Simai Mihály akadémikus, a Magyar ENSZ Társaság elnöke A MIGRÁCIÓ, A GLOBÁLIS DEMOGRÁFIAI PROGNÓZISAI
NÉPESEDÉSI
POLARIZÁCIÓ
ÉS
AZ
ENSZ
2011 májusában, a Világszervezetben két fontos esemény kapcsán kerültek elıtérbe a globális demográfiai problémák. Közzétették az ENSZ új népesedési prognózisát, amelyik a korábbiakat módosította és a 2050-re jelzett fordulópont helyett földünk lakói lélekszámának további növekedését valószínősítette. A másik esemény a Közgyőlés keretében szervezett konferencia volt a migrációról s a 2013-ra tervezett globális csúcs elıkészítésérıl. Központ kérdésként szerepeltek a világgazdasági válság, a munkanélküliség és az arab világban zajló események hosszabbtávú következményei, illetve a migránsok társadalmi, gazdasági és jogi helyzetének problémái. Mint közismert migráció az emberiség történelmének egyik állandó és igen fontos része. A népvándorlások és migrációs hullámok okai, következményei, iránya és méretei általában adott korszakokhoz kötıdve jellemezhetık. A migrációt kiváltó okokat két nagy csoportra lehet osztani: a toló és szívó hatásokra. A toló hatások, olyan természeti vagy társadalmi tényezık, amelyek az emberek csoportjait, vagy az egyéneket arra késztették,és késztetik ma is, hogy megszokott, hagyományos környezetüket elhagyják, és másutt keressenek lehetıségeket. A szívó hatások alapulhatnak kedvezıbb természeti adottságokon, fontosabb lehet azonban a jobb életfeltételek ígérete vagy reménye. A migrációs folyamat szerepe vitathatatlan az emberi társadalom és a világgazdaság fejlıdésében, társadalmak, civilizációk és kultúrák terjedésében. Nemegyszer vezetett azonban térségek hanyatlásához, háborúkhoz is. A világgazdaság nemzetköziesedésének elsı világháború elıtti 300 éve során a nemzetközi migrációnak kiemelkedıen fontos szerepe volt a világgazdaság fejlıdésében. 1945 után ismét nıtt a migráció szerepe de messze alatta maradt a század elsı évtizedét megelızıeknek. Elıadásom azonban nem a múlttal, hanem a jelennel és a jövıvel foglalkozik, vagyis a migráció problematikájával a XXI. században.
A migráció típusai és méretei XXI. században a migráció, a népesség nemzeti és nemzetközi vándorlása minden eddiginél nagyobb jelentıségő globális kérdés. A migráció fogalma igen egyszerő: a népesség csoportjainak vagy egyéneknek elvándorlása lakóhelyükrıl. Ez azonban többféle lehet: állandó és ideiglenes, lehet az adott országon belüli, vagy az ország területét elhagyó. A kiváltó okot illetıen lehet önkéntes vagy kikényszerített. A migráció típusait tekintve lehet: • Gazdasági migráció/üzleti lehetıségek, vándormunkások, jobb bérekért, menekülés a nyomor elıl; • Politikai migráció /üldöztetés, áttelepítés, kitelepítés; • Ökológiai migráció/természeti katasztrófák, vízhiány; • A migráció motivációi között nem hagyható figyelmen kívül az egészségügy, sıt a bőnözés sem. • Sajátos külön kategóriát képviselnek a migránsok között a menekültek. • Különbséget kell tenni mindezeken túl a legális és illegális migráció között is 1
