Magyarország kis ország szokták mondani a magyarok. Jelentősége az újkori

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt Frank Tibor

M

agyarország kis ország – szokták mondani a magyarok. Jelentősége az újkori egyetemes történelemben, a nemzetközi politikában általában kicsi, s különösen kicsi lett azóta, hogy az Osztrák–Magyar Monarchia részeként elveszítette az első világháborút, s az ezt lezáró Párizs környéki békékben, közelebbről az úgynevezett trianoni békeszerződésben (1920. június 4.) megfosztották területének mintegy kétharmadától, lakosságának csaknem felétől és magyar anyanyelvű lakosainak körülbelül egyharmadától. A nemzetközi történelemkönyvekben a második világháború alatt mint a náci Németország, a fasiszta Olaszország és a militarizált Japán elkötelezett szövetségese, a háromhatalmi egyezmény aláírója, a Berlin–Róma tengely elnevezés szülőatyja, a nácizmus „utolsó csatlósa” szerepel. Ezt a nézetet elsősorban a sztálinista magyar történetírás terjesztette az 1950-es években, amelynek fő törekvése a magyarországi szovjet megszállás igazolása és a Horthy-korszak magyar külpolitikájának hitlerista, nácibarát beállítása volt. Ezen a megítélésen a történetírás az elmúlt évtizedekben sokban igyekezett módosítani. Ránki György professzoré az érdem, hogy megkezdte a két háború közötti magyar külpolitika felülvizsgálatát,1 és a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetében megindította azokat a nagy levéltári kutató és okmányközlő munkálatokat, amelyek hosszabb távon a sztálinista dogmák felülbírálatához, egy gazdagabb, valósághűbb és hitelesebb külpolitikai kép kialakításához vezettek. A magyarországi diplomáciatörténészek közül először Juhász Gyula professzor tett kísérletet arra, hogy – komoly levéltári forrásfeltáró munka alapján, az MTA Történettudományi Intézetében készült Diplomáciai iratok Magyarország külpolitikájához 1936–19452 öt vaskos kötetének munkálatait és eredményeit is figyelembe véve – elkészítse a magyar külpolitika két háború közötti történetének szintézisét. Új szempontjai szerint a hazai külpolitikát nemcsak mint a Hitlert a végső bukásig híven követő, nacionalista, sőt szélsőjobboldali irányzatok eredőjét ismertette, hanem a konzervatív, angolszász orientációt is egyre inkább súlyának, jelentőségének és tényleges szerepének megfelelően értékelte.3 Ezt az irányzatot folytatja ma, tisztultabb és szabadabb politikai és tudományos légkörben a 2006. tavasz–nyár

253

Frank Tibor

diplomáciatörténész Pritz Pál professzor. Ő a külügyek társadalomtörténetére, a diplomáciatörténet személyi összefüggéseire és a külügyi irányítás szervezetére vonatkozó újszerű munkásságával vitte előre a kutatást, és fontos munkát végzett Bárdossy háborús miniszterelnök tevékenységére vonatkozóan is.4 Az Egyesült Államokban Mario D. Fenyo magyar származású történész volt talán a legelső, aki a magyar–német viszony 1941–1944 közötti alakulását tárgyaló könyvében részletesen és újszerűen foglalkozott az amerikai–magyar kapcsolatok kérdésével.5 Közismert tény, hogy a magyar külpolitika a két világháború közötti egész időszakban mindenekelőtt és mindenekfölött Trianon revíziójáért küzdött, 1920-tól lényegében a második világháború végéig. A revíziós gondolat – érthető módon – áthatotta az egész magyar társadalmat, melynek vezető jelszava a „Nem, nem, soha” parancsa lett, az új közép-európai status quo teljes és engesztelhetetlen elutasítása. Magyar gyerekek nemzedékei nőttek fel olyan iskolákban, ahol reggelenként a „Magyar hiszekegy” fohásza után indult az oktatás, a falakról az elveszített „Nagy-Magyarország” térképe nézett farkasszemet a diákokkal, s arra rajzolták rá az új, trianoni magyar határokat. Milliónyi ekkor élő magyar született még a szétzúzott Osztrák–Magyar Monarchiában, Európa egyik legnagyobb politikai és katonai hatalmában, amelynek a történelmi Magyarország is része volt.6 Közismert, hogy a trianoni békeszerződés revízióját a győztes nagyhatalmak (Olaszország kivételével) nem támogatták. A brit külpolitika nyugalmat akart a térségben, s nagy szerepet játszott abban, hogy 1920-ban Horthy Miklós lett Magyarország kormányzója.7 A roppant arányú veszteség Magyarországot egyre nagyobb erővel állította előbb a fasiszta Olaszország, majd Németország mellé, különösen a nemzetiszocialisták s vezérük, Adolf Hitler hatalomra kerülése után. Ennek eredményeként a két „bécsi döntésben” vissza is kapta a német–olasz döntőbíróságtól előbb (Csehszlovákia szétdarabolásának részeként) Szlovákia déli, Magyarországgal közvetlenül határos, a magyar nyelvterülethez tartozó részét (1938), majd Romániától Erdély északi-északkeleti felét (1940). Hogy ezek a „visszacsatolások” milyen elmondhatatlan lelkesedést váltottak ki Magyarországon, arra elegendő elolvasni a nagy magyar író, a ma újból Európa-szerte népszerű Márai Sándor kötetét, amely a Pesti Hírlap című budapesti újságban megjelent korabeli cikkeit tartalmazza.8 A revíziónak ez a felemás formája és befejezetlen eredménye Magyarországot mindvégig Hitler oldalán tartotta, abban a reményben, hogy a „tengelyhatalmak” – remélt világháborús győzelmük nyomán – Magyarországot hűséges csatlósként megjutalmazzák valamennyi, a valaha Magyarországhoz, a „magyar Szent Korona országaihoz” tartozó területtel. Minthogy Németország és szövetségesei a háborút elveszítették, ez a magyar vágy és reménység sohase teljesült, sőt a második világháború utáni párizsi békeszerződés (1947) visszaállította Magyarország 1937. évi határait. Magyarországot ráadásul szövetségese, Németország 1944. március 19-én megszállta és ezzel a véres és 254

