A MAGYAROK - KIEMELTEN A SZÉKELYMAGYAROK - ÓKORI ÉS KORAI KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉRŐL --- DIÓHÉJBAN. A SZÉKELY AUTONÓMIA GYÖKEREI

A MAGYAROK - KIEMELTEN A SZÉKELYMAGYAROK KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉRŐL --- DIÓHÉJBAN.

-

ÓKORI ÉS KORAI

A SZÉKELY AUTONÓMIA GYÖKEREI. A ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztia legmaradandóbb emlékű tagja, a húnok egyik leghűségesebb törzsének névváltozatát személynévként viselő *Abәdigulə/Avitiγla/Avtiγla/Attilla hún nagykirály halálát ( 453 ) követő - testvérharcokba torkolló - trónviszályok, és a korábban hún vazallus germán törzsek függetlenedési törekvései okán a 375 óta európai központú Hún Birodalom államszervezete 8 évtized után: 455-ben felbomlott. A húnok és más K-i eredetű szövetségeseik többsége a Kárpátok koszorúzta medencéből a Havasalföld K-i részeire és a Fekete-tenger É-i partvidékével határos ún. É-pontusi síkságra vonult vissza rokonaihoz, ahol új és kisebb térbeliségű szövetségek tagjaivá, esetenként a szervező magjává lettek. Utóbbi - jelesül: dinasztiaadó - hún szerepre jó példa a 463-ban már Konstantinápolyban is említett, a Dnyeper egykori „zúgói” vidékéig ( = az Igreny alatt eredetileg sziklazátonyos meder-szakaszig ) szállásait kiterjesztő, ám főképpen a Don torkolatánál, középső szakasza jobb partjának tágabb környékén és a Donyec [ = az ókori Szürgi(sz) ] vízgyűjtőterületén megtelepedő, Turán felől ez időben Európába érkezett - a húnokéval viszonylag közeli rokon, de nem azonos törökös nyelvű - proto- vagy óbolgár törzsek szövetségeinek, majd korai államainak megszervezése. Az óbolgároknak mind a Dnyeper-környéki, tehát Ny-i ( azaz „fekete” ), mind a K-i ( azaz „fehér” ) csoportba tartozó törzseiből lassan kialakuló szövetségeiket egyaránt a ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztia egy-egy ága szervezte meg; a viszonylag kései - 630 körüli - , és mindössze kb. másfél emberöltőnyi ideig ( a 670-es évekig ) tartó É-pontusi össz-óbolgár egyesülés és államszervezés előtt is a Ny-i óbolgárok főként a hún kutri-gur, a K-iek leginkább a hún uti-gur törzsszövetség politikai keretében és gyűjtőneve „alatt” éltek és tevékenykedtek, nem ritkán egymás ellen hadakozva. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A magyar - benne: a székelymagyar -, a ’szkíta/szaka és a hún előtörténet és történelem néhány mozzanata. { A sztyeppei~fás-(„erdős”-)sztyeppei állattartásról: Belső-Ázsia legszárazabb területe a Tárim-medence, a 2. a Góbi tágabb térsége. Mégis tévedés a Góbit „sivatagnak” nevezni, mert „csak” 3 %-a felel meg e természetföldrajzi fogalomnak, klímazonális térszíneinek 97 %-a mozaikos mintázatú félsivatag és sztyepp ( = füves puszta ), mozaikosan fás-(„erdős”-)sztyepp is. Ám amiképpen más belső kontinentális területeken, a klímazonális síksági térszíneken a Góbiban, K-Dzsungáriában vagy az Ordosz É-i részein sincsenek nagy kiterjedésű ún. magasfüvű gyepek, amelyek a nagytestű növényevő háziállatok ( szarvasmarha, ló ) legfőbb legelői. Itt a dombok kisebb É-ias rézsűi és az édesvizek többletvíz hatású termőhelyei ( rétek, ligetek közti tisztások, domblábak, víztorlasztó lencsék feletti kisebb mélyedések, stb. ) magasfüves részeit is beszámítva: a mindenkori teljes állatállománynak nem érte el, mert nem érhette el az 50 %-át sem az említett 2 jószág aránya, ezen belül is békeidőben a ló-populáció volt a kisebb, kb. fele~2/3-a a szarvasmarháénak. Háborús időkben hadi célból az arány megfordult a ló javára. Az összszámosállaton belül tehát mindenkor több mint 50 %-nyi: a juh, ill. ( elenyésző mértékben ) a kecske. %-osan alig mutatható ki - akár együttvéve is - a ( Mongóliában már az őstörténeti időkben a helyi vadfaj-populációkból háziasított ) jak és 2-pupú teve. Szénát nem gyűjtöttek: e tájakon a hó - ha van egyáltalán - általában olyan vékony, hogy a jószág elő tudja kaparni a füvet. Belső-Ázsiában havasabb télen „csak” a szarvasmarhát kell itatni, a ló és a többiek a havat nyalva pótolják vízszükségletüket. Nagyobb kiterjedésű magas hegyek térségében az évszakos legelőváltás a téli hegylábi, völgyi legelőkről nyáron az alhavasi gyepek hasznosítására felterelést jelenti, ennek transzhumálás a megnevezése, de a belső-ázsiai eredetű törökös nyelvű népek révén a magashegyi~alhavasi legelőkre vonatkozó „jajla” neve is közismert: azaz itt jajla-típusú állattartás, állattenyésztés folyik. Az igen zord tél, a rendkívülien aszályos nyár, vagy az ellenséges támadás, vagy az állatállományt sújtó járványok eseteit kivéve: e puszták mindenkori lakóinak évente ( általában többször is ) megismétlődő legfőbb gondja az állati termékfelesleg értékesítése, és/vagy becserélése a pusztán nem, vagy nem elegendő mértékben megtermő javakra, ( kiemelten: gabonamagvakra és/vagy őrleményeikre ). Ezért pusztai „nomád” állattenyésztés csakis földművelő térségek elérhető távolságában jöhet létre; és ebből a földművelők ( és városaik lakosságának ) haszna a jó minőségű hús-, tej(termék)- és bőr-ellátás, meg az állattartók mozgékonyságából következő távkereskedelmi tevékenységük „lecsapódása”. Eseti és ritka kalandorkodásokat, esetleges személyes hatalmi tébolyokat leszámítva: „a nomád” a földművelő térséggel szemben csakis piac-szerzés, ill. piac-megtartás érdekében kezdeményez harci cselekményt. A sztyeppei~fás-(„erdős”-)sztyeppei állattartás = az adott természet- és gazdálkodásföldrajzi körülmények legcélszerűbb és leghatékonyabb hasznosítása: tájhasználatként az egyetemes emberiség egyik csúcsteljesítménye.}

{ É-Turán „versus” Szibéria: a nagyorosz imperialista tájnév-használat - „a Szent Oroszország, majd a SzovjetOrosz SzSzK ( ma: Oroszország ) Urálon túli része egységesen Szibéria, ( a XIX. sz.-i hatalmi~politikai erőviszonyok alapján művi közigazgatási határokkal lehatárolt/elválasztott ) Kazakföld = Közép-Ázsia ( Turán ) része” - nincs tekintettel a jégkorszaki és az utáni valós természetföldrajzi viszonyokra, ezért ( is ) hasznavehetetlen. Természet- és gazdálkodás-földrajzi, egyúttal kultúra-történeti alapon: a Szemipalatyinszk és Tobol-torkolat ( → Tobolszk városa ) közötti Közép-Irtis teljes vízgyűjtő területe, hozzáértve a jobb parti, ma a felszínen részben lefolyástalan Kulunda- és Baraba-alföldet = É-Turán, amelynek tehát az É-i határa a Közép-Irtis és az Ob közötti vízválasztó. E vízválasztótól É-ra van Szibéria, jelesül NY-Szibéria, vagyis a mindenkori (!) [ már érdemi arányú lombosfa-elegy nélküli ] tajga. A Tobol-torkolat bal parton: a Tavda teljes vízgyűjtő területe = ÉTurán, a Kondáé már Szibéria, vagyis a 2 folyó vízválasztója az egyértelmű határ. Csakis ilyen elhatárolással kerül a sztyep, fás-(„erdős”-)sztyep, a kontinentális lomboserdő öv Urálon túli ( már csak mozaikos mintázatú ) része, és a még lombelegyes erdeifenyves - és mindezek több ezer évnyi (!) genézisidejű genetikai talajtípusai, stb. - egyetlen természetföldrajzi egységbe: É-Turánba. Imperialista politikai megfontolásoktól függetlenül. A cár-„atyuskák” és cárnő-„anyuska”, továbbá a bolsevikok és utódaik el-oroszosító intézkedései előtt közel 15 évezredig (!) mindenkor lényegében kulturális egység is volt a teljes É-Turán, a természeti, majd a közép-holocéntól ( Kr. e. 5.100~2.500 ) az ezekre alapozó mezőgazdasági termelési viszonyokkal tökéletes összhangban. Akkor is, amikor több nép élt itt egyidejűleg, mozaikosan~tömbösen. } Az Urálon túli sztyepp-, fás-(„erdős”-)sztyepp-övi korábbi, a Kr. e. 3. ée. legvégén, ill. a 3./2. éef.-n kialakult ún. „I. bronz-lánc” É-turáni ( = Szamusz-kultúra ) magyar őslakossága, és a *Nur(a)-menti~DK-i É-turáni[ = kulundai~D-barabai ]~Barnaul-vidéki~[ a Felső-Irtis körüli ón-lelőhelyektől az Altaj NYÉNY-i előhegyeiig is elterjedő ] ( = Krotov-kultúra ) török nyelvű őslakossága kora bronzkori népességének D-i, de még így is többségi csoportjaival közösen (!) - egy~másfél nemzedéknyi idő alatt - a Kaukázuson túlról Turánba kb. Kr. e. 1.700 körül megérkező, közel-keleti anyagi és szellemi kultúra-hagyományú, kis létszámú, de igen hatékonyan szervező jövevények létrehozták az Andronovo~Fedorovo-kultúrát. [ Turánban Kr. e. 1.650 körül előbb D-ies irányban terjeszkedtek. E - Közép-Turánig hatoló - terjeszkedésük során az Andronovo~Fedorovo-kultúra népei ( szállásterület-elfoglalással és a korábban ott lakók tovább-„görgetésével” ) részben megindították az árják 1. hullámának D-re költözését a mai Afganisztánba és Iránba, részben az új, D-ebbre tolt közép-turáni kulturális és etnikai határok mentén jelentős hatást fejtettek ki az árják ekkor még e határsáv D-i oldaláról el nem vándorolt részére, amely népesség utóbb ( pl. É-Indiába költözvén ) e legkorábbi - ma ( részben helytelenül ) „’szkítá”-nak is mondott - kapcsolat mitológiai elemeit is magával vitte ]. Az „I. bronz-lánc” É-turáni ( = Szamusz-kultúra ) magyar őslakosságának É-i része a Kr. e. 2. ée. elején [ tehát még az Andronovo~Fedorovo-kultúra kialakulása, majd D-ebbről - a magyarság többi részétől ! - ide átterjedése előtt ] a Csuszovája-hágón keresztül átköltözött a Káma középső és alsó szakaszához ( = Turbino-kultúra legkorábbi fázisa ), majd újabb hulláma a Kr. e. 2. ée. közepén pl. az Oka volgai torkolata környékére is ( = Szejma-kultúra ). Az É-Turánból több hullámban átköltöző Turbino~Szejma kultúrájú magyarok az *Ošbәč-/Bjelaja-folyó kámai torkolatától NY-ra fekvő területeken kis részben asszimilálták, nagyobb részben innen tovább„görgették”/kiszorították - K-ről NY felé terjeszkedésük során - 1./ a NY felől Kr. e. 1.700 körül a NYDNYUrálhoz ( is ) érkezett, sőt a Káma torkolatvidékén ( is ) megszállni igyekvő „( itt még ) nem finn-ugor” Abasevokultúra népességét; 2./ az ÉNY-Kaukázusból Kr. e. 2.500 körül a Káma-torkolat környéki Közép-Volga mellé érkezett ( „harci baltás/csatabárdos”, „zsinegdíszes kerámiájú”, „nem finn-ugor, de É-ról vlsz. finn-ugor szomszédságú” ), a Kaukázusban bronz-használó, ám itt É-on - ón vagy ólom híján - „csak” réz-használó Balanovo-kultúra népességét; 3./ az ÉNY-Kaukázusból a Kr. e. 3. ée. legelejétől több hullámban a Mokša-folyó tágabb térségébe költözött szubeneolit~eneolitikus technikai fejlettségű - az Oka környéki réz-tartalmú homokkövekből a fémet elsőként kinyerő/hasznosító - , „nem finn-ugor eredetű, de itt korábbi fésűs-gödrös kerámiás vlsz. finn-ugorokat részben asszimiláló, részben kiszorító, továbbá É-ról ( és többségében NY-ról ) továbbra is finn-ugor szomszédságú” Voloszovo-kultúra népességét; és 4./ időrendben a Balanovo-nép után, de valamivel az Abasevo-nép előtt - NY felől - a térségbe érkezett, az Oka alsó szakasza~Felső-Volga közi ( egyes csoportjainál ún. „hajóbárdos”, másoknál „harci baltás/csatabárdos” harci eszközű és felségjelvényű, többnyire „zsinegdíszes kerámiájú”, „nem finn-ugor, később É-ra húzódó csoportjai azonban majd el-finn-ugorosodnak” ) Fatyanovo-kultúra bronzkori, ám - helyi vagy közeli környékbeli ón, ill. ólom híján - eszközeit java részt „csak” rézből öntő népeit. A ( Szejma-)Turbino- és utód-kultúrák népességének É-turáni, ill. általában Urálon túli kapcsolatai a tárgyi leletek tanusága szerint Kr. e. 1.300~900 között voltak a legkevésbé intenzívek; egyébként „csak” a D-Urál 2 oldalán a nagyon eltérő természet- és termelésföldrajzi adottságokhoz szükséges más-más alkalmazkodás, és a más-más nyelvi és kulturális „szomszédság”-gal való kapcsolatok miatt tér el ( koronként különféle mértékben ) a 2 oldal magyar népeinek bronzkori anyagi kultúrája. A ’szkíták „ihlette” itteni vaskorban azonban az Oka-torkolattól az *Irtiš-ig, [ árucsere révén esetenként a Tom jenyiszeji torkolatáig is eljutva ] - függetlenül attól, hogy tájanként milyen sűrűségben kerültek elő a régészeti leletek máig - „minden egységesen Ananyinó”, azaz még az anyagi kultúra korábbi viszonylagos és időszakos különfejlődése is újra kiegyenlítődött. Az Urál Csuszovája-hágó körüli része, ill. a Csuszovája- és az Ufa-folyók felső szakaszai közti gerince nem válasz”fal”, mert még középhegységi

magasságokat is alig elérően alacsony: a jégkorszak után itt tudott átterjedni pl. a kislevelű hárs - a K-európai QUT-( Quercus~Ulmus~Tilia-)lomboserdő öv állományalkotó fő fafajai közül az egyetlen ! - az Urál-gerinctől Kre, és mindmáig fenn is maradt a közelben. [ És ahol kislevelű hárs virágzik, ott házi méh és hárs-méz is van … Ezt csak amiatt jegyzem meg, mert sokáig késhegyre menő vita folyt arról, hogy a házi méh eljuthatott-e az őstörténeti időkben az Urálon túlra ]. Az „I. bronz-lánc” hagyományait új NY-i szállásterületeiken, új hazájukban töretlenül megőrizve, majd - pl. a nefrit-úton az ’Angara-térségi „Glazkovo felől” érkező impulzusokkal is, az Andronovo~Fedorovo-kultúra számos elemével is - tovább fejlesztve: a ( Szejma-)Turbino- → Kazány- → ( európai v. NY-)Ananyinó- nevű kultúrákkal jelzett szállásterületein élő magyar népesség gyűjtőneve Hérodotosz Kr. e. 5. sz.-i tájékozódásakor *thüšge∟tә ( az ógörögben „-š” hang és jel híján leírva: thüsszagéta ), a tatárjárásig még a kései maradékaiké is *bašgә∟r ( és változatai ), [ az Ananyinó-kultúrát „ihlető” ’szkíta komponensek egyikét pedig *łürka/yürka néven említi ] --- és ők a székelymagyarság alapnépe. Az Andronovo~Fedorovo-kultúra Kr. e. 1.500-ra - É-ias, É-Turánt elhagyva pedig KÉK-ies irányban terjeszkedve - az „I. bronz-lánc” minuszinszki/tuvai( = késő Afanaszjevo- syn. Okunyevo-kultúra ) török nyelvű népességével alakított ki modus vivendi-t, majd összeolvadtak. A korábbi Krotov-kultúra törökös nyelvű csoportjaiban a későbbi szalar~karlu∟k-török ( ma: „turki” szakmai nevű ) népek~nyelvek őseit, ( = majd Hérodotosznál: az *’Arp~(ł)okšә/’Arpoxaisz szövetség, mint a 3 ’szkíta „testvér” egyike ikernevének T/L/Barbә/’Arpә része „mögöttieket” ); a korábbi Okunyevo-kultúra törökös nyelvű csoportjaiban a későbbi altaji~tuvai(„szibériai”-)török népek~nyelvek őseit ( = majd Hérodotosznál: a *Lәbә~(ł)okšә/Lipoxaisz szövetség, mint a 3 ’szkíta „testvér” másika ikernevének T/L/Lәbә/ma: pl. tuva, tofa∟lar, egykor: pl. szabír, stb. népnevekben megőrzött részét ) láthatjuk. [ Az Okunyevo-kultúra ÉNY-i és ÉK-i, tehát a *Mәrjәn/Mariin∟szk~Acsin∟szk, ill. a Jar~Ujar-( „Vörös”Jar∟szk ) környéki szegély-területein ún. D-ebbi - középső- és D-i ( utóbbiak földrajzi gyűjtőneve: szajáni ) szamojéd nyelvű népek is vlsz. közreműködtek. A többi - É-abbi - szamojéd néphez képest jóval magasabb szintű életmódjuk okán e D-ebbi szamojédok közé utóbb kisebb karaszuki korai hún, ’szkíta, hún, avar, majd köztörök nyelvű csoportok is költöztek, és a demográfiai többségi szamojéd alapnépek nyelvét átvéve rendre elszamojédosodtak. E D-ebbi szamojédok egyes népcsoportjai a Jenyiszej és az Ob mentén - pl. prém-kereskedelmi céból - laza kapcsolatban álltak az É-i szamojédok egy részével is, főként a ’szkíta kortól kezdődően, amikor altaji ’szkíta csoport is költözött É-ra, ( ekkor még csak Közép-Szibéria ÉNY-i részére, amint ezt majd a szabírok kapcsán alább kifejtem ). E Jenyiszej-( és Ob-)menti - részben szamojéd eredetű - információkat adják majd át Hérodotosznak az akkor már É-pontusi ’szkíták. A D-ebbi szamojédok a török nyelvűek 3 évezrednyi szomszédsága mellett is meg tudták őrizni identitásukat, nyelvüket; ám a nagyorosz imperializmussal ( vasút, bányák nyitása, utóbb vízierőművek, stb. ) járó szláv betelepítések/betelepedések olyannyira leszűkítették az életterüket, hogy maradékaik a szomszédos, jóval nagyobb létszámú, főként törökségi népekbe olvadtak bele: a D-i szamojédság nyelve napjainkra gyakorlatilag kihaltnak tekintendő. Az Andronovo~Fedorovo bronzkorban azonban - szajáni szállásterületeik egy része a nefrit-lelőhelyekre, ill. a nefrit-tranzit útvonalába esvén - a D-ebbi szamojédok kölcsönösen szavakat adtak/vettek át a velük egyazon kultúrkörbe tartozó, és szállásaikat a fás(„erdős”-)sztyepp övben az Ob jobb partjára a Tom torkolata környékéig is időszakosan kiterjesztő magyaroknak, ill. magyaroktól. E kései, időszakos ( legfeljebb néhány évszázadnyi ), és többnyire táv(!)-kapcsolat a magyar~szamojéd ( nem nagy mennyiségű ) „külön” szó-kölcsönzés oka, nem pedig valamiféle tartós szomszédság, netán együttélés, és főképpen nem „közös őstől származás”. A tartós és közvetlen szomszédsági török~(D-)szamojéd kapcsolatoknak természetesen sokkal több nyelvi nyoma maradt --- ma már leginkább csak az altaji~tuvai, ill. a K-i Szajánba is átköltözött törököknél. De „közös őstől származás”-ról ott sincs szó ]. Az Andronovo~Fedorovo-kultúra új bronz-készítményei Kr. e. 1.500 körül - és azután 1~2 évszázadig - az ún. „II. bronz-lánc” útvonalán terjedtek, amely a volt Okunyevo-kultúra KÉK-i perem- és szomszéd-területein található, főként kultikus célra gyűjtött, ill. bányászott K-szajáni nefritnek a bronzeszközökkel együttes terjesztése/kereskedelme révén a „(nagy) nefrit-út” nevet is viseli. Az Oka-torkolatig ( = Szejma-kultúra ) magyar nyelvterületen haladt e transzkontinentális kereskedelmi út „NY-i szárnya”, és, mint mindig és mindenhol: a termékekkel, árukkal együtt az ismeretek, eszmék - és itt és ekkor: elsősorban a magyar, ill. a török szavak - is folyamatosan és kölcsönösen (!) cserélődtek; a termékek, áruk e NY-i = ímmár ( K-)európai fő felhasználói „célközönség”-et csak ritkán lépték túl, pl. a mai ukrajnai Podólia D-i részén is került már elő a lánckereskedelemmel idáig eljutott Andronovo~Fedorovo típusú bronztárgy-„kincs” és K-szajáni nefrit. A nefritlelőhelyek szomszédságában az ’Angara-mellékre is kiterjedt e bronzkori kultúra, ahol sajátos „változata” jött létre: ez a Glazkovo-kultúra, ( = az ’Angara-vidék 1. bronzkori, egyúttal 1. fém-használó kultúrája ), amelynek népességében a kipča∟k-törökség őseit láthatjuk. A K-szajáni „varázserejű” nefrit gyűrűk, korongok, díszcsatok, stb., és az „I. bronz-lánc” művészeti stílushagyományait is őrző, ám már a „II. bronz-lánc” ( = az Andronovo~Fedorovo-kultúra ) stílus-jegyeit, legfőképpen azonban bronzöntési technológiai~technikai ismereteit közvetítő tárgyak, eszközök az ’Angara mellől rendre eljutottak az ekkor szintén törökségi népek által lakott Góbin és Ordoszon át a Sang-( Jin-)dinasztia kormányozta Kínába is. ( E korban is vlsz. a Szelenge torkolatvidékén éltek a szoĥa∟lar-/jakut-törökök, Hentíjtől a Nagy-Kingán középső részeiig a bolgár-török, a Lob-tó és - a Kingán D-i

