A Mozdonyvezetők Szakszervezete
Kongresszusi beszámolója 2010-2014.
BEVEZETŐ
2010. szeptember 16.-án a Mozdonyvezetők Szakszervezete 6. Kongresszusa elfogadta a szakszervezet jövőbeni célkitűzéseit, feladatait, azaz a programját. Megfogalmazta a Mozdonyvezetők Szakszervezete tagjai jövedelmével, élet-és munkakörülményeivel, életminőségével kapcsolatos négy éves érdekvédelmi feladatokat és ennek keretrendszerét, valamint szervezeti hátterét. A programban már megfogalmazódott a gazdasági válság, a kormányváltás okozta bizonytalanság, valamint a magyar vasút jövőjével kapcsolatos aggodalom, de akkor még nem voltak előre jelezhetőek a 2010-2014 közötti időszak konkrét – a társadalmat, a polgárokat, a munkavállalókat, a civil szervezeteket – érintő országgyűlési, kormányzati döntések. Az akkori küldöttek nem tudhatták, hogy a szakszervezet működési környezete milyen mértékben változik meg, nem tudhattak – többek között – az 1989. évi VII. törvény („sztrájktörvény”) módosításáról, a 2012. évi I. törvény, (munka törvénykönyve) a 2011. évi CLXXV. törvény, („civil törvény”) és a 2013. évi V. törvény (polgári törvénykönyv) tartalmáról. Nem volt prognosztizálható a kétharmados országgyűlési többség és ez által a kormányzat illetve a folyamatosan cserélődő vasúti menedzsment viszonya a munka világához, annak szereplőihez. 2010-ben már tudható volt a pár évvel azelőtt kiszervezett vasúttársaságok visszaintegrálásának szándéka, de annak folyamata és időpontja nem volt ismert így a következményeket sem volt mód figyelembe venni. A fentiek alapján kell tehát az elmúlt négy év szakszervezeti tevékenységét értékelni, és a beszámolóban – nem felejtve a 2010-es Kongresszuson elfogadott programot – mégis inkább a valós történésekre koncentrálni. A beszámoló hangsúlyosan foglalkozik:
a foglalkoztatás kérdéskörével, a kollektív szerződés sorsával, a jövedelmek alakulásával, a munkakörülmények, munkabiztonság helyzetével, a foglalkozás-egészségügyi feltételekkel és az egészségmegőrzéssel a szakszervezeti működéssel, ezen belül: a szövetségi kapcsolatokkal, a belső szervezeti kérdésekkel, a gazdálkodással.
I. foglalkoztatás, foglalkoztatásbiztonság, képzés A foglalkoztatás kérdéseit a 2010-2014 közötti időszakban leginkább a „hullámlovagláshoz” lehet hasonlítani, bár ez a sport látványos és minden bizonnyal élvezetes, míg a mozdonyvezetői foglalkoztatás jellemzői inkább voltak érthetetlenek és értékelhetetlenek. Furcsa kettősség jellemezte ezt az időszakot, míg 2011-ben, és 2012ben megállapodtunk arról, hogy a munkáltató oldalán felmerült okból nem történik rendes felmondás, addig bevezetésre került a csökkentett munkaidőben való foglalkoztatás és teret nyert a speciális belföldi kiküldetés, a „690”-es kód. A munkáltatótól kapott adatok valóban mutattak regionális foglalkoztatási problémákat, de nem bizonyították a teljesítménykiegyenlítésre törekvő szándékot. Továbbra is tartottuk magunkat ahhoz, hogy a munkaszervezés nem a Mozdonyvezetők Szakszervezetének a feladata. 2012-ben a munkáltató tárgyalásokat vezetett a csökkentett munkaidőben történő foglalkoztatás „továbbfejlesztésére”, amit szakszervezetünk elutasított. 2013-ra – ismeretlen okból – megváltozott a helyzet, a munkáltató már létszámhiányról kezdett beszélni, és elindította a motorvonat-vezető képzés, toborzás-kiválasztás folyamatát. Sajnálatos módon a média a tiltakozásunkat a „női mozdonyvezetőkre” fókuszálta, holott a MOSZ a képzést nem tartotta indokoltnak, és jogosan aggódtunk a csökkentett tudásanyagú tematika miatt is. A személyes motiváltság azonban olyan erős volt a munkáltató részéről, hogy a folyamatot nem tudtuk befolyásolni, ám az idő minket igazolt, hiszen a képzés nehezen mondható sikertörténetnek. A foglalkoztatással kapcsolatos igazi problémák azonban máshol keresendők. A korengedményes nyugdíjazás megszüntetése valamint a korkedvezményes nyugdíjrendszer halogatott átalakítása jelentős bizonytalanságot okoz a mozdonyvezetők között. A miniszterelnök e tárgyú eltökéltsége előrevetíti a konfliktus kialakulását, hiszen nem vitatható, hogy a rendkívül kedvezőtlen körülmények között ledolgozott évtizedek felőrlik az egészséget és a megérdemelt nyugállomány elmaradása, a további munkavégzés, növeli a vasútbiztonsági kockázatot és csökkenti a megkövetelt orvosi alkalmasságnak történő megfelelést, azaz veszélyezteti a mozdonyvezetők egzisztenciális biztonságát. A korkedvezmény intézményének – valamilyen formában történő – továbbvitelének érdekében, szakszervezetünk amellett, hogy sikeres demonstrációt szervezett, anyagi áldozatokat is hozva, együttműködik az illetékes egészségügyi szervezetekkel.