A népességáramlás kb. 70 %-ára az ENSZ becslései szerint az államok keretei között kerül sor. A 30 százalékra becsült nemzetközi, vagyis államok közötti bevándoroltak állománya az elmúlt két évtizedben kb. 38 %-kal nıtt, az össznépességhez viszonyított arányait tekintve azonban keveset változott. A nemzetközi migráció 1990-2010. között
A bevádoroltak becsült Év állománya adott év közepén 1990 155 518 065 1995 165 968 778 2000 178 498 563 2005 195 245 404 2010 213 943 812 Forrás: United Nations Population Division 2010 A nemzetközi áramlás alapján az államokat három csoportra oszthatjuk: forrás-országokra, tranzitállamokra és fogadó országokra. Vannak államok, amelyek mindhárom funkciót betöltik. XX. század utolsó évtizedének elején kb. 155 millió ember, a föld lakóinak mintegy 2%-a nem abban az országban élt, ahol született. Svájc és Kanada lakóinak 17%-a, Franciaország lakosságának 11%-a, Ausztria népességének 6%-a, az amerikaiak 10%-a volt külföldi születéső. A XXI. században már gyorsabban nıtt a migráció a fejlıdı világ államai között. A XXI. század elsı évtizedének végén az összes nyilvántartott migránsok,vagyis az a kb. 213,9 millió személy, (aki más államokban született, mint ahol letelepedett vagy/és dolgozik) 60%-a fejlett országokban, és 40%-a a fejıdı világban él. A lecsengıben lévı világgazdasági válság a migráns munkaerıt különösen nagymértékben sújtotta a fejlett világban. A munkanélküliség e kategóriában csaknem kétszer gyorsabban nıtt, mint az adott országra jellemzı átlagos munkahelyvesztés. Ez is szerepet játszott valószínőleg abban, hogy a válság éveiben bizonyos visszaáramlásra is sor került. A menekült és menedéket keresı kategóriába soroltak száma 2010-ben kb. 26 millió volt. Az ENSZ Menekültügyi fıbiztosságának adatai szerint 2010-ben kb. 360 000 ember kért menekült státuszt, fıként az USA-ban és az EU államaiban. Ezekben az adatokban nem szerepelnek a „belsı” menekültek.
A demográfiai polarizáció a XXI. században A XXI. században, a nemzetközi migrációs folyamat egyik legdöntıbb toló hatása a demográfiai polarizáció és az ezzel kapcsolatos társadalmi és gazdasági problémák következménye lesz.
2
A XXI. század során sok fejlıdı ország számára megoldhatatlan problémák forrása marad a gyors népszaporulat. A népesség növekedésének lassulása a XX. század utolsó évtizedeiben sok fejlıdı országban bekövetkezett. A népesség növekedése azonban, ha lassabban is, de folytatódik. Az ENSZ Népesedési Fıosztály 2011 májusában hivatalosan is közzétette a 2010-es jelentést a föld népességérıl, amelyik országokra vonatkozóan is tartalmaz prognózisokat, 2100-ig. Eszerint 2011. október 31-én a világ népessége eléri a 7 milliárdot, 2025-re a 8 milliárdot, 2043-ra a 9 és 2083-ra a 10 milliárdot. A népesség növekedése lassul ugyan, de a korábbi prognózisokkal szemben nem valószínő a népesség csökkenése globális méretekben a XXI. században.
