A MAGYAROK SZIMFÓNIÁJA RÉSZLET A GELLÉRT-LEGENDÁBÓL
„Történt pedig akkoriban, hogy valakinek az érdekében a királyhoz sietett, és ama vidék erdős részén, mely disznók legeltetésére alkalmas volt, feküdt egy majorság, hol délidőtájt megszállt. Itt úgy éjfél körül malomkövek zörgését hallja, jóllehet malmot nem látott. Elálmélkodott, vajon mi lehet? És az asszony, aki a malmot hajtotta, éppen akkor énekelni kezdett. A püspök pedig csodálkozva fordult Waltherhez: »Walther, hallod a magyarok szimfóniáját, miként zeng?« És mindketten kacagtak az éneken. Mivel az asszony a malmot egyedül; a kezével húzta, és az ének mindinkább erősbödött, a püspök pedig már az ágyában feküdt, még mindig kuncogva megszólalt: »Walther, magyarázd meg nekem, mi annak a dallamnak a lejtése, és ki az, aki éneklésével abbahagyatja velünk az alvást?« Ő pedig válaszolta: »Az egy ének dallama, az asszony pedig, ki énekel, házigazdánk szolgálója, ura gabonáját őrli, mert ebben az időben más malom a környéken egyáltalán nem található.« Erre megkérdezte, ügyesség vagy emberi erő hajtja? Walther felelt: »Ügyesség is, emberkéz is, nem állat húzza, hanem az asszony saját kezével forgatja körbe.« »Csodálatos – szólt a püspök –, miként él az emberi nem. Ha ügyesség nem volna, ki tudná a fáradságos munkát elviselni? Boldog – úgymond – az az asszony, mert más hatalma alá vetve ily kedvesen, zúgolódás nélkül és jókedvvel végzi a rászabott munkát.« És meghagyta, hogy nem csekély összeg pénzt adjanak neki.” Madzsar Imre és Gerézdi Rabán fordítása
SZENT LÁSZLÓ ÉS A KUN KÜZDELME RÉSZLET A GELENCEI (HÁROMSZÉK M.) KÖZÉPKORI TEMPLOM SZENT LÁSZLÓ-LEGENDÁT ÁBRÁZOLÓ KÉPSORÁBÓL
A legenda írott forrása a Képes Krónikában maradt reánk a következőkben: „Végül Boldog László herceg megpillantott egy pogányt, aki lova hátán egy szép magyar leányt hurcolt magával. Szent László herceg tehát azt gondolta, hogy az a váradi püspök leánya, és bár súlyosan meg volt sebesülve, mégis gyorsan üldözőbe vette lova hátán, amelyet Zugnak [szög = szőke] hívott. Már-már elérte, és lándzsájával csaknem le is szúrta, de mégsem sikerült neki, mert az ő lova nem vágtatott gyorsabban, se amazé nem maradt le egy kicsit sem, hanem körülbelül karnyújtásnyi távolság volt lándzsája és a kun háta között. Odakiáltott hát Szent László herceg a leánynak, és azt mondta: »Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!« Az meg is tette... A szent herceg aztán sokáig birkózva vele megölte, átvágván az inat...” Bellus Ibolya fordítása
HUNYADI JÁNOS (1387?-1456) MAGYARORSZÁG KORMÁNYZÓJA TÖRÖKVERŐ HADVEZÉR
Jellemzésére idézzük Vitéz Jánosnak egyik – Hunyadi János nevében írt – levelét. „...Ami személyünket illeti, ha szabad dicsekednünk neked, gyengeségünkkel és szenvedéseinkkel dicsekszünk, az ellenség sanyargatását... nem gyáván, nem sopánkodva szenvedtük, és oly ügyért, a hit ügyéért, amelynek szolgálatában eltökélt szándékunk, hogysem harctól, sőt még a haláltól sem riadunk vissza, s mivel még ugyanazon szív dobog mellünkben, meg lehet fordítani a szerencsét. A török kezéből kiszabadulva egészen mostanáig a rác despotánál tartózkodtunk, egész addig, hogy karácsony vigíliáján ide, Magyarország itt összegyűlt főpapjai, bárói és főurai közé jöhettünk. És körükben – igazában ez nyújtott reményt a csorba helyreütésére – az Úr sugallatára teljes egyetértést, egységet, az ország ügyeinek csorbítatlanságát találtuk, az elszenvedett vereség nemhogy letörte, ellenkezőleg, felrázta a lelkeket. Ott nyomban azt a megbízást kaptuk, gondoskodjunk hitünk és hazánk megvédésének újjászervezéséről. Mi elfogadtuk, s tüstént neki is kezdtünk...” Gerézdi Rabán fordítása
VITÉZ JÁNOS (1408-1472) ESZTERGOMI ÉRSEK, KANCELLÁR EGY IDEIG MÁTYÁS KIRÁLY LEGBENSŐBB BIZALMASA
Részlet a németújvári kongresszuson V. László király és a magyar rendek nevében elhangzott beszédéből; „Magyarországtól megkapsz császár mindent, amit csak kívánsz; [az ország] a kért támogatást felajánlja, de ugyanakkor minden megígért támogatást is számon kér, mert nem osztozik ugyan még Görögország sorsában (ti. azt a török már elfoglalta. L. Gy.), de osztozik gondjaiban. Külföldről pedig még nem kapott támogatást, de már szüksége van rá, és szüksége annál égetőbb, minél nagyobb, minél hevesebb támadások döngetik kapuját. Mindeddig másokat védelmezett, saját testével fogta fel a másoknak szánt kardcsapásokat, de most elérkezett a törlesztésnek az ideje! Ezt javallja szorult helyzete, de ezt javallja a ti nagylelkűségetek is. Ne hagyjátok elbukni azokat, akiket a porból már aligha tudnátok felemelni. Ezt követeli tőletek a jószomszédi viszony, de ezt követeli saját jól felfogott érdeketek is. Segítség nélkül ugyanis sem magunkat nem tudjuk fenntartani, sem másoknak nem tudunk hasznára lenni. Magyarországnak nincs annyi ereje, hogy az ellenséget megsemmisítse, de ugyanakkor kikerülni sem tudja, tehát nincs más kiút, mint a további harc. És hogy ezt sikerrel tudja-e folytatni – nagyon kétséges...” Gerézdi Rabán fordítása
JANUS PANNONIUS (1434-1472) EREDETI NEVÉN CSEZMICZEI JÁNOS
„Igen híres vers szerző Pétsi Püspök Mátyás Királly idejében. Anyai ágon vólt a’ Vitéz Famíliából való. Vitéz Borbála lévén az édes Annya; de az Atyjáról írásaiban nem emlékezik. Valami versekből mind-az-által, melyek forognak az embereknek kezeken, úgylehet hozzá vetni, hogy lett vólna a’ Garázda Familiából-való az Atyja. Olasz országban ifjúkorában tizenkét esztendeig lakott a’ tanuság kedvéért. Magyar országban Esztergomi Érsek lévén az édes Annyának testvér Bátyja, ő is a’ Tudósokat szerető és betsülő Máttyás király alatt, hamar még ifju-korában el érte a’ Pétsi Püspökséget. De ugyan a’ Báttyával együtt a’ Király haragjába esetnek, mikor arra szándékoztanak, hogy Máttyás helyett Gázmért a’ Lengyel királyt tegyék Magyar országban Királynak. Meg is holt mindenik hamar, az Esztergomi Érsek öreg ember vólt, Pannonius pedig mindenkor beteges; hólt meg 1472-dik eszt. Sok versei forognak az embereknek kezeken, a’ melyeket egyik és másik Világra botsátott. A’ Magyaroknak históriájokat is versekkel írta vólt; mellyet keresnek a Tudósok ’s panaszolnak, hogy nem találják. Ki nyomtatták a’ Munkáit nem régiben is Budán. 1754-dik eszt. 8. R.” Bod Péter
HUNYADI MÁTYÁS (1443-1490) A nagy Hunyadi méltó fia, Magyarország nagy hatalmú királya, a reneszánsz műveltség hazai megteremtője. Egyik leveléből szépen rajzolódik ki: a harc és a múzsák megszállottja. „Blandanus miniátorfestőnk a napokban tért vissza a kódexekkel Rómából, és átadta leveled, amely nekünk, miközben országunk ügyeivel foglalkoztunk, és ezért nyugtalanok voltunk, annál kedvesebb volt, mert meggyőződtünk arról, hogy te társaságoddal együtt ismét megemlékeztél rólunk. Már sokan mondták, hogy háborúban hallgatnak a múzsák, mi mégis, amennyi időnk csak marad az állandóan nyugtalanító háborúkból, az irodalomnak szenteljük kedvvel és gyönyörűséggel. Innen van az, hogy az általad felajánlott ajándékot hálás és örvendező arccal, de még inkább örvendező lélekkel fogadjuk... Ugyanis már ifjúságunkban tetszett nekünk Silius, és most, hogy magunk is háborút viselünk, annál is inkább tetszik, mert ő is háborúról énekel, s vele egyetértve be kell vallanunk, hogy nem irigylésre méltó a királyok sorsa, akik kénytelen háborút viselni, melynek megvannak a maguk diadalai, mégis mindig emberi vértől ázottak. Mi egyáltalában nem kívánjuk a háborút, és mégsem tudjuk visszautasítani: ezt népünk becsülete, azt jogaink sérelme, amazt pedig rosszakaróinknak szándéka parancsolja.” Kardos Tibor fordítása
TEMESVÁRI PELBÁRT (1435-1504) „PELBÁRT OSVALD, Hazájára nézve Temesvárról való, Szerzetére nézve a ‚Minoriták rendin való híres Prédikátor, 1501-dik eszt. tájban írt holmi Deák Könyveket: I/ Aureum S[ancte] Theologiae Rosarium ex Doctrina Doctoris subtilis et Bonaventurae. 2/ Stellarium B [eate] Virginis. Pomerium Sermonis. Commentaria in Psalmos.” Bod Péter
DÓZSA GYÖRGY (1470-1514) Lófő Székely György 1470-ben született Dálnokon. Katonának állott. Nándorfehérvárnál kitüntetésekkel ékeskedő lovaskapitány. 1513-ban párviadalban egy török parancsnok életét vette, ezért I. Ulászlótól címert kapott. A következő évben Bakócz Tamás esztergomi érsek pápai engedéllyel keresztes hadjáratot hirdetett. A tömegfelkelés gócai a ferencrendi kolostorok voltak. A százezres létszámú keresztes had vezérévé április 30-án Dózsa Györgyöt nevezték ki. Dózsa főhadát Cegléd környékére gyűjtötte össze. Híres beszédében – amelynek szó szerinti szövege kétes – alapigéje: „Nem az ősöknek adott címer, hanem a fénylő erény szüli az igazi nemességet.” Ez Vörösmarty későbbi hangjával rokon. Tömegesen csatlakozott seregéhez az Alföld népe, ám a sereg, amely egymás után foglalja el a későbbi vég¬várakat, már nem a kereszt, hanem a társadalmi igaztalanságok miatt hadra kelt nép. Báthori István és Szapolyai János egyesült hadereje leverte Temesvár mellett Dózsa seregét, s őt magát 1514. július 20-án tüzes trónon égették meg. A felkelésre a pontot Verbőczy Tripartituma tette fel, amely a jobbágyságot szinte hogy gúzsba kötötte.
