A magyarországi rendszerváltozás a Quai d Orsay szemével

A magyarországi rendszerváltozás a Quai d’Orsay szemével Garadnai Zoltán–Thomas Schreiber „Franciaország nem mond le arról, hogy konszolidálja azokat a szálakat, amelyek bizonyos mértékben közte és Magyarország közö� kialakultak, s amelyek megfelelnek mindkét nép természetének és nemzeti érdekeinek. Reméli, hogy eljön az a nap, amikor a helyzet nem olyan lesz, mint ma, bizonyos korlátok leomlanak és a dolgok könnyebbek lesznek.”1

Cél vagy eszköz? Kelet-Közép-Európa értékelése francia szemmel

A

kelet-európai rendszerváltozás története egyre inkább a történeti kutatások fókuszába kerül.2 Az eddig Magyarországon megjelent munkák egyik fő sajátossága, hogy elsősorban az angolszász és német, illetve a szovjet szempontokat mutatják be, miközben az Európában meghatározó szerepet magának tulajdonító francia külpolitikának nem szentelnek kiemelt figyelmet.3 Párizsban a keleti politika célja a hatvanas évek elejétől kezdve az volt, hogy francia részről túllépjenek az európai nemzetek közö�i kapcsolatokat meghatározó ideológiai totalitarizmusokon.4 A francia keleti nyitási politikát alapvetően ke�ős dilemma határozta meg. A franciák nyitási politikája függö� a�ól, hogy a kelet-európai szatellit államok vezetői milyen belső rendszereket veze�ek be a történelmi hagyományok és vezetők képességei alapján. Francia részről ugyanakkor egyre inkább különbséget te�ek a korábban egységesnek láto� és értékelt kelet-közép-európai térség országai közö� abban a vonatkozásban is, hogy az egyes államok vezetői milyen belpolitikai mozgásteret engedtek a társadalomnak. Párizsban a francia keleti politika egyik legnagyobb akadályát ezen rendszerek diktatórikus jellegében (vagyis a demokratikus és történelmi legitimáció hiányában) lá�ák.5 A francia diplomácia a nyolcvanas évek elején három alapelvet fogalmazo� meg a kelet-közép-európai államokkal kialakítandó kapcsolatokra vonatkozóan. A kelet-közép-európai államok közö� különbséget („différenciation”) kell tenni nemcsak politikai értelemben (Franciaországhoz fűződő kapcsolatok hagyományai) és a kommunista kormányokkal kialakíto� párbeszéd lehetősége alapján, hanem a tekintet2008. nyár

129

Garadnai Zoltán–Thomas Schreiber

ben is, hogy az egyes kelet-európai országok kommunista elitje milyen konszenzust alakíto� ki a társadalommal. A nyolcvanas évek elején a két „hagyományos” kelet-középés délkelet-európai francia partner (Lengyelország és Románia) szerepe leértékelődö�. Lengyelországgal a rendkívüli állapot bevezetése, Romániával a Ceauşescu-rezsim nacionalizmusa te�e nehézzé az együ�működést. A politikai nehézségeket ráadásul egyik ország esetében sem lehete� gazdasági együ�működéssel ellensúlyozni. Párizs szemszögéből nézve Magyarország sajátos példát jelente�, mivel a kommunista elit konszenzust hozo� létre a társadalommal, miközben francia részről értékelték azt is, hogy Budapes�el intellektuális párbeszédre is lehetőség nyílt,6 vagyis a franciáknak olyanynyira fontos kulturális kapcsolatok is viszonylag szabadon fejlődhe�ek.7 Ráadásul magyar részről már a hatvanas évektől kezdve érdeklődés volt az európai gondolat iránt, amit Kádár János 1978-as párizsi hivatalos útja is megerősíte�. Ezzel a látogatással francia és magyar értékelések szerint egyaránt a kétoldalú kapcsolatok új szakasza kezdődö� el.8 Párizsban élénk figyelemmel kísérték a francia politika kelet-európai fogadtatását. A francia kelet-európai politikában az enyhülés már Giscard d’Estaing elnökségének végén is érezhető volt, ezt muta�a Raymond Barre miniszterelnök 1977-es budapesti látogatása is. Budapest vonatkozásában tehát a kétoldalú kapcsolatokban a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején enyhülés és kölcsönös közeledés kezdődö�, amely szerencsésen, de – természetesen nem véletlenül –, egybeese� François Mi�errand és Kádár János személyes találkozóival. Ezt erősíte�e az a helyzet, hogy ezzel párhuzamosan Moszkvával, Varsóval és Bukares�el a nyolcvanas évek elején a franciák kapcsolatai elhidegültek, és csak Gorbacsov hatalomra jutása után erősödö� meg a francia–szovjet/orosz „történelmi barátság”.9 Fontos hangsúlyozni, hogy a diplomáciában nagyon lényeges szerepet játszó személyes kapcsolatok, vagyis a Kádár és Mi�errand közö�i jó viszony egészen 1976-ra és 1978-ra nyúlik vissza, amikor az akkor ellenzékben lévő Francia Szocialista Párt első titkára találkozhato� magyar partnerével. A kortársak véleménye szerint ez a személyes viszony alapvetően meghatározta a későbbi együ�működést.10 Franciaországnak Budapest egyre inkább a francia keleti politika eszközéül szolgált, mint olyan ország, amelyet Párizsban közvetítőként is használtak. Magyarország ráadásul teljes mértékben érdekeltnek mutatkozo� a nyugati kapcsolatok kiépítésében, elsősorban a gazdasági kapcsolatok fejlesztése tekintetében, ez pedig tovább növelte az érdeklődést hazánk irányában.11 Ezek a tényezők összességében azt eredményezték, hogy Párizsban felértékelték Magyarországot, és így az 1981-ben hatalomra jutó Mi�errand elnök első kelet-európai útja sem véletlenül vezete� Magyarországra.12 Ez az 1982-es látogatás a diplomácia nyelvén azt jelezte, hogy az új párizsi vezetés átértékeli a hagyományos keleti kapcsolatait.13 A tanulmány a francia Külügyminisztérium Levéltárában 2007-ben végze� feltáró munkára alapozva foglalja össze a magyar rendszerváltás történetének francia 130

Külügyi Szemle

A magyarországi rendszerváltozás a Quai d’Orsay szemével

értékelését,14 és szinte teljes mértékben eredeti francia és magyar levéltári dokumentumokra alapozódik. Fő célunk bemutatni, hogy Párizs szemszögéből nézve hogyan értékelték a magyarországi rendszerváltozást, hogyan lá�ák a legfontosabb szereplőket, és az európai status quo megbomlása mia�i aggodalmakat hogyan próbálták összhangba hozni azokkal az elvekkel, amelyek a francia diplomáciát a De Gaulle-i korszaktól kezdve jellemezték. Eddig sem Magyarországon, sem Franciaországban nem jelent meg e témakörben eredeti francia forrásokra építkező tanulmány. A témát a korabeli szemtanú és az események résztvevője visszaemlékezéseivel – korabeli jegyzeteinek felhasználásával – igyekezünk feldolgozni15 azért, hogy jobban megértsük az Európában a hatvanas évektől kezdve politikai alternatívát („az Atlanti-óceántól az Urálig terjedő Európa”, illetve „európai Európa”) felmutató Franciaország politikájának változásait. Elemzésünk fókuszába természetesen a francia–magyar kapcsolatok történetét helyezzük, és azon belül is az 1985–1990 közö�i időszakra koncentrálunk, vagyis a rendszer csúcspontjától a rendszerváltozás végéig analizáljuk a francia–magyar kapcsolatok változásait, a nemzetközi kapcsolatok változásának keretein belül. Tisztában vagyunk azonban azzal, hogy ez a munka nem lehet teljes. Ebben terjedelmi korlátok és az eddig Párizsban feltárt források sajátosságai egyaránt befolyásolnak minket. A dolgozatban szereplő francia forrásanyag ugyanis szinte teljes mértékben a francia Külügyminisztérium Levéltárában általunk feltárt kétoldalú francia–magyar kapcsolatok dossziéira alapozódik, vagyis eleve nem jelent olyan gazdag forrásbázist, amelynek segítségével a szélesebb nemzetközi összefüggéseket is az elsődleges források alapján be lehetne mutatni. Ez a tanulmány így elsősorban a kétoldalú kapcsolatok történetének megértéséhez ad segítséget, de természetesen mindezt a nemzetközi rendszer változásainak összefüggésébe helyezve és elsősorban Párizs szemszögén keresztül végezzük.16

Csúcspont és végpont? A Kádár-rendszer Párizsból nézve (1985–1986) A hetvenes évek végétől és a nyolcvanas évek elejétől kezdve a francia–magyar kapcsolatok megélénkültek,17 Magyarország jelentősége Párizsban felértékelődö�. Abban a nemzetközi helyzetben (lengyel és afgán válság, közel-keleti konfliktus) Magyarország óvatos diplomáciával igyekeze� megőrizni a rendszer belpolitikai stabilitása érdekében elengedhetetlenül fontos nyugati gazdasági kapcsolatokat, és közelede� a nyugati országok felé.18 Párizs nagyra értékelte azt, hogy a szocialista országok közül egyedül Magyarország volt az, amelyik az úgyneveze� „kis hidegháború” körülményei közö� is nyito�nak mutatkozo� a nyugati kapcsolatok kiépítésére és fenntartására, viszonylagos autonómiát szerze� magának, és egyfajta híd szerepet töltö� be a kelet–nyugati 2008. nyár