Összefoglalva, a négy év alatt továbbra sem került sor a munkáltató oldalán felmerült okból történő rendes felmondásra, a foglalkoztatás biztonságát megőriztük, de nem ismerjük az új, ismét kétharmados többséget szerző, törvényhozó hatalom vasúttal kapcsolatos szándékait. A jövőre baljós árnyak vetülhetnek. II. a Kollektív Szerződés A 2010-2014 közötti időszak legtöbb energiáját felemésztő és legtöbb indulatot kiváltó kérdésköre a Kollektív Szerződés sorsa, tartalma, módosítása volt. Ne tagadjuk, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete volt az, aki 2009-től, egyfajta paradigmaváltással, elfogadta vagy éppen kezdeményezte a foglalkoztatás szigorú szabályozásának fellazítását a mozdonyvezetők többletjavadalmazásáért „cserébe”. Az igazi probléma azonban akkor keletkezett, amikor a munkáltató úgy akarta rugalmasabbá tenni a foglalkoztatást, hogy annak ellentételezésére már nem tett javaslatot. A munkáltatói törekvéseket ekkor még tárgyalásos úton megállapodással lehetett rendezni, ám 2012-ben az új Munka Törvénykönyve alapjaiban rendezte át az erőviszonyokat. Nem csak abba kellet beletörődnünk, hogy az új szabályozás súlyosan hátrányos a munkavállalókra, szakszervezetekre vonatkozóan, (napi teljes munkaidő, munkaközi szünet, kártérítés, munkaidő-kedvezmény, védett tisztségviselők, stb.) és még tovább korlátozza a köztulajdonban álló társaságok munkavállalóinak lehetőségeit, hanem szembesültünk azzal is, hogy a munkáltató vezető szakértői „sajátosan” értelmezik a jogszabályt, semmisnek tekintve a Kollektív Szerződés és annak Helyi Függelékei számos alapvető pontját. (pld. le-és feljelentkezési helyek, a munkavégzés helyének megállapítása, stb.) 2012 második féléve indulatos, idegőrlő, és bizonyos értelemben reménytelen tárgyalásokkal telt el. A befektetett energia mellett talán szerencsénk is volt, de bizonyos személyi változások után, sikerült a vitatott kérdéseket 2012 decemberében megállapodással rendeznünk. Az újabb kihívás azonban hamarosan jelentkezett. Talán a ciklus legnagyobb morális csalódása a „gentleman’s agreement” elvesztése, azaz a munkáltató szószegése volt. Míg közel egy éven át egyetértettünk abban, hogy a tervezett integráció – azaz a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. MÁV-START Zrt.-be történő visszaszervezése során – egyetlen munkavállalói csoportot sem érhet veszteség, és egyetlen munkavállalói csoport sem húzhat abból hasznot, a munkáltató ezt az álláspontját a 2014. január 2.-i integrációs időpont előtt megváltoztatta. Előterjesztést kaptunk többek között a műszakpótlék egy részének teljesítménybérré történő átalakításáról, a munkaidő-beosztás módosításának megváltoztatásáról, és más egyéb KSZ szabály megváltoztatásáról. A munkáltató „támadásának” elhárítása három okból sikerült. Egyrészt a társszakszervezetekkel (VSZ, VDSZSZ Szolidaritás) kötött 2012. októberi megállapodás, másrészt a VASZ létrejötte, és nem utolsó sorban a Mozdonyvezetők Szakszervezete vezetőinek eltökéltsége okán. Külső jogi iroda megbízásával sikerült olyan előkészítő anyagot a MÁV Csoport vezetőinek bemutatni, ami „öntudatra” ébresztette őket, és aminek a tanulmányozása után visszatértek az eredeti szóbeli megállapodásunkhoz, azaz a Kollektív Szerződés szabályainak továbbviteléhez. Megállapíthatjuk tehát, hogy az immár integrált MÁVSTART Zrt. Kollektív Szerződés 10. és 10/A. melléklete tartalmazza a mozdonyvezetőkre vonatkozó, évtizedes tárgyalások során létrehozott foglalkoztatási és egyéb szabályokat. Nem a Kollektív Szerződés része, de kapcsolódik hozzá, hogy sikerült megoldani a külföldi napidíjakkal kapcsolatos, a munkáltató által létrehozott anomáliát is. III. a jövedelmek alakulása Vannak dolgok, amelyekre fel lehet készülni és vannak olyanok, amiket el kell viselnünk. Utóbbi kategória a FIDESZ-KDNP koalíció jövedelem és adópolitikája. Összességében a mozdonyvezetői társadalom nagy részének kedvezően (adórendszer átalakítása) alakultak a jövedelmi viszonyai, de valljuk be őszintén ennek formálásában szakszervezetünk jelentős szerepet nem tudott vállalni. (ha úgy tetszik a hatalmi korlátokat nem volt mód áttörni) A kormány 2011-től befagyasztotta a közszféra – ide értve a köztulajdonban álló vállalatokat is – béreit és kizárólag az adórendszer átalakításának „veszteseit” engedte kompenzálni 2011-ben és 2012-ben. 2013-ban és 2014-ben évközi béremelésben és egyszeri bérkifizetésben sikerült megállapodnunk, amelynek mértéke „szemre” nem tűnt jelentősnek, de az MNB kamatpolitikájának és az infláció (defláció) alakulásának következtében mégis reálnövekedéssel járt. Természetesen a Mozdonyvezetők Szakszervezete tagjainak többsége elégedetlenségét fejezte ki a béremelési mértékek miatt, csak arra nem gondoltak, hogy a gazdasági világválság és a kormány célzott jövedelempolitikája miatt (pedagógusok, egészségügyi dolgozók) nem lehetséges a vasutas társadalom keresetének nagyobb mértékű emeléséért küzdeni. Küzdeni kellett viszont – nem kicsit, de nagyon – a mozdonyvezetői, mozdonyfelvigyázói, és külsős mozdonyfelvigyázói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, szakmai gyakorlati időtől és életkortól függő alapbér tarifarendszeréért. A munkáltató először „csak” a 2013-as béremelést felejtette el a tarifarendszerre ráépíteni, amit többhónapos intenzív tárgyalásokkal lehetett csak orvosolnunk. Második nekifutásra a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója a bértábla hatályát – azt felesleges rossznak ítélve – felmondta.
