BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR GAZDASÁGDIPLOMÁCIA ÉS NEMZETKÖZI MENEDZSMENT SZAK NAPPALI TAGOZAT NEMZETKÖZI GAZDASÁGELEMZŐ SZAKIRÁNY
A MAGYAROK MIGRÁCIÓS HAJLANDÓSÁGA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSUNK ELŐTT ÉS UTÁN
Készítette: Kozma Edina
Budapest, 2007
TARTALOMJEGYZÉK BEVEZETÉS................................................................................................................... 5 1. MIGRÁCIÓ................................................................................................................. 6 1. 1 A migráció fogalma és csoportosítása .................................................................. 6 1. 2 Személyek szabad áramlása az Európai Unióban.................................................. 8 1. 3 Belső vagy külső migráció?................................................................................... 9 1. 4 A migráció szükségessége az Európai Unióban ................................................. 10 1. 5 A migráció mértékének alakulása a 2004-es keleti bővítés előtt......................... 13 1. 6 Foglalkoztatás, munkanélküliség és a migráció .................................................. 16 2. AZ EURÓPAI UNIÓ MUNAKERŐ-PIACI LIBERALIZÁCIÓJÁNAK FOLYAMATA .............................................................................................................. 20 2. 1 Klasszikus és új befogadók................................................................................. 20 2. 2 Fokozatos munkaerő-piaci nyitás, a keleti bővítés dilemmái ............................. 21 2. 3 Az átmeneti időszak eredete és gyakorlati alkalmazása ..................................... 22 2. 4 Az első két év (2004. május 1. - 2006. május 1.)................................................ 24 2. 5 A következő három év (2006. május 1. - 2009. május 1.) ................................. 25 2. 6 Az utolsó két év ( 2009. május 1. - 2011. május 1.) .......................................... 26 2. 7 További szabályozások ....................................................................................... 26 2. 8 Az újonnan csatlakozott tagállamok egymás közti viszonya a szabad munkaerőáramlás tekintetében ................................................................................................... 27 2. 9 Az átmeneti idő Magyarországra vonatkozó szabályozása ................................ 27 3. A MAGYAROK MIGRÁCIÓS HAJLANDÓSÁGA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSUNK ELŐTT.............................................................. 31 3. 1 Magyarok migrációja a XIX. és XX. században ............................................... 31 3. 2 Német-magyar kétoldalú egyezmények............................................................... 35 3. 3 Osztrák-magyar kétoldalú egyezmények............................................................. 36 3. 4 Kivándorlási hajlandóság a kilencvenes években............................................... 36 4. A MAGYAROK MIGRÁCIÓS HAJLANDÓSÁGA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSUNK UTÁN ................................................................ 42 4. 1 A válaszadók nemenkénti, életkor, valamint iskolai végzettség szerinti megoszlása .................................................................................................................. 42 4. 2 Országonkénti megoszlás .................................................................................... 43
3
4. 3 Idegen nyelvek ismerete ...................................................................................... 46 4. 4 Tájékozódási módszerek külföldi munkalehetőségekről..................................... 49 4. 5 A válaszadók munkakörönkénti megoszlása és a saját szakmában elhelyezkedők aránya.......................................................................................................................... 53 4. 6 Jövedelemkülönbségek, a munkaórák száma és a minimálbérek alakulása az egyes országokban ...................................................................................................... 55 4. 7 A külföldi munkavállalók megítélése az egyes országokban .............................. 58 ÖSSZEGZÉS................................................................................................................. 60 TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE ................................................................ 63 FELHASZNÁLT IRODALOM................................................................................... 64 Könyvek.......................................................................................................................... 64 Tanulmányok .................................................................................................................. 64 Internetes források .......................................................................................................... 65 MELLÉKLETEK ......................................................................................................... 66
4
BEVEZETÉS A munkaerőpiac mindenkori helyzete a gazdaság általános állapotának egyik fő mutatója, s ezzel együtt az emberek mindennapi életét közvetlenül befolyásoló tényező. Ha a munkaerőpiacon valamilyen változás megy végbe, az ránk, magyar állampolgárokra is hatást gyakorol. Legutoljára 2004. május elsejei Európai Unióhoz történő csatlakozásunk hozott nagy mértékű fordulatot hazánk munkaerőpiacán. Az Unióhoz történő csatlakozás során Magyarország az egységes európai piac egyenjogú tagjává vált, s mint ilyen, állampolgárai előtt az Unió munkaerőpiaca – bizonyos feltételekkel – azóta nyitva áll. A legtöbb régi tagállam munkaerő-piaci liberalizációtól való korábbi elzárkózása fokozatosan oldódni látszik. Jelenleg már tíz régi tagállam területén dolgozhatunk munkavállalási engedély nélkül. Mostanra ők is felismerték, hogy a csatlakozás előtti aggodalmak, melyek a tömeges közép-kelet-európai beáramlásról szóltak, alaptalanok voltak. De vajon mi okozta ezeket a feltételezéseket? Milyen hatást gyakorolt mindez a magyar állampolgárokra? Megerősödött-e a magyar lakosok körében a külföldi munkavállalásra irányuló hajlandóság a csatlakozás után, a kedvezőbb szabályok életbelépésével? Kik azok, akik külföldön vállalnak munkát, s visszajönnek-e egyáltalán? Kivándorlásuk milyen hatást gyakorol a magyar munkaerőpiac alakulására? Mi okozza valójában a migrációt? E kérdések megválaszolása során először bemutatom magát a migráció fogalmát, Unión belüli szükségességét és mértékének alakulását, majd részletesen foglalkozom az Európai Unió munkaerő-piaci liberalizációjának folyamatával, a keleti bővítés okozta dilemmák kezelésével és a Magyarországon is bevezetett átmeneti időszak szabályozásaival. Ezután röviden elemzem a magyarok migrációs hajlandóságának 2004 előtti okait és vonásait, végül pedig egy általam végzett kérdőíves felmérés alapján átfogó képet festek 2004 utáni migrációs hajlandóságunk alakulásáról, a legkedveltebb cél-országok soráról, a külföldi munkavállalók tapasztalatairól, az őket motiváló tényezőkről, célokról, várakozásokról és eredményeikről. Szakdolgozatom készítésekor célom volt nem csupán egy leíró jellegű, hanem példákkal, táblázatokkal és grafikonokkal illusztrált, saját kutatási eredményeimmel, saját tapasztalataimmal és véleményemmel gazdagított anyag megírása.
5
1. MIGRÁCIÓ 1. 1 A migráció fogalma és csoportosítása A migráció fogalmának meghatározása nem egyszerű feladat, a mai napig nem áll rendelkezésünkre egy mindent átfogó definíció, mely teljes egészében lefedné a folyamatot. Csupán elmélettöredékek léteznek. E folyamat az emberiség történetét végigkíséri egészen a kezdetektől, tekintettel arra, hogy mindig voltak, és lesznek új okok, melyek az embereket vándorlásra késztetik. „ A vándorlás egyéni vagy csoportos akarat eredménye, amelyet az általános társadalmi, gazdasági, politikai folyamatok, az egyéni szándék és a mindennapok történései együtt, egyszerre határoznak meg.”1 A migráció vizsgálata – viszonylag későn – az 1800-1900-as években kezdődött. Ekkor jelentek meg a jelenséggel foglalkozó első tudományos-statisztikai elemzések. A statisztikai adatok pontatlanok, hiszen minden esetben csak a legális migrációra vonatkoznak, az illegális népmozgásra nem. Vagyis – az adatok hozzáférhetősége miatt – a valamilyen módon regisztrált, bejelentett, tartózkodási vagy munkavállalási engedéllyel rendelkező, esetleg menekültként nyilvántartott külföldieket nevezhetjük migránsoknak. A népességmozgásnak e fajtáját kiváltó okok folyamatosan változnak, hiszen minden korszak társadalmának más és más problémákkal kellett szembenéznie, ebből következőleg más és más okok motiválták az embereket lakókörnyezetük elhagyására. Ezen okok igen sokrétűek és összetettek. Az emberiség történetének kezdetén a kiváltó okok
elsősorban
természeti
katasztrófák
voltak,
és
az
életben
maradásért,
létfenntartásért folyó harc. Az emberek vándorlásra kényszerültek. Később ezen okok háttérbe szorultak, s megjelentek a vallási, politikai, gazdasági illetve háborús okok. Továbbá jelentős azoknak az elvándoroltaknak a száma is, akik ismeretszerzés, tanulás céljából vándorolnak el egy másik országba. Napjainkban a migrációt kiváltó okok nem annyira politikai-, vallási-, sokkal inkább gazdasági jellegűek. Az embereket elsősorban a jobb kereseti lehetőség, a magasabb életszínvonal és a megfelelő szociális biztonság elérése, nyugodtabb társadalmi légkör 1
Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 20. oldal
6
kialakítása és a jobb közbiztonság igénye motiválja a vándorlásra. Röviden összefoglalva a migráció tulajdonképpen olyan helyzetváltozás, mely során az egyén elhagyja megszokott gazdasági, társadalmi terét, s egy másik állam területén telepszik le. A migrációt többféle szempontból csoportosíthatjuk. Kiterjedését tekintve beszélhetünk külső (nemzetközi) vagy belső migrációról. Külső migráció esetén az egyén átlépi az országhatárt, ezzel szemben a belső migráció során az egyén az országhatáron belül mozog.
Külső
migrációra
példa
a
magyarok
munkavállalása
Ausztriában,
Németországban és így tovább. A nemzetközi vándorlás szoros összefüggésben van a befogadó és a kibocsátó ország társadalmi-politikai és gazdasági helyzetével, hiszen a befogadó ország által biztosított lehetőségek nagyban befolyásolják a résztvevők jövőjének további alakulását. Belső migráció Magyarországon is megfigyelhető, az ország keleti feléből is jelentős tömegek érkeznek a fővárosba, illetve környékére munkavállalás céljából. Nemzetközi migrációról abban az esetben beszélhetünk, ha a kivándorló letelepedés vagy egyéb célból legalább egy évig vagy annál hosszabb ideig tartózkodik külföldön. Tehát azok a személyek, akik nyaralás céljából pár hétre külföldre utaznak, még nem tekintendők migránsoknak.
Továbbá
megkülönböztetünk
egyéni
és
csoportos
migrációt.
Napjainkban egyre inkább az egyéni migráció a jellemző. Azok, akik egyénileg kelnek útra, általában már rendelkeznek kapcsolatokkal a cél-országban. „Aszerint, hogy a migráns hivatalos és érvényes úti okmánnyal vagy anélkül lépte-e át az országhatárt, beszélünk legális vagy illegális vándorlásról.”2 A migráció – legális és illegális formája egyaránt – rendkívüli fontossággal bíró területté vált az összes európai országban az utóbbi évszázad eseményei kapcsán. Az első időszakokban alig volt a migrációt akadályozó jogi korlát, a nemzetközi munkaerőpiac viszonylag rugalmas volt. Majd a két világháború közötti időszak alatt bevezették az első bevándorlási
2
Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 21. oldal
7
korlátozásokat az addigi – tengerentúli – cél-országok.3 Ekkor indult meg az Európán belüli
népességmozgás
jelentősebb
szakasza,
mely
főként
Nyugat-Európára
koncentrálódott. Az Európai Gazdasági Közösség 1957-es megalakulásával egy egészen új helyzet állt elő, elengedhetetlennek bizonyult egy egységes, mindent átfogó szabályozási rendszer kialakítása. Nem véletlen tehát, hogy már a Római Szerződés megfogalmazásakor felmerült a személyek szabad mozgásával kapcsolatos gondolatok kifejezésének igénye. 1. 2 Személyek szabad áramlása az Európai Unióban Az Európai Gazdasági Közösség létrehozásának alapvető célja a tagállamok közös piacának megalakítása volt, mely a mai napig az Unió egyik legfontosabb célkitűzései között szerepel, hiszen kiépítése egy hosszú folyamat eredménye. A közös piacon alapvető követelmény az áruk és szolgáltatások, valamint a tőke és munkaerő áramlásának liberalizálása és annak folyamatos fenntartása. A Római Szerződésben a személyek szabad áramlása még a munkavállalókra, önfoglalkoztatottakra,
vállalkozókra
és
családtagjaikra
vonatkozott.
Idővel
kiterjesztették a diákokra és nyugdíjasokra, miközben bővült a családtag fogalma is. Azonban továbbra is eltérő szabályok vonatkoznak a különböző csoportokra. A „négy alapszabadság” egyike sem fejlődött olyan látványosan a Közösség megalakulása óta, mint a munkaerő szabad áramlása. A személyek szabad mozgásának kiteljesedésében meghatározó szerepe volt az Európai Unió Bíróságának, hiszen egy egységes, közösségi jogi keretre volt szükség ahhoz, hogy a négy tényező szabad áramlása biztosított legyen.4 A Maastrichti Szerződés alapjoggá tette az Unió minden polgárára vonatkozó mozgásszabadságot. Ezek alapján a munkavállalónak alapvető joga a munkakeresés és munkavállalás egy másik tagállamban a fogadó ország állampolgáraira vonatkozó szabályozásoknak megfelelően, valamint az, hogy a munkaviszony megszűnése után a fogadó tagállam területén maradjon.5
3
A vándorlók többségének úti célja az Egyesült Államok volt. 1899 és 1913 között Magyarországról a kivándorlók 86 százaléka az Egyesült Államokba ment. Itt 1924-ben fogadták el a Bevándorlást korlátozó törvényt (Immigration Restriction Act). 4 Aszódi Ilona – Molnár István: Európai uniós jogi alapismeretek, Perfekt, 2004, 89-90. oldal 5 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, Budapest, 2007, 197-206. oldal
8
A szabad mozgás egyetlen alapelvre épül, a diszkrimináció tilalmára. Ez alapján a más tagállamokból származó munkavállalókat ugyanolyan jogok illetik meg, mint helyi társaikat. Az egységes elbánás elve nélkül nem valósulhatna meg a munkaerő szabad áramlása, melynek egyik legnagyobb előnye, egyrészt a munkalehetőségek szélesebb skálájának kínálata a munkavállalók részére, másrészt – a munkaadók szempontjából – a megfelelő képzettségű szakemberek alkalmazásának lehetősége. Ezek mind az Európai Unió gazdasági hatékonyságának növeléséhez, a munkanélküliségi ráták csökkentéséhez és az Unió foglalkoztatáspolitikájának javításához járulnak hozzá. 1. 3 Belső vagy külső migráció? Mindezek után felmerül a kérdés, hogy az Európai Unió tagállamai között végbemenő vándorlás vajon belső vagy külső migrációs folyamat e. Ennek megítélése nem egyszerű feladat, ebben az esetben – véleményem szerint – nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy pusztán belső migrációról van szó. A válasz a kérdésre meglehetősen komplex. A témakör feldolgozása közben én is többször ellentmondásba kerültem önmagammal. Ugyanis ha az Uniót egységes egészként fogjuk fel, ahol a tagállamok között nincsenek határok, az uniós polgárok szabadon mozoghatnak egyik államból a másikba, akkor egyértelműen belső migrációról beszélhetünk. Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy bár nincsenek határok, az államok ugyanúgy megmaradnak, némiképp „csorbulva”, de megmarad a szuverenitásuk, kultúrájuk és azon sajátosságaik melyek más tagállamoktól különbözővé teszik őket. Tehát ha átlépjük az országhatárt, akkor egy teljesen más országba érkezünk, ahol mások a jogszabályok, az erkölcsök, a közrend, más a szociális rendszer, más nyelvet beszélnek és ezek alapján akár nemzetközi, azaz külső migrációról is beszélhetünk. Nevezhetjük ugyan belső migrációnak a tagállamok közötti vándorlást, de úgy érzem, hogy ez a fogalom nem teljesen fedi a valóságot. Sokkal többről van szó, olyan belső vándorlásról, amely önálló, szuverén államok között történik. Bár az általános értelemben vett nemzetközi migráció fogalma sem reális megközelítés, ha a tagállamok közötti vándorlásról beszélünk. Az általam olvasott legtöbb szakirodalom azonban az Unió állampolgárainak a tagországok
közötti
vándorlását,
ingázását,
9
belső
migrációs
áramlások
következményeként értelmezi. Az Unión kívüli országokból érkezők Unióba történő beáramlásának folyamatát pedig nemzetközi migrációs folyamat eredményének tekinti, vagyis az Európai Unióra egy egységes egészként tekint. A továbbiakban ezt az értelmezést fogom alapul venni, amikor az Unió állampolgárainak vándorlását és annak hatásait vizsgálom. 1. 4 A migráció szükségessége az Európai Unióban Migrációra nagyon nagy szüksége van az Európai Uniónak, mindenekelőtt a népességhiány leküzdésében. Korunk egyik gyakran említett problémája ugyanis az a jelenleg csökkenő tendencia, mely a termékenységi adatokat jellemzi, nem csak hazánkban, hanem Európa egész területén.
1000 lakosra
1. ábra: Az EU-15 népességváltozásának összetevői, 19602005
Az következő ábra az EU-15 népességváltozásának két fő összetevőjét mutatja 1960 és
20
2005 között. E két összetevő
18
–
16
az
élveszületések
halálozások
14
–
és
egymáshoz
12
viszonyított aránya alapján
10
egyértelmű képet kaptunk az
8
Európában lezajló folyamatos
6 1960 1965 1970 1975 1980 1985 1990 1995 2000 2005
Élveszületések
népességcsökkenésről.
Halálozások
Forrás: Eurostat: Population Statistics 2006 – Population Change, European Communities, 2006
Az 1. ábrán jól megfigyelhető, hogy az élveszületések száma 1965 óta – eleinte rohamos, majd egyenletesebb mértékben ugyan, de –
folyamatosan csökkenő
tendenciát mutat. Az Eurostat előrejelzése szerint körülbelül 2010-re nulla közeli lesz az élveszületések és halálozások egyenlege, majd a születések számának további csökkenésével már negatív értéket fog felvenni az EU népességnövekedési rátája. Az egyes országok népességszámának alakulásában eltérések mutatkoznak a jövőt illetően, méghozzá attól függően, hogy melyik évben kezd vagy kezdett el csökkenni a lakosság
10
létszáma. A régi tagállamok között Olaszország volt az első, 2000 óta fogyatkozik lakosainak száma. Az új tagállamok között találunk olyat is, ahol már az 1985-ös évben nagyobb volt a halálozások száma, mint az élveszületéseké.6 Körülbelül 10-15 év múlva Olaszország
és
néhány
újonnan
csatlakozott
tagállam
után
Spanyolország,
Németország, Görögország és Ausztria is beáll majd a népességhiánnyal küzdők sorába, őket követik a skandináv országok után a britek és a franciák, míg az előrejelzések szerint Portugália és Írország lesz a két szerencsés sereghajtó.7 Felmerül azonban a kérdés, hogy mi lehet az oka ennek a folyamatosan csökkenő tendenciának. A népességhiány egyik legfőbb oka az idősek arányának állandó növekedése, vagyis az ún. „elöregedő társadalom” jelenségének kialakulása a lakosság körében. Az Unió lakossága öregszik, egy olyan elöregedő társadalomról beszélhetünk, ahol az emberek egyre magasabb életkort élnek meg, s kevés, vagy egyáltalán nincs gyermekük.
A
társadalom
öregedésének
léteznek
gazdasági,
társadalmi
következményei. Egyre többen mennek nyugdíjba, s emellett a tényleges munkaerő létszáma csökken, tehát a kis számú fiataloknak kell majd eltartania a nagyobb számú nyugdíjasokat. Az Unió 2004-es keleti bővítését követően az Unió népessége közel 460 millió főre emelkedett, de ha az öregedés tovább folytatódik és a születések száma az előzőekben látható módon csökken8, akkor ez a szám 2050-ig radikálisan, akár 400 millió főre csökkenhet. Úgy gondolom a népességváltozás két alapvető összetevőjének tanulmányozása után érdemes megvizsgálnunk a népességnövekedési ráta két alkotóelemét is, a természetes szaporodás és a nettó migráció viszonyát. Statisztikai tény, hogy Európa legtöbb államában a bevándorlás nagyobb befolyással bír a lakosság nagyságára és összetételére, mint a születési és halálozási arány. Az utóbbi évtizedekben a népességnövekedés több mint háromnegyede migrációs nyereségből adódott, amely ellensúlyozza a népességfogyatkozást. A nemzetközi migráció mindinkább a népesség növekedését meghatározó fő forrássá válik.9
6
Magyarországon 1985-ben 147.600 ember halt meg, mialatt mindössze 130.200 újszülött jött a világra. 2004-re az értékek romlottak, 95.100 születés mellett közel 132.500 volt a halálozási szám. Forrás: Eurostat: Population Statistics 2006 7 Szociális helyzet az Európai Unióban 2001, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003 27. oldal 8 lásd: 1.ábra 9 Szociális helyzet az Európai Unióban 2001, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003 26. oldal
11
Az 1980-as évek végétől kezdve a nemzetközi migráció egyre nagyobb jelentőségre tett szert, mint a népességnövekedés fő meghatározó tényezője. Míg 1960-ban 3 százalékos nettó migrációs ráta mellett a természetes szaporulat közel 97 százalékban járult hozzá a népesség növekedéséhez, addig 2006-ra kevesebb, mint 25 százalékra csökkent ez az érték, vagyis a népességnövekedés közel háromnegyede migrációs nyereségből adódott. A fordulópont 1989 volt, azóta a nettó migrációs ráta aránya folyamatosan a természetes szaporulat fölött áll. Ez a szembetűnő változás jól kirajzolódik a 2. számú ábrán is, mely az EU-tizenötök összességére nézve vizsgálja a népesség évenkénti növekedési rátáját, összetevők szerint, 1960 és 2006 között.
