A
MEZŐGAZDASÁG ÁGAZAT HELYZETÉNEK ÉRTÉKELÉSE, A SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD LEHETŐSÉGEI
Készítette: Papp Miklós MEDOSZ Szövetség
BUDAPEST 2002
2
I. AZ ÁGAZAT JELLEGE, STRUKTÚRÁJA A mezőgazdaság – az erdőgazdálkodással együtt – a nemzetgazdasági ágak között sajátos termelési ág, mert a termelőtevékenységet nagymértékben befolyásolják a természeti tényezők. A termelési folyamatok alapvetően a termőföldhöz kötődnek. A termőföld különleges szerepet tölt be, mert nem csupán a munkavégzés színhelye, hanem a legalapvetőbb termelőeszköz is. A termelés földhöz kapcsolódó részének szerkezetét, kialakulását a környezeti tényezők jelentősen befolyásolják, de közöttük nem oksági kapcsolat, hanem kölcsönhatás áll fenn. További sajátosság, hogy a termelési időszak alatt biológiai folyamat megy végbe, amely meghatározza a termelőtevékenység eredményét. Mint ilyen, rengeteg objektív sajátossággal rendelkezik, amit teljesen megszüntetni nem, csak befolyásolni lehet. Ágazatok/alágazatok A mezőgazdaság, vadgazdálkodás és erdőgazdálkodás nemzetgazdasági ágba alapvetően azok a gazdálkodó szervezetek tartoznak, amelyek fő tevékenységként közvetlen fogyasztásra alkalmas termékeket, élelmiszer-alapanyagokat, továbbá nem élelmezési rendeltetésű mezőgazdasági és erdészeti jellegű termékeket hoznak létre. A statisztikai besorolás a tevékenységi elvet követi, azaz a besorolás alapja a gazdálkodó szervezetek főtevékenysége, amely alapvetően meghatározza működésük jellegét. Az “A” nemzetgazdasági ág két ágazatra oszlik, nevezetesen - mezőgazdaság, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások; - erdőgazdálkodási termelés és szolgáltatás. A mezőgazdaság, vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások ágazat öt alágazatra oszlik, nevezetesen - növénytermelés és kertészet; - állattenyésztés; - vegyes gazdálkodás; - szolgáltatás; - vadgazdálkodás és kapcsolódó szolgáltatások. Az erdőgazdálkodási termelés és szolgáltatás két alágazatra oszlik, nevezetesen - erdőgazdálkodás; - erdőgazdálkodási szolgáltatás. A gyakorlatban az “ágazat” kifejezés – azonossága ellenére – más tartalmat takar a nemzetgazdasági ágazati rendszerben, és mást a mezőgazdasági ágazati tevékenységet csoportosító rendszerben. Az ipari tevékenységek pl. tisztábban elválaszthatók egymástól, így azok alapján a gazdálkodó szervezetek egyértelműen besorolhatók valamelyik szakágazatba, vagy alágazatba. A mezőgazdasági üzemek tevékenységük alapján nem sorolhatók külön-külön, pl. az ipari szakágazatoknak megfelelő csoportokba, mivel tevékenységük lényegében kiterjed a mezőgazdaság valamennyi ágazat fő csoportjára, döntő többségük vegyes gazdálkodású. De emellett a tiszta profilú, pl. csak szőlő- vagy gyümölcstermeléssel, vá-
3 sárolt takarmányra alapozott állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodó szervezetek is megtalálhatók. A gyakorlatban a mezőgazdaság helyett elterjedt szóhasználat az agrárgazdaság kifejezés, amely a fentieken túlmenően magába foglalja a “B” nemzetgazdasági ágba tartozó halászatot is. Vannak, akik ideértik az élelmiszeripart is, bár ilyenkor helyesebb az élelmiszergazdaság kifejezés használata. Az agrobiznisz már szélesebb kört foglal magába (az előzőeken túlmenően, a műtrágya- és növényvédőszer-gyártás, mezőgazdasági gép- és alkatrész-előállítás és forgalmazás, kutatás, oktatás stb.). Az ágazati szakszervezetek szerveződési területe alapszabályuk értelmében kiterjed az ún. agrárbiznisz egész területére, de tagságuk zöme az alapanyag-termelésben összpontosul. Reprezentativitásuk e területeken meghatározó. Ezért a tényfeltáró tanulmány erre a területre koncentrálódik. Ágazati szinten a szakszervezeteken belül a tagság nem a tevékenységi elv alapján szerveződik. Bár az alapszabály lehetővé teszi, rétegszervezetek alakítására nem volt igény. Az érdekkülönbségek ugyanis nem a fő tevékenységi csoportok, hanem részben a szervezeti, és részben a tulajdoni formák szerint jelentkeznek. Más érdekviszonyok jellemzik az egyéni vállalkozásokat, a magángazdálkodókat, és megint mások a társas vállalkozásokat. De a társas vállalkozásokon belül is speciális érdekek jellemzik a szövetkezeteket és a tartós állami tulajdonban levő gazdasági társaságokat. A munkaadói szervezeteknél már megjelent a szakágazatonkénti szerveződés, ami viszont még nem különült el, az, az árutermelő mezőgazdaság és a szociális jellegű mezőgazdaság. Szervezeti struktúra A rendszerváltást megelőzően a nagyüzemek (állami gazdaságok, termelőszövetkezetek) dominanciája jellemezte az ágazatot. Jelenleg a különböző gazdálkodási formák sokszínűsége a jellemző. 1989-ben a KSH adatai szerint, a mezőgazdasági termelés döntő részét 130 állami gazdaság és 1.246 mezőgazdasági termelőszövetkezet adta. 2000. év végén a mezőgazdaság és erdőgazdálkodás területén a működő vállalkozások száma 39.160 volt (2,5%-kal több mint 1999-ben). A működő szervezetek 68%-a (26.595) egyéni vállalkozás volt. A 12.565 társas vállalkozás 68%-a (8.561) jogi személyiségű szervezet. A jogi személyiségű szervezetek közül 5.255 a kft. (42%), 1.886 a szövetkezet (15%) és csak 259 az rt. (2,1%). A jogi személyiség nélküli szervezetek száma 4.004, ezek 95%-a betéti társaság. A jogi személyiségű mezőgazdasági szervezeteket a kis létszámú vállalkozások dominanciája jellemzi. A maximum 9 főt foglalkoztató szervezetek száma 6.327 volt, 1999. évhez viszonyítva, 8%-kal több. A vállalkozások több mint 90%-a 20 fő alatti. Privatizáció A rendszerváltást követően a termőföld tulajdonosi struktúrája alapvetően átalakult. A termőföld 88%-a magán-, 10%-a állami és 2%-a szövetkezeti tulajdonban van. Az erdőterületeknél 57% az állami, 42% a magán- és 1% a közösségi tulajdon.