Külügyi Szemle

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt

pusztító szovjet–német összecsapás helyszínévé tette, a remélt területi nyereség helyett ilyenformán rettenetes emberveszteséget, rombolást és minden értelemben vett káoszt okozva. A revízió terve meghiúsult. Hogy a területi revízió akarása Magyarországot első világháborús szövetségese és a háború elvesztésében társa, Németország oldalára sodorta, méghozzá végzetes módon és mértékben, az az ország geopolitikai adottságainak, történelmi útjának, etnikai ös�szetételének kikerülhetetlen tényeiből, a történeti folyamatok kérlelhetetlen logikájából következett. Azonban, mint minden történelmi helyzetben, a két világháború közötti Magyarországon is voltak alternatívák, más megoldási lehetőségek, eltérő koncepciók. A magyar politikai és különösen a katonai elit dominánsan németbarát csoportjai mellett akadt egy olyan irányzat is, amely az ország boldogulását, a revízió iránti magyar igény megértő felkarolását az „angolszász” országoktól, azaz elsősorban Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól várta. Sokan voltak olyanok, akiknek az Egyesült Királyság, vagy ahogyan akkoriban sőt ma is a magyarok röviden nevezték, nevezik: Anglia9 még mindig a világ vezető hatalmának tetszett, s akik a Brit Birodalomtól remélték, várták, kérték Magyarország sorsának jobbra fordítását. Ma talán már furcsa tény, hogy az „angolszász” hatalmak ekkor, Magyarország számára még elsősorban Nagy-Britanniát jelentették és sokkal kevésbé az Egyesült Államokat, ahol pedig mintegy másfél millió magyar származású amerikai állampolgár is élt, nem minden befolyás nélkül az amerikai politikára.

Az angolszász politikai orientáció gyökerei A magyarországi „angolszász” politikai orientáció hívei mindig kisebbségben voltak. Hátra sorolta őket mindjárt az angol nyelvtudás magyarországi helyzete, hiszen Magyarországon (a csaknem négyszáz éven át tartó Habsburg-monarchia uralma alatt) elsősorban a német nyelv számított az általánosan használatos idegen nyelvnek, amellett, hogy a latin volt 1844 végéig az ország jogi és politikai nyelve. E két idegen nyelv mellett a magyar arisztokrácia tagjai jól beszéltek franciául (a nagybirtokos főurak egy része az év nagy részét eleve külföldön, nemzetközi környezetben töltötte). Az angol nyelv csak ezek után következett a sorban: az angol szépirodalmat is főként német fordításban olvasták, akik tudtak egyáltalában olvasni egy nagyobbrészt írástudatlan országban. A kisszámú utazó ritkán jutott el Angliába, s – a XIX. század nyolcvanas évei előtt – különösen nem Amerikába. Az angol nyelv aktív használata így csak kevesek szükséglete és lehetősége volt, a magyar politikai elitnek is csupán néhány kivételes képviselője tudott angolokkal vagy amerikaiakkal közvetlenül érintkezni. Ez a tény már eleve megszabta, behatárolta az angol nyelvű világgal való közlekedés lehetőségeit, és jelentősen korlátozta a magyar külpolitikai orientációt is. 2006. tavasz–nyár

255

Frank Tibor

Mindezzel együtt Magyarországon volt hagyománya az angolbarátságnak.10 Bár történetíróink többsége (köztük Marczali Henrik és Szekfű Gyula) nem látott közvetlen „okozati hasonlóságot” az angol Magna Carta (1215) és a magyar Aranybulla (1222) között, az újabb kori magyar közgondolkodásban mély nyomokat hagyott a két nemzet közötti, vélt alkotmánytörténeti párhuzam eszméje és az erre épített illúziók a két nemzet hasonló karakteréről, politikai gondolkodásáról.11 Már a XVIII. század végén kezdtek Európa szerte egyre élénkebben érdeklődni Anglia és az angol nyelv iránt. Gróf Széchényi Ferenc 1787-es naplójában megjegyezte, hogy különösen az 1763-as párizsi békeszerződés után vált érezhetővé a kontinensen az angol kultúra befolyása. Ez a hatás erős és általános volt, mint írta: „Angol módi szerint kezdtek öltözködni, tanulták az angolok anyanyelvét, és fogyasztották nemzeti ételeiket.”12 A napóleoni háborúk idején egyre erőteljesebbé vált az angol életstílus, attitűd, eszmevilág és szokásrend befolyása, különösen azokban az országokban, melyek – mint a Habsburg-birodalom is – a franciák ellen szövetségre léptek Angliával. Nagy-Britannia figyelme is mindinkább Bécs felé fordult, s az utazgató magyar nemesek hamarosan megtanulták becsülni Anglia alkotmányát, kormányzatát, iparát és kereskedelmét. „Anglia bizon�nyal a világ legérdekesebb országa, ami a nemzetet, az alkotmányt és a kormányzatot, az ipart és a kereskedelmet illeti” – írta az egyik jelentős birtokos nemes család tagja, egy Berzeviczy.13 A magyar nemesség a XVIII. század végén, az elérhető latin és német kiadású nyelvtankönyvek és szótárak segítségével kezdett angolul tanulni.14 Gróf Festetics György oly fontosnak ítélte az angol nyelv elsajátítását, hogy azt fia tantervébe is bevétette (1799).15 Gróf Teleki [III.] László hasonlóképpen rendelkezett három fia oktatójánál, mondván, hogy az angol nyelv ismerete igen fontos, nem is annyira a beszéd, mint inkább az olvasás végett, hiszen egyre több jelentős könyvet írnak ezen a nyelven.16 Egyik fia, József, a Magyar Tudományos Akadémia első elnöke lett. Hasonló utasításokat adott Cserei-Wesselényi Ilona bárónő fia, Miklós nevelőjének is. Báró Wesselényi Miklós később Kossuth arisztokrata példaképe és mentora lett.17 Az angoltanulás – legalábbis az arisztokrácia köreiben – annyira elterjedt, hogy gróf Dessewffy Aurél megjegyezte: ő a maga részéről ezt csupán üres divatnak tekinti, ami azonban „nem megy túl némi angol társalgáson a lóidomárral és a lovászfiúval, és a legjobb esetben talán egy vagy két divatos angol regény elolvasásán.”18 Az 1820-as, ’30-as évek köznemesi és főnemesi reformnemzedékének Anglia volt a követendő minta.19 A húszas években a fiatalok egyre gyakrabban utaztak a szigetországba, tanulták a nyelvet, és elkezdődött az angol irodalom rendszeres magyarra fordítása. A legtehetségesebb írók, költők munkálkodtak azon, hogy az angol műveket a magyar közönség számára elérhetővé tegyék.20 Az angol nyelv elsajátítása – minthogy azt kiváló szerzők és befolyásos folyóiratok, például az Erdélyi Múzeum (Döbrentei Gábor 1817-ben), és a Felső Magyar Országi Minerva is szorgalmazták – az új nemze256

