A MAGYAROK - KIEMELTEN A SZÉKELYMAGYAROK - ÓKORI ÉS KORAI KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉRŐL --- DIÓHÉJBAN

A MAGYAROK - KIEMELTEN A SZÉKELYMAGYAROK - ÓKORI ÉS KORAI KÖZÉPKORI TÖRTÉNETÉRŐL --- DIÓHÉJBAN. A SZÉKELY AUTONÓMIA GYÖKEREI. A ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztia legmaradandóbb emlékű tagja, a húnok egyik leghűségesebb törzsének névváltozatát személynévként viselő *Abәdigulə/Avitiγla/Avtiγla/Attilla hún nagykirály halálát ( 453 ) követő - testvérharcokba torkolló - trónviszályok, és a korábban hún vazallus germán törzsek függetlenedési törekvései okán a 375 óta európai központú Hún Birodalom államszervezete 8 évtized után: 455-ben felbomlott. A húnok és más K-i eredetű szövetségeseik többsége a Kárpátok koszorúzta medencéből a Havasalföld K-i részeire és a Fekete-tenger É-i partvidékével határos ún. É-pontusi síkságra vonult vissza rokonaihoz, ahol új és kisebb térbeliségű szövetségek tagjaivá, esetenként a szervező magjává lettek. Utóbbi - jelesül: dinasztia-adó - hún szerepre jó példa a 463-ban már Konstantinápolyban is említett, a Dnyeper egykori „zúgói” vidékéig ( = az Igreny alatt eredetileg sziklazátonyos meder-szakaszig ) szállásait kiterjesztő, ám főképpen a Don torkolatánál, középső szakasza jobb partjának tágabb környékén és a Donyec [ = az ókori Szürgi(sz) ] vízgyűjtőterületén megtelepedő, Turán felől ez időben Európába érkezett - a húnokéval viszonylag közeli rokon, de nem azonos törökös nyelvű - proto- vagy óbolgár törzsek szövetségeinek, majd korai államainak megszervezése. Az óbolgároknak mind a Dnyeper-környéki, tehát Ny-i ( azaz „fekete” ), mind a K-i ( azaz „fehér” ) csoportba tartozó törzseiből lassan kialakuló szövetségeiket egyaránt a ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztia egy-egy ága szervezte meg; a viszonylag kései - 630 körüli - , és mindössze kb. másfél emberöltőnyi ideig ( a 670-es évekig ) tartó É-pontusi össz-óbolgár egyesülés és államszervezés előtt is a Ny-i óbolgárok főként a hún kutri-gur, a K-iek leginkább a hún uti-gur törzsszövetség politikai keretében és gyűjtőneve „alatt” éltek és tevékenykedtek, nem ritkán egymás ellen hadakozva. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A magyar - benne: a székelymagyar -, a ’szkíta/szaka és a hún előtörténet és történelem néhány mozzanata. { A sztyeppei~fás-(„erdős”-)sztyeppei állattartásról: Belső-Ázsia legszárazabb területe a Tárim-medence, a 2. a Góbi tágabb térsége. Mégis tévedés a Góbit „sivatagnak” nevezni, mert „csak” 3 %-a felel meg e természetföldrajzi fogalomnak, klímazonális térszíneinek 97 %-a mozaikos mintázatú félsivatag és sztyepp ( = füves puszta ), mozaikosan fás-(„erdős”-)sztyepp is. Ám amiképpen más belső kontinentális területeken, a klímazonális síksági térszíneken a Góbiban, K-Dzsungáriában vagy az Ordosz É-i részein sincsenek nagy kiterjedésű ún. magasfüvű gyepek, amelyek a nagytestű növényevő háziállatok ( szarvasmarha, ló ) legfőbb legelői. Itt a dombok kisebb É-ias rézsűi és az édesvizek többletvíz hatású termőhelyei ( rétek, ligetek közti tisztások, domblábak, víztorlasztó lencsék feletti kisebb mélyedések, stb. ) magasfüves részeit is beszámítva: a mindenkori teljes állatállománynak nem érte el, mert nem érhette el az 50 %-át sem az említett 2 jószág aránya, ezen belül is békeidőben a ló-populáció volt a kisebb, kb. fele~2/3-a a szarvasmarháénak. Háborús időkben hadi célból az arány megfordult a ló javára. Az össz-számosállaton belül tehát mindenkor több mint 50 %-nyi: a juh, ill. ( elenyésző mértékben ) a kecske. %-osan alig mutatható ki - akár együttvéve is - a ( Mongóliában már az őstörténeti időkben a helyi vadfaj-populációkból háziasított ) jak és 2-pupú teve. Szénát nem gyűjtöttek: e tájakon a hó - ha van egyáltalán - általában olyan vékony, hogy a jószág elő tudja kaparni a füvet. Belső-Ázsiában havasabb télen „csak” a szarvasmarhát kell itatni, a ló és a többiek a havat nyalva pótolják vízszükségletüket. Nagyobb kiterjedésű magas hegyek térségében az évszakos legelőváltás a téli hegylábi, völgyi legelőkről nyáron az alhavasi gyepek hasznosítására felterelést jelenti, ennek transzhumálás a megnevezése, de a belső-ázsiai eredetű törökös nyelvű népek révén a magashegyi~alhavasi legelőkre vonatkozó „jajla” neve is közismert: azaz itt jajla-típusú állattartás, állattenyésztés folyik. Az igen zord tél, a rendkívülien aszályos nyár, vagy az ellenséges támadás, vagy az állatállományt sújtó járványok eseteit kivéve: e puszták mindenkori lakóinak évente ( általában többször is ) megismétlődő legfőbb gondja az állati termékfelesleg értékesítése, és/vagy becserélése a pusztán nem, vagy nem elegendő mértékben megtermő javakra, ( kiemelten: gabonamagvakra és/vagy őrleményeikre ). Ezért pusztai „nomád” állattenyésztés csakis földművelő térségek elérhető távolságában jöhet létre; és ebből a földművelők ( és városaik lakosságának ) haszna a jó minőségű hús-, tej(termék)- és bőr-ellátás, meg az állattartók mozgékonyságából következő távkereskedelmi tevékenységük „lecsapódása”. Eseti és ritka kalandorkodásokat, esetleges személyes hatalmi tébolyokat leszámítva: „a nomád” a földművelő térséggel szemben csakis piac-szerzés, ill. piac-megtartás érdekében kezdeményez harci cselekményt. A sztyeppei~fás-(„erdős”-)sztyeppei állattartás = az adott természet- és gazdálkodásföldrajzi körülmények legcélszerűbb és leghatékonyabb hasznosítása: tájhasználatként az egyetemes emberiség egyik csúcsteljesítménye.} { É-Turán „versus” Szibéria: a nagyorosz imperialista tájnév-használat - „a Szent Oroszország, majd a Szovjet-Orosz SzSzK ( ma: Oroszország ) Urálon túli része egységesen Szibéria, ( a XIX. sz.-i hatalmi~politikai erőviszonyok alapján művi közigazgatási határokkal lehatárolt/elválasztott ) Kazakföld = Közép-Ázsia ( Turán ) része” - nincs tekintettel a jégkorszaki és az utáni valós természetföldrajzi viszonyokra, ezért ( is ) hasznavehetetlen. Természet- és gazdálkodásföldrajzi, egyúttal kultúra-történeti alapon: a Szemipalatyinszk és Tobol-torkolat ( → Tobolszk városa ) közötti Közép-

Irtis teljes vízgyűjtő területe, hozzáértve a jobb parti, ma a felszínen részben lefolyástalan Kulunda- és Baraba-alföldet = É-Turán, amelynek tehát az É-i határa a Közép-Irtis és az Ob közötti vízválasztó. E vízválasztótól É-ra van Szibéria, jelesül NY-Szibéria, vagyis a mindenkori (!) [ már érdemi arányú lombosfa-elegy nélküli ] tajga. A Tobol-torkolat bal parton: a Tavda teljes vízgyűjtő területe = É-Turán, a Kondáé már Szibéria, vagyis a 2 folyó vízválasztója az egyértelmű határ. Csakis ilyen elhatárolással kerül a sztyep, fás-(„erdős”-)sztyep, a kontinentális lomboserdő öv Urálon túli ( már csak mozaikos mintázatú ) része, és a még lombelegyes erdeifenyves - és mindezek több ezer évnyi (!) genézis-idejű genetikai talajtípusai, stb. - egyetlen természetföldrajzi egységbe: É-Turánba. Imperialista politikai megfontolásoktól függetlenül. A cár-„atyuskák” és cárnő-„anyuska”, továbbá a bolsevikok és utódaik el-oroszosító intézkedései előtt közel 15 évezredig (!) mindenkor lényegében kulturális egység is volt a teljes É-Turán, a természeti, majd a közép-holocéntól ( Kr. e. 5.100~2.500 ) az ezekre alapozó mezőgazdasági termelési viszonyokkal tökéletes összhangban. Akkor is, amikor több nép élt itt egyidejűleg, mozaikosan~tömbösen. } Az Urálon túli sztyepp-, fás-(„erdős”-)sztyepp-övi korábbi, a Kr. e. 3. ée. legvégén, ill. a 3./2. éef.-n kialakult ún. „I. bronz-lánc” É-turáni ( = Szamusz-kultúra ) magyar őslakossága, és a *Nur(a)-menti~DK-i É-turáni[ = kulundai~Dbarabai ]~Barnaul-vidéki~[ a Felső-Irtis körüli ón-lelőhelyektől az Altaj NYÉNY-i előhegyeiig is elterjedő ] ( = Krotovkultúra ) török nyelvű őslakossága kora bronzkori népességének D-i, de még így is többségi csoportjaival közösen (!) egy~másfél nemzedéknyi idő alatt - a Kaukázuson túlról Turánba kb. Kr. e. 1.700 körül megérkező, közel-keleti anyagi és szellemi kultúra-hagyományú, kis létszámú, de igen hatékonyan szervező jövevények létrehozták az Andronovo~Fedorovo-kultúrát. [ Turánban Kr. e. 1.650 körül előbb D-ies irányban terjeszkedtek. E - Közép-Turánig hatoló - terjeszkedésük során az Andronovo~Fedorovo-kultúra népei ( szállásterület-elfoglalással és a korábban ott lakók tovább-„görgetésével” ) részben megindították az árják 1. hullámának D-re költözését a mai Afganisztánba és Iránba, részben az új, D-ebbre tolt közép-turáni kulturális és etnikai határok mentén jelentős hatást fejtettek ki az árják ekkor még e határsáv D-i oldaláról el nem vándorolt részére, amely népesség utóbb ( pl. É-Indiába költözvén ) e legkorábbi - ma ( részben helytelenül ) „’szkítá”-nak is mondott - kapcsolat mitológiai elemeit is magával vitte ]. Az „I. bronz-lánc” É-turáni ( = Szamusz-kultúra ) magyar őslakosságának É-i része a Kr. e. 2. ée. elején [ tehát még az Andronovo~Fedorovo-kultúra kialakulása, majd D-ebbről - a magyarság többi részétől ! - ide átterjedése előtt ] a Csuszovája-hágón keresztül átköltözött a Káma középső és alsó szakaszához ( = Turbino-kultúra legkorábbi fázisa ), majd újabb hulláma a Kr. e. 2. ée. közepén pl. az Oka volgai torkolata környékére is ( = Szejma-kultúra ). Az É-Turánból több hullámban átköltöző Turbino~Szejma kultúrájú magyarok az *Ošbәč-/Bjelaja-folyó kámai torkolatától NY-ra fekvő területeken kis részben asszimilálták, nagyobb részben innen tovább-„görgették”/kiszorították - K-ről NY felé terjeszkedésük során - 1./ a NY felől Kr. e. 1.700 körül a NYDNY-Urálhoz ( is ) érkezett, sőt a Káma torkolatvidékén ( is ) megszállni igyekvő „( itt még ) nem finn-ugor” Abasevo-kultúra népességét; 2./ az ÉNYKaukázusból Kr. e. 2.500 körül a Káma-torkolat környéki Közép-Volga mellé érkezett ( „harci baltás/csatabárdos”, „zsinegdíszes kerámiájú”, „nem finn-ugor, de É-ról vlsz. finn-ugor szomszédságú” ), a Kaukázusban bronz-használó, ám itt É-on - ón vagy ólom híján - „csak” réz-használó Balanovo-kultúra népességét; 3./ az ÉNY-Kaukázusból a Kr. e. 3. ée. legelejétől több hullámban a Mokša-folyó tágabb térségébe költözött szubeneolit~eneolitikus technikai fejlettségű az Oka környéki réz-tartalmú homokkövekből a fémet elsőként kinyerő/hasznosító - , „nem finn-ugor eredetű, de itt korábbi fésűs-gödrös kerámiás vlsz. finn-ugorokat részben asszimiláló, részben kiszorító, továbbá É-ról ( és többségében NY-ról ) továbbra is finn-ugor szomszédságú” Voloszovo-kultúra népességét; és 4./ időrendben a Balanovo-nép után, de valamivel az Abasevo-nép előtt - NY felől - a térségbe érkezett, az Oka alsó szakasza~Felső-Volga közi ( egyes csoportjainál ún. „hajóbárdos”, másoknál „harci baltás/csatabárdos” harci eszközű és felségjelvényű, többnyire „zsinegdíszes kerámiájú”, „nem finn-ugor, később É-ra húzódó csoportjai azonban majd el-finn-ugorosodnak” ) Fatyanovo-kultúra bronzkori, ám - helyi vagy közeli környékbeli ón, ill. ólom híján - eszközeit java részt „csak” rézből öntő népeit. A ( Szejma-)Turbino- és utód-kultúrák népességének É-turáni, ill. általában Urálon túli kapcsolatai a tárgyi leletek tanusága szerint Kr. e. 1.300~900 között voltak a legkevésbé intenzívek; egyébként „csak” a D-Urál 2 oldalán a nagyon eltérő természet- és termelésföldrajzi adottságokhoz szükséges más-más alkalmazkodás, és a más-más nyelvi és kulturális „szomszédság”-gal való kapcsolatok miatt tér el ( koronként különféle mértékben ) a 2 oldal magyar népeinek bronzkori anyagi kultúrája. A ’szkíták „ihlette” itteni vaskorban azonban az Oka-torkolattól az *Irtiš-ig, [ árucsere révén esetenként a Tom jenyiszeji torkolatáig is eljutva ] - függetlenül attól, hogy tájanként milyen sűrűségben kerültek elő a régészeti leletek máig - „minden egységesen Ananyinó”, azaz még az anyagi kultúra korábbi viszonylagos és időszakos különfejlődése is újra kiegyenlítődött. Az Urál Csuszovája-hágó körüli része, ill. a Csuszovája- és az Ufa-folyók felső szakaszai közti gerince nem válasz”fal”, mert még középhegységi magasságokat is alig elérően alacsony: a jégkorszak után itt tudott átterjedni pl. a kislevelű hárs - a K-európai QUT-( Quercus~Ulmus~Tilia-)lomboserdő öv állományalkotó fő fafajai közül az egyetlen ! - az Urál-gerinctől K-re, és mindmáig fenn is maradt a közelben. [ És ahol kislevelű hárs virágzik, ott házi méh és hárs-méz is van … Ezt csak amiatt jegyzem meg, mert sokáig késhegyre menő vita folyt arról, hogy a házi méh eljuthatott-e az őstörténeti időkben az Urálon túlra ]. Az „I. bronz-lánc” hagyományait új NY-i szállásterületeiken, új hazájukban töretlenül megőrizve, majd - pl. a nefritúton az ’Angara-térségi „Glazkovo felől” érkező impulzusokkal is, az Andronovo~Fedorovo-kultúra számos elemével is - tovább fejlesztve: a ( Szejma-)Turbino- → Kazány- → ( európai v. NY-)Ananyinó- nevű kultúrákkal jelzett szállásterületein élő magyar népesség gyűjtőneve Hérodotosz Kr. e. 5. sz.-i tájékozódásakor *thüšge∟tә ( az ógörögben „-š” hang és jel híján leírva: thüsszagéta ), a tatárjárásig még a kései maradékaiké is *bašgә∟r ( és változatai ), [ az

Ananyinó-kultúrát „ihlető” ’szkíta komponensek egyikét pedig *łürka/yürka néven említi ] --- és ők a székelymagyarság alapnépe. Az Andronovo~Fedorovo-kultúra Kr. e. 1.500-ra - É-ias, É-Turánt elhagyva pedig KÉK-ies irányban terjeszkedve - az „I. bronz-lánc” minuszinszki/tuvai( = késő Afanaszjevo- syn. Okunyevo-kultúra ) török nyelvű népességével alakított ki modus vivendi-t, majd összeolvadtak. A korábbi Krotov-kultúra törökös nyelvű csoportjaiban a későbbi szalar~karlu∟ktörök ( ma: „turki” szakmai nevű ) népek~nyelvek őseit, ( = majd Hérodotosznál: az *’Arp~(ł)okšә/’Arpoxaisz szövetség, mint a 3 ’szkíta „testvér” egyike ikernevének T/L/Barbә/’Arpә része „mögöttieket” ); a korábbi Okunyevo-kultúra törökös nyelvű csoportjaiban a későbbi altaji~tuvai-(„szibériai”-)török népek~nyelvek őseit ( = majd Hérodotosznál: a *Lәbә~(ł)okšә/Lipoxaisz szövetség, mint a 3 ’szkíta „testvér” másika ikernevének T/L/Lәbә/ma: pl. tuva, tofa∟lar, egykor: pl. szabír, stb. népnevekben megőrzött részét ) láthatjuk. [ Az Okunyevo-kultúra ÉNY-i és ÉK-i, tehát a *Mәrjәn/Mariin∟szk~Acsin∟szk, ill. a Jar~ Ujar-( „Vörös”-Jar∟szk ) környéki szegély-területein ún. D-ebbi - középső- és D-i ( utóbbiak földrajzi gyűjtőneve: szajáni ) - szamojéd nyelvű népek is vlsz. közreműködtek. A többi - É-abbi - szamojéd néphez képest jóval magasabb szintű életmódjuk okán e Debbi szamojédok közé utóbb kisebb karaszuki korai hún, ’szkíta, hún, avar, majd köztörök nyelvű csoportok is költöztek, és a demográfiai többségi szamojéd alapnépek nyelvét átvéve rendre el-szamojédosodtak. E D-ebbi szamojédok egyes népcsoportjai a Jenyiszej és az Ob mentén - pl. prém-kereskedelmi céból - laza kapcsolatban álltak az É-i szamojédok egy részével is, főként a ’szkíta kortól kezdődően, amikor altaji ’szkíta csoport is költözött É-ra, ( ekkor még csak KözépSzibéria ÉNY-i részére, amint ezt majd a szabírok kapcsán alább kifejtem ). E Jenyiszej-( és Ob-)menti - részben szamojéd eredetű - információkat adják majd át Hérodotosznak az akkor már É-pontusi ’szkíták. A D-ebbi szamojédok a török nyelvűek 3 évezrednyi szomszédsága mellett is meg tudták őrizni identitásukat, nyelvüket; ám a nagyorosz imperializmussal ( vasút, bányák nyitása, utóbb vízierőművek, stb. ) járó szláv betelepítések/betelepedések olyannyira leszűkítették az életterüket, hogy maradékaik a szomszédos, jóval nagyobb létszámú, főként törökségi népekbe olvadtak bele: a D-i szamojédság nyelve napjainkra gyakorlatilag kihaltnak tekintendő. Az Andronovo~Fedorovo bronzkorban azonban - szajáni szállásterületeik egy része a nefrit-lelőhelyekre, ill. a nefrit-tranzit útvonalába esvén - a D-ebbi szamojédok kölcsönösen szavakat adtak/vettek át a velük egyazon kultúrkörbe tartozó, és szállásaikat a fás(„erdős”-)sztyepp övben az Ob jobb partjára a Tom torkolata környékéig is időszakosan kiterjesztő magyaroknak, ill. magyaroktól. E kései, időszakos ( legfeljebb néhány évszázadnyi ), és többnyire táv(!)-kapcsolat a magyar~szamojéd ( nem nagy mennyiségű ) „külön” szó-kölcsönzés oka, nem pedig valamiféle tartós szomszédság, netán együttélés, és főképpen nem „közös őstől származás”. A tartós és közvetlen szomszédsági török~(D-)szamojéd kapcsolatoknak természetesen sokkal több nyelvi nyoma maradt --- ma már leginkább csak az altaji~tuvai, ill. a K-i Szajánba is átköltözött törököknél. De „közös őstől származás”-ról ott sincs szó ]. Az Andronovo~Fedorovo-kultúra új bronz-készítményei Kr. e. 1.500 körül - és azután 1~2 évszázadig - az ún. „II. bronz-lánc” útvonalán terjedtek, amely a volt Okunyevo-kultúra KÉK-i perem- és szomszéd-területein található, főként kultikus célra gyűjtött, ill. bányászott K-szajáni nefritnek a bronzeszközökkel együttes terjesztése/kereskedelme révén a „(nagy) nefrit-út” nevet is viseli. Az Oka-torkolatig ( = Szejma-kultúra ) magyar nyelvterületen haladt e transzkontinentális kereskedelmi út „NY-i szárnya”, és, mint mindig és mindenhol: a termékekkel, árukkal együtt az ismeretek, eszmék - és itt és ekkor: elsősorban a magyar, ill. a török szavak - is folyamatosan és kölcsönösen (!) cserélődtek; a termékek, áruk e NY-i = ímmár ( K-)európai fő felhasználói „célközönség”-et csak ritkán lépték túl, pl. a mai ukrajnai Podólia D-i részén is került már elő a lánckereskedelemmel idáig eljutott Andronovo~Fedorovo típusú bronztárgy-„kincs” és K-szajáni nefrit. A nefrit-lelőhelyek szomszédságában az ’Angara-mellékre is kiterjedt e bronzkori kultúra, ahol sajátos „változata” jött létre: ez a Glazkovo-kultúra, ( = az ’Angara-vidék 1. bronzkori, egyúttal 1. fémhasználó kultúrája ), amelynek népességében a kipča∟k-törökség őseit láthatjuk. A K-szajáni „varázserejű” nefrit gyűrűk, korongok, díszcsatok, stb., és az „I. bronz-lánc” művészeti stílushagyományait is őrző, ám már a „II. bronz-lánc” ( = az Andronovo~Fedorovo-kultúra ) stílus-jegyeit, legfőképpen azonban bronzöntési technológiai~technikai ismereteit közvetítő tárgyak, eszközök az ’Angara mellől rendre eljutottak az ekkor szintén törökségi népek által lakott Góbin és Ordoszon át a Sang-( Jin-)dinasztia kormányozta Kínába is. ( E korban is vlsz. a Szelenge torkolatvidékén éltek a szoĥa∟lar-/jakut-törökök, Hentíjtől a Nagy-Kingán középső részeiig a bolgár-török, a Lob-tó és - a Kingán D-i részeit is beleértve - az Ordosz tágabb környékén a csuvas-török nyelvű népek ). [ A legkorábbi népi és nyelvi viszonyokat nem, de az eseményekben résztvevők ’Angarától/Bajkáltól NY-ra előkerülő csontleleteinek túlnyomóan europid és/vagy europoid, és csak kis mértékben/arányban mongoloid rassz-jellegét, ( még az Ordoszból Kr. e. 1.300 körül széttelepülő Karaszuk-kultúra hordozóinak/terjesztőinek magas arányban pamírid rasszúságát is ), továbbá a régészeti, ill. kultúratörténeti vonatkozásokat is publikálja pl. az История народов Восточной и Центральной Азии с древнейших времен до наших дней, Moszkva-1986. ]. Az Andronovo~Fedorovo-kultúra kis létszámú, ám közel-keleti anyagi és szellemi kultúra-hagyományú „ihletőinek” egy csoportja nem jött át Turánba, hanem a Volga alsó szakasza mentén az ott már közel fél évezrede élő Poltavka-kultúra nem árja, de ős-szatem indogermán nyelvű népeivel közösen Kr. e. 1.700 körül kialakította az ún. gerendavázas sírú ( Holzkammergrab, timber graves, срубная ) kultúrát, amelynek ennek okán vannak az Andronovo~Fedorovo-kultúráéval azonos vagy hasonló elemei is. A срубная-kultúra népének későbbi kisebb „kirajzásai” a Kr. e. 1.500 körül Moldovába települő ( „út közben” az É-pontusi - nem indogermán, hanem hurri eredetű, egykor a katakomba-kultúra elemeivel DKAnatóliából ide vándorolt - kimmerektől elég jelentős mértékű Szabatinovka-kultúra elemeket is felvett ) Noua-kultúra Hérodotosznál majd *budin néven feljegyzett - népei; a Kr. e. 1.350-re az Örmény-felvidéken át az annk D-i peremén