4 A szövetkezetek átalakulását követően a szövetkezeti közös vagyon – üzletrész formájában – a volt és a jelenlegi tagok, alkalmazottak tulajdonába ment át. A privatizációra kijelölt állami mezőgazdasági vagyon több mint 90%-a új tulajdonoshoz került. 28 volt állami gazdaság maradt tartós állami tulajdonban 2000. december 31-ig. Közülük 2001-ben értékesítésre lett kijelölve 18 gazdasági társaság. A külföldi tőke jelenléte a mezőgazdaságban elenyésző. Mivel külföldiek termőföld tulajdonjogát a jelenleg érvényes szabályozás szerint nem szerezhetik meg. A becslések szerint, 5 ezer milliárd Ft-os termőföldvagyon kevés külföldi tőkét vonzott. A mezőgazdaság tulajdonosi tőkeszerkezetén belül kb. 8-10% részarányt képvisel a külföldi tulajdonú tőke. A beruházások kb. 5%-a valósul meg külföldi tőkéből, ami a lecsökkent beruházási részesedésen belül elenyésző. Foglalkoztatás A KSH munkaerő-felmérése alapján, 2000-ben a mezőgazdaságban – az erdőgazdálkodással együtt – a foglalkoztatottak száma 251,7 ezer fő volt, 9,6%-kal kevesebb mint 1999-ben. 10 év alatt a mezőgazdaságban foglalkoztatottak háromnegyede, közel 700 ezer fő vesztette el a munkahelyét. Az ágazatban a legnagyobb foglalkoztatók még mindig a társas vállalkozások, ezen belül is a tartós állami tulajdonban levő gazdasági társaságok, a magángazdaságok átlagosan 4 főt foglalkoztatnak. A magángazdaságok zöme családi munkaerőre alapoz, idegen munkaerőt nem, vagy csak alkalmi jelleggel foglalkoztatnak. Annak ellenére, hogy az ágazatban a foglalkoztatottak száma folyamatosan csökken, nagyarányú a feketemunka-végzés. Szakértői becslések szerint a Magyarországon végzett összes feketemunka 40%-a mezőgazdasági jellegű. Az alkalmazásban állók számának alakulása (4 főnél többet foglalkoztató vállalkozások) a munkaerő-felméréshez hasonló tendenciát követ. 2000-ben a munkaügyi statisztika által megfigyelt körben 132,7 ezer főt foglalkoztattak, 8,4%-kal kevesebbet mint 1999-ben. Nemzetgazdasági szinten ugyanebben az időszakban az alkalmazásban állók létszáma 27 ezer fővel növekedett. Az alkalmazásban állók 78%-a fizikai foglalkozású, legerőteljesebben e kategóriában csökken a létszám. 10 év alatt minden 5 fizikai munkahelyből 4, a szellemi munkahelyek esetében minden 3 munkahelyből 2 szűnt meg. Az ágazat foglalkoztatásban betöltött szerepe azonban nagyobb, mint ami a munkaügyi statisztikában regisztráltak számából következik. A KSH által kimutatott 251,7 ezer fővel szemben nagyobb foglalkoztatási arány valószínűsítető, mert figyelmen kívül hagyja azt az 1,2 millió fő őstermelőt, akiknek több mint 10%-a e tevékenységük után adót fizet. A családi gazdaságokban dolgozókat, mivel nem tekintik magukat foglalkoztatottnak, szintén nem regisztrálják. Szakértői becslések alapján, az ágazatban foglalkoztatottak száma 410-420 ezer főre becsülhető. A mezőgazdaságban foglalkoztatottak 7,2%-a felsőfokú, 50,4%-a középfokú, 42,4%-a csak általános iskolai végzettséggel rendelkezik. Az iskolai végzettség szerinti meg-
5 oszlás kedvezőbb arányokat mutat mint a ’90-es évtized eleji, aminek oka, hogy az ágazatból zömmel a végzettség nélküliek váltak munkanélkülivé. A versenyszféra ágait tekintve, az agrárágazatban foglalkoztatottak átlagkeresete a legalacsonyabbak közé tartozik. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2000-ben nem érte el a 60 ezer forintot. A bruttó havi átlagkereset az 1990. évi 11.166 Ft-ról 2000-ben 59.246 Ft-ra emelkedett, tíz év alatt 531%-kal. Ugyanezen idő alatt nemzetgazdasági szinten a keresetek 13.446 Ft-ról 87.645 Ft-ra – 652%-kal – növekedtek. A nettókereset 2000-ben a mezőgazdaságban 40.774 Ft, a nemzetgazdaság átlagában 55.785 Ft volt. A keresetek reálértéke 2000-ben nemzetgazdasági szinten 1,5%-kal nőtt, a mezőgazdaságban 0,8%-kal csökkent. Tíz év alatt a keresetek reálértéke nemzetgazdasági szinten 12%-kal, a mezőgazdaságban 28,4%-kal csökkent. A mezőgazdaságban a keresetek nemzetgazdasági átlaghoz viszonyított lemaradása – a jövedelemolló – folyamatosan nyílik. A bruttókeresetek 1990-ben a mezőgazdaságban csak 17,0%-kal, 2.280 Ft-tal maradtak el a nemzetgazdasági átlagtól, 2000-ben már 32,4%-kal. A lemaradás abszolút értékben 28.399 Ft volt, 11,4%-kal nagyobb mint a minimálbér (25.500 Ft) összege. Az ágazat gazdasági helyzete Magyarország természeti adottságai rendkívül kedvezőek a mezőgazdasági termelés számára. Az ország 9,3 millió hektáros területéből, a KSH adatai szerint, 2000. május 31-én 5.854 ezer ha volt a mezőgazdasági terület. A termőterület – amely a mezőgazdasági területből, továbbá az erdők, nádasok, halastavak területéből áll – 7.706 ezer ha volt. A termőterület meghatározó hányada (58,4%) szántóföld, a gyep 13,6%-kal, a szőlő- és gyümölcsültetvények, kertek 3,9%-kal részesednek. Az ország 18,9%-át erdő borítja (1.760 ezer ha). A termőterület folyamatosan csökken, a művelésből kivont terület nagysága 2000-ben megközelítette az 1,6 millió hektárt. A termőterület csökkenésének oka részben az urbanizációs folyamatok erősödése, részben a rosszabb minőségű földek művelésből való kivonása. Az Európai Unióhoz viszonyítva, a mezőgazdasági terület aránya 57%-kal, a szántóterületé 39%-kal magasabb, az erdősültség viszont 43%-kal alacsonyabb. A rendszerváltást követően a tulajdonviszonyok alapvetően átrendeződtek. Jelenleg a termőföld 88%-a magán-, 10%-a állami és 2%-a szövetkezeti tulajdonban van. Az állami tulajdonú földterület kisebb hányadát a tartósan állami tulajdonban levő agrártársaságok, nagyobb részét az ugyancsak tartós állami tulajdonban levő erdőgazdaságok használják. A faállománnyal borított 1.760 ezer ha erdőterület 57%-a van állami, 42%-a magán-, és mindössze 1%-a közösségi tulajdonban. A mezőgazdasági birtokstruktúra rendkívül elaprózott. A 2000. évi Általános Mezőgazdasági Összeírás (ÁMÖ) adatai szerint a földtulajdonosok száma 2,2 millió fő, egy földtulajdonosra átlagban 3,65 ha termőterület, illetve 2,4 ha szántóterület jut. Magyarország lakosságának közel 40%-a vidéken él. A vidéken élők nagy többsége, több mint 2 millió fő (a népesség több mint 20%-a) folytat valamilyen mezőgazdasági
6 tevékenységet. Közülük 835 ezer fő nem éri el a minimális birtokméretet, 677 ezren 1 ha alatti területen gazdálkodnak (az összes termőterület 7%-án), és 809 ezren 10 ha alatti területen gazdálkodnak. Valamivel több mint 48 ezren művelnek 10-100 hektár nagyságú területet. Mindössze 2.467-en gazdálkodnak 100 hektár feletti területen. Az összeírt gazdaságok 97%-ának van termőterülete. A magán-földtulajdonosok többsége nem maga műveli földterületét, hanem bérbe adja. A megművelt földterület 60%-a bérelt, így a földtulajdon és a földhasználat lényegesen eltér egymástól. A mezőgazdasági terület 22,4%-át vállalatok, gazdasági társaságok, 18%-át szövetkezetek, 53,3%-át egyéni gazdálkodók művelik. Az 1990. évi rendszerváltást követő általános gazdasági visszaesés a mezőgazdaságot is sújtotta, sőt, hangsúlyosabb volt, mint a nemzetgazdaság más ágaiban. A mezőgazdasági termelés 1990-94 között 34%-kal csökkent, ugyanezen időszak alatt a nemzetgazdaság össztermelése csak kb. 20%-kal csökkent. A termeléscsökkenés mélypontja 1993, amikor egy év alatt 12% volt a visszaesés. Ennek eredményeként a növénytermelés az 1959-es, az állattenyésztés az 1970-es, a mezőgazdasági össztermelés pedig az 1967-es évi szintet érte el. A termelés ezt követően 1994-96 között emelkedett, amit 1997-98-ban kisebb csökkenés, 1999-ben stagnálás, 2000-ben nagyarányú viszszaesés követett. Miközben a nemzetgazdaság többi ágazata az elmúlt években már túljutott a holtponton, és tartós növekedési pályára állt, addig a mezőgazdaság az az egyetlen ágazat, amelyik érdemben nem tudott elmozdulni az 1990-es évek elején kialakult mélypontról. A kedvező természeti és ökológiai adottságaink ellenére, az agrárgazdaság részaránya – a nemzetgazdaság egészével összevetve – az egyes évek közötti kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de folyamatos csökkenést mutat. 1990-ben az ágazat részesedése a GDP-ből meghaladta a 12%-ot, a munkaerő 17,5%át foglalkoztatta, az exportból 23%-kal, a beruházásokból pedig 9%-kal részesedett. 2000-ben a GDP-ből való részesedése már csak 4% körüli, a munkaerő 6,5%-át foglalkoztatta, az exportból 7%-kal, a beruházásokból pedig 3%-kal részesedett. Az 1997-ben összehívott Nemzeti Agrár-kerekasztal résztvevői – pártok, érdekképviseletek – egyhangúlag elfogadták a nemzeti agrárprogram téziseit. A Parlament elfogadta az 1997. évi XCIV. törvényt az agrárágazat fejlesztéséről. A törvény rögzíti, hogy az agrárgazdaság a nemzetgazdaság kiemelten fejlesztendő területe. Részben pénzügyi, részben jogi garanciákat kíván nyújtani arra, hogy az agrárgazdaság fejlesztésére a GDP növekedésével arányos költségvetési támogatás kerüljön biztosításra, hangsúlyozza a vidék lakosságmegtartó képességének erősítésében a mezőgazdaság szerepét, jelentőségét, a mezőgazdasági termelők életkörülményeinek javítását, az agrárolló zárását, más nemzetgazdasági ághoz viszonyított esélyegyenlőség biztosítását az arányos tőke- és munkajövedelem megszerzésében. Előírta a kormányzat számára középtávú agrárstratégia elkészítését és a Parlament elé terjesztését, a földművelésügyi kormányzat számára pedig középszintű érdekegyeztető fórum működtetését.