Külügyi Szemle

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt

dék szellemi kalandjává lett. Némely angol látogató szemében ez a buzgalom már-már anglomániának tűnt föl. Egyre több nyelvtanár állt az érdeklődők rendelkezésére.21 Vörösmarty Mihály 1820-ban kezdett Shakespeare-t olvasni, és műveit könyvtárában gyűjtötte. 1822-ben, Teslér barátomhoz című versében jellemző módon így írt: „Shakespeare’ világát választjuk lakúl, Hogy, míg zajával eltelik szivünk, Ne halljuk itt a’ külvilág zaját, Melly édes álmainkat elveri.”22 A magyar értelmiség legjava már a XVIII. század végén olvasta Shakespeare-t. Az úgynevezett „testőrírók”, mint például Bessenyei György, Shakespeare-t már az 1700-as évek végén Young és Milton műveivel együtt tanulták. A fiatal Kármán József azon tűnődött, vajon „lesz-e Pannóniából valaha Albion? Támadnak-e Newton, Locke, Shakespeare és Miltonok itt is mi közöttünk – akik… [de] félre, vakmerő álom, amely ámító képeiddel csalogatsz”.23 Annak ellenére, hogy az angol irodalom javarészt fordításban, leginkább németül és franciául vált ismertté Magyarországon, a főnemesség és a műveltebb köznemesek könyvtáraiban megjelentek az eredeti angol kiadások is.24 Az angol hagyományok legnevesebb magyarországi meghonosítója gróf Széchenyi István (1791–1860) volt, aki atyja álmait valóra váltva, angliai utazásai nyomán elsőként hozta Magyarországra a szigetország szokásait, civilizációs eredményeit, így többek között a lóversenyt és a kaszinót, brit építész tervei szerint megépíttette az első állandó hidat Buda és Pest között, megalapította a Magyar Tudományos Akadémiát, és mindezzel nagyban hozzájárult a magyarországi angol műveltség megalapozásához.25 A XIX. és korai XX. századi magyar főnemesség soraiban azután többen folytatták e tradíciót, így többek között az Apponyiak, a Bánffyak, a Bethlenek, a Károlyiak, a Telekiek, a Zelenskik, és a Zichyk. A magyar–angol kapcsolatokat a XIX. században más csoportok is építették, így elsősorban a Kossuth Lajos vezetésével Nagy-Britanniába menekülő 1848–49-es forradalmárok, akiknek liberális hagyományai, függetlenségi és szabadságharcos szelleme csodálatot és tiszteletet keltett Angliában és Amerikában egyaránt. Magyarországról ennek megfelelően elsősorban Kossuth és követői alakítottak ki rendkívül kedvező képet, amely egészen a XX. század elejéig dominált a brit publicisztikában.26 Csak R. W. Seton-Watson, Henry Wickham Steed és Harold W. V. Temperley XX. század eleji fellépése fordította át a korábban nagyon pozitív, Kossuth Lajos igézetében kialakult liberális Magyarország-képet az ország nemzetiségi politikáját súlyosan elmarasztaló, a magyarokat mint nacionalista elnyomókat ábrázoló image-zsá.27 Ez az új Magyarország-kép nagyban hozzájárult a trianoni békediktátumot övező magyarellenes szellemhez, rontotta az ország esélyeit eredeti határainak megtartására, és mozgatórugója volt a soknemzetiségű Osztrák–Magyar Monarchia s benne az ugyancsak multinacionális Magyarország felbomlasztásának. 2006. tavasz–nyár

257

Frank Tibor

Az egyoldalú német orientáció ellensúlyozására tett kísérletek: az anglofil irány A két világháború között Magyarországon megnőtt az Anglia, az angolok és az angol nyelv iránti érdeklődés. Már 1886 óta működött angol tanszék a budapesti tudományegyetemen, ekkoriban Arthur B. Yolland professzor irányításával, amelyhez az 1930-as évek legvégén Debrecenben egy másik is csatlakozott, Fest Sándor vezetésével. Amíg a XIX. század végén a népszerű Herczeg Ferenc Fenn és Lenn című, legelső regényének (1890) csupán arisztokrata hősei beszéltek angolul, s ők is csak azért, „hogy az inas meg ne értse”,28 a 30-as évekre a helyzet változott. 1928-ban Budán angol nyelvű elemi iskola indult a Skóciában tanult Schandáné Kiss Judit vezetésével, akihez később az angol neveltetésű Pere Margit csatlakozott, ők ketten a maguk által írott és szerkesztett tankönyvekből tanítottak a népszerű elemiben egészen 1949-ig.29 Jól jellemzi az angol nyelvi igények alakulását az is, hogy Ballner Károly 1937-ben kiadta a hazai vendéglátóiparban leggyakrabban használt háromszáz angol szó jegyzékét, kiejtési instrukciókkal együtt.30 Nőtt tehát a nyelvtanulási kedv és az aktív nyelvhasználat esélye, bővült az angliai utazások lehetősége, gyarapodott a brit turisták száma, a középosztály köreiben népszerűek lettek az angol regények, színdarabok. Anglia és az angol kultúra bizonyos mértékig divatos lett, s e tendenciát erősítette az angolbarát, angolul értő vagy beszélő, esetenként angolos műveltségű, jó angol kapcsolatokkal rendelkező (olykor brit egyetemeken is tanuló) magyar politikai és társadalmi csoport számos prominens képviselője, elsősorban – továbbra is – az arisztokrácia, de mellette már megjelennek a pénzilletve bankvilág, a zsidó nagytőke, a diplomatavilág, a középosztály és az értelmiség bizonyos elemei. Olyan nagyon különböző közéleti figurák tartoztak ide, mint az agg Apponyi Albert gróf, Magyarország képviselője a Népszövetségnél Genfben, Imrédy Béla, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, a későbbi miniszterelnök, báró Kornfeld Móric pénzmágnás, közíró és mecénás, Kornis Gyula filozófus, a képviselőház elnöke vagy Eckhardt Tibor, a Kisgazdapárt elnöke és mellettük írók, művészek, tudósok válogatott képviselői.31 E csoport elismert hangadója gróf Bethlen István volt, 1921–1931 között Magyarország miniszterelnöke, Horthy Miklós kormányzónak mindvégig személyes, közeli tanácsadója.32 Az első világháború után a nyugati világhoz fűződő magyar szálak gyengének és törékenynek bizonyultak, a magyar politikai vezetőréteg nem tudta megakadályozni Trianont és következményeit. A katasztrófa után azonban angol és francia, amerikai és olasz kapcsolatainak kihasználásával sok mindent megpróbált a régi status quo visszaállítására, a trianoni határok revíziójának elérésére. Emlékezetes kísérletei közé tartozott például a Bank of England és a brit kormány támogatásának kieszközlése Magyarország pénzügyeinek rendbetételére (1923–1926),33 a Bethlen gróf angliai előadásai nyomában meginduló magyarországi angol nyelvű publicisztika (The Hungarian Quarterly) és történeti könyvkiadás (elsősorban a „Hóman–Szekfű” angol és francia nyelvű kiadási tervé258