lévő Hakkári-hegységbe költöző, és ott csodálatos sziklavéseteket készítő, utóbb el-kurdosodott *botan nép; végül a Kr. e. 2. ée. legvégén és a 2./1. éef.-on Turánba átjött kicsi, de hatékony срубная-csoportok, amelyeknek a közép-turáni *Dulә-/ Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységbe, ill. a Közép-*Irtiš-hez eljutott része - 1~2 generációnyi idő után ugyan beolvadva a többségi törökségbe - fontos „színező” szerepet játszott ( ld. Begazi-Dandübaj kultúra elemei ) az ekkor születő ’szkíta kultúra kialakításában, hozzájárulva ahhoz néhány anyagi, szervezeti, művészeti és mitológiai elemmel, komponenssel. [ Ám megtévesztő e kései, részlegesen (!) „felülrétegező” kapcsolat felhasználásával a срубная-kultúra korábbi és kortárs, de É-pontusi törzsterületének népességét „korai ’szkítának” nevezni, ld. pl. M. Gimbutas: The Slavs, London1971. Mert ettől már csak egyetlen lépés, - és ezt „a haladó szovjet tudomány” a sztyeppei népeket zsigerből lenéző, sőt gyűlölő Sztalinhoz igazodva meg is lépte, - hogy „mivel a ’szkíták indogermánok, sőt árják, és mivel a срубная meg az Andronovo~Fedorovo-kultúra némely vonása egymáshoz hasonló, tehát a Dnyepertől Tuváig és Dzsungáriáig mindenki mindig is indogermán volt”. ( Nem nehéz ebben az indogermán-nagyorosz imperializmus „önigazolását” is látni É-Turán, Kazakisztán, Kirgízia több mint másfél ezer éve valóban őslakos töröksége kortárs népességével szemben ). Valójában azonban a ’szkíta etnogenézisnek bármennyire érdekes, némely tárgyi lelete folytán pedig művészetileg is igen értékes összetevője volt e срубная-kultúrás, finál-bronzkori NY-i hatás, amelyet maguk a ’szkíták a törzsszövetség-alapító 3 „testvér” egyike ikernevének az egyik komponensében „örökítettek meg”, ( s amelynek neve - az eredetileg is töredéknyi népességének gyors kulturális és nyelvi el-’szkításodása után is - a Hérodotosznál említett, ám nyilvánvalóan csakis az egyik ! ’szkíta dinasztia nevében is fennmaradt ), ám gazdálkodásuk és haditechnikájuk szempontjából a legfőbb „ihletőjük” mégsem ez volt, hanem É-Iránból a Tárim-medence NY-i részei felől érkező, a nyelvi értelemben vett össztörökség szállásterületeinek peremét Fergána harántolásával a Szír-darjánál elérő vaskohászati ismeretek, amelyeket a többi ’szkítaság-alkotó népcsoport felé közép-turáni rasszú, török nyelvű törzs közvetítette, amelynek neve viszont mindhárom „testvér” ikernevébe belekerült ! [ Így még a *kolə~(ł)əkšə/Kolaxa(isz) ikernevű „testvér”-nek pusztán formailag is legfeljebb a fele a срубная-kultúrás eredetű; a valóságban persze ennek csak a töredéke ]. Kr. e. 750 körül a ’szkíták egy kisebb csoportja kb. másfél évszázadig az Örmény-felvidék DK-i részén, az *’Urmia-tó K~DK-i partjai közelében és az ÉNY~É~ÉK-ről szomszédos, réz- és nemesfém-lelőhelyekben is gazdag *Ĥavil∟әt/Ĥavil∟әĥ nevű „ország” egy részén ’szkíta királyságot szervezett, ahol - kiterjedt kapcsolataik révén a Közel-Kelet hatalmas kulturális hagyományából is merítve - a ’szkíták pl. a szomszédos kurdoktól néhány iráni árja kifejezést átvettek; majd az ( akkorra már ) iráni árja nyelvű médek támadásai elől Kr. e. 600 körül visszaköltöztek testvéreik közé az É-Pontushoz, ottani ( vlsz. konföderatív ) Szkíta Királyságot szervezve. Ha Hérodotosznak - talán éppenséggel az ún. királyi ’szkíta informátoraitól származó, a Kr. e. 5. sz.-ban feljegyzett - néhány *szaka/’szkí∟ta/ „szkütha” szavából valóban indogermánnak, ezen belül iráni árjának bizonyul valamelyik ( és nem etimologizálás, „áthallás” ), akkor az az ’Urmia-környéki ’szkíta~kurd kapcsolatokból ered. A Tárim-medencei ún. kotáni ( khotáni ) deutero(!)-szakák iráni árja nyelve = a nem ’szkíta/szaka őslakosság nyelve, amelyet az oda érkező jól szervezett, ám kis létszámú szakák átvettek, ( = e szakák tehát nyelvet cseréltek ), miközben kultúrájuk egyes elemeit és a nevüket az őslakosság vette fel. Ez az ún. al-dunai bolgár típusú etnogenézis ( = néppé alakulás ): a túlnyomó többségi őslakosság nyelvileg utóbb asszimilálja lovas-„nomád” államszervező hódítóit, noha az államszervezet „kifelé” e létszámkisebbségben lévő hódítók nevét viseli, amely önmegnevezéssel a nyelvi többség is fokozatosan azonosul: ez ( is ) az ún. „társadalmi mimikri” egyik esete. Maguk a közép-ázsiai K-Turán, továbbá [ az atlantikus ( óceáni ) légtömegek által gyakorlatilag soha el nem ért = a *Tarba∟ga-taj-on, ill. az *Irtišә forrásvidékén túli: természetföldrajzi~kultúratörténeti ] Belső-Ázsia, ill. az Altaj~Szaján „hármas-határa” tágabb térségében a helyi bronzkor legvégén, ill. az itteni vaskor leges legelején - a Kr.e. 2./1. éef.-n - 3 fő etnikai komponensből ( „3 testvérből” ) entitássá alakult ’szkíták/szakák ősei kaptak ugyan ( Közép- és/vagy DKTurán irányából hozzájuk érkezően ) többször, többféle ( és nem mindig árja ! ) kisebb-nagyobb indogermán nyelvi „impulzust” is a Kr. e. 5. ée. végétől, különösen pedig a Kr. e. 3. ée. közepe és vége felé, majd a 2./1. éef.-n, ám messze túlnyomó többségben lévő törökös nyelvű alapnépeik ezt „csak” befogadták, de nyelvet nem cseréltek. Így az akkor még főként Lob-tó~Ordosz-környéki, csuvas-törökös nyelvű húnok között - az ottani bronzkor végén, ill. az ottani vaskorba történő hosszabb átmenet legelején: a Kr.e. 9.~8. sz.-ban - a ’szkíta kultúra meghonosodásának nem volt nyelvi akadálya sem. [ Az *Ordo∟szә a húnok Kr. e. 15. ée.-ben ide megérkezése előtt, DDNY felőli környéke és ehhez csatlakozóan a közelebbi~távolabbi Magas-Ázsia ( = Tibeti-felvidék ) pedig mindmáig a jellemzően proto-mongolid rasszú, tibeti nyelvű nép törzseinek szállásterülete volt, ( pl. a tájnév-képző -∟szә = „föld”, tibeti nyelven ), a hún nyelvnek tehát volt/van a tibetiek neolitikumtól kezdődő részleges nyelvi el-kínaisodása előtti (!) ős-tibeti nyelvi szubsztrátuma is. A protomongolidok e népessége az utolsó stadiális legzordabb hidegcsúcsa idején húzódott az Ordoszhoz, Közép- és K-Szibéria D-i szegélye felől. Az É-on túlélők egy kisebb része utóbb a Közép-Jenyiszejnél az ún. „paleo-szibériai” gyűjtőnevű népek~nyelvek egyikéhez, az ún. jenyiszeji ( a kott és ’asszán nevűek alkotta, „nem-mongolid” küllemjellegű ) csoporthoz csatlakozott *ket néven, szókincse egy részét is a befogadóknak átadva, ám hamarosan a többségi őslakók nyelvét átvéve, ( és genetikailag is csak „színezve” őket ). Így a *ket adsztrátum okán kialakult csekély, szórványos „paleo-szibériai” nyelvi párhuzam csak közös gyökerű donorra utal, azaz tévedés a húnok őseit a mai „paleo-szibériai” népek és/vagy nyelvek ( bármelyike ! ) között keresni ]. A Krisztus születése körüli évtizedektől Belső-Ázsiából Turánba érkező húnok és a 3 évszázadnyi ( = 9 nemzedéknyi ) szarmata~alán hegemóniát itt túlélő török nyelvű ’szkíta/szaka csoportok egybeolvadásának sem volt nyelvi akadálya. Az utóbbi évtizedekben a kínai kutatás már nem is választja szét a ’szkíta/szaka és a hún korszakot: a régészeti anyag folyamatossága miatt. [ Megjegyzem azonban, hogy a Hérodotosz jóvoltából ismert, az É-Pontushoz elhozott - a görög kultúrával intenzív érintkezés előtti - ’szkíta mitológia, és a húnok, avarok, türkök, ’ujgurok, majd a mongolok

mitológiája is, régészeti anyaga is világosan jelzi, hogy a tuvai~altaji~*Turfa∟n-/*Tarba∟gә-taj-i~*Balkaš-környéki ’szkíta ősök vlsz. az utolsó eljegesedés legvégétől ( = az Allerőd és a Dryas-III. fázistól, amelyeknek természetesen megvannak az Urálon túli szakmai nevei, sőt nagytájanként önálló elnevezései is ), de legkésőbb a neolitikumtól a Kr. e. 13. sz.-ig igen gyakran más kultúra-fejlődési utakat jártak be, mint a tőlük DK-re élő közelebbi ( törökös ) és távolabbi ( mongol, mandzsu-tunguz, koreai ) nyelvrokonaik ]. Az viszont tény, hogy a korai húnok mindkét fő komponense, ága már a maga Karaszuk-kultúrájával ( a Kr. e. 13. sz.-tól ) eljutott a ’szkíta törzsszövetséget hamarosan megalkotó népek szállásterületeire ( is ), a ’szkíták pedig már a Kr. e. 9. sz.-ban eljutottak a *Kerül∟en-folyóig, majd a Sárga-folyó ( Huang-ho ) Ordosz-térségi nagy kanyarulatáig, tehát a húnok közé is. És pl. a húnokkal közös ’szkíta katonai akciók sorozata elől kitérve költözött K-ebbre, új fővárosba a kínai Csou-( Zhou-)dinasztia: ettől kezdve ( = Kr.e. 771-től ) hívják államukat „Keleti Csou”-nak … A ’szkíták és a többi törökségi nép ( a meteorit-vasat leszámítva ) a vasfeldolgozással az Iránból a Tárim-medence NY-i részein át az őskorban *R/Łokšә-rud, [ az ókor „-š” hangot nem ismerő ógörög feljegyzéseiben Iaxa-rәt(ész), ( ma: Szírdarja ) ] nevű folyónak szállásterületeikről/saját önmegnevezésükről nevet adó, közép-turanid rasszú ( = europomongoloid/monglo-europoid ) küllemű török törzsek közvetítésével érkező technológiai ismeretek révén kerültek kapcsolatba a Kr. e. 2./1. éef.-ra; nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy e „vaskorszak-meghonosító” törzs a ’szkíta etnogenézis mindhárom „testvérének” ikerneves alkotóeleme lett. A Dzsungáriától K-re, főképpen a mai NY- és KözépMongóliában és a Góbiban élő ún. köztörök ( más megnevezéssel: tkp. oguz-török ) nyelvű törökség közvetlenül vette át a vaskohászati ismereteket ( pl. náluk a vas neve *təmər∟kə ) a Pamírból ill. NY-Tárimból, ők a hérodotoszi információban a *Héraklə, *Borüsz(tən), majd az új össz-’szkí∟ta törzsszövetséget szervező *’sz(ə)kolə∟tə ( részben: etnogéniusz-)nevek „mögötti”, és/vagy az Iránban *szaka néven megismert török nyelvű népesség. A 10./9. szf.-n a ’szkíták között már közel azonos arányú volt a bronz- és a vaseszközök, fegyverek használata, és egyes legkorábbi csoportjaik ezzel az anyagi kultúrával költöztek az általuk felállított ún. „szarvasos kövek”, mint régészeti~művészettörténeti „vezérkövületek” kijelölte área határain belül: NY-on ( ekkor még „csak” ) az ÉNYKaukázusig, K-en pedig mongóliai és Ordosz-környéki vidékekig, utóbbi helyeken megalapozva a húnokkal a több mint fél évezredes együttműködést, sőt egybeolvadást. A „szarvasos kövek” vlsz. vezérek kultikusan tisztelt - sok mázsás, sőt néha több tonnás - sírjelei voltak, vagy nagyobb lapos felületű sztélék ( = vaskos kőlapok ), vagy tompított élű oszlop-( menhir- !)alakúak. Ikonográfiájuk: felül Napkorong, ( néha stilizált/sematikus férfiarc; esetenként a korong körül rövid napsugár-„ágak”, „fűrészfogak” is ), és a Napszimbólum argali-kosok; fél-Hold, esetleg Hold-sarló, és a Hold-szimbólum kőszáli kecske-bakok; nyakék-gyöngysor; középen zegzug-díszítésű vagy fonott öv, az övre akasztva tőr, tokosbalta-jellegű ( ún. harci ) szekerce, tegez és íj, tarsoly és kerek tükör; alul ( = az öv alatti térben ) gerendavázas-sátortetős szerkezetű „a halott háza-”( = sírkamra-)ábrázolás, néhány ( a túlvilági mezőkön, réteken ? ) legelésző ló reliefje. ( A „személy” egyetlenegy végtagját sem ábrázolják ). A „felső” szférában 1~2 egyeddel, de a sírjel összes többi faragható oldala teljes felületét kitöltve: sorba rendezve ábrázolt maral-gímszarvasbika csapat, „repülő-vágtában”, a Nap ( és a Hold ) felé haladva. Hérodotosz a ’szkíta mitológia kapcsán ugyan nem említi a ’szkíta istenségek theriomorfiáit ( = állat-alakjait ), de a Fény-( Nap- és Hold- )szimbolika és az egyaránt vadászatra, ill. harcra is alkalmas eszközök alapján a Hérodotosznál ógörög beazonosításul megnevezett Apollón ( Phoibosz !, ez a téli napfordulóhoz inkább kapcsolódó fényt, világosságot, felragyogást jelenti első megközelítésben ), és az általa meg nem nevezett, részben Hold-kapcsolatú, az ógörögöknél is agancsos szarvassal együtt ábrázolt ’Artemisz együtt jöhet szóba: a ’szkíta *B/Götә-šәr/( Hérodotosznál ) Goitoszürosz istenségre célszerű gondolni, akihez a sírból - ld. sírkamra-ábrázolás - az elhúnyt ( lelke ) a „repülve vágtázó” maral-gímszarvasok hátán utazva az égboltig jut/jusson fel … [ Utóbb a gazdájával együtt eltemetett kedvenc hátasló fejére is agancsos gím-maszkot húztak: a paripát „szarvassá át-varázsolva” …]. Esetenként a „szarvasos kőre” a nemzetség jelét ( a tamgá-ját, tehát egyezményes/a maga korában és közegében közismert szimbólumát ) is felvésték. A sírok mellett kövekkel kirakott áldozati tűzhelykörök valószínűsítik, hogy nemcsak a tort tartották itt, hanem az ősök tisztelete okán évi rendszerességgel visszatértek áldozatot bemutatni. A „földművelő Kína” - belpolitikailag is megnyirbált hatalmú, egyre kevésbé államigazgatási, és egyre inkább csak kultusz-ápoló jelentőségű - Keleti Csou dinasztiája sokáig elzárkózott a vastól, mint újítástól: fa- és bronzeszközöket használtak. Végül a Kr.e. 6./5. szf.-tól engedték be az 1. vasműveseket, akkor viszont azonnal a vas és szén arány teljes skáláját kihasználva: az öntöttvastól az acélig mindent gyártottak. Ez az óriási technikai lehetőség nagyon pozitíve hatott a kínai mezőgazdálkodásra és tájrendezésre ( csatornázási, stb. földmunkák ), viszont az olcsó vasfegyverek elterjedése elősegítette a politikai~szervezeti dezintegrációt: 7 de facto önálló fejedelemségre estek szét. A Keleti Csou kor e Kr.e. 475~221 közötti ún. Harcoló Fejedelemségek fázisának végén az Ordosz-szomszéd, a ’szkítáktól és a húnoktól a lovasságot, mint fegyvernemet elsőként átvevő [ sőt, eleinte ( zsoldosként ) ’szkíta és hún kiképző alakulatokat is alkalmazó ] Csin Fejedelemség Kínában vetélytárs nélküli katonai hatalommá fejlődött. [ A gazdasági és politikai hatáson túl: „ … a Csin … és a korai Han ( Kr. e. 2.-1. sz. ) dinasztiák időszakának kínai művészetére nagy hatással voltak (( a Nagy Sándor-utódok kulturális hellenizmusát továbbfejlesztő »Görög-Baktria Királyság« = DK-Turántól és a Tárimmedence DNY-i szegletétől a Pamíron és É-Afganisztánon át ÉNY-Indiáig Kr. e. 239~128 között fennálló birodalom ógörög és ógörögösödött makedón szervező elitjére utalva )) a hellének, és a nomádok (( a sztyeppei nagyállat-tartó ’szkíta, hún, *gyecsi ( kínai: yüe-chi ), stb. törzsek, népek )), ami művészi motívumaik és figuráik széles körű alkalmazásában nyilvánul meg.” in: K. Akisev: Kazakisztán ősi aranykincsei. Alma Ata-1983., magyarul Bp.-1984. p. 13. ].

A Csin Fejedelemségben Kr. e. 246-tól beiktatott Jing Cseng fejedelem/„király”( = vang ) ütőképes hadseregével 9 év alatt a még létező további 6 fejedelemség meghódítása révén újra egyesítette az országot, felvette a civilizációt a kínai mitológia szerint megalapító „Huang-ti” = „Sárga császár”, továbbá a Sang-kori ( az utódok szemében „aranykori”: Kr. e. kb. 1.600~1.045 ) „az ős, egyúttal főisten” - Si - nevét is: Csin Si Huang-ti trón-néven - mint a Csin-dinasztia alapítója, egyúttal DK-en az óceán-partvidék és a Hajnan-sziget, ÉNY-on a húnok rovására az egész Ordosz megszerzésével birodalom-megalkotó - Kr. e. 221-től Kína 1. császára lett, [ valóban zseniálisan kitűnő szervező, de egyúttal teljhatalmú despota, belső ellenzéke gátlástalan likvidálója, a „könyvégetés” „feltalálója”, ám manapság többnyire a mauzóleuma óriási agyag-( terrakotta-)hadseregéről emlegetjük ], és --- nagy erőkkel hozzáfogott a - Kr. e. 307-ben Vu-lin király által éppen csak megkezedett, de abbahagyott - „Nagy Fal” teljes megépítéséhez a húnok ellen … Az eredetileg ordoszi~Yin-( Jin-)hegységi központú, vlsz. a Kr. e. 4. sz.-tól a saját királyságukat, majd Kr. e. 209-től ( az Ordosz Nagy Faltól É-ra eső része visszaszerzésével kezdve a sort ) a birodalmukat kiépítő~megszervező húnok a Selyemút Tárim-folyó menti szakaszainak ellenőrzését a Kr. e. 2. sz.-ban vették át, [ miután a NY-Kanszu~K-Tárimmedence~DK-Tyan-shan környékén mintegy másfél évezrede élő *gyecsi ( kínai: yüe-chi ), azaz a - nyelvileg nem egységes, hanem 3 komponensű, köztük a kentum indogermán *togár - szövetséget megsemmisítették, népességének NY-ra menekült többségét pedig a Tyan-shan gerincétől mindkét irányban lejtő rézsűk lábazata mentén a Pamírig és Baktriáig ( = É-Afganisztánig ) kergették ]. A hún térfoglalás mandzsúriai és mongóliai részére utal - a régészeti leletek és a kínai évkönyvek feljegyzései mellett - a hún-utód csuvas-török nyelv mandzsu~tunguz és mongol nyelvi adsztrátuma. Vu-ti ( Kr. e. 141/140~87 ), a Nyugati Han-dinasztia császára azonban nemcsak D-Mandzsúriát és ÉNYKoreát foglalta el, hanem ÉNY-NY felé terjeszkedve hadjáratot indított Ferganába, Kanszu és a Tárim-medence egy részén a Selyemút környékét pedig szintén Kínához csatolta. Ennek érdekében véres hadjárat-sorozattal törte meg a húnok D-mandzsúriai, kanszui és Tárim-medencei katonai erejét. A vereségek miatt számos korábbi hún-szövetséges fellázadt a húnok ellen, sőt Kr. e. 43-tól a húnokat belső testvérharc is gyengítette. Valamennyi esemény a húnok egyes csoportjainak NY-ra: Turánba költözését vonta maga után. Mindezek legkevésbé az Ordoszból a mai Mongólia területére átkerült hún főhatalmi központot és környékét érintették, ám Kr. sz. u. 155-től É-Mandzsúria irányából a szienpi-törzsszövetség éppen ezeket a húnokat ( pontosabban: Nagy-Kingan környéki részüket ) támadta: innen is jelentősebb hún elvándorlást gerjesztve NY-ra: Dzsungáriába ( ≈ az*Irtiš forrásvidéke tágabb környékére ) és Turánba. A Selyemút turáni, Bokhara~Merv közötti szakasza mentén a húnok kapcsolatba kerültek a Kr. e. 4./3. szf. óta KözépTuránban ( és attól NY-ra egészen a Dnyeper~D-i Bug térségéig ) hegemónná lett szarmata~alán szövetségtől D-re - pl. az Amu-darja közelében - a függetlenségét megőrző szaka ( ’szkíta ) népességgel, majd Merv térségében már - a részben szaka szervezésű - Parthus Birodalommal is. Parthia jóváhagyásával és felségterületén a Selyemút É-i ágán Hürkánia érintésével és a Kászpi-tó D-i partjával párhuzamosan haladva - eljutottak az * Arakszә-/Arax(esz)-folyó alsó szakaszáig, Armenia/Örményország K-i részein is néhány hún kereskedelmi kolóniát létesítve; ( a Kr. e. 2. sz. végétől az örmény írásbeliségben „hún erőd”, „hún kapu”, stb. jelzi e legkorábbi itteni jelenlétüket ). [ Napjaink legjobb monografikus összefoglalója a közelmúlt régészeti és egyéb történelem-tudományi eredményeiről, ill. saját helyszíni kutatásairól Obrusánszky Borbála: Hunok a selyemúton. Az ősi belső-ázsiai pusztai civilizáció öröksége. Bp.-2008. Azonos igényű, ám más szemléletű, és kb. 2 évtizeddel korábbi ismeretszinten foglalja össze a kérdést Vásáry István: A régi Belső-Ázsia története. Szeged-1993. Továbbá, sok más mellett is: a legnagyobb haszonnal forgathatók a régész és történész Bakay Kornél és Erdélyi István tanulmányai. ( Legvégül: az itt és most leírva vagy csak utalásszerűen érintett természetföldrajzi~tájtörténeti peremfeltételekkel, biológiai küllemjelleg-bélyegekkel, etno- ill. toponímiákkal, azaz nép- és földrajzi nevekkel kapcsolatos megjegyzéseket is, a történelmi eseményekkel, ill. folyamatokkal kapcsolatos kijelentéseket is saját ismeretszerzésemen alapuló megfontolásaim alapján és saját felelősségemre teszem meg. A bármely idegen nyelvű földrajzi, esetenként a személy- és népnévi közszavakat cartouche-ba teszem. A nevek általam rekonstruált ősi alakját *-gal jelzem. A képzőket ∟-jellel választom el a szótőtől. B.S. ) ] Utóbb húnok összefüggő területi egységet alkotó szállásterületei ( és jószágaik legelőterületei ) alakultak ki a Tárimmedencétől és a K-Tyan-shan-tól a *Tarba∟ga-taj-on, a Kazak-hátságon és a *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységen át [ ahol a *szarma∟ta~*alán hegemóniát itt túlélő ’szkíta népekkel egyesültek ] a Szari-szu nevű aszó ( = időszakos vízfolyás, vádi ) mentén a mai Szír-darja [ az őskorban *R/Łokšә-rud, az ókor „-š” hangot nem ismerő ógörög feljegyzéseiben Iaxa-rәt(ész), néha - rotacizmussal - ez is *Arakszә/Arax(esz) ] folyó alsó szakaszáig, és az Aral-tó É-i és NY-i partvidékéig, sőt a Kászpi-parti Mangiš-hegység tágabb térségéig, [ ahová ( az újkor eleji orosz népetimológiával „Jurt(a)-fok”-nak - „uszty’urt”-nak - hívott vidékre ) korábbi közép-turáni népeket szorítottak, és kulturálisan integráltak ]. E húnok - a természeti adottságokhoz igazodva: kisebb mértékben növénytermesztők, túlnyomó többségben nagyállat-tenyésztők - Belső-Ázsiából ( az Ordosztól, továbbá a mai Közép- ill. Belső-Mongóliából ) a Krisztus születése körüli évtizedektől a II. sz. végéig több hullámban költöztek át ÉK- és Közép-Turánba, majd NY-Turánba is: főként demográfiai okokból ( túlnépesedés ), részben az arid ( aszályos nyarú ) és extrém kontinentalitású ( e szélességeken a zord, a síkságokon többnyire hó-mentes telű ) évjárat-gyakoriságok markáns növekedése, részben a kínai állami és/vagy a szienpi törzsszövetségi zaklatások, háborúk elől kitérve. E húnok Turánban megszüntették a - többségükben törökös nyelvű ’szkíták hatalmát a Kr. e. 4./3. szf.-n felváltó szarmata~alán(~jász) népek még itt élő csoportjainak a hegemóniáját, és azok főként iráni árja nyelvű törzsei népeinek többségét fokozatosan, ill. több lépcsőben Európába szorították. [ K. Akisev: Kazakisztán ősi aranykincsei ( Alma Ata-