MARTINUZZI FRÁTER GYÖRGY (1482-1551) Horvát származás. Rövid apródszolgálata után pálos szerzetes lett Budaszentlőrincen, majd a csensztohovai zárda főnöke, itt lép kapcsolatba Szapolyai Jánossal, és nagy diplomáciai sikere, hogy a török János királyt ismét magyar királynak iktatta be. Ettől fogva legfőbb tanácsos és kincstárnok. A király halála után Izabella királynő és János Zsigmond gyámja, voltaképpen a Szapolyaiakhoz tartozó Magyarország teljhatalmú ura. János Zsigmondot királlyá választatta, az ország székhelyét ismét Budára tette, majd annak a török által csellel történt elfoglalása után, mint János Zsigmond erdélyi fejedelem legfőbb tanácsadója, a fejedelemség székhelyét Gyulafehérvárra helyezte át. Az osztrák hatalom és a török közti egyensúly-politikája biztosította legalább Erdély nyugalmát. Minden erejével Magyarország egyesítésén dolgozott, a nemzeti királyság eszméjét feladva azonban meg kellett alkudnia Ferdinánddal. Izabella és a kis János Zsigmond Sziléziában kapott kárpótlást (kolozsvári országgyűlés 1551). Martinuzzi esztergomi érsek, bíboros lett, de török cimboraság gyanújába keveredett, és Castaldo alvinci kastélyában kegyetlenül meggyilkoltatta, és holttestét felkoncoltatta.
HELTAI GÁSPÁR (1500 KÖRÜL-1575) „Neve arra mútat, mintha Heltáról vette vólna eredetét, mely egy szász falu Szeben mellett [ismert nevén Nagydisznód], a’ hol híres tseresnye terem; de tselekedetei és egész életének folyása azt tanítják, hogy Magyar lett volna. Tanúlt Vitébergában 1543-dik eszt. Erdélybe viszszá jövén lett Kolosvári pap, követte úgy látszik mindenkor az az sententziát az Úr Vatsorája matériájában; a’ mellyet a Reformátusok követnek. Felette munkás ember vólt, és sokat fáradozott az Ekklésiának sokféle tzérémoniáktól való meg-tisztitatásában. I/ Magyarra forditotta az egész Bibliát [1551-1561], munkálkodván abban Gyúlai Istvánnal, Ozorai Istvánnal, Viz-aknai Gergellyel, ‚s más Istent félő Papokkal... 2I Botsátott a’ Részegség ellen egy kiskönyvetskét. Kolosv. 1552-dik eszt. 3/ Vigasztaló könyvetske, Keresztényi intéssel és tanítással, miképpen kelljen az embernek készülni keresztényi és bóldog Világból-va1ó ki múlásához.Kolosv.1553-dik eszt.4/ Agenda Kolosváron 1559. 5/ A’ Fejér-vári tiz napi Disputátzió az Istenről a’ Király előtt. (1568) 6/ Magyarok Dekretomok.(1571) 7/ Chronica a’Magyaroknak dolgairól [1575].8/ Máttyás Király Viselt dolgairól, Deák és Magyar Nyelven. [Magyar könyvein kívül néhány latin nyelvű munkáját is ismerjük.] A Sz. Háromság tagadók ellen eleinte keményen viselte magát... de hanyatlani kezdett, idejében ő is hozzájok hanyatlott. Mellnyek oka e’ vólt: hogy a’ Kolosvári Dézma néki mint plébánusnak, inkább megmaradna a’ kezében; mivel az antitrinitáriusok el szaporodván, kiknek a Király is kedvezett, a’ Dézmát is azoknak Papjaiknak kezdték adni... Ugy látszik mind az által, hogy őtet ki-faragták mind a’ Dézmából ’s mind a’ Plébáusságból; Tipográfiát állított azért-fel a’ mellyben foglalatoskodott; a’ mely által ment az ő gyermekeire is...” Bod Péter
BÁTHORY ISTVÁN (1533-1586) Erdélyi fejedelem és lengyel király. Szapolyai, majd János Zsigmond híve volt. János Zsigmond halála után erdélyi fejedelemmé választották Békés Gáspár ellenében, majd 1575-ben a lengyel rendek őt választották meg királynak. Terve volt egy erős magyar-lengyel államszövetség a török és a német hatalmi törekvésekkel szemben. Teteme ma a krakkói Wawel királyi sírboltjában nyugszik.
BOCSKAI ISTVÁN (1557-1606) Erdélyi fejedelem, az 1604-es nemzeti felkelés kapcsán egész Magyarországot hatalmába kerítette, az 1606-os bécsi béke biztosította a magyarság szabadságjogait. Nemzetéért aggódó, széles látókörű politikus volt. Végrendeletének néhány sorát idézzük: „Az Magyar Országi becsölletes és vitézlő hiveinknek választása után Erdélly Országa is, és minden rendek vettenek, és szabad akaratyjok szerént nyilván választottak az ott való fejedelemségre, kiknek mindenféle ellenségektől való megszabaditásában és csendes állapotra való juttatásában, magam személlyem szerént itt kün való hiveimmel együtt, mint fáradtam, munkálkodtam, ő magok lehetnek bizonyságok, Szivem örvend rajta és Istennek érette nagy hálákat adok, hogy én ő Kegyelmeket és az Országot, mind édes Hazámat, most mindenféle ellenségtől megszabadult állapotban hagyhatom.”
BORSOS TAMÁS (1566-1634) „Bethlen Gábor Fejedelem követje vólt, a’ fényes Török Portán, tanúlt, bátor ember. Meg-írta a’ maga ideje béli dolgokat; de az írása kevés embereknek forog kezekben.” Emlékiratai és levelei: Vásárhelytől a Fényes Portáig (Kriturion, 1972). Bod Péter
SZENCZI MOLNÁR ALBERT (1574-1634) „Szentzen született a’ közjóra 1574-dik eszt. Sz Mih[ály] Havának I. Napján, mellyben sokat is munkálkodott. Édes Atyja vólt Albert, nagy Atyja Ferentz, ennek Atyja János, a’ Székelyek közzül-való Katonája Mátyás Királynak, a’ ki a’ Mátyus földre telepedett vólt, az után a ‚ Dunának valami szakadékjára Malmot épitvén arról neveztetett Mólnárnak. Tanúlt a’ Hazában Győrben, Debretzenben, Göntzön ’s más hellyeken-is; a’ Hazán kivül Vitébergában, Heidelbergában, és néhány rendben; Argentinában a’ Vilhelmiták Kollégyiomokjokban közel három esztendeig vólt Alumnus, az holott Borostyán-Koszorút-is nyert; bakkalaurussá lett 1595-dik eszt. Rómában, Altdorfban két esztendeig volt a’ Kollégyiomban Alumnus. Marpurgban szállást, asztalt adott néki a’ Lándgráf. Tanúlt Herbonában, Ángliában ’s más hellyeken is. Hívatott a’ Pataki Kollégyiomba Professornak 1598. eszt. a’ Fejérvári Oskolába Bethlen Gábor fejedelem idejében Rectornak... Mind maga irt, ‚s mind pedig másoknak irásaikat forditotta Magyar nyelvre feles számmal... A’ Soltárokat versekbe szedte, Frantzia nyelven, az után Lobwáser Lajos Németül szabták, ’s ki adták vólt, rendelte 1607-dik esztendőben.” Bod Péter Bod Péter felsorolja Molnár Albert többi munkáját is.
BETHLEN GÁBOR (1580-1629) 1613-tól Erdély fejedelme, a XVII. század legnagyobb magyarja. A magyaroszági protestáns párt élére állott, és a vallásszabadság számtalanul sok megsértése miatt fegyvert fogott. A háborúnak a vallásszabadságot biztosító nikolsburgi békekötés (1621) vetett véget. Buzgó református volt, de éppen olyan szeretettel támogatta a katolikusokat is, a jezsuita Káldit pénzzel segítette a Biblia fordításában; az anabaptistáknak is biztosította szabad vallásgyakorlatát, Alvincre telepítvén őket. Sokat áldozott az iskolák felvirágoztatásáért. Gyulafehérvárott a kollégiumból akadémiát kívánt építeni, nagybecsű könyvtárral látta el. Támogatta a külföldi iskolában tanuló ösztöndíjasokat. Az irodalmat bőkezűen pártolta. Uralkodása alatt Erdély szilárd, virágzó korszakát élte. Kemény János – aki Bethlen Gábor udvarában kezdte pályafutását – szép jellemzését olvashatjuk a fejedelemről, kinek levelei irodalmunk gyöngyszemei. Itt végrendeletének egyik részlete olvasható: „Mely szép virágjában maradott, légyen Magyarország is mindaddig, valamig a maga nemzetéből választhatott fejedelmet, constál, és a históriák bizonyítják. De mihelyt derekasan a magok nemzetekből való electiót megutállák, megveték, idegen fejedelmek alá veték s adák magukat, micsoda haszon következék belőle? nem egyéb két felé szakadásnál, a dolog talán magában világosabb annál is, a mint kivántatik.”