A krízishelyzetben szakszervezetünk nem tehetett mást, mint minden, a jogszabályok által nem tiltott, nem látványos, ámde hasznos eszközt bevetve, mint „vezérlő csillag” megmutatta a helyes utat a munkáltató számára, aminek következtében sikerült a tarifarendszer hatályát visszaállíttatnunk. Meg kell jegyeznünk, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezete nem csak a „törzstagsága”, hanem más fontos üzemviteli munkakörök kiemelt bérfejlesztését is támogatta. (vontatási reszortos, járműmenedzser, hálózati járműmenedzser) Összességében elmondhatjuk, hogy a Kollektív Szerződés szabályainak megtartása mellett, a tarifarendszer megőrzése volt az elmúlt időszak legnehezebb érdekvédelmi feladata. Nem említettük az egykori MÁV Cargo Zrt. privatizációjával kapcsolatos két egyszeri kifizetést, mert bár azt tagjaink is megkapták, de abban szakszervezetünknek érdemi szerepe nem volt. IV. a munkakörülmények, munkabiztonság A Mozdonyvezetők Szakszervezetének munkakörülményekkel, munkabiztonsággal kapcsolatos tevékenysége az elmúlt kongresszusi ciklusban, mint a legstabilabb alátámasztás, „három lábon állt”. Az első a vezetőállások műszaki állapotával kapcsolatos szakszervezeti akciónk, a második a közlekedésbiztonság új megközelítésével alátámasztott megállapodás-tervezetünk, a harmadik pedig a mindenkori KMVB-ben betöltött szerepünk volt. 2012-ben reprezentatív felmérést készítettünk (köszönet a résztvevő tagoknak) a vezetőállásokon uralkodó állapotokról. A felmérés a klímaberendezéssel felszerelt vasúti járművek teljes járműparkon belüli arányára, a vasúti járművekre szerelt székek és a vezetőállások nyílászáróinak – ez által a huzatosság – állapotára fókuszált. A felmérés tapasztalatai alapján tárgyalásokat kezdeményeztünk, majd sztrájkfelhívást fogalmaztunk meg (2012. december 05.) a kérdéskör rendezése érdekében. E tevékenységünk keretén belül – az új jogszabályi keretek között – páratlan eredményt értünk el. Végig vittük a bírósági folyamatokat, melyek során, Magyarországon először, jogerősen kimondta a bíróság, hogy három sztrájkkövetelésünk jogszerű, megállapította, hogy a munkáltató hiába nem hajlandó tárgyalni kollektív vita keretében, akkor is megnyílik a sztrájkjog, valamint a sztrájk törvényben szereplő- még elégséges szolgáltatásba nem tarozik bele a vasúti áruszállítás. Jogi sikereinknek is köszönhetően 2013. január 18.-án megállapodást kötöttünk a követeléseink tárgyában. Más lapra tartozik, hogy a munkáltató anyagi források megvonása miatt a megállapodásban foglalt ütemezést nem tudta tartani, így annak módosításában kellett megegyeznünk. Az egyre gyakrabban előforduló vasúti „események” miatt hosszú hónapokon keresztül tárgyaltunk a menedzsmenttel, egy a vasútbiztonsággal kapcsolatos, többnapos tréning rendszerszerű alkalmazásáról, elsősorban a mozdonyvezetői munkakörben foglalkoztatott munkavállalók vonatkozásában. Eljutottunk a konkrét megállapodás feltételeihez, amit az akkori MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója is elfogadott. Rajtunk kívül álló okok miatt – mivel más közfeladat ellátására kérték fel – az aláírásra már nem kerülhetett sor. A kérdés rendezése a következő időszak feladata. Az elmúlt időszakban mind a MÁV-TRAKCIÓ Zrt., mind a MÁV-START Zrt. Központi Munkavédelmi Bizottságában jelöltjeink, delegáltjaink meghatározó szerepet töltöttek be és a vonatkozó jogszabályok keretein belül, kiválóan látták el feladataikat. A hármas szám, mint a magyar mese illetve mondavilágban, úgy szakszervezetünk életében is meghatározó. Három a fentieken túli témának szenteltünk kiemelt figyelmet és folytattunk intenzív tevékenységet. A napi pihenőidő szabályozásában illetve kiadásában, a vezetési idő számításának módjában és a munkaközi szünet kijelölése, kiadása tárgyában. Az elsőben bírósági eljárás folyik, a másodikban az NKH elmarasztalta a munkáltatót, a harmadikban egyelőre meddő vitát folytatunk. Sikerként élhettük meg, hogy hosszú évek tárgyalásai után 2014. március 13.-án megállapodtunk a baleseti eseményben érintett, az esemény következtében lelki traumát elszenvedő vasúti járművezetők rehabilitációs programjáról. V. foglalkoztatási feltételek, egészségmegőrzés A mozdonyvezetők foglalkoztatási feltételei között kiemelt jelentőséggel bír az időszakos vizsgák és az időszakos orvosi alkalmassági vizsgálatok módszertana. Az időszakos és az esetleges új ismeretekről számot adó vizsgáztatást a Mozdonyvezetők Szakszervezete sikeresen menedzselte. Minden esetben elértük a munkáltatóknál, hogy biztosítsák a vizsgák letételéhez szükséges segéd-és háttéranyagokat, illetve azok eljuttatását az érintettekhez. Az orvosi alkalmasság kapcsán a 2010-es program alapján kezdeményeztük és kezdeményezzük a gyógyszeres kezeléssel karbantartott, alacsony kockázatú cukorbetegség mellett, a továbbfoglalkoztatás akadályának megszüntetését. A napi ügyek kezelésére intenzív kapcsolatot tartunk fenn a Vasútegészségügyi Nonprofit Kft.-vel. Továbbra is megőriztük a Kollektív Szerződés azon rendelkezését, amelyik a munkakörük ellátására orvosilag alkalmatlanná vált mozdonyvezetők helyzetét rendezi, ezen túl megállapodást is kötöttünk a továbbfoglalkoztatás részleteiről. A Központi Üzemi Tanács hatékony működésének köszönhetően a munkáltató – bár megszüntetni tervezte – továbbra is működteti a MOSZ tagjai között népszerű Egészségmegőrző programot.
