PE‐Energia Akadémia 23‐5 Újraolvasás 5 A Magyar Villamosenergia‐ipar privatizációjának tragikus története1 (Részletek) 3. A privatizáció rövid története Az energiaipar privatizálásának előkészítése a rendszerváltozást követően – az említett nemzetközi intézmények nyomására ‐ azonnal elindult. Legfontosabb eseményei: -
az energiaipari nagyvállalatok részvénytársasággá alakítása, a vagyonbecslések elvégzése (1991‐ 92), - a törvényi háttér megteremtése (bánya‐, gáz‐, villamosenergia‐törvény) (1993‐94), - árkiigazítások, árszabályozás (1995‐96), - új privatizációs törvény (1995), - nyugati tanácsadó cégek bevonása (MOL Rt.‐Lazard, MVM Rt.‐Schroeders, Gázszolgáltatók‐ N. Rothschild and Sons) - Kormány‐előterjesztések előkészítése (1994), - Kormányhatározat a gázszolgáltató Rt.‐k privatizálásáról (1113/1994. (XII.7.)), - Kormányhatározat a villamosenergia‐ipari Rt.‐k privatizálásáról (1114/1994. (XII.7.)), és ennek módosításairól szóló (1063/1995. (VII. 6.)) sz. és 1115/1995. (XII.9.)) sz. határozatok. A kormányhatározatok értelmében a privatizáció két fázisban hajtandó végre: első fázisban az áramszolgáltatók ÁPV Rt. tulajdonában levő részvényeinek (átlagosan 47,6%) értékesítése az un. „aranyrészvények” kivételével, az erőmű Rt.‐k ÁPV Rt. tulajdonában lévő részvényeinek értékesítése a Paksi Atomerőmű kivételével, és az MVM Rt. részleges (24%) privatizációja. E fázis határidejét a kormány 1995 végében határozta meg, amelyet a privatizációs miniszter mindenképpen teljesíteni vállalt. Súlyos üzleti hibát követett el azzal, hogy ezt a nyilvánosság előtt is hangoztatta. A második fázisban a fennmaradó részvénycsomagokat tervezték értékesíteni, ill. ezzel párhuzamosan jutottak (törvényi rendelkezés alapján) az önkormányzatok, intézmények (pl. társadalombiztosító) és kárpótoltak meghatározott részvénycsomagokhoz. A második fázis végrehajtása érdekében először részvénycserére került sor az MVM és az ÁPV Rt. között: az áramszolgáltatói részvények az ÁPV Rt. tulajdonába, míg a Paksi Erőmű és az OVIT részvényei az MVM Rt. tulajdonába kerültek. Ezzel elhárultak az akadályok, hogy az ÁPV Rt. a tulajdonában lévő részvénycsomagok privatizációját nagy sürgőséggel meghirdesse. A privatizáció első fázisa 1995 végére valóban lezárult, a privatizációs szerződéseket december 8‐én írták alá. Valamennyi gázszolgáltató és áramszolgáltató meghirdetett vagyona értékesítésre került, az erőművek közül a két legfontosabb erőmű (Dunamenti, Mátra) értékesítése realizálódott, az MVM Rt. privatizálása eredménytelenül zárult. A privatizációban kivétel nélkül szakmai (döntően német és francia) befektetők vettek részt. A tárgyalások során a kormány a pályázati kiírási feltételekből több lépésben is engedett (a hivatkozott kormányhatározatokban), és az aláírást megelőzően a befektetőknek 8 %‐os tőkearányos nyereséget garantált. A privatizációs árbevétel az áramszolgáltatóknál a jegyzett tőke 75,8 %‐a (TITÁSZ) és 174,9 %‐a (ELMŰ) között változott, a két erőmű esetében pedig 77,7 %‐a (Mátra) ill. 118,2 %‐a (Dunamenti) volt. A privatizációs árbevétel 1
Petz Ernő: Pusztába kiáltott szavak. Püski Kiadó, Budapest, 2010.