1983., magyarul Bp.-1984.) c. könyve ( az első 6 és utolsó 7 felvételt leszámítva ) gerincét alkotó 146 fénykép ( + a belső borítón az Eszik-kurgán „Aranyruhás embere” ) a ’szkíták/szakák, a szarmaták~alánok, ill. a húnok és hún-szövetséges népek - Kazakisztán területén I. ( Nagy ) Péter cár korától a XX. sz. 80-as éveiig előkerült - ötvösművészeti alkotásai közül az aranytárgyakat mutatja be ( kultúratörténeti~szakmai bevezetővel és katalógussal kiegészítve ) a művészettörténeti fejlődés fázisait követve: a korai majd a klasszikus állatstílustól a berakásos stíluson át a polikróm stílusig, egészen az európai központú Hún Birodalom államigazgatásának 455-ös megszűnéséig, tehát az V. sz.-ig. Hozzáteszem, hogy K-, Közép- és É-Turán, továbbá az Urál DK-i része felszíni rézérc-lelőhelyeinek, a rézelőfordulásokkal együtt, vagy önállóan megjelenő - részben folyami hordaléki ún. sárarany, részben felszín alatti érc formájú - arany-lelőhelyeinek, és az Irtiš-forrásvidék térsége ón-lelőhelyeinek bányaművelése a Kr. e. 3. ée. közepe~vége óta (!) folyamatos, tehát a ’szkíták/szakák, szarmaták~alánok, húnok és szövetségeseik is folytattak bányászati, kohászati és magas művészeti színvonalú fém-feldolgozási tevékenységet ]. A szarmaták legkorábbi - Közép- és É-Turán határán: az ’Išim forrásvidékén és legfelső vízgyűjtőjén Kr. e. 750 körül megjelenő - régészeti nyomát már feltárták. [ В. И. Молодин: Бараба в эпоху бронзы, Novoszibirszk-1985., amely monográfia a címétől eltérően a Kr. e. 3. ée. elejétől kb. a Kr. e. 3. sz.-ig terjedő időben veti össze a Toboltól az ’Angaráig terjedő terjedő térség teljes régészeti anyagát. Az ’Išim forrásvidékének és legfelső vízgyűjtőjének, meg az ehhez DDNYról csatlakozó térségnek legkorábbi szarmatái jól azonosíthatók Hérodotosz „félszeműivel”, ám az „arimaszposz” „áthallás” mögött egy *y/gyarma(∟tә)~köbszә/(szatemes tolmácsolásban: szöbszә ) ikernév áll, amely egy *K/Hövszgöl térségi „nem-árja” és egy Tárim-térségi „nyelvileg már árjásodott” ( = szatem indogermán ) törzs fúziója lehetett, és amely - a Dzsungár-kaputól még K-re élő ’szkíta = „nem-árja” törzsszövetségek NY-ra törésében vlsz. előőrsként - sok gondot okozott a legkorábbi turáni ’szkíta törzsszövetségnek: népei egy részét az É-Pontushoz szorítva át, s a dominóelvű népmozgás során e ’szkíták 750 körül végleg Anatóliába szorították/üldözték a nagy múltú kimmereket. A vlsz. előhad szerepű, de Európába mindenképpen elsőként átköltöző *szarma∟tә, stb. nevű szövetség korábbi szállásai egy részén, pl. az ’Ilek-folyó környékén a sírokban halottaik feje alá erdeifenyő-gallyakból „párnát” helyeztek el. Az *alán nevűek NY-Turán É-i részén lévő szállásterületeit a kínai feljegyzésekben ( „l” → „j” ) Jen és Jen-cay alakban írták le a húnok tömeges ide érkezése előtt. Turáni hegemóniájuk idején a szarmata~alán szövetség vezetői is rokonságba kerültek a ’szkíta Dul(ә)-dinasztia *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységben maradt ágával: így a szarmatáknak is lett Dulo-dinasztiájuk, vagyis a vezető réteg szintjén is magukénak tekintették a ’szkíta örökséget. Több, eredetileg ’szkíta törzs, így pl. a Volga-környéki maszku∟t-’szkíták D-i csoportja nyelvileg el-szarmatásodott, azaz el-alánosodott. A szarmata~alán művészetnek is jelentős ’szkíta összetevője van, a nyelvileg alán-utód osz∟ét nép [ a „-’t” az oszétban a többesszám jele ] körében pedig a kaukázusi ősi küllemjellegek és szellemi hagyaték ( pl. a Nárt-eposz alaprétege ) mellé többféle turáni, ill. többféle K-i mediterrán rassz csoportjai és sztyeppei szellemi hagyományuk is társult. [ A K-Európába átkerült alánok/jászok hún-kort is túlélő egyik jelentős csoportja vezető = Dulo-dinasztiájának eladó sorban lévő hölgytagjai pedig esetenként „a hungár és madzsar/magyar vezető nemzetségek trónörökös ifjai rituális lányrablásának” alanyaivá is lehettek, amint ezt a magyar emlékezet megőrizte ]. K-Európa peremén a szarmaták egyik kisebb csoportja a Volga mentén felfelé költözve a *szarma∟tә név változataként a *dzsarma∟tә → gyarma∟t’ nevet „ajándékozta” az általa önálló törzzsé szervezett itteni korai, még jóval a húnok előtt ide átvándorolt nagyobb magyar csoportnak, akiktől mint alapnéptől hamarosan átvette a magyar nyelvet … [ A dominóelvű sztyeppei~fás-(„erdős”-)sztyeppei népmozgások egyikének záró momentumaként a Krisztus születése körüli évtizedekben költöztek be Moldova és a Havasalföld felől a Kárpát-medencei Nagyalföldre az itt legkorábbi szarmaták, részben a Nagyalföld peremeire meg az azt övező hegyvidékre szorítva az általában már ¾, de kései csoportjaik vonatkozásában is legalább fél évezrede a Kárpát-medencében élő ’szkítákat, részben összeolvadva velük. Utódaik közül majd Marcus Aurelius császár több mint 5.000 harcost Britanniába irányít át; az angliai~walesi történészek egy része szerint e belső-ázsiai~turáni~É-pontusi~kárpátiai hagyományú „különítmény” jelentősen hozzájárult az ottani Grál-, és *Arthu∟s-/Arthu∟r-monda kialakulásához …]. Turánban a többségükben csuvas-törökös nyelvű húnok legkorábbi csoportjainak 3 és fél, a legkésőbbieknek is bő 2 évszázad állt a rendelkezésére ahhoz, hogy állattenyésztési feleslegük rendszeres elcserélésére intenzív piaci kapcsolatot építsenek ki előbb az Aral-tó D-i partvidékén és a mai Amu-darja alsó szakaszánál virágzó, évezredek óta [ már a nyelvi el-árjásodásuk előtt is ! ] oázis- és öntözéses mezőgazdálkodást folytató - a Kr. e. 4. ée. 2. fele~vége óta el-árjásodott nyelvű [ ld. a Zeravsan-folyó térsége felől terjedő Kelteminár-kultúra itteni ( elég kései ) megjelenését ], ezen belül a 2. ée. közepe~vége óta a szogd és azzal közvetlen rokon nyelvek korai fázisához közeli iráni árja nyelvű - *Khwarez∟m Királysággal, amely kölcsönös kapcsolat valóságos szimbiózissá fejlődött, ( a középkori magyar feljegyzésekben Khwarezm népei a k’áliz-ok … ). Majd a húnok a szarmata~alán hegemónia elől részben D-re vándorló - kulturálisan ( nyelvileg is ) el-’szkításodott *daĥa/dakha + *pә-arthә + szaka ( = ’szkí∟ta ) DNY-turáni törzsszövetség által az É-iráni Niša-pur~*Murga∟b-folyó között élő [ a zaza és guráni törzsek egykori őshazájában maradó ] *parәn/* apar’n iráni árja alapnyelvű, ám el-’szkításodott kultúrájú népességből és az újonnan meghódított területek iráni árja lakosságából megszervezett - Parthus Királysággal is szoros kapcsolatot építettek ki; végül a Kr. sz. u. 227-ben a parthus hatalom helyébe lépő ún. szászánida Perzsia iráni árjáival is. A csere-áruk mozgásának útjain [ esetenként csekély számú kölcsönszó kíséretében ] az ismeretek is, a gondolatok, eszmék is kölcsönösen (!) cserélődtek. A tehát elsősorban demográfiai ( relatív túlnépesedési ) okokból, utoljára részben a mandzsúriai, ómongol(osodott) nyelvű szienpi törzsszövetség Kr. sz. u. 155 óta felerősödő, sőt a Nagy-Kingánig hegemóniáját kiterjesztő hadműveletei elől kitérve NY-ra költözött jelentős hún népesség a szállásterületeit fokozatosan bővítette K-, Közép- majd NY-

Turánban, egészen az Urál-hegység D-i előhegyeiig, sőt a Volga alsó szakaszáig; [ a régészeti anyagukon kívül: már a II. sz.-i Ptolemaiosz feljegyzése a térségbeli, az alánok mellé települt houn(oi)-ról ]. E húnok egy jelentős csoportja legkésőbb már a IV. sz. elejére (!) a Kászpi-tó NY-i partjai mentén Arménia közvetlen ÉK-i szomszédságába költözött, itt önálló fejedelemséget ( az örmény iratokban: „Húnországot” ) szervezve. Közöttük és a kb. 350, majd 375 után KEurópába átköltöző húnok és szövetségeseik, köztük a madzsarok/magyarok felderítő csapatmozgásai során e tájra - a Római Birodalom és Perzsia akkori államhatára sávjába - is ellovagoló harcosai körében hirdette a SzentHáromságos Egyetlenegy Isten üdvözítő kegyelmének evangéliumát a pár évig a környéken Ige-hirdető~misszionáló Szt. Jeromos, aki emlékirataiban tevékenysége sikereit is megemlíti: „a húnok zsoltárokat énekelnek”… [ A szintén diofüzita - Krisztus kettős természetét valló - nesztoriánus keresztény felekezet tanításaival már Turánban találkozhattak a húnok ]. A húnok turáni szállásterületei szempontjából központi fekvésű, legmagasabb csúcsán 1.133 m tszf magasságú *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegység és környéke a magyar hagyományban megőrzött ’szkíta/törökös nevű *Evila∟tә, ahonnan - ( a terep-magasság miatt valamelyest hűvösebb, kevésbé kiszáradó legelőjű, korabeli fás sztyeppjein az erdőfoltok ligeteiben és/vagy a facsoportokban árnyékot is adó, továbbá a hegyi forrásokból a hadseregek lóállományainak friss ivóvizet biztosító középhegységi tájból ) mint törzsszövetség-vezérlő pl. nyári dinasztia-központból - irányítva a IV. sz.-ban Európába költözött át az ÉK-, Közép- és NY-Turánban élő húnok és a ( még ) É-Turánban élő magyarok túlnyomó többsége. { *Evila∟tә-ot a Biblia-ismerő keresztény középkorban krónikaíróink igyekeztek azonosítani a Szentírásban ( a zsidók babiloni fogsága idején már főként iráni árja nyelvű ) Perzsia egy részére mondott hasonló hangzású *Ĥavil∟әt/Ĥavil∟әĥ történelmi földrajzi névvel. E „perzsiai” tájnév a kb. Kr. e. 600 körül az iráni árjásodott nyelvű médek által vad hadjárataik révén ( pl. a részben e területre is kiterjedő, másfél száz év alatt igen magas színvonalú kultúrát kifejlesztő itteni ’szkíta királyság szétdúlása által ) létrehozott Média állam magterületének az eredeti őslakóktól átvett korábbi neve volt. Média kialakítása előtt másfél ezer évvel, a(z ekkor a fennsíki hódítóktól kapott *szi-Néar nevű ) Mezopotámiát és az egész (!) Örmény-fennsíkot gazdasági~politikai, és kulturális egységbe szervezni törekvő, Kr. e. ( kereken ) 2.200~2.050 közötti ún. *guty [ qut’(u), „guteus” ] időkben ugyanerre (!) a tájra írták le a *Ĥavil∟әt/Ĥavil∟әĥ tájnév K-sémi/akkád nyelvű alakját *Ĥawal∟(im)-ként, de még az arabok is hegyvidéknek/hegységnek „áthallva” - „G/Dzsebel” tájnéven nevezték ugyanezt: éspedig a Felső-( vagy: Nagy-)Zábfolyó/’Urmia-medence közti vízválasztótól az ’Urmia-tó NY-i partvidékén, majd É-i vízválasztóján [ = ős- és ókori rézérclelőhelyek ! ] át a *Ĥ/Kabәl∟an/( ma, szatemesen ) Szabalán-hegységig, onnan a mai Kizil-’Uzun-( Qezel Owzan-)folyó felső szakasza vízgyűjtőterületén [ az ős- és ókori itteni ezüst- és arany-lelőhelyeket is magába foglalva ! ] a *Dyanә/ (ma)Diyala, az ókorban *әPiš∟әn [ átmenetileg: Turna∟t(u) ] nevű folyó *Keš∟әn/( ma is ) Queshla∟q és *Ĥavila/ (ma)Gaveli nevű forrásvidékéig, alkotó ágaiig és felső szakaszáig kiterjedő, ( ős- és ókori kiterjedt, de még ma is részben meglévő erdei révén ) faanyag-, főként pedig réz- és nemesfém-exportáló szervezeti~kulturális egységet. [ Egy *gutykortárs (!) bronztábla-feliraton: *Ĥawal∟(im), ld. Ókori keleti történeti chrestomathia, Bp.-1965., p. 241.; a következetesen itinerárium-jellegű arab „égalj”-leírások közül a Khoraszan→Farsz→Abwaz→(( a Kurdföldi ))Moszul útvonal „zárótagja” → „Dsebal tartomány”, és a X. sz.-i al-Maszúdi, ill. kommentátora is hozzáteszi, hogy ez Média; ld. A magyar honfoglalás kútfői, Bp.-1900., reprint Bp.-1995., p. 141, 2. lábjegyzet ]. A közép-turáni ős- és ókori ’szkíta *Evila∟tә-név magyar emlékezetben megőrzését követő, középkori keresztény magyar jószándékból fogant „áthallásos” át-„Perzsiá”-zás számos kalandos eredet-teóriára vezetett és vezet manapság is; ezeknek „csak egyike” a felsőmezopotámiai őskori Haszuna-kultúra területén és népeiből kialakult, az írásbeliségben *Šubar∟t(u)/Šubar∟ĥi néven ismert ország és nép 1 : 1-ben közvetlen őshazánkként és őseinkként azonosítása --- a Kászpi-tó ÉNY-i partvidékére került ( tuvai~minuszinszki~altaji ’szkíta eredetű ! ) szabírok gyakorlatilag ugyanígy hangzó neve és „rendíthetetlen szabír/szavárd”-ságunk okán …} A húnokhoz csatlakozott még a Bajkál-tó DNY-i elvégződése és túlfolyása, tehát az ’Angara-folyó „kezdete” tágabb környékén 2 törökös nyelvű népesség, amelyek - nyilvánvalóan politikai értelemben vett hún öntudattal - K-Európában a tulajdonképpeni húnok és a magyarok közötti sávban telepedtek le a Szura-folyótól a Don - sőt utóbb a Donyec forrásvidékéig, ahol részben a már bő 2 évezrede az Urálon át ide ( is ) költözött, részben most ( a IV. sz.-ban ) a húnokkal együtt a D-i Urált D-ről megkerülő magyarok közvetlen szomszédai lettek. 455 után - a szomszédos magyarokból egy-egy törzset szervezve, saját nevüket nekik átadva - hamarosan el-magyarosodtak. Utóbb a két hungár~magyar honfoglalásban mindegyikük törzsének kb. a fele vett részt esetenként: a 670~680-as székelymagyar honfoglalásban az *oDurján ( derék!-)had és Teleg∟d nevű „társa” ( utóbbiakból székelymagyar „ág” lett ), a IX. sz. végi Hétmagyaréban a *Tarján törzs és Balog(~Semjén iker-)nevű „társa” az egyikük, és mindkét honfoglalásban azonosan *Ł/Jenő néven a másikuk. [ A latin-keresztény időkben az *oDurján név - a Hadrianus-sal azonosnak vélve „Adorján”-ná „szelídült” …]. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

A távol-keleti ’Usszuri-folyó teljes vízgyűjtőterületének tágabb térségéből a Kr. e. 3. sz.-ra K-Mandzsúriába költözött *hwar és *vu-hwan törzsek utódaiként Kr. sz. u. 386-ban a *žu-žwan ( a kínai kortársaknál „zsuan-zsuan” = „nyüzsi-nyüzsi” népetimológiás gúnynevű ), többségükben mandzsu-tunguz nyelvű törzsek szövetsége K-NY irányban Mandzsúriától a Kingan-hegységen át Turfánig, ill. ( az *Irtišә-folyó forrásvidékét megközelítve ) K-Dzsungáriáig, É-D irányban a

Bajkáltól az Ordoszig terjedő óriási birodalmat szervezett; É-on ( = a mai mongol állam területén ) legkésőbb az V. sz. elején magukba olvasztva a szienpi hódításon kívül eső ÉK-i hún királyság népességét is. A *žu-žwan-ok kapcsolatba kerültek a Kr. sz. u. 155 óta az ómongol(osodott) nyelvű szienpi törzsszövetség által alávetett joghelyzetbe kényszerített ( a mai Kína állam egyes É-i területeinek számító ) ún. belső-mongóliai túlélő kisebb hún csoportokkal, [ itt bőséggel kerülnek elő a hódító és le is telepedő szienpik leletei, míg a fent említett ÉK-i hún királyság területéről még egyetlenegy, szienpi betelepedésre utaló lelet sem került elő, a folyamatos hún jelenlét tárgyi hagyatéka viszont egyértelmű ]; továbbá a *žu-žwan-ok egészen szoros kapcsolatba kerültek K-Dzsungária tágabb térségében karlu∟k-török és ogu(s)z-török nyelvű törzsek között hún ( h’iung∟nu → hәjon/hjon ) szervezésben létrejött ikernevű „társulásokkal” is, mint pl. a var’~hjon, hja’~gasz, kar’~gasz, ( utóbb népetimológiásan: kara-( = fekete-)gasz ), bur’~tász, stb. 350 körül a *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalom a „Mennyei-hegység” ( kínaiul: Tyan-shan ) Pamír-közeli lejtőin és lábazatánál, továbbá a Tárim-medence szomszédos DNY-i részein meghúzódó *gyecsi ( kínai: yüe-chi ) szövetség, ennek egyik alkotójaként a kentum indogermán nyelvű *togár törzsek [ Ptolemaiosznál már a II. sz.-ban is: az *ász/jász nevű, iráni árja nyelvű néppel együtt élő - thagur névalakú; egy részük nyelvileg el-alánosodva és már korábban DK-Európába átkerülve ma a kaukázusi *osz∟ét(i) népen belül a digor nemzetrész névadója ] 3., egyben utolsó, és a Kidara-dinasztia által vezetett csoportját is É-Afganisztánba szorította át. A korabeli Kína mindent megtett a *žu-žwan hatalom visszaszorítására, pl. az *Irtišә-folyó környéki és ÉK-Tyan-shan-i törzseket igyekezett érdekeltté tenni a *žu-žwan-ok elleni hadviselésben. Bő másfél évszázadnyi - kínai szemszögből eredménytelen - törekvés után a *Žu-žwan Birodalom állami egységét egyes, az *Ötüken-( ma: Hangáj-)hegység környékén élő türk [ nevű és török nyelvű ] törzsek - korábban a *žu-ž wan-ok alattvalói - Kína által minden módon támogatott, katonailag is jól előkészített elszakadási, függetlenedési harca döntötte meg: 552~556 között. [ Az egyre gyarapodó hún régészeti anyaggal szemben sajnos a biztosan a szienpikhez, vagy a biztosan a žu-žwanokhoz köthető leletek száma ma még olyan kevés, hogy esetükben ma még nincs lehetőség a pusztai állattenyésztő népek iránt mindenkor elfogult kínai krónikák, feljegyzések érdemi kiegészítésére, ill. korrigálására ]. Még a IV. sz. elején részben turfáni és *Irtišә-forrásvidéki, zömében Tarbagataj~Boroboró-hegység~Iszik-kul tágabb környéki szállásterületű karlu∟k-törökök és az ide költöző h’iung∟nu → hәjon/hjon-húnok egyes törzsei között tartós együttműködés alakult ki, amelyet a *hevtalə -hún törzs szervezett. E heftalita szövetség - Turán DK-i részeit 350 körül megszállva - szintén közreműködött a Kidara-vezette togárok [ a megtévesztően hasonló nevű itteni őslakosokat magukba olvasztva, nevüket átvéve és/vagy „megörökölve”: toĥárok/tokhárok ] D-re szorításában. A heftaliták azonban ekkor „még csak” ( Szamarkandig ) DK-Turánt és D-Turánt szállták meg; e terület NY-i részén főként a hjon, K-i részén főként a karlu∟k-török eredetű var’ (uar) népességük élt. A heftalita-hún szállásterület az Aral-tó akkori időszakos többletvizét a Kászpi-tóba levezető *Uzboj-aszó ( = időszakos vízfolyás, vádi ) felső szakaszának környékén közvetlenül érintkezett az Uzbojtól É-ra a D-Urál Mugodzsár-előhegyeiig és a Turgaj-tó vízgyűjtőterületéig szállásterületeiket kiterjesztő húnok és szövetségeseik [ pl. a mai „Jurt(a)-fok” ( „uszty’urt” ) orosz népetimológiás ( mű)nevű NY-Aral~Kászpi-tó közti tájon ekkor élt * akacír/akatyr és rokon népek ] összefüggő területi egységet alkotó hazájával 375 után is. A NY- és közép-turáni, a Volga-delta környékéig terjedő szállásterületű húnok kisebb csoportja már legkésőbb 350 körül átköltözött K-Európa ( Közép-Volgán túli: a Volga-könyök környéki és afölötti ) peremére, derékhaduk pedig 375 körül: *bә-Lamber∟t hún nagykirály vezetésével; [ a legjobban megőrzött magyar hagyományban ( leírva is ! ) L/*Nemprot; a mezopotámiai *nin-Urta nevet megőrző Biblia ismerete idején és jegyében írt keresztény magyar krónikáink többségében Nimród, ( aki - a „nomen est omen” elve alapján - királyként is a név-azonos istenség egyik mitológiai funkciójának megfelelően „hatalmas vadász vala az Úr előtt”; mássalhangzó-felcseréléssel: „Menrot/Ménrót” ), a IV. sz.-i hún-kortárs európai feljegyzésekben Balambér ]. [ A *bә-Lamber∟t személynév tövének változatát - alkalmasint a nagykirály és/vagy névadó törzse egykori itteni pl. téli szálláshelye körzetét - földrajzi névként mindmáig viseli a Kászpi-tó ÉK-i öblébe torkolló ( mai kazak ) Dzsemba’-/*Gyemba-/Jemba-/’Emba-folyó. De az Uzboj-aszó is, K-Európába átköltözésük után a Don-mellékvíz Hopj∟or-folyó is annak a hún néprésznek az egykori szállásterülete nevét őrzi, amely népnévből keletkezett személynév a Hétmagyarok „fekete hungár”-hún előhada Huba(j) vezérének a neve, akinek a Kárpát-medencei szállásai helyét mindmáig jelzik pl. a mély hangrendű *Hoba(j) és a magas hangrendű *Hövej helyneveink. E nevek párhuzamai a *h’iung-nu húnok ősi, *Lob-tó és Ordosz tágabb környéki - pl. Hobej-/Hopej-i(!) - , és az egykor sokkal kevésbé ( fél-)sivatagos D-Góbi/-Gövi térségi szállásterületein keresendők ]. A Biblia-beli vadász szinte kínálta a „beazonosítás” és így a szentírási világtörténelmi távlatba - Isten gondviselő kegyelme megnyilvánulásába - beillesztés lehetőségét arra, hogy a hasonlóan hangzó nevű hún nagykirály népe és 2 legfőbb szövetségese ( = „fiai” ) Európába átköltözését az egész eurázsiai sztyeppén~fás-( „erdős”-)sztyeppén legkésőbb a ’szkíták óta elterjedt, valamely új és tartós szállásterületre, új hazába vándorlást, honfoglalást - a jó hely-kiválasztást égi erejével is segítő, közreműködésével pedig szentesítő - csodaszarvas cserkeléses vadászata, de mindenkor „csak” követése formájában őrizze meg a magyar emlékezet. {{ *nin-Urta és *Adad csak egy-egy területen, ill. egy-egy korban tradicionálissá vált névváltozatai ugyanannak a mezopotámiai istenségnek. Véleményem szerint az istenség, mint „védőhatalom” nevét viselő, a Bibliában említett uralkodó I. Šamši-Adad király, [ tehát: I. Šamši-nin-Urta, bár ebben a formában a neve kortárs feljegyzésekből eddig még nem került elő, de a „nin-Urta/Nimród király” nevet a közel-keleti ( főként a sémi/szemita ) népi emlékezet és folklór