Külügyi Szemle

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt

nek) megszervezése (1934), az Anglo-Hungarian Society életre hívása (1930), a brit és amerikai politikusok, publicisták, tudósok és művészek sorának magyarországi meghívása, 1934–1935 után elsősorban a Society for the Hungarian Quarterly égisze alatt.34 A végül is elvetélt angol nyelvű Hóman–Szekfű kiadás pótlásának igyekezetéből nőtt ki Kosáry Domokos máig használt angol nyelvű Magyarország-története, amely szinte az utolsó pillanatban, 1941-ben az Egyesült Államokban jelent meg.35 Mindez elsősorban Bethlen István (és részben Teleki Pál) politikai éleslátását és józanságát dicsérte, hiszen az esetek döntő többségében ő állt a nem hivatalos angolbarát külpolitikai vonal élén. Az ő tekintélye tartotta életben – még a legnehezebb időkben is – azt az anglofil irányt, amely az egyoldalú német orientációt volt hivatva ellensúlyozni egy valószínűnek látszó német vereség utáni időkre gondolva. Nem Bethlen ötlete volt Lord Rothermere brit sajtómágnás nemzetközi propagandagépezetének megnyerése Magyarország s a határrevízió érdekében (1927–1928), ez a nem éppen bölcs és nagyon kudarcos kezdeményezés.36 Bethlen mellett gróf Teleki Pál miniszterelnök, a kiváló földrajztudós, a japán szigetek egyik legelső tudományos kartográfusa volt otthon leginkább az angolszász világban. Ma úgy tűnik: Teleki gróf fő érdeme, hogy 1939 és 1941 között a lehetőségek határáig kívül tartotta Magyarországot a háborús zónán, s ahogyan Baranyai Lipót, a Magyar Nemzeti Bank elnöke a második világháború után feljegyezte, „Teleki gróf teljes mértékben odaállt a revízió valóra váltásának rendkívül nehéz feladata mellé, anélkül hogy kockáztatta volna az ország függetlenségét.”37 Teleki menedéket nyújtott Magyarországon a németektől vereséget szenvedett lengyel hadsereg tisztikarának és sok katonájának, s tán tanárosan naiv, de erdélyi őseitől örökölt állhatatossággal és a függetlenség szeretetével védte hazája szuverenitását az egyre inkább náci hatás alá kerülő Európában. „A magyarok rendkívüli kedvességgel fogadták a lengyeleket”,38 akik a hazájukat sújtó katasztrófa után tömegesen menekültek Magyarországra, és hasonlóan emlékeztek vissza a Magyarországra menekült francia hadifoglyok is.39 Teleki földrajzprofesszorként korábban előadássorozatot tartott az Egyesült Államokban, s jó kapcsolatai voltak az angol és az amerikai tudományos élettel éppúgy, mint a brit arisztokráciával. Szerepe volt a magyarországi francia és angol folyóiratok kiadásában, szerkesztésében.40 Mindez akkor is igaz, ha Teleki külpolitikája csődhöz és végül az emlékezetes öngyilkosságához vezetett, és ha e rendkívül konzervatív miniszterelnökre a mai nemzedékek mint a politikai antiszemitizmus egyik szálláscsinálójára is kell hogy emlékezzenek. Kevéssé ismert tény, hogy az ország államfője, Horthy Miklós admirális, a kormányzó is erős szálakkal kötődött mind a brit, mind az amerikai elithez. Mint az Osztrák– Magyar Monarchia altengernagya s utolsó flottafőparancsnoka, jól beszélt és írt angolul is, baráti kapcsolatot ápolt az Egyesült Államok budapesti követével, s igazából megvetette politikai szövetségesét, Adolf Hitlert.41 Jövendő szövetségeseiről, a japánokról sem volt éppen hízelgő véleménnyel, s sajátos módon éppen jövőbeli ellensége, az Egyesült Államok képviselőjének fejtegette Japánról és a japánokról 1937. december 16-án, a ja2006. tavasz–nyár