kereken 250 milliárd forintot ért el (ami egyébként a teljes éves privatizációs bevétel több mint felét tette ki.). Ha figyelembe vesszük a vagyonbecslés óta bekövetkezett jelentős inflációt (amely pl. 1995‐ben 28 %‐os volt), akkor durván fél áron valósult meg a privatizáció első fázisa. A kicsemegézés után a folytatás ennél már csak rosszabb lehetett. A privatizáció második fázisának előkészítése is elindult 1996 elején a Budapesti Erőmű Rt. és a Tiszai Erőmű Rt. 90, ill. 95%‐os tulajdoni hányadának meghirdetésével, majd valamivel később az MVM Rt. újabb, és júliusban már a többi erőmű tendereinek kiírásával.2 A határidőt 1997 végére irányozták elő. Ez a fázis – a privatizációt ért heves bírálatok miatt ‐ már nem folyt a nyilvánosság tájékoztatása mellett, ezért a későbbiekben lopakodó privatizációról beszéltek. Mindenesetre 1998‐ra az újabb privatizációs tenderek, a részvény felvásárlások és az új tulajdonosok közötti részvénycserék következtében valamennyi áramszolgáltató és erőmű (a paksi és vértesi erőmű kivételével) a külföldi befektetők többségi tulajdonába került, és kialakult az ország villamos energia piacának három nemzetközi monopólium (E.ON, RWE, EdF) közötti területi felosztása. Az MVM Rt. 1997 évi privatizációs kísérlete is meghiúsult, ismételt meghirdetését többször is beharangozták, de erre a szakmai és civil szervezetek, valamint a közhangulat hatására végül is nem került sor. Érdemes még megjegyezni, hogy a Mátrai Erőmű privatizálásával együtt a gyöngyösvisontai és bükkábrányi lignitmezők bányászati joga is az új külföldi befektetőhöz került az említett (névértékhez viszonyított) 77,75 %‐os áron. A TITÁSZ privatizálása során pedig a befektető, az ugyancsak említett 75,8 %‐os áron nemcsak a legnagyobb területen fekvő észak‐kelet magyarországi áramszolgáltatói piachoz jutott, hanem a debreceni és nyíregyházi erőművekhez is, ahol a jelentős (fűtési és technológiai) hőigények miatt jó hatásfokú, un. kapcsolt energiatermelés valósítható meg (mely lehetőséggel az új tulajdonos él is. E mellett a termelt villamos energiát közvetlenül is értékesítheti. Mindezek révén többszörös előnyöket élvez). A Dunementi Erőművel és a Budapesti Erőművel (utóbbi egyébként a legolcsóbban kelt el úgy, hogy az új gázturbinás egység hiteltartozásait sem vállalta át a befektető) ‐ az 1993‐ban az Országgyűlés által jóváhagyott erőműépítési koncepció keretében létesült – legkorszerűbb gázturbinás egységeinket is szó szerint elkótyavetélték. És végül e helyen kell szóvá tennünk, hogy az erőművekkel együtt – valószínűleg a szerződésekben az ellenértékek külön soron való feltüntetése nélkül – azok telephelyét is elveszítettük, noha ezek szerepe a jövőben egyre inkább felértékelődik. Nagy veszteséget jelentenek a Duna melletti telephelyek (Kelenföld, Csepel, Dunamenti, Dunaújváros), ahová jobb hatásfokkal un. frissvízhűtésű nagy erőművi egységek telepíthetők. Egyedüliként megmaradt, ilyen Duna melletti telephelyünk a paksi, amelyet ezért nemzeti kincsként kell kezelni. 4. A privatizáció értékelése Kézenfekvő, ha a villamosenergia‐ipar privatizációjának értékeléséhez az Állami Számvevőszéket hívjuk segítségül, minthogy a privatizáció első fázisát követően a számvevőszék e kérdéssel több jelentésében is foglalkozott. E helyen a Dunamenti Hőerőmű privatizálásának konkrét példájához kapcsolódó részletes jelentésre3 és az ÁPV Rt.1995. évi tevékenységének ellenörzésére4 érdemes hivatkozni.