VI. a szakszervezeti működés Szövetségi kapcsolatainkban – belföldön – alapvető változások történtek. Az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége elindult egy olyan formális és informális úton, amely veszélyeztette a Mozdonyvezetők Szakszervezete Alapszabályban rögzített politikai függetlenségének hitelességét. A folyamatot figyelemmel kísérve, először felfüggesztettük szövetségi tagságunkat, majd amikor az Autonómok politikai elkötelezettsége nyilvánvalóvá vált, kiléptünk a szövetségből. Elsősorban az érdekérvényesítő képességünk megőrzése miatt, másodsorban pedig a vasúti integráció okán alapító tagjai lettünk – a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás mellett – a Vasutas Szakszervezetek Szövetségének. A szövetség eddigi működése visszaigazolta döntésünk helyességét, a jövőben arról kell határoznunk, hogy a VASZ csatlakozik e szövetségként, valamelyik országos szakszervezeti szövetséghez. A nemzetközi szövetségi kapcsolataink nem változtak, habár kritikaként megfogalmazhatjuk, hogy az ALE egyelőre nem tudja betölteni európai érdekérvényesítési elvárásainkat és együttműködési reményeinket. A külső körülmények alapvető megváltozása törvényszerűen generálta a Mozdonyvezetők Szakszervezete belső vitáit, a kevés eredménnyel kecsegtető, ám egyesek által erőteljesen gyakorolt „köldöknézegetést”. A Kongresszuson ezeket a vitákat le kell zárni és a várható súlyos érdekvédelmi kihívásokra szükséges koncentrálni. A Mozdonyvezetők Szakszervezete 2012-tól a Gazdálkodási Szabályzat módosítása mellett, „szükség költségvetés” szerint működik. Valójában csak annyi történt, hogy a munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltásának törvényi tilalma miatt, a felhalmozási alap hozamainak egy részét is be kellett vonni a működési költségvetésbe. Nyilvánvalóan dönteni szükséges a MOSZ forrásainak felhasználási korlátairól, befektetéseinek módjáról és a valós tagdíjmegosztásról. VII. az alapítvány a Mozdonyvezetők a biztonságos és egészséges életért Alapítvány 2010-2013 közötti tevékenysége Az Alapítvány céljai többek között: - a mozdonyvezetők élet- és munkakörülményeinek, szociális- és egészségügyi helyzetének, életvitelének javítása, életminőségének közelítése az EU-s normákhoz, - a mozdonyvezetők egészségi állapotának védelme, annak megromlása esetén javítása, a MÁV Csoport elavult mozdonyparkjának és pályáinak állapota miatti egészségkárosító hatások következményeinek csökkentése, - a szociálisan nehéz helyzetbe került mozdonyvezetők és családtagjaik, illetve rokkant- és öregségi nyugdíjas mozdonyvezetők rendszeres segítése, - a mozdonyvezetők és családtagjaik szabadidejének kulturált eltöltése érdekében különféle programok, sporttevékenység szervezése, támogatása. Alapítványunk főbb adatai: év
bevételek
kiadások
Adó 1%
adomány
egyéb
esetszám
összeg
2010
9 086 000
404 000
510 000
516
17 665 000
2011
7 243 000
303 000
0
221
8 276 000
2012
4 791 000
214 000
2 750 000
207
10 299 000
2013
4 761 000
312 000
2 142 000
110
4 046 000
a 2010. évhez: bevételek, egyéb: vállalkozásoktól 110 000 Ft, nonprofit szervezettől 400 000 Ft, kiadások: a magas esetszám és a magas összeg magyarázata a munkaidő csökkentésben – így a munkabércsökkenést elszenvedő – kollégák megsegítése, árvízben érintettek segítése. a 2011. évhez: bevételek, egyéb: vállalkozásoktól, alapítótól ebben az évben nem érkezett bevétel. a 2012. évhez: bevételek, egyéb: alapítótól 2 400 000 Ft, más jogi személytől 350 000 Ft bevétel. a 2013. évhez: bevételek, egyéb: alapítótól 1 500 00 Ft, jogi személytől 17 000 Ft, „Adj egy ötöst akció” 625 000 Ft. Alapítványunk ellátta az alapító szándékának megfelelő feladatait, habár folyamatosan csökkentek a bevételeink. Ennek nagyrészt az az oka, hogy jelentősen csökkent az adóterhelés, egyes munkavállalói csoportok nem fizetnek személyi jövedelemadót, nagyon kismértékben pedig az, hogy stagnált, illetve csökkent a felajánlások száma. (itt jegyezzük meg, hogy a MOSZ egyes tisztségviselői, pld. az Elnök saját döntése alapján többszázezer forintot utalt át az Alapítvány számlájára) A feladatok korábbi színvonalon való ellátásához a lecsökkent adó 1%-ot az alapító esetenként pótolta. A kuratórium havonta ülésezett. Bevételeinek növeléséhez, ezáltal tevékenységünk jobb ellátásához, több tervet dolgoztunk ki. Az adó 1%-nak gyűjtésére minden évben kampányt folytattunk, kezdeményeztük az „Adj egy ötöst” akció életre hívását. A 2014. év folyamán sikerült megegyezni a humánszolgáltató szervezettel, ennek értelmében a tagcsoportoknál összegyűjtött 1%-os felajánlásokat egy tételben átvette a szolgáltató. Ezzel – a felajánlást tevők számára lényegesen kényelmesebb megoldással – sokkal több személy nyilatkozata jut el az adóhatósághoz. Csökkenő tendenciát mutat a segítségért hozzánk fordulók száma is. Ennek elsődleges oka, hogy 2012. év folyamán kikerült a tevékenységünk közül az un. kárfelelőségi segélyezés (bár az elhúzódó ügyek miatt mai napig is előfordul) valamint az, hogy a temetési segély kifizetését a törvényi szabályozás alapján a Mozdonyvezetők Szakszervezete végzi. További okként azt vélelmezzük, hogy tényleg csak komolyabb esetekben fordulnak hozzánk a kérelmezők, alapos indoklással, bizonylatokkal alátámasztva azokat. VIII. a jogszolgálat 1.) Polgári nem peres eljárások száma: összesen 89 ügy. Fizetési meghagyásos eljárás 46 esetben, végrehajtási eljárás 43 esetben indult. Pontos könyvelési adatok jelenleg nem állnak rendelkezésre, így 2010. július 27-től 2014. augusztus 31-ig kb. 12.700.000,-Ft folyt be a szakszervezet számlájára, a jelenlegi kintlévőség még kb. 700.000,-Ft, amely nagy része behajthatatlan lesz. Kifejezetten a szakszervezettel, alapítványainkkal kapcsolatos bírósági nem peres eljárás 10 esetben indult. 2.) A polgári peres ügyek száma 4. Ebből 3 pert nyertünk és 1 per kedvezőtlenül zárult. 3.) A közigazgatási peres eljárások száma 9. Ebből 5 per kedvezően zárult a munkavállalók részére, míg 4 pert vesztettünk. 4.) A munkaügyi peres ügyek száma 131. Ezen ügyek közül 75 esetben született a kollégák számára kedvező döntés és 22 esetben vesztettünk. A 22 vesztes ügyből 6 esetben bírósági eljárásba bevont igazságügyi szakértők adtak számunkra kedvezőtlen szakvéleményt. Jelenleg 34 felperesi munkavállaló munkaügyi pere van folyamatban. Mindemellett még a bírósági eljárás megindítása előtt 14 esetben kötöttünk (pert megelőző) egyezségi megállapodást.
