A magzati élet védelme Magyarország Alaptörvényében

HÁMORI ANTAL

A magzati élet védelme Magyarország Alaptörvényében Jelen tanulmány az emberi „magzat” életének védelméről szól: a 2010–2011. évi alkotmányozás és az alkotmánybírósági gyakorlat tükrében. A bevezető gondolatok és kérdésfeltevés után az Országgyűlés Alkotmányelőkészítő eseti bizottságának munkája során megfogalmazott életvédelmi álláspontok, az előterjesztett alaptörvény- és alkotmányjavaslat, valamint az elfogadott Alaptörvény vonatkozó rendelkezései kerülnek ismertetésre. Ezt követően az Alkotmánybíróság kapcsolódó határozatainak releváns részei (pl. a „magzat” jogalanyiságának kérdése, az állam intézményes életvédelmi kötelessége, a relatív életvédelem „határai”) jutnak szóhoz. Az utolsó fejezetben válaszolva: a még meg nem született emberi lény életének fokozottabb oltalmáról lehet olvasni.

Bevezetés Az emberi életet – alapvető értékének megfelelően – fokozott tisztelet és védelem illeti meg. Jelentőségénél fogva szólnunk kell róla. Kellő tisztelete és védelme mindig aktuális „téma”: személyes és közösségi mivoltunk okán. Napjainkban, Magyarhonban, alkotmányozás kapcsán külön is hangsúlyos feladat elgondolkodni róla: helyes választ keresve, igazságot kutatva; az ember – méltóságával, valóban kibontakozva, végső, tökéletes boldogságra jutva. Az ember hálával is tartozik: tisztelni és szeretni, oltalmazni az életet, az emberi életet, különösen az ártatlan, a legártatlanabb emberi életet, azokét, akik egykoron mi is voltunk: személyes bűn nélkül, édesanyánk méhében, rábízva gondoskodására és oltalmára. E védelem körében a jognak, ezen belül az alkotmánynak is kiemelkedő szerepe van. Az írott jog, az „alaptörvény” is az ember teljes méltóságának védelmét és kibontakoztatását célozza. Az embernek, minden embernek ez jár. Amennyiben ez sérül, annyiban a jog is sérül. Világunkban, alkotmányozási folyamatban is, felvetett kérdések: „Mikortól ember az ember – a jog tükrében?” („Mely létező ember?”); illetőleg a „jog”-on belül: „A még meg nem született emberi lény alkotmányjogi értelemben jogalany-e?”; „Amennyiben a még meg nem született emberi lény alkotmányjogi értelemben »nem jogalany«, életének védelme szempontjából ez milyen következményekkel jár?”

130

1. Alkotmányozás (2010–2011) Az Országg yűlés Alkotmányelőkészítő eseti bizottsága1 VII. Összegző munkacsoportjának Magyarország alkotmányának szabályozási elvei című, az Alkotmányelőkészítő eseti bizottsághoz 2010. december 2-i keltezéssel előterjesztett javaslata,2 az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság által 2010. december 20-án benyújtott, Magyarország Alkotmányának szabályozási elveiről szóló országgyűlési határozati javaslat,3 és az új Alkotmány elfogadásának előkészítéséről szóló, 2011. március 9-én kihirdetett országgyűlési határozat4 – az Alapvető jogok és kötelességek 1. pontjaként – tartalmazta: „Alapvető emberi jogként minden ember életét, fogantatásától kezdve védelem illeti meg. Az emberi élet és méltóság sérthetetlen.” Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság Alkotmányos alapértékek munkacsoportja 2010. október 20-i részkoncepciójának5 megfogalmazása szerint: „Különösen fontos, alapvető kérdésnek tartjuk az emberi élet legteljesebb terjedelmű védelmét. Az ember fogalma »fogantatásától haláláig« meghatározással veendő fel (alapjogok elvonhatatlansága).” Az Alkotmányelőkészítő eseti bizottság II. munkacsoportjának (Alapvető jogok és kötelességek) 2010. október 20-i koncepciója6 – az élethez és emberi méltósághoz való jog vonatkozásában – a következőket foglalta magában: „Az alapjogi fejezetben nevesített alkotmányos alapjogok közül elsőként említendő. A jelenlegi szabályozás mellett szabályozandó az is, hogy a magzati élet védelmével kapcsolatosan az államnak intézményvédelmi kötelezettsége áll fenn. Szükségesnek tartjuk rögzíteni, hogy az állam védi az emberi életet annak minden szakaszában. (Konszenzus, azzal, hogy az MSZP megfogalmazása szerint »az állam köteles védelmet (de nem alanyi jogot) nyújtani a még meg nem született, de emberként fejlődő életnek – mint az élethez és emberi méltósághoz való jog későbbi érvényesülése feltételének – is«.)”7 A Lehet Más a Politika 2010. október 17-i előzetes álláspontja: „Az 54. §-ban szereplő úgynevezett életvédelmi státus quo megtartását támogatjuk.”8 Dr. Szili Katalin független országg yűlési képviselő által 2011. március 15-én benyújtott alkotmányjavaslat9 szerint: „A Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”;10 „A Köztársaságban minden ember jogképes.”11 E javaslatban ugyanakkor az is megfogalmazódott, hogy: „A Köztársaság támogatja a gyermekvállalást, a gyermeket nevelőket törvényben meghatározott kedvezményekben és juttatásokban részesíti.”;12 „A Köztársaságban az anyáknak a gyermek születése előtt, és a szülőknek a gyermek születése után külön rendelkezések szerint támogatást és védelmet kell nyújtani.”;13 „A Köztársaság elősegíti és védi a gyermekek jogait, a gyermeket fokozott védelem és gondoskodás illeti meg a Köztársaság részéről.”;14 „A Köztársaságban minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges.”;15 „A Köztársaság elvárja a szülőktől, hogy a gyermek tartásáról, neveléséről, iskoláztatásáról, valamint a gyermek harmonikus testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosításáról gondoskodjon.”;16 valamint „Az emberi faj fennmaradásáért viselt felelősség érdekében minden ember kötelessége: a) az élet minden formájának tisztelete, …”17 131

A Fidesz – Mag yar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt 2011. március 8-i alaptörvény-tervezete szerint: „Az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait tiszteletben kell tartani. Védelmük az állam elsőrendű kötelezettsége.”;18 „Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.”;19 „A törvény előtt mindenki egyenlő. Minden ember jogképes.”20 A tervezet azt is magában foglalta, hogy: „Magyarország védi a házasság intézményét mint a férfi és nő között, önkéntes elhatározás alapján létrejött életközösséget, valamint a családot mint a nemzet fennmaradásának alapját.”;21 „Magyarország támogatja a gyermekvállalást.”;22 „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.”;23 „A szülők kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. E kötelezettség magában foglalja gyermekük taníttatását.”;24 továbbá: „Az Alkotmány rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti Hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.”25 A Fidesz-KDNP országg yűlési képviselői által 2011. március 14-én előterjesztett alaptörvény-javaslat26 és az Országg yűlés által 2011. április 18-án elfogadott Alaptörvény27 a tervezet idézett rendelkezéseit tartalmazza. A Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatának és az elfogadott Alaptörvény Általános indokolásában olvasható: „A magzati élet védelmét végre méltó módon, kifejezetten rögzíti az Alaptörvény.”; a II. cikkhez fűzött indokolás szerint: „[A Javaslat] Az Alaptörvény egyes alapvető jogokat tartalmazó rendelkezései élén elvi jelleggel rögzíti az emberi méltóság sérthetetlenségét, amely valamennyi alapvető jog értelmezésére kihatóan hangsúlyosan, külön is kifejezi az emberi méltóság lényeges tartalmának érinthetetlenségét. Az emberi méltósághoz való jogot mint az emberi lét alapját az élethez való joggal egységben fogalmazza meg [a Javaslat], és minden ember jogát elismeri az élethez és az emberi méltósághoz. A [ Javaslat a]z emberi élettel egy mondatban, de attól elkülönítve említi a magzati életet, amelyet [a Javaslat értelmében] a fogantatástól kezdve védelem illeti meg. Az állam – az objektív intézményvédelmi kötelezettsége keretében – a megfogant, keletkezőben lévő emberi életnek is köteles védelmet nyújtani.” A javaslat és az Alaptörvény I. cikkéhez és XIV., illetve XV. cikkéhez fűzött indokolás nem szól az „ember”, a „minden ember”, a „mindenki” fogalmáról; a javaslat XV. cikkéhez, illetve az Alaptörvény XVI. cikkéhez fűzött indokolásban pedig az kap megerősítést, hogy a „gyermek”, a „minden gyermek” az „ember”, a „minden ember”, a „mindenki” fogalmi körébe tartozik („mint bármely más ember”). Az alábbiakban – az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatait az új alaptörvényben megfogalmazottakkal összevetve – a még meg nem született emberi lény életének fokozottabb védelméről szólok. Először az alkotmánybírósági életvédelmi gyakorlatot ismertetem, majd az új alaptörvény életvédelmi „többletét” fejtegetem.