részeit is beleértve - az Ordosz tágabb környékén a csuvas-török nyelvű népek ). [ A legkorábbi népi és nyelvi viszonyokat nem, de az eseményekben résztvevők ’Angarától/Bajkáltól NY-ra előkerülő csontleleteinek túlnyomóan europid és/vagy europoid, és csak kis mértékben/arányban mongoloid rassz-jellegét, ( még az Ordoszból Kr. e. 1.300 körül széttelepülő Karaszuk-kultúra hordozóinak/terjesztőinek magas arányban pamírid rasszúságát is ), továbbá a régészeti, ill. kultúratörténeti vonatkozásokat is publikálja pl. az История народов Восточной и Центральной Азии с древнейших времен до наших дней, Moszkva-1986. ]. Az Andronovo~Fedorovo-kultúra kis létszámú, ám közel-keleti anyagi és szellemi kultúra-hagyományú „ihletőinek” egy csoportja nem jött át Turánba, hanem a Volga alsó szakasza mentén az ott már közel fél évezrede élő Poltavka-kultúra nem árja, de ős-szatem indogermán nyelvű népeivel közösen Kr. e. 1.700 körül kialakította az ún. gerendavázas sírú ( Holzkammergrab, timber graves, срубная ) kultúrát, amelynek ennek okán vannak az Andronovo~Fedorovo-kultúráéval azonos vagy hasonló elemei is. A срубная-kultúra népének későbbi kisebb „kirajzásai” a Kr. e. 1.500 körül Moldovába települő ( „út közben” az É-pontusi - nem indogermán, hanem hurri eredetű, egykor a katakomba-kultúra elemeivel DK-Anatóliából ide vándorolt - kimmerektől elég jelentős mértékű Szabatinovka-kultúra elemeket is felvett ) Noua-kultúra - Hérodotosznál majd *budin néven feljegyzett népei; a Kr. e. 1.350-re az Örmény-felvidéken át az annk D-i peremén lévő Hakkári-hegységbe költöző, és ott csodálatos sziklavéseteket készítő, utóbb el-kurdosodott *botan nép; végül a Kr. e. 2. ée. legvégén és a 2./1. éef.-on Turánba átjött kicsi, de hatékony срубная-csoportok, amelyeknek a közép-turáni *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységbe, ill. a Közép-*Irtiš-hez eljutott része - 1~2 generációnyi idő után ugyan beolvadva a többségi törökségbe - fontos „színező” szerepet játszott ( ld. Begazi-Dandübaj kultúra elemei ) az ekkor születő ’szkíta kultúra kialakításában, hozzájárulva ahhoz néhány anyagi, szervezeti, művészeti és mitológiai elemmel, komponenssel. [ Ám megtévesztő e kései, részlegesen (!) „felülrétegező” kapcsolat felhasználásával a срубнаяkultúra korábbi és kortárs, de É-pontusi törzsterületének népességét „korai ’szkítának” nevezni, ld. pl. M. Gimbutas: The Slavs, London-1971. Mert ettől már csak egyetlen lépés, - és ezt „a haladó szovjet tudomány” a sztyeppei népeket zsigerből lenéző, sőt gyűlölő Sztalinhoz igazodva meg is lépte, - hogy „mivel a ’szkíták indogermánok, sőt árják, és mivel a срубная meg az Andronovo~Fedorovo-kultúra némely vonása egymáshoz hasonló, tehát a Dnyepertől Tuváig és Dzsungáriáig mindenki mindig is indogermán volt”. ( Nem nehéz ebben az indogermán-nagyorosz imperializmus „önigazolását” is látni É-Turán, Kazakisztán, Kirgízia több mint másfél ezer éve valóban őslakos töröksége kortárs népességével szemben ). Valójában azonban a ’szkíta etnogenézisnek bármennyire érdekes, némely tárgyi lelete folytán pedig művészetileg is igen értékes összetevője volt e срубнаяkultúrás, finál-bronzkori NY-i hatás, amelyet maguk a ’szkíták a törzsszövetség-alapító 3 „testvér” egyike ikernevének az egyik komponensében „örökítettek meg”, ( s amelynek neve - az eredetileg is töredéknyi népességének gyors kulturális és nyelvi el-’szkításodása után is - a Hérodotosznál említett, ám nyilvánvalóan csakis az egyik ! ’szkíta dinasztia nevében is fennmaradt ), ám gazdálkodásuk és haditechnikájuk szempontjából a legfőbb „ihletőjük” mégsem ez volt, hanem É-Iránból a Tárim-medence NY-i részei felől érkező, a nyelvi értelemben vett össz-törökség szállásterületeinek peremét Fergána harántolásával a Szír-darjánál elérő vaskohászati ismeretek, amelyeket a többi ’szkítaság-alkotó népcsoport felé közép-turáni rasszú, török nyelvű törzs közvetítette, amelynek neve viszont mindhárom „testvér” ikernevébe belekerült ! [ Így még a *kolə~(ł)əkšə/Kolaxa(isz) ikernevű „testvér”-nek pusztán formailag is legfeljebb a fele a срубная-kultúrás eredetű; a valóságban persze ennek csak a töredéke ]. Kr. e. 750 körül a ’szkíták egy kisebb csoportja kb. másfél évszázadig az Örmény-felvidék DK-i részén, az *’Urmia-tó K~DK-i partjai közelében és az ÉNY~É~ÉK-ről szomszédos, réz- és nemesfém-lelőhelyekben is gazdag *Ĥavil∟әt/Ĥavil∟әĥ nevű „ország” egy részén ’szkíta királyságot szervezett, ahol - kiterjedt kapcsolataik révén a Közel-Kelet hatalmas kulturális hagyományából is merítve - a ’szkíták pl. a szomszédos kurdoktól néhány iráni árja kifejezést átvettek; majd az ( akkorra már ) iráni árja nyelvű médek támadásai elől Kr. e. 600 körül visszaköltöztek testvéreik közé az É-Pontushoz, ottani ( vlsz. konföderatív ) Szkíta Királyságot szervezve. Ha Hérodotosznak - talán éppenséggel az ún. királyi ’szkíta informátoraitól származó, a Kr. e. 5. sz.-ban feljegyzett néhány *szaka/’szkí∟ta/„szkütha” szavából valóban indogermánnak, ezen belül iráni árjának bizonyul valamelyik ( és nem etimologizálás, „áthallás” ), akkor az az ’Urmia-környéki ’szkíta~kurd kapcsolatokból ered. A Tárimmedencei ún. kotáni ( khotáni ) deutero(!)-szakák iráni árja nyelve = a nem ’szkíta/szaka őslakosság nyelve, amelyet az oda érkező jól szervezett, ám kis létszámú szakák átvettek, ( = e szakák tehát nyelvet cseréltek ), miközben kultúrájuk egyes elemeit és a nevüket az őslakosság vette fel. Ez az ún. al-dunai bolgár típusú etnogenézis ( = néppé alakulás ): a túlnyomó többségi őslakosság nyelvileg utóbb asszimilálja lovas-„nomád” államszervező hódítóit, noha az államszervezet „kifelé” e létszám-kisebbségben lévő hódítók nevét viseli, amely önmegnevezéssel a nyelvi többség is fokozatosan azonosul: ez ( is ) az ún. „társadalmi mimikri” egyik esete. Maguk a közép-ázsiai K-Turán, továbbá [ az atlantikus ( óceáni ) légtömegek által gyakorlatilag soha el nem ért = a *Tarba∟ga-taj-on, ill. az *Irtišә forrásvidékén túli: természetföldrajzi~kultúratörténeti ] Belső-Ázsia, ill. az Altaj~Szaján „hármas-határa” tágabb térségében a helyi bronzkor legvégén, ill. az itteni vaskor leges legelején a Kr.e. 2./1. éef.-n - 3 fő etnikai komponensből ( „3 testvérből” ) entitássá alakult ’szkíták/szakák ősei kaptak ugyan ( Közép- és/vagy DK-Turán irányából hozzájuk érkezően ) többször, többféle ( és nem mindig árja ! )

kisebb-nagyobb indogermán nyelvi „impulzust” is a Kr. e. 5. ée. végétől, különösen pedig a Kr. e. 3. ée. közepe és vége felé, majd a 2./1. éef.-n, ám messze túlnyomó többségben lévő törökös nyelvű alapnépeik ezt „csak” befogadták, de nyelvet nem cseréltek. Így az akkor még főként Lob-tó~Ordosz-környéki, csuvas-törökös nyelvű húnok között - az ottani bronzkor végén, ill. az ottani vaskorba történő hosszabb átmenet legelején: a Kr.e. 9.~8. sz.-ban - a ’szkíta kultúra meghonosodásának nem volt nyelvi akadálya sem. [ Az *Ordo∟szә a húnok Kr. e. 15. ée.-ben ide megérkezése előtt, DDNY felőli környéke és ehhez csatlakozóan a közelebbi~távolabbi Magas-Ázsia ( = Tibeti-felvidék ) pedig mindmáig a jellemzően proto-mongolid rasszú, tibeti nyelvű nép törzseinek szállásterülete volt, ( pl. a tájnév-képző -∟szә = „föld”, tibeti nyelven ), a hún nyelvnek tehát volt/van a tibetiek neolitikumtól kezdődő részleges nyelvi el-kínaisodása előtti (!) ős-tibeti nyelvi szubsztrátuma is. A protomongolidok e népessége az utolsó stadiális legzordabb hidegcsúcsa idején húzódott az Ordoszhoz, Közép- és KSzibéria D-i szegélye felől. Az É-on túlélők egy kisebb része utóbb a Közép-Jenyiszejnél az ún. „paleo-szibériai” gyűjtőnevű népek~nyelvek egyikéhez, az ún. jenyiszeji ( a kott és ’asszán nevűek alkotta, „nem-mongolid” küllemjellegű ) csoporthoz csatlakozott *ket néven, szókincse egy részét is a befogadóknak átadva, ám hamarosan a többségi őslakók nyelvét átvéve, ( és genetikailag is csak „színezve” őket ). Így a *ket adsztrátum okán kialakult csekély, szórványos „paleo-szibériai” nyelvi párhuzam csak közös gyökerű donorra utal, azaz tévedés a húnok őseit a mai „paleo-szibériai” népek és/vagy nyelvek ( bármelyike ! ) között keresni ]. A Krisztus születése körüli évtizedektől Belső-Ázsiából Turánba érkező húnok és a 3 évszázadnyi ( = 9 nemzedéknyi ) szarmata~alán hegemóniát itt túlélő török nyelvű ’szkíta/szaka csoportok egybeolvadásának sem volt nyelvi akadálya. Az utóbbi évtizedekben a kínai kutatás már nem is választja szét a ’szkíta/szaka és a hún korszakot: a régészeti anyag folyamatossága miatt. [ Megjegyzem azonban, hogy a Hérodotosz jóvoltából ismert, az É-Pontushoz elhozott - a görög kultúrával intenzív érintkezés előtti - ’szkíta mitológia, és a húnok, avarok, türkök, ’ujgurok, majd a mongolok mitológiája is, régészeti anyaga is világosan jelzi, hogy a tuvai~altaji~*Turfa∟n-/*Tarba∟gә-taj-i~*Balkaš-környéki ’szkíta ősök vlsz. az utolsó eljegesedés legvégétől ( = az Allerőd és a Dryas-III. fázistól, amelyeknek természetesen megvannak az Urálon túli szakmai nevei, sőt nagytájanként önálló elnevezései is ), de legkésőbb a neolitikumtól a Kr. e. 13. sz.-ig igen gyakran más kultúrafejlődési utakat jártak be, mint a tőlük DK-re élő közelebbi ( törökös ) és távolabbi ( mongol, mandzsu-tunguz, koreai ) nyelvrokonaik ]. Az viszont tény, hogy a korai húnok mindkét fő komponense, ága már a maga Karaszukkultúrájával ( a Kr. e. 13. sz.-tól ) eljutott a ’szkíta törzsszövetséget hamarosan megalkotó népek szállásterületeire ( is ), a ’szkíták pedig már a Kr. e. 9. sz.-ban eljutottak a *Kerül∟en-folyóig, majd a Sárga-folyó ( Huang-ho ) Ordosz-térségi nagy kanyarulatáig, tehát a húnok közé is. És pl. a húnokkal közös ’szkíta katonai akciók sorozata elől kitérve költözött K-ebbre, új fővárosba a kínai Csou-( Zhou-)dinasztia: ettől kezdve ( = Kr.e. 771-től ) hívják államukat „Keleti Csou”-nak … A ’szkíták és a többi törökségi nép ( a meteorit-vasat leszámítva ) a vasfeldolgozással az Iránból a Tárim-medence NY-i részein át az őskorban *R/Łokšә-rud, [ az ókor „-š” hangot nem ismerő ógörög feljegyzéseiben Iaxa-rәt(ész), ( ma: Szír-darja ) ] nevű folyónak szállásterületeikről/saját önmegnevezésükről nevet adó, közép-turanid rasszú ( = europo-mongoloid/monglo-europoid ) küllemű török törzsek közvetítésével érkező technológiai ismeretek révén kerültek kapcsolatba a Kr. e. 2./1. éef.-ra; nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy e „vaskorszak-meghonosító” törzs a ’szkíta etnogenézis mindhárom „testvérének” ikerneves alkotóeleme lett. A Dzsungáriától K-re, főképpen a mai NY- és Közép-Mongóliában és a Góbiban élő ún. köztörök ( más megnevezéssel: tkp. oguz-török ) nyelvű törökség közvetlenül vette át a vaskohászati ismereteket ( pl. náluk a vas neve *təmər∟kə ) a Pamírból ill. NY-Tárimból, ők a hérodotoszi információban a *Héraklə, *Borüsz(tən), majd az új össz-’szkí∟ta törzsszövetséget szervező *’sz(ə)kolə∟tə ( részben: etnogéniusz-)nevek „mögötti”, és/vagy az Iránban *szaka néven megismert török nyelvű népesség. A 10./9. szf.-n a ’szkíták között már közel azonos arányú volt a bronz- és a vaseszközök, fegyverek használata, és egyes legkorábbi csoportjaik ezzel az anyagi kultúrával költöztek az általuk felállított ún. „szarvasos kövek”, mint régészeti~művészettörténeti „vezérkövületek” kijelölte área határain belül: NY-on ( ekkor még „csak” ) az ÉNY-Kaukázusig, K-en pedig mongóliai és Ordosz-környéki vidékekig, utóbbi helyeken megalapozva a húnokkal a több mint fél évezredes együttműködést, sőt egybeolvadást. A „szarvasos kövek” vlsz. vezérek kultikusan tisztelt - sok mázsás, sőt néha több tonnás - sírjelei voltak, vagy nagyobb lapos felületű sztélék ( = vaskos kőlapok ), vagy tompított élű oszlop-( menhir- !)alakúak. Ikonográfiájuk: felül Nap-korong, ( néha stilizált/sematikus férfiarc; esetenként a korong körül rövid napsugár-„ágak”, „fűrészfogak” is ), és a Nap-szimbólum argali-kosok; fél-Hold, esetleg Hold-sarló, és a Hold-szimbólum kőszáli kecske-bakok; nyakék-gyöngysor; középen zegzug-díszítésű vagy fonott öv, az övre akasztva tőr, tokosbalta-jellegű ( ún. harci ) szekerce, tegez és íj, tarsoly és kerek tükör; alul ( = az öv alatti térben ) gerendavázas-sátortetős szerkezetű „a halott háza-”( = sírkamra-)ábrázolás, néhány ( a túlvilági mezőkön, réteken ? ) legelésző ló reliefje. ( A „személy” egyetlenegy végtagját sem ábrázolják ). A „felső” szférában 1~2 egyeddel, de a sírjel összes többi faragható oldala teljes felületét kitöltve: sorba rendezve ábrázolt maral-gímszarvasbika csapat, „repülő-vágtában”, a Nap ( és a Hold ) felé haladva. Hérodotosz a ’szkíta mitológia kapcsán ugyan nem említi a ’szkíta istenségek theriomorfiáit ( = állat-alakjait ), de a Fény-( Nap- és Hold- )szimbolika és az egyaránt vadászatra, ill. harcra is alkalmas eszközök alapján a Hérodotosznál ógörög beazonosításul megnevezett Apollón ( Phoibosz !, ez a téli napfordulóhoz inkább kapcsolódó fényt, világosságot, felragyogást jelenti első megközelítésben ), és az általa meg

nem nevezett, részben Hold-kapcsolatú, az ógörögöknél is agancsos szarvassal együtt ábrázolt ’Artemisz együtt jöhet szóba: a ’szkíta *B/Götә-šәr/( Hérodotosznál ) Goitoszürosz istenségre célszerű gondolni, akihez a sírból ld. sírkamra-ábrázolás - az elhúnyt ( lelke ) a „repülve vágtázó” maral-gímszarvasok hátán utazva az égboltig jut/jusson fel … [ Utóbb a gazdájával együtt eltemetett kedvenc hátasló fejére is agancsos gím-maszkot húztak: a paripát „szarvassá át-varázsolva” …]. Esetenként a „szarvasos kőre” a nemzetség jelét ( a tamgá-ját, tehát egyezményes/a maga korában és közegében közismert szimbólumát ) is felvésték. A sírok mellett kövekkel kirakott áldozati tűzhely-körök valószínűsítik, hogy nemcsak a tort tartották itt, hanem az ősök tisztelete okán évi rendszerességgel visszatértek áldozatot bemutatni. A „földművelő Kína” - belpolitikailag is megnyirbált hatalmú, egyre kevésbé államigazgatási, és egyre inkább csak kultusz-ápoló jelentőségű - Keleti Csou dinasztiája sokáig elzárkózott a vastól, mint újítástól: fa- és bronzeszközöket használtak. Végül a Kr.e. 6./5. szf.-tól engedték be az 1. vasműveseket, akkor viszont azonnal a vas és szén arány teljes skáláját kihasználva: az öntöttvastól az acélig mindent gyártottak. Ez az óriási technikai lehetőség nagyon pozitíve hatott a kínai mezőgazdálkodásra és tájrendezésre ( csatornázási, stb. földmunkák ), viszont az olcsó vasfegyverek elterjedése elősegítette a politikai~szervezeti dezintegrációt: 7 de facto önálló fejedelemségre estek szét. A Keleti Csou kor e Kr.e. 475~221 közötti ún. Harcoló Fejedelemségek fázisának végén az Ordosz-szomszéd, a ’szkítáktól és a húnoktól a lovasságot, mint fegyvernemet elsőként átvevő [ sőt, eleinte ( zsoldosként ) ’szkíta és hún kiképző alakulatokat is alkalmazó ] Csin Fejedelemség Kínában vetélytárs nélküli katonai hatalommá fejlődött. [ A gazdasági és politikai hatáson túl: „ … a Csin … és a korai Han ( Kr. e. 2.-1. sz. ) dinasztiák időszakának kínai művészetére nagy hatással voltak (( a Nagy Sándor-utódok kulturális hellenizmusát továbbfejlesztő »Görög-Baktria Királyság« = DK-Turántól és a Tárim-medence DNY-i szegletétől a Pamíron és ÉAfganisztánon át ÉNY-Indiáig Kr. e. 239~128 között fennálló birodalom ógörög és ógörögösödött makedón szervező elitjére utalva )) a hellének, és a nomádok (( a sztyeppei nagyállat-tartó ’szkíta, hún, *gyecsi ( kínai: yüechi ), stb. törzsek, népek )), ami művészi motívumaik és figuráik széles körű alkalmazásában nyilvánul meg.” in: K. Akisev: Kazakisztán ősi aranykincsei. Alma Ata-1983., magyarul Bp.-1984. p. 13. ]. A Csin Fejedelemségben Kr. e. 246-tól beiktatott Jing Cseng fejedelem/„király”( = vang ) ütőképes hadseregével 9 év alatt a még létező további 6 fejedelemség meghódítása révén újra egyesítette az országot, felvette a civilizációt a kínai mitológia szerint megalapító „Huang-ti” = „Sárga császár”, továbbá a Sang-kori ( az utódok szemében „aranykori”: Kr. e. kb. 1.600~1.045 ) „az ős, egyúttal főisten” - Si - nevét is: Csin Si Huang-ti trón-néven - mint a Csin-dinasztia alapítója, egyúttal DK-en az óceán-partvidék és a Hajnan-sziget, ÉNY-on a húnok rovására az egész Ordosz megszerzésével birodalom-megalkotó - Kr. e. 221-től Kína 1. császára lett, [ valóban zseniálisan kitűnő szervező, de egyúttal teljhatalmú despota, belső ellenzéke gátlástalan likvidálója, a „könyvégetés” „feltalálója”, ám manapság többnyire a mauzóleuma óriási agyag-( terrakotta-)hadseregéről emlegetjük ], és --nagy erőkkel hozzáfogott a - Kr. e. 307-ben Vu-lin király által éppen csak megkezedett, de abbahagyott - „Nagy Fal” teljes megépítéséhez a húnok ellen … Az eredetileg ordoszi~Yin-( Jin-)hegységi központú, vlsz. a Kr. e. 4. sz.-tól a saját királyságukat, majd Kr. e. 209től ( az Ordosz Nagy Faltól É-ra eső része visszaszerzésével kezdve a sort ) a birodalmukat kiépítő~megszervező húnok a Selyemút Tárim-folyó menti szakaszainak ellenőrzését a Kr. e. 2. sz.-ban vették át, [ miután a NYKanszu~K-Tárim-medence~DK-Tyan-shan környékén mintegy másfél évezrede élő *gyecsi ( kínai: yüe-chi ), azaz a - nyelvileg nem egységes, hanem 3 komponensű, köztük a kentum indogermán *togár - szövetséget megsemmisítették, népességének NY-ra menekült többségét pedig a Tyan-shan gerincétől mindkét irányban lejtő rézsűk lábazata mentén a Pamírig és Baktriáig ( = É-Afganisztánig ) kergették ]. A hún térfoglalás mandzsúriai és mongóliai részére utal - a régészeti leletek és a kínai évkönyvek feljegyzései mellett - a hún-utód csuvas-török nyelv mandzsu~tunguz és mongol nyelvi adsztrátuma. Vu-ti ( Kr. e. 141/140~87 ), a Nyugati Han-dinasztia császára azonban nemcsak D-Mandzsúriát és ÉNY-Koreát foglalta el, hanem ÉNY-NY felé terjeszkedve hadjáratot indított Ferganába, Kanszu és a Tárim-medence egy részén a Selyemút környékét pedig szintén Kínához csatolta. Ennek érdekében véres hadjárat-sorozattal törte meg a húnok D-mandzsúriai, kanszui és Tárim-medencei katonai erejét. A vereségek miatt számos korábbi hún-szövetséges fellázadt a húnok ellen, sőt Kr. e. 43-tól a húnokat belső testvérharc is gyengítette. Valamennyi esemény a húnok egyes csoportjainak NY-ra: Turánba költözését vonta maga után. Mindezek legkevésbé az Ordoszból a mai Mongólia területére átkerült hún főhatalmi központot és környékét érintették, ám Kr. sz. u. 155-től É-Mandzsúria irányából a szienpi-törzsszövetség éppen ezeket a húnokat ( pontosabban: Nagy-Kingan környéki részüket ) támadta: innen is jelentősebb hún elvándorlást gerjesztve NY-ra: Dzsungáriába ( ≈ az*Irtiš forrásvidéke tágabb környékére ) és Turánba. A Selyemút turáni, Bokhara~Merv közötti szakasza mentén a húnok kapcsolatba kerültek a Kr. e. 4./3. szf. óta Közép-Turánban ( és attól NY-ra egészen a Dnyeper~D-i Bug térségéig ) hegemónná lett szarmata~alán szövetségtől D-re - pl. az Amu-darja közelében - a függetlenségét megőrző szaka ( ’szkíta ) népességgel, majd Merv térségében már - a részben szaka szervezésű - Parthus Birodalommal is. Parthia jóváhagyásával és felségterületén a Selyemút É-i ágán - Hürkánia érintésével és a Kászpi-tó D-i partjával párhuzamosan haladva eljutottak az *Arakszә-/Arax(esz)-folyó alsó szakaszáig, Armenia/Örményország K-i részein is néhány hún

kereskedelmi kolóniát létesítve; ( a Kr. e. 2. sz. végétől az örmény írásbeliségben „hún erőd”, „hún kapu”, stb. jelzi e legkorábbi itteni jelenlétüket ). [ Napjaink legjobb monografikus összefoglalója a közelmúlt régészeti és egyéb történelem-tudományi eredményeiről, ill. saját helyszíni kutatásairól Obrusánszky Borbála: Hunok a selyemúton. Az ősi belső-ázsiai pusztai civilizáció öröksége. Bp.-2008. Azonos igényű, ám más szemléletű, és kb. 2 évtizeddel korábbi ismeretszinten foglalja össze a kérdést Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története. Szeged-1993. Továbbá, sok más mellett is: a legnagyobb haszonnal forgathatók a régész és történész Bakay Kornél és Erdélyi István tanulmányai. ( Legvégül: az itt és most leírva vagy csak utalásszerűen érintett természetföldrajzi~tájtörténeti peremfeltételekkel, biológiai küllemjelleg-bélyegekkel, etno- ill. toponímiákkal, azaz nép- és földrajzi nevekkel kapcsolatos megjegyzéseket is, a történelmi eseményekkel, ill. folyamatokkal kapcsolatos kijelentéseket is saját ismeretszerzésemen alapuló megfontolásaim alapján és saját felelősségemre teszem meg. A bármely idegen nyelvű földrajzi, esetenként a személy- és népnévi közszavakat cartouche-ba teszem. A nevek általam rekonstruált ősi alakját *-gal jelzem. A képzőket ∟-jellel választom el a szótőtől. B.S. ) ] Utóbb húnok összefüggő területi egységet alkotó szállásterületei ( és jószágaik legelőterületei ) alakultak ki a Tárim-medencétől és a K-Tyan-shan-tól a *Tarba∟ga-taj-on, a Kazak-hátságon és a *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységen át [ ahol a *szarma∟ta~*alán hegemóniát itt túlélő ’szkíta népekkel egyesültek ] a Szari-szu nevű aszó ( = időszakos vízfolyás, vádi ) mentén a mai Szír-darja [ az őskorban *R/Łokšә-rud, az ókor „-š” hangot nem ismerő ógörög feljegyzéseiben Iaxa-rәt(ész), néha - rotacizmussal - ez is *Arakszә/Arax(esz) ] folyó alsó szakaszáig, és az Aral-tó É-i és NY-i partvidékéig, sőt a Kászpi-parti Mangiš-hegység tágabb térségéig, [ ahová ( az újkor eleji orosz népetimológiával „Jurt(a)-fok”-nak - „uszty’urt”-nak - hívott vidékre ) korábbi közép-turáni népeket szorítottak, és kulturálisan integráltak ]. E húnok - a természeti adottságokhoz igazodva: kisebb mértékben növénytermesztők, túlnyomó többségben nagyállat-tenyésztők - Belső-Ázsiából ( az Ordosztól, továbbá a mai Közép- ill. Belső-Mongóliából ) a Krisztus születése körüli évtizedektől a II. sz. végéig több hullámban költöztek át ÉK- és Közép-Turánba, majd NY-Turánba is: főként demográfiai okokból ( túlnépesedés ), részben az arid ( aszályos nyarú ) és extrém kontinentalitású ( e szélességeken a zord, a síkságokon többnyire hó-mentes telű ) évjárat-gyakoriságok markáns növekedése, részben a kínai állami és/vagy a szienpi törzsszövetségi zaklatások, háborúk elől kitérve. E húnok Turánban megszüntették a - többségükben törökös nyelvű ’szkíták hatalmát a Kr. e. 4./3. szf.-n felváltó szarmata~alán(~jász) népek még itt élő csoportjainak a hegemóniáját, és azok főként iráni árja nyelvű törzsei népeinek többségét fokozatosan, ill. több lépcsőben Európába szorították. [ K. Akisev: Kazakisztán ősi aranykincsei ( Alma Ata-1983., magyarul Bp.-1984.) c. könyve ( az első 6 és utolsó 7 felvételt leszámítva ) gerincét alkotó 146 fénykép ( + a belső borítón az Eszik-kurgán „Aranyruhás embere” ) a ’szkíták/szakák, a szarmaták~alánok, ill. a húnok és hún-szövetséges népek - Kazakisztán területén I. ( Nagy ) Péter cár korától a XX. sz. 80-as éveiig előkerült ötvösművészeti alkotásai közül az aranytárgyakat mutatja be ( kultúratörténeti~szakmai bevezetővel és katalógussal kiegészítve ) a művészettörténeti fejlődés fázisait követve: a korai majd a klasszikus állatstílustól a berakásos stíluson át a polikróm stílusig, egészen az európai központú Hún Birodalom államigazgatásának 455-ös megszűnéséig, tehát az V. sz.-ig. Hozzáteszem, hogy K-, Közép- és ÉTurán, továbbá az Urál DK-i része felszíni rézérc-lelőhelyeinek, a réz-előfordulásokkal együtt, vagy önállóan megjelenő - részben folyami hordaléki ún. sárarany, részben felszín alatti érc formájú - arany-lelőhelyeinek, és az Irtiš-forrásvidék térsége ón-lelőhelyeinek bányaművelése a Kr. e. 3. ée. közepe~vége óta (!) folyamatos, tehát a ’szkíták/szakák, szarmaták~alánok, húnok és szövetségeseik is folytattak bányászati, kohászati és magas művészeti színvonalú fém-feldolgozási tevékenységet ]. A szarmaták legkorábbi - Közép- és É-Turán határán: az ’Išim forrásvidékén és legfelső vízgyűjtőjén Kr. e. 750 körül megjelenő - régészeti nyomát már feltárták. [ В. И. Молодин: Бараба в эпоху бронзы, Novoszibirszk1985., amely monográfia a címétől eltérően a Kr. e. 3. ée. elejétől kb. a Kr. e. 3. sz.-ig terjedő időben veti össze a Toboltól az ’Angaráig terjedő terjedő térség teljes régészeti anyagát. Az ’Išim forrásvidékének és legfelső vízgyűjtőjének, meg az ehhez DDNY-ról csatlakozó térségnek legkorábbi szarmatái jól azonosíthatók Hérodotosz „félszeműivel”, ám az „arimaszposz” „áthallás” mögött egy *y/gyarma(∟tә)~köbszә/(szatemes tolmácsolásban: szöbszә ) ikernév áll, amely egy *K/Hövszgöl térségi „nem-árja” és egy Tárim-térségi „nyelvileg már árjásodott” ( = szatem indogermán ) törzs fúziója lehetett, és amely - a Dzsungár-kaputól még K-re élő ’szkíta = „nem-árja” törzsszövetségek NY-ra törésében vlsz. előőrsként - sok gondot okozott a legkorábbi turáni ’szkíta törzsszövetségnek: népei egy részét az É-Pontushoz szorítva át, s a dominó-elvű népmozgás során e ’szkíták 750 körül végleg Anatóliába szorították/üldözték a nagy múltú kimmereket. A vlsz. előhad szerepű, de Európába mindenképpen elsőként átköltöző *szarma∟tә, stb. nevű szövetség korábbi szállásai egy részén, pl. az ’Ilek-folyó környékén a sírokban halottaik feje alá erdeifenyő-gallyakból „párnát” helyeztek el. Az *alán nevűek NY-Turán É-i részén lévő szállásterületeit a kínai feljegyzésekben ( „l” → „j” ) Jen és Jen-cay alakban írták le a húnok tömeges ide érkezése előtt. Turáni hegemóniájuk idején a szarmata~alán szövetség vezetői is rokonságba kerültek a ’szkíta Dul(ә)-dinasztia *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységben maradt ágával:

így a szarmatáknak is lett Dulo-dinasztiájuk, vagyis a vezető réteg szintjén is magukénak tekintették a ’szkíta örökséget. Több, eredetileg ’szkíta törzs, így pl. a Volga-környéki maszku∟t-’szkíták D-i csoportja nyelvileg elszarmatásodott, azaz el-alánosodott. A szarmata~alán művészetnek is jelentős ’szkíta összetevője van, a nyelvileg alán-utód osz∟ét nép [ a „-’t” az oszétban a többesszám jele ] körében pedig a kaukázusi ősi küllemjellegek és szellemi hagyaték ( pl. a Nárt-eposz alaprétege ) mellé többféle turáni, ill. többféle K-i mediterrán rassz csoportjai és sztyeppei szellemi hagyományuk is társult. [ A K-Európába átkerült alánok/jászok hún-kort is túlélő egyik jelentős csoportja vezető = Dulo-dinasztiájának eladó sorban lévő hölgytagjai pedig esetenként „a hungár és madzsar/magyar vezető nemzetségek trónörökös ifjai rituális lányrablásának” alanyaivá is lehettek, amint ezt a magyar emlékezet megőrizte ]. K-Európa peremén a szarmaták egyik kisebb csoportja a Volga mentén felfelé költözve a *szarma∟tә név változataként a *dzsarma∟tә → gyarma∟t’ nevet „ajándékozta” az általa önálló törzzsé szervezett itteni korai, még jóval a húnok előtt ide átvándorolt nagyobb magyar csoportnak, akiktől mint alapnéptől hamarosan átvette a magyar nyelvet … [ A dominó-elvű sztyeppei~fás-(„erdős”-)sztyeppei népmozgások egyikének záró momentumaként a Krisztus születése körüli évtizedekben költöztek be Moldova és a Havasalföld felől a Kárpátmedencei Nagyalföldre az itt legkorábbi szarmaták, részben a Nagyalföld peremeire meg az azt övező hegyvidékre szorítva az általában már ¾, de kései csoportjaik vonatkozásában is legalább fél évezrede a Kárpát-medencében élő ’szkítákat, részben összeolvadva velük. Utódaik közül majd Marcus Aurelius császár több mint 5.000 harcost Britanniába irányít át; az angliai~walesi történészek egy része szerint e belső-ázsiai~turáni~É-pontusi~kárpátiai hagyományú „különítmény” jelentősen hozzájárult az ottani Grál-, és * Arthu∟s-/Arthu∟r-monda kialakulásához …]. Turánban a többségükben csuvas-törökös nyelvű húnok legkorábbi csoportjainak 3 és fél, a legkésőbbieknek is bő 2 évszázad állt a rendelkezésére ahhoz, hogy állattenyésztési feleslegük rendszeres elcserélésére intenzív piaci kapcsolatot építsenek ki előbb az Aral-tó D-i partvidékén és a mai Amu-darja alsó szakaszánál virágzó, évezredek óta [ már a nyelvi el-árjásodásuk előtt is ! ] oázis- és öntözéses mezőgazdálkodást folytató - a Kr. e. 4. ée. 2. fele~vége óta el-árjásodott nyelvű [ ld. a Zeravsan-folyó térsége felől terjedő Kelteminár-kultúra itteni ( elég kései ) megjelenését ], ezen belül a 2. ée. közepe~vége óta a szogd és azzal közvetlen rokon nyelvek korai fázisához közeli iráni árja nyelvű - *Khwarez∟m Királysággal, amely kölcsönös kapcsolat valóságos szimbiózissá fejlődött, ( a középkori magyar feljegyzésekben Khwarezm népei a k’áliz-ok … ). Majd a húnok a szarmata~alán hegemónia elől részben D-re vándorló - kulturálisan ( nyelvileg is ) el-’szkításodott *daĥa/dakha + *pә-arthә + szaka ( = ’szkí∟ta ) DNY-turáni törzsszövetség által az É-iráni Niša-pur~*Murga∟b-folyó között élő [ a zaza és guráni törzsek egykori őshazájában maradó ] *parәn/*apar’n iráni árja alapnyelvű, ám el-’szkításodott kultúrájú népességből és az újonnan meghódított területek iráni árja lakosságából megszervezett - Parthus Királysággal is szoros kapcsolatot építettek ki; végül a Kr. sz. u. 227-ben a parthus hatalom helyébe lépő ún. szászánida Perzsia iráni árjáival is. A csere-áruk mozgásának útjain [ esetenként csekély számú kölcsönszó kíséretében ] az ismeretek is, a gondolatok, eszmék is kölcsönösen (!) cserélődtek. A tehát elsősorban demográfiai ( relatív túlnépesedési ) okokból, utoljára részben a mandzsúriai, ómongol(osodott) nyelvű szienpi törzsszövetség Kr. sz. u. 155 óta felerősödő, sőt a Nagy-Kingánig hegemóniáját kiterjesztő hadműveletei elől kitérve NY-ra költözött jelentős hún népesség a szállásterületeit fokozatosan bővítette K-, Közép- majd NY-Turánban, egészen az Urál-hegység D-i előhegyeiig, sőt a Volga alsó szakaszáig; [ a régészeti anyagukon kívül: már a II. sz.-i Ptolemaiosz feljegyzése a térségbeli, az alánok mellé települt houn(oi)-ról ]. E húnok egy jelentős csoportja legkésőbb már a IV. sz. elejére (!) a Kászpi-tó NY-i partjai mentén Arménia közvetlen ÉK-i szomszédságába költözött, itt önálló fejedelemséget ( az örmény iratokban: „Húnországot” ) szervezve. Közöttük és a kb. 350, majd 375 után K-Európába átköltöző húnok és szövetségeseik, köztük a madzsarok/magyarok felderítő csapatmozgásai során e tájra - a Római Birodalom és Perzsia akkori államhatára sávjába - is ellovagoló harcosai körében hirdette a SzentHáromságos Egyetlenegy Isten üdvözítő kegyelmének evangéliumát a pár évig a környéken Ige-hirdető~misszionáló Szt. Jeromos, aki emlékirataiban tevékenysége sikereit is megemlíti: „a húnok zsoltárokat énekelnek”… [ A szintén diofüzita - Krisztus kettős természetét valló - nesztoriánus keresztény felekezet tanításaival már Turánban találkozhattak a húnok ]. A húnok turáni szállásterületei szempontjából központi fekvésű, legmagasabb csúcsán 1.133 m tszf magasságú *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegység és környéke a magyar hagyományban megőrzött ’szkíta/törökös nevű *Evila∟tә, ahonnan - ( a terep-magasság miatt valamelyest hűvösebb, kevésbé kiszáradó legelőjű, korabeli fás sztyeppjein az erdőfoltok ligeteiben és/vagy a facsoportokban árnyékot is adó, továbbá a hegyi forrásokból a hadseregek lóállományainak friss ivóvizet biztosító középhegységi tájból ) mint törzsszövetség-vezérlő pl. nyári dinasztia-központból - irányítva a IV. sz.-ban Európába költözött át az ÉK-, Közép- és NY-Turánban élő húnok és a ( még ) É-Turánban élő magyarok túlnyomó többsége. { *Evila∟tә-ot a Biblia-ismerő keresztény középkorban krónikaíróink igyekeztek azonosítani a Szentírásban ( a zsidók babiloni fogsága idején már főként iráni árja nyelvű ) Perzsia egy részére mondott hasonló hangzású *Ĥavil∟әt/Ĥavil∟әĥ történelmi földrajzi névvel. E „perzsiai” tájnév a kb. Kr. e. 600 körül az iráni árjásodott nyelvű médek által vad hadjárataik révén ( pl. a részben e területre is kiterjedő, másfél száz év alatt igen magas

színvonalú kultúrát kifejlesztő itteni ’szkíta királyság szétdúlása által ) létrehozott Média állam magterületének az eredeti őslakóktól átvett korábbi neve volt. Média kialakítása előtt másfél ezer évvel, a(z ekkor a fennsíki hódítóktól kapott *szi-Néar nevű ) Mezopotámiát és az egész (!) Örmény-fennsíkot gazdasági~politikai, és kulturális egységbe szervezni törekvő, Kr. e. ( kereken ) 2.200~2.050 közötti ún. *guty [ qut’(u), „guteus” ] időkben ugyanerre (!) a tájra írták le a *Ĥavil∟әt/Ĥavil∟әĥ tájnév K-sémi/akkád nyelvű alakját *Ĥawal∟(im)ként, de még az arabok is - hegyvidéknek/hegységnek „áthallva” - „G/Dzsebel” tájnéven nevezték ugyanezt: éspedig a Felső-( vagy: Nagy-)Záb-folyó/’Urmia-medence közti vízválasztótól az ’Urmia-tó NY-i partvidékén, majd É-i vízválasztóján [ = ős- és ókori rézérc-lelőhelyek ! ] át a *Ĥ/Kabәl∟an/( ma, szatemesen ) Szabalán-hegységig, onnan a mai Kizil-’Uzun-( Qezel Owzan-)folyó felső szakasza vízgyűjtőterületén [ az ős- és ókori itteni ezüst- és arany-lelőhelyeket is magába foglalva ! ] a *Dyanә/(ma)Diyala, az ókorban * әPiš∟әn [ átmenetileg: Turna∟t(u) ] nevű folyó *Keš∟әn/( ma is ) Queshla∟q és *Ĥavila/(ma)Gaveli nevű forrásvidékéig, alkotó ágaiig és felső szakaszáig kiterjedő, ( ős- és ókori kiterjedt, de még ma is részben meglévő erdei révén ) faanyag-, főként pedig réz- és nemesfém-exportáló szervezeti~kulturális egységet. [ Egy *guty-kortárs (!) bronztábla-feliraton: *Ĥawal∟(im), ld. Ókori keleti történeti chrestomathia, Bp.-1965., p. 241.; a következetesen itinerárium-jellegű arab „égalj”-leírások közül a Khoraszan→Farsz→Abwaz→(( a Kurdföldi ))Moszul útvonal „zárótagja” → „Dsebal tartomány”, és a X. sz.-i al-Maszúdi, ill. kommentátora is hozzáteszi, hogy ez Média; ld. A magyar honfoglalás kútfői, Bp.-1900., reprint Bp.-1995., p. 141, 2. lábjegyzet ]. A közép-turáni ős- és ókori ’szkíta *Evila∟tә-név magyar emlékezetben megőrzését követő, középkori keresztény magyar jószándékból fogant „áthallásos” át„Perzsiá”-zás számos kalandos eredet-teóriára vezetett és vezet manapság is; ezeknek „csak egyike” a felsőmezopotámiai őskori Haszuna-kultúra területén és népeiből kialakult, az írásbeliségben *Šubar∟t(u)/Šubar∟ĥi néven ismert ország és nép 1 : 1-ben közvetlen őshazánkként és őseinkként azonosítása --- a Kászpi-tó ÉNY-i partvidékére került ( tuvai~minuszinszki~altaji ’szkíta eredetű ! ) szabírok gyakorlatilag ugyanígy hangzó neve és „rendíthetetlen szabír/szavárd”-ságunk okán …} A húnokhoz csatlakozott még a Bajkál-tó DNY-i elvégződése és túlfolyása, tehát az ’Angara-folyó „kezdete” tágabb környékén 2 törökös nyelvű népesség, amelyek - nyilvánvalóan politikai értelemben vett hún öntudattal K-Európában a tulajdonképpeni húnok és a magyarok közötti sávban telepedtek le a Szura-folyótól a Don - sőt utóbb a Donyec - forrásvidékéig, ahol részben a már bő 2 évezrede az Urálon át ide ( is ) költözött, részben most ( a IV. sz.-ban ) a húnokkal együtt a D-i Urált D-ről megkerülő magyarok közvetlen szomszédai lettek. 455 után a szomszédos magyarokból egy-egy törzset szervezve, saját nevüket nekik átadva - hamarosan el-magyarosodtak. Utóbb a két hungár~magyar honfoglalásban mindegyikük törzsének kb. a fele vett részt esetenként: a 670~680-as székelymagyar honfoglalásban az *oDurján ( derék!-)had és Teleg∟d nevű „társa” ( utóbbiakból székelymagyar „ág” lett ), a IX. sz. végi Hétmagyaréban a *Tarján törzs és Balog(~Semjén iker-)nevű „társa” az egyikük, és mindkét honfoglalásban azonosan *Ł/Jenő néven a másikuk. [ A latin-keresztény időkben az *oDurján név - a Hadrianus-sal azonosnak vélve - „Adorján”-ná „szelídült” …]. *

* *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A távol-keleti ’Usszuri-folyó teljes vízgyűjtőterületének tágabb térségéből a Kr. e. 3. sz.-ra K-Mandzsúriába költözött *hwar és *vu-hwan törzsek utódaiként Kr. sz. u. 386-ban a *žu-žwan ( a kínai kortársaknál „zsuan-zsuan” = „nyüzsi-nyüzsi” népetimológiás gúnynevű ), többségükben mandzsu-tunguz nyelvű törzsek szövetsége K-NY irányban Mandzsúriától a Kingan-hegységen át Turfánig, ill. ( az * Irtišә-folyó forrásvidékét megközelítve ) KDzsungáriáig, É-D irányban a Bajkáltól az Ordoszig terjedő óriási birodalmat szervezett; É-on ( = a mai mongol állam területén ) legkésőbb az V. sz. elején magukba olvasztva a szienpi hódításon kívül eső ÉK-i hún királyság népességét is. A *žu-žwan-ok kapcsolatba kerültek a Kr. sz. u. 155 óta az ómongol(osodott) nyelvű szienpi törzsszövetség által alávetett joghelyzetbe kényszerített ( a mai Kína állam egyes É-i területeinek számító ) ún. belső-mongóliai túlélő kisebb hún csoportokkal, [ itt bőséggel kerülnek elő a hódító és le is telepedő szienpik leletei, míg a fent említett ÉK-i hún királyság területéről még egyetlenegy, szienpi betelepedésre utaló lelet sem került elő, a folyamatos hún jelenlét tárgyi hagyatéka viszont egyértelmű ]; továbbá a *žu-žwan-ok egészen szoros kapcsolatba kerültek KDzsungária tágabb térségében karlu∟k-török és ogu(s)z-török nyelvű törzsek között hún ( h’iung∟nu → hәjon/hjon ) szervezésben létrejött ikernevű „társulásokkal” is, mint pl. a var’~hjon, hja’~gasz, kar’~gasz, ( utóbb népetimológiásan: kara-( = fekete-)gasz ), bur’~tász, stb. 350 körül a *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalom a „Mennyei-hegység” ( kínaiul: Tyan-shan ) Pamírközeli lejtőin és lábazatánál, továbbá a Tárim-medence szomszédos DNY-i részein meghúzódó *gyecsi ( kínai: yüe-chi ) szövetség, ennek egyik alkotójaként a kentum indogermán nyelvű *togár törzsek [ Ptolemaiosznál már a II. sz.-ban is: - az *ász/jász nevű, iráni árja nyelvű néppel együtt élő - thagur névalakú; egy részük nyelvileg elalánosodva és már korábban DK-Európába átkerülve ma a kaukázusi *osz∟ét(i) népen belül a digor nemzetrész névadója ] 3., egyben utolsó, és a Kidara-dinasztia által vezetett csoportját is É-Afganisztánba szorította át.

A korabeli Kína mindent megtett a *žu-žwan hatalom visszaszorítására, pl. az *Irtišә-folyó környéki és ÉK-Tyanshan-i törzseket igyekezett érdekeltté tenni a *žu-žwan-ok elleni hadviselésben. Bő másfél évszázadnyi - kínai szemszögből eredménytelen - törekvés után a *Žu-žwan Birodalom állami egységét egyes, az *Ötüken-( ma: Hangáj-)hegység környékén élő türk [ nevű és török nyelvű ] törzsek - korábban a *žu-ž wan-ok alattvalói - Kína által minden módon támogatott, katonailag is jól előkészített elszakadási, függetlenedési harca döntötte meg: 552~556 között. [ Az egyre gyarapodó hún régészeti anyaggal szemben sajnos a biztosan a szienpikhez, vagy a biztosan a žu-žwanokhoz köthető leletek száma ma még olyan kevés, hogy esetükben ma még nincs lehetőség a pusztai állattenyésztő népek iránt mindenkor elfogult kínai krónikák, feljegyzések érdemi kiegészítésére, ill. korrigálására ]. Még a IV. sz. elején részben turfáni és *Irtišә-forrásvidéki, zömében Tarbagataj~Boroboró-hegység~Iszik-kul tágabb környéki szállásterületű karlu∟k-törökök és az ide költöző h’iung∟nu → hәjon/hjon-húnok egyes törzsei között tartós együttműködés alakult ki, amelyet a *hevtalə -hún törzs szervezett. E heftalita szövetség - Turán DK-i részeit 350 körül megszállva - szintén közreműködött a Kidara-vezette togárok [ a megtévesztően hasonló nevű itteni őslakosokat magukba olvasztva, nevüket átvéve és/vagy „megörökölve”: toĥárok/tokhárok ] D-re szorításában. A heftaliták azonban ekkor „még csak” ( Szamarkandig ) DK-Turánt és D-Turánt szállták meg; e terület NY-i részén főként a hjon, K-i részén főként a karlu∟k-török eredetű var’ (uar) népességük élt. A heftalita-hún szállásterület az Aral-tó akkori időszakos többletvizét a Kászpi-tóba levezető * Uzboj-aszó ( = időszakos vízfolyás, vádi ) felső szakaszának környékén közvetlenül érintkezett az Uzbojtól É-ra a D-Urál Mugodzsár-előhegyeiig és a Turgaj-tó vízgyűjtőterületéig szállásterületeiket kiterjesztő húnok és szövetségeseik [ pl. a mai „Jurt(a)-fok” ( „uszty’urt” ) orosz népetimológiás ( mű)nevű NY-Aral~Kászpi-tó közti tájon ekkor élt *akacír/akatyr és rokon népek ] összefüggő területi egységet alkotó hazájával 375 után is. A NY- és közép-turáni, a Volga-delta környékéig terjedő szállásterületű húnok kisebb csoportja már legkésőbb 350 körül átköltözött K-Európa ( Közép-Volgán túli: a Volga-könyök környéki és afölötti ) peremére, derékhaduk pedig 375 körül: *bә-Lamber∟t hún nagykirály vezetésével; [ a legjobban megőrzött magyar hagyományban ( leírva is ! ) L/*Nemprot; a mezopotámiai *nin-Urta nevet megőrző Biblia ismerete idején és jegyében írt keresztény magyar krónikáink többségében Nimród, ( aki - a „nomen est omen” elve alapján - királyként is a név-azonos istenség egyik mitológiai funkciójának megfelelően „hatalmas vadász vala az Úr előtt”; mássalhangzófelcseréléssel: „Menrot/Ménrót” ), a IV. sz.-i hún-kortárs európai feljegyzésekben Balambér ]. [ A *bә-Lamber∟t személynév tövének változatát - alkalmasint a nagykirály és/vagy névadó törzse egykori itteni pl. téli szálláshelye körzetét földrajzi névként mindmáig viseli a Kászpi-tó ÉK-i öblébe torkolló ( mai kazak ) Dzsemba’-/*Gyemba-/Jemba-/’Emba-folyó. De az Uzboj-aszó is, K-Európába átköltözésük után a Don-mellékvíz Hopj∟or-folyó is annak a hún néprésznek az egykori szállásterülete nevét őrzi, amely népnévből keletkezett személynév a Hétmagyarok „fekete hungár”-hún előhada Huba(j) vezérének a neve, akinek a Kárpát-medencei szállásai helyét mindmáig jelzik pl. a mély hangrendű *Hoba(j) és a magas hangrendű *Hövej helyneveink. E nevek párhuzamai a *h’iung-nu húnok ősi, *Lob-tó és Ordosz tágabb környéki - pl. Hobej-/Hopej-i(!) - , és az egykor sokkal kevésbé ( fél-)sivatagos D-Góbi/-Gövi térségi szállásterületein keresendők ]. A Biblia-beli vadász szinte kínálta a „beazonosítás” és így a szentírási világtörténelmi távlatba - Isten gondviselő kegyelme megnyilvánulásába - beillesztés lehetőségét arra, hogy a hasonlóan hangzó nevű hún nagykirály népe és 2 legfőbb szövetségese ( = „fiai” ) Európába átköltözését az egész eurázsiai sztyeppén~fás-( „erdős”-)sztyeppén legkésőbb a ’szkíták óta elterjedt, valamely új és tartós szállásterületre, új hazába vándorlást, honfoglalást - a jó helykiválasztást égi erejével is segítő, közreműködésével pedig szentesítő - csodaszarvas cserkeléses vadászata, de mindenkor „csak” követése formájában őrizze meg a magyar emlékezet. {{ *nin-Urta és *Adad csak egy-egy területen, ill. egy-egy korban tradicionálissá vált névváltozatai ugyanannak a mezopotámiai istenségnek. Véleményem szerint az istenség, mint „védőhatalom” nevét viselő, a Bibliában említett uralkodó I. Šamši-Adad király, [ tehát: I. Šamši-nin-Urta, bár ebben a formában a neve kortárs feljegyzésekből eddig még nem került elő, de a „nin-Urta/Nimród király” nevet a közel-keleti ( főként a sémi/szemita ) népi emlékezet és folklór mindmáig fenntartotta ], akinek - mint erélyes/erőszakos és sikeres birodalomszervező hódítónak - az életében, azaz politikai hatalma teljében az akkor még ifjú héber Ábrám - kiválasztása után: Ábrahám pátriárka, ( a moszlimoknál: Ibrahim sejk/próféta, mint ősatya ) - meg sem merte kockáztatni az izraeliták és az izmaeliták őseivel Háránból a Szentföldre, ill. a Szinájra ( = a Sínai-félszigetre ) indulást, ezért mind a zsidó, mind a közel-keleti ( arab, kurd, török ) moszlim néphagyomány ( sőt, az iszlámban a hivatalos egyházi álláspont is ) nagyon negatívan ítéli meg az ezt hátráltató bibliai „Nimród királyt”. A keresztény magyar szellemi vezetők - a kárpátiai II. honfoglalás előttiek: szórványosan nesztoriánusok, főként orthodoxok; majd a X. sz.-iak és az utániak: kis részben orthodox, messze túlnyomó többségben latin-keresztény felekezetű magyarok, pl. az 1282~1285 között történelmi művét megíró Kézai Simon - természetesen jól ismerték mind a zsidó, mind a moszlim álláspontot, ám a magyarság helyzetéről és szerepéről vallott sajátosan magyar őstörténeti világképüket - Istennek hála ! - ez a legkevésbé sem befolyásolta. Hiszen a mi (!) *bә-Lamber∟t → *Nemprot → Nimród/Ménrót királyunk küldetéstudatos személy és nagy stratéga volt: a hungár~madzsar/magyar

