 11.000 lengyel tiszt közül egyetlen eggyel sem beszélnie, sőt a Közel-Keleten felállított új lengyel hadsereg számára is csak néhány zászlóaljnyi került a közel 200.000 főnyi oroszországi lengyel hadifogolyból elő, s ezek is csak nagyon lassú ütemben szivárogtak ki Oroszországból. A fogoly tisztek ügyében a tárgyalásokat Moszkva másfél évig, 1942 végéig húzta, nyújtotta, pozitív eredmény azonban sehogy sem akart létrejönni, mint aztán néhány hónappal később, 1943 áprilisában a világ nagy megdöbbenésére kiderült, azért, mert mind a 11.000 tiszt már 1939 óta tarkólövéssel feküdt a katyni tömegsírokban.7 7

A katyni tömegsírokat a németek fedezték fel a környékbeli lakosság közlései alapján és felülvizsgáltatták egy nemzetközi bizottsággal, amelynek amerikai tagja is volt, aki jelentését beterjesztette az USA kormányához. A vizsgálat eredménye szerint a mészárlást kétséget kizárólag az oroszok követték el. A jelentést az USA kormánya elfektette, és a németekre fogták a rémtettet. A nürnbergi perek idején ezért is a németek ellen emeltek vádat, mikor azonban a vádlottak bizonyítási eljárást követeltek (az orosz "bíró" pisztolyt rántott és állítólag rálőtt az egyik német vádlottra), a vádat "elejtették" s ez ellen a másik három "bírónak" nem volt semmi kifogása. Mikor aztán a Szovjet és az angolszász hatalmak között a végleges szakítás bekövetkezett, az UN-nál előpiszkálták az ügyet, de hiába keresték az Egyesült Államok kormányához annakidején benyújtott jelentést, az "eltűnt". A "vizsgálat" álmosan mai napig "folyik" és soha nem lesz befejezve.

164

Közben azonban, januárban már megtörtént a Sztálingrádi fordulat, megindult az orosz előnyomulás, s az oroszok már eléggé nyeregben érezték magukat, ahhoz, hogy az ünnepélyes szovjet ígéretet a lengyel határokra vonatkozóan, érvénytelenítsék, hiszen már nem volt szükségük sem a lengyelekre, sem az angolokra. Márciusban a Tass hírügynökség közölte, hogy a Sikorszkyval kötött szerződés a kelet-lengyelországi határokra nem vonatkozik. Sőt, mikor a katyni lelet után Sikorszky egy pártatlan nemzetközi Vörös Kereszt bizottság kiküldését kéri, Moszkva óriási felháborodást színlel, azonnal megszakítja a diplomáciai viszonyt a londoni lengyel kormánnyal s bár Sikorszky indítványát ijedten viszszavonja, a "mélyen megbántott" Moszkva a kapcsolatot nem állítja többé helyre. Az orosz-lengyel szövetségre az tesz aztán végleges pontot, hogy, mikor Sikorszky az orosz magatartás miatt lázongó közel-keleti lengyel haderő meglátogatására repült, viszszatérőben furcsa és tisztázatlan körülmények kőzött – repülőszerencsétlenség áldozata lett.8 Sikorszky utóda Mikolajczyk lett a londoni lengyel kormány élén, ez a kormány azonban egyre névlegesebbé és jelentéktelenebbé vált, s a lengyelek reprezentánsa egyre inkább a Moszkvában lengyel kommunistákból alakult Nemzeti Tanács lett, amely aztán Lublinba tette át székhelyét. Ez a fejlődés pontosan mutatta azt a súlypont áthelyeződést, ami a szövetségeseken belül végbement, s ami London ellényegtelenedésével párhuzamosan Moszkva emelkedését fejezte ki. Az angol kormány minden erőlködése hatástalannak bizonyult, Moszkva még csak kompromisszumra sem volt hajlandó London és Moszkva lengyel "kormányai" tekintetében. A Nemzeti Tanács önként lemondott a kelet-lengyel területekről, s mint kormány ez vonult haza a "felszabadított" Lengyelországba, amelynek német területekből igértek és adtak kárpótlást. Területileg a Szovjet Lengyelországot így keletről nyugatra eltolta útjából, s ezzel a réginél is képtelenebb helyzetbe hozta a lengyelséget a németekkel szemben. Belpolitikailag pedig min8

A "repülőszerencsétlenség" úgy látszik a politikai gyilkosságok modern szláv formája. "Repülőszerencsétlenséggel" tették el láb alól a csehek is annak idején 1919-ben Stefanik szlovák tábornokot.

165

den, amit Jaltában el tudtak érni, annyi volt, hogy Mikolajczyk beléphetett a lengyel kommunista kormányba és megígérték az oroszok, hogy egy hónapon belül választást fognak tartami Lengyelországban. Ebből az egy hónapból azonban 23 lett, amely idő alatt Lengyelország bolsevizálása megtörtént. A választáson a kommunisták győztek és Mikolajezyknak menekülnie kellett.9 Nevezetes, hogy az egész szomorú tragédia kibontakozása Jalta e l ő t t történt és Roosevelt szemei előtt játszódott le. S az Atlantic Charter szerzője mégis létrehozta a jaltai egyezményt. A jugoszláv fejlődés állomásai ugyanezek. Miután a német-barát jugoszláv régens-kormányt egy coup d'etat-val eltávolító és a németekkel szembeforduló fiatal Péter király háborúját a német csapatok három hét alatt likvidálták, és Jugoszlávia szerb területei megszállás alá kerültek, magyar, meg horvát területei meg leváltak róla, a szétszórt szerb hadsereg egyes töredékei partizántevékenységbe kezdtek a hegyi terepen a behatolók ellen. Az ellenállási mozgalom vezetője az elmenekült király hadügyminisztere, Draga Mihajlovich lett, akinek csetnikjei mellett egy évvel később kommunista alakulatok is kezdtek feltűnni a partizán színjátékban, s ezeknek vezéreként egy új nevet dobott felszínre a háborús fejlődés, Josip Broz Titoét. A szakállas pápaszemes, professzorokra emlékeztető külsejű Mihajlovich tábornok rojalista csetnikjei és Tito kommunista bandái között a Sztálingrádi fordulat időpontjától kezdve egyre élesedik a viszony, s az ellentéteket természetesen Moszkvából fűtik. Ahogyan a Szovjet szupremáciája nő a szövetségeseken belül, úgy tevődik át a szerb ellenállási mozgalom súlypontja Mihajlovichról Titora és kommunistáira. Pontosan ugyanaz a folyamat megy végbe itt is, ami a londoni lengyel kormány és a moszkvai lengyel nemzeti tanács viszonyában. Mihajlovich helyett a nyugati hatalmak is Titot kezdik akceptálni, s az angol sajtó is Titoval foglalkozik és Titoban gondolkozik. Péter király alatt egyre jobban olvad az angolszász jéghegy, helyzete egyre kínosabbá válik Londonban, végül is Tito követelésére távoznia kell az angol fővárosból és kormányával együtt Kairoba telepedik 9

Mikolajezyk igen romantikus körülmények között Magyarországra menekült, s innen ment tovább nyugatra.

166

át ijesztő demonstrációjaként annak a süllyedésnek, amin az angol világhatalom keresztülesett, míg odajutott, hogy egy balkáni bandavezér akarata előtt is deferálnia kellett. Tito 1943 novemberében már kommunista kormányt alakít Jugoszláviában. s mikor ezt az alakulást Péter király és kormánya kommunista és terrorista kísérletnek deklarálja, a londoni Times megleckézteti ezért a képtelenségért. Az év végére Tito külpolitikai helyzete annyira megerősödik, hogy a kairoi kormányt megszűntnek nyilvánítja és Péter királyt eltiltja a Jugoszláviába való visszatéréstől. A szövetségesek főhadiszállásának válasza az, hogy Péter esőcsatornán elinduló külpolitikai karrierjének befejezéséül elismerik Titot "szöveséges főparancsnoknak". Mihajlovich lába alól ezzel végleg kicsúszik a talaj, s a szerb felszabadítás szimpatikus hősére, az angol politika leghűségesebb balkáni személyiségére, ugyanaz a sors vár, mint ezer más szerencsétlen balkáni és középeurópai politikusra a háború után: hazaárulásért halálra ítélik és kivégzik. Ez a kivégzés a pont az angolszász politika által elindított Simovic-puccs elkedvetlenítő történetének végén. Tito elismertetésétől kezdve a fejlődés gyors. A háború végén Jugoszlávia kommunista "népidemokráciává" alakul át s Tito új alkotmánya pontos mása a Szovjet alkotmánynak. Tito azt hiszi, hogy Jugoszlávia szövetségese a szovjetnek, néhány év alatt azonban ki fog derülni, hogy Moszkva nem ismer szövetségeseket, hanem csak cselédeket, s ez kirobbantja a Tito-válságot, aminek fejleményeit 1949 őszén fogja látni a világ. S hogy ennek a vége mi lesz, arra a felelet még hátra van. A lengyel és jugoszláv recept csaknem megismétlődik Görögországban is, ahol a német-orosz szakítás idején a német megszállás elleni "ellenállási mozgalom" álarca alatt intenzív kommunista földalatti tevékenység indul meg és bontakozik ki a n g o l támogatással, mégpedig olyan lendülettel és eredménnyel, hogy kizárólag a 12 óra előtt egy másodperccel észbekapó Winston Churchill erélyének volt köszönhető, hogy Görögország egyelőre még nem tartozik a Szovjet rabszolga-államainak sorába. A dolog története Churchill memoárjában olvasható:

167

"Az eset 1944 decemberében súlyossá és a legnagyobb mértékben sürgőssé vált, mert Görögországban véres erőszak alkalmazásával megrendezett kommunista államcsíny volt készülőben. Amint a németek kiürítették Görögországot, kisebb angol csapatok és légi kötelékek, valamint csekély görög kormánycsapatok visszasegítették a szövetségesek által elismert görög kormányt Athénba. Roosevelt elnök ehhez teljes mértékben hozzájárult: Bár a hellének királya csapataival akart hazájába visszatérni, – visszatartottuk Londonban, mert a monarchia fölött előbb népszavazásnak kellett döntenie. Közben a kommunista gerillabandák leereszkedtek a hegyekből. Azokkal a fegyverekkel és lőszerekkel voltak ellátva, amiket mi adtunk nekik, most azonban azt állították, hogy ők Görögország megmentői és totális hatalommal akartak annak urává lenni. Utat erőszakoltak ki Athén felé, ahol egy millió ember élt és gyilkos támadásokat kezdtek rendőrállomások és a gyenge, éppenhogy visszatért görög kormány más intézményei ellen. A hat kommunista miniszter mindent megtett, ami hatalmában állt a görög kormány katonai ütőerejének megbénítására. Liberális kollégáik ennek ellenére sok engedményt tettek nekik 1944 nyugtalan novemberében. Decemberben a kommunista kalandorok kisütötték, hogy Athént végleg hatalmukba kerítik és mindenkit megölnek, aki ellenáll nekik. A bandák előrenyomultak a kormányépülettől néhány száz méternyire. Ebben a pontosan előkészített időpontban a hat kommunista miniszter lemondott. Futottak, mint a patkányok az athéni kommunistákkal egyesülni, akik, mint hitték, a győzelmet már a kezükben tartották. Ennek a napnak az éjfelén táviratoztam én Scobie tábornoknak, aki 3000 emberrel Athénnál állt, hogy ne tanúsítson többé semleges magatartási a görög pártok között, hanem támogassa Papandreu miniszterelnököt és lövessen a kommunista támadókra. Ez 1944. december 6-án, 168

hajnali két órakor volt. A legfőbb ideje volt már. A brit csapatok elnyomták a kommunistákat, akik már a helyzet urainak tekintették magukat. Így nyert a görög kormány időt, hogy magához térhessen. Azon a napon, amelyen Athén az utolsó pillanatban megmenekült, valósággal céltáblájává váltam a baloldali elemeknek. A londoni Times és a Manchester Guardian egyesültek az amerikai sajtó nagy részével a "görögországi angol imperialista politika" elleni heves támadásban. Az amerikai sajtó reakciója meghökkentett. Azonban a State Department is savanyúan és bírálóan reagált. Az új külügyminiszter (Stettinius) nyilatkozatot adott ki Anglia eljárásáról, amely élességében túlszárnyalt mindent, amit az amerikai kormány valaha is nyilvánított Szovjetoroszország érdekében. Elmondtak Jingónak, Tory-nak, imperialista reakciósnak, aki legázoltam a görög nép szabad demokratikus szándékát. Maga Roosevelt elnök is hallgatag magatartást tanúsított, noha én állandóan tájékoztattam és egy csomó személyes táviratot és tiltakozást is küldtem neki. Végülis két-három görög hadosztálynak kellett Athénbe bevonulni. Negyven napon át küzdöttek utcai harcokban a város életéért és szívéért. Házról-házra kellett a kommunista behatolókat visszaszorítani, míg végül súlyos veszteségekkel kivetették őket. Visszavonulásuk során legkevesebb 20.000 férfit, asszonyt és gyermeket gyilkoltak le”. Ezt írja a kommunista puccskísérletről Churchill. E z u t á n jött Jalta, ahol a Szovjet Románia ellenében "átengedte" Görögországot angol befolyási szférába (ez azonban egyáltalán nem akadályozta abban, hogy egy évvel később már ne támogassa Markos tábornokot). Miután a Szovjet elismeri Görögországot angol "befolyási szférának" s rekompenzációképen megkapja Romániát a kis nem-

169

zetek jaltai aukcióján, haladéktalanul itt is megkezdi a "befolyásolást". A bolsevista kibontakozás Romániában a leggyorsabb és legdrámaibb. Ezzel az állammal, amely külpolitikai karrierjét szövetségeseinek cserbenhagyásával és megrohanásával kezdi az első világháború derekán, s amelyet ezért a tettéért növelnek naggyá a nyugati hatalmak Versaillesben, és amely a nyugati hatalmak kiszolgálása, majd azután Németországhoz való átpártolása, majd cserbenhagyása után immár több mint féléve szovjetcsatlós, Moszkva keveset teketóriázik. Jalta már feltette a koronát az orosz igényekre. s többé már arra a kétszínűségre sincs szükség, amit a bolsevizmus reprezentánsai, a tárgyalásokon és a sajtóban legalább, eddig tanúsítottak. Most már tehát a maga teljes brutalitásában meg lehet mutatni, hogy mit jelent a "befolyási szféra" oroszul. A moszkvai kormány nyíltan és egyszerűen kommunista kormányt követel Romániában, s mikor ez ellen a Fegyverszüneti Bizottság Bukarestben székelő tagjai tiltakoznak, február 27-én (1945) hirtelen megérkezik Visínszki Moszkvából és azonnal a királlyal kíván beszélni. Ennek az embernek brutális gőgje jellemző fotografiája Moszkva urainak. A történteket Byrnes volt amerikai külügyminiszter írja le:10 "Molotov helyettese Andrej Visinszki egy felszólítást nyújtott át Bukarestben (az Ellenőrtó Tanácsnak), hogy Radescu lépjen vissza és alakítsanak egy új román kormányt. Harriman (az USA bukaresti követe) azonnal megbízást kapott annak a közlésére, hogy mi nem ismernénk el Romániában olyan ideiglenes kormányt, amely csak egyes politikai pártok képviselőiből állna; hogy lépéseket kellene tenni a jelenlegi kormány támogatására a rend fenntartásában; hogy a fegyverszüneti feltételek szerint a sajtószabadságot meg kellene védeni; továbbá 10

James F. Byrnes: Speaking Frankly, 63-64 lapok.

170

hogy az összes politikai csoportokat le kell fegyverezni és a jelentősebb politikai döntések ,jogát az Ellenőrző Tanács helyett a három ellenőrző hatalom meghatalmazottaira kellene ruházni. Február 27-én érkezett Visinszki Bukarestbe és estére kihallgatást óhajtott a királynál. A király és a román külügyminiszter fogadták. Visinszki azzal hozakodott elő, hogy Radescu tábornok képtelen a rendet fenntartani és a szovjetkormány bár nem akar a román belügyekbe avatkozni, felelős a rendért a front mögött, s ezért a Radescu·kormány azonnali lemondását és egy olyan kabinettel való kicserélését kívánja amely "az ország demokratikus erőire" támaszkodik. A következő napon a újra megjelent Visinszki a román királynál és a döntését kérte. A király azt válaszolta, hogy tájékoztatta Radescut és tárgyalásokat indítottak a pártok vetőivel egy új miniszterelnök kiválasztása céljából. Visinszki ki nem elégítőnek nevezte ezt a feleletet, ránézett az órájára és kijelentette a királynak, hogy pontosan két óra és öt percnyi ideje van ahhoz, hogy Radescu elbocsátását közhírré tétesse. Nyolc óráig az utódok neveit nyilvánosságra kell hoznia. A román külügyminiszter emlékeztette Visinszkit arra, hogy a király alkotmányos uralkodó és alkotmányosan kell eljárnia és csak a pártok vezetőit vonhatja tanácsba és csak azok tanácsát követheti. Visinszki erre azt felelte, hogy Radescu fascisztákat véd, és hogy tíz tiszt egy nappal előbb történt eltávolítása, ami egy királyi rendelet alapján történt, a Szovjetunióval szemben barátságtalan eljárás volt, s ezen rendelet azonnali visszavonását követelte. A király engedett és Visinszki elment. Az ajtót azonban úgy bevágta maga után hogy az ajtófélfák súlyosan megsérültek. A király Stirbey herceget bízta meg a kormányalakítással. Stirbey herceg megkísérelte ezt, a kommunisták tá171

mogatását azonban nem tudta megkapni. Röviddel erre közölte Visinszki a királlyal, hogy a szovjetkormány választása Petro Grozára, a román kommunista párt vezetőjére esett". Így jött létre a Groza-kormány, amely a szovjet-zsidó Anna Pauker bábfiguráiból állt. Roosevelt vetése tehát gyorsan beért. A "noblesse oblie"-zsal lekötelezett új európai főhatalom arcát semmiféle "hunch", jövendölés és propaganda nem tudta többé szépíteni. A Szovjet birtokba vette "befolyási szféráját" s az NKVD munkája pontosan úgy megkezdődött itt is, mint annakidején Lengyelországban és a Baltikumban.

2. Az orosz "befolyásolási" étvágy hazug alapokra épített elhibázott ügyet képviselő tehetetlen emberek derékba tört konferenciáinak sivár során nő meg a következő két és fél év alatt, amely idő alatt pl, csak egyedűl Byrnes USA külügyminiszter 125.000 kilométert – utazik. Az álarc nélküli orosz külpolitika nyitánya az egész tájékozatlan, illetőleg félrevezetett világot konsternáló londoni őszi konferencia,11 ahol a Szovjet a maga teljes és leplezetlen brutalitásában lép fel, most már nemcsak az uralma alá jutott szerencsétlen kisnépekkel, hanem az egész világgal s az öt naggyá és hatalmassá tevő szövetségesekkel szemben is.(1946-ban) A brüszk fordulat hátterét akkor még nem tudta a világ, amelynek a szovjetbarát nyugati sajtó és irodalom lármája miatt sejtelme sem volt arról, hogy a Szovjet addigi tárgyalási készsége – ha ezek következetesen eredménytelenek maradtak is – az atombombától való félelmen alapul. A világ – eleinte maguk a nyugati politikusok sem – nem tudta, hogy 1945 szeptemberében két kommunista ügynök, a Németországból menekült és Angliában menedéket kapott Klaus

11

1946-ban.

172

Fuchs, és az amerikai Harry Gold egy kiterjedt kémszervezet12 segítségével megszerzik a Szovjet számára az atombomba titkát, s ezzel Szovjetoroszország helyzete az Egyesült Államokkal szemben egycsapásra megváltozott. A bolsevista prepotencia a nemzetközi életben ettől kezdve olyan ütemben nő, ahogyan az atombombagyártás munkája Oroszországban előrehalad, s mikor az első orosz atomkísérlet 1947 nyarán sikerül, megindul a második orosz menet, most már olyan államokban, amikkel kapcsolatban ártalmatlanná tételükön és tönkretételükön kívül Moszkva másra eredetileg nem gondolt, noha részint orosz megszállás alatt álltak, mint Magyarország, vagy Keletnémetország, részint oroszbarát és többé-kevésbé kommunistabarát kormányzat alatt, mint Csehszlovákia. A felületes szemlélet egy kalap alá vonja a háromban 194749 folyamán lezajlott történeteket, pedig mélyreható különbségekről van szó. Először is Magyarország és Keletnémetotszág orosz megszállás alatt állnak (mert hiszen semmi lényegbeli különbséget nem jelent, hogy az első esetben a megszállásnak az orosz "az ausztriai megszállóerők utánpótlási vonalának biztosításához szükséges orosz katonai erők jelenléte" nevet adja), Csehszlovákia viszont szabad, sőt a győztesekkel szövetséges állam. Másodszor Csehszlovákia szláv, Keletnémetország meg Magyarország azonban nem az. Harmadszor Csehszlovákia baloldali állam a parlamenti erők csaknem 50 százalékát kitevő erős kommunista párttal, Keletnémetország és Magyarország azonban antibolsevista lakosságúak. Negyedszer Keletnémetország nem önállóan komplett állam, hanem csak egy közösen megszállt ország része. A három kategóriában megindult elbirtoklási manővert és módszert tehát különbözőképpen kell szemlélni és megítélni. E három kategória közül a cseh népnek óriási előnyei voltak a másik kettővel szemben. Nemcsak azért, mert mint a "szövetségesek" elismert tagja nem állt megszállás, vagy békeszerződés il12

Számtalan tagja közül világhírűvé vált a Rosenberg házaspár, akiknek halálos ítélete és kivégzése négy éven át tartotta mesterséges sajtóizgalomban a világot. A legyőzött nemzetek államférfiainak felakasztását sokkal gyorsabban intézték el, azok számára nem "kegyelmet", hanem halált követelt ugyanaz a sajtó.

173

letőleg fegyverszüneti rendelkezések hatálya alatt, tehát szabadon és kötetlenül rendelkezhetett önmaga felöl, nem úgy mint a fegyveres kényszer alatt álló másik kettő, hanem azért is, mert mint a nyugati közvélemény kedvence, annak intenzív védelme és támogatása alatt állt, s oda bárminő kommunista agresszió esetén fordulhatott volna. A cseh nép kommunista ellenes attitűdjeit – ha lettek volna ilyenek – technikailag lehetetlen lett volna fascizmussal elrágalmazni, amint ez a magyar esetben pl. következetesen történt. Az ország maga, különösen annak cseh része 89 százalékos parlamenti arányban baloldali, a kommunista párt erőaránya eléri a cseh és morva lakosság szavazatainak felét, a szovjetnek tehát nem kell féltenie a "biztonságát" tőle. A szorgalmasan Moszkvába röpködő Benesnek, aki maga ajánlja fel a Kremlnek a kommunisták részvételét a cseh kormányban, még a háború befejezése előtt sikerül szabad kezet biztosítania a maga számára. Ez annyival könnyebb, mert személyes szándékai éppúgy, mint kormányintenciói teljes mértékben amúgyis Moszkva érdekének vonalában fekszenek. Benes kormányzati programjának lényegében négy nagyobb egysége van, éspedig: 1. az egykori magyar Kárpátalja átengedése az oroszok számára, mert ezt Csehszlovákia amúgyis csak "letétként" őrizte az orosz testvérek számára, (noha Versaillesben éppen az orosz bolsevizmus elleni gátként kérte és kapta meg Masaryk a "kommunistagyanús" magyarok és oroszok között): 2, a német és magyar nemzetiségek eltávolítása, amit 3 millió némettel és 600.000 magyarral szemben, noha ezek ő s l a k ó k , példátlan brutalitással végre is hajtanak: 3. ezzel párhuzamosan, ami a magyar lakosságú Délszlovákiának a magyaroktól való megtisztítását, csehekkel és szlovákokkal való benépesítését, sőt a párizsi békében a Duna jobb-partján kapott cseh hídfő elszlávosítását, végső elemzésben tehát az északi és balkáni szláv etnikai határok mesterséges közelebb hozását célozza egy későbbi szlávegyesülés előkészítése érdekében, és végül: 4. a "háborús bűnösök" megbüntetése, ami egyszerűbb és egyenesebb nyelven német-, magyar-, szlovák- és általában jobboldal-irtást jelent, s ami tízezrek irgalmatlan lemészárlásában valósul meg. A moszkvai jóváhagyás és hatalmi fedezet birtokában Benes Eduárd 174

félkommunista kormánya útján mind a négy komplexumot a nyugati sajtó tapsaitól kisérve viszi a legnagyobb eréllyel keresztül, hiszen, mikor már leintik nyugatról, a program majdnem teljesen végre van hajtva. Mindebben moszkvai parancs, moszkvai elem a "harmónián" kívül nem sok van. Mindez szuverén cseh tevékenység, s már úgy látszik, hogy a háború nagy válságát Csehszlovákia megint a legkitűnőbb eredménnyel fogja megúszni, és amint domináló reprezentánsa volt Benes Középeurópának Versailles után "nyugati" alapon, domináló reprezentánsa marad "keleti" alapon is. Az orosz világpolitikai fölény két diadalmas esztendejének tapasztalatai alapján azonban Moszkva elhatározza a "befolyási" zóna előretolását s ezzel a benesi illúziók számára elkövetkezik a vég. Megtörténik a Gottwald-puccs, amit a baloldali Prága teljes közömbösséggel néz végig, egyetlen utcai felvonulás után a kommunisták a kezükbe veszik a hatalmat, a külügyminisztert, Jan Masarykot, a volt elnök fiát, ősi cseh szokás szerint kidobják az ablakon,13 Benes Eduárdot "házi" őrizetbe veszik, ahol merész hazugságokból, korlátlan opportunizmusból és erkölcsi gátlások nélküli politikai mesterkedésekből összetevődő életének és alkotásainak romjain kétségbeesetten hal meg. Halálát a világsajtó – még a szövetségesek sajtója is – kínos hűvösséggel és barátságtalansággal regisztrálja, és Csehszlovákia, a propagandából született és opportunizmussal fenntartott állam megint csak puskalövés nélkül, bolsevista Szovjettartománnyá lesz, úgyszólva egyetlen nap alatt. Az átalakulás simán végbemegy, néhány ezren elmenekülnek, hogy az emigrációban az antibolsevizmus bajnokaivá alakuljanak át, és ezzel Csehszlovákia Moszkva lelkes és lojális csatlósává válik a – legközelebbi fordulatig. Magyarország nem szláv, mint Lengyelország, nem baloldali, mint Csehszlovákia, nem orthodox-pravoszláv, mint Románia, hanem antiszláv, jobboldali, és túlnyomó többségben katolikus. Fogas kérdés tehát, annak ellenére is, hogy legyőzött, megszállott, az orosznak teljesen kiszolgáltatott és nemzetközi gyűlölettől kö13

A 30 éves háború is azzal indul el 1618-ban, hogy a csehek a két császári megbízottat kidobják 'az ablakon.

175

rülvett állam, és fontos és kényes pont mind az orosz, mind az orosszal napról-napra élesebben szembekerülő Nyugateurópa szempontjából. Bolsevizálása az átmenetinek induló megszállás folyamán reménytelennek látszik, hiszen népe hevesen antibolsevista, Moszkvának nincs is különösebb célja vele, mint csupán sterilizálni akarja. Ezért megelégszik annyival, hogy a veszélyesnek látszó antibolsevista kategóriákat lemészárolják s ezt még csak nem is neki kell elvégezni, elvégzi ezt a "hazai" politikai szenvedély és a zsidó reakció – a le nem mészárolhatókat pedig tökéletesen koldusbotra juttatják a vagyonelkobozások, az elbocsátások és az úgynevezett földreform eszközével. Ezzel a tevékenységgel párhuzamosan egy csoport Oroszországból visszaérkező 1919-es megbízható kommunista Kun Béla-emigránst – majdnem teljes létszámban zsidókat14 – helyez el részint a kormányban, részint különböző egyéb kulcspoziciókban. Céljára nézve jellemző, hogy míg Romániában, amely a "zónába" tartozik, erőszakos választást rendez, Lengyelországban pedig, amely szintén a "zónába" tartozik két évi előkészületet végez, addig itt, az ország megszállása után hat hónappal, választást enged csaknem tiszta körülmények között. A "csaknem tiszta" kifejezés három jelentékeny körülményre utal. Az első az, hogy az ország egyetlen olyan helyén, ahol számottevő kommunista góc van, Budapesten, igen nagy nemzetközi apparátus ellenőrzi a választást, amit a világközvélemény feszülten figyel, s itt a választás tiszta. Viszont vidéken, ahol a baloldalnak alig van talaja, az eredmény nem lehet jobb a baloldal javára, mint az ipari metropolisban. Így aztán a budapesti választásokat később követő vidéki választások is csodálatos pontossággal a budapesti arányokat hozzák ki. A második, hogy a nemzeti velleitás jelentékeny részét egyszerűen hatalmi szóval akadályozzák meg abban, hogy kifejezésre juthasson. A választásokon a nemzeti jobboldal, amelynek minden pártját és szervezetét már előbb megszüntették, egyszerűen 14

A hét legmagasabb rangú funkcionárius Rákosi Mátyás, Gerő Ernő, Vas Zoltán, Révai József, Farkas Mihály mind magyar nevekkel álcázott zsidók és Nagy Imre és Péter Gábor kivételével, orosz állampolgárok.

176

nem indulhatott. Ebben a ténymegállapításban a hangsúly nem azon van, hogy a jobboldali világnézet általános kategóriáján belül bizonyos szélsőjobboldali pártok nem indulhattak, hiszen ez még, ha ellentmondásban is áll a "demokrácia" és a véleményszabadság principiumaival, a "náci-háború" leverésének atmoszférájában, ha korrekt nem is, de érthető lett volna. A hangsúly azon van, hogy a tiszta, mérsékelt és nem kompromittált jobboldali vélemény számára s e m engedélyezték a demokrácia sine qua non-ját jelentő szabad akaratnyilvánítást.15 Így a nemzeti akaratnak e kategóriája arra kényszerült, hogy vagy ne nyilvánítsa véleményét, vagy olyan pártra szavazzon, amely nem fejezi ki. Így történt, hogy a politikai lomtárból előhúzott és felismerhetetlenné átmázolt egykori Kisgazda Párt, mint aránylag legkevésbé baloldali képződmény 57%-os abszolút többséget kapott.16 A harmadik és leglényegesebb azonban az, hogy a nemzeti akaratnyilvánításból, annak egyharmad része egyszerűen fizikailag hiányzott. Körülbelül 300.000 akkor még haza nem tért hadifogoly és akkoriban még csaknem félmillió külföldön tartózkodó menekült mellett, az időközben hazatért, de politikailag még "nem igazolt" kategóriák, a volt szélsőjobboldali kis-párttagok, a bebörtönzöttek, internáltak és rendőri felügyelet alá helyezettek százezrei, a bujkálók és az oroszországi kényszermunkára elszállítottak óriási, szintén több százezer embert kitevő tőrregei, hozzávetőlegesen közel másfélmillió szavazat fizikai hiánya tette illuzórikussá a választás eredményét. (Ezt az óriási hiányt úgy pótolták, hogy a szavazói jogosultság korhatárát a régi 24. életévvel szemben 18. életévig terjesztették ki). A választás számadatai így 15

16

Még csak nem is az orosz megszállók tették ezt, hanem a magyarországi hatalomra törő elemek. Szekfü Gyula 1948-ban Budapesten megjelent könyvében (Szekfü: Forradalom után. Budapest, 1948. Cserépfalvi kiad.) írja (162. lap): "az egyetlen korlátozást az addig megalakult, a német uralom alatt föld alatt élő pártok maguk léptették életbe, amennyiben más pártot nem engedtek megalakulni és az első képviselőválasztáson fellépni". A húszas években még olyan virágzó és jelentékeny Kisgazdapárt az évtized végétől kezdve rohamosan zsugorodik össze. A tünettel párhuzamos ütemben nőnek a "szociális" programú nemzeti pártok. A harmincas évek második felére a Kisgazdapárt teljesen összezsugorodik, majd gyakorlatilag el is tűnik.

177

nem az igazi nemzeti akaratot mutatták. A kommunisták azonban még így is csak 12%-ot tudtak elérni, s ez a szám a szociáldemokratákkal és a radikális Nemzeti Parasztpárttal együtt se közelítette meg a parlamentáris összetétel egyharmadát (29,5%).·Igazán tiszta választás esetén a kommunista szavazatarány körülbelül 3 % körül mozgott volna. S mindez akkor, amikor a kormány Moszkva bábjaiból állott s az ország hemzsegett a megszálló szovjet hadseregtől. A magyar nép tehát megtette kötelességét és minden lehetőséget megadott vezetőinek. A vezetőség azonban tökéletesen csődöt mondott. Az új magyar kormány csődjéhez két alap ok vezetett. Ezek közül az egyik az összeomlás zűrzavarából felszínre vetődő új vezetők intellektuális középszerűsége volt, ami Rákosi Mátyásnak és Moszkva többi ügynökének esélyeit rendkívül megjavította. A magyar intellektus ugyanis vagy a sírban volt már akkor, vagy a kínzókamrákban hörgött és verejtékezett, vagy börtönökben siralomházakban, internálótáborokban pusztult, vagy pedig külföldön, főleg Németországban bolyongott és bújkált a 400 dolláros fejpénzért dolgozó embervadászok és a kényszerhazaszállítás elől mint "gyilkos náci" és "háborús bűnös" ahogy a bel- és külföldi propaganda a bolsevizmus és ennélfogva a "szövetségesek" ellen harcoló magyar hazafiakat nevezte. Így aztán akik, mint a lefejezett magyar nép vezetői számításba jöttek, azok igen-igen kicsi kivétellel a Szovjethez való átpártolási kísérlet támogatói és túlnyomórészt másodrangú figurák voltak, Moszkva ügynökei, meg az "ellenállási mozgalomnak" elkeresztelt, valójában azonban a kormányakarattal, a parlamentáris akarattal, s ami legdöntőbb, a nemzet önvédelmi akaratával és a hadsereg harcával szembefordult hazaárulás pincehősei17 sorából kikerült kis senkik, néhány tollforgató, naiv paraszt, egy-két karriervadász vidéki ügyvéd, falusi lelkész, minden különösebb koncepció nélküli figurák a régi magyar politikai élet kerítésén bámészkodókból és eredménytelen törtetőiből, akiknek eddig nem volt a hátuk mögött erő, hisz

17

Ezt Nagy Ferenc volt miniszterelnök, Amerikában, 1948-ban publikált közismert pamfletijében maga állítja önmagáról

178

a nemzeti többség nyíltan vagy titokban ellenezte őket, akárhova szavazott is. Akikre ez a kormány támaszkodhatott a megszállók szuronyain kívül, az csak a kicsi kommunista töredék volt, néhány ezer háborús szabotőr, a felszabadulás és megtorlás lázában égő zsidók, meg a szociáldemokraták. A másik ok még súlyosabb volt, s ez az ok lényegében ugyanaz, ami a világpolitikában is paralizálta a nyugati demokráciák reprezentánsait az oroszokkal szemben, nevezetesen az, hogy egy végzetes hazugság kínos szituációja terhelte őket is. Felszabadulást kellett hangoztatniuk, mert ebben ők is közreműködtek előzőleg. Ha ugyanis az országot letipró ellenség nem felszabadító, hanem e l l e n s é g akkor ők: hazaárulók. Az asszonyok tízezreit megbecstelenítő, az országot kifosztó, és politikailag erőszakos oroszt az összes megdöbbentő tapasztalatok ellenére következetesen "felszabadítókként" kellett nevezniük, sőt dicsőíteniük saját erkölcsi érdekükben, mert hiszen a háború elbuktatásában ők is a Szovjet oldalán tevékenykedtek, s az első diadalmas napok lázában fennen hirdették ezt. És ehhez következeteseknek kellett maradniuk. Már pedig a "felszabadulás" borzalmas hazugság volt, s a magyar nép minden tagja tudta, látta, érezte és nap, mint nap tapasztalta ezt.18 Ennek a garnitúrának meg kellett tagadnia az ország 200.000 hősi halottját, akik ellen ők harcoltak, dicsőíteni kellett a szovjet katonákat, mint bajtársaikat akiktől a nemzet irtózott akiket a nemzet gyűlölt, s mindezt nem is külső fizikai kényszerből, hanem múltjuk irgalmatlan erkölcsi nyomására.19 Az új vezetők tehát rá voltak szorulva a megszállókra, nemcsak fizikailag, hanem e r k ö l c s i l e g is a nép, a tények, a következmények és a közhangulat ellenében, amelynek sistergő 18

19

Szekfü Gyula írja kommunista uralom alatt, 1948-ban megjelent könyvében ezt a sokatmondó mondatot: „Érzelmeikre nagy hatással voltak azon benyomások és emlékek is, melyek az orosz megszállás első idejéből maradtak fenn" (170. lap.). Budapesten nem a magyar hősi halottaknak hanem az orosz hősi halottaknak emeltek emlékművet. amelynek leleplezésekor Nagy Ferenc akkori miniszterelnök beszédében többek között ezt a mondatot mondotta: "Ennek a háborúnak m a g y a r hősihalottjai – nincsenek".

179

felháborodása a "felszabadítók" ellen napról-napra nőtt. S a megszállók ezt a vergődést és ráutaltságot használták irgalmatlanul ki velük szemben, azzal, hogy a visszatért kommunistákat a nyakukra ültették. Ez a tragikus szituáció – aminek kínosságát a véres politikai mészárlás részegsége után az elkésett kijózanodás aggodalmai is növeltek – nemcsak a nemzet gazdasági érdekeinek védelmét tette számukra lehetetlenné, hanem az alkotmányosság védelméhez szükséges erélyt is a megszálló hatalommal szemben, hiszen az nem a megszálló, hanem a felszabadító, nem az ellenfél, hanem a bajtárs pózában állt gúnyosan és cinikus mosollyal ezzel a szánalmas kis csoporttal szemben, amelyet kezén-lábán megbilincselt múltjuk és jelenük hazug és fonák volta. Megbilincselte azonban őket más is, és ez az a mohóság volt, amivel az uralomra jutott csoport tagjai a nagy pusztulás után még megmaradt anyagi javakat egymás között szétosztották s ezzel gyakorlatilag az országot kirabló többi tényezők csoportjába kerültek ők is. Szekfü Gyula idézett munkájában olvashatjuk ezt a néhány sort: Egy téren azonban. a "(kisgazda) párt sokat megtett; a pártnak, mint gazdasági egyednek, sőt szinte közjogi tényezőnek kialakítását. Vele együtt az összes elismert pártok jövedelmező vállalatokba kezdtek, a mozikat felosztották egymás között, épületeket foglaltak el, bankok vezetését és üzleteket felosztottak és tagjaikat mindennemű előnyökben és támogatásban részesítették, amihez szegény pártonkívüli halandók nem jutottak. Innen csak egy lépés volt a korrupcióhoz, melyet a többségi párt egyáltalán nem tartott távol magától és ezzel nem szolgált jó példával. Voltak tagjai, akik az országban a korrupció kőbefaragott szobrainak számítottak".20 Így az abszolút többségű választási győzelem ellenére is el kellett fogadni az orosz főparancsnok "indítványát" a kommunistákkal és szociáldemokratákkal való kormánykoalícióra. A koalícióban négy kommunista miniszter kapta a legfontosabb tárcákat. 20

I.m.174. lap.

180

Ez a helyzet, kiegészítve a megszállás tényével s a folyton hátráló nyugat magatartásával az ország belpolitikai értelemben vett megszállását is lehetővé tette a csupán néhány százaléknyi kommunista párt számára. Így, mikor Moszkva 1947-ben elhatározta a "belső zóna" határának kitolását, a bolsevista átállítás már kiépült hídfőkből kezdődött meg, annak ellenére, hogy az erős terrorral és nagyszabású csalásokkal megrendezett második, 1947 májusaugusztusi választás is csúfos kommunista bukást hozott. A silány kormánygarnitúra vezetői, Nagy Ferenccel, a miniszterelnökkel az élen, akinek kezén két év alatt egy abszolút többségű kormányzó párt züllött szét és egy idegen belpolitikai terror épült ki, az első fenyegető szóra külföldre szöktek. Magyarországon pedig megindult, most már moszkvai rendezésben az "összeesküvési perek" korszaka és a katolikus egyház, mint legerősebb ellenzék elleni hadjárat. Ez kidöntötte az első mészárlásban esztelenül elpusztított ellenálló oszlopok után a jobboldaliság és antibolsevizmus utolsó ellenálló oszlopait is. A bolsevista diktatúra, a nép véres zendülésekben kirobbanó kétségbeesett ellenállása ellenére is, az 1949-i "egylistás" választási komédiával, negyvenkilenc hónappal a "felszabadító" Roosevelt halála után Magyarországon is, formálisan is, átvette az uralmat. Ha a vergődő magyarságot könnyű volt elintézni, a külföldet még könnyebb. Az orosz külpolitikai trükk olcsó volt, egyszerű és hatásos, hisz a roosevelti fércmunka lehetőséget adott mindenre. Mivel a békeszerződés értelmében Magyarország megszállását hat hónappal a szerződés aláírása után meg kellett szüntetni, Moszkva kimondta, hogy a megszállás "elvileg" megszűnt, a csapatoknak azonban, az ausztriai orosz megszálló erők "utánpótlási vonalának biztosítása végett" továbbra is Magyarországon kell maradniuk. És hogy ez a "kényszerhelyzet" Oroszország számára továbbra is fennmaradjon, Moszkva következetesen húzzahalasztja az Ausztriával kötendő békét mindaddig, míg Magyarországon és Romániában a bolsevizmus annyira meg nem erősödik., hogy az orosz szuronyok jelenléte nélkül is fenn képes maradni.21 21

Időközben a békekötés Ausztriával megtörtént, s az orosz csapatok Magyarországon és Romániában bennmaradtak. Ezúttal a kormányok "kérésére".

181

3. A Keletnémetországgal kapcsolatos helyzet nemcsak a szövetséges Csehszlovákiáétól különbözött, hanem annak a Magyarországnak helyzetétől is, amely különben ugyanolyan levert ellenség volt, mint Németország. A különbséget az jelentette, hogy Németország nem kizárólagosan orosz, hanem közös megszállás alatt állt, s a németek sorsa az orosz zónában így nem kizárólag az oroszok kényétől- kedvétől függött, mint a magyaroké, hanem a többi szövetségesektől is, ennélfogva a keleti német megszállási övezetet az orosz "belső zónába" beépíteni 1945-ben és 46-ban képtelen gondolatnak látszott volna. Oroszország így "biztonsági" politikájának megfelelően Németország totális legyöngítésének, abszolút fizikai ártalmatlanná tételének álláspontján állt. Az orosz ideál egy teljesen gyenge, haldokló roncs volt a szomszédságban, amely nemcsak nem lehet veszélyes, hanem amelyre egy későbbi időpontban túlhatalmánál fogva bármelyik pillanatban rá teheti a kezét, arról nem is beszélve, hogy a nyomor, mint tartós állapot melegágya a forradalomnak, ami a bolsevizmusnak amúgyis klasszikus eszköze. S egy ilyen Németországra Oroszországnak minden esélye megvolt, s különösen meg lett volna, ha Roosevelt meg nem hal. A Potsdamba gyülekező konferencia tagjai – különösen az amerikaiak – a legtombolóbb németgyűlöletet hozták magukkal a szívükben és az aktatáskáikban, mert Roosevelt ugyan már nem élt, de élt Morgenthau és köre és élt a roosevelti lélek. Az utód maga, Truman – egyébként is fakó és jelentéktelen figura az amerikai kamarilla kezében – nem látott a bonyolult komplexumban tisztán,22 s a szálakat mindenütt roosevelti figurák és ezek igazi gaz22

Trumannak Roosevelt életében semmi szerepe nem volt, őt túl jelentéktelennek tartották ahhoz, hogy, különösen a háborús és a külpolitikai ügyekbe, beavassák. Hogy ez mennyire így volt, elárulja a "helyettes elnök" indignált naplófeljegyzése 1945 ápr. 12.-éről: "Nem tudom milyen hatással lesz a fordulat (Roosevelt halála) a háborús teljesítményre, az árellenőrzésre, a haditermelésre és egyebekre. Tudom, hogy az elnöknek volt egy csomó tárgyalása Churchillel és Sztálinnal, előttem azonban ismeretlenek maradtak mindezek és efelől valóban volna egy s más gondolkodnivaló, én azonban úgy döntöttem, hogy a leghelyesebb lesz egyelőre hazamenni, pihenni

182

dája, az u.n. Morgenthau-klikk – az irgalmatlan bosszú expoziturája – tartották a kezükben. A már előre kidolgozott tervek szerint, amiknek szellemét Roosevelt és Morgenthau mellett angol részről Lord Vansittart, orosz részről Ilja Ehrenburg reprezentáltak, Németország teljes iparának és minden bányájának tökéletes és végleges elpusztításáról volt szó. A Morgenthau-terv szerint: "Minden katonai akciók által még szét nem rombolt ipari telepet és berendezést tökéletesen le kell bontani, és el kell távolítani, vagy tökéletesen meg kell semmisíteni. A szénbányák teljes felszerelését el kell távolítani, magukat az aknákat pedig tökéletesen meg kell semmisíteni.” Ezenkívül lényeges része volt a tervnek a keleti és nyugati területek leszakítása, s a maradék államroncs szétdarabolása, az iskolák és egyetemek "tekintélyes időre" való bezárása és a nemzetközi töke teljes elzárása Németországtól. Roosevelt szó szerint ezeket mondta Cordell Hullnak: „Azt akarom, hogy a német nép mint egész, egy olyan leckét kapjon, amit soha el nem felejt... Hogy a németek éhen haljanak, azt nem akarom, ha azonban több élelmiszerre van szükségük mint amennyit termelnek egyenek reggel, délben, este levest a tábori konyhákon. Ez kiváló egészségben fogja őket tartani s ezt a tapasztalatot egész életükön át nem fogják elfelejteni". Ezeket a szavakat egyszer majd tanítani fogják az összes német iskolákban, s ami majd mindebből a világ egyik leghatalmasabb népének lelkéből kinő, azért-majd a Roosevelt-Morgenthau bosszú őrjöngés lesz a felelős a történelem előtt minden időben. S ez a bosszúőrjöngés volt a szellem és a szándék legalábbis amerikai részről, ami Potsdamba jött, s a bosszú góca kitűnő tempóérzékkel dobta be a szándék végleges bebiztosításához a KZlágerek borzalmainak statisztikában és fényképfelvételekben, fil-

amennyit lehet, s aztán szembenézni az elkövetkezendőkkel.” (William Hillman: Mr. President, New York. 1952).

183

mekben lelkiismeretlenül felhatványozott anyagát a döntés serpenyőjébe. A borzalmas terv, amelynek ószövetségi irgalmatlansága előtt megrendülten áll az ész és a szív az orosz imperializmus és bolsevizáló világprogram terveinek kitűnően megfelelt. Így született meg Potsdam, s ha a Szovjet akkor már úgyszólván minden pontban ellentétben is állt a nyugati demokráciákkal, ezt a tervet lelkesen osztotta. Németországi szándékainak jövője teljesen biztosítottnak látszott s a maga részéről Keletnémetországban a vasúti sínek felszedéséig és a telefondrótok leszedéséig terjedő alapossággal megkezdte a potsdami halálos ítélet végrehajtását. Potsdam szelleme egyébként is tombolt minden vonalon. A német bánya és ipartelepek megsemmisítése tervszerűen megkezdődött és roppant értékeket pusztítva folyt mindenfelé, nem egy helyütt véres zendülésekkel a kétségbeesett német munkásság részéről Közben azonban az amerikai külpolitika irányítóinak körében valóságos palotaforradalom tör ki az ószövetségi embertelenségű terv miatt A lázadás vezető személyei Cordell Hull és Stimson voltak, akik erélyesen megkezdték az őrjöngő Morgenthau-klikk visszaszorítását. Ehhez jött az 1946 őszén tartott emlékezetes londoni konferencia., ahol – most már az atom-titok birtokában – az orosz prepotencia olyan képtelen fokra emelkedett, hogy a győztesek között a törésnek be kellett következnie. Oroszország végleg ledobta álarcát, s bár még mindig voltak reménykedők a felsült politikai bűvészinasok egyre riadtabb táborában, a nyugati demokráciák politikusainak többsége elé leplezetlenül meredt a sivár és lesújtó tény: ellenséggel állnak szemben, amely sokkal félelmetesebb és elviselhetetlenebb, mint a németek voltak, mert azok csak részt követeltek a világ irányításában, az oroszok azonban kizárólagosan akarják birtokba venni azt. A felfedezés villámcsapásként hatott, s a háború alatt tökéletesen félrevezetett nyugati közvélemény valósággal szédelegve állt. A váratlan megdöbbenés szédületében és zűrzavarában csak egy volt a konkrétum: a Roosevelt—Churchill-politika borzalmas hazárdjáték volt, és egyetlen fontos feladat maradt: ezt takargatni minden áron és amennyire lehet. 184

Amerika előtt csak egy lehetőség állt teljesen új vágányokra áttérni, hiszen a győztesekből egycsapásra fenyegetettekké lettek a szövetségesek, mégpedig éppen a "győzelem" következtében, s hirtelen meglátták, ami előtt vakon álltak eddig, hogy Németországot nem lett volna szabad katonailag megsemmisíteni. Az új gondolat megemésztéséhez s még inkább a minden eszközzel védekező, sarokba szorult uralkodó háborús klikk visszaszorításához, azonban idő kellett, sőt az csak igen kis mértékben sikerült úgy, hogy az embertelen potsdami szándék revíziója csak végzetes késéssel jött el. A revízió bejelentése Byrnes stuttgarti beszéde volt, majd utána jött, mint első pozitív lépés a hosszú és bénult tétovázás után: a Marshall-terv, s a már elpusztított bánya- és ipartelepek horribilis költséggel való újraépítésének megkezdése. A nyugati világ elkésett és a felelősek részéről minden eszközzel fékezett felszabadulása a katasztrófális roosevelti szuggesztiók alól automatikusan orosz ellenakciót váltott ki. Most már amúgysem volt értelme a nyugati éberség elaltatására szánt csalásnak, Kominform néven újra proklamálják hát Sztálinék a Kominternt, s az előállt új nemzetközi helyzetben a német keleti zóna, mint orosz probléma éppúgy teljesen megváltozott, mint Magyarország, vagy Csehszlovákia státusa. Most már nem volt többé remény arra, hogy Németország egy ártalmatlan és nyomorgó és passzív folt lesz csupán az orosz birodalom nyugati peremén, Keletnémetországot tehát a "belső zónába" kellett besorolni, s így indult meg itt is 1947-ben az intenzív bolsevizálási folyamat, ezzel párhuzamosan a bekapcsolási manőver. A terv és tevékenység egységét és kötetlenségét csupán a tér közepén jelenlevő Berlin státusa zavarta, amely nem volt kizárólagosan orosz kézben, hanem négy megszállást szektorra volt osztva. Ki kellett hát onnan a többi három hatalmat üldözni, hogy Keletnémetország birtokbavétele, bolsevizálása és annektálása teljessé válhassék. Az alkalmazott orosz módszer a kiszekírozás módszere volt, amihez az oroszok felhasználtak minden lehető és lehetetlen eszközt; s mikor végül semmi sem használt, blokád alá fogták Berlin amerikai—angol—francia zónáit, hogy így a lakosság éhhalálával kényszerítsék rá a nyugati hatalmakat Berlin feladására. A blokád 185

ellen Amerika hallatlan erőfeszítéssel és irtózatos költséggel úgy védekezett, hogy Berlin nyugati szektorának két millió lakosát hónapokon át légi úton táplálta, míg végülis a blokád megtört A nyugati világ ujjongott a "győzelem" felett, s közben általában elkerülte a figyelmet, hogy Oroszország ismét felrúgott egy egyességet, Németország keleti részét de facto lekapcsolta, bolsevizálta és gyakorlatilag – annektálta. A leszakadt "bolsevista" Németországgal szemben a három nyugati zóna laza politikai egységét úgy-ahogy helyreállító bonni alkotmány egy "demokratikus" Németországot hozott létre, s ezzel Németország kettéhasadása megkezdődött. Az egész Keletnémetország Oroszországé lett. Ez az állapot aztán akkor válik véglegessé, mikor a nyugati hatalmak, 1952-ben, az orosz huzavonát és taktikázást megunva, különbékét kötnek Németország nyugati részével, s ezzel Keletnémetországnak Oroszországhoz történt csatolását gyakorlatilag tudomásul veszik. Keletnémetország tehát orosz tartománnyá válik és ha az oroszokon áll, az is fog maradni véglegesen. Ha az ember gondolatban végigfut azon a könnyelmű és tehetségtelen dilettantizmuson, amivel az Egyesült Államok külpolitikáját olyan borzalmas pénz elfecsérlésével vezették, és amibe egy közepes gazdagságú állam feltétlenül belepusztult volna, amit csak az Egyesült Államok határtalan gazdagsága tett lehetővé, az esztelen rombolásokon és pusztításokon, majd az elpusztított értékek következetlen újra felépítésének költségein, a berlini légi kalandon, a német katonai erő értelmetlen megsemmisítéséből folyó amerikai fegyverkezés irtózatos költségein, amelyeknek a számláját évtizedeken át fogja fizetni Amerika dolgozó népe, s mindezek mellé állíthatja mindazt, amit az Egyesült Államok politikája Európának okozott, arra a következtetésre kell jutnia, hogy a vezetők kiválasztásának módja az Egyesült Államokban tökéletesen csődöt mondott, s az amerikai demokrácia körül valami végzetesen nagy baj van. Az európai szláv expanzió, amely az amerikai beavatkozás következtében 750.000 négyzetkilométernyi tért nyert az első világháborút követő versaillesi békében, a második világháborúval kapcsolatos amerikai politika eredményeképpen újabb egy és egynegyed millió négyzetkilométerrel gyarapodott, és 60 millió 186

nem szlávnak uralma alá hajtásával megkezdte a nem szláv Európa felszámolását A kontinens 11,5 millió négyzetkilométernyi területéből 7,3 millió négyzetkilométer már szláv-bolsevista kezekben van, s a túlzsúfolt kontinens lakóinak csaknem kétharmada számára már csak 4 milliónyi tér maradt. Ezért főleg az Egyesült Államok külpolitikája a felelős, és Európa egyre türelmetlenebbül kérdezi, hogy hol van hát és miben áll az a felelősség amit elnöke a nagy katasztrófa elindításakor s annak az irtózatos hatalomnak az alapján, amivel őt az Egyesült Államok népe felruházta, a történelem és a fehér emberiség előtt vállalt? Hogyan, milyen formában és kinek "felel" az az ember, akinek a katasztrófális helyzetért, amit előidézett, a mesés összegekért, amiket elherdált – szobrot emelt az Egyesült Államok népe ugyanakkor, amikor szintén "felelősség" címén akasztófákat állítottak és börtönöket zsúfoltak tele Európában?

187

IX. NÉHÁNY SZÓ A ZSIDÓ KATASZTRÓFÁRÓL Az eltorzult német faji mithosz számlájának egyik legsúlyosabb és legtöbbször és legrészletesebben kolportált tehertétele a zsidósággal szemben tanúsított embertelen, sőt sok esetben bestiális magatartás volt, amelynek, amellett, hagy a zsidóságot kollektíve mélyen megalázta, szerencsétlen zsidók tízezrei estek áldozatul. A zsidókkal szembeni háborús rendszabályoknak az eltűrhetetlenségen túlmenő megalázó és embertelen tendenciájára nincs mentség, még kevésbé van az ezen rendszabályok végrehajtása során bekövetkezett egyéni túlzásokra és visszaélésekre. Éspedig nemcsak, mint embertelenségre és bestialitásra, hanem mint értelmetlen ostobaságra sincs, mint ahogy nincs mentség arra sem amit a háború folyamán az o r o s z o k és a "felszabadítás" után az oroszokkal szövetkezett z s i d ó k , vagy amiket a német és magyar lakossággal, meg a cseh területen a visszavonulás során visszamaradt hadikórházak sebesültjeivel a c s e h e k és a s z e r b e k elkövettek. Az 1942 elejétől 1946 végéig eltelt fél évtized a bestialitás és a gyávaság és a csőcselékemberek tobzódásának korszaka volt, különösen Közép- és Keleteurópa és a Balkán területén. A háború mindkét félen igénybevett minden kétségbeesett és aljas eszközt a pusztítás és a győzelem érdekében, de az összesek között talán legaljasabb és legveszélyesebb az ellenfél becsületét megsemmisíteni akaró hazudozás és rágalmazás volt, tények felnagyítása, tények elhallgatása, torzítás, ferdítés a világközvélemény igazságérzetének félrevezetése bizonyos célok érdekében, amiket a propaganda szolgálni akart. Ha valaha a fegyverkezés korlátozására nemzetközi egyezmény születik, annak rendelkezést kell majd tartalmaznia a hazug propagandával szemben is, mert az mindek robbanóanyagnál veszélyesebb valamit gyújt fel: a szenvedélyt és az igazságtalanságot. Ebből a veszélyes valamiből nőtt ki a maga összes elmúlt és eljövendő borzalmaival az a komplexum is, amit úgy nevezünk: zsidó tragédia, és az is, amit úgy mondunk: zsidó bosszú. 188

Európa közepének három millió négyzetkilométernyi területe egyetlen harctér volt négy éven keresztül és egyetlen gigantikus vesztőhely az ötödikben, ahol 59 millió ember vesztette el az életét. Ebből az 59 milliós veszteségből mintegy másfél milliós1 – részben meghalt, részben "eltűnt" – zsidó. Egyik ember, vagy egyik fajta sem érdemel több sajnálatot, mint a másik. Minden teremtett ember egyformán halhatatlan lélek hordozója, Istennek gyermeke és ennélfogva érték, és fiait és leányait Európa népeinek hosszú-hosszú sora siratja. A zsidó háborús veszteséggel mégis külön foglalkoznia kell ennek a szintézisnek, éspedig azért, mert amikor egy rettentő háború szörnyű örvényeiben elpusztult nem-zsidók t í z m i l l i ó i n a k tragédiájáról alig történt megemlékezés, és az Európán kívüli köztudat szinte csak zsidó áldozatokról tud, akkor másfélmillió helyett hat millió zsidó pusztulását emlegetik a nemzetközi közvélemény egy bizonyos kategóriájában, mégpedig úgy, hogy minden elpusztult zsidó élet – náci áldozat. S ennek a közvéleménynek ezen állításáról, magatartásáról, felelőtlenségéről és ennek múltbeli és jövőbeli következményeiről beszélni kell, mert az a visszaélés, ami ezen a téren folyt és folyik, egyre tarthatatlanabbá válik, és félelmetes reakciókat ígér a jövőben. A nácizmus bestiális kilengéseit igazságtalanság volna mentegetni, mint ahogy igazságtalanság volna a zsidó tragédiát említés nélkül hagyni, Az igazság azonban mindkét féllel szemben egyformán kötelező és ki kell már egyszer mondani, hogy másfélmillió zsidó hiánya még akkor sem volna magyarázat nélkül, ha a háborús ellenféllel együttdolgozó zsidósággal szemben nem érvényesült volna az ellenségnek kijáró gyűlölet a tér örvénylő gyűlöletóceánjában, hisz a háború magva éppen azon a területen lángolt legborzalmasabban és legtovább, amely területen a legtöbb zsidója lakott a világnak. A délorosz, lengyel és román területeken, valamint a Kárpátmedencében a Balkánon és Németországban tízmillióknak kellett meghalniok. S Európa zsidóságának négyötöd része ezeken a területeken lakott. Ezzel a körülménnyel 1

Már itt elöljáróban megállapíthatjuk, hogy 12 esztendei szorgos kutatás sem volt képes nagyobb zsidó veszteséget kimutatni másfél milliónál. Az 1954ben bedobott 6 millió zsidó áldozat – grandiózus hazugság.

189

egy grandiózus félrevezetési manőverben rettentően visszaélt a világ közvéleményét irányító nemzetközi propagandagépezet, s a képtelen túlzások célja egészen nyilvánvaló ...

1. Azon felül, hogy a zsidó tragédiával foglalkozó propaganda következetesen és makacsul elmulaszt különbséget tenni a háború kollektív katasztrófájában a nem-zsidó milliókkal együtt szerencsétlenül járt zsidók százezrei – akiknek számát az önkéntes partizánharcot vállaló zsidók hadivesztesége is növeli2 – és a valóban faji kilengések során kiirtottak s z á z e z r e i között, ennek a propagandának számadatai is teljesen bizonytalanok, könnyelműek, megbízhatatlanok, sőt lelkiismeretlenek. Sajnos, a háború befejezése után egy teljes évtizeden át sem az UN, sem más nemzetközi szerv nem mert arra vállalkozni, hogy a zsidó pusztulás pontos számadatait megállapítsa, noha ez a nemzetközi izgalmat okozó probléma megérdemelte volna ezt. Egy évtized tökéletesen elegendő lehetett arra, hogy a náci kilengések zsidó áldozatainak pontos és igazolt számát az UN megállapítsa, elkülönítse a háborús veszteségektől és kimutatást tegyen közzé, hogy a Középeurópából hiányzó zsidók hol, milyen államokban és milyen tömegekben élnek. Mindez tíz éven át nem történt meg s az emberiség vezetésére felállított szerv engedte, hogy alaptalan számok és gyűlölködő túlzások mérgezzék a föld levegőjét. A zsidó tragédiával folytatott propaganda éveken keresztül hat, sőt éppenséggel hét millió zsidó pusztulását kérte számon, mégpedig kizárólag a "nácizmustól". Már maga az is felelőtlenségre vall, hogy hét millió zsidóról beszéltek, mikor a Joint Distribution Commitee megállapítása szerint is 8.839.608 zsidó élt 1939-ben összesen Európában,3 Oroszországot is beleértve. Viszont az oroszországi zsidóság száma a Nemzetközi Statisztika becslése szerint 3 millió (1930). 2

Ez a veszteség megbízható becslés szerint 80.000 főre tehető. Csak a varsói és lembergi felkelések kapcsán 18.000 zsidó esett el, az előbbinél, 12.000 a másodiknál, fegyverrel a kezében. Ez a két tétel maga 30.000 fő 3 Mellesleg a JDC. megállapítása túlzott. Ennyi zsidó nem élt Európában

190

márpedig a "nácik" sem Spanyolországban, sem Portugáliában, sem Angliában, sem Svédországban, sem Svájcban, sem Oroszország túlnyomó részében nem jártak, sőt Keletlengyelországban is másfélévi orosz uralom u t á n jártak, s onnan tudvalevőleg akkor már m á s f é l m i l l i ó e m b e r tűnt el az oroszok kezén.4 Az amerikai megszállók németországi lapja az akkoriban zsidó szerkesztésben megjelenő Die Neue Zeitung egyik 1946 februárjában megjelent számában táblázatos kimutatást közölt a zsidóság veszteségéről, amelynek számszere adatait, hozzátesszük zsidó forrásból származó adatait, a következő oldalon közöljük: Állam Lengyelország Románia Magyarország Csehszlovákia Franciaország Németország Hollandia Belgium Jugoszlávia Görögország Ausztria Olaszország Bulgária. Egyéb országok összesen

1939-ben: 3.250.000 850.000 403.000 360.000 300.000 240:000 150.000 100.000 75:000 75.000 60.000 5l.000 50.000 361.000 6.289.0005

1945-ben 80.000 325.000 280.000 37.000 175.000 85.000 30.000 22.000 14.000 9.000 20.000 50.000 46.500 139.000 1.312.9006

Hiány 3.170.000 525.000 123.000 323.000 125.000 155.000 120.000 78.000 61.000 66.000 40.000 40.000 3.500 222.000 4.892.5007

4

Ez a másfélmillió túlnyomórészit "középosztálybeli" volt, s ez a "középosztály" Lengyelországban 40 %-ban zsidó. David Berkelman jelentése szerint 1941-42 telén 1.200.000 zsidó fagyott meg és halt éhen Szibériába való transzportálásuk során. De magából Németországból több, mint negyedmillió zsidó távozott már a háború előtt, Magyarországot pedig a háború idején a kormány diszkrét támogatásával több, mint 270.000 zsidó hagyta el. 5 Ez a szám túlzott. A túlzás mintegy félmillió, amely főleg a lengyelországi és az „egyéb országok” tételekben van. 6 Ez a szám a szövetséges megszálló kimutatása szerint a valóságban 2.100.000 volt. 7 A helyes szám cca. 3.500.000. Ebből kell leütni szóbanforgó területekről kivándoroltak mennyiségét. Az így fennmaradó összegben vannak a természetes halállal haltak, a bombázások, egyéb harci cselekmények következtében elpusztultak, valamint a harcban elpusztultak száma. Az így fennma-

191

A kimutatás és a kísérő cikk adatai az időpont és a szóbanforgó tér akkor még mozgásban levő tömegei miatt is túl koraiak ahhoz, hogy az első elkeseredés túlzásaiból született, kellően ellen nem őrzött, propagandajellegű jelentést reálisnak fogadhassuk el, arról nem is beszélve, hogy a jelentés teljesen nélkülözi a zsidó menekültek óriási számát körülvevő államokból a zsidók számának növekedéséről szóló adatokat. Arról se beszéljünk egyelőre, hogy 1945 vége óta temérdek elveszettnek hitt ember előkerült. Sőt ne említsük kimutatásból szintén hiányzó oroszországi számadatokat sem. Állapítsunk meg most csak anynyit, hogy ez a zsidó jelentés a zsidók összes számát csak 6.3 millióra teszi, a hiányt meg, hét millió helyett csak 4.9 millióra, 1945 végén, s ez a tény maga tökéletesen elég a propaganda szavahihetőségének megállapításához. A cikk konklúziója egyébként az, hogy 4.9 millió zsidó hiányzik, ezek t e h á t náci áldozatok. Kíséreljük meg most ezt a nem hat, vagy hét milliós, hanem 4.9 milliós számadatot, mint nácibűnt némileg elemezni. Kezdjük Lengyelországgal és kezdjük azzal, hogy a lengyelországi zsidóság nagyobbik fele, a legtipikusabb zsidó település) terület – Dél-Lengyelország, Kelet-Galícia Lengyelország szétosztásakor, 1939 őszén Oroszországhoz került, s a Németországhoz került feléből is, elsősorban a kommunisták – akiknek háromnegyed része zsidó volt –, Oroszországba menekültek.8 Folytassuk azzal, hogy a Lengyelországból elhurcolt és azóta nyomtalanul eltűnt másfélmillió lengyelnek, akik főleg középosztálybeliek voltak, igen jelentékeny része zsidó volt, s egészítsük ki mindezt azzal, hogy az Odera és a Don között kétszer végig dübörgő k e t t ő s háborús henger nyomán ezen a területen a hullák elképesztő tömege maradt vissza, hiszen a lengyel népnek lengyel adatok szerint 17%-ka pusztult el. Fejezzük be végül azzal, hogy a lengyelországi zsidóságból n e m 80.000 maradt

radó mennyiség elpusztításán a nácizmus és a bolsevizmus osztozik. A kérdés, hogy milyen arányban? 8 L. White: Report on Poles c. könyvének megállapítása. A szerző zsidó

192

meg, amint a kimutatás állítja, hanem 1946 és 1950 között nyüzsgött tőlük Németország és ma nyüzsög tőlük Amerika és Izrael.9 Még jellemzőbb példa Magyarország, ahol zsidó hivatalos adatok szerint 276.000 zsidó maradt meg, illetőleg emelkedett fel a "felszabaduláskor" talált 130.000 zsidó erre a számra 1946-ig, viszont az Egyleti Élet, az amerikai magyarajkú zsidóság lapja 1951 márciusi számában közölt cikk szerint Izrael állam 2.200.000 lakosának 12%-a magyarországi zsidó, s ez a mennyiség abszolút számban 264.000 főt jelent.10 Ezen két fő tételhez vegyük hozzá, hogy nincs egyetlen olyan ország Európában, Amerikában, Ausztráliában, ahol ne élnének jelentékeny számban Magyarországról 1939 óta eltávozott zsidók. A Magyarországról hiányzó zsidók felkutatását végző magyarországi zsidó szerv 1949-ig csak 75.000 zsidó halálát volt képes megállapítani, ennek a 75.000 zsidó halottnak főrésze a bombázások, az utcai harcok, partizántevékenység, valamint kémkedés és szabotázs következtében beállt veszteség és háborús munkaszolgálat következtében beállt h a d i veszteség. Csak ami ezen felül van (s ebbe beleértjük a háborús munkaszolgálatsorán előállt, hanyagság, ellenszenv következtében vagy éppen rosszakaratból származó haláleseteket is), írható "náci" attitűdök számlájára.11 9

Zsidó adatok szerint Izraelbe 100.000 lengyelországi vándorolt ki a háború után. Az USA-ba kivándoroltak ma, ennek több, mint a kétszerese. Lengyelországban maradtak számát zsidó források 60.000-re teszik. Már ez a három tétel is meghaladta a többi felvevő területek lengyelországi eredetű zsidóságával együtt a félmilliót ami hatszorosa a Neue Zeitung adatának. Más oldalról viszont a lengyelországi zsidóság létszáma a második világháború elölt nem volt három és egynegyed millió. 10 A World Jewiss Congress által kiadott "Unity in Dispersion" vaskos kiadvány (1949) a magyarországi zsidóság számát 160.000-ben jelöli meg. Az izraeli magyarországi származású zsidó létszámmal együtt 424.000 élő magyarország zsidót jelent csak ebben a két országban. A zsidókat legnagyobb tömegben felvevő terület azonban mint köztudomási az Egyesült Államok. Magyarországi eredetű zsidók azonban kivétel nélkül mindenütt jelentékeny számban találhatók. 11 Ez a mennyiség, tehát a német és magyar "nácik" által politikai és faji gyűlöletből ok nélkül, fölöslegesen és embertelenül lemészárolt zsidók száma, a magyarországi zsidóság részéről e s e t l e g eléri a tízezret, de e sorok írója egyáltalán nem lenne meglepve, ha az igazolt és reális adatok végső összeállítása után az derülne ki, hogy még ez a szám is túlzott.