I. RÁKÓCZI GYÖRGY (1593-1648) „Erdélyi fejedelem, a’ ki követte édes Atyját Rákótzi Sigmondot az igaz Vallásban és szép tudományokban. Az egész Bibliát a’ fegyver zörgésekben és hadakozásokban is XIV-szer által olvasta. Mikor a’ Fia [ifjú] Rákótzi György az oskolából ki butsuznék, adott elejibe annak tanitására Oktató Intést, mellyet a’ Fija Diákra forditván 1638-dik eszt. ki botsátott. Az után hasonlóképpen 1640-ik eszt. mikor Rákótzi Sigmond el-hagyá az Oskolában-való tanúlását, annak is elébe szép tanátsot adott mint Atya, hogy viselje magát az Istenhez és emberekhez, hogy Isten és emberek előtt, kedves lehessen. Ezt a’ Fija Deákra forditotta és ki is nyomtatta, a’ maga butsúzó ’s Atyja a’ tanitatásában való jó akaratját megköszönő Orátziójával, és sok tudós embereknek, Gelejinek, Alstédiusnak, Piskátornak, ’s Bisterfeldnek örvendező és köszöntő verseikkel. Fejérváratt. 1640-dik esztend.” Bod Péter
KEMÉNY JÁNOS (1607-1662) Erdély fejedelme, Barcsay Ákos ellenében választották 1660. december 24-én fejedelemmé, annak megöletése után Apafi Mihály lett a versenytársa, kivel szemben Kemény Nagyszőlősnél 1662, január 24-én folyt döntő ütközetben életét vesztette. Buzgón munkálkodott, mint – Eredély emlékírója. Részlet Bethlen Gáborról való megemlékezéséből: „Nagy gyönyörüsége volt hadainak mustrálásában, rendelésiben, az jó vitézlő emberekben; sok szép lövő szerszámot öntetett, erősségeket épitetett; többi közt az Oláhországok felől való passusokat is muniálá (hegyszorosokat megerősitette) várakkal. Sok hasznot tölt Erdélynek sok dologban... Ez nagy fejedelemnek mind magában lévő virtusokat s mind viselt nagy dolgait csak leirni, vagy meggondolni is sok és dicsiretet érdemlő dolog volna, hát azokban forgani... Koporsóját maga életében meghozatá és contemplálta jó ideig, várván nagy erős férfiui bátorsággal s keresztyéni kegyes reménységgel, sőt hittel utolsó óráját, kinek idvessége felől kétség nem is lehet, mind életbeli sok jó cselekedetire nézve, melyekkel igaz hitit gyümölcsöztette, mind buzgó imádságira... kinek idejében szép egyezségben is éltenek a haza fiai...”
APÁCZAI CSERE JÁNOS (1625-1659) „Kolosvári Profeássor, a’ Filosofiában és Szentirás magyarázásában Doktor. Származott a’ Bartzaságon Apátza nevezetü faluból: a’ ki a’ Kolosvári Oskolában elsőben, az után a’ Gyula Fejérvári, abban az időben szépen virágzó Kollégyiomban nagy serénységgel és épülettel tanúlt. Mellyért megkedvelvén az Erdélyi Református Püspök Geleji Katona István elegendő úti költséget adott a’ kezére és el-elküldötte a’ Belgyomi Akadémiákra: az holott nem sokára az Utrájektumi Akadémián annyira vitte mind a’ Nap-keleti nyelvekben, mind egyéb szükséges tudományokban el-elkezdett tanúlását, hogy mindenek előtt nem tsak szép hire neve vólna és kedvessége, hanem Professorsága-is azon Akadémiában Hivatalt adának neki. Trájektumba adott Világ eleibe... 1653-ik eszt. egy Magyar Entziklopediát, az az, minden igaz és hasznos Böltsességnek egybe-foglalását. Mellyben traktál mindenféle Tudományokról rövideden; de nagy részin a’ Deákul nem tudó olvasó, vagy ha Deákul tud-is, de a’ felsőbb tudományokban épülete nincsen, nem érti amit olvas Magyarul. Mert sok Magyar szókat ujjonan tsinált, és mindegy elsőben jeget akart törni a’ Tudományok’ meg-értetésére... Adott a Világ elejibe egy Magyar Logiká-t is 1656-dik eszt. Gyula Fejérváron. Erdélybe viszsza hivattatván Belgyiomból, a’ Fejérvári hires Kollégyiomban, az akkori szokás szerint tétetett Collaboratornak... Mások ezeket látván meg kezdik irigyelni az ő jó hirét betsületét, és azzal vádolni a’ Fejedelem előtt, hogy ő Presbitera¬nus Theologus. Végre Kereszturi Pál fél Apostoli ember, a Feje¬delemnek ez előtt Tanítója és igen kedves embere azt jovallotta, tegyék a’ Kolosvári Oskolába Mesternek ‚s úgy lett... meghólt száraz betegségben Kolosváron 1659-dik esztendőben... Adott volt is Bartsai Ákos Fejedelem eleibe egy kis Iráskát, amellyben meg mutogatta, hogy kellene egy Akadémiát állitani Erdélyben; melyben mindenféle Tudományok tanitatnának...” Bod Péter
KÁJONI JÁNOS (1629-1687) A csíksomlyói ferences zárda házfőnöke és kiváló orgonistája. Sokirányú tehetsége és sokirányú munkássága a XVII. század kiemelkedő egyéniségévé avatja. Nagyobb művei: Cantionale Catholicum(1676), Magyar herbárium, az ún. Kájoni Kódex, amelynek zenei anyaga mellett irodalomtörténeti értékű feljegyzései és értékesek. Kájoni nem pusztán régi feljegyzések fáradhatatlan gyűjtője volt, hanem maga is gyűjtött régi énekeket. Munkásságát nagy irodalom világítja meg, amely századunk elejétől a legutóbbi évek hasonmás kiadásáig tart. Életművének ismert kutatója Domokos Pál Péter. „... édes Hazámnak akartam szolgálni... „ Összeállította Domokos Pál Péter. (Szent István Társulat, 1979.)
APAFI MIHÁLY (1632-1690) Erdélyi fejedelem. „Az Apa-nagy-falvi Apafi Familiából vette eredetét 1632dik eszt., melly Familiának régi törsöke egy a’ Bethlen Familiáéval ‚s hozatik le István királyról a’ Magyarok első keresztyén Királlyokról. Édes Atyja vólt Apafi György. édes Anyja Petki Borbála... az Erdélyi Urak és Nemessek, a’ kiket az éhség és fegyver meg nem emésztett 1658-dik eszt. Tatár rabságba estenek, azokkal együtt Apafi Mihály is; de onnan sok ezer tallér váltsággon kiszabadulván Isten kegyelméből Erdélyi Fejedelemségre emeltetett 1661-dik esztend. A’ Tudományt ez a’ fejedelem és aa’ Tudós embereket igen szerette; maga is a’ tudományokban gyakorlotta magát, és Magyarra forditotta a’ Vendelinus Friderik Márk Keresztény Isteni Tudományról irott két könyveit, ’s ki-is nyomtattatta igen szépen. Kolosv. 1674-dik eszt. 4. Részb. A’ Könyv, a’mint tudva vagyon, igen szép; magába foglalja hitünk Ágazatait, ‚s az ellenkezőknek értelmektől meg-óltalmazza; a’ forditás pedig mint hogy majd szóról-szóra vagyon, a’ Deákból, néhol tetszik homályosnak ’s nehéz értelmünek... Életében mindenkor a’ Reformáta Vallást követte ’s abban is hólt meg 1690-dik eszt., Életének 58-dik esztendejében.” Bod Péter
BETHLEN MIKLÓS (1642-1716) „Erdélyi Solon, a’ kinek köszönheti Eredély a’ Leopoldinum Dimplomát, és sok egyéb meg-maradására tartozó jó dolgokat. Született kis Búnon 1642dik eszt... Bethlen János Urtól, és Váradi Borbálától, a’ Váradi Miklós igen gazdag Kolosvári Polgár ember lányától; a’ kivel is az Atyja IX, ezer Forintot adott Jegybe Bethlen Jánosnak. Még gyermek korában a’ tanúlásra igen nagy hajlandásága vólt, kivált kezére esvén annak a’ könnyen, majd tsak játékkal tanító Kereszturi Pálnak, a’ ki az atyját is tanitotta vólt... és Kolosvárt az utcán Apátzai János keze alatt, a’ ki ugyan reá született vólt a’ tanitásra... Nagy kivánsággal kivánkozott a’ felsőbb országi Oskalákba-való tanúlásra... 1661¬dik eszt. el indult Bécs felé... 1662-dik eszt. Belgyiomba Trájektumban és Leidában minden féle tudományokat tanúlt 1663-dik esztendőnek végéig; akkor ment Angliába... Frantzia országban is magának a’ tudósokkal ‚s nagy emberekkel esmeretséget sze¬rezvén 1664-dik eszt. Erdélybe viszszá jött... fordult a’ Zrinyi Miklós Udvarába, jelen vólt véle a’ vadászatban, míkor le-vágta a’ Vad-kan. Ment Veneziába, ott meg-tanúlta az Olasz Nyelvet is a’ Frantzia és Német mellé, ’s ugy tért meg Hazájába... Bétsben hólt-meg 1716-dik eszt. ott is temettetett el. Munkás és fáradhatatlan ember vólt. Irt sok dolgokat. A’ maga Életének folyását Magyar nyelven, Maradékira nézve. Sok Hazára tartozó jó dolgokat lehet ebből tanúlni. Irta születésétől fogva az 1710-dik esztendóig. Ki-is botsátattak Világra, a’ minemü az Apologia Deák nyelven, azoknak a’ Papoknak ártatlanságoknak meg-mutatására, kik a’ gályákra szententziáztattak vólt.” Bod Péter