összetevőjű - Urálon inneni - ( fő ) honfoglalásaink közül a legelsőnek a szervezője és vezetője, egyúttal - a csodaszarvas-történettel is alátámaszthatóan - a magyar népre~nemzetre gondot viselő Isten kiválasztott embere. ( A gímszarvas = a kereszténység körében: Krisztus-szimbólum ). Egyfelől a sémi *amurr(u) I. Šamši-Adad/Šamši-nin-Urta szülőföldje egészét jelentő *әr-Kiš/Urkiš (( KözépMezopotámia É-i részén város-( = székhely-) és → )) ország-név, amely térségnek az utóbb egész Mezopotámiában nagy politikai karriert befutó király valóban „a fia” volt, másfelől „a népek táblázata”-beli *„Kәššә/Kuš[š]” név hasonló hangzása okán már a Szentírás ókori szerkesztői egységes szerkezetbe foglalták a 2, eredetileg önálló hagyományt; így „volt” - valójában: lett - „a gonosz, hatalmaskodó Nimród” is „Kuš[š] fia”, ( az is-t a Szentírás szerkesztője kihangsúlyozza !, amikor a „Kuš[š]-lista” végén külön blokkban tárgyalja Nimródot ). Ám e beillesztéssel Nimród „rokonságba került” a Noé-ittasság kapcsán megátkozott Kana’án-nal is … [ Ábrám~Ábrahám felmenőinek és törzsszövetségi rokonságának a városa a felső-mezopotámiai Baliĥ-folyó felső szakasza mentén épült: vlsz. azonos a K-sémi/akkád Naram-Szin király által meghódított *B/Marĥa-ši várossal, ezt a héberek - így a Szentírás is - *Hárán-nak hívták, ( de a héber népi emlékezet megőrizte, hogy Ábrám~Ábrahám apja - aki a város névváltozatával azonos, a térségbeli ill. szíriai~föníciai *L/Jariĥ/Teraĥ nevű Hold-istenségről, mint őrző hatalomról kapta a személynevét - még nem az Egyetlenegyet, hanem a Holdat tisztelte ). A héberek után ide ( is ) költöző hurri~*mi-Tanni-beliek - méhkas alakú házakat építve - a várost Harr’an(u)-nak, a hellenizmus és Bizánc ( a ĥ-t a hehezéses - a latinban rh-nak átírt - ún. „zöngétlen r-”-be „belecsomagolva” ) Karrhai-nak, Róma Carrhae-nak hívta/írta, a szeldzsuk-törökök iszlám egyetemet működtettek itt, a keresztesek határvár-erődöt építettek, ma ismét Hárán a neve, és csendes falucska. A Háránhoz közeli - „Nimród”-hoz kapcsolt - város a hurri idők óta * Edessza, utóbb parthus végvár, a korai kereszténység több felekezetének egykori központja, ( az iszlám előtt számos ős-keresztény relikvia őrző helye ), az iszlámra áttért szeldzsukok idejétől ( a XI. sz.-tól ) adatolhatóan: Orpha/Urfa a neve, ma - a törökök iránti I. világháborús hűsége okán „bátor, hős” = „Sanli”-Urfa - az iszlám szent helye, zarándok-célpont: le lehet/illik borulni azon a ponton, ahová „sasbérci” várából a mélybe taszította le Ibrahim ősatyát „a gaz Nimród király”, ám Ábrahám sértetlenül ért földet, hiszen Allah angyalai a szárnyukkal mérsékelték a zuhanás sebességét; „Nimród” ekkor máglyára vetette Ábrahámot/Ibrahimot, a tüzet azonban Allah eloltotta, Ábrahám pedig a még égő~parázsló fahasábokat az oltóvízből frissen keletkezett tóba dobta, azok azonnal aranyhalakká változtak, és megszentelt táppal a mindmáig ott élő ivadékaik imádság közbeni etetése --- Allah szemében érdemszerző cselekedet. Vagyis: az Egyetlenegy Isten iránt elkötelezett Ábrahám/Ibrahim pátriárka/próféta küldetésének teljesítését a Gonosz, ill. képviseletében „Nimród” ármányai sem tudták megakadályozni: hiszen a monotheizmus hirdetése révén „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”, mondta az Úr Ábrahámnak; ( 1.Móz 12,3 ). A reál-történelmi háttérből pedig annyi biztosan állítható, hogy I. Šamši-Adad/Šamši-nin-Urta a Földközi-tenger ÉK-i partjaiig személyesen vezetett hadjárato(ka)t, tehát járhatott itt is. A szent hely miatt ásatási tilalom van érvényben, így egyelőre nem tudható, hogy *Edessza/Urfa területén a föld rejt-e amurru/amorita kori tárgyi, netán szellemi~írásos értékeket. Háránról még annyi tényt, hogy I. Šamši-Adad/Šamši-nin- Urta halálhíre vételekor Ábrahám pátriárka - a nyilván már előzőleg titkos kapcsolatfelvétellel előkészített együttműködési megállapodás értelmében - a korábban *guty, most ennek névváltozataként *midyán vezértörzs-nevű, az Örmény-felvidéki *M/Wicer(u)/Uiceru tájat is magába foglaló tágabb térségből származó, most - a D-i főváros: *Wasze∟t ( Théba ) nevéről eredendően *Misz∟r nevű ! - Egyiptom ÉK-i részeinek saját szállásterületeikről a *Micra(im) nevet adó előhadú , a *tәMaszk/Damaszkusztól ( a Jordán árterében és attól NY-ra a tengerpartig elterülő ) Közép- és NY-Kana’ánon át ÉEgyiptomig terjedő hegemóniájú hüksz(osz)/ĥaukә~ĥasztә/( Óegyiptomban népetimológiásan: „ĥekau ĥaszut” = „az idegen országok urai” ) birodalom területén lévő Szentföldre távozott családjával, szövetségeseivel. Az I. ŠamšiAdad halálakor szétesett birodalma utódállamainak királyaiból a mai É-szíriai - * Amĥa∟tә/Jamĥad nevű területek királyának vezetésével létrejött „eseti katonai vállalkozás” „utánuk ment”, ( e hadseregeknek más volt a főfeladata: az I. Šamši-Adad-nak ( jamĥadi vazallus helytartóján keresztül ) adózó K- és DK-kana’áni városok megtagadták, hogy az utódállamoknak is folyamatosan adózzanak; ki kellett kényszeríteni új hódolatukat; a 3 sémi nyelvű mezopotámiai királyhoz csatlakozó - az É-Anatólia középső részein fekvő, az ún. proto-hatti nyelvű őslakók saját nevéről ill. szállásterületeikről elnevezett országból: *G/Bay∟in-/„Gójim”-ból érkező - kentum indogermán deutero-hettita I. *T-uDәgali(asz)/Tudĥali(aš)/( a Bibliában )Tid’ál pedig a „terep-megismerő” felderítési távlati célokon túl nyilván a zsákmány reményében csatlakozott hozzájuk ), de a héberek kitértek az egyenlőtlen harc elől, és „csak” fogoly-kiszabadítási célból támadták meg a hazafelé tartó ellenséget. Jamĥad királyság - átmeneti katonai túlereje okán - Felső-Mezopotámiában és környékén gyorsan terjeszkedett: É-szíriai regionális hatalommá lett. Így Ábrahám fia, Izsák esetében a Hárán-környéki személyes menyasszonykiválasztástól is el kellett tekinteni: Ábrahám egy megbízható híve intézte el a házasságkötési szerződés „formaságait”, Rebekát a Szentföldre hozva. Jákób hasonló szándékainak idejére már katonailag megnyugodott, ezért ilyen szempontból biztonságos volt a felső-mezopotámiai helyzet: a bátyja haragja elől a Szentföldet sietve, ezért jegyajándék nélkül elhagyó Jákób hosszú-hosszú ideig tartó munkavállalásával, tehát a munkaerejével „szolgálta le” - nyilván Hárán tágabb térségében, a legelők kiszáradásához igazodó legelőváltó állattartás

keretében - Lea és Ráĥel, ill. a mellékfeleségek „árát”, hogy aztán mindezek végén a 12 törzs őseivel - és ím már anyagilag is tehetősen - térhessen vissza a Szentföldre. A csak a hükszosz-korban ÉK-Egyiptomba került *Micra(im) nép- és szállásterület-nevet az egyiptomi fogság zsidó népe ( de csakis ők ! ) egész Egyiptomra használni kezdte. Núbia egy részének pedig már az őskor óta Kuš volt a tartomány-neve, magának Egyiptomnak pedig Kemet ( is ), amely valóban értelmezhető „Kám”-ként. Kana’án ( egy része ) pedig megszakításokkal bár, de igen hosszú ideig Egyiptom vazallusa volt: innen szerezte be Egyiptom többek között a fenyő faanyagszükségletét. Mindezek következményeként alakult ki, és terjedt el, hogy a „Kám-lista” felsoroltjai ( az Afrika-„szomszéd” Kana’ánt kivéve ) ÉK-Afrika népeit szimbolizálják … A hükszosznépvándorlás és É-egyiptomi dinasztia-alapítás előtt azonban *Micra(im) az Örmény-felvidéken élt, a „Kám-lista” többi felsoroltja, mint etnogéniuszok neve „mögötti” nép is NY-Ázsiában. A „Kám-lista” összeállításának igen korai időpontjában: itinerárium-jelleggel rögzített kereskedelmi utak mentén. Így hát „Nimród király” sem a núbiai Kuš-ból származott … Maguk az ÉK-egyiptomi midjániták - nem akarván hükszosz-kori úrból újbirodalmi szolgasorba jutni - az Újbirodalom szervező hadjáratai idején - miként a hükszoszok is - elhagyták az országot: a midjániták az Akaba-öböl környékén telepedtek le, a D-( = „Boldog”-)arábiai kereskedelembe bekapcsolódva; még többségük el-arabosodása előtt közülük nősült Mózes. Utóbb háborúkba is torkolló ellentétbe kerültek a Józsué-vezette szentföldi honfoglalás utáni héber/zsidó törzsszövetséggel, ill. a korai zsidó állammal. ]. A Képes Krónika hagyomány-„családja” „a gonosz, hatalmaskodó Nimród” és a megátkozott Kana’án miatt utasította el ezt a „Kám-fiai” származási vonalat, és bevezette a Bibliában hasonló pejoratív kitételekkel nem terhelt „Jáfet-fia” Magóg-tól származtatást. Tehette/tette ezt egyfelől a magyarok ’szkíta hagyománya alapján, másfelől ezért, mert az ókori zsidó, majd a középkori keresztény hagyomány szerint „a ’szkíták Magóg-tól származtak”. Az ókori perzsák „Turán-fóbiája” ( = a sztyeppei nagyállat-tartó népektől rettegése ), majd a perzsa államiságot legyőző, ám a perzsa kultúrát integrálni igyekvő Nagy Sándor „vaskapuja” óta az egész ó- és középkor Turánba pontosabban: annak Nagy Sándor által meg nem hódított részeibe, ott is főként a nagyállat-tartó „nomádok” szállásterületeire - lokalizálta „Góg-ot és Magóg-ot”. „Góg” ( több megfontolásból ) szerintem jól azonosítható a közép-turáni *Khwarez∟m Királysággal, ill. D~DNYi szövetséges „nomád” szomszédaival, pl. a daĥa, stb. törzsekkel. Ide tartozik, hogy a Parthus Királyság mesterembereinek és politikai, ill. szellemi elitjének egy része Kr. sz. u. 227-ben a szászánida perzsák elől „Góg”hoz, tehát *Khwarez∟m-be és/vagy a parthus-rokon daĥa törzsszövetséghez menekült. „Magóg” pedig a(z É-altaji származású, eredetileg tehát szintén nem árja nyelvű ) masszagétákkal, ( őket is a szarmata~alán törzsszövetség előd-népének, ilyen értelemben az őseinek lehet tekinteni: a masszagéták nagy valószínűséggel nem a későbbi szomszéd *Khwarez∟m népeitől, hanem még Tyan-shan környéki - több évszázadig „átmeneti” - szállásaikon kialakított ottani szarmata~alán kapcsolataik során árjásodtak el nyelvileg, s csak utána hódították meg Turán egy részét ) és a ’szkítákkal azonosítható --- továbbá a velük és/vagy utódaikkal kapcsolatba került népekkel. A Képes Krónika mögötti hagyomány-„család” a ’szkíta~hún kapcsolatok és ezek magyar emlékezete, hagyománya okán tehát nem téved, egyébként pedig - tájnevét ugyan ki nem mondva - a ’szkíta~hún *Evila∟tә-i „házassági” szövetségkötése és „fiai”-ban megfogalmazott szövetségkötései után indul Turánból „Magóg” és/vagy a „fiai” a K-európai „Kerek- v. Kistenger” nevű Azóvi-tenger K~DK-i partvidékére, azaz a Méót(isz)-hoz. A „fiai” a hungárok és a(z ekkor még dzs-vel ejtett törzsszövetségi nevű ) madzsarok/magyarok. [ Az arab, majd a török kiejtés-hagyományban is folyamatosan „oda-vissza cserélődik” a „g” és az átírásban ğ-nek is jelölt „dzs” hang, (( nem a magyar, hanem a török ill. az arab kiejtés-fejlődésben azonban egy g → ğ ( = dzs ) tendencia érződik )), így ők pl. Góg-ot „’Ádzsidzs/Jádzsidzs”, Magógot „Mádzsidzs” alakban is rögzítik és ejtik …; én egy ilyen jelrendszer használata után a latin abc-re átírás közbeni téves olvasatnak tartom a „Magor”-t --- Madzsar helyett ]. *Enéĥ/Anĥiz(a = ♀) neve - *Khwarez∟m-szövetséges, nagy részben már *Khwarez∟m földművelő~városias kultúrájába integrálódott - ám ’szkításodott korábbi kultúrája elemeit is őrző daĥa ( = „Góg”-utód ) „házassági” szövetségre utal. [ Ady méltán írhatta: „Góg és Magóg fia vagyok én” ]. * Enéĥ nevében az „ünő”, jelesül a „szarvasünő” fogalmát keresni, és nőnemű ( = agancstalan ! ) gímszarvas, mint totem megszemélyesítésének tartani: tévút. A ’szkíták altaji~tuvai része a legkorábbi időkben ábrázolt néha a saját szülőföldjén - egyúttal a vad áreája legdélebbi részén - még előforduló ( természettől fogva agancsos ) rén-ünőt, szoptató rén-tehenet, de már az ún. „szarvasos kövekre” is gímbikákat véstek. ( E vonatkozásban Kézaitól eltérően ) a magyar hagyomány jelentős hányada is következetesen csodafiú(!)szarvasról beszél, és népművészetünk máig tartóan csakis ezt ábrázolja. Krónikáink mindkét vonulata tehát az eredeti magyar hagyomány egyik, ill. másik elemét - sértetlenül megőrizve ! - nagyon ihletett módon kapcsolta a Szentírásban rögzített kinyilatkoztatáshoz, világképhez és történelmi anyaghoz, ill. a középkorba átmentett ókori profán történelmi ismeretekhez.}} Az ordoszi~D-kingáni~DNY-mandzsúriai *’ti-/’di-húnok É-ra költözött részei az akkor még a mai Mongóliában élt *huy-gur-/’ujgur-húnok voltak, akiknek a NY-ra ( = Turánba ), majd 375-ben Európába átköltözött ága a Donkörnyéki, 455 után - az avarok érkezéséig - e térségben főszerepet kapó uti-gur hún népesség, amely utóbb

részben el-óbolgárosodott. [ Ma már kutatástörténeti emlék, hogy az elmúlt másfél száz évben minden törökös népnév mögött a fuzionált törzsek számát felismerni akaró „számszaki turkológia” rendre „kiegészítette” az uti[gur] nevet egy tőszó végi „r”-rel, hogy „utur”-ként 30-at jelentsen … ( Az Ázsiában maradt eredeti ’ujgur-húnok utóbb nyelvileg el-oguzosodtak, Kanszu tartományba költöztek, ám identitásukat ma is őrzik. Közülük is, ’ujgur hagyományaikat, sőt nevüket átvevő és Dzsungáriába, ill. a Tárim-medencébe költözött - ma többségében moszlim - egykori szomszédaik közül is néhányan időnként eljönnek a csíksomlyói búcsúra ! ) ]. A turáni heftalita-hún szövetség szervesen kapcsolódott az európai központú Hún Birodalomhoz, pl. a Kárpátmedencében ( is ) előkerült hún ötvösművészeti remekek díszítéséhez a heftalita tranzit révén jutottak el a kizárólag Indiában található gyönyörű ( meggy-bordó ill. „gránátalma”-)piros gránát-kövek; [ a magyar hagyomány megőrizte, hogy „’Szkí∟ta-föld/Szkűthia” Khwarez∟m-ig és Szamarkandig, sőt ennél jóval D-ebbre, DK-ebbre is kiterjedt ! ]. A Hún Birodalom 455-ben történt felbomlásának hírét véve: 456-ban (!) lépett a történelem színpadára az önálló heftalita-hún dinasztia, és alakult meg annak immár önálló, a var’ és a hjon törzsekre alapozó K-i hún állama. A *hevtalə hún törzs vezette K-i ( = „fehér” ) vagy „heftalita” hún törzsszövetség jelentős térségi hegemóniát vívott ki magának mind DK- és D-Turánban, mind ( 375 után ) DNY-Turánban, mind pedig a szomszédos É-iráni~É-afganisztáni régióban, néprészeik pedig Közép-Mezopotámiába ill. NY-Tibetbe és ÉNYIndiába is elköltöztek. 556-ban a türkök által megdöntött *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalom NY-i részének népessége pár hónapnyi időtartamra Turánba húzódott át. Közöttük hún komponensének tekintélye folytán is a var~hjon számított eme új törzsszövetség vezetőjének. Turánban még ilyen rövid idő alatt is kapcsolatot újítottak meg a *Žu-žwan Birodalom idejében már eseti szövetséges, szintén a hjon és a var népek szoros együttműködésére épülő heftalitahún állammal. Sarkukban a türkökkel az avarok még 557-ben átlépték a Volgát, és az itteni korábbi hegemón szabírok egy részét törzsszövetségükbe felvéve megszállták a Don és a Volga alsó szakasza meg a Kaukázus közti síkságot. Az avar követség 557/558 telén megjelent Konstantinápolyban/Bizáncban, és - az itteni kancellárián még jól ismert ( pl. 2- vagy többnyelvű szótárakban is rögzített ) hún nyelven tárgyalva (!) - elfogadta a K-Római Birodalom szövetségi szerződési ajánlatát. A csaknem 1 évtizedig hatályos szerződés értelmében folytatott avar hadműveletek az Al-Dunáig terjedtek ki. D-Turánban~É-Iránban a heftaliták az összehangolt türk és perzsa támadások okán 2-frontos, több évig tartó háborújukat 561-ben elvesztették, így a nagyobbik részük - hún identitástudattal és névvel (!) - NY-Tibet és ÉNY-India felé költözött el, kisebb részük szövetségesként csatlakozott a szintén var~hjon vezértörzsű, a Kaukázus É-i előterében élő avarokhoz. A heftalita-húnok csatlakozásával megerősödve az avarok Konstantinápoly/Bizánc katonailag leghatékonyabb szövetségeseivé váltak. 565-ben I. Iusztinianosz K-római császár meghalt, utóda felrúgta elődje valamennyi szövetségkötését, így azt az avarokkal sem újította meg. Bizánc elutasította az avarok többször megismételt arra vonatkozó szándéknyilatkozatát, ill. kezdeményezését is, amely szerint a Birodalom K-balkáni részeire költöznének. 567-ben pedig - propaganda-szövegük szerint „a var~hjonokat, mint szökött rabszolgáikat üldözve” - átkeltek a Volgán a türkök. Ekkor az avarok elfogadták a Kárpát-medence NY-i 1/3-át uraló germán langobárdok szövetségi ajánlatát, és a Kárpát-medence DK-i részein meg a Vaskapu É-balkáni környékén hegemón germán gepidák elleni közös hadműveletek céljából szövetségesként beköltöztek a Felső-Tisza tágabb térségébe és a Nagyalföldre. A nemzeti emlékezet is megőrizte, hogy a Kárpát-medencében velük azonos nyelven beszélő - azaz ’szkíta, hún és egykori hún-szövetséges „törökös és nem törökös” rokon nyelvű - népcsoportokat is találtak ! ; [ alig 3 és fél nemzedéknyi idővel Attilla hún nagykirály halála és a kárpátiai húnok többségének innen eltávozása, kiköltözése után ]. A Baján kagán vezette korai avar honfoglalás var~hjon vezértörzsének ( eredetileg iker-)neve várkony alakban Kárpát-medence szerte mindmáig fennmaradt. E korai avarság régészeti anyagának belső-ázsiai ( sőt, kisebb arányban távol-keleti ) részét a névadó [ *žu-žwan eredetű ] avarok és a várkonyok, közép-ázsiai/turáni részét az ugyancsak több [ nagy részben var’ és hjon ] összetevőjű heftaliták, DK-európai, a Kaukázus É-i előteréből származó részét a szabírok hozták; az avarok kitűnő szervezőkészségét jelzi az is, hogy e 3 komponens anyagi kultúrája a Kárpátiába költözés előtti - az 557 ( sőt, a heftaliták legkésőbb csatlakozó része esetében 561 ) és 568 közötti - néhány év alatt lényegében egységesült. A türkökről a kortárs kínaiak ( pl. Csou Shu ) úgy tudták, hogy szintén a húnok leszármazottai; ami úgy értendő, hogy egyfelől a türkök a ’szkíták - így a húnokkal is egyesülő pl. ordoszi, vagy pl. kerüleni ’szkíták - egyik alapvető komponense voltak, másfelől a Karaszuk-kultúra korai húnjai a türk őshazának és fő kultuszi központnak számító *Ötüken-hegyekben is megjelentek, és éppenséggel e kultúra hún terjesztőinek a neve szállt át a hegységre annak mai Hangáj alakjában; továbbá: természetesen a mai mongóliai Hún Birodalomnak is népei voltak a türkök, ogu(s)zok, stb. [ Manapság - nagyon helyesen ! - az anatóliai Törökországban tananyag, hogy ők a húnok rokonai, és mivel a Hún Birodalomban még együtt voltunk, és bennünk is van „hún vér”: ők a magyaroknak is a rokonai. Az azonban már nézeteltérésre, ellenvéleményre ad okot, hogy szerintük Magyarország 150 éves oszmán-

török megszállását „testvéri segítségnek” kellene felfognunk … ( Hacsak nem úgy, amint 1956/57-ben és azután a szovjet megszállók „testvéri segítségét” )]. A türkök csak a Krímig és pár évtizedre a Volga-Don közén át a Dnyeperig tudták kiterjeszteni fennhatóságukat, ettől NY-ra ez időben is avar hegemónia érvényesült. 567~571 között a NY-i türkök vezetője, Istemi K-Európában hódoltatta a kazárokat és az É-pontusi óbolgárokat. A VI. sz. legvégén - a Türk Birodalom belső problémáit ill. pl. kagán-elhalálozást kihasználva - 3, a korábban jött avarságéval azonos eredetű, és/vagy ( közel ) azonos kultúrájú népesség költözött át K-Európába: a hún-kori ( előbb „uszty’urt”-i, majd É-pontusi ) *akacír népesség rokonaként Turánból a Don-folyó forrásvidékére a *kocogur, továbbá egyetlen generációnyi idővel korábban még heftalita hegemóniájú D-turáni~É-iráni környezetből a *Voronišә-/Voronyezs-folyó vidékére a *tarń∟aĥ, és Dzsungária felől a Cna- és a Mokša-folyó forrásvidékére a hún *gyepan ( kínai átírásban: yüe-pan ) egyik névváltozataként - a *szaben∟der törzsek; [ a -∟dәr ill. a -∟lәr a törökségi népek egy részénél a többes-szám jele, -ság/-ség értelemben is ]. E törzsek, népek elsősorban majd a 670 utáni ún. közép-avar időkben jutnak el a Kárpát-medencébe. A Kr. e. 8. sz.-tól a Bajkálontúl K-i részétől és ÉK-Mongóliától az Amur felső szakaszáig jellegzetesen ló-tartó törzsek éltek, amelyek kultúráját A. P. Okladnyikov és munkatársai azonosították a *moĥo/moĥë törzsek ún. protomoĥë őseivel, [ az ’50-es~’60-as években az akkori - azóta jelentősen módosított - datálással kb. 5~700 évvel későbbre keltezve ittlétük nyomait ]. Pár évszázad múlva a Közép-Amur térségébe költöztek, legkésőbb a Kr.e. 4./3. szf.-ra pedig a korabeli ÉK-Mandzsúrián át DK-Mandzsúriába, ( egy csoportjuk a Koreai-félszigetre is beköltözve ott megalapította a lótenyésztő, a fémeket széles körűen használó *Maĥ∟an nevű, Kr. e. 37-ig e néven fennmaradó fejedelemséget ), jelentős részük pedig a szállásterületük nevér viselő *(D)Žeĥor-/’Žeĥo”l”-/( utóbb kínai: Jeĥol-)tartomány és Poĥaj-öböl környékén is tartósan megtelepedett; ( 710-től itt még Poĥaj Királyság is létrejött, bár ezt megelőzően is gyakran, a X. sz.-tól pedig végképp a császári Kína felségterületének számítottak ). Az eredetileg vlsz. mongol nyelvű *moĥo/moĥë törzsek már a Kr. e. 1. ée. közepére nyelvileg el-tunguzmandzsusodtak, ám anyagi, ill. szellemi kultúrájukkal alapvető szerepet játszottak a XI./XII. szf.-tól a TávolKeleten hegemónná váló dzsürcsi-mandzsuk ( akikről az V.~VI. sz.-tól már Kínában is tudnak és írnak ), ill. más mandzsu és tunguz népek etnogenézisében. Számunkra azonban itt és most az a fontos, hogy az eredetileg - tehát már az Amur-vidéken is, majd ÉK- és DK-Mandzsúriában - a *moĥo/moĥë törzsekhez köthető kultúra, művészet egyes elemei a *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalom K-i határvidékeiről egészen a NY-i, K-Tyan-shani~dzsungáriai~tuvai határaiig eljutottak; (( sőt, a Žu-žwan~heftalita kapcsolatokat is jelezve: DK- és D-Turánig előfordulnak )); Dzsungária térségéből ( és esetleg a heftalitáktól ) pedig kb. 600 körül - tehát vlsz. a *gyepan/ (yüe-pan)/szaben∟der-húnok révén - K-Európába „érkeznek”, itt „hatnak” a Kuvrát-féle É-pontusi Ó-Bulgária kialakulóban lévő szaltovo-kultúrájára ( is ), ám a 670~680-as középavar honfoglalással bekerülnek a Kárpátmedencébe, ahol még a VIII. sz.-i régészeti anyagban is kimutathatók. [ Е. И. Деревянко: Мохэские памятники Среднево Амура, Novoszibirszk-1975. ]. A Volga-könyöktől É-ra a Közép-Don~Közép-Volga közti terület, és a D-Urálig terjedő itteni „Volgántúl” [ a kínai feljegyzésekben hagyományosan „NY-i tielö” ] hún és magyar népessége a VI./VII. szf.-n lerázta a türk hatalmat, és függetlenné vált. Az eseményről beszámoló kínai források a 375-ös Európába átköltözés óta immár e szállásterületre ( is ) értendő „NY-i tielö”-k 2 különösen vitéz törzsét is megemlítik: a *hungár egyik névváltozatának tekintendő *dzs/gyangor-t [ kínai átírásban: yüan’ho(r) ], és a *[ tarján~]balog-nak megfelelő vulho-/vu’ho-t. A kárpátiai központú korai avar hatalom ekkortól az Alsó-Don jobb partjáig terjedt ki: itt D-en ( = az óbolgárok fölött ) avar helytartók gyakorolták a hatalmat, É-on pedig a K-i avarok - pl. a bur~tász ikernevű, vagy a fúzió nélkül Keri/Kér’ és Keszi/Kesző törzsek - biztosították a hegemóniát a 630-as évek elejéig: jogosan kell tehát Avar Birodalomról beszélni. A türkök tartósabb ( bár nem folyamatos ) fennhatósága Európában az AlsóDon bal partja, a Volga torkolatvidéke és a Kaukázus által határolt területre korlátozódott a Kazár Kaganátus 650~670-es évekbeli megerősödése, felemelkedése előtt. Tehát egyértelműen e türk fennhatósági területen kívülre költöztek a K-Európában maradt korai avarok, így a bur~tász népességen kívül pl. a cser~kesz-ek ill. a csere~misz-ek névadói is; ( itt azonnal a *mari alapnépbe utóbb beleolvadva el-finnugorosodott, avar régészeti leletekkel is jelzett eredeti/tulajdonképpeni cseremiszek - ma egy népcsoport a tágabb értelemben vett mari közösségen belül, egyúttal az össz-marik külföldön használt szinonim-nevének donorai - zenei anyanyelvében a pentaton-dallamhasználatra tessék gondolni ! ). És ugyanez a *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalomból származó korai avar, de nem fuzionált, tehát ikernevessé nem vált, hanem önálló identitású 2 törökös törzs - a magyarság egy-egy népcsoportjából - itt K-Európában szervezte meg a majd a Hétmagyar honfoglaláskor az írásbeliségben is megjelenő *Keri/Kér’ és *Keszi/Kesző törzseinket. [ Régi kísértés a történelem-kutatásban, hogy minden népnevet „beszélő-névnek” kell tekinteni az illető nép saját nyelvén belül. A saját népnevük elé vagy mögé illesztett valóban beszélő ön-jelzőket leszámítva: a büszke csoport-identitás, közösségi öntudat lélektanát semmibe vevő hihetetlen „megfejtések” ( is ) születtek/születnek, amennyiben pl. egy nép önmagát „féregnek”, „vegyesnek/keveréknek”, „hazátlannak/kóbornak”, „félszeműnek”, „némának”, „gyilkosnak”, „rabszolgának”, stb. nevezte volna, vagy szomszédai által ráragasztott ilyen típusú pejoratív vagy gúny-neveket előbb-utóbb önmagára érvényesként átvett volna … A fenti - akár önálló identitásokat jelölő, akár fuzionáltan/összeragasztottan

ikerneves - népneveknek is számos művi (!) „megfejtése” olvasható, ezekre kár itt szót vesztegetni. A „beszélőnévre” legtöbbször példaként felhozott „lango-bart/langobárd = hosszú szakállú” népnév sem azt jelenti, hogy e nép körében még az asszonyok és a gyermekek is ál-szakállt viseltek volna: Lüneburger-Heide-i őshazájukban még pogányságuk idején önként felvett nevükkel csakis azt hangsúlyozták, hogy a hosszú szakállal elképzelt/ábrázolt de részben név-tabu miatt csak ritkán kiejthető nevű - germán főistenséghez ( „lám, még a népnevükkel is !” ) megkülönböztetetten szorosan tartoznak, „aki ezért cserében köteles” éppen őket óvni és minden jóval megajándékozni ].