259

Frank Tibor

pán–kínai háború és az anti-komintern-paktum kapcsán: „Nos, én jártam ott, és szerintem csak ugribugri kis majmok.”42 Horthy csakúgy, mint a magyar politikai vezetés egy nem jelentéktelen része, lelke legmélyén brit győzelemben és politikai segítségben reménykedett, mert félte és megvetette a Szovjetuniót. Mint nemzedékének legtöbb tagja, a kormányzó indulatos és keserű emlékeket őrzött az 1919-es Tanácsköztársaságról, amely kudarcos utánzata volt az orosz bolsevik forradalomnak, s amelynek megtorlása részben az ő vezetésével történt 1919–1920-ban.43 A kommunizmustól Horthy és rendszere mindennél jobban félt, és többek között ez is motiválta igyekezetét a Szovjetunió megtámadására 1941-ben, csupán napokkal a német támadás után, ahogyan ez késztette fegyverszüneti kérésének halogatására is a Szovjetuniótól egészen 1944. október közepéig, amikor viszont már végzetesen késői lépésnek bizonyult. Revizionizmus és szovjetellenesség összefonódott a Horthy-rendszer külpolitikájában, és ez rendre elhallgattatott minden olyan hangot, törekvést, politikai koncep­ ciót, amely a Szovjetunió felé nyitott volna. Mégis, közvetlenül a háború után, 1945 nyarán Horthy a jeles brit történetírónak, C. A. Macartneynak azt mondta, hogy annak idején „minden befolyását latba vetette, hogy megakadályozza a hadüzenetet Oroszországnak és megakadályozza Magyarország német megszállását”.44 A portugáliai száműzetésben elhunyt admirális 1993. szeptemberi magyarországi újratemetésének magyar és nemzetközi visszhangja ugyanakkor azt mutatta, hogy a közvélemény rendkívül megosztott volt (és maradt mind a mai napig) az egykori kormányzó és politikája iránt.45 Nem akarjuk azt a látszatot kelteni, mintha a második világháború előtti és alatti Magyarországot angolbarát nemzetnek és vezetőit az angolszász népek hallgatólagos szövetségeseinek lehetne tekinteni. A katonai vezetés jó része, a kispolgárság széles rétegei, a Trianontól különösen sújtott erdélyi menekült családok, az antikommunista és antiszemita propagandától fertőzött, a Tanácsköztársaság emlékétől irtózó jobboldal és különösen a szélsőjobbon elhelyezkedő csoportok és pártjaik általában és hagyományosan (tehát sokan már a XIX. század vége óta) a németbarátság hívei voltak, és főleg a nácikban látták és remélték a magyar revízió támogatóit. A második világháborút a magyar közvélemény egésze a revízió szempontjából mérlegelte. Csak a liberálisok, a baloldal csoportjai és pártjaik ellenezték a háborút. A Magyar Nemzet főszerkesztőjének, Pethő Sándornak 1939. október 29-i cikke jól jellemezte a németellenes erők szkeptikus ódzkodását, amikor Ernest Renant idézte Marcus Aureliusról: „Nem szerette a háborút… Csak akarata ellenére bocsátkozott beléje.”46 Ez a „sorok között”47 elbújtatott üzenet sokak véleményét tükrözte híven a háborús Európa akkor még békés szigetén, Magyarországon. Ahogyan a második világháború előre haladt, és a német kudarcok a sztálingrádi katasztrófa után a szovjet fronton, majd a normandiai partraszállás után a nyugati hadszíntéren előre vetítették Németország háborús vereségét, a magyar politikai vezetés – legalábbis a teheráni konferenciáig (1943. november) – kizárólag abban reménykedett, hogy a felszabadulást az ország számára az angolszász erők hozzák el.48 260

Külügyi Szemle

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt

Ahogyan fogyott a bizalom és a remény Németország háborús győzelmében és a magyar határrevízió német segítséggel történő kiteljesítésében, a politikai vezető réteg és a polgári középosztály egy része is mindinkább az angolszász hatalmak felé fordult, a velük kötött különbékétől remélt megoldást a magyar sorskérdésekre. A Magyar Távirati Iroda elnökét, a „médiavezér” Kozma Miklóst Rácz Dezső londoni tudósító abba az irányba próbálta befolyásolni, hogy Magyarországot az angolok és a franciák oldalán kell megtartani, „vagy legalábbis nem szabad tőlük elszakítani, mert a német kaland túlságosan vakmerő, és kimenetele legalábbis bizonytalan”. Kozmának, Teleki miniszterelnökkel egybecsengően, az volt a véleménye, hogy „a németbarát kurzus segítségével, mintegy német »hátszéllel«, de mégis önálló magyar lépésekkel maximális és egyúttal »optimális« revíziós sikereket érjen el az ország; anélkül hogy teljesen Németország befolyása alá kerülne, amely Németországtól egyébként mindketten növekvő mértékben féltek; és anélkül, hogy szembekerülne a nyugat-európai demokráciákkal.”49 A rendszer törekvése a náci Németországtól való distanciálódásra különösen megerősödött El-Alamein és Sztálingrád után, 1943-ban, amikor világossá vált: a németek a háborút el fogják veszíteni. Különösen az 1943-as esztendő hozott sok bizakodást egy angolszász irányú kiugrás lehetőségében, ez az esztendő sokak számára a „világos pillanat” volt, ahogyan Csécsy Imre radikális, polgári demokrata politikus 1943-ban írott szép könyvének címében megfogalmazta.50 E valóban történeti és valóban pillanatnyi időszakban a magyar kormányzat, a diplomácia és a Bethlen körül csoportosuló németellenes erők különösen aktívan dolgoztak a viszonylagos magyar függetlenség dokumentálásán, hangoztatva, hogy Magyarországon él a parlamentáris rendszer, működik a szociáldemokrata párt, szabadságot élveznek az egyházak, s az országban több zsidó él, mint a megszállt Európa egyéb tájain együttvéve. Szegedy-Maszák Aladár diplomata, a háború után washingtoni magyar követ 1943. évi, bizalmas, kéziratos feljegyzése szerint „A magyar szellemi életben változatlanul nagy az érdeklődés az angol, és francia szépirodalom klasszikus és újabb alkotásai iránt. Számtalan fordítás jelenik meg állandóan, számos önálló mű foglalkozik az angol és francia irodalom történetével, problémáival. A Nouvelle Revue de Hongrie, valamint a Hungarian Quarterly társaság kiadványai változatlan szellemben továbbra is megjelennek, és sajtónk egyre több angol hírt vesz át. A rádió állandóan műsoron tartja az ellenséges államok irodalmának remekeit. A Beveridge-terv magyar fordítása is megjelent már. A Brush up your English könyv pesti sikeréről az angol sajtó is megemlékezett.”51 Szegedy-Maszák Aladár, aki 1943-ban a Külügyminisztérium politikai osztályának vezetője lett, egyike volt azoknak a magyar diplomatáknak és közéleti személyiségeknek, akiknek útján Magyarország az 1943-as esztendőben titkos tárgyalásokat folytatott Nagy-Britanniával, az angol–amerikai győzelem elősegítéséről, a német vagy orosz hegemónia elkerüléséről, az ország megmentéséről.52 A brit kormánynak megvoltak a tervei a kelet-közép-európai térség átrendezéséről a második világháború után.53 Ullein-Reviczky Antal stockholmi magyar követ első hivatalos látogatásakor, 1943. 2006. tavasz–nyár