mindmáig fenntartotta ], akinek - mint erélyes/erőszakos és sikeres birodalomszervező hódítónak - az életében, azaz politikai hatalma teljében az akkor még ifjú héber Ábrám - kiválasztása után: Ábrahám pátriárka, ( a moszlimoknál: Ibrahim sejk/próféta, mint ősatya ) - meg sem merte kockáztatni az izraeliták és az izmaeliták őseivel Háránból a Szentföldre, ill. a Szinájra ( = a Sínai-félszigetre ) indulást, ezért mind a zsidó, mind a közel-keleti ( arab, kurd, török ) moszlim néphagyomány ( sőt, az iszlámban a hivatalos egyházi álláspont is ) nagyon negatívan ítéli meg az ezt hátráltató bibliai „Nimród királyt”. A keresztény magyar szellemi vezetők - a kárpátiai II. honfoglalás előttiek: szórványosan nesztoriánusok, főként orthodoxok; majd a X. sz.-iak és az utániak: kis részben orthodox, messze túlnyomó többségben latin-keresztény felekezetű magyarok, pl. az 1282~1285 között történelmi művét megíró Kézai Simon - természetesen jól ismerték mind a zsidó, mind a moszlim álláspontot, ám a magyarság helyzetéről és szerepéről vallott sajátosan magyar őstörténeti világképüket - Istennek hála ! - ez a legkevésbé sem befolyásolta. Hiszen a mi (!) *bә-Lamber∟t → *Nemprot → Nimród/Ménrót királyunk küldetéstudatos személy és nagy stratéga volt: a hungár~madzsar/magyar összetevőjű Urálon inneni - ( fő ) honfoglalásaink közül a legelsőnek a szervezője és vezetője, egyúttal - a csodaszarvas-történettel is alátámaszthatóan - a magyar népre~nemzetre gondot viselő Isten kiválasztott embere. ( A gímszarvas = a kereszténység körében: Krisztus-szimbólum ). Egyfelől a sémi *amurr(u) I. Šamši-Adad/Šamši-nin-Urta szülőföldje egészét jelentő *әr-Kiš/Urkiš (( Közép-Mezopotámia É-i részén város-( = székhely-) és → )) ország-név, amely térségnek az utóbb egész Mezopotámiában nagy politikai karriert befutó király valóban „a fia” volt, másfelől „a népek táblázata”-beli *„Kәššә/Kuš[š]” név hasonló hangzása okán már a Szentírás ókori szerkesztői egységes szerkezetbe foglalták a 2, eredetileg önálló hagyományt; így „volt” valójában: lett - „a gonosz, hatalmaskodó Nimród” is „Kuš[š] fia”, ( az is-t a Szentírás szerkesztője kihangsúlyozza !, amikor a „Kuš[š]-lista” végén külön blokkban tárgyalja Nimródot ). Ám e beillesztéssel Nimród „rokonságba került” a Noé-ittasság kapcsán megátkozott Kana’án-nal is … [ Ábrám~Ábrahám felmenőinek és törzsszövetségi rokonságának a városa a felső-mezopotámiai Baliĥ-folyó felső szakasza mentén épült: vlsz. azonos a K-sémi/akkád Naram-Szin király által meghódított *B/Marĥa-ši várossal, ezt a héberek - így a Szentírás is - *Hárán-nak hívták, ( de a héber népi emlékezet megőrizte, hogy Ábrám~Ábrahám apja aki a város névváltozatával azonos, a térségbeli ill. szíriai~föníciai *L/Jariĥ/Teraĥ nevű Hold-istenségről, mint őrző hatalomról kapta a személynevét - még nem az Egyetlenegyet, hanem a Holdat tisztelte ). A héberek után ide ( is ) költöző hurri~*mi-Tanni-beliek - méhkas alakú házakat építve - a várost Harr’an(u)-nak, a hellenizmus és Bizánc ( a ĥt a hehezéses - a latinban rh-nak átírt - ún. „zöngétlen r-”-be „belecsomagolva” ) Karrhai-nak, Róma Carrhae-nak hívta/ írta, a szeldzsuk-törökök iszlám egyetemet működtettek itt, a keresztesek határvár-erődöt építettek, ma ismét Hárán a neve, és csendes falucska. A Háránhoz közeli - „Nimród”-hoz kapcsolt - város a hurri idők óta * Edessza, utóbb parthus végvár, a korai kereszténység több felekezetének egykori központja, ( az iszlám előtt számos ős-keresztény relikvia őrző helye ), az iszlámra áttért szeldzsukok idejétől ( a XI. sz.-tól ) adatolhatóan: Orpha/Urfa a neve, ma - a törökök iránti I. világháborús hűsége okán „bátor, hős” = „Sanli”-Urfa - az iszlám szent helye, zarándok-célpont: le lehet/illik borulni azon a ponton, ahová „sasbérci” várából a mélybe taszította le Ibrahim ősatyát „a gaz Nimród király”, ám Ábrahám sértetlenül ért földet, hiszen Allah angyalai a szárnyukkal mérsékelték a zuhanás sebességét; „Nimród” ekkor máglyára vetette Ábrahámot/Ibrahimot, a tüzet azonban Allah eloltotta, Ábrahám pedig a még égő~parázsló fahasábokat az oltóvízből frissen keletkezett tóba dobta, azok azonnal aranyhalakká változtak, és megszentelt táppal a mindmáig ott élő ivadékaik imádság közbeni etetése --- Allah szemében érdemszerző cselekedet. Vagyis: az Egyetlenegy Isten iránt elkötelezett Ábrahám/Ibrahim pátriárka/próféta küldetésének teljesítését a Gonosz, ill. képviseletében „Nimród” ármányai sem tudták megakadályozni: hiszen a monotheizmus hirdetése révén „Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége”, mondta az Úr Ábrahámnak; ( 1.Móz 12,3 ). A reál-történelmi háttérből pedig annyi biztosan állítható, hogy I. Šamši-Adad/Šamši-nin- Urta a Földközi-tenger ÉK-i partjaiig személyesen vezetett hadjárato(ka)t, tehát járhatott itt is. A szent hely miatt ásatási tilalom van érvényben, így egyelőre nem tudható, hogy *Edessza/Urfa területén a föld rejt-e amurru/amorita kori tárgyi, netán szellemi~írásos értékeket. Háránról még annyi tényt, hogy I. Šamši-Adad/Šamši-nin-Urta halálhíre vételekor Ábrahám pátriárka - a nyilván már előzőleg titkos kapcsolatfelvétellel előkészített együttműködési megállapodás értelmében - a korábban *guty, most ennek névváltozataként *midyán vezértörzs-nevű, az Örmény-felvidéki *M/Wicer(u)/Uiceru tájat is magába foglaló tágabb térségből származó, most - a D-i főváros: *Wasze∟t ( Théba ) nevéről eredendően *Misz∟r nevű ! Egyiptom ÉK-i részeinek saját szállásterületeikről a *Micra(im) nevet adó előhadú , a *tә-Maszk/Damaszkusztól ( a Jordán árterében és attól NY-ra a tengerpartig elterülő ) Közép- és NY-Kana’ánon át É-Egyiptomig terjedő hegemóniájú hüksz(osz)/ĥaukә~ĥasztә/( Óegyiptomban népetimológiásan: „ĥekau ĥaszut” = „az idegen országok urai” ) birodalom területén lévő Szentföldre távozott családjával, szövetségeseivel. Az I. Šamši-Adad halálakor szétesett birodalma utódállamainak királyaiból a mai É-szíriai - *Amĥa∟tә/Jamĥad nevű - területek királyának vezetésével létrejött „eseti katonai vállalkozás” „utánuk ment”, ( e hadseregeknek más volt a főfeladata: az I. Šamši-Adad-nak ( jamĥadi vazallus helytartóján keresztül ) adózó K- és DK-kana’áni városok megtagadták, hogy az utódállamoknak is folyamatosan adózzanak; ki kellett kényszeríteni új hódolatukat; a 3 sémi nyelvű mezopotámiai királyhoz csatlakozó - az É-Anatólia középső részein fekvő, az ún. proto-hatti nyelvű őslakók saját nevéről ill. szállásterületeikről elnevezett országból: *G/Bay∟in-/„Gójim”-ból érkező - kentum indogermán deutero-hettita I. *T-uDәgali(asz)/Tudĥali(aš)/( a Bibliában ) Tid’ál pedig a „terep-megismerő” felderítési távlati célokon túl nyilván a zsákmány reményében csatlakozott hozzájuk ), de a héberek kitértek az egyenlőtlen harc elől, és „csak” fogoly-kiszabadítási célból támadták meg a hazafelé tartó

ellenséget. Jamĥad királyság - átmeneti katonai túlereje okán - Felső-Mezopotámiában és környékén gyorsan terjeszkedett: É-szíriai regionális hatalommá lett. Így Ábrahám fia, Izsák esetében a Hárán-környéki személyes menyasszony-kiválasztástól is el kellett tekinteni: Ábrahám egy megbízható híve intézte el a házasságkötési szerződés „formaságait”, Rebekát a Szentföldre hozva. Jákób hasonló szándékainak idejére már katonailag megnyugodott, ezért ilyen szempontból biztonságos volt a felső-mezopotámiai helyzet: a bátyja haragja elől a Szentföldet sietve, ezért jegyajándék nélkül elhagyó Jákób hosszú-hosszú ideig tartó munkavállalásával, tehát a munkaerejével „szolgálta le” nyilván Hárán tágabb térségében, a legelők kiszáradásához igazodó legelőváltó állattartás keretében - Lea és Ráĥel, ill. a mellékfeleségek „árát”, hogy aztán mindezek végén a 12 törzs őseivel - és ím már anyagilag is tehetősen - térhessen vissza a Szentföldre. A csak a hükszosz-korban ÉK-Egyiptomba került *Micra(im) nép- és szállásterület-nevet az egyiptomi fogság zsidó népe ( de csakis ők ! ) egész Egyiptomra használni kezdte. Núbia egy részének pedig már az őskor óta Kuš volt a tartományneve, magának Egyiptomnak pedig Kemet ( is ), amely valóban értelmezhető „Kám”-ként. Kana’án ( egy része ) pedig megszakításokkal bár, de igen hosszú ideig Egyiptom vazallusa volt: innen szerezte be Egyiptom többek között a fenyő faanyagszükségletét. Mindezek következményeként alakult ki, és terjedt el, hogy a „Kám-lista” felsoroltjai ( az Afrika„szomszéd” Kana’ánt kivéve ) ÉK-Afrika népeit szimbolizálják … A hükszosz-népvándorlás és É-egyiptomi dinasztiaalapítás előtt azonban *Micra(im) az Örmény-felvidéken élt, a „Kám-lista” többi felsoroltja, mint etnogéniuszok neve „mögötti” nép is NY-Ázsiában. A „Kám-lista” összeállításának igen korai időpontjában: itinerárium-jelleggel rögzített kereskedelmi utak mentén. Így hát „Nimród király” sem a núbiai Kuš-ból származott … Maguk az ÉK-egyiptomi midjániták - nem akarván hükszosz-kori úrból újbirodalmi szolgasorba jutni - az Újbirodalom szervező hadjáratai idején - miként a hükszoszok is - elhagyták az országot: a midjániták az Akaba-öböl környékén telepedtek le, a D-( = „Boldog”-)arábiai kereskedelembe bekapcsolódva; még többségük el-arabosodása előtt közülük nősült Mózes. Utóbb háborúkba is torkolló ellentétbe kerültek a Józsué-vezette szentföldi honfoglalás utáni héber/zsidó törzsszövetséggel, ill. a korai zsidó állammal. ]. A Képes Krónika hagyomány-„családja” „a gonosz, hatalmaskodó Nimród” és a megátkozott Kana’án miatt utasította el ezt a „Kám-fiai” származási vonalat, és bevezette a Bibliában hasonló pejoratív kitételekkel nem terhelt „Jáfet-fia” Magóg-tól származtatást. Tehette/tette ezt egyfelől a magyarok ’szkíta hagyománya alapján, másfelől ezért, mert az ókori zsidó, majd a középkori keresztény hagyomány szerint „a ’szkíták Magóg-tól származtak”. Az ókori perzsák „Turán-fóbiája” ( = a sztyeppei nagyállat-tartó népektől rettegése ), majd a perzsa államiságot legyőző, ám a perzsa kultúrát integrálni igyekvő Nagy Sándor „vaskapuja” óta az egész ó- és középkor Turánba - pontosabban: annak Nagy Sándor által meg nem hódított részeibe, ott is főként a nagyállat-tartó „nomádok” szállásterületeire lokalizálta „Góg-ot és Magóg-ot”. „Góg” ( több megfontolásból ) szerintem jól azonosítható a közép-turáni *Khwarez∟m Királysággal, ill. D~DNY-i szövetséges „nomád” szomszédaival, pl. a daĥa, stb. törzsekkel. Ide tartozik, hogy a Parthus Királyság mesterembereinek és politikai, ill. szellemi elitjének egy része Kr. sz. u. 227-ben a szászánida perzsák elől „Góg”-hoz, tehát *Khwarez∟mbe és/vagy a parthus-rokon daĥa törzsszövetséghez menekült. „Magóg” pedig a(z É-altaji származású, eredetileg tehát szintén nem árja nyelvű ) masszagétákkal, ( őket is a szarmata~alán törzsszövetség előd-népének, ilyen értelemben az őseinek lehet tekinteni: a masszagéták nagy valószínűséggel nem a későbbi szomszéd *Khwarez∟m népeitől, hanem még Tyan-shan környéki - több évszázadig „átmeneti” - szállásaikon kialakított ottani szarmata~alán kapcsolataik során árjásodtak el nyelvileg, s csak utána hódították meg Turán egy részét ) és a ’szkítákkal azonosítható --- továbbá a velük és/vagy utódaikkal kapcsolatba került népekkel. A Képes Krónika mögötti hagyomány-„család” a ’szkíta~hún kapcsolatok és ezek magyar emlékezete, hagyománya okán tehát nem téved, egyébként pedig - tájnevét ugyan ki nem mondva - a ’szkíta~hún *Evila∟tә-i „házassági” szövetségkötése és „fiai”-ban megfogalmazott szövetségkötései után indul Turánból „Magóg” és/vagy a „fiai” a Keurópai „Kerek- v. Kistenger” nevű Azóvi-tenger K~DK-i partvidékére, azaz a Méót(isz)-hoz. A „fiai” a hungárok és a(z ekkor még dzs-vel ejtett törzsszövetségi nevű ) madzsarok/magyarok. [ Az arab, majd a török kiejtés-hagyományban is folyamatosan „oda-vissza cserélődik” a „g” és az átírásban ğ-nek is jelölt „dzs” hang, (( nem a magyar, hanem a török ill. az arab kiejtés-fejlődésben azonban egy g → ğ ( = dzs ) tendencia érződik )), így ők pl. Góg-ot „’Ádzsidzs/Jádzsidzs”, Magógot „Mádzsidzs” alakban is rögzítik és ejtik …; én egy ilyen jelrendszer használata után a latin abc-re átírás közbeni téves olvasatnak tartom a „Magor”-t --- Madzsar helyett ]. *Enéĥ/Anĥiz(a = ♀) neve - *Khwarez∟m-szövetséges, nagy részben már *Khwarez∟m földművelő~városias kultúrájába integrálódott - ám ’szkításodott korábbi kultúrája elemeit is őrző daĥa ( = „Góg”-utód ) „házassági” szövetségre utal. [ Ady méltán írhatta: „Góg és Magóg fia vagyok én” ]. * Enéĥ nevében az „ünő”, jelesül a „szarvasünő” fogalmát keresni, és nőnemű ( = agancstalan ! ) gímszarvas, mint totem megszemélyesítésének tartani: tévút. A ’szkíták altaji~tuvai része a legkorábbi időkben ábrázolt néha a saját szülőföldjén - egyúttal a vad áreája legdélebbi részén - még előforduló ( természettől fogva agancsos ) rén-ünőt, szoptató rén-tehenet, de már az ún. „szarvasos kövekre” is gímbikákat véstek. ( E vonatkozásban Kézaitól eltérően ) a magyar hagyomány jelentős hányada is következetesen csodafiú(!)szarvasról beszél, és népművészetünk máig tartóan csakis ezt ábrázolja. Krónikáink mindkét vonulata tehát az eredeti magyar hagyomány egyik, ill. másik elemét - sértetlenül megőrizve ! nagyon ihletett módon kapcsolta a Szentírásban rögzített kinyilatkoztatáshoz, világképhez és történelmi anyaghoz, ill. a középkorba átmentett ókori profán történelmi ismeretekhez.}}

Az ordoszi~D-kingáni~DNY-mandzsúriai *’ti-/’di-húnok É-ra költözött részei az akkor még a mai Mongóliában élt *huygur-/’ujgur-húnok voltak, akiknek a NY-ra ( = Turánba ), majd 375-ben Európába átköltözött ága a Don-környéki, 455 után - az avarok érkezéséig - e térségben főszerepet kapó uti-gur hún népesség, amely utóbb részben el-óbolgárosodott. [ Ma már kutatástörténeti emlék, hogy az elmúlt másfél száz évben minden törökös népnév mögött a fuzionált törzsek számát felismerni akaró „számszaki turkológia” rendre „kiegészítette” az uti-[gur] nevet egy tőszó végi „r”-rel, hogy „utur”-ként 30-at jelentsen … ( Az Ázsiában maradt eredeti ’ujgur-húnok utóbb nyelvileg el-oguzosodtak, Kanszu tartományba költöztek, ám identitásukat ma is őrzik. Közülük is, ’ujgur hagyományaikat, sőt nevüket átvevő és Dzsungáriába, ill. a Tárim-medencébe költözött - ma többségében moszlim - egykori szomszédaik közül is néhányan időnként eljönnek a csíksomlyói búcsúra ! ) ]. A turáni heftalita-hún szövetség szervesen kapcsolódott az európai központú Hún Birodalomhoz, pl. a Kárpátmedencében ( is ) előkerült hún ötvösművészeti remekek díszítéséhez a heftalita tranzit révén jutottak el a kizárólag Indiában található gyönyörű ( meggy-bordó ill. „gránátalma”-)piros gránát-kövek; [ a magyar hagyomány megőrizte, hogy „’Szkí∟ta-föld/Szkűthia” Khwarez∟m-ig és Szamarkandig, sőt ennél jóval D-ebbre, DK-ebbre is kiterjedt ! ]. A Hún Birodalom 455-ben történt felbomlásának hírét véve: 456-ban (!) lépett a történelem színpadára az önálló heftalitahún dinasztia, és alakult meg annak immár önálló, a var’ és a hjon törzsekre alapozó K-i hún állama. A *hevtalə hún törzs vezette K-i ( = „fehér” ) vagy „heftalita” hún törzsszövetség jelentős térségi hegemóniát vívott ki magának mind DK- és D-Turánban, mind ( 375 után ) DNY-Turánban, mind pedig a szomszédos É-iráni~É-afganisztáni régióban, néprészeik pedig Közép-Mezopotámiába ill. NY-Tibetbe és ÉNY-Indiába is elköltöztek. 556-ban a türkök által megdöntött *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalom NY-i részének népessége pár hónapnyi időtartamra Turánba húzódott át. Közöttük hún komponensének tekintélye folytán is a var~hjon számított eme új törzsszövetség vezetőjének. Turánban még ilyen rövid idő alatt is kapcsolatot újítottak meg a *Žu-žwan Birodalom idejében már eseti szövetséges, szintén a hjon és a var népek szoros együttműködésére épülő heftalita-hún állammal. Sarkukban a türkökkel az avarok még 557-ben átlépték a Volgát, és az itteni korábbi hegemón szabírok egy részét törzsszövetségükbe felvéve megszállták a Don és a Volga alsó szakasza meg a Kaukázus közti síkságot. Az avar követség 557/558 telén megjelent Konstantinápolyban/Bizáncban, és - az itteni kancellárián még jól ismert ( pl. 2- vagy többnyelvű szótárakban is rögzített ) hún nyelven tárgyalva (!) - elfogadta a K-Római Birodalom szövetségi szerződési ajánlatát. A csaknem 1 évtizedig hatályos szerződés értelmében folytatott avar hadműveletek az Al-Dunáig terjedtek ki. D-Turánban~É-Iránban a heftaliták az összehangolt türk és perzsa támadások okán 2-frontos, több évig tartó háborújukat 561-ben elvesztették, így a nagyobbik részük - hún identitástudattal és névvel (!) - NY-Tibet és ÉNY-India felé költözött el, kisebb részük szövetségesként csatlakozott a szintén var~hjon vezértörzsű, a Kaukázus É-i előterében élő avarokhoz. A heftalita-húnok csatlakozásával megerősödve az avarok Konstantinápoly/Bizánc katonailag leghatékonyabb szövetségeseivé váltak. 565-ben I. Iusztinianosz K-római császár meghalt, utóda felrúgta elődje valamennyi szövetségkötését, így azt az avarokkal sem újította meg. Bizánc elutasította az avarok többször megismételt arra vonatkozó szándéknyilatkozatát, ill. kezdeményezését is, amely szerint a Birodalom K-balkáni részeire költöznének. 567-ben pedig - propaganda-szövegük szerint „a var~hjonokat, mint szökött rabszolgáikat üldözve” - átkeltek a Volgán a türkök. Ekkor az avarok elfogadták a Kárpát-medence NY-i 1/3-át uraló germán langobárdok szövetségi ajánlatát, és a Kárpátmedence DK-i részein meg a Vaskapu É-balkáni környékén hegemón germán gepidák elleni közös hadműveletek céljából szövetségesként beköltöztek a Felső-Tisza tágabb térségébe és a Nagyalföldre. A nemzeti emlékezet is megőrizte, hogy a Kárpát-medencében velük azonos nyelven beszélő - azaz ’szkíta, hún és egykori hún-szövetséges „törökös és nem törökös” rokon nyelvű - népcsoportokat is találtak ! ; [ alig 3 és fél nemzedéknyi idővel Attilla hún nagykirály halála és a kárpátiai húnok többségének innen eltávozása, kiköltözése után ]. A Baján kagán vezette korai avar honfoglalás var~hjon vezértörzsének ( eredetileg iker-)neve várkony alakban Kárpát-medence szerte mindmáig fennmaradt. E korai avarság régészeti anyagának belső-ázsiai ( sőt, kisebb arányban távol-keleti ) részét a névadó [ *žu-ž wan eredetű ] avarok és a várkonyok, közép-ázsiai/turáni részét az ugyancsak több [ nagy részben var’ és hjon ] összetevőjű heftaliták, DKeurópai, a Kaukázus É-i előteréből származó részét a szabírok hozták; az avarok kitűnő szervezőkészségét jelzi az is, hogy e 3 komponens anyagi kultúrája a Kárpátiába költözés előtti - az 557 ( sőt, a heftaliták legkésőbb csatlakozó része esetében 561 ) és 568 közötti - néhány év alatt lényegében egységesült. A türkökről a kortárs kínaiak ( pl. Csou Shu ) úgy tudták, hogy szintén a húnok leszármazottai; ami úgy értendő, hogy egyfelől a türkök a ’szkíták - így a húnokkal is egyesülő pl. ordoszi, vagy pl. kerüleni ’szkíták - egyik alapvető komponense voltak, másfelől a Karaszuk-kultúra korai húnjai a türk őshazának és fő kultuszi központnak számító *Ötüken-hegyekben is megjelentek, és éppenséggel e kultúra hún terjesztőinek a neve szállt át a hegységre annak mai Hangáj alakjában; továbbá: természetesen a mai mongóliai Hún Birodalomnak is népei voltak a türkök, ogu(s)zok, stb. [ Manapság - nagyon helyesen ! - az anatóliai Törökországban tananyag, hogy ők a húnok rokonai, és mivel a Hún Birodalomban még együtt voltunk, és bennünk is van „hún vér”: ők a magyaroknak is a rokonai. Az azonban már nézeteltérésre, ellenvéleményre ad okot, hogy szerintük Magyarország 150 éves oszmán-török megszállását „testvéri segítségnek” kellene felfognunk … ( Hacsak nem úgy, amint 1956/57-ben és azután a szovjet megszállók „testvéri segítségét” )]. A türkök csak a Krímig és pár évtizedre a Volga-Don közén át a Dnyeperig tudták kiterjeszteni fennhatóságukat, ettől NY-ra ez időben is avar hegemónia érvényesült.

567~571 között a NY-i türkök vezetője, Istemi K-Európában hódoltatta a kazárokat és az É-pontusi óbolgárokat. A VI. sz. legvégén - a Türk Birodalom belső problémáit ill. pl. kagán-elhalálozást kihasználva - 3, a korábban jött avarságéval azonos eredetű, és/vagy ( közel ) azonos kultúrájú népesség költözött át K-Európába: a hún-kori ( előbb „uszty’urt”-i, majd É-pontusi ) *akacír népesség rokonaként Turánból a Don-folyó forrásvidékére a *koc-ogur, továbbá egyetlen generációnyi idővel korábban még heftalita hegemóniájú D-turáni~É-iráni környezetből a *Voronišә-/Voronyezs-folyó vidékére a *tarń∟aĥ, és Dzsungária felől a Cna- és a Mokša-folyó forrásvidékére - a hún *gyepan ( kínai átírásban: yüe-pan ) egyik névváltozataként - a *szaben∟der törzsek; [ a -∟dәr ill. a -∟lәr a törökségi népek egy részénél a többes-szám jele, -ság/-ség értelemben is ]. E törzsek, népek elsősorban majd a 670 utáni ún. közép-avar időkben jutnak el a Kárpát-medencébe. A Kr. e. 8. sz.-tól a Bajkálontúl K-i részétől és ÉK-Mongóliától az Amur felső szakaszáig jellegzetesen ló-tartó törzsek éltek, amelyek kultúráját A. P. Okladnyikov és munkatársai azonosították a *moĥo/moĥë törzsek ún. proto-moĥë őseivel, [ az ’50-es~’60-as években az akkori - azóta jelentősen módosított - datálással kb. 5~700 évvel későbbre keltezve ittlétük nyomait ]. Pár évszázad múlva a Közép-Amur térségébe költöztek, legkésőbb a Kr.e. 4./3. szf.-ra pedig a korabeli ÉK-Mandzsúrián át DK-Mandzsúriába, ( egy csoportjuk a Koreai-félszigetre is beköltözve ott megalapította a lótenyésztő, a fémeket széles körűen használó *Maĥ∟an nevű, Kr. e. 37-ig e néven fennmaradó fejedelemséget ), jelentős részük pedig a szállásterületük nevér viselő *(D)Žeĥor-/’Žeĥo”l”-/( utóbb kínai: Jeĥol-)tartomány és Poĥaj-öböl környékén is tartósan megtelepedett; ( 710-től itt még Poĥaj Királyság is létrejött, bár ezt megelőzően is gyakran, a X. sz.tól pedig végképp a császári Kína felségterületének számítottak ). Az eredetileg vlsz. mongol nyelvű *moĥo/moĥë törzsek már a Kr. e. 1. ée. közepére nyelvileg el-tunguz-mandzsusodtak, ám anyagi, ill. szellemi kultúrájukkal alapvető szerepet játszottak a XI./XII. szf.-tól a Távol-Keleten hegemónná váló dzsürcsi-mandzsuk ( akikről az V.~VI. sz.-tól már Kínában is tudnak és írnak ), ill. más mandzsu és tunguz népek etnogenézisében. Számunkra azonban itt és most az a fontos, hogy az eredetileg - tehát már az Amur-vidéken is, majd ÉK- és DK-Mandzsúriában - a *moĥo/moĥë törzsekhez köthető kultúra, művészet egyes elemei a *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalom K-i határvidékeiről egészen a NY-i, KTyan-shan-i~dzsungáriai~tuvai határaiig eljutottak; (( sőt, a Žu-žwan~heftalita kapcsolatokat is jelezve: DK- és DTuránig előfordulnak )); Dzsungária térségéből ( és esetleg a heftalitáktól ) pedig kb. 600 körül - tehát vlsz. a *gyepan/ (yüe-pan)/szaben∟der-húnok révén - K-Európába „érkeznek”, itt „hatnak” a Kuvrát-féle É-pontusi Ó-Bulgária kialakulóban lévő szaltovo-kultúrájára ( is ), ám a 670~680-as középavar honfoglalással bekerülnek a Kárpát-medencébe, ahol még a VIII. sz.-i régészeti anyagban is kimutathatók. [ Е. И. Деревянко: Мохэские памятники Среднево Амура, Novoszibirszk-1975. ]. A Volga-könyöktől É-ra a Közép-Don~Közép-Volga közti terület, és a D-Urálig terjedő itteni „Volgántúl” [ a kínai feljegyzésekben hagyományosan „NY-i tielö” ] hún és magyar népessége a VI./VII. szf.-n lerázta a türk hatalmat, és függetlenné vált. Az eseményről beszámoló kínai források a 375-ös Európába átköltözés óta immár e szállásterületre ( is ) értendő „NY-i tielö”-k 2 különösen vitéz törzsét is megemlítik: a *hungár egyik névváltozatának tekintendő *dzs/gyangor-t [ kínai átírásban: yüan’ho(r) ], és a *[ tarján~]balog-nak megfelelő vulho-/vu’ho-t. A kárpátiai központú korai avar hatalom ekkortól az Alsó-Don jobb partjáig terjedt ki: itt D-en ( = az óbolgárok fölött ) avar helytartók gyakorolták a hatalmat, É-on pedig a K-i avarok - pl. a bur~tász ikernevű, vagy a fúzió nélkül Keri/Kér’ és Keszi/Kesző törzsek - biztosították a hegemóniát a 630-as évek elejéig: jogosan kell tehát Avar Birodalomról beszélni. A türkök tartósabb ( bár nem folyamatos ) fennhatósága Európában az Alsó-Don bal partja, a Volga torkolatvidéke és a Kaukázus által határolt területre korlátozódott a Kazár Kaganátus 650~670-es évekbeli megerősödése, felemelkedése előtt. Tehát egyértelműen e türk fennhatósági területen kívülre költöztek a K-Európában maradt korai avarok, így a bur~tász népességen kívül pl. a cser~kesz-ek ill. a csere~misz-ek névadói is; ( itt azonnal a *mari alapnépbe utóbb beleolvadva elfinnugorosodott, avar régészeti leletekkel is jelzett eredeti/tulajdonképpeni cseremiszek - ma egy népcsoport a tágabb értelemben vett mari közösségen belül, egyúttal az össz-marik külföldön használt szinonim-nevének donorai - zenei anyanyelvében a pentaton-dallamhasználatra tessék gondolni ! ). És ugyanez a *Žu-žwan ( más néven: ázsiai Avar ) Birodalomból származó korai avar, de nem fuzionált, tehát ikernevessé nem vált, hanem önálló identitású 2 törökös törzs - a magyarság egy-egy népcsoportjából - itt K-Európában szervezte meg a majd a Hétmagyar honfoglaláskor az írásbeliségben is megjelenő *Keri/Kér’ és *Keszi/Kesző törzseinket. [ Régi kísértés a történelem-kutatásban, hogy minden népnevet „beszélő-névnek” kell tekinteni az illető nép saját nyelvén belül. A saját népnevük elé vagy mögé illesztett valóban beszélő ön-jelzőket leszámítva: a büszke csoport-identitás, közösségi öntudat lélektanát semmibe vevő hihetetlen „megfejtések” ( is ) születtek/születnek, amennyiben pl. egy nép önmagát „féregnek”, „vegyesnek/keveréknek”, „hazátlannak/kóbornak”, „félszeműnek”, „némának”, „gyilkosnak”, „rabszolgának”, stb. nevezte volna, vagy szomszédai által ráragasztott ilyen típusú pejoratív vagy gúny-neveket előbb-utóbb önmagára érvényesként átvett volna … A fenti akár önálló identitásokat jelölő, akár fuzionáltan/összeragasztottan ikerneves - népneveknek is számos művi (!) „megfejtése” olvasható, ezekre kár itt szót vesztegetni. A „beszélő-névre” legtöbbször példaként felhozott „langobart/langobárd = hosszú szakállú” népnév sem azt jelenti, hogy e nép körében még az asszonyok és a gyermekek is álszakállt viseltek volna: Lüneburger-Heide-i őshazájukban még pogányságuk idején önként felvett nevükkel csakis azt hangsúlyozták, hogy a hosszú szakállal elképzelt/ábrázolt - de részben név-tabu miatt csak ritkán kiejthető nevű germán főistenséghez ( „lám, még a népnevükkel is !” ) megkülönböztetetten szorosan tartoznak, „aki ezért cserében köteles” éppen őket óvni és minden jóval megajándékozni ].