2. Az Alkotmánybíróság életvédelmi g yakorlata Elöljáróban, érdemes felidézni: az Alkotmánybíróság a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló, 1990-ben meghozott határozatában28 úgy ítélte meg, hogy a 132

halálbüntetésre vonatkozó, megsemmisített rendelkezések az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába ütköznek. „Az élettől és az emberi méltóságtól halálbüntetéssel való megfosztásra vonatkozó rendelkezések ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való alapvető jog lényeges tartalmát nemcsak korlátozzák, hanem az életnek és az emberi méltóságnak, illetve az ezt biztosító jognak a teljes és helyrehozhatatlan megsemmisítését engedik meg.”29 Az alkotmánybírók többsége szerint a halálbüntetés törvényi megengedése alkotmányosságának megítélésénél az Alkotmány 8. §-ának (2) bekezdése30 az irányadó, az 54. § (1) bekezdése31 nem zárja ki (egyértelműen) a halálbüntetést.32 A határozat azt is tartalmazza, hogy: „Az emberi élet és az emberi méltóság elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben.”33 2.1. Az első abortusz-határozat 2.1.1. A „magzat” jogalanyiságának kérdése és jelentősége Ezt követően, az Alkotmánybíróság „a terhesség megszakítására vonatkozó szabályok rendeletben való meghatározásá”-nak alkotmányellenességét megállapító, 1991-ben keletkezett határozatában34 kimondta: minőségileg más az abortusz szabályozásának „vonatkozása” az élethez való jogra, mint az összes többi alapvető jogra. „A terhességmegszakítás mindig a magzati élet fölötti rendelkezés, amely jogi minősítést kíván; az abortusz szabályozása a magzat élethez való jogára, s – mivel ennek előkérdése, hogy a magzat jogalany-e – a jogalanyisághoz való jogra kétségkívül »vonatkozik«. Az Alkotmánybíróság a magzat jogalanyiságát a határozatban mindig a fenti összefüggésben érti, vagyis mint a magzat élethez és emberi méltósághoz való alanyi jogának feltételét. Ezért a magzat jogalanyiságáról való döntés a határozat összefüggésében arra vonatkozik, hogy a magzat a jog szerint ember-e. A terhességmegszakítás szabályainak »vonatkozása« a jogalanyiságra és az élethez való jogra minden esetben magában foglalja annak eldöntését, hogy ezek a jogok fennállnak-e. Tekintettel arra, hogy az ember élethez való joga és jogalanyisághoz való joga korlátozhatatlan, vagyis vagy fennáll, vagy nem, az abortusz szabályozása a lehető legerősebben függ össze ezekkel az alapjogokkal.”35 A testület álláspontja szerint, ha a magzatnak alanyi joga van az élethez, egyrészt az anya önrendelkezési joga nem, illetőleg csak annyira jöhet szóba, mint – egy hasonló súlyú korlátozást okozó – másik emberrel kapcsolatban; másrészt az élethez való jog relatív védelme többé nem elégséges.36 „Az önrendelkezési jog mint a magzati élet feletti rendelkezés alapja eleve csak akkor merülhet fel, ha feltesszük, hogy a magzat jogilag nem ember. Ha a magzat jogalany, alanyi joga van az élethez. Ebben az esetben az anya önrendelkezési joga szabály szerint nem, hanem csupán néhány rendkívüli határesetben érvényesülhet. Ekkor az önrendelkezési jogra hivatkozva éppúgy nem lehet megszakítani a ter133

hességet, mint ahogyan nem lehet megölni a kilenc hónapig tartó másállapotnál bizonyosan nagyobb terhet jelentő nyitott gerincű csecsemőt. (Ugyanígy nem lehet az ápoló önrendelkezésére hivatkozva halálba segíteni a magatehetetlen, ápolásra szoruló öreget sem, jóllehet gondozója életét és önrendelkezési jogát esetleg sokkal súlyosabban korlátozza, mintha az anyának gyerekéről kellene gondoskodnia.)”37 A határozatban az is szerepel, hogy az abortusz esetében nem személytelen kockázatról, hanem előre meghatározott egyedi élet szándékos kioltásáról van szó. „Ez az individualitás akkor is fennáll, ha óvatosságból pusztán »potenciális életről« beszélünk. Ezért a terhességmegszakítást csak akkor lehet az 54. §-ból folyó relatív, intézményes életvédelem hatálya alá tartozónak venni, ha a magzat individualitását jogilag nem ismerik el. Az abortusz mint tett egyediségét és szándékosságát nem lehet megszüntetni, ezért a személytelenséget kell a másik oldalon a végletekig fokozni. A terhességmegszakítás ezért csak akkor »vonatkozik« az Alkotmány 54. §-ában biztosított élethez való jognak egyedül az objektív oldalára, úgy tehát, hogy ugyanezt a jogot alanyi jogként ne kelljen szintén figyelembe venni, ha a magzat jogilag nem ember.”38 2.1.2. Az élethez való jog objektív oldala (az állam intézményes életvédelmi kötelessége) Az Alkotmánybíróság kifejtette: „Az állam kötelessége az alapvető jogok »tiszteletben tartására és védelmére« a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az emberek természetszerűen egyéni szabadságuk és személyes igényeik szempontjából gyakorolják alapjogaikat. Az államnak viszont arra van szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz ne csupán az egyes egyedi igényekhez kapcsolódóan védje, s a többi alapjoggal összefüggésben kezelje. Az állam számára az alapjogok védelme csupán része az egész alkotmányos rend fenntartásának és működtetésének. Ezért az állam úgy alakítja ki az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen; az egyes jogoknak az egész rend szempontjából legkedvezőbb érvényesülését teszi lehetővé, s mindezzel az alapjogok összhangját is előmozdítja. Az alapjog jogosultja, illetve az állam különböző szempontjai és feladatai miatt az alapjog alanyi jogi, illetve objektív oldala nem feltétlenül fedi egymást. Az állam – általános és objektív szempontjaiból következően – a szubjektív alapjog által védett körön túlmenően is meghatározhatja ugyanazon alapjog objektív, intézményes védelmi körét.”39 „Az élethez való jog objektív oldalából […] az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi. Ez utóbbi feladat minőségileg más, mint az élethez való egyéni alanyi jogok védelmének ösz134

szeadása; »az emberi élet« általában – következésképp az emberi élet mint érték – a védelem tárgya. Ezért az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is, csakúgy, mint a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására. Ez a kötelezettség – ellentétben az élethez való alanyi joggal – nem abszolút. Ezért lehetséges, hogy vele szemben más jogokat mérlegeljenek. A magzati élet védelmére irányuló állami kötelezettséget így korlátozhatja például az anya egészséghez való joga, vagy önrendelkezési joga.”40 2.1.3. Az abortusz-szabályozás tartalmi vizsgálata mellőzésének indokolása Az Alkotmánybíróság az abortuszról szóló rendelkezések alkotmányellenességének tartalmi vizsgálatába 1991-ben nem bocsátkozott. Ennek okait a testület a következőkben jelölte meg: „A magzat jogalanyiságával kapcsolatban nem áll fenn a tipikus alkotmányértelmezési helyzet. Nem arról van szó, hogy egy általánosan elfogadott és értéksemleges fogalom keretén belül a lehetséges értelmezésekről kell megállapítani, hogy ezek közül melyek férnek össze az Alkotmánnyal, és melyek nem. Alapvetően más jogi helyzet keletkezik attól függően, hogy a magzat jogalany-e, vagy sem. A két lehetséges értelmezés jogi következményei egymást kizárják, ugyanakkor az Alkotmánynyal mindkettőjük összefér. A hatályos Alkotmányban rögzített alapjogok értelmezése alapján nem lehet választani a kétféle megoldás között. Az Alkotmánybíróság az élethez és az emberi méltósághoz való jogot, illetve a jogalanyisághoz való jogot értelmezheti, de ezek – bármely tartalommal is – attól függően hatályosulnak, hogy ki tartozik a »minden ember« közé.”41 „A magzat jogalanyiságáról való döntés az ember jogi státuszának újbóli meghatározása. Ez az alapjogok értelmezéséhez képest előkérdés, az Alkotmány belső összefüggéseiből le nem vezethető, külső – tartalmilag alkotmányozói – döntés, amelynek legcélszerűbb szabályozási módja az lenne, ha magában az Alkotmányban fektetnék le.”42 A határozatban foglaltak szerint az ember biológiai és jogi fogalma közötti viszony a 20. század második felében ismét problematikussá vált. „Az egyenrangúan érvényesíthető erkölcsi nézetek sokfélesége miatt nem beszélhetünk általánosan elfogadott erkölcsi ember-fogalomról sem. Az emberi élet feletti rendelkezéssel kapcsolatos igen különböző törekvéseknek mind szembesülniük kell az ember jogi fogalmával és […] alapvető státuszával: ezért kikerülhetetlenül alkotmányossági probléma a halálbüntetés, az eutanázia és az abortusz, valamint a magzat feletti minden rendelkezés az anyaméhen kívül is.”43 „A halálbüntetés és az eutanázia, másrészt az abortusz között az alapjogi megítélés szempontjából lényeges különbség van. A halálbüntetés és az eutanázia esetében nem vitás, hogy az, akinek az élete feletti rendelkezésről szó van, ember. Alkotmányosságuk eldönthető csupán az élethez és méltósághoz való jog értelmezése alapján, anélkül, hogy az ember formális jogi fogalmát szükségszerűen érinteni kellene.”44 Az Alkotmánybíróság ugyanakkor arra a következtetésre jutott, hogy: „A magzat a magyar jog szerint nem jogalany. Más kérdés, hogy a Büntető Törvénykönyv 135