131


kapcsolatokban.19 Ezt a stabilizáló szerepet értékelte a francia diplomácia, és a kapcsolatépítés megerősítésének és szélesítésének szándékát jelezte Mi�errand elnök 1982-es budapesti és Kádár János 1984-es párizsi útja.20 A francia forrásokból látszik, hogy Franciaország valóban igyekeze� változtatni a Magyarországhoz fűződő viszonyán, és új lapot nyitni a két ország kapcsolataiban.21 Ugyanakkor hangsúlyozni kell, hogy ezek a változások a magyar rendszer sajátosságain és a két vezető személyes jó viszonyán túl a nemzetközi helyzet változásából is következtek, és a kétoldalú francia–magyar kapcsolatok alakulása is beleilleszkede� Franciaország általános keleti politikájába,22 miközben Moszkva részéről Magyarország viszonylagos szabadságot élveze� a francia kapcsolatok kiépítésében.23 Francia értékelés szerint Magyarország a nagyobb külpolitikai aktivitást lehetővé tevő, de egyben kockázatokat is magában foglaló és önállóságot jelentő multilaterális kapcsolatok területén nem vállalt fel semmilyen látványos önálló vagy közvetítő szerepet. Budapesten a kapcsolatépítésben a hangsúlyt a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére – és azon belül is a gazdasági kapcsolatokra – helyezték,24 mivel azon a területen lehete� nagyobb politikai kockázat nélkül eredményeket elérni, és ez volt az a terület, ahol a francia keleti politika is változásokat célzo� meg. A francia keleti nyitási politika újabb lépéseként 1984 júniusában a francia elnök a Szovjetunióba látogato�.25 A feszültséget mutatja, hogy a Szaharov akadémikusra vonatkozó kĳelentéseivel „kiverte a biztosítékot”.26 A francia diplomácia fő problémája az a bizonytalanság volt, amely a szovjet politikában Brezsnyev halála után kialakult. Ez a bizonytalan helyzet szintén „felértékelte” a stabilitás szigetének számító Magyarország pozícióját, és ez a megkülönböztete� figyelem a magyar első titkár párizsi, nem hivatalos útja27 (1984. május 15–16.) alkalmával is megmutatkozo�.28 A francia külügyminisztérium szakértői felhívták az Élysée-palota figyelmét arra, hogy Magyarország nem korlátozza a politikáját a rendszer belső „liberalizálására”, hanem a nemzetközi kapcsolatokban – leginkább Bonn irányába – egy új nyitási politikát kezdeményez, és a francia elemzők Budapestet egyre inkább Ausztriához hasonló, sajátos kelet–nyugati találkozási helyként kezdték értékelni.29 1985. március 11-én hatalomra került Mihail Gorbacsov, és ez Moszkva részéről látványos szakítást jelente� a korábbi stílushoz képest,30 és merőben új helyzetet eredményeze�.31 Gorbacsovnak a Kremlbe való „bevonulásától” kezdve Mi�errand elnök – követve a francia külpolitika alapelvét – több ízben kifejte�e, hogy hamarosan Jalta felszámolásáról is lehet gondolkodni. A francia elnök tehát egykori riválisához, De Gaulle-hoz hasonlóan határozo�an állást foglalt a két szuperhatalom által folytato� tömbpolitika ellenében, és helye�e a francia–szovjet történelmi szövetséget hangsúlyozta. A jövőt illetően azonban az elnök (mindenekelő� a há�érbeszélgetések során)32 arról is beszélt, hogy a kommunista rendszer fokozatos felszámolását valószínűleg nem követné egyik napról a másikra a piacgazdaság, a jólét és a demokrácia Kelet132

Külügyi Szemle


Európában. Mi�errand elnök tehát óvatosnak mutatkozo�, és inkább az úgyneveze� reformkommunista irányza�al érte� egyet, amely a „demokratikus szocializmust”, vagyis a fennálló politikai-társadalmi rendszer reformját kívánta. Ráadásul Mi�errand úgy gondolta, hogy Lengyelország és Magyarország kivételével a demokratikus ellenzék gyenge, vagyis nem láto� érdemleges politikai alternatívát ezekben az országokban. Ehhez a személyes felfogáshoz járult hozzá az az alaptétel, hogy francia részről elsősorban a mindenkori „hivatalos” állami és pártvezetőket tekinte�ék „partnernak”, vagyis hivatalos formában nem támoga�ák az úgyneveze� „ellenzéket” egyik országban sem. Mi�errand elnököt valójában rendkívül érdekelték Gorbacsov pártfőtitkár elképzelései az úgyneveze� „új Európáról”, amely francia értelmezés szerint azt jelente�e, hogy a Brit Nemzetközösség mintájára a Szovjetunió és a kelet-közép-európai kisállamok viszonya átalakul korlátozo� szuverenitású partnerek viszonyává. Jellemző azonban, hogy ekkor még francia részről fel sem vetődö�, hogy érdemben túllépjenek az európai status quo keretein, és valós alternatívát mutassanak a kelet-közép-európai kisállamok „útkeresése” számára. Minden ellentmondás és óvatosság ellenére Párizsban egy új diplomáciai offenzíva ve�e kezdetét, ezt muta�a, hogy Laurent Fabius miniszterelnök első útja az NDK-ba vezete�, miközben a Franciaország Balkán-politikája mia� fontos Albániába Jean-Michel Baylet külügyminisztériumi államtitkár látogato�, mivel Enver Hodzsa diktátor halála után – ellensúlyozandó a növekvő német befolyást – a francia diplomáciai jelenlét súlyát növelni kívánták. Ebbe az általános francia keleti nyitási politikába illeszkede�, hogy 1985. december 4-én Párizsban fogadták a nyugati országok részéről még politikai karanténban tarto� Jaruzelski tábornokot is, a döntéssel Párizsban ke�ős célt kívántak elérni. Egyrészt szere�ék volna biztosítani, hogy a francia részről mindig is fontosnak tarto� lengyel kapcsolat megmaradjon, másrészt „üzenni” is kívántak a saját szövetségeseiknek, vagyis demonstrálni azt, hogy Franciaország mindig, bármilyen körülmények közö� a saját politikáját kívánja folytatni. Ebbe a politikába illeszkede� bele a lengyel párt- és katonai vezető „váratlan” és csak néhány órás párizsi megállása is. Magyarország vonatkozásában francia részről leginkább a rendszer stabilitása volt az a tényező, amit már a nyolcvanas évek elejétől, főképpen Mi�errand elnök hatalomra jutása után értékeltek, és érzékelték a magyar kül- és belpolitika változásait, az újbóli óvatos nyugati nyitási politikát.33 Párizsban támoga�ák, hogy a Helsinki-folyamat eredményeként Budapesten rendezzék meg a Kulturális Fórumot (1985. október 15.–november 25.), melynek francia értékelés szerint Budapesten nagy jelentőséget tulajdoníto�ak.34 Ezen a rendezvényen, amely kétségtelenül kiemelt diplomáciai jelentőségűnek számíto�, a francia diplomáciai küldö�ség értékes és tevékeny szerepet játszo�,35 így francia részről a magyar rendszer (vagyis a kádári Magyarország) is jelentős támogatást kapo�. Párizs ugyanis ebben a rendezvényben is a kelet–nyugati kapcsolatok (a konfliktusok és az együ�működés) blokkokon kívüli és egyre inkább 2008. nyár

133


intézményesülő formáját lá�a.36 A rendezvény kudarcának – a közös zárónyilatkozatot nem írták alá – nem volt következménye a kétoldalú kapcsolatokra, és Párizsnak egyértelműen muta�a a szocialista táboron belül – különösen Románia és Magyarország közö� – meglévő ellentéteket. Erdélynek és a magyar kisebbség romániai helyzetének kérdését a francia diplomácia már a hatvanas évektől kezdve elemezte. E tekintetben a fő változás az volt, hogy Budapesten már nyíltan beszélni kezdtek az erdélyi magyar kisebbség helyzetéről.37 A francia forrásokból egyértelműen megállapítható: Párizsban azon a véleményen voltak, hogy a francia–magyar kapcsolatok kitűnően alakulnak,38 és ez az értékelés megegyeze� a magyar érdekekkel, hiszen Budapesten is prioritást adtak a Mi�errand veze�e Franciaországgal történő kapcsolatépítés új alapokra helyezésének.39 Franciaország diplomáciája tudatosan igyekeze� különbséget tenni a kelet-európai országokkal kialakíto� kapcsolataiban, és azon volt, hogy a magyar politikát a sajátos – de egyben óvatosnak ítélt – egyedi úton tartsa, miközben arra is ügyelt, hogy a szovjet diplomácia jelzéseit figyelembe vegye.40 A mi�errand-i diplomácia fő célja – érzékelve a szocialista országokban kezdődő politikai erjedést – a keleti kapcsolatokban megmutatkozó hiányosságok korrekciója volt, és Párizsban egyértelművé kívánták tenni azt is, hogy Franciaország határozo�abban jelen kíván lenni, és szerepet akar vállalni a keleti országokkal kialakítandó politikában.41 Magyarországot egy olyan sajátos kelet-európai országként értékelték,42 ahol az emberi jogok kelet-európai viszonylatban szabadabban érvényesülhetnek, és úgy lá�ák, hogy bár a magyarok nem felejte�ék el a francia felelősséget a trianoni szerződés kikényszerítésében, de ezen már túlte�ék magukat. Abban a nemzetközi helyzetben, amelyben a Szovjetunió már nem tudta a régi erejével érvényesíteni az érdekeit, és amelyben a Nyugat még nem volt képes „behatolni” a szovjet érdekszférába, Budapest pozíciója – a dolgok természetes rendjének köszönhetően – felértékelődö�.43 A nemzetközi helyzet megítélését erősíte�e a rendszer belpolitikai nyito�sága, viszonylagos demokratizmusa, mivel a belső és a nemzetközi stabilitás jelentősége kiemelt francia szempont volt.44 Párizsban ugyanakkor megállapíto�ák, hogy Magyarország jórészt a rendszer stabilitásának fenntartása mia� a Nyuga�al továbbra is párbeszédet szeretne folytatni, amivel a magyarok a hatvanas évekhez hasonlóan az ország nyugat-európai elköteleze�ségét, vagyis európaiságát kívánták hangsúlyozni. Ezt meghatározta az a tény is, hogy az ország külkereskedelmének negyven százaléka a nyugati országokkal bonyolódo�, és bár az ország – történelmi hagyományokon alapuló – viszonya az NSZK-val és Ausztriával volt a legszívélyesebb, kapcsolatait igyekeze� szélesíteni a többi nyugati ország irányába is. Ezek közö� Franciaország, különös tekinte�el a germán befolyás ellensúlyozására, kiemelt szerepet játszo�, mindez azonban nem egészült ki – a Párizs által jelentősnek ítélt francia próbálkozások ellenére sem – a gazdasági kapcsolatok fejlődésével.45 Párizs értékelése szerint a magyar külpolitika igyekeze� egy sajátos, különleges utat választani a KGST keretein belül is. Ennek a po134