A fenti időszakban többek között az alábbi, milliós nagyságrendű összegek kerültek kifizetésre a Jogszolgálat által képviselt felperesi munkavállalók részére: - Pató Gábor felperesnek 9.950.974,-Ft, - Hólik Ferenc felperesnek 7.750.676,-Ft, - Gyarmati Zoltán és társai felpereseknek 4.792.366,-Ft, - Zsupek Árpád felperesnek 3.591.747,-Ft, - Horváth Imre felperesnek 2.237.719,-Ft. 5.) A munkaügyi nem peres eljárások száma 20, amelyekből 8 ügyet nyertünk és 12 ügyet vesztettünk el. 6.) A szóbeli és írásos segítségnyújtásokról nem tudunk pontos adatokat közölni. A munkaviszonnyal összefüggésben felmerült ügyekben többször előfordult, hogy a keresetlevél és mellékletei benyújtása előtt, illetve a per érdemi tárgyalása előtt meggondolta magát a felperesi munkavállaló. Mindemellett a Jogszolgálathoz érkező kérdések gyakran érintik a polgári jogot, családjogot, büntetőjogot és szabálysértési jogot is. A „népszerű” témakörök: az öröklési jog, házassági vagyonjog, gyermektartás, ingatlanjog stb. Folyamatosan növekszik azon szakszervezeti tagok száma, akik valamely családtagjukat ért sérelem miatt kérnek jogi segítséget. Ezekben az esetekben kizárólag a jogi tanácsadásra tudunk szorítkozni, a peres képviselet ellátását nem tudja a jogszolgálat vállalni. 7.) Az „Egyebek” között említhető pld. a szakszervezeti alapdokumentumok és egyéb belső „szabályzatok” javítása, véleményezése, a szakszervezet működésével kapcsolatban felmerült feladatok ellátását. (megbízási szerződés elkészítése, véleményezése stb.) IX. a GySEV Zrt. A GySEV Zrt.-nél az elmúlt négy év érdekképviseleti, érdekvédelmi tevékenységét elsősorban a soproni tagcsoport területi (vezető) ügyvivője látta el, azzal együtt, hogy – ha szükség volt rá – a MOSZ módszertani és jogi segítséget biztosított részére. A tagcsoport a mellet, hogy a Mozdonyvezetők Szakszervezetének legnagyobb létszámú tagcsoportjává vált, igen mozgalmas időszakot tudhat maga mögött, erről szól a mellékelt önálló (GySEV tagcsoporti) beszámoló. X. A Rail Cargo Hungária Az RCH-nál működő tagcsoport szakszervezeti tevékenysége, a speciális, a MÁV Csoporttól eltérő, foglalkoztatási szabályok miatt rendkívüli kihívásokkal jár. Mindezek ellenére 2011-től minden évben sikerült bérmegállapodást kötni a munkáltatóval, és a kiszámítható foglalkoztatást pedig a megszakítás nélkül hatályos Kollektív Szerződés biztosítja. Az RCH-nál is kialakult a formalizált, (megállapodás alapján működő) együttműködés a VSZ, a VDSZSZ Szolidaritás, és a MOSZ között.
ÖSSZEFOGLALÁS Vannak időszakok egy szakszervezet működése során, amikor fejlődik, egyre több és több pozitív változást tud elérni tagjai számára. Boldog idők ezek. A Mozdonyvezetők Szakszervezetének huszonnégy éves történetének tizenhat éve ilyen. Nyolc olyan kemény évünk volt, amikor a vívmányok megtartásáért harcoltunk, eddig sikeresen. A működési hátterünk stabil, belső problémáinkon úrrá leszünk, és túléljük a jövőt. Addig is „ott leszünk minden szelvénykőnél”. Budapest, 2014. szeptember 09.
1. számú melléklet A megállapodással lezárt érdekvédelmi események összefoglalója 2010. október – 2014. augusztus
1. Megállapodás a Mozdonyvezetők Szakszervezete által 2010. évben indított kollektív munkaügyi viták lezárásáról (2010. október 11.)
változó munkahelyű munkaszerződések megkötésének moratóriuma, telephelyek higiéniai, munkavédelmi és szakmai feltételei, jelentkezési helyek pontosítása, utazási időre járó díjazások utólagos rendezése, egyének közötti munkaidő-elosztás kiegyensúlyozása, kötelezettségvállalás foglalkoztatási megállapodás megkötésére, kompenzációs személyi alapbéremelés igénye, adatszolgáltatás a munkaszerződés módosításokról, A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív szerződése időbeli hatályának határozatlanná alakítása, kötelezettségvállalás a tárgyalások további folytatására.
2. Levél a MÁV elnök-vezérigazgatójának a megváltozott sztrájktörvény okán – a MÁV Csoport vonatkozásában – a még elégséges szolgáltatás egyes kérdéseinek kollektív szerződésben történő szabályozására (2011. január 07.) 3. Megállapodás a MÁV Zrt. 2011. évi bérintézkedéseiről (2011. január 18.)
a nettó keresetek nominális szinten tartása a 293.400 Ft/fő/hó alatti jövedelemmel rendelkező munkavállalók vonatkozásában.
4. Megállapodás a MÁV Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2011. január 18.)
belső átképzések szabályozása, nyelvtudási pótlék újraszabályozása, utazási idő díjazása, 2011. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
5. Együttműködési megállapodás a 2011. évre a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2011. január 18.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, munkaerő-piaci szolgálat, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, korengedményes nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, a létszámleépítésben érintettek segítésének egyéb módjai, eszközei, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
6. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2011. évi bérintézkedéseiről (2011. január 19.)
egyedi bérfejlesztésben érintett munkavállalói csoportok, mozdonyfelvigyázói munkakörben foglalkoztatottak esetében az alapbérfejlesztés mértéke: 4,2%, külsős mozdonyfelvigyázói munkakörben foglalkoztatottak esetében az alapbérfejlesztés mértéke: 2,6%. bruttó keresetfejlesztés a 293.400 Ft/fő/hó alatti bruttó keresettel rendelkező munkavállalók vonatkozásában: a gyakorlati időhöz illetve életkorhoz kötött besorolási kategóriákhoz kötött munkakörökben (mozdonyvezető, mozdonyfelvigyázó, külsős mozdonyfelvigyázó) a keresetfejlesztés a besorolási kategóriákhoz tartozó személyi alapbérminimumok megemelésével történik, egyéb munkakörökben a 2010. évi bruttó kereset figyelembevételével egyénenként kerül sor a bruttó keresetfejlesztésre, a bruttó kereset meghatározása során figyelembe vett bérelemek: o személyi alapbér, o 4% mértékű személyi alapbér-kiegészítés, o a munkarend alapján irányadó műszakpótlék.
béren kívüli juttatási rendszerek: o éves segélykeret, o kitüntetések, jutalmak összege, o 2011. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
7. MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Foglalkoztatási megállapodás (2011. január 19.)
8.
a munkáltatónál keletkező létszámtöbblet, foglalkoztatási krízishelyzet kezelésére vonatkozó intézkedési eszközök, eljárási rend: munkáltatói rendes felmondás tilalma, feladatátcsoportosítás, átirányítás, belföldi kiküldetés, átképzés alkalmazása, részmunkaidős foglalkoztatás, munkaszerződés módosítás, munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, korengedményes és egyéb nyugdíjazás lehetőségei, csökkentett napi munkaidőben történő foglalkoztatás szabályai. változó munkavégzési helyre történő szerződés moratóriuma, utazási időre (annak díjazására) való jogosultság.
MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének 2011. évi 1. sz. módosítása (2011. január 19.)
tehervonati szolgálat szabályai, munkaidő hiány elszámolása, rövidebb munkaidőben való foglalkoztatás szabályai, elszámolása, rendkívüli munkaidő elrendelése, VBKJ rendszer elemei.
9. MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Kollektív Szerződésének módosítása (2011. január 21.)
rendkívüli felmondás szabályai, munkaidő-beosztás díjazása, rendkívüli munkavégzés díjazása, tanulmányi munkaidő-kedvezmények, különféle munkakörök bérpótlékai (minősített hegesztő, stb.), belföldi kiküldetés költségtérítése, rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó juttatások, 2011. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
10. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. 2011. évi bérintézkedéseiről és a béren kívüli juttatások feltételeiről (2011. január 21.)
2011. évi személyi alapbér kompenzáció (ua. mint a MÁV Zrt.-nél), a számított havi bruttó kereset meghatározásakor figyelembe vett bérelemek: o személyi alapbér, o mozgóbér (a személyi alapbér 8%-a), o munkarend szerinti műszakpótlék. teljesítmény bérjellegű ösztönzése (a személyi alapbér 8%-a), 2011. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
11. Együttműködési megállapodás a 2011. évre a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2011. január 21.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, belső munkaerő-piaci információk, más munkakör felajánlása, ösztönzött nyugdíjazás, korengedményes nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, képzési támogatás, létszámleépítésben érintettek segítésének egyéb módjai, eszközei, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
12. Megállapodás a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének 3. sz. módosításáról (2011. január 27.)
átvezénylési díj, jegyvizsgálók külön díjazása, kiküldetési költségtérítés, munkabér előleg, szociális segély, temetési segély, 4. számú melléklet módosítása.
13. Megállapodás a MÁV-START Zrt. és a Szakszervezetek között (2011. január 27.)
szakszervezeti tagdíj levonása, munkaidő-kedvezmény mértéke, munkaidő-kedvezmény megváltása.
14. Együttműködési megállapodás a 2011. évre a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2011. január 27.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, megüresedő munkakörök meghirdetése, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, korengedményes nyugdíjazás, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
15. Megállapodás a MÁV- START Zrt. 2011. évi bérintézkedéseiről (2011. január 27.)
2011. évi személyi alapbér kompenzáció (ua. mint a MÁV Zrt.-nél), a számított havi bruttó kereset meghatározásakor figyelembe vett bérelemek: o személyi alapbér, o műszakpótlék, o nyelvpótlék, o vasutas szakmai gyakorlati idő elismerése, o kocsivizsgálók külön díjazása. vasutas szakmai gyakorlati idő elismerése, 2011. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
16. Megállapodás a MÁV Zrt. a MOSZ a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás között (2011. január 24.)
a fel nem használt munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltása.(„órabér-átlagok”)
17. Megállapodás a MÁV Zrt. a MOSZ a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás között (2011. január 24.)
a választott szakszervezeti tisztségviselők díjazása, éves alapbérkeretek meghatározása.
18. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között (2011. február 22.)
munkaidő-kedvezmény mértéke, a fel nem használt munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltása.(„órabér-átlagok”)
19. Megállapodás a MÁV-START Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között (2011. március 04.)
munkaidő-kedvezmény mértéke, a fel nem használt munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltása.(„órabér-átlagok”)
20. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között, 2012-2014 évre vonatkozóan a mozdonyvezető gyakornok munkakörben történő létszámfelvétel tárgyában (2011. október 26.)
a tárgybeli létszámfelvétellel kapcsolatos egyeztetés menete, szabályai, a létszámfelvétel korlátozása 2012-2014 között, valamennyi kollektív munkaügyi vita lezárása.
21. Megállapodás a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének felmondási jogának gyakorlásáról (2011. szeptember 08.)
felmondási határidő.
22. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. 2012. évi bérintézkedéseiről (2012. január 24.)
a nettó keresetek nominális szinten tartása a 216.800 Ft/fő/hó alatti jövedelemmel rendelkező munkavállalók vonatkozásában, a bruttó kereset meghatározása során figyelembe vett bérelemek: o személyi alapbér, o 4% mértékű személyi alapbér-kiegészítés, o a munkarend alapján irányadó műszakpótlék, a gyakorlati időhöz illetve életkorhoz kötött besorolási kategóriákhoz kötött munkakörökben (mozdonyvezető, mozdonyfelvigyázó, külsős mozdonyfelvigyázó) a keresetfejlesztés a besorolási kategóriákhoz tartozó személyi alapbérminimumok megemelésével történik, egyedi bérfejlesztésben érintett munkavállalói csoportok,(vontatási reszortos, járműmenedzser, hálózati járműmenedzser) a 4%-os személyi alapbér-kiegészítés alapbéresítése,(a pótlékvonzatok figyelembe vételével) személyi alapbér minimumok alkalmazása, gyakorlati idő betöltése,
béren kívüli juttatási rendszerek: o éves segélykeret, o kitüntetések, jutalmak összege, o 2012. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
23. Foglalkoztatási megállapodás (2012. január 24.) ((a mozdonyvezető munkakörű munkavállalók vonatkozásában))
a munkáltatónál keletkező létszámtöbblet, foglalkoztatási krízishelyzet kezelésére vonatkozó intézkedési eszközök, eljárási rend: munkáltatói rendes felmondás tilalma, feladatátcsoportosítás, átirányítás, belföldi kiküldetés, átképzés alkalmazása, részmunkaidős foglalkoztatás, munkaszerződés módosítás, munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, nyugdíjazás lehetőségei, csökkentett napi munkaidőben történő foglalkoztatás szabályai. változó munkavégzési helyre történő szerződés moratóriuma, az 55. életévét betöltött, egészségügyi okból a munkakörük betöltésére véglegesen alkalmatlanná váló mozdonyvezetők továbbfoglalkoztatására vonatkozó szabályok.
24. Foglalkoztatási megállapodás (2012. január 30.) ((a nem mozdonyvezető munkakörű munkavállalók vonatkozásában)) 25. Együttműködési megállapodás a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2012. január 24.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, munkaerő-piaci szolgálat, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
26. A MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének 2012. évi 1. sz. módosítása (2012. január 24.)
a teljes munkaidő napi 8 óra, a munkaközi szünet a munkaidőn belül kerül kiadásra, a személyi alapbér-kiegészítés törlése, a rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó juttatások meghatározása, a VBKJ rendszer elemei, a hatálybalépés időpontjai.
27. Megállapodás a MÁV-START Zrt. 2012. évi bérintézkedései végrehajtásának szabályairól (2012. január 26.)
bérkompenzáció 216 805 Ft/fő/hó bruttó kereset alatt, bérsávok, vasutas szakmai gyakorlati idő elismerése, 2012. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
28. Megállapodás a MÁV-START Kollektív Szerződésének 4. sz. módosításáról (2012. január 26.)
munkabaleseti halál esetén nyújtott szolgáltatások, rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó juttatások meghatározása.