7 Az agrártörvény főbb célkitűzései az 1998-99 évekhez hasonlóan, 2000-ben sem teljesültek. A nemzetgazdasági GDP 1998-ben 5,1%-kal, 1999-ben 4,5%-kal, 2000-ben 5,2%-kal nőtt, ezzel szemben a mezőgazdaságban előállított GDP 1998-ban 1,5%-kal, 1999-ben 1,8%-kal, 2000-ben 3,5%-kal csökkent. A mezőgazdasági termelés 1998-ban 1%-kal csökkent, 1999-ben stagnált, 2000-ben pedig 7%-kal esett vissza. Az ágazat dollárban számított exportárbevétele 1998-ban 3%-kal, 1999-ben 16,7%kal, 2000-ben további 2,3%-kal csökkent. A felvásárlási árak növekedése 1998-ban és 1999-ben alatta maradt az inflációnak (1998-ban 2,8%, 1999-ben 2,6% volt az árszínvonal növekedés, és szélesre nyílt az agrárolló). 2000-ben – igaz, szélsőséges áringadozások mellett – az árak 22,5%-kal emelkedtek, amit azt eredményezte, hogy az utóbbi öt évben először záródott az agrárolló. Ez azt eredményezte, hogy tíz év alatt kb. 340 milliárd Ft-nyi jövedelem áramlott ki az ágazatból. A kormányzat a mai napig nem terjesztette a Parlament elé az ágazat középtávú stratégiáját. A termelők nagy része, tudatos agrárpolitika hiányában, csupán a túlélésre törekedve gazdálkodik. Az ágazatnak csak egy része képes igazodni a felhasználói igényekhez. Nem sikerült működőképes agrárpiaci rendtartást kialakítani, emiatt hektikusan ingadoznak az agrártermékek árai. Túltermelési válságok és termékhiányok váltakoznak. Évek óta tartó jövedelmi válság van az ágazatban. A mezőgazdasági vállalkozások adózás előtti eredménye 1997-ben 21,9, 1998-ban 24,9 milliárd Ft volt. 1999-ben 6,3 milliárd Ft veszteséggel zárta az évet az ágazat. 2000-ben 8,8 milliárd Ft nyereség mellett a vállalkozások 54%-a zárta veszteséggel az évet. Az alapanyag-termelésben érdekelt vállalkozások árbevétele 2000-ben csak 12%-kal nőtt annak ellenére, hogy a termelői árak növekedése éves szinten 22,5% volt. A nemzetgazdaságban a tőkearányos jövedelem 15%, a mezőgazdaságban csak 3%. A jövedelemhiány állandósulásához hozzájárult a leegyszerűsödött termelési szerkezet, a nem mezőgazdasági jellegű tevékenységek kiválása, a többlábon állás gyengülése. A válság mélységére utal, hogy nem figyelhető meg az ún. kistermékek növekedése, ami egyúttal az alkalmazkodóképesség hiányát is jelzi. A termelői árak ilyen mérvű emelkedése sem biztosított elég forrást a korábban elmaradt fejlesztések és az éves amortizáció pótlására. Tíz év alatt kb. 1,2 milliárd Ft öszszegű beruházás maradt el az ágazatban. 1998 óta a mezőgazdasági beruházások nemcsak reálértéken, hanem folyóáron számolva is csökkentek. A termelő-beruházások volumene 2000-ben mindössze 40%-a volt az 1990 évinek. Az alacsony jövedelmezőség miatt a befektetők számára nem vonzó terep az ágazat. Mindezek következtében a mezőgazdaság eszközállománya elöregedett. Az elégtelen források miatt a műszaki-technikai eszközrendszer nem újul meg a szükséges ütemben. Az erőgépek átlagos használati ideje 12-13 évre tehető, fo-
8 lyamatosan növekszik. Az állattartó telepek kihasználtsága 60-70% körüli. Az elmaradt felújítások miatt kiesik a korszerűnek mondható eszközarány. A korábbi nagyüzemek eszközállományának egy része az új üzemstruktúrában nem hasznosul, állaguk erősen leromlott, vagy lepusztult. A szükséges korszerűsítési munkák nagy része elmaradt, ezért pl. az állattartó telepek minden vonatkozásban felújításra szorulnak. Folytatódott a gazdálkodó szervezetek eladósodása. 2000-ben az eszközállomány 48%-át terhelték kötelezettségek, romlott a likviditás. A mezőgazdasági termelők hitelállománya mintegy 300 milliárd Ft. Ennek közel 40-40%-a éven belüli és éven túli forgóeszközhitel. Az adósság döntő többsége csak a napi működés minimális feltételeit biztosítja. Az ágazat egyes fő tevékenységcsoportjainak termelése eltérően alakult. A mezőgazdasági termékek 2000. évi termelése – 1999. évi változatlan áron – 7%-kal csökkent, ezen belül az állattenyésztés 1,1%-kal nőtt, a növénytermelés és a kertészet több mint 12%-kal csökkent. A növénytermelésben a meghatározó a gabonafélék termelése (vetésterületi aránya 50-60% körül alakul). A termelés mennyisége a ’90-es évek eleji évi 13-14 millió tonnáról 2000-re 10 millió alá csökkent. Búzából az utóbbi öt év második, kukoricából az első legkisebb termését sikerült betakarítani. A növénytermelés egészét tekintve, széles termelői körben romlott a termelés színvonala. Bár 2000. évben természeti csapások is sújtották az ágazatot (árvíz, belvíz, aszálykár), a jövedelemhiány miatt csökkent a növényvédőszer-felhasználás, az indokoltnál kisebb arányú a géppel végzett munka, háttérbe szorult az öntözés és a talajvédelem, alacsony a műtrágya-felhasználás. Mindezek következtében alacsonyabbak és hullámzanak a termésátlagok. A főbb növények átlaghozamai az Európai Unió átlagához képest, búzánál 61%, kukoricánál 69%, napraforgónál 98%, burgonyánál 66%, zöldségféléknél 50-70%. A gyümölcsterületünk korösszetétele kedvezőtlen, fajtaösszetétele korszerűtlen. A szőlőültetvények területének csökkenése megállt, de sok a gondozatlan, elhagyott terület, az ültetvényállomány elöregedett, ingadozó és alacsony az átlaghozam, a minőségi borszőlőfajták aránya nem éri el az 50%-ot. Az állattenyésztésben a juh és baromfi kivételével, minden állatfaj létszáma csökkent. A szarvasmarha állomány 2000. december 1-jén 805 ezer db volt, a sertésállomány 5 millió db alá csökkent. Mindkét állatfaj létszáma fele a tíz évvel ezelőttinek. A vágóállat-tenyésztés stagnál, csökkent a tojás- és a gyapjútermelés; csupán a tehéntejtermelés növekszik folyamatosan, de a jelenlegi 2 milliárd literes termelés is csak 20%-a a tíz évvel ezelőttinek. A kedvezőtlen folyamatok egyik legsúlyosabb következménye, hogy továbbgyengült az ágazat eltartó-képessége, mert a kieső bevételek egy részét a termelők a termelőfelhasználások csökkentésével, más részét kényszerű vagyonfeléléssel, a foglalkoztatás további csökkentésével kompenzálták. Az agrártámogatások összege az elmúlt években elmaradt mind a reálértéktől, mind a GDP arányos növekedésétől. Az 1998. évi költségvetési támogatások reálértékének