A már a IV. sz.-ban K-Európába települt, így az európai központú Hún Birodalom K-i részei megszervezésében alapvető szerepű *hungár nevű húnok és a magyarok Alsó-Káma~DélUrál~Közép- és Felső-Don között élő túlnyomó többségének helyzete és történelme 455 után úgy alakult, hogy az eredendő népességi/demográfiai, majd a későbbi gazdasági és katonai erőviszonyok folytán a magyarok vezető szerepe mellett a *hung∟ár ( böng∟ér, lang∟ár, stb. ) nevű húnok a hadi cselekményekben az előhad, béke-időkben pedig dél felől a határvédelem/gyepűőrzés fontos katonai szerepét töltötték be, miközben nyelvileg fokozatosan elmagyarosodtak. Az előhad „bemutatkozásai” okán a szomszédok és „a külföld” a teljes szövetséget, tehát a tulajdonképpeni magyarokat is ( tágabb értelemben ) hungár-nak, az összmagyar szállásterületet - a hazát - pedig Hungáriának nevezte --- és nevezi mindmáig !!! A magyar nemzeti emlékezet azonban visszanyúlik e hungár-húnokkal történt teljes egybeolvadás előtti időkre is: ( Arany János szép szavaival ) „Hun’or, Magyar --- két dalia, két egytestvér”… *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Elkerülhetetlen közbevetés: „Onogoria” = a magyar őstörténet-kutatásban a hún-( hungár- ! )név művi „pótléka”, ezért ( is ) csapda. A húnok hátvédjeként a mai mongóliai Hentij-vidéktől a Közép-Kingán hg.-ig terjedő tájról érkezett meg az ÉNYTárimba és K-Turánba, [ 375 után Közép-Turánba is, ahol É-ról a Kazak-hátsági korai hún - ( kínai romlott néven ) *tielö, ( utóbb, saját nevükön: kangar ) - csoportok szomszédossá vált szállásterületei, D-ről a Szír-darja jobb partja lett a határuk ], majd az európai központú Hún Birodalom államszervezetének felbomlása ( 455 ) után a Don alsó és a Dnyeper középső szakasza közé a *gund∟ur( stb. név-változatú )─bilyar~bolg∟ár ikerneves vezértörzsű *uroG, *eszeGel, *onəGal/in’Gul( stb. név-változatú ) derékhad, ( ám a Kingán-nál maradt pl. az azóta el-mongolosodott *abaGa, ill. *anaGa nevű törzsük is ); továbbá az * onoG∟ur nevű balszárny, amely a Szálfolyócskához települt, a Don-torkolat bal partjától az Azóvi-„kistenger” keskeny parti sávjában a Kercsi-szorosig is időnként lehúzódva; [ csakis név-hasonlóság az alkotó törzsek számát tükröző szövetség-nevek közül a »10-ogur = on-ogur « ]; a jobbszárnyuk pedig a *Szürgi(sz) [ = Donyec ] mentén, tehát az össz-óbolgár szállások (É)K-i szegélyén szállt meg → ők a *szərəg∟ur: csuvasos és óbolgáros népetimológiával „fehér [ = šar-/szar(iγ)-] ogur” csoport. A Dnyeper torkolati marót-húnok { Jordanes, 551 körül: *bard∟or, Pszeudo-Zakhariasz, 555 körül: ’br[d] } fennhatósága - a krími gót refúgiumtól É-ra - egy keskeny sávban a Krím-félsziget „nyakára” és a Kercsifélsziget egy részére, ill. az ún. Kimmer Boszporusz ( = Kercsi-tengerszoros ) K-i partjaira is kiterjedt, kb. a Kubán-torkolatig. Így az onoG∟ur törzs szállásterületeinek NY-i szegélye ( is ) 525 körül - legfeljebb néhány évig - az ő hegemóniájuk alá tartozott. Ám a kereszténnyé lett és Konstantinápolyból missziós céllal hazaérkezett marót-hún Gorda nevű uralkodójukat testvére, a Szál-környékiek felügyeletével megbízott, ( még ) pogány *’bəo noG∟ur → ( metatézissel és n/m váltással leírt ) „Mu-vager/Mouager” „program-nevű” vezér - egy pogányzendülés élére állva - megölte, a helyébe lépett, majd Bizánc itteni kereskedő kolóniái keresztény lakosságát és a bizánci helyőrségeket is megtámadta. Bizánc csak kemény harcok árán tudta „Mouager”-t visszavonulásra kényszeríteni. ( Maguk a marót-húnok azonban a következő évszázadban már részben befogadták az orthodox kereszténységet, a 670~680-as, a Morava-torkolathoz és a Száva alsó szakaszának jobb partja térségébe történő átköltözésük után pedig ez a folyamat hamarosan kiteljesedett ). Az onoG∟ur-ok a marót-hún epizód előtt és után a Tamań-félszigettől a Donig is hegemónná lett szabírok fennhatósága alá kerültek, majd 557-től egy évtizedre - Európában a szabírok egy részét előhadként integráló várkony ( uar~hjon ) ikerneves vezértörzsű korai avarok hegemóniája hatáskörébe. Az onoG∟ur-ok 567-től a Krímig kiterjedő hatalmú Türk Birodalom alattvalói lettek: vazallus fejedelem fősége alá rendelve: *o[νə]G∟ur [ romlott alakban: o’G∟ur ] néven, amely nép szállásterületének K-i határai a Szál-folyócska forrásvidékén voltak, „nem messze a Volgától”, ( kb. 100~110 km-re, ám az informátor több ezer km-es útjához képest kell érteni a „nem

messze” jelzőt ). Valószínűleg Ištemi NY-türk kagán 575-ös halálakor függetlenedni akartak, ám mozgolódásukat gyors és véres hadjáratban törték le a türkök, és 576-ban már szolga-helyzetében említik az *uniG∟ur törzset, együtt az azonos sorsú szomszédos alánokkal. 589-től mindkettőjükhöz örmény hittérítők érkeztek. Bizánc és a Türk Birodalom ázsiai központjai közti legrövidebb útvonal a kis kiterjedésű Onogoriát harántolta, viszonylagos sűrűbb említésének pusztán ez az oka. A VI./VII. szf. eredményes türk-ellenes NY-i *t’ie-lö /„tielö” - köztük hungár ! - szabadságharca révén a karlu∟k *(w)ermi~bulak szövetség kiterjeszthette a fennhatóságát az onoG∟ur-okra is. Ám a *(w)ermi/’Ermi törzs adta dinasztia hamarosan megint türk szövetséges lett, egyik vezetőjük pedig a türk~bizánci kapcsolatok tovább javítása végett 619-ben megkeresztelkedett. A hún őseire, sőt: a ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztiából származására méltán büszke ifjú Kuvrát 619-re szintén megkeresztelkedett Konstantinápolyban, majd hazatérve, a Don-torkolat bal parti szülőföldjéről - az onoG∟ur törzsnévből Bizáncban kreált nevű - kicsiny Onogoriából dinasztiástól elűzte a Türk Birodalom érdekeit túlságosan képviselő *(w)ermi törzset. A 630 körül az É-pontusi, Don jobb parti független Ó-Bulgáriát ( és nem „Onogoriát” ! ) megszervező Dulə-nembéli(!) *Kobar∟t/Kuvrát kagán utóbb kiterjeszti a hatalmát a KözépDnyeper melléki, »10-*gund∟ur = on(o)-gundur« törzsszövetségi nevű NY-i = „fekete” bolgár törzsekre is. ÓBulgária államigazgatási központja(i) - Kuvrát [ és utóda ! ] fővárosa(i) - szintén a Dnyeper és a Donyec térségében létesül(nek), ( tehát nem „Onogoriában” … ). [ Kuvrát sírja ill. sír-mellékletei - halotti gyűrűjének vésetén a neve: Ĥovrat(u) - , és más rangos leletek szintén nem a Don-toroktól DK-re és D-re fekvő onoG∟ur szállásterületekről kerültek/kerülnek elő, hanem sokkal NY-abbról: az „Onogoriának” soha nem nevezett ÉPontusi (Ó-)Bulgária gazdasági, államigazgatási, kultuszi, egyben földrajzi-területi központjaiból ]. Kuvrát utódai: mind elsőszülött fia, Kuvrát életében a DK-i szövetségesek feletti felügyeletet gyakorló *Bat-Baján, mind a Dnyeper-[ alsó és középső szakasza őskorból megőrzött nevén: Porog-]környéki „NY-i bolgárok” = gundurok, nándorok, stb. közül származó, és Kuvrát halála után az ország főhatalmát vlsz. a birodalom-alapító Kuvráttal kötött alapszerződés révén elnyerő, szintén a ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztia egy másik ágából származó *Bezm∟er *kagán→kәγán→ke’án→k’án nőtestvéreik ill. lányaik politikai célú férjhez adásával is igyekeztek szövetségeseket szerezni. [ Bezm∟er is népnévből származó személynevet viselt: e törzs népességének többsége Belső-Ázsiában maradt, és *baszm-il nevükön írnak róluk, mint a karluk-törökök szövetségeseiről ]. Ám a 670-es években elsöprő erejű kazár támadás számolta fel az É-pontusi Ó-Bulgáriát: Bat-Baján és *Kotra∟gәsz nevű öccse - népeikkel - behódoltak, a másik 3 Kuvrát-fiú, ill. Bezm∟er ÉK-en hatalmat gyakorló veje pedig népeik jelentős hányadával NY-ra távoztak. [ A türk-szövetséges kazárok hadjáratai ekkor még alig érintették a Dnyeper térségét, ill. gyorsan visszavonultak a Közép-Volga menti tájakról is ]. Az *uroG, *eszeGel, *onəGal/in’Gul( stb. név-változatú ) derékhad népe É-pontusi szállásterületeinek nyoma mindmáig az ottani se’ szeri, se’ száma *InGul(a)-folyó és *InGule∟c-folyócska neve, majd a 670-es évektől az al-dunai Bolgár Kánság eredeti [ = a Bizánci Birodalmon még kívül eső ] kagáni/káni székhelye körüli - a Duna-delta bal felőli szélső ágától É-ra lévő - *OnGal tájnév. Utóbb e nép-( törzs-)név és/vagy szállásterület-név személynévként is feltűnik: Omurtag al-dunai óbolgár kán és a frankok - tehát az Avar Kaganátus államigazgatási központjának VIII./IX. szf. körüli szétdúlása után a D-Alföldre ( is ) benyomult 2 megszálló hatalom - a 825-29.-es intervallumban egymás közti rivalizáló fegyveres konfliktusba, sőt háborúba keveredett, és noha végül is az óbolgárok voltak az újabb területszerző győztesek, ( vlsz. a temesközi - frank-szövetségessé lett - szláv csoportok újra meghódítására törekvő óbolgár harcok során ) az óbolgár *Kubjar-/Küvjar-nembéli * OneGa-ban/Onegavon(aesz) nevű körzeti katonai parancsnok ( = tarkań ) a Tiszába fulladt. Az óbolgárok eredeti K-i „turanidságában” a mongolid/mongoloid fő komponens a mandzsu~É-koreai küllemjelleg-együttes ( ha sziniddel keveredett, akkor ún. É-szinid variáns ) volt, ám ez kis mértékben középamuri, belső-ázsiai, ( brachykephalizálódott ) chancelade, proto-mongol, elvétve szajánid szakmai nevű mongolid/mongoloid komponensekkel is kiegészült; az europidok közül több K-i mediterrán ( pl. kászpi, NY-( in: közép-)ázsiai gracil mediterrán, pamírid, sőt denied nevű ), kis mértékben pedig alpi, crômagnonid-B, sőt nordikus nevű küllem-jellegűek is bekapcsolódtak; [ a rassz-nevekben az esetleges földrajzi név csak annyit jelent, hogy adott térségben írták le először, ám áreájuk ennél messze bővebb, és az őskori, ó- és középkori vándorlások révén általában több kontinensre kiterjedő ]. Közép-Turánban, majd az É-Pontusnál további europid/europoid komponensekkel gazdagodtak. Mind ezek a mongolid/mongoloid, mind pedig az europid/europoid komponensek az összes többi, Belső-Ázsiából indult, időszakosan Közép-Turánban tartózkodó, majd az É-Pontus térségein részben vagy egészben letelepedő nagyállat-tartó népek törzsszövetségeire jellemzőek, „csak” egyfelől a mongol~európai nagyrassz aránya, másfelől a 2 nagyrasszon belül az egyes, előbb felsorolt rasszok aránya más és más volt. A mongolid/mongoloid fő komponens azonban más volt a ’szkítáknál, más a húnoknál, más az ázsiai avaroknál, más a szabíroknál, stb. Magyar szempontból itt az a legfontosabb szempont, hogy e belső-ázsiai ( és/vagy: altaji~tuvai, és/vagy: ’Angara-térségi, és/vagy: közép-amuri + ’Usszuri-környéki ) őshazájú népekhez Turánban majd K-Európában csatlakoztak-e és milyen arányban É-turáni küllemjelleg-bélyegű csoportok ?

Nos, az óbolgárokhoz - hozzájuk/közéjük - csak elvétve került a magyarságra mindmáig kiemelten jellemző Éturanid küllemjelleg; [ az őskori D’eszna~Fosna műveltséggel együtt a Dnyeper felső vízgyűjtőjére, ill. pl. Dániába is eljutott, ( ott egy mezolitikum-végi lelőhelyről a recens anyagot is borreby-nek hívják ), igen szerencsétlen elnevezésű szinonimája az ún. „andronovói”; és szintén megtévesztő a „crômagnonid-C” neve is, mivel semmi genetikai köze nincs a többi, tehát a valódi crômagnonid-hoz, mert azokkal legfeljebb konvergens fejlődés révén váltak hasonlóvá egy-két bélyeget illetően ]. ( Dr. Henkey Gyula antropológus az al-dunai Bulgária ÉK-i részén talált ugyan recens „magyaros” bélyegeket, de nem a bolgárok, hanem az oda a Krími Tatár Kánságból elszármazott népcsoport tagjai között ). És viszont: a Kárpát-medencei fosszilis és recens rassz-anyagban elenyésző az eredeti belső-ázsiai „óbolgárosság” mongolid/mongoloid fő komponense: a mandzsu~É-koreai küllemjellegegyüttes ( ha sziniddel keveredett, akkor ún. É-szinid variáns ); és ez igaz az al-dunai Bolgár Kánság által 2 és fél ~ 3 generációnyi időre megszállt D-erdélyi és temesközi részekre is. A 670-es népvándorlás óbolgárjai közül a Kuvrát-fi Küver és óbolgár ( soha egyetlen kortárs sem írta, hogy ezen belül „ onoG∟ur/onogur” ! ) kísérete beköltözött ugyan Kárpátiába, de igen rövid idő múlva ( több okú ) konfliktusba került az Avar Kaganátus központi államigazgatásával, ezért kíséretével, népével együtt Thesszalonika környékére költözött el: sem politikai értelemben vett (ó)bolgár országos hatalom-része, ( pl. kaganátuson belüli tisztsége ), sem területi~regionális külön-kormányzata nem maradt az esetleg mégis itt maradó csekély létszámú és izolált egy-két óbolgár csoportnak, [ így, ha egyáltalán előfordultak a 670-esek között, az „onoG∟ur/onogur”-oknak sem ! ]. Így azt a „mentőötletet” is végre el kell hagyni, hogy a hún idők után, főképpen pedig az avar korban, pl. a Kuvrát-fia Küver/( a D-i székelyeknél: „Kövér” ) vezényletével is tömegesen költöztek be a Kárpát-medencébe onoG∟ur önmegnevezésű bolgárok, itteni hazájuk neve lett volna ( a Kárpátia térségében soha, sehol fel nem jegyzett ! ) „Onogoria”, és a Hétmagyarok eme Kárpát-medencei őslakóktól vagy átvették az „onogur” nevet, vagy mint területileg értett utódokra ráragasztotta volna megszokásból a külföld … Még a 670/680-as kazár támadások elől az onoG∟ur-ok egy kisebb csoportja az Al-Dunához költöző óbolgár néprészhez csatlakozott, vlsz. az óbolgárok egyik előhad-komponenseként, ugyanis mindössze egyetlenegyszer említik őket: 713-ban, onoG∟ur~bolgár ikernéven; ( ld. Agathón feljegyzését ). Az onoG∟ur-ok Szál-folyócska környéki szállásterületei a Kuvrát idején lassan elkezdődő szaltovo-kultúra összóbolgár részének a DK-i perem(!)területeivé lettek … Itt a 670~680 és a kb. 775-ös év között történik 2 utolsó említésük: a krími ( gót ) metropolita missziós püspököt küld hozzájuk, ill. szállásterületüket Onogoriának írják le --- ez azonban ekkorra már a Kazár Kaganátus kicsiny tartománya lehetett, tehát nem független állam. Ezt követően egyébként soha többé nem említik e Kazária NY-i peremi onoG∟ur entitást: vlsz. nyelvileg elcserkeszesedtek, ( kisebb részük talán el-alánosodott ), politikai értelemben pedig „kazárrá” lettek. A VIII. sz. 10es évei végétől, 20-as évei elejétől az É-Pontusig szállásaikat fokozatosan kiterjesztő Hétmagyarok országa nem terjedt ki a Don-torkolat bal partjára, tehát az egykori Onogoriára, noha azt követeik a Manücson túli D-i magyarokkal való kapcsolattartás során - (Új-)Šarkel megépítéséig - gyakran harántolták. A magyarok tehát soha és sehol nem vehettek fel és nem is kaphattak „onoG∟ur” szinonim nevet, K-Európában sem. Továbbá: a 7 magyar és a 3 kabar törzs együtt ugyan 10-et ad ki, ebből viszont 8-nak az alapnépessége volt magyar nyelvű, 1 alán nyelvű, és szintén csak egyetlenegy a törökös nyelvű, ám egyik törzsnevünknek sem része az ogur: ugyan miért vettük volna fel a törökös »10-ogur = on-ogur « szövetségi nevet, vagy ki és miért hitette volna el ezt pl. a kijevi K-i szlávokkal, a germánokkal, vagy a bagdadi arab al-Maszúdival ?! Egyébként pedig: hungár, böngér, ( ba-)langár, stb. név-változatú hún előhadainkról ( népünk alapvetően fontos hún alkotó”elemeiről” ) ránk származott külföldi megnevezéseinknek csak egy részéről „kopott ill. némult el” a név-kezdő mássalhangzó; pl. a K-Alpokban és azon túl élő germán szomszédok a IX. sz.-ban még *wangar-t írtak, utóbb ( talán a hungár népnév ↔ „hunger” = „éhes, éhező” képtelen „áthallását” elkerülendő ) - és ma is ’ungar-t írtak/írnak ( persze: aposztrof nélkül ) …; lengyel-szláv szomszédaink még meghallották a „w”-t, így ők több mint egy évezrede wẹgry-nek hívnak, ( átvétel útján ebből lett a kései és mai orosz венгер∟ский ), míg a többi és korai szláv ( így a Kijevi Rusz népessége is ) ’u[ν]gor-t hallott, és a Dnyepertől NY-ra ’u’hor-/’u’hry-t mondott és mond … [ De a besenyők „elit-csapatának” számító 3 törzs gyűjtőneve is kangár volt. És e kezdőmássalhangzós névsor - főként ha a húnok ordoszi törzsneveinek „telek-szomszéd” kínai kortárs (!) feljegyzéseit, vagy a mai Mongóliától a Huang-ho és/vagy az Amúr torkolatáig az egykori szállásterületeket megőrző földrajzi neveket nézzük - hosszan folytatható ]. Nagyon-nagyon áttételesen, de névtörténetileg ide tartozik, hogy a távoli múltban a Tárim-medence~Lobtó~Ordosz térségben az őseredetileg a húnok kezdő-mássalhangzós, egyúttal e szótagot zárva „-nG” végződésű törzsneveit is adó, ám ide „máskor és más úton” eljutó etnonimiából ( népnévből ) vonatkoztatták el „nem törökségi” és törökségi népek ( így maguk a sajátos törökségi nyelvet beszélő húnok talán már a Kr. e. 2. ée. utolsó harmadától virágzó Karaszuk-kultúra idején ) - előbb nyilván ősatyaként megszemélyesítve, majd etno-géniusz „rangba” át-szellemítve, végül az égbolt és a felette - tehát a mennyországban - tételezett fény, világosság kiábrázolhatatlanul szellemi főistenségeként - Tengri-t: a legfőbb transzcendens és evilági hatalom forrását és

örökkévaló letéteményesét. A Tengri-re vonatkozó letisztult istenélmény, mint „belső-ázsiai ( a húnok és utódaik révén majd Turánba, stb. is eljutó ) monotheizmus” a legtökéletesebb „rákészítés” a SzentHáromságos Egyetlenegynek a teremtésről, a világrendről/rendeltetésről és az egyetemes üdvözítő kegyelemről szóló kinyilatkoztatása befogadására. [ Ennek ismeretében jobban megértjük az európai húnokat, és világtörténelmet író nagykirályaikat, így Attillát is. Soha senkinek nem esett bántódása a húnoktól pusztán azért, mert pl. keresztény volt; a hún nagykirályi udvar államigazgatásában ( főleg a hún kancellárián ) is számos írástudó keresztény dolgozott, még attól is függetlenül, hogy mely keresztény irányzatot követve élte meg hitét. Attilla lobbanékony vérmérsékletű volt, de „2 fellobbanása között” nyugodt, küldetés-tudata mély hitével megáldott~megvert személyiség. Tengri istent személyes sorsa, és személyén keresztül népe sorsa meghatározójaként imádta, ezért is tudakolta Tengri akaratát minden jelentősebb politikai, ill. magánéleti tette előtt a főtáltos áldozat-bemutatásán keresztül, amely szertartásokon személyesen vett részt. Attilla a galliai mauriaca-i ( tévesen: „catalanumi” ) csata előkészítése, lefolyása, majd a szétfutott ellenségek esetleges visszatértére hiába való várakozás ideje alatt a mai Troyes városában rendezte be főhadiszállását. E város püspökével kötött egyezséget és jó viszonyt maga a püspök úgy írta le emlékirataiban, hogy a húnok ott létükkor akár csak egyetlen baromfit sem tulajdonítottak el. A püspök hálából a Rajnáig kalauzolta a hazafelé tartó húnokat. Attillának a kereszténységgel, mint - a saját hún vallásos eszmekörével alapvető dolgokban egyező - hitrendszerrel kapcsolatos tiszteletteljes magatartását kiválóan jellemzi, hogy a püspök a Rajna-folyó parti elválásuk után(!) teljesítette Attilla arra vonatkozó kérését(!), hogy imádkozzon érte ... ( A húnok távozása után visszasettenkedő római Aëtius mindezekért a püspököt 2 évnyi száműzetésre kárhoztatta, azaz nem térhetett vissza püspöki székhelyére, nem gyakorolhatta püspöki kötelezettségeit )]. [[ A húnokról - a rassz-antropológiai vonatkozásaikról is, őstörténetükről is - és Attilla nagykirályról bővebb tanulmány olvasható jelen honlap „Dolgozataim, tanulmányaim” témakörén belül az „Együttgondolkodás” csoportban a következő helyen: 4. Lébény, Árpád-kori ( műemlék ) templom --- 2003. ]]

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Nincs köze a székel’/székely törzsszövetségi névhez a Volga-Don szögletébe, a *(W)əlubəl-[ ma: ’Ilovl∟я-]folyócskához még a ’szkíta időkben odaköltözött *maszkut/*beszkit törökös nyelvű törzseknek, ők - a *szarmata kultúrát átvéve - Ptolemaiosznál ( II. sz. ) *(a)r’-vaszk, 375 körül ( Jordanes ) *böszk, a hún időktől *(w)äszkil néven szerepelnek, és 455 után el-óbolgárosodtak. Az óbolgárok VI./VII. szf. körüli 1. terjeszkedésekor előhadként és a *(W)əlubəl-hoz képest ÉNY felé szereztek új szállásokat, névadójaként az *’Oszkol-, *Tuszka∟rés a »(hó)fehér = bəy/bə’ → p’/b’/v’« jelzőjű *V-orszkl(a)-folyóknak. A *(w)äszkil nép egyes részei „670 után” főképpen a Kárpát-kanyar külső íve alatti területekre és kis részben az Al-Duna jobb partjára költöztek: ők az itteni »(ó)bolgárokhoz tartozó ’äszkil nép«; a Balkán-hegység gerincétől É-ra „(hó)fehér” jelzőjű egyik telepük *P’-liszka városa, [ ez a honfoglaló al-dunai óbolgárok 1. törzsszövetségi székhelye is volt ! ]. Valószínűsíthető, hogy vezetőjük Kuvrát legkisebbik fia, a felövezésétől/nagykorúságától „politikai programnevű” * Aleszkә/Alezkә volt, aki Kárpátiába költözött bátyjához, Küverhez hasonlóan végül is nem tudott modus vivendi-re jutni az aldunai Bulgáriát vezető bátyjukkal, *’Iszperi∟k/*’Aszparu∟ĥ kánnal, így *Aleszkә/Alezkә ( a latin írott forrásokban: Alzeco ) népe egy részével a Ravennai Exarkhátus ( vlsz. közép-dalmáciai ) fennhatósági területére ( = Dalmácia thema/katonai kormányzóság területére ) költözött, e valószínűség régészeti, ill. művészettörténeti alátámasztását éppúgy László Gyula dolgozta ki, mint a kettős magyar honfoglalás bizonyítékainak alapvető és túlnyomó többségét is ő tárta a nemzet elé. A *’szkíta-utódok Volga-Don szögletbéli maradékai ’äszkil néven a volgai bolgárokhoz csatlakozva húzódtak Éabbra, a VII. sz. legvégétől a VIII. sz. elejéig~közepéig. [ E *’szkíta, részben Belső-Ázsiában is ottmaradt ’äszkäl nép neve - az utóbb az összes türkre értett - NY-türk *(w)ermi/ĥermi~ĥyon törzsszövetségi ikernevű csoportban 536-ban és 651-ben is előfordul ]. Meglehet, hogy csak a IX. sz. elején - a későavar kapag∟an-kán és népe Oltközből a Kisalföld NY-i peremére költözése után - érkeztek egyes el-óbolgárosodott al-dunai csoportjaik a Kárpát-medencébe, jelenlétüket Ruszka, Röszke, Deszk, Bászka, stb. szállásterület-neveik is jelzik.