PÁPAI PÁRIZ FERENC (1649-1716) „Született Désen 1649-áík eszt... Az Atyja... Vásárhelyre adta vólt tanúlni, annak utána küldötte Enyedre. Annyira végezvén Enyeden tanúlását, el ment Lipsiába az Orvosi Tudományoknak tanúlásokra, Frankfurtba> Márpurgba, Heídelbergába, az holott ollyan kedvességet szerzett magának, hogy a’ Filosofiai Professori Katédrára hivatalt adának néki. Basileában több időt töltött el, az holott az Orvosi Tudományban titulust és gradust is nyert magának... Erdélybe viszszá jövet, az Enyedi Kollégyiomba 1676-dik esztendőtől fogva Professori Hivatalt viselt 1716-dik esztendeig, a’ mellyben osztán vége lett szolgálatának és életének. Vólt ez jó Deák, Görög, Német, Frantzia, hires Poétaa, jó Filozófus, Historikus, Theologus. Az Orvoslás Mesterségében merő Esculapius; igen hasznos ember, kinek szép hire, neve, mindenkor fenn lészen Erdélyben. Sok jó könyvet irt és forditott a’ maga Nemzete hasznára... Vagynak sok versei ki nyomtatva bizonyos alkalmatosságra irottak, némelyek egész könyvet tehetnek, vagynak sok Levelei, mellyeket mindenféle a’ Tudósokhoz küldözött, a’ mellyeket ugyan nyomtatás alá-is készitett.” Bod Péter
MISZTÓTFALUSI KIS MIKLÓS (1650-1702) „Született Alsó Misz-Tótfaluban Nagy Bánya mellett 1650¬dik eszt. Tanítatott és tanúlt a’ N. Bányai Oskolában, az után N. Enyeden, a’ Kollégyiomban, az holott mindenik Classisban rendes Praeceptori Hivatalt viselt, onnan ment a’ Fagarasi Oskola¬Mesterségre, hogy szolgálatja után valami kőltséget gyűjthetne magának az idegen Országokba való menetelre. Akkor szándékoztak az Erdélyi Ekklésiák a’ Magyar Bibliát Amsterdámban ki nyomtattatni, jovallotta ezért Horti István püspök, Pápai Ferentz és más jó emberek, hogy a’ nyomtatandó Biblia körül lenne, és a’ nyomtatásbéli hibákot igazitaná... Azzal el ment Belgyomba, Amsterdámba mindjárt magának két-száz forintokon Mestert fogad, a’ kí Betü metszésre öntésre hat hónapokig tanitaná; tett is abban olyan fondamentumot ‚s gyakorolván tovább is megtanúlta annyira, hogy párja akkor Európában nem vólt, sót az egész Világon sem. Készitett is a’ Rómap Pápa Tipográfiájába, a’ Herturiai nagy Hertzegnek, a’ ki tsak egyszer XI. ezer forintokat küldött neki, a’ Gorgiai Királynak újj betüket talált ‚a Tipográfiát állitott. A’ kiktól sok Kintset vévén ki nyomtatta a’ Bibliát igen szép kitsiny formában Amsterdamban 1685-dik esztendőben; az Uj Testámentomot külön, a’ Soltáros Könyvet is külön 12. R. igen szépen, a’ maga túlajdon költségével. Sok méltatlan szenvedései miatt, maga-is Belgyiomban a’ szabadsághoz szokván, azoknak hordozására alkalmatlan lévén, ’s kitsiny bosszuságot-is nehezen szenvedhetvén, megütötte a’ gutta, és kezeit lábait haszontalanná tette egy néhány esztendőkig, végre életének LII-dik esztendejében e’ Világról el költöztette.” Bod Péter
KÖLESÉRI SÁMUEL (1663-1732) „Orvos Doktor és Tanács Ur. Született ez Szendrőn 1663-dik eszt. Sz.András havának XVIII-dik Napján, a’ Fellyebb leírt Köleséri Sámueltől és Damián Annától... Alig vólt XV. esztendős, el küldött a’ Belgyiomi Akadémiákra; a’ mellyekben nyelvekre ‚s a’ Filozoifának minden részeire tanítatta. Art.Lib. Magister és Philosphiae Doctor Iett, disputálva kétszer a’ Világosságról és de Systemate Mundi... és írt négy Disputátziókat az Áldozatokról s’ azoknak titkos jelentéseikről; írt a Nemzetségeknek az Ábrahámban való meg-áldattatásokról is, a’ mellyel a’ Theologiában való Doktori grádusért ’s titulusért disputált 1684-dik eszt. a’ következendőben pedig a’ Hazába Magyar országra viszszá jött. De minthogy a’ Papi Katédrára a’ természet nem annyira formálta vólt, el-ment Német országban az Orvosi Tudományoknak tanúlásokra, mellyekben nemsokára Doktoráltatta magát. Annak utánna Erdélybe jövén csak hamar el-híresedett... Nem tartottak az ő idejében a’ két Hazában hozzá hasonló tudós embert... Uralták is ötet minden Vallásu és rendbéli emberek.” Bod Péter
II. RÁKÓCZI FERENC (1676-1735) Erdélyi fejedelem, a szabadságharc vezére. Száműzetésében megírta latin nyelven a Vallomások-at és franciául Emlékiratai-t, két irodalmi és történelmi remeket. Rodostói (Törökország) száműzetésében halt meg. Részlet a Vallomásokból: „Igazságos voltam, mivel természetszerűleg borzadtam az igazságtalanságtól; nem vágyakoztam semmire azért, nem kívántam semmit, hogy az igazi nemeslelkűség tükrét lássák bennem; a kincset megvetettem, a szűkölködőket felsegítettem, de mindezeknek jutalmát elvettem, magamat gazdagítottam ezekkel a mennyekben, mert ezek és sok egyebek, nyilvánvalóan a te irgalmad művei, természetes ösztönök voltak, amelyeknek kimívelésében, szívem távol volt tőled ő legfőbb jó és lelkem boldogsága!... Emlékezetes volt hajdan Magyarország szent királyának kegyessége, virágzó szabadsága, a mely idő folytán, minekutána fényűzéssé fajult, szabadosságra fordult, elhagyott tégedet... és ostorcsapásaidat megérdemelte. Megmutatta neki azokat a te haragod először a török előnyomulása átal, a magános pártoskodása és versengése által, különböző vallások behozatala és végre a szeretet kipusztulása által...” Domján Elek fordítása
ALTORJAI APOR PÉTER BÁRÓ (1675-1752) Erősen konzervatív családból való, s ezt még tetézte neveltetése. A jezsuitáknál szerzett magiszteri fokozatot. Több latin nyelvű családtörténeti munkája után születik meg a Metamporphosis Transylvaniae, azaz Erdélynek régi együgyű alázatos idejében való gazdaságából e mostani kevély, cifra, felfordult állapotjában koldusságra való változása, amely 1676-1748-ig foglalja össze az erdélyli élet változásait. Dohogva ítéli el az új módit, de közben az újnak s réginek megelevenitőn gazdag leírását adja. Családjának származására rátarti, családfáját a honfoglaló ősökig vezeti vissza. II. Rákóczi Ferenc szabadságharca után előbb börtönt, majd báróságot kap. Ez sem segít szerencsétlen házaséletén, s bár tizenkét gyermek atyja, magányosan, szegénységben hal meg. Jezsuita neveltetése és Habsburgpártisága ellenére féltve őrzi a tordai országgyűlésen kimondott vallásszabadság eszméjét. A fejedelmek korában: „Nem vala inter privatos religionis respectus, az akár katolikus, akár kálvinista, akár unitárius vala, és ha találtatott magyar, csak emberséges ember volt, egyaránt szerették magokat együtt vigadtanak...”
ZÁGONI MIKES KELEMEN (1690-1761) Zágoni születés, apja Mikes Pál, anyja Torma Éva. A jezsuiták kolozsvári tanodájában nevelkedett, tizenhét évesen került II. Rákóczi Ferenc udvarába, és élete végéig kitartott szeretett fejedelme mellett. 1771-ben a szatmári béke feltételei mellett maradhatott volna hazájában, de ő fejedelmével együtt a száműze¬tést választotta. Franciaországi (előbb lengyelhoni) tartózkodásuk után 1720-tól Rodostóban éltek halálukig. Rákóczit szűkebb udvartartása és harcostársai is követték a száműzetésbe, de lassan-lassan megfogyatkozott a száműzöttek tábora, egymás után haltak meg a drága társak. Mikes Kelemen, akit a fejedelem bizalmába fogadott s titkos tanácsosává tett, igen művelt ember volt. Széles körű irodalmi tájékozódásának hasznát látta magányában, mert leveleket kezdett írni, sohasem élt nénjének. Mikes 207 törökországi levele irodalmunk kincse és büszkesége. 1761-ben halt meg, mint utolsó a száműzöttek közül. Emlékét idézve mindannyiunkban felmerül Lévay József mélabús sora: „Egyedül hallgatom tenger mormolását...”