1000 főre
2. ábra: A népesség évenkénti növekedésének rátája, összetevők szerint (EU-15)
9 8 7 6 5 4 3 2 1 0 -1
19601964
19651969
19701974
19751979
Nettó migráció
19801984
19901994
19951999
2000
2006
Természetes szaporulat
Forrás: Eurostat: Migration Statistics 2002 – Historical Series, European Communities, 2002 , valamint KSH: Népmozgalmi adatok az Európai Unióban és a három tagjelölt országban, Statisztikai Tükör, I. évfolyam, 2007/44.
„ A népességnövekedési ráta az összlakosság relatív növekedését mutatja ezer lakosra számítva az adott évben.”10 Két fő összetevője az élveszületések és halálozások különbségéből kiszámítható természetes szaporulat, illetve a népességváltozás és a természetes növekedés különbségéből adódó korrigált migrációs ráta.
10
Szociális helyzet az Európai Unióban 2001, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003 85. oldal
12
Véleményem szerint ezek a számok magukért beszélnek. Kofi Annan szavait idézve: „A bevándorlóknak szükségük van Európára a XXI. században, de Európának is a bevándorlókra. Egy elzárkózó Európa szegényebb, gyengébb, és öregebb lenne, egy nyitott Európa méltányosabb, gazdagabb, erősebb és ifjabb lesz, ha jól kezeli a bevándorlást.”11 Az idézetből is kitűnik, hogy az Európai Uniónak igenis szüksége van a migránsokra a népességhiány leküzdése érdekében. A belső migráció az EU tagállamokban pedig – a hiányszakmákban fellelhető üres állások betöltésével – kiegyensúlyozottabbá teheti a munkaerő-piaci viszonyokat, továbbá hatással lehet a munkanélküliség alakulására is. Erre a témakörre a következő fejezetekben részletesen kitérek. 1. 5 A migráció mértékének alakulása a 2004-es keleti bővítés előtt A 10 új ország 2004-es Európai Unióhoz való csatlakozása előtt sokan tartottak attól, hogy a különböző közép-kelet-európai országokból érkezők elveszik a nyugateurópaiak munkáját. Számos kutatás és becslés született arról, hogy vajon milyen mértékű lesz ez a kivándorlási hullám. A csatlakozó országokban folyamatosan végeztek erre vonatkozó felméréseket, melyek főként a jóléti országok lakosságát és politikusait is megnyugtató eredményeket közöltek: nem jeleztek hatalmas kivándorlási lázat. Azóta hogyan alakult a helyzet? Elözönlötték-e a közép-kelet-európaiak NyugatEurópát? Mielőtt részletesen foglalkoznék a témakörrel, nézzük meg, hogy vajon milyen tényezők tesznek egy országot befogadó országgá, és mi készteti a kivándorlókat otthonuk elhagyására. Az utóbbi évtizedben az EU tagállamokban megfigyelt belső migrációs minták szerint a rövid távú mozgások erősödtek, a hosszú távú mozgások csökkentek. A múltban a mezőgazdaságról az iparra való áttérés az embereket a városok felé terelte. A keleteurópai országokban még jelenleg is ez az „urbanizációs” irányzat figyelhető meg. A régi tagállamokban ma már az ilyen irányú mozgás nem jelentős, inkább a vonzáskörzetek közelében koncentrálódik a lakosság. Ez idáig az Unióban végbemenő migráció nem volt jelentős volumenű. A migrációs mozgások az EU tagállamok között az 1990-es években alacsonyabb szinten jelentkeztek, mint néhány évtizeddel korábban. A dél-európai országokból például a fejlettebb északi tagállamokba irányuló munkaerő11
www.nol.hu Európa és az új bevándorlók 2007.10.05. 17:33
13
áramlás az 1960-as években érte el a csúcsot. Ez annak ellenére történt, hogy az országok közötti gazdasági és pénzügyi kapcsolatok mind intenzívebbé váltak, és folyamatos lépéseket tettek a tagországok állampolgárainak Unión belüli mozgása előtt álló akadályok lebontására. Ezt az időszakot leszámítva az Unió területére nem jellemző a nagyobb népességmozgás. Ennek egyik oka lehet a gazdaságilag elmaradottabb területek fokozatos felzárkózása. A migráció alacsony szintjéhez hozzájárulnak különböző kulturális, pszichológiai tényezők, illetve a nyelvi különbségek mind-mind a mobilitást gyengítik. Továbbá a tagállamok eltérő adózási rendszere, az eltérő foglalkoztatási feltételek, és a társadalombiztosítási rendszerek különbözősége is migrációt csökkentő tényezők. A következő ábra az ezer főre jutó nettó migrációs rátát mutatja a 2005-ös évben, az Európai országok körében. A skála –5 és +9 közötti értékeket tartalmaz, ahol a pirossal, narancs- és citromsárgával jelölt területek a pozitív migrációs rátájú országokat jelentik, a zöld különböző árnyalataival színezett országok a negatív migrációs rátájú országok adatait, a leghalványabb színek pedig a nulla közeli értékeket ábrázolják. 3. ábra: 1000 főre jutó nettó migrációs ráta, 200512
12
www.talaljuk-ki.hu Szabó Laura: Gazdasági vagy jóléti migráció? 2007.10.27. 14:57
14
Az 1000 főre jutó nettó migrációs rátát vizsgálva egyenlőtlenségek fedezhetők fel az egyes tagállamok között. A ráta a bevándorlók és kivándorlók számában mért különbséget mutatja ezer főre számítva. Ha ez a különbség negatív, akkor az adott országban magasabb a kivándorlók száma a bevándorlók számánál.13 Ez a tendencia figyelhető meg például Lengyelországban, Romániában, Bulgáriában illetve a Baltikum országainál. Ha a bevándorlók száma haladja meg a kivándorlók számát, akkor a ráta pozitív, mint például Németország, Nagy-Britannia, Írország, a Benelux Államok vagy a skandináv országok esetében. A legmagasabb értékkel, a pirossal jelölt Luxemburg rendelkezik, egyedül nála találhatunk +5 fölötti értéket.14 A halványabb színekkel jelölt országok esetében a bevándorlók és kivándorlók számában mért különbség nulla közeli értéket mutat, vagyis nagyjából kiegyenlítik egymást a migránsok mozgásai. Ez a helyzet áll fenn többek között Magyarország, Csehország, Szlovákia, a régi tagállamok közül pedig Spanyolország és Franciaország esetében. Ezekbe az országokba – ha nem is sokkal de –még mindig többen vándorolnak be, mint onnan el. Az előzőekben felsorolt ország-csoportokat nézve rögtön felmerül a kérdés, milyen összefüggés lehet egy ország gazdasági fejlettsége, illetve a bevándorlók és a kivándorlók számában mért különbség között. Ha a gazdaság fejlettségét a GDP-vel, vagyis a bruttó hazai termékkel mérjük, akkor a statisztikai adatok alapján megállapítható, hogy a gazdagabb, magasabb életszínvonalú országokba többen vándorolnak be, mint onnan el, hiszen ezeknek a nyugat-európai országoknak mind pozitív az ezer főre jutó nettó migrációs rátájuk. A szegényebb, elmaradottabb gazdaságú, alacsonyabb életszínvonalat biztosító országokból pedig többen vándorolnak el, mint be. Vagyis a gazdagabb országok befogadó, a szegényebb országok a kibocsátó országok ebben az összefüggésben. Jogos volt tehát azoknak az elemzőknek a feltételezése a keleti bővítés előtt, akik a közép-kelet-európai munkaerő tömeges beáramlására számítottak, hiszen ezen adatok alapján nehéz lett volna más következtetésre jutni. Számos tanulmány akkora mértékű népességvándorlással számolt, mint amekkorára a déli államok csatlakozása kapcsán, tekintettel arra, hogy akkor csupán két gazdaságilag fejlettebb ország csatlakozott, 2004-ben pedig tíz gazdaságilag gyengébb európai állam vált az Unió tagjává. Ha gazdaságilag jobban szemügyre 13
Eurostat: Statistics in focus – Population and social conditions, Population in Europe 2004: First results, European Communities, 2005 14 Luxemburg ezer főre jutó nettó migrációs rátája 8,9 volt 2005-ben.
15
vesszük a 2004-ben csatlakozott országokat, láthatjuk, hogy az egy főre jutó GDP átlaga, szinte valamennyi ország esetében jóval az uniós átlag alatt van és volt is 2004 előtt. Ebből pedig egyszerűen juthatunk arra a következtetetésre, hogy a kelet-európai országok gazdasága elmaradottabb, nem annyira stabil, ami maga után vonja a nagyarányú munkanélküliséget, az alacsony életszínvonalat, a rossz közbiztonságot, és az állampolgárok elégedetlenségét. 1. 6 Foglalkoztatás, munkanélküliség és a migráció A kilencvenes évek elejéig a tagállamok szuverenitást élveztek a foglalkoztatás területén, ám ez
a
kilencvenes
évek közepére megváltozott,
tekintettel a
munkanélküliség növekedésére az Unió országaiban. Egyre inkább a szociálpolitika középpontjába került a foglalkoztatás kérdése, a munkanélküliség csökkentése és a munkahelyteremtés jelentősége. A munkanélküliség kérdésében a tagországok állampolgárai már nem csak nemzeti kormányaiktól, hanem az Uniótól is megoldást vártak. Megfogalmazódott a fokozottabb összefogás igénye ezen a területen is, így az Amszterdami
Szerződésben
a
tagállamok
vállalták
nemzeti
stratégiájuk
összehangolását, egy közös politika felállításának érdekében. Az ún. Európai Foglalkoztatási Stratégia meghatározta a foglalkoztatáspolitika főbb irányvonalait a kilencvenes évek végéig, legnagyobb hangsúlyt a munkanélküliség csökkentésére és a foglalkoztatás növekedésére fektetve. Ezek az irányvonalak a 2000. március 23-24-i lisszaboni csúcstalálkozón ismét megfogalmazódtak, már konkrét célokat is kitűzve.
A lisszaboni stratégia a
foglalkoztatás, a gazdasági reformok és a szociális kohézió megerősítésének szükségességét fogalmazta meg egy tudásalapú társadalom kiépítésével egyetemben.15 Ennek
értelmében
az
Unió
legfőbb
célkitűzése,
hogy
2010-ig
a
világ
legversenyképesebb és legdinamikusabban fejlődő, tudásalapú gazdaságává váljon, miközben folyamatosan több és jobb munkahelyeket teremt. A stratégia szerint 2010-re, a foglalkoztatási rátát átlagosan 70 százalékosra, a nők esetében 60, az 55-64 éves korosztály
esetében
pedig
50
százalékra
kell
emelni.
Ezt
folyamatos
munkahelyteremtéssel, egyre inkább rugalmas munkakörülmények kialakításával, a 15
Halmai Péter (szerk.): Az Európai Unió agrárrendszere, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2007 30-35. oldal
16
részmunkaidős foglalkoztatás növelésével, a távmunka lehetőségének megteremtésével és az élethosszig tartó tanulás feltételeinek javításával kívánja elérni. 2000-ben az EUtizenötök foglalkoztatási rátája 63, 4 százalék volt, mindössze 4 tagállam (Dánia, az Egyesült Királyság, Hollandia, és Svédország) lépte át a 70 százalékos szintet. Ekkor a 2004-ben csatlakozott országok többségében a ráta jóval 60 százalék alatt maradt. (Magyarországon például 56,2 , Lengyelországban ennél is rosszabb, 53,4 százalék.) 1. táblázat: Foglalkoztatási ráta
EU-15
2005
2006 %
Olaszország Görögország Belgium Franciaország Spanyolország Luxemburg Németország Portugália Írország Finnország Ausztria Egyesült Királyság Svédország Hollandia Dánia
57,6 60,1 61,1 63,1 63,3 63,6 66 67,5 67,6 68,4 68,6 71,7 72,5 73,2 75,9
58,4 61 61 63 64,8 63,6 67,5 67,9 68,6 69,3 70,2 71,5 73,1 74,3 77,4
Újonnan csatlakozott országok
2005
2006
Lengyelország Málta Magyarország Szlovákia Litvánia Lettország Észtország Cseh Köztársaság Szlovénia Ciprus
52,8 53,9 56,9 57,7 62,6 63,3 64,4 64,8 66 68,5
54,5 54,8 57,3 59,4 63,6 66,3 68,1 65,3 66,6 69,6
Bulgária Románia EU-15 EU-25
55,8 57,6 65,3 63,9
58,6 58,8 66 64,7
%
Forrás: Eurostat Yearbook 2006-07, Labour Market, Employment and Unemployment (Labour Force Survey), European Communities, 2007 Az első táblázatban látható, hogy ezek az értékek 2005-re sem javultak érdemlegesen, annak ellenére, hogy már csak 4 újonnan csatlakozott ország értéke maradt 60 százalék alatt. Lengyelországban 52,8 , Máltán 53,9 , Magyarországon 56,9 , és Szlovákiában 57,7 százalék volt a foglalkoztatási ráta 2005-ben. S bár Szlovénia és Ciprus rátája meghaladta a 65 százalékos határt, összességében nézve nem sikerült a 2005-re kitűzött részeredmények elérése, továbbra is 65 százalék alatt maradt a huszonöt tagú Európai Unió foglalkoztatási rátája, a maga 63,9 százalékos értékével. Ezt a szintet 2006-ra sem sikerült elérni, akkora ráta 64,7 százalék volt.
17
A továbbiakban nézzük meg, hogy milyen összefüggéseket fedezhetünk fel a foglalkoztatás, a munkanélküliség és a migráció között. Azok a tagállamok, melyekben a munkanélküliek száma magas, és a foglalkoztatási ráta alacsonyabb, mint az Unió átlaga, elsősorban munkaerőt bocsátanak ki, ahol pedig a munkanélküliség aránya alacsony és viszonylag magas a foglalkoztatás, célállomásaivá válnak a migrációknak. 2. táblázat: Munkanélküliségi ráta
EU-15
2005
2006
Újonnan csatlakozott 2005 2006 országok %
% Írország Luxemburg Egyesült Királyság Hollandia Dánia Ausztria Portugália Olaszország Svédország Belgium Finnország Spanyolország Németország Franciaország Görögország
4,3 4,5 4,7 4,7 4,8 5,2 7,6 7,7 7,8 8,4 8,4 9,2 9,5 9,7 9,8
4,4 4,7 5,3 4,5 3,9 4,7 7,7 6,8 7,1 8,2 7,7 8,5 10,2 9,1 8,9
Ciprus Szlovénia Magyarország Málta Cseh Köztársaság Észtország Litvánia Lettország Szlovákia Lengyelország
5,3 6,5 7,2 7,3 7,9 7,9 8,3 8,9 16,3 17,7
Bulgária Románia EU-15 EU-25
10,1 7,7 7,9 8,8
4,5 6 7,5 7,3 7,1 5,9
5,6 6,8
13,4 13,8 9 7,3 7,8 8,2
Forrás: Eurostat Yearbook 2006-07, Labour Market, Employment and Unemployment (Labour Force Survey), European Communities, 2007 Így például a déli és keleti államok inkább munkaerőt kibocsátó államok, míg a fejlettebb, régi tagországok munkaerőt befogadó országok. Igaz, hogy Németországban magas a munkanélküliségi ráta (2005-ben 9,5 százalék, 2006-ban pedig már 10 százalék fölötti), mégis inkább befogadó országként tartjuk számon. Vonzereje talán abban rejlik, hogy a kelet-európai és balkáni országok állampolgárai számára a jóval magasabb bérek elérésének lehetőségét, magasabb életszínvonal megteremtését teszi lehetővé. Az alacsony munkanélküliségi rátával rendelkező nyugat-európai, jóléti államok mind befogadó országok, ahol a bevándorlók száma meghaladja a kivándorlókét. Ide sorolhatjuk Ausztriát, Dániát, az Egyesült Királyságot, Hollandiát, Írországot és
18
Luxemburgot is, hiszen munkanélküliségi rátájuk tartósan 5-5,5 százalék alatt van. Ezek az országok tömegével kínálnak olyan szakmákban munkahelyeket, mely szakmákban saját állampolgáraik egyáltalán nem, vagy csak jóval magasabb bérekért dolgoznának mint azt kelet-európai társaik teszik. A táblázat jobb oldalán láthatjuk a 2004-ben és 2007-ben16 csatlakozott országok munkanélküliségi rátáját. A sort 2005-ben 16,3 százalékkal Szlovákia, és 17,7 százalékkal Lengyelország zárta. Habár 2006-ra sikerült 14 százalék alá szorítaniuk munkanélküliségi rátájukat, ezek az értékek még mindig nagyon magasak. Joggal tartják tehát Lengyelországot a legjelentősebb kibocsátó országnak az újonnan csatlakozott tagállamok közül. 2004 óta körülbelül kétmillió lengyel hagyta el hazáját a jobb lehetőségek, magasabb bérek és kedvezőbb életszínvonal reményében, ők bizonyultak a legmobilabbnak a velük együtt csatlakozó országok közül.17 Egy délangliai kikötővárosba, Southamptonba, heti öt alkalommal érkezik Lengyelországból bevándorlókat szállító autóbusz. Az utasok többsége ebben a városban próbál eleinte boldogulni, így ott már minden nyolcadik lakos lengyel származású. Többségük pár évre tervezi csak külföldön tartózkodását, de közel 15 százalékuk a végleges letelepedés gondolatával indul útnak. A különböző elemzések szerint a brit gazdaságra pozitív hatást gyakorolt az ezrével beáramlott kelet-európai, többnyire lengyel munkaerő, 2006ban a GDP növekedés 0,2 százaléka volt nekik köszönhető. A lakosság körében azonban már eltérőek a vélemények, a nagyarányú kelet-európai bevándorlást teszik felelőssé az ingatlanpiaci árak emelkedéséért, az egészségügyben és oktatásban felmerülő problémákért, a munkanélküliségi ráta növekedéséért és a bérek csökkenő tendenciájáért. Egyfelől a migráció igen hasznos a fejlettebb országok számára, hiszen a hiányszakmákat a bevándorlók által könnyebben be tudják tölteni, továbbá népességpótló szerepe is meghatározó. Másfelől a nagyarányú migráció akár nagyfokú munkanélküliséget is okozhat az adott országban. Mindenképpen fontos, hogy a tagállamoknak meglegyen a megfelelő bevándorlási politikájuk, mellyel a migrációt olyan keretek közt tudják tartani, amely még nem ártalmas a társadalomra, annak munkaerőpiacára. 16 17
2007. január 1-jén Bulgária és Románia csatlakozásával 27 tagúra bővült az Európai Unió. www.fn.hu Kétmillió lengyel hagyta el hazáját, 2007. 10.12. 16:05
19
2.