29. Együttműködési megállapodás a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2012. január 26.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, megüresedő munkakörök meghirdetése, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
30. Megállapodás a MÁV Zrt. 2012. évi bérkompenzációjának végrehajtásáról (2012. január 24.)
bérkompenzáció 216 800 Ft/fő/hó bruttó kereset alatt, a 2012. évi ajánlott munkaköri bérrendszeri személyi alapbér minimumok meghatározása.
31. Megállapodás a MÁV Zrt. határozatlan időtartamú Kollektív Szerződésének módosításáról (2012. február 14.)
alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazás,(Erzsébet utalvány) 2012. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
32. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. 2012. évi bérkompenzációjának végrehajtásáról, a teljesítmény bérjellegű ösztönzéséről és a béren kívüli juttatások feltételeiről (2012. január 27.)
bérkompenzáció 216 805 Ft/fő/hó bruttó kereset alatt, munkaköri kategóriákhoz rendelt bérsávok, a teljesítmény bérjellegű ösztönzése, a mozgóbér mértéke, (8 illetve 13%) a kifizetés feltételei, 2012. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
33. Együttműködési megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2012. január 27.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, belső munkaerő-piaci információk, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, korengedményes nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
34. a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Kollektív Szerződésének módosítása (2012. január 27.)
biztosítási szolgáltatások, rendkívüli élethelyzethez kapcsolódó juttatások.
35. a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Kollektív Szerződésének módosítása (2012. február 16.)
alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazás, (Erzsébet utalvány) 2012. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
36. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között (2012. február )
munkaidő-kedvezmény mértéke, a fel nem használt munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltása.(„órabér-átlagok”)
37. Megállapodás a Rail Cargo Hungaria Árúfuvarozási Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között (2012. június )
a munkaidő-kedvezmény mértéke, a fel nem használt munkaidő-kedvezmény pénzbeli megváltása.(„órabér-átlagok”)
38. Együttműködési megállapodás a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2012. augusztus 30.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, munkaerő-piaci szolgálat, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
39. a 2012. január 26. napján létrejött „Együttműködési megállapodás a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról” szóló kollektív erejű megállapodás módosítása (2012. szeptember 28.)
időbeli hatály meghosszabbítása, (2012. december 31.) kedvezőbb feltételek érvényesítése.
40. Megállapodás a MOSZ a VSZ és a VDSZSZ Szolidaritás között (2012. október 24.)
a felek megállapodtak, hogy a MÁV Vállalatcsoport átszervezése esetén új kollektív szerződést vagy kollektív szerződés módosítást, illetve egyéb megállapodást csak közös akarattal és előzetes egyetértés alapján fogadnak el.
41. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosítására (2012. december)
az új Munka Törvénykönyvének hatályba lépése miatti kényszerű változások átvezetése a Kollektív Szerződésen.
42. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a Mozdonyvezetők szakszervezete között (2012. december 17.)
a munkáltató és a MOSZ között – a le-és feljelentkezési helyek tárgyában – kialakult vita megállapodással történő lezárása, a munkáltató által kezdeményezhető munkaszerződés módosítási ajánlatok korlátozása.
43. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között (2012. december)
egyes szakszervezeti tisztségviselők munkajogi státuszának rendezése.
44. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között (2013. január 18.)
megállapodás a MOSZ Küldöttközgyűlésének 2012. december 5.-i sztrájkfelhívásában foglalt három követelés tárgyában, a klímaberendezéssel működő vasúti járművek teljes járműparkon belüli arányának javítása, a vasúti járművekre szerelt székek vonatkozó jogszabályi és munkavédelmi-munkabiztonsági előírásoknak történő megfeleltetése, a vasúti járművek vezetőállásai huzatosságának megszüntetése. (nyílászárók javítása)
45. Megállapodás a MÁV-START Zrt.-nél szülési szabadságon, illetve GYES, GYED céljából fizetés nélküli szabadságon lévő munkavállalók részére járó étkezési hozzájárulásról (2013. február 01.)
hatályon kívülre helyezés.
46. Együttműködési megállapodás a MÁV-START Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2013. február 01.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, megüresedő munkakörök meghirdetése, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, MÁV-ÉVEK program, MÁV-ESÉLY program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
47. Együttműködési megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2013. február 01.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, megüresedő munkakörök meghirdetése, más munkakör felajánlása, felmondási korlátozás, ösztönzött nyugdíjazás, korengedményes nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
48. Megállapodás a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. február 01.)
az egy órára járó alapbér meghatározása, a munkaközi szünet szabályozása, a szabadság és betegszabadság kiadása és elszámolása, a munkaszerződés határozott idejű módosítása, a távolléti díj számítása, alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazás,(Erzsébet utalvány) 2013. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
49. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. február 01.)
az egy órára járó alapbér meghatározása, a szabadság és betegszabadság kiadása és elszámolása, a munkaszerződés határozott idejű módosítása, a távolléti díj számítása, alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazás,(Erzsébet utalvány) 2013. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
50. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. március 08.)
az egy órára járó alapbér meghatározása, -a távolléti díj számítása, alanyi jogon járó béren kívüli javadalmazás,(Erzsébet utalvány) 2013. évi VBKJ rendszer és keretösszeg.
51. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. április)
a szabadság és betegszabadság kiadása és elszámolása, belföldi kiküldetés szabályozása, a vezényelt utazói munkakört ellátó munkavállaló kiküldetése és utazási idejének díjazása, távolléti díj számítása.
52. Megállapodás a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. május 30.)
távolléti díj számítása.
53. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. május30.)
távolléti díj számítása.
54. Megállapodás a MÁV Zrt. Kollektív Szerződés módosítására (2013. június 17.)
egyenlő bánásmód követelménye, eltérő munkarend bevezetése és díjazása, törzsidő szabályozása, napi munkaidő megszakítása, rendkívüli munkaidők és azok díjazása, szabadság kiadása és elszámolása, műszakok meghatározása, nyelvtudási pótlék szabályozása, vállalati gépjárművek rendszeres vezetésének pótléka, munkaszerződéstől eltérő foglalkoztatás, átirányítás, helyettesítés, kiküldetés, munkába járással kapcsolatos utazási költségek megtérítése, Erzsébet utalványok kiosztásának rendje, szokásosan telephelyen kívüli munkavégzés, a zavartalan vasúti közlekedést biztosító munkakörök.
55. Megállapodás a 2013. évi bérintézkedés (MÁV Csoport szintű) keretében történő egyszeri kifizetésről (2013. július 08.)
Br. 25 000 Ft egyszeri kifizetés.
56. Megállapodás a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. július 16.)
a munka-és pihenőidőre vonatkozó speciális szabályok.
57. Megállapodás a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. július 16.)
a munka-és pihenőidőre vonatkozó speciális szabályok.