Külügyi Szemle


litikának az volt a célja, hogy az egyes országok érdekeit többé már ne rendeljék alá a szocialista közösség akaratának.46 E lehetőségek kihasználását a franciák szerint – és így a valódi együ�működést – megakadályozta a magyaroknak a Szovjetunió politikája melle�i nemzetközi elköteleze�sége. Ez a lojalitás lényegében csak a kétoldalú kapcsolatok területén biztosíto� Budapestnek nagyobb mozgásteret.47 A nyolcvanas évektől kezdve azonban Magyarország súlyos gazdasági problémákkal küzdö�, a gazdasági növekedés lelassult, a külső adósság megnövekede�, az ország Kelet-Európa leginkább eladósodo� országának számíto�, vagyis a politikai nyito�ság egyben gazdasági sebezhetőséggel és így egyfajta nyitási kényszerrel párosult. Magyarország ugyanakkor a francia külkereskedelmi forgalomban az ötödik helyet foglalta el. A kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat nehezíte�e, hogy Magyarországon a francia vállalatok „hagyományosan” hátrányos helyzetben voltak a német és az osztrák cégekhez képest, és ellentmondás volt a kétoldalú gazdasági kapcsolatok realitásai és a magyar–francia gazdasági kapcsolatokban Budapesten megfogalmazo� szándékok közö�. Párizsban úgy lá�ák, hogy francia részről mindig a politikai és a gazdasági kapcsolatok egyensúlyának megteremtésére törekedtek, és elsősorban a magyaroknak a németek javára, de a franciák kárára megmutatkozó diszkriminációjában lá�ák a nehézségek okát. A kulturális kapcsolatokat viszont Párizsban is megfelelőnek és viszonylag kiegyensúlyozo�nak ítélték.48 Az 1986-os év lényeges fordulatot hozo� a nemzetközi politikában. 1986. április 26án bekövetkeze� a csernobili katasztrófa, illetve Mihail Gorbacsov és Ronald Reagan reykjavíki találkozója volt az az esemény, amely meghatározta a kelet–nyugati kapcsolatok későbbi alakulását. Ezen események legfontosabb következménye az volt, hogy átalakíto�a a Szovjetunió viszonyát a kelet-közép-európai országok49 és a két Németország irányába.50 Ezekre a változásokra a francia diplomácia is érzékenyen figyelt, azokhoz pozitívan viszonyult, de érdemi kezdeményezésre nem vállalkozo�.51 A szatellit országok tekintetében Párizsban ekkor a hagyományosan párhuzamosan kezelt Magyarországra és Lengyelországra figyeltek, de nem volt előre kidolgozo� koncepciójuk arra, hogyan igazítsák a hatvanas évek elejétől fokozatosan kialakuló és a nemzetközi helyzetnek megfelelően változó stratégiát az új helyzethez.52 1986 végén a francia külügyminisztériumban az elemzések középpontjába kerültek az 1956-os forradalom harmincéves évfordulója kapcsán érezhető változások, az országban meglévő latens feszültség, a veterán kommunista vezető – Kádár János – személye, a rendszer stabilitása, illetve az „örökös” lehetséges személye. Párizsban ekkor már azt tarto�ák a fő kérdésnek, hogy a kádárizmus hogyan és milyen formában fog továbbélni, és ezzel az örökséggel a magyarok hogyan tudnak megbirkózni.53

2008. nyár

135


A vég kezdete? A francia–magyar kapcsolatok változásai (1987–1988) 1987–1988 folyamán Párizsnak szembe kelle� néznie azzal a ténnyel, hogy Németország aktivitása Kelet-Európában megnövekede�, és a német–szovjet kapcsolatok szerepe Moszkva számára egyre fontosabbá vált a hagyományos szövetségesi viszonyhoz képest.54 Párizs minden eszközzel a korábban kialakult kapcsolatok további fejlesztésére és az együ�működés fenntartására törekede�,55 és a németekkel szorosabb kapcsolatok kialakításával kívánta a német–francia együ�működést kiszélesíteni.56 1987-ben Bécsben összeült az Európai Biztonsági és Együ�működési Konferencia, de Párizs a multilaterális kapcsolatok helye� elsősorban a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésére helyezte a hangsúlyt, vagyis továbbra is óvatos nyitási politikát folytato� a keleti országok irányában.57 A francia–magyar kapcsolatok terén francia részről 1987–1988 folyamán nagy figyelemmel voltak az ország első vezetőjének számító Kádár János személye és rendszerének sajátosságai iránt. Az 1978-as és az 1984-es párizsi Kádár-látogatások, illetve az 1982-es budapesti Mi�errand-út kapcsán a magyar vezető személye többször is a francia elemzések fókuszába került. 1987. március 12-én a francia nagykövet – Christine Malitchenko – az utolsó beszélgetést folyta�a Kádár Jánossal, aki a magyar–francia kapcsolatok további fejlesztéséről és a mérsékelt magyar reformok fontosságáról beszélt.58 1987 végére azonban Párizsban is egyértelművé vált, hogy a régi rendszer nem fog fennmaradni, de továbbra is úgy lá�ák, hogy a kádári örökséggel és Kádár János személyének megítélésével az országnak egyszer még szembe kell néznie.59 Az események gyorsaságát mutatja azonban, hogy amikor Jean-Bernard Raimond külügyminiszter 1988. március 24–25-én Magyarországra látogato�,60 a hivatalos magyar vezetők melle� – Várkonyi Péter külügyminiszter és Marjai József miniszterelnökhelye�es –, Paskai László bíborossal is találkozo�, és – érzékelve a változások kezdetét – első alkalommal fogado� magyar ellenzékieket a Csaba utcai francia rezidencián.61 A francia külügyminiszter érzékelte a magyar partnerek franciabarát szemléletét (ünnepi beszédében Batsányi Jánost idézte), és látogatása meggyőzte arról, hogy „utódját már egy születőben lévő új, demokratikus Magyarország vezetői fogadják”.62 A francia külügyminisztériumban kidolgozo� előkészítő anyagokból látszik, hogy Párizsban érezték azt, hogy az országban érdemi változások kezdődtek, és 1989–1990-re már olyan célok megvalósítását is kitűzték, amelyekkel elsősorban a kulturális kapcsolatok minőségének fejlesztését kívánták elérni. Ennek egyik eszköze volt a Francia Intézet új épületének felépítése, amelynek megvalósítása – mivel a magyar fél nem akart túl sok teret engedni a „lazítási” politikának – évtizedek óta húzódo�.63 Párizsban a magyarországi változások alábbi tényezőit lá�ák: 1. A gazdasági nehézségek instabilizáló tényezővé válhatnak, és a békés átmenet ellen hathatnak. 136