AZ EURÓPAI UNIÓ MUNAKERŐ-PIACI LIBERALIZÁCIÓJÁNAK
FOLYAMATA 2. 1 Klasszikus és új befogadók Az elmúlt évtizedek során Európa fontos bevándorlási régióvá vált. Olyan klasszikus befogadó országokkal összehasonlítva is megmutatkozik ez, mint például az Egyesült Államok, Kanada vagy Ausztrália. A klasszikus befogadó országokban a bevándorlás pozitívan rögzült a lakosság körében és az egész nemzettudatban egyaránt. Ezzel szemben Európa új befogadó országai nagyon nehezen alkalmazkodtak az újonnan kialakult szituációhoz. Itt egészen más elképzelések, többnyire félelmek rögzültek a lakosság tudatában: félelem a túlnépesedéstől, az esetlegesen fellépő növekvő munkanélküliségtől a hazai lakosság körében, valamint a XX. század végén a környezettudatosság
egyre
hangsúlyosabb
szerephez
jutásának
eredményeként
megjelentek ökológiai jellegű félelmek is. Franciaország kivételével a második világháborút követően majdnem minden ország kibocsátó ország volt. Csak Németországból 1950 és 1990 között közel 600 ezer személy vándorolt ki az Egyesült Államokba.18 Azóta viszont Németország nagyon kedvelt célpont a különböző országokból érkező személyek körében, az egyik legjelentősebb befogadó országgá nőtte ki magát az évek során, a helyiek legnagyobb bánatára. Németországban ugyanis hivatalos politikai célkitűzés lett, hogy az ország nem válhat bevándorlók cél-országává. Az EU-tizenötök közül is minden bizonnyal ők fogják a lehető legtovább fenntartani a munkaerő-piaci nyitást korlátozó nemzeti jogszabályaikat a 2004 óta csatlakozott országokkal szemben. Európában a bevándorlást mindig visszafogottan kezelték. Franciaország kivételével az 1929-es gazdasági világválságot követően felerősödött az európai tévhit a bevándorlással szemben. Az ötvenes-hatvanas évek gazdasági fellendülésének hatására jelentős munkaerő-hiány lépett fel a nyugat-európai országokban, különösen azokban, amelyek nem rendelkeztek gyarmatokkal. De még ekkor sem a bevándorlás merült fel lehetséges megoldásként ezekben az országokban, hanem inkább meghatározott időre 18
Cseresnyés Ferenc: Migráció az ezredfordulón, Dialóg Campus Kiadó, Budapest-Pécs, 2005, 19-44. oldal
20
szóló munkaerő-toborzásokkal kívánták pótolni a hiányt. Abból indultak ki, hogy a vendégmunkások néhány év után hazatérnek majd. Ez a bevándorlási politika a hetvenes évek elejéig tartott, amikor az olajválságot követő munkanélküliség miatt leállt a folyamat. Ennek még most is láthatóak a hatásai. A megkülönböztetést nyelvi kifejezéssel is éreztetik az egyes országokban, az idegen munkás, vendégmunkás, külföldi munkavállaló vagy a bevándorló megszólítások használatával. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján vita bontakozott ki az EK-országokban a vendégmunkásokat érintő kérdésekben. Az idegen munkaerő évtizedes jelenléte és EK további, folyamatos bővítése óhatatlanul megkövetelte a külföldiek státuszának rendezését. Elkülönítve kezelték a harmadik országokból érkező munkavállalókat, a Közösségen belüli mozgást és munkavállalást pedig egyre inkább kiemelt területként kezdték kezelni. A Maastrichti Szerződés az EU-állampolgárság bevezetésével új feltételeket léptetett életbe. Lehetővé tette az Európai Unió állampolgárainak szabad mozgását a Közösség területén. A legnagyobb figyelem e kérdéseket illetően kétségkívül a 2004-es bővítést övezte. 2. 2 Fokozatos munkaerő-piaci nyitás, a keleti bővítés dilemmái 2004. május elsején tíz új tagállam – köztük Magyarország is – csatlakozott az Európai Unióhoz. A keleti bővítés egyik nagy kérdésének a már uniós tagállamok munkaerőpiaci nyitására vonatkozó döntésük bizonyult, melynek kereteiről már a csatlakozási szerződések aláírásakor megállapodtak a felek. A régi tagállamok bizonyos fenntartásokkal tekintettek a munkavállalók szabad áramlásához fűződő témakörre. Az eredetileg
is
munkanélküliségi
problémákkal
küzdő
országok
féltették
saját
állampolgáraik munkavállalási esélyeit az újonnan csatlakozott országokból tömegesen érkező munkavállalókkal szemben. A kibocsátó tagállamoknak eközben az agyelszívás és a szektorális munkaerőhiány kialakulásának gondolatával is meg kellett barátkozniuk. Vagyis egy olyan szabályozási rendszer megfogalmazására volt szükség, amely mindkét fél számára előnyös, azaz sem a kibocsátó, sem a befogadó országok nem járnak rosszul. A csatlakozási szerződés szerint az EU –tizenötök hét évet kaptak munkaerőpiacuk teljes megnyitásáig. Az átmeneti időszak kettő, plusz három, plusz kettő évből áll. Az
21
első két év után a régi tagállamoknak felül kellett vizsgálniuk addigi politikájukat, és újra döntést kellett hozniuk a munkavállalók szabad áramlásának engedélyezéséről, részleges vagy teljes korlátozásáról. A második részidőszak végén azonban már csak indokolt esetben tartható fent a további korlátozás. Amennyiben egy ország feloldja a korlátozást, ettől a döntésétől már nem léphet vissza. Nem szabad azonban elfeledni, hogy nem ez volt az első eset az EU történetében, amikor átmeneti időszakot vezettek be a munkavállalók szabad mozgására vonatkozóan. 2. 3 Az átmeneti időszak eredete és gyakorlati alkalmazása A hat alapító tagállam (Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország, Olaszország) 10 év átmeneti időt biztosított magának a munkaerő szabad mozgására vonatkozó előírások megvalósítására. A Római Szerződés 1958. január 1-jén lépett hatályba, a munkavállalók szabad áramlása pedig 1968. december 31-ére teljesült. 1973-ban újabb három ország, Dánia, Írország, és az Egyesült Királyság csatlakozott a Közösséghez. A szabad mozgással kapcsolatos jogokkal, amelyeket a Római Szerződés az alapító tagállamok valamennyi állampolgárának biztosított, e három ország állampolgárai csatlakozásuk első pillanatától élhettek. Ezt követően 1979-ben az Európai Gazdasági Közösség Görögországgal írt alá Csatlakozási Megállapodást Athénban. Görögország 1981. január 1-jén vált az EGK tagjává, amikorra már megtörtént az átmeneti intézkedések bevezetése a személyek szabad mozgása területén. A görög munkavállalók más tagállamokba irányuló szabad mozgására egy 9 éves, 1990. január 1-jéig tartó, átmeneti időt határoztak meg. Az addigi tagállamok saját munkaerőpiacukat akarták megvédeni attól, hogy a tömegével érkező görög munkaerő a munkanélküliség növekedését eredményezze a fogadó államban. Ez a korlátozás azonban nem vonatkozott azokra a görög állampolgárokra, akik már a csatlakozás időpontjában, a szerződés hatályba lépésekor is a tagállamok területén dolgoztak, ők az átmeneti időszakra már megkapták ugyanazokat a szabad mozgáshoz fűződő jogokat, amelyekkel az adott tagállam állampolgárai és élhettek. A többi állampolgár az átmeneti időszak alatt, rendes engedélyezési eljárást követően kezdhette meg a munkavállalást. „Az átmeneti idő előtt, alatt és után a kivándorlási arányszámok azt mutatták, hogy noha volt bizonyos kiáramlás az átmeneti idő elején, a
22
különböző EK tagállamokban munkát vállaló görögök száma 1986-ra visszasüllyedt a csatlakozás előtti szintre.”19 A következő mérföldkő az 1985-ös év az EK történetében, ekkor írta alá ugyanis Spanyolországgal és Portugáliával a Csatlakozási Megállapodást, amely 1986. január 1jén lépett hatályba. A két állam csatlakozásával az EK lakossága 320 millióra nőtt, és a világgazdaság egynegyedét az EK országok adták. Egy közös megállapodás keretében rendezték a spanyol és portugál csatlakozás kérdéseit. A személyek szabad mozgása vonatkozásában hasonló eljárást alkalmaztak, mint
a Görögországgal kötött
megállapodásban, de a spanyol és portugál szabályozás részletesebb volt. Ami a munkavállalók szabad mozgását illeti, a megállapodás egy 7 éves átmeneti időszakot szabott meg, így a korlátozásokat eredetileg 1993. január 1-jén oldották volna fel. 1991. január 1-jét követően azonban felülvizsgálták az átmeneti időszak jogosságát, és azt egy ével hamarabb, 1992-ben leteltnek nyilvánították.20 A tagállamok ugyanis arra az álláspontra jutottak, hogy a korlátozások korábbi időpontban történő feloldása nem okoz majd zavart az EK munkaerőpiacán. A migrációt vizsgáló statisztikák a későbbiekben kimutatták, hogy a tömeges spanyol és portugál munkaerő-bevándorlástól való félelem ebben az esetben is alaptalannak bizonyult. Portugália és Spanyolország már 1975-től kibocsátó országból inkább befogadó országgá vált, és ez trend, a mai napi meg is maradt. Az Európai Unió következő nagy dilemmáját a téma kapcsán a 2004-es keleti bővítés okozta. Tekintettel arra, hogy a régi 15 tagállam és az újonnan csatlakozottak főbb gazdasági mutatói között nagy az eltérés, és néhány új tagállam munkanélküliségi adatai rendkívül magasak, a tagállamok többsége átmeneti idő bevezetése mellett döntött munkaerőpiaca védelmében. A 7 éves (2+3+2 éves periódusokból álló) átmeneti idő tehát a csatlakozási folyamat kiegyensúlyozottságát biztosította, ami nem tekinthető egyedinek, hiszen a görög, spanyol és portugál munkaerő esetében is hasonló eljárás zajlott. Magyarország valószínűleg nem számított kockázatosnak a munkaerő-áramlás szempontjából, de az Uniónak olyan rendszert kellett kiépítenie, ami minden csatlakozóra, pl. a veszélyesebbnek tűnő Lengyelországra vagy Szlovákiára is 19
Gellérné Lukács Éva – Illés Sándor: Migrációs politikák és jogharmonizáció, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2005/2. 20 Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001
23
alkalmazható. Ennek alapján egy egységes szabályozást állítottak fel minden újonnan belépővel szemben, meghagyva viszont a régi tagállamok számára az újak közti differenciálás lehetőségét. 2. 4 Az első két év (2004. május 1. - 2006. május 1.) A csatlakozást követő két éves időszak alatt a régi tagállamok nemzeti szabályaikat alkalmazták az új tagállamokkal szemben. Ezek a nemzeti jogszabályok általában korlátozó jellegűek voltak, ugyanakkor akár teljes munkaerő-piaci nyitást is jelenthettek az új tagállamok számára. Mindössze az Egyesült Királyság, Írország és Svédország döntött úgy a 10 új tagállam csatlakozásakor, hogy azonnal megnyitja munkaerőpiacát munkavállalóik számára. 2004. májusától tehát nekünk, magyaroknak sincs szükségünk munkavállalási engedélyre ezekben az országokban. A régi tagállamoknak ugyanakkor lehetőségük nyílt minden egyes csatlakozó ország tekintetében különböző szabályokat meghatározni. Ennek egyetlen feltétele az volt, hogy nem vezethettek be szigorúbb előírásokat, mint amelyek a csatlakozási szerződés aláírásakor már érvényben voltak. A teljes munkaerő-piaci nyitás mellett döntő országoknak pedig lehetőségük volt arra, hogy meggondolják magukat, és a két év alatt bármikor, közösségi véleménykérés nélkül újra munkavállalási engedélyezési rendszert vezessenek be, akár csak egy országra, annak egy régiójára, vagy egy külön gazdasági szektorra. A 2004-es keleti bővítés előtt egyértelművé vált, hogy a korlátozások felállítása illetve megtartása mellett döntő tagállamok féltették munkaerőpiacukat az elmaradottabb gazdasági helyzetben lévő, akkor csatlakozó országoktól. A hivatalos adatok szerint azonban a keleti munkavállalók nem lepték el tömegesen a nyitást választó régi EUtagállamok munkaerőpiacát. A munkaerő áramlása az esetek többségében nem érte el a fogadó országok aktív keresőinek egy százalékát sem. Sőt, a korlátozást választó országokban ugyanakkora, vagy még nagyobb volt a keleti munkavállalás.21 Az Eurostat statisztikai adatai szerint az EU-tizenötök területén lakó új tagországbeli állampolgárok százalékos aránya a bővítés előtt és után is stabil szinten maradt, csupán az Egyesült Királyságban, és még inkább Ausztriában illetve Írországban emelkedett a
21
Annak ellenére, hogy Ausztria fenntartotta a korlátozásokat, 2004 végén közel 14 ezer magyar dolgozott munkavállalási engedéllyel az országban. Ez hét százalékos növekedést jelentett 2003-hoz képest.
24
számuk. Az újonnan csatlakozott tagországokból érkezett munkavállalók maximum az ottani munkaképes korú lakosság két százalékát teszik ki jelenleg is.22 2. 5 A következő három év (2006. május 1. - 2009. május 1.) A két év lejárta előtt a korlátozásokat továbbra is fenntartani kívánó tagállamoknak jelezni kellett szándékukat a Bizottság felé. Erre irányuló igényük alapján további három évig lehetőségük nyílt a korlátozásra. Döntésük indoklást nem igényelt. A 2006os elhatározás előtt Ausztria, Belgium, Franciaország, Hollandia, Luxemburg, Németország és Olaszország is élt ezzel a lehetőséggel. Azonban több ország is könnyítette a munkavállalási engedélyek kiadását bizonyos szakmák esetében. „Így például Franciaországban 2006. május elsejétől két ágazatban, összesen 61 szakmában ahol munkaerőhiány van, a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül adja ki a munkavállalási engedélyt. Bizonyos feltételekkel a diákok és kutatók pedig szabadon vállalhatnak munkát.”23 Luxemburgban 2006. május 1-jétől a mezőgazdaságban, szőlőművelésben és a vendéglátóiparban, Belgiumban pedig a hiányszakmákban a munkaerőpiac vizsgálata nélkül adják ki az engedélyeket. Dániában ezek az engedélyek továbbra is a munkaerőpiac vizsgálata nélkül kerülnek kiadásra, követelmény azonban a munkavállaló teljes munkaidős foglalkoztatása. Ausztriában és Németországban továbbra is munkavállalási engedély alapján lehetséges munkát vállalni. Az Európai Gazdasági térség országai közül Izland biztosítja a munkavállalóknak a munkaerőpiacra való korlátozások nélküli bejutást, ugyanakkor a munkáltató részére bejelentési kötelezettséget ír elő. Liechtenstein kvótarendszert tart fenn, míg Norvégiában a munkavállalási engedélyek a munkaerőpiac vizsgálata nélkül kerülnek kiadásra. Ugyanakkor a tagállamok e három év során bármikor úgy dönthetnek, hogy mégis liberalizálják munkaerőpiacukat. Ez Hollandia, Olaszország és Luxemburg esetében így is történt. Még jóval a három év lejárta előtt, 2006 júliusától Olaszország feloldotta a korlátozásokat, csak úgy, mint Hollandia, ahová 2007. májusától nem kell többé munkavállalási engedély. Legutoljára Luxemburg jelentette be a munkaerő-piaci nyitást. Azoknál az országoknál pedig, akik 2006. májusától a 22 23
www.fn.hu Brüsszel a munkaerő-piaci nyitás mellett érvel, 2007.10.12. 14:42 www.nol.hu Szabad a munkavállalás kilenc EU-tagállamban, 2007.10.12. 15:27
25
korlátozások lebontása mellett döntöttek, a közösségi jog lépett életbe. Ide tartozik Finnország, Portugália és Spanyolország. Jelenleg tehát tíz régi tagállamban szabad a munkavállalás a 2004-ben csatlakozott országoknak, köztük Magyarországnak is.24 2. 6 Az utolsó két év ( 2009. május 1. - 2011. május 1.) Az átmeneti időszak 5. évének lejárta után az adott tagállam csak akkor vezethet be további, maximum két éves korlátozást, ha munkaerőpiacán súlyos zavarok mutatkoznak,
vagy
ezek
kialakulásának
veszélye
fenyeget.
Munkaerő-piaci
problémáikat a tagállamoknak statisztikai nyilvántartási adatokkal kell bizonyítaniuk. Az adott országnak ezt jelentenie kell a Bizottság felé, valamint kérelmeznie kell a szabad munkavállalásra vonatkozó korlátozások további fenntartását a kívánt gazdasági és munkaerő-piaci helyzet helyreállítása céljából. A Bizottság értesíti Tanácsot a döntésről, amelynek megváltoztatását bármely tagállam kérheti. A Tanács a kérdésről két héten belül, minősített többséggel dönt. 2. 7 További szabályozások A Csatlakozási Szerződés rendelkezik a munkavállalók családtagjainak jogosultságairól is. Biztosítja, hogy bizonyos feltételek teljesülése esetén, a családtagok is szabadon munkát vállalhassanak az adott tagállamban. Ide tartoznak „a munkavállaló házastársa és azok a lemenő egyenes ági rokonaik, akik 21 évnél fiatalabbak vagy a munkavállaló eltartottjai, illetve a munkavállaló és házastársa felmenő egyenes ági, eltartott rokonai.25 Továbbá minden csatlakozási szerződésben szerepelt egy védzáradék, melyre minden tagállam hivatkozhat a csatlakozást követő 2. év végétől a 7. év végéig. Eszerint a tagállamok indokolt esetben, az előzőkben már említett súlyos munkaerő-piaci zavarok esetén, kérhetik a Bizottságtól és a Tanácstól, hogy engedélyezzék a korlátozások bevezetését. Az átmeneti időre szóló megállapodás meghatározza azt is, hogy azon munkavállalók vonatkozásában, akik már a csatlakozás idején jogszerűen dolgoztak valamennyi tagállamban, velük szemben nincs helye korlátozásoknak. Szintén meg kell említeni a Csatlakozási Szerződésbe foglalt, ún. viszonosság elvét is. Ez alapján az újonnan csatlakozott tagállamoknak is lehetősége nyílik az ország területén történő munkavállalás korlátozására. Így például Magyarországnak is jogában áll az átmeneti 24 25
www.nol.hu Szabad a munkavállalás kilenc EU-tagállamban, 2007.10.12. 15:27 1612/68/EGK tanácsi rendelet 10. cikk
26
időre vonatkozó megállapodásban meghatározott, szabad munkavállalást korlátozó intézkedések
bevezetése,
olyan
tagállamokkal
szemben,
amelyek
a
magyar
állampolgárok vonatkozásában ezekkel a korlátozásokkal egyenértékű intézkedéseket alkalmaztak. 2. 8 Az újonnan csatlakozott tagállamok egymás közti viszonya a szabad munkaerő-áramlás tekintetében Különösen fontos területnek bizonyult az együtt csatlakozó közép-kelet-európai országok egymással szemben alkalmazható rendelkezéseinek kérdése. A csatlakozási szerződések szerint ezek a tagállamok kötelesek voltak megnyitni munkaerő-piacukat egymás előtt 2004. május 1-jével, vagyis nem vezethettek be átmeneti időszakot, illetve ezzel járó korlátozásokat. Ez alapján tehát a csatlakozó országok állampolgárai engedélyezési eljárás nélkül, szabadon vállalhatnak munkát Magyarországon is. A szerződés azonban itt is lehetőséget ad arra, hogy egy esetleges munkaerő-piaci zavar esetén, a védzáradék értelmében, felfüggesszék a közösségi jog alkalmazását és bevezessék a nemzeti szabályozás nyújtotta korlátozásokat. Ez vonatkozhat egy vagy több régióra, vagy akár az ország egészére is. A munkaerőpiacon kialakuló kedvezőtlen hatásokat azonban ebben az esetben is statisztikai adatokkal kell alátámasztani és igazolni a Bizottság felé. 2. 9 Az átmeneti idő Magyarországra vonatkozó szabályozása Az Európai Unió és Magyarország között a csatlakozási tárgyalások 2001-ben és 2002ben zajlottak. Az EU átmeneti időt tűzött ki a munkaerő szabad áramlására, az erre vonatkozó fejezet tárgyalását 2001 júniusában zárta le Magyarország és a Bizottság. 2002-ben véglegesítették a Csatlakozási Szerződés szövegét, melyet a felek 2003. április 16-án, Athénban írtak alá. Miután minden tagállam és csatlakozó állam, valamint az
Európai Parlament megerősítette az egyezményt, az 2004. május 1-jén lépett
hatályba, mellyel együtt az 1991-es társulási egyezmény hatályát vesztette. Magyarország a csatlakozási szerződést a 2004. évi XXX. törvénnyel hirdette ki. A csatlakozási szerződés három részből, a Csatlakozási Szerződésből, a Csatlakozási Okmányból és a Záróokmányból áll. Az ún. Csatlakozási Okmány IV. része (24-42. cikk) tartalmazza az átmeneti rendelkezéseket az egyes területeken, valamint az
27
általános
védzáradékot.