9 tartását és GDP-arányos növekedését tekintve, az 1999. évi támogatási keret már csak a reálérték-tartásnak felelt meg. 2000-ben a helyzet továbbromlott. Az eredeti költségvetési előirányzat a reálérték-tartásnak még megfelelt, de a teljesülés nominálisan is csökkenést mutat, ami nemhogy javította volna, de inkább rontotta az ágazat esélyegyenlőségét a tőke- és munkajövedelmek tekintetében. Az EU-hoz közelítő adó- és járulékrendszer kialakításában sem történt érdemi előrelépés, sőt, az ágazat relatív adóterhelése továbbnőtt. Az eltartó-képesség csökkenése azt eredményezte, hogy tíz év alatt közel 700 ezer munkahely szűnt meg az ágazatban. A létszámcsökkenés folyamatos, az utóbbi években üteme felgyorsult. Éves átlagban 8-10 ezer munkahely szűnik meg az ágazatban, miközben nemzetgazdasági szinten a foglalkoztatás színvonala növekszik. Az ágazatból elbocsátottak többsége munkanélküli lett. A falvakat – különösen az elmaradott térségekben – évek óta magas munkanélküliség, alacsony foglalkoztatási szint jellemzi. A munkahelyüket vesztettek kevesebb mint 10%-a volt képes önálló vállalkozás létrehozására; egy része inkább csak kényszervállalkozónak tekinthető, legnagyobb részük azonban teljesen elveszítette egzisztenciáját. A megmaradt mezőgazdasági üzemek a kedvezőtlen térségekben az egyetlen foglalkoztatók, de manapság már nem tudják segíteni a települések infrastruktúrájának működtetését, egyre inkább háttérbe szorul a nyugdíjasokról való gondoskodás is. A vidéki lakosság jó része csak a fekete- vagy szürkegazdaságban jut – bizonytalan – megélhetéshez, így legális foglalkoztatás hiányában társadalombiztosítási ellátásban már jelenleg sem részesülnek, a jövőben pedig az öregségi nyugellátásból is kiesve, elviselhetetlen mértékű szociális bizonytalanságnak néznek elébe. Pedig a 6,5%-os foglalkoztatási arány a földterületi és természeti adottságainkat tekintve nem mondható magasnak, sőt, megfelelő jövedelempozíciók esetén, még növelhető is lenne. 1997-ben Magyarországon egy mezőgazdasági foglalkoztatottra 21,8 ha, Hollandiában 8,2 ha jutott. Az ágazat jövedelmi helyzete tükröződik az ágazatban foglalkoztatottak kereseti viszonyaiban is. A nagyarányú létszámleépítés nem párosult a foglalkoztatottak jövedelmi viszonyainak javításával, mert az így felszabaduló bértömeg a veszteségeket finanszírozta. A teljes munkaidőben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete 2000-ben nem érte el a 60 ezer Ft-ot. Az alkalmazásban állók több mint 40%-ának keresete 40 ezer Ft alatt maradt. A nemzetgazdasági átlaghoz viszonyított kereset-lemaradás az 1990. évi 17%-ról 2000-re 33%-ra nőtt. A kereseti színvonal alakulását negatívan befolyásolta, hogy a minimálbér bevezetése az agrárágazatban 1992-től hónapokkal eltért a nemzetgazdaságétól. Az azonos időpontú bevezetést csak 2000. január 1-től sikerült elérni. Az erdőgazdálkodás bruttó termelési értéke 2000-ben mintegy 50 milliárd Ft volt, a nemzetgazdaságon belül 0,3%-nál kisebb részarányt képvisel. Az ágazatban foglalkoztatottak száma nem éri el a 12 ezer főt – a tendencia a mezőgazdasághoz hasonlóan folyamatosan csökkenő. Az erdőgazdálkodás éves tevékenységét alapvetően az erdőtörvényben foglaltaknak megfelelően végzi.
10 Az erdő – területe alapján – a szántó után a második legnagyobb művelési ág. Az ország területének 18,9%-át borítja erdő. A rendszerváltás következtében Magyarországon újra megjelent a magántulajdon az erdőgazdálkodásban. A privatizáció során mintegy 700 ezer hektár került magántulajdonba, elsődlegesen a szövetkezetek és a volt állami gazdaságok erdőterületei kerültek új tulajdonosokhoz. Az állami erdőgazdaságok továbbra is tartós állami tulajdonban vannak. A magánerdő-tulajdonosok száma 2000-ben kb. 271 ezer fő volt. A fajlagos erdőtulajdon 1,5 hektár, ami a magánerdő-területek elaprózódottságára utal. A működésképtelen struktúra a magánerdők területének 40-45%-a. Az erdőgazdálkodás multifunkcionális tevékenység, egyszerre szolgál gazdasági, védelmi és jóléti célokat. A magyarországi erdők 80%-a gazdasági, 15%-a védelmi és 5%-a közjóléti célokat szolgál. Az erdőterület évente 8-10 ezer hektár új erdő telepítésével növekszik, az összes favagyon 330 millió köbmétert tesz ki. A bruttó fakitermelés 2000-ben 7,3 millió köbméter volt. Az állami erdészeti részvénytársaságok 2000-ben 47 milliárd Ft nettó árbevételt értek el, 19%-kal többet mint 1999-ben. Az adózás előtti eredmény 1,7 milliárd Ft, előző évhez viszonyítva 7%-kal csökkent. Az árbevétel-arányos jövedelmezőség 3,9%-os. Az alacsony jövedelmezőség ellenére, az ágazat kevés támogatásban részesül. Nem megoldott a közcélú feladatokat és infrastrukturális célokat szolgáló fejlesztések finanszírozása. Az erdőgazdaságban az átlagkereset 2000-ben 70,5 ezer Ft volt, amely itt is a nemzetgazdasági átlag alatt van, de a kereseti lemaradás a mezőgazdasággal szemben csupán 20%. Az EU-hoz való csatlakozás, és annak várható hatásai Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk nem csupán egy önmagában vett cél, hanem eszköz a mezőgazdasági és vidékfejlesztési céljaink eléréséhez. A magyar mezőgazdaság csatlakozásának fő céljai: - az ágazat modernizálása és szerkezetátalakítása, a termelés versenyképességének és jövedelmezőségének növelése; - a vidéki népesség életkörülményeinek javítása; - teljes jogú tagként, a Közös Agrárpolitika (CAP) előnyeiből való részesedés. Az EU-tagság feltételezett előnyei: - várhatóan szélesebb körben lehet értékesíteni a magyar agrártermékeket, azok könnyebben kerülhetnek be az EU piacára; - hozzájutunk az EU, mezőgazdaságot finanszírozó, pénzügyi alapjaihoz; - teljes jogú tagság esetén, a magyar mezőgazdaság is része lenne az EU Közös Agrárpolitikájának. A csatlakozási tárgyalások 1998. március 31-én kezdődtek meg Magyarország és az EU között. A magyar mezőgazdasági tárgyalási álláspont 1999. november 29én került átadásra. A tárgyalások során el kívánjuk érni, hogy Magyarországon átmenet nélkül