védi a magzat érdekét azzal, hogy a magzatelhajtást bűncselekménnyé nyilvánítja. Más kérdés az is, hogy a Polgári Törvénykönyv gondoskodik a megszületendő gyermek érdekeiről, s ezt technikailag a magzat jogképességének az élveszületés feltételéhez kötött elismerésével oldja meg. Ez a módszer alkalmas arra, hogy a gyermek vagyoni érdekeit a megszületéséig fennálló függő jogi helyzettel biztosítsák. A feltételes jogképesség nem alkalmas azonban az abortusz problémájának megoldására. A magzat élethez – gyakorlatilag a megszületéshez – való jogát nem lehet a megszületés feltételétől függővé tenni.”45 A testület szerint: „A magzat jogalanyiságáról való kifejezett döntést az emberfogalmat érintő két, ellentétes irányú változás teszi szükségessé. Mindkettő megváltoztatja a magzatról való hagyományos gondolkodást.”46 „Egyrészt a művi terhességmegszakítások száma a történelemben soha nem látott nagyságot ért el, a születésszabályozás egyik fő eszközévé vált, a műtét közvetlen egészségi kockázata jelentéktelenre csökkent. Mindezzel összefüggésben az abortusz korábbi negatív erkölcsi megítélése egyre semlegesebb lesz. Megkezdődött az abortusz dekriminalizálása. Jelentős társadalmi mozgalmak követelik az abortusz teljesen szabaddá tételét. A terhességmegszakítás tömeges gyakorlata és az azt kísérő és igazoló nézetek a magzat feletti rendelkezés aggálytalanságát viszik be a közgondolkodásba. A követelt abortuszlehetőség feltétele, hogy a magzat embervoltát és alanyi jogát az életre továbbra se ismerjék el. E változások kapcsán az alkotmányos államok többségében alkotmánybíróság elé vitték az abortusz büntethetősége alkotmányosságát, és ennek kapcsán az abortusz jogi feltételeit.”47 „Másrészt a természettudományok fejlődése következtében a megszületés többé nem magától értetődő természetes és minőségi választóvonal a magzati és »emberi« lét között. Biológiai (főleg genetikai) szempontból az egyedi emberi élet nem a születés és halál, hanem a fogantatás és halál közötti egységes folyamat. Ezen belül sokfajta minőségi szakasz különböztethető meg, amelyek között az emberi élet elején sem szükségképpen a születés a legfontosabb választóvonal. A magzat társadalmi helyzete is megváltozik. Már nemcsak jövendő társadalmi (vagyoni) pozíciója révén, hanem a maga önálló fizikai valóságában, s egyre inkább egyéni tulajdonságai alapján részt kap a társadalomban. A méhen belüli magzatról az orvosi technika fejlődése és más technikai eszközök alkalmazása révén sokat lehet tudni, például nemét, fizikai tulajdonságait; gyógyítható, manipulálható; a magzat az anya és családja részére is láthatóvá válik, fejlődését nyomon kísérhetik. A magzat individualitása felerősödik. A magzat méhen kívül is, önállóan megjelenik a társadalmi forgalomban – ezen alapul például a vendéganyaság. A változások közvetlenül a technikai lehetőségeknek köszönhetők, ezért terjedésük és népszerűvé válásuk megállíthatatlan. A magzathoz való viszonynak ez az átalakulása a magzat személyként való felfogását a közvéleményben egyre inkább magától értetődővé teszi. Ezek a változások tehát abba az irányba hatnak, hogy a mindennapi »természetes« ember-fogalom a magzatot is felölelje, azaz összhangba kerüljön azokkal a biológiai és erkölcsi nézetekkel, amelyek az embert fogantatásától kezdve embernek ismerik el.”48 „A két irányzat közötti ellentmondás látszólag összebékíthető úgy – s ezt a hagyomány is alátámasztaná –, hogy az emberfogalmat csak az érett magzatra ter136

jesztik ki. (Az abortusz hívei is csupán az első három hónapra akarnak szabad döntést.) A megtermékenyített sejtekkel, illetve a magzati élet elején végzett beavatkozások azonban megkövetelnék, hogy a magzat jogállását egységesen, ugyanazon elvi alapon határozzák meg. Ha a jog az emberi státuszt egyáltalán kiterjeszti a születés előttre, és eddigi elveit megtartja, akkor a magzatot fejlettségére tekintet nélkül el kell ismernie jogalanynak. Ez következik abból, hogy a jog a megszületett ember esetében sem különböztet – és nem különböztethet, amíg ebben a fogalmi keretben marad – fizikai állapot, tudati funkciók vagy hasonlók szerint.”49 „A törvényhozó ugyan megteheti, hogy csak az érett magzatokat ruházza fel az abszolút életvédelmet nyújtó alanyi joggal, mint ahogy megteheti azt is, hogy a magzatok részére speciális jogi státuszt hoz létre, amelyen belül kor, fejlettség, vagy akár a méhen belüli vagy mesterséges körülmények közötti »tartózkodás« szerint különböztet. Mindkét megoldással növelhető a magzatok védelme, elvileg azonban ugyanazok az indokolási problémák merülnek föl, mint a magzat relatív védelmének ismert, a hatályos jogokban létező megoldásai kapcsán. Nem támasztható alá ugyanis elvi szempontokkal, miért éppen az adott időponttól kezdve számít jogilag embernek a magzat, s előtte miért nem. Ha pedig a törvény a magzatnak sajátos jogállást teremt, ezzel éppen úgy nem illeti meg az élethez és méltósághoz való feltétlen alanyi jog, mint ahogy a hatályos jog szerint sem. A magzat jogilag vagy ember, vagy nem; ha különleges jogi személlyé teszik, és saját jogon élvez védelmet, e védelem viszonylagossága és korlátozhatósága miatt gyakorlatilag nem lesz nagyobb biztonságban a magzat élete, mintha azt az állam objektív életvédelmi kötelességére alapoznák.”50 „A kérdés az, hogy az ember jogi státusza kövesse-e a természet- és szellemtudományok, valamint a közvélemény ember-fogalmainak fent jelzett változását, kiterjedjen-e az ember jogi fogalma is a születés előttre, egészen a fogantatásig. A jogalanyiság ilyen kiterjesztésének jellege és hordereje csak a rabszolgaság eltörléséhez hasonlítható, de annál is jelentősebb lenne. Ezzel az ember jogalanyisága elérné elvileg lehetséges végső határát és teljességét; az ember különböző fogalmai ismét egybeesnének.”51 2.1.4. A relatív életvédelem „határai” Az alkotmánybírák többsége szerint tehát a magzat jogalanyiságának kérdése a „hatályos Alkotmány” értelmezésével nem dönthető el.52 „Az élethez és emberi méltósághoz való jog értelmezésével ugyanis csak arról dönthet az Alkotmánybíróság, hogy az ember jogi státuszának ezek az alapjai alkotmányosan korlátozhatók-e; a »minden ember jogképes« tétel értelmezésével pedig – ha a tautológiát el akarja kerülni – legfeljebb arról, hogy a jogképesség elvonható-e. Az Alkotmánybíróság ezzel az alapjog-értelmezéssel az ember-fogalom körüli vitát mégis érintheti, mert az Alkotmány tartalmilag meg nem határozott, normatív ember-fogalmának és az alapjogok értelmezésében használt emberképnek közös gyökerei kell legyenek. Az Alkotmánybíróság az ember jogi helyzetét megalapozó legfontosabb alapjogok értelmezése alapján megállapítja: az Alkotmány szerint nem lehet semmit sem visszavenni az ember eddig elért jogi pozíciójából. Eszerint a jogalanyiság köre sem szűkíthető.”53 137