A már a IV. sz.-ban K-Európába települt, így az európai központú Hún Birodalom K-i részei megszervezésében alapvető szerepű *hungár nevű húnok és a magyarok Alsó-Káma~Dél-Urál~Középés Felső-Don között élő túlnyomó többségének helyzete és történelme 455 után úgy alakult, hogy az eredendő népességi/demográfiai, majd a későbbi gazdasági és katonai erőviszonyok folytán a magyarok vezető szerepe mellett a *hung∟ár ( böng∟ér, lang∟ár, stb. ) nevű húnok a hadi cselekményekben az előhad, béke-időkben pedig dél felől a határvédelem/gyepűőrzés fontos katonai szerepét töltötték be, miközben nyelvileg fokozatosan elmagyarosodtak. Az előhad „bemutatkozásai” okán a szomszédok és „a külföld” a teljes szövetséget, tehát a tulajdonképpeni magyarokat is ( tágabb értelemben ) hungár-nak, az össz-magyar szállásterületet - a hazát - pedig Hungáriának nevezte --és nevezi mindmáig !!! A magyar nemzeti emlékezet azonban visszanyúlik e hungár-húnokkal történt teljes egybeolvadás előtti időkre is: ( Arany János szép szavaival ) „Hun’or, Magyar --- két dalia, két egytestvér”… *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Elkerülhetetlen közbevetés: „Onogoria” = a magyar őstörténet-kutatásban a hún-( hungár- ! )név művi „pótléka”, ezért ( is ) csapda. A húnok hátvédjeként a mai mongóliai Hentij-vidéktől a Közép-Kingán hg.-ig terjedő tájról érkezett meg az ÉNYTárimba és K-Turánba, [ 375 után Közép-Turánba is, ahol É-ról a Kazak-hátsági korai hún - ( kínai romlott néven ) *tielö, ( utóbb, saját nevükön: kangar ) - csoportok szomszédossá vált szállásterületei, D-ről a Szír-darja jobb partja lett a határuk ], majd az európai központú Hún Birodalom államszervezetének felbomlása ( 455 ) után a Don alsó és a Dnyeper középső szakasza közé a *gund∟ur( stb. név-változatú )─bilyar~bolg∟ár ikerneves vezértörzsű *uroG, *eszeGel, *onəGal/in’Gul( stb. név-változatú ) derékhad, ( ám a Kingán-nál maradt pl. az azóta el-mongolosodott *abaGa, ill. *anaGa nevű törzsük is ); továbbá az *onoG∟ur nevű balszárny, amely a Szál-folyócskához települt, a Don-torkolat bal partjától az Azóvi-„kistenger” keskeny parti sávjában a Kercsi-szorosig is időnként lehúzódva; [ csakis név-hasonlóság az alkotó törzsek számát tükröző szövetség-nevek közül a »10-ogur = on-ogur « ]; a jobbszárnyuk pedig a *Szürgi(sz) [ = Donyec ] mentén, tehát az össz-óbolgár szállások (É)K-i szegélyén szállt meg → ők a *szərəg∟ur: csuvasos és óbolgáros népetimológiával „fehér [ = šar-/szar(iγ)-] ogur” csoport. A Dnyeper torkolati marót-húnok { Jordanes, 551 körül: *bard∟or, Pszeudo-Zakhariasz, 555 körül: ’br[d] } fennhatósága - a krími gót refúgiumtól É-ra - egy keskeny sávban a Krím-félsziget „nyakára” és a Kercsi-félsziget egy részére, ill. az ún. Kimmer Boszporusz ( = Kercsi-tengerszoros ) K-i partjaira is kiterjedt, kb. a Kubán-torkolatig. Így az o noG∟ur törzs szállásterületeinek NY-i szegélye ( is ) 525 körül - legfeljebb néhány évig - az ő hegemóniájuk alá tartozott. Ám a kereszténnyé lett és Konstantinápolyból missziós céllal hazaérkezett marót-hún Gorda nevű uralkodójukat testvére, a Szál-környékiek felügyeletével megbízott, ( még ) pogány *’bə- onoG∟ur → ( metatézissel és n/m váltással leírt ) „Mu-vager/Mouager” „program-nevű” vezér - egy pogány-zendülés élére állva - megölte, a helyébe lépett, majd Bizánc itteni kereskedő kolóniái keresztény lakosságát és a bizánci helyőrségeket is megtámadta. Bizánc csak kemény harcok árán tudta „Mouager”-t visszavonulásra kényszeríteni. ( Maguk a marót-húnok azonban a következő évszázadban már részben befogadták az orthodox kereszténységet, a 670~680-as, a Morava-torkolathoz és a Száva alsó szakaszának jobb partja térségébe történő átköltözésük után pedig ez a folyamat hamarosan kiteljesedett ). Az onoG∟ur-ok a marót-hún epizód előtt és után a Tamań-félszigettől a Donig is hegemónná lett szabírok fennhatósága alá kerültek, majd 557-től egy évtizedre - Európában a szabírok egy részét előhadként integráló - várkony ( uar~hjon ) ikerneves vezértörzsű korai avarok hegemóniája hatáskörébe. Az onoG∟ur-ok 567-től a Krímig kiterjedő hatalmú Türk Birodalom alattvalói lettek: vazallus fejedelem fősége alá rendelve: *o[νə]G∟ur [ romlott alakban: o’G∟ur ] néven, amely nép szállásterületének K-i határai a Szál-folyócska forrásvidékén voltak, „nem messze a Volgától”, ( kb. 100~110 km-re, ám az informátor több ezer km-es útjához képest kell érteni a „nem messze” jelzőt ). Valószínűleg Ištemi NY-türk kagán 575-ös halálakor függetlenedni akartak, ám mozgolódásukat gyors és véres hadjáratban törték le a türkök, és 576ban már szolga-helyzetében említik az *uniG∟ur törzset, együtt az azonos sorsú szomszédos alánokkal. 589-től mindkettőjükhöz örmény hittérítők érkeztek. Bizánc és a Türk Birodalom ázsiai központjai közti legrövidebb útvonal a kis kiterjedésű Onogoriát harántolta, viszonylagos sűrűbb említésének pusztán ez az oka. A VI./VII. szf. eredményes türk-ellenes NY-i *t’ie-lö /„tielö” - köztük hungár ! - szabadságharca révén a karlu∟k *(w)ermi~bulak szövetség kiterjeszthette a fennhatóságát az onoG∟ur-okra is. Ám a *(w)ermi/’Ermi törzs adta dinasztia hamarosan megint türk szövetséges lett, egyik vezetőjük pedig a türk~bizánci kapcsolatok tovább javítása végett 619-ben megkeresztelkedett. A hún őseire, sőt: a ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztiából származására méltán büszke ifjú Kuvrát 619-re szintén megkeresztelkedett Konstantinápolyban, majd hazatérve, a Don-torkolat bal parti szülőföldjéről - az onoG∟ur törzsnévből Bizáncban kreált nevű - kicsiny Onogoriából dinasztiástól elűzte a Türk Birodalom érdekeit túlságosan

képviselő *(w)ermi törzset. A 630 körül az É-pontusi, Don jobb parti független Ó-Bulgáriát ( és nem „Onogoriát” ! ) megszervező Dulə-nembéli(!) *Kobar∟t/Kuvrát kagán utóbb kiterjeszti a hatalmát a Közép-Dnyeper melléki, »10*gund∟ur = on(o)-gundur« törzsszövetségi nevű NY-i = „fekete” bolgár törzsekre is. Ó-Bulgária államigazgatási központja(i) - Kuvrát [ és utóda ! ] fővárosa(i) - szintén a Dnyeper és a Donyec térségében létesül(nek), ( tehát nem „Onogoriában” … ). [ Kuvrát sírja ill. sír-mellékletei - halotti gyűrűjének vésetén a neve: Ĥovrat(u) - , és más rangos leletek szintén nem a Don-toroktól DK-re és D-re fekvő onoG∟ur szállásterületekről kerültek/kerülnek elő, hanem sokkal NY-abbról: az „Onogoriának” soha nem nevezett É-Pontusi (Ó-)Bulgária gazdasági, államigazgatási, kultuszi, egyben földrajzi-területi központjaiból ]. Kuvrát utódai: mind elsőszülött fia, Kuvrát életében a DK-i szövetségesek feletti felügyeletet gyakorló *Bat-Baján, mind a Dnyeper-[ alsó és középső szakasza őskorból megőrzött nevén: Porog-]környéki „NY-i bolgárok” = gundurok, nándorok, stb. közül származó, és Kuvrát halála után az ország főhatalmát vlsz. a birodalom-alapító Kuvráttal kötött alapszerződés révén elnyerő, szintén a ’szkíta~hún Dul(ә)-dinasztia egy másik ágából származó *Bezm∟er *kagán→kәγán→ke’án→k’án nőtestvéreik ill. lányaik politikai célú férjhez adásával is igyekeztek szövetségeseket szerezni. [ Bezm∟er is népnévből származó személynevet viselt: e törzs népességének többsége Belső-Ázsiában maradt, és *baszm-il nevükön írnak róluk, mint a karluk-törökök szövetségeseiről ]. Ám a 670-es években elsöprő erejű kazár támadás számolta fel az É-pontusi Ó-Bulgáriát: Bat-Baján és *Kotra∟g-әsz nevű öccse - népeikkel - behódoltak, a másik 3 Kuvrát-fiú, ill. Bezm∟er ÉK-en hatalmat gyakorló veje pedig népeik jelentős hányadával NY-ra távoztak. [ A türk-szövetséges kazárok hadjáratai ekkor még alig érintették a Dnyeper térségét, ill. gyorsan visszavonultak a Közép-Volga menti tájakról is ]. Az *uroG, *eszeGel, *onəGal/in’Gul( stb. név-változatú ) derékhad népe É-pontusi szállásterületeinek nyoma mindmáig az ottani se’ szeri, se’ száma * InGul(a)-folyó és *InGule∟c-folyócska neve, majd a 670-es évektől az al-dunai Bolgár Kánság eredeti [ = a Bizánci Birodalmon még kívül eső ] kagáni/káni székhelye körüli - a Duna-delta bal felőli szélső ágától É-ra lévő - * OnGal tájnév. Utóbb e nép( törzs-)név és/vagy szállásterület-név személynévként is feltűnik: Omurtag al-dunai óbolgár kán és a frankok - tehát az Avar Kaganátus államigazgatási központjának VIII./IX. szf. körüli szétdúlása után a D-Alföldre ( is ) benyomult 2 megszálló hatalom - a 825-29.-es intervallumban egymás közti rivalizáló fegyveres konfliktusba, sőt háborúba keveredett, és noha végül is az óbolgárok voltak az újabb területszerző győztesek, ( vlsz. a temesközi - frankszövetségessé lett - szláv csoportok újra meghódítására törekvő óbolgár harcok során ) az óbolgár *Kubjar-/Küvjarnembéli *OneGa-ban/Onegavon(aesz) nevű körzeti katonai parancsnok ( = tarkań ) a Tiszába fulladt. Az óbolgárok eredeti K-i „turanidságában” a mongolid/mongoloid fő komponens a mandzsu~É-koreai küllemjellegegyüttes ( ha sziniddel keveredett, akkor ún. É-szinid variáns ) volt, ám ez kis mértékben közép-amuri, belső-ázsiai, ( brachykephalizálódott ) chancelade, proto-mongol, elvétve szajánid szakmai nevű mongolid/mongoloid komponensekkel is kiegészült; az europidok közül több K-i mediterrán ( pl. kászpi, NY-( in: közép-)ázsiai gracil mediterrán, pamírid, sőt denied nevű ), kis mértékben pedig alpi, crômagnonid-B, sőt nordikus nevű küllem-jellegűek is bekapcsolódtak; [ a rassz-nevekben az esetleges földrajzi név csak annyit jelent, hogy adott térségben írták le először, ám áreájuk ennél messze bővebb, és az őskori, ó- és középkori vándorlások révén általában több kontinensre kiterjedő ]. Közép-Turánban, majd az É-Pontusnál további europid/europoid komponensekkel gazdagodtak. Mind ezek a mongolid/mongoloid, mind pedig az europid/europoid komponensek az összes többi, Belső-Ázsiából indult, időszakosan Közép-Turánban tartózkodó, majd az É-Pontus térségein részben vagy egészben letelepedő nagyállat-tartó népek törzsszövetségeire jellemzőek, „csak” egyfelől a mongol~európai nagyrassz aránya, másfelől a 2 nagyrasszon belül az egyes, előbb felsorolt rasszok aránya más és más volt. A mongolid/mongoloid fő komponens azonban más volt a ’szkítáknál, más a húnoknál, más az ázsiai avaroknál, más a szabíroknál, stb. Magyar szempontból itt az a legfontosabb szempont, hogy e belső-ázsiai ( és/vagy: altaji~tuvai, és/vagy: ’Angara-térségi, és/vagy: közép-amuri + ’Usszuri-környéki ) őshazájú népekhez Turánban majd K-Európában csatlakoztak-e és milyen arányban É-turáni küllemjelleg-bélyegű csoportok ? Nos, az óbolgárokhoz - hozzájuk/közéjük - csak elvétve került a magyarságra mindmáig kiemelten jellemző É-turanid küllemjelleg; [ az őskori D’eszna~Fosna műveltséggel együtt a Dnyeper felső vízgyűjtőjére, ill. pl. Dániába is eljutott, ( ott egy mezolitikum-végi lelőhelyről a recens anyagot is borreby-nek hívják ), igen szerencsétlen elnevezésű szinonimája az ún. „andronovói”; és szintén megtévesztő a „crômagnonid-C” neve is, mivel semmi genetikai köze nincs a többi, tehát a valódi crômagnonid-hoz, mert azokkal legfeljebb konvergens fejlődés révén váltak hasonlóvá egy-két bélyeget illetően ]. ( Dr. Henkey Gyula antropológus az al-dunai Bulgária ÉK-i részén talált ugyan recens „magyaros” bélyegeket, de nem a bolgárok, hanem az oda a Krími Tatár Kánságból elszármazott népcsoport tagjai között ). És viszont: a Kárpát-medencei fosszilis és recens rassz-anyagban elenyésző az eredeti belső-ázsiai „óbolgárosság” mongolid/ mongoloid fő komponense: a mandzsu~É-koreai küllemjelleg-együttes ( ha sziniddel keveredett, akkor ún. É-szinid variáns ); és ez igaz az al-dunai Bolgár Kánság által 2 és fél ~ 3 generációnyi időre megszállt D-erdélyi és temesközi részekre is. A 670-es népvándorlás óbolgárjai közül a Kuvrát-fi Küver és óbolgár ( soha egyetlen kortárs sem írta, hogy ezen belül „onoG∟ur/onogur” ! ) kísérete beköltözött ugyan Kárpátiába, de igen rövid idő múlva ( több okú ) konfliktusba került az Avar Kaganátus központi államigazgatásával, ezért kíséretével, népével együtt Thesszalonika környékére költözött el: sem politikai értelemben vett (ó)bolgár országos hatalom-része, ( pl. kaganátuson belüli tisztsége ), sem területi~regionális külön-kormányzata nem maradt az esetleg mégis itt maradó csekély létszámú és izolált egy-két óbolgár csoportnak, [ így, ha egyáltalán előfordultak a 670-esek között, az „onoG∟ur/onogur”-oknak sem ! ]. Így azt a „mentőötletet” is végre el kell hagyni, hogy a hún idők után, főképpen pedig az avar korban, pl. a Kuvrát-fia Küver/(

a D-i székelyeknél: „Kövér” ) vezényletével is tömegesen költöztek be a Kárpát-medencébe onoG∟ur önmegnevezésű bolgárok, itteni hazájuk neve lett volna ( a Kárpátia térségében soha, sehol fel nem jegyzett ! ) „Onogoria”, és a Hétmagyarok eme Kárpát-medencei őslakóktól vagy átvették az „onogur” nevet, vagy mint területileg értett utódokra ráragasztotta volna megszokásból a külföld … Még a 670/680-as kazár támadások elől az onoG∟ur-ok egy kisebb csoportja az Al-Dunához költöző óbolgár néprészhez csatlakozott, vlsz. az óbolgárok egyik előhad-komponenseként, ugyanis mindössze egyetlenegyszer említik őket: 713-ban, o noG∟ur~bolgár ikernéven; ( ld. Agathón feljegyzését ). Az onoG∟ur-ok Szál-folyócska környéki szállásterületei a Kuvrát idején lassan elkezdődő szaltovo-kultúra össz-óbolgár részének a DK-i perem(!)területeivé lettek … Itt a 670~680 és a kb. 775-ös év között történik 2 utolsó említésük: a krími ( gót ) metropolita missziós püspököt küld hozzájuk, ill. szállásterületüket Onogoriának írják le --- ez azonban ekkorra már a Kazár Kaganátus kicsiny tartománya lehetett, tehát nem független állam. Ezt követően egyébként soha többé nem említik e Kazária NY-i peremi onoG∟ur entitást: vlsz. nyelvileg elcserkeszesedtek, ( kisebb részük talán el-alánosodott ), politikai értelemben pedig „kazárrá” lettek. A VIII. sz. 10-es évei végétől, 20-as évei elejétől az É-Pontusig szállásaikat fokozatosan kiterjesztő Hétmagyarok országa nem terjedt ki a Dontorkolat bal partjára, tehát az egykori Onogoriára, noha azt követeik a Manücson túli D-i magyarokkal való kapcsolattartás során - (Új-)Šarkel megépítéséig - gyakran harántolták. A magyarok tehát soha és sehol nem vehettek fel és nem is kaphattak „onoG∟ur” szinonim nevet, K-Európában sem. Továbbá: a 7 magyar és a 3 kabar törzs együtt ugyan 10-et ad ki, ebből viszont 8-nak az alapnépessége volt magyar nyelvű, 1 alán nyelvű, és szintén csak egyetlenegy a törökös nyelvű, ám egyik törzsnevünknek sem része az ogur: ugyan miért vettük volna fel a törökös »10-ogur = on-ogur « szövetségi nevet, vagy ki és miért hitette volna el ezt pl. a kijevi Ki szlávokkal, a germánokkal, vagy a bagdadi arab al-Maszúdival ?! Egyébként pedig: hungár, böngér, ( ba-)langár, stb. név-változatú hún előhadainkról ( népünk alapvetően fontos hún alkotó”elemeiről” ) ránk származott külföldi megnevezéseinknek csak egy részéről „kopott ill. némult el” a név-kezdő mássalhangzó; pl. a K-Alpokban és azon túl élő germán szomszédok a IX. sz.-ban még *wangar-t írtak, utóbb ( talán a hungár népnév ↔ „hunger” = „éhes, éhező” képtelen „áthallását” elkerülendő ) - és ma is - ’ungar-t írtak/írnak ( persze: aposztrof nélkül ) …; lengyel-szláv szomszédaink még meghallották a „w”-t, így ők több mint egy évezrede wẹgry-nek hívnak, ( átvétel útján ebből lett a kései és mai orosz венгер∟ский ), míg a többi és korai szláv ( így a Kijevi Rusz népessége is ) ’u[ν]gor-t hallott, és a Dnyepertől NY-ra ’u’hor-/’u’hry-t mondott és mond … [ De a besenyők „elitcsapatának” számító 3 törzs gyűjtőneve is kangár volt. És e kezdő-mássalhangzós névsor - főként ha a húnok ordoszi törzsneveinek „telek-szomszéd” kínai kortárs (!) feljegyzéseit, vagy a mai Mongóliától a Huang-ho és/vagy az Amúr torkolatáig az egykori szállásterületeket megőrző földrajzi neveket nézzük - hosszan folytatható ]. Nagyon-nagyon áttételesen, de névtörténetileg ide tartozik, hogy a távoli múltban a Tárim-medence~Lob-tó~Ordosz térségben az őseredetileg a húnok kezdő-mássalhangzós, egyúttal e szótagot zárva „-nG” végződésű törzsneveit is adó, ám ide „máskor és más úton” eljutó etnonimiából ( népnévből ) vonatkoztatták el „nem törökségi” és törökségi népek ( így maguk a sajátos törökségi nyelvet beszélő húnok talán már a Kr. e. 2. ée. utolsó harmadától virágzó Karaszukkultúra idején ) - előbb nyilván ősatyaként megszemélyesítve, majd etno-géniusz „rangba” át-szellemítve, végül az égbolt és a felette - tehát a mennyországban - tételezett fény, világosság kiábrázolhatatlanul szellemi főistenségeként Tengri-t: a legfőbb transzcendens és evilági hatalom forrását és örökkévaló letéteményesét. A Tengri-re vonatkozó letisztult istenélmény, mint „belső-ázsiai ( a húnok és utódaik révén majd Turánba, stb. is eljutó ) monotheizmus” a legtökéletesebb „rákészítés” a SzentHáromságos Egyetlenegynek a teremtésről, a világrendről/rendeltetésről és az egyetemes üdvözítő kegyelemről szóló kinyilatkoztatása befogadására. [ Ennek ismeretében jobban megértjük az európai húnokat, és világtörténelmet író nagykirályaikat, így Attillát is. Soha senkinek nem esett bántódása a húnoktól pusztán azért, mert pl. keresztény volt; a hún nagykirályi udvar államigazgatásában ( főleg a hún kancellárián ) is számos írástudó keresztény dolgozott, még attól is függetlenül, hogy mely keresztény irányzatot követve élte meg hitét. Attilla lobbanékony vérmérsékletű volt, de „2 fellobbanása között” nyugodt, küldetés-tudata mély hitével megáldott~megvert személyiség. Tengri istent személyes sorsa, és személyén keresztül népe sorsa meghatározójaként imádta, ezért is tudakolta Tengri akaratát minden jelentősebb politikai, ill. magánéleti tette előtt a főtáltos áldozatbemutatásán keresztül, amely szertartásokon személyesen vett részt. Attilla a galliai mauriaca-i ( tévesen: „catalanumi” ) csata előkészítése, lefolyása, majd a szétfutott ellenségek esetleges visszatértére hiába való várakozás ideje alatt a mai Troyes városában rendezte be főhadiszállását. E város püspökével kötött egyezséget és jó viszonyt maga a püspök úgy írta le emlékirataiban, hogy a húnok ott létükkor akár csak egyetlen baromfit sem tulajdonítottak el. A püspök hálából a Rajnáig kalauzolta a hazafelé tartó húnokat. Attillának a kereszténységgel, mint - a saját hún vallásos eszmekörével alapvető dolgokban egyező - hitrendszerrel kapcsolatos tiszteletteljes magatartását kiválóan jellemzi, hogy a püspök a Rajna-folyó parti elválásuk után(!) teljesítette Attilla arra vonatkozó kérését(!), hogy imádkozzon érte ... ( A húnok távozása után visszasettenkedő római Aëtius mindezekért a püspököt 2 évnyi száműzetésre kárhoztatta, azaz nem térhetett vissza püspöki székhelyére, nem gyakorolhatta püspöki kötelezettségeit )].