193

Nagyjából, kisebb-nagyobb hullámzásokkal, ez a helyzet a többi országokban is.12 A tényállás pontosabb ismeretében történtek a reálisabb becslések a második világháború korszakának zsidó emberveszteségéről. Így a németországi amerikai főmegbízott becslése szerint a zsidóság európai összvesztesége a orosz kézen eltűntekkel együtt 2 millió, a Der Turmwart c svájci lap szerint 1.5 millió, s ugyanennyire teszi a zsidó veszteséget 1946-ban a Basler Nachrichten is, de ugyanekkora a veszteség a londoni Tidnings szerint is. Ezek a becslések óvatosak, befolyásolja őket a hat milliós zsidó propaganda állítás, a valóságban ez a szám mint végülis kiderült sokkal kisebb. A milliós számok misztifikációja mögött a felháborítóan összezsugorodott valóságot végülis 11 esztendő után közölte a Nemzetközi Vöröskereszt, amelynek jelentése szerint a náciáldozatok száma 300.000 és ebben a számban benne vannak a nem zsidó náci áldozatok is.13 Vajon rájön-e egyszer majd a világ a bolsevista bestialitás és emberpusztítás egyre pontosabb ismeretében, hogy a nagy zsidó tragédiát illetően csak két eset volt lehetséges: vagy a bolsevizmust is terheli zsidó pusztítás, vagy a bolsevizmus – c s a k nem-zsidókat pusztít. A milliószámra kivégzett zsidók rosszindulatú legendájával 100 millió ember erkölcsi és politikai számláját terhelték meg, s ennek a száz millió embernek a becsülete nem lehet közömbös a világ számára. De nem közömbös az sem, hogy a túlzásoknak, a sok súlyos igazságtalanságon kívül, amibe jóhiszemű és tisztességes embereket hajszolt bele a propaganda, akik igazságos "viszszatorlásnak" hitték azt, amit e miatt tettek, legtragikusabb következménye az lett, hogy a propaganda állításokat maga a zsidóság is elhitte, sőt ma is hiszi. Ez idézett aztán elő azokban a 12

13

Fel kell itt jegyeznünk pl. azt, hogy a francia fegyverszünet után a Fegyverszüneti Bizottság engedélyével több hajórakomány zsidó hagyta el Franciaországot Palesztina rendeltetéssel. Ezekből a Patria nevű hajót brit hadihajók Haifa előtt 1940 november 25-én rommá lőtték s a hajón támadt tűzben 3800 kivándorló zsidóból 2575 elégett. De ezenkívül 1941-43 között román és bolgár kikötőkből összesen 20 zsidó kivándorlókat szállító hajó ment Palesztinába, s ezekből hatot szintén az angolok süllyesztettek el Nemzetközi Vöröskereszt ezen fontos 1956-ban kiadott jelentésével a nemzetkőzi sajtó egyáltalán nem foglalkozott.

194

középeurópai országokban, amelyeket az oroszok "szabadítottak fel" olyan bestiális visszatorló mészárlásokat, hajszákat, kivégzéseket, kínzásokat különösen az u.n. "felszabadulást" követő első években, amik sokszorosan meghaladták a valóságos okot, s amik épp ezért, egy európai fordulat esetén katasztrófális visszaütést fognak kiváltani a zsidósággal szemben. S a felelősség ezért a jelenlegi felelőtlen zsidó propagandát fogja terhelni. Amint az évek telnek és a szétvert középeurópal világ tragédiájának túlélői kezdik összehordani és összerakni a higgadt, igazolt és megbízható adatokat, az egész tragédiáról, a világ tudatába beleszuggerált mesterségesen eltorzított kép egyre tisztul, és ezzel a tisztulással párhuzamosan egyre nő a legyőzöttek világában a megdöbbenés és a felháborodás. A hat millió ártatlan zsidó bestiális lemészárlásából hovatovább egy szerény hatjegyű14 szám marad, s a németek és világnézetük kollektív felelősségéből néhány megalázó és méltatlan intézkedés, néhány száz minden időben és minden kategóriában meglevő csőcselékember, meg egy életrehalálra vívott háború pszichózisa. Ezzel szemben, amilyen ütemben zsugorodnak össze a lázító propaganda adatok az igazolt és igazolható tények fakó valóságává, olyan tempóban nőnek, szaporodnak a felháborító tételek az u.n. visszatorlás elképesztő formáiról és méreteiről mindenünnen, ahol szabad keze volt a zsidóságnak a hat millió kiirtott zsidó legendájához méretezett visszaütésre. A Morgenthau-örjöngés, amely kész lett volna irgalmatlanul elpusztítani egy nyolcvanmilliós népet 300.000 zsidó miatt – vagy akár másfélmilliónyi miatt – ha ebben nem akadályozták volna, hátborzongatóan sejtteti, hagy mi játszódott le visszatorlás címén a vasfüggöny mögött. Az ugyanis, hogy a zsidó tragédiáról egy egész világapparátus beszélt éveken át és beszél még most is, a visszaütés borzalmairól meg mélyen hallgat mindenki, a tényeken és igazságon nem változtat.

14

A másfélmilliós becslés nagyjából úgy oszlik meg, hogy a Szovjet számlájára (zsidó megállapítás szerint) cca. 1.200.000 esik. (David Berkelman jelentése).

195

2. A zsidó katasztrófa helyes és igazságos megítélése azonban nem is számszerűségi kérdés csupán, hanem erkölcsi és világnézeti és főleg lélektani kérdés is. Két erkölcs, két világnézet, kétfajta lélek kölcsönösen túlzásbevitt szembenállásáról volt szó a zsidósággal történtekben. Éspedig nem is abban az értelemben, hogy melyiknek volt igaza, hanem egyszerűen a szembenállás tényében magában, mert hiszen a két önzés meg sem kísérelte tisztázni az igazságot. Az. egyik egyszerűen érvényesülni akart, a másik meg nem akarta megengedni ezt. Minden ítélőképességgel és szabad akarattal rendelkező lény saját szempontjai szerint gondolkozik és saját érdeke szerint cselekszik, s a modern demokrácia eszméjének sarkalatos tétele, hogy egy bizonyos erkölcsi spáciumon belül ehhez joga is van. Az emberek és a népek ezzel szemben rendszerint felháborítónak találják, ha más emberek és más nemzetek nem az ő érdekeikből kiindulva gondolkodnak s nem az ő normáik szerint cselekszenek, hanem saját érdekeik és saját normáik szerint. Egy teljesen feltöltött, sőt túltelített ország, amelyben egy állandóan növekvő szociális nyomás kezd érvényesülni, amenynyiben ez a nyomás kifelé vezető szelepeken át le nem vezethető, hovatovább a hajótöröttek bárkájához hasonlít, ahol helyet, munkát, élelmiszert, vizet pontosan és egyformán kell beosztani. A zsúfolt európai kontinens világnézeti tendenciának lényege ez, ami különösen a Versailles-sújtotta államokban érvényesült, de hovatovább ez lesz az uralkodó európai norma.15 Ezt azonban a kötetlen és önző zsidó lélek éppúgy nem tudta eddig felfogni és éppúgy nem volt hajlandó akceptálni, mint ahogyan egyelőre még a még szintén kötetlen és még szintén egocentrikus amerikai lélek sem képes megérteni. A zsidó norma a kötetlenség és a szabadság liberális normája, tehát annak az egocentrikus léleknek a normája, amelynek családi és háztartási gondjai nincsenek, ilyen természetű felelősséget nem érez, mert ha a háztartás, amelynek ő al15

E sorok írója meg meri jósolni, hogy az angol világbirodalom gyors és rövidesen befejeződő szétporlása után egy évtizeden belül az angol demokráciát egy sokkal türelmetlenebb nemzeti szocializmus fogja felváltani, mint a német volt.

196

bérlője, elszegényedik, vagy összeomlik, egyszerűen – elköltözik máshová, hiszen ő kötetlen, mozgékony és szabad. Az európai norma ezzel szemben a gondokból és felelősségből fakad. Végső elemzésben a szabadság és egyenlőség maximáinak régi szembenállása ez is, lélekben, világnézetben és erkölcsben egyaránt és elsősorban ez nyilatkozik meg a zsidó—nemzsidó ellentétbe. Európa minden egyes nemzete kötött, és kisebb-nagyobb mértékben rá van szorítva a gondok és felelősség megszabta világnézetre és erkölcsre. Európában csak egyetlen kategória kötetlen lelkileg és politikailag és ennélfogva egyedülálló világnézetileg, s ez a zsidóság. Így adódik, hogy a nemzeti lelket a beosztás, a racionalizálás felé hajszolja Európában a gond és a felelősség, és így adódik az is, hogy a nemzeti gondokon valójában mindig kívülálló zsidó psziché nem képes megérteni és akceptálni, hogy ha egy szuverén nép nem akar egy neki nem tetsző, általa méltánytalannak tekintett és érdekeit sértő állapotot s a j á t országában tűrni, akkor ezt megváltoztatni akkor is joga van, ha ez a zsidó kisebbségnek kárt és rövidülést jelent. A zsidó—nemzsidó európai ellentét legmélyebb lényege úgy hisszük ez, s ez a lélektani alapja a zsidó katasztrófának. Egy nép saját országában joggal érzi magát szuverénnek, s ha végét akarja vetni egy átlag 2-7 százalékos kisebbség gazdasági, kulturális uralmának, valamint közvetve ezeken át érvényesülő politikai hatalmának, akkor ehhez a legtisztább emberi és demokratikus joga van. Középeurópa népeinek egész sora szemlélte egyre nyugtalanabbul azt a már két emberöltő óta fokozódó tünetet – ami egyébként már sokszor előfordult Európa 1500 éves története folyamán és minden esetben a tűmet drasztikusabb, vagy kevésbé drasztikus likvidálásához vezetett –, hogy a zsidóság gazdasági és ezen át politikai életében egyre jelentősebb szerephez jut, gazdasági erejénél és politikai hatalmánál fogva egyre nagyobb mértékben erőszakolja rá saját ízlését, formáit és kultúreszményeit, amelyeknek fejlesztésére és támogatására vagyoni túlnyomósága következtében intézményeket állíthat, organumokat irányíthat és saját maga által megszabott irányba, amelyeknek kifejezésére műveket és alkotókat segíthet érvényesülésre és műveket és alkotókat, s ezzel irányokat nyomhat el, s mindezek által. a gazda197

sági, politikai és kulturális uralom tényét valósítja meg. Ez esetleg csak közvetve, vagy tudattalanul irányul a gazdanép ellen, vagy esetleg éppen abból a szilárd belső zsidó meggyőződésből folyik, hogy a saját ízlése és formái jobbak a gazdanépénél, de mindenesetre ellene irányul, hisz minden nép a saját ízléséhez és formáihoz ragaszkodik, saját háza táján azokat követel meg, s a zsidóság két évezred alatt úgy látszik elfelejtett nemzetben és államban gondolkozni, ha negligálta ezt. Talán most már majd el fogja tudni képzelni, hogy mit jelentene és mit váltana ki az izraeli zsidó lélekből 4, vagy 5 százaléknyi arab kisebbség jelenléte az államban, amely iránt ellenszenvet érezne, de amely pénzügyi túlnyomósága által mégis rákényszerítené a zsidó ízlést és a zsidó alkotóerőt egy tőle idegen diktátum követésére; hogy mit váltana ki, ha Izraelben idegen, arab ízléstől függne a zsidó élete, az írói, művészi karrier, a színházakat arab színészek dominálnák, a film, a sajtó, az irodalom arab kezekben lenne és idegen ízlés, igények, célok és érdekek alapján formálódna ki, ha a kereskedelem, a nagyipar, a vagyon, a jólét egyre inkább arab kezekbe kerülne s minden siker és emelkedés ára az idegen feltételek elfogadása és idegen érdekek szolgálata lenne pénzügyi, politikai és kulturális téren egyaránt. Mert a középeurópai világban többé-kevésbé ez volt a helyzet, és hogy ezen az egyes országok népe változtatni akart, az felháborította a zsidóságot, amely magától értetődőnek érezte, hogy az ő nemzetközileg érvényesülő normáihoz mindenki igazodjék. Két szuverenitás feszült hát egymásnak, egy nemzetközi és egy nemzeti, s annak a véleménynek és politikai törekvésnek, ami a zsidókérdés megoldása felé tört, Középeurópában a tapasztalható zsidó—nemzsidó gazdasági diszparitás és kulturális kétféleség mellett ez a feszültség volt az alapja. Ennek voltak tünetei azok a megmozdulások és törekvések, amiket hibás gyűjtőnéven neveznek általában antiszemitizmusnak, hiszen azoknak alapmotívuma általában nem puszta faji kötekedés, nem a zsidó t á m a d á s á r a , hanem mindenütt a fenyegetett gazdanép v é d e l m é r e irányuló szándék, s igazi lényege nem a zsidók elleni "faji gyűlölet", hanem a saját fajta iránti aggodalom, vagy ha így jobban tetszik faji önzés. Megnyilatkozása tehát nem valami elítélendő "morális eltévelyedés", aminek a propaganda be akarná 198

állítani, hanem irritáló és nagyonis konkrét tények természetes reakciója. Ezek az irritáló tények végső elemzésben – az egy konkrét és t á m a d ó német fajiság esetét kivéve – igazában nem a faj elleni attitűdök, hanem magatartással szembeni reakciók és szociális mozgatók köré csoportosulnak minden korban, minden országban Európában,16 és elsősorban nem a szemita mivolt, mégkevésbé a zsidó vallás, hanem a vagyonosság, nem a származásban hanem a kategória gazdagságában, és legfeljebb még irritáló modorában kidomborodó tulajdonság az, ami őket kiváltja. A reakciónak, bármilyenek legyenek is a külsőségei, igazi lényege nem faji, vagy politikai szubstancia, hanem az egyes országok nemzsidó társadalmának s z o c i á 1 i s felháborodása, amit a zsidóság általános vagyoni emelkedése és hatalmi igénye törvényszerű pontossággal vált ki egy bizonyos, már elviselhetetlen stádiumban mindenfelé. A tény, hogy a szegény néprétegek évtizedek óta támadó törekvést tanúsítanak a gazdagabbak irányába, s hogy a tömegekben általában lázadó tendencia él, közismert a világon s hogy az is közismert, hogy a középeurópai országokban a gazdagok kategóriáját a gyors tempóban hanyatló egykori nemesség helyett egyre nagyobb túlnyomóságban a zsidók alkotják. A zsidóság elleni feszültség összefüggései tehát egészen kézenfekvőek. Ez az utalás mégsem hangzott el a világközvélemény tájékoztatására egyszer sem. Sőt igen elgondolkodtató tünet volt a nyugati, főleg az amerikai sajtó részéről, hogy ugyanakkor, amikor 1945 után megelé16

A hitleri mozgalom nem az első és nem az egyetlen kollektív zsidó ellenes attitűd. A zsidó államiság Kr.u. 70-ben történt megszűnése és a zsidóság szétömlése óta a kontinens területén, úgyszólva egyetlen évszázad sincs, amikor ne volna valamelyik népnél ilyen kollektív reakció, és egyetlen nép sincs, amelynek történetében ilyen elő ne fordult volna. A zsidóság ellen a legkülönbözőbb országokban és a római birodalom törvényhozásától napjainkig a legkülönbözőbb korokban hozott törvények és rendszabályok vaskos kötetekre rúgnak és kivétel nélkül gazdasági és szociális védőintézkedéseket tartalmaznak a zsidókkal szemben vagyis reakciók. A zsidóság nemcsak a világgal, hanem saját magával is szeretné elhitetni, hogy ezek az attitűdök barbár és kulturálatlan korok és népek excesszusai voltak, és erről volt szó a német esetben is, vagyis nem két évezrednek és 40 különböző népnek van igaza, mikor védekezik, hanem mindig, mindenütt a zsidóságnak, amely kiváltja ezt.

199

gedetten tapsolt a "feudális"-nak nevezett vagyoni kategória gazdasági, sőt f i z i k a i megsemmisítéséhez Lengyelországban és Magyarországon, amiben szociális igazságszolgáltatást szemlélt, egy másik, ugyancsak vagyoni kategóriának, ugyancsak szociális alapmotívumok által ösztönzött és ugyancsak népakaraton alapuló magtámadásában 1945 e l ő t t faji üldözést látott, azon mélységesen felháborodott, sőt azt bűncselekménynek állította be, s közben nem látszott észrevenni, hogy az 1945 előtt megtámadott vagyoni kategóriának faji idegensége és zártsága olyan priori tény volt, amiről a szociális vágyak és törekvések nem tehettek. Mindenesetre még magyarázatra váró ellentmondás feszül abban a furcsa tényben, hogy a magyar vagy lengyel arisztokrácia és birtokos középosztály vagyonának elkobzása 1945 után szociális igazságszolgáltatás, de ha ugyanezt a bankárral, a nagyiparossal és a kereskedővel teszik meg 1945 előtt, akkor az – antiszemitizmus. A fentiek természetesen nem jelentik azt, hogy faji ellenérzés nem volt a zsidósággal szemben, mert volt. De nem k i z á r ó l a g az volt, s ami az volt belőle, az is szociális és gazdasági gyökerekből nőtt ki még Németországban is. Hogy az egyes országok zsidókkal szembeni attitűdjében hol végződik a defenzív jellegű mennyiség és hol kezdődik egy offenzív antiszemitizmus, itt a határvonalat természetesen nehéz meghúzni s a zsidó propaganda, sőt a zsidó meggyőződés nem is vesződött ilyesmivel. Egyszerűen minden, bárminő következményt viselő zsidó: faji üldözés sajnálatra méltó áldozata volt abban a mozgalmas korszakban, amelynek döntő lényege a szociális probléma és annak ilyen, vagy olyan megoldása, az egyéni érdek és szabadság alárendelése és az alacsonyabb osztályok feltörése volt. A korszak vajúdásával szemben; zsidó állásfoglalásra rendkívül jellemző volt, hogy amikor embermilliók, osztályok, nemzetek, nyugodtak bele az áldozathozatal elkerülhetetlenségébe akkor az új formák keresésének lázából és szülési fájdalmaiból a zsidóságot csak saját hátrányai érdekelték, az egész komplexumot a maga végtelen bonyolultságában és mindenkire kiható nehézségeiben csak zsidó "faji üldözésnek" érezte és hirdette, mintha a zsidók osztályokhoz, nemzetekhez, kötelességekhez, az egész európai evolúcióhoz nem tartoztak volna hozzá, mint ahogy a sang200

haji európai negyed idegenjei sem tartoznának a kínai nyomorúsághoz Ez volt aztán az, ami a zsidókat – köztük kétségtelenül megtalálható tragikus kivétellel együtt – már jóval a "ghettók" és a sárga foltok újra bevezetése előtt kizárta az egyes nemzeti közösségekből, s ami elvégezte a maga munkáját a zsidó tragédia előkészítésében. Az a zsidóság, amely a maga átlagosan 2- 7%-os kisebbségében a nemzeti jövedelem és nemzeti javak átlagosan 40-80%-át birtokolta, az átépítés kollektív áldozataiból nemhogy 40-80% erejéig, hanem még a 2-7 % erejéig sem volt hajlandó önként kivenni a részét a nemzeti és szociális átépítés irányába, s mikor erre erőszakkal szorították rá, akár egy "náci" állam, mint Németországban: akár egy polgári állam, mint 1939-től kezdődően Magyarországon, ez "faji üldözés" volt, és ez ellen fellázították az egész világot. 17 És itt nem arról van szó, hogy m i l y e n volt az evolúció iránya. Arról sem lehet szó, hogy helyes volt-e az, vagy helytelen. Ilyesmi megállapításához érvényes és jogosult fórum nincs. Itt arról van szó, hogy egyes nemzetek a k a r t á k ezt, és joguk volt hozná. Az angol parlamentben mondta egyszer valaki, hogy a demokráciához az a jog is hozzátartozik, hogy egy nemzet tévedhessen. Bár hogy ki tévedett igazán, azt még nem lehet megállapítani.

17

Magyarország kétségtelenül "antifascista" háborúelőtti kormányai az egyre növekvő általános méltatlankodás nyomására egymás után két törvényt is hoztak a "magyar gazdasági élet fokozottabb védelmére”, amelyek a megdöbbentő zsidó-magyar gazdasági diszparitás ellen lettek volna hivatva bizonyos védőintézkedéseket bevezetni. Az első 50-50 %-os paritás elvére épült az ország zsidó és nemzsidó társadalmai között (a zsidók 6%, a nemzsidók 94% voltak!), a második pedig a 6%-94% os arányszámra. A zsidóság mind a két törvényt megszabotálta, sőt a második törvény megalkotóját, a Magyar Nemzeti Bank ekkori elnökét, majd 1938-ban egy rövid időn át miniszterelnököt, a nemzetiszocialista túlzások üldözőjét és üldözöttjét, valójában "antiszemitizmusa” miatt, golyó általi halálra ítélték és kivégezték a II világháború utáni "győzelem" felelőtlen bosszútombolásának korszakában.

201

3. Van azonban a zsidó tragédiának a zsidóság részéről egy aktív motívuma is. A zsidóság egy német győzelemtől nem sok jót várhatott. Már a háború kitörése előtt erősen kellett éreznie egy szociális evolúció antiliberális korlátalt éppen abban a tevékenységben, ami a zsidóság messze túlnyomó részének történelmi foglalkozása, sőt már-már faji lényege: a kereskedésben, amelyre fokozódó ütemben kezdtek szociális és nemzeti terheket és kötelmeket rakni, s ennek a tendenciának kiterjedése a többi középeurópai államokra logikusan volt várható. Németország tudta, hogy a zsidóság egy német faji alapon álló államba nem illeszthető bele, s tisztában volt ezzel a zsidóság is. Az egyetlen emberséges megoldás a zsidók kivándorlása lett volna, a Nemzetek Szövetsége azonban többek között ennek a megoldására sem tett kísérletet.18 Mikor aztán a háború megkezdődött, a tengelyhatalmak és szövetségesei ott álltak egy tekintélyes tömegű és nyilvánvalóan az ellenséggel tartó, annak győzelmét munkáló belső ellenséggel, amelynek elsőrendű exisztenciális érdeke fűződött ahhoz, hogy az új rendszer ne erősödjék meg egy katonai győzelemmel, és amely ennélfogva a háború szempontjából feltétlenül és vitathatatlanul megbízhatatlan elemet jelentett. Mi sem természetesebb annál, mint hogy a zsidóság Németország és szövetségesei ellen, vagyis az ellenfél érdekében dolgozott nemcsak Németország és a vele szövetséges államok határain kívül, hanem azok határain belül is. És tárgyilagosan meg kell állapítani hogy a maga szempontjából, erre minden oka megvolt: Sőt azt is meg kell állapítani, hogy a tengelyhatalmak legyőzése érdekében valóban komoly szolgálatokat tett és a szó szoros értelmében hadviselő volt. Ugyanolyan tárgyilagosan meg kell azonban azt is állapítani, hogy ha egy állam polgárainak egy kis töredéke annak elbuktatásán dolgozik, aminek érdekében az állam többi polgára életét, vérét, munkáját, nélkülözéseit, szenvedéseit áldozza, akkor ezt köz18

A német állam ilyen kitelepedéshez minden támogatást és segítséget megadott zsidófajú polgárainak, s a németországi zsidóság fele valóban el is hagyta a 30-as évek folyamán Németországot)

202

keletű szóval a világon mindenűn hazaárulásnak hívják, és e szerint büntetik, különösen háború esetén, amikor ennek büntetése halál. És azt is meg kell tárgyilagosan állapítani, hogy ha ilyen ellen joga van az összes országoknak védekezni, akkor joga volt ehhez a tengelyhatalmaknak is, mert ha egy ország háborút visel, azt meg is akarja nyerni. Soha még az emberiség története folyamán olyan furcsa állam nem volt, amely eltűrte volna, hogy ha egyszer háborúban van, legyenek olyan polgárai, akik a háború elbuktatásán dolgoznak. Az ilyen tevékenységgel szemben mindenütt és mindenidőben a legnagyobb felháborodással és a legbrutálisabban jártak el. Ehhez nem kell egy államnak diktatúrának, vagy "nácinak", vagy – németnek lennie. Mindezen túlmenően is, Németországnak és szövetségeseinek minden jó oka megvolt Oroszország és a bolsevizmus ellen harcolni, sőt minden oka és indoka megvolt a versaillesi statusquo revideálására is, elvégre nemcsak az angolszász hatalmak, vagy a zsidóságnak van joga ahhoz, hogy a s a j á t szempontjai és érdekei szerint gondolkodhassék és cselekedhessék. Hogy ennek a háborúnak érdekében a tengelyhatalmak és szövetségesei a saját határaikon belül operáló ellenséges tevékenységgel szemben nemcsak indokoltan, hanem jogosan is védekeztek, ezt, ha képes lenne tárgyilagos lenni, még a zsidóságnak is meg kellene állapítania. Különösen mióta nyilvánosan beismerte s háború idején kollektíve tanúsított állampolgári hűtlenség bűntettét.19

19

A második világháborút lezáró párizsi békeszerződések külön rendelkezéseket tartalmaznak a zsidók személyét és vagyonát illetően, s a zsidókat egyszerűen kivették a legyőzött államok szuverenitása alól. A legyőzött államok polgárai egyébként jogilag „ex-enemy" személyekként szerepeltek a megszálló hatóságok előtt, a német, magyar, stb. állampolgárságú szidók azonban "allied personok" voltak, különböző olyan jogosítványokkal, amik az ex-enemy-eknek nem voltak meg. A zsidók „szövetséges személyekké" nyilvánítása háborús tevékenységük alapján történt, s a legyőzöttek szempontjából ez a hazaárulás nemzetkőzi elismerése volt. Hogy mi lesz ennek a kihatása a jövőben, ma még nem lehet megmondani. A dologra mindenesetre nincs precedens Európa történetében. A háborúvesztés súlyos erkölcsi jogi és anyagi következményeit viselő népek közvéleménye majd a szuverénítás visszaszerzése után aligha fogja elismerni a zsidókat állampolgároknak, s a zsidókérdés ezzel új krízishez fog jutni Európában.

203

A száraz tényállás az, hogy az egyes államok és a háborúba az ellenség javára beavatkozó saját zsidóságuk között szabályszerű háború volt. S ha a zsidóknak joguk volt kémkedni, híreket közvetíteni, szabotázscselekményeket végrehajtani, anyagpusztító tevékenységet folytatni, valutarombolást végezni, defetista propagandahíreket terjeszteni,20 fegyveres akciókat kezdeményezni, és az ellenség győzelméért, tehát az ország pusztulásáért imádkozni, akkor az államnak joga volt ez ellen védekezni. Hogy aztán ez a védekezés kollektíve történt a kollektíve megbízhatatlan zsidósággal szemben., ez már a háborúban legfeljebb csak érzelmileg résztvevő zsidók, meg az asszonyok és gyermekek számára éppolyan megrendítő tragédia, mint amilyen a katonákkal együtt lebombázott német, olasz, magyar, román, vagy japán asszonyok és gyermekek tragédiája. Ahhoz, hogy a zsidóság helyzete a legtragikusabbbak egyike volt azoknak, amiket a történelem produkált, és hogy a zsidó magatartásnak zsidó szempontból van kielégítő magyarázata természetesen szó sem férhet. A történteknek azonban nem c s a k zsidó szempontja van. A tragédia a generáció tragédiája, amely a hazug és fonák helyzetet egyszerűen örökölte egy kortól, amely az előállt változással nem számolhatott és egy bukott világnézettől, amely örökösnek hitte magát, és a körülmény tragédiája, hogy a faj és a vallás szinte szétválaszthatatlan összeszövődöttsége két hosszú évezreden át megakadályozta abban, hogy ugyanolyan nyomtalanul feloldódhassék a keresztény Európa-képletben, mint Európa összes többi lakója, és ugyanúgy felszívódhassék a különböző konkrét nemzetekben, amelyek keretébe belekerült, mint más kisebbségek. A tragédia lényege a hírtelen kiélesedett összeférhetetlenségi állapot volt, amit hatvan zsidó nemzedék nemcsak fenntartott, hanem programatikusan munkált És most a kötelező állampolgári lojalitás és hűség, meg a nemzeti sorsközösség vállalásának erkölcsi kötelme került benne kiegyenlíthetetlen ellentétbe saját faji érdekeivel. A zsidóságnak választania kellett a fenyegető magatartású nemzet és állam között, amelyben élt, s amelyben elmulasztott m i n d e n vonatkozásban beleszívódni, 20

A háború utáni triumfáló "győztes" sajtóban a zsidóság ezeket mind nyilvánosan beismerte.

204

és a faj között, amelyhez nemcsak tények, hanem szándékok szerint is tartozott és amely hű volt hozzá évezredeken át. Hogy melyik lett volna a zsidóság szempontjából a helyesebb választás ezen a végzetesen előrehaladott stádiumában, azt a szorongatott zsidó generáció maga sem tudta egyöntetűen eldönteni, mert valóban volt egy része, amely őszintén és igazán, a mostohaság ellenére is és az elutasítás ellenére is, a nemzet mellett döntött, legalábbis akart dönteni, azonban már késő volt. A zsidó többség magatartása által kiváltott nemzeti bizalmatlanság nem hitt nekik, és türelmetlenül visszalökte őket. A zsidó katasztrófában e z e k é volt a tragédia, s a reakció idején ezeké volt a legerősebb reakció, hiszen ezek mindenen felül még hálátlannak is érezték a nemzetet, amelynek sok esetben valóban hoztak áldozatot, amely iránt valóban tanúsítottak hűséget, és amelyet a maguk módján valóban szerettek. A túlnyomó többség számára azonban a embléma nem érzelmi, hanem anyagi vonatkozású probléma volt. A fordulatba belenyugodni, a nemzeti akaratnak engedelmeskedni annak a vezető szerepnek feladását jelentette volna, amit az egyes középeurópai államok zsidósága az utóbbi félévszázad folyamán kétségtelenül vitt, mert a német példa nyomán mindenfelé ébredező nemzeti és népi öntudat tervszerűen kezdte meg az aggasztó túlnyomóságú szidó gazdagság és hatalom visszaszorítását a zsidóság számarányának keretei közé. A zsidóság zöme tehát a másodikat választotta, a küzdelmet hatalmi és vagyoni pozíciója megtartásáért a vendéglátó nemzet akarata ellenére egy háború folyamán. Ezzel nemcsak kizárta magát abból a közösségből, amelyben gyakorlatilag élt, hanem egyszerűen háborús ellenféllé is vált, és ennek a ténynek következményeit viselnie kellett. Az Egyesült Államok kormánya a japánok ellen vívott háború idején 400.000 amerikai születésű amerikai állampolgárt összefogdosott és deportált, mert azok a japán fajhoz tartoztak. S az Egyesűlt Államok vezetője nem Hitler Adolf volt, A kémek és az árulók és az ellenség egyéb kollaboránsai" szóval az u.n. ötödik hadoszlop fogalmába tartozók elleni küzdelem a nemzeti önvédelem egyik területe a ennek tényében és formáiban egyetlen országban sincs esze ágában sem senkinek jogtalanságot, embertelenséget és bűncselekményt látni, még akkor 205

sem, ha a kollektív elbánás során keletkeznek egyéni tragédiák. Ugyancsak ismeretes és természetesnek tartott tény a megbízhatatlan és defetista elemek izolálása, tevékenységük kikapcsolása, mint preventív intézkedés a világ m i n d e n hadviselő államában. A külföldiek, a politikailag gyanús, vagy katonai szempontból megbízhatatlan elemek összegyűjtése, együtt tartása a könynyebb megfigyelés és ellenőrzés érdekében, szóval internálása a háború idejére, Angliában, vagy Franciaországban éppúgy ismert és alkalmazott intézkedés volt, mint az Egyesült Államokban, Ausztráliában, vagy akárhol másutt S ez volt az alapja az ellenséges érzületű zsidóság koncentrálásának is a tengelyhatalmak szövetségi rendszerébe tartozó államokban, a háború idejére. Más államokban azonban az internálás alá vont kategóriák létszáma megközelítően sem volt akkora, mint a tengelyállamokban lévő zsidóság százezres tömegei, amelyeknek rendészeti kezelése, elhelyezése és ellátása óriási terhet jelentett, különösen, amikor már az ellenséges bombatámadások következtében elpusztult lakás, élelmiszer és egyéb anyagok hiánya katasztrofálisan kezdett jelentkezni. Az ezekből a nehézségekből folyó hátrányokat, amelyeket kivétel nélkül m i n d e n k i n e k viselnie kellett, természetesen elsősorban kellett viselniök a koncentráltaknak, mint a nehézségeket előidéző ellenséghez tartozóknak, akiknek ellátása a harcoló és dolgozó nemzet amúgyis szűkős fejadagjainak rovására történt. Ez a tény, még az ellenséggel együttérző zsidósággal szembeni felháborodás nélkül is, önmagában is, elég lett volna ahhoz, hogy a koncentrációs táborok lakói ne legyenek népszerűek A növekvő háborús terhek és nélkülözés miatti kollektív ingerültség és a növekvő háborús szenvedély és általános elvadulás atmoszférájában a külön terhet jelentő internált zsidósággal való bánásmód türelmetlensége egyre inkább embertelenséggé torzult Németországban, s ennek a háborús pszichózison kívül egy különleges oka is volt. A fokozódó anyag- és főleg élelmiszerhiány, amely kivétel nélkül mindenkire kihatott, még a harcoló katonákra is, természetszerben sújtotta legnagyobb mértékben a koncentrációs táborok ellenségként kezelt lakóit, asszonyokat, gyermekeket, akik a rideg és katonás fegyelem miatt is szenvedtek, még akkor is, ha ez a fegyelem különben nem volt igazságtalan és rossz indulatú. 206

Az egyre romló táplálkozás, különösen a gyermekek számára éhezést jelentett, s az emberi nyomorúság látványa és a táborok fegyelmezésének riasztó kötelességei az emberibb érzésű elemeket elriasztotta az ilyen táborszolgálattól. Erre, a növekvő emberhiány miatt egyébként is a leghasznavehetetlenebb emberekei osztották be. A humánus érzésű elemek elmenekülése ettől a népszerűtlen szolgálattól egy végzetes kontraszelekciót hozott létre, amelynek eredményeként a koncentrációs táborok szolgálata, vezetése, ellátása és fegyelmezése hovatovább másodosztályú emberek, alantas ösztönű kegyetlenkedők, és, nem kis mértékben, z s i d ó k kezébe került. A folyton súlyosodó emberhiány következtében, a táborok rendőrségeit és egyéb funkcionáriusait a táborlakókból kiválogatott zsidókból egészítették ki, s ezek a Jupo-k (Jupo = juden-Polizei) nemegyszer kegyetlenebbek voltak tulajdon fajtestvéreikhez, mint a németek maguk.21 A táborok adminisztrációjának zsidókkal való felhígításával egyszerre felütötte a fejét az élelmiszerekkel és egyéb ellátmánynyal azelőtt ismeretlen üzérkedés, a kiutalt anyagoknak a kinti lakosság körében való árusítása, csereberéje, baráti klikkek kedvezményezése, s mindez persze az amúgyis gyengén ellátott táborlakók adagjainak rovására. A felháborodás, a zendülések, a leleplezési akciók aztán kegyetlen megtorlásokat vontak maguk után főleg a tulajdon sorstársaikat nyomorgatók részéről. Adjunk mindehhez hozzá egy csomó szovjet-fronton elvadult és oroszzsidó politrukok és partizánok kegyetlenkedéseitől megvadult, bosszúért lihegő katonát, valamint azt, hogy a háborúval teljesen elfoglalt kormányhatóságokat nem nagyon érdekelte ezeknek a táboroknak belső élete, s előttünk áll a "náci-bestialitás" egész története annak minden elképzelhető borzalmaival együtt. S ha mindezt kiegészítjük a "sárgafolt" elrendelésével, a "ghetto" elnevezéssel és a szándékos és ostoba és fölösleges megalázás többi hivatalos intézkedéseivel, meg a hazudozók rémmeséivel, előttünk áll a csaknem teljes kép egy csomó kölcsönösen elkövetett hiba és egy még nagyobb csomó automatikus háborús 21

Elképesztő esetek találhatók az amerikai katonai bíróságok által lefolytatott bűnvádi eljárások anyagaiban, amelyek közül nem egynek erős sajtóvisszhangja is volt Németországban.

207

fejlemény által egyetlen egységbe foglalva, Ez a kép, amely semmivel sem tragikusabb, mint az európai katasztrófa többi tragédiájának képe, az u.n, zsidó-tragédia, amely sokkal színtelenebb a valóságban, mint a propaganda prizmájában, s amely azért lett nagyobb, mint a többi hasonló borzalom amit a háború, meg a háború utáni megtorlás produkált, mert átretusálták, felnagyították, szégyenét emberekre és intézményekre meg, a háború helyett, nemzetekre hárították át anyagi előnyök22 meg a bosszú érdekében és így terjesztették szét a jóhiszeműség fellázítására az, egész világon.

22

Nemzeti szerencsétlenségével és mártírjaival soha még nép a történelem folyamán olyan grandiózus üzletet nem csinált, mint a közép- és keleteurópai zsidóság a második világháború után.

208

X. A GYÖZELEM TRAGÉDIÁJA A roosevelti koncepció hirtelen összeomlásának félelmetes robaja után beállt süket csendet 1946-tól kezdve heves amerikai méltatlankodás kezdte felváltani. A végzetes amerikai külpolitika jóhiszemű elemeinek ijedt menekülése a felelősség hajójáról, az emlékiratok és diplomáciai anyag sietős nyilvánosságra hozatalával gyorsan megindult, s ezzel megkezdődött egy riadt kritikai tevékenység is Rooseveltnek és körének tettével szemben, amelynek egyre magasabbra csapkodó hullámai során Forrestal amerikai külügyminisztert öngyilkosságba hajszolták bele bizonyos tényezők. Az első amerikai kritika azonban, amelynek lényegét abban foglalták össze, hogy Amerika "meg tudta nyerni a háborút, de elvesztette a békét" generális tévedést jelentett, mert mind kiindulásában, mind pedig felépítésében helytelen volt. És pedig nem azért volt helytelen, mintha a megbocsáthatatlan roosevelti tett nem érdemelne meg minden kritikát és szemrehányást, hanem azért, mert a szemrehányást nem azért kellett volna tenni, amiért a kritika tette, hanem másért. Az Egyesült államok nem a békét vesztette el, hanem a – háborút, Az amerikai közvélemény azon volt felháborodva, és abban látta az amerikai külpolitika tökéletes összeomlásának tragikus vonását, hogy a béke logikus előnyei a katonai győzelem ellenére is elmaradtak. Az átlaggondolkodás a katonai háborúnyerés közvetlen és automatikus következményeinek elmaradását kérte számon, s ennek az érthetetlen elmaradásnak kereste a magyarázatát akkor, mikor valami hibát tételezett fel a háborús, vagy háború utáni p o l i t i k a i tevékenységben, elfelejtette azonban vizsgálni a háború megindításának tényét, pontosabban következetesen elfelejti feltenni a z t a kérdést, hogy egyáltalán helyes volte világháborúvá felnövelni a német-lengyel konfliktust, amit Anglia Roosevelt biztatása és sürgetése nélkül semmi körülmények között nem mert volna, és nem tudott volna megtenni. A kérdés amerikai szempontból induló vizsgálatának lényege egyenesen az, hogy egyáltalán helyes volt-e Németország katonai erejének megsemmisítése? 209

Röviden: Amerikában még mindig nem merik hangosan bevallani, hogy nem a békét kellett volna "jobban csinálni” hanem egész egyszerűen a háborúba nem lett volna szabad belépni, mert éppen a háború katonai megnyerése jelenti a háború politikai elvesztését, vagy amint Amerikában mondják a "béke" elvesztését.

1. Eszerint a kritikai kiindulópont már önmagában is tévedés volt. Hogy ez a tévedés szándékos-e az amerikai politikai életnek Roosevelten és klikkjén kívül eső, de a háborúban egy kicsit szintén ludas többi kategóriák részéről, ez más kérdés. A tény az, hogy Amerika nem háborút nyert meg. Amerika egyszerűen csak értelmetlenül és fölöslegesen, sőt nyugodtan ki lehet mondani, hogy meggondolatlanul elpusztított valamit (irtózatos költséggel), aminek léte nemcsak hogy nem volt káros számára, hanem annak létezésére egyszerűen szüksége volt, s ezt a valamit – amit most már szeretne újra felépíteni – elpusztította azért, mert az elnöke erre haragudott. Ha Németország, mint hatalmi kategória, mint világpolitikai tényező az akkor adott világból hiányzott volna, egy ilyennek létesítésére érdemes lett volna Amerikának egy olyan óriási összeget áldoznia, mint amekkorát annak elpusztítására nem sajnált, mert ezzel megtakaríthatta volna azt, amibe a roosevelti kaland a "győzelem" óta már eddig is került, és majd még kerülni fog. Ezzel szemben Németország és Japán, mint a Szovjetet sakkban tartó hatalmi tényező megvolt, s Amerika mind a kettőt megsemmisítette. Erre a célra az érzékeny emberveszteségen felül egy borzalmas ősszegű vagyont áldozott, csak azért, hogy Németország és Japán roppant katonai terheivel saját vállait legyen kénytelen megterhelni. S ez a teher roskasztó teher lesz, mégpedig nemcsak azért, mert így 250 millió ember terhét kell 150 millió ember között szétosztani, és a 250 millió ember előtt álló feladat éppen a Szovjetet felerősítő amerikai külpolitika közvetlen következményeképp a "győzelem" óta a kétszeresére nőtt, hanem azért is, mert ez a 250 millió ember úgyszólva az orosz határon volt elhelyezkedve, a 150 millió amerikainak azonban majd 8000 mérföldről kell önvédelmi háborúját folytatnia. (Mert hogy az önvé210

delem kényszere elháríthatatlanul el fog következni, az nem vitás, s minél hamarabb elhiszi ezt az Egyesült Államok népe, annál jobb lesz rá nézve). Mindenesetre az Egyesült Államok Németországot és Japánt, mint hatalmat és erőt megsemmisítette, a háború megnyeréséről azonban még akkor sem beszélhet, ha e z volt a háborús célja, mert ez katasztrófális cél volt rá nézve. Ez a cél volt a háborúvesztés maga. Ha valakinek nagynehezes sikerül felrobbantania a gátat, amely házát és vagyonát az árvíztől és pusztulástól védi, akkor formai és betűszerinti, mondjuk így: nyelvtani értelemben talán lehet "sikerről” beszélni, de lényegileg aligha. Sőt, a második világháború esetében talán még a formai sikert is meg kellene kissé vizsgálniuk az. amerikaiaknak. Amerika a háborúból a világon semmit sem nyert. Akkor sem nyert volna semmit, ha valami különös csoda folytán n e m következett volna be az orosz külpolitikai prepotencia és a bolsevista fenyegetés állapota, vagyis minden úgy történt volna, ahogy Roosevelt azt jövendölte. Sőt akkor sem nyert volna semmit, ha a Margenthau-terv szerint letörőlte volna a német népet a föld színéről, és ennek nem lett volna semmiféle káros világpolitikai következménye. Ezzel a semmivel szemben feláldozott egy csomó amerikai emberéletet, feláldozott egy horribilis vagyont a magáéból (és egy méghorribilisabb vagyont egy szegény és túlzsúfolt idegen kontinens szerencsétlen népeinek vagyonából). S mindezek tetejébe a háború közvetlen eredményeképpen olyan veszélyes külpolitikai helyzetbe került, amilyenben történelme során eddig még nem volt, s amilyenben ezután mindaddig megmarad, míg egy vagy több erős és hatalmas oroszellenes1 és bolsevizmusellenes kontinentális kategória létre nem jön az orosz birodalom ellensúlyozására. (Az amerikaiak ugyanis egy újabb katasztrófális tévedést készülnek elkövetni. Az amerikai közvélemény azt hiszi, hogy őket c s a k a bolsevizmus fenyegeti, s nem egyszersmind a bo1sevizmustól függetlenül az ázsiai imperializmus is. Az amerikaiak úgy látszik elfelejtették, hogy germán imperializmus volt az 1

Az "oroszellenes" kifelezés használata a mostanában. annyira használatos "antibolsevista" kifejezés helyett, szándékos.

211

u.n. "nácizmus"' előtt is, és orosz imperializmus lesz a bolsevizmus u t á n is.). A helyzet tehát a bolsevizmustól függetlenül is fenyegető Amerikára nézve, mégpedig a második világháború egyenes következményeképpen az. S egy háború k ö v e t k e z t é b e n fenyegetett helyzetbe kerülni: ezt a szituációt Európában háború vesztésnek tekintik. A biztonság megsemmisülésében kifejezésre jutó szituáció valóban magánhordozza egy háború vesztés minden lényeges vonását, hiszen még csak a háborús „jóvátételi" terhek sem hiányoznak belőle, csak hát éppen Amerikában ezt úgy hívják, hogy – Marshall-terv. A háború megnyerésével kapcsolatos tényállás azonban ezzel még nem merült ki. Az amerikai kritika szemrehányása a cél el nem érésére utal. A háborús hat esztendő kavargásában, a részletek és esetlegességek egymásra torlódásában, a napi sajtó szenzációiban és a propaganda erőszakos szuggesztióinak nyomása alatt a sajtójának teljesen kiszolgáltatott amerikai ember azonban elfelejtette feltenni a kérdést, hogy miért is folyik hát tulajdonképpen Amerika részéről az a borzalmas vért és pénzt emésztő háború? Mi volt hát az az érdek és haszon, amire olyan bőkezűen pocsékolták vezetői azt a pénzt, amit az amerikai adófizetőn majd évtizedeken keresztül fognak bevasalni. Mi volt hát az Egyesült államok háborús célja? Mi az, amit a háború megnyerésével el kellett volna érni, és amit az Egyesült Államok nem ért el? Mert hiszen az talán kétségtelen, hogy a legbőszebb militarizmus is valamiért háborúik és hogy egy háború megnyeréséről csak ennek a valaminek az elérése esetén lehet beszélni. S a „béke elvesztése" kifejezésben benne van a csalódás, hogy az Egyesült Államok háborús célja, az Egyesült Államok népének szándéka nem valósult meg. Talán nem lesz érdektelen megkísérelni a feleletet arra, hogy mi is volt hát az Egyesült Államok, pontosabban és igazabban Franklin D. Rooseveltnek és körének bevallott és be nem vallott háborús célja. A második világháború Lengyelország megvédésére illetőleg – mivel azt 18 nap alatt elfoglalták a németek, s az ellenfelek, a hadüzenők offenzívája csak körülbelül két évvel később indult meg – visszaszerzésére indult. Ez a spontán hadicél kibővült az212

zal, hogy a diktatúrák és imperializmus megsemmisítésével biztosítani akarják a nemzetek és az egyes ember biztonságát, szabadságát, önkormányzatát és "félelem nélküli életét". Ehhez a hadicélhoz, mint járulék tapadt hozná az üldözöttekkel szembeni bestialitás megbüntetése. Ez volt, tehát a hadicél eszményi része. Konkrét fogadkozásban mindezt a háborús propaganda és a háborús szuggesztió, par excellence pedig az Egyesült Államok elnöke a náci tyrannizmus elpusztításában és az üldözött zsidók megbosszulásában szemlélte. A bekövetkezett győzelem tragédiájának első oka az, hogy diktatúrát és imperializmust nem csupán a megtámadott Németország és nemzetiszocializmusa jelentett, hanem még nagyobb mértékben, és akkor már 16 évvel régebben, a támogatott "szövetséges" Oroszország és a bolsevizmus is, s az üldözöttekkel szembeni bestialitás nem csupán náci-áldozatokat brutalizált, hanem hasonlíthatatlanul nagyobb tömegben bolsevista áldozatokat is. Ezt a körülményt azonban az Egyesült államok népe előtt elburkolták. Így a hadicélnak már a megfogalmazása is tartalmazott egy katasztrófális belső hazugságot és egy súlyos ellentmondást akkor, amikor az Egyesült Államok a diktatúra és imperializmus megsemmisítésére s a nemzetek és emberek "félelem nélküli életének" biztosítására a milliókkal szemben. a legbestiálisabb fellépésű bolsevista diktatúrával és orosz imperializmussal szövetkezett, és ezzel félreérthetetlenül megmutatta, hogy az orosz diktatúra, az orosz imperializmus és az oroszok részéről hatóságilag elkövetett bestialitások nem érdeklik. Az "elvi"-nek beállított hadicél tehát egyáltalán nem volt elvi. Ebből az ellentmondásból következett, hogy 1. Lengyelországot nem mentették meg, hanem még katasztrófálisabb helyzetbe döntötték, mint amilyenbe az éppen a háború vállalása következtében jutott, 2. a világot olyan helyzetbe hozták, hogy valóban reszketnie kell a legborzalmasabb imperializmustól és diktatúrától, mert azt teljes egészében nemcsak meghagyták, hanem még elképesztő mértékben fel is erősítették, 3. a bestialitást és embertelenséget nem büntették és szüntették meg, mert azokat az orosz borzalmakat, amiket százezrek és milliók ellen a bolsevisták kővettek el, amelyek még az Egyesült Államok hadbalépése e l ő t t történtek, és az egész világ által köztudomásúak voltak, 213

a háború után nem büntették meg és nem is akarták megbüntetni. Sőt az Egyesült Államok szövetségében történt három milliónyi csehországi és másfél milliónyi lengyelországi és 207.000 jugoszláviai német, 650.000 szlovákiai, 300.000 romániai és 100.000 jugoszláviai magyar leírhatatlan körülmények közötti történt kifosztása, bántalmazása, éheztetése és kikergetése otthonából és hazájából a lengyelek, csehek, szlovákok, románok, szerbek részéről, a prágai és más cseh városokban lakott német asszonyok aljas megbecstelenítése, meztelenül a nyílt utcán az utca közönségének újongása mellett történt kergetése, bántalmazása a csehek részéről hátrahagyott hadikórházak súlyos sebesültjeinek és betegeinek bántalmazása ugyancsak csehek részéről, magyar asszonyok és lányok százezreinek erőszakos megbecstelenítése, 470.000 asszony venereás megfertőzése az Egyesült Államok orosz szövetségesei által, másfélmillió balti, másfélmillió lengyel, egy millió román, 800.000 magyar Szibériába hurcolása, 5 millió középeurópai deportálása, temérdek kivégzés, tömegmészárlás, börtön, internálás, kényszermunka, papok, szerzetesek, apácák elhurcolása, amiket Franklin D. Roosevelt eszményi céllal indított "keresztesháborúja" nemcsak nem torolt meg" hanem egyenesen lehetővé tett, szintén büntetlenül maradt.2 Az Egyesült Államok népe elé tárt háborús cél tehát bizonyos értelemben bírói, igazságszolgáltatási feladatban volt megjelölve. A bírói tisztség betöltéséhez való erkölcsi alap azonban pártatlanságot és az igazság tiszteletét követeli. Az a bíró, aki csak haragosa aljasságát ítéli el, a barátjáét azonban támogatja, nem bíró. Az amerikai ember idealizmusát és szentimentalizmusát, az üldözöttekkel szemben érzett lovagi hajlandóságát tehát nemcsak elárulták, hanem Amerika népét egy meglehetősen aljas szerepbe is belevonszolták vezetői, s így történt, hogy a háború eszményi célját az Egyesült Államok nem érte el, mert ez az eszményi cél csak a propagandában, a tömegek befolyásolására létezett. Amit ebből az egész "eszményi" komplexumból elért, az csak Németország lerombolása, a nácizmus megsemmisítése és a zsidók meg2

Büntetlenül maradt a Magyarország népe ellen 1956 novemberébendecemberében elkövetett orosz bestialitás is, pedig emiatt az egész világ közvéleménye fel volt háborodva.

214

bosszulása volt. A bestialitások megbosszulása azonban 59 millió ember életébe és egy felbecsülhetetlen vagyon elpusztításába került és százszorannyi ú j a b b bestialitást jelentett. Így az eszményi háborús célt Amerika nemcsak nem érte el, hanem beavatkozása borzalmak helyett ezerszeres borzalmakat hozott létre, s ennek nem valami politikai műhiba volt a főoka, hanem egyszerűen a háború megindítása maga. És ezt csupán kiegészíti az, hogy ha már fel kellett az Egyesült Államoknak lépnie az Amerikától nyolcezer kilométerre levő nácizmus ellen, akkor a bolsevizmust sem lett volna szabad eltűrnie az amerikai szabadságszeretetnek és humanitásnak és ha már fel akart szabadítani ez ellen a "felszabadítás" ellen teljes erejével harcoló 70 millió németet, fel kellett volna szabadítania 180.000 millió oroszt is és el kellett volna pusztítania a bolsevizmust is. Ezt azonban nem pusztította el, hanem szövetkezett vele, megerősítette, megnagyobbította azt és uralmát az addigi 200 millió helyett 350 millióra segített kiterjeszteni és megszilárdítani. A brutális tény az, hogy az Egyesült Államok, a nélkül, hogy megtámadták volna, megtámadott és elpusztított négy virágzó országot, éspedig nem eszményi értékek védelmében, hanem – és állítólag ez volt a másik, a gyakorlati hadicél - azért, mert az Egyesült Államok biztonságát meg kellett védeni. Az Egyesült Államok biztonsága viszont nem a béke intézkedései, hanem a bolsevizmussal közösen aratott győzelem eredményei következtében került olyan fenyegető helyzetbe, ami az állandó fegyveres készenlét eddig Amerikában ismeretlen állapotát parancsolja rá a nyugati félteke hatalmas köztársaságára. Amit a "béke elvesztése" kifejezéssel Amerika népe vezetőin számon kér, az az orosz-barát politika, a Szovjet felerősítése, és ennek logikus következménye, a világ fenyegetettsége, ami egy keletközépeurópai német terjeszkedés esetén nem kővetkezett volna be.

2 Az eszményi háborús célok elérésének szükségképi és logikus elmaradása mellett tehát az Egyesült Államok biztonságának elvesztését sérelmezte a bírálat. Amikor azonban e miatt a háború 215

sikerére hivatkozva érzett és juttatott kifejezésre felháborodást, még kevésbé volt igaza, mint azeszményi célok elérésének elmaradását illetően, mert az Egyesült Államok biztonságának megrendülése éppen a győzelem s z ü k s é g k é p i következménye lett, mégpedig kétszeresen: a szovjetellenes hatalmak megsemmisítése által, és a Szovjet hatalmának megduplázásánál fogva. Roosevelt belekapcsolódásának az európai háborúba elvitathatatlanul a német erő megsemmisítése volt a célja s ezzel egyidejűleg cáfolhatatlanul a Szovjet erejét törekedett minden módon felhatványozni, vagyis az egymást ellensúlyozó hatalmak rendszere helyett egy egyetlen túlsúlyú hatalmat létesített, amelyet az Egyesült Államoknak kell ellensúlyozni. Mivel pedig az emberiség véres történetében még minden háborút a cél eléréséért, tehát a győzelem szándékával indítottak, Franklin D. Roosevelt és érdekcsoportja a háborút az, Egyesült Államok részéről — hogy tudatosan-e vagy nem ez a dolog érdemén nem változtat — a szó betű szerinti értelmében Amerika biztonsága e l l e n vívták, és e z t a hadicélt sikerült is elérniük. Ennek a "sikernek" a benyomását fejezi ki az amerikai kritika azzal, hogy Amerika "megnyerte a háborút". Az Egyesült Államok biztonságát fennállása óta az adta, ami már egyébként függetlenségének kivívását is lehetővé tette annakidején, hogy az Amerikán kívüli támadó jellegű és képességű erők lekötötték egymást. Ez tette számára lehetővé másfél évszázadon át a békés és zavartalan belső kibontakozást, s biztosította számára világviszonylatban azt a "splendid isolationt", aminek lehetősége Angliát európai viszonylatban jellemezte. Mindaddig, míg egy az Egyesült Államok megtámadására képes nagyhatalmi erőnek megfelelő másik rivális nagyhatalmi erő is létezik Amerikán kívül, Amerika csak akkor kerülhet veszélybe, ha ez a két erő szövetkezik ellene, vagy az egyik megsemmisíti a másikat. Következésképp egy intelligens amerikai külpolitikának egyetlen feladata lehetett: figyelni, és a kellő időben következetesen megakadályozni mind a két lehetőséget. Megakadályozni a két erő esetleges szövetkezését, de ugyanúgy megakadályozni, hogy az egyik leverje a másikat. Egy bizonyos egyensúly-politika lett volna ez világdimenziókban ugyanaz, amit az angolok négy emberöltőn át tudatosan, intelligensen és következetesen Európában 216

csináltak. Eszerint az Egyesült Államoknak helyes külpolitika esetén csak abban az esetben lett volna szabad beleavatkozni valamilyen Amerikán kívüli nagyhatalmi konfliktusba, ha a két legnagyobb Amerikán kívüli hatalom szövetkezik és nagyhatalmi ellenfél nélkül marad, vagy pedig ha az a veszély állt volna elő, hogy az egyik legnagyobb hatalom megsemmisíti és beolvasztja a másikat. És csak olyan formában és mértékben lett volna szabad beavatkoznia, hogy ezt megakadályozza. Az egymást ellensúlyozó erőcsoportok bármelyikét is elpusztítani a másiknak a szövetségében azt jelentette, hogy az Egyesült Államokon kívül egyetlen túlhatalom fog keletkezni, mégpedig amerikai segítséggel — amint ezt egyébként az amerikai nagyvezérkar közölte is Roosevelttel — amely paralizáló rivális híján azonnal és automatikusan Amerikával kell, hogy szembekerüljön. (E z t az amerikai nagyvezérkar már nem közölte). Az Egyesült Államok külpolitikájának elméleti váza tehát ez, nem pedig az, amire Mr. Lippmann tanította az amerikai népet. Gyakorlatilag az Egyesült Államok ennek pontosan az ellenkezőjét csinálta. Franklin D. Roosevelt és az érdekkategória, amelyet képviselt, J. E. Davies és mások kitűnő jelentéseiből, a világsajtóból és a szakértők feldolgozásaiból, ha előbb nem, hát 1937-ben pontosan tudta sok minden egyéb mellett azt is, hogy Oroszország az Egyesült Államok mellett mind emberanyagban, mind nyersanyagban a világ leghatalmasabb országa — hogy a területről és a határtalan tér miatt csak-nemhogy legyőzhetetlen stratégiai helyzetről ne is; beszéljünk. Azt is tudta, hogy katonai potenciában ezzel az erővel csak egyetlen egy vetekedhetik a világon, a német-japán szövetség, de ez is csak akkor, ha a hiányzó nyersanyagait valamelyik gazdag nyersanyag-kategória szállítja neki. Azt is tudta, hogy a brit birodalom az első világháború óta a szó abszolút értelmében — és különösen Oroszországra vonatkoztatva — nem nagyhatalom többé és Franciaország még-kevésbé az. Ha nem tudta volna is, ez az angol és francia hadüzenet utáni hónapokban azonnal és meghökkentően megmutatkozott. Azt is tudnia kellett azonban annak, aki egy nagyhatalom külpolitikájának irányítására vállalkozik, hogy míg Oroszország 217

fennáll, sem Németország, sem Japán komoly veszélyt az Egyesült Államokra nem jelenthet, mert a hátukban álló nagyhatalmi rivális ellenük bármikor kijátszható. A külpolitikai helyzet tehát az volt, hogy az Egyesült Államokon kívül igazában két erőtényező volt adva. Az egyik volt a l e g h a t a l m a s a b b Amerikán kívüli erő, Oroszország, a másik volt az orosz-bolsevista expanzió ellen feszülő u.n. Berlin—Róma—Tokió háromszög, amelyből Olaszország világpolitikai szempontból jelentéktelen volt s a másik kettő együttes támadó p o t e n c i á j a körülbelül egyenértékű volt az oroszéval, vagy esetleg egy kicsit meghaladta azt. Az orosz v é d e l m i potencia azonban feltétlenül nagyobb volt mint ezeké, mert a Wladivasztok—Leningrád közti tér haditechnikailag egyelőre még legyőzhetetlen, nem beszélve arról, hogy a két szembenálló katonai főerő mögött ott állt Anglia, és Franciaország távolról sem elsőrendű, de mindenesetre el nem hanyagolható ereje is a pillanatnyilag gyöngébb támogatás szempontjából. A fent vázolt erőellen-tét egyensúlya annyit jelent, hogy kisebb-nagyobb jelentőségű győzelemre képes lehet az egyik a másik felett, de egymás megsemmisítésére képtelen. Nos, e mögött az erő-feszültség és erőegyensúly mögött állt ott az Egyesült Államok a maga óriási erejével és feltétlen képességével ennek az egyensúlynak pontos szabályozására. Ezek szerint az Egyesült Államok külpolitikájának az lett volna a feladata, hogy 1939-ben vagy megakadályozza a németorosz szövetkezést, ami számára esetleg jelentett veszélyt s amit még tizenkét óra előtt egy perccel könnyűszerrel megtehetett volna, de amit nem tett meg; vagy amint a német—orosz szövetkezés létrejött azonnal háborúba lép ellenük, s amit szintén nem tett meg; majd amint ez a szövetség szétbomlott, még ha háborúban is lett volna velük, ezt a háborút azonnal beszüntetni. Ezzel szemben nem volt velük háborúban, ellenben éppen akkor, amikor a német-orosz szövetség felbomlott, amikor tehát még esetleges fenyegetettsége is m e g s z ű n t , háborúba lépett Németország ellen. Az Egyesült Államok tehát mind a három külpolitikai fá-

218

zisban az ellenkezőjét csinálta annak, amit tennie kellett volna,3 ha kizárólag saját szempontjai és érdekei, nem pedig előítéletek és szenvedélyek irányítják. Erre a minden pontjában elhibázott külpolitikára aztán azzal tette fel a koronát, hogy ahelyett — ha már mégis belépett —, hogy a két veszélyes fél egymást gyengítését szabályozta volna a saját érdekeinek megfelelően, a végzetes Casablancai elhatározással a szó szoros értelmében szenvedélyes dühvel túlzásba vitte a háborút az orosz-bolsevista ellensúly teljes megsemmisítéséig, az Egyesült Államok nyilvánvaló érdeke és biztonsága ellenére, kizárólag csak az egyért, mert a külpolitikai irányító személyek – akasztani akartak. A szemlélő megdöbbenve áll ez előtt a tény előtt. Egy mérsékelt, okos, szenvedélymentes, céltudatos és szeles látókörű politikának érvényesítésénél a legnagyobb nehézséget éppen a nagy összefüggések meglátására képtelen tömeg spontán és szenvedélyes beavatkozása szokta jelenteni, különösen a demokráciában. Az adott helyzetben viszont az Egyesült Államok vezetésének nemcsak, hogy nem voltak ilyen nehézségei, hanem az amerikai nép egészséges ösztöne éppen a helyeset, egy higgadt és intelligens külpolitika számára éppen kedvezőt, a fegyveres be nem avatkozást akarta, olyannyira, hogy a vezetőknek mesterséges eszközökkel kellett ezt a velleitást saját r o s s z külpolitikai irányukra áthangolni. Oroszország nem forgott a megsemmisülés veszélyében. Oroszországnak tehát, mikor Németország Angliával a hátában megtámadta, legfeljebb csak anyagi támogatást kellett volna adni, de abban a pillanatban, amint az orosz fölény állapota beállt, ezt a támogatást is meg kellett volna szüntetni, sőt Németország és Japán esetleges megsemmisülését minden eszközzel meg kellett volna akadályozni éppen az Egyesült Államok biztonságát jelentő világhatalmi egyénsúly érdekében. A háborút tehát a szó szoros értelmében az Egyesült Államok biztonsága ellen vívták és nyerték meg. A porondon, Amerikán kívül, Oroszország egyedül maradt, és automatikusan fordult az 3

A német-orosz szövetség szétlazítására irányuló igyekezet önmagában nem lett volna helytelen, csak éppen fölösleges volt A folyamat automatikus volt.

219

Egyesült Államok ellen, mint ahogyan fordított esetben, de jóval később a német-japán szövetség is valószínűleg ezt tette volna, h a Oroszországot megsemmisíti. Így következett be az a tragikus helyzet, hogy a tökéletes biztonságban levő, fegyveres készenlétre egyáltalán nem szoruld Egyesült Államok biztonsága megszűnt, vagyis az ellenfelét legyőzte, és nem azonban, hanem ennélfogva a háborút elvesztette. Elvesztette, mert ezzel a ténnyel az eddig "splendid isolationban" élő boldog ország boldog és gondtalan népére a fegyveres készenlét idegesítő, költséges korszaka következett el, és a szorongó várakozás az, ország első élet-halál küzdelmére, amely most már elkerülhetetlenül eljön, mert az Egyesült Államok következő háborúja már nem Amerika népének hangulatától függ, mint eddig. S ennek veszélye ezután mindaddig fenn fog állni, míg egy Oroszországgal egyenértékű másik Amerikán kívüli hatalom meg nem születik. A "három törpe"4 szövetsége az Atlanti Szövetséggel együtt sem, sőt 300.000 német zsoldossal kiegészítve sem ez a hatalom. Még Franco Spanyolországával együtt sem az... 3. A győzelem tragédiájának képe nem lenne teljes, ha annak amerikai mérlege után egy rövid összefoglalásban meg nem vonnánk annak európai mérlegét is. Nemcsak az amerikaiak, hanem az angolok és a franciák s a hozzájuk zárkózott kisebb csatlósok is győzelemként ünnepelték hat esztendő szörnyű erőfeszítésének eredményét és a háború megnyerése ellenére ők is elvesztették a békét. A furcsa paradoxon oka és lényege itt sem más, mint az amerikaiaknál, csak legfeljebb nem olyan egyszerű, primitív és világos, hanem bonyolultabb valamivel. A tényállás itt az első világháborús győzelemmel kezdődik s az indíték nemesebb néhány fokkal. A spontán düh és bosszúvágy helyett az indíték itt a haza és a nemzet minden és mindenki iránt kíméletlen szeretete és a hatalomhoz minden áron való ragaszkodás, A tragikus győzelem európai mérlege azzal kezdődik, hogy az első világháborúiban elért természetellenes győzelem lehetősé4

Belgium, Hollandia, Luxemburg.

220

gében a nyugati hatalmak teljesen megsemmisítették a két középeurópai nagyhatalom egyikét,5 hogy könnyebben sakkban tarthassák a másikat, mert véleményük szerint ezt követelte Franciaország biztonsága és Anglia régi uralkodó helyzetének helyreállítása. A megsemmisített nagyhatalom helyén keletkezett Európa közepén egy hatalmi vákuum az erőszakos és igazságtalan békeintézkedések által egymásnak ugratott kisnemzetek egymás közti feszültségével belsőleg tökéletesen paralizálva. Ezért a gazdátlan vákuumért két évtizeddel később megindult egy teljesen logikus és elkerülhetetlenül elkövetkező háború a vákuum két oldalán elhelyezkedő két nagyhatalom között Jelen szintézis első részének6 a versaillesi békemű analízisét tartalmazó fejezeteiben már rámutattunk arra, hogy két rivalizáló nagyhatalom között elterülő önvédelemre képtelen terület, amit "hatalmi vákuumnak" nevezhetünk feltétlenül azt idézi elő, hogy azt a területet mindkét hatalom igyekszik a maga számára biztonságba helyezni, vagy azt esetleg egymás között felosztani. Ennek a törvényszerű pontossággal bekövetkező fázisnak a rugója egyáltalán nem kell, hogy feltétlenül "imperializmus" legyen, A vákuumot birtokba k e l l venni azért, hogy azt birtokba ne vegye a másik fél, mert ez az erőviszony felbomlását jelentené. Versailles ilyen vákuumot hozott létre az Osztrák-Magyar Monarchia helyén Németország és Oroszország között és ezzel egyenesen kényszerítette a két nagyhatalmat a te-terület biztonságba helyezésére. A Versaillesben meghagyott másik középeurópai nagyhatalomnak, Németországnak a gazdátlan vákuum saját hatalmi szférájába való vonásában azonban Anglia és Franciaország a fenyegető középeurópai erőgóc kísértetének feltámadását látta, s minden erejével azon volt, hogy ha már ez a gazdátlan vákuum gazdátlan nem maradhat, az inkább az oroszé, mintsem a németé legyen, abban a hitben, hogy az előnyösebb lesz számukra hatalmi helyzetük szempontjából.

5 6

Osztrák-Magyar Monarchiát E mű első része: Így kezdődött, Versaillessel a 13., 14., 15., 16., 17. és 18. fejezetek foglalkoznak.

221

Ez a feltevés már önmagában is katasztrofális politikai hibának bizonyult, hiszen abból a végzetes elfogultságból indult ki, amely c s a k a németeknek tulajdonított imperialista tendenciát és amely nem akarta meglátni, hogy az orosz birodalom még sokkal inkább imperialista jellegű. A múltban is mindig az volt. Sőt nemcsak parancsoló szüksége következtében az, mint a német, hanem az volt és az maradt határtalan területe és óriási és kiaknázhatatlan gazdagsága ellenére is egyszerűen csak szláv ösztönei és telhetetlensége alapján, expanzív bolsevista programjáról nem is beszélve. De ha már a nyugati hatalmak csak önmagukra gondoló politikája elkövette ezt a súlyos hibát, és Nyugat egyébként is szűkös kis birtokállományából két háborúban kétmillió négyzetkilométert odadobott Keletnek csak azért, hogy az ne a németeké legyen, és tette ezt az európai Európát négy millió négyzetkilométerre zsugorítva össze az Orosz-Európa hét millió négyzetkilométerével szemben, itt, s a j á t logikája szerint is, meg kellett volna állania, hisz a nyugati politikai koncepció (már amennyiben egyáltalán lehet ilyenről beszélni) lényege a fenyegető német erő paralizálása volt, Ahelyett azonban, hogy ennél a már önmagában is elhibázott és feltétlenül Európa ellenes pontnál megálltak volna, egy egészen elképesztő dolog történt. A német erőt előbb paralizálták az orosz erő felnevelésével, s miután ez megtörtént, megsemmisítették, így a felnövelt erő ellensúly nélkül maradt. Azt tették, hogy a már egyszer elhibázottnak, sőt végzetesnek bizonyult versaillesi vákuum-politikát, amiről az angol újságolvasótól Winston Churchillig7 mindenki megállapította már régen, hogy végzetes hiba volt, most újra megismételték, amennyiben most már Középeurópa n y u g a t i : félében a német birodalom helyén teremtettek ugyanolyan hatalmi vákuumot., mint amilyet az első világháború után Középeurópa keleti felében teremtettek, S ez a vákuum ugyanúgy két nagyhatalmi kategória között fekszik, mint az első. A következmény egyszerűen nem lehetett más, mint ami a középeurópaí keleti vákuum esetében lett, s ami már egyszer tel7

W. Churchill: The Gathering Storm, 11-12. l.

222

jes egészében .a nyugati politika szeme előtt zajlott le minden fázisában egészen a katasztrofális befejezésig: a két hatalom között fekvő senki földjének biztosítását előíró politikai vastörvény szerint, most már e z é r t a vákuumért sorakozik újabb háborúra a vákuum két oldalán álló két erő, s ez a két erő most már az angolszász hatalmak és Oroszország. A győzelem eredménye tehát annyi, hogy a sakkban tartható német fenyegető tényezőt egy sakkban nem tartható másikkal cserélték ki. A fenyegetés azonban — megmaradt. Sőt felhatványozódott. A "háború megnyerése és a béke elvesztése" által kifejezésre jutó tragédia nyugateurópai része: ez... S ez a "tragédia" megdöbbentően demonstrál egy elkedvetlenítő tényt, amit eddig még senki sem mert nyugaton kimondani. Ez a tény az, hogy az utolsó nyugateurópai emberöltőnek még csak megközelítően sem volt egyetlen kontinentális mértékkel mérhető politikusa sem. A brit pon-tifex maximus, Churchill sem az, hisz az az egész véres és értelmetlen komplexum, aminek a következményeit mai napig viseli a világ, amibe Európa vezető szerepe belepusztult és amiről ő hat vaskos kötetet írt, par excellence az ő kezdeményezése8 volt, márpedig amit ő 1938 és 1945 között a versaillesi hibák és bűnök német revíziós tevékenységének világháborúvá szélesítése, a középeurópai tér egész keleti felének és benne 130 millió embernek teljes tönkretétele és az egész kontinens orosz fenyegetés alá vetése terén tett, az a kétségbeejtő eredmény tükrében egy katasztrofális politikai kiskaliberűségnek és az általa előidézett világháború arányait megközelítő politikai koncepció teljes hiányának minden kiábrándító vonását magán viseli. Churchill szemében az egész második világháború c s a k angol háború volt s ez a szemlélet semmivel sem magasabb, mint akármelyik kisállam vezető politikusának provinciális szemlélete. Winston Churchill nem látta a második világháború l é n y e g é t . Winston Churchill a második világháborúnak csupán angol 8

Reméljük, hogy ezt az előadottak után nem kell még egyszer bizonyítanunk. A német-lengyel konfliktus és a második világháború között méretekben is, hatásban is, következményekben is roppant különbség van.