Külügyi Szemle


2. Az 1956-os forradalom öröksége, amely időzíte� bombaként húzódo� meg az események há�erében.64 3. A Szovjetunióhoz fűződő viszony újragondolása, amely a magyar nemzeti érzések újraéledését eredményezte.65 Mi�errand elnököt 1988. május 16-án újraválaszto�ák, és ez új szakasz kezdetét jelente�e a francia keleti nyitási politikában.66 Franciaország ismét késznek mutatkozo� arra, hogy aktívabb szerepet játsszon Kelet-Európában. Párizsban ugyanis egyre inkább kezdték érzékelni, hogy új „munkamegosztás” formálódik Bonnal a kelet-közép-európai érdekszféra felosztásában. Francia részről úgy lá�ák, hogy a németek elsősorban a gyenge, fizetésképtelen, gazdasági bajoktól szenvedő országokat (Lengyelország, Bulgária, Románia) kívánják „átengedni” a franciáknak, és a jobb teljesítményt mutató országokat (Magyarország, Csehszlovákia, NDK) a saját „hátországuknak” tekintik. Ez a „felosztás” természetesen Párizsnak elfogadhatatlan volt, mivel francia részről is inkább a reálpolitikát, vagyis a gazdasági-társadalmi változásokhoz való alkalmazkodást, és nem a történelmi hagyományok hangoztatását tarto�ák elsődlegesnek.67 1988 nyarán az Élysée-palotában egy szűk körű beszélgetésen elhatározták, hogy a második Mi�errand-elnökség első éveiben a francia államfő valamennyi kelet-európai államba – kivéve az akkor már szalonképtelennek tarto� Romániát – ellátogat.68 Lényeges változást jelente�, hogy a francia stratégia részévé te�ék azt, hogy a kelet-európai ellenzéki mozgalmak vezetőivel a hivatalos elnöki látogatások keretében találkozzanak. 1988 nyarára ugyanakkor a keleti blokkon belül már mindenki számára világossá vált az, hogy a Szovjetunió és a szocialista országok nem tudják tartani a fegyverkezési versenyt, és ez a magyar kommunista vezetőket is egyre nagyobb rugalmasságra és óvatosságra ösztönözte.69 A francia–magyar kapcsolatok területén kiemelt esemény volt a Nagy Imre-emlékmű felavatása 1988. június 17-én, s ennek alkalmából – hallatva a „hivatalos” Franciaország hangját – François Mi�errand elnök is szolidaritási üzenetet küldö�.70 Ez a megemlékezés egyértelmű összekapcsolását jelente�e az 1956-os és az 1988-as magyarországi eseményeknek, és francia értelmiségi körökben jelentős visszhangot kapo�. Kádár János eltávolítása a hatalomból az év másik fontos eseménye volt. A francia nagykövet 1988 októberében értékelte a magyarországi eseményeket. Jól jellemzi a franciák aggodalmait, hogy a nagykövet egy teljesen bizonytalan helyzetet állapíto� meg, és bár a magyarországi reformokat (idézőjelben használta a szót) pozitívan értékelte, mögö�e egyértelműen a moszkvai támogatás legitimáló erejét lá�a, amely viszont meglátása szerint nem feltétlenül egyeze� a formálódó ellenzék elképzeléseivel, valamint a lakosság apatikus és rendszerellenes hozzáállását is lényeges instabilizáló tényezőnek tarto�a.71 1988 végén tehát francia részről egyértelműen zavarosnak és ellentmondásosnak lá�ák a Kádár utáni Magyarország helyzetét. Így nem volt véletlen, hogy az új magyar első titkárt és miniszterelnököt megkülönböztete� figyelemmel fogadták Párizsban, mivel úgy értékelték, hogy személyisége, tapasztalata és politikája a franciák által nagyra értékelt Gorbacsovéhoz hasonlít.72 2008. nyár

137


Grósz Károly 1988. november 17–19-én látogato� Franciaországba73 (ehhez az úthoz kapcsolódo� madridi látogatása is), és a kétoldalú politikai, gazdasági és kulturális kapcsolatok fejlesztését, a magyar sajátosságok elismerését74 és a magyar reformok támogatását kérte francia tárgyalópartnereitől.75 Francia részről a kétoldalú kapcsolatokat nagyon jónak minősíte�ék, alapvető tárgyalási célként fogalmazták meg, hogy a magyarországi változásokat elősegítsék, a bizonytalansági tényezőket csökkentsék, és eloszlassák a magyarok hagyományos félelmét a tekintetben, hogy az Európán belüli megoszto�ság továbbra is fennmarad. Elhatározták azt is, hogy a kétoldalú kapcsolatokra vonatkozó magyar javaslatokat egyértelműen támogatni fogják.76

Csodálatos esztendő vagy a kezdet vége? A magyar rendszerváltozás Párizsból nézve (1989–1990) 1989–1990 folyamán a kelet-közép-európai országokban rendkívül gyorsan zajló események növelték a bizonytalanságot. Francia részről, mint ahogy a korábbi években, így 1989–1990 folyamán is, a stabilitás és a biztonság voltak azok a legfontosabb tényezők, amelyekhez viszonyítva nézték és elemezték a kelet-közép-európai fejleményeket. A Szovjetunió részéről ezen időszak ala� érdemi szándék nem mutatkozo� arra, hogy kelet-közép-európai országokban végbemenő folyamatokat érdemben korlátozzák, és lényegében csak a Brezsnyev-doktrína „lebegtetése”77 volt az egyedüli eszköz, amellyel befolyásolni tudták az eseményeket. Ezzel párhuzamosan Franciaország és a nyugati országok részéről a változások lassítása és a stabilitás megtartása volt az a cél, amellyel igyekeztek a magyarországi és a kelet-közép-európai változásokat befolyásolni.78 Ezen időszak ala� – kihasználva a kedvező nemzetközi helyzetet – a magyar diplomácia arra törekede�, hogy újraegyensúlyozza az ország nemzetközi pozícióit, és a szocialista táboron belüli kapcsolatokat diverzifikálja. 1989. május 20-án Georges Bush amerikai és François Mi�errand francia elnök találkozo� Párizsban, és együ� döntö�ek a PHARE-program létrehozásáról, vagyis arról, hogy a kelet-közép-európai államok közül Lengyelországnak és Magyarországnak adnak támogatást. A két ország egymás melle� történő értékelése francia szemszögből mindenféleképpen Magyarország „felértékelését” és a magyarországi reformok elismerését jelenti.79 Ennek a szándéknak a komolyságát mutatja, hogy Párizsban az év végére a két ország összehasonlító elemzését is elvégezték, ami egyfajta alapot jelente� Franciaország számára.80 Lengyelország és Magyarország párhuzamba állítása nem volt véletlen, hiszen mindkét ország kulcsszerepet játszo� a kelet-közép-európai átalakulásban. Ezzel párhuzamosan a nagyhatalmak vezetői döntö�ek arról, hogy támogatást nyújtanak Gorbacsovnak. Ez utóbbi rendkívül fontos volt Párizsnak, mivel egy erős Szovjetunió nélkülözhetetlenül szükséges volt az új európai status quo fenntartásá138

Külügyi Szemle


hoz. Ennek az alkunak az egyik legfontosabb következménye volt, hogy Mi�errand elnök lényegében lemondo� arról, hogy érvényre ju�assa a francia keleti nyitási politika hagyományos céljait. Párizsban ugyanis tanultak a két világháború közö�i időszakból, amikor csak a francia katonai jelenlé�el és tekintéllyel lehete� a status quót fenntartani, és az a németek megerősödésével kártyavárként omlo� össze. A hatvanas évek új nyitási politikája során szerze� tapasztalatok is óvatosságra inte�ék a párizsi döntéshozókat, hiszen akkor a politikai közeledés nem párosult a gazdasági kapcsolatok fejlődésével. 1989-ben Mi�errand elnök, elkerülendő a francia–német rivalizálás újjáéledését, szakítva a gaulle-ista külpolitika eredeti céljaival a régió stabilizálása szempontjából fontos, de nem európai államnak számító Egyesült Államoknak mintegy „átengedte” Kelet-Közép-Európát.81 A magyarországi események az év folyamán felgyorsultak, 1989. június 16-án Nagy Imrét és társait újrateme�ék, miközben Párizsban a francia forradalom kétszáz éves évfordulóját ünnepelték. A franciák ekkor még mindig nem gondolták, hogy valódi rendszerváltozás lesz Magyarországon, a fő problémájuk az volt, hogy nem találták meg a „jövő emberét”. A változások sebességét mutatja, hogy az év őszére már a franciák számára is egyértelművé vált, hogy hamarosan szabad választások lesznek Magyarországon, és feltételezték, hogy azt az MSZMP utódpártja el fogja veszíteni, és Magyarország lesz Lengyelország után a második demokratikus ország Kelet-Európában. A legnagyobb problémának azonban végig a magyarországi ellenzék gyengeségét tarto�ák. Párizsban is keresték a „jövő emberét”, és a legnagyobb kockázati tényezőnek a stabilitás megszűntét tekinte�ék. Ebből a szempontból nézve Párizsnak a kommunista kormányok képviselői kiszámíthatóbb partnernak tűntek, mint a bizonytalan és ismeretlen ellenzék tagjai, akiknek sem olyan tapasztalatuk, sem olyan befolyásuk nem volt, mint a lengyelországi ellenzéknek.82 Ezzel párhuzamosan a hivatalos magyar vezetés is a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését tűzte ki célul. Ennek keretében Budapest nyito� a franciaországi magyar emigráció felé: 1989. október 27-én Tabajdi Csaba miniszterhelye�es Párizsban kerekasztal-beszélgetésen ve� részt, amelynek célja az volt, hogy Franciaországban befolyással bíró magyarokat kérjenek fel arra: működjenek közre a befolyással bíró francia kormányzati körökkel történő kapcsolatfelvételben.83 A magyar nagykövet – Nagy Gábor – is a kapcsolatok szélesítésének fontosságára hívta fel Horn Gyula külügyminiszter figyelmét.84 A nemzetközi kapcsolatok változásai azonban mind Párizsban, mind Budapesten felülírták az eredeti szándékokat. 1989. november 9–10-én a berlini fal leomlása a kelet-közép-európai rendszerváltozás újabb fejezetét nyito�a meg. Az 1989. december 2–3-án lezajló máltai találkozó már a hidegháborús korszak végét jelente�e. Párizsban, mint ahogy a többi nagyhatalom fővárosában, továbbra is a békés és nyugodt átmenet melle� te�ék le a voksukat, amelynek garanciáját a két német állam meglétében lá�ák. Nem véletlen tehát, hogy 1989 decemberében Mi�errand útja az NDK-ba vezete�. 2008. nyár