A kerecset-/kerecse∟n-sólyom [ az ősszlávok által „szokol” alakban átvett, és valamennyi sólyomfajra kiterjesztett ] ’szkíta neve a *szikül’/székely; --- a téli napfordulóhoz kötött - ún. elektrum-színű - sólyomfaj a *szəkolot nevű ’szkíta törzsszövetség vezértörzsének névadó jelképe volt; [ Hérodotosz ír a thüšəgetə~’szkíta szomszédságról: pl. IV. / 6., 19~20., 22., 57. és 123. ]. A *szəkolot nevű ’szkíta törzsszövetség K-európai ( Káma alsó szakasza ~ Don-forrásvidék ) térségi magyar peremnépe ( gyepűőrsége ?! ) 2 és fél évezrede őrzi ősi *szikül’/székely nevét, közösségi öntudatát.

A Dél-Urál~Közép-Don közötti össz-magyar őshazának az ÉK-i részéből költözött a Kárpátmedencébe [ az Avar Kaganátus É-pontusi helytartójának távozta után alig több mint egyetlen generációnyi ideig (!) teljesen független államnak: az É-pontusi Ó-Bulgáriának - a Türk Birodalom szellemiségét 659~687 között is őrző - kazárok általi szétdúlását követően ] krónikáink szerint 677-ben egy jelentős magyar népesség,

hungár/böngér/wangar hún szövetségeseik (É)K-i, azaz „fehér” jelzésű, Közép-Volga bal parti részével, mint előhaddal együtt. E honfoglalás népei a székelymagyarok legfőbb alkotóelemei, tehát ősei. Mivel soha nem volt tabu az *Abәtigulə/Avitiγla/Avtiγla/Attilla-személynév: sok személy viselte. A keresztény Magyar Királyság krónikái a 453-ban elhunyt hún nagykirály és a 677-es „fehér” hungár~székelymagyar honfoglalást vezérlő ugyancsak Attilla nevű fejedelem, mint történelmi személyiség emlékanyagát „egységes szerkezetbe foglalva” adják elő. Krónikáink „egységes szerkezetbe foglalt” hún-története tehát a valóságot tükrözi, a nemzeti történelem része, és amíg a Kárpát-medencén kívüli - akár latin, akár orthodox - emlékezet a történéseknek legfeljebb csak egy-két töredékét őrizte meg, a magyar nemzeti emlékezet az események teljességét illetve a lényegét. Magyar krónikáink hírt adnak a VII. sz. végén hont foglaló „fehér” hungár előőrsű székelymagyarok nagyszerű közép-balkáni [ és a Vardar-folyó forrásvidékét + a mai Albániát is érintve: D-balkáni ] hadjáratairól is, amelyek egyikét egyetlen mondat erejéig … Konstantinápolyban/Bizáncban is feljegyezték, és onnan került át a kijevi krónikákba. E hadjárat(ok) során a székelymagyarok és az I. honfoglalás más szövetséges népei Bizánc ekkor pár évtizede újjá szervezett közép-balkáni - Szirmion-tól ( = Szávaszentdemetertől ) a Vardarfolyó felső ( = mai macedóniai ) szakaszáig terjedő ’Illürikon nevű katonai körzete/kormányzósága ( themá-ja ) területéről a [ *Brogn(osz)-/*Marg(us)-/Morava-folyó irányából támadó ] Bizánc-zsoldos vlaĥ/’oláhokat ( is ) majd’ fél évezredre visszaszorították a DBalkánra, egyúttal elősegítették az albánok honfoglalását mai szállásterületeikre, hazájukba; [ mindezek által felszámolták e „nem szláv” népek korábbi, részben közép-balkáni szállásterületei okozta „éket” a térségbe másfélszáz éve betelepült D-szláv törzsek - a rasziak ( = D-i morabák/moravák + szerbek ), a zétaiak ( = montenegróiak ), a macedón-szlávok, a tulajdonképpeni „bolgár”-szlávok, és az eredetileg „nem-szláv” tivercek itteni részének el-Dszlávosodásából lett „timokiak”/timocsánok szállásterületei között ]. A székelymagyarok alkották a 895/’96-os Árpád-i honfoglalás előtti Kárpát-medence igen jelentős hányadán az alaplakosságot: a VII. sz. végi I. honfoglalással megérkezett egyes magyar nemzetrészeink itt született utódai számára tehát 677 óta, azaz [ 2007-ben ] 1.330 éve az anyaföld már a Kárpátok koszorúzta édes haza földje. [ A középkori magyar krónikák, geszták hún-története, a székelymagyar honfoglalás előzményei, térbelisége, majd a székely szállásterületek kárpátiai VIII./IX. szf.-s jelentős átrendeződése külön tanulmányt igényel: ha Isten engedi, és élünk, 2009-től tervezem e honlapon közzétenni. B.S. ]. Szabír és koszár/kazár, ill. korai pecsene∟k/g ( = besenyő ) kapcsolatok: { „Őseredetileg” vlsz. a Minuszinszki-medence Okunyevo-kultúráját kialakító, a bronzkor legvégén, ill. a vaskor kezdetén *Lipə~’akšə [ majd Hérodotosznál: Lipoxa(isz) ] ikernevű korai ’szkíta csoportba tartozó népesség egyik É-i „kirajzása” az eredeti É-i szállásterületeiről az ÉNY-Közép-szibériai *Sziver∟ma-felföldnek nevet adó közösség; ( a terület lakossága mára el-tunguzosodott ). A minuszinszki és az „É-i ( Jeges-!)tenger közeli” szivermai populációt Hérodotosz ( a névváltozatot etimologizálva ) „távol-északi”-nak - szó szerint „északon ( értsd: az É-i szél keletkezési helyén ) túli”-nak, azaz „hüperboreusz”-nak - „hallotta át”, amely mögött egy *əb’rəbor/ əb’-ər’borə eredeti forma állhatott, ahol az əb’ = jelző, talán „fehér” értelemben. Hérodotosz idejében, tehát a Kr. e. 5. sz.-ban vagy a szivermaiak egy része, vagy újabb, a Közép-Irtistől kiinduló - kevés számú régészeti lelettel halványan jelzett - ’szkíta népesség vándorolt az Ob alsó szakaszához: a Poluj-torkolati ( oroszul: UsztyPoluj ) ’szkíta kultúra „ihletőivé” válva. A Poluj-torkolatiak és/vagy a szivermaiak utóbb a Tajmír-félszigeten a

mára el-szamojédosodott, de kultúrájában D-i elemeket őrző *csupri∟n törzs „magja”. ’Szkíta őseik állattenyésztését a D-en megszokott állatfajokkal a magas É-on nem folytathatták; az É-tajgai~tundrai réndomesztikálásnak ( vagy új típusának ) vlsz. ők voltak az „ihletői”, ill. kimunkálói. A korai ’szkíta népvándorlással NY-ra eljutó egykori minuszinszki népesség-rész a közép-európai ( Szentes-)Vekerzug~Hetény ’szkíta kultúra terjeszkedésekor pedig *Gabre∟tә, stb. név-„nyomokat” is hagyott maga után. } Egyfelől az V./VI. szf. körül Európába a Kászpi-tó ÉNY-i partvidékére átköltöző, ÉKaltaji~minuszinszki~tuvai *’szkí∟ta-utód szabírok, és a hozzájuk még Dzsungária térségében csatlakozott, az ’Angara vidékéről a mai ÉNY-Mongólián át érkező - őshazájától D-ebbre a legkorábbi kipča∟k~kimek típusú törökös nyelvű - ( *kumán, *tamań, stb. névváltozatú ) *szämän∟där népesség, másfelől a már a Hún Birodalom korától a környéken élő - pl. az itteni *bә-langar ( → az arabban és az oguz-törökben módosulva: balanğar/balandzsar ) hún törzs - és/vagy a Kárpátiából ekkor K-re húzódó húnok kapcsolata - a nyelvi kapcsolata is ! - olyan szorossá vált, hogy a Kaukázustól D-re időnként magukat a nagy mértékben csuvas-törökös típusúvá lett nyelvű szabírokat is „hún”-nak nevezték. A VI. sz. első fele a Volga-könyöktől a Kaukázusig - de szövetségkötéseikkel még ennél is nagyobb területen - szabír hegemóniát eredményezett, így pl. a KözépDon~Dél-Urál közti őshazából részben (!) D-re költözött, a Manücs-árok középső és felső szakasza teljes D-i vízgyűjtőterületén és a *Kumán-[ → Kuma(ν), ma: Kuma’-]folyó középső szakasza mellékén élő »D-i, vagy méót(isz)-i, vagy Kuma(ν)-menti madzsarok/magyarok«, továbbá a Sztavropoli-hátságig, mint a Kaukázus É-i előhegyeiig felhúzódó *bә-langar húnok és a törzsszövetségi értelemben vezető szabírok között igen szoros szövetség jött létre. És ha lazábban is, e szövetség kiterjedt a Közép-Don~Dél-Urál közti őshaza egészére: ekkor voltunk mi is - persze, ( kül)politikai megnyilatkozásainkban - „rendíthetetlen szabírok”; ( ’szkíta örökség a szóvégi -t toldalék - *szabart - , amely „erős”-t - sőt „hős”-t - jelentett már a ’szkíta időkben is, ennek bizánci választékos fordítása a „rendíthetetlen” ). A VI. sz. közepén Turán felől érkező korai avarokkal jelentős szabír népesség költözött a Kárpát-medencébe, valószínűleg előhadként, majd főként határ-( gyepű-)védelmi szereppel. { Tuvai őshazájukban még 7 évszázaddal a többségnek a Kászpi-tó ÉNY-i partvidékére költözése után is fennmaradt egy kisebb, a Mongolok Titkos Történetében *šibir nevű ( itt: csuvasos - és az avval sok tekintetben azonos mongolos - kezdőhangú ) szabír/szibír népcsoport. [ Csak emlékeztetőül: a tisztségi-/rangnévi eredetű csuvasos-húnos Zsolt/Solt köztörökös párja a szult∟an; vagy: az Alsó-Szigetközben és a Csilizközben a szárcsa nevét az öregek még ma is sárcsa alakban ejtik …]. Temüdzsin/Dzsingisz mongol nagykán 1227-es halálát megelőzően az akkor még egységes Mongol Birodalom a D-Urálig ill. a Dzsemba-folyóig terjedt, a šibir/( a köztörök típusú törökös nyelvek kiejtésében ) szibír csoport É-Turán ÉK-i szegélyére költözött, és politikai értelemben „mongollá” lett. A Dzsingisz utáni birodalom-felosztás és az előhad népisége alapján Európában tatárjárásnak nevezett inváziók révén elért terület-nyereségek NY-i része 1236-tól Batu káné lett, beleértve ÉTuránban a Közép-Irtiš menti Szibir ordu ( = káni székhely ) környékét is, mint Batu „országa” (É)K-i részét, amely tehát „fehér” jelzőjű volt. Amikor a többségi kipča∟k tatárok élén Batu 1251-ben K-Európában megalapítja az Arany Hordát, a Tobol~’Isim~ Közép-Irtiš vidéke „Fehér Horda” néven külön-kormányzatot kap, ám továbbra is Szibir ordu a székhelye. Majd az Arany Hordával/Kipcsák Kánsággal lazuló kapcsolatai miatt egyre inkább „Szibír Kánság”-nak nevezik. 1378-ban e Fehér Horda újra egyesül az Arany Hordával, majd a DKLengyelföldtől az Altaj NY-i lábáig terjedő birodalom Timur, „a sánta” ( = lenk ) XIV. sz. végi támadásai után több kisebb kánságra esik szét, így Szibír Kánság is önállósul. 1552-ben az oroszok elfoglalják a volgai bolgárok és tatárok Kazanyi Kánságát, majd IV. ( Rettenetes ) Iván cár és a gyarmatosítás anyagi érdekeltségében - a cári adóhányadot leszámítva - monopolhelyzetbe hozott Sztroganov kereskedőház megbízásából Jermák hetman a Közép-Urálon átkelve 1581-től 3 év alatt meghódítja a Fehér Horda Szibír Kánságát, --- amely természetföldrajzilag valójában É-Turán. Majd az orosz imperializmus ( = birodalom-hódítás ) a fokról-fokra meghódított teljes É-Ázsiát is Сибирь-nek, azaz Szibériának kezdi nevezni. Tehát a kései ’szkíta idők csuprinjainak a Tajmír-félszigetre távozta után, ill. a tatár~mongol-járás előtt szabír népek és névváltozataik nem éltek sem a természetföldrajzi Szibériában, sem É-Turánban, „csak” *šibir-ként: Tuvában. A még teljesen ki nem veszett magyar *csepe∟ly/csepö∟te = „cserje, bokor, ill. ezekkel benőtt terület” ( méret szempontjából kicsinyítő alakban: csepl’e∟sz ) közszóval azonos eredetű kalmü∟k-mongol „šiw∟r” = „bozót, szinte áthatolhatatlanul elcserjésedett terület” ( a hegyvidékeket és É-Mongóliát leszámítva a ma többnyire félsivatag-foltokkal tarkított sztyeppéken(!) élő kalmüköknél ebből → »lápi bokorfűzes~fűzligetes „őserdő”« is ) --- semmiképpen nem alkalmazható „szófejtés” Szibéria nevére; ( maguk a kalmükök egyébként a fémkorok Bajkál-környéki kezdete óta biztosan nem éltek Szibériában ). Hasonló „szófejtési” csapda a Tarbagataj-hegység neve: „Mormota-hegy”… Mongolul a mormota = tarbagán, amely egész Belső-Ázsia egyik legelterjedtebb állata, és a mindenkor ott élt/élő népek kedvelt csemegéje. A középső és NY-abbi mongolság még őriz egy legendát arról, hogy valójában egy azonos nevű, híresen nagyszerű íjász népességet (!) „büszkesége miatt büntettek az égiek azzal, hogy mormotává változtatták”. A mongol népi aetiológiai ( = eredet-magyarázó ) bravúr mögött azonban egy, a mongolok előtti, „híres vadász és harcos” emlékű, ám a történelem során Mongóliában és Mandzsúriában az utód-népekbe asszimilálódott, „nem-mongol” nép „nem-

mongol” nevének egy hasonlóan/azonosan hangzó mongol állat-névvel való „mitológiailag logikus kapcsolatba hozása” áll. E legendásan nagyszerű ijászok egy ’szkíta népcsoport tagjai voltak: a *Larbә~r/lokšә ikernevű [ Hérodotosznál az etnogéniuszuk: ’Arpoxa(isz), mint a ’szkítákat alkotó 3 „testvér” egyike ] szövetség egyik „fele”, ( ill. annak egyik névváltozata ). NY-i részük a Kr. e. 2./1. éef. körüli срубная-„ihletés” után a szalar~karlu∟k törökség egyik legfontosabb népe lett; ám még a vaskor-eleji *r/lokšә-fúziót megelőzően K-re vándorolt másik jelentős csoportjuk az ÉNY-on Liaotung-ig elterjedt koreai - valódi ( óriás-)dolmenos (!) megalit kultúra „provinciális változata”, jelesül a mai Mandzsúria és a mai Mongólia jelentős részéről ismert ún. kőlap-sírkamrás kultúra megalkotója és egyik legfőbb terjesztője lett: így az akkor még csak az ún. Bajkálontúli~Felső-Amur vidéki - a mai ÉK-Mongólia pereméig lehúzódó - szállásterületű ős-mongolságnak is a szomszédságába kerülve. NY-i őshazájukkal mindvégig fenntartották a kapcsolatot, az eredeti kőlap-sírkamás kultúra NY felé is elterjedt, és még a Kr. e. 9.~8. sz. utáni „szarvasos kövek” bronzkor legvégi~kora vaskori ’szkítái is építettek néha kőlapos sírkamrákat kurgánjaik temetkezési részében. Nos, mind e messzire elvándorolt K-i, mind a „szarvasos kövek” idején és utána is a szalar~karlu∟k törökségben folytatódó NY-i *t/larbә „íjfeszítő” népek eredeti szállásterületeinek/őshazájának a kellős közepén található az emléküket a nevében mindmáig fenntartó Tarba∟gataj-hegység }. A Kazak-hátság tágabb környékén még a Hún Birodalom korából visszamaradt *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységbeli ’szkíta~hún *l/jula törzset, az egykor K-Európába legkorábban átköltözött *radim-/erdim-húnok ( mai közép-kazakisztáni egykori szállásterületű ) maradékait, és a karluk-török eredetű *sór’/čur’ törzs itteni részét a közeli iráni árja nyelvű *ász ( alán ) csoportokkal szorosabb szövetséget kötő *kangar törzs szervezte nagyobb törzsszövetséggé; [ a kínai iratokban ( NY-i ) *tingәr → ( az ókínai nem kedvelte az „r” hangot, ezért vagy elhagyta, vagy „l”-lel helyettesítette ) *ting”l”-fang, a Kr.e. 3. sz.-tól *tingl-’ing, az európai központú Hún Birodalom idejére elromlott kínai alakban: *tińli, ill. *tielö - egykori Karaszuk-kultúrás - korai húnok utódai ], a saját kiejtésüket megközelítő ikernevükön *kängär~äsz entitás. A szabírokhoz csatlakozó *szämän∟där-ekkel egyidejűleg jelentős - *b/pečeńә∟g/k vezértörzs-nevű - kipča∟k~kimek típusú törökös nyelvű szövetség költözött a *kängär~äsz népek szomszédságába. A *žu-žwan-ok var~hjon/várkony vezértörzsű NY-i ágának gyors turáni átvonulását különösebb veszteségek nélkül túlélték, a türkök - elsősorban a tartós szállásterületükkel a Turgaj-nak ( is ) nevet adó, *turgiš-vezértörzsű NY-i türkök - azonban a *kängär~äsz szövetség ellenállásába ütköztek, amelyet letörve a türkök egyesítették őket a többségi, már az ÉNY-mongóliai átvonulásuk óta türkszövetséges *b/pečeńә∟g/k szövetséggel. Az új szervezet előhadaként - egyúttal a türk hadjárat előhadaként - a *kangar-ok 567-ben elsőként keltek át a Volgán, és a türkök iránti új hűségüket „neofita buzgalommal” bizonyító vérengző hadműveleteikkel a Kaukázuson túli menedékhelyre kényszerítették átköltözni a *szabart-ok és D-i madzsar/magyar szövetségeseik egy jelentős csoportját: a korabeli Grúzia ill. Arménia/Örményország ÉK-i határvidékére. Hamarosan - de még a VI. sz.-ban - a *kangar-ok egy csoportja is „utánuk költözött”: a KisKaukázus K-i, a Kura-folyó alsó szakasza és a Szeván-tó közé eső részeire, ahol továbbra is ( fél-)nomád állattenyésztést folytatott. Amikor 650~670 után a Kászpi-menti túlélő szabírok fokozatosan a NY-i türkök iránt hűséges *koszár/kazár törzsszövetségbe olvadtak, adsztrátumként a nyelvük, továbbá „hún” szinonim-nevük „átszállt” a kazárokra is. AlMaszúdi már úgy véli, hogy a kazárok --- eredetileg szabírok voltak … [ A VIII. sz. elején az ún. volgai Bulgária D-i határterületeire is költözött kisebb *szuvár/szabír csoport azonban nem a Kászpi-partvidékről csatlakozott *Kotәra∟g-әsz/Kotragosz óbolgár kán és utódai népéhez, hanem egy korábban az óbolgárok Ny-i csoportja szomszédságába az avarokkal elvándorolt, ekkorra már el-óbolgárosodott, de identitását népnevében megőrző csoportról van szó ]. A szabírokat ( is ) - a turáni rassz-változatok mellett - jellemző keleti vagy ázsiai mediterrán csoportbeli ún. kászpi küllemjelleg-( rassz-)együttes a húnok „-nG komponense” [ pl. az itteni *bә-langar törzs ] révén jelentősen pigmentálódott, „kazárrá” lételük után moszlim arab utazók ( pl. Ibn Haukál ) azt írják róluk, hogy e „fekete ( = NY-i ) kazárok” erős bőr-barnaságuk miatt „szinte feketének tűnnek, mintha a hinduk egyik fajtáját képeznék”. [ A ( Volga-delta környéki, tehát K-i ) másik kazár típus viszont - eredeti crômagnonid-B komponense okán is világos bőrű volt ]. Az „-nG komponensű” egyes szabír csoportok sötét(ebb) bőr-pigmentációja a Grúzia és Örményország ÉK-i határvidékén élőknél is olyan feltűnő volt, hogy a *szabart eredeti nevüket az örmények népetimológiásan „szevordi∟k”-nak mondták, amely „fekete legényeket/fekete fiúkat” jelent … Utóbb kazár kereskedők kolóniája alakult ki Kijevben; a kazárok egy kisebb csoportja pedig a VII./VIII. szf.-n a Dnyeper torkolatvidékére költözött - ekkortól néhány évtizedig e vidéket ( Kis- vagy Új-, NY-i helyzete okán pedig „Fekete”) Kazárföld néven is említik - , majd némely töredékük Moldován, Havasalföldön és a Vaskapun át besodródott a Kárpát-medencébe, pl. a Tiszántúlra; egykori jelenlétüket helyneveink is őrzik. Az 550-es évektől avar „hatásra” ( talán előlük kitérve, bár a korai avarok tervszerű/tudatos áttelepítései is közismertek: „élő gyepű” céljából telepítették pl. a Balkánra a mai D-szlávok többségét ) a Szejm-folyó környékére kerültek *szuvar, stb. névváltozatú szabírok, vlsz. az ő NY-i csoportjuk volt a felnőtté avatásakor - felövezésekor