223

vetületét látta és abba az egyébként tipikus angol hibába esett, hogy azt hitte, hogy a második világháború komplexumának csak angol vetülete lényeges, mert az angol, minden egyéb lényegtelen, mert az nem angol, és ez tette az angolszász világ grandiózus erőfeszítését semmivé. A második világháború lényege, amint már többször kifejtettük e lapokon, Középeurópa volt és nem Anglia. Középeurópa volt az ok, Középeurópa volt a cél, Középeurópa volt az okozó, Középeurópa volt az eredmény. A német imperializmus programja és szándéka határozottan és vitathatatlanul Keleteurópára irányult, és semmi esetre sem irányult nyugat felé. A német politika minden állomása, Ausztria, Csehszlovákia, Lengyelország, majd Oroszország éppolyan világosan mutatják ezt, mint a többi keletközépeurópai államokkal szembeni német politika. Katonailag sem Anglia, sem Franciaország; nem volt fenyegetve, sőt még csak célba véve sem, Amerika még kevésbé. Akár Anglia, akár Franciaország hatalmi pozíciójának fenyegetettsége — amennyiben valóban lehet ilyenről beszélni — csupán csak későbbi járuléka lett volna egy keletközépeurópai német terjeszkedésnek, mintahogy az járuléka lett az orosz nagyhatalom keletközépeurópai terjeszkedésének is. Az angol, vagy francia fenyegetettség tehát Keleteurópa sorsával volt összekötve — legalábbis az angol és francia gondolkodás szerint. Winston Churchillnek tehát — ha már beavatkozásra vette rá Angliát — Keletközépeurópát kellett volna az angol hatalmi pozíció érdekében biztonságba, helyeznie, mégpedig nem csupán Németországgal szemben, hanem Oroszországgal szembeni is. Ha ugyanis a világháborúnak ez volt az oka, ennek kellett volna a céljának is lennie, hiszen — ismételjük — a második világháború egész komplexumának lényege ez volt. A második világháború egész komplexumának lényege az volt, hogy Keletközépeurópa lehet önmagáé, lehet esetleg egy másodrangú hatalomé, de nagyhatalom birtokba nem veheti. Nemcsak a német n a g y h a t a l o m nem, hanem az orosz sem. Az angolszász háborús politikának egyik katasztrofális vonása, hogy a háború alatt éppúgy, mint a háború befejezésékor éppen Keletközépeurópával, vagyis az egész háborúnak éppen a lényegével törődött legkevesebbet. Ezt az angolszász stratégia épp224

úgy tudja, mint a jaltai rendezés egész tartalma és stílusa, Hitler éppúgy tudta mit csinál, mikor kinyújtotta kezét Keleteurópa után, mint ahogy Sztálin is tudta, hogy magát a háborút nyerte meg, mikor bezsebelte azt. Churchill mindezzel nem volt tisztában, hiszen éppen a küzdelem tárgyát, azt, a m i é r t a háború indult, azt a substanciát aminek elbirtoklása éppen Churchill logikája szerint az angol hatalmi helyzetet veszélyeztette, teljes egészében átengedte Oroszországnak9 a győzelem után, és ezzel ugyanúgy elvesztette a háborút, mintha Németország győzött volna. Mindenesetre Keletközépeurópa függetlensége sokkal totálisabban elveszett, mint ahogy német győzelem esetén elveszett volna, és Anglia olyan helyzetbe jutott, hogy Oroszország egyszerűen kiparancsolhatta Egyiptomból, és meg tudja akadályozni, hogy Szuezt újra birtokba vegye. Mindez az eldisputálhatatlan tények egyszerű és világos summája s ez Winston Churchill politikai nagyságának rideg mérlege. Ez az, amit nem bocsát meg neki a tönkretett Európa ma, és nem fog megbocsátani a tönkretett Brit Commonwealth holnap. Winston Churchill — bármit is ír felőle, ez egy kendőző irodalom — nem megnyerte, hanem elvesztette a második világháborút nemcsak azáltal, hogy Keletközépeurópa egy ellenséges imperializmus zsákmánya lett, mert Németország porig alázása és Hitlernek és társainak kézre kerítése fontosabb volt neki, mint Keletközépeurópa függetlensége,10 hanem azáltal is, hogy a világ legerősebb hatalmává növelte Szovjetoroszországot.11 9

Hogy ez elsősorban a németgyűlölettől se nem látó, se nem halló Roosevelt eléggé el nem ítélhető politikájának eredménye volt az tény, de az a Churchill, aki Középeurópa egy darabja miatt az egész második világháború roppant erőfeszítését és kockázatát vállalta a tengelyhatalmakkal szemben, ugyanennek a területnek orosz kézre jutása ellen semmi komoly erőfeszítést nem tesz. A németekhez való közeledés hatalmas fegyver lehetett volna Roosevelttel és Sztálinnal szemben. 10 Ma már mindenki előtt világos, hogy 1943 közepe és 1944 közepe között Churchill a legfényesebb angol győzelem külsőségei mellett köthetett volna kompromisszumos békét Németországgal bármelyik pillanatban, s a háború lényegét jelentő Keletközépeurópának nemcsak teljes függetlenségét állíthatta volna helyre, hanem saját belátása szerint szabadon rendezhette

225

Mindebben a kontinens embere egyszerűen képtelen felfedezni a politikai nagyság leghalványabb jelét is. A churchilli magatartás előítéleteken alapult, mint a legtöbb átlagemberé és vállalkozásának elindítója éppúgy,, mint mozgatója nem az intellektuális magaslatok éles szemű emberének tiszta ítélete volt, hanem makacs és elvakult szenvedély. Ha Churchill diktatúrája ugyanolyan abszolút lett volna, mint Hitleré, szeszélyes és merész ötletei, makacssága és önmagának túlértékelése miatt Anglia katonailag is elvesztette volna a háborút. Az a közegellenállás azonban, ami a legfelsőbb angol vezetés reprezentánsai részéről — Allan Brooke és mások — megnyilvánult, bármennyit is szenvedtek ezek az emberek fennhéjázásától és zabolátlan kitöréseitől, megakadályozta a konok szenvedély teljes érvényesülését. A gyökerében elhibázott churchilli tett mérlegének követel oldalán szinte nincs is más, mint a nap-nap után jelentkező fenyegető rések konok és kitartó betömködése éveken keresztül az éppen kéznél levő tömőanyagokkal a dolog jövőbeli következményeinek kiszámítása nélkül. Winston Churchill minden politikai előrelátás nélkül a viharos tengerre lökött egy felszereletlen hajót,12 s miután azt folyton toldozgatva-foltozgatva kétségtelenül emberfeletti makacssággal és energiával sikerült megóvnia az elsüllyedéstől, mindaddig, míg a mentség meg nem érkezett, végülis kikötött, de nem ott, ahová menni akart, hanem ott, ahová a mentőhajók vontatták. A churchilli tett ennyi, és semmivel sem több, s ez a teljesítmény is súlyosan meg van terhelve azoknak az életével, és azzal az elképesztő vagyonnal, amiket a tengerbe kellett dobálnia, hogy a hajót az elsüllyedéstől megóvja. Ennek a vagyonnak van angol része is amiért Winston Churchill saját nemzetének felelős, de ez a vagyon mindenekfelett; Európa és az európai jövő.

volna a teret újra a versaillesi keserves tanulságok alapján. A háború eredménye így anyagilag, erkölcsileg és politikailag egyaránt összehasonlíthatatlanul kedvezőbb lett volna Angliára. 11 Feltételezzük, hogy senki sem tartja vitásnak, hogy angol- francia-amerikai beavatkozás nélkül, ma már sem a Szovjet, sem a bolsevizmus nem jelentene világproblémát. 12 Chamberlaint Churchillék hajszolták bele a hadüzenetbe.

226

Winston Churchill e s e t l e g nem tehet arról, hogy a vontatók máshová vontatták, mint ahová menni akart, de arról féltétlenül tehet, hogy tengerre szállt, és hogy erre az útra Anglián kívül Európát is magával vitte. Nem Németország akart Angliával háborút, hanem megfordítva és nem Hitler politikai szándéka tette a világ legfélelmetesebb politikai tényezőjévé a Szovjetet és bolsevizmusát, hanem Churchillé. A politika félelmetes arénájában az erő és nagyság szimbóluma sohasem a bika, hanem mindig a torreádor. Winston Churchillben nincsen semmi torreádori Winston Churchillnek mind személyes, mind politikai habitusa John Bullt idézi, és népe — egyelőre még — igazában saját nemzeti magamagát bámulja benne. Az arénákban azonban a bikát és a torreádort elsősorban a s z e m m é r t é k adománya különbözteti meg, és Winston Churchillből főleg ez hiányzott. Winston Churchillnek rossz volt a szemmértéke Németországról, rossz volt Oroszországról, rossz volt Középeurópa értékét és fontosságát illetően, rossz volt a vállalkozás oka és mértéke közti arány tekintetében, de legrosszabb volt a szemmértéke Anglia igényei és lehetőségei felől. Winston Churchill még az első világháború nyilvánvaló tanulságai után sem vette tudomásul, hogy a vitorlák szárnyain repülő tengeri társadalmak egykori szuperioritása a távolság béklyóiba vert kontinentális belső terek szekereken meg gyalog vánszorgó társadalmai felett a mozdony, az autó és a repülőgép korában már a múlté, mert a kontinentális társadalmak mozgási képessége már nemcsak utolérte a tengeri társadalmak mozgási képességét, hanem meg is duplázta azt. Winston Churchillnek az is elkerülte a figyelmét, hogy az angol politikai és katonai szándékok még a brit szuperioritás korában sem merészkedtek be a kontinensek mélyébe, hanem bölcsen mindig csak a parti sávokra szorítkoztak az angol történelem folyamán. Ha ez el nem kerülte volna el a figyelmét, ésszerűen nem vállalkozhatott, volna, olyan háborúra, amelynek lényege az európai kontinens szívét jelentő Keletközépeurópa volt, hiszen minden gondolkodó agyvelő előtt nyilvánvalóvá kellett hogy legyen, hogy egy kontinens mélyén egy karakterisztikusan tengeri hatalomnak a belső kontinentális hatalmakkal szemben- legyen akár Németországról, akár Oroszországról is szó- egyszerűen nem lehet esélye. 227

Winston Churchill azt sem volt képes meglátni és belátni, hogy egy külpolitikailag és katonailag pozitív Középeurópa, akár kellemes az Angliának és Franciaországnak akár kellemetlen, elkerülhetetlen, sőt nélkülözhetetlen még Anglia számára is Európában, mert ha ilyen nincs, annak helye menthetetlenül a környező hatalmak valamelyikévé lesz, és ez a ''környező hatalom" az angol-francia szövetség nem lehet, mert a Középeurópátvjelentő 200 millió embert és a több, mint egy millió négyzetkilométernyi, területet, benne Németországgal, az angol-francia szövetség tartósan uralma alatt tartani, akármilyen szorosra is kovácsolják á versaillesi bilincseket, képtelen. Ennélfogva azt nem megsemmisíteni kellett volna, hanem tudomásul venni, belenyugodni és számolni vele. Winston Churchill egyszerűen nem akarta meglátni hogy az osztrák-magyar nagyhatalmak létrejötte előtti, világ angol hatalmi monopóliumának kényelmes és angol szempontból kétségtelenül ragyogó korát átlépte az időr s ennek a ténynek kétségtelen történelmi jele magának a két nagyhatalom létrejöttének puszta ténye volt Churchill külpolitikailag a 19. szd-ban gondolkozott, a 19. szd-ot akarta makacsul, kétszer egymás után restaurálni, mert ifjúkorából hozott kiirthatatlan 19 szd.-i szuggesztiói alapján úgy képzelte, hogy csak angol akarat van, középeurópai akarat, vagy orosz akarat, vagy amerikai akarat — nincs, Churchill a 19. szd. Nagy-Britanniájának fényes és lenyűgöző délibábjától képtelen volt észrevenni a 20. szd-ot és ez után a délibáb után rohanva legazolt mindent, még tulajdon nemzetét is.13 S hogy tragédiája s ezzel együtt Anglia tragédiája és Európa tragédiája teljes legyen, amikor megnyerte Anglia harca számára az Egyesült Államokat és Oroszországot, Churchillt még az a tragikus illúzió is félrevezette, hogy ő mestere a külpolitikának és a diplomáciának és hogy Nagy-Britannia akarata mozgatja a világot. Nem vette észre, hogy nem ő és Anglia használják fel ezeket az erőket, hanem ezek fogadják el saját és önálló céljaik elérésére 13

Az angol világbirodalom, szemünk előtt lejátszódó gyors és tragikus szétporladása par excellence a két világháború és a két pirhusi győzelem következménye. Ennél súlyosabb következménnyel egy német győzelem sem járhatott volna, angol-német háború helyett angol—német szövetségről — amint azt a német politika szerette volna — nem is beszélve.

228

őt s az angol-német konfliktusban kifejezésre jutó lehetőségeket.14 Teherántól kezdve ezt már nemcsak Benes Eduárd látta, hanem minden újságolvasó középeurópai ember is, és talán most már, miután a győzelem tragédiája ezt kézzelfoghatóan bebizonyította neki, látja ő is, annak ellenére, hogy hat vaskos kötetében egyetlen mondat sincs, ami ennek a lesújtó és megalázó felismerésnek szorongását mutatná. Churchill már öreg ember, nyolcvan éves, s hátralevő ideje valószínűleg elég lesz arra, hogy elkerülhesse azt a rettentő sorsot, hogy összerugdossák, pofon verjék, szemtől-szembe a legbrutálisabb szavakkal sértegessék, heteken át kínozzák és végül felakasszák, mint ez más, hazájukat szintén szerető, szintén nemzetük nagyságát munkáló, szerencsétlen kontinentális államférfiak ijesztően nagy tömegével történt.15 Ragyogó háborús teljesítményéért nemzete hálája és elismerése veszi körül, s tragédia, szenvedés és gyalázatos halál helyett ez az elismerés aranyozza be búcsúzó éveit. A mienket követő angol nemzedék azonban, amely már majd a nagy győzelem káprázatától és propagandájától mentesen képes lesz a süllyedés útján végre meglátni, hogy a második világháborút nem jól megharcolni kellett volna, hanem Anglia érdekében minden áron és módon e l k e r ü l n i , (nem pedig ellenkezőleg, megcsinálni) elháríthatatlanul rá lesz kényszerítve arra, hogy átértékeljen kivétel nélkül mindent, a birodalompusztító makacsság és gőg erőszakos és elfogult hősét, Winston Churchillt magát is. A kontinensen ez az átértékelés már megtörtént. A temérdek kiontott vér, elhullott ember, elherdált vagy elpusztult vagyon, lebombázott város, elsüllyesztett hajó, a temérdek munka, félelem, 14

Ez még abban is kifejezésre jutott, hogy az angol hadvezetés maga is amerikai kommandó alá kerül a Földközi-tengeri térségben éppúgy, mint a nyugateurópai hadszíntéren, annak ellenére, hogy ezeken a területeken Anglia van otthon, nem az USA, sőt Churchill akarata ellenére. A Földközi-tengeri operáció térben Eisenhover a főparancsnok. Európában meg Marshall, pedig Churchill Alan Booket akarja. 15 Az amerikai haderő egyik volt ezredese, M. Himmler maga dicsekszik el ezekkel a Szabadság c. amerikai lap 1947 október 22-i számában, név szerint is megemlítve egy George Granville főhadnagyot, mint a politikai foglyok kínzóját.

229

éhezés, fáradság után maguk a "győztesek" is zavarodottan és idegenkedve forgatják a kezükben a "győzelmet", aminek az ellenfél embertelen és értelmetlen legázolásának szorongató negatívumán kívül semmi, de semmi jele, eredménye, értelme, haszna, előnye nincs, hiszen a háború még a győztesek szempontjából sem segített semmin és még a győztesek számára sem oldott meg semmit. S ha a győztesek szemlélete ez, el lehet képzelni, hogy milyen lehet ez az átértékelés feldúlt országuk, mocsokba taposott önérzetük, meggyalázott hadseregük, akasztófáik, börtöneik, internáló táboraik, soha többé vissza nem térő hadifoglyaik, a világ minden táján hontalanul csavargó menekültjeik remíniscenciái alapján a legyőzötteknél, akik a felháborodásba már belefáradva fásultan nézik a torz "békemű" idétlen alakját, amely "jóvátételt" présel ki a megalázott és megbélyegzett és rabszolgaságba taszított, és igazában ártatlan és tehetetlen kicsikből, és jóvátételt16 f i z e t , és eget-földet szövetséget, egyenjogúságot, mindent kínál a nemrégiben még napi egy tányér koldus-levesre szánt — nagynak. A kontinensen a kimondott, vagy ki nem mondott, avagy éppen egyelőre még szorongva és kényelmetlenül titkolt általános átértékelés után nincs többé világos agyvelő, amely ne látná, hogy Versailles párizsi megismétlése elkerülhetetlenül új lázadást, új háborút, új borzalmat, új tragédiát fog létrehozni, és amely meg merné jövendölni, hogy mi lesz a második "senki földje"17 sorsa, amely felé szemmel látható tervszerűséggel kúszik, harapódzik az a hatalom, amely az első "senki földjét”18 is elnyelte. A kontinensen a nagy átértékelés után nincs többé, világos agyvelő, amely ne látná, hogy egyszerűbb, ésszerűbb és becsületesebb lett volna belátni a versaillesi tévedést, beismerni az erőszakos rendezés képtelenségét és egy természetellenes negyedszázad elhibázott kísérlete után visszaadni ennek a megviselt nemzedéknek a nyugalmát, és a nyugtalan és beteg és felháborított középeurópai térnek azt a demokratikus alapjogot, hogy külső erők illetéktelen beavatkozása nélkül saját maga rendezze önma16

Magyarországra a párizsi békében 600 millió dollár "jóvátételt" róttak ki. Ebből az Egyesült Államok a maga részéről lemondott, de a többit a győztesek, főleg Szovjetoroszország többszörösen is behajtották. 17 Középeurópa nyugati fele. 18 Középeurópa keleti fele

230

gát a történelmi erők törvénye szerint, ahogyan az a harmincas évek vége felé megindult. Íme, a győzelem, amerikai tragédiája mellett és angol tragédiája mellett ez a győzelem európai tragédiája, amelynek alapja ugyanaz, mint a versaillesié volt egy emberöltővel ezelőtt, hogy tudniillik csak az erő állt a győztesek oldalán s nem egyszersmind a logika és az igazság is. Az erőt és a logikát Winston Churchill és Franklin D. Roosevelt fordították egymás ellen egy éppolyan grandiózus, mint amilyen reménytelen vállalkozásban, és ebben az egymás ellen fordulásban vált Európa idegen földrészek játéklabdájává, s az európai ember védtelenné. Ha van még kivezető út Európa számára a jelen válságának zsákutcájából., akkor az a fenti igazság becsületes beismerése. Mert ha a makacsság, az önzés, a hiúság és a szenvedély vaksága végleg eltompította az európai ítélő erőt, akkor ez, már annak a jele, hogy a szorongató előkép, a hellén hanyatlás agóniájának ideje, a tehetetlen és egymást bénító vergődés tragikus kora a macedón és római hatalom feszülő erői között, elérkezett...

231

XI. AZ ÚGYNEVEZETT HÁBORÚS BŰNÖSSÉG A háború lezáródása után a győztesek — mint "megtámadott" sértettek1 — kimondták egy jogelvet, s aztán ennek a jogelvnek az alapján ugyanezek a győztesek — mint önbíráskodó sértettek — bizonyos perrendszerű külsőségek között felakasztottak, agyonlövettek, bebörtönöztek és vagyonuktól és emberi jogaiktól megfosztották az ellenfélnek: egy csomó államférfiát, hivatalnokát, katonáját s egyéb polgárát. Ez a jognyelv új nemzetközi fogalom: a büntetőjogi értelemben vett személyes háborús felelősség, az u.n, "háborús bűnösség" fogalma, amely örök példája fog maradni az emberi szellera dekadenciájának, amely ijesztő süllyedése során nem képes többé különbséget tenni a bosszúállás és az igazságszolgáltatás fogalmai között. A dologban — a justizmordok óriási számán felül — az a félelmetes., hogy a levert és fegyvertelen ellenfél egyenes és őszinte és brutális lemészárlása helyett — amelynek vonatkozásait férfiasán vállalni kellett volna, ha már azt a győztesek összeegyeztethetőnek tartották kereszténységükkel, emberségükkel és kultúrájukkal — megkísérelték azt, éppúgy mint a háborújukat magát, az "igazságszolgáltatás" leplével burkolni az emberiség igazságérzete elől. Az emberiség megrendítő szellemi és erkölcsi süllyedésének szomorú és ijesztő jele ez a tünet, amely hatalmi szóval akar logikai és erkölcsi igazolást adni egy tettnek, aminek sem logikai, sem erkölcsi igazolása nincs, hiszen ezzel nemcsak emberi vérrel szennyezték be az igazságszolgáltatás tiszta eszméjét, hanem az állati lét fölé emelkedett emberi szellem egyik legnagyobb kincsét, egy évezredeken át tartó fáradságos szellemi fejlődés legvigasztalóbb eredményét, a jog és igazság fogalmát és annak köteles tiszteletét rongáltak meg végzetesen, amikor megingatták a bele vetett hitet s az Isten felé törekvő embert az ősember tompultságától elsősorban megkülönböztető lényeget.

1

Hogy mennyiben voltak megtámadottak, azt Amerika esetében láthatta az olvasó.

232

A "demokrácia" és az "emberi jogok" nevében elkövetett bosszú és önbíráskodás., aminek uralkodása ellen az emberi szellem nemesebbik fele évezredeken át küzdött, ezzel visszatért az emberi élet elfogadott szabályozó tevékenységének világába, s ennek hatása megsemmisítő, mert ez precedensként fog szolgálni ezután, márpedig ez; még jóhiszeműség esetén is elrémítő, hát még a rosszhiszemű hatalom-birtokosok esetében. A résen, amit ez a meghirdetett elv tört az emberi aljasság ösztöneinek legfontosabb gátján, máris borzalmas sugárban omlott ki az embervér az egyes középeurópai államok politikai bosszúállásától fűtött világában, ahol bíróilag fosztanak meg emberi jogoktól milliókat az "emberi jogok" védelmére való cinikus hivatkozással.

1. A kánonjogban oly klasszikus formába öntött természetjog alapján az embert emberi jogánál fogva bizonyos jogosítványok illetik meg, amelyek közül az élethez, a szabadsághoz, a munkához, a becsület védelméhez való jogok nem bizonyítható, hanem evidens jogok éppúgy, mint a tett jóhiszeműségének védelméhez való jog is az. Egy tettet, amit valaki a büntetlenség biztos tudatában, tehát jóhiszeműen követ el, egyetlen ép judiciumú ember sem nyilvánít bűncselekménynek. Ebből folyik a világ minden büntetőgyakorlatának az a tétele, hogy olyan cselekmény, ami az elkövetés idején nem volt törvényesen büntetendő cselekménynek nyilvánítva, nem büntethető. A "háborús bűnösségről" szóló úgynevezett törvény — még ha érvényesen és kötelező erővel keletkezett volna is. ilyen — a háború u t á n keletkezett nemzetközi viszonylatban éppúgy, mint az egyes nemzetek judikaturájában.2 2

A személyes háborús-bűnösség és büntetőjogi értelemben vett felelősségre vonás szándéka az angoloknál már 1940-ben elhatározott dolog volt, de csak arra az esetre, ha ők nyerik meg a háborút, s ezért óvakodtak azt a győzelem előtt deklarálni. W. Churchill 1941 májusában az Angliába repült Hess Rudolffal kapcsolatban ezeket írja a külügyminiszternek: "Egészben véve a legalkalmasabb lesz őt mint hadifoglyot kezelni a hadügyminisztérium és nem a belügyminisztérium hatáskörében, azonban úgy, mint aki ellen súlyos politikai vádemelés várható. Ez az ember, mint a többi náci vezetők, elsőrendű háborús bűnös és őt és társait valószínűleg törvényen kívülinek

233

De ettől teljesen függetlenül is, valakit azért büntetni, mert államának hű polgára volt, mert állama által kiszabott jogrendszerhez alkalmazkodott, mert állama érdekében cselekedett, abszurdum. Az az indoklás, hogy az emberi jogok megsértését minden emberi lénynek tételes törvények nélkül is, emberi mi-voltánál fogva "éreznie" kell, és ilyesmitől tartózkodnia kell még akkor is, ha államának törvényei ilyet eltűrnek, vagy éppen előírnak, egyrészt tarthatatlan., másrészt anyagi jogrendű ítélet alapjául nem szolgálhat. Tarthatatlan azért, mert az emberi jogok megsértését "érezni" legtöbb esetben egyszerűen nem lehet, azt legfeljebb csak megítélni lehet. A bíró, a rendőr, a hóhér, vagy katona hivatásánál fogva "sért" emberi jogokat, s egy tételes normarendszer szerint ítéli meg, hogy ehhez a jogsértéshez van-e joga vagy nincs. Egy rablógyilkos megfosztása a szabadsághoz való jogától egyszerű és könnyen megítélhető tett az emberi jogok megsértésének szempontjából, de ki tudja ezt "érezni" egy forradalmat előkészítő szervezet tagjaival, vagy egy háborút szabotáló kategóriával szemben? Honnan érezze meg egy tábornok, vagy egy közlegény egy ellenséges ország polgári lakosságát illetően, hogy ki veszélyes, ki ártatlan? Ki biztosít egy hadseregfőparancsnokot egy t o t á l i s háborúban és egy olyan térben, ahol százezerszámra működnek polgári ruhás, békés embereket színlelő partizán férfiak, asszonyok, sőt g y e r m e k e k , arról, hogy azok, akiket az élethez, vagy a szabadsághoz, vagy a munkához való jogától megfoszt, ezen jogok birtokában nem követnek-e el merényletet., nem szállítanak-e ezrek életét érő katonai adatot, vagy nem rontják-e szándékosan azt az árut, aminek minőségétől esetleg tízezrek biztonsága függ? A modern háború totális és ha ennek a totalitásnak következtében volt és lehetett francia fogjuk deklarálni a háborúi befejezése után" (Churchill; The Grand Alliance, 45. lap. A tényállás az, hogy Németország háborút indított egy ország ellen, amelyen követelnivalója volt a saját hatalmi érdeke szerint. Anglia pontosan ugyanezt csinálta, háborút indított Németország ellen, saját hatalmi érdekének védelmére. Churchill idézett levelében az a megrázó, hogy a német birodalom vezetőit ezért háborús bűnösöknek tartja, de Nagy-Britannia vezetőit, akik a konfliktust világháborúvá növelték, nem tartja azoknak, sőt jogosultaknak tartja a bíráskodásra.

234

"maquis", volt és lehetett orosz "partizán", volt és lehetett angol megrohanása olyan szövetségesnek, aki nem bírt tovább harcolni és volt és lehetett amerikai atombomba, akkor sem francia, sem orosz, sem angol, sem. amerikai bíró nem ülhet le nemzete nevében ítélkezni a totális hadvezetés excesszusai miatt az "emberiség" nevében. Vajon mit "éreztek" .az angolok, mikor Mars-el-Kebir-nél megrohanták összeroppant francia szövetségeseiket, vagy mit "érzett" Winston Churchill, mikor elrendelte, hogy angol csapatok görög férfiakra lőjenek, és mit "érzett" Scobie tábornok, mikor ezt a rendeletet végrehajtotta, és egy szövetséges állam polgárainak vérét kiontotta egy másik csoport polgár érdekében, meg a földközi-tengeri angol érdekek biztonsága érdekében? Mit "érzett" az amerikai kormány, mikor elrendelte az atombomba ledobását a fegyverszünetet kérő japánokra? De még ha valóban "érezhető" volna is, hogy egy, a saját állam, jogrendszere által megkívánt, vagy megengedett ténykedés, a saját állam érdekét szolgáló magatartás, vagy állapot mások "emberi jogainak megsértését" jelenti, mint ahogy ez a történelemben mindig azt jelentette, vajon szembefordulhat-e hát a számára előírt normával? Az "emberi jogok" nem tételes jog, hanem jogelv, s az állani nem emberi jogot,, hanem állampolgári jogot ismer, bár ez utóbbi rendszerint magába foglalja az emberi jogokat. Ha azonban nem, az emberi jogok elvével ellentétes állami normarendszer is teljes érvényű a polgárra nézve, aki az autokrata állammal szemben egyszerűen tehetetlen. A szovjetjogrendszer emberi jogokat nem ismer, de azért az emberi jogok alapján álló' világ az emberi jogokkal szembeni kötelessége szerint mindeddig nem sietett az orosz polgár segítségére, hanem ellenkezőleg cselekedett. Sőt a nemzetközi bíróságban, amely az emberi jogok alapján ítélt, az emberi jogokat el nem ismerő Szovjet delegáltja is helyet foglalt, és a Szovjet vezetőit nem állították bíróság elé az emberi jogok folyamatos megsértése miatt. Már pedig egy törvény érvényességének legelső kritériuma, hogy az mindenkire egyformán vonatkozzék, tehát a revali 1817 ember, meg a katyni 11.000 lengyel tiszt bestiális lemészárlóíra is, meg a 150.000 balti, másfélmillió lengyel és 800.000 magyar elhurcolóira is, meg a németeket, ma235

gyarokat tömegesen lemé-szárló csehekre is, meg a magyarországi "felszabadító" kínzásokat és tömegmészárlásokat elrendelő és elkövető zsidókra, románokra és oroszokra is, sőt még az oráni kikötőben 1700 mit sem sejtő francia matrózt álmában a tenger fenekére küldő3 Churchillra is. Ha egy törvény nem hajtható végre A-val szemben, nem szabad alkalmazni B-vel szemben sem, s úgy hisszük, ehhez vita nem, férhet. Az egyént nem az emberiség védi, hanem az állam, aminek polgára, tehát kötelességeit, szabadságait is elsősorban az szabja ki és jogi normarendszert is az ír élő számára. Amíg meg nem alakult egy szuverén és a többi államok, felett álló Világállam, amely mindenkire érvényes és konkrété alkalmazható törvényeket hoz, addig nem lehet olyan nemzeten kívüli tényező, amely bizonyos nemzetközi felfogás nevében — vagy éppen nemzetközi propaganda hatása alatt — a pozitív államjog előírásaival ellentétes olyan anyagi jogerejű ítéleteket hozhasson, amelyek a konk3

A francia összeomlás után Anglia azonnal szembefordul a németek által irgalomból meghagyott Vichy-Francia-országgal, amelyet különböző katonai akciókon kívül blokád alá is fogott. A blokád főleg az afrikai francia gyarmatokról Franciaországba irányuló élelmiszerszállítást tette lehetetlenné, amennyiben a francia kereskedelmi hajókat vagy elfogták, vagy elsülylyesztették. A francia kormány több jegyzékben hiába hivatkozott arra, hogy Franciaországban éhínség van, hiába próbált az angol kormányra Roosevelten keresztül is hatni, a legyőzött és semleges francia nép elleni angol blokád-háború, folyt tovább. Végül nem maradt más hátra, mint megkísérelni az élelmiszerszállítmányokat convoy-jal kísértetni, s e végből a Vichy-i kormány a fegyverszüneti bizottság engedélye alapján, a különböző afrikai francia kikötőkben, veszteglő francia flottaegységeket akarta hazai kikötőkbe rendelni. Ezt tette az orani kikötőben horgonyzó Strassbourg-egységgel is, amelynek vezérli hajója, a Dunquerque azonban olyan sérült állapotban volt, hogy száraz-dokk javításra lett volna szüksége, a Vichy-i Franciaországnak azonban csak egyetlen száraz-dokkja maradt: Toulon. Ennek az intézkedésnek a hírére Winston Churchill elrendelte, hogy az orani kikötő körül ólálkodó angol flotta az orani kikötő semlegességét sértse meg: rajtaütésszerűén, éjszaka nyomuljon oda be és süllyessze el a Strassbourg-flottát. Az angol egység parancsnoka, Sommerville admirális táviratban tiltakozott a közönséges tömeggyilkosságot jelentő kívánság ellen, s azt csak Churchill megismételt erélyes rendeletére hajtotta végre. A flotta-egységen fegyvertelen szolgálatot teljesítő 1700 francia tengerészt éjszaka, álmukban küldték az angolok a tenger fenekére.

236

rét állami normarendszerek valamelyikének hatálya alatt álló magánszemélyeket kötelezzen. A nemzetközi jog egyelőre csak államokat kötelez, nem egyes állampolgárokat. S ez, nem is lehet másként. Egy ember egy időben két különböző jogi normarendszerhez nem igazodhatik, különösen, ha a két normarendszer ellentétben van egymással. Ha a természetjog, vagy nemzetközi jog egy emberre, aki szuverén állam polgára, mást ír elő, mint amit az állam előír, nem vitás, hogy az a polgár állama normarendszeréhez köteles igazodni. Ha egy nemzeten kívüli jogi felfogás azt mondja, hogy a háború bűntett, az Egyesült Államok Kongresszusa viszont azt, hogy az amerikai állampolgároknak harcolniuk kell egy bizonyos ország ellen és bombákat kell ledobniuk olyan ország asszonyaira és gyermekeire, amely ország az Egyesült Államokkal de facto háborúban nincs, s amelynek hadereje puskalövést sem tett amerikai katonákra, akkor az Egyesült Államok polgárának ezt — bármilyen galád tett is ez önmagában4 — meg kell tennie, s ezért védekezés közben, vagy felháborodásból esetleg megölhetik, de bírói eljárással, mint bűnöst, jogosan el nem ítélhetik. S hogy ez mennyire így van és hogy ezt mennyire tisztán látják a háborús bűnösségről szóló "törvény" megalkotói is, mutatja az, hogy mint háborús bűnöst halálra ítélték a német parasztot, aki falujának elpusztítása, házának lebombázása, feleségének darabokra szaggatása, kilógó beleivel utolsó perceit vonagló gyermekének jajgatása miatt félőrülten agyonverte a kényszerleszállást végző "fegyvertelen" amerikai pilótát, s tették ezt abból a tényből kiindulva, hogy az saját államának rendelkezése szerint kötelességét teljesítette. A nemzetközi bírói ítéleteken kívül is a nemzetközi felfogásra és az emberi jogok tiszteletének kötelezettségére való utalással hozott intézkedések alapján éveken keresztül milliók szenvedtek üldöztetést, katasztrofális exisztenciális és erkölcsi bárányokat, 4

Magyarország szövetségi kötelme következtében puszta formalitásból hadat üzent az Egyesült Államoknak Európa kellős közepéből. Az Egyesült Államok hadereje ellen azonban sem földön, sem vizén, sem levegőben egyetlen magyar katonai kötelék nem harcolt, az Egyesült Államok légiereje ezzel szemben borzalmas rombolásokat végzett magyar területen, és asszonyok, gyermekek tízezreit ölte meg.

237

mert ezeknek államuk jogrendszere iránti kötelezettségét egyszerűen nem vették figyelembe, s ezzel az emberek millióit a jóhiszeműséggel való védekezés alapjogától minden további nélkül megfosztották. Hontalanná vált menekült katonatiszteket éveken keresztül nem engedték bevándorolni a szövetséges államok, elsősorban az Egyesült Államok területére, mert azok honvédelmi kötelezettségüket és nemzetük iránti hűségüket nem szegték meg, feljebbvalóik parancsának nem szegültek ellen, szóval nem váltak lázadókká az ellenség kedvéért, hanem hivatásuk szerint védték hazájukat és népüket a bolsevizmus ellen. A magyar csendőrség tagjaitól az International Refugee Organization még a kivándorlási eligibilityt is megtagadta, mert azok teljesítették államuk, felettesük és munkaadójuk legkorrektebb alkotmányossággal hozott rendeleteit a háború szempontjából megbízhatatlan elemek összegyűjtésére és internálására. A legyőzött államok törvénytisztelő, kötelességteljesítő, hűséges, harcos,, konstruktív, bátor, szóval tisztességes menekült polgárait tervszerűen, minden támogatás nélkül hagyták éhezni, pusztulni gyermekeikkel együtt, s győztesek összes szervei, az UNRA, az IKO, a DP-Commissionok, a CIC-k az M.P.-k az I.N.S.-ek bűnözőknek kijáró gyanakvással és barátságtalansággal kezelték őket, mert a győztes nemzetek furcsa etikája ezen államok polgárai közül csak az árulókat, katonaszökevényeket, zsidókat, kémeket, szabotoröket, a tulajdon nemzetükkel, s annak antibolsevista küzdelmével szembeni "ellenállási mozgalom" tagjait és hasonló kategóriákat tekintette megbízható és derék elemeknek és a priori menteseknek a "háborús bűnösség" vádja alól. Ennek az elképesztő gyakorlatnak romboló hatása majd a jövőben fog katasztrofálisan megmutatkozni. A jog-tisztelet b í r ó i hiányának meghökkentő élménye következtében milliók vesztették el az emberiség legszentebb eszményeibe vetett hitet, hiszen a nürnbergi és egyéb bírói pulpitusok: hirdették, hogy a jog nem abszolút és a gyűlöletnek is megállj-t parancsoló érvény, hanem a hatalom által formálható ürügy s az ember sorsát nem Jog és Törvény és Igazság szabályozza, hanem a hatalom, tehát az ember nem szabad, hanem rabszolga, mert élete nem normákhoz igazodik, hanem a gazdáit és parancsolóit váltogató esetlegességhez. 238

Vajon hogyan kívánhatja majd a demokratikus állam politikai esetlegességek következtében börtönt, vagyon- és jogfosztást szenvedett polgáraitól az engedelmességet és a demokratikus magatartást, ha azok ki vannak téve az új nemzetközi gyakorlat precedense alapján annak, hogy a következő háború "szocialista", vagy "nemzetiszocialista", vagy ki tudja milyen más világnézetű győztesei meg majd "demokratikus magatartásuk" és kötelességteljesítésük miatt fogják felakasztani, vagy börtönbe dugni, vagy a demokrácia védelmében folytatott harcokért fogják háborús bűnösökké deklarálni őket? És végül még egy kérdés, amely abból indul ki, hogy minden törvény alapja annak belső igazságából fakadó érvényén felül az a tulajdonsága, hogy az egyformán kötelező mindenkire és egyformán alkalmazzák mindenkivel szemben. Ha a személyes háborús felelősség, mint elv abszolút igaz, helyes és érvényes és mint gyakorlat a l k a l m a z h a t ó , és az ennek alapján bíróilag történt bűnösségi megállapítások i g a z a k — mert hiszen igazaknak kell lenniük, különben Nürnberg is és az összes többi is közönséges bűncselekmény — vajon mi történt volna akkor az akasztófára juttatott, agyonlövetett, bebörtönzött, vagyonuktól és jogaiktól megfosztott, tehát szükségképpen b ű n ö s államférfiakkal, generálisokkal és egyéb büntetettekkel, ha történetesen ők győztek volna? Hogyan szereztek volna érvényt, ennek az igazságnak és törvénynek? (Mert hiszen nyilvánvaló, hogy akik ezt megállapították és meghozták és végrehajtották, azok felelnek érte, hogy ez igazság és ez törvény). És egyáltalán, ha már ez a "törvény" megvan, és hatályba is helyezték egy csomó büntetés, emberi élet elvétele és embervér kiontása által, mi lesz a legközelebbi háború után, ha akkor történetesen a "bűnösök" fognak győzni? Akkor majd a már bevezetett és é r v é n y e s törvény és annak igazsága alapján a békeszerződés aláírása után ezek a bűnös győzök ünnepélyesen halálra ítélik és felakasztják saját magukat? Avagy ez a háborús bűnösségi "törvény" és az ennek alapján eszközölt jurisdictio c s a k a második világháborúra vonatkozik és csak a Grand Alliance ellenfeleire érvényes és ez esetben mégsem jurisdictio, hanem csak közönséges mészárlás volna? 239

Ezekre a kérdésekre 250 millió legyőzöttön kívül a világ minden igaz embere feleletet vár...

2. A judicium az értelem egyik leglényegesebb tartozéka. Az ember a judiciuma miatt szenved, ha jogsérelem éri, és judiciuma miatt szégyelli magát, ha jogsérelmet követ el. Ezért törekszik az ember a tettei alá erkölcsi alapot helyezni. Innen van, hogy a háborúnak, mint emberhez méltatlan tettnek erkölcsi felelősségét mindkét fél a másikra igyekszik áthárítani, így áll elő a háborús bűnös nemzet fogalma, s amivel annak megállapítására, hogy a két fél közül melyik az, pártatlan szerv nincs, gyakorlatilag mindig az a "háborús bűnös", amelyik a háborút elvesztette. Ez így volt a történelemben mindig, bár a páros háborúk korában a kívülálló nemzetek, mint többé-kevésbé pártatlan közvélemény, erkölcsileg rendszerint eldöntötték azt, hogy melyik a bűnös és melyik az ártatlan. A világháborúk korában ez nincs így. A világháborúkban csaknem az egész világ közvetlenül érdekelve van, s így, mivel hiányzik a pártatlan s világtúlnyomóságot jelentő semleges közvélemény, a háborút követő rendezésben korlátlanul érvényesül a győztesek "ártatlansága" és a legyőzöttek "bűnössége"5 noha a kategorizálás már csak általánosításánál fogva is igazságtalan. A modern demokrácia eszméjének lényege, hogy minden ember — és minden nemzet — mindenkor a saját szempontjaiból kiindulva gondolkodhatik és saját ércteke szerint cselekszik, s a modern demokrácia sarkalatos tétele, hogy ehhez joga is van, hiszen senki sincs a demokrácia szabad világában alárendelve a másiknak. A szabadság fogalmának legmélyebb lé5

Klasszikus tiszta példája ennek Románia ÉS Magyarország esete az első világháborúban. Románia, amely az Osztrák-Magyar Monarchia szövetségese volt, a háború derekán minden ok és provokáció nélkül, a legkisebb fenyegetettség nélkül, rajtaütésszerűén megtámadta Magyarországot. A világháborút, mint ismeretes, végülis a központi hatalmak elvesztették, s a "háborús bűnösök" ők lettek. Ennek alapján a "bűnös" Magyarországot kötelezték, hogy — 103.000 négyzetkilométernyi területveszteségen felül — "jóvátételként" fizessen az "ártatlan" Romániának mintegy 200 millió dollárt pénzben és anyagban.

240

nyege, hogy egy emberi lény, éppúgy, mint egy nemzet is önállóan, saját véleménye szerint, saját szempontjai alapján, függetlenül vigye ügyeit. Az az ember, vagy nemzet, aki más emberek, vagy nemzetek szempontjaihoz, érdekeihez, ízléséhez, akaratához kénytelen igazodni, tehát saját szempontját, érdekét, ízlését és akaratát meggyőződése ellenére a másokénak kénytelen alávetni, nem szabad ember, nem szabad nemzet. Bernard Shaw mondja: "Az a nemzet, amelynek kötelességei más oldalon vannak, mint érdekei, elveszett”.6 Ha én mint ember, jogtalannak, igazságtalannak s ezért elviselhetetlennek érzek valamit, bírósághoz fordulok, amely megállapítja, hogy a társadalom által tételesen lefektetett jogelvek szerint valóban jogtalan és igazságtalan-e az, amit felpanaszolok, és ha igen, az elvek uralmának fizikai érvényt, szerez. A nemzetek életében ez nincs így. Itt még nincsenek érvényes tételes jogelvek, nincsen olyan bíróság sem, amely független és pártatlan lenne, s végül, még ha volna is ilyen, nincs fizikai eszköz az igazság; érvényesítésére. A nemzeteknek így saját maguknak kell jogaikat megvédeni, vagy jogsérelmeiket orvosolni, ha van hozzá erejük. Ez a ténykedés a háború, amely tehát nem minden esetben imperialista brutalitás. A háborút így kiküszöbölni nem lehet, sem bűncselekménnyé nyilvánítani nincs joga semmiféle hatalomnak addig, míg1 egy nemzeteken felüli és pártatlanság minden biztosítékával rendelkező jogvédő és jogszolgáltató szerv, s annak kellő fizikai eszköze nem lesz a nemzetek jogainak megvédésére,, illetőleg jogsérelmeik orvoslására. A "háborús bűnös" nemzet fogalma tehát nem jogi fogalom, hanem csak egyszerű vélemény, nem abszolút érvényű igazság és még kevésbé ítélet, hanem az ellenfelek politikai álláspontja csupán, ennélfogva az ilyen megállapításon alapuló bíráskodás, az abból folyó következmények egyoldalú hatalmi ténykedések, amelyek jogilag és erkölcsileg érvénytelenek, tiszteletben tartásuk nem kötelező, s amint erre fizikailag lehetőség van, ha békésen nem, erőszakkal is megváltoztathatok, elvégre azok is erőszak útján jöttek létre. Hogy erről aztán mi az ellenfelek véleménye, az jogilag is, erkölcsileg is közömbös. A két szembenálló vélemény valamelyikének érvénye a világ mai be6

G. Bernard Shaw: The Man of Destiny.

241

rendezésében hatalmi kérdés. A hatalom és az erő birtoka védhet csak jogot, de ugyanügy sérthet is jogot és tarthat fenn jogtalanságot is, sőt, állíthatja jogosnak a jogtalant és ennek az állításnak fizikai érvényt is tud szerezni. A jogviszály bonyolult, és minden jogviszály pártatlan bírálatot kíván, ezért hivatott szerv híján nem lehet megállapítani, hogy egy-egy háborúban igazában melyik fél a hibás. A háborúért való erkölcsi felelősséget a körülmények határozzák meg, és semmi esetre sem az, hogy ki támadott, mert egy háború rendszerint nem önmagában való tünet, hanem történelmi folyamat része, amelynek előzménye van. Ha egy nemzet régi sérelmének megszüntetése végett és megcsonkított jogának helyreállítása céljából támad, a támadás puszta ténye még nem teszi bűnösévé a háborúnak, éppúgy, mint ahogyan semmi esetre sem ártatlan az a "meg-támadott'\ aki valósággal kikényszerítette a támadást. A roosevelti politika klasszikus példája ennek a második világháborúban., amely egyébként minden vonatkozásban az első világháború folytatása volt. Hogy p o l i t i k a i l a g mi a helyzet a bűnösség terén, az más kérdés, azonban ezt sem könnyebb abszolút érvénnyel megállapítani. Vegyük csak például a német nemzetiszocializmust, amelyet politikai megállapítások alapján az emberiség elleni bűmnek nyilvánítottak, sőt odáig mentek, hogy a német nép elleni bűnnek deklarálták. Senkinek sem jutott azonban eszébe feltenni a kérdést, hogy — ha már a politikai szemléletnél tartunk — mi lett volna akkor, ha a nyomor, a züllöttség, a szocialista feszítőerők és elkeseredés idején Németországban, Olaszországban, Spanyolországban, Magyarországon nem a nemzeti erők veszik a kezükbe ezeket a szocialista törekvéseket, s nem transzporálják át azokat jobboldali képződményekké, hanem baloldali, marxista erők szervezik meg, mint az Oroszországban történt, és ez az öt marxista állam egyetlen blokkban támad a liberális-kapitalista világrend ellen? Azzal ugyanis már remélhetőleg tisztában van a világ gondolkodó része, hogy az első világháborúban kimerült, utána kifosztott, megcsonkított vesztes államok korábbi életlehetőségeitől megfosztott és elszegényedett társadalmai számára csak s z o c i a l i s t a irányú politikai kibontakozásról lehetett szó. 242

Egy liberális-kapitalista kísérletet — mint ennek ijesztő jelei a weimari Németországban mutatkoztak is — előbb-utóbb vérbe fullasztotta volna a versaillesi életszínvonalra süllyesztett tömegek felháborodása. Márpedig, amennyiben csak szocialista irányú kibontakozásról lehetett ,szó, egy ilyennek "jobboldali" formája a marxizmus prevenciója volt, mondjuk így: amputálás a biztos halál elkerülésére. Az u.n. fascista megoldásokat elhibázott dolog volna abszolút formában értékelni. A fascista formákat a bolsevizmushoz viszonyítva kell és szabad értékelni, és ennek megfelelően kellett volna politikailag is kezelni a fascizmust és hordozóit. Ennek az ellenkezője történt A politikában — mint már fennebb mondtuk — mindig azt állítják bűnösnek, aki elveszti a háborút. Ez mindig így volt, ezt azonban a történelemben eddig még nem merték b í r ó i l a g kimondani. A második világháború az első eset. Ha már az elhatározásaikban önálló, nagy nemzetek esetében is nehéz a bűnösség, vagy ártatlanság kérdését eldönteni, még kevésbé lehet ezt a nagy koalíciók által vívott s egy-egy nagyhatalom által kezdeményezett háború esetén az abban résztvevő kisállamok háborús bűnösségéről beszélni, különösen, ha nagyhatalmi "nyomás alatt állnak" mint ahogy rendszerint ez a helyzetük. A kisállam magatartását általában a vele szomszédos nagyhatalom közvetlen, vagy közvetett akarata, illetőleg saját ellenfeleinek egyik, vagy másik koalícióhoz való csatlakozása szabja meg. Hogy egy kisállam tud-e semleges maradni egy háborúban, azt igen sok körülmény bonyolult szövevényéből lehetne csak megállapítani, s ezek közül a legelső annak geopolitikai helyzete. A Németország és Franciaország közt elhelyezkedő és felvonulási területet jelentő Belgium semmi körülmények között nem maradhatott "semleges" éppúgy, mint a Németország és; Oroszország között fekvő Magyarország sem. Az erkölcsi felelősség kérdése mindig azon fordul meg, hogy elhatározásának szabad birtokában követte-e el a szóbanforgó tettet az, aki elkövette. Ennélfogva ha egy kisállamot háborús bűnösség címén büntetnek, akkor lényegében azért büntetik, mert 243

szerencsétlenségére a vesztes oldalon volt, pontosabban, már a priori a vesztes oldalra kényszerítették körülményei. A lezajlott második világháború után Németország kis szövetségeseit — akiket mellesleg következetesen a megvető "csatlós" névvel jelölnek, noha nem mindenik volt közülük "csatlós”— háborús bűnösöknek deklaráltak és e szerint bántak velük, noha a háború létrejöttében sokkal ártatlanabbak, mint a győztes nagyhatalmak maguk, amelyeknek módjukban állt szabadon mérlegelni, hogy ne kerüljék-e el a háborút. Hogy hogyan kerül egy kisállam bele egy nagy háborúba és hogyan válik "háborús bűnössé", annak kitűnő jellemzése található Winston Churchill The Grand Alliance c. köny-vében: „Magyarország már München óta azon van, hogy a német diplomáciai győzelmek nyomán Csehszlovákia és Románia rovására tágítsa 1920 utáni határait, ugyanakkor azonban nemzetközi vonatkozásban igyekszik megtartani semleges helyzetét. A magyar diplomácia azon fáradozik, hogy: elkerüljön minden határozott elkötelezettséget a tengely irányában egy esetleges háborús szövetséget illetően Magyarország csatlakozott Bécsben a Háromhatalmi Szerződéshez, de, mint Románia, nem vállalt határozott kötelezettségeket. Sem Hitler, sem Mussolini nem óhajtott veszekedést a Balkán államok között. Remélték, hogy egyidejűleg mindnyájukat ellenőrizhetik. Ez okból szorították rá Magyarországot és Romániát egy rendezésre Erdélyt illetően. Mussolini Görögország elleni támadásának Hitler egyáltalán nem örült, mert ez angol délkeleteurópai beavatkozást vonhatott maga után. Ennélfogva nyomást gyakoroltak Jugoszláviára azirányban, hogy Magyarország és Románia példájára az is lépjen be a tengely-blokkba. Mikor a jugoszláv minisztereket Bécsbe hívták ebből a célból már úgy látszott, hogy minden el van rendezve. A március 271 belgrádi drámai események azonban felborítottak minden reményt egy a tengelyhez csatlakozó egyesült Balkán blokkot illetően."

244

"Magyarországot ez közvetlenül és azonnal érintette. Noha a fő német lökésnek kétségtelenül Románián keresztül kellett jönnie a fékezhetetlen Jugoszlávok ellen, az összes összekötő vonalak magyar területen vezettek keresztül. A belgrádi eseményeknek szinte első reakciója a német kormánynál az volt, hogy a berlini magyar követet repülőgépen Budapestre küldték egy sürgős üzenettel a magyar kormányhoz, Horthy admirálishoz: "Jugoszláviát megsemmisítjük, mert éppen most nyilvánosan szembefordult a tengellyel való megértés politikájával. A német fegyveres erők nagyobbik részének Magyarországon kell áthaladnia, bár a főtámadást nem a magyar szakaszon intézzük. Itt a magyar hadsereg lépjen közbe és viszonzásul a közreműködésért Magyarországnak meg lesz a lehetősége visszafoglalni mindazokat a volt területeit amelyeknek Jugoszláviának való átengedésére egykor kényszerítették.7 Az ügy sürgős. Azonnali beleegyező választ kérünk". "Magyarországot barátsági szerződés kötötte Jugoszláviához, amelyet csak 1940 decemberében írtak alá (német nyomásra), A német követeléssel szembeni nyílt ellenszegülés azonban csak Magyarország német megszállásához vezetett volna az azonnali katonai tevékenység folyamán. Ott volt a csábító kilátás is azoknak a déli területeknek visszaszerzésére, amiket Magyarország a trianoni szerződéssel elvesztett. A magyar miniszterelnök szívósan munkálkodott, hogy megtartson némi cselekvési szabadságot országa számára. Ő a legkevésbé sem volt meggyőződve afelől, hogy Németország; meg fogja nyerni a háborút. A háromhatalmi szerződés aláírásakor igen kevés bizalma volt Olaszországnak, mint tengelyhatalomnak függetlenségében. Hitler ultimátuma saját Jugoszláviával kötött egyezményének megszegését kívánta". 7

A versaillesi békében, 1920-ban.

245

"... 1941 április 2-áni este táviratot kapott a londoni magyar követtől, hogy az angol külügyminisztérium formálisan közölte vele, hogy ha Magyarország részt vesz bármilyen Jugoszlávia elleni német megmozdulásban, számolnia kell Nagy-Britannia hadüzenetével. Magyarország számára tehát vagy az átkelő német csapatokkal szembeni hiábavaló ellenállás, vagy a között volt választása, hogy nyíltan besorakozik a szövetségesekkel szembeni táborba és elárulja8 Jugoszláviát. Ebben a kegyetlen helyzetben Teleki gróf csak egyetlen eszközt látott személyes becsületének megmentésére, röviddel kilenc óra után elhagyta a külügyminisztérium épületét és hazatért a Sándor-palotában levő lakására, ahol telefonhívást kapott. Valószínű, hogy ekkor közölték, hogy a német csapatok átlépték a magyar határt. Röviddel ezután agyonlőtte magát". Lám egy kisállam — hacsak nem agent provokatőrje egy nagyhatalomnak, mint pl. Szerbia volt az első világháborúban Oroszországnak, vagy a másodikban Angliának — nemcsak egy világháború felidézésében nem lehet bűnös, hanem még az abba való belépést is lehetetten elkerülnie, ha a nagyhatalmak úgy akarjak. Németország négy kisebb szövetségesének és azok államférfiainak lakolniok kellett "háborús bűnösség" címén, valójában azért, mert megkísérelték feltartóztatni azt a rettenetes végzetet, amit a bolsevista uralom jelent. A bolsevista rémuralom; ellen most már — sajnos végzetesen későn — a nyugati hatalmak is kezdenek felsorakozni... A németek segítő keze után nyúl Amerika is, pedig az nem kisállam, hanem a világ egyik legnagyobb hatalma., s az nem fekszik a Szovjet közvetlen szomszédságában. Vajon mikor fogja a világ tisztességes embereinek becsülete és lelkiismerete szükségét érezni annak, hogy ezeket a szerencsétlen kisnépeket és azok lemészárolt "háborús bűnös" fiait rehabilitálják? Ha egyetlen szerencsétlen francia katonatiszt, akit Alfréd Dreyfussnak hívtak a világ köz8

Az "elárulja" kifejezés természetesen csak Churchillé.

246

véleménye részéről megérdemelte ezt, vajon nem érdemli ezt meg a háborúban büntelen öt kis nemzet színe-virága?

3. Ha emelhető is a személyes felelősségre vonás miatt a „nemzetközi" bíráskodással szemben súlyos elvi kifogás és teljes mértékben elítélhető is annak egész kiindulópontja, teljes elhibázottsága és jogszerűtlensége, mégis, meg kell állapítani, hogy az u.n. "csatlós országok" hazai politikai igazságszolgáltatásához képest — az egyetlen Finnországot kivéve —, aránylag9 gondos, hiszen a legyőzött kisállamokban az uralomra jutott győztesek "népbíróságai" a minden törvénykezést megcsúfoló közönséges politikai gyilkosságok olyan hallatlan tömegét követték el, ami páratlan az emberiség törvénykezésének történetében. A legyőzött kisállamokban a "személyes háborús felelősség" elve a bosszú és szenvedély és butaság alacsonyrendű tendenciái számára olyan rettentő zsilipeket húzott fel, hogy nem csoda, ha ezek a háborús bűnösségi perek és ítéletek jogtalanságában, erkölcstelenségében, igazságtalanságában, az ítéletek elrémítő számában és kegyetlenségében nélkülözik az igazságszolgáltatási szándéknak még a látszatát is. Ha van még valamelyes értéke eldurvult és bestiális korunkban az emberéletnek és van még jelentősége ennek, hogy bírák és igazságszolgáltatás nem gyilkolhatja le az emberek ezreit szörnyű kínok kíséretében á r t a t l a n u l , ha a humanitás valóban emberi és erkölcsi kötelezettség, akkor a középeurópai és balkáni térben a megrendítő méretűi mészárlás roppant háborús masszájából is kiemelkedik az a hullatömeg amelynek pusztulására még csak a háborús állapot kényszerének és pszichózisának mentsége nincs, amit nem a háború alatt, hanem a háború u t á n , nem egyes bűnözök és elvadult végrehajtó közegek műveletlensége, mohósága és szenvedélyei hanem b í r á k és igazságszolgáltatás produkáltak.

9

Az "aránylag" kifejezés azt jelenti, hogy volt a nürnbergi bíráskodásnak olyan tagja (USA), aki tiltakozásul bizonyos jogszerűtlenségek ellen, lemondott.

247

A kis nemzetek kollektív felelősségének kérdése általában eldönti államférfiaik, katonáik és polgáraik háborús felelősségének kérdését is. Sőt, mint fentebb rámutattunk, egyes személyek felelősségre vonása nemcsak a háború "bűncselekménye" címen, hanem — a közönséges bűncselekményeket kivéve — bizonyos, háborúval összekötött "embertelen" intézkedések miatt is jogilag abszurdum, hiszen ezeknek az embertelen intézkedéseknek a megítélésével is úgy vagyunk, mint a háborúval magával, nemcsak kis nemzetek, hanem nagyhatalmak esetében is: a nemzeti szükségesség és nemzeti érdek magyarázatul szolgál hozzájuk és igazolja őket, ha a nemzeti szükséget és nemzeti érdeket, mint szempontot egyáltalán akceptáljuk. Ha meg nem akceptáljuk, akkor a háborúban való részvétel és az ebből folyó tettek m i n d k é t r é s z r ő l egyaránt menthetetlenek és az ilyesminek jogi formába öltöztetett eldöntése, különösen pedig anyagi joghatálylyal és jogkövetkezményekkel összekötött eldöntése: abszurdum. És még inkább az, ha ezt nem egy kívülálló harmadik végzi, hanem a szembenállók egyike, aki természetesen mindig a győztes, akár a nemzetek közti világban, akár az egyes nemzeteken belül szembenálló politikai erők esetén. A "háborús bűnösségnek" és az ezen alapuló "igazságszolgáltatásnak" képtelenségére álljon itt jellemzésül az alábbi összehasonlítás: Franciaország összeroppant 1940 júniusának tragikus napjaiban. A francia katona, a francia hadsereg, a francia nép nem volt képes tovább harcolni és a szükséges harci erők birtokában nem levő hadseregfő parancsnok a további és céltalan pusztítások elkerülésére, valamint az ellenség által még el nem ért részek megmentése céljából a francia parlament megbízása alapján fegyverszünetet kért és kapott a németektől. A fegyverszüneti feltételek nemcsak elfogadhatók, hanem az adott reménytelen helyzetben egyenesen kedvezők voltak a m e g t á m a d o t t 10 ellenfél részéről: Franciaországnak még el nem foglalt része mentes marad a katonai megszállástól, a francia haderő és a francia flotta megmaradt részeit nem kell lefegyverezni, a németek mindennemű ellenségeskedést beszüntetnek, s mindezért cserébe csupán egyet 10

Franciaország volt a hadüzenő és támadó.

248

kívánnak: teljes és korrekt semlegességet a háború végéig, amire egy Fegyverszüneti Bizottság ügyel fel. Akik emlékeznek az eseményekre, az óriási és megsemmisítő katonai fölényre, a 18 napig tartó megrendítő francia vergődésre, azok megítélhetik ezeknek a feltételeknek a nagylelkűségét. Néhány év múlva a németeket legyőzik m á s o k , s a francia nép életfogytiglani börtönre ítéli Petain marsallt a fegyverszünetért mint "háborús bűnöst", s az agg katona, népe hű fia, az első világháború tiszteletreméltó hőse francia börtönben hal meg, mint hazaáruló. Ugyanekkor a nyugati világ keleti peremén, Magyarországon, hasonlóan kilátástalan helyzetben, szintén kötnek egy fegyverszünetet. A fegyverszünetet nem a magyar nép megbízásából kötik, mint ezt Petain tette, hanem titokban, egy alkotmányellenesen kinevezett kormány, és a parlament tudta nélkül. A fegyverszünet feltételei súlyosak, nem is fegyverszünetről van szó, hanem arról, hogy Magyarország 500.000 főnyi katonát bocsásson az ellenség rendelkezésére tulajdon szövetségese elleni harchoz, ez a "fegyverszünet" tehát átpártolás az ellenséghez, amely egyáltalán nem lovagias és nagylelkű, mint a németek voltak Franciaországhoz, hanem erőszakos, mohó és irgalmatlan, s mindezen felül bolsevista, amikor a nemzet kétségbeesetten bolsevizmusellenes, sokkal inkább az, mint amennyire antifascista a francia nép, végül pedig itt nincs szó el nem foglalt részek katonai megszállástól való mentességről. Ezt a háta mögött kötött "fegyverszünetet" sem a nemzet, sem a hadsereg túlnyomó része nem fogadja el, az áruló kormányt eltávolítják, s a harc folyik kétségbeesetten tovább még öt és fél hónapig. A háború után a további harc mellett döntött összes magyar államférfiakat, katonai vezetőket és egyéb személyeket "háborús bűnösség" címén, mint hazaárulókat kivégzik, itt most éppen ellenkező okból, mint Petain marsallt és szerencsétlen társait: azért, mert esztelen és hiábavaló pusztítást és vérontást okoztak Magyarországnak.11 11

Pontosan ugyanúgy, mint az 1956 októberi felkelés "esztelen" "bűnösei" és "hazaárulói".

249

Az összehasonlítás megdöbbentő eredménye akkor válik nyilvánvalóvá, ha arra gondolunk, hogy mi történt volna a személyes büntetőjogi felelősség elve szerint ezekkel az emberekkel Franciaországban éppúgy, mint Magyarországon, ha az ellenkezőjét csinálják annak, amit csináltak s a végén a — németek győztek volna. A bűnnek abszolút érvényű és állandó meghatározó jegyei vannak, különösen ha olyan természetű bűnről van szó, amiért a legsúlyosabb büntetés: halál jár. Éppen azért, ha a vesztes kisállamok államférfiai valóban bűnösen jártak volna el antibolsevista politikájukkal, és ha a fejlődés utólag nem is igazolta volna őket, mint ahogyan a fejlődés, sajnos, őket igazolta, akkor sem lehetne bűnről, bűncselekményről beszélni, hanem legfeljebb csak tévedésről. Már pedig bűn és tévedés között mérhetetlen erkölcsi különbség van. Hogy az államvezetés abszolút nemzeti követelményét némileg eltorzította a kisállamoknál a háború folyamán a külpolitikai nyomás kényszere, ez tény. Hogy a háborúba belekényszerített kisállamok kormányzati attitűdjei között voltak a kényszer következtében olyanok is, amelyek nem kizárólagosan nemzeti érdekeket szolgáltak, tehát nem feleltek meg mindenben a k i z á r ó l a g o s nemzeti érdekeknek és szuverén nemzeti akaratnak, ezen sincs semmi tagadni való, a külső erőszak a felelős érte. Hogy Hitler Németországa egy győztes háború esetén csakugyan annektálta volna kis szövetségeseit is, az sincs kizárva. Aki azonban egy túlnyomó és prepotens hatalom árnyékában élő, annak védelmére szoruló, és egy még túlnyomóbb és még prepoten-sebb hatalom ltal fenyegetett kisállam kormánya számára az abszolút és független politika folytatását büntetőjogilag írja elő. s egy nagyhatalmi nyomás jelenlétét a kormányzati férfiakon halállal torolja meg, az gyilkos. S ha az eddigiekhez hozzávesszük, hogy a kisállamok kormányzatának cselekvési szabadságát egy súlyos háború alkotmány korlátozó követelményei is korlátozták, azonkívül az a körülmény is, hogy az erőszakos szomszéddal való kooperáció — lett légyen az helyes, vagy helytelen — az egyetlen esélyt jelentette egy halálos veszély elleni fegyveres védekezésre, tisztán állhatnak mindenki előtt a "csatlós" államok kormányzatának ne250

hézségei, amelyeket mérhetetlenné fokozott az a szituáció, hogy, ha másod-, vagy harmadrangú kérdésekben sértette is a nemzeti érdekeket a német presszió, a legelsőrendűbb nemzeti érdekterületen, a védekezés területén, tiszta, kétségtelen és vitathatatlan érdekazonosság volt a német és a vele szövetséges államok között megállapítható. Íme, ezekből tevődik össze az az alap, amelyen a kisállamok háborús bűnösségének kérdése akár nemzetközi, akár nemzeten belüli, akár kollektív, akár személyes szempontból nyugszik, s ami a háborús bűnösök kérdését nemzeti és erkölcsi, jogi és politikai szempontból egyaránt eldönti. S ez eldönti bíráiknak és hóhéraiknak kérdését is.

251

XII. SÜLLYEDŐ VILÁG A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT Jelen szintézis első kötetében már foglalkoztunk az egyenlőség fogalmának bolsevista értelmezésével és a "népi demokrácia" társadalomeszményével, amely a kisszámú vezetőkből és a kizárólag csak biológiai és nem politikai életet élő egynívójú passzív tömegből álló egyszerű társadalmat valósítja meg. Ennek szigorú fenntartása céljából nem ismer el, és nem enged meg társadalmi szelekciót, szelekció alapján történő rétegződést, "osztályképződést", hanem a felfelé törő ösztönöket részben elnyomja, részben ártalmatlan szelepeken, "versenyeken" igyekszik levezetni, részben — és főként — megszüntetve a magántulajdont és szétzüllesztve a család intézményét, megsemmisíteni törekszik az osztályképződés folyamatának ősi intézményét, az öröklést. Természetesen a bolsevista társadalom egynívójú, tehát osztálytalanított formáját meg kellett teremteni az átvett többrétű történelmi társadalomból. Oroszországban ez a nagy forradalmat követő évtized véres és irgalmatlan munkája volt, amelynek során az arisztokrácia forradalmi kiirtását, illetőleg szétkergetését, a középosztály kiirtásával és lezüllesztésével, valamint a földtulajdonos parasztság meg a kispolgárság megsemmisítésével és elproletarizálásával tették teljessé. Az a 30 millió ember, akiket Franklin D. Roosevelt ítélt az orosz "befolyási szféra" rettentő sorsára, pontosan ugyanazon jövő előtt állt, ami előtt az orosz társadalom a forradalom után 1917-ben. És a háború befejezése óta ennek a megrázó átalakulásnak brutális felvonásai a világ szemei előtt peregnek immár közel egy évtizede a nélkül, hogy bármi határozott és komoly jele látszanék annak, hogy ha már a nyugati világ nem érzi becsületbeli kötelességének kiemelni a rabszolgasorsból és pusztulásból azt az embertömeget, amelyet kizárólag ő taszított ebbe a sorsba bele, legalább megértené, hogy ez egy borzalmas gyeptűz, amely megállíthatatlanul terjed nyugat felé, és ezt "lokalizálni" nem lehet.

252

1. Az egyformán alacsony színvonalra züllés processzusa már a "felszabadulás" és leszámolás véres zűrzavarában megindul a születési, szellemi, politikai és pénzarisztokrácia valamint a középosztály intrazigensen nacionalista részének, egyszóval az u.n. jobboldali elitnek a megsemmisítésével és szétkergetésével. Ezt a munkát Moszkva még csupán fedezi és a háttérből ösztönzi; ezt a munkát maguk az egyes országok felszínre vetődött "demokratikus" garnitúrái a "háborús bűnösség" elvének véres és szenvedélyes alkalmazásával maguk végzik el a nagy szövetséges szuronyainak biztos fedezete alatt, amint ez Románia, Bulgária, Jugoszlávia és különösen Magyarország1 esetében történt. A "háborús bűnösség" eszköze mellett a másik eszköz a főleg Lengyel- és Magyarországon alkalmazott u.n. "földreform", amely a magánbirtok és az egyházi ingatlanok egyszerű elkobzásával és szétosztásával az ipari és kereskedelmi vállalatok szocializálásával, a házingatlan és az ingóságok elrablásával, vagy másoknak való "kiutalásával" semmisíti meg a legfüggetlenebb társadalmi kategóriákat. A középosztály jobboldali, és természetesen "fascistának" és "nácinak" nevezett kategóriáit a "nyomozási eljárások" kínzásai során, meg a börtönökben mészárolják le, a maradékot pedig elképesztően magas börtön- és kényszermunka büntetésekkel és internálásokkal helyezik olyan embertelen körülmények közé a "náci métely kiirtásának" örvendező demokratikus világsajtó jóváhagyásával, ami gyakorlatilag a halálbüntetéssel egyenlő. Ez a módszer és tendencia valamivel kevésbé eruptív formák között folytatódik a "leszámolás" drámai korszakának lezajlása után a külföldre nem menekült középosztály azon részével szemben, amely az antíbolsevizmusban közvetlenül nem kompromittált "fascista" ugyan, de viszont „reakciós" és valamilyen mondvacsinált ürüggyel beléjük lehet kötni. Ez a folyamat különösen a vasfüggöny-világ nem-szláv népeinél intenzív, amelyek, mint le-

1

Sem Bulgáriának, sem Romániának, sem Jugoszláviának nincs arisztokráciája és történelmi értelemben vett középosztálya.