58. Megállapodás a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. július 23.)
a munka-és pihenőidőre vonatkozó speciális szabályok, magán gépkocsi használat költségtérítése, fedélzeti jegyellenőri munkakör, forgalmi utazók jutaléka, egyes normaidők meghatározása.
59. Megállapodás a 2013. évi bérintézkedések (MÁV Csoport szintű) végrehajtásáról (2013. augusztus 22.)
2013. július 01.-től, 2,4%, munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés.
60. Megállapodás a mozdonyvezetői, mozdonyfelvigyázói és külsős mozdonyfelvigyázói munkakörben foglalkoztatott munkavállalók, szakmai gyakorlati időtől illetve életkortól függő alapbér tarifarendszeréről (2013. november 13.)
a 2013. évi béremelés „rendezése”,(tarifára állítás) a tarifarendszer hatályban tartása.
61. A 2013. január 21.-i, a munkakörülmények javítása ügyében a MÁV-TRAKCIÓ Zrt. és a Mozdonyvezetők Szakszervezete között létrejött megállapodás módosítása (2013. november 13.)
ütemezés és határidők módosítása.
62. Megállapodás az integrált személyszállítási társaság létre jöttének elősegítése és a cégbírósági eljárás ügyében (2013. november 13.)
63. Megállapodás a MÁV-START Zrt. Kollektív Szerződésének módosításáról (2013. november) az integráció kapcsán született módosítások, a 10., a10/A és a 11. melléklet beépítése a kollektív szerződésbe.
64. Együttműködési megállapodás a MÁV Zrt. munkavállalóinak egyes foglalkoztatási kérdéseiről és a munkaügyi kapcsolatokról (2014. január 14.)
együttműködés a foglalkoztatási tervek és intézkedések vonatkozásában, a hosszú távú foglalkoztatást biztosító programok, munkaerő-piaci szolgálat, más munkakör felajánlása, egyedi elbírálás, ösztönzött nyugdíjazás, MÁV-ESÉLY program, MÁV-ÉVEK program, atipikus foglalkoztatás, képzési támogatás, munka – és egészségvédelem, stratégiai célok, célkitűzések, konkrét feladatok. a felek együttműködése a munkaügyi kapcsolatok területén.
65. Megállapodás a MÁV Zrt. Kollektív Szerződése módosításáról (2014. január 14.) a munkáltató oldalán felmerülő okból közölt felmondással érintett munkavállaló kedvezményei, fogalom meghatározások és értelmezések, munkaidőkeret, munkarendváltozás, 12 órát meghaladó rendes munkaidő szabályozása, az általános munkarendű munkavállalók munkaidő-beosztása, a megszakítás nélküli (fordulós) munkarendű munkavállalók munkaidejére vonatkozó külön rendelkezések,
a munkaidő beosztása, illetve annak módosítása során figyelembe veendő egyéb feltételek, a készenlét szabályozása, a rendkívüli készenlétre vonatkozó eltérő rendelkezések, a rendkívüli szabadság, átmeneti éjszakai munkavégzés, munkáltatói kárigény érvényesítése, a VBKJ rendszer juttatási elemei „kifizetésének” ütemezése. 66. Megállapodás a 2014. évi bérintézkedések (MÁV Csoport szintű) végrehajtásáról (2014. március 04.) egyszeri kifizetés,(Br. 36 000 Ft/fő, 2014. március) alapbéremelés (2,4%, 2014. július 01.-től) további feltételek, (a mozdonyvezető, mozdonyfelvigyázó, külsős mozdonyfelvigyázó munkakörben foglalkoztatott munkavállalók estében az alapbéremelés a tarifatábla értékeinek emelésével valósul meg)
munkáltatói önkéntes nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítés.
* a melléklet a MOSZ által aláírt (elfogadott) és irattárazott megállapodásokat tartalmazza
Beszámoló 2. számú melléklete
A bruttó keresetek alakulásának összehasonlítása
Nemzetgazdasági MÁV Csoport átlag 2010. év 2011. év 2012. év 2013. év
202 525 Ft 213 094 Ft 223 060 Ft 230 664 Ft
357 827 Ft 356 255 Ft 360 928 Ft 368 506 Ft
RCH 358 005 Ft 372 383 Ft 439 847 Ft 435 831 Ft
GYSEV Magyar vonali Osztrák vonali 335 760 Ft 311 050 Ft 330 580 Ft 361 640 Ft
398 210 Ft 496 610 Ft 528 690 Ft 562 250 Ft
A nettó keresetek alakulásának összehasonlítása
Nemzetgazdasági átlag 2010. év 2011. év 2012. év 2013. év
139 471 Ft 139 626 Ft 145 195 Ft 151 085 Ft
MÁV Csoport 214 075 Ft 221 519 Ft 229 542 Ft 241 371 Ft
RCH 214 151 Ft 231 548 Ft 277 824 Ft 285 469 Ft
GYSEV Magyar Osztrák vonali vonali 224 960 Ft 198 080 Ft 216 530 Ft 236 870 Ft
266 800 Ft 316 240 Ft 346 290 Ft 368 270 Ft
Az infláció összevetése a nettó keresetek alakulásával
Infláció (%) 2010. év 2011. év 2012. év 2013. év
4,9 3,9 5,7 1,7
Nettó keresetek növekedése (%) GYSEV MÁV Csoport RCH Magyar vonali Osztrák vonali 12,0 3,5 3,6 5,1
12,5 8,0 2,7 2,8
18,0 -12,0 9,0 9,0
18,0 18,5 9,5 6,3
A taglétszámok alakulása
MÁV Csoport (fő) 2010. év 2011. év 2012. év 2013. év
3 447 3 385 3 214 3 087
RCH (fő) 51 55 48 52
GYSEV (fő) 179 173 213 223
Dunaferr (fő) 71 58 60 57
A szervezettség adatainak összevetése 2010. év
2011. év
2012. év 2013. év
MÁV Csoport Mozdonyvezetői létszám (fő) Ebből MOSZ tag (fő) Szervezettség (%)
3319 3076 92,6
3252 2997 92,1
3126 2872 91,8
2999 2730 91
GYSEV Mozdonyvezetői létszám (fő) Ebből MOSZ tag (fő) Szervezettség (%)
176 175 99,4
167 162 97
176 157 89,2
193 193 100
RCH Mozdonyvezetői létszám (fő) Ebből MOSZ tag (fő) Szervezettség (%)
104 50 48
134 54 40,2
128 48 37,5
127 49 38,5
A MOSZ létszámának változása
MOSZ taglétszám (fő)
2010. év 2011. év 2012. év 2013. év 2014.év I-VI.hó 3729 3523 3306 3179 3200