BETHLEN KATA (1700-1759) „Tudományokat igen szerető nagy kegyességü tudós Uri Asszony. Ez igen szép Magyar Bibliótékát állitott fel magának, minden-felől egybe-szedetvén oda Erdélyből és Magyar országbóI a’ j6 Magyar könyveket; mellyet még életében által-adott a’ N. Enyedi Kollégyiom könyves-Házába. Vonatott kivált az or¬vosi Tudományokra, tudta-is azt az Tudományt alkalmasint, meg-tanulván Köleséri Sámuel, Simoni Márton és Borosnyai Márton Medicinae Doktoroktól, nevezetesen a’ Füvekbenk természeteket, erejeket, hasznokat; meIlyekkei a’ szegényeknek felette sokat használt. Férjhez ment vólt nem annyira maga, mind édes annya tetszéséből Római Valláson-való Urfihoz Gróf Haller Lászlóhoz. Ez nem sokára elhalván pestisben, negyed fél esztendei özvegysége után a’ Római Sz.Birodalom-béli Gróf Széki Teleki Jósef Urhoz, ezzel-is tsak tiz esztendőket töltvén, özvegységre maradott I732-dik eszt., a’ mellyben töltött-el szép hirel nével, ‚s mindenek előtt való kedvességgel XXVII esztendőket... Le-irta a’ maga bajoskodásait ‚s kisértéseit, formált maga állapotjához alkalmazott Könyörgéseket, mellyeket ki-is nyomtatott illy titulussal: Védelmező erös Pais, mellyel a’ kisérteteknek tüzes nyilai ellen óltalmazhatja magát a’ Keresztyén ember. Múlt-ki e’ Világból terhes nyavalyái után nagy Istenben való bízodalommal és a’ Kristus érdeméhez való ragaszkodással 1759-dik esz. Életének is ötvenkilencedik esztendejében.” Bod Péter
BOD PÉTER (1712-1769) E könyv során sokszor idéztük bölcs ítéleteit és pontos adata¬it. 1712-ben Felső-Csernátonban született, 1769-ben hunyt el. Nehéz gyermekkora volt, mint szolgadiák végezte az enyedi Kollégiumot. Tanítóskodott, majd visszament Enyedre (1732) teológiát és filozófiát tanulni. Itt jó tanulása jutalmaként a Kollégium könyvtárosa lett. Tanulmányait három évig – ösztöndíjjal – a leydeni egyetemen folytatta, itt érdeklődése az eddiginél szélesebb körre terjedt ki. Hazajövet Árva Bethlen Kata udvari papja lett, annak olthévízi birtokán, kastélyában. Néhány év múlva a magyarigeni eklézsia hívja meg papjául, s itt dolgozik húsz éven keresztül. Főműve, amely egyúttal irodalomtörténetünk kincsesbányája: a Magyar Athénás (1766), alcíme pontosan megadja tartalmát is: „...az Erdélyben és Magyar-Országban élt tudós embereknek, nevezetesebben a’ kik valami, világi eleibe botsátott irások által esméretesekké lettek, ’s jó emlékezeteken fen-hagyták, HISTORIÁJOK, mellyet sok esztendők-alatt, nem kevés szorgalmatossággal egybe-szegedegett, és az mostan élőknek, ’s ezután következendőknek tanuságokra, ’s jóra-való felserkentésekre közönségessé tett F. Tsernátoni Bod Péter A’ M. Igeni Ekklésiában a’ Kristus Szolgálja Nyomtattatott 1776-dik Esztendőben.” Voltaképpen a magyar írók és nevezetes emberek lexikona, a manapság divatos ki-kicsoda elődje. Bod Péter többi munkája is egy nagy képességű író és kutató mai napig értékes, érvényes írása.
BATTHYÁNY IGNÁC GRÓF (1741-1798) Nagy tudású katolikus egyházi férfi, több magas méltóság után 1780-ban Erdély püspöke lett. A vatikáni levéltár magyar anyagának tanulmányozása során számos új felfedezéssel gazdagította történelmünket. Történetírói munkásságát Gyulafehérvárott is folytatta, számos latin nyelvű történelmi munkát tett közzé. Nevét azonban elsősorban a Batthyaneum őrzi, az 1771-ben Gyulafehérvárott alapított gazdag könyvtár, régiségtár és ásványgyűjtemény. Legfelső emeletén II. József rendeletére épült csillagvizsgáló van.
ARANKA GYÖRGY (1737-1817) Édesapja nagy műveltségű pap és élete végén püspök volt. Zágoniak voltak, de a papi stallumok különböző helyekre kötötték a családot, úgyhogy az ifjabb György Széken született 1737-ben. Iskoláit Marosvásárhelyen és Enyeden végezte, és 1796-ban Marosvásárhelyen székülő (assessor) lett. Tevékenységének középpontjában a nyelvművelő mozgalom állt, 1791-ben megalakította az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot. Ez az erdélyi magyar szellemi élet központja lett. Ennek keretében alakította meg a Régi Kéziratok Társaságát. Széles körű levelezést folytatott. Bár fent említett elgondolásai a bécsi udvar rendelkezései következtében meghiúsultak, működése termékenyítő, erjesztő hatással volt az erdélyi magyar szellemi közéletben. Ennek legjobbjai alkották a szabadkőműves-páholyt.
TELEKI SÁMUEL GRÓF (1739-1822) Az egyik legrégibb erdélyi család sarja. Itthoni tanulás után Bázelben, Utrechtben, Leidenben, Párizsban és Bécsben gyarapította ismereteit. Erdélyi főkancellár. Nevét és tudományszeretetét a marosvásárhelyi Telekitéka őrzi, amelynek 35 000 kötetét ő ajándékozta közművelődésünknek. Számos ősnyomtatvány, kézirat Kelet-Európa egyik legnagyobb könyvtárává teszi. Első katalógusa Bécsben és Lipcsében jelent meg négy kötetben (17901819). Hatalmas összeget (800 000 forint!) áldozott tudományos célokra, többek közt ő jelentette meg Janus Pannonius összes műveit Utrechtben 1783-ban.
BENKŐ JÓZSEF (1740-1814) Református papi ivadék, s maga is papnak tanul Enyeden. Életrajzát Mikó Imre gróf írta meg, és így jellemezte: „Mezei gazdaságot folytatott, papi hivatalát dicséretesen viselte, szorgalmatosan olvasott ’s jó hírneve és becsülete naponként növekedett.” Rövid ideig Udvarhelyen lelkészkedett, már mint esperesnek rövidesen le kellett mondania. Majd Köpecen lett 1793-ban lelkész, de hat év múlva nyugalomba helyezték. Ekkor visszatért Kőzépajtára. Ez utóbbi helyen szép botanikus kertet alapított, és 1805-től gyógyfüvekkel kereskedett. Két alapvető műve közül az egyik a Flora Transsilvanica, Erdély növényvilágának leírása Linné rendszerében. A másik az erdélyi fejedelemség története: Transsilvania, sive Magnus Transsilvaniae Prirncipatus. Több más kéziratban reánk maradt könyve foglalkozik az erdélyi írókkal, a székely történelemmel. Éder Zoltán, Benkő József nyelvészeti munkássága és az Erdélyi Magyar Nyelvművelő Társaság (Akadémiai Kiadó, 1978.); Benkő József levelezése (Akadémiai Kiadó, 1988.)
KÓTSI PATKÓ JÁNOS (1771-1842) Az erdélyi magyar színjátszás nagy alakja, sőt igazi megteremtője. 1792-ben belépett Fejér János erdélyi színtársulatába. Ő maga igen művelt ember volt, több nyelven beszélt, értett a muzsikához is, és színészként elsőnek igyekezett a természetes színjátszást megvalósítani. 1794-1808-ig ő volt a színtársulat igazgatója, maga is részt vett színészként az előadásokon, és az egykorú bírálók szerint kiváló volt. Felesége Fejér Rozália pedig kedvelt énekesnőként volt színpadi társa. Több eredeti színdarabot írt, többet pedig fordított, köztük például a Hamletet. A házaspár 1808-ban vonult vissza a színészettől, és Róza három évre rá meg ís halt. Aranka György írta róla: „Szívnek s jó íznek, ki valál hív tiszta barátja, téged a szép elmék fognak könyvezni sokáig.”
KŐRÖSI CSOMA SÁNDOR (1784-1842) Míg nemes társai inkább szűkebb hazájuk szellemi életét gazdagították, ő kiment a nagyvilágba, és nemzetközi elismerést szerzett úttörő munkájával, tibeti szótárával és fordításaival. Az Orbai székben született Körösön, 1784-ben. Tibet határán, Darzsilingban halt meg 1842-ben. Enyedi szolgadiákként tanult, és felfigyelt a magyarság eredetére vonatkozó új tanításra, a lapp rokonságra, és meghallgata a szkíta-hun-török eredet híveit is, és elhatározta, hogy életét e kérdés megoldásának szenteli. Utána Göttingába kerül, s ekkor már több mint egy tucat ókori s kortárs nyelvet ismer. Ázsiai útját a koIozsvári tudóskör pártolta, ám nagyon csekély anyagiakkal indult útnak – gyalog. Hosszú úton, megpróbáltatások közepette jutott el Indiába, ahol W. Moorcroft angol kormánytisztviselő felismerte nagy műveltségét, konok kitartását, és mellé állt, segítette Tibet felé vezető útján. El is jutott a nyugat-tibeti Zangla kolostorába, ahol megismerkedett és őszinte barátságot kötött egy nagy tudású lámával, Szangje Puntszoggal. A láma vezette be a tibeti nyelv és irodalom ismeretébe. Szótárában mintegy 40 000 tibeti szó értelmét írja meg, melyet az angolok adtak ki Calcuttában, de nevét „Siculo-Hungarian of Transylvania”-ként jegyzi a nagy művön.
KÖLCSEY FERENC (1790-1838) A reformkori magyarság egyik vezére. Korán árván maradt, himlője még fél szemét is elvitte. A debreceni Kollégium könyvei közt keresett szomorúan vigasztalást. Húszévesen kerül Pestre, az írók körébe. Kazinczy bámulója és követője. Szemere Pállal együtt felel a Mondolatra, kiállván a nyelvújítás értékei mellett. 1832-től Szatmár megye főjegyzője és országgyűlési követe, kiváló szónok, de amikor megyéjében felülkerekednek a maradiak, lemond képviselőségéről. Minden erejével az üldözöttek, elnyomottak és a magyar nép ügye mellé áll. Az irodalmi életben nemcsak mint költő, hanem mint nagy műveltségű bíráló is jelentkezik. Egyik bírálata mélyen elkedvetlenítette Berzsenyit, aki el is hallgatott nyomában. A felette tartott gyászbeszédében kérte engesztelését a bántásért, amelyet egy ifjú embertől szenvedett: „az az ifjú én valék”. Nemzeti Imánknak, a Himnusznak, minden magyar ember lelkében élő szerzője.
JÓSIKA MIKLÓS BÁRÓ (1794-1865) Műveiben Erdély múltja kel életre; az, amelyről gyermekkorában annyi szorongató, szomorú históriát hallott. Kolozsvárott kezdte tanulmányait, majd ezt a katonaélet követte, rész vesz a francia háborúban, majd Bécs nagyvilági életében. Elfordul kora itteni mulatásaitól, megnősül. Előbb Szabolcsban él a hétszilvafások közt, de nem találja helyét, feleségével visszatér Erdélybe, annak főúri légkörébe pedig az asszony nem tud beilleszkedni, úgyhogy a szépen indult házasságnak válás a vége. Később (1847-ben) új, főrangú házasságot köt. Közben egyre elmélyültebben ír, és már kezdetben sikert arat Abafi című regényével. A szabadságharcban Kossuth mellé áll, és a bukás után menekülnie kell (Lipcse, Brüsszel, Drezda). Hévvel folytatja regényírói munkásságát, amelyre erősen rányomja bélyegét mintaképe: Walter Scott (A csehek Magyarországban, Zrínyi, a költő stb.). Sikerei egyúttal megteremtik a regényirodalom magyar olvasóközönségét. Pontosan megrajzolt történeti háttereiben alakjai szinte semleges figurák. Jósika minden írását az erkölcsi tanítás szolgálatába állítja, és a romantikusok módjára a váratlanra, borzalmasra törekszik, képzeletvilága nem tud mindig lépést tartani a magára vállalt feladattal.