253

győzöttek, teljesen ki vannak szolgáltatva a szláv és zsidó faji reakcióknak. A lengyel középosztály sorsa különleges, azt nem a hazai "demokratikus" elemek pusztítják el, hanem a háborúval kapcsolatban még 1939-ben maga az orosz, amely a végleges berendezkedést már akkor megkezdve egyetlen generális akcióval másfélmillió lengyelt, főleg középosztálybelit hurcol el Lengyelországból, valahová Ázsiába, Ezeknek sorsára tragédiájuk óta eltelt közel másfél évtized alatt még nem derült fény, de, hogy milyen lehet, azt a katyni tömegsír sejttetni engedi. Ugyanez a helyzet a három kis balti államban is, ahonnan az első rohamban 150.000 embert hurcolnak ismeretlen helyre el, és ugyanez a helyzet ha kisebb mértékben is, a háború végén Keletnémetországban is. A többi vasfüggöny-államban, Romániában, Bulgáriában, Jugoszláviában és Magyarországon a menetrend és a módszer a "felszabadulás" szloganjához képest más. Amint mondtuk, itt az első időkben nem közvetlenül az orosz operál, hanem a hazai "demokratikus" elemek, amelyek szenvedélyes buzgalmukban vagy nem tudják, hogy a bolsevista világrend pionirjai, vagy, ha tudják is, nem törődnek vele. Miután a felszabadulás során felszínre vetődött hazai "népidemokratikus" rezsimek megtették a magukét és a jobboldal kiirtását befejezték, Moszkva elkergeti őket és új, most már teljesen saját garnitúráját jelentő vezetőket állít. Az új garnitúrák legfeltűnőbb karakterizáló vonása, különösen a nem szláv országokban, az, hogy túlnyomó összetételükben: zsidók. Nemcsak Románia moszkvai prokonzulja, Pauker (Rabinsohn) Anna, és Lengyelország moszkvai prokonzulja Jacob Berman, és Magyarország moszkvai prokonzulja Rákosi (Róth) Mátyás az, hanem — mint Szovjetoroszországban magában is — azokkal vannak betöltve az összes gazdasági, rendészeti, közlekedési, bel- és külpolitikai posztok is. Ezzel megkezdődik a középosztály azon baloldalibb, "demokratikus" részének megsemmisítése is, amely politikailag vagy teljesen intaktnak bizonyult, vagy egyes töredékeiben éppen a "náci-háború" ellen dolgozott az ötödik hadoszlop tudatos, vagy öntudatlan támogatásával és a zsidóság szövetségében a háború alatt, s amelynek feje fölött ennélfogva az első „népi254

demokratikus" likvidálási roham nagyobb veszélyek nélkül keresztülzúdult. . Ezeknek a megsemmisítése már lassúbb ütemben és módszeresebben történik, egyrészt mert már nem alkalmazható az olcsó és kényelmes náci-ürügy, másrészt, mert az önálló és aktívabb rész megsemmisítése után, ezek túlnyomórészt tisztviselők, akikre átmenetileg szükség volt, míg a kommunista utánpótlásról nem történik gondoskodás a párt meg az új rezsim által rendezett néhány hetes, vagy hónapos kurzusok, meg népiskolai előképzettség alapján elvégezhető "főiskolai" és "egyetemi" tanfolyamok útján. Amilyen ütemben azonban ez az utánpótlás a proletariátusból csak. valamelyest is használható új személyzetet teremt, olyan ütemben folynak nyugdíjazások, tömeges elbocsátások, vagy éppen likvidálások az "államháztartási terhek csökkentése", vagy megbízhatatlanság, vagy, ami radikálisabb, "összeesküvések" címen. Elv, hogy minden posztot proletárral kell betölteni a proletár államban2 és "osztályidegen" nem tűrhető meg sehol. Lehetetlen nem látni, hogy mennyire folytatása, kiegészítése és betetőzése ez annak a vészes folyamatnak, ami a régi, és komoly kultúrájú osztrák-magyar középosztály megsemmisítésével és egy teljesen hiányos műveltségű új vezetőség teremtésével a Versailles utáni időben az utódállamokban lefolyt, ami Középeurópa keleti részének színvonalát annyira lesüllyesztette. Ez most egy újabb lépcsőfokot jelentett lefelé, mégpedig most már nemcsak az utódállamokban, hanem olyan területeken is, amelyeket akkor ez a társadalmi és kulturális infláció nem érintett, mint pl. Magyarországon, vagy Keletnémetországban. A tünetet, mint Versailles után is, a demokrácia érvényesüléseként és diadalaként szemlélték nyugatról is, és nem vették észre, hogy a politikai tendencián túl ez: katasztrofális színvonalsüllyedés, s a létrejött új kategóriák fellépésének és modorának durvasága a nemzetközi életben nem "bolsevista" fellépés és modor, hanem egyszerűen — színvonal. A letaszított középosztályt a szervezett munkásság természetesen nem fogadja be, mert nem párttag, és nincs benne a szak2

Ez természetesen csak a jelentéktelen posztokra vonatkozik. A fontos posztokra mindenütt zsidó kerül.

255

szervezetekben — a párt és szakszervezetek meg nem veszik fel — alkalmi munkák vállalásától a "hivatásos munkás védelméről" szóló törvény tiltja el, mint munkanélküli tehát államilag utalják munkára, szóval kényszermunkás rabszolgává válik. Különösen azok a részek, amelyeket Oroszországba "utalnak" jóvátételi munkára, meg azok, akiket régi lakóhelyükről kényszer útján új felvevő területekre deportálnak embertelen körülmények közé, éheztetnek és dolgoztatnak, hogy minél hamarább meghaljanak és problémájuk így megoldódjék. Aki tud külföldre szivárog közülük, bár a határt egyre intenzívebben őrzik a szögesdrótkerítések, figyelőtornyok, aknamezők, villamoscsapdák, reflektorok és vérebek. Aki nem tud, vagy a legaljasabb munkáig, meg a koldulásig süllyed, vagy bűnözővé züllik és mint ilyen kerül börtönbe s családja, amelyet eltartani nem képes, szétesik, ha pedig nő, elnyeli a prostitúció. A középosztály lassú megsemmisítésének tervszerű és elháríthatatlan folyamata ez, és ez már több, mint egy évtizede tart. Nem nehéz kiszámítani, hogy ha néhány éven belül nem történik ezzel a vasfüggöny mögötti kategóriával semmi, a kommunista utánpótlás az egykori középosztály utolsó kohorszait is felváltja, s velük megszűnik nemcsak egy esetleges belső forradalom egészséges konszolidálásának lehetősége, hanem egy keresztény-polgári világrend restituciója is. S hogy a bolsevizmus célja ez, az remélhetőleg mindenki előtt nyilvánvaló.3 A kispolgársággal a folyamat ugyanez, csak a módszerek mások. A kisüzemet és kiskereskedést tervszerűen olyan adókötelezettséggel terhelik meg, amiről tudják, hogy azt megfizetni nem lehet. Ha a tulajdonos adóeltitkolással, adócsalással, hiányos könyveléssel védekezik, alkalmazottai, akik között mindenütt ott van a párt spionja, azonnal feljelentik, mert a likvidált üzem az 3

A vasfüggöny mögötti államok immár egyre kevésbé valószínű felszabadulásának idejére egyszerűen nem lesz kongeniális nem kommunista kulturális és adminisztrációs személyzet ezeknek az országoknak számára. Ennek az ijesztő helyzetnek az elkerülésére — aminek tudomásulvételére megint csak utólag lesznek képesek az u.n. antibolsevista hatalmak — még csak annyi sem történik, hogy a vasfüggönyországok kimenekült középosztályának konzerválásáról a külföldön létesíthető utánpótlás támogatásáról gondoskodnának.

256

alkalmazottak "kollektív tulajdonába" megy át (egy időre). Ha nem követ el adómani-pulációt, a felszaporodó adóhátralék fejében veszik el és államosítják üzemét, ahol egyidőre meghagyják alkalmazottnak, majd aztán áthelyezik valahova, az ország egy másik részébe, és még utazni is csak külön rendőrhatósági engedéllyel lehet. Az üzemtől viszont, míg megvan, szabadulni nagyon nehéz, mert azt eladni nem tudja a tulajdonos, az államnak ugyanis elővételi joga van minden árúba bocsátott üzemre. Az ár, amit az állam egyoldalúan megállapít felháborítóan kicsi, s még azt sem kapja meg az eladó készpénzben, hanem azt hitelintézetben kezelik, és csak előzetes rendelkezések által szabályozott és engedélyezett időközökben és részletekben juthat hozzá egy részéhez, mert jelentékeny részét a különböző akciók, beruházási "tervek" "béke"- és egyéb "kölcsönök" javára kell a sűrű felhívások alapján "felajánlania", méghozzá "önként". S az "önkéntes megajánlások" elől elzárkózni nem lehet, mert akkor jön a rendőri vexatúra, bűnvádi eljárás, s a népbíróságok ítéleteinek elmaradhatatlan része a vagyonelkobzás, mint mellékbüntetés. A parasztság megsemmisítése, illetőleg proletarizálása volt a vasfüggöny mögött mindenütt a negyedik és utolsó fázis, amihez, mint legnehezebbhez, legutoljára fogott Moszkva hozzá, noha a sürgősen végrehajtott "földreformok" alapjában véve már annak voltak előkészületei. A proletarizálás eljárása rendkívül intelligens és kivédhetetlen, mert mindig a szegényparaszt mohóságának és irigységének felhasználásával történik. Már a "földreformok" idején, a megadományozott újgazdák vagy olyan kevés földet kaptak, ami mint önálló kisbirtok életképtelen volt, vagy ha kaptak is nagyobb darabokat, semmi gazdasági instrukció és épületfelszerelés nem volt hozzá, csak az egykori — nagybirtokról van szó — központi gazdasági üzem, amely sem mint épületobjektumok, sem, mint gazdasági gépek, nem volt elpazarolható. A gazdálkodás sok helyen tehát máris közösen, kollektíve indult A megadományozott parasztságot mégis meghagyták néhány évig abban az illúzióban, hogy ő földet kapott és önálló birtokos, a termésbeszolgáltatási kulcsot azonban fokozatosan olyan magasra emelték, amire a kezdő kis gazdaság nem volt képes. A termelékenység emelésére, erre közös, csoportos használatra 257

traktorokat és egyéb gépeket adtak "ingyen", a csoportos gazdálkodás határozott kikötésével, ami megint csak a kolhoz felé szorította az újgazdákat, akik a föld árának törlesztése által amúgy is a zsebében voltak az államnak. Az újgazdák "termelőszövetkezetekbe" terelése után a régi gazdákra került a sor, ezt azonban újabb földosztás előzte meg, amit egy a "kulákot" népszerűtlenné és gyűlöltté tevő sajtópropaganda vezetett be, ahol a közép- és kisbirtokos paraszt kövér, falánk, lusta, munkásnyúzó, önző bitangnak volt következetesen beállítva a szegény paraszt szeme előtt, aki a népidemokrácia és a szegények ellensége. Az új földosztás során már a harminc holdon felüli kisbirtokokat is nagybirtokká nyilvánították s a harminc holdon felüli részt elvették és kiosztották. E folyamat vége az lett, hogy az engedélyezett birtokhatár akkorára zsugorodott, amennyit egy ember meg tud művelni. Az elgyengített szövetkezeten-kívüli paraszt beszolgáltatási és adókötelezettségét fokozatosan az elviselhetetlenségig emelték, a beszolgáltatási árat viszont olyan alacsonyra szabta, hogy a mezőgazdasági rezsi leszámításával a paraszt szinte csak a betevő falatjáért volt kénytelen dolgozni. Ha aztán elkedvetlenedve kevesebbet produkált, akkor szabotálás miatt elvették a földjét. A kolchozgazdálkodásra való áttérés Lengyelországban és Romániában a teljes befejezés előtt áll, Bulgáriában és Magyarországon pedig igen előrehaladott stádiumban van, csak Tito Jugoszláviája tagadta meg azt, ami egyik okává vált a Tito-válságnak. Az esetleges ellenállók, vagy elégedetlenségüket kifejezésre juttatók bármelyik porladó osztályból, előbb vagy utóbb Szibériába kerülnek, s ezeknek a száma a vasfüggöny mögüli országokból együttesen már meghaladja az öt milliót. Helyükbe a nem szláv országokba oroszokat hoznak, s így a politikai és világnézeti előnyomulás nyomán az orosz etnikai előnyomulás is elérte már Európa szívét. És ez az előnyomulás — mint az első világháború utáni nagy szláv előnyomulás is — a katasztrofális nyugati politikai vonalvezetés egyenes, logikus és közvetlen következménye.

258

2. A vasfüggönyön túli társadalom nivellálásának menetrendszerű folyamata nemcsak az önálló exisztenciák valamint az értelmiség szisztematikus kiirtásának gazdasági, tehát exisztenciális arcvonalán folyik, hanem ennek integer kiegészítője a család intézménye elleni tendencia is, amely a generáción túlmenően már a nemzet elleni támadás, mert célja a társadalom tervszerű szétlazításán át az, hogy a kötetlen egyénekből összetevődő anorganikus tömegbeli minden esetleges osztályképződés, tehát öröklés és tradíció lehetetlenné váljék. Mivel a család intézménye elleni harc főfegyvere a nevelés, tervszerű hadjárat folyik a történelem legnagyobb nevelőintézménye a vallás ellen. A vallás ellen, ami Európában par excellence kereszténységet jelent. A kereszténység elleni harc a győzelem legkitűnőbb esélyét korunk kereszténységének felekezeti töredezettsége szolgáltatja a bolsevizmus számára. Moszkva és középeurópai és balkáni depozítúrái a vallási harcot nem indították a kereszténység összes kategóriái ellen egyszerre, mert akkor egységes keresztény fronttal találták volna szembe magukat. Az alkalmazott módszer és taktika tehát az, hogy az egyes keresztény kategóriákat egymásután semmisítik meg úgy, hogy a még sorra nem kerülő többinek különböző preferenciákat nyújtanak, hogy a defenzívától távol tartsák, sőt a stratégiába tudatosan be van építve az egyes keresztény kategóriák közötti ellentét és antagonizmus, olyannyira, hogy a kereszténység erejének rombolását Moszkva magával a kereszténységgel végezteti el. A vallás elleni bolsevista harc ezen stratégiája egészen új, s Moszkva igazában csak azóta alkalmazhatja, mióta kilépve az orosz orthodoxia egységes világából olyan területekre jutott előre nyugat felé törésében, ahol az orthodox valláson kívül már más jelentős keresztény kategóriák vannak. Az első ilyen területek voltak Lengyelország, Románia és Magyarország. Lengyelország túlnyomó többségében katolikus állam,mintegy 17-18 %-nyi orthodox kisebbséggel. A főellenség tehát a katolicizmus, amely ellen Moszkva itt az orthodoxiát 259

játsza ki olyan sikerrel, hogy az első fájdalmas csapásokat nem is a bolsevizmusnak kell a kereszténységre mérnie, hanem elvégzi azt a Moszkvából támogatott orthodox pravoszláv egyház maga, amely szinte a lengyelség Moszkvához láncolásának pillanatában megkezdi a katolicizmus gyengítését a római egyházzal egyesült görögkeletieknek, az u.n. görögkatolikusoknak erőszakos leválasztásával és az orthodox egyházba való bekebelezésével. Ezt a katolicizmus elleni harcot mindaddig folytatja, míg a vérző katolikusság könnyű prédájává nem válik Moszkvának. Romániában a helyzet fordított, ott az orthodoxia van túlnyomó többségben, amellyel szemben mintegy 24%-nyi egyéb — római katolikus, görög katolikus és protestáns — keresztény kisebbség áll. Itt a taktika az, hogy előbb a román orthodox egyházat fűzték szorosan hozzá az orosz orthodox egyházhoz, s a kisebb keresztény kategóriák felszámolását ez indította meg. Ez a felszámolás — amely egyébként itt is a mintegy 8%-nyi görög katolikusságnak Rómától való elszakításával és az orthodox egyházba való bekebelezésével kezdődött — annyival készségesebb volt, mert mind a görög katolikus, mind a római katolikus, mind a protestáns kategóriák túlnyomórészt magyarokat jelentettek az orthodox vallású románsággal szemben. A román orthodox egyház súlyos csapásai után aztán megindult a bolsevista likvidálás a paralizált görögkatolikusság után most már a 9%-nyí római katolikusság felszámolására, amely a papok, szerzetesek és apácák deportálásával folyik most már teljesen nyíltan és irgalmatlanul. A vasfüggöny mögötti különböző kisebb-nagyobb protestáns: és egyéb töredékeken, a túlnyomórészt német evangélikusokon, reformátusokon, unitáriusokon, huszitákon, baptistákon, adventistákon és egyebeken, valamint a mohamedánokon, zsidókon és felekezetnélkülieken — összesen mintegy 35-40 millió lélek — kívül, mintegy 45 milliónyi orthodox (szerbek, bulgárok, macedónok, románok, ruthének„ ukránok) mellett körülbelül 60 milliónyi katolikus (németek, lengyelek., csehek, szlovákok, magyarok, horvátok) él. Létszámban legnagyobb a lengyel katolikusság, erőben és harckészségben azonban a magyar bizonyult legnagyobbnak, s ennek éveken át tartott elkeseredett küzdelme, amely hosszú időn át foglalkoztatta a világközvéleményt, Magyarország hercegprí260

másának, Mindszenty József bíborosnak világhírűvé vált alakjával kapcsolódott elválaszthatatlanul egybe. A kereszténység elleni stratégiájában Moszkva Magyarországon is a felekezeti ellentéteket építette bele s mivel ott orthodox vallás nincs, a protestáns egyházakat szemelte ki arra a célra, hogy a katolicizmus elpusztításához a pionír-munkát elvégezzék. A moszkvai taktika egészen képtelen vállalkozásnak látszott, hisz a magyar protestantizmus nem volt sem szláv, sem orthodox, sem probolsevista, hanem magyar, nemzeti és antibolsevista, s mégis, a moszkvai taktika majdnem bevált, A Magyarországon akkor már évtizedek óta tartó vallási jelszavakkal vívott, de valójában hatalmi csata zajában az egyébként nacionalista protestáns tömegek és a nemzeti erőt bénító szembenállást egyre nyugtalanabbul és elégedetlenebbül figyelő fiatalabb protestáns lelkészgeneráció egy ideig nem vették észre, hogy a katolicizmushoz való viszony és a katolicizmus elleni taktika követelményeit merőben megváltoztatta a közös és immár e x i s z t e n c i á l i s keresztény és nemzeti veszély, viszont a magasabb protestáns klérusnak politikai hatalomra törő része, amely az ország romjainak égő zsarátnokában kitűnő alkalmat látott az ősi ellenfél elevenen való elégetéséhez, hajlandó volt odaadni magát eszközül a rivális hatalmának megsemmisítéséhez, annyival is inkább, mert a katolicizmus felszámolásának első éveiben az államhatalom a zsidók mellett főleg protestáns kezekben volt. Ennek az álláspontnak természetesen magában az egyetemes konventben is voltak ellenfelei, s a protestáns tömegek magatartásában a fordulat akkor következett be, mikor az országban valláskülönbség nélkül általános tiszteletnek és tekintélynek örvendő Ravasz László református püspök, nem bírván megállítani ezt a végzetes tendenciát, otthagyta az egyetemes konventet és lemondott püspöki méltóságáról. Ravasz László lemondása egyszerre felbolygatta a protestáns tömegeket s a tisztánlátást Ordass Lajos evangélikus püspök fogságra vetése is elősegítette. Bár Ravasz püspök visszavonulása után a protestáns konvent kormánytámogató politikája egyre nyíltabbá és eltökéltebbé válik, a probolsevista magatartás fő reprezentánsa a Ravasz László he261

lyét elfoglalói Bereczky Albert gyors ütemben kevesedmagára marad, s az ország protestáns tömegei, szinte zárt kötelékekben, nemegyszer lelkészeik vezetése alatt zárkóznak fel egymás után a nemzetet és vallást akkor már kétségbeesett elkeseredéssel folytató önvédelmi harchoz, Mindszenty hercegprímás katolikus hadserege mellé. S ez a harc nemcsupán veszélyes volt, nemcsupán hősihalottakat és mártírokat követelt a katolicizmus részéről, hanem nemzeti harccá szélesedett, mint ahogy a támadás is a nemzet ellen irányult a katolicizmuson keresztül, s hogy ez a harc mennyire nemzeti küzdelem volt, azt nem egyszer fejezték ki a százezres tömegek vallási demonstrációi alkalmával az oltáriszentséget vivő katolikus főpap után közvetlenül menetelő evangélikus és református tömegek néma és dacos sorai. Hogy a katolicizmus és bolsevizmus szembenállása éppen Magyarországon robbant ki olyan heves összeütközésben olyan elkeseredett szívóssággal a vasfüggöny mögött, annak különleges okai vannak, s a tünet megértéséhez ezekkel az okokkal tisztában kell lenni. Azt a különös tünetet, hogy egy politikai küzdelem középpontjába éppen a katolikus egyház és annak egy bíborosa kerül, csak az tudja megérteni, aki tisztában van nemcsak azzal, hogy az akkor már teljesen lefejezett magyar népnek igazán antibolsevista és igazán bátor világi vezérei nem voltak, hanem azzal is, hogy a magyarság vallásos és konzervatív alaptermészetén kívül a katolicizmus a magyar államiságnak és a magyar nacionalista érzületnek is integráns része, amelyben kivételes helyzetet tölt be. Ez a helyzet nem abban domborodik ki igazán, hogy a magyar népoktatást csaknem kétharmad részben a katolikus egyház látta el, vagy hogy az agrár és kispolgári tömegek Magyarországon oly nagy erőt jelentő kategóriái is a katolikus egyház vezetése alatt állottak és a katolicizmus elnyűhetetlen erejét jelentették. Mégcsak nem is abban, hogy gazdag volt, hiszen ezek elvégre csak katolikus kihatást jelentettek, hanem elsősorban és mindenekelőtt abban, hogy lényege kielemezhetetlenül és szétválaszthatatlanul bele volt szőve mind a magyar történelembe, mind a magyar alkotmányba, ami annyit jelent, hogy a katolicizmus nemcsupán vallást és egyházat jelentett Magyarországon, hanem 262

az országot és a nemzetet magát, s így az valahogyan mindenkié volt Magyarországon, egy kicsit még a protestánsoké i s . A vallási és nemzeti ereklyeként egyaránt tisztelt csaknem ezer esztendős közjogi szimbólumnak, a magyar Szent Koronának, valamint az első magyar király közel ezer éven át épségben megmaradt jobbkezének kultusza és az a különleges és sehol máshol meg nem található magyar Mária-tisztelet, amely az Üdvözítő anyját Magyarország Patrónájá-nak, Magyarországot pedig már 900 éve Mária országának tekinti, a magyar katolicizmust hihetetlen mértékben feltöltötte nemzeti elemekkel s ezt a főpapság olykor oly intenzív katonai,4 diplomáciai és belpolitikai részvétele a nemzet életében annak mindenkori története folyamán méginkább elmélyíti. A magyar ember azt tanulja történetéből, hogy harcoknál, küzdelmeknél, emelkedéseknél és bukásoknál, hol mint hadvezér, hol mint kancellár, hol mint diplomata, hol mint bűnös királyt megfékező bíró, vagy az alkotmányt és szabadságot védő hatalmasság ott áll, hol páncélban, hol reverendában, hol karddal, hol kereszttel a magyar főpap nemzete történetének úgyszólván minden lapján. Még erősebbé teszi a magyar nacionalizmus katolikus vonásait az ország népének kivételes bensőséges és a vallási fegyelmet messze túlhaladó ragaszkodása a Szentszék iránt, aminek évezredre visszanyúló történelmi és éppen ezért kiirthatatlan gyökerei vannak és onnan erednek, hogy ennek a furcsa, fajban, nyelvben, lelkületben az európai népektől teljesen elütő, szentimentális és lírai hajlandóságú ugor-török népnek irányában alapjában véve mindig barátságtalan nyugateurópai világ részéről igazán jó emlékei csak a Szentszéktől vannak. II. Szilvesztertől kapták Kr.u. 1000-ben koronájukat. Teljes magukra hagyatottságukban elszenvedett nagy nemzeti katasztrófájuknak, az évszázadokon át tartó törők inváziónak kezdeténél és végénél egy-egy pápa rokonszenves alakja áll. Az egyik III Calixtus, aki 1456-ban az európamentő nagy nándorfehérvári5 magyar győzelmet a világ 4

A prépostok és apátok hosszú sora mellett 12 magyar püspök esett el a harcmezőn, mint katona, és 10 lett politikai mártír. 5 Nándorfehérvár félezer éven át volt a legfontosabb déli magyar végvár. Ma Belgrád néven Jugoszlávia fővárosa. Az emlékezetes csatát 165.000 ember

263

összes harangjainak meghúzatásával köszöni meg nekik, a másik XI. Incze, aki takarékosságból elődjének reverendáit hordja, de 400.000 aranyat rak össze és utal ki Magyarország felszabadítására a török alól 1686-ban.6 A versaillesi béke utáni külpolitikai megalázottságukban és mérhetetlen nyomorúságukban és elhagyatottságukban XV. Benedek az első külföldi hatalom, aki diplomáciai kapcsolatokat teremt a kétségbeesett magyarsággal, hogyne vetette volna hát most is minden reményét szorongattatásában XII. Piusba? De mindezeknél is nagyobb oka a katolicizmus nemzeti jellegének és jelentőségének a magyar világban az hogy a katolikus egyház a magyar állam életében egészen a legutolsó évekig az ország egész alkotmányos felépítését átható közjogi szerepet töltött be. Az ország katolikus, tehát vallásos jellegű királyság volt,7 amelyben a magyar egyházfejedelem, az esztergomi érsek nemcsak az első egyházi, hanem a miniszterelnököt is megelőző első és ősi á l l a m i méltóság is volt, ő volt az ország első zászlósura, aki a király és a nádor után következett. Megtagadhatta a törvénytelen király megkoronázását,8 mert a király koronázása jogilag csak akkor volt érvényes, ha ezt az esztergomi érsek végezte, kiátkozhatta az alkotmányt nem tisztelő királyt,9 börtönbüntetést róhatott ki a királyra,10 s bár ezek a régi jogok elavultak, a magyarság szemében a hercegprímás mégis az ország első embere, az esztergomi püspöki vár félelem nélküli katonája s a királytalan nemzet és a törvénytelen kormány alatt élő ország igazi vezére. A magyar hercegprímás harca és ellenállása a Moszkvából irányított kormány bolsevizáló törekvésével szemben tehát nem csupán egyházi attitűd, s a nemzet felzárkózása mellé nem csupán vallási harcolta, s egyike volt a középkor legnagyobb euröpai ütközeteinek. III. Calixtus pápa intézkedése óta vált általánossá a déli harangszó. 6 XI. Incze 400.000 aranya nem az egyedüli, amit a pápák Magyarország felszabadítására adtak. Elődei különböző tételekben közel egy milliót adtak a Habsburgoknak erre a célra, ezek azonban ezeket a pénzeket másra használták fel. 7 A magyar király címe: Magyarország Apostoli Királya. 8 Az ország történetében háromszor meg is történt. 9 Ez is többször megtörtént. 10 Ez is többször megtörtént.

264

jellegű megnyilatkozás, hanem a régi és igazi Magyarország világi jellegű, nemzeti és politikai és alkotmányjogi küzdelme is egyben a Moszkva által teremtett újjal. Csak aki ezeket tudja, tudja megérteni és megfelelően értékelni a magyar eseményeket, mert csak az látja, hogy mit jelentett az amúgyis gyűlölt háború utáni rezsimmel szemben a hercegprímás magatartása,11 akinek szavára nemcsak az ország katolikus lakossága, hanem mint az uratlan nemzet történelmi jogon vezetőjére csakhamar protestáns magyar tömegek is hallgattak és mozdultak. Ez hát Mindszenty bíboros mozgalmának háttere és ez a szituáció és lehetőség kapott ebben a kemény, elszánt és törhetetlen, 67 kardos-páncélos érsek-elődjéhez mindenben méltó emberben, papban és magyarban alkalmas személyt a nevelés és oktatás szabadságáért, a családért, a vallásért, a kereszténységért és a nemzetért indított harchoz. Miután a protestantizmus felhasználására irányuló kormánytaktika nem érte el kitűzött célját, Mindszenty bíborost rajtaütésszerűén el kellett fogni, kínzásokkal előbb lelkileg, majd testileg is ronccsá tenni, és katonai és rendőri riadó-készültség mellett elítélni. Harca az utolsó még potens anti-bolsevista erő harca volt 130 millió ember megrendült világában, és vele és a magyar katolicizmus megroppanásával az utolsó antibolsevista erőgóc lazult katasztrofálisan szét a vasfüggöny mögött.

3. Miután a totális bolsevizmust előkészítő és bevezető félkommunista "népidemokratikus" rezsimek előkészítő uralma alatt lefolyt "tisztogatás" során a vasfüggöny mögötti társadalmak kiszolgáltatottsága és védtelensége teljessé vált, egymás után vette 11

A hercegprímás éles ellentétben és belpolitikai harcban állott a Nagy FerencVarga Béla féle "népidemokratikus" kormányzattal is. Az ellene folyó hajszát már ezek kezdték, még 1947 tavaszán, amikor a Nagy Ferenc vezetése alatt álló kisgazdapártnak a vallásoktatás megszüntetése tárgyában benyújtott törvényjavaslatát a hercegprímás által létrehozott országos tiltakozás elbuktatta. A törvényt aztán 1949 szeptemberében hozzák meg a kommunisták

265

át uralmát az egyes országokban a teljes és nyílt bolsevizmus a maga egész megrendítő brutalitásában. A középosztály, a kispolgár és paraszt sterilizálása után most már nincs szükség a Szovjeterőszak eddig egyetlen társadalmi bázisára a kommunista és szociáldemokrata ipari munkásságra sem a különböző gúzsbakötött államokban, most már a párt és a terrorszervezetek tökéletesen elegendők, s ezzel megkezdődik az ipari munkásság kioktatása is: arról, hogy mi a bolsevizmus. Egy kapitalista korszakban ismeretlen és elképzelhetetlen méretű és folyton növekvő munkás kizsákmányolás indul meg, s amilyen tempóban hajszoljak a munkakapacitást felfelé, olyan tempóban szedik el a munkástól munkájának gyümölcséből mindazt, ami életének fenntartásához nem feltétlenül szükséges. A munkáshajsza indoklása cinikus, gálád és kivédhetetlen: "Tiéd a gyár, magadnak dolgozol", "Tiéd az ország, magadnak építed". Ha tehát nem dolgozol inad szakadtáig, a társadalomnak és az országnak vagy az ellensége, s ennek következményeit viselned kell. A munkás egy meggondolatlan kezdet és egy sunyi logika ledobhatatlan bilincseibe kerül, s élete attól kezdve vergődés. A munkakapacitás kicsisége tehát: hazaárulás. Azt viszont, hogy mi a "nagy" és mi a "kicsi", a kormányzat állapítja meg, s a kormányzatnak az "országépítésben" semminő kapacitás nem elég. A munkateljesítmény átlagát, a "normát", vagyis azt a kapacitást, amellyel az állampolgári érték kezdődik, s amely alatt már a hazaárulás következik, folytonos versenyekkel hajszolják felfelé, tervszerűen kihasználva egyesek ambícióit, S a hajszát nem lehet abbahagyni, mert aki ezt megkísérli a "népidemokrácia" ellenségévé válik. Ennek büntetése pedig fogság, deportálás, kényszermunka. A bérek terén a helyzet ugyanez. A bérek, bármilyen alacsonyak és nyomorúságosak is a nyugati országok munkabéreihez képest, aránylag a legmagasabbak helyi viszonylatban, magasságuk azonban csak illúzió, mert a bolsevísta állam örökké gyűjtéseket, kölcsönjegyzéseket rendez, bizonyos célokra. "Önkéntes megajánlásokat" kér. A jegyzést mindig és mindenütt egy erre a célra "preparált" párttag kezdi, és jaj annak, aki a "népidemokrácia" közérdekű kezdeményezését a. legnagyobb lelkesedéssel nem teszi magáévá, aki vonakodik, avagy aki szűkkeblűt az rög266

tön a "népidemokrácia ellenségeihez" való tartozás gyanújába esik, s ez a gyanú katasztrofális következményeket jelent.12 De katasztrofális következményekkel jár az is, ha valaki nem látogatja szorgalmasan a kommunista propaganda szemináriumokat, vagy nem tanulja meg az ott feladott leckéket, amiket számonkérnek. Egyéni antibolsevista vélemény nincs, vita életveszélyes volna,13 mert aki tagadásba merné venni a kommunista tanok helyes, igaz és egyedül üdvözítő voltát és ellenkező véleményt merne nyilvánítani, az mint "reakciós" vagy "fascista" a legszörnyűbb sorsnak nézne elébe. Sztrájk a népi-demokráciában nincs és elképzelhetetlen is volna, hiszen ki ellen sztrájkolna a munkás? Az állam ellen, ami az "övé"? S mivel parlament sincs, ahol tiltakozni lehetne, és bíróság sincs, mert mindenütt népidemokrata bírák ülnek és népidemokrata törvények szerint ítélkeznek, a munkás tökéletesen és védtelenül ki van szolgáltatva és nincs más lehetőség számára, mint a vak engedelmesség. Panaszkodni, vádolni még külföldön, nemzetközi szerveknél sem lehet, mert a panasz ellenében a kormány azonnal képes produkálni százezer, vagy akár ötmillió aláírást, ha kell, amely bizonyítja, hogy a panasz és a vád hazugság és a "népidemokrácia" ellenségeinek mesterkedése. A kétségbeesés egyes megmozdulásainak csak a fejeit kell likvidálni színpadias bírói eljárások útján, ahol az előzetesen borzalmasan megkínzott vádlottak a megváltó halál jutalmáért engedelmesen beismernek mindent, a többit elintézi az állam szempontjából leggazdaságosabb büntetőintézmény, a kényszermunka. A kényszermunkatáborokban szenvedő és pusztuló rabszolgák száma megrendítő. A nyílt bolsevista kormányzatok bevezetése előtti "népidemokratikus" előkészítő időkben a kényszermunka túlnyomórészt Oroszországba való deportálást jelentett, s ennék arányait 1946 végéig a hozzávetőleges, de teljesen megbízható számok mutatják: 12

Sőt a felajánlás összege felől a munkás legtöbbször nem is dönthet, mert azt a hetibér bizonyos százalékában, vagy bizonyos mennyiségű díjazás nélküli túlóra vállalásában a tömeg "egyhangúan" állapítja meg. 13 Vitákat rendeznek, de csak elméleti részletkérdésekben, A kommunizmus elfogadása a priori alapfeltétel.

267

A balti államokból ........................... 1.500.000 Romániából „.„...............„.....„„..„„... 1.000.000 Magyarországról ...„....._.......„......„„. 800.000 Csehszlovákiából .._._.„„„....„„...„..„... 20,000 A Romániából és Csehszlovákiából deportáltak tekintélyes része magyar. A nyílt kommunista kormányzatok bevezetése után a kényszermunka büntetések végrehajtása már túlnyomórészt hazai területen történik, s ennek adatai nem kevésbé megrendítőek. A romániai kényszermunka táborokban az UN becslése szerint körülbelül 250.000 ember sínylődik, s ebből 30.000 értelmiségi, akiket napi 20 órai munkában a Duna-Feketetengeri csatornaépítésénél foglalkoztatnak. A román kényszermunkások tekintélyes része magyar, különösen sok belőlük a katolikus lelkész és szerzetes. Magyarországon 95 kényszermunkatábor működik, s az itt pusztuló áldozatok száma meghaladja a 270.000-et, akikből 10.000 szerzetes, 50.000 egyetemi és középiskolás diák, cca. 50.000 idősebb, túlnyomórészt nyugdíjas korban levő értelmiségi. A formálisan kényszermunkára hajtott 270.000 emberen kívül azonban gyakorlatilag kényszermunkás rabszolga lett az egész mezőgazdasági és ipari munkásság, mert ma már sem munkasem lakóhelyét nem hagyhatja el hatósági engedély nélkül egyetlen munkás sem. Bulgáriában mintegy 250.000 dobrudzsai török és bulgár deportálton kívül 30 kényszermunkatáborban mintegy 70-80.000 deportált kényszermunkás van rabszolgaságba taszítva, Csehszlovákiában az internáltak száma mintegy 350.000 és ezeknek meszsze túlnyomó része magyar, német és szlovák. Lengyelországban a kényszermunkatáborok száma 20 és 25 között van s a rabszolgák száma meghaladja az 50.000-et.14 Ezekhez a számokhoz jönnek még a három vesztes kisállam Magyarország, Románia és Bulgária mai napig haza nem bocsátott hadifoglyainak százezrei, már amennyiben még egyáltalán életben vannak több, mint egy évtizedes borzalmas rabság után...

14

A fenti felsorolás az 1951-i állapotot tükrözi vissza.

268

Íme a kép a vasfüggöny mögött menthetetlenül süllyedő világról, amely nem a háború, hanem a g y ő z e l e m egyenes és közvetlen eredménye, és az eddig immár hat milliót meghaladó számú fehér ember irtózatos sorsáról, amely nem annyi, mint a háborús propaganda "hat millió" zsidója volt, hanem húszszor annyi. A nácibestialitások valóságos méretei jelentéktelenné törpülnek ezek mellett a szörnyű tények mellett, amelyek pedig csak kísérő hátterét jelentik a győzelem után és a győzelem alapján elkövetett akasztások, golyó általi kivégzések. halálraverések és rugdosások, elevenen való megcsonkítások és borzalmas és elmondhatatlan kínzások égbekiáltó mennyiségének. És mindennek bűne és felelőssége Isten és a történelem előtt a "győzelmet" terheli. Mert aki az oroszlánok vermébe taszítja embertársát, ne az oroszlánokat átkozza pusztulásukért. Százmilliók ellen, s ezen át az egész európai emberiség ellen egy kollektív bűntény történt olyan grandiózus méretekben, amire példa az emberiség történetében nincs, s ezért a bűntényért eddig még senkit sem állítottak bíróság elé...

269

A JELEN VÁLSÁGA Mondottam: Ember, Küzdj és bízva bízzál. Madách

271

XIII. KELET ÉS NYUGAT Mindaz, amit eddig szakadozottan és elnagyoltan, de a lényeg teljességének igényével előadtunk, a múltat jelenti a nagy európai tragédiában. Erről a tragédiáról azonban kivétel nélkül mindenki érzi és látja, hogy nincs befejezve. Két borzalmas háború és két tragikus győzelem vetésének véres aratása még csak most következik. A dráma most fog lezárulni és ebben a lezáródásban válik majd a tragédia igazán teljessé, s jelenünk válsága: ez. Ezt a válságot mindenekelőtt a tökéletes zűrzavar s szinte teljes áttekinthetetlenség jellemzi, és éppen ezért a jelen válságáról még csak megközelítően is átfogó és némi rendszeribe foglalt képet adni szinte lehetetlen feladat. Ha azonban mégis meg akarná ezt kísérelni a rendező ösztön, az ilyesféle munkát a torz és zűrzavaros Európa-képletnek, mint kollektív és globális egésznek kollektív és globális k ü l s ő fenyegetettségének felvázolásával kellene kezdeni, tehát annak az ijesztő körülménynek megtárgyalásával, hogy a politikai, világnézeti és társadalmi vonatkozások bonyolult belső európai szembenállásán túl, ez az egész feszült és marakodó komplexum kívülről fenyegetve van, Európa egyetemes fenyegetettsége Európán kívüli erők részéről nem új dolog, hanem csaknem olyan régi, mint a kontinens maga. Sőt az sem új dolog, hogy ez ellen a globális és egész Európára irányuló fenyegetés ellen a Kontinens, néhány elszigetelt esetet kivéve, soha még globálisan nem volt képes védekezni. A világ legkulturáltabb és legcivilizáltabb kontinentális közössége soha még nem volt képes eljutni az intelligenciának arra a fokára, hogy különbséget tegyen a partikuláris belső perpatvarok és a globális, az egész kontinensre ható külső támadások fontossága között. Sőt, mint ezt éppen a legutolsó példa is mutatja, éppen európaiak vontak nem egyszer belső konfliktusaikba külső, Európaellenes erőket bele. A kontinens egyeteme soha még nem volt képes megérteni, hogy ha a széleket kontinensen-kívüli erők támadása éri, ez nemcsak a széleken lakó népek ügye, hanem a kontinens egészéé, s 273

ezek ellen a támadások ellen a kontinens egésze együttes erőfeszítéssel tartozik védekezni. Nagy Károly európaszervező művének gyors szétesése óta, tehát a nemzeti államok kialakulása óta lefutott évezred folyamán egy-két elszigetelt esetet kivéve, amikor a Szentszék hallatlan erőfeszítésekkel közös európai vállalkozásra tudta megmozdítani a kontinens néhány nemzetét, a közös érdeket, az egyetemes kontinentális feladatokat különösen éppen a védekezés terén következetesen mindig elbuktatta a pillanatnyi és partikuláris érdekek előtérbe kerülése, amelyek számára mindig fontosabb volt a Ma zsákmánya, mint a Holnap biztonsága. És pontosan ez az elkedvetlenítő helyzet napjainkban is.

1. A nagy eurázsiai komplexum tengerek patkójába szorított nyugati csücske, amit a mediterrán központú antik világ elsüllyedése óta E u r ó p á n a k nevez és érez a kategorizáló ösztön, kelet felöl teljesen nyitott Ez a földrajzi körülmény hozza magával, hogy a kontinens fenyegetettsége a történelem folyamán mindig keleti irányból jött. A népvándorlás korának lezáródása és e földrész végleges megszállása óta Európát szinte szünet nélkül ostromolják az Európa-fogalmon kívül rekedt népek, amelyeket az eurázsiai belső tér rémségeitől és a rettentő távolságok bilincseitől való iszonyat állandóan az óceánok partjai felé hajszol. A nyugatnak zúduló erő hullámai természetesen az európai Európa1 keleti peremén élő nemzeteket és országokat csapkodják, ostromolják állandóan, s ennek a szüntelen ostromnak felfogása a nagy kontinentális "Ostmark" népeinek tragikus feladata és szerencsétlen sorsa volt. Az igazi, tehát történelmileg és kulturálisan is Európának nevezhető terület keleti határsávján, a szia? Kelet és nem-szláv Nyugat közti nyugtalan térben két nép helyezkedett el nyugati konstrukcióban és élt hátát Nyugatnak megvetve ezer esztendő 1

Az "európai Európa" nem azonos a földrajzi Európával. Az európai Európa: Nyugat, és ez valahol a 28. és 30. hosszúsági fokok között végződik Greenwichtől keletre.

274

ostromállapotában, úgyszólva szüntelen harcban: a nagy keleti kapu északi szárnyán a lengyel, déli szárnyán a magyar, A Kelet temérdek kisebb-nagyobb inváziós kísérletének sorából méreteinél, makacsságánál és veszélyénél fogva három emelkedett ki az ezer esztendő során, mint olyan, amely nemcsak politikai, hanem faji és kulturális támadást is jelentett egyben, a tatár, a török és az orosz. A tatár-veszély a 13., 14. és 15. századokat tölti ki, és a csaknem két és fél évszázadon át tartó, újra és újra megismétlődő ostrom minden terhe és borzalma a magyarokra és lengyelekre zúdul. Mind a két nép a háta mögötti Európától kér és vár segítséget és mind a kettő hiába. Dzsingisz és fia Ogatáj kánok uralkodása idején a tatárok átlépik az Ural-vonalat és a földrajzi értelemben vett Európa keleti részének országait2 rendre legázolva mintegy 25 esztendős előnyomulás során elérik a nyugati világ szélét. Mikor már hajladoznak a fák a tatár-vihart megelőző roppant szélroham nyomása alatt, amely riadt és megtépázott kis népek roncsait sodorja be a Kárpátok által védett magyar medencébe, 1240-ben IV. Béla, az akkori magyar király leveleket ír Európa minden uralkodójához. A teljesen negatív válaszok sorában az egyetlen "eredmény" a 71 éves öreg pápa, az akkor már utolsó napjait élő súlyosan beteg IX. Gergely levele, amelyben Isten oltalmát kéri a magyar népre. "Nisi verba", "csak szavak" olvassuk a magárahagyott nép magára hagyott királyának rezignált sóhaját 700 esztendő messzeségéből. Jött az első és legborzalmasabb roham. A tatár Ogatáj főkán legidősebbik fiának, Batunak fő-vezérsége alatt három hadoszlopban, szinte az egész keleti kapu szélességében támadott. A középső oszlop, a főerő, magának a fővezérnek a parancsnoksága alatt Magyarországra, a jobb szárnyon támadó északi oszlop Lengyel2

A földrajzi Európa keleti részét (a mai Oroszországot), ezidőben három jelentékenyebb országon kívül egymással marakodó apró orosz fejedelemségek hosszú sora töltötte ki. A három jelentékenyebb ország volt: A középVolga és az Ural között elterülő Nagy-Magyarország (a magyaroknak csak kisebbik fele jött a 9-szd végén a Kárpát-medencébe, a zöm a mondott helyen alapított egy 1234-ig fennálló államot), Nagy-Bolgária (a magyarokkal rokon bolgárok esete ugyanez) és délen Kunorszag. Az orosz fejedelemségek közül a kievi, moszkvai és susdali voltak jelentősebbek.

275

országra, és a balszárnyon támadó déli oszlop a Balkánra zúdult, majd Lengyelország és a Balkán legazolása után ez a két oszlop is Magyarországot vette közre. A nem egészen egy esztendeig tartó élet-halálharc alatt a magyarságnak több, mint egyharmadát irtották ki és az ország pusztasággá vált. A Belső-Európát védő gát felszakadt, s az út a tatárok előtt teljesen nyitva állt nyugat felé. A Gondviselés végzéséből azonban 1242 tavaszán Ogatáj főkán meghalt, s a roppant birodalom egyes részeit vezető négy fia seregeivel együtt sietve hazatért a trónöröklés kérdésén összeveszni, és Európát e z a v é l e t l e n mentette meg történetének legnagyobb borzalmától. A nyugati világ még csak a veszély méreteinek sejtelméig sem jutott el. Magyarország közvetlen szomszédságában is egykedvűen tértek napirendre a dolog felett, amelyet mindössze egyetlen mondattal regisztrált a kor riportere, a jámbor altaichi bajor szerzetes: "A magyar királyságot, miután Isten kegyelméből 350 esztendeig fennállott, ebben az évben a tatárok megsemmisítették". Sőt, nyugat nem állt meg az egykedvű közömbösség mellett sem. Az osztrák herceg, Babenberg Frigyes a tatár-magyar viaskodás tetőpontján hátbatámadta a szorongatott országot, és az egész nyugati részt végigrabolva és végigpusztítva elvett, és hercegségéhez csatolt három nyugati vármegyét. És hogy betetőzze művét, a Duna-vonal áttörése után menekülő királyt, a tatár katasztrófáig a korabeli Európa egyik leggazdagabb uralkodóját, akinek apja 23 évvel azelőtt saját költségén külön magyar kereszteshadjáratot vezetett a Szentföldre, s akinek nagyapja a British Múzeumban őrzött magyar "királytükör" tanúsága szerint évi 22 millió ezüstdenár jövedelmet tudhatott a magáénak, és aki most szorongatott helyzetében koronáját és családi kincseit akarta elzálogosítani kölcsönért egy új hadsereg felszerelésére, a herceg osztrák területre csalta, mindenét elvette és tépett kis csapatával együtt kikergette tartományából,

276

Magyarországnak kizárólag a maga erejéből kellett a pusztulás mélységeiből felküzdenie magát, hogy a most következő két évszázados tatár nyomást feltarthassa.3 Ugyanez a sorsa a lengyeleknek is. I. Ulászló, I. Kázmér, majd a Jagiellók keletről, nyugatról egyaránt fenyegetve védik országukat, és Európát, a tatár ellen, s ebben a harcukban csak az ugyancsak szorongatott Magyarországra támaszkodhatnak. A 14. szd. második és a 15. szd. első felének, I. Károly magyar és I. Kázmér lengyel királyok szövetségének, majd Nagy Lajos magyar király lengyel királyságának, a rövid életű magyar-lengyel perszonáluniónak, majd ezt követőleg Nagy Lajos leányának, Szent Hedvignek lengyel trónra jutásának kora ez, a kor, amikor Belső-Európa a renaissáncé lázában ég, és Petrarca szonettjei, Donatello szobrai, Fra Angelico képei, Boccaccio novellái, a Prágában ezidőtájt alapított első német egyetem, majd aztán Leonardo da Vinci, Michelangelo Buonarotti, a könyvnyomtatás, az iránytű meg a felfedezések és gyarmatosítások feletti izgalmában sem ideje, sem kedve, sem pénze nincs a nyugati világnak arra, hogy ennek a kultúrmunkának a zavartalanságát és védelmét biztosítsa, így aztán az európai kulturális fejlődés védelmének és biztonságának minden véres terhét a két határőr országnak kellett viselnie. Ennek a kulturális erőfeszítésnek a meglátására azonban a mai napig sincs Nyugateurópának szeme. A tatár-veszély 200 esztendei hiábavaló ostrom után még össze sem omlott véglegesen, mikor Kultúr-Európa délkeleti frontszakaszán máris új veszély jelent meg, a tatárénál is hatalmasabb: a török. Nagy Lajos magyar király keleti haderejének, az erdélyi hadaknak még állandó készenlétben kell lenniők és véres harcokat kell vívniok a félévezreddel azelőtti magyar "lovasviking" hadjáratokra emlékeztető tatár beütések leküzdésére, amik a 14. szd derekán a litván és: o r o s z s z ö v e t s é g g e l felerősödött tatárság részéről különösen hevesek és veszélyesek voltak, mikor a Balkán déli csücskében 1334-ben megjelent török rohamos balkáni terjeszkedése során alig több, mint egy ember3

A tatárok elleni küzdelem IV. Béla, V. István, IV László, I. Károly, I. Lajos és Zsigmond királyok alatt 1241-1435 között állandóan kiújul. A tét állandóan a magyar birodalom keleti "Ostmarkja", a mai Románia és Besszarábia.

277

öltő alatt már elérte a magyar birodalom balkáni tartományainak4 határát, és ezzel kezdetét vette az a háromszáz éven át tartó harc, amely a magyarságot csaknem teljesen felmorzsolta. A török veszélyt illetően Belső-Európa magatartása azzal kezdődik, hogy előbb a nápolyi királyság, majd azután az ezidőben földközi-tengeri nagyhatalmat jelentő Velence, utána a német-római császár fenyegető magatartása a tatár—litván— orosz szövetséggel folytatott háborúk következtében amúgyis erősen igénybevett magyar birodalmat megakadályozza abban, hogy a kis balkáni népek kezdeti védelmi erőfeszítéseit hathatósan támogassa. S mire a keleti és nyugati konfliktusok elintézése után lélegzethez jut, ezek a népek, néhány évtized alatt elvéreznek az aránytalan és egyenlőtlen harcban és csak a balkáni magyar tartományokhoz közeleső töredékek tudják ideig-óráig elkerülni a török megszállást. Az 1377-ben lezajlott első török-magyar fegyveres összecsapástól az 1686-ban meginduló felszabadító hadjáratig a magyarság a háta mögött biztonságban élő Nyugat-Európától valami egységes ás említésre méltó segítséget nem kap, pedig 150 esztendőn keresztül a Balkánon szinte szüntelenül folyó háborúja után (1377-1521) amely hat egymásután következő magyar király számára jelent egyre súlyosodó terheket és gondokat, a második 150 esztendőn keresztül már nem a Balkánon, hanem BelsőMagyarországon, magában a Kárpát-medencében harcol folytonosan tért vesztve, folytonosan gyengülve, fogyva, pusztulva, kétségbeesetten. Ez alatt az idő alatt az egyre közvetlenebbül fenyegetett német birodalmi rendek pénzsegélyén, az u.n. "Türkenhilfe"-n, valamint a Szentszék pénzáldozatain kívül senki a török veszedelemmel nem törődik, viszont a pénzsegélyeket a magyar királynak hovatovább már csak címét viselő Habsburgok kilencven százalékban a magyarországi török háborúk helyett saját magáncéljaikra használják fel. Sőt, hogy Belső-Európa szinte már törvényszerű hátbatámadó magatartása teljes legyen, a török által lekötött és fogyadozó magyar erő tragikus helyzetével visszaélve, 4

A Magyar Birodalom balkáni tartományai voltak: a mai Észak-Bulgária, ÓSzerbia északi része (Macsó, Só, Ozora, Szörény), Bosznia, Hercegovina, Dalmácia, Tengermellék és Horvátország.

278

a Habsburgok egyre erőszakosabban a még szabadnak maradt magyar területeknek a Birodalomhoz való csatolására törekednek, s így valósággal rákényszerítik a magyarságot, hogy az, az állandó török nyomással a hátában egyetlen évszázad alatt hatszor (1606, 1619-22, 1623-24, 1626, 1644-45, 1673-86) viseljen függetlenségi háborút ellenük, pusztító és zsaroló politikájuk és a közönyük, tehetetlenségük és nemtörődömségük miatt elpusztult nagy magyar birodalom roncsainak a német birodalomhoz való csatolása ellen. A török elleni évszázados háború terhét csak a lengyelek osztják meg a magyarokkal, sőt veszik át annak irányítását a magyar kimerülés idején a 17.szd-ban egy évszázadra, A magyar származású Báthory István lengyel királytól Szobieszki János lengyel királyig terjedő évszázad legutolsó lengyel haditénye Bécs felszabadítása 1683-ban a roskadozó magyar gáton akkor már átcsapott töröktől. A tény, hogy a török 300 év alatt Nis-től Bécsig tudott eljutni, végre felrázza Európát, s 1686-ban végre megindul egy európai vállalkozás a török hatalom felgöngyölítésére. Egy európaközi kereszteshadjárat ez, az egyetlen háromszáz év alatt, amelyben a kontinens több állama részt vesz és amelynek mozgatója és pénzelője a pápa: XI. Incze. A magyar frontszakasz a Balkánig így felszabadul, de az északin tovább tart a török-tatár szövetség ellen a harc, sőt máris megjelenik a lengyel fronton a harmadik keleti veszély: az orosz. A tatár és török küzdelmek félezrede alatt a lengyelség is kimerül már, s az újonnan jelentkező veszély európai jellegének felismeréséhez megint évszázadok kellenek, mert lám, a magyarok hátbatámadása után, most hátbatámadja Belső-Európa a lengyeleket is. Először 1772-ben, majd 1793-ban és 1795-ben a poroszok, osztrákok és az oroszok felosztják egymás közt Lengyelországot. A dologban kontinentális szempontból az a szomorú és megbocsáthatatlan, hogy a nyugati értelemben vett Európa kilencszáz éven keresztül szerves részét engedik át az orthodox keletnek, s Belső-Európa képes napirendre térni e fölött. A 19. szd folyamán az orosz veszély általános európai jellege a Földközi-tenger miatt egyre jobban kidomborodik ugyan, de egy egészséges és egységes kontinentális reakció kibontakozásá279

hoz a mindig csak nemzeti dimenziók töredezettségében és a pillanat politikájában gondolkozó Európának egy évszázad nem elég. Az oroszban jelentkező Kelet elleni gát a 19. szd. utolsó harmada óta az Osztrák Császárság és a Magyar Királyság egyenjogúságát végre elismerő Habsburgok új birodalma, az Osztrák-Magyar Monarchia lesz. A negyedik, és minden eddiginél határozottabb, és most már nemcsupán orosz, hanem már általános szláv roham az első világháború, s a kontinens keleti bástyáját, a Monarchiát megintcsak Belső-Európa támadja hátba: a versaillesi békében Nyugateurópának e sok vihart látott keleti bástyáját örömujjongások között földig lerombolják, s maradványait szétosztogatják a — szlávok között...

2. Lehetetlenség észre nem venni, különösen olyanoknak, akik Középeurópa újkori történetét ismerik, hogy Kelet előnyomulása Lengyelország 160 év előtti felosztása óta lassú és állandó, és ez az előnyomulás csak az Osztrák-Magyar Monarchia határainál torpant meg egy félszázadra. Ez a félszázad a Monarchia belső szétbomlasztásával és külső népszerűtlenítésével telt el — amit a Monarchia szlávjai orosz pénzen, francia és angol segítséggel hajtottak végre.5 Mikor aztán ez, az első világháború végén, befejeződött, s a bástya megsemmisült, minden előfeltétel megvolt az előnyomulás továbbfolytatására, ami egy csomó szláv állam létrehozásában valósult meg. Az orosz birodalom nyugati peremén egy csomó önálló szláv államot hoztak létre, amelyeknek az orosz centrum köré való tömörüléséhez az első lépés Versaillesben történt. Lettország, Lengyelország, Csehszlovákia, Bulgária, Jugoszlávia, sőt orthodoxiája által Románia is, a szláv program előnyomulását jelentette közel egy millió négyzetkilométernyi olyan területre,

5

Franciaországban Tardieu, Angliában pedig Winkham Steed és a Scotus Viator álnéven író Seaton Watson voltak ennek a tevékenységnek legprominensebb képviselői.

280

amely addig a németek, osztrákok és magyarok által nyugati ellenőrzés alatt álltak.6 Belső-Európa hirtelen összezsugorodása során — Versailles után —, az azelőtt a keleti bástya mögött Belső-Európát jelentő Németország vált határállammá, mert az, amit Versailles a német birodalom keleti határának vonalán túl alkotott, nem "ostmark", hanem "senki földje" volt. A német védekezési ösztön megkísérelte benyomulni ebbe a "senki földjébe" s ezzel visszanyomni az ijesztően összezsugorodott Belső-Európa határait kelet felé. Ezt a kísérletet, minden öszszeszedhető erejét latba vetve, megint csak maga Nyugat hiúsította meg a "második világháborúnak" nevezett végzetes tettével. Az eredmény Kelet további élő-nyomulása lett. A történelmi szükségképiséggel bekövetkező összecsapásnál az úgy látszik törvényszerű örök európai refrén ismétlődött meg újra: BelsőEurópa ugyanúgy hátbatámadta tulajdon határának katonáit, mint a 13,, vagy a 15. és 17. századokban a magyarokat, a 18.-ban a lengyeleket és a 20. szd elején az Osztrák-Magyar Monarchiát. A részletek zsúfolt és a pillanatnyi érdek vonalaiból összetevődő kacskaringós ornamentikájában a nemzeti önzés megint nem látta meg a kontinentális lényeget, s az "ok" most sem hiányzott. A 18. szd végén nem lehetett tűrni a lengyel "anarchiát", a 20. szd elején az osztrák "népek múzeumát" meg a magyar "zsarnokságot", s most a "nácizmus" volt az, ami tűrhetetlen volt. Ezekről a hibákról, meg visszásságokról beszélni esetleg valóban lehet, mint ahogyan a nyugati államok temérdek "tűrhetetlen" hibájáról és visszásságáról is lehetett volna beszélni az ezeréves európai múlt során, mindenesetre tény, hogy amint Churchill strassburgi beszédében olyan hátborzongató tömörséggel kifejezte. Európa 10 fővárosában már az orosz az úr. És az is tény — noha ezt nem fejezte ki Churchill sem Strassburgban, sem máshol —, hogy ennek a németek háta mögötti világ magatartása az oka. Abból a komplexumból, amit Európának hívtak valaha, ma már csak a 6

A szláv — főleg cseh — propaganda hangzatos "demokratikus" jelszavaitól elbódult világ egyszerűen képtelen volt meglátni, hogy a roppant erejű orosz pólus köré csoportosult kis szláv egységek, még ha akarnak sem tartozhatnak nyugathoz, azoknak a szláv kelethez kell tartozniok.

281

Brit-Sziget és egy nyugati kontinentális sáv maradt meg. Ha valaki megnézi a térképen, hogy az eurázsiai komplexum roppant térségeiből mennyi a szlávoké és mennyi maradt meg 330 millió nem-szláv európai számára, lehetetlenség, hogy végig ne fusson a hátán a hideg. És ez a körülmény az, ami Kelet és Nyugat szembenállását, a germánság és a szlávság szerepét, jelenlétét és jelentőségét európai problémává teszi. A németség hibáival, türelmetlenségével, korporatívmentalitásával, politikai irrealitásával, tűrhetetlen pedantériájával, faji gőgjével és hatalomszomjával együtt jelenthet európai veszélyt, amely ellen védekezni valóban kell, mert egyetlen népnek nincs joga formáit és eszményeit ráerőszakolni a többiekre, uralkodni a többiek fölött, s a "Herrenvolk" tapintatlansága valóban olyasmi, amit nem tűrhet el a kontinens, éppúgy, mint azt sem, hogy egy nép fiai előnyösebb helyzetben legyenek a többi népek fiainak rovására a kontinens egységében. Az ilyen német tendenciák megszüntetéséhez, vagy fékentartásához azonban semmi esetre sem lett volna szabad az európai centrum erejének széttaposásával kontinentális öngyilkosságot elkövetni, mert ha a németek urai nem is lehetnek a kontinensnek, számuknál, erejüknél, szervezőképességüknél és nem utolsó sorban geopolitikai helyzetüknél fogva protagonistái és védői lehetnek és tágítói is lehetnek, sőt kell is lenniök, mert számukra a kontinens védelme éppenúgy önvédelmet is jelent egyúttal, mint jelentett a korábbi századok őrnépeinek. Viszont éppen ezért a német önvédelem sikere európai érdek, és ebből a szempontból kell ezt megítélnie mindenkinek, még a — franciáknak is. A germánság, akármit is mondjon más népek ellenérzése irányukban, Európa alapanyaga volt, és mióta ebből a nyersanyagból a keresztény egyház kicsiszolta azt, amit Kereszténységnek, Nyugatnak és Európának ismer a világ, alapanyaga is maradt. A germánság metafizikai értelme Európa létjogosultsága maga, s ameddig a kontinensnek, mint önálló szubstanciának van hivatása, a németségnek is van. Európának — s Európa esetleges elbukása után a világnak — egy 240 milliós kompakt szláv tömeggel kell számolnia ma és 350 millióval egy emberöltő múlva, s ez a probléma a bennünket 282

felváltó nemzedék számára akkor is megmarad, ha a bolsevizmus, mint az egyén fenyegetése és mint társadalmi veszély elmúlik, vagy elviselhetőbbé szelídül. Kontinentális dimenziókban a nemszláv Nyugat helyzete és problémája tehát ugyanaz, mint a franciáké a németekkel szemben. S ha ezzel a ténnyel nem vagyunk hajlandók szembenézni, ennek a ténynek nyomasztó gondját vállalni, akkor jobb lesz feladni a megmaradásért folytatott harcot akár ma. Azok, akik elviselhetetlennek érzik a gondolatot, hogy ezerötszáz év erőfeszítései után a nyugati szellem a jövőben szláv ízléshez, szláv kulturideálokhoz, szláv koncepcióhoz és szláv diktátumokhoz igazodjék, vegyenek búcsút az öreg kontinenstől, és vándoroljanak ki örökre, mint ahogy ezt menekültek milliói testi-lelki nyomorukban és kétségbeesésükben máris megtették, azok meg, akik hajlandók vállalni a testüktől-lelkűktől idegen újat, törődjenek bele, mert a szellem, meghalhat részletekben és erőlködés nélkül is. Ha azonban megoldást akarunk, ha modus vivendit akarunk, ha fenn akarjuk tartani, amit másfélezer év alatt elődeink erőfeszítései létrehoztak, ha nem akarjuk idegeneknek átadni, amit másfélezer év alatt teremtettünk és annyi vérrel, könnyel, verejtékkel fenntartottunk és nem akarunk maradványaival idegen földrészekre futni, ha hiszünk a kereszténység nyugati formáinak helyességében, ha hiszünk a nyugati kultúra létjogosultságában, szellemünknek s a j á t irányunkban való továbbfejlesztésében, ha hiszünk az európai szellem értékében és fontosságában és hiszünk az Örökséghez való jog érvényében és az autonómia eszméjének igazában, akkor a szláv Kelet tendenciáját vissza kell utasítanunk, akkor a szláv-kérdést nem lehet és nem szabad elhanyagolnunk, és a német-kérdést, a német gondot nem lehet a német erő széttaposásával és intézményes paralizálásával elintézni. Mert ha ezt tesszük, végünk. A német szellemnek egyébként is kell annyira intelligensnek lennie, hogy két inaszakadt kísérlet után megértse végre, hogy a túltelített Európában a harmincadik szélességi fokon innen nincs expanziós lehetőség még gazdasági formában sem, mert ha ezt nem képes megérteni, akkor Európán többé segíteni nem lehet, de — a német jövő is elveszett. Természetesen egy kontinens belső nyugalmát és biztonságát, és 260 millió nem-német nyugati ember szabadságát nem le283

het könnyelműen a német belátásra bízni (mint ahogy nem lett volna szabad az orosz belátásra bízni sem) különösen az ismételt tapasztalatok után, mert a német engedelmesség katasztrofális jótulajdonság, amellyel mindig vissza lehet majd élni és ami mindig meg fogja hagyni a lehetőségét annak, hogy új és az európai dimenziókban való gondolkodáshoz nem eléggé szerény és nem eléggé intelligens vezetés újra a nemzeti önzés magános ösvényeire viheti. Éppen ezért biztosítékokra van szükség, és vitathatatlan, hogy ezeknek a biztosító törekvéseknek a lényege Európa kívülről és kollektíve fenyegetett helyzetében semmi esetre sem lehet a legfontosabb európai önvédelmi kategória le-gyöngítése, vagy éppen megsemmisítése, hanem feltétlenül egy erőegyensúlyi állapot megteremtése a nem-német erők egyenértékű felfokozása által, ami ugyanúgy szabályozhatja a német erőt, mint amennyire segítheti azt a közös veszéllyel szemben. Egy m á s i k jelentékeny középeurópai hatalom kiépítése éppúgy eszköze kell, hogy legyen ennek, mint a nyugati készenlét állapota, s bármennyire is terhes és kényelmetlen ez, ezt, nemcsak a németek miatt, meg kell valósítani, mert lehetetlen, hogy ne lássa be végre ezer esztendő tapasztalata után Európa, hogy keleti veszély: van. A "germán-probléma" tehát ez, s ez a probléma Európa számára éppúgy, mint a németek számára — ugyanaz.

3. A "germán-probléma" helyes szemléletét ezek szerint Európa túltelítettsége mellett a szláv nyomás határozza meg. A szláv nyomást most általában bolsevista veszélynek tekinti és szemléli a világ túlnyomó része, bolsevista veszélyként interpretálja a világot tájékoztató gépezet, amelynek szuggesztív ereje még az európai szemléletet is eltorzítja, úgy, hogy csak egy kicsi töredék, csak a független és értelmes szellem képes azt orosz veszélyként szemlélni. S z l á v nyomásnak, a "Nyugat" problémájának meg szinte csak a kérdés tanulmányozói látják, mert úgyszólva senki, még a Nyugat mellett hitet tett s a probléma metafizikai örvényei fölött gyötrődő maroknyi, igazán nyugati szláv szellemi ember sem látszik észrevenni a tényt, hogy az u.n. 284

szláv gondolatot, a szláv tendenciát, a szláv együttműködést és hatalmi politikát az orosz Kelet jelenti és teljes megvalósulását harminc év óta csupán egyetlen dolog akadályozza és hátráltatja, a bolsevizmus, amely taszító hatást gyakorolt egy csomó szláv kategóriára 1945 előtt és ami félelemmel tölti el ezeket 1945 óta. A világ a bolsevizmust, mint földrajzi kérdést, mint katonai és legfeljebb még világnézeti védekezés akut problémáját szemléli, vagyis azt kutatja, hogy vajon elkerülhető-e, s ha nem, kivédhető-e a bolsevizmus katonai táraadása valahogyan? A probléma ezen kezelésének két végzetes hibája van. Az egyik az, hogy nem szentel elégséges figyelmet annak, hogy a bolsevista expanzió nem-katonai formában állandóan nő, s kisebb-nagyobb mértékben az egész u.n. Nyugat máris alá van aknázva; a másik az, hogy a bolsevizmust, mint katonai problémát nem úgy szemléli, mint az összenyomott nem-szláv Európa újbóli kitágításának elkerülhetetlen feladatát, hanem csupán mint defenzív kérdést, teljesen figyelmén kívül hagyva 150 millió ember felszabadításának rettentő és sürgős adósságát, aminek letörlesztése pedig több, mint erkölcsi kérdés. Hiszen nemcsak arról van szó, hogy a nyugati politika taszította őket és erkölcsi jelszavak kíséretében taszította őket rabságra, és lökte őket k e l e t r e , hanem arról is, hogy ez a 150 millió ember néhány évtizeden belül elsőrendű és Európán k í v ü l i kontinentális veszélyt fog jelenteni, ha Belső-Európa sürgősen haza nem hozza őket. A nyugati köztudat úgy tartja nyilván, hogy ez a leigázott 150 millió ember szilárdan ellenzi a bolsevizmust és elszántan feszül Moszkva zsarnoksága ellen, s annak megdöntésére azonnal talpra fog szökkenni, amint erre alkalma nyílik. Ez a szemlélet azonban úgy látszik végzetesen megfeledkezik arról, hogy ennek a tiltakozásnak és ellenérzésnek egy a lázadás kockázatát is elérő foka tulajdonképpen csak egy napról-napra pusztuló, gyengülő kategória velleitása, amit legfeljebb meg a régi keresztény-polgári szuggesztiókból — és hozzátehetjük módszeresen, állandóan és eredményesen bénított szuggesztiókból — táplálkozó és egyre gyengülő kollektív lelki rezgelődés támogat a vasfüggöny mögötti nemzettársadalmakon belül, és ami nem fog örökké tartani. Ahogy a magasabb műveltségűek és még régi világnézetűek kategóriája pusztul a tervszerű bolsevista hadjárat során, és ahogy 285

bénul az egyházak tevékenysége, olyan ütemben nő a beletörődésnek előbb hangulata, majd állapota, s innen már csak egy lépés a meggyőződésig. S ezt a folyamatot sietteti és szilárdítja az a körülmény is, hogy a régi "polgári" életeszmény és keresztény világnézet alapján nevelődött népesség évről-évre cserélődik. Amint egy-egy régi évjárat kilép a sorból, helyette ritmikusan beérkezik az új kommunista életeszményen nevelődött új, A szülők és a család heroikus harca a gyermekek lelkéért egyre kevésbé képes ellensúlyozni a társadalom és az iskola tendenciáját, s az orosz "felszabadítás" óta már tíz új évjárat kapcsolódott be a vasfüggöny mögötti világ életébe, és ez a tíz évjárat egy egyre fakuló képlet a polgári-keresztény életeszmény szempontjából. Várjon a nyugati világ az offenzíva javai még tovább, míg az új évjáratok szelleme és struktúrája el fogja nyomni a megtizedelt régiek erejét és a szovjet-politika rájön, hogy a kizsákmányolás szisztémája hibás, s majd meghökkenve és értetlenül és indignálódva fogja tapasztalni, hogy a 150 millió embert illetően elszámította magát, s egy esetleges győzelem után elkezdhet majd megint akasztani bűnért, amit — ő követett el. A társadalom élő és alakuló szervezet, amelynek reakciója nem állandó m e n n y i s é g , hanem változó és változtatható f o l y a m a t . Más szavakkal mindez annyit jelent, hogy ha a bolsevizmusnak ideje lesz a faji, nyelvi és érzelmi azonosság mellé világnézetileg és kulturálisan is egyformává és o r o s s z á kovácsolni a szlávságot, akkor már késő lesz a bolsevizmust megszüntetni, mert a lebontott bolsevista deszkaváz mögött akkor már ott lesz készen még az eddiginél is veszélyesebb és keletibb formájában a jövőben igazán minden tekintetben egységessé kalapált szlávság kompakt orosz szobra, mint hatványozott európai veszedelem. Hiszen a bolsevista "átnevelés" célja a régihez képest kisigényű, feladata egyszerű, tehát könnyen és jól megvalósítható nevelési feladat, ennélfogva eredményes tevékenység. A fiatalság 12 éves kortól kezdve a legfogékonyabb, s a 12 és 18 év közötti dispozíciók a legmaradandóbbak. Mindebből bárki megrajzolhatja a vasfüggöny mögötti kollektív szláv lélek 1960, vagy 1970 évi arcképét, A hamis illúziók végzetesek volnának. Igen keveset számít az, hogy mennyiben bolsevistaellenesek ma a szláv vezetők egyes 286

kategóriái a vasfüggöny mögött, vagy az emigrációban, s aki ennek jelentőséget tulajdonít, az önmagát csapja be. A bolsevizmus eszmeáramlat és mint ilyen időbeli jelenség, amely kezdődött és be fog fejeződni egyszer mint ahogyan a történelem minden eszmeáramlata befejeződött. De a f a j térbeli és fizikai t é n y , s mint ilyen formálódhatik, változhatik, de mindaddig fennmarad, míg egy erősebb másik faj fel nem szívja, vagy ki nem irtják. Már pedig a szlávnál erősebb faj Európában nincs, hisz a nyugati népek lassú szaporodása a szláv szaporodási ütemet meg sem közelíti, s a szlávság háromnegyedrészben orosz. A fennmaradó egynegyed rész pedig könnyen orosz lehet. A bolsevizmus ezek szerint nem csupán közvetlen világnézeti veszély, hanem egy tökéletes szláv totalitást ígérő közvetett veszedelem is, és ez azt jelenti, hogy a bolsevizmus, megsemmisülése után, egy fenyegető és felfokozott faji problémát fog maga után hagyni és ez a probléma élethalál kérdést jelent majd Európa számára, mert a szláv nyomással szemben a túltelített Európa tovább összehúzódni nem tud, hiszen már jelenlegi összenyomottságában is fuldoklik. Ha viszont arra gondolunk, hogy Európa túltelítettségéhez viszonyítva az orosz birodalomból meg egy milliárd ember hiányzik, akkor egyszerre kitűnik, hogy Európa részéről minden néven nevezendő szláv igény elutasítása teljesen jogos és igazságos volna. Ez mindenesetre kontinentális port jelent a szlávok és nemszlávok között, s ennek a pörnek elháríthatatlan bekövetkezése nélkülözhetetlenné teszi Európa számára a — németeket. A "Kelet" és a "Nyugat", a két tartalom, amit a két szó az európai ember számára kifejez, már évszázadok óta több, sőt évszázadok óta más, mint geográfiai fogalom. Földrajzilag Európa számára "Kelet": Ázsia, és az Uralnál kezdődik. A valóságban, történelmi, kulturális, világnézeti, egészében lelki értelemben. Kelet valahol a harmincadik hosszúsági kör táján kezdődik a kievi kolostor hagymakupolái fölött megrekedt idővel és azzal a különös szláv-tatár világgal, ami soha Európa nem volt és soha Európa nem lesz. A kettő egy évezred óta néz farkasszemet egymással, és az ellentét kezdettől fogva több volt, mint külpolitikai és katonai 287

kérdés. Napjainkra meg éppen elvesztette már e két fogalom földrajzi értelemben vett kategorizáló jellegét, nemcsak azért, mert a Nyugat jelentékeny kategóriái élnek Kelet világába taszítva, viszont a "kelet" aknamezői — nem beszélve szerencsétlen szökevényeinek millióiról — mindenfelé szét vannak szórva nyugaton, hanem azért is, mert a "Nyugat" kifejezés az elvetélt győzelem tragikus zűrzavarában valahogyan az Európa-igenlés, a "Kelet" pedig az Európa-tagadás meghatározásává tágult. Nyugat a régi formák programját jelenti, Kelet egy újét. Nyugat egy ritmikus evolúció, Kelet egy hazárd forradalom tipikusan szláv felelőtlenségéből és tipikusan zsidó erőszakából van összeszőve. Nyugat a kereszténységet fejezi ki még bűneiben is. Kelet még erényeiben is az istentagadást. Nyugat a múlt folytonos mozgása a jövő felé, Kelet egy robbanás utáni beállt állapotnak pontosan ugyanolyan megmerevítése, mint amilyen merev volt ez a világ azelőtt. Nyugat az európai ember ritmikus biológiai folyamata, amely 1500 év óta állandó, Kelet a szláv ember szeszélyes erupciója két tunyaság között. "Kelet" és "Nyugat" tehát metafizikai jelképekké nőttek, amelyek között — szintén egy jelkép — a vasfüggöny mered és a nyomott hangulatú készülődés a leszámolásra.