139


A francia és a magyar levéltári forrásokból egyértelműen látszik, hogy minden probléma és bizonytalanság ellenére Franciaországban pozitív „országimázs” alakult ki Magyarországról. Ebben nagy szerepet játszo�, hogy az 1956-os forradalmat és az 1989–1990-es változásokat a közvélekedés nemcsak Magyarországon, hanem Franciaországban is egymáshoz kapcsolta. Ugyancsak nem elhanyagolható tény, hogy Magyarországon a változások békésen, tárgyalások útján valósultak meg, ami Párizs szemszögéből nézve nagyon fontosnak számíto�, hiszen stabilizáló tényező volt. 1989 végére egyértelműbbé vált az is, hogy a magyar ellenzéki vezetők közül elsősorban Antall Józsefre, mint a leginkább felkészült személyre lehet építeni, vagyis a „jövő embere” szerepre őt tarto�ák leginkább méltónak. Nem volt tehát kétséges, hogy Mi�errand elnök ismét Magyarországra látogat. Abban a történelmi helyzetben, amikor már sok minden megtörtént, de még nem lá�a senki az út végét, egy biztos és stabil kelet-európai partner nagyon kelle� a francia diplomáciának. Európa jövőjének kérdésében ráadásul a rendszerváltozás „lázában” égő és az európai gyökereit nyíltan hangoztató Magyarország megfelelő partnernak tűnt az európai intézmények megerősítését és egy konföderatív alapon működő új Európát célul tűző mi�errand-i diplomácia számára. A francia köztársasági elnököt még Grósz Károly hívta meg ugyan magyarországi látogatásra, de ez az út már teljesen más nemzetközi és magyar belpolitikai körülmények közö� valósult meg. A magyar kormány célja Mi�errand elnök magyarországi látogatásával kapcsolatban elsősorban a legfelsőbb szintű párbeszéd folytatása és a franciák támogatásának biztosítása, illetve a nemzetközi helyzetre vonatkozó francia vélemények megismerése volt. Magyar részről ugyanakkor egyértelműen be akarták mutatni Magyarország külpolitikáját, és ki akarták használni azt a kedvező lehetőséget is, ami a franciák részéről Magyarország irányában megmutatkozo�.85 A francia diplomácia 1990 elején továbbra is teljesen bizonytalannak értékelte a magyarországi belpolitikai helyzetet, amelyet gazdasági nehézségek, vagyis eladósodo�ság, munkanélküliség és infláció terheltek. Egyértelműen a kommunizmus visszautasításában lá�ák azonban azt a motívumot, amely leginkább jellemezte a politikai, társadalmi hangulatot, és egyáltalán nem tarto�ák kizártnak a kommunista utódpárt hamarosan bekövetkező választási vereségét. Pozsgay Imre köztársasági elnökké történő megválasztásának esélyét – az 1989. november 26-ai népszavazás eredményeinek ismeretében – egyre csökkenőnek tarto�ák.86 Magyarország nemzetközi helyzetét az év elején már egyértelműen kedvezőnek ítélték, és úgy értékelték, hogy az 1989-ben végbement politikai változások következtében a szocialista táboron belüli elszigeteltség is megszűnt. Világosan lá�ák ugyanakkor, hogy a korábban meglévő problémákat, illetve az újonnan jelentkező anomáliákat (a romániai magyar kisebbség helyzetét, a bős–nagymarosi gát mia�i vitát Prágával, a PHARE programban való részvétel kérdésében Lengyelországgal megerősödő rivalizálást), a Varsói Szerződés és a KGST jövő140

Külügyi Szemle


jének kérdésében is teljes volt még a bizonytalanság. A magyar diplomácia tevékenységét egyértelműen pozitívnak, önállónak és sikeresnek ítélték meg.87 Francia értékelés szerint a francia–magyar politikai kapcsolatok vonatkozásában az 1978-as kádári út egyértelmű fordulatot jelente�, ez Párizsból nézve is egy tízéves jó, kiegyensúlyozo� politikai kapcsolat kezdetét jelente�e, amihez azonban továbbra is alacsony színvonalú gazdasági kapcsolatok, viszont nagyon jól alakuló kulturális kapcsolatok társultak. A magyarok legnagyobb félelmének azt tarto�ák, hogy Budapest ismét leértékelődik Varsóhoz és Bukaresthez képest. Franciaország célja elsősorban az volt, hogy Magyarország európai integrációs politikáját támogassa, és a magyarországi befektetéseket növelje (ennek aránya 1990-ben a külföldi befektetők közö� tíz százalék volt), és továbbfejlessze a kulturális együ�működést. Mi�errand-t felkészíte�ék arra, hogy Budapesten a romániai magyar kisebbségre vonatkozóan kérdéseket fognak feltenni, és a Quai d’Orsay-n felhívták az elnök figyelmét arra, hogy Magyarország megkülönböztete� figyelmet szentel az erdélyi magyar kisebbségnek, és a helyzetét európai keretekben kívánja rendezni.88 A francia diplomácia e tárgyban elsősorban a kockázatokat hangsúlyozta, mivel az a többi kelet- és dél-európai kisebbség kérdését is felvetné, és elsősorban a Helsinki-folyamat keretében történő további tárgyalások felvetését javasolta. A francia elnök szájából Budapesten elhangzo� kĳelentések, abban a felfokozo�, érzelmektől sem mentes légkörben, jelentős politikai üzenetet hordoztak.89 A románok tiltakoztak ugyan, de a francia kormány érdemben nem foglalkozo� ezzel.90 A látogatás rövid ideje ellenére francia részről sikerült olyan kapcsolatokat kiépíteni a kormányzó erőkkel és az ellenzékkel egyaránt, amelyeket a francia nagykövet pozitívan értékelt. Ugyancsak nagyra értékelték, hogy magyar részről Magyarország jövőjét egész Európa jövőjének kontextusába helyezték, és ez teljes mértékben egybeese� a francia érdekekkel.91 Mi�errand elnököt és kíséretét meglepte, hogy az összes magyar tárgyalópartner egységesnek mutatkozo� azon szándék kihangsúlyozásában, hogy Magyarország kitörjön a geopolitikai elszigeteltségből, a magyar kisebbség sorsa rendeződjön. Ehhez járult a Kádár-rendszer teljes elutasítása, a magyar ú�örő és magányos szerep hangsúlyozása az 1956-os és az 1988–1989-es eseményekben, az első szabad választások és azok békés jellegének hangsúlyozása. Francia részről tehát Magyarországot büszke, békés, emelkedő nemzetnek lá�ák, amely a demokráciába az ezeréves európaiság alapján tér vissza, és úgy értékelték, hogy Magyarország partner és így biztos pont lehet a túlzo�an gyorsan változó Európában. Ennek a folyamatnak az erősítését és a germán világ melle� – elkerülvén annak újbóli hegemóniáját – a frankofón (latin) világ újrafelfedezését és a megfelelő és egészséges egyensúly megtalálását (ebben Franciaország számára Budapesten kiemelt szerepet szántak) a magyar politika fő céljaként értékelték.92 Párizsban a francia–magyar kapcsolatok minőségi megújítását várták, és elsősorban a gazdasági kapcsolatok 2008. nyár

141


fejlesztését célozták meg Mi�errand elnök második budapesti útjával, de Brochand nagykövet a látogatás után még úgy értékelte, hogy ezt akkor Budapesten nem igazán érte�ék meg, és így hosszabb folyamatot kell valószínűsíteni.93 Párizsban az 1990. április 8-i választások eredményét egyértelműen a magyar demokrácia sikerének tarto�ák, és az ország mély és őszinte európai elköteleze�ségét lá�ák benne.94 Azt, hogy a francia kapcsolat fontosságát Budapesten is felismerték, muta�a, hogy nyugat-németországi látogatását követően 1990. június 22–23-án Antall József azonnal Franciaországba látogato�, és a kétoldalú kapcsolatok fejlesztését hangsúlyozta. Lényeges változást jelente� a korábbi időszakhoz képest, hogy a francia és a magyar tárgyalópartnerek már a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről beszéltek. A budapesti kormánynak, amely hangsúlyosabban tudta megfogalmazni a magyar külpolitikai érdekeket, Párizs fontos egyensúlyozó szerepet töltö� be Moszkva és Bonn közö�.95 Francia értékelés szerint a magyar külpolitika számára az 1988–1990 közö� kijelölt külpolitikai irányvonal folytatása volt a legegyszerűbb, de Párizsnak egyértelmű volt az is, hogy a magyar rendszerváltás egyben hangsúlyeltolódást is eredményeze� a magyar politikában, és elsősorban az ország európai integrációs törekvéseit emelték ki, mivel abban lá�ak olyan kapcsolódási pontot, amelyet a francia konföderatív Európa és a gorbacsovi közös európai ház gondolatához lehete� illeszteni. A francia külpolitika számára elsősorban a Magyarországnak demokratikus állammá válásában történő aktív szerepvállalást96 és az ország európai integrációs törekvéseinek a támogatását tűzték ki célul,97 mindez megegyeze� a nyugati polgári demokráciák mintájára való fejlődést kívánó magyar vezetők elképzeléseivel. A magyar rendszerváltás meghatározó szakasza a szabad választásokkal lezárul, de az ország nemzetközi tekintélye, amely a nyolcvanas évek külpolitikájára alapozódo�, az új külpolitikai vezetés számára is alapot ado�, s mindehhez az új magyar miniszterelnök személyének növekvő nemzetközi tekintélye is hozzájárult. Magyar részről egyértelművé kívánták tenni azt, hogy egy új korszak kezdődö� el nemcsak Magyarország, hanem a magyar–francia kapcsolatok történetében is, és ezt az időszakot kulcsfontosságúnak értékelték. Budapesten az újonnan kineveze� magyar nagykövet – Szávai János – részére alaputasításként adták, hogy a francia relációban igyekezzen elérni azt, hogy Franciaország átértékelje a Magyarországhoz fűződő viszonyát: „Nagykövet úr fontos feladata lesz, hogy a hazánk irányában megnyilvánuló politikai és gazdasági érdeklődés jelenlegi változó intenzitását kiegyensúlyozo�á tegye, és járuljon hozzá a fogadó ország partnerkészségének növeléséhez.”98 1990 novemberében Párizsban ültek össze az európai államok, az Egyesült Államok és Kanada képviselői, hogy az új európai biztonsági architektúráról értekezzenek, és annak alapjait megalkossák. Mi�errand elnök számára a Szovjetunióhoz fűződő kapcsolatok alapvető fontosságúnak számíto�ak, a francia külpolitikát – követve a De Gaulle-i hagyományokat – a francia–szovjet kapcsolatra építe�e, és ebben a politikában Magyarország a kádári külpolitika hagyományai142