„A jogi ember-fogalom kiterjeszthetőségének kérdésében viszont az Alkotmánybíróság legfeljebb a kiterjesztés alkotmányos feltételeiről foglalhat állást. A fentiekből az már adódik, hogy a jogképesség, s így a jogi ember-fogalom megváltoztatásának egyetlen alkotmányos lehetősége van, a kiterjesztés a születés előttre. Ennek megvalósítása akkor nem alkotmányellenes, ha az alkotmányos rendben ma elfogadott jogi ember-fogalommal nem kerül ellentétbe. E fogalomnak legfontosabb, tartalmi eleme az elvont egyenlőség; ehhez képest kevésbé elvi alapon nyugszik a jogalanyiság kezdete.”54 Az Alkotmánybíróság szerint: „Ha a törvényhozó úgy dönt, hogy a magzat jogilag nem ember, azaz nem jogalany az Alkotmány 56. §-a értelmében, és nem illeti meg az élethez és méltósághoz való alanyi jog, akkor az Alkotmánnyal összhangban nemcsak lehetséges, de kötelező is a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelezettség mérlegelése az anya önrendelkezési jogával, valamint más alapjogaival szemben. Hogy az állam életvédő kötelezettségének valamely alkotmányos jog – elsősorban az anya személyiségi joga – hol szab határt, olyan kérdés, amelyre a válasz az Alkotmányból közvetlenül nem vezethető le. Az Alkotmánybíróság itt csak a törvényhozás mozgásterének a hatályos Alkotmányból következő határait állapíthatja meg; illetve megállapíthatja az alkotmányellenes mulasztást, ha a törvényhozó akár az anya jogainak, akár a magzatnak az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése szerint megkívánt minimális védelmet sem biztosította.”55 „Ha tehát a törvényhozó nem ismeri el a magzat jogalanyiságát, a terhességmegszakítás feltételeinek megállapításakor nem hagyhatja teljesen figyelmen kívül a két legfontosabb szembenálló jog egyikét sem: mérlegelnie kell az anya önrendelkezéshez való jogát is, és az élethez való jogból folyó, a magzatra is kiterjedő állami életvédelmi kötelezettséget is. Nem lenne alkotmányos a teljes abortusztilalom, mert ezzel teljesen figyelmen kívül hagynák az anya önrendelkezési jogát (és egészséghez való jogát). Egy ilyen tilalom az Alkotmányból nem következik, hiszen ebben a döntési alternatívában a magzatnak nincs az 54. § szerinti alanyi joga az élethez. Hasonlóképpen nem lenne alkotmányos, ha a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogát nézné. A magzat életének védelme annak megfoganásától kezdve állami kötelesség, tehát a terhesség kezdeti szakaszában sem lehet egyedül az önrendelkezési jog irányadó. Az állam objektív kötelességéből az élet védelmére az következik, hogy az állam nem engedheti meg alkotmányosan az indok nélküli abortuszt. Különösen szükséges az indokolás azért, mert az abortusz esetében az állam életvédelmi kötelezettsége nem névtelen statisztikai kockázat elhárítását vagy elosztását szolgálja, hanem egyedi emberi magzat szándékos megsemmisítéséről van szó. A törvényhozó által elégségesnek tartott indokokat a terhességmegszakítás törvényi feltételéül kell szabni.”56 „Az, hogy az abortusz tilalma és az indok nélkül megengedett abortusz alkotmányellenes szélsőségei között a törvény hol húz határt, milyen indikációkat kíván meg, a törvényhozó felelőssége és hatásköre. Az egyes feltételek azonban nem sérthetnek más alkotmányos jogokat. Minden feltétel szükségképpen megkülönböztet – például életkor, egészségi állapot, szociális helyzet vagy etikai szempontok szerint –, de a megkülönböztetés nem lehet ellentétes az Alkotmány 70/A. §-ával, vagyis meg kell felelnie a pozitív diszkrimináció alkotmányos feltételeinek. Hasonlóképpen figyelemmel kell lenni 138

arra, hogy a szabályozás ne jelentsen senkinek lelkiismereti kényszert, illetve hogy az abortusszal kapcsolatba hozható egyéb jogok megfelelően érvényesüljenek.”57 A testület az abortusz elvégzésének, az abban történő közreműködésnek orvos, egészségügyi dolgozó általi megtagadása vonatkozásában kimondta: a lelkiismereti szabadsággal ellentétes munkáltatói utasítás végrehajtását a dolgozó megtagadhatja; ez az utasítás-megtagadás bírói jogvédelem alatt áll; a lelkiismereti szabadság bírósági úton történő alanyi jogi jellegű védelme akkor is fennállna, ha a Munka Törvénykönyve nem teremtené meg a hivatkozási alapot; a bíróság e nélkül is alkalmazhatná a munkaügyi perben az Alkotmány 60. §-át a munkáltatói utasítás alóli mentesség megalapozására.58 2.2. A második abortusz-határozat Az Alkotmánybíróság a második, 1998-ban meghozott abortusz-határozatban,59 amely szerint az Országgyűlés a „magzati élet védelméről szóló” „törvény”60 megalkotásával formailag eleget tett az első abortusz-határozatban61 meghatározott követelményeknek,62 a következő álláspontra helyezkedett: „noha a Magzatvédelmi törvény nem rendelkezik kifejezetten a magzat jogalanyiságáról, a terhességmegszakítás e törvényben foglalt szabályozásával az Országgyűlés implicite azt juttatta kifejezésre, hogy szerinte a magzat jogilag nem ember.” „…a magzat továbbra sem jogalany az Alkotmány 56. §-a értelmében. Életét és méltóságát nem illeti meg ezért az az abszolút védelem, ami az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből eredően a már megszületett embert megilleti.”63 A határozat rendelkező része szerint: „nem alkotmányellenes, ha törvény az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén lehetővé teszi a terhesség megszakítását.”64 – túllépve az indok nélküli abortusz „alkotmányellenességén”.65 „A súlyos válsághelyzet fennállásának vizsgálatáról a törvényhozó azonban alkotmányosan kizárólag akkor mondhat le, ha egyszersmind a magzati élet védelmére irányuló, megfelelő ellensúlyt képező rendelkezéseket is megállapít.”66 A testület e határozatában is hangsúlyozta: „A magzat jogalanyiságának el nem ismerése azonban nem jelenti azt, hogy a magzati élet nem élvez alkotmányos védelmet. […] ebben az esetben is megilleti a magzatot az a – nem abszolút – védelem, amelyet az élethez való jogból [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] következően az állam a megfogant, keletkezőben lévő emberi életnek is nyújtani köteles.”67 Külön is utalt az Alkotmánybíróság arra, hogy ítélkezésében kezdettől fogva kiemelt jelentőséget tulajdonított az élethez és az emberi méltósághoz való jognak, amelyet az alkotmányos alapjogok hierarchiájának élére helyezett. „Ebben a státuszban az állam objektív életvédelmi kötelessége is osztozik, ha megfogant egyedi emberi élet védelmére vonatkozik.”68 A testület szerint mindez nem kívánja meg a magzat különleges jogalannyá nyilvánítását, „mert bármely – az ember jogi státuszát el nem érő – sajátos jogállás gyakorlatilag ugyanúgy csupán viszonylagos védelmet nyújthat a magzati életnek, mint az állam objektív életvédelmi kötelessége (ABH 1991, 311.). Rámutat azonban az Alkotmánybíróság arra, hogy a magzati élet, mint az állam életvédelmi kötelessége által védendő érték különleges jelentősége más jogrendszerekben mint »a meg nem született emberi életnek járó emberi 139

méltóság« és »a meg nem született ember élethez való saját joga« önálló, alapjogi megfogalmazást is nyerhet. A német Szövetségi Alkotmánybíróság például a magzat saját, önálló jogát állapította meg az élethez (BVerfGE 88, 203).”69 Az Alkotmánybíróság szerint: „Ha valamely jog – mint az európai jogok általában – a magzati élet védelmére fennálló állami kötelességből vagy – kivételesen – a magzat élethez való saját jogából indul ki, amelyet azonban az anya önrendelkezési joga korlátozhat, akkor a magzat életvédelmének korlátozását az anya joga által az teszi arányossá, hogy a terhesség kihordása, vagyis a magzat védelmének (másutt: jogának) érvényesítése olyan megterhelést jelentene a várandós nő számára, amely lényegesen nagyobb annál, mint ami normális esetben a terhességgel együtt jár, úgy hogy a terhesség folytatása a nőtől nem várható el.”70

3. Az új alaptörvény életvédelmi „többlete”, s ami abból (nem) következik Az új alaptörvénynek a születés előtti emberi élet védelme szempontjából releváns rendelkezéseit összevetve a vonatkozó alkotmánybírósági határozatokban foglaltakkal, relatív életvédelmi állásponttal, felvetődő kérdések: a) Az új „alaptörvény” (a „jog”) szerint ember-e, (teljesen, feltétlen) jogalany-e, jogképes-e a „magzat” (a még meg nem született emberi lény)? b) Amennyiben a még meg nem született emberi lény az új „alaptörvény” szerint „nem jogalany”, a törvényhozó „hatályon” kívül helyezheti-e, az Alkotmánybíróság megsemmisítheti-e – s ha igen, akkor mennyiben – a művi abortuszt „megengedő” rendelkezéseket? Véleményem szerint – az idézett alkotmánybírósági határozatokban foglaltakhoz képest – a „magzat” élete fogantatástól kezdve történő védelmének szó szerinti kimondása az Alaptörvényben, a II. cikkhez fűzött (javaslati és azzal egyező végleges) indokolással együtt, amelynek értelmében az állam „az objektív intézményvédelmi kötelezettsége keretében” „a megfogant, keletkezőben lévő emberi életnek is köteles védelmet nyújtani”, a „magzat” jogalanyisága szempontjából nem tűnik többlettel bírni, sőt, a „magzat” jogalanyisága melletti érvelést kifejezetten nehezíti, „saját jog”-ról e keretek között nem könnyű szólni. A Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény alapján, az idézett „alaptörvényi” (indokolási) megkötés hiányában könnyebb a „magzat” jogalanyisága mellett érvelni, miként azt Dr. Lábady Tamás alkotmánybíróként is megtette.71 A „magzat”-ot (teljesen, feltétlen) jogalanynak, jogképesnek, alkotmányjogi értelemben is embernek tekintő álláspontot képviselő szemszögéből nézve nem látom az „elfogadás” elfogadható okát. Különösen a „nagy magzatvédők” „igen” szavazata érthetetlen. Az „alaptörvény” megszavazása, az élethez való alanyi jog, a jogalanyiság, az alanyi jogi jogvédelem megtagadása az emberi lénytől helytelen, lényegileg rossz (bűnös) cselekmény. Az „alaptörvény” a magzati élet védelmét nem méltó módon rögzíti. Az Alkotmánybíróság gyakorlatát a taláros testület későbbi ítélkezése korrigálhatja, amelyről Dr. Sólyom László alkotmánybíró is ír a halálbüntetés alkotmányellenességéről szóló AB határozathoz fűzött párhuzamos véleményében.72 Álláspontom szerint ez akkor is megtehető és megteendő, ha az „alaptörvényt” („napi politikai érdekből”) megszavazó országgyűlési képviselők a szavazáskor tisztában 140