Földünk népességének növekedése
Év 1 1000 1500 1650 1750 1804 1850 1900 1927 1950 1955 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 1999 2011 2025 2043 2083
Népesség száma 200 millió(?) (m) 275 m 450 m 500 m 700 m 1 milliárd (md) 1.2 md 1.6 md 2 md 2.55 md 2.8 md 3 md 3.3 md 3.7 md 4 md 4.5 md 4.85 md 5.3 md 5.7 md 6 md 7 md 8 md 9 md 10 md
UN World Population Prospects:The 2010 Revision Különösen fontos marad azonban két demográfiai tendencia folytatódása. Az egyik a fejlett országokra jellemzı. Ennek centrumában a lakosság stagnálása, csökkenése és elöregedése áll. Ez a fejlett országokban lényegében a XX. században kezdıdött, sıt egyes olyan fejlıdı országokban is megindult, amelyek jelentıs erıfeszítéseket tettek a népszaporulat csökkentésére. A következı fél évszázad során az Európai Uniót alkotó térség népessége valószínőleg 40-50 millióval csökken. A kelet-európai országokban a csökkenés még nagyobb lehet. A XXI. század második felében a demográfiai átalakulás globálisan is
3
jellemzıvé válik. A másik tendencia a demográfiai polarizáció alapvetı forrása. A világ népessége növekedésének döntı részére ugyanis a következı évtizedek során a szegény országokban kerül majd sor. Az ENSZ demográfiai elırejelzései szerint a föld népessége várható növekedésének 98%-ára az alacsony jövedelmő országokban kerül sor. A következı harminc esztendı során évente várható mintegy 78 millió új földlakó közül körülbelül 40 millió öt országban látja meg a napvilágot (Indiában, Kínában, Pakisztánban, Indonéziában és Nigériában). Ez a XXI. század demográfiai kihívásának legfontosabb összetevıje. A korösszetétel átalakulása változások egyik igen lényeges következménye. Azokban az országokban, amelyekben a népszaporulat gyorsabb marad, hatalmas mértékben megnı a munkaképes korúak aránya. Ezek számára minden korábbinál nagyobb tömegben kellene munkahelyeket vagy megélhetési lehetıségeket biztosítani. 2000 és 2020 között a becslések szerint egymilliárd új munkahelyet kellene teremteni. Erre az érintett országok csak jelentıs társadalmi reformok révén s nagy volumenő külföldi segítséggel lennének képesek. A világgazdaságban már a XX. század utolsó szakaszában, egyes térségekben sajátos foglalkoztatási válsághelyzet alakult ki, amelynek következményei globálisak. A fejlett országokban követelmények és a feladatok között egyre nagyobb hangsúlyt kap a generációközi gazdasági és társadalmi kérdések megfelelı kezelésének szükségessége. Nem áll érdekében az országoknak például hogy a korösszetétel változása rontsa a következı nemzedékek lehetıségeit életfeltételeik javítására s ily módon új generációs konfliktusokat építsen a társadalomba. A generációs konfliktusok egyik lehetséges forrása az, hogy a csökkenı arányú hagyományos munkaképes korú korosztályoknak több embert kell eltartani. Kialakul ugyan egy új, lényegében munkaképes korcsoport az „idısebb középkorúak” csoportja, akik számára viszont új típusú munkalehetıségeket kellene teremteni. Az eltartandók nagyobb hányadát továbbra is a legfiatalabb korosztály, a gyermekek alkotják, azonban nı az idıs korosztályok aránya is. A generációs konfliktusok sajátos forrása lehet a technikai fejlıdés egyik fontos következménye és követelménye is. A tudományos és technikai változások jellege, az új technikai generációk gyorsabb belépése számottevıen növelik a fiatalabb nemzedékek fontosságát az emberi erıforrások keretében. A fiatalabb generációk rugalmasabbak, könnyebben képesek befogadni és mőködtetni az újat. A technikai fejlıdés és ezzel