288

XIV. HÁROM EURÓPA 1. A kép, amely a hadragyűlő Kelet fenyegető arcával szemben Nyugatot ábrázolja, több, mint elkedvetlenítő. Mégpedig nemcsak az eddigiekben előadott részleteiben az, hanem elkedvetlenítő a maga egész kuszáit és ijedt zűrzavarában is, pedig ez a kép még nem is teljes. Az Európa-lényegnek az a szétporladása, amit annyi szemrehányással emlegettünk ezeken a lapokon, az eddig elmondottakkal még távolról sincs kimerítve. Az utolsó három európai nemzedék kezén nemcsak a liberalizmus merész szintézisét összetevő vezérelemek bomlottak szét és fordultak egymással szembe. A szabadság-elvnek, tehát a kötetlenség maximájának kapitalizmussá torzulásával és az egyenlőség-elvnek, a szabályozás maximájának szocializmussá fokozódásával, majd a kettő szembefordulásával párhuzamosan egy másik európai kettősség és európai szembefordulás is kibontakozott a társadalom-eszme területén az utolsó száz esztendő folyamán. És ez a nacionalizmus és internacionalizmus kettőssége volt. Amilyen ütemben emelkedett világnézetté mind a kettő, olyan ütemben kerültek ezek is egyre élesebben szembe egymással, s hogy ez a szembekerülés a robbanásig fokozódjék, arról a politika gondoskodott. Már szóltunk arról, hogy a nemzeti organizmusba kötött ember életérzése főleg a középosztálybeli, tehát a hivatalnok, a középbirtokos és a szellemi emberek, meg a kispolgári, iparos és kisbirtokos kategóriákban fejlődik világnézetté, vagyis abban a képletben, amelynek sorsa és exisztenciája biológiai értelemben függ össze a nemzetével nyelvben, talajban, szellemben, organizmusban egyaránt, és amelyet "közép”-nek jelöltünk meg ezeken a lapokon. Viszont az internacionális kötetlenség iránti hajlam a "közép" két oldalán elhelyezkedő kapitalista és szocialista képleteknek lett sajátjává, főleg a leginternacionálisabb nemzettársadalmi kategórián, a zsidóságon keresztül, amelyben az ér-

289

zelmi kötőanyag is kevesebb, mint a nemzet fajához, földjéhez és történetéhez kötött többi tagjaiban.1 A nemzeti eszme bontakozása és fejlődése a "közép" kategóriáiban csaknem azonnal a nemzetköziség programjának kibontakozását váltotta ki a kívülálló kategóriáknál, amelynek elterjedése a nacionalista szuggesztióktól függetlenebb képletekben gyors folyamat volt. Ahogyan a nacionalizmus életérzése a család és tulajdon, a nemzet és haza fogalmainak szoros bölcseleti összefüggéseméi és szétválaszthatatlanságánál fogva válik világnézetté, sőt kap keresztényi foglalatot, ügy lesz világnézetté a "közép" két oldalán elhelyezkedő kapitalizmus és szocializmus "nemzetközi" életérzése is. Mégpedig nemcsak azért, mert egyedei ta-lajtalanok és kötetlenek, hanem azért is, mert a maga kollektív arculatában sem a kapitalizmus, sem a szocializmus nem keresztény: a kapitalizmus összetételének nem-keresztény túlnyomósága által nem az, a szocializmus meg marxi intézményei által. És amilyen ütemben nőtt a két kötetlen kategória súlya és ereje az egyes nemzetfoglalatokon belül, olyan tempóban nőtt a nemzetközi kötetlenség életérzésének uralma a "közép" nacionalizmusának hanyatló erejével szemben, úgy, hogy a századforduló a nemzethez fűző kapcsolatokon túlmenően immár a családhoz és ennélfogva a keresztényihez fűző kötelékeket is bontogatni kezdte. A fordulatot az első világháború élményei és méginkább a versaillesi békemű megrendítő következményei hozták még előbb a Versailles által érintett térben, majd ennek kisugárzásaképpen mindenfelé. A változás kifejezése politikai volt, és abban állt, hogy a nemzetközi életérzésű szocializmus csalódott német töme-

1

A zsidóság internacionalizmusáról eszközölt fenti megállapítás természetesen csak az ország, állam és nemzet viszonylatában érvényes, amelynek keretében a zsidóság él. Önmagán belül, mint zárt kategória a zsidóság a legnacionalistább képlet a világon, sőt éppen ez a belső zsidó nacionalizmus az, ami a zsidóságot kifelé "nacionalista-ellenes" internacionalistává teszi, hiszen az "internacionalizmus" politikailag mások nacionalizmusának megszüntetésére irányul. A nacionalista életérzés legjellemzőbb vonása, hogy felháborítónak találja mások nacionalizmusát. Az u.n. internacionalizmus mások nacionalizmusa ellen tör, és lényegében a család eszméje elleni tendenciával azonos.

290

gei kezdtek felzárkózni a "közép" világnézete mellé és így egymásután kezdtek kialakulni a "nacionalista" nemzetek típusai. A megújhodott életérzés előretörésével szemben egyre idegenebbül és ellenségesebben áll a két internacionális kategória. Sem a kapitalizmus, sem a szocializmus nem igényli a nemzetet, hiszen 'hordozói a nemzetváltoztatással szemben a legkevésbé érzékeny legalsó és legfelső exisztenciális kategóriák, azok, amelyek közül a legalsó alig kap valamit a nemzet-forma által nyújtott előnyökből, a legfelsőnek meg nincs rá okvetlenül szüksége. Valóban, az internacionalizmus világnézetének fejlődése kezdettől fogva szemmel láthatóan két külön vágányon futott. Az egyik a proletariátus vágánya volt, a világ proletárjainak az osztályazonosság alapján nyugvó marxi nemzetközisége, a másik a mobil pénzzel összefüggő és nemzetközi életformát kívánó kapitalista vonal, amelynek kialakulása a múlt század második felében a szétszórt zsidóság mindenfelé bekövetkezett emancipációjával indul meg és ízlésének és életszemléletének általános érvényre juttatásával mindenfelé bizonyos "polgárinak" nevezett formákat ölt. A nacionalizmus éppúgy, mint az internacionalizmus, a legszélsőbb radikalizmustól a legmérsékeltebb konzervativizmusig az árnyalatok és fokozatok hosszú sorozatában jelentkezik. A legdurvább sovinizmustól a legvörösebb internacionáléig hosszú átmenetet jelent ez a színszalag amelynek közepén, a nacionalizmus és internacionalizmus összemosódásánál egy cezúra van, és — elméletileg legalább — ettől a képzeletbeli válaszvonaltól balra eső összes kategóriákat nemzetközi, a jobbra esőket meg nacionalista kategóriáknak tekintik. Ezt a tagolódást nevezi a politikai frazeológia egy idő óta "jobbnak" és "balnak". A "jobb" világnézete az organizált egyén, a családba, a hazába belekötött egyén, az önmagát a nagyobb egységekhez, a t ö b b i e k h e z , a nemzethez igazított egyén, az önfeláldozó egyén és ezeket a formákat és törvényeket őrző kereszténységhez kapcsolt egyén követelményének világnézete. A "bal" társadalma ezzel szemben egy világméretezésű mechanizmus, a többiektől független "szabad" egyének anorganikus világa, szinte nem is társadalom már, hanem csak nyüzsgő tömeg, amelynek kötetlenül kóborló atomjai nem tartoznak és nem is kívánnak tartozni sehova és semmihez, ami 291

érdekeiken kívül fekszik, s ennek az életérzésnek programja a kötelékek megszüntetése a szabadság, vagy legalábbis annak illúziója érdekében. "Jobb" és "bal" megjelölés szerint tagolódik tehát az európai életérzés, az európai világnézet, és ezek gyakorlati vetülete, a politika, és nagyjából eszerint csoportosul a kontinens két szembenálló tábora, a kapitalista-szocialista hasadás mellé produkálva így egy másikfajta, internacionalista hasadást is. A "jobb" és a "bal" ellentéte és feszültsége — ha régebben nem is használták ezt a francia parlamenti életből kikölcsönzött kifejezést — immár harmadik generáció óta tart nemcsak az egyes nemzettársadalmakon belül, hanem az egyes nemzetek között is, amelyek nagyjában politikailag is ennélfogva csoportosultak két szembenálló táborba. A két világháború közötti korban ez a kategorizálás általánossá vált. Mindenfelé jobb és bal szerint osztályozták az embereket, sőt osztályozták a nemzeteket is, aszerint, hogy foglalatukon belül melyik életérzés volt túlsúlyban, vagy legalábbis kormányzatukat melyik életérzés jellemezte. A kapitalista-szocialista tagolódást és szembenállást Európában ez a nacionalista-internacionalista életérzés szerinti tagolódás szinte kibogozhatatlanul összekuszálta, keresztezte és kombinálta. S ez a kombináció egyszerűen osztályozhatatlan, mert mind a két tagolódási mezőny széles skáláját jelenti a fokozatoknak. A sovinisztától a világpolgárig éppolyan hosszú a sorozat, mint a bolsevistától a korlátlan kapitalizmus képviselőjéig, arról nem is beszélve, hogy míg az egyikben a nemzeteszme igenlői és tagadói állnak egymással szemben, addig a másikban, végső elemzésben a kor két nagyhatalma feszül egymásnak: a tömeg és a pénz. Ami mármost Európa e kétféle szempontú hasadásának egymáshoz való viszonyát illeti, hát az igaz, hogy a kapitalistaszocialista hasadás eredetileg az internacionalizmus két — proletár és kapitalista — vágányán futók egymásközti ügye volt, tehát a "bal" családi ügye, nem a nacionalizmusé. A két világháború közötti időben azonban ez a komplexum átcsapott a nacionalizmus területére is egy rövid és tragikus intermezzóban, amikor a nemzetközi ösztönösségű szocializmus gondolatát a nacionalizmussal hajszolták szövetségbe részint Versailles ostorcsapásai, részint a "közép" egyre elviselhetetlenebb szorongatottsága. 292

A különböző kombinációk mindenesetre egy tarka-barka Európát hoztak létre a két háború közötti korszakban, amikor a "jobb" és "bal", tehát a nacionalizmus és internacionalizmus, valamint a "szabadság" és "egyenlőség" elvei, tehát a kapitalizmus és a szocializmus eszméi tragikus összekuszáltságban feszültek egymásnak. A baloldali, tehát a nemzetközi szocializmus mellé így keletkezett egy jobboldali, tehát nemzeti szocializmus, amely frontot vett fel a kapitalizmussal szemben s z o c i a l i s t a volta alapján éppúgy, mint ahogy felsorakozott a nemzetközi szocializmussal szemben is n e m z e t i , tehát jobboldali voltánál fogva. A főellenfél a kapitalizmus volt, nemcsak "kapitalista", hanem "nemzetközi" mivoltában is. Sőt még abban is, hogy ezt sok tekintetben azok a politikai kategóriák jelentették, amelyek Versailles szerzői voltak. A hadragyűlő erők európai nyüzsgésében ott állt, mint kategorizálhatatlan, mint egyik frontszakaszhoz sem tartozó, helyesebben mind. a kettőhöz odasorolható, éppen ezért bizonyos mértékben és értelemben kötetlen harmadik, a bolsevizmus, a sarlós és kalapácsos szovjetember, aki éppúgy rokona volt a nemzetiszocializmusnak a szocializmus által, mint ahogy rokona volt a nemzetközi kapitalizmusnak internacionalista, tehát baloldali volta alapján, vagy ha úgy jobban tetszik, éppúgy ellenfele volt a nemzetiszocializmusnak nemzetköziségénél fogva, mint a kapitalizmusnak szocialista volta miatt. Ebben a kettős szempontú tagolódásban a feszültség kirobbanásakor mindenesetre nem a s z o c i a l i s t a , hanem a n e m z e t k ö z i s é g , a baloldali együvétartozás ténye bizonyult döntőbbnek. A bolsevik! Oroszország rövid ingadozás után a "szocialista" atyafiság helyett a "baloldali" rokonság mellett döntött, annyival is inkább, mert a nemzetiszocializmusban is nem a szocializmus volt az uralkodó elem, hanem a "nemzeti",2 s így a "bal" közös erővel zúzta szét a nacionalizmus 20. szd-i reneszánszát. Az internacionalizmus frigyszekrénye előtt kötött kapitalistaszocialista házasság azonban paradox volt és természetellenes. S 2

A középeurópai "vákuum" miatti feszültséget előbb osztozkodással kísérelték meg levezetni.

293

ez a természetellenes házasság, amely egyébként sem konstruktív, hanem destruktív célra köttetett, nem is bizonyult tartósnak, mert a szövetkezés egyetlen céljának elérése után úgyszólva azonnal eredeti, a priori ellentétei szerint szakadt szét liberális-kapitalista és szocialista-marxista összetevőire, és mint két különböző Európa, fokozódó tempóban sorakozik tragikus jelenünkben egymás kölcsönös megsemmisítésére.

2. A világerők egymásnak feszülésében és összekuszálódásában jelentkező folyamatot és eredményt a fentiekben még egyszer össze kellett foglalnunk, hogy az olvasó lássa, hogy milyen pedáns pontossággal tükröződött és tükröződik mindez vissza az egyes országok belső életében lefolyt eseményekben, azok belpolitikai kuszálódásában és fejlődésük minden konzekvenciájában. "Nemzeti" és "nemzetközi" ösztönzöttség és tendencia feszült egymással szembe az egyes európai országok határain belül is, éppúgy, mint ahogy az egyes országok keretein belül is ott munkálták az "egyenlőség" és "szabadság" túlzott konzekvenciáinak, a szocializmusnak és kapitalizmusnak tendenciái is a tömeg és a pénz szembenállásában. Ebből a bonyolult kavargásból, az erőknek sokszor már az egyes nemzeti foglalatokat szétrobbantással fenyegető feszüléséből szinte törvényszerűen bontakozott ki az a kísérlet, amely a szocialista gondolat konstruktív elemeit a nemzeti gondolat érzelmi motorjának dinamizmusával próbálta diadalra juttatni. És ha ez a fascista államok kivételével nem is valósult meg sehol, a törekvés az egyes államokban éppúgy kiváltotta egyfelől a szocialista gondolat monopóliumát hétfejű sárkányként őrző marxisták féltékenységét, másfelől a megriadt "polgári" nemzetköziség intrikáit, majd szembefordulását, mint ahogy ez nemzetközi dimenziókban történt. A jobb és bal erőarányát az egyes nemzeteken belül nagyjában a marxizmussal és a kapitalizmussal szembenálló "közép" nemzeti ereje és jelentősége határozta meg, márpedig ez az erő és jelentőség — amint e mű első kötetének első fejezeteiben fejte-

294

gettük — az első világháború idejéig rohamosan hanyatlott Európának csaknem minden pontján. A helyzet Versailles után megváltozott, amennyiben a békeszerződés által sújtott országokban a "közép" hanyatlása megállt, sőt egy regenerálódási tendencia indult meg előbb lassan és habozva, majd aztán egyre gyorsuló ütemben, szemben a győztesekkel, akiknél ez a változás nem következett be, Versailles sérültjeinél a marxizmus légióit egyre túlnyomóbb többségben a nacionalizmus oldalára verte az elszigeteltség, a keserűség és a vereségből folyó belső egymásrautaltság, azonfelül, hogy a pusztító béke által létrehozott szociális nehézségek nagyarányú szociális program megvalósítását tették volna szükségessé, s ezt csak a kapitalizmus rovására lehetett megvalósítani. A vesztesek és a győztesek között tehát életérzésben és világnézetben is egyre mélyülő szakadék támad, s a szakadék jobb és bal partján állók között ásítozó űrt egyre szabatosabban az fejezi ki, hogy a jobboldalon állók minden eszközzel nemzeti erejüket kumulálják a pusztító békeintézkedések megváltoztatására, a baloldalon állók meg a nemzetköziséget feszítik ennek ellenében. Elsősorban azzal, hogy a nacionalizmust igyekeznek minden eszközzel elgyalázni a világközvéleményben. A "jobboldali" és "baloldali" nemzetek és országok kialakulásában mutatkozó új európai tépettséget tovább bonyolítja az, hogy tiszta "jobboldali" és tiszta "baloldali" nemzetek nincsenek. A győztes, "baloldali" nemzeteken belül éppúgy van jobboldali mennyiség, mint ahogy a "jobboldali" államokban is vannak baloldali erők, bármennyire is egy nacionalista és szocialista kiegyenlítődés irányába bontakozik ki a belpolitika. S ha ez a tendencia konkrét párttúlnyomóságában nem is fejeződik ki mindenütt úgy, mint a fascista államokban, mégis, mind a nacionalista, mind a szocialista erők annyira túlnyomóak a versaillesi térben, hogy az ellenük feszülő belső baloldali erők annak legyőzésére soha sem lettek volna elegendők. Ezeknek az ösztönös erőkumulációknak a leverése csak mint a nagy világmérkőzés függeléke és következménye sikerülhetett, amely — a németországi kompromisszumot kivéve — mindenfelé a kisebbséget jelentő "baloldali" győzteseket segített uralomra a "felszabadított" országokban a háború után. 295

A jobboldali erőkumuláció ellen ugyanis az egyes államokban éppúgy szövetségre lépett a marxizmus és a liberáliskapitalizmus két különböző nemzetközi vonalon menetelő tábora. mint ahogyan ez világviszonylatban is történt. A marxista kategóriáknak a liberális "demokrata" kategóriákkal való szövetkezése ezeken az országokon belül természetesen éppolyan természetellenes tünet volt, mint világviszonylatban s a vadházasság is pontosan csak addig tartott, míg amazé. A "jobb" és "bal" felé történt hasadás tehát az egyes nemzeteken belül sem állt meg ebben a stádiumban, hanem tovább ágazott. A nyugati szövetségi rendszerbe tartozó országok és a volt tengelyállamok között van azonban néhány figyelemreméltó különbség a jobb és a bal háború utáni viszonyában is. Az első mindjárt az, hogy a nyugati szövetségi rendszerbe tartozó demokrata államokban a "közép" és nacionalizmusa távolról sem képviselt olyan jelentékeny politikai erőt, mint amilyenek a baloldali kategóriák voltak a tengelyállamokban. A demokráciákban a jobboldalt jelentő "közép" már nem volt önálló politikai erökategória, a vesztesek jobboldali túlnyomóságú világában azonban nagy pénzerejénél és nemzetközi kapcsolatainál fogva a baloldali "polgári" demokrácia az volt. A második az, hogy a katonai mérkőzés idején a nyugati szövetségesek "jobboldali" kisebbségeiben éppen nacionalista voltuk alapján volt annyi becsület, hogy elenyésző kivétellel (Quisling) világnézeti szembenállásuk ellenére is felzárkóztak a baloldali többséghez a fegyveres ellenséggel szemben, míg a tengelyállamok baloldali, marxista és liberális-demokrata kategória — kilenctizedrészben zsidók — habozás nélkül hátba támadták tulajdon országuk katonai erőfeszítéseit. A harmadik különbség végeredményben az első kettőből folyik és abban áll, hogy míg a győztes államokban a jobboldali á r u l ó k a t büntette meg a baloldali többségben megnyilvánuló, ennélfogva érvényes nemzeti akarat a háború után, jogilag és erkölcsileg többé-kevésbé kifogástalanul és logikusan, addig a legyőzött államokban a győztessé vált ellenséggel cimboráló baloldali kisebbség, tehát az á r u l ó k "büntették meg" az érvényes nemzeti akaratot kifejező jobboldali többséget, mind jogilag, mind erkölcsileg igazolatlanul, a győztes külső ellenség, nem pe296

dig saját országuk intenciói szerint. Ezt a súlyos különbséget azonban a világ közvéleménye eddig nem vette észre. A két baloldal természetellenes házassága mindenesetre felbomlott. Ezzel a győztesek Európája, kontinentális dimenzióban éppúgy, mint az egyes országok belső struktúrájában újból széthasadt és eredeti jellege szerint rendeződött két pólus irányába, amelyek egyike Moszkva, a másika meg nem is annyira Washington, mint inkább az azt irányító: New York. A kétféle tendencia két Európája két egymással szembenálló Európát jelent, mégpedig nemcsak Churchill vasfüggönyén inneni és túli darabjaiban, hanem az egyes országokon belül is, a vasfüggönyön innen éppúgy, mint a vasfüggönyön túl. Amit tehát a világerők tagolódása létrehozott, az nemcsak Európa térképének, hanem Európa eszmei egységének is katasztrofális szétrobbantását jelenti Moszkva és New York ideáljai szerint, az igazában sem Moszkvához, sem New Yorkhoz nem tartozó Európa igazi érdekei és igazi tendenciái ellenére. S mindebben a legijesztőbb az, hogy a tényben igazában nem a világméretezésű erők szétszaggató törekvésének elháríthatatlan érvényesüléséről van szó, mert ez európaiak segítsége nélkül nem sikerülhetett volna. Itt európaiak "baloldali" velleitásáról, sőt kollaborációjáról van szó kontinentális dimenziókban éppúgy, mint az egyes nemzeti kereteken belül, akik uralmuk biztosítására Európa lelki és fizikai integritásának egy darabját keletre hurcolták, egy másikat meg nyugatra, egy Európát eláruló előzetes "baloldali" tényben, egy előzetes tévedésben, amit azóta sem hajlandók beismerni, így esett, hogy megrázó demonstrációként ez a két "győztes" Európa, lelkében és biztosítékaiban egyaránt vagy Moszkvában, vagy New Yorkban előszobázik és kunyorál, mert ez volt az ára annak, hogy annakidején letiporhatta a — harmadikat.

3. De hol van hát a harmadik Európa? Mi hát az a harmadik Európa, amit legyőzött, leigazolt s utána összeveszve felette, kettészakított a másik kettő, hogy a kettészakított darabokon tehetetlenül kuporogva most ádázul acsarkodjék most már nemcsak a 297

harmadik, hanem egymás ellen is, kontinentális dimenzióban éppúgy, mint az egyes nemzeteken belül? Van-e hát még csakugyan egy ilyen harmadik Európa, egy sem Moszkvához, sem New Yorkhoz nem tartozó Európa, a kollektív pusztítás, a grandiózus politikai mészárlások, a börtönök és internáló táborok, a deportálások és lámpavasak, a likvidálások és népbíróságok, a hazaárulás: perek és nürnbergek, a Spruchkammerek és kényszermunkatáborok, az éhenhalások és kivándorlások után? Vagy valóban sikerült volna teljesen meg semmisíteni azt, és valóban nem maradt volna más a nagytakarítás után, mint Moszkva és New York Európáinak torz darabjai? Van-e hát még harmadik Európa, igazi és európai és c s a k európai Európa a gigászi katasztrófa után, vagy már valóban csak moszkvai meg new-yorki Európák vannak? Van-e hát még fizikailag és lelkileg Európa a maga egykori független és autonóm értelmében Moszkva és New York kolóniáin kívül? Vagy valóban teljesen és véglegesen elintézte ennek a földrésznek egykori függetlenségét Winston Churchill diadalmas külpolitikája? A nagy győzelmet követő fáradhatatlan baloldali sajtótevékenység szinte belehipnotizálta az európai lélekbe azt, hogy jelenünk félelmetes válságának számára csak amerikai és szovjet szempontok vannak. Mindenki Oroszország és az Egyesült Államok szemöldökrezdüléseit figyeli aggódva, mindenki azt kutatja, boncolja és elemzi, hogy vajon az orosznak mi a szándéka és mit hajlandó ez ellen tenni Amerika, hogy vajon megtámadja-e az egyik a lefegyverzett és nyomorékká roncsolt és politikai felcserek által összevissza szabdalt kontinenst és vajon hajlandó lesz-e azt a másik megvédeni? S mindez oly fokban és mértékben folyik a győzelem óta, és annyira csak Moszkva és New York interpretátorainak hangja hallatszik az európai kérdésekben s az európai sors boncolgatásában, mintha Moszkva és New York prokonzuliain és mezei hadain kívül nem is volna már az európai kontinensen tényező, és az amerikai és szovjet érdekeken kívül nem is volna már Európában más érdeknek létjogosultsága. A nagy "győzelem" után nem csendült fel egy New York maga okozta gondjaival nem törődő, önálló, független és bátor és egészséges, csak európai szempontok szerinti hang a vasfüggönyön innen, akkor, amikor még a vasfüggönyön túli világ életveszélyes atmoszférá298

jából is, rendszerint halálsikolyba fulladva ugyan, de hol itt, hol ott felharsantak az élettel leszámolt e u r ó p a i bátorság ordításai.3 A nyugati zsivajból egyszerűen hiányzik az a hang, amely számonkéri a kontinens összes nemzetei nevében Európa mai szánalomra méltó helyzetét Hiányzik a hang, amely kimondaná, hogy tizenöt évvel ezelőtt, a diadalmas nyugati politika akcióba lépése előtt Európa biztonsága még abszolút biztonság volt minden szlavo-bolsevista támadással szemben Amerika nélkül is. Hiányzik a hang, amely kimondaná, hogy alig egy emberöltővel ezelőtt, a diadalmas nyugati politika első "győzelmét", Versaillest, megelőzően Európa szuverén hatalmát és erejét egyszerűen kétségbe sem merte vonni egyetlen Európán kívüli kategóriája sem a világnak, Amerikát is beleértve. S ezzel szemben ma, az európai Európa 350 millió lakosának kezeit tördelve azt kell lesnie, hogy vajon hogy fog dönteni Moszkva és mit fog határozni New York annak a szánalmas roncsnak az ügyében, amely Európa tiszteletreméltó nevét viselte valaha. Hiányzik a hang, amely bátran megkérdezné végre, hogy mennyivel jobb, méltóbb, vigasztalóbb Moszkva s New York szemöldökrezdüléseit figyelnünk, mint Berlinét, és kimondaná végre, hogy lett volna légyen bárhogyan is, Berlin legalább Európa, s mint ilyen a miénk volt, de sem Moszkva, sem New York nem az. A nyugati zsivaj egész másról beszél. Mintha terror fojtaná el a szót. Vagy valóban nem lenne már a nyugati hosszúság első és harmincadik foka között Moszkva és New York Európáján kívül semmi, ami igaz? És főleg semmi, amihez a moszkvai és a newyorki kategóriákhoz nem tartozóknak igaza és joga lehet? A szituáció a maga elkedvetlenítő sivárságában és még elkedvetlenítőbb fonákságában egyenesen elképesztő. Az európai Európa lakosságának nagyobbik fele különböző fokban és mértékben, de kétségtelenül és pozitív értelemben, jobboldali volt. Jobboldaliak voltak a németek, az olaszok, a ma3

Gondoljon az olvasó Mindszenty József magyar hercegprímás tragédiájára. Gondoljon az olvasó az egész világot megrázó magyar felkelés csodálatos halálmegvetésére. Van-e ennek a bátorságnak csak nyoma is a vasfüggönyön innen?

299

gyarok, az osztrákok messze túlnyomóságukban, s ez a mennyiség az európai Európa lakosságának: fele. Ezeken a "jobboldali" nemzeteken kívül voltak azonban jelentékeny jobboldali tömegek kivétel nélkül mindenfelé a kontinensen. Sőt, annak ellenére, hogy százezer, sőt milliószámra deportálták őket Oroszországba, tízezerszámra pusztultak el a politikai rendészet keze alatt s ezrével végezte ki őket egy diadalittas faji igazságszolgáltatás a legyőzött államokban, számuk az elmúlt évtized tapasztalatainak és kollektív csalódásának hatására, amint minden tünet mutatja,4 egyre nő. Ezt a tömeget, ezt az energiát és akaratot tartja lefojtva egy a priori tévedés makacs továbberőszakolása, amely a nagy politikai bukás után sem hajlandó belenyugodni abba, hogy ez az erő saját Európáját építse újjá, hanem ehelyett minden eszközzel abban mesterkedik, hogy ezt az erőt saját zsoldjába kényszerítse és saját baloldali vezetése alatt, saját baloldali céljainak megfelelően használja fel önmaga megvédésére, amihez az ereje önmagában — kevés. Európában ugyanis nemcsupán annyi történt, hogy egy katonai szövetség levert egy másikat. Európában egy világnézetet tapostak vérbe, amely nemcsak a legyőzött államokban szenvedett tragikus vereséget, hanem a győztesekben is. És ez a világnézet nem "fascizmus" szükségképen bármenynyire is annak rágalmazzák balról. Ez a világnézet a — harmadik Európa. Mert a harmadik Európát nem csupán Hitler és Mussolini megtizedelt és szétvert falanxai és szenvedéllyé hajszolt eszméi, meg Franco falangistái jelentik. A harmadik Európát a jobboldali színskála hosszú sora adja. A harmadik Európa az a mennyiség, amely nemcsak Moszkvát utasítja el, hanem New Yorkot is. Márpedig ez a mennyiség nagyon nagy. Idetartozik a hallgatag németség, idetartozik a csalódott angol nacionalizmus5 idetartoznak az "aktív” franciák. Ide tartoznak a kereszténység európai 4

Éppen az angol világpolitikai és pénzügyi függetlenséget olyan kétségbeesetten, és olyan — elkésetten hajszoló Winston Churchill az élén, akinek Angliája mostanában az Egyesült Államok opponense. 5 Ezeket a sorokat a szerző hat évvel ezelőtt írta. Most egyszerűen csak a könyv nyomdába küldésekor kirobbant csodálatos magyar eseményekre és annak az európai tömegekben támadt visszhangjára kell rámutatnia.

300

renascimentojának rohamosan szaporodó légiói, a bontakozó szellemi Militia Christi és idetartozik a "felszabadítás” minden keserűszívű menekültje. De idetartozik a vasfüggönyön túl még élő jobboldal minden elfojtott ereje, a kényszermunkatáborok minden szenvedése, az elbocsátott és el nem bocsátott hadifoglyok fogcsikorgató emlékezése. Ide tartozik az egész hallgató Magyarország, a csalódott lengyelség felháborodása a megismételt Versailles reakciójának izzása és idetartozik az európai rettegés és kiszolgáltatottság és megalázottság keserűsége. Ezek mind, mind egyetlen kategória egyelőre még zilált és nyomás alatt álló és töredezett egységei, amelyekből csak a szív és okosság hiányzik még ahhoz, hogy félretéve a nemzetközi sajtó által mesterségesen szított és közéjük vetett gyűlöletet és duzzogást, megmarkolják egymás kezét és együtt és nyíltan előálljanak végre és közöljék mindenkivel, akit illet, hogy van egy harmadik Európa is, amely saját hite, eszméi, szabályai és erkölcsei szerint akar élni és cselekedni, akár tetszik ez másoknak, akár nem, amely maga akarja megvédeni magamagát, és ezért elvett fegyvereit kéri viszsza. Elvégre mégiscsak képtelenség talán, hogy akkor, amikor a korszak réme, a baloldali radikalizmus szabadon mozoghat, törvényen kívüli állapotban lehessen tartani az Európa kétségtelen többségét jelentő jobboldali gondolatot és szabadon lehessen bitangolni és gyalázni annak élő és holt katonáit egy olyan katasztrofális helyzetben, amikor a baloldali radikalizmus moszkvai Dzsingiszkánjai ellen kivétel nélkül minden erőre szükség volna. Azt ugyanis egyre tisztábban kell, hogy lássa minden újabb és újabb fordulat után minden európai állam és minden európai ember, hogy, ha a kontinens saját katonai erejével és saját katonai kezdeményezéséből nem képes visszautasítani a moszkvai fenyegetést és nem képes visszaszerezni azt az erőt, amit 130 millió rabságra vetett fia jelent, akkor elveszett. Mert Amerika Európáért igazán harcolni mindaddig, míg maga is veszélyben nem tudja

301

magát, nem fog.6 S amikor majd fog, azt amit megvéd, a saját maga számára fogja megvédeni. A háború lezáródása óta semmi végleges nem történt. Ami eddig történt, sugározza magából azt az impressziót, amit úgy fejezünk ki: átmeneti állapot. Az "átmeneti állapot" immár több mint egy évtizede tart, ami egy generáció életének egyharmadát jelenti. Az egyik baloldal fenyegetése és a másik baloldal meddő tehetetlensége miatt 350 millió ember őrlődik és vár a semmire, hiszen valaminő megoldásra még csak konkrét határidő sincs kilátásban. Amerika "végveszélye" egyébként is majd csak akkor áll be, ha az offenzíva Európa egyelőre még szabadnak nevezhető csücskei ellen is megindul, Ha ezt a tragikus és jóvátehetetlen fázist nem akarja bevárni a kontinens, az átértékelést a jobboldallal szemben, bármilyen fájdalmas is ez a nagy diadal számára, el kell végezni, míg nem késő. A vasfüggöny mögötti világ egykori antifascista demokratáinak felsülése eléggé ékesen beszél. Ha ez a példa sem elég, a régi Európának el kell hamvadnia a feltartóztathatatlanul közeledő kataklizmában, amelynek lángjába és zsarátnokába hullva, a pusztulás mindent lezáró pillanatában elkésetten fogja megállapítani a baloldal demokráciája, hogy néhány extrém túlzást leszámítva, a jobboldalnak, a "harmadik Európának" — igaza volt.

6

A szerző ezeket a sorokat is 1950-ben írta. Az 1956 novemberi magyar események ezeket a szavakat fájdalmasan igazolták.

302

XV. SZOCIALIZMUS, NACIONALIZMUS, DEMOKRÁCIA A gigászi összeütközés félelmetes mérlegét még az eddigiekben előadott fejlődés és azt kísérő tettek szinte kézzelfogható következményei ellenére sem akarjuk csupán annyival elintézni, hogy a "jobboldalnak, a harmadik Európának volt igaza". Úgy érezzük tartozunk még néhány lapot áldozni annak analizálására, hogy miért és mennyiben volt az u.n. jobboldalnak, a "harmadik Európának" igaza. Ehhez az analízishez onnan kell kiindulnunk, hogy a Kelet által fenyegetett nyugati világ biztonságának par excellence katonai problémája mellett, sőt annak integráns részét alkotva, ott meredezik a jelen válságának káoszában egy másik kérdés is, az európai ideológiai zűrzavar nyugtalan kérdőjele: az individualizmus bomlasztó évszázadai során széthullott kontinens laza konglomerátumából újra egy egységes és egészséges Európa-organizmus létrehozásának roppant feladata. Ezt a feladatot általában mintha egy kissé túl egyszerűen kezelnék akkor, mikor ezt gazdasági és katonai problémaként kezelik. Akár a Marshall-tervet, akár az Európa-Uniót, akár a különböző "federációs", meg "confederációs" terveket vizsgálgatjuk, nem tudunk szabadulni a benyomástól, hogy minden ilyen törekvés pusztán a papiroson kidolgozott elméleti eljárás egy neme, amelyekből hiányzik a legfontosabb, sőt az egyetlen fontos, a motor, ami a kollektív természetű tömegszándékokat megvalósítani képes: az ideológiai tartalom. Sem a közgazdasági, sem a politikai intellektus tömegekre hatástalan, száraz absztrakciói nem elégségesek kohéziónak egy szervezett és egységes kontinensnyi kategória létrehozására, és ami határtalanul nehezebb: Összetartására, éppúgy, mint a bolsevizmus elleni v é d e k e z é s negatívuma sem elég egy kontinentális katonai szervezet megvalósításához. Az európai Európát 350 millió ember jelenti — az egynyelvű Kína után ez a 15 különböző nyelvet beszélő tömeg lenne a világ legnagyobb politikai organizációja — s egy ilyen mennyiségnek az egységét csak belső meggyőződésből fakadó többségi akarat valósíthatja meg. Egy 303

többségi akarat azonban ideológiai szuggesztiók nélkül létre nem jöhet. Az egységes Európát egy közös kontinentális célgondolat nélkül megvalósítani lehetetlen. A kontinensnek súlyos biztonsági és anyagi gondjai mellett ideológiai problémája, sőt válsága is van, A liberalizmus — amint e könyv első kötetének az európai tragédia társadalmi hátterét felvázoló fejezeteiben kimutattuk — mint tartalom és mint igazság a kontinensen kétségtelenül megbukott. De mint tartalom és mint igazság megbukott az ellene feszülő másik nagy világnézeti törekvés, a marxizmus is. A nacionalizmust meg, ami a fentiek bukása után támadt űrt az európai lelkekben általában betöltötte, a baloldal igyekezett nemcsak megölni, (hanem diszkvalifikálni is, s ha ez teljes mértékben nem is sikerült, az ideológiai zűrzavar megvan, s egyre fájdalmasabb. Az eszméitől és eszményeitől megfosztott európai tömeg egyelőre mindenesetre megtorpant és zavarodottan áll a hirtelen bizonytalanná vált talajon, és új prófétákra és új evangéliumra vár, hogy gyötrő vákuumaitól megszabaduljon, s az összetört kőtáblák helyett új kánont kapjon élete számára. A lélektani időpont így roppant kedvező volna egy új indításhoz a puhává és engedelmessé bizonytalanodott európai tömeglélek számára. De hol van hát az új evangélium és hol vannak a próféták éppen most, amikor a bolsevizmus határozottan imponáló céltudatossága olyan nagy lélektani hatást gyakorol? És, lám, ez az, ahol a jobboldal igazolása elkezdődik. Ez az igazság ott kezdődik, hogy nem lett volna szabad elpusztítani a régit, míg készen nincs az új. Mert a kontinens embere a liberálisdemokrácián már régesrég túl van. S a diadalmas győzők tragédiája minden egyéb mellett az is, hogy ezt nem voltak hajlandók, sőt még ma sem hajlandók, elhinni. Az ideológiai probléma a második világháború győztesei számára, főleg Amerika számára, eleinte roppant egyszerű volt. Minden baj meggyógyítója, minden boldogság biztosítója, a csalhatatlan és tökéletes gyógyír: a demokrácia. Ennek a meggyőződésnek megfelelően a nyugati demokráciák fel is használnak minden antidemokratikus eszközt a demokráciának a vonakodó európai lélekre való rákényszerí-tésére a "szabadság" és "autonómia" nevében azokon a területeken, amelyek 304

akár a fegyver, akár a pénz hatalmánál fogva közvetlen, vagy közvetett uralmuk alatt állnak. És nem akarják elhinni, hogy — hiába. Rabindranath Tagore mesebeli madara ők, amely repülni akart megtanítani annak minden tiltakozása ellenére a sajnálatraméltó halat, amely örökké csak a vízben él ahelyett, hogy repülne, s aztán nagyon csodálkozott, hogy a buta hal a repülőleckébe — belepusztult. Sőt, ezen felül arra sem gondolnak a kényszert alkalmazók, hogy ezáltal súlyos ellentétbe kerülnek az elvvel, amit hirdetnek, s aminek a nevében az emberiség legborzalmasabb háborúját hozták Európára. Nem tekintve azt, hogy a nyugati politika demokratikus szavai és antidemokratikus tettei közti megrázó ellentétet Európában minden írni-olvasni tudó felnőtt ember látja, és az úgynevezett nyugati demokrácia eszméje, hitelét vesztve, már ezen a ponton elbukott, meg kell szemlélnünk egy kissé közelebbről azt a kérdést is, hogy vajon a sokat szenvedett kontinens életének szabályozására, a fascízmus törvényen kívül helyezése után, alkalmas volna-e hát a demokrácia gyakorlata, pontosabban az, amit ezen ma Amerikában értenek.

1. A társadalomtudományi fogalmak tisztázatlanságára és a háború alatti és utáni publicisztika felületességére, felelőtlenségére és szenvedélyességére jellemző a tény, hogy a demokráciát és az úgynevezett nemzetiszocializmust, mint társadalmi, sőt politikai antipólusokat állítja egymással szembe. Ez a szemlélet súlyos belső tévedést tartalmaz, hiszen a demokrácia sem nem világnézet, sem nem társadalmi rendszer, míg a szocializmus az. A demokrácia egyszerűen csak egy elv, a többségi akarat uralmának elve, a társadalom irányításának egy technikai megoldása, szóval az önkormányzat gyakorlati kivitelezése. Illetőleg nyersebben, de igazabban: az autonómia illúziójának nyújtása a tömeg számára, mert hiszen a tömeg mindig azt akarja, amit beleszuggerálnak és csupán hiszi, hogy ő akarja azt, amit akar és amihez igazában nem is ért. Ennélfogva természetesen képzelhető el pl. demokratikus nemzetiszocializmus, tehát nemzeti alapon álló szociáldemokrá305

cia, vagy ha úgy jobban tetszik nemzetiszociáldemokrácia is, mindössze arról van szó, hogy a társadalom többsége azt, mint világnézetet és politikai rendszert szabadon és kényszer nélkül elfogadja és bizalmát iránta demokratikus formák között az általános választásokon időről-időre kifejezésre juttassa. Az, ami a különböző szocialista rendszerekben elvi és világnézeti tartalom, egyáltalán nem összeférhetetlen a demokráciával, mint társadalmi maximával, vagy mint politikai gyakorlattal, csupán a szociális elvek megvalósításának módja, az esetleges kényszerítés, tehát egy kisebbségi akarat oktroja volna az. Az igaz — s erről már történt említés e lapokon —, hogy a szocializmusban valóban van diktatórikus elem kétféle is, s az egyik ezek közül a benne kifejezésre jutó s z a b á l y o z á s akarata, a másik meg a tömeg, a többség diktatúrájában mutatkozik. A szabályozásban azonban a gyengék szabadsága van benne s a tömegdiktatúra megvan a demokráciában is, amely expressis verbis tömeguralmat jelent. A "demokrácia" és a "szocializmus" fogalmának viszonya természetesen ugyanaz a fascista rendszerek bármelyikével szemben is, mert hiszen a szocializmus nemzeti fajtájának sem szükségképi eleme, fogalmi tartozéka az, hogy diktatúra legyen formáiban i s , hiszen a diktatúra és a szocializmus egyáltalán nem ugyanaz. A Führer-princip nem nemzetiszocialista, hanem német specifikum. A szocializmus, mint világnézet, nem a demokráciának, hanem a liberalizmusnak antipólusa, nem az autonómia, hanem a kötetlenség elvével áll szemben. Aki tehát a demokráciával állítja szembe a nemzetiszocializmust, az a demokráciát a liberalizmussal téveszti véletlenül, vagy szántszándékkal össze. Már pedig a kettő nem mindegy, mert ahogy liberális demokrácia van, ugyanúgy van szociális demokrácia is; a lényeg az, hogy az többségi akaratból jöjjön létre. S ez technikai kérdés. A világnézeti kérdés ott van, hogy egy társadalom a maga többségében a szabadság maximáját tartja-e előbbre valónak a francia forradalom örökségéből, vagy az egyenlőségét, igazában a szabályzást. A tény, hogy a két követelmény kiegyenlíthetetlen ellentétben van egymással nem századunk megoldást kereső erőfeszítéseinek hibája, hanem a liberalizmust kiformáló dédapáké. 306

Az tehát, aki a szocializmus — legyen az bár nemzetiszocializmus — mint antidemokratikus képletet szemléül, döntő vonatkozásban téved, mert nem a nemzetiszocializmus az antidemokratikus tény, hanem a diktatúra. SÖt egy nemzetiszocializmus mint szabályozott társadalmi életforma is kevésbé diktatórikus képlet, mint egy osztályszocializmus. Nemzetiszocializmus és nemzetiszocializmus között döntő különbség lehet, és épen ezért született meg a rendszerint egészséges népi ösztön nyelvhasználatában a "nácizmus" elnevezés, amely nem nemzetiszocializmust, hanem kifejezetten diktatórikus nemzetiszocializmust, nemzetiszocialista diktatúrát jelent, a maga führerprincipes fogalmazásában, ami már kétségtelenül antidemokratikus tény, azonban néni nemzetiszocialista, hanem diktatúra jellegénél fogva. A világ mintha nem látná, hogy a nemzetközi kapitalizmus már régen néhány száz ember diktatúrája és ez Is antidemokratikus tény. A teoretikus zűrzavaron felül van azonban egy nagyonis gyakorlati kifogás is a demokratizmussal szemben, s főleg ez a terület az, ahol a demokrácia gondolata Európában vereséget szenvedett. A demokrácia a maga eredeti politikai értelmében a nép önkormányzata, tehát a szabadság legmagasabb formája, amely úgy valósul meg, hogy a nép, választott megbízottai útján, maga szabja meg azokat az elveket és szabályokat, amik szerint közösségi életét berendezni kívánja és maga dönt a közösségi szándékokat illetően azon elv alapján, hogy a közügyek menetének meghatározásához minden teljes korú polgárnak egyformán joga van. Nem időzhetünk sokáig annál a gondolatnál, hogy az a felfogás, amely egy országnyi közösség sorsának irányítását nem mint k é p e s s é g i , hanem mint jogosultsági kérdést szemléli, súlyos veszélyeket rejt magában, hiszen ez egy emberöltő elkedvetlenítő külpolitikai tapasztalatai után sok érvelést talán nem is igényel. Annyit azonban mégis fel kell itt jegyeznünk, hogy a demokrácia közel három évezredes gondolata pompásan megfelelhetett a kisméretű, egyszerű feladatú, patriarchális társadalmaknak, a kis görög városállamoknak, meg reneszánszkori társaiknak, mert azokban a dimenziókban a politikai anyag áttekintéséhez és egészséges döntésekhez a puszta józan ész is tökéletesen elegendő volt, mint ahogyan a municipális életben a demokrácia most is kitűnő307

en megfelel. De megfelelt az egy emberöltővel azelőtti, történelem és mohó szomszédok nélküli, egyszerű szerkezetű és feladatú, külpolitikát alig ismerő és mérhetetlen gazdagságában a kisebb-nagyobb külpolitikai balfogások következményeit alig érző Egyesült Államoknak is (hogy, hogy fog megfelelni a jövőben, ez más kérdés). A bonyolult modern idők bonyolult, ezerágú állami életének irányításához azonban, különösen a komplikált Európában, ahol a nemzeti közösségek irányítása egy óriási terjedelmű tudományággá vált valósággal, a komoly és évtizedes előkészületet kívánó politikai műveltségen és politikai szakismereteken kívül az összefüggések meglátásának és egy intelligens providenciának meglehetősen ritka és kifejezetten mély kulturáltsággal együtt járó komplikált képessége szükséges. És erre átlagember a legnagyobb jóakarat mellett sem képes. Egyszóval: az emberiség közösségi életének, meg az állami organizmusnak: és az államközi viszonyoknak bonyolódásával párhuzamosan egyre anakronisztikusabbá válik a demokrácia követelménye, mint társadalomirányítási technika.1 Viszont — tragikus — ugyanilyen ütemben nő a tömeg önérzete s ezzel az önkormányzatot követelő igény, amely a "jogosultság" mellé nélkülözhetetlen "hozzáértés" követelményét figyelmen kívül hagyja. Így válik politikai, vezetőket szelektáló tényezővé a tömeg a múlt század közepe óta. így kényszerülnek rá a politika irányítói, hogy az általában helytelen ítéletű tömeget becsapják és akaratát különböző inkorrekt fárasztó és költséges mesterkedésekkel megkerüljék, így jönnek létre békeművek, amelyek tízmilliók szabadságába és százmilliárdos értékek elpusztulásába kerülnek két évtizeddel később, és mindennek esetleg a tízszeresébe fognak kerülni újabb két évtizeden belül. 1

Tragikus példája ennek a két világháború utáni két békemű, amelyek mindenikét tömegvélemény, tömegakarat fogalmazta meg. Viszont ez a tömegvélemény és tömegakarat u.n. propaganda eredménye volt. A propaganda borzalmas hatalmával szemben az egyetlen védekezés volna a tömeg "hatástalanítása", vagyis a "demokrácia" megszüntetése, illetőleg korlátozása. Ma minden politikai kérdés: szakkérdés. Szakkérdések tömegdöntés alá bocsátása korunk legveszélyesebb képtelensége, minél nagyobb politikai egységek alakulnak ki, annál inkább.

308

Pedig milyen magától értetődően kívánjuk meg attól, akivel ruháinkat csináltatjuk, hogy jó szabó legyen, és mennyire nyilvánvaló az, hogy egy könyvelőből akkor sem lesz jó vasesztergályos, ha ezt húszezren megszavazzák, mert hiszen a h o z z á é r t é s már nem a népakarattól függ. A beteg életéért felelős orvosnak, gyógyító tevékenységében, lám, a legmagabiztosabb demagóg sem mer direktívákat adni, a milliók életéért felelős államvezetési tevékenységnek azonban igen. Minden további elmélkedés helyett fogadjuk el azonban a demokrácia tényét, vagyis azt, hogy a társadalom minden felnőtt tagjának joga van beleszólni a közösségi feladatok kérdéseinek intézésébe és szavazatával érvényesíteni véleményét. Ezt annál is inkább meg kell tennünk, mert a diktatórikus megoldás súlyos és végzetes hátrányai felől szerzett megrázó tapasztalatok után, más, jobb megoldás a társadalomirányítás komoly problémája számára, ez idő szerint nincs. Vegyük inkább kissé szemügyre a tömeg politikai véleményét magát. Hogyan keletkezik az átlagember, a tömegember politikai álláspontja, tehát annak a rettentő hatalomnak a megnyilvánulása, amit a demokratikus társadalmak millióinak együttes akarata jelent? Ezeken a lapokon többször használtuk az "autonómia illúziója" kifejezést, és éppen ez az, amiről néhány szót kell szólnunk. Az úgynevezett átlagember, a saját kicsi szakterületén kívül nem képzett ember, a cipész vagy a prokurísta, a farmer vagy az autómechanikus, az építővállalkozó, vagy a fogtechnikus a maga szakterületén kívül eső kérdésekben, elsősorban a politikában (amiről mindenki azt hiszi, hogy ért hozzá) véleményét az újságokból, a rádióból, vagy jobbik esetben Itt-ott véletlenül a kezébe kerülő könyvekből meríti2 meg társadalmi köre szuggerálja bele, 2

Félelmetes, hogy minél nyugatabbra megyünk, annál kevesebb az elméleti könyveket olvasó ember. A filmszerű képkockákból álló selejtes magazinok rettentő népszerűsége demokratikus betegség, ami a tömeget egyszerűen butává és tájékozatlanná teszi a legfontosabb kérdéseket illetően. A könyvolvasók számának ijesztő zsugorodása, különösen Amerikában és Ausztráliában a demokrácia katasztrófájához fog vezetni, ha arra gondolunk, hogy a magazinok szellemi színvonalán álló tömegnek politikai hatalom van a kezében, A demokrácia megvalósítói és fenntartói elfelejtettek a tömegnek a jogaihoz adequált műveltséget is adni. Ellenkezőleg: a. tö-

309

akik színién újságolvasók meg rádióhallgatók, így alakul ki a demokratikus "közvélemény" s ezt a véleményt a modern civilizáció modern produktuma szállítja és szuggerálja: a sajtó, és ennek előállítója, a zsurnaliszta. A zsurnalisztika, jelenlegi formájában, a modern életnek rendkívül jelentős és éppen ezért rendkívül veszélyes intézménye. Még ha figyelmen kívül is hagyjuk azt, hogy a zsurnalisztikai tett és vélemény, mint korunk legnagyobb összetett hatásának önmagában kicsi része, feltétlenül, és éppen alkatrész jellegénél fogva, felelőtlen tett és felelőtlen vélemény, mert következménye közvetett és távoli, mint a lavinát elindító kis kavicsé, amit felelőtlen, sőt legtöbb esetiben jóhiszemű láb mozdít meg valahol, még mindig félelmetes pluszként fennmarad, hogy a zsurnaliszta vélemény és az ezen alapuló zsurnalisztikái tett felületes is, s ezért száz esetből kilencvenszer helytelen. A zsurnalisztikának óriási elméleti területen kell dolgoznia, neki mindenhez kell értenie, ennélfogva nem érthet semmihez. A 20. szd-ban igazán érteni bármely politikai vagy világnézeti kérdéshez tíz évig tartó alapos elméleti előkészület és óriási olvasottság kell, ehhez pedig éppen a zsurnalisztikának van a legkevesebb ideje, hisz a zsurnaliszta pálya és az ezzel járó hajszoltság már átlag 20 éves korban elkezdődik, így a zsurnalisztáknak legfeljebb 0.1%-a üti meg azt a mértéket, amit hivatásának roppant felelőssége a 20. szd-ban megkívánna. A sajtószabadságról százötven évvel ezelőtt alkotott fogalmat revidiálni kellene, mert az emberiségre egyre gyakrabban rázúduló szörnyű politikai katasztrófák legfőbb oka ez. A liberális demokráciákban mindenki indíthat újságot és mindenki írhat, akinek laptér áll a rendelkezésére, Korunk egyik legveszélyesebb anakronizmusa, hogy a zsurnaliszta mestersége az egyetlen olyan intellektuális foglalkozás, amihez bizonyos stíluskészségen és az úgynevezett alapműveltségen kívül különösebb elméleti és jogi kvalifikációt csak újabban kezdenek kívánni, s azt sem mindenütt. Arról ne is beszéljünk, hogy a zsurnaliszta-tevékenység ma már par excellence erkölcsi kérdés, hiszen a félrevezetés és uszímegek szellemi művelése terén az utolsó 40 év alatt visszaesés tapasztalható.

310

tás annak irtózatos következményeinél fogva valósággal b ű n t e t t , mert azt mint tragikus nemzedékünknek látnia kell, feltétlenül igazságtalan tömeggyilkosságokhoz vezet. Beszéljünk csak arról, hogy az ezerféle közéleti kérdés ezerféle területen való jártassághoz kolosszális intellektusra volna szükség, hisz az építő hatású publicisztika a személyes kultúra mélységét és személyes bölcselet magasságát követeli, ilyesmi pedig csak nagyon ritka embernek van meg, hisz ez évtizedes munka eredménye, azon felül, hogy a kérdésekben való elmélyülés mindenegyes témánál hosszú időt és sok utána olvasást kíván, A zsurnalisztika ennélfogva az újságcsinálás modern rohamában a dolgokat nem boncolja fel, mert legtöbb esetben nem is ért a felboncolásukhoz és ideje sincs rá, hanem csak a felületükből lát egy keveset és azt is messziről nézi. És messziről nézve minden egyszerű. Így keletkeznek a tetszetős, érthető, rendszerint jól megírt zsurnalisztavélemények, amelyekkel a zsurnaliszta elsősorban sajátmagát szedi rá, és ezeket veszi át és visszhangozza az átlagemberek kollektivuma, a tömeg. A tömeg aztán azt hiszi, hogy politikai tetteiben saját véleményét juttatja számbeli erejével demokratikus érvényre, pedig a vélemény és vele az akarat érvényesítése nem az övé, hanem a zsurnalisztáé. S körülbelül ez az, ami abban a kifejezésben jelentkezik, hogy "a sajtó nagyhatalom". A liberális társadalmi rendszer ezen napról-napra veszélyesebbé váló betegsége ellen próbál a szociális társadalmi rendszer küzdeni azzal, hogy a tömegeket intézményesen politikai iskolázás alá vonja az úgynevezett politikai képzéssel. A demokrácia korunkban, a modern társadalmak óriási dimenziói következtében igazában tehát a zsurnaliszták uralmát jelenti. S ebben még az aránylag kisebbik hiba az, hogy a zsurnaliszta szükségképen felületes, felelőtlen és ennélfogva merész befolyásolója a szakproblémáknak a súlyos és bonyolult kérdések kezelésében, amikhez legtöbbször nemcsak nem ért, hanem nem is é r t h e t . A legvégzetesebb hiba az a körülmény, hogy a zsurnaliszta mindig mások zsebében van. A "demokráciák" és a "totális államok" között, bármilyen furcsán hangzik ez az első pillanatban, az a l e g l é n y e g e s e b b különbség, hogy az előbbiek esetében a sajtó magánérdekcsoportok és tendenciák 311

zsebében van, s a tömeg ezek akarata szerint mozdul, az utóbbiakéban pedig a — kormányéban. Irányítás nélküli "autonóm," tömeg; nincs. Sőt, nem is lehet. A tömeg mindig irányítás alatt állt és irányítás alatt is kell állnia. A nemzet organizmusát irányító "állam" e s e t l e g irányíthatja tévesen a tömeget, de a magánérdekcsoportok és tendenciák — különösen ha nemzeten kívüliek — f e l t é t l e n ü l önzően, tehát a közösség szempontjából rosszul irányítják. A közvélemény-irányítás nagy pénzbe kerül. Erre csak a phitokrácia képes, vagy az — állam. Már pedig a pénz érdekei expressis verbis és s z ü k s é g k é p p e n szemben állnak a tömeggel. Ma a világsajtó a plutokráciáé, s a plutokrácia vezetői nem demokratikus tömegakaratból kerültek a helyükre. Sajtójuk, rádiójuk, televízióik, mozijaik és könyveik segítségével viszont ők irányítják a tömegeket oda, ahova nekik tetszik, ők emelnek és buktatnak kormányokat, őket azonban nem demokratikus többségi akarat helyezte hatalomba, hanem a pénz, Íme a másik pont, ahol a jobboldalnak feltétlenül igaza volt. Körülbelül a fentiek adják hát a demokrácia kijózanító és leegyszerűsített képét, és egyben mutatják annak belső valőrjét is., Most már aztán az a kérdés, hogy a demokrácia, mint a fentiekben vázolt társadalomtechnikai megoldás és folyamat, alkalmas-e hát a túlzsúfolt, szegény és bonyolult Európa számára., vagy sem?

2. E szintézis keretei, sajnos, nem engedik meg itt sem az egyes részletekkel való kimerítő foglalkozást, s azért nem tárgyalhatjuk az Európa biológiáját összetevő és meghatározó elemeket, bármennyire érdekes is lenne ez. Meg kell azért elégednünk a puszta megállapítással, hogy Európa, mint életlehetőséget nyújtó biológiai keret, mintegy másfélszáz év óta már vegetatív, tehát pusztán létfenntartási szempontból is a túltelítettség állapotában van. E mű első kötetének első fejezeteiben már rámutattunk arra, hogy ez a probléma végülis a gyarmatok útján nyert megoldást mintegy másfélszáz esztendőre. Ezen a mondaton természetesen nemcsupán a betű szerinti, tehát formális gyarmatosítást és kivándorlást kell érteni, szóval nemcsak azt a folyamatot, amelynek so312

rán Európa felesleges lakosságának egy része elhagyta a kontinenst és más földrészekre, főleg Amerikába telepedett át, hanem — mint erről szintén történt említés ezeken a lapokon — azt a másikfajta "gyarmatosítást" is, amit a kultúrtársadalom úgy old meg, hogy maguk a fölösleges tömegek nem hagyják el fizikai értelemben a kontinenst, hanem csupán munkájuk eredményét küldik el idegen felvevő területre, meg a kereskedelmi ügyvivőket, akik ezt a fajta "gyarmatosítást" gyakorlatilag végzik. Természetesen a kontinensről el nem vándorolt felesleges, "gyarmatos" tömegeknek sem volt jobb a helyzetük, mint amilyet az exisztenciateremtés és létfenntartás hősies erőfeszítéseit és lemondásait vállaló tényleges kivándorlók ökrösszekerekben és sátrakban kezdődött élete jelentett, mert a fölösleges voltukban kifejezésre jutó kínálati állapot a. kontinensen is kiszolgáltatta őket. Az ő termelvényeik értékéből ugyanis nemcsak a nagy távolságokra való szállítás óriási költségeit kellett leírni, hanem a gyorsan fellépő verseny nyomásának következményeit is. Sőt azt a haszonrészt is, amit produkciójuk megszervezéséért és elhelyezéséért a termelő és a közvetítő tőke önmagának igényelt. Az európai társadalom, mint egész, elméletileg tehát kétfelé tagolódott. Az egyik fele volt az igazán "európaiak" kategóriája, vagyis az a rész, amelyet a kontinens e l t u d o t t t a r t a n i , a másik felét adták a feleslegesek, a kontinensen kívüli talajból élők, a tengerentúlra exportra dolgozó munkásság, amely éppen azért, mert ezer meg tízezer kilométerek távolsága számára dolgozott, nem kereshetett annyit, minit a másik kategória, mert munkaeredményének tekintélyes részét felemésztette a t é r , a távolság, amit produktumának le kellett győznie. Természetesen ehhez a munkahozam csökkenéshez hozzájárult a tőke maga is, amely a ''feleslegnek" foglalkoztatásáért cserébe a lehető legtöbbet akarta keresni a "feleslegesek" rovására és ez sikerült is, hisz a "felesleg” mindig olcsó, Ugyanolyan természetesen ez ellen a "feleslegesek" védekeztek s különböző kényszerítő eszközökkel — szakszervezet, sztrájkok, politika — addig szorítottak munkájuk árát felfelé, míg tönkre nem mentek a kontinentális export

313

esélyei3 s ennek — valamint más egyebeknek — következtében be nem állt újra a munkanélküliség korszaka, tehát a "feleslegesség" tényének közvetlen és megrázó kifejezése. Az emberibb színvonal felé való törekvés legelső logikus következménye az volt, hogy a munkásság belső kontinentális szükséglet és fogyasztás szempontjából "felesleges" része a nem feleslegesek színvonalát süllyesztette le, mert hiszen a belső fogyasztás számára előállított, tehát teljes értékben értékesíthető produktum, meg a rosszul értékesíthető exportproduktum előállítói között gyakorlatilag különbséget tenni nem lehet, így egy átlagmunkahozam alakult ki, ami a "feleslegesek" munkájának piaci értékénél magasabb volt, de viszont a nem-feleslegesek kategóriájának munkaértékét nagyon lesüllyesztette.4 Így alakult ki a termelőmunkásság alacsony exisztenciális színvonala, amit különösképpen az előállítási ár és a fogyasztói ár közötti megdöbbentő különbség tett elkeserítővé, A kapitalista rendszerben hasonlíthatatlanul többet fizetnek ki az áru k ö z v e t í t é s é r e , mint előállítására, s a különbséget a távolság mellett főleg a közvetítéssel foglalkozó szervezet nyeli el. A tény egyre elviselhetetlenebb, és egyformán sújtja a termelőt és a fogyasztót. A költséges reklámrendszer, a fényes üzletek, a termelő és a fogyasztó közötti lánc mohó szemei s az egészet szervező fényűző bankrendszer, párosulva az állam roppant vám- és adópretencióival elképesztő költségeket jelentenek, amit egyrészt a betű szerinti értelemben vett termelő, a munkás béréből, másrészt a fogyasztó vagyonából vesznek el. Jelenünk kapitalisztikus felépítésének halálos betegsége ez, amelyből vagy ki fog valami drasztikus gyógymód útján gyógyulni, vagy bele fog pusztulni. Ez a tendencia immár közel másfél évszázados és az ellene folyó védekezés is az. A védekezés minden látszat ellenére is eredménytelen, hisz a kapitalista és a munkás: anyagi helyzete 3

A kontinentális export esélyeit katasztrofális rohamos-az első világháború tette tönkre, amikoris a kontinensen kívüli piacokat a háborús termelési feladatok miatt ellátni képtelen Európa addigi piacait az Egyesült Államok vették a háború folyamán birtokukba. 4 Gyakorlatilag különbséget tenni csak a nyilvánvalóan és közvetlenül helyi piacra dolgozó kisiparosságnál lehetett, s itt életszínvonalban nem is volt baj.

314

között a diszparitás 150 év óta nemhogy fogyna, hanem ellenkezőleg, egyre nő, csupán csak a gazdát cserélő összegek, mint számjegyek növekednek állandóan. Az érték és az értékarány marad, sőt romlik.5 Mindez nem egyéb, mint egy 150 éve tartó egyetemes világinfláció. Végső elemzésben ez hozta létre a szabadság tiszta maximájának bukását, az "egyenlőség" eszméjének előtérbe kerülését, a szabályozás követelését, a szocializmust és a szociális világnézetet Európában. A szocializmus a maga legmélyebb lényegig leegyszerűsített fogalmazásában ma már nem egyéb, mint a termelő és a fogyasztó között nyújtózó falánk és parazita szörnyeteg kiküszöbölésére s helyette egy egyszerűbb, olcsóbb és főleg nem nyerészkedő intézmény megvalósítására irányuló európai igyekezet. Ennek az igyekezetnek az oka az, hogy az európai termelők és fogyasztók társadalma a közvetítés roppant terheit egyszerűen képtelen tovább viselni. A szocializmus expressis verbis európai tünet, és mint a benne rejlő szabályozási gondolatnak a foglalata, a kontinentális túltelítettség következménye. Mint ilyen, akár helyes, akár helytelen, akár rokonszenves, akár kellemetlen, Európából ki nem küszöbölhető,6 akárhány cikkben, könyvben és elő5

Az olvasó most ösztönösen azt veti ellen, hogy a munkás átlag életszínvonal az angol ipari munkásság 120 évvel ezelőtti borzalmas nyomorával szemben óriásit emelkedett. Ez tény. Ez a tény azonban nem változtat állításunk igazságán, mert 1.) az életszínvonal emelkedése nem a termelési rendnek, hanem a technika és civilizáció emelkedésének automatikus eredménye. A lovak és a kutyák életszínvonala is emelkedett. 2.) A kapitalista vagyon tízszer akkorát nőtt, mint amekkora az átlagszínvonal emelkedése, vagyis az arány rosszabb. 3.) Az európai munkás életszínvonalának emelkedését 50%-ban a gyarmati népek gyalázatosán fizetett munkája tette lehetővé, vagyis az európai munkás egykori standardjához ez a mennyiség került hozzá, ami az ázsiai, afrikai, délamerikai színes munkást megillető normából hiányzott. Hogy ez mennyire így van, azt a gyarmatbirodalmak rohamos széthullása után fogja észlelni a világ. 6 Ne tévesszen meg senkit a néhány gyarmatokkal rendelkező állam példája a maga egyelőre még nyugodt "demokratikus" berendezésével. A fehér istenek alkonya már megkezdődött a gyarmati világban, s Angliára, Hollandiára, Belgiumra, Franciaországra — ahol a "feleslegesek" magasabb életszínvonalát a gyarmati színesek Európa számára elképzelhetetlenül igénytelen

315

adásban is igyekeznek népszerűsíteni a liberális demokráciát, és akárhány embert is akasztanak fel ennek védelmében. Sőt ez, a törekvés annál kevésbé sikerülhet mert a második világháború a kontinentális nemzeti és magán vagyonokat többszáz milliárddal csökkentette. S ez katasztróiális hatást fog gyakorolni arra a kontinensre, amely hiányzó jövedelmét gyakorlatilag már a húszas évek eleje óta amúgyis tőkéjéből volt kénytelen kiegészíteni, ma meg egyszerűen "hitelre" vásárol. Vegyük még ehhez hozzá, hogy az európai Európa Roosevelt katasztrofális szovjetpolitikája következtében egymillió négyzetkilométerrel még összébb zsugorodott, nemcsak mint piac, hanem, és főként, mint élelmiszertermelő terület is, Hiszen éppen legfőbb mezőgazdasági területeit, Romániát,, Magyarországot, Lengyelországot és Keletnémetországot veszítette el, ugyanakkor, amikor 150 millió emberből álló piac elvesztése a megmaradt Nyugateurópa "felesleges" termelő lakosságát hirtelen felnövelte. S ha arra gondolunk, hogy mindez Versaillesből indult ki s apró középeurópai és balkáni népecskék túltengő önérzete idézte végső elemzésben elő, meg a demokratikus tömegakarat erőszakos szentimentalizmusa és hozzánemértése, a sivár katasztrófa előtt sírva lehet fakadni. Mindenesetre a katasztrófa megvolt, s annak végzetes következményei sokkal többet követelnek, mint a Marshall-pénz, vagy apró népecskék hiúságának különböző "federációk" illúzióival való kielégítése. A katasztrófa keserű következményei Versailles elkerülhetetlen likvidálásán kívül kemény szabályozást követelnek a kontinentális élet számára, még akkor is, ha a szovjet veszélyt sikerülni fog egyszer felszámolni. Európának ezek szerint nem az a dilemmája, hogy a szocializmus szabályozottsága legyen-e az uralkodó forma, vagy a liberális demokrácia a maga kötetlenségével, mert kötetlenségről Európában aligha lehet szó. Európában az a dilemma, hogy az elkerülhetetlen és egyetlen lehetőséget jelentő szabályozottság társaszínvonala biztosítja — nehéz jövő várakozik. A szocializmus szabályozási tendenciájának előtérbe kerülése ezekben az államokban is rövidesen be fog következni a "marxizmus, vagy nacionalizmus?" hamleti dilemmájával együtt.