voltak az Alkotmánybíróság relatív életvédelmi gyakorlatával (a még meg nem született emberi lény életének relatív védelmét a „kortársi nemzetközi megítélés” és a „közvélemény nyomása” sem teszi elfogadhatóvá).73 Mind a törvényhozó (alkotmányozó), mind az Alkotmánybíróság hatásköre kiterjed a „magzat” alanyi jogi jogvédelmének biztosítására. A taláros testület az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelessége körében is jogosult maradéktalanul megállapítani a művi abortuszt „megengedő” rendelkezések alkotmányellenességét. Az ember a fogantatástól kezdve emberi individuum;74 élete a fogantatás és a halál közötti egységes folyamat. Az emberi méltóság alapja az emberi fajhoz tartozás ténye; az emberi „magzat” a fogantatástól kezdve az emberi fajhoz tartozik. Az emberi fajhoz tartozással az emberi méltóság minden emberi lény számára adott. Az emberi méltóság sérthetetlen. Egyetlen egy emberi lény méltóságát sem szabad megsérteni; vagyis ahhoz nincsen jog. Jog az emberi méltósághoz van, amely az emberi fajhoz tartozás tényével adott. Az emberi méltóság sérthetetlenségéből adódóan az emberi fajhoz tartozás tényével adott emberi méltósághoz való jog is sérthetetlen. Az emberi méltósághoz való jog tehát a fogantatástól kezdve megillet minden emberi lényt. Az emberi élettel és az élethez való joggal egységben lévő emberi méltóság és az ahhoz való jog sérelme esetén az emberi élet és az élethez való jog is sérül, ami az emberi méltóság sérthetetlenségéből is következően jogellenes, alkotmányjogilag is tilos. Az emberi méltóság sérthetetlensége alapján is megállapítható tehát az emberi „magzat” életének sérthetetlensége. Jog az élethez, a megszületéshez van: az emberi fajhoz tartozás tényénél fogva; vagyis az emberi lény a fogantatás pillanatától, létezésétől kezdve jogalany. Az emberi méltóság nem a születés tényén alapul; az önkényes határvonal lenne: miként mutatja ezt például a nyolchónaposan élve megszületett és a kilenchónaposan még meg nem született ember élete. Az emberi méltóság az emberi lény életével (létezésével) eleve együttjáró minőség. Az emberi lény méltósága nem függ tudati vagy erkölcsi állapotától, hanem életével adva van. Emberi státusza azért kétségbevonhatatlan, mert élete méltóságánál fogva érinthetetlen. Az államnak ennek megfelelően nincs joga emberi lény élete felett rendelkezni. Nemcsak az „erkölcsi szörnyeteg bűnöző” életét nem szabad megsértenie a halálbüntetéssel, hanem a legártatlanabb, a még meg nem született emberi lényét sem (az emberi lény életével csak az emberi lény élete konkurálhat75). Az emberi lény élete sérthetetlen és elidegeníthetetlen (érinthetetlen). Az emberi méltóság ezt követeli meg! Az emberi lény életének kioltásával az emberi méltóságtól is megfosztatik, amely sérthetetlen (az emberi méltósághoz és az élethez való jog osztatlan és fogalmilag korlátozhatatlan). Mindebből következik, hogy a „magzat” megölése eleve önkényes: alkotmányellenes.76 A XXI. századi Magyarország jövőképe alapvetően és nagymértékben függ emberképétől, amely nemcsak az Országgyűlésen és az Alkotmánybíróságon, hanem rajtunk is múlik. Nem feledve, egykoron mi is anyaméhben voltunk, s mi megszülettünk! Hálával tartozunk érte! Olyan értékről van szó, amelyet az ember csupán az értelem fényével is be tud fogadni…

141

Jegyzetek 1 2 3 4 5 6 7

8

9 10 11 12 13 14 15 16 17 18

19 20 21 22 23 24 25 26

27

142

Ld. 47/2010. (VI. 29.) OGY határozat; 50/2010. (VII. 6.) OGY határozat. Ld. AEB/314/2010. (http://www.parlament.hu/biz/aeb/resz/munkaanyag.htm). Ld. H/2057. Ld. 9/2011. (III. 9.) OGY határozat melléklete. Ld. AEB/219/2010. Ld. AEB/220/2010. E koncepcióban az is szerepel, hogy: „A halálbüntetés általános tilalmával a munkacsoport egyetért, azonban ennek Alkotmányban történő rögzítésének szükségességéről megoszlanak a vélemények.”. Ld. AEB/220/2010.; 1949. évi XX. tv. 54. § (1) bekezdés: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”. Ld. T/2628. („A Magyar Köztársaság Alkotmánya”). Ld. uo., II. fejezet 1. § (1) bekezdés. Ld. uo. 3. §. Vö. 1949. évi XX. tv. 56. §: „A Magyar Köztársaságban minden ember jogképes.”. Ld. T/2628., I. fejezet 10. § (4) bekezdés. Ld. uo., II. fejezet 13. § (2) bekezdés. Ld. uo., I. fejezet 10. § (1) bekezdés. Ld. uo., II. fejezet 14. § (1) bekezdés. Ld. uo., I. fejezet 10. § (5) bekezdés. Ld. uo., II. fejezet 25. § a) pont. Ld. I. Cikk (1) bekezdés; vö. uo. (2)–(3) bekezdés: „(2) Magyarország elismeri az ember egyéni és a közösségek együttesen gyakorolható alapvető jogait. (3) Az alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható.”. Ld. II. Cikk. Ld. XIV. Cikk (1) bekezdés. Ld. K. Cikk (1) bekezdés. Ld. uo. (2) bekezdés. Ld. XV. Cikk (1) bekezdés. Vö. XVII. Cikk (1) bekezdés; XXVIII. Cikk (2) bekezdés. Ld. XV. Cikk (3) bekezdés. Ld. Q. Cikk (3) bekezdés. Ld. T/2627. [„Magyarország Alaptörvénye” – I. cikk (1)–(3) bekezdés, II. cikk, XIV. cikk (1) bekezdés, K. cikk (1)–(2) bekezdés, XV. cikk (1) bekezdés; Q. cikk (3) bekezdés: „Az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni.” (vö. 28. cikk)]. Ld. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.), in Mag yar Közlöny (2011/43) 10656– 10681. [I. cikk (1) bekezdés /vö. uo. (2)–(3) bekezdés: „Magyarország elismeri az ember alapvető egyéni és közösségi jogait. (3) …”/, II. cikk, XV. cikk (1) bekezdés /vö. uo. (5) bekezdés/, L) cikk (1)–(2) bekezdés, XVI. cikk (1), (3) bekezdés /vö. XVIII. cikk (1) bekezdés, XXX. cikk (2) bekezdés/, R) cikk (3) bekezdés (vö. 28. cikk); vö. 2011. évi XXXVIII. tv. 1. §].

28 Ld. 23/1990. (X. 31.) AB határozat. 29 Ld. uo., Indokolás IV. pont. 30 Ld. 1949. évi XX. tv. 8. § (2) bekezdés: „(2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”. 31 Ld. uo. 54. § (1) bekezdés: „A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”. 32 Ld. 23/1990. (X. 31.) AB határozat, Indokolás IV. pont, és V. 1., 4. pont; Dr. Schmidt Péter alkotmánybíró különvéleménye, Dr. Szabó András alkotmánybíró párhuzamos véleménye 1. pont. A halálbüntetés 54. § (1) bekezdésébe ütközéséhez (az önkényességhez) ld. uo. Dr. Lábady Tamás és dr. Tersztyánszky Ödön alkotmánybírák párhuzamos véleménye, Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye [3. pont: „…az Alkotmány 54. § (1) bekezdése sem értelmezhető úgy, hogy mint »nem-önkényes« megfosztást, lehetővé tenné a halálbüntetést.” (és e pont hátralévő része) – vö. uo. 1. pont utolsó előtti bekezdés utolsó mondat], Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos véleménye 4. pont [vö. uo. 1. pont, és 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos véleménye II. 4. pont]. 33 Ld. uo., Indokolás V. 2. pont; vö. uo., Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye 3. pont. 34 Ld. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat. 35 Ld. uo., Indokolás C) 3. pont. [„A terhességmegszakítás szabályozása és az élethez való jog közötti kapcsolat is azért követeli meg, hogy az abortuszról törvény rendelkezzék, mert e szabályozás mikéntjével szükségképpen állást kell foglalni a magzat jogi státusza tekintetében. Gyökeresen mások, s egymást kizáróak ugyanis a szabályozás lehetőségei attól függően, hogy a magzatot jogilag embernek tekintjük-e vagy sem. Az összefüggés fordítva is érvényes: adott szabályozás csakis a magzat meghatározott jogi minősítésével állhat összhangban.” – uo. c) pont; „Ha az abortusz feltételhez kötött, szükségszerűen különbség van azok között a terhes nők között, akik megfelelnek a feltételeknek, és azok között, akik nem. Hogy ez a megkülönböztetés az Alkotmány 70/A. §-át mennyire érinti, ismét alapvetően attól függ, minek minősül a magzat. Ha a magzat jogalany, akkor az abortusz szabályai elsősorban a magzatok között tesznek különbséget, márpedig az élethez való jog tekintetében ez kizárt. Ha viszont a magzat jogilag nem ember, mérlegelés tárgya lehet, hogy az abortusz az anya melyik alapjogát érinti úgy, hogy annak tekintetében a megkülönböztetés felmerülhet.” – uo. e) pont; „Összefoglalva: a művi terhességmegszakításról azért kell mindig törvényben rendelkezni, mert bármely szabályozása magában foglalja a magzat jogalanyiságáról, és ebből folyóan a magzat élethez való alanyi jogáról való döntést.” – uo. 4. pont.]. 36 Ld. uo. 3. a) pont. „Ha […] a magzatnak alanyi joga van az életre és méltóságra, akkor ez a jog nem különbözhet bármely más ember élethez és méltósághoz való jogától, azaz az anya alapjogaival is ugyanúgy állítandó szembe, mint a már megszületett emberek esetében.” [uo. c) pont]. 37 Ld. uo. b) pont. Vö. uo. F) 1. pont: „Ha a törvényhozó úgy határoz, hogy a magzat jogilag ember, tehát olyan jogalany, akit megillet az élethez és méltósághoz való alanyi jog, akkor terhességmegszakítás is kizárólag azokban az esetekben végezhető, amelyekre nézve a jog eltűri az emberi életek közötti választást, és ennek megfelelően nem is bünteti az emberi