A
munkavállalók
szabad
mozgására
vonatkozó
megállapodásokat a 39. cikk tartalmazza. A magyar félnek a szerződés szövegének megalkotásakor nem volt hathatós beleszólási lehetősége, a szöveg a régi tagállamok szempontjából tartalmazza a jogokat és kötelezettségeket. Az átmeneti szabályozás egészen rugalmasnak mondható, hiszen lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy a nemzeti, korlátozó szabályokról bármikor áttérjenek a közösségi jog alapján történő eljárásra. „Magyarország 2004 tavaszán deklarálta, hogy a vele szemben átmeneti időre vonatkozó derogációt kérő tagállamokkal szemben egyenértékű korlátozásokat vezet be. A derogáció alapelveit a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 7.§-a (2) bekezdésének (b) pontjában lévő felhatalmazás alapján Kormány rendelet fekteti le”26 Már 2002-ben, a Csatlakozási Szerződés megfogalmazásakor világos volt, hogy bizonyos tagállamok élni fognak a derogáció lehetőségével. Ekkor még nem volt határozott álláspontja a Magyar Államnak a viszonosság kérdését illetően. 2004. május 1. előtt mindössze három tagállam jelezte, hogy nem kíván élni a korlátozások adta lehetőségével: az Egyesült Királyság, Írország, és Svédország. Így azóta az ő állampolgáraik és családtagjaik részére sem szükséges munkavállalási engedély beszerzése Magyarországon. Azokkal a tagállamokkal szemben, amelyek továbbra is megszorító nemzeti jogszabályaikat alkalmazták, Magyarország is az általános engedélyezési eljárás rendszerét tartotta és tartja fenn. Azoknak az országoknak az állampolgárai számára pedig, amelyek könnyítettek a magyar állampolgárok foglalkoztathatóságán, a munkavállalási engedélyek a munkaerő-piaci helyzet vizsgálata nélkül kerültek és kerülnek azóta is kiadásra. 2004. május elseje óta sokat változott a helyzet. 2007 novemberétől ugyanis már tíz EU tagállamban vállalhatunk munkát engedélykérés nélkül, és a jövőben további tagállamok munkaerő-piaci liberalizációjára számíthatunk. Legutoljára Luxemburg, 2007. november 1-jével nyitotta meg munkaerőpiacát a 2004ben csatlakozott tagállamok munkavállalói előtt. Így bővült tízre azoknak a tagállamoknak a száma, ahol a magyarok is szabadon dolgozhatnak. Ez azért nagyon jelentős lépés, mert a munkaerő szabad áramlása az európai közösségi jog egyik 26
Gellérné Lukács Éva – Illés Sándor: Migrációs politikák és jogharmonizáció, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2005/2.
28
alapszabadságát képezi, és a gyakorlatban emberek milliói élvezik a szabad mozgás lehetőségét. Mégis a témakört egy látszólagos ellentmondás övezi, amely miatt a tagállamok nehezen szánják rá magukat a munkaerő-piaci nyitásra. Hiszen hogyan lehetséges az egyes tagállamok állampolgáraival elfogadtatni a külföldi munkavállalókat, ha a befogadó ország maga is munkanélküliséggel küzd. Milyen módon lehet megértetni velük, hogy a bevándorlók nem feltétlenül az ő munkahelyüket veszik el, sőt, jelenlétük kedvező hatást gyakorol az egész gazdaságra. Fel fogják e valaha ismerni az állampolgárok a lakosság növekedésében egyre jelentősebb szerepet játszó migráció előnyeit. A sok-sok racionális érv ellenére, a tagállamok állampolgáraiban valószínűleg még sokáig fog élni ez a megközelítés. A kérdésről való pozitívabb gondolkodásmód elterjedését nagyban visszafogta a 2007-ben csatlakozott Bulgária és Románia kapcsán felmerült
munkaerő-piaci
nyitás
kérdése.
Itt
már
azok
a
tagállamok
is
elbizonytalanodtak (pl. az Egyesült Királyság és Írország), melyek 2004-ben az elsők között választották a teljes liberalizációt. Olaszországban például igen csak alábecsülték az EU - csatlakozás utáni román bevándorlók számát, ami azóta nagyon nagy feszültséget is szült a helyi állampolgárok és a bevándorlók között. Annak ellenére, hogy a románok csatlakozása idején csak Finnország és Svédország tért át a közösségi szabályok alkalmazására és nyitotta meg előttük a munkaerőpiacát, néhány állam mindössze enyhített nemzeti szabályain, többségük pedig továbbra is fenntartotta a teljes körű korlátozásokat (melyek akár 2013-ig is érvényesek lehetnek), nem enyhült a román munkaerőmozgás. Magyarországon is nagy dilemmát okozott 2006. év végén a döntés, a vezető pártok is csak nehezen tudtak megegyezni a kérdést illetően. A politikai és gazdasági ésszerűség mellett hazánk már csak azért is ellentmondásos helyzetbe került volna ha a teljes korlátozás mellett dönt, mert a 2004-es csatlakozásunk idejében Magyarország volt az egyik legaktívabb szereplője a munkaerő-piaci korlátozások eltörlése ellen folytatott harcnak. 2006 év végén egy köztes megoldás született, az ütemezett nyitás mellett döntöttünk a román és bolgár munkavállalók kapcsán. Az első két évben, 219 szakmában lett automatikus az engedélykiadás27, vagyis a Magyarországon dolgozni
27
www.fn.hu 27 tagúra bővült az EU, 2007. 11.10. 11:22
29
szándékozó román és bolgár állampolgároknak továbbra is kötelező a munkavállalási engedély igénylése, de ebben a 219 szakmában ezeknek a kiadása automatikusan, a munkaerőpiac vizsgálata nélkül történik. Olyan szakmákat soroltak ide, amelyekben Magyarországon munkaerőhiány van, például az élelmiszeripar, egészségügy vagy az építőipar. Ezt a két éves korlátozást Magyarország mégsem tartotta fenn Romániával szemben, a 2007. november 14-ei román-magyar együttes kormányülést követően ugyanis a kormány bejelentette, hogy 2008. január elsejétől Magyarország megnyitja munkaerő-piacát a szakképzett román munkavállalók előtt is. A román kormányfő szerint mivel Romániában mindössze 4 százalék körüli a munkanélküliség és a szakképzett
munkaerő
tekintetében
folyamatosan
hiány
van,
nem
fenyegeti
Magyarországot a tömegesen érkező román munkaerő. Nem szabad engedni, hogy az Európai Unió folyamatos bővítése elrettentse a régi tagállamokat a munkaerőpiac liberalizációjától. Hiszen a jóléti, ipari országoknak továbbra is azzal kell szembesülniük, hogy saját állampolgáraik körében nagyon nehéz olyan állásokra munkavállalót találniuk, ahol a munkafeltételek kemények, vagy a fizetés nagyon alacsony. Ezek főként az alacsonyabb presztízsű fizikai munkákat és gondozási szakmákat jelentik, melyeket a nyugat-európai állampolgárok nem szívesen vállalnak el. A helyzet hosszútávon válhat problémássá, ha ezeken a munkaterületeken utánpótláshiány keletkezik. Sok országban a bevándorlás azonban párhuzamosan zajlik a belső munkanélküliség növekedésével, amely szintén ellenérzéseket vált ki a hazai állampolgárokból a külföldi munkaerő alkalmazását illetően. De a beérkezők csak részben válnak a hazaiak konkurensévé, hiszen a hazai munkaerőt általában vagy nem megfelelő szintű képzettségük, vagy túlzottan magas igényeik miatt nem alkalmazzák bizonyos szakmákban. Ugyanakkor a vendégmunkások szükségszerűen készek rosszabb feltételek között, rosszabb időbeosztással, sokkal alacsonyabb bérekért is dolgozni. Ezeknek a problémáknak vitatása során nem a bevándorlásról magáról, hanem szabályozásának a módjáról és mértékéről van szó. Amennyiben ezek az ipari országok nem változtatják meg alapvetően hozzáállásukat a külföldi munkavállalókkal kapcsolatban, akkor további népességhiánnyal és társadalmuk elöregedésével kell a jövőben számolniuk. Külföldi munkavállalókra tehát egyértelműen szükség van az Európai Unióban, bevándorlásra kész emberek pedig csaknem korlátlanul állnak rendelkezésre. 30
3. A MAGYAROK MIGRÁCIÓS HAJLANDÓSÁGA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSUNK ELŐTT
3. 1 Magyarok migrációja a XIX. és XX. században A XIX. század negyvenes éveitől a nemzetközi vándorlás területén a kapitalista gazdasági-társadalmi viszonyok kialakulásával új folyamatok váltak meghatározóvá. A felgyorsuló ipari fejlődés és ennek következtében létrejött társadalmi változások, a politikai különbségek kiéleződése az egyes országok között, a hirtelen bekövetkezett népességnövekedés, a közlekedési eszközök gyors ütemű fejlődése, és Észak-Amerika iparosítása nyomán a már akkor is nagyon vonzónak tűnő amerikai lehetőségek mind a nagyarányú migrációt motiválták egész Európában. Az ekkor kibontakozott kivándorlási mozgalmak ugyanis Európából a tengerentúlra, főként Észak-Amerikába irányultak. Nem volt ez másképp Magyarországon sem. A magyarok tömeges bevándorlása az Egyesült Államokba az 1850-es években zajlott, többek között politikai okokból. Az új típusú migráció Magyarországot az 1870-es évekre érte el, amikor is a rendelkezésre álló adatok szerint körülbelül kétmillió magyar hagyta el hazánkat. Az akkori migránsok több mint 80 százaléka az Egyesült Államokba utazott, de jelentősebb tömegek érkeztek Ausztriába és Romániába is. Ez a trend az első világháború kitöréséig volt jellemző, a kivándorlók többsége a húsz és ötven év közöttiek közül került ki, onnan is inkább a férfiaknak volt meghatározó az aránya. Ezt a kivándorlási mozgalmat a szakirodalmak paraszti kivándorlásnak is nevezik, a résztvevők – főként mezőgazdasági munkások – foglalkozási összetétele alapján. A kivándorlók között a legkevésbé az értelmiségiek képviseltették magukat, arányuk egyik évben sem haladta meg az egy százalékot. Az akkoriban elvándorlók főbb motivációi közé sorolhatók az életkörülmények javítására felmerült igények erősödése, a gyors meggazdagodás utáni vágy, a katonai szolgálattól való menekülés, az oktatási intézmények hiánya, a kialakult politikai és gazdasági helyzet, amelyben a magyarok élni kényszerültek. A vándormozgalomban részt vevők nagy száma aggodalmat váltott ki az országban. Ennek hatására már 1903ban meghatározott feltételekhez kötötték a kivándorlást, ami a kialakult helyzeten 31
érdemben már nem tudott változtatni, hiszen sokan útlevél nélkül hagyták el Magyarországot. A mozgalomnak ez a jelentősebb szakasza az első világháború kitörésével egy időre lezárult.28 A háborút követően az Egyesült Államok a bevándorlás szigorú korlátozását határozta el, 1924-ben erre vonatkozólag törvényt is vezettek be. Az első világháború után, az új államhatárok meghúzásával tízmilliók állampolgársága változott meg, amely úgynevezett kényszermigrációt idézett elő. A háborút követően Magyarország területe 71,4 százalékkal lett kevesebb, az elcsatolt területeken élő magyarok száma elérte a 3,2 millió főt. Azok, akik ennek ellenére szerették volna megtartani magyar állampolgárságukat, lakóhelyük elhagyására kényszerültek. Így Magyarországon megindult egy, az eddigiekkel ellentétes folyamat, az országba bevándorlók számának rohamos növekedése. A második világháborút követően azonban ismét megváltozott a helyzet, addig ismeretlen mértékű népvándorlás zajlott egész Európában, köztük több ezer magyarral is. Fontos lépésnek számított a nemzetközi migráció történetében az 1951-ben elfogadott Genfi Egyezmény, amely meghatározta a menekültek fogalmát, jogaikat és kötelezettségeiket, illetve a befogadó országokban alkalmazható eljárási szabályokat. Magyarországon
az
1940-es
évek
végén
a
bolsevik
hatalomátvétel
egyik
következményeként korlátozták az ország lakosságának mozgásszabadságát. Megindult a
nyugati
és
déli
határok
fokozott
ellenőrzése
az
illegális
elvándorlások
megakadályozása érdekében, korlátozták az országba történő be- és kiutazást, ellenőrizték a magyarok külföldiekkel való kapcsolatát. A szabad mozgás az 1953-ban bekövetkezett politikai változások hatására némileg oldódott. Az 1956-os események kapcsán pedig, a határok ellenőrizetlenségét kihasználva közel 200 ezer fő hagyta el engedély nélkül az országot. Mindenidők legnagyobb kivándorlása zajlott le néhány hónap alatt Magyarországon, majd az újjászervezett hatalom bukásáig ismét enyhült a folyamat, és szinte jelentéktelen volt azoknak a száma, akik hivatalosan is elhagyhatták az országot. A hatvanas évek közepétől a magyar állampolgárok néhány szocialista országba már nagyobb kötöttségek nélkül, a nyugati államokba pedig turistaként háromévente, rokoni látogatóba pedig kétévente, majd egy idő után már évente utazhattak. Természetesen állami engedély nélkül továbbra sem lehetett külföldre 28
Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 22-42. oldal
32
vándorolni. A korlátozások valódi feloldását pedig kétségkívül az 1989-es rendszerváltoztatás hozta meg, amikortól megszűnt az addig kényszerített nemzetközi elszigetelődés, a magyar állampolgárok ismét szabadon utazhattak külföldre, és a megfelelő okmányok esetén a külföldiek is Magyarországra. E változások következtében a nyugat-európai államok bevándorlási politikáját a nyolcvanas évek végétől egyfajta elzárkózás jellemezte. Féltek attól, hogy a szovjet hatalom alól felszabadult országokból a változás hatására, az ott élők menekülésszerű migrációja indul meg nyugat felé. Mindezekkel párhuzamosan Magyarország, gazdasági és politikai okok következtében, a nemzetközi migráció egyik befogadójává is vált, így szükségszerű lett a külföldiek magyarországi tartózkodásának és bevándorlásának újbóli szabályozása. 1990-ig legális és illegális úton évente körülbelül 5-8 ezer állampolgár hagyta el Magyarországot. 1990-től a szabad külföldi utazás feltételeinek megteremtésével minden magyar állampolgár saját döntése és lehetősége szerint utazhat hosszabb vagy rövidebb időre, de akár véglegesen is külföldre. A migrációhoz való megváltozott viszony ellenére nem tudhatjuk, hogy a magyar állampolgárok közül évente hányan utaznak külföldre, és közülük hányan térnek vissza Magyarországra. A nemzetközi vándormozgalomban résztvevők pontos számának meghatározása lehetetlenné vált, amióta az egykori statisztikai adatszolgáltatás kötelezettsége megszűnt. Hazai források alapján nem lehet megállapítani a külföldön tartózkodó magyarok számát, így célszerű más országokban végzett statisztikai felméréseket igénybe venni. A külföldi kiadványok a más országokban munkavállalási engedélyeket igényelt magyarokról rendelkeznek információkkal. Olyan adatokkal viszont nem találkozhatunk, hogy az országot elhagyók vajon Magyarországra tértek e vissza vagy egy harmadik országba vándoroltak. Ezzel párhuzamosan arról sem rendelkeznek pontos információkkal, hogy a bevándorolt magyar állampolgárok Magyarországról indultak e útnak vagy sem. További nehézségeket okoz az adatok felkutatásában az egyes országok közötti, eltérő módszerek használata, valamint az, hogy nem minden ország tartja szükségesnek a migrációval kapcsolatos statisztikák nyilvánosságra hozatalát.29 Így érthető, ha sokszor hiányos táblázatokkal, adatsorokkal találkozunk.
29
Tóth Pál Péter – Valkovics Emil: Népesedési helyzetünk, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2002/2. 40-43.oldal
33
A hazai nemzetközi migrációs mozgalom szereplői a második világháború előtt Európában
Ausztriába,
Németországba,
Franciaországba,
Hollandiába,
Nagy-
Britanniába és Olaszországba, a tengerentúlon pedig főként az Egyesült Államokba és Kanadába vándoroltak. Az elmúlt évtized adatai szerint az egykori európai cél-országok továbbra is vonzóak a magyarok számára, melyet a következő táblázatban is jól láthatunk. 3. táblázat: Magyar állampolgárok bevándorlása az egyes európai országokba30
Ország
Magyar állampolgárok száma 1991
1995
1996
1997
1998
1999
2000
2001
2002
2003
Ausztria
..
..
..
..
..
2 594
2 781
3 039
2 372
2 691
Belgium
11
..
165
198
221
229
324
..
273
347
Ciprus
..
..
..
..
..
..
22
27
56
116
Csehország
..
..
..
..
..
..
..
8
54
45
119
107
184
156
184
179
150
164
117
131
95
22
43
52
86
119
128
104
100
46
..
129
113
..
..
..
..
..
..
..
232
303
460
534
585
527
..
668
547
379
..
..
..
..
..
..
..
10
7
9
Dánia Finnország Görögország Hollandia Horvátország Izland
8
..
8
7
9
11
..
13
6
..
32
26
38
36
36
26
17
13
14
..
..
..
..
..
3
..
..
1
2
..
Litvánia
65
..
1
5
2
1
3
4
2
..
Luxemburg
31
63
80
67
72
71
46
43
33
60
..
..
..
..
..
1 314
2 265
..
..
..
Lengyelország Lettország
Nagy-Britannia Németország Norvégia
16 754 19 803 19 487
17 333 11 942 15 677 16 872
.. 16 506 14 252
30
..
..
..
..
83
..
..
54
38
Olaszország
..
..
..
..
320
..
..
..
382
..
Oroszország
..
2
1
–
90
56
31
25
13
26
Portugália
..
..
..
..
..
..
..
..
29
18
Románia
..
280
102
340
434
272
173
111
62
56
Spanyolország
..
14
..
..
31
80
205
280
418
345
Svájc
446
250
259
330
372
466
..
570
607
422
Svédország
338
216
218
218
168
166
206
167
222
159
Szlovákia
..
36
..
36
33
14
22
32
30
81
Szlovénia
..
..
3
1
3
5
7
23
27
26
..
95
95
..
48
26
16
Ukrajna
30
..
..
..
Demográfiai Évkönyv, 2005 Központi Statisztikai Hivatal, 2006 105. oldal 1.8.19. tábla
34
A kilencvenes évek első felében az Unió munkaerő-piacán folyamatos romlás ment végbe. A foglalkoztatás az évtized közepéig csökkent, a munkanélküliség pedig növekedett. 1998 volt a fordulópont, ahonnan kezdve a foglalkoztatás nő és a munkanélküliségi ráta csökken. Az új munkahelyek teremtésének fő forrása már évek óta a szolgáltatások bővülése. A táblázatban található migrációs adatok egyértelműen mutatják, hogy az Európai Unió országai közül Németországnak kitüntetett helye van a magyar állampolgárok által választott cél-országok sorában. 1991-ben 16 ezer 754 volt a magyar állampolgárok száma Németországban, arról viszont nem áll rendelkezésre adat, hogy mennyien távoztak onnan ugyanebben az évben. Az nyilvánvaló, hogy a kilencvenes években a regisztrált magyar állampolgárok több mint 80 százaléka Németországban élt. Majd Ausztria, Svájc, az Egyesült Királyság, Svédország és Hollandia következett a sorban. Bár a táblázatban szereplő adatok hiányosak, a kilencvenes évek végéről rendelkezésre álló számok alapján ez a sorrend igazoltnak mondható. 3. 2 Német-magyar kétoldalú egyezmények A német és magyar kormány külön egyezmény keretében állapodott meg a gyakornokok foglalkoztatásáról, melyet 1990-ben írtak alá a felek. Ennek célként szerepelt elsősorban a fiatalok nyelvtanulásának és szakmai tapasztalatszerzésének támogatása. Ez volt az első vendégmunkásokról szóló megállapodás, amely lehetővé tette a magyar állampolgárok számára az egyéni munkavállalást továbbképzés céljából. A munkavállalás ideje egy évre szólt, amit egyszer lehetett, maximum 18 hónapra meghosszabbítani. A pályázat feltételeit külön szerződés szabta meg. A jelentkezőknek 18 és 40 év közötti, büntetlen előéletű, szakképesítéssel és szakmai gyakorlattal, valamint
a
munkakör
betöltéséhez
szükséges
német
nyelvtudással
kellett
rendelkezniük.31 A német-magyar megállapodások között szintén nagy jelentőségű az 1989. januárjában aláírt egyezmény, amely a magyarországi székhellyel rendelkező vállalatok magyar munkavállalóinak németországi fogadásáról szól. A vállalkozói szerződésekre
vonatkozóan
havi
létszámkeretet
határoztak
meg.