11 érvényesüljön az EU Közös Agrárpolitikája és annak szabályozórendszere. Egyenlő jogú tagként kívánjuk agrárgazdaságunkat integrálni, azaz a minket megillető jogoknak, és a minket terhelő kötelezettségeknek egyensúlyban kell lenniük. A mezőgazdaság csatlakozását nehezíti, hogy idetartozik a közösségi joganyag közel fele, az egyes szakterületek pedig rendkívül részletesen és bonyolultan szabályozottak. A magyar mezőgazdaság jövőjét alapvetően befolyásoló témákról eddig még nem folytak tárgyalások. Nehezíti a helyzetet, hogy az EU még nem hozta nyilvánosságra hivatalos álláspontját. Az egyik sarkalatos kérdés a közösségi támogatások és kedvezmények igénybevétele, a másik a termelés mennyiségét korlátozó intézkedések, és a támogatások alapját képező kvóták bázisának meghatározása. E kérdésekben számunkra csak olyan szabályozás fogadható el, amely nem hozza hátrányos helyzetbe a termelőket, lehetővé teszi a mezőgazdaság fejlődését, az EU-követelményekhez való alkalmazkodását. Magyarország EU-csatlakozási folyamatának jelenlegi állása alapján, csak nagy bizonytalansággal lehet véleményt mondani a csatlakozás agrárgazdaságra gyakorolt, várható következményeiről. Ennek nem mond ellent, hogy 2004. évi integrálódást feltételezve, csökken a felkészülésre rendelkezésre álló idő. Az Agrárgazdasági Kutató és Informatikai Intézet (AKII) 60 terméket felölelő szimulációs modellje alapján, kompenzációs támogatások nélkül, az összes mezőgazdasági termelés volumene 1%-kal bővülne. A növénytermelés 2-2,5 százalékkal növekedne, az állattenyésztés – nagy differenciáltsággal – kis mértékben (0,2%-kal) csökkenne. Tehát lényegében érdektelenné teszi a termelőket a csatlakozásban. A kompenzációs támogatások igénybevétele mellett, a termelés 7%-kal növekszik (növénytermesztés 12-13%-kal, az állattenyésztés alig 1%-kal). Az Európai Unióhoz való csatlakozásunk ágazatra gyakorolt hatása függ: - milyen mértékben leszünk úrrá a jelenlegi válságon, sikerül-e a mezőgazdaságot is tartós növekedési pályára állítani; - milyen mértékben tudjuk a műszaki-technikai színvonalat korszerűsíteni, milyen mértékben tudjuk pótolni az elmaradt fejlesztéseket; - milyen lesz a csatlakozás időpontjában az ágazat tényleges versenyképessége, azaz hogyan alakul a birtokviszonyok rendezése, a földtulajdon és földhasználat alakulása, a jövedelmezőség javítása, az agrártámogatások célirányossága, s nem utolsósorban, - a tárgyalásokon elért eredményektől. Bár az EU végleges álláspontja még nem ismert, az előzetes megnyilatkozások alapján arra lehet következtetni, hogy az EU igen kemény feltételekkel lesz csak hajlandó új tagokat felvenni. A felvételre váró országok – így Magyarország – mezőgazdaságában az EU álláspontja szerint 4-5 millió felesleges munkavállaló van, akiket nem tudja és nem is akarja támogatni. Ezért hosszabb – esetleg 10 éves – átmenetet is lehetségesnek tart az agrártámogatások teljes körű kifizetésére, feltéve ha az érintett országok átalakítják mező-
12 gazdaságukat. Magyarország évi 2 millió Euro agrár- és vidékfejlesztési támogatást kapna a jelenlegi szabályozás szerint, de az új feltételekkel évi 250-300 milliárd Ft támogatástól esne el. Ez viszont a vidéki Magyarország jövőjét tekintve évtizedekre meghatározó, új helyzetet teremthet, egyúttal felveti a csatlakozás várható hatásainak átértékelését, újragondolását. Ha a magyar mezőgazdaságban a jelenlegi tendenciák érvényesülnek az elkövetkező években, azaz semmit sem nyer vissza elveszett jövedelempozíciójából, akkor folytatódik a leépülés, és a gazdálkodók nagy tömege nem nyertese, hanem vesztese lesz az EU-csatlakozásnak. A többlettámogatásokhoz azonban társadalmi közmegegyezés kell, különben az egészségügy, az oktatás stb. úgy érezheti, hogy tőle vették el a pénzt. A csatlakozás ágazataink piaci és jövedelmezőségi viszonyait alapvetően pozitívan fogja érinteni. A versenyesélyeket a szakmai munka színvonala, a termékpályák korszerűsítése, az együttműködések, a növénytermesztés és az állattenyésztés közötti optimális (50-50%-os) arány kialakítása dönti el. Az egységes belső piac egyúttal egzisztenciális kihívást is jelent. Nagy jelentősége van annak, hogy milyen arányban leszünk képesek igénybe venni, és a mezőgazdasági fejlesztéseknek alárendelni az előcsatlakozási EU-alapokat (SAPARD, ISPA). A mezőgazdaságban azzal kell számolni hosszú távon, hogy - az ágazat nemzetgazdaságon belüli aránya továbbcsökken; - a foglalkoztatottak száma várhatóan továbbcsökken, jobb esetben stagnál; - az egyéni gazdaságok száma csökken, növekszik a birtokkoncentráció, beindul a földpiac; - a táji adottságoknak megfelelő földhasználat alakul ki; - a mezőgazdasági termelés szempontjából kedvezőtlen adottságú térségekben átalakul a földhasználat szerkezete; - a termőterület, ezen belül a szántóterület aránya csökken a rossz minőségű földek mezőgazdasági termelésből való kivonásával, és más művelési ágban való hasznosításával (erdő); - állatfajonként differenciált mértékben növekszik az állatállomány, s nem utolsósorban, - javul az ágazat jövedelemtermelő és eltartó képessége, növekszik a termelők jövedelme, a foglalkoztatottak keresete. Erdőgazdálkodás Az Európai Uniónak nincs kidolgozott és elfogadott egységes erdészeti politikája. Az erdő- és fagazdaságot illetően a másodlagosság elve érvényesül. A tagországok maguk alakítják ki erdészeti politikájukat az EU erdészeti stratégiájának figyelembevételével. E területen az alábbiakat kell figyelembe venni: - az EU erdészeti stratégiája olyan alapelveket tartalmaz, amelyekhez a magyar erdészeti politika egyetértően alkalmazkodik; - a versenypolitika, szabadságjogok, környezetvédelem előírásai ugyancsak nem ellentétesek a magyar erdészeti politikával.