143

38

39

40

41 42 43 44

45 46 47 48 49 50 51

144

élet kioltását. Ilyen eset például az, ha az anya életének megmentése érdekében válik szükségessé az abortusz.”. Ld. uo. C) 3. c) pont. „Abból, hogy a magzat az anyatestben van (vagy azon kívül, mesterséges körülmények között), természetesen támadhatnak sajátos választási helyzetek. Az anya és a magzat jogainak versengését tehát nem feltétlenül a jogos védelem analógiájára kell elképzelnünk, vagy megoldanunk. De mindezek a sajátosságok tényállási és nem a magzat jogállására vonatkozó kérdések.” (uo.). Ld. uo. „Ez a helyzet például akkor, ha egy szabadságjog egyéni gyakorlása nem látszik veszélyeztetettnek, az esetek összességében azonban az alapjog által garantált szabadság vagy életviszony intézménye kerül veszélybe. Olyan kisajátítások például, amelyek önmagukban nem állnak ellentétben a tulajdonhoz való alanyi joggal, bizonyos szám fölött és rendszeresség mellett a tulajdon intézményét veszélyeztetik.” „Hasonló a helyzet az élethez való joggal. Az egyes emberek alanyi joga saját életük biztosítására szolgál.” (uo.). Ld. uo. „Az államnak az élethez való jogból folyó általános védelmi kötelessége alapján, amely a magzat védelmére felhozott legelterjedtebb érv, nem lehet elvileg is indokolt választ adni arra, hogy miért nem egyenlően véd a törvény minden magzatot, hogy a magzat védelme és az ellene ható jogok közötti határ miért éppen ott húzódik, ahol a törvényhozó meghúzta. Miért érdekelt például »erősebben« az állam az érettebb magzat megmaradásában, mint a három hónapnál fiatalabbéban, holott – ha megvédi – az is megérett volna. Mivel a magzat egész magzati léte során ugyanúgy potenciális emberi élet, milyen alapon lehet védelme intenzitását szakaszokra bontani; ha egyrészt kijelentik, hogy az élethez való jog a nasciturust is megilleti, milyen elvi indokkal tesznek másrészt mégis különbséget a megszületettek és a még meg nem születettek életének védelme között? Más országok alkotmánybírósági ítéleteiben szokásosak a fent megkérdőjelezett indokolások; ezek mindig gyakorlati kompromisszumokat támasztanak alá, elvileg mindig vitathatóan.” (uo.). Ld. uo. D) 1. pont. Ld. uo. Ld. uo. 2. c) pont. Ld. uo. „A halálbüntetés egyre több országban alkotmányellenessé minősítése azt a fejlődést viszi egyre közelebb a beteljesedéshez, hogy mindenkit, pusztán embervoltánál fogva megillessen a teljes jogi emberi státusz. Ez akkor következik be, ha a jogképesség feltétlensége mellett az élethez és méltósághoz való jog feltétlenségét is elismerik. Ezzel a folyamattal szemben az egyes országokban még létező halálbüntetés és engedélyezett eutanázia individuális ismérvek alapján (bűnösség, életminőség, tudati, illetve fizikai állapot) a sajátosan emberi jogállást megalapozó jogokat elvonhatónak, illetve korlátozhatónak tartja. A halálbüntetés és az eutanázia alapkérdése eszerint az élethez és méltósághoz való jog feltétlensége vag y korlátozhatósága. A terhességmegszakítás esetében viszont nem az a kérdés, hog y a sajátosan emberi jogállást megalapozó jogok feltétlenek-e vag y korlátozhatók, hanem arról az előkérdésről van szó, hog y a magzat ember-e, azaz alanya lehet-e ezeknek a jogoknak.” (uo.). Ld. uo. Ld. uo. d) pont. Ld. uo. Ld. uo. Ld. uo. Ld. uo. Ld. uo. 3. pont („A másik irányzat által felvetett kérdés, a magzat feletti lehető legteljesebb

52

53

54

55 56 57

58

59 60 61

rendelkezés biztosítása, a magzat védelmét csökkentené, de jelenlegi jogállását nem változtatná meg, s annak felülvizsgálatát sem igényli.” – uo.). Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró párhuzamos véleménye szerint az abortuszról szóló rendelkezések tartalmilag is alkotmányellenesek, a magzat jogalanyiságának a kérdése alkotmányértelmezéssel eldönthető, a magzat jogi, alkotmányos értelemben is ember, jogalany, jogképes, emberi létéből és méltóságából fakad alanyi joga a megszületéshez [ld. még 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleménye 1-2. pont]. Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos véleményében (II. 3. pont) nem osztja azt, hogy „az Alkotmányból nem vezethető le a magzat személyiségével kapcsolatos álláspont. Grammatikai, szó szerinti értelmezéssel az Alkotmány szövegével nem lenne ellentétes a magzatnak az »ember« fogalom alá vonása. Minthogy azonban ez az addigi magyar jogrendszer felfogását érdemben megváltoztatná, ehhez határozott, biztos kijelentés kellene. …” (ld. még uo. 5. pont). Ld. uo., Indokolás D) 3. pont. („Pl. az etikai irodalomban előforduló olyan vélemények törvénybe foglalása, hogy a személlyé minősítést specifikusan emberi tulajdonságok jelentkezéséhez kellene kötni, s így az újszülött is mintegy másfél éves korában nyerné el a jogképességet, alkotmányellenes lenne.” – uo.). Ld. uo. „Az ember alapvető jogi helyzetének jellemzője, hogy jogképessége független bármely tulajdonságától. Alapvetően érvényes ez az élethez és méltósághoz való jogra is. (Az e jogok feltétlenségének elismerése körüli vita pedig egyformán érint »mindenkit«.) Ha a megszületett ember emberi minőségét kifejező jogállására sem egyéni tulajdonságai, sem az állapotával (pl. életkor) járó tipikus tulajdonságok nincsenek semmiféle hatással, akkor a magzat fejlettsége, s más sajátosságai is közömbösek lehetnek a jogképesség és az élethez és méltósághoz való jog szempontjából. A tartalmi státuszjogok által garantált absztrakt eg yenlőséget, amely az erkölcsi ember-fogalom jogi megfelelője, a jogalanyiság születés előttre való kiterjesztése nem érinti.” (uo.). Ld. uo. F) 2. pont. Ld. uo. Ld. uo. Vö. uo., Dr. Ádám Antal alkotmánybíró párhuzamos véleménye, Dr. Herczegh Géza alkotmánybíró párhuzamos véleménye, Dr. Kilényi Géza alkotmánybíró párhuzamos véleménye 1-2. pont, Dr. Zlinszky János alkotmánybíró párhuzamos véleménye III. pont. Ld. uo., Indokolás E) 2. pont. „A munkakörhöz tartozó egyes feladatok elvégzésének rendszeres megtagadása a lelkiismereti szabadság érvényesítése szempontjából ugyanolyan elbírálás alá esik, mint adott munkáltatói utasítás eseti megtagadása. Alaptalan a lelkiismereti okra hivatkozás, ha az azzal össze nem egyeztethető tevékenység – akár általában, akár a dolgozó által választott munkahelyen – a munkakör lényegéhez tartozik. Az orvosilag nem indokolt terhességmegszakítás elvileg nem szükségszerű része a szülész-nőgyógyászi munkakörnek. Ezért az abortuszt ellenző orvos általában hivatkozhat a lelkiismereti szabadság jogára (hacsak nem abortusz-klinikán helyezkedett el). Az államra pedig az a további kötelezettség hárul, hogy jogilag lehetővé tegye olyan munkahelyek létesítését, s szükség esetén szervezzen ilyeneket, ahol a nőgyógyász nem köteles lelkiismerete ellenére terhességmegszakításra.” (uo.). Ld. 48/1998. (XI. 23.) AB határozat. Ld. 1992. évi LXXIX. tv. (a továbbiakban: „magzatvédelmi törvény”). Ld. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat (a továbbiakban: Abh.).