Továbbá
a
németországi lehetőségek egyik kevésbé szabályozott formáját a szezonális munka 31
Tóth Pál Péter – Valkovics Emil: Népesedési helyzetünk, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2002/2. 47. oldal
35
jelenti. A német munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodva általában mezőgazdasági, vendéglátóipari területeken dolgoznak a külföldiek. 3. 3 Osztrák-magyar kétoldalú egyezmények „ A szocializmus évtizedei alatt Magyarország nyugati „kapuja” Ausztria volt. Az ide érkező magyar kivándorlók hosszabb-rövidebb menekült tábori élet után utaztak tovább Európa más országaiba, vagy a tengeren túlra. Ausztriának ez az évtizedeken át betöltött szerepe 1990-ben megszűnt. Ezt az 1988 és1998 között menekült státust kérők számának alakulása is egyértelműen tükrözi. 1988-ban ugyanis még 2610 magyar állampolgár kért menekült státust. A várható hazai változásokat azonban előrevetítette, hogy a következő évben már csak 364 magyar kérelmezőt tartottak nyilván.” 32 Ausztriában többféle munkavállalási engedélyt kaphattak a külföldiek, attól függően, hogy milyen hosszú időszakról van szó. A foglalkoztatási engedély négy hónap és egy év közötti időtartamra szólt, a munkavállalási engedélyek egy év és öt év közötti foglalkoztatási
időszakot
öleltek
fel.
1998-ban
lépett
hatályba
a
fiatalok
foglalkoztatásáról szóló kétoldalú egyezmény, amely gyakornoki program keretében biztosított munkavállalást a fiatalok számára. Itt külön meg kell említeni a határmenti ingázásról szóló kétoldalú megállapodást, mely az ausztriai munkavállalásnak igen fontos részét képezi. A megállapodás keretében, annak életbe lépése után a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 1998-ban 805 résztvevője volt. Ekkor a pályázatok nagy részét visszautasították, többnyire a formai követelményeknek nem megfelelő kérelmek miatt. 1999-re a sikeres pályázók aránya megközelítette a 95 százalékot. 3. 4 Kivándorlási hajlandóság a kilencvenes években A kilencvenes években végzett hazai kutatatási eredmények alacsony és stagnáló, 3-4 százalékos, meghatározott időre szóló külföldi munkavállalási hajlandóságot és körülbelül 1-2 százalékos kivándorlási hajlandóságot regisztráltak. A magyarországi migrációs potenciál az Európai Unióhoz történő csatlakozásunk előtt is azonos, 6 százalék körüli szinten állt. A külföldi munkavállalási szándék többnyire a társadalom fiatalabb, tanultabb rétegeire jellemző, nem azokra, akik itthon munkanélküliek vagy 32
Illés Sándor – Lukács Éva: Migráció és Statisztika, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2002/1. 39-47. oldal
36
alacsony végzettségűek. Közülük is a fiatal, iskolázott férfiak a tipikus migrálók. A magyarok migrációs hajlandóságának ekkor sem az életszínvonallal, az aktuális gazdasági, politikai helyzettel való elégedetlenség volt a fő motiváló tényezője. A szándék
inkább
a
jobb
lehetőségekhez,
szakmai
előrelépéshez
szükséges
tapasztalatszerzéshez, és az idegen nyelvi ismeretek fejlesztéséhez kapcsolódott. A külföldi munkavállalást fontolgatók itthoni céljaik jobb elérésének eszközeként kezelték ezt az átmeneti lehetőséget. Hiszen a magyar piacgazdasági átmenet jelentős gazdasági visszaeséssel és a munkanélküliség tömegessé válásával együtt járó időszakában sem volt jelentősebb mértékű munkaerőmozgás Magyarországról. Azt gondolhatnánk, hogy ilyen társadalmi, gazdasági, és politikai helyzet kialakulásával nagyobb a motiváció a külföldi munkavállalás tekintetében, ez azonban nálunk nem volt tapasztalható, a migrációs ráta szintje ebben az időszakban is stagnált. Az alacsony, egyenletes munkaerőmozgást mért hazai statisztikákat számos nemzetközi kutatás is megerősítette. Az osztrák és német elemzések szerint a magyar munkavállalók a velük megkötött kétoldalú egyezmények által nyújtott lehetőségeket sem használták ki maximálisan. Németországban például az 1999-re előírt, egyéni munkavállalásra vonatkozó kétezer fős keretszámból mindössze 993-an éltek a lehetőséggel. Itt meg kell jegyezni, hogy a magyar lakosság belföldi területi mobilitása is nagyon alacsony volt ekkor. Míg az Egyesült Államokban az országon belüli vándorlási mutató 8 körüli, Nyugat-Európában 6-7 körüli értéken állt, addig ugyanez a mutató hazánkban 3-4 között mozgott.33 A magyarok országon belüli vándorlási hajlandósága nemzetközi tekintetben az egyik legalacsonyabb. A kilencvenes években még a biztos munkahelyet és a magasabb keresetet jelentő nyugati régiók irányába sem lehetett mozgásra késztetni a magyar munkavállalókat a magas munkanélküliségű területekről. A nemzetközi kutatások szerint a bérkülönbségek önmagukban nem jelentenek elegendő migrációs nyomást. Az Európai Unióhoz történő csatlakozás előtt számos felmérést végeztek a magyar lakosság körében a leendő változásokkal kapcsolatos véleményekről. A Központi Statisztikai Hivatal 1999 júliusában 1524 főt kérdezett meg az uniós csatlakozással –
33
Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 356. oldal
37
előbb vagy utóbb – járó szabad munkaerő-áramlás hatásának megítéléséről, mely kérdésben meglehetősen megosztottnak bizonyult a magyar társadalom. 4. ábra: Az EU-csatlakozás utáni szabad vándorlás megítélése, 1999 júliusa (%)34 Ha az Európai Unióhoz való csatlakozás után a tagországok állampolgárai szabadon telepedhetnek le az Európai Unió országaiban, akkor ez az Ön véleménye szerint Magyarországnak … volna?
5% 20% Nagyon rossz 31% 7%
Inkább rossz Inkább jó Nagyon jó Nem tudja/nincs válasz
37%
Az adatok alapján látható, hogy csak kis eltérés volt a kérdésről pozitívan és negatívan gondolkodók között. Mindössze 8 százalékkal volt több azoknak az aránya, akik a csatlakozásunkkal járó szabad vándorlás kapcsán történő változást inkább jónak, vagy nagyon jónak tartották, mintsem ellenezték volna. Akik utóbbiak között szerepeltek, vagy már előre számoltak az „agyelszívás” jelenségének bekövetkezésével, vagy még a régi rendszer alatt kialakult szabályozások hívei voltak. A vizsgált mintában jelentős azoknak az aránya is, akik nem tudtak, vagy nem akartak válaszolni a kérdésre. Ez valószínűleg azt jelentheti, hogy olyannyira új volt bennük még a csatlakozás gondolata, hogy sokakban nem alakult ki stabil vélemény a kérdést illetően. Bár azóta a kérdéskörrel
kapcsolatban
nem
készült
jelentősebb
volumenű
felmérés,
meggyőződésem, hogy sok változást tapasztalhatnánk.
34
Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001, 410. oldal 6. ábra
38
Magyarország uniós csatlakozásával újabb kérdések merültek fel. A két legkedveltebb cél-ország, Németország és Ausztria az elsők között jelentették be a korlátozások további fenntartását és a munkavállalási engedélyek kiadásának változatlan módját. Az Egyesült Királyságot, Írországot és Svédországot kivéve, egyik tagállam sem élt a munkaerő-piaci
liberalizáció
lehetőségével.
Tömeges
közép-kelet-európai
bevándorlásokról szóló hírek láttak napvilágot, mely nem csak a politikusok, hanem a lakosság körében is aggodalmat keltett. Erre az aggodalomra pedig egyáltalán nem volt ok. A nemzeti statisztikák és az Eurostat felmérései szerint 2004-ben, az Európai Unióban élő külföldi állampolgárok körülbelül 25 millióan voltak, ami alig éri el az unió összlakosságának
5,5
százalékát.
A
legnagyobb
számban
Németországban,
Franciaországban, Spanyolországban, és az Egyesült Királyságban találtunk más országból származó állampolgárokat. A 2000 és 2004 között végzett felmérések alapján Szlovákiában a külföldi lakosság a teljes lakosságnak mindössze 0,6 százaléka, Luxemburgban viszont közel 39 százaléka volt. A legtöbb tagállamban a külföldiek teljes lakossághoz viszonyított aránya 2 és 9 százalék között mozgott. Magyarországon ez az érték 2 százalék alatt maradt, mindössze 1,3 százalékkal. A közép-kelet-európaiak Nyugat-Európa országaiba történő tömeges bevándorlásáról szóló előrejelzések nem voltak megalapozottak. A soron következő táblázatban láthatjuk, hogy az egyes országokban mekkora volt 1990 és 1995, valamint 2000 és 2004 között a külföldiek teljes lakossághoz viszonyított aránya. Jelentősebb változást a két időszak között nem tapasztaltam. Lettország esetében tapasztalható egyedül nagy arányú, több mint öt százalékos visszaesés. A 2000 és 2004 között mért adatoknál a legnagyobb arányban szereplő külföldi állampolgárok országonként jelennek meg. Ezek között az országok között egy olyan közép-kelet-európai országot sem találunk, amely ország lakosai a legtöbben lennének a régi tagállamok valamelyikében. A tíz újonnan csatlakozott tagállam EU-tizenötök valamelyikében élő lakosok aránya összesen 0,2 százalék a régi tagállamok teljes lakosságához viszonyítva. A legnagyobb részarányuk Németországban van, 0,6 százalékkal, de ott is elsősorban a törökök vannak elsöprő többségben.
35
35
Eurostat – Statistics in focus: Population and Social Conditions 8/2006 – Non-national populations in the EU Member States, European Communities, 2006
39
4. táblázat: A külföldi népesség aránya a teljes lakosság körében, az egyes európai országokban (EU-25)
Ország
2000-2004 1990-1995 Állampolgárok Külföldiek Külföldiek Külföldiek legnagyobb Külföldiek száma száma aránya csoportja aránya ezer fő % országonként %
Ausztria
7 375
765
9,4
Szerbia és Montenegró
5,7
Belgium
9 536
860
8,3
Olaszország
8,9
625
65
9,4
Görögország
4,2
10 016
195
1,9
Ukrajna
0,3
5 126
271
5
Törökország
2,9
55 636
2 760
4,7
Írország
4,2
Észtország
1 096
274
20
Oroszország
..
Finnország
5 113
107
2
Oroszország
0,4
Franciaország
55 258
3 263
5,6
Portugália
6,3
Görögország
10 149
891
8,1
Albánia
1,4
Hollandia
15 556
702
4,3
Törökország
4,3
3 585
274
7,1
Egyesült Királyság
2,3
37 530
700
1,8
Németország
..
Lettország
1 804
515
22,2
Oroszország
27,3
Litvánia
3 450
34
1
Oroszország
..
277
174
38,6
Portugália
28,7
9 987
130
1,3
Románia
1,3
389
11
2,8
Egyesült Királyság
1,6
Németország
75 190
7 342
8,9
Törökország
6,1
Olaszország
55 898
1 990
3,4
Albánia
0,6
Portugália
10 169
239
2,3
Zöld-foki szigetek
Spanyolország
Ciprus Cseh Köztársaság Dánia Egyesült Királyság
Írország Lengyelország
Luxemburg Magyarország Málta
39 426
2 772
6,6
Ecuador
Svédország
8 500
476
5,3
Finnország
Szlovákia
5 350
30
0,6
Cseh Köztársaság
Szlovénia
1 951
45
2,3
Bosznia és Hercegovina
1 1 5,3 .. 2,4
Forrás: Eurostat – Statistics in focus: Population and Social Conditions 8/2006 – Nonnational populations in the EU Member States, European Communities, 2006 Luxemburg, Spanyolország, Ausztria és Írország esetében tapasztalható nagyobb növekedés a külföldi lakosok arányában a kilencvenes évek elején mért adatokhoz képest. Bár egyik tagországban sem közép-kelet-európai áradat okozta ezt a növekedést. Észtországban és Lettországban egyaránt magas az orosz lakosok száma, ami a volt Szovjetunió felbomlása óta jellemző.
40
E számok tükrében is megállapítható tehát, hogy a 2004 előtti adatok alapján, a keleti bővítéssel járó tömeges vándorlás esélye alacsony volt. Nem ettől a tíz országtól kellett volna tartani az EU-tizenötöknek, sokkal inkább a harmadik országokból jövő külföldi munkaerő számától. Hogyan alakult a helyzet azóta? Uniós csatlakozásunk növelte vajon a magyarok vándorlási hajlandóságát? Még mindig Németország és Ausztria a legkedveltebb cél-ország? Kikből lesznek a külföldi munkavállalók? Mi motiválja őket? Ezekre a kérdésekre kerestem a választ a következő fejezetben.
41
4. A MAGYAROK MIGRÁCIÓS HAJLANDÓSÁGA AZ EURÓPAI UNIÓHOZ TÖRTÉNŐ CSATLAKOZÁSUNK UTÁN 4. 1
A válaszadók nemenkénti, életkor, valamint iskolai végzettség szerinti
megoszlása A témakörrel kapcsolatos eddigi kutatásaim eredményeit szerettem volna saját magam által végzett felmérésekkel is alátámasztani. Ennek érdekében egy huszonöt kérdésből álló kérdőívet állítottam össze olyan uniós országokban dolgozó ismerőseim számára, akik jelenleg is kint tartózkodnak. A kérdőívvel arra kerestem a választ, hogy mi motiválja elsősorban a külföldön szerencsét próbáló magyarokat, milyen tényezők befolyásolják ország-választásukat, miként szereznek egyáltalán tudomást a kinti lehetőségekről, hogyan zajlik a munkakeresés folyamata, mennyiben számíthatnak családjuk, barátaik támogatására, általában mennyi időre tervezik külföldi kalandjukat és ezalatt az idő alatt, mennyire változnak meg mindennapjaik. Száz főből álló mintával dolgoztam, a kérdőív által kapott eredmények természetesen nem vetíthetőek ki az összes külföldön dolgozó magyarra. Saját tapasztalataim alapján tudom, hogy a külföldi magyarok nagy része törekszik arra, hogy honfitársaival lakjon együtt, így elkerülve a kulturális különbségekből adódó lehetséges konfliktusokat a mindennapokban. Erre alapozva küldtem körbe kérdőívemet, melyre sok ismerős és ismeretlen is készséggel válaszolt. A válaszadók kétharmada a női nem képviselői voltak, amely nem feltétlenül tükrözi a kint lévők nemenkénti megoszlását, esetemben inkább válaszadói hajlandóságukat. Ugyanez igaz az életkor szerinti megoszlásra is, a válaszadók között a 19 és 25 év közötti fiatalok 55 százalékban, a 26 és 35 év közöttiek 42 százalékban képviseltették magukat. Erre magyarázatként szolgálhat, hogy ebben az életkorban, fiatalon, függetlenül, általában még családalapítás előtt állva, a biztos anyagiak megteremtése miatt indul útnak a többség. A 36 év felettiek aránya mindössze 3 százalék. Idősebb korban már nehezebb a családtól való elszakadás, az anyagi körülmények pedig nem minden
esetben
teszik
lehetővé
a
családdal
együtt
történő
kitelepülést
a
„bizonytalanba”. Ebben kétségtelenül szerepet játszik az a nyolcvanas évekig tartó folyamat, amely nem tette lehetővé a nyugati nyelvek készségszintű elsajátítását.
42
Sok esetben a családon belüli ütköző érdekek kényszerítik maradásra a kalandvágyó felet. Több mint egy éves angliai tartózkodásom során számos alkalommal találkoztam olyan családos emberekkel, akik egymaguk vágtak neki az ismeretlennek, annak reményében, hogy a megfelelő körülmények – szállás, munka, óvodai, iskolai elhelyezés – megteremtését követően családjuk is csatlakozik hozzájuk. Habár sokan nem képesek kitartani addig, amíg minden körülmény ideálissá válik, még a család kinti egyesülése előtt hazatérnek. Ők azok, akik nem vállalják a továbbiakban azt a kockázatot, hogy a honvágy és a mindennapi kapcsolatok hiánya miatt elveszítsék családjukat. Az iskolázottságot vizsgálva, a válaszadók 62 százaléka felsőfokú végzettséggel, 36 százalékuk érettségivel, a maradék két százalék pedig szakmunkás bizonyítvánnyal rendelkezik. Az életkorra vonatkozó kérdéssel összevetve megállapítható, hogy a többség, a 25 év alattiak, valamilyen diplomával a zsebükben indulnak útnak. Számukra fontos, hogy tanulmányaikat még itthon befejezzék, eleget téve saját, a szülők és a társadalom elvárásainak. Vannak azonban olyan fiatalok is, akik tanulmányaikat megszakítva, többnyire nyelvtudásuk tökéletesítése és a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzése vagy további tanulmányaik finanszírozása érdekében évhalasztás mellett döntenek. Ennek egyik veszélye lehet, hogy a megtapasztalt függetlenség és az anyagi jólét maradásra csábítja őket, felhagyva így további itthoni tanulmányikkal. Akik pedig a visszatérés mellett döntenek, sokszor teljesen új környezetben, szinte ismeretlen évfolyamtársak között találják magukat. Egy ilyen hazatérés után már nehezebben merül fel az újbóli kiutazás gondolata, hiszen az addig felépített életforma kialakítását ismét a legelejéről kellene kezdeniük. Számukra a külföldi munkavállalás csak egy, a főiskola vagy egyetem alatt átélt „kaland” marad. A szakmunkások minimális, a mintában két százalékos jelenléte arra enged következtetni, hogy az alulképzettek jobban félnek nekivágni a nagyvilágnak. Ennek legfőbb oka a nyelvtudás hiánya, hiszen nem elég csupán jó szakembernek lenni, a munkát meg is kell találni, és az állást elnyerni, ami kommunikáció nélkül szinte lehetetlen. 4. 2 Országonkénti megoszlás A most következő ábrán – a négyes számú kérdés alapján – a válaszadók országonkénti megoszlását láthatjuk. Első pillantásra kitűnik az Egyesült Királyság meglepően magas,
43
44 százalékos részvételi aránya. A Központi Statisztikai Hivatal 2004-es felméréséhez képest
döbbenetes
változást
tapasztalhatunk.
2003-ban
a
szigetországbeli
munkavállalók 15 százalékát tették ki az összes külföldön dolgozó magyarnak. Akkor a legnagyobb arányt a maga 63,5 százalékával Németország képviselte. Az Egyesült Királyság 2004. május 1-jei munkaerő-piaci nyitása gyökeresen megváltoztatta a magyar fiatalság kivándorlási irányát. A csatlakozásunkig még legkedveltebb célországnak számító Németország helyét vette. Miután Németország elsőként jelentette 2004-ben, hogy nem kíván élni a munkaerő-piaci liberalizáció lehetőségével, így továbbra is fennmaradt a munkavállalási engedélyek bürokratikus úton történő kiváltásának kötelezettsége. Ezzel szemben az Egyesült Királyság területére szabadon, korlátozások nélkül léphettek és léphetnek be ma is az újonnan csatlakozott országok állampolgárai, köztük a magyarok is, ahol számtalan lehetőség fogadja őket. 5. ábra: A válaszadók országonkénti megoszlása százalékos arányban
4
2,5
2,5
4 6,5 44 9
13
Egyesült Királyság Dánia Ausztria Olaszország Németország Írország Spanyolország Belgium Izland
14,5
A jelenlegi tartózkodási helyként az Egyesült Királyságot megjelölő válaszadók 90 százaléka az elmúlt két-három év során telepedett ki, egyértelmű összefüggést igazolva hazánk uniós csatlakozásával. Miután a különböző statisztikák szerint a magyarok migrációs hajlandósága már egy jó ideje stagnál, így inkább a cél-országok közötti sorrend megváltozásának jelentőségét kell kiemelni. 2004 előtt minden országban munkavállalási engedélyre volt szükség, ha valaki nem akart illegálisan dolgozni. Ennek és az annak idején sokkal nagyobb népszerűségnek örvendő német nyelvtudásnak köszönhetően, a kilencvenes években Németország és a – saját felmérésem alapján jelenleg harmadik helyen álló – szomszédos Ausztria volt a 44
legkedveltebb a külföldön munkát vállaló magyarok körében. Azok számára, akik ezt a két országot választották, fontos szempont volt a kisebb távolság és a magasabb jövedelem. Ma már azonban a magas jövedelem mellett elsősorban a szabad munkavállalási
lehetőségek
befolyásolják
a
kiutazókat,
továbbá
az
óriási
népszerűségnek örvendő olcsó, fapados járatok megjelenésével pedig a nagyobb távolság sem jelent problémát. Így akár két-három óra alatt otthon lehetünk Európa bármely városából. Ezt sokan ki is használják karrierjük építése érdekében. Egyre több olyan magyar orvosról tudunk, akik hónapokkal előbb jegyet vesznek a hétvégi járatokra, és havonta egyszer néhány napot az adott országban praktizálnak, itthoni fizetésük többszöröséért. Ami a skandináv országokat illeti, elmondható, hogy egyre nagyobb a népszerűségük. A kérdőívet kitöltők 14,5 százaléka jelenleg is Dániában dolgozik, ahová mindannyian az elmúlt évben mentek ki. Dánia már 2004 májusa óta a munkaerőpiac vizsgálata nélkül adja ki a munkavállalási engedélyeket, 2006 májusától pedig tovább könnyítette az elhelyezkedést a hiányszakmákban. Habár a válaszadók között nem akadt olyan, aki Hollandiában vagy Svédországban él jelenleg, a Központi Statisztikai Hivatal felméréseiből kiderül, hogy évek óta több száz magyar dolgozik ezekben az országokban is. Köztudott például, hogy a svédek a magyar orvosokért lobbiznak a legtöbbet. Miután Svédországban az alacsony végzettségű szakemberek fizetése kevésbé tér el a felsőfokú végzettséggel rendelkezőkétől, nincs ami motiválja a lakosságot a magasabb kvalifikáció megszerzésére. Így munkaerőhiány keletkezik az olyan szakmákban, mint például az orvosoké, mérnököké és még sorolhatnánk. Ez viszont a küldő, jelen esetben Magyarország számára a magasan képzett munkaerő kivonását jelenti, vagyis megjelenik az „agyelszívás” jelensége.