2
Dr. Járosi Márton: Még megmenthető a magyar villamosenergia-ipar. Magyar Energetika 1996/5. A Dunamenti Erőmű Rt. működésének és privatizációjának ellenörzéséről. Ász-jelentés, 1996. 4 Az ÁPV Rt. 1995. évi tevékenységének ellenörzéséről. Ász-jelentés, 1997. 3
Az ÁSz jelentésekben foglalt megállapítások alapvetően három csoportba sorolhatók. Az első csoport a privatizáció pillanatnyi céljával és annak elérése érdekében tett intézkedésekkel függ össze a második csoportba a privatizáció előkészítése és végrehajtása során elkövetett szabálytalanságok, míg a harmadik csoportba a mulasztások sorolhatók. Meg kell jegyezni, hogy a Dunamenti Erőmű (DE) vizsgálata során az ÁSZ kénytelen volt az egész villamosenergia‐ipar privatizációjával is foglalkozni, így az alábbi megállapítások nagyrészt az egész privatizációra érvényesek. Privatizációs célok, döntések és intézkedések. Meghatározó, legsúlyosabb megállapítás: „Az erőmű privatizációjakor abszolút prioritást kapott a készpénzes eladás a mielőbbi költségvetési bevétel érdekében" (...) "Az értékesítés ütemét nem az iparág fejlesztési érdeke, hanem a költségvetés bevételi igénye diktálta." Említettük, hogy 1995. végéig a privatizáció első fázisát minden áron végre kívánták hajtani, aminek mindent alávetettek. Ezt egyértelműen bizonyítják a következő megállapítások: ‐ "A versenyeztetés kényszerű lerövidítése kedvezőtlenül hatott az adásvételi megállapodást megelőző tárgyalássorozatra. Az összesen több mint 2,8 Mrd USD értéket képviselő, és 14 villamosenergiaipari társaság jövendő sorsát meghatározó pályázatokról négy nap alatt érdemi döntést hoztak úgy, hogy további két nap múlva a szerződéseket már alá is írták." ‐ "A kormány két lépcsőben a többségi tulajdon eladása mellett döntött a privatizációs törvény, majd az 1995. július 21‐től hatályos LXIX. törvénymódosítás alapján. Az eközben eltelt két hónap alatt, törvényi felhatalmazás nélkül a DE Rt.‐nél az állami tulajdonban maradó részarányt 50 %+1 helyett 1 db "aranyrészvényben" határozta meg." "Az aranyrészvény fogalma sem a privatizáció elején, sem azt követően nem volt törvényi szinten egyértelműen rögzítve, s így a hozzáfűződő jog sem." "A Kormány 1995. augusztus 4‐én és november 29‐én foglalkozott határozatban az aranyrészvény jogosítványaival. Az adásvételt közvetlenül megelőző határozatban visszavonta a társasági osztalék és fejlesztéspolitika meghatározási jogot és azt csupán egyeztetési kötelezettségre szűkítette. E határozat meghozatala feltétele volt az adásvételi megállapodás megkötésének, illetve érvényességének." ‐ "Az MVM Rt. és az ÁPV Rt a villamosenergia privatizációs modellalkotási és elbírálási folyamatban másodlagos kiszolgáló szerepet játszott, a külföldi tanácsadók előtérbe kerülése mellett." ‐ "Az adás‐vételi megállapodásban az ÁPV Rt. lehetővé tette a befektető számára a privatizációt közvetlenül megelőzően (1995. október) megkötött hosszútávú villamosenergia eladási és kapacitáslekötési megállapodások (HTM) újratárgyalását. A tulajdonosi szerkezet lényeges megváltoztatásával a megállapodások tartalmi kérdései már nem rendezhetők a szélesebb nemzeti érdekek érvényesítésére alkalmas pozícióból. A vitás kérdések eldöntését az adás‐vételi megállapodás alapján nemzetközi választott bíróság elé kell vinni." ‐ "A szakmai befektető kisebbségi részvénycsomag megvásárlásával többségi management jogokhoz jutott, a többségi tulajdonszerzés lehetőségének kormányzati, véges határidejű garanciájával."