145

62 Ld. 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, Indokolás II. 2. pont („ezért e tekintetben megszűnt az alkotmányellenes helyzet.” – uo.). 63 Ld. uo. 3. b) pont; és uo. 4. a) pont: „Az Abh.-ban kifejtettek szerint a törvényhozó (Alkotmányozó) az abortusz szabályozásának mikéntjével állást foglal a magzat jogalanyiságáról is, kifejezett rendelkezés tehát ehhez nem szükséges. A Magzatvédelmi törvény állásfoglalása az, hogy a magzat nem jogalany. Következésképpen jogairól a törvény nem rendelkezhetett.” Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása szerint: „A Magzatvédelmi törvénynek a terhesség megszakítására vonatkozó szabályaiból az Országgyűlés álláspontja – amint erre a határozat is kitért – egyértelműen megállapítható: a magzat nem tekintendő jogalanynak.” (ld. uo., Dr. Holló András alkotmánybíró párhuzamos indokolása 2. pont). 64 Ld. uo., rendelkező rész 1. pont. 65 Ld. uo.; és uo., Indokolás III. 1. b) pont: „Megjegyzi az Alkotmánybíróság, hogy az Abh.ban tett, fent többször hivatkozott megállapítása az indok nélküli abortusz alkotmányellenességéről a terhességmegszakítás »határidős« és az »indikációs« megoldásai fogalomkörében maradt, mint ahogy az 1990-es évek elejéig a kettő közötti választás uralta az abortuszra vonatkozó alkotmányossági vitákat. A megvizsgálandó alkotmányossági kérdés megfogalmazása is jelezni kívánja, hogy az Alkotmánybíróság – tekintetbe véve az abortusz alkotmányjogi kezelésében azóta más országokban megfigyelhető változásokat is – túllép ezen a fogalmi kereten: az indikáció vagy indikáció nélküliség helyett az anya alkotmányos jogai és a magzat életének védelmére vonatkozó alkotmányos állami kötelesség kölcsönös korlátozásának arányosságában látja az alkotmányosság elbírálásának ismérvét. Ehhez képest az indikáció mibenléte és szerepe válik döntővé, de nem önmagában, hanem az egyensúlyi helyzetben betöltött szerepét vizsgálva.” [vö. uo. a) pont]. 66 Ld. uo., rendelkező rész 1. pont; és uo. 2-4. pont: „a súlyos válsághelyzet fogalmának és alkalmazása feltételeinek meghatározása kizárólag törvényben történhet; a törvényi meghatározás hiánya alkotmányosan nem pótolható sem alacsonyabb szintű jogforrással, sem jogalkalmazói jogértelmezéssel.”; a „magzatvédelmi törvény” 6. § (1) bekezdés d) pontjának alkalmazásánál „alkotmányos követelmény, hogy annak során a súlyos válsághelyzet törvényben meghatározott fogalma és a törvényalkotó által e határozatnak megfelelően megállapított feltételek jussanak érvényre.”; „a Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdése és az e törvény végrehajtásáról szóló 32/1992. (XII. 23.) NM rendelet 9. § (3) bekezdése alkotmányellenes”, ezért e rendelkezéseket a testület 2000. június 30. napjával megsemmisítette. A testület elutasította azokat az indítványokat, amelyek a „Magzatvédelmi törvény” 6. § (1) bekezdés d) pontja, valamint a 6. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányultak, valamint azokat, amelyek a „Magzatvédelmi törvény” egészének alkotmányellenességét arra alapozva állították, hogy a „törvény” a magzat jogállását kifejezetten nem határozza meg, hogy a magzat jogalanyiságát nem állapította meg, hogy a magzat jogairól nem rendelkezik, továbbá azt az indítványt is, amely azt kifogásolta, hogy a „Magzatvédelmi törvény” nincs összhangban a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény 10. §-ával (ld. uo. 5. pont). Az arra irányuló indítvány, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, ember-e a magzat, visszautasításra került (ld. uo. 6. pont; vö. uo., Indokolás I. 1. pont). 67 Ld. uo., Indokolás II. 3. b) pont; és uo. III. 1. pont: „Az Alkotmánybíróság már az Abh.ban kimondta: ha az alkotmányozó vagy a törvényhozó úgy dönt, hogy a magzat jogilag nem ember, vagyis nem jogalany az Alkotmány 56. §-a értelmében, és ezért nem illeti meg

146

az élethez és a méltósághoz való alanyi jog, akkor az Alkotmánnyal összhangban nemcsak lehetséges, de mellőzhetetlen is a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelesség, valamint az Alkotmányban meghatározott és védett más értékek meghatározása és mérlegelése az anya önrendelkezési jogával és egyéb alapjogaival szemben.” A testület továbbá megerősítette: „az Alkotmány 54. § (1) bekezdése és a 8. § (1) bekezdése »az állam elsőrendű kötelességévé« teszi az emberi élet védelmét. Az állam kötelessége az alapvető jogok »tiszteletben tartására és védelmére« nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az államnak az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz nem csupán az egyedi igényekhez kapcsolódóan védenie kell, mégpedig úgy, hogy azokat a többi alapjoggal öszszefüggésben értékeli. Az állam ezért az alapjogból folyó alanyi jog által védett körön túlmenően is meghatározhatja ugyanazon alapjog objektív, intézményes védelmi körét.” [uo. a) pont]; „Az élethez való jogból folyó objektív intézményvédelmi kötelességet tehát az állam összhangban gyakorolja azokkal a hasonlóan objektív kötelességeivel, amelyek az egészséghez való jogból, az egészséges környezethez való jogból, az anyát a gyermek születése előtt és után az Alkotmány alapján megillető védelemből és támogatásból hárulnak rá. Az életvédelmet szolgáló alanyi jogok, állami kötelességek, valamint államcélok rendszerének közös gyökere az élethez való jog. Az említett alapjogokból folyó állami intézményvédelmi kötelességek mindig túlmutatnak az alanyi jogosultak jogain. Így például az egészséghez való jog éppúgy a jövő nemzedékek egészségét is szolgálja, mint az egészséges környezethez való jog. Az Alkotmány egyes esetekben nevesíti az intézményvédelmi kötelességeket, másutt nem, előfordul az is, hogy éppen az alanyi jogi oldal marad háttérben; a megfogalmazás és a hangsúlybeli különbségek nem változtatnak azon, hogy az alapjogok egyaránt tartalmazzák a szubjektív jogokat és az objektív, ennél szélesebb állami kötelességeket is. [Az egészséghez való jog megfogalmazásából például első látásra az a benyomás keletkezik, mintha itt az Alkotmány csupán arról rendelkezne, hogy a Magyar Köztársaság a munkavédelem, egészségügyi ellátás stb. biztosításával »valósítja meg ezt a jogot« (70. § (2) bekezdés), holott nyilvánvaló, hogy az egészséghez való alapjognak van alanyi jogi oldala is.] Az, hogy az Alkotmány olyan jogokat is nevesít, amelyek közvetetten szolgálják az alanyi jogon túlnyúló, individuumokhoz nem szükségképpen kötött életvédelmet, vagyis az emberi élet és életfeltételek védelmét általában, megerősíti azt az egyébként minden alapjognál fennálló helyzetet, hogy az élethez való alanyi joggal közvetlenül összekapcsolódó, annak tényleges előfeltételét képező magzati élet védelmére az állam védelmi kötelessége külön nevesítés nélkül kiterjed. Az élethez való jog alanyi és intézményvédelmi oldala közötti kapcsolat éppen a terhességmegszakítás (és szabályozása) vonatkozásában a legközvetlenebb: itt ugyanis – biológiailag és etikailag – mindig egyedi életről van szó.” (uo.); „Az egyes emberek élethez való alanyi joga saját életük biztosítására szolgál. Az élethez való jogból az államnak nem csupán az a kötelessége keletkezik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védenie kell. Az emberi élet védelme pedig nem korlátozható a jogalanyisággal felruházott, megszületett ember életére. Az egyedi emberi élet ugyanis a fogantatástól kezdve folyamatos. Ugyanazon individuális emberi életről van szó, amelynek egyes szakaszait a hatályos jog, elsősorban a jogalanyiság szempontjából – alkotmányosan nem kényszerítően, de megengedetten – eltérően minősíti. Az állam életvédelmi feladata minőségileg más, mint az élet-