összefüggésben a társadalmi munkamegosztás átalakulása meggyorsítja a nık egyenjogúságának és társadalmi részvételének folyamatát is. A munkaképes korúak arányának csökkenését ellensúlyozni igyekvı lépések között jelenleg több alternatíva foglalkoztatja a szakembereket. Az egyik alternatíva az államok radikális beavatkozása a demográfiai folyamatokba a népszaporulat növelése érdekében, azokban az országokban, ahol a lakosság csökkenése különösen jelentıs méreteket ölt. (Pl. Oroszország) Ez vagy drasztikus, az egyének és a családok életét befolyásoló tilalmakat követel, vagy pedig különleges ösztönzıket. A másik alternatíva az, hogy a technikai fejlıdés gyorsításával növeljék a munkaképes korúak termelékenységét és az általuk megtermelt elosztható új értékek tömegét. Ily módon nagyobb számú eltartottról tudjanak gondoskodni a dolgozó korosztályok jelentısebb megterhelése nélkül. Lényegében az ún. új középkorúak és a nık munkába állása az eltartási terhek csökkenését is jelenti. Mindez azonban megköveteli a képzési rendszernek és a társadalmi munka szervezetének átalakítását. A harmadik alternatíva a bevándorlás szabadabbá tétele az érintett országokban. Részben a demográfiai változásokkal függ össze a belsı vándorlás is. Ennek azonban számos más oka is van: a gazdasági és társadalmi szerkezet átalakulása, a technikai fejlıdés stb. 100 évvel ezelıtt a világ lakóinak négyötöde még falusi településeken élt. A XXI. század elsı
4
évtizedének végére arányuk 50% alá süllyedt és tovább csökken. A folyamat a világ fejlıdı térségeiben inkább jellemezhetı deruralizációként, mint klasszikus értelemben vett urbanizációs folyamatként, jóllehet egyes szakemberek a „szuperurbanizáció” korszakának tekintik a kialakuló szakaszt. Egyrészt, a városi és a falusi jellegő települések között új kölcsönhatások alakulnak ki s ennek, valamint más társadalmi, gazdasági és technikai tényezık hatására gyorsul mindenütt a hagyományos falusi életformák bomlása. Másrészt az elvándorlást a falvakból a legtöbb új metropolisban a fejlıdı világban nem kíséri a városi munkalehetıségek növelése és az urbanizált életmód terjedése. Városi nyomortelepek tömegei jönnek létre és a falusi szegénység áthelyezıdik a városi településekre, degradálva azokat. A fejlıdı országokban hatalmas mega-városok alakulnak ki, amelyek körül viskókban és barakkokban élı milliók koncentrálódnak.
A tömegmigráció évszázada? A XXI. század elıre jelezhetı ökológiai, társadalmi és gazdasági tendenciái új tömegmigrációs korszak beköszöntét valószínősítik. A toló és húzó tényezık is intenzívebbek lesznek. A vízhiány és különbözı az éghajlati változásokkal összefüggı problémák hatalmas térségekben vezethetnek a népesség eltartó képesség csökkenéséhez. A demográfiai polarizáció nyomán nı a migrációs nyomás a nagy népességet s különösen munkaképes korúakat koncentráló országokban. További fontos változás az is, hogy a fejlıdı országokban egyre több fiatal szerez olyan képzettséget, amelyik szakmailag is mobilabbá teszi és lehetıséget ad számára a fejlettebb világban a munkavállalásra. Az angliai Nemzetközi Fejlesztési Minisztérium tanulmánya kimutatta, hogy az országban az afrikai bevándorlók háromnegyede, az ázsiai bevándorlók fele felsıfokú végzettséggel rendelkezett. A mexikói egyetemi végzettségőek 12%-a, a PhD fokozatot szerzettek 30%-a kivándorolt az Egyesült Államokba. Egyre inkább kirekesztıdnek ugyanakkor a migrációs lehetıségekbıl a hatalmas tömeget alkotó alacsony képzettségőek, akik a szegények számát növelik. Gyorsult, olcsóbbá vált