316

dalmi formája, tehát a szocializmus, baloldali, vagyis marxista legyen-e vagy jobboldali, tehát nemzeti irányú? Függetlenül a kérdés elvi és érzelmi vonatkozásaitól,, függetlenül az alacsonyabbrendű uralmának logikátlan és természetellenes voltától, a materializmusról alkotott véleménytől, a kereszténység fenyegetettségétől, nevelési szuggesztióktól, faji öntudattól, szimpátiától és antipatiától mi is hát a baloldali és jobboldali szocializmus közötti különbség lényege? A kérdésre akkor tudunk legegyszerűbben és legvilágosabban felelni, ha előbb megállapítjuk, hogy mi az, ami a kettőben azonos. Mindkét szocializmus lényege az alacsonyabb exisztenciális kategóriákba tartozók életszínvonalának emelése egy szabályozott elosztás útján, az életszínvonal-különbség igazságtalansága felől vallott meggyőződés alapján. Ezt a célt a baloldali szocializmus azáltal véli és akarja elérni, hogy a magasabb osztályokat fizikai kényszerrel megfosztja a színvonalkülönbözettől és annak eszközeitől és ezeket "szétosztja" az alacsonyabb exisztenciális színvonalúak között, hogy ezáltal "igazságosabb" állapot következzék be, A baloldali szocializmus körülbelül száz évvel ezelőtt fogalmazta meg ezt a célt, s ebből a célkitűzésből — az árúközvetítésnek fizetett súlyos adó megszüntetése kivételével — az elmúlt száz év alatt meg is valósult c s a k n e m , minden, ami belőle reális, indokolt és megvalósítható. A száz évvel ezelőtti két véglet — látszólag legalább — korunkban valóban jelentős mértékben közelebb került egymáshoz, amennyiben a munkásszínvonal jelentékenyen közelebb került a szocialista "normához". Megszűnt az embertelen gyermekmunka, megszűnt a vasárnapi munka, sőt legtöbb helyen megszűnt a szombati munka is, a munkaidő az egykori napi 16-18 óráról napi nyolc órára szállt le, a munkabér az egykori éhbérről emberséges órabérre emelkedett, a munkás lakás- és ruházati viszonyai elérték a követelhető normát. A további pretenciók alapja a tömegeknél már nem exisztenciális, hanem lélektani természetű, s mozgatója már legtöbb esetben nem

317

a nyomor többé,7 hanem egy bizonyos fajta, és nem mindenben indokolt önérzet. A száz év előtti program egyben maradt szinte teljesen sikertelen. Abban, hogy a munkásság általános életszínvonaljavulása nem a kapitalizmus rovására következett be, hanem a "nem-felesleges” munkáskategória és a fogyasztók, az egykori "közép" rovására, amelynek életszínvonala mind financiális lényegében, mind társadalmi külsőségeiben az általános emelkedéshez képest stagnált, ha nem süllyedt. Ennyit tehát elért a szocialista tendencia, s ezzel rendeltetését be is töltötte. Sőt, a kontinentális export esélyeinek fokozatos megterhelésével és ezáltal tönkretételével már túl is ment rajta, mert addig-addig javítgatta a. munkás életszínvonalát, míg az munkanélkülivé nem lett. így, amit a szocializmus az európai társadalomból még esetleg kipréselhet, már nem több, mint az elosztás nyerészkedő és fényűző formájának kiküszöbölése s a még meglévő álló kapitalista vagyon egyszeri és végleges elkobzása. S ez az, amit a bolsevizmus akar. De ha aztán ez megtörténik, akkor már nincs tovább, mint ahogy Oroszországban sincs. Sőt, Oroszország még bolsevizmusával, géppisztolyaival és kirgizeivel eszközölhet rablókirándulásokat a Kapitalista Nyugatra és facsarhatja a vasfüggöny országainak szerencsétlen népeiből különböző ürügyekkel azt, ami még facsarható, de ha a kommunizmus az egész földön megvalósulna, már nem volna többé hová rabolni járni. Nem tekintve azt, hogy a kontinentális vagyon egyszeri birtokbavételével megvalósított teljesen nivellált életszínvonal alig észrevehető javulást jelentene a legalacsonyabb kategória számára még becsületes végrehajtás esetén is, ennek bekövetkezése katasztrofális hatással lenne Európa és az egész emberiség jövőjére, fejlődésére, a kultúrára és civilizációra, az elitképződésre és haladásra, egyszóval az ember lényegesebbik részére a s z e l l e m r e . És — mint az a vasfüggöny mögött kétségbeejtően látható — ezzel megkezdődnék a földrész emberi színvonalainak hanyatlása. Elitnek és életkörülményeknek l e n n i ü k k e l l , bizonyos 7

Ez a megállapítás természetesen csak a jelenlegi "gyarmatosítás"-on alapuló állapotra vonatkozik. A gyarmati népek színvonalának emelkedése az európai munkás életszínvonalra fájdalmas hatással lesz.

318

állapot és színvonal után vágynunk kell és annak elérésére esélyünknek kell lennie, mert különben kihűl a társadalom motorja, az ambíció, és a vegetálás állapota következik be. De ettől függetlenül is, hogy minek kell egy intézményes és erőszakos nivellálás sorsának lennie, arra már e könyv első kötetének első fejezeteiben rámutattunk. A baloldali szocializmus végső lényegében tehát egy szegényes éléskamra tartalmát akarja radikálisan szétosztani. Már pedig ez nem sokat segít, mert ami egy magasabb életszínvonal elérésének lehetőségét illeti, ezt a kontinensen a rendelkezésre álló termékeny terület szabja meg. Egy személy vegetatív szükségleteinek (élelmiszer, lakás, ruházat biztosítására korunk technikai színvonalán Európában átlagban mintegy 8000 négyzetméternyi mezőgazdasági termőterület és 3000 négyzetméter erdőterület szükséges. Ha ennyi esik a kontinens mindenegyes lakójára, a vegetatív feltételek mindenki számára biztosítva vannak, csak igazságosan szét kell őket osztani, ha nem esik ennyi, akkor nem segít semmiféle marxizmus. Az exisztenciális kérdés végső elemzésben területi kérdés, amit exporttevékenység enyhíthet, míg tart, de meg nem oldhat. Már pedig Európában a szükséges termőterület már 150 éve még a vegetatív szükségletek kielégítésére sincs meg. A 150 esztendő technikai fejlődése imponáló eredményei8 ellenére sem tudta a termelékenység fokozásával olyan mértékben és ütemben összeszorítani az egy személy vegetatív szükségleteihez szükséges termőterület nagyságát, mint amilyen ütemben a kontinens lakossága szaporodott. A marxista megoldás eredményeképpen Európát a keleti, ázsiai régi kultúrcentrumok sorsa fenyegeti, ahol a túltelítettség következtében már évezredekkel ezelőtt beállt a megmerevedés állapota. Ez fejlesztette ki a kasztrendszert, ez hozta létre a tömeg nyomorúságos színvonalát, ebből bontakozott ki a lemondás erényének buddhista világnézete, az elértéktelenedett élet iránti közömbösség kollektív fáradtsága, amely a befelé fordulásban igyekszik vigaszt találni. Ez kényszerítette ki a termőterület taka8

A mezőgazdasági termelékenység a 18. szd dereka óta körülbelül megnégyszereződött. Európa lakossága viszont ugyanezen idő alatt az ötszörösére nőtt.

319

rékos kezelését és a maximumig való kihasználását, amely a folyók hátát használja lakásul és temetők helyett elégeti halottait, vagy a Hallgatás Tornyaiba helyezi őket a keselyűk számára, amelyek hallgatagon gubbasztanak a megmerevedett élet felett.

3. A jobboldali szocializmus alaplényege tulajdonképpen innen indul ki, mert a nacionalizmus dinamikája ma már alapjában véve nem más, mint ösztönös menekülés a megmerevedés és az enyészet gubbasztó keselyűitől. Ez a szemlélet az exisztenciális kérdés és a fejlődő jövő problémáit joggal látja a területi terjeszkedésben, tragédiája és tévedése azonban, hogy csak nemzeti dimenziókban gondolkodik, s a kétségtelen és nyomasztó p r o b l é m a , amely európai probléma, számára csak nemzeti problémát jelent. A túltelítettség nyomásától való szabadulás tendenciája tehát úgy jut kifejezésre, hogy a saját népet, vagy fajt a többi népek, vagy fajok, főleg a szomszédok rovására akarja a túltelítettség következményeitől megszabadítani, vagyis mások szociális, vagy legalábbis politikai színvonalának süllyesztése árán akarja a saját nép exisztenciális problémáját megoldani. Bármelyik nemzeti imperializmusról legyen is szó a kontinensen belül, akár össze van az kapcsolva szocializmussal programatikusan, akár nincs, annak önző és brutális lényege abban domborodik ki Európában, hogy az egész európai Európa, vagy más kifejezéssel az egész Oroszországon kívüli Európa, kisebb-nagyobb és lényegtelen ingadozásokkal ugyan, de egyaránt a túltelítettség állapotában van. Oroszország kivételével minden európai állam lakosságának vagy éppencsak a vegetatív lét fenntartásához szükséges területminimum áll a rendelkezésére, vagy — és ez a nagyobbik rész — még az sem. A kulturális és civilizációs, tehát "szellemi és kényelmi igények kontinentális export nélkül Európában mindenütt fedezetlenek, sőt fedezetlenek több mint 50 millió ember számára a vegetatív szükségletek is. Nézzük mit mond minderről egy összehasonlító táblázat az európai államok területi viszonyairól 12 évvel a versalllesi rendezés után. A feldolgozás a nemzetközi statisztikai adatok alapján történt az 1932-1 állapot szerint, azért értéke csak hozzávetőleges. 320

Az egy személyre eső terület Európa országaiban:9 Ország

szántó és legelő

Ausztria Belgium* Dánia Finnország Franciaor.* Hollandia* Magyaror. Nagy brit* Németor. Norvégia Olaszor.* Spanyolor.* Csehszlov. Jugoszlávia Lengyelor. Románia Szovjet

6.830 — 2.740 — 10.200 + 9.360 + 10.200 + 3*720 — 8,850 + 4.400 — 4.560 — 3.710 — 5.760 — 14.720 + 6.500 — 11-870 + 9.130 + 10,730 + 97.240

erdő

együtt

négyzet méterekben 4.950 + 11.780 460 — 3.200 1.140 — 1L340 71.370 + 80.730 2.510 — 12.710 460 — 4.180 1.200 — 10.050 230 — 4.630 2.000 — 6.560 28.600 + 32.310 1.480 — 7.240 7,020 + 21.740 3.420 + 9.920 4.520 + 16.390 2.310 — 11,440 4.520 + 15.250 92.600 189.340

terméketlen ter. 1.300 880 1.710 36-310 570 590 900 1.020 800 92.100 980 2.880 570 4.600 2.110 3.140 41.580

összesen

13.080 4.080 13.050 117.040 13.280 4.770 10.950 5.650 7.360 124.410 8.220 24.620 10.490 20.990 13.550 18.390 231.420

A táblázat jelentősen sokat mond. A 12 nem-szláv állam közül mindössze egy van, ahol a lakosságnak tökéletesen elegendő termőtalaj áll a rendelkezésére, és még négy másik olyan, amely némi hiánnyal ugyan, de el tudja látni lakosságát. A lakosság számára kiértékelve ez az arány még ijesztőbb, mert ez az öt állam csupán mintegy 70 millió lelket jelent, viszont az ellátatlan illetőleg csak részben ellátott államok lakóinak száma 180 millió körül van, s ebből gyarmatokkal csak mintegy 100 millió rendelkezik — egyelőre. Az Oroszországon kívüli szlávokból viszont mindössze 10 millió szorul élelmiszer behozatalra, a többi ellátott. Kontinentális átlagban az egy nem-szláv lélekre eső mezőgazdasági terület kerek számban 4800 négyzetméter, az erdőterület viszont 1400 négyzetméter körül mozog, ami annyit jelent, hogy Európa nem-szláv lakossága felerészben ellátatlan. 9

A *-gal jelölt államok gyarmatokkal rendelkező országok. A számok utáni pozitív (+) 111. negatív (—) előjelek elegendő, ill. elégtelen területmennyiséget jelentenek.

321

Ha ezeket a számokat összehasonlítjuk a mindenegyes orosz lélekre eső 97.240 négyzetméter mezőgazdasági és 92.600 négyzetméter erdő termőterülettel, vagy akár— szlávokra átlagban — az egy szláv lélekre eső 76.000 négyzetméter mezőgazdasági és 77.000 négyzetméter erdő termőterülettel — amely körülbelül 18szorosa a nem-szlávokénak — csak akkor látjuk a gyarmatok elvesztése esetén bekövetkező rettentő diszparitást a szlávok és a nem-szlávok között. Ez a diszparitás egy a priori állapot, az igaz, ez az állapot azonban már másfélszáz év óta kiált valaminő kiegyenlítés után. A teljesen szétesett és egy aktív és közös európai öntudatot teljesen nélkülöző nyugati világ azonban erre 150 év alatt teljesen képtelen volt. Sőt, nemcsak, hogy képtelen volt, hanem a két nyugati nagyhatalom partikuláris politikai érdekekből maga segített két egymást követő háborúban ezt a diszparitást a szó szoros értelmében életveszélyessé növelni azzal, hogy egyetlen emberöltő alatt egy millió négyzetkilométernél több nem-szláv szuverenitás alatt álló területet szláv szuverenitás, majd — másfélmillióra toldva a második világháború után — par excellence o r o s z szuverenitás kezére adott. Hogy ez a tény a Nyugat számára a keleti féltekén levő Európa-tartozékok ijesztően gyorsuló leválási folyamatát vonja maga után, ez a múlt szemrehányása. A Delcassé—Grey—Churchill— Roosevelt-féle orosz külpolitikai vonal végzetes elhibázottságát majd csak a gyarmatvilág elvesztése után fogja igazán látni a szláv—nem-szláv területi diszparitás ijesztő tükrében a világ. De hogy még ma sem a túlzsúfolt és fuldokló kontinensnek van imperialista programja Oroszországgal szemben, hanem f o r d í t v a , az a jelen katasztrófája, amely ott kezdődött, amikor Németország szlávellenes imperialista szándékát vérbe fullasztották. A kontinens tehát katasztrofálisan szegény lett és így vegetatív szükségleti cikkei a legkínosabb szabályozottsága elosztást kívánnak. A liberális-demokrácia kötetlenségét idehozni tehát, képtelen igyekezet. Maradna ezek szerint a szocializmus. Viszont, ha a szocializmusnak csak a két említett válfaja között van választás, ez a választás nehéz dolog, mert végső elemzésben, mint megoldást 322

ígérő elintézés, m i n d a k e t t ő zsákutcába jutott Európában, mégpedig ugyanazon oknál fogva. S ez az ok, a rendelkezésre álló terület elhatárolt volta. Az európai szociális nehézségek csak Európa tágítása esetén volnának megoldhatók, hiszen — mint láttuk — az Oroszországon kívüli Európában a rendelkezésre álló terület mennyisége mélyen a vegetatív minimum alatt van, s ennek közvetlen szociális és kulturális visszahatása a kontinentális export hirtelen visszaesése óta csak azért nem idézett elő akut katasztrófát, mert a kontinens hiányzó jövedelmét tőkéjéből pótolta.10 Ennek a tőkének tekintélyes részét elvitték azonban a második világháború súlyos költségei és pusztításai, meg a bolsevista rablás. Mindenesetre ha egy marxizmus számára már nem nagyon maradt szétosztanivaló századunkban, egy csomó egymás ellen feszülő nemzeti szocializmus a kontinentális társadalom belső erejét paralizáló és emésztő erőt jelentene. És ezt az erőt visszafojtani éppen egy rettentő érzelmi katasztrófa után, hiú igyekezetnek fog bizonyulni, mert okok szülik és táplálják, nem szándékok, azt nem is említve, hogy az egyes nemzettársadalmakon belül mindig lesz egy rész, amely a nacionalizmus feszültségét ébren tartja. És ezt ébren is kell tartani addig, míg bármely idegen fenyegető törekvés akár nacionalizmus, akár más elnevezés alatt exisztálni fog, és ébren is fogják tartani mindazok a nemzetek, amelyeknek jogos követelnivalóik vannak. Márpedig ilyen jogos követelnivalók vannak és maradni fognak mindaddig, míg Versaillest ki nem törlik Európa múltjából. A nacionalizmus elvetése lelki leszerelést jelentene, s aligha fog olyan nemzet akadni, amely ezt elkezdené. A megalázott és nyomorba és rabságba döntött nemzetek semmi esetre sem, mert a revans ösztöne örök és elpusztíthatatlan emberi alapvonás. Európában, az adott veszélyes szituációban meg éppen, még ha a dolog természete mellett lehetséges volna is az ilyesmi, akkor sem volna szabad végrehajtani mindaddig, míg Európa katonai fenye10

Amennyiben az olvasót közelebbről érdekli ez a kérdés. Európa eladósodásának egyre gyorsuló üteméről meghökkentő számadatokat találhat a húszas évek közepétől az ötvenes évek kezdetéig terjedő negyedszázad alatti időből származó pénzügyi jelentésekben.

323

getésnek van kitéve, s amíg egy egységes európai "kontinentalizmus" nem születik meg. Íme, ezt i s jelenti az a kifejezés, hogy a jobboldalnak, a "harmadik Európának" néhány extrém túlzást leszámítva, igaza volt. Végül pedig igaza volt a "jobboldali" blokkba tömörült Európának abban i s , hogy Középeurópa keleti részének versaillesi "szláv" formáját meg akarta változtatni, mert ez életkérdés volt nemcsak önmaga számára, hanem Európa nyugati fele számára is.

324

XVI. "HALOTT BETŰK" 1. Egy kollektív szerencsétlenségtől való rettegés lidércnyomása soha még oly fullasztóan nem nehezedett a világra, s benne elsősorban Európára, mint ma. A 20. szd. tátongó sebeivel a történelem egyetlen katasztrófája sem hasonlítható össze. Milliók és százmilliók teszik fel naponta a tépelődő és szorongó kérdést, hogy miért van ez így, s különösen a győztesek világa áll döbbent zavarral a győzelem logikájának érthetetlennek látszó és tragikus csődje előtt: egy emberöltőn keresztül kétszer viseltek győzedelmes keresztesháborút az "emberiség ellenségei", a "békebontók" ellen, a "háborús bűnösöket" ezrével hurcolták vesztőhelyre és tízezrével tették földönfutóvá, de a béke ügye rosszabbul áll, mint valaha. A megdöbbentő tény, hogy egy egész emberöltő sajtójáról és győzelmes propagandájáról kezd kiderülni, hogy minden állításnak az ellenkezője az igaz, és egy mozgalmas kor egész politikai tevékenységéről válik egyre nyilvánvalóbbá, hogy egy rosszul leplezett brutális önzés igazolatlan erőszakoskodásainál és erkölcsi jelszavak mögé rejtett tervszerű fosztogatásnál alig volt egyéb, többé már nem titkolható. És ez a megdöbbentő felismerés nemcsak egy kettős győzelemmel igazolt világ politikai hitét és véleményét értékeli át máról holnapra és nemcsak a morális alapot rántja ki két hajszolt generáció roppant erőfeszítései alól, hanem éles és hideg fényt vet arra is, hogy hová lett egy 350 milliós hatalmas egységből az önvédelemhez szükséges — erő. Meg egy emberöltő sem futott le egészen az első világháború befejezése óta, Versailles deresedő nemzedékének utolsó kohorszai egyre nyugtalanabb és egyre tétovázóbb lélekkel még itt menetelnek köztünk, s máris kiderült, hogy a tízes és húszas évek politikai doktrináiból és tetteiből úgyszólva egy sem volt ésszerű, őszinte és igaz, és Európa meggyötört népeinek "soha többé háborút"-jára a történelem leglelkiismeretlenebb politikája következett. 325

Még egy emberöltő sem futott le egészen azóta, hogy az Oroszországon kívüli Európa hatalma vitathatatlanul túlnyomó volt az egész földgolyón, és ez az erő egységbe markolva katonailag is térdre kényszeríthette volna Oroszországot és Amerikát egyaránt, és három évtized elég volt arra, hogy ez a hatalmas erő teljesen semmivé váljék, olyannyira, hogy 350 millió európai ember sorsa, élete, szabadsága, boldogulása függ az oroszoktól, függ az amerikaiaktól, csak éppen magától a 350 millió európai embertől nem függ, Ötven millió európai meghalt, hat millió a szó betű szerinti értelmében véve rabszolga-munkát végez ütlegek és rúgások fizetsége fejében és tíz millió hazáját és otthonát elveszítve keserű szívvel csavarog a földteke különböző pontjain a bolsevizmus poklába taszított másfélszáz millió európairól nem is beszélve. Mindezért az elmúlt három évtized politikája felelős, amely azzal kezdődött, hogy Európa természetes rendjét és a fejlődés logikáját felborította egy természetellenes status-quo erőszakolása érdekében. A két világháború közti húsz évet a Versaillesben. megtaposott népek meddő jajgatása töltötte fel. Hiába jelentek meg egymás után önálló és intelligens és magános szellemek tisztességes és figyelemreméltó írásai, aggódó és emberséges emberek egész sora hiába rángatta kétségbeesetten a vészharang kötelét, nem volt semmi eredmény. Jött a második világháború, és ugyanaz megy annak befejezése óta is. Egy rettentő hazugság és egy rettentő tévedés fojtogató szövevényeiben vergődik az egész úgynevezett nyugati politika, és ez az immár három évtizedes vergődés Európa pusztulása maga. A béke- és egyéb szerződések kocsideréknyi tömege jött létre ez alatt a tragikus harminc esztendő alatt, mind-mind szánalmas toldozás-foldozás a nyomorúságos alapmű egyre szaporodó repedésein, s az alapművet mégis, tűz, víz, pusztulás, hullahegyek, háború és csillagászati összegekre rúgó költségek ellenére is, makacsul tartják. A második világháború után XII. Pius pápa "halott betűk"nek nevezte a békeszerződéseket, és a pápai frázis éppolyan tömör és tartalmas, mint amennyire megdöbbentően mély és igaz, amit mond, hiszen "halott betűk" nem csupán negatív hatástalan326

ságukban halottak, hanem abban is, hogy pozitív hullamérget is tartalmaznak, s bomlásuk termékei azok, amik a háború és pusztulás járványait hozták az emberiségre. S mindebben az a legkétségbeejtőbb, hogy bár a világ nagyobbrészt tisztességes és jóindulatú emberekből áll, akik egyenkint és külön-külön elvileg bűnnek és érzelmileg elviselhetetlennek tartanak minden jogtalanságot és igazságtalanságot, összességükben makacsul nem akarják tudomásul venni, hogy az úgynevezett legyőzött népekkel szemben a pillanat szabadságában és lehetőségében elkövetett önbíráskodás jogtalan, igazságtalan és elviselhetetlen, és ez új és új háborúba hajszol bűnöst, ártatlant egyaránt, és hogy a vért, a pusztulást és szerencsétlenséget nem egyes népek hajlamai és harci kedve idézik elő, amint azt az igazában felelős előző győztesek saját hibájuk belátása helyett olyan szívesen hiszik el és hitetnek el mindenegyes új háború kitörésekor, hanem az emberiség szervezetét inficiáló hullaméreg, a méltatlankodás és a meg nem értés gyorsan osztódó baktérumai, amiket a békeszerződések "halott betűi" árasztanak magukból. Mert van-e még vajon gondolkodó fő, tiszta szív és egészséges judicium, amely ne volna tisztában azzal, hogy a második világháború borzalmait végső elemzésben a párizskörnyéki békék halott betűiből áradó hullaméreg idézte elő? Van-e még vajon valaki, aki nem látja, hogy a második világháborúhoz okot és lehetőséget egyaránt az első adott? És a harmadikhoz a második? Van-e még vajon valaki, aki a szorongó jelen fullasztó atmoszférájának sárga ködei mögött még midig nem ismeri fel Versailles ádáz vonásait? Van-e hát még politikus, vagy történész, aki a lázas Európa aggasztó kórtörténetét nem Briand, Clemenceau, Wilson, Lloyd George, Massaryk, Benes és társaik vérfoltos operálóasztalainál kezdi el? Ki nem látja a tévedések és hazugságok három évtizedes szillogizmusát a versaillesi bosszú, félelem és mohóság sivár negatívuma és a feltartóztathatatlanul közeledő atomháború szörnyű nihilizmusa mögött? Hiszen az "egyetlen világ” az "One World" kora van, amint Wendell Willkie írja, s a konfliktusok mindig világháborúkká válnak. És minden új háborúért a helyzet urai a felelősek, a helyzet urai pedig mindig az előző háború győztesei, hiszen a helyzetet ők teremtik meg. 327

Ezt meg kell állapítanunk, mikor feljegyezzük, hogy a második világháború után, amely Versailles miatt tört ki, és Középeurópában tört ki, a Középeurópára vonatkozó p á r i z s i béke újra megismételte Versailles rendezését. És amikor ezt feljegyezzük, e lapok Következtetéseinek summázásaképpen még egyszer össze kell foglalnunk mindazt, amit Versailles jelent, hogy tisztán láthassuk, hogy miért fog bekövetkezni a harmadik világháború, Jodl német vezérezredes kifejezésével élve, mint "az Ámen a templomban", és miért kell ez elé 350 millió ember roppant erőt jelentő tömegének védtelenül, lefegyverzetten és szorongva néznie...

2. A Földközi-tengerre törekvő Oroszország által pénzelt pánszláv mozgalom egyik szerb nemzetiségű ügynöke két revolverlövéssel megöli az Osztrák-Magyar Monarchia trónörökösét és feleségét. A kettős gyilkosság a szerbek által inaugurált politikai merényletek hosszú sorára teszi fel a koronát, s a teljes joggal felháborodott Monarchia részéről egy, a szerb pánszlávizmus titkos terrorszervezetét véglegesen felszámolni akaró kis lokális háború készül. A nagy protektor azonban, Oroszország, szövetségeseinek tudtával, beavatkozik, és ezzel a háborús bányaléggel feltöltött európai atmoszféra lángralobban. A küzdelemben a háborút kirobbantó pánszláv gondolat teljes katonai vereséget szenved, sőt a pánszlávizmus nagy hatalmi rezervoárja átmenetileg összeomlik, hogy a romokból egy új támadó forma bontakozzék ki. A háborút, amely egyre inkább azzá válik, ami legfőbb és priori lényege volt: angol-német mérkőzéssé, a nyugati hatalmak számára nyeri meg az Egyesült Államok beavatkozása. A győzelemnek azonban éppúgy nincs valaminő egységes vezéreszméje, mint a háborúnak sem volt, s így a győztesek nem tudnak vele mit kezdeni. A német nép létezésével szemben csak egy brutális imperialista program esetén lehetne valamit csinálni, az imperializmus bűnével azonban a németek vannak megvádolva, így hát Középeurópa keleti felét törik össze és dobják oda háborús zsoldként a pánszláv gondolatnak. Közép- és Keleteurópában és a Balkánon Oroszország mellett vérből, vasból, könnyekből és hazugságból öt szláv állam 328

új és diadalmas szláv világa épül fel, de nem nyugat számára, mert a Versaillesi halott betűk mögül lassan és fokozatosan felmagasodik a szláv ember sarlós és kalapácsos problémája. Versailles és a "sarló és kalapács" életveszélyes összefüggése ellen végülis fellázadnak a legyőzöttek. A győztes nyugat Versailles és a sarló és kalapács mellé áll, a lázadást leverik, Középeurópa keleti részét az újabb háború újabb zsoldjaként most már Oroszországnak dobják oda, s ezzel a lidércnyomás, amit az első húsz évben csak a legyőzöttek éreztek, általános európai átokká nő. Az utolsó három évtized történetének ez a kvintesszenciája, az ezt kísérő tettek és elméletek csak az önzés, a mohóság és a lelkiismeretlenség állomásai. A "béke biztosítására" megalázták és kifosztották Németországot. A megalázásból nacionalizmus, a szegénységből szocializmus lett, s a kettő kézfogásából: háború. A "béke biztosítására" megsemmisítették a germán imeperializmus hátvédjének tekintett osztrák császárságot. Roncsainak német részét a germán, szláv részét a szláv imperializmus igényelte ki, s a kettő ellentétéből kibontakozó eredmény: háború. A "béke biztosítására" földarabolták és ötféle osztották a magyar királyságot, s ezzel az oroszellenes magyar szupremáciát oroszbarát szláv szétesettséggel cserélték ki a Földközi-tenger felé vezető orosz útvonal legfontosabb szakaszán. A következmény, hogy a végzetesen legyöngített magyarság germán járszalagra kerül a szláv fenyegetés miatt, s így előáll egy önmagát közömbösítő, belsőleg szétesett Kárpát-tér, egy ellensúly nélkül maradt Balkán, egy politikai és katonai hátvéd nélküli Lengyelország, tehát egy tehetetlen vákuum Kelet- és Nyugateurópa között, amely passzív színterévé válik a germán-szláv, majd a hitleri imperializmus bukása után az angolszász-szláv érdekellentéteknek, s ennek eredménye újra: háború. És az exisztenciális végveszélybe jutott magyarság politikai ösztöne éppúgy hiába reagált minderre azonnal és a leghevesebben, mint ahogy hiábavalónak bizonyultak a német kritika vésztjósló feldolgozásai is. A Középeurópa örök lényegét, természetét, rendeltetését és jelentőségét Kelet és Nyugat között immár egy évezred óta a legkényesebb európai posztról figyelő magyar nyugtalanság és a német aggodalom komplikált igazságait kezdő kis népek primitivizmusának és túl329

tengő önbizalmának erőszakos lármája hurrogta le. A német jeleket az európai béke ellen készülő merényletnek, a magyar vészjeleket revizionista propagandának rágalmazták el, s a Középeurópa-gondolatnak egy harminc esztendős Golgotha során a keresztrefeszítésig kellett elvánszorognia, és egy borzalmas katasztrófa fenyegetésének kellett a világra nehezednie, hogy kiderüljenek a tévedések és napvilágra kerüljenek a hazugságok. Likvidálták a német császárságot és sorsára hagytak a cárizmust, mert azt hitték, hogy a német császár és az orosz cár eltűnése az imperializmus halálát fogja jelenteni. A császárság helyett jött azonban a "harmadik birodalom", a cárizmus helyett a Szovjet, II. Vilmos helyett jött Hitler, II. Miklós helyett Sztálin, és kiderült, hogy ez még rosszabb, mert az imperialista veszély még nagyobb lett. És ki fog derülni, hogy Hitler és Sztálin világának esetleges kiégetése után is meglesz, mert a háborúkat okok szülik, és ki fog derülni, hogy egy 80 milliós nép marad akkor is, ha leverik és szét szaggatják. Kiderült az is, hogy ha imperializmushoz nem is, de élethez a németeknek is joguk van, s hogy a rablás akkor is rablás marad, ha büntetésnek keresztelik is el. Az is kiderült, hogy a francia securíté és az angol szupremácia nem az egyetlen akceptábilis szempont, bármennyire is fontos ez a franciáknak és az angoloknak, és hogy nem is csak a politikai szempontok akceptábilisak, és az is kiderült, hogy az első számú közellenség nem Hitler volt, hanem Roosevelt barátja, Sztálin. És az is kiderült, hogy mindaddig, míg Oroszország exisztál, a német "militarizmusra", bármilyen kellemetlen is a léte, szükség van. Márpedig a nagy Oroszország, akárhány felé is szaggatják, megmarad, egyszerűen azért, mert — összetartozik. Likvidálták a Habsburgok 115 éves császárságát, mert az "rozoga" volt, mert az "nemzetiségi múzeum" volt, mert az "németbarát" volt, és mert 23 milliónyi szláv nem volt vele megelégedve. Megcsinálták helyette a kisantantot, s kiderült, hogy az még rozogább, hogy annak államai is "nemzetiségi múzeumok", s hogy, mint a billegő deszkán csúszkáló tehetetlen súlytöbblet, mindig a pillanatnyilag erősebb imperializmus nyomását növelik. Kiderült, hogy az osztrák császárság nem veszélyeztette, hanem védte és konzerválta a benne élő népek életét, amelyeknek elégedetlensége és panaszkodása telhetetlenséget jelentett és 330

európaellenes volt, és szentimentális ambícióknál és burkolt fají imperializmusnál egyéb alapjuk nem volt. Sőt kiderült az a fura dolog is, hogy az osztrák császárságból és a magyar királyságból összetevődött Monarchia egységére és antiruszianizmusára maguknak a kis nyugati szláv népeknek is nagy szükségük volna. És kiderült az is, hogy a Monarchia keretében élő osztrák nép sokkal kevésbé érzékeny a germanizmussal szemben, mint a megkopasztott kis köztársaság népe, amelynek így geopolitikai helyzeténél és gazdasági strutúrájánál fogva okvetlenül egy nagyobb egységhez kell zárkóznia, éppúgy, mint a kis Csehországnak. És ez a nagyobb egység, a Monarchia nemlétében, vagy Németország, vagy a Szovjetunió. A Monarchia szétrobbantásán túlmenően likvidálták a magyarok "tarthatatlan" nemzetiségi királyságát is, mert az apró népek exisztenciális léte veszélyben forgott a "tűrhetetlen magyar nacionalizmus" irtó hadjárata miatt. A világ nem vette észre, hogy Magyarország 6.5, vagy a magyar királyság 10 millió idegenajkújának puszta léte a legcsattanósabb cáfolata volt ennek az állításnak, akkor, amikor az amerikai bevándorló már a második generációban elveszíti nemzeti nyelvét s a harmadikban meg faji különállását is, egy természetes folyamat során, az állam, vagy az államalkotó nép és kultúra minden tudatos törekvése, vagy igénye, vagy éppen "zsarnoksága" nélkül. Aztán rendre kiderült, hogy a népek önrendelkezési jogának wilsoni doktrínája szemérmetlen ürügy volt csupán a legyőzőttek tönkretételére, mert a háromnegyedrészben német lakosságú Elszász-Lotharingiát az etnikai elvet sutbadobva "történelmi jogon" csatolták vissza Franciaországhoz, a saját sorsa felőli intézkedéshez az osztrák népnek nem volt "önrendelkezési joga", mert ez a jog sértette volna a győztesek érdekeit, négy millió idegen uralom alá kergetett magyarnak szintén nem volt önrendelkezési joga, mert 1.700.000 szlovák "nép" volt, de négy millió magyar nem volt az. És az is kiderült, hogy a wilsoni doktrína amúgyis gyakorlati képtelenség, mert az adott történelmi, földrajzi és gazdasági egységek feldarabolása az európai mozaikot még tarkábbá teszi és növeli a nagy imperializmusok vadászterületét. Kiderült, hogy a kis népecskék faji, nyelvi és érzelmi szempontjai igenis jelentéktelenebbek a történelmi logikánál, a földrajzi ténynél és a 331

gazdasági követelményeknél. Az is kiderült, hogy egy bonyolult településű területet nemzetiségi szempontok szerint igazságosan felosztani nem lehet, mert lám egy nemzetiségi állam helyett négy másik jön létre, s míg a régi legalább történelmi, földrajzi és gazdasági erők természetes és logikus képződménye volt olyan belső kohézióval, amely egy ezeréves fennmaradás fényes bizonyítékára tud rámutatni, addig a három új létrejöttének egyetlen alapja egy éppoly jól megszervezett, mint amilyen tág lelkiismeretű propaganda, s az első külpolitikai földrengés legelső lökésére mind a három szétesett. Kiderül az is, hogy a tízes évek Magyarországának népességi problémáját úgy szemlélni, mint 12 millió magyar arányát 10 millió nem-magyarhoz, laboratóriumban előállított optikai csalódás volt a világ számára, mert mint államrendezési probléma igenis nem 10 millió "nem-magyar", hanem 3,5 millió horvát és szlavón, 2,5 millió román, 1,7 millió szlovák, l millió szerb, 800.000 német és félmillió ruthén hat állam felé tendáló egyenkinti jelentéktelensége állt k ü l ö n - k ü l ö n és egyéni igényeivel a 12 milliós e g y s é g e s államalkotó massza meszsze túlnyomó többségével szemben, és ezt a 12 milliós népet a maga egységében és egészében tették jövőjében és életképességében tönkre északon 1,7 millió szlovák, keleten 2,5 millió román, és délen l millió szerb kedvéért.1 Ez a tény. Minden egyéb statisztikai zsonglorködés volt csupán. Az a bosszantóan sok apróság meg, ami a szennyes kis csalások és hazugságok zaklató és fárasztó tömegéről kiderült, szinte már nem is érdekes, és csak arra jó, hogy a világ lássa, hogy milyen műhelyekben készül és mennyit ér a propaganda, Az, hogy nyelvi és nemzeti szempontokra való hivatkozással a versaillesi békecsinálók kése hatalmas nemzeti és még hatalmasabb vegyeslakosságú területeket hasítottak le a legyőzött népek tulajdonából a "győztesek" javára, éppannyira közismert és unalmas igazság, mint amilyen ízléstelen ennek a ténynek az ellenmondása az "etnikai" elvvel, vagy amilyen fura az a helyzet, amibe a rajtakapott román propaganda jutott azáltal, hogy, míg egyfelől azzal sírta tele a világot, hogy a két millió románt a magyar 1

A horvát-szlavón tartomány elcsatolása csak annyiban érintette a magyarokat, hogy az kapcsolta össze Magyarországot egyetlen tengeri kikötőjével.

332

türelmetlenség és zsarnokság miatt a pusztulás végveszélye fenyegeti ha az elviselhetetlen magyar államkeretből ki nem mentik, másfelől azt bizonygatta, hogy ugyanezek a románok Keletmagyarországban az egykori Dácia nevű római provincia lakóinak utódai, akik hat viharos népvándorláskori évszázad után elkövetkező ezer esztendős magyar zsarnokság "végveszélye" ellenére is csodálatosan fennmaradtak, sőt két és fél millióra szaporodtak fel akkor, amikor a zsarnok magyarok csak két millióig vitték ugyanezen a területen ezer év alatt. De semmivel sem ízlésesebb, hogy a szlovákok eleinte azt állították, hogy ők csehek, most meg azt állítják, hogy ők nem csehek, hogy a horvátok és a szlovének eleinte azt állították, hogy a szerbek nekik testvéreik, most meg azt állítják, hogy nem testvéreik, hogy a csehek annakidején azzal a megokolással kérték a Csehországtól nem kevesebb, mint 600 kilométerre fekvő Kárpátalját, hogy a ruthén "testvéreket" megóvják a magyar "kommunizmustól" huszonöt évvel később viszont önként ajánlották fel őket az orosz bolsevizmusnak,2 avagy hogy a zsákmányosztáskor azt állították Versaillesben, hogy van "csehszlovák" nép, meg "jugoszláv" nép holott egyik sincs, meg, hogy a csehek békés, türelmes és demokratikus nép, pedig türelmetlen és brutális nacionalisták, akik az összlakosság több, mint 25 %-át kitevő nem "csehszlovákot" kergették ki azokról a területekről, amelyekről huszonöt évvel azelőtt azt állították, hogy ott csehek meg szlovákok laknak, és így tovább, így festenek tehát egy negyedszázaddal később a versaillesi halott betűk igazságai, noha a maguk idejében egy fél világ tapsolt elégedetten hozzájuk. Ezeken az apró és szenvedő érdekelteken kívül legfeljebb még a becsület és az igazság kigúnyolt eszméit sértő részleteken felül azonban kontinentális következményekkel járó és katasztrofális jelentőségű elvi tévedései is napvilágra kerültek a versaillesi "halott betűknek".

2

Massaryk Tamás azzal az indoklással kérte és kapta meg ezt az északkeleti magyar területet, hogy az gátként szolgáljon az orosz és a magyar kommunizmus között, Benes Eduárd viszont ezzel plántálta be a bolsevizmust Európa legbolsevista-ellenesebb területére.

333

Bebizonyosodott, hogy a győztesek csoportjában a győzelem ellenére sincs mindenkinek és mindenben automatikusan és szükségképpen igaza nemcsak morális értelemben, hanem politikai szempontból sem, és a győzelem automatikusan hulló gyümölcsei legtöbb nemzet számára nemcsak meg nem érdemeltek, hanem általános politikai szempontból károsak is, éppúgy, mint ahogy a legyőzőitek koalíciójában sem minden nép feltétlenül hibás, s kifosztása nemcsak igazságtalan, hanem célszerűtlen is. A páros, vagy kis koalíciók által vívott magánháborúk kora úgy látszik lejárt. A világháborúk csaknem az egész emberiséget mozgósítják, s az óriási szövetségi rendszerek kiterjedettsége magával vonja, hogy az elvek és érdekek harcába kalandor és opportunista népek kerülnek bele, akik sokkal kevesebbet javítanak a háborús esélyeken a küzdelem idején, mint amennyire súlyosbítják a békealkotás feladatait a küzdelem után. A később, a harc tulajdonképpeni eldőlte után belépők, a tétjüket a baj esetén szemérmetlenül visszahúzók, a győztesek oldalára 12 óra előtt 5 perccel átalló árulók ezek, akik zsákmányosztáskor a legmohóbbak, legarcátlanabbak és legkegyetlenebbek, akik eltorzítják a béke intenciókat, megnehezítik a békealkotást, elviselhetetlenné teszik a békeművet és előidézik az új háborút. Ezeknek nem a modus vivendi és a megbékélés a fontos, hanem a zsákmány, ezek a szerencsétlenségnek nem mérsékelői, hanem vámszedői, ezek nem a megértést igyekeznek megteremteni, hanem a félreértést állandósítani. Ezt az egyre általánosabbá váló politikai "stílust" nem jutalmazni kellene, hanem törvényen, kívül helyezni, hisz ennek alacsony-rendűsége még akkor is nyilvánvaló, ha ezt a "győztesek" kategóriájához tartozók követik el. De bebizonyosodott Versailles tanulságai alapján az is, hogy az egyes népek és az egyes területek politikai lényegességét és közérdekű jelentőségét nem az határozza meg, hogy egy háború likvidálásakor a győzők, vagy a legyőzöttek csoportjába tartoznak-e, hanem állandó jellegű szempontok és vonatkozások ereje, egy bizonyos és pillanatnyi háborús eredménytől független a p r i o r i fajsúly, és ennek figyelmen kívül hagyása nemcsak hamis és természetellenes, hanem veszélyes eredményt is teremt. Mert a lényegtelen alá rendelt lényeges, vagy a hangsúlynak hangsúlytalan pontra helyezése perverz állapot, hibás eredményt 334

ad, és a háborús pszichózis színházi lámpáinak kialvása után beálló normális és igazi nappali fényben az obskúrus politikai segédszínész népek "győztesi" maszkja groteszkül és inzultusként hat gyakorlatilag és érzelmileg egyaránt, és automatikusan indítja el a fejlődést a következő háború felé. Ha most aztán a fenti rövid elvi analízisnek a végére odailleszti a judicium Algier és Francia-Marokkó önrendelkezési jogért harcoló és francia fegyverek, francia akasztófák és francia internálótáborok által sanyargatott népét, Írország, Kenya, India, Délafrika vagy Ciprus önrendelkezési jogért harcoló és angol fegyverek, angol akasztófák, angol internálótáborok által sanyargatott népeit, Horvátország és Szlavónia önrendelkezési jogért harcoló és szerb fegyverek, szerb akasztófák, szerb internálótáborok által sanyargatott népét, Erdély önrendelkezési jogért harcoló és román fegyverek, román akasztófák, román internálótáborok által sanyargatott népét, Észak-Magyarország önrendelkezési jogért harcoló és cseh fegyverek, cseh akasztófák, cseh internálótáborok által sanyargatott népét, akkor teljes lesz a kép arról, hogy a versaillesi rendezés nem csupán tévedés volt, hanem annak "elvi" alapja, a "népek önrendelkezési jogának" meghirdetett doktrínája egyszerűen csak cinikus ürügy volt, amellyel ugyanezek a franciák, angolok, csehek, románok, szerbek szétverték Középeurópa régi rendjét, bírói tógában törve pálcát egy olyan "zsarnokság" felett, amely összehasonlíthatatlanul liberálisabb és türelmesebb volt, mint az övék és amely kisebbségeivel szemben sem tömegmészárlásokat, sem akasztófákat, sem internálótáborokat nem alkalmazott soha. Megrendítő szemérmetlenség és cinizmus jut kifejezésre abban, hogy az u.n. önrendelkezési jogért harcoló algieri, marokkói arab, vagy az ír, az egyiptomi, a mau-mau, vagy a ciprusi szabadságharcos aljas és gyáva "terrorista" a francia és angol interpretációban, aki francia vagy angol birodalmi integritás ellen törve saját jelentőségénél és szentimentális vágyainál összehasonlíthatatlanul nagyobb és fontosabb egységek életfontosságú érdekei ellen támad, de egy emberöltővel ezelőtt a cseh, a szlovák, a szerb propagandista és merénylő nem volt aljas és gyáva terrorista, hanem a nyugati hatalmak dédelgetett pártfogoltja és egy hatvan milliós birodalom integritásának és vitális érdekeinek védelme összeha335

sonlíthatatlanul jelentéktelenebb népek és vágyak kártevése ellen — zsarnokság volt, amit tűrni nem lehetett. Ma az angolok, a franciák, az amerikaiak kormányait és sajtóját egyaránt szenvedélyes együttérzéssel foglalkoztatja a Gulf Akaba kérdése, mert a kétmilliós kis Izraelnek "vitális" érdeke, hogy Földközi-tengeri kikötőin kívül az Indiai-óceánra is legyen tengeri kijárása, de egy emberöltővel ezelőtt ugyanezeket a hatalmakat teljesen hidegen hagyta az a tény, hogy nem egy kétmilliós, hanem tizenkét milliós népnek Európa szívében sokkal vitálisabb érdeke lett volna, hogy egyetlen, roppant költséggel kiépített tengeri kikötője, Fiume, megmaradjon és egyetlen kiútja a Földközi-tengerre, az Adriaitenger szabadsága számára biztosítva legyen, és mégis, minden teketória nélkül egyetlen tollvonással elvették tőle és odaadtak a tengerrel teljesen körülövezett Olaszországnak, amelynek semmi de semmi szüksége nem volt rá. Egy hetven milliós hatalom testét ugyanis ketté lehetett vágni, hogy a lengyeleknek korridorjuk legyen a danzigi kikötőhöz, de igazában még meg sem született Jugoszlávia nyugati peremén nem lehetett egy magyar folyosót létesíteni Fiúméhoz, mert a szerbek még a Magyarországból Fiúméba vezető vonaltól nyugatra, a Balkánon kívül még Középeurópából a történelmi Ausztriából is kellett egy darab, és a 25 milliós Kárpát-medence vitális érdeke nem nyomott annyit a tengerek fontosságával ugyancsak tisztában levő angolok és franciák judiciumának mérlegén, mint a három milliós kis szerb állam mohósága,

3. A fontos és jelentékeny legyőzöttek húsz évvel későbbi lázadása a fentiekben összefoglalt tényállás ellen teljesen logikus, teljesen érthető és teljesen jogosult is. Mindaz, ami német és osztrák és magyar részről húsz évvel később történt, és ami kizárólag az angol és francia magatartás következtében dagadt világháborúvá, Versaillesben jött létre, és a németek, az osztrákok, a magyarok akarata ellenére jött létre. Versailles világa a logika és a tények rettentő erejével fordult szembe, amikor a második világháborúban szembeszállt ezzel a lázadással, és nem a lázadásba, hanem ebbe a szembefordulásba 336

pusztult bele Magyarországon és Bulgárián kívül Lengyelország, Románia, Csehszlovákia és Jugoszlávia egyaránt, hiszen ezeknek a területeknek népe hasonlíthatatlanul rosszabb sorsban van ma, mint volt Versailles előtt, s nem vitás, hogy Versailles n é l k ü l nem jutott volna ebbe a sorsba. Sőt, a szembefordulásba a francia gyarmatbirodalom is belepusztul és a brit birodalom is belepusztul, kezdve magán a Brit Commonwealthot összetartóval az első, soha ki nem heverhető csapást, amikor nem vették észre, hogy ezt az Osztrák-Magyar Monarchiát szétbontó elvet nem lehet csupán Középeurópára és a Balkánra lokalizálni, ez szét fog folyni az egész világon és fundamentumában fogja megtámadni és szét fogja porlasztani az összes gyarmatbirodalmakat. Mindezeken felül azonban belepusztult a második világháborúba a Versailles-komplexum maga is, mégpedig nemcsak abban az értelemben, hogy katonailag nem sikerült megvédeni, mert az egy a versaillesi csoporton kívülálló hatalom imperializmusnak zsákmánya lett, hanem abban az értelemben is, hogy egy a versaillesi csoporton kívülálló hatalom zsákmánya lett volna akkor is, ha a háború nemet győzelemmel végződik. Logikailag feltétlenül hibás és etikailag feltétlenül rosszhiszemű versaillesi műnek egyszerűen n e m v o l t e s é l y e . Versailles tehát nem csupán tényeiben, hanem mint feltevés, mint elgondolás, mint koncepció bukott meg, s a különböző federációs és restaurációs tervek nem mások, mint ennek a bukásnak rezignált és kapkodó beismerése most, miután ennek a koncepciónak "megvédésére" olyan irtózatos mennyiségű emberéletet és pénzt és munkát és szenvedést fecsérelt rá Európa. A tények és körülmények fentiekben összefoglalt gyilkos logikája éppúgy, mint az a sok szégyenletes ellenmondás, amin az immár lezárult véres és keserű emberöltő rajtakapta Versailles szellemileg és erkölcsileg egyaránt harmadrangú megalkotóit, annak a sok mindennek a listájához tartozik, ami kiderült Versaíllesről, arról a Versaillesről, amelynek kritikája nem az 1939 őszén eldördült első német puskával kezdődött el, hanem már húsz évvel hamarább. A középeurópai helyzet gyulladásos és üszkösödő sebe az egész Európára jelentett veszélyt, s kontinentális fontossága a szláv-bolsevista veszély tükrében most már mindenki által ijesztő 337

élességgel látható. S lám, a győztesek világa egy negyedszázaddal később, a párizsi békeasztal mellett mégis, másodszor is megismételte Versailles véres baklövését, sőt még meg is tetézte azt. A német szövetségi rendszerbe tartozó kisállamokat "háborús bűnösök"-nek nyilvánították és súlyosan megbüntették Hitler és Churchill háborújáért, és azért, mert Versailles intézkedései következtében teljesen kiszolgáltatva és védtelenül a német túlnyomóság szférájában, kicsik és gyengék voltak ahhoz, hogy képesek legyenek távol tartani magukat a nagyhatalmak körülöttük viharzó háborújától. Németországot magát azonban, megint csupán megalázták, de nem büntették meg, mert nem képesek megbüntetni, és nem is fogják megbüntetni. A kis Magyarország nyomorult népére 600 millió dollár sarcot róttak ki azért, mert Németország és Oroszország között fekszik, és ebben a helyzetben a két fél közül valamelyikhez csatlakoznia k e l l e t t . A német nép ezzel szemben Marshall-segély formájában hatszáz milliót és újabb hatszáz milliót kap. A kis nemzeteket a bolsevizmus rabszolgaságába taszították Jaltában, a németeket, az olaszokat fegyveresen v é d i k ez elöl. Az első világháborút lezáró békealkotó tevékenységnek meghirdetett politikai vezéreszméje volt: a népek önrendelkezési joga. A második világháború likvidálásának vezéreszméje nem politikai, hanem jogi formába öntött erkölcsi eszme: a háborús felelősség büntetőjogi formája, amelyet népek ellen éppúgy alkalmaztak, mint személyek ellen, s a győzelem korlátlanságában éppúgy visszaélt vele a lelkiismeretlenség, az alacsonyrendűség és az önzés, mint Wilson doktrínájával azelőtt. Az első világháború után nem azt keresték, ki a hibás, a meghirdetett program Európa igazságos újrarendezése és a biztonság eszméje volt. A második világháború után a perdöntő kérdés az volt, hogy ki a bűnös s a meghirdetett program az u.n. Atlantic Charterben lefektetett emberi jogok uralmának biztosítása. Ennélfogva soha még olyan ostobán és igazságtalanul nem rendezték Európát, mint az első világháború után, és soha az emberiség szomorú története folyamán még olyan hallatlan tömegben nem sértették meg az emberi jogokat, mint a második likvidálásakor. Hogy hol van mindebben a logika, az embernek tulajdonított ész, tisztesség és igazság, azt nincs ember a földön, aki meg tudná 338

magyarázni, éppúgy, mint ahogy nincs ember a földön, aki tagadni merné, hogy az emberi elme és szív ezen megdöbbentő eltévelyedéseit kétszer egymásután ugyanazok a győztesek követték el. A véres katasztrófa óta, amelyhez Versaillesnek elkerülhetetlenül el kell jutnia, immár több, mint egy évtized eltelt, s ez az évtized volt az európai történetnek talán legmeddőbb évtizede. Ez a meddő évtized nemhogy valaminő megoldást, hanem még egy elfogadható tervet, de még egy becsületesen megfogalmazott új elvet sem volt képes létrehozni sem a kilátástalan európai jövő, sem a szétzúzott és tönkretett Középeurópa számára. A legyőzötteknek ebben a meddő világban nincsen szavuk, A Helyzet Urainak, a győzteseknek viszont nincsen — gondolatuk. Az, ami eddig Középeurópa jövendőjét illetőleg, főleg Versailles haszonélvezőinek köreiből felmerült, nem volt egyéb, mint Versailles prolongálására irányuló sunyi igyekezet. Középeurópa szétszabdaltságának kontinentális veszélyessége nyilvánvaló. Viszont bármilyen federációs, vagy konfederációs megoldás is nem egyéb, mint ennek a szét-szabdaltságnak konok és alattomos fenntartására irányuló igyekezet. Becsületes szándéknak, erkölcsi bátorságnak a legkisebb jelét sem lehetett ez alatt a meddő évtized alatt tapasztalni annak a kimondására, hogy a versaillesi épületet pedig, mint tarthatatlant legmélyebb alapjáig le kell bontani és annak újrarendeződéséhez meg kell engedni a földrajzi és történelmi erők szabad érvényesülését, mert külső politikai akarat nem rendezheti. Ezt a teret csak emberen felülálló erők megfellebbezhetetlen parancsa rendezheti helyesen, tartósan és egészségesen. Ennek az egyszerű igazságnak a felismerését két világpolitikai csőd után és egy meddő évtized végén semmi jel nem mutatja. Az első világháború utáni rendezés automatikus következményei a németség karjaiba taszítottak egy csomó kis nemzetet, s mikor aztán ezeknek magatartása a német nyomás szerint alakult, legázolták őket érte. A második világháború politikájának automatikus következményei a Szovjet karjaiba taszítottak minden kétségbeesett harcuk és tiltakozásuk ellenére egy csomó kis nemzetet. Vajon mi fog ezekkel történni, ha magatartásuk most meg majd az orosz nyomás szerint fog alakulni? Vajon megint legázolják-e őket, börtönökbe és akasztóiakra hurcolják-e vezetőiket 339

egy változás esetén, vagy eljön majd végre a nagy szláv győzelmet jelentő kollektív merényletnek, Versaillesnek teljes és maradéktalan felszámolása, és ezzel az egyetlen lehetséges kontinentális program: a túlzsúfolt nem-szláv Európa tágítása kelet felé? ...

340

XVII. "MINT AZ ÁMEN A TEMPLOMBAN" A fenti szavak egy tragikus sorsú német katona szavai. Jodl vezérezredes fejezte ki ezzel a harmadik világháború elkerülhetetlen bekövetkezését Nürnberg megbocsáthatatlan akasztófái árnyékában. Ezek a szavak ugyanolyan híressé fognak válni, mint Foch marsall emlékezetes megjegyzése a versaillesi békeművel kapcsolatban. A helyzet, amit a második világháború létrehozott, átmeneti. Annak érzi a változást egyre elkeseredettebben váró 130 millió rabszolgaságba taszított ember az u.n. vasfüggöny mögött, annak érzi tíz millió hontalan egyre növekvő idegessége, annak érzi nyolcvan millió német méltatlankodása, annak érzi a megállíthatatlan font és dollár inflációt egyre nyugtalanabbul figyelő angolszász világ, annak érzi a túlnépesedéstől fuldokló Japán, annak érzik a koreaiak, annak érzik az arabok, annak érzi az egyelőre még a vasfüggöny innenső oldalán élő Európa szorongása, annak érzi minden politikus és minden generális, annak érzi az egész gondolkodó világ a háború lezáródása óta eltelt tizenkét esztendő után is. Az átmenetiség egy kollektív várakozásban nyilvánul meg, és ez a várakozás évről-évre elviselhetetlenebb. Két minden fázisában hibás és hazug világháború értelmetlen győzelme következtében a harmadik elkerülhetetlen. Mintha csak a harmincas évek utolsó évei tértek volna vissza, egyre többet és egyre idegesebben írnak, beszélnek, tanácskoznak a béke fenntartásáról, különösképpen azok a "békeszerető" kategóriák, amelyek 1914 és 1939 Egyiptom megrohanását meg sem közelítő arányú és fontosságú konfliktusait világháborúkká fokozták fel annakidején. Forradalmak lángolnak fel hol Bogotában, hol Buenos Airesben, hol Kenyában, hol Cyprusban, hol Algierben, hol Sziámban, hol Poznanban, hol Budapesten. A háború gyep-tüzei egymásután izzanak fel a föld különböző pontjain. S mindezt fenyegetően kíséri az időről-időre felrobbantott nuclear-bombák tompa mennydörgése. Valami készül, valami közeledik, mint az Ámen az imádság végén … 341

1. Már az első világháború kimenetele is hibás, természetellenes és ezért elviselhetetlen helyzetet teremtett, kiváltképpen Európában. A gyógyulás természetes folyamatának erőszakos megakadályozása, sőt a lassan helyreálló eredeti statusquo makacs és ostoba visszaállítása a versaillesi formába a második világháború borzalmas árán a helyzetet aztán katasztrofálissá súlyosbította. Az első világháborúval létrehozott és a másodikkal felhatványozott válság lényege a hibás, brutális és éppenezért tarthatatlan területi rendezéseken kívül, sőt fölül, két, az utolsó emberöltő során igazolt megállapításban foglalható össze. Az egyik az, hogy mindkét háború kapcsán elveket mondtak ki és helyeztek azonnal érvénybe a fegyveres kényszer alatt álló legyőzöttekkel szemben, mikor ezek az "elvek" a győztesek rovására kezdtek hatni, azonnal megtagadták ezeknek az elveknek érvényét, csalódást, felháborodást, megvetést váltva ki ezzel azokban a nemzetekben, amelyeket ezek az "elvek" sújtottak.1

1

Az első világháború eredményeképpen tönkretett nemzetek fiainak éppúgy, mint minden tisztességes gondolkodású embernek számára megrázkódtatást jelentett, hogy akkor, amikor az angol Lloyd George. Seaton Watson, Wickham Steed, a francia Tardieu, Clemenceau, a cseh Massaryk, Benes, a román Titulescu, a szerb Pasics és társaik a népek önrendelkezési jogának keresztes lovagjaiként szerepeltek a világközvélemény előtt, az ír de Valera, az egyiptomi Zaghlui, az indiai Gandhi, az arab Abd el Krim, a szlovák Hlinka, az ugyancsak szlovák Tuka, mint nemzetük önrendelkezési jogának harcosai éppúgy az "önrendelkezési jog" protagonista nemzeteinek számító angolok, illetőleg franciák, illetőleg csehek börtöneiben sínylődik az első világháborút követő évek során, számtalan más sorstársukkal együtt, mint ahogyan a horvát önrendelkezési jog apostolát nyílt parlamenti ülésen lövik agyon a szerbek, a szlovák önrendelkezés megvalósítóját akasztófára hurcolják a csehek, akik mellesleg milliókat kergetnek el a lengyelekkel együtt azokról a területekről, amiket negyedszázaddal előbb kaptak Versaillesben ajándékba, a cyprusi önrendelkezési jog apostolát deportáljak az angolok, az északafrikai önrendelkezési küzdelem öt vezetőjét egy közönséges gangszter-fogással repülőgépről rabolják el és börtönzik be a franciák a második világháborút követő időkben, az önrendelkezési jog követelői számára felállított lengyelországi, csehországi, romániai, jugoszláviai, cyprusi, algieri, kenyai akasztófák, börtönök, koncentrációs táborok Versaillest számonkérő megrendítő számáról, vagy az 1956 őszi ma-

342

Az elvnek fogalomalkotó lényege az, hogy általános érvényű. Az elvek nem tesznek különbséget győztesek és legyőzőitek között, az elvek fittyet hánynak az érdekeknek, s ha a politikában bizonyos hatalmak érvényesítik őket másokkal szemben, önmagukkal szemben azonban nem engedik őket érvényesíteni, akkor az elvek megbuknak és velük bukik minden, amit rájuk építettek. Nos mind az első, mind a második világháború kapcsán felállított elvek megbuktak, és maguk az elveket kimondó győztes hatalmak buktatták meg őket, akár a "népek önrendelkezési jogának, " a győztesek által meghirdetett és a legyőzöttek rovására azonnal érvénybehelyezett elvéről, akár a "háborúért való büntetőjogi felelősségnek" ugyancsak a győztesek által meghirdetett s a legyőzöttek rovására ugyancsak azonnal érvénybehelyezett elvéről van szó. Azzal, hogy az "önrendelkezéshez való jog" elvének érvényét megtagadták a birodalmi németséggel újra egyesülni akaró ausztriai németségtől a húszas években, a függetlenséget követelő írektől, indiaiaktól, egyiptomiaktól ugyan-abban az időben, hogy megtagadták a nemzeti keretbe való visszatérést a Lengyelországba bekebelezett németeknek, a Csehszlovákiába bekebelezett szudéta-németeknek, a Csehszlovákiába, Romániába, Jugoszláviába bekebelezett magyaroknak, a negyvenes években, azzal, hogy megtagadták ezt a jogot a függetlenségre törekvő szlovákoktól, horvátoktól, ukránoktól a második világháború után azzal, hogy a nagyhatalmak visszakényszerítették őket akaratuk ellenére és az önrendelkezéshez való jog flagráns megsértésével azokba az államkeretekbe, amelyekben nem kívántak élni, azzal, hogy megtagadják az önrendelkezéshez való jogot a cyprusiaktól, az algieriektöl, a kenyaiaktól, a palesztiniai araboktól, azzal, hogy fegyveresen gázolják le a magyarok önrendelkezési jogát, az önrendelkezési jog, mint érvényes politikai elv megbukott Az oroszok, az angolok, a franciák, a csehek, a lengyelek, a románok, az izraeliták, a szerbek buktatták meg, Azzal, hogy a háborúért való büntetőjogi felelősség elvét nem érvényesítették a Magyarországot fegyverrel legázoló gyar forradalmat vérbetaposó orosz brutalitás világot felháborító embertelenségéről nem is beszélve.

343

Oroszország kormányával, az Egyiptomot fegyverrel legázoló Anglia, Franciaország és Izrael kormányával, azzal, hogy a magyarországi, romániai, jugoszláviai, lengyelországi bulgáriai, kenyai, cyprusi, algieri, tibeti embertelenségek, akasztófák, börtönök, koncentrációs táborok büntetlenül maradnak, a háborúért és az emberiség ellen elkövetett bűntettekért való büntetőjogi felelősség elve bukott meg, és ugyancsak az oroszok, az angolok, a franciák, az izraeliták, a csehek, a románok, a szerbek buktatták meg. A válság lényegének egyik felét ez adja. A válság lényegét összefoglaló másik megállapítás az, hogy mindkét világháború után olyan politikai rendezést hajtottak végre főleg Európában, amelyek territoriális elhibázottságukon, territoriális igazságtalanságukon és territoriális tarthatatlanságukon messze túlmenően, Európa fennmaradásához elengedhetetlen kontinentális maximákkal állanak kiegyenlíthetetlen ellentétben. A két háború után végrehajtott európai politikai rendezés a kontinens pusztulásával egyenlő. Nem azért, mert ezek a rendezések bizonyos népekre katasztrofálisak, hanem azért, mert ezek katasztrofálisak a kontinens egyetemére is. A Versaillesben végrehajtott, majd egy negyedszázaddal később Párizsban megismételt Európa-rendezés Európa öngyilkossága volt. Európa fennmaradásának 20. szd-i feltételei között három olyan van, amelyek mindenike a logika legteljesebb értelmében conditio sine qua non. Ezek politikai maximák a kontinens számára s ha ezt felismeri a nyugateurópai világ, a kontinensnek, népeinek és annak a szubstanciának, amit az Európa szó kifejez, élete biztosivá van. Ha nem, néhány haldokló évtized után Európának vége. Az első európai maxima azon a történelmi tényen alapul, hogy a kontinens, a maga expressis verbis "európai" lényegében, lelkében és formájában immár több, mint száz éve szláv fenyegetés alatt áll nemzeti elemeiben éppúgy, mint kollektív egészében. Az orosz birodalom "konstantinápolyi", meg "balkáni" politikája éppúgy az angol Európa, az osztrák-magyar Európa, tehát a nem-szláv Európa elleni tendencia volt a múlt század második felében és a századfordulón, mint ahogyan a nem-szláv Keletközépeurópa lerombolása és helyette a szláv Lettország, Lit344

vánia, Lengyelország, Csehszlovákia, Jugoszlávia felépítése is a nem-szláv magyarok, a nem-szláv osztrákok, a nem-szláv németek, a nem-szláv olaszok elleni politikai attitűd volt. A nem-szláv németek, a nem-szláv magyarok, a nem-szláv osztrákok, a nemszláv olaszok elleni attidüd volt az orosz birodalom háborús és háborúvégi magatartása is, és ha Versailles eredményeképpen 10 millió nem-szláv került szláv szuverenitás alá, a Párizsban megismételt Versailles eredménye 50 millió szláv kézre adott nemszláv lett. Versailles még csak 100.000 négyzetkilométer nemszláv lakosságú területet adott szláv kézre, Párizs azonban megtízszerezte ezt. A két világháború szláv politikája azért irányult az Osztrák-Magyar Monarchia, a Német Birodalom, majd Olaszország ellen, mert ezek feküdtek a szláv célok és szláv érdekek határán. Ma, ezeknek a lenyelése után a változatlanul orosz irányítás alatt álló szláv politika már az angolok, a franciák, a spanyolok, a norvégek, szóval Európa nyugatabbra fekvő elemei ellen irányul. Mindenesetre az Osztrák-Magyar Monarchia, vagy a Német Birodalom éppúgy nem-szláv volt és éppúgy E u r ó p a volt 191419-ben, vagy 1939-45-ben, mint ahogy Anglia, Franciaország, Spanyolország azok ma. A folyamat történelmi állomásait még csak nem is szükséges ismertetni. Tökéletesen elég szemügyre venni a folyamat félelmetesen nyugat felé haladó eredményeit a maguk következetes egymásutánjának két világháborús fázisában ahhoz, hogy tisztán kitűnjék, hogy "szláv" politika van. Immár egy évszázada van. Márpedig ha van szláv politika, szláv terjeszkedés, szláv imperializmus, a maga orosz, lengyel, cseh, szerb elemeiből összeróva, akkor akármelyik része is Európának a közvetlen és pillanatnyi cél, ez a "szláv" attitűd szükségképpen a "nem-szláv" ellen irányul. A "pánszlávizmus", mint szó, fogalom és program éppúgy kizárja és megkülönbözteti a '"nem-szlávot", mint a ''szláv" maga, ami "szlávra" és "nem-szlávra" osztja Európát. Hiába mondják a szlávok és hiszik a nem-szlávok, hogy a pánszlávizmus elmúlt. A pánszlávizmus nem múlt el, hanem egyszerűen befejezte feladatát, amikor a különböző szláv kategóriákban politikailag tudatosította azt, ami bennük közös, s ami megkülönbözteti őket azoktól, akikben ez a "közös" nincs meg. 345

Mindebből kiindulva az első európai maxima az, hogy a "szláv" és "nem-szláv" Európa között az utolsó emberöltő során beállt s a nem-szláv világra nézve életveszélyes területi diszparitást, bármibe kerül is ez, meg kell szüntetni. A második világháború befejezése óta Európa 11.4 millió négyzetkilométernyi területéből 7.4 millió négyzetkilométer, tehát az egész kontinens k é t h a r m a d része van 220 millió európai szláv szuverenitása alatt, amikor 355 millió európai nem-szlávnak immár csak 4 millió négyzetkilométernyi területe maradt. És ezt a nem sok jót ígérő diszparitást még csak nem is a felsorolt számadatok2 ijesztő aránya teszi elsősorban félelmetessé, hanem két további körülmény. Az egyik azt hogy Európa lakosságának élelmezési területei — a kontinens táplálására hivatott nagy keletközépeurópai és keleteurópai mezőgazdasági régiók — teljesen és kizárólagosan szláv ellenőrzés alá kerültek a kontinens fejlődésének éppen abban a válságos fázisában, amikor az európai népek egymás után veszítik el azokat a tengerentúli területeket, amelyek a túlnépesedett kontinenst másfélszáz éven át táplálták. Ha a két világháború által létrehozott jelenlegi helyzetben változás be nem áll, egyetlen emberöltő múlva Európa 400 milliós nem-szláv lakosának betevő falatja Moszkva és New York kényétől-kedvétől fog függni, vagy pedig legalább 200 millió nem-szlávnak el kell hagynia a kontinenst.3 2

Európai orosz birtok 5.5 millió négyzetkm. Nem orosz, de szláv birtok 900.000 négyzetkm. Közvetlen orosz katonai megszállás alatt áll már 12 év óta 650.000 négyzetkm.-nyi nem-szláv lakosságú terület, orosz "befolyás" alatt áll továbbá 400.000 négyzetkm.-nyi nem-szláv terület. Mindez együttesen 7.45 millió négyzetkm.-t jelent Európában. Mindezeken felül orosz szuverenitás alatt áll Ázsiából 13.5 millió négyzetkm.-nyi terület, s ez egymagában nagyobb, mint az egész Európa. 3 Ha valaki egy pillantást vet Észak- és Délamerika, Délafrika és Ausztrália európai eredetű lakosságára, amely több, mint 250 milliót tesz ki, képet alkothat arról, hogy milyen arányokban kényszerült Európa latin, germán és angol-szász lakossága elhagyni a kontinenst, akkor, amikor Európa egész keleti fele még ma is gyér lakosságú, az Uralon túli tér meg éppen csaknem lakatlan. A tény, hogy Európa nem-szláv népfeleslegei nem keleti irányban szorítottak helyet maguknak saját kontinensükön — ami logikus történelmi folyamat lett volna —, hanem nyugat felé, az óceánokon túlra hátráltak, végzetessé vált a kontinens nem-szláv jellegére.