147

hez való egyéni alanyi jogok védelmének összeadása; »az emberi élet« általában – s következésképpen az emberi élet mint érték – a védelem tárgya. Ezért az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is. Ez a kötelesség – ellentétben az élethez való alanyi joggal – nem abszolút. Ezért lehetséges, hogy vele szemben más jogokat – így az anya egészséghez való, vagy önrendelkezési jogát – mérlegelje a törvényhozó.” (uo.); „Az egészséges környezethez való jogot az Alkotmánybíróság úgy értelmezte, hogy az jelenlegi formájában ugyan nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos feladat (államcél), hanem az élethez való jog objektív, intézményvédelmi oldalának része, amely az emberi élet természeti alapjainak fenntartására vonatkozó állami kötelességet külön alkotmányos »jogként« nevesíti. Ugyanezek az alkotmányos állami kötelességek az Alkotmány 18. §-ának hiányában is levezethetők lennének az Alkotmány 54. § (1) bekezdéséből; s az élethez való joggal fennálló kapcsolat szorossága következtében a természetvédelem jogszabályokkal biztosított szintjét csakis olyan feltételekkel lehet csökkenteni, mint amilyen feltételek valamely alapjog korlátozását alkotmányosan megengedhetővé teszik [28/1994. (V. 20.) AB határozat, ABH 134, 137-141.]. A környezethez való jognak ezek a sajátosságai másrészt éppen ezen – az Alkotmányban így nevezett – »jog« személyes alanyának meghatározhatatlanságából fakadnak. A környezethez való jogban összesűrűsödő állami kötelességek és a terhességmegszakítás korlátozása – többek között – a jövendő generációk életfeltételeit és ezen keresztül életét is védik. A jogosultak »személytelensége« azonban eltérő a két jog esetében. Az élethez való jogból fakadó állami életvédelmi kötelesség, amelynek a terhességmegszakítás szabályozásánál érvényesülnie kell, ugyanis nem statisztikai sokaságot véd, hanem egyedi magzati életet. Ez az állam védelmi kötelességét egyrészt erősebbé teszi, mint a környezetvédelem esetében. Másrészt azonban az egyedi magzati életre vonatkozó objektív életvédelmi kötelességgel a magzatot viselő anya alanyi jogai állhatnak szemben. A környezetvédelmi status quo fenntartása alól akkor lehet kivételt tenni, ha más alapjog érvényesülése ezt esetileg megköveteli. A fentiek miatt viszont a magzat jogalanyiságát el nem ismerő törvényhozónak mindig mérlegelnie kell a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelességgel szemben az anya jogait.” (uo.); „Ehhez a mérlegeléshez az Alkotmánybíróság a törvényhozás mozgásterének csupán azokat a határait állapíthatja meg, amelyek az Alkotmányból következnek; illetve megállapíthatja a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet, ha a törvényhozó akár az anya jogainak, akár a magzat életének az Alkotmánybíróság alkotmányértelmezése szerint megkívánt minimális védelmet sem biztosította. Ha tehát a törvényhozó nem ismeri el a magzat jogalanyiságát, a terhességmegszakítás feltételeinek megállapításakor nem hagyhatja figyelmen kívül a szabályozás tartalmának meghatározásánál irányadó – esetenként egymással szembenálló – jogokat és kötelességeket: így mérlegelnie kell az anya önrendelkezéshez, élethez és testi épséghez való jogát éppúgy, mint az élethez való jogból folyó, a magzatra is kiterjedő állami életvédelmi kötelességet.” „Nem lenne ezért alkotmányos a teljes abortusztilalom. Hasonlóképpen nem lenne alkotmányos, ha a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogát venné tekintetbe. A magzat életének védelme annak megfoganásától kezdve állami kötelesség, tehát a terhesség kezdeti szakaszában sem lehet egyedül az anya önrendelkezési joga irányadó. Az államnak az élet védelmére vonatkozó objektív kötelességéből következik, hogy az állam alkotmányosan nem engedheti meg a megfelelő indok nélküli abortuszt. Különösen szükséges az indokoltság azért, mert az abortusz esetében az állam életvédelmi kötelessége nem névtelen statisztikai kockázat elhárítását vagy elosztását szolgálja, hanem keletkezőben lévő egyedi emberi élet szándékos megsemmisí-

148

68 69 70

71

72 73 74

75

téséről van szó (ABH 1991, 316.). Ez az individualitás akkor is fennáll, ha óvatosságból »potenciális emberi életről« beszélünk. Az abortusz mint ténylegesen végrehajtott tett egyediségét és szándékosságát nem lehet nem létezőnek tekinteni, csupán a jogi minősítésben lehet a személytelenséget a végletekig fokozni [azzal, hogy a magzat személy voltát a törvényhozó nem ismeri el (ABH 1991, 303.)]. Ezzel válik egyáltalán lehetővé a magzati élettel szemben az anya önrendelkezési jogának mérlegelése; de e mérlegelés során az állam objektív és nem abszolút életvédelmi kötelessége által alkotmányosan védett értékek súlya egy pillanatra sem téveszthető szem elől.” [uo.; vö. uo. b) pont]. Ld. uo. III. 1. a) pont. Ld. uo. Ld. uo. 2. a) pont; vö. uo. 3. b) pont: „Az Alkotmánybíróság a magzat életének kiemelt védelmére vonatkozó állami kötelességgel szemben mérlegelendő jogok között mindig is első helyen említette az anya önrendelkezési jogát, amely az emberi méltósághoz való jog része.”. Ld. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró párhuzamos véleménye, és 48/1998. (XI. 23.) AB határozat, Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró különvéleménye. Ld. 23/1990. (X. 31.) AB határozat, Dr. Sólyom László alkotmánybíró párhuzamos véleménye 1. pont. Vö. uo. Az egypetéjű ikrek kialakulásának (ikerképződés) lehetősége semmit sem változtat ezen, mert az emberi szedercsírából (morulából) alakulnak ki az ikrek. A viszonylag kis százalékban bekövetkező egypetéjű ikervárandósságokból nem következik az, hogy a megtermékenyítés eseményét követő körülbelül kéthetes időszakban még nem emberi egyedről (individuumról) van szó. Az ikertestvérek kialakulása sejtcsoport-elkülönüléssel jön létre, a pluripotenciával rendelkező sejtek két vagy több azonos értékű egyed (emberi embrió) fejlődése irányába különülnek el. Nem egy meghatározatlan egyediségű emberi létezőből, puszta sejtcsoportból alakul ki hirtelen két vagy több egypetéjű ikertestvér. Vö. pl. Magyar Katolikus Püspöki Konferencia, Az élet kultúrájáért, A Mag yar Katolikus Püspöki Konferencia körlevele a bioetika néhány kérdéséről, Budapest, 2003. (Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, 146), 24. és 27. pont; Egészségügy Pápai Tanácsa, Az Egészségüg yben Dolgozók Chartája, Vatikánváros, 1994., in Római Dokumentumok IX. Az Egészségüg y Pápai Tanácsa dokumentuma, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék Könyvkiadója, Budapest, 1998. 134 (fordította: Leszkovszky Gy. Pál), 35. pont (94-es sz. lábjegyzet). Azokban az esetekben, amikor a „magzat” és az édesanya élete konfl iktusba kerül egymással, az édesanya életének megmentése, ha a „magzat” halála elkerülhetetlen és csak eltűrt (azaz nem kívánt) következmény, nem nevezhető a szó erkölcsi és jogi értelmében abortusznak. Ld. „duplex effectus” elve; pl. MKPK 2003. évi bioetikai körlevele 44. pont. Vö. 64/1991. (XII. 17.) AB határozat, Dr. Lábady Tamás alkotmánybíró párhuzamos véleménye 10. pont. Irodalom: pl. Hámori Antal, Az „eutanázia” fogalmához, in Mag yar Jog 57 (2010/9) 562. (561–568.); Hámori Antal, Az „eutanázia” problémája a katolikus eg yház jogban (mag yar állami jogi kitekintéssel), in Iustum Aequum Salutare 6 (2010/2) 35–37. (25–44.); Hámori Antal, Az „eutanázia” megítélése a katolikus eg yház tanításában, in Vallástudományi Szemle 6 (2010/1) 137–140. (125–149.); Hámori Antal, A haldokló, beteg ember életének és méltóságának tisztelete az Eg yház tanításában, Az „eutanázia” problémája erkölcsteológiai szempontból, profán szakirodalmi és jogi kitekintéssel (Erkölcsteológiai Könyvtár 8. Sorozatszerkesztő: Tarjányi Zol-

149

tán), JEL Könyvkiadó, Budapest, 2009. (352, imprimatur: Erdő Péter) 30., 50–51., 97–98., 101–102., 114., 171–174., 178., 204–206.; Hámori Antal, Az emberi élet védelme a katolikus eg yház tanítása szerint, in Távlatok 19 (2009/4) (86) 28–29. (20–31.); Hámori Antal, Az életvédelem kritikus pontjai (abortusz, sterilizáció, drog fog yasztás, „eutanázia”), in Teológia 43 (2009/1–2) 27–28., 32., 44–45. (18–51.); Hámori Antal, A humánembrió védelme erkölcsteológiai nézőpontból (Erkölcsteológiai Könyvtár 6. Sorozatszerkesztő: Tarjányi Zoltán), JEL Könyvkiadó, Budapest, 2008. (151) 35–36., 44–45.; Hámori Antal, Életvédelem és jog – aktuális kihívások II. (Life Protection and Law – Actual Challenges II.), in A Mag yar Katolikus Orvosok Szent Lukács Eg yesületének Tudósítója 25 (2008/3) 100–101. (97–120.); Hámori Antal, Az „eutanázia” fogalmi meghatározása, erkölcsi és jogi minősítése, in Mag yar Bioetikai Szemle 13 (2007/1) 24–32. (különösen 28., 32.); Hámori Antal, Életvédelem a katolikus Eg yház jogrendjében világi jogi összehasonlítással, Szent István Társulat, az Apostoli Szentszék könyvkiadója, Budapest, 2006. (XVII, 474, imprimatur: Erdő Péter) 141–145., 213–215., 229–230., 235., 239.; Hámori Antal, A magzatkorú g yermek büntetőjogi védelme az Eg yház jogrendjében (mag yar állami jogi összehasonlítással), in Távlatok 13 (2003/1) (59) 22. (18–29.); Hámori Antal, Az abortusz büntetendő cselekményének kánonjogi tényállása (mag yar állami jogi összehasonlítással), in Mag yar Bioetikai Szemle 8 (2002/3) 16. (11–22.), Kánonjog 4 (2002/1–2) 91. (85–96.). 76 Vö. pl. Magyarország Alaptörvénye (2011. április 25.) II. cikk.

150