Külügyi Szemle


ból következően, de már szabad, békés és demokratikus országként közvetítő, illetve stabilizáló szerepet tölthete� be. Franciaország az új európai realitásokat felismerve elsősorban az európai integrációt te�e külpolitikája központi elemévé, s mintegy annak élére állva az összeurópai intézményrendszer kiépítéshez kerese� megfelelő partnereket. Ez a francia érdek találkozo� a nagyon aktív külpolitikát folytató Antall József elképzeléseivel, aki az 1956 utáni külpolitika „hagyományait” követve Magyarország külpolitikájának diverzifikálását akarta elérni, ezért Franciaországgal a szorosabb kapcsolatok kialakítását kívánta. Magyarország európai integrációs céljainak támogatása ugyanakkor már – visszanyúlva a De Gaulle-i külpolitikai örökséghez – azt a francia külpolitikai célt is jelente�e, hogy a kelet-európai államok is egy egységesülő Európában találják meg a helyüket.99 De Gaulle tábornok szellemi örökségét – vagyis a détente-entente-cooperation politika összeurópai kertekben, a francia érdekek mentén történő kibontakozását – így nagy riválisa, Mi�errand elnök és későbbi utódja, Jacques Chirac valósíto�a meg, de ez már egy új – nem kevésbé bonyolult és ellentmondásos – történethez tartozik.

Összegzés A francia és a magyar forrásokból láthatjuk, hogy 1985 és 1990 közö� a francia–magyar kapcsolatok lényeges változáson mentek keresztül, melyben az a minőségi kapcsolatrendszer-építés jelente�e a fordulópontot, s mindennek alapjait a magyarországi rendszerváltozás rakta le. Ebben a folyamatban szerepet játszo� az, hogy Magyarország a hetvenes évek végétől igyekeze� tágítani a mozgásterét. A folyamatot a nemzetközi helyzet változásai is segíte�ék. 1985–1986-ban, a Kádár-rendszer fennállásának harmincéves évfordulóján francia részről még a rendszer stabilitását, az óvatos reformokat, a kiszámíthatóságot és a viszonylagos nyito�ságot értékelték, de tisztában voltak a rendszer antidemokratikus vonásaival is. 1987–1989 folyamán a magyarországi változások – mint ahogy egész Kelet-Közép-Európában – rendkívül gyorsan mentek végbe, és a francia döntéshozóknak egyszerűen nem volt elegendő idejük, hogy megtalálják a megfelelő eszközöket ahhoz, hogy Franciaország a kelet-európai pozícióit stabilizálja, így óvatos egyensúlyozó és rivalizáló politikát folytatva az NSZK-val, a Szovjetunióval és az Egyesült Államokkal egyezte�e az érdekeit. Ebben a nagy nemzetközi játszmában Magyarország szerepe nagyobb volt, mint ami az ország tényleges lehetőségeiből következhete� volna, de ez olyan szerencsés helyzetet jelente�, amely mia� nem véletlenül nevezzük az 1989es esztendőt annus mirabilisnak. Ebben az informális tekintélynövekedésben szerepet játszo� az is, hogy Párizsban értékelték, hogy a magyar kommunista elit képviselői valóban nyitni szándékoztak Nyugat-Európa irányába, és ebben egy, korábban már 2008. nyár

143


Budapesten – a hatvanas években – megfogalmazo� szándék újjászületését is lá�ák. Ugyancsak felismerték azt a lehetőséget, amely az első szabad választások révén a magyar demokrácia és a magyar rendszer kiépítésében számukra megadato�. Nem szabad megfeledkezni arról, hogy a francia diplomácia számára a mission civilisatrice gondolatköre Kelet-Európára is érvényes volt, és a régió országaiban végbemenő változásokban a hatvanas években megfogalmazo�, és a nyolcvanas években is érvényes De Gaulle-i détente-entente-cooperation politika sikerét lá�ák. Ugyanakkor Párizsban tisztában voltak azzal a ténnyel is, hogy Franciaország nem tudja betölteni azt az űrt, amelyet kivonulásával Kelet-Európában a Szovjetunió okozo�. Mi�errand jól tudta – és ebben a harmincas és a hatvanas évek francia keleti nyitási politikája is megerősíte�e – , hogy Franciaország sem katonailag, sem gazdaságilag nem képes egymaga stabilizálni a térséget. Ehhez a bonyolult és ellentmondásos folyamathoz Párizsnak szövetségesekre volt szüksége, így Párizsban a Szovjetunió és Németország melle� „megtalálták” azt az Egyesült Államokat, amellyel még a De Gaulle-i időkben sem szakadt és romlo� meg annyira a kapcsolat, hogy a stratégiai kérdésekben ne tudjanak együ�működni, másrészt partnereket kerestek a korábban német érdekszférának számító Kelet-Közép-Európában is. Ebben a diplomácia munkában a saját magát előbb „hídnak”, majd „előőrsnek” beállító Magyarország természetes partner volt a nyolcvanas években, és ebbe a szerepbe „nő�” bele a magyar külpolitika az 1990-es szabad választások után. A kor hangulatát, a magyar aggodalmakat és örömöt érzékelteti azonban Thomas Schreiber újságíró visszaemlékezése Antall Józseffel folytato� beszélgetésére: „November végén megint összetalálkoztam a miniszterelnökkel. Ezú�al a helyszín a versailles-i kastély patinás színházterme volt, ahol az Európai biztonsági és együ�működési egyezmény ratifikálására érkeze� államelnökök és kormányfők tiszteletére rendeztek fogadást. »Mégiscsak jobb neked magyar küldö�séget vezetned mint Apponyi Albertnek 1919-ben, amikor Canossát járt a közeli trianoni palotába«, mondtam, mire keserűen mosolyogva csak ennyit válaszolt: »Remélem, ma jobban megértenek minket.«”100