BÖLÖNI FARKAS SÁNDOR (1795-1842) Erdély tudós férfiai fiatal korukban Európa rangos egyetemein tanultak; az első, aki közülük tengerentúlra jutott, Bölöni Farkas Sándor volt. 1795ben Bölönben (Háromszék m.) született, 1842-ben Kolozsvárott hunyt el, sírja a Házsongárdi temetőben van. Iskoláit a kolozsvári unitáriusoknál végezte, és közigazgatási pályára lépett (Erdélyi Főkormányzószék, Erdélyi Udvari Kancellária). Gyarmathy Sámuellel, Kenderessy Mihálylyal és Hegedüs Sámuellel együtt támogatta Kőrösi Csoma Sándor ázsiai útitervét. Mint a harmincas évek nagy reformnemzedékének tagja eljutott Nyugat-Európába, majd Béldi Ferenccel együtt az Egyesült Államokba. 1834-ben megjelent Utazás Észak-Amerikában című könyve, amelyek akadémiai nagydíjat és tiszteleti tagságot nyert. Művében földrajzi, társadalomtudományi, néprajzi, irodalmi, sőt technikai megfigyeléseit közölte, és nagy közönségsikert is aratott. Hírt kapunk művéből a vallási mozgalmakról, sőt még a szektákról is. A demokratikus létesítmények ismertetése és könyve egészének szelleme miatt a bécsi urak a könyvet betiltották. Bölöni Farkas Sándort áltatában ennek a művének a tükrében ismeri az utókor, pedig számos más munkája mellett sokat tett a magyar nőmozgalom érdekében (olvasókör, sőt: vívóiskola), nemkülönben a színjátszás érdekében, 1836-ban pedig megalapította a Vasárnapi Újság-ot.
WESSELÉNYI MIKLÓS BÁRÓ (1796-1850) A Benedek Marcell által szerkesztett Irodalmi Lexikonban Lengyel Miklós ír róla. Ellenzéki politikus. Erdély haladásáért küzdő politikusainak vezére. Elsősorban a magyarságot érő sérelmek orvoslásáért küzd, útja egy darabig párhuzamosan halad Széchenyiével. 1836-ban felségsértési pört indítanak ellene, és el is ítélik, bár a pesti nagy árvíz alkalmával – életét kockáztatva – százakat mentett meg. Vörösmarty megénekelte mint „Árvízi hajós”-t. Útja Kossuth fellépése után elválik Széchenyiétől, de a válság kitörésekor megérti régi barátja aggodalmait. Szeretné útját állni a véres kifejlésnek, de a testben-lélekben megtört férfi szava hatástalanul hangzik el. Wesselényinek szónoki beszédein kívül két fontos politikai röpirata marad ránk: Balítéletekről, továbbá Szózat a magyar és a szláv nemzetiség ügyében. Ez utóbbi műve azért nevezetes, mert először hívja fel a figyelmet az Ausztriát és Magyarországot egyaránt szétbontással fenyegető nemzetiségi veszedelemre. Munkájában tervezetet dolgozott ki a baj megelőzésére.
BOLYAI FARKAS (1775-1856) Bálint Elemér, a matematikus jellemzi életművét (Irodalmi Lexikon. Szerkesztette Benedek Marcell.): Matematikus és drámaíró. Matematikai főműve: Tentamen juventutem studiosam in elemente matheseos... introducendi II. kötet Marosvásárhely, 1832-33. (újabban kiadta a Magyar Tudományos Akadémia II. kötetben 1897-I904). Ebben Bolyai mind az aritmetika, mint a geometria szigorú alapvetésére törekszik, úgy, ahogy az a mai kor tudományos törekvéseinek megfelel. Könyve általában ismeretlen s így hatástalan maradt. Sok mély gondolatát később újból fel kellett fedezni, hogy a matematika közkincsévé váljék.Tőle való a geometriában a területek végszerű egyenlőségének fogalma. Bolyai nagy érdemeket szerzett sok tekintetben sikeres fáradozásával a magyar matematikai műnyelv megalkotása körül. Szépirodalmi alkotásai közül legismertebbek: Öt szomorújáték (Nagyszeben, 1817.); Gauss-szal folytatott levelezését kiadta a Magyar Tudományos Akadémia, 1899. Tegyük ehhez még hozzá, hogy az erdélyi köztudatban a Bolyaikályha mindmáig őrzi találékonyságának emlékét. Arcképét Cseh Gusztáv Szabó Jánosnak, Bolyai Farkas tanítványának rajza után készítette el.
BOLYAI JÁNOS (1802-1860) Farkas fia. Méltatását ugyancsak Bálint Elemér nyomán adjuk: Főműve: Scientiam spatii absolute veram exhibens... (Appendix Marosvásárhely, 1833. Újabb kiadásai Bolyai Farkas Tentamenje nagy akadémiai kiadásának II. kötetében 1897–1904., mint apja Tentamenjének függeléke. Magyar fordításban önállóan is megjelent: A tér az abszulút igaz tudománya Budapest, 1897). Az ifjú Bolyai ebben a művében az euklidesi II. postulátum bizonyíthatóságának problémáját dönti el (negatív értelemben), mellyel Euklides óta hasztalanul vívódtak a legkiválóbb matematikusok. Érdemét nem érinti, hogy vele egyező eredményre jutott Lobacsevszkij és Gauss is. Elismerésben semmi része nem volt, ami nagyrészt okozója lehetett élete további tragikus folyásának. Filozófiai hajlama egy Üdvtan tervezetében és töredékeiben kallódott el. Újabban Benkő Samu gondozza a két Bolyai életművét. János még életében megsemmisítette minden arcképét. Ezt tiszteletben tartva Cseh Gusztáv a marosvásárhelyi öreg templom képét karcolta meg.
GÁBOR ÁRON (1810-1849) Született Háromszék megyében Berecken, meghalt a kökösi csatában 1849. június 25-én, Eresztevényben temették el. Határőrcsaládból származott, tanulmányait katonaiskolában végezte tüzérségi kiképzéssel, majd a bécsi műszaki tapasztalatokkal gyarapította. Elméletileg is képezte magát. Közben az asztalosmesterséget is kitanulta, és sok bútort, festett tékát készített, sőt egy szárazmalmot is; tehát afféle székely ezermester volt. 1848 késő őszétől ágyúöntés lett a főfoglalkozása. Ágyúi nagyszerűen beváltak az osztrák seregek elleni csatákban. Több ágyúöntő műhelyt is alapított, legjobb munkatársa Thuróczi Mózes rézöntő volt. A kökösi csatában egy hatfontos ágyúgolyó testének bal felét leszakította, holtan esett le lováról. Ezt a jelenetet Gyárfás Jenő nagy – befejezetlen – csataképben örökítette meg. Arcképe nem maradt ránk, Cseh Gusztáv képzelete alkotta meg számunkra.
PETŐFI SÁNDOR (1823-1849) „Külföldön Petőfi mindmáig a legismertebb magyar költő. Kortársak és utódok lelkesültek érte Európa-szerte; Heine és Béranger, Lenau és Nyekraszov magasztalták... Mindent megkapott, hogy nagy költő legyen; tehetséget, történelmet, sorsot. Huszonhat évet élt, s világirodalmi rangú és méretű életmű maradt utána, mely korfordulót jelentett nemzete irodalmában. S azt is megkapta, ami rajta kívül talán csak Byronnak adatott meg: a jelképpé emelő, a mítoszba magasító, a művet külsőleg is örökre hitelesítő halált. A szabadság, a szerelem, az életbizalom költője – másfél esztendős boldog házas és félesztendős boldog apa – csatatéren, a szabadság önkéntes katonájaként esett el.” Németh G. Béla
ARANY JÁNOS (1817-1882) A tízgyermekes nagyszalontai család legkisebb fia 1847-ben Toldi című eposzával üstökösként jelent meg költészetünkben. Lírai és epikai műveiben ő mutatta meg legjobban, mire képes a magyar nyelv. „Ő a magyar vers és nyelv legnagyobb mestere. Mindent elért, amit költő nemzetén belül elérhet. Magas királyi kitüntetést utasíthatott vissza, és megérte, hogy műveit iskolában a költészet kánonjaként tanítják. Nemzete rajongással vette körül, és biztonságos vagyonra tett szert. De visszatekintve a pályavégről, tudta, nem adta azt, amit adnia kellett, adnia lehetett volna” – írja róla Németh G. Béla. Ennek magyarázatát verseiben találjuk meg, melyek hű tükrei annak a rejtélyes életnek – amit ő maga jellemzett így: „egyszerű, de mégsem nyugodt, csendes, mint némely gondolná: folyton küzdés, melyben én voltam a gyöngébb fél.” Keresztury Dezső, életének és műveinek jeles kutatója szerint „a természetéből első látásra csak-ugyan csaknem teljesen hiányzott a merész vállalkozás ösztöne, a kockázatvállaló bátorság, az a céltudatosság, mely munkakört teremt, és pályát formál. Költői hírnevéért, művei elismertetéséért látszatra alig tett valamit: helyét a világban, kora társadalmában és mozgalmaiban mintha inkább elfogadta, mintsem kívánta volna. Olyan nagy szellem s lényegében kemény és makacs alkotó azonban, mint Arany, mégiscsak formálta, sokszor akarata ellenére, nemegyszer konok hűséggel, néma daccal a maga pályáját. A szerepeket, melyeket kora kínált neki, vagy kényszerített rá, végül mégis ő töltötte meg tartalommal. Vágyaihoz és eszményeihez ilyenkor szívós hűséggel ragaszkodott. Ez a kettősség lehetett lélektani háttere tanításának a költészetről, melynek varázsa szerinte »nem a való, de annak égi mása«.”