13 Erdőgazdálkodásunk színvonala megegyező, vagy jobb mint az EU-tagállamok átlaga. Az EU-hoz való csatlakozás az ágazat területén nem vet fel megoldhatatlan problémákat. II. MUNKAÜGYI KAPCSOLATOK SZEREPLŐI AZ ÁGAZATBAN A mezőgazdaságban rendezett munkaügyi kapcsolatokról, érdemi szociális párbeszédről nem beszélhetünk, annak ellenére, hogy mind a szakszervezetek, mind a munkaadói szövetségek egyaránt jelen vannak. A mezőgazdaságban és az erdőgazdálkodás területén vannak ágazati szakszervezetek, mint kollektív szerződések és megállapodások kötésére képes reprezentatív érdekképviseletek, addig a munkáltatói oldal heterogén képet mutat. A rendszerváltást követően az ágazatban – szinte nyomon követhetetlenül – sok és sokféle olyan szervezet jött létre és szűnt meg, amely érdekképviseletként definiálta önmagát. Ez igaz volt mind a munkavállalói, mind a munkaadói szervezetekre. A munkaadói oldal képlékenységét jelzi, hogy még 2000. szeptemberében is alakult új munkaadói szövetség. Az agrármunkaadói érdekképviseletek önmeghatározásuk és vállalásaik szintjén, sokféleségüknél és sokszínűségüknél fogva, elvileg “lefedik” az ágazatot. Lényegében egyszerre van jelen az egymást átfedő képviselet és az abból való kimaradás, és jellemző vonás még a szervezetek közötti rivalizálás. Szakszervezetek A rendszerváltást megelőzően az ágazatban a MEDOSZ (Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete) volt az egyetlen, munkavállalókat tömörítő szakszervezet. A MEDOSZ abban az időben az állami gazdaságok, erdő- és fagazdaságok, vízügyi szervek, vállalatok, termelőszövetkezetek alkalmazottait, kutatóintézetek, közép- és felsőfokú tanintézetek, üzemek, intézmények dolgozóit tömörítette magába. Közel 400 ezer dolgozót képviselt. A rendszerváltást követően az ágazatban is alakultak új szakszervezetek, melyek már más szakszervezeti konföderációkhoz tartoztak. Az 1993. évi üzemi tanácsi választásokon már 7 szakszervezeti konföderáció volt jelen az ágazatban. A MEDOSZ-on belül is hat tagszervezet alakult, amelyek elsődlegesen tulajdonformák, illetve szakterület szerint szerveződtek. A MEDOSZ 1993. évi kongresszusa volt a fordulópont a munkavállalói érdekképviselet területén. A kongresszus az egységszakszervezet mellett foglalt állást, és a hat tagszervezet tagságának egyesítésével, érdekképviseletének felvállalásával létrehozta a MEDOSZ Szövetséget (Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízgazdálkodási Dolgozók Szakszervezeti Szövetsége). A Szövetségből kiváltak az erdészeti, vízügyi szervezetek, az oktatási és kutatóintézetek (önálló szakszervezeteket hoztak létre). Napjainkban a mezőgazdaságban egyetlen szakszervezetként a MEDOSZ Szövetség van jelen. Az ágazatban létrejött új szak-
14 szervezetek a kezdeti időszakban a volt állami gazdasági dolgozók köréből szerveződtek, egy-egy üzemen belül több szakszervezet is jelen volt. A gazdaságok privatizációjával, a nagyarányú létszámcsökkenés, a felszámolási és csődeljárások következtében ezek az új szakszervezetek nem voltak képesek megerősödni, taglétszámuk folyamatosan csökkent, és végül megszűntek. Az elaprózott foglalkoztatottság miatt nehéz a tagszervezés. Az erdőgazdálkodás területén szintén egyetlen szakszervezet van jelen, az EFDSZ (Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete). Más szakszervezetről, szakszervezeti szövetségről, ágazathoz nem kapcsolódó szakszervezetről nincs tudomásunk. MEDOSZ Szövetség A szakszervezet, alapszabálya értelmében, elsődlegesen a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás területén dolgozókat tömöríti magába, de nyitott minden, az élelmiszergazdaság területén foglalkoztatott munkavállaló számára. A MEDOSZ-nak jelenleg kb. 15.000 fő tagja van, az ágazatban alkalmazásban állók 13%-át szervezi. A viszonylag alacsony szervezettségi szint több okkal magyarázható: - az ágazat nagyarányú munkahelyvesztése; - a szétaprózódott üzemi szerkezet, a mikro- és kisszervezetek nagy száma nehezen szervezhetővé teszi az ágazat munkavállalóit; - szakszervezet-ellenes hangulat, bizalomvesztés; - három ágazat kiválása. A MEDOSZ az MSZOSZ (Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége) tagszervezete. A MEDOSZ jelentős nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik, nevezetesen: - rendszeres kétoldalú kapcsolatok az EU-tagállamok mezőgazdasági szakszervezeteivel (Ausztria, Németország, Hollandia, Dánia, Svédország stb.), és a középkeleteurópai régió (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Lettország, Litvánia stb.) társszakszervezeteivel; - 1994 óta teljes jogú tagja volt az EFA-nak, az Agrárszakszervezetek Európai Szövetségének. Az EFA egyik alelnöke a MEDOSZ főtitkára volt; - 2000-ben az EFA, az EAL és a turisztikai szakszervezeti szövetségek egyesülésével létrejött az EFFAT, az Élelmiszeripari, Mezőgazdasági és Turisztikai Szakszervezetek Európai Szövetsége. A MEDOSZ az EFFAT teljes jogú tagja, mezőgazdasági szakágazatának elnökségében a közép-keleteurópai régió képviselője a MEDOSZ főtitkára; - a CEEFA és az EFFAT mellett működő Európai Oktatási és Képzési Központ alelnöke és közép-keleteurópai térségi igazgatója a MEDOSZ főtitkára; - az EU Mezőgazdasági Szociális Párbeszéd Bizottságban a közép-keleteurópai régiót – megfigyelői státuszban – szintén a MEDOSZ főtitkára képviseli. EFDSZ (Erdészeti és Faipari Dolgozók Szakszervezete) Az EFDSZ szerveződési területe szűkebb mint a MEDOSZ Szövetségé. Döntően az erdőgazdálkodás területén foglalkoztatottakat tömöríti magába. Napjainkban az erdő-
15 gazdaság területén a legjelentősebb ágazati szakszervezet. Becsült taglétszáma, saját adatközlésük alapján, mintegy 7 ezer fő, szervezettsége 62-63%. Az EFDSZ az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT) tagszervezete. Nemzetközi téren: - széleskörű kapcsolattartás a volt szocialista országok és az EU-tagállamok társszakszervezeteivel; - teljes jogú tagja az IFBWW-nek (Építőipari és Erdészeti Munkások Nemzetközi Szövetsége). Az ágazati szakszervezetek közötti együttműködés csupán formális, eseti jellegű, elsősorban az ágazatot érintő stratégiai kérdésekben való egységes állásfoglalások kialakítására irányul. Munkaadói szövetségek Az ágazatban szervezettség tekintetében, szakszervezeti oldalról az alábbi munkaadói szövetségekkel van rendszeres kapcsolat: - MOSZ (Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége); - AMSZ (Agrár Munkaadói Szövetség); - MAGOSZ (Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége); - Magyar Parasztszövetség; - FAGOSZ (Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség). Az egyes munkaadói szövetségek részletes jellemzését (tagvállalkozások becsült száma, az általuk foglalkoztatott munkavállalók becsült száma, együttműködésük rendje stb.) a munkaadói oldal által készített tényfeltáró tanulmány tartalmazza. Egyéb munkaadói szervezetek Magyar Agrárkamara – köztestületként működik. Szakszervezeti oldalról a kapcsolattartás, együttműködés rendszeres. Elsősorban tényfeltárás, közös javaslatok kialakítása stratégiai, szakmai kérdésekben. III. A KOLLEKTÍV ALKU JELLEMZŐI A mezőgazdaságban a kis létszámú gazdálkodó szervezetekben gyakorlatilag nincs kollektív szerződés, annak hagyománya sincs, mivel az aprózódás egyúttal a kollektív szerződések kötéséhez elengedhetetlen szakszervezeti szerveződés hátterét is meggyengítette. A munkaügyi kapcsolatok általában nem “kollektívak”, a munkáltatók akarata akadályok nélkül érvényesül. A munkáltatók egy része semmilyen munkaadói szervezetnek nem tagja. A tagság hiánya szankcióval nem jár. A munkáltató sokkal kedvezőbb alkupozícióban van, mintha egy ágazati kollektív szerződés hatálya alá tartozna. Jelenleg az ágazatban az alábbi középszintű kollektív szerződések vannak: - mezőgazdaság - ágazati, a vízgazdálkodási társulatoknál, - egy db, több munkáltatóra vonatkozó;
16 - erdőgazdálkodás
- ágazati.
Bérmegállapodást 1992-ben sikerült kötni a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területére, igaz, csak ajánlásjelleggel. Azóta munkaadói szervezettel középszintű bérmegállapodást, még ajánlásjelleggel sem tudtunk kötni. Nem a klasszikus értelemben vett bérmegállapodást, hanem csupán megállapodást sikerült kötni 2000. évre a tulajdonosi jogokat gyakorló ÁPV Rt-vel, a tartós állami tulajdonban levő agrárgazdasági társaságokra kiterjedően. Ágazati kollektív szerződések A vízgazdálkodási társulatokra kiterjedően 1992-ben sikerült, jelenleg is érvényben levő – azóta természetesen módosított – ágazati kollektív szerződést kötni. A szerződést szakszervezeti oldalról a MEDOSZ, munkaadói oldalról pedig a Vízgazdálkodási Társulatok Országos Szövetsége (VTOSZ) írta alá. A jelenleg működő 73 vízgazdálkodási társulat mindegyike tagja a munkaadói szövetségnek, tehát ebből a szempontból az ágazatban reprezentatívnak tekinthető. A szerződéskötéskor alapszabálya kollektív szerződéskötésre feljogosította. A módosításokra pedig a tagszervezetek felhatalmazták az Országos Szövetséget. Szakszervezeti oldalról a MEDOSZ, mint a társulatoknál jelenlevő egyetlen, alapszervezetekkel rendelkező szakszervezet, így az ágazatban reprezentatívnak tekinthető, ennek ellenére a módosítás aláírására külön is felhatalmazást kért az érintett alapszervezetektől. A kollektív szerződés határozatlan időre köttetett, kötelező érvényű rendelkezéseket tartalmaz. Azokra a vízgazdálkodási társulatokra terjed ki, ahol a MEDOSZ alapszervezettel rendelkezik. A szerződéshez bármelyik társulat csatlakozhat. A kollektív szerződés lefedettségi rátája 30%-os. Fontosabb tartalmi elemek: - a KSZ hatálya, felmondásának módosításának szabályai; - a szerződő felek kapcsolatrendszere, egyeztetési eljárási szabályok vitás esetekben, a munkáltató és a munkahelyi alapszervezetek együttműködésének szabályai; - a munkaviszony létesítésének, megszüntetésének szabályai, próbaidőre vonatkozó előírások, felmondási idő, végkielégítés mértéke; - a munkavégzés szabályai (átirányítás, kiküldetés, kirendelés, helyettesítés stb.); - munkaidőre, pihenőidőre vonatkozó szabályok; - a munka díjazásával kapcsolatos szabályok, a bértárgyalások rendje (alkalmazott bérformák, bérrendszerek, tarifarendszer, bérpótlékok, állásidő, munkaidő-nyilvántartás, béren kívüli anyagi ösztönzési rendszerek stb.); - a munkáltató és a munkavállaló kártérítési felelőssége; - béren kívüli szociális (jóléti) ellátások, juttatások rendszere. A kollektív szerződés rendelkezései – mindazoknál a társulatoknál, ahol szakszervezeti alapszervezet működik – a munkahelyi kollektív szerződésekben érvényesülnek. Maga az ágazati KSZ is tartalmaz kifejezetten erre vonatkozó kötelező előírásokat (pl.