A nagyon magas fizetésekkel, remek
munkahelyi körülményekkel kecsegtető országokkal pedig nehéz felvenni a versenyt. Ismét a kördiagramra tekintve láthatjuk a további sorrendet: az Egyesült Királyság, a második helyen álló Dánia és a tőle alig lemaradó Ausztria után Olaszország és Németország következik, majd Írország, Spanyolország, Belgium és Izland zárja a kérdőívet kitöltők által felállított sort a legkedveltebb cél-országok tekintetében.
45
4. 3 Idegen nyelvek ismerete Az országok közötti sorrend kialakulásában nagy szerepet játszott az idegen nyelv ismerete és annak szintje is. Az ország-választást a válaszadók 45 százalékának nyelvtudása jelentősen, 28 százalékának pedig teljes mértékben befolyásolta. Vagy azért, mert már nagyon jól beszélte az adott nyelvet és így nem kellett attól tartania, hogy bármiben hátrányt szenvedne, vagy éppen ellenkezőleg, nyelvtudása fejlesztése és csiszolása érdekében döntött az adott ország mellett. Mindössze 10 százalék nyilatkozott úgy, hogy a nyelvtudásának kevésbé volt meghatározó szerepe az ország kiválasztását illetően, 17 százalék pedig idegen nyelv ismeretétől teljesen függetlenül hozta meg ezt a döntést. Ide többnyire azok tartoznak, akik minimális szinten, vagy egyáltalán nem beszélnek idegen nyelveket, őket elsősorban a pénz, karrier, kalandvágy, vagy a kitelepülés lehetősége motiválta, a nyelvtanulást csak a külföldi munkavállalás egyik velejárójának tekintik. A nyelvtudás kérdése mindig is kényes téma volt Magyarországon. Folyamatosan hallható, hogy rendkívül nagy a lemaradásunk a többi európai országhoz képest az idegen nyelvi ismeretek tekintetében. Az 1960. évi és az 1980. évi népszámlálások alkalmával átlagosan a népesség egytizede tudott anyanyelvén kívül egy másik nyelven. A kilencvenes években az idegen nyelven beszélők száma és aránya megduplázódott. A tízek csatlakozása előtt a 15 tagú Európai Unió lakosságán belül ez az érték 53 százalék volt. Ott gyakorlatilag minden második ember legalább egy idegen nyelven is meg értetni magát. Bár azt nem szabad elfeledni, hogy az európai nyelvek többsége az indoeurópai nyelvcsaládba tartozik, így számukra könnyebb egy szomszédos ország nyelvét elsajátítani és szinten tartani, mint például nekünk magyaroknak. A mi nyelvünk nyelvtanilag és szóalkotásilag is nagyban különbözik az európai nyelvek többségétől. A nyelvtanulás napjainkban elengedhetetlen a boldoguláshoz. Ezt az utóbbi években szerencsésen felismerték az oktatási intézmények tanterveit összeállítóik, így minden diák számára kötelezővé tették legalább egy idegen nyelv elsajátítását, továbbá a főiskolai és egyetemi diplomákat is minimum egy nyelvvizsga megszerzésének feltételéhez kötötték. Ez meg is látszik az idegen nyelvet beszélők korcsoportonkénti megoszlásában. Míg a rendszerváltás után a 60 évnél idősebbek beszéltek legnagyobb arányban idegen nyelven, addig 2001-re már a 15-39 év közötti korosztály van
46
fölényben. A Központi Statisztikai Hivatal 2006-os felmérése szerint a 15-29 év közötti fiatalok közül több mint 1,2 millióan beszélnek valamilyen idegen nyelvet. Legalább két idegen nyelvet a fiatalok 20,1 százaléka, hármat mindössze 2 százaléka ismer. 5. táblázat: A 15-29 év közötti fiatalok idegennyelv-ismerete gazdasági aktivitás szerint
Nyelvtudással rendelkezik (ezer fő)
nem rendelkezik (ezer fő)
Foglalkoztatott
430,2
378,4
Munkanélküli
41,1
54,4
Gazdaságilag nem aktív
747,4
296,5
Összesen
1218,7
729,3
Forrás: Központi Statisztikai Hivatal: A fiatalok munkaerő-piaci helyzete a munkaerőfelmérés 2006. IV. negyedévi kiegészítő felvétele alapján, KSH, Budapest, 2007 Az Európai Unió országainak lakossága anyanyelvén kívül az angol nyelvet használja legnagyobb arányban (41 százalék). A második helyen a francia nyelv áll 19 százalékkal, ezt követi 10 százalékkal a német és végül a spanyol.36 Magyarországon a kilencvenes években még a német nyelv állt a sor legelején, azóta már – a számítógépek elterjedésével és az új típusú oktatási rendszer bevezetésével – az angol nyelv ismerete került túlsúlyba. Felismerték a fiatalok, hogy az angol nyelvtudásukkal, sokkal több európai országban tudják megértetni magukat, mint ezt tennék német vagy más nyelven, arról nem is beszélve, hogy ma már Németországban is egyre többen használják az angolt. A kérdőív elemzésekor is hasonló eredményeket tapasztaltam. A válaszadók közül a legtöbben, 45,4 százalék beszél angolul, 25,4 százalék németül, 11,5 százalék franciául, 6,9 százalék olaszul és csak 4,6 százalék spanyolul. A következő diagram megmutatja, hogy milyen szinten beszélik az egyes nyelveket a válaszadók. Miután a legtöbben angolul és németül tudnak, kezdjük e két nyelv elemzésével. Jól látható a grafikonon, hogy itt nincs olyan óriási eltérés az egyes szintek között, mint a francia, spanyol és olasz nyelvek esetében. 36
Központi Statisztikai Hivatal: A nyelvtudás Magyarországon, EU-Számunió, KSH, Budapest, 2004
47
6. ábra: Mely nyelveken beszél és milyen szinten?
%
70 60 50 40 30 20 10 0 Angol
Német Alapfok
Francia
Spanyol
Középfok
Felsőfok
Olasz
Az angolul beszélők több mint 80 százaléka – saját bevallása szerint – legalább középfokú szintű tudással rendelkezik. Ez alátámasztja azt a korábbi megállapítást, ami szerint az angol nyelv népszerűsége fokozatosan nő és jelentőségét egyre inkább felismerik a fiatalok. A német nyelvet illetően egyaránt elmondható, hogy a válaszadók legalább 70 százaléka beszéli közép-, illetve felsőfokú szinten. Itt már láthatjuk a jelentősebb mértékű, 30 százalékos alapszintű tudást is, ami azokra a fiatalokra utal, akik második nyelvként kezdték tanulni a németet. Itt azonban meg kell jegyezni, hogy ez a nagyarányú felsőfokú nyelvtudás nem vetíthető ki a magyar társadalom egészére, hiszen összességében csak kevesen beszélnek ilyen magas szinten idegen nyelvet. Miután a kérdőívet kitöltők több hónapja, vagy akár több éve is az adott országban élnek, így a mindennapi nyelvhasználatnak és a körülöttük élőkkel való idegen nyelvi kommunikációnak köszönhetően tudtak könnyedén fejlődni. Nem szabad tehát általánosítani és az itthoni viszonyokhoz hasonlítani. Idegen nyelvet tökéletes szinten elsajátítani iskolapadban ülve csak ritkán lehet. Nem beszélve arról, hogy azt az élet minden területén korlátlanul használni is tudni kell. Erre már kevésbé alkalmas az iskolai tanulási módszer. Nem minden esetben a hibátlan nyelvtan és mondatszerkezet a mérvadó. Sokszor bőven elég, ha megértünk másokat és megértetjük önmagunkat, illetve nem feltétlenül kell felsőfokú nyelvvizsgával rendelkezni ahhoz, hogy valaki a tudását a legmagasabb szintűek közé sorolhassa. A grafikonon a maradék három nyelvre tekintve, első pillantásra kitűnik az alapszinten beszélők 60 százalék körüli aránya s az emellett értelemszerűen eltörpülő közép-, illetve 48
felsőfokú tudás. Ez főként annak köszönhető, hogy ezeket a nyelveket a válaszadók második, illetve néhány esetben harmadik nyelvként tanulják, az első többnyire az angol és német. Olaszország a negyedik helyen állt az országok közötti listán, itt magasabb is a felsőfokú tudással rendelkezők aránya. Miután a cél-országok között Spanyolország a sor végéhez közelebb áll, Franciaország pedig egyáltalán nem is szerepel, nem csoda, ha ezeknek az országoknak a nyelveit kevesen beszélik folyékonyan. Bár a francia az Európai Unió egyik hivatalos nyelve, és a 15 tagú Unióban a lakosság 19 százaléka beszél franciául, Magyarországon inkább az angol és német nyelvtanulásra helyeznek nagyobb hangsúlyt a fiatalok. 4. 4 Tájékozódási módszerek külföldi munkalehetőségekről A kérdőív következő kérdése a külföldi munkalehetőségekről való tájékozódási forrásokat mérte fel. Az alábbi alternatívák közül többet is meg lehetett jelölni. 6. táblázat: Honnan szerzett információkat külföldi munkalehetőségekről?
Forrás
%
Ismerősöktől, barátoktól
46,75
Internetről
35,25
A válaszadók 46,75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy valamely rokon, ismerős, barát által szerzett
információkat.
Ilyen
esetekben
jellemző, hogy az ismerős által választott
EU-s honlapokról
4
ország és város mellett döntenek az újak,
Munkaközvetítő irodától
8
lerövidítve így a kinti tapasztalatszerzés
Egyéb
6
folyamatát. Voltak olyanok, akik az internetes
tájékozódást
további forrásként
jelölték.
Összességében
a
válaszadók 35,25
százalékának nyújtott segítséget a világháló, ami nem meglepő, hiszen az újabb generációk életében egyre nagyobb szerepet tölt be a számítógép felhasználásának e formája. Tágabb körben értelmezve akár az Európai Uniós honlapokról való tájékozódás ( 4 százalék) és a munkaközvetítő irodák igénybe vétele ( 8 százalék) is ide sorolható. Az uniós honlapok között a legkedveltebb az 1993-ban létrehozott EURES elnevezésű állásközvetítő rendszer. Az Európai Unió Foglalkoztatási Szolgálatának célja a munkaerő közvetítése az Európai Unión és az Európai Gazdasági Térségen belül. Ennek megfelelően legfontosabb feladata az információnyújtás és tanácsadás a külföldön elhelyezkedni szándékozó munkavállalók számára az Európai Gazdasági
49
Térség országaiban fellelhető munkalehetőségekről, valamint a munkavállalás és a megélhetés körülményeiről. Az ingyenesen elérhető adatbázis mind a munkaadók, mind a munkavállalók számára hasznos információkat tartalmaz. Használata ma már egyre inkább elterjedt. A 2004-es munkaerő-piaci liberalizáció óta a munkaközvetítő irodák igénybe vétele jelentős mértékben visszaszorult. Eddig a legfőbb feladatuk a munkavállalási engedélyek beszerzésének lebonyolítása és a munkahelyek felderítése volt, ami az engedélyek egyre több országban való megszűnésével érvényét vesztette. A munkahelyek kiválasztásánál pedig az internet adta lehetőségek hódítanak. Olyan válaszokkal is találkoztam az értékelés során, melyek egyik kategóriába sem sorolhatók be (6 százalék). Az itthoni munka kapcsán is adódhat olyan helyzet, hogy bár ugyanannak a cégnek a képviseletében, de külföldi kiküldetésben dolgoznak tovább. Nem elhanyagolható azoknak a részaránya sem, akik párjukat vagy házastársukat követik, illetve külföldre házasodnak. Az ismerősök és barátok segítségének köszönhetően 54,5 százalékának már kiérkezésük előtt biztos munkahelye volt az adott országban. Ők azok a szerencsések, akik sokkal több információval rendelkeztek mint az átlag, a jól bejáratott módszereket alkalmazva könnyedén boldogultak ebben a teljesen új szituációban. Miután nem könnyű több ezer kilométerről munkahelyet találni, ez az érték kiemelkedően jónak számít. A válaszadók másik fele a helyszínen tájékozódva másfél hónapon belül biztos munkahellyel rendelkezett. Ezek közül is a többségnek két-három hét kitartó keresgélésre volt szüksége ahhoz, hogy állást találjon. A munkalehetőségek tárháza igen széles, ha valaki nagyon akar, és nem válogat, számtalan ajánlat közül választhat. Arra a kérdése, hogy a kérdőívet kitöltők családja egyetértett e külföldi munkavállalásukkal, 85 százalék igennel válaszolt, 15 százalék pedig a nemre voksolt. Gyakran hallani arról, hogy a szülők meg nem valósított álmaikat „gyermekeiken keresztül” szeretnék megélni. Amikor szüleink fiatalok voltak, az akkori politikai helyzet, a különböző társadalmi tényezők, a nyugaton nem használatos orosz nyelvismeret nem lett volna elegendő a külföldön való boldoguláshoz. Egyrészt ezzel magyarázható az a széles körű támogatás, melyet gyermekeik számára biztosítanak. Másrészt pedig ők is felismerik azokat a – főként anyagi – előnyöket, amelyeket egy 50
ilyen, rövidebb vagy hosszabb távú külföldi munkavállalás hozhat. A maradék 15 százalékot azok alkotják, akiket nehezebben engedtek el a „bizonytalanba” szeretteik. Közülük kerültek ki azok, akik a kiutazásuk finanszírozásához szükséges pénzt saját maguk gyűjtötték össze. Szüleik sem erkölcsileg, sem pedig anyagilag nem nyújtottak támogatást számukra, abban bízva talán, hogy ezzel sikerül visszatartaniuk őket. S ha bár a többség támogatta gyermeke külföldi terveit (az előbb már említett 85 százalék), a kiutazáshoz szükséges anyagi segítséget mégsem tudta biztosítani számára. A tízes számú kérdés erre próbál rávilágítani egy kördiagram segítségével. 7. ábra: Hogyan finanszírozta kiutazását? – százalékos megoszlás
4,5
3
2,5
Szülői segítséggel
4,5
44
Saját magam gyűjtöttem össze Diákhitelből Részben szülői segítséggel Kölcsönt vettem fel
41,5
Egyéb
Akik önállóan meg tudták teremteni a szükséges anyagi hátteret, főként a 26-35 éves korosztály tagjai, ők a kiutazás előtt már önálló jövedelemmel rendelkeztek. A szülői segítség a fiatalabb korosztálynál volt jellemző, azoknál, akik még újak a munkaerőpiacon. A válaszadók 4,5 százaléka diákhitel, 3 százaléka kölcsön segítségét vette igénybe. Ilyen kockázat vállalása arra enged következtetni, hogy ők „mindent feltettek egy lapra”, mert ebben látták egy kedvezőbb anyagi helyzet megalapozásának lehetőségét.