BRASSAI SÁMUEL (1800-1897) „Az utolsó magyar polihisztor” megtisztelő jelzővel emlegetik nevét, s méltán. Egyforma érdeklődéssel művelte magas szinten a matematikát és a természettudományokat, a földrajzot. Érdeklődött a zene, nyelvtudomány, irodalomtudomány és nem utolsósorban a filozófia iránt. Irodalmi munkásságát is ez a sokrétűség jellemezte. Nevezetesebb munkái: Logika lélektani alapon fejtegetve (1858), A magyar mondat (1860), Szórend és accentus (1888), Az igazi pozitív filozófia (1896). Élénk résztvevője volt az orthológia és neológia körüli vitáknak, előbb Szarvas Gábor mellett, majd vele szemben.
MIKÓ IMRE GRÓF (1805-1876) Zabolán született, az enyedi Bethlen Kollégiumban tanult, Később kincstárnok, valóságos belső titkos tanácsos, az 1848-as székely nemzetyűlés mint királyi biztost elnökévé választotta. Szétzilált családi életétől a közéletbe menekült. 1855-ben megindította az Erdélyi történeti adatok kiadványsorozatát, 1858-ban megalapította az Erdélyi Gazdasági Egyesületet, 1859-ben pedig az Erdélyi Múzeumi Egyesületet, s bennük gyűjötte össze szűkebb hazája legjobbjait. Egyház, gazdaság, múzeum, vasút, színház, kollégiumok lettek színterévé lankadatlan munkásságának. Hatalmas vagyonából nagy alapítványokat hozott létre művelődési intézményeink támoatására, nagy értékű könyvtárát pedig az enyedi kollégiumnak ajándékozta. Néhány történeti munkája közül – amelyeket közreadott – minket itt elsősorban Bod Péter életrajza érdekel, hiszen Magyar Athénásából sokat idéztünk e könyv nagyjainak jellemzésére.
KEMÉNY ZSIGMOND BÁRÓ (1814-1875) A nagy múltú Kemény család szomorú sarja. Édesapja alighogy beadta az enyedi Kollégiumba, meghalt. Halála után hosszú torzsalkodás támadt az örökség körül. A sok keserűség között a kollégium könyvtárában keresett vigasztalást, s főként az elmúlt idők történelmébe mélyedt. 1847-ben Pesten a Pesti Hírlap munkatársa lett, és megjelent első regénye: a Gyulai Pál. A szabadságharc után, 1855-től a Pesti Napló szerkesztője. Regényei egymás után jelennek meg, igyekszik nemzete útját megtalálni a nehéz időkben. A hajszolt munkában elméje elborul, az író visszavonul birtokára, Vajdakamarásra. Regényeiben nem az egyéni adottságok, hanem a kor uralkodó eszméi irányítják a cselekményt s az emberéleteket. A Zord idők (1862), Özvegy és leánya, de főként a szombatosokkal foglalkozó Rajongók komor színekkel festi múltunkat. Kiváló tanulmányokat ír kortársairól, Széchenyi Istvánról, a két Wesselényirő1, Szász Károlyról, elmélyült irodalomtörténeti tanulmányt a Toldiról. A világirodalom nagyjai közül Balzachoz áll legközelebb. A magyar nép története tragikumának legmélyebb kifejezője.
BARABÁS MIKLÓS (1810-1898) A „táblabíró világ” művészetének emlékezetes alakja, az indu1ó magyar festészet megbecsült mestere. 1810-ben Márkosfalván született. Ő is az enyedi Kollégium diákja volt, és később Pestre költözvén pályáját Széchenyi István remek arcképével alapozta meg. Huszonhat éves korában már a Magyar Tudományos Akadémia tagja. Voltaképpen ő alapította meg nemzeti festészetünket, ugyanúgy, mint Ferenczi István szobrászatunkat. Sokszáznyi arcképet festett a legjobb biedermeier stílusban. Kitűnő jellemábrázolását enyhe idealizálás hatja át. Legjelesebb arcmásainak piacot is tudott teremteni kitűnő kőrajzaival, amelyeket olcsó áron meg lehetett szerezni. Fellelkesedve az angol vízfestmények fátyolos szépségén, portréin kívül egy sorozat vízfestményt is festett. Ismert kompozíciói: Galambposta, Hegyi pásztorok, A Lácnchíd alapkőletétele stb. Munkássága híven őrzi a reformkor és a kiegyezés szereplőinek arcmását. Ezek az eleven portrék tárják elénk Barabás korának szereplőit, de egyúttal magatartását, divatját, a kor levegőjét.
KRIZA JÁNOS (1811-1875) Költő, népdalgyűjtő, unitárius püspök. Teológiai tanulmányait Kolozsvárott végezte, ugyanitt szerkesztette a Remény című folyóiratot, majd zsebkönyvet. Külföldi tanulmányútja után kolozsvári lelkipásztor, majd 1861-ben püspök. A Tudományos Akadémiának és a Kisfaludy Társaságnak tagja. 1863-ban jelenik meg korszakalkotó műve, a Vadrózsák. Nagyrészt saját gyűjtésű balladái a magyar népköltészet utolérhetetlen remekei. Gyűjtése mintaszerű volt, mert a szövegeket székely kiejtés szerint jegyezte le. Gyűjteményének második kötete kéziratban maradt. Maga is költő volt, észrevehetően a népdal hatása alatt írt könnyen énekelhető verseket, s valóban, közülük többet átvett népünk.
PETRÁS INCZE JÁNOS {1813-1886) A csángók csodálatos népdal- és hiedelemkincsének első gyűjtője, aki „nem az élettelen papír közvetítésével, hanem élő formában ismerte; nem madártávlatból, hanem emberközelből tanulmányozta” e kincset. Középiskoláit a Kézdivásárhellyel egybeolvadt Kantában végezte, a minoritáknál. 1834-ben tett fogadalmat, 1836-ban szentelték pappá, 1839-ben a moldvai Pusztinán kezdte lelkipásztorkodását, majd 1841-ben KIézsére került, és ott szolgált haláláig. Döbrentei Gábor így ír róla: „A moldvai magyar papot magas, karcsú szálú ifjú embernek látám, gyér szakállal, sárgásbarna színben, komoly tekintettel, de midőn szóla, nyájas részvétű lón ajaka.” Döbrentei biztatására kezdte meg múlhatatlan értékű népdal- és népszokásgyűjtését a moldvai csángók közt, és feljegyzéseivel, amelyeket tudományos folyóiratainkban tett közzé, a magyar népköltészet páratlan szépségeit mentette meg. Aki ezt a kincset ajándékozta nekünk, maga szegényen ét. Három évvel halála előtt írta: „De hát én mit mondhassak, kinek egész élete nyomorult volt, és öregségemre semmi más bizodalmam nincs, mint a szegénység, mire esküve vagyok.”
KŐVÁRY LÁSZLÓ (1820-1907) Erdély nagy történetírója. A Magyar Tudományos Akadémia tagja, a kolozsvári egyetem díszdoktora. 1848-ban megalapította és szerkesztette az Ellenőr című kolozsvári lapot. Művei közül nevezetes: Erdély története I-VI. (Kolozsvár, 1859-1867.), Magyar családi és közéleti szokások és viseletek a nemzeti fejedelmek korában (Kolozsvár, 1861.), Székelyhonról (Kolozsvár, 1842.), Erdély régiségei (Pest, 1852.).
ORBÁN BALÁZS BÁRÓ (1830-1890) Sokat utazott, sokat tapasztalt, míg kiművelődött figyelmét szeretett szülőföldjére fordította, és megírta élete főművét. Középiskoláit Udvarhelyen végezte, majd sorsa – családjával együtt – Konstantinápolyba sodorta. Athénban hallotta meg az 1848-as magyar szabadságharc hírét. Csapatot szervezett a Törökországba menekült olaszokból, de hazafelé jövet Vidinben érte őt a hír, hogy a szabadságharc megbukott. A menekült Kossuthhoz csatlakozott, és Londonba is követte. Kitűnő nyelvtudásával – és órásmesteri szakmájával – tartotta fenn magát. Jersey szigetére kerültTeleki Sándor mellé,itt ismerkedett meg a száműzött Victor Hugóval, s itt tanulta meg az akkor kialakulóban lévő fényképezést. Első könyve az Utazás Keleten, benne személyes emlékeit sok-sok apró megfigyeléssel gazdagítja. Ez a lelkiismeretes tudásvágy vezette A Székelyföld leírásá-nak hat kötetében is. Maradandó művet alkotott, s ezt számos helyszíni felvétellel gazdagította (legnagyobb részét fametszetbe tette). Ötszázhúsz falut, várost járt be és írt le, különös figyelemmel a műemlékekre: harangok, kelyhek, festett mennyezetek, például az énlakai rovásírásos mennyezettábla stb. De nem kerülték el figyelmét a természet jelenségei sem: források, barlangok stb. A vegyes nemzetiségű területekről is sine ira et studio ír. Műve mindörökké a magyar műveltség drága kincse marad.
ADY ENDRE (1877-1919) A XX. század egyik legnagyobb hatású magyar lírikusa. Nagykárolyban, Zilahon tanul, majd a debreceni jogakadémia hallgatója. Első versei a századforduló divatjából fakadnak, különösebb egyéni íz nélkül. Debrecenből Nagyváradra kerül, ahol tehetséges írók körében és élénk politikai viták tüzében egyre inkább magára talál. De az igazi találkozást önmagával és a „magyar ugarral” Párizsban éli át. Nem mintha a közvetlen hatása alá kerülne a nagy szimbolistáknak, de kétségtelenül bátorítást kap tőlük. Sodró erejű szerelme Léda iránt ugyanezt a légkört gazdagítja. Léda nagy műveltségű, nagyvilági hölgy volt. Ady Párizsban ébred rá a magyarság szegénységére, elmaradottságára, a grófi nagyurak konok maradiságára. E határozza meg az Új versek hangját. Következő kötetének címe szinte a sorsvállalás ars poeticája: Vér és arany. Magában az Ószövetség prófétáinak erejét érzi, és a messziről jött ősmagyarság hagyományait keresi. Ekkor már beteg, és ezeket a lázadó érzéseket átszövi a halálvágy. Ezt átvetíti a nemzethalál rémére is. Ezzekből szövődik sajátos mitológiája és szimbolizmusa. Politikailag a radikális baloldalhoz kapcsolódik, és szívet szorító versekkel tiltakozik a háborúba hajszolt magyar parasztság „muszáj Herkulesi” szerepe ellen. Új s újabb kötetei jelennek meg; 1916-ban megnősül, Boncza Bertát veszi el feleségül, és enyhülést talál a csucsai kastélyban. Betegsége azonban végzetesen elhatalmasodik rajta, és az 1919-es forradalom legforróbb napjaiban hal meg. Síremléke Csorba Géza remeke. Kitűnő fényképeket készített róla Székely Aladár, ezek egyikét használta rézkarcához Cseh Gusztáv.