[[ A húnokról - a rassz-antropológiai vonatkozásaikról is, őstörténetükről is - és Attilla nagykirályról bővebb tanulmány olvasható jelen honlap „Dolgozataim, tanulmányaim” témakörén belül az „Együttgondolkodás” csoportban a következő helyen: 4. Lébény, Árpád-kori ( műemlék ) templom --- 2003. ]]

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

Nincs köze a székel’/székely törzsszövetségi névhez a Volga-Don szögletébe, a *(W)əlubəl-[ ma: ’Ilovl∟я-]folyócskához még a ’szkíta időkben odaköltözött *maszkut/*beszkit törökös nyelvű törzseknek, ők - a *szarmata kultúrát átvéve Ptolemaiosznál ( II. sz. ) *(a)r’-vaszk, 375 körül ( Jordanes ) *böszk, a hún időktől *(w)äszkil néven szerepelnek, és 455 után el-óbolgárosodtak. Az óbolgárok VI./VII. szf. körüli 1. terjeszkedésekor előhadként és a *(W)əlubəl-hoz képest ÉNY felé szereztek új szállásokat, névadójaként az *’Oszkol-, *Tuszka∟r- és a »(hó)fehér = bəy/bə’ → p’/b’/v’« jelzőjű *V-orszkl(a)-folyóknak. A *(w)äszkil nép egyes részei „670 után” főképpen a Kárpát-kanyar külső íve alatti területekre és kis részben az Al-Duna jobb partjára költöztek: ők az itteni »(ó)bolgárokhoz tartozó ’äszkil nép«; a Balkán-hegység gerincétől É-ra „(hó)fehér” jelzőjű egyik telepük *P’-liszka városa, [ ez a honfoglaló al-dunai óbolgárok 1. törzsszövetségi székhelye is volt ! ]. Valószínűsíthető, hogy vezetőjük Kuvrát legkisebbik fia, a felövezésétől/nagykorúságától „politikai programnevű” *Aleszkә/Alezkә volt, aki Kárpátiába költözött bátyjához, Küverhez hasonlóan végül is nem tudott modus vivendi-re jutni az al-dunai Bulgáriát vezető bátyjukkal, *’Iszperi∟k/*’Aszparu∟ĥ kánnal, így *Aleszkә/Alezkә ( a latin írott forrásokban: Alzeco ) népe egy részével a Ravennai Exarkhátus ( vlsz. közép-dalmáciai ) fennhatósági területére ( = Dalmácia thema/katonai kormányzóság területére ) költözött, e valószínűség régészeti, ill. művészettörténeti alátámasztását éppúgy László Gyula dolgozta ki, mint a kettős magyar honfoglalás bizonyítékainak alapvető és túlnyomó többségét is ő tárta a nemzet elé. A *’szkíta-utódok Volga-Don szögletbéli maradékai ’äszkil néven a volgai bolgárokhoz csatlakozva húzódtak É-abbra, a VII. sz. legvégétől a VIII. sz. elejéig~közepéig. [ E *’szkíta, részben Belső-Ázsiában is ottmaradt ’äszkäl nép neve - az utóbb az összes türkre értett - NY-türk *(w)ermi/ĥermi~ĥyon törzsszövetségi ikernevű csoportban 536-ban és 651-ben is előfordul ]. Meglehet, hogy csak a IX. sz. elején - a későavar kapag∟an-kán és népe Oltközből a Kisalföld NY-i peremére költözése után - érkeztek egyes el-óbolgárosodott al-dunai csoportjaik a Kárpát-medencébe, jelenlétüket Ruszka, Röszke, Deszk, Bászka, stb. szállásterület-neveik is jelzik.

A kerecset-/kerecse∟n-sólyom [ az ősszlávok által „szokol” alakban átvett, és valamennyi sólyomfajra kiterjesztett ] ’szkíta neve a *szikül’/székely; --- a téli napfordulóhoz kötött - ún. elektrum-színű sólyomfaj a *szəkolot nevű ’szkíta törzsszövetség vezértörzsének névadó jelképe volt; [ Hérodotosz ír a thüšəgetə~’szkíta szomszédságról: pl. IV. / 6., 19~20., 22., 57. és 123. ]. A *szəkolot nevű ’szkíta törzsszövetség K-európai ( Káma alsó szakasza ~ Don-forrásvidék ) térségi magyar peremnépe ( gyepűőrsége ?! ) 2 és fél évezrede őrzi ősi *szikül’/székely nevét, közösségi öntudatát. A Dél-Urál~Közép-Don közötti össz-magyar őshazának az ÉK-i részéből költözött a Kárpátmedencébe [ az Avar Kaganátus É-pontusi helytartójának távozta után alig több mint egyetlen generációnyi ideig (!) teljesen független államnak: az É-pontusi Ó-Bulgáriának - a Türk Birodalom szellemiségét 659~687 között is őrző kazárok általi szétdúlását követően ] krónikáink szerint 677-ben egy jelentős magyar népesség,

hungár/böngér/wangar hún szövetségeseik (É)K-i, azaz „fehér” jelzésű, Közép-Volga bal parti részével, mint előhaddal együtt. E honfoglalás népei a székelymagyarok legfőbb alkotóelemei, tehát ősei. Mivel soha nem volt tabu az *Abәtigulə/Avitiγla/Avtiγla/Attilla-személynév: sok személy viselte. A keresztény Magyar Királyság krónikái a 453-ban elhunyt hún nagykirály és a 677-es „fehér” hungár~székelymagyar honfoglalást vezérlő ugyancsak Attilla nevű fejedelem, mint történelmi személyiség emlékanyagát „egységes szerkezetbe foglalva” adják elő. Krónikáink „egységes szerkezetbe foglalt” hún-története tehát a valóságot tükrözi, a nemzeti történelem része, és amíg a Kárpát-medencén kívüli - akár latin, akár orthodox - emlékezet a történéseknek legfeljebb csak egykét töredékét őrizte meg, a magyar nemzeti emlékezet az események teljességét illetve a lényegét. Magyar krónikáink hírt adnak a VII. sz. végén hont foglaló „fehér” hungár előőrsű székelymagyarok nagyszerű közép-balkáni [ és a Vardar-folyó forrásvidékét + a mai Albániát is érintve: D-balkáni ] hadjáratairól is, amelyek egyikét - egyetlen mondat erejéig … - Konstantinápolyban/Bizáncban is feljegyezték, és onnan került át a kijevi krónikákba. E hadjárat(ok) során a székelymagyarok és az I. honfoglalás más szövetséges népei Bizánc ekkor pár évtizede újjá szervezett közép-balkáni - Szirmion-tól ( = Szávaszentdemetertől ) a Vardar-folyó felső ( = mai macedóniai ) szakaszáig terjedő - ’Illürikon nevű

katonai körzete/kormányzósága ( themá-ja ) területéről a [ *Brogn(osz)-/*Marg(us)-/Morava-folyó irányából támadó ] Bizánc-zsoldos vlaĥ/’oláhokat ( is ) majd’ fél évezredre visszaszorították a DBalkánra, egyúttal elősegítették az albánok honfoglalását mai szállásterületeikre, hazájukba; [ mindezek által felszámolták e „nem szláv” népek korábbi, részben közép-balkáni szállásterületei okozta „éket” a térségbe másfélszáz éve betelepült D-szláv törzsek - a rasziak ( = D-i morabák/moravák + szerbek ), a zétaiak ( = montenegróiak ), a macedón-szlávok, a tulajdonképpeni „bolgár”-szlávok, és az eredetileg „nem-szláv” tivercek itteni részének el-D-szlávosodásából lett „timokiak”/timocsánok szállásterületei között ]. A székelymagyarok alkották a 895/’96-os Árpád-i honfoglalás előtti Kárpát-medence igen jelentős hányadán az alaplakosságot: a VII. sz. végi I. honfoglalással megérkezett egyes magyar nemzetrészeink itt született utódai számára tehát 677 óta, azaz [ 2007-ben ] 1.330 éve az anyaföld már a Kárpátok koszorúzta édes haza földje. [ A középkori magyar krónikák, geszták hún-története, a székelymagyar honfoglalás előzményei, térbelisége, majd a székely szállásterületek kárpátiai VIII./IX. szf.-s jelentős átrendeződése külön tanulmányt igényel: ha Isten engedi, és élünk, 2009-től tervezem e honlapon közzétenni. B.S. ]. Szabír és koszár/kazár, ill. korai pecsene∟k/g ( = besenyő ) kapcsolatok: { „Őseredetileg” vlsz. a Minuszinszki-medence Okunyevo-kultúráját kialakító, a bronzkor legvégén, ill. a vaskor kezdetén *Lipə~’akšə [ majd Hérodotosznál: Lipoxa(isz) ] ikernevű korai ’szkíta csoportba tartozó népesség egyik É-i „kirajzása” az eredeti É-i szállásterületeiről az ÉNY-Közép-szibériai *Sziver∟ma-felföldnek nevet adó közösség; ( a terület lakossága mára el-tunguzosodott ). A minuszinszki és az „É-i ( Jeges-!)tenger közeli” szivermai populációt Hérodotosz ( a névváltozatot etimologizálva ) „távol-északi”-nak - szó szerint „északon ( értsd: az É-i szél keletkezési helyén ) túli”nak, azaz „hüperboreusz”-nak - „hallotta át”, amely mögött egy *əb’-rəbor/ əb’-ər’borə eredeti forma állhatott, ahol az əb’ = jelző, talán „fehér” értelemben. Hérodotosz idejében, tehát a Kr. e. 5. sz.-ban vagy a szivermaiak egy része, vagy újabb, a Közép-Irtistől kiinduló - kevés számú régészeti lelettel halványan jelzett - ’szkíta népesség vándorolt az Ob alsó szakaszához: a Poluj-torkolati ( oroszul: Uszty-Poluj ) ’szkíta kultúra „ihletőivé” válva. A Poluj-torkolatiak és/vagy a szivermaiak utóbb a Tajmír-félszigeten a mára el-szamojédosodott, de kultúrájában D-i elemeket őrző *csupri∟n törzs „magja”. ’Szkíta őseik állattenyésztését a D-en megszokott állatfajokkal a magas É-on nem folytathatták; az Étajgai~tundrai rén-domesztikálásnak ( vagy új típusának ) vlsz. ők voltak az „ihletői”, ill. kimunkálói. A korai ’szkíta népvándorlással NY-ra eljutó egykori minuszinszki népesség-rész a közép-európai ( Szentes-)Vekerzug~Hetény ’szkíta kultúra terjeszkedésekor pedig *Gabre∟tә, stb. név-„nyomokat” is hagyott maga után. } Egyfelől az V./VI. szf. körül Európába - a Kászpi-tó ÉNY-i partvidékére - átköltöző, ÉK-altaji~minuszinszki~tuvai *’szkí∟ta-utód szabírok, és a hozzájuk még Dzsungária térségében csatlakozott, az ’Angara vidékéről a mai ÉNYMongólián át érkező - őshazájától D-ebbre a legkorábbi kipča∟k~kimek típusú törökös nyelvű - ( *kumán, *tamań, stb. névváltozatú ) *szämän∟där népesség, másfelől a már a Hún Birodalom korától a környéken élő - pl. az itteni *bәlangar ( → az arabban és az oguz-törökben módosulva: balanğar/balandzsar ) hún törzs - és/vagy a Kárpátiából ekkor Kre húzódó húnok kapcsolata - a nyelvi kapcsolata is ! - olyan szorossá vált, hogy a Kaukázustól D-re időnként magukat a nagy mértékben csuvas-törökös típusúvá lett nyelvű szabírokat is „hún”-nak nevezték. A VI. sz. első fele a Volgakönyöktől a Kaukázusig - de szövetségkötéseikkel még ennél is nagyobb területen - szabír hegemóniát eredményezett, így pl. a Közép-Don~Dél-Urál közti őshazából részben (!) D-re költözött, a Manücs-árok középső és felső szakasza teljes D-i vízgyűjtőterületén és a *Kumán-[ → Kuma(ν), ma: Kuma’-]folyó középső szakasza mellékén élő »D-i, vagy méót(isz)-i, vagy Kuma(ν)-menti madzsarok/magyarok«, továbbá a Sztavropoli-hátságig, mint a Kaukázus É-i előhegyeiig felhúzódó *bә-langar húnok és a törzsszövetségi értelemben vezető szabírok között igen szoros szövetség jött létre. És ha lazábban is, e szövetség kiterjedt a Közép-Don~Dél-Urál közti őshaza egészére: ekkor voltunk mi is persze, ( kül)politikai megnyilatkozásainkban - „rendíthetetlen szabírok”; ( ’szkíta örökség a szóvégi -t toldalék *szabart - , amely „erős”-t - sőt „hős”-t - jelentett már a ’szkíta időkben is, ennek bizánci választékos fordítása a „rendíthetetlen” ). A VI. sz. közepén Turán felől érkező korai avarokkal jelentős szabír népesség költözött a Kárpát-medencébe, valószínűleg előhadként, majd főként határ-( gyepű-)védelmi szereppel. { Tuvai őshazájukban még 7 évszázaddal a többségnek a Kászpi-tó ÉNY-i partvidékére költözése után is fennmaradt egy kisebb, a Mongolok Titkos Történetében *šibir nevű ( itt: csuvasos - és az avval sok tekintetben azonos mongolos kezdőhangú ) szabír/szibír népcsoport. [ Csak emlékeztetőül: a tisztségi-/rangnévi eredetű csuvasos-húnos Zsolt/Solt köztörökös párja a szult∟an; vagy: az Alsó-Szigetközben és a Csilizközben a szárcsa nevét az öregek még ma is sárcsa alakban ejtik …]. Temüdzsin/Dzsingisz mongol nagykán 1227-es halálát megelőzően az akkor még egységes Mongol

Birodalom a D-Urálig ill. a Dzsemba-folyóig terjedt, a šibir/( a köztörök típusú törökös nyelvek kiejtésében ) szibír csoport É-Turán ÉK-i szegélyére költözött, és politikai értelemben „mongollá” lett. A Dzsingisz utáni birodalom-felosztás és az előhad népisége alapján Európában tatárjárásnak nevezett inváziók révén elért terület-nyereségek NY-i része 1236tól Batu káné lett, beleértve É-Turánban a Közép-Irtiš menti Szibir ordu ( = káni székhely ) környékét is, mint Batu „országa” (É)K-i részét, amely tehát „fehér” jelzőjű volt. Amikor a többségi kipča∟k tatárok élén Batu 1251-ben KEurópában megalapítja az Arany Hordát, a Tobol~’Isim~ Közép-Irtiš vidéke „Fehér Horda” néven külön-kormányzatot kap, ám továbbra is Szibir ordu a székhelye. Majd az Arany Hordával/Kipcsák Kánsággal lazuló kapcsolatai miatt egyre inkább „Szibír Kánság”-nak nevezik. 1378-ban e Fehér Horda újra egyesül az Arany Hordával, majd a DKLengyelföldtől az Altaj NY-i lábáig terjedő birodalom Timur, „a sánta” ( = lenk ) XIV. sz. végi támadásai után több kisebb kánságra esik szét, így Szibír Kánság is önállósul. 1552-ben az oroszok elfoglalják a volgai bolgárok és tatárok Kazanyi Kánságát, majd IV. ( Rettenetes ) Iván cár és a gyarmatosítás anyagi érdekeltségében - a cári adóhányadot leszámítva - monopolhelyzetbe hozott Sztroganov kereskedőház megbízásából Jermák hetman a Közép-Urálon átkelve 1581-től 3 év alatt meghódítja a Fehér Horda Szibír Kánságát, --- amely természetföldrajzilag valójában É-Turán. Majd az orosz imperializmus ( = birodalom-hódítás ) a fokról-fokra meghódított teljes É-Ázsiát is Сибирь-nek, azaz Szibériának kezdi nevezni. Tehát a kései ’szkíta idők csuprinjainak a Tajmír-félszigetre távozta után, ill. a tatár~mongoljárás előtt szabír népek és névváltozataik nem éltek sem a természetföldrajzi Szibériában, sem É-Turánban, „csak” *šibirként: Tuvában. A még teljesen ki nem veszett magyar *csepe∟ly/csepö∟te = „cserje, bokor, ill. ezekkel benőtt terület” ( méret szempontjából kicsinyítő alakban: csepl’e∟sz ) közszóval azonos eredetű kalmü∟k-mongol „šiw∟r” = „bozót, szinte áthatolhatatlanul elcserjésedett terület” ( a hegyvidékeket és É-Mongóliát leszámítva a ma többnyire félsivatag-foltokkal tarkított sztyeppéken(!) élő kalmüköknél ebből → »lápi bokorfűzes~fűzligetes „őserdő”« is ) --- semmiképpen nem alkalmazható „szófejtés” Szibéria nevére; ( maguk a kalmükök egyébként a fémkorok Bajkál-környéki kezdete óta biztosan nem éltek Szibériában ). Hasonló „szófejtési” csapda a Tarbagataj-hegység neve: „Mormota-hegy”… Mongolul a mormota = tarbagán, amely egész Belső-Ázsia egyik legelterjedtebb állata, és a mindenkor ott élt/élő népek kedvelt csemegéje. A középső és NY-abbi mongolság még őriz egy legendát arról, hogy valójában egy azonos nevű, híresen nagyszerű íjász népességet (!) „büszkesége miatt büntettek az égiek azzal, hogy mormotává változtatták”. A mongol népi aetiológiai ( = eredetmagyarázó ) bravúr mögött azonban egy, a mongolok előtti, „híres vadász és harcos” emlékű, ám a történelem során Mongóliában és Mandzsúriában az utód-népekbe asszimilálódott, „nem-mongol” nép „nem-mongol” nevének egy hasonlóan/azonosan hangzó mongol állat-névvel való „mitológiailag logikus kapcsolatba hozása” áll. E legendásan nagyszerű ijászok egy ’szkíta népcsoport tagjai voltak: a *Larbә~r/lokšә ikernevű [ Hérodotosznál az etnogéniuszuk: ’Arpoxa(isz), mint a ’szkítákat alkotó 3 „testvér” egyike ] szövetség egyik „fele”, ( ill. annak egyik névváltozata ). NY-i részük a Kr. e. 2./1. éef. körüli срубная-„ihletés” után a szalar~karlu∟k törökség egyik legfontosabb népe lett; ám még a vaskor-eleji *r/lokšә-fúziót megelőzően K-re vándorolt másik jelentős csoportjuk az ÉNY-on Liaotung-ig elterjedt koreai - valódi ( óriás-)dolmenos (!) - megalit kultúra „provinciális változata”, jelesül a mai Mandzsúria és a mai Mongólia jelentős részéről ismert ún. kőlap-sírkamrás kultúra megalkotója és egyik legfőbb terjesztője lett: így az akkor még csak az ún. Bajkálon-túli~Felső-Amur vidéki - a mai ÉK-Mongólia pereméig lehúzódó - szállásterületű ős-mongolságnak is a szomszédságába kerülve. NY-i őshazájukkal mindvégig fenntartották a kapcsolatot, az eredeti kőlap-sírkamás kultúra NY felé is elterjedt, és még a Kr. e. 9.~8. sz. utáni „szarvasos kövek” bronzkor legvégi~kora vaskori ’szkítái is építettek néha kőlapos sírkamrákat kurgánjaik temetkezési részében. Nos, mind e messzire elvándorolt K-i, mind a „szarvasos kövek” idején és utána is a szalar~karlu∟k törökségben folytatódó NY-i *t/larbә „íjfeszítő” népek eredeti szállásterületeinek/őshazájának a kellős közepén található az emléküket a nevében mindmáig fenntartó Tarba∟gatajhegység }. A Kazak-hátság tágabb környékén még a Hún Birodalom korából visszamaradt *Dulә-/Lulә-/Vulә-( ma: ’Uli-)hegységbeli ’szkíta~hún *l/jula törzset, az egykor K-Európába legkorábban átköltözött *radim-/erdim-húnok ( mai közép-kazakisztáni egykori szállásterületű ) maradékait, és a karluk-török eredetű *sór’/čur’ törzs itteni részét a közeli iráni árja nyelvű *ász ( alán ) csoportokkal szorosabb szövetséget kötő *kangar törzs szervezte nagyobb törzsszövetséggé; [ a kínai iratokban ( NY-i ) *tingәr → ( az ókínai nem kedvelte az „r” hangot, ezért vagy elhagyta, vagy „l”-lel helyettesítette ) *ting”l”-fang, a Kr.e. 3. sz.-tól *tingl-’ing, az európai központú Hún Birodalom idejére elromlott kínai alakban: *tińli, ill. *tielö - egykori Karaszuk-kultúrás - korai húnok utódai ], a saját kiejtésüket megközelítő ikernevükön *kängär~äsz entitás. A szabírokhoz csatlakozó *szämän∟där-ekkel egyidejűleg jelentős - *b/pečeńә∟g/k vezértörzs-nevű - kipča∟k~kimek típusú törökös nyelvű szövetség költözött a *kängär~äsz népek szomszédságába. A *žu-žwan-ok var~hjon/várkony vezértörzsű NY-i ágának gyors turáni átvonulását különösebb veszteségek nélkül túlélték, a türkök - elsősorban a tartós szállásterületükkel a Turgaj-nak ( is ) nevet adó, *turgiš-vezértörzsű NY-i türkök azonban a *kängär~äsz szövetség ellenállásába ütköztek, amelyet letörve a türkök egyesítették őket a többségi, már az ÉNY-mongóliai átvonulásuk óta türk-szövetséges *b/pečeńә∟g/k szövetséggel. Az új szervezet előhadaként - egyúttal a türk hadjárat előhadaként - a *kangar-ok 567-ben elsőként keltek át a Volgán, és a türkök iránti új hűségüket „neofita buzgalommal” bizonyító vérengző hadműveleteikkel a Kaukázuson túli menedékhelyre kényszerítették átköltözni a *szabart-ok és D-i madzsar/magyar szövetségeseik egy jelentős csoportját: a korabeli Grúzia ill. Arménia/Örményország ÉK-i határvidékére. Hamarosan - de még a VI. sz.-ban - a *kangar-ok egy csoportja is „utánuk költözött”: a KisKaukázus K-i, a Kura-folyó alsó szakasza és a Szeván-tó közé eső részeire, ahol továbbra is ( fél-)nomád állattenyésztést folytatott.

Amikor 650~670 után a Kászpi-menti túlélő szabírok fokozatosan a NY-i türkök iránt hűséges *koszár/kazár törzsszövetségbe olvadtak, adsztrátumként a nyelvük, továbbá „hún” szinonim-nevük „átszállt” a kazárokra is. AlMaszúdi már úgy véli, hogy a kazárok --- eredetileg szabírok voltak … [ A VIII. sz. elején az ún. volgai Bulgária D-i határterületeire is költözött kisebb *szuvár/szabír csoport azonban nem a Kászpi-partvidékről csatlakozott *Kotәra∟gәsz/Kotragosz óbolgár kán és utódai népéhez, hanem egy korábban az óbolgárok Ny-i csoportja szomszédságába az avarokkal elvándorolt, ekkorra már el-óbolgárosodott, de identitását népnevében megőrző csoportról van szó ]. A szabírokat ( is ) - a turáni rassz-változatok mellett - jellemző keleti vagy ázsiai mediterrán csoportbeli ún. kászpi küllemjelleg-( rassz-)együttes a húnok „-nG komponense” [ pl. az itteni *bә-langar törzs ] révén jelentősen pigmentálódott, „kazárrá” lételük után moszlim arab utazók ( pl. Ibn Haukál ) azt írják róluk, hogy e „fekete ( = NY-i ) kazárok” erős bőr-barnaságuk miatt „szinte feketének tűnnek, mintha a hinduk egyik fajtáját képeznék”. [ A ( Volga-delta környéki, tehát K-i ) másik kazár típus viszont - eredeti crômagnonid-B komponense okán is - világos bőrű volt ]. Az „-nG komponensű” egyes szabír csoportok sötét(ebb) bőr-pigmentációja a Grúzia és Örményország ÉK-i határvidékén élőknél is olyan feltűnő volt, hogy a *szabart eredeti nevüket az örmények népetimológiásan „szevordi∟k”-nak mondták, amely „fekete legényeket/fekete fiúkat” jelent … Utóbb kazár kereskedők kolóniája alakult ki Kijevben; a kazárok egy kisebb csoportja pedig a VII./VIII. szf.-n a Dnyeper torkolatvidékére költözött - ekkortól néhány évtizedig e vidéket ( Kis- vagy Új-, NY-i helyzete okán pedig „Fekete”) Kazárföld néven is említik - , majd némely töredékük Moldován, Havasalföldön és a Vaskapun át besodródott a Kárpátmedencébe, pl. a Tiszántúlra; egykori jelenlétüket helyneveink is őrzik. Az 550-es évektől avar „hatásra” ( talán előlük kitérve, bár a korai avarok tervszerű/tudatos áttelepítései is közismertek: „élő gyepű” céljából telepítették pl. a Balkánra a mai D-szlávok többségét ) a Szejm-folyó környékére kerültek *szuvar, stb. névváltozatú szabírok, vlsz. az ő NY-i csoportjuk volt a felnőtté avatásakor - felövezésekor - „politikai programnevet” kapott Küver „programnév-adó” alapnépe; ( Küver nevét is néha „b”-vel Kuber-nek írják ). E szabírszuvarokkal együtt érkeztek a Kaukázus és a Volga-könyök közti vidékről pl. a szemen∟der-analóg névváltozatúak, így kuman(!), edömen, stb. nevű csoportok is: többségük nem költözött ( akkor ) a Kárpát-medencébe. A szabír-szuvarok kisebb K-i csoportja másfél~két generációnyi idő múlva a másik Kuvrát-fival, Kotraggal együtt - oda szuvar néven - az ún. Volgai Bulgáriába költözött. A „7-kuman(!)” ( köztük edömen, stb.) törzsszövetség majd a Kijev környékére érkező Álmossal köt szerződést, és a Hétmagyarokkal együtt érkezik a Kárpát-medencébe. A magas hangrendű változatban „szüver”-nek hangzó nevű szabír-szuvar népesség D-i csoportja az al-dunai Bulgáriába került, É-i - talán legnagyobb létszámú - csoportjuk helyben maradt --- és mind az al-dunaiak, mind ezek a Kijevtől K-re élők el-szlávosodtak: „szever∟ян” = „északi(ak)” szláv népetimológiás nevet kaptak, ami főként a Szejm térségiekre anakronizmus, hiszen a K-i szlávság leg-délkeletibb törzsévé váltak … Küverrel egyidejűleg Közép-Dnyeper jobb parti kutur-gur, ez időben *kodra∟g/kotra∟g ( névváltozataként: bodrog, padrag, stb. ) névalakú, és Dnyeper torkolatvidéki *marót hún maradványnépek is jöttek: a Kárpát-medence D-i szegélyére és a Közép-Balkán ezzel közvetlenül határos É-i sávjába. A magyar hagyomány az ekkor főbírói feladatot ellátó „Torda nem-béli Kádár”-ként személyesíti meg a vezetőjüket. És ami számunkra a legfontosabb: ez az Attilla fejedelem vezette „fehér” hungár~székelymagyar ( = I. magyar ) honfoglalás kora. Küver és népe távozott Kárpátiából, az egykor „fehér” hungár előhadú székelymagyaroknak 677 óta ez a hazája. A hungárok, mint húnok szempontjából 677: visszatérés, hazatérés. Csaba fejedelem-fi ( „királyfi” ) és kísérete VII./VIII. szf.-ra tehető exodusa, majd az É-Pontus É-i sávjában és a Don~Közép-Volga~D-Urál~( a VIII. sz. eleji volgai bolgár oda telepedésig )Káma-torkolat térségben lévő hungár~magyar szállásterületeken kifejtett információs~előkészítő~”ráhangoló” tevékenysége folytán pedig a Hétmagyarok és szövetségeseik IX. sz. végén a Kárpát-medencébe települése: egyesek számára szintén az utódok viszatérése atyáik földjére, az összesség számára pedig II. honfoglalás, végleges hazatérés. A VIII. sz. 10-es évei közepére, végére a kazárok az arabok ellen a Kászpi-tónak mind a NY-i, mind a K-i partvidékén folytatott háború-sorozatban nagyon meggyengültek. A Hétmagyarok kiterjesztették szállásaikat a Közép-Dnyeperig: a töredékesen itt ( is ) maradt korábbi lándor, nándor, stb. névváltozatú NY-i ( = „fekete” ) bolgárok után ( latin krónikáinkban ) „Dentiá”-nak, a törzsszövetség jelentősen megnövekedett teljes területét pedig ikernéven „Dentü(r)~Modzser/(Mogyer)”-nek nevezi a magyar emlékezet. A magyarok innen is rendszeres ( részben Skandinávia felől és felé tranzitáló kereskedelmi ) kapcsolatban álltak a transzkaukázusi [ Grúzia ill. Armenia ÉK-i határai közelében megtelepedett ] *szavárt~magyar néprészükkel: ám az oda-vissza vezető út a 670~680-as kazár támadáskor részben ugyan kiürült, de még mindig az ún. D-i - méótiszi, azaz Kuma[ν]-menti - magyarok maradékait őrző Ciszkaukázián át vezetett: a Manücs-ároktól a *bә-langar húnok lakta sztavropoli, tehát É-kaukázusi térségig. A *bә-langar húnok É-i szomszédságában a Tamań-félsziget és a Kuma[ν]-folyó között varšá∟ń-madzsarok/-magyarok és szabír/*kobar törzsek, az Azóvi-tenger DK-i partjain és a Fekete-tenger K-i parti sávjában pedig az iráni árja nyelvű *alán/*osz∟ét(i), vagyis *jász népek éltek. 670~680 után ez kazár érdekszféra volt, akikkel tehát meg kellett egyezni a magyar tranzit feltételeiről. A kazárok viszont az India-Irán-Turán-É-Kászpi felől Kijeven át Skandináviába ill. visszafelé irányuló tranzitjukban voltak érdekeltek: főként a Don vízi és vízparti útvonalának használatában, amelynek tágabb térsége is legkésőbb a VIII. sz. középső harmadának kezdetére Hétmagyar felségterület lett. A kijevi kazár leletek, pl. a dátum szerint változó