17 a szociális ellátások területén). Egyidejűleg orientáló szerepe is van a munkahelyi KSZ-ek tartalmi elemeit illetően. Az erdőgazdálkodás területén szintén 1992-ben került megkötésre ágazati kollektív szerződés, amely – többszöri módosítással – jelenleg is hatályban van. Az alapszerződést az Erdészeti Dolgozók Szakszervezete, mint a MEDOSZ tagszervezete, és a Fagazdasági Országos Szakmai Szövetség kötötte. A módosításokat szakszervezeti oldalról a jogutód EFDSZ, munkáltatói oldalról a szintén jogutód FAGOSZ írta alá. Mindkét szervezet az ágazatban reprezentatívnak tekinthető, így aláírásuk jogszerű. A szerződést a felek határozatlan időre kötötték. A KSZ kötelező érvényű rendelkezéseket tartalmaz a hatálya alá tartozókra. A KSZ az erdőgazdasági társaságokra terjed ki, a lefedettségi ráta 100%. A felek megállapodása alapján, a KSZ-hez bármely gazdálkodó szervezet csatlakozhat. Fontosabb tartalmi elemek: - a KSZ hatálya, érvényességi ideje, felmondásának, módosításának szabályai; - a szerződő felek kapcsolatrendszere, egyeztetési eljárási szabályok vitás esetekben; - munkaviszony létesítésével kapcsolatos szabályok, létszámleépítés eljárási rendje, végkielégítés mértéke; - munkaidő, pihenőidő szabályozása (heti munkaidő, a munkaidő beosztása, munkaközi szünet, túlmunka szabályai, pótlékok mértéke, éjszakai munkavégzés és annak díjazása, készenlét és díjazása, szabadságkiadás rendje); - a munka díjazása, bérmegállapodás rendszere, tarifarendszer, munkanorma változtatás szabályai, műszakpótlékok mértéke, vetítési alapja; - béren kívüli szociális ellátások, juttatások (munkavégzéshez közvetlenül kapcsolódó ellátások, egyenruha, munkaruha, formaruha juttatás, gépkocsi-használat stb.). A KSZ kötelezőjelleggel utal a munkahelyi szabályozásra, jó néhány rendelkezése keretjellegű, amik csak helyi megállapodásban nyernek részletes előírásokat. Így orientáló szerepe is van a munkahelyi KSZ-ek tartalmi elemeit illetően. Több munkáltatóra kiterjedő hatályú KSZ A mezőgazdaság területén 2 gazdasági társaságra kiterjedően, eddig egy ilyen kollektív szerződést sikerült kötni. A KSZ-t az érintett agrárgazdasági társaságok elsőszámú vezetői, a szakszervezet munkahelyi alapszervezeteinek SzB titkárai és a MEDOSZ főtitkára írták alá. A szerződés határozatlan időtartamra jött létre, rendelkezései az aláírókra kötelezőek. Kb. 600 munkavállalóra terjed ki. A KSZ fontosabb tartalmi elemei: - szabályozza a szerződés személyi és szervezeti hatályát, rögzíti az aláírásra jogosultakat, a szerződés érvényességi idejét; - a KSZ módosítására, felmondására és megszűnésére irányadó szabályok; - a munkáltató és a szakszervezet együttműködésének jogi és szervezeti alapjai; - a szakszervezet jogai és azok érvényesülésének feltételei (működés, egyeztető eljárás a vitás kérdések rendezésére, a tisztségviselőket megillető védelem, munkaidőkedvezmények);
18 - a munkáltatói és munkavállalói érdekek elismerése, a jogok gyakorlására vonatkozó szabályok, a hátrányos megkülönböztetés és az előnyben részesítés szabályai, a jognyilatkozatokra vonatkozó rendelkezések (pl. kötelező írásbeliség esetei stb.); - a munkaviszony megszüntetésének módja, eljárási szabályok, végkielégítés, a rendkívüli felmondás feltételei; - a munkavégzéssel kapcsolatos jogok és kötelezettségek; - a munkaidőre és pihenőidőre vonatkozó szabályok (törvényes munkaidő, a munkarend meghatározása, rendkívüli munkavégzés); - a munka díjazásának szabályai; - a béren kívüli és a szociális juttatások. A mezőgazdaságban sem a korábbi években, sem jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés. Szakszervezeti oldalról a MEDOSZ többször kezdeményezte a munkaadói szervezetek felé ágazati kollektív szerződés megkötését, de ezek csak a javaslat szintjén maradtak. Ennek okai: - a szervezeteket tagjaik kollektív szerződések, megállapodások kötésére nem hatalmazták fel; - a gazdálkodó szervezetek többsége még mindig nem érzi a rendezett munkaügyi kapcsolatok jelentőségét; - a szervezetek elsődlegesnek a gazdaságpolitika befolyásolását, a piaci viszonyok alakítását tekintik. Még ajánlásjellegű megállapodást sem sikerült kötni. Egyetlen esetben sikerült ajánlásjellegű kollektív szerződést létrehozni a tartós állami tulajdonban levő agrártársaságok részére, de ebben az esetben az aláíró a tulajdonosi felügyeletet gyakorló Állami Vagyonkezelő Rt. volt. Ez viszont orientáló szerepet játszott az érintett agrártársaságok munkahelyi kollektív szerződéseinek tartalmára, kötésére. Az ágazati bérmegállapodások tekintetében egy alkalommal sikerült 1992. évre, az akkori munkaadói szervezetekkel ajánlásjellegű megállapodást kötni. Igaz, hogy az egy évre kötött megállapodást nem sikerült megújítani. Ez a középszintű megállapodás még ha csak ajánlásjellegű volt is, nagy szerepet játszott az üzemi szintű bértárgyalások megindításában. Annak, hogy ezt a megállapodást nem sikerült megújítani, több oka is volt. Nevezetesen: - az 1993-as év a mezőgazdasági termelés rendszerváltást követő visszaesésének mélypontja volt; - a munkanélküliség ebben az évben az eddigi legmagasabb szintet érte el; - a minimálbér az ágazatban 23 hónapon keresztül nem emelkedett. 1996. évben – MEDOSZ kezdeményezésre – a minimálbér rendezése címén sikerült ugyan egy középszintű tárgyalássorozatot elindítani a munkaadói szervezetekkel, de érdemi megállapodást végül nem sikerült kötni. Ahogy az előzőekből kitűnik, a mezőgazdaságban az elmúlt években érdemi kollektív alkufolyamat nem volt. A szakszervezet és a munkaadói szervezetek közötti együttműködés döntően az ágazat válságból történő kilábalására, tartós növekedési pályára állítására irányult, és irányul jelenleg is. A szakszervezet ezért döntően a munkahelyi kollektív szerződések és bérmegállapodások kötésére helyezte a hangsúlyt. E területen – szakszervezeti szempontból – csak a helyzet javulásával számolhatunk.