261

Frank Tibor

október 6-án Christian Günther svéd külügyminiszter Magyarország külpolitikáját „intelligensnek” nevezte.54

Az angolszász orientáció gyengesége és veresége A két világháború közötti Magyarország feudális, középkorias örökséggel terhelt, konzervatív ország volt, melyet súlyosan megcsonkított a trianoni béke. Ez a magyar társadalomnak alig kiheverhető traumája volt és maradt, amelynek folyamatos tanulmányozása nélkül aligha juthatunk közelebb a magyar politika, a magyar társadalom, a magyar kultúra megértéséhez. Ebben az országban, ebben a nemzetközi és belpolitikai helyzetben nagyon eltérő vélemények és vágyak, hitek és illúziók éltek egymás mellett. A két világháború közötti Magyarország csapdahelyzetben volt a geopolitikai adottságaiból adódó szükségszerűségek és a trianoni békerendezés revíziójának konok szándéka között. Helytelen lenne azonban az országot csupán a legrosszabb vezetőinek politikája alapján megítélni. A magyar külpolitikában, diplomáciában, külpropagandában és a kulturális külkapcsolatokban létezett egy határozottan angolbarát irány is. A sokszor (s külföldön szinte kizárólag) sablonokban élő Magyarország-képet helyén és idején való az angolszász világhoz való folyamatos történelmi kapcsolat bemutatásával kiegészíteni. Az ország nyugatbarát értelmisége és diplomatái nem tudták a németbarát politikai és katonai vezetőkből álló többséget meggyőzni és legyőzni. Gyengeségük mellett az „angolszász” orientáció hívei ráadásul hiányosan tájékozódtak: szűken értve Angliában bíztak, s ott is jobbára csak a konzervatívokat célozták meg – nem gondolkoztak sem az Egyesült Királyság vagy akár Nagy-Britannia egészében, sem az Egyesült Államokban, és még Angliában sem figyelték a teljes politikai színképet. Ezzel együtt azonban jobb jövőt reméltek és terveztek Magyarország számára. Drágán fizettek naiv illúzióikért, elhibázott helyzetértékelésükért, s többnyire a Gestapo vagy a KGB kezei között, német koncentrációs táborokban, majd a szovjet gulágon, illetve magyar börtönökben szenvedték meg a következményeket. Megérdemlik, hogy emlékezzünk rájuk.55

Jegyzetek  1 Ránki György: Emlékiratok és valóság Magyarország második világháborús szerepéről. Horthysta politika a második világháborúban. Kossuth, Budapest 1964.  2 Akadémiai Kiadó, Budapest 1962–1982.  3 Juhász Gyula: Magyarország külpolitikája 1919–1945. 3. kiadás, Kossuth, Budapest 1988.  4 Pritz Pál: Magyar diplomácia a két háború között. Tanulmányok. Magyar Történelmi Társulat, Budapest

262

Külügyi Szemle

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt 1995; Pritz Pál: Az a „rövid” 20. század. Történetpolitikai tanulmányok. Magyar Történelmi Társulat, Budapest 2005.  5 Fenyo, Mario D.: Hitler, Horthy, and Hungary: German-Hungarian Relations 1941–1944. Yale University Press, New Haven–London 1972. 110–147. o.  6 Romsics Ignác: Magyarország története a XX. Században. Osiris, Budapest 1999. 233–250. o.  7 Arday Lajos: Térkép, csata után. Magyarország a brit külpolitikában 1918–1919. Magvető, Budapest 1990. 285. o. Az előzményekhez lásd Lojkó Miklós okmánygyűjteményét, Miklós Lojkó, ed.: British Poilicy on Hungary 1918–1919: A Documentary Sourcebook. School of Slavonic and East European Studies, University of London, London 1995.  8 Márai Sándor: Ajándék a végzettől. A Felvidék és Erdély visszacsatolása. Helikon, Budapest 2004.  9 A fogalomhasználatról lásd Keith Robbins: “Core and Periphery in Modern British History”, Raleigh Lecture on History 1984, Proceedings of the British Academy, Vol. LXX, 1984. 276–277. o.; R. J. W. Evans, “Hungary in the Habsburg Monarchy in the Nineteenth Century: The British Dimension”, The Hungarian Quarterly, Vol. 44, Autumn 2003. No171. 118. o. 10 Gál István: Magyarország és az angolszász világ. Szerk.: Frank Tibor–Gál Ágnes és Julianna, Argumentum–Országos Széchényi Könyvtár, Budapest 2005. 11 Fest Sándor: Magna Carta – Aranybulla. Budapesti Szemle, 234. köt., 1934, 273–289. o., 235. köt., 41– 63. o. Újraközölve in Fest Sándor: Skóciai Szent Margittól a Walesi bárdokig. Magyar–angol történeti és irodalmi kapcsolatok. Universitas, Budapest 2000. 121–144. o. Az általánosan elfogadott, korábbi magyar szakvéleményekre lásd itt az 1. lábjegyzetet a 121. oldalon. Lásd még Elemér Hantos: The Magna Carta of the English and of the Hungarian Constitution: A Comparative View of the Law and Institutions of the Early Middle Ages. Kegan Paul, Trench, Trubner & Co., London 1904; repr. 2005. 12 „Man fing an sich nach England zu kleiden, lernte seine Muttersprache und ass seine Nationalspeise.” Ferenc Szirbik: Az angol nyelv terjeszkedése Magyarországon 1914-ig. Debreceni angol dolgozatok IV. Kecskeméti Hírlapkiadó és Nyomda, Kecskemét 1941. 11. o. 13 „England ist sicher dass interessanteste Land der Welt, sowohl was die Nation, die Verfassung und Regierung, die Industrie und den Handel betrifft.” Aladár von Berzeviczy: Aus den Lehr- und Wanderjahren eines ungarischen Edelmannes im vorigen Jahrhundert. Meyer, Leipzig 1867. 60–61. o. Idézi Szirbik i. m., 11. o.; Vö. H. Balázs Éva: Berzeviczy Gergely, a reformpolitikus (1763–1795) Akadémiai Kiadó, Budapest 1967. 124–126. o. 14 Solymos Ernő: Angol nyelvtanulás Magyarországon. Studies in English Philology, Vol. II. Anniversary Essays Presented by His Students to Professor Arthur B. Yolland on His Completion of Forty Years of Teaching Department of English, Royal Hungarian Pázmány Péter University of Sciences, Budapest 1937. 126–127. o. 15 Lakatos Vince: Festetics György gróf plánuma fia nevelésére. Magyar Középiskola III. 1910. 225–230. o., különösen 228. o. 16 Gróf Teleki László [III]: A nevelésről cca. 1780. A Magyar Tudományos Akadémia Könyvtára, Budapest, Kézirattár, RUI 4r, 133/III, 47. o. [24. o.]. Vö. Sándor Imre: Gróf Teleki László Tanácsadása a nevelésről – Adalék a M. T. Akadémia első elnökének életéhez. Protestáns Szemle, XXXIV. 1925. 603–608. o. 17 Imre Sándor i. m. 606. o. 18 Gróf Dessewffy Aurél: Összes művei, szerk.: Ferenczy József. Méhner Vilmos, Budapest 1887. 328. o. Idézi Kornis Gyula: A magyar művelődés eszményei 1777–1848. Kir. M. Egyetemi Nyomda, Budapest 1927. Vol. II. köt. 446. o. 19 H. Balázs i. m. 124–125. o. 20 Fest Sándor: Angol irodalmi hatások hazánkban Széchenyi István fellépéséig. Magyar Tudományos Akadémia, Budapest 1917. Újraközölve in: Fest Sándor i. m. 324–335. o. 21 Solymos: Angol nyelvtanulás Magyarországon, i. m. 128. o. Vö. Fest Sándor: Adalékok az angol nyelv térfoglalásához hazánkban 1848 előtt. Egyetemes Philologiai Közlöny, XLV. 1921. 128–129. o., újraközölve in Fest Sándor i. m. 386–388. o.; Kornis i. m. II. köt. 443–447. o. Az 1848 előtti magyar-