- „politikai programnevet” kapott Küver „programnév-adó” alapnépe; ( Küver nevét is néha „b”-vel Kuber-nek írják ). E szabír-szuvarokkal együtt érkeztek a Kaukázus és a Volga-könyök közti vidékről pl. a szemen∟deranalóg névváltozatúak, így kuman(!), edömen, stb. nevű csoportok is: többségük nem költözött ( akkor ) a Kárpátmedencébe. A szabír-szuvarok kisebb K-i csoportja másfél~két generációnyi idő múlva a másik Kuvrát-fival, Kotraggal együtt - oda szuvar néven - az ún. Volgai Bulgáriába költözött. A „7-kuman(!)” ( köztük edömen, stb.) törzsszövetség majd a Kijev környékére érkező Álmossal köt szerződést, és a Hétmagyarokkal együtt érkezik a Kárpát-medencébe. A magas hangrendű változatban „szüver”-nek hangzó nevű szabír-szuvar népesség D-i csoportja az al-dunai Bulgáriába került, É-i - talán legnagyobb létszámú - csoportjuk helyben maradt --- és mind az al-dunaiak, mind ezek a Kijevtől K-re élők el-szlávosodtak: „szever∟ян” = „északi(ak)” szláv népetimológiás nevet kaptak, ami főként a Szejm térségiekre anakronizmus, hiszen a K-i szlávság leg-délkeletibb törzsévé váltak … Küverrel egyidejűleg Közép-Dnyeper jobb parti kutur-gur, ez időben *kodra∟g/kotra∟g ( névváltozataként: bodrog, padrag, stb. ) névalakú, és Dnyeper torkolatvidéki *marót hún maradványnépek is jöttek: a Kárpátmedence D-i szegélyére és a Közép-Balkán ezzel közvetlenül határos É-i sávjába. A magyar hagyomány az ekkor főbírói feladatot ellátó „Torda nem-béli Kádár”-ként személyesíti meg a vezetőjüket. És ami számunkra a legfontosabb: ez az Attilla fejedelem vezette „fehér” hungár~székelymagyar ( = I. magyar ) honfoglalás kora. Küver és népe távozott Kárpátiából, az egykor „fehér” hungár előhadú székelymagyaroknak 677 óta ez a hazája. A hungárok, mint húnok szempontjából 677: visszatérés, hazatérés. Csaba fejedelem-fi ( „királyfi” ) és kísérete VII./VIII. szf.-ra tehető exodusa, majd az É-Pontus É-i sávjában és a Don~Közép-Volga~D-Urál~( a VIII. sz. eleji volgai bolgár oda telepedésig )Káma-torkolat térségben lévő hungár~magyar szállásterületeken kifejtett információs~előkészítő~”ráhangoló” tevékenysége folytán pedig a Hétmagyarok és szövetségeseik IX. sz. végén a Kárpát-medencébe települése: egyesek számára szintén az utódok viszatérése atyáik földjére, az összesség számára pedig II. honfoglalás, végleges hazatérés. A VIII. sz. 10-es évei közepére, végére a kazárok az arabok ellen a Kászpi-tónak mind a NY-i, mind a K-i partvidékén folytatott háború-sorozatban nagyon meggyengültek. A Hétmagyarok kiterjesztették szállásaikat a Közép-Dnyeperig: a töredékesen itt ( is ) maradt korábbi lándor, nándor, stb. névváltozatú NY-i ( = „fekete” ) bolgárok után ( latin krónikáinkban ) „Dentiá”-nak, a törzsszövetség jelentősen megnövekedett teljes területét pedig ikernéven „Dentü(r)~Modzser/(Mogyer)”-nek nevezi a magyar emlékezet. A magyarok innen is rendszeres ( részben Skandinávia felől és felé tranzitáló kereskedelmi ) kapcsolatban álltak a transzkaukázusi [ Grúzia ill. Armenia ÉK-i határai közelében megtelepedett ] *szavárt~magyar néprészükkel: ám az oda-vissza vezető út a 670~680-as kazár támadáskor részben ugyan kiürült, de még mindig az ún. D-i - méótiszi, azaz Kuma[ν]-menti magyarok maradékait őrző Ciszkaukázián át vezetett: a Manücs-ároktól a *bә-langar húnok lakta sztavropoli, tehát É-kaukázusi térségig. A *bә-langar húnok É-i szomszédságában a Tamań-félsziget és a Kuma[ν]-folyó között varšá∟ń-madzsarok/-magyarok és szabír/*kobar törzsek, az Azóvi-tenger DK-i partjain és a Fekete-tenger K-i parti sávjában pedig az iráni árja nyelvű *alán/*osz∟ét(i), vagyis *jász népek éltek. 670~680 után ez kazár érdekszféra volt, akikkel tehát meg kellett egyezni a magyar tranzit feltételeiről. A kazárok viszont az India-Irán-Turán-É-Kászpi felől Kijeven át Skandináviába ill. visszafelé irányuló tranzitjukban voltak érdekeltek: főként a Don vízi és vízparti útvonalának használatában, amelynek tágabb térsége is legkésőbb a VIII. sz. középső harmadának kezdetére Hétmagyar felségterület lett. A kijevi kazár leletek, pl. a dátum szerint változó pénzérmék időbeli folytonossága jelzi, hogy a magyar-kazár kompromisszum általában sikerült. A magyarok pedig a kijevi szlávokra és normann/varég ( = svéd viking ) uraikra adót vetettek ki, és/vagy vámot szedtek tőlük, mivel a kijeviek a Dnyeper vonalát használták Bizánc felé és felől lebonyolított kereskedelmükhöz. A IX. sz. 30-as évei közepén a Volga mentén Kazáriához legközelebb eső téli szállású, egyben a Hétmagyarok ( „fekete” ) hungár előhadát vezénylő törzsfő/fejedelem: Lebédi/Levédi *kündü(r)-káni/„helytartói” - tehát a kazár kagánt képviselő - tisztségre való külön-megnyerésére a kazár kagán a lányát ajánlotta feleségül, [ Levédi a Volgán hajózva utazott a házasságkötéssel megpecsételt új szerződés szentesítésére a Volga-delta szegélyi ( egyik ) kagáni székhelyre ], Kazária pedig diplomáciai sikerének nagy hírt vert a kazár szempontból baráti Bizáncban is. [ Bizáncban - de csakis Bizáncban - ekkor „Levédiának” nevezték el a Levédi által uralt területet: saját törzse és az irányítása alá tartozó - az egykori össz-hungár szállásterületeken belül a NY-i elhelyezkedésű, „tehát” „fekete” - hungárok szállásterületeit ]. Az új kazár szerződés azonban mindössze 3 évnyi ( nem „300” !, nem is „130” vagy „103”, mint amelyekre ki szokták „javítani” az eredeti, egyértelmű forrást ) kazár-magyar katonai együttműködést „hozott” Kazáriának, utána olyan feszültté vált „a szövetségesek” viszonya, hogy sebtében Bizáncból kért és kapott építőmester irányításával a kazárok a Don partján felépítették ( Új-)Sarkel erődjét --- a Hétmagyarok, és a hozzájuk csatlakozott, korábban kazár-vazallus, kazár szemszögből tehát „lázadó” *kobar/kabar gyűjtőnevű törzsek esetleges támadása ellen. A Hétmagyar-ellenes Don-parti kazár ( Új-)Šarkel erőd építése 839 augusztusától kezdődött, „főépítésze” 840/41es távozása után, vlsz. 844/45-re lett készen. Kazár hívásra és szövetségesként (!) Kherszonban 841-től bizánci

katonai kormányzóság ( thema ) szervezésére is sor került. A korábbi, 3 évnyi szoros kazár~magyar katonai szövetséget, sőt a Hétmagyarok egy részének (!) egyfajta laza politikai függőségét követően a politikai realitásokat felismerő Levédi - a Hétmagyar törzsszövetségen belüli reálpolitikai viszonyokról ( az erőviszonyok mellett talán a vezér-gyűlések, azaz a „szer”-ek szerepéről is, továbbá a Megyer-törzs Turul-nemzetsége szentségi mivoltáról is ) ekkor tájékoztatta a kazárokat, előre jelezve/tudomásul vétetve a várható személyi változást is - „a kazár kagánnak benyújtotta a lemondását”, maga helyett Álmost vagy Árpádot ajánlva a kazárok által elismerendő új *kündü(r)-kánnak/„helytartó”-nak … Ám minden új kazár lépést megelőzendő - válaszként Šarkelre és a kabarokkal kiegészült törzsszövetség egészének teljes politikai függetlenedése 1. érdemi lépéseként - a vérszerződéssel szövetségüket

megújító~megerősítő Hétmagyarok közös ( had)vezérlő fejedelmet - ez a *dzsila/gyula tisztség választottak közakarattal, vlsz. 844/45-ben: a törzsszövetségének is nevet adó Medzser(i)/Megyer törzs vezetője, Álmos személyében. Álmos egyik fia, az ekkor nagykorúvá lett ( 16. életévű → dísz-övvel felövezett ) Árpád vlsz. 829-ben született. A 830-as évek végétől, majd Álmos gyulává = ( had)vezérlő fejedelemmé választásának kezdetétől Kijevben hirtelen megszűnnek a veretésük évével ellátott, tehát keltezésekhez igen jól használható kazár pénzérmék: a kazár tranzit kényszer-szünetelt.

A Hétmagyarok kb. másfél évtizedre kiszorították a tranzitkereskedelem zöméből a kazárokat, sőt saját maguknak hajtották be Kijevtől a „védelmi díjakat” is, vagyis az adókat is. A Hétmagyarok a korábbi D-Urál~Don közötti népességüket kb. 861-ben visszavonták a Don jobb partjától NYra. [ A Közép-Volga~Felső-Don közötti gyepűelvébe, mint „niche”-be ÉNY-on betelepedtek a Kijev hatáskörébe lazán tartozó szlávok ( a szeverjánok és/vagy a vja’ticsok ősei ), így a Don felső szakasza bal partjának új lakossága okán már azt írta egy moszlim szerző a IX. sz. utolsó évtizedeire vonatkozóan, hogy „a Don --- szláv folyó” ]. A NY-i türkök „örök szövetségese”: Kazária „elkönyvelte” mindeme tényeket és „kivárt”, mert érdemi beavatkozásra továbbra sem futotta az aktuális erejéből. A kazárok ez idő alatt gyengék voltak régi pozícióik visszaszerzésére, és majd csak 861/862-ben tudják helyreállítani kapcsolataikat Kijevvel: ekkortól ők ( ők is ?! ) szedik az adót; az óorosz krónika is említést tesz Kijev 862-beli és azt követő kazár vazallusságáról. Bizánc azonban félni kezdett az É-Pontus új hatalmától: a Hétmagyaroktól. És a 3 évszázada töretlen türk-bizánci együttműködés jegyében kezdte keresni a „sakkban tartás”-ra alkalmas partnert, a katonapolitikai „ellensúlyt”. Mivel erre Kazária önmagában aktuálisan alkalmatlan volt, megkezdődtek a puhatolódzások a Kazária K-i határainál - a bizánci-türk kereskedelmi és politikai kapcsolati útvonal mentén - élő - kangar-előhadú *b/pečeńә∟g/k vezértörzsű besenyők irányában … [[ Utóbb - a Hétmagyarok É-Pontusból távozta, vagyis a II. honfoglalás után - a varég ( svéd viking ) szervezésű Kijevi Rusz állam részesülni akarván a Don-menti útvonalú É-D tranzitkereskedelem hasznából, a Don és a Kubán torkolata közötti tengerpart vidékén, a Tamań-félszigetre is kiterjedően „Rusz” néven kijevi katonai garnizonokkal védett kereskedelmi kolónia-„fűzért” szervezett --- az egykori Onogoria területén. Még később ez a „méót(isz)i Rusz” is hadtáp-terület és „hídfő” lett Kijev számára a Kazár Kaganátus megdöntéséhez ]]. Az Al-Duna legalsó szakasza bal partjának birtoklása közvetlen érdekellentétet szült a Hétmagyarok és az ún. aldunai Bulgária kánjai között, a D-erdélyi só- és aranybányák óbolgár felügyeletét és haszonvételét pedig potenciálisan veszélyeztetve látták az óbolgárok a Hétmagyarok Etelközbe került hatalmi súlypontja ill. moldovai szomszédsága okán; így ezek az óbolgárok is felmérték, hogy „adott esetben” nem Kijev, nem is a kazárok, hanem legfeljebb a besenyők képesek hátba támadni a Hétmagyarokat. Mivel azonban Bizánc és Bulgária között folyamatos volt az ellenségeskedés, mindketten keresték is a Hétmagyarokkal a másik fél elleni katonai együttműködés lehetőségeit.

Az Al-Dunához képest kisebbik folyóról, a Donról - amelynek alsó szakaszát ( a Volga-könyöki keskeny vízválasztót nem tekintve ) az egész későókor és a középkor eleje is a Volga = Atil/Etel bifurkációjának tartotta, ezért gyakran szintén Atil-/Etel-nek nevezte - már „Etelköz”-nek mondott, a kazároktól gyepűvel és gyepűelvével elválasztott országukban, eldöntve a kitűnő természetes védelmet is biztosító Kárpát-medencébe költözést - bizánci, és pl. Bizáncot ebben is utánzó kazár, tehát a teljes függetlenséget hangsúlyosan demonstráló korabeli nemzetközi gyakorlatnak megfelelő módon: pajzsra emelve - a Hétmagyarok nagyfejedelemmé választották Árpádot.

A Kárpát-medence természet- és gazdálkodás-földrajzi, továbbá katonapolitikai viszonyainak felderítése érdekében a Hétmagyarok nemcsak a normann/varég ( svéd viking ) irányítású Kijevben informálódtak, hanem - közép-európai, sőt részben NY-kárpátiai államterületű politikai egységek célfeladati szerződéses szövetségeseként (!) - katonai átvonulásaik, ill. hadműveleteik során is, amikor felvették a kapcsolatot az I. honfoglalás óta a Kárpátmedencében élő székelymagyar testvéreikkel. A II. honfoglalás előkészítése tehát össz-magyar teljesítmény volt. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

1./ Kárpátia nyugati székelysége. A Lajta-hegységbeli Anjou-kori Scharfeneck(e) határvár, 1647-ig Moson vármegye. Az Avar Kaganátus [ 568~( NY-on )795/796, ( a Dunától K-re ~805 ); a 670-680-as évektől pl. a NY-i határvidékein székelymagyar népesség is élt ! ] NY-i külső gyepűje a Linz-közeli Ennsfolyócskánál volt. A IX. sz. 1. felében a korábban avar Bécsi-medencét Hun(a)-lant/land vagy terra ( ill. provincia ) Avarorum néven nevezték, amelyet a Bajorföld kormányzata alá rendelt Oriens tartomány Traun-gau [ syn. ( felső-dunai ) Sclavinia ] körzetéhez csatolták; majd 843 után közvetlenül Bajorország része lett; ekkortól erősödött fel a keleti frank vezetésű és műveltségű bajorok betelepedése az alpesi szlávok közé. A tömbökben túlélő avar kori „nem szláv, nem germán” népesség - 3 generációnyi/1 évszázadnyi ideig a frankok adófizetőjeként - a Bécsimedence KDK-i részein is megérte a Hétmagyar honfoglalást. 907-től ( = pozsonyi csata ) a Magyar Nagyfejedelemség a NY-i külső gyepűjét szintén az Ennsnél jelölte ki. A Géza nagyfejedelem felhatalmazta magyar küldöttség a tartós béke érdekében 973-ban a németföldi Quedlinburgban jelentős területi engedményeket tett ( = Bécsig, ill. a Fischáig visszavonta a gyepűőröket ), majd a bajoroktól 984-ben és 991-ben elszenvedett hadi kudarcai miatt a határt ( a Lajtahídvég = Bruck an der Leitha feletti szakaszon ) a XIII. sz.-ig Sár, Sárvíz magyar nevű Lajtánál jelölte ki. 996-ban nevezik először Ostar-richi = Öster-Reich = Ausztria néven a már a Bécsi-medencét is magába foglaló, akkor már 2 évtizede a Babenbergőrgrófok által uralt összterületet. Szt. István ( 1031-től ) újra NY-abbra: a Fischa medréig tolta előre a külső gyepűt, ám Aba Sámuel 1043-as csatájától 1647-ig, azaz 6 évszázadig (!) a Lajta Bécsújhely és Rohrau közti szakasza volt Magyarország államhatára. Az Anjouk által 1376-ban behívott rajna-pfalzi Scharfeneck(e)-[ tükörfordításban: „éles szöglet”, „éles-szeg”]család a Lajta-hegység Lajta felőli rézsűjén ( ma: Mannersdorf am Leithagebirge, akkor Moson vármegye peremén ) a magyar államhatárt az osztrák betörések ellen védő várat épített. A környék magyarjai, jelesül székelymagyarjai is népetimológiásan - a Lajta „Sár” nevére is gondolva - „Sárfenék”-nek hívták. [ NY-ra - légvonalban 25 km-re - a Bécs-közeli Baden határában is van egy Scharfeneck(e) nevű rom, ez az erőd ill. lakótorony talán Mátyás király 1485-ös, Bécset is meghódító - rövid életű - ország-gyarapítása idején épült; ( az okmányok Neu-Scharfeneck jelzős utalásainak egy része nyilván erre vonatkozik, ám korábbi részük a XIV.~XV. szf. körül vlsz. jelentősen átépített lajtaira, amelynek esetleges őskori földvár-alapja meglétét, ill. feltételezhető Árpád-kori előzményét és annak nevét ma még nem ismeri a kutatás ).]

1447. 06. 01.-én - Hunyadi János kormányzó, főkapitány török-ellenes hadjárat miatti távollétében - a magyar tárgyalófél elzálogosította III. Frigyes német császárnak ( 1440~1493 ) ill. Ausztriának a császár által orvul elfoglalt NY-magyarországi várakat és azok birtokait, köztük a lajtai Scharfeneck(e)-t is - , [ mindezt a pápaság által a török-ellenes harc végett a 2 állam között szorgalmazott, e kompromisszumok révén tartósnak remélt fegyverszünet megköthetősége érdekében ]; utóbb Mátyás király csakis a Szt.Korona visszaszolgáltatásáért

cserében vette ezt tudomásul. [ Luxemburgi Zsigmond 1412-ben elzálogosított 13 + 3 szepességi várost a lengyel királynak. Zsigmond lánya, az országból a Szt.Koronát 1440-ben ( akkor újszülött fia számára „bebiztosítás” végett ) kicsempésző Luxemburgi Erzsébet - Habsburg Albert ( 1437-1439 között Magyarország királya ) özvegyeként - ex-királynéi túlköltekezéseihez pénzhez akarván jutni: a NY-magyarországi várak, városok és birtokaik III. Frigyesnek elzálogosítását kezdte meg 1440-ben --- elsőként Sopron rovására, de ezt majd 1464-ben Mátyás király visszaveszi ]. E várak és birtokok egy részének törökkori (!) kiváltására

Magyarországnak nem volt módja, így a Lajta-hegység gerincétől ÉNY-ra a Lajta-folyóig terjedő területeket, várakat - köztük a lajtai Scharfeneck(e)-t is - , és a várbirtokokon élő népességet, köztük magyarokat is Habsburg III. Ferdinánd osztrák császár és Sopronban (!) megkoronázott magyar (?) király 1647-ben Alsó-Ausztriához csatolta … A szt.istváni szellemi~lelki örökség - az Imre hercegnek írt Intelmek vonatkozó sorai - által mindig is befogadó (!) Magyarország felett regnáló idegen-( Luxemburg-, Habsburg- )házi uralkodók némelyike így tékozolta el az Árpádok, köztük pl. Szt. István király ország-terület örökségének egy részét: mert idegen neveltetésükből fakadó idegen értékrendjük okán nekik nem számított sem a székely- és Hétmagyar honfoglalók majd határőrök vére, sem az ország megmaradásáért és belső fejlődéséért munkálkodó országlakosok kiváltképpen az államszervező magyarok - verítéke és szellemi erőfeszítése; e királyoknak - koronázási esküjük ellenére - sem volt szent a Szt.Korona integritásának megőrzése, vagy az integritás külső erők okozta sérülése, csonkulása esetén az ország épségének, teljességének és egységének mielőbbi helyreállítása. Az Alpokalja Ny-i része és a Kis-Kárpátok környéke. Az Avar Kaganátus [ 568~( NY-on )795/796, ( a Dunától K-re ~805 ); a 670-680-as évektől pl. a NY-i határvidékein székelymagyar népesség is élt ! ] itteni belső gyepűje a mai Rozáliahegység~Lánzsér~Borostyánkő-vár~Pinkafő( Pinkafeld )~Lapincs-folyó mente [ = a folyó Lapincsújtelek ( Neustift ) és Radafalva ( Rudersdorf ) közti szakasza ]; ez volt a Kárpátmedencei avar szállásterületek NY-i határa, - 828-ig a frankföldi ill. bajorföldi okmányokban a neve is „limes Avaricus” - ( ld. pl. Történelmi világatlasz, Bp.-1991. p.103. V. térkép ), egyúttal a IX. sz.-ban a germán keleti frank művelődésterület K-i határa, ( ld. pl. Korai magyar történeti lexikon, Bp.-1994. p. 72.), vagyis tömbösen összefüggő szállásterületein a frank hódítást túlélő „nem szláv, nem germán” népesség sem kulturálisan, sem nyelvileg nem germánosodott el a Hétmagyar honfoglalásig ill. a magyar államalapításig. E határvonal egyik hegyének 860-ban történt megnevezéséből következően - szinkronizálva a kortárs bizánci forrásokból merítő ún. kijevi krónika vonatkozó híradásával - ez volt »a [[ fehér-]]wangárok (( NY-i )) határa« ( ld. „mons wangariorum marcha” ). E fehér-vangár hún (!) nép volt az előhada ( = a „külföld” felé a névadója ) azoknak a 670-680 körül a Kárpát-medencébe érkezett és az ún. közép avar kori kultúrát hozó „nem szláv, nem germán” honfoglalóknak, akiknek az alapvetően fontos derékhadát a székelymagyarok alkották. És valóban: e [[fehér-]]vangár határvonal Kárpátmedence felőli oldalának sávjában - az Alpokalja NY-i részén - az Árpád-korban ( is ) székelymagyar határőrök szállásterülete található; magyarság-történetileg, néprajzilag és nyelvjárásilag pedig ez a Pulyai-félmedence és az Őrvidék kistájunk. Az Őrvidéktől és a Pulyai-félmedencétől Moson vármegye NY-i szegélyén át az Árpád-kori Sasvári székely határőr-ispánságig ( ez utóbbi lényegében Detrekő tágabb környéke: az É-D irányban a Miava-folyó bal partjától Zohorig, K-NY irányban a Kis-Kárpátoktól az Erdőháton, tehát a Bur-erdőn át a Morva-folyóig terjedő sasvári közigazgatási egységet az Anjou-korban csatolták a megyékhez: Nyitra vármegyéhez került a Miava-part, így Sasvár, Korlátkő, Sándorfalva, túlnyomó többségéből pedig Pozsony vármegye Malackai Járása lett ) elterjedő, ÉD irányban kb. 100 km hosszan elnyúló, az 1.000 éves határ mentén Ny-K irányban 20-25(-30 ) km széles sáv székelymagyar lakosságának nyelvjárása a itteni mai magyar nyelvhasználatban tovább él: az erdélyi Marosszék [ utóbb: Maros-Torda vármegye Nyárádszeredai, Marosi Felső és Marosi Alsó Járása, tehát Székely-( ma: Maros-)vásárhely tágabb környéke ] székelymagyar tájszólásával rokon nyelvi sajátosságokat mutat elsősorban, de még a zalai Őrség tájnyelvével

szorosabban rokon háromszéki és csík-gyergyói székelymagyar tájnyelvvel is van részleges kapcsolata az Alpokalja NY-i részén, jelesül az Őrvidéken ( még ! ) beszélt mai magyar nyelvjárásnak. 2./ Kárpátia keleti székelysége. A Kárpát-medence középső részein a Felső- és Közép-Tisza térsége, a Kárpát-koszorú alatt pedig a Felvidék K-i sávja, Kárpátalja, Észak- és Közép-Erdély avar kori, törökös és magyar - pl. székelymagyar - nyelvű lakossága az Avar Kaganátus központi államigazgatásának frank és óbolgár szétdúlása után, tehát a IX. sz.-ban is lényegében megőrizte függetlenségét: mentes maradt idegen hatalmak megszálló katonai különítményeitől. Az Álmos-vezette Hétmagyarok szövetségre léptek velük. A IX. sz.-i K-kárpátiai régészeti anyagban „É-pontusi ( tehát a mai D-ukrajnai és DNY-oroszföldi ) eredetű vagy közvetítésű” tárgyak is megjelennek; valószínűsíthető, hogy „importjukat” a Hétmagyarokkal azonos anyanyelvű Csigla-i székelymagyarok szervezték. Árpád Hétmagyarjainak DK-Erdélybe beköltözését és a bő fél évszázadnyi, legfeljebb 2 generációnyi időtartamú - a X. sz. közepéig tartó - itt maradását az tette lehetővé, hogy a később tulajdonképpeni Királyföldnek, még később és ma Szászföldnek mondott területen a VIII./IX. szf. óta élő ún. D-i székelymagyarság - szövetségben a Hétmagyarokkal „semlegesítette” a D- és Közép-erdélyi só- és arany-lelőhelyek, bányák kitermelését felügyelő óbolgár katonai helyőrségek fegyvereseit, megszűntetve az itt kereken 2 generációnyi idő óta fennállt bolgár függőséget; a Csigla-mezei ( Bihar É-i részein + az Érmelléken + Szatmárban + a Mezőség középső és K-i harmadában élő ) ún. É-i székelymagyarság pedig - szövetségben a Hétmagyarokkal - „blokkolta” a Hétmagyarok honfoglalásáért „nem lelkesedő”, ugyancsak a IX. sz. elején a térségbe D-ről(!) ideköltözött bihari ( részben már keresztény ) hún-utód *marótok ( + D-szlávok ), és a később Kalotaszeg-nek nevezett kistájon + a Gyalui-havasok körül élő karlu∟k~türk nyelvű *bulak, magyarosan: valkó nevű nép esetleges ellen-hadműveleteit. A Hétmagyar honfoglalás előtt késő avar kori tárgyi kultúrájú székelymagyarság e K-i - a Csigla-i és a D-erdélyi - része előbb a Kárpátalja~Felső-Tisza vidéki, majd az Oltbogáttól a mai Székelykeresztúr és Segesvár között a Nagy-Küküllőig szállásaikat kiterjesztő DK-erdélyi Hétmagyarok szomszédsága okán is, és mert egyazon anyanyelvet beszéltek, ill. testvérként szövetségesek is voltak, 1~2 évtizednyi idő alatt átvette a Hétmagyarok frissen K-ről hozott tárgyi kultúrájának nagyobb részét, ( ld. pl. Székelyderzs e korból származó leleteit ). A DK-erdélyi Hétmagyarok is, az ÉK-Kárpátiába beköltözöttek is a Kárpát-koszorú hegyeinek, erdeinek erős bástyái mögül szervezett hadjárataikkal tudták megvédeni etelközi néprészeiket, birtokaikat, és az É-D-i tranzitkereskedelemhez fűződő gazdasági érdekeiket. Az egész Erdélyre utóbb átszármaztatott „7 vár = ( a szászok német nyelvén: Siebenbürgen )” régió-név talán azt a még régészetileg nem igazolt helyzetet tükrözi, hogy a 7 vezér számára földvárakat emeltek, amelyek földsáncainak koronáját fagerenda-rácsozattal magasították meg, és e kazetták belsejét szintén földdel ill. törmelékkel töltötték ki, oldalait az erózió ellen rőzsefonatokkal védték. [ Szt. László ~ Könyves Kálmán idejétől a fagerenda szerkezetű falakat fokozatosan a kőfal váltotta fel. Az ország peremterületein igazi kővárakat majd csak a tatárjárás után kezdtek építeni ]. Van olyan krónikánk, amely

tudni véli, hogy néhány évig Árpád nagyfejedelem közigazgatási központja, tehát a törzsszövetség „székvárosa” is már a természet, azaz a magas hegyek és sűrű erdők által is védett bástyának számító DK-Erdélyben volt. Maga az egyik legkitűnőbb Árpád-kor kutatónk, a nem rég elhunyt Györffy György pedig lehetségesnek tartotta, hogy a Segesvár-közeli, az Árpád-kor óta mindmáig okmányokkal igazoltan fennálló „Hétúr” nevű településünk a 7-vezér DK-erdélyi időszakos ( pl. téli évszaki ) jelenlétét is bizonyíthatja, amely helyen törzsszövetségi vezéri gyűlésen tervezték meg a következő vegetációs időszak, azaz a soron következő hadiév hadműveleteit; hozzáteszem: együtt a szomszédos és szövetséges székelymagyarság vezetőivel. [ Tudjuk, az „úr” titulus ebben az időben - Isten, így a keresztény SzentHáromságos Egyetlenegy Isten megnevezésén kívül - még csakis a törzsfőket, ill. a közülük választott nagyfejedelmet ( a kereszténység felvétele után pedig a királyt ) illette meg ].