pénzérmék időbeli folytonossága jelzi, hogy a magyar-kazár kompromisszum általában sikerült. A magyarok pedig a kijevi szlávokra és normann/varég ( = svéd viking ) uraikra adót vetettek ki, és/vagy vámot szedtek tőlük, mivel a kijeviek a Dnyeper vonalát használták Bizánc felé és felől lebonyolított kereskedelmükhöz. A IX. sz. 30-as évei közepén a Volga mentén Kazáriához legközelebb eső téli szállású, egyben a Hétmagyarok ( „fekete” ) hungár előhadát vezénylő törzsfő/fejedelem: Lebédi/Levédi *kündü(r)-káni/„helytartói” - tehát a kazár kagánt képviselő - tisztségre való külön-megnyerésére a kazár kagán a lányát ajánlotta feleségül, [ Levédi a Volgán hajózva utazott a házasságkötéssel megpecsételt új szerződés szentesítésére a Volga-delta szegélyi ( egyik ) kagáni székhelyre ], Kazária pedig diplomáciai sikerének nagy hírt vert a kazár szempontból baráti Bizáncban is. [ Bizáncban de csakis Bizáncban - ekkor „Levédiának” nevezték el a Levédi által uralt területet: saját törzse és az irányítása alá tartozó - az egykori össz-hungár szállásterületeken belül a NY-i elhelyezkedésű, „tehát” „fekete” - hungárok szállásterületeit ]. Az új kazár szerződés azonban mindössze 3 évnyi ( nem „300” !, nem is „130” vagy „103”, mint amelyekre ki szokták „javítani” az eredeti, egyértelmű forrást ) kazár-magyar katonai együttműködést „hozott” Kazáriának, utána olyan feszültté vált „a szövetségesek” viszonya, hogy sebtében Bizáncból kért és kapott építőmester irányításával a kazárok a Don partján felépítették ( Új-)Sarkel erődjét --- a Hétmagyarok, és a hozzájuk csatlakozott, korábban kazár-vazallus, kazár szemszögből tehát „lázadó” *kobar/kabar gyűjtőnevű törzsek esetleges támadása ellen. A Hétmagyar-ellenes Don-parti kazár ( Új-)Šarkel erőd építése 839 augusztusától kezdődött, „főépítésze” 840/41-es távozása után, vlsz. 844/45-re lett készen. Kazár hívásra és szövetségesként (!) Kherszonban 841-től bizánci katonai kormányzóság ( thema ) szervezésére is sor került. A korábbi, 3 évnyi szoros kazár~magyar katonai szövetséget, sőt a Hétmagyarok egy részének (!) egyfajta laza politikai függőségét követően a politikai realitásokat felismerő Levédi - a Hétmagyar törzsszövetségen belüli reálpolitikai viszonyokról ( az erőviszonyok mellett talán a vezér-gyűlések, azaz a „szer”-ek szerepéről is, továbbá a Megyer-törzs Turul-nemzetsége szentségi mivoltáról is ) ekkor tájékoztatta a kazárokat, előre jelezve/tudomásul vétetve a várható személyi változást is - „a kazár kagánnak benyújtotta a lemondását”, maga helyett Álmost vagy Árpádot ajánlva a kazárok által elismerendő új *kündü(r)-kánnak/„helytartó”-nak … Ám minden új kazár lépést megelőzendő - válaszként Šarkelre és a kabarokkal kiegészült törzsszövetség egészének teljes politikai függetlenedése 1. érdemi lépéseként - a vérszerződéssel szövetségüket megújító~megerősítő

Hétmagyarok közös ( had)vezérlő fejedelmet - ez a *dzsila/gyula tisztség - választottak közakarattal, vlsz. 844/45-ben: a törzsszövetségének is nevet adó Medzser(i)/Megyer törzs vezetője, Álmos személyében. Álmos egyik fia, az ekkor nagykorúvá lett ( 16. életévű → dísz-övvel felövezett ) Árpád vlsz. 829-ben született. A 830-as évek végétől, majd Álmos gyulává = ( had)vezérlő fejedelemmé választásának kezdetétől Kijevben hirtelen megszűnnek a veretésük évével ellátott, tehát keltezésekhez igen jól használható kazár pénzérmék: a kazár tranzit kényszer-szünetelt.

A Hétmagyarok kb. másfél évtizedre kiszorították a tranzitkereskedelem zöméből a kazárokat, sőt saját maguknak hajtották be Kijevtől a „védelmi díjakat” is, vagyis az adókat is. A Hétmagyarok a korábbi D-Urál~Don közötti népességüket kb. 861-ben visszavonták a Don jobb partjától NY-ra. [ A KözépVolga~Felső-Don közötti gyepűelvébe, mint „niche”-be ÉNY-on betelepedtek a Kijev hatáskörébe lazán tartozó szlávok ( a szeverjánok és/vagy a vja’ticsok ősei ), így a Don felső szakasza bal partjának új lakossága okán már azt írta egy moszlim szerző a IX. sz. utolsó évtizedeire vonatkozóan, hogy „a Don --- szláv folyó” ]. A NY-i türkök „örök szövetségese”: Kazária „elkönyvelte” mindeme tényeket és „kivárt”, mert érdemi beavatkozásra továbbra sem futotta az aktuális erejéből. A kazárok ez idő alatt gyengék voltak régi pozícióik visszaszerzésére, és majd csak 861/862-ben tudják helyreállítani kapcsolataikat Kijevvel: ekkortól ők ( ők is ?! ) szedik az adót; az óorosz krónika is említést tesz Kijev 862-beli és azt követő kazár vazallusságáról. Bizánc azonban félni kezdett az É-Pontus új hatalmától: a Hétmagyaroktól. És a 3 évszázada töretlen türk-bizánci együttműködés jegyében kezdte keresni a „sakkban tartás”-ra alkalmas partnert, a katonapolitikai „ellensúlyt”. Mivel erre Kazária önmagában aktuálisan alkalmatlan volt, megkezdődtek a puhatolódzások a Kazária K-i határainál - a bizáncitürk kereskedelmi és politikai kapcsolati útvonal mentén - élő - kangar-előhadú - *b/pečeńә∟g/k vezértörzsű besenyők irányában … [[ Utóbb - a Hétmagyarok É-Pontusból távozta, vagyis a II. honfoglalás után - a varég ( svéd viking ) szervezésű Kijevi Rusz állam részesülni akarván a Don-menti útvonalú É-D tranzitkereskedelem hasznából, a Don és a Kubán torkolata közötti tengerpart vidékén, a Tamań-félszigetre is kiterjedően „Rusz” néven kijevi katonai garnizonokkal védett kereskedelmi kolónia-„fűzért” szervezett --- az egykori Onogoria területén. Még később ez a „méót(isz)i Rusz” is hadtáp-terület és „hídfő” lett Kijev számára a Kazár Kaganátus megdöntéséhez ]]. Az Al-Duna legalsó szakasza bal partjának birtoklása közvetlen érdekellentétet szült a Hétmagyarok és az ún. al-dunai Bulgária kánjai között, a D-erdélyi só- és aranybányák óbolgár felügyeletét és haszonvételét pedig potenciálisan veszélyeztetve látták az óbolgárok a Hétmagyarok Etelközbe került hatalmi súlypontja ill. moldovai szomszédsága okán; így ezek az óbolgárok is felmérték, hogy „adott esetben” nem Kijev, nem is a kazárok, hanem legfeljebb a besenyők

képesek hátba támadni a Hétmagyarokat. Mivel azonban Bizánc és Bulgária között folyamatos volt az ellenségeskedés, mindketten keresték is a Hétmagyarokkal a másik fél elleni katonai együttműködés lehetőségeit.

Az Al-Dunához képest kisebbik folyóról, a Donról - amelynek alsó szakaszát ( a Volga-könyöki keskeny vízválasztót nem tekintve ) az egész későókor és a középkor eleje is a Volga = Atil/Etel bifurkációjának tartotta, ezért gyakran szintén Atil-/Etel-nek nevezte - már „Etelköz”-nek mondott, a kazároktól gyepűvel és gyepűelvével elválasztott országukban, eldöntve a kitűnő természetes védelmet is biztosító Kárpát-medencébe költözést - bizánci, és pl. Bizáncot ebben is utánzó kazár, tehát a teljes függetlenséget hangsúlyosan demonstráló korabeli nemzetközi gyakorlatnak megfelelő módon: pajzsra emelve - a Hétmagyarok nagyfejedelemmé választották Árpádot. A Kárpát-medence természet- és gazdálkodás-földrajzi, továbbá katonapolitikai viszonyainak felderítése érdekében a Hétmagyarok nemcsak a normann/varég ( svéd viking ) irányítású Kijevben informálódtak, hanem - közép-európai, sőt részben NY-kárpátiai államterületű politikai egységek célfeladati szerződéses szövetségeseként (!) - katonai átvonulásaik, ill. hadműveleteik során is, amikor felvették a kapcsolatot az I. honfoglalás óta a Kárpát-medencében élő székelymagyar testvéreikkel. A II. honfoglalás előkészítése tehát össz-magyar teljesítmény volt. *

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

*

1./ Kárpátia nyugati székelysége. A Lajta-hegységbeli Anjou-kori Scharfeneck(e) határvár, 1647-ig Moson vármegye. Az Avar Kaganátus [ 568~( NY-on )795/796, ( a Dunától K-re ~805 ); a 670-680-as évektől pl. a NY-i határvidékein székelymagyar népesség is élt ! ] NY-i külső gyepűje a Linz-közeli Enns-folyócskánál volt. A IX. sz. 1. felében a korábban avar Bécsi-medencét Hun(a)-lant/land vagy terra ( ill. provincia ) Avarorum néven nevezték, amelyet a Bajorföld kormányzata alá rendelt Oriens tartomány Traun-gau [ syn. ( felső-dunai ) Sclavinia ] körzetéhez csatolták; majd 843 után közvetlenül Bajorország része lett; ekkortól erősödött fel a keleti frank vezetésű és műveltségű bajorok betelepedése az alpesi szlávok közé. A tömbökben túlélő avar kori „nem szláv, nem germán” népesség - 3 generációnyi/1 évszázadnyi ideig a frankok adófizetőjeként - a Bécsi-medence KDK-i részein is megérte a Hétmagyar honfoglalást. 907-től ( = pozsonyi csata ) a Magyar Nagyfejedelemség a NY-i külső gyepűjét szintén az Ennsnél jelölte ki. A Géza nagyfejedelem felhatalmazta magyar küldöttség a tartós béke érdekében 973-ban a németföldi Quedlinburgban jelentős területi engedményeket tett ( = Bécsig, ill. a Fischáig visszavonta a gyepűőröket ), majd a bajoroktól 984-ben és 991-ben elszenvedett hadi kudarcai miatt a határt ( a Lajtahídvég = Bruck an der Leitha feletti szakaszon ) a XIII. sz.-ig Sár, Sárvíz magyar nevű Lajtánál jelölte ki. 996-ban nevezik először Ostar-richi = Öster-Reich = Ausztria néven a már a Bécsi-medencét is magába foglaló, akkor már 2 évtizede a Babenberg-őrgrófok által uralt összterületet. Szt. István ( 1031-től ) újra NY-abbra: a Fischa medréig tolta előre a külső gyepűt, ám Aba Sámuel 1043-as csatájától 1647-ig, azaz 6 évszázadig (!) a Lajta Bécsújhely és Rohrau közti szakasza volt Magyarország államhatára. Az Anjouk által 1376-ban behívott rajna-pfalzi Scharfeneck(e)-[ tükörfordításban: „éles szöglet”, „éles-szeg”]család a Lajta-hegység Lajta felőli rézsűjén ( ma: Mannersdorf am Leithagebirge, akkor Moson vármegye peremén ) a magyar államhatárt az osztrák betörések ellen védő várat épített. A környék magyarjai, jelesül székelymagyarjai is népetimológiásan - a Lajta „Sár” nevére is gondolva „Sárfenék”-nek hívták. [ NY-ra - légvonalban 25 km-re - a Bécs-közeli Baden határában is van egy Scharfeneck(e) nevű rom, ez az erőd ill. lakótorony talán Mátyás király 1485-ös, Bécset is meghódító - rövid életű - ország-gyarapítása idején épült; ( az okmányok Neu-Scharfeneck jelzős utalásainak egy része nyilván erre vonatkozik, ám korábbi részük a XIV.~XV. szf. körül vlsz. jelentősen átépített lajtaira, amelynek esetleges őskori földvár-alapja meglétét, ill. feltételezhető Árpád-kori előzményét és annak nevét ma még nem ismeri a kutatás ).]

1447. 06. 01.-én - Hunyadi János kormányzó, főkapitány török-ellenes hadjárat miatti távollétében a magyar tárgyalófél elzálogosította III. Frigyes német császárnak ( 1440~1493 ) ill. Ausztriának a császár által orvul elfoglalt NY-magyarországi várakat és azok birtokait, - köztük a lajtai Scharfeneck(e)-t is - , [ mindezt a pápaság által a török-ellenes harc végett a 2 állam között szorgalmazott, e kompromisszumok révén tartósnak remélt fegyverszünet megköthetősége érdekében ]; utóbb Mátyás király csakis a Szt.Korona visszaszolgáltatásáért cserében vette ezt tudomásul. [ Luxemburgi Zsigmond 1412-ben elzálogosított 13 + 3 szepességi várost a lengyel királynak. Zsigmond lánya, az országból a Szt.Koronát 1440-ben ( akkor újszülött fia számára „bebiztosítás” végett ) kicsempésző Luxemburgi Erzsébet - Habsburg Albert ( 1437-1439 között Magyarország királya ) özvegyeként - ex-királynéi túlköltekezéseihez pénzhez akarván jutni: a NY-magyarországi várak, városok és birtokaik III. Frigyesnek elzálogosítását kezdte meg 1440ben --- elsőként Sopron rovására, de ezt majd 1464-ben Mátyás király visszaveszi ]. E várak és birtokok egy

részének törökkori (!) kiváltására Magyarországnak nem volt módja, így a Lajta-hegység gerincétől ÉNY-ra a Lajta-folyóig terjedő területeket, várakat - köztük a lajtai Scharfeneck(e)-t is - , és a várbirtokokon élő népességet, köztük magyarokat is Habsburg III. Ferdinánd osztrák császár és Sopronban (!) megkoronázott magyar (?) király 1647-ben Alsó-Ausztriához csatolta … A szt.istváni szellemi~lelki örökség - az Imre hercegnek írt Intelmek vonatkozó sorai - által mindig is befogadó (!) Magyarország felett regnáló idegen-( Luxemburg-, Habsburg- )házi uralkodók némelyike így tékozolta el az Árpádok, köztük pl. Szt. István király ország-terület örökségének egy részét: mert idegen neveltetésükből fakadó idegen értékrendjük okán nekik nem számított sem a székely- és Hétmagyar honfoglalók majd határőrök vére, sem az ország megmaradásáért és belső fejlődéséért munkálkodó országlakosok - kiváltképpen az államszervező magyarok - verítéke és szellemi erőfeszítése; e királyoknak - koronázási esküjük ellenére - sem volt szent a Szt.Korona integritásának megőrzése, vagy az integritás külső erők okozta sérülése, csonkulása esetén az ország épségének, teljességének és egységének mielőbbi helyreállítása. Az Alpokalja Ny-i része és a Kis-Kárpátok környéke. Az Avar Kaganátus [ 568~( NY-on )795/796, ( a Dunától K-re ~805 ); a 670-680-as évektől pl. a NY-i határvidékein székelymagyar népesség is élt ! ] itteni belső gyepűje a mai Rozáliahegység~Lánzsér~Borostyánkő-vár~Pinkafő( Pinkafeld )~Lapincs-folyó mente [ = a folyó Lapincsújtelek ( Neustift ) és Radafalva ( Rudersdorf ) közti szakasza ]; ez volt a Kárpát-medencei avar szállásterületek NY-i határa, - 828-ig a frankföldi ill. bajorföldi okmányokban a neve is „limes Avaricus” - ( ld. pl. Történelmi világatlasz, Bp.-1991. p.103. V. térkép ), egyúttal a IX. sz.-ban a germán keleti frank művelődésterület K-i határa, ( ld. pl. Korai magyar történeti lexikon, Bp.-1994. p. 72.), vagyis tömbösen összefüggő szállásterületein a frank hódítást túlélő „nem szláv, nem germán” népesség sem kulturálisan, sem nyelvileg nem germánosodott el a Hétmagyar honfoglalásig ill. a magyar államalapításig. E határvonal egyik hegyének 860-ban történt megnevezéséből következően szinkronizálva a kortárs bizánci forrásokból merítő ún. kijevi krónika vonatkozó híradásával - ez volt »a [[ fehér-]]wangárok (( NY-i )) határa« ( ld. „mons wangariorum marcha” ). E fehér-vangár hún (!) nép volt az előhada ( = a „külföld” felé a névadója ) azoknak a 670-680 körül a Kárpát-medencébe érkezett és az ún. közép avar kori kultúrát hozó „nem szláv, nem germán” honfoglalóknak, akiknek az alapvetően fontos derékhadát a székelymagyarok alkották. És valóban: e [[fehér-]]vangár határvonal Kárpát-medence felőli oldalának sávjában - az Alpokalja NY-i részén - az Árpád-korban ( is ) székelymagyar határőrök szállásterülete található; magyarság-történetileg, néprajzilag és nyelvjárásilag pedig ez a Pulyai-félmedence és az Őrvidék kistájunk. Az Őrvidéktől és a Pulyai-félmedencétől Moson vármegye NY-i szegélyén át az Árpád-kori Sasvári székely határőr-ispánságig ( ez utóbbi lényegében Detrekő tágabb környéke: az É-D irányban a Miavafolyó bal partjától Zohorig, K-NY irányban a Kis-Kárpátoktól az Erdőháton, tehát a Bur-erdőn át a Morva-folyóig terjedő sasvári közigazgatási egységet az Anjou-korban csatolták a megyékhez: Nyitra vármegyéhez került a Miava-part, így Sasvár, Korlátkő, Sándorfalva, túlnyomó többségéből pedig Pozsony vármegye Malackai Járása lett ) elterjedő, É-D irányban kb. 100 km hosszan elnyúló, az 1.000 éves határ mentén Ny-K irányban 20-25(-30 ) km széles sáv székelymagyar lakosságának nyelvjárása a itteni mai magyar nyelvhasználatban tovább él: az erdélyi Marosszék [ utóbb: Maros-Torda vármegye Nyárádszeredai, Marosi Felső és Marosi Alsó Járása, tehát Székely-( ma: Maros-)vásárhely

tágabb környéke ] székelymagyar tájszólásával rokon nyelvi sajátosságokat mutat elsősorban, de még a zalai Őrség tájnyelvével szorosabban rokon háromszéki és csík-gyergyói székelymagyar tájnyelvvel is van részleges kapcsolata az Alpokalja NY-i részén, jelesül az Őrvidéken ( még ! ) beszélt mai magyar nyelvjárásnak. 2./ Kárpátia keleti székelysége. A Kárpát-medence középső részein a Felső- és Közép-Tisza térsége, a Kárpát-koszorú alatt pedig a Felvidék K-i sávja, Kárpátalja, Észak- és Közép-Erdély avar kori, törökös és magyar - pl. székelymagyar - nyelvű lakossága az Avar Kaganátus központi államigazgatásának frank és óbolgár szétdúlása után, tehát a IX. sz.-ban is lényegében megőrizte függetlenségét: mentes maradt idegen hatalmak megszálló katonai különítményeitől. Az Álmos-vezette Hétmagyarok szövetségre léptek velük. A IX. sz.-i K-kárpátiai régészeti anyagban „É-pontusi ( tehát a mai D-ukrajnai és DNY-oroszföldi ) eredetű vagy közvetítésű” tárgyak is megjelennek; valószínűsíthető, hogy „importjukat” a Hétmagyarokkal azonos anyanyelvű Csigla-i székelymagyarok szervezték. Árpád Hétmagyarjainak DK-Erdélybe beköltözését és a bő fél évszázadnyi, legfeljebb 2 generációnyi időtartamú - a X. sz. közepéig tartó - itt maradását az tette lehetővé, hogy a később tulajdonképpeni Királyföldnek, még később és ma Szászföldnek mondott területen a VIII./IX. szf. óta élő ún. D-i székelymagyarság - szövetségben a Hétmagyarokkal - „semlegesítette” a D- és Közép-erdélyi só- és arany-lelőhelyek, bányák kitermelését felügyelő óbolgár katonai helyőrségek fegyvereseit, megszűntetve az itt kereken 2 generációnyi idő óta fennállt bolgár függőséget; a Csigla-mezei ( Bihar É-i részein + az Érmelléken + Szatmárban + a Mezőség középső és K-i harmadában élő ) ún. É-i székelymagyarság pedig - szövetségben a Hétmagyarokkal - „blokkolta” a Hétmagyarok honfoglalásáért „nem lelkesedő”, ugyancsak a IX. sz. elején a térségbe D-ről(!) ideköltözött bihari ( részben már keresztény ) hún-utód *marótok ( + D-szlávok ), és a később Kalotaszeg-nek nevezett kistájon + a Gyalui-havasok körül élő karlu∟k~türk nyelvű *bulak, magyarosan: valkó nevű nép esetleges ellen-hadműveleteit. A Hétmagyar honfoglalás előtt késő avar kori tárgyi kultúrájú székelymagyarság e K-i - a Csigla-i és a D-erdélyi - része előbb a Kárpátalja~Felső-Tisza vidéki, majd az Oltbogáttól a mai Székelykeresztúr és Segesvár között a Nagy-Küküllőig szállásaikat kiterjesztő DK-erdélyi Hétmagyarok szomszédsága okán is, és mert egyazon anyanyelvet beszéltek, ill. testvérként szövetségesek is voltak, 1~2 évtizednyi idő alatt átvette a Hétmagyarok frissen K-ről hozott tárgyi kultúrájának nagyobb részét, ( ld. pl. Székelyderzs e korból származó leleteit ). A DK-erdélyi Hétmagyarok is, az ÉK-Kárpátiába beköltözöttek is a Kárpát-koszorú hegyeinek, erdeinek erős bástyái mögül szervezett hadjárataikkal tudták megvédeni etelközi néprészeiket, birtokaikat, és az É-D-i tranzit-kereskedelemhez fűződő gazdasági érdekeiket. Az egész Erdélyre utóbb átszármaztatott „7 vár = ( a szászok német nyelvén: Siebenbürgen )” régió-név talán azt a még régészetileg nem igazolt helyzetet tükrözi, hogy a 7 vezér számára földvárakat emeltek, amelyek földsáncainak koronáját fagerenda-rácsozattal magasították meg, és e kazetták belsejét szintén földdel ill. törmelékkel töltötték ki, oldalait az erózió ellen rőzsefonatokkal védték. [ Szt. László ~ Könyves Kálmán idejétől a fagerenda szerkezetű falakat fokozatosan a kőfal váltotta fel. Az ország peremterületein igazi kővárakat majd csak a tatárjárás után kezdtek építeni ]. Van olyan krónikánk, amely tudni véli, hogy néhány évig Árpád

nagyfejedelem közigazgatási központja, tehát a törzsszövetség „székvárosa” is már a természet, azaz a magas hegyek és sűrű erdők által is védett bástyának számító DK-Erdélyben volt. Maga az egyik legkitűnőbb Árpád-kor kutatónk, a nem rég elhunyt Györffy György pedig lehetségesnek tartotta, hogy a Segesvár-közeli, az Árpád-kor óta mindmáig okmányokkal igazoltan fennálló „Hétúr” nevű településünk a 7-vezér DK-erdélyi időszakos ( pl. téli évszaki ) jelenlétét is bizonyíthatja, amely helyen törzsszövetségi vezéri gyűlésen tervezték meg a következő vegetációs időszak, azaz a soron következő hadiév hadműveleteit; hozzáteszem: együtt a szomszédos és szövetséges székelymagyarság vezetőivel. [ Tudjuk, az „úr” titulus ebben az időben - Isten, így a keresztény SzentHáromságos Egyetlenegy Isten megnevezésén kívül - még csakis a törzsfőket, ill. a közülük választott nagyfejedelmet ( a kereszténység felvétele után pedig a királyt ) illette meg ].