2006. tavasz–nyár

263

Frank Tibor országi angoltanárokról mint például J. S. Zerffi és Szabad Imre lásd Frank Tibor: Egy emigráns alakváltásai. Zerffi Gusztáv pályaképe 1820–1892. Akadémiai Kiadó, Budapest 1985. 18–19. o.; Frank Tibor: Marx egy anonim forrása. In: Frank Tibor: Marx és Kossuth. Magvető, Budapest 1985. 109–111. o. Vö. Gyula Kornis i. m. II. köt. 334–335. o. 22 Vörösmarty Mihály kisebb költeményei. Vörösmarty Mihály Összes művei I. köt. Akadémiai Kiadó, Budapest 1960. 214. o. 23 Kármán József: A nemzet csinosodása, idézi Maller Sándor és Ruttkay Kálmán, szerk.: Magyar Shakespeare-tükör. Gondolat, Budapest 1984. 65. o. 24 Az 1848 előtti magyarországi olvasási szokásokról lásd Fülöp Géza: A magyar olvasóközönség a felvilágosodás idején és a reformkorban. Akadémiai Kiadó, Budapest 1978. 77–137. o. 25 Barany, George: Stephen Széchenyi and the Awakening of Hungarian Nationalism 1771–1841. Princeton University Press, Princeton 1968. 26 Frank Tibor: Kossuth és Shakespeare: nyelv és politika. Századok, 136. évf., 2002. 4. sz., 863–880. o.; Frank Tibor: Az emigráns Kossuth és a politikai marketing születése. In: Hermann Róbert szerk.: Kossuth Lajos és kora. Magyar Történelmi Társulat, Budapest 2006. 27 Jeszenszky Géza: Az elveszett presztízs. Magyarország megítélésének megváltozása Nagy-Britanniában (1894–1918) Magvető, Budapest 1986. 2. kiadás: Magyar Szemle, Budapest 1994.; R. J. W. Evans: Great Britain and East-Central Europe, 1908–48: A Study in Perceptions. The First Masaryk Lecture, King’s College, London 2001. 4–10. o. 28 Herczeg Ferenc: Fenn és Lenn. Singer és Wolfner, Budapest é.n. Egyetemes Regénytár, 77. o. 29 Schanda Beáta és Frank Tibor személyes emlékezete alapján. Vö. Mrs. Schanda Judith Kiss and Miss Margot Pere: My best friend. Gergely, Budapest 1948. 30 Ballner Károly: Magyar–angol gasztronomia dióhéjban. 300 angol szó pincérek számára a kiejtés megjelölésével. Ballner Károly (Vendégipari Munkás) Budapest 1937. 31 Frank Tibor, szerk.: Roosevelt követe Budapesten. John F. Montgomery bizalmas politikai beszélgetései 1934–1941, Corvina, Budapest 2002. 16–24. o. 32 A patrisztikától a politikáig: Balogh József 1893–1944. In: Erdei Gyöngyi–Nagy Balázs, szerk.: Változatok a történelemre. Tanulmányok Székely György tiszteletére. Monumenta Historica Budapestinensia XIV. Budapesti Történeti Múzeum és az ELTE BTK Középkori és Kora Újkori Egyetemes Történeti Tanszék, Budapest 2004. 391–404. o.; Tibor Frank: Ethnicity, Propaganda, Myth-Making, i. m. 265–308. o.; Romsics Ignác: Bethlen István. Politikai életrajz. Magyarságkutató Intézet, Budapest 1991. 18. o.; Sipos Péter szerk.: Imrédy Béla a vádlottak padján. Osiris–Budapest Főváros Levéltára, Budapest 1999. 12. o.; Kornfeld Móric: Trianontól Trianonig: Tanulmányok, dokumentumok. Közreadja Széchenyi Ágnes, Corvina, Budapest 2006. 10–88. o.; Katalin Kádár Lynn, ed.: Tibor Eckhardt in His Own Words: An Autobiography. East European Monographs–New York: Columbia University Press, Boulder, CO 2005. 33 Lojkó, Miklós: Meddling in Middle Europe: Britain and the ’Lands Between’ 1919–1925. CEU Press, Budapest–New York 2006. 61–153. o. 34 Frank Tibor: A patrisztikától a politikáig, i. m. Tibor Frank: Ethnicity, i. m., 265–308. o. 35 Kosáry, Dominic: A History of Hungary. Benjamin Franklin Bibliophile Society, Cleveland–New York 1941. 36 Vásárhelyi Miklós: A lord és a korona. Kossuth, Budapest 1977. 62–106. o. 37 “Count Teleki… was thoroughly devoted to the immensely difficult task of pursuing revision without risking the independence of the country.” Baranyai Lipót memoárja 1949-ből, Sir William Goode iratai alapján, a Bank of England Archive-ban, London, OV 33/60, 185. o. A kézirat másolatát Lojkó Miklós szívességéből használhattam. 38 Stolarski, Jan–Szenyán Erzsébet: Menekült rapszódia. Lengyelek Magyarországon, 1939–1945. Emlékiratok a bujdosás éveiből. Széphalom, Budapest 2000. 242. o. 39 Bajomi Lázár Endre szerk.: Ego sum gallicus captivus. Magyarországra menekült francia hadifoglyok emlékezései. Európa, Budapest 1980.