896-hoz képest mindössze 38 év múlva, 934-ben jött létre első ízben - az alkalmasint lándor-, tehát bolgár-ellenes - besenyő~magyar szövetség, mint egyenrangú szerződő felek kapcsolata. Az akkor Biharból a Küküllő-vidékre látogató Falicsi ( mára megszokott nevén: Fajsz ) „1. számú” trónörökös herceg a terepen tanulmányozta az össz-erdélyi helyzetet, és megegyezésre jutott az etelközi besenyőkkel. Ennek megpecsételésére Zsolt nagyfejedelem fia, Taksony - a „2. számú” trónörökös herceg - feleségül vette a besenyő törzsszövetség vezetőjének a lányát.

934-ben a bolgárok és a segítségükre siető Bizánc elleni magyar~besenyő hadjáratban az erdélyi É-i székelymagyarok a későbbi marosszéki *požoń ág vezetésével, ezért a neve alatt vettek részt, a D-i székelymagyarok pedig még a saját őseredeti *bëšəgo∟rd/božəgu∟rd népnevükön. A kortárs (!) al-Maszúdi világosan megírja, hogy közös az ősük a mi szóhasználatunk szerinti Hétmagyarokkal, vagyis - mi tudjuk: az előőrse alapján *hungárd/wungurd / [ pl. »’unkurdə« alakban leírt ] külföldi ( ld. al-Maszúdinál is ) megnevezésű - II. honfoglalókkal. [ E kortól a mohamedán írók „szintetizálják” a közös gyökerű, azonos nyelvű 2 magyar néprész 2 ősi nevét, a *božəgu∟rd + *[Hét-]modzs∟är nevet: »bašdzsi∟rt/ba”sz”dzsi∟rt« vagy »madzsgi∟r« alakban ]. Al-Maszúdi megemlíti mind a konstantinápolyi, mind a NY-európai közös hadjárataikat is; --- és valóban: Erdély földjéből is rendre előkerülnek az ún. kalandozásokban részt vevők NY-ról vagy D-ről hozott „emléktárgyai”, valójában: hadi zsákmányaiknak egy része.

Al-Maszúdi azt is írja, hogy e 3 hadnak rokona ( ! ) a *b/pečen∟eγ/bedzsen∟ak/besenyő hadnép is; hozzáteszem: ez csakis azért lehetséges, mert mind a besenyők „kiemelt” törzseinek - a kangaroknak - nagy része, mind a másik 5 törzs némelyike is legalább részben hún eredetű volt.

Al-Maszúdi mind a Hétmagyarok, mind a 2 székelymagyar néprész, mind a besenyők összefoglaló közös gyűjtőneveként a „türk”-öt használja, és azt írja, hogy „mindnyájan egyaránt vitézek a védelemben és a támadásban”. A besenyők az írott történelem színpadára léptükkor valóban „türkök” voltak: a türkök szervezték új törzsszövetséggé a kangar és a *kipča∟k~kimek típusú törökös nyelvű tulajdonképpeni, *b/pečeńә∟g/k vezértörzs-nevű korábbi 2 szövetséget, és az így „kialakított” új besenyők ugyan a saját nevükön, de a türkök előhadaként, ezért politikai értelemben „türkként” törtek rá K-Európában a szabart-okra és szövetségeseikre, köztük a D-i madzsar/magyar csoportokra. Az össz-magyarság messze túlnyomó többsége [ tehát az I. és II. honfoglalás népessége együtt, meg a később Ó-Magyarföldnek ( Magna Hungáriának ) mondott őshaza-részben maradtak ] azonban soha nem volt türk-szövetséges, sőt, a VI. sz. 60-as éveiben kezdődő türk fennhatóságot 1 generációnyi idő után sikeres szabadságharcával szüntette meg. [ A D-i v. kuma[ν]-i magyarok - szerintem a „*varš∟áń/varsány” törzsünk - és a „3-kabar” másik 2 népessége volt csak türk „alattvaló”. De nem a kabarokat nevezi a külföld egy része „türk”-nek ]. A türk-barát kazárokat is ( a szabírok asszimilált része okán ) inkább húnnak nevezte a külföld, semmint türknek; és az I. honfoglalás székelymagyarjai éppenséggel a „szinte türk” kazárok elől költöztek a Kárpát-medencébe, de a későbbi Hétmagyaroknak sem volt semmi belső vagy külső ( pl. alávetettségi~vazallusi ) okuk magukat kazárnak, vagy pláne türknek nevezni. Mégis Bizánc következetesen, a moszlim írok egy része pedig önmagához képest következetesen „türk”-nek hallotta és írta le az össz-magyarokat. A magyarokba valóban olvadtak be valóságos türkök is: ám nem hatalmi - politikai névadó - tényezőként, és igen kis arányban, ill. létszámmal. Ilyenek pl. - ( az ógörög mitológiai Héraklész félisten nevére „áthallott”, így vele azonosított ) ’szkíta *kerkəl névváltozatával - *thüšge∟ta/”thüsszagéta” magyar néprészünk DK-i szomszédságába költözve ( eredetileg a Káma alsó szakasza bal partjára, utóbb áttelepedve a Csuszovája-folyó felső szakaszától az Iszety- és a *Pišәm/Pism(a)-folyók teljes vízgyűjtőterületére ) - a Hérodotosz-i *lürkә/yürka csoport: a magyar őslakosokkal Kr. e. 750 után, így kb. a 8./7. szf-ra közösen kialakított ún. Ananyinó(-I.)-kultúra ’szkíta „ihletői”. Szállásterületeikről az Iszety és a *Pišәm/Pisma Tobol-menti torkolatvidékéig a tájat még legalább egy évezredig *„Yürka-földnek” (( *’Irka∟n-/’Irĥan(ia)-nak )) hívták, és még a Képes Krónika forrásai is megemlítik, hogy - egyébként: valóban a közeli Tavda-torkolat alatt ( a Tavda névadóinak nép- és szállásterület névváltozatát Hérodotosz informátora „kecskelábúaknak” = aigopod(osz)-nak „hallotta át” … ) - „itt kanyarodik az Északi-tenger felé” a már a Kr. sz. u. II. sz.-ban Ptolemaiosz által is megemlített *odәr’-Togora∟tә; ( Ptolemaiosznál metatézissel és hasonulással „Ottorokorra” nevű nép és szállásterülete, a magyar népi-nemzeti emlékezetet pontosan feljegyző Kézai Simonnál Togora-folyó, a Képes Krónikában Thoga(r)∟ta-/Thoga’ta-folyó --- a Tobol felső szakaszának akkori neve. Amelyről a Szentírás-beli „népek táblázata” nevű itinerárium (!) az információja idején még É-pontusi szálláshelyű, de akkor (!) a DK-Urálig kiterjedő fennhatóságú kimmer nép/”Góm(m)er” etnogéniusz „3. fia” ikernevének első tagjaként „togar” nép- és szállásterület-név formájában tájékoztat. A Volga alsó szakaszától a Tobol forrásvidékéig élő, a Tobol felső szakaszának szállásterületeikről

nevet adó kentum indogermán nyelvű *togár törzsekről van szó ( akiktől pár szót át is vettek a szomszédos magyarok ). E togárok egy nagy csoportja a Kr. e. 2. ée. közepére Belső-Ázsiába költözött, ők a későbbi kínai források *gyecsi ( yüe-chi ) szövetsége --- a húnok tőszomszédságában; és a húnok - mint fentebb már szó volt róla - a NY-Kanszu~K-Tárim-medence környéki togárok többségét a Kr.e. 2. sz.-ban elüldözték. Ám egy csoportjuk a kínai források szerint a Nan-shan és a Kék-tó ( Kuku-nor ) környékére költözött. A Kék-tó partjaitól párszor 10 km-re már a Sárga-folyó forrásvidéke, ill. felső vízgyűjtőterülete található. És lám, a nép- és szállásterület-nevek „makacs” megőrzésének egyik példájaként: 9 és fél évszázad múlva, 776-ban „Togorre” volt a Sárga-folyó ( Huang-ho ) e szakaszáról az egészre kiterjesztett neve azon a térképen, amelyet Nyugaton az apostolok K-i térítőútjainak bemutatására rajzoltak … A magyarokba valóban beolvadt valóságos türkök között megemlítendő még, hogy a K-en utóbb elmongolosodott, eredetileg türk *merki∟t nép NY-abbra, majd a Kárpát-medencébe költözött ága: a ( helynévben megőrzött ) *marko∟ta, és/vagy a szintén a IX. sz. elején a Garam és a Sajó közti vidék „nem szláv” népeit az al-dunai bolgárok szövetségében *Bәrka∟ta entitássá, azaz „Barkó-földdé” szervező barkók mindmáig a Mátra mellett élő népcsoportja. [ Még a méótiszi eseti lányrablás-történet egyik változata is nem bolgár-/bel(γ)ár-, hanem *berәkalányokról emlékezik meg ]. Ennyitől azonban nem lettünk türkké. A karluk-törökök ősei vlsz. a helyi rézhasználat ( késő neolitikum, szub-eneolitikum ), majd a rézkor ( eneolitikum ) során, tehát a Kr. e. 3. ée. közepétől kezdtek elkülönülni a többi törökségi néptől, mivel szállásterületük ÉNY-i része határán - egészen az ’Išim-folyó forrásvidékéig kiterjedő - felszíni rézérc-lelőhelyek voltak/vannak, ám csakis az ott élő - szibériai eredetű, az évezred 1. és 2. negyede határán Szibériában szokatlanul igen vastag hótakarójú, és hosszan elhúzódó, így a hótakaró feedback-hatása miatt rendkívül zord telű évjáratok ugrásszerűen megnövekedett gyakorisága miatt pl. ide húzódott, sajátos kerámiájú - kisebb népcsoporttal való szoros együttműködés, majd egyesülés révén volt csak lehetőségük a rézérc-lelőhelyek használatára. A Kr. e. 6. sz.-tól a ’szkíták királyi nemzetsége a *Parala∟ta nevet viselte, az általuk irányított törzset vagy ugyanígy, vagy „királyi ’szkíták”-nak nevezték. Hérodotosz leírja, hogy egy csoportjuk - a már akkor egy évezrede Káma-torkolatvidéki és Káma-menti szállásterületű, az itteni bronzkori nagyszerű ún. Turbino-kultúrát megalkotó - *thüšge∟ta/”thüsszagéta” magyar néprészünk DNY-i szomszédságába költözött; a „királyi szkíták” egyes csoportjainak kárpátiai jelenlétét pedig a *Poroliš/Poroli„ss”(um ) ( = Mojgrád-Zsákfalva ÉNY-Erdély peremén ), vagy a *Gerula∟ta ( = Pozsony-Oroszvár ) helynevek is jelzik. Többségük azonban a Kazak-hátság DK-i részein, a Balkaš-tó teljes vízgyűjtő területén és a Tyan-shan középső és K-i „szárnya” térségében élt, a mongóliai *Kerüle∟n-folyóhoz elvándoroltakat kivéve. A Szír-darjától a Turfán-medencéig élő közvetlen - és a név szerinti karlukoknál jóval korábban kialakult - rokonságuk az itteni bronzkor legvégén, majd a vaskor legelején is vezető szerepet vitt: a *w/barbә~lokša [ Hérodotosznál: ’arp’~(l/i)ok„sz”a → ’Arpoksza(isz) ] ikernevű szövetség. Ők együtt a ma *szalar/*karlu∟k törökségi nyelveket beszélő népek egyenes-ági ősei. „Karlukos”, tehát ∟-әk képzővel ellátott személynevet viselt pl. az É-pontusi ’szkíták perzsa-ellenes győztes honvédő háborújának egyik vezére: *Takša∟k, [ Hérodotosznál Taxak(isz) ], Kr. e. 514-ben. ( E ’szkíta név „nem karlukos” formája a *Takšo∟ń/Taksony is ). Már a húnok Turánba érkezésekor a karluk-törököknél évszázadok óta megszokott volt az eredetileg élőlényt, elsősorban embert ill. azok csoportját jelző ∟-әk képzőnek a törökségi „fehér, világos” = „ak” közszóval egybecsengése okán e toldalékot átértelmezni: a téli napforduló sárgás-fehér elektrum-színére is közvetve utaló jelzőként „tündöklő, nemes” értelemben használni; ( ez látható magánál a *karlu∟k törzsnévnél is ). A hún-kori írásbeliségben ez Attilla nagykirály apjának, *Mundzsu∟k-nak a nevében tűnik fel először, majd Attilla feleségei és/vagy a főtáltos(ok) valamennyi fiú nevét ( legalább nagykorúvá avatásukkor ) ilyen „karlukosan” adták meg: *Ellá∟k, *Dengizi∟k, *Irne∟k, de a tágabb rokonság, az utódok ill. a hún arisztokrácia is viselt hasonló neveket: pl. *Kurši∟k, *Baši∟k, Veri∟ka/*Beri∟k. A húnokkal szoros kapcsolatba került szabíroknál ismert az *’Ambazu∟k vagy a *Bo(w)ari∟k/Bo’ari∟k, az óbolgár szállásterületek DK-i peremén pedig feltűnik - alig valamivel a korai avar honfoglalást megelőzően - a *Türa∟k személynév. A var~hjon ikernevű vezértörzzsel Európába érkezett és a Kárpát-medencébe beköltöző ( mára várkony helyneveinkben rögzült önmegnevezésű ) korai avarokkal jöttek más, részben szintén ikerneves, részben nem fuzionált, e komponensek önállóságát fenntartó népek, törzsek is. Amiként a *var’, azonképpen a bur’, ber’, csere, cser’, stb. nevűek is küllem-jelleg és nyelv (!) szempontjából karlu∟k-török eredetűek voltak, pl. a Keri/Kér’ néven utóbb el-magyarosodott és a magyarok törzsszövetségbe belépő is. A türk hegemóniát szabadságharccal megszüntető ( „NY-i tielö” ) hungár~( össz-)magyar törzsek a Kárpát-medencétől az Alsó-Donig, a Volga-könyök fölött pedig a D-Urálig, így a területükre is kiterjedő korai avar politikai keretet úgy élték meg, hogy - a bolgárokkal szemben, ahová az avarok helytartót neveztek ki - a K-európai ( karlu∟k eredetű ) avar törzsek egyikének vezértörzzsé kinevezésével törzsszövetségbe szervezték őket; a vezértörzs neve a kor és a nagyállattartó népek szokása szerint az egész törzsszövetség nevévé vált . Meggyőződésem szerint ez a *Türә∟k törzsszövetségi név eredete, amelynek „hivatalos használata” a VI./VII. szf.-tól a 626/’627-es konstantinápolyi avar csata- és presztízs-vesztésig tartott, s amely után pár évvel pl. az É-pontusi óbolgárok „hazaküldve” a *Guštә∟ń/Go”(s)z”tun nevű avar helytartót Kuvrát vezetésével függetlenedtek Avariától. A hungár~( össz-)magyar törzsek szövetsége azonban - éppen a szövetséggé válás okán is - haszonélvezője volt az

avar hegemónia idejének, és nem felejtette el a *Türә∟k közösségi nevet. Amelyet még a 670 körüli kettéválás, és a székelymagyarok Kárpátiába költözése előtt viselt. S amely név - szóként kimondva - Bizáncban vagy néhány moszlim szerzőnél pontosan úgy hangzott, mint a „türk” név, ill. szó. E K-európai korai avarok közül a bur~tász őrizte meg eredeti nyelvét legtovább, a többiek hamarosan a többségi szomszédság nyelvét vették át, így pl. az eredetileg szintén *szalar/*karlu∟k törökségi nyelvű Keri/Kér’ a magyart, betagolódva a Megyer törzs ’szkíta eredetű szakrális Turul-nemzetsége által vezetett, a Kér’ és a Keszi csatlakozásával ím már Hétmagyar törzsszövetségbe. A Kér’ törzs - úgy is, mint a *Türә∟k névváltozatának viselője, de úgy is, mint ennek a tradíciónak a felelevenítője - eleinte kiemelt presztízsű volt. Töprengéseim szerint a Keri/Kér’ törzset a Hétmagyar honfoglalás előtt az *Önәd~Biljar ikernevű nemzetség vezette. Anonymus franciás írásjeleket is használó hangrögzítése szerint az [ aktuális ] „Eunedubelian(us)”, a XIV. sz.-i magyar krónikában „Eunodbilia’” vezér/fejedelem *Emeše ( jó magyar ! ) nevű lányát vette feleségül a Megyer törzs Turul nemzetségének aktuális vezére, a nevében is szakrális vezető: *Ügye∟k, [ de más „megyeri” férfi-rokon, pl. Előd is az *Öned~Biljar nemzetségből házasodott ]. A II. honfoglaláskor a Kér’ törzs vezére a saját nemzetségnevéből lett személynevet viselő *On’d volt, *Ete’ apja. Az ő fő szállásterületükön volt/van a honfoglalás ( vég)eredményeit rögzítő 7-vezéri gyűlés = szer színhelye: [ Ó-Puszta-]Szer. Türkök tehát soha nem voltunk, de voltunk avar-kori türә∟k-ök, ezért országunk soha nem volt „Turkia”, de kárpátiai össz-magyar szállásterületeinkről is a D-en lakó Kér’ törzs ( talán félreértett, de mindenképpen: félrehallott, „áthallott” ) információi alapján Bizáncban le lehetett írni a hagyományos nevet: *Türә∟kia/*Tur’∟kia …

A K-i határok békéje Falicsi számára nagyfejedelemmé választásakor, azaz 943-tól lehetővé tette a Szt. István előtti, majd a szászok beköltözése előtti legnagyobb jelentőségű K-magyarországi, ezen belül erdélyi átrendezést: a 900-as évek legelejétől a Bodrogközben ill. Zemplénben lévő Hétmagyar nagyfejedelmi központot áttelepítette a Közép-Duna Duna-kanyar~Mohács közötti szakasza mindkét partja melletti kb. 40~50 km-es sávba, ahová feltétlenül hűséges katonai kíséretként is áttelepítette a DK-erdélyi Hétmagyar népesség minden mozgatható családját, személyét; az így szinte néptelenné vált DK-Erdélyt pedig átadta a székelység D-i és É-i tömbjének: határvédelmi célú betelepedésre. Ekkor, tehát Falicsi nagyfejedelem idején alakult ki Erdélyben a Beszterce-Naszód-i Sajó-folyócska felső szakaszától a Mezőség közepén, majd a Küküllők felső szakaszán át a Szebeni-medence NY-i pereméig húzható vonaltól K-re a Kárpátok gerincéig kiterjedő egységes Székelyföld. Természetesen nem egyenletes népsűrűséggel, mert pl. a Gyergyói- vagy a Csíki-medence népességgel feltöltődése Szt. László~Könyves Kálmán idejében vett csak igazi lendületet, majd a szászok 1150-es években megkezdődött betelepítésekor a székelyekre értve kötelezően kiürítendő Királyföldről átköltözőkkel a székelymagyarok K-erdélyi honfoglalásának végső fázisa is elkezdődött. A D-erdélyi gyulák és a Hétmagyarok közé tartozó törzsük ugyancsak 943-ra tehető beköltözése [ a Maros mentén az aranyosi~tordai sóbányákig és a Küküllők középső folyás-szakaszáig ] szintén a székelyek kisebb K-re húzódásával járt.

Az erdélyi székelymagyarokat sem Szt. István, sem utódai nem tagolták be a vármegyerendszerbe, hanem a székelyek önigazgató ( autonóm ! ) katonai szervezeteiből lassan és fokozatosan területi szervezeteik alakultak ki; főleg a Szt. László-féle 1079-es letelepedési, és templom köré temetkezési törvények kezdtek hatni ebbe az irányba, de már zömmel Könyves Kálmán idején; aki királlyá létele előtt Nagyvárad tudós püspöke volt, ám a szomszédos, 1009. óta gyulafehérvári székhelyű erdélyi püspökség etnikai és gazdasági viszonyait is jól ismerte.

A dunántúli királyi székváros(ok)tól való távolságok miatt még a XII./XIII. szf.-n - egyidejűleg ! - létrehozott 2 térségi/regionális kormányzati~közigazgatási feladatkör, az erdélyi vajda ( előbb csakis a D- és Közép-erdélyi, utóbb az össz-erdélyi vármegyékre kiterjedő ) és a székelyispán ( az összes székely hadra, majd a belőlük kialakuló székek összességére kiterjedő ) hatásköre kizárólag a végrehajtó hatalom gyakorlása volt: a király nevezte ki őket, és a király megbízottjaként, képviseletében kellett végrehajtatniuk a központi akaratot --- a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva. A király koronázási esküje alkalmából megerősített, szentesített székely kiváltságok és az autonómia korlátozására, csorbítására tehát a székelyispánnak sem volt jogosítványa. A székely önszerveződés, önigazgatás pedig ősi demokratikus alapokon állt !

A székelymagyarok eredetileg 3 hadból, hadanként 2-2 nemből, nemenként 4, összszékelymagyar vonatkozásban tehát 24 ún. ágból álló katonai szervezetet alkottak, amelyet csak a tatárjárás után váltott fel az immár tartós/végleges szállásterület: a haza édes anyaföldjéhez kötődő szervezet: a székelymagyar szék-rendszer. Az erdélyi székelymagyarok az Anjou-korra 7 önigazgató ( autonóm ! ) területi szervezetet, azaz székely széket alakítottak ki. Az erdélyi összszékelység közügyeit választott képviselőik köz-(nemzet-)gyűlése intézte; (( már akkor is, amikor még híre-hamva sem volt pl. az angliai demokráciának … )). [ A székelymagyarság szabadság-(autonómia-)jogai kiteljesedésének napjainkig 4 csúcspontja volt: a Hunyadiak kora, majd Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc és 1848/49. szabadságharcának kora. A centralizáló Habsburg Mária Terézia mérte az első döntő csapást az ősi autonóm székely szervezetre: a madéfalvi székelymagyar golgothához is elvezető erőszakossággal úgy szerveztetett határőrséget, hogy a határőr-állításra kötelezett székely szék-területrészek köz- és magánügyeit német tisztek katonai igazgatása alá helyezte. II. József pedig megkezdte a székely székeknek a szomszédos vármegyékhez csatolását. Utódaik hol visszaadtak jogosítványokat a székelymagyar önkormányzatoknak, hol a megyékhez tartozást erőltették. 1877-ben a székely székeket a vármegye-rendszerhez csatolták ]. -

*

-

*

-

*

-

*

-

*

-

Árpád magyarjai részben a húnok, részben a korai és a későbbi avarok és szövetségeseik utódainak tartották magukat, és egyhangúlag ugyanezt tudta róluk Európa többi népe is. A Kárpát-medencei kései Avar Kaganátus területének NY-i felében élő magyar, pl. székelymagyar nemzetrészeket, és más ( utóbb a magyarságba olvadó ) rokon turáni népcsoportokat a VIII/IX. sz. fordulóján a keresztény Nagy Károly császár hadserege hódította meg, kirabolva az avar uralkodó-dinasztia híres kincstárát, majd Európa-szerte hűbérúri ill. egyházfenntartói~kegyúri ajándékként szétajándékozva a hatalmas zsákmány nagyobb részét. Mivel a IX. sz. végén honfoglaló Hétmagyarok is ezt saját jogos örökségük részének tekintették, valamennyi D- és NYeurópai hadjáratukon törekedtek e művészettörténetileg is páratlan, és nem kis részben már Avariában is keresztény eszmeiségű kincsek visszaszerzésére. Ma már a történészek közmegegyezése, hogy - a sokáig megtévesztően „kalandozásoknak” nevezett - szinte egyetlen hadjáratukra sem mentek a magyarok ottani keresztény hatalom hívása, sőt szövetségkötése nélkül; tehát valójában ottani térségi politikai rivalizálásokban vettek részt valamelyik fél oldalán.

Árpád - törzsszövetségi pajzsra emelésétől - a Hétmagyarok nagyfejedelmi felségjelvényeit viselte ünnepeken. A 895/’96-os döntő szakaszú honfoglalás előtt már a Kárpát-medencében élő, korábbi honfoglaló magyar és szövetséges népek az Avar Kaganátus központi államigazgatásának IX. sz. eleji frank és óbolgár szétdúlása, és Kárpátia NY-i és D-i területeinek idegen megszállása után is megőrizték a teljes függetlenségüket: a Közép- és Felső-Tisza térségében, a Felvidék K-i sávjában és Kárpátalján, továbbá É-Erdélyben; velük Álmost követően Árpád nagyfejedelem is szövetséget kötött, amelyet fia, Zsolt házasságkötésével is megpecsételt. Ennek során formailag nászajándékként, valójában azonban hatalomátruházásként az Árpád-dinasztiához kerültek a szintén hún, jelesül Attilla-i hagyományokat őrző őslakók - így a székelymagyarok - vezetői által megőrzött avar kaganátusi koronázási ékszerek is; köztük a kagánoknak - a frank~óbolgár katonai inváziót már több generációval megelőzően - keresztény szimbólumokkal ékes felségjelvényei, koronái is. Mindezek - az Árpád-i felségjelvényekkel együtt - Géza nagyfejedelemről annak halála után, tehát 997-ben Vajk, azaz István nagyfejedelemre szálltak át, aki mint a szövetségi, tehát országos közhatalom általánosan elfogadott és tisztelt jelképeit alkalmazta ( pl. az ún. beavatási szertartáson ) és/vagy viselte őket több mint 4 éven át: keresztény királlyá megkoronázásáig. Írta: Bolla Sándor