és válik a jövıben is a közlekedés. A „nemzetközi képzésben” tehát a külföldön tanulásban résztvevık száma is nı s ezek közül egyre többen igyekeznek ott maradni, ahol tanultak. Vannak természetesen a migráció ellenható tényezık is. Miközben a helyi lakosság átlagos életkorának emelkedése a fejlett államokban növeli a szükségletet a fiatalabb korúak bevándorlása iránt, a munkanélküliség, esetenként ez idegengyőlölı politikai mozgalmak erısödése nehezítheti a bevándorlást és a külföldiek asszimilálódását. Kérdéses, hogy az egyetemes emberi jogok nagyobb mértékő tiszteletben tartása és a demokrácia a fejlett országokban milyen mértékben lesz képes ellensúlyozni a kevésbé fejlett térségekbıl eredı migráció erıszakos korlátozására irányuló társadalmi és politikai törekvéseket. Alapvetı fontosságú kérdés marad a XXI. században a migráció gazdasági hatása, mindenekelıtt a küldı országokban. 1882-ben Knut Wicksell svéd közgazdásznak az volt a véleménye, hogy az emigráció révén a küldı ország megszabadul szegényeitıl, a felesleges munkaerıtıl és a föld nélküliektıl. Ezért a kivándorlás elınyös az ilyen országok számára s hozzájárul a bérek emelkedéséhez. A XIX. század végén egyes országok tapasztalatai Nyugat-Európában igazolták Wicksell állítását. A XXI. században ez a folyamat a fejlıdı világban és egyes volt szocialista országokban összetettebb. A magasan képzettek kivándorlása, elvileg hozzájárulhat a XXI. században is különösen bizonyos kategóriákban a bérek növekedéséhez a küldı országokban. A küldı államok veszteségei azonban nagyok lehetnek. A küldı ország elveszti a kivándoroltak képzésére fordított anyagi eszközöket. Ezt
5
részben ellensúlyozhatják a kivándoroltak által a küldı országba átutalt anyagi eszközök. Ezek volumene a fejlıdı országokban több mint megkétszerezıdött 1990 és 2010 között, s ebben az idıszakban a fejlesztési segélyek volumenét 20%-kal múlta felül. A hazautalások gazdasági hatását sok elemzı meglehetısen ellentmondásosnak tartja. Lengyelország és Románia példája térségünkben is azt bizonyította, hogy ingatlanvásárlásra, a fogyasztás, s az importot növelésére fordították a hazautalt pénz nagy részét. Emellett az a tény, hogy a képzettebbek vándorolnak ki, s ezek a középosztályból származnak, viszonylag csekély az a hányad, amelyik az adott országok szegényebb körzeteibe jut. A gazdaság és a társadalom mőködése szemszögébıl a magasan képzett munkaerı legértékesebb részének elvesztése jelentıs kárt okoz, s pótlásuk nehéz és idıigényes. Igaz, hogy az egyetemi képzésben résztvevık gyors növekedése, részben a kivándorlásra való hivatkozással, nagy tömegben „termeli” a magasan képzett munkaerıt az érintett országok többségében. A XXI. század világgazdasági változásai, új fejlıdési központok és piacok gyors kiemelkedése elkerülhetetlenül befolyásolni fogja a munkaerı iránti keresleti viszonyokat és a kínálatot is. Nı a kereslet mindenütt olyan kritikus fontosságú szakmák iránt, amelyek nélkül sem az átalakuló társadalom, sem az új technikára épülı ipar és szolgáltató szektorok nem tudnak hatékonyan mőködni. Ez különösen jelentıs hatással lesz bizonyos szakmákra és a fiatalokra. Egyre több szakmai területen és országban okoz majd a „bain drain” növekvı problémát. Különösen Európának kell számolnia a migráció összefüggéseivel, egyidejőleg mint forrásnak és mint fogadó térségnek. Az EU migrációs politikája is változik, és növekvı mértékben számol az Európába irányuló, a térségen belüli egyirányú és un. cirkuláris mozgásokkal és a globális tendenciákkal is.