896-hoz képest mindössze 38 év múlva, 934-ben jött létre első ízben - az alkalmasint lándor-, tehát bolgár-ellenes - besenyő~magyar szövetség, mint egyenrangú szerződő felek kapcsolata. Az akkor

Biharból a Küküllő-vidékre látogató Falicsi ( mára megszokott nevén: Fajsz ) „1. számú” trónörökös herceg a terepen tanulmányozta az össz-erdélyi helyzetet, és megegyezésre jutott az etelközi besenyőkkel. Ennek megpecsételésére Zsolt nagyfejedelem fia, Taksony - a „2. számú” trónörökös herceg - feleségül vette a besenyő törzsszövetség vezetőjének a lányát.

934-ben a bolgárok és a segítségükre siető Bizánc elleni magyar~besenyő hadjáratban az erdélyi É-i székelymagyarok a későbbi marosszéki *požoń ág vezetésével, ezért a neve alatt vettek részt, a D-i székelymagyarok pedig még a saját őseredeti *bëšəgo∟rd/božəgu∟rd népnevükön. A kortárs (!) alMaszúdi világosan megírja, hogy közös az ősük a mi szóhasználatunk szerinti Hétmagyarokkal, vagyis - mi tudjuk: az előőrse alapján *hungárd/wungurd / [ pl. »’unkurdə« alakban leírt ] külföldi ( ld. alMaszúdinál is ) megnevezésű - II. honfoglalókkal. [ E kortól a mohamedán írók „szintetizálják” a közös gyökerű, azonos nyelvű 2 magyar néprész 2 ősi nevét, a *božəgu∟rd + *[Hét-]modzs∟är nevet: »bašdzsi∟rt/ba”sz”dzsi∟rt« vagy »madzsgi∟r« alakban ]. Al-Maszúdi megemlíti mind a konstantinápolyi, mind a NY-európai közös hadjárataikat is; --- és valóban: Erdély földjéből is rendre előkerülnek az ún. kalandozásokban részt vevők NY-ról vagy D-ről hozott „emléktárgyai”, valójában: hadi zsákmányaiknak egy része.

Al-Maszúdi azt is írja, hogy e 3 hadnak rokona ( ! ) a *b/pečen∟eγ/bedzsen∟ak/besenyő hadnép is; hozzáteszem: ez csakis azért lehetséges, mert mind a besenyők „kiemelt” törzseinek - a kangaroknak - nagy része, mind a másik 5 törzs némelyike is legalább részben hún eredetű volt.

Al-Maszúdi mind a Hétmagyarok, mind a 2 székelymagyar néprész, mind a besenyők összefoglaló közös gyűjtőneveként a „türk”-öt használja, és azt írja, hogy „mindnyájan egyaránt vitézek a védelemben és a támadásban”. A besenyők az írott történelem színpadára léptükkor valóban „türkök” voltak: a türkök szervezték új törzsszövetséggé a kangar és a *kipča∟k~kimek típusú törökös nyelvű tulajdonképpeni, *b/pečeńә∟g/k vezértörzs-nevű korábbi 2 szövetséget, és az így „kialakított” új besenyők ugyan a saját nevükön, de a türkök előhadaként, ezért politikai értelemben „türkként” törtek rá K-Európában a szabart-okra és szövetségeseikre, köztük a D-i madzsar/magyar csoportokra. Az összmagyarság messze túlnyomó többsége [ tehát az I. és II. honfoglalás népessége együtt, meg a később Ó-Magyarföldnek ( Magna Hungáriának ) mondott őshaza-részben maradtak ] azonban soha nem volt türk-szövetséges, sőt, a VI. sz. 60-as éveiben kezdődő türk fennhatóságot 1 generációnyi idő után sikeres szabadságharcával szüntette meg. [ A D-i v. kuma[ν]-i magyarok - szerintem a „*varš∟áń/varsány” törzsünk - és a „3-kabar” másik 2 népessége volt csak türk „alattvaló”. De nem a kabarokat nevezi a külföld egy része „türk”-nek ]. A türk-barát kazárokat is ( a szabírok asszimilált része okán ) inkább húnnak nevezte a külföld, semmint türknek; és az I. honfoglalás székelymagyarjai éppenséggel a „szinte türk” kazárok elől költöztek a Kárpát-medencébe, de a későbbi Hétmagyaroknak sem volt semmi belső vagy külső ( pl. alávetettségi~vazallusi ) okuk magukat kazárnak, vagy pláne türknek nevezni. Mégis Bizánc következetesen, a moszlim írok egy része pedig önmagához képest következetesen „türk”-nek hallotta és írta le az össz-magyarokat. A magyarokba valóban olvadtak be valóságos türkök is: ám nem hatalmi - politikai névadó - tényezőként, és igen kis arányban, ill. létszámmal. Ilyenek pl. - ( az ógörög mitológiai Héraklész félisten nevére „áthallott”, így vele azonosított ) ’szkíta *kerkəl névváltozatával - *thüšge∟ta/”thüsszagéta” magyar néprészünk DK-i szomszédságába költözve ( eredetileg a Káma alsó szakasza bal partjára, utóbb áttelepedve a Csuszovája-folyó felső szakaszától az Iszety- és a *Pišәm/Pism(a)-folyók teljes vízgyűjtőterületére ) - a Hérodotosz-i *lürkә/yürka csoport: a magyar őslakosokkal Kr. e. 750 után, így kb. a 8./7. szf-ra közösen kialakított ún. Ananyinó(-I.)-kultúra ’szkíta „ihletői”. Szállásterületeikről az Iszety és a *Pišәm/Pisma Tobol-menti torkolatvidékéig a tájat még legalább egy évezredig *„Yürka-földnek” (( *’Irka∟n-/’Irĥan(ia)-nak )) hívták, és még a Képes Krónika forrásai is megemlítik, hogy - egyébként: valóban a közeli Tavda-torkolat alatt ( a Tavda névadóinak nép- és szállásterület névváltozatát Hérodotosz informátora „kecskelábúaknak” = aigopod(osz)-nak „hallotta át” … ) - „itt kanyarodik az Északi-tenger felé” a már a Kr. sz. u. II. sz.-ban Ptolemaiosz által is megemlített *odәr’-Togora∟tә; ( Ptolemaiosznál metatézissel és hasonulással „Ottorokorra” nevű nép és szállásterülete, a magyar népi-nemzeti emlékezetet pontosan feljegyző Kézai Simonnál Togora-folyó, a Képes Krónikában Thoga(r)∟ta-/Thoga’ta-folyó --- a Tobol felső szakaszának akkori neve. Amelyről a Szentírás-beli „népek táblázata” nevű itinerárium (!) az információja idején még É-pontusi szálláshelyű, de akkor (!) a DK-Urálig kiterjedő fennhatóságú kimmer nép/”Góm(m)er” etnogéniusz „3. fia” ikernevének első tagjaként „togar” nép- és szállásterület-név formájában tájékoztat. A Volga alsó szakaszától a Tobol forrásvidékéig élő, a Tobol felső szakaszának szállásterületeikről nevet adó kentum indogermán nyelvű *togár törzsekről van szó ( akiktől pár szót át is vettek a szomszédos magyarok ). E togárok egy nagy csoportja a Kr. e. 2. ée. közepére Belső-Ázsiába költözött, ők a későbbi kínai források *gyecsi ( yüe-chi ) szövetsége --- a húnok tőszomszédságában; és a húnok - mint fentebb már szó volt róla - a NY-Kanszu~K-Tárim-medence környéki togárok többségét a Kr.e. 2. sz.-ban elüldözték. Ám egy csoportjuk a kínai források szerint a Nan-shan és a Kék-tó ( Kuku-nor ) környékére költözött. A Kék-tó partjaitól párszor 10 km-re már a Sárga-folyó forrásvidéke, ill. felső vízgyűjtőterülete található. És lám, a nép- és szállásterület-nevek „makacs” megőrzésének egyik példájaként: 9 és fél évszázad múlva, 776-ban „Togorre” volt a Sárga-folyó ( H uang-ho ) e

szakaszáról az egészre kiterjesztett neve azon a térképen, amelyet Nyugaton az apostolok K-i térítőútjainak bemutatására rajzoltak … A magyarokba valóban beolvadt valóságos türkök között megemlítendő még, hogy a K-en utóbb elmongolosodott, eredetileg türk *merki∟t nép NY-abbra, majd a Kárpát-medencébe költözött ága: a ( helynévben megőrzött ) *marko∟ta, és/vagy a szintén a IX. sz. elején a Garam és a Sajó közti vidék „nem szláv” népeit az al-dunai bolgárok szövetségében *Bәrka∟ta entitássá, azaz „Barkó-földdé” szervező barkók mindmáig a Mátra mellett élő népcsoportja. [ Még a méótiszi eseti lányrablás-történet egyik változata is nem bolgár-/bel(γ)ár-, hanem *berәka-lányokról emlékezik meg ]. Ennyitől azonban nem lettünk türkké. A karluk-törökök ősei vlsz. a helyi rézhasználat ( késő neolitikum, szub-eneolitikum ), majd a rézkor ( eneolitikum ) során, tehát a Kr. e. 3. ée. közepétől kezdtek elkülönülni a többi törökségi néptől, mivel szállásterületük ÉNY-i része határán - egészen az ’Išim-folyó forrásvidékéig kiterjedő - felszíni rézérc-lelőhelyek voltak/vannak, ám csakis az ott élő - szibériai eredetű, az évezred 1. és 2. negyede határán Szibériában szokatlanul igen vastag hótakarójú, és hosszan elhúzódó, így a hótakaró feedback-hatása miatt rendkívül zord telű évjáratok ugrásszerűen megnövekedett gyakorisága miatt pl. ide húzódott, sajátos kerámiájú - kisebb népcsoporttal való szoros együttműködés, majd egyesülés révén volt csak lehetőségük a rézérc-lelőhelyek használatára. A Kr. e. 6. sz.-tól a ’szkíták királyi nemzetsége a *Parala∟ta nevet viselte, az általuk irányított törzset vagy ugyanígy, vagy „királyi ’szkíták”-nak nevezték. Hérodotosz leírja, hogy egy csoportjuk - a már akkor egy évezrede Kámatorkolatvidéki és Káma-menti szállásterületű, az itteni bronzkori nagyszerű ún. Turbino-kultúrát megalkotó *thüšge∟ta/”thüsszagéta” magyar néprészünk DNY-i szomszédságába költözött; a „királyi szkíták” egyes csoportjainak kárpátiai jelenlétét pedig a *Poroliš/Poroli„ss”(um ) ( = Mojgrád-Zsákfalva ÉNY-Erdély peremén ), vagy a *Gerula∟ta ( = Pozsony-Oroszvár ) helynevek is jelzik. Többségük azonban a Kazak-hátság DK-i részein, a Balkaš-tó teljes vízgyűjtő területén és a Tyan-shan középső és K-i „szárnya” térségében élt, a mongóliai *Kerüle∟n-folyóhoz elvándoroltakat kivéve. A Szír-darjától a Turfán-medencéig élő közvetlen - és a név szerinti karlukoknál jóval korábban kialakult rokonságuk az itteni bronzkor legvégén, majd a vaskor legelején is vezető szerepet vitt: a *w/barbә~lokša [ Hérodotosznál: ’arp’~(l/i)ok„sz”a → ’Arpoksza(isz) ] ikernevű szövetség. Ők együtt a ma *szalar/*karlu∟k törökségi nyelveket beszélő népek egyenes-ági ősei. „Karlukos”, tehát ∟-әk képzővel ellátott személynevet viselt pl. az É-pontusi ’szkíták perzsa-ellenes győztes honvédő háborújának egyik vezére: *Takša∟k, [ Hérodotosznál Taxak(isz) ], Kr. e. 514ben. ( E ’szkíta név „nem karlukos” formája a *Takšo∟ń/Taksony is ). Már a húnok Turánba érkezésekor a karluk-törököknél évszázadok óta megszokott volt az eredetileg élőlényt, elsősorban embert ill. azok csoportját jelző ∟-әk képzőnek a törökségi „fehér, világos” = „ak” közszóval egybecsengése okán e toldalékot átértelmezni: a téli napforduló sárgás-fehér elektrum-színére is közvetve utaló jelzőként „tündöklő, nemes” értelemben használni; ( ez látható magánál a *karlu∟k törzsnévnél is ). A hún-kori írásbeliségben ez Attilla nagykirály apjának, *Mundzsu∟k-nak a nevében tűnik fel először, majd Attilla feleségei és/vagy a főtáltos(ok) valamennyi fiú nevét ( legalább nagykorúvá avatásukkor ) ilyen „karlukosan” adták meg: *Ellá∟k, *Dengizi∟k, *Irne∟k, de a tágabb rokonság, az utódok ill. a hún arisztokrácia is viselt hasonló neveket: pl. *Kurši∟k, *Baši∟k, Veri∟ka/*Beri∟k. A húnokkal szoros kapcsolatba került szabíroknál ismert az *’Ambazu∟k vagy a *Bo(w)ari∟k/Bo’ari∟k, az óbolgár szállásterületek DK-i peremén pedig feltűnik - alig valamivel a korai avar honfoglalást megelőzően - a *Türa∟k személynév. A var~hjon ikernevű vezértörzzsel Európába érkezett és a Kárpát-medencébe beköltöző ( mára várkony helyneveinkben rögzült önmegnevezésű ) korai avarokkal jöttek más, részben szintén ikerneves, részben nem fuzionált, e komponensek önállóságát fenntartó népek, törzsek is. Amiként a *var’, azonképpen a bur’, ber’, csere, cser’, stb. nevűek is küllem-jelleg és nyelv (!) szempontjából karlu∟k-török eredetűek voltak, pl. a Keri/Kér’ néven utóbb el-magyarosodott és a magyarok törzsszövetségbe belépő is. A türk hegemóniát szabadságharccal megszüntető ( „NY-i tielö” ) hungár~( össz-)magyar törzsek a Kárpát-medencétől az Alsó-Donig, a Volga-könyök fölött pedig a D-Urálig, így a területükre is kiterjedő korai avar politikai keretet úgy élték meg, hogy - a bolgárokkal szemben, ahová az avarok helytartót neveztek ki - a Keurópai ( karlu∟k eredetű ) avar törzsek egyikének vezértörzzsé kinevezésével törzsszövetségbe szervezték őket; a vezértörzs neve a kor és a nagyállattartó népek szokása szerint az egész törzsszövetség nevévé vált. Meggyőződésem szerint ez a *Türә∟k törzsszövetségi név eredete, amelynek „hivatalos használata” a VI./VII. szf.-tól a 626/’627-es konstantinápolyi avar csata- és presztízs-vesztésig tartott, s amely után pár évvel pl. az É-pontusi óbolgárok „hazaküldve” a *Guštә∟ń/Go”(s)z”tun nevű avar helytartót - Kuvrát vezetésével függetlenedtek Avariától. A hungár~( össz-)magyar törzsek szövetsége azonban - éppen a szövetséggé válás okán is - haszonélvezője volt az avar hegemónia idejének, és nem felejtette el a *Türә∟k közösségi nevet. Amelyet még a 670 körüli kettéválás, és a székelymagyarok Kárpátiába költözése előtt viselt. S amely név - szóként kimondva - Bizáncban vagy néhány moszlim szerzőnél pontosan úgy hangzott, mint a „türk” név, ill. szó. E K-európai korai avarok közül a bur~tász őrizte meg eredeti nyelvét legtovább, a többiek hamarosan a többségi szomszédság nyelvét vették át, így pl. az eredetileg szintén *szalar/*karlu∟k törökségi nyelvű Keri/Kér’ a magyart, betagolódva a Megyer törzs ’szkíta eredetű szakrális Turul-nemzetsége által vezetett, a Kér’ és a Keszi csatlakozásával ím már Hétmagyar törzsszövetségbe. A Kér’ törzs - úgy is, mint a *Türә∟k névváltozatának viselője, de úgy is, mint ennek a tradíciónak a felelevenítője - eleinte kiemelt presztízsű volt. Töprengéseim szerint a Keri/Kér’ törzset a Hétmagyar honfoglalás előtt az *Önәd~Biljar ikernevű nemzetség vezette. Anonymus franciás írásjeleket is használó hangrögzítése szerint az [ aktuális ] „Eunedubelian(us)”, a XIV. sz.-i magyar krónikában „Eunodbilia’” vezér/fejedelem *Emeše ( jó magyar ! ) nevű lányát vette feleségül a Megyer törzs Turul nemzetségének aktuális vezére, a nevében is

szakrális vezető: *Ügye∟k, [ de más „megyeri” férfi-rokon, pl. Előd is az *Öned~Biljar nemzetségből házasodott ]. A II. honfoglaláskor a Kér’ törzs vezére a saját nemzetségnevéből lett személynevet viselő *On’d volt, *Ete’ apja. Az ő fő szállásterületükön volt/van a honfoglalás ( vég)eredményeit rögzítő 7-vezéri gyűlés = szer színhelye: [ Ó-Puszta-]Szer. Türkök tehát soha nem voltunk, de voltunk avar-kori türә∟k-ök, ezért országunk soha nem volt „Turkia”, de kárpátiai össz-magyar szállásterületeinkről is a D-en lakó Kér’ törzs ( talán félreértett, de mindenképpen: félrehallott, „áthallott” ) információi alapján Bizáncban le lehetett írni a hagyományos nevet: *Türә∟kia/*Tur’∟kia …

A K-i határok békéje Falicsi számára nagyfejedelemmé választásakor, azaz 943-tól lehetővé tette a Szt. István előtti, majd a szászok beköltözése előtti legnagyobb jelentőségű K-magyarországi, ezen belül erdélyi átrendezést: a 900-as évek legelejétől a Bodrogközben ill. Zemplénben lévő Hétmagyar nagyfejedelmi központot áttelepítette a Közép-Duna Duna-kanyar~Mohács közötti szakasza mindkét partja melletti kb. 40~50 km-es sávba, ahová feltétlenül hűséges katonai kíséretként is áttelepítette a DK-erdélyi Hétmagyar népesség minden mozgatható családját, személyét; az így szinte néptelenné vált DK-Erdélyt pedig átadta a székelység D-i és É-i tömbjének: határvédelmi célú betelepedésre. Ekkor, tehát Falicsi nagyfejedelem idején alakult ki Erdélyben a Beszterce-Naszód-i Sajó-folyócska felső szakaszától a Mezőség közepén, majd a Küküllők felső szakaszán át a Szebeni-medence NY-i pereméig húzható vonaltól K-re a Kárpátok gerincéig kiterjedő egységes Székelyföld. Természetesen nem egyenletes népsűrűséggel, mert pl. a Gyergyói- vagy a Csíki-medence népességgel feltöltődése Szt. László~Könyves Kálmán idejében vett csak igazi lendületet, majd a szászok 1150-es években megkezdődött betelepítésekor a székelyekre értve kötelezően kiürítendő Királyföldről átköltözőkkel a székelymagyarok K-erdélyi honfoglalásának végső fázisa is elkezdődött. A D-erdélyi gyulák és a Hétmagyarok közé tartozó törzsük ugyancsak 943-ra tehető beköltözése [ a Maros mentén az aranyosi~tordai sóbányákig és a Küküllők középső folyás-szakaszáig ] szintén a székelyek kisebb K-re húzódásával járt.

Az erdélyi székelymagyarokat sem Szt. István, sem utódai nem tagolták be a vármegye-rendszerbe, hanem a székelyek önigazgató ( autonóm ! ) katonai szervezeteiből lassan és fokozatosan területi szervezeteik alakultak ki; főleg a Szt. László-féle 1079-es letelepedési, és templom köré temetkezési törvények kezdtek hatni ebbe az irányba, de már zömmel Könyves Kálmán idején; aki királlyá létele előtt Nagyvárad tudós püspöke volt, ám a szomszédos, 1009. óta gyulafehérvári székhelyű erdélyi püspökség etnikai és gazdasági viszonyait is jól ismerte.

A dunántúli királyi székváros(ok)tól való távolságok miatt még a XII./XIII. szf.-n - egyidejűleg ! létrehozott 2 térségi/regionális kormányzati~közigazgatási feladatkör, az erdélyi vajda ( előbb csakis a D- és Közép-erdélyi, utóbb az össz-erdélyi vármegyékre kiterjedő ) és a székelyispán ( az összes székely hadra, majd a belőlük kialakuló székek összességére kiterjedő ) hatásköre kizárólag a végrehajtó hatalom gyakorlása volt: a király nevezte ki őket, és a király megbízottjaként, képviseletében kellett végrehajtatniuk a központi akaratot --- a helyi viszonyokhoz alkalmazkodva. A király koronázási esküje alkalmából megerősített, szentesített székely kiváltságok és az autonómia korlátozására, csorbítására tehát a székelyispánnak sem volt jogosítványa. A székely önszerveződés, önigazgatás pedig ősi demokratikus alapokon állt ! A székelymagyarok eredetileg 3 hadból, hadanként 2-2 nemből, nemenként 4, össz-székelymagyar vonatkozásban tehát 24 ún. ágból álló katonai szervezetet alkottak, amelyet csak a tatárjárás után váltott fel az immár tartós/végleges szállásterület: a haza édes anyaföldjéhez kötődő szervezet: a székelymagyar szék-rendszer. Az erdélyi székelymagyarok az Anjou-korra 7 önigazgató ( autonóm ! ) területi szervezetet, azaz székely széket alakítottak ki. Az erdélyi össz-székelység közügyeit választott képviselőik köz-(nemzet-)gyűlése intézte; (( már akkor is, amikor még híre-hamva sem volt pl. az angliai demokráciának … )). [ A székelymagyarság szabadság-(autonómia-)jogai kiteljesedésének napjainkig 4 csúcspontja volt: a Hunyadiak kora, majd Bocskai István, II. Rákóczi Ferenc és 1848/49. szabadságharcának kora. A centralizáló Habsburg Mária Terézia mérte az első döntő csapást az ősi autonóm székely szervezetre: a madéfalvi székelymagyar golgothához is elvezető erőszakossággal úgy szerveztetett határőrséget, hogy a határőr-állításra kötelezett székely szék-területrészek köz- és magánügyeit német tisztek katonai igazgatása alá helyezte. II. József pedig megkezdte a székely székeknek a szomszédos vármegyékhez csatolását. Utódaik hol visszaadtak jogosítványokat a székelymagyar önkormányzatoknak, hol a megyékhez tartozást erőltették. 1877-ben a székely székeket a vármegye-rendszerhez csatolták ].

-

*

-

*

-

*

-

*

-

*

-

Árpád magyarjai részben a húnok, részben a korai és a későbbi avarok és szövetségeseik utódainak tartották magukat, és egyhangúlag ugyanezt tudta róluk Európa többi népe is. A Kárpát-medencei kései Avar Kaganátus területének NY-i felében élő magyar, pl. székelymagyar nemzetrészeket, és más ( utóbb a magyarságba olvadó ) rokon turáni népcsoportokat a VIII/IX. sz. fordulóján a keresztény Nagy Károly császár hadserege hódította meg, kirabolva az avar uralkodó-dinasztia híres kincstárát, majd Európa-szerte hűbérúri ill. egyházfenntartói~kegyúri ajándékként szétajándékozva a hatalmas zsákmány nagyobb részét. Mivel a IX. sz. végén honfoglaló Hétmagyarok is ezt saját jogos örökségük részének tekintették, valamennyi D- és NY-európai hadjáratukon törekedtek e művészettörténetileg is páratlan, és nem kis részben már Avariában is keresztény eszmeiségű kincsek visszaszerzésére. Ma már a történészek közmegegyezése, hogy - a sokáig megtévesztően „kalandozásoknak” nevezett szinte egyetlen hadjáratukra sem mentek a magyarok ottani keresztény hatalom hívása, sőt szövetségkötése nélkül; tehát valójában ottani térségi politikai rivalizálásokban vettek részt valamelyik fél oldalán.

Árpád - törzsszövetségi pajzsra emelésétől - a Hétmagyarok nagyfejedelmi felségjelvényeit viselte ünnepeken. A 895/’96-os döntő szakaszú honfoglalás előtt már a Kárpát-medencében élő, korábbi honfoglaló magyar és szövetséges népek az Avar Kaganátus központi államigazgatásának IX. sz. eleji frank és óbolgár szétdúlása, és Kárpátia NY-i és D-i területeinek idegen megszállása után is megőrizték a teljes függetlenségüket: a Közép- és Felső-Tisza térségében, a Felvidék K-i sávjában és Kárpátalján, továbbá É-Erdélyben; velük Álmost követően Árpád nagyfejedelem is szövetséget kötött, amelyet fia, Zsolt házasságkötésével is megpecsételt. Ennek során formailag nászajándékként, valójában azonban hatalom-átruházásként az Árpád-dinasztiához kerültek a szintén hún, jelesül Attilla-i hagyományokat őrző őslakók - így a székelymagyarok - vezetői által megőrzött avar kaganátusi koronázási ékszerek is; köztük a kagánoknak - a frank~óbolgár katonai inváziót már több generációval megelőzően - keresztény szimbólumokkal ékes felségjelvényei, koronái is. Mindezek az Árpád-i felségjelvényekkel együtt - Géza nagyfejedelemről annak halála után, tehát 997-ben Vajk, azaz István nagyfejedelemre szálltak át, aki mint a szövetségi, tehát országos közhatalom általánosan elfogadott és tisztelt jelképeit alkalmazta ( pl. az ún. beavatási szertartáson ) és/vagy viselte őket több mint 4 éven át: keresztény királlyá megkoronázásáig. Írta: Bolla Sándor