Ezek után azt gondolhatnánk, hogy a válaszadóknak a pénz volt a
legerősebb motivációja külföldi munkavállalásuk megtervezésekor. Ez azonban hibás feltételezés lenne, mert a számok alapján a többség nyelvtudása tökéletesítése érdekében vágott neki az útnak. A fiatalok felismerték, hogy elengedhetetlen legalább egy nyelv, minimum társalgási szintű ismerete ahhoz, hogy boldoguljanak és megállják helyüket akár az itthoni munkaerőpiacon is. Egyre gyakoribb a különböző
51
állásinterjúkon, hogy magyar nyelvről hirtelen valamely idegen nyelvre váltanak a pályáztatók, így tesztelve az alany gyakorlati nyelvtudását. Ma már úgy lehet csak diplomát szerezni, ha nyelvvizsgája is van a hallgatóknak. Ez azonban nem jelenti minden esetben azt, hogy megfelelően használni is tudják az adott nyelvet. Sokak szerint egy idegen nyelvet a leghatékonyabban és a legrövidebb idő alatt külföldön lehet elsajátítani. A kérdőívre válaszoló 100 főből 30 gondolkodik hasonlóan a kérdésről. A megjelölt válaszok alapján az ő külföldi munkavállalásuk elsődleges célja a nyelvtanulás volt. E mellett természetesen más tényezők is szerepet játszottak abban, hogy egy másik országban próbáltak szerencsét. A második legtöbbet megjelölt motivációs tényező a pénz volt. A válaszadók 25 százalékát befolyásolta az a köztudott tény, hogy a magyarországi viszonyokhoz képest, más európai országokban jövedelmük a többszörösére emelkedhet. Ez azokat is elégedettséggel tölti el, akiket eleinte más tényezők motiváltak. 18,2 százalék nyilatkozott úgy, hogy karrierjének építése céljából vállalt külföldi állást. Többnyire a már megfelelő szakmai tapasztalattal és nyelvismerettel rendelkező, 26 és 35 közötti fiatalok tartották szem előtt azt, hogy egy ilyen tapasztalat, később milyen előnyökkel járhat. Elsődleges céljuk – az adott ország megismerésén túl – egy, a későbbiekben Magyarországon kamatoztatható széleskörű tudással ötvözött kitűnő referencia megszerzése volt. Ez főként a mérnöki diplomával rendelkezőkre jellemző, közülük is az informatikusok a legkeresettebbek és legsikeresebbek. A kalandvágy a válaszadók 18,2 százalékánál, a kitelepülés 8,6 százalékuknál szerepelt első helyen a motiváló tényezők között. A 18-25 évesek körében még ma is nagy kalandnak számít egy új ország feltérképezése, az itthoni környezetből való kiszakadás, a függetlenné válás és önállósodás e formája. Olyanok is akadnak azonban, akiket a végleges kitelepülés lehetősége ösztönöz. Ilyenkor többnyire az ország és saját környezetük felé irányuló ellenérzések rejtőznek a háttérben, és az „új ország, új lehetőségek elv” reményében kelnek útra. A válaszadók között is akadt olyan, aki válása után, vagy éppen az adóhivatallal történt konfliktusa miatti csalódottság eredményeként hagyta el – végleg – Magyarországot. Ezek után vizsgáljuk meg részletesebben a kiutazást megnehezítő tényezőket. Felmerültek-e egyáltalán nehézségek, és ha igen, melyek voltak ezek? 26,5 százalék volt azoknak az aránya, akik nemmel válaszoltak a kérdésre. Az igenre voksolók hatféle 52
alternatíva közül választhattak, akár több sort is megjelölve. A legtöbben, 68 százalékuk, a családtól, barátoktól való elszakadástól tartott leginkább. Ezt követte 22 százalékkal az itthoni biztos munka feladása miatt hezitálók köre. A nyelvismeret és az információk hiánya, az indulótőke megteremtése csak kevesek számára okozott nehézséget. A legkevésbé pedig a kulturális különbségektől való félelem hátráltatta a döntéshozókat. Mindössze 3 fő jelölte meg ezt az alternatívát, de nem egyedüli válaszként, más nehézségek is párosultak ezzel. Az utóbbi évek, évtizedek során a globalizáció eredményeképp már nem fedezhetőek fel olyan éles különbségek az egyes európai országok között, amellyel egy magyar ember ne tudna megbirkózni. 4. 5 A válaszadók munkakörönkénti megoszlása és a saját szakmában elhelyezkedők aránya A kérdőíven felsorolt munkakörök közül néggyel érdemes részletesen foglalkozni. Az alábbi kördiagramon is látható az első négy kategória közel hetven százalékos részaránya. 8. ábra: A válaszadók munkakörönkénti megoszlása százalékos arányban
Házi szolgáltatások 9
Vendéglátás, Idegenforgalom
4
23,5 Adminisztráció
5
Szakmunka
5,5
Értékesítés 8
Mérnök, műszaki 19 12
Ügyfélszolgálat Pénzügy, Számvitel
14
Egyéb
Az au-pairek, házvezetőnők és takarítók 23,5 százalékát teszik ki a vizsgált mintának. Az angolok és németek között már jó ideje divatos olyan gyermekfelügyelő
53
alkalmazása, aki a család otthonában lakik, emiatt akaratlanul is belefolyik a mindennapjaikba. Az au-pairek számára ez a lehetőség azért kedvező, mert biztos szállás és étkeztetés mellett a „24 órás” nyelviskola is garantált. Nagyon sok 18-19 év körüli fiatal dolgozik au-pairként szerte a világon. Ilyen fiatalon, önálló kereset és megfelelő nyelvtudás hiányában ez a legegyszerűbb módja a kitelepülésnek. Hónapokkal
később
pedig
könnyen
lehet
továbblépni
más
típusú
munka
megkezdésével. Az ilyen indulást az otthoniak is jobban támogatják, tudják, hogy az illető megbízható körülmények között egy másik család tagjaként él a még idegen országban. A második csoportot, 19 százalékkal a vendéglátásban, idegenforgalomban dolgozók alkotják. Ha valaki elég kitartással rendelkezik és vállalja az éjszakába nyúló munkanapokat, jó esélye van állást találni. Külföldön ahhoz, hogy valaki a vendéglátóiparban helyezkedjen el, nincs különösebb végzettségre szükség, emellett pedig folyamatos a munkaerő-felvétel. Az első két csoportba tartozók közül mindössze négyen helyezkedtek el saját szakmájukban. A többieknek erre nem volt lehetőségük, így esett a választásuk a vendéglátóiparra, idegenforgalmi és úgynevezett házi szolgáltatások nyújtására. Diploma és több éves tapasztalat nélkül azonban nem könnyű más állást találni. Az idősebbek válaszai között találkoztam olyanokkal, akik abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy saját szakmájukon belül tudtak elhelyezkedni. Ők azok a mérnökök, műszaki, pénzügyi számviteli szakemberek, értékesítők, pedagógusok, marketingesek és irodai alkalmazottak, akik a minta közel 46,5 százalékát alkotják. Külön ki kell itt emelni azokat a nőket, akik valamilyen adminisztrációs munkakörben dolgoznak, rendelkeznek elegendő nyelvtudással és megfelelő számítógépes ismerettel ahhoz, hogy sikeresen állást találjanak. Ők alkotják 14 százalékkal a vendéglátó-ipari és idegenforgalmi dolgozók után a harmadik legnagyobb csoportot. A csak férfiak által megjelölt szakmunka és fizikai munka kategóriát a válaszadók negyedik legnagyobb csoportja, 12 százalék jelölte meg. Itt már akadtak olyanok is, akik itthon is hasonló munkakörben tevékenykedtek. A válaszadók közül tizenketten kétféle munkakörben is dolgoznak, további két főnek pedig három helyről származik jövedelme. A Magyarországon még nem annyira elterjedt, de a nyugat-európai országokban már nagy múlttal rendelkező részmunkaidős foglalkoztatás lehetővé teszi, hogy egyszerre akár két-három munkahelye is legyen valakinek. 54
A nem saját szakmában elhelyezkedőkre visszatérve, közel egyharmaduk saját akaratából döntött egy másik munkakör mellett. Döntésüket azzal indokolták, hogy számukra a nyelvtanulás volt az elsődleges cél, nem pedig karrierjük építése. Főként ők alkotják a válaszadók azon csoportját 25 százalékos részvételi aránnyal, akik pár hónapig illetve minimum 1 évig szeretnének az adott országban dolgozni. A kiérkezésük idején mért nyelvtudásukhoz képest várnak gyors és hatékony fejlődést, aminek elérését körülbelül 1 évre jósolják. A többség hosszabb távban, 3-5 éves külföldi munkavállalásban gondolkodik. A válaszadók 44 százaléka tervezi a következő években is, hogy az adott ország területén dolgozik tovább, a két ország közötti fizetésbeli és árkülönbségekre alapozva szeretnék megtakarításaikat gyarapítani. A kint megkeresett pénzt pedig majd Magyarországon szándékoznak befektetni, elkölteni. Az összesítéskor meglepően magas értéket, 23,5 százalékot mutatott a minimum 10 évig, de akár végérvényesen is kint maradók aránya. Válaszát volt, aki párja külföldi állampolgárságával magyarázta, de olyan is akadt, aki a magasabb életszínvonalat nem szeretné már lejjebb adni. Vajon hogyan lehet kibírni ennyi időt, vagy akár évtizedeket is a család és a barátok nélkül? Ma már számtalan lehetőség kínálkozik az olcsó és gyors hazautazásra. 72,5 százalékkal túlnyomó többségben vannak azok, akik ezt ki is használják és évente többször látogatnak haza. A szomszédos Ausztriában dolgozók még ennél is gyakrabban, hetente, kéthetente autóznak át Magyarországra. 19,5 százalék félévente, 8 százalék általában évente egyszer látogat haza. Az utóbbi 8 százalékot a kitelepülést hosszútávra tervezők alkotják. Olyan otthonosan berendezkedtek az adott országban, hogy nincs hiányérzetük itthoni vonatkozásban. Persze az is egyre gyakoribb, amikor az otthoniak látogatják meg kint élő szeretteiket. 4. 6 Jövedelemkülönbségek, a munkaórák száma és a minimálbérek alakulása az egyes országokban Szerettem volna a kérdőív segítségével alátámasztani azt a sokak által ismert tényt, hogy nyugaton jóval magasabbak a fizetések az itthoniaknál. Nem konkrét összegekre voltam kíváncsi, hanem arra, hogy a válaszadók jelenlegi (külföldön megkeresett) jövedelme milyen arányban áll azzal, amit itthon keresnének. Mindössze 11 százalék 55
szerint hasonló a két összeg, tehát közel kilencven százalékuk az itthoni jövedelmének minimum dupláját keresi. Egészen pontosan 23 százalékuknak kétszerese, 39 százaléknak háromszorosa, 16 százaléknak négyszerese, 11 százaléknak pedig sokszorosa jelenlegi fizetése ahhoz viszonyítva, amit Magyarországon keresett, illetve kereshetett volna. Ezek a számok igen elgondolkodtatóak, de nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy külföldön az állandó havi kiadások is jóval meghaladják az itthon fizetendő rezsit és egyéb költségeket. Ami mégis nagy különbség Magyarország és a többi nyugat-európai uniós ország között, hogy míg a magyar lakosok nagy része teljesen feléli jövedelmét, addig a többi országban élőknek alkalmuk nyílik a megtakarításra is. A magas árak ellenére, a kinti magyarok mindössze 6 százalékának
van
szüksége
teljes
jövedelmére
egy
átlagos
életszínvonal
megteremtéséhez. A válaszadók 12 százaléka fizetése körülbelül négyötödét 25 százaléka háromnegyedét, 37 százaléka valamivel több, mint felét költi el havonta állandó kiadásainak fedezésére és saját szükségleteinek megteremtésére. A maradék 20 százaléknak, saját bevallása szerint, fizetése mindössze egynegyedére van szüksége ehhez. Hetente vajon hány órát kell dolgozni mindezért? Az átlag heti 40–50 órát dolgozik, de akadnak olyanok is, akik ennél kevesebbet, kb. 30–35 órát töltenek munkával. Akik kint is valamilyen intézményben tanulnak, részmunkaidős foglalkoztatásban heti 20 órával teremtik elő jövedelmüket. Ketten nyilatkoztak úgy, hogy hetente minimum 100 órát dolgoznak. Céljuk, minél több pénz összegyűjtése, hogy 3–5 év múlva, ha hazatérnek Magyarországra, megalapozott legyen a jövőjük. Vállalják a munkát hétvégén, ünnepnapokon és akár éjszaka is. A megkérdezettek 69,5 százaléka hétfőtől péntekig tartó munkarendben végzi kötelezettségét. 30,5 százalék rendszeresen munkával tölti hétvégéjét is, ők főként a vendéglátás területén tevékenykednek. A szabadidős elfoglaltságok között az aktív kikapcsolódás, kirándulás és sport illetve a barátok társaságában eltöltött idő kombinációja volt a legnépszerűbb. A többség, 81 százalékuk, ezt a két választ jelölte meg. 17 százalék választja inkább a passzív pihenést, ebbe a csoportba a fizikai és kimerítő munkát végzők tömörültek. Az előzőkben kiemelt 2 főnek pedig – heti 100 óra munka mellett talán nem meglepő – egyáltalán nincs szabadideje.
56
A köztudatban elterjedt rendkívül magas nyugat-európai fizetések tehát a valóságban is érzékelhetőek. Az egyes országokban már a minimálbérek között óriási különbségek fedezhetők fel. Az Eurostat, vagyis az Európai Unió Statisztikai Hivatala folyamatosan végez felméréseket erre vonatkozóan. A következő diagram 20 uniós ország euróra átszámított minimálbérét hasonlítja össze egymással. Az adatok a 2005 második félévében mért minimálbérek átlagát jelentik. 9. ábra: A havi minimálbér összege az egyes európai országokban, euróra átszámítva, 2005. II. félév
1370,6
Luxemburg Írország Hollandia Egyesült Királyság Franciaország Belgium Spanyolország Görögország M álta Szlovénia Portugália Cseh Köztársaság 361,2
M agyarország Lengyelország Észtország Szlovákia Litvánia Lettország Románia 177,4
Bulgária 0
400
800
Nem vásárló-erő paritáson
1200
1600
Vásárlóerő-paritáson
Forrás: Eurostat – Monthly minimum wages, bi-annual data A grafikonon egyértelműen látszik, hogy Magyarországnál kisebb értékekkel csak a 2007-ben csatlakozott Románia és Bulgária, a velünk együtt csatlakozó 3 balti állam, 57
valamint Szlovákia és Lengyelország rendelkezik. Az összes többi uniós tagállamban magasabb a minimálbér az itthon mértnél, sőt a Benelux Államokban, az Egyesült Királyságban,
Írországban
és
Franciaországban
a
magyarországinak
legalább
négyszerese, ötszöröse. A legfrissebb, 2007-es adatok37 alapján pedig elmondható, hogy a 27 tagú unión belül jelenleg a legalacsonyabb minimálbért, 92 eurót havonta, Bulgáriában fizetik ki a dolgozóknak, a legmagasabbat, 1570,3 eurót Luxemburg állampolgárai kapják akkor, ha teljes munkaidőben foglalkoztatják őket. Nálunk alig valamennyivel több, mint 250 eurót ér a 65 ezer 500 forintos minimálbér, mely 2008. január elsejétől előreláthatólag 69 ezer forintra emelkedik, ami szintén nem jelent érdemleges változást. Míg Magyarországon a minimálbér jelenleg 257,9 euró, addig például Hollandiában 1301 euró, az Egyesült Királyságban 1361,4 euró, Írországban 1403,2 euró, de még Szlovéniában és Máltán is az itthoni duplája. Az Európai Unió 27 tagállamából nem mindegyikben létezik törvény által előírt hivatalos havi minimálbér. Németországban és Ausztriában például nincs országosan kötelező legkisebb bér, ott a minimálbérek értékét ágazati tarifaszerződések szabályozzák. Az Európai Unión belül pedig szintén nincsen egységes szabályozás a bérek tekintetében. Bár a kiutazáskor nem mindenki számára a pénz volt a legfőbb motivációs tényező, ezek a rendkívül magas jövedelmek azért nagyban befolyásolták ottani életük alakulását. A válaszadók 46 százaléka rendkívül elégedett kinti életével és munkájával, míg a kérdőívek tanúsága szerint 41 százalékuk körülményei várakozásuknak megfelelően alakultak. Mindössze 9 százalékuk érzi úgy, hogy sem munkájuk, sem a mindennapjaik nem olyanok, mint amit elvártak. Négyen pedig egyáltalán nem elégedettek kinti helyzetükkel, mégis egyelőre maradnak, mert úgy érzik, otthon sem lenne kedvezőbb lehetőségük. 4. 7 A külföldi munkavállalók megítélése az egyes országokban Évről évre tízezrek hagyják el otthonaikat, hogy nyugaton vállaljanak munkát, és kezdjenek új életet. De vajon mit szólnak ehhez a helyiek? Milyen a megítélésük a
37
lásd: 3. melléklet
58
külföldi munkavállalóknak az egyes országokban? A válaszadók közül a legtöbben az Egyesült
Királyságban
élnek,
ahol
a
külföldiek
megítélésével
kapcsolatban
megoszlanak a vélemények. Egyesek álláspontja szerint az angolok többsége már megszokta, hogy számtalan idegen állampolgárságú veszi őket körül. Azonban akcentusuk miatt, szinte minden beszélgetés során megjegyzik „különbözőségüket”. Ennek ellenére elfogadnak bennünket, mert szükségük van ránk. Bár nyitottabbak, mint nyugat-európai társaik, itt is érzékelhető, hogy a külföldiek számára nehezebb az előrelépés, mint a helyieknek. Mindenütt a kezdet a legnehezebb, sok időbe telik, mire olyan egzisztenciát teremt valaki, hogy többé nem kezelik „idegenként”. A többség abban a szerencsés helyzetben van, hogy pozitív megítélésben van része, amiben a jó nyelvtudás nagy szerepet játszik. Voltak azonban olyan válaszadók is, akik negatív megkülönböztetést tapasztaltak. Velük szemben az angolok bizalmatlansága érződött leginkább. Az Ausztriában élő és dolgozó válaszadók többsége bár jól érzi magát munkahelyén, mégis egyértelműek számukra a megkülönböztetés jelei. Azoknál a vállalatoknál, cégeknél, ahol egyre nő a külföldi munkaerő aránya, a nem osztrák állampolgároknak főként egymással nyílik lehetőségük a barátkozásra, az osztrákokra ugyanis nem jellemző, hogy más népekkel „vegyülnének”, keverednének. Sőt, néhány kint dolgozó válaszadó
szerint
ez
a
megkülönböztetés
egyenesen
a
bérek
területén
a
legszembetűnőbb. Azonos munkakörben tevékenykedő osztrák állampolgár körülbelül 20 százalékkal magasabb jövedelemmel rendelkezik, mint valamely más országból származó kollégája. A munkavállalók megítélése tehát kissé negatív Ausztriában, míg a magyaroktól általában sok határ menti településen egyenesen tartanak. A schengeniövezet bővítése értelmében, 2007. december 21-től életbe lépő határlebontások miatt sokat hallani napjainkban erről a problémáról. Németországban annyiban más a helyzet, hogy ott a legtöbb magyar olyan munkakört tölt be, amit a németek nem akarnak, vagy megfelelő végzettség hiányában nem tudnak elvállalni. Így például az informatikai szakemberek a németekkel azonos fizetéssel rendelkeznek, állampolgárságtól függetlenül. A többi országban pedig a válaszadók főként hiányos nyelvtudásuknak köszönhetően érzik hátrányban magukat a helyi lakosokhoz képest. Külföldi munkavállalás esetén „elveszettnek” érezheti magát az ember egy idegen országban. S ha már a helyiek vendégszeretetére kevésbé hagyatkozhat, inkább felveszi a kapcsolatot szintén kint élő honfitársaival. Vannak, akik tudatosan keresik és építik fel ezeket az 59
ismeretségeket és vannak, akik a véletlennek köszönhetik magyar baráti körüket. A válaszadók 39 százaléka tartja rendkívül fontosnak a magyarok közötti összetartást, folyamatosan ápolja kapcsolatait és törekszik arra, hogy minél több időt tölthessen köreikben. Ők általában magyar közösségekben laknak és dolgoznak is. A többiek véleménye szerint ez a túlzott összetartás hátrányt jelenthet nyelvtudásuk fejlődésére. Rájuk jellemző, hogy inkább idegen országbeliekkel dolgoznak és töltik szabadidejüket, hogy még ilyenkor is a nyelv gyakorlása legyen előtérben. Ettől függetlenül természetesen kapcsolatban állnak kinti magyarokkal is, de számukra nem munkatársaik, barátaik állampolgársága a meghatározó. Csoportjuk a válaszadók 51 százalékát teszi ki. A maradék 10 százalékot pedig azok alkotják, akik csak akkor kerülnek magyarokkal kapcsolatba, ha erre nyomós okuk van. A külföldön élő honfitársaink számának növekedésével és az általuk nyújtott szolgáltatások terjedésével egyre több szál vezet el minket a magyar közösségekhez. Londonban például külön, a magyar vendégek számára hoztak létre fodrász és kozmetikai szalonokat, éttermeket, szórakozóhelyeket, sőt fogorvosi rendelőt is. Folyamatosan nő azoknak a szervezeteknek, honlapoknak és fórumoknak a száma, amelyek színes programok keretében tartják össze a magyarokat. Ilyen lehetőségek mellett pedig elképzelhetetlen, hogy bárki egyedül, elveszettnek érezze magát az Unió egyes országaiban. ÖSSZEGZÉS Dolgozatom
megírása
során
főként
az
általam
összeállított
kérdőívben
megfogalmazottakra kerestem a választ, és az ehhez tartozó magyarázatokat. A kérdéssor elemzésekor nagy segítséget jelentett számomra, hogy én magam is a főiskolán évet halasztottam azért, hogy még a diploma megszerzése előtt életre szóló élményekkel és tapasztalatokkal gazdagodjak, csak úgy, mint a válaszadók többsége. Bár angliai kint tartózkodásom során úgy érzékeltem, hogy a külföldön munkát vállaló magyarok száma rohamosan nő. A szakdolgozat írása során rá kellett jönnöm, hogy a magyar nép egyáltalán nem annyira „mobil”, mint hittem. A magyarok migrációs potenciálja a többi európai országéhoz képest alacsony, sőt mi több, évek óta stagnál. Nem tudjuk túllépni a 3 százalékos szintet. Véleményem szerint ez az arány az elkövetkezendő években sem változik majd jelentős mértékben. De lehet, hogy ez nem 60
akkora gond. Hogy miért? Azért, mert a közhiedelemmel ellentétben nem az itthon munkanélküli, vagy alulfizetett, alacsony végzettségű emberek hagyják el az országot külföldi munkavállalás céljából. Többnyire a magasan kvalifikált, idegen nyelveket ismerő, független, fiatal értelmiségiek döntenek a kivándorlás mellett, szakmai tapasztalatszerzés, hatékony karrierépítés és nem utolsósorban a gyors meggazdagodás reményében. Magyarország szempontjából hátrányt jelent a dinamikus, magasan képzett munkaerő kivonása. A külföldön munkát vállalók közel kétharmada 3-5 évig szándékozik az adott ország területén maradni. A 2004-es keleti bővítés előtt sokan féltek a nyugat-európai országokba történő tömeges bevándorlásoktól. Bár nem a magyar állampolgároktól tartottak leginkább, mégis
az
egységes
szabályozás
keretében,
a
munkaerőpiac
liberalizálására
Magyarországgal szemben is 2+3+2 évből álló átmeneti időszakot vezettek be az EUtizenötök többségében. Azóta jelentős változás következett be, mára már tíz régi tagállam területén vállalhatunk szabadon munkát. A kilencvenes évek két legkedveltebb cél-országa, Németország és Ausztria továbbra is ragaszkodik a korlátozások fenntartásához. Miután ma már a magas jövedelem mellett elsősorban a szabad munkavállalási lehetőségek befolyásolják a kiutazókat, egyre inkább a munkaerő-piaci liberalizációt választó országok válnak vonzóbbá. A válaszadók megoszlása alapján felállított sorrendet az Egyesült Királyság és Dánia vezetik, maguk mögé utasítva Ausztriát, Olaszországot, Németországot, Írországot, Spanyolországot és Belgiumot is. Az országok közötti sorrend kialakulásában nagy szerepet játszott az idegen nyelv ismerete és annak szintje is. A válaszadók közel háromnegyedét befolyásolta valamilyen mértékben nyelvtudása. Sokan nyelvtudásuk fejlesztése és csiszolása érdekében döntöttek az adott ország mellett, míg másoknak az itthon szerzett stabil nyelvtudásuk adott önbizalmat. A nyelvtudás mellett, az itthoni bérek sokszorosát ígérő versenyképes jövedelem a másik legerősebb motiváló tényező. Lehetőségük nyílik nem csak egy magasabb életszínvonal megteremtésére, hanem megtakarításaik folyamatos növelésére is. Külföldi munkavállalás esetén számolni kell azzal, hogy eleinte ritkán nyílik lehetőség saját szakmában elhelyezkedni, végzettségnek megfelelő munkakört találni. A külföldi munkavállalók megítélése országonként eltérő. Egyes nemzetek már hozzászoktak a nagy számú külföldi jelenlétéhez, míg más országok feltűnő 61
megkülönböztetést alkalmaznak velük szemben. Véleményem szerint a migráció pozitív hatást hozhat az Unió tagállamaiban. Statisztikai tény, hogy Európa legtöbb országában a bevándorlás nagyobb befolyással bír a lakosság nagyságára és összetételére, mint a születési és halálozási arány. Az utóbbi évtizedekben a népességnövekedés több mint háromnegyede migrációs nyereségből adódott az Unió államaiban. Ráadásul a legújabb elemzések szerint a hatékony közép-kelet-európai munkaerő még a GDP növekedéséhez is hozzájárulhat. Ezeket az előnyöket fokozatosan felismerik az eddig elzárkózó tagállamok is. Legkésőbb 2011 májusától pedig mindenki számára kötelezővé válik munkaerőpiacuk megnyitása a 2004-ben csatlakozott államok előtt. Az Unión belüli munkavállalás minden magyar állampolgár számára adott. Rajtunk múlik, hogy élünk e a lehetőséggel!