AZ ENSZ és a globális migráció Az Egyesült Nemzetek Szervezete illetve egyes szakosított szervezetek, különösen az ILO több évtizede foglalkoznak a migráció problematikájával és a különösen migránsok szociális és jogi helyzetével. Különösen fontos feladatot töltött be az elmúlt 6 évtizedben az 1951-ben alakult Nemzetközi Migrációs Szervezet. Az ENSZ fıtitkárának kezdeményezésére azonban csak 2003-ban alapítottak egy magas szintő globális konzultatív testületet „Global Commission on International Migration” néven, amelyik átfogó, globális helyzetjelentést nyújtott be az ENSZ közgyőlésnek 2005-ben a rendszerben folyó tevékenységek összehangolásáról. Ennek alapján alakítottak meg egy állandó testületet a Global Migration Group-ot. A csoport tagjai azok a nemzetközi szervezetek illetve programok, amelyek a migráció valamelyik vonatkozásával foglalkoznak. A rendszeresen tanácskozó GMG tagjai a következık: •International Labour Organization (ILO) •International Organization for Migration (IOM) •Office of the High Commissioner for Human Rights (OHCHR) •UN Regional Commissions (UNRC) •United Nations Conference on Trade and Development (UNCTAD) •United Nations Department of Economic and Social Affairs (UN DESA) •United Nations Development Programme (UNDP) •United Nations Educational, Scientific and Cultural Organization (UNESCO) •United Nations Population Fund (UNFPA) •United Nations High Commissioner for Refugees (UNHCR) •United Nations Children's Fund (UNICEF)
6
•United Nations Institute for Training & Research (UNITAR) •United Nations Office on Drugs and Crime (UNODC) •United Nations Entity for Gender Equality and the Empowerment of Women (UN Women) •World Bank (WB) •World Health Organization (WHO) A csoport fı feladata a migrációval kapcsolatos nemzetközi szervezeti programok összehangolása és a közös fellépést igénylı akciók tervezése. Emellett segítik egy ugyancsak 2006-ban megalakított tanácskozó testületnek, a Global Forum on Migration and Development-nek (GFMD) a tevékenységét. Ez a kormányközi vitafórum évenként szervez tanácskozást aktuális kérdésekrıl. Elsı tanácskozását Brüsszelben tartotta 2007-ben, az emberi tıke fejlesztése és a munkaerı mobilitás, a hazautalások és a migrációs politikák kérdéseirıl. A második tanácskozás 2008-ban Manilában volt a migránsok védelmérıl. A 2009-es athéni tanácskozáson a fejlesztési stratégiák és migrációs politikák integrálásának kérdéseit vitatták meg.2010-ben a mexikói Puerto Vallartában tartott összejövetelük témája a „Az emberi fejlıdésért és a migrációért kialakítandó partneri viszony”volt. 2011-ben a Genfben rendezett tanácskozás témája a migrációs politikák és a fejlıdés közötti összefüggések hatékonyabb gyakorlati kezelése volt. A 2011. május 19-én az ENSZ Közgyőlés keretében speciális ülést is szenteltek a migráció problematikájának, és a követendı politikának a világgazdasági válságot követı években. Az ülés a 2013-ra tervezett migrációs ENSZ világcsúcs elıkészítésének is fontos állomása volt. Ban Ki-moon felszólalásában különösen arra hívta fel a figyelmet, hogy a kivándoroltak által hazautalt évi mintegy 300 milliárd dollár alapvetı fontosságú tényezıvé vált a fejlıdı világ számos országának életében. Kiemelte, hogy a fejlett világban bevándorolt munkaerı nemcsak a piszkos, nehéz és veszélyes munkát végzi, hanem jelentıs mértékben járul hozzá a magasabb képzettséget igénylı feladatok elvégzéséhez is az egészségügyben, az oktatásban és a kutatómunkában is. Ezért is káros lehet a határok lezárására és a bevándorlás csökkentésére irányuló törekvések megvalósulása mindkét oldal számára. Európa munkaerı helyzetének hosszú távú kilátásai és földrajzi közelsége az afrikai térséghez, amelynek népessége a XXI. században megkétszerezıdik, különösen fontossá teszik az EU számára a 2013-as világkonferenciát. Mint ismeretes a globális méretekben is jelentıs EU migrációs politika alapvetı cél és eszközrendszerének dimenzióit tartalmazó dokumentumot 2005-ben fogadták el. Ez azóta is átfogó keretet alkot a partnerországokkal folyó párbeszédhez és operatív együttmőködéshez. Céljai között szerepel a legális migráció jobb megszervezése, az illegális migráció korlátozása, a migráció és a fejlıdés közti pozitív kölcsönhatások kialakítása. Az észak-afrikai helyzet és az illegális bevándorlás növekedése szükségessé tette azonban a migrációs politika reformját. Az EU ezt átfogó globális konzultációk sorozatában készíti elı, s még a 2013-ra tervezett világcsúcs elıtt igyekszik az új kereteket kialakítani. A konzultációba bevontak több latin-amerikai államot és néhány ázsiai és kelet-európai országot is. ---ooOoo---
7