264

Külügyi Szemle

A magyar külpolitika angolszász orientációja a második világháború előtt és alatt 40 Ablonczy Balázs: Teleki Pál. Osiris, Budapest 2005. 215–221., 236. o.; Barcza György: Diplomataemlékeim 1911–1945: Magyarország volt vatikáni és londoni követének emlékirataiból. Európa–História, Budapest 1994. 41 Frank Tibor szerk.: Roosevelt követe Budapesten, i. m., 14–16., 27–42. o. 42 Frank Tibor szerk.: Roosevelt követe Budapesten, i. m., 158. o. Bart István fordítása. 43 Sakmyster, Thomas: Admirális fehér lovon. Horthy Miklós, 1918–1944. Helikon, Budapest 2001. 24–63. o. 44 H. Haraszti Éva szerk.: Horthy Miklós dokumentumok tükrében. Balassi Kiadó, Budapest 1993. 18. o. 45 Hálás vagyok a nemrégen elhunyt Haraszti Éva történésznek, A. J. P. Taylor özvegyének, aki átadta nekem a Horthy újratemetésével kapcsolatos gazdag cikkgyűjteményét. 46 Pethő Sándor: Róma és Pannónia. Magyar Nemzet, 1939. október 29. Hálás vagyok Kerekes Éva as�szonynak, aki a második világháború alatt készített újságcikkgyűjteményét nekem ajándékozta. 47 E „kódolt” újságírásról lásd részletesen Vásárhelyi Miklós: „Olvassa el a Magyar Nemzet minden sorát!” Fejezetek a lap múltjából, 1938–1944 (1978) In: Vásárhelyi Miklós: A bilincsbe vert beszéd. Vásárhelyi Miklós sajtótörténeti tanulmányai. Szerkesztette Murányi Gábor, Budapest, 2002., 143–227. o. Lásd még Gál István most összegyűjtött és újraközölt cikkeit a Magyar Nemzetben 1940 és 1942 között, in Gál István: Magyarország és az angolszász világ. Argumentum–Országos Széchényi Könyvtár, Budapest 2005. 27–98. o., valamint a Gál-kötethez írott bevezetőmet, 11–14. o. 48 Ormos Mária: Német megszállás 1944. március 19. Népszabadság, 2005. március 19. 49 Ormos Mária: Egy magyar médiavezér: Kozma Miklós. PolgART, Budapest 2000. II. köt., 497., 592. o. 50 Csécsy Imre: Világos pillanat. Antiqua, Budapest 1946. 51 Szegedy-Maszák Aladár feljegyzése 1943-ból. Stephen D. Kertész Papers, Box 40, Bundle LXX, 23. o., Hoover Institution on War, Revolution and Peace, Stanford, CA. A második világháború után az Egyesült Államokban élő Szegedy-Maszák Aladár rendkívül érdekes emlékiratai Az ember ős�szel visszanéz címmel magyarul jelentek meg. Európa, Budapest 1996. A Beveridge-terv – Mihelics Vid szerkesztésében – 1943-ban jelent meg Budapesten (Keresztes Kiadás), a Brush up your English, Marie Donald Mackie Hottinger világszerte népszerű munkája először 1936-ban jelent meg (London, J. M. Dent & Sons), ezt számos kiadás követte sok országban. 52 Juhász Gyula szerk.: Magyar–brit titkos tárgyalások 1943-ban. Kossuth, Budapest 1978. 53 Bán D., András ed.: Pax Britannica: Wartime Foreign Office documents regarding plans for a postbellum East Central Europe. Social Science Monographs–New York, Columbia University Press, Boulder 1997.; Piotr S. Wandycz: Czechoslovak – Polish Confederation and the Great Powers 1940–43. Indiana University Publications, Slavic and East European Series, Vol. 3. Indiana University Press, Bloomington 1956. 54 Ullein-Reviczky, Antal: Guerre allemande, paix russe. Le drame Hongrois. Editions de la Baconnière, Neuchâtel 1947.; 2. magyar kiadás: Német háború – orosz béke, Budapest 1993. 162. o. 55 E vázlat előszóként íródott Senkanki Hungary–Gaikoh to Seioh–Gensoh no Wana: Eibei to Suhjikukoku no hazama de (A nyugati illúziók csapdája: Magyar külpolitika az angolszász országok és a tengelyhatalmak között a második világháború előtt és alatt) című tanulmánykötetemhez, Sairyu Sha, Tokió: 2006, fordította Nobuaki Terao. Ebben a kötetben azokat a tanulmányaimat adom közre japán nyelven, amelyek a két világháború közötti Magyarország kényszerhelyzetének a közismerttől eltérő megoldási kísérleteit, a magyar külpolitika, a diplomácia, a külpropaganda, a kulturális külkapcsolatok „angolszász”, azaz nem német orientációját világítják meg.

2006. tavasz–nyár

265