346

Az első alternatíva teljes kiszolgáltatottságot és alárendeltséget jósol annak a kontinensnek, amely a fehér emberiség bölcsőjét jelenti, és amely negyven évvel ezelőtt még kétségbevonhatatlanul ura és irányítója volt a világnak és két végletekig hajszolt és m i n d e n á r o n kivívott katonai győzelem egyenes következményeképpen züllött le Európán kívüli kategóriák függvényévé, a második alternatíva meg azt jelenti, hogy az évszázadokra ellátott szlávság nemcsak területben és hatalomban, hanem létszámban is el fogja nyomni és szláv szupremácia alá fogja vonni az eredetileg nem-szláv jellegű és semmi esetre sem szláv alkotású kontinenst, beleértve azt a két nyugateurópai nemzetet is, amelyek a szlávság elé emelt európai gátak4 kétszer egymásután történt felszakításáért és Európa jelenlegi nagy tragédiájáért felelősek. A másik körülmény az, hogy az európai Európa másfélezer éves határát és védővonalát jelentő Keletközépeurópa és a Balkán — nagyjából a 20. és 30. hosszúsági körök által bezárt sáv—, amelynek 1918-ig minden lényeges része nem-szláv szuverenitás alatt állott, szláv szuverenitás alá került egy olyan időben, amikor az Európát mindenkor fenyegető keleti veszély megjelenési formája éppen — szláv lett. E sorok írója tudatosan, és jól megalapozott véleménye szerint jogosultan használja a "szláv" szót az "orosz" helyett A "szláv" nyolcvan százalékban "oroszt" jelent. A félelmetes orosz térhódítás nem csupán a második világháború következménye. A félelmetes orosz térhódítás a két világháború e g y ü t t e s eredménye, márpedig a kétségtelenül jól végrehajtott szláv munka első felét nem az oroszok végezték. Minden átépítésnek nélkülözhetetlenül rombolás az előfeltétele, s az orosz imperializmus keletközépeurópai épülete számára a többi szlávok bontották le az előző épület falait. A jelenlegi orosz imperializmus komor és fenyegető épülete éppúgy dicséri Palacky, Massaryk, Benes, Hlinka, Pasics és a többiek munkáját, mint Gorcsakovét és Sztálinét. Az eredmény tehát bármennyire is "orosz" a megjelenési formája ma, és bármennyire is vannak ennek az eredménynek szláv — főleg lengyel — áldozatai is, par excellence s z l á v 4

Az Osztrák-Magyar Monarchia, majd Németország.

347

eredmény, amely a nem-szláv Észtország, a nem-szláv Keletnémetország, a nem-szláv Románia, a nem-szláv Magyarország lenyelése által és lenyelése ó t a par excellence a "nemszlávra" hat. A nem-szláv Európára ható veszély tehát s z l á v veszély, mind történelmi, mind európai értelemben akkor is, ha ez a saját munkájuk elől elmenekült cseh, vagy lengyel, vagy szerb, vagy ukrán emigránsoknak nem tetszik. S aki ezt nem hajlandó e sorok írójának elhinni, vessen egy pillantást a lengyel, a cseh, a jugoszláv határokra, vagy az ukrán vágyak és tervek Európa szívéig nyúló térképeire. Sem a lengyelek, sem a csehek, sem a szerbek, sem az ukránok nem oroszok. Ellenben szlávok. Az oroszokkal együtt. Mindezekből önként következik Európa fennmaradásának első számú politikai maximája, s ez az, hogy azt a másfélmillió négyzetkilométert, amit a nem-szláv szuverenitás birtokállományából Versailles, majd Párizs könnyelmű embereinek hozzánemértése huszonöt év alatt elherdált, minden áron és minden körülmények között vissza kell szerezni.5 A második kontinentális maxima az elsőnek automatikus folyamánya és ezt az a szükségképiség fogalmazza meg, hogy a már száz éve orosz fenyegetés alatt álló és még századokig orosz fenyegetés alatt maradó nem-szláv Európának olyan falak mögött élnie, amelynek kapuját szlávok őrzik, képtelen és veszélyes állapot. Márpedig Keletközépeurópa és a Balkán politikai karaktere a versaillesi rendezés óta szláv, sőt a második világháború óta 5

Sőt, ez tulajdonképpen nem is elegendő a kontinens jövőjének bebiztosítására. Igazában a szláv - nem-szláv birtokállomány arányát össze kellene hangolni a szláv—nem-szláv lélekszám arányával. És motiválja bár a császári Németország", vagy a Harmadik Birodalom külpolitikáját akárhogyan is egy kontinentális dimenziókban gondolkodni képtelen politikai célirodalom, tény volt, és tény marad, hogy a német expanziós politika nem nyugati, hanem keleti irányú. A "Drang nach Osten"-ben kifejezett külpolitikai program német felismerés és annyira teljesen bennefekszik a kontinens jövőjének legfontosabb politikai maximáját jelentő vonalban, mint amennyire végzetesen kontinensellenes a német igyekezetet kétszer is elbuktató Nyugateurópa attitűdje mind antigermán, mind pedig szlávbarát aspektusaiban. Egy kelet felé terjeszkedő Németország a nem-szláv Európa szűk birtokállományának tágítását jelentette volna.

348

orosz, Lengyelország nyugati irányba való eltolása és Trieszt jugoszláv kézre juttatása óta ez a szláv politikai jelleg félelmetes utat tett meg nyugat felé még földrajzi értelemben is. Középeurópa és Kelet-Balkán orosz kézre kerülése logikus folytatása volt a tér politikai értelemben vett "elszlávosításnak", hiszen a keletközépeurópai és balkáni szlávság az orosz imperializmus nyugati és földközi-tengeri előőrse már a gorcsakovi külpolitika óta, és az marad a jövőben is, még ha nem is akarna az lenni, egyszerűen azért, mert túlméretezett politikai ambíciókhoz mindenkor rá lehet szorulva az oroszokra. Ez a szlávság részben, vagy egészben esetleg lehet antibolsevista és lehet Szovjet-ellenes ma, de orosz-ellenes nem lehet és nem is lesz soha. Márpedig a bolsevizmus történelmi értelemben csak átmeneti állapot, amely vagy elviselhetővé szelídül, vagy elbukik. Mindenesetre az orosz birodalom természetes és logikus védője és fegyvere a középeurópai és balkáni szlávságnak a nem-szláv világgal szemben s az orosz birodalmat megsemmisíteni nem lehet. Legjobb esetben is csak a bolsevizmust lehet megsemmisíteni, ennek megtörténte azonban az egyetlen meglevő szakadékot tömné be a keleti nagyhatalom és a középeurópai és balkáni szlávság között. Ha a keletközépeurópai és balkáni szlávság politikai szuperioritása ebben a térben a bolsevizmus összeomlása után is megmaradna, ez a szlávság, az orosz világ 200 milliós erejével a háta mögött, vagy esetleg éppen egy orosz irányítású szláv federációban, olyan parancsoló tényező lenne, amely politikailag állandóan terrorizálhatná és terrorizálná is a nem-szláv Európát. Ezt a szuperioris helyzetet tehát vagy likvidálja a nem-szláv Európa, vagy engedelmeskednie kell neki. Ha Keletközépeurópa és a Balkán szláv politikai jellege megmarad, a nem-szláv Európa szuverenitása megszűnt. Ezek szerint Keletközépeurópát és a Balkánt nemcsak az orosz megszállás és közvetlen nyomás alól kell felszabadítani, hanem meg kell szüntetni ebben a térben az orosz imperializmus politikai (és katonai) esélyeit is. Már pedig ezeket az esélyeket a középeurópai és balkáni szlávság domináló politikai helyzete nyújtja. Keletközépeurópa és a Balkán abszolút függetlensége minden szláv nyomástól olyan feltétel, amellyel a nyugati világ biztonsága, békéje, félelem nélküli élete és jövője áll, vagy bukik. 349

Keletközépeurópa és a Balkán abszolút függetlenségét minden szláv nyomástól csak egy erős német birodalom képes biztosítani, és ez az a pont ahonnan Európa harmadik politikai maximája elindul. A harmadik európai maxima az, hogy a kontinensnek újra egy Moszkvától, New Yorktól egyaránt független, saját központú, autonóm és öncélú kategóriává kell válnia, mert ha nem lesz az, vagy Amerikának, vagy Ázsiának válik függvényévé, vagy esetleg éppen kettéosztják "befolyási" zónákra, mint az gyakorlatilag már meg is történt. Állandósulás esetén mindez annyit jelentene, hogy a világ legsűrűbben lakott kontinense két idegen kontinens imperializmusainak játéklabdájává és jövendő kontinentális háborúk borzalmas sorsot és örök bizonytalanságot jelentő hadszínterévé válna. Vajon van-e a második világháború után egy évtizeddel még gondolkodó európai fő, amely nem látja, hogy Európa Amerika és Oroszország számára valójában nem egyéb, mint saját biztonságuk problémája? Európa ma egy önvédelmére képtelenné nyomorított passzív földterület, amelynek sorsát két rajta kívüli akarat kombinációja szabja meg. Mindez, ha az európai Európa a maga 350 millió lakosával önálló földrész akar maradni, így nem maradhat. Európának kontinentális szuverenitását vissza kell szereznie. Háromszázötven millió európai élete, sorsa, akarata és biztonsága nem függhet sem 150 millió amerikaitól, sem 200 millió orosztól. Egy autonóm Európa önvédelmét semmi esetre sem biztosíthatja sem a perifériális elhelyezkedésű és egyébként is rohamosan hanyatló Franciaország, sem a kontinenstől földrajzilag leválasztott Anglia, nemcsak azért nem, mert a két világháború bebizonyította, hogy adekvát ellenfelekkel szemben katonailag mind a kettő inferioris, hanem azért sem, mert a kontinentális védekezés feladatai nem az Atlanti-óceán partjain vannak adva, hanem a kontinens keletén. Az autonóm Európa főerejét és bázisát csak a központi elhelyezkedésű és nagy ütőerejű nyolcvan milliós németség jelentheti. Egy autonóm és potens Európa helyreállításának első lépése tehát a német erő és politikai hatalom restaurációja kell, hogy legyen. Hogy ez a kontinentális maxima megsemmisítő bírálatot jelent két németellenes világháború egész politi350

kájára, az más kérdés. Ezeken a lapokon bőségesen kimutattuk, hogy mindkét katonai győzelem politikai elvesztésének logikus oka az volt, hogy a két európai konfliktusból "világháborút" csinálni nem lett volna szabad. Ha egy természetes erőegység legyűréséhez az egész világot mozgósítani kell, akkor a győzelem természetellenes, pillanatnyi eredményei is azok, és egyébként is olyan drága, hogy annyit a "győzelem" nem érhet még. A németséget egy csonka-szuverenitás állapotában és szétszaggatva tartósan megtartani amúgy sem lehet, mert ezt a világ egyik leghatalmasabb, legtehetségesebb és a föld egyik legnagyobb geopolitikai fajsúlyú területét birtokló népe egyszerűen nem tűrné, mint ahogy az első világháború utáni intézkedéseket sem tűrte. Egy második német lázadás a megduplázott Versaillesért felelős nyugati hatalmak ellen a fenyegető Kelet árnyékában, a nyugati világra nézve a végpusztulást jelentené. A németséget tehát nem lehet terrorizálni. A németséggel, akár tetszik ez, akár nem, egyezkedni kell. Különösen abban a kollektív veszélyben, amibe a világot a második világháborús győzelem juttatta. Más szavakkal a kontinens jövője és biztonsága csak a németekkel e g y ü t t e s e n biztosítható. Egy tragikus emberöltő fennhéjázó és minden pontjában hibás politikája után végre valóban kezdenek ennek a felismerésnek jelei mutatkozni, s ha a nyugati politikai gondolkodásban beállt ezen forradalmi változás nem is képes visszaadni a két világháború tüzében és a két háború-vég esztelen gyűlöletében elégetett európai vagyont, de talán megmenti azt, ami a harmadik után még megmarad. Ha az európai autonómia helyreállításának első elengedhetetlen lépése a németség kontinentális helyzetének restaurációja, ennek a restaurációnak viszont megvannak a maga elkerülhetetlen feltételei. És ezek a feltételek még csak nem is kizárólag "német" feltételek. Ezek a közös európai jövő kontinentális feltételei. És ezek között a feltételek között egyetlen egy sincs olyan, amely ne lenne kiegyenlíthetetlen ellentétben a megkettőzött Versailles elveivel, eszméivel és intézkedéseivel,

351

2. Amikor a két világháborúban meghirdetett, a legyőzöttekkel szemben azonnal érvénybehelyezett, de a győztesek által megtagadott elvek cinizmusában, valamint Európa politikai maximáinak a két békeműhöz való viszonyában megjelöltük jelenünk válságának két legfőbb okát, az egyben a versaillesi, jaltai, potsdami és párizsi politikai alkotások bírálatának végső summázása is volt. Aki mármost a szemle végén a konklúzió levonására vállalkozik, az előtt nyilvánvaló kell, hogy legyen, hogy a szorongató kontinentális tények és az elkerülhetetlen kontinentális követelmények közötti konfliktus olyan mély és olyan súlyos, hogy azt háború nélkül, méghozzá győztes háború nélkül rendezni lehetetlen. Az európai jövő fentiekben fejtegetett maximáinak érvényre juttatása drasztikus operációt jelent, Versaillesnek és következményeinek kioperálását Európa beteg testéből. Márpedig ez csak egy háborúvég erővákuumában volna lehetséges, mint ahogy a versaillesi, majd később a jaltai, potsdami, párizsi operáció is csak egy háborút követő erővákuumban volt lehetséges a múltban is. S egy harmadik világháború okának felvázolása után, ez a körülmény elnagyolt körvonalakban már megjelöli a célt is. Egy harmadik világháború és az első kettő között az a mérhetetlen különbség, hogy ennek van kontinentális oka is, kontinentális célja is, ennélfogva kontinentális programja is. Az első kettőnek nem volt. Az első kettőnek csak ürügyei voltak. Az első kettővel csak a szláv imperializmusnak voltak céljai. Az első világháború tragikus, véres és értelmetlen komplexumából politikailag igazolható és történelmileg mérhető oka egyedül annak a katonai expedíciónak volt, amellyel az OsztrákMagyar Monarchia végre fel akarta számolni azt az egyre veszélyesebbé és egyre merészebbé váló szubverzív tevékenységet, amely a birodalom integritására, 55 millió ember békéjére, biztonságára és jólétére tört, amely akkor már kémkedések, lazítások, rágalmazások, gyalázkodások és merényletek formájában hosszú évtizedek óta folyt. Hogy ez a tevékenység, amely kilenc fegyveres merénylet végén egy nagyhatalom trónörökösének és feleségének meggyilkolásában kulminált, valóban ellenséges volt szándékában és valóban életveszélyes volt a birodalomra méretei352

ben, azt a Versaillesben készült középeurópai és balkáni térkép megmutatta a világnak. A Monarchia lépésének tehát volt elégséges oka és volt értelmes célja is. Sőt a szlávizmus katasztrofális és megdöbbentő fejlődésének mai stádiumában remélhetőleg már az is nyilvánvaló, hogy az ok nemcsupán osztrák-magyar, hanem kontinentális érdekeket is sértett és a cél nem csupán osztrákmagyar, hanem kontinentális érdekeket is szolgált. Minden egyéb, ami a Monarchia elkerülhetetlen lépése u t á n a többi hatalmak részéről történt, s ami az egyszerű balkáni expedíciót világháborúvá szélesítette, nélkülözte az elégséges okot, s mivel nélkülözte az elégséges európai okot, nélkülözte az európai célt is, hiszen a németekkel szembeni düh és féltékenység attitűdjei Elszász-Lotharingiával együtt sem érték meg a századrészét sem annak, amibe az első világháború a nyugati hatalmaknak került. S a céltalanság programnélkülisége nyújtotta az európaromboló esélyt a szlávoknak. A második világháborút illetően pontosan ugyanez a helyzet. A nyugati világ részéről oka, a gyűlölet, a féltékenység és a boszszú alantas motívumain kívül ennek sem volt. Oka, igazi, valóságos és elfogadható oka, mindabból amibe Európa belepusztult, egyedül csak annak volt, amit a németek Versailles szláv világának egyre fenyegetőbb ténye ellen kezdeményeztek. Ez az ok elégséges német ok volt még akkor is, ha a kezdeményezés "náciktól" indult ki és a cél elsőrendű kontinentális érdeket szolgált még akkor is, ha a német hatalom nőtt általa. Minden egyéb, ami a német lépés után a nyugati hatalmak részéről történt, nélkülözte nemcsak a kontinentális okot, hanem még az individuális nemzeti okot is. Francia és angol részről legfeljebb csak aggodalomról lehet beszélni, s a második világháború árához és következményeihez képest ez még akkor sem volt elégséges angol, vagy francia ok, ha ennek az aggodalomnak volt alapja. Amerika esetében meg még csak aggodalomról sem lehet beszélni. Ha nem volt elégséges angol, francia és amerikai ok, nem lehetett értelmes angol, francia és amerikai cél sem, hiszen a politikában a cél mindig az okok kiküszöbölése. Mivel a második világháborúnak a nyugati hatalmak részéről sem konkréten kifejezhető oka, sem konkréten kifejezhető célja nem volt, amit a tömegeknek fel lehetett volna mutatni, azért kellett a vállalkozás alá 353

"eszmei" alapot összetákolni, s valószínűleg az oktalanság és céltalanság palástolására nevezik Amerikában az amerikai vagyon és emberélet elpazarlását — crusadernek. Jelenünk tükrében minden bizonnyal látja a kortárs, hogy valójában még ezek az "eszmei" alapok sem voltak meg, vagy ha igen, ezeket mind a "totalitarianizmus", mind a "diktatúra", mind az "imperializmus", mind az "embertelenségek" megbüntetésére, mind pedig a "felszabadítás" és a "félelem nélküli élet" biztosítása tekintetében teljesen feladták a katonai győzelem elérése után. Ebből az ellenmondásból az a zavaros, sőt kínos dilemma bontakozik ki, hogy ezek az "eszmei" alapok vagy akkora értékek, hogy megérték azt a roppant mennyiséget, amit a nyugati világ katonái, munkásai és adófizetői a második világháborúra vérben, pénzben és szenvedésben feláldoztak és ez esetben a nyugati világ vezetői Jaltában, Potsdamban és Párizsban, a "totalitarianizmus", a "diktatúra", az "imperializmus" és az "embertelenségek" teljes győzelmének, valamint a "felszabadítás" és a "félelem nélküli élet" arculverésének három földrajzi helyén logikátlanul és hűtlenül cserbenhagyták nemcsak a győzelmet és az "eszmei" alapokat, hanem tulajdon katonáikat, munkásaikat és adófizetőiket is, vagy pedig ezek az "eszmei" alapok éppúgy nem értek meg egy világháborút, mint 1956 októberében, s ez esetben a második világháborúnak a nyugati hatalmak részéről még csak "eszmei" okai és "eszmei" céljai sem voltak. Sőt, aki átgondolja, hogy még a háromszázezer zsidót sem a háború előtt, hanem a háború után irtották ki, az előtt a második világháborút elindító okok és célok hiánya csaknem abszolúttá válik. A második világháborút előítéletek, indulatok, klikk-érdekek és klikk-türelmetlenség hívta létre. Aki egy tüzetesebb pillantást vet annak a furcsa türelemnek a tükrébe, amit a két nyugati nagyhatalom immár több, mint egy évtizede a bolsevista Oroszország totalitarianizmusával, diktatúrájával, imperializmusával, embertelenségeivel és egyre fenyegetőbb hatalmi növekedésével szemben tanúsít, annak azt a következtetést kell elkerülhetetlenül levonnia, hogy a nemzetiszocialista Németországnak az oroszokét meg sem közelítő magatartása sem lehetett világháborúra okot adó indíték. 354

A harmadik világháborúnak azonban már az egész európai Európa részéről, sőt Amerika részéről is van oka. Éspedig pontosan akkora oka van, mint amekkora hibát az első kettővel elkövettek. És a cél tekintetében a helyzet pontosan ugyanez. A "két világháborúval elkövetett hiba", mint a harmadik világháború oka, némi elemzést igényel. A kifejezés sokkal több, mint a két világháborút létrehívó politika eredményeképpen elvesztett másfélmillió négyzetkilométernyi "európai" terület elvesztésére, meg 130 millió európai rabszolgaságára való utalás, hiszen ez immár több mint egy évtizede így van, s a visszaszerzésnek és a "felszabadításnak" még csak a gondolata sem merült fel. Ez csak erkölcsi értelemben volna oka, pontosabban, kellene hogy oka legyen egy "keresztesháborúnak". Cinikus és hi-pokrata korunk politikai irányítói számára azonban nincsenek erkölcsi kötelmek és a "keresztesháborúkat" manapság nem keresztények ügyéért vívják. Mióta a magyarok tragikus októberi forradalma leszaggatta a keresztes vitézekről a maskarát, az egész világ meglátta, hogy nem Tankrédok és Oroszlánszívű Richárdok voltak alatta, hanem egy egészen más embertípus. A "két világháborúval elkövetett hiba", mint a harmadik világháború oka egy kényszerhelyzetre utal, amibe a győztes nyugati világ győzelmének egyenes következményeképpen jutott egy olyan bonyolult, olyan veszélyes és olyan kényszerítő szituációban, amire történelmi példa egyszerűen nincs. És ez a kényszerhelyzet az — ok. A kényszerhelyzet alapja és háttere az, hogy a kétszer is győztes politika eredményeképpen Európa nyugati része olyan abszolút mértékben ki van szolgáltatva a keleti részt birtokló nagyhatalomnak, hogy egy idegen kontinens fegyveres ereje nélkül ellenállást még csak meg sem kísérelhetne. Háromszáz millió európai sorsa és biztonsága, békéje, vagy háborúja egy olyan testület elhatározásától függ, amelyet egy idegen kontinens polgárai választanak az Atlanti-óceán túlsó partján, akik előbb-utóbb fel fognak lázadni a súlyos "önvédelmi" terhek ellen. Ha valami radikális változás be nem következik a második világháborúval teremtett státusban, ez a helyzet Európa teljes leigázásáig így marad. 355

Erre a háttérre rajzolódik fel az egyre nyomasztóbb probléma; Európa önvédelmi képességét helyre kell állítani. Helyre kell állítani először azért, mert ez a földrész soha még történelme folyamán ilyen súlyosan és ilyen kollektív teljességében veszélyeztetve nem volt, másodszor azért, mert soha még olyan védtelen és védhetetlen állapotban nem volt, mint amilyenbe a második világháborúban aratott győzelemmel hoztak, harmadszor pedig azért, mert a második világháború utáni évek során gyorsan nyilvánvalóvá vált, hogy ezt a földrészt Amerika tartósan megvédeni még akkor sem volna képes, ha akarná. A leghatalmasabb ázsiai nép által is támogatott szlavobolsevista veszéllyel az európai történet egyetlen keletről jövő válsága sem hasonlítható össze. A népvándorláskori keleti támadások éppúgy, mint a 13. szd nagy mongol inváziója, vagy a 15. és 16. szd-ok ozmán-török inváziója, méreteiben, természetükben és esélyeikben eltörpülnek a Szovjet-imperializmus fenyegetésének méretei, természete és esélyei mellett. Ezzel szemben Európa jelenlegi önvédelmi képessége még csak össze sem hasonlítható azzal az önvédelmi képességgel, amivel ez a kontinens a múltban rendelkezett, hiszen a hun nyomást lényegében éppúgy abszorbeálta a 20. és 30. hosszúsági körök között elterülő önvédelmi sáv, mint a tatárokét, vagy később a törökét. Ma azonban ez a sáv a támadásra készülő keleti imperializmus kezében van, sőt annak éppen kiindulópontját jelenti. Európa területével olyat művelt a két világháború két békeműve, hogy az a darab, ami a nem-szláv világnak még megmaradt, vagyis amit még nem szabdaltak szét passzív darabokra, vagy nem osztogattak el zsold fejében a győztesek, védtelen és, védhetetlen. Az amerikai politika a második világháború helyrehozhatatlan hibáján kívül két végzetes tévedést is elkövetett. Az egyik az volt, hogy megdöbbentően rosszul becsülte fel a Jalta—Potsdam—Párizs után előálló orosz erőt és annak természetét, a másik meg az volt, hogy, ha lehet, még rosszabbul becsülte fel saját erejét. Az amerikai politikusoknak fogalmuk sem volt arról, hogy mekkora külpolitikai és katonai kötelezettséget vállalnak magukra akkor, amikor az általuk megsemmisített német és japán erők territoriális feladatának és világpolitikai hivatásának ellátására vállalkoztak. Ennek a szerepvállalásnak roppant terheit és messze 356

ható következményeit éppolyan beszédesen mutatja a dollárinfláció és az USA fokozódó fáradtságának számtalan egyéb jele, mint amilyen beszédesen demonstrálja ezt az a csodálatos gazdasági fellendülés is, amit a katonai és külpolitikai terheitől megszabadított Németországnál és Japánnál olyan meglepődve és olyan értetlenül szemlél a világ. Egy évtizedre sem volt szükség ahhoz, hogy mindez nyilvánvalóvá váljék, és kiderüljön, hogy Amerika Európát — beleértve a tökéletesen kimerült Britanniát is — megvédeni képtelen. Az, amit a második világháború győzelmének tragikus csődje után az Atlanti-óceán partjaitól néhány száz kilométerre sebtiben "védelmi vonalként" kiépítettek, nem Európát védi, hanem Angliát és Amerikát, ebben az aspektusban tehát Európa nem "megvédett terület", hanem kijelölt harctér. Aligha kíván bővebb kifejtést, hogy ennek a "védelmi vonalnak" mindkét oldala — egy cca 6-800 kilométeres sáv, tehát a par excellence Európa — hadműveleti területet jelentene. Hogy viszont ez mit jelent, azt mindenki tudja Európában. Ez a nyolcszáz kilométer szélességű sáv alig kevesebb, mint az egész n e m - s z l á v Európa maga. Ilyen körülmények között természetes, hogy e z t a vonalat európai katonák nem hajlandók védeni. A német nép magatartása világosan mutatja ezt, és nemcsak a németek nemi hajlandók saját hazájuk romjai alá temetkezni Anglia és Amerika védelmében. Európa védelmi vonala ettől az angol-amerikai "védelmi vonaltól" másfélezer kilométerrel keletebbre fekszik, Keletközépeurópa keleti határán, nagyjából a 29. és 30. hosszúsági körök között. Ezt a védelmi vonalat rombolta szét Versailles és adta orosz kézre Jalta. Az első világháború győzteseinek minden "Európa-rendező" intézkedését a "németekkel szembeni biztonság" francia fogalmazású elve jelölte ki, helyesebben, torzította azzá, amit versaillesi Európa-műnek nevezünk. Ugyanez az "elv" karakterizálja Versailles második világháború utáni kiadását is. Európát 1919-ben éppúgy, mint 1945-ben egy "német veszély" szempontjai szerint építettek át. Ennek az átépítésnek annyira c s a k egyetlen szempontja volt, annyira vigyázatlan volt, és ennélfogva annyira kiszolgáltatja a kontinenst a "német veszélyen" kívül minden egyéb ve357

szélynek, hogy azt a lelkiállapotot, amelyben ezt Versailles és Jalta emberei létrehozták, a szó legteljesebb orvosi értelmében monomániának kell tekintenünk. A földrajzi és hatalmi értelemben vett Európa mindkét átépítése kizárólagosan c s a k németellenes karakterű, annak minden pontjában, minden vonatkozásában és minden eredményében. Nemcsak a német felségterület megnyirbálásában és a németség mesterséges és erőszakolt szétvag-dalásában és kollektív "rendőri felügyelet alá helyezésében" az, hanem németellenes karakterű az összes németekre kedvező kategóriák és vonatkozások tervszerű megsemmisítésében éppúgy, mint a németséggel egy rivális s z l á v politikai erő mesterséges létrehozásában, majd azután felkumulálásában is. Végül pedig abban is, hogy a német Nyugatközépeurópa hátát kelet felől teljesen védtelenné és sebezhetővé tették, nem gondolva arra, hogy az a német hát — Európa háta. Annak az Európának a háta, amelyről a nyugati hatalmaik két roppant erőfeszítés után a nyugati hatalmak közvéleményének nagy megdöbbenésére az derült ki, hogy azt nem a németek veszélyeztetik, hiszen azok Európán b e l ü l vannak, hanem az oroszok. Ha tehát egyáltalán volt Európán átépíteni való, azt egy orosz veszély szempontjai szerint kellett volna eszközölni — amint azt a németek mindkét világháborúval akarták — vagy legalábbis nem lett volna szabad figyelmen kívül hagyni egy ilyen veszélynek; a lehetőségét sem. Ez a felismerés — amely egyébként csak a nyugateurópai és amerikai közvélemény számára új és megdöbbentő, Középeurópában, a németek, az osztrákok, a magyarok világában ennek a felismerésnek immár egy évszázada szaporodó nagy irodalma van — hozta létre azt, amit fentebb "kényszerhelyzetnek" neveztünk, és amely abból áll, hogy a nyugati hatalmak által a "német veszély" szempontjai szerint átrendezett Európát ugyanazoknak a nyugati hatalmaknak elkerülhetetlenül az "orosz veszély" szempontjai szerint kell újra átrendezni, mert egy ilyen átrendezés nélkül Európa védhetetlen és védhetetlen is marad. Az Európa szívéig élő-nyomuló szlavobolsevizmus ellen atomfegyverekkel védekezni lehetetlen. Nemcsak azért, mert ezek a fegyverek nem védő, hanem támadó (és legfeljebb megtorló) fegyverek, hanem azért is, mert egy ország, vagy egy kontinens "biztonsága" nem 358

azt jelenti, hogy egy katonai támadást borzalmas áldozatok árán vissza tud verni. A biztonság olyan állapot, amellyel szemben egy katonai támadás a támadóra jelentene veszélyt. Az igazi kontinentális veszélynek, a németek kontinentális jelentőségének és nélkülözhetetlenségének, valamint a jelenlegi kontinentális területi felosztás tarthatatlanságának felismerése a két világháború roppant angol-amerikai erőfeszítésének lesújtó átértékelését jelenti, s politikai realizálása már csak azért is igen vontatott és kínos folyamat. A félszázados angolszász álláspont nyilvános vesszőfutása már az ötvenes évek kezdete óta folyik és fog még folyni sokáig. A levert és Franklin D. Roosevelt által napi egy tányér levesre ítélt németekkel való alkudozásnak azonban már eddigi interim eredménye is valósággal forradalmi; a Német Birodalom, közel egy évszázad óta először a nyugati szövetségi rendszer szuverén és egyenrangú tagja lett. Európa számára Adenauer Konrád Németországa sem más, jobb, vagy rosszabb, mint II. Vilmos, vagy Hitler Adolf Németországa volt. Adenauer Konrád éppúgy nem-náci, mint II. Vilmos sem volt az, de éppen annyira német, mint Hitler Adolf volt, s Adenauer Konrád Németországának külpolitikája — különösen kelet felé — pontosan ugyanaz, mint II. Vilmos, vagy Hitler Adolf Németországáé volt, egyszerűen azért, mert Németország számára más külpolitika nem lehetséges, A forradalmi változás tehát nem itt van. A forradalmi változás Németországon kívül van. A nyugati szövetségi rendszerhez való tartozás nem a németek részéről forradalmi attitűd. Egyik világháborúban sem a németek üzentek a nyugati világnak hadat, hanem mind a kettőben a nyugati világ támadta meg őket. Azok, akik eléggé ismerik az európai politikai alakulás állomásait III. Napóleontól Winston Churchillig, valóban olyannak fogják találni a korszakalkotó fordulatot, amire azt a kifejezést szokták használni, hogy "forradalmi". A fordulat korszakalkotó forradalmiságát azonban mégsem a franciák, az angolok és az amerikai politikai bukfenc adja. A fordulat "forradalmi" voltát az a kollektív és minden eddigi átértékelő hatás adja, amit az új felismerés a kontinenst rendező szempontokra nézve jelent. Annak a következménynek érvényesülése, hogy a Versaillesben egy "német veszély" kizárólagos szempontjai szerint megtervezett és át359

épített Európát újra át kell építeni, ezúttal az "orosz veszély" szempontjai szerint és a németek kontinentális státusában beállt forradalmi változás szerint S egy ilyen átépítésen nem sokat tud alakítani ellenpropaganda, személyes befolyásolás, statisztikai bűvészmutatványok és intrikák. Itt nehéz lesz a döntő tényezők tájékozatlanságával viszszaélni. Ebben az átépítési munkában ezúttal először benne lesznek a németek és itt minden követelésnek elutasíthatatlan alapja Európa biztonsága lesz és az egyetlen cél; Európa elpusztított önvédelmi képességének restaurálása. Mivel pedig ez az önvédelmi képesség egy olyan sávon fekszik, amelytől a megvédendő kontinensnek n y u g a t r a kell elkerülnie, Európa önvédelmi képességének restaurálása csak úgy lehetséges, ha a kontinens ezt a sávot visszaszerzi. Ez pedig háború nélkül lehetetlen. A "két világháborúval elkövetett hiba", mint a harmadik világháború oka tehát Európa Önvédelmi képességének elvesztése, célja pedig ennek visszaszerzése. Amennyiben pedig Európa egykori önvédelmi képességét kelet felé Versaillesben és Versailles által veszítette el — hiszen ennek egyenes következménye volt Jalta maga is — egy harmadik világháború oka éppúgy a versaillesi komplexum, mint ahogy a célja ennek a komplexumnak a felszámolása. Európának, ha önmagát megvédeni képes autonóm kontinens akar maradni, nem pedig külső hatalmi tényezők hideg és meleg háborúinak permanens hadszíntere, véres, pusztító, természetellenes, értelmetlen és igazságtalan évtizedek után, anyagilag elszegényedve, lakosságában megtizedelve ugyan, de vissza kell kerülnie arra a pontra, ahol történelmi útját 1919ben eltérítették.

3. Azok, akik a nyomasztó Európa-probléma megoldását csupán Jalta és bolsevizmus likvidálásában szemlélik és egy európai restitució programját 1938-ban jelölik meg, Európa jövőjének és fennmaradásának nemcsak elvi követelményeivel nincsenek tisztában, hanem egy kontinentális biztonsági politika gyakorlati megvalósításának tényezőivel és körülményeivel sem. Versaillest nemcsak az európai biztonság politikai maximáinak követelése 360

miatt kell felszámolni, hanem annak a németségnek a követelésére is, amely nélkül Európa megvédhetetlen, és amely nélkül Jalta felszámolásáig és egy 1938-as restaurációig sem lehetne eljutni. A német nép semmi esetre sem vállalná Jalta és a bolsevizmus felszámolásának véres erőfeszítéseit és roppant kockázatát, ha jutalmul 1938 restitucióját helyeznék kilátásba, hiszen egy védhetelen és bizonytalan jövőjű Európában — amilyen .az 1938as statusquo lenne — élhet egy ilyen véres erőfeszítés nélkül is. Ha tehát a jelenlegi tarthatatlan európai helyzet felszámolása megindul, az Jalta likvidálásánál semmi esetre sem fog megállni, az szinte automatikusan fog eljutni Versaillesig. Odáig kell eljutnia, nemcsak az Európát rendező eszmék és szempontok kicserélődésének következtében, hanem a két előző győzelem konjunktúrának diadalittas attitűdje következtében is. Az Európát rendező eszmék és szempontok kicserélődése éppolyan tragikus következményekkel jár elvekre és nemzeti ambíciókra, mint a versaillesi fordulat járt. Az "önrendelkezés" és a "függetlenség" minden más követelményt félrekönyöklő szentimentális és szenvedélyes elveit a "kontinentális biztonság" egyre inkább előtérbe kerülő eszméje éppúgy meg fogja semmisíteni, mint ahogyan a szláv veszély ténye is el fogja söpörni a keletközépeurópai töredezettséget előidéző és fenntartó népi ambíciókat, amelynek már eddig is nem-szláv tízmilliói estek áldozatul. Ez a fejlődés tehát már a maga elvi síkján, önmagában ist mondjuk úgy, elméletileg is Versailles likvidálását jelenti, annak legmélyebb wilsoni alapjaiban. Versailles elkerülhetetlen felszámolását jelentené azonban egy harmadik európai háború a németség kontinentális nélkülözhetetlenségénél fogva is. Európa kontinentális biztonságának aspektusában a németség keletközépeurópával kapcsolatos kívánságait egyszerűen lehetetlenség lenne nem honorálni. Márpedig ezek a kívánságok nemcsupán német területi követeléseket jelentenek — ilyeneket ugyanis magától értetődően tartalmaznák —, hanem a tér egész politikai struktúrájának átformálását is. És ez mindenekelőtt a tér jelenlegi határozottan szláv politikai karakterére és töredezettségére vonatkozik. A térnek, a jelenlegi moszkvai súlypont helyett vagy egy s a j á t — és semmi esetre sem 361

szláv — súlypontot kell kapnia, vagy pedig Berlinre kell támaszkodnia. Az Európa sorsát kiszabó eszmék és szempontok rohamos kicserélődésének automatikus politikai következményeit — amelyek egy sikeres szovjetellenes háború esetén már önmagukban is a keletközépeurópai szláv konjunktúra rövid, de brutális korának lezáródását jósolják — még pregnánsabbá fogják tenni azok az embertelen attitűdök, amelyek a két világháborút követték. Hogy ez mit jelent, arról úgy alkothatunk tiszta képet, ha egy rövid összefoglaló szemlét eszközlünk ezekről az attitűdökről egy megnyert háború, a győztesek közé tartozó németség és a saját biztonságát kiépíteni akaró nem-szláv Európa szemüvegén keresztül. Már az első világháborút követő német-lengyel határrendezés is eléggé elviselhetetlennek bizonyult a németség számára ahhoz, hogy a német nép egy perccel se tűrje tovább, mint amennyi időre a nemzeti erő regenerálódásához szüksége volt. Az azonban, ami a második világháború után német-lengyel vonatkozásban történt, olyan politikai oktalanság volt, amire magyarázatot, alapot és indoklást találni azon az elképesztő szándékon kívül, amely Európa legnagyobb nemzetének roosevelti értelemben vett megsemmisítését tervezte, lehetetlen. A tett szláv részről éppolyan brutális és mohó, mint amilyen kivédhetetlen imperializmus volt, amelyhez az oroszok páratlan ügyességgel az angolok által 1939-ben elkövetett katasztrofális politikai hibát, az 1939 augusztus utolsó napjaiban a lengyeleknek adott angol kötelezvényt használták fel. A politikai mesterfogás első lépése az volt, hogy a lengyeleknek nyújtott angol területi garanciából folyó szerződéses kötelezettség teljesítését az oroszok megakadályozták és ezzel politikai fizetésképtelenségbe szorították tulajdon szövetségeseiket. A kínos helyzetbe juttatott angol politikának így nem maradt más választása, mint a németek zsebébe nyúlni, és onnan fizetni ki a lengyeleket. A második lépés aztán az volt, hogy az oroszok a német szerzeménnyel együtt zsebrevágták a lengyeleket. Az akció a németséget illetően a legelemibb előrelátást és politikai intelligenciát is nélkülöző hatalmi fölényeskedés megdöbbentő gesztusa volt, amellyel kapcsolatban az angol politika 362

képviselői azzal nyugtatták meg belső kételyeiket, hogy a kiraboltat úgyis — agyonverik. Hogy a tények fenti interpretációja mennyire pontos, és hogy a jaltai lengyel megoldásnak mennyire a németség pillanatnyi tehetetlensége volt az egyetlen politikai fedezete, annak demonstrálására feljegyzünk ide néhány mondatot Winston Churchill akkori angol miniszterelnöknek az angol alsóházban a jaltai konferenciáról 1945 február 27-én .adott több, mint két órás beszámolójából.6 Winston Churchill, miután hosszasan bizonyítja az alsóház előtt a Lengyelország keleti felére bejelentett orosz igény jogos, korrekt és igazságos voltát, és kimutatja, hogy fél Lengyelország Oroszországhoz való csatolása az első világháborút követő hibás határrendezés igazságos reflektációja,7 amely ellen nem lehet semmi kifogása azoknak az angoloknak, akik a második világháborút zúdították Európára a németek hasonló rektifikációs, de sokkal indokoltabb, jogosabb, összehasonlíthatatlanul s z e r é n y e b b és sokkal inkább a kontinens érdekében álló követelésének elbuktatására, így folytatja: "Fél-Lengyelország levágásának emlegetését én tehát nagymértékben félrevezetőnek tartom. A valóságban a Curzon-vonaltól keletre eső rész semmi esetre sem mérhető annak kiterjedése szerint. Az magába foglalja a Pripet-mocsarak roppant és vigasztalan vidékét, amelyet Lengyelország birtokolt a két háború között és amelyet most egy sokkal termékenyebb és fejlettebb nyugati területtel fog kicserélni, amelyet német lakosságának igen nagy része már el is hagyott. Attól, hogy ezeknek az új területeknek megtartása nagyon nehéz lesz Lengyelor6

Victory. War speeches by the Right Hon. Winston Churchill, összeállította Ch. Aede. London, 1946. Az idézet a mű 52. lapjáról vett angol eredetinek a szerző által készített fordítása. 7 Churchill téved a tényekben. Az orosz-lengyel határ nem a párizskörnyéki Európa-rendezés során jött létre. (A Versaillesbcn tervbe vett határ az u.n. Curzon-vonal lett volna). Az orosz—lengyel-határ az orosz-lengyel háború befejezése után a két állam által 1921-ben kölcsönös megegyezés alapján kötött varsói béke eredménye volt, amelyben semmi külső kényszer nem érvényesült Oroszországgal szemben. Itt tehát nem volt rektifikálni való.

363

szág számára, vagy, hogy ez újabb német bosszút fog előidézni, avagy — hogy egy konvencionális kifejezést használjak — ez a jövendő háború magvát veti el, nem kell félnünk. Ma már sokkal jobban értünk az ilyesmihez, mint a múltban, és most sokkal drasztikusabb és hathatósabb lépéseket szándékozunk tenni, mint az első világháború után azirányban, hogy Németországnak még az eljövendő nemzedékei számára is lehetetlen legyen bármilyen támadó vállalkozás." A fenti sokat elmondó sorokban benne rejlik az egész jövendő német-lengyel viszony, és benne van a jaltai rendezés sorsa. Benne van, hogy mi vár a lengyelek államára egy olyan háború után, amelyben a németek a győztesek csoportjába tartoznak. És benne van másfélmillió keletnémet-országi német brutalizálásának és lakóhelyéről történt el-kergetésének minden tragikus, de jogos, logikus és igazságos következménye is. Semmivel sem különb a csehek helyzete a harmadik világháborút és háborúvéget illetően. Ennek a helyzetnek kiindulópontja szintén Versailles és kiformálódása oda nyúlik vissza, hogy a mások által kivívott első világháborús katonai győzelem konjunktúrájában a cseh mohóság olyan területek után is kinyújtotta a kezét, amelyek még az "önrendelkezési jog" alapján sem illették meg, amelyek ennélfogva az áteredő bűn átkával terhelték meg az újszülött cseh államot, és olyan ígéreteket szegett meg, amelyekre Versailles a cseh államot építette. A csehek versaillesi államába akarata ellenére bekebelezett négyes fél millió német, több, mint egy millió magyar és kétszázezer lengyel, meg az oda csalárdul becsalogatott csaknem két millió szlovák és félmillió ruthén ötféle törekvő tendenciája már magában is krónikus válságot jelent, különösen európai konfliktusok idején arra a népre, amelynek sikerült önmaga felől éppúgy mint mások felől is valótlanságokat elhitetnie egy olyan közvéleménnyel, amelynek egy oroszellenes keletközépeurópai nagyhatalom kontinentális fontosságáról és nélkülözhetetlenségéről fogalma sem volt. A tény, hogy a csehek állama hatvan százalékban

364

nemzetiségi állam volt, szinte automatikusan vezetett disszolúcióhoz a harmincas évek végének középeurópai válsága idején is. A Versaillesben cseh uralom alá vetett és azzal elégedetlen nem-cseh népi kategóriák pontosan ugyanazon "önrendelkezési jog" alapján és ugyanazon argumentumokkal váltak ki a cseh keretből, mint a csehek az osztrákoktól húsz évvel előbb. Erre a kihívásra adott példátlan brutális cseh válasz a megint csak mások által megnyert második világháború után, a konokul újra restaurált cseh állam helyzetét a második világháború óta még válságosabbá tette, mint az első világháború után volt. Arra, amit a csehek három és félmillió némettel és hatszázezer magyarral szemben elkövettek, amikor minden vagyonuktól megfosztották, brutalizálták s végül csordákba terelve egyszerűen elhajtották őket azokról a német, illetőleg magyar területekről, amelyeket hazug ígéretek és merész csalások eredményeképpen kaptak meg Versailles arbitrerjeitöl, egyszerűen nincs példa a keresztény Európa történetében. Ilyesmire példa csak a Rettenetes Ivánok, Nagy Péterek, Leninek, Sztálinok, Benesek szláv világában van. Úgy hisszük: nem szorul bővebb fejtegetésre, hogy egy harmadik világháború után a győztesekhez tartozó német birodalom ragaszkodni fog az ősi telepterületeikről elkergetett német tömegek lakóhelyeikre való visszatelepítéséhez, tulajdonaikba való visszahelyezéséhez és teljes kártalanításukhoz,, és az sem vitás, hogy ezeket a tömegeket még egyszer egy ilyen brutális szuverenitás alá nem engedi. S a magyar álláspont mindenben ehhez fog igazodni. A Keletközépeurópa felőli politikai szemléletben beállt forradalmi változás a németek új külpolitikai helyzetének vetületében tehát úgy jelentkezik egy sikeres szovjetellenes háború után, hogy az oroszok által a németek rovására nyugatra lökött Lengyelországot a németek az orosz rovására legalább annyira fogják a versaillesinél keletebbre lökni, amennyire azt az oroszok tették, Csehszlovákiát pedig a történelmi és etnikai Csehország szerény keretei közé fogják szorítani a német tér belsejében. És pontosan ugyanígy jelentkezik majd a "kontinentális biztonság" sürgető elvének vetületében, sőt a nem-szláv Európa kitágítását követelő kontinentális maxima vetületében is. 365

A forradalmi változás karaktere azonban nem csupán szlávellenes, hanem ugyanolyan mértékben "töredezettségellenes" is. Egy politikailag töredezett, gyenge kis népek marakodó csoportja által lakott teret állandóan félteni kell a szomszédos nagyhatalmaktól. Keletközépeurópa nyugtalan, töredezett és tarka etnikumú terében ez nem nagy jövőt jósol apró népek függetlenségi ambíciói számára. A kontinentális biztonság mindennél elsőbbrendű követelménye, valamint az a három vitathatatlan körülmény, hogy egyrészt az európai Európa egy erős Németország nélkül védhetetlen, másrészt, hogy a németekkel együtt is csak valahol a 29. és 30. hosszúsági körök közötti sávon védhető meg, végül pedig, hogy a hirtelen félelmetessé dagadt orosz hatalom megnyirbálása után az európai tér döntő tényezője Németország lesz, nemcsak a klasszikus politika internacionális esélyeiben idézett elő forradalmi változást, hanem forradalmi változást idézett elő a keletközépeurópai népeknek; a nyugati hatalmakhoz Versaíllesben kialakult viszonyában is. A németség ellenében és ellensúlyozására politikailag létrehívott keletközépeurópai szlávság, mint kollektivum ugyanis, mint a németek bekerítésére létesített keletközépeurópai szláv államképződmények egyenkint, a németekkel egy és ugyanazon táborhoz nem tartozhatnak. Nemcsak azért nem, mert a németek — és az immár közel egy százada a németekkel együtt fenyegetett s a németekével azonos politikai vonalra kényszerült szintén nemszláv magyarok — birtokállományának rovására hozták őket Versalllesben létre, hanem azért sem, mert a kontinentális biztonság par excellence keleti arcvonalat követelő eszméje exisztenciális ellentétben áll politikai létük minden feltételével, még azok nélkül az excesszusok nélkül is, amiket két győzelmi korszak erővákuumában a németekkel, az osztrákokkal és a magyarokkkal olyan hetykén és vigyázatlanul megengedtek maguknak. Végül pedig nern tartozhatnak a németekkel egyazon táborba azért sem, mert a németség kontinentális hivatása kifejezetten a szlávságot e l l e n s ú l y o z ó hivatás. Mindennek a konklúziója az, hogy Keletközépeurópa jelenlegi versaillesi struktúrájának fennmaradása — mint ez egyébként Párizsban, 1946-ban olyan tisztán megmutatkozott — az oro366

szokhoz van kötve. Az oroszokhoz volna kötve még akkor is, ha ennek a versaillesi rendezésnek haszonélvezői nem volnának szlávok (mint ahogy a románok pl. nem azok). Az oroszokhoz van kötve azért, mert ez a versaillesi keletközépeurópai forma egyedül csak az orosz imperializmus számára kedvező, ezt a formát tehát egyedül az orosz hatalom hajlandó védelmezni, A Versaillesben megajándékozott népeknek a következő európai háborúban tehát az oroszok oldalán kell harcolniok. Elkerülhetetlenül ezt kell tenniök, ha meg akarják tartani azt, amit Versaillesben kaptak. Versailles két keletközépeurópai kreatúrájának, Lengyelországnak és Csehszlovákiának az oroszok ellen fordulni annyit jelentene, mint saját integritásuk, ambícióik, sőt saját létük e l l e n harcolni, hisz a harmadik európai háború célja nyilvánvalóan a nem-szláv Európa keleti előnyomulása tesz. Megint Bernhard Shawot idézzük: "Az a nép, amelynek a kötelességei más oldalon vannak, mint érdekei, elveszett". Ugyanez áll Versailles balkáni kreatúráira, Romániára és Jugoszláviára is. A Kárpátok és a Fekete-tenger közötti román korridor északról éppúgy, mint a tenger felöl védhetetlenül az orosz térnek van kiszolgáltatva. Ez a körülmény ennek a földdarabnak állandó és változatlan geopolitikai sajátsága immár másfélezer éve, mióta az Európa-fogalom megszületett. Ez a geopolitikai sajátosság másfélezer éven át a történelem során törvényszerű állandósággal megmutatkozott, abban, hogy ebben a térben az orosz térrel ellenséges politikai képződmény soha fenn nem maradhatott Ennek a térnek politikai exisztenciája az orosz tér magatartásától függ. Európa első századaiban éppúgy az orosz teret akkoriban birtokló hunoktól függött, mint ahogy az orosz teret hunoktól átvevő onogur népektől függött a 10. századig. A 9. szd végefelé ideérkező magyarok éppúgy nem voltak képesek itt államot alapítani az orosz teret akkoriban birtokbavevö, ellenséges besenyők miatt, mint ahogyan a magyarokat követő besenyők kísérletét az orosz teret birtokbavevő kunok, a hunok államát meg az orosz teret a 13. szd elején birtokbavevö tatárok semmisítik meg. A tatárokat a 15. szd végétől az oroszok követik az orosz síkság birtokában s a román korridor Nagy Pétertől kezdve orosz-török marakodás tárgya lesz egész a múlt század közepéig. Ezt a korridort 1854-töl 367

kezdve száz esztendőn keresztül nemzetközi védelem képes csak biztosítani az oroszoktól, s mikor ez Jaltával megszűnik, a téren éppúgy beteljesedik végzete, mint ezerötszáz éven át mindmáig. Versailles végzetesnek bizonyult tetteinek egyike volt, hogy ezt az orosz tértől függő képletet nyugati irányba bővítette, előretolta, a Kárpátok nyugati oldalára, vagyis Európa védelmi vonala mögé. Európa hátának lemeztelenítését a lengyel tértől délre a nyugat felé tágított Románia jelentette, Európa önvédelmi képességének helyreállításához Románia versaillesi formáját és kiterjedését tehát elkerülhetetlenül likvidálni kell. S ezzel ma már nemcsak az 1944 augusztusát követő véres leckét megtanult németek vannak tisztában. Az Európa kontinentális biztonságát meghatározó alapkövetelmények aspektusában nem más a helyzet Versailles másik balkáni kreatúrája, Jugoszlávia tekintetében sem. A náci-diktatúra, amit hat millió szerb csaknem kétszerannyi nem-szerb felett immár csaknem egy emberöltő óta gyakorol, ugyanolyan disszolúciónak néz egy győzelmes orosz-ellenes háború esetén elébe, mint a csehek nemzetiségi állama. Sőt azt a halálos ítéletet, amit a kontinentális biztonság maximája a versaillesi Európa-műre jelent, s amelyben Jugoszlávia éppúgy érdekelve van, mint a többi Versailles-kreatúrák, a szerbek esetében még két különleges körülmény is súlyosbítja. Az egyik az, hogy a szerbség, amely orthodoxiájával és cyril betűivel még kulturálisan sem tartozik az európai Európához, nemcsak versaillesi-exisztenciájában van az orosz világhoz kötve, mint a többi versaillesi államok, hanem tradícióinál, hajlamánál és ösztöneinél fogva is, és még annál a körülménynél fogva is, hogy politikailag értelme csak az orosz birodalom számára van s léte csak az orosz politika számára fontos. A nem-szláv Európa számára nem az, sőt a Földközi-tenger biztonsága szempontjából még a kontinentális biztonság követelményein túlmenően sem kívánatos. A másik az, hogy a kétszerkettőnél is nyilvánvalóbb, hogy az orosz bolsevizmus esetleges megsemmisítése után a szerbek kommunista államát egy percig sem fogja tűrni a győztes antibolsevista világ. Ez, annyira nyilvánvaló, hogy ezzel Tito és egész rezsimje tökéletesen tisztában kell, hogy legyein. Nyugat oldalára állva Titoék önmaguk elpusztításáért harcolnának. 368

Mindennek kristálytiszta logikáját csak a Titot tetemes összegekkel támogató Amerika külpolitikája nem látja. Ha mármost mindezekhez hozzárakjuk a két világháború és háborúvég szerb attitűdjét — amelyekről nyújtottunk beszámolókat ezeken a lapokon —, meglehetősen tiszta képet nyerünk a szerb esélyeket illetően a németek kontinentális státusában beállt forradalmi változás aspektusában is. A németek kontinentális politikai státusában beállt forradalmi változás Európaformáló jelentőségével még egyszer foglalkoznunk kell. Nemcsak azért, mert azt a kontinentális biztonság eszméjének elutasíthatatlan sürgetése idézte elő s ebben a körülményben már priori benne van Európa keleti arcvonalának előretolása éppúgy, mint a keletközép-európai tér nem-szláv szempontok szerint való radikális új rendezése is, hanem, egy másik, nemkevésbé jelentős oknál fogva is. Ha Keletközépeurópa újrarendezése csupán csak a kontinentális biztonság logikus — mondjuk úgy elméletileg — létrehozott maximáí parancsára történnék, félő volna, hogy az újrarendezési művet egy csomó kompromisszum, meg az elhibázott múlt egy csomó kényelmetlen kötelezettsége úgy eltorzítaná, hogy a lényegből alig maradna meg valami. A németek kontinentális politikai státusában beállt változás következtében azonban az elkövetkező keletközépeurópai újrarendezési műiben — egy fél évszázad óta először — egy középeurópai hatalomnak is szava lesz. S ez a körülmény döntő jelentőségű. A németek ismerik a keletközépeurópai komplexumot, jobban, mint akármelyik másik nagyhatalom. A kontinentális biztonság kérdése a németek számára a legközvetlenebb és legégetőbb, A németeknek komoly és jogos területi követeléseik vannak ebben a térben. A németség a szlávság európai ellensúlya, s a szlávság által létében van fenyegetve. Az európai Európa "biztonsági övezete" elsősorban a németek számára jelent biztonsági övezetet, s ennek az övezetnek európai széle a Keleti-Kárpátok vonala. Végül pedig a német birodalom az egyetlen nyugati nagyhatalom, amely semmiféle formában nincs elkötelezve a szlávság egyetlen részének sem, s a németségen belül szláv befolyás egyszerűen nem érvényesíthető, de nincs elkötelezve a Versailles- művel szemben sem. 369

Az a körülmény, hogy a szovjet-orosz hatalom drasztikus megnyirbálása után a világ legnagyobb hatalma az Egyesült Államok után Németország lenne, döntő szót biztosít neki a kontinentális biztonság kiépítésének kérdésében. Egyébként is Németország van Európában nem az Egyesült Államok, és a magyarok tragikusan végződött októberi forradalmával kapcsolatban tanúsított amerikai magatartás óta az Egyesült Államok a kontinensen eddig élvezett presztízsének és erkölcsi támogatásának kilencven százalékát elvesztette. Végül pedig Németország gazdaságilag máris a világ második legerősebb nagyhatalma. Mindennek világos konklúziója az, hogy a keletközépeurópai és balkáni tér újjárendezési művét lényegében Németország fogja végezni, s ebben a másik két nyugati nagyhatalom szerepe inkább fékező és ellenzéki szerep lesz roskadásig megterhelve azzal a tragikus körülménnyel, hogy a német program minden elalkudott pontja Európa számára fog veszteséget jelenteni, s annak a félnek számára jelent nyereséget, amelyik ellen a háború folyt. Van azonban a fentieknek egy másik világos konklúziója is. Egy oroszellenes háború megnyerése elkerülhetetlenül a német hatalom ugrásszerű emelkedését vonja automatikusan maga után, ennélfogva a nyugati hatalmak elkövetnek mindent egy ilyen háború kitörésének megakadályozására, vagy legalábbis a lehetőségek legvégső határáig való késleltetésére, ami esetleg katasztrofális következményt von maga után a győzelmi esélyek tekintetében. Már pedig ha az oroszok győznének, a szláv világ éppúgy nem fog habozni a legdrasztikusabb szláv-szempontú operációt végrehajtani a szláv uralom véglegesítése érdekében a nem-szláv Európán, mint ahogy nem habozott tizenkilencben és negyvenötben sem. A huszadik század eleje óta Európa nagyobbik felének élete pokollá vált. Az első világháborúig Középeurópa népeinek életét állandóság, biztonság, nyugalom, rend, szabadság, humanitás, béke, európai színvonal, kereszténység, lovagiasság, jó modor, finom ízlés és tiszta kontúrok jellemezték. Az alatt a fél évszázad alatt, amíg Középeurópa és a Balkán életét osztrákok és magyarok irányították, internáló táborok, tömegmészárlások, terror, depor370

tálások, emberkínzás, politikai akasztások merőben ismeretlenek voltak. Az első világháború óta Középeurópa élete pokollá vált. Mióta Versailles 1919-ben politikailag létrehozta a szlávságot és kezére adta Keletközepeurópát és a Balkánt, a tér élete megdöbbentően eldurvult Mióta a "nacionalizmus" szót szlávok értelmezik Középeurópában és a Balkánon, ez a szó bestialitást jelent mindenütt, ahol a parancsokat szláv nyelven osztogatják. Az emberekkel való bánásmód a brutalitás égbekiáltó fokát érte el. A versaillesi béke óta Középeurópában és a Balkánon ütik, verik, rugdalják, kényszermunkatáborokban brutalizálják, a civilizált közvélemény által elképzelhetetlen börtönökben állati színvonalon tartják, kínzókamrákban vallatják, ezerszámra akasztják, karóba húzzák a lakosságot nemzeti hovatartozása, vagy politikai álláspontja miatt. A nem-szláv élet, vagyon és jog szabad préda. Milliókat fosztanak meg egy tollvonással legelemibb jogaiktól, kergetnek el a szó legbetűszerintibb és legmegrendítőbb értelmében állati körülmények között lakóhelyükről, fegyvertelen tömegeket gázolnak halálra harckocsikkal. Egész nemzetek élnek fenyegetés és terror alatt már egy emberöltő óta. A szlávok képtelenek tudomásul venni, hogy az ő akaratukon kívül más akaratnak is, az ő igazságaikon kívül más igazságoknak is, az ő igényeiken kívül más igényeknek is, az ő nacionalizmusukon kívül más nacionalizmusoknak is van jogosultsága. Jelen kötetben összefoglalt tettekből és magatartásból olyan összkép bontakozik ki a szlávság politikai habitusáról, ami felett lehetetlenség megrendültség nélkül szemlélődni Szlávságról beszélünk, nem csupán oroszokról, vagy éppen bolsevistákról. A brutalitás és az ember értékének oly ijesztő fokú leszállítása, amit a szláv világ jelenlegi nyugati határaitól keletre mindenfelé tapasztalhatunk, a bolsevista doktrínának a munkás-világ nyeresége és az osztálygyűlölet ellenére sem szükségképi tartozéka. Az a brutalitás, amellyel a Sándor szerb király ellen elkövetett marseillesí merénylet után magyar családok ezreit valósággal kipofozták s kirugdosták Jugoszlávia magyar területeiről 1934-ben, nem orosz brutalitás és még kevésbé bolsevista brutalitás volt. Az szerb brutalitás volt. Az a brutalitás, amellyel másfél millió németet elhajtottak Keletnémetországból, megintcsak nem orosz brutalitás, vagy bolsevista brutalitás volt. Brutalitás volt. Az a 371

brutalitás, amellyel három és fél millió szudéta-németet, meg hatszázezer magyart állati körülmények között elhajtottak lakóhelyükről szintén nem orosz és még kevésbé bolsevista brutalitás volt. Az cseh brutalitás volt. Mindez a kollektív szláv politikai magatartás orosz. vagy szerb, lengyel- vagy cseh, egyszóval s z l á v formája. Ennek a szláv fellépésnek megrendítő és felháborító orosz változata a világ szemei előtt zajlott le a magyarok 1956 október-novemberi szabadságharca idején. Mindennek véget kell vetni, bármibe kerül is. Versailles egy rettentő, betegséget oltott bele Keleteurópa szívébe, és ezt ki kell operálni. Mindez a maga hátborzongató ridegségében az 1914-ben elindított véres politikai szillogizmus zárótétele. És mint ilyen, még csak nem is program, hanem — mint azt az európai Európa egy katonájának magas intellektusa olyan tisztán látta meg az akasztófa a árnyékában — egyszerűen konklúzió Félelmetes és elkerülhetetlen konklúziója egy minden előrelátás nélkül útjára lökött fejlődésnek, amely ugyanolyan automatikusan zárul háborúval, mint az imádság az Amennel. A sorsdöntő és végzetes kérdés csupán az, hogy Európa két szembenálló világa közül melyik fogja a harmadik világháborút megnyerni és mibe fog kerülni a — győzelem?

372

FORRÁSOK ÉS IRODALOM Baráth: A dunai táj államszerkezete francia szemléletben. Montreal, 1953. Baráth: Le Cri de la Hongrie. Montreal, 1957. Baínville: Frankreichs Kriegsziel. Hamburg, 1941. Bryant: The Turn of the Tide. London, 1948. Byrnes: Speaking Frankly. New York, 1948. Churchill: War Memoires. London, 1948-53. The Gathering Storm. The Grand Alliance. The Hinge of Fate. The Ring Closed. Davies: Mission to Moscow. New York, 1941. Eade: Victory. War Speeches by the Right Hon. Winston S. Churchill. London, 1946. De Gaulle The Call to Honour, London, 1955. Guedella: Mr. Churchill, A Portrait. London, 1931. Hesse; Hitler and the English, London, 1956. Hillmann: Mr. President New York, 1952. Hitler; Mein Kampf. Hoffman: Durable Peace. New York, 1944. Hóman-Szekfü: Magyar Történet, V. Köt Budapest, 1936. Hjen; Welt vor dern Abgrund. Berlin, 1931. Kovách A.: A Mindszenty-per árnyékában. Innsbruck, 1949. Lippman: U.S. Foreign Policy, New York, 1943. 373

Long; Australia in the War of 1939-45. Canberra, 1954, Maloney: Inside Red Russia. Sydney, 1948, Padányi: Tér és Történelem. Melbourne, 1956:. Relnhard; Spanischer Sommer. Zürich, 1948. Schmidt: Statist auf diplomatischer Bühne. Bonn, 1950. Schuschnigg: Ein Requiem in Rot-Weiss-Rot. Zürich, 1946. Seton Watson: Eastern Europe Between The Wars. Cambridge, 1946. Spears: Assignement to Catastrophe. London, 1954. Stapel: Der Christlicihe Staatsman. Hamburg, 1932. Szekfü: Forradalom után, Budapest, 1948. Szembek: Journal, 1933-1939. Paris, 1954. Theobald: The Final Secret of Pearl Harbour. New York 1955. Tiso: Die Wahrheit über die Slowakei. In der Emigration, 1948. Vísson: Corning Struggle for the Peace. New York, 1944. Wallich: The Mainsprings of the German Ravival. Yale, 1955. Welles: The Time for Decision. New York, 1944. White: Report on Poles. New York, 1948. Wülkie: One World. New York, 1945. World Jewish Congress: Unity in Dispersion, 1949. Brabanzon: The Brabanzon Story. London, 1956. Michener: The Bridge at Andau. London, 1957., valamint angol, német, amerikai, svájci, zsidó és ausztráliai lapok és folyóiratok háború alatti és utáni évfolyamai, számtalan kiadvány a különböző emigrációk részéről és számos, de rendszertelen lap- és folyóirat-példány és egyéb kiadvány a vasfüggöny mögül.

374

Meg kell itt említenem, hogy jelen kötet negyedik fejezetében bőségesen felhasználtam az egykori Pannonhalmi Szemle egyik régebbi számában megjelent kitűnő tanulmány anyagát, amelyet egy egészen más célra még otthon jegyzeteztem ki magamnak, s amely jegyzetek egy nagy része egyebek közé keveredve véletlenül került ki velem külföldre. Sajnos Itt sem a folyóirat számát nem tudom megjelölni, sem a tanulmány kiváló szerzőjét, mert céduláim között ezeket nem sikerült megtalálnom, s külföldön képtelen voltam a kérdéses folyóiratpéldányhoz hozzájutni. Csupán a tanulmány címére emlékszem: "Az orosz szfinx". Végül pedig megjegyzem, hogy az a tény, hogy a felhasznált irodalom túlnyomórészt angol és amerikai, szándékos és tervszerű.