62
TÁBLÁZATOK ÉS ÁBRÁK JEGYZÉKE
1. Az EU-15 népességváltozásának összetevői, 1960-2005 2. A népesség évenkénti növekedési rátája, összetevők szerint (EU-15) 3. 1000 főre jutó nettó migrációs ráta, 2005 4. Foglalkoztatási ráta 5. Munkanélküliségi ráta 6. Magyar állampolgárok bevándorlása az egyes európai országokba 7. Az EU-csatlakozás utáni szabad vándorlás megítélése, 1999 júliusa 8. A külföldi népesség aránya a teljes lakosság körében az egyes európai országokban (EU-25) 9. A válaszadók országonkénti megoszlása, százalékos arányban 10. A 15-29 év közötti fiatalok idegennyelv-ismerete gazdasági aktivitás szerint 11. Mely nyelveken beszél és milyen szinten? 12. Honnan szerzett információkat külföldi munkalehetőségekről? 13. Hogyan finanszírozta kiutazását? – százalékos megoszlás 14. A válaszadók munkakörönkénti megoszlása százalékos arányban 15. A havi minimálbér összege az egyes európai országokban, euróra átszámítva, 2005. II.félév
63
FELHASZNÁLT IRODALOM Könyvek Aszódi Ilona – Molnár István: Európai uniós jogi alapismeretek, Perfekt, 2004, IV. fejezet Blahó András: Epilógus: Az Európai Unió és a tíz csatlakozó ország közötti bővítési tárgyalások folyamata (2002. április–2002. december 31.), Aula Kiadó, Budapest, 2003, 9-16. oldal Cseresnyés Ferenc: Migráció az ezredfordulón, Dialóg Campus Kiadó, Budapest – Pécs, 2005, I. fejezet Demográfiai Évkönyv, 2005, Központi Statisztikai Hivatal, 2006, 105. oldal Dr. Lukács Éva – Dr. Király Miklós (szerk.): Migráció és Európai Unió, Szociális és Családügyi Minisztérium, Budapest, 2001 Ezer kérdés – ezer válasz az Európai Unióról, Nemzeti Tankönyvkiadó, 2003, EU integration seen through statistics, Key facts of 18 policy areas, European Communities, 2005, 37-42. oldal Gellérné Lukács Éva – Illés Sándor: Migrációs politikák és jogharmonizáció, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2005/2. I. rész Halmai Péter (szerk.): Az Európai Unió agrárrendszere, Mezőgazda Kiadó, Budapest, 2007 Horváth Zoltán: Kézikönyv az Európai Unióról, Magyar Országgyűlés, Budapest, 2007 Illés Sándor – Lukács Éva: Migráció és Statisztika, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2002/1. I. és VI. rész Tóth Pál Péter – Valkovics Emil: Népesedési helyzetünk, KSH Népességtudományi Kutatóintézet, Budapest, 2002/2. 40-43.oldal Szociális helyzet az Európai Unióban 2001, Új Mandátum Kiadó, Budapest, 2003 Tanulmányok Eurostat: Migration Statistics 2002 – Historical Series, European Communities, 2002 , Eurostat: Population Statistics 2006 – Population Change, European Communities, 2006 Eurostat: Statistics in focus – Population and social conditions 15/2005 – Population in Europe 2004: First results, European Communities, 2005 Eurostat: Statistics in focus – Population and Social Conditions 8/2006 – Non-national populations in the EU Member States, European Communities, 2006
64
Eurostat Yearbook 2006-07, Labour Market, Employment and Unemployment (Labour Force Survey), European Communities, 2007 KSH: A fiatalok munkaerő-piaci helyzete a munkaerő-felmérés 2006. IV. negyedévi kiegészítő felvétele alapján, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2007 KSH: A nyelvtudás Magyarországon, EU-Számunió, KSH, Budapest, 2004 KSH: Népmozgalmi adatok az Európai Unióban és a három tagjelölt országban, Statisztikai Tükör, I. évfolyam, 2007/44. 1612/68/EGK tanácsi rendelet 10. cikk Internetes források Brüsszel a munkaerő-piaci nyitás mellett érvel http://www.fn.hu/cikk/00110000/116979/brusszel_munkaero_piaci_nyitas.php 2007.10.12 14:42 Jöhetnek a romániai munkavállalók http://www.fn.hu/karrier/0711/johetnek_romaniai_munkavallalok_176166.php 2007. 11.05. 8:05 Európa és az új bevándorlók http://www.nol.hu/cikk/144411/ 2007.10.05. 17:33 Gazdasági vagy jóléti migráció? http://www.talaljuk-ki.hu/index.php/article/articleview/385/1/16/ 2007.10.27. 14:57 Kétmillió lengyel hagyta el hazáját http://www.fn.hu/kulfold/0606/ketmillio_lengyel_hagyta_el_hazajat_136040.php 2007.10.12. 16:05 Luxemburg megnyitja munkaerőpiacát http://www.fn.hu/karrier/0710/luxemburg_megnyitja_munkaeropiacat_173663.php 2007.11.10. 11:00 Szabad a munkavállalás kilenc EU-tagállamban http://www.nol.hu/cikk/457694/ 2007. 10.12. 15:27 Varázsszer a kelet-európai munkaerő http://www.fn.hu/karrier/munkaeropiac/0604/varazsszer_kelet_europai_munkaero_131 881.php 2007.10.12. 15:20 27 tagúra bővült az EU http://www.fn.hu/kulfold/0612/27_tagura_bovult_eu_152446.php 2007. 11.10 11:22
65
MELLÉKLETEK 1. melléklet : Népességváltozás 1960 és 2004 között (EU-15) Év
Népességszám január 1.-én
Élveszületések
Halálozások
Természetes szaporulat
Nettó migráció
Népességnövekedés
1960 1961 1962 1963 1964 1965
/1000/ 314 826,0 317 266,7 319 945,5 323 326,9 325 958,6 328 648,2
18,4 18,6 18,6 18,9 19,2 18,6
10,8 10,6 10,9 11 10,5 10,8
/1000 főre nézve/ 7,6 8,1 7,7 7,9 8,7 7,8
0,1 0,4 2,9 0,3 -0,4 0,2
7,8 8,4 10,6 8,1 8,3 8
1966 1967 1968 1969 1970
331 282,1 333 666,2 335 712,6 337 821,5 339 974,9
18,3 17,8 17,3 16,8 16,2
10,7 10,6 11 11,2 10,8
7,6 7,2 6,2 5,7 5,3
-0,4 -1 0 0,7 -1,1
7,2 6,1 6,3 6,4 4,2
1971 1972 1973 1974 1975
341 401,1 343 627,5 345 570,6 347 246,1 348 644,3
16,1 15,3 14,6 14,3 13,6
10,8 10,8 10,8 10,8 10,9
5,3 4,5 3,8 3,5 2,7
1,3 1,1 1,1 0,5 0,8
6,5 5,7 4,8 4 3,6
1976 1977 1978 1979 1980
349 893,6 350 937,8 352 114,2 353 318,7 354 571,7
13,4 13,2 13 13 13,1
10,8 10,5 10,6 10,5 10,5
2,6 2,7 2,4 2,5 2,5
0,4 0,7 1 1,1 1,7
3 3,4 3,4 3,5 4,2
1981 1982 1983 1984 1985
356 052,7 356 919,2 357 524,3 357 971,1 358 475,4
12,7 12,5 12,1 12 11,9
10,5 10,4 10,5 10,3 10,5
2,2 2,2 1,5 1,7 1,4
0,2 -0,5 -0,3 -0,3 0,5
2,4 1,7 1,2 1,4 1,9
1986 1987 1988 1989 1990
359 149,2 359 986,3 360 812,8 362 130,4 363 763,4
11,9 11,9 12,1 11,9 12
10,4 10,2 10,2 10,2 10,2
1,5 1,8 1,9 1,7 1,8
0,8 0,5 1,8 2,8 2,9
2,3 2,3 3,7 4,5 4,7
1991 1992 1993 1994 1995
365 465,1 367 065,4 368 953,3 370 353,5 371 470,6
11,7 11,6 11,2 10,9 10,8
10,2 10 10,2 9,9 10
1,5 1,6 1 1 0,7
2,8 3,6 2,8 2 2
4,4 5,1 3,8 3 2,8
1996 1997 1998 1999 2000 2004
372 503,9 373 524,8 374 387,3 375 324,9 376 546,4 383 047,0
10,8 11 10,7 10,7 10,7 10,7
10 9,9 9,9 9,9 9,7 9,3
0,8 1 0,8 0,7 1 n.a
1,9 1,3 1,7 2,6 2,8 n.a
2,7 2,3 2,5 3,3 3,8 n.a
Forrás: Eurostat: Population Statistics 2006 - Population Change, European Communities, 2006
66
2. melléklet: A fiatalok idegennyelv-ismerete gazdasági aktivitás szerint Korcsoport Nyelvtudással és nem rendelkezik nem rendelkezik ezer fő
Összesen
Nyelvtudással rendelkezik nem rendelkezik %
Összesen
Foglalkoztatott 15-19 Férfi Nő Együtt
4,5 5,7 10,2
9,1 2,9 12,0
13,6 8,6 22,2
33,1 66,3 45,9
66,9 33,7 54,1
100,0 100,0 100,0
20-24 Férfi Nő Együtt
69,5 74,6 144,1
75,6 40,1 115,7
145,1 114,7 259,8
47,9 65,0 55,5
52,1 35,0 44,5
100,0 100,0 100,0
25-29 Férfi Nő Együtt
139,0 136,9 275,9
167,8 82,9 250,7
306,8 219,8 526,6
45,3 62,3 52,4
54,7 37,7 47,6
100,0 100,0 100,0
15-29 Férfi Nő Együtt
213,0 217,2 430,2
252,5 125,9 378,4
465,5 343,1 808,6
45,8 63,3 53,2
54,2 36,7 46,8
100,0 100,0 100,0
Munkanélküli 15-19 Férfi Nő Együtt
2,8 1,7 4,5
7,0 2,0 9,0
9,8 3,7 13,5
28,6 45,9 33,3
71,4 54,1 66,7
100,0 100,0 100,0
20-24 Férfi Nő Együtt
9,0 12,7 21,7
15,1 6,6 21,7
24,1 19,3 43,4
37,3 65,8 50,0
62,7 34,2 50,0
100,0 100,0 100,0
25-29 Férfi Nő Együtt
6,6 8,3 14,9
14,0 9,7 23,7
20,6 18,0 38,6
32,0 46,1 38,6
68,0 53,9 61,4
100,0 100,0 100,0
15-29 Férfi Nő Együtt
18,4 22,7 41,1
36,1 18,3 54,4
54,5 41,0 95,5
33,8 55,4 43,0
66,2 44,6 57,0
100,0 100,0 100,0
67
2. melléklet
Folytatás
Korcsoport Nyelvtudással és nem rendelkezik nem rendelkezik ezer fő
Összesen
Nyelvtudással rendelkezik nem rendelkezik %
Összesen
Gazdaságilag nem aktív 15-19 Férfi Nő Együtt
200,7 221,6 422,3
76,0 60,1 136,1
276,7 281,7 558,4
72,5 78,7 75,6
27,5 21,3 24,4
100,0 100,0 100,0
20-24 Férfi Nő Együtt
121,7 135,1 256,8
26,2 44,8 71,0
147,9 179,9 327,8
82,3 75,1 78,3
17,7 24,9 21,7
100,0 100,0 100,0
25-29 Férfi Nő Együtt
19,9 48,4 68,3
23,7 65,7 89,4
43,6 114,1 157,7
45,6 42,4 43,3
54,4 57,6 56,7
100,0 100,0 100,0
15-29 Férfi Nő Együtt
342,3 405,1 747,4
125,9 170,6 296,5
46,8 575,5 1 043,9
73,1 70,4 71,6
26,9 29,6 28,4
100,0 100,0 100,0
Összesen 15-19 Férfi Nő Együtt
208,0 229,0 437,0
92,1 65,0 157,1
300,1 294,0 594,1
69,3 77,9 73,6
30,7 22,1 26,4
100,0 100,0 100,0
20-24 Férfi Nő Együtt
200,2 222,4 422,6
116,9 91,5 208,4
317,1 313,9 631,0
63,1 70,9 67,0
36,9 29,1 33,0
100,0 100,0 100,0
25-29 Férfi Nő Együtt
165,5 193,6 359,1
205,5 158,3 363,8
371,0 351,9 722,9
44,6 55,0 49,7
55,4 45,0 50,3
100,0 100,0 100,0
15-29 Férfi Nő Együtt
573,7 645,0 1 218,7
414,5 314,8 729,3
988,2 959,8 1 948,0
58,1 67,2 62,6
41,9 32,8 37,4
100,0 100,0 100,0
Forrás: KSH: A fiatalok munkaerő-piaci helyzete a munkaerő-felmérés 2006. IV. negyedévi kiegészítő felvétele alapján, Központi Statisztikai Hivatal, Budapest, 2007 68
3. melléklet: A havi minimálbér összege az egyes országokban
2005 Nem vásárlóerő- Vásárlóerő-paritáson
2007 Nem vásárlóerő-
paritáson
számítva
paritáson
Bulgária
77
177,4
92
Románia
86
161,3
114,3
114,9
202,5
172
Litvánia
159
291,5
173,8
Szlovákia
169
292,4
217,4
Észtország
172
268
230,1
Lengyelország
207
354,2
245,5
Magyarország
229
361,2
257,9
Cseh Köztársaság
239
417,7
288
Portugália
437
512,7
470,2
Szlovénia
491
642,4
521,8
Málta
563
757,3
584,7
667,7
760,5
658
Spanyolország
599
665,7
665,7
Franciaország
1218
1122,2
1254
Belgium
1210
1159,9
1259
Hollandia
1265
1202,7
1301
Egyesült Királyság
1244
1159,7
1361,4
Írország
1293
1047,7
1403,2
Luxemburg
1467
1370,6
1570,3
Lettország
Görögország
Forrás: Eurostat – Monthly minimum wages – bi-annual data
69
4. melléklet: Kérdőív Kedves Válaszadó! Szakdolgozatom elkészítéséhez szeretném a segítségét kérni! Kérem figyelmesen töltse ki a kérdőívet, mely névtelen és önkéntes. Néhány kérdésnél több válasz is adható! A felmérés célja egy átfogó kép készítése a külföldön dolgozó magyarok munkavállalással kapcsolatos tapasztalatairól. 1. Neme
Férfi
2. Életkora 18 év vagy alatt 19-25 26-35 36-45 3. Legmagasabb végzettsége 8 általános Szakmunkás
Nő
46-55 56-65 65 év felett
Érettségi Főiskola/Egyetem
4. Jelenleg melyik országban dolgozik és mióta? …………………………………………………… 5. Előtte dolgozott már más országban/országokban is? Igen: Ország …………………….. Év ……………………….. Nem 6. Milyen nyelven/nyelveken beszél és milyen szinten? ( Alap: A, Közép: K, Felsőfok: F)
Angol Német Francia
Spanyol Olasz Egyéb:
7. Nyelvtudása mennyiben befolyásolta ország-választását?
Teljes mértékben Jelentősen
Kevésbé Egyáltalán nem
8. Honnan szerzett információkat külföldi munkalehetőségekről?
Ismerős útján Internet EU-s honlapok, Eures stb.
Munkaközvetítő irodától Egyéb:
Diákhitelből Saját magam
9. Családja egyetértett külföldi munkavállalásával? Igen Nem 10. Hogyan finanszírozta a kiutazását?
Szülői segítséggel Kölcsönt vettem fel
11. Mi motiválta, hogy külföldön vállaljon munkát?
Pénz (magasabb bér) Karrier (külföldi szakmai tapasztalat, később jó referencia) Nyelvtanulás Kalandvágy Kitelepülés (kedvezőbb életkörülmények)
70
gyűjtöttem
össze
12. Volt olyan tényező, ami megnehezítette kiutazási szándékát? Ha igen, melyek voltak ezek? Igen
Családtól, barátoktól való távolság Nyelvismeret hiánya Indulótőke megteremtése Információk hiánya Kulturális különbségektől való félelem Itthoni (biztos) munka feladása Egyéb
Nem 13. Mennyi időbe telt míg megfelelő munkát talált?
Már kiérkezésem előtt biztos helyem volt 1 hét után 3-4 hét után Jóval több, mint 1 hónap után Nem találtam munkát (hazajöttem) Egyéb:
14. Milyen munkakörben dolgozik?
Adminisztráció/ Irodai munka Bank/ Biztosítás Egészségügy Értékesítés/ Kereskedelem Házi szolgáltatások (házvezetőnő, au-pair, takarító stb.) IT/ Telekommunikáció Közigazgatás
Marketing/ Reklám/ Média/ PR Mérnök/Műszaki Szakmunka/Fizikai munka Pedagógia (tanár, óvónő) Pénzügy/Számvitel Ügyfélszolgálat/Vevőszolgálat Vendéglátás/Idegenforgalom
15. Saját szakmájában helyezkedett el? Ha nem, mi volt ennek az oka?
Igen
Nem o Nem volt rá lehetőségem o Lehetőség volt rá, de nem akartam o Egyéb: 16. Mennyi ideig szeretne kint dolgozni?
Pár hónapig Min. 1 évig Max. 3-5 évig
Akár 10 évig is Végérvényesen kint maradok Egyéb:
17. Milyen gyakran látogat haza?
Évente többször Félévente Évente Egyéb:
18. Kapcsolatban áll kinti magyarokkal?
Igen, nagyon fontosnak érzem a magyarok közötti összetartást Igen, de a kapcsolatom hasonló szintű velük, mint külföldi ismerőseimmel Nem, csak ha muszáj Egyáltalán nem, kerülöm őket
71
19. Mennyire elégedett kinti életével, munkája alakulásával?
Nagyon elégedett vagyok Várakozásaimnak megfelelő Lehetne jobb is Nem vagyok elégedett, de otthon sem lenne jobb lehetőségem Egyéb:
20. Tapasztalatai szerint milyen a külföldi munkavállalók megítélése választott országában? …………………………………………………………………………………………… 21. Jelenlegi fizetése az otthoni keresetével milyen arányban állna (munkakörtől függetlenül)? Kevesebb Háromszorosa Hasonló Négyszerese Duplája Sokszorosa 22. Hetente körülbelül hány órát dolgozik? ………….. óra 23. Hétvégéit általában munkával tölti?
Igen Nem
24.
24. Egy átlagos életszínvonal megteremtéséhez fizetése hány százalékára van szüksége ( állandó kiadásaival együtt? ………….% 25. Mivel tölti a szabadidejét?
Passzív pihenés Aktív kikapcsolódás, kirándulás, sport Társasági élet, barátok, buli Nincs szabadidőm Egyéb:
Köszönöm, hogy kitöltötte és segítette munkámat!
72
73