19 KSZ-lefedettség Középszintű megállapodás a mezőgazdaságban – ezen belül az erdőgazdaságban – dolgozók kb. 10-11%-ára terjed ki. Ezen belül a nagyobb lefedettségi arány az erdőgazdálkodás területén van. Ágazati KSZ hiányában, a MEDOSZ a munkahelyi kollektív szerződések kötését szorgalmazza. Ezt kívánja elősegíteni az évente kiadásra kerülő “KSZ-minta”. Legfontosabb célkitűzés, hogy minden gazdálkodó szervezetnél – ahol szakszervezeti alapszervezet működik – legyen kollektív szerződés. Az utóbbi időben egyre inkább tapasztalható egy erőteljes nyomás a munkáltatók részéről a kollektív szerződések “fellazítására”, a munkavállalók számára relatíve előnyös kollektív szerződések átalakítására, vagy a munkavállalók kiszervezésére a meglevő kollektív szerződés alól. Mindezek következtében a mezőgazdaság területén az elmúlt években csökkent a kollektív szerződéssel való lefedettség, jelenleg kb. 20% körül alakul. IV. A KÖZÉPSZINTŰ SZOCIÁLIS PÁRBESZÉD TOVÁBBI FÓRUMAI Az előbbiekben már kifejtésre került, hogy az ágazatban rendezett munkaügyi kapcsolatokról érdemi szociális párbeszédről középszinten nem beszélhetünk. A mezőgazdaság területén a korábbi időszakban működött olyan fórum, amely igyekezett keretet adni az ún. ágazati érdekegyeztetésnek. Az 1994-98 között működő FÉT (Földművelésügyi, Élelmiszeripari és Fagazdasági Érdekegyeztető Tanács) azonban elsődlegesen az agrárpolitika formálására jött létre, a munkavállalók élet- és munkakörülményeire csak közvetve hatott. Munkája folyamatosan leértékelődött, a döntéseket megalapozó szakértői háttérmunkát nem sikerült beindítani. A konszenzus kialakítását nehezítette a nagyszámú résztvevő szervezet, az oldalakon belüli érdekütközések, vagy érdektelenségek. Az agrárgazdaság fejlesztéséről szóló törvény előírja a földművelésügyi kormányzat számára reprezentatív képviseleti elven működő érdekegyeztetési rendszer működtetését. Az 1998-ban alakult FVM vezetése ígéretet tett az ágazati érdekegyeztetés újjáalakítására, a szervezési munkák meg is kezdődtek, de végül semmiféle fórum nem jött létre. Jelenleg tehát az a helyzet, hogy a mezőgazdaságban sem a társadalmi, sem a szociális párbeszédnek intézményesített fóruma nincs. Az érdekképviseletek közötti együttműködés A szociális párbeszéd intézményesített fórumainak hiánya nem jelenti azt, hogy az ágazatban működő szakszervezetek és munkaadói szervezetek között ne lenne valamiféle együttműködés. Az elmúlt években, a teljesség igénye nélkül, az alábbi közös események voltak: - 1995-ben a MEDOSZ a MOSZ-szal közösen vett részt a COGECA (Mezőgazdasági Szövetkezetek Európai Bizottsága) szervezésében, Franciaországban megrende-
20
-
-
-
zett szemináriumon. Témája a mezőgazdasági szakképzés és a szociális partnerek együttműködése a mezőgazdaságban; 1996-ban MOSZ-MEDOSZ közös tanulmány készült az agrárágazat helyzetéről, a foglalkoztatási és kereseti viszonyokról. Megállapításainkat, javaslatainkat közös sajtótájékoztatók keretében nyilvánosságra hoztuk; 1999-ben a MEDOSZ a MOSZ-szal közös delegációval vett részt az EU VI. Főigazgatósága által szervezett szemináriumon. Témája az európai és a középkeleteurópai országok mezőgazdasága, ahol a CAP és a vidéki térségek fejlődési lehetőségeinek vizsgálatával, és annak nemzetközi megítélésével foglalkoztunk. A szeminárium helyszíne: Ausztria; 1999-ben a MEDOSZ a munkaadói szervezetekkel közösen részt vett az FVM-mel közösen aláírt, ún. “Agrárbéke megállapodás” kidolgozásában, melynek célja az agrárválság enyhítése volt; 2000-ben Budapesten került sor az EU V. Főigazgatósága és az EFA közreműködésével megrendezett szemináriumra. A szemináriumon részt vettek az ágazatban működő érdekképviseletek és a kormányzat képviselői is. Témája: “Szociális párbeszéd, mint az integrációs folyamat elősegítő eleme”. A szemináriumon a szociális párbeszéd magyarországi tapasztalatainak elemzésén túl, az EU-ban már bevált és elfogadott, jogszabályokban rögzített tárgyalási technikák, kezdeményezések ismertetése volt. A budapesti szeminárium tapasztalatainak értékelésére Brüsszelben került sor, amelyen a MEDOSZ a MOSZ-szal közösen vett részt; az erdőgazdálkodás területén évente a munkaadókkal és az EFDSZ-szel közösen megrendezésre kerülnek az erdészeti sportnapok; a vízgazdálkodási társulatok 2000-től évente, ugyancsak sportrendezvényt tartanak. A legjobb helyezést elért – szakszervezeti alapszervezettel rendelkező – társulat csapatát a MEDOSZ különdíjjal jutalmazza. V. PARTICIPÁCIÓS INTÉZMÉNYEK AZ ÁGAZATBAN
Üzemi tanácsok A Munka törvénykönyve a szakszervezetek kollektív szerződéskötési jogát az üzemi tanácsi választásokon megszerzett szavazati arányhoz köti (reprezentativitás). Üzemi tanácsot csak az 50 fő feletti gazdálkodó szerveknél lehet választani, 15-50 fő között csak üzemi megbízott van, 15 fő alatt viszont semmi. A mezőgazdaságban a folyamatos létszámcsökkenés következtében, a gazdálkodó szervezetek egyre kisebb létszámmal rendelkeznek: 1996-ban az 50 fő feletti szervezetek aránya még 10,7% volt, 2000-ben már csak 9,7%. Ez azt is eredményezi, hogy egyre kevesebb helyen választanak üzemi tanácsot. Az üzemi tanácsi választások eredményeit központilag nem összesítik. A szakszervezetek azonban figyelemmel kísérik a választások eredményeit. A 2001. évi üzemi tanácsi választásoknál a MEDOSZ jelöltjeire leadott szavazatok aránya – előzetes adatok szerint – 92%. Míg a korábbi választásokon a MEDOSZ jelöltjei mellett más szakszervezetek jelöltjei is indultak, addig 2001-ben már csak független (nem szakszervezeti) jelöltek. Az erdészet területén, szintén előzetes adatok szerint, ugyanilyen arányban szereztek szavatokat az EFDSZ jelöltjei.
21 Közalkalmazotti tanácsi választásokra 2001-ben nem került sor, a választások két évvel elhalasztódtak. Transznacionális vállalatok jelenléte A mezőgazdaságban külföldi jogi személy termőföldtulajdont nem szerezhet, ezért az ágazatban rendkívül alacsony a külföldi tőke aránya. Transznacionális vállalat a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén jelenleg nincs. Kapcsolódás az EU-s Ágazati Szociális Párbeszéd Bizottsághoz A MEDOSZ főtitkára – megfigyelői státuszban – az EU Mezőgazdasági Szociális Párbeszéd Bizottság munkájában vesz részt, mint a közép-keleteurópai régió képviselője. Együttműködés az európai ágazati szociális partnerszervezetekkel Az elmúlt időszakban konkrétabbá és rendszeresebbé váltak a MEDOSZ és az európai mezőgazdasági szakszervezetekkel való kétoldalú kapcsolatok. E tekintetben kiemelten jó a kapcsolat a holland, svéd, német, osztrák partnerszervezetekkel. A kétoldalú kapcsolatokon keresztül is megkülönböztetett figyelmet fordítunk az EU-csatlakozással összefüggő kérdéseknek. Az együttműködés konkrét formái információcserében, szakmai konzultációkban, szakértői együttműködésekben, tisztségviselők oktatásában, közös szemináriumok szervezésében és rendezésében, közös projektek végrehajtásában nyilvánulnak meg. A MEDOSZ és az IG BAU 2000-ben együttműködési megállapodást kötött tagjaik egymás országában történő érdekvédelmének ellátására. Ugyancsak rendszeres kapcsolat van a volt szocialista országokban működő társszakszervezetekkel.