375

Név-, hely- és tárgyjegyzék A Abd el Krim........................ 342 Adenauer Konrád ............... 359 Adriai-tenger ...................... 336 afrikai99, 100, 113, 136, 142, 145, 236, 315 Alan Booke......................... 229 Alan Brooke ......................... 73 Alanbrooke................... 73, 155 Alcazar ............................... 111 Alduna .................................. 64 Alfréd Dreyfuss .................. 246 Algier ......................... 335, 341 algieri ................. 335, 342, 344 algieriek.............................. 343 Allan Brooke ...................... 226 Allanbrooke.......................... 50 allodiális ............................... 85 Amazonas............................. 41 Amerika30, 35, 46, 55, 56, 66, 67, 83, 89, 108, 109, 113, 114, 119, 121, 126, 129, 130, 131, 133, 135, 140, 148, 150, 155, 158, 185, 186, 193, 209, 210, 211, 212, 214, 215, 216, 220, 224, 232, 246, 298, 299, 301, 302, 304, 305, 309, 326, 350, 353, 355, 356, 357, 369 Ameriká31, 129, 134, 136, 140, 145, 178, 212, 354 amerikai19, 30, 66, 67, 68, 69, 70, 72, 73, 85, 95, 97, 110, 112, 115, 116, 117, 119, 121, 122, 127, 128, 129,

376

130, 131, 132, 133, 134, 135, 136, 137, 138, 141, 142, 143, 145, 146, 147, 149, 150, 153, 154, 156, 157, 158, 159, 162, 164, 169, 170, 173, 182, 183, 184, 185, 186, 191, 193, 194, 196, 199, 205, 207, 209, 210, 211, 212, 214, 215, 216, 217, 219, 220, 228, 229, 231, 235, 237, 298, 331, 353, 356, 358, 359, 370, 374, 375 erők ................................ 154 amerikaiak143, 182, 211, 220, 336 amerikai-angol...... 96, 357, 359 amerikai-francia ................. 226 amerikai-japán.................... 153 Amtorg ................................. 70 Anglia25, 29, 34, 35, 36, 37, 39, 43, 44, 45, 46, 47, 48, 49, 50, 53, 54, 55, 56, 71, 74, 95, 97, 98, 99, 101, 102, 107, 108, 110, 113, 119, 125, 129, 134, 139, 141, 143, 153, 161, 169, 172, 191, 206, 209, 218, 221, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 234, 236, 246, 280, 315, 344, 345, 350, 357 angol34, 37, 44, 48, 49, 52, 66, 73, 95, 100, 145, 153, 159, 161, 166, 167, 168, 169, 183, 185, 217, 222, 225, 226, 227, 229, 300, 335, 336, 342, 353, 374, 375

akarat................................49 alsóház .............................53 beavatkozás ....................244 belpolitika ........................49 csapatok .........................235 ember ...............................50 engedékenység .................71 érdek...............................119 érdekek..................... 49, 139 eredeti.............................363 Európa ............................344 fajsúly.............................162 fegyverek........................335 felségterület....................137 felsorakozás......................38 fennsőbség........................49 fenyegetettség ................224 flotta ...............................236 fölény ...............................46 függetlenség ...................300 gesztus..............................48 háború ............................223 hadianyag .......................137 hadvezetés ......................229 hajók...............................137 harcosok .........................159 hatalom...........................225 hátbatámadás..................122 inferioritás ......................139 irodalom .........................134 kártya ...............................56 kormány55, 66, 99, 136, 165, 236 kormánynyilatkozat..........54 kötelezvény ....................362 külpolitika ................ 38, 101 külügyminiszter................99 külügyminisztérium .......246 logika ...............................53 miniszterelnök.......... 99, 152 miniszterlenök................363

monopólium ................... 228 munkásság...................... 315 negrohanás ..................... 235 nemzedék ....................... 229 nép.......................... 119, 141 ok353 parlament ....................... 201 politika39, 46, 109, 169, 362 probléma .......................... 56 sajtó.................................. 99 segítség........................... 280 sugalmazás ..................... 161 szemlélet .......................... 48 szövetségi rendszer .......... 45 szupremácia 47, 51, 113, 330 tragédia........................... 231 válasz ............................... 97 vendégszeretet................ 162 világbirodalom ....... 196, 228 világhatalom......... 39, 45, 49 viszonylat ......................... 52 angol-amerikai...... 96, 357, 359 angol-francia52, 94, 129, 138, 159, 160, 228 angol-görög .......................... 74 angol-jugoszláv .................. 102 angol-magyar........................ 97 angol-német.................. 46, 328 angolok45, 47, 48, 73, 94, 100, 122, 129, 131, 138, 139, 145, 157, 164, 194, 216, 220, 235, 236, 335, 336, 342, 343, 344, 345, 359, 362 angol-orosz ......................... 137 angolszász51, 53, 55, 72, 94, 95, 102, 118, 138, 139, 141, 155, 158, 164, 166, 167, 203, 223, 224, 329, 341, 359 angol-szász ................. 119, 346 Anna Pauker ....................... 172 Anschluss ....................... 17, 96

377

antibolsevista51, 89, 105, 106, 108, 109, 110, 112, 115, 118, 120, 138, 139, 173, 176, 211, 238, 250, 256, 261, 262, 265, 267, 349, 368 antibolsevista misszió. 109, 112 antibolsevizmus51, 67, 90, 107, 110, 112, 175, 181 antifascista.......... 201, 249, 302 antiszemita............ 85, 102, 158 antiszemitizmus.................. 201 antiszláv.............................. 175 Antonescu....................... 81, 90 arab............... 74, 198, 335, 342 arabok................................. 343 arisztokrácia85, 86, 200, 252, 253 atheizmus.............................. 63 Athén .................... 99, 168, 169 Atlanti Szövetség................ 220 Atlantic Charta ..................... 68 Atlantic Charter107, 143, 157, 166, 338 Atlanti-óceán36, 46, 137, 350, 355, 357 atombomba......... 155, 173, 235 Ausztrália100, 193, 206, 309, 346 ausztráliai ............. 99, 100, 374 Ausztria12, 28, 36, 77, 159, 181, 191, 224, 321 ausztriai ...... 118, 173, 181, 343 autokratizmus ............... 17, 151 Ázsia..... 65, 154, 159, 287, 350 ázsiai57, 119, 211, 315, 319, 356 B Babenberg Frigyes.............. 276 Babylon ................................ 30 Bácska .................................. 86

378

Baden Powell ..................... 101 Balkán28, 36, 37, 72, 76, 89, 94, 95, 99, 102, 104, 138, 153, 155, 188, 189, 244, 276, 277, 278, 328, 329, 336, 347, 348, 349, 350, 370, 371 balkán háború ..................... 163 balkáni36, 77, 88, 89, 94, 97, 99, 100, 139, 157, 162, 167, 174, 247, 259, 278, 344, 349, 353, 367, 368, 370 népecskék....................... 316 népek.............................. 278 terjeszkedés.................... 277 baloldali111, 113, 169, 173, 174, 175, 177, 242, 293, 295, 296, 297, 298, 300, 301, 317, 319 balti államok22, 69, 92, 148, 268 Baltikum. 28, 72, 155, 157, 172 baltikumi .............................. 69 Bánság.................................. 86 Baranya ................................ 86 Barcza György ................... 100 Bárdossy László ................. 100 Báthory István .................... 279 Batu .................................... 275 Bécs...................... 97, 244, 279 befolyási szféra... 156, 170, 252 béke elvesztése210, 212, 215, 223 békerevízió ........................... 38 Belgium191, 220, 243, 315, 321 Belgrád ................... 97, 98, 263 belgrádi........... 96, 99, 244, 245 Belső-Európa279, 280, 281, 285 Bem József ......................... 112

Benes36, 162, 174, 175, 229, 327, 333, 342, 347, 365 benesi.......................... 162, 175 Benito Mussolini ..................14 Bereczky Albert..................262 Berlin91, 92, 155, 156, 157, 158, 185, 218, 299, 362, 373 berlini11, 90, 135, 163, 186, 245 Bernard Shaw ......................241 besenyők.............................367 bessenyők .............................64 Besztercebánya...................163 Bismarck...............................44 Bissingen ..............................86 Bizánc...................................64 bizánci ..................................95 egyház ..............................64 Blamey ...............................100 Blomberg..............................17 Blum Leo............................144 Boccaccio ...........................277 Bogota ................................341 Bokányi ................................86 bolgár.................... 93, 163, 194 bolgárok..............................275 bolsevista9, 38, 50, 76, 89, 91, 103, 105, 109, 112, 141, 148, 170, 173, 175, 181, 186, 187, 211, 218, 249, 252, 260, 284, 286, 323 áldozatok ........................213 bestialitás........................194 birodalom .........................57 diktatúra .........................181 doktrina ..........................371 ellensúly .........................219 erő ..................................265 erőnövekedés..................140 expanzió .........................285 fellépés ...........................255

hadjárat........................... 285 harc ................................ 259 kormányzatok................. 267 Oroszország ................... 354 program.......................... 222 rémuralom...................... 246 támadás .......................... 299 társadalom...................... 252 terrorizmus ....................... 59 tulajdonság ....................... 58 uralom ...................... 83, 246 veszély ..... 55, 116, 337, 356 világrend ........................ 254 vonás .............................. 105 bolsevizmus25, 27, 28, 56, 58, 61, 67, 77, 92, 102, 103, 105, 106, 108, 110, 116, 119, 120, 126, 128, 130, 141, 143, 150, 170, 174, 178, 181, 192, 194, 203, 211, 213, 215, 226, 238, 259, 262, 265, 266, 283, 285, 286, 287, 293, 303, 304, 318, 326, 333, 338, 349, 360, 368 célja................................ 256 bolsevizmusellenes..... 211, 249 Bor tábornok......................... 53 Bosznia............................... 278 Brabanzon .................... 50, 374 Bramaputra ........................... 41 Briand................. 113, 132, 327 brit50, 56, 127, 135, 157, 169, 194, 223, 227, 321, 337 birodalom ....................... 217 Brit Commonwealth ........... 337 brüszk fordulat.................... 172 Bryant........................... 50, 373 Buda ..................................... 63 Budapest67, 176, 177, 179, 245, 341

379

budapesti ............................ 176 Buenos Aires ...................... 341 Bukarest...................... 163, 170 bukaresti ..................... 163, 170 bulgár ................................. 268 Bulgária93, 149, 191, 253, 268, 278, 280, 337 Bulgáriá .............. 254, 258, 268 bulgárok.............................. 260 Byrnes ........ 170, 172, 185, 373 Byron.................................. 112 C Calinescu .............................. 79 cári........................................ 59 Casablanca.................... 72, 153 casablancai . 109, 143, 152, 153 Casablancai ........................ 219 cash and carry............... 71, 135 casus belli ............................. 76 Cavour .................................. 44 Chamberlain49, 50, 51, 52, 66, 71, 109, 226 Chicago .............................. 113 Churchill49, 50, 51, 52, 71, 73, 75, 97, 98, 100, 102, 109, 121, 127, 134, 136, 138, 139, 141, 142, 143, 146, 148, 149, 152, 153, 155, 157, 162, 167, 169, 182, 184, 222, 223, 224, 225, 226, 227, 228, 229, 233, 234, 236, 281, 297, 322, 338, 363, 373 churchilli .............. 52, 151, 226 Ciano .................................. 121 CIC ..................................... 238 Ciprus ................................. 335 ciprusi................................. 335 Clemenceau ................ 327, 342

380

Commonwealth38, 46, 50, 56, 140, 225 Cordell Hull........................ 183 cseh66, 86, 162, 173, 174, 175, 188, 214, 281, 335, 342, 345, 348, 364, 365, 372 fegyverek ....................... 335 csehek163, 165, 175, 188, 214, 260, 333, 335, 342, 343, 344, 348, 364, 365, 368 Csehország ... 24, 159, 331, 365 csehországi ......... 118, 214, 342 csehszlovák 51, 52, 55, 80, 333 Csehszlovákia12, 22, 36, 55, 80, 92, 159, 161, 173, 174, 175, 182, 185, 191, 224, 244, 280, 321, 337, 345 Csehszlovákiá..................... 268 csendes-óceáni.................... 154 Csendes-óceáni............... 73, 74 Curzon.................................. 54 Curzon-vonal................ 54, 363 Cvetkovics................ 96, 97, 98 Cyprus ................................ 341 cyprusi.................. 74, 342, 344 cyprusiak ............................ 343 D Dácia .................................. 333 Dalmácia ............................ 278 Dánia .................................. 321 Danzig ............................ 12, 35 danzigi........................ 161, 336 Dardanellák ........................ 149 Darlan................................. 144 David Berkelman ....... 191, 195 Davies... 68, 129, 148, 217, 373 de Gaulle ............................ 134 de Valera ............................ 342 Deák ..................................... 44 Délafrika..................... 335, 346

Délamerika .........................346 Delcassé..............................322 Déleurópa .............................73 Dél-Lengyelország .............192 Délmagyarország..................86 Déloroszország ............... 64, 80 demokrácia8, 110, 150, 151, 177, 186, 196, 233, 239, 240, 255, 296, 304, 305, 306, 307, 308, 309, 311, 312, 316, 322 Deutsch.................................86 Die Neue Zeitung ...............191 diktátor .................................10 diktátum........................ 34, 198 diktatúra8, 9, 10, 14, 16, 125, 138, 141, 159, 181, 213, 306, 307, 354 Dobrudzsa...........................163 dobrudzsai ..........................268 Don............................... 41, 192 Donatello ............................277 Donovan ...............................97 Dosztojevszkij .......... 61, 62, 63 Dover....................................49 Downing Street.....................95 DP-Commission .................238 Drang nach Osten ...............348 Duff Cooper..........................52 Duna ............. 41, 174, 268, 276 Duna-medence......................41 Dunavölgy ............................28 Dunkirk...............................134 Dunquerque ........................236 Dzsingisz ............................275 E Eade.............................. 54, 373 Eden................................ 52, 99 Edward L. Spears ...............134

Egyesült Államok29, 36, 37, 48, 50, 56, 66, 69, 70, 71, 74, 94, 97, 113, 115, 116, 117, 119, 121, 128, 129, 130, 131, 132, 133, 134, 135, 136, 137, 140, 142, 145, 146, 149, 150, 153, 154, 164, 173, 186, 187, 193, 205, 211, 212, 213, 214, 215, 216, 217, 218, 219, 220, 230, 237, 238, 298, 300, 314, 328, 370 egyház27, 37, 64, 65, 181, 260, 262, 264, 282 Egyház............................ 25, 27 egyházi ................. 85, 253, 264 Egyiptom ...... 30, 100, 341, 344 egyiptomi.............. 29, 335, 342 első világháború12, 24, 39, 46, 47, 49, 52, 53, 54, 83, 95, 131, 170, 217, 222, 227, 242, 249, 258, 280, 290, 295, 314, 325, 338, 339, 342, 351, 352, 353, 357, 364, 365, 371 Elszász............................ 12, 56 Elszász-Lotharingia .... 331, 353 emberi jogok233, 234, 235, 237, 338 emődi Stein........................... 86 Entente................................ 163 Erdély81, 88, 90, 91, 92, 244, 335 erdélyi........................... 90, 161 hadak.............................. 277 északafrikai ........................ 342 Északamerika ..................... 346 Észak-Magyarország .......... 335 esztergomi .......................... 264 Észtország .......................... 348 eurázsiai...................... 274, 282

381

Európa14, 18, 19, 20, 21, 25, 30, 43, 56, 62, 63, 64, 65, 66, 67, 71, 72, 74, 80, 102, 106, 110, 111, 112, 117, 118, 127, 130, 140, 141, 147, 151, 154, 155, 157, 187, 189, 190, 193, 197, 199, 203, 204, 212, 216, 221, 222, 223, 225, 226, 228, 229, 231, 237, 258, 259, 273, 274, 275, 276, 277, 278, 279, 281, 282, 283, 284, 285, 287, 288, 289, 292, 294, 297, 298, 299, 300, 301, 302, 305, 307, 308, 312, 313, 314, 315, 316, 318, 319, 320, 321, 322, 323, 324, 325, 326, 327, 333, 336, 337, 338, 340, 341, 342, 344, 346, 347, 348, 349, 350, 352, 353, 355, 356, 357, 358, 359, 360, 361, 362, 363, 365, 366, 367, 368, 369, 370, 372 öngyilkossága................. 344 organizmus..................... 303 története ......................... 203 tragédiája........................ 228 európaellenes.. 56, 66, 139, 331 Európa-fogalom.......... 274, 367 Európa-gondolat ................... 14 európai7, 10, 13, 18, 19, 20, 25, 31, 33, 36, 43, 46, 49, 65, 71, 116, 119, 128, 141, 148, 161, 195, 196, 200, 216, 226, 227, 231, 279, 282, 286, 292, 293, 294, 295, 298, 299, 300, 304, 313, 315, 320, 326, 344, 346,

382

347, 348, 351, 355, 359, 360, 361, 370 agyvelő..................... 61, 117 állam .............................. 301 államok .................... 57, 320 atmoszféra...................... 328 autonómia ...................... 351 benyomás ......................... 52 dimanziók ...................... 284 együvé tartozás ................ 62 ellensúly......................... 369 ellentét............................ 197 előretörés........................ 110 ember51, 62, 73, 105, 129, 287, 288, 326 emberiség............... 107, 269 érdek .............................. 113 érdekek........................... 139 eredet ............................. 346 erő .................................. 105 erők .................................. 96 Európa222, 274, 303, 316, 320, 350, 355, 366, 368, 372 fejlődés........................... 277 főhatalom ....................... 172 gátak............................... 347 gyomor............................. 63 háború ...... 67, 116, 130, 367 helyzet.............................. 37 jelleg .............................. 279 jövő ........................ 339, 352 katasztrófa.. 33, 91, 137, 208 katona............................... 73 katonák........................... 357 konfliktusok ................... 364 kontinentalizmus............ 324 külpolitika ...................... 132 kultúra .............................. 63 lélek ................................. 62 logika ............................... 57

maxima................... 344, 350 mérleg ............................220 misszió ...........................119 mozaik............................331 múlt ................................281 munka.............................131 munkás ................... 315, 318 nehézségek .....................323 nemzedék .......................289 népek.............. 108, 263, 346 ok353 öntudat ...........................322 önvédelem ......................284 poszt ...............................329 probléma ........................282 refrén..............................281 szellem ...........................283 szembenállás ..................273 személyiségek ................151 szemlélet ........................284 szempont ........................137 színpad ...........................156 színtér.............................154 szláv expanzió................186 társadalom ......................318 tényező .............................57 tér369, 370 terület .............................355 tömeg .............................304 tömegek..........................300 történet ................... 339, 356 tragédia........... 146, 273, 304 ügyek..............................133 vagyon............................351 vállalkozás.............. 274, 279 veszteség ........................194 világ .................................60 zűrzavar..........................303 Európa-Unió .......................303 ex-enemy ............................203

F faji hatalom........................... 30 faji mithosz18, 19, 20, 21, 23, 28, 29, 30, 31, 188 faji üldözés ......................... 200 Farkas Mihály..................... 176 fascista14, 38, 103, 243, 253, 267, 294, 295, 306 fasciszta110, 112, 113, 121, 129 fasciszták ...................... 67, 171 fascizmus14, 29, 38, 121, 135, 300 Fegyverszüneti Bizottság170, 194, 249 Feillitsc ................................. 86 Fekete-tenger................ 80, 367 Feketetengeri ...................... 268 félelem nélküli élet68, 116, 150, 158, 213, 354 felszabadítás9, 55, 167, 188, 215, 286, 301, 354 felszabadulás179, 193, 195, 253, 254 feudális ................................. 85 finn ......................... 69, 70, 136 finnek.................................. 112 finn-orosz ............................. 70 Finnország69, 112, 148, 149, 159, 321 Fiume.................................. 336 Florida ................................ 150 Foch marschall ..................... 47 Földközi-tenger41, 46, 73, 74, 138, 229, 279, 329, 336, 368 földközi-tengeri93, 113, 139, 157, 235, 278, 349 földreform83, 84, 85, 176, 253, 257 Foreign Office ...................... 52 Forrestal.............................. 209

383

Fortunat Strawski ................. 40 Fra Angelico....................... 277 francia34, 55, 56, 60, 134, 137, 141, 143, 144, 145, 159, 185, 194, 217, 224, 234, 235, 236, 246, 248, 249, 280, 292, 306, 330, 335, 336, 337, 342, 353, 357, 373 francia-amerikai ................. 226 francia-angol 94, 138, 160, 228 franciák129, 131, 136, 144, 145, 146, 220, 300, 335, 336, 342, 343, 344, 345, 359 Francia-Marokkó................ 335 francia-német.............. 129, 145 Franciaország12, 24, 33, 34, 35, 36, 46, 94, 110, 119, 125, 134, 141, 143, 144, 145, 191, 206, 217, 218, 221, 224, 236, 243, 248, 250, 280, 315, 321, 344, 345, 350 Franco......... 111, 112, 220, 300 Francó................................. 111 Franklin D. Roosevelt73, 113, 128, 133, 146, 152, 216 Fritsch................................... 17 Fritz Hesse.......................... 119 G Galícia .................................. 82 Gandhi ................................ 342 Gangesz ................................ 41 Gavin Long......................... 100 Geiger................................... 86 George Granville ................ 229 germán12, 25, 27, 76, 77, 78, 81, 89, 92 államok ............................ 89 imperializmus......... 211, 329 járszalag ......................... 329

384

lakosság ......................... 346 probléma ........................ 284 germanológiai....................... 12 germánság .................... 88, 282 Gerő Ernő........................... 176 Gesamtleistung......... 14, 15, 16 Gestapo................................. 17 ghetto.................................. 207 ghettók................................ 201 Goethe .................................. 43 Goldberger ........................... 86 Golgotha............................. 330 Gorcsakov .................... 72, 347 Gorki .................................... 62 görög74, 94, 102, 112, 168, 169, 235, 307 katolikus......................... 260 görögkatolikusok................ 260 görögök ................................ 94 görög-olasz........................... 96 Görögország36, 97, 99, 101, 155, 159, 167, 168, 169, 191, 244 Gothai................................... 86 Gottwald-puccs .................. 175 Grand Alliance98, 100, 102, 127, 142, 143, 234, 239, 244, 373 Grassalkovich....................... 86 Grey.................................... 322 Groza-kormány .................. 172 Guyon Richard ................... 112 gyarmatok..... 56, 145, 312, 322 győztesek79, 184, 230, 231, 232, 238, 240, 247, 295, 297, 325, 327, 328, 331, 332, 334, 338, 339, 342, 343, 352, 356, 362, 364

H háborús bűnös101, 178, 233, 237, 240, 241, 246, 249 háborús bűnösök.................325 háborús bűnösség232, 238, 243, 246, 249, 253 Habsburg ........................ 12, 86 Habsburgok 264, 278, 280, 330 Haifa ...................................194 halott betűk......... 326, 329, 333 hamleti dilemma .................316 Harding...............................132 harmadik világháború.........355 Háromhatalmi Szerződés....244 Harriman.............................170 Harry Gold..........................173 Harry Hopkins73, 127, 137, 147 Harucker ...............................86 hátbatámadás106, 108, 109, 117, 118, 121, 122 hátbatámadók .....................107 Havasalföld.........................163 Hercegovina .......................278 hercegprímás68, 148, 262, 264, 265, 299 Herrenvolk.............. 19, 37, 282 Hess Rudolf ........................233 Himmler ................. 16, 17, 229 Hiroshima ...........................157 hiroshimai........... 141, 154, 155 Hirosima .............................116 Hirsch ...................................86 Hitler9, 13, 14, 15, 16, 17, 20, 26, 37, 50, 53, 81, 119, 127, 143, 205, 225, 227, 244, 245, 250, 300, 330, 338, 359, 373 Hitler Adolf ...... 13, 16, 71, 359 hitlerellenes ........................160

hitleri14, 15, 16, 17, 26, 28, 30, 33, 54, 105, 120, 121, 141, 147, 199 imperializmus........... 71, 329 mű .................................... 38 hitlerizmus............................ 70 Hlinka......................... 342, 347 Hollandia .... 191, 220, 315, 321 Hopkins .............................. 151 Horthy ................................ 245 horvát............ 96, 166, 332, 342 horvátok................ 96, 260, 333 Horvátország ...... 157, 278, 335 horvát-szlavón .................... 332 hun.......................... 41, 64, 356 hunch127, 131, 151, 152, 155, 159, 172 hunok.................................. 367 húsz évi fegyverszünet ......... 71 Husz János.......................... 162 huszitizmus......................... 162 I I. Károly ............................. 277 I. Kázmér............................ 277 I. Lajos................................ 277 I. Ulászló ............................ 277 I.N.S. .................................. 238 II. Miklós............................ 330 II. Szilveszter...................... 263 II. Vilmos ................... 330, 359 III Calixtus ......................... 263 III. Calixtus ........................ 264 III. Iván................................. 62 IKO..................................... 238 Ilja Ehrenburg..................... 183 imperialista34, 35, 38, 119, 169, 222, 241, 328, 330 program.......................... 322 imperializmus21, 24, 25, 30, 34, 56, 71, 77, 78, 79, 88,

385

118, 119, 126, 141, 159, 184, 211, 213, 221, 224, 225, 328, 329, 330, 345, 347, 349, 354, 356, 362, 367 India ................................... 335 indiai................................... 342 Indiai-óceán........................ 336 individualizmus ............ 63, 303 Indus..................................... 41 internacionális29, 289, 291, 366 internacionalizmus289, 290, 291, 292, 293 International Refugee Organization................... 238 Írország............................... 335 Isten26, 116, 232, 269, 275, 276 IV László............................ 277 IV. Béla ...................... 275, 277 Ivan Iljin ............................... 58 IX. Gergely......................... 275 Izland.......................... 137, 142 Izrael..... 74, 193, 198, 336, 344 izraeli.......................... 193, 198 J Jacob Berman ..................... 254 Jagielló ............................... 277 Jalta55, 68, 75, 149, 151, 155, 158, 163, 166, 169, 170, 338, 354, 356, 357, 358, 360, 368 jaltai53, 133, 155, 166, 170, 225, 352, 363, 364 Jan Masaryk ....................... 175 japán116, 150, 154, 204, 205, 356 bűnösök.......................... 143 hatalom........................... 157

386

Japán74, 75, 127, 153, 154, 157, 210, 218, 219, 341 japán-amerikai.................... 153 japán-német ................ 217, 220 japánok ............................... 205 Jingó ................................... 169 jobboldal87, 174, 176, 301, 304 kiirtása ........................... 254 jobboldali83, 84, 87, 144, 175, 177, 242, 243, 253, 293, 295, 296, 299, 300, 301, 317, 320, 324 jobboldaliság ...... 110, 113, 181 Jodl............................. 328, 341 Joint Distribution Commitee ....................................... 190 Joseph E. Davies29, 68, 69, 73, 115, 148 Josip Broz Tito ........... 162, 166 juden-Polizei ...................... 207 jugoszláv80, 93, 97, 101, 102, 166, 167, 244, 333, 348, 349 jugoszláv-angol .................. 102 Jugoszlávia22, 36, 80, 93, 95, 96, 97, 99, 100, 101, 102, 120, 156, 157, 166, 167, 191, 244, 245, 246, 253, 263, 280, 321, 336, 337, 367, 368, 371 jugoszláviai98, 99, 101, 214, 342, 344 jugoszláv-magyar ............... 101 jugoszlávok .................. 90, 162 Jupo .................................... 207 K Kaas...................................... 86 Kairo .................................. 166 kairoi .................................. 167 kapitalista25, 28, 72, 242, 289, 291, 292, 293, 314, 315, 318

korszak ...........................266 kapitalizmus25, 27, 29, 37, 63, 141, 290, 291, 292, 293, 295, 296, 307, 318 Kárpátalja ................... 174, 333 Kárpátmedence79, 155, 156, 189 Kárpát-medence155, 275, 278, 336 Kárpátok ....... 81, 275, 367, 368 Kárpát-tér ..................... 94, 329 katolicizmus26, 259, 261, 262, 264, 265 katolikus25, 37, 87, 88, 96, 175, 259, 260, 263 egyház 26, 37, 181, 262, 264 főpap ..............................262 hadsereg .........................262 lakosság..........................265 lelkész ............................268 katyn ... 149, 164, 165, 235, 254 Kaukázus ..............................64 Keglevich .............................86 Kelet20, 65, 274, 280, 281, 282, 283, 285, 287, 288, 289, 303, 349, 351 Keleteorópa ........................329 Keleteurópa24, 56, 72, 78, 188, 224, 225, 328, 372 keleteurópai .......... 36, 208, 346 Kelet-Galícia ......................192 Keleti-Kárpátok ............ 80, 369 Keletközépeurópa117, 118, 224, 225, 227, 344, 347, 348, 349, 350, 357, 365, 366, 369 keletközépeurópai24, 34, 92, 117, 118, 215, 224, 346, 347, 349, 361, 362, 364, 366, 367, 369 Keletlengyelország ....... 55, 191

Keletnémetország159, 173, 184, 185, 186, 254, 255, 316, 348 Keletnémetotszág ............... 173 Kellog......................... 113, 132 Kenya ......................... 335, 341 kenyaiak ............................. 343 kényszermunka214, 253, 266, 267, 268 kényszermunkatábor........... 268 kényszermunkatáborok268, 298, 301 keresztény25, 26, 31, 256, 259, 285, 290 egyház ...................... 27, 282 eszmék ........................... 111 Európa.................... 204, 365 front................................ 259 kisebbség........................ 260 veszély ........................... 261 kereszténység25, 26, 27, 65, 115, 259, 261, 283, 300, 317, 370 kievi............................ 275, 287 Kisantant ........................ 55, 92 Kisgazda Párt...................... 177 Kisgazdapárt....................... 177 Klapka György ................... 112 Klaus Fuchs ........................ 173 Koburg.................................. 86 Kohner.................................. 86 kolchozgazdálkodás ........... 258 kollektív7, 8, 11, 12, 14, 18, 23, 29, 30, 48, 51, 59, 60, 61, 64, 66, 68, 80, 81, 190, 195, 199, 201, 206, 251, 257, 273, 285, 286, 298, 303, 341, 344, 358, 372 aggodalom........................ 92 arculat............................. 290 bűntény........................... 269

387

csalódás.......................... 300 fáradtság......................... 319 felelősség ....................... 248 hatás ............................... 359 merénylet ....................... 340 szerencsétlenség............. 325 teljesség.......................... 356 veszély ........................... 351 kollektivizmus ...................... 14 Kominform................... 72, 185 Komintern .................... 72, 185 kommunista83, 99, 103, 116, 132, 166, 167, 168, 169, 170, 172, 173, 174, 176, 178, 179 adminisztráció ................ 256 agresszió ........................ 174 alakulatok....................... 111 állam ...................... 111, 368 államcsíny ...................... 168 csőcselék ........................ 157 életeszmény.................... 286 kalandorok ..................... 168 kormánycsapatok ........... 111 kormányzatok................. 268 miniszter......................... 180 mukásság........................ 266 párt ............................. 58, 69 propaganda..................... 267 rezsimek ......................... 265 tömegmészárlások.......... 116 töredék ........................... 179 utánpótlás ............... 255, 256 kommunista forradalom ....... 83 kommunisták104, 112, 166, 169, 171, 174, 175, 178, 180, 192, 265 kommunistazsidó................ 103 kommunizmus .... 162, 267, 318 Konstantin .............. 69, 70, 102 Konstantin Oumansky .......... 69

388

koreai.................................... 71 Korytis................................ 102 Kossuth................................. 87 Közel-Kelet ........................ 164 közép36, 65, 110, 258, 275, 289, 290, 291, 292, 294, 295, 296, 318 Középeuropa ........................ 55 Középeurópa21, 24, 35, 36, 37, 55, 72, 73, 75, 76, 77, 78, 88, 89, 94, 95, 104, 108, 153, 162, 188, 197, 222, 224, 225, 227, 228, 230, 255, 280, 324, 328, 329, 335, 339, 349, 370 középeurópai21, 22, 24, 35, 36, 37, 55, 66, 71, 72, 77, 78, 79, 80, 81, 88, 89, 90, 92, 94, 103, 117, 120, 150, 157, 159, 160, 161, 162, 167, 195, 198, 199, 202, 205, 208, 214, 221, 223, 228, 229, 230, 233, 247, 259, 284, 293, 316, 337, 349, 353, 365, 369 Közép-Kelet Európa............................ 159 középkori........................ 30, 45 Központi Hatalmak ............ 163 Kreml ................................... 68 Kun Béla ...................... 83, 176 kunok............................ 64, 367 KZ-lágerek ......................... 183 L Lafayett .............................. 112 Lederer ................................. 86 lembergi ............................. 190 lend lease............................ 136 lengyel20, 35, 53, 54, 66, 69, 138, 139, 149, 161, 164,

165, 166, 167, 189, 192, 200, 214, 223, 235, 275, 277, 345, 347, 348, 362, 363, 364, 372 anarchia ..........................281 front................................279 határ ...............................363 hiba.................................160 katolikusság....................260 király ..............................279 kormány .........................161 középosztály...................254 tér368 tragédia...........................160 lengyelek77, 90, 101, 125, 161, 164, 165, 214, 260, 279, 343, 348, 364 lengyel-német54, 55, 129, 209, 364 Lengyelország12, 20, 22, 24, 36, 53, 54, 55, 67, 71, 72, 92, 101, 105, 108, 109, 120, 125, 139, 155, 157, 159, 160, 161, 165, 166, 172, 175, 176, 191, 193, 200, 212, 213, 224, 253, 254, 258, 259, 268, 276, 279, 280, 316, 321, 329, 337, 345, 349, 363, 365 lengyelországi71, 118, 160, 165, 191, 192, 193, 214, 342, 344 lengyelség... 107, 260, 279, 301 Lenin .................... 65, 148, 365 Leningrád ...........................218 Leon Blum..........................144 Leonardo da Vinci ..............277 Lettország ................... 280, 344 liberális25, 28, 110, 242, 306, 316

demokrácia304, 310, 316, 322 demokrata....................... 296 kapitalizmus ................... 296 norma ............................. 196 összetevő........................ 294 rendszer.......................... 311 liberalizmus 7, 27, 63, 289, 304 Lichtenstein .......................... 86 Lichtschein ........................... 86 Liebnecht Karl...................... 11 Lippman ............. 129, 131, 373 Lippmann ............................ 217 litván........................... 277, 278 Litvánia .............................. 345 Lloyd George.............. 327, 342 London50, 54, 56, 71, 134, 144, 153, 165, 363, 373, 374 londoni100, 101, 119, 132, 162, 164, 165, 166, 167, 169, 172, 184, 194, 246 Lotharingia ........................... 56 Lotharingiá ........................... 12 Lublin ................................. 165 Ludendorff............................ 27 Luxemburg ................... 11, 220 Luxemburg Róza .................. 11 M M.P. .................................... 238 macedón ............................. 231 macedónok ......................... 260 Macsó ................................. 278 Madách............................... 271 magyar44, 54, 66, 68, 73, 78, 79, 86, 88, 90, 96, 101, 163, 176, 179, 188, 204, 214, 235, 245, 261, 268, 275, 276, 277, 299, 336, 353, 364 államférfiak .................... 249 állásfoglalás ..................... 92

389

arisztokrácia ................... 200 birodalom ................. 80, 278 családok ......................... 371 csendőrség...................... 238 diplomácia................ 97, 244 értelmiség......................... 82 események...... 265, 300, 302 eset ................................. 174 fennhatóság ...................... 95 feudális............................. 85 földbirtok ......................... 86 földreform ........................ 85 folyosó ........................... 336 forradalom...................... 343 frontszakasz ................... 279 gazdaság......................... 201 gondolkodás ..................... 87 haderő ............................ 156 hadsereg ......................... 245 hercegprímás .................. 148 hősi halottak................... 179 igények........................... 161 Kárpátalja....................... 174 katolicizmus ................... 265 katolikusság ................... 260 kimerülés........................ 279 király ...................... 264, 277 királyság................. 329, 331 kommunizmus................ 333 kormány ......................... 178 kötelék............................ 237 kötelékek.......................... 90 követ ...................... 100, 246 középosztály..................... 82 közvélemény .................... 93 külpolitika ........................ 90 lélek.................................. 91 magatartás ........................ 91 medence ......................... 275 miniszterelnök................ 245 nácik............................... 193

390

nacionalizmus ........ 263, 331 nagybirtok ........................ 85 nemzetiség ..................... 174 nép ... 83, 178, 249, 262, 331 népoktatás ...................... 262 nyelv ................................ 82 példa................................. 81 politika ............................. 93 politikum.......................... 88 püspök............................ 263 semlegesség ..................... 97 szabadságharcosok......... 112 szakasz ........................... 245 Szent Korona ................. 263 támogatás ....................... 163 társadalom........................ 83 terület ............................. 333 területek ................. 166, 365 türelmetlenség................ 332 védekezés....................... 155 végvár ............................ 263 vezetés ............................. 81 világ ............................... 264 zsarnokság...................... 281 zsidól.............................. 203 Magyar Birodalom ............. 278 Magyar Királyság............... 280 magyar-jugoszláv ............... 101 Magyar-medence.................. 81 magyar-német..................... 101 magyarok41, 64, 78, 83, 90, 91, 155, 164, 174, 260, 279, 281, 300, 331, 333, 336, 345, 355, 358, 366, 367, 370, 372 önrendelkezési joga........ 343 Magyarország22, 36, 67, 79, 82, 84, 85, 86, 87, 89, 90, 91, 92, 93, 97, 100, 101, 157, 159, 160, 161, 163, 173, 175, 181, 185, 191,

193, 200, 201, 214, 237, 240, 242, 243, 244, 245, 246, 249, 250, 253, 254, 255, 258, 259, 260, 261, 262, 263, 264, 265, 268, 275, 276, 278, 301, 316, 321, 331, 332, 337, 338, 343, 348 Magyarország Apostoli Királya .......................................264 magyarországi85, 118, 177, 193, 236, 278, 344 magyar-osztrák ........... 228, 344 magyar-otszrák ...................255 magyarság78, 81, 82, 83, 85, 87, 88, 89, 91, 92, 262, 264, 278, 329 magyar-tatár .......................276 magyar-török ......................278 Malik Jakab ........................154 Manchester Guardian .........169 Margenthau terv .................................211 Mária országa .....................263 Markos tábornok ................169 marokkói.............................335 Marschall............................155 Mars-el-Kebir .....................235 Marshall........................ 73, 229 pénz................................316 segély .............................338 terv ......................... 212, 303 Marshall-terv ......................185 marxista .......... 58, 72, 110, 317 erők ................................242 kategória.........................296 kategóriák.......................296 megoldás ........................319 összetevő ........................294 többség ...........................111 Masaryk..............................174

második világháború14, 54, 76, 84, 88, 117, 118, 119, 123, 125, 131, 163, 193, 194, 208, 211, 212, 223, 224, 225, 243, 244, 304, 316, 322, 323, 326, 327, 328, 338, 339, 341, 342, 343, 346, 347, 348, 350, 353, 356, 357, 362, 365 Massaryk .... 327, 333, 342, 347 materialista ........................... 26 materializmus ................. 63, 67 mau-mau............................. 335 Maurice Bardéche .............. 123 megnemtámadási.................. 93 Melbourne .................... 45, 374 Menzies .............................. 100 Mereszkovszkij..................... 62 Mers-el-Kebir ..................... 145 Mexicoi-öböl ........................ 41 Michelangelo Buonarotti.... 277 Mihajlovich ........ 162, 166, 167 Mikolajczyk................ 165, 166 Milánó .................................. 14 Militia Christi ..................... 301 Mindszenty József68, 148, 261, 299 Moldva ............................... 163 Molotov .............................. 170 mongol.......................... 62, 356 Morgenthau73, 147, 182, 183, 195 Morgenthau-klikk....... 183, 184 Morgenthau-terv................. 183 Moszkva52, 55, 56, 59, 62, 72, 92, 110, 111, 137, 154, 162, 164, 165, 166, 167, 170, 173, 174, 175, 178, 181, 253, 254, 257, 259, 260, 261, 264, 265, 285, 297, 298, 299, 346, 350

391

moszkvai51, 60, 63, 68, 69, 111, 115, 150, 162, 164, 166, 170, 174, 175, 181, 254, 261, 275, 298, 299, 301, 361 München............................. 244 Mussolini 14, 15, 121, 244, 300 N náci10, 21, 24, 69, 103, 201, 203, 253, 359 áldozat.... 189, 192, 194, 213 attitűdök ......................... 193 bestialitás ....................... 207 diktatúra ......................... 368 gyilkos............................ 178 háború .................... 177, 254 hányad............................ 103 kilengések ...................... 190 métely ............................ 253 tyrannizmus.................... 213 ürügy .............................. 255 veszély ............................. 91 vezetők ........................... 233 nácibestialitások ................. 269 náci-diktatúra................ 10, 368 nacionalista88, 132, 253, 261, 262, 290, 291, 292, 295, 296 nacionalizmus8, 21, 28, 63, 78, 95, 160, 263, 289, 290, 291, 292, 293, 295, 300, 316, 320, 323, 329, 331, 371 náciveszély ........................... 55 nácizmus17, 21, 23, 25, 31, 103, 141, 189, 192, 212, 214, 215, 281, 307 Nagy Britannia ................... 100 Nagy Ferenc 178, 179, 181, 265 Nagy Imre........................... 176 Nagy Károly ....................... 274 Nagy Lajos ......................... 277

392

Nagy Péter.............. 61, 63, 365 Nagybritannia................. 51, 74 Nagy-Britannia... 228, 234, 246 Nándorfehérvár .................. 263 NATO ................................ 143 német7, 8, 9, 10, 11, 12, 13, 16, 18, 20, 21, 23, 24, 28, 33, 35, 37, 48, 54, 55, 66, 71, 77, 80, 81, 85, 86, 88, 90, 91, 94, 101, 103, 105, 126, 130, 137, 142, 148, 149, 163, 165, 188, 196, 199, 203, 204, 214, 222, 223, 224, 228, 268, 281, 331, 336, 341, 353, 359, 362, 364, 374 állam .... 26, 32, 33, 147, 202 attitűd ......................... 44, 51 barát ............................... 166 barátság .......................... 162 befolyás............................ 77 bestialitás ......................... 55 birodalom12, 22, 33, 48, 56, 77, 93, 222, 234, 281, 350, 369 bűnösök.......................... 143 császárság ...................... 330 diplomácia...................... 244 egyetem.......................... 277 életérzés ........................... 19 ellenzék ............................ 15 előkészületek.................... 95 ember ............................. 283 emelkedés ........................ 45 erő38, 47, 49, 79, 139, 186, 216, 350, 356 erőfeszítések .................... 96 erők ................ 100, 245, 284 erősödés ......................... 119 eset ................................. 199 evangélikusok ................ 260

expanzió ................... 56, 348 faji mithosz................. 18, 19 fegyverek........................144 felségterület....................358 feltételek.........................351 fenyegtés ........................223 fölény ...............................72 gesztus.................... 139, 143 gondolatok......................149 győzelem81, 91, 92, 103, 225 győzelen .........................202 háború ..............................97 haderő...............................17 hadigépezet ....................163 hajlam...............................18 harag.................................21 hatalom... 153, 157, 159, 370 igény...............................125 igények.............................35 imperializmus18, 21, 31, 88, 141 inkorrektség......................34 invázió..............................99 ipar ........................... 18, 184 irodalom ...........................20 iskolák ............................183 kapitalizmus .....................27 kategória...........................78 katolicizmus .....................26 katona...............................73 keleti zóna ......................185 kérdés .............................283 kimerülés........................137 kisállam ............................89 konfliktus .......................229 kormány ...........................90 követ.................................98 követelések............. 102, 361 kritika .............................329

külpolitika17, 22, 30, 52, 72, 163 lakosság.......................... 363 lázadás............................ 351 lélek.................................. 14 lökés ............................... 245 magatartás ................ 51, 106 malomkő .......................... 75 megmozdulás ................. 246 megszállási övezet ......... 182 méltatlankodás ............... 341 mép .................................. 19 militarizmus ................... 330 misszió ........................... 105 mitosz............................. 188 nácik............................... 193 nemzetiség ..................... 174 nemzetiszocialista ...... 29, 87 nemzetiszocializmus13, 15, 25, 26, 28, 29, 31, 242 nép14, 16, 131, 183, 211, 357, 361 népcsoportok .................... 22 nisszió ............................ 112 nyomás ............. 93, 245, 339 oldal ................................. 67 összeomlás ....................... 19 ösztönösség ...................... 15 paraszt ............................ 237 példa............................... 205 politika ................... 139, 163 presszió .......................... 251 program.......................... 370 puska .............................. 337 rendek............................. 278 rész ................................. 329 revízió .................... 117, 223 rosszhiszeműség............... 52 sajtó............................ 22, 99 sajtóattasé....................... 119 segítség........................... 116

393

specifikum...................... 306 szándékok......................... 35 szerzemény..................... 362 szövetség........................ 338 tehetelenség...................... 52 tendenciák ...................... 282 tér365 terjeszkedés............ 140, 215 terület ............................. 125 területek ................. 161, 365 tettek .............................. 107 tevékenység.................... 118 tömb ................................. 12 tömegek.......................... 290 túlhajtás............................ 16 uralom ............................ 177 vádlott ............................ 164 veszély ............. 91, 357, 358 vezérezredes................... 328 visszaütés ......................... 97 zsoldos ........................... 220 Német Birodalom44, 47, 95, 345, 359 német-angol.................. 46, 328 németbarát ............................ 98 németek8, 9, 10, 12, 16, 19, 20, 21, 22, 23, 26, 31, 33, 36, 37, 44, 45, 47, 48, 51, 52, 54, 66, 67, 69, 71, 72, 77, 86, 90, 92, 93, 95, 98, 99, 101, 102, 106, 108, 109, 122, 125, 129, 137, 138, 139, 142, 143, 146, 149, 152, 159, 161, 163, 164, 168, 182, 183, 184, 195, 207, 212, 222, 235, 236, 246, 248, 249, 250, 260, 281, 282, 284, 287, 299, 328, 330, 336, 338, 343, 345, 353, 357, 358, 359,

394

360, 362, 363, 364, 365, 366, 368, 369 németellenes25, 33, 37, 98, 139, 142, 149, 163, 350, 358 német-francia ..................... 145 német-japán................ 217, 220 német-lengyel54, 55, 129, 161, 209, 364 német-orosz52, 94, 120, 138, 167, 218, 219 Németország12, 14, 17, 25, 31, 33, 34, 35, 37, 53, 54, 55, 56, 70, 71, 74, 76, 87, 89, 91, 92, 93, 94, 95, 96, 97, 98, 99, 100, 101, 103, 106, 107, 109, 112, 119, 120, 121, 125, 127, 130, 131, 135, 136, 137, 139, 143, 157, 159, 160, 163, 170, 178, 182, 183, 185, 186, 189, 191, 192, 193, 200, 201, 202, 206, 207, 209, 210, 213, 214, 218, 219, 221, 225, 227, 234, 242, 243, 244, 245, 246, 281, 321, 322, 331, 338, 347, 348, 359, 366, 370 németországi31, 32, 131, 191, 194, 202, 295 német-római ....................... 278 németség7, 12, 18, 19, 22, 28, 52, 55, 71, 118, 127, 158, 282, 300, 339, 350, 351, 358, 361, 362, 363, 366, 369 nem-germán ................... 79, 88 nem-imperialitikus ............... 35 nem-német7, 9, 12, 19, 20, 31, 35, 51, 91 nem-szláv79, 88, 91, 164, 175, 253, 274, 282, 283, 321, 322, 340, 344, 345, 346,

347, 348, 349, 361, 362, 366, 369, 370, 371 nem-szlávok ....... 287, 322, 345 Nemzetek Szövetsége.........202 nemzeti91, 130, 177, 198, 201, 227, 250, 251, 261, 263, 284, 293, 297, 305, 306, 308, 317 aggodalom........................92 akarat.............. 177, 205, 296 akaratnyilvánítás ............177 államok...........................274 ambíciok.........................361 célok...............................113 dimenziók............... 280, 320 egység ..............................43 elemek ............................344 élet....................................64 életérzés............................13 elszegényedés...................83 érdekek............. 19, 102, 109 ereklye............................263 erények.............................19 erkölcs ............................115 erő .......... 261, 294, 295, 362 erők ................................242 eszme..............................290 eszmék............................111 foglalatok .......................294 gondolat .........................144 harc.................................262 hősök..............................125 hovatartozás ...................371 imperializmus.................320 jelleg...............................264 jelszavak...........................87 jobboldal ........................176 katasztrófa ........................82 keret ...............................343 köztulajdon.......................85 lélek.......................... 62, 197

lét 14 megalázottság............. 12, 29 nyelv .............................. 331 ok353 önvédelem...................... 205 önzés .............................. 281 organizmus..................... 289 sorsközösség .................. 204 szempontok .................... 332 szocializmus........... 196, 323 szükségesség .................. 248 szuverenitás...................... 23 tanács ............................. 166 terhek ............................. 202 többség ................... 117, 179 vagyon............................ 316 vitalitás............................. 98 vonás ................................ 59 Nemzeti Parasztpárt............ 178 Nemzeti Tanács .................. 165 nemzetiszocialista8, 9, 10, 15, 17, 18, 21, 23, 26, 28, 30, 32, 33, 34, 48, 76, 87, 99, 107, 112, 201, 239, 306, 307, 354 állam........................... 29, 31 fordulat............................. 27 nemzetiszocializmus7, 8, 9, 10, 13, 15, 16, 18, 21, 23, 25, 26, 28, 29, 31, 55, 88, 110, 138, 140, 141, 158, 213, 242, 305, 306, 307 nemzetiszocializmusellenes25, 27, 28, 31 nemzetközi19, 23, 27, 28, 29, 30, 32, 78, 94, 126, 130, 132, 141, 159, 161, 164, 165, 173, 175, 176, 183, 185, 189, 190, 198, 232, 233, 235, 236, 237, 239, 244, 251, 290, 291, 292,

395

293, 294, 296, 301, 307, 320, 368 bankárok ........................ 133 béke................................ 113 bíráskodás ...................... 247 egyezmény ..................... 188 élet.................................. 255 erőegyensúly .................. 121 jog .................................. 237 kapitalizmus ..................... 37 rend ................................ 115 szervek ........................... 267 világ ............................... 116 zsidúság............................ 32 Nemzetközi Vöröskereszt... 194 nemzsidó32, 84, 197, 198, 199, 201 nem-zsidó ..................... 82, 190 nemzsidók .................... 87, 201 nem-zsidók ......................... 189 népbíróság .......................... 247 népi demokrácia ................. 252 népidemokrácia .. 167, 258, 266 ellensége ........................ 267 Népszövetség................ 29, 132 Neville Chamberlain ............ 49 New York56, 183, 297, 298, 299, 346, 350, 373, 374 new-yorki ................... 298, 299 nihilista................................. 58 Nis ...................................... 279 NKVD ................ 148, 150, 172 nordikus fajok....................... 26 norvégek............................. 345 Norvégia............................. 321 Nürnberg ............ 143, 239, 341 nürnbergi ............ 164, 238, 247 Nyugat12, 38, 63, 64, 65, 80, 160, 162, 222, 274, 281, 282, 283, 284, 285, 287, 288, 322, 329, 368

396

Európa............................ 278 Nyugateurópa24, 56, 66, 73, 176, 277, 280, 316, 329, 348 Nyugat-Európa ..................... 38 nyugati24, 35, 36, 37, 51, 53, 62, 64, 79, 91, 94, 96, 110, 118, 130, 142, 153, 156, 161, 166, 172, 175, 185, 199, 215, 222, 230, 274, 278, 296, 304, 322, 328, 348, 349, 354, 355, 358, 371 alap................................. 175 államok .................. 111, 281 demokrácia..................... 179 demokráciák................... 184 ember ............................. 283 értelem ........................... 279 fél324 félteke .................... 114, 142 gondolkodás................... 351 hatalmak70, 72, 92, 109, 117, 118, 119, 120, 121, 138, 152, 158, 170, 185, 221, 222, 246, 335, 351, 353, 358, 366, 370 irány ....................... 349, 368 készenlét ........................ 284 köztudat ......................... 285 közvélemény .......... 110, 174 nagyhatalom........... 369, 370 népek...................... 287, 331 országok......................... 266 perem ..................... 157, 280 politika79, 89, 105, 223, 285, 305, 326 politikusok ..................... 172 rendszer.......................... 296 rész................................. 276 szálak ............................. 162 szektor............................ 155 szellem ........................... 283

szláv ...............................284 szövetség ................ 296, 359 szövetségesek.................154 terület .............................363 területek .........................183 világ72, 73, 90, 105, 112, 159, 249, 252, 275, 276, 277, 303, 353, 355 vonalvezetés...................258 zónák..............................186 zsivaj ..............................299 nyugati_világ ......................185 Nyugat-Lemgyelország ......139 O Oberammergau .....................19 Odera ..................................192 Odescalchi ............................86 Ogatáj .................................275 okinavai ..............................154 olasz14, 29, 44, 73, 86, 102, 112, 116, 204 olasz-görög ..................... 94, 96 olaszok.......... 94, 129, 299, 345 Olaszország14, 44, 46, 93, 94, 97, 112, 157, 191, 218, 242, 245, 321, 336, 345 onogur .......................... 80, 367 önrendelkezési jog104, 331, 338, 342, 343, 364, 365 onugor ..................................41 orani....................................236 oráni............................ 145, 236 Ordass Lajos.......................261 orosz9, 24, 36, 37, 48, 71, 77, 88, 97, 100, 103, 106, 128, 140, 150, 153, 158, 164, 179, 181, 183, 185, 186, 213, 215, 218, 235, 254, 259, 260, 275, 277, 278, 279, 281, 286, 287, 322,

345, 347, 349, 363, 365, 367, 375 ajánlkozás....................... 159 akarat.............................. 228 akaratátvitel...................... 60 akció............................... 161 állampolgár .................... 176 arc .............................. 67, 68 atomksérlet..................... 173 befolyás.......... 155, 157, 252 befolyásolás ................... 172 belátás ............................ 284 bestialitás ................. 55, 214 birodalom57, 59, 60, 63, 185, 211, 222, 280, 344 birtok.............................. 346 bolsevizmus ................... 333 borzalmak....................... 213 brutalitás................. 343, 371 cár .................................. 330 cél................................... 110 egyezmény ............... 70, 105 egyház .............................. 65 ellenakció ....................... 185 ellenes ............................ 368 előnyomulás ........... 165, 258 ember ....................... 66, 116 erő .......................... 222, 356 erőnövekedés ................. 140 esélyek ........................... 149 fejedelemségek............... 275 fejezet............................. 137 fejezt .............................. 137 fenyegetés ........ 91, 223, 348 fölény ............................. 219 főparancsnok .................. 180 győzelem........................ 104 háború .............................. 99 hajók .............................. 116 hatalom................... 366, 370 határ ............................... 210

397

határatalanság................... 80 határok ............................. 53 hősi halottak................... 179 ideál................................ 182 igények................... 162, 170 imperializmus141, 184, 212, 367 ipar ................................... 68 kaosz ................................ 61 kapcsolatok .................... 155 készülődés........................ 95 kéz.......... 119, 194, 225, 357 kolostor ............................ 65 kommunizmus................ 333 komplexum ...................... 57 kormány ......................... 154 követelés .................. 54, 108 közöny.............................. 61 külpolitika ...... 172, 181, 211 lélek........ 61, 62, 63, 64, 322 malomkő .......................... 75 megszállás...... 173, 182, 349 megszállók ..................... 177 módszer.......................... 185 nagyhatalom................... 224 nemesek ........................... 62 nép...................... 58, 59, 112 néplélek............................ 61 nyomás ........................... 339 oldal ................................. 89 örvény .............................. 81 paraszt .............................. 58 pénz................................ 280 polgár ............................. 235 politika ..................... 50, 152 pólus............................... 281 prepotencia..................... 184 psziché ............................. 64 síkság ............................... 73 Sphinx .............................. 61 százmilliók ....................... 66

398

szellem ............................. 65 szempont ........................ 176 szövetség........................ 119 Szuez.............................. 139 szupremáció ................... 161 szuronyok................. 87, 181 tapasztalatok .................. 111 társadalom........................ 65 tendenciák ...................... 139 tér368 terek ................................. 44 terrorizmus....................... 59 testvér......................... 92, 93 testvérek......................... 174 tisztogatás ...................... 148 uralom ............................ 191 útvonal ........................... 329 veszély ... 279, 284, 358, 360 világ ................................. 60 világpolitika ................... 175 viszonyok......................... 58 oroszbarát ........... 148, 173, 329 oroszellenes77, 211, 329, 364, 370 Orosz-Európa ..................... 222 Oroszlánszívű Richárd ....... 355 orosz-lengyel ........ 54, 165, 363 orosz-német52, 94, 120, 137, 138, 167, 218, 219 oroszok48, 63, 67, 71, 90, 95, 126, 136, 138, 142, 149, 152, 153, 157, 164, 165, 166, 174, 182, 184, 185, 188, 191, 195, 213, 279, 343, 344, 347, 348, 358, 362, 365, 367, 370 Oroszország46, 53, 54, 57, 59, 61, 63, 66, 70, 71, 72, 73, 74, 75, 80, 92, 95, 96, 97, 105, 107, 109, 110, 111, 118, 130, 134, 136, 140,

143, 153, 154, 155, 157, 160, 162, 163, 164, 176, 181, 182, 184, 186, 190, 191, 192, 203, 213, 217, 218, 219, 220, 221, 223, 224, 225, 228, 243, 246, 256, 267, 275, 293, 298, 300, 318, 320, 326, 328, 329, 330, 338, 344, 350, 354, 363 orosz-zsidó .........................207 orthodox64, 96, 175, 259, 260, 261, 279 orthodoxia............. 64, 259, 260 ősgermán ..............................27 Ostmark ..............................274 Oswald Spengler...................63 osztálygyűlölet ...................371 osztályidegen ......................255 osztrák12, 54, 71, 85, 86, 163, 276, 281, 336, 353 császárság............... 329, 330 nép..................................331 Osztrák Császárság.............280 osztrák-magyar163, 228, 255, 344 Osztrák-Magyar Monarchia34, 44, 47, 221, 240, 280, 281, 328, 337, 345, 347, 352 osztrákok279, 281, 300, 336, 345, 358, 365, 370 ozmán-török .......................356 Ozora ..................................278 P Pál régensherceg...................98 Palesztina............................194 palesztiniai..........................343 Pallavicini.............................86 pánszláv.................. 96, 97, 328 pánszlávizmus .... 162, 328, 345

Papandreu ........................... 168 Párizs144, 344, 345, 348, 354, 356, 366 párizsi ......... 174, 203, 230, 352 béke................................ 328 békeasztal....................... 338 Pasics.......................... 342, 347 Patria .................................. 194 Pauker (Rabinsohn) Anna .. 254 Pearl Harbour ..... 127, 138, 374 peremnémetek ...................... 77 Petain.................. 144, 145, 249 Péter Gábor......................... 176 Péter király ................. 166, 167 Pétervár ................................ 72 Petrarca............................... 277 Petro Groza......................... 172 phony war........... 129, 134, 147 Pierre Laval ........................ 144 pirhusi................................. 228 poroszok ............................. 279 Portugália ........................... 191 Potsdam120, 158, 182, 183, 184, 354, 356 potsdami ............. 184, 185, 352 pozitivizmus ......................... 63 Poznan ................................ 341 Prága........................... 175, 277 prágai.................................. 214 pravoszláv .................. 175, 260 Primo de Rivera.................. 111 Pripet-mocsarak.................. 363 probolsevista....................... 261 probolsevizmus................... 147 protestáns 21, 87, 260, 261, 265 Q quarantine-beszéd29, 113, 116, 117, 133, 134, 146, 147 Quebec.................. 72, 150, 162 quebeci ................. 74, 128, 157

399

Quebeci Konferencia............ 73 R Radescu ...................... 170, 171 Radics István ........................ 96 Rákosi (Róth) Mátyás......... 254 Rákosi Mátyás ...... 83, 176, 178 Ravasz László..................... 261 reakciós ...................... 253, 267 Rettenetes Iván ....... 58, 63, 365 Révai József ....................... 176 Reval .................................... 69 revali................................... 235 ribentroppi ............................ 93 Robert A. Theobald127, 138, 142 Róma .................................. 218 római .......................... 199, 260 egyház .............................. 64 hatalom........................... 231 katolikus......................... 260 provincia ........................ 333 római-német ....................... 278 román78, 79, 80, 81, 88, 90, 91, 93, 155, 170, 171, 172, 189, 194, 204, 214, 260, 268, 332, 342, 367 fegyverek ....................... 335 Románia22, 36, 78, 79, 80, 81, 89, 91, 92, 120, 149, 155, 157, 161, 163, 169, 170, 175, 176, 181, 191, 240, 244, 253, 254, 258, 259, 260, 268, 277, 280, 316, 321, 337, 348, 367, 368 romániai 78, 214, 268, 342, 344 románok78, 88, 91, 94, 160, 163, 214, 260, 333, 335, 343, 344, 367 románság .............................. 81 Rommel ................................ 16

400

Roosevelt50, 51, 55, 73, 117, 121, 122, 125, 126, 127, 130, 131, 132, 133, 134, 135, 136, 137, 139, 141, 142, 143, 146, 147, 148, 149, 150, 151, 152, 153, 154, 155, 158, 161, 166, 168, 169, 172, 181, 182, 183, 184, 209, 210, 211, 212, 214, 216, 217, 225, 231, 236, 252, 316, 322, 330, 359 roosevelti29, 94, 130, 137, 141, 142, 147, 152, 158, 164, 181, 182, 185, 209, 210, 242, 362 Rosenberg házaspár............ 173 Rothschild ............................ 87 Rousseau .............................. 63 ruthén ................. 332, 333, 364 ruthének.............................. 260 S Sándor-palota ..................... 246 sao-paulói ........................... 100 Sárga-tenger ......................... 41 Schaumburg-Lippe............... 86 Schlossberger ....................... 86 Schwartz............................... 86 Scobie......................... 168, 235 Scotus Viator...................... 280 Seaton Watson............ 280, 342 Seckendorf ........................... 86 Sikorszky.................... 164, 165 Silbiger ................................. 86 Simovic ........................ 98, 167 Só278 Sommerville ....................... 236 spanyol29, 86, 110, 111, 112, 113, 115, 132, 150 spanyolok ................... 112, 345

Spanyolország110, 112, 146, 191, 220, 242, 321, 345 spanyolországi ....................113 Spruchkammer....................298 State Department ................169 Stefanik...............................165 Stettinius.............................169 Stirbey ................................171 Strassbourg .........................236 strassburgi...........................281 Strawski................................40 stuttgarti..............................185 Sumner Welles69, 70, 73, 95, 121, 129, 136, 137, 138, 144, 145, 146, 147 susdali.................................275 Svájc ...................................191 Svédország .........................191 Szász.....................................86 Szekfü Gyula ...... 177, 179, 180 szélsőjobboldali ..................177 Szembek ..................... 161, 374 Szent Benedek ......................64 Szent Domonkos...................64 Szent Ferenc .........................64 Szent Hedvig ......................277 Szent Korona ......................263 Szentföld.............................276 Szentpétervár ........................59 Szentszék............ 263, 274, 278 szerb54, 95, 96, 97, 98, 99, 101, 157, 163, 166, 167, 328, 332, 335, 342, 345, 348, 368, 369, 371 fegyverek........................335 szerbek95, 96, 97, 163, 188, 214, 260, 328, 333, 335, 336, 342, 343, 344, 348, 368 Szerbia.................. 54, 246, 278 Sziám..................................341 Szibéria149, 156, 191, 214, 258

szkepticizmus ....................... 63 szláv18, 57, 58, 60, 62, 64, 71, 72, 76, 77, 78, 81, 89, 92, 97, 103, 104, 141, 173, 174, 187, 254, 261, 284, 286, 287, 322, 330, 346, 347, 348, 350, 361, 362, 365, 371 állam............................... 280 államképződmény .......... 366 befolyás.......................... 369 ellenőrzés ....................... 346 előnyomulás ................... 258 emigráció ....................... 161 érdek .............................. 162 erő .................................. 358 Európa285, 348, 357, 367, 368 expanzió ......................... 186 felelőtlenség ................... 288 fenyegetés ...................... 344 forma...................... 165, 324 győzelem........................ 340 igény .............................. 287 imperializmus................. 352 Kelet............................... 283 konjuktúra ...................... 362 lélek................ 286, 321, 322 népfeleslegek ................. 346 nyomás ................... 284, 349 országok ................. 254, 258 ösztönök ......................... 222 politika ........................... 345 propaganda..................... 281 rész ................................. 329 roham ............................. 280 szétesettség..................... 329 szupremácia.................... 347 szuverenitás.................... 348 tenger ............................. 164 tömeg ............................. 282 veszély ................... 337, 361

401

világ328, 349, 353, 356, 365, 370, 371 vonás .............................. 105 szláv-ellenes ....................... 366 szlávizmus ............................ 89 szláv-nem-szláv.......... 346, 348 szlavobolsevizmus...... 105, 358 szlávok72, 77, 280, 287, 322, 345, 347, 348, 367, 371 Szlavónia ............................ 335 szlávság71, 80, 88, 92, 282, 286, 287, 347, 349, 366, 369, 371 szláv-tatár ........................... 287 szlovák162, 165, 174, 268, 331, 335, 342, 364 Szlovák Nemzeti Tanács .... 163 Szlovákia .............................. 92 szlovákiai............................ 214 szlovákok94, 161, 163, 214, 260, 333 szlovén ................................. 96 Szobieszki János................. 279 szociáldemokrata munkásság...................... 266 szociáldemokraták178, 179, 180 szocialista8, 9, 28, 130, 132, 239, 242, 243, 289, 292, 293, 295, 318 gondolat ......................... 294 norma ............................. 317 rendszerek ...................... 306 tagolódás ........................ 292 szocializmus8, 9, 28, 65, 196, 290, 291, 292, 293, 305, 306, 307, 315, 316, 317, 318, 319, 320, 322, 323, 329 Szörény............................... 278 szovjet50, 53, 68, 69, 101, 136, 150, 172, 178, 370

402

barátság .......................... 115 csatlós ............................ 170 fegyverbarátság.............. 147 front ............................... 207 ígéret .............................. 165 katonák........................... 179 kormány ........................... 70 követ ........................ 70, 154 politika ........................... 286 szempontok .................... 298 veszély ........................... 316 Szovjet17, 29, 57, 61, 68, 69, 72, 84, 90, 94, 99, 102, 103, 109, 112, 116, 121, 129, 130, 137, 138, 139, 144, 146, 149, 150, 152, 154, 155, 157, 158, 159, 164, 165, 166, 167, 169, 172, 173, 179, 184, 195, 210, 215, 216, 226, 227, 235, 246, 321, 330, 339, 349, 356 szovjetbarátság ............. 66, 151 szovjet-lengyel ................... 164 Szovjetoroszország29, 50, 150, 169, 173, 225, 230, 254 szovjet-politika..................... 51 szovjet-román..................... 155 szovjetszövetségi.................. 52 Szovjetunió69, 70, 71, 76, 171, 331 Sztálin61, 65, 148, 149, 150, 151, 154, 182, 185, 225, 330, 347, 365 Sztálin József.......... 61, 65, 148 Sztálingrádi ................ 165, 166 Sztálini ............................... 164 imperializmus .................. 71 szudétanémet ........................ 71 Szudéta-vidék................. 12, 28 Szuez ............................ 74, 139

szupremácia46, 47, 48, 49, 50, 52, 53, 108, 127, 141, 161, 347 T Tankréd...............................355 Tardieu ....................... 280, 342 Tass ....................................165 tatár. 62, 64, 275, 277, 278, 279 tatár kán ................................62 tatár-magyar .......................276 tatárok... 64, 275, 276, 277, 367 tatár-szláv ...........................287 tatár-török ...........................279 Teherán54, 72, 75, 149, 150, 151, 158, 162, 164 teheráni ...............................161 Teleki gróf .................... 90, 246 Teleki Pál.................... 100, 101 Tengermellék......................278 terrorisztikus.........................17 Times.......................... 167, 169 Tisza .....................................79 Tito159, 166, 167, 258, 368, 369 Tito-válság..........................258 Titulescu .............................342 Tokió ..................................218 tokiói ..................................154 török86, 95, 163, 263, 268, 275, 277, 278, 279, 367 török-tatár ...........................279 Tory ....................................169 Toulon ................................236 trianoni ...............................245 Trieszt.................................159 Truman ....................... 147, 182 Tsaadajeff .............................63 Tuka....................................342 Turgenjev ....................... 61, 62 Türkenhilfe .........................278

Türr István .......................... 112 U ukrán................................... 348 ukránok....................... 260, 348 Ullein-Reviczky Antal........ 100 UN .............. 158, 164, 190, 268 UNRA ................................ 238 Ural..................... 275, 287, 346 USA29, 95, 117, 125, 127, 129, 130, 138, 164, 170, 172, 193, 229, 247, 357 V V. István ............................. 277 Vansittart ............................ 183 Varga Béla.......................... 265 varsói .......................... 190, 363 Vas Zoltán .......................... 176 vasfüggöny103, 155, 195, 252, 253, 254, 256, 257, 258, 259, 260, 262, 265, 269, 285, 286, 287, 288, 297, 298, 299, 301, 302, 318, 341, 374 vasfüggönyországok........... 256 Velence............................... 278 Vergilius................................. 5 Versailles13, 18, 21, 24, 28, 33, 34, 36, 38, 56, 76, 77, 79, 81, 83, 85, 89, 101, 112, 120, 125, 131, 155, 160, 163, 164, 170, 174, 175, 196, 221, 230, 255, 280, 281, 290, 292, 293, 295, 301, 316, 325, 326, 327, 328, 329, 333, 334, 336, 337, 338, 339, 342, 344, 345, 348, 351, 353, 357, 358, 359, 360, 361, 364, 365, 367, 368, 369, 371, 372

403

versaillesi12, 13, 21, 22, 33, 34, 36, 53, 54, 55, 56, 66, 71, 77, 78, 82, 83, 87, 88, 95, 96, 111, 116, 125, 126, 131, 132, 145, 146, 160, 163, 186, 203, 221, 222, 223, 226, 228, 230, 243, 245, 264, 280, 290, 295, 324, 332, 333, 335, 337, 339, 341, 342, 348, 352, 357, 360, 361, 364, 366, 368, 371 bosszú ............................ 327 Vichy.......................... 145, 236 vichy-i ................................ 145 világuralom .......................... 29 Visínszki............................. 170 visszatorlás ......................... 195 Vogüé ................................... 60 Volga ............................ 41, 275 Volksbund .................... 30, 103 Volksbundok ........................ 23 Voltaire................................. 63 vonakodó antibolsevizmus ... 90 Vörös Kereszt..................... 165 W Waldeck................................ 86 Washington 66, 68, 69, 94, 297 washingtoni66, 67, 68, 69, 94, 158 Wavell tábornok ................. 102 weimari............................... 243 White .................. 147, 192, 374 Wickham Steed .................. 342 Wilhelm Stapel..................... 20 William C. Bullitt67, 115, 148, 150 William D. Leahy............... 145 William Strang ..................... 52 Wilson .......... 72, 132, 327, 338

404

elv .................................... 76 Windischgraetz..................... 86 Winkham Steed .................. 280 Winston Churchill49, 50, 53, 54, 56, 67, 73, 98, 100, 121, 127, 136, 144, 147, 167, 222, 223, 225, 226, 227, 228, 231, 235, 236, 244, 298, 300, 359, 363 Wittelsbach........................... 86 Wladivasztok...................... 218 World Jewiss Congress ...... 193 X XI. Incze..................... 264, 279 XII. Pius ............................. 264 XIII. Alfonz........................ 111 XIV. Lajos............................ 56 XV. Benedek ...................... 264 XV. Lajos ............................. 56 Y Yalta ................................... 116 Z Zaghlui ............................... 342 zsidó29, 30, 31, 82, 83, 84, 85, 86, 88, 102, 103, 116, 126, 135, 172, 176, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 198, 199, 200, 202, 254, 255, 269, 374 bosszú ............................ 188 erőszak ........................... 288 faji mithosz ...................... 30 kapcsolatok ...................... 30 magatartás ...................... 204 menekültek..................... 192 nacionalizmus ................ 290 pusztulás ........................ 190 sajtó.................................. 33

tőke...................................30 tragédia................... 188, 208 zsidóellenes ............ 83, 87, 150 zsidók11, 67, 78, 82, 83, 86, 87, 90, 103, 135, 176, 179, 188, 190, 192, 193, 194, 198, 199, 200, 201, 202, 203, 204, 207, 236, 254, 260, 261, 296 megbosszulása................213 megboszulása .................214 zsidó-magyar ................ 83, 201

zsidó-orosz ......................... 207 zsidóság29, 30, 31, 32, 37, 81, 82, 83, 84, 85, 88, 102, 103, 104, 113, 121, 122, 131, 137, 188, 189, 190, 191, 192, 193, 194, 195, 196, 197, 199, 200, 201, 202, 204, 205, 206, 208, 254, 289, 290, 291 hadviselő fél................... 202 Zsigmond............................ 277 zsinagóga.............................. 30

405

Tartalomjegyzék A KATASZTRÓFA...............................................................................5 I. A NEMZETISZOCIALIZMUSTÓL A NÁCIZMUSIG .................7 1......................................................................................................7 2....................................................................................................11 3....................................................................................................18 II. AZ ÁLTALÁNOS VISSZAHATÁS ...........................................25 1....................................................................................................25 2....................................................................................................29 3....................................................................................................33 III. AZ ANGOLSZÁSZ ATTITÜD..................................................37 1....................................................................................................39 2....................................................................................................48 3....................................................................................................53 IV. A NAGY SZÖVETSÉGES: AZ OROSZ ...................................57 1....................................................................................................57 2....................................................................................................61 3....................................................................................................66 4....................................................................................................71 V. A KÉT MALOMKŐ KÖZÖTT ...................................................76 1....................................................................................................76 2....................................................................................................81 3....................................................................................................89 VI. AZ "ANTIBOLSEVISTA MISSZIÓ”......................................105 1..................................................................................................105 2..................................................................................................110 3..................................................................................................118 A "FELSZABADULÁS" ..................................................................123 VII. FRANKLIN D. ROOSEVELT................................................125 1..................................................................................................128 2..................................................................................................133 3..................................................................................................147 VIII. A "FELSZABADULÁS" .......................................................157 1..................................................................................................160 2..................................................................................................172 3..................................................................................................182 IX. NÉHÁNY SZÓ A ZSIDÓ KATASZTRÓFÁRÓL...................188

406

1. .................................................................................................190 2. .................................................................................................196 3. .................................................................................................202 X. A GYÖZELEM TRAGÉDIÁJA ................................................209 1. .................................................................................................210 2 ..................................................................................................215 XI. AZ ÚGYNEVEZETT HÁBORÚS BŰNÖSSÉG .....................232 1. .................................................................................................233 2. .................................................................................................240 3. .................................................................................................247 XII. SÜLLYEDŐ VILÁG A VASFÜGGÖNY MÖGÖTT ............252 1. .................................................................................................253 2. .................................................................................................259 3. .................................................................................................265 A JELEN VÁLSÁGA......................................................................271 XIII. KELET ÉS NYUGAT............................................................273 1. .................................................................................................274 2. .................................................................................................280 3. .................................................................................................284 XIV. HÁROM EURÓPA................................................................289 1. .................................................................................................289 2. .................................................................................................294 3. .................................................................................................297 XV. SZOCIALIZMUS, NACIONALIZMUS, DEMOKRÁCIA...303 1. .................................................................................................305 2. .................................................................................................312 3. .................................................................................................320 XVI. "HALOTT BETŰK" ..............................................................325 1. .................................................................................................325 2. .................................................................................................328 3. .................................................................................................336 XVII. "MINT AZ ÁMEN A TEMPLOMBAN" .............................341 1. .................................................................................................342 2. .................................................................................................352 3. .................................................................................................360 FORRÁSOK ÉS IRODALOM.........................................................373 NÉV-, HELY- ÉS TÁRGYJEGYZÉK ............................................376 TARTALOMJEGYZÉK ..................................................................406

407

408