BARTÓK BÉLA (1881-1945) Petőfi mellett az egyetlen magyar művész, akit a nagyvilág ismer, nagyra becsül. Zenei munkássága kétsíkú: egyrészt alkotómunkája, másrészt népdalgyűjtő és tudományos feldolgozó munkássága. Az előbbi hozta meg számára a világhírt. Három színpadi műve: A fából faragott királyfi (táncjáték), A kékszakállú herceg vára (opera) és A csodálatos mandarin (táncjáték) állandóan játszott darabja mind a magyar, mind pedig a nemzetközi operavilágnak, és a balettművészet megújulását jelenti. Hat vonósnégyese a maga alkotta modern zenei lelemény csodás momentuma. Zongoraversenyei – a gyermekeknek írt sorozatain kívül – a legszigorúbb fegyelemmel felépített modern művek. Három hatalmas zongoraversenye állandóan műsoron van szerte a világban. Kórusmuzsikája, mint a Cantata profana az európai muzsika legmagasabb mércéjével mérhető. Külön nagy jelentősége van népzenekutató munkásságának. Vikár Béla, Seprődi János tapogatózó kezdeményezése nyomán Kodály Zoltánnal együtt méreteiben is hatalmas gyűjtőmunkába kezdett, és megalkotta a rendezés rendszerét. A magyaron kívül a hazai román és szlovák népzene, de a távolabbi arab népzene és idős korában a délszláv parasztzene is érdeklődési körébe tartozott. A magyar paraszti zene és a szomszédos népek zenéje mélyen áthatotta alkotómunkáját is. Élete utolsó éveiben önkéntes száműzetésben az Egyesült Államokban élt, és itt is halt meg.
BENEDEK ELEK (1859-1929) Erdély aprajának-nagyjának szeretett „Elek apója”. Elvégezte a pesti egyetemet, azután újságíró és laptulajdonos lett. Pósa Lajossal együtt indította meg Az én újságom című gyermeklapot, amely rövidesen hallatlanul népszerűvé vált ízes nyelvével, versikéivel, meséivel és hasznos tudnivalóival, amelyeket gyermekek nyelvén fogalmazott. Országgyűlési képviselő is volt a század végén, és irodalmi, oktatásügyi folyóiratok alapítója. Maradandó műve a Magyar mese és mondavilág, amelyben nemcsak mások, hanem saját gyűjtését is közölte, és olvasmányos irodalmi formába öltöztette. Nemzedékek nőttek fel „Elek apó” könyvein. Az uralomváltozás után hazament Kisbaconba, és a Cimbora című gyermeklapot írta, szerkesztette. Körülötte szerveződött meg először az anyaországtól elszakadt erdélyi magyar írók csoportja. Velük országjárásokra indult, és Budapestre is ellátogatott. Zeneakadémiai estjük feledhetetlen sikerrel zárult. Temetésén „fiainak” egyike, Tamási Áron búcsúztatta.
KUNCZ ALADÁR (1886-1931) Aradon született, Budapesten tanult, latin-magyar szakos tanári oklevelet szerzett. A Nyugatnak kezdettől fogva munkatársa, Ady Endre barátja és híve volt. 1909-től évente látogatott ki Franciaországba, 1914 nyarán Bretagne-ban érte a háború híre. Öt évet töltött polgári internáltként fogolytáborokban (Noirmutier, Ile d’Ieu). Ottani megalázó szenvedéseit írta meg A fekete kolostor című regényében, amely hírét és helyét megalapozta irodalmunkban. Hadifogsága után előbb Pesten tanárkodik és szerkeszt, majd 1923-ban hazatér Kolozsvárra, ahol is az Ellenzék, majd az Erdélyi Helikon szerkesztője lesz. A fekete kolostor halála évében jelent meg. Korábbi művei is jelentősek. Méltatója szerint a nagy mű „megrendítő ereje ma sem csökken, egészében véve egyértelmű tiltakozást jelent minden igazságtalanság és embertelenség ellen”. A táborokban lévő sátáni gyűlölködés, sovinizmus sem ábrándította ki a francia kultúrából, és műve így a humanizmus himnuszává nemesül.
KELEMEN LAJOS (1877-1963) Amíg élt, Erdély élő történelme volt, úgy tartotta róla a fáma, hogy az Erdélyi Múzeumegyesület hatalmás Levéltára a fejében volt. Emlékezetből idézett adatai tudományos hitelűek voltak. Marosvásárhelyen született 1877-ben, s az ottani református kollégiumba került kezébe Orbán Balázs hatalmas műve és Kőváry László Erdély régiségeiről írott könyve. Ez egész életére kihatott, maga is még diákkorában elkezdte a kutatást, gyűjtést, s folytatta utolsó leheletéig. 1907-ben a kolozsvári unitárius Kollégium történelem-földrajz szakos tanára lett, majd az Erdélyi Múzeumegyesület Levéltárához került, ennek lett később főigazgatója és még nyugdíjas korában is példamutató kutatója. 1963-ban halt meg Kolozsvárott, a Házsongárdi temetőben nyugszik. Bár töméntelen rövidebb-hosszabb tanulmányt írt, főként levelezése (kiadatlan) az a felbecsülhetetlen érték, amelyben néha az oldalak tucatjain át írja meg – levélbeli kérdésre – egy-egy falu történetét, egyegy műemlék sorsát. Tanulmányainak jelentős részét B. Nagy Margit gondozásában olvashatjuk. Tanítványai és tisztelői két Emlékkönyvben emlékeztek meg mesterükről.
GAÁL GÁBOR (1893-1954) Jászfelsőszentgyörgyön született, de alkotó munkásságát Erdélyben fejtette ki. A háború utáni emigrációjából (Bécsben a Jövő munkatársa volt) 1926-ban Erdélyben telepedett le. Itt a Keleti Újság, az Új Kelet és a Korunk munkatársa lett. Majd a Korunk szerkesztője, ezt a tisztét a háború után is megtartotta. Mint szerkesztő összefogta az európai baloldalnak, a marxizmusnak neves képviselőit. A Korunk a szocialista eszmék legszínvonalasabb orgánumának számított Közép-Európában. Életét mint kolozsvári egyetemi tanár fejezte be. Filozófiai előadásaiban a marxizmus tanait hallatlan világossággal és sugalló erővel tolmácsolta. Kritikái pedig nemzedékeket neveltek fel.
TAMÁSI ÁRON (1897-1966) A székely nép mitológiájának nagy képességű írója, úgyszólván megteremtője. Udvarhelyen tanult és hadi érettségi után innen vonult be katonának, de csonka bal keze miatt segédszolgálatra osztották be. A háború után a kolozsvári egyetemen jogot tanult, majd a Kereskedelmi Akadémián végzett tanulmányokat, így lett banktisztviselő. Első novellája 1922-ben jelent meg, s attól kezdve állandóan kitartott az írás mellett. Közben Amerikába került három évre, de onnan is küldte novelláit. Idehaza aztán Benedek Elek írói köréhez kapcsolódott, majd a Kemény János vezetésével megalakult Erdélyi Helikonnak, a Szépmíves Céhnek lett munkatársa. Egymás után jelennek meg Ábel-könyvei; Ábel a rengetegben, Ábel az országban, Ábel Amerikában. Azután a Jégtörő Mátyás, Tündöklő Jeromos. Élénken figyel a székely népszokásokban megjelenő mitológiai elemekre és a sajátos, humorral átszőtt jelképes beszédre. Stílusalkotó, a székely beszédet és észjárást illesztette be a magyar irodalomba. A II, világháború után Budapesten telepedett le, s tovább írta harmatosan tiszta műveit: Bölcső és bagoly, Hazai tükör, Szirom és boly. Az ötvenes évek elejének nehéz korszakát gépelt írásainak eladásával élte át, később megkapta a Kossuth-díjat. Írói egyéniségével számtalan tanulmány és könyv foglalkozik.
KÓS KÁROLY (1883-1977) Önéletrajzából: „Születtem 1883-ban és – véletlenül – Temesváron, 1889ben Nagyszebenbe... 1892-ben Kolozsvárra kerültem, és ott végeztem középiskoláimat, s tettem érettségi vizsgát. 1902-ben Budapesten a Műegyetemre iratkoztam be, és ott 1907-ben építészeti diplomát kaptam... 1914-ben kitört a háború, és én is katonáskodtam 1915-ben és 1916-ban. 1917-ben a Kultuszminisztérium ösztöndíjasaként Konstantinápolyba kerültem. A háború után Erdélyt választottam hazámul, és miután az akkori Romániában sok okból építészeti munkámmal nem tudtam mindennapi kenyeremet megkeresni, grafikus, újságírók, kultúraszervező és végül – szépíró lettem. Amolyan mindenes, amilyenek éppen Erdélyben mindig is voltak és valószínűleg mindig is lesznek. Életemben a legkülönbözőbb munkaterületeken dolgoztam. Mindig ott, ahol érzésem szerint akkor reám és munkámra szükség volt, és minden munkát szeretettel végeztem – jól-rosszul. Azt mondják, hogy néhány jó és szép épületet építettem, és néhány jó és szép történetet is írtam, és néhány embernek szemét kinyitottam a látásra és fülét a hallásra... hinni akarom, hogy életmunkám nem volt hiábavaló.”