144

Külügyi Szemle


Jegyzetek 1 MOL (Magyar Országos Levéltár)-XIX-J–1-k–6162/1/1968. Franciaország, 16. dob. Követváltozás. Sajtókommüniké Mód Péter et. megbízólevelének átadásáról, 46–116., 1. o. A csehszlovákiai intervencióban való magyar részvétel után a franciák értelemszerűen nem dicsérhe�ék meg Magyarországot, de 1988–1990-ben pontosan az valósult meg magyar részről, amit 1968-ban Párizsban hiányoltak. A magyar diplomácia ugyanis arra az önálló útra „tévedt”, amelyet korábban Párizsban több-kevesebb nyíltsággal javasoltak, és ami megfelelt azoknak az elveknek, amelyeket De Gaulle elnök fogalmazo� meg az európai államok függetlenségére és együ�működésére vonatkozóan. 2 A Klebelsberg Kuno-ösztöndíj segítségével 2007-ben végezhe�em kutatásokat Párizsban, a francia külügyminisztérium kutatási engedélyével. Engedély száma: No. 3517 AR/GE/ge, Paris, le 13 Septembre 2006. A kutatási engedély megszerzéséért Mireille Mussónak, a Francia Külügyi Levéltár igazgatójának tartozom köszöne�el. 3 Borhi László: „Magyarország kötelessége a Varsói Szerződésben maradni”. Külügyi Szemle, Vol. 6. No. 2–3. (2007) 255–272. o.; Borhi László: „A nagyhatalmak kelet-közép-európai politikája 1918 után”. In: Uniós kihívások az ezredfordulón (szerk.: Rácz Margit). Budapest: MTA Világgazdasági Kutatóintézet, 2005. 51–59. o.; Huszár Tibor: Kádár János politikai életrajza, 1957. november–1989. június. Budapest: Szabad tér–Kossuth, 2003. 280–297. o.; Békés Csaba: „Magyar külpolitika a szovjet szövetségi rendszerben, 1968–1989”. In: Magyar külpolitika a 20. században. Tanulmányok (szerk.: Gazdag Ferenc–Kiss J. László). Budapest: Zrínyi, 2004. 156–164. o.; Pritz Pál: „Magyarország külpolitikája a 20. században”. uo. 31–32. o.; Kecskés Gusztáv: Franciaország Közép-Kelet-Európa politikája 1918-tól napjainkig, Budapest, 2004. www.grotius.hu; Charles Gati: Magyarország a Kreml árnyékában. Budapest: Századvég, 1990.; Charles Gati: Füstbe ment tömb. Budapest: Századvég–Atlanti, 1991. 4 AMAE (Archives de Ministère des Affaires Etrangères) Série Europe, Sous série Hongrie, Politique étrangère (1981–1985), Carton 5281. Hongrie et politique à l’est de la France. 5 Uo. 6 Mi�erand elnök az 1982-es látogatása során találkozo� Illyés Gyulával is, és négyszemközt beszélgete� vele. 7 Francia részről nagy súlyt helyeztek arra, hogy a francia nyelv oktatása elő� milyen akadályok vannak, milyenek az intézményi lehetőségek, bár ezeket erősen korlátozta az úgyneveze� fellazítástól való félelem. 8 Magyarországot Kelet-Európa legszabadabb országának tarto�ák, amely nem igazán ismerte az emberi jogok problémáját, és a gazdasági reform 1968-as bevezetésével a magyar gazdaság közelebb került a piacgazdasághoz. 9 Borhi: i. m. 55. o. 10 Klein Márton nyugalmazo� diplomata szerint a Mi�errand és Kádár közö� meglévő viszonyhoz képest a Mi�errand és Aczél György közö�i kapcsolat szorosabb és intenzívebb volt. Ezt mutatja, hogy Mi�errand minden alkalommal fogadta Aczél Györgyöt annak párizsi látogatásai alkalmával. Mi�errand ezekre a találkozásokra, amelyek vacsora keretében zajlo�ak, rendszeresen meghívta a francia baloldali értelmiség képviselőit, és intellektuális párbeszéd, vita alakult ki a jelenlévők közö�. 1978-ban Kádár János, a francia kormány beleegyezésével, a magyar nagykövetség épületében először François Mi�errand-t, majd Georges Marchais-t, a Francia Kommunista Párt főtitkárát fogadta. Klein Márton visszaemlékezése szerint Marchais nagyon megsértődö� azon, hogy a magyar pártfőtitkár csak másodikként fogadta. Ennek Budapest részéről semmilyen politikai üzenete nem volt, Mi�errand titkársága egyszerűen hamarabb jelentkeze� be. A későbbi francia elnök azonban nem felejte�e el Kádár János udvarias gesztusát. (Interjú Klein Mártonnal, 2008. május 17.) 11 AMAE Politique étrangère (1981–1985), Carton 5281. Hongrie et politique à l’est de la France. 12 Valéry Giscard d’Estaing első kelet-európai útja Lengyelországba vezete� 1977-ben. Erre a gesztusra Mi�errand részéről 1982-ben már nem volt mód. 13 Értékelésünk szerint francia részről Trianon „leépítése” tulajdonképpen ekkor kezdődö� el.

2008. nyár

145

Garadnai Zoltán–Thomas Schreiber 14 Lásd Garadnai Zoltán: Klebelsberg Kuno kutatási beszámoló, 2007. Magyar Országos Levéltár, Hungarica gyűjtemény, F 12. 15 Schreiber Tamás diplomáciai újságíróként 1956-tól kezdve folyamatosan részt ve� a legfontosabb francia–magyar eseményeken, bár volt olyan időszak, amikor Magyarországon az 1956-os forradalomról és a Kádár-rendszer visszásságairól írt cikkei mia� nemkívánatos személynek számíto�. 1990-ben már a hivatalos francia elnöki delegáció tagjaként érkezhete� Budapestre. Magyar részről Klein Márton diplomata ve� részt az összes kétoldalú államközi, tárgyaláson. 16 Dolgozatunk újszerűségét az adja, hogy lényegében két – időben és térben egymástól távol álló – generáció képviselője „fogo� össze” azon cél érdekében, hogy szintetizálja a korszak történetére vonatkozó kutatási eredményeit és személyes éle�apasztalatát. Ebben a munkában az a kapcsolódási pont és egyben a módszertani alapvetés, hogy ezt szinte kizárólag primer forrásokra alapozzuk, hogy elkerüljük a historizálás veszélyét, és elfogultság nélkül mutassuk be azt a folyamatot, amely Magyarország megítélését illetően Párizsban az általunk vizsgált – a magyar történelem szempontjából nézve kiemelkedően fontos – korszakban végbement. 17 Geoges-Henri Soutou: La guerre de Cinquante Ans, Les relations Est-Ouest 1943–1990. Fayard, 2001. 609–628. o.; Mihály Fülöp: Transition en Europe centrale, in Vers la réunification de l’Europe, Sous la direction de Elisabeth du Réau et Christine Manigand. L’Harma�an, 2005. 171–174. o. 18 Garadnai Zoltán: L’interprétation de la détente internationale en Hongrie entre 1975 et 1985, le cas des relations franco-hongroises. 2007 (kézirat); Thomas Schreiber: Les actions de la France à l’Est ou les absences de marianne. L’Harma�an, 2000. 152–166. o. Ebbe a nyitási politikába illeszkede� bele Kádár János párizsi, bonni és római útja, illetve Raymond Barre francia miniszterelnök 1977-es és Helmut Schmidt nyugatnémet kancellár 1979-es budapesti látogatása. 19 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Hongrie. 20 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6341; AMAE (1981–1985), Carton 5285. No. 426. Télégramme à l’arrivée. Janos Kadar et le „kadarisme”. 21 AMAE (1981–1985), Carton 5281. Note. Relations politiques franco–hongroises, Paris, le 6 janvier 1984., ill. vö. Kecskés: i. m. 155. o. Kecskés Gusztáv az Francia Szocialista Párt levéltárában talált, de a Quai d’Orsay-n keletkeze� forrásokra hivatkozik. Ezek stílusa és tartalma lényegében megegyezik a külügyminisztérium levéltárában általunk találtakkal. 22 Schreiber: i. m. 177. o., ill. vö. Borhi: i. m. 54–55. o. 23 Fülöp Mihály–Sipos Péter (1998): Magyarország külpolitikája a XX. Században. Budapest: Aula, 444– 448. o.; Kecskés: i. m. 150–156. o. 24 AMAE (1986–1990), Carton 6319. Hongrie. Situation du pays et ses caracteristiques. 25 Mi�errand-nal szemben Moszkvában nagy előítéle�el voltak, és a kelet-közép-európai államok közül csak Magyarországon és Jugoszláviában tekinte�ek örömmel a megválasztására. L. Schreiber: i. m. 167. o. 26 Schreiber: i. m. 178–179. o. 27 AMAE (1981–1985), Carton 5285. Secrétariat général du Gouvernement. Compte rendu. Visite officielle en France de M. Kadar, Premier secrétaire du Parti socialiste ouvrier hongrois (15–16 octobre 1984.), ill. vö. MOL-XIX-J–1-r-Titkárság-00/5/VP/1984. 79. dob. Tájékoztató Kádár János elvtárs franciaországi látogatásáról. 28 AMAE (1981–1985), Carton 5282. No. 513/EU, Note. Suites de la visite du Président de la République en Hongrie (juillet 1983), 21 juin 1983. Klein Márton nyugalmazo� diplomata visszaemlékezése szerint a két politikus közö� közvetlen és baráti viszony alakult ki. Klein 1958 és 1986 közö� az összes jelentős kormányközi találkozón tolmácsként ve� részt, ill. szakértőként dolgozo� a magyar tárgyalási anyagok előkészítésében, a magyar politikusok felkészítésében. (Interjú Klein Mártonnal, 2007. szeptember 19.) 29 Schreiber: i. m. 179. o. 30 Uo., 181. o. 31 Soutou: i. m. 673–677. o.