E megállapításokból látható, hogy a gyors üzletkötés érdekében a Kormány hogyan "puhította" fel lépésről‐lépésre a privatizációs feltételeket, engedve a nagyon is jól tájékozott befektetők nyomásának. Amiről az ÁSz‐jelentés nem szól, de e helyen is meg kell említeni, hogy a Kormány a szerződések aláírása előtti utolsó ülésén még jóváhagyta a sokszor említett 8 %‐os nyereség biztosítására vonatkozó határozatot. Szabálytalanságok. Ezekből is akad bőven. A DE Rt. készpénzes privatizációjával kapcsolatban a jelentés megállapítja: ‐ „Ez a megvalósítási mód ellentmondott mind az előkészítés során deklarált szakmai, kormányzati elveknek, mind az ágazat magánosításától elvárt komplex stratégiai szemléletnek." ‐ „A Kormány, ügyrendje alapján határozatokat hozott az energia privatizáció végrehajtására vonatkozóan, ezek viszont nem jogszabályok. A Kormánynak a jelenlegi hatályos magyar tételes jogszabály értelmében nem feladatköre és nem is joga az ÁPV Rt.‐nek a privatizációval kapcsolatos üzleti döntéseit normatív úton megszabni." ‐ „A Dunamenti Erőmű Rt. adásvételi megállapodását is 1995. december 8‐án írták alá. Az időpontból következik, hogy a garanciák vállalásához a törvényben előírt előzetes pénzügyminiszteri engedély nem lehetett az ÁPV Rt. birtokában. E tekintetben az ÁPV Rt. törvényt sértő eljárásbeli szabálytalanságot követett el." ‐ "A befeketető által megvásárolt részvények elidegenítési tilalmat nem a Kormányhatározatnak megfelelően szabályozta az ÁPV Rt. igazgatósága, és az adásvételi megállapodás sem." ‐ "A Dunamenti Erőmű Rt. magánosításakor az ÁPV Rt. olyan megállapodásokat kötött, amelyek nem felelnek meg teljes körűen a villamosenergia‐ipar privatizációjára vonatkozó előírásoknak." Nem csoda, ha ilyen súlyos szabálytalanságok hallatán az állampolgár bizalma megrendült a privatizáció végrehajtásával kapcsolatban. Megállapítható, hogy a minimális felügyelet és ellenőrzés sem érvényesült. Mulasztások. A szabálytalanságokhoz még mulasztások is társultak: ‐ "A villamosenergia törvényben meghatározott, a villamosenergia‐ellátás biztonságát alátámasztó, az energiarendszerek működését összehangoló stratégiai koncepció nem készült." ‐ "A privatizáció során a fejlesztések megvalósításához szükséges befektetéseket összegző, alaptőke‐emelési igényeket bemutató konkrét elemzések nem készültek." ‐ "Nem készültek olyan hatáselemzések, amelyek a tulajdonosi szerkezet megváltoztatásának egyes lépcsőihez kapcsolódnak és annak várható következményeit modellezik." ‐ "Az energetikai szakmai érvek másodlagos szerepet kaptak. A szakmai szervezetek javaslatait nem vették figyelembe, szaktanácsadóként, szakértőként nem vettek részt a privatizáció előkészítésében és lebonyolításában." ‐ A vevő számára az adásvételi megállapodás előírja:
"A vevőnek minden ésszerűen elvárhatót el kell követnie", továbbá "minden ésszerű erőfeszítést megtesz", hogy vállalt kötelezettségeit teljesítse. Az adásvételi megállapodás minden olyan kötelezettség vállalás teljesülése ellenőrizhetetlen, számonkérhetetlen, amelyeknek része e fogalmazás. A szakmai befektetők vállalt kötelezettségeinek teljesítése ily módon stratégiai területen vált szubjektív megítélés tárgyává – állapítja meg a jelentés. ‐ "A privatizációs tárca nélküli miniszter, mint a részvényesi jogok gyakorlója, nem tett maradéktalanul eleget a privatizációs törvény szerinti jogaiból fakadó kötelezettségeknek." A tudományos és szakmai műhelyek teljes mellőzése erre az esetre is érvényesíti Dobó Andor megállapítását: „most keresik az utat a tudományos szocializmusból a tudománytalan kapitalizmusba”. Néhány megállapítást az ÁPV Rt. 1995. évi tevékenységével foglalkozó jelentésből11 is érdemes felemlíteni. E jelentés egy‐egy alfejezete a MOL Rt., a gázszolgáltató társaságok, és a villamosenergia‐ ipari társaságok privatizációjával foglalkozik. Az utóbbival kapcsolatos fontosabb megállapítások: 1. A tanácsadó szerződésekkel kapcsolatban ‐ Az ÁPV Rt. Igazgatósága 30/1995 (II. 21) sz. határozatában a Schroders cég további alkalmazása mellett döntött versenyeztetés nélkül. ‐ A Schroders cégnek 1992. novemberétől az 1995. évi privatizáció lezárásáig az ÁPV Rt. összesen 2,2 millárd Ft tanácsadói díjat fizetett ki. ‐ A jogi tanácsadói feladatokat a Stikeman Elliott cég végezte. Versenyeztetésnek nyoma sincs és tanácsadói szerződést sem kötöttek. A teljesítés érdemi ellenőrzésére nincs mód. ‐ A Stikeman Elliott cég részére 1993‐tól az 1995. évi privatizáció lezárásáig több mint 600 millió Ft díjat fizetett ki a vagyonkezelő. A megbízás feltételeit rögzítő levél alapján a teljesítés, illetve számla ellenőrzés csak formális lehetett. Az ÁPV Rt. elmarasztalható tehát abban, hogy nem a tőle elvárható, kellő gondossággal járt el annak érdekében, hogy jogi, ellenőrzési, szankcionálási lehetősége, mint megbízónak biztosított legyen. Ez a súlyos mulasztás azt a lehetőséget hordja magán, hogy az ÁPV Rt. bármit kontroll nélkül kifizethetett. 2. A privatizáció 1995. évi folyamatával kapcsolatban ‐ Az előkészítés hiányosságára utal, hogy nem került az igazgatóság elé olyan átfogó anyag, amelyben bemutatták volna az iparág privatizációjához kapcsolódó szakmai kérdések megnyugtató rendezését. ‐ Megállapítható, hogy az ÁPV Rt. garanciavállalási eljárásai a villamosenergia‐ipari társaságok esetében sem felelt meg az 1995. évi XXXIX. privatizációs törvény 23. § (3) bekezdésének (amely a kezességvállalásról, vagy szavatossági felelősségről rendelkezik). Az ÁPV Rt. Belső Ellenőrzési Ügyvezető Igazgatóságának vizsgálatára utalva:
‐ Egyes erőművi társaságoknál (ahol létesítési engedélykérelmek folyamatban voltak) a Kormány a társaság értékesítését tőkeemelési kötelezettség előírása mellett engedélyezte. Ennek az előírásnak ilyen tartalmú konkrét megfogalmazását a szerződések nem tartalmazzák. ‐ Kormányhatározat írta elő a Dunamenti Erőmű Rt értékesítése során a 6x215 MW‐os blokkok rekonstrukciójának kötelezettségét. Ezzel szemben a szerződésben a vevő nem a rekonstrukció megvalósítását, hanem annak „támogatását és előmozdítását” vállalja. Az ÁSz‐jelentések után sem alakult ki érdemi párbeszéd a szakmával. A szakmai, társadalmi szervezetek, szakértők, tudósok állásfoglalásait továbbra sem vették figyelembe, mellyel kapcsolatban példaképpen utalunk Lévai András akadémikus Göncz Árpád köztársasági elnökhöz írt drámai hangvételű levelére. Ezzel szemben az Állami Számvevőszékkel perlekedtek, kétségbe vonták megállapításait, tevékenységét elfogadhatatlannak, hiteltelennek kívánták feltüntetni. Az ÁSz‐ jelentések nyilvánosságát is megkérdőjelezték, amellyel szinte új közjogi helyzetet állítottak elő. Tanulságos és végtelenül lehangoló e szempontból az Országgyűlés költségvetési és pénzügyi bizottságának, valamint a számvevőszéki bizottság együttes üléséről (1997. április 30.) készült jegyzőkönyv is, mely ülésen az ÁPV Rt. 1995. évi tevékenységéről szóló jelentéseket tárgyalták. Ha mindezek „eredményeként”még figyelembe vesszük, hogy az ország szuverenitását is érintő egyik fontos stratégiai iparág nagy része külföldi befektetők irányítása alá került, akkor az itt felsorolt döntések, szabálytalanságok és mulasztások együttesen már azt jelzik a társadalom felé, hogy a rend helyét elfoglalta az anarchia. Amit tetéz és igazol az a körülmény, hogy ilyen súlyos megállapításokat tartalmazó ÁSZ‐jelentéseket követően, és még ma is mély csend uralkodik. Semmi következmény. Ahogy Fricz Tamás cikksorozatának címe mondja: egy következmények nélküli ország. Ezek után nem csodálható ha e sorok szerzője a Magyar Energetikai Társaság 1996. ápr. 12‐ei ünnepi ülésén a szakmai nyilvánosság előtt talán először, összegzésképpen kénytelen volt kijelenteni: „E kiárusító privatizáció nemzetellenes!” Utólag azzal talán érdemes kiegészíteni a történteket (igazolva Fritz Tamást), hogy az a személy, aki az ÁPV Rt‐nél mindezt végigvezényelte, később szakmai felkészültség nélkül a Paksi Atomerőmű vezérigazgatója lett, s majd az erőmű 2‐es blokkjánál (Európában eddig bekövetkezett legsúlyosabb üzemzavara ‐ 2003) után az MVM vezérigazgatója lett. (Petz Ernő, 2014. 05. 31.)