146

Külügyi Szemle

A magyarországi rendszerváltozás a Quai d’Orsay szemével 32 Schreiber Tamás számos ilyen úgyneveze� há�érbeszélgetésen részt ve�. 33 AMAE (1981–1985) Carton 5283. No. 705/EU, Note de synthès, 28 juin 1982. 34 AMAE Politique étrangère (1981–1985) Carton 5280. Télégramme à l’arrivée, No. 154., Consultation franco-hongroise: aspects CSCE autres que la CDE, Budapest, le 19 avril 1984. A magyar szemszöget mutatja be és a hangulatot érzékelteti: Horn Gyula: Cölöpök. Budapest: Zenit könyvek, 1991. 164–167. o. 35 Thomas Schreiber: „Francia–magyar kapcsolatok: a partnerségtől a szövetségig”. Le Monde Diplomatique (magyar kiadás), Vol. 3. No. 4. (2008) 6. o. Kutatási hipotézisünk szerint a Kulturális Fórum alkalmat teremte� arra is, hogy az úgyneveze� alternatív gondolatok is kicserélődjenek, erősödö� a személyes (nemcsak a hivatalos rend képviselőivel) folytato� párbeszéd. Az o� kialakuló személyes kapcsolatokat és azok következményeit a későbbi rendszerváltozásra i� most nem vizsgáljuk. 36 AMAE (1981–1985) Carton 5279. No. 835/EU, Note pour le ministre. Forum culturel de Budapest. Paris, le 26 novembre 1985. 37 Klein Márton nyugalmazo� diplomatának – a magyar küldö�ség tagjának – a visszaemlékezése szerint (2008. május 17.) a konferencia nagyon jó légkörben zajlo�. Klein mondta el a magyar küldö�ség hozzászólását. Ez a beszéd spontán – előzetesen Köpeczi Béla küldö�ségvezetővel szóban egyeztete� – elemeket is tartalmazo�. 38 AMAE (1981–1985) Carton 5281. No. 68/EU, Note, Relations franco-hongroises, Paris, le 16 janvier 1984. 39 Ezzel kapcsolatban l. MOL-M szekció 288 f. 5/757. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizo�ság 1978. október 17-én tarto� üléséről. Jelentés a Politikai Bizo�ságnak a magyar–francia kapcsolatokról. 30–40. o., MOL-M szekció 288 f. 5/840. ő. e. Jegyzőkönyv a Politikai Bizo�ság 1981. november 10-én megtarto� üléséről. Jelentés a Politikai Bizo�ságnak, a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének irányelvei. A magyar–francia kapcsolatok alakulása, kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének irányelvei. 15–32. o. 40 AMAE Politique étrangère (1981–1985) Carton 5281. Note No. 834/Eu., Rencontrer du Ministre avec son homologue hongrois, M. Varkonyi en margue de la 40ème session de l’Assemblée Générale des Nations Unies. Paris, le 18 septembre 1985. 41 AMAE (1981–1985) Carton 5283. No. 705/EU, Note de synthès, 28 juin 1982. 42 AMAE Politique étrangère (1981–1985), Carton 5281. Note. Relations politiques franco–hongroises. 6 janvier 1984. 43 Soutou: i. m. 676. o. Idézi Gorbacsovnak a Szovjetunió kelet-európai érdekszférája fele�i ellenőrzésére vonatkozó és Dobrinyinnak te� kĳelentését. Lásd Anatoly Dobrynin: In Confidence. New York: Times Books, 1995. 570. o. 44 AMAE Politique étrangère (1981–1985) Carton 5281. Note No. 834/Eu., Rencontrer du Ministre avec son homologue hongrois, M. Varkonyi en margue de la 40ème session de l’Assemblée Générale des Nations Unies. Paris, le 18 septembre 1985. 45 AMAE Politique étrangère (1981–1985), Carton 5281. Note. Relations politiques franco-hongroises, Paris, le 6 janvier 1984. 46 AMAE Politique étrangère (1981–1985), Carton 5281. Relations franco-hongroises, Note No. 68/Eu., 16 janvier 1984., ill. AMAE (1981–1985) Carton 5285. La Hongrie à l’été 1985, Politique intérieure et politique extérieure. 47 Felkay László: „Magyarország és a Szovjetunió kapcsolata a Kádár-rendszer évei ala� 1956–1988”. In: Magyarország és a nagyhatalmak a 20. században. Tanulmányok (szerk. bev.: Romsics Ignác). Budapest: Teleki László Alapítvány, 1995. 226. o. 48 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Hongrie. 49 Soutou: i. m. 677–681. o. 50 Uo., 684–685. o. 51 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Hongrie. 52 Borhi: i. m. 55. o.

2008. nyár

147

Garadnai Zoltán–Thomas Schreiber 53 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6320. No. 944/Eu. La Hongrie trente ans après les évènements de 1956, Budapest, le 17 septembre 1986. 54 Borhi, uo. 55 AMAE Série Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Hongrie. 56 Borhi: i. m. 56. o. 57 Schreiber: i. m. 190–191. o. 58 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6337. No. 755. Entretien avec M. Kadar, le 13 mars 1987. 59 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Note. La Hongrie entre dans l’après-kadarisme. No. 81/Eu. paris, le 6 octobre 1987. 60 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6339.Visite du ministre en Hongrie. No. 6394., 6397. Télégramme au départ. 61 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6339. Conseil des ministres du 28 mars. Visite en Hongrie. 62 Schreiber: i. m. 7. o 63 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Hongrie. 64 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Note. La Hongrie, trente ans après les évènements de 1956. 65 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. No. 1512/Eu. Situation en Hongrie, Paris, le 24 mai 1988. 66 Pierre Favier–Michel Martin-Roland: La Décennie Mi�errand, Les défis 1988–1991. Edition du Seuil. III. vol. 1996. 167–170. o. 67 Borhi: i. m. 55. o. 68 Favier–Martin-Roland: i. m. 167–170. o. 69 Békés: i. m. 278. o., 282–283. o. 70 Schreiber: i. m. 7. o. 71 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. No. 1219/Eu. Panorama hongrois 1988. Budapest, le 25 octobre 1988. 72 AMAE Politique intérieure (1986–1990), Carton 6318. No. 157. La style de Karoly Grosz. Paris le 14 novembre 1988. 73 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6340. Note de synthèse. Visite officielle de M. Karoly Grosz (17–19 novembre 1988). 74 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6340. No. 3266. Télégramme à l’arrivée. 75 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6340. Visite officielle en France de M. Károly Grósz. No. 23948. Télégramme au départ, le 29 novembre 1988. 76 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6340. Note de synthèse. Visite officielle de M. Karoly Grosz (17–19 novembre 1988). A feljegyzésben ez olvasható: „Magyarországgal kialakíto� kapcsolataink fontos szerepet játszanak abban a folyamatban, amelynek keretében újra akarjuk építeni a kelet-európai kapcsolatainkat. Érdeklődéssel és szimpátiával figyeljük a magyarországi reformfolyamat alakulását, és azon vagyunk, hogy bátorítsuk [azt]…” 77 Békés: i. m. 292–296. o. 78 Vö. Békés: i. m. 296–302. o.; Borhi: i. m. 255–268. o.; Soutou: i. m. 695–732. o. 79 Maurice Couve de Murville: Le monde en face, entretiens avec Maurice Delarue. Plon, 1989. 254–255. o. Couve de Murville egykori francia külügyminiszter szerint Franciaországnak Lengyelország mindig kivételt jelente�, ebből a szempontból nézve az eseményeket, Magyarország szerepének növekedése mindenféleképpen említést érdemel. A nyelvi és kulturális kapcsolódások mia� Lengyelországban könnyebben lehete� franciául beszélni tudó embert találni, mint Magyarországon. Ugyancsak növelte Lengyelország szerepét a lengyelek körében mindig is meglévő németellenesség. Ez utóbbi Magyarországon nem volt olyan erős, és 1989–1990 folyamán a magyar–német kapcsolatok nagyon látványosan fejlődtek, s ez ismét felerősíte�e a német terjeszkedés mia�i francia aggodalmakat.

148

Külügyi Szemle

A magyarországi rendszerváltozás a Quai d’Orsay szemével 80 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. Tableau comparatif des situations polonaise et hongroise, le 13 octobre 1989. 81 Schreiber: i. m. 196–197. o. 82 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6319. No. 2381/Eu. Note. Situation intérieure de la Hongrie. Paris, le 8 septembre 1989. 83 Schreiber: i. m. 196–197. o. 84 Uo. 85 MOL-XIX-J–1-j-Franciaország-00160/1990. 26. dob. Magyarország célja Mi�errand látogatásakor. 86 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6341. Visite d’état de Monsieur le Président de la République en Hongrie (18–19 janvier 1990.) Dossier de synthèse, Paris, le 12 janvier 1990. 87 Uo. 88 Uo. 89 Schreiber: i. m. 7. o. 90 A magyar fél szkepticizmusát mutatja az erre vonatkozó – kézzel íro� – megjegyzés: „Trianon és Versailles megerősítésében Franciaország+Románia érdekelt, ez döntő!” L. MOL-XIX-J–1-j-Franciaország00799/1990. 26. dob. A francia–román kapcsolatok új aspektusai. Párizs, 1990. február 7. 91 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6341. Visite en Hongrie le Président de la République et de Madame François Mi�errand (18–19 janvier 1990), Télégramme à l’arrivée., le 20 janvier 1990. No. 228. Mi�errand az újévi üzenetében egy európai konföderációról beszélt, amelyet Magyarországon úgy értelmeztek, hogy az Kelet-Európa kiszorítását jelenti. L. Kecskés: i. m. 178. o. 92 Uo., ill. a géppel írt feljegyzés Mo-ról. 93 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6341. Visite de Monsieur le President de la République en Hongrie (18–19 1990). Télégramme à l’arrivée., le 20 janvier 1990. No. 230. AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6337. No. 378/EOR, Paris, le 8 février 1990. 94 AMAE Politique intérieure (1986–1990), Carton 6318. No. 984/Eu. Note. Hongrie. Paris, le 9 avril 1990. 95 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6340. Visite de travail du Premier Ministre de Hongrie. Diplomatie 12 921. 96 AMAE Politique étrangère (1986–1990), Carton 6340. Note de cadrage. Visite de travail de M. Antall, Premier Ministre de Hongrie (22–23 juin 1990). Paris, le 21 juin 1990. 97 AMAE Politique intérieure (1986–1990), Carton 6317. Hongrie l’intégration à l’Europe occidentale: un objectif prioritaire pour le nouveau gouvernement. 98 XIX-J–1-j-Franciaország-003469/1990. 27. dob. Alaputasítás Szávai János úr. A Magyar Köztársaság párizsi nagykövete részére. 99 Lásd Garadnai Zoltán: Kelet-Közép-Európa helye és Magyarország szerepe De Gaulle tábornok Európa-politikájában (1958–1969). A francia „détente-entente-cooperation” politika lehetőségei, külső és belső korlátai. PhD-értekezés (kézirat). Budapesti Corvinus Egyetem, 2005. 130. o. 100 Schreiber Tamás magánlevéltárából, korabeli jegyzetei alapján.

2008. nyár

149

A magyarországi rendszerváltozás a Quai d Orsay szemével